Karakter: Matthew Carter Megjegyzés: Cristin-nek
Egész hétvégére enyém a birtok. Ilyen nem sokszor fordult elő mostanában, de ha már megadatott, akkor mért töltsem egyedül ezt a hétvégét. Elhívom egyik legkedvesebb barátomat, hátha csatlakozik hozzám.
Még ebben a percben felhívom és ő igent is mond, sőt megkér, hogy elhozhassa a húgát is. Természetesen igent felelek neki.
Szépen kitakarítom a hétvégére a birtokot. Előveszem a legjobb borainkat, hogy legyen mivel megkínálnom a vendégeket.
Fárasztó napom volt, így hamar le is fekszem.
***
Szombat van ma érkeznek a vendégeim. Nagyon várom már, legalább lesz kivel elbeszélgetnem. Hallok valami kocsi zúgást kiszaladom és látom, hogy érkeznek.
- Sziasztok! – köszönök amint kiszállnak az autóból.
- Szia! Had mutassam be neked a legkisebbik húgom. Cristine. – mutatja be a kedves hölgyet maga mellett jó barátom. Kezét nyújtja felém.
- Örülök, hogy meg ismerhetem. – Megfogva kezeit illedelmesen ajkamhoz emelem egy apró puszit lehelve rá.
- Részemről a szerencse. A nevem Matthew Carter. – le sem tudom venni a szemem a lányról, nem is mondta, hogy ilyen szép húga van. A lány nem néz felém.
- A mai világba már nem szokás a kézcsók. –vágja oda morcosan. Hm. Idegesek vagyunk.
- Kérlek, ne haragudj rá… nehezen tud ismerkedni. – magyarázza nekem a bátyja.
- De haragudjon… akkor talán békességbe eltelik a hétvége. – hangzik ismét akis morcos kisasszony.
- Ha jól sejtem nem akart jönni. – Térek rá a lényegre. Mikor látom, hogy a csomagtartót pakolja oda szaladok, hogy elvegyem tőle a csomagokat. –Add csak ide, majd én beviszem. Ne te cipekedj. – mondom kedvesen, néhány percnyi csend következik és aztán ismét csattan.
- Köszönöm, de elbírom… nem vagyok egy ne bánts virág. – hevesen elkapja az egyik csomagok és berohan.
– Öhm… nem tudom az utat… - bátyja felnevet én csak magamban mosolygok.
- Javíthatatlan vagy hugi… - bemegyünk mi is a házba, én mutatom, hogy merre jöjjenek.
- Milyen volt az utatok? – érdeklődőm.
- Kellemes, azt leszámítva, hogy húgom eléggé szótlan. Szóval, ha esetleg beszélni szeretnél majd vele, akkor készítsd ki a harapó fogót. – Nevetnem kellene de nem teszem. Mint egy kis tini, olyan kis lázadó lehet ez a lány.
- Hééé! Ez aljas rágalom! – már vártam, hogy lereagálja.
- Rágalom? Azért nem tudom kiszedni belőled, milyen napod volt. – veszekednek a testvérem, pontosabban csak húzogatják egymást. Mosolygom.
- Azért össze ne kapjatok már. – szólok rájuk.
- Nyugi ez még semmi. – a nappaliba érünk, ahol lepakolnak.
- Kértek inni? – Cristine fejet ráz. –Tényleg szótlan. – jegyzem meg én is. Aztán mosolyogva nézem a morcos kisasszonyt. Cristinnek az se tetszik, hogy bátyja mesél nekem róla egy kicsit, ha már ő nem teszi.
- Én kérek egy kis vizet, köszi. – szakítja meg a beszélgetést Sam, én meg kimegyek a konyhába.
Visszatérek a vízzel majd miután Sam ivott bekísérem őket a szobájukba. Én is egy percre bemegyek a konyhába beszélni a szakácsnővel, és persze hagyni, hogy kedves vendégeim kipakoljanak nyugodtan.
Némi percnyi várakozás után eszembe jut valami nagyszerű ötlet, ami biztosan tetszeni fog Samnek. A húgának? Hát amilyen hangulatban van szerintem semmi se fog tetszeni neki, amit én ajánlok fel. De attól még megpróbálkozom vele.
Sammel megbeszélem a dolgot és ahogy sejtettem ő nagyon jó ötletnek tartja az egészet. Most jön a nehezebb feladat halkan bekopogok Cristine ajtaján.
- Tessék. - nyitok be a varázsszóra. Cristine az ablak előtt áll, egy pillantást vet felém mikor bemegyek majd visszafordul és a kilátást bámulja.
- Szép hely, nem de? - kezdem a beszélgetést.
- Az. - válaszolja egyhangúan. Aztán valami után matatni kezd a már kipakolt táskában.
- Sikerült elrendezkedned? - érdeklődőm tovább.
- Igen, de mért érdekel ennyire? - vágja rá még mindig abban a hangulatban. Védekezőn felemelem a kezem, na, nem mintha félnék.
- Én csak érdeklődtem. - pillantásából látom, nem néz jó társaságnak. - Arra gondoltam később elmehetnénk lovagolni. - mondom el, amiért jöttem. - Megmutatnám neked a birtokot. A bátyád kíváncsi rá és azt mondta, te is velünk jöhetnél. - hadarom le az egészet.
- Nem megyek. - hangzik a várva várt válasz. Sejtettem ezt fogja mondani.
- Nem tudsz lovagolni? - kérdezek rá.
- Ha tudok ha nem, akkor sem megyek!!!- hangsúlyából és felháborodásából érzem, hogy eltaláltam.
- Oké. Oké. Megértettem. - folytatom ugyanabban a kedves hangnemben. Elindulok az ajtó felé, ám mielőtt még kimennék, visszafordulok egy szóra. - Azért ha mégis meggondolnád magad, egy félóra múlva indulunk, és csak gyere le az udvarba. - mondom és azzal kimegyek, mielőtt még bármit is mondhatna.
Egy félórácska múlva Sammel már kivezettük a lovakat és éppen készülnénk elmenni, lovagolni.
- Cristine-t mégsem sikerült meggyőzőnőd? - kérdez rám látva, hogy nincs itt. Vagyis inkább csak kérdésnek hangzik, de állítás.
- Hát…- kezdenék, bele ám ekkor látom amint Cristine közeleg. Morcos, ugyan de legalább eljött. Sam é én összemosolygunk.
- Na csak, csatlakozol hozzánk. - szól hozzá Sam. Cristine nem válaszol, csak elhúzza a száját, jelezvén, hogy nem tetszett neki a beszólás.
- Örvendek, hogy lejöttél. - mondom kedvesen neki. - Gyere közelebb hozzatok neked is egy lovat.
- Ne. Ne csak azt ne. - válaszolja ijedten. Azt hiszem, kezdem érteni, gyanúsan feléje nézek. Csak nem fél a lovaktól. Elmosolyodom. Közben az inasom már kivezeti a lovat.
- Gyere. - szólok Cristine felé. - Tudom, hogy félsz a lovaktól. - teszem hozzá.
- Ugyan dehogy. - vágja rá morcosan, de tisztán hangzik, hogy ez a kijelentése nem igaz.
- Biztos? - némi csend következik. - Akkor mért nem jössz közelebb és simogatod meg ezt a szép lovat. - azt hiszem ezzel beletrafáltam. Ijedten néz rám, ezt az oldalát még nem mutatta.
- Ne félj figyelj, gyere közelebb. - megyek közel megfogva a kezét. Először nem engedi, de aztán mégis félve követ. Sam mindezt, szótlanul nézi, mintha ő sem tudta volna, hogy Cristine fél a lovaktól.
- Először is ne mutasd, hogy félsz. Másodjára pedig mindig beszélj, hozzá mielőtt feléje közelítesz. - mondom miközben egyre jobban közeledünk a ló felé. Észre sem veszi ő mindezt annyira rám figyel. Aztán ijedten megtorpan. A kezét a ló arca felé emelem, az enyémmel együtt. Sikerül megsimogattatnom vele a lovat. Hu. Most jön a nehezebb rész rá kéne vennem, hogy felüljön rá.
|