Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Hentai)

<<1.oldal>> 2.

loraneko2015. 10. 30. 21:50:25#33618
Karakter: Matthew Carter
Megjegyzés: Cristin-nek


 Egész hétvégére enyém a birtok. Ilyen nem sokszor fordult elő mostanában, de ha már megadatott, akkor mért töltsem egyedül ezt a hétvégét. Elhívom egyik legkedvesebb barátomat, hátha csatlakozik hozzám.

Még ebben a percben felhívom és ő igent is mond, sőt megkér, hogy elhozhassa a húgát is. Természetesen igent felelek neki.

Szépen kitakarítom a hétvégére a birtokot. Előveszem a legjobb borainkat, hogy legyen mivel megkínálnom a vendégeket.

Fárasztó napom volt, így hamar le is fekszem.

***

Szombat van ma érkeznek a vendégeim. Nagyon várom már, legalább lesz kivel elbeszélgetnem. Hallok valami kocsi zúgást kiszaladom és látom, hogy érkeznek.

- Sziasztok! – köszönök amint kiszállnak az autóból.

- Szia! Had mutassam be neked a legkisebbik húgom. Cristine. – mutatja be a kedves hölgyet maga mellett jó barátom. Kezét nyújtja felém.

- Örülök, hogy meg ismerhetem. – Megfogva kezeit illedelmesen ajkamhoz emelem egy apró puszit lehelve rá.

- Részemről a szerencse. A nevem Matthew Carter. – le sem tudom venni a szemem a lányról, nem is mondta, hogy ilyen szép húga van. A lány nem néz felém.

- A mai világba már nem szokás a kézcsók. –vágja oda morcosan. Hm. Idegesek vagyunk.

- Kérlek, ne haragudj rá… nehezen tud ismerkedni. – magyarázza nekem a bátyja.

- De haragudjon… akkor talán békességbe eltelik a hétvége. – hangzik ismét  akis morcos kisasszony.

- Ha jól sejtem nem akart jönni. – Térek rá a lényegre. Mikor látom, hogy a csomagtartót pakolja oda szaladok, hogy elvegyem tőle a csomagokat. –Add csak ide, majd én beviszem. Ne te cipekedj. – mondom kedvesen, néhány percnyi csend következik és aztán ismét csattan.

- Köszönöm, de elbírom… nem vagyok egy ne bánts virág. – hevesen elkapja az egyik csomagok és berohan.

– Öhm… nem tudom az utat… - bátyja felnevet én csak magamban mosolygok.

- Javíthatatlan vagy hugi… - bemegyünk mi is a házba, én mutatom, hogy merre jöjjenek.

- Milyen volt az utatok? – érdeklődőm.

- Kellemes, azt leszámítva, hogy húgom eléggé szótlan. Szóval, ha esetleg beszélni szeretnél majd vele, akkor készítsd ki a harapó fogót. – Nevetnem kellene de nem teszem. Mint egy kis tini, olyan kis lázadó lehet ez a lány.

- Hééé! Ez aljas rágalom! – már vártam, hogy lereagálja.

- Rágalom? Azért nem tudom kiszedni belőled, milyen napod volt. – veszekednek a testvérem, pontosabban csak húzogatják egymást. Mosolygom.

- Azért össze ne kapjatok már. – szólok rájuk.

- Nyugi ez még semmi. – a nappaliba érünk, ahol lepakolnak.

- Kértek inni? – Cristine fejet ráz. –Tényleg szótlan. – jegyzem meg én is. Aztán mosolyogva nézem a morcos kisasszonyt. Cristinnek az se tetszik, hogy bátyja mesél nekem róla egy kicsit, ha már ő nem teszi.

- Én kérek egy kis vizet, köszi. – szakítja meg a beszélgetést Sam, én meg kimegyek a konyhába. 

Visszatérek a vízzel majd miután Sam ivott bekísérem őket a szobájukba. Én is egy percre bemegyek a konyhába beszélni a szakácsnővel, és persze hagyni, hogy kedves vendégeim kipakoljanak nyugodtan.

Némi percnyi várakozás után eszembe jut valami nagyszerű ötlet, ami biztosan tetszeni fog Samnek. A húgának? Hát amilyen hangulatban van szerintem semmi se fog tetszeni neki, amit én ajánlok fel. De attól még megpróbálkozom vele.

Sammel megbeszélem a dolgot és ahogy sejtettem ő nagyon jó ötletnek tartja az egészet. Most jön a nehezebb feladat halkan bekopogok Cristine ajtaján.

- Tessék. - nyitok be a varázsszóra. Cristine az ablak előtt áll, egy pillantást vet felém mikor bemegyek majd visszafordul és a kilátást bámulja.

- Szép hely, nem de? - kezdem a beszélgetést.

- Az. - válaszolja egyhangúan. Aztán valami után matatni kezd a már kipakolt táskában.

- Sikerült elrendezkedned? - érdeklődőm tovább.

- Igen, de mért érdekel ennyire? - vágja rá még mindig abban a hangulatban. Védekezőn felemelem a kezem, na, nem mintha félnék.

- Én csak érdeklődtem. - pillantásából látom, nem néz jó társaságnak. - Arra gondoltam később elmehetnénk lovagolni. - mondom el, amiért jöttem. - Megmutatnám neked a birtokot. A bátyád kíváncsi rá és azt mondta, te is velünk jöhetnél. - hadarom le az egészet.

- Nem megyek. - hangzik a várva várt válasz. Sejtettem ezt fogja mondani.

- Nem tudsz lovagolni? - kérdezek rá.

- Ha tudok ha nem, akkor sem megyek!!!- hangsúlyából és felháborodásából érzem, hogy eltaláltam.

- Oké. Oké. Megértettem. - folytatom ugyanabban a kedves hangnemben. Elindulok az ajtó felé, ám mielőtt még kimennék, visszafordulok egy szóra. - Azért ha mégis meggondolnád magad, egy félóra múlva indulunk, és csak gyere le az udvarba. - mondom és azzal kimegyek, mielőtt még bármit is mondhatna.

Egy félórácska múlva Sammel már kivezettük a lovakat és éppen készülnénk elmenni, lovagolni.

- Cristine-t mégsem sikerült meggyőzőnőd? - kérdez rám látva, hogy nincs itt. Vagyis inkább csak kérdésnek hangzik, de állítás.

- Hát…- kezdenék, bele ám ekkor látom amint Cristine közeleg. Morcos, ugyan de legalább eljött. Sam é én összemosolygunk.

- Na csak, csatlakozol hozzánk. - szól hozzá Sam. Cristine nem válaszol, csak elhúzza a száját, jelezvén, hogy nem tetszett neki a beszólás.

- Örvendek, hogy lejöttél. - mondom kedvesen neki. - Gyere közelebb hozzatok neked is egy lovat.

- Ne. Ne csak azt ne. - válaszolja ijedten. Azt hiszem, kezdem érteni, gyanúsan feléje nézek. Csak nem fél a lovaktól. Elmosolyodom. Közben az inasom már kivezeti a lovat.

- Gyere. - szólok Cristine felé. - Tudom, hogy félsz a lovaktól. - teszem hozzá.

- Ugyan dehogy. - vágja rá morcosan, de tisztán hangzik, hogy ez a kijelentése nem igaz.

- Biztos? - némi csend következik. - Akkor mért nem jössz közelebb és simogatod meg ezt a szép lovat. - azt hiszem ezzel beletrafáltam. Ijedten néz rám, ezt az oldalát még nem mutatta.

- Ne félj figyelj, gyere közelebb. - megyek közel megfogva a kezét. Először nem engedi, de aztán mégis félve követ. Sam mindezt, szótlanul nézi, mintha ő sem tudta volna, hogy Cristine fél a lovaktól.

- Először is ne mutasd, hogy félsz. Másodjára pedig mindig beszélj, hozzá mielőtt feléje közelítesz. - mondom miközben egyre jobban közeledünk a ló felé. Észre sem veszi ő mindezt annyira rám figyel. Aztán ijedten megtorpan. A kezét a ló arca felé emelem, az enyémmel együtt. Sikerül megsimogattatnom vele a lovat. Hu. Most jön a nehezebb rész rá kéne vennem, hogy felüljön rá.


Leiran2015. 09. 04. 20:05:53#33426
Karakter: Cristine Mausen
Megjegyzés: loranekonak


Két hete, hogy a bátyámnál lakom távol a családunktól. Egyáltalán nem könnyű a számomra a várakozás az Akadémia értesítésére. Igazából ez alatt a két hét alatt csak otthon voltam és a bátyám kedvében jártam. Persze ő nem kért erre, de egyszerűen nem tudtam magammal mit kezdeni. Mostam főztem takarítottam. Ha már végeztem mindennel újra végig pucoltam a házat, pedig semmi nem volt széjjel. Bár igaz volt, hogy leültem zongorázni vagy olvasni. A napok így teltek.

Ma este azonban bátyám telefont kap és a hosszúhétvégére meghívást kap az egyik barátjától, hogy menjen ki hozzá a birtokra kicsi friss levegőt hívni. Megbeszéli, hogy engem is vihessen, de persze azt tőlem nem kérdezi meg, hogy akarok-e menni. Ahogy leteszi a telefont mosolyogva néz rám.

- Hétvégén utazunk az egyik barátomhoz. –jelenti be nekem én meg kissé dacosabban fonom keresztbe a karjaimat.

- Mi van, ha én nem akarok menni? –kérdezem tőle kissé összeszűkítve a szemeim.

- A friss levegő neked se árt drága húgocskám és legalább kimozdulsz és megismersz más embereket is. A birtoka közelében, most egy nagyszabású lovas bemutatót szerveznek sok-sok programmal és arra hívott meg. Esténként meg koncertek lesznek, meg karaoke estek. Hidd el, hogy jót tenne neked. –magyarázza, amire felsóhajtok és leülök mellé.

- Nélkülem meg nem mész. –állapítom meg a valóságot, mert ez így volt. megrázom a fejem. –Jó elmegyek veled… holnap, míg dolgozol, összepakolok a hétvégére magunknak.

- Remek! Köszönöm! –vigyorodik el. Az este szokásosan telt el.

Másnap persze tartottam magam a megbeszéltekhez és bepakoltam neki és magamnak is és amikor haza ért a kocsiba pakoltunk és mindent bezárva elzárva ültünk be és indultunk el barátjához. Az autóút nem volt hosszú. A város melletti település szélén volt festői táj közepén a birtok, ahova mentünk.

A birtokhoz érve a kerítésen belül gurulva parkoljuk le a kocsit és kiszállva már fogad minket a barátja. Egy tőlem egy fejjel magasabb vagy talán több is lehet, csak a cipőm miatt, most annyinak tűnik. Nem tagadom jó képű férfi. Rajtam a szokásos fűzős combközépig érő tüll szoknyás ruhám van rajtam az általam nagyon szeretett acélbetétesemmel.

- Sziasztok! –Köszön nekünk és kezet fog bátyámmal, aki felém fordul, és hátamat megsimítva húz közelebb.

- Szia! Had mutassam be neked a legkisebbik húgom. Cristine. –mutat be én pedig a kezemet nyújtom neki.

- Örülök, hogy meg ismerhetem. –köszönök neki én is illedelmesen és mikor megfogja a kezem felemeli a szájához és kezet csókol, amire akaratlanul is enyhe arcpír jelenik meg szemeim alatt és félre nézek szemeiből.

- Részemről a szerencse. A nevem Matthew Carter. –mondja el a nevét, de végig engem figyel egy lágy mosollyal arcán és csak még inkább zavarba hoz és én már csak dacból se nézek vissza a szemeibe, sőt még kezem is elhúzva fonom keresztbe magam előtt.

- A mai világba már nem szokás a kézcsók. –mormogom és elfordulva megyek inkább a csomagtartóhoz és halhatóan bátyám felsóhajt lemondóan.

- Kérlek, ne haragudj rá… nehezen tud ismerkedni. –magyarázza.

- De haragudjon… akkor talán békességbe eltelik a hétvége. –vágom oda bátyámhoz. Magamra se ismerek. Mi a fene ütött belém? De hisz ez nem én vagyok. Főleg egy idegennel szemben.

- Ha jól sejtem nem akart jönni. –mondja bátyámnak Matthew. Igen tökéletesen eltalálta. Felnyitom a csomagtartót és kikapom a csomagokat belőle és pillanatok alatt ott is terem mellettem és elveszi azokat. –Add csak ide, majd én beviszem. Ne te cipekedj. –mondja lágy kedves közvetlen hangon, amire csak még inkább zavarba jövök. Nem tudom miért, ne is kérdezzétek tőlem, de zavarba jöttem. Nagyobbat nyelek észre vétlenül, majd ismét belém jön a dacos viselkedés.

- Köszönöm, de elbírom… nem vagyok egy ne bánts virág. –Mondom és visszaveszem az egyik táskát és úgy indulok meg befelé vele, törtetve, majd megtorpanok, és úgy nézek hátra elszégyellve magam. – Öhm… nem tudom az utat… - persze erre bátyám felnevet.

- Javíthatatlan vagy hugi… - mondja és megveregeti barátja vállát, akitől átveszi a saját csomagját és lecsukva a csomagtartót indulnak meg utánam. Hagyom, hogy elém menjenek, és úgy kullogok utánuk, de míg nem figyel Matthew én őt nézem kipirult arccal.

- Milyen volt az utatok? –érdeklődik, még a hangja is olyan kellemes mély. Egészen bele borzongok.

- Kellemes, azt leszámítva, hogy húgom eléggé szótlan. Szóval, ha esetleg beszélni szeretnél majd vele, akkor készítsd ki a harapó fogót. –készíti fel bátyám, arra ami nem igaz.

- Hééé! Ez aljas rágalom! –kapom fejemet bátyámra, aki csak vigyorogva néz hátra rám.

- Rágalom? Azért nem tudom kiszedni belőled, milyen napod volt. –pimaszkodik és én pedig csak saját levembe kezdek el főni. Matthew mosolyogva néz rám végig és felnevet a kis vitánkon. Én persze most egyszerűen nem merek a szemébe nézni.

- Azért össze ne kapjatok már. –mondja nevetve. Oh egek még a nevetése is… ~AH! Verd ki a fejedből Cristine!~

- Nyugi ez még semmi. –válaszolja bátyám, miközben beérünk a nem kicsi birtoki házba. Egyenlőre a nappaliba pakoltuk le a táskákat.

- Kértek inni? –kérdezi én meg szótlanul megráztam a fejem. –Tényleg szótlan. –mondja mosolyogva bátyámra nézve én meg csak behunyva a szemeimet fonom keresztbe a kezeimet. Már csak azért SE fogok neki beszélni.

Bátyám csak nevet rajtam barátjával együtt és persze jön a vád, hogy milyen aranyos vagyok. Aranyos neked a bolyhos kis macis papucsom az!

- Én kérek egy kis vizet, köszi. – szakítja meg a nevetést Sam, a bátyám. Matt bólintva megy ki a konyhába. Bátyám teljesen felém fordul. –Beléd meg mégis mi ütött? Nem szoktál ilyen lenni. –állapítja meg én meg csak felületesen vonom meg a vállam. Magam se tudom mi ütött belém, nem hogy még meg tudjam fogalmazni.

Lassan visszaér és miután megitta a bátyám a vizét a két vendégszobába kísér minket az emeleten. A kapott szobába bemenve pakolok le és az ablakon kinézve merengek el a csodálatos dombvidék látványán.


oosakinana2013. 02. 10. 12:58:47#25113
Karakter: Gengo Atsuhiko
Megjegyzés: (Tázsvírnek)


Egész délelőtt az egyetemen ültem és az órákat hallgattam, na meg egy kicsit pihentem, mert azért kicsit fáradt vagyok, hiszen nem mindenki csinálja azt, amit én. Nem dolgoznak, csak buliznak, meg olykor részegen jönnek órára. Nehéz az informatikai szak, de szerencsére elvégezhető annyi tudással is, amennyim nekem van, bár ha kell éjszakákat szoktam ébre lenni, hogy megtanuljam az anyagot.
Délután pedig jó szokásomhoz híven megyek a céghez, aki alkalmazott, hogy elvégezzek egy is adminisztrációt, majd pár gépet telepítsek újra, meg programozzak be, hogy a többi alkalmazottnak, csak használni kelljen. Rendszeresen kell frissíteni a programokat is, hogy ne legyen semmi probléma, mert mielőtt engem felvettek sorba nyírták ki a gépeket, mivel nem igazán értettek hozzá.
Már a munkámat végzem, amikor felhív az egyik haverom.
- Szia. – veszem fel a telefont, de továbbra is szerelem a gépet, hogy tudjak utána egy kis szünetet tartani.
- Szia figyelj már este megyünk egy kicsit kikapcsolódni az egyik közeli kis szórakozó helyre. Nincs kedved csatlakozni hozzánk? – teszi fel a kérdést én meg kicsit elgondolkozok.
- Nem tudom haver. Eléggé kimerült vagyok és most is melózok éppen. – mondom neki az igazságot.
- Ugyan már. Csak egy kicsit gyere. – mondja egyből. – Beszélgetünk egy kicsit max megiszunk egy két sört és ennyi. Aludhatsz utána. – hát azt hiszem bármit mondok, akkor sem lesz menekülésem.
- Jól van. A Korpiban lesztek? – teszem fel a kérdést, amire hallom, hogy ujjongani kezd.
- Igen. Várni fogunk akkor. – elköszönünk, majd letesszük a telefont és én meg pont ekkor fejezem be a gépet és megyek egy kis szünetre, hogy pihenjek párpercet, mert a kávét nem szeretem, a cigire még mindig nem szoktam rá és nem is igazán szeretek, de majd egy energia italt innom kell úgy érzem.
~*~
Már bent vagyok a kis klubba, hogy a többiekkel találkozzak, bár nem tudom kiket hívott még meg. Bemegyek és amint meglátom jó pár lány társaságában, csak mosolyogva megrázom a fejemet és odamegyek.
- Sziasztok. – lépek oda, mire szinte az összes lány nyál csorgatva néz engem én meg.
- Szia Atsu. – köszön haverom, majd feláll és kezet fogunk. – Had mutassam be a lányokat, akik a húgom barátnői.
Sorba bemutat mindenkit és engem is bemutat nekik, bár most így hirtelen egy lányon nagyon meg akadt a tekintetem… Mégpedig Emiko-n. Nagyon csinos és az arca is annyira elbűvölő. A barna haja meg a barna szemei teljesen magával ragadnak. Mostanában nem mondhatnám, hogy volt ilyenre példa, de mintha miatta is hívtak volna ide:
- Ülj le Emiko mellé. – mutatják a helyet.
- Szabad lesz? – teszem fel a kérdést, mert ha nem szeretné, hogy oda üljek, akkor hozok egy széket és arra ülök le.
- Igen. – mondja félénken, bár mintha egy picit ellenne pirulva, de az arcát is elfordítja.
Helyet foglalok mellette, majd egy kisebb beszélgetésbe kezdünk. Bár nagyon furcsa, mert mintha velem szeretne pedálozni a lányoknál vagy magam se tudom. Állandóan engem kérdez és ez ne legyen elég folyamatosan azt meséli, hogy mit csinálok, én meg értetlenül ülök a társaságban, bár néha én is beszélgetek egy két emberkével.
- Te jól érzed itt magad? – fordulok Emiko felé, amikor már kezd elegem lenni a haveromból, bár az említett, mintha kicsit össze lenne zavarodva.
- Öhm. Igen azt hiszem. – mondja bizonytalanul. – Miért te nem? – néz végre rám, de nagyon hamar el is kapja a tekintetét.
- Ha a barátom nem éppen velem próbálna pedálozni a többieknél még jobban érezném magam. – mondom kedvesen.
- Értem.
Már éppen kérdeznék tőle ez két dolgot, amikor megszólal a telefonja, de csak kinyomja és a többiekre néz.
- Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell. – mondja és már állok is fel, hogy kitudjon mászni az asztal mellől, majd ránézek.
- Majd Atsuhiko hazakísér. – mondja egyből mindenki.
- Nem kell tényleg. Fogok egy taxit és hazamegyek. – hárít kedvesen és mosolyogva, bár véleményem szerintem ez nem éppen igazi mosoly.
- Tényleg szívesen hazakísérlek. Nem szeretném, ha bármi bajod esne. – mondom kedvesen és mosolyogva. Remélem, hogy bele fog menni, mert szívesen beszélgetnék csak vele a többieken kívül.


<<1.oldal>> 2.

© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).