|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Sado-chan | 2016. 07. 07. 12:20:48 | #34439 |
 Karakter: Cecily Anne Jones
- Hány éves vagy? - kérdi hirtelen, én pedig zavartan húzom vissza a kezem. Valami rosszat mondtam talán?
- Öhm.. 19. – felelem halkan, és ahogy látom meg is leptem vele…hát igen…nem igazán nézik ki ezt belőlem
- Nem nézel ki annyinak. – Mondja ki amire gondol. – 16-nak mondanálak. – tekintete szinte az elmémbe váj, mintha az emlékeim közt akarna kutakodni… akaratlanul is elvörösödök, de nem kapom el a tekintetem.. nem adom meg magam ennyitől.
Kicsit nyers a modora, de őszinte, amit értékelek.. mégha a szavait nemis..
Hirtelen elmosolyodik, amit nem tudok mire vélni.. miről fantáziálgat? Ugye nem rólam? Áh.. nincs akkora szerencsém!
- Én Emma vagyok! – mutatkozik be végre, bár ezt már tudtam, hála a főnöknek– Gyere, megmutatom az egyenruhád!- csak int, majd elindul hátra, én pedig jobb híján utána. Egy apró, eléggé szűkös szobába vezet, gyanítom ez szolgál öltöző gyanánt- Ez lesz a te szekrényed. – mutat a harmadikra– Benne van a zárban a kulcs, amit mostantól magadnál hordhatsz, találsz benne egyenruhát, az utcai viseleted pedig munkaidő alatt tárolhatod benne.
- Köszönöm! – a szekrényhez lépek és kiveszek egy falatnyi fekete anyagot.. ez lenne az egyenruhám?!
- Mi az? Azt hitted, rajtam ez hobbiból van? A tied is ugyanilyen.
- Ez.. most komoly? – kezembe kerül a szőrös fejpánt is, ami elvileg cicafül, bár láttam már szebbet is. Ahogy rá pillantok látom, hogy mennyire jól mulat rajtam.. ez bosszant
- Ugyan, biztos elragadó leszel benne. Gyere, segítek átvenni! – mosolyog rám, ahogy felettem áll, bár nem sokkal magasabb, most mégis úgy érzem magam, mint egy kisegér a macska mellett.
- Egyedül is tudok öltözködni! – mondom kicsivel erélyesebben, de nem emelem fel a hangom
- Az egyenruha hátul fűzős, hogy minden testalkatra illeszkedjen. Elsőre egyedül nehéz, idővel majd belejössz, de most erre is megtanítalak. – mondja fülig érő mosollyal.. ez a lány állandóan vigyorog? Mintha kifejezetten arra menne, hogy bosszantson
- Igazán nem kell, menni fog egyedül is! – morgom az orrom alatt
- Ha szégyenlős vagy, elfordulok, amíg felveszed, és...
- Nem vagyok! – vágom rá, mielőtt befejezhetné
- Akkor mi a probléma? – Mosolyog továbbra is elégedetten
Csak magamban puffogok, ennyire látni akar egy szál fehérneműben? Hátat fordítok neki és vetkőzni kezdek. Ha fiú lenne hidegen hagyna, de így… előtte csak zavarban érzem magam. Igyekszem minél gyorsabban felöltözni, de nem megy… jól bújtam bele egyáltalán?
Hirtelen megérzem a tenyerét ahogy a hátamra simul, majdnem ugrok egyet ijedtemben.
- Segítek. – beletörődve bólintok. Megigazítja a ruhát, majd finoman meghúzza a fűzőt. Nem is olyan vészes mint hittem… de azért nem fogok ebben flangálni otthon. Pár mozdulat és kész is.
- Kész vagy. – hirtelen fordulok meg, hatalmas lendülettel, amit meg is bánok… zavarba ejtő közelséggel állok meg előtte, de szinte azonnal fülig elvörösödve kezdek hátrálni
- Köszönöm. – mondom halkan, majd végig nézek magamon… még mindig borzalmas..– Akkor mehetünk dolgozni? – már indulnék is, de vissza ránt
- Valamit elfelejtettél. – ahogy megfordulok máris a fejemen landolnak a macskafülek
- Ne nézz így rám, nem én találtam ki ezt. – jegyzi meg a gyilkos tekintet láttán
- Nem úgy nézel ki, mint aki bánja.
- Hát pedig nem a szívem csücske, de ez most kárpótol érte. – képzelem…
- Mi kárpótol? – erre csak közelebb hajol. Kínosan közel, szinte érzem a lélegzetvétellét a bőrömön
- Az, hogy téged láthatlak benne.- suttogja zavarbaejtően – Gyere, ideje dolgoznod is!
Mikor már végre a munkáról is beszélünk, nem csak rólam és a ruháról, elmagyarázza az asztalok beosztását, és hogy hogyan tudom a leggyorsabban kivinni a rendelést. Egyszerre zúdít a nyakamba mindent, nekem pedig már zsong a fejem.
Azt tudtam, hogy fárasztó lesz, de azt nem, hogy ennyire…még csak az első nap, de már mindenem sajog… főleg ebben a kényelmetlen hacukában.
Ahogy éppen egy rendeléssel térek vissza meglátom, hogy engem stíröl.
- Miért nézel így? – nézek rá gyanakodva
- Hogy érted, hogy „így”? – újabb mosollyal jutalmaz. Magam sem tudom miért jövök tőle állandóan zavarba… azt tudom, hogy a fiúkkal nem tudok mit kezdeni, elvagyok velük, jót beszélgetünk, de ennyi… azt hittem eddig, hogy csak várnom kell míg találok valakit…de hogy pont egy lány hoz félpercenként zavarba…
Mikor végzek a kiszolgálással beszélgetni kezdünk.
- Hé!
- Igen?
- Egy óra körül lesz egy fél órás ebédszünetünk. – Kezd bele. – Nem akarsz velem enni?
- Csak egyet mondj meg- fonom össze a karjaimat. Megpróbálom visszaszerezni az elvesztett tekintélyem maradék pár morzsáját- Nekem mi a hasznom ebből?
- Hogy mi hasznod?- nevet fel
- Nincs ellenemre az ismerkedés, se a beszélgetés, de arra nincs szükségem, hogy percenként zavarba hozz…
- Kezdetnek ismerkedhetnénk egy kicsit, az pedig hogy mindenen elpirulsz, nem az én bűnöm- mosolyodik el újra,de ezúttal nem hagyom magam
- Még meglátom- mosolyodok el én is, majd felkapom a jegyzettömböt és a tollat és az asztalok felé veszem az irányt. Az ajtócsengő jelzett, hogy új vendég érkezett.
Kezdek belejönni…azt hiszem szeretni fogom ezt a munkahelyet, bár van forgalom, mégsincs tömeg, takaros kis hely, kedves emberekkel… még Emmát is meg tudnám szokni…egy idő után…talán.
- Szóval te vagy az új lány..- ál meg mögöttem a pincérfiú, mikor éppen az egyik asztalt takarítom- nem tudtam, hogy ide már gyerekeket is felvesznek..
- Nem vagyok gyerek…- pillantok hátra a vállam felett, de nem fordulok meg- egyszerűen csak… nem nőttem nagyra…
- Hogyne… amúgy Ben vagyok
- Cecily. Nézegeted még egy kicsit a kilátást, vagy segítesz végre- nyomom a kezébe a tálcát a használt poharakkal. Nagyon remélem, csak azért ilyen mindkettő, mert új vagyok.. ha ezentúl mindig ilyen lesz, nem biztos, hogy sokáig bírni fogom itt
Egy előtt pár perccel végzek az utolsó rendeléssel. Végre!
Úgy döntöttünk, kint a parkban fogunk ebédelni. szépek a virágok, és maga a hely is szép, a kis kacsaúsztatóval és a virágágyásokkal. Az egyik padon foglalunk végül helyet
- Hová valósi vagy?- kérdi két falat közt
- Elég sok helyen laktunk kiskoromban, de Izlandon születtem, ott van a család nagy része. Aztán Norvégiába, mert anyum ott kapott állást…Mindkettő elég hideg hely, így bele tellett egy kis időbe, míg megszoktam ezt a klímát…ezért van, hogy nem fázom télen sem..
- Érdekes… akkor gondolom innen a vörös szín
- Valószínűleg- kortyolok bele a teámba- na és te?
- Anyám francia, ami néha elég kínos helyzeteket eredményezett- az arckifejezéséből ítélve nem egy kedves emlék, így nem kérdezgetem tovább.
- Azt hiszem lassan vissza kellene mennünk- nyomom le az utolsó falat szendvicset, majd felkelek és leporolom magam. Hétfőn korábban zár a kávézó, így már nincs sok a mai napból.
Hazafelé egy irányba indulunk. Remélem nem csak azért jön errefelé, mert szóval akar tartani, bár így, hogy kezdem jobban megismerni, már nem bánom annyira.
- Nem is értem, te hogy bírod ebben a ruhában- nyújtózok ki, mikor megállunk a lámpánál- még csak egy napot volt rajtam, de már fáj a hátam a fűzőtől
- Meg lehet szokni- vonja meg a vállát- meg is jöttünk, én itt elbúcsúzok- áll meg egy egész csinos ház előtt. Kikerekednek a szemeim, amikor tudatosul bennem, hogy hol vagyunk
- Ne mond, hogy itt laksz- nyögöm ki végül
- Mért? Mi baj van vele?- kérdi értetlenül
- Semmi, csak… ott lakom, két házzal arrébb- mutatok a tejeskávé színű kis kertes házra
- Szomszédok vagyunk? Remek!- figyelem, ahogy kinyitja a kaput majd megáll alatta. Felülök a biciklimre, amit eddig magam mellett toltam
- Nagyon- fintorgok- Hát akkor, majd holnap találkozunk- intek búcsút, majd tekerni kezdek.
|
| Momiji | 2016. 07. 06. 14:34:38 | #34437 |
 Karakter: Emma Richards
Megjegyzés: ~Sado-channak
Ma reggel megint az ébresztőm előtt ébredek fel. Már annyira hozzászoktam ehhez az időponthoz, hogy a belső órám felébreszt, és habár nem vagyok fáradt, azért szívesen lustálkodnék még az ágyban. Felkelve elhaladok a tükör mellett, és bár tudom nem kéne, de belenézek és meglátom azt a szörnyű kócot a fejemen, amit a hajamnak hívok. Hogy tudom így elaludni?
Gyorsan a fürdőbe veszem az irányt, megmosakszom majd nekiesek a sörényemnek. Jó tíz percbe telik, mire a gubancokat ki tudom fésülni és elmondhatom, hogy így kiléphetek emberek közé is. Az idő még hűvös kora tavasszal de nem vagyok az a fázós típus, egy szűk farmer és egy egyszerű póló nekem ilyenkor már megteszi.
A konyhába leérve látom, hogy a szüleim már elindultak munkába, Emilyt pedig elvitték suliba. Én áldom a szerencsém, hogy a munkahelyem itt van tíz percre, és elég csak nyitás előtt fél órával beérnem. Nyugodtan megreggelizem egy tál gabonapelyhet, majd felkapom a táskám az akasztóról és útnak indulok.
Szeretem a környéket errefelé, nem túl nyüzsgő, de nem is kihalt, a városon belül is figyelnek a tisztaságra és természetre, sok fát és virágot ültetnek, ahova csak tudnak.
Épp befordulok az útra, ahonnan már látom a Cat kávézót, amikor megszólítanak.
- Elnézést! – Odafordulok a hang felé, egy fiatal, vörös hajú lány áll előttem, leginkább, mint egy baba, eléggé kislányosnak mondanám.
- Igen? – Válaszolok, mire kutatni kezd valami után és egy cetlit húz elő.
- Bocsánat...ezt a címet keresem...Cat kávézó...meg tudnád mondani..
- Arra van. – Mutatok előre körülbelül harminc méterre, ahol a munkahelyem eléggé feltűnő épülete van.
Eléggé nehéz eltéveszteni, ennek a lánynak mégis sikerült. Elég fiatal, inkább iskolában kéne lennie, lehet ezért ilyen ideges. De nem az én dolgom, útba igazítottam, innentől végeztem.
Gyorsítok a lépteimen a Kávézóig, majd a személyzeti bejárón bemegyek hátul. Köszönök a konyhai dolgozóknak és a másik pincérnek. Ketten vagyunk felszolgálók, a hely viszont eléggé népszerű lett az utóbbi időben, a főnök asszony elvileg fel szeretne venni egy újoncot, remélem minél hamarabb sor kerül rá, mert elég nehezen visszük ketten már a helyet. Bár az én szerencsémre, a másik pincérünk egy cuki fiúcska, oké, idősebb nálam, de valahogy nekem fiúcska marad, és mivel a helynek több a fiatal lány vendége, neki több asztala szokott lenni, mint nekem. A főnök asszony viszont beújított egy új felszolgáló uniformist, és azóta meg én lettem felkapottabb, a cicafüles hajpánttal és a cuki kisruhában. Utálom a szoknyát, de szeretem ezt a munkahelyet, jópofa és jelenleg ez így a legjobb, ennyit még elviselek, de azért szívesebben látnék egy édes leányzót ebben az öltözetben, mint magamat..
Épp felveszem a fekete kisruhámat, a fehér köténnyel és a hajpánttal, amikor a főnökasszony a nevemet kiálltja, szóval sietve előre megyek, közben felkapom a tálcát, nem hittem, hogy máris ennyire sok vendégünk lenne, viszont legnagyobb meglepetésemre a kis vörös lányt látom meg.
- Igen főnökasszony? – Pillantok ide-oda a lány és a főnököm között.
- Te leszel ennek az új lánynak a mentora, most már elég régóta dolgozol itt ahhoz, hogy másokat taníts, de aztán ügyesen ám! – Közli a feladatom, majd visszamegy az irodájába.
Döbbenten nézek a lányra. Itt fog dolgozni? Nem néz ki annyi idősnek.
- Szia..Cecily vagyok. Cecily Anne Jones! Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! – Nyújtja felém a kezét félénken.
- Hány éves vagy? - Ugrok neki a kérdéssel, későn érezve, hogy kissé bunkó vagyok, de már mindegy.
- Öhm.. 19. – Feleli kissé bizonytalanul, mire bennem reked a levegő. Idősebb nálam!?
- Nem nézel ki annyinak. – Mondom ki az őszinte véleményem. – 16-nak mondanálak. – Fürkészem az arcát mire kissé pirosas lesz, de állja a tekintem. Egy kicsit alacsonyabb csak nálam, így alig kell lehajtanom a fejem, hogy a szemébe nézzek. Aranyos azért. Legalább végre láthatok egy cuki lányt abban a cuki kis ruhában. A gondolatra elmosolyodok, mire kissé zavartan néz rám.
- Én Emma vagyok! –Jut eszembe, hogy be se mutatkoztam. – Gyere, megmutatom az egyenruhád!
Intek neki, hogy kövessen az öltöző helyiségbe. Elég szűkös a hely, de hát csak négy szekrény van itt és egy kis pad, amire le lehet ülni.
- Ez lesz a te szekrényed. – Mutatok a hármas számúra. – Benne van a zárban a kulcs, amit mostantól magadnál hordhatsz, találsz benne egyenruhát, az utcai viseleted pedig munkaidő alatt tárolhatod benne.
- Köszönöm! – Lép oda a szekrényéhez és kiveszi az egyenruhát, majd homlokráncolva tekint rám.
- Mi az? – Kérdezem, tettetve, hogy nem szórakoztat az arckifejezése. – Azt hitted, rajtam ez hobbiból van? A tied is ugyanilyen.
- Ez.. most komoly? – Veszi kezébe a cicafüles fejpántot, én pedig igyekszem rejteni a mosolyomat.
- Ugyan, biztos elragadó leszel benne. – Állok fel a padról és lenézek rá, mire kissé kipirul. – Gyere, segítek átvenni! – Mosolygok rá és nyúlok felé, de egyet hátrál, nagyon kivörösödött.
- Egyedül is tudok öltözködni! – Szólal még kissé erélyesebben, de még mindig elég halkan ahhoz, hogy csak tovább mosolyogjak. Egész szórakoztatónak ígérkezik a helyzet.
- Az egyenruha hátul fűzős, hogy minden testalkatra illeszkedjen. – Mondom hivatalosabban, de még mindig mosollyal az arcomon. – Elsőre egyedül nehéz, idővel majd belejössz, de most erre is megtanítalak.
- Igazán nem kell, menni fog egyedül is! – Morog tovább, de nem győzött meg.
- Ha szégyenlős vagy, elfordulok, amíg felveszed, és...
- Nem vagyok! – Vág a szavamba rögtön.
- Akkor mi a probléma? – Mosolygok rá továbbra is.
Erre már csak egy morcos tekintet és egy ciccegés a válasz, majd hátat fordít nekem és öltözni kezd. A szemem sarkából figyelem, ahogy leveszi a ruháját, majd minél gyorsabban fel akarná venni az egyenruhát, de nehezen megy neki. A ruhájában nem látszott, de nagyon szép alakja van, bár még mindig nehezen hiszem el, hogy ennyi idős, olyan kis törékeny formái vannak.
Mikor már egy ideje szöszöl a ruhával, egy sóhaj kíséretében mögé lépek és a hátára teszem a kezem, mire összerezzen.
- Segítek. – Jelentem ki, mire egy néma bólintás a válasz.
Megigazítom a ruhát, majd a fűzőt kezdem szűkíteni rajta, hogy kényelmes legyen, de azért kiadja az alakját. A rutinnak köszönhetően gyorsan végzek.
- Kész vagy. – Mondom, mire szembefordul velem, minek következtében kissé túl közel kerülünk egymáshoz, még a virágillatát is érzem, de gyorsan elhátrál.
- Köszönöm. – Mondja halkan és lepillant a ruhájára. – Akkor mehetünk dolgozni? – És már indulna is kifelé, de megállítom.
- Valamit elfelejtettél. – Szólok utána, mire megfordul, én pedig a fejére helyezem a cicafüleket. Elég bosszúsan néz fel rám, mire elmosolyodok.
- Ne nézz így rám, nem én találtam ki ezt.
- Nem úgy nézel ki, mint aki bánja.
- Hát pedig nem a szívem csücske, de ez most kárpótol érte. – Még mindig mosolygok rá, pedig nem szokásom ilyen közvetlen lenni egy idegen lánnyal, de vele könnyen megy.
- Mi kárpótol? – Néz rám kérdőn, mire közelebb hajolok, ő pedig megdermed.
- Az, hogy téged láthatlak benne. – Suttogom neki közelről, majd a zavarba jött arcán kuncogni kezdek. – Gyere, ideje dolgoznod is!
A délelőtt hátralevő részében megmutatom neki, hogy mit merre talál, az aszalok számát tanítgatom neki, hogy hogy kell ügyesen egyensúlyozni a tálcával meg ilyen apróságokat. Szerencsére nincs sok vendégünk, inkább dél-délután szokott forgalmas lenni a hely meg este. Gyakorlásképp Cecilyt küldöm felvenni a rendeléseket, de közelről hallgatom és figyelem, hogy mindent jól csináljon, mert még engem cseszne le a főnök miatta és habár szórakoztató és édes, nem szeretnék bajba kerülni miatta.
Épp visszaért, leadni egy rendelést, mikor kérdőn rám nézett.
- Miért nézel így? – Néz rám, a szemeit kicsit összehúzva, mintha a fejembe akarna látni.
- Hogy érted, hogy „így”? – Mosolygok rá, mire zavarba jön, és inkább foglalkozik tovább a rendeléssel, rám se nézve.
Miután kivitte a süteményeket, és láthatóan nem volt újabb dolga, újra szóba elegyedtem vele. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és ahogy képzeltem, a cicafülekkel csak még aranyosabb.
- Hé! – Szólok oda neki, mire rám néz végre.
- Igen?
- Egy óra körül lesz egy fél órás ebédszünetünk. – Kezdek bele. – Nem akarsz velem enni?
|
| Sado-chan | 2015. 10. 23. 14:57:50 | #33588 |
Karakter: Cecily Anne Jones
Megjegyzés: Momijinek~ kezdés
Kora tavasz, reggel 6 óra...
Álmosan botorkálok ki az ágyamból, majd nyitom ki az erkély ajtót, hogy beengedjem a friss levegőt. Hátamon kézzel kötött kabátka, kezemben egy hatalmas bögre tele kakaóval és pillecukrokkal.
Szeretem ezt a környéket.
Nincs messze a főúttól, mégis csöndes és nyugalmas, mint egy kisváros, vagy akár egy falu. Odakinn ébredeznek a madarak, nyílnak a virágok...szinte érzem ahogy fellélegzik a természet
- Jó reggelt, szépségem...- üdvözlöm Lucyt, aki elégedetten dorombolva dörgölőzik a lábamnak. Bár egy makacs dög néha, imádom a hülye fejét...néha elgondolkodom, mi lenne velem nélküle...hisz más nincs, aki meghallgatna, ha bánatos vagyok, vagy csak szimplán beszélni szeretnék valakihez...
Bibip!Bibip!
- jesszus!...az óra!- ejtem le majdnem a bögrémet, ahogy megszólal az órám. Igen..sajnos hajlamos vagyok elkésni mindenhonnan, ezért is állítottam be az órát, hogy tudjam mikor induljak, hogy oda érjek az állásinterjúra. Gyorsan magamba öntöm a kakaót, persze meg is égetem vele a nyelvem, magamra kapok valami csinos, de azért kényelmes ruhát és már futok is.
Odalent kapkodva oldom ki a biciklim zárját...aahj...ezzel mindig szenvednem kell, de eddig nem volt pénzem másik lakatot venni..
Benn a városban persze eltévednék, ha nem hoztam volna magammal a térképet...de elég nehéz kormányzás közben navigálni, így végül félre húzódok és megállok.
-Na, hogy is van ez?...ááh, elnézést!- állítok meg egy velem nagyjából egykorú lányt. Elég érdekes szerzet. Vonzó testalkat, szép, finom vonások...bár a kék haj nekem eléggé...nem is tudom...talán a nem az én világom kifejezés írná le leginkább...
- Igen?- hangjára vissza zökkenek, majd kotorászni kezdek a zsebemben a cetli után, amire a cím van felírva
- Bocsánat...ezt a címet keresem...Cat kávézó...meg tudnád mondani..
- Arra van.- mutat előre a lány, mielőtt még befejezhetném a kérdést. A mutatott irányba nézek, ahol egy halvány krém színű, apró, de annál impozánsabb házikó és egy macskákkal teli tábla hívogatja a vendégeket...kis híján az orrom előtt... szép volt Cecily... már megint lejárattad magad... de állásinterjú előtt mindig ez van... annyira izgulok, hogy teljesen kivetkőzve magamból lejáratom magam mindenki előtt..
- Nagyon szépen kö..- fordulok vissza lány felé, de mire megköszönhetném, már el is tűnik. Furcsa...
Végül aztán össze szedem magam és eltekerek a kávézóig. Kikötöm a biciklit és besétálok. Még épp időben.
- Jó napot kívánok!- üdvözlöm mosolyogva a kasszást- Az állásinterjúra jöttem, a főnököt hol találom?
- Itt vagyok- áll meg mellettem egy jól öltözött, idősebb hölgy- miben segíthetek aranyom?- kérdi mosolyogva
- jó napot, az állásinterjúra jöttem, elhoztam az önéletrajzot is...
- Remek, adja csak ide!- veszi ki mosolyogva a kezemből- nos, nálunk felvétel igen egyszerű. Az újonc mellé kijelölök egy tapasztaltabb dolgozót, egy mentort, ha úgy tetszik, aki egy egész héten át tanítani és pontozni fog, és az ő értékelése alapján döntöm el, felveszlek e végül...Emma, ide jönnél egy percre kérlek?- kiált hátra, mire legnagyobb meglepetésemre a kék hajú lány jelenik meg tálcával a kezében.
- Igen, főnökasszony?- döbbenten néz rám, akárcsak én őrá
- Te leszel ennek az új lánynak a mentora- veszi el tőle a tálcát, majd adja tovább egy másik pincérnek- most már elég régóta dolgozol itt ahhoz, hogy másokat taníts, de aztán ügyesen ám- azzal el is tűnt, olyan gyorsan ahogy megjelent. A lány csak néz utána némán...azt hiszem nem igazán kedvel...pedig nekem nagyon is szimpatikusnak tűnik
- Szia..Cecily vagyok- nyújtom felé a kezem- Cecily Anne Jones! Nagyon örülök, hogy megismerhetlek
|
|
