Olyan volt Tabusát és Hikarit egymás mellett üldögélve látni, mintha jeges vizet öntöttek volna a nyakamba. Aztán ráeszméltem, hogy valóban a jeges vízben vagyok. Mit keres itt Tabusa? Úgy tudtam, hogy edz, erre itt szórakozik az exével?! Hikari is miért nem Kibával foglalkozik?! Bár Kiba is itt van, úgyhogy aki miatt aggódnom kellene, az nem Hikari. Tabusa hazudott nekem azért, hogy vele lehessen.

Hirtelen beugrott, hogy a buliján is félrehívta Hikarit… nagyon érdeklõdik iránta. Egyszerûen nem értem, hogy kötõdhet valakihez ennyire. Ráadásul ennyire feltûnõen, pedig tudja, hogy idegesít. Még mindig egymás mellett ülnek…

Mivel eléggé elkalandoztam, Sakura húzott ki a vízbõl. Gépiesen magam elé meredve vetkõztem le, majd leültem a többiek közé. Mázli, hogy ma nem a rózsaszín kiskutyás bugyimat vettem fel…

Ez valami istenverte bosszú akar lenni Kiba miatt? Vagy tudat alatt még mindig Hikarit szereti? Vagy egyszerûen csak a barátaival jobban érzi magát, mint velem? De akkor miért nem például Takeshi mellett ül?! Vagy Noda mellett? Akárki mellett!!!

- Mi a baj? – rázott fel Tabusa hangja.

- Nincs semmi baj. – mondtam. Ez a nõknél azt jelenti: nagyon nagy a baj.

- De látom, hogy valamiért feszült vagy.

- Fogalmam sincs, mire gondolsz. – Ez pedig azt jelenti: kussolj, ha kedves az életed.

- A meditáció lényege az üres fej, és a laza izmok. Ha ez egyedül nem megy, akkor én segítek neked. – mondta. Ki a francot érdekel a meditáció?! Mögém ült és masszírozni kezdte a vállamat és a nyakamat.

- Na jó! Lehet, hogy egy kicsit feszült voltam.– mosolyodtam el. Jobb lesz, ha ennyi ember elõtt nem csinálok még egyszer jelenetet. Ráér otthon is.

- Lazítsd el magad egy kicsit, nagyon merev vagy.

- Hogy ne legyek merev, amikor szétfagyok?!

- Próbáld meg másképp felfogni. Megtisztul a tested és a lelked is. Elõször nekem se volt kellemes, de csak hozzáállás kérdése. – szólt oda nekem egy kék hajú lány, akit még addig nem láttam, de egybõl felismertem.

- Haruka vagy, igaz? Én Kumiko, örülök, hogy megismerhetlek. – mosolyogtam rá, pedig nagyon sajnáltam a lányt, hiszen neki sem lehet egy nyugodt perce sem Gorugota miatt. Mosolyogva kezet rázott velem.

- Egyébként tényleg nagyon jót tesz, fõleg egy kemény edzés után. Tabusa csak ma hozott el, pedig a tegnapi edzésünk után sem ártott volna… - mesélte, nekem meg elkezdett rángani a bal szemem.

- Mesélj egy kicsit, hogyan edzetek? – tettem úgy, mintha érdekelne, pedig csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy hihetek-e a fülemnek. Kiderült, hogy igen. Ezek tényleg kettesben edzegetnek az én tudtom és beleegyezésem nélkül. Tabusára villantottam egy szörnyen haragos pillantást, de õ mintha nem is tudta volna mire vélni. Ennél rosszabb már tényleg nem lehet ez a nap.

Miért nem velem edz? Hisz mi egy csapat vagyunk! Bár tényleg nem jó, ha minden percünket együtt töltjük, de akkor is, miért nem szólt, hogy ezzel a csajjal akar edzeni? Szívesebben tölti egy vadidegennel az idejét?! Vagy netán ennyire összemelegedtek a vizsgán? Egybõl láttam magam elõtt, ahogy a perverz fa árnyékában forrón szeretkeznek. Valamiért már egyáltalán nem fáztam. Megfordult a fejemben, hogy valahogyan megfojtom Tabusát itt helyben. Túl sokat titkolózik. Itt valami gáz van. Felpattantam és betrappoltam a vízbe, be a vízesés alá. Iszonyatos erõvel zúdult rám a víz, és olyan hideg volt, hogy azonnal begörcsöltek az izmaim, de én kemény csaj vagyok. Kibírom.

- Öhm… Tabusa, szerintem ki kellene hoznod onnan Kumikot. – böködte meg a pasim vállát Aoi, majd jelenlevõ hím egyedekre mutatott, akiknek jelentõs része rajtam legeltette a szemét.

- Hagyd csak, jó helyen van. – vigyorgott Takeshi.

- Ki? – kapta fel a fejét Tamaki, aki eddig Inoval volt elfoglalva, majd megpillantott engem. – Vááóó… hé, szivi, nem lenne kedved csatlakozni? – kacsintott Inora, aki már rohant is felém, hogy belökjön a vízesés és a mögötte lévõ sziklafal közti szûk részre.

- Mi van?! – mordultam rá, majd mikor megláttam, hogy nem Tabusa, visszább vettem.

- Ilyen szexinek lenni büntetendõ! – vigyorgott, mire megforgattam a szemem. – Majdnem levitte a víz a bugyidat! Féltékeny barátnõk is vannak ám itt, hé! – mutatott magára. Mintha neki lenne oka féltékenykedni rám.

- Bocs. Csak reméltem, hogy a víz segít.

- Mi a baj?

- Tabusa.

- Egy jó szex mindent megold…

- Nem oldhat meg mindig mindent! – hangsúlyoztam minden szót.

- Ekkora gáz van? – kérdezte, mire sóhajtottam. – Akkor verd szét a sziklafalat.

Egy finomabbat odavertem a sziklának, mire azon vékony repedés futott végig.

- De ne ennyire, basszus, le akarod rombolni a törzshelyünket?!

- Mióta a törzshelyünk?!

- Mindegy. – sóhajtott most õ. – Legalább jól esett?

- Nem.

- Miért nem?

- Mert nem Tabusa feje volt.

- Úristen Kumiko…

- Figyi, mindent elmondok majd, de most iszonyat fáradt vagyok… egész nap edzettem, és még õ is felkúrt agyilag. Menj vissza nyugodtan.

- Oké. – ölelt meg. – De gyere ki innen. Ne spannold fel a fiúkat! – kacsintott rám, de nekem rég máshol járt az eszem.

Alig bírom ki, hogy ne nézzek Tabusa fejébe. Vajon miért titkolózik? Miért találkozgat más lányokkal? Ugye nem reagálom túl?

Ma is Kumiko elõtt ébredtem. A mai napot is edzéssel terveztem tölteni. Mondjuk inkább újdonsült diákom edzésével, mint az enyémmel. A barátnõm fölé hajoltam, és pár percig némán mosolyogva gyönyörködtem benne. Végül odahajoltam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd kimentem.

Harukával ismét a törzshelyünkül szolgáló mezõ felé vettük az irányt, de mikor oda értünk, akkor vettük észre, hogy már elfoglalták. Nodaris és Aoi egy-egy fakarddla vívott, míg normális fegyvereiket a mezõ szélén hagyták. Leültettem a lányt, hogy figyelje egy kicsit a közelharcot, hátha tanul valamit. Csak úgy pörgött a két fakard.

- Nagyon profik – mondta a lány.

- Igen, a szamurájoknak vívással kell olyan jónak lenniük, mint a ninjáknak. Most éppen ugye egy pár két tagja vív. Náluk ez a dugás.

Egy percre abbahagyták a kardozást, amíg Aoi meglendítette a fakardot, ami homlokon talált.

- Csak hogy tudd, van egy nõ, akinek a fakardjával sokkal nagyobbakat szoktam kapni – motyogtam vöröslõ homlokkal.

Pókerarccal nézett rám, majd megint meglendítette a fegyverét, ami ezúttal bal arcomat találta el. Gyorsan ellenõriztem nyelvemmel, hogy minden fogam megvan-e, majd hozzátettem:

- Oké, ez már jobb volt.

Nemsokára mi is belekezdtünk a harcba. Ugyanaz volt a program, mint tegnap: délelõtt bemelegítõ ütögetés, taijutsu, shuriken és kunai edzés, víz-jutsu gyakorlás (megjegyzem, ma újat tanítottam neki), gyors ebéd, emésztés, majd mindentbele harci gyakorlat. Nodaris és Aoi végig vívtak, és úgy tûnt, még csak el sem fáradtak.

- Oké, Haruka, szép volt, elég ennyi mára – mondtam a végén.

- Máris? Tegnap sokkal tovább voltunk.

- Na, igen, de ma hamarabb kezdtünk.

- Miért hajtod magad ennyire? – Kérdezte Nodaris, aki éppen letette fakardját.

- Mert minden barátom chuunin. Évek óta. Én is be akarom érni õket végre.

- Az addig oké, de a közhiedelemmel ellentétben nem az a megoldás, hogy összeesésig dolgozol – fûztem hozzá.

- Meg van a maga ideje a kemény munkának, és a nyugalomnak is – bólintott Aoi.

- Vízesés? – Kérdezte Nodaris?

- Vízesés – bólintottam.

Összepakoltuk a cókmókunkat, és elindultunk kifelé a faluból a múltkori vízesés felé véve az irányt. Útközben összetalálkoztunk Takeshivel.

- Merre, srácok? – Kérdezte.

- Meditálni – válaszoltam. – Nem messze van egy vízesés, ami alatt nagyon sekély a víz és bevetjük a jól bevált szamuráj relaxációs tréninget.

- Tökjó – virult fel az arca. – Megyek én is, sõt, hívom a többieket is.

- Ugye tudod, hogy csak néma kussban fogunk ülni a víz alatt?

A srác egy darabig csak nézett, aztán megvonta a vállát.

- Jobb dolgom nincs. Akkor majd ott találkozunk.

- Remélem elég nagy lesz a vízesés – jegyezte meg Aoi, miután elment.

Megérkeztünk, és fehérnemûre vetkõztünk le. Aoi belegázolt a vízbe, és a vízesés alá fugta a kezét.

- Ez nagyon meleg – fintorgott.

- Itt nem olyan jeges az idõjárás, mint odahaza – válaszolta Nodaris.

Mind a négyen lótuszülésben beültünk a víz alá. Haruka egy darabig tûrte, de nem volt az a nyugalmas típus. Egyre inkább mocorgott.

- Szóval ezt élvezni kell? – Kérdezte.

- Ja – bólintottam.

- Rohadt hideg – mondta.

Nodaris felállt, és egy kicsit elõrébb hívta a lányt, és elkezdte masszírozni a vállát.

- Lazítsd el magad! Ne gondolj semmire! Ne pörögjön az agyad, ne pörögjön a gondolatod! Hagyd õket maguktól folyni! Úgy magától megy az elméd, és segít minden problémára megtalálni a válasz.

- Ezt nem tudná inkább Tabusa csinálni? – Kérdezte Aoi a lányt masszírozó võlegényét nézve.

Nemsokára jöttek a többiek is. Takeshi, Haruka, és a Kiba-Hikari páros. Kibára nem is figyeltem, az utóbbira ellenben annál inkább. Egy kicsit közelebb kucorogtam hozzá, és felé fordultam, hogy majd beszélek vele, de õ elfordult, jelezve, hogy nem szeretne hozzám szólni. Jött még Tamaki, aki legnagyobb meglepetésemre Inóval jött. Oké, ha azt mondtam, hogy Kibával nem jó ötlet járni, akkor hülyeséget mondtam. Össze is néztünk Hikarival. Tamaki az nem igazán a monogámia híve, elõszeretettel tart több vasat a tûzbe. A lányok tudta nélkül egy alkalommal hat barátnõje is volt. Nem volt rossz mûsor a szakítás.

- Szerintem beszélnünk kéne a szõkével – motyogta Hikari.

- Minek? Mivel mi nem járunk vele, nem a mi ügyünk, hogy kivel randizik.

Mivel egyet értettem vele, valószínûleg nem kellett volna a sértett herceget játszanom, de nem tudtam megállni.

- Tudod mit? Igazad van – förmedt rám a lány. – És nagyon örülök, hogy végre te is belátod.

Na, itt ment el a kedvem a vele való beszélgetéstõl. Nagyot sóhajtottam.

- Várjuk ki, mi lesz a vége! Ha úgy látjuk, hogy Tam megemberelte magát, akkor nem avatkozunk bele.

Õ csak bólintott. Én eközben odaszóltam Takeshinek.

- Figyi, te tudtál errõl?

- Ja, nem, tudod, én soha sem tudom, hogy éppen mi történik az öcsémmel, elvégre én csak a bátyja vagyok – gúnyolódott. - Naná, hogy tudtam róla. Egyébként, tudom, mi jár a fejedben, és ne félj, ügyelek, nehogy hülyeséget csináljon.

Nemsokára még két személy érkezett. Nem kis meglepetésemre Sakura és Kumiko voltak azok. Már éppen el akartak menni, De Takeshi meggyõzte õket, hogy maradjanak. Õk is levetkõztek, és közénk ültek. Kumikót mellém ültették, de nem mintha bántam volna. Végignéztem majdnem csupasz testén, és elmosolyodtam. Elgondolkodtam azon, ami az elõbb Nodaris, és Haruka között zajlott. Elmosolyodtam, és odafordultam a barátnõmhöz.

- Mi a baj? – Kérdeztem.

Õ csodálkozva pillantott rám.

- Nincs semmi baj.

- De látom, hogy valamiért feszült vagy.

- De nekem fogalmam sincs, mire gondolsz?

- A meditáció lényege az üres fej, és a laza izmok. Ha ez egyedül nem megy, akkor én segítek neked.

Mielõtt megszólalhatott volna, mögé kerültem, és ugyanazokkal a mozdulatokkal, mint az elõbb a barátom, masszírozni kezdtem a vállát és a nyakát.

- Na jó! – mosolygott. – Lehet, hogy egy kicsit feszült voltam.

Én eközben folyamatosan rá tudtam figyelni. Mi mindent megtettem volna vele, ha ez a sok ember nem lett volna itt…

Reggel egyedül ébredtem. Mikor rádöbbentem, hogy Tabusa nem fekszik mellettem, megfagyott bennem a vér.

- Gorugota! – motyogtam magam elé. Gyorsan felkaptam a köntösöm és már rohantam volna ki, de kiszúrtam egy papírfecnit az asztalon: „Edzeni mentem, este jövök! Szeretlek! Tabusa”. Hatalmasat sóhajtottam a megkönnyebbüléstõl. Én is úgy döntöttem, hogy edzéssel töltöm a napot. Beállítottam Sakurához, hogy magammal hívjam.

- Ne haragudj, de ma a Hokagénak kell melóznom. – mondta.

- Nem gáz, szólok Inonak.

- Te nem is tudod? Oh, persze, honnan tudnád, hamar elhúztatok tegnap. – mondta, amivel felkeltette az érdeklõdésemet. – Ino bepasizott.

- Tamaki?

- Szóval mégis tudod?

- Csak sejtettem. – válaszoltam kissé letaglózva. Mindenkinek ilyen könnyen megy, csak mi szórakoztunk Tabusával hetekig?!

Mivel utálok egyedül edzeni, (meg úgy általában egyedül lenni) az utam Narutohoz vezetett, aki nagy örömmel tartott velem.

- Arra gondoltam, hogy elsajátítok egy új jutsut. Meg tudnád tanítani az idézést?

- Te még nem tudsz idézni? – tátotta el a száját, mire én dühösen sóhajtottam. – Jó, jó! Neked pár nap alatt menni fog! De elõször a kisebb békákkal próbálkozunk.

- Békákkal? Más állatot nem lehetne? Valami különlegeset?

- Én csak a békákban tudok segíteni. – mondta. Már épp beleegyeztem volna, de folytatta. – Mit szólnál a csigákhoz? Arra csak Tsunade-banya képes! – javasolta, de nem voltam elragadtatva. – Akkor a majmok? A Harmadik volt híres arról, hogy majmokat tudott idézni.

- Igen, ez már jobban hangzik. – virultam.

- De ezt a technikát szigorúan õrzik… - mondta. Összenéztünk és elvigyorodtunk.

- Talán megkérhetnénk Sakurát… - ajánlottam. Bólintott.

***

- Nem szégyelled magad Naruto?! – vágta kupán a fiút a barátnõm. – Hogy feltételezheted rólam, hogy segítek a simlis ügyeidben?

- De én csak Kumiko-channak akartam segíteni! – védekezett Naruto.

- Ne ordibáljatok! – csitítottam õket. – Sakura, kérlek!!!

- Hjajj… - csóválta a fejét. – Várjatok az épület elõtt.

- Imádlak!!! – öleltem át.

- Én is!!! – vigyorgott Naruto, s egy újabb kupán vágás lett a jutalma.

***

- Itt van. – nyújtotta át a tekercset Sakura. – Napnyugta elõtt sértetlenül vissza kell hoznotok különben…

- Értettük! – kiabáltunk hátra menet közben. Naruto a tekercset vizsgálgatta.

- Azt hiszem hasonlóan megy, mint a békákkal…

- Csak nem lehet olyan nehéz. – rántottam meg a vállam, majd az edzésünk helyszínére értünk. Narutonak pár próbálkozás után sikerült megidéznie egy kisebb makit, amit komoly sikerként könyveltünk el.

- Nagyszerû vagy, Naruto! – lelkesedtem. – Tanítsd meg, hogy csinálod!

Egész álló nap próbálkoztam, Naruto pedig türelmesen tanított és segített, de csak életképtelen majmokat bírtam létrehozni.

- Megpróbálhatnánk valamit… idézz meg egy árnyék-klónt, és ketten egyszerre gyakoroljatok. Megfelezi az edzés idejét.

- Tényleg? Mi lett volna, ha ezt az elején közlöd? – kérdeztem.

- Elfelejtettem. – vakarta a tarkóját. – Azt mondták, csak én vagyok képes ezzel a módszerrel edzeni, de szerintem neked is elég chakrád van ahhoz, hogy néhány klónnal gyakorolj.

- Szóval ez a te nagy titkod? – vigyorogtam rá, mire õ is elvigyorodott. Mindig csodáltam õt, amiért ilyen gyorsan tanult. Így már érthetõ.

Próbálkoztam, próbálkoztam és próbálkoztam. Az egyik próbálkozásom után mintha egy ismerõs arc bukkant volna fel a bokrok között. Gorugotáé. Szörnyen megrémültem, de próbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre. Bizonyára feltérképezi a képességeim, hogy tudja, kivel áll szemben. Vagy egyszerûen rám akar ijeszteni. De az is lehet, hogy csak képzelõdtem.

Késõ délutánra már el is felejtettem, hogy láttam. A szenvedésem meghozta a gyümölcsét. Sikerült megidéznem egy majmot, bár Narutoénál jóval kisebb volt.

- Király vagy, Kumiko-chan! – mondta csillogó szemmel.

- Tudom. – húztam ki magam. Úgy csodáltuk azt a szerencsétlen kis majmot, mintha gyémántból lett volna. – Kösz mindent, Naruto! Sajnálom, hogy rám kellett pazarolnod a napodat!

- Veled lenni nem pazarlás, Kumiko-chan! – mosolygott.

Beszélgettem vele az újdonsült Kiba-Hikari és Tamaki-Ino párosról. Az utóbbiról még nem is tudott. Azt sem tudta, ki az a Tamaki.

- Neked se ártana felszedni valakit. – böködtem oldalba a könyökömmel.

- Ehehhee, mire célzol? – jött egybõl zavarba.

- 6 betû… - segítettem neki.

- Sakura? – kérdezte, mire homlokon csaptam magam.

- Gyökér.

- De hát 6 betû nem?! S-A-K-U-R-A.

- De nem rá gondoltam!

- De hát minden második lánynak 6 betûs a neve! Neked is!!!

- Tényleg… ez eszembe se jutott. Bocsi. – méláztam el. – Szóval én Hinatára gondoltam.

- Hinatára? Hinata egyáltalán nem bír engem… Sose beszél velem, ha kérdezem is csak egy-két szóval válaszol. Mindig olyan távolságtartó velem.

- Van még mit tanulnod… - veregettem hátba együttérzõ mosollyal.

Miután elváltunk, meglátogattam Hinatát. Meséltem neki a legfrissebb történésekrõl, aztán a lényegre tértem.

- Itt az idõ, hogy végre meghódítsd Narutot!

- Mi? Hogy gondolod? Sose lenne hozzá bátorságom!

- Ezért inkább életed hátralévõ részében távolról bámulod?

- Nekem ez is elég… - pirult el.

- Hát te hülye vagy. Nincs annál csodálatosabb a világon, amikor a pasid a szemedbe néz, magához húz, szorosan átölel, hosszan megcsókol… - rebegtem elragadtatottan, miközben Hinata már a gondolattól is elalélt. - … lassan lehúzza a ruháid, letépi rólad a fehérnemût, a válladba harap…

- Most már értem, elég lesz… - szólt közbe.

- … a melledbe markolva beléd hatol... – folytattam csak azért is.

- Hallgass már! – lökött rajtam egyet, mire elröhögtem magam.

- Nem kell megjátszanod magad, tudom jól, hogy ezt már te is milliószor elképzelted. – A hallgatását igennek vettem. – Hinata, Naruto azt hiszi, hogy utálod.

A lány szemei nagyra nyíltak.

- Azt hiszed, nem tudom, hogy elfutottál elõle a bulimon?

- De hát tök részeg volt! Csak nem történhet meg úgy az elsõ, hogy alig van magánál!

- Épp ezért kell akkor bevetned magad, amikor józan. Például most. Menj és hívd el valahová. Ha nem teszed meg, elmondok neki mindent. Mindenrõl. – mondtam köszönésképp.

Mielõtt hazamentem volna, még a szüleimhez is beugrottam. Tisztáznom kellett apámmal azt az emlék-dolgot. Beesteledett, mire hazaértem. A hangokból ítélve Tabusa épp fürdött. Az volt a tervem, hogy ahogy hazaértem, beállok a zuhany alá. Lezuttyantam a kanapéra. Vajon mikor végez már?! Végül is nem kell, hogy végezzen… Ledobtam a ruháimat és beosontam mellé a zuhany alá. Már épp megszólítottam volna, de feltûnt, menyire gondterhelt és csüggedt. Mindezt egyértelmûen Gorugotának tudtam be.

- Jó hely a gondolkodásra – szólaltam meg végül.

- Egy hideg vízesés jobb, de ez se rossz – mondta, majd felpattant a szeme, és megfordult. Nem kicsit sikerült meglepnem. - Te… mikor…

- Ninja, emlékszel? Nem nehéz egy töprengõ ember mögé osonni, akinek minden érzékét eltompítja a víz. Nekem is szükségem lenne a zuhanyra, és nem volt kedvem megvárni, míg végzel – mondtam kéjes hangon.

- Mostanában nagyon szexuális lett az életünk.

- Van ezzel valami baj? – kérdeztem. Eszembe jutott a tegnapi mondata: szexszel nem oldhatok meg mindent.

- Nincs – mondta közelebb lépve, és egy olyan élménnyel ajándékozott meg, amit sosem fogok elfelejteni.

***

- Egyébként mirõl gondolkodtál, mikor bejöttem? – kérdeztem.

- Nem tudod?

- Szeretnéd, hogy inkább magamnak nézzem meg?

- Inkább ne. – mondta, ami kissé meglepett. Talán most aggódnom kéne?

- Akkor?

- Te milyen kapcsolatban vagy a csapattársaiddal? – kérdezte.

- Hát… tudod amikor az osztályban mindenkit beosztottak hármas csapatokba, én egyedül maradtam a végére, úgyhogy hozzám más falvakból rendeltek csapattársakat: Naokit Homokrejtekbõl és Takumit Vízesésrejtekbõl.

- Valóban? Ez nem túl gyakori dolog, nem?

- Nem tudom… biztosan azért van, mert már akkor is látszott, hogy kivételes vagyok. – vigyorogtam önelégülten. – Elég erõs csapat volt a miénk, mire az osztálytársaim chuuninok lettek, mi már jouninok voltunk. Geninként fél évet Vízesésrejtekben töltöttünk, chuuninként egy évet Homokrejtekben. Miután mindannyian jouninná váltunk, a csapat feloszlott, és mindannyian hazatértünk. Néha levelezünk, de nagyon ritkán találkozunk.

- Komolyan? És nem hiányoznak? – kérdezte együttérzõen.

- Nem mondanám… - mondtam, mire döbbenet ült ki az arcára. – Tudod, én nem igazán kötõdöm senkihez… kivéve persze téged, a családomat, vagy Hinatát például. Ahhoz túl sok barátom van. – próbáltam megmagyarázni.

- De hát egy ninja számára a csapata a második családja! – hitetlenkedett.

- A többség így gondolja, igen… - Tabusa nagyon furcsállóan nézett rám. – Engem arra tanítottak, hogy ne kötõdjek túl sok emberhez. Talán ezért jutottam idáig a ranglétrán.

- Meglep, hogy ezt mondod… - nézett a padlóra Tabusa. Úgy éreztem, mintha elítélne ezért. Pedig még tudtam volna fokozni… – Fõleg, hogy Hinatát említetted. Sosem láttalak együtt vele. Azt hittem, Sakura és Ino a legjobb barátnõd.

- Kedvelem õket, igen, de Hinata az egyetlen igaz barátom. A lányoknál másképp mûködik ez a barátság dolog, mint a fiúknál…

Tabusa hallgatott. Biztosan most esett le neki, hogy azért még nem tud rólam mindent. Csak remélni tudtam, hogy nem rettentette el, amit mondtam.

***

Másnap Tabusa ismét edzeni ment, én pedig követtem a példáját. Sakura épp ráért, így eldicsekedtem neki az új jutsummal.

- Ez nagyon édes, de mi ezzel a célod? Hogy az ellenséged elolvadjon a cukiságától? – fitymálta le a kismajmomat.

- Még csak tegnap kezdtem! Ez is épp elég jó eredmény! Holnapra már Enmát, a majmok királyát is megidézem! – pattogtam.

- Chh… azt szeretném én látni. – heccelt Sakura.

Délutánig edzettünk, aztán javasoltam, hogy menjünk el a vízeséshez. Tabusa már többször említette, hogy milyen jótékony hatása van, úgyhogy úgy döntöttem, kipróbálom. A bokrok között lépdelve próbáltam elterelni a gondolataimat Hikari meztelen testének emlékérõl, ám mikor a vízeséshez értünk, meglepetten vettük észre, hogy fél völgyrejtek ott tanyázik.

- Hé, itt van Sakura és Kumiko! – kiáltott mosolyogva Ino, aki épp Tamaki ölében ült, mire mindenki felénk fordult.

- Öhm… sziasztok! Bocs, nem akarunk zavarni… - mondtam, és sarkon fordultunk Sakurával, de Takeshi hirtelen elõttünk termett.

- Nem mentek ti sehova. – jelentette ki, majd mindkettõnket felkapott, és a heves tiltakozásunk ellenére a vízesés felé cipelt. A nagy nevetés és ujjongás közepette pillantottam meg a pasimat. Hikari mellett. Azonban mire felhördülhettem volna, már Sakura és én is a jeges vízben landoltunk.

Úgy döntöttünk, hamar takarodót fújtunk. Nem igazán volt most hangulatom az iszogatáshoz. Nem csak az zavart, hogy Sora nem volt ott, de valamiért bosszantott, hogy Hikari Kibával jártak, de az még jobban, hogy Haragszik, amiért bosszant, de az még annál is jobban, hogy azt hiszi, féltékeny vagyok. És ha igaza van? Ha olyan vagyok, mint egy-két napja Kiba volt, hogy én sem tudom elengedni az elsõ szerelmemet?

Mikor kitaszítottként éltem, soha sem gondoltam arra, vajon hol és kivel járhat Hikari. Talán azért, mert minden völgyrejteki a barátom volt és az övé is, és nem bántam volna, ha bármelyikükkel jár (az mellesleg meg se fordult a fejemben, hogy a szakítás óta nem járt senkivel). Már-már hallottam, hogy megszólal a fejemben gunyoros stílussal.

- Csak nem vissza akarsz kapni?

Valahogy sürgõsen ki kellett õt vernem a fejembõl. És azt is tudtam, hogyan. Szinte amint hazaértünk, átkaroltam Kumikót.

- Sürgõsen szükségem van a testedre – morogtam a fülébe.

- Te aztán nem kertelsz – mosolygott a lány. – De tudod, mit? Legyen.

Nem telt bele öt perc, máris az ágyon kötöttünk ki. Nagyon élveztem, viszont valamiért egyszer csak Nem egy barna, hanem egy lila hajú meztelen lányt láttam magam elõtt kéjes arckifejezéssel. Nem szabad rá gondolnom. Legalább most nem, mikor Kumikóval szeretkezem. Megpróbáltam olyan szenvedélyes lenni, mint az elmúlt pár éjszakán, közben végig a lány arcán tartottam a szemem. Nagyon szégyelltem magam, hogy így kell emlékeztetnem magam, kivel is vagyok éppen.

- Kumiko – mondtam a menet után. Még el sem mondtam a legfontosabbat, ami a vizsgán történt.

Beszámoltam neki a kalandomról Gorugotával. Nem tetszett neki. El is sírt, gondolom, mert úgy féltett.

- Ne félts, nem árthat nekem – próbáltam nyugtatni, de csak még keservesebben sírt.

- Vigyáznod kell magadra, érted? – Mondta megragadva a vállamat.

Valamiért ez nagyon tetszett. Csúnya dolog, tudom, de jó volt látni, hogy ennyire fél, hogy elveszíthet.

- Jaaj, Kumiko! – Kuncogtam, és megcsókoltam.

Egy álszent tetves seggfej vagyok. Hogy vagyok képes más nõre gondolni, mikor annak, amelyik hajlandó mellettem maradni, csak körülöttem forognak a gondolatai. Ettõl most jobban is éreztem magam, és rosszabbul is.

~~~

Elkerültem a víz-jutsut, és hárítottam a felém intézett kunai-vágásokat. Az ellenfelem hátra szaltót dobott, és elhajított öt shurikent. Kettõveszélyes volt, a többi viszont kicsit odébb csapódott a földbe.

- Célozz, ne hajigálj! – Mondtam. – Az rossz taktika, hogy sokat eldobok, aztán egy csak talál.

Felugrottam, és most rinnegan karóimmal én támadtam neki. Õ pár védés után le is akart döfni, de kivédtem a támadását, és kihasználva a lyukat a védelmén a torkának szegeztem a karót.

- Ne legyél hebrencs! Ismerd ki az ellenfél mozgásának a ritmusát, és úgy számítsd ki a hézagot a védelmében.

Haruka leengedte a dobókéseit, és zihálva a fûre rogyott.

- Fáradt vagy? Pihenjünk?

- Majd a sírban pihenünk – mondta, miközben felpattant.

- Nyugi! Az se jó, ha túledzed magad. Már három órája folyamatosan csináljuk, elõtte meg egész délelõtt, ami sacc négy és fél óra szerintem mára elég ennyi.

- Oké – Bólintott a kék hajú.

- Csak had nézzem még azt a hullám-jutsut, amit most tanítottam neked!

Fölállt, és egy kövér víz-jutsut küldött. Nem volt rossz, pláne, hogy most tanítottam neki nemrég. Mielõtt Rinneganom volt, víz és föld elemû voltam. Sajnos minden jutsut elfelejtettem, amit akkor tanultam, de az elméletet még ismertem.

~~~

Mikor hazaértem egybõl a tus alá álltam. Miután megmosdottam, még hagytam, hogy a víz egy kicsit az arcomba zúduljon. A gyerekkori csapatomra gondoltam. Sorára, akit hiányzott, Hikarira, aki úgy szintén hiányzott, csak egy kicsit másképp, és magamra, aki tehetek arról, hogy mi hárman így eltávolodtunk egymástól.

- Jó hely a gondolkodásra – hallottam a hátam mögül.

- Egy hideg vízesés jobb, de ez se rossz – mondtam, majd felpattant a szemem, és megfordultam.

Kumiko állt a zuhanyfülkében teljesen meztelenül.

- Te… mikor…

- Ninja, emlékszel? Nem nehéz egy töprengõ ember mögé osonni, akinek minden érzékét eltompítja a víz. Nekem is szükségem lenne a zuhanyra, és nem volt kedvem megvárni, míg végzel – mondta kéjes fél mosollyal.

- Mostanában nagyon szexuális lett az életünk.

- Van ezzel valami baj?

Úgy tettem, mintha gondolkodtam volna.

- Nincs – mondtam végül, miközben ujjaimmal végigfutottam a lány törzsén. Még nem tettem magamévá senkit zuhany alatt (igen, én ilyen régimódi vagyok), de be kellett látnom, hogy nagyon izgató a folyó víz alatt szeretkezni. És komoly pozitívumként érzékeltem, hogy most minden csepp figyelmemet a barátnõmnek tudtam szentelni.

Mindketten kielégülve léptünk ki a zuhany alól.

- Egyébként mirõl gondolkodtál, mikor bejöttem? – Kérdezte.

- Nem tudod?

- Szeretnéd, hogy inkább magamnak nézzem meg.

- Inkább ne. – Isten õrizz, hogy pont most nézz bele a fejembe.

- Akkor?

Rövid gondolkodás után inkább úgy gondoltam, meghallgatom, õ hogy kezeli a saját hasonló szituációját.

- Te milyen kapcsolatban vagy a csapattársaiddal?

Mikor hazaértem, Tabusa már az ajtóban várt. Csókkal köszöntött.

- Nagyon szeretlek – suttogta. Ezzel komolyan meghatotd. Nem jellemzõ rá, hogy szavakba önti az érzelmeit, pedig nekem ez nagyon sokat jelent. Szorosan magamhoz öleltem.

- Én is téged – súgtam vissza. Már el is képzeltem, ahogy az egész napot összebújva töltjük, azonban váratlanul beállítottak a barátaink, hogy közöljék, este bulit tartanak Tabusa tiszteletére. Ezzel lõttek az összebújós estének… Nodaris ráadásul belezabált a kajába, amit Tabusának csináltam, és ha ez nem lenne elég, rejtetten le is fikázta. Udvariasságból megkínáltam mindenkit, bár legszívesebben kirepítettem volna õket a lakásomból Nodával az élen. Nekem köszönheti, hogy van még menyasszonya, úgyhogy minimum térdre kéne borulnia elõttem. De a kedvesemnek ízlett a fõztöm, és ez simogatta a lelkecskémet. Persze azért nem ártana finomítani a fõzõtudományomat.

***

A szokásos helyünkön már mindenki csak Tabusára várt. A csapattársát, Sorát nem láttam, ami eléggé aggasztott. Reméltem, hogy nem valami rosszban sántikál… ahogy jobban körülnéztem, Hikarit sem láttam.

- Itt is van a két szakácsunk! – vigyorgott Kasumi. Rámosolyogtam, de nem volt valami õszinte.

Tabusa beszámolóját én is kíváncsian hallgattam. Valahogy fel sem tûnt, hogy még nem mesélt nekem. De hát fontosabb dolgunk volt. A perverz fa története bennem is felidézett pár emléket, hiszen már akkor is ott volt, amikor én vizsgáztam. Annyira tetszett nekünk az a fa, hogy ott telepedtem le a csapattársaimmal, várva az áldozatokat. Tulajdonképpen végigröhögtük a fordulót, és a tekercset is gond nélkül megszereztük.

Betoppant Hikari. Kibával. Nem hittem a szememnek. Úgy tûnik Akamaru nem tétovázott. Furcsa volt õket együtt látni. Nem mondanám, hogy fájt, vagy, hogy idegesített. Inkább feszélyezett egy kicsit.

- Heló, mindenki! – köszönt Hikari. Látszott rajta, hogy teljesen kivirult. – Bemutatom az új pasimat, Kibát.

Hát elég konkrét a csaj. Tabusára sandítottam. Meg sem próbálta leplezni az ellenszenvét. Meg tudtam érteni. Kezdtem kínosan érezni magam, úgyhogy odaültem Inoékhoz.

- Te tudtál errõl? – kérdezték egyszerre.

- Hát Akamaru mesélte, hogy kinézte a csajt Kibának… de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan fog menni.

- Ugyan már, Kiba bárkit hamar az ujja köré csavar… rémlik? – vigyorgott rám Ino.

- És téged nem zavar, hogy együtt vannak? – kérdezte Sakura.

- Nem zavar. Bár egy kicsit ciki, hogy az exeink egymással kavarnak, nem?

- Csak mert Tabusát szemmel láthatólag zavarja. – bökött a pasim felé, aki a kocsma szélébe hívta Hikarit egy meghitt beszélgetésre. Majdnem ököllel vertem az asztalra. De mit idegeskedek? Csak aggódik a barátjáért. A szeretkezésünkre gondolva próbáltam lenyugtatni magamat. Amikor helyreállt a vérnyomásom, odaléptem Kibához.

- Gratulálok nektek, Kiba! – mosolyogtam rá.

- Köszönöm, Kumiko. Részben neked köszönhetem. – mosolygott szintén. – Örülök, hogy beszéltünk. Segített, hogy túllépjek rajtad.

Fhuuh. Ez így azért elég nyers volt. Szíven is ütött, hogy ilyen gyorsan túl lehet rajtam lépni. Faszán meg lettem alázva. Úgy döntöttem, elég a jópofizásból, úgyhogy visszaültem a helyemre. Tabusa is hamarosan megérkezett.

- Mirõl beszélgettetek? – kérdeztem mosolyt erõltetve magamra. A megaláztatásom miatt elkenõdtem, úgyhogy ez csak egy közömbös arckifejezéshez volt elég.

- Miért kell legalább egy nõnek mindig haragudnia rám? – kérdezte. Úgy tippeltem, hogy ez a nõ jelenleg Hikari.

- Jogos kérdés. Elgondolkodhatnál rajta. – mosolyom immár szemmel látható volt. Hiába, legszebb öröm a káröröm. Fogtam magam, és Hikari mellé ültem.

- Mesélj már, hogy sikerült megfognod? – vigyorogtam rá.

- Inkább õ fogott meg engem. – mosolygott. – Pár napja az utcán találkoztam Akamaruval. Nagyon aranyos volt, bújt hozzám és nyalogatott. Kiba akkor futott oda, hogy leállítsa. Beszélgettünk… és ez lett a vége.

Nagyszerû. Újabb pompás trükk Kiba mókatárából. Komolyan van, aki még bedõl ennek? Elhessegettem a gondolatot, hogy annak idején engem is pontosan ugyanilyen átlátszó módon hódított meg. Akamaruval. Kissé féltékeny is lettem. Akamaru az enyém.

- Milyen aranyos. – mosolyogtam.

- De azért elég furcsa ez így nem? – nézett rám.

- Az, hogy úgy ismerjük egymás pasiját, mint a tenyerünket? Szerintem egyáltalán nem. – mondtam komolyan, aztán elröhögtem magam Hikarival együtt. – Ha valamiben segíthetek, csak szólj. – kacsintottam rá.

- Ez rád is érvényes. – vigyorgott. Nagyon aranyos lány, de ez a téma valahogy akkor is felkúrja az agyam. Pedig most már tényleg nem kell aggódnom Hikari miatt. Kiszúrtam, hogy Tabusa kétkedve minket bámul. Bájosan kacarászva odaintegettünk.

- Szent a béke, lányok? – szólt oda Takeshi.

Összenéztünk Hikarival és egyszerre bólintottunk. Eszembe jutott, hogy Takeshi azt mondta, mi ketten hasonlítunk. Van benne valami…

- Akkor már nem reménykedhetünk iszapbirkózásban? Kurva drága volt a medence, úgyhogy… - szólt Tamaki.

- És honnan volt rá pénzed? – kérdezte Hikari.

- A fogadásokból, amit rátok kötöttek. – válaszolt. Mi ketten nevettünk, de senki más.

- Most komolyan? – kérdeztem.

- Nem viccelnék ilyesmivel. – mondta, mire azonnal aktiváltam a jutsumat. Tamaki azonban nem tudta fejbõl, hogy melyikõnkre hányan fogadtak. Szívás. – Nektek kell megtéríteni a kárt.

- Mi van? – förmedtünk rá mindketten.

- Kis sztriptíz, valami… - javasolta.

- Hé! – pattant fel egybõl Tabusa és Kiba. Egymásra néztek villámot szóró tekintetükkel.

- Vagy lehet, hogy inkább rájuk kéne fogadni. Játsszátok le, fiúk. – folytatta Tamaki. Síri csend borult a társaságra.

- Inkább sztriptízeljenek… - törte meg a csendet Ino, mire mindenki felnevetett. Hát azt én se bánnám… Mindét fiú zavarba jött, és inkább visszaült a helyére. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Tamaki tekintete elidõzött Inon az iménti megjegyzése után, amit a barátnõm viszonzott is. Csak úgy szaporodnak a szerelmespárok… Hikari és én is a pasink mellé ültünk.

- Megfontolhatnád ezt a sztriptíz dolgot… - súgtam Tabusa fülébe, aki csak morcosan meredt maga elé. Sóhajtottam. – Látom elment a kedved a bulitól…

- El. – mondta.

- Akkor miért nem megyünk haza? – súgtam a fülébe teljesen hozzásimulva, miközben az asztal alatt szó szerint rátapintottam a lényegre. Tabusa szemei elkerekedtek, még nyikkant is egy halkat. – Annyira szexi vagy, amikor mérgelõdsz. – kuncogtam. Tabusa felpattant mellõlem.

- Kösz mindenkinek, hogy eljöttetek! Bocsi, de mi most megyünk haza, tudjátok elég kimerítõ volt ez a vizsga…

- De hát még éjfél sincs, ember! – méltatlankodott Takeshi.

- Akkor sziasztok! – húzott engem is magával válasz nélkül. Csak annyi idõm volt, hogy egy sziasztok-ot kinyögjek.

***

Bár a sztriptízemet nem kaptam meg, Tabusa így is kielégítette minden vágyamat. A kapcsolatunk elején a benne rejlõ oroszlán még szendergett, de most kitört és tombol. Ezzel Tabusa természetellenesen tökéletessé vált. Rengeteget változott értem, de vajon én változtam-e érte? Egyre inkább azt éreztem, hogy nem érdemlem meg õt. Muszáj nekem is tökéletessé válnom!

- Kumiko. – szakította meg a gondolatmenetemet. – Még el sem mondtam a legfontosabbat, ami a vizsgán történt…

Elmesélte, miképp találkozott újra Gorugotával és Pain lányával. Félelem lett úrrá rajtam. Tabusa veszélybe került és én nem voltam ott, hogy megvédjem! Vissza fog térni, addig nem nyugszik, amíg el nem veszi tõlem. Elszorult a torkom… azonnal megjelent elõttem Tabusa képe, ahogyan a földön fekszik, mozdulatlanul… holtan. Elpityeredtem. Tabusa magához szorított.

- Ne félts. Nem árthat nekem. – próbált megnyugtatni, de azok után, amit mesélt, nem tudtam hinni neki. Ki az Isten lehet ez, ha Tabusával is ilyen könnyedén játszadozik?! Tehetetlennek éreztem magam, és ettõl csak még jobban sírtam.

- Vigyáznod kell magadra, érted?! – ragadtam meg a vállát.

- Jaajj, Kumiko… - mosolyodott el, aztán megcsókolt. De miért volt olyan érzésem, mintha ez lett volna az utolsó csók?

Az ágyban fekve karoltam át Kumikót. Fontos tényezõ, hogy egyikünkön sem volt ruha. Életem legvadabb szeretkezésén estem túl vele, és még soha nem élveztem ennyire, hogy valaki vörös csíkosra kaparja a hátamat. Még mindig lihegtünk, annyira megdolgoztattuk egymást. Én egyik kezemmel a mellét fogtam, a másikat a csípõjén pihentettem.

- Azért ezzel nem oldottál meg mindnet – búgtam a fülébe.

- Szóval nem szeretnéd többet alkalmazni ezt a módszert? – Kérdezte egy fél mosollyal az arcán, miután felkönyökölt.

- Ilyet én nem mondtam. De csúnyán kihasználod, hogy férfibõl vagyok. – Na, nem mintha bánnám, de errõl neki nem kell tudnia.

Öltözködni kezdett, de nagyon lassan. Én hason feküdve néztem. Feszes feneke, homokóra-csípõje, és apró, de annál izgatóbb mellei látványától én nemsokára böködni kezdtem a matracot. El is határoztam, hogy lesz ma még egy… kettõ… vagy inkább három menet. Ha nem rejti el a fent említett porcikáit hamar, akkor lehet, hogy akkor és ott magamévá teszem.

- Ha nem csinálod gyorsabban, újratámadok – mondtam is, hangot adva növékvõ vágyaimnak. Õ csak rám nevetett. – Miért nem maradsz egy kicsit?

- Beszélnem kell Kibával.

Úgy ültem fel, mint aki rugóra járt.

- Nem mondod komolyan! – Mondtam.

- Szeretném, ha jönnél, de csak távolról figyelj. Félreérthetetlenül le kell zárnom ezt az egész ügyet vele. Bár inkább a verebedet küldd te túl agresszív vagy.

- Pár perce ez még nem zavart – mondtam, mire kaptam egy nagy párnást.

Elgondolkodtam, hogy vajon tényleg túl agresszív vagyok-e, de miután visszaidéztem, milyen dekorációkkal terveztem Kiba fejét kitûzni az ajtónk felé, be kellett látnom, hogy lehet…

Törökülésbe ültem az ágyunkra, és megidéztem egy verebet, ami kiröppent az ablakon, és követte Kumikót. Nem kellett aggódnom. Csöndes beszélgetés keretében Kumiko Lebeszélte Kibát a ragaszkodáshoz. Halványan elmosolyodtam, és nagy nehezen megállva, hogy a srác fejére szarassak vele, eltüntettem a verebet. Hátradõltem az ágyon, és vártam, hogy Kumiko visszatérjen, hátha folytatni tudjuk a programot. Mikor a lány megérkezett, már az ajtóban vártam õt, és megcsókoltam.

- Nagyon szeretlek – suttogtam.

- Én is téged – mondta.

Ekkor azonban csöngettek. Ajtót nyitottam, és ott találtam Nodaris-t, Aoi-t, Kasumit, Sakurá és Inót.

- Sziasztok! – Köszöntöttem õket. – Minek köszönhetem a látogatásotok?

- Jöttünk gratulálni a második körhöz – válaszolta Aoi.

Nodaris eközben a levegõbe szimatolt.

- Ebéd közben zavarunk? Valaminek nagyon jó illata van.

- Amennyire tudom, nem. – A levegõbe szagoltam, és én is ekkor éreztem, hogy valami nagyon finomat érzek. – Kerüljetek beljebb.

Kumiko ekkor szedett ki két tányérba egy ramennek tûnõ levest. Leültem az egyik székbe. Mivel már öt napja keserû madarak és kígyók húsán éltem (na, jó, négy nap, mert az elsõre vittem kaját), szinte bármit meg tudtam volna enni. Neki is láttam habzsolni a levest.

- Hozzak még tányérokat? – Kérdezte Kumiko a lábasra sandítva, ugyanis abban két fõnek elég leves volt.

- Dehogy is, mi már ebédeltünk – mondta gyorsan Kasumi, mire a többiek mind helyeseltek.

- Milyen a kaja, Tab? – Kérdezte Noda, mire én csak tele szájjal bólogattam. – Akkor csak éppen egy falatot kóstolnék meg.

Odaadtam a kanalam, õ meg felvett egy tojásos-húsos tésztás mindent-bele adagot, és bekapta. Amint a szájába tette, megrándult, és maga elé meredt. Kanállal a szájában Kumikóra pillantott, majd rágás nélkül lenyelte a falatot (kis híján bele is fulladt a sok aprólékba).

- Khm… hát, igen… a gasztronómiai érzéketek… egymáshoz illõ.

Nekem ízlett a leves, úgyhogy ezt bóknak vettem. Fel is ajánlottam:

- Fõzzek valamit nektek?

- NE!!!! – Nodaris, Kasumi, és Aoi egyszerre kezdtek tiltakozni, mégpedig kétségbeesette

- Miért? Én jól tudok fõzni.

- Emlékszel arra az… izére, amit ragunak szántál, de pörköltnek nevezted, mikor kész lett? – Kérdezte Nodaris. – Amibõl megjegyzem halfejek és karfiolok lógtak ki. Bekönnyeztem, annyira szar volt.

- Annyira azért csak nem lehetett rossz – motyogtam.

- Ezt te fõzted, Kumiko? – Nézett bele Ino a lábasba. – Ügyes vagy.

- Kértek belõle? – Kérdezte a lány a barátnõit.

- Köszi, de már mi is ebédeltünk - válaszolta Sakura.

Én addigra már másodjára szedtem.

- Amúgy, hol vannak a többiek? – Érdeklõdtem.

- Nem akartuk egyszerre húszan megszállni a lakásotokat – világosított fel Aoi.

- Hikari meg jött volna, de más dolga akadt – somolygott Kasumi. – Úgy tûnik, bepasizott.

- Ez nagyszerû! – Mosolyodtam el (õszintén). – Kivel van?

- Majd este mindkettõjükkel találkozhatsz – válaszolta Nodaris.

- Mi lesz este? – Érdeklõdtem.

- Milyen kérdés ez? Hát megünnepeljük a sikeres vizsgafordulót. – A Kumiko-Ino-Sakura hármashoz fordult. – Persze titeket is szívesen látunk.

- Köszi - mondta Sakura.

~~~

Tehát aznap este ugyanott voltunk ugyanakkor. Sakura és Ino elõször hozzánk jöttek, onnan indultunk el négyesben a kocsmába, ahol ugyanazok az emberek vártak rám (még a homokrejteki lány, ha jól emlékszem Temari is ott volt Takeshi oldalán), kivéve meglepõ módon Hikarit, és kevésbé meglepõ módon… Sorát.

Nagyon jól tudtam, hogy mit tett, vagy inkább mit akart tenni, de mégis hiányzott a gonoszkodó humora, tekintve, hogy gyerekkorunk óta barátok voltunk.

- Itt is van a két szakácsunk – vigyorgott Kasumi. – Meg itt vannak a kuktáik is.

Kasumi magányosnak tûnt Hikari nélkül, úgyhogy Kumikóval együtt mellé ültem.

- Na, mondjad már mi volt a második próbán – mondta Tamaki.

- Mi? – ocsúdtam fel Sora körül járó gondolataimból.

- Hogyhogy mi? – Értetlenkedett Takeshi. – Szerinted miért gyûltünk össze? Mi volt a cshuunin vizsga második próbáján?

- Elõször is volt ez a Halál erdejének nevezett hely. Ott kellett öt napot dekkolnunk. Két tekercset kellett összegyûjteni…

És mondtam tovább. Kicsit úgy éreztem magam, mint mikor elmentem egyszer-egyszer a falunkba egy utam után, vagy mint mikor Avarrejtekben elõször meséltem. Õk jót néha nevettek, néha feszülten figyeltek. Mivel én nem töltöttem olyan sok idõt az erdõben, nem volt hosszú mese. Pár perc alatt le is zavartam, mindenesetre az elsõ korsót elfogyasztottam alatta.

- Egy baszófa – dõlt Takeshi a nevetéstõl. – Egyszer el kéne mennünk oda.

- Miért, ennyire hiányzik, hogy seggbe szexualizáljon egy fa? – Vihogott Nodaris.

- Nem kipróbálni, csak megnézni, de ha esetleg egy lánynak van gusztusa hozzá…

Mindenki röhögött. Meglepõen perverz baráti társaságom egy darabig az erõszakoló fáról beszélgetett, aztán mindenki ujjongani kezdett, mint általában, mikor új tag érkezik. Én azonnal megörültem vagy Saorának, vagy Hikarinak, de mosolyom aztán alábbhagyott. Hikari volt az, és örültem is neki, de Kiba oldalán érkezett, akit végleges szakítás Kumikóval ide vagy oda, még mindig egyáltalán nem kedveltem.

Kicsit fájt az egyik régi barátommal látni. Vagy talán inkább… az exemmel látni.

- Heló, mindenki! – Mondta Hikari. – Bemutatom az új pasimat, Kibát. Avarrejteki és ma lényegében a kutyájának köszönhetjük az ismeretségünket

- Örvendek – biccentett a srác, akit mindenki vidáman fogadott, én azonban még csak nem is mosolyogtam rá (de kegyetlen vagyok).

Oda akartam fordulni Kumikóhoz, de helyette Nodarist találtam. Másik oldalamon pedig Kasumi helyett Takeshit. Eltöprengtem, miért cserélhettek helyet, de aztán eszembe jutott, hogy õk csak egyszer találkoztak Kibával (hivatalosan én is), és akkor majdnem megöltem.

Egy darabig Hikari ismertette meg Kibát a többiekkel, én meg elõkaptam egy cetlit a zsebembõl, és rákörmöltem valamit. Jól láthatóan odagurítottam Hikarinak a galacsint, aki elolvasta az üzenetet, ami annyiból állt, hogy „beszélhetünk?” és fölállt. Én is. Éreztem magamon Nodaris és Takeshi gyanakvó pillantását. Hikarival mi ki se mentünk, csak átmentünk a másik oldalába a kocsmának, hogy mindenki láthassa, hogy nincs vaj a fejünkön. Neki legalábbis nincs.

- Mi a baj? – Nézett rám várakozón a lány.

Én csak a tarkómat vakargattam, nem igazán tudtam, pontosan mit is akarok mondani.

- Hát… hogy mondjam? Milyen régóta ismered ezt a Kiba gyereket?

- Nem régóta. Miért?

- Mert… én tudok róla egyet, s mást. Nem a legmegbízhatóbb alak.

- Hova akarsz ezzel kilyukadni – kérdezte egy kicsit ingerülten.

- Hát csak annyi, hogy nem szeretném, ha meggondolatlanul választanál párt.

- Nocsak-nocsak! Csak nem féltesz? – Nem viccelõdve mondta, inkább megrovóan. – A magánügyeim egy ideje már nem tartoznak rád.

- Csak nem szeretném, ha csalódnál. Bánj óvatosan vele!

- Ide figyelj, Kishuri Tabusa! – Teljes név, ez nem jó jel. – A szakításunk óta, ami pedig rohadt sok idõ nem volt fiúm, ez pedig elég kellemtelen, ugyanis én egész végig Völgyrejtekben voltam, míg te a vándorolgatásaid során ki tudja hány csajt vittél ágyba. Most sikerült találnom egy fiút, aki nekem tetszik, erre te jössz, és lehurrogsz, hogy nem kéne vele járnom. Neked is van barátnõd, inkább rá figyelj! – Már indult volna vissza, de még hozzá tette. – Hacsak nem vagy féltékeny.

- N-nem – vágtam rá egy kicsit megkésve.

Én is visszakullogtam az asztalhoz, és lerogytam Kumiko mellé. Nem éreztem magam valami jól. Kumiko pókerarccal figyelt. Nem tudtam megmondani, most mit gondolhat.

- Mirõl beszélgettetek? – Kérdezte a pókerarchoz passzoló közömbös hangon.

Én válasz helyett csak visszakérdeztem:

- Miért kell legalább egy nõnek mindig haragudnia rám?

Furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az, amire ennyire nem akarok emlékezni, de tudtam, hogy oka volt annak, hogy ezt a technikát alkalmaztam. A chuunin-vizsga a végéhez közeledett, így elhatároztam, hogy fõzök valami finomat Tabusa fogadására. Biztos voltam benne, hogy sikeresen teljesítette a fordulót. Az sem zavart különösebben, hogy nem tudok fõzni. Háromórányi szenvedés után azért csak sikerült összehoznom valami ehetõt. Az órámra pillantottam. Késésben voltam. Gyorsan elindultam, és szerencsémre Tabusa pont szembejött velem az utcán.

- Hogy sikerült? – kérdeztem mosolyogva, Tabusának azonban rettentõ rossz kedve volt. Egy pillanatra azt hittem, megbukott, de Kibáról kezdett kérdezõsködni. Hogy jön õ most ide?! Meglehetõsen agresszívan viselkedett, aztán rágalmazni kezdett, én meg nem értettem semmit. Betolakodott az agyamba a gondolat, hogy ennek talán ahhoz az emlékhez van köze, amit elhalványítottam. Kezdtem megrémülni, mikor Tabusa a szüleim háza felé vette az irányt.

- Jó napot, Omoi úr. – köszönt az apámnak.

- Szervusztok, fiatalok… – mondta gyanakvón. – Mi folyik itt?

- Tudni szeretném miért törölte ki Kumiko fejébõl azt a csókot.

- Milyen csókot?

- Amikor a Kiba nevûvel csókolózott két napja.

Mi van? Én nem… Úristen… mégis?!

- Na ide figyelj kölyök. Nem a játszópajtásod vagyok, úgyhogy ezt a stílust sürgõsen felejtsd el. – mondta nyugodtan az apám.

- Bocsánat. – motyogta Tabusa a szemét lesütve.

- „Kumiko, mirõl van szó?” – kérdezte telepatikusan.

- „Fogalmam sincs, apa! Segíts!!!” – válaszoltam, mire õ elém lépett, és a homlokomra tette a kezét.

- „Valaki belepiszkált az elmédbe, lányom. Ha te voltál az, akkor a feloldó technikával visszahozhatod az emlékeidet. Ha nem, akkor bajban vagy.”

Ott az utca közepén leültem a földre, és hozzáláttam a technikához. Pár perc alatt végeztem is.

- Nos? – nézett rám kérdõen az apám.

- Én voltam. – feleltem elcsukló hangon.

- Mi voltál? Mit csináltál? – kérdezte Tabusa.

- Menjünk haza, kérlek. – mondtam halkan.

- Nem ártana, ha majd engem is felvilágosítanál, hogy mi történt… – szólt még utánam az apám.

***

- Szóval? Még mindig tagadod? – förmedt rám a lakásunkban Tabusa.

- Nem. – mondtam. Tabusa rettentõ mérges volt. Könnybe lábadt a szemem, de visszafojtottam a sírást.

- Apáddal mirõl beszéltetek? – mordult rám.

- Én… az egyik technikámmal elzártam ezeket az emlékeket… és apámmal feloldottuk.

- Micsoda? Miért zártad el?!

- Nem emlékszem… - füllentettem. – Azt hiszem, Kiba miatt. Nem akartam, hogy emiatt bármelyikõtöknek baja essen.

- Chh… - horkantott fel gúnyosan. – Hát emiatt maximum neki eshet baja…

- Tabusa, azért azt ne felejtsd el, hogy õk ketten vannak. Ne becsüld le õket.– utaltam Akamarura.

- Ugye most csak rosszul hallom, hogy õt véded? – emelte fel kissé a hangját.

- Nem védem, de elegem van már abból, hogy lenézed! És minden más férfit, akivel kapcsolatban állok… - emeltem fel én is a hangomat. Már nem kellett sírnom. A haragom viszont kezdett fellángolni. – Jut eszembe, honnan is tudsz te a történtekrõl?! – indítottam ellentámadást.

- A verebemtõl, ki mástól? És mint kiderült, volt is rá okom, hogy utánatok küldjem! – közölte felháborodva, mire elöntött a düh. Közelebb léptem.

- Áh, mit is mondtál, mielõtt elindultam? Hogy te megbízol bennem? Leszarom, ha utánam küldöd a hülye verebedet, de akkor legalább ne hazudozz!!! – kiabáltam az arcába hadonászva, mire õ levegõ után kapott.

- Te vádolsz hazugsággal? Képes lettél volna örökre elhallgatni, hogy… - elharapta a mondat végét. Nem használtam a gondolatolvasó-jutsut, de éreztem, hogy azt akarta mondani: … megcsaltál.

- Hát te se nagyon dicsekedtél vele sosem, hogy így ölelgetted Hikarit, meg úgy… és ráadtad a köpenyedet, mikor a vízesésnél meztelenül… - én sem bírtam befejezni a mondatot. - De ha egyszer mindent láttál? Láthattad, hogy én nem tettem semmi rosszat! Azonnal ellöktem magamtól! Õ használta ki a helyzetet! És jobb, ha tudod, hogy nekem akkor is csak te jártál az eszemben! – kiabáltam fél centire az arcától. Szinte lángolt a tekintete a haragtól. A szemébe néztem és önkéntelenül is eszembe jutott valami: a mérges szex. Az arcvonásaim azonnal ellágyultak. Neki is ez juthatott eszébe, mivel a következõ másodpercben egymásnak estünk. Szinte letéptük egymásról a ruhát. Õ felkapott, a hálószobába vitt és az ágyra dobott. Én két kézzel nyúltam érte, mély karmolásokat hagyva a hátán. Ha az elõzõ együttlétünket felülmúlhatatlannak hittem, akkor tévedtem. Most egyikõnk sem gondolkodott, csak engedtünk az ösztöneinknek…

***

- Azért ezzel nem oldottál meg mindent. – búgta Tabusa lágy hangon. Felkönyököltem.

- Szóval nem szeretnéd többet alkalmazni ezt a módszert? – húztam félmosolyra a számat.

- Ilyet én nem mondtam. De csúnyán kihasználtad, hogy férfibõl vagyok. – vigyorgott, én pedig elégedetten sóhajtottam, és a mellkasára hajtottam a fejemet. Pár perc múlva felkeltem, és felöltöztem, de lassan, hogy Tabusa kigyönyörködhesse magát.

- Ha nem csinálod gyorsabban, újratámadok. – figyelmeztetett, mire pajzán kacajt hallattam. – Miért nem maradsz itt egy kicsit?

- Beszélnem kell Kibával. –  mondtam, mire Tabusa felült.

- Nem mondod komolyan!

- Szeretném, ha jönnél, de csak távolról figyelj. Félreérthetetlenül le kell zárnom vele ezt az ügyet. – Elgondolkodtam. – Bár inkább a verebet küldd. Te túl agresszív vagy.

- Pár perce ez még nem zavart… - jegyezte meg, mire szájbavertem egy párnával.

***

Kibát a házuk elõtt találtam. Akamaru is vele volt, aki ismét lelkesen köszöntött.

- Azért jöttél, hogy még jobban gyûlöljem magam? – nézett rám Kiba.

- Ne nevettesd ki magad. Beszélni jöttem. – leültem mellé. – Ami a küldetésen történt, szörnyû nagy hiba volt.

- Én nem hibának szántam…

- Kiba… - sóhajtottam. – Te boldogtalanná akarsz tenni engem? – kérdeztem, mire õ lesütötte a szemét. – Mert ha miattad tönkremegy a kapcsolatom, talán már sosem leszek boldog.

- Velem boldog lennél… – nézett rám.

- Boldog voltam veled egykor… de már nem vagyok szerelmes beléd. És te sem vagy belém. – tiltakozni akart, de folytattam. – Ha az lennél, akkor nem ûznél minden nap másik lányt. Nyilvánvaló, hogy nem tudsz elfelejtetni, hiszen én voltam az elsõ komoly barátnõd. Eddig az egyetlen. Épp ezért én sem tudlak elfelejteni téged, ha akarnám se. De köztünk ez nem mûködött igazán. Ha mûködött volna, nem kerested volna másnál a boldogságot. – vágtam a fejéhez keményen. Õ nem szólt. – Azt nem szeretném, ha emiatt kerülnénk egymást, de tartsuk tiszteletben egymás intim szféráját, kérlek. Ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm, hogy meghallgattál.

Felálltam, elköszöntem tõlük, majd hazaindultam Tabusához. Eszembe jutott, hogy még meg sem ettük, amit fõztem.

Megérkeztem a Halál erdejének központi épülete elé. A kezemben egy megkopasztott, kibelezett madár volt. Haruka, és a három esõrejteki az épület mellett rakott tûznél ültek az öt napból három eltelt. Aludni bementünk az épületbe (nem, mintha nem szeretnék gyökereken aludni, de azért a párnázott padok egy fokkal kényelmesebbnek tûntek), csak sütni-fõzni szoktunk kimenni a szabadba. A madarat odadobtam harukának, aki ellenõrizte, aztán azonnal felnyársalta.

- Ezt vagy egy boltban vetted, vagy szorgos voltál.

- Eleget éltem a vadonban, hogy konyhakészre meg tudjak csinálni egy madarat.

- Szerencsés barátnõd van – mosolygott, majd egy levélre mutatott. – én meg bogyókat gyûjtöttem. Amennyire tudom, nem mérgezõek.

- Csak egy szavába kerül, Pain-sama, és ezeket mi is összeszedtük volna.

- Egy: nem vagyok már faluvezetõ, úgyhogy nem kell kiszolgálnotok. Kettõ: nem vagyok már faluvezetõ, úgyhogy szólíts Tabusának.

Nemsokára megsült a madár (szar íze volt, de három nap után megszoktuk, hogy itt minden vagy mérgezõ, vagy rossz ízû, tehát meg is ijedtünk volna, ha finom lett volna). Aztán elmentünk lefeküdni. Nekem nem jött álom a szememre. Elõbb mindenképpen meg kellett néznem a felderítõmet. Lehunytam a szemem, így a veréb szemével láttam, amit Kumiko után küldtem a vizsga elõtt. Õ éppen az igazak álmát aludta egy útszéli fogadóban. A veréb berepült az ablakán, és nézte. Hirtelen ötlettõl vezérelve az ágyára röppent, és apró fejét a lány arcához dörgölte. Éreztem, ahogy a fejének tollai arcának selymes bõréhez simulnak, amitõl meg is rezzent bennem valami hiányféle. Már csak két nap. Utána ismét együtt lehetünk. Megint eszembe jutott a jelenet, ami a vizsgaforduló elõtt játszódott le.

~~~

- Hová készülsz? – Kérdeztem.

- Küldetésem lesz.

- Kivel?

- Azzal, akit a hokage éppen mellém választ.

- Vagyis semmi közöm hozzá?

- Nem azt mondom, hanem azt, hogy nincs beleszólásom a dologba. Ergo nem tehetek róla, ha olyannal megyek, aki neked nem tetszik.

- Vagyis az exed is ott lesz?

- I-igen. De nem kell miatta aggódnod. Nem igazán lesz idõnk a szerelmi életünkkel foglalkozni.

- Jól van – sóhajtottam. – Megbízom benned.

Ehhez képest utána küldtem az egyik verebemet.

~~~

A veréb megint kirepült az ablakon, és csak távolról figyelte a lányt, aki most átfordult a másik oldalára. Mit nem adnék, hogy annak a párnának a helyében legyek.

Másanp reggel megint ugyanaz volt, mint az elõtte való egy-két napon. Érkeztek a fordulót teljesítõ csapatok, mi meg lézengtünk, olvasgattunk, néha elmentünk kajáért, miközben én két óránként ránéztem Kumikóra. A nap közepén végre történt valami. A menetelés helyett egy kis akciót is láttam. Banditák egy csapatával harcoltak. Mindig úgy állítottam a madarat, hogy a lehetõ legjobb csatát lássa. Meglehetõsen könnyen elbántak velük, ám az utolsó pillanatban az egyikük egy robbanó cédulát dobott rájuk, amitõl Kiba csak és kizárólag úgy tudta megvédeni Kumikót, hogy ráugrott. A féltékenységemet messze elnyomta a hála, hogy megmentette a barátnõmet. Talán tévesen ítéltem meg. Lehet, hogy igazából jó srác, és csak én voltam a…

Megcsókolta. Tisztán láttam, hogy megcsókolta. Nem érdekelt, hogy Kumiko ellökte, vagy sem, a csók az akkor is csók volt. Fortyogott az agyvizem a dühtõl. A rinneganom bekapcsolt, és még a gravitációs jutsum is. Repedezni is kezdtek körülöttem a központi épület csempéi.

Vannak, akik nem tudnak idõzíteni. Az újonctörõknek nevezett csapat most toppant be, meglehetõsen hiányos ruházatban. A vezérük, a barna hajú meglát, amint törökülésben nekik háttal ülök a megrepedt csempén.

- TE! TE SZARHÁZI, TUDOD, MENNYIT KELLETT SZENVEDNÜNK AMIATT QRV@  FA MIATT?

Mikor felém ugrott, és elõrántott a katanáját, én felpattantam, é jutsummal kirántottam a kezébõl a fegyvert, majd megragadtam a torkát, és izomból a földhöz vágtam.

- Az nem volt semmi. SEMMI ahhoz képest, amit most fogsz kapni.

Már emeltem is volna a saját kardját, hogy lefejezzem, de végül hátrakaptam, és az onnan érkezõ támadást hárítottam. Azt hittem, az egyik csapattársa ront neki, de legnagyobb meglepetésemre az Anko nevû nõ jött nekem.

- A sikeres teljesítõk többi részét megölni szigorúan tilos – vágta nekem.

- És maga pont erre járt, hátha valaki megtámad valakit?

- Nem egészen…

- Hanem inkább arra vigyázott, hogy én ne bántsak senkit.

- Pontosan. Tehát húzd meg magad, ha nem akarod, hogy kirakjalak, mint a macskát szarni.

A barna hajú gyilkos pillantást vetett rám.

- Remélem, összekerülünk a következõ körben.

- Hát, azt én is nagyon remélem – válaszoltam.

Két nap. Két hosszú napon keresztül égett bennem a düh. Nem ettem, nem aludtam. Mikor Haruka, vagy az esõrejtekiek megkérdezték, mi bajom, csak agresszívan lehurrogtam õket. Amellett, hogy folyamatosan Kumikón tartottam a szemem, tervezgettem, hogy milyen módszerekkel fogom halálra kínozni Kibát.

Mikor az öt nap lejárt, én lptem ki elõször, és végig trappoltam a falun. Nem tudtam, hogy Kiba merre lakhat, de nem is érdekelt. Ha kell, legyalulom az egész nyomorult falut, ha azzal kifüstölhetem. Mielõtt azonban ezt megtehettem volna, Kumiko jött szemben velem.

- Hogy sikerült? – Kérdezte mosolyogva.

Csak gyilkos pillantást kapott válaszul.

- Hol van Kiba?

- Gondolom otthon – mondta megszeppenve.

- És az hol van? – Kérdeztem kicsit türelmetlenül (na, jó, nem kicsit).

- Miért kérdezed? – Szemmel láthatóan megrémült a viselkedésemtõl.

- Ezúttal tényleg megpürésítem az agyát – válaszoltam.

- Mi? – Na, most tényleg megijedt. – Miért?

- Ne játszd itt nekem a hülyét! – Förmedtem rá. – Pontosan láttam, mi történt az elmúlt pár napban.

- Nem tudom, mire gondolsz.

- Te teljesen hülyének nézel? – Lassan már kiabáltam.

- Nem, csak… ez bonyolult…

- Mi bonyolult? Mi lehet olyan bonyolult abban, hogy megcsókolt?

- Megcsókolt?

- Igen, meg… nem emlékszel. – Az emlékezetkiesésrõl azonnal egy személy jutott az eszembe.

Se szó, se beszéd elindultam a házak között, Kumiko utánam. Nem tudta, merre megyek, de nem sejtett sok jót.

- Hova mész?

- Dolgom van.

Szétnézett, és kezdte felismerni a környéket, ami egy kicsit sem tetszett neki.

- HOVA MÉSZ?!?!

Nem válaszoltam, csak megálltam. Elértem a házat, amit kerestem. Kumiko szüleinek a házát. A lány elém állt, hogy megakadályozzon.

- Ne! – Mondta. – Ez nem az, amire gondolsz!

Már éppen válaszoltam volna neki, de meggondoltam magam, ugyanis pont az a személy jött velem szembe, akit kerestem.

- Jó napot, Omoi úr.

- Szervusztok, fiatalok? – Mondta gyanakvón. – Mi folyik itt?

- Tudni szeretném miért törölte ki Kumiko fejébõl azt a csókot.

- Milyen csókot?

- Amikor a Kiba nevûvel csókolózott két napja.

Omoi úr a lányára nézett, aki kétségbeesetten járatta a szemét köztem és az apja között. Kezdtem azt érezni, hogy most súlyosan elszartam valamit.

A következõ napokban szinte használhatatlan voltam. Egész nap csak ábrándoztam.

- Most akkor segítesz vagy nem?! – kérdezte Ino kissé ingerültebben a kelleténél, kirántva engem a rózsaszín ködbõl.

- Oh, persze persze! – nyújtottam át neki egy kupac könyvet. Megkért, hogy segítsek neki a lomtalanításban, de tulajdonképpen csak ültem a szoba közepén, bárgyú mosollyal az arcomon.

- Te. Én még sose láttam ilyennek… - súgta Sakura Inonak.

- Én se. Eléggé undorító. És ha a többiek is meglátják így, oda a kemény csaj-imidzse. – válaszolt, miközben én csak úgy a semmibõl kuncogni kezdtem.

- Tennünk kell valamit. – határozták el, ám erre nem volt szükség. A Hokage ugyanis magához hívatott.

Az irodájába lépve az elsõ, akit megláttam, Kiba volt. Úgy mosolygott rám, mintha mi sem történt volna. Mellette Neji állt, udvariasan biccentett, de hûvös volt, mint mindig. A Hokage küldetésre indított minket. Pompás. Ha ezt Tabusa megtudja… ráadásul pont most, a chuunin-vizsga elõtt! Remélem, hogy küld majd utánam ilyen kis verebet, vagy akármit, ami szemmel tart minket, hogy tudja, nem kell csalódnia bennem, és ne kelljen mentegetõznöm.

Akamaru az épület elõtt várta a gazdáját. Mikor meglátott, lelkesen vakkantott és megnyalt óvatosan, ügyelve, hogy fel ne lökjön. Mi ketten nagyon szeretjük egymást, csak éppen a Kibával való szakításom óta nagyon ritkán találkozunk… Emlékszem, Akamaru jobban haragudott Kibára, mint én. Szerintem még ma sem bocsátotta meg neki, hogy megcsalt engem. És valóban, mikor Kiba a hátára akart volna ülni, rámordult és engem vett a hátára.

- Tehát a feladatunk, hogy egy rablóbandát elkapjunk. Legutoljára a határvidéken bukkantak fel, úgyhogy most arra vesszük az irányt. – mondta Neji.

- Csak nehogy azt hidd, hogy te vagy a csapatvezetõ. – vigyorgott rá kihívóan Kiba.

- Ki más lenne? – kérdeztem. Én magam is szeretek irányítani, de minden lehetõséget kihasználok, hogy ellentmondjak Kibának.

- Akkor ezt megbeszéltük. – mondta Neji, miután egy halvány mosoly suhant át az arcán, majd faágról-faágra ugrálva indult meg. Kiba elégedetlenül sóhajtva követte, mi Akamaruval pedig a fák között vágtattunk. Az arcomat a puha bundájába fúrtam.

- Hiányoztál, Akamaru.

-„Te is nekem, Kumiko. Túl ritkán találkozunk.”

- Mostantól ezen változtatunk. Megoldjuk valahogy.

- „Még mindig nem bocsátottál meg neki?”

- Mondjuk úgy, hogy már nem haragszom rá.

- „Sajnálom, hogy így alakult…”

- Én is. De van jó oldala is, hiszen különben sosem találkoztam volna Tabusával.

- „Õ boldoggá tesz téged?”

- Maradéktalanul.

- „Akkor áldásomat adom.”

Felnevettem.

- Találnod kellene egy rendes lányt Kibának. Akkor õ is tovább tudna lépni.

- „Igen, már dolgozom az ügyön. A völgyrejtekiek között találtam is egy alkalmas példányt. Talán ismered is. Hosszú lila haja van.”

Ismét felnevettem.

- Persze hogy ismerem! Õ Tabusa exe, Hikari.

- „Valóban? És milyen lány?”

- Hát, ennyire azért még nem ismerem, de talpraesett, okos és jó a humorérzéke. Most, hogy mondod, egészen összeillene Kibával. Bár nem tudom, Tabusa mit szólna ehhez…

- „Számít a véleménye?”

- Hát, végül is semmi köze ahhoz, hogy a barátja kivel kavar…

- A célpontok 400 méterre vannak elõttünk! – szólt le Neji. – 8 személy, közülük 3 ninja.

- Vettük! – szóltam vissza. – Akamaru, vigyázz rám! – mondtam mosolyogva.

- „Mondanod sem kell.”

A nyolc bûnözõ közül hármat már azelõtt elintéztünk, hogy észrevettek volna minket. Neji leszedett még kettõt, Kiba, Akamaru és én pedig a maradék ellen indultunk. Mondhatnám, hogy azért kerekedtem felül az ellenfelemen nevetségesen rövid idõ alatt, mert ennyire nagyszerû vagyok, de valószínûleg egyszerûen csak a leggyengébbet fogtam ki. Kiba és Akamaru sem húzták sokáig az idõt.

- Szép munka, csapat! Szedjük össze a zsákmányt! – utasított Neji.

Nagyrészt aranytárgyakról, ékszerekrõl volt szó. Egy-kettõ egészen kedvemre való volt. Az egyik nyakláncot magamra próbáltam.

- Hé, fiúk! Jól áll nekem, nem? Mit gondolsz Neji, haragudnának, ha ezt az egyet megtartanám? – nevettem.

- KUMIKO! – ordított rám Kiba.

- Nyugi már, csak viccel… - szóltam volna vissza, de hirtelen Kiba rám vetette magát. A következõ pillanatban veszélyesen közel robbant fel egy robbanócédula. Biztos voltam benne, hogy meghalunk, legalábbis súlyos sérüléseket szenvedünk. Nem éreztem azonban fájdalmat. Amikor a füst eloszlott, láttam, hogy Akamaru a testével védett meg minket.

- Minden rendben? – kiáltott Neji. Az egyik bandita utolsó erejével megkísérelt bosszút állni, de mire a füst eloszlott, Neji már átsegítette a túlvilágra. Egy életre megtanultam, hogy sosem szabad lebecsülnöm az ellenfelet, és nem engedhetem, hogy lankadjon a figyelmem.

- Jól vagy? – kérdezte Kiba. Hanyatt feküdtem, õ pedig felettem támaszkodott. Láttam az arcán, mennyire aggódik. Nem válaszoltam, csak néztem az arcát. Egészen hasonlít Tabusára, bár eddig fel sem tûnt… ez a póz pedig különösen emlékeztet a Tabusával közös kalandjaimra… Néhány másodpercnyi elkalandozásomat Kiba kihasználta. Közel hajolt, és gyorsan megcsókolt. Azonnal kapcsoltam és ellöktem magamtól.

- Válaszoljatok! Minden rendben??? – kiabált ismét Neji, hiszen õ Akamaru miatt nem látott minket.

- Igen! Igen, jól vagyunk! – kiáltottam vissza. Zihálva néztem a földön fekvõ Kibára, majd meghallottam Akamaru nyüszítését. Azonnal hozzá fordultam, hogy meggyógyítsam a sebesüléseit. Kiba közben feltápászkodott, és újra összeszedte a zsákmányt.

- Akamaru rendben lesz? – kérdezte Neji. Ezt a gazdájától kellett volna hallanom…

- Igen. Minden tõlem telhetõt megteszek. – válaszoltam. Szerencse hogy Sakurától ellestem jó pár technikát…

Az Avarrejtekbe vezetõ utat szó nélkül tettük meg. Akamarut súlyosabb sérüléseit meggyógyítottam, de eléggé ki volt merülve, így nem ültem a hátára. Ezerrel pörgött az agyam. El kell mondanom Tabusának. De vajon hogy fogadja majd? Csalódott lesz, mélységesen… nem fogja elhinni nekem, hogy ártatlan vagyok. Ami meg még rosszabb, hogy meg akarja majd gyilkolni Kibát! Nem mondhatom el neki! De hogyan tudnék titkolózni elõtte? Eléggé gátlástalan némber vagyok, de a szeretteim elõtt nem megy a kamuzás, és igyekszem is elkerülni. A lelkiismeretem nem hagyna nyugodni…

Eképp vívódtam, míg haza nem értünk. Akamarut átadtuk az orvosoknak, aztán az elsõ után Sakurához vezetett. Természetesen Ino is ott volt. Elmeséltem a történteket, majd a tanácsukat kértem.

- Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod neki. Az ilyesmi mindig kiderül… elõbb vagy utóbb. Akkor pedig csak még jobban fog haragudni rád, amiért hazudtál. – mondta Sakura.

- Eszedbe ne jusson elmondani neki! Nem hinne neked, ráadásul Kibának is nekimenne! Ha nem tudja, nem fáj neki.– mondta Ino.

- Köszi lányok. – sóhajtottam. - De mi lesz a lelkiismeretemmel? – kérdeztem.

- Biztosan van valamilyen technikád, amivel ha nem is törlöd ki, de elhalványíthatod ezt az emléket. Így nem fog kínozni a lelkiismereted, sõt talán egy idõ után magad is elfelejted.

- Ino, hogy mondhatsz ilyet? Így nem viselkedhet az ember egy párkapcsolatban! – hápogott Sakura, ám én már csak Ino javaslatával törõdtem.

- Ez mûködhet… ez a helyes döntés. – jelentettem ki, majd megöleltem a lányokat, közben a homlokukat megérintve kitöröltem az õ emlékeiket is az elhangzottakról. Nehogy még eljárjon a szájuk.

A chuunin-vizsga még javában tarthatott, így volt néhány szabad órám a beavatkozásra. Az otthonunk nyugodtságára volt szükségem. Ha más személy elméjérõl lenne szó, nem okozna gondot, így viszont a legkisebb zavaró tényezõ is bajt, netán visszafordíthatatlan károsodást okozhat. De vállalnom kell a kockázatot.

Miután befejeztem a mûveletet, kissé kába voltam, de hamarosan eszembe jutott, hogy valamelyik emlékemet akartam elhalványítani. Akárhogy koncentráltam, nem bírtam felidézni, így tudtam, hogy sikerrel jártam. Az emlékkel együtt azonban azt is elfelejtettem, hogy talán az egészet feleslegesen csináltam, ha Tabusa utánam küldött egy megfigyelõt.

A halál erdeje. Tetszik a csengése. Olyan, mint a halálvölgy vagy halálhegy. Csempész a nevébe egy kis baljós misztikumot. A vizsgabiztos itt egy Mitarashi Anko nevû nõ volt, akirõl két kilométerrõl megmondom, hogy szadista. A séma pokoli egyszerû volt: egy tekercset kellett megszerezni, miközben már volt egy tekercsünk.

- És végezetül még egy dolog – monda a szavalás végén a nõ. – Alá fogtok írni egy papírt, amivel kinyilatkoztatjátok, hogy nem az enyém a felelõsség, ha meghaltok. Odabent hemzsegnek a halálos állatok és növények. Azonkívül nem gátolhatunk meg benneteket abban sem, hogy megöljétek egymást, amit valószínûleg meg is fogtok tenni a siker érdekében. Valami kérdés?

- Van – mondtam. – Évente hány yen jogdíjat fizettek az Éhezõk viadala megalkotóinak?

Anko szúrós pillantással nézett rám.

- Tehát nincs kérdés. Ne feledjétek, hogy a tekercs tartalmának megtekintése azonnali kizárást von maga után. Írjátok alá a nyilatkozatot, és vegyétek át a tekercset.

Nekem föld-tekercs jutott, tehát ég-tekercset kellett szereznem. Egy felettesem egy bejárathoz vezetett, amit rövid várakozó után ki is nyitott. Azonnal bevettem magam a fák közé.

 Egy ég tekercset kellett szereznem. Nem lehetett olyan nehéz. Milyen erõs lehet egy gennin? Hát… Kérdezte magában a gennin… na, mindegy. Hogy egy kicsit egyenlítsek az esélyeken megidéztem lét plusz testet. A nagydarabot, aki a fegyvereket tudta elõállítani a testébõl, és a tizenhat éves lányt, aki az állatokat tudta idézni. A többit nem hívtam elõ, mert fair-ek vagyunk, egyébként is a képességük még bennem van.

Mozgolódást hallottam a bokrokból. Elõrántottam két rinnegan-karót, és a bokor felé néztem, amibõl három tizenhét körüli shinobi rontott elõ egy-egy tõrt feltartva. Én védekezõn felemeltem a saját fegyvereimet, és már-már oda is értek hozzám, mikor megakadtak. Rinnegan szemeimre meredtek, és kerekre nyitották sajátjukat.

- Pain-sama?

Pain-sama? Nem értem. Aztán megláttam az esõrejteki homlokpántjukat. Így már érthetõ. Az egyikük megnyalta szája szélét, és elõvette a tekercsüket. Ég tekercs volt, pont, ami nekem kell. Kinyújtotta felém kissé remegõ kézzel.

- Fogadja el! – Mondta nyugodt hangon.

Ezt nevezem lojalitásnak. Eltettem fegyvereimet, és a két póttesttel egyetemben elindultam feléjük. Mikor odaértem, megveregettem a vállát, és így szóltam.

- Mindent bele, fiúk! Szeretnék látni egy esõrejteki csapatot is a következõ körben.

Egy hónapig lehettem kábé faluvezetõ, mégis amolyan atyai büszkeség fogott el tõlük. Új áldozatok után kellett néznem. Anko nem viccelt a halálos állatokkal. Voltak itt óriás kígyók, óriás piócák, óriás pókok, amit akarsz. Általában halálra lennék ilyedve a helyi faunától, de hogy õszinte legyek találkozam már hasonló állatvilággal. Onnan vannak az állatok, amiket meg tudok idézni (ja, azok sajna nem a rinnegan csomaghoz jártak, hanem külön kell beszerezni.)

Nem sokkal késõbb megint zörgést hallottma magam mögött. Azt hittem elõször, hogy egy állat, ezért már-már azonnal támadni akartam, de aztán láttam, hogy nem az, amire gondoltam. A kék hajú lány volt az, akivel múltkor összetalálkoztam az utcán. kicsit furán hatott, hogy nem is bujkál elõlem.

- Üdv – mondtam jobb híján. – Nem félsz attól, hogy kihasználom, hogy teljesen egyedül dekkolsz itt elõlem, ahol senki sem hall, és senki sem ment meg?

- Nem – rázta a fejét. – Tudom, hogy van barátnõd.

- Nem éppen erre gondoltam.

- Igazából a tekercsemet sem fértem. Ugyanis szövetséget ajánlok. – Ekkor pillantotta meg a két plusz testemet. – Azt hittem, neked sincs csapatod.

- Nincs is. Ezek csak amolyan bábok. Amúgy „neked sincs”?

- Az én csapattársaim már átmentek a vizsgán, úgyhogy idén egyedül jöttem.

- Aha – bólintottam. – És, milyen szövetségre gondoltál?

- Eredetileg úgy gondoltam, hogy mivel egyikünknek sincs csapata, együtt mûködhetnénk.

- Jól hangzik – mondtam, miközben elküldtem a póttesteimet. – Mire gondoltál?

~~~

Félrehajtott egy ágat, és megmutatott egy avarrejteki csapatot.

- Nekik legalább nyolc tekercsük van. Mindketten megtaláljuk benne, amit keresünk.

- Miért halmoznak ennyi tekercset?

- Úgynevezett újonctörõk. Csak azért neveznek, vagy legalábbis azt találják a legszórakoztatóbbnak, hogy újonc csapatokat keresnek, és õket készítik ki idegileg, majd végül megölik, vagy csak szimplán kiejtik. Minden eddigi vizsgámat konkrétan emiatt a csapat miatt buktam el. Volt olyan, hogy egyiküknek lett volna esélye nyerni, de inkább vissza lépett, hogy a következõ évben is mehessen trollkodni.

Jól megnéztem õket. Nagyjából korombeliek lehettek. Egy szõke nõ, egy magas, izmos barna hajú fiú, és egy kicsit visszafogottabban izmos szürke hajú srác. Enyhe félmosollyal visszanéztem a lányra:

- Ötlet?

Õ egy gonoszkodó vigyorral válaszolt:

- Van.

Pár perc guggolás után megcsúszott a lába, és leesett a fáról, pont az alattunk lévõ trió szeme láttára.

- Hé! Õt ismerjük – Kiáltott fel a lány.

- Ja, õ Haruka – vigyorgott a szürke hajú.

- Játszadozzunk vele megint egy kicsit! – Állt fel az izompacsirta.

Haruka azonnal futni kezdett. A három utána. A lány, mint valami parkour futó. Mindig tudta, mikor jön egy magasabb gyökér, vagy mikor kell kikerülni egy-egy nagyobb kígyót.

- Honnan ismeri ennyire a terepet? – Kérdezte a barna hajú.

A másik kettõ megvonta a vállát. Haruka azonban nem ismerte a terepet. Csak mindig arra futott és ugrott, amerrõl éppen egy veréb csiripelte egy adott dallamot. A többi öt veréb jóval elõrébb repült, és felderítették a terepet a harmadik informátornak.

- Bekerítjük – mondta a barna hajú.

A másik kettõ csakugyan eltûnt a fák között. Egy-két perc múlva õk valóban Haruka elõtt tûntek fel egy szokatlanul alacsony, de terebélyes ágazatú fa elõtt, amin egy szem levél nem volt. A kék hajú lány körbenézett, de sehol sem látott kiutat. Védekezõn egy kunait vett elõ. A szõke lány két éles legyezõt vett elõ, a szürke hajú egy tõrt, a barna hajú srác pedig elõhúzta katana kardját. Ekkor azonban a legutóbbi füle mellett elsuhant egy fekete gömb.

- Chibaku Tensei!

A fekete gömb az elõbb leírt fa tövében megállt. Elõször úgy tûnt, hogy semmi hatása nincs, de aztán mind a négy személyt elkezdte húzni magához. Azonban Haruka felé tartva tenyerét azt mondtam, hogy:

- Banshou tennin!

Õt magamhoz rántottam, de a másik hármat a fekete gömb kegyetlenül magához rántotta. A szürke hajú azonban elhajított három shurikent, amiket el tudtam kerülni, de emiatt nem tudtam koncentrálni a gravitációs jutsumat.

- Ez nagy hiba volt – mondta az izmos srác.

Azonban a nõ hirtelen felsikoltott, ugyanis egy ág megragadta, és a magasba emelte. Egyszerre hat ág is a tagjai köré csavarodott.

- Elég hentai-t láttam már ahhoz, hogy tudjam, mi jön. – Ezt eredetileg poénnak szántam, de legnagyobb meglepetésemre a fa tényleg elkezdte letépkedni a sikító lány ruháját.

Addigra már a két fiút sem hagyta ki az agresszív növény. Csak erre vártam:

- Banshou Tennin! – Ezúttal az izomkolosszus vezérük övét rántottam magamhoz, amin valóban nyolc tekercs sorakozott.

Egy darabig elnézegettem, hogy a fa (szó szerint) erõszakolja a három jómadarat.

- Gyere már! – Mondta Haruka türelmetlenül.

- Csak még egy kicsit…

- Elmondjam a barátnõdnek?

Mégiscsak beadtam a derekam. Arrébb mentünk, és elõvettük a magunkkal hozott kaját, hogy pihenés közben megebédeljünk.

- Ez a fa nem viccel – mondtam beleharapva rizsgombócomba.

- Eredetileg ezért lett bekerítve a terület. Csak utána vadult el. Ez az elsõ hokage egyik kísérlete.

- Dühös molesztáló fa… a ti hokagéteknek érdekes humorérzéke volt.

Egy darabig csendben eszegettünk. Mindkettõnknek megvolt a szükséges tekercse, ráadásul remélhetõleg kiejtettük és traumatizáltuk az újonctörõket.

Egyszer csak azonban Haruka tõrt rántott, és nekem támadott. Nem tudtam, miért csinálja, csak úgy nekem rontott minden látható ok nélkül. Én elõkaptam az egyik karómat, és úgy védekeztem. Pár hárítás után azonban én támadtam neki. Nem akartam ártani neki, a tagjaim maguktól mozogtak. Egyszer csak mindketten a saját torkunknak szegeztük fegyvereinket. Éreztem, ahogy a forró vér végigcsorog a nyakamon, ahogy a karó hegye fél centire belehatol. Éreztem már ilyet. Pont olyan, mint mikor…

- Mennyire örülök, hogy a két kis bábom egy helyen van – vigyorgott Gorugota. – Megspóroltátok nekem a fáradtságot, hogy egy helyre tereljelek titeket. Most szépen követtek engem. Egy kis operációra lesz szükség. Ha átültetem a szemet az igazi örökösbe, a hatás sokkal nagyobb lesz. Tökéletes fegyvert tudok belõle csinálni.

Az oké, hogy engem a szemeim miatt tud irányítani, De Harukát mégis hogyan tudja. Igazi örökösnek hívta. Lehet, hogy õ Pain lánya? Most viszont lehet, hogy volt nála fontosabb dolgom. Vadul járt az agyam, hogy mit tehetnék, azonban nem volt rá szükség.

A fák közül két ninja ugrott elõ, akik nekitámadtak gorugotának. Mi azonnal elé ugrottunk, és megvédtük õt, azonban a harmadik hátulról támadott egy füstbombával, ami lehetetlenné tette, hogy Gorugota tudja, hova kell rendelni minket. A hátulról támadó sikeresen be is vitt egy ütést, amitõl abbahagyta a koncentrálást, ezért elengedett minket. én megfordultam, és felé emeltem tenyerem.

- Shira Tensei!

A lökéshullám bevágta a férfit a fák közé, aztán végleg eltûnt… egy idõre. Megnéztem a megmentõinket. Azok az esõrejteki ninják voltak, akik felajánlották a tekercsüket.

- A fáradozásért – mondtam, miközben odadobtam nekik egy föld tekercset.

A fölös tekercseket egy kupacba hagyva el is indultunk a központ felé. Folyamatosan azon gondolkodtam, ami történt. Hogy lehet, hogy Haruka lehet a gyerek, akit keresek, és hogy Gorugota vajon mikor támadhat legközelebb.