Karakter: Eiri Maeda Megjegyzés: Egyetlen Tündérbogyómnak
- Nos, eltaláltad szépfiú, ahogyan te is engem és vártál is rám, ez tetszik. - Az a vigyor mindent elárul róla, na meg ez a játékszenvedély. Talán végre egy gyémánt a szemétdombon. Ahogy a farkát még jobban a kezemnek nyomja, én is erősebben dörzsölöm.
- De nem akarsz tőlem semmit, igaz? Szeretsz játszani, látom. Mond csak nem félsz, hogy egyszer találkozol egy rosszfiúval, aki megbüntet a pimasz viselkedésed miatt? - Suttogom fülébe és keményen megmarkolom. Ez a reakció, hogy megremeg tetszik, veszi a lapot.
- Ahhh pont erre várok, de eddig mindig olyanokat fogtam ki, akik nem ütöttük meg a mércét, de talán most szerencsém lesz, de lehet, hogy csak a szád nagy. - Pimasz kis tündérke, majd meg nevelem. Végre egy kis kihívás. Már untam az átlagosabbnál átlagosabb embereket.
- Szóval erre vágysz? Milyen furcsa fiú vagy te ez tetszik, de a neved nem árultad el kicsike. - Jegyzem meg mellékesen és erősen a nyakába harapok, hogy megízleljem milyen és persze a farkától sem szakadok el.
- Nem vagyok hétköznapi az tény, de te se tűnsz annak. A nevem pedig nem kell tudnod egy jó dugáshoz. - Elnevetem magam, teljesen igaza van. Szereti a szexet, sőt úgy tűnik, mintha élvezné, hogy erőszakosak vele. Egyre jobban izgatja a fantáziám, vajon milyen lenne, ha kikötözném…? Kihúzom a kezem és ajánlatot teszek.
- Egyetértek. Nos, akkor feljössz hozzám? Persze nem zavarnak az emberek, de a lakásomba jobban el tudnánk játszadozni, itt lakom a közelbe. - Hát igen… ott a késem, a bilincsek… és még sok más hasznos kellék. Lehet, bánni fogja, hogy összefutott a csúnya farkassal.
- Alap, hogy felmegyek kíváncsivá tettél és felizgattál. - Ahogy ezt közli velem, hát nem egy elveszett lélek. Egyre jobb.
- Hidd el, nem fogod megbánni. Életed legjobb éjszakája lesz. - Természetesen egyben ez az utolsó is. Vigyorodom el, de mintha maga a Sátán mosolyogna barátságosan.
- Legyen így, de nem lesz könnyű dolgod. - Felhúzom a szemöldököm, hogy megpaskolja az arcom. Egoista a srác, az már biztos. Nem tudja, ki vagyok, de majd rájön.
Előbb vagy utóbb.
Elindulunk hozzám, tényleg nem lakok messze. Kevesebb, mint 10 perc gyaloglással elérkezünk a szép kis kertes házamhoz.
- Itt lennénk. - Nyitom az ajtót, de éppen csak, hogy van ideje belépni, a falnak nyomom és vadul, szinte nem is csókolva, hanem harapva esek ajkainak. Ráadásul viszonozza, ez egy jó pont. Lehet, kap még tőlem egy órát… vagy kettőt… de ez még sok mindentől függ.
- Na, mutasd, mit tudsz nagyfiú. - Mondja és megmarkol. Nem is értem, miért sietteti a halálát, de látszólag tetszik neki, amit tapasztal.
- Mindent a maga idejébe tündérem. - Türelemre kell szoktatni. Megharapom az alsó ajkát elég erőteljesen. - Menjünk beljebb. - Az ágyban mégiscsak többre megyek vele. Ledobom a cipőm és bevezetem a nappaliba.
- Jó kis lakás. - Erre kicsit elmosolyodom.
- Köszi. Szeretek itt lakni. - Odalépek a bárpulthoz és töltök egy italt magamnak és egyet a vendégemnek. - Az estére. - Emelem meg a poharam.
- Pontosítva életem legjobb éjszakájára, nemde? - Szeret visszavágni és incselkedni. Lehet a nyelvét is ki kéne vágnom.
- Ő, igen, ahogy mondod. - Egy kis koccintás a formalitás kedvéért és megisszuk az italt. Lerakom a poharat és figyelem, ahogy ő is. Amint a pohár biztonságban asztalt ér, nekem esik és a falnak nyomva a nyakamba harap. Jólesően felsóhajtok az érzésre.
- Most már nagyon érdekel, miért is lesz ez életem legjobb estéje. Ne húzd sokáig a dolgokat, mert itt hagylak. - Erre elvigyorodom szélesen, ő pedig ismét belém harap.
- Nem vagy türelmes. - Előbb-utóbb majd megtanulod, nevetem el magam. Az érdekes játékokat mindig széttörik.
- Hát nem, szóval gyerünk, legalább egy kis ízelítőt mutassál nekem. - A csábos mosoly meggyőző, bár nem szoktam az ilyeneknek bedőlni. Had higgye csak, hogy ő csal csapdába. Végül majd rájön, hogy ő az áldozat.
De ha már produkciót akar, megkaphatja.
Elkapom és felemelve beviszem a hálóba. Ledobom az ágyra, úgy nézem, tetszik neki a helyzet. Szóval szereti, ha uralkodnak rajta. Ilyenkor nem igen beszélek, inkább cselekszem.
Ledobom a fölsőm, majd fölé mászva megcsókolom a vad stílusomba. Lehúzom róla a fölsőjét, nem igen teketóriázok.
- Éreztem ezeket… de így mégiscsak jobb… - Vigyorodom el, ráadásul a tetoválás és nagyon jól festett rajta. Odahajolva erőteljesen nyakát harapdálom, de annyira, hogy szépen kivehetők a fogam nyomai. Lejjebb haladva az egyik mellbimbójánál a piercinget a fogaim közé veszem és meghúzom, úgy harapom meg, miközben a másikat kezemmel erősen csipkedem. A hangokból ítélve tetszik neki.
Még lejjebb haladok és a csípőcsontjánál is elbabrálok a piercingekkel, tényleg tetszik, hogy ennyi van neki.
Lerántom a nadrágját alsógatyával együtt és magamról is ledobom, amiben segédkezik nekem.
Megragadom a haját és a farkamhoz nyomom, jelezve, mit is fog ő most csinálni. Szépen a szájába tömködöm a farkam és mozgatni kezdem a csípőm.
Mikor tényleg megkeményedek, átfordítom a hasára és felhúzva rögtön tövig hatolok benne. A gerince mentén lévő kis fémvackokon is végigsimítok és megmozgatom őket. Nagyon jól mutatnak.
Eleinte kisebbeket lökök azért, de ez nagyjából két lökés, utána beleadok apait-anyait. Nem kímélem a formás kis hátsóját. Az édes nyögései, csak úgy kúsznak a fülembe, valami van ebben a srácban, ami rendkívüli.
Fordítok a helyzeten, és az arcára tenyerelve nyomom le a párnák közé. Másik kezemmel a csípőjét tartom, hogy minél keményebben tudjak mozogni, amit hát megy is, nem okoz gondot. Elég kis pillesúlyú.
Ahogy érzem, hogy nemsokára elmegyek, elkapom a nyakát és megszorítom. Pontosan tudom, meddig szoríthatom anélkül, hogy csak egy kis oxigén hiány legyen, ne fulladás.
Az oxigénhiánytól és az mozgásomtól hamar elélvez elbódult állapotba és az összehúzódásaitól nekem se kell több, durva lökések közepette belé élvezek. Szex alatt végig nem nyögtem legfeljebb erőteljesen sóhajtoztam.
Elengedem is kihúzódok belőle. Leülök az ágy szélére és rágyújtok. Már tudom, hogy ma nem ölöm meg őt és azt is, hogy akarom még látni.
Előveszek két cigit és meggyújtom őket, majd eldőlök az ágyba. Az egyiket odanyújtom a szájához.
- Eiri… - Mutatkozok be, ha már így összemelegedtünk. - És még nem végeztünk, de egy cigi most jól esne… - Vigyorodom el.
Szerkesztve szela00 által @ 2012. 03. 03. 01:22:25
Karakter: Shou Shibata Megjegyzés: Egyetlen aranyhalacskámnak
Igen csak morcosan ébredek. Tegnap este felszedtem egy pasit. A szerencsétlen azt hitte ő szedett fel, de hát ez nem így van. Mindig én szedem fel őket csak úgy csinálom, hogy ez fel se tűnik nekik. Szóval kissé vadabbnak tűnt a csávó, de hát jól megszívtam, mert csak egy nyámnyila fasz volt. Még a nyakam se tudta elég rendesen kiszívni vagy jól szétbaszni a seggem. Persze ő élvezte én meg nem. Komolyan miért nem találok egy állatot végre? Néha úgy érzem túl nagy igényeim vannak. Eldöntöm este azért próbálkozom most pár napig úgyis szabad vagyok. Napközbe fotózok, majd rendelek egy pizzát ebédre. Hamar eljön az este. Elkészülök és kicsípem magam. Tapadós farmert egy inget veszek fel, aminek a felső gombjait kigombolom. Elrakom, amit kell és belevettem magam az éjszakába. Ma egy olyan bárba megyek ahol még nem voltam, de ajánlották. Talán itt találok valakit.
Már elég sokan vannak. Rendelek egy sört miközben iszom felmérem a terepet. Senkit nem látok még, de az se lepne meg, hogy akit keresek az kívülről olyan, mint egy ma született bárányka, hiszen az édes kis arc sokszor perverz külsőt takar. Viszont nekem nem egyszerűen egy perverz kell, hanem egy perverz szadista állat és olyat, aki minden vágyam kielégíti még nem találtam. Sör elfogyasztása után elmegyek táncolni, persze a tánctér közepére. Flörtölök és igen sexi minden mozdulatom, de senki se mer konkrétan rám mászni, de nem baj nem tetszik semelyik. Körbepillantok és megakad a tekintetem egy férfin. A tekintetünk pont találkozik. Kitűnik a tömegből, de nem teszek semmit, ha akar valamit idejön. Tovább táncolok és nem sokkal később meg is érzek két kezet a derekam körül. Érzem, hogy ő az és igazam is lesz, amint hátrafordulok.
Végigmérem még helyesebb közelebbről és az a mosoly, de nem csak ennyi. A szemei különböző színűek és van valami nem hétköznapi ezen kívül a tekintetébe. Külsőre tökéletes, de nekem ennyi nem elég. Magához húzz és én hozzásimulok. Nyakamba harap, mire kicsit felnyögök. Nem rossz. Nem mond semmit és én se csak táncolok és simogatjuk egymást. Ez mindent elmond. Szám végén elenged és otthagy. Szóval játszik velem ez tetszik egyre jobban. Nem várok és odaülök mellé.
- Mit innál? – kérdezi mély hangon.
- Ugyanazt, amit te. – felelem és le se veszem róla a tekintetem. Nem mond nekem semmit így rákérdezek arra, ami elég egyértelmű, de azért játszunk nyílt lapokkal.
- Meg akarsz dugni? – kérdezem és elmosolyodik. Még nem láttam ilyen szép mosolyt.
- Miért? Talán erre a következtetésre jutottál? – tényleg más, mint akikkel eddig dolgom volt.
- Hát… - meghúzom a piát meg se kottyan. - Ha így is van, felejtsd el… Nem vagy az estem, de azért köszi a piát. – vigyorgok most én játszok vele. Kíváncsi vagyok belemegy ezen, ha igen biztos vagyok benne, hogy egész jó estém lesz még ha nem is leszek megszadizva végre egy izgalmas pasival lesz dolgom. Megyek vissza bulizni, de látom ő, elmegy hamarosan. Na ennyit egy jobb estéről. Tényleg el vagyok átkozva.
Nem maradok sokat tudom senki se lesz úgyse így elindulok ki. Gyanútlanul megyek, amikor hirtelen egy sikátorba rántanak na kissé frász jön rám, de amikor meglátom őt meglepődöm de belül elmosolyodom. Várt rám. Ez egyre izgalmasabb.
- Szia szépség… - suttogja fülembe, amitől jólesően kiráz a hideg. Lefogja a kezeim. Talán tényleg egy állattal van dolgom?- Mennyire biztos, hogy nem vagyok az eseted? – vagy csak nem bírja a visszautasítást. Nem itt többről van szó akkor nem várt volna eddig.
- Teljesen és eressz már el te seggfej! – próbálok küzdeni, de mind ez csak játék része.
- Ezt nem hiszem… miután elmentél tőlem végig engem néztél… - jogos . - Mi a neved? – kérdezi és a farkamra simít majd a nacimba nyúlva izgatni kezd. Még úgyse csináltam sikátorba.
- Nos eltaláltad szépfiú, ahogyan te is engem és vártál is rám ez tetszik. – vigyorgok mivel levagyok fogva így nem tudok sokat tenni, de a farkam jobban neki nyomom a kezének.
- De nem akarsz tőlem semmit igaz? Szeretsz játszani látom. Mond csak nem félsz, hogy egyszer találkozol egy rossz fiúval, aki megbüntet a pimasz viselkedésed magad? – leheli fülembe és erősebben a farkamba markol. Megremegek. Végre érzem ő az akire vártam.
- Ahhh pont erre várok, de eddig mindig olyanokat fogtam ki, akik nem ütöttük meg a mércét, de talán most szerencsém lesz, de lehet, hogy csak a szád nagy. – pimaszkodok.
- Szóval erre vágysz? Milyen furcsa fiú vagy te ez tetszik, de a neved nem árultad el kicsike. – harap a nyakamba a farkam folyamatosan izgatja.
- Nem vagyok hétköznapi az tény, de te se tűnsz annak. A nevem pedig nem kell tudnod egy jó dugáshoz. – nyalok végig az ajkaimon. Felnevet, majd elenged és kirántja a kezét.
- Egyetértek. Nos akkor feljössz hozzám? Persze nem zavarnak az emberek, de a lakásomba jobban eltudnánk játszadozni itt lakom a közelbe. – hangja sejtelmes nem is kicsit, de meg se fordul a fejembe, hogy ne menjek fel, sőt egyre izgatottabb leszek.
- Alap, hogy felmegyek kíváncsivá tettél és felizgattál. – közlöm lazán, nem vagyok szívbajos.
- Hidd el nem fogod megbánni. Életed legjobb éjszakája lesz. – vigyorog, de van valami furcsa a mosolyába, amitől lehet más menekülne, de én még jobban akarom.
- Legyen így, de nem lesz könnyű dolgod. – paskolom meg az arcát.
Elindulok hozzá az úton incselkedőnk egymással, majd igen hamar megérkezünk egy kertes házhoz.
- Itt lennék. – közli majd a házba megyünk és bent rögtön a falhoz nyomva az ajkaimra tapad. Micsoda vadság. Átkarolom a nyakánál és ugyan olyan vadul viszonzom a csókját.
- Na mutasd mit tudsz nagyfiú. – simítok le a farkára és belemarkolok. Szép nagy fincsi.
- Mindent a maga idejébe tündérem. – harap az ajkaimra ellép tőlem. – Menjünk beljebb. – leveszi a cipőjét. Követem a példáját a nappaliba megyünk.
- Jó kis lakás. – pillantok körbe. Érdekel mit dolgozik, de mégse kérdezek rá elvégre nem beszélgetni jöttem.
- Köszi. Szeretek itt lakni. – bárpulthoz megy és tölt italt majd odahozza. – Az estére – emeli poharát.
- Pontosítva életem legjobb éjszakára nem de? – ismétlem meg a szavait.
- Ő igen ahogy mondod. – koccintunk megisszuk piát. Lerakja a poharat majd én is. Falnak nyomom hirtelen és a nyakába harapok.
- Most már nagyon érdekel miért is lesz ez életem legjobb estélye. Ne húzd sokáig a dolgokat, mert itt hagylak. – harapok belé ismét.
- Nem vagy türelmes. – nevet fel.
- Hát nem szóval gyerünk legalább egy kis ízelítőt mutassál nekem. – mosolygok rá csábosan és végigsimítok magamon.
Karakter: Eiri Maeda Megjegyzés: Egyetlen Tündérbogyómnak
Élet.
Múlékony dolog. Mindenki azt hiszi fiatalon, hogy örökké él, és milyen boldog lesz, ha egyszer meg is hal. Nos, ez nem mindig így van. A tündérmesék ideje lejárt, már a nagybetűs ÉLET sem olyan, mint a mese könyvekben, filmekben. A valóságban az életnél nem sok kegyetlenebb dolog van a Földön. Elvárások közé szorítanak, mindenre van szabály.
Én utálom a szabályokat. Csak a sajátjaimat fogadom el.
Ez a fiú is… valószínűleg semmit nem tett, csak rosszkor volt rossz helyen és rossz emberrel kezdett. Pedig egész aranyos. Látom a szemében a félelmet, ahogy nem tudja, mi következik. Meg adom neki, amire vágyik, a választ.
- Meg fogsz halni. - Közlöm, miközben a késem nézegetem. Régi darab, de tökéletesen éles. A srác szája bekötve, de elkezd könnyezni. Közelebb megyek és végigsimítok az arcán. - Shh… ne sírj… a gyönyörű szemeid… nem akarom, hogy bevörösödjenek… - Suttogom a fülébe és homlokom csókolom.
Tegnap szedtem fel egy bárban, de olyan, mint mindenki más. Unalmas. Már nem is értem, mit láttam benne, de a szemei valóban szépek.
- Tudod… Azt hittem egészen a szexig, hogy különleges vagy… de te is csak mesében élsz. Szerinted az élet csodás… de nem. Az élet maga a pokol. - Az elejét cinikusan, a végét teljesen komolyan mondom.
Már pár órája a székhez van kötözve, eléggé ki van idegileg. Odalépek a csuklójához és finoman végigkarcolom a bőrét. Már ennyitől sírni kezd.
- Már mondtam, hogy ne sírj édesem… - Suttogom neki és erősen elvágom a csuklóját, amitől fájdalmasan felnyög, na meg a vére szépen csorog. A másik kezénél is megvágom, majd fogok egy gyönyörű kristály borospoharat és odatartom a csöpögő vére alá.
- Így tovább élsz bennem… - Szedem le a szájáról a ragasztószalagit és megcsókolom. Leülök vele szemben egy székre, rágyújtok és a vérét iszogatva figyelem, ahogy egyre vörösebb lesz a padló és elhagyja a testét az élet.
Olyan gyönyörű pillanat. Itt hagyja a poklot és az angyalokhoz megy.
Lassan kiürül a poharam és sóhajtok egy nagyot, mivel a cigim is elfogyott.
- Olyan szépek a szemeid… - Beszélek a hullához. Mindig beszélek hozzájuk, hisz figyelhetnek.
Fogom a késem és kinyitom a szemeit. Olyan gyönyörű kékek, mint a tenger… csodálatos. Óvatosan becsúsztatom a felső szemhéjánál, dehogy kárt okozzak bennük. Körbevágom, majd óvatosan kiveszem. Leszedem róla az idegeket és minden mást, csak magát a szemgolyót fogom és bele dobom egy formaldehides üvegbe. Nem lenne jó, ha elveszne belőle ez a szép fény. A másik szemgolyóval is megjátszom ugyan ezt és belerakom a párja mellé.
Csodaszép.
Fogok pár régi görög érmét és beleteszem a szemgödrébe. Ezzel majd tud fizetni a Révésznél, ha esetleg a pokolba jutna. Ne az én lelkemen száradjon, hogy rosszabb helyre küldik, mint ahova való. A testről leszedem a köteleket és felveszem a karomba. Kiviszem a kocsimba és lerakom a hátsó ülésre. Mivel egy csepp vér, annyi sincs a testében, nem félek, hogy összevérezi a kárpitot. Elviszem az erdő mélyére, ahova régen anyám hordott, csak hogy ne kelljen velem foglalkoznia, amíg ő a munkáját „végezte”, azaz hagyta magát szétdugni. A gödör már ott van, szépen beleteszem, elrendezem a testet. Még virágot is teszek rá és betemetem. Pár röpke óra alatt végzek is. Visszamegyek az autóhoz, majd haza hajtok. A szemek ott várnak a pincébe. Szerencsére takarítani nem kell, a vér simán lefolyik a lefolyón, a csatornába.
Felviszem egy szobába, amibe polcokon sorban, színárnyalat szerint állnak párosával a szemgolyók. Mind olyan szép. Ezt is beállítom a sorba.
~*~
Este a bárba megyek, lazítani és fölszedni az újabb áldozatom. Tökéletes nap, ugyanis péntek van és ilyenkor mindenki bulizni van valahol. Legalábbis az édesebbje, akire érdemes vadászni.
Bent ücsörgök, és a vörösborom nézem, mindig ezt iszom. Emlékeztet a vérre, pont olyan karmazsin, mint az. Olyan meseszép, ahogy megtörik benne a fény. Nézelődök, de látok senkit.
Olyan… unalmasak. Mind.
Átlagos kinézet, átlagos szülők, átlagos barátok, átlagos élet, átlagos személyiség.
Én valami többre vágyom.
Már pár órája ott üldögélek, mikor meglátok egy srácot. Ahogy találkozik tekintetűnk… az a zöld. Még sosem láttam ilyen zöld szemeket. Elvigyorodom, amolyan perverzebben, kíváncsivá tesz. Figyelem, ahogy táncol, és minként bolondítja meg a pasikat maga körül. Be kell vallani igazán szexi, de senki nem mozdul rá. Mindenkit elriaszt a piercingekkel és a kihívó viselkedéssel. Nyúlbélák.
Engem viszont ez vonz.
Nem olyan, mint mindenki. Lehúzom az italom és odamegyek hozzá. Mögé lépve rásimítok a derekára. Ő felém fordítja a fejét, szinte látom, ahogy felmér magának. Elmosolyodom én is kicsit szívtiprósan, mindig tudom, hogy kell bánni az emberekkel. Magamhoz húzom, meg se várva az engedélyt és a zenére lassan mozogni kezdünk. Nem titkolom szándékom, hogy felszedni akarom, így a nyakába harapok és lesimítok csípőjére. Érzem, hogy ott is vannak piercingek.
Egyre érdekesebb a dolog.
Látszólag nincs ellenére, mondjuk legrosszabb esetben is egy dögös pasival táncol elég fülledt hangulatba. Nem nagyon zavarnak a körülöttünk lévőt, ahol érem végigsimítok rajta. A szám végén elengedem, és ott hagyom.
Leülök a pulthoz és várok, hogy odajöjjön. Biztos vagyok benne, hogy nem hülyegyerek, ide fog jönni.
Egyszer csak leül mellém a székre és méreget továbbra is.
- Mit innál? - Kérdezem és én belekortyolok az italomba.
- Ugyanazt, amit te. - Jön a válasz. Bólintok és megrendelem neki. Pár pillanat múlva már le is teszik elé.
Nem mondok semmit, várom, hogy megszólaljon. Szerintem én elég egyértelmű voltam az előbb.
- Meg akarsz dugni? - Kérdez rá, mire csak elmosolyodom.
- Miért? Talán erre a következtetésre jutottál? - Húzom fel a szemöldököm, de hangomból süt az igazság. Magyarul, hogy igen.
- Hát… - Húzza le a piát egy szuszra. - Ha így is van, felejtsd el… Nem vagy az estem, de azért köszi a piát. - Lép le ezzel. Utána nézek és elvigyorodom.
Kell nekem.
Megiszom én is az italom, majd fizetek és kimegyek a bár elé. Figyelem, ahogy szállingóznak az emberek kifelé. Türelmesen várok, azt már régen megtanultam, hogyha kapkodok, abból csak baj lehet.
Bő egy óra elteltével végre ő is kijön. Én egy sikátorban várok, és ahogy elhalad mellettem, berántom és a falnak nyomom.
- Szia szépség… - Suttogom a fülébe. Megfordítom és a kezeit a feje mellett a falhoz lefogom. - Mennyire biztos, hogy nem vagyok az eseted? - Kérdezem és a szemeit kémlelem.
- Teljesen és eressz már el te seggfej! - Próbál küzdeni, de erősebb vagyok nála.
- Ezt nem hiszem… miután elmentél tőlem végig engem néztél… - Ez amolyan flörtölés szerű dolog. A feje fölött összefogom a kezét és lesimítok a farkára. - Mi a neved? - Kérdezem és már a nacijában matatok. Nem igazán zavarnak a nézelődök.
Szerkesztve szela00 által @ 2012. 03. 02. 15:29:07
Olyan furán érzem magam… mintha lebegnék, vagy nem is tudom. Olyan, mintha repülnék az ég felé! De mi lehet ez? Ryan ennyire finom süteményt tud sütni? Biztosan… mi más lenne? Hiszen én nem hiszem, hogy akaratom ellenére elérte volna, hogy be legyek szívva, és egyébként is, nem is szívtam semmit sem, csak ebből a sütiből ettem. És a sütit nem tudom elszívni, ugye?
Hangosan felnevetek, és eldőlök a szőnyegen. Ryant érzem magam mellett.
- Ugye nem adtál be nekem semmit? - kérdezem a szememet eltakarva kezeimmel és a nevetéstől fuldokolva.
- Eszembe sem jutna ilyesmi - jelenti ki, és megérzek valami forrót a karomon, aztán valaki lehúzza a felsőmön a cipzárt, és megcsapja a mellkasomat a levegő. Aztán ajkak… azt hiszem, ajkak. Vagy meztelen csigák! Megint röhögök, mire valami finoman elhúzza a szemem elől a karomat, és a fejem fölött lefogja a másikkal együtt. Próbálok zoomolni, de nehezen megy, olyan sok Ryan van.
- Ryan… Ryanek… - És megint csak nevetek! Ez olyan vicces! Legalább három Ryant össze lehetne rakni ennyi szemből és szájból, amit látok!
- Hé, Bunny, jól vagy? - kérdezi egyszerre az összes Ryan.
- Köszönöm a kérdéseteket. - A többes számon megint röhögök. Milyen poén már!
- Örülök, ha rendben vagy - suttogja, és hirtelen csigákat tesz a számra! Fújj, mi ez már?! Elhúznám a fejem, de nem engedi! De én nem akarom a csigákat! És ráadásul az egy csiga bújik a másik kettő között a számba! Már tényleg undorító! Megharapom, hátha el tudom zavarni, de nem értem, hogy Ryan miért kezd káromkodni.
- Csigabarát vagy? - kérdezem csillogó szemekkel, még mindig nevetve.
- Mi a faszom? - kérdezi idegesen, mire lebiggyesztem az ajkaimat. - Nehogy sírj már.
- De… de nem akartam bántani a csigádat! - kezdek zokogni. - Csak nem tudtam, hogy a tiéd és megijedtem, hogy a számba akarod tolni! Miért akartad a számba tenni a csigádat? - kérdezem szipogva. Elengedi a kezem, így fel tudok ülni, de ahogy ezt megteszem, előre dőlök, pont a mellkasához, de ő kedvesen megölel. Milyen aranyos. Pedig épp az előbb haraptam meg a csigáját.
- Az nem csiga volt, te kis hülye - mondja, és valami a hajamhoz ér és cuppan. Csigát tett a hajamba?! Húzódnék is el, de nem enged. Aztán eszembe jut a süti, és oldalra nyúlok, miközben ő a csigákat teszi a hajamba. Megeszek addig egyet, mire észreveszi, és hm… de fura íze volt a porcukornak.
- Bunny - mondja, és elhúzódik, én meg elégedetten eszem a süteményt. - Hányadik süti ez, amit megeszel?
- Nem tudom - vigyorgok rá. - Négy, tizenhárom, húsz vagy száz… - Mintha megijedne.
- Ugye semmi betegséged nincs? - kérdezi, és mintha aggódna.
- Nem vagyok megfázva - jelentem ki büszkén. Nem tudom, az asztmámra biztosan nem kíváncsi.
- Akkor jó - suttogja egészen közelről. - Bunny, szeretkezni fogok veled - mondja, mire kicsit megijedek.
- Csigákat fogsz dugni a fenekembe? - kérdezem picit összehúzva magam alatta. - Nem akarom, hogy megint csigákat tegyél belém! - Ő felnevet, majd fogja a kezem, és a szájához húzza. Most mit akar?
- Ezek voltak, nem csigák - mondja, és megnyalja a nyelvével az ujjamat.
- Akkor az előbb… te engem… - dadogom. Akkor nem csiga volt, hanem megcsókolt? Juuuj!
- Igen. Most is azt fogom tenni.
Megcsókol, simogat, a nyakamat nyalogatja, aztán a mellbimbóimat, aztán mintha le akarná venni a nadrágomat, de én nem akarom. Hisztizni kezdek, mire megint lefog. De fura fiú! Ez nekem nem tetszik! Egyre idegesebb vagyok, egyre inkább haza akarok menni, egyre jobban nem akarom ezt! Félek, nagyon félek, mert jön valami, és meg akar enni, tudom. érzem, hogy itt van és engem néz, és be akar kapni, de én nem akarom! Én nem akarom, hogy megegyen, de amikor ezt elmondom az összes Ryannek, mindegyik azt mondja, hogy hülye vagyok. Egy sincs köztük, aki nekem adna igazat, vagy megpróbálna megérteni… Ryanek nem is szeretnek engem igazán… és egyre nehezebben tudok leveggőt is venni…
***
Hirtelen pattannak ki a szemeim, de már csak arra, hogy nem kapok levegőt.
- A… a… táskám... - nyögöm nagy nehezen a fölöttem térdeplő és aggódó Ryannek. Eltűnik, aztán egy perc múlva megáll mellettem megint, és a kezembe nyomja a kis kütyüt, amit azonnal a számhoz emelek, és ahogy használom érzem, ahogy kicsit jobb. Pár még sípol a tüdőm, és köhögök néha, és nehéz a levegővétel, de már legalább tudok lélegezni. Megint Ryanre nézek.
- Mit keresek itt, és miért van ennyire hányingerem? - kérdezem könnyes szemekkel. - Bántottál? - kérdezem tőle.
A mai nap izgalmasnak ígérkezik! Az idős néni, a felettünk levő lakásból végre lehozza megmutatni a kiscicáját! Biztos tündéri! A nagy macska is gyakran volt a boltban, csak hát el kellett altatni. Azt mondta a Marie - mert hiába idős, nekem megengedte, hogy tegezzem -, hogy Justin, az idősebb macska már nagyon beteg volt, végül már egyszerűbb és emberibb volt ez a megoldás, hiszen nem hallott a jobb fülére és nem látott a jobb szemére szegény cica. De ez a picur… azt mondta tegnap Marie, hogy fekete kislány! Alig várom! Susie a neve… biztosan zabálnivaló kis csöppség! Félperzsa, két hónapos. Minden bizonnyal gyönyörű!
Én ma éjszakás vagyok, így tízre megyek dolgozni, tehát kicsit sem lep meg, hogy Marie és Susie a boltban várnak rám. És tényleg úgy van, ahogy gondoltam… majdnem egy óra hosszat vannak bent, Susie pedig hihetetlenül… borzalmasan édes! Kivettük a szállítódobozából, és rögtön dorombolva bújt hozzám, felmászott a nyakamba, és ott feküdt. Marie végül megígérte, hogy lejönnek gyakrabban is, ha nem éjszakás leszek, csak ő most nagyon fáradt. Így nem is tartom fel őket, az útjára engedem Mariet és a csodálatos Susiet.
Még éjfélkor is ezen mosolygok, miközben a pultot törölgetem. Ma éjszakára még terveztem egy nagyobb takarítást, bár a főnök, Max megkért, hogy ne csináljak magamnak plusz munkát, mert nem tudja kifizetni. De minden reggel, amikor jön a váltás és Max kasszát zárni, kapok valami friss péksüteményt, néha felvágottat is ad; mikor mi jut.
Aztán, olyan fél egy körül lehet, amikor belép valaki. Ezt a srácot sokszor láttam már. Mindig egyedül jön, bár ismeri a drogosokat. De sosem vettem még észre rajta, hogy kába lenne, most sem látni, vagy érezni rajta semmit. Teljesen átlagos vásárló, odasétál a kondomokhoz, és leemeli a foszforeszkálót. Magamban mosolygok. Az vicces darab, egyszer kipróbáltuk a főnökkel. Felhúztuk egy uborkára, és tényleg foszforeszkál.
Miközben nekem ezen jár az agyam, hirtelen csak annyit látok, hogy dől. Azonnal utána kapok, és tanácstalanul pillantok szét. Az egyik helyi rendőr épp bent van a boltban.
- Mi történt vele? - kérdezem kétségbeesve a rendőrt, de már hívom is Maxot, aki meghagyja nekem, hogy három perc és a boltban van, addig hagyjam nyugodtan a járőrre, aki ebben meg is erősít.
- Bunny, vidd haza és fektesd le - mondja a zsaru, mire bólintok. Ahogy felkapom, kicsit nehéz… kicsit nagyon. De nem baj, nem lakom messze, és sportnak is jó! Bár remélem, hogy nem lesz baja. Hazaviszem, ha nem lesz jobban, hívok hozzá orvost. Közben, az úton elmegy mellettem Max.
- Minden rendben? - kérdezi, és a karomban fekvő srácra néz. - Ez egy drogos geci - húzza el a száját. Bennem felmegy a pumpa.
- Többet vagyok a boltodban, mint te! Ő sosem volt még beszívva vagy belőve - oktatom ki, és tudom, hogy igazam van! Felismerem, megérzem az ilyet, és rajta sosem láttam, éreztem semmit.
***
Miután leráztam Maxot, és hazaértem a fiúval, lefektetem az ágyra. Mellette ülök, és várom, hogy felkeljen, és lassan kezd is tisztulni. Szerencse… Kapkodja a levegőt, de még mindig csukva a szeme. Én a homlokára teszem a kezem, és közelebb is hajolok. Nem akarok hangos lenni, a végén még megrémítem.
- Jól érzed magad? - suttogom, mire kicsit összébb húzza a szemeit, és kicsit kidugja a nyelvét. Ohh, biztosan szomjas. - Várj, hozok neked inni - suttogom megint, de mielőtt felpattanhatnék, megragadja a kezem.
- Hol vagyok? - kérdezi kicsit rekedtes hangon.
- Öhm… Codye DeCallister vagyok, a kisboltból. Bunny - mutatkozok be neki. - Elájultál, és felhoztalak magamhoz - foglalom össze a történteket.
- Ohh, elájultam? Nahát… - Meglepődik, aztán hallom, hogy kordul a gyomra. Felvonom a szemöldökömet.
- Mikor ettél te utoljára? - kérdezem, de választ sem várva lépek el az ágytól. - Pihenj, csinálok valami kaját - kacsintok vissza rá, és kilépek. A hálóból nyílik a konyha, és nincs ajtó, csak egy függöny, amit most felhajtok, hogy lássam, ha baj van.
Megállok tisztes távolra a tűzhelytől és az asztaltól, és kihúzom a hajamból a gumit. Beletúrok, megrázom, és újra összefogom, majd felsóhajtva hajolok le a hűtőhöz. Alacsony, de ez volt olcsó. Amikor kiegyenesedek, hátrapillantok a vállam fölött. Furcsa arccal méreget. Ártatlanul mosolygok rá. Biztos csak rosszul van még kicsit.
- Mindjárt kész - szólok be neki a szobába. - Sütök meg virslit. Laktató és gyorsan kész van - tájékoztatom, mire csak valami morranást hallok bentről. Odakapom a fejem,és ő még mindig engem néz. Nem kérdezem meg, hogy baj van-e, hiszen biztosan van.
- Ne aggódj, mindjárt kész - kiabálok be, és ekkor eszembe jut! A virsliket a sütőbe teszem, és engedek neki egy pohár vizet. Szomjas volt, én barom meg elfelejtettem! Bűnbánó arccal viszem be a vizet. - Ne haragudj, kiment a fejemből.
- Ryan Coyle vagyok, és nincs semmi baj - mosolyog. - Az eddigieket is köszönöm. - Milyen szép mosoly… Ekkor jut eszembe, hogy a kaja a sütőben. Kiegyenesedek, és rá nézek.
- Teát, kakaót? Mit kérsz? Vagy van kólám is… - foglalom össze a kínálatot.
- Hm… kóla - feleli, mire rá mosolygok, és kilibbenek a konyhába. Tálalok neki: kifli, kettő, közben kiszedegetem a sütőből a virsliket, és amíg hűlik kicsit, szeletelek fel paprikát, paradicsomot és uborkát. Én inkább zöldséget használok, nem vagyok oda a kechupért. Egészségtelen vacak, teletömve mindenféle állományjavítóval. Pfujj!
Szóval, pici vaj, hogy ne száradjon ki gyorsan a kifli belseje, arra teszek egy virslit, arra a vékonyra vágott zöldségeket, és öntök ki egy pohár kólát is neki. Kiviszem, ő pedig először megint olyan furán, aztán hálásan néz rám. Ez a fura nézés olyan, mintha felizgatnám. De mi izgató lehet rajtam egy pasinak, akinek szerintem egyébként is van valakije…? Mindig óvszert vesz. Tuti, hogy barátnője van.
- Remélem, ízleni fog - mosolygok rá, és az ölébe adom a tálcát. - Utána, ha szeretnél, lezuhanyozhatsz vagy megfürödhetsz, és itt is aludhatsz, hátha délelőtt biztosabban jól leszel, és nyugodtan haza tudsz menni - mondom neki kedvesen mosolyogva, oldalra biccentett fejjel. - Kicsit kinyitom az ablakot, jöjjön be levegő… neked jó étvágyat.
- Hát.. virágszál.. ez nem fog menni – mosolyodik el.
Édes mosoly, de amikor megpróbálja magát ellökni a faltól, nem sietek a segítségére. A késem pengéje annyira mélyen nyomódik a bőrébe, hogy egy vékony vércsík indul meg onnan, egyenesen az ingére folyva. Hát ez szívás…
- Virágszál? – vonom föl a szemöldökömet. – És nincs olyan, hogy nem.. Vagy fizetsz, vagy meghalsz.
Ahhoz képest, hogy egy másodperc alatt elvághatnám a torkát, hogy alig öt perc alatt elvérezzen, egy egyszerű vállrándítással elintézi a dolgot. Velem csak ne packázzon egy ilyen kis rosszéletű (ex)függő, mert még el találom intézni, hogy hátralévő életében a sitten rohadjon…
Huh, csak nyugi… még a végén elragadtatom magam.
- És szerinted most így a zsebemből előkapok egy kiló kokaint, vagy mi az isten? Ne legyél ilyen szőke..
Egy kiló?! Nem kis számokkal játszik… és nem kicsit szemtelenül pofázik vissza.
- Még ma rendezned kell – mordulok rá.
- És? Itt akkor se megy..
- Jó.. akkor szépen elkísérlek oda, ahol hozzájutsz az anyaghoz.
- Hát akkor irány a házam – sóhajt egyet színpadiasan. – De ha lehet a kést tedd el, mert hamar leütne valaki, hogy segítsen rajtam.. És még a végén idő előtt megölnél.. Így is a kedvenc ingem lett miattad véres..
Úgy látom ennek a kis szarházinak nagyobb az egója, mint a Himalája. Csak legyen meg rá az alkalmam, hogy bebizonyítsam neki, nem olyan könnyű engem leütni… de legalább azt jól meglátta, hogy viszket a tenyerem azért, hogy kinyírhassam.
És komolyan, melyik az az idióta barom, aki még akkor is pofázik, amikor seperc alatt elintézhetném, hogy feldobja a pacskert?!
- Menjünk.. De ne próbálkozz semmivel..
- Bocs, még élni akarok.
Most már tényleg az agyamra megy, hogy nem fogja be. Erősen megragadom a karját, és megindítom a megfelelő irányba.
- Már azt is tudod, hogy hol lakok? Meddig tartott mindezt kinyomozni? – szólal meg már megint.
Hátranéz, és végigmér. Nézzen csak, legalább jó lesz a napja.
- Hála az előéletednek, nem túl sok – felelem végül.
- Szóval ilyen jó kapcsolatai vannak Tamakinak a rendőrségen? Hűű, de kiestem már a szakmából..
- Pofa be!
- Jóvan-jólvan – sóhajt fel megint.
Na végre. Csend van.
***
A ház előtt úgy keresi a kulcsokat, mint a lassított felvétel. Ez komolyan meg akar dögleni?
- Jajj hová is tettem..
- Ne szórakozz, mert kibelezlek – mordulok rá, miközben a már jól ismert késemet egyenesen a veséjének szegezem.
- Ne már ez a kedvenc kabátom.. Ha kivágod, újat veszel.. Ajándékba kaptam, szóval nehéz lesz megkeresni.. Felháborító, hogy miattad le kell cserélni a komplett ruhatáram.
Ha alulról szagolod az ibolyát, rohadtul nem fog érdekelni a kabátod, tökfej…
- Befognád végre a pofádat? Kurvára idegesítesz – közlöm vele a nyilvánvalót.
- Lehetne kulturáltabban fogalmazni.. – Végre valahára kinyitja azt a kibaszott ajtót. És ahogy belép, rögvest hasra vágódik… egy motor kerekében? Szerencsétlen. – Tudtam..
És még vigyorog is, mikor fölkel! Hát komolyan mondom, ha nem lenne, ki kéne találni… vagy inkább nem. Kíméljük környezetünket.
- Nos, ha megbocsájtasz.. ezt arrébb kell raknom.. – kezdi megint.
Beljebb tolja a motort, így már nincs útban. Én viszont már rohadtul menni akarok…
- A pénzt Roku.. – lépek mellé.
- Jólvan már.. lehet, hogy eltört a lábam.
Csak nehogy én törjem el neked, baromarcú. És ez az idióta tovább teszi az agyát…
- Nyomás! – emelem fel a hangomat.
Kelletlenül indul el a hálószobába, én pedig szorosan a sarkában lépkedve követem. Az egész ház olyan, mint egy disznóól. A ruhák szanaszéjjel.. nem is akarom tudni, mi lehet a harci helyzet a konyhában.
- Ide szoktam rejteni a pénzt.. van egy kis rekesz hátul. Máris.. csak.. áh. Megvan – matat valamit a szekrénynél. Aztán egy villámgyors mozdulattal megpördül, és én farkasszemet nézek egy pisztoly csövével. – És most szépen eltakarodsz az aranyos pofiddal, és békén hagysz vagy nem lesz jó vége..
Ügyes trükk… de az én eszemen nem ilyen könnyű túljárni.
- Oké, de ha lepuffantasz, a golyóidtól is búcsút vehetsz – mosolygok rá.
Lepillant, és így számára is láthatóvá válik, amint a pisztolyom csöve egyenesen a lába közére szegeződik.
- Csakhogy te az agyvelődtől búcsúzol, szivi.. ami sokkal nagyobb szívás.
- Viszont ha én most elsütöm ezt a fegyvert, eltalálom az egyik legfontosabb artériát és az ütőeret is. Percek alatt elvérzel.
Erre ő is elmosolyodik, és leengedi a fegyvert. De én még nem.
- Tetszel nekem, te fiú.. Csak egy a baj veled.. – Minden egy pillanat alatt történik, és a következő másodpercben már a falnak szorítva találom magam, miközben döbbenten figyelem a padlón tőlem egyre távolabb csúszó fegyveremet. – Valami leterheli az agyadat és nem figyelsz a részletekre…
Belátom, ez ügyes volt.
- Ügyes kisfiú vagy, és most mik a további terveid? – vonom fel a szemöldököm. – Elmenni csak úgy tudok, ha elengedsz, viszont amint elengedsz, előveszem a késemet, és ígérem, ezúttal nem szaroznék.
- Hát őszintén szólva lenne pár ötletem.. – érzem a kezét végigsiklani a derekamon.
Hízelgő… és biztos nem is utasítanám vissza, de ebben a szituban elég gázos lenne. Alapos fejmosást kaphatnék az őrsön, ha kiderülne, Tamaki pedig 99%, hogy gondolkodás nélkül kinyíratna.
- Hogy is hívnak, kiscsillag? – duruzsolja a fülembe.
Már éppen azon vagyok, hogy egy jól célzott rúgással megropogtatom a mogyoróit, de legnagyobb döbbenetemre ügyesen odaszorítja a falhoz mindkét lábamat, miközben fölényesen vigyorog.
Ezért még számolok Tamakival… csak egy taknyos kölyökről beszélt. Arról nekem senki nem volt szíves szólni, hogy ilyen gyakorlott a fickó. De akkor sem fog túl nagy fejtörést okozni nekem.
- Csak semmi hirtelen mozdulat, bébi! Szóval? – kérdezi újra.
- Kezdesz az agyamra menni – morgom. Mindenesetre az én nevemmel nem fogja leigázni a világot… – A nevem Nikko.
- Tehát Nikko… És mondd csak, mit…
Nem hagyom, hogy befejezze a kérést, ugyanis elkövetett egy nagy bakit. A fejemet nem fogta le.. Egy határozott mozdulattal lefejelem, és – bár én is megszédülök, olyan kemény a feje – kihasználva a hátratántorodását, kirúgom a kezéből a fegyverét, majd egy ugrással a pisztolyomért vetődöm. A következő pillanatban pedig már a földön, féltérden állva szegezem rá a fegyvert.
- Csak semmi hirtelen mozdulat, bébi! – idézem a nemrég elhangzott szavait, miközben lassan felállok a földről.
- Lehet, hogy egy kicsit alábecsültelek?
- Nagyon úgy tűnik.. – lépek elé. A fegyver csövét fölfelé tartva egyenesen az álla alá nyomom, és az arcától csak néhány centire beszélek. – Most pedig légy jókisfiú, és varázsold nekem elő szépen a tartozásodat.
Számomra érthetetlen módon hirtelen vigyorogni kezd.
- Ezt megszívtad.. – szólal meg.
Valahova mögém néz, de mielőtt még megfordulhatnék, egy erős ütés érkezik a tarkómra, és a világ azon nyomban elsötétül.
Elkényelmesedve járkálok otthon, a házunkban. Mindössze egy nagyon kinyúlt, kopottasan kék színű póló, na meg egy alsónadrág van rajtam. Lustán, ásítozva mosogatom el a késői (6 órai) ebédem romjait, pedig jól tudom, hogy sietnem kellene.
Ma este valami „életbevágóan sürgős ügy” miatt rohamriadó történt kedvenc bűnözőim között – és kötelező megjelenést írtak elő. Bár elképzelésem sincs, mi lehet ekkora nagy probléma. Talán valamelyiküknek elfogyott az anyagja? Nem… akkor csak engem kerestek volna meg. Na, igen… többen nem szeretnek a bandában, de a többség – köztük a vezér is – egészen odáig van értem. És a többiek is kénytelenek jóban lenni velem, hiszen legtöbbször én szállítom az utánpótlást. (A rendőrség állja az akció minden egyes részletét.)
Nagy sóhajjal teszem száradni a csöpögtetőre az utolsó edényt is, hogy aztán újabb, még nagyobb sóhajjal felvonszoljam magam a szobámba a ruhásszekrényemhez. Ideje a gazdag rosszfiúk ruháit aggatni magamra…
Fél órával később egy szűk, fekete bőrnadrágban, és egy szintén fekete, hanyagul begombolt selyemingben pompázok. A hajamat kifésülöm, majd alaposan megrázom a fejemet, hogy összekócolódjon, egy kicsit a kezemmel is rásegítve.
Pompás.
Visszamegyek a szobámba, zsebreteszem a rosszfiú-mobilomat, meg egy öngyújtót, aztán az övembe csúsztatom Beretta 92G Elite II típusú 9 milliméteresemet. Már éppen felemelem a fekete bőrkabátomat, amikor nyílik a szobám ajtaja.
Odanézve látom, hogy az apám érkezett.
- Mondd, hogy nem oda mész… – szólal meg elkeseredve.
- Ez a munkám, apa. – Visszateszem a kabátot az ágyra, és felé fordulok. Ismerem már, annyiszor láttam ezt az arckifejezését, tudom, hogy most meg kell nyugtatnom. – Semmi bajom nem lesz, ez csak egy kis megbeszélés lesz. A fegyverem nálam van, magammal viszek egy tőrt is, és te tudod a legjobban, hogy remekül meg tudom védeni magam.
- A bátyádon legalább 15 kiló izom volt, ő is kiválóan célzott, mégis nyomtalanul eltűnt.
- Éppen ezért kell odamennem! Ha most feladom, soha nem kapjuk vissza Reizot…
Néhány pillanatig némán figyel engem, aztán megadóan lehajtja a fejét.
- Vigyázz magadra, ahogy szoktál, kérlek! Nem akarlak téged is elveszíteni.
Közelebb lépek hozzá, és átölelem a vállát.
- Nem fogsz, apa! Elég veszteség érte már a családot anya és Rei miatt, nem fogok önként beállni a sorba.
- Tudom, fiam – mosolyog rám szomorúan.
Megpaskolja a hátamat, aztán sarkon fordul, kimegy a folyosóra, és bezárkózik a szobájába. Sóhajtva űzöm el a fejemből a most szükségtelen dolgok gondolatait. Visszamegyek a bőrdzsekimhez, magamra kapom, aztán mindkét oldalon a belső zsebbe csúsztatok egy-egy kést. Végül egy doboz arany Marlboro is kerül a külső zsebbe.
Tökéletes, útra készen állok.
***
Mindössze egy-két perces késéssel érkezem meg, de így sem én vagyok a legutolsó. Azért merek félelem nélkül közlekedni ide-oda, mert tökéletes orrom van a követés kiszagolásához. Ha valaki utánam akar szaglászni, és ezért arra vetemedik, hogy hazáig kövessen, akkor bizony nagyon megszívja.
Tökéletes módszereim vannak az ilyen bolondok lerázására.
Ha pedig annyira elkötelezett, hogy az autót követi, amikor esetleg taxival megyek, akkor is pofára ejtem – ugyanis mindig egy régi, elhagyatott, rozoga épülethez vitetem magam, ahonnan gyalog haladok tovább. Ha tovább követ, észreveszem.
- Á, Nikko! Gyere, kezdődik a gyűlés – zökkent ki a gondolataimból a vezér, Tamaki.
Izmos alakjával, és metsző, jégkék szemeivel igencsak ijesztő látványt nyújthatna, de én egyszerűen nem tudok tőle félni. Nekem nem is kell.
Bemegyünk a széteső félben álló rozoga kis épületbe – ami csak egy, graffitis falú helyiségből áll. Belül mindössze egy törött lábú vasasztal, és egy ősrégi, villódzó lámpa áll, aminek már betörött a burája is.
Egy bő negyed óráig csak a szokásos, undorítóbbnál undorítóbb dolgokról tesznek jelentést a banda tagjai – ki, mit, kivel, mivel, hol, mikor és miért csinált. Az idegeim pattanásig feszülnek, annyira figyelek, mégsem hallok semmit a bátyámról. Se a nevét, se célzásokat rá, semmit…
- Akkor most jöjjön a fontosabb dolog. – Tamaki szavaira minden tekintet felé fordul. – Egy húszas éveit taposó kis egomán pancserről lenne szó.
- A Tanashi kölyök? – kérdez közbe valaki.
- Igen. A neve Tanashi Rokuya, és egy emberünknek sürgősen fel kellene keresni a kis pöcsöt. És én erre a feladatra Nikkot akarom.
Éppen azon gondolkoztam, hogyan tud valaki ilyen lekezelően beszélni a másikról, amikor meghallom a nevem. A szemöldököm a magasba szalad, apró sóhajjal hanyagul a falnak dőlök, kezeimet keresztbefonom a mellkasom előtt.
- Mit ártott nekünk?
- Hosszú évek óta tartozik nekem a kis mitugrász. Nem fizetett ki egy nagy adag anyagot, és most már nem pénz formájában akarom visszakapni. Keresd meg, és vedd el tőle. Ha kell, erővel. Még ma.
Apró mosoly jelenik meg a szám sarkában.
- Igenis, főnök – tisztelgek egyet hanyagul, intve a kezemmel.
Megfordulok, és hangtalanul hagyom el az épületet. Tanashi Rokuya… miért olyan rohadt ismerős nekem ez a név? Tanashi… Tanashi… Rokuya…
Hát persze! A kábszeres, vadállatul vezető, régen kissé részeges lázadó. Tizenéves kora óta vastagszik az aktája az őrsön. Nem kis teljesítményei voltak.
És ha jól emlékszem most könyvtárosként dolgozik. Ó, igen. Ez könnyebb lesz, mint gondoltam.
***
Imádom, hogy rendőr vagyok. Így mindent tudok mindenkiről, még azt is, hogy Tanashi Rokuya melyik könyvtárban dolgozik, és azt, hogy ma ő zár. Egészen pontosan kettő perc harmincöt másodperc múlva.
Harmincnégy.
És így még a bandának sem hazudok – olyan nagyot –, amikor azt mondom, hogy a kapcsolataimra támaszkodhatok.
A könyvtártól balra lévő sötét sikátorban állok a falnak dőlve, az árnyékban. Erre kell majd jönnie, mert erre lakik. Ha meg nem erre jön, utána iramodok, és berántom a jobb oldaliba. Édes mindegy.
Rágyújtok egy cigire, és ráérősen füstölgök egy kicsit. Ráérek, sehova nem sietek. Van egy olyan érzésem, hogy a fickó könnyű préda lesz, hiszen a meglepetés erejével fogok hatni. Úgy hallottam, mostanában igyekszik átmenni szent kisangyalba, annyira figyelik a kollégák. Hát igen, ez elég gyakori.
Huszonöt másodperc. Huszonnégy. Huszonhárom…
Ó! Már jön is. Ejnye, pedig huszonhárom másodperc alatt még két vendég is megjárhatta volna a könyvtárat.
Eldobom a cigimet, eltaposom a vadócul kinéző, fekete, fémcsatos bőr csizmám orrával. Aztán várom, hogy az áldozatom besétáljon egyenesen a hálómba.
***
Felém jön. A tökéletesebbik tökéletes.
Abban a pillanatban, amikor mellém ér, kinyúlok, megragadom a gallérját, és egy laza mozdulattal a falhoz penderítem. A mellkasába könyökölök, ujjaimmal megragadom a vállát, felsőtestét az alkarommal szorítom a falhoz. Közben már ki is rántom az egyik késemet a belső zsebemből, és könnyedén a nyaki ütőeréhez szorítom az éles pengét.
Nagyjából egyforma magasságú velem, talán 1-2 centivel lehet magasabb. Az utcai lámpa fénye éppen tompán megvilágítja az arcát. Ráérek, ezért jól végigmustrálom. A haja kicsit hosszabb a rövidnél, vagy szőke, vagy világosbarna. A szemei az éjszaka sötétjében feketének látszanak. És… hmm… egész jóképű.
Na de első a munka.
Szemei éppen döbbenten tágra vannak nyílva. De nem fél, csak meglepett – valószínűleg nem egyszer kerülhetett már hasonló helyzetbe. Jéghideg mosollyal nézek a sötét szempárba.
- Tamaki még a ma éjjel folyamán követeli a tartozásodat – duruzsolom. – Anyag formájában.
