Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Shiro váratlanul és nagyon gyorsan távozott. Ha megpróbáltam volna,akkor sem tudtam volna megállítani, hiszen a gyorsasága, a mozgása természetfeletti... Egyébkéntis eléggé megzavart és feldúlt aza furcsa rosszullét,melynek jelei mutatkoztak rajta, így a reagcióm lelassult, nem tarthattam vissza.

Végülis a csend, illetve a természet zajai ébresztettek rá arra, hogy egymagam maradtam a sziklaszirtnél. Szánnom kellett néhány percet arra, hogy lenyugtassam magam és rendezzem a gondolataimat. Amikor ez sikerült, képes voltam arra, hogy leguggoljak és megvizsgáljam mit hagyott hátra Shiro... Nem kellett sokáig tanulmányoznom azt a sötéten derengő foltot, hogy felismerjem mit látok. A férfi vért hányt, állapítottam meg magamban.

- Ez semmi jót nem jelent... - Mondtam ki hangosan ezt a gondolatot - Talán utána kéne járnom, hogy az a bizonyos méreg okozhat-e hasonló rohamot... - Tettem még hozzá, ahogy fölegyenesedtem a guggolásból.

Ezután egy-két pillanatig nem mozdultam tovább, mivel úgy hallottam, hogy elmosódott beszéd foszlányokat hoz felém a szél. Megfordult a fejemben, hogy talán Shiro visszajön, de végül aztán rászántam magam az indulásra.

Több érzés is kavargott bennem az otthonomig vezető úton. Régen fordult velem elő például, hogy valakiért gaggódtam... Kissé összerándult a gyomrom is, mert eszembe jutott, hogy Shiro milyen rosszul festett. De nagyon reméltem, hogy ez csupán egyszer furdult elő vele, hogy nem gyengítette le ez a roham túlságosan és mostanra jobban van...

Igyekeztem a rossz érzéseimtől megszabadulni, ám tudtam, hogy ezt csak úgy tudom elérni ha valamivel elfoglalom magam.

Hazaérve volt tervem arra nézve, hogy mit fogok tenni.

Miután beléptem a lakásomba és levetettem a köpenyem az első lépéseim szinte autómatikusan az ablakhoz vezettek, hogy ne hogy elszalasszam ha Shiro mégis feltűnne... De olyan képességem nekem soha nem volt, amivel szemeim legyőzhették volna a sötétséget, ezért idővel tényleg a tervezett tevékenységhez kellett hozzá látnom.

- Ha nem is járok sikerrel, akkor is megpróbálom kideríteni mi volt ez... - beszéltem ismét magamban miközben átmentem egy másik szobába, ahol néhány gyógykészítményt és hasonló dolgokat tartottam. Mivel korábban szerencsére előrelátó voltam megőriztem az egyik géz csíkot amivel Shiro sebéből kitiszítottam a mérget, szóval azzal mentem vissza a konyhába. Valamennyi mérget magába szívott az anyag, így vizzel engedtem teli a mosogatót és belemerítettem a géz darabot, hogy kiázzon belőle az az anyag amit beszívott. Két dolgot tudtam biztosan: a méreg ennyire felhigított álapotban nem árthat nekem, továbbá ahhoz viszont elég lesz, hogy a Doktor megvizsgálja.

- Ha ez okozta azt az ijesztő rohamot, akkor ebből a mintából kiderülhet. - Mondtam ki gondolataim szórakozottan megint amíg egy kissebb fajta üveget merítettem a mostanra elszineződött vízbe.

Akkor szorult össze a torkom újra amikor lezártam az üvegcsét és az ablak párkányára tettem.

Mi van akkor ha Shiro mégis valami mástól lett rosszul? - Jutott eszembe a kérdés némi idegességgel. Szívem szerint még aznap elvittem volna az üveget, de ugyanakkor éreztem azt is, hogy néhány órát muszáj lesz pihennem az izgalmak után.

Egy darabig csend állt közénk. Nem foglaltam szavakba megbántotságom, csak figyeltem Shiro-t a holdfébyben, a mozdulatait, azt ahogy először előttem állt, majd, ahogy távolabb sétált és leült egy kőre.

Nem akartam azt, hogy rosszabbul érezze magát, így szerettem volna olyasmit mondani neki ami nem a borús hangulatot erősítí.

- Tudod, úgy érzem, hogy nem véletlenül találkoztunk. - szólaltam meg,lenyelve idegességemet és próbáltam könnyedebb hangon folytatni - Én már ismerlek valamennyire. Arra gondoltam viszonzásul talán én is mesélhetnék magamról néhány... - itt mégis elakadtam. Feltűnt, hogy a férfi zihálva veszi a levegőt.

- Shiro...? - Kérdeztem riadtan, de válaszát nem vártam meg. Oda rohantam hozzá és letérdelve a fűbe láttam, mennyire nincs jól.

- Kérlek... Megijesztesz. - megint két kesztyűs tenyerem közé vettem az arcát. - Pihenned kéne. Ha kis mennyiség is ugyan, de nem rég méreg jutott a szervezetedbe, Shiro. Nem szabadna megerőltetned magad... - ahogy beszéltem éreztem, hogy könny csípi a szemeimet, de nem akartam átadni magam az érzéseimnek. Arrébb söpörtem egy sötét hajtincset a férfi homlokáról, majd a szaját szemeimet is megtöröltem egy gyors mozdulattal.

- Haza kísérlek... - ajánlottam fel - Marre laksz?

Egy kissé még furcsán éreztem magam mikor elolvastam a nekem hagyott üzenetet.

Nem tudtam rájönni, hogy pontosan mennyit aludhattam és Shiro mikor távozhatott, ezért hirtelen támadt az az ötletem, hogy utána indulok...

Kilépve az utcára először futásnak eredtem, mert attól tartottam talán nem találom ott.

Na de hol az az ott? - villant át agyamon a kérdés ami arra késztetett, hogy megtorpanjak és átgondoljam hova is tartok.

Végül egyszerűen felnéztem a sötétedő égre, a felhők között nyugodtan trónoló holdra. A látványról eszembe jutott egy hely, bár biztosan nem tudtam Shiro ugyan arra a helyre gondolt-e vagy nem. Egy mély levegőt véve urrá lettem bizonytalanságomon és ismét megindultam abba az irányba ahol reményeim szerint rátalálhatok majd az úriemberre.

Azon nem agyaltam mit kéne mondanom neki és azzal sem türődtem, hogy Shiro talán butának tart majd a hevességem miatt, csak szaladtam.

Beletelt némi időbe mire oda értem ahhoz az úthoz ami felfelé vezetett egy közepesen magas hegyen. Erről a hegyről, pontosabban az egyik kiugró sziklaszirtjéről egész közelinek tetszett a telihold.

Lépteim akkor lassítottam, amikor fölértem arra a széles területre amit szinte teljesen ezüstös fénybe borított az este.

Közelebb léptem a szirt széléhez, hogy a hegy lábánál futó folyó lassú, fel-fel csillanó vizét is megcsodáljam.

Először lehúnytam a szemem és így hallgatóztam, hátha hallom Shiro lépteinek zaját a hátam mögül.

- Vársz valamit cserébe azért, hogy megmutattad a gyerekkorod? - Tettem fel a kérdést hangosan, de nem volt benne gyanakvás, csak kíváncsíság. Abban sem voltam teljesen biztos, hogy áll valaki mögöttem, de kimondtam ami eszembe jutott.

- Persze nem akarok a terehedre lenni, ha épp más dolgod van...

Nem volt erőm ellenkezni Shiroval. Az a kedves pimaszság amivel velem beszélt eléggé zavarba hozott.

Végül bólintottam, de valójában olyan volt mintha nem is várt volna választ a kérdésére... Egyszerűen csak a szívéhez húzta a kezem. Rövid időn belül a tenyerem már a mellkasán feküdt, így az intenzív emlékek magukkal ragadtak.

Azt hiszem ha akartam volna, akkor sem tudtam volna mást tenni minthogy lehunyt szemmel sodródom velük...

Rengeteg dolgot láthattam a férfi múltjából. Meglepő módon olyan képsorok bukkantak fel, amelyek arra engedtek következtetni, hogy valóban megtud bízni bennem.

Az emlékeit vizsgálva tudomást szereztem, arról, hogy kisgyermek volt még amikor szülei eldöntötték sorsát... A szívem és a torkom akaratlanul is összeszorult, mert ma is olyan élénken éltek Shiro szívében és elmlékezetében az akkor történtek, hogy ettől még élethűbbek, még élesebbek voltak az elmémben megjelenő jelenetek...

Aztán zaklatotságom enyhítette, hogy eddigi életének szebb, kellemsebb részei is voltak és Shiro semmivel sem akadályozott meg abban, hogy ezeket is megismerjem rajta keresztül.

Az élmény hatására valami transzszerű állapotba kerülhettem, ami nem volt egészen új számomra, de ilyesmi régen történt velem....

Azt hiszem azonban, hogy átadott emlékek mennyiségéhez nem voltam eléggé edzett, így arra lettem figyelmes, hogy egyre gyengébbnek érzem magam.

Ezt nem tudom biztosan, de egy pontnál talán kinyitottam a szemem és rámosolyogtam a fiúra. Az agyamban több mondatot is megfogalmaztam, de ezek a halk szavak hagyták el a számat:

- Köszönöm, hogy vissza jöttél... És a bizalmadba fogadtál. Egy igazi túlélő vagy, Shiro. Már nem aggódom annyira...

Ezt kimondva próbáltam ugyan tartani magam,de kimerültem.

Hiába akartam ezt elkerülni, mégis elsötétült elöttem minden.

Ahogy múltak a napok és több hét is eltelt én magamba folytottam minden Shiro-hoz kapcsolódó gondolatot. Legalábbis nagyon igyekeztem hogy ez sikerüljön... Viszont a különös bűntudat mellett idővel az aggodalom is gyötörni kezdett. Többször is eszembe jutott az a lehetőség, hogy a fiú mégis annak az őrült nőnek a karmai közé került, aki egyszer már megpróbálta megölni őt... Attól féltem, hogy ez a rossz előérzetem talán valóra válhatott.

Amíg dolgoztam nyugalmat erőltettem magamra, de az idegeim szinte pattanásig feszültek. Mire haza jutottam mindig újra erőt vett rajtam az idegesség...

Most amikor a félhomályban megláttam azt az alakot a fotelemben ülni, először ismét szoborrá dermedtem. Másodpercekig néztem nem várt vendégemre és persze felismertem az arcát.

Úgy érzem mintha a bennem idáig összegyűlt feszültség lüktetne a füleimben és az ereimben is. Shiro pedig meg sem szólal. Úgy ül ott mint valami néma kísértet a kripták némaságát idéző csendben...

Ez valahogy inkább dühítő számomra, de a haragom hirtelen hulláma legalább cselekvésre késztet: kesztyűs kezem az övembe csúsztatott tőrért nyúl és hezitálás nélkül Shiro fejének irányába hajítom a fegyvert.

A dobás természetesen a fotel támláját éri, ahogy azt terveztem, de az enyhe döbbenet ami megjelenik Shiro sötét szemeiben biztosít arról, hogy nem képzelődöm. Valóban ő az!

- Szóval nem öletted meg magad... - szólalok meg és összefonom karjaimat. A tekintetem a fiú még mindig csodálkozó tekintetébe fúrom, a hangom pedig kissé megremeg, hiába próbálok uralkodni rajta. - Látom egész jól festesz. Most nem üldöz az elbűvölő barátnőd? - enyhe mosoly játszik az ajkaimon, mert ezt gúnyolódásnak szántam, de miután egy jó nagy adag indulatot kiadtam magamból azzal a dobással, most mégis megkönnyebülés árad szét bennem.

- Ez amúgy jól esett... - Teszem hozzá a fiú arca mellett meredező tőrre pillantva.