- Engedj el, Mark! - mondom dühösen.

- Hülye vagy, mint mindig - provokál tovább, Ren.

- A te fejed lesz az, ami hülyére lesz verve! - õrjöngök tovább, majd Ai ránk szól.

- Fejezzétek be!

- Mi ez az egész, Ai! Figyeltettél Rennel talán??? Nem bízol bennem?!

Kérdem megszeppenten.

- Nem errõl van szó. Itt most arról van szó, hogy egybe tartsam a családot.

- Azt Ren mellett lehetetlen. El akar marni mellõled, de rábasztál hülyegyerek, mert én ugyan nem fogom Ait itthagyni.

- Te tiszta hülye vagy! Ki mondta, hogy el akarlak marni? Elmarod te saját magad azzal, hogy másokkal találkozgatsz. Mindig csak bajt hozol ránk!

- Mondtam már, hogy nem találkozgatok senkivel! Az a lány egyszerûen csak megjelent és egybõl rám akart telepedni!

- Hogy került oda az a lány? - kérdezi nyugodtan Ai.

- Ai menjünk haza inkább, és ezt beszéjük meg ott.

- A kérdésre válaszolj légy szíves - szól hozzám rezzenéstelen arccal.

- Már… már te se bízol bennem? Ren teledumálta a fejed minden szarsággal igaz? Engedj el, Mark! Engedj el most kettébaszom!!

- Azt hiszed ezzel minden megoldanál? – heccel Ren. – Kevés lennél te ahhoz.

- Gyere játszuk le, hátha befogod végre egyszer a pofádat!

- Ne neked álljon még feljebb, mikor eddig csak kárt okoztál nekem!

- Ha nagyon akarod tudni, Mark bajban volt, ugyan mivel mentem volna oda?

- Te érdekes módon mindig találtál valami okot arra, hogy elkösd a kocsimat.

- Most már nem vagyok rászorulva a szaros S13-asodra, van saját kocsim!

- Lehet majd azt is összetörni…

- Fúúú te… a pofádat fogom összetörni mindjárt.

- Utoljára kérdem meg… Hogy került oda az a lány.

- Én egy étteremben boroztam és egyszercsak odaült a szemközti helyre.

- Biztos teljesen véletlenül – jegyzi meg Ren, mire Ai megcsóválja a fejét.

- Ejj, ez így nem fog menni… vigyél haza Mark.

- Ai… szólalok meg… miért… miért teszed ezt velem?

Szótlanul megyünk haza, én megpróbáltam. Valahogy máshogy kell ezt a helyzetet megoldani. Hazaérve felmegyek a szobámba, és meghagyom a többieknek, hogy beszédem van Yumival, küldjék fel, ha megjött.

Nem is kell sokáig várnom, és megjelenik az ajtóban. Szólnék épp, mikor is megelõz, hát hallgatom.

- Mielõtt bármit mondanál, kérlek hallgass meg - biccentek, hogy ne fogja vissza magát.

- Sose gondolkodtam azon, hogy helyes e vagy helytelen, amit csinálok.

- Azt észre vettem - válaszolok.

- Ai, kérlek.

- Bocsánat, hallgatlak … - mondom.

- Igazából nem igazán érdekel most se. Számomra megszûnt a jó és a rossz, a gonosz és a kedves. Számomra csak egy dolog létezik, amióta elvették a családom és ez az egy dolog motivál engem azóta is… hogy soha ne engedjem meg újra, hogy elvegyék azt, ami az enyém. De te aztán visszaadtál valamit, amit már nagyon régóta kiöltek belõlem, de lehet, hogy ez most feltámad bennem. Család… amikor ezt a szót mondod, mindig eszembe jut, milyen érzés volt tartozni valahová, ahol tudod, hogy nem bántanak, ahol tudod, hogy nem lehet semmi baj, ahol tudod, hogy egy burok van körülötted és a világ undorító dolgai csupán egy rémtörténet, amelyet anyámék mesélnek nekem. Számomra ezt jelenti tartozni valahová. Én úgy érzem hozzád tartozom… - közelebb megyek hozzá és mélyen a szemébe nézek. - Az enyém vagy Ai és nem hagyom, hogy elvegyenek tõlem. És én is a tied vagyok… kérlek… kérlek ne mondj le rólam újra, Ai…

Kopognak. Tekintetem az ajtóra irányul, de úgy is érzem Yumiból kirobbani készülõ feszültséget.

- Gyere - szólok az ajtó elõtt némán várakozó emberemnek, mire egy frusztrált fújtatást kapok szerelmemtõl.

- Ai, egy teherautó várakozik a kapunál és engedélyt kér a behajtásra - térdelve és fejet lehajtva beszél.

- És ebben mi olyan érdekes? - nézek rá érdeklõdve, de hangom semleges marad.

- A szállítmány Yuminak érkezett, a szállítólevélben feltüntetve, hogy a plató teli van vörös rózsával - összébb húzom a szemöldököm, és Yumi felé pillantok. Értetlenül néz rám és széttárja a kezeit.

- Ki a feladó? - hangom még mindig hideg és semleges.

- Az üzenetben ennyi áll csak: gyönyörû szerelmemnek a szép éjszakáért, Nina.

- Köszönöm, a kocsit engedjétek be és vizsgáljátok át, derítsétek ki honnan és ki adta fel - bocsájtom el a hírvivõt.

- Megölöm ezt az elmeháborodott picsát! Ai, semmi közöm ahhoz amit a levélben írt, sosem csalnálak meg - bólintok, de nem szólok. Hiszek neki, de ezúttal túl messzire ment az a cafka. Nem engedem, hogy bármi ostobaságot csináljon, leültetem az ágyra.

- Nyugodj meg, semmi esélye ennek a senkiházinak, felejtsd le. Ha pedig mégis összefutsz vele valahol nézd levegõnek. Jó? - nézek rá szigorúan miközben mellette ülök és fogom a kezeit. Száját rágcsálja idegességében, de szó nélkül bólint, okos kislány. Félmosolyra húzom a számat és megcirógatom az arcát.

- - Rád fog férni egy kis kikapcsolódás. Ez ma jött neked címezve - adom át neki a nagy derbi selejtezõ hétvégéjére szóló meghívót. Kibontja, majd szemei csillogással telnek meg, felpattan ültébõl és szélesen vigyorog.

- Ezaz! - ugrik fel, majd ahogy rám pillant lelohad a lelkesedése, lélektükreibe szomorúság költözik.

- Ezt most nélkülem rendezik meg - huppan le ismét.

- Ne butáskodj! Errõl álmodoztál! Nem hagyhatod ki - próbálok lelket önteni belé. Jó lenne ha távol kerülne az õrültek házától és kikapcsolódna, kikerülne a kalickából.

- De én veled ábrándoztam - hajtja le a fejét. Tenyerembe fektetem az arcát és felemelem a fejét, hogy a szemeibe tudjak nézni.

- Menj és élvezd. Én veled leszek elválaszthatatlanul - jobb tenyerem a szívéhez csúsztatom - itt õrzöl és viszel mindenhová.

Nyakamba veti magát és szorosan átölel. Viszonzom a gesztust, hozzábújok és élvezem a közelségét. Mikor kibontakozik a karjaimból megcsókol.

- Köszönöm. Nem okozok csalódást. Elhozom neked a kupát. Nem tud legyõzni senki sem! - tér vissza a lelkesedése.

- Szólj Marknak és készüljetek össze. Hosszú út áll elõttetek mire odaértek - simogatom meg az arcát.

- Két nap csak, bár nekem elég másfél is - húzza ki magát magabiztosan.

- Azért vigyázz magadra - nézek rá komolyan. Azt már csak magamban jegyzem meg, hogy kerülje a bajt, hisz a baj úgyis megtalálja.

- Szeretlek Ai - szenvedélyesen és érzelmekkel teli csókban forrunk össze.

- Én is szeretlek Yumi - válaszolom neki miután újra levegõhöz jutok.

- Büszke leszel rám - áll fel és az ajtóból visszafordulva mondja magabiztosan. Bólintással és mosollyal felelek. Amint becsukódik az ajtóm komollyá válik az arcom. erõsödnöm kell még. Beszedem az elõírt erõsítõket és lemegyek az edzõterembe. Tudom, hogy Yumi elfoglalja magát, más meg nem mer zavarni. Ren tudja, hogy már jópár napja újra edzek. Erõsebb és gyorsabb lettem, mint a sebem óta, de még mindig kevés, hamar elfáradok és csuklom össze. De van két napom, hogy ezen túl legyek. És meg is teszem. Ren már összekészített és elintézett mindent. Repülõvel pár óra alatt ott leszünk, a kocsi is egyedi gyártás, a nevezési név is megfelelõ. Nem fogja tudni senki, hogy én vagyok a volánnál. Bár én kaptam a meghívót, de tartoznak nekem. Nem akarom ,hogy bárki tudja, hogy ott vagyok. A munkám apám veszi át erre az idõre, így ezért sem kell aggódnom. Az edzésre kell csak koncentrálnom, de arra teljes erõbedobással. Yumi remélem megbocsájt ezért a húzásomért. De muszáj megnéznem közelebbrõl ezt a túlbuzgó õrültet.

Pár óra intenzív testmozgás után nyugodtan állok a zuhany alatt a falnak támaszkodva, fejemet a vízsugár alá tartva. Élvezem, ahogy a hûvös cseppek peregnek a bõrömön, megkínzott izmaim szikrázását nyugtatják. Már nem kell sok és visszatérhetek, épp idõben, mert ezzel a Ninával még komoly gondol lesznek, érzem. Gondolataimból puha érintések és az oldalamat, jobban mondva a vörös hegemet érintõ lágy csókok rántanak ki. Önkéntelenül apró, elfojtott sóhaj szakad fel belõlem. Yumi érintéseire jólesõen megborzongok, a vérem pezsegni kezd. Veszett mód hiányzik a közelsége, ölelése. Mintha a gondolataimban olvasná simul hozzám és ölel át. Aprón felszikrázik a bõrünk, ahogy egymáshoz simul. Gyengéden simogat, apró csókjaival borítja nyakam, arcom és vállam. Lassan megfordulok, hogy ajkaink is találkozhassanak. Érzem szenvedélyét, érzem olthatatlan és visszafogott vágyát, de mégis gyengéd és féltõ. Nem kapkod, nem követel, vadságát sosem tapasztalt módon megszelídítve lágyan ringat a vágy tengerén. Testem szinte izzik az epekedéstõl, szívem hevesen veri a csontketrecét. Szembefordulok vele és viszonzom gyengédségét. Eddig máshogy fejeztük ki, zabolátlanul szerettük egymást. Most ezt a szelídséggel juttatjuk egymás tudtára. Szerelemtõl lángoló tekintettel veszünk el egymás lélektükreiben, szaval nélkül is értjük egymás rezdüléseit. Jó ideje nem voltunk ennyire közel egymáshoz, élvezem minden pillanatát, ahogy lassú táncunk egyre hevít. Célzott érintéseink a már ismert és annyira vágyott testen elérik hatásaik. Egymás nyakába temetjük arcunk, levegõvételeink egyre szakaszosabbak és kapkodóbbak. Lassú, de mindent elsöprõ lávafolyamként kebelez be mind a kettõnket a csúcsrajutás. Remegünk egymás karjaiban, ölelve és védve a másikat és az odaadás csodálatos mámorát. Yumira támaszkodom, próbálom nyugtatni felajzott testem.

- Szeretlek Ai. Senki más nem kell nekem csak te. Te vagy az életem - néz komolyan a szemeimbe miközben magához közel húzva tart. Tudom és érzem, hogy minden szavát komolyan gondolja.

- Én is szeretlek Yumi - ölelem át és vonom közelebb, majd megcsókolom. Hagyom had szaladjanak a percek, minden így töltött idõt ki akarok élvezni amennyire csak lehet. De mégis én vagyok, aki megtöri ezt a pillanatot. Elzárom a csapot és kilépek ölelõ karjai közül. Megtörölközöm és felöltözök. Õ is követi a példámat.

- Mikor indultok? - teszem fel a nagy kérdést.

- Már két órája úton vagyunk. De nem bírtam neked ellenállni, mikor megláttalak meztelenül - kajánul vigyorog, amit félmosollyal viszonzok.

- Nem bánom - vigyorgok elégedetten.

- Mark viszont már rám csipogott, mennem kell - komorul el.

- Vigyázz magadra és ne csinálj semmi ostobaságot - adok neki egy csókot, majd ellépek az ajtóból és némán figyelem, ahogy bólintás után elindul.

Ne aggódj Yumi, vigyázok rád, még ha nem is fogsz tudni róla. Az ablakhoz lépek, látom ahogy kifarolnak a kapun és már falják is a métereket.

- Biztos vagy ebben? - lép mellém Ren.

- Biztos. Minden legyen meg mire indulunk. Van másfél napunk, használjuk okosan - nézek rá eltökélten. Vállamra teszi a kezét és bólint, majd elindul útjára, ahogy én is az enyémre. Egész nap edzések és kondícióerõsítõk. Bírnom kell a hétvégét, feszített tempó lesz.

Indulásra is sor kerül, innen már tényleg nincs visszaút. Ren-nel ahogy meglátjuk egymást leesik az állunk. Sosem láttuk még így egymást. Fekete hajjal, ami más formájú is mint szokott.

- Ámulatba ejtõek vagyunk - nevetünk fel egyszerre.

- Az tuti, na de vágjunk bele - átölelem a nyakánál és vonom a repülõ felé.

Fél órával a tervezettnél korábban érünk a helyszínre. Jobban mondva attól kicsit távolabb, kényelmes kilómáterre a kíváncsi tekintetek elõl, de kellõ rálátást hagyva magunknak. Már mindenki itt van, aki számít. Valahogy nem lepõdök meg, hogy Nina is itt van. Teszi magát rendesen, bár még nincs Yumi közelében. Viszont egy felettébb érdekes versenyzõ is jelen van. Megfagyasztja a körülötte állókat dermesztõ kisugárzásával. Õ lesz Sunako, hallottam már róla, jó kis verseny lesz ez. Már most forrni kezd a vérem. Elkezdõdnek a versenyek, bár az elejére rajták a selejtesebbeket. Gyorsan ki is potyog a nagyja, pedig csak egy - egyes körversenyek vannak. Könnyû pálya, de valakinek ez is nagy falat. Már kezd sötétedni, mikor Yumi kerül sorra. Nincs sok esélyük ellen, ezt meg kell hagyni. Jól bánik az új kocsijával. Sunkao is lealázza az ellenfeleit, bár õ jeges eleganciával teszi, Yumi szokásosan hergeli a tömeget. Nina csorgatja is a nyálát és tapizná is. Egyik részem már menne is betörni a fejét, de a reálisabb énem lehurrogja. Csak figyelem a jelenetet. Yumival sem járt épp jobban a csaj. Hallani sajnos nem hallom, de a testbeszéd eléggé sokatmondó. Mark segítsége nélkül Nina jópár zúzódással lenne gazdagabb. Az õrült csirke most jön, meglepõ módon jobb, mint vártam és leveri ellenfeleit. Gyõzelme után ingatja magát Yuminak. Nem tudom ennek a csajnak mibõl van az egója, de eléggé törhetetlen. De nem bámészkodok tovább. Én vagyok az utolsó versenyzõ ma, ahogy azt akartam is, sötétben. Felveszem passzos bõr kezeslábasom, ami fekete bõrként feszül rám, majd az éjfekete bukót is. Direkt kint felejtek pár kósza tincsecskét a sisak alól, lehúzott ablakkal repesztek az indulási helyre. A rajthoz farolva, kavicsokat szórva és porfelhõvel érkezem, egyszóval hatásos belépõvel. Kipillantok a tömegre és a versenyzõkre. Többen összehúzott szemmel vizslatnak engem, és a kocsimat is. Bár ezt nem is csodálom, elég impozáns látványt nyújtunk. Sötét ezüst metál, nikkelezett, fekete fújásokkal tarkított, igazi morgós és harapós hangú felspécizett lovacska. Egy egyedi Ford Mustáng. Rálépek a gázra kétszer, hogy a doromboló fenevad megmutathassa a hangját. Yumi megbabonázva figyel, látom ,hogy már épp megindulna mikor odaér az ellenfelem.

- Akuma - mutat felém - és Pietro. Tisztességes küzdelmet - emeli fel a zászló és indít minket a mókamester.

Ellenfelem tövig nyomja és a hátsóját elsodorva indít. Én ennél nyugodtabban indulok, tudom, hogy a szerencsétlennek esélye sincs ellenem. Sunako kimért mozdulatait utánzom, kihasználva az ellenfelem vonzását, majd én is rálépek a gázra. Mintha állna úgy hagyom magam mögött. Ren rendesen felpiszkálta a szörnyet. Nem hiába õ a világ egyik legjobb szerelõje. A többi nekem szánt falatokat lenyomom gyorsan. Célba éréskor befarolok és beterítem direkt a közönséget és a versenytársakat is. Mosolygok, nagyon is jól érzem magam, bár ezt õk nem láthatják. Megpörgetem a gépet párszor, majd a porfelhõben eltûnök.

Bázisomra visszaérve Ren a nyakamba ugrik.

- Remekül csináltad! Rád sem lehetett ismerni! - örvendezik. Vigyorogva fogadom a dicséretét. Mára ennyi volt a verseny. Holnap jönnek a középdöntõk, a legjobb hat jut tovább. Lent hatalmas buli kerekedik, mindenki ünnepel és iszik. Ki a gyõzelmére, ki a vereségére iszik, de a lényeg az ivás és a fülledt erotika. Yumi tombol középen várható mód, nyelek egy nagyobbat. Kivárok, míg mindenki kellõen ittas és lemegyek közéjük, bukóban. Sokan hátba veregetnek gratulálnak, még Nina is odapofátlankodik. Yumi mintha megérezne fordul felém és el is indul.

- Remek voltál.. hukk.. miss titokzatos. Táncolunk? - néz rám igézõen.

- Te sem voltál rossz. Inkább kihagynám, még a végén teljesen leveszlek a lábadról - húzom, a hangtorzítóm szépen mûködik. Yumi tekeregni kezd körülöttem, de nem úgy ahogy igazából tud. Tisztában vagyok vele, hogy csak játszik.

- Ezzel már elkéstél szépség - néz rám leplezetlen kacérsággal.

- Már az enyém, jobb ha lekopsz - lök meg Nina oldalról és áll szembe velem, Yumi és közém.

- Harcias valaki, de én mást hallottam - nézek rá, bár õ csak saját magát látja a sisakom rostélyán.

- Rosszul hallottad, õ az enyém - húzza ki magát.

- Sosem leszek a tiéd, te õrült vagy! Ai-hoz sosem érhetsz fel - hallatja a hangját szerelmem is. És meg is indul a tömegverekedés. Szétszedem Yumit és Ninát, Yumit hátrébb lököm, majd jópár ütést beviszek a trónbitorlónak. De többre nincs idõm. A biztosnágiak értik a dolguk. Kiszúrom Markot és mint egy véletlen a karjaiba taszítom Yumit, majd eltûnök a forgatagban.

- Ryaaaaaaan! – kiáltok fel örömömben és szorosan magamhoz ölelem és babusgatom, amit õ mély dorombolással viszonoz.

Na most már tényleg teljes a csapat. Na persze kérdés, hogy ez a csapat meddig képes egyben maradni. Már csak Ren miatt is. Úgy vettem észre, hogy a kezdetektõl fogva nem szimpatizál velem. Persze ha belegondolok, lehet, én se díjaznám túlzottan, ha egy bekattant részeg bánatos szerelmes kötözne meg és fegyverrel hadonászna elõttem, de ebbõl levonhatja Ren is és Ai is, hogy egy latint nem érdemes felbaszni. Tényleg a részegségrõl jut eszembe, jól esne egy pohár whisky. Vagy valami más. Bármi, csak alkoholtartalmú legyen. Körülnézek a szobában, de sajnos kutatásaim nem igazán vezetnek eredményre. Egyedüli forrásként csak a csapvíz szolgál. Azaz, már csak egy darab kenyér hiányzik, és akkor elmondhatom, hogy kenyéren és vízen élek egy luxusbörtönben. Na jó, most ez is megteszi, hogy csillapítsa rekedtre száradt torkomat. Mohón falomm a hideg forrást a csapból, majd lemosom az arcomat, végül tükörbe. Ejj de jól nézel ki Yumi. Mint egy román traktor reggel hatkor... felborulva. Totálkárosra törve... bontás után.

Innen viszont már csak felfele vezethet az út. Csak ne a nyakam köré tekert kötéllel. Kinyílik az ajtó, ahol Mark lép be.

Egy darabig csak nézem azt a hülye baseball sapkás fejét, majd szó nélkül megölelem.

- Te szabadulómûvész védõangyal… - mondom halkan neki.

-  Most már Ai a te védõangyalod… - válaszolja, de van benne valami szomorú felhang.

- Nem igazán kedveled õt igaz?

- Az túlzás, de nem felejtettem még mindig el, amit tett veled.

- Minden rendezõdni fog közöttünk Mark. Csak adj neki még egy kis idõt.

- Ren? – váltok témát.

- Elment valahova… - feleli

- Jobb is… még lehet, hogy meggondolom magam õt illetõen.

- Ne foglalkozz vele - próbál Mark megnyugtatni. Hajj, hányszor próbálkozott már ezzel, de tudhatná, hogy az ilyen jellegû kísérletek rendre kudarcba fulladnak.

- Ne akarjon keresztbe tenni nekünk, mert nagyon megbánja

- Nem fog… - simogatja tovább a fejemet.

Túlzás azt mondanom, hogy Ai hiányát Mark pótolja, de kétségtelenül megnyugtató az ölelése.

- Megnézem, hogy van Ai - mondom a szemébe nézve.

- Ai most pihen - feleli Mark. - Mutatok viszont valamit, aminek biztosan örülni fogsz - mosolyog rám sokat sejtetõen.

- Mark, én tudod, hogy nem… - bagatelizálom el a dolgot.

- Nagyon hülye vagy, Yumi! Nem arra a gondoltam! - neveti el magát Mark is. - Inkább gyere és kövess - folytatja Mark az ajtó fele sétálva.

Izgatottan vonulok végig a folyosón, amíg nem kötünk ki annál a nagy teremnél, ahol Ai nemrég még Ketoval vívott harcot. Itt Mark elfordul balra, ahol egy kis ajtót kinyitva egy udvarra jutunk ki. Szép nagy füves rész borítja. Jobb kéz fele mindenféle ráccsal elkerített területeket fedezek fel, bal kéz fele egy kis kikövezett rész, amit egy kis kõkerítés övez, oszlopokkal, végig fedve az utat. Ezen kis köves részen végighaladva bal kéz fele elhúzható ajtajú szobák vannak. Gondolom valami edzõtermek lehetnek vagy kis étkezõk vagy szimplán hagyományos szobák. Bekukkantanék ide, hogy miket rejthetnek ezek a kis „szobácskák”. De ezen érdeklõdésemet még jobban legyõzi az a kíváncsiság, amely Mark követéséért felel. A legutolsó ajtó az egy kis liftajtó. Ezen megnyom egy gombot és néhány másodpercnyi várakozás után egy kis takaros liftkabinba léphetünk be, szembe tükörrel. Nos néhány fentebb említett ok miatt inkább gyorsan megfordulok és inkább izgatottan toporogva várok, hogy hova a fenébe vezet engem ez a jóember.

- Aranyos az arcod ilyenkor - mosolyodik el.

- De mi van már? - kérdem tõle.

- Nem kell sokat várnod és kiderül.

Ezután a mondat után néhány másodperccel kitárul az ajtó. Az autópornó teljesen új értelmezést nyert itt nálam. Ez egy autótenger konkrétan, amibe minden további nélkül fulladok bele önként és dalolva. Libabõrösen sétálok végig a szebbnél szebb autócsodákon. Igazi ritkaságok is akadnak köztük. Úgy látszik, Ai szeret néha felvágni.

- Azt mondta Ai nekem, hogy válassz egyet közülük - szólal meg Mark mögöttem. Döbbenten fordulok meg.

- Akármelyiket?

Mark mosolyogva szótlanul bólint egyet.

Ekkor úgy futok végig a középsõ soron, mint egy mohó kisgyerek a csokis soron a boltban. Mert bizony egy furcsa hasonlattal ezek igazi nyalánkságok. Ferrari 458 Italia, Bentley Conintental, Bugatti Veyron, LaFerrari, Mazda RX-7, Toyota Supra, Aston Martin csakhogy néhány neveset említsek. A bõség zavarában szenvedek egészen addig a pillanatig, amíg nem látom meg az õt. Az autót, amitõl a szívem nagyobbat ütött. Az autó, ami eddig álmaimban létezett és most fizikai valójában áll ott elõttem a gyárilag több mint 700 lóerõs csoda. Most az enyém lehet. Enyém, Mandano Yumié. Tátott szájjal szótlanul járom körbe. Bal oldalán hátul dõlt betûstílussal virít büszkén rajta a fekete „SRT” felirat a neonnarancs kasztnin. Bekukkantok az ablakon keresztül a mûszerfalhoz.

- Õ kell nekem! - vágom rá határozottan.

- Amirõl mindig is álmodtál … - realizálja Mark a választásomat.

- Na? Mit szólsz, milyen csajom van! Csak úgy odaadja nekem az egyik kocsiját! Na? Még mindig pörölsz rá?

- Az nem Ai kocsija… hanem mostantól már a tied - hagyja megválaszolatlanul az amúgy is költõi kérdésemet a szemüveges. Teljesen megbabonázva simítom végig a motorháztetõt, ahogy sétálok az autó mellett.

- Még a végén Ai féltékeny lesz rá, hogy többet fogod simogatni, mint õt - csipkelõdik Mark.

Elõször õszintén nevetek mióta a megrázkódtatásokon túl vagyok. Kicsit nehéz elhinnem, hogy egyenesbe fognak jönni a dolgok. Szkeptikusságomat az idõ igazolja. Teltek-múltak a napok, sõt lassan már hetek, és bármennyire is kiteszek magamért, Ren nem tudja megállni, hogy ne engedjen el egy megjegyzést rám. Próbálok inkább Ai-al foglalkozni, aki már nincs ugyan ágyhoz kötve, de ettõl függetlenül rengeteget pihen, hogy mihamarabb vissza tudja nyerni az erejét. Ez a cél számomra is mindennél fontosabb, úgyhogy ahelyett, hogy pofán basznám Rent a tálcával a beszólásai miatt, inkább reggelit viszek fel szerelmemnek rajta. Gyönyörû lakozott fakorlátos lépcsõn vezet fel az utam a szent lakba, amely a mi szobánkat jelképezi. Az egyetlen hely, ami menedéket nyújt számomra minden elõl. A sötét bordó szõnyegre lépve azonnal az ajtó mellett található ágyban fekvõ személyre fókuszálok, aki felül az érkezésemre. Lerakom elé a tálcát, majd egy falat rizst a pálcikákkal a szájába adok.

- Jó étvágyat, szerelmem - mondom neki lágy hangon, aki elmosolyodik egy kicsit.

- Köszönöm, Yumi.

Odatérdelek mellé és úgy folytatom az etetését. Nagyon jól esik, hogy hagyja nekem. Látom, hogy ízlik neki ezúttal is, amit készítettem.

Évekig egyedül éltem, és ilyenkor bizony rászorul az ember, hogy megtanuljon ezt azt az ember, így sütni és fõzni is. Miután végez az étkezéssel, félre teszem a tálcát és négykézláb támaszkodva fölé mászok közel az arcához.

- Egészségedre - mosolygok rá.

- Köszönöm - mondja az arcomat megsimítva.

- Annyira gyönyörû vagy még így betegen is - mondom neki, és az ajkaimba harapok kissé, miközben ajkait bámulom, majd nem tudom megállni és rátapadok. Érzem, ahogy fedetlen oldalamra tévednek a kezei és simogatni kezdik azt.

- Mindennél jobban szeretlek, Ai - súgom a fülébe, miután ajkaim elhagyják az övéit.

- Yumi… - suttogja… - olyan jó az illatod…

De nem folytathatom tovább. Azzal csak õt is és magamat is kínoznám most. Már így is egyre nehezebben viselem, hogy hetek óta nem voltunk együtt. Azt régen még napi rendszerességgel hemperegtem valakivel.

- Ezeket leviszem! - mondom a tálcát és a tányérokat begyûjtve.

- Ígérd meg, hogy nem veszel össze Rennel, jó?

- Nem fogok, csak szétbaszom ezt a tálcát a fején, ha megint beszól…

- Yumi… Ren nem akar rosszat… csak félt… Tudom, nincs mitõl, de nézd õ csak egy szerelõ és… hogy mondjam, hogy ne bántsam meg õt. Számára minden csak fekete vagy fehér. Ha valakinek, akkor neked tudnod kell, hogyan is mûködnek az ilyen emberek - fejti ki Ai, és ezt mindenképpen tiszteletben kell tartanom. Némán bólintok.

- Köszönöm - mondja, majd visszafekszik. - Egy kicsit még alszom.

- Jó éjt szerelmem - köszönök el tõle, azzal becsukom az ajtót.

Szerencsére Rent nem találom lenn, mire én visszaérek. Jobb is ez így. Következõ utam a garázsba vezet, ahol életre keltem az erõs Hellcat motort. Elsõ utam egy ékszerészhez vezet. Annyi mindenen keresztül mentem Ai-al, hogy úgy érzem, igazán megpecsételhetnénk a szerelmünket azzal, ha veszek egy páros gyûrût, amibõl az egyiket õ viseli, a másikat meg én. Na de ennek nem akárhogy akarom megadni a módját. Be akarok rengeteg gyertyát szerezni, hogy aztán azzal megvilágítva a szobánkat végül odaadjam a gyûrût neki. Már csak az kell, hogy jobban legyen ehhez. Benyitok az ajtón és rögtön megakad a szemem egy ezüst színû darabon, aminek van egy gravírozható része. Ezt félre tetetem. Meglepõen gyorsan megy a dolog, ezért ennek örömére betérek egy elegáns helyre, hogy megigyak egy üveg bort. Az ablak mellé leülök egy szépen terített asztalhoz. A pincér felveszi a rendelésem, majd néhány perc múlva már hozza is a boromat. Békés kortyolgatásomat egy fekete hajú lány zavarja meg, aki kérdezés nélkül pattan le a velem szemközti helyre. A lány egy fekete topot visel, és egy úgyszintén fekete nadrágot. Szemei barnák, haja pedig egyenes és hosszú.

- Hello! - köszön rám éles hanggal, mire nekem csak felhúzódnak a szemeim, miközben még mindig iszok. - Végre visszatértél - ejti el a számomra mér érthetetlenebb mondatot, és erre már leteszem a poharat, de még mindig nem tudom, hogy mit mondjak neki. Õ azonban beszél helyettem is. - Nagy rajongód vagyok, már figyellek egy jó ideje.

- Szerintem ez még nem ok arra, hogy csak úgy pofátlanul ideülj… - válaszolok neki.

- Jajj, de paraszt vagyok tényleg, be sem mutatkoztam. Kawamura Nina vagyok! - nyújt kezet csillogó szemekkel, amit én közömbösen veszek tudomásul.

- Mi a faszt akarsz tõlem? - kérdem kimért hangon, majd újra kortyolok a borból. A válasz nem mondom, hogy meglepõ, de kicsit lesokkol.

- Téged! - vágja rá egybõl. Szóra nyitnám a számat, õ azonban rögtön félbe szakít. - Nem vagy most jó helyen, Yumi érzem. - Az már meg sem lep, hogy tudja a nevemet is. Akárhogy nézem nem emlékszem rá sehonnan. Se lefeküdni nem feküdtem le vele korábban, se versenyezni nem volt vele még alkalmam. - Ai csak ki fog használni téged.

Ijesztõ, hogy ennyi mindent tud rólam, de próbálom nem kimutatni az érzéseimet. Megpróbálom minden jóindulatomat összeszedni.

- Nézd… látom, hogy odavagy értem, de a saját érdekedben is mondom, hogy most állj le, mert a tûzzel játszol. Én õt szeretem, és senki mással nem akarom megosztani az ágyamat se.

- Az a nõ csak tárgyként fog kezelni téged, nem akar mást, csak birtokolni téged! - veszi idegesebbre a figurát, és most már bennem is kezd felmenni az agyvíz.

- Fogalmad sincs róla, hogy mi ketten min mentünk keresztül! Nem ismered õt igazán.

- Egy leszel csak neki a sok közül!

- Pincér! - jelzem, mielõtt még bevernék neki egyet. Rendezem a számlát, és kimennék, de õ nem adja fel. Hozzám simul hátulról és a köldököm mellett csúsztatja kezeit.

- Sokkal többet és jobbat érdemelsz Yumi - suttogja a fülembe.

Kezd felforrósodni egy kicsit a testem. Azt meg kell hagyni, tudja hol és hogyan kell a másikhoz nyúlni. Ha azt nézzük nem is néz ki rosszul, de nem gyengülhetek el. Lezártam ezt a korszakot az életemben.

- Kezdesz túl messzire menni - fejtem le magamról a kezeit, majd kimegyek.

- ÚGYIS MEG FOGLAK KAPNI! - kiabálja utánam. Hát persze persze. Nem törõdve vele a kocsimba ülök és elhajtok onnan.

Szerencsés alkatom egy újabb csodás képességét megvillogtatva ki mással hoz össze rögtön azután, hogy hazaérek, mint Rennel.

- Látom, jól szórakozol… - Apa, kezdõdik…

- Ja, a hülyeségeiden, mindig jól szórakozom.

- Azt látom, hogy hülyének nézel, de láttam, amit láttam.

Itt egy kicsit megrázom a fejemet.

- Mi a nádborogató zimankós öreganyám térdekalácsáról beszélsz?

- Amíg Ai betegen nyomja az ágyat, te élsz mint hal a vízben és másokkal találkozgatsz!

- Ó, szóval most már újonnan figyelsz engem?!! Ha nagyon akarod tudni, nincs semmi köztünk! Õ pofátlankodott oda hozzám!

- Mondhatsz bármit, úgyis tudom, hogy nehezen bírsz azzal a latin véreddel.

Ettõl végképp elönt a harag.

- Szóval errõl van szó… - ragom meg a gallérjánál és nyomom a falhoz. Szerencsére mióta edzésbe kezdtem, csak még jobban formába lendültem. - Kurvára befejezhetnéd a hülyeségeidet.

Azért Ren se gyenge, ellök magától, és folyamatosan vágjuk egyik dolgot a másik után egymás fejéhez. Mint ahogy egyik ajtót a másik után. Tõlünk hangos az egész palota. Én nem bírom tovább itt.

- Na jó én elmentem inkább! Ja és tudod mit?! Hogy ne kelljen nyomoznod a Corner kávézóban leszek! Nyugodtan utánam jöhetsz oda is!

Azzal otthagyok mindent és mindenkit, és a fentebb említett helyre megyek. Remegõ kézzel iszom meg egyik frappémat a másik után. A következõ alak, akivel találkozok, az Mark.

- Szia, Mark! - mondom neki. - Jó végre egy normális embert is látni.

- Gyere utánam - válaszol a megszokott szûkszavúságával, azzal már meg is fordul és elindul. Én természetesen követem. Mielõtt beszáll új Shelby GT500-asába, még megnézi, jövök e. Egy elhagyott kis épülethez érkezünk. Nem tudom mire megy ki a játék, ezért megszeppenten megyek be. Benn Ai-t látom és… Ren van vele. Mit keres õvele Ren? Azonnal felé megyek mérgesen, de Mark lefog.

- Engedj el, Mark! - mondom dühösen.

- Hülye vagy, mint mindig - provokál tovább, Ren.

- A te fejed lesz az, ami hülyére lesz verve! - õrjöngök tovább, majd Ai ránk szól.

- Fejezzétek be!

- Mi ez az egész, Ai! Figyeltettél Rennel talán??? Nem bízol bennem?!

Kérdem megszeppenten.

- Nem errõl van szó. Itt most arról van szó, hogy egybe tartsam a családot.

- Azt Ren mellett lehetetlen. El akar marni mellõled, de rábasztál hülyegyerek, mert én ugyan nem fogom Ait itthagyni.

- Te tiszta hülye vagy! Ki mondta, hogy el akarlak marni? Elmarod te saját magad azzal, hogy másokkal találkozgatsz. Mindig csak bajt hozol ránk!

- Mondtam már, hogy nem találkozgatok senkivel! Az a lány egyszerûen csak megjelent és egybõl rám akart telepedni!

- Hogy került oda az a lány? - kérdezi nyugodtan Ai.

- Ai menjünk haza inkább, és ezt beszéjük meg ott.

- A kérdésre válaszolj légy szíves - szól hozzám rezzenéstelen arccal.

- Már… már te se bízol bennem? Ren teledumálta a fejed minden szarsággal igaz? Engedj el, Mark! Engedj el most kettébaszom!!

- Azt hiszed ezzel minden megoldanál? – heccel Ren. – Kevés lennél te ahhoz.

- Gyere játszuk le, hátha befogod végre egyszer a pofádat!

- Ne neked álljon még feljebb, mikor eddig csak kárt okoztál nekem!

- Ha nagyon akarod tudni, Mark bajban volt, ugyan mivel mentem volna oda?

- Te érdekes módon mindig találtál valami okot arra, hogy elkösd a kocsimat.

- Most már nem vagyok rászorulva a szaros S13-asodra, van saját kocsim!

- Lehet majd azt is összetörni…

- Fúúú te… a pofádat fogom összetörni mindjárt.

- Utoljára kérdem meg… Hogy került oda az a lány.

- Én egy étteremben boroztam és egyszercsak odaült a szemközti helyre.

- Biztos teljesen véletlenül – jegyzi meg Ren, mire Ai megcsóválja a fejét.

- Ejj, ez így nem fog menni… vigyél haza Mark.

- Ai… szólalok meg… miért… miért teszed ezt velem?

Nem válaszol, hanem Mark támogatásával kimennek a kis raktárból.

 Mindketten csendbe nézzük, ahogy elviszik a szürkésezüst Shelbyhez a lányt majd elhajt vele.

- Remélem, most boldog vagy! - fújok rá, majd én is az autómba szállok és elhajtok a helyszínrõl én is. Elsõ utam Markhoz vezet természetesen, aki a garázsban van és egy magazint olvas. Rám néz egy pillanatra majd szótlanul olvas tovább. Minden bizonnyal felvitte Ait, ezért elindulok a szobánk felé. Rennel találkozok még lenn elõtte.

- Ai beszélni akar veled - mondja. Remegek belül mit akarhat. Mielõtt még elindulok Renhez intézek pár szót.

- Ren… - szólítom meg, aki megáll de nem fordul meg. - Ren… nem tudom mit jelent számodra Ai… de szeretném, ha egy-két dolgot tudnál. Tudom, hogy korábban finoman szólva se éltem apáca életet… megkaphattam bárkit és meg is kaptam, de ezek a testi kielégülésen kívül semmit nem jelentettek számomra. Most is megkaphatnék bárkit, de már nem akarok senki mást, csak Ait. Õ a lelkemet és boldoggá tette. Szeretem õt és nem csalnám meg. Ennél szebben nem tudom neked ezt elmondani, hogy megértsd…

Körülbelül tíz-tizenöt másodpercig szótlanul állt a szónoklatom után majd csendben továbbsétált. Felmegyek a szobába. Ai komoly arccal ül az ágyon. Látom, hogy szólna, de én megelõzöm.

- Mielõtt bármit mondanál, kérlek hallgass meg.

Egy apró biccentéssel jelzi, hogy nyitott a mondandómra.

- Sose gondolkodtam azon, hogy helyes e vagy helytelen, amit csinálok.

- Azt észre vettem - válaszol.

- Ai, kérlek.

- Bocsánat, hallgatlak … - mondja, majd folytatom.

- Igazából nem igazán érdekel most se. Számomra megszûnt a jó és a rossz, a gonosz és a kedves. Számomra csak egy dolog létezik, amióta elvették a családom és ez az egy dolog motivál engem azóta is… hogy soha ne engedjem meg újra, hogy elvegyék azt, ami az enyém. De te aztán visszaadtál valamit, amit már nagyon régóta kiöltek belõlem, de lehet, hogy ez most feltámad bennem. Család… amikor ezt a szót mondod, mindig eszembe jut, milyen érzés volt tartozni valahová, ahol tudod, hogy nem bántanak, ahol tudod, hogy nem lehet semmi baj, ahol tudod, hogy egy burok van körülötted és a világ undorító dolgai csupán egy rémtörténet, amelyet anyámék mesélnek nekem. Számomra ezt jelenti tartozni valahová. Én úgy érzem hozzád tartozom… - közelebb megyek hozzá és mélyen a szemébe nézek. - Az enyém vagy Ai és nem hagyom, hogy elvegyenek tõlem. És én is a tied vagyok… kérlek… kérlek ne mondj le rólam újra, Ai…

Szinte remeg a szám, már kijöttek az elsõ könnycseppek is rajtam. Aggódva nézek a szemébe. 

- Itt vagyok, Ai… itt vagyok! Vigyázni fogok rád, míg újra erõre kapsz – néz a szemembe komolyan. Nagyot dobban a szívem, mégsem rontottam el mindent, még helyre hozhatjuk a dolgot.

- Ne mondj most semmit. Ne erõltesd meg magad. Most csak arra gondolj, hogy minél hamarabb felépülj és ehhez sokat kell pihenned – kapkodó és aggódó pillantását nem tudom követni, túl gyors most hozzám, de sejtem, hogy mi járhat a fejében.Be is igazolódik a gondolatmenetem, mikor elkapja az egyik dokit és vallatóra fogja.

- Valaki mondjon valamit, hogy van! – erre most én is felettébb mód kíváncsi vagyok. Hisz annyira nem lehet rossz a helyzet, mint amennyire szarul érzem magam.

- Szerencsére a szervezete befogadta az ön vérét a szervezetébe. Nagyon súlyos állapotban van még, de stabilizáltuk és túl van az életveszélyen. Del fog teljesen épülni, bár egy-két sérülés nem fog nyomtalanul elmúlni rajta. Most jelenleg sok pihenésre lesz szüksége – mégis jók az érzéseim, hurrá. Bár enyhén elkerekedik a szemem, ahogy felfogom, hogy Yumi vére mentett meg. Nem is tudtam, hogy egyezõ a vércsoportunk. Ezt majd meg kell köszönnöm neki. Megmentette az életem, sokkal tartozom neki.

- Köszönöm, uram! Köszönöm, hogy mindent megtettek azért, hogy életben maradjon! – meghajol és illedelmesen viselkedik. Ezt az oldalát sem sûrûn látni.

- Tartson ki mellette. Úgy látom, hogy leginkább ön az, akire számít. És ha engem kérdez…. Jobban tenné, ha ön is vigyázna magára. Ahogy elnézem, Ön rengeteget idegeskedik, sokat stresszel, és ahogy látom a hajszálerekbõl, jobb lenne, ha visszavenné az alkoholfogyasztást is. Ön fiatal és gyönyörû… Egy jó lélekkel. Ne hagyja kárba veszni ezeket. Most pedig ha megbocsát… - és már itt sincs a doki. Mélyen egyetértek a szavaival. Yuminak vigyáznia kellene magára, fõleg, hogy most képtelen vagyok én megtenni ezt érte. Leül az ágyam szélére és jólesõen simogatni kezdi a fejem és a hajam. Ez mélyen megnyugtat, a jelenléte, az érintése, elringat. Biztonságban érzem magam, tudom, hogy nem érhet semmi baj, ha õ velem van. Lehunyom a szemeim és hagyom, hogy az álom szárnyaira vegyen. Halványan a szerelem és a szeretettség érzése kúszik elõ, érzem, ahogy a homlokomra forró ajkak lehelnek puha csókot. Aprón elmosolyodom tudattalanul.

Ismerõs érzés kerít hatalmába, szempárok szegezõdnek rám vizslatóan. Nem tudom, hogy mennyi idõ telt el mióta az álomvilágba kerültem, de érzésre nem elég. Résnyire nyitom a szemeim, és ahogy a látvány eljut a tudatomba lehetõségeimhez mérten szélesen elvigyorodom.

- Ren! – nyújtom felé a kezem, ami annyit tesz, hogy fél milire sikerül is az ágytól elemelnem a kacsóm. Megfogja és megszorítja, majd a nyakamba temeti az arcát. Érzem a forró sós cseppeket, ahogy árkokat vájnak a sápadt bõrömbe.

- Shh.. – csitítgatom, de hagyom, hogy kiadja a fájdalmát. Lehunyt szemmel élvezem a családom jelenlétét.

- Szarul nézem ki – mély férfihang szeli ketté a monoton zajokat. Felkapom a pillantásom, és enyhén csodálkozva pillantok Markra. Azt hittem meghalt. Vagy ennyire rosszul vagyok, hogy már szellemeket is látok?!

- Ne nézz te is így rám, nem haltam meg! – neveti el magát, nekem pedig újra mûködésbe lép a tüdõm és nagy levegõt veszek enyhülten.

- Ülj le szellem – vigyorodok el és poénkodok reszelõs hangon. A nagy mamlasz õszinte vigyorral veszi a próbálkozásom. Újra együtt a csapat, nem lesz itt semmi gond.

A hetek telnek, a napok múlnak, nekem meg egyre jobban jön vissza az erõm. Igaz még messze vagyok a régi formámtól, de legalább már nem vagyok ágyhoz láncolva. A rehabilitációm is egyre magasabb szinteket ér el, épp úgy, ahogy a Ren és Yumi közötti konfliktus is. Elõttem nem veszekednek túlzottan, de érezhetõ a feszültség, és ezt valahogy nehezen viselem. Kiülök a kertbe, a japán kert rendezett szépsége mindig magával ragadott, itt békességre lelek a napok forgataga elõl. A napsütés és a hangulata pont megfelelõ egy kis meditációhoz. Hisz nem csak a testi, hanem a szellemi és lelki egészség is éppoly fontos. Érzem, hogy a testem ellazul, a gondolataim is visszahúzódnak, már majdnem meglelem a kellõ szintet, mikor hangos csattanás, majd üvöltözések hangja szakítja szét a békességem szigetét. Összevont szemöldökkel keresem a forrást, és egész gyorsan meg is lelem, ahogy a két hurrikán egymást öli szóban és ajtókat csapkova a palota folyosóján. Ennek már a fele sem tréfa, és ha ezt nem oldjuk meg elveszítem valamelyikük, én pedig nem fogok választani. Egy apró kézmozdulatomra rögtön életre kel az egyik árnyék és fejet hajtva térdel le mellém.

- Hívd ide Markot – adom ki az utasítást. Szavaim zöreje még el sem hal, de már ott sincs a testõr. Nem is kell sokat várnom megjelenik a hivatott személlyel. Enyhén aggodalmas arccal ül le mellém Mark.

- Ezt meg kell oldanunk – biccentek az ordítozok felé. Csak egy mély sóhajt és egy enyhe fejrázást kapok válaszul. Szóval õ már megpróbált minden tõle telhetõt. Hát akkor rajtam a sor.

- Hozd Yumi – t a nyugati raktárba, de ne mondj neki semmit. Egy óra múlva ott találkozunk – lassan felállok segítség nélkül. Látom, hogy Mark tétovázik, és indul is a keze, hogy segítsen, de még idõben megáll. Jó fiú, tudja, hogy úgysem hagynám, sõt mérges lennék, ha lebecsülne. Apró bólintással áll fel és tûnik is le az alvégen. Újból intek az elõbbi embernek, de most Ren-t hívatom a szobámba. Lassan odaérek és már félig át is öltözök mire odaérnek. A felsõm lassan húzom le, a kötésekre vigyázva és utcai ruhában fordulok felé.

Ren kocsijába az anyósülésre mászok. Fura eléggé ez a hely az autóban. Na, nem azért, mert átépítette volna, hanem, mert itt szinte sosem ültem. Ez nem nekem való. De most ez van, ezt kell szeretni. Vásárolni megyünk, és felhõtlen társalgásba kezdünk, csak olyan régi össze szokott párosként. Õszintén nevetek, bár csak visszafogottan, mert még kellõen fájnak a sebeim. Ahogy végzünk a bolt kirámolásával a kocsi helyett egy régi raktár felé veszem az irányt. Kérdõn néz, de nem mond semmit, csak követ. Érzem rajta, hogy kezd ideges lenni, van is oka rá, de nem fogom elijeszteni. Megpróbálom elhúzni a nagy vasajtót, de csak felnyögni tudok fájdalmas grimasz kíséretében. Lehet ezt még elszámoltam. Ren odasiet és elvégzi azt amit én kigondoltam. Besétálunk, és minden erõm összeszedve behúzom mögöttünk az ajtót és bezárom, a kulcsot pedig a zsebembe süllyesztem. A padlóra szegezem a pillantásom, míg veszek pár nagy levegõt, hogy össze tudjam magam szedni. Látom minden a terv szerint, két pár lábnyom, felismerhetõen azoké, akiket ide rendeltem. Kihúzom magam és köhögök egyet jelzésként, mire elõlép Mark, nyomában pedig Yumi. Értetlen pillantása rám szegezõdik, majd látom, ahogy elfutja a méreg Ren-t megpillantva. A vörös pedig csak sandán pillant rám, ismer, hogy ezt miért is tettem meg, de azért nagyon nem örül neki. Érezhetõen kavarogni kezd bent a levegõ, mely egyszerre fagyos és örvénylõen forró.

- Yu… - ejtené ki a nevemet, de én az ujjamat a szájára teszem. Halványan elmosolyodik, de látszik rajta, hogy hatalmas erõfeszítésekbe kerül ez is. Nem szabad most hagynom, hogy megerõltesse magát, vagy beszéljen. Próbálom visszatartani a könnyeimet, de akaratlanul is kicsöppen egy-egy. Próbálja szorítani egy kicsit gyenge kezével az enyémen, de alig  tudja mozgatni azt.

- Itt vagyok, Ai… Itt vagyok! – mondom neki elmosolyodva. – Vigyázni fogok rád, míg újra erõre kapsz. Minden testi és lelki fájdalmam súlytalanná válik, ahogy a szemeibe merülök. Megérte minden szenvedés ezért a pillantásért.

- Ne mondj most semmit. Ne erõltesd meg magad. Most csak arra gondolj, hogy minél hamarabb felépülj és ehhez sokat kell pihenned. Közben tekintetem a különbözõ gépekre téved, amik most Ai életben maradásának célját szolgálják. Az egyik orvoshoz fordulok.

- Valaki mondjon valamit, hogy van! – Rossz elõérzetem támad ahhoz, hogy Ai hívatott magához ugyanis. A férfi megtörli a szemüvegét, majd felveszi velem a szemkontaktust.

- Szerencsére a szervezete befogadta az ön vérét a szervezetébe. Nagyon súlyos állapotban van még, de stabilizáltuk és túl van az életveszélyen. Fel fog teljesen épülni, bár egy-két sérülés nem fog nyomtalanul elmúlni rajta. Most jelenleg sok pihenésre lesz szüksége.

Biztos a vágásokra célzott. Meghajolok elõtte.

- Köszönöm, uram! Köszönöm, hogy mindent megtettek azért, hogy életben maradjon!

Az orvos jóságosan elmosolyodik. Majd a vállamra teszi a kezét.

- Tartson ki mellette. Úgy látom, hogy leginkább ön az, akire számít. És ha engem kérdez … - méreget közelebbrõl az orvos – Jobban tenné, ha ön is vigyázna magára. – Itt egy kicsit meglepõdök. – Ahogy elnézem, Ön rengeteget idegeskedik, sokat stresszel, és ahogy látom a hajszálereibõl, jobb lenne, ha visszavenné az alkoholfogyasztást is. Ön fiatal és gyönyörû… Egy jó lélekkel – Na azért ne túlozzunk – Ne hagyja kárba veszni ezeket.

Na hát igen, ahogy az autószerelõ ránéz az autóra kábé és tudja, hogy mi baja, úgy az orvos számára egy nyitott könyv vagyok.

- Most pedig ha megbocsát … - mondja udvariasan majd kikerül engem és elhagyja a helységet. Leülök Ai mellé és simogatom a fejét. Nem számolom a perceket csak az a legfontosabb, hogy vele  vagyok. Betölti a helységet szuszogása, ahogy elalszik. Legalábbis az egyenletes szuszogásból és csukott szembõl ezt vélem felfedezni.

- Ai… Köszönöm, amit értem tettél. Nem is tudom, mit mondjak most, hiszen annyi mindenen keresztül mentünk. Fájdalom és szenvedés volt minden perc, amit nélküled töltöttem. Talán most nem hallod, amit mondok, de remélem, hogy érzed és érezni fogod, hogy mennyire fontos vagy nekem. Remélem, hamarosan újra láthatom azt a mosolyt, amivel elcsábítottál és azt a tekintetet, amivel megigéztél engem. Teljes sebességgel rohantam a vesztembe, de te mindent megváltoztattál. Felébresztetted bennem az ösztönt, hogy valamit másképp csináljak, hogy valamivel jobb ember legyek. Nem ígérem, hogy egyik napról a másikra fog menni és tudom, hogy sokszor elviselhetetlen vagyok és talán leszek is. De sose feledd, hogy az érzéseim azok változatlanok irántad.

Közelebb hajolok hozzá.

- Szeretlek Ai… Szeretlek és várni fogok rád! – ezután egy csókot nyomok a homlokára.

Ekkor belép egy fõorvos szerûség és arra utasít, hogy hagyjam most el a helységet, mert várnak rám a szobámban. Elképzelésem se lehet, ki lehet az, úgyhogy sietve veszem az irányt arrafele. Látom azt a bizonyos öreget is egy pillanatra, akinek szavai még elevenen élnek bennem.  Ez még nincs lefutva öreg. Meg fogod tudni egyszer, hogy kit is néztél te le és ki az a Mandano Yumi valójában. Izgatottan nyitom ki az ajtót és Markot látom meg. Nem akarok hinni a szememnek.

- MARK!!! MARK!! Komolyan te vagy az?!!! – ugrok a nyakába úgy, hogy ledöntöm az ágyra. Pedig azt a testet higgyétek el, hogy nem egyszerû két vállra fektetni. Õ csak elmosolyodik

- Ejj ejj… hát kicsit hagylak egyedül és te már temetsz engem? – humorizál. – Szerencsére még idõben kiszabadultam és kimásztam a kocsiból. Már csak az volt a kérdés te hova tûntél és a keresésedre indultam. Renhez indultam segítségért. Ami látvány ott fogadott arra nem számítottam. Deee… azt hiszem jobb ha a többit vele beszéled meg – intett a fejével a fürdõ felé ahonnan Ren jött ki. Nem volt épp virágos kedvében.

- Ha nem lenne itt Mark, most legszívesebben ököllel arcba vágnálak! – préseli ki a szájából dühösen Ren. – Te nem vagy normális!

- Erre nekem most nincs erõm …  - mondom elnyûtten.

- Arra bezzeg volt, hogy engem székhez kötözz és fegyverrel hadonássz elõttem piásan. Kész csoda, hogy nem öltél meg!

- Ha meg akarlak ölni, már megtettem volna… - felelem.

- Ebbe én már nem vagyok olyan biztos! – mondja dühösen. – Nem tudom, hogy Ai mit eszik egy ilyen lelkileg rokkant pszihopatán, mint te vagy!

- Ja jobban örülnék, ha téged fogdosna, mint ahogy tette az elõtt, mielõtt lelépet Ketohoz!

- Te tiszta hülye vagy!!! – rázza meg a fejét. – Egyáltalán nincsenek olyan érzéseim Ai iránt.

- Hogy szavaiddal éljek: Én ebben már nem vagyok olyan biztos.

- ELÉG LEGYEN! – csattan fel Mark. – Tényleg erre van most jelenleg szükség?!

Szótlanok maradunk mindketten.

- Az a legfontosabb, hogy túléltünk mindannyian és végre megint egy a csapat!

- Na Mark, ez eddig a pillanatig tartott, mert én még egyszer nem tartózkodok vele egy légtérbe értitek?! Úgyhogy viszlát, megyek inkább megnézem, hogy van Ai!

Azzal otthagyja a helységet.

- Várj, vele megyek én is.

- Maradj itt Mark! – mondom neki kérlelõen.

- Ne aggódj. Itt vagyok most már. De jobb, ha most ott leszek velük. Te csak várj meg itt – mondja mosolyogva, majd kilép õ is az ajtón.

Nem látok mást csak a szüleim élettelen tekintetét, a vért, ami szennyezi bõrük, szétszaggatott ruháik. Érzem, ahogy a visszafojtott sikoly elszorítja a levegõ útját. Az éjszaka csillagos mivoltát, aminek gyönyörûnek kéne lennie, ahelyett, hogy halál bûzös martalékává oszlana. Valahonnan, nagyon messzirõl, mintha a nevem hallanám. De még a csillagok is hangosabban ragyognak. Nem törõdök vele, csak rohanni akarok, megmenteni a szüleim. De nem tudok megmozdulni, nem tudok életet adni nekik. Csak megtörve hagyni, hogy a szél arcomba csapja vérük fémszagával átitatott sodrását. Folyékony forróság ölel körbe, a fekete éjszaka világosodni kezd, a mozdulatlan testek körvonalai egyre elmosódottabban látszódnak, a ház, az udvar, a tetõ, mind – mind egyre szürkül, egyre kevesebbet látok belõle. A fény egyre nagyobb, már szinte fáj, ahogy a tudatomba hasít. Pislognom kell, testem érzékelése is visszatér, egyszerre fáj veszett mód, és nyugtatnak meg az ölelõ karok. Ahogy tisztul a kép úgy ismerem fel a számomra legfontosabb személy gyengéd vonásait.

- Yumi... Köszönöm… - suttogom neki, muszáj magamhoz ölelnem, éreznem, hogy tényleg ez a valóság, hogy õ itt van velem, tényleg biztonságban van, és Keto sem árthat már neki. Ahogy visszasüppedek a valóság eleven és vibráló világába úgy hagy el az erõm. Egyre nehezebben tartom magam, szavait hallom halványan, de a jelentésük nem ér el, de megnyugtat a hangja. Ezzel a tudattal borul rám a fekete lepel, féltõn körbecsavar és elmulaszt minden fájdalmat, nem marad más csak puha semmi.

Magányomban egy fura alaktalan világos paca zavar meg. Bánt a fénye, nem hagy nyugton feküdni, ott zsong körülöttem. Olyan akár egy rossz légy, idegesít. Próbálom elhessegetni, elütni, de túl gyors. Na várjál csak, nem fogsz ki rajtam. Megvárom míg leszáll rám, és egy gyors mozdulattal elkapom és a tenyereimbe zárom.

- Megvagy! – jelentem ki diadalittasan és még el is mosolyodom. De a következõ pillanatban egy hatalmas örvény kap fel, körbeölel, dobál, csavar és repít. Azt sem tudom hol áll a fejem, hol van a fent, hol van a lent és hol vagyok én. Pislogok vadul, keresek egy biztos pontot, de nem találok, minden imbolyog. Eltelik még egy másodperc és vakító zöld rétre hány ki magából az örvény. Keményen a földhöz vágódok, de ezzel a lendülettel fel is pattanok harcra készen. Körbekémlelek, de csak a vad természet vesz körül. Nem engedek lazulni a tartásomon, tettre készen állok és várok.

- Nem csodálom, hogy téged választott.. – hátam mögül érkezik a hang, ahogy csak tudok pördülök is felé. Egy fehér öltönyös pasi áll elõttem. Ismerõs az arca, de nem tudom, hogy honnan és hova tenni.

- Ki maga? – nézek rá tettre készen. Elmosolyodik, és ahogy a vonásai szelídülnek egybõl tudom ki áll velem szemben.

- Maga Yumi apja. De mégis mit keres itt? Vagyis.. várjunk csak, meghaltam?! – kezd rám jönni a frász. De nem érzem magam halottnak. Bár igazából hogy érzi magát egy halott?

- Nem ez a te idõd. Menj vissza hozzá és ne hagyd, hogy elkallódjon – néz rám szigorúan. Komolyan pillantok rá, abbahagyom az elmélkedést és csak rá figyelek.

- Hogy? – nem tudom mégis hogy juthatnék ki innen.

- Gondolj rá és megleled.. – halkul a hangja, és egyre áttetszõbbé válik az alakja. Na már megint egy szellemkép. Gondoljak rá és meglelem, jó vicc. Hisz folyton õ jár a fejemben, de nem változott semmi sem. Leülök seizaba és becsukom a szemeim. Ellazulok és csak rá koncentrálok. Látom nyugodtan pihenõ arcát, ahogy mozdulatlanul fekszik a szobámban. Érinteni akarom..

- Yumi! – felülök tágra nyílt pupillákkal, de rögtön nyomnak is vissza az ágyba.

- Hozzátok ide.. – ennyit tudok kinyögni kiszáradt torkomon, máris visszaránt a sötétség. Gyenge vagyok dacolni vele, de nem hagyom magam. Nem tudom mennyi idõ telhet el, és hogy mi történt, de érzem õt, közel van, itt van velem és.. fogja a kezem, érzem az érintését. Mintha ólomba öntötték volna a szemeim, minden erõm bele kell adnom, hogy ki tudjam nyitni õket, de sikerül, végre látok, és megpillanthatom, ahogy az ágyam szélénél vár rám.

- Yu.. – próbálnék beszélni, de az ujját a számra tapasztja. Erõtlenül elmosolyodom. Körbepillantok, sok fehérruhás ugrál túl gyorsan számomra, csövek lógnak ki belõlem, gépek pittyegnek mögöttem. Tekintetem visszasiklik Yumi arcára, mintha egy könnycsepp remegne a szemében. Állapotomhoz mérten megszorítom a kezét, jobban mondva épp hogy megmozdítom és kicsit összébb zárom. Nem tudok mit tenni, fáradt vagyok, nagyon fáradt.

Pont ezen szavak hagyják el az öreg száját is, de ezeket már Ketonak címezve. Szemében a józan ítélõképesség és a tudatosságának teljes mellõzését olvasom ki. Szemeim résnyire szûkülve vetnek bosszúra szomjazó vad szikrákat. Legszívesebben most eltaposnám ezt a pondrót, de én fegyvertelen vagyok. Ennek különösen most érzem hátrányát, ahogy felém rongyolva minden mindegy alapon lekaszabolni készül boldog-boldogtalant egyaránt. Szembe fordulok vele és kivárok a megfelelõ pillanatra, hogy kiforduljak elõle. Gyere te mocsadék. Pusza kézzel és szembe szállok veled. Most meg fogod kapni, amit érdemelsz! A saját kardjával fogom megölni. Csak gyere még egy kicsit közelebb!

A sors Watanabe Ai közbelépésének formájában azonban ismét közbe szólt. Félre lökve engem pontosan az öreg és Keto közé ékelõdik be. Katanája élesen csattan szigorú megállj parancsolva a férfi pengéjének.

A nyugdijazott Shang Tsung kiadja a parancsot Ai-nak, aki azonnal támadásba lendül. Laikus szemmel is látszik, hogy sokkal jobban ura a helyzetnek, mint a férfi. Pláne abban a beszûkült állapotban, amit ellenfele képvisel. Ai tudatosan építi fel a támadásait, míg a másik már csak esztelenül hasítva és szurkálva egy agyatlan szörnyként ordít, teljes mértékben elvesztve önmagát. Én ettõl még nem nyugodtam le persze, mert elég egy szerencsés találat Ketonak, és máris megvan a baj. Olyan ez az egész, mint amikor megharcol a herceg a sárkánnyal a királynéért. Pontosabban hercegnõ. Kicsit hízelgéssel tölt el a helyzet. És végül a rossz elnyeri a büntetését. Saját vérében fürödve, de Ai se panaszkodhat. Hát így néz ki egy igazi nagyvárosi, modern mese. Gyõz a jó, de minden sötét, keserû és vérgõzös. A mester, a keresztapa, az öreg, vagy a faszom tudja, hogy hívják már, megdicséri Ai-t. Kicsit irígylem ezért igazából. Õt mindenki tiszteli, és megbecsülik azért, amit elért. Keserûen nézek magam elé, amikor Ai megragadja a kezemet.

- Gyere – néz rám és elvisz engem a mészárszékrõl. Ahogy nézelõdök mindenfele fekete ruhás alakokat lelek fel. Leginkább a ninjákhoz tudnám hasonlítani õket. Hacsaknem azok. Nem egészen értem, mi folyik itt, de annyi nekem is rémlik, hogy Ai nem viccbõl visz abba a szobába, ahova megyünk. Sõt a bútorok elrendezését és stílusát meg merem kockáztatni azt is, hogy ez Ai itteni szobája. Maga elé meredve leül az ágyra. Csupa vér és mocsok mind a ruházata, mint a teste. Annyi kérdést szeretnék feltenni neki, de látom, hogy valami nincs rendbe vele. Tetézi a helyzetet, hogy van egy vágás az oldalán.

- Hé, Ai! Minden rendben? - kérdem tõle, de õ továbbra is ugyanolyan helyzetben les maga elé meredten. Közelebb lépek hozzá és probálom rángatni.

- Ai! Ai?! Hallasz engem? - kicsit próbálom csapkodni is az arcát, de ez se vezet eredményre. Se kép se hang.

Az Isten verje meg, valahogy el kell látni a sebeit. Sõt konkrétan az oldalán a vágás még mindig folyik. Gyorsan le kapom a ruhákat róla, már amennyire tudom, mert idegességemben minél gyorsabban próbálok haladni, annál nehezebben jön le róla minden egyes ruhadarab. Pláne, hogy a vérrel kevert izzadtságtól is még tapad is néhány helyen. Meztelen teste még véresen is fantáziálásra késztetõ. De most valahogy be kéne cipelnem a zuhanyzóba, majd végül megengedem a vizet és jó alaposan végigmosom a zuhannyal. Tekintete normálissá változása visszaadja belém az elsõ reménysugarakat arra, hogy újra itt van közöttünk. Még a zuhany is megáll a kezembe, úgy bámulom õt.

- Yumi… - mondja pont annyira hangosan, hogy még halljam, majd magához ölel… - Köszönöm…

Égni kezd az arcom a vörösségtõl, majd hebegni kezdek:

- M-m-mégis mit köszönsz? Én-én tartozom inkább neked köszönettel, amiért megmentetted az életemet! - mondom neki zavartan. - El kell látni most a sebedet! - sürgetem, de válasz helyett testsúlyának nehezedését érzem, míg végül teljesen leomlik elõttem. Féltérdre ereszkedek hozzá és próbálok életet lehelni bele.

- Baszki… AI! AI! AII! Hallasz??? Hallod Ai? Nehogy nekem Mark után te is megpusztulj, a kurva életbe, Ai!!!

Ott tartom a kezemben, és a zuhanyvízzel a könnyem keveredve kezd hullani és szorosan a mellkasomhoz ölelem a fejét.

- Ai… kérlek…

Szedd össze magad, Yumi! Ezzel nem segítesz rajta! Segítséget kell szerezned! Minden lélekjelenlétem és erõmet összeszedve kivonszolom az ágyig és sikerül egy köntöst ráerõszakolnom. Kétszer esek csak le az ágyról közben. Egyszer Ai-al együtt. Ajkaink pont egymással szembe néznek. Nagyot nyelek, majd végül sikerül a köntöst ráadnom. Megnézem a pulzusát. Szerencsére van és a légzése is aránylag rendben. Viszont erõs verejtékezést fedezek fel rajta, ami arra utalhat, hogy nagyon küzd.  Talán eszméleténél van? Szerencsére nincs bezárva az ajtó, ezért azonnal futásnak eredek, de egy bomberman öltözetû az utamat állja. Csak ez nem bombákat szór, hanem két közepes méretû katana van a hátán.  Meg a kezében egy villa alakú szúró fegyver, aminek a közepén egy kicsit hosszabbra van nyúlva az éle. Mindkét oldalt pengés, míg a két széle „csak” hegyes. Hallok magam mögött egy halk puffanást, ami valószínûleg egy másik ilyen jómadár érkezését hivatott jelezni. Egy hideg bökést érzek meg a bõrömön.

- Tedd a tarkódra a kezedet és ne mozdulj! - mondja a mögöttem álló. Tarkómra teszem a kezem. Érzem, hogy a pulzusom szaporább lesz, mert nagyon szorít az idõ, és ebbõl most kurvára ki kéne jönni valahogy.

- Idefigyeljetek, gyerekek! Erre most kurvára nincs idõ…

A mondatot már nem engedi befejezni, mert térdhajlatnál kibillent az egyensúlyomból az elõbb hozzám szoló, majd egyik kezével megfogva a hajam hátra rántja a fejem, míg a másikkal pedig a speckó fegyverét szorítja hozzám.

- Tedd hátra a kezed! - szólít fel újra.

Gyorsan hátra könyöklök a kezemmel egy óvatlan pillanatban, mire a másik le akar szúrni engem, de egy pergõ mozdulattal elgáncsolom. Majd egy guruló mozdulattal megszerzem a fegyverét, és a nyakához szegezem a szemközt állóval farkas szemet nézve.

- NEM AKAROK SZÖKNI!  - kiáltom nekik, de mire bármi mást is mondanék, a túszul ejtett férfi egy gyors mozdulattal áthajít magán, hogy csak úgy nyekkenek. De gyorsan felpattanok, ám a másik gyomron rúg, és egyenesen a másik fele tántorodok, aki egy pergõrúgással akar harcképtelenné tenni, de én le hajolok, majd kézen állva kísérlem meg állon rúgni, ám a másik elkapja a lábam. Ekkor azonban elkapom a lábát a jobb kezemmel, a másikon meg tökön akarnám vágni, de õ idõben reagál rá és már megint repülési képességeimet teszteli. Ezúttal is sikertelenül, mert megszámlálhatatlanul sokat gurulok földet éréskor, és pattanok fel, amint nyugalmi állapotba kerültem, de ekkor már az egyik mögém kerül, és hátrafeszíti a kezem, amitõl fájdalmasan ordítok, míg a másik kezével a közepes méretû kardot vagy talán wakizashit tartja a nyakamhoz, ami talán milliméterekre van csak a bõrömtõl.

- Még mindig megvan a lehetõséged, hogy feladjad - mondja nekem.

- Idefigyelj… felõlem felnyársalhatsz, de elõtte hallgass végig, mert Ai-ról van szó. Ha nem lesz idõben neki segítség szerezve, akkor ti is meg fogtok dögleni.

- Miért higgyek neked?

- Mert kurvára nincs veszteni valóm baszdmeg. Ha hazudok, úgyis a fejemet veszitek, nem? Tisztában voltam vele, hogy nincs esélyem ellenetek, de csak azért szálltam veletek szembe, hogy esélyem nyíljon arra, hogy legalább meghallgassatok. Ha igazam van, és mégis kinyírtok, akkor a ti fejetek is ugyanúgy karón fogja végezni.

Pár másodpercnyi szótlanság után megindul a velem szemközt álló Ai szobájába. Nem kell sok idõ, mire újra feltûnik.

- IGAZAT BESZÉL A LÁNY! AZONNAL SEGÍTSÉGET KELL HOZNI! - kiáltja kétségbe esetten, és már el is tûnik villámgyorsan a semmibe. Elámulok a gyorsaságától. Érzem, hogy még nem enged a szorításon, és úgy kísér vissza a szobába. Majd ott lökve rajtam egyet elenged. Azonnal megfogom Ai kezét az ágya mellett térdelve, úgy várom a segítséget, ami pár fehér ruhás szemüveges alak formájában megérkezik hordágyastól mindenestõl. Gyors szemre vételezés után megállapítják, hogy vérre van szüksége.

- A fenébe! Ai-nak nullás vére van! Honnan szerzünk mi most olyat ilyen rövid idõ alatt? - kérdi kétségbe esetten az orvos.

- Nekem nullás vérem van - Vágok közbe, mire mindenki döbbent csendben tekint rám. Azonnal átvisznek mindkettõnket egy másik helységbe, ami ilyen mûtõ szerûségre hasonlít. Így a káosz kellõs közepén, meg a óperencián túl így rögtönzött megfigyeléseim, na meg az egyszerû agytekervényeim jártassága ezen dolgokban azt állapítja meg meg fenenagy laikusságomban, hogy jól fel van szerelve ez a vityilló. Egy fektetõs székbe ültetnek, ahol már nyújtom is rögtön a karomat. Egy kicsit fájt, amikor belém szúrták a tût. Látom a zacskót, amint egyre jobban megtelik vérrel. Néha rám szólnak, hogy pumpáljak a kezemmel.

- Vegyetek még! – mordulok rájuk.

- Elég lesz már – szól rám az ápolónõ.

- Nem! Szüksége van még rá!

Az orvos bólint, hogy mehet még. Érzem, hogy a testembõl fokozatosan kezd kiszállni az erõ. A légzésem lassabb lesz és kezd lelassulni minden körülöttem.

- Jól van, most már elég lesz! – szól az orvos, majd Ai körül serélkedik tovább a vérzacskóval.

- Visszavihetitek! – hallom meg valahol messzirõl annak az öreg tagnak a hangját, és máris két önjelölt maszkos Naruto jelentkezik a kíséretemre, akik végigkísérnek a folyosón ahol jobbról és balról rengeteg klónjának tekintete pásztázza elgyötört testemet. Eszembe jut, hogy megszorongattam azért ezeket a kis tuskókat, és egy apró észrevétlen vigyort még magamra erõltetek, ahogy erre gondolok. Végül ledobnak az ágyra. Egyre nehezülnek a szemhéjaim. Gondolatkérgeim maradék lemorzsolt porából végiggondolom, hogy mennyi mindenen mentem keresztül, meg az Ai-al töltött pillanatokra, az elsõ találkozásra, amikor õszintén csendben rám mosolygott. Kérlek, Ai… Kérlek… remélem, minden rendben lesz veled.

„Yumi… Yumi…”

Angel… hallom apám hangját… gyerekkori önmagam jelenik meg elõttem, amikor a sötétben félve húztam az orromig a lepedõt. Bejön apám és megsimogatja a fejemet.

„Aludj csak Yumi… hunyd be a szemed gyorsan, mert minél hamarabb kap el az álomkór… annál hamarabb látod meg reggel a fényt újra”

Ezt mondta mindig édesapám. A nap elsõ sugaraira mondta ezt mindig… Apám… a fény most azt jelenti számomra, hogy mikor felkelek, Ai arca ragyog rám… kérlek, mentsd meg õt apám… imádkozok hozzád…

- Mondd csak Keto. Nem gondolod, hogy Yumi sokkal többet érne a kolumbiaiaknak? – vetem oda a kérdést idõhúzásként.

- Itt van az a lány is? Nagyon kíváncsi lennék már az õ történetére is akkor – szólal meg apám. Ez így túl könnyû és egyértelmû. Apámat nem szokta érdekelni a családon kívüli préda véleménye, nemhogy még a harcot is megállítsa ez miatt, hisz ez becsületbeli ügy. Az egy dolog, hogy hátrányba kerültem Yumi ittléte miatt, de ez az én dolgom. Keto pedig azzal, hogy idehozatta az aduásza ellene fordult, hisz elméletileg nem lehetett megtalálni a félvért, és mégis a markában van.

- Miért érdekel, hogy mit hazudik a félvér ribanca? – Keto fel is hördül.

- Talán azért Keto, mert õ a kulcsfigurája ennek az egész történetnek. Hogy hazug e, az majd kiderül a mondanivalójából. Látni szeretném õt – furán nézek az Öregre, ez nem vall rá. Itt valami más van a háttérben, azért ennyire nem jótét lélek. Igazságos, de nem nyámnyila. Némán figyelem egyelõre az eseményeket. Elengedik Yumit, aki mellém sétál lassan. Enyhe haragos pillantása jelenleg lepereg rólam, van más fontosabb, ami leköti a gondolataim. Meghajol, ahogy az illem megköveteli és elkezdi a mondókáját.

- Ne higgy ennek a ribancnak! Mindketten csak a saját káromat akarják, amíg õk szépen összejátszottak ellenem – kel ki magából Keto.

- Hallgass, Keto! Téged is meghallgattalak, ezért ezt a lányt is megilleti a jog, hogy végighallgassák õt és a történetét – bal szemöldököm enyhén megemelkedik. Itt valami készül, nem tudom mi, de tuti készül. Az öreg nem tûri sem a csúnya beszédet, sem az ilyen viselkedést. Yumi pedig az õ nézõpontjából csak egy egyszerû ribanc, aki túl sok gondot kavart. Az is csoda, hogy szót engedett neki, nemhogy még Keto ellen megvédje.

- Nos, uram, nekem nincs több mondanivalóm. Megértem, ha most haragszik rám, jó nagy galibát okoztam. De bárhogy is dönt velem kapcsolatban egyetlen kérést engedjen meg nekem kérem.

- Hallgatlak… - enyhén összevonom a szemöldököm és végig az Öreget figyelem. Nem hagy nyugodni a dolog.

- Ai, lányom. Jövõd ködös fellegekbe burkolózott ezideáig. De bebizonyítottad hûséged felém, becsületed fedhetetlen, még ez a kis botlás után is. Szavaid és elém tárt fejlemények bizonyítást nyertek – szemei halványan mosolyognak. Hatalmas kõszikla esik le a mellkasomról. Wa utánajárt a dolgoknak, ezért volt ez az idõhúzás. Fejem meghajtom elõtte. Ketora pillant, tekintete elsötétül.

- Te viszont elárultál engem, a családot. Ez megbocsájthatatlan! – Apám szavai ostorként csapnak le. Keto eszeveszetten a fejét rázza és motyog magában. Izzad és szemei zavaradottan forognak, mint egy megveszett állatnak. Katanája markolatát szorongatja és gyûrögeti. Tébolyult tekintetét az Öregre szegezi, habzó vigyorral indul meg felé rohanva. Yumi pont az útjába esik, már épp ledózerolná, mikor erõsen arrább lököm, miközben megpróbálok Apám és Keto közé állni. Nagy nehézségek árán sikerül megtörnöm a lendületét és kb. egy méterre az Öregtõl megállítanom. Kardjaink pengéje egymásnak feszülnek.

- Torold meg a becsületed kétségbe vonását. Vedd el az életét, vedd el a hatalmát, és vedd el tõle a döntés jogát – dörren Apám hangja, és nekem sem kell több. Lendülök és támadok. Hátrálni kényszerül Keto, alig bírja a csapásaim hárítani. Mikor már biztonságos távolságban van mindenkitõl veszett farkas vigyorba torzulnak ajkaim. Szikrázik a tekintetem. Alapállásba állok, kardom a kiindulópontra helyezem. Mély levegõt veszek és lecsendesítem magam, az érzékeim kiélesítem. Keto pont az ellentétem, szinte a fülein keresztül csap fel a gõz, ahogy vörös fejébõl a fogai csikorgása betölti a köztünk lévõ teret. Léptei dübörgése szinte felszántja a termet. Kivárok az utolsó pillanatig félig lehunyt szemekkel, majd ahogy eléri a megfelelõ helyet elfordulok a támadásának útjából miközben kardom pengéjét útjára indítom. Suhintásom hangja még ott visszhangzik a füleimben, mikor hatalmasat ordít a mamlasz. Vérének cseppjei ütemes dobként verik a lakkozott fát, hangosabb puffanással ér földet a levágott keze. Tébolyodottan ront nekem, dühe teljesen elborítja elméjét. Fordulok és csapok, másik keze is alá hull, pengéjének fémes csattanása színesíti hörgését. Forró vére az arcomra és a kezeimre fröccsen, ahogy felé fordulok. Nyelvem hegyét kidugom és lenyalom az ajkaimra került éltetõ nedvet. Felé lépek, gyors mozdulattal a lábaitól is megszabadítom. Már csak a törzse jajveszékel és könyörög kegyelemért. De nem adom meg neki a kegyelemdöfést, még nem. Apám felé fordulok, aki elégedetten mosolyog. Egy apró fejbiccentéssel jelt ad, hogy eleget hallotta ennek a szánalmas lénynek a vonyítását. Utolsó megalázásként oda sem nézve oldalra lépve választom el a fejét a nyakától. Végre megszûnik a nyivákolás, csak az ütemesen spriccelõ vérének egyre lassuló lüktetése tölti be a teret. Keto csatlósai jobban járnak, egyszerû mozdulattal elmetszik a torkukat, majd hagyják, hogy krumpliszsák módjára padlót fogjanak. Ösztönösen egy laza csuklómozdulattal megtisztítom ennek a nyomorultnak a vérétõl iszamos pengét, majd Apám felé lépek.

- A család köszöni nemes tetted és hûséged. A család megbecsült tagja vagy, és az én jobb kezem. Emellett megkapod Keto összes területét. Ja igen, és mivel ez a félvér is Keto tulajdona volt, így most már õ is a tiéd, tégy vele belátásod szerint – egy pillanatra megakadva nézek az Öregre, de gyorsan fejet hajtok.

- Köszönöm nagylelkûségedet, nem okozok csalódást – meghajolok, kardom Apám lábai elé teszem, majd hátralépek. Yumi felé megyek.

- Gyere – nézek rá, és próbálom sugallni, hogy beszélnünk kell és ne csináljon semmi meggondolatlan dolgot. Hisz jelen heylzetben még pár óráig nem hagyhatjuk el a palotát, csak a szobámba mehetünk. A folyosón haladva mázsás súlyként üli meg lelkem az emlékek okozta gyötrelem, szüleim vérben tocsogó üveges tekintete. Érzem, ahogy elmém elmenekül, nem hagyva mást maga után csak ürességet. Tekintetem üvegessé válik, mire szobámba érünk egy üres burok lép csak be az ajtón, ez túl sok volt egyszerre.

-          Mondd csak Keto. Nem gondolod, hogy Ai sokkal többet érne a kolumbiaiaknak? – kérdezi, és most Keto torpan meg.

-          Itt van az a lány is? – kérdezi az öreg és a hangja nem rejt túl sok jót magában. Nekem kapufa. De legalább nem kell szétbaszatnom szó szerint magam. – Nagyon kíváncsi lennék már az õ történetére is akkor.

-          Miért érdekel, hogy mit hazudik a félvér ribanca? – Ha még egyszer kifogásolja a származásomat esküszöm megemelem a bal heréjét a jobb oldalról.

-          Talán azért Keto, mert õ a kulcsfigurája ennek az egész történetnek. Hogy hazug e, az majd kiderül a mondanivalójából. Látni szeretném õt.

Nem tudom, hogy ez jó e nekem, de eloldozzák a kezeim és a számról leveszik a kötést. Ha most nem hagyna el ennyire az erõm, akkor most úgy tökön rúgnám ezt a két szarrágót, hogy összefosná magát. Na de nem felejtettem el a kopasz pofátok, ahogy a sörétesem se fogja a tökeiteket, Isten engem úgy segéljen. Elsétálok… mit elsétálok odavonszolom Ai mellett és egy erõtlen de kicsit haragos pillantást vetek rá. Majd a fõnök elé állok. Aki nem is fõnök talán hanem valami mester vagy faszom tudja már, valami fõyoda. Kész. Kamuzni nem érdemes, veszteni valóm nincs úgyhogy a színtiszta igazat mondom el. Szembe nézek az öreggel és meghajlok elõtte illedelmesen.

-          A nevem Mandano Yumi és akkor jöjjön egy kis mesedélután. Kolumbiában születtem, anyám japán volt. Még gyerek voltam, amikor apám sajnos belenyúlt a darázsfészekbe, amiért cserébe lekaszabolták a családomat. Menekülnöm kellett így Japánban kötöttem ki. Munkát kellett találnom, és ekkor találkoztam Ketoval, aki nagy lehetõséget ígért nekem, de folyamatosan csak kihasznált és megalázott engem. Egyetlen segítségem Mark volt, akinek köszönhetõen versenyezni kezdtem. Igen, Ketotól ekkor az eddigi sérelmek megtorlásaként valóban emeltem el pénzt, hogy egy saját autót vegyek és versenyekbõl megnyert és összeszedett díjakból pedig rendezni akartam mindent és egy új életet kezdeni, hogy végre tiszta lappal indulhassak. Keto persze nem nézhette jó szemmel, hogy a balfasz versenyzõit sorra elagyalom, ezért akar most gondolom Kolumbiába patterolni, mert lényeg, hogy bármi áron eltávolítson engem úgy, hogy még haszna is legyen belõle. Közbe képbe került Ai, az egyetlen ember akit a rohadt nyomorult mocskos kibaszott életem során boldogságot vitt az életembe és önzetlenül szeretni tudtam. De most hagyjuk az érzelmeket, abból úgysem származik semmi jó – ekkor Ai-ra nézek, mikor ezt mondatot kimondom – nos aztán végül a Keto expresszel ideérkeztem. Próbáltam mindent megtenni azért, hogy normálisan élhessek, hogy mindent letisztázzak, Isten engem úgy segéljen. Hát ez a teljes történet.

-          Hmmm… - mondja összehúzva szemeit az öreg az állát vakarva.

-          Ketonak továbbá célje, hogy Ai-t eltakarítsa az útból, hogy büntetlenül folytathassa mocskosságait és szedje azoknak áldozatait.

-          Ne higgyen ennek a ribancnak! Mindketten csak a saját káromat akarják, amíg õk szépen össszejátszottak ellenem – csattan fel újra Keto.

-          Halgass, Keto! – szól mérgesen az öreg. – Téged is meghallgattalak, ezért ezt a lányt is megilleti a jog, hogy végighallgassuk õt és a történetét.

-          Nos, uram, nekem nincs több mondanivalóm. Megértem, ha most haragszik rám, jó nagy galibát okoztam. De bárhogy is dönt velem kapcsolatban egyetlen kérést engedjen meg nekem kérem.

-          Hallgatlak…

-          Kérem, ha rám nézve hátrányos döntést is hoz… Kérem, hogy Ainak ne legyen bántódása. Õ nem tehet errõl az egészrõl õ csak utánajárt a dolgoknak és mindvégig az igazat szerette volna csak kideríteni. Õ nem tehet errõl az egészrõl, az egész az én balhém.

Letérdelek elé és lehajtott fejjel összekulcsolva elõre nyújtva a kezem szegezem felé a kérésem újra.

-          Ez az egyetlen kérésem van csak, akárhogy is dönt. Tegye meg kérem!

Felállok és szomorúan Ai-ra nézek. Egy csók lenne még a másik kívánságom, de ezt õ úgysem akarná. Arcomról könnyek kezdenek lefolyni, majd elfordulok és lehajtott fejjel az öreg felé várom, hogy felettem ítélkezzen.

- Jó reggelt édes… - mondja nem túl édesen, csak hogy ezt a szót kiragadjam. - Mondhatom, kívánatosabb lettél, mióta utoljára láttalak. Mondd csak, nem akarsz még utoljára szórakozni egyet, mielõtt még mások perverz játékainak tárgya leszel? - kérdezi, miközben a combját a lába közé nyomja finoman.

Annyi erõm még van azért, hogy összegyûjtsem a nyálamat és egy Niagara-vízesést zúdítsak az arcában. Meg vagyok gyõzõdve róla, hogy csónakért kiált most, de hamar egy fájdalmat ütést kapok csak válaszult, majd érzem, hogy kiveszi a kezemet tartó kalabínerbõl a kezem, és egy olyan intenzív fájdalom nyíllal belém, amit csak egy tûsarkú képes okozni, ha beléd taposnak vele.

- OSTOBA RIBANC! - rivall rám, miközben folyamatosan rugdos. Mindig is tudtam, hogy egy maréknyi ész, annyi se szorult beléd. - Belekap a hajamba és fájdalmasan hátrahúzza a fejem, miután térdelõ helyzetbe rángat engem. Én meg csak szánalmasan üvöltök és nyüszítek a fájdalomtól. - De ha így akarod, legyen így. Te akartad… - súgja a fülembe, miközben egy olyan pecket húz végig finoman a testemen, aminek a közepén lyuk van és nem bírom összecsukni a számat tõle. Rosszat sejtek. Kurva rosszat sejtek. Beköti a számat, összeköti külön-külön a lábaim a combjaimnál, hogy ne tudjak felegyenesedni vagy mocorogni, kezem pedig ismét a fejem felett kötnek ki, fájdalmasan felfelé nyújtva.

Cipõjét beleerõszakolja a számba, miközben lehajol felém és hajam cibálja.

- Gyerünk! NYALD!

Természetesen nem engedelmeskedek neki, amitõl csak annyi eredményt sikerül elérnem, hogy még erõsebben lendíti bele a lábát a számba. Addig erõszakoskodik, amíg sikerül a fejemet úgy felemelni, hogy ismét találkozzon a tekintetünk.

- Hát jó… ha mást szeretnél a szádba inkább, megkapod - mondja baljóslatúan. Füttyent egyet, amitõl két marcóna random gorilla lép elõ a sötétbõl. Pedig borítékolni mertem volna, hogy ennél rosszabb helyzetbe már nem kerülhetek.

- Jó szórakozást - súgja a fülembe, majd belenyal.

A két férfi fájóan gyorsan tudja a dolgát, és bármiféle ellenállás nélkül nemi szervük egyenesen a számba köt ki.

- Egyszerre csak egy, fiúkák! - utasítja õket.

Minden egyes ritmikus mozdulatnál egyre erõsebbé válik a hányingerem, de nem akarom megadni neki ezt a totális gyõzelem okozta érzést. Közben folyamatosan magyaráz.

- Saját magadnak köszönheted, hogy itt tartasz most. Minden megvolt, néha Keto kedvében kellett járni, na és akkor mi van? De nem, Yuminak más tervei vannak az életben. De a vér nem válik vízzé, Yumi. Mindig is egy kis ribanc voltál és az is maradsz, ez ellen semmit nem tudsz tenni. Senkinek nem kellesz semmi másra.

Szavait tompán hallom, de mindent értek. Már nem is érzékeltem, hogy mikor hatolt be a másik férfi a számba. Csak azt érzem, hogy a tangát akarják lerángatni rólam.

- Jól van elég lesz! - parancsol rájuk a nõ. - Legalábbis egyelõre.

Dolguk végeztével én megállíthatatlanul öklendezni kezdtem, aminek az eredménye a földön toccsant szét.

- Ejnye Yumi… Mit fogsz csinálni, ha többen fognak megdolgozni egyszerre? Na meg aztán tudtommal Kolumbiába nem szeretik a hányós szexet a legtöbben. Cipõjét ismét a számba helyezi.

- Jobb lesz ha azt teszed, amit mondok, különben elbukod a lehetõséget, hogy utoljára láss valakit, aki fontos lehet neked.

A kijelzõn Ai nevét látom, amitõl felszökik az adrenalin bennem és minden utálatom legyõzve szorgosan nyaldosni kezdem a számba erõszakolt cipellõt és próbálom annyival könnyíteni a helyzetemen, hogy… rá gondolok, hogy mintha ezt neki tenném most. Akármennyire gyûlölöm nem tudom legyõzni az érzést, hogy kívánom õt, még a szemeimet is becsukom, hogy minél jobban a fantáziámhoz tudjak azonosulni.

- Na ezt már szeretem - rángat vissza a valóságba az elégedett hangja és a következõ pillanatban már Ai-al beszél, ahogy hallom. Odanyújtja a fülemhez, de mivel még mindig nem tudok megszólalni ettõl a kibaszott szartól, ezért jóformán csak nyöszörögni tudok.

- YUMI! YUMI! - hallom meg kétségbe esetten a kiabálását, de ez minden amit hallhattam belõle, mert megint saját füléhez emeli a telefont. Vagy csak én akartam hallani, hogy értem kiált?

Én ezúttal hátrabilincselt kézzel kerültem álló helyzetben és végre levette a számról a béklyómat. Keira-klón átöltözött egy passzentosabb ruhában és így fogadja Ai-t aki villám gyorsasággal megérkezik. Nem is vártam mást az utca második leggyorsabb emberétõl. Az elsõ meg… hát most valahogy nem tud boldoggá tenni, hogy én lennék az. Valahogy visszaszökött a remény a szívembe de mardosta a tudat egyben, hogy mi lesz akkor ha kiszabadulok. Hiszen nem szeret engem, de akkor miért jött el megmenteni? Miért volt olyan kétségbe esett a hangja, mikor meghallott engem? A baráti aggodalom szólt belõle vagy más valami? Miért tetted velem ezt, Ai? Miért engedted, hogy beléd szeressek, ha nem akartál tõlem többet? Ekkor megláttam õt.

- Lõdd fejbe a picsába! - kiáltottam ösztönösen, de õ inkább a becsületes utat járja és harcolni kezd vele. Sebaj, szám elégedett mosolyra húzódik így is, mert biztos vagyok benne, hogy ennek a mocskos kurvának esélye sincs Watanabe Ai ellen. Megcsókolja Ai-t, amitõl teljesen lehibárnálódok. Még ha nincs is köztünk már semmi és így semmi jogom sincs beleszólni, de egyszerûen nem bírom elviselni a látványt, hogy Ai-t valaki más fogdossa és csókolja. Ott az én kezemnek kéne lennie! De a ribanc még tovább fokozza, amikor elmondja mi mindent tervez Ai-val. Hát fogod te az édesenyát hétrettkes mocskos zivataros térdekalácsát csinálni vele. Rángatózok dühödten, hogy helyre tegyem az agyát, de kísérletem rendre kudarcba fullad és a puffogó vipera egy szelíd állat hozzám képest. Baszódj meg te szemét ribanc, ha egy újjal is hozzányúlsz, ha kell a szellemem visszajön és szétbassza a fejedet! Hát mit képzelsz magadról?

- Dobozoljátok el! - rivall embereire a vereséget szenvedett fél, miután Ai leterítette. Háhá! Kevés vagy te Ai-hoz ribanc. Bár a mondat nem tetszik amit mondott. Noha azt ígérte, hogy elenged, ha legyõzi. Na de persze oktondiság lenne egy pillanatig is elhinni ezt, egyetlen célja Ai csapdába csalása volt. Csak ahhoz elõbb kellett volna kelned, féleszû ribanc.

Ettõl függetlenül persze minden ellenállásom ellenére végül a dobozban végzem, miután ronggyal bekötik a szám, és teljes sötétség borít el. Légzésem még mindig szapora, amiért láttam, Ait de mi lehet vele? Egyre több régi emlék tör elõ belõlem, amitõl potyogni kezdenek a könnyeim. Az egyetlen ember, aki boldoggá tett és édessé varázsolta keserû és nyomorúságos életem és most ugyanez az ember taszított vissza a pokolba újra azt szüntelen szorító érzést visszahozva a mellkasomban, amit csak a lelki fájdalomkor érez az ember. Senki nem fog rám találni. Soha nem versenyezhetek, az egyetlen igaz barátom, megölték, a szerelmem pedig becsapott és elárulta az érzéseimet. Mindenféle idegen kezekbe fogok kerülni. Ennél még az öngyilkosság is jobb lenne. Ahogy az emlékek suhannak át a fejemen, olyan megállíthatatlanul törnek elõ belõlem a könnyeim. A családom… Mark… és Ai… Most pedig itt fekszem kényelmetlenül elveszve a sötétségben és az autó zajában. Kezeim folyamatosan mocorognak hogy valahogy próbáljak kényelmesen helyezkedni, de a doboz olyan kicsi, hogy fordulni nem bírok ezért maradok hanyatt kezem pedig alattam. Hátra döntöm a fejem és becsukom a szemem. Arra az édes pillanatra gondolok, amikor kiszolgáltatva feküdtem neki az ágyon és mikor kérdeztem tõle, mit akar, a fülembe súgta, hogy téged. Mélyeket sóhajtok és az ujjaimat gyengéden csiklandozva simítom végig a testemen, mintha csak õ lenne. Csípõ lassú hullámokat kezd tenni, ahogy képzeletben falom tovább az ajkait. Ehelyett mindenféle mocskos kezek fogják beszennyezni a testem és fognak megbecsteleníteni. De most nem érdekel, most csak az emlékek rabságát élvezem, ahogy láncként húznak egy álomvilágba. Ennyi Mennyország még jár nekem a poklok pokla elõtt. Már elõre meg van írva a sorsom. Szolgálni nem fogom õket ezért valószínûleg egy sötét dohos sikátorban fogom végezni kiloccsant agyvelõvel. Mocskos múlt, mocskos jelen, korhadt jövõ. Yumi fogadd el, neked a sors soha nem szánt igazán boldogságot, és ettõl a tudattól megállíthatatlanul zokogni kezdek, a motor pedig leáll. Valószínûleg megérkeztünk a hajóhoz… Könnyeim elerednek, amikor fájdalmasan, szinte szívembe szúróan bevillan az a kép, amikor ez a mocskos kurva megcsókolta Ai-t.