Utasítgat, hogy nézzek körül, majd kimegy telefonálni. Mikor bejön, még mond pár mondatot és lelép.
Én meg lehűlve nézek utána. Lassan kezd elpattanni az agyam, így mikor kiér a két helyszínelő és elkezdenek beszólni, hogy tuti buzi vagyok és hasonlók, már nem is tartom vissza magam. Minek? Nem most kezdtem, simán leosztom őket úgy, hogy nem mondják meg, hogy én voltam.
Dolgom végeztével még elfaxolom az írásszakértőknek a búcsúlevelet, ami a csóka zsebében volt és beugrok a hullaházba is.
Amikor ott is végzek, már kifejezetten ideges vagyok, hol a faszban van Varn, pláne mikor meglátom, hogy a kávézóban ücsörög és nyáltcsorgat a kis picsára. Hát hogyne. Én intézzek el mindent egyedül, ő addig szemmel tartja a kis szőkét, mi?!
- Öngyilkosság. A búcsúlevél a zsebében volt - ismertetem vele, erre elém tesz egy szobakulcsot. Na, legalább a szállást lerendezte. Mázli, komoly segítség.
- 205-ös szoba, az enyém a 204. Holnap reggel kilenckor indulunk vissza.
- Máskor ne hagyjon faképnél! A vidéki járőröknél csak az állatkerti tulkok rosszabbak - morgom.
- Valami probléma van, Youngmay ügynök? - Ohh, hol kezdjem…
- Sok problémám van, Varn ügynök. Hol is kezdjem, nem is tudom. Mondjuk ott, hogy faképnél hagyott egy hetes hullával, és két homofób seggfej rendőrrel!
- Csúnyán elintézte őket?
- Honnan veszi?
- Sebes mindkét kézfején a bütykénél, ami azt jelenti, hogy néhány jobb- és balegyenest kiosztott. Feljelentést tettek maga ellen a sérült rendőrök?
Jaj hát persze, hogy nem.
- Ezt be kell szkennelni és átküldeni az íráselemzőknek.
- Már megtörtént.
- Még valami?
- A halottkém nagyon készséges volt, amikor meglátogattam a hullaházban. Egyenesen onnan jövök, biztos bűzlik a hajam a formalintól…
- A lényeget, Youngmay ügynök.
Elé teszem az eredményt.
- Bassza meg.
- Igen Varn ügynök, a számból vette ki a szót. A bal kéz gyűrűsujj körme alatt volt, ahol a többi áldozaté is. Különös, vajon miért ölte őt meg, amikor a húsz év körüli csodaszép szőke lányokat szereti megerőszakolni és széthentelni?
- Tudott valamit.
- Pontosan.
- Még valami?
Intek a kis szőkének, hogy hasznos is legyen, ne csak dekoráció, de mázlijára a kávé tényleg isteni.
- Az ivócimboráinak törzshelye a város északi felében van, Kocsma a Korhadt Fatörzshöz. Találó név, nemdebár? Talán a haverok tudnak mesélni néhány érdekességet, hol és merre járt a mi kis hullácskánk, és kikkel lógott mostanában… Varn ügynök, nekem több okom van csalódni, mert én egy igazi díszpéldányról fogok lemondani ma este a munkám kedvéért. És most megyek, szerzek a helyi boltban tiszta ruhát, letusolok és átöltözöm. Egy óra múlva találkozunk a szálloda földszintjén, addig jó mulatást.
* * *
Épp belépnénk, amikor a terasz felöl ismerős hangot hallok meg.
- Itt senki nem fog beszélni - jegyzi meg Adrien. Felé fordulunk mindketten. - Sikít, hogy nyomoznak valamiben, nem fognak beszélni. Egyszerű, vidéki bányászok, rettegnek a zsaruktól, és már azt is tudja mindenki, hogy kik maguk - rántja meg a vállát picit.
Varn felé pillantok, de nem szólok egy szót sem. Most vagy rám hagyja, hogy udvaroljam körbe Adrient, aki majd hátha kiszed bent valakiből valamit, vagy elront mindent azzal, hogy berohan.
- Honnan tudtad, hogy nem megyek? - kérdezem teljesen elé lépve.
- A seriff telesikítozta a várost a gyilkossággal. Sejtettem, hogy inkább dolgozol. - Elkapja a derekam és a keze a fenekemre csúszik. Mázli, hogy csak hárman vagyunk. - Üljetek le ide. Nektek biztosan nem mondanak semmit, de én itt élek. Tudom, hogy kitől és mit kell kérdezni.
Feláll, és ahogy ellép mellettem, végigsimít a seggemen. Azt hiszem, a célzás egyértelmű. Ha ő szerez infót, nekem ma este jó éjszakám lesz. Mindenképp jól járok.
Gondolatban elégedett cicavigyor kúszik az ajkaimra, ami addig tart, amíg kedves társam össze nem zúzza a jókedvemet.
- Nyomozni nekünk kell, nem a helyi szépfiúknak - morranja idegesen. Ezzel egy időben pattan el bennem is valami.
- Na idefigyeljen, Varn - csapok az asztalra. - Ma egészen konkrétan semmit sem tett az ügy előrehaladásáért. Én tudtam meg, hogy hullánk van, én rendeztem el vele mindent, maga csak meresztette a seggét a kis szőke közelében, vagy épp engem cseszegetett. - Mélyen nézek a szemébe, állom a pillantását. - Ha amatőrnek tart és tesztelget, akkor kinyalhatja, ha viszont tényleg csak arra képes, hogy mereszti magát és morogva játssza a rohadt menő faszagyereket, a kurva életbe soha nem fogja elkapni a gyilkost - sziszegem.
- Elég nagy a pofája, Youngmay. - Higgadt, mint mindig, de a szemében látom, hogy ideges.
- Mert eléggé elegem, van magából. Az egy dolog, hogy le se szar és semmibe vesz, de még hülyének is néz.
- Akkor talán feladhatná és elmehetne betegállományba még három hónapig - feleli flegmán.
- Hogy magának jót tegyek? - Közel lépek, közvetlenül elé és szinte az ajkaira suttogok. - Azt lesheti, ügynök.
A szemébe nézek, nem félek tőle. Neki is tudnia kell, hogy nem nézhet ennyire hülyének és nem kezelhet ennyire amatőrként. Persze, ő a fasza zsaru, a magányos farkas, aki majd hudemegmutatja mindenkinek. Csakhogy engem nem fog akadályozni a munkámban, vagy tényleg a torkára lépek.
- Ha befejezték - szólal meg mögöttem Adrien -, akkor elmondanám, hogy a hullájuknak volt egy unokatestvére aki itt lakott vele és a bányában dolgoztak együtt. A pasi valami szobrász-félének tanult, de elég furcsa figura, körülbelül egy hete végleg lelépett. Előtte is eltűnt napokra, ezért tették ki a bányából. Van az arcán egy heg, a vállán meg egy sárkány tetoválás - foglalja össze, majd rám néz. - Te meg gyere szépen velem.
Szó nélkül indulok el utána. Még mindig puffogok, ez látszik is rajtam.
- Mesélj - sóhajt fel.
- Mit? Hogy egy fasz a társam? - pillantok rá.
- Például… - kuncogja.
- Semmibe sem néz. Mintha egy kezdő lennék…
- És mióta is vagytok társak?
- Ez a harmadik napunk együtt - mondom, és beülök a kocsijába. Nem szól többet, ő is tudja, amit én. Itt most csak az fog számítani, hogy a szex jó legyen. Ezért is lep meg, mikor megáll a főút egy sötétebb részénél és hirtelen elkapva az állam, olyan vadul csókol meg, hogy szinte vérezni kezd. Nyögve hódolok be neki, szinte az ölébe mászva - kormány ide vagy oda -, de végül elhajol.
- Nem könnyebb lenne így levezetni a feszültséget? - kérdezi vigyorogva, majd tovább hajt.
A szállodába érve elmegyünk a szobámhoz, majd bezárom az ajtót és neki is látok, hogy kiengedjem a napi feszültséget.
Csókol, simogat, módszeresen kerget az őrületbe, de amikor épp a legjobb lenne, kopognak. Nem nyit be, legalábbis nem próbál, szóval szerintem nem Varn az.
- Ki kéne néznem - suttogom.
- Ki tart vissza? - kérdez vissza, és tágítani kezd.
- Oké, akkor ráér reggelig - nyögök fel, és ismét átadom magam neki.
A reggelem, mondani sem kell gondolom, hibátlan. Felkelek, Adrien még mindig mellettem fekszik. Ahogy érzékeli, hogy ébren vagyok, mosolyogva csókol meg és lassan simogatni kezd. Nyögve veszem tudomásul, hogy ez még így nem ennyi volt.
Egy körrel később sóhajtva figyelem, ahogy felöltözik, visszakapcsolja magára a lábát és elindul kifelé.
- Örültem - mondja.
- Várj. - Felkelek, és egy papírra felírom a számom. - Ha a városban vagy, csörgess fel - kacsintok rá. Mosolyog, int, majd kilép, én pedig figyelem, ahogy felváltja Varn a szobában. Látom, hogy ideges, így nem szólok semmit, csak felkapom a köntösömet és elindulok a fürdő felé. nem tudom, a tegnapi után mit akarna mondani, ha az ügyben van előrelépés, azt meg nyilván közli.
Szótlanul vezetek, a gondolataim lekötik az ügy. Vörös agyag. Ha a helynek nincs köze a gyilkossághoz vagy az áldozathoz, akkor a gyilkoshoz van köze. Üzenet, amit meg kell fejtenünk, de még a kis cetlikkel sem tudtam mit kezdeni, a szakértők sem értik. Csak az időmet pocsékolom ebben a kisvárosban, az tuti.
- Seriff vagy írószerbolt? – kérdezem új társamtól, akit a búsba kívánok jelenleg.
- Mennyi idős a seriff?
- Honnan tudjam?
- Ha idős, maga megy, ha fiatal, akkor én.
Mi van? Nem értem őt, ő pedig inkább kiszáll, és egy öregasszonyt megállít a járdán. Kiszállok, az ajtónak dőlök és rágyújtok, alig fél perc múlva Youngmay ügynök elém lép.
- Enyém a bolt. Évente van egy gyilkosság, mióta ő a seriff.
Tudom.
- Egy óra múlva itt – mondja kacsintva, mintha valami csaj lennék, és huss. Eltaposom a félig elszívott staubot. Ideje meglátogatni a seriffet.
A seriff átlagos korosodó nagypapa, aki inkább lenne már nyugdíjas, és csak abban reménykedik, hogy a hátralévő két évében már semmi gond nem történik a városkájában, éppen ezért nem is akarja elfogadni a kész tényeket, csupán hárítani próbál. Szinte semmire sem jutok vele, csak néhány statisztikai adatot és a helyi körözési listát kapom meg. Átlagos kispályás bűnözők, egyik sem az én gyilkosom.
A társamat az írószerboltban találom, a megbeszélt egy óra után még egy órával.
- Youngmay… - morgom, és ő hátrafordul ültében. Épp egy hosszadalmas szemezést zavartam meg, látom jóképű arcán az enyhe bosszúságot. Nem csodálom, a fickó akit kinézett magának, szép hímpéldány.
- Adrien, akkor este, rendben? Ha jövök, itt leszek.
- Tízig várlak.
Ezért az ágyastársért kellett engem ennyit váratni? Szétrúgom a seggét.
- Egy óra, Youngmay ügynök.
- És mennyi telt el?
- Kettő! Ez? – nézek le a zacskóra, amit a kezembe nyomott.
- Kiképző volt a seregben. Azonnal megismert, nem tudtam, mit csináljak, de nem mondtam neki semmit az ügyről. Magától adott mindent. A cím meg egy enyhén fogyatékos bányamunkásé, akivel eddig nem volt baj, Adrien azt sem tudta, hogy tud írni-olvasni. Valamelyik nap berontott idegesen, valami speciális papírt rendelt, de a nevére nem emlékezett Adrien. A kiszállítási időt túl hosszúnak találta és elrohant, azóta nem látta. Szerinte ölni nem lenne képes, de vagy tud, vagy látott valamit, ami miatt megijedhetett.
- Szóval nem lesz otthon.
- Meg lennék lepve, ha otthon lenne legalábbis az alapján, amit Adrien elmondott. Egyébként azt javasolta, hogy itt alszunk, vegyünk ki egy szobát a kocsma felett, az a legbiztosabb hely, és van vacsora is.
- Két szobát.
- Kettőt hát. Nekem is randim van ma.
- Meglátjuk.
Közben kisétálunk, és beülünk a kocsiba.
- És a seriff?
- Mindent sorjában. – Később majd megmutatom neki a hasztalan aktákat.
A házat hamar megtaláljuk, egy elég romos, lepusztult ócska faépület, itt-ott összetákolt, a kertje gondozatlan és tele szeméttel. A bejárati ajtó valaha zöldre volt festve, és éppen tárva nyitva áll.
Kezembe csúszik a stukker, Youngmay ügynök is veszi a lapot. Egy nyitott ajtó, és bentről szivárgó bűz nem jelent sok jót. Hullát jelent konkrétan.
- Szóval itt alszunk… - jegyzi meg blazírtan Youngmay ügynök, miközben a seriffet tárcsázom a mobilmról és kifelé sétálok.
- Nézzen körül – morranok felé – mielőtt a helyszínelők megérkeznek.
Odakint a tiszta levegőn vagy öt percen át kell győzködnöm a seriffet, hogy elhiggye nekem a történteket. Gyilkosság az ő nyugodt és kellemes városkájában?! Kizárt! Lehetetlen!
- Nem mondtam, hogy gyilkosság. Amíg a halottkém és a helyszínelők le nem írják hogy az, addig csak szimplán haláleset, seriff. Értesítse az illetékeseket, és küldjön ki egy járőr kocsit. – Bediktálom a címet, kinyomom a készüléket. Visszasétálok, és Youngmay ügynököt a hulla mellett találom, amint éppen az íróasztal fiókját túrja lelkesen.
- A papírt keresi, amit a boltban vett?
- Igen. A halál oka mérgezés lehet, mert valami színes kristály van a hulla szájzugában, de biztosat majd a halottkém mond. Nem látom a papírt. Furcsa.
A szoba rendetlen és mocskos, egy asztalon egy pohár áll, valami zöld trutyival az alján. Nem fogom meg, csak beleszagolok. Csípős, maró bűz.
- Ebben volt a méreg.
- Öngyilkosság? – kérdezi Youngmay.
- Megmagyarázná, miért akart szép víznyomatos papírt venni.
- Igen, a búcsúlevél mégsem egy füzetlapon legyen – bólint. – De hol van?
- A ruhájában nézte?
- Akkor sem érnék hozzá, ha a lottó nyereményszelvénye lenne a ruhájában – fintorodik el. – Majd a helyszínelők átvizsgálják, Varn ügynök.
És ekkor, végszóra felvisít az utca végén a sziréna.
- Magára bízom a helyieket, megyek és foglalok szobákat a hotelben. Ott találkozunk.
Kisétálok, be a kocsiba és elhajtok.
A szálloda a városközpontban van, egy saroknyira a kávézótól. Egymással szemben lévő szobákat foglalok, a csomagtartóból kihalászom az úti csomagomat, ami mindig ott van, és kb. 3 napra elegendő váltásruha és tisztálkodó szerek vannak benne. Odafent a szobában felkészülök a randimra, tehát megborotválkozom és lezuhanyozom. Közben a fejemben kattognak az információk. A hetedik érzékem azt súgja, hogy az exbányász halálának semmi köze az én sorozatgyilkosomhoz, csak az időmet fecsérlem ebben a porfészekben.
Átsétálok a kávézóba, leülök egy boxba, rendelek a kiscicától egy kávét. Előttem csattan az asztalon egy akta. Youngmay ügynök leül velem szemben, és nem néz rám kedvesen.
- Öngyilkosság. A búcsúlevél a zsebében volt.
Bólintok. Sejtettem. Kiveszem a zsebemből szobája kulcsát, és elé teszem.
- 205-ös szoba, az enyém a 204. Holnap reggel kilenckor indulunk vissza.
Mérgesnek tűnik.
- Máskor ne hagyjon faképnél! A vidéki járőröknél csak az állatkerti tulkok rosszabbak!
Felhúzom egyik szemöldököm.
- Valami probléma van, Youngmay ügynök?
Az asztalra tenyerel és előre hajol, a szavakat fogai között szűri.
- Sok problémám van, Varn ügynök. Hol is kezdjem, nem is tudom. Mondjuk ott, hogy faképnél hagyott egy hetes hullával, és két homofób seggfej rendőrrel!
- Csúnyán elintézte őket?
- Honnan veszi?
- Sebes mindkét kézfején a bütykénél, ami azt jelenti, hogy néhány jobb- és balegyenest kiosztott. Feljelentést tettek maga ellen a sérült rendőrök?
Hideg mosoly a válasz. Hát persze hogy nem. Ő sem ma jött le a falvédőről és nem ostoba. Helyes. Kinyitom az aktát. Szépen legépelt szóvirágok fogadnak, tipikus old school-os rendőrségi jelentés a holttestről. Az öngyilkosságot permetlével követte el, ami igencsak fájdalmas tüdőödémával és ocsmány fulladásos haldoklással jár. Már önmagában ez is gyanús. A búcsúlevél egy nejlontasakban van, előveszem és átolvasom. Tipikus reszketeg kézírás, helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól hemzsegő, kusza mondatok.
- Ezt be kell szkennelni és átküldeni az íráselemzőknek.
- Már megtörtént.
Elismerően nézek fel a kék szemekbe, ő pedig elégedetten elvigyorodik.
- Még valami?
- A halottkém nagyon készséges volt, amikor meglátogattam a hullaházban. Egyenesen onnan jövök, biztos bűzlik a hajam a formalintól…
- A lényeget, Youngmay ügynök.
Koppan előttem a tenyere az asztalon, és amikor elveszi onnan, egy kis műanyag zacskót hagy a helyén. Felveszem, és felszisszenek.
- Bassza meg.
- Igen Varn ügynök, a számból vette ki a szót. A bal kéz gyűrűsujj körme alatt volt, ahol a többi áldozaté is. Különös, vajon miért ölte őt meg, amikor a húsz év körüli csodaszép szőke lányokat szereti megerőszakolni és széthentelni?
- Tudott valamit.
- Pontosan.
- Még valami?
Youngmay ügynök széles mosollyal hátradől, és int a kiscicámnak, jelezve hogy kávét óhajt. Néhány pillanat múlva előtte gőzölög egy csésze, és ő élvezettel belekóstol.
- Az ivócimboráinak törzshelye a város északi felében van, Kocsma a Korhadt Fatörzshöz. Találó név, nemdebár? Talán a haverok tudnak mesélni néhány érdekességet, hol és merre járt a mi kis hullácskánk, és kikkel lógott mostanában… - Mondja, és én a hallottak alapján rájövök, hogy oda az estém, nem lesz szex a csinos pincérrel ma este. Csalódottan nézek a pult mögött álló szőke kiscicára. – Varn ügynök, nekem több okom van csalódni, mert én egy igazi díszpéldányról fogok lemondani ma este a munkám kedvéért. És most megyek, szerzek a helyi boltban tiszta ruhát, letusolok és átöltözöm. Egy óra múlva találkozunk a szálloda földszintjén, addig jó mulatást.
Megfogja az aktát, a tasakot és kilibben a kávézóból. Minden fej utána fordul, mert valljuk be, bőven van mit bámulni rajta. És nem csak szép, de okos és jó nyomozó is, ma aztán kitett magáért, sikerült elérnie nálam, hogy társként nézzek rá. Az órámra nézek. Fél hat.
Persze, hogy nem jött, de nem vagyok kislány, hogy ezt az orra alá dörgöljem. Nem jött, futottam egyedül. Pont.
- Jó reggelt! – robbanok be az irodába. Kávé és cigifüst… valakivel meg telefonál és le sem szarja, hogy bejöttem, de nem zavar. Leülök vele szemben a székre és várok. - Tessék, az öné. - Taktikát váltok. Ő olyan….prűd, a végén még morculni fog, hogy tegezem.
- Már ittam, kösz. Elolvasta az aktát?
- Igen.
- Helyes. A Twin Peaks-i gyilkos legújabb áldozatának boncolási jegyzőkönyve és a helyszínelő elemzése - dobja elém.
- Miért Twin Peaks? – teszem fel első kérdésemet.
- Nézze meg a sorozatot Youngmay ügynök, akkor választ kap rá - néz rám. Sorozat. Televízió…. ez tényleg fura fickó. Kit érdekel egy sorozat? Akárki ez a gyilkos, csak játszik a nyomozóhatósággal.
Gyorsan átfutom az új anyagot is, de nem ér meglepi. Azok alapján, amiket otthon olvastam, ez várható volt. Bár ezek a fecnik idegesítenek.
- Na és mikor indulunk Varn ügynök?
- Mi sehova. - Na meg tudod mit!
- Márpedig három kibaszott hónapig magával megyek még a budira is, ha tetszik ha nem, Varn ügynök – morranok rá idegesen. Ha elbassza az esélyeimet Arnoldnál, meg fogom ölni. Letolok a torkán egy kávésdoboznyi cigit.
- Azt hiszem valami kosz ragadt a seggemre. - Jól látja.
- És le nem sikálja onnan, amíg van bennem szufla - jegyzem meg magabiztosan.
- Három szabályom van. Ha betartja őket, jól megleszünk. - Na, csak haladunk.
- Hallgatom.
- Soha nem áll a fegyverem útjában. Ha kell, lelövöm magát, hogy hozzáférjek a mögötte lévő célponthoz. Nem baszakodik velem, ha kérek valamit azt okkal teszem. Nem fogom az életem veszélybe sodorni holmi kakaskodás miatt. Ha nagyon bizonyítani van kedve, majd szarrá verem önt az edzőteremben, de a terepen komolyan dolgozunk. Vili? - Bólintok. - Ami az enyém, az szent. Mindenre vonatkozik. Toll, füzet, kocsi, kaja, satöbbi. Ha szentségtörést követ el, kiherélem. Minden világos?
- Igen, Varn ügynök. És az én elvárásaim? - kérdezem, bár az olyan alfahímek, mint ő mindig ugyanúgy reagálnak.
- Tisztában vagyok, miért került hozzám és mi kell magának. Elviseljük egymást két hónap és huszonkilenc napon keresztül, és végre megkaphatja álmai partnerét. Nem zavarjuk egymás köreit, nem szívjuk el egymástól a levegőt és legfőképpen... Nem baszunk.
Igen, ez az.
- Mikor indulunk? - kérdezem ismét, még mindig vigyorogva.
- Most.
***
- Ne már! Mi ez a szemétkupac? - kérdezem, amikor a…. jó. Nevezzük kocsinak. A kocsijához érünk.
- A kocsim.
- Nem kéne...? - Kitakarítani, kiszellőztetni, felrobbantani, de nem hagyja befejezni.
- Nem.
- Szépen duruzsol a kicsike – mondom, hátha még tudok valamit csiszolni a büszkeségén. A kocsija olyan lehet neki is, mint a többinek: mintha azt mondtam volna, hogy kicsi a farka. - Szóval hova is megyünk?
- Hampton. A helyszínelő az áldozat körme alatt nem csak papírcetlit talált, hanem egy ritka vörösagyag darabkát is, amelyet egyetlen helyen lehet a környéken megtalálni.
- A vörösagyag bányában - fejezem be a gondolatot.
- Így van. Ellenőrizzük a környéket, aztán meglátjuk.
- Rendben. És keressünk a környékén papír-írószer boltot is - vetem fel. - Hátha a gyilkosunk a cetlijéhez ott vette meg a kellékeket. Talán mákunk lesz, és kamera is volt az üzletben.
- Én pedig a helyi horgászkellékest keresem meg, hátha a zsinórral ugyanez a helyzet.
- Valami azt súgja, hogy ez csak kósza reménykedés, Varn ügynök.
- Kibaszottul igaza van, Youngmay ügynök - morog rám megint. - Ezeket az üres köröket járom közel egy éve, de a gyilkosunk mindig tíz lépéssel előttem jár. Talán épp most henteli a legújabb lányt, és már két várossal odébb röhög a markában.
- Talán az agyag is félrevezetésként volt a köröm alatt?
- Egyértelműen. De muszáj ellenőriznünk, más nyom egyszerűen nincs. Jutott valamire a körmök alá dugott cetlikkel?
- Átolvastam az összeset. Látszólag egy értelmetlen és kezdetlegesen, gyermeki szinten fabrikált versecske - ismertetem vele a gondolataimat. Bár ez vagy tényleg ennyire okos - és az életben nem kapjuk el, vagy csak egy állat, akiről azt hisszük, hogy ennyire jó. Na,, nem baj, van pár tippem, majd eljátszom őket és ha beválnak, akkor elmondom neki is a dolgokat. Még megbeszéljük, hogy valószínűleg nem csak szimpla gyerekvers, tuti van valami értelme is.
Akárhányszor olvastam át, kerestem rá a neten, a vers, kód, akármi - nem teljes így. Áldozat még tuti lesz, pláne, ha nem jövünk rá, hogy ez mit is akar jelenteni.
Mire odaérünk Hamptonba, én már kockásra ültem a seggem, de nem szóltam neki. Jár az agyam. A vers tuti valami elterelés. Semmi értelme nem kell, hogy legyen, elég, ha leköti annyira a nyomozó figyelmét, hogy ne foglalkozzon a nyilvánvalóval.
- Ah, farkas éhes vagyok! Előbb harapjunk valamit abban a kávézóban! - dobom fel gyorsan. Egy szót sem szól csak bólint, így megállunk, és bemegyünk. Neki is azon kattoghat az agya, hogy itt valaki tudhat valamit.
Ahogy befelé megyünk érzem, hogy végigmér, de megnyugtat, hogy nem adja jelét: tetszik neki amit lát. Mármint biztos, hogy tetszik neki, csak remélem, nem érdekli.
Bent nem sokan vannak, és aki van, az sem az én súlycsoportom. Két öreg faszi meg egy passzív. Az első kettő nem érdekel, az utolsót meg rá hagyom, ő a hím, cserkéssze be és faggassa ki ő, engem csak a mai specialitás érdekel.
- Üdvözöljük önöket Hamptonban. Mit hozhatok? - kérdezi. Anyám, ez mekkora helyi ribanc lehet. Így meleg pasik nem néznek egymásra, ez a kis tök azt hiszi, ezzel becserkészi Varnt. Mondjuk be fogja, ez tény, de legalább ki is csicseregne neki valamit…
- Lássuk csak... Kávét kérek, és a specialitást. - Nem szólok, hagyom érvényesülni, de majdnem kiesnek azok a szemek, ahogy bámul a segg után. - Hé, fel ne falja a szemeivel, Varn ügynök. Legalább várja meg, amíg kihozza a kaját nekünk. Éhes vagyok - biggyesztem le az ajkaimat.
Amikor megkajálunk, elhajt, hogy menjek ki, én meg kilépek és terepszemlézek, amíg ő pasizik. Innen látni majdnem mindent, völgyben van a hely alapjában véve, a bánya is látható. Tuti, hogy van itt írószerbolt is, oda majd én bemegyek. A kockák, a könyvmolyok meg az aktakukacok mindig buktak az olyanokra, mint én, és itt biztosan pasik dolgoznak az ilyen helyeken. Ahol nem pincérnő van, ott nem sok nő élhet.
Amikor megunom az álldogálást, felülök a motorháztetőre és várok. Egy óra múlva végre felbukkan.
- Megadta a számát a kicsike? - kérdezem.
- Ha ma estig végzünk itt, vele vacsorázom - morogja.
- Bizony.
- Akkor mire várunk? - szállok le és ülök be mellé. - Merre?
Nem felel. Miért is felelne, nem is ő lenne.
Behajtunk a városkába. Minden olyan, ahogy elképzeltem. Tipikus, vidéki kisváros.
- Seriff vagy írószerbolt? - kérdezi.
- Mennyi idős a seriff? - kérdezek vissza.
- Honnan tudjam? - fordul felém és megállítja a kocsit.
- Ha idős, maga megy, ha fiatal, akkor én.
Megint úgy néz rám, mint egy elmebetegre, így felsóhajtok és kiszállok. Épp elhalad mellettünk egy idősebb néni, elkapom, és beszélgetni kezdek vele.
- Ne haragudjon, hogy zavarom ezen a kellemes napon, asszonyom - mosolygok rá. - Csak… én a nagypapámat keresem, állítólag itt seriff - mondom. - Csak sajnos örökbefogadtak, és csak róla tudok vaélamicskét, de a nevét nem.
A néni rám néz, elmosolyodik, és kedvesen megszólal.
- Az itteni seriff valóban öregecske, elképzelhető, hogy az ön nagypapája, ugyanis betelepült. Emlékszem, mióta ő itt van, szinte évente történik egy ronda gyilkosság - komorodik el a néni arca. - De ne is foglalkozzon ezzel, nem akarom én megijeszteni, menjen csak, ott az iroda, ilyenkor bent van!
… és már tipli is. Én meg visszalépek a kocsihoz. Varn már az ajtónak dőlve áll.
- Enyém a bolt. Évente van egy gyilkosság, mióta ő a seriff
Bólint.
- Egy óra múlva itt. - Kacsintok, intek, és már megyek is.
Beletúrok a hajamba, megigazítom az ingem és belépek. Az ajtócsengő halkan csilingelve jelzi, hogy igen, itt vagyok.
- Máris megyek! - szól ki egy férfi hangja. Ő, igen, jó helyen vagyok azt hiszem.
- Ráér, csak nyugodtan - felelem.
Közben szétnézek. Nem volt mázli, nincs kamera, de ha szerencsém van, akkor az elméletem be fog válni.
Megjelenik egy 48-50 közötti férfi. Már idősebb, ez az arcán is látszik, fekete hajában már több az ősz szál, viszont még mindig brutálisan jól néz ki.
- Egy ügynök? - kérdezi, ledobva egy nagy pakk A4-es füzetet. Én lepillantok. Se a jelvény, se a stukker nem látszik ki, így közelebb lépek. - Kiképzőtiszt voltam elég sokáig - mosolyog rám, majd kilép a pult mögül. Ekkor értem meg, hogy miért a múlt idő: a fehér rövidnadrág alatt látszik, hogy a bal lába tördtől lefelé má, de ettől eltekintve a teste elég kellemes.
- Mindig öröm rokon lelkekkel találkozni - mosolygok rá csábítóan.
- Pláne, ha ilyen helyesek - kacsint rám. - Miben segíthetek?
Gyorsan kell felmérnem a helyzetet és egyedül kell döntenem. Nem adhatok be valami idióta mesét, azonnal levágta, hogy ügynök vagyok, a hazugságot is kiszagolja. De mi van, ha köze van a dolgokhoz?
- A társam a seriffnél van - térek ki azonnal. Még kell egy kis idő. Gondolkodnom kell.
- Egy teát? - Most vagy ennyire jó fej, vagy ennyire hülye.
- Elfogadom - mosolygok vissza.
- És merre töltik az éjszakát? - kérdez megint, miközben csinálja a teákat magáénak is és nekem is. Paranoiás vagyok, így végig figyelem a kezét. Ugyanabból a kancsóból tölt, nem tesz bele semmit, a filter is a kancsóban volt. Elém teszi, a cukrot is, a citromlevet is.
- Nekem mindegy lenne, a társam dönt - rántom meg a vállam. - Ha soká végzünk, szerintem itt maradunk.
- Akkor mit szólna egy italhoz este, a kocsmában? - néz rám. - Vagy már nem vagyok jelöltnek sem való? - nevet fel.
- Szó sincs erről - mondom azonnal. - Csak nem tudtam, hogy tényleg minden katona meleg - nézek rá vigyorogva.
- Maga talán nem az, ügynök?
- Ezt sem mondtam - felelem, és elveszem a poharat. Bele is szippantok. - Eper… imádom.
- Minden passzív szereti - rontja meg a vállát, de a szemében ott csillog a büszkeség, hogy igaza lett. - Melyik gyilkosság miatt nyomoznak? - kérdezi.
- Inkább meséljen valamit. Tetszik a hangja - pillantok fel. Megvillan a tekintete: király vagyok. Bent van.
- Mostanában ugyanazok a vásárlóim. Pár napja volt egy furcsa ügy: az egyik bányász jött be hozzám. Sosem járt előtte itt, azt sem tudtam, hogy írni-olvasni tud. Csupa kosz volt, emlékszem, fél napig takarítottam utána. Ideges volt, valami speciális papírt akart, de nem tudtam neki adni - mondja. - De ismerem a férfit. Itt a neve és címe. - Miközben ír, folytatja. - Kicsit furcsa pasas, de alapjában véve nincs vele baj. Gyerekkorában elütötte egy autó, azóta vannak furcsa dolgai.
Nem szólok egy szót sem, elveszem a papírt, és gondosan, két ujjal fogom meg. Erre ő elmosolyodik, megfog egy műanyag tollat, beleejti egy zacskóba, majd beleköp egy zsebkendőbe és azt is beleteszi.
- Nincs mitől félnem - mondja kérdő tekintetemet látva. - De menjenek el ehhez a fiúhoz. Vagy tud valamit, vagy látott valamit. Biztos vagyok benne, hogy nem tudna embert ölni, akármelyik ügyben is nyomoznak. Ez alapvetően nem nagy város, már azt is tudja mindenki, hogy itt vannak.
Még beszélgetünk. Mesél arról, hogy itt tényleg nem történik som minden, leszámítva azt az évi egy gyilkosságot. Nem találtak fecnit az áldozatoknál, legalábbis nem említi, de elmondja, amit tud. Nem gyanús, nekem legalábbis nem, nem tudom, hogy Varn mit mondana.
Annyira elmerülünk egymásban, hogy észre sem veszem, hogy mióta beszélgetünk, de hirtelen nyílik az ajtüó, és meghallom Varn hangját.
- Youngmay… - morran rám.
Hátranézek, majd vissza, Közben kiderült, hogy a neve Adrian.
- Adrien, akkor este, rendben? - kérdezem. - Ha jövök, itt leszek - kacsintok rá.
- Tízig várlak - mosolyog rám.
Ellépek Varn mellett, aki még visszapillant a férfire, majd kijön ő is.
- Egy óra, Youngmay ügynök - morog rám idegesen.
- És mennyi telt el? - kérdezek vissza csevegő hangon.
- Kettő! - morran hangosabban. Lecsendesítésképp a kezébe nyomom a zacskót az ujjlenyomattal és a DNS-sel, meg a címet. - Ez?
- Kiképző volt a seregben. Azonnal megismert, nem tudtam, mit csináljak, de nem mondtam neki semmit az ügyről. Magától adott mindent - mutatok a zacsira. - A cím meg egy enyhén fogyatékos bányamunkásé, akivel eddig nem volt baj, Adrien azt sem tudta, hogy tud írni-olvasni. Valamelyik nap berontott idegesen, valami speciális papírt rendelt, de a nevére nem emlékezett Adrien. A kiszállítási időt túl hosszúnak találta és elrohant, azóta nem látta. Szerinte ölni nem lenne képes, de vagy tud, vagy látott valamit, ami miatt megijedhetett.
- Szóval nem lesz otthon - fejezi be.
- Meg lennék lepvve, ha otthon lenn,e legalábbisaz alapján, amit Adrien elmondott. Egyébként azt javasolta, hogy itt alszunk, vegyünk ki egy szobát a kocsma felett, az a legbiztosabb hely, és van vacsora is - nézek rá sokatmondóan.
- Két szobát - javít ki.
- Kettőt hát. Nekem is randim van ma - jelentem be.
- Meglátjuk - sóhajt fel.
- És a seriff? - kérdezem, miközben már haladunk a cím felé.
- Mindent sorjában - szólal meg halkan.
Közben megáll és megkérdezi, hogy a cím merre is van pontosan, de csak utcát kérdez, semmi mást. Okos…
Ahogy az utca végére érünk, leparkol és kiszáll, én pedig követem. Az utolsó házban lakik a munkás, de valami nem tetszik nekem. Nagyon nem.
Normális ember nyitva hagy mindent a nap közepén? Kaput, ajtót?
Ujjaim a pisztolyomra siklanak és látom, hogy Varn is így tesz. Mintha évek óta lennénk társak kezdünk el befelé haladni, tökéletes összhangban.
Egyre erősödik a dögszag, az, hogy valami halott van odabent biztos, a kérdés csak az, hogy ki…. vagy mi.
Ahogy beérünk, egyik kezemmel még mindig a pisztolyt fogom, a másikkal eltakarom az orrom, hogy a bűz ne zavarjon meg.
Ahogy a konyhába érünk, majdnem elhányom magam.
Egy hetes lehet a hulla körülbelül. Körülötte egy csomópatkány ebédel épp.
- Szóval itt alszunk… - jegyzem meg, és nézem a hullát.
Ki lehet ez és van valami köze az egészhez?!
Halkan felnevet, ettől eltűnik a komoly imázs, amit eddig alkottam magamban róla. Valahogy... hm... emberibb lett. Talán nem fogom utálni. Nagyon.
- Ki szereti a hideg kávét?
Ch.
- Jegeskávé – világosítom fel sokak kedvencének létezéséről. Én utálom, de a csajok megőrülnek érte nyáron. Ő meg felpattan és huss az ajtó irányába.
- Hé... – mondom a hátának.
- Fél perc és jövök.
Amikor visszatér, már a második cigarettát szívom. Letesz elém az asztalra egy papírpoharat, belőle csodálatos kávéillat kúszik felém.
- Ez volt olyan fontos?
- Gondoltam jó fej leszek. De előtte tisztázzuk. Dolgozhatsz továbbra is egyedül. Nekem csak a z a lényeg, hogy valakivel megbeszélhessem az ügyemet. Ha ez megvan, akkor mindent tudok egyedül csinálni, és hidd el, nem kell, hogy minden ügyön egymás nyakán lógjunk. Majd lesz olyan, amiben én vagyok a jobb.
A legjobb nyomozók közé tartozom, éppen ezért a megfigyelőkészségem is zseniális. Látom szereti gyakran rángatni a vállát, szeret hárítani. Ebből levonom a megfelelő következtetéseket. Jah, és sok a duma is.
- Mindig ennyit beszélsz?
Nem jön zavarba, csak kivillantja harminckét gyönyörűen szabályozott fogát.
- Nem, csak mikor ismerkedni próbálok. De te legalább vagy annyira mogorva, hogy nem akarsz megdugni, és ez nekem elég.
Már nem mosolyog, most véresen komoly. Hirtelen váltások, szigorú tekintet. Ez a fickó veszélyes. Lassan belekortyolok a kávémba.
- Ha te mondod... – morgom unottan. Megint mosolyog, és a kezei nyugodtan fogják a poharát. Valahogy kezd nyugtalanítani a gondolat, hogy ennek a fickónak is van fegyvere, mint az állomány többi tagjának.
- Szeretsz sportolni?
Most komolyan csevegni akar velem?
- Az egyetlen hobbim, de abból mindenféle.
- Akkor menjünk el együtt futni holnap. Mármint... társak vagyunk, és tudom,, hogy te egyedül is remekül elvagy, de együtt vagyunk egy csapat erre a három hónapra, és ki fogjuk bírni. nem fogom rontani a statomat a makacsságod miatt. Leszarom, hogy mit akarsz vagy mit nem, én csak békében dolgozni, amíg nem kerülök amellé, akit akarok. És pont.
Csodás beszéde végeztével feláll, elvesz egy aktát és kimegy. Belekortyolok a kávémba. Remélem nem pisált bele.
Megnyitom a számítógépen az emailjeimet, végigböngészem az anyagokat amiket a helyszínelő küldött át, majd a hullaház. Ugyanaz a módszer, a gyilkos pedig ismét hagyott egy üzenetet.
Visszatér Youngmay ügynök, visszateszi elém az aktát.
- Beleolvastam az aktába, de fixet csak reggel akarok mondani. És mivel el vagyok maradva egy régebbi jelentéssel Londam felé, én most lépek. Hol szoktál futni?
Eastside sétányon, mint általában.
- Ha futok, akkor West Park.
- Ott leszek ötkor. Gyere oda.
Rám kacsint, mintha épp az imént ittunk volna pertut, és kilibben az ajtón. Mögötte az ajtón koppan egy ceruza amit utána hajítottam. Hegyezett végével előre.
Folytatom az olvasást.
***
- ...rendben, kösz haver, hogy ilyen hamar elkészültél az elemzéssel. – A telefont a vállammal kitámasztva firkálom a jegyzettömbömre amit diktál.
Bamm.
Bevágódik az irodám ajtaja, és széles mosollyal belép rajta Youngmay ügynök.
- Szó jó reggelt! – mondja.
Zavartalanul folytatom a telefonbeszélgetést.
- Még ma elmegyek és leellenőrzöm. Ha találok valamit hívlak! Szia.
Leteszem a készüléket és kényelmesen hátradőlök műbőr irodai székemben. Ő levágódik velem szemben egy székre lovagló ülésben, és letesz elém egy papírpoharas kávét.
- Tessék, az öné.
- Már ittam, kösz.
Vállat von és belekortyol a sajátjába. Kidobom az üres poharamat, és némán tanulmányozni kezdem az arcát, amelyen töretlen a mosoly, mintha valaki odaragasztotta volna a képére. Vigyorex-et szed? Joker kedvenc szerét?
Rágyújtok.
- Elolvasta az aktát?
- Igen.
- Helyes. – ledobok elé egy kis paksamétát. - A Twin Peaks-i gyilkos legújabb áldozatának boncolási jegyzőkönyve és a helyszínelő elemzése.
- Miért Twin Peaks? – mormolja, miközben átlapozza a papírokat.
Ez hosszúúú lesz. Rágyújtok, mielőtt agyvérzést kapnék. Nem látta a filmet. Nem tud róla semmit. Fasza.
- Nézze meg a sorozatot Youngmay ügynök, akkor választ kap rá.
Gyorsan olvas, látom az arcán hogy feszülten figyel minden szóra. Nem tudok róla sokat, de tuti hogy nem itt lenne, ha nem lenne pengeagyú. Legalább valami hasznát is vehetem.
- Na és mikor indulunk Varn ügynök? – kérdezi pofátlanul mosolyogva.
- Mi sehova.
Eltűnik a mosoly, és ahogy kifújom a fűstöt, mintha én magam fújnám el arcáról a vidámságot, összeszorul szép szája és fenyegetően megvillannak a szemei.
- Márpedig három kibaszott hónapig magával megyek még a budira is, ha tetszik ha nem, Varn ügynök – mordul halkan. Elhúzom a számat.
- Azt hiszem valami kosz ragadt a seggemre.
Bólint.
- És le nem sikálja onnan, amíg van bennem szufla.
Elnyomom a cigaretta csikket a hamutartóban, elégedetten elmosolyodom. Van vér a pucájában, nagyon helyes.
- Három szabályom van. Ha betartja őket, jól megleszünk.
- Hallgatom.
Felemelem a mutatóujjam.
- Soha nem áll a fegyverem útjában. Ha kell, lelövöm magát, hogy hozzáférjek a mögötte lévő célponthoz.
Középső ujjam.
- Nem baszakodik velem, ha kérek valamit azt okkal teszem. Nem fogom az életem veszélybe sodorni holmi kakaskodás miatt. Ha nagyon bizonyítani van kedve, majd szarrá verem önt az edzőteremben, de a terepen komolyan dolgozunk. Vili?
Bólint, így folytatom a gyűrűs ujjammal, így már három áll fel.
- Ami az enyém, az szent. Mindenre vonatkozik. Toll, füzet, kocsi, kaja, satöbbi. Ha szentségtörést követ el, kiherélem. Minden világos?
- Igen, Varn ügynök. És az én elvárásaim?
Előre hajolok az asztalon, keményen a szemeibe nézek.
- Tisztában vagyok, miért került hozzám és mi kell magának. Elviseljük egymást két hónap és huszonkilenc napon keresztül, és végre megkaphatja álmai partnerét. Nem zavarjuk egymás köreit, nem szívjuk el egymástól a levegőt és legfőképpen... Nem baszunk.
Először meghökken, majd szélesen elmosolyodik. Az egyesség megköttetett.
- Mikor indulunk?
- Most.
***
A kocsimat meglátva elfintorodik.
- Ne már! Mi ez a szemétkupac?
Végignézek öreg Ford 200-asomon, amelyen nem kevés horpadás van, a sötétkék festék már lemálló félben, már csak a rátapadt sárréteg tartja rajta. Belül az ülések foltosak, kopottak, és a hátsó üléseken üres kajásdobozok és üdítőitalos palackok mesélnek a hosszú megfigyelésekkel töltött éjszakákról.
- A kocsim.
Kinyitom és beülök a volán mögé, ő pedig nekiáll takarítani. Először is az anyósülésen lévő szeméthalmot hátraborítja a hátsó ülésre.
- Nem kéne...?
- Nem.
Bepöccintem a kocsit, és felmordul a nagyteljesítményű sok lóerős turbómotor.
- Szépen duruzsol a kicsike – mondja elismerően, miközben egy papír zsebkendővel törölgeti a kezét. Kihajtok a parkolóból és a főútra kanyarodok. - Szóval hova is megyünk?
- Hampton. - A GPS-t pár pöccel beállítom, és ismét az útra koncentrálok. – A helyszínelő az áldozat körme alatt nem csak papírcetlit talált, hanem egy ritka vörösagyag darabkát is, amelyet egyetlen helyen lehet a környéken megtalálni.
- A vörösagyag bányában.
- Így van. Ellenőrizzük a környéket, aztán meglátjuk.
- Rendben. És keressünk a környékén papír-írószer boltot is. Hátha a gyilkosunk a cetlijéhez ott vette meg a kellékeket. Talán mákunk lesz, és kamera is volt az üzletben.
Bólintok.
- Én pedig a helyi horgászkellékest keresem meg, hátha a zsinórral ugyanez a helyzet.
- Valami azt súgja hogy ez csak kósza reménykedés, Varn ügynök.
- Kibaszottul igaza van, Youngmay ügynök. Ezeket az üres köröket járom közel egy éve, de a gyilkosunk mindig tíz lépéssel előttem jár. Talán épp most henteli a legújabb lányt, és már két várossal odébb röhög a markában.
- Talán az agyag is félrevezetésként volt a köröm alatt?
- Egyértelműen. De muszáj ellenőriznünk, más nyom egyszerűen nincs. Jutott valamire a körmök alá dugott cetlikkel?
Bólint.
- Átolvastam az összeset. Látszólag egy értelmetlen és kezdetlegesen, gyermeki szinten fabrikált versecske.
- Egen – morgom.
- Csakhogy nem az.
- Egy helyszínelő haverom szerint valamiféle kód lehet.
- Igen – nem is titkolja a meglepettséget a hangjában. Ch. Azt hiszi kispályás vagyok? – És sikerült kideríteni, miféle?
- Nem.
Az út további részében az ügy részleteit tárgyaljuk, és amikor megérkezünk a poros kisvárosban, már ülésmintázatú a seggünk.
- Ah, farkas éhes vagyok! Előbb harapjunk valamit abban a kávézóban!
Bólintok. Jó ötlet, ráadásul az ilyen poros kisvárosokban a helyi kávézó pincérnője mindig a legjobb információforrás. Hosszú fekete bőrkabátom lebben lépteimre, miközben komoran követem az előttem ruganyosan lépkedő társamat. Szűk farmer feszül tökéletes lábain, fehér divatosan szabott ingben van, amelyet rávarrt emblémák dekorálnak, akár valami menő magazinban. Haja kibontva terül szét vállain, barna bőrén szinte világít a fehér ruha. Belöki az üvegajtót és széles mosollyal, vidáman köszönti a döbbenten rámeredi helyi bennszülötteket. Két leharcolt iszákos szakállas exfavágót, és egy fiatal fiút, akin hosszú fehér pincérkötény feszül. Kezében egy nagy kancsó kávét tart, aranyos arcán őszinte döbbenet, eltátja helyes kis száját is. Kék szemek, szőke haj, pont ahogy szeretem.
Youngmay ügynök bevágódik egy boxba, leülök vele szemben és szememmel a pincérfiút bűvölöm. Ő röppen is hozzánk, kis noteszt szorongat ujjacskái között.
- Üdvözöljük önöket Hamptonban – csipogja. – Mit hozhatok?
- Lássuk csak... – mormolja Youngmay, én pedig a fiú névtábláját böngészem. Segíthetek? John. John... hm... tetszik. Mélyen a szemeibe nézek, és ő pirulva süti le tekintetét, zavartan firkálni kezd a noteszébe, pedig nem kértünk még semmit.
- Kávét kérek, és a specialitást.
Kipirulva bólint, majd felfirkálja Youngmay listáját is, és elsiet. Igen, isteni a segge. Youngmay hajol a képbe, vigyora letörölhetetlen.
- Hé, fel ne falja a szemeivel, Varn ügynök – kuncog. – Legalább várja meg, amíg kihozza a kaját nekünk. Éhes vagyok.
Megkapjuk a rendelést, és miközben elfogyasztjuk, szemmel tartom az egyre pirosabb pincért.
- Én fizetek – vetem oda társamnak.
- Oké.
A pultnál rendezem a számlát, és közelebb intem magamhoz a srácot. Magamhoz képest kedvesen szólítom meg. Bemutatkozom, elmondom ki vagyok és miért vagyok itt, és hogy a nyomozáshoz gyűjtök információkat.
Talán egy órányi fűzés és szemezés után elhagyom a kávézót, és a kint unatkozva a kocsim motorháztetején üldögélő Youngmay felé sétálok.
- Chris... legalább hatszor elmondtam már, hogy ne gyere fel csak így a lakásomra - sóhajtok fel lemondóan, ahogy az ajtó előtt álló ex-társamat nézem. Megint be van szívva.
- Nem értem, hogy mi a faszért kéreted magad - makogja, és már lendülne, de ellépek előle, elkapom a karját, és a háta mögé csavarom. Reccsen egyet a válla. Kificamodott, ő persze üvölteni kezd. A fájdalmat már nem bírja annyira, mint a füves cigit. Szánalmas.
- Engedj el, te kínai kurva! - üvölti. A sértéseit már rég elengedem a fülem mellett. Mikor vele dolgoztam is mindig sértegetett valamivel, mostanában már az lenne a fura, ha nem mondana minden válogatott hülyeséget. Mindegy.
- Elmondom hetedik alkalommal is - hajolok a füléhez. - Ha még egyszer idetolod a képed, seggbe foglak lőni - suttogom, majd ellököm, és még megerősítésképp a hátába is taposok egyet, amikor a szemközti falnak csapódik. Hajam össze-vissza áll, hiszen összefogni sem volt időm, a felsőtestem így is meztelen, csak egy szabadidőalsó van rajtam. Fekete, oldalt vörös csíkkal. Szakadt már vagy húsz helyen, kiégettem, leöntöttem, mindenfélét megélt már mellettem, de nem tudom kidobni csak úgy. Hozzám nőtt.
* * *
- Youngmay ügynök - csicsereg bele a telefonba a nagyfőnök titkárnője. - Mr. Londam hívatja, azonnal.
- Mennyire azonnal? - kérdezek vissza.
- A normális emberek mércéje szerinti azonnal - morogja bele a nő, és leteszi a telefont. Elmosolyodom, és felállok. Ahogy lépnék ki, megint megcsörren az asztali, így visszalépek és felkapom.
- Mr. Londam azt kéri, hogy öltözzön fel rendesen - mondja a nőci.
- Vallja csak be Susy, maga is meztelenül akar látni - röhögök bele a telefonba.
- Na, ne turkáljon a gondolataimban - nevet fel ő is.
- Ha nem tenném, most nem tudnám, hogy a jelentést is vinnem kell - jegyzem meg, és leteszem a telefont. Felkapom a zakót, undorodva igazgatom meg magamon. Nyakkendőt nem kötök. Majd a saját temetésemen. Mert ott már nem tudok beleszólni. Bár még a végrendeletemben leírhatom, hogy mit akarok.
* * *
- Jinxy! - mosolyog rám a nagyfőnök. Jó viszonyt ápolunk, különösen azóta, hogy tudom, kefélgeti Susyt. A seggem is kinyalná, ha engedném neki, csak tartsam a számat.
- Miben segíthetek ezen kívül? - kérdezem, és ledobom a jelentést az asztalra.
- Mond neked valamit az a név, hogy Mathias Varn? - kérdezi, miközben elkezdi lapozgatni a jelentést.
- Hallomásból ismerem, állítólag magányos farkas. Jól dolgozik, de nem tűr meg maga mellett senkit.
- Így van - néz fel rám. - Viszont azt hiszem, ő a tökéletes társ neked - mosolyodik el.
- Szórakozik velem? - kérdezek vissza, és leülök vele szembe.
- Nem. Valamit tennem kell, hiszen egyedül nem vagy elég eredményes. Mindketten tudjuk, hogy szükséged van egy vezető alkatú társra magad mellé, aki nem kezd el zaklatni. És azt hiszem Varn tökéletes alany lenne. Túl rideg mindenféle kontaktushoz. Egy kicsit elviseled, addigra lenyugdíjazom Markot, és beteszlek majd Arnold mellé - vigyorog rám.
- Arnold mellé? - kérdezem picit elpirulva. Arnold egy viszonylag kezdő rendőr, de rendkívül tehetséges, és borzasztóan helyes is. Nem titkoltam soha, hogy ő tényleg tetszik nekem. Kellemes az illata, mindig udvarias, soha nem néz rám olyan szemekkel, mégis tudom, hogy kábítom én is őt.
Gondolataimból azonban a belépő Varn szakít ki. Udvariasan köszön mindkettőnknek, majd leül. Végigmérjük egymást, én is őt, ő is engem. Nem azért, mert olyan különösen megmozgatjuk egymás fantáziáját, hiszen semmi tüzet nem látok a szemében. De jobb már az elején tisztázni, hogy biztosan alfahím-e. Ha nem, akkor felálltam volna és kimegyek, de ő egyértelműen az. Egy olyan vezér-alkat, amilyenre nekem szükségem van. Londam még egy kicsit nyalja az új társam seggét, gondolom, előkészíti a terepet. Ha csak a fele igaz annak, amit róla hallottam, akkor nem fogja könnyen fogadni.
- Youngmay ügynök... – kezdene bele a főnök, de azonnal közbe is szól Varn és kezdődik a buli.
- Nem. Egyedül dolgozom.
- Ez parancs, Varn ügynök. Nincs kecmec, mától ő a társa.
Persze, mert egy olyan férfival szemben, mint Varn, ez majd beválik, mi? Idióta...
- Csupán három hónapig, jó? Aztán kerítek valaki mást, megígérem!
Na, ugye. Mindjárt jobban érti a dolgot. Ezeknek nem szabad így nekiesni.
- Kitartást - jegyzi még meg, amikor elindulok Varn után. Biccentek, és megyek is.
Kitartás.
Az pont nem kell. Ha ő egyedül dolgozik, talán engem is hagy a lényegi részben egyedül dolgozni. Nem kell nekem minden lépés előtt elmondani, mit tegyek és hogyan, csak az elején letisztázni, hogy pontosan hányadán is állunk.,
- Üdv, társam - nézek rá, mikor belépek. Cigizik, morog.
- Üdv. Az lesz az íróasztala. Ezek itt pedig a folyamatban lévő ügyeim. A hátam mögött álló táblára szoktam feltűzni a fényképeket és egyéb ötleteket papírcetliket. A balszélső ügy anyaga a kék dossziéban, a jobb pedig a zöldben. Elviheti és átolvashatja ezeket.
- Rendben.
- Picsába. Utálom a hideg kávét.
Felröhögök.
- Ki szereti a hideg kávét? - rántom meg a vállam.
- Jegeskávé. - Mintha megvilágosodnék, gy pattanok fel.
Igen. Ezt akarok most inni!
- Hé... - szól utánam.
- Fél perc és jövök - kacsintok rá, és kirohanok a szemben levő étterembe.
* * *
Visszamegyek és leteszem az asztalára a forró kávét, én meg az enyémhez lépek és leteszem rá a jeges kávét.
- Ez volt olyan fontos? - néz rám közömbösen.
- Gondoltam jó fej leszek - rántom meg a vállam. - De előtte tisztázzuk. Dolgozhatsz továbbra is egyedül. Nekem csak a z a lényeg, hogy valakivel megbeszélhessem az ügyemet. Ha ez megvan, akkor mindent tudok egyedül csinálni, és hidd el, nem kell, hogy minden ügyön egymás nyakán lógjunk. Majd lesz olyan, amiben én vagyok a jobb - rántom meg a vállam.
- Mindig ennyit beszélsz? - néz rám.
- Nem, csak mikor ismerkedni próbálok - nevetek fel. - De te legalább vagy annyira mogorva, hogy nem akarsz megdugni, és ez nekem elég - olvad le a vigyor az arcomról.
- Ha te mondod... - hagyja rám, mire elmosolyodom. Nehezebb lesz vele legalább egy alapszintű kommunikációt kialakítani, mint gondoltam, de ezt a három hónapot már fél lábon is kibírom.
- Szeretsz sportolni? - kérdezem mosolyogva.
- Az az egyetlen hobbim, de abból mindenféle.
- Akkor menjünk el együtt futni holnap - jegyzem meg. - Mármint... társak vagyunk, és tudom,, hogy te egyedül is remekül elvagy, de együtt vagyunk egy csapat erre a három hónapra, és ki fogjuk bírni. nem fogom rontani a statomat a makacsságod miatt - nézek mélyen a szemébe. - Leszarom, hogy mit akarsz vagy mit nem, én csak békében dolgozni, amíg nem kerülök amellé, akit akarok. És pont.
Felállok, mellé lépek és elveszem a soron következő ügy aktáját, majd kilépek az irodából és a fénymásolóhoz megyek.
Majdnem fél óra, mire mindent lefénymásolok, minden képet és kihallgatási jegyzőkönyvet, és közben papírt is kell tennem a gépbe, mert kifogy.
Mire visszamegyek, ő már megitta a kávét, a pohár a kukában díszeleg.
- Beleolvastam az aktába, de fixet csak reggel akarok mondani - nézek rá. - És mivel el vagyok maradva egy régebbi jelentéssel Londam felé, én most lépek. Hol szoktál futni? - kérdezem.
- Ha futok, akkor West Park.
- Ott leszek ötkor. Gyere oda - kacsintok rá és kilépek az irodából. Még hazamegyek, összeszedem a cuccaimat és megírom azt a kurva jelentést.
* * *
Másnap ötkor állok a park bejáratánál.
Nem jön.
...
Negyed hat, fél hat... nem jön.
Gondolhattam volna mondjuk, hogy le se szarja, hogy mit beszéltem neki tegnap, de azt hittem, valamennyire legalább megértett. Nos, mindegy. Ezek szerint nem lesz könnyű ez a három hónap. Én mindenestre elmegyek futni.
A klub áporodott, füsttől nehéz levegőjét magamba szívom. Szeretem ezt a helyet. A lassú, lusta blues zene kellemesen ellazít, a sarokban a szokásos helyemen ülnek, ezért a bárpulthoz sétálok és felemelt mutatóujjal intek a csaposnak. Azonnal elém kerül a szokásos vodkanarancs. Szolgálatban nem iszunk alkoholt, ezért mindig ezt rendelem. Hogy ebben van? Bárki dörgölné az orrom alá, felmosnám az arcával a padlót.
Belekortyolok, és az ajtóra szegezem barna szemeimet. Várok.
Amikor belép rajta egy nagyon magas, lilahajú transzvesztita, hideg mosolyra húzódik a szám. Megvagy.
Egy órával később, a vérző és foltokkal tarkított, összebilincselt kezű gyanúsítottal sétálok be az FBI fogdájába.
***
- Hé Mathias! Gratulálok az új fogásodhoz! Az a mocsok remélem halálbüntetést kap! – kiáltja a nagy irodatér túlsóvégéről egyik kollégám, Ben. Magas szőke hegy, állandóan mosolyog és a terrorelhárítók csapatába tartozik. Intek neki, majd a saját irodám felé indulok. Amint belépek az ajtón, máris csörög az asztali telefonkészülék. Bosszúsan leteszem íróasztalomra a gőzölgő kávéval teli papírpoharat, és felveszem a készüléket.
- Varn.
- Itt Londam. Jöjjön be hozzám, kérem – recsegi a telefonba túlkoros és túlsúlyos főnököm.
- Igen, uram.
Leteszem a készüléket, és lemondó pillantást vetek a forró kávémra, majd átsietek az irodatéren, a legvégén álló üvegajtóhoz. Odabent a titkárnő mosolyogva fogadja köszönésemet. Amikor belépek a főnökhöz, az első amit meglátok, az ablakon beáramló rengeteg napfény. Bántja a szemem, hiszen fél éjjel ébren voltam és a jelentést írtam a késelős transzvesztita prostituáltról, aki már egy hónapja pusztította a kuncsaftjait.
Londam az íróasztal mögött ül, kopasz fején ragyog a napfény, mosolya széles és elégedett. Ugyanolyan fekete öltönyt és sötétbarna nyakkendőt visel, mint én. Az íróasztala előtti két irodai fotel egyikében egy férfi ül, a szabványöltönyben. Ismerem látásból, ő is a kriminológiai részleget gazdagítja amelyhez én is tartozom.
- Mr. Londam – biccentek a főnöknek, majd a széken ülőnek is. – Youngmay ügynök.
Ők is üdvözölnek, a főnök pedig a szabad székre mutat. Leülök rá.
Nagyon finom parfüm illata csapja meg az orromat, de arcom sem rezdül. Nem lep meg, hallottam néhány dolgot erről az ügynökről. Az kétségtelen tény, hogy egzotikus arcvonásaival és hosszú hajával valóban nagyon jóképű. Nem az esetem. Világoskék szemei világítanak bronzbarna bőréből, ahogy végigmér engem. Csupán ugyanúgy feltérképez, ahogy én őt. Miután végeztünk a kölcsönös szemlével, a főnök felé fordítom figyelmem.
- Varn, maga zseniális! Elolvastam a jelentését. Fantasztikus amit véghezvitt, már megint! Nem is értem, hogyan képes ilyen hihetetlenül jó munkát végezni teljesen egyedül.
- Köszönöm.
Gyanakodva összeszűkülnek a szemeim. Nem vagyok hülye. Az, hogy kiemelte a tényt, mely szerint egyedül dolgozom, nyilván jelentőséggel bír a jelen beszélgetésben. Ezek szerint azért ül mellettem ez az ügynök, mert az én nyakamba akarja sózni? Valószínűleg igen.
- Youngmay ügynök – folytatja nagy levegőt véve, de megszakítom a további szövegáradatot.
- Nem. Egyedül dolgozom.
Lelohad a mosolya, számított erre a reakcióra. Most következik a tekintély bevetése.
- Ez parancs, Varn ügynök. Nincs kecmec, mától ő a társa.
Hidegen nézünk egymásra, szavak nélkül megy az ellenállás és a megtörés játszma. Hosszú perceken át. Kitartok, csak hidegen nézem őt, természetesen ő bírja rövidebb ideig.
- Csupán három hónapig, jó? Aztán kerítek valaki mást, megígérem!
Kelletlenül biccentek.
Az irodám ajtaja a szokásosnál hangosabban csapódik be, és amikor ledobom magam a karosszékbe, előhúzok egy szál cigarettát és meggyújtom, benyit Youngmay.
Felnézek rá, nem árad csupa szeretet a pillantásomból.
- Üdv, társam.
- Üdv – morgom. Mélyen letüdőzöm a füstöt, és hátradőlök a székben. Végigfuttatom tekintetem rendezetlen külsején. Nem visel nyakkendőt, az inge kigombolva a mellkasán. Kellemesen laza mozdulatokkal ül le velem szemben, egy cseppet sem feszélyezi magát. Hosszú haja hátul összefogva, szemei hidegen viszonozzák pillantásom. A füstölő cigarettával az irodám falához állított másik íróasztalra mutatok. – Az lesz az íróasztala. Ezek itt pedig a folyamatban lévő ügyeim. A hátam mögött álló táblára szoktam feltűzni a fényképeket és egyéb ötleteket papírcetliket. A balszélső ügy anyaga a kék dossziéban, a jobb pedig a zöldben. Elviheti és átolvashatja ezeket.
- Rendben.
A ránk nehezedő csendben a kihűlt kávém felé nyúlok, belekortyolok és elfintorodom.
- Nagyon örülök Cody. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találkozni fogunk…- mondja mosolyogva, ami engem cseppet sem lep meg. A főnökök mindig ilyenek szoktak lenni, csak ne tudja meg, hogy mi vagyok, mert onnantól kezdve eléggé érdekesen fogok kijönni a dolgokból.
- Néhány órával ezelőtt még én sem gondoltam volna, hogy itt kötök ki.
- Nos akkor… Mint azt már korábban megbeszéltem a főnökével, itt lennének a jegyzetek.. – tájékoztat, és felém nyújtja a jegyzeteket. Már venném is el és érezném a kezemben a győzelmet, de erre fel visszahúzza, amire elég szúrós szemekkel nézek. – de előtte… Ugye nem baj ha rágyújtok? – incselkedő mosollyal néz rám, de én csak a számat húzom neki. - Megkínálhatlak? – nyújtja felém a dobozt.
- Nem térhetnénk a tárgyra inkább?
- Nyugalom, nyugalom, mindennek.. megvan az ideje. – mondja, miközben beleszív a cigibe én meg inkább a dokumentumra vetem a szememet és próbálom kideríteni, hogy mi van benne, de sajnos nincs röntgen szemem, pedig milyen hasznos lenne.
- Mégis.. miféle jegyzetek ezek? – tesz rajtam túl kíváncsiságom, de basszus ezzel most komolyan le fogom buktatni magam? Nem igaz, hogy nincs ennyi tartásom se annyi dolog után.
- Érdekes. M. Brash nem mondta? Vagy talán azt várta, hogy én világosítalak fel a dolgokról? Mindenesetre, ezek itt a saviardi jegyzetek. Az közös üzletünk kulcsa, mint azt már mondtam. Viszont nem áll módomban odaadni se neked se Mr. Brash-nak.
- Hogyan?! De hisz… - háborodok fel és már folytatnám is, de belém fojtja a szót.
- Mondjuk úgy változtak az elképzeléseim. És rólad is olvastam egy s mást. És felkeltetted az érdeklődésemet…
- Az érdeklődését? – veszek vissza a hangomból és csak zavartan nézek rá. Nem értem miről beszél, meg mit akar egyáltalán.
- Nem hiszem, hogy Mr. Brashnak nagy szüksége lenne rád. Emellett ő egy hanyagolható személy ebből az üzletből. Viszont ez egy nagy fogás. Egy igen aprólékos és jól kidolgozott terv, amihez elengedhetetlen az olyan emberek, mint akár te. Főleg ilyen élettel, ami neked volt… - közel hajol hozzám és a pofámba fújja azt a rohadt füstöt.
- Valóban? Attól függ, hogy miről lenne szó.. – vetek rá érdeklődő pillantást.
- Majd ha rábólintottál és bizonyítottál, hogy hozzám hűséges tudsz-e maradni.
- Nem hiszem, hogy ilyesmire szükség volna. Szóval rátérhetne a tárgyra…
- Hm. Nos..3 nagyobb központ van, ami mondhatni függetlenül működik: Tokió,Peking és London. Mind rendkívül erős gazdasági háttérrel rendelkeznek, önellátóak, és elég tisztességes szerepeket töltenek be. Mind a három központban Mr Brash és az általam létrehozott nagyobb egység foglal pontot. A cél, hogy a pontok együttműködésbe fogjanak. Viszont e szerint a terv szerint, amit én dolgoztam ki, nem szükséges Mr. Brash. Ha a pontokat sikeresen össze tudjuk kapcsolni, egy olyan szervezetet sikerülhet kiépíteni, ami… – hirtelen elhallgat, és gúnyos vigyor jelenik meg az arcán. A francba, pedig már kezdtem reménykedni, hogy ez ilyen könnyen fog menni és este már az egyik csajomnál alhatok egy jót szeretkezve. -…. Ami már neked innentől titok. Persze, csak addig, míg nem csatlakozol, és nem bizonyítól. Onnantól be leszel avatva mindenbe. Innentől már rajtad múlik, hogy hogyan döntesz. Este 8-kor várlak nálam, itt a címem. Jól gondold meg, hogy mit veszíthetsz…
- Értem, akkor most csak ilyen kecsegtetésnek hoztad el, hogy megmutasd ilyen is van. – állapítom meg, amire széles vigyor jelenik meg az arcán.
- Valami olyasmi, de a feltételeimet elmondtam, hogy minként kukkanthatsz bele. – legyezi meg előttem a mappát, amire csak felhúzom a szemöldökömet.
- És még is hogyan bizonyítsak? – teszem fel a számomra fontos kérdést.
- Most komolyan azt várod, hogy mindent a szádba rágjak? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
- Valami támpont szerűséget elvárnék, ha már bizonyítanom kell. – adom vissza a labdát, amire csak még szélesebb mosoly jelenik meg az arcán.
- Nem mondok semmit. Gyere rá magadtól, hogy mivel szeretnél nekem bizonyítani. – mondja vigyorogva, majd előre szól a sofőrnek. – Menjünk a szállásra. Meg kell mutatni az ujjoncnak a szállás helyét. – mondja vigyorogva.
Látom rajta, hogy valamire készül, csak tudnám, hogy mire. Mondjuk tök mindegy, mert ki fogom deríteni, hogy mit szeretne vagy, hogy szeretné az életét elrendezni.
Fél órás kocsikázás után érkezünk meg a szálláshelyre. Kilépek a kocsiból, mert nem nagyon lehet kilátni, mivel sötétített ablakok vannak belül is. Egy ajtón vezetnek be, de természetesen Ryan megy elől, hogy mutassa az utat. Hátul a gorillái követnek, hogy ne próbáljak meg elszökni, ami jogos lenne, ha el akarnék szökni, de mivel ez a munkám, így esélytelennek látom a szökési kísérletemet is.
Már az emeleten tartunk felfele, ahol egy ajtó mellett megáll és kinyitja.
- Ez lesz a szobád. – néz felém. Elmegyek mellette és besétálok a szobába, ahol leginkább a vörös és a fehér dominál. Hmmm. Ezek szerint tud rólam mindent. Nem hiába nézetet utánam az interneten. Tudja, az egész életemet… legalább is az áléletemet.
- Rendben. A tiéd merre van? – kérdezem, amire perverz mosoly jelenik meg az arcán. Remélem, nem gondolja, hogy azért kérdezem, mert meg akarom fektetni? – Csak hogy tudjam hova menjek, ha nem talállak és gond lenne. – magyarázom, de csak tovább vigyorog.
- Hát persze. – bólint is hozzá. – A melletted lévő szobában fogok aludni. – mondja, és már menne is, de még visszafordul. – Ja és mielőtt elfelejtem. Közös a fürdőnk. – kacsint, amit nem tudok hova tenni jelenleg, de majd kiderül.
Távozik, mert gondolom dolgoznia kell, engem meg hagy lepihenni, aminek őszintén örülök. Elfekszek a kényelmes ágyon és már éppen csörögne a szolgálati telefonom, amikor kinyomom. Nem akarom, hogy zavarjanak, amíg rendesen be nem épülök, mert minden féle telefonnal lebuktathatom magam, itt meg nem tudom, mennyi kamera van meg egyéb dolog.
~*~
Már este nagyban tusolok, amikor nyílik a másik ajtó és a szőkeség lép be rajta. Nem kicsit meglepődök, de miért szégyenkezzek. Ő is pasi, akár csak én. Viszont, amit a szemébe látok cseppet sem tetszik. Vágyat látok benne és hogy alaposan végig méri a testemet. Még is mi akar ez lenni? Nem értem és csak kihúzva nézek rá, miközben kiszállva egy törölközőt tekerek csípőmre, hogy nemesebbik részemet eltakarja.
- Mi van? Mit akarsz? – kérdezem összehúzott szemekkel és csak őt figyelem, hogy még is most mit fog csinálni, mert nem fogom odaadni magam neki, engem csak a csajok fognak max ágyba vinni.
Fáradtan megyek be az irodába. Mandynél voltam az éjszaka és amennyire az a csaj vadul tud szeretkezni, estétől reggelig. Alig tudtam kialudni magam, már amennyi időm maradt rá. Amint belépek a kapitányságra hallom is a nevemet.
- Don. Azonnal az irodámba. – kiabálja a nevemet Jerry.
- Ha nem kiabálsz is bemegyek. – mondom kicsit morcosan, mert piszkodul, de fáradt vagyok. Amint bemegyek, letelepedek a székbe. – Itt vagyok. Van valami küldetés? – kérdezem, amire csak elém vág egy aktát.
- A legújabb ügyes és el fog tartani egy ideig. – magyarázza. Kinyitom az aktát és egy elég érdekes figura képét találom benne. – Ő Sashara Ryan ő a világ legnagyobb drogcsempésze, de még sosem sikerült lefülelnünk. Ez lesz a feladatod, hogy épülj be.
- Rendben. Akkor leadom a bűntetteimet, amiket tegyek fel a listába, mert be fognak törni a rendszerbe, hogy leellenőrizzenek. – magyarázom, majd felállok.
- Rendben. Menj Jeremi-hez ő majd megcsinál mindent, amit mondasz neki.
- Rendben főnök. – elindulok, majd az ajtóból visszanézek. – Mennyi időm van megcsinálni?
- Egy éved van, hogy rendesen beépülj és hozd az infót. Amint meg van rendesen minden utána lecsapunk rájuk. – magyarázza, amin elmosolyodok.
- Egy év hosszú idő uram. – jegyzem meg kicsit morogva, de végül nem mondok mást és megyek tovább Jeremi-hez, aki megcsinálja a legjobb alibit nekem, hogy ne gyanakodjon senki. Elmondom, miket kérek és csak nagy szemekkel néz rám, de megmondom neki, hogy csinálja. Nem érünk rá.
Amint ezzel meg vagyok, felveszem a telefonomat és elkezdem tárcsázni a megadott számot.
- Igen tessék? – szólal meg egy nagyon érdekes hangocska.
- Sashara Ryan-t keresem munkaügyben. – magyarázom, mire kicsit megváltozik a hanglejtése az illetőnek.
- Ki beszél? – teszi fel a kérdést, amin jót mosolygok.
- Cody Diesel. Azt mondta a főnököm, hogy felhívta önt, hogy önnel dolgozni párhónapig. – magyarázom neki.
- Ki a főnöke? – faggatózik tovább.
- Kevin Brash.
- Igen tényleg hívott. Holnap 2 kor legyél a Golden Streetnél. Ott fognak érted menni az embereim. Átvizsgálnak, végül eljössz hozzám, ahol békében meg tudjuk beszélni az üzletet.
- Ott leszek. – leteszem, majd megyek is a dolgomra, hogy holnapra fel tudjak készülni rendesen a találkára. Kíváncsi vagyok, hogy élőben milyen és mennyire próbál meg rettenteni.
~*~
Másnap már kint állok az utcában és várom, hogy végre értem jöjjenek azok a fickók, akikről mesélt az ürge, hogy keresni fognak. Jó kis beszélgetés lesz.
Nem is kell sokat várnom. Egy fekete terepjáróval meg is érkeznek. Minden szó nélkül átkutatnak, majd végül beültetnek a hátsó ülésre. Meglepetésemre egy szöszike ül mellettem és bárgyú vigyorral néz rám.
- Te meg ki vagy? – kérdezem tőle, de csak tovább vigyorog.
- Szóval nem mondta, hogy nézek ki. Helyes. – jegyzi meg, majd végül bemutatkozik. - Sashara Ryan vagyok. – Erre nem kicsit ledöbbenek, de nem mutatom. Nem ez a kép volt az aktába rakva. Azt hittem sokkal rondább lesz. Mi ez az átverés?
Kell párperc, mire észhez térek és meg tudok végre szólalni.
- Cody Diesel, egy ideig én leszek a munkatársa. – mutatkozok be én is és kezet nyújtok neki. Kíváncsi vagyok, mi fog ebből kisülni, mert már nagyon be akarom fejezni, mivel a farkam szexért kiált.
*A kávézót kellemes dallam lengi be, nem éppen egy hárfáé, mert azt azért mégsem hurcolhatom magammal mindenfelé... de azt hiszem, zenélési célra megfelel a fuvola is. Szép kis darab volt, már nem emlékszem, hol kaptam vagy vettem, de elég régóta játszottam már rajta, és ez itt-ott meg is látszott rajta. De még minidg képes voltam előcsalni belőle azokat a gyönyörű kis dalocskákat, amiket az életem során csipegettem fel, és miután mindig másutt fordultam elő, tehát szinte a világ össze kultúrájánál jártam már, hát elég színes repertoárom volt. Az eleje a legnehezebb. Lekötni a közönséget úgy, hogy csendesebben beszéljenek, vagy egyáltalán felfigyeljenek arra, hogy én most, Hopp, szeretnék előadni. Ujjaim fürgén segítettek nekem, hogy az utolsó kacifántos, mégis könnyed kis dallamot előcsaljam a hangszeremből. Igaz, ha énekelt volna mellé valaki, aki történetesen még a szöveget is tudja, úgy lett volna az igazi, mert lehet hozzá vokálozni, meg amit csak el lehet képzelni egy szép kis kacskaringós, indaként elhajló, félhangokkal teli darabhoz. Nem könnyű játszani, sosem állítottam, de imádtam. Ezzel mindig ki tudtam fejezni a pillanatnyi érzéseimet, vagy lelkiállapotomat, gondolatokat... és hiábavaló szavak sem kellettek hozzá. Ezért éltem -haltam a zenéért. Miután estefelé volt, nem kellett sokat játszanom, lévén megjött az utánam fellépő egyén is, és miután - ha az előbbiekből nem tűnt volna ki- rajongó vagyok, úgy döntöttem maradok, na nem csak azért, mert fel lett ajánlva, hogy ingyen megvendégelnek. Hát az ajtó mellett ültem, és vártam, hogy elkezdődjön a műsor. Megittam egy kis szíverősítőt, nem mondom, hogy inni szoktam, de nem vetem meg az édes finomságokat, főleg ha semmit sem kell érte fizetni. És valahol azt hallottam, hogy az élet örömeit élvezni kell, hát... hajrá. Mivel jó helyem volt, mindent láttam. Aki bent volt, kiment, illetve bement. Kik mozogtak, az arcokat, gesztusokat, lopott pillantásokat... ez is egy mániám volt a sok picike mellett. Megfigyelni az embereket, hogy hogyan reagálnak erre vagy arra a dologra, különböző stílusokat és jellemeket kibogozni, és mégha soha az életben is láttam többet az illetőt, azért jó szórakozás volt, ha más elfoglaltság nem jött szembe. Még ha nem is tudtam meg, hogy a következtetésem helyes volt-e. Megkaptam az újabb finomságomat, hozzá meg valami csokifélét, hát majszolni kezdtem. Á, nem voltam édesszájú... annyira... Likőr! Nyamm.. Volt bent egy fura kis kéjenc pali, eléggé ellenszenves. Biztos azon az állsáponton van, hogy pénzért bármit. A pincér talán másutt lenne, mert mindig az órát lesi. Ott az a lány.Eléggé elkámpicsorodott, alán nem jött el az, akire várt. Ott néhány tizenéves, akik a hétvégét ünneplik. Vagy valami mást. Nem, ez csak egy kiruccanás. A bárpultos kissé unottan törölgette az amúgy is vakító pultot, és a poharakat adogatta az éppen arra korcsolyázó kiszolgálóknak. Viszonylag csendes este volt, és nekem mégis olyan érzésem volt, hogy valami ma történni fog. Talán csak mert a... macskám bal lábán lévő tyúkszem ma mittoménmilyen színű volt... na jó, Nem vagyok babonás, de akkor is megszoktam érezni,ha valami készülőben van. Hiába, egyik mottóm,hogy véletlenek nincsenek...
És lám. Tévedni ritkán szoktam, de akkor nagyon. Nem mondom, tényleg nem erre számítottam, de azért... íriszeim érdeklődve villantak a hófehér tincsek alatt, kezemmel meg türelmetlenül hessentettem odébb pár tincset arcomból. Érdekes egy személyiség volt. Legalábbis lerítt róla, hogy nem tucatember, nem olyan, aki mint egy nyitott könyv rohangál az utcán. Igen, még velem is elő szokott fordulni, hogy nem tudok elsőre semmit megállapítani valakiről, és erre az esetre itt volt előttem a példa. Az öltözködési stjlusa alapján sokat adott magára, ergo nem minden jöttment érdekelte. Ez kissé letört volna, mondjuk három évvel ezelőtt, de hát ez csak az első benyomás volt, és ugye ez még változhat. Nem szoktam sosem kezdeményezni, mert ez nagyon nem jellemző rám. De ahogy belépett, és az a mozdulatsor, meg úgy egyáltalán... Nagyon érdekes volt. Nem, nem jól fejeztem ki magam. Több, mint érdekes. Nem éppen felemelt fejjel nézett körbe, mármint kissé alulról fölfelé nézett, szóval nem közvetlen... Istenem, milyen jó, hogy az ajtó mellé ültem! Mert ahogy belépett, meg is állt, és előkapva egy kis ártatlan szálat szájába dugta, és meggyújtotta. Félhomályban nem láttam, milyen a szeme, pedig abból sokmindent megtudhattam volna, ettől függetlenül éreztem hogy engem néz. Nem szoktam kezdeményezni, de egy ilyen könyvet, ami borítóra érdekesnek hangzott, nem hagyhattam a polcon megnézetlenül! Egy mosolyt eresztettem meg felé, és egy kérdést.*
- Leülsz?
Szerkesztve Laurent által @ 2010. 05. 11. 16:34:17
Alig hogy beérek, a nevelő toppan elém, és arckifejezését látva nem számítok semmi jóra.
-Ismered az órát, és a szabályzatot? Késtél. Ezét a hétvégén nem mehetsz sehova, tilos elhagynod a kollégium területét. –tudom, nincs értelme ellenkeznem, csak magam alatt vágnám a fát, így lehajtott fejjel indulok a szobámba. Az ágyamon végignyúlva eszembe jut az a fura fiú, Adam, vagy hogy hívják, és a meghívása.
Egyik felem gondolkodás nélkül rohanna hozzá, a másik viszont maradásra int. Hiszen mindketten fiúk vagyunk, és más társadalmi osztályba születtünk. Ráadásul nem is ismerem. Mi van, ha valami perverz alak, aki bántani akar? Úgy határozok, a döntést holnap, pihent aggyal hozom meg, és elteszem magam holnapra.
A nap fényesen süt be az ablakon, amikor felébredek. Jólesően nyújtózkodom, és elhatározom, hogy alaposan lefürdök. Hosszú ideig áztatom magam a forró, illatos vízben, és gondolkozom. Végül elhatározom, adok egy esélyt a fickónak. Ha valami gyanúsat művel, nem találkozom vele többet.
A nagyobb gond az, hogy hogyan lógjak ki innen. Még sohasem csináltam ilyet, mindig is szófogadó, hagyomány és szabálytisztelő fiú voltam. Gyorsan kiválasztok egy ruhát, magamra öltöm, és indulhat is a lopakodás. Óvatosan araszolok a folyosón, majd hason kúszva az ügyelői szoba előtt… nemsokára ki is jutok.
Gyorsan szaladok át a friss zöld gyepen, és mászom meg az magas kőkerítést, nem törődve a horzsolásokkal, melyeket közben szerzek. Sosem voltam jó tornából, kicsi, vékony lakatom hátrányt jelentett szinte az összes ágában. De most megéri! Legalábbis remélem… Az órámra pillantok, és rémülten látom, hogy már 10 óra is elmúlt. Elkéstem! Bízom benne, hogy megvár.Minden erőmmel rohanni kezdek, ügyesen lavírozva az emberek között. Épp akkor lép ki a kávézó ajtaján, amikor odaérek. Levegő után kapkodva kezdek bele a mentegetőzésbe.
- Ne haragudj, büntetésben voltam –önmagamat szégyellve hajtok fejet. Ő csak megfogja az állam, és kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
- Semmi baj, megértem. Az a fontos, hogy itt vagy. Mit szeretnél csinálni? –kérdezi kedvesen mosolyogva. Én csak kézen fogom, és kedvenc helyemre vezetem. A közeli parkban van egy eldugott kis tisztás, melyet körös- körül benőttek már az ős öreg fák, tökéletese elrejtve az avatatlan szemlélők elöl. Az egyik sarkában áll egy kissé már rozoga pad, oda vezetem, és leülünk rá. Ez a hely mindig nyugalommal tölt el, ide jövök feltöltődni, vagy megnyugodni, ha szomorú vagyok, vagy nagyon honvágyam van.
Még elsőéves koromben találtam rá erre a kis paradicsomra, és azóta gyakran töltöm itt a szabadidőm. Nem tudom, miét éreztem késztetést arra, hogy megosszam ez egy szinte vadidegennel. Ő csak áhítattal szemlélődik, míg feltűnik, nem is a környezetet tanulmányozza ilyen behatóan, hanem engem. Zavaromban elvörösödöm, és elfordítom a fejem.Ő csak maga felé fordítja, és úgy suttog.
- Gyönyörű vagy, Mayo. Kérlek, engedd, hogy megcsókoljalak. – választ sem várva hajol ajkaimhoz. És ellopja az első csókom. Mozdulni sem tudok, annyira meglep az egész. Hatalmasra tágult szemekkel tűröm amit csinál, de nem viszonzom. Amikor abbahagyja, és rémülten felpattanok, majd futásnak eredek.
Még elér engem kiáltása, amivel arra kér, maradjak, és beszéljük meg, de csak futok tovább, azt sem nézem, merre. Mire kissé lecsillapodom, azt veszem észre, hogy a park egy sötétebb, általam még sosem látott részébe kerültem, és nem tudom, merre van a kollégium. Mindig is ijedős voltam, féltem az egyedülléttől. Azért, hogy gondolataimat eltereljem, elindulok egy találomra kiválasztott irányba. Órák hosszat keringek, lassan már az az érzésem, csak körbe-körbe mászkálok.
Érzékeny lábaim már fájnak, érzem, hogy jó pár új hólyag büszke tulajdonosa lettem, így leheveredek egy fa alá, és kétségbeesésemben zokogni kezdek. Úgy érzem, senki sem fog rám találni, ráadásul az eső is eleredt, pedig amikor elindultam, még száz ágra sütött a nap. Ilyen az én formám. Fejemben egyre vadabb képek cikáznak fagyhalálról, és éhenhalásról, pedig józanésszel tudom, csak túldramatizálom a dolgot, de ez most nem vígasztal. Ekkor érzem, hogy valaki átkarol, és meleg ölelésébe von. Felnézek, könnyeimen keresztül látom, hogy Adam az.
- Nincsen semmi baj, gyere, visszamegyünk a kollégiumba. –suttogja, miközben puszikkal árasztja el az arcom.
