|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Akahige | 2015. 07. 26. 21:01:57 | #33236 |
 Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Kumikónak
Másnap reggel egyedül ébredtem az ágyunkon. Sokáig nem tudtam elaludni, ugyanis nagyon hiányzott valami mellőlem. Vagy inkább valaki. Kicsit fájt, hogy Kumiko már vissza se fog jönni ide. Felültem, és bal kezemet arcomra tettem, és azon támasztottam a fejemet. Kicsit depresszióztam, mielőtt felcsatoltam volna jobb karomat a vállamra, és belevezettem a chakrámat. A kék csikokkal tarkított csontszerű végtag látványa egy kicsit nyugtató hatással volt rám.
Hirtelen eszemmbe jutott, hogy talán egy chakra-szívet is kaphatnék a régi helyett. Elnevettem magam, hogy milyen szentimentális vagyok, és felkeltem, hogy igyak egy kávét. Alig, hogy lefőztem, csöngettek az ajtón. Felvettem egy pólót, és odasiettem. Az ajtóban Hanabi állt.
- Szervusz! Miben segíthetek?
- Tegnap meséltem rólad a nővéremnek. Azt mondja, neked rinnegan szemed van. Ez tényleg igaz?
A szemeim lilára színeződtek, és megjelentek bennük a körök.
- Igazat mondott - mosolyogtam.
- Akkor had küzdjünk meg! Mindig is kíváncsi voltam, le tudok-e győzni egy rinnegan használót. És a páncélod is érdekel - tette hozzá a jobb karomra bökve.
- Rendben van - bólintottam. - Akkor legyen harc. De előtte kérsz egy kis reggelit?
- Persze - mondta kissé habozva.
Elővettem pár lábast, és rizsből és halból hagyományos reggelit csináltam. Kávét is főztem neki. Folyamatosan az arcát néztem, aki kitartóan bámult vissza rám.
- Szóval... még a szakítás után is itt laktok?
- Én igen. Kumiko visszaköltözött a szüleihez. Legszívesebben én se laknék itt, de nincs más hely, ahol élhetnék.
Szétnéztem, és megint elfogott a hiányérzet. Ő mintha megérezte volna, bal karomnál fogva fölállított, és maga után húzott.
- Akkor tereljük el róla a figyelmedet.
Rövid séta után a gyakorlótéren álltunk meg. Levettem az övem, amin a kardom, és a karóim voltak.
- fegyver nélkül?
- Ahogy tetszik - vonta meg a vállát Hanabi.
Nekem támadott, és a juuken stílussal ígeykezett heves csapásokat rám mérni. Én a gravitációs jutsummal hátralüktem, majd három rakétát küldtem felé, egyet szétütött, kettőt elkerült, és megint nekem rontott. Bal kezemmel hárítottam az egyik ütését, majd kitértem a jobb elől, és bekaptam egy másik bal kezeset. Az semmit sem tett.
- Mi? Dehát chakkrakésként kellene funkcionálnia!
- Igen, de én elszívtem belőle a chakrát. Most megint harcképes, de akkor nem volt az.
Most a gravitációs jutsummal magamhoz ránrtottam, de elkerülte az ütésemet, és három sikeres ütést vitt be az oldalamba. megidéztem egy tigrist, ami rátámadott, de néhhány ügyes ütéssel ártalmatlanná tette. Én a gravitációs jutsummal megint ellöktem, de ekkor négy másik ninja rontott a pályára, amindegyik nekem. Nemrég használtam a taszítást, úgyhogy nem tudtam most újra használni. Helyette a hátamból négy fémkar nőtt ki, és rakétákat küldtek körbe. A ninják szétrebbentek, de hamar vissza is tértek. Az egyik megragadta az ellenfelem, és háátraugrott, amásik három taijutsu harcot vívott velem.
- Elég! - Kiabálta Hanabi, mire mind leálltak. - Ez nem egy merénylet, én hívtam ki harcra, és csak baráti összecsapásra!
- Elnézést, Hanabi úrnő, azt hittük, veszélyben van - mondta az egyikük. Megnéztem őket. Mindegyiknek olyan szeme volt, mint a lánynak.
- Te vagy a klánfő lánya?
- A kisebbik, igen.
- Furcsállom, hogy testőrség néélkül vagy.
- Nem vagyok, mint láthatod, de szeretnék lenni.
- Akkor azt hiszem, ez hazavágja a harcunkat - fintorogtam.
Hanabi sóhajtott.
- Pedig egész jó volt. Gyere, nálunk egy kicsit firssíthetsz magadon.
Egy rövid zuhany után (a puccos Hyuuga rezidenciában) egyből jobban éreztem magam. Éppen begomboltam az övem, mikor Hanabi belépett.
- Ha egy kicsit korábban nyitsz be kopogás nélkül, az bajos lett volna - vigyorogtam.
Ő csak tátott szájjal nézett rám. Egy zavarbaejtő pillanatig azt hittem, tetszem neki, de aztán láttam, hogy a vállam csonkját nézi. Végighúzta rajta két ujját, és pirulva nézett rám:
- Ne haragudj! Azt hittem, az csak valami páncél. Nem tudtam, hogy...
- Hogy?
- Hát hogy...
Szemlátomást nem tudta, hogy fejezze ki magát:
- Hogy rokkant vagyok?
- Nem, hanem... de.
- Nem kell sajnálni. Nem vagyok kevesebb ettől... bármit is gondoljon egy bizonyos lány...
Sötét gondolataimról elterelte a figyelmem, mikor az ajtó előtt elment egy fekete hajú lány. Nem volt semmi, azt meg kellett hagyni. A keblei már-már a gyönyörű kategóriába estek. Mikor megpillantoott, összerezzent.
- Hát te meg mit keresel it... így?
- Én hívtam meg - válaszolta Hanabi. - Tabusa, bemutatom a nővérem, Hinatát.
- Örvendek, a nevem...
- Kishuri Tabusa - vágott közbe. - Kumiko sokat mesélt rólad. De most inkább gyere ki, had tudoljon Hanabi is. Ha akarod, segítek feltenni a műkart.
Kiléptem a fürdőszobából Hinata pedig átvetezette az egyik bőrszíjat a karom alatt. Mikor a nyakamnál lévőhöz fogott, így szólt.
- Hallottam azokról, amik körülötted történtek.
- Nem mindről tehettem.
- Tény, de nem biztonságos körülötted lenni - mondta, miközben átfűzte a nyakamon a szíjat.
Az államnál maga felé forsította a fejemet, én meg két izzó byakugan szemmel néztem farkasszemet.
- Summa summarum, ha valami történik a húgommal, nem apámtól kell majd tartanod.
Meghúzta a szíjat, és éreztem, ahogy szorul a hurok a nyakam körül.
|
| Kumiko | 2015. 07. 25. 20:44:26 | #33228 |
 Karakter: Omoi Kumiko (kitalált karakter)
- Reggel indulunk. – nyugtázta Sasuke.
- Bejössz egy kicsit? – kérdeztem. Mennyire szánalmas vagyok már… épp ezért volt kizárt, hogy én most gyereket neveljek. Minek jönne már be?!
- Még van néhány elintéznivalóm. – mondta, aztán köddé vált. Tuti, hogy még csak most megy engedélyt kérni a Hokagétől.
Villámgyorsan rendbetettem a szobámat, aztán a saját lakásunkba mentem, hogy összeszedjem néhány holmimat, amire szükségem lehet az úton. Vajon jól döntöttem? Talán egy kissé elhamarkodtam a döntést. Én szeretem Avarrejteket. Nem akarom megint itt hagyni, ráadásul ki tudja mennyi időre… Ráadásul valószínűleg miután kiengedték a börtönből, Tabusa is elhúzna, most hogy szakítottunk, szóval még őt sem kéne kerülgetnem. De azért Uchiha Sasuke az Uchiha Sasuke. Mióta kémként dolgozik, szinte teljesen elfeledkeztem róla, de azelőtt ő volt életem legnagyobb álma. Ahogyan az összes többi avarrejteki csajnak, szóval nem meglepő. Meglehet, hogy a sors akarta úgy, hogy Tabusával szakítsunk, különben sosem lett volna esélyem Sasukével. Most visszakaptam a szabadságomat, és ezzel a régi önmagamat is. Vajon Vadrejtekben is lehet bulizni?
***
Miután meggyőztem magam, hogy ez a helyzet igenis nagyszerű, a Hyuuga rezidenciához indultam. A szüleimen kívül csak Hinatának árulom el, hogy hova is megyek.
- Értem… de ugye tudod, hogy ez évekig is eltarthat? És nem léphetsz ki csak úgy, amikor kedved tartja.
- Igen, tudom… de mégiscsak gondolj bele… - kezdtem csillogó szemmel, de Hinata félbeszakított.
- Csak Sasuke miatt ne menj.
- Én nem is ezt akartam mondani! – hazudtam. – Végre újra szabad lehetek, és a munkámnak élhetek! Se esküvő, se gyerek, semmilyen béklyó!
- Hát azért a gyerekig még messze nem jutottatok el…- szólt Hinata.
- Igen, tényleg nem… - kapcsoltam gyorsan. Hinata nem tud az abortuszról, de nem is fog.
- Oké, én nem szólok bele… magadnak kell rájönnöd, hogy mi a helyes. De Tabusa nem is keresett azóta?
- Hogy keresett volna? Börtönben van.
- A-a. Rég szabadlábra helyezte magát. Hanabi mesélte, hogy találkozott vele.
Elhallgattam. Az szép… akkor durván haragudhat rám… Mázli, hogy nem futottam össze vele a lakásunkban.
- Nyugi, nem kell tartanotok tőle. A mi oldalunkon áll.
- Nem erről van szó, Kumiko…
- Mindegy. A lényeg, hogy senkinek ne mondd el, hova megyek. A szüleimnek mondtam csak el, te is tudod, hogy Sakura és Ino is megölne. Mindkettő odavan Sasukéért.
- Persze… de előbb-utóbb ki fog derülni. Sakura meg fogja tudni a Hokagétől.
- Viszont addigra én már messze fogok járni.
- Nagyon fogsz hiányozni. – mondta nevetve Hinata, aztán jó szorosan megöleltük egymást, mire én majdnem elbőgtem magam.
***
Az éjjel hátralevő részét is ébren töltöttem, nem volt nehéz úgy, hogy az elmúlt néhány napot átaludtam. Sasuke viszont jóval korábban bukkant fel, mint gondoltam volna.
- Kész vagy? Már a ház előtt várlak mióta.
- Hajnali 5 van.
- És szerinted mikor kel a nap?
- Nem napkeltét beszéltünk meg, hanem reggelt.
- Valóban? – húzta fel a szemöldökét, mire odaléptem, két ujjamat a halántékára tettem és segítettem neki felidézni az emléket. – Akkor most mondom. Indulunk.
- Szerencse, hogy ilyen előrelátó voltam. – kaptam fel a cuccomat.
Jó pár percig némán haladtunk. Bennem vegyes érzések kavarogtak. Mintha nem csak a falu és a barátaim hiányoztak volna…
- Szóval hová is megyünk pontosan? – kérdeztem gyorsan, hogy eltereljem a figyelmem.
- A Vízesés és a Hang országa közötti területre. Itt jött létre Vadrejtek pár hónapja. A legtöbb ninjájuk idéző jutsukkal harcol. A vezetőjük kiléte egyelőre rejtély. Ezért is döntöttem úgy, hogy elmegyek érted.
- Csak ezért? – kérdeztem, mire a jellegzetesen kifejezéstelen arcával rám nézett, én meg ránevettem. – Tök egyedül voltál majdnem két évig nem? Mi történt veled?
- Kém vagyok. Ami velem történik, az titkos.
- Én meg a társad vagyok. Jogom van tudni.
- Jogod az van… - mondta, ezzel lezártnak tekintve a témát. Én viszont tovább feszegettem.
- Oké. Végül is ki tudom deríteni magam is.
- Ne hidd, hogy könnyű lenne. – mosolyodott el.
- Valami van az arcodon. – mondtam, mire értetlenül rám nézett. – Úúúristen. Egy mosoly!!! – nevettem, mire ő ciccegve sóhajtott egyet és megcsóválta a fejét.
- Be fogunk épülni. Az iskolájuk nemrég nyílt meg, tanárokat kerestek, és ez pont kapóra jött. Jelentkeztem az állásokra. Úgy tudják, hogy házasok vagyunk.
Időm se volt ledöbbenni, mivel valami csillogó izét dobott felém. Egy egyszerű karikagyűrűt.
- Ezt húzd fel. – mondta.
- Lehetnél egy kicsit romantikusabb is… - motyogtam, miközben felhúztam az ujjamra.
- A vezetéknevünk Kuroi. Vízesésrejtekből jöttünk.
- Soha nem voltál még Vízesésrejtekben. – mondtam.
- De te igen.
Valóban… a volt csapattársam, Takumi Vízesésrejteki. Talán még vele is összefutok.
|
| Akahige | 2015. 07. 25. 16:28:20 | #33226 |
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Kumikónak
Pár ujjmozdulattal kipattintottam a bilincset, és éreztem, ahogy a chakra visszaáramlik a testembe. Megint megforgattam a csuklómat, és kilopóztam a börtönbe. Meg se álltam a völgyretekiek szállodájáig. Annyi chakrám volt, hogy felmásszak a falra, és bekopogtathassak egy ablakon. Azon Tamaki nézett ki, megcsóválta a fejét, és lefelé mutatott. Megint bekopogtattam, de ő csak megint lefelé bökött. Mindig ugyanez történt: bekopogtattam az ablakon, és egy másik felé mutattak. Nem mindenki ugyanabba az irányba, de mindenki ugyanazon ablak felé. Mikor Kasumi is kitette a szűröm, elegem lett:
- Rendben van, megyek Hikarihoz, ti bűnszövetkezet!
Bekopogtattamm a kérdéses ablakon, de az nyitva volt. Bemásztam. A szoba üresnek tűnt, nem tudom, miért ide küldtek. Csak aztán jöttem rá, hogy késő, belesétáltam a csapdába. Megéeztem a hátam mögött az Istentelen mennyiségű vérszomlyat.
- Kiiiishuuuriiii Taaabuuusaaa! - Hallottam a hörgés szerű vicsorgást.
Fantáziámban megelevenedett a démon képe, akinek éles fogai közül gőz szivárog, szeme izzóvörös, haja pedig hosszú és lila.
Épp csak megfordulni volt időm, és egy ököl egy torpedó erejével az arcomba csapódott. Én vérző orral felnéztem Hikarira.
- Te utolsó, szemétláda, szarházi, alávaló féreg!
- Jól van na!
- Nincs jól! A legmerészebb álmaimban se hittem volna, hogy ilyet merészelsz?
- Miért te vagy rám mérges? - Szegeztem neki a kérdést.
Ő leengedte a kezét, amit már újabb ütésre emelt, és elgondolkodott.
- Azért, mert... azért...
Úgy töprengett, mintha azt is elfelejtette volna, hogy beszélgetünk. Apropó, elfelejtés:
- Tudod egyáltalán, hogy miért vagy mérges?
Ő tovább töprengett, és lassan csóválni kezdte a fejét.
- Nem... de rémlik, mintha... nem... Nem tudom, de nagyon mérges vagyok, ez csak nem lehet véletlen.
Nekem kezdett elborulni az agyam. Kumiko már azoknak a tudatában is rendszergazdásat játszik, akik mellette állnak. Felpattantam, és Hikarit faképnél hagyva kirohantam a lakásból. Mikor kinyitottam az ajtót, láttam, hogy fél Völgyrejtek hallgatózott.
- Jó volt a műsor? - Kérdeztem.
- Jobban örültünk volna egy kicsit több részletnek - fintorgott Tamaki.
Én lementem a lépcsőn, hogy kisétáljam magamból az ideget. Nem róhattam olyan sokáig az utcákat, mikor beleütköztem valakibe. A tizenhat éves lánynak hosszú, barna haja volt, és fehér szeme.
- Bocsánat uram!
- Én bocsi - motyogtam.
- Minden rendben van?
- Hát... nem tudom...
- Akar beszélni róla?
Ránéztem. Barátságoan mosolygott. Kicsi volt még, és tapasztalatlan, de azért kedves. Sóhajtottam egyet. Ha őszinte akartam lenni magamhoz, most nagyon jól esett volna beszélni valakivel, aki nem gyanakszik.
- Az jó lenne.
Pár perc múlva egy-egy tál ramennel ültünk egy asztal két oldalán.
- Szóval?
Én csak a pálcikámmal böködtem a tojásokat.
- Hát... az Omoi klán megvan?
- Persze. A tudat jutsujuk Avarrejtek egyik legjobb vallató jutsuja.
- Igen, pont ezzel lenne gond. A bartő... az exem is közüllük való volt. És most jöttem rá, hogy több barátjának is hamis emlékei vannak. Vajon, mialatt együtt jártunk, menni emlékem, vagy érzelmem volt valós?
|
| Kumiko | 2015. 07. 24. 13:58:32 | #33219 |
Karakter: Omoi Kumiko (kitalált karakter)
Az agyalástól elálmosodtam, egy pillanat alatt álomra szenderültem, de persze ebben a faluban egy perc nyugtom sem lehet.
- Szóval itt vagy… azt hittem a saját lakásotokban talállak.
Felnéztem. Kiba volt az. Az ablakom előtt állt.
- Valami baj van? – kérdeztem.
- Velem semmi… hallottam, mi történt veled.
- Ja, igen… valahogy mindig nekem jutnak a legdurvább küldetések... – játszottam a szerepem.
- Kumiko, tudom az igazat. – mondta, aztán ájultan esett össze, ugyanis egy pillanat alatt sokkoltam egy villám-jutsuval. Kitől tudhatta meg? Azonnal belevájtam magam az emlékeibe. Tabusa meglehetősen rossz állapotban volt. Helyes. Ha ezek után a kezem közé kerül, csak még rosszabban lesz. Hogy árulhat el ilyesmit? Meg kell keresnem mindenkit, aki hallotta.
Miután Kiba elméjéből sikeresen kiirtottam az információt, az avarrejteki őrökkel is ugyanezt tettem. Könnyű olyanra támadni, aki megbízik bennem. Ezután a Völgyrejtekiek szállására indultam. Az első utam Hikarihoz vezetett. Nagyon jól esett, hogy megvédett Tabusával szemben, ráadásul szükségem van a segítségére. Felvázoltam neki a helyzetet, ő teljes mértékben megértette, és ráparancsolt Sorára, hogy hagyja, hadd végezzem rajta a dolgomat. Szegény gyerek igazából azt sem tudta, miről van szó. Köszönetképpen átöleltem Hikarit, közben az ő fejéből is eltávolítottam minden kínos emléket. Könnyebben ment, mint hittem. Talán Hikari végleg elfogadott engem. Mikor hazaértem, Kiba még mindig a házunk környékén kóválygott.
- Hé, Kumiko! – integetett nagy hévvel. Mit akarhat még? Hát nem arra célozgatott, hogy tud az abortuszomról? – Hallottam, mi történt veled.
- Ja, igen… valahogy mindig nekem jutnak a legdurvább küldetések... – sütöttem el ugyanazt, amit korábban.
- Milyen küldetés? – nézett értetlenkedve. – Én rólad és Tabusáról beszélek.
- Oh… ja. Hát ez van. Ünnepeld meg. – vetettem oda, aztán becsuktam az orra előtt az ajtót. Mire a szobámba értem, már megint az ablakom előtt állt.
- Az volt a tervem… de reméltem, hogy velem tartasz.
Hosszú másodpercekig csak meredtem rá. Mi az Isten ütött bele már megint?
- Majd a barátnőd veled tart.
- Milyen barátnőm?
- Úristen… hát Hikari!!! – ordítottam rá.
- Ja jaaa, Hikari! Áhh, az nem komoly.
- Mi az, hogy nem komoly?
- Hát… én valaki mással tervezek komolyan. – mondta, miközben beugrott az ablakon, és megfogta a két kezem. – Látom már a gyűrűdet is levetted. Tőlem kaphatnál egy másikat. – tette hozzá, miközben mélyen a szemembe nézett. Erre én kézjeleket formáltam. – Hé! Ne! Várj! – kiabált, de már késő volt. Valahol az ébrenlét és alvás között járt. Ilyen állapotban lehet a legsikeresebben elvégezni a bonyolultabb technikákat. Itt az ideje, hogy elhalványítsam a rólam szóló emlékeit. Ennyi a minimum, amit Hikariért tehetek. A tudata felszínén lebegő emlékfoszlányokat most az elméje mélyébe rejtettem, hogy csak arra emlékezzen: jártam valamikor egy Kumiko nevű lánnyal. Hogy miért nem töröltem őket? Iszonyat bonyolult lenne… meg hát nem is akarom, hogy teljesen elfelejtsen. Talán a halálos ágyán majd eszébe jut, hogy ki volt élete szerelme.
A napom maradék részét ugyanúgy az ágyikómban töltöttem. Koromsötét volt, mire felébresztett egy csipogó hang. A chakraérzékelő szerkezetem volt az, amit még Homokrejtekben kaptam. Jelez, ha érzékeli valaki chakráját, akié bele van zárva. Én a veszélyes ellenfelekét rejtettem bele, úgyhogy nem csoda, hogy kipattantam az ágyból, át az ablakon, fel a tetőnkre. Valóban hallottam, hogy valaki közeledik a fák között.
- Most már biztos, hogy jól döntöttem.
- Sasuke?! – kérdeztem döbbenten. – Mit keresel itt???
Mindig elfelejtem, hogy Sasuke már jófiú. Ki kellene vennem a chakráját az érzékelőmből.
- Hozzád jöttem. Vagyis inkább érted. – mondta, mire összehúztam a szemöldököm. – Szükségem van egy társra.
Sasuke évek óta a falunk kémje. Már majdnem két éve elhagyta Konohát egy küldetés miatt.
- A Hokage tud erről?
- Igen. Beleegyezett.
- Miről lenne szó?
- Nemrégiben alapult egy új falu. Vadrejtek a neve. A feladatunk az lenne, hogy kiderítsük, kinek az oldalán állnak.
- És nem boldogulsz egyedül? – kérdeztem kétkedve.
- Boldogulnék… de könnyebb lenne, ha lenne mellettem valaki olyan képességekkel, mint te.
- Mi a helyzet Inoval?
- Őt védelmezni kell, miközben használja a jutsuját. Téged nem, és neked még közel sem kell menned.
Bólintottam. Ez jogos. Bár Ino gyorsabb nálam...
- Egyébként is… Ino gyenge. És ostoba. – fintorgott.
- Hé! – pirítottam rá. Pedig sajnos van valami abban, amit mond.
- Vállalod vagy sem?
Ez a lehető legjobbkor jött. Remélem évekig fog tartani. Kettesben Sasukével, aki kifejezetten engem választott maga mellé… elég álomszerű. Bár ha három éve nem sikerült felszednem, nem tudom, most menne-e. Lényeg, hogy magam mögött hagyhatom ezt az egész Tabusa-ügyet.
Bólintottam.
|
| Akahige | 2015. 07. 23. 17:37:55 | #33218 |
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Kumikónak
Nyikordult a cella ajtaja, és háom ember sétált be rajta: Hikari, Sora (a fenegyerek aki kirobbantatta velem az avarrejtek elleni forradalmat), és a Kiba nevű. Még mindig nem tudtam napirendre térni a ölött, hogy azok ketten jártak, de most kisebb gonom is nagyobb volt ennél. Nyomukban még két avarrejteki lépdelt.
- Te megint rács mögött vagy? - Kérdezte Sora.
- Mi van? Örülsz, hogy most te kérdezheted tőlem? - Kérdeztem, de aztán csak megráztam a fejem: - Már Sora szekálása se olyan jó buli mint régen.
- Kumiko mit szól hozzá, hogy megint itt kötöttél ki? - Kérdezte Hikari.
- Mindegy... azok ketten mit keresnek itt?
- Hát, már egyszer megszöktettelek, úgyhogy nem bíznak teljesen bennem. De ne próbálj kitérni a kérdésem elől. Mi van a barátnőddel?
- Már nincs barátnőm - motyogtam.
Hikari eltátotta a száját, Sora felvonta egyik szemöldökét, Kiba meg póker arccal annyit mondott:
- Nem mondod...
- Milyen apropóból? - Kérdezte Hikari nem is törődve párja hozzászólásával.
- Meghozott a megkérdezésem nélkül egy nagyon súlyos döntést.
- Milyen döntést?
- Nem mindegy?
- Azért nem mindegy - mondta Sora -, mert ahogy előadtad, túlságosan is a te nézőpontodból halljuk a dolgot. Na, mi volt az a döntés?
- Teherbe esett tőlem, és a megkérdezésem nélkül elvetette a babát.
Az avarrejteki testőröknek oda kellett ugraniuk, hogy Kibával karöltve lefékezzék Hikarit, aki már nekem akart ugrani, hogy a rácsokon át megfoolytson.
- Hogy mit csináltál te utolsó szarházi? Nem elég, hogy olyat tettél vele megint, amivel tönkreteheted az életét, még neked is állt följebb? Ha nem lennének itt a rácsok, már kikapartam volna a szemed!
Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a rácsok nem feltétlenül tartották volna vissza.
- Ha legközelebb valami olyasmit akarnál tenni, amire akár a leghangyányibb minimális esély van, hogy tönkreteszed vele az életét, előbb vitasd meg velünk - förmedt rám, és kiviharzott, nyomában a társaságával.
Én ott maradtam, és csak meredtem magam elé, majd hirtelen arra eszméltem, hogy szúr a bilincs. Egyik ujjammal egy tűt tornáztam ki belőle. De... hogy... még csak két méternél se jött közelebb...
|
| Kumiko | 2015. 07. 23. 01:11:46 | #33216 |
Karakter: Omoi Kumiko (kitalált karakter)
Csak zúdítottam Tabusára a mérgemet, egy pillanatig sem törődtem vele, hogy mi lehet ennek az eredménye. Alaptalan vádakat vágtam a fejéhez, amit ő nem tűrt el szó nélkül, ez pedig csak még jobban felhúzott. Olyannyira, hogy így zártam le a vitát.
- Szóval... egyikőnknek se ártana most egy kis idő külön.
- Most... szakítunk? – kérdezte döbbenten.
- Talán... talán mindkettőnknek ez a legjobb. – közöltem, aztán a többiek felé fordultam, akik sajnos mindezt végighallgatták. - Akkor megbeszéljük, mi a teendő?
Tsunade és Shizune mintha összementek volna, és már Kakashi se látszott olyan közömbösnek. A hokage megrázta a fejét, és bólintott.
- Igen, persze, Kakashi, te pedig zárd vissza Tabusát.
Kakashi még együttérzően rám pillantott, mielőtt kimentek volna, azután Shizune előkészítette a beavatkozást.
- Shizune, hagyd. Majd én. – szólalt meg a Hokage. A lány bólintott, aztán kettesben hagyott minket.
- Remélem nem akar lebeszélni. – szólaltam meg.
- Eszem ágában sincs. Csak szeretném ha jó kezekben lennél. – mondta, közben én két kézzel fogtam a fejem. – De szeretnék elmondani valamit, mielőtt elkezdjük.
Kíváncsian néztem a szemébe. Mi lehet az?
- Tudod… én voltam már ilyen helyzetben. Nem jó ilyen hirtelen döntést hozni egy ilyen komoly ügyben. Akkor nagyjából annyi idős lehettem, mint te. Én is ugyanúgy reagáltam, ahogy te, és azonnal elvégeztem magamon a műtétet. Nem volt velem az apa sem, hogy megakadályozza. Minden a terv szerint ment, az életem visszatért a régi kerékvágásba. Aztán megismertem Dant. Mikor komolyra fordítottuk a kapcsolatunkat, akkor derült ki, hogy hatalmas a baj. Nem voltam képes teherbe esni. Mindez az abortusz miatt. Úgy éreztem, mintha ezzel az életem értelmét vesztette volna. Dannal a legnagyobb vágyunk egy gyermek lett volna.
Lehajtottam a fejemet. Sokkolt, amit hallottam. Az én legnagyobb vágyam is egy gyermek. 10 év múlva.
- Azok után, ami Dannal történt, talán jobb is, hogy a gyermekemnek nem kellett apa nélkül felnőnie. Viszont én mindent megadtam volna neki, és benne Dan is tovább élt volna.
Egymásra néztünk. Mindkettőnk tekintete kissé párás lett.
- Ennek ellenére is úgy döntesz, hogy elvégezteted a műtétet, vállalva a kockázatot?
- Igen. – feleltem rövid habozás után. – A döntésem végleges.
Tsunade bólintott, aztán az eszközök felé fordult.
- Tsunade-sama… köszönöm, hogy mindezt elmondta nekem. – szólaltam meg újra. Ő bólintott, aztán hozzákezdett a beavatkozáshoz.
***
Soha nem ébredtem még ilyen rosszul. Testileg-lelkileg ki voltam facsarva. Csak arra gondoltam, hogy haza akarok menni. Nem a Tabusával közös lakásunkba, a szüleimhez.
- Jó reggelt, Kumiko. – köszönt halkan Kakashi. Az ágyam mellett állt.
- Mióta vagyok itt? – kérdeztem.
- Két napja. Ne aggódj, minden a legnagyobb titokban maradt. Bár elég sokan érdeklődtek utánad… A fedősztori az, hogy titkos küldetésre mentél. A vőlegényed még mindig…
- Nem a vőlegényem. –szakítottam félbe.
- Szóval nem békéltél meg…
- Te úgyis ezt akartad nem? Örülnöd kéne.
- Én nem ezt akartam. Csak azt, hogy boldog légy.
- Akkor dolgozhatnál az ügyön.
- Mire van szükséged?
- Kérlek, vigyél haza. A szüleimhez.
Bólintott, aztán a karjaiba vett. Megnyugtatott a közelsége, szorosan hozzábújtam, ő pedig villámgyorsan, a háztetőkön ugrálva vitt haza.
- Ha bármiben segíthetek, tudod, hol találsz.
- Mi ez a hirtelen törődés? – vontam fel a szemöldököm. – Nincs szükségem arra, hogy szánalomból körbeugrálj.
- Erről szó sincs. Fontos vagy nekem. Ennyi az egész.
- Aha. Te is nekem… - mondtam értetlenkedve, aztán egy mosoly kíséretében távozott.
A szüleim boldogan fogadtak, de az arckifejezésemet látva lelohadt a lelkesedésük. Biztosan azt hitték, Tabusa bebörtönzése visel meg. Mázli, hogy apám nem vájkált az agyamban. Csak bezuhantam az ágyamba, és gondolkodtam. Ez talán életem legnagyobb traumája, nem tudom, hogy kiheverem-e valaha.
|
| Akahige | 2015. 07. 22. 16:59:19 | #33214 |
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
Megjegyzés: Kumikónak
- Ébredjen fel! Jól van? Hallja amit mondok? - Ezek a mondatok ébresztgettek.
Felnyílt a szemem, és egy nővért láttam magam előtt. Az első szó, ami eszembe jutott, az volt, hogy "baba". Felpattantam, és tekintetemmel Kumikót kerestem. Még mindig támolyogtam egy kicsit, de meg tudtam állni a lábamon. Kumiko mintha nem tudta volna eldönteni, hogy haragudjon, vagy aggódjon.
- Hát... ez... csodálatos - mondtam félszegen. - Mi... mi lesz a neve?
- Semmi - mondta Shizune.
- Az szerintem árt majd az önképének - mofondíroztam.
- Nem - rázta meg a fejét Kumiko. - Nem lesz baba. Elvetetem.
- Mi? Mi az, hogy elveteted?
- Nem lesz gyerekünk.
- Azt én is tudom, mit jelent, de miért nem lesz.
- Hogy húsz évesen miért nem szülök? - Fakadt ki. - Jó persze, neked mindegy, neked eddig se vált semmi a hátrányodra, de míg a leánykérés neked arról szólt, hogy én legyek a legfényesebb trófea a faladon, engem gúzsba köt ilyen fiatalon. És még azt is van pofád megkédezni, hogy miért nem akarok gyereket szülni? Nekem itt lenne vége a fiatalságomnak. Nem végezhetem a munkámat, nem szórakozhatok, nem csinálhatok semmit! Ez öt-tíz év múlva rendben van, de most még élni akarok!
- Nekem te több vagy egy tróeánál a falon, és ezt már nem egyszer bizonyítottam, de te valahogy mindig elfelejted. És mint látod, minél jobban mutatni akarom, hogy kötődök hozzád, de te nem vagy hajlandó komolyan venni, inkább elégedetlenkedsz mindenért amit csinálok, és még inkább elégedetlenkedsz mindenért, amit régen csináltam.
- És vajon miért kell nekem bizonyítanod. Nem lett volna jobb, ha tiszta lappal indulnod? És elegem van abból, hogy mindig a régi nőcskéidbe botlok, akik mellett jelentéktelennek érzem magam!
- Érdekes módon én is belefáradtam abba, hogy újra meg újra bizonygatnom kell neked, hogy azok az esetek régen voltak, és most már csak te vagy a fontos!
- Bár olyan pasim lenne, aki hagyja, hogy ezt érezzem, nem azt, hogy a huszonakárhanyadik próbálkozása vagyok!
- Ha nem bízol bennem annyira, hogy elhidd, arról én nem tehetek! Egyébként meg ha ennyire nem tetszik a helyzet, akkor nyugodtan válassz magadnak valaki olyat, aki fényesre nyalja a segged!
- Én nem várok el ilyesmit, csak azt, hogy másét se nyald!
- Nem csináltam ilyesmit, csak te nézel minden barátságos beszélgetést egy lánnyal szóbeli dugásnak!
Mindketten úgy ziháltunk, mintha kilométereket futottunk volna. Villámló tekintettel meredtünk egymásra, mintha azon versenyeznénk, ki hal meg hamarabb a másik pillantásától. Végül ő sóhajtott egyet, és csöndesen így szólt:
- Szóval... egyikőnknek se ártana most egy kis idő külön.
Egy pillanatig fel se fogtam, mi történik.
- Most... szakítunk?
- Talán... talán mindkettőnknek ez a legjobb - mondta, és megfordult a többiek felé. - Akkor megbeszéljük, mi a teendő?
Tsunade és Shizune mintha összementek volna, és már Kakashi se látszott olyan közömbösnek. A hokage megrázta a fejét, és bólinott.
- Igen, persze, Kakashi, te pedig zárd vissza Tabusát.
Nem ellenkeztem, hagytam, hogy bevigyen újra a törött bútorok közé. A szüleim már régóta meghaltak, de most éreztem magam igazán elárvultnak.
|
| Kumiko | 2015. 07. 22. 00:32:05 | #33212 |
Karakter: Omoi Kumiko (kitalált karakter)
Éreztem hogy úrrá lesz rajtam a rémület. Rengeteg gondolatnak kellett volna a fejembe tódulnia, de nem így történt. Csak a hatalmas üresség borította el az agyamat. Fel sem tűnt, hogy a Hokage közben visszatért.
- Nos, Kishuri Tabusa, a döntésünk...
- Most ez nem érdekel! Lássák el Kumikót, azonnal orvosra van szüksége.
- De hát ő egy orvos - bukott ki Shizunéból.
- Nem, igaza van - mondta Kakashi, miután visszaigazította szemére a fejpántját. - Tényleg orvos kell neki. És hozzuk Kishuri-t is. Jót fog tenni neki.
Kakashira pillantottam. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, ahogy máskor sem. De amint találkozott a pillantásunk, tudtam, hogy tudja. Talán látta is… Tabusát, aki aggódva hozzám sietett, eltartottam magamtól. Most nem akarom, hogy bárki is hozzám érjen. Nem is emlékszem, hogyan jutottam kórházba.
- Nos, halljam, miért volt olyan sürgős idehozni? – hallottam mellőlem Tsunade hangját.
- Valami nincs rendben vele. Gorugota beleültethetett valamit, és... – fakadt ki Tabusa, de Kakashi félbeszakította:
- Van benne valami. De az a valami teljesen rendben van.
Ismét egymásra néztünk. Látszott a szemén, hogy mosolyog. Szóval tényleg látta.
- Érzem... – szólaltam meg. – Terhes vagyok.
Tabusa, aki eddig a kezemet fogta, most elengedte, zavartam lépkedett, majd ájultan esett össze. Pont nem érdekelt. Az agyműködésem kezdett helyreállni. Gondolatok milliói lepték el az elmémet. Minden eshetőséget végiggondoltam egy pillanat alatt.
- Oh…öhm…Gratulálok! – nyögte ki a Hokage.
- Korai lenne. – szóltam borúsan. – Elvetetem. Azonnal kezdhetjük.
- Na de Kumiko! – kiáltott Shizune. – Ne hozz döntést ilyen elhamarkodottan! Ráadásul nem csak téged érint… - pillantott Tabusára, akit pár nővér próbált élesztgetni.
- Nem hamarkodom el. Már hónapokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy ilyen esetben milyen döntést kell meghoznom. Tabusa is egyetértene velem. Egyikőnk sem akar most gyereket.
- Erre akkor kellett volna gondolnotok, amikor…
- Nem kérek a kioktatásodból. – vetettem oda. – Védekeztünk.
Valóban… de akkor hogy eshettem teherbe? A ninjáknál a módszerek 100%-ig hatásosak, hiszen egy esetleges „baleset” ezrek sorsáról dönthet. Egyszerűen nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez is Gorugota műve. Nem lepne meg, az az ember mindenre képes. Már ha ember egyáltalán.
- Talán egyszer elfelejtettétek…
- Nem felejtettük el. Én legalábbis biztosan nem.
- Akkor mit gondolsz, mitől lettél terhes?
- Gorugotától. – mondtam, de látva a körülöttem állók arckifejezését, leesett, hogy milyen félreérthetően hangzott. – Úgy értem, hogy az ő keze volt benne… - helyesbítettem, de így csak még rosszabb lett. – Az ő műve, hogy Tabusa teherbe ejtett, értitek már?!
- Paranoiás vagy. Ez nem lehetséges.
- Dehogynem. Épp ezért kell megszakítanunk a terhességet, amíg nem késő.
És amíg Tabusa fel nem ébred… már hallom is a sopánkodását. De nem érdekel, ez az én életem, az én döntésem. Nem fogom romba dönteni a jövőmet.
|
| Akahige | 2015. 07. 21. 09:54:33 | #33209 |
Karakter: Kishuri Tabusa (saját)
- Kumiko! Minden rendben? - Kérdeztem aggódva.
Falfehér volt, és talán még én se tudtam ennyire kiborítani (bár, talán ha a szeme előtt csalom meg...). Viszont az arcáról elpárolgott a düh, és tömény rémületnek adta át a helyét. A hasát markolászta, mintha félne, hogy belülről kivágják. Az első gonolatom az volt, hogy Gorugota csempészett bele valami távirányítással működő szörny-tojást, de mikor lett volna erre ideje?
Egyre jobban kezdtem aggódni, és próbáltam foggal-körömmel leszedni a chakra-elszívó láncokat, de esélytelen volt a dolog. valamit pedig tennem kellett. Talán a Démon Útjával óvatosan el tudom metszeni a hasfalat, eltávolítani, ami belülről emészti, aztán a Nakara Útjával begyógyítom a sebet, ha marad hozzá elég chakrám. Gyornsan kellett cselekednem!
Mint kiderült, nem volt rá szükség: nyílt az ajtó, és Tsunade lépett be rajta Shizune és Kakashi kíséretében. Megálltak a cellám előtt, és a hokage azonnal rákezdett:
- Nos, Kishuri Tabusa, a döntésünk...
- Most ez nem érdekel! Lássák el Kumikót, azonnal orvosra van szüksége.
- De hát ő egy orvos - bukott ki Shizunéból.
- Nem, igaza van - mondta Kakashi, miután visszaigazította szemére a fejpántját. - Tényleg orvos kell neki. És hozzuk Kishuri-t is. Jót fog tenni neki.
Tusnade értetlenül nézett, de bólintott. Eloldozták a láncaimat, én meg megforgaattam jobb kezemet. A ballal masszíroztam volna meg, de azt nem tudtam mozgatni, ugyanis a műkart a chakrámmal mozgattam, amit kiszívtak belőle. Felálltam, és odarohantam Kumikóhoz, de ő eltartott magától. Még mindig inkább félt, mint dühös volt, de attól még nagyon elkeserített a dolog.
Kumikót a kórházba támogatták, és mi is követtük. "Felvágni, kivenni, összeforrasztani" ez járt a fejemben "felvágni, kivenni, összeforrasztani". Bár most nem törődtem vele, de Tsunade köztem, Kumiko és Kakashi között járatta tekintetét.
- Nos, halljam, miért volt olyan sürgős idehozni.
- Valami nincs rendben vele - fakadtam ki kétségbeesetten. - Gorugota beleültethetett valamit, és...
- Van benne valami - bólintott Kakashi. - De az a valami teljesen rendben van.
- Érzem...
Mikor Kumiko megszólalt, mindannyian elhallgattunk, és felé kaptuk a fejünket. Odaléptem hozzá, és megfogtam a kezét, hogy bátorítsam. Falfehér, kétségbeesett arccal rám nézett, és bár suttogott, mindenki hallotta:
- Terhes vagyok.
Elengedtem a kezét és hátraléptem. Léptem egyet balra, és pici köröket róttam, miközben kínomban heherésztem, mint aki megőrült. Utána egy helyben megálltam. Éreztem, hogy térdeim fölmondják a szolgálatot, éreztem, hogy eldől körülöttem a világ, de azt már nem éreztem, ahogy a fejem koppan a padlón.
|
| Kumiko | 2015. 07. 16. 19:59:09 | #33181 |
Karakter: Omoi Kumiko (kitalált karakter)
Kissé hirtelen jött, hogy el kell hagynunk a Vas országát. Egészen megkedveltem a nemesi életmódot, biztos voltam benne, hogy nagyon fog hiányozni. Főleg, hogy az álnok kígyó uram bebörtönöztette magát. Hogy őszinte legyek nem is bánom, hogy egy ideig nem látom a pofáját, de azért mégiscsak furcsa lesz egyedül visszatérni a közös lakásunkba.
- Momentán nincs annyira ellenemre, hogy láncon látlak, csak azt sajnálom, hogy nem én fogom a lánc végét. – adtam tudtára az érzéseimet. Mindenesetre így nem csak tőlem, de az összes többi nőtől is el van zárva. - Erre csak azért van szükség, mert Gorugota irányíthat téged, ezért veszélyes vagy. De még mindig nem értem, hogy miért olyan világverő ötlet ez.
- Konoha most már nem adhat ki Esőrejteknek. Én az ő fogásuk vagyok. De ha kérhetek valamit, intézd már el Tsunade néninél, hogy legalább a normál börtönbe átmehessek.
- Persze mindenképp. – szóltam ironikusan. Ez a karma. Most elnyeri méltó büntetését. Eszem ágában sincs segíteni rajta. – Már itt is van.
- Látom, megvan a jómadár. – kezdte üdvözlés helyett a Hokage.
- Meg. Ne bánjanak vele kesztyűs kézzel. – morogtam, mire Tabusa felkiáltott:
- Hééé!
- Ne aggódj, nem fogunk. Amíg meg nem bizonyosodtunk arról, hogy kinek az oldalán áll.
- Hogy érti ezt? – kérdeztem megrökönyödve.
- Ki tanúsíthatná, hogy Gorugota irányítja őt, vagy igazából a cinkosa? Túl sok a homályos részlet.
- Hogyhogy ki? Hát én!
- Apropó te. Veled ugyanez a helyzet.
- Tessék? – kérdeztem. Kezdtem megijedni.
- A falu biztonsága az első. Gyűlölöm ezt tenni, de meg kell értened. – közölte a Hokage, miközben pár avarrejteki betuszkolt Tabusa mellé, a cellába.
- Azt hiszi, hogy összejátszunk Gorugotával?! – ordítottam, de ő már hátat fordított. – Hé! Hokage! Tsunade!
- Nyugalom. A te részedet kényelmesebbé tesszük. Pár nap az egész. – fordult vissza, mielőtt kilépett az ajtón.
-Aoi! Csinálj valamit! – néztem a rémült lányra, aki bólintott, majd szintén távozott. – Ezt nem hiszem el! Most már tényleg rohadtul elegem van belőled!!! – fordultam most Tabusához, hogy az összes haragomat rázúdítsam.
- Mivan?! Miért belőlem? Mi rosszat tettem már megint?
- A saját falum lecsukatott miattad! Ráadásul pont ebbe a patkánylyukba!
Amint kimondtam, már jöttek is az avarrejtekiek, hogy pár bútorral otthonosabbá tegyék a cella egyik felét a számomra. Hát nem sikerült. Akkorát vágtam az ágyra, hogy kettétört. Az avarrejtekiek azonnal kimenekültek, mivel én a többi bútort sem kíméltem. Mindet összezúztam.
- Engedjetek ki!!! – ordítottam teljes hangerőn, az acélrácsokat rángatva, mire ők a helyiségből is kiszaladtak. Ahogy elengedtem a rácsokat, látszott, hogy jócskán elgörbültek. Még egyszer elordítottam magam, aztán a falat kezdtem ütni.
- Kumiko! Kumiko!- hallottam valahonnan távolról, nagyon halkan Tabusa hangját. Leállítottam magam. Kiderült, hogy igazából ordít. Vajon mióta szólongathat?
- Mivan?! – förmedtem rá. – Hallgass! – tettem hozzá, aztán leroskadtam az ágyam maradványaira.
Egy ideig csend volt, kezdett visszatérni az öntudatom. Körbenéztem. El se hittem, hogy én csináltam ezt a pusztítást. Hirtelen hányinger tört rám. Mi a franc ütött belém? Talán a Hokage jól tette, hogy leültetett. Még soha nem veszítettem el ennyire a fejem… talán csak a menstruáció miatt. Számolgattam, számolgattam, minden másodperccel nagyobbra nőtt a rémületem… késik. Hányingerem is van. Érzelmileg instabil vagyok. Neeem… ez nem lehet… nem lehetek terhes.
|
|
