- Megmentettél ma. Én is lehetnék a helyedben, de most biztosan a paplanom alatt vergõdnék... Nem fáj? - Hiába volt olyan nyugodt az elõzõ puszi a sebemre, kezd benne felszakadni minden. - Bullt hozzák Markék? Érzi-e majd, hogy öltem? Megváltozok majd tõle? Mi fog változni?
- Sss... gyere. Gyere, kicsi. - A konyhába húzom. Teát adok, leül, de aztán inkább az ölembe csüccsen és csicseregni kezd. Lassan szakad fel belõle minden szenny és ki is jön minden, haladzsablabla formájában.
Kimondja, hogy szeret. A szívem hevesen ver, ölelem, csókolom, de lassan elálmosodik. Sok volt ez neki. Életében elõször ölt embert. Persze, hogy nagyon fáradt. Amikor kérem, hogy menjünk a hálóba, már szinte álmában jár.

* * *
Reggel keresem, de sehol. Morogni kezdenék, de hirtelen meghallom.
- Jó reggelt, Axl - suttogja ajkaimra. - Egyél egy kicsit, és aludhatsz tovább.
Mmmm, minden reggelt ilyennek vagy hasonlónak akarok. Vele. CSAK vele.
- Mi ez az öröm? - kérdezem álmosan, mosolyogva.
- Szeretlek - jelenti be boldogan. Elmosolyodom, mozdítom ép karom és az arcára simítok.
- Én is szeretlek téged - súgom. Már hajol is, ajkait nyitva engedi nyelvem szájába, de nem fajul semmi semerre. Rajtam nem múlna. De õ ésszel él.
- Nem kockáztatjuk a sebedet - mondja szigorúan. - A fiúk?
- Gyanítom a földszinti szobájukban - mondom. - Lemenjünk?
- Elõbb együnk, ha felkelnek, csak feljönnek, ne… - Hirtelen a lépcsõrõl nyávogás. Felcsillannak a szemei, szinte repül, és az ölében Bullal tér vissza. - Szóval lent vannak. Hát hol vannak a fiúk? Alszanak? - kérdezi gügyögve. Édesek, még a macska is dorombolva nyávog vissza. - Felfedezted az új lakást? - mosolyog a macskára, majd rám.
- Ha szeretnéd, az elsõ emeleten vannak az edzõs cuccaim, ott vagy itt csinálhatunk neki ilyen játszós izés sarkat. Árulnak olyan macskakaparós házakat. - Fejben már tervezek, mondom is. - Itt maradna a lakótér a másodikon, az elsõn lenne a technikai részed meg az én edzõs cuccaim, a földszint a fiúk rezidenciája. Van kulcsuk is…
- Szóval bármikor bejöhetnek? - kérdezi, a macskát simogatva.
- Ne izgulj, nem fognak zavarni, sosem jönnek fel, csak ha szólnak. Csak szeretnek itt bandázni. Josh szomszédai bunkók. Mark meg nem lakik messze, de mindig itt gyûlünk össze. Késõbb megmutatom a kertet és a teraszt is - darálom. Darálnám, de közelebb hajol és az ajkaimra csókol. Mmm, szeretem a csókjait. A testét, az ízét, a remegését, mikor elélvez, a nyögéseit… ahm.
- Amint meggyógyul a vállam, nem szabadulsz - súgom. Elmosolyodik.
- Alig várom. - Az ajkaira nyal. Olyan hah. Félelmetesen erotikus.

Fél óra telik el, a maccs felfedezi a felsõ szintet is, mi ölelkezünk, csókolózunk, szerelmet vallunk egymásnak. Tetszik ez az egész. Még kicsit a bombáért, a lövésért is hálás vagyok.
Aztán hallom, hogy lentrõl eszeveszett dübörgés.
- Hát ez? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Jönnek fel. Így közlekednek, hogy észrevegyem - mosolygok rá és végigsimítok az arcán. Az éjjeliszekrényrõl elveszi a szemüvegét és felveszi.
- Hát ezt szerintem Kínában is hallják - mosolyodik el.

Felérnek.
- Kezeket a takar felé - szól be Josh, majd amikor látja, hogy minden rendben, repülnek. Ölelnek engem, puszilgatnak, de Tonyt meglepi, hogy õt is. Ölelgetik, örülnek neki, körbeforgatják, Mark elrebegi rajongását Bull iránt, hogy mennyire veszettül édes macsek, milyen szófogadó, és hogy imádja. Miközben rajong, Josh szólal meg.
- Hé, Tony… - Odapillantok, és kincsem szemében könnyeket látok, de mosolyog.
- Semmi baj, csak… - Sóhaj. - Csak jó így.
- Kis hülye - borzol bele a hajába Josh. - De akkor a hétvégi grillparti áll, skacok? Inni kéne - hümmögi.
- Ja, áll hát. Holnap péntek, jövünk. Hatkor felszedsz, jövünk, ma bepácoljuk a húst. - Rám néz. - Apus, elmegyünk bevásárolni, veszek ki pénzt a medvébõl - mondja és int. Okézva kiabálok utána.
Kicsim még mindig könnyezik, de boldog mosollyal bújik hozzám.
- Hidd el, ennél csak jobb lesz - mondom. Tudom, a családom miatt. - Ez már a tiéd is. Minden ünnepet együtt fogunk tölteni és ehetsz majd Mark borzalmas húslevesébõl. Vagy elsózza vagy íztelen - jegyzem meg. - De mivel örökre az enyém leszel, örökre a családom része maradsz, kicsim. Te is és Bull is - csókolok bele a hajába.

- Tony, nem lesz semmi baj. Arra kérlek, maradj végig mellettem - kérem. Nem lesz rá mód, nem jöhet velem. De jobb, ha most nem ezzel kezdem.
- Nem lesz semmi baj - szólal meg a fõnök.
- Hé, kicsi, nyugi. Vegyél egy mély levegõt. Hívd fel Markékat. Ez fontos. Rendben? Aztán mire elkezdõdik a tárgyalás, én is ott leszek - kérem, de sír. - Ismételd el.
- Itt leszel. Telefon. Tárgyalás. Levegõ... visszafele... - ismétli engedelmesen. Édes…
- Rendben. Te jól leszel? - bólint.
- Mennyire fáj? - kérdezi halkan.
- Még fáj, de itt a segítség. Tony. - Jó lenne, ha megnyugodna.  - Maradj Hawk mellett. Értetted?
- Igenis. - Próbál visszamosolyogni, de… nehezen megy neki. Aggódik.  
- Sietek.
Minden gyorsan történik. Megjelennek a mentõsök, betuszkolnak a mentõbe és már megyünk is. Végig eszméletemnél vagyok, de egyre jobban fáj. Nem baj… minden rendben lesz.
Ahogy beérünk, az orvosok már kezelésbe is vesznek. Altatás jönne, de leintem õket.
- Érzéstelenítõ - sziszegem.
- Miért? - vonja fel az orvos a szemöldökét.
- Mrt ez után tárgyalásra kell mennem. - Bólint, és jön a szuri.
Semmit nem érzek, mintha nyaktól lefelé a derekig nem is lennék. Csak látom, hogy matatnak, véres minden. Nem tusom, mennyi id telik el, mikor megszólal a doki.
- Nyomozó, itt a kis gonosz - mutatja fel a kis csipeszben. - Befoltozzuk és mehet is tovább - mondja mosolygós, nyugtató hangon. Aranyos, idõs nõ.  

Ígéretéhez hûen idõben érek oda. Majdnem, de a bíró késik. Ahogy beérek, azonnal Tony mellé ülök le. Összesimulunk és hamarosan megérzem a stukkert. Jesszum, mire számítanak ezek? Biztos van ezek szerint fegyvertartartásija.
-Markék indulnak, ha vége ennek... - suttogja maga elé.
- Rendben - súgom vissza.
Mintha érezné a bíró. Elsõnek engem szólít a tanúpadra. Faggatnak, hogyan történt a papa megölése, miért merültek fel a korrupciós vádak, tudom-e, kik voltak a korruptak. Mindenre õszintén felelek.
- És hogy került pont ön a képbe Markson úr kapcsán? - kérdezi a kis geci védõje.
- A fiamat vittem haza este, mikor szóltak, hogy menni kellene. A diszpécser, ha jól emlékszem a nevére Scott Thomas jelezte, hogy két lövöldözés is volt, ezért mentem én, és nem egy járõr.
- És ott voltak a robbanáskor? Látták is az ügyfelemet?
- Nem láttunk semmit, már a kocsinál voltunk. Az öcsém Josh Henderson jelenleg még vidéken van, de azonosította a korábban felmerült José Manuel Gratiót, ugyanis rálõttek. A fiamat, Markot követték,  õ is felismerte a férfit.
- És mikor tudjuk meghallgatni a rokonait? - kérdezi gúnyosan.
- A rokonaimat akkor, ha biztos leszek benne, hogy õket nem lövi vállon egy ismert bérgyilkos - jegyzem meg.
Eztán abbamarad a kérdezgetés, Tony kerül a vallatóra.  
Elmond mindent. Szépen, sorban. Okosan válaszolgat, büszke vagyok rá, nem is látszik, hogy félne. Pedig látom a szemén, hogy nem nyugodt, de rám sem néz. Nem merül fel kettõnk kapcsolata, ennek örülök.
 
A tárgyalás végén a bírónõ kér egy másik kört is, amikor meghallgatja Josh és Mark vallomását is, de a vádlott elõzetes letartóztatásban marad. Egy hét.
Már vezetõláncon viszik kifelé, amikor az ajtónál sikolyokat hallani. Odakapom a fejem.
A fiú kikapja az egyik kísérõ övébõl a fegyvert és rém szegezi. Már épp elsütné, amikor hirtelen mellõlem, dörrenés.
Tony felé pillantok, félve, kétkedve. Szuszog, de kezében atombiztosan áll a kis fegyver. A fiú összeesik, szaladnak, percekkel késõbb szólal meg a tárgyalótermi orvos.
- Meghalt - jelenti be.
- Markson úr, volt fegyvertartási engedélye, igaz?
Bólint, és hangosan is igennel felel a bíró kérdésére, a fõnök meg már adja is a papírt  a jogász kezébe, aki viszi a bírónak. Hümmög, olvas.
- Azt hiszem, az ügyet mégis lezárhatjuk. A felvételek bizonyítják, hogy a vádlott ragadott fegyvert elõbb, Tony Markson saját védelmében rántott szintén fegyvert és lõtt.

Alig egy óra múlva már a bíróság elõtt állunk.
- Csüccs, hazaviszlek titeket. - A fõnökre nézek, mosolyog. - NMár nem lesz baj. Itt van a telefon, szólj a testvérednek. Eléjük küldök egy járõrt. - Bólintok.
Beülünk, és indulás haza.

Otthon, kétemeletes házam elõtt áll meg. Tony kiszáll, kisegít engem  is és nyitok is be.
Tony nézelõdik, de egy méteren belül marad folyamatosan.
- Na, körbevezesselek most? - kérdezem mosolyogva. - A megmaradt cuccaidért holnap bemegyünk a bûnjelraktárba, elhozunk mindent, ami maradt - nyugtatom meg. - Jól vagy? Megnyugodtál? - húzom magamhoz, ügyelve a vállamra.

- Örömmel. De csak ha jöhet Mr Bull is. És nem bánod, ha kissé... szétszórt vagyok... nem túl rendszeretõ... és...
Megcsókolom. Az mindig bevált eddig az elhallgattatására.
- Akkor remélem, hogy nem fog összekaparni mindent - jegyzem meg incselkedve, de Mark nem hagyja ki, hogy bele ne szóljon.
- Õ nem olyan! - védi azonnal, és ekkor Mark…
- Nyugi, apa mindig is akart egy kis háziállatot.
Nevetve hagyják a témát annyiban, a vállamba bújva mosolyodik el.
- Valaki valami nyamit? - ugrik fel kedvesem.
- Habosat!
- Csokisat!
- Akkor majd én csinálom - sóhajtok fel, beletörõdve sorsomba.
A konyhába is kijön velem, de mire eljutok a készítésig, addigra benasizza a gyümölcsöt.
- Ha megeszed mind, nem fog jutni - szólok rá kedvesen.
- Nem én eszem meg mind. - Na persze… megint ellop egy szemet.
- Persze. Ne csodálkozz, ha nem kapsz többet.
- Gonosz vagy.
Felém áll, és ahogy hátrapillantok, mire már csókolja is a számba az eperszemet.
- Látod, nem csak én eszem.
Tovább incselkedünk. Olyan idilli minden. Nevetünk, felkapom, megpörgetem, hiszen olyan könnyû kis teste van.
A nyakamba borulva nevet, én is. Szeretek vele lenni…
- Na, sipirc, menjél játszani, amíg megcsinálom ezt.
- Igenis!

Sóhajtva csinálom a krémeket. Az egyiket csokis krémmel, mert az volt a parancs.
Amikor elkészülök, felpakolom a poharakat egy tálcára és kiviszem nekik.
Az egész este idilli. Nagyon jól szórakozunk, beszélgetünk, Tony az ölembe ül és mindenki mosolyogva figyel minket. Tényleg annyira jó vele, hogy kimondhatatlan.
Este egy ágyban alszunk. Semmi nem történik, csak ölelkezünk, csókolózunk, de valamiért rossz elõérzetem van.

* * *

Reggel felhívom a fõnököt. Megnyugtat, hogy bevitték a fiút is és nem lesz semmi baj. Kilenckor indulunk el, megnyugtatom a fiúkat, hogy hívom õket a mûholdason, ha hazaértünk, de õ is csörögjenek mindenképp, hiszen bekapcsolom a mobilomat. Csak miattuk, hogy elérjenek.
- Akkor nem lesz semmi baj? - kérdezi Tony, mikor már közel vagyunk a városhoz.
- Nem lesz semmi gond, ne aggódj, minden illetékes bent van a börtönben, a tárgyalást várva.

Ahogy odaérünk, rögtön az õrsre vezetek. Hawk fõnök már kint áll és vár minket.
- Uram, õ Tony Markson - mutatom be. A fõnök illedelmesen bemutatkozik, de nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy hozzám áll közelebb, látszik, hogy fél és hozzám is bújik picit.
- Nem gondoltam, hogy összemelegszel még valakivel, Alx - jegyzi meg a fõnök.
- Nem számítottam rá én sem, hogy elcsavarja a fejem.
A következõ pillanatban minden felgyorsul. Megjelenik mögöttünk egy férfi. Arcról felismerem, egy ismert bérgyilkos. Tonyra szegzi a fegyvert, mielõtt reagálhatnék és elõkaphatnék az enyémet már húzza is meg a ravaszt. Annyi idõm van, hogy Tony elé ugorjak, és felfogjam a golyót. Nem engedhetem, hogy baja legyen.
- Alx! - Már reppen is mögém, hiszen a fõnök azonnal lõ és egy spéci lövéssel fejbe találja a bérgyilkost.
- Jól vagy, Alx? - térdel le mellém.
- Csak a vállamban van - sziszegem. Hívj mentõt - nézek rá a fõnökre.
Már tárcsáz is. Nem ájulok el, Tonyra nézek. Könnyes szemekkel néz.
- Nincs semmi baj, kicsim. Ne félj, nincs semmi baj! Csak egy kis karcolás. Hidd el, semmi baj. - Ép kezemmel végigsimítok az arcán. Öleli a karom, sír. - Szeretlek, kicsim, nincs semmi baj! hidd el, kérlek… ne sírj…

- Tehát... Te kaptad el a rosszfiút, és nem lettél korrupt zsaru. - Így kimondva kicsit összezavar a tény és a gondolataim…
- Igen.
- És most célpont vagy, mert pufpuff.
- Igen.
- És mivel rájöttem erre idõben, lehet, hogy megmentettelek.
- Valószínûleg, legalábbis az elejétõl. - Ohh, igen.
- Tudod... - Közelebb hajol, az ajkaimra súg. - Örülök, hogy veszélyben vagy. Mert akkor remélem, hogy ide leszel velem zárva, amíg el nem múlik, és nem lesz semmi baj. Ettõl kissé úgy érzem, hogy jöhet akárki, te lelövöd, elbújsz velem egy lyukba, és vigyázol rám.
Suttog, csábít, iszonyatosan vonz… hiszen szép, okos, különleges, és csak az enyém!
Tarkójára simítom hát tenyerem és magamhoz rántom, hogy ezt tudatosítsam ismét. Most sem fogom a magamévá tenni, de magamhoz kötöm. Mert nem tudnám elengedni… ez biztos.
Csókja, közelsége teljesen feltüzel, nem is fogom vissza magam sokáig. Kigombolom picit felsõjét és egyik édes kis mellbimbóját kezdem kényeztetni. Ahogy hozzám löki magát, az emberfelettien jó. Még közelebb akarom érezni, így derekánál markolom meg vékony testét és szinte magamba olvasztom. Érezni akarom. Megint látni akarom, ahogy elélvez. Sokkal szebb, mint bármi amit eddig láttam. Simogatom, ahol csak érem és szinte elvakultan hajszolom a kéj felé.
Mikor eléri a kéjt, le se veszem róla a szemem. Minden pillanat kell… szükségem van rá.
A látvány, az érzés átsegít engem is, és bár elsõ kéjhullámomban ráhanyatlok, mikor le akarok szállni, nem enged.
- Ez mindig ilyen fantasztikus? - kérdezi édesen rekedtes hangon.
- Csak jobb lesz.
Ha egész éjszaka kényeztetem… belülrõl ostromolom a testét az érzéssel… ah, alig várom.
Törülközõt kapva rohan ki a szobából.
Én elmosolyodom és úgy döntök, elsõnek átöltözöm. Majd késõbb kiviszem a szennyesbe vagy kimosom magamnak. Bár kicsit viccesnek érzem, hogy közel ötven évesen beleélvezek a nadrágomba. Mint egy kisgyerek. Bár abban biztos vagyok, hogy a kisgyerekeknek nincs ilyen szép kedvesük, mint nekem.
Remek, elõnyben vagyok egy körülbelül tizenegy-tizenkét évessel szemben.

Sóhajtva, átöltözve indulok kifelé.
- Tudod - állít meg Mark hangja -, Tony az imént nekem rohant bentrõl a fürdõbe menet és láthatóan magára öntötte a joghurtját odabent - pillant rám.
- Igen, így történt.
- És nálad is van egy adag ruha. Te is? - kérdezi Josh felvont szemöldökkel.
- Sok joghurt volt - villantom rájuk tekintetem, és amikor hallom, hogy bent elhallgat a víz és már valószínûleg öltözik, besietek a fürdõbe.
- Mi történt? - kérdezi.
- Semmi, idióta a családom - sóhajtok fel, majd elkezdem bepakolni a ruháit és az enyémeket a mosógépbe, majd indítok is.  Miközben lehajolok, halk kuncogást hallok, majd még lép, hozzám bújik és megölel. Kicsit olyan a helyzet, mintha mega akarna…
- Remélem, fel sem merült benned - pillantok fel a vállam felett vigyorogva.
- Talán igen, talán nem - incselkedik tovább.
Vele valahogy nincs olyan komoly jelentõsége a bajoknak. Csak õ fontos, senki más nem érdekel. Az sem fontos, hogy meg akarnak ölni, csak õ számít. Megfordítom, felkapom, és könnyedén ültetem fel a mosógépre, hogy a lábai közé állva ölelhessem és csókolhassam.
Kicsit sem viselkedem ötvenes férfihez méltón, ez teljesen biztos.
De ez sem érdekel.

* * *

Amikor elõmászunk a fürdõbõl, már pont annyi az idõ, hogy hívhatom vissza a fõnököt. Bár nem történt bent semmi csókokon kívül, mégis idegesítõen nyugodtan érzem magam.
- Hawk.
- Tudom. - Két pittyenés. - Mi a helyzet?
- José ellenállt, le kellett lõniük a kiérkezõknek. Tüzet nyitott rájuk. - Felszisszenek. Francba… - De Anna elárulta, hogy ki az, aki felbérelte õket, és stimmel. Épp lenyomozzák, hogy merre van a pasas. Ha minden jól megy, holnap vissza kellene indulnotok. A bíró a nyakamra jár, hogy holnap délután tárgyalás. Gyorsítani kell mindent, meghaltak elég sokan, nagy port kavart az ügy, tele van vele a média is.
- Oké, meglátom, mit tehetek.
- Nem, Henderson. Vissza kell jönnötök. De cserébe ha ennek vége, kapsz két hét fizetett szabit.
Morranok, majd kinyomom. Mindenki kíváncsian néz rám.
- Josét lelõtték, ellenállt. A fõmuftit nyomozzák, de holnap délután kezdõdik a tárgyalás a médiafelhajtás miatt, vissza kell mennünk reggel. Legalább nekem és Tonynak - sorolom.
- Ha ti mentek, mi is megyünk - jelenti be Josh.
- Nem, ti itt maradtok. Három emberre nem tudok száz százalékosan figyelni. Tony jön csak, ti akkor, ha az a rohadék be lesz zárva.

* * *

A délutánra rányomja a bélyegét a félelem, mindannyiunk részérõl. Én féltem Tonyt, Tony gondolom engem és magát, a fiúk meg mindkettõnket. Viszont valamiért úgy érzem, még most el kell neki mondanom…
- Tony - pillantok rá. Az ölemben fekszik. - Ha vége ennek… lenne kedved hozzám költözni és velem élni?

- Anno volt egy csúnya fickó és csapata, akit lekapcsolt a nemzetközi rendõrség. A fia most bosszút akar állni, mert az üldözésben egy rendõr elkapta, holott a rendõrök is korruptak voltak, meg lettek véve, hogy futni hagyják a papát. De az bekrepált, mert ugye lelõtték, hogy ne fusson.
- És te ezt onnan tudod... - kérdezem. Az egy, hogy én tudok errõl, hogyne tudnék... De õ honnan?
- Meeert... Olvastam az újságban. Is. Szóval a lényeg, hogy a bosszúra vágyó fiú felbérelt egy rendõrökbõl álló csapatot, hogy azt a bandát, aki a papáját teljesen lekapcsolta, csinálják ki. A körlevelek tûntek fel. Egy címrõl, csak néhány, s adott típusú gépekre. Valami K betûs alak volt az a macsó, akit megöltek, és a fia most nagyon teper. Érzi, hogy le fog bukni, legalábbis a sietõs, kapkodós és káoszos telefonhasználat és számítógép csapongás ezt jelzi. Hacsak nincs ezzel is célja. Szóval, amíg nem megyek tárgyalásra, addig igyekezzetek lekapcsolni mindenkit. A körlevélre vírust tettem, habár kicsi az esélye, hogy mindenkit elkap. Vagy újra elküldik. Nem tudom, nem sikerült kideríteni, hogy kik voltak abban a csapatban. Több mint 5 éve már. Szóóóval... kiderítsem, kik voltak ott?
- Ne. Elég ennyi egyelõre. - Az kéne még! -  Kezdem kapisgálni, hogy mirõl van szó. Mindjárt jövök. - Belecsókolok a hajába és kimegyek telefonálni.
Elmondom a fõnöknek, hogy melyik ügyrõl van szó és jó lenne kínosan finoman kezelni, mert nem akarok bajt. Megnyugtat, hogy nem lesz baj és lassan kiderül, hogy José is csak báb. Legalábbis ezt mondja Anna is.

Mikor végzek, tálalni kezdek. Enni kell…
- Tony, gyere, ebéd - lépek mellé. Sóhajt, majd lágy csókot kap. Szeretem érezni.
Nem beszélgetünk, nincs mirõl. Egészen addig, amíg el nem suhan a gépéhez.
- Mikor mondod el neki? - kérdezi suttogva Josh.
- Ja, ezért kaptad a kitüntetést, nem? Mert kinyírtad a maffiavezért - szól bele Mark.
- Ha itt lesz az idege, meg fogja tudni. Minél elõbb. Mert ezek szerint rosszabbul nem is járhatott volna, minthogy velem van - sóhajtok fel.
- Ne parázz, nem fog haragudni. Inkább örülj magatoknak, a szitu meg megoldódik. Oké? - kérdezi Josh.
- Igen apa. Ezt ne kúrd el - pillant rám szigorúan Mark.
Sóhajtva hagyom ott õket. El kellene mondan…
Mi lehet a baj? Csak ül és bámulja a képernyõt. Közelebb lépek, de észre sem vesz. Mi történt?!  
Mellé érek, a füle mögé simítok. Néma a fülhallgató. Leveszem róla.
- Minden rendben? - Bólint, de nem igaz... Látom. - Tudok segíteni? - Nemet int. Naugye… - Lepihensz egy kicsit? -
Bólint. Elpakolászok az ágyról, és csókkal kényeztetve döntöm hátra.  Betakarom és már mennék ki, hogy ne zavarjam, de elkapja a csuklómat. Úgy néz rám… nincs szívem itt hagyni. Nem csak most, soha. Ahogy mellé fekszem, rám fekszik, hozzám bújik, én meg simogatom.
Egyenletesen szuszog.

Ölelem, simogatom, és közben rádöbbenek valamire.
Egyedül van. Senkije nincs a világban, csak a cicája. Mi van, ha én azt akarom, hogy a családom legyen? Ha befogadnám… az baj lenne? Hiba lenne? Elhamarkodott döntés?
De ha csak felajánlom neki, hogy nagy a ház, költözzön hozzám, akkor minden megoldódik, nem? Akkor nem tudja… de. Azt akarom, hogy velem éljen. De nem kellene rögtön ezzel nekiszaladnom. Egyelõre csak feldobom, hogy nagy a ház, költözzön oda, hiszen Mark szobája üres. Az lehetne a szobája. Aludni meg aludhatna az enyémben.
Csak elõtte el kell neki mondanom mindent.

* * *

Én is sikeresen elszundítok. De közben legalább rájövök, hogy mi lesz. Amikor már felébredünk mindketten, és megbizonyosodom róla, hogy a fiúk is jól vannak, visszamegyek, és kettesben maradunk.
- Kicsi, megkérhetlek, hogy nézz meg engem az adatbázisban? - kérem halkan, mellé ülve.
- Miért? - néz fel rám meglepve.
- Mert szeretném, ha megtudnál rólam valamit, csak nem akarom elmondani - harapom be az alsó ajkamat. Hozzám hajol, kapok egy lágy, nyugtató csókot, majd keresni kezd. Ahogy megvan, olvasni kezd.
- Itt az… akció… - kezdi, majd halkul el a hangja, ahogy olvas. - Te voltál? - kérdezi.
- Igen. - Sóhaj. - Tudtunk róla, hogy el kellene engedni. De voltunk páran, akik nem fogadtuk el a pénzt, és nem akartunk ebben részt venni, így tettük a dolgunkat. Ajánlottak rengeteg pénzt, fenyegettek, de nem hittem benne, hogy ennyi idõ után is eljöhet a téma - mondom. - Szóval neked az volt a legrosszabb, hogy hozzám kerültél. Mert egy éve meghalt két rendõr, aki az öreg gyilkosainak bandájában volt, de a halálos lövést én adtam le. Nyilvánosan, a többiek elõtt lõttem fejbe, mikor nekem esett. Tehát miattam vagy te is bajban - suttogom. - Sajnálom…
El kellett volna fogadni a pénzt? Hagyni kellett volna elszaladni? Mi lesz…? Haragszik…? Miért nem fogadtam el a pénzt? Akkor ez tûnt helyesnek, de most lehet másképp döntenék, ha ezzel Tony biztonságban lenne. De akkor… nem is ismerném…