|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Laurent | 2013. 10. 20. 22:04:40 | #27783 |
 Karakter: Tony Markson
Megjegyzés: ~Rauko~ zsarukámnak (Végszó)
Eljutunk a csúcsig, és vissza. És amíg én próbálom a józan eszem összeszedni, ő lemosdat, kisegít a kádból, majd egy nagy törülközőbe csavar, és amíg törölközök, ő a gyertyákat fújja el.
- A nappaliban is?
- Igen, nem maradhat égve. De menj csak, pillanat és megyek én is.
Hallgatnék rá, hiszen mindenem érzem, mintha egész nap kemény fizikai munkát végeztem volna. Kellemesen sajgok, és fáradtság uralkodik el minden porcikám. De nem tudok most távol lenni tőle. A törölközőmben követem őt, az est végére egy fújással téve pontot, és sötétbe borítva magunk mögött a szobát. Aztán az ágyban rátapadhatok, mezítelen bőrének minden hajlatát követve enyémmel.
- Igazad volt.
- Mármint?
- Felejthetetlen volt. - susogom, és ajkaira jóéjtcsókot nyomok.
- Rengeteg ilyen lehet még, szerelmem, hiszen mindenem a tiéd.
Fejem lehajtom, és hagyom, hogy mindene átjárjon. Talán ha felkelek, akkor rájövök, hogy igazából meghaltam a robbanáskor a házamban, és most a mennyben vagyok, élvezve a jutalmam. Átölelem Axlt, és mély álomba merülök.
~*~
Életem legszebb, legidillikusabb ébresztését kapom. Mosolyogva tolakszom hozzá közel, kár, hogy nem férek a bőre alá, pedig a jó ég a tanúm rá, ha tudnám, megtenném.
- Jó reggelt, szerelmem – megint az ő szerelmének hív, ez pedig...
- Minden reggel így akarok ébredni. - a jót hamar meg tudnám szokni...
- Minden reggel így fogsz, kicsim.
Hirtelen valami nagy fekete jelenik meg rajtunk, én pedig elmosolyodok. Mr Bullshit elegánsan átvonul rajtunk, majd letelepszik, amolyan ,,most imádhattok” félén.
- Igazad van, nem is foglalkoztam veled - szólok neki, és simogatom, de ha már úgyis ott vagyok...
- Tudod, kicsim, fogalmam sincs, mennyi időm van még, de azt az utolsó pillanatig veled akarom tölteni. Veled… veletek… együtt. Örökre… - őszinte mosollyal nézek rá.
- Én pedig minden egyes pillanatát igyekszem majd feledhetetlenné tenni. - súgom neki ünnepélyesen. - Akár világgá is kiálthatod, mert nem fogsz tőlem szabadulni.
Hogy ez ígéret, vagy fenyegetés, idővel kiderül. Egyelőre csak jó itt feküdni. Amíg meg nem kordul a gyomrom. Összekuncogunk, majd felkelünk. Illetve ő felkel, én meg nyögdécselve hullok az ágyba, majd a felismeréstől kislábujjig elvörösödve rántom a paplant homlokig.
- Azt hiszem én ma itt maradok... - nyögöm. - Ne is törődj velem...
fejemre simít, s úgy látszik, mindenre gondolt, mert vizet, és bogyót kínál. Vörösen, és tettetett morcossággal nyelem le.
- Ha mindig ilyen lesz, akkor cölibátust fogadunk. - erre kinevet. - Nem vicces, nem a te segged fáj. - Fújok rá, majd eltűnök a paplan alatt a macskámmal.
- Nagyon fáj? Hogy segíthetek? - kiengesztelő a hangja, így kikukkantok rejtekemből.
- Éhes vagyok...
És nem szólok többet. Nem tudok felkelni, mert fáj a seggem! Miaú. De kapok egy gyógypuszit, mielőtt zsarukám eltűnik az ajtóban, én pedig elégedetten nyújtózok ki óvatosan. Tetszik, hogy így kényeztet. Könnyű hozzászokni... Nos, hogy is kéne meghálálni, mikor visszajön?
Ördögi mosollyal takarózok ki, és ujjaim a péniszemre kulcsolom. Talán egy kis reggelinek ő is örülne... ahogy én...
~*~
Végszó: (két évvel később)
- Majd küldöm a pontos koordinátákat, ha megvan. - szólok a belépő alaknak. - A műholdas képeket blokkolja, de tíz perc múlva tudni fogom, hogy állnak.
- Rendben. A többiek már várnak.
- Menj, mentsd meg a világot. - legyintek szórakozottan, fél szemmel a képernyőre pillantva. - De egyben gyere haza, mert még a tésztát szétfőzöm mindig nélküled. - vonok vállat. Saját vicc lett, hogy ilyen apróságokkal búcsúzok tőle.
-Szörnyű is lenne, ha az emberiségre így szabadítanálak rá.
Azzal odalép hozzám, felkapja a kezem, ahogy az elmúlt két hétben szüntelen, és a rajta lévő ígéret-gyűrűre nyom egy csókot. Megegyeztünk. Neki is van. Jelzi, hogy egymáséi vagyunk, és ígéretünk alapja is lehet. Félve húzom rövid csókra, mielőtt a nagymenő ruhájában kimasírozik.
A nevem Tony Markson . A világ legboldogabb embere vagyok közel két éve. Nem azért, mert megtanultam főzni, vagy mert igen menő állásom van a világ legizgibb helyén. Hanem mert szeretek valakit, napról napra egyre mélyebben, és elvakultabban, aki viszontszeret. Aki sosem hazudik nekem, megvéd, és nem felejt el sosem kedveskedni. A nap bármely percében jelenik meg, nem érzem, hogy sok lenne, vagy tolakodó. Cserébe én a támasza vagyok, a füle, ha a rosszul elsült akciókat meséli ki magából. Játszótársa, és a kuktája. Vagy az idióta, akit a fiától hoz haza illuminált állapotban a legújabb PS játék megjelenése után. Jóban, és rosszban.
És senkivel sem cserélnék.
//Köszönöm ezt az élményt, hogy veled játszhattam! <3 //
Szerkesztve Laurent által @ 2013. 10. 20. 22:44:52
|
| Rauko | 2013. 10. 20. 21:03:27 | #27782 |
 Karakter: Axl D. Henderson
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
- Köszönöm. Ez az egész... olyan gyönyörű, és... olyan sokat jelent nekem. - Belesimítok a hajába majd puszit adok neki. Édesem…
- Tudom. Megérdemled.
A vízbe segítem, majd mögé ülök. Itt sem engedem el, itt is folyamatosan mellette, vele vagyok, fogom, simogatom, tisztogatom az illatos, meleg vízben és élvezem, hogy az enyém. Még ennyire fiatalon is csak az enyém, csak én kellek neki.
- Ez életem legszebb napja - mondja halkan. - Most lett igazán kerek az én világom. Mert itt vagy te nekem. Semmi más nem kell, amíg itt vagy mellettem. Elhiszed?
Igen. Emiatt ennyire fontos, mert viszont szeret, csak engem.
- Szeretlek. - Csók a homlokomon. - Szeretlek. - Csók a szemem sarkában. - Szeretlek. - Csók az ajkaimon. - És persze szeretem a főztödet is.
- Csak azért maradtál, igaz? - kérdezem incselkedve.
- Naná. Teli has, elégedett ovis. És tudod... - Elmélyül a hangja. - Mit szeretek még?
- Mit? - kérdésemre válaszként farkamra simít. Istenem…
- Ezt. És amivé ez tesz téged. Ha tehetném, egész nap szeretgetném, csak félek, belehalnék, ha folyton fájna a seggem... - Bár én magam nevetek, a testem reagál, szinte énekel neki, érintésére már kemény is vagyok. - Szóval, két lehetőséged maradt az est fényében. Vagy elviseled, hogy piócaként a nyakadon maradtam, vagy elviseled, hogy örökre zaklatni foglak, és nem szabadulsz tőlem.
- Hmm... Nehéz kérdés, majd megfontolom.
- Szólj, ha döntöttél - súgja egy csókba, de mire feleszmélek, már az ölemben ül, testébe fogadott, félek, túl hirtelen. - Tony! Bolond kölyök.
A vizet figyelem, nehogy vörös legyen. De nem, és ő lassan ellazul, könnyebben tudok benne mozogni és nem is szorít fájdalmasan.
Lassan ringatózunk, nem sietünk sehova, így édes hullámokban, nyugodt tempóban tör ránk a kéj. Szuszogva ölelem, és mosom még le, majd kiszállok a kádból, és kiszáll ő is. Egy nagy törölközőt adok neki, majd elfújom a gyertyákat.
- A nappaliban is? - kérdezi.
- Igen, nem maradhat égve - felelem. - De menj csak, pillanat és megyek én is.
Nem megy, mosolyogva követ, segít elfújni mindent, majd ablakot nyitok, de csak résnyire, hogy menjen ki a füst és már megyünk is a hálóba.
Ahogy lefekszek, ő is követ, és ép vállamra fekszik, lábát átdobja rajtam, és mivel meztelen, mindenét érzem. És annyira jó.
- Igazad volt - sóhajt fel.
- Mármint?
- Felejthetetlen volt - suttogja, és felhajolva kapok egy csókot. Elmosolyodom.
- Rengeteg ilyen lehet még, szerelmem, hiszen mindenem a tiéd. - Végigsimítok az arcán, majd ahogy lassan lehunyja a szemeit, lehunyom én is.
* * *
Reggel felkelek ugyan hamarabb, de nem megyek ki. Most nem. Most simogatom, csókolom, éberre szeretgetem, mégsem érek semmi olyan részhez, amit tegnap sokat használt. Ahogy elkezd ébredezni, még jobban hozzám bújik, orrát a nyakamba fúrva.
- Jó reggelt, szerelmem - mondom neki halkan.
- Minden reggel így akarok ébredni - feleli vissza.
- Minden reggel így fogsz, kicsim. - Hirtelen valami plusz súly kerül az ágyra. Macsek…
Durcázva mászik végig mindkettőnkön, majd a hasamnál fekszik le.
- Igazad van, nem is foglalkoztam veled- mondja neki és odafordulva simogatni kezdi, hol a cicát, hol a hasamat a paplanon keresztül.
- Tudod, kicsim, fogalmam sincs, mennyi időm van még, de azt az utolsó pillanatig veled akarom tölteni - szólalok meg. - Veled… veletek… együtt. Örökre…
|
| Laurent | 2013. 10. 20. 19:56:47 | #27780 |
Karakter: Tony Markson
Megjegyzés: ~Rauko~ zsarukámnak
- Mit szólsz egy játékhoz? - kérdése már a számra érkezik, hosszú napoknak tűnő ,,kínzás” után.
- Milyen játék? - pihegem, kielégületlenül, és bármire készen, ha végre megkönnyebbülhetek.
- Ugye ismered a hatvankilencet?
Ismerni ismerem, de csak így... És ő lefekszik, én pedig mágnesként követem. Fizikailag fáj, ha messze van. És lám, itt van előttem a hatalmas férfiassága. Kemény, és büszke, végignyalintva rajta sós, illata mint a pézsma. És közben odalent... Odalent csoda hogy nem robbantam még szerteszéjjel. Nem bírom. Túúl sok! De igazán sok akkor lesz, amikor ujja gond nélkül siklik bejáratomhoz, majd belémcsusszan. Fura, és kényelmetlen, kissé feszít, de az érzés, amit kivált...
Képtelen vagyok szólni, szájában a farkam, de hogy így kínoz... sikítanom kell, amikor a kicsi pontot eléri bennem, én pedig a világ értelmét fedezem fel a szemem előtt pattogó szikrákban. És végre enged. Átbillenek azon a pici határon, amin eddig egyensúlyoztam. Én pedig sikoltva élvezek el. Hogy lehet valami ennyire... intenzív?
- Abbahagyjuk?
- Eszedbe se jusson. - nyalok végig csalogatón a hosszán, hiszen még... ő még nem is...
- Már biztosan jó, nem? - letápászkodok róla, hanyattfekve felkínálva magam, amikor már úgy érzem, még pár mozdulat, és végem. - Így jó vagyok? - csábítom, vonzom őt, akarom őt, vágyok rá. Nem fáj, nem félek, csak kimondhatatlan vágyat érzek.
- Te több vagy, mint jó, kicsim. Gumival vagy nélküle? - meglepődök, de igaza van...
- Nélküle, nem?
Már az sem érdekel, ha ruhában lenne! Sötét szemekkel figyelem, amíg síkosítózza magát, majd felém magasodik, és lassan belém hatol. Fáj. Fáj, feszít, és úgy érzem, szétszakít, de ugyanakkor olyan megkönnyebbülés árad szét bennem, mintha egy marék felfújt lufit engednék el. Eltünteti könnyeim, és figyel rám.
- Gyönyörű vagy, szerelmem – beszél, én pedig iszom szavait, megnyugszom, igyekszek lazítani. - Csodálatos és tűzforró… szinte elolvadok benned…
- Ah… Axl… - bizonytalanul billentem csípőm, és ahogy szokom őt, már annyira nem fáj... - Csináldh.
Megmozdul. Gyorsít, ahogy a hév elröpíti, de nem bánom. Mindenütt ott van, mint egy varázsló. Amikor kihúzódik belőlem, és felül, mintha magamra hagyna. De csak egy pillanat, és újra kitölt, egésszé tesz, és megőrjít. De sokkal mélyebben érzem most magamban. Felnyársal, és mégis, élvezem. Fejem vesztve pótolom, hogy eddig nem engedett elélvezni. Extázis fokozatain repülök át, amíg csonttalanul borulok rá, kifacsarva és lemeztelenítve. Kihúzódik belőlem, magja folyik kifelé, furcsa érzés.
- Eszméletlenül szeretlek – forró nyelve a számon, de moccanni sem tudok. - Szavak sincsenek rá, mennyire köszönöm. Fantasztikus vagy…
Halkan súgja a csendbe bókjait, én pedig fürdök bennük. Úszok a semmi közepén, belé kapaszkodva.
- A meglepetéseknek nincs vége, szerelmem. Ha szólok, gyere a fürdőbe.
Bólintok. A szerelme vagyok. És fantasztikus. Soha még ennyire fontosnak nem éreztem magam. Próbálom magam összeszedni, így mire szólít, feltápászkodva megyek utána. Itt is szirmok, gyertyák, illatos fürdő...
- Ez csodaszép – súgom hozzá lépve, vágyva érintésére, míg ő pezsgőt nyújt. Koccintunk, és a pillanat olyan... meghitten ünnepi.
- Csodaszép meglepetés egy csodaszép férfinak.
- Köszönöm. Ez az egész... olyan gyönyörű, és... olyan sokat jelent nekem. - súgom neki, és ő fülem mögé fésülve tincsemet puszit ad.
- Tudom. Megérdemled. - most már végem. Zavartan iszom ki a pezsgőmet.
Azzal a fürdőbe segít, és utánam mászik. Mögém fekszik, így én neki dőlhetek, és érezhetem, ahogy a víz alatt simogat, cirógat. Mosolyogva nézek hátra a vállam felett, és felemelve fejem csókért nyújtom szám. Nem is késlekedik. Már kapom is. Tökéletes. Két kezét megfogva átöleltetem magam, és szusszanva hunyom le a szemem.
- Ez életem legszebb napja. - szólalok meg halkan. Nem kell kiabálni, úgyis hallana, ha suttognék. - Most lett igazán kerek az én világom. Mert itt vagy te nekem. Semmi más nem kell, amíg itt vagy mellettem. Elhiszed?
Újra hátrapillantok, és most az ő arcán gyúlnak kicsi pír-rózsák. Finoman fordulok meg, s csókolom meg puhán, lágyan, köszönetet mondva neki mindenért. Aztán cirógatni kezdem. Bár viszonozhatnám neki mindazt, amivel ma este meglepett!
- Szeretlek. - súgom, amíg a homlokára nyomok csókot. - Szeretlek. - csókolom a szeme sarkában az aprócska szarkalábakat. - Szeretlek. - kuncogom a felgörbülő ajkaira. - És persze szeretem a főztödet is.
- Csak azért maradtál, igaz? - kérdezi ironizálva, én meg rávigyorgok.
- Naná. Teli has, elégedett ovis. - felnevetünk. - És tudod... - hangom elmélyül, és alulról pillantok fel rá. - Mit szeretek még?
- Mit? - néz rám érdeklődve, én pedig a farkára simítok.
- Ezt. És amivé ez tesz téged. Ha tehetném, egész nap szeretgetném, csak félek, belehalnék ha folyton fájna a seggem... - és élvezem, ahogy teli szívből felnevet, ám a teste nem halott, ügyes ténykedésemre lassan keményedik, és ágaskodik újra. - Szóval, két lehetőséged maradt az est fényében. Vagy elviseled, hogy piócaként a nyakadon maradtam, - mosolyra húzom a szám. - Vagy elviseled, hogy örökre zaklatni foglak, és nem szabadulsz tőlem.
- Hmm... Nehéz kérdés, majd megfontolom.
- Szólj, ha döntöttél. - súgom szájába, forrón és mohón csókolva, míg egy hirtelen mozdulattal magamba fogadom őt.
- Tony! - Csípőmre szorítva állít meg, nem mintha mozdulhatnék. Kissé... fáj... - Bolond kölyök.
Dörmögi a számra, míg a fájdalomtól merev testem próbálja kicsit lazítani. Alig pár puszi, én már mozdítom is a csípőm. Nem engedem, amíg legalább annyira nem fogja élvezni az egészet, mint én.
|
| Rauko | 2013. 10. 20. 18:49:38 | #27778 |
Karakter: Axl D. Henderson
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
Kapok egy őszinte, sokatmondó csókot, majd leülünk enni. Nem szól, de mindent látok. A hálát, a szerelmet, mindent. Desszert előtt szólal meg. Illetve szólalna, de nem akarom, hogy ilyenen gondolkodjon.
- Csak élvezd. Ma este engedd, hogy szeresselek.
Ő pedig hagyja, incselkedve nyalja le a kanálról a krémet, majd átül az ölembe és a számba csókolja az ízeket.
- Szeretlek.
Vadul kezd kalapálni a szívem.
Én is… szavakkal ki sem lehet fejezni, mennyire nagyon. Bármit odaadnék neki és érte. Akármit!
Csók kezdődik, felvezetve csodás éjszakánkat, majd lassan, kényelmesen sétálunk be a hálóba. Vetkőztetem, simogatom, becézgetem, csókolom, ahol csak érem. Ahogy fekszik előttem, ugyanúgy végigcsókolom mindenét, mereven álló, íncsiklandó farkához nem nyúlva.
- Axl...
- Még nem.
Mikor szopni kezdem hosszú kényeztető kínzás után, szinte hörögve élvezi, de nem hagyom elmenni. Elszorítom, máskor akarom csak, hogy elélvezzen. Hogy évek múlva is emlékezzen az első, ennyire intimre.
- Axl! - sikítja, nyögi.
Imádom nézni, ahogy szenved a kielégületlenségtől. Mennyei, hogy miattam remeg, miattam sikít, az én nevemet mondogatja… felfoghatatlanul jó. Túl jó.
- Mit szólsz egy játékhoz? - kérdezem, felfelé haladva csókolgatva hasfalát, a mellkasát, majd a száját.
- Milyen játék? - szuszogja.
- Ugye ismered a hatvankilencet? - kérdezem ismét. Fülig pirul, de bólint, így lefekszem, ő pedig rám.
Az elém táruló látvány elég lenne egy életre, de nekem sokkal, sokkal több jut. Ahogy kerek feneke arcom előtt ring, nem bírom ki, előre hajolva hintek rá csókokat, majd egyik kezemet farkára vezetem és ráérősen, néha meg-megsimogatom, ő közben az én farkamon dolgozik szorgos ajkaival. Nyelvemmel kényeztetem, nyalogatom, ahol csak érem, csókolgatom, majd kinyúlok a síkosítóért, és elkezdem azzal kényeztetni. Hangosan nyög, egyre hangosabban, édes zenét mutatva füleimnek. Ahogy ujjam testébe csúszik, hátracsapja a fejét, de nem élvez el. Elszorítom. Mindjárt, kicsim.
Már szinte hörög, hogy hagyjam elmenni, de még nem.
Egészen addig nem, míg két ujjam van benne, és elkezdem izgatni a prosztatáját. Akkor lágyan simogatva hagyom, hogy hatalmasat élvezzen a hasamra és a sajátjára. Szuszog, de tartja magát…
- Abbahagyjuk? - suttogom előre. Belehalok, ha igent mond, de fontos, hogy akarja és élvezze.
- Eszedbe se jusson - szól vissza, és végignyal teljes hosszomon. Fel kell szusszanjak, nehogy elélvezzek.
Talán órák telnek el, amíg tágítom és kényeztetem, és én folytatnám, de ő szólal meg.
- Már biztosan jó, nem? - Lemászik rólam, és a hátára fekszik. Felhúzza a lábait, majd kacér-ártatlan pillantást vet rám. - Így jó vagyok? - kérdezi.
- Te több vagy, mint jó, kicsim- szuszogom. - Gumival vagy nélküle? - kérdezem.
- Nélküle, nem? - Bízik bennem… pedig sosem volt erről szó, de bízik bennem, így én is benne. Bekenem magam is, és lassan, észvesztően lassan kezdek a testébe hatolni. Nagyon hangosan szuszog, ahogy egyre bentebb vagyok, majd mikor teljes hosszomban, kipattannak az első könnycseppek. Előre hajolva nyalok végig az arcán.
- Gyönyörű vagy, szerelmem - bókolok neki lágyan. - Csodálatos és tűzforró… szinte elolvadok benned…
- Ah… Axl… - nyögi, majd picit mozdul. - Csináldh - kér ködös tekintettel, és én teszem, amit akar. Lassan mozgok, fokozatosan gyorsítva közben simogatva, csókolgatva, hol farkával, hogy mellbimbóival játszva, majd amikor eléggé ellazult minden tekintetben, kihúzódok belőle. Szinte fájdalmas nyögést hallat, de mellé ülök és intek. Ha terhelhető lenne a vállam, emeltem volna, de nem hiányzik a baj.
Magába vezeti férfiasságomat, lassan, gyengéden mozog ő is, mintha csak önmagát akarná szoktatni, majd gyorsít, végül mindketten vad iramot diktálunk. Ő már kétszer elélvez, mire én eljutok a csúcsra, de hangosan nyögök én magam is. Ő szinte sikít, mikor a harmadik is utoléri.
Rám borulva ölel és csókol, majd ahogy kicsúszok belőle, az én combomra is ráfolyik pici a saját magomból.
- Eszméletlenül szeretlek - nyalok végig ajkain. - Szavak sincsenek rá, mennyire köszönöm. Fantasztikus vagy…
Még legalább öt percig szavakkal kényeztetem. Ő szuszog, csókol, majd csak fekszünk csendben. Ő sem alszik és én sem.
- A meglepetéseknek nincs vége, szerelmem - suttogom. - Ha szólok, gyere a fürdőbe.
Bólint, majd felfal a szemeivel, ahogy meztelenül elindulok kifelé.
Meggyújtom a mécseseket, addig engedek vizet, bele fürdősó és a virágszirmok, két pohár, pezsgő, majd mikor minden kész, bekiabálok neki. Meztelenül jön ki, most én falom fel őt.
- Ez csodaszép - suttogja, és elém lép. Közvetlenül elém, összeér a testünk, miközben elveszi a pezsgőt, és lassan kortyolja, ahogy én is.
- Csodaszép meglepetés egy csodaszép férfinak - suttogom vissza. Elpirul…
|
| Laurent | 2013. 10. 20. 18:12:33 | #27777 |
Karakter: Tony Markson
Megjegyzés: ~Rauko~ zsarukámnak
- A program? Te elmész Josh-hoz, amíg én megcsinálom a meglepetést estére - ho... hogy mi???
- MI? De segítek - ott akarok lenni, akadályozni,megenni a hozzávalókat, elterelni a figyelmét... nyáá!
- Kicsim. Ötven éve várok rád. Hadd csináljam meg felejthetetlenre, kérlek - és tessék, pudinggá főzött.
- Nekem feledhetetlen lesz attól, hogy te vagy velem. De oké, akkor eltaxizok.
- Köszönöm.
Beülök hát a taxiba, és morcosan szállok ki a túloldalt. Josh próbál lefoglalni, de csak az este jár a fejemben. Hiábavaló, minden játékban lepipálom a lelkes bébiszitteremet. De bejárom a házát, és ismerkedek az életével. Akkor köt le sikeresen, amikor előveszi a családi fotóalbumot. Innentől másfél órán át mesélni a legfurább családi sztorikat, én meg csüggök minden szón. Ezért fura, amikor hirtelen felugrik, és rámnéz. Mi a fenének menjek zuhanyozni? Morculva megyek el, de mire végzek... azt hiszem mindegy. Csak lennék már Vele!
-Gyere kölyök, az én bátyám már el és kikészült. - Vigyorog, és úgy érzem, mindent tud, mégis..
-Nem bánod, hogy csak én vagyok az? - kérdezem tőle, mikor megérkezünk.
-Nem. Örülök, hogy te vagy az. Elérted, hogy rájöjjön, hogy használja a farkát, hogy éljen... Áldásom rátok. Sipirc.
-Örülök, hogy ilyen testvére van, mint te.
Azzal egy puszit kap tőlem, és már szállok is ki. Mitől lettem ilyen izgatott? Lehet át kellett volna öltöznöm? Nagyot nyelve kopognék, de nyílik ajtó, én pedig falom szemeimmel a látványát. Micsoda illatok! Nagy szipp, de lehunyni nem merem a szemem, félek, felébrednék.
Ing van rajta! Ing! És milyen jól áll neki, még ha elfogult is vagyok. És odabent... most már biztos, álmodok. Ez mind nekem? De hát én nem csináltam semmit... Mielőtt kibuggyanna belőlem valami, számra tapasztom a kezem, hatalmas szemekkel nézve őt.
- Kicsim… remélem tetszik - mosolyog, engem figyel. - Ez a tiéd - még rózsa is! - Szeretlek…
Beharapom ajkamat, és könnyeim elnyelem, mielőtt a pillanatot tönkretennék. Leveszem a kabátot, és beljebb lépek. Szirmok, rózsák, mécsesek, és illatozó vacsora... Axl elé lépek, s vállam esetlenül kissé felhúzva kissé felágasodok, hogy a szájára csókoljam, amit nem tudok elmondani. És ő ért, mert nem szól, csupán az asztalhoz kísér, kihúzza a széket, szed enni, és az ünnepélyes hangulatban kábán fogyasztom el a mennyei vacsorát. Zavartan piszkálom az egyik rózsa fejét, míg ő sistergő izgalommal vált fogást, és elém teszi az édességet.
-Én... - szavakat keresek, de nem igen találok. Megnyugtatón mosolyog rám, arcomon simítva végig puha csókot ad, majd fogja a kanalamat.
-Csak élvezd. Ma este engedd, hogy szeresselek.
És nyújtja a falatot, én pedig sugárzó mosollyal engedem el magam. Szeretem. A mindenét. Nincs olyanja, amit ne imádnék rajta. Mosolyogva kapom be a kanalat, és mikor kihúzza a számból, nyelvemmel incselkedve simítok végig rajta. Mosolya pedig szélesedik a nyomozómnak, a játék folytatódik. Ám hamar megunom, hogy olyan messze ül. Az ölébe csüccsenek lovagló ülésben, ám most minden második falatot átcsókolok a szájába, majd a szája széléről lenyalintom a krémet. Imádom!
-Szeretlek.
Végre ki tudom mondani, mert az érzéseim nem a plafont verdesik. A pohár halkan, üresen csörren az asztalon, ő pedig a hajamba túrva húz le egy csókra. Más, mint az eddigiek. Nem visszafogott, mert lángra lobbant, éget belülről, és alig kapok levegőt tőle, mégis mintha porcelánból lennék. Hogy szerethetem minden pillanatban egyre jobban?
Lassan áll fel velem, átkarolva, és én örömmel tapadok hozzá, míg csókol, kezeimmel karját, óvatosan vállát, mellkasát, hátát simogatom, majd ujjaim gyakorlottan bontják ingén a pici gombokat. Több bőrt akarok! És ujjaim a felszabaduló mellkasrészt, meg a kulcscsontját térképezik föl.
Bódít a virágok illata, az övé, a félhomály, és arra késztet, józan eszem hajítsam el messzire. És azt teszem. Nem fogom vissza magam. Lépked, én pedig a rózsaszőnyegen utána. Eleinte azt hiszem, hogy táncol, és mosolygok, mikor a hálóban kötünk ki. Puha csókokkal lep el, míg karjának bölcsőjében tart, és lassan vetkőztetni kezd. Cirógat végig, lágyan, majd ujjait a szája követi. Ingem árván, feleslegesen hullik a földre nadrágommal.
Hátrébb tol, én meg az ágy szélébe botolva a paplanra omlok. Minden tagom kocsonyás, és reszketeg. Ő is ledobja ingét, majd a nadrágját, én pedig vágytól izzó szemekkel nézek rá. Kékei végigmérnek, bőröm bizsereg a pillantása alatt, felsóhajtva nyújtom érte a kezem. És ő nem várat. Hozzámsimul, míg én lábaim széttárva várom őt. Végigkóstolja a nyakam, a mellkasom a mellbimbókon át, a köldököm, majd lehúzza alsómat, de a figyelmét fájón követelő erekcióm kikerülve halad tovább. Combjaim belső felé kényezteti, közben lehúzza zoknijaim.
-Axl...
-Még nem.
Súgja forrón az ölemre, én pedig fejem a párnákra ejtem. Ujjaimmal az ágyneműt gyűröm, túl sok az inger! De szemeim sietve nyitom fel, látnom kell. Egy pillanatot sem... Ahhmmm...
Vége. Forró szája körbeölel, én pedig elveszek. Hörögve vonaglok, de hiába, nem gyorsít, mindent a saját feje után. Két kezem a hajában, ösztönzöm, hogy többet akarok, követelőzök, könyörgök, kérek, de ahányszor a beteljesülés szélére jutok, elszorít, én pedig nyögök édes kínomban. Kéjgombóc vagyok. Minden porcikám ezerszer érzékenyebb, minden pórusom rá van kiéleződve. Ahol hozzámér, sikítok a gyönyörtől.
-Axl!
Nyögöm kielégületlenül, pattanásig feszülve, teljesen eszemet vesztve. A neve a mantrámmá vált. Ha valaki azt kérdezné, hogy hívnak: Axl. Mennyi az idő? Axl. Milyen nemű vagyok? Axl. Ez a három betű beeszi magát mindenhová, és ezekbe sűrítek mindent, amit érzek. Márpedig ebből most elég sok van.
|
| Rauko | 2013. 10. 20. 17:22:23 | #27775 |
Karakter: Axl D. Henderson
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
- Nem! Örülök, hogy jöttél. Egy pillanatra azt hittem... - Erre gondolni sem akarok! - Undorító volt. Csak az járt a fejemben...
- Már vége. És ma este garantáltam elfeledtetem veled. - Rögtön átvált érdeklődőre. Édes…
- A vállad...
- Minden rendben. Ma este... - súgom a fülébe -, az enyém leszel.
- Ó igenigen! Csak a tiéd. Krisztusom, Axl, ne csináld ezt, mert álló farokkal fogok végigszambázni az őrsön. - Felnevetek, vicces lenne.
Amikor Hawk visszatér, megkapom a két hét szabit, amit ígér rég óta, és lebeszélem vele, hogy Tony is csak velem kezd. Mindent elmesélek és megbeszéljük, ha sos kellek, hív.
Az étterembe megyünk, abba a helyes, olasz étterembe, amiben én is voltam már párszor.
- Hát, van olyan jó illata, mint annak, amit te szoktál főzni. Remélem, lesz olyan finom is - szólal meg, mikor odaérünk. Elmosolyodom.
Ő az étlapot bújja, majd megunva a lábával simít végig az enyémen.
- Választottál?
- Igen. Téged kérlek főfogásnak egy kis joghurttal. - Megint elmosolyodom. Lesz olyan is, nem is sokára. - Ja, az étlapról? Nem tudom. Válassz valamit, képtelen vagyok dönteni. Minden finomnak tűnik.
Átbeszéljük, hogy levelezős lesz, és örül a munkának. Jól fog mutatni az önéletrajzában, az biztos! És mellette lehetek, ez sokat jelent.
Végig jól mulatunk, ízlik neki a kaja is.
- Rendben, zsarukám - szólal meg, mikor végzünk. - Mi a mai program? - Hm… perverzségek száza simul végig agyamon, mire nyelvet nyújt. - A nyilvánvalón kívül.
- A program? Te elmész Josh-hoz, amíg én megcsinálom a meglepetést estére - jelentem be, és intek a pincérnek, hogy fizetnék.
- MI? De segítek - morcul be rögtön.
- Kicsim - fogom meg a kezét az asztalon. - Ötven éve várok rád. Hadd csináljam meg felejthetetlenre, kérlek - nézek rá. Elvörösödik.
- Nekem feledhetetlen lesz attól, hogy te vagy velem - mondja. - De oké - sóhajt fel -, akkor eltaxizok.
- Köszönöm.
Fizetek, az utcán leintek két taxit, az egyiket kifizetem és bediktálom neki, a másikkal hazamegyek én. Megbeszéljük, hívom, ha jöhet és ha más nem, Josh hazaszalad vele kocsival.
Otthon összeszedek mindent. A hús megvan, a krumpli is és az összes többit megvettem hazafelé a boltban. Mécses, virágszirom, a rózsát akkor hozzák, ha hívom őket.
Elkezdek pakolni. Bepácolom a húst, addig a mécsesek egy részével kidíszítem a fürdőt, amint ott végzek, megcsinálom a nappalit és a hálót. Mécsessel és virágszirommal szórom be az utat az ebédlőasztalig és onnan az ágyig. A rózsának kikészítem a vázát, és elkezdek főzni, sütni. Sült hús, krumplipürével, a desszert a pohárkrém, eperrel. Szétnézek a vett holmi között. Síkosító, óvszer, ha akarja, és nem tudom miért, de vettem egy kis üveges masszázsolajat. Ha más nem, későbbre jó lesz. Ezeket a hálóba készítem.
Mire mindennel végzek, már ott van az idő, hogy este hét. Sóhajtok, gyors zuhany. Írok egy sms-t Joshnak, hogy küldje be zuhanyozni, majd lassan jöjjenek, de csörgessen, ha indulnak, mert meg kell gyújtani a mécseseket. És hogy ez titok. Okézó választ kapok. Lezuhanyozok a kedvenc illatú tusfürdőmmel, majd felveszek egy fekete nadrágot és egy fehér inget. Közben hívom a virágost, és hozza a módosított rendelést: csokornyi vörös rózsát. Meggyújtok minden mécsest, kivéve a fürdőben, ott majd később…
Mikor hallom, hogy megjöttek, kicsim kiszáll, Josh meg már megy is. Életem az ajtóhoz jön, én kinyitom, és hagyom, hogy benézzen. Gyönyörűen megterítve az asztal, csak a mécsesek fénye ad világítást, a kezemben a csokor rózsa. A szája elé kapja a kezét, de hagyom belépni.
- Kicsim… remélem tetszik - mosolygok rá. - Ez a tiéd - adom a kezébe a csokrot. - Szeretlek…
|
| Laurent | 2013. 10. 20. 14:02:20 | #27770 |
Karakter: Tony Markson
Megjegyzés: ~Rauko~ zsarukámnak
Nézem őt, de ő most vörös ködben úszik. Félelmetes. És félelmetesen szexi. A mosolya pedig hátborzongató.
- Menj ki egy kicsit kérlek.
- Ne… nem. Gyere te is! - nem akarom, hogy olyat tegyen, amit megbán, de nem tudok ellenállni neki.
- Tony, indulj kifelé. Várj meg Hawk irodájában.
Végigmérem, és bár tudom, hogy nem lenne képes bántani senkit komolyabban, legalábbis nem figyelmeztetés nélkül... Aggódva fordulok az iroda felé, de tekintetem végig ott van, figyelem őket, még ha nem is sokat látok. Percek csigáznak odébb, mire végre belép az irodába. Kisimult, talán le is nyugodott, mégis az előbbi fennséges légkör belengi. Nem tudnék nélküle élni.
- Megütötted? - valahol akarom, hogy bólintson, de tudom, hogy ő nem ilyen.
- Nem szorulok testi erőszakra – mosolya végre igazi görbe. - Minden rendben?
Biccentek. Remélem, hogy örökre kiirtottam az örökítő állományát, és a kedvét elvettem a kufirctól. Hawk kikérdez, én pedig válaszolok. Kisiet az irodából, valami csokit emlegetve, bár szerintem csak kettesben akart hagyni minket. Ahogy kilép, Axl felém fordul.
- Nem haragszol, ugye?
- Nem! - sietek megnyugtatni. - Örülök, hogy jöttél. Egy pillanatra azt hittem... - megborzongok, és ő karjaiba von. - Undorító volt. Csak az járt a fejemben...
- Már vége. - csókkal nyomatékosít. - És ma este garantáltam elfeledtetem veled. - felcsillannak a szemeim.
- A vállad...
- Minden rendben. - és tekintete elsötétül, az alfahím kibújik belőle. - Ma este... - hajol a fülemhez, forrón súgva bele. - az enyém leszel. - Nyögve kapaszkodok belé, hogy a remegő lábaim ne omolhassanak össze alattam.
- Ó igenigen! - nyögöm a vállába. - Csak a tiéd. Krisztusom, Axl, ne csináld ezt, mert álló farokkal fogok végigszambázni az őrsön. - súgom elhalón a felsőjébe, mire megremeg. - Ne nevess, nem vicces.
Kopogás rebbent szét minket. Vörösen fogadom el Hawktól a csokit, és szigorúan az iroda sarkában ülök egész végig, amíg ők beszélgetnek az orvosi látogatásról, meg valami beígért két hétnyi szabadságról. Mire elszabadulunk, már kilyukadok. A gyomorsavam át készül rágni magát a hasfalamon.
Jókedvűen kapkodom a lábaim Axl mellett, ahogy gyalogosan valami kajálda felé indulunk. Valami olasz étteremnek tűnik, bent hangulatos, tele emberekkel, és isteni illatokkal. Lehunyt szemmel szaglászok.
- Hát, van olyan jó illata, mint annak, amit te szoktál főzni. Remélem, lesz olyan finom is.
Sóvárogva lesem az étlapot, de nem tudok dönteni. Itt minden van, és fogalmam sincs, én mit egyek. Mindet végigkóstolnám, ha tehetném az étlap helyett Axl fixírozásba kezdek, az asztal takarásában lábammal a lábszárán simítok végig. Szemei rámugranak, és ajkai felkunkorodnak.
-Választottál?
-Igen. Téged kérlek főfogásnak egy kis joghurttal. - kuncogok rá vissza. Figyelem ahogy arca mosolyog rám. - Ja, az étlapról? Nem tudom. Válassz valamit, képtelen vagyok dönteni. Minden finomnak tűnik.
Axl magabiztosan rendel a pincértől, és amíg megérkezik az étel, addig Hawk ajánlatát tárgyaljuk ki. Nem maradok le úgyse semmiről, ha levelezős leszek, és dolgozhatok is mellette, nem is akárhol! A megye legjobb rendőrségén. Látom, az én nyomozómnak is tetszik az ötlet. Talán mert azt reméli, szem előtt leszek egész nap, és vigyázhat rám, mellesleg meg nem kell a terepen mászkálnom közben.
Álmodozva, a jövőt tervezgetve nyammogom a lasagnet, amit kihoztak, nevetve a nyúlós sajton. Időnként a szomszédom tányérjából lopkodok, ha a villacsatát megnyerem, és sikerül eloroznom tőle valamit. Boldogan nevetek fel rá, és fejezem be az ebédet. Jóllaktam. Finom volt.
-Rendben, zsarukám. - összekulcsolt kezeimre támasztom államat. - Mi a mai program? - tekintete láttán elvörösödök, és nyelvet nyújtok. - A nyilvánvalón kívül.
|
| Rauko | 2013. 10. 20. 13:36:41 | #27769 |
Karakter: Axl D. Henderson
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
- Igenis. - Olyan jó, ez az egész helyzet annyira jó. - Én azonban bemegyek az őrsre, meg kell néznem, hogy mit szereztek be. Aztán elmehetnénk valahová ebédelni.
- Tehát nem jössz velem? - kérdezem meglepve. Azt hittem, jön velem…
- Fogjam a kezed a doktor bácsinál?
- Lüke - harapom meg a száját. - Akkor, ha végeztem, összeszedlek.
- Oké.
Öltözés, indulás, a város két ellentétes oldalára. Ahogy beérek a kórházba, szólok, hogy kit keresek és már irányítanak is, hogy merre rendel. Soron kívül hívbe, egy nővér azonnal beterelget, ahogy odaérek.
- Szép reggelt, nyomozó - köszönt.
- Önnek is. Nos, lássuk - sürgetem. Nem szeretném sokáig egyedül hagyni Tony-t.
Tesz-vesz, kikötöz, megnéz, nyomogat, bekötöz, majd mosolyog.
- Kész is vagyunk. Egy hét és jöhet kontrollra - mondja.
- Lenne itt még valami - jegyzem meg.
- Igen? - vonja fel a szemöldökét.
- Nos, tudja, van párom, és… - Leint.
- Ne is folytassa - kuncog fel. - Akár már ma este, csak ne támaszkodjon rá, rendben?
Elfut a forróság.
- Elvégre a válla sérült meg, nem az ágyéka, jól mondom? - kacsint rám. Már pattanok is, rohanok is. Taxit leinteni, és irány az őrs.
Tonynál viszont megáll bennem az ütő.
- Csak várjon, Axl rájön, és… - Kicsim ijedt hangjára megrökönyödök, majd felbukkan a képben Smith is.
- És mi lesz? Jaj de félek... - hörgi.
- Kezdhetsz is félni. - Hangom dörren, ő összerezzen, majd elengedi kincsemet.
- Axl!
Tony fordulatból ágyékon rúgja, majd mellém lép. Átkarol és érzem, ahogy megnyugszik. Nekem ennyi sajnos nem elég.
- Menjünk haza. Nem akarom most látni... Gyere, Axl.
Mosolyogva nézek rá. Nem igazi, de mosoly…
- Menj ki egy kicsit kérlek.
- Ne… nem. Gyere te is! - akadékoskodik, de szigorúbban nézek rá.
- Tony, indulj kifelé. Várj meg Hawk irodájában.
Egy percig látom, viaskodik, majd bólint és elindul kifelé, de még visszanéz. Smith, ahogy ketten maradunk, érzékeli a veszélyt és próbálna az asztal alá bújni, de elkapom a haját és kirántom onnan. Az arcához hajolok, és kicsit felpofozom, hogy éberebb legyen. Még tényleg csak kicsit.
- Tudod, hogy mit szeretnék most tenni veled? - kérdezem, és mellé térdelek a földre. Előveszem az övemből a fegyveremet, hiszen nálam van mindig, most is, és a hasára fordítom. Végighúzom a csövet a hátán, majd a seggénél állítom meg.
- Henderson! - hördül fel.
- Én a helyedben csendben maradnék.
- Ne csináld már! Csak vicceltem.
- Megismerem, ha a kedvesem fél, Smith - morgom. - És most félt. De ha még egyszer félni fog a közeledben, Smith… esküszöm neked, könyörögni fogsz, hogy basszalak meg a fegyver csövével inkább - súgom a fülébe. Nem bántom. Tettekkel semmiképp. - Értetted? Ha még egyszer egy méternél közelebb mész, imádkozni fogsz, hogy öljelek meg inkább.
- Ne… nem fogok. Nem fogok - nyögi. - Nem fogok…
- Nem is fogsz. Mert gondolj arra, lehet, vén vagyok, de én már kínzásokat vezettem itt, amikor te anyád csöcsét szoptad, kölyök - paskolom meg ismét az arcét, kicsit erősebben. Felállok, és felhúzom őt is.
- Azt is felejtsd el, hogy merre van ez a hely, értetted?
- Igenis… igenis… - hadarja és elszalad, amennyire fájó ágyékától tud. Megfordulok, Hawk irodájából kicsim és a főnök néznek. Mindenki felém bámul kint is. Bemegyek inkább.
- Megütötted? - kérdezi rögtön kicsim.
- Nem szorulok testi erőszakra - mosolygok rá. - Minden rendben?
Bólint. Hawk elmeséltet mindent tüzetesen. Megígéri, hogy nem lesz többé ilyen, és ki is szalad békítő forró csokiért, mert neki is a fejére olvasom, hogy egy rendőrségen ilyen nem szabad, hogy történjen, és tudja: igazam van. Amíg kettesben vagyunk. kicsimhez fordulok.
Nem haragszol, ugye? - kérdezem.
|
| Laurent | 2013. 10. 20. 12:45:55 | #27766 |
Karakter: Tony Markson
Megjegyzés: ~Rauko~ zsarukámnak
És imád a zuhany alatt is. Ha nem fogdos, vagy nem ér hozzám, ha nem engem néz, már olyan érzésem van, mintha egyedül lennék a földön. Függőség. Lám, a kanapén is elég szólnia, én a teám már a múlté, a fejfájásom is a kanapé túlfelén hagyom, hogy az ölébe másszak. Ahogy kúszik rajtam a keze, úgy sötétül el tekintetem. Imádom. Belőle sosem elég. Hivatalosan is függő lettem. Vajon milyen lehet az elvonó? Brr...
Kényeztet, de égő tekintetén látom, hogy most megint lépünk egyet. Tetszik. Tetszik, hogy nem a nyakamba zúdítja, hanem hozzászoktat. Vagy inkább rá? Ujja egyre jobban elkalandozik, én pedig lecsukódó szemmel élvezem. Aprócska kényelmetlen érzés, ami hamar meg is szűnik... Ujját a számhoz tartja, én pedig éhesen kapom be. Nem tudok megszólalni, fejem egy kész káosz, de meg tudom mutatni. A pupillája úgy tágul, mintha parancsba adták volna. Gyönyörűi sötétek, arcán vágy csücsül.
Aztán benedvesített ujja visszatér a bejáratomhoz. Valahogy fura, és kellemetlen, mégis belül azt sikítja valami, hogy mégmégmégmég. Ajkaimmal a finom bőrét majszolom el.
- Vedd le a pólót.
Pillanatok alatt válok meg a felesleges darabtól. Alfelem billegtetem, és élvezem, hogy meleg ujja bennem van, masszíroz, és apró kis csillagokat csihol belém. Aztán ő hajol a bőrömre, és olyan helyekre tapint, hogy csak összefüggéstelen nyögésre vagyok képes. Minden impulzus a farkamba áramlik, ami fáj a kielégületlenségtől. Ujja teljesen bennem, és ő mindenütt. Nem látok. És nem azért, mert nem tudom merre a szemüvegem. Aztán robbannak a pici tüzijátékok, és egész testem vigyázzba áll. Olyan... élőnek érzem magam!
- Ott volt? - mély hangja akár a vágyfokozó, nem mintha nem állnék ígyis önuralmam határán túl. Akarom!
- Még… még ott… gyorsan… - és magam mozdulok, hogy többet kapjak.
- Képzeld el, amikor a farkammal fogom ezt csinálni.
Elég lepillantanom rá. Szemeiben ezernyi ki nem mondott ígéret, én pedig abban a pillanatban robbanok atomjaimra, ahogy ujját újra megmozdítja. Csontok nélkül omlok szerteszét, gurulok a semmiben. Ha valaki most berobbana, hogy kitört a zombikalipszis, akkor sem tudna érdekelni. Az agyam ígyis valahol... messze van...
- Nos? - szólalok meg, amikor már nagyjából a valóságban találom magam.
- Öhm... Doki. Megyünk, meg kell tudnom, mikor lehetsz az enyém. - szemében tömény birtoklási vágy.
- Igenis. - súgom ajkaira. - Én azonban bemegyek az őrsre, meg kell néznem, hogy mit szereztek be. - puszikát kapok. - Aztán elmehetnénk valahová ebédelni.
- Tehát nem jössz velem? - felemeli a szemöldökét.
- Fogjam a kezed a doktor bácsinál? - nézek rá ártatlanul, mire ajkamra harap finoman.
- Lüke. Akkor ha végeztem, összeszedlek.
- Oké.
Kuncogva tápászkodok fel, majd kissé ingatag léptekkel megyek a fürdőbe egy gyors tusra. Mire felöltözök, Axl már készen állva hívja a taxit. Meghúzom a nyakkendőmet, a hajkefével kissé rendbe teszem a teljesen szétborzolt hajamat, reménytelenül. Aztán ő erre, én arra.
Boldogan vetem magam a gépek közé, installálok, dugaszolok és bekötök, rendszert építek, programozok, analizálok, és közben a sok kütyüt halmozom egymásra. Megszűnik a világ, fülhallgatóm miatt nem hallom a telefonom sem csörögni. Ha munkába akarok itt állni, akkor most kell a nagy lefuttatást csinálni, alig páran vannak bent. Sietve lekapcsolom őket a rendszerről, és villám-módra újraindítok, rendszerezek. Remélem, így könnyebb lesz keresni.
- Szia selyemfiú.
Fülhallgatóm eltűnik, és egy undorító nyelv nyálazza be a fülem. A hideg is kiráz. Libabőrösen pattanok fel, picike kis helyemen próbálva elhátrálni, hasztalan. Az a hülye fószer, aki irigyli Axl képességeit. Dühösen törölgetem a fülemet, és gyűröm le a hányingert.
- Baszogassa a felmenőit, ha másnak nem kell. - vágom hozzá.
- A helyedben viselkednék, mert a végén megjárod.
Lendül a kezem, egy gyönyörű tenyérlenyomatot hagyok az arcán. Fenyegesse a nénikéjét, és rohadjon el, csíp a tenyerem. Dühösen nyúl értem, és magához ránt, karom hátracsavarva pördít rajtam, így kimeredt szemekkel nézek magam elé. Ez most itt... Úristen!
- Rohadt kis kurva vagy, de a vén szivar nélkül semmire se mész.
Másik keze nyakamra kúszik, megszorongat, ám amikor a szabad kezemmel az oldalába könyökölök, a másikat még jobban szorongatja. El fogja törni, hé! Abbahagyom a kapálózást, lazul a szorítás.
- Ne akadékoskodj, és nem fog fájni.
- Csak várjon, Axl rájön, és..
- És mi lesz? Jaj de félek... - fojtogató keze már lefelé halad.
- Kezdhetsz is félni. - szól egy nyugodtnak tűnő mély bariton mögülünk.
- Axl!
Én megkönnyebbülten nyögök, a mögöttem álló pedig vékonyan nyikkan. Úgy ereszt el, mintha megégettem volna. Megmasszírozom a zsibbadó karomat, és megpördülve lendületből rúgom tökön. Remélem, hogy sose fogja tudni használni. Késztetést érzek arra, hogy a sebesen hajoló alak arcába is nyomjak valami keményet és rücsköset, de inkább fújtatva lépek az én hősömhöz, aki legalább annyira feldúlt. Átkarolom őt, hozzábújok, magamba szívom illatát, és dühös remegésem csillapodik.
- Menjünk haza. Nem akarom most látni...
Súgom neki, orrommal a nyakán simítva végig, míg megnyugvást szippantok belőle. Hosszú ideig még igen csúnyán nézi azt a férget, talán magában viaskodik, hogy verjen vagy menjen. Hátra sem nézve arra a földön síró alakra finoman tolok egyet az én óriásomon, és kézen fogom.
- Gyere, Axl.
|
| Rauko | 2013. 10. 20. 12:09:23 | #27764 |
Karakter: Axl D. Henderson
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
- Jó reggelt! Ugye bemehetek? - zavarja meg reggeli játékunkat Josh. Még szerencse. Lehet le se sajnáltam volna a vállam és megszeretgetek itt, a konyhapulton.
Kicsim eloldalog, hiszen farka épp annyira áll, mint az enyém, Josh meg nem hülye.
- Oké, kevesebbet jövünk, értettem - vigyorogja. - Na, menj, összeszedem Markot és lelépünk. Hívj majd, hogy mi van a dokinál. - És elmegy.
Benyitok hozzá, és életem legszebbje köszön rám. A világ legdögösebb pasija kényezteti magát. Ah, nem vagyok én ehhez már öreg?
Nem?
Oké.
Mögé fekszem, leveszem a nadrágot, és farkam a fenekéhez simítom, majd lentebb, így kényeztetem, oda és vissza mozogva, amíg el nem élvez, ahogyan én is. Bár motyogott közben, nem értettem semmit, nem figyeltem eléggé. Lekötött, hogy ne csináljak baromságot.
Még.
Feneke ugyanis már most csábító, ha csak rajtam múlna, már benne lüktetnék…
Hogy mit fogok kezdeni ezzel a kis döggel, ha a doki azt mondja, hogy szabad? Elképzelni sem tudom.
Ohh, dehogyisnem. Kezdetnek kikötöm édes kis kezecskéit és ájulásig fogom szopni csini farkincáját. Aztán kényeztetem, ahol csak érem és végül olyan szexet mutatok neki, amit el sem tud képzelni.
Ezek járnak a fejemben, miközben ismét kiverjük egymásnak a zuhany alatt. Sosem elég belőle. Tényleg olyan vagyok, mint valami tini. Állandóan csak érezném. És még bele se kóstoltam a tényleges legjobba.
- Kincsem - nézek rá, miközben a teáját szürcsöli. A kanapé másik végén fekszik, de ahogy megszólítom közelebb mászik, és lovagló ülésben az ölembe ül. Kezem rögtön elkalandozik, és becsúszik vékony alsója alá. Feneke pont a tenyereimbe illik. Simogatom, kényeztetem… hozzádörzsölöm magam, ő nyögve élvezi. Becsúszik egy ujjam és most ténylegesen jobban masszírozom bejáratát. Szűz még, ha jól emlékszem, muszáj hozzászoktatni, hogy hol fogok matatni. Kihúzom a kezem, ujjam a szájához tartom, mire, mintha csak erre született volna, benyálazza. De istenem, még hogy…
Sóhajtva szakítom el tőle ujjam és kalandozom vissza, hogy kissé síkosabban, könnyebben simogathassam. Ujjam picit bedugom, miközben ő hangosan nyög. A nyakamat szívja, harapja, de nem érdekel, lássa csak mindenki, hogy milyen vad cicám van. Nézem őt, ujjam egyre bentebb csúsztatom.
- Vedd le a pólót - utasítom, és ő megteszi. Mellettem támaszkodik és olyan csípőmozgást vezet fel, hogy csak pislogok tőle. Hogy egy fronttal többen izgassam, a mellkasára hajolok és szívni, rágni kezdem az egyik mellbimbóját, majd nyálcsíkot húzva átkalandozok a másikra.
- Ohh istenem… Axl… - nyöszörög folyamatosan, ösztönösen mozog úgy, hogy csak még bentebb csússzak ujjammal. Fogalmam sincs, meddig izgatjuk még egymást, amikor már teljesen benne dolgozik az ujjam. Ki és be, lassan, finoman a szűk forróságban, hiszen felfogtam egy adag előváladékot is, hogy ne fájjon annyira.
Megölöm a dokit, ha nem mondja, hogy este szeretkezhetünk.
Ahogy ujjammal elérek valamit, hatalmasat sikkant.
- Ott volt? - kérdezem rekedtesen. Lenéz, szinte nem is látom a szemeit a tömény vágytól.
- Még… még ott… gyorsan… - mozog tovább. Már remeg, nem sok van neki hátra... mondjuk nekem sem.
- Képzeld el, amikor a farkammal fogom ezt csinálni - suttogom, mire még egyszer rám néz ködös tekintettel, majd hosszút nyög és élvezni kezd. De hogy, istenkém… örökké nézni tudnám…
Majdnem tíz perc kell, mire összeszedjük magunkat mindketten.
- Szóval…? - kérdezi mosolyogva.
- Öhm… - Mi is… ja! - Doki. Megyünk, meg kell tudnom, mikor lehetsz az enyém - jelentem be.
|
|
