Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


Shayola2018. 09. 08. 21:40:29#35563
Karakter: Iorweth
Megjegyzés: Vadászomnak


 Emberek egy olyan mocskos faj, amelyik saját önön vérében fürdik, de ez sosem elég nekik így minden ami számukra idegen, furcsa és nem olyan mint a saját elképzelésük azt megölik, kiirtják. Oh, mocskos kutya az összes mind akik azt hiszik hogy fajtájuk a legfenségesebb, akik a történelmet írják e földön. Naivok, együgyű balgák. Mérgembe összegyűröm a térképem majd tekintetemet a sátor bejáratára szegezem.

 

A hold ezüstös fénye teríti be a teret. Az erdő csöndes, csak pár katonám halk neszét hallom ahogyan járőröznek. A hírek messzire eljutottak, hogy a szörny megfeneklett a kikötőben, és még egy veszélyesebb ellenség is felütötte fejét. Witcher… nem kéne félnem tőle hisz elviekben csak bestiákat öl, viszont… ha a közelben van biztos az én tervemet is keresztbe akarja tenni. Bűnhődnie kell a gerinctelen embereknek. Amit tettek velem…

 

Jut eszembe a mérhetetlen fájdalom, és akaratlanul is kezemet a vörös kendőmre emelem,és majdhogynem mérgemben letépem. Sok árat fizettem azért hogy szabad lehessek, oly nagy ára van népem szabadulásának,de ha ezt az áldozat kell adnom érte akkor megteszem. Ha kell felgyújtom az összes falut, várost és porig döntöm tanyáikat, hogy az a vér amit ők ontottak, hadd folyhasson a folyókba és patakokba. De nem lehetek túl elhamarkodott. Kisebb léptekben de végül meglesz minden ami kell a tervem megvalósításához… s ez a kis falu is elég majd mint a többi, a kurváival együtt, a gyerekekkel és mindennel ami benne van.

 

Ép szememet megdörzsölöm, már késő van és testem már elfáradt. Holnap majd az újuló nap erejével elsöpröm őket.  Leveszem maradék páncélomat amit gondosan az állványára helyezek, majd az ágyam felé veszem az irányt. Lassan befekszem az állatprémeim alá és hamarosan az álmok földjét járom.

 

***

 

Reggel a nap sugaraival együtt keltem, ahogyan mindenki a társaim közül. Felöltöztem, majd hirtelen két íjászom sietett felém.

 

- Kapitány! Egy embert kaptunk el a táborunk közelében.

 

- Miért nem öltétek meg a fattyát? – sziszegem magam elé, mérhetetlen dühvel.

 

- A Witcher az… s ártalmatlanítottuk mielőtt idehoztuk volna Iorweth… - mondja büszkén az egyik katonám.

 

Elfogni egy Witchert? Erre még én is kíváncsi vagyok. Felkapom fejem, majd feléjük nézek.

 

- Valóban? Akkor mutassátok merre van. – szóltam nekik majd mutatják az utat.

 

Eszméletlenül húzták elém, majd felültették. Látszott hófehér haján hogy valóban azok közé tartozik. Fegyvereitől megfosztották, bármilyen bolondok lehetnek ezek… habár ha katonáimnak sikerült elkapniuk eléggé bamba is lehet. Vagy nem tanították meg nekik hogy elf területen járkálni, félni kell nyílainktól.

 

Szerencsétlen…

 

- Keltsétek fel! - mondom és azonnal hozzák a vödör vizet meg felcibálták.

 

Kényesen felkel akár egy kis hercegnő, hunyorog,prüszköl. Ám hamarosan felizzanak macska szemei. Először a környezet veszik figyelmesen észre, majd lassan de biztosan rám fókuszálódnak. Nyögve küzdi fel magát hogy felkeljek a sárból, de közben szemét nem veszi le rólam.

 

- Most, hogy felébredtél, mondd el szépen, mit kerestél az erdőmben. – türelmem véges még vele is. Még hogy Witcher, ne nevettess. Olyan rossz mint a többi.

 

- Egy italra azért meghívhattatok volna, mielőtt csak úgy leüttök és idehurcoltok. – Még neki állj feljebb. Azonnal megismeri öklömet, amitől kibillent és újra a földet csókolta. De nem váratott sokat magára újra felült, és vért köp.

 

Mikor felnéz… még félelem egy szikrája sem látszik szemben. Sőt, csillog a szeme mintha valami érdekes tárgyat talált volna meg. Kíváncsi vagy? Majd meglátjuk milyen kíváncsi leszel….

 

- Tudod, csak egy egyszerű mozdulat és itt fulladhatsz meg saját véredben. - mondom lágy hangon, mert még nem tudott felhúzni úgy hogy érdekeljen is a sorsa. Még…

 

- Nem akarok semmi rosszat. Elfogtatok gondolom van oka is nemde? - mosolyog rám , mintha ő lenne most kettőnk közül az aki erőt diktál.

 

- Ha rajtam múlna, nem. De akkor megkérdezem még egyszer, mit akarsz itt? A te fajtád nem elfogadott ezen a helyen.

 

- Láttam már hasonlót hozzád Aen Seidhe. - vigyorodik rám.

 

- Mit akarsz ezzel Witcher?

 

- Láttam ahogyan a te fajod milyen büszkén járták az erdőket és magasztosan hirdették milyen nemesi vérvonalaik vannak. Te is büszke vagy rá nemde? Visszaszeretnéd kapni mindazt amit elvetted tőled az emberek.

 

- Okos vagy, látom de te sem vagy különb náluk.

 

- Mutáns vagyok nem ember, de kérdésedre a válasz, a szörnyet akarom megölni.

 

- Ennyi? Mindezt? Elrontanád a munkám?

 

- Hogy érted ezt hogy a munkád? - szemei összeszűkülnek.

 

- Szerinted ki rakta oda a drága szörnyet? Igaz nehézkes volt a tojásait is áthelyezni és rávenni hogy kövesse, de megérte.

 

- Miért? - kérdezi dühödten.

 

- Tudod. -  mondom neki - Az a falucska vagy város ahol vannak azok az emberek többször nagy szállító hajók érkeznek. Élelemmel és minden egyéb luxussal…. viszont az nincs benne a szállító levélben hogy titokban megannyi fegyvert és páncélt szállítanak. Azokat a páncélokat amiket felvesznek majd, és fegyvereket amiket hamarosan elfek vére festi be.

 

-S azt hiszed ez majd megállítja őket?

 

- Eddig sikerült. Miért ne működne?

 

Ekkor felnevet, majd rám néz.

 

- Szerinted valóban megállítani őket? Ha én idejöttem a díjért, akkor más nem fog?

 

- Hát persze, épp ezért vagy itt nemde? Csak a pénz és a hírnév, Gwynbleidd.

 

- Nem, de mást nem tudok tenni, mindenki torzszülöttnek tart.

 

Ekkor szemébe nézek, majd egyik kis tőrömet előveszem hajánál fogva felhúzom és a kés pengéjét a torkához szorítom. Éppen érezze, de ne sértse meg hófehér bőrét.

- Adok választást Witcher. Vagy elmész és nem térsz ide vissza, vagy bemész a faluba és velük halsz, vagy megengedem hogy megöld a szörny felvedd a pénzed és utána szépen elmenj de akkor biztosan a falut felégetem. Mit szólsz hozzá?

 


vicii2018. 08. 15. 11:08:34#35550
Karakter: Ríviai Geralt
Megjegyzés: (Kezdés Iorvethnek)


 A magas fűben lapulva fülelek. Hallgatom a saját, lassú ütemű szívverésem és a természet zajait. Bagoly huhog valahol messze, a másik irányból farkasüvöltés hallatszik. A rothadó avar édeskés szaga betölt mindent.
Már rég elmúlt éjfél, de a hajnal még várat magára. Felettem sűrű lombok takarják ki a holdfényt, de így is tisztán látok. Előttem pár méterre csapda, közepén hatalmas, rothadó húscafattal.
Neszezés oldalról. Mozdulatlanul fürkészem az aljnövényzetet. Ágak ropognak a hatalmas mancs súlya alatt. A fenevad megáll, szimatol, mielőtt közelebb jönne, de a szél szemből fúj, nem érezheti meg a jelenlétem. Néhány hosszú másodperc után előtűnik, óvatos mozdulatokkal lép ki az apró tisztásra. Hatalmas, legalább három méter hosszú, farkasra emlékeztető lény. Csak sokkal nagyobb, vérszomjasabb és veszélyesebb. Szinte fekete bundájával majdnem teljesen beleolvad az éjszakai erdőbe.
Gyanakvóan méregeti a húscafatot, majd némi gondolkodás után mégis elindul felé. Puha léptekkel szeli át a tisztást, én pedig lassú, hangtalan mozdulattal nyúlok a kardom felé. Az izmaim megfeszülnek, az adrenalin a véremben felpezseg.
A warg ráharap a csalira, a csapda pedig működésbe lép. Az ezüstszállal átszőtt acélhurok a fenevad nyakára csapódik, szorosan rászorul, a lény pedig felvonyít. Éles süvöltéssel küzd, én pedig a következő pillanatban előrevetem magam, ugrás közben kivonva a kardomat. A bestia szeme megvillan, egész testével nekifeszül, a sodrony pedig elszakad. A szörny egész súlyával hátrazuhan, bukfencezik a földön, de a következő pillanatban már talpon is van. A csapda helyére érkezem, megpördülök, hogy szembe kerüljek a warggal. A bestia rögtön rám vetné magát.
Könnyű mozdulattal térek ki, közben pengémmel végighasítva a szörny oldalát. Felvonyít, a fájdalom a téboly felé sodorja. Hevesebb lesz és kevésbé meggondolt.
Nekem ront, ledönt a lábamról, fölém tornyosul. A kardom pengéjén csattannak a fogai, próbálja elérni az arcom. Nekifeszülve tartom magam, a fenevad tetemtől bűzös lehelete elér. Megfeszülök, a következő pillanatban a bal kezemmel elengedem a pengét, a fejem pedig oldalra rántom. Az ezüstpenge végighasítja a fenevad pofájának egyik oldalát, félig lemetszve az alsó állkapcsát. A fejemet célozva a földet marja meg. Ezt a pillanatot kihasználva kardomat alulról a bordái közé döföm, jó mélyen, a warg pedig felvonyít. Megremeg, nyüszít, majd erőtlenül rám omlik. Veszek pár mély lélegzetet, majd lelököm magamról. Lassan feltápászkodva nézek végig a tetemen, szép kis summát fogok begyűjteni érte. Kardom ezüst pengéjéről letörlöm a fekete vért egy ronggyal, majd a hüvelyébe csúsztatom. Egy rövid vadászkéssel állok neki kizsigerelni a vadat, hogy kinyerjek a testéből minden használható anyagot.
 
*
 
A warg feje nagy csattanással landol a pulton, a fogadós pedig elfintorodva néz rajta végig. A lény fekete nyelve oldalt kilóg a szájából, nyitott szemei tejüveg színűek lettek, miután megszáradtak.
- Te jó ég, hát tényleg végeztél vele! – kiált fel az időt férfi, majd undorát legyőzi a kíváncsiság, és a kampónál fogva forgatja meg a levágott fejet, hogy közelebbről szemügyre vehesse. – Ez aztán a méretes bestia… közelebbről még nagyobbnak tűnik. – mondja morfondírozva, én pedig kelletlenül felmorranok. Rám villannak a szemei, majd kelletlenül felsóhajt, előveszi mellényéből a pénzzel teli erszényt és felém dobja. Egy kézzel elkapom, majd tűnődve mozgatom meg, a súlyát vizsgálgatva.
- Ez kevesebb, mint amit ígértél. – mondom összeszűkülő szemekkel, fenyegetően felé lépve, de csak sértődötten elfordítja a fejét.
- 600 oren, eggyel sem kevesebb.
- 800-ban egyeztünk meg.
- A piac diktál, sajnálom.
- Akkor a te fejeddel kell behajtanom a maradékot. Remélem, megér a bőröd 200 orent… - sziszegem, miközben lassú mozdulattal nekilátok kivonni acélkardom. Pár másodpercig állja a tekintetem, majd rémülten nyüszít fel.
- Jól van, jól van, itt van a maradék. – mondja kelletlenül, elővéve egy kisebb erszényt. A pultra dobja, a bestia feje mellé, én pedig gyors mozdulattal a markomba zárom. – Most pedig takarodj innen, mocskos witcher. – sziszegi sértetten. Elhúzom a szám, majd szó nélkül visszatolom a kardom a hüvelyébe és kifordulok a fogadóból.
Bosszúsan ülök fel a lovamra, és már épp indulni készülnék, mikor egy fiatal férfi lép oda hozzám.
- Ha igazán nagy fogást akarsz, menj Flotsamba. – mondja halk hangon, a fogadó bejárata mellett támaszkodva, én pedig felvonom a szemöldököm.
- Miért, mi van Flotsamban?
- Egy kayran. A kikötőben tanyázik, és úgy hallottam, megbénította a kereskedelmet. Azt beszélik, kétszer akkora, mint a fajtársai. Busás jutalmat ajánlanak annak, aki levágja. Witchernek való munka.
Nem válaszolok, megfordítom a lovamat és távozom a faluból.
Szóval egy kayran. Rég nem volt dolgom egyel sem. Kihívást jelentő, undorító, nyálkás vízi szörnyek. Nehéz velük elbánni, és pont ezért fogom megpróbálni. Ha elég jó vagyok, kinyuvasztom, ha nem, akkor lenyel egészben. Bárhogy legyen, sokat nem veszt a világ.
Három nap alatt járom meg az utat, éjszaka a szabad ég alatt táborozva. Nem találkozom sem emberekkel, sem másfajúakkal. Béke és nyugalom vesz körül, a lelkem egészen lecsendesedik. Figyelem a természetet, amely körülvesz és nem foglalkozom semmivel. Nem tudom, ki vagyok, hogy honnan jöttem, sem pedig, hogy milyen életutat jártam eddig. Nem tudok semmit magamról. Céltalanul bolyongok csak a világban, sodródom az árral. Sodródom, egyre közelebb a halálhoz.
Már majdnem Flotsamba érek, a városkapu már látszik a távolban, mikor megpillantok egy kisebb csapatot. Három férfi vesz körül egy tünde nőt, aki a földön fekszik. Mikor odaérek, az egyik férfi épp belerúg.
- Hát illik így bánni egy hölggyel? – kérdem rosszalló hangon, megállítva a lovamat és leszállva róla. Minden szem rám szegeződik.
- Maradj ki ebből, ha jót akarsz magadnak!
- Először halljam, miért bántjátok ezt a nőt?
- Scoia’tael kém! Bevisszük a városba, ahol majd felakasztják!
- És mi a bizonyíték?
Körbepillantok, ők pedig hallgatnak, végül a legbutábbnak tűnő szólal meg.
- A bizonyítékot épp most akarjuk kiszedni belőle! – röhög fel, és próbál még egyet rúgni a nőbe, de megmarkolom a vállát és hátrarántom. Nyögve vágódik hanyatt a porba. A többiek rögtön felém fordulnak, az egyik a tőréhez nyúl, mire ujjaim a kardom markolatára fonódnak.
- Azt nem ajánlanám. Ha most távoztok, életben hagylak titeket, de ha megtámadsz, leváglak, akár egy vágóhídi marhát. – mondom halk, fenyegető hangon. Egy pillanatig gondolkodik, majd sarkon fordul és futásnak ered. A társai meglepetten pillantanak utána, aztán nem kell sok, követik a példáját. A tünde nő meglepetten néz fel rám, mikor hozzá lépve a kezemet nyújtom. Felsegítem a porból, ő pedig nyögve az oldalát fogja, de komolyabb sérülések nem látszódnak rajta.
- Köszönöm, idegen. Megmentettél. – súgja hálásan, én pedig csak biccentek.
- Kár lett volna egy ilyen gyönyörű jelenségért. – mondom apró mosollyal, mire elpirul. – Ha ki akarod fejezni a háládat, egy ideig biztos a városban leszek. – mondom kajánul, a nő pedig lesütött szemekkel lép hátra. Visszaülök a nyeregbe, a tünde pedig végignézi, ahogy elügetek.
 
*
 
A városban sok emberrel beszélek, információt gyűjtök a kayranről. Az elmondottak alapján aggasztó a dolog, a szörny jóval nagyobb, mint a fajtársai és abnormálisan viselkedik. A fajtája jobban szereti a mocsarakat, a sekély vizet, és a nyugodt helyeket. Az emberektől távol élnek, de ez a példány bevetette magát a kikötőbe és a kereskedő hajókat kezdte el fosztogatni. Kis kutatás után megtudom, hol van a régi fészke, ezért felkerekedem, hogy alaposabb szemügyre vegyem. Bevetem magam az erdőbe. Figyelmeztetnek, hogy scoia’taelek lakják, de nem aggódom túlságosan. Ha meghúzom magam és nem keltek feltűnést, a tapasztaltak alapján békén hagynak majd.
Könnyen megtalálom a kayran fészkét és nekilátok, hogy megvizsgáljam, mikor neszezést hallok távolról. Megdermedve hallgatózok, kezem lassan elindul a kardjaim felé, de egyenlőre nem tudom, melyiket markoljam meg.
És akkor ág reccsen, én pedig megmarkolom az acél pengét. Tündék rontanak rám az erdőből, legalább hatan, de lehet, többen is vannak még. Körbevesznek, kivont karddal, néhány távolabbról, nyilakkal.
- Nem akarok bajt. – mondom halk hangon, egyik kezemet békítően előre nyújtva. A másik a kardom markolatán, de még nem húzom ki.
- A baj már megtörtént, mikor idejöttél. – mondja az egyik, lassan közeledve.
- Nem miattatok jöttem. A kayran fészkét vizsgálom. – mondom nyugodt hangon, de az izmaim megfeszülnek. Szorult helyzet, ekkora túlerővel nem valószínű, hogy elbírok.
- Nem hiszek neked.
Nekem rontanak, én pedig próbálok védekezni. Hosszú ideig állom az ostromot, aztán egy óvatlan pillanatban az egyik mögém kerül. Hatalmas ütést érzek, a világ pedig elsötétül.
 
*
 
Arra ébredek, hogy egy kéz a hajamnál fogva emeli fel a fejem, majd egy vödör hideg vizet öntenek az arcomba. Nyögve prüszkölök, próbálok magamhoz térni. A fejem iszonyúan hasogat, és ahogy kinyitom a szemem, a fénytől csak még rosszabb. Érzékelem, hogy térdelő helyzetben vagyok, a kezem hátul összekötve. A kéz elengedi a hajam, én pedig arccal a földre zuhanok. Nyögve küzdöm fel magam, majd körülnézek.
Egy védett tisztáson vagyunk, amolyan tábor féle lehet. Két tünde áll közvetlenül mellettem, kezük a fegyverükön. Előttem egy másik férfi, büszkén felszegett állal, ő lehet a vezetőjük. Magas, szikár, és meglepően jóképű. Tündéhez képest meglepően férfias vonásai vannak, de lágyak. Fején vörös kendő, amely jobb szemét is takarja. Arcának jobb oldalán mély, csúnya heg.
- Most, hogy felébredtél, mondd el szépen, mit kerestél az erdőmben. – mondja mély, selymes hangon, keresztbe font karokkal, én pedig megrázom a fejem, hogy teljesen felébredjek.
- Egy italra azért meghívhattatok volna, mielőtt csak úgy leüttök és idehurcoltok. – mondom savanyúan, mire egy ököl repül az arcomba. A szám felszakad, újra a porban fekszem. Ahogy felküzdöm magam térdelő helyzetbe, vért köpök a tünde lába elé. Szórakozottan figyelem. 


© Copyright 2009-2018. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).