Az egyik szolgálónõ van bent nála. Kíváncsian várom mi lesz. Szüleim szerint felelõtlenség, de apám valamiért másabb most mint anyám.
Anyám jobban ellenzi, de apa ... Õ valamiért annyira nem.
Szerinte is meggondolatlan tett volt, de ... Talán õ is érzi azt a furcsa érzést mint én?
Hogy valamiért neki akkor arra kellett járnia?
Hogy neki ezt az utat szánta a sors?
Talán igen, talán nem. De mindenesetre a kellemes atyai szidás után vissza indulok szobám felé.
Velem szembe a tegnapi lány jön, arcán mosoly.
- Fumina-sama remek hírem van. Az idegen felébredt. Már jobban van, de még gyógyulnia kell. - mondja a meghajlása után, mire mosolyogva bólintok.
- Köszönöm Alicia. - majd bólint, ismét meghajol és távozik.
Utam elõször a szobámba vezet, átöltözök és csak utána indulok el vissza vendégükhöz.

Halkan lépek be a szobába. Felém pillant kissé ugyan még kábán, de valóban jobban van már.  Még közelebb megyek, közben szemem végig rajta tartom.
Nem mintha attól félnék váratlanul rám támadna vagy valami, de azért jobb vigyázni.
Erõtlennek tûnik, még, de hamarosan teljesen rendben lesz. Minden szó nélkül a homlokához érek.
- Nincs lázad. - állapítom meg neki ezt a tényt. - És a sebeid is szépen gyógyulnak. Néhány nap és teljesen rendben leszel, csak pihenj. - mosolygok rá kedvesen.
- Köszönöm. - mond csak ennyit. Kérdõn nézek rá. Tudnom kell a nevét.
- Mi a neved vándor idegen? - kérdezek rá és egy pohár vizet nyújtok felé. Megissza a tartalmát, majd válaszol.
- Kertag vagyok.
- Az én nevem Fumina, ennek a birodalomnak a leendõ úrnõje vagyok. - ismertetem, majd felkelek és távozok.
Már tudja ki vagyok. Ha meg akar keresni akkor meg is találhat. Én pedig  visszatérek hercegnõi tevékenységeimhez. 

Kíséretemmel már második napja vagyunk úton és eddig semmi baj nem történt. Még úgy másfél, két nap és visszaérünk a kastélyba. Fárasztónak nem mondanám az utat, de hosszúnak elég hosszú és unalmas. Viszont a táj nagyon is szép. Mellettem harcosok, bár õk körül veszik hintóm.
Valami jön velünk szembe, aztán mikor mellém ér egy fekete nagymacskát pillantok meg. Valahogy az az érzésem õ is különleges, mint én és nem csak egy egyszerû állat. Inkább egy alakváltó teremtmény. Érzem valami nincs rendben, aztán azt is megtudom, hogy mi. Egy csapat vámpír az, akik ránk támadnak.
Vad harc veszi kezdetét köztük, de az én embereim elsõsorban engem védenek, és nem támadnak a vámpírokra. Azokra mennek csak rá, akik elérik a hintót, a többiekkel nem foglalkoznak. Védekezõ állásban vagyunk.
Kissé aggódva figyelem a harc kimenetelét, bár nem tudom miért. Mágiához fordulok, amivel igyekszek összekötni magam a fekete minden bizonnyal alakváltóval. Érzem gyengül és igyekszek neki erõt adni.
Aztán vége a harcnak, bár nem könnyen és õ csúnyán megsérült. Látom, ahogy elfekszik. Egy ideig semmi, majd fiú alakja lesz. Tele van sebekkel és csúnyán vérzik. Tehát tényleg más, tényleg olyan, mint mi. A fiú alakváltó, tehát mágikus teremtmény.
Embereim heves tiltakozása ellenére kiszállok a hintómból és indulok meg felé.
- Fumina-hime ne tegye. Nem tudhatja nem e csapda! - áll elém az egyik, mire egy könnyed mozdulattal arrébb tolom.
- Ugyan már. Megsérült és azért mert minket védett! - szólalok meg lágy hangomon.
Még közelebb merészkedek és letérdelek mellé. Mélyen szemeibe nézek, majd a sebeinek szentelem a figyelmemet. Elég csúnyák és a vérveszteség se kicsi. Mind két kezemet elõre nyújtom, pont teste fölé. Lehunyom szememet és magamban varázsigét mondok.
Fény kezd izzani, és ahogy a kezem mozdítom a sebek lassan de gyógyulnak. Jó megoldás ez, csak az a baj, hogy sok energiát igényel tõlem.
Érzem gyengülök, de nem hagyom abba, amíg legalább egy kicsit jobban be nem gyógyul. Végül nem teljesen jól, de annyira, hogy életben maradjon és valamennyire még rendbe is jöjjön a hátralévõ utam alatt sikerül.
Megpróbálok felállni, de szinte gyöngén összeesek. Harcosom Kain fog meg.
- Hercegnõ ezt nem lett volna szabad. - mondja, de cseppet sem sértõ hangnemben, inkább aggódva.
- Nem baj. - mosolyodok el halványan. - A lényeg, hogy jól van. Segítsetek neki, velünk jön a birodalomba és ott tovább ápoljuk, míg fel nem épül rendesen. Ennyivel tartozunk neki. - erre bólint. Õ engem támogat vissza a hintóhoz, míg pár emberem õt szedik össze és kerül mellém ápolhassam.

Az út hosszú, de végig figyelek rá. Nincs magánál és a láza is magas. De borogatom homlokát, kötözöm sebeit. Mikor vissza érünk rögtön megparancsolom vigyék egy szobába és két szolgálónõm küldöm segítségére.
Ha bármire szüksége van és az ápoláshoz is persze, akkor ott legyenek. Én pedig néha benézek hozzá és remélem hamar rendbe fog jönni.
Nem tudom miért aggódok ennyire egy ismeretlenért, de valamiért úgy érzem nem véletlen járt arra amerre.

„Kecsesen ring egy csípõ, kecsesen mozdul egy test. Kecses az egész lány. Hosszú, nagyon hosszú barna haja van, ami leér egész a fenekéig. Egyenesen és szelíden, mégis valahogy vad természetességgel fogja körbe a törékeny testet. Fején ott van a nemesi származását jelzõ korona. Egyik szeme zöld, másik kék. Teste karcsú, akár egy nádszál. Egy szobában vagyunk. Én az ágyon fekszem és nézem, hogy a lány közelít felém. Nem tudom mi lesz, de érzem a közelségét. Aztán a következõ pillanatban egy harcmezõn vagyunk. Én csak állok egy helyben az egyik hegybõl kinyúló, karcsú kinövésén, és nézem a csatát. A lány most is kitûnik a tömegbõl, hisz, mint egy karcsú virágszál a sok harcos között. Aztán valaki rá támad, és én elindulnék felé, de valami húz be magával a hegy gyomrába.”

Aztán felriadok… ismét. Álmaim megint ugyanarról a lányról szól. Ugyanazon a helyen vagyunk, mint az elõzõekben. Most is úgy riadok fel álmomból, mert a lányt valaki meg akarja ölni. Nem tudom ki az, de nagyon furcsa, hogy egy idegen lányról álmodom az elmúlt két hónapban. Ez most vagy azt jelenti, hogy segítséget kérnek tõlem, vagy azt, hogy közöm lesz ehhez a lányhoz. Nem tudom, de most van ennél fontosabb dolgom is. Meg kell ölnöm pár vámpírt, különben elkanászodnak.

Nyújtózkodom egyet, miközben az elsõ mancsaim körmével a földet kezdem el halkan és óvatosan kaparni, de az elsõ és hátsó mancsaimat is megmozgatom, hogy friss legyek és ne legyen semmi gond, ha harcra kerül a sor. Majd ásítok egy nagyot és meg is mosakodom, mint egy jó kiscica. Most, hogy útra keltem, hogy megöljek jó pár vámpírt és magyarázatot találjak az álmomra, nagymacska formámban haladok, hogy ne keltsek feltûnést. Mondjuk, nem tudom, hogy mi kelt nagyobb feltûnést, egy hatalmas nagy bengáli fekete macska, vagy egy vámpír vadász, aki tele van piercingekkel, sebhelyekkel és varratokkal.

Az úton megyek, nem egy vámpírt kinyírva, és otthagyva a testüket más vadaknak. Gyorsan haladok tovább, hogy ne nagyon tudjanak követni. Jó pár napot így haladok, hogy csak éjszaka állok meg és nappal közlekedem. Reggel mindig ugyanaz, hogy felébredek, nyújtózom, utána megmosakszom, mint egy jól nevelt nagymacska és utamra indulok.

Aztán jóval elõttem észreveszek egy díszmenetet. Gondolom valami herceget vagy hercegnõcskét kísérnek házasodni. Vagy tudom is én, de nem is érdekel. Ám azonban mikor elhaladok a hintó mellett és benézek az ablakon, szinte megfagyok. Az a lány az álmaimból. De, hogy kerül ide, vagy kicsoda õ?

Aztán a következõ pillanatban, mikor elõre pillantok, egy csapat vámpír áll elõttünk. Vicsorítani és gyorsítani kezdek, így lehagyom a hintót és elé bevágva, arra kényszerítem, hogy álljon meg. Bár nehezen, de sikerül, így a hintó és a díszmenet megáll. Én csak beállok a két fél közé kicsit féloldalasan és elordítom magam.

Vad harc alakul ki köztem és a vámpírok között, ám még mindig én állok nyerésre. Azonban kapok egy súlyos sebet, ami a nyakamtól, egészen a hasam közepéig tart és elég mély, ráadásul nagyon lelassít, de még most sem adom fel. Nem tudom, hányan vannak, de egy kicsit kezdek fáradni. Már nagyon sokat megöltem egyedül, de azt hiszem, cserben kell hagynom a hercegnõt, mert már alig állok a lábamon. Több helyen megsérültem, és elég mélyen. Kicsit váratlanul ért ez a küzdelem, hogy ilyen sokan vannak, de próbálok minél jobban teljesíteni. Még így is, hogy sérült vagyok, legyõzöm az összeset, bár nagyon nehezen és még szerzek pár mélyebb vágást, karmolást és harapást. 

Miután végeztem az összes vámpírral, csak lihegni kezdek, majd kicsit még haladok elõre és lefekszem. Elsõ mancsaimat a fejem alá rakom, de az oldalamra dõlök. Lihegek és halkan nyüszítek fájdalmamban. Nem tudom, mért nem változom vissza emberi alakomba, de azt fogom tenni.

Veszek egy mély levegõt, majd magamra öltöm emberi alakomat. A nadrágom tiszta lyuk, ahogy bõröm is. Szinte nincs olyan testrészem, ahol ne folyna le rólam a vér. Látom, hogy az a gyönyörû lány kiszáll a hintóból és elindul felém.