|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Sarge666 | 2014. 09. 26. 23:00:35 | #31454 |
 Karakter: Watanabe Ai
Megjegyzés: Őrültnek
Fájóan lüktető mellkassal ébredek. Arcom sajog, szemeim égnek. Ünnepeltünk valamit és ennyire kiütöttem volna magam?! De nem vagyok másnapos, nem forog a gyomrom. Csukott szemmel mélyet szippantok a levegőből, hátha kitisztul a fejem. Yumi illata kúszik fel az orromon egészen a szívemig hatolva, körbeölelve azt. Bárgyú mosolyra húzódnak ajkaim a jóleső érzéstől, hogy ő van nekem. De ugyanebben a pillanatban mintha gyomorszájba vágnának, epe gyűlik a számba, patakzani kezdenek a könnyeim és összegörnyedek. A felismerés maróan éles képpei az elmémbe tódulnak és együttes erővel támadnak nekem. Nem bírom, öklendezve felállok és tapogatózva a fürdőszoba felé tántorgok. Éppen, hogy csak el tudom kapni a wc kagylót máris hányok ki mindent, ami még volt bennem. A csésze mellett kuporogva várom, hogy csillapodjon az öklendezések hada, de jó pár percig csak a gyomrom üres rángásai töltik be a teret. Remegő kézzel tolom fel magam, többedszeri próbálkozásra sikerül is talpra állnom. Nagy pislogások közepette próbálom felfogni vajon hol is lehetek. Egyáltalán nem ismerős ez lakás, vagyis.. hogy a picsába kerültem én pont ide?! A fejem bedugom a csap alá, le kell hűtenem magam, és tisztán kell gondolkodjak. Ahogy a hidegvíz átáztatja a hajam ls a bőrömön folyik úgy tisztulnak a gondolataim is. A pánik és a fájdalom vaskos szorítása enyhül. Nézem, ahogy kanyarogva nyeli a lefoló az örvénylő vizet. Nincs időm most azon töprengeni, hogy mennyire elbasztam és mennyire hiányzik és vérzik az a hülye után a szívem. Hisz ismerem annyira, hogy most valami ostobaságra készül. Ren remélhetőleg féken tudja trtni kicsit. Csatakos loboncom szorosan összefonom, megmosom az arcom és higgadtságot erőltetek magamra. A tükörbe nézve vádló és szánakozó szempár mered rám a falfehér és beesett arcból. Fújtatok egyet és elfordulok. Testem random mód megremeg ahogy haladok vissza a hálószobába. Végignézek a káoszon, vagyis a lakáson és minden olyan.. olyan.. Yumis.. Jeges csontujjak fogják marokra a szívem. Már megint kezdődik. Sosem gondoltam, hogy a szerelem ennyire fájhat. De amennyire gyönyörű és mindent elsöprően magasba emelő és ragyogtató, úgy az érem másik fele a legmélyebb bugyrokba taszít. Keto megfizet mindenért. Csak rendbe tudjaam hozni, miután végeztem azzal a szeméttel. Ahogy eszembe jut az-az áruló lelkemben elnyomja a fájdalmat aa düh hulláma. Ledobott kabátom felkapva rohannék is az ajtó felé, de egy tompa puffanás, majd üvegcsörrenés ránt vissza. Tekintetem odakapva látom, hogy egy képtartó hever a földön pofával lefelé, körülötte szétszóródva a szilánkok. Odalépek és leguggolok, felemelem a keretet. Egy családi klp, négy ember, négy boldog ember. Yumi tekintete őszintén boldog és töretlen, igazi 8 év körüli kislány. Már akkor is magával ragadó jelenség volt. Kiszabadítom a szilánkok közül a papírt, ujjammal végigsimítok a képen annak a bolondnak az arcán.
- Megbosszulom őket és minden téged ért sérelmet, megígérem.. - a kaabátom belső zsebébe süllyesztem. Talpam alatt megnyikordul a fém, ahogy felállok. Elveszem a talpam és egy nyaklánc hever a törmelkek közt összegbalyodva, ezüstösen megcsillanva a bujkáló fényben. Óvatosan kezembe veszem és felemelem. Érekes ez a szárnyas A betűs medál rajta, mint egy angyal, egy védőangyal. Remélem segít nekem is, de ha nem legalább Yuminak odaaadhatom, biztos fontos a számára. Nyakamba biggyesztem, hagyom, hogy a trikóm alá csusszanjon. Kellemes meleg érzés tölt el, ahogy a bőrömhöz ér, de ezzel egyidőben végtelen nyugtlanság lesz úrrá rajtam, mintha valami baj törtlnt volna. Yumi.. Robogok lépcsőházbn lefelé, egyenesen a kocsimhoz miközen várom, hogy Ren telefonja kicsöngjön és végre felvegye. Kattan és reccsen egyet a vonal, mintha elszakadna egy fontos szál. Ismeretlen női hang vakkan a készülékba. Helyből meg is torpnok, mintha egy láthatatlan falnak mentem volna neki.
- Na vajon ki keresheti a szépséges játékomat? - hangja ismerős, de nem tudom honnan. De igazából nem is érdekel most.
- Hol van Ren? - nem tetszik nekem ez aa fülényeskedő picsa. Vajon Ren hol lehet? Yumira kéne vigyáznia nem henteregnie, ennyire nem felelőtlen..
- Olyan a stílusod, mint a híred Ai, végre megtapasztalhatom, remélem élőben is megízlelhetlek - na jó, most nem értem. Félretárcsáztam volna ?! Elveszem a fülemtől a telefont és a kijelzőre pillantok. Ren telefonját hívtam kétségtelenül. Vissza teszem a fülemre a mobilt.
- Nem ismerlek, és nem is érdekelsz. Add Rent, most! - nincs most kedvem szórakozni ilyen ribancokkal.
- Cöh.. de türelmetlen valaki. Nem tudom ki az a Ren és hogy mit akarsz tőle, de nem elérhető. Viszont a tündérbogaramnál volt ez a telefon, aki viszont elég csúnyán néz most, na de várj egy kicsit.. köszönj szépen - halk nyöglst hallok, majd kis nyöszörgést, de nem szól bele senki. Egy csattanás, majd egy kisebb fájdalmas sikoly és.. az összetéveszthetetlen hang és káromkodások garmada. Fájóan hatalmasat dobban a szívem, Yumi, már megint mit csináltál és hol vagy?!
- Nem akar beszélni veled, bár meg is értem, ilyen goromba, gyönyörű, de goromba némberrel én sem beszélnék.. tudok jobb szórakozást is annál.. hm..
- Elég legyen ebből! Mit akarsz? - fortyanok fel.
- De kis heves valaki, ez tetszik! Megnézném közelebbről ezt a hevességet.. na de maradjunk a tárgynál. Gyere a régi autóroncs temetőbe, a szolgálatod megbeszéljük, ha ideértél - levegőt venni sincs időm és már bonja is a vonalat. Kocsimba pattanok és már hajtok is padlógázzal. Meg kell nyugodnom, érzem, ahogy remeg a kezem az idegtől. Mintha versenyeznék, csak most az idővel úgy hajtok. Ahogy befordulok a telep kapuján visszaveszek a tempóból, egy harcos nyugodt minden körülmények között, és nem hagyja, hogy z érzelmei irányítsák, nyugodt, mint a hideg tiszta vizű tó. Ren kocsija mellé parkolok, megigazítom a felszerelésem és kiszállok. Ösztönösen a fent lévő iroda ablakába pillantok, érzem, hogy néz valaki. Ahogy tekintetünk találkozik egy árnyalattal fehérebb leszek, ez a nő már halott, hogy lehet mégis itt?! Ökölbe szorítom a kezeim és elindulok kimért és lassú léptekkel felfelé. Tisztában vagyok vele, hogy csapda és több embere lehet, de nem érdekel. Furcsa módon nem áll senki az utamba, akadálytalanul jutok el az iroda ajtajáig. A kezem épp a kilincsre fonódik.
- Gyere csak be, már nagyon vártunk! - nem is váratok magamra benyitok. A hang tulaja középen, karba tett kzzel figyel, mellette egy székhez kötözve Yumi eléggé megkínozva, nem messze tőlük egy faláda áll, mellette két gorillával. - Nézd Yumi, élvezetesebb lesz így a buli - végigsimít a meggyötört arcán, a lehető legközömbösebb tekintettel figyelem a jelenetet, csak egy kissé nagyobbat nyelek.
- Itt vagyok, mit akarsz? De ha lehet gyorsan, mert lenne fontosabb dolgom is - rideg nemtörődömséggel közlöm, de nem merek Yumira nézni, csak a szemem sarkából figyelem.
- Játszani akarok veled, megízlelni - vigyorog akár egy hiéna és közben trikóra vetkőzik. Enyhe undorral nézek rá. - fiúk! - a két izomagy közreveszi Yumit és talpra állítják, majd a láda mellé rángatják, de itt megállnak és, mint kt jólnevelt kutya néznek. Némán állok és figyelek. Odasétál hozzám a bige, egészen közel, majd az arcomba mászik, megfogja az ingem gallérját és úgy húzza egészen résnyire közel az ajkát az enyémhez. Közben érzem, ahogy a pisztolya csöve a hasamnak nyomódik. Nem lesz ez így jó. Bal szemöldököm fentebb emelkedik és ragadozó vigyorba fordulnak ajkaim.
- Szép próbálkozás, de kevés - fegyverem csövét megkocogtatom a szíve felöli oldalon a bordáinál. Hangosan és jólesően felröhög.
- Nem hazudtak a hírek, tényleg olyan jó vagy.. de nézzük meg mennyire - szájon csókol és elhátrál a pisztolyát nekem szegezve.
- Ha legyőzöl szabadon viheted a ribancot, de ha nem én döntök a sorsotok felől - elrakja a fegyverét és két karmot húz fel, majd alapállásba áll. Elrakom a fegyverem és én is hasonlóan cselekszem.
- Lődd fejbe, mit szarozol ennyit?! - hallom Yumi hangját, de nem reagálok. Ez becsületbeli ügy, párbajt soha semmilyen körülmények között sem szegek meg, a párbaj szent. Tekintetem az ellenfelemébe fúrom és koncentrálok. Nekem támad, gyors ütésekkel próbálja elérni a fejem, de könnyedén hárítok, oldalról ütést indítok, amit kivéd, de a lábammal már nem tud mit kezdeni és benyeli az első találatot a gyomorszájába. Köhögve hátrál pár lépést. Én kezdek most támadni, de bekpok egy ökölcsapást. Vérem apró erecskében megindul a szám sarkából, kidugom a nyelvem és megízlelem a vérem, majd vigyorogni kezdek. Akkor játszunk rendesen. Gyors támadások sorát indítom, kéz és láb felváltva, pár másodpercig tudja is hárítani, de túl nagy az iram számára, sorra nyeli be az ütéseket és a földre kerül.
- Dobozoljátok és adjátok fel! - csattan fel a két majomnak címezve a szavakat, akik precíz gépként hajtják is végre az utasítást. Megindulnék feléjük, hogy kiszabadítsam Yumit, de egy hangos lövés megállít, ami vékony csíkban végigkarcolja az arcom. Ösztönösen vetődöm a biztonságot rejtő zug felé és máris kezembe varázsolom a fegyverem. Tehetetlenül nézem, ahogy Yumit bezárják a ládába és elindulnk vele. Lövések záporoznak felém, és tőlem elfelé is. Minél jobban szeretnék közelebb kerülni a ládához annál reménytelenebbnek tűnik a helyzet. Pár másodperc és a két tag el is tűnik a szívemmel együtt. Hallom, ahogy furgon ajtaja kivágódik, a fa a fémen forgácsolódik, csattan a zár, csikorognak a kerekek és egyre halkul a motorzaj. Hogy az a rohadt életbe.
- Szép próbálkozás, de ezt elbasztad aranyom - kárörvendően károg. Elönti a szar az agyam, ennyit a békés harcosról. Előveszem a másik fegyverem is és előre nyomulok golyózápor közepette. A kiáltás biztos jele, hogy célt értem, mire fölé tudok hajolni fájdalmas grimaszban és hörögve zihál a földön. Kirúgom a kezéből a fegyvert, helyére csúsztatom az egyik fegyverem, felszabadult kezemet a lőtt sebre rakom.
- Hova vitetted? - ordtom, de csak bugyborékos röhögést kapok válaszul. Tüdőn találtam, apró vérbuborékok játszanak versenyt a szája szélén. Ujjam a sebbe nyomom és elkezdem forgatni.
- Nem klrdezem többet! - ordít, ahogy csak a torkán kifér, enyhítek a nyomáson, hogy beszélni is tudjon.
- Keto.. tudja.. csak.. el.. el.. adta.. - hogy az a rohadt életbe.. felállok és a kocsim felé veszem az irányt.
- Hé! - ordít felém, megállok és a fejem oldalra fordítom, hogy láthassam - meg.. foglak.. ölni.. - szemében a gyülölet lángja lobog.
- Álmodozz csak - vissza sem nézve megyek a kocsimhoz. Nem érdekelnek a sebek, egyenesen az öreghez, a Fészekbe hajtok.
|
| Nakamura_Sheeny | 2014. 07. 18. 20:24:41 | #30687 |
 Karakter: Mandano Yumi
Megjegyzés: Kis Yakuzámnak
Ai arca elsötétül. Pár másodpercig meredten áll, majd eltűnik a szemünk elől. Kimért rideg léptekkel veszi az emelet felé az irányt. Természetesen nem sokat tétovázok és gyorsan utána eredek. Meg kell nyugtatnom. Pont nekem. Igen, ez tényleg viccesen hangzik, de érzem, hogy ott kell lennem mellette, ott akarok lenni mellette. Észre veszem, hogy leülve neki van támaszkodva a falnak. Érintésemre rögtön egész közel húz magához, majd megsimítva az arcom elmosolyodik. Szóra akarom nyitni a számat, de a szót belém öli ajkai hozzám érintésével, ami egy gyengéd, szerelmes csókba teljesedik ki. Becsukom a szemem és élvezen a nyelvének érzéki táncát, szenvedélyét. Teljesen kiürülnek a gondolatok a fejemből, egyetlen egy érzésnek átadva a teret. Hogy Ai tartson fogva még az ajkával. Csak még egy kicsit. Szinte üvölteni tudnék fájdalmamba, amikor finom ajkai leválnak rólam. Gyengéden válnak le én még is úgy érzem, mintha kitépték volna. Szerelmes aléltsággal bámulok a tekintetébe, ám a következő mondata visszarángat az oly sokszor elviselhetetlen valóságba.
- Szeretnék egyedül lenni – mondja rám nézve, és annyira fáj, ahogy ezt mondja. Pont, amikor a legnagyobb szükség lenne, hogy együtt legyünk. Én akarom őt! Kívánom őt, szeretkezni akarok vele! Tudom, hogy rengeteg bűnt elkövettem az életben, de mindvégig ott volt a fejemben, hogy megtaláljam a helyes utat! Ezt már nem tudnám elviselni, ha őt is elveszteném, sok lenne! Ugye nem akarsz így kibaszni velem élet? Ezekkel a gondolatokkal csuktam be magam mögött az ajtót. Mark mellett foglaltam helyet a kanapén. Nem is éreztem az idő múlását, teljesen más dimenzióban utaztam kiégett ürességemmel és azzal az űrrel, amit Ai jelenlétének hiánya okozott most bennem. Nemsokára rá meg is látom őt, és furán konstatálom, hogy finoman a derekát simogatva a füléhez közel hajolva suttog neki valamit. És egy puszit is ad a szája szélére. Ezt… ezt… ezt most mire véljem?
- Beszélnünk kell – ezt olyan hangsúllyal közölte, hogy ennyi erővel kést is baszhatott volna a mellkasomba, akkor se szenvednék utána ennyit, mint amin most keresztül megyek. Háttal áll nekem. Szeretném az arcát látni, megfogom a kezét, hogy felém figyeljen, de ő egy laza mozdulattal kirántja azt.
- Ezt nem folytathatjuk így tovább. Őszintének kell lennem veled, mert megérdemled, hogy tudd az igazat. Jó volt amíg tartott, jól éreztem magam veled, de ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Szeretlek, de nem úgy, ahogy te szeretnéd, csak mint egy barátot. És nem akarom rabolni az idődet sem. Ezt az ügyet gyorsan lezárjuk és szabad emberként élheted az életed. De erről nincs több mondandóm és beszélni valóm – végig a szemembe nézve mondja ezeket. Hogy tehette ezt? Végig csak játszott a testemmel és a lelkemmel is? Nem volt elég Keira? Nem volt elég az a sok barom, akinek az ölében kellett vonaglanom? Te is csak a hülyéjét járattad velem? Kezdi elönteni a düh az agyamat. Könnyeim visszatarthatatlanul folyni kezdenek.
- Ezt nem hiszem el! – rontom neki, de annyira nem tudok rendesen cselekedni a dühtől, hogy rögtön fordít a helyzeten és most én vagyok falnak nyomva.
- Fogadd el! – Hangja akár a jégcsap, úgy hagyja el a száját ezek a szavak. De a jégcsaptól is szénné égnék ahhoz a szinthez képest, amilyen most Ai hangja. Mi ez az egész hirtelen?
- Elég legyen, fejezd be ezt hisztit, nem érsz el vele semmit, nem vagyok számodra senki, nincs közünk egymáshoz – fenyegetően közli ezt velem. Mégis mit gondol? Teljesen elvesztem a fejemet ettől most már, és meg se várom, amíg kiegyenesedik, öklömet máris kontaktusba helyezem nagy sebességgel az arcába. Ő azonban válasz és reakció nélkül hagy egy borzasztó magányban engem. Elárult. Teljesen kizsákmányolt érzelmileg.
Teljesen megbénultan állok egymagamban. Hogy tehette ezt velem? Mindenkinek csak egy ócska kurva vagyok a szemében, akivel azt lehet tenni, amit akarnak? Az egyetlen lány, akibe szerelmes lettem igazán… Kezeim ökölbe szorulnak. Azonnal egy üveg whiskyhez nyúlok és egy jókorát húzok bele, majd ziháltan támaszkodok a mosdó felett.
- Yumi… ne csinálj semmi hülyeséget - hallom meg Ren hangját magam mögül. Elsötétül minden előttem. Megint iszok egy jókorát a whiskymből.
- Azt hiszed visszatarthatsz? - vigyorgok rá gonoszul.
- Yumi! - kiált rám erélyesebben - mit akarsz így csinálni teljesen részegre ittad magad alig két perc alatt?!
Válaszul előrántom a fegyverem és a szeme közé célzok.
- Azért innen még nem hibázom el - csukom le az egyik szemem.
- Hé héé… ezt nem gondolod komolyan?
- Befelé! - sziszegem rá határozottan. - Ne hidd, hogy nem teszem meg - lépek közel hozzá.
- Tedd le azt a kurva fegyvert hallod?! - válaszol most már idegesebben, mire én vállon ütöm a fegyveremmel.
- Nem szeretnék több kárt tenni benned, és ha nem muszáj megölni sem. Kolumbiában nőttem fel, ahol az érzelmek és szövetségek pillanatok alatt semmivé tudtak foszlani. De mit kell nekem erről papolnom, hiszen ti is ugyanígy játszotok, nem?!
- Félreérted, Yumi! - néz rám kétségbeesetten lentről térdelő helyzetben.
- Állj fel! - hagyom figyelmen kívül a megjegyzését.
- Yumi…!
- Kussolsz! Haladjál! - mondom lökve egyet rajta, majd egy székre ültetem.
- Itt maradsz - szólítom fel, majd a telefonját magamhoz veszem.
- Ne legyél hülye! - sziszegi Ren.
- Sose voltam normális - vigyorgok, majd egy újabbat húzok az üvegből. - KURVA ÉLETBE ELFOGYOTT! - mondom majd a falhoz vágom! Ezután kerítek gyorskötegelőket, majd Ren ölébe ülök és elrakom a fegyvert. Ren azonnal megpróbál élni a lehetőséggel, de villám gyorsasággal nyomom állához a fegyvert.
- A-aaa… - mondom neki játékosan, majd hátra kötöm a kezeit, lábait pedig a szék lábaihoz kötöm szorosan, még fel is nyög egy kicsit.
- Fáj? - kérdem tőle szenvtelenül, majd arcát simítva mosolygok rá - Én sokkal nagyobb fájdalmat viselek el most.
- Te beteg vagy.
- Bizony - bólintok olyan gyerekesen durcán. - Beteg lett a szívem!
- Nem érted… - próbál Ren meggyőzni, de hajthatatlan vagyok.
- Mit nem értek? Világos volt minden számomra. Nincs maradásom - mondom neki majd bekötöm a száját. Egy üveg vörös boron akad meg a tekintetem, amit kibontok, majd Renre pillantok.
- Jaj, de paraszt vagyok, előbb meg se kínáltalak - mondom neki, majd addig leveszem a kötést a szájáról míg belenyomom a szájába az üveget.
- GYERÜNK, IGYÁL! - kiabálom neki, majd kis idő után megkegyelmezek neki. - Hé, ne olyan mohón, nekem is hagyjál.
Ezután visszakötöm a szaját, majd sétálok előtte fel és alá folyamatosan gesztikulálva a töltött kibiztosított fegyveremmel, ami szemmel láthatóan feszélyezi Rent. Kurvára hidegen hagy.
- Teljesen szerelmes voltam Ai-ba! Már először amikor megláttam azt mondtam, hogy ez igen! Ilyen tuti csajt még nem fújt elém a szél életemben! Tudod mit csinált velem, mikor megint találkozunk?! - hajoltam közel hozzá. - Megkötözött, bekötötte a számat, és a fegyverét a combjaim között simította végig egészen a lábam közéig! - suttogtam a fülébe miközben kivitelezem az említett mozdulatsort. Úgy látom, mintha kicsit bele is vörösödött volna.
- Azt mondtam akkor, hogy ez igen. Teljesen be voltam kattanva! Ezután elkezdte a lábam közéhez dörzsölni így valahogy - illusztrálom Rennek a mozdulatot. - Egyszerűen imádom az ilyet - vettem suttogóra megint ahogy a füléhez hajoltam újra. - Ai tudja, hogy kell bánni egy nővel. Ezután majdnem kiiszom az egész üveget.
- Aztán tudod mi volt miután ágyhoz bilincseltél? - veszem újra hangosra a szót majd mélyen a szemébe nézek.
- Bejött Ai, és megkérdeztem tőle, mit akarsz? Tudod, mit mondott? Téged! - ezután könny szalad a szemembe és szorosan, de gyengéden magamhöz ölelem Rent fejét és zokogva folytatom.
- Annyira boldog voltam… Miért… miért értem csak ennyit neki? Elhiszed, hogy kurvára nem örültem, hogy mindenki ribancként bánt velem és úgy éltem a minden napjaim?! Persze, megadtam a testemnek ami jár, élveztem, de volt valami üresség ebben az egész kibaszott színjátékban. Ebbe az ürességbe Ai pakolt bele nekem érzelmet és értelmet. Az életemet odaadnám érte… ő pedig félredob, mint valami kibaszott rongyot! - mondom neki folyamatosan miközben nem bírom befejezni a zokogást. Megiszom a maradék üveg tartalmát majd dühösen tapasztalom, hogy ez is elfogyott, majd falhoz baszom ezt is.
- Kurva büdös rettkedék Isten faszába már, hogy ez is elfogyott! - majd Renre nézek és tekintetem újra kisimul.
- Mondd csak Ren, tetszem neked? - vigyorgok rá kajánul. - Így ennyi pia után te is egész kívánatosnak tűnsz, húzom végig ajkamba harapva a mellkasán az ujjam. Látom, hogy összeráncolja a szemöldökét. Mire hangos röhögésbe kezdek.
- Látnod kéne most magad! - vigyorgok rá. - Nem gondoltam ám komolyan, mert tényleg gyönyörű lány vagy.
- Most itt hagylak… nehogy elmenj bárhova is… ja de hova is tudsz most menni. Ugye érted… höhö höhö… - mondom neki viccelődve. - Ájj, picsába! El is felejtettem. Egy üzenetet adj át Ai-nak, ha legközelebb beszélsz vele.
Ezután elmondom neki spanyolul, hogy lezárok mindent, hogy szabad lehessek és véget vessek végre mindennek. Valamint végül azt, hogy örökre fájni fog, hogy elárultad a szívem. De a végét már sírva mondom el.
- Át fogod adni ugye? - kérdem tőle levéve a kötést a szájáról.
- Nem biztos, hogy megjegyezte min… - nem engedem befejezni a szájába nyomom a fegyert.
- KURVA ÉLETBE, AZT MONDTAM ÁT FOGOD ADNI! UGYE? - kérdem még mindig sírva. Bólintással jelzi, hogy az én elgondolásom határozottabb, majd visszarakom a kötést a szájára.
- Adios! - intek neki, majd Ren kulcsát elcsórva a kocsiba huppanok. No meg elteszek még egy üveg bort. Hihetetlen, hogy mekkora piamennyiséget képes befogadni a belem. Egyik elágazásnál egész közel farolok a lámpához közben egyik kezemmel a borosüvegből vedelek, míg a másik kezemmel a kormányt fogom. Majdnem magamra öntöm amikor hirtelen megszólal a telefonom. Egy ideig nem foglalkoztam vele. Nem vagyok én itt most senkinek. De csak nem adja fel ez a kurva szerkezet. Már épp azon vagyok, hogy kibaszom az ablakon, de a kíváncsiság annál nagyobb bennem, ezért megnézem a kijelzőt amin Mark neve van feltünteve. Gyanakodva felveszem. Legalábbis néhány sikertelen próbálkozás után miután látom, hogy kapcsol, fülemhez emelem a készüléket.
- Mondd! - szólok bele azonnal.
- Yumi!
No azt eddig hallottam a hangját, mert utána Keto utálatos hangja uralja a vonalat.
- Ha szeretnéd még a hülye fejét látni akkor szedd a lábadat a pénzemmel. Kapsz rá 10 percet. Küldöm hamarosan a koordinátákat.
Nem is váratott ezzel sokáig, szóval már járt is az ujjam fürgén a... gps érintőképernyős billentyűzetén Na akkor nosza rajta "űzzükhajcsuk" ezt a 240es Nissan amely ha nem is veszi fel a versenyt az én néhai Suprammal, viszont továbbra is nagyon jók a beállításai és jó az erőelosztása is. A koordinàták egy autóbontóhoz vezetnek. Nagy levegőt veszek és megiszom a maradék üveg bort. Egy kicsit megrázkódok majd végül kiszállok a kocsiból és a bejárat előtt hagyom. Fegyvereim két oldalamon pihennek. Szerencsére a minisortom és a topom van rajtam ami könnyebb mozgást biztosít. Feszülten figyelek ahogy a táskával sétálok, bár egy kicsit homályosan làtok. Minő meglepő. Haladok a nem túl erősen megvilágított terepen a roncsok között sétálok.
- Itt vagyok Keto! - ordítok. - Itt a szaros pénzed! Bújj elő te gyáva féreg!
- Tedd le a pénzt a daru mellé! - hangzik a felszolítàs. - Ha ügyes vagy még kimentheted Mark-ot.
- A SEGGEDEN HÚZOM KI A GIGÁDAT, HA BÁNTÓDÁSA FOG ESNI!
- Én a helyedben inkább sietnék - hangzik az újabb felszólítás a megafonból.
Annyit már régszegen is kilogikáztam, hogy valószínűleg fel kell másznom a daruhoz, mert valószínűleg Mark – és feltételezem a kocsija is – az összelapítóba van.
Gyorsan letettem a létra mellé a táskát és először a lapító. A szerkezet valószínűleg úgy működik, hogy oldalról szépen lassan összenyomja a járművet. Azonnal körbefutom a szerkezetet, és nem is kell sokat keresnem megtalálom a megfelelő gombot, amivel megállítom a folyamatot. Na már csak ki kéne szedni szegény párát valahogy onnan. Mivel nem tudom, hogy mivel mit csinál az autó és nem akarom pont én kinyírni Mark-ot ezért felrohanok az emelő kezelő szerveihez, hogy kiszabadítsam onnan a szerencsétlenjét. Aztán valahogy Ketot megtalálni. Idegesen próbálok babrálni a kezelőszervek között, mire rájövök, hogy melyikkel tudom a mágneses emelőt jobbra balra mozgatni. Eközben megérzek a derekamon valami nagyon hideget és nagyon fémeset.
- Végre találkoztunk – szólal meg mögülem egy ismerős hang. Egy nagyon ismerős női hang.
- K-K… Keira? – szólalok meg rémültem, azonnal elszállt még a pia hatása is belőlem. – Te meghaláltál! – mondom még mindig magamból kifordulva.
- Keira meg is halt. De én az ikertestvére vagyok és ideje, hogy bosszút álljak rajtad, mielőtt visszaküldelek oda, ahová való vagy! Remélem, elbúcsúsztál mindenkitől aki fontos számodra.
Ekkor beindítja újra a préselőt, és annyit még látok, ahogy elkezdi újra szétnyomni Markot és vele együtt a kocsiját, majd utána már csak az ütést érzem a tarkómon és elsötétül a világ. Bocsáss meg Mark… Nem tudtalak megmenteni, pedig te annyiszor kihúztál a szarból. Így kell hát, hogy végződjön? Mindent elvesztve meg elárulva azáltal az egyetlen ember által, akit tiszta szívből szerettem?
|
| Sarge666 | 2014. 07. 12. 00:01:45 | #30611 |
Karakter: Watanabe Ai
Mérhetetlen nyugalom és békesség telepszik rám, ahogy Yumi vállára kerül a fejem.
Ilyet sznte soha életemben nem éreztem, és ez kellően be is tompít. Na meg nem akarom
gondolkodással elrontani ezt a megfoghatatlan pillanatot, inkább csak élvezem a helyzetet míg tart. Ren feltűnik, érzem a jelenlétét, de csak egy lapos pillantást vetek rá.
- Jobb, ha én is felügyelem – a szavakra nem reagálok, egy arcizmom sem mozdítom, nem
hogy más izmom. A következő percben viszont felkapom a fejem, ahogy Yumi felszisszen és a vállához kapja a kezét.
- Mi a baj? – kérdem nyugtalanul, bár igazából tudom a választ a saját kérdésemre.
- Semmi, semmit! – rögtön védekezik, mosolyog is hozzá, bár nem épp őszintén. De most ezt nem vetem a szemére, senki sem szeret gyengének tűnni, főleg egy számára fontos személy előtt. Hát ráhagyom és óvatosan visszateszem a fejem a vállára. Már épp kellemes tunyaságba süppednék, mikor megjelennek, jelezve, hogy vége a feladatnak. Éberen felpattanok és elindulok feléjük.
- Még egy kicsit, maradj itt, oké? – visszafordulok még, hogy biztos tudjam nem fog semmi ostobaságot csinálni.
- Ühüm! – bólint megszeppenten mire egy halvány mosoly kerekedik ajkaimra. Nem
faggatózom, elég nekem az az apró bólintás mellyel Ren jelzi, hogy minden oké, megvan amit akartunk. Ettől tuti paprikás lesz az a rohadék. Visszamegyek, mikor elidnulnak a Korccsal, biztos ami biztos alapon, nehogy ne tudjon magával épp mit kezdeni Yumi. Némán figyelem az eseményeket, csak a szemeim villannak.
- Azt hiszem, a biztonság kedvéért jobb, ha követem egy darabig. Ne féljetek, nem lesz gond.
Nos? Nektek mi a tervetek?
- Visszamegyünk az eredeti rejtekhelyünkre, ott keress majd minket – válaszolok, majd
megvárom, míg elhajt Mark. Kocsikba vágódunk, és már repesztünk is hazafelé. Ránk fog férni egy kis nyugi. Ahogy beparkolunk Ren egyből megy a szerszámai közé, neki is van mit tisztáznia magában és kikapcsolnia. Mi meg megindulunk a szobámba, ideje lesz ha kicsit törődök ezzel a kis lököttel. Na meg persze a sebeit sem lehet tovább hanyagolni. Az ágy szélére ül, mögé telepszem és gyengéden elkezdem lefejteni a ruháit. Hisz azok most akadályok több szempontból is.
- Hadd lássam csak azokat a sérüléseket – szavaimmal egy időben az ujjaim cirógatják a
bőrét, lassan, kiélvezve a pillanatot.
- Olyan bolond vagy – súgom a fülébe enyhén mélyebb, kissé morgó hangon aminek
jutalmául egy apró nyögést kapok. Szám pajkos mosolyra húzódik, szeretem kényeztetni
és szeretem a reakcióit. Lassan apró csókokat hagyva egyre hevülő bőrén a másik füléhez közelítek.
- Tetszik mikor ilyen vagy... - direkt fogalmazok többértelműen, mert hát nem csak egy okból tetszik, nem csak a tettei, ő maga, ahogy gondolkodik, ahogy érez, megbolondít.
- Ai... Én... Én...
- Ssss... - nem hagyom, hogy szavakra pocsékolja most az időt, ez most nem a beszéd ideje. Ajkait puhán megérintve hallgattatom el.
- Megőrülök érted... - suttogja, mire az amúgy sem épp lassú tempóban dübörgő szívem a csontketrece minden részét megzörgeti, ennyire soha nem akartam senkit, ennyire sosem szerettem senkit, még ha túlzottan nehéz eset is ez a lány, vagy pont azért ennyire vonzó, mert annyira más. Ekkor viszont a tökéletesség rózsaszín burkát szétszakítja a valóság jeges csontos keze. A telefonom veszett mód kiabálni kezd, bár Yumi reakciója még meglepőbb. Ekkora tanyálást és blődi mozdulatsort sem látni, le is fagyok a látottaktól egy pillanatra, és már épp kinyomnám a telefont, mikor meglátom ki keres.
- Hogy az a nádborogató cirokhajú kacskabajszú mocskos tetű... - érdekes szókincse van
a káromkodásra, de most nincs időm végighallgatni eme irodalmi szónoklatot, nemes
egyszerűséggel befogom a száját és a telefonra figyelek.
- Mondd.. – kezdem el a szokásos kedves stílusomban.
- Ketoról vannak fontos híreim, de nem telefontéma. Találkozzunk a város szélén lévő régi szeszgyárban.
- Mikor?
- Egy óra múlva az emeleten a főnöki irodában.
- Rendben – bontom a vonalat. Yumira pillantok, aki még mindig ugyanabban a pózban ül az ágy mellett.
- Ki volt az? – néz rám kérdőn.
- A Patkány. Azt mondja valami nagyon fontosat tud számomra Ketoról.
- Ez csapda lehet – csap le még be sem fejezem a mondatot.
- Ezt mindjárt gondoltam én is. Azért nem árt megvizsgálni, milyen szart akar már megint keverni – az első indulatom szinte rögtön lefojtják a gondolataim.
- De nem egyedül – néz rám szigorúan, érzem, ahogy éget a pillantása.
- Nem igazán örülök, hogy eben az állapotban akarsz jönni – próbálkozom az ész érvekkel, de más most tudom, hogy halott ötlet volt.
- Majd „csak” fedezlek, ha gáz van – és a kezeivel is artikulál. Sóhajtok egyet, hisz mást
úgysem tehetek. Ilyen kis idővel a halál torkából szabadulva nincs erőm és igazából nem
is akarok vitatkozni vele. De feleslegesen nem keverem veszélybe. Halványan bólintok, de tudom, hogy ez is bőven elég neki. Összekészülünk és már indulunk is. Rennek még azért megadom hova is megyünk és miért, majd pattanunk a kocsiba. Ahogy haladunk a cél felé akaratlanul is a mellettem ülő szépségre vetül a pillantásom. Egyszerre hihetetlen és szívet dobogtató a helyzet. Sosem gondoltam volna, hogy ez egyszer megesik velem, hogy ennyire fogok szeretni valakit és viszont szeretnek. Ezt a helyzetet még meg kell tanulnom kezelni. Viszont a vonásaiban valami megfoghatatlan fájdalom tükröződik, valami bántja. Mire elkezdhetnék ezen gondolkodni megérkezünk. Elérhető, de mégis félreesőbb helyre parkolok, hogy ha forró lesz a talaj gyorsan meg tudjunk pattanni.
- Itt várj meg! Figyeld, hogy nem jön e valaki – nézek rá szigorúan.
- Ne félj... bárki akar bemerészkedni oda, meg fogom győzni róla, hogy letegyen arról a
szándékáról! – vigyorog magabiztosan, és egy jó kis trükköt hajt végre. Ilye csak kevesen tudnak, és azok jól bánnak a fegyverrel.
- Tényleg jól bánsz a fegyverekkel – enyhén elcsodálkozva nézek rá.
- Na? Most már elhiszed, hogy nem hagyom, hogy bárki se bántja azt a formás feneked?
- Eddig sem kételkedtem benne, de te is mindig meg tudsz lepni valamivel. Sietek vissza – csókjával felvértezve indulok neki az útnak. Csendesen lépkedve haladok egyre fentebb a lépcsősoron, osonva akár egy árnyék. Zajt hallok az irodaajtó mögül, tudom, hogy többen vannak bent. Csak csapda, ahogy sejtettük. Pisztolyom előveszem, kibiztosítom és leguggolva az ajtónál lesek be a résen. Senntaro az a mocsok, torzul el egy pillanatra az arcom, de a következő dörrenés visszaránt a valóságba. Gondolkodás nélkül rúgom be az ajtót és vetődés közben lövöm ki azt a mocsadékot. Nem volt nagy harc, még célozni sem volt ideje, nem nagy szám, csak a kötözött és ártalmatlan emberrel szemben van, vagyis volt némi esélye. Gyorsan körbepillantok a biztonság kedvéért, sehol senki, csak a Patkány lehanyatló feje néz farkasszemet a földdel. Odalépek hozzá, megnézem a pulzusát, vagyis aminek lennie kellene,
de már esélytelen, halott. Léptek zaja üti meg a fülem, rohanó test közeledik. Lehet, hogy még volt egy elrejtett ember. Elbújok az árnyékban tettre készen az iroda ajtajánál és figyelek. Nagyot dobban a szívem, mikor meglátom, hogy Yumi az. Mögé lépek és befogom a száját, nehogy felesleges kiabálásba kezdjen a meglepetéstől, miközben eltartom fegyver rejtő kezét.
- Nyugi! Én vagyok az – suttogom a fülébe. Szerencsére gyorsan kapcsol és nem áll neki
harcolni velem.
- Nagyobb szívrohamot nem tudtál volna okozni?! Mi a fasz történt itt? – kér rögtön számon.
- Patkányt elfogta Senntaro, aztán idecsalt minket az ő segítségével. Aztán lövöldözésbe
keveredtem vele – összegzem gyorsan a helyzetet. Sajnálatos módon egy információ
morzsával sem lettünk gazdagabbak. Bár egy újabb embere hullott a porba a táblájáról annak a szemétnek.
- Értem... Húzzunk a picsába – bólintok és indulunk is. Megszokott mód a hazaút mindig rövidebb, így szinte fel sem fogom és már a garázsban vagyunk. Kiszállunk, de nyugodt légkör helyett aggódó pillantások kereszttüzébe keveredünk.
- Hála az égnek. Már utánatok akartam menni – Mark hangja nyugtalan, tekintete cikázik közöttünk.
- Minden rendben zajlott? – hülye kérdéseim egyike, ha rendben ment volna nem lenne ilyen állapotban.
- Kurvára nem – és már jön is az előre tudott válasz.
- Mi történt? – Yumi sem tétlenkedik.
- Korcsot megölték. Valószínűleg Keto emberei tették... - megrándul a jobb szemem alatt az ér és ugrálni kezd. Tudták mit teszek, tudják a lépéseim. Ez így nagyon nem lesz jó, szűkítik a kört és lassan megfojtanak. Levegő kell, most! Nem nézek senkire, nem érdekel most senki, egyedül kell lennem, rá kell gyújtanom. Rideg, kimért léptekkel megindulok a tetőre. Mikor nem láthat senki futásnak indulok, mintha az életem múlna rajta, majd a vasajtót egy erőteljes rúgással nyitom ki, úgy, hogy a lábam lenyomata ékesíti tovább a fémdarabot. Egyenesen rohanok tovább a legeldugottabb rész felé, hátam a tégláknak döntöm és lecsúszok a földre. Előkotrom a cigim és rágyújtok. Enyhén remegő kézzel emelem a számhoz és mélyet tüdőzök belőle. Hiába van nálunk a pénz nagy része nem érte meglepetés, készült rá. Így a biztos halálba rohanunk velem az élen. Engem akar.. Ekkor egy kéz célzó szorítása zökkent ki, testem automatikusan reagál, de ahogy a bőröm az övéhez ér tudatosul bennem kihez tartozik az érintés így megállok. Felpillantok Yumi aggodalmas arcára és halványan elmosolyodom. Ölembe vonom, hogy arcunk egymással szemben centikre helyezkedjen csak el. A csikket
egy apró mozdulattal elpöccintem. Nem szólok egy szót sem, végigsimítok gyengéden az arcán, majd mielőtt szóra nyithatná a száját rabságba ejtem az ajkait. Ennyire gyengéden és puhán soha senkit nem csókoltam még életemben. Az összes érzésem belesűrítem a csókba, de nem hagyom, hogy elragadjon minket a hév, ki akarom élvezni ezt a pillanatot, ezt a gyengédséget és a szerelem vibrálását, ami a kettőnk közös kincse és még nem fertőzte meg az undorító világ mocska. Csak érezni akarom a teste melegét, a szívének dobbanását, hogy lelke a lelkemhez ér. Soha életemben nem szerettem ennyire még senkit, bármit odaadnék érte, hogy megajándékozzon mosolyával. Ha ő boldog én is az vagyok, ő mindent megér nekem. Egy hatalmas villanás és egy hozzá méltó dörrenés szakít ki a megtestesült földi mennyországból. Elszakadok tőle és hosszasan a szemeibe nézek, igyekszem minden kis részletét az emlékezetembe vésni, szívemben elraktározni az érzést ahogy rám pillant és a szerelem lángja lobog a lélektükreiben. Ha megtehetném soha nem engedném el, már a puszta egy méteres távolság is fáj, ha távol van tőlem. De eldöntöttem, és ettől nem tágítok.
- Szeretnék egyedül lenni – nézek rá komolyan és testemmel is segítek kicsit, hogy indulni tudjon. Szomorúan tekint rá, már – már majdnem sikerül elérni, hogy ne engedjem el, de aztán ellentmondást nem tűrő maszkom célt ér és elindul lassan. Mikor a fém halk kattanással jelzi, hogy bezáródott fújom ki a levegőt. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt tölthetek itt, de már a csillagok fényei cirógatnak, mikor ki tudok szakadni a gondolatok és tennivalók ragacsos mocsarából. Feltápászkodok és elindulok lefelé. A műhelybe érve minden szempár rám szegeződik. Yumi és Mark a kanapén ül, Ren pedig a konyhában tüsténkedik, de ahogy belépek mintha megfagyna a levegő. Minden pillantás kettészúr, főleg Yumi tekintete éget. Ren mellé lépek szorosan, direkt félreérthető módon a kezem a derekára csúsztatom és a füléhez hajolok, mintha édes kis bókokat suttognék neki.
- Vigyázz rá, ha már én nem tudok mellette lenni, ne hagyd, hogy bármi baja is legyen -
nem várom meg, hogy kérdezni, vagy számon kérni legyen ideje, egy apró puszit nyomok az arcára, a szája szegletébe és elforulok tőle. Jeges, érzelemmentes tekintettel nézek végig a kanapéra fagyott pároson.
- Beszélnünk kell - arcom akár egy kőmaszk, hangom semleges és érdektelen. Nem várom meg mit reagál elindulok hátra az udvarra. Kiérve még veszek egy nagy levegőt, hagyom, hogy a tüdőm pattanásig feszüljön, majd kifújom. Egyenes háttal várom meg Yumit, aki pillanatokon belül mellettem terem. Megfogja a kezem, de egy laza mozdulattal kirántom magam az érintéséból. Szembefordulok vele, de megtartom a tisztes karnyújtásnyi távolságot.
- Ezt nem folytathatjuk így tovább. Őszintének kell lennem veled, mert megérdemled, hogy tudd az igazat. Jó volt amíg tartott, jól éreztem magam veled, de ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Szeretlek, de nem úgy, ahogy te szeretnéd, csak mint egy barátot. És nem akarom rabolni az idődet sem. Ezt az ügyet gyorsan lezárjuk és szabad emberként élheted az életed. De erről nincs több mondandóm és beszélni valóm - végig szemébe nézek, ahogy ejtem a szavakat. Látom ahogy az érzések formálódnak benne, látom a dühöt is. Amint az első könnycsepp kibuggyan a szívem szakad meg teljesen, hogy bántom őt, de nem tehetek mást. Legszívesebben összeesnék és kést döfnék a szívembe, hogy ennyire igazságtalanul és hazugon viselkedek, de meg kell őt védenem.
- Ezt nem hiszem el! - nekem ront, de a könnyeitől és dühétől elhomályosítva nem sokat tud tenni. Szavai és tekintete maró savként oldják a lelkem, szívem vérzik és gyűlölöm magam. Megfogom a kezeit is falnak lököm.
- Fogadd el! - jeges hangom csak űgy karcol, de ennek ellenére még mindig küzd ellenem. Teljes erőmmel a fejétől pár centire csapok a téglafalba, hogy az apró forgácsokat okád ki magából.
- Elég legyen, fejezd be ezt hisztit, nem érsz el vele semmit, nem vagyok számodra senki, nincs közünk egymáshoz - fenyegetően és érzelemmentesen közlöm, majd ellököm magam a faltól és tőle. Még ki sem egyenesedek ökle csattan az arcomon, ezt megérdemeltem. Válasz és reakció nélkül hagyom ott. Gyorsan el kell tűnnöm, mert össze fogok omlani. A kocsim felé veszem az irányt lazán, mozgásomon és testbeszédemen csak közömbösség látszik, de elrontom, mert mielőtt elérem a kocsim Ren-re pillantok, és a tekintetemben már összeomlottam. De csak így tudom elérni, hogy ne jöjjön utánam Ketohoz. Szembe kell állnom azzal a szeméttel és legyőzni egy szemtől szembeni harcban, más esély nincs. De neki nem szabad ott lennie, még hülyeséget csinálna. Elkapom tekintetem és bevágódok a kocsiba. Kiszáguldok a garázsból, mire kiérek már potyognak is a könnyeim, szilánkosra törtem. Mintha kitépték volna a szívem, és a lelkemből nem maradt volna semmi. Fogalmam sincs
merre hajtok, és hogy jutottam oda ahol magamhoz térek. Ismerős illat kúszik az orromba, sajgó énem lehunyt szemmel egy kis megnyugvást lel. Belebugyolálom magam az egyetlen szenvedéseimen enyhíteni tudó lény itt maradt lenyomatába és illatába, beletemetem az arcom a párnába és magamra húzom a takarót.
Szerkesztve Sarge666 által @ 2014. 07. 13. 20:25:34
|
| Nakamura_Sheeny | 2013. 11. 16. 13:55:54 | #28238 |
Karakter: Mandano Yumi
Megjegyzés: Yumi action
- És most… hogyan tovább? – kérdezem, mire ő sakált meghazudtoló vigyorral felel. Odelép a hullához, és átkutatja. Meg is találja nála a telefonját és a kocsijának a kulcsát, amit rögtön zsebre tesz, majd a fegyvereit is a helyére teszi, azután Mark felé fordul.
- Kérlek segíts Rennek, hátha akadékoskodik a Korcs – adja neki az ukászt, majd felém fordul. Egy darabig nézzük egymást. Még egyszer nem fogom hagyni, hogy egyedül elmenj. Nem is tesz felesleges próbálkozást erre, mellém lép és kezemet megfogva lépünk Keira kocsijához, ujjaink pedig összefonódnak. A kis mocsoknak egy 2005-ös Subaru Imprezája van. Illetve már csak volt. Kívülről nem sok módosítást veszek észre rajta, a csillogó ezüst fényezésen és a króm felniken kívül, de belülről biztos belepakolt egy kisebb ménest. Szinte égek a vágytól, hogy én vezessek, de mielőtt bármit is tennék ez ügyben, Ai elfoglalja a helyét a sofőrülésen, így egy kicsit szomorúan veszem tudomásul, hogy én az anyósülésre vagyok száműzetve. Bepöccinti a motort, amely a ralis változathoz hasonló duruzsolással jelzi, hogy bármikor szolgálatra kész. Keto bárjához hajtunk, ami már szinte teljesen kiégett. Kiszállunk a kocsiból, majd az ő kocsija felé vesszük az irányt. Kicsit szomorúan nézek vissza, de gondolom, hamar rá akadnának erre a kocsira, így nincs más választás, továbbra is róninként kell folytatnom nyomorult életem. Csak Ai jelenléte vígasztal, aki nagyon céltudatos arcot vág.
- Mit akarsz itt? – pislogok rá kérdőn, mire válaszul a bakancsából egy távirányítót vesz elő, és diadalittas vigyorrral válaszol a kérdésemre.
- Tűzijátékot – visszaveszem a bakancsom és beszáll a kocsijába, én pedig mellé huppanok. Valamivel magasabb hangú alapjárattal mordul fel, mint a Subaru. Ai farolva indul el, egyenesen a főbejárat felé. A közelébe érve lelassít és egy bárra néző mellékutcához hajt. Ebben a pillanatban előkapja Keira mobilját és tárcsáz.
- Neked is szép napot! … Egy újabb játékszered tört el. Lassan kifogysz belőlük.. de ne félj, majd a bárban pótolod a hiányt. Ja igen, a bár.. – nevet fel ekkor gonosz kacajjal Ai. Jézusom, azért rám tudja hozni a frászt ilyenkor. Rám néz, majd odadja a kapcsolót nekem. - Bumm.. – Ezzel fejezi be a beszélgetést. A hívott személy gondolom Keto lehetett, így aztán örömmel nyomom meg a gombot, aminek hatására kialszik a piros fény. Körülbelül tíz másodpercet kell várnom az eredményre. - A gáz nem játék.. –szól bele még a telefonba, és végül kinyomja. Sok évnyi szenvedésemet nyelik el a lángok, mintha csak egy nehéz láncot vettek volna le rólam, olyan felszabadult érzés jár át. Hálámat egy fékevesztett csókkal fejezem ki Ai-nak. Pár perccel ezelőtt még úgy éreztem, hogy nem fogom többé érezni az érintését. Hogy lehet az, hogy valaki ugyanolyan ütődött, mint én, mégis higgadtabban képes ezt tálalni? Már amikor, ha belegondolok, hogy sikerült kihúznom nála a gyufát párszor. Mikor leválnak ajkaink Ai olyan pillantást vet rám, amilyet még nem igazán láttam tőle sosem. Arca teljesen kisimult, és pillantása szelíd, jóságos.
- Köszönöm.. – hagyj el az ajkait, és ujjait végighúzza az enyémen. Ettől az egy szótól teljesen ellágyulok én is. Mielőtt bármit is mondhatnék, Aial lelépünk a helyszínről, mielőtt még mesedélutánt kéne tartanunk uniformist hordó embereknek. Mindezt ingyen kéne tennünk ráadásul, és még örülhetnénk, ha elengednének minket utána. Így hát a raktár felé vesszük az irányt, ahol Mark és Ren egymás mellett parkoló autójából kiindulva úgy tűnik, hogy nekik szerencsére zökkenő mentesebben ment vége a terv végrehajtása. Elsőként Ren szalad ki a házból, aki bombaként ugrik Ai nyakába. Rosszallóan szűkülnek össze a szemeim, ezt valahogy sosem fogom megszokni.
- Ha még egyszer ilyet csinálsz én öllek meg! - veti feléje. No igen, ezt én is elmondhatnám Ainak mondjuk.
- Én is örülök neked – bontakozik ki az ölelésből szerelmem. - Volt már rosszabb is. Mi van a Korccsal?
- Bent vár a hős szerelmes.
Mi van? Miféle hősszerelmes?!! Kezd lemenni a redőny megint. Az oké, hogy vannak dolgok, amihez semmi közöm és nem olyan régóta vagyunk együtt Ai-al, de ezt megint mire véljem? Egy szót se szólt nekem erről, hogy volt korábban Korccsal bármi is. Bemegyek Ai után a helységben, ahol ez a hülyegyerek egy székhez van bilincselve, Mark pedig karba tett kézzel figyeli. Na innen lehetetlen megszökni, mert ha a bilincstől meg is szabadul, Markon még egy traktor se menne át talán. Na jó, ez túlzás talán, mert Ainak is sikerült egyszer leszerelni, de az váratlanul érte.
- Ai.. mi történt veled?! –szól hozzá kétségbe esett hangon.
- Semmi közöd hozzá.. Korcs.. – szólok be neki nyersen. Örömmel fogom kibelezni.
- Ne haragudj, csak egy perc és a tiéd vagyok.. – szól Korcsnak, aki a legidiótább vigyorával viszonozza Ai gesztusát. Most ennyi volt, nekimegyek! De mielőtt bármit is tennék, Ai fog le és rángat el elég messze a Korcstól. Bármennyire is próbálok ellenkezni, meg rúgkapálni, erőfeszítéseim nem járnak sikerrel.
- Nyugodj már meg! – szinte rám kiabál. Mégis milyen alapon üt meg velem mindjárt ilyen hangot?
- Eressz már el! Hallod! Nem vagyok egy taknyos kölyök, akivel így bánhatsz! – vágom a képibe, miközben szabadulni próbálok, de Ai erősebbnek bizonyul.
- Figyelj rám.. kérlek.. – kicsit lágyul a hangja. Figyelek arra, amit mondani akar, de a puffogó vipera az így is egy szelíd lény hozzám képest.
- Szükségünk van a Korcsra, élve. Ő hozzá tud férni Keto számláihoz, és le is tudja nullázni. Pénz nélkül pedig elég nagy szarban lesz, muszáj lesz kimásznia az odújából – Ez mind szép és oké, de akkor is úgy nézett rá, mintha korábban lett volna köztük valami. Hangot is adok ennek az elégedetlenségemnek.
- Hogy néz már rád! Kifilézem, ez miatt is, tudja már hol a helye!
- Már évek óta szerelmes belém.. nézzen ha akar, hisz nem számít – Erre már inkább elfordítom a fejem.
- Így könnyebb rávenni, hogy segítsen, ezért is kell kettesben beszélnem vele.. – megfogja az állam és maga1 felé fordítja. – bízz bennem egy kicsit – Persze, jó hogy mindjárt le nem kell feküdnöd vele. Visszafordítom a tekintetem.
- Szerinted nekem pont ő kéne? Most komolyan! Gondolkozz már egy kicsit a francba is! – mondja kicsit ingerülten, majd elenged. Már épp elfordul tőlem és elindulna, amikor megfogom a kezét. Ekkor rám néz.
- Rendben.. – motyogom neki. Halvány mosolyt kapok válaszul, majd közel hajol hozzám, és egy gyors csókot lehelek az ajkaimra, majd elhúzódik. Végigsimít az ujjaimon, ahogy elenged és indul vissza. Olyan csodás volt vele kettesben lenni. Értsd meg Ai, még nem voltam ennyire szerelmes. Kurvára nincs fogalmam, hogy hogyan kéne viselkednem, vagy mit kéne tennem.
Idegesen ülök le Mark és Ren mellé. Utóbbi egy doboz sörrel kínál meg.
- Kösz - veszem el tőle, majd egy hoppra le is hajtom a tartalmát, és rögtön össze is gyűröm egy kezemmel.
- Ejha, van huzatod! - mosolyog Ren.
- Esküszöm, hogy ki lesz csipkézve a segge! - sziszegem dühösen magam elé.
- Ne aggódj, Yumi - teszi a vállamra a kezét Mark. - Az idő most nekünk dolgozik. Rennel mi már mindent kitaláltunk.
- Én is kitaláltam valamit! Ha Ai kijön, szétrúgom Korcs fejét!
- Csillapodj le, Yumi - szólal meg újra Ren. Inkább igyál még egyet.
Az idegtépő percek után végre meglátom Ai alakját. Odalép hozzánk, és Renhez szól először.
- Megvan, egy gép kell neki és mehet az átutalás. Ren, azért majd felügyeld, hogy tényleg azt csinálja – e. - A vörös hajú lány ezzel el is tűnik. Ai fáradtan hajtja a vállamra a fejét. Nehéz napunk volt. Egész testemben elernyedek én is. Mintha évtizedeket öregedtem volna én is. Úgy érzem, hogy ennek soha nem lesz vége.
De valahogy most nem tud felizgatni ez sem. Megnyugtat, ahogy Ai feje ott pihen a vállamon. Szeretem ezt a lányt. Ez annyira új érzés, hogy nem tudom még megfelelően kezelni. Ne haragudj rám, emiatt Ai.
Kis idő múlva visszatér Ren egy laptoppal. Ekkor Mark is befelé veszi az irányt.
- Jobb, ha én is felügyelem - mondja a szokásos mély hangján. Vagy a túlzott adrenalin, vagy más okból nem vettem észre eddig, de most érzem meg csak igazán Keira által ejtett sebeket. A vállamhoz emelem a kezem és felszisszenek.
- Mi a baj? - kérdi lágy hangon Ai.
- Semmi, semmi! - mosolygok rá kicsit erőltetetten, amit úgy tűnik Ai nem vesz észre. Biztos a fáradtság miatt van. Visszahajtja a fejét a vállamra. Kis idő múlva megérkezik Ren egy laptoppal. Ai is felhuppan mellőlem.
- Még egy kicsit, maradj itt, oké? - mondja szelíden.
- Ühüm! - bólintok megszeppenten. Próbálom féken tartani az indulataim.
Szerencsére csak pár percig tart az egész, aztán Korcsék újra megjelennek. Megvárja, amíg előrébb megy, majd hozzánk jön.
- Azt hiszem, a biztonság kedvéért jobb, ha követem egy darabig. Ne féljetek, nem lesz gond - mosolyodik el, azzal majd indul is. - Nos? Nektek, mi a tervetek?
- Visszamegyünk az eredeti rejtekhelyünkre, ott keress majd minket - adja ki az utasítást Ai.
Ahogy Mark elhajt, mi is elmegyünk Ai-al a Nissanjával, Ren pedig követ minket a másik rejtekhelyig. Ren lenn tevékenykedett, míg Ai-al mi ketten felmentünk a szobába. Leültem az ágy szélére, Ai mögém fészkelődik és finoman elkezdi levenni a ruháimat.
- Hadd lássam csak azokat a sérüléseket - mondja, miközben lágy, simogató érzést érzek. Teljesen elvörösödök tőle.
- Olyan bolond vagy - súgja a fülembe, amitől belőlem egy kéjesebb apró nyögés hagyja el a szám. A testem pedig bizseregni kezd. Nem tudom, hogy most ezt az előbbi viselkedésemre mondta, vagy arra, hogy testi épségemet nem sajnálva vettem magam Keira pengéje alá, hogy megmentsem őt.
- Tetszik, mikor ilyen vagy… - folytatja tovább a kibillentésem, mire most már a tincseimet meghazudtoló színárnyalatú arcommal fordulok felé, és közelítek felé. Testemmel és ajkaimmal.
- Ai… Én… Én… - annyi mindent akarok elmondani, hogy egyszerűen nem bírom elkezdeni, összerakni.
- Ssss… - húzza végig finoman az ujját finoman az ajkaimon, én pedig nyelek egy hatalmasat. Most már olyan forró vagyok, mint egy kazán.
- Megőrülök érted… - suttogom neki teljesen bekkatnva.
Teljesen kezdem elveszteni az uralmam a testem felett, amikor megszólal Ai telefonja. Annyira megijedek, hogy a fegyveremért akarok kapni, ami az éjjeli szekrényen hever. Ha lehetne pontozni, hogy ki milyen látványosan kaszál el a kezével egy fegyver felett, és aztán fejeli le háttal az élét ennek a tárolásra szolgáló eszköznek, akkor én most kurva jó eséllyel pályáznék a VB aranyéremre. Ai megszeppenten pislog le rám az ágyról, végül felveszi a telefont.
- Hogy az a nádborogató cirokhajú kacskabajszú mocskos tetű… - kezdenék káromkodni, mire Ai befogja a számat és úgy telefonál tovább. Csak foszlányokat hallok a beszélgetésből, mert nem arra figyelek, amit ő beszél. De az kiderül számomra, hogy valami találkozóról van szó.
- Ki volt az? - kérdem, miután leteszi a telefont.
- A patkány - néz rám Ai. - Azt mondja, valami nagyon fontosat tud számomra Ketoról.
- Ez csapda lehet - vágom le azonnal a helyzetet.
- Ezt mindjárt gondoltam én is. Azért nem árt megvizsgálni, milyen szart akar már megint keverni.
- De nem egyedül - nézek rá szigorúan.
- Nem igazán örülök, hogy ebbe az állapotban akarsz jönni.
- Majd „csak” - mutatom az ujjaimmal az idézőjelet - fedezlek, ha gáz van.
Ai sóhajt egyet, de végül beleegyezik.
Szólunk Rennek, hogy milyen ügyben távozunk, és Ai újra a volán mögött, míg én újra csak utas vagyok. Kicsit elszontyolodok ettől. Ai néha rám néz, de nem igazán tudom leolvasni, mire gondolhat. Aztán egy régi kétszintes téglaépületnél kötünk ki. Olyan, mintha valami gyárféleség lenne. Akármi is volt itt valamikor, az biztos, hogy mostanság senki nem használja az épületet. Egy hatalmas üvegen át csak sötétséget lehet szinte látni, nem tudni mi van benn.
- Itt várj meg! - utasít Ai, majd kiszáll. - Figyeld, hogy nem jön e valaki.
- Ne félj… bárki akar bemerészkedni oda, meg fogom győzni róla, hogy letegyen arról a szándékáról! - vigyorgok démonian, és már rakom is be a tárat a fegyverbe. De nem akárhogy. Feldobom, és ahogy pörög a levegőben a tár, elsuhintok magam előtt a fegyverrel úgy, hogy a tár pont becsússzon.
- Tényleg jól bánsz a fegyverekkel - esik le Ai álla.
- Na? Most már elhiszed, hogy nem hagyom, hogy bárki se bántja azt a formás feneked?
- Eddig se kételkedtem benne, de te is mindig meg tudsz lepni valamivel. Sietek vissza - mondja egy csókot nyomva, majd kiszáll a kocsiból. Figyelem a visszapillantót, meg előre, de semmi gyanús. Azon kívül, hogy óráknak tűnnek a percek. Lövéseket hallok, amitől azonnal kiugrok a kocsiba és rontok be a vasajtón. Elég sötét van, de a kívülről beszűrődő fények elég látást biztosítanak nekem. Jobbra és balra vezető elágazást látok, de inkább felfutok a lépcsőn egyenesen, ahol hasonló szituáció fogad, de balra látok egy másik ajtót. Arra fordulva már jobb kézre esik. Berúgom az ajtót, ahol Patkány székhez kötözött holtteste fogad. Szája pedig betömve. Szóval ez volt a lövés forrása. Mellette Senntaro holtteste. És hol van Ai? Hátulról befogják a számat, amitől nagyon megijedek.
- Nyugi! Én vagyok az - ismerem fel Ai hangját.
- Nagyobb szívrohamot nem tudtál volna okozni?! - fakadok ki. - Mi a fasz történt itt? - kérdezem.
- Patkányt elfogta Senntaro, aztán idecsalt minket az ő segítségével. Aztán lövöldözésbe keveredtem vele.
- Értem… - mondom már nyugodt hangnemben. - Húzzunk a picsába - javaslom, majd elhagyjuk a helyszínt. A rejtekhelyen Mark már vár minket benn.
- Hála az égnek - mondja - Már utánatok akartam menni.
- Minden rendben zajlott? - kérdezi Ai.
- Kurvára nem - válaszolja Mark.
- Mi történt? - kérdezem én.
- Korcsot megölték. Valószínűleg Keto emberei tették…
|
| Sarge666 | 2013. 10. 22. 21:37:32 | #27821 |
Karakter: Watanabe Ai
A kezeim a fejem mellé kerülnek, esélyem sincs, hogy szabadulni tudjak, testsúlyát is rájuk helyezi, ahogy a fülemhez hajol.
- Kívánlak - súgja, a szó elhaltával forró nyelvével belenyal a fülembe, melyre önkéntelenül nyögök egyet. Perzselve száguld a vérem, az egyik legérzékenyebb pontomat találja meg, egyszerre ráz ki a hideg és forrósodok fel még jobban. A nyakamon végighaladó nyelve, majd a kínzó lassúsággal fogaival rabul ejtett pántom haladása az utolsó gátakat is kezdi felmorzsolni a vágyaim által felperzselt ösztöneim előtt. Szabadulnom kell, el akarok szakadni tőle, hogy aztán bekebelezhessem, minden porcikáját megízlelhessem, nyögéseit, testének izgató reakcióit felfedezhessem. De nem enged, szorosan tart, esélyem sincs, hogy fölé keveredjek. Felnyögök, egyszerre szabadulnék, miközben ismeretlen érzés kerít a hatalmába, a kiszolgáltatottság érzése édes méregként telít el egyre jobban. Ajkait a kulcscsontomra tapasztja és lassan halad rajta. Elengedi a kezeim, de mire mozdulhatnék hátulról beletúr a hajamba, majd szelíd erőszakkal hátrafeszíti enyhén a fejem. A torkomat végignyalja, mintha egy nyalóka lenne, kezd kiesni a világ, nem sokáig bírom ezt tovább, az érzékeim felrobbanni készülnek a felgyülemlett érzelmektől. Az állcsúcsomhoz ér, majd az ajkaimat súrolja az övéivel.
- Yumiih - szabadul fel belőlem az élvezet egy szóba sűrítve. Teste remegni kezd, nem gondoltam volna, hogy tudja még fokozni a hatását rám, de sikerül neki. Sosem éreztem még ilyet, a teste reakciója a szavamra feledhetetlen, és melegséggel jár át. Végigsimítok gyengéden a hátán, érezni akarom minden kis rezdülését. A shortja szegélyén simítok végig, majd tolom is az ujjaim az anyag alá. Jobban mondva csak tolnám, mert éppen hogy elhagyom a szélét újból megfogja a kezeim, és rabláncra ver. Bár nem bánom már annyira, főleg az ezt követő csípőmozgása tereli el a figyelmem. Ilyen mozgást sem láttam még, nemhogy tapasztaltam volna. Észbontóan jól csinálja, kész, padlót fogtam. Zihálni kezdek, egyre jobban és gyorsabban, szinte megfojt a vágyam, annyira akarom őt. Ahogy átfon a karjaival, és csókban forrunk újból össze feloldódik és eltűnik minden gátam, a szenvedélyem, a vágyam és az érzéseim tiszta eszenciája csordul túl bennem. Hevesen, már - már követelőzően ölelem és falom ajkait. Nem tudok parancsolni magamnak, nem érdekel semmi, sem rajta kívül. Halványan érzem, ahogy megszabadít a melltartómtól, már épp kezdett volna idegesíteni, ahogy fogva tartotta a testem. Ekkor elszakadunk egymástól, Yumi kipirulva néz, ellágyulok, ahogy így látom. A szemeimbe néz, látom ugyanazt a tüzet lobogni benne, mint ami engem perzsel. A szájába veszi az egyik halmom miközben egymás tekintetében veszünk el. Ahogy a kényeztetésükbe kezd szinte felakadnak a szemeim. Főleg, mikor gyengéden ráharap a bimbómra, mintha villám cikázna át rajtam. Muszáj kapaszkodót találnom, egyik kezem a párnába fúrom, és szorítom ki belőle a szuszt, míg a másik utat talál Yumi hátához, amibe körmeimmel belemarok több helyen, ahogy haladok lefelé rajta. Erre belőle is kényes nyögés szakad ki, amivel szinte egy időben elképzelhetetlenül, de nagyobb és sürgetőbb tempóra vált. Áttér a másik mellemre, miközben cirógatóan végigsimít az oldalamon. Megadom magam neki, a testem sem bírja tovább és remegni kezdek a kéjtől, amint a lába az én lábam közének feszül, és ütemesen tornász egyre magasabbra. De mielőtt túlságosan is szárnyra kapnék felül lovagló ülésbe rajtam és újra beveti a csípőjét. Kezeim a melleire rakja, amit nem is vagyok rest rögtön kezelésbe venni. De nem bírom sokáig ezt az állapotot, átfonom a karjaimmal és lerántom magamhoz. Hamvas halmait újra birtokba veszem, ajkaimmal kényeztetve az egyiket. Kihasználva a helyzet adta előnyt fordítok a helyzeten és magam alá gyűröm Yumit. Most már az enyém vagy. Testének minden kis részét a csókjaimmal derítem fel. Minél lentebb haladok úgy hangosodnak a nyögései. A teste mámoros táncot jár, hullámzik, ahogy a tenger vihar idején. Kezem becsúsztatom a lábai közé, gyengéden simogatni kezdem miközben ajkaimmal végigsiklok a testén egészen a szájáig. Mohón birtokba venné ajkaimat, de elhúzódok, és visszanyomom fektébe. Most én irányítok. Testünket végsőkig védelmező ruhadarabunk is a földön köt ki. Szembefordulunk egymással fektünkben, ujjaink a másik szemérmét fedezi fel égő kíváncsisággal. Egy ütemet hajszolva kényeztetjük egymást a csúcsokat döngetve. Ajkaink szinte egybe olvadnak. Ahogy a testem robban a lelkem is robban vele, főleg, ahogy megérzem Yumi kiteljesedését is az enyémmel egyszerre. Ilyet még sosem éltem át, a fellegek között járok. Egyrészről fülledt, szenvedélyes, vad, kábító, zabolálatlan, másrészről gyengéd, türelmes, szédítő és megnyugtató.
Egyre halkuló szuszogásunk lengi be a szobát, kellemes bizsergés járja át a testem. Sosem maradtam senki mellett az aktus után, nemhogy ilyen meghitten testének feszülve. Béke és nyugalom leng körül, lehet, hogy tényleg beleszerettem. Élvezem, ahogy a karjaimban tarthatom, ahogy meleg bőre az enyémhez ér. Mintha nem is lenne külvilág, csak mi léteznénk, más nem számít. De sajnos nem lehet minden ilyen idillikus. Mindent lerendezek egyszer és mindenkorra, és akkor nem kell kétségekkel a szívemben élnem. Mintha csak érezné vívódásom fordul felém és lágyan megcsókol. Ez a csók más, nem mohó, nem követelőző. Gyengéd és önfeláldozó, érezni benne minden érzést, minden gondolatot. Lassan fölé kerülök, élvezem ezt az új élményt. De ezt abba kell hagynunk még most, mert később esélytelen lenne elszakadnom tőle. Elhúzódok, megszakítva ezzel a csókot. Yumi követi a mozgásom, de megállítom, ujjam az ajkaira teszem.
- Most mennem kell - suttogom, mintha bűnös titkot árulnék el. Végigsimítok az arcán gyengéden, igyekezve minden kis részét az emlékezetembe vésni.
- Tudom. De nem akarom, hogy nélkülem menj - megremegő hanggal válaszol.
- Nem lesz semmi baj. Maradj Renékkel, segíts az előkészületekben - nyugtatom őt is és magamat is. Nem akarom itthagyni, de nem fogok menekülni, az nem az én stílusom.
- Mark elég erős, hogy egymaga is vigyázni tudjon Renre - próbál győzködni, de a lényeget nem érti. Biztonságba akarom tudni, és ezt csak így tudom elérni. Magam nem féltem, de őt annál inkább.
- Ez igaz, de attól még jobb, ha Markkal tartasz. Bízz bennem - nézek rá komolyan.
- Talán úgy érzed, hogy csak hátráltatnálak? - kérdését hallva nagyot dobban a szívem. Egy kis részem igazat ad neki, hisz ha a közelemben van nem tudok koncentrálni, és pont ez miatt megvédeni sem.
- Szó sincs erről! Csak nem akarlak még nagyobb bajba sodorni! - na ennél átlátszóbb dumát, ha kényszerítenek sem tudtam volna összehozni. Szép volt..
- Hagyj már ezzel a hülye dumával! Ennél nagyobb bajba hogy sodródhatnék? - Yumi is átlát rajta könnyedén. A kérdésére a válaszom csak annyi lenne, hogy meg is halhatsz. De ez már túlmenne az én rejtett szentimentalizmus határomon is.
- Még nem jött el az idő, hogy felfedd magad! Azzal minket is veszélybe sodornál, gondolkozz már! Amíg te rejtve vagy, mi is rejtve vagyunk, Yumi. Ők pontosan erre várnak, hogy feltűnj. Csak tedd, amit mondok, én már mindent elterveztem - remélem ezzel sikerül a hátsóján tartanom. Nem szeretném, ha bármi ostobaságot csinálna. Kimászok mellőle és elkezdek öltözködni. Bővebb fekete nadrágot, trikót, majd egy pólót kapok magamra, amit a bőrkabátommal egészítek ki. Ellenőrzöm a fegyverem, a késeim, minden megvan, menetkész vagyok. Kiveszem a doboz cigit a zsebemből, ráharapok az egyik kilógó szálra és rágyújtok. Kell a nyugtatás, valami borzolja az idegeim.
- Nyugodtan válogathatsz a ruháimból - ez a legkevesebb, hogy csak úgy letéptem róla az övéit. Odahajolok hozzá és egy gyors csókkal búcsúzom. Lefelé viharzom, nem merek visszanézni rá. Félek, hogyha megtenném, nem jutnék túl messzire. Leérve Ren vigyorog rám sokatmondóan, amire csak a szemeim forgatom. Nem voltunk valami diszkrétek, de hát ez van.
- Ne engedjétek, hogy ostobaságot csináljon. Jövök, ahogy tudok, aztán jöhet a Korcs - komolyan nézek rájuk, majd beszállok a kocsimba és elhajtok. A bőrgyár mellé hajtok, van pár elrejtett cucc, ami most kapóra jön. Kiszállok és a bennlévő egyik szekrényhez lépek, megnyitom a rejtett részt. Mosolyogva nézem a készletet, c4 plasztikok, remek. Felkapom az összeset és egy fekete hátizsákba rakom. Kocsimhoz visszaérve az anyósülésre rakom, gázt adok és meg sem állok a belvárosig. Nem a bárhoz hajtok, annyira azért nem vagyok hülye. Két utcával lentebb parkolok egy sikátorban. Felveszem a táskát és lemászok az aknába. Ezt az utat még nagyon rég találtam, Keton kívül csak én tudom, hogy létezik. Bár szerintem csak azt hiszi egyedül van ezzel a tudással. Gyorsan célt érek, megismerem a bár tartó szerkezetét. Elhelyezek pár plasztikot, majd megyek tovább. Egy porszemet sem hagyok ebből a kócerájból. Fentebb mászok, kamerák figyelnek mindent, no sebaj. Elvágok pár vezetéket, lopózok tovább ajándékokat hagyva bizonyos helyeken. Már csak egy csomag van hátra, de az is gyorsan megleli a helyét. Hallom, ahogy egyre több láb dobog körülöttem, nem lesz ez így jó. Kapkodom a fejem kiutat keresve, rohanok a folyosókon. Egy tűzjelző, remek, okozzunk kis káoszt. Hátizsákom elhajítom, majd betöröm a jelzőlapot. Hangosan ordítva indul be a szerkezet. Az emberekbe mintha beépített parancssor futna végig kezdenek el rohangálni, egymást taposva pár centivel közelebb kerülni a kijárathoz, igazi csürhe. Rohanok én is, mikor egy jajveszékelős sírás ránt magához. Megállok és a földön ülő zokogva reszkető nőhöz lépek.
- Ki kell jutnia, tűz van - nyújtom neki a kezem, amit szépen meg is fog. De a másik kezével fegyvert nyom az állam alá szorosan, hogy pipiskednem kelljen.
- Bolond.. lódulj! - választ sem várva lökdös hátrafelé, majd ki a hátsó bejáraton. Kiérve egy kocsi előtt áll Senntaro röhögve.
- Kellemes viszont látás.. ribanc - ökle az álcsúcsomon csattan, rögtön elborítja elmém a fekete köd. Úgy csuklom össze, mint egy madzagát vesztett marionett bábu.
Jéghideg víz vágódik az arcomnak, azonnal ugranék is fel, de a bilincsek és a szék szoros ölelése nem enged. Hajam mocskos áradatként tapad az arcomra, dühösen nézek a párosra.
- Mit kerestél a bárban? - teszi fel az elmés kérdést Senntaro.
- Anyád hívott meg, hogy végre dughasson egy jót.. - ököllel arcon vág, mire kiserken a vérem és szökik meg a szám szélén. Látom alaposan átkutattak, minden fegyverem az asztalon hever, nagyszerű.
- Mit csináltál? - újabb értelmetlen kérdés, amire csak röhögéssel felelek. Ő bezzeg nem ilyen jókedvű, ökle ereje most a másik oldalra billenti a fejem. Elég hosszú lesz ez a menet, de nem érdekel.
- Hol bujkál az a félvér kurva? - hm.. újabb témakör, nagyon kreatív jellem.
- Nem kéne ilyen csúnyán beszélned anyádról - na már megint nem hagyja, hogy befejezzem. Csak szabaduljak ki, pépesre verem a fejed. Látom, ahogy szinte tombol dühében, kapok még párat, de ezzel csak azt éri el, hogy morcosan nézek rá.
- El is felejtettem milyen szexy ribanc is vagy.. farkammal a szádban legalább valami jó is lenne benned - röhög a saját poénján. Ahelyett, hogy megijednék, mint amire számít megfejelem ahogy közelebb hajol.
- Ezért kifilézlek kurva.. - saját késem nyomja a torkomnak.
- Várj, találtam valami érdekeset. Csalinak pont jó lesz - telefonom kijelzőjét fordítja Senntaro felé gonoszan vigyorogva. Basszus, ez nagyon nem lesz jó. Egy laza mozdulattal el is indítja a hívást, majd Senntaronak adja. Adrenalinom az egekbe szökik, minden kiélesedik, ki kell szabadulnom, nem hagyhatom, hogy Yumi idejöjjön. Pont ezt akartam elkerülni, ami most bekövetkezni látszik. Kattan a vonal, majd életre kel.
- YUMI!! - kiabálok teli torokból. - Ne gyere ide, kérlek! - remélem célt értem és érti a dolgot, elkerüli ezt a helyet messzire. Nem tudok mást tenni, az a szőke lotyó egy ronggyal beköti a szám elvágva az esélyeimtől.
- Helló, Yumi! Én Senntaro vagyok, gondolom nagyon jól tudod, hogy ez mit is jelent. – tenyérbe mászó és önelégült hangja körbelengi a helyet. Nem hallom Yumit, de el tudom képzelni mi járhat a fejében. Remélem tévedek és nem jön ide.
- Egyelőre semmit! De lehet, hogy kicsit elszórakozunk vele. Gyere a régi raktárhoz, megadom neked a koordinátáit. És hozzad a pénzt is, amit valamikor elvittél. Különben... - fordul felém, a késem még mindig a kezében. Egy csuklómozdulattal a fülem alsó részét elmetszi, amitől önkéntelen is felkiáltok, bár bekötött szájjal nem megy mégsem olyan jól.
- ehhez hasonló durva dolgok várnak rá. - kérlek Yumi ne hallgass rá, ez nem számít, csak ne gyere ide. Gondolataim cikáznak, bár inkább néma fohásszá állnak össze. Próbálok szabadulni és morgok közbe, de hasztalan az igyekezetem. Senntaro bontja a vonalat és felém fordul röhögve.
- Ai.. ezt sem gondoltam volna, hogy pont a te fejed csavarja el ez a kis szuka. De így még élvezetesebb lesz - dühtől csöpögő pillantást vetek rá.
- Ezt most rád bízom, nekem találkoznom kell Ketoval. Ne cseszd el, könnyű menet lesz - fordul is sarkon. Az ajtóhoz érve egy csapatnak utasításokat osztogat, akik bólintás után eltűnnek a láthatárról. Kész csapdába sétál be Yumi. Nem is kell sokat várnom meg is jelenik. A raktár közepére vagyok ültetve, észre is vesz gyorsan. Nem látom a szőke mocskot, de tudom itt van. Ahogy találkozik a pillantásunk hevesen rázom a fejem, próbálom visszaterelni, jelezni, hogy ne jöjjön közelebb, hanem meneküljön. Csak nem érek célt és egyre közelebb jön. Hatalmas csattanással záródik be az ajtó mögötte, remek, a csapda remekül működik. Remélem volt annyi esze, hogy ne egyedül jöjjön. Furcsa fény csillan a szemében, mikor a szőke tyúkra néz. De nincs időm elemezgetni, fegyvert ránt és egyenesen a ribancot célozza meg.
- Engedd el őt! - ordít rá. Némán figyelem és fohászkodok, hogy élve megússzuk ezt, jobb híján marad ennyi a szerepem.
- Hát így kell egy régi barátot üdvözölni? - kérdezi gúnyosan. Ez a bige lenne Keira?! Katana penge kerül a torkomhoz, nyelni sem merek, apró frusztrált nyögést hallatok csak. Egy rossz mozdulat és a csigolyáim fognak vigyorogni fehéren.
- Dobd el a fegyver... - Yumi felé pillantok. Kezei remegnek, ennyire dühös lenne?! Annak nem lesz jó vége.
- Tedd le... Vagy Ai egy fejjel alacsonyabb lesz! - nevet fel, és enyhén jobban nyomja bőrömnek a pengét. Dühöm az egekbe szökik, ez a tehetetlen düh mindjárt szétszakít. Bár sanszos, hogy hamarabb szabadulok meg a fejemtől. Yumi leereszti a fegyverét, féltérdre állva teszi le. Kiabálnék legszívesebben, hogy lője fejbe a kurvát, ne törődjön velem, de csak a szemeim szabadok.
- Jó kislány... most pedig rúgd ide! - ne, ne, ne, védtelen maradsz így.. de mégis megteszi. Már lassan fújtatni fogok.
- Oké. Most csúsztasd ide a táskád - ahogy hozzákerül a táska ellenőrzi a tartalmát. Elégedetten felröhög.
- Azt hiszed ennyivel megúszod? Ez a kurva most végig fogja nézni, ahogy felszeletellek... Mit szólsz hozzá? - pillant rám kérdőn. Gyilkos pillantással nézek vissza. Ha tehetném puszta kézzel tépném darabokra. Kimérten Yumihoz lépked és máris támadásba lendül. Lélegzetvisszafojtva figyelem az eseményeket. Lecsap a karddal, de Yuminak sikerül megtámasztania a karját. Előkapja a kését, de elég kiszámítható, így el is fogják. Karját hátracsavarja, majd a torkához szegezi a pengét. Izmaim megfeszülnek, basszus.. valaki engedjen már el!
- Átlátszó volt... - közönyös hangon beszél, de Yumi sem hagyja magát. Tőle megszokott merész és ostoba lépése kirángatja szorult helyzetéből. Szépet repül a picsa, úgy kell neki! Ennyit a kárörömnek, felpattan és támad. Megvágja Yumit. Ha továbbra is tétlenségre leszek kárhoztatva lerágom a kezeim.
- Bassza meg! - káromkodik Yumi, de nem sok ideje van rá. Két rúgást kap, amitől a földön marad, majd beletapos a gerincébe. Halántékához nyomja a pisztolyát.
- Ennyi volt, Yumi... kár, hogy ilyen csúnyán érsz véget - ez ugye nem igaz, ez nem lehet igaz. Rángatni kezdem magam, hátha enged ez a hülye bilincs.
- Enfgedf elfhp, nepfh bántfsd.. - na ez igazán szép monológ volt. Kétségbe esek, nem halhat meg miattam, nem veszíthetem el!
- Azt te csak hiszed, ribanc! - Yumi hangja ránt vissza. Reménnyel tölt el, ahogy látom kifordulni a golyó útjából. Kirúgja a lábait, végre padlót fog a cafka. De túl gyors és sajnos képzett. Felpattan és újra tenyerébe simul a kard markolata. Mint két párbajhős állnak szemben egymással fegyverüket előreszegezve.
- Na most mi lesz? - vigyorog Keira, de nem sokáig, indulnak is az események. Pisztoly dörren, fém csikordul. Összehúzott szemöldökkel nézek, ezt sem sok mindenki tudja. Gyorsan kapkodom a levegőt, most már biztos, hogy egyedül nem fog bírni vele Yumi. Mark hol a fenében vagy, mikor kellenél?!
- Baszki... - Yumi is elcsodálkozik. Mintha a gondolataimban olvasna megjelenik végre Mark is. Farol körülöttem, majd megáll.
- Mi a faszom tartott ennyi ideig? - gondolataim visszhangozzák Yumi szavai.
- Ó, Mark... a megmentő... sikerült elbánnod kinn az őrökkel? - ahogy látom mindenki ismer mindenkit rajtam kívül.
- Én ezekre egy óvodát se bíznék rá. Ezek mellett a semmi is eltűnne. Add fel, Keira.
Keira minden egylapra téve Yumira ront. Megvágja a vállát, de ez élete utolsó cselekedete. Két golyót kap, melyek rövidre vágják élete fonalát.
- Úgysem… állítjátok meg… Ketot… - nyögi ki a szavakat utolsó leheletével, összecsuklik és többet nem mozdul. Mély levegőt veszek, el sem hiszem, hogy vége. Ekkor Yumi pattan az ölembe.
- Hellókanyalóka! – búgja, majd fülön csókol. Ha most nem lennék lekötözve leteperném.
- Hmm… Ezt ki kéne otthon is próbálni – vigyorog, mire Mark is felnevet. Mérgesen összehúzom a szemöldököm. Ahelyett, hogy ilyeneken járna az esze, amit jól meggondolva nem feltétlen elleneznék, kiszabadíthatna végre. Kezd az idegeimre menni ez a szorult helyzet. Leveszi a kötést végre a számról, de mielőtt megszólalhatnék szenvedélyesen megcsókol. Nem fogom vissza magam, vággyal telve viszonzom. Azt hittem sosem érezhetem újra bársonyos ajkainak érintését. Izmaim megfeszülnek a bilincs szorításában. De mire igazán belemelegednénk Mark közbeköhög. Kelletlenül szakadok el tőle.
- Ja igen. Ez kicsit fájni fog… - elpirul, amitől csak még inkább felhevülök. A lövés viszont visszatérít a valóságba, sosem fogom megszokni ezt az érzést. Ajkamba harapok, még mindig mocskosul fáj, de azért sem mutatom ki, én erős vagyok. Végre szabad vagyok, el sem hiszem. Felállunk, de nem távolodunk el egymástól.
- És most… hogyan tovább? – kérdezi, amire egy sakál vigyorral felelek. Odalépek a hullához és átkutatom. Meg is van a telefonja és a kocsi kulcsa, ez kell, elsüllyesztem a kabátom zsebébe. A fegyvereimet visszapakolom a helyükre, majd fordulok is Mark felé.
- Kérlek segíts Rennek, hátha akadékoskodik a Korcs – nézek a férfi szemébe, majd Yumi felé fordulok. Ezek után tudom úgysem hagyná, hogy egyedül eltűnjek megint, hát nem is teszem. Mellé lépek és megfogom a kezét, ujjaink összekulcsolom és irányt mutatva elindulok vele. Keira kocsijához érve elengedem, beszállok és várom, hogy Yumi is elfoglalja a helyét mellettem. Bepöccintem a motort, igaz nem a megszokott dorombolás, de a célnak megfelel és feltűnő sem lesz. A bár előtt elhajtva látom, hogy a tűzoltók végeztek, de a bár még mindig üresen ásítozik, nem engedtek vissza senkit. Mázli, így nem kell még egyszer a közelébe mennem. A kocsimhoz hajtok, félreállok, majd kiszállok.
- Mit akarsz itt? – kíváncsian pislog rám Yumi. Erre csak mosolyogni tudok. Lehajolok és leveszem a bakancsom. Nem volt elég alapos az a két gennyláda, a legfontosabbat nem vették észre. Egy apró távirányítót veszek ki belőle, és farkasmosollyal rávigyorgok.
- Tűzijátékot – visszaveszem a bakancsom és beszállok a kocsimba. A már hiányolt morgás fogad a kulcs elfordításával. Farolva indulok el, egyenesen a főbejárat felé. A közelébe érve lelassítok és egy bárra néző mellékutcához hajtok. Előveszem Keira mobilját és tárcsázok, Keto rögtön felveszi.
- Megdöglött végre? – izgatottan kérdez, mint egy gyerek karácsony előtt.
- Neked is szép napot! – gúnyosan ejtem a szavakat, mire felmordul Keto.
- Hol van Keira? – hangját most már düh színezi. Ez az, dühöngj csak.
- Egy újabb játékszered tört el. Lassan kifogysz belőlük.. de ne félj, majd a bárban pótolod a hiányt. Ja igen, a bár.. – nevetek fel gonoszan.
- Mire készülsz szuka? – nem veszem fel a sértegetését. Yumira nézve átadom a kapcsolót
- Bumm.. – nem mondok egyebet, ennél egyértelműben ki sem lehet fejezni a dolgot. Széles mosoly kíséretében nyomja meg a gombot Yumi, aminek hatására kialszik a piros fény. Nem telik bele 10 másodperc és hangos robbanással felcsapnak a lángok, szakadnak a deszkák, repül a törmelék.
- A gáz nem játék.. – a szemeim visszatükrözik a pusztítást, nem marad még alapja sem a bárnak. Lenyomom a telefont, mire Yumi magához ránt és heves falni kezdi az ajkaim. Tenyerembe fogom arcát, hagyom, hogy pár pillanatra elragadjon minket a szenvedély. A szirénák hangja viszont visszaránt, elszakadok tőle, homlokom az övének támasztom és a szemeibe nézek.
- Köszönöm.. – ezt is megértem, hogy kimondtam ezt a szót. Az életemmel tartozom neki. Végigsimítok az ajkain majd visszahúzódok. Nem túl előnyös sokáig itt maradni. Feltűnés mentesen kievickélek a tömegből, és egyenesen a másik raktár felé hajtok. Leérve látom Ren és Mark kocsija is ott van. Legalább akkor nekik sikerült zökkenőmentesen a terv. Ren ahogy meghallja a kocsim hangját rohan is elénk. Ahogy kiszállok a nyakamba ugrik és szorosan magához ölel, majd egy hatalmas puszit nyom az arcomra.
- Ha még egyszer ilyet csinálsz én öllek meg! – érzem, hogy mennyire aggódott, és ez nagyon jól esik. Magamhoz szorítom és megpörgetem miközben felnevetek.
- Én is örülök neked – majd kibontakozok az öleléséből. Még a végén Yumi fog megölni mind a kettőnket. Ahogy elválunk rögtön aggódóan néz rám Ren, és végigfuttatja ujjait az alvadt vér borította részeken, de elkapom a kezét.
- Volt már rosszabb is. Mi van a Korccsal? – nézek rá komolyan.
- Bent vár a hős szerelmes – körbeforgatom a szemeim, ettől már nem szabadulok meg. Egyszer szerelmet vallott nekem a Korcs, azóta pedig epedő pillantásaival áraszt el. Nem törődök tovább vele egyenesen a szobába megyek, ahol a Korcs van. Mark karba tett kézzel figyeli, bár nem igazán tudna elszökni ha akarna sem, keze, lába a vasszékhez van bilincselve.
- Ai.. mi történt veled?! – kétségbeesett hangon szól hozzám a Korcs. Na ez még kapóra is jöhet.
- Semmi közöd hozzá.. Korcs.. – Yumi is megjelenik a hátam mögött, hangja mar akár a sav. Hajaj, nem lesz ez így jó, így nem fogok semmire sem jutni. Még a végén megöli Yumi mielőtt segíthetne.
- Ne haragudj, csak egy perc és a tiéd vagyok.. – kacsintok Korcsra, aki rögtön bárgyú vigyorral felel. Szinte látom, ahogy Yumi fülei füstöt okádnak. Mielőtt Yumi reagálni tudhatna felkapom és kisietek vele, egészen az egyik elhagyatottabb hátsó részhez, ahol a Korcs biztos nem hallhatja egy szavunkat se. Hiába rúgkapál, azért sem hagyom magam, mikor végre célt érek szinte ledobom. De mielőtt esélye lenne elesni megfogom és a falnak nyomom.
- Nyugodj már meg! – szinte rákiabálok, valahogy muszáj szót értenem vele.
- Eressz már el! Hallod! Nem vagyok egy taknyos kölyök, akivel így bánhatsz! – szemei szinte lángot okádnak. Próbál szabadulni, de nem hagyom.
- Figyelj rám.. kérlek.. – hangom is lecsendesül, lágyan ejtem a szavakat, ami célt is ér. Bár nem épp úgy, ahogy gondoltam, de legalább figyel és nem akar menekülni.
- Szükségünk van a Korcsra, élve. Ő hozzá tud férni Keto számláihoz, és le is tudja nullázni. Pénz nélkül pedig elég nagy szarban lesz, muszáj lesz kimásznia az odújából – nézek komolyan a szemébe. Ő meg úgy csinál, mint egy durcás kamasz. Felfújja az arcát és dühödten néz. Egyszerre aranyos és végtelenül idegesítő.
- Hogy néz már rád! Kifilézem, ez miatt is, tudja már hol a helye! – sóhajtok egyet, látom nem sok minden jutott el a tudatáig.
- Már évek óta szerelmes belém.. nézzen ha akar, hisz nem számít – felhorkan és elfordítja a fejét. Nagyszerű..
- Így könnyebb rávenni, hogy segítsen, ezért is kell kettesben beszélnem vele.. – megfogom az állát és magam felé fordítom. – bízz bennem egy kicsit – elfordítja a tekintetét, na ez már kezd nevetséges lenni.
- Szerinted nekem pont ő kéne? Most komolyan! Gondolkozz már egy kicsit a francba is! – próbálom visszafogni a hangom, de így érezni, hogy kezdek dühös lenni. Nem lehet ennyire korlátolt, nem igaz nem látja, hogy odáig vagyok érte.. A fenébe is már. Rám pillant, mikor elengedem. Ha kell kizárom, és szólok Rennek, hogy a közelünkbe se engedje. Muszáj ezt az ütőkártyát kijátszanunk, az életünk a tét, nem igaz, hogy nem érti meg. Elhúzódok tőle, tegyen amit akar, én is azt fogom tenni. Már fordulnék is sarkon, mikor megfogja a kezem és visszahúz.
- Rendben.. – nem túl meggyőző, de a lényeg, hogy felfogta. Halványan elmosolyodom, közel hajolok hozzá, egy gyors csókot lehelek az ajkaira, majd elhúzódok. Végigsimítok az ujjain ahogy elengedem és indulok is vissza. A szobába visszaérve a Korcs csillogó szemekkel néz rám. Becsukom ajtót, csak ketten maradunk a szobában.
- Jó téged újra látni, már aggódtam érted – kezd bele rögtön, amire egy bájos mosollyal felelek. Hát jó, akkor kezdjünk is bele.
- Kou, sokat jelent nekem, hogy aggódtál értem. Keto nem éppen az a kedves fickó, mint ahogy láthatod is.. – ártatlanul pislogok, elmehetnék színésznek, simán beveszi a szende szüzet. Bár, hogy én mennyire rühellem ezt csinálni.
- Az a szemét bántott? Sosem értettem az irányodba mutatott gyűlöletét, hisz te nem tettél semmit amivel ezt kiérdemelhetted volna – ez így túl egyszerű. Azért játszuk végig ezt.
- Én sem értem teljesen.. viszont most segítetnél, hogy vissza tudjak neki vágni. Ilyen erős férfira van szükségem, mint te. Egyedül semmire sem mennék. Kicsit rá kellene ijeszteni Ketora, hogy megértse és ne bántson többet – érzelmesen nézek rá. Anyám, ha ezt látná valaki tuti orvost hívna.
- Mit tehetek érted? Bármit megteszek, ha tudom, hogy azzal segíthetek neked! – magabiztos ábrázattal mondja, mint aki tényleg így gondolja. Hát jó, akkor teszteljük mennyire is vagy szolgálatkész.
- Keto számláit kellene lenullázni annyi időre, hogy kicsit magába szálljon.
- Hm.. ez elég kemény feladat – komorodik el.
- Azt mondtad segítesz – elszontyolodva nézek rá, akár egy törékeny nádszál.
- Rendben, megteszem, úgyis visszakap mindent, jó lecke lesz ez neki, kell egy számítógép – néz rám lelkesen, mire szerényen elmosolyodom.
- Mindjárt intézkedem, köszönöm neked! – odalépek hozzá és egy puszit nyomok az arcára, majd kilibbenek a szobából és becsukom az ajtót. A várakozók közé lépek, akik egy félreesőbb helyen üldögélnek.
- Megvan, egy gép kell neki és mehet az átutalás. Ren, azért majd felügyeld, hogy tényleg azt csinálja – e. Ren el is tűnik, hogy intézkedjen és szerezzen egy megfelelő gépet. Yumi mellé ülök, és a vállára hajtom a fejem. Azt hiszem elfáradtam.
|
| Nakamura_Sheeny | 2013. 10. 15. 00:57:35 | #27635 |
Karakter: Mandano Yumi
Azt a Ketot, aki mindkettőnknél alaposan kihúzta a gyufát. Körbe nézek magam körül, és csak az ürességet látom. Újra emlékezni kezdek arra az átkozott érzésre, hogy milyen érzés egyedül lenni. Illetve a macskám mindig ott volt. Ha éhes volt. A dögje az is. Hirtelen minden értelmet nyer körülöttem és Ai itt van ugyanezen a helyen, mégis szörnyen magányosnak érzem magam már pusztán attól a ténytől, hogy nem látom őt. Összekuporodok a kanapén. Végtelenül elveszettnek és me, kicsinek érzem magam. Hiába a külső páncél, belül csak felmar ez a kiszolgáltatott érzés. Keto szexrabszolgának akar eladni, vagy pedig megöletni engem Ai-al. Vagy megölte volna Ai-t. Mindenképp az volt a célja, hogy mi ketten egymás torkának ugorjunk. Ai… Miért így kellett találkoznunk?
Meghallom cipőjének kopogását. Leguggol hozzám és egy dobozt nyújt oda.
- Ezzel megvédheted magad bárkitől - nyitja ki a dobozt, amiben egy Smith&Wesson található. Azon nyomban visszatér az életkedve. Ai tényleg tudja, mitől leszek jobban. Csak fegyvert kell adni a kezemben és máris legyőzhetetlen vagyok! Egyetlen pisztollyal felérek egy hadsereggel úgy bizony. Szét baszom Ketoék fejét! Ai folytatja. - Ha mégsem lenne elég vagy netán elvesztenéd, akkor ezzel bármikor kifélzhetsz bárkit. Elég szép darab, amit a kezembe ad, de késekkel kevésbé vagyok ügyes. - De ígérd meg, hogy nem rohansz fejjel a falnak! - Úgy látom Ai már nagyon jól ismer, és egy mosollyal válaszolok. Kiveszem a cigit a szájából és egy mélyet beleszívok, majd felülök.
- Tele vagy meglepetésekkel - vigyorgok rá, majd visszateszem a szájába a kölcsöncigit, és végigsimítok az ajkán. Fel akarom falni elevenen.
- És még semmit sem láttál - vigyorog rám magabiztosan. Hát pont ez az én bajom nekem. Hogy szinte semmit nem láttam belőled. De egyszer adja meg a jó ég. Lerakja a dobozt, elfekszik hosszan a kanapén és gyengéden átölel engem. - Minden rendben lesz, Keto pedig megfizet - suttogja nekem. Lehunyom a szemem, és teljesen átadom magam az ölelésének. Előbbi feszültségem azonnal tovaszáll, és belesimulok a karjaiba. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire boldog vagyok. És ahogy mondta nekem, hogy minden rendben lesz. Legszívesebben felvenném telefonomra, és ezt hallgatnám, amikor nincs velem. Na jó, az talán már kicsit beteg lenne. Teljesen ellazulok, amikor Ren lép be. Fél szemem kinyitom, és tekintetem az ő kérdő pillantásával találkozik.
- Na hogy ment? – kérdezi rögtön Ai, de nem mozdul. Ren pedig kivesz egy sört a hűtőből, és rögtön le is húzza. Az igen, ez már az én huzatommal vetekszik. Egy dobozzal nagyon jól esne nekem is. Nem akarna valaki megkínálni? Meglátom Markot is újra a helységben.
- Megvan, két óra múlva vár az Orpheuszban – vigyorog szélesen, és érzem, ahogy Ai is nagyon örül a hírnek.
- Ahhoz, hogy Ketot ki tudjuk ugrasztani kellően fel kell hergelni, olyankor nem olyan elővigyázatos, és ezt ki tudjuk használni. A terveit esélytelen próbálkozás kifürkészni, erre kár időt pocsékolni. Viszont ha őt ki tudjuk iktatni a tervei is vele együtt esnek a kútba – kezd bele tervének felvázolásába. – A Korcs nem is kérette magát? – fordul Ren felé.
- Amint megmondtam, hogy te szeretnél vele kettesben találkozni rögtön rábólintott a dologra, hisz nem tud neked ellenállni – sunyi módon vigyorog. Egy halk morgás tör fel belőlem. Az én ökleimnek meg fegyveremnek se fog tudni ellenállni, csak kerüljön a kezeim közé a mocsok. Addig fogom taposni a belét, amíg levegőt vesz. Érzem, hogy Ai egy kicsit szorosabban magához húz, amint morogtam. Ez egy kicsit megnyugtat. De akkor is ki fogom belezni Korcsot.
- Remek, akkor ez a része megvan. Van két órám, hogy előkészítsem a tervet. Ren, szükségem lesz rá, hogy a Korcsot a másik telepre vidd majd, hogy ott háborítatlanul lehessen vele beszélgetni. Mark kérlek te meg Yumi ott várjatok.
- Miért nem te viszed oda? – kérdezi Ren.
- Mert nekem más dolgom lesz – válaszol mögülem Ai, amire azonnal megfordulok.
- Mi más dolgod lesz? – kérdem tőle.
- Egy kicsit felbosszantom Ketot – jelenti ki magabiztosan. Hát azt nem nehéz amúgy sem, mit kell azon tervezni? Őrűltség.
- Nem mehetsz oda egyedül! – horkanunk fel egyszerre Rennel. Más szituációban még biztos jót is mosolyogtunk volna a dolgon.
- Ez túl veszélyes, bármi történhet, főleg ismerve téged.. – Ren csóválja a fejét. Ai pedig rám pillant, szúrósan nézek tovább. Félmosolyra húzódnak ajkai, majd elenged és feláll.
- Nem lesz semmi gond. A lényeg, hogy tudja én voltam, én, egyedül én, rám legyen mérhetetlenül dühös, az amúgy is gyilkos gyűlölete mellett. Ez kellően kizökkenti a tervezgetésből. Ha pedig nem gondolkodik hibázni fog, és akkor neki annyi lesz – komoly arccal néz ránk. Ezzel még mindig nem csillapított le.
- Ren, légyszi készítsd fel a másik helyet, hogy ne legyen semmi fennakadás, mire odaérek én is – azzal elfordul és a szobája felé veszi az irányt. Természetesen azonnal utána eredek, és egy olyan látvány fogad, amitől teljesen legyökerezik a lábam a földbe. Egy szál fehérneműben ott áll ellőttem és melltartóban… Csak ez a két dolog takarja az ő testét, amely egyszerre erős és nőies. Szobrászkezek nem tudnak szebbet alkotni. Menten felgyorsul a szívverésem is.
- Még elcsúszik valaki a nyáladban.. – kuncog, ahogy teljesen felém fordul. Nem csapom le a labdát, hanem tetőtől talpig végigmérem lassan. Mintha csak tálcán kínálnák fel, és csak arra vár, hogy rá vessem magam. Egyre magabiztosabb kezdek lenni. Hú, ha tudnád, mi jár a fejemben. A lehető legtöbb testhelyzetet végigfuttatom a fejemben, miközben nyelvem a bőröd ízét élvezi. Nehezen, de sikerül megállnom, hogy ne harapjak az ajkamba, élvezem a helyzetet. Észreveszem, hogy nyel egyet, majd visszafordul a szekrénye felé és a ruhái között nézelődik bizonytalanul. Meddig akarod ezt még csinálni velem? Odamegyek hozzá és átölelem hátulról. A bekattanás szélén állok, amikor megérzem a bőrét. - Mégis mire készülsz? – suttogok a fülébe. Szembe fordul velem, és egyenesen a szemembe nézve adja meg a választ.
- Porrá égetem azt a kuplerájt.. – az ajkaimra súgja a választ. Ez volt a vége. Fejezzük be, amit elkezdtünk előbb. Birtoklóan megcsókolom, és a polcoknak lököm hevesen. Megmutatom neked milyen egy igazi latin szerető. Tettem rögtön viszonzást kap, nyelve heves táncot kezd járni a számba. Ai teljesen felszabadítja vágyait, ami abban mutatkozik meg, hogy felkap engem, aminek következtében automatikusan felölelem combjaimmal. Megérzem a kezét a fenekemen, amitől jobban beindulok, és kezeim a nyaka köré kulcsolom, és úgy faljuk tovább egymást. Az ágya felé lép, majd elérve azt hanyatt dönt rajta. Felizgatottságom már a határokat súrolja. Nagyon tud ez a lány, ki fogod húzni a gyufát. Jó értelemben persze. Fölém mászik. Csókja fogságban tart, miközben végighúzza az ujját a mellkasomon, egészen a dekoltázsom vonaláig. Amint ez megtörténik, azon pillanatban kettétépi a ruhát rajtam, ami mindenféle ellenállás nélkül hasad ketté rajtam. Kapkodva veszi a levegőt, ahogy kiszakad a csókból. Melleim már teljesen megfeszültek ebben a felizgatott állapotban, teljesen kemények lesznek a mellbimbóim is. Apró nyögés tör fel Ai-tól, teljesen felhúzza őt a látványom. Begerjedek teljesen ettől a hangtól. Ujjaival gyengéden végigsimít a hasamon felfele egész a mellkasomig, majd kezeit a mellemre kulcsolja. Lehajol hozzám, egészen a fülemig.
- Annyira gyönyörű vagy.. – leheli hallójáratomba, amitől egész lényemben bizseregni kezdek. Ennyire szépen ezt még nem mondták nekem. Ajkai a nyakamra terelődnek át. Újabb példa Ai-tól arra, hogy mennyi izgalmas játékra jó az ember szája. Még mindig nem bírom épp ésszel felfogni, hogy ezt szerelemből teszik velem és én is viszont. Nyelvével különböző helyeken nedves csíkot hagy, amit apró csókokkal tüzel tovább. Megfeszül a hátam, ahogy a melleimhez ér, egyszerűen megőrülök a vágytól, hogy a szájába vegye. Ennek eleget is tesz, míg a másik kezével cirógatja a szabadon maradt másikat. Halkan nyögdécselek, amikor áttér a másik mellemhez. Kezdek egyre jobban megőrülni, egyre sűrűbben zihálok. Egyre kevésbé tudom irányítani magam, és egyre inkább az ösztöneim és testi vágyaim parancsolnak nekem. Egyik kezemmel a hajamba túrok, a másikkal pedig szorosan belemarkolok a lepedőbe. Teljesen felizgulok, és egy határozott mozdulattal felrántom magamhoz, és hevesen megcsókolom. Megérzem a kezét a shortom szegélyénél, mikor hirtelen mozdulattal magam alá gyűröm. Elcsodálkozik rajta, és érzem, ahogy próbálja visszateremteni az előző helyzetet, de nem engedem. Most már nem. Túlságosan is feltüzeltél ahhoz. Kezeit lefogom a feje mellé, majd a füléhez hajolok.
- Kívánlak - súgom bele, majd bele is nyalok egy kicsit, amire egy kéjes felnyögés a válasz.
Egyre jobban kezdem élvezni a helyzetet. Következő lépésként a nyakába nyalok bele a nyelvemmel, majd fogammal őrjítő lassúsággal húzom le melltartójának a pántját a válláig. Érzem, ahogy ficánkolni kezd alattam, és szabadulni akar, de én ekkor szorosabban kezdem tartani, amire felnyögéssel reagál, tehát egyre jobban kezdi élvezni ezt a megfordult helyzetet. Majd ajkaimmal a kulcscsontján haladok végig, majd hátulról belekapom a hajába, és miután enyhén hátrahúzom a fejét, nyelvemmel végighaladok a nyakán egészen az állcsúcsáig. Még mindig a haját markolva közel hajolok az ajkaimmal, olyannyira, hogy azok éppen csak súrolják egymást.
- Yumiih - nyögi fel a nevem ekkor, amitől mámoros érzés fut rajtam végig, egész testemmel megremegek, annyira izgatóan mondja ki a nevemet, miközben kezét végig simítja a hátamon. Ám a játék itt nem ér véget, már épp a shortom alá, hatol be, amikor tovább folytatom az Ai számára is kellemes kínzást, mert itt kezeit újra lefogom, és mozogni kezdek rajta, csípőmet néha oldalirányba is megmozgatva, hol köröket, hol pedig másféle koreográfiában kínzom tovább.
Egyre gyorsabban és intenzívebben kapkodja a levegőt Ai, és amikor átfonom karjaimmal, és megcsókolom, úgy ölel vissza hevesen és alig tudom visszatartani, annyira hevesen csókol vissza. Melltartóját egy laza mozdulattal kicsatolom és feltárul előttem életem legcsodálatosabb keblei, amit valaha is láttam. Kipirulva nézek rá, majd szemébe nézve veszem őket a számba, és kezdem őket hevesen nyalogatni, néha meg-megharapdálva a bimbóját, a másikat pedig hüvelykujjammal kényeztetem. Ettől egyik kezével a párnába kapaszkodik szorosan, másik kezével pedig körmeit mélyeszti bele a hátamba, és húzza végig rajtam, amitől kéjesen felnyögök, és még nagyobb tempóra váltok. Ujjaimat izgatóan csiklandozva húzom végig az oldalán, miközben a másik mellét veszem kezelésbe. Érzem, ahogy egész testében remegni kezd, amit még azzal fokozok, hogy a lábamat az ő lábai közé nyomkodok egyre erősebben. Majd lovagló ülésben felegyenesedek, és mozogni kezdek rajta a csípőmmel, kezeit pedig a melleimre teszek, amit ő azonnal masszírozni kezd. Majd érzem, ahogy lassan átfon a karjaival és leránt magához. Feje mellett támaszkodom meg két kezemmel, ami hamar könyökléssé fokozódik le, mert mellemet hevesen veszi a szájába, majd maga alá gyűr, és heves csókokkal halmozza el a testemet, apró lépéseként lefelé haladva. Egyre intenzívebb nyögések szakadnak fel belőlem, miközben hullámzik a testem. Meg érzem a kezét a lábam között, majd enyhén simogatni kezdi. Ajkait éppen csak megérintve a testemet húzza végig egyenesen az ajkamig, ahol felemelkedek, hogy megcsókoljam, de ő elhúzza a fejét, majd visszanyom, amitől még jobban megőrülök. Ekkor jön el a pillanat, amikor utolsó ruhadarabjainktól is megszabadulunk, és meztelen valónk néz egymással szembe oldalt feküdve. Ujjaink egymás nedves kincsébe hatol be, és szinte egy ritmusra kezd járni az ujjunk, miközben egymás ajkaiba tapadunk. Miután leválik egymásról a szánk, elveszek teljesen a tekintetében, miközben egyre mámorítóbb érzés lesz urrá rajtam, egyre jobban kezdek élvezni. Fülledt erotikával átitatott forró vibráló kiteljesedésünk netovábbja, amikor egyszerre jutunk el a csúcsra, és nem is mászunk le onnan egy darabig.
Ezután simogató csend telepszik meg a szobában. Elképesztő, hogy csend és csend között mekkora a különbség. Ott fekszünk egymás mellett meztelenül a takaró alatt, ahol én vagyok a kis kifli. Testének melegének érzése és karjai ölelése kizár minden negatívitást a fejemből. De tudom, hogy ez hamarosan egy csapással szertefoszlik, és ez beárnyékolja belső harmóniámat. Félek a tudattól, hogy elveszítem őt, nem akarom egyedül elengedni Keto bárjához. Biztos vagyok benne, hogy nem fogják felkészületlenül várni őt és minden lépését figyelni fogják. Felé fordulók és lágyan csókolni kezdem, és érzem, hogy lassan fölém kerül, és úgy folytatjuk a csókot. Nem vadul, mégis minden érzelmem beleadva falom gyönyörű ajkait, míg nem Ai befejezi nyelvünk táncát, és kicsit elemeli tőlem a fejét. Én követem a fejemmel egy nagyon kis ideig, de ujját rá teszi a számra megállítva mozgásomban.
- Most mennem kell - suttogja arcomat végigsimítva.
- Tudom - válaszolom. - De nem akarom, hogy nélkülem menj - mondom majdnem remegő hanggal.
- Nem lesz semmi baj - jön a sablonos válasz. - Maradj Renékkel, segíts az előkészületekben.
- Mark elég erős, hogy egymaga is vigyázni tudjon Renre - próbálom meggyőzni, de hasztalanul.
- Ez igaz, de attól még jobb, ha Markkal tartasz. Bízz bennem.
- Talán úgy érzed, hogy csak hátráltatnálak?
- Szó sincs erről! Csak nem akarlak még nagyobb bajba sodorni!
- Hagyj már ezzel a hülye dumával! Ennél nagyobb bajba hogy sodródhatnék?
- Még nem jött el az idő, hogy felfedd magad! Azzal minket is veszélybe sodornál, gondolkozz már! - mondja kicsit nyomatékosabban. - Amíg te rejtve vagy, mi is rejtve vagyunk, Yumi - mondja szelídebb hangon. - Ők pontosan erre várnak, hogy te feltűnj. Csak tedd, amit mondok, én már mindent elterveztem.
Bizonytalanul pislogok néhányat, miközben fájdalmasan nézem végig, ahogy Ai felöltözik. Egy bővebb fekete nadrágot vesz fel, egy trikót, rá egy pólót, majd egy derékig érő bőrkabátot. Villámgyorsasággal kapkodja fel ezeket, majd betárazza a pisztolyát, rágyújt egy cigire és úgy indul el.
- Nyugodtan válogathatsz a ruháimból - mondja még az ajtóban megfordulva, majd egy gyors csókot ad, majd elindul lefelé. Nem fordul vissza, én pedig egy csapásra szomorú leszek. Utána szaladnék legszívesebben, de meg kell bíznom benne. Hinnem kell abban, hogy visszajön. Hallom még, ahogy valami beszél Markékkal, majd miután befejezi, néhány másodpercnyi csend után hallom, ahogy elhajt a kocsijával. A shortom át lett a történelemnek adva, így nézem, hogy mit tudnék most még felvenni. Felkapom a tangámat, majd Ai szekrényéből előveszek egy farmert, ami szépen a testemhez passzol. Végül egy sötét színű rövid topot veszek elő, majd felveszem az ujjatlan bőrkesztyűm, hátul pedig összefogom a hajam. Lemegyek én is inkább végül, mert így csak kattog az agyam. Leérve azonnal a kanapéra huppanok.
- Van sör a hűtőben, ha gondolod, vegyél – hallom meg mögülem Ren hangját.
- Kösz, az most jól esik – válaszolom, és kinyitom a hűtőt, úgyhogy a gyöngyöző hideg dobozok közül az egyiket kikapva. Egy ciccenéssel már nyílik is a doboz és én rögtön le is hajtok egy nagyobb mennyiséget, és mérgesen csapom a magam előtt található ártatlan asztalra. Ha lenne annyi erőm, még ketté is törném azt.
- Héj, a berendezés azért marad – mondja mosolyogva Ren mellém huppanva. – Ne idegeskedj már. Vissza fog jönni. Meg kell bíznod benne.
- Próbálhatnánk inkább azt kiagyalni, hogy miképpen próbáljuk Ketot kiugrasztani a bokorból. Ki kell találni valamit arra az esetre is, ha ez a találkozó nem sikerülne úgy, ahogy mi tervezzük – száll be Mark a beszélgetésbe.
- Nagyon könnyen belement amúgy is ebbe a találkozóba is, ami felettébb gyanús nekem – kortyolok egy újabb sört, miután ezt elmondom.
- Na igen – húzza össze a szemeit Ren. – De persze mi továbbra is úgy teszünk, mintha semmit nem tudnánk.
- A picsába is legjobb frontálba menni szembe velük aztán lekaszálni őket.
- Azért az nem olyan egyszerű… - csillapít le Mark. – Örökké rejtőzködni se rejtőzködhetünk, mert még a végén tényleg túl késő lesz bármit is tennünk.
- Ez egy igazi türelemjáték szerintem! – mondja Ren. – És itt az veszít előbb, aki előbb kibújik az odújából.
- Akkor ennyi erővel most beszoptuk a méteres faszt, mert Ai most kilesett az odújából, hogy felgyújtsa Keto bárját.
- Igen ám, de ezzel látszólag csak egy csatát vesztünk el. Lehet, hogy erre a témára rá fog ugrani, és ezzel ő is kibújik a rejtekéből – mondja Mark. – Hmm… Ai nagyon okos.
- Azért mégsem volt jó ötlet, hogy egyedül ment.
- De nem kell félteni – szól közbe újra Ren. – Ismeri őket mint a tenyerét.
- De ez azt jelenti, hogy ők is ismerik Ait, nem?
- Épp ezért támad Ai váratlanul. Meg aztán… Nem megbántásból, Yumi, de…. Ai mindig is szeretett egyedül dolgozni - fejezi be Ren. – De ezt lehet nem akarta szemtől szembe mondani neked.
- Még mindig őszintébb lett volna, mint a falduma – mondom durcásan, majd megiszom a maradék sört és dühösen eldobom magamtól.
- A fenébe is! – majd felfelé sétálok, ahol a falba csapok. Ekkor azonban megszólal a telefonom. – Mi a szar? – mondom ki hangosan a gondolataim, majd felveszem a telefont.
- YUMI!! – üvölt bele a telefonba Ai, amire elkerekednek a szemeim. – Ne gyere ide, kérlek! – üvölti majd hallom, hogy betömik vagy inkább bekötik a száját valamivel. Valószínűleg meg van bilincselve.
- Helló, Yumi! - hallok meg egy számomra ismeretlen hangot. – Én Senntaro vagyok, gondolom nagyon jól tudod, hogy ez mit is jelent.
- Mit tettetek Ai-al?! – sziszegem bele dühösen!
- Egyelőre semmit! - szól bele idegesítően nyugodt hangon. – De lehet, hogy kicsit elszórakozunk vele. Gyere a régi raktárhoz, megadom neked a koordinátáit. És hozzad a pénzt, amit valamikor elvittél. – Különben… - majd valószínűleg eltartja magától a telefont és Ai fájdalmas tompa sikítását hallom, már amennyire bekötött szájjal tud kiabálni meg sikítani. – ehhez hasonló durva dolgok várnak rá.
A háttérben hallom, ahogy Ai dühösen morog tovább, majd megszakad a vonal.
- A KURVA ANYÁTOK!!!! – ordítok fel, amire egyből felrohan Mark is és Ren is.
- Mi történt?
- Ait elkapták – mondom elhaló hangon. Ren azonnal kétségbe esik!
- Utána kell menni!
- Azt is fogom tenni! A régi raktárban van. Azt mondja, vigyem a pénzt is.
- És megvan? – kérdi Mark.
- Persze, hogy megvan. Persze eszem ágában sincs odaadni. De azért muszáj elvinnem.
- Gondolod, hogy attól visszakapnád Ait?
- A faszt kapnám ettől vissza, majd valamit kitalálunk.
- Várjatok, én is megyek! – mondja Ren.
- Te csak csináld, ami Ai mondott. Menj és készítsd elő a terepet, mert bármi megtörténhet. Mi tudjuk majd Markkal, mit kell csinálni.
Elmegyünk Markkal a kocsijához Ren pedig elindul. Mielőtt beszállunk, Mark rám mosolyog.
- Vezetheted a Saleenom – mosolyog rám.
Egy kicsit a földbe gyökerezik a lábam, hogy odaadja nekem.
- Hé, erre most nincs idő – taslizza meg a fejem, amitől én is kijózanodok és azonnal a gázra állok.
Érzékenyebb jószág, mint a Toyotám, úgyhogy jobb lesz vigyázni. Azért van bátorságom ezt is megfaroltatni, amitől érzem, hogy Marknak egy kicsit megrezzen az arca. Lehet, hogy belül már huzatosra fosta magát, háhá. Megállok a házam előtt, majd Markra nézek.
- Mindjár jövök – mondom neki, és felrohanok az emeletre, de hallom, hogy előtte Mark konfliktusba keverekedik valakivel. Valaki követhetett minket, de szerencsére Takemoto könnyedén elbánik velük. Legalábbis remélem. Készültek már, hogy idejövök. Biztos, hogy megtudják, hol a pénz. De mi értelme, ha úgyis odaviszem? Talán, hogy még azelőtt megöljenek, mielőtt Ai-hoz érnék? Kényelmes megoldás lenne nekik több szempontból is. Az ágyam melletti padlón van egy szőnyeg. Azt lerántom, felnyitom és ott a táska. Nem tudom ki nyúlhat itt hozzá, én mégis megnézem, hogy megvan e benne a pénz. Persze, hogy megvan Yumi, ne legyél már baromarcú. Huzzál vissza a kibaszott Shelbybe és tapossad ki a szart is, a fost is, meg mindent belőle azon kívül is. Tudod, jobb lábad a gázon, bal meg a jobbon. Haladok a koordináták szerint, és úgy szelem a várost körülbelül a civil autók között, mint valami bekattant vadkan a sok kis bambi között. De engem most csak egyetlen Bambi érdekel, ez pedig Ai. A több emeletes házak végül kis vidéki házakká válnak lassan, majd egyre kietlenebb lesz a környék és a megritkult házak után egy földút jön. Markot kiteszem, én pedig bemegyek a gyengén világított raktárba, ahol a poron kívül úgy istenigazából nem tartanak mást. Meglátom magammal szemben Ait, amint egy székhez van bilincselve, szája pedig bekötve. Kétségbe esetten néz rám és rázza a fejét valamiért. Ennek ellenére egyre közelebb megyek és a gyenge fényből lassan ismerőssé válik egy arc. Gonosz barna szemek, szőke, enyhén göndör haj… Elönt a méreg, amikor Keirát vélem felfedezni benne. A raktárajtó nagy durranással bezárul mögöttem. Sejtettem. Elszántan veszem elő a fegyverem és felé tartom egyenesen.
- Engedd el őt! – ordítok rá.
- Hát így kell egy régi barátot üdvözölni? – kérdezi majd egy nagy katanát elővesz és éles pengéjét Ai nyakának szegezi. Aki felnyög egy kicsit.
- Dobd el a fegyvert…
Kezeim remegnek a méregtől…
- Tedd le… mondja még egyszer. Vagy Ai egy fejjel alacsonyabb lesz! – mondja nevetve. Remeg a kezem, végül féltérdre ereszkedve engedelmeskedek neki.
- Jó kislány… most pedig rúgd ide! – ennek is eleget teszek.
- Oké – folytatja. Most csúsztasd ide a táskád.
Megfolytanám egy kanál vizben. Mint egy kanálban… már egy cseppel is eldugítanám az orrát, de nincs mit tennem, így időt nyerek Ai-nak. A kést a bokámhoz rejtettem, talán nem veszi észre. Keira ellenőrzi a pénzt, majd megszámolja. Hangosan felröhög.
- Azt hiszed ennyivel megúszod? Ez a kurva most végig fogja nézni, ahogy felszeletellek… Mit szólsz hozzá? – pillant rá hátra.
Lassan közel lépked hozzám. Egy latex-szerű shortot visel és egy ugyanolyan topot.
Lecsap rám a karddal, de elkapom a karját, de nekem sikerül megfognom a karját, és előrántanom a másik kezemmel a kést, de ő elkapja a szabadon maradt kezével azt, és hátracsavarja, majd a nyakamhoz szegezi a kardot.
- Átlászó volt… - mondja közönyösen, de válaszul rátaposok a lábára, majd sikerül bukfencszerű mozdulattal átdobnom magam felett. Szívem pumpáló gyorsasággal ver, adrenalinom az egekbe szökik. Ő gyorsan felpattan, és megint suhint egyet. Sikerül kitérnem, de egy kicsit így is megvág.
- Bassza meg! –káromkodom el magam, majd egy rúgást érzek, amitől hasra esek. Majd még egyet belém rúg a földön, aztán beletapos a gerincembe. Hol van már Mark? Megérzem ahogy a halántékomhoz nyomja a pisztolyom.
- Ennyi volt, Yumi… kár, hogy ilyen csúnyán érsz véged. Hallom Ai kétségbe esett tompa hangját.
- Azt te csak hiszed, ribanc! – vigyorodok el, majd kiforgok alóla, és sikerül elrúgnom a lábait, amitől eldobja a fegyvert és a kardot is. Azonban elég gyorsan a felpattan a földről, és felkapja a kardot, mire én felkapom a pisztolyt és egymásra fogva fegyverünket. Szinte a homlokomnál van a penge.
- Na most mi lesz? – kérdi vigyorogva Keira. Meghúzom a ravaszt de ő elkapja a fejét és felém tolja a kardot, de kitérek én is előle és sikerül gyomron könyökölnöm. Fölényem csak rövid idejű volt, mert megint felémrúg, de én tüzet nyitok rá. Ekkor jön az igazi döbbenet, kardjával suhint egyet és ezzel félre üti a golyót.
- Baszki… - mondom elkerekedett szemekkel. Végre megérkezik az erősítés Mark személyében. Áttörve az ajtót rombol be Saleenjával és farol Ai körül, majd megáll.
- Mi a faszom tartott ennyi ideig? – kérdem idegesen.
- Ó, Mark… a megmentő… sikerült elbánnod kinn az őrökkel?
- Én ezekre egy óvodát se bíznék rá – válaszol Mark. – Ezek mellett még semmi is eltűnne. Add fel, Keira.
Ekkor Keira dühösen felém rohan és sikerül is megvágnia a vállam, de mindketten eltaláljuk a golyóval. Keira még rám vigyorog.
- Úgysem… állítjátok meg … Ketot… - fejezi be, majd élettelenül összesik. Én még mindig szinte remegő kézzel állok ott, de minden mérgem elszáll, amikor Ai ölébe ülök vele szembe nézve.
- Hellókanyalóka! – mondom neki búgó hagon, majd fülön csókolom. – Hmm… - mondom az ajkamba harapva – Ezt ki kéne otthon is próbálni – mondom vigyorogva, mire Mark is megenged egy kisebb elnevetést, Ai persze mérgesebben összehúzza a szemöldökét, de biztos vagyok benne, hogy ő se gondolja komolyan. Leveszem a kötést a szájáról és mielőtt bármit is mondana, szenvedélyesen megcsókolom. Nagy hévvel falja ő is az ajkaim, mire Mark kelletlen köhintése zavarja félbe.
- Ja igen – mondom elpirultan. – Ez kicsit fájni fog… - mondom majd lelövöm a bilincset a kezéről, majd felállunk mindketten.
- És most… hogyan tovább? – kérdezem Aitól.
|
| Sarge666 | 2013. 10. 01. 20:36:37 | #27498 |
Karakter: Watanabe Ai
Az eddigi ellenállása semmivé foszlik, ahogy ajkaink találkoznak. Elveszek a pillanatban, még életemben nem vágytam soha senkire úgy, mint rá, teljesen elveszi az eszem. A forró vére most is hajtaná, egyre tüzesebben falja az ajkaim, miközben próbál szabadulni a rabságából, de nem engedek neki. Nem akarom, hogy csak a vágy hajtson, érezni akarom őt, a rezdüléseit, az igazi énjét, a lelkét. Ahogy gyorsabb ütemre váltana elhúzódok tőle, nem hagyom, hogy átvegye az irányítást, most nem, még nem. Az arcára pillantok, mely gyönyörű tűzben ég, az ajkai egymást ölelve jelzik, hogy mennyire visszafojtja a vágyát, mely lassan robbanni készül. Na, nem mintha engem nem feszengetne a vágy, hogy végre tényleg érezhessem, felfedezhessem a testét, az érzékeny pontjait, és hogy órákon át tartó szenvedélyes ismerkedés után pihegve a karjaiban nyugodhassak meg. Nem is tudok magamnak parancsolni, esélytelen, hogy visszafogjam magam, érinteni akarom, hallani a kéjes nyögéseit, amiket az érintésem vált ki belőle. Közel hajolok hozzá, ajkait ízlelgetem futólag, meg – meg nyalva őket, de gyorsan elszakadva tőlük, így fokozva a kínzó vágyat. Jobb combom a lábai közé nyomom, érzem forróságát, mely a csípőm mozgatásával egyre nagyobb hévben kezd el égni. A nyöszörgése elborítja az agyam, ajkaink újra összeforrnak, nyelvünk vad táncban egyesül. A vérünk egyre jobban hajt előre, elengedem a kezeit, és az egyik kezemmel a falnak támaszkodom, míg a másikkal a derekára fogok. Mikor megérzem a kezeit a hátamon, melyek lágyan simogatni kezdik a bőröm felnyögök az élvezettől, és a maradék levegőréteget is száműzöm kettőnk közül. Akarom őt, teljesen, mindenestől, és nem csak a testét, nem megdugni akarom, hanem szeretkezni vele, olyan igazi, érzésekkel és vággyal fűtött szeretkezést. Szinte érzem a szívének heves pumpálását a mellkasomon. Miért akarom annyira, hogy az már szinte fáj?! De most nem tudok gondolkodni, csak Yumi jár a fejemben. Már épp lépnék tovább és indulnék megszabadítani a felsőjétől, mikor is egy váratlan fordulat, jobban mondva, nem kívánatos hang szakítja ketté a pillanatot.
- Elnézést, hogy közbe szólok, de van még valami, amit el kell mondanom. Majd ha elengedett a ragasztó köztetek, várlak kinn titeket – Mark illúzióromboló hangja szeli ketté a szobát. A jó büdös.. ennél rosszabbul nem is időzíthetett volna. Sóhajba fojtom a frusztrációm, majd nyugtatásképp Yumi homlokának döntöm a sajátom. Olyan meghitt ez a pillanat, szinte elolvadok, ahogy simogatni kezd, elbújok egy pillanatra az érintésébe. De tisztában vagyok vele, hogy el kell most szakadnunk egymástól, pedig nagyon nem akarok.
- Menjünk – suttogom, csak sikerül erőt venne magamon. Ellépek tőle, és elindulok vissza. A kanapéra ülök, majd Yumi is lehuppan, az ölembe teszi a fejét. Olyan természetes számomra ez a mozdulat, mintha mindig is így lett volna, és ez után sem lenne máshogy. Gyengéden cirógatni kezdem az arcát, a haját, miközben várakozóan nézek Markra.
- Mit szeretnél – Yumi már nem ilyen türelmes, közömbös hangon szólal meg.
- Nos, Senntaro elég komoly dolgokról beszélt nekem. Ugye ezt eddig is tudtuk, hogy Yumi csak egy eszköz.
- Igen, igen, és? – már én sem bírok némán ülni, remélem nem ilyen tények miatt szakított félbe minket. Még mindig forrong a vérem, és eléggé morcos lennék, ha csak ennyiről lenne szó.
- Az Isten rakjon titeket valahova, egyszer szó szerint nyaljátok – faljátok egymást, utána meg akarjátok ölni egymást. Mint valami kibaszott házaspár – Mark dühkitörésének tartalma kellően meglep mind a kettőnket ahhoz, hogy bent rekedjen a szavunk. Enyhén kikerekednek a szemeim a csodálkozástól, Yumi szemeibe nézek, amik hasonló módon megdöbbenve csillognak, majd Markra pillantunk, majd ismét egymásra, aztán végül Mark marad a figyelmünk központja. Ez a megfigyelés azért kellően fejbevágott, így még nem gondoltam a dolgokra. Ilyen nagy elkötelezettség elől meglehet, hogy most is elmenekülnék, nem vagyok én annyira érett az ilyen felelőségre. De még mielőtt jobban bele tudnám magam lovallni ebbe a témába szerencsére Mark újra beszélni kezd.
- Nos… Keto minden áron vissza akarja juttatni Yumit Kolumbiába. Méghozzá úgy, hogy eladja nekik, hogy ezáltal még pipábbak legyenek rád – néz rám. Leesik az állam, ekkora szemétséget is csak Keto tud kitalálni.
- Bizony – bólint Mark a néma kérdéseinkre.
- Tehát ezért akarták, hogy én elkapjam! – az agyam elönti a híg fos, a düh forró hulláma elsöpör minden más érzést jelenleg bennem.
- Pontosan. És hogy lecsapja a kezedről, mielőtt te el tudnád vinni az öregedhez. Aztán eladja őt a Kolumbiaiaknak és tiszta sor! Az öreg pénze is kifizetve, a többit meg már a dél amerikai gringókra bízná Keto, hogy mit csinálnának veled, Yumi – na ezt azért már mégse. Ha meglátom megölöm ezt a rohadékot.
- Miért nem mondtad ezt el Rennek is?
- Biztonsági okokból. Ha most elmondtam volna neki, és úgy küldöd el, akkor még félő, hogy elkotyogott volna valamit. Így most mindenféle külön nyomás nélkül kell találkozót szerveznie, és semmi gyanús nem lesz a viselkedése.
- Ebben igazad van – helyeslek. Le kell nyugodnom, így nem tudok értelmesen gondolkodni. Na már most ha Ketot tényleg le akarom szerelni és keresztül húzni a számításait tisztán kell gondolkodnom, a düh sosem jó tanácsadó, csak a vesztembe rohannék, és rántanék magammal mindenkit, amit nem engedhetek meg. Yumi a hajába túr idegesen, érzem, ahogy megremeg.
- Azt már nem! Nem megyek oda vissza!!! – kiabál, majd pattan is fel, és rohanna is el, de szerencsére kellően gyorsak vagyunk Markkal. Lefogjuk, és gátat szabunk a tombolásának.
- Engedjetek! Engedjetek! – ordítja, miközben megpróbálja kirántani magát a karmaink közül.
-Yumi! Yumi! Nyugodj meg, hallod? – próbálkozom a szavakkal is, hátha sikerül kicsit hatnom rá.
- Mégis hova mennél? – kérdezi Mark, mire csillapodni kezd. Egy pillanatra elgondolkozik a kérdésen.
- Megyek és szitává lövöm, Keto fejét!
- Yumi, te ott nem jutnál el még a bejárati kapuig sem – próbálom ésszerű érvekkel meggyőzni, hogy ne rohanjon a halálba. Mert azzal a magánhadsereggel szemben semmi esélye, egyikünknek, sőt még összefogva sincs.
- Nem? Nem láttad te még, hogyan bánok a fegyverekkel! Amit a verseny után láttál az semmi volt – próbálkozik tovább, de akkor sem fogom elengedni, nincs az - az Isten.
- Nem mehetsz oda ilyen állapotban akkor sem, mert akkor vagy hullazsákban visznek ki, vagy pedig egy csinos kis küldeményként. Vagy szeretnél egy szűk dobozban összekötözve Kolumbiába utazni? – hátha ész érvekkel menni fog. Ekkor összerogy, mint egy rongybaba. Szerencsére el tudom kapni mielőtt földet érne. A kanapéra fektetem és letérdelek mellé, nyugtatólag gyengéden simogatni kezdem a fejét.
- Próbálj meg most higgadt maradni, Yumi – egészen közel hajolva mondom neki, mintha egy titkot súgnék neki.
- Félek – suttogja remegve, mire a szívem összeszorul. Nem hagyom, hogy bárki is bántson, ha addig élek is.
- Azt hiszed, hagynám én is, hogy bajod essen? – guggol le Mark is.
- Mondd csak, mondott még valamit ezen kívül is Senntaro? – próbálok valamit összekaparni, amin elindulhatok.
- Csak annyit, hogy át akarja venni az öreg helyét, és már tudja, hogyan. Tovább fog terjeszkedni.
- És hogyan? – a káosz még kavarodik egyet bennem. Enyhén összeszalad a szemöldököm, ahogy koncentrálni próbálok.
- Azt már nem mondta el. Azt mondta, hogy túl késő lesz, mire már megtudjuk és ezt is csak azért mondta el, mert már úgysem tudunk semmit tenni.
- Ekkora tetűt… - fúl el a hangom egy pillanatra, miközben ökölbe szorul a kezem a tehetetlen dühtől. – Ha ezt mondta, biztos így van. Mindig mindenre van valami terve! – szinte sziszegem már a szavakat, az indulat kezd erőt venni rajtam, és az most nagyon nem lenne jó, ha a felszínre kerülne, nem akarom, hogy Yumi lássa és még jobban kétségbe essen. – Mindjárt jövök, Yumi – nézek a szemeibe gyengéden, majd felállok, és indulnék is, de a hangja megállít.
- Várj, Ai! Hova mész? – néz rám kérdőn, és kissé mintha elveszve.
- Csak hozok valamit, amitől jobban leszel – szelíden mosolygok rá.
- Nem akarod felhívni az öreged, hogy elmondd, mi van készülőben?
- Most még egyenlőre nem – válaszolom, majd kisétálok. Egyenesen az edzőterembe megyek, le kell vezetnem a dühöm. Nekiesek a boxzsáknak teljes erőmből ütni kezdem. Lehet még ennél is szarabb a helyzet?! Nem fogom hagyni, hogy Yumit eladja az a rohadék! De mégis hogy akarom megvédeni? Ehhez én kevés vagyok.. ha csak rólam lenne szó nem érdekelne, de ő.. de ő.. túl fontos. Nem látom már a célt, csak ütöm a zsákot, nem érdekel, hogy mennyire fájnak a kezeim. Lépteket hallok közeledni, majd megáll nem is olyan messze tőlem. Felpillantok és megállok.
- Hogy védjem meg?! – nézek Markra enyhén kétségbeesetten. Nem szoktam hagyni, hogy bárki is lássa az érzéseim, de most túlzottan félek, hogy elveszítem Yumit. És ez valahogy megbénítja az agyam, végig sem gondolom a dolgokat, most a szívem irányít az eszem helyett.
- Állítsd meg Ketot – hangzik a bölcs válasz a költői kérdésemre. Sóhajtok egyet hangosan.
- Erre magam is rájöttem.. – és fordulok is el tőle. Le kell higgadnom és végiggondolnom mindent amíg Ren újra nem jelentkezik. Előveszek egy cigit és rágyújtok. Mélyeket szívok belőle, próbálok lenyugodni. A kezeim enyhén remegnek a megerőltetéstől.
- Csapdát kell állítanunk. Attól, hogy nem ismerjük a terveit még nem jelenti azt, hogy ne tudnánk keresztbe húzni azokat. Csak kellően fel kell bosszantanunk, hogy a dühe vigye, hisz híresen kevés az önuralma – próbálok értelmes ötleteket összehozni. Ahogy elszívtam a cigim ledobom a csikket és eltaposom, majd veszem is elő a következő szálat. Az ajtó felé indulok, ahol Mark áll nekitámaszkodva az ajtófélfának.
- Ha valami rosszul sülne el, vidd őt minél messzebb innen – nézek komolyan a szemébe, majd ellépek mellette. Felmegyek a szobámba és a szekrényemhez lépek. A felső polcról leemelek egy dobozt, a hónom alá csapom és indulok is vissza a műhelybe. Leérve megállok egy pillanatra, ahogy újra megpillantom Yumit, aki összekuporodva fekszik a kanapén. Fáj így látnom. Szívok egy utolsót a cigimből, majd eldobva egy újabbat veszek a számba, hagyom, hogy a füst körbeöleljen, megnyugtató, hogy enyhe ködbe burkolja körülöttem a világot. Odalépek hozzá, majd leguggolok elé és megsimogatom az arcát.
- Ezzel megvédheted magad bárkitől – nyitom ki a dobozt, amiben egy Smith & Wesson lapul. – De ha mégsem lenne elég, vagy elvesztenéd ezzel bármikor kifilézhetsz bárkit – előveszem az eddig oly némán várakozó keskeny pengéjű késem. – De ígérd meg, hogy nem rohansz fejjel a falnak! – nézek rá komolyan, mire egy halvány mosolyt kapok válaszul. Kiveszi a számból a cigit és egy mélyet szív bele miközben felül.
- Tele vagy meglepetésekkel – vigyorog rám miközben visszarakja a bűzrudat a számba, és végigsimít az ajkaimon.
- És még semmit sem láttál – vigyorgok magabiztosan. Jelenleg nem tudok sok mindent tenni, meg kell várnom Rent, addig tervezgethetek. Lerakom a dobozt, meg a kést, majd leülök hosszába a kanapén, Yumit egy könnyed mozdulattal a karjaimba vonom, hogy a háta a mellkasomnak nyomódjon, majd óvón átölelem, állam a vállára teszem és arcom az övéhez érintem.
- Minden rendben lesz. Keto pedig megfizet.. – suttogom miközben lehunyom a szemeim élvezve a helyzet adta meleg bizsergést. Érzem, ahogy Yumi testéből fokozatosan száll ki a feszültség, és belesimul a karjaimba. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés valakihez ennyire közel lenni. Lassanként én is megnyugszom, és a kerekek is elkezdenek nyikorogva megindulni a fejemben. Hirtelen mintha fejbe vágnának tör be az elmémbe az ötlet, elmosolyodom elégedetten, de nem szólalok meg, inkább élvezem a pillanatot. Már épp kezdeném megszokni a helyzetet, mikor Ren lép be, ahogy megpillant minket érdeklődve és enyhén kérdőn néz ránk, de nem törődök vele.
- Na hogy ment? – kérdezem is rögtön, de nem mozdulok. Mark is belép és leül egy székre. Ren kivesz a hűtőből egy sört és lehúzza a pultnak támaszkodva.
- Megvan, két óra múlva vár az Orpheuszban – vigyorog szélesen, amire hasonló mosollyal felelek.
- Ahhoz, hogy Ketot ki tudjuk ugrasztani kellően fel kell hergelni, olyankor nem olyan elővigyázatos, és ezt ki tudjuk használni. A terveit esélytelen próbálkozás kifürkészni, erre kár időt pocsékolni. Viszont ha őt ki tudjuk iktatni a tervei is vele együtt esnek a kútba – kezdek bele a tervem felvázolásába. – A Korcs nem is kérette magát? – fordulok Ren felé.
- Amint megmondtam, hogy te szeretnél vele kettesben találkozni rögtön rábólintott a dologra, hisz nem tud neked ellenállni – sunyi módon vigyorog. Egy halk morgást vélek felfedezni Yumi felől, amire egy kicsit szorosabban kezdem ölelni.
- Remek, akkor ez a része megvan. Van két órám, hogy előkészítsem a tervet. Ren, szükségem lesz rá, hogy a Korcsot a másik telepre vidd majd, hogy ott háborítatlanul lehessen vele beszélgetni. Mark kérlek te meg Yumi ott várjatok.
- Miért nem te viszed oda? – Ren mintha sejtene valamit, kérdőn néz rám.
- Mert nekem más dolgom lesz – még be sem tudom fejezni Yumi felém fordul.
- Mi más dolgod lesz? – átható tekintetétől nem tudok szabadulni.
- Egy kicsit felbosszantom Ketot – jelentem ki magabiztosan.
- Nem mehetsz oda egyedül! – mintha előre begyakorolták volna egyszerre förmed rám Yumi és Ren is. Ez kellően meglep ahhoz, hogy ne tudjak hirtelen megszólalni.
- Ez túl veszélyes, bármi történhet, főleg ismerve téged.. – Ren csóválja a fejét. Yumira pillantok, ahogy rosszallóan néz rám. Félmosolyra húzódnak ajkaim, majd elengedem őt és felállok.
- Nem lesz semmi gond. A lényeg, hogy tudja én voltam, én, egyedül én, rám legyen mérhetetlenül dühös, az amúgy is gyilkos gyűlölete mellett. Ez kellően kizökkenti a tervezgetésből. Ha pedig nem gondolkodik hibázni fog, és akkor neki annyi lesz – komoly arccal nézek rájuk.
- Ren, légyszi készítsd fel a másik helyet, hogy ne legyen semmi fennakadás, mire odaérek én is – majd elfordulok és a szobám felé veszem az irányt. Fel kell készülnöm minden eshetőségre. Odaérve a szekrényemhez lépek, leveszem a felsőm és elhajítom az ágy mellé. Kigombolom a nadrágom is, szabadulok meg tőle, ezek a göncök túl passzosak a mostani bulihoz, nagyobb mozgástérre lesz szükségem. Elkezdem a ruháim böngészni a szekrénybe, mikor megérzem, hogy valaki figyel. Az ajtó felé kapom a pillantásom. Yumi mered rám megbűvölve.
- Még elcsúszik valaki a nyáladban.. – kuncogok, ahogy teljesen felé fordulok. Lassan tetőtől talpig végigmér, égeti a bőröm a pillantása, és tüzeli a vérem. Nincs okom a panaszra, szálkásra kidolgozott testem megőrizte nőies vonalait, sosem szégyelltem senki előtt, de most mégis kicsit zavarba jövök, mintha azt várnám, hogy valami hibát talál bennem. Nyelek egyet várakozóan, nem bírom tovább a tétlenséget, még a végén elvörösödök, ami nagyon nem szokásom. Visszafordulok a ruháimhoz, és már épp húznám ki a kiválasztott darabokat, mikor hátulról átölel Yumi és szorosan magához húz.
- Mégis mire készülsz? – suttog a fülembe, amitől a gerincem mentén végigfut a hideg, olyan jóleső borzongást kiváltva belőlem. Szembefordulok vele és egyenesen a szemeibe nézek.
- Porrá égetem azt a kuplerájt.. – az ajkaira súgom a választ mire birtoklóan megcsókol és a polcoknak lök. Elragad a hév és vágytól feltüzelve csókolom vissza. Eddig tartott az önuralmam, felkapom, hogy a combjai a derekamat öleljék, miközben egy pillanatra sem szakadok el az ajkaitól. Ujjaim a kerek fenekére simulnak, kezei a nyakam köré kulcsolja. Az ágyam felé lépek, elérve azt hanyatt döntöm Yumit rajta és fölé mászok. Érezni akarom a meztelen bőrét, enyhén elemelkedek, kezeim végighúzom a mellkasán, egészen a dekoltázsa vonaláig. Ahogy elérem benyúlok az anyag alá és ketté szakítom az anyagot, mely engedelmesen repedve hal meg a kezeim között. Kapkodva veszem a levegőt, ahogy kiszakadok a csókból. Nem bírom ki, hogy ne nézem meg a feltáruló látványt. Apró nyögés hagyja el a szám, ahogy szemeim inni kezdik a testének képét. Ujjaimmal gyengéden végigsimítok a lapos hasán elindulva a remegő mellkasa felé. Ahogy kezeim a melleire kulcsolódnak hajolok le ismét hozzá, de nem csókolom meg, a füléhez férkőzök.
- Annyira gyönyörű vagy.. – lehelem, és már helyezem is át az ajkaim a nyakára. Nyelvemmel nedves csíkot hagyok a bőrén amerre már jártam, miközben apró csókokkal halmozom el a területet. Mikor a melléhez érek háta íve feszül, ezzel a számba adva a halmot. Ajkaimmal és nyelvemmel gyengéden kényeztetni kezdem a bimbóját, miközben egyik kezemen támaszkodok, a másikkal cirógatom az éppen elért részt. Halk nyögések jelzik ténykedésem. Áttérek a másik melléhez, hogy nehogy hiányérzete támadjon. Zihálása egyre sűrűbbé válik, a hajamba túr az egyik kezével, míg másikkal a lepedőt markolja. Egy határozott mozdulattal felránt magához és hevesen megcsókol. Felszabadult kezemmel már a shortja szegélyénél járok, mikor egy váratlan mozdulattal maga alá gyűr. Na ilyet sem éltem még, enyhén csodálkozó pillantásokkal nézek rá, majd próbálom visszafordítani az előző helyzetet, de nem engedi, rámül és valahogy még szenvedélyesebben kezd el csókolni, amitől minden ellenállásom semmivé foszlik.
|
| Nakamura_Sheeny | 2013. 09. 29. 22:07:49 | #27486 |
Karakter: Mandano Yumi
Mélyen elmerengve nézek magam elé, ahogy haladok Mark és Ren után. Eddig egy rideg, kegyetlen lánynak tűnt, aki csak arra hivatott, hogy robotként elvégezze a rábízott feladatot, most pedig olyan sebezhetőnek tűnt, és nem csak jelenlegi állapotára gondolok. Ugyanúgy megölték a szüleit, akárcsak nekem, és ugyanúgy ő is kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, akárcsak én. Csak őneki megfogták még időben a kezét. Ahogy nekem is Mark. Észre se vettem eddig, hogy az a férfi mennyi mindent tett értem. Lehet, hogy Ait is félre ismertem. Lehet, hogy nem csak rideg és kegyetlen tud lenni, hanem érző lény is? Őszintébb lett hozzám, mióta tisztáztunk néhány kérdést. És ennyire még én se tárulkoztam ki senkinek Takemoton kívül. Talán még neki se annyira. Sőt egész biztos vagyok benne, hogy neki ennyire nem tárulkoztam még ki. Lelkiismeret furdalásom támad amiatt, hogy Ainak kockáztatnia kellett miattam, amikor utánam jött. Ezzel nem csak magamat, Ait is lebuktathattam volna. De a jelek szerint nem szúrt ki senki olyan minket, aki árthatna nekünk.
„Nem akartalak bántani”
Hallom újfa fejemben Ai hangját. Vajon az eddig okozott fizikai és lelki fájdalmakra gondol?
„- Mit akarsz tőlem?
- Téged”
Egy hatalmas léleklabirintus uralkodik el rajtam, aminek pont most vagyok a közepén. Amiből úgy érzem, egyedül képtelen lennék kitalálni, de eddig nem is akartam. De valahogy értelmet nyert minden egyszerre. Hát így akarok tényleg apám emléke előtt tisztelegni? Persze apámnak volt miért harcolnia, nekem pedig nem. Tényleg, én miért harcolok? Miért kell nekem küzdenem apám? Miért hagytál így itt? Most egyedül csak az érdekel, hogy Ai ügyét segítsek helyre tenni. Vajon mit fog tenni utána Ai velem? Újra az lesz, aki eddig volt, és hátat fordít nekem végül? Miért gondolok ilyenekre? Megremegek még mindig a bőrgyárban történekre, noha Ai már azóta olyan dolgokról mesélt nekem és tett velem, ami megvilágosíthatná számomra mindent. A gyárban a felemelt S15-ösre pillantok, aminek a defekten kívül nem lett komolyabb baja, majd balra mellette áll a GT-R, jobbra pedig a Saleen Mustang. Egy újabb üres aknára pillantok, ahol akár az én Suprám is állhatna. Versenyezhetnénk négyen csak úgy szórakozásból. Aztán újra Ai-ra terelődnek vissza a gondolataim. A gyomrom egy csomóban van, és egyre jobban vívódok csak magamban. Mi van, ha egyszerűen ez az összezártság és az egymásra utaltság hozta ki ezt belőle? Miért félek attól, hogy úgy járok vele is, mint Keirával? Mark puszta jelenléte megnyugtat valamennyire, hiszen mindig közbe avatkozott, ha baj volt. Nem hagyna engem veszni, az tuti, de ha így alakulnának a dolgok, én már tényleg nem bánnám, ha elpusztulnék inkább. Engem az ilyen előtted áll az élet szarsággal dumákkal nem hatna meg senki. Nincs korhoz kötve szerintem, hogy ki mennyit bír el. Nekem márpedig ez túl sok lenne már, amit el tudnék viselni. Ren hangja zökkent vissza a valóságban.
- Ebből nagyobb baj is lehetett volna - mondja egy viseltes farmerben és egy olajfoltos, terep zöld színű topban állva autója mellett.
- De nem lett! - vigyorodok el. Ren megcsóválja a fejét.
- Te aztán nem tudod fékezni magad, igaz? - kérdezi egy halvány mosollyal.
- Éppen ezért vagyok én a legjobb a városban! - kacsintok rá Renre. - Mondtam már, hogy jó az ízlésed? Tök jó zenéid vannak.
- Köszi - mosolyog rám. Hú, ezek a gumik te - pillant rá a defektet kapottra. - Kész csoda, hogy annyit terhelést elviselt. Ezt már le akartam éppen cserélni. Nem örültem volna, ha valami bajod esik.
- A fenenagy tüzességedet néha csillapíthatnád néha, mert még leégeted egyszer a várost - morog Mark mögülem, és egy hatalmas barackot ad a fejemre. Gondolom neheztel rám, amiért magára akartam őt is hagyni. Elszomorít, ahogy duzzogva támaszkodik a csap felett. Mint egy túlméretezett gyerek. Bár nem hiszem, hogy kapnék pelenkát egy 195 centi magas és majdnem száz kilós gyerekre. Mondjuk, méretre szabatni lehetne.
- Letörne a nyelved, ha bocsánatot, kérnél mi?
- Tudom, hogy azzal nem segítenék most - vágom ki magam - Majd teszek róla, hogy ne haragudj rám! - kacsintok rá.
- Haragszik rád a nyári villám - adja a számomra meglepő választ Mark. - Megszoktam már, hogy olyan hülye vagy, hogyha államosítanák a hülyeséget, akkor rajtad gazdagodna meg az államkincstár.
Ren hatalmas nevetésben tör ki ettől a beszólástól, és hát kínomban én is elkaccantom magam. Bár nem mondom, hogy felhőtlenül szórakozom azon, hogy én vagyok a poén tárgya.
A szerelés így már egész jó hangulatban telik, megfigyelem, hogy Ren többször is elég közel férkőzik hozzám. Mark is fel-felnéz a munkálatok közben. Nem haragszik oké, de látom rajta, hogy valami nincs rendben vele. Mintha vívódna. Talán azzal kapcsolatos, amit Senntarotól megtudná? Amint Ai lejön, úgyis megtudjuk. Ahogy meg Markot ismerem, előbb még harapófogóval se lehetne kihúzni. Mintha Ren meghallaná a Ai nevét a gondolataimban, úgy áll meg szerelésben.
- Hol lehet már ez a lány? - kérdezi is Ren, majd leteszi a villáskulcsot. - Már jobban kellenne lennie attól, amit készítettem neki. Mindjárt jövök - mutat az ujjával, majd felszalad. Mark oda sétál hozzám, és megfogja a vállam, majd közelebb hajol a fülemhez.
- Van egy olyan érzésem, hogy Ren tesztelni akar téged.
- Én is észre vettem, hogy többször elég közel merészkedett hozzám. De miért teszi?
- Tudja a francfene, csak szólni akartam, mielőtt megint elsodorna a fenenagy latin temperamentumod.
- Ezt miért mondod?
- Mert ismerlek, és Ren pedig jó csaj.
- De hát én Ait szeretem! - csúszik ki a számon, de gyorsan odakapok a számhoz. Bakker remélem, nem hallották meg.
- Akkor ezért akar téged próbára tenni… - gondolkodik el Mark. - Tényleg bejön neked Ai?
- Hát… most miért tagadjam?
- Nem bízok benne valahogy.
- Én se azt mondtam, hogy a nyakamat a sínre tenném érte, de az elmúlt másfél napban 180 fokot fordult a viselkedése.
- Yumi… Jómagam is alvilági alak vagyok. Nem akarok vészmadár lenni, de ismerem jól ezeknek az észjárását. Csak tartsd nyitva a szemed, ennyi.
Jogos, hogy Mark nem igazán engedett még fel annyira nekik, hiszen Ai nem is olyan rég, meg akarta ölni.
- Aki ilyen hirtelen változik, annak oka van. - Szomorúan biggyed le a szám erre a mondatra. Már megint Mark ránt vissza a józanságba, mielőtt megint elszállna az agyam. - De hozzátenném, hogy én örülnék a legjobban, ha nem lenne igazam. Egész kivirultál, amióta itt vagyunk és a közelében látlak.
Ez mosolyt csal az arcomra, és megnyugtat, hogy Mark tényleg nem akar nekem rosszat. Meg is látom, akiről beszéltünk. Derekát átfogva a fejét a vállára hajtva jön le Rennel. Látszik rajta, hogy nem jött rendbe teljesen, de kezd felszökni a vérnyomásom, amikor látom, hogy milyen helyzetben érkezik le. Csak nem az a bizonyos zöldszemű mérgezi az agyam és az idegrendszerem. Kibaszottul mérges leszek. Durcásan állok fel a kanapéról és támaszkodok meg a konyhapulton. Mark eközben előhúz egy széket, és karjait keresztbefonva támaszkodik le a támlájára, úgy ül le, és várakozóan néz a kettősre. A kis galambocskák, hogy egyem a szívüket… Jól átsütve… Amikor egész hozzábújik a vállához, és Ren pedig átöleli őt. Ezt már nem bírom tovább cérnával.
- Csak barátok, mi? Chh! - bököm oda, majd elfordítom a fejem.
- Ketoval akkor hogy számoljunk le? Amit megtudtunk csak a tervének egy része – vágja ketté Ren az egyre sűrűsödő csendet.
- A frontális támadás nem célravezető, paranoiás, teli van a háza testőrökkel, és fegyverekkel. Az öreghez is minimum két testőrrel szokott jönni – kezd bele Ai is. Jaj de brillírozik valaki.
- Valahogy ki kellene ugrasztani. Kellene valami elég nagy dolog, amiért személyesen neki kelljen megmozdulni - kapcsolódik be Mark is, én pedig szótlanul hallgatom tovább őket.
- Yumi, kitől kaptad azt a számlaszámot? –néz egysenesen a szemembe Ai. Viszonzom a tekintetét, mert nem vagyok bunkó, de valami nagyon gyilkos pillantást vethetek rá, mert mintha meglepettséget vettem volna észre benne. Jé, végre észre vetted, hogy itt vagyok? Legalább nem kell végignéznem, ahogy felnyúlnak egymásnak.
- A Korcs dobott meg vele.. – vetem oda hanyagul.
- Hogy rá miért is nem gondoltam?! A pénzügyeit ő intézi, elég fájó pont lenne, ha belepiszkálnánk a tárcájába, és kiderítenénk miért is volt olyan fontos neki Yumit bemártania, mit titkol előlünk. Ren kérlek szervezz vele egy találkozót a belvárosban – adja ki az utasítást Rennek, majd Ai homlokára ad egy puszit és elmegy. Pofám leszakad most már komolyan mondom. Kezeivel még át is karolja magát. HÁT EZ MI??? HÁT EZ MI???! Ennyit arról, ami fenn történt. Elmegyek az első helységbe, ami az utamba akad, és bevágom magam mögött az ajtót, ami jó hülye ötlet volt, de sikerül egy kapcsolót találnom. Valami kis raktárhely-féleségbe lépek be, amint világosság tárul elém. Rögtön szembe megpillantok egy baltát. Áá, ez az, erre van most nekem szükségem. Dühösen fát kezdek aprítani. Hallom, ahogy pár pillanat múlva nyílik mögöttem az ajtó, de oda se hederítek
- Mi a baj, Yumi? - ismerem fel Ai hangját.
- Ó, semmi csak, nem akartam bezavarni az idillbe! – válaszolom neki, és mérgesen belerúgok az egyik felaprított fadarabba.
- Idill? Milyen idill? –Hangsúlyozza ki belőle az idill szót a második kérdésbe. Ne húzd ki a gyufát. Megindulok felé.
- Mondd, te ezt élvezed? –- lódulok felé majd neki akarom nyomni a falnak, de elfelejtettem figyelembe venni egy igen fontos dolgot. Hogy Ai még betegen is félelmetesen jó reflexekkel rendelkezik, és lendületem kihasználva most én vagyok a falnak szorítva, méghozzá két csuklómnál fogva.
- Mégis mi a fene bajod van?! Nem tettem semmit se – suttogja összeszorított fogakkal.
- Éppen elég volt az a semmi, egy újabb játék.. – mondom neki irónikusan. Látom rajta, hogy fel van húzva. Vicc… Még ő van felhúzva. De vonásai enyhülni kezdenek.
- Te tényleg ennyire hülye vagy?! – kérdi lágyan, majd közel hajol hozzám, mire én elfordítom a fejem. Csókolgasd a vöröskédet, ne engem!
- Hát nem érted.. – mélyíti a hangját, olyan igazi rekedtes búgóra, Egyenesen a fülembe. Lassan ejti ki a szavakat, érzem a leheletét a fülemen, amitől kezdek beindulni. Kínzó lassúsággal indul meg az ajkaim felé, az odavezető úton haladva apró kis puszikat hagyva a bőrömön. Nem lehetek hülye… Nem törhetek meg. Nem… Mark szavai és az előbb látottak jutnak eszembe, de egyre jobbak kiszáll minden gondolat a fejemből, és a szenvedély járja át a testem. A állam vonalához ér. Kész, leomlott az utolsó védelmi fal is. Tényleg ennyire akar engem? Halványan elmosolyodik, hagyom, hogy tovább tegye azt, amit elkezdett. A szám sarkát puszilja meg gyengéden. Megemelkedik a mellkasom. Aztán a számat veszi célba. Őrjítő lassúsággal csókol. Kezeim megmozdulnak, de ő nem enged ki a „fogságból”, amitől csak jobban begerjedek, és egyre feltüzeltebben kezdem csókolni. Előre nyújtom a nyakam, hogy még mohóbban faljam az ajkát, mire ő játékosan elhúzza a fejét. Teljesen elönt a vágyakozás, úgy nézek rá, és közben felső ajkaimmal az alsóba harapok jelezvén, hogy mennyire kívánom őt. Ő párszor érintőlegesen megnyalja a számat, majd jobb combját a lábam közé nyomja és csípőjével mozgatva folyamatos inger alatt tartja lábam közét. Teljesen kizárok mindent magam körül csak Ai-ra koncentrálok. Mesztelenül akarom látni őt, és nyelvemmel feltérképezni testének minden egyes négyzetmilliméterét.
Vággyal teli kéjes hanggal nyöszörgök, ahogy újra megszállja a számat, és táncba kezd a nyelvemmel. Én benyúlok a felsője alá és lágyan simogatni kezdem a hátát. Apró nyögés hagyja el ekkor az ő torkát is, és melleit nekinyomja az enyémnek. Esküszöm, mindjárt letépek róla mindent. Ai… Miért akarom ennyire, hogy szeress? Azon kívül, hogy kibaszott jól csókolsz, meg hogy jó lehetsz az ágyban is, de egyre leküzdhetetlenebbé válik az érzés, amit még eddig nem éreztem.
- Elnézést, hogy közbe szólok, de van még valami, amit el kell mondanom - jelenik meg Mark mögöttünk. - Majd ha elengedett a ragasztó köztetek, várlak kinn titeket.
A francba. Mark teljesen ketté törte a pillanatot. Mindketten nagyot sóhajtunk, és homlokainkat egymásénak érintjük. Ösztönösen simogatni kezdem a fejét.
- Menjünk - suttogja gyengéden Ai, majd kimegyünk vissza és leülünk a kanapéra. Ő leül, én pedig az ölébe fekszem hanyatt, és hozzábújok a fejemmel. Ez olyan csodás érzés! Ilyen lenne a szerelem?
- Mit szeretnél - mondom közömbös hangon Marknak. Ajánlom, hogy valami kurva fontos dolog legyen.
- Nos, Senntaro elég komoly dolgokról beszél nekem. Ugye ezt eddig is tudtuk, hogy Yumi csak egy eszköz.
- Igen, igen, és? - mondja türelmetlenül Ai is.
- Az Isten rakjon titeket valahova, egyszer szó szerint nyaljátok-faljátok egymást, utána meg akarjátok ölni egymást. Mint valami kibaszott házaspár.
No erre aztán mindketten nagyot nézünk. Először egymás szemébe nézünk Ai-al, majd Markra, majd megint egymásra, aztán végül megint Markra, aki ugyanúgy ül tovább a széken, ahogy eddig.
- Nos… Keto minden áron vissza akarja juttatni Yumit Kolumbiába. Méghozzá úgy, hogy eladja nekik, hogy ezáltal még pipábbak legyenek rád.
Nem győzzük az állunkat visszatenni a helyére.
- Bizony - bólint szomorúan Mark.
- Tehát ezért akarták, hogy én elkapjam! - dühöng Ai.
- Pontosan - helyesel Mark. - És hogy lecsapja a kezedről, mielőtt te el tudnád vinni az öregedhez. Aztán eladja őt a Kolumbiaiaknak és tiszta sor! Az öreg pénze is kifizetve, a többit meg már a dél amerikai gringókra bízná Keto, hogy mit csinálnának veled, Yumi.
- Miért nem mondtad ezt el Rennek is? - kérdezi Ai.
- Biztonsági okokból. Ha most elmondtam volna neki, és úgy küldöd el, akkor még félő, hogy elkotyogott volna valamit. Így most mindenféle külön nyomás nélkül kell találkozót szerveznie, és semmi gyanús nem lesz a viselkedése.
- Ebben igazad van - helyesel Ai, de már alig hallom, hogy aztán mit beszélnek. Teljesen végig fut a hideg rajtam. Idegesen a hajamba túrok, és egyre elsötétül minden körülöttem. Pánik lesz úrrá rajtam.
- Azt már nem! Kiabálom! Nem megyek oda vissza!!! - pattanok fel, majd rohanni kezdenék, de Ai és Mark időben lefognak engem.
- Engedjetek! Engedjetek! - rángatózom!
- Yumi! Yumi! Nyugodj meg, hallod? - rángat Ai.
- Mégis hova mennél? - kérdezi Mark, amire elkezdek egy kicsit lecsillapodni, hiszen tényleg… Hova mennék?
- Megyek és szitává lövöm, Keto fejét!
- Yumi, te ott nem jutnál el még a bejárati kapuig sem - mondja Ai.
- Nem? Nem láttad te még, hogyan bánok a fegyverekkel! Amit a verseny után láttál az semmi volt.
- Nem mehetsz oda ilyen állapotba akkor sem, mert akkor vagy hullazsákban visznek ki, vagy pedig egy csinos kis küldeményként. Vagy szeretnél egy szűk dobozban összekötözve Kolumbiába utazni?
Szédülés kap el, és összerogyok, de Ai még elkap, mielőtt még földet érek, és felfektet a kanapéra. Simogatja a fejemet.
- Próbálj meg most higgadt maradni, Yumi - mondja közel hajolva hozzám.
- Félek - suttogom remegő hanggal. Soha nem mondtam ki még ezt a szót.
- Azt hiszed, hagynám én is, hogy bajod essen? - guggol le hozzám Mark is.
- Mondd csak, mondott még valamit ezen kívül is Senntaro?
- Csak annyit, hogy át akarja venni az öreg helyét, és már tudja, hogyan. Tovább fog terjeszkedni.
- És hogyan?
- Azt már nem mondta el. Azt mondta, hogy túl késő lesz, mire már megtudjuk és ezt is csak azért mondta el, mert már úgysem tudunk semmit tenni.
- Ekkora tetűt… - szorul ökölbe a keze. - Ha ezt monda, biztos így van. Mindig mindenre van valami terve! - sziszegi. - Mindjárt jövök, Yumi.
- Várj, Ai! Hova mész?
- Csak hozok valamit, amitől jobban leszel - mondja szelíd mosollyal.
- Nem akarod felhívni az öreged, hogy elmondd, mi van készülőben?
- Most még egyelőre nem - válaszolja, majd továbbmegy. Kettesbe maradok Markkal.
- Mark… - mondom neki pihegve erőtlenül, mire ő rámnéz.
- Bízz meg Ai-ban… kérlek! - szinte suttogva mondom, mire ő sóhajt egyet, majd bólint és elindul arra, ahova Ai ment.
Láttam… valamit láttam Ai szemében, amitől úgy érzem, nem kell kételkednem a szavaiban. Elvégre közös érdekünk, hogy Ketot eltakarítsuk.
|
| Sarge666 | 2013. 09. 24. 21:48:05 | #27444 |
Karakter: Watanabe Ai
Csend borul a szobára, csak a lélegzetvételek kusza sora töri azt meg, Belefeledkezve a pillanatba nézünk egymás szemébe. Szívem melegség járja körül, ahogy a gyönyörű arcát nézem, úgy szeretnék most a karjaiban elbújni. Egy kicsit megilletődök saját gondolatatimtól, ilyet sem akartam még senkitől, tényleg sok vért veszthettem. Szemeibe nézve furcsa fényt vélek felfedezni, mintha vívódna. Bár ezt meg is értem, hisz egy normális ember sem tesz olyanokat, mint én.
- Megértem, ha össze vagy zavarodva – próbálom elejét venni a dolognak, mielőtt még megint összegubancolódnának a dolgok.
- Mondd csak… Mikor megcsókoltál… Ugye nem csak játszottál velem megint? – szegezi nekem a jogos kérdést. A szívem hatalmasat dobban, és enyhén fájón belenyilalnak a szavak. Akkor sem játszottam, sosem játszok az érzésekkel. A testtel igen, de az érzésekkel nem szabad ilyet tenni. A vágy kergethet játékba, édes, de gyötrő játékba. Én viszont nem játszottam, okkal tettem amit. Igaz ennél rosszabbul nem is dönthettem volna, de akkor ezt éreztem helyesnek, hát viselem a következményeit.
- Megbántam már, amit a bőrgyárban tettem. Egyszerűen gyáva voltam, és menekültem a saját érzéseim elől. Azt akartam, hogy megutálj, mert így úgy véltem, könnyebb lesz nekem is. De amikor megláttam az arcod akkor és most is… Az rögtön tudatosította benne, hogy milyen rossz lépés is volt ez – őszintén ejtem a szavakat, muszáj tisztáznom a helyzetet, nem akarom, hogy kegyetlennek lásson, még ha ezt nehéz is elhinni, hogy nem vagyok annyira rossz. Nyelek egyet, nem szoktam ilyen nyíltan az érzéseimről beszélni. Kezdek összezavarodni, nem értem magam, miért akarom, hogy Yumi tényleg lásson, lássa, hogy ki vagyok valójában, De közben rettegek is, hogy meglátja a valóm és elretten, nem leszek méltó rá, hogy engem akarjon. Ez a kettőség torkomra forrasztja a szavakat, némán pislogok csak. Közelebb hajol Yumi és megsimogatja az arcom. Az érintése lángra lobbantja a bőröm, szinte elveszek a pillanatban, ahogy selymes ujjai cirógatnak.
- Valójában nem egészen előletek akartam elszökni. Valójában Ketoval akartam szembe szállni, hogy megtoroljam mindazt, amit elszenvedtem miatta… Csak te utánam jöttél… De legbelül én is tudtam, hogy nem előled menekültem. A fenébe is – zavarba jön, aranyosan elvigyorodik. – Még úgy jön ki, hogy te mentettél meg előle engem, Még a végzetembe rohantam volna. És akkor most… akkor most…
Egyre halkulnak a szavai, az utolsókat kiejtve fölém hajol. Szaporábban kezdem el venni a levegőt, ahogy ajkai az enyémekhez egyre közelebb kerülnek. Szinte szétfeszít a vágy, hogy újra érezhessem azokat a puha ajkakat, hogy csókjában veszhessek el. Pillantásom a szemei és az ajka között jár. Ekkor mintha valami történne, amit én nem veszek észre, egy kicsit bosszant is, hogy teljesen kiesik a külvilág, ha ennyire közel van hozzám. Dühösen összeráncolja a szemöldökét, majd mérgesen lehunyja a szemeit. Nem értem, tettem valami rosszat, vagy pont az a baj, hogy nem tettem semmit?! Ekkor hátrafordítja a fejét, és meglátom a probléma forrását. Ren és Mark kukucskálnak be a nyitott ajtón, mint két gyerek, aki a felnőttek sosem látott cselekedeteit nézné. Azért ez elég vicces, hisz egyik sem épp szent, sőt meglehet, hogy több csajuk volt, mint nekem valaha is lesz, pedig én sem fogadtam épp cölibátust. Nem tudom mióta nézhetnek, egy kissé bosszant, hogy nem vettem észre őket, az érzékeim sokkal jobban működnek, mint akit ismerek, és mégis, mintha megvakultam volna, semmit sem éreztem a jelenlétükből. Ettől düh kezd el formálódni bennem, mi a hétszentség van már velem?! Ennyire sosem voltam szétcsúszva, mi ez, ami történik velem?! Megmérgezett Senntaro a vágásával? Ekkor Yumi hangja ránt vissza a gondolataim mocsarából. Na meg a hiányérzet, ami marad utána, ahogy elkezd távolodni tőlem az ajtó felé haladva.
- Ti meg mit bámultok?!
Valami elcseszett másik világba kerültem, ahol ez a két jómadár megragadt gyermeki szinten? Nem is annyira lehetetlen elnézve, ahogy elrohannak Yumi elől cinkosan kuncogva egymásra. Vagy tényleg ennyire legyengültem, agykárosodásom van és azért viselkedek így? Bár akkor mi a szar van ezzel a két hülye szerelővel?
- HOZZATOK VALAMIT AI-NAK!!! Meg nekem is jól esne pár korty valami – Yumi közben eligazítja őket.
- Nemrég nyakaltál be egy fél üveg rumot, te csak hallgass! - hallom Ren hangját, ahogy visszaszájal. Mosolyognom kell, ahogy szinte látom magam előtt az arcát.
- Az igaz, de attól még jól esne! – Yumié az utolsó szó, majd megindul vissza felém. Megpróbálom kicsit fentebb tornászni magam, azért mégiscsak ciki, hogy úgy fekszem, mint valami magatehetetlen szerencsétlenség.
- Ne erőltesd meg magad… - szelíd hangja meglep, mintha a lelkem bársonyba bugyolálnák. Szavaira megnyugszom, de közben izgatott is vagyok.
- Nos, őszintén be kell látnom, hogy tényleg össze kell fognunk. Nem tudom mennyire bízhatok benned, de valamiért úgy érzem segítenem kell neked, hogy rendezd az öreggel a viszonyod. Csak ez úgy lehetséges, ha engem bedarál, és téged is újra visszafogad a Yakuza.
Rezzenéstelenül hallgatom a szavait. Nem fogom engedni, hogy bármi baja is essen, ezt már eldöntöttem, más utat kell találnom, hogy az öregnél újra kivívjam a tiszteletem, és a becsületem is helyreálljon. Nem fogom Yumi élete árán megváltani ezt.
- Valójában nem vagyok Yakuza… - bevallom neki a tényeket, amiket eddig félreértelmezett, bár igazából nem szoktam ezt a tényt túlzottan sok emberrel megosztani, jobb ha félnek tőlem. De most magam sem tudom miért zavar, hogy Yumi esetleg fél tőlem.
- Hogy mondod? – ledöbben, még pislogni is elfelejt szinte.
- Ahogy hallottad. Engem az öreg befogadott, miután elég kemény megpróbáltatásokon mentem keresztül. Mintha nem lett volna elég, hogy megölték a családom – igaz, jogos volt az öregtől a bánásmód, hisz a tolvajokkal nem szokás kesztyűs kézzel bánni. Örülhettem volna, hogy egyáltalán életben hagytak, és csak megkínoztak, nem is mertem remélni, hogy ilyen kegyben részesülök. De ezt a részt még magamban tartom, elég egyszerre ennyi is a múltamból.
- Neked is lemészárolták?! – azt hittem ennél már nem lehet döbbentem, de most ránézve mióta ismerem nem láttam ilyennek.
- Igen… Én azért úsztam meg, mert esténként a tetőn ültem, és a csillagokat néztem. Ez aznap se volt másképp. Be akartam avatkozni, de megcsúsztam a tetőn, és… - összeszorul a torkom, még mindig túlzottan fáj visszaemlékeznem arra az estére. A tehetetlenség dühe még mindig éget, a könnyeim nem is bírom visszatartani, pedig eddig Ren – en kívül senkinek sem hagytam, hogy ilyen gyengének lásson. Már épp próbálnám is tagadni ezt, mikor a mellkasához öleli a fejem, és megsimogat olyan gyengéden, amitől minden ellenállásom elpárolog. Úgy bújok el a karjaiban, mint egy félős kismacska. Nem is tudom megmagyarázni, hogy miért bízom meg benne ennyire, hogy képes vagyok a büszkeségem így félrerakni. De érzem, hogy vele megtehetem, még ha ő nem is bízik meg bennem. De megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ezen változtassak.
- Sajnálom… - suttogja. Ez az egy szó, és hogy ő mondja felér ezer másikkal.
- Egyszer bosszút fogok állni rajtuk! – fogaimat összeszorítva szűröm a szavakat, belül mardosnak a bosszú édes lángjai. Ha egyszer a kezeim közé kerülnek azok, könyörögni fognak a halálért, de az nem fog eljönni értük egyhamar.
- Kik tehették?
- Sajnos nem tudom – sóhajtom, ezt az információt még nem sikerült elérnem.
- Nem lennék meglepve, ha Keto tette volna – na igen, eléggé kézenfekvő megoldás lenne, de nem lett volna miért elkövetnie. Na meg azokat az arcokat sem láttam a közelébe, akik a szüleim megölték.
- Kizárt… Akármilyen rohadék, de akkor még nem ismertem az öreget, szóval semmi oka nem volt rá, hogy ilyet tegyen – mosolyodok el keserűen. A családomból engem ismert meg elsőnek, sajnos közelebbről is, mint bármikor akartam volna.
- A családod attól még ismerhette őt…
Erre semmi esélyt nem látok, mind a ketten igazi szürke hétköznapi emberek voltak.
- Az öreg azt már biztosan említette volna, ha ismerték volna. Mondd csak… te hogy kerültél kapcsolatba Ketoval? – és ennyi elég is lesz rólam, már így is sokkal több, mint amit Ren – en kívül bárki is tud rólam. Nagyon remélem, hogy nem fog elárulni.
- Nagyon nehéz volt itt újra kezdenem az életem Japánban, miután elvesztettem a családom. Vettem egy Suprát, és versenyezni kezdtem. Viszont nem volt munkám, és senkit nem ismertem. Mindezek mellett fiatal és elveszett. Keto pedig pont az ilyen emberekre vadászott és becserkészett engem is. Táncolnom kellett neki és a kuncsaftoknak. Mindenféle kanos kattant vén cégvezető és igazgató jött csorgatni rajtam a nyálát. Egyre elkeseredettebb lettem ettől. Néha jött egy-két lány is, akiknek élvezettel csináltam, amit kellett csinálnom. Ezzel párhuzamosan versenyeztem. Ekkor ismertem meg Markot is, aki eljött aztán abba a klubba, ahol nekem táncolnom kellett. Én voltam a legjobban meglepődve, hogy férfinak is szívesen táncolok – elkerekedett szemekkel hallgatom egész ideáig a történetet, nem csodálom, hogy ilyen csípőmozgása van, de itt viszont résnyire húzódnak a szemeim. Csak jó volt a megérzésem, és ő meg Mark... hogy az a .. nyugi, miért idegesíted magad ezen, hisz nincs közöd Yumihoz, nem vagyunk egy pár, még.. leszünk?! Mik nem jutnak az eszembe? Tényleg szeretnék vele úgy igazán, társként együtt lenni? Ezen nem most kéne gondolkodnom, menj már innen hülye zöldszemű! – Aztán Ketonak is kellett ráznom magam, miközben folyamatosan lehúzott engem. Egyik táncoslánnyal közelebb kerültünk egymáshoz, és elhatároztuk, hogy együtt kijutunk innen. Az előtt nem láttam őt, és meglepődtem, hogy ilyen hamar összecsiszolódtunk. Olyan fiatal és naív voltam, hogy nem vettem észre a jeleket, hogy végig Keto keze alá dolgozik. Még le is feküdt velem, hogy még csak véletlenül se fogjak gyanút. Folyamatosan jelentette Ketonak, hogy mit teszek, és hogy arra próbáltam fényt deríteni, hogy milyen számlaszámra gyűjti a pénzt. El akartam venni csak, ami az enyém. Keto természetesen rájött erre, és ezt nagyon csúnyán megtorolta. Letépte rólam a ruháim, és mesztelenre vetkőztetett. Megkötözte a kezeim, és a számba tette a farkát. Legsújtóbb az volt az egészben, hogy mindezt Keira előtt tette. Az a rohadt kis szőke hajú ribanc! Hangosan röhögött, és én ott térdeltem előtte teljesen megalázva. A combomat is összekötötte a lábszárámmal, hogy még kiszolgáltatottabban térdeljek előtte.
- A rohadt szemétláda… - eddig bírom szó nélkül, hangom csak úgy csöpög a dühtől. Ökölbe szorul a kezem, eddig is elégtételt akartam rajta venni, de ezek után még nagyobb élvezettel fogok kolumbiai nyakkendőt kötni neki.
- Ezzel még nincs vége. Megmondta, hogy innentől fogva most már szexelnem is kell a partnereimmel. De előtte azt mondta, hogy lássuk mit tudok.
Némán hallgatom, szinte beleborzongok, ahogy eszembe jut, hogy mit is csinált velem, hogy kínzott és alázott meg, hogy akart örökre összetörni. Enyhén összeszorítom az ajkaim, nem akarok megszólalni, még nem.
- Már felkészültem a legrosszabbra nyertem egyet, amikor megszólal a telefon. Nagyon mérges volt, de nem volt mit tennie, mennie kellett, mert az öreged hívta őt. Ha jól sejtettem, mert nemigen mert ellenkezni még annak ellenére sem, hogy majd felrobbant a méregtől. Így ott maradtam Kettesben Keirával. Ki akarta használni a helyzetet, de sikerült eloldoznom magam és leütöttem őt. Aztán elvettem a ruháit.
- És mit csináltál utána? – kérdésemre széles mosolyt kapok, előre sejtem, hogy nem hagyta annyiban a dolgot.
- Keto székéhez kötöztem, bekötöttem a száját és méltóképp elköszöntem tőle. Beleültem az ölébe és elmondtam neki, hogy milyen hülye volt, hogy így átbaszott engem. Még megspékeltem annyival, hogy pedig biztos szép pár lettünk volna. Hahaha! Látnod kellett volna, majd felrobbant a méregtől! Aztán otthagytam.
Csak pislogni tudok a beszámolója után. Erre pajkosan kuncog egyet, és az ujját az ajka elé teszi. Majd megint Mark jön a megmentő hős, aki mindent rendbe hozott, egy kis ellenszolgáltatásért cserébe. Rosszul vagyok, ha erre gondolok. Na már megint itt vagy, te szemét dög, menj már messze tőlem, hülye zöld szemű, hisz én nem vagyok féltékeny, hisz nem érzek szimpátián kívül semmit Yumi iránt, győzködöm magam.
- Az a szemét Keto… El kell minél előbb kapni, mielőtt ő teszi ezt meg – fordítom a frusztrációm a legnagyobb problémánk felé.
- Ai… neked most pihenned kell… - suttogja az ajkaimra. A hirtelen jött haragom kezd elpárologni, nem tudok rajta kívül másra koncentrálni, a meleg testére, a vonzó ajkaira, ahogy megborzongat a forró lehelete.
- Nem várhatunk. Keto egyre jobban akar minket – csak van még annyi erőm, hogy kimondom ezeket a szavakat, bár egyre halkul a hangom.
- Én pedig téged akarlak! – suttogja a fülembe, amitől jólesően kiráz a hideg. A szavai közelsége, és hangjának bizsergető búgása megrészegít. Ahogy a keze a ruhám alá az oldalamra téved enyhén megremegek. A simogatása egyre jobban kezdi forralni a vérem, minden kis részen, ahol hozzámér forró pecsétként őrzi a bőröm bőrének lenyomatát. Egyre közelebb hajol, ajkaink már majdnem összeérnek, szinte szomjazok a puha ajkai érintésére.
- Ne verj át… kérlek… - suttogja minden szónál súrolva az ajkaim. Behunyja a szemét és végre újra érezhetem csókját. Habozás nélkül viszonzom, mintha az életem múlna rajta. Ekkor felmászik rám, a csípőjével, majd a testével is lassú körkörös mozdulatokat tesz. Ennyire még soha senki nem izgatott fel, nem tudom kontrollálni magam, érezni akarom, többet akarok belőle, azt akarom, hogy az enyém legyen. Kezeim a combjaira simítom, mellkasom gyors ütemben emelkedik és süllyed. Már épp fordítanám át, hogy be tudjam magam alá gyűrni, mikor megijed, ahogy nyílik az ajtó. Leesik az ágyról, nem is értem hirtelen, hogy volt képes ezt a manővert végrehajtani. Ren jelenik meg az ajtóban. Kínomban felnevetek, valahogy nem így képzeltem el a következő perceket.
- Mondd, Yumi! Ez ilyen becsípődés nálad, hogy leesel az ágyról? – igyekszem oldani a nem épp kellemesre fordult hangulatot. Ren odalép és valami nem túl bizalomgerjesztő lőrét ad - Ezt idd meg, ettől hamarosan jobban leszel – adja meg a fel nem tett kérdésemre a választ. Hát jó, hiszek neki, remélem tényleg hatni fog.
- Ren, szeretnék beszlni veled – Yumi komoly hangon szólal meg. Érdeklődve pillantok rá, de semmi jelzés.
- Jól van menjünk, most Ainak kicsit pihennie kell. Hamarosan jobban leszel - mosolyog rám bíztatóan, amire egy apró bólintással felelek. Nagyon szeretném, ha kikelhetnék innen, vagy legalább másra használhatnám most az ágyam, mint heverészés. Kilépnek az ajtón, Yumi még hátrapillant, majd sajnálkozóan lehajtja a fejét és becsukja az ajtót. Ezt most nem tudom mire vélni. Megbánta az előző lépését, vagy talán nem is gondolta komolyan?! Pislogok értetlenül, kezdek összezavarodni. Hallom, hogy nem messze beszélgetnek, de nem értem, hogy miről, és ez dühít kicsit. Ránézek a löttyre, fentebb tornászom magam félig ülőhelyzetbe, majd egy hajtásra megiszom. Nem mondanám, hogy kell még íze van, örülök, hogy lennmarad. Megtörlöm a számat. Kell egy cigi, de nagyon. Összeszorítom a fogaim és felülök. Ez baszottul fáj, hogy az a rohadt, na de ennyivel azért nem elégszem meg. Egy erőteljes karmozdulattal kitakarózok, majd lendületet véve kiteszem a lábaim és az ágy szélére ülök. Egész jól haladok, ja mint egy agyonvert csiga. Kihúzom a felső fiókot és előveszek egy doboz cigit, amiben benne van a gyújtó is. Felállok és zsebre vágom. Közben elnémul a szobán előtti tér, remek, senki nem fog lekiabálni. Az ajtóhoz lépkedek, résnyire nyitom és kikukucskálok rajta. Síri csend, egy lélek sincs itt, akkor indulhat is a menet. A tetőtér felé indulok, majd kiérve hagyom, hogy a szél belekapjon a hajamba. Veszek egy mély levegőt és a szokásos helyemre megyek, egészen hátra a tető legeldugottabb részére. Kezd eléggé fájni állva lenni, a hátamra fekszem. Az ég vakító kéksége megnyugtató, pár kósza felhő rohan csak át néha, mint egy tűnő látomás. Kiveszek egy cigit, a számba veszem és meggyújtom. Élvezem, ahogy a láng vörösen életre kel a dohányon sercegve, a tüdőmbe lejutó füst átjárva simogat. De baszottul hiányzott már ez. Hagyom, hogy a füst hömpölyögve hagyja el a szám, mint egy lassú vízesés folyik ki és omlik le az államon. Ezt legalább biztosan tudom, hogy milyen és olyan is maradt, nem akar összezavarni, nem fog kérdőre vonni a hülyeségeim miatt. Lehunyom a szemeim, élvezem a nap sugarait az arcomon. Elpöckölöm a csikket, majd gyújtok is rá a következőre. Már csak egy jó hideg sör kellene, de hát nem lehet minden tökéletes. Nem tudom hány szálat szívok el, mire érzem, hogy nem bírom kinyitni a szemem, kiveszem a csikket, majd magam mögé dobom. Hagyom, hogy elragadjon az álom.
Nevetve sétálok a zöld pázsiton, béke és madárcsicsergés kísér az utamon. Egy alakot pillantok meg, fut felém mosolyogva. Karjaim kitárom, mikor odaér szinte beleveti magát az ölelésembe, lábait a derekam, kezeit nyakam köré fonja és szenvedélyesen megcsókol. Érzem, hogy teljes vagyok, megvan a másik felem, akit mindig is kerestem. A tenyerem alatt forró, nedves valamit érzek. Kinyitom a szemem és rápillantok, vér áztatja a tenyerem, a szép arc eltorzulva a fájdalomtól néz rám, miközben ajkai közül vér bugyog fel. Lefektetem a földre, az ég sötét lesz és komor, egy villám szakítja ketté a fekete fellegeket.
- Yumi!! Nem hagyhatsz itt!! Hát nem érted, hogy szeretlek!! – zokogok beszéd közben.
Ordítva és felugorva ébredek. Leizzadok és patakokban folynak a könnyeim. Mi a franc volt ez? Dörzsölöm a szemeim, próbálom csitítani a szívem fájdalmát. Megrázom a fejem, hátha elhagy az álom emléke is, de nincs ilyen szerencsém. Akkor lehet, hogy nem ártana most tisztáznom magamban pár dolgot, hogy is van ez?! Ez csak szenvedély, amit Yumi iránt érzek vagy talán több? De több nem lehet, hisz én képtelen vagyok bárki iránt is többet érezni. De akkor mi ez, amit érzek, és miért lesz szebb a világ ha a közelemben van és hiányzik, ha kicsit is eltávolodik? Lehetséges, hogy tényleg beleszerettem?! De azt meg hogy..
- Na végre, hogy megvagy! Nem bírsz magaddal, csak egy kicsit kellett volna nyugton lenned.
Ren korhol jogosan, már megint tudta, hogy hol is kell keresnie. Vajon mennyi ideje lehetek itt? Körbenézek és látom, hogy már jócskán szürkület van. Azt hiszem enyhén kiütöttem magam.
- Kellett egy kis friss levegő – mutatom fel a dobozt, mire hangosan felnevet.
- Gyere, menjünk be, már várnak rád a többiek, meg kell beszélnünk mi hogyan tovább – lép oda hozzám, és felsegít. Karom a derekára fonom, ahogy felállok, ő átölel a vállamnál. Végre egy biztos pont az életemben, fejem a vállára hajtom, miközben lefelé haladunk a lépcsőn. A garázsba érve megpillantom Yumit, a szívem a látványára nagyot dobban és halványan elmosolyodok önkéntelenül. Tényleg beteg vagyok, nem szoktam én vigyorogni csak úgy.. Yumi pillantása viszont szúrós, ahogy meglátja kettősünket. Feláll a kanapéról és a konyhapultnak támaszkodik. Ren egyenesen az üres helyhez vezet, majd óvatosan leenged, és ő is mellém huppan. Eléggé fáradtnak érzem magam, na meg az a hülye álom kellően sokat kivett belőlem. Mark ekkor lép be a képbe, kihúz egy széket, a háttámláját rakja előre, karjait keresztbe fonja rajta ahogy rátámaszkodik, majd várakozóan néz ránk. Ren felé dőlök, szinte bekucorodok a vállához, mire átölel. Yumi keresztbe fonja a karjait maga előtt és motyog az orra alatt.
- Csak barátok, mi? chh – kérdőn pislogok felé, de ő észre sem vesz.
- Ketoval akkor hogy számoljunk le? Amit megtudtunk csak a tervének egy része – vágja ketté Ren az egyre sűrűsödő csendet.
- A frontális támadás nem célravezető, paranoiás, teli van a háza testőrökkel, és fegyverekkel. Az öreghez is minimum két testőrrel szokott jönni – kezdek bele én is.
- Valahogy ki kellene ugrasztani. Kellene valami elég nagy dolog, amiért személyesen neki kelljen megmozdulnia.. – Mark is megpróbál ötletelni. Yumi viszont már zavaróan csendben van.
- Yumi, kitől kaptad azt a számlaszámot? – nézek egyenesen a szemébe. Mintha valami ismeretlen láng lobogna az íriszeiben, nem tudom ezt most hirtelen hova tenni, de nem tetszik, ahogy most rám néz.
- A Korcs dobott meg vele.. – és nem is ragozza tovább. Miért zavar ennyire ez a viselkedése?!
- Hogy rá miért is nem gondoltam?! A pénzügyeit ő intézi, elég fájó pont lenne, ha belepiszkálnánk a tárcájába, és kiderítenénk miért is volt olyan fontos neki Yumit bemártania, mit titkol előlünk. Ren kérlek szervezz vele egy találkozót a belvárosban – nézek a vörösre, mire ő bólint egyet és a homlokomra ad egy puszit, majd feláll és kimegy. Kezeimmel átkarolom magam, hiányzik a testének melege. Yumira esik a pillantásom, akinek viszont csak a hátát láthatom, majd egy dühös mozdulattal bevágja maga mögött az ajtót. Értetlenül nézek Markra, de ő csak megvonja a vállát. Megcsóválom a fejem, ez így nagyon nem jó, bár fogalmam sincs, hogy mi lelte. Megtámaszkodok magam mellett és felkelek. Veszek egy mély levegőt és gyorsítok a lépteimen, egyenesen Yumi után megyek. Hátul találom meg épp a raklapokat aprítja tűzifának valónak. Nem értem, hogy min húzta fel magát ennyire. Mikor karnyújtásnyira érek tőle a falnak támaszkodva megállok.
- Mi a baj, Yumi?
- Ó, semmi csak, nem akartam bezavarni az idillbe! – mondja dühösen, miközben még egy jókorát belerúg a földön heverő fadarabba. Értetlenül pislogok rá, ezt mégis hogy érti?
- Idill? Milyen idill? – hangot is adok a számomra értelmetlen résznek. Erre szinte villámokat szóró szemmel mered rám, majd megindul felém.
- Mondd, te ezt élvezed? – odaérve kérdez, majd megpróbál felkenni a falra. Első pillanatra meglepődök, de a következőben már elönt az indulat. Mégis mi jogon von olyanért kérdőre, amit nem is értek, hogy mi váltotta ki. Én nem tettem semmit, amiért ezt érdemelném. A lendületét kihasználva fordítok a helyzetünkön és kenem fel én a falra, megfogom a kezeit és a falhoz nyomom őket erősen a feje mellett, és egészen közel hajolok hozzá. Mérges vagyok, jobban mondva dühöngök, nagyon nem szeretem, ha olyanért hibáztatnak, amiről nem is tudok.
- Mégis mi a fene bajod van?! Nem tettem semmit se – érzem, ahogy az adrenalin szintem az egeket verdesi, miközben a szavakat a fogaimat összeszorítva suttogom.
- Éppen elég volt az a semmi, egy újabb játék.. – érzem, ahogy csöpögnek a szavai az iróniától. Hirtelen mintha pofon vágnának világosodok meg, ahogy a remegő szemeibe nézek. Vonásaim kicsit megenyhülnek.
- Te tényleg ennyire hülye vagy?! – rabul ejtem a lélektükreit, majd lassan az ajkaihoz hajolok, de mielőtt elérném őket megállok, erre elfordítja a fejét az ellenkezése jeleként. Így is jó lesz, egészen a füléhez hajolok.
- Hát nem érted.. – mélyítem a hangom, olyan igazi rekedtes búgóra, lassan ejtem a szavakat, hagyom, hogy a forró leheletem végigcirógassa a fülét, majd a füle tövéhez a nyakához egy apró puszit lehelek. Kínzó lassúsággal indulok meg az ajkai felé, az odavezető úton haladva apró kis puszikat hagyva a bőrén. Érzem, ahogy egyre nehezebben áll nekem ellen. Mikor az álla vonalához érek enyhén felém fordítja a fejét, mire halványan elmosolyodok. A szája sarkát puszilom meg gyengéden. Az ellenállása teljesen leomlott, a mellkasa egyre gyorsabb ütemben emelkedik. A szája a következő célpontom, de nem támadom le, nem hagyom, hogy a szenvedélyen irányítson. Finoman veszem birtokban, olyan gyengéden csókolom, mint még soha senkit, az érzéseim szinte sütnek belőle.
Szerkesztve Sarge666 által @ 2013. 09. 24. 22:47:24
|
| Nakamura_Sheeny | 2013. 09. 23. 17:11:53 | #27430 |
Karakter: Mandano Yumi
Kérdésemre nem érkezik válasz. Nem nézek továbbra sem rá, de érzem, hogy nagyon közel van hozzám, szinte érzem a leheletét. Kezei gyengéd érintését az arcomon érzem meg az ez követő pillanatban. Maga felé fordítja a fejemet. Haja gyengéden megcirógatja a testem, amitől akaratlanul is megmozdul kicsit a csípőm. Érezzem, hogy egyre nagyobb egyre kevésbé tudok neki ellenállni.
- Ne nyúlj hozzám… - mondanám neki, mikor ajkait az enyéimre tapasztja.
Szinte villámként nyilall belém, amint megérzem nyelvét, amint ostromolni kezdi vadul az enyémet. Amúgy sem erős ellenállásomat ezzel véglegesen megtöri. A légzésem felgyorsul teljesen, a kezeim vadul szabadulni akarnak. Érezni akarom a testét. Egyszerre dühít és izgat, ahogy most vagyok. Még jobban begerjedek, amikor érzem, hogy a teste remegni kezd. No igen, mindig is híresen jól tudtam csókolni. Ez most sincs másképp, de Ai se panaszkodhat. Ha azt mondom, hogy szinte már az elélvezés szélén járok attól, ahogy ő csókol, akkor szerintem azzal mindent elmondtam. Mondanám neki, hogy még, de szám hallgatásra ítéltetett csókja által. Hát ilyen büntetést mondjuk minden nap el tudnék viselni, akkor még rosszabb lennék. Mondjuk nem tudom, hogy tudnám ezt még überelni, de biztos kitalálnék valamit. Így egy apró nyögés szakad ki belőlem. Ai tempót vált, de még mindig szenvedélyesen űzi tovább első osztályú szinten azt, amit csinál. Ne hagyd abba, kérlek! Igaz, hogy fogytán nagyon a levegőm, de inkább fulladjak meg, ezt akkor se akarom abbahagyni. De mivel annyira azért nem gondoljuk komolyan ezt a megfulladást, ezért végül csak befejezi.
- Téged… - válaszolja a kérdésemre, amit már magam se tudok, hogy költőinek szántam e. Erre a válaszra még hevesebben ver a szívem, de félek is. Mi van, ha megint csak játszani akar velem? Mintha csak olvasna a gondolataimban, úgy érkezik Aitól az újabb válasz.
- Nem akartalak bántani.
Te jó Isten… Édes drága uram, ki annyiszor ostoroztál engem… Kinek mennyei áldásáért imádkozok most. Én ittam, és ő beszél félre? Szemei fájóan őszinte sugárzásában viszont megfordul a fejemben, hogy csakugyan komolyan mondja ezt most. Egyszerre boldognak érzem magam végre. Tényleg nem tudom mit higgyek. Annyiszor állított baltát a szívembe a sors, most meg jön egy ember, aki szarrá ver, elrabol, feltüzel, megaláz, és most azt mondja, hogy nem akart bántani? Akkor el se merem képzelni, hogy az milyen, amikor bántani akar valakit. Bár ha mindig így bántana, ahogy most, hát akkor mazochista leszek, az hóttzutyi. Aival valami nincs rendben. És most nem az iménti kijelentésére és eseményekre gondolok, hanem arra, hogy csúszik le az ágyon, majd egy tompa puffanással földet ér. Felemelem a fejem, és próbálok annyira az esés irányába fordulni, amire csak tudok, amikor észre veszem rajta, hogy elég komoly sérülései vannak.
- Aiiii! Valaki! Segítség! – ordítom és rángatom a kezem, de hiába. A bilincs és az ágy vasa is elég erős ahhoz, hogy alaposan lekorlátozzon a mozgásomba.
- Azt a kurva életbe azt a kurva életbe bele! – szitkozódok tovább, de ezzel nem segítek a helyzeten. Ha torokszakadtamból üvöltök, talán meghallja valaki. Remélem, nem a műhelyben tartózkodnak. Nem hiszem el, hogy ez történik velem. Végre valami jó is ér az életben, erre ennek se örülhetek maradéktalanul. 10 percnyi kitartó kiáltás után után végül hallom, hogy trappol fel valaki, és ront be az ajtón. Rent pillantom meg, aztán nem sokkal rá Markot mögötte. Ren lehajol Aihoz. Káromkodik egy sort, majd próbálkozik, hogy Ai-t felvegye, de ebben Mark hamar a segítségére kell.
- Ez nem normális! – mondja rosszallóan Ren.
Felfektetnék az ágyra, de jön a probléma személyemben, ugyanis én odavagyok bilincselve az ágyhoz, és Ren biztos neheztel rám még egy kicsit, amiért nem szívesen engedne el.
- Erre most nincs időnk, Ren… - szól Mark, mire ő bólint egyet, és végül megszabadít fogva tartó karperecemtől. Mark felfekteti végül Ait az ágyra. Gyorsan ellátják a sebeit, és bekötözik a sérült helyeken.
- Mi történt, Mark?
- Ahogy elnézem, Senntaro megszúrta oldalról. De szerencsére nem túl mély a vágás.
- Az lehet, de ha nem állítjuk el azonnal, akkor súlyosabbra fordulhat a helyzet.
- Segítek én is! – ajánlom fel. – Hozzatok kötszert – mondom, mire mozdulatlanul néznek rám, de főleg Ren. – Most mi van? – rivallok rájuk. – Csak nem gondoljátok, hogy olyan féreg vagyok, hogy elszökök ilyen helyzetbe? Siessetek már! – torkolom le Rent, mire kicsit szúrósan néz rám, de cselekszik. Én pedig benedvesítek egy törülközőt, és azzal törölgetem le és fertőtlenítem le a sebeit. Ekkor megérkezik Ren újra, és beköti a sérült részeket. Látszik, hogy nem először kellett rendbe hozni Ait. Istenem… Hogy tudott ilyen állapotban utánam eredni? Bele se merek gondolni, hogy mi van akkor, hogyha tovább tart az üldözés. Lehet a sors akarta így. Akárki is akarta így, lényeg, hogy nem lett semmi baj. Átértékeltem magamba pár dolgot. Én csak nézem, ahogy Ren teszi a dolgot. Én megtettem mindent, amit tudtam. Ren végez, majd felsóhajt.
- Jól van, meg fog maradni – szólal meg. – Na most megyek, van egy kis dolgom.
Azzal kimegy.
- Itt akarsz maradni vele? – kérdezi Mark.
- Ühüm – bólintom mire ő komolyan néz tovább engem. Magamhoz ölelem őt. Ennyire még nem vágytam férfira, mint most Markra.
- Mark… - nyüszörgöm ki neki. – Én azt hiszem szerelmes lettem.
Mark erre csak megsimogatja a hátam.
- Akkor én most magatokra hagylak – mosolyog rám.
Olyan furcsán csillan a szeme a szemüvege mögül. Hát most se volt valami szószátyár, de már megszoktam. Odaülök mellé az ágyra. Bőre teljesen fehér, majdnem mint egy vámpír. Elgondolkodva nézem és eszembe jut, hogy mi mindenen mentünk eddig keresztül. Mennyire működhetne egy olyan kapcsolat, amilyen a miénk? És miért gondolok ilyenekre? Tényleg szerelmes lettem, ahogy előbb Marknak mondtam? Felidézem újra a csókot, és kipirultan az alsó ajkamba harapok. Milyen szenvedélyes volt. Nem hittem volna, hogy ő tud ilyen is lenni azok után, ahogy bánt velem. De akkor miért viselkedett velem úgy? Olyan zavaros minden…
- Ai… - mondom ki halkan a nevét.
Mintha csak egy animében lennék, abban a pillanatban, amikor kimondom a nevét megmozdul. Egy kicsit nyöszörög, majd kinyitja a szemét. Teljesen kiveri őt a víz. Fel akar ülni, de én azonnal visszanyomom az ágyba.
- Hogy lehetsz ilyen hülye? Feküdj nyugodtan! – utasítom. Mit akarsz ilyen állapotban, te nagyon hülye?
- Erre most nincs idő… - hadarja – Keto még mindig vadászik ránk… - mondja határozottan, miközben a tenyerébe fogja az addig vállán nyugvó kezemet. Ren lép be ekkor.
- Jó reggelt Csipkerózsika! Végre újra köztünk. De mondd csak, tényleg ennyire elment az eszed? – lép be Ren.
- He?
- Sok vért vesztettél, nem lett volna egyszerűbb segítséget kérni? Ezer egy szerencséd, hogy nem túl mély a seb, hamar rendbe fogsz jönni – korholja le Ait, mire ő bocsánatkérően pislog.
- Keto még mindig vadászik ránk… Ki kell találnunk valamit, hogy hozzuk ezt rendbe, és hogy az öreg is megnyugodhasson – mondja rám nézve. Megint az öreg. Mitől nyugodna meg? Attól, ha engem látna, de attól meg én nem nyugodnék meg. – Ren légyszi hozz nekem valami lórugást, hogy fel tudjak kelni, most nem heverészhetek, Mark elmondta a fejleményeket?
- Igen – bólint Ren, azzal kimegy a szobábából és megint kettesbe maradunk.
Aial nézzük egymást. Még ilyen állapotban is gyönyörű. Sőt a sérülésektől talán még szexibb is egy kicsit. Hú ez beteg… Úgy odabújnék hozzá, de nem tudom tényleg mi váltotta ki azt a csókot. Lehet, hogy egy gyenge pillanata volt csak? Ami szerintem azért nem lehet gyakori egy ilyen lánynál.
- Megértem, ha össze vagy zavarodba – mondja Ai.
- Mondd csak… Mikor megcsókoltál… Ugye nem csak játszottál velem megint? - kérdezem tőle, és én lepődök meg a legjobban, hogy mennyire remegek belül. Gyomrom már vagy négy csomóban.
- Megbántam már, amit a bőrgyárban tettem – mondja – Egyszerűen gyáva voltam és menekültem a saját érzéseim elől. Azt akartam, hogy megutálj, mert így úgy véltem, könnyebb lesz nekem is. De amikor megláttam az arcod akkor és most is… Az rögtön tudasította bennem, hogy milyen rossz lépés is volt ez.
Nem tudom, hogy ez még mindig a játék része e vagy sem, de ez engem még nemigen nyugtatott meg. Mi van, ha ez is a játékának a része? Nem tudok tiszta fejjel gondolkodni ilyen nyomás alatt. A bőrömre is vadásznak, és Ai-al sincs könnyebb dolgom. Egyik pillanatban a falhoz nyomjuk egymást, aztán meg tessék. Bár azt elismerem, hogy a hangulat sokkal meghittebb most, mint a bőrgyárban volt. Ha nem is őszinte hozzám most se, kiélvezem minden pillanatát akkor is. Közelebb hajolok hozzá, és én simogatom meg az arcát.
- Valójában nem egészen előletek akartam elszökni – mondom én is őszinteségi rohamomban. – Valójában Ketoval akartam szembe szállni, hogy megtoroljam mindazt, amit elszenvedtem miatta… Csak te utánam jöttél… De legbelül én is tudtam, hogy nem előled menekültem. A fenébe is – vigyorodok el zavartan – Még úgy jön ki, hogy te mentettél meg előle engem. Még a végzetembe rohantam volna. És akkor most… akkor most … - mondom, de nem bírom magamba tartani és fölé hajolok. Ajkaim már nagyon közel vannak az övéihez, amikor egy furcsa égető érzést érzek a hátamon. Azt mondják, az ember, megérzi, ha sokáig figyelik. Hát én most határozottan ezt érzem, és nagyon idegesít, és összeráncolom dühösen a szemöldökömet, és mérgesen hunyom le a szemeim. Ai nem tudja először mire vélni a dolgot, de mikor hátra fordítom a fejem, már leesik neki is. Mint két rossz gyerek, Ren és Mark úgy les be az ajtón. Mióta figyelnek minket?
- TI meg mit bámultok?! – rivallok rájuk dühösen, majd az ajtó felé veszem az irányt, de sürgősen eltűnnek onnan. Mark mint valami rossz gyerek úgy szalad lefelé a lépcsőn és cinkosan kuncog Renre.
- HOZZATOK VALAMIT AI-NAK!!! – kiáltom utánuk – Meg nekem is jól esne pár korty valami.
- Nemrég nyakaltál be egy fél üveg rumot, te csak hallgass! – kiált vissza Ren.
- Az igaz, de attól még jól esne! – mondom neki, majd visszatérek Aihoz.
- Ne erőltesd meg magad… - mondom neki szeliden. Majd folytatom – Nos, őszintén be kell látnom, hogy tényleg össze kell fognunk. Nem tudom mennyire bízhatok benned, de valamiért úgy érzem segítenem kell neked, hogy rendezd az öreggel a viszonyod. Csak ez úgy lehetséges, ha engem bedarál, és téged is újra visszafogadna a Yakuza.
- Valójában nem vagyok Yakuza… - szólal meg Ai, mire ledöbbenek.
- Hogy mondod?
- Ahogy hallottad – válaszolja, de hangjában nem érzek rosszindulatot. – Engem az öreg befogadott, miután elég kemény megpróbáltatásokon mentem keresztül. Mintha nem lett volna elég, hogy megölték a családom.
Egyik döbbenet ér a másik után.
- Neked is lemészárolták?! – kérdem döbbenten.
- Igen… Én azért úsztam meg, mert esténként a tetőn ültem, és a csillagokat néztem. Ez aznap este se volt másképp. Be akartam avatkozni, de megcsúsztam a tetőn, és… - mondja egy-két könnycseppel a szemében, mire a mellkasomhoz ölelem a fejét, és megsimogatom azt.
- Sajnálom… - mondom neki halkan.
- Egyszer bosszút fogok állni rajtuk! – sziszegi ki Ai.
- Kik tehették? – kérdezem tőle.
- Sajnos nem tudom.
- Nem lennék meglepve, ha Keto tette volna.
- Kizárt… - mosolyodik el Ai. – Akármilyen rohadék, de akkor még nem ismertem az öreget, szóval semmi oka nem volt rá, hogy ilyet tegyen.
- A családod attól még ismerhette őt…
- Az öreg azt már biztos említette volna, ha ismerték volna. Mondd csak… te hogy kerültél kapcsolatba Ketoval.
- Nagyon nehéz volt itt újra kezdenem az életem Japánban, miután elvesztettem a családom. Vettem egy Suprát, és versenyezni kezdtem. Viszont nem volt munkám, és senkit nem ismertem. Mindezek mellett fiatal és elveszett. Keto pedig pont az ilyen emberekre vadászott és becserkészett engem is. Táncolnom kellett neki és a kuncsaftoknak – magyarázom, miközben látom, hogy Ai szeme elkerekedik. – Mindenféle kanos kattant vén cégvezető és igazgató jött csorgatni rajtam a nyálát. Egyre elkeseredettebb lettem ettől. Néha jött egy-két lány is, akiknek élvezettel csináltam, amit kellett csinálnom. Ezzel párhuzamosan versenyeztem. Ekkor ismertem meg Markot is, aki eljött aztán abba a klubba, ahol nekem táncolnom kellett. Én voltam a legjobban meglepődve, hogy férfinak is szívesen táncolok. Aztán Ketonak is kellett ráznom magam, miközben folyamatosan lehúzott engem. Egyik táncoslánnyal közelebb kerültünk egymáshoz, és elhatároztuk, hogy együtt kijutunk innen. Az előtt nem láttam őt, és meglepődtem, hogy ilyen hamar összecsiszolódtunk. Olyan fiatal és naív voltam, hogy nem vettem észre a jeleket, hogy végig Keto keze alá dolgozik. Még le is feküdt velem, hogy még csak véletlenül se fogjak gyanút. Folyamatosan jelentette Ketonak, hogy mit teszek, és hogy arra próbáltam fényt deríteni, hogy milyen számlaszámra gyűjti a pénzt. El akartam venni csak, ami az enyém. Keto természetesen rájött erre, és ezt nagyon csúnyán megtorolta. Letépte rólam a ruháim, és mesztelenre vetkőztetett. Megkötözte a kezeim, és a számba tette a farkát. Legsújtóbb az volt az egészben, hogy mindezt Keira előtt tette. Az a rohadt kis szőke hajú ribanc! Hangosan röhögött, és én ott térdeltem előtte teljesen megalázva. A combomat is összekötötte a lábszárámmal, hogy még kiszolgáltatottabban térdeljek előtte.
- A rohadt szemétláda… - szorult ökölbe Ai keze.
- Ezzel még nincs vége. Megmondta, hogy innentől fogva most már szexelnem is kell a partenereimmel. De előtte azt mondta, hogy lássuk mit tudok.
Ai szótlan döbbenettel hallgat, egyszerűen nem hiszi el szerintem, hogy ez történik.
- Már felkészültem a legrosszabbra nyertem egyet, amikor megszólal a telefon. Nagyon mérges volt, de nem volt mit tennie, mennie kellett, mert az öreged hívta őt. Ha jól sejtettem, mert nemigen mert ellenkezni még annak ellenére sem, hogy majd felrobbant a méregtől. Így ott maradtam Kettesben Keirával. Ki akarta használni a helyzetet, de sikerült eloldoznom magam, és leütöttem őt. Aztán elvettem a ruháit.
- És mit csináltál utána?
Ekkor szélesen elvigyorodok.
- Keto székjéhez kötöztem, bekötöttem a száját és méltóképp elköszöntem tőle. Beleültem az ölébe és elmondtam neki, hogy milyen hülye volt, hogy így átbaszott engem. Még megspékeltem annyival, hogy pedig biztos szép pár lehettünk volna. Hahaha! Látnod kellett volna, majd felrobbant a méregtől! Aztán otthagytam.
Ai ekkor elég nagy szemekkel néz rám, mire én csak pajkosan kuncogok egyet, az ujjam az ajkam elé téve.
Aztán elmeséltem neki, hogy felkerestem Markot, és azonnal hozzá rohantam, és aztán minden rendben volt.
- Az a szemét Keto... El kell minél hamarabb kapni, mielőtt ő teszi ezt meg.
- Ai… neked most pihenned kell… - suttogom az ajkaira lehelve.
- Nem várhatunk. Keto egyre jobban akar minket.
- Én pedig téged akarlak! – suttogom a fülébe, és oldalát a ruhája alatt kezdem el simogatni. Keira után félek újra megbízni bárkiben is, és ezt atlán Ai is megérti. De nem tudom kontrollálni magam és egyre közelebb hajolok az ajkaihoz.
- Ne verj át… kérlek… - suttogom neki behunyt szemmel és megcsókolom, amit ő viszonoz. Felmászok rá és elkezd a csípőm mozogni rajta, majd apró, lassú körkörös mozdulatokat jár a testem. Érzem, hogy Ai kezdi elveszteni a fejét. Ám, hirtelen meghallom, ahogy nyílik az ajtó, mire én úgy megijedek, hogy leesek az ágyról. Ren jelenik meg az ajtóban, Ai pedig felnevet.
- Mondd, Yumi! Ez ilyen becsípődés nálad, hogy leesel az ágyról? – mondja nevetve, majd Ren odaad neki valami löttyöt.
- Ezt idd meg, ettől hamarosan jobban leszel.
- Ren, szeretnék beszélni veled – mondom neki.
- Jól van menjünk, most Ainak kicsit pihennie kell. Hamarosan jobban leszel – mosolyog a rossz állapotban lévő lányra, majd mindketten kimegyünk. Én még hátra nézek mielőtt becsukom az ajtót, majd lehajtott fejjel becsukom. Lelkiismeret furdallásom van, amiért közrejátszottam abban, hogy Ai még rosszabbul lett.
- Nézd, Ren… - kezdek bele – Sajnálom a kocsit, és amiért Ai miattam még rosszabb állapotba került.
- A kocsi miatt ne aggódj, azt kikupálom. De ne akarj többet elszökni. Ami meg Ait illeti. Hát nem úgy tűnt a látottak alapján, hogy neheztelne rád.
- Biztos lázas. Ha jobban lesz, majd megint játszadozik csak velem – mondom durcásan és szomorúan.
- Azért nem ilyen kegyetlen Ai – mondja Ren megnyugtatóan. – Csak bízz benne.
- Még nem tudok teljesen. Annyira össze vagyok zavarva most.
- Tudom – mondja és egész közel jön hozzám. Ebbe meg mi ütött? Egész elvörösödök. Megjelenik Mark is mögöttünk.
- Azt hiszem, hamarosan akcióba kell lendülnünk! – veti fel Mark, Ren pedig elvörösödik, majd felé fordul.
- Khm… Igen igen, de előbb meg kell várnunk, amíg Ai jobban lesz. Utána megbeszéljük a további teendőket. Itt biztonságban vagyunk, mert ezt a helyet csak én és Ai ismerte eddig. Meg most ti ketten, aminek személy szerint nemigen örül most még.
- Biztosítom róla, hogy nem fogja megbánni – mosolyodok el magabiztosan. Majd hagyom, hogy mindketten elmenjenek a szerelő csarnokba. Én bizonytalanul nézek Ren után. Mi volt ez az előbbi? Majd végül egy fél perc késéssel én is utánuk megyek.
Szerkesztve Nakamura_Sheeny által @ 2013. 09. 23. 22:08:16
|
|
