|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| ookami67sophie | 2016. 06. 05. 11:05:20 | #34370 |
 Karakter: Jaida
Megjegyzés: ~Naukinak
Amint az ajtó becsukódik elfekszem az ágyon. Boldog vagyok-e? Nem tudom. Egyenlőre még nincs okom rá, de úgy érzem ez a férfi lehet gondatlanságom kulcsa a jövőben. Megteszem amit kér, s szépen lassan kibújok a lazuló hurok alól... bár arról még fogalmam sincsen mit akarok kezdeni az életemmel. Sohasem volt lehetőségem dönteni, így mielőtt bármi hasonlót teszek jól átgondolom. Elvégre lehet, hogy elegendő csupán egyetlen rossz döntés ahhoz, hogy összedőljön az életemnek nevezett kártyavár. Aprócska összetevő vagyok a játékban, tudom. Fő az óvatosság!
Kihúzom a könyvespolc fiókját és előveszem egyik kedvenc kis novelláskötetem. Egy kortárs írónő első kötete, bár olvasva egyik sem szembetűnő. Rövid, tömör, egyenes, mégis tartalmas és a gondolatokat messzire vivő mondatokat használ, ettől pedig határozott, kimért benyomást keltenek szövegei. Hiányoznak az érzelmek, a felesleges sallang. Egyszerű, mégis sokkalta bonyolultabb a túlcifrázott, csöpögős, érzelgős műveknél. Érzelmileg pedig jobban meg is visel, hiszen világos, nyílt... már amennyire meg tud viselni.
Ha éppen olyan napom van, sírok rajta, reszketek, máskor pedig idegennek érzem a bennük taglalt "normális" világot. Széthulló családokról olvasok, s közben azt kívánom, bárcsak lenne valamim, ami széthullhatna.
Nincs erőm egy újabb vendéghez, így a szobámban maradok. Estig olvasok. Nem zavar, hogy az ágyon, min fekszem mik történtek. Hogy hányszor éreztem kínpadnak. Hányszor kívántam, bárcsak megfulladnék egy rajtam izzadó férfitest alatt. Az ágy nem tehet róla.
S szeretek is ebben a szobában lakni, tágas, kényelmes és nyugodt. Jobban szeretem itt végezni a munkámat, mint egy idegen helyen, egy idegen ágyában. Hiába feküdtek itt már annyian, a párnáimon pusztán saját parfümöm illatát érzem.
Mr. Johnson kétszer hív. Nem dühös, elégedett. Az arabok előre fizetnek neki, így csak a másik kliens által adott pénzt kell levinnem neki. A minimum szolgáltatás árát adom csak oda, a többit elteszem. 1000$. Ez kezdetnek tökéletes.
A főnökömön kívül még egy-egy kliens is megkeres, s időpontot egyeztetünk. Minden munkát gondosan feljegyzek a határidőnaplómba, ügyelve arra, hogy még véletlenül se legyen ütközés. Ami mégsem alkalmas valamelyikünknek átlósan húzom át, ami pedig megvolt vízszintesen kerül áthúzásra.
Fáradt vagyok, így hamar eljön a vacsora és a tusolás ideje. Reggel korán fogok kezdeni, az egyik vendégem 7-re jön. Fél nyolcig lezavarjuk a dolgot, nyolcra a munkahelyén kell lennie. Felesége van s két kisgyermeke, láttam a képüket múltkor a tárcájában. A jegygyűrűjét mindig gondosan leveszi és zakójának zsebébe csúsztatja. Szörnyetegnek érzem magam, valahányszor meglátom a mozdulatot.
Amint lefekszem és eloltom az állólámpám hamar elalszom. Még a nyomasztó, baljós gondolatok, és az izgalmas, új lehetőséget kínáló férfi agyamban motoszkáló szavai ellenére is. Hatkor pedig csörög az ébresztőm.
A két nap meglepően gyorsan eltelik. Pedig sajnos tömve vannak. Sokszor egy hét alatt nem keresnek meg annyian, mint ebben a két napban. Összességében 26 ember. Fejenként körülbelül egy óra, van akivel több, van akivel kevesebb. Elviselhetetlenül sok, kimerítő és gyötrő. Csak dolgozom és alszom, jobban mondva csak üzekedem és alszom. Klienseim igényei sem egyszerűek. Van, akit az tüzel fel, ha közösülés közben fojtogathat, más pedig otthonról hozott játékszereket óhajtott kipróbálni rajtam, s nem ők volt a legrosszabbak...
De Mr. Johnson boldog tőle, plusz egy nap szabadnapot ígér a jövő hétre. Ez engem is boldoggá tesz, úgy érzem megérte. Két napnyi szenvedés egyetlen napért, de az az egyetlen nap már most bearanyozza azt az átkozott kettőt. Mártírnak érzem magam, jobbnak, mint a többi ember. Olyan, mintha valami hatalmas dolgot vittem volna véghez, pedig csak egy kurva vagyok, akit rongyosra keféltek.
Viszont abban az egy napban majd lehetek akárki! A hétköznapi embereknek fogalma sincsen róla, mi a munkám. Ha pedig megkérdik azt hazudom virágkötő vagyok. Az olyan kedves, csak kimondom és mosolyognak rám. Meg engedik tutujgatni gyermeküket, vagy simogatni kedvencüket. Elbeszélgetnek velem mindenféle felesleges dolgokról, mint az időjárás, meg a buszmenetrend. Én pedig belegondolok, mi lenne ha nekem is az lenne a legnagyobb gondom, hogy a menetrend változás miatt fél órát késni fogok a munkából.
Ilyenkor nagyon korán kelek és sokáig fent is vagyok. Ki kívánom élvezni a szabadnap minden percét. Van, hogy ellátogatok a gyermekotthonba, viszek nekik ruhákat és játékokat. Vagy a kórházba. Néha sütni is szoktam, ezúttal azonban nem költöm el a megkeresett pluszt. A történtek felnyitották a szememet: megvan az esélyem a szabadulásra, csak jól kell lavírozgatnom az idegen és Mr. Johnson között.
A harmadik nap reggelén későn ébredek. Az első vendégem csak délután jön, így ráérek. Amint kimászom az ágyból készülődni kezdek. Bár a reggelit szinte mindig a szobámba hozatom, nem szeretek sokáig hálóingben lebzselni. Bármikor jöhet egy alkalmi "vevő", vagy akárki... Mr. Johnson is szeret váratlanul megjelenni.
Csak jön és megy, közben pedig "ellenőrzi az árut". Ő a legdurvább az összes közül, szeret fájdalmat okozni. Örömmel töltik el a könnyek, ha meglát egyet is még többet akar. Ezért sírni sem szabad, ha itt van. Tűrni kell, mást nem lehet tenni.
A fürdőbe vonulok és letusolok. Megmosom a hajamat is, túlságosan elfeküdtem ahhoz, hogy ne tegyem. Éppen csak megtörlöm nedves hajamat, mikor kopogtatnak. A fürdőköpenyembe bújva nyitok ajtót.
A tegnapi férfi az. Farmert visel fehér pólóval és egy kék felsővel. Kabátja a kezében pihen, a fején sapka. Úgy néz ki, mint a buszmegállóban várakozó, hétköznapi emberek. tetszik, hogy nem visel nyakkendőt, sem lakkozott cipőt. Tetszik, hogy cseppet sem emlékeztet a nálam megforduló férfiakra.
- Beengednél?- kérdezi pár pillanatnyi csend elteltével, mire csak bólintok egy aprót.
Megfogja az ajtót, kitárja, majd bejön és a szélső fotelbe huppan.
- Miért jött?- kérdem óvatosan a szemközti fotelbe húzódva.
Nem szeretem, ha ilyenkor zavarnak. Biztosan ostobán hangzik, hogy egy prostituáltnak is kellemetlen, ha egy intimebb pillanatba zargatják, de igaz. Rám vetítve legalábbis mindenképp. Más az, mikor szépen fel vagyok öltözve, kifestve... az nem én vagyok, csupán egy jelmez... egy áru, ha úgy tetszik. Ilyenkor viszont önmagam lehetek, s ebből kifolyólag sokkalta sebezhetőbbnek érzem magam.
- Részletesen megbeszélni a dolgokat - mondja röviden és tömören, akárcsak a nemrég olvasott novellák elbeszélői, szereplői. Valóban férfias volt ez és tetszetősen egyenes - Nem találkozgathatunk itt- közli, mire csak értetlenül bámulok rá - Vincent barátom - mondja meglehetősen ironikusan - Hamar megneszelné, hogy hozzád járok és mégse kap tőled pénzt utánam, abból pedig csak neked származna problémád. Itt van ez- nyújt át egy telefont, én pedig egyre inkább elveszítem a fonalat.
- Ez meg minek? Van nekem sajátom, megadom a számát, ha ez ennyire…
- Erről csak engem érsz el és csak én érem el- rakja le az asztalra. Elmés, annyi szent! Bár minden bizonnyal megvan hozzá a tapasztalata is. - Ma annyi pénzt fogok adni, amit szépen átadsz Vincentnek, hogy itt voltam és tetted a dolgodat, te külön most nem kapsz, mert most semmi olyasmit nem fogsz csinálni, amiért kéne adnom…- alig hogy kimondja elvigyorodik, n pedig már sejtem is miről fog szólni következő mondata - Persze ha gondolod, és nem tudsz ellenállni nekem benne vagyok félre ne érts.
- Kicsit sokat gondol magáról- mondom legalább olyan hirtelen, mint amennyire meggondolatlanul. Olybá tűnik a rövid, lényegre törő mondatok fertőznek. Ám én nem engedhetek meg magamnak ilyesmit, ö meg... Ő nem köteles eltűrni. Aggódni kezdek, vagy inkább egyenesen rettegni, hogy mi lesz most. Azt sajnos pontosan tudom, hogy Mr. Johnson mit tenne hasonló helyzetben. Ám a ... férfi elengedi fülei mellett. Hálás vagyok érte.
- Mindig elküldöm rá a helyszínt és az időpontot, ha nem tudsz eljönni, jelezd, ha nem írsz, úgy veszem, hogy neked is megfelel- sóhajtja, majd gondterhelten az órájára néz.
- Rendben- rakom l a telefont megértve, hogy miről is van szó- Parancsol valamit esetleg inni?- kérdezem meg még gyorsan, mielőtt elmegy. Belénk nevelték az efféle figyelmességet, no meg ugye a hála...
- Egy pohár vodkát tisztán- mondja, én pedig indulok is. Kiveszem a hűtőből az italt, kitöltöm, majd a férfi elé rakom.
- Egészségére- ülök vissza helyemre, s velem jön a csend is,mely néhány pillanatra közénk férkőzik.
- Tegezz- szakítja meg a hallgatást, majd italába kortyol - Szólíts Samuelnek- issza ki a poharat, majd óvatosan az asztalra rakja. Csilingelve koppan. - Hány éves vagy Jaida?- kérdezi kisvártatva. Nem értem, hogy ez miért fontos.
- 22- válaszolom egyből- Miért?
- Csak úgy kérdeztem, fiatalabbnak nézel ki- mondja, é pedig nem értem a dolgot. Nem értem miért jegyezte meg. Talán zavarja, vagy épp ellenkezőleg?
- Te mennyi vagy?- kérdezem meg halkan.
- Tippelj- mondja könnyedén, ami zavarba hoz.
- 25 -28 talán- mondom lányos zavaromban, s őszintén remélem, hogy legalább az intervallumot eltaláltam.
- 32 vagyok aranyom- nevet fel. Négy év, nem tűnik soknak, pedig nem is kevés. Nem néz ki 32-nek. Még az is átfut a fejemen, hogy csak füllent. Ő pedig újból az órájára néz, sejtem hogy már nem marad sokáig.
- Azta - adok hangot nehézkesen a meglepettségemnek.
- Figyelj, mindjárt megyek- veszi sietősebbre a dolgot - Yusuf két nap múlva hazalátogat és hozza a barátját is, meg fognak látogatni, be akar majd neki mutatni téged, büszkélkedni akar veled, hogy neki ilyen játéka is van- magyarázza. A "játéka" szó a szívembe mar - a barátjától, Amirról azt kell megtudnod, hogy hozott e magával egy lányt, akit az ágyasaként tart. Ajánld fel neki az édes hármast, biztosan belemegy, hidd el. Tudnom kell hol tartja a lányt! Ez nagyon fontos, nem szükséges tudnod róla miért, csak annyival elégedj meg, hogy érted is megtenném, ha az ügyletem miatt kerülnél bajba. Remélem, ez egy kicsit megnyugtat- túr a hajába. - De ha van jobb ötleted felőlem az is jó, csak egy hely kell. Ha bármi félresikerül, hívj fel a telefonon, amit adtam és azonnal indulok- kel fel a fotelből én pedig csak emésztgetem a szavait. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden részlet tetszik. - Az egyik emberem rajtad fogja tartani a szemét, nem árulom el, hogy ki, de már jó ideje a közeledben van, néha figyelhetnél jobban is, hogy ki és mennyire figyel téged.
Amint ezt elmondta indul is kifelé. Lerakja az ajtónál lévő kis szekrénykére a 2500 dollárt, és elviharzik.
Figyeltet. - visszhangzik elmémben. Tudom, a jótevőmnek, a mecénásomnak akar tűnni, de le merném fogadni, hogy nem igazán hatná meg, ha bármi történne velem. Ha mégis, az értékes "játékszert" féltené, na meg az általam megkaparintható kapcsolatrendszert. Abban sem vagyok biztos, hogy az említett leányzóz valóban csak megmenteni akarja. Ám mindennel együtt még mindig merőben jobb felállás, mintha holtamig Mr. Johnsont szolgálnám. S ha Samuel bármi olyat csinál, amivel árt nekem Mr. Johnsonban bizonyára jó hallgatóságra találok az Amir Alfarsi-t illető tervével kapcsolatban. Veszíteni valóm tehát nincs. Megcsinálom! Az pedig rövidesen ki fog derülni, hogy Samuel milyen is valójában.
A két nap lassan, hosszadalmasan telik. Vendég van, szerencsére nem túl sok de épp elegendő. Ilyenkor a legjobb, ha éppen csak megvan a minimum. Hosszútávon viszont ez sem jó, Mr. Johnson szeret sokat szakítani.
Amjad Úr tegnap megkeresett, lefoglalt ma estére. Velem kíván megvacsorázni egy barátja jelenlétében, majd az este további részét is társaságomban kívánja tölteni. El is utalta a pénzt előre, mesebeli összeget, bőséges borravalóval. Az utalást azonban Johnson kapja, egy lyukas garast sem fogok látni belőle jól tudom.
Öt óra van, s fél hatra itt is lesz. Már lezuhanyoztam és megcsináltam a hajamat. Gyorsan sminkelek és fel is öltözöm. Egy lagúnakék ruhát választok, melyet még Yusuf ajándékozott nekem. Parfümöt és ékszereket is kaptam tőle,így természetesem permetezek magamról egy keveset a keleties, fűszeres illatból és felveszem a kristály nyakéket, s a hozzá való fülbevalókat. Amint elkészülök indulok is a szalonba, a fogadására. Kibérelte a szálloda legnagyobb szalonját.
Pontosan érkezik, mint mindig. Nem egy szívbajos ember, de sokat ad a precizitásra. Méregdrága öltönyt visel, nyakkendő helyett nyaksállal. Hatalmas, magas alakja kiemelkedik az őt kísérő embersokaságból. Még testőrénél is nagyobb. Testtartása büszke és mélyen tiszteletet parancsoló. Mellette egy idegen, köpcös, szakállas férfi áll, minden bizonnyal Amir Úr.
Közelebb lépek és üdvözlöm Yusuf-ot, ő pedig egyből be is mutatja nagyra becsült barátját. Sínen vagyok! Tudom, sokat köszönhetek Yusuf-nak, de ez nem tud visszatartani. Amíg a szabadulásért küzdök semmi sem.
- Amir Alfarsi! Örvendek Miss! - mutatkozik is be egyből vendégünk természetesen arabul.
- Úgyszintén Mr. Alfarsi! A nevem Jaida! - szólalok meg én is anyanyelvén, angyali mosollyal arcomon. Engedem, hogy kézen csókoljon. A szakálla csiklandozza kézfejemet.
- Sokat hallottam már Önről! - jegyzi meg sokat sejtetően - Remélem az este folyamán közelebbről is megismerkedhetünk. Szívesen vendégül látnám a lakosztályomban!
- Mindig öröm számomra egy úriember társasága! - mondom csilingelő hangon, bíztatóan.
Nemsokára már vacsoránkat fogyasztjuk. Sok férfi ül az asztalnál, zömében Yusuf üzlettársai. A munkáról beszélgetnek, beruházásokról és egyéb pénzügyekről. A pénzügyekből pedig mintha egyenesen következnének a nők, bár inkább úgy érzem, hogy Yusuf nem akar kihagyni a beszélgetésből. Én pedig veszem a lapot. Viccelődünk, nosztalgiázunk megismerkedésünkről, én pedig kapva-kapok a lehetőségen és rákérdezek, van-e hasonló hölgy Amir életében. Van ám, mégpedig egyik lakosztályában, itt, ebben a szállodában. Úgy volt, hogy ő is velünk vacsorázik, ám sajnos gyengélkedik. "Fáj a feje, lepihent."
A vacsora után mi is elindulunk, ám a másik lakosztályába. Abba, amit direkt csak az én kedvemért vett ki. Yufus pedig engem vett meg Amir számára, ám pusztán egyetlen órácskára. Utána ő tart rám igényt. Az utóbbi időben éjszakánként sem küld el. Szereti, ha vele alszom.
A lakosztályba érünk, a 216-os ajtóhoz. Időközben megtudtam, hogy a másik bérelt kuckó a 404-es. Ott pihenget a keresett hölgy. Nem ajánlottam fel az "édes hármast", hiszen értelmetlen lett volna, ha a nő rosszul van. Persze sejtem, hogy Amir-t érdekelné, s ha ő úgy akarja a lánykának sem fájhatna a feje, de nem és kész! Bár férfiakra "specializálódtam" a nők ellen sincs kifogásom. Amíg gyűlölök valamit édesmindegy, hogy kivel kell azt csinálnom. Viszont a csoportos aktus nem az én világom. Éppen elég, ha egy emberre kell figyelnem.
Yusuf elköszön, az ajtó pedig ránk záródik. Lovagló-pózban kezdjük, ez Amir vágya. Miközben mozgok maga felé dönt és a szájába veszi egyik mellem. A gyerekkoromra gondolok. Idoia-ra, legidősebb nővéremre aki esténként mindig mesélt nekem. A meséi ijesztőek voltak, tele furcsa, kitalált lényekkel, de a vége mindig jó lett. Amir a csípőmre markol, s kissé megemelve átveszi az irányítást. Gyors tempót diktál, fáj minden mozdulata. Nem tudom, hogy fizikai-e a fájdalom, avagy lelki. Messze járok, egészen a mesék világában.Egy óra múlva már a lakosztály fürdőszobájában állok. Meztelen vagyok, a tusoláshoz készülődöm. Amir kint vár, Brandy-t kortyolgat. Fáradt vagyok, iszonyúan, és Yusuf még hátravan. Megengedtem a vizet a zuhanyzóban, a zaj elnyomja majd a pötyögésem, hiszem sms-t írni készülök.
Megvan az info. - írom.
Rendben. Hol vagy most? Hol a lany? - kérdezi is Samuel.
Amir Alfarsi lakosztalyaban. A furdoszobaban. A tobbit inkabb szemelyesen ha nem banod! - írom le szemrebbenés nélkül. Nem adom én az információt olyan könnyen, mint gondolja.
Ok. Mikor ersz ra? Nekem a holnap este nem jo. - hagyja rám a dolgot.
Legyen reggeli a kikoto bufejeben mondjuk 8-kor? - ajánlok egy városszéli, lepukkant helyet, hisz tudom, hogy Mr. Johnson arrafelé meg sem fordul.
Ott varlak! - kapom meg a választ. És megyek is zuhanyozni.
Gyorsan végzek, utána pedig indulok is Yusuf-hoz. Az ember azt gondolná, hogy a régi vendégekkel kialakul némi intimitás ebben a szakmában. Én nem tudom, hogy ezzel más lányok hogy vannak, de részemről ez elképzelhetetlen. Ugyanolyan rémisztő és idegen minden, mint a legelső alkalommal. Egyetlen porcikám sem kívánja őt, s ha egy vadidegen feküdne az ágyán, semmivel sem lenne bennem több félsz.
Éjszakába nyúlva, már-már hajnalig szexelünk. Kényeztetni akar, azt mondja. Kényeztetni mindenhogy, ahogy tud, én pedig azt színlelem, hogy élvezem. Tulajdonképpen nem érzek semmi mást, csak undor és szorongást. Megtanultam mesterien színlelni.
Reggel mellette ébredek. Nyolckor neki is találkozója van, de az estét újra velem szeretné tölteni. A lakosztályomba sietek, majd gyorsan átöltözöm, felkötöm a hajam és indulok is. Maximum megrakott táskám lehet feltűnő.
Útközben beugrom a helyi pláza mosdójába, itt öltöm fel álruhámat. Elvégre fontos, hogy ne ismerhessenek fel. Senki se! Bő, terepszínű nadrágot húzok, rá pedig egy fekete csuklyás szintén bő pulóvert. A tükörbe nézve boldogan konstatálom, hogy formátlannak tűnök bennük. Lapos sportcipőbe bújok a szereléshez, a hajamat pedig kibontom és összekócolom. Reggel nem sminkeltem, s nem fújtam magamra méregdrága parfümöt. Egy suttyó nem illatozik ilyesmitől. Napszemüveget húzok, a csuklyát pedig az arcomra borítom. A táskámat leadom a pláza csomagmegőrzőjébe, így indulok el a találka helyszíne felé.
Nyolc előtt érek oda pár perccel. Samuel már bent ül, a legbelső asztalnál foglalt helyet. Előtte egy félig immár üres pohárka árválkodik. Odasétálok hozzá, asztala mellé míg ő meglepetten pillant fel rám. Olybá tűnik nem ismert meg, ami mulattat. Helyet foglalok és leveszem a napszemüveget. A csuklya marad.
- Azért megismersz, ugye? - kérdezem büszkén elvigyorodva.
- Épp azon merengtem, hogy neked még ez is bájosan áll. - ad frappáns választ feltételezésemre, ami egyből le is töri szarva. Zavarba hozott, rátapintva gyengémre - A szobaszám? Igazán nem lett volna nehéz leírni! - teszi még hozzá a dologhoz.
- Előbb... hogy is mondják a hozzám hasonlóan öltözködő emberek? - emelem meg egyik szemöldököm. Nem viccelek én, komolyan gondoltam.
- Virítsam a lóvét?! - dönti oldalra a fejét, s kissé hitetlen arckifejezéssel mér végig - Hozzászoktál a jóhoz Jaida!
- Pont erre gondoltam, virítsd! - mondom halkan, s bár hangomon erőt vesz a félelem, szememben még töményen ragyog az eltökéltség. Ám mire észbe kapok ő már a pulóverem nyakánál fogva ránt maga felé, jóformán át az asztalon.
- Na idefigyelj kislány, egyenlőre én vagyok a főnök! Fizetni pedig csak azért fogok, amit a kezemben tarthatok, világos?! - sziszegi az arcomba, a szemeit majd kigyújtja a dühtől vegyes felháborodás.
- Miért kell neked az a lány? - suttogom a kérdést, ő pedig elenged. Visszacsúszok helyemre, majd megigazítom a pulóveremet. Egyre jobban félek, de végig csinálom! Nem fog még ő is kihasználni!
- Már mondtam. - morogja unttan.
- Nem. Annyit mondtál értem is megtennéd. Viszont azt nem tudom, hogy nálad jobb kezekben lenne-e?! - tárom föl a problémát, mire ő elvigyorodik. Szemei úgy csillognak, akár egy ragadozóé. Okosan és könyörtelenül.
- Bátor egy picsa vagy, de felesleges hősködni! Jut eszembe, milyen volt Amir-ral? Mr. Alfarsi elégedett volt? Gondolom jó alaposan kiélte rajtad minden vágyár, ahogy Yusuf Úr is, elvégre volt miből kifizetniük... - mondja, én pedig le merem fogadni, hogy kiül az arcomra minden, amit érzek. Sírhatnékom van, ha azokra a hosszú órákra gondolok.
- Jobban, mint azt gondolná. Már előre lefoglalt a jövő hétre, Yuuf pedig ma estére. - mondom magabiztosan, bár tudom hiába. Szavaimnál sokkalta többet és igazabbat üzen az arcom, ezt pedig biztosan Samuel is pontosan tudja.
- És meddig akarod ezt csinálni? - kérdezi könnyedén.
- Míg nem lesz elég pénzem. - hajtom le a fejemet. Nem akarom, hogy újra megpillanthassa az arcomra kiülő érzéseket.
- Azon elgondolkodtál már, hogy megzsarolj Vincent-tel? - iszik bele poharába - Hogy elmond neki mire kértelek?
- Igen. - motyogom szégyenkezve. Hazudni semmi esetre sem szeretnék, abban pedig biztos vagyok, hogy ha mégis így tennék ő pontosan tudná - De csak ha szükséges. - teszem hozzá óvatoskodva.
- Azt hiszed rosszabb vagyok nála? - kérdi két korty között, én pedig végre fel merem emelni tekintetemet. Nem, nem hiszem én azt, csak épp az a baj, hogy nem hiszek semmit. Nem merek hinni.
- Nem hagyatkozom feltételezésekre. - suttogom.
- Mit vársz tőlem? Mivel tudnálak meggyőzni? - kérdezi egy kis kuncogás után. Hangja cinikusan cseng, és azt is érezni hogy nagyon unja már a dolgot.
- Ha... ha segítesz megteszek mindent, amit csak kérsz, de nekem is lenne néhány feltételem. - motyogom bátortalanul.
- Feltételed?! Nocsak! - horkantja hitetlenkedve, mintha csak azt mondaná: Merészelsz?!
- A testemet akarod használni, így fontos, hogy az enyém maradjon a döntés! Biztosítékra is szükségem van. - vázolom fel. Nem kívánok lehetetlent, csupán biztonságot.
- Vétójogot kérsz talán? Egy kurvának nem mindegy kivel kefél?!
- Nem. - válaszolom tömören.
- Rendben. Ha azt mondod nem, akkor nem! Viszont bizonyára te is tisztában vagy vele, hogy mindig van egy nagyobb hal... aki majd igent mond. - ecseteli könnyedén.
- De Amir-hoz én kellek. - nézek bele mélyen ravasz szemeibe.
- A biztosíték alatt mit értesz? - vált témát elkapva tekintetét.
- Minél előbb meg akarok szabadulni Vincent-től. - mondom a legáltalánosabb problémát, aminek a megvalósulására biztosítékot szeretnék.
- Az a te dolgod, de nyugodj meg, lesz rá anyagi kereted! - magyarázza hanyagul. Én pedig életembe először bele merek gondolni mi történne, ha Mr. Johnson elé állnék ezen ötletemmel. Semmi jó.
- És az elég lesz? Te elengednél egy... játékszert, ha eleget fizet? - kérdem ajkamba harapva. Érzem, hogy döcög a dolog és őszinte választ várok.
- Vincent nem fog. De más igen. - mondja pár pillanatnyi gondolkodási idő lejárta után.
- Hogy érted? - nézek rá értetlenül.
- Ha valaki megvesz tőle, lényegesen jobb helyzetbe kerülsz. Nincs más dolgod, mint építgetni a kapcsolataidat. - dől hátra nyújtózva.
- 404. - mondom ki a szobaszámot, ahol a lányt tartja Amir.
- Mi? - értetlenkedik.
- A szobaszám. A hotelben. Jövő péntekig ott fognak lakni. - magyarázom.
- És ezt most miért kötötted az orromra? Eddig olyan konokul őrizgetted! - mondja panaszosan, ajkai ezzel szemben vigyorra húzódnak. Akár egy kisgyermeknek, aki megnyerte a játszmát, de azért még szívesen folytatta volna.
- Építem a kapcsolataimat. - mosolyodom el én is, bár lényegesen halványabban.
- Nem foglak megvenni. Jelenleg nincs szükségem kurvára, s ha lenne, akkor sem Vincenttől vennék. Pénzpocsékolás volna. - fejti ki, majd leinti a pincért és rendel még egy italt.
- Megérem a pénzem. - veszek mély levegőt. A történtek után biztos vagyok benne, hogy nem vagyok meggyőzési képességem tetején.
- Egy: szabadulni kívánsz, s ha é vennélek meg, bőséges nyereség nélkül nem kapnád meg tőlem a várva-várt szabadságod! Kettő: Nem tudhatom. A legutóbbi alkalommal nem voltál túl motivált, hogy megmutasd. - vigyorodik el szélesebben.
- És ha tudnád? - kérdezek rá tekintetét fürkészve, mire eltűnik széles mosolya.
- Nagyon meggyőzőnek kellene lenned. - veszi fel velem a szemkontaktust, én pedig szinte elveszek szürke szemeiben.
- Tudok az lenni. - mondom lassan, finoman.
- Majd talán, ha kedvet kapok hozzá adok egy lehetőséget. - mosolyodik el újra, ezúttal csak éppenhogy, de annál többet sejtetően. Én pedig tudom, akármennyi félelemmel és feszültséggel is tölt el a dolog puszta gondolata is, már most vágyom arra a pillanatra. Vágyom rá, mert bizonyítani akarok!
- Élni fogok vele. - közlöm, majd gyomrom egyetértően megkordul. Ekkor jut eszembe miért is jöttünk ide... mondjuk csak másodlagosan - Reggelizünk?
- Mit kérsz? Van palacsinta, goffri, hot-dog... és ennyiben ki is merült ez a lepukkant kis hely. - veszi kezébe az asztalon lévő kezdetleges kis menüsort, ami voltaképpen itallap kiegészítve, majd olvasni kezdi.
- Goffri jó lesz. De majd én meghívlak! Te mit kérsz?
- Ennyire biztos vagy a meggyőzőképességeden, hogy így szórod a pénzt?! - pillant rám.
- Igen. - válaszolom. Valójában cseppet sem, abban viszont igen, hogy mindent meg fogok tenni. Túl nagy a tét ahhoz, hogy ne tegyem.
- Én fizetek, Te pedig holnap be fogsz jutni abba a szobába! - amint közli mindezt megérkezik a pincér italával - Iszol valamit? - kérdi gyorsan.
- Egy cappuccino-t, köszönöm! - mondom, ő pedig megrendeli a reggelivel együtt. Miután pedig távozik a pincér visszatérek eredeti beszélgetésünkre - Az lehetetlen, csak kedden számít rám!
- Ő nem lesz ott, hogy számítson rád, sem senki már. Reggel tárgyalásra megy, te pedig kicsempészed a leadott kulcsát és lemásoltatod, vigyázva, hogy az ujjlenyomatod ne kerüljön rá! Utána szépen felmész a szobájába és...
- Mi lesz a kamerákkal? - vágok közbe.
- Van rá emberem! Szóval bemész és átadsz az ott lakó leányzónak egy csomagot. A többit ő intézi. - zárja le a történetet.
- Honnan veszed, hogy segíteni fog? - kérdezem meg, mivel ez azért mégiscsak fontos részlet.
- Nem csak te tudsz meggyőző lenni Jaida! - mosolyodik el magabiztosan.
- Nem csak a lányt akarod kivinni, ugye? - kezdek el gyanakodni. Előbb is lehetett volna ennyi eszem, túl szép lett volna ha valóban csak őt akarja menteni. Most viszont feltámadt bennem a gyanú - Mit tett ellened Amir?
- Meglopott. - közli egyszerűen.
- Mit lopott el?
- Majd ha meggyőztél, beavatlak mindenbe! - gyújt rá egy cigarettára - Remélem nem zavar.
- Nem. - mondom halkan - És a lány?
- Mi van vele? - kérdez vissza, egy nagyobbacska slukk után.
- Nem ismer engem.
- Nyugodj meg, a csomag, amit átadsz neki meggyőzőbb lesz mindennél. Ha végeztél zárkózz be a szobádba, a pótkulcsot pedig hagyd ott a lánynak. - zárja le a beszélgetést egyenlőre, közben kihozzák reggelinket.
Mi pedig neki is látunk. Furcsa, de már nem félek. Persze biztos vagyok benne, hogy Samuel nem egy jótét lélek. Viszont valamilyen önmagamnak is megfejthetetlen okból úgy érzem, hogy bíznom kell benne. Más ő, mint Vincent. Más, mint bárki, akit mindeddig volt szerencsém megismerni.
|
| Nauki | 2016. 04. 17. 16:04:15 | #34208 |
 Karakter: Samuel Flynn
Megjegyzés: ookami67sophie-nek
- Jó vagy sem? Döntse el öreg, ketyeg az óra!- figyelmeztetem az előttem ácsorgó pacákot.
Fekete méregdrága öltönye, szerintem kissé szűkre szabott, vagy talán az is lehet, hogy nemrég magára szedett még jó pár kilót. Narancsságra nyakkendője szorosra van kötve a nyakába, azon csodálkozom, hogy még nem fulladt meg, annyira meg van húzva. Biztos a csinos fiatalka asszonyka volt, aki nagyon szereti a férjecskéjét, de ha idő előtt megfulladna és megörökölné a számláit és minden mást, az se lenne baj. Izzad, innen érzem a bűzt, amit még az a förtelmes kölnije se képes elnyomni. Ez a hely amúgy is egy lepratelep, és még ő is ontja itt a mérges gázokat. Ránézésre sejtem, hogy az inge, amit visel, tocsog a verítékétől. Friss ügyfél és még nem igazán tudja, hogy mennek itt a dolgok. Istenemre mondom, hogy roppant türelmes vagyok ennek fényében, de nem erről a tulajdonságomról vagyok híres. Szeretem a gyors gördülékeny üzletkötéseket, amikor az ügyfél tudja mit akar én meg tudom mit kérek érte. Maximum negyedórát nézegeti, de csak azért, nehogy átvágjam. Bár rólam mindenki tudja, hogy sose tennék ilyet, a szakmában én vagyok a legjobb, mindent az ügyfelemért, de már csak amolyan rutinból is mindenki ellenőriz mindent, hiszen jobb biztosra menni. Éppen pár gyönyörű, arany és vörös színű, AK 47-est nézeget. Fáj értük a szívem, hiszen ebben a színösszeállításban igen nehezen kaphatóak és amellett, hogy gyönyörűek, gázelvételesek, tűzváltós automata géppisztolyok, fa tussal, ez a részük vörös rajta, a fém maga pedig aranyozott színben pompázik. Már elég régóta a birtokomban vannak, de elég szép összeget ajánlott értük így döntöttem a piacra vitelük mellett, végül ezen úton kötöttem ki ebben a lepukkant külvárosi raktárban.
Unottan túrok bele a hajamba, ami nem hétköznapi színekben pompázik. Mikor először meglátnak az emberek, még csak nem is sejtik a foglalkozásomat. Valami új keletű úri ficsúrnak néznek, ami néha nem is baj, sőt van mikor még a lovat is adom ez alá a feltevés alá. A mozdulat közben megcsillan ebben a szegényes fényben az ujjamon lévő ezüst koponyás gyűrű. Két okból hordom, szimplán, mert tetszik, másrészről, viszont ha ütni kell szép nyomot hagy. Egy látványosan hangos sóhaj hagyja el ajkaimat, mely, mint általában mindig, most is sebhelyes. Rendszeresen harapdálom, ha nagyon unatkozom, vagy ha idegese vagyok, és nem akarok ráüvölteni a vevőmre, vagy ha éppen költségvetést írok. Kevesebbszer ha verekedésbe kerülök. Általában sikerül védenem magam, de, ha mégis bekapok egy ütést próbálom úgy, hogy ne az arcom legyen. Nem akarom, hogy minden második ember megbámuljon az utcán, az kockázatot vonna maga után, nem mintha a rendőrök nem ismernék a nevemet, meg az arcomat. Csak hát nem mernek velem kezdeni.
- Most megveszi, vagy sem? Ne rabolja a drága időmet, nem ezért hoztam el ezeket!- bökök a fejemmel az öt szépségre. Makog, hebeg, habog végül nagy sóhajjal, a fejemmel biccentek a velem tartózkodóknak, hogy pakolják össze a cuccost. Max a magas, sportos szőke srác, és Roy a nálam hat évvel fiatalabb, szöges ellentéte a másiknak, sötét bőrű, fekete hajú.
Egyből engedelmesen teszik, amit mondok. Finoman visszateszik a dobozukba a fegyvereket, ugyanis mindegyiket kivetette velem a dagadék. Nem vártam sokat, míg elpakoltak. Csendben, elegánsan hátat fordítottam és magára hagytam az orrfacsaró szagával együtt. De azért még félútról visszaszóltam a vállam felett.
- Többet ne keressen- ezzel a végszóval vágtunk neki a kijárat felé tartó két perces gyalogútnak. Nem szólunk egymáshoz, látják rajtam, hogy nagyon felhúzott ez a kis közjáték, és a fölöslegesen megtett út.
Feszülten szállok be a fekete maserati ghiblimbe. Jó kis autó, imádok vele hajtani, ja, hogy lehet nem kéne? A zsaruk miatt nem kell aggónom. Az alvilág bugyraiba nem merészkednek be, csak a felszínt kapargatják, de hiába. Soha sem fognak bejutni a belső maghoz, sose fogják tudni feltárni az egészet, sőt az a kis felszín is olyan kesze-kusza és zavaros, hogy örülhetnek, ha néha-néha egy nagyobb halnak hitt pici moszatot elkapnak.
- Ez kész- röhög fel Max mikor beszáll mögém hátra Royal együtt. Eddig bírt csendben maradni.
- Nem a türelmedről vagy híres- jegyzi meg nekem fekete társa. Ők ketten kicsit többek, mint alkalmazottak. Nem, nem a szeretőim. Bár tény, hogy jó faszik és ha olyan kedvem van akkor egy kis szex bárkivel jól jön. Mikor elindítottam a saját bizniszemet, ők voltak, akik először mellém csapódtak. Max még fiatalabb, mint Roy, akkor szinte még csak kölyök volt, a feketével már korábbról ismerték egymást és együtt döntöttek a mellett, hogy segítenek. Míg az egyikük a pusztakezes harcban van otthon, addig a másik késekkel és egyéb éles tárgyakkal mozog páratlanul. Hűségesek, ami ritka a sötét körökben. Ezt pedig nagyon sokra becsülöm, éppen emiatt, ők azok, akik megengedhetik maguknak, hogy lazán beszélgessenek velem, következmények nélkül hecceljenek és poénkodjanak.
- Ne rabolja itt az időmet, ma megyek, ahhoz a kurvához…- szorítom meg a kormányt, mert valami idióta bevág elém, mivel időközben beértünk a külváros egy forgalmasabb részére, rá kell taposnom a fékre. Erősen rácsapok a dudára, mire az előttem lévő felmutatja a középső ujját, mondván én ugyan ne dudálgassak neki.
- Faszkalap!- kiálltok fel.
- Nyugi már Főnök!- csitít Max, mivel tisztában van vele, hogy képes vagyok, kiszállok az autóból és itt helyben megverem az előttünk lévő kocsi vezetőjét és megtanítom neki, hol a helye.
- Nincs semmi nyugi, azt hittem van értelme azokat a szépségeket kihozni és túladni rajtuk, mert szép summát kapunk érte, erre ez a kis kretén háromnegyed órát nézegeti, őket szorongatja, pakolgatja. Szórakozzon a jó édes anyjával… - dühöngök rossz szokásomhoz híven kiabálva. De most kivételesen nem ütlegelem drága autóm kormányát. Előbb már kapott belőle egy kicsit, még a végén komoly baja lesz az én csodámnak.
- Te…-kezdi Roy érdekes hangsúllyal, amitől tudom, hogy megint hülyeséget fog kérdezni.
- Ne kímélj…- fordulok be az autópályára, ahol magasabbra kapcsolok, és szinte suhanunk.
- Ahhoz a szajhához mész, aki…- rögtön belé fojtom a szót, mert tudom, mit akar kérdezni.
- Igen- adom meg tömören a választ és gondolatban feljegyzek egy újabb strigulát, mert nekem lett igazam.
Roy túl szép beszédű hozzánk képest, neki a kurva, az szajha… sose használja a mocskosabb verziót, mert szerinte nem megfelelő. Ugyan könyörgök, nőkkel üzletelek, őket adom, veszem, továbbítom, passzolom, kipróbálom, osztályozom. Ez is az egyik a sok-sok foglalkozásom közül. Jár előnyökkel, persze, a lányokhoz mindig hívok orvost, ha hozzám kerülnek, nem akarok sem elkapni, sem továbbadni semmilyen nyavalyát. De ugyanakkor jár hátrányokkal is, sok nyavalygással, amit hallgatnom kell az áruktól, mert, hogy ők nem is erre gondoltak. A szart nem, mikor valakit átcsempészek, esetleg egy határon kerek perec megmondom, neki mit kell itt csinálnia, hogy törlesszen, akkor belemennek később pedig már szöknének is el az egyezség alól. Persze mindhiába, Samuel elől senki sem futhat el, amit, vagy akit akarok, előbb utóbb megszerzem.
Már egy ideje autókázunk, mikor elérek egy lehajtóhoz, pofátlan módon a zsaruk előtt élem az életem nem kicsit feltűnően. Persze mindig mindent tisztán találnak nálam, egyetlen egy bűncselekményem sincsen, mint lenni szokott. Lehajtok a lehajtón és még egy ideig megyünk, mikor kettéágazik az út. Az egyik a városba visz, ám én a másikra kanyarodok. Ez keskenyebb, mivel ez tulajdonképpen magánút, mivel én építettem ki, jobban mondva az apám én meg helyrehozattam. Lehúzzuk az ablakokat, végül mikor elérünk a bejárathoz, egy hatalmas fekete kovácsoltvas kapuhoz, beütöm a belépőkódot. Lassan gurulok be, hova siessek, már itthon vagyok. Békésnek hat az egész hely, az út fákkal van szegélyezve, néhol egy két virágágyással. Nem hiába, a kertészeim jó munkát végeznek meg kell hagyni. Mikor a hatalmas kétszintes házhoz érünk, a középső vízesés körül teszek még egy kört és a kijárat felé nézve leparkolok. Kiszállok, és meg se várom, hogy a másik kettő is így tegyen. Tudják a dolgukat. El kell rakniuk a fegyvereket a helyükre, aztán ki merre lát, míg nem kellenek, ami rendszerint ritkán fordul elő, mert javarészt egyedül dolgozom. Tulajdonképpen csak az új ügyfelekhez szoktam őket elvinni, hogy azért mégiscsak látszódjon, hogy nem vagyok egyedül, van mikor több embert is viszek, ha olyan az ipse, hogy eltántorítsam bármiféle átveréstől, vagy rablástól. Öngyilkosság lenne a részéről, ugyanis a beosztottjaim azon kevés emberek, akiket elég megbízhatónak tartok, eléggé begurulnak, ha a főnök kinyiffan. Mert akkor ki fizetne nekik? Na igen a pénz ennek a világnak a mozgatórugója, amiért mindenki megtesz akármit, úgy ahogy tud. A nők a testüket árulják, sőt vannak, akik férfi létükre erre kényszerülnek. Van, aki fegyverrel kereskedik, mint jómagam, de van más, aki drogokkal és egyéb finomságokkal. Én azért mindegyik üzletbe egy kicsit belekóstolok, és, ha úgy van, akkor mélyebbre is leások, de a fegyverkereskedelem áll a csúcstartó helyen, a listámon.
Egyenesen a hatalmas ház második emeletére megyek, fel a nagy lépcsőn, aztán balra fordulok és még pár kanyar és a tökéletes irányba is vagyok. Végigmegyek a megfelelő folyosón és a legutolsó szobába benyitva ott a már jól ismert sötétség fogad, melyben monitorok fényei halovány derengéssel töltik meg a szobát. Kis görnyedt alak kuporog a hatalmas gamer székben egy kis nachost falatozva, jó szokásához híven. Persze mielőtt a babáihoz érne mindig megtörli a kezét, nehogy valami folt kerüljön a billentyűzetre.
- Megvannak az infók?- kérdezem a számítógép zsenimet, aki egy kész kis profi hacker. Még évekkel ezelőtt szedtem össze, egész pontosan hárommal, mikor betört az egyik ellenlábasom biztonsági rendszerébe, ezzel pedig engem juttatott nyerésre az akkori üzletben, amiben fej fej mellett a legjobb árukat kínáltuk a pénzforrásnak. Akkor volt mindössze 15éves. Három teljes napomba került mire megtaláltam és komolyan mondom nem volt egyszerű. Mikor felbukkantam a sötét kis lyukban ahol élt, eléggé megleptem, menekülni akart, aztán sikerült félúton a kijárat felé elkapnom. Elmondtam neki miért vagyok ott, először nem akarta elvállalni, de aztán mivel annál a lepratanyánál sokkal jobb életkörülményeket és csúcstechnológiás felszereléseket ajánlottam belement a dologba. Egy óra elteltével pedig úton is voltunk hozzám a csomagtartóban azzal a kevés kis felszerelésével, amivel feltörte azt a profi biztonsági rendszert, amit még nekem se sikerült. Értek egy keveset a hackeléshez, de ez a srác lenyűgöző.
- Ezt a lol meccset befejezem és tiéd a pálya- mondta és közben elnyomta az ultiját, egy azonban megszökött előle, de végül Pentakill lett belőle. Nem igazán értek ehhez, de már annyiszor jöttem akkor mikor játszik, hogy akaratlanul is egy kevés kockaság rám ragadt.
- A csúcson kell abbahagyni- utaltam arra, hogy sietnék. Nagyot sóhajtott.
- Ugye tudod, hogy megint bant kapok?- morog az orra alatt.
- Mindketten tökéletesen tudjuk, hogy feltöröd azt a szart és törlöd és mintha mi se történt volna- nevetek fel és leülök mellé egy kis puffra. Megforgatja a szemeit, majd kilép a játékból és nyomkod pár gombot, majd felugranak a nekem szánt adatok. Amir Alfarsiról pár infó, de ezeket eddig is tudtam, sőt ezeket már jó pár hete megkaptam tőle. Rajta keresztül találtam rá Yusuf Ihsan Amjadra, aki szinte minden szabad percét drága városunkban tölti. Ennek a fazonnak néztünk utána pontosan három nappal a azután, hogy kiszemeltem Amirt. Olyan fegyverek birtokában van, ami a következő megrendelésemhez kell, továbbá van nála valami, ami az enyém. Nemrég rabolta el az egyik lányt, aki nem kevéssel tartozik még nekem. Odahaza az ágyasává tette és sose megy sehová nélküle. Mikor jövő héten meglátogatja kedves barátját idehaza, a drága Yusuf bácsit, akkor biztosan magával fogja hozni, sőt idehozza azokat a fegyvereket is, mivel megpróbálja majd őket értékesíteni. Senki sem tartozhat nekem, hiába van nem kevés vagyonom és ingóságom, a tartozás az tartozás és mindig keményen bevasalom. Persze sose vallanám be magamnak, hogy valamilyen szinten felelősséget érzek azok után a lányok után, akiket úgymond futtatok, jobban mondva nem is én, hanem az a fazon, akinek továbbítani szoktam őket, de rendszerint mindig meggyőződöm róla, hogy jó kezekben vannak és a megfelelő ügyfeleket kapják, hiszen nem holmi sarki olcsókurvának hoztam őket ide. Mindegyikükből luxus prosti lesz, ha nem is a legdrágább felső körökbe, de elég jó órabérrel mozoghatnak. Yusufhoz kellett kapcsolatot keresnünk, az első és legfontosabb dolog volt. Azt próbáltuk kideríteni én nem e tudnék a közelébe férkőzni, fölöslegesen nem vonok be senkit, mert az csak egy plusz rizikófaktor, de aztán akárhogy gondolkodtunk kutattunk sehogy se megoldható, hogy saját személyemmel legyek közel hozzá. Így átnéztünk minden kis ügyletét, minden kis mocskát, végül találtunk egy gyenge láncszemet, egy luxus prostit. Yusuf, aki mindig, mikor itt tartózkodik, felkeresi a lányt. A következő lépés az volt, hogy megfigyeltük őt, hogy megfelelő lesz e számunkra. A hotelben, ahol forog az egyik emberem, szemmel tartotta egy darabig, állítása szerint profi csábító. Az jó, mert nekem pont erre van szükségem. A vendégkörének is utána néztünk és akikkel érintkeztünk esetleg , finoman rákérdeztünk a lányra, persze mindig valamiféle tökéletes indokkal, nekem kell valaki, akivel szórakozhatok, vagy éppen Maxra hivatkoztunk, vagy amire tudtunk. Mindenki az egekig magasztalta a teljesítményét, amit nyújtott így eléggé kíváncsi is lettem rá. Jó pár nővel, prostival, hímringyóval volt már dolgom, de eddig egyik se tudott teljes mértékben levenni a lábamról, mármint, teljes mértékben kielégíteni. Hiszen holmi kis jött ment riherongyot, akin már a fél város végigment nem fogadnék társamnak. A hiúságom nagyon mélyen él bennem, talán majd egyszer sikerül legyőznöm, de addig is minek erőltessem.
- A lányét nyisd meg- szólok Kadanak. Nem ez az eredeti neve a drága heckernek, de a valódit senkinek sem hajlandó elárulni, azért ezt választotta, mert állítása szerint ez jól hangzik, bár én mindig is furcsának találtam. Bár körülöttem mi nem furcsa egy átlagembernek, úgy tűnik, mindenkinek megvan a bohóca.
Mikor felugrik az adatlap, amit Kada rakott össze tüzetesen átnézem, persze először a szemem a fényképén akad meg, amit az egyik emberem egy jól eltalált pillanatban rögzített. Ahogy ránézek, egyből érzem a belőle áradó erotikát. Különleges a külseje, nem mindennapi jelenség, valószínűleg valamiféle félvér, ugyanis hozzáfogható nőt még életemben nem láttam. Jáde szemeivel éppen valakit, les hátrafelé a válla felett. Testhezálló ruhát visel, ami kihangsúlyozza idomait, meg kell hagyni elég jó teste van. A bal orcáján van egy sebhelye, nem tudom hol szerezhette, de ez is valamiféle vad szexualitást sugall, amolyan gyere édes vad vagyok hangulata van ennek az egész képnek. Hogy milyen valójában… az engem hidegen hagy, csak menjen bele abba, amit neki fogok kínálni. Gyorsan átpörgetjük, amit találtunk róla. Anyja ismeretlen, apja ismert, ő volt az, aki eladta jelenlegi tulajdonosának, Vincent Johnsonnak. Jól ismerem a fickót, volt pár lány, akik hozzá kerültek miután lerótták a tartozásukat, mert valahogy meg akartak élni más munka révén abból összeszedni egy kevés pénzt, de hiába figyelmeztettem őket mielőtt levettem róluk a kezemet nem hallgattak rám, s újra a tartozás rabjává váltak. Aki egyszer Vincent kezei közé kerül, azt onnan csak kivásárolni lehet. Éppen ezért először gondolkodóba estem, hogy megvásárolom a lányt és átadom az futtatónak, aki a megbízásomban áll így az ügyfélköre hozzánk kerülne és könnyebben hozzá lehetne férni a drága arabhoz. Még mindig bennem van ez az ötlet, de függővé tettem a teljes értékétől. Talán ha nem olyan drága, de jól teljesít.
- El kell vinnem egy próbakörre, hogy biztos legyek benne- húztam fel végül egyik lábamat az ölembe, hogy kényelmesebben ücsöröghessek.
- Az biztos, hogy nem lenne rossz vétel- morfondírozik a vézna srác- Sok nyelvet beszél, sőt az otomi indián nem éppen gyakori, főleg anyanyelvi szinten. Samuel, szerintem épeszű ember nem gondolkodna ezen ennyit- érvel.
- Valld be, hogy csak megtetszett- nevetek fel és vállba boxolom, amit egy elfojtott nyögéssel díjaz, kicsit törékeny gyerek.
- Nem szó sincs róla, tudod, hogy vehető nő nekem nem kell- ráncolja a homlokát- mindenesetre, azért gondol át, amit mondtam- mondja végül kinyomtatja nekem a lány adatait. Hiába néztem át már ezerszer az elmúlt hetekben, hátha találok valamit, ami elkerülte a figyelmemet.
- Akkor ma este meglátogatod?- kérdezi, mikor látja, hogy távozáshoz készülődöm és kiegyenesedek.
- Pontosan- biccentek helyeslően. Még összeborzolom a kölyök haját, majd elindulok kifelé, mielőtt utánam vágja a nachosos zacskót.
A hotel bárjában üldögélek, már vagy egy órája. Éppen lekéstem róla, s nem kicsit lettem mérges magamra, amiért nem előbb indultam el otthonról. Egy laza fekete bőrkabátot viselek, alatta fehér inget. Hozzá egy fekete farmernadrág és a kedvenc bakancsom. Whiskyt iszogatok egymagamban az egyik kisebb asztalnál időtöltésképpen, az hogy ittasan kell vezetnem nem zavar, ennyitől még nem leszek részeg sőt, még jobb kedvem se lesz tőle. Lassan kortyolom az italt, s lötykölöm a pohárban néha, mikor elbambulok. Meddig tart neki egy menet? Gondolkodom, s aztán valamerre egész másfelé kalandozok, s végül arra leszek figyelmes, hogy egy lány ül le a pulthoz, de még nem ő az. Csalódottan sóhajtok és már mozdulnék tovább, mikor szemem sarkából meglátom, hogy ő is érkezik. Magamban hálát adok, hogy nem kell még egyszer visszajönnöm, pedig a pultosok eléggé értik a dolgukat, szóval annyira még se lenne rossz, azonban a környezet zavar. Ez a sok dúsgazdag felfuvalkodott elszállt alak, akik azt hiszik, hogy a világ urai, pedig ők is ugyanúgy a mókuskereket tapossák. Úgy ülök, hogy rálátok a pultra így mikor tekintetével a vendégeket kezdi szemlélni, azokkal a nagy jáde szemeivel, akkor megtalálja az én hamuszürkéimet. Magabiztosan megengedek egy félmosolyt, majd elfordul. Szóval kéreti magát? Vagy talán nem vagyok neki elég jó társaság? Ennyire sokat gondolna magáról? Találgatok, végül felállok és elindulok felé. A mellette ülő lány még kívánatosnak se mondható, nem tudom, mi a francot keres a szakmában. Számomra olyan tömegárunak tűnik, pedig Vincent érthetne jobban is a dolgához, ez pedig egy kis csalódottsággal tölt el irányába. Mindig is azt hittem, hogy jól megválogatja az áruját, de ezek szerint…
Akkor érek mellé, mikor éppen nagyot kortyol az átlátszó italából. Talán valami tömény színtelen szeszes ital? Nem hinném, állapítom, meg mikor megállok egészen közel hozzá. Nincsen alkohol szaga, valószínűleg csak tiszta szóda. A pultra támaszkodom, majd rávillantom a tekintetem és lassan komótosan végigmérem testközelből is. A képeken is látszódik milyen formás idomai vannak, de testközelből sokkal egyértelműbe. Tényleg egzotikus és hívogató látványt nyújt. Tökéletes eszköz lesz Amir elterelésére és az információk megszerzésére, amik nekem kellenek. Egy darabig nézhettem, ugyanis megunja, lerakja a poharat, melynek szélén erős rúzsa nyomot hagy, majd hozzám intéz egy egyszerű kérdést:
- Mit óhajt? – tér egyből a tárgyra. Óha micsoda kis vehemens kiscica, vagy vadmacska?
- Te aztán nem cicázol! – vigyorodok el, amolyan plakát vigyor féleképpen, nem baj ha kicsit meg tudom magamnak nyerni, vagy ha azt hiszi, hogy valami elkényeztetett kölyök vagyok, szerencsére nem nézek, ki annyinak amennyi vagyok, – Mennyibe kerülsz? – kérdezem meg minden kertelés nélkül. Átgondolom még egyszer gyorsan Kada érveit és miért is ne alapon, ha nem olyan drága, akkor talán…
- Körülbelül félmillió dollár, ha mindenképpen meg akar venni. – válaszolja egykedvűen, én pedig magamba jót röhögök ezen az összegen, Vincent barátom, nem vagy épeszű– Nem eszek sokat és jól főzök. – mondja végezetül, majd újra kortyol a poharából. Oh még ezekkel az apró maga mellé szóló indokokkal se tartok rá igényt.
- Csábítóan hangzik, de ennyit nem akarok költeni! Tudod egy kurva nem ér ennyit, s amúgy is szeretem a változatosságot. – vigyorgok most kissé gúnyosan neki pedig elkerekednek a szemei, no lám, csak nem nyers voltam aranyom?
– Nos? Úgy tudom nem volt épp valami jó napod, úgyhogy ki vele! Mennyit kérsz egy óráért?- kérdezem végül, hiszen azért jöttem, hogy kipróbáljam.
- 1500 $/óra a tarifám. Simán, extrák nélkül. – motyogja, talán kicsit megijesztettem volna a durva beszéddel? Kis galamblelkű lenne, pedig teljesen másról árulkodnak a képek és a vélemények.
- Extrák?- kérdezek rá egyből, hiszen tisztába akarok lenni a szolgáltatásaival.
- Minden, ami túlmeríti a szimpla szex fogalmát. – mondja, mint aki azt hiszi, teljesen fogalmam sincsen róla, hogy mi mindenre képesek a kurvák. Én szimplán azt akarom tudni ő a lehetőségek közül miket vállal.
- Nem épp az lenne a cél, hogy extrákkal kérjem? – simítok rá a hátára, ami meglepően keskeny.
- Kérheti extrákkal. – válaszol
- Úgy érzem drága volna. Igénybe vehetek némi árengedményt? – kérdezem kíváncsian. Ha fél millióba kerül teljesen, akkor képzelem, hogy az extrákért mennyit számolhat fel. És van, aki ki is fizeti!
- Sajnos épp nem vagyok akciós! Ám sokan megfizetik így is, ennek pedig biztosan oka van. – azzal megissza a maradék italát.
- A kíváncsiságom teszed próbára... okos– mondom, ami először az eszembe jut, intek a pultosnak és kérek két martinit – Ha mindent akarok, az mennyibe kerül? – nyújtja felém az egyik poharat, tekintetem fürkészve.
- Mi mindent? – veszi el az egyik poharat, mikor elénk rakja a pultos.
- Mindent, amit épp megkívánok, egy órán át. – vázolom fel neki mire gondoltam. Az agyam pedig lázasan kattog, jobbnál jobb lehetőségeket felkínálva.
- Nem tehet meg velem mindent, amit megkíván- mondja ki kissé felháborodottan.
- Fizetek érte, amennyit csak kérsz- persze, azért a józan ész határain belül babám, nem érsz te annyit.
- Akkor sem- makacsolja magát én pedig érzem, hogy hamarosan távozni akar a közelemből, azt pedig nem hagyhatom, hiszen okkal jöttem.
- Rendben. Egy óra, mindennel, amit egy egészséges férfi megkívánhat, így jó?! Az mennyi? – tálalom másképpen hátha, így már belemegy.
- 2500$- hm nem is olyan rossz, reálisnak tartom.
- Előre adjam? – veszem elő a tárcám.
- Ráér majd fent, a szobában. Van két hétnél nem régebbi igazolása vérvizsgálatról?- kérdezi körültekintően, ami egyből szemet szúr. Okos lány nem feledkezik meg pénzsóvár módon az apró részletekről sem. Ezért pedig jár a piros pont.
- Van. Tudom, hogy ez a beugró. – veszem elő és átnyújtom neki, majd kifizetem az italokat és nem kis borravalót hagyok a pultosnak.
- Rendben. Kövessen! – mondja, miután visszaadja a papírkát. A szobához érve előveszem az úri-emberebbik felemet és előre engedem, aztán becsukom az ajtót és kulcsra is zárom. Odalépek, kifizetem, amit egyből el is rak, mint aki attól tart meggondolom magam.
- Kezdhetjük? – kérdezem vigyorogva, mire csak bólint. Érdekesnek ígérkezik.
– Akkor vetkőzz le! Teljesen! – utasítom, erre a legtöbben már tenni szokták a dolgukat, de ő csak ül bambán és néz, mint, aki nem tudja, mi a munkája.
– Mit nézel? A főnököd is kipróbálja, az árut mielőtt megveszi, nem?- mondom kissé dühösen, hiszen ez nagyon nincsen rendjén.
- Süket vagy szajha, vetkőzz! – kiáltok rá erélyesen és direkt nem a csúnyábbik szót használom, de remélem, eljut az agyáig és végre kapcsol. Úgy gondoltam, ha már fizetek, akkor nem csak beszélgetek vele, hanem tényleg kipróbálom, hogy megfelelő lesz e, amit nyújt. Istenemre mondom nem bántottam még nőt, legalábbis nem szánt szándékkal, szex közbe megesnek balesetek, mint egy kiharapott száj, vagy pár folt a nyakon és satöbbi, de egy hajszál választ el attól, hogy megrázogassam. Ő az egyetlen kapocs, az arabunkhoz, erre minden reményemmel ellentétben áll. Mielőtt azonban bármit is tehetnék megcsörren a telefonom kénytelen vagyok felvenni.
- Samuel, van egy kis gond- kezdi Roy. Idegesen toporgok, ha ezzel hív rendszerint tényleg nagy ház van.
- Nyögd már ki!- hallja a hangomból, hogy nem alakulnak jól a dolgok.
- Nem akartalak zavarni mikor a szajhával vagy, de Max bajba keveredett. Tudod megbíztad azzal a drog ügylettel, úgy néz ki, hogy a fickó, akivel az üzletet kellett volna kötnie kicsit átvágta és az egyik kartell területén akart üzletelni, azok meg lekapcsolták- hadarja idegesen, mire bennem egyre nő a feszültség.
Hogy bassza meg!
- Azonnal ott vagyok! Hol szedjelek össze?- kérdezem. Nem kellünk ehhez többen, csak nagy figyelmet kapnánk. A fekete még gyorsan elhadarja, majd lerakom a telefont és egy nagy sóhajjal leülök az ágyra. Ha már kipróbálni nem tudom, egy gondot letudok és felvázolom, neki miért vagyok itt. Tárgyilagosan beszélek:
– Jaida a neved, kinéztelek magamnak már réges-régen. Van egy arab ügyfeled, aki havonta meglátogat, a neve Yusuf Ihsan Amjad. Nemsokára újra a városba jön, s biztosan meglátogat majd téged. Vele lesz egy jó barátja, Amir Alfarsi. Nekem információk kellenek, amikhez te könnyedén hozzájuthatsz, csak el kell csábítanod. És te megteszed, mert jó pénzt kapsz érte. Most viszont mennem kell! – állok fel és a nemrégiben levett kabátomért nyúlok.
- Várjon! – kiállt utánam én pedig megtorpanok, és a vállam felett nézek rá.
- Ne aggódj, találkozunk még! Addigra szedd össze magad, a mai fellépésed nem volt valami meggyőző! Az a szerencséd, hogy mindeddig csak jót hallottam rólad, mindenki dicsért. – nyugtatom meg, ami tőlem nem megszokott, de most annyira ideges vagyok, hogy jobb, ha nem rajta csattan a dolog.
- A pénzzel mi lesz? – veszi kezébe a táskáját készen arra, hogy visszaadja, amit neki adtam.
- A tiéd, tekintsd előlegnek... vagy foglalónak- mondom gyorsan, hisz sietek. Nem terveztem, hogy csak úgy odaadom neki a pénzt, de végül is, nem rossz megállapodási alap. Ha esetleg el akar innen menni, akkor motiválhatja, hogy kiváltsa magát, az pedig az én malmomra hajtja a vizet.
- És ha nem vállalom? – kérdez rá félénken.
- Ostoba lennél- mondom komolyan- A stricid nem fog tudni a dologról, így a pénz a te zsebedbe megy- érvelek.
- Megcsinálom! Végigcsinálom. – mondja egy kis szünet után és mikor meghallom, egyből távozom is. Gyorsan végigvágatok az épületen, sikeresen meglökve valakit, de még annyira se méltatom, hogy hátranézzek. A kocsimhoz megyek és gyorsan indítok. Öt perc alatt a megbeszélt címen vagyok. Roy felvázolja, hogy öt sarokra innen tartják a drága barátunkat, egy bárban, ami jelenleg zárva van. A kesztyűtartóból kiveszem a két Desert Eagle 357 magnum -omat. Mondhatni szerelem volt első látásra, mikor megláttam a feketepiacon. Nagyméretű félautomata pisztoly, teljes hossza egészen pontosan 27cm, kényelmesen elfér a kezemben és könnyen kezelhető. Amerikai és izraeli elit alakulatok fegyvere, viszonylag problémás hozzájutni, ugyanis mindegyik tartalmaz egy nyomkövetőt, amit elég nehéz eltávolítani és megsemmisíteni, aztán éveket kell várni, hogy ne keressék a hiányzó fegyvert. Azonban az a legfurcsább, hogy általánosságban, Európában gyártják, ott mégse használják. A desert eagle mai változatai azonos tokra épülnek, így ízlés szerint számos variáció hozható létre. Egy .50 Action Express kaliberű Mark XIX változatból, legalább 8 különféle pisztoly rakható össze, ami pedig nem kis dolog. Volt egy ilyen típusú nekem is régen, gyakran szórakoztam vele, hogy szétszedtem, majd máshogy raktam össze. A két szerelmem matt króm bevonattal rendelkezik, természetesen fekete színben. Tárjában 9 darab golyó fér el, az szorozva kettővel 18, ami nekem elég, hiszen nem célzok valami rosszul. De azért még két tárat pluszba elrakok a biztonság kedvéért. Egyenesen a bárhoz megyünk, nem keltünk gyanút a járókelőknek. Nem finomkodunk, berúgom az ajtót és minden szem ránk szegeződik.
Szerencsére nem keveredtünk tűzharcba. A tárgyaló képességemet kihasználva elmagyaráztam a fejesnek, hogy nem mi vagyunk a ludasok az ügyben, mert én mindig betartom, és betartatom az embereimmel a kartellek által érintett területek határát. Végül sikeresen megegyezünk arról, hogy majd ők foglalkoznak az illetővel és készségesen megbüntetik a ballépsért, elengedik Maxot de a kokainnak maradnia kell. Magamban szitkozódtam egy sort, de ott nem engedhettem meg.
Hazafelé úton egyikük se szólt hozzám. Max kapott pár ütést az arcára és a gyomrába, de nem viselte meg, már hozzá szokott. Utcagyerek volt, így mindennapos volt számára a verekedés. Mikor hazaértünk, egyből elslisszoltak. Fáradtan vánszorogtam fel a lépcsőn, majd a szobámba mentem, ami a ház legtávolabbi sarkában van, a legnyugodtabb helyen. Néha kész rémálom oda eljutni, és ez is egy olyan pillanat.
Eltelt két nap és úgy láttam jónak, ha megismétlem Jaidánál tett látogatásomat és pontosítok rajta, mire is lenne szükségem a pasastól. Mikor felkelek, unottan nyújtózkodom egyet. Az ágyam eléggé viharvert, ugyanis tegnap este felszedtem egy srácot a belvárosban, egy klubban, kicsit kikapcsolódás gyanánt. Pár elég kemény menet után, mikor el akart terülni az ágyon közöltem vele, hogy távozzon, eddig tartottam rá igényt. Kicsit felháborodott ugyan, de elkullogott, szerencséjére. Egy hosszú zuhannyal indítok, aztán megtörölközöm és megszárítom a hajam, végül egy fehér pólót, egy farmernadrágot, egy barna sportcipőt veszek. A póló fölé egy cipzáras sötétkék, kapucnis felsőt, de nem húzom össze. Felülre egy vékony a cipővel egyező kabátot. A fejemre pedig egy szürke csöves sapka kerül. Hiába vagyok egy gonosz bácsi, attól még szeretek igényesen a megfelelő divathoz igazodva felöltözni. Némi pénz a zsebembe, a kocsi kulcsom és bezárom a lakosztályom ajtaját. A kulcsot pedig a padlóba, az egyik laza parketta darab alá rakom. Nem akarom magammal vinni, hátha valahol elhagyom. Flúgos egy dolog de ez van.
Útközben megállok a mekibe és eszek, egy fagyit, aztán a hotelbe tovább. Ott nem kertelek, a recepción közlöm, kihez akarok menni és megkérdezem, hogy vannak e nála. Legnagyobb szerencsémre nincsenek, így egyből fel is megyek. Bekopogok és várok, hogy kinyissa az ajtót. Mikor ez meg is történik, egy fehér köntösben áll előttem, a haja még enyhén nedves és nagy, meglepett szemeket mereszt rám.
- Beengednél?- kérdeztem hosszas hallgatás után. Kurtán bólintott, mire megfogtam az ajtót és kitártam magamnak, majd elmentem mellette és leültem az egyik fotelbe. Kitudja hány emberrel fetrengett az ágyon, azért nem azt céloztam be. Téves gondolatok ellenére, nem szokásom kurvákhoz járni, csupán tesztelni szoktam őket, de általában mindig valami csajt szoktam a bulikban összeszedni, vagy faszit.
- Miért jött?- kérdezi leülve elém, és ügyel arra, hogy a köntöse ne nyíljon szét, mintha nem láttam volna még nőt meztelenül.
- Részletesen megbeszélni a dolgokat- adtam a tömör választ, aztán rátértem valami fontosabbra- Nem találkozgathatunk itt- vázolom nyíltan, mire értetlenül néz- Vincent barátom- mondom gúnyosan az utóbbi szót- Hamar megneszelné, hogy hozzád járok és mégse kap tőled pénzt utánam, abból pedig csak neked származna problémád. Itt van ez- nyújtok felé egy telefont, amit Kada külön védelmi rendszerrel látott el. Lenyomozhatatlan és csak én tudom hívni és írni rá, és ez fordítva is így van.
- Ez meg minek? Van nekem sajátom, megadom a számát, ha ez ennyire…
- Erről csak engem érsz el és csak én érem el- nem tágítok és lerakom az asztalra- Ma annyi pénzt fogok adni, amit szépen átadsz Vincentnek, hogy itt voltam és tetted a dolgodat, te külön most nem kapsz, mert most semmi olyasmit nem fogsz csinálni, amiért kéne adnom…- de aztán vigyorogni kezdek- Persze ha gondolod, és nem tudsz ellenállni nekem benne vagyok félre ne érts.
- Kicsit sokat gondol magáról- csúszik ki a száján és látom rajta, hogy véletlen volt. Átfut rajta a félelem, hogy most mit fogok tenni vele, de úgy döntök elengedem a fülem mellett.
- Mindig elküldöm rá a helyszínt és az időpontot, ha nem tudsz eljönni, jelezd, ha nem írsz, úgy veszem, hogy neked is megfelel- sóhajtok és az órámra nézek. Nem fog olyan sokáig tartani a beszélgetés, mint kellene.
- Rendben- adja be a derekát végül és elrakja- Parancsol valamit esetleg inni?- kérdezi figyelmesen én pedig újabb piros pontot jegyzek fel neki.
- Egy pohár vodkát tisztán- ahogy kimondom máris a hűtő felé veszi az irányt és kiveszi belőle a megfelelő üveget, majd tölt és elém rakja.
- Egészségére- ül vissza előbbi helyére, majd kínos csend telepszik ránk.
- Tegezz- mondom végül két korty között, megtörve a hallgatást- Szólíts Samuelnek- iszom ki a poharat és finoman lerakom, de ahogy az üvegasztallal találkozik így is csilingelő hangot hallat.
- Hány éves vagy Jaida?- kérdezem végül, mert erre az információra nem emlékszem, sőt talán nem is kértem, hiszen nem találtam fontosnak.
- 22- válaszol- Miért?
- Csak úgy kérdeztem, fiatalabbnak nézel ki- látom rajta, hogy nem tudja, hogy bóknak vegye és megköszönje, vagy zavarja a dolog, nekem pedig eszembe sincs, segíteni neki a döntésben.
- Te mennyi vagy?- kérdezi meg óvatoskodva.
- Tippelj- veszem lazára a figurát, ha már egyszer szükségem van rá a műveletemhez, rövid időre tekinthetem a csapatom tagjának nem? Vagy tévednék, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy most míg nekünk dolgozik, addig nem érdemli meg, hogy kurvának szólítsam, a nevén kell neveznem, viszont nagyon a helyzeten, hogy az nem fog változtatni. E mellett arra is gondolnom kell, ha esetleg Vincent előtt lebukik, akkor az én feladatom, hogy segítsek neki, hogy az a barom meg ne ölje, amire elég sok esélyt látok, ha kiderül, hogy információkat szolgáltat ki az ügyfeleiről, főleg nekem, ugyanis nem vagyunk egymás szíve csücskei azzal a fircsúrral.
- 25 -28 talán- mondja zavartan.
- 32 vagyok aranyom- nevetek fel, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ennyire fiatalnak néznek. Az órámra nézek, mielőtt megyek még mondanom kell neki pár dolgot.
- Azta- nyögi ki nagy nehezen.
- Figyelj, mindjárt megyek- veszem sietősre megint- Yusuf két nap múlva hazalétogat és hozza a barátját is, meg fognak látogatni, be akar majd neki mutatni téged, büszkélkedni akar veled, hogy neki ilyen játéka is van- látom rajta, hogy fájnak neki a szavaim- a barátjától, Amirról azt kell megtudnod, hogy hozott e magával egy lányt, akit az ágyasaként tart. Ajánld fel neki az édes hármast, biztosan belemegy, hidd el. Tudnom kell hol tartja a lányt! Ez nagyon fontos, nem szükséges tudnod róla miért, csak annyival elégedj meg, hogy érted is megtenném, ha az ügyletem miatt kerülnél bajba. Remélem, ez egy kicsit megnyugtat- túrok bele a hajamba.
- De ha van jobb ötleted felőlem az is jó, csak egy hely kell. Ha bármi félresikerül, hívj fel a telefonon, amit adtam és azonnal indulok- kelek fel a fotelből. Látom rajta, hogy most fogja fel, hogy mibe is keveredett azzal, hogy igent mondott- Az egyik emberem rajtad fogja tartani a szemét, nem árulom el, hogy ki, de már jó ideje a közeledben van, néha figyelhetnél jobban is, hogy ki és mennyire figyel téged.
Ezekkel a kétségbeejtő szavakkal indulok el kifelé, de még az ajtó melletti kis komódra lerakom a 2500$-t.
|
| ookami67sophie | 2016. 04. 12. 11:25:25 | #34189 |
Karakter: Jaida
Megjegyzés: ~Kezdés
Élet ez-e egyáltalán? - fogalmazódik meg bennem ismét a már jól ismert keserű kérdés. Mostanában sajnos egyre gyakrabban.
Nem akarom sajnáltatni magamat. Nem lenne fair, hiszen jó sorom van. Vannak, akiknek még annyi sem jutott az élet valódi ízéből, mint énnekem, ám azzal is tisztában vagyok, hogy én is csupán a kóstolgatásig jutottam. Tán még addig sem. De élet-e ez akkor? Életnek lehet-e nevezni, ha pusztán tárgyként kezelnek? Ha akként kezelnek, akkor az is vagyok? A tárgyak nem élnek. Azok csak úgy vannak... akárcsak én.
Az ágyon fekszem. Testem ütemesen rázkódik a nagydarab arab férfi alatt. Pihegve kapkodok levegő után, s csípőmmel besegítek neki a mozgásban, mire ő egy nagyobbacska rekedtes nyögéssel jutalmaz érte. Egyik kezét fejem mellé támasztja, rálátást nyerve felső testemre. A másikkal bal mellemet kezdi markolászni. A szemei úgy csillognak, akár egy kisgyermeknek, aki éppen most bontotta ki karácsonyi ajándékát.
Szeretem az arabokat. Az ő társadalmuk erősen patriarchális, túlzottan is, de legalább náluk a nő valódi érték. Áru, amiért fizetni kell. Feleségnek akarják, vagy pusztán egyetlen alkalomra... édesmindegy. Így számukra az örömlány is érték, nem néznek le foglalkozásom miatt, tisztelettudóak és udvariasak. Velük könnyebb, mint az itthoniakkal, vagy az európaiakkal.
Miután végeztünk, s a férfi távozott lezuhanyozom. Ilyenkor van úgy, hogy nyolcszor is átmosom magamat. Néha betegesnek gondolom, néha pedig az tűnik betegesnek, ha beérem csupán öttel. Nem akarok emlékezni az elmúlt félórára, szeretném, ha nyoma sem maradna. Miután végzek összefogom a hajamat és sminkelek, ha kell ruhát is váltok. Megvan ennek is a protokollja, elvégre az árunak újra és újra el kell kelnie. Mr. Johnson annál boldogabb, minél több pénzt hozunk neki, s mi szeretjük, ha elégedett. Nekem egyszer is bőven elég volt dühösnek látnom őt, egy életre megtanultam a leckét.
A smink elkészültével, amit a kimelegedés miatt nem ajánlatos túlzásba vinni, drága parfümöt permetezek a nyakamra, majd belebújok egyik fekete, csipkés-fodros fehérneműmbe. Vissza kell mennem a szálloda bárjába. Gyűlölöm azt a helyet, legszívesebben messziről elkerülném. Belebújok combfixembe, visszaveszem bézs színű, mélyen dekoltált alkalmi ruhámat, mely leér egészen a térdemig, s elindulok. Legalább még egy kuncsaft kell ahhoz, hogy Mr. Johnson békén hagyjon.
Leérve nyomban a pulthoz sétálok. Legszívesebben kérnék egy pohár whisky-t, de attól tartok nem épp a legnőiesebb, ha az ember töményet kortyol, ráadásául magában. Egy lány ül a mellettem lévő bárszélen, s gőzerővel vizslatja a vendégsereget. Lent nincs sok férfi, a legtöbben pedig kártyáznak vagy beszélgetnek. Nem tűnnek épp magányosnak, leszámítva egyetlen alakot. Egymagában ül egy kisebb asztalkánál. Italát kortyolja, tekintetünk pedig összeakad.
Szürke szemei rafináltan csillognak, mint aki pontosan tudja mit akar. Nem tetszik nekem ez a nagy magabiztosság. Elfordulok, s kérek egy pohár szódát.
- Jéggel? – kérdi a csapos.
- Jéggel. – válaszolom halkan.
A szemem sarkából látom, ahogy a szürkeszemű feláll és felém indul. Bármennyire is jönne jól még egy kuncsaft, titkon abban reménykedem, hogy a mellettem álló lányhoz készül. Közben kézhez kapom italomat. A pohár oldalára finom párát csókolt a hideg, libabőrös leszek, amint ujjam hozzá ér. Belekortyolok, ekkor érzem meg tekintetét. Mellettem áll. Kezét a pultra támasztja, majd felém fordul és komótosan végigmér, én pedig lerakom a poharat. Korallszín rúzsom nyomot hagyott a szélén.
- Mit óhajt? – térek a tárgyra felé fordulva.
Nincs kedvem felesleges köröket futni, szeretném hamar megtudni szándékát. Meg őszintén szólva jobb lenne az üzleten is hamar túlesni, már ha üzletelni kíván egyáltalán.
Ugyan! Mi mást akarna egy szajhától?! – gondolom magamban.
- Te aztán nem cicázol! – vigyorodik el – Mennyibe kerülsz? – kérdi meg szemrebbenés nélkül. Úgy látszik ő sem szeret cicázni.
Így, jobban megszemlélve elég helyes férfi. Fiatal és magas, az arca is helyes. Éppen olyan, aki után bizonyára omlanak a nők. Az extrém haj és a laza öltözék, mit visel szinte a homlokára írja: újgazdag ficsúr vagyok. Igazán nem értem mit keres itt.
Látszólag bárkit megkaphatna, mégis itt van, hogy fizessen a szexért. Először az fut át az agyamon, hogy bizonyára van valamilyen testi fogyatékossága, ám ezt elvetem. Ahhoz ő túl magabiztos és azok a szemek is másra figyelmeztetnek. Megrémít.
- Körülbelül félmillió dollár, ha mindenképpen meg akar venni. – válaszolom egykedvűen, elvégre ostoba kérdésre ostoba válasz jár – Nem eszek sokat és jól főzök. – mondom, majd újra poharamba kortyolok, s azt kívánom tűnjön el.
- Csábítóan hangzik, de ennyit nem akarok költeni! Tudod egy kurva nem ér ennyit, s amúgy is szeretem a változatosságot. – kúszik ismét vigyor ajkaira, én pedig elkerekedett szemekkel pillantok rá – Nos? Úgy tudom nem volt épp valami jó napod, úgyhogy ki vele! Mennyit kérsz egy óráért?
- 1500 $/óra a tarifám. Simán, extrák nélkül. – motyogom megszeppenve. Legszívesebben felpofoznám, vagy itt hagynám, de nem tehetem.
- Extrák?
- Minden, ami túlmeríti a szimpla szex fogalmát. – világosítom fel.
- Nem épp az lenne a cél, hogy extrákkal kérjem? – simít a hátamra, mire önkéntelenül is kioldalgok érintése elől.
- Kérheti extrákkal. – válaszolom.
Könyörögni nem fogok érte, azt az egyet biztosra veheti! – teszem még hozzá magamban. Már elsőre is perverz alaknak tűnt. Ez volt a másik tippem, hogy valami undorító és zavarba ejtő dolgot akar csinálni. Sajnos sok ilyennel találkoztam már, sőt voltaképp az összes eddigi vendégemnek megvolt a saját kis perverziója. Volt akinek kisebb, volt akinek nagyobb. Csak remélni tudom, hogy az övé nem termetes.
- Úgy érzem drága volna. Igénybe vehetek némi árengedményt? – kérdi pimaszul, ezúttal én vigyorodom el.
- Sajnos épp nem vagyok akciós! Ám sokan megfizetik így is, ennek pedig biztosan oka van. – mondom, majd megiszom a maradék szódám. Jégkockák csilingelnek a pohár alján.
- A kíváncsiságom teszed próbára... okos. – int a pultosnak, majd rendel két martinit – Ha mindent akarok, az mennyibe kerül? – nyújtja felém az egyik poharat, tekintetem fürkészve.
- Mi mindent? – veszem el a poharat, úgy érzem jól fog esni végre egy kis alkohol.
- Mindent, amit épp megkívánok, egy órán át. – ismerteti elgondolását, majd italába kortyol. Én pedig reménykedem benne, hogy ezt nem gondolja komolyan. Nem vagyok rabszolga, kivel azt tehet, amit akar!
- Nem tehet meg velem mindent, amit megkíván.
- Fizetek érte, amennyit csak kérsz. – érkezik a válasz, melyet oly sokszor hallottam már.
- Akkor sem. – csóválom meg a fejem, belekortyolok a martiniba. Úgy tervezem ha tovább erősködik felhajtom és lelépek. Viszont a martinit maradéktalanul megérte a bájcsevej.
- Rendben. Egy óra, mindennel amit egy egészséges férfi megkívánhat, így jó?! Az mennyi? – tálalja szebben vágyait, s így már én is elfogadhatónak találom. Azonban még mindig tartok a dologtól, szívemre baljós érzés nehezedik. Van itt még lány rajtam kívül... örülnöm kellene, hogy engem választott, de nem tudok.
- 2500$.
- Előre adjam? – veszi elő tárcáját.
- Ráér majd fent, a szobában. – mondom halkan, elgondolkodva nem hagytam-e ki valamit. Végül eszembe jut – Van két hétnél nem régebbi igazolása vérvizsgálatról?
- Van. Tudom, hogy ez a beugró. – veszi elő, majd felém nyújtja, utána kifizeti az italokat.
Én pedig aprólékosan átolvasom. Figyelnem kell az ilyenekre. Szerencsére már nagyjából állandó vendégeim vannak, ritka az, hogy a bárból visz szobára egy idegen. Az év ezen szakaszában sajnos kevesebb a vendég, így a bárra szorulok. Ha pedig összeszednék valamilyen nyavalyát, az egyenlő lenne a halállal ebben a szakmában. Még elásnom sem kellene magam, Mr. Johnson megtenné. Szó szerint.
- Rendben. Kövessen! – mondom miután végeztem, s mindketten megittuk a martinit.
A szobába érve előre enged, majd bezárja magunk mögött az ajtót. Én pedig az ágyhoz sétálok és leülök. Fizet. A pénzt a táskámba rakom.
- Kezdhetjük? – kérdezi a már ismerős vigyorral ajkán, mire bólintok egy aprót – Akkor vetkőzz le! Teljesen! – adja ki az utasítást, én pedig értetlenül nézek rá – Mit nézel? A főnököd is kipróbálja az árut mielőtt megveszi, nem?
Ez lenne a perverziója? Vagy ez valójában természetes, s csak én keresem minden férfiban a gonoszt? Elvégre fizetett értem, nem is keveset. A pénz már a táskámban van, s ha ott is marad Mr. Johnson boldog lesz. Nem fog megbüntetni, talán még szabadnapot is kapok.
- Süket vagy szajha, vetkőzz! – kiált rám erélyesebben, amitől összerezzenek. Moccanni sem merek, a félelem visszatart.
Ekkor váratlanul megcsörren a telefonja, ő pedig felveszi. Nem figyelek szavaira, csak bámulok magam elé. Az azonban akármilyen nehéz gondolatok is nyomják lelkemet, a fiatal férfi ideges hangja átszűrődik rajta. Valami nincs rendben a vonal túlsó végén, biztosan rossz hírt kapott. Leteszi a telefont és szusszanva ül le az ágyra. Pár másodpercig még némán ül, majd belekezd.
– Jaida a neved, kinéztelek magamnak már réges-régen. Van egy arab ügyfeled, aki havonta meglátogat, a neve Yusuf Ihsan Amjad. Nemsokára újra a városba jön, s biztosan meglátogat majd téged. Vele lesz egy jó barátja, Amir Alfarsi. – köpni-nyelni nem tudok a meglepettségtől – Nekem információk kellenek, amikhez te könnyedén hozzájuthatsz, csak el kell csábítanod. És te megteszed, mert jó pénzt kapsz érte. Most viszont mennem kell! – áll fel és a kabátjáért nyúl.
- Várjon! – kiáltok utána, elvégre még fel sem fogtam a dolgot.
- Ne aggódj, találkozunk még! Addigra szedd össze magad, a mai fellépésed nem volt valami meggyőző! Az a szerencséd, hogy mindeddig csak jót hallottam rólad, mindenki dicsért. – szóval valóban csak "ki akart próbálni".
- A pénzzel mi lesz? – veszem kezembe táskámat.
- A tiéd, tekintsd előlegnek... vagy foglalónak.
- És ha nem vállalom? – kérdezek rá félénken.
- Ostoba lennél. A stricid nem fog tudni a dologról, így a pénz a te zsebedbe megy. – válaszolja, ám szavaitól cseppet sem leszek magabiztosabb. Kecsegtető ajánlat, annyi szent. Talán... talán a pénzzel még Mr. Johnsontól is meg tudnék szabadulni, szabad lehetnék. Ám veszélyes játék ez, jól tudom.
- Megcsinálom! Végigcsinálom. – mondom magabiztosan pár pillanatnyi mérlegelés után, mire széles mosoly ül ki arcára. Pár pillanat múlva már távozik is.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2016. 04. 12. 11:26:53
|
| Kat Cobie | 2013. 03. 23. 20:20:59 | #25436 |
Karakter: Daisy Connor
Megjegyzés: oosakinanának
- Ne haragudjatok nekem mennem kell. – próbálok a lehető leggyorsabban eltűnni.
- - Már is? – nyöszörög Martha, de Bowen csak mosolyog
- - Örülök, hogy megismerhettelek. – mondja a tesi tanár – Visszamegyek segíteni a többieknek. Martha majd gyere te is.
Amint kilép a teremből, elkezdek kotorászni a telefonom után. Martha csak rosszalóan csóválja a fejét, mintha valami borzalmas dolgot tettem volna, de nem mond semmit. Kaptam egy SMS-t a fiatalabbik bátyámtól, de semmi több. Mielőtt elindulnék kifelé intek Marthának, aki megpróbálna megölelni de nem hagyom neki, amin kissé megsértődik.
Amikor kilépek az épületből megpillantom Bowent, aki felém igyekszik. Inkább úgy teszek mint aki tudomást sem vesz róla.
- - Daisy. – szólít meg.
- - Igen?
- - Ne haragudj, hogy így letámadlak, de nem akartalak a testvéred előtt kérdezni, de ha végeztem lenne kedved inni egy kis kávét esetleg teát?
- - Nem tudom. – elgondolkozom a dolgon, Martha szerint ki kellene mozdulnom végre – Más terveim vannak délutánra. – még ki kell kergetnek egy lelket a liftből, teszem hozzá gondolatban. Bocsánatkérően nézek rá, mire az ajkai mosolyra húzódnak.
- - Nincs semmi baj. Esetleg máskor lenne kedved?
- - Nem tudom, majd még meglátom, hogy alakul az időm. – próbálom a lehető leghamarabb lezárni ezt a beszélgetést, ugyanis el kezdett villog a tudatalattimban az a kis vörös fény ami sose jelent jót.
- - Értem. – előkotor egy névjegyet és átnyújtja nekem – Ezen a számon bármikor elérhetsz, amikor csak szeretnél, és úgy érzed, hogy szívesen találkoznál velem. – mondja kedvesen.
Ekkor valaki a pakoló tanárok közül hívja őt is segíteni.
- - Ne haragudj, de vissza kell mennem.
- - Nincs semmi gond megértem és majd akkor hívlak. – átveszem a névjegyet és berakom a tárcámba.
~*~
Másnap teljes a fejetlenség. Reggel szinte minden második dolognak nekimegyek, ráadásul minden eltűnik a helyéről. A buszon óriási a tömegnyomor, ráadásul egy igen komor lélek is megpróbált betörni a koponyámba.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor végre beérek a munkahelyemre. Rögtön hátra is megyek, lepakolom a táskámat és felveszem a kötényt. A többi lány vidáman fogad, mire én is vakkantok nekik egy jó reggelt-et.
Szeretek ebben a cukrászdában dolgozni olyan, mint a második otthonom. Nemegyszer történt már meg, hogy elhoztam a laptopom és itt vettem fel az egyik filmkritikát, mert ez a sokkal hangulatosabb, mint a lakásom.
Felvágom a süteményeket, majd felhelyezem őket a tányérokra. A sütemény itt mindig friss és nagyon finom, úgyhogy sokan járnak ide. Épp felszolgálom a süteményeket, amikor hallom, hogy valaki belép.
- - Szia. – hallom az ismerős hangot az ismerős férfitől.
- - Bowen? Te hogy kerülsz ide? – próbálok kedves hangot megütni, de szokásomhoz híven megint kombinálni kezdek.
- - Valami azt súgta, hogy nekem most ide kellett jönnöm és idejöttem. – nem most jöttem a falvédőről…
- - Vagy csak megkérdezted a testvéremtől, hogy hol dolgozom. – vigyorgok, mire megrántja a vállát.
- - Ez a variáció is fent áll, de nem őt kérdeztem meg és nem is követtelek. Csak erre jártam és betértem – ül le a pulthoz.
- - Rendben. – mosolyodom el – És mivel szolgálhatok?
- - Egy citromos sütit szeretnék. Teljesen mindegy, hogy milyen, csak citromos legyek. – adja le a rendelést – És még örülnék, ha valamelyik nem eljönnél velem egy kávét, vagy teát meginni valahová.
- - Még meggondolom. – kerülöm ki a témát és elmenekülök a sütiért.
Szedek az egyik kistányérra egy szelet citromtortát. Sóhajtok egyet és beletúrok a hajamba, mielőtt elindulnék kifelé. Lassan odalépkedek a pulthoz ahol ül és elé tolom a sütit.
- - Na, meggondoltad? – kérdezi, és elvigyorodik.
- - Nem. – felelem szűkszavúan – Viszont a héten teljesen be vagyok táblázva, úgyhogy nincs sok szabadidőm – füllentem – De úgyis nálam van a telefonszámod, majd felhívlak, ha lesz időm – kezdek ígérgetni, és mosolyt varázsolok az arcomra.
Elkezdem lepakolni az asztalokat és kivinni a többi süteményt. A nap nagy része nyugiban telik, mindenki vidámnak tűnik, ám Bowen nem mozdul a helyéről. Mintha várna valakire, vagy valamire… Mi van ha rám vár? Daisy nyughass, ne legyél paranoiás!
Mikor végzek a napkorong már lebukott a horizonton. Leveszem a kötényem és elköszönök a többiektől, majd komótosan összepakolom a cuccaim. A hátsó ajtón hagyom el a cukrászdát és előkapom a telefonomat.
Valami hozzásimul a lábamhoz, mire ugrok egy nagyot és majdnem elsikítom magam. Egy csapzott cicus dörgölődzik a lábamhoz. A bundája szürke színű a kosz alatt, az egyik szeme kék a másik szeme zöld. Leguggolok és megsimogatom a fejecskéjét, mire felnyávog.
- - Bocsi haver, de nem tudlak hazavinni – mondom szomorkásan. Nem lenne időm gondoskodni egy macskáról is.
Panaszosan felnyávog, majd mintha értené mit mondok leül elém és szomorú szemekkel néz rám. Felállok és megigazítom a ruhámat. Egy kuka hangos puffanással dől el, és ijedtemben a szívem hevesen kezd el kalapálni. A cicus is beleszagol a levegőbe, majd fújtatni kezd a sötétbe.
Lépéseket hallok, valaki egyre közeledik felém, de túl messze a lámpától, így nem látom őt. Sarkon fordulok és hosszú lépésekkel elindulok, néha-néha átkukkantok a vállam felett, de senkit nem látok, csak hallom az egyre közeledő lépéseket. Futni kezdek, de neki megyek valami keménynek, ami halkan feljajdul.
- - Daisy? – Bowen hangja üti meg a füle, de még a lépéseket is hallom, így próbálom kikerülni, de nem hagyja – Valami baj van? Ki elől menekülsz?
Csak rázom a fejem és azt kívánom, bárcsak elnyelne a föld. Megkönnyebbülök, hogy itt van valaki velem, de aggaszt az, hogy nagyon úgy látszik senki más nem hallja a hangokat, rajtam kívül. Komolyan kezdek megőrülni, vajon mi a csuda lehet velem? Fülelek kicsit, de úgy tűnik a lépések zaja elhalkul. Hatalmas kő esik le a szívemről.
- - Nincs semmi gond – villantok egy erőltetett mosolyt. – Csak már nagyon fáradt vagyok és kissé élénk a fantáziám.
- - Nem szabadna egyedül mászkálnod a sötétben – dorgál meg.
- - Tudok magamra vigyázni… - morgom az orrom alatt és próbálom ismét kikerülni Bowent.
|
| oosakinana | 2013. 02. 25. 16:42:11 | #25217 |
Karakter: Bowen Taylor
Megjegyzés: (Daisy-nek)
A mai napra egy család napot szervezett az iskola, aminek köszönhetően, minden hova programokat készítettünk a tanárokkal, és amiket a családoknak kell végig járni. Élvezem ezeket a napokat, mert ilyenkor jobban meg tudom ismerni a szülőket, mint mondjuk egy szülőin. Nagyon élvezem ezeket a napokat, és jó így látni a családokat. Ez nekik is fontos nem csak nekünk.
Ám most már vége is van. Éppen pakolunk a tornaterembe és Martha segít nekem, amikor egyszer csak eltűnik és egy igen szemre méltó fiatal lánnyal tér vissza, aki kicsit hasonlít rá. Valami asztalt hoznak be, majd végül már éppen menne, amikor megállítja és értem szaladva, kezd el felé irányítani.
- Bowen, ő itt a legidősebb húgom Daisy. Daisy, ő itt egy kollégám Bowen Taylor az egyik testnevelés tanár – mutat be minket egymásnak, aminek most kifejezetten nagyon örülök, mert tényleg nagyon szimpatikus.
- Örülök a találkozásnak – nyújtom felé a kezemet.
- Én is – fogadja el a kezemet, aminek nagyon örülök. Nagyon szimpatikus és még a modora is nagyon jó. Lehet, hogy most egy ritkaságra akadtam rá?
- Daisy is idejárt és kivett egy szabadnapot, hogy idejöhessen segíteni nekem – Kezdi el egyből mondani Martha és nem hagyja szóhoz jutni szegény Daisy-t.
- Ma nagyon jól jött a plussz segítség, elég kevesen voltunk tanárok – mosolyodok el azért, de reménykedek benne, hogy azért, majd ha esetleg kettesben leszünk, akkor jobban fog beszélni.
- Ne haragudjatok nekem mennem kell. – mondja Daisy, amire csak elmosolyodok. Talán itt lesz a lehetőség, hogy megkérjem, egy találkozóra.
- Már is? – kérdezi a nővére én viszont csak elmosolyodok.
- Örülök, hogy ismerhettelek. – mondom mosolyogva. – Visszamegyek segíteni a többieknek. Martha majd gyere te is. – mondom neki, majd végül ott hagyom őket és kimegyek az udvarra még segíteni, de nagyon figyelem, hogy Daisy mikor fog kijönni.
Nem is kell nagyon sokat várnom, és meg is érkezik az udvarra egyedül, mire én bocsánatot kérek a többiektől és odamegyek hozzá.
- Daisy. – szólok neki, mire kérdő tekintettel néz felém.
- Igen?
- Ne haragudj, hogy így letámadlak, de nem akartalak a testvéred előtt kérdezni, de ha itt végeztem nem lenne kedved meg inni egy kis kávét, vagy esetleg teát? – teszem fel a kérdést és direkt nem randit mondtam, meg mást, mert az még lehet, hogy kicsit korainak érezné.
- Nem tudom. – kezd el gondolkozni. – Más terveim vannak délutánra. – mondja bocsánatkérő tekintettel, amire csak elmosolyodok.
- Nincs semmi baj. Esetleg máskor lenne kedved? – nem fogom ám én olyan könnyedén feladni, ahogy azt gondolja. Igen is harcolni fogok érte, mert úgy érzem, hogy érte megéri.
- Nem tudom, majd még meglátom, hogy alakul az időm. – állapítja meg, de mintha nem lenne nagyon kedve a dolgokhoz, de addig fogok járni a nyakára, amíg igent nem fog mondani.
- Értem. – kiveszek egy névjegykártyát, majd odanyújtom felé. – Ezen a számon bármikor elérhetsz, amikor csak szeretnél, és úgy érzed, hogy szívesen találkoznál velem. – mondom kedvesen.
- Bowen! – hallom a kiabálást, amire nagyot sóhajtok.
- Ne haragudj, de vissza kell mennem.
- Nincs semmi gond megértem és majd akkor hívlak. – mondja és elvéve a kártyát teszi a tárcájába, majd elköszönve tőle megyek vissza a többiekhez, hogy végre tudjunk egy kicsit beszélgetni, meg befejezzük a pakolást is.
~*~
Másnap szabadnapom van, mert nincs órám, aminek kifejezetten örülök, mert így egy kis időm jut magamra. Elmegyek futni a parkba is, hogy karban tartsam magam. Na meg majd persze este az erdőbe is el fogok látogatni, hogy kicsit szétnézzek ott mi lesz, de majd szabadságot is ki kell vennem, mert itt lesz a telihold, amikor kicsit meg bolondulok.
Ha addigra se fogom megtalálni esetleg a páromat, akkor leszek kicsit gondba. Remélem, hogy hamarosan meg lesz, bár az Ösztön azt súgja, hogy Daisy az, akire eddigi életemben vártam, és akit meg kell óvnom mindentől és mindenkitől.
Délután egy kis édességre szomjazok, meg az ösztönöm is azt súgja, hogy oda kell mennem. Be is térek az egyikbe, ahova engedik, majd amikor meglátom, hogy ki szolgál fel, kicsit el is mosolyodok. Ennyire tudják a srácok, hogy hova kell mennem.
- Szia. – lépek oda hozzá kedvesen és mosolyogva.
- Bowen? Te hogy kerülsz ide? – kérdezi kedvesen.
- Valami azt súgta, hogy nekem most ide kell jönnöm és idejöttem. – Tudom, hogy nem hiszi el, azért is mondta ezt, de tényleg így van, ahogy mondom.
- Vagy csak megkérdezted a testvéremtől, hogy hol dolgozok. – mondja vigyorogva, amire csak megrántom a vállamat.
- Ez a variáció is fent áll, de nem őt kérdeztem meg és nem is követtelek. – mondom őszintén. – Csak erre jártam és betértem. – ülök le a pulthoz.
- Rendben. – mosolyodik el. – És mivel szolgálhatok?
- Egy citromos sütit szeretnék. Teljesen mindegy, hogy milyen, csak citromos legyen. – magyarázom neki, de még hozzá teszem. – És még örülnék, ha valamelyik nap eljönnél velem egy kávét, vagy egy teát meginni valahova. – fejezem be a rendelésemet.
|
| Kat Cobie | 2013. 02. 09. 20:13:24 | #25108 |
Karakter: Daisy Connor
Arra kelek, hogy a telefonom maximum hangerővel csivitel a fülem mellett. Morgolódva megnézem a kijelzőn ki zargat már korareggel, és mikor meglátom, hogy már megint drága nővérem keres a fejemre húzom a takarót. Az a nő nem normális, hogy reggel fél hétkor keresi a húgát, aki kivételesen sokáig aludhatna, hiszen szabadnapot vett ki. Morgolódva rúgom le magamról a takarót, majd visszahívom nővéremet.
- Mit szeretnél? - kérdem álmos hangon és elfojtok egy ásítást.
- Kellene egy kis segítség. Ma tartjuk a családi napot az iskolában és nincs elég felnőtt, a célba dobos állomásnál. Besegítenél? Ma úgy is szabadnapod van - vette elő legédesebb hangját, amivel mindenre rá tud venni, és ezt ő pontosan tudta.
- De én nem szeretnék... Nem rajongok a tömegért ezt te is jól tudod - nyafogok a telefonba.
- Ne legyél ennyire begyöpösödött. Jössz és pont. Akkor hamarosan találkozunk.
- Martha! - szólnék rá, de addigra már kinyomta a telefont. Gonosz, akaratos nőszemély...
Beágyazok, aztán kitárom a szekrényajtót és keresgélni kezdek a ruhadarabok között, míg végül a választásom, egy fekete-fehér kockás ingre és egy fehér farmernadrágra esik. Mivel napközben meleg van pulóver kereséssel nem is fáradozom, hanem inkább elrakok két üveg ásványvizet a táskámba. Megfésülöm a hajam aztán befonom. Felkapom a szandálomat, majd gondosan bezárom a lakást. Egy kis panellakásban lakom, ami nagyon a szívemhez nőtt, az alatt a három év alatt, amióta itt élek. Belépek a liftbe és megnyomom a gombot. A liftben körbe tükrök vannak a falon, és a szemem sarkából látom, ahogy egy fekete árny lép még be a kis fülkébe. Próbálom elterelni a figyelmem, de ezek a valamik, mindig megérzik, ha valaki látja őket. Ahogy közeledik hozzám ,különböző érzelmek kerítenek a hatalmukba. Üresség, magány, szomorúság, fájdalom... Megrázom a fejem és kiűzöm a tudatomból ezt a lelket, aki nagyon azon van, hogy még ennél is jobban elcsessze a reggelem.
Kilépek a liftből és elindulok a volt általános sulimba, ahol most a nővérem tanít irodalom és történelem tanárként. Most van először osztálya és nagyon lelkes a munkája miatt, amit meg is értek, hisz' mióta az eszét tudja tanár akart lenni. Utáltam a sulit, és nem a tanulás miatt. A jegyeim mindig jók voltak, de felállt a karomon a szőr attól a tömegtől, ami az iskolában van. Nem jöttem ki jól az osztálytársaimmal, de nem is nagyon érdekelt, akkoriban sokkal jobban lefoglalt, hogy ne kezdjek el beszélni a lelkekkel matek óra közepén.
~*~
A családi nap lényegében abból áll, hogy az iskola területén állomásokat alakítottak ki ahol a gyerekek bizonyíthatják a szülőknek mennyire ügyesek célbadobásban, vagy a logikai játékokban. Én és Martha a tornateremben a célba dobást intézzük. Martha persze lelkes, mint mindig, be nem áll a szája és nagyon jó kedve van. Én is mosolygok és türelmesen szedegetem a labdákat és állítom fel a konzervdobozokat. Elképeszt, hogy néhány rövid év alatt mennyit változott ez az épület, mikor még idejártam teljesen más volt.
- Már nem sok van hátra - tartja bennem a lelket Martha - Ha itt megvagyunk, kimegyünk segíteni elpakolni, aztán szabad vagy, mint a madár.
- Megnyugtató - mosolyogtam rá - Nem is olyan rossz ez az izé, mint először gondoltam - veszem a kezembe az egyik kis teniszlabdát és odadobom nővéremnek.
- A végén, még arra is rá tudlak majd venni, hogy gyere velünk osztálykirándulásra kísérőnek - gondolkozik hangosan, mosollyal az arcán.
- Azért ne túlozzunk - dobom az utolsó labdát is.
Miután az utolsó gyerkőc is elment, nővéremmel elkezdjük elpakolni a dobozokat és a labdákat. Helyükre cipeljük a zsámolyokat, amikre felállítottuk a konzervdobozokat, aztán kimegyünk az iskolaudvarra segíteni ott is elpakolni. Ott már sokkal több dolog van, hiszen a legtöbb állomást ott rendezték. Amennyire csak tudok, próbálok tartani a távolságot a többiektől és inkább azokat rakom el, amiket egyedül is elbírok és tudom hova kell hordanom. A legtöbb tanár arcán mosoly virul, úgy tűnik, nagyon élvezik ezeket a napokat. Hátrasimítom az egyik rakoncátlan tincset, ami az arcomba lóg és odamegyek az egyik asztalhoz, hogy segítsek bevinni az ebédlőbe. Martha rögtön jön segíteni, amiért hálásan pislogok rá. Nagy nehezen bevisszük az asztalt, aztán megölelem nővéremet, majd mennék is ki, de nővérem utánam kiált, hogy várjak még egy percet. Lassan megfordulok, és egy nálam kicsit idősebb férfira nézek fel. Felzselézett szőke hajával és piercingjeivel sokkal inkább hasonlított egy lázadó törvényszegőre, mint egy tanárra. Nap szemüvege a homlokára van feltolva, ezért láthatóvá válik barna szeme.
- Bowen,ő itt a legidősebb húgom Daisy. Daisy, ő itt egy kollégám Bowen Taylor az egyik testnevelés tanár - mutat be minket egymásnak Martha.
- Örülök a találkozásnak - nyújtja a kezét.
- Én is - fogadom el a felém nyújtott kezet és halvány mosolyt erőltetek az arcomra. Utálom, amikor Martha a fejébe veszi, hogy számomra teljesen idegen embereknek bemutat, remélve, hogy így ki tud húzni a csigaházamból.
- Daisy is idejárt és kivett egy szabadnapot, hogy idejöhessen segíteni nekem - csicseregte tovább nővérem. Na igen, neki mindig is jó beszélőkéje volt... Bár ezzel a csak-azért-vettem-ki-szabit-hogy-segítsek dologgal vitatkoznék.
- Ma nagyon jól jött a plussz segítség, elég kevesen voltunk tanárok - húzódnak mosolyra az ajkai a testnevelés tanár úrnak.
Szerkesztve Kat Cobie által @ 2013. 02. 09. 20:43:43
|
| Miria | 2011. 06. 02. 22:28:50 | #14040 |
Karakter: Cydare Darko (Dragon)
Megjegyzés: Lawnak és Ilastnak
(Law! Remélem eleget tesz a várakozásnak, és elfogadható. Ha nem, szólj. Jó olvasgatást! :))
Papirosok terítik be a hatalmas tárgyalóasztal lapját, egyes tekercsek a padlóra lógva hányódnak szerteszéjjel. Senki nincs a teremben. Rajtam kívül.
Kora délelőtti napfény szűrődik be az ablakon, csak foltokban. Magas fák állnak az épület előtt. Így pont tökéletes.
Tollammal az utolsó szavakat írom, mikor egy termetes csepp tinta rácsöppen a hadüzenetre. Tollamat tenyeremben összetöröm, majd a papírt galacsinná gyűröm, s épp akkor dobom neki a hatalmas kétszárnyú ajtónak, mikor kopogtatni kezdenek rajta.
-Igen?! -vetem oda, majd újabb papirost rántok. Nyurga komornyikom lép be, kinek fekete tincsei már a földön kúsznak utána. Vörös szemeit rám veti, majd szólal.
-Királyuram... Levél érkezett a szomszédos "tünde" ország királyától.
-Nocsak. -pillantok őszinte meglepetéssel komornyikomra, aki leteszi mellém a levelet, majd távozni készül.
-William. -szólok hirtelen.
-Igen? -fordul vissza hozzám, én pedig rámosolygok.
-Köszönöm a segítségedet. Végig mellettem álltál.
-Ez csak természetes. -pillant rám tétován, majd ismét útjára indul. A tekercset szemügyre veszem. Jó minőségű papír. Mikor kinyitom, s olvasni kezdek, rosszindulatú vigyorra hajtom ajkaimat.
Engedje meg, hogy mély tisztelettel köszöntsem Önt, mint szomszéd országunk új Királyát!
Szeretném az utóbbi időben édesapjával kialakult nézeteltérésünket most tiszta lappal indítani.
Meghívnám Önt, és kísérőit a palotámba, egy békeszerződés lebonyolításának ügyében, melynek célja, hogy a két királyság között ne alakulhasson ki kellemetlen viszony. Beleegyezésével hozzájárulna a két királyság jó viszonyának felépítésében, közös kereskedelmének fellendítésében.
Két hét múlva várom Önt, pontosan március idusára.
Tisztelettel
II. Lastor Király
A levél olvasása után megakad a szemem a gyönyörű türkiz színű, indákkal díszített címerrel ellátott királyi pecséten.
Hm, ettől a királytól erre nem számítottam.
Egy báró lép be, kopogás nélkül, hozzám siet.
-Cydare!
-Most kitakarodsz, te ebadta, majd kopogsz. Ha azt mondom, bejöhetsz, belépsz, mélyen meghajolsz, majd így kezded: Felség.... -mire Joseph báró fintorogva végignéz rajtam. Székemről felállok, élesen a szemébe nézve üvöltök.
-MOST PEDIG TAKARODJ! -a báró megértve üzenetemet, sarkon fordul, s kimegy. Pár pillanat múlva kopog.
-Most sok a dolgom... Jöjjön inkább holnap... -jelentem ki az ajtón kívül állónak vigyorogva.
-Mélyen tisztelt Felség! -kezdi gúnyosan affektálva -azügyben szeretném engedélyét kérni, hogy a birtokomhoz közel lévő kis tündéket elpusztítsam! Az aranybányámon élnek!
-Megtiltom! -kiáltok ki élesen a teremből. Felszólításomat csönd fogadja -Elmehet! -mondom végül, s a válaszlevélbe kezdek.
Mélyen Tisztelt II. Lastor Király!
Örömmel fogadom meghívását, március idusán ott leszek egy kísérőmmel az Ön birtokán. Ott megbeszélhetjük a részleteket a két ország közös jövőjéről.
Szép napokat kívánok Önnek, és kedves családjának!
Üdvözlettel
I. Cydare Király.
Végül jön a pecsét. Azt hiszem, ez így megfelelő lesz. Az erkélyemre kilépve egy fehér-arany sárkányt veszek magamhoz, s a levelet egy kis üvegdobozban elhelyezve kötöm rá a hátára, majd útnak eresztem.
Kíváncsi leszek a találkozóra. Nem tudom, ki vehette rá a királyt a levél írására, de feltételezem, nem magától írta. Ez a király a háború közepén is képes inkább a fejét a homokba dugni, mintsem tenni valamit...
******
Kísérőmnek természetesen a visszafogott William-et teszem, ő tökéletes erre a célra. Ő egy elegáns, fehér sárkányt kap, melynek kék pillantása szinte fagyaszt... Én egy éjfekete sárkányt kapok.
Pár óra repülés után ott is vagyunk... Williammel megbeszéltük, hogy nem a palotába megyünk egyből. Egy erdőben szállunk le, s a palotát körülvevő város piacához sietünk, hogy megvizsgálhassuk az ország lakosságát, milyen lényekből áll.... Egyáltalán kik ezek a megbúvó lények?
Tervünk rosszul sült el.
Két szomszédos nép, mégis oly különböző lények lakják a két országot. Ég és föld. Megdöbbentő.
Természetesen egyből feltűnt mindenkinek, hogy nem idevalósiak vagyunk. A sok szőkés hajú, törékeny, kecses lény között feltűnik két fekete hajú, erős, szálkás izomzatú, harcos alkatú személy. A lenge, finom szabású ruhát viselő alacsony termetű lények között két magas, kimonós személy, sárkányfog nyaklánccal, pikkely díszekkel.
A legfeltűnőbb jelenség mégis kis Sárkányom a vállamon, Mischel... Őt is magammal hoztam.
Az anyák gyermekeiket terelik, a nagyobb gyermekek félve fogják meg egymás kezét. A felnőttek úgy tesznek, mintha normális jelenség lennénk... De látszik rajtuk a feszengés.
Mintha egy teljesen egészséges testbe, melyben minden kis atom összhangban van, bejutott volna néhány vírus... Így érezzük most magunkat. William vigyorogva rámpillant. Élvezi a helyzetet, ahogy én is.
Ami az elején is megdöbbentett, hogy nincs nagy zsivaly, mint általában a piacokon. Tényleg csendes egy ország. Szinte eltűnik. Mikor ezen gondolkozom, feltűnik egy lágy, kellemes hang.
Ez furulya lesz.
Körbenézek, de nem látom a hang forrását.
Egy kisebb tömeget pillantok meg, arra indulok. Egyre közelebb hallom a furulya tiszta, tökéletes hangját. Az emberek beljebb engednek, s meglátom...
Olyan kecses, olyan bájos... Olyan törékeny, mint egy kis virág, vagy mint a reggeli harmat... A szemei...
Rámpillant, s a furulya hangja megbicsaklik, ő elpirul, amiért apró hibát vétett...
De ez igazából nem hiba volt.
Csak nem fújt több levegőt a hangszerbe. A furulyát elemeli rózsás ajkaitól, még vált néhány csodálkozó pillantást, majd új dallamba kezd.
Még hallgatom egy ideig, majd William jelez, idő van, indulnunk kell a várba. Nagyon nehezen tudok elszakadni ennek az apró, igen csodálatos lénynek a látványától, de mennünk kell. A dallam, amit játszott, sokáig a fülemben cseng.
Az őrök, komornyikok, kísérők és egyebek már a bejáratnál állnak, s várnak minket. Egyből észrevesznek, s a királyi étkezőbe invitálnak minket, ahol már vár a király, jelenlegi feleségével, a trónörökös ifjúval, és a hercegnővel.
Remek. Igen csinosak.
Ez építkezési stílusuk nagyon kellemes a szemnek, szépek az épületeik, könnyedek, világosak, nyugalmat árasztóak.
Mindenki feláll, illedelmesen bemutatkozunk, a király mond egy érdektelen beszédet, utána következem én, a köszöntővel, majd leülünk. A szolgák elkezdik kipakolni a finomabbnál finomabb étkeket.
-Nagyon örülök, hogy Ön eljött, Cydare, ugyanis az apjával nem tudtunk dűlőre jutni -magyarázza a király -megnyugtató, hogy Ön diplomatikusabb.
-Minden bizonnyal... -jegyzem meg. Egy ideig csöndben ülünk, az étellel vagyunk elfoglalva. Épp a desszertet tálalják, mikor nyílik a hatalmas ajtó, s belép valaki. Mind odanézünk, s pihegve lép be a kis furulyás gyönyörűség. A király feláll.
-Fiam... Késtél egy nagyon fontos vacsoráról! -tehát ő a legfiatalabb herceg?! Meglepetésekkel van tele az utóbbi időszakom. A fiú ugyancsak meglepődik énrajtam, majd mélyen meghajol.
-Elnézését kérem, Felség! -majd szemet gyönyörködtető kecsességgel ül le a helyére, hogy magához vegyen pár falatot. Egyszerűen gyönyörű.
Vacsora után jön a szükséges sablon, amit alig bírok egyhelyben ülve végighallgatni, főleg a kis szépség társaságában.
William a ládáért megy, amit magunkkal hoztunk. A király is ad egyet, tele gyönyörű férfi-női ékszerekkel, tipikusan kecses, gyönyörű, ide valósi ékszerek, melyeket soha nem vennék föl. Mi sárkányokkal díszített bronz-illetve arany tárgyakat hoztunk, kupákat, tálakat, edényeket...
A formaságok után kaptunk szobákat, ahol megszállhatunk.
Nem csalódtunk
Gyönyörűek!
Holnap késő délután indulunk haza, úgyhogy nem pakolunk szét, fölösleges.
********
A nap kósza sugaraira ébredek. Fürdési lehetőségemet kihasználom, majd átöltözöm, s ismét lemegyek a piacra, hátha bemutatót tart épp a gyönyörűség.
Átkutattam a piacot, de nem találtam. Eleve azon meglepődtem, hogy leereszkedik a pornépnek tartani egy-egy furulya-"estet". Mindenesetre veszek egy szál gyönyörű vörös rózsát. Visszaérve ebéddel fogadnak, de nem fogadom el. Williammel úgy döntünk, inkább indulunk. Holminkat összeszedjük, majd elbúcsúzunk a királyi családtól. Köztük sincs ott az ifjú herceg.
Kilépve viszont meghallom a furulya ismerős dallamát, s gondolkodás nélkül irányába indulok. egy közeli padon egy fűzfa alatt találom meg. Félve rám pillant.
-Szép napot, Ifjú Herceg!
-Üdvözlöm, Felség! -pillant rám félve.
-Nem akartam megzavarni, csupán elköszönni Öntől -térdelek le hozzá, hogy a vörös rózsát átadja, mire kis arca lángba borul, egyik kezével szája elé kap, másikat mereven tartja, nem mer a rózsáért nyúlni.
Elvigyorodom, tétlenségét elnézve. A rózsát ölébe helyezem, majd alig érezhetően megsimítom lábát, mire a törékeny test kissé megremeg.
-Örülök, hogy megismerhettem -szólok végül, majd felegyenesedem, s a kijárat felé indulok.
William vigyorogva vár, tán látta a jelenetet. Mischel visszatér a vállamra, befejezte az egerészést.
Tán úgy döntök, nincs értelme megtámadni ezt az országot... Nem kell a föld, nem kell az itteni ártatlanok vére.
Viszont kell innen valami...
Illetve valaki.
És ezért a valakiért hegyeket fogok megmozgatni, köveket pusztakézzel törni, ölni, vesztegetni...
Akármit...
De nem akarok erőltetni semmit. Csak akkor, ha ő is őszintén szeret.
Dehát... Ezt nem várhatom el ilyen hamar.
Többször kell "hivatalos ügyekben" idelátogatnom.
|
| oosakinana | 2010. 10. 07. 23:24:13 | #8458 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: (Miiintomnak)
Anyámék szokásukhoz híven megint költöznek és nekem is mennem kell velük, aminek csak úgy örülök. Repesek az örömtől. Mikor megérkezünk, anyám felém fordul.
- Lynett menj a suliba és kerüld a balhét. Megértettél? – mondja, mire csak felveszem a táskám és a szokásos öltözetemben elmegyek a suliba nem is válaszolva neki.
Mikor beérek, egy srác banda előtt megyek el, de nem különösebben érdekelnek. Felülök a korlátra. Előveszem a cigimet és rágyújtok, majd látom, hogy egy srác nagyon figyel engem, azok közül, akik előtt az előbb eljöttem.
Mikor vége van az évnyitónak. Oldalra nézek, és amikor meglátom a fehér hajú srácot, még, aki még helyes is lenne, ha nem lenne mögötte az a nagycsomó srác, akik a nyálukat csorgatják szinte utána. Felhúzom a szemöldökömet. Leszállok a korlátról, majd elmegyek és a kapu mögött eltűnök, miközben folyamatosan érzem a tekintetét magamon. Bemegyek és a suliba, majd előveszem a papírokat és elkezdem keresni a szekrényemet, hogy merre is van, majd igen rossz fele jöttem, mert erre mintha csak növekedne. Megállok és elkezdek gondolkozni, hogy még is vajon merre lehet, mikor annyit látok, hogy beárnyékolja valami a lapot és egy kezet látok magam mellett. Felnézek, és akkor találom szembe magam a fehér hajú sráccal. Eleinte megijedek a mosolyától, meg attól, hogy mögöttem van. Nem mond semmit, csak vigyorog, ami nekem annyira nem tetszik.
- Szia. Mit szeretnél? – kérdezem tőle, mert valahogy nem tetszik ez a mosolya és maga a srác se nagyon, hiszen a seggnyaló kicsit elrontották az imidzsét.
- Szia. A nevem Jesse. Téged hogy hívnak, szépségem? – mikor meghallom a becézést, jól esik és elpirulok, de egyből vissza is térek a valóságba.
- Lynett vagyok.
- Hmm…mondd csak Lynett, nem lenne kedved eljönni velem valamikor, valahová? – kérdezi még mindig mosolyogva, amit én inkább nézek vicsornak.
- Ööö…hát, gondolkozom rajta, oké? Na de megyek is. Szia! – mondom neki kicsit lerázva magamról és tovább megyek. Mikor megkeresetem a szekrényemet, végre kipakoltam mindent, majd felvettem a cuccomat és tesi órával kezdünk. Éljen. Felveszem a cuccomat és mehetek is le. Átöltözök és hát a régi öltözékemet veszem fel. Nagyon kicsi rövidnadrág, ami éppen takar valamit és egy kicsi topp.
Szerencsétlenségemre kint lesz a tesi óra a pályán. Összekötöm kicsit a hajam bár teljesen felesleges. Kiállok, majd a lelátóról meglátom Jesse-t, aki kényelmesen hátra dőlve fixíroz engem. Elfordítom a fejemet és a tanár figyelem. Elkezdjük csinálni a gyakorlatokat és mindent normálisan csinálok.
Szinte végig futunk, amitől gyűlölök kifáradni, ezért egy kicsit csaltam, de észrevehetetlen volt. A képességem segítségét vettem, hogy fussak, de még is. az óra végén a lányok kosaraznak, míg a fiúk fociznak. Beállok a csajokhoz és szinte majdnem én vagyok a legkisebb, de annak ellenére nagyon jól tudok kosarazni. Kicselezek mindenkit és csak úgy kapkodom a labdát utána meg dobom kosárra.
Nem sokára kicsengetnek és mikor az öltöző fel tartok Jess elém áll.
- Csini vagy cukor falat. – mondja, mire csak ránézek felhúzott szemöldökkel.
- Nem vagyok cukor falat. – mondom neki.
- Ugyan már szivecském. Gyere már el velem valamerre a suli után. – tovább kérlel, mire rá nézek.
- Jes, mit nem értesz a lekoptatáson? Vagy mondjam máshogy? – kérdezem, majd rávágom. – Soha. – mondom kihangsúlyozva.
- Ugyan már cica. – mondja, mire rá nézek.
- Kopj le, menj inkább a seggnyalóidhoz vagy azokhoz a csajokhoz, akik elolvadnak tőled. – mondom neki, majd kikerülve távozok a helyszínről. Felöltözök, majd azt a ruhát veszem fel, amit anyámék nem szeretnek, ha rajtam van. Fekete miniszoknya, ami éppen takar valamit és egy kisebb topp.(ami a képén van, azt a ruhát próbálom leírni XD)
Kimegyek és minden szem rám szegeződik, elég sokan még fütyülnek is utánam, de nem érdekel. Tovább megyek, majd a szekrényemhez megyek. Mikor kinyitnám, egy kéz akadályozza meg. Megfordulok és Jesse-vel találom szembe magam, amire nagyot sóhajtok.
- Mit akarsz már megint? Nem voltam az előbb világos? Betűzzem? – kérdezem, és lassan kezdek úgy beszélni vele, mint egy dedóssal.
- Úgy sem foglak békén hagyni, amíg igent nem mondasz. – mondja, mire csak nagyot sóhajtok.
- Akkor próbálkozhatsz, ugyan soha nem megyek el veled sehova. – mondom, majd megfordulok, leveszem a kezét az ajtómról és elkezdek pakolászni. Becsukom, majd eszembe jut valami, amire csak elmosolyodok. Megfordulok és látom, hogy lassan menni készül.
- Várj. – mondom neki, mire vigyorogva fordul vissza.
- Meggondoltad magad?
- Igen. Elmegyek veled, de találkozzunk inkább a parkban 3 órakor. – mondom neki, amire csak győzedelmesen elvigyorodik.
- Rendben cicám ott foglak várni. – mondja és elmegy, mire én csak elkezdek kicsit kuncogni, majd odamegyek az egyik csajhoz, akinek tudom, hogy tetszik Jesse és elküldöm helyettem. Nincs kedvem elmenni és vele lenni. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá.
Suli után nincs kedvem semmihez és úgy döntök, haza megyek, ahol lefekszek aludni. Szerencsére jó alvókám van és másnap reggelig fel sem kelek.
~*~
Már korán a suliba vagyok, a korláton ülök és éppen a cigimet szívom el, mikor megjelenik Jesse.
- Szia, kis csibém. Tegnap nem voltál. – mondja, mire csak rá nézek, és az arcába fújom a füstöt.
- A csajszi nem ment el? Őt küldtem magam helyett. – mondom neki.
- De én veled akartam talizni nem vele. – mondja, majd elnyomom a cigit és leszállok a korlátról, mire szinte, majdnem teljesen neki simulok, majd az ujjaimat az ajkaira teszem.
- Azt mondtad, hogy addig nem hagysz békén, amíg igent nem mondok, de azt nem mondtad, hogy el is kell mennem. – mondom, majd ott hagyom és bemegyek a suliba.
|
| oosakinana | 2010. 09. 01. 17:01:40 | #7463 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: (Jin-nek)
Reggel felkelek, és csak nyögök egyet, már megint a suliba kell menni. Gyűlölöm a sulit, de hát nem tudok, mit tenni még mindig suliba kell járni.- Egyszer járjak ki azt a rohadt sulit. – jegyzem meg halkan magamnak, majd kikászálódok és elkezdek készülődni, hogy a szokásos ütememben menjek suliba. Megreggelizek. Felveszem a cuccaimat, és már késében vagyok, nem fogok odaérni rendes időben, amin szerintem nem fognak meglepődni a tanárok. Szépen lassan sétálok a kis nyugis tempómba, közben látom, hogy mindenki szaladgál, mert fél, hogy el fog késni és akkor bajba fog kerülni. én eddig sem jártam be normálisan és pontosan hát nem most fogom elkezdeni.
Bemegyek és már nagyban tart az óra. Felkászálódok a 3. emeletre, majd bekopogok és benyitok, mire az ofővel találom szembe magamat, mert vele van az első óránk.
- Hagasa kisasszony miért nem tud normálisan bejárni az órákra úgy mint a többiek? – kérdezi rikácsolós hangján, mire rá nézek.
- Tanárnő. Ne kiabáljon, mert így is fáj a fejem. Inkább nyugodjon meg és tartsa tovább az órát. Úgy sem fogok hamarabb bejönni, mert minden reggel leordítja a fejemet a helyéről. – mondom neki kicsit bunkó stílusba, mire mindenki csak néz meglepődve, egyedül padtársam, aki egy személyben a legjobb barátnőm is, csak mosolyog, de magába gondolom, már fekszik a röhögéstől.
- Üljön le a helyére. – mondja pipacs vörösen és dühösen.
- Akkor is leültem volna, ha nem mondja. – jegyzem meg, majd odamegyek és adok két puszit kírának, mire az ofő rám kiabál.
- ÜLJÖN MÁR LEFELE HAGARA KISASSZONY! – mondja, mire szúrós szemekkel nézek rá. Velem egyik tanár sem beszélhet úgy ahogy ő azt gondolja. Ezt megfogja keserülni, mire Kira rám néz és megfogja a kezem.
- Lini ülj le. – mondja, majd mivel nem akarom őt is bajba keverni leülök, de egész órán nem figyelek, csak rajzolgatok, de egy tekintet mintha végig éreznék magamon, csak nem tudom, hogy kiét. Amint elkezdek, körbe nézni mindenki csak a füzetét bámulja.
Kicsit idegesít. Szünetben kint állunk és beszélgetünk Kira-val. Mind a ketten az ablakban ülünk egymással szembe. Közben a hajammal játszok, ami elég hosszú. Egyszer csak odajön hozzánk Jin. Rövid fehér hajú, de hát nincs vele semmi gond, mert irtó jó pasi. Nekem legalább nagyon bejön, de nem akarok közel engedni magamhoz senkit sem.
- Sziasztok. – köszön kedves hangján és kicsit figyelem, de a végén inkább elveszem róla a tekintetemet és kifele nézelődök.
- Szia. – Köszön Kira, mire megrúgja kicsit a lábam, hiszen tudja, hogy tetszik nekem és próbálja megtanítani nekem, hogy ne legyek vele bunkó.
- Szia. – mondom, de egyből visszanézek.
- Azt szeretném megkérdezni, hogy este nem-e lenne kedvetek eljönni hozzánk. Tartok ott egy kis házi bulit. Lesz minden ami kellene. – mondja, mire Kira-n látom, hogy elmosolyodik és már a terveit szövögeti.
- Persze, hogy elmegyünk. – mondja, mire ránézek. Mi az hogy megyünk? – Ugye Lini. – nyomja meg a hangomat.
- Igen. Persze elmegyünk. – mondom és nagyot sóhajtok. Nem tetszik ez nekem. Bár ha lesz pia dögivel, akkor semmi nem fog érdekelni úgy sem.
Nagy nehezen vége a sulinak és már alig várom, hogy kiszabaduljak a suliból és a szabad levegőn legyek. A buliba este 8-ra kell menni. Kira ezért még sétálgatunk egy kicsit és beszélgetünk minden félékről. Pasikról Jin-ról és hogy mi lesz az esti buliba, amit ő már annyira vár. Kifaggat, hogy mit fogok felvenni. Mire válaszolom neki, hogy a szokásos bulizós cuccomat, ami a lehető legkevesebbet takarja belőlem.
~*~
Este már Kira ott van nálunk és készülődünk a buliba. A szülei úgy tudják, hogy nálunk alszik, így addig leszünk, ameddig akarunk és még ott is aludhatunk, ha fel lesz ajánlva, amit kötve hiszek az én szüleim soha nem foglalkoztak azzal, hogy mit csinálok. Még mindig gyászolják az öcsémet, akit véleményük szerint én öltem meg. Mikor ez eszembe jut, akkor a kezemben lévő tárgyat állandóan összetöröm, és ez most sincs máshogy. Egy pohár volt a kezembe, amit sikeresen összetörtem. Kira odajön és leápolja a kezemet és megpróbálja elterelni a gondolataimat. Ő tud mindent. Tudja, hogy ha egy poharat összetörök, utána az erőmet fogom használni, ami meg nem lenne olyan jó dolog, mert akkor romhalmaz maradna a házból.
Felállunk, felvesszük a táskánkat és már megyünk is a buliba. 10 perces séta után megérkezünk. Nem is tudtam, hogy Jin ilyen közel lakik hozzám. Nem is tudom eddig miért nem vettem észre, pedig annyira tetszik, és kicsit bolondulok is érte, de hát nem vehetek észre mindig mindent. Becsengetünk, majd pár perc múlva jönnek is ajtót nyitni.
- Sziasztok. – hallom meg Jin mosolygós hangját, majd odanézek és látom, hogy kicsit meglepődött a szerelésemen, amin nem csodálkozok, de nem mondok, semmit kicsit örülök neki, hogy le tudtam döbbenteni.
- Szia Jin. – köszön Kira, mire oldalba bök.
- Ja igen. Szia. – mondom halkan, majd rá nézek, de meg hagyni az ő öltözéke is vadító legalább is az én számomra.
-ööö… ja igen. Gyertek beljebb. – tér észhez és beenged minket, majd szinte senkit nem látok ott, csak osztálytársakat meg max egy két ismeretlent, akik gondolom Jin haveri társasága akar lenni. – érezzétek otthon magatokat. Mindent megtaláltok. Önkiszolgálós. – mondja.
- Köszi. – mondja Kira, majd beljebb megyünk és kicsit a táncok előtt megrohamozzuk az italos asztalt és iszunk vagy 3 felest, majd hagyjuk, had hasson, majd beállunk a táncparkettre ketten és elkezdünk táncolni valami iszonyatosan szexin, mire csak vigyorozva nézünk egymásra, és minden srác körénk gyűl. Már jól kezdődik ez a buli és azt hiszem, jól fogom magam érezni, már csak az a kérdés, hogy milyen lesz a fojtatás és a vége…
|
| oosakinana | 2010. 08. 02. 14:31:58 | #6499 |
Karakter: Lynett Hagara
Megjegyzés: Vége
Jéták vége :'(
|
|
