A fürdõben levetkõzöm, õ pedig falja a látványt. Olyan… hízelgõ. Sosem találtam magamban semmi különlegeset, de neki láthatóan tetszik, amit lát. Nekem meg az, hogy neki tetszik. Aztán ahogy elkezdem vetkõztetni… már nekem is van min ámulni. Olyan szép, annyira törékeny, mint ahogy számítottam rá. Nem gebe, mégis olyan érzésem van, hogy pont rám… hozzám illik.
Elõször csókok, élvezem a nyelvének játékát a számban, majd a nyakára térek át. Kényeztetni akarom… képes lennék egész éjszaka szeretni. Végig… megállás nélkül.
Szinte bábként hagyja, hogy csókjaink közben a rádiót is bekapcsoljam és a vizet is megnyissam, majd alá állva a falnak döntöm, combom lábai közé vezetve tartom és kényeztetem egyszerre. Mmm… érezni lágy bõrét, és látni rózsaszín farkát… fiatal, és félelmetesen szexi.
Amikor összeérünk, felnyög. Tudom, hogy kicsit játszani fogok vele most is, hiszen lehet ordítanék, ha most le kellene állni. Nyögései a legszebb zene a fülemnek,  pici körmeivel marja a hátam, de nem zavar. Szeretem az ilyen sebeket.
Igen…
Mikor érzem, hogy teste remegni kezd, csókba fojtom nyögését.
Aztán egy pillanatig élvezem én is a kellemes bágyadtságot, de hamar összeszedem magam és megfürdetem. Majd õ is engem.
- Mi lesz ebédre? Éhes vagyok - jelenti ki, mikor õ már készen áll az ajtóban.
- Tészta - borzolok bele a hajába, majd kilépünk mindketten. Õ a szobába megy, én gyorsan összerakom a szószt, amíg felforr a tésztavíz.
Már le is szûrtem a tésztát, a szószt kavargatom csak, amikor megjelenik. Zaklatott. Mi történhetett?!
- Hívj valaki megbízhatót. De ne rendes számra. Irtóra csekkolnak mindent nálatok. Mondd meg, akinek a gépe meghalt vagy fehér betûket futtat, azt sürgõsen csukják le. Épp a bizonyítékaimat irtotta! Addig elintézem, hogy a vonalakat ne csekkolják ezek, de ellenõrzöm, ki hova és mit ír.
Mielõtt elsuhanhatna, adok neki egy puszit, közben már a fülemen zúg a mûholdas. Nem tudják szerencsére lekövetni, valahova Szingapúrba vezet azt hiszem.
- Hawk - morran bele a fõnök.
- Titkosat. - Két pittyegés és már titkos is. - Valaki lekövette a tanú laptopján az internetet. Vírust küldött rá. Ott van az õrsön. Ha valakinek a gépe most romlott el, vagy fehér betûn cikkáznak rajta, az próbálta feltörni és megsemmisíteni a bizonyítékokat.
Hallom, ahogy feláll, és kinéz.
Na igen. Ilyen, és hasonló esetekre fordíttatott minden monitort az irodája felé.
- Anna az.
- Anna? Milyen Anna? - kérdezek vissza.
- Anna Sherkovich. Egy hónapja van nálunk. - Elzárom a gázt. - Adminisztrátor. Ráküldöm Simont, egy óra múlva lesz vallomás, hívj.
Letette. Én elindulok a háló felé. Mindenki ott van úgyis. Ahogy belépek, Tony épp morog, hogy nem tudja titkosítani a vonalat.
- Mûholdas, lekövethetetlen - mondom, és leülök mellé. - Mellesleg Anna Sherkovichnak hívják az emberünket. Egy hónapja adminisztrátor.
- Anna? - kérdez vissza Josh.
- Anna. Mert?
- A baráti társaságban van egy srác, akikkel eljárok bárba. Az egyik mesélte, hogy volt valami exe, egy helyes pasi. Együtt éltek hónapokig, aztán a pasi félekefélt valami csajjal. Annával. Aki admin lett nálatok. Még röhögtünk is, hogy mekkora véletlen. - A kezébe adom a telefont. - Oké.
Amíg Josh telefonál, én megsimogatom Tony combját. Nagyon pötyög, de ahogy odanézek sem értem, hogy mit.
- José Manuel Gratio - darálja Josh.
- Feltörhetem az adatbázisotokat? - kérdezi.
- Igen, majd elviszem a balhét - felelem. Pötyög párat, aztán gépel, vár egy pillanatot és megszólal. - Voltak kisebb stiklijei. Valami gazdag muksó. Itt a képe.
Mindhárman odafordulunk. Nekem nem ismerõs.
- Ez lött rám - mondja Josh.
- Ja, és bent ült a kocsiban, amikor követtek engem - kontrázik rá Mark.
Kezem e veszem hát a telefont és hívom Hawk-ot. Mielõtt beleszólna, beleköhögök, így már csak a két pittyenét hallani.
- José Manuel Gratio. A címe… - Lediktálom. - Anna pasija. Vigyétek be õt is. Õ lõtt rá Josh-ra, felismerte, és Mark is. Derítsd ki, hogy õt is csak felbérelték-e vagy õ a központi szál - mondom. - Hívom, ha van még valami. - Okézza, és leteszi.
Sóhajtok, majd Tonyra nézek.
- Kedves, itt lenne az ideje, hogy elmond, mit találtál. Mi volt, ami miatt ekkora bajba kerültél? Ahhoz, hogy segíthessek most, mindent tudnom kell.
Végigsimítok az arcán, bíznia kell bennem. Közel a cél…

Nem szól. Próbál, de nem, ehelyett két kezét hajamba vezeti, majd homlokát az enyémnek dönti és csak lassna szólal meg.
- Csak... Csak ne lökj el. Vigyázz rám. Szeretni azt jelenti, hogy a szívem sajog, és a belsõdben csordák csárdáznak fel-alá? Vágyni a másik illatára, szavára, figyelmére? Olvadni pár pillantástól, vagy epedni egy csóktól? Úgy zsong mindenem... Hallom amit mondasz, és torkomra forr a szó. Fészekbõl kiesett fiókának érzem magam. Legyél a macska aki elvisz és felfal. Ne dobj el dolgod végeztével, ne hagyj el az út szélén, inkább legyek gombostûre fûzve gyûjteményedben. - Pici puszit kapok a nyakamra. - Esküszöl, hogy itt leszel nekem? Hogy akármit mondok, nem dobsz ki az öledbõl?
- Megígérem, hogy itt leszek neked, amíg te is szeretnéd. - Piszézek vele. Soha nem tettem, de mindig akartam…
-Axl... Én még csak lánnyal voltam.
Mi… mi… MI?! Csak… akkor mégsem… de akkor engem miért?! Lehetetlen, hogy nem tetszik a korabelieknek. Csodaszép… akkor…
- De az régen volt, és azért egyszer, mert nem tetszett. Egy icipicit sem hasonlított arra a csodára, ami tegnap a fürdõben... És azóta tudom, hogy a lányok nem vonzanak, de fiúval még sosem voltam. És jöttél te, lehengerlõ, tapasztalt, és nem egy bizonytalankodó. Egy kikötõ a háborús vízen, a kapaszkodóm, míg fuldoklok. Te olyan szilárd vagy, hogy melletted nem félek attól hogy nincs lakásom, hogy lehet meghalhatok, vagy hogy megint egyedül maradok. Mert nem, ugye? Nem vagy habókos, vagy szeleburdi, még én az vagyok, de nem fogok elmenni amíg el nem küldesz. - Csak mondja és mondja és mondja, így inkább megcsókolom.
Hatásos módszernek ígérkezik.
- Akkor tényleg nem kell sietni - suttogom neki.
- Minden idõm a tiéd. Csak akartam, hogy tudd, hogy ne legyen váratlan... Fogalmam sincs, hogy mi és hogy, de utánanézek eskü, és majd utolérlek, nem leszek tudatlan...
-Csss... - Csók, és fecsegés volt, nincs. Jó ezt már most tudni. - Ne merészeld. Bízd rám magad.
Igen, azt akarom, hogy mellettem tanuljon meg mindent és örökké csak engem szolgáljon vele. Én is csak neki szentelek mindent… hiszen önzõ vagyok. Megkóstoltam, igazán megkóstoltam, most már kell. Akarom. Muszáj.

Csak ölelem, ringatom és ölelem. Aztán hirtelen eszembe jut valami.
- Uhm, mennem kellene edzeni - mondom halkan. - Felmész ahhoz a két vénasszonyhoz, vagy maradsz itt, és innen nézed? - kérdezem, picit eltolva.
- Vénasszony az apád feneke - morog le Josh. Tony édesen felnevet, majd még szorosabban bújik.
- Maradok, figyellek innen - mosolyog rám. Bólintok, majd egy gyorsnak induló csók után szeretném elengedni, de nem teszem.
Lassan csókolom, majd szorosabban ölelem, és hirtelen hátradöntöm. Meglepettségében belenyög a csókba, de ahogy tudatosul benne, hogy felette támaszkodok, és így csókolom, felnyúl, átkarol és élvezkedik. Én meg élvezem, hogy neki jó.
Mikor kifullad, elenged, és csillogó szemekkel néz rám.
- Húzd fel picit a lábad - kérem halkan. Meg is teszi, én meg kihasználva, hogy hozzám képest picike, gond nélkül kezdek felette fekvõtámaszozni. Eleinte mintha meglepné, de gyorsan elkezdi élvezni, és minden leérkezéskor kapok egy lepkepuszit, majd valahol ötven körül megszólal.
- Le kellene venned a felsõdet - mondja.
- Mert? - kérdezem felvont szemöldökkel, megállva egy pillanatra.
- Kisebb a légellenállás - mosolyog rám halálian, a korábbi ártatlan szemeket villantva. Felnevetek, majd felülök és ledobom a felsõmet. Kellemes reggeli idõ van úgyis.
Felsóhajt, majd a puszik közben elkezdi simogatni a felsõtestem, a karom, ahol éri.  
- Csak figyelem, hogy minden izom dolgozik - motyogja, és eltökélten adja a puszikat és figyeli az izmaimat.
Én meg hagyom, mert veszettül élvezem. Sosem volt még ennyire jó reggeli edzésem. Bár hiányzik a futás kicsit…
Amikor megunom a fekvõtámaszt, felülök, a hátamra fekszek és intek neki. Õ tudja a dolgát, már ül is a combjaimra. Csak tapintatból nem említem, hogy érzem: tetszett neki a simogatás. Csak mert nekem is. De õ sem említi. Mintha túl jó lenne ez a reggel egy ilyenhez…
Ami szintén jó, de ez most jobb.
Sorban csinálom a felüléseket, majd amikor azzal is végzek, felülök, és megcsókolom. Ismét. Mert szabad.
- Megyek, lezuhanyozok - suttogom ajkaira. - Gyere fel te is.
Nem veszem fel a felsõt, csak lehajolok érte, amikor feláll, és én is.
Olyan idilli minden… mintha nem kellene semmitõl félni…

- Kár. Mert én nem sajnálom. - Feláll, egy szuszra húzza le a whisky-t. - Azt hittem, hogy nem játszol velem. Azt hittem, komolyan gondolod, minden szavadat. Azt reméltem, hogy legalább egy picikét vágysz rám annyira, mint én rád. Mert tudom, hogy nézek ki, oké? Egy pálcikaember, aki folyton a gép elõtt gubbaszt, és nincs barátja. Vettem. Neked sem kellek. Nem kell többet bizonygatnod. Aludj a családoddal, én is alszom majd a sajátommal.
És már itt sincs…
- Te mekkora egy fasz vagy - sóhajt fel Josh.
- Sértegetsz? - morranok rá idegesen.
- Bocs apa, de igaza van - mondja Mark. - Mi bajod ezzel a sráccal? Fülig, oda meg vissza van érted. Ha már magadba bolondítottad, vállalnod kellene a felelõsséget. Vagy csak arra kell, hogy megfektesd? Mert ha igen, mond el, hogy legalább tudjuk majd megvigasztalni - mondja nyugodtan, de én a feltételezéstõl is ideges leszek.
- Ha nem szégyellném megütni a fiamat, most a fal adná a másikat, Mark Henderson! Hogy feltételezhetsz rólam ilyesmit?! - sziszegem.
- Akkor miért nem vagy vele õszinte? - kérdezi Josh.
- Az vagyok, végig az voltam. - A tenyerembe temet az arcom. - Mindennél jobban vágyom rá. De… de…
- Öreg vagy, ja, ezt már mondtad - sóhajt fel Mark, de Josh átveszi a szót.
- Kit érdekel, mennyi idõs vagy és hogy õ mennyi, ha õt sem érdekli? Hallottad. Veled akar lenni. Miért tiltakozol ennyire a boldogság ellen, Alx? - Sóhajtok. Remeg a sóhaj is. Sírni akarok…
- Figyelj. Feküdj most le, oké? - kér Mark. - Reggelre minden megoldódik, meglásd. Alszol egyet te is, õ is, meg tudjátok majd beszélni, hogy hogyan tovább.
Bólintok és lefekszem.
Mintha senki nem értene meg.
Én akarom õt. Nagyon is… de… de… Miért nem érdekel senkit, hogy idõsebb vagyok? Õt miért nem érdekli? Miért vonzódik egy ilyen idõs férfihoz, mikor szebbet, fiatalabbat kapna ezret, ha akarna?

Gondolatok ezreivel a fejemben alszom el. Nem is tudom igazán meddig, amikor megérzem, hogy valaki mellém bújik, de az illt nem a fiamé és nem is az öcsémé.
-Tony... Mit keresel...?
Befejezni sem tudom, mellém kukacol, kapok egy puszit, és hozzám bújik. Mozdulatlanul tûröm helyezkedését. Félmeztelen mellkasomra hajtja édes buksiját és lassan megnyugszik. Még kapok a mellkasomra is egy puszit, majd ismét csend ereszkedik a szobára.
Ledermedve fogom fel, hogy mi történt, és… és ezt akarom. Eszembe jutnak a fiúk szavai és nem tudok mit tenni. Magamhoz ölelem.
Akarom. Akármennyire fiatal, akármi lesz a vége, kell nekem. Szükségem van rá. Akármit fogadtam meg, kell nekem…
Puszit hintek a hajába, mire egy nyugodt szusszanást hallat, majd hallani vélem egyenletes lélegzetvételeit, amik engem is megnyugtatnak.
Végre… végre.

* * *

Reggel én kelek elsõnek, mint mindig. Valamivel jobban összegabalyodtunk az éjjel, rám pakolta az egyik lábát is, és így konkrétan félig rajtam fekszik. Elmosolyodom.
- Hé, álomszuszék, engedj ki - suttogom a fülébe, és lágy puszit hintek mögé. Kuncog, majd még jobban megölel. Igen… így akarom… minden reggelt így akarok.
- Ha nem engedsz ki nem lesz reggeli - suttogom, mire morog egy picit, de pont annyi helyet hagy, hogy kicsusszanjak.
Nyújtózom egyet, majd a konyhába megyek. Tea, kávé, mert én teázom reggel, a többiek kávéznak, õt nem tudom, és már készítem is a rántottát.
Mire elkezd mozgolódni a tagság, már meg van terítve.
- Hm, de jó illat van - ül fel Tony.
- Szerintem finom is lesz - mondom, mire felnéz rám. Elmosolyodik. Én is... - Reggeli után lesz mit megbeszélnünk - mondom, mire bólint. Ekkor lépnek ki a többiek.
- Nézd már Josh, csinált kaját. Imádom a reggelijeit…
- És milyen jó illata van. Csak nem Alx mennyei rántottája? - udvarolnak körbe.
- Hiába minden, veletek is beszédem lesz - morgom, de mosolygok. Megvárom, míg leülnek, Tonynak a széket is kihúzom, amit pirulva köszön meg.

A reggeli nyugodtan telik. Picit úgy érzem magam, mint egy tini fiú. Ha ránézek, elmosolyodom, annyira… megkönnyebbültem. Minden rendben. Már ami a kettõnk ügyét illeti. Õt még mindig meg akarják ölni.
Reggeli után kézen fogom, és kihúzom a kertbe. Leülök, õ szorosan mellém.
Elmosolyodom, ahogy Joshék azt hiszik, nem veszem észre, hogy az erkélyen sunnyognak. Kíváncsi népség.
- Tudod, én elég régimódi vagyok - mondom neki. Elkapom a kezét, megszorítom és nyomok rá egy csókot. - Problémás is vagyok, sok rigolyám van. De tényleg vágyom a közelségedre. Rád… mindent meg fogunk oldani a támadásokkal kapcsolatban is, de elõtte tudni szeretném, hogy tényleg tudnál-e rám várni? Tudod, én udvarlós típus vagyok. Mivel itt nem sok lehetõségem van, szeretnék veled egy ágyban aludni, de a testedet csak akkor szeretném legközelebb, ha már békés minden, és nem kell bujkálni. De addig is… szeretnék veled lenni. - Közelebb húzom, az ölembe. - Szeretem az illatodat… a tested melegét, az ízedet… mindent, ami te vagy, Tony. Nagyon szeretném, ah tényleg mûködne ez a dolog, de én csak hosszú távra tervezek.
Várakozóan nézek rá. Olyan… hah. Annyira nagyon szép.

- Engem nem zavar. - Mi ez, már komolyan?! Miért nem zavarja?! Jó, ne zavarja, de legalább érdekelje!
- De...
- Nagyobb biztonságban érzem magam, ha a közelben vagy.
De én ezt… miért nincs beleszólásom?!
- Apa, csak törõdj bele. Te vigyázol rá, maradj is vele - okít ki Mark.
- Rendben - morgom és bemegyek a szobába, átpakolva a cuccaimat a hálóba.
Pakolászok, amikor bejön Mark.
- Apus, nincs kedved kihozni nekem a testápolót? - kérdezi, de már indulok is.
- Melyiket?
- A rózsásat - szól vissza.
- Milyen rózsásat… - morgom magamban és benyitok. - A rózsaszínt?
Mi… miért folyik a…
Mit keres itt Tony?!
- Ellenõrzöl, vagy csatlakozol, Axl?

Ahogy hátrapillant, minden gondolat kiröppen an fejembõl. Csak nézem, hogy mennyire félelmetesen szexis így. Hogy mennyire vonz, hogy mennyire akarom.
Ruhástól lépek be a kabinba mellé, és egy mozdulattal, de a lehetõ legfinomabban nyomom neki a csempének.
- Axl… - suttogja, de nincs ideje mondani semmit. Állatokat megszégyenítõ vadsággal tapadok ajkaira, nem foglalkozva most semmivel. Most csak testek vagyunk. Egymásra nagyon vágyó testek.
Csókolom, simogatom, ahol csak érem, amíg kezembe nem akad férfiassága. Nem törõdök semmivel, semmi megszégyenülési érzet nincs bennem, térdre ereszkedem és az ajkaim közé fogadom.
Lassan szeretném, de nem tudom. Nem vagyok képes rá, hogy most visszafogjam magam. Túl jó… túl igazi minden.
Akármennyire tagadtam eddig, én magam is ember vagyok. Vannak vágyaim, szükségleteim és az, hogy eddig nem ébredt fel csak azt volt, mert Tony nem volt.
A hajamba túr, a nevem nyögi, de ahogy a számba élvez, megremegek én magam is. Ilyen földön túli ízt soha nem éreztem még...

Hirtelen józanodok ki ismét. Ahogy felnézek rá… a csodálatosan fiatal arc… a mennyei test…
- Ezt nem szabad, Tony - suttogom. Lépnék ki, de megragadj a kezem.
- Magyarázd el, miért nem - kér, szinte könyörög.
- Öreg vagyok, Tony. AZ apád lehetnék, ne mond, hogy ez téged nem zavar. Fehér a hajam, éveken belül tele leszek ráncokkal, és ki tudja, meddig mersz majd velem mutatkozni. Te szép vagy, fiatal…
Kirántom kezem az övébõl és kirohanok. A nappaliban ülõ Josh és Mark egy szót sem szólnak, miközben én a hálóba megyek és gyorsan átöltözöm.
Férfiasságom remegve lüktet megváltásra várva, de ahogy belegondolok, hogy most mennyire undorodhat tõlem Tony, el is kezd lohadni.
Felsóhajtok, majd úgy döntök, mára nekem ennyi elég volt.
Lekapcsolom a villanyt és lefekszem.
Látni sem akarom, hogy mit gondol rólam Tony. Hogy tehettem ezt?! Miért vesztettem el ennyire a fejem?!

Nem tudok elaludni. Akárhogy próbálom, csak az ízét érzem a számban, az ujjait a hajamban… nem tudom elfelejteni. Akarom, mert neki jobb lenne, de nem megy.
Képtelen vagyok rá.
Kilépek a nappaliba, ott ülnek mindhárman. Susmorognak valamit. Nem hívom ki, nem vagyunk tinik.
- Tony, sajnálom, ami történt. Nem akartalak bántani. Ha szeretnéd, aludhatsz a fiúkkal, én tudok figyelni másik szobából is rád. Nem lesz baj. Az ügyedet végigviszem, aztán nem kell találkoznunk többé, nem foglak zaklatni, esküszöm - mosolygok rá szomorúan.

- Na és milyen a te családod, Tony? - kérdezi Mark kedvesen, mikor megunják a poénkodást.
- Ööö... nagy... ? - Ahh, még így is milyen édes…
- Szülõk, tesók, rokonság... - fejti ki Mark.
- Van. - Megjelenik a macska. - Õ itt Mr Bullshit. A macsekom. A családom. Túl sokan vagyunk, hogy mindenkire jusson idõ, így én a kütyüimmel nõttem fel, házasodtam, és éltem. Most már nem, mert nincs házam, de majd valamelyik tesómnál... - Kicsit megszakad a szívem, ahogy hallgatom. Borzalmas lehet ennyire egyedül lenni.
- Hány tesód van? Mert én meg egyke vagyok... - kérdezi Josh.
- Azt hiszem... Vagyis nem hiszem, hanem tudom... Heten vagyunk. Én vagyok a legkisebb.
- Ó, akire mindenki vigyáz, mi?
- Gondolom. Elpakolok...
És már bent is van.
- Na, hogy akarsz vele összejönni? - kérdezi Josh.
- MI?!
- Apa, ne nézz senkit hülyének. Rá vagy zakkanva, õ meg láthatóan rád.
 Errõl beszélni is felesleges. Én öreg vagyok, hogy nézn ki? Az apja lehetnék. Nem akarok errõl többet hallani. - És már megyek is utána.
- Segítek.
A hangomra valamiért megrezzen és elejt egy poharat, ami elvágja az ujját. Már fordulok is ki a fürdõbe, hogy behozzam a sebtapaszt, majd leülök a székre.  
- Gyere ide - kérem, és meg is teszi.
Tûvel szedem ki a benne maradt üvegdarabot, majd beragasztom, és valami önkéntelen reflex miatt adok egy puszit is neki. Mikor ez leesik, gyorsan elengedem és sietve pakolni kezdek. Bár nem tudom, mit remélek… hogy mem veszi észre?
- Köszönöm.
- Szívesen.
Hirtelen lehajol és a számra puszil.

Teljesen lefagyva figyelem. Egészen addig, amíg nem áll vissza a mosogatóhoz.
- Hagyd. Majd én befejezem, ülj ki a fiúkhoz.
Bólint és már megy is, nekem pedig van idõm gondolkodni.
Tetszem neki? De mi tetszik neki rajtam? Öreg vagyok… mit akarhat tõlem, egyáltalán nem értem. Tény, hogy annyira tudnám szeretni, mint soha senkit. Mint elõtte senki mást… Minden pillanatban kényeztetném… de nem szabad. Megfogadtam, hogy soha nem lesz már senki. Hiába jött most és forgatott fel mindent, nem szabad. Fogadalmat tettem, és ha nem így lenne, akkor is negyvenkilenc éves vagyok. Sokkal fiatalabb. Hogy néznénk ki együtt? Én õszülök, ha a genetika jól jár akkor hat év múlva elkezdek ráncosodni. Õ akkor talán még harminc sem lesz. Akármennyire szeretném, halva született ötlet. Rövid úton rájönne, hogy nem vagyok neki elég, még ha eleinte boldogok is lennénk. Félrekacsintana, ami neki kellemetlen lenne, nekem meg fájdalmas. Job ez így, azt hiszem.
- Hülyeségekre gondolsz, apa - szólal meg mögöttem Mark.
- Mi? Honnan… - kérdezném, de leint.
- Ismerlek már, tudom, hogy mit gondolsz. De hidd el, Tony jó srác, és egyedül van, mint a kisujjam. Miért félsz? - lép közelebb.
- Nem félek, csak… nem akarom. Öreg vagyok, Mark. A fiam lehetne. Hogy néznék ki mellette?  Mint az apja. Kellene a kellemetlenség, hogy rákérdezzenek, hogy az apukád mitõl változott meg ennyire, ha együtt sétálunk? Mi van, ha elkezdek ráncosodni, és… - Egyik ujjával beragasztja a szám.
- Te akkor is rohadtul dögös leszel - kacsint rám. - Na, megyek vissza, csak gondoltam megnézlek.

És már megint egyedül maradok. Mielõtt kimegyek hozzájuk, összerakom magamnak a nappalit, de ahogy kilépek, Josh szólal meg.
- Te alszol a szobában. Mi alszunk a nappaliban. Jobb lesz így. Figyelj rá te.-. Meglepve nézek rá, majd Tonyra.
- De…de megígértem neki, hogy nem leszek  a közelében… - jegyzem meg.
MI a fene folyik itt?!