Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


Akahige2018. 03. 25. 23:15:32#35426
Karakter: Dougles "Doug" Ward (Kitalált)
Megjegyzés: Vadmacskának


Greg az arcát masszírozta.

- Nem kellett volna ilyen erőset ütni.

- Bocs – motyogtam, ahogy bal kezem lángjainál néztem a dudort barátom jobb felén.

- Szóval vannak más félisten táborok is? – Kérdezte, miközben megragadta égő csuklómat, és közelebb tolta, hogy Kim és az ikrek is a fénykörbe essenek.

- Ja, ő Neptunusz lánya, ők pedig Jupiter fiai. Egy ilyen tábor mindenesetre van, amiben…

- Doug, szabad egy szóra? – Kérdezte Kim félbeszakítva, és szúrós pillantásokat vetett Gregre.

- Persze! – Felálltam, és követtem a lányt. – Mondjad csak!

- Nem kéne kifecsegni minden titkunkat neki.

- Ugyan már! – Legyintettem. – Ez itt Greg. Jó cimborám már mióta.

- Na, igen, de éppen ő mondta, hogy jó színész. Az eszedbe se jutott, hogy téged is átver?

- Egy pillanatra sem – vontam meg a vállam.

- Miért? – Kim nagyot nézett. – Mi bizonyítja, hogy nem ver át?

Hátranéztem Greg-re, aki az ikrekkel együtt gyanúsan pislogott egymásra.

- Tudod, a rómaiak szemében a születés az élet fontos része. Aki nem rendesen született meg, az abnormális, természetellenes lény. Veszta örök szüzességet fogadott, így amikor apám képére létrehozott engem, egy örök életre torzszülöttnek bélyegzett meg. Legalább ha Hesztia képében hozzátok küldött volna… na, mindegy. Elég az hozzá, hogy a többiek kinéztek maguk közül. Végül két-három félisten mégis el tudta nézni ezt a hibámat. Köztük volt Greg is. Mint már mondtam, fontos, hogy kinek a gyermekeként születtél, és Greg a legjobbat kapta. Az apja Quirinus, a hadjáratok és hódítás istene, eredeti római, a három római főisten egyike. Ő is szívathatott volna, az élre állhatott volna, és még körbe is rajongták volna érte, de nem. Ő azt választotta, hogy inkább rászól a bunkókra, így sokkal jobbá téve az életem. És semmi oka nem volt rá, csak egyszerű szívességből tette. Azóta barátok vagyunk.

Kim-et nem feltétlenül hatotta meg a történetem. Felsóhajtott, és továbbra is ferde szemmel méregette a félistent, aki elkezdett türelmetlen pillantásokat vetni felénk.

- Na! – Szólt oda végül. – Megtárgyaltátok végre, hogy megbízhattok-e bennem, mert kezd idegesíteni, hogy Tweedle Dee és Tweedle Dum folyamatosan szemez velem.

- Hogy mi? – Csattant fel Ben, és Chris is felpattant ültéből.

- Hangosabban, néhány szörny még nem hallotta! – Mordult rájuk.

- Ja, még valami – tettem hozzá látva, hogy Kimet is elönti a pulykaméreg. – Nem bunkó, csak furcsán kedves.

Visszamentünk a többiekhez, és megvártuk, hogy Chris és Ben lecsillapodjanak. Ez nem ment könnyen, pláne, hogy Kimnek volt ideje elgondolkodni, ezért közbe is szúrta a kérdést:

- Doug nem azt mondta, hogy valami hadistennek vagy a fia?

- Ja – bólintott. – Quirinus. A hódí…

- Jajaja – intette le a lány. – Akkor érdekelne, hogy mégis hogy mostál ki bennünket az alagútból?

Greg homlokráncolva nézett a lányra.

- Azt hittem, az te voltál. Doug nem azt mondta, hogy te Neptunusz lánya vagy?

- Poszeidóné – válaszolta ingerülten Kim. – És nem, nem én mostam fel magunkat ide, ha erre akarsz kilyukadni.

Greg felpattant, és felkapott egy arany lándzsát, ami eddig az alagút padlóján hevert.

- Akkor gondban vagyunk. Doug, emlékszel Tomra?

- Adam személyes különítményéből? Persze. Jól bánik a lándzsával. Sosem tudtuk meg melyik isten fia.

- Hát, én mostmár tudom. Kiderült, hogy ő viszont Neptunusztól származik. Szerintem pont utánatok találták meg az alagutat, Tom pedig takarított. Akkor viszont szerintem megnézik, hogy ezen az oldalon kit vagy mit hozott fel a…

Még végig sem mondta, mikor lépések hallatszottak fel az alagútban. Egy fémes csendülés is hallatszott, mintha penge ütődne a kőnek.

Elővettem a késem, de Greg megragadta a karom, és a másik irányba intett a fejével.

- Ott Tom vár minket! – Suttogtam vissza.

- Tom egy félisten. Ott viszont nem tudjuk, hányan jönnek.

Biccentettem, és Kimre néztem, aki egy darabig a közeledő fényeket nézte, aztán rábólintott a dologra.


Vadmacska2017. 12. 14. 17:57:01#35300
Karakter: Kimberly Cox
Megjegyzés: Akahigenek


Nagyon nem tetszett az ötlet, hogy fegyvert adjak a kezébe, de abban igaza volt, hogy ha csatára kerül a sor, akkor meg kell védenie magát. Bár akkor meg több kell egy szimpla konyhakésnél.
-      Nem akarom meg bánni, hogy visszaadtam. – Mondtam kimérten majd Ben felé fordultam. – Szólj Lucynek kel az építészeti tudása.
-      Mire is kell Lucy? – Cris lehuppant és a kajánkat csórta.
-      Amit én láttam álmomba az egy régi kúriának tűnt esetleg kastély. Annyit meg tanultam, hogy az ilyenekhez mindig épültek menekülő alagutak. Ha az meg van észre vétlenül be és ki lehet jutni. Ha nem muszáj, nem akarok ajtóstul berontani. Nem lehet tudni mennyi szörnyet toborzott eddig…- Felelem komoran.

 Lucyben nem csalódok, a Doug által megadott helyről elővakart mindent, amit tudni lehet. Meg se lepődők, kész könyvtár a bungalójuk. Kis keresgéléssel, de talált egy alagutat, ami a kúriába vezet. Persze az még zsákba macska hogy járható-e vagy be van omolva. Ki okoskodtunk több tervet meg még egy vész tervet is majd mindenki ment csomagolni. 20 perc múlva már a partnál álltunk, a leggyorsabban hajóval juthatunk el oda.
-      Ha kérhetem, ezt most ne törjétek össze…- Kherion felé fordultam.
-      Nem ígérek semmit…Ha megtaláljuk, a két leányzót mi legyen? Hozzuk ide őket?  
-      Az lenne, a legjobb több infót kell gyűjtenünk Adamről. – Bólintottam, a többiek is meg érkeztek.

Bepakoltunk a hajóba és elindultunk. Poszeidón lányaként egyik nagy kiváltság, hogy a tengeren prímán tájékozódok. A földön olyan vagyok, mint szürke szamár a ködben. Két utca alatt képes vagyok eltévedni.
A hajó szépen elindult a víznek pedig megadtam a megfelelő koordinátákat. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne. Lehuppantam a hajó elejébe, mélyet szívtam a sós levegőből. Lehunytam a szememet, csak a tengere koncentráltam. Fél fülel hallgattam, ahogy a többiek beszélgetnek. Úgy tűnt mindenki elfogadta Dougot és semmi problémájuk azzal, hogy kinek is a fia.
Mire beesteledett az út felét sikerült megtenni. Éjszakára ledőltem aludni egy pár órát, reggelre kicsit eltértünk az iránytól, de ezt hamar korrigáltam.

 Az égiek olyan szempontból kegyesek voltak hozzánk, hogy pont az alagútnál ki tudtunk kötni. Az egész kúriát egy szirtre építették, ha nem lenne teli szörnyekkel még egy hétvégét el is töltenék benne. Egy forró fürdő, masszás….Édes álmok. Chris a hajónál maradt, mi pedig elindultunk az alagúton keresztül.

 -       Doug gyere csak ide! Kérem a konyhakést! – Ohh az a döbbent fej, már azért meg érte kicsit gonoszkodni.
-      De…
-      Nincs, de kérem! – Kelletlenül oda adta. De ha a tekintettel ölni lehetne, már nem élnék. – Ezzel semmire nem mész a szörnyek ellen. – Feleltem végül. – Max fogpiszkálónak használnák miután megkajáltak. Ted el ezt! – Egy mennyi bronzból készült kést húztam elő a táskámból. Könnyű vékony penge, szépen megmunkálva. - Tudod nem lennél jó póker játékos… - Mosolyogtam rá pimaszul.
-      Gonosz nőszemély vagy! – Mosolyodott el, de elvette a kést. – Kherión gondolom, nem tud erről?
-      Amiről nem tud az nem fáj. Egyébként is csak pórosodott szegényke a fegyvertárban. – Vontam vállat. – Még mindig döbbent képet vágsz, ennyire nem voltam gonosz!

Az alagút hosszú és itt-ott elégé alacsony is. A zseblámpák szerencsére adtak némi fényt, így nem törtük ki a nyakunkat. Aztán megéreztem azt a furcsa bizsergést. Ledermedve figyeltem. Morajlás, zúgás, ami egyre közelebbről jött.
-      Futás! – Kiáltottam, de már későn. Mögöttünk beszakadt a fal és víz ömlött be rajta. A sodrás játszi könnyedséggel felkapott minket. Az első pár pillanatban fel se fogtam mekkora nagy a baj. Aztán rádöbbentem, hogy nem tudom irányítani a vizet. Na, akkor már bepánikoltam.

Egy elég nagy teremben kötöttünk ki, köhögve fel tápászkodtam. Recsegő hangra hátra pillantottam a fal szépen bezárult mögöttünk, vagyis bezárták. Egy srác állt a fal mellet hanyagul neki támaszkodva. Talán egy két évvel lehetett idősebb nálam. Pech nem így terveztük a dolgot, de hát a fürdés sem volt benne.
-      Nocsak Doug téged küldött Reyna? – Döbbenten néztem a srácra majd Dougra. Oké ő is épp úgy meg volt lepődve.
-      Te mit keresel itt? – Doug szinte neki esett az idegenek. – Hol van Ann és Irene? – Egy olyan szép jobb horgost adott a srácnak.
-      Doug basszus várj már egy percet! – Erre kapott még egy horgost. – Az istenekre még hogy békepárti vagy! Várj már meg magyarázom! – Doug keze még mindig ökölbe szorult, de hagyta had beszéljen a srác. – Pár hete vagyok itt. Reyna kezdett aggódni az eltünedező félistenek miatt. Engem is elfogtak az egyik küldetés során, mivel jó színész vagyok könnyen elhitték, hogy nekik fogok dolgozni. Addig nem is volt gond, amíg el nem fogták a két leányzót. Üzenetet kellet küldenem a táborba. Reyna azonnal ember akart küldeni, de az a plüss gyilkos szavazást követelt. A bibi az, hogy én is lelepleződtem így egy pár napja ezekben az alagutakban csövezek.
-      Doug nem akarsz minket bemutatni? Egyáltalán bízhatunk benne? – Szólaltam meg végül. Nekem túl sok zavaros tényező volt a srác mondandójában. Ki az a Reyna meg mi az, hogy plüss gyilkos…
-      Ja...egy másik táborból valók szintén fél istenek. Ben, Lucy és Kim. Ő meg Tom. Egyébként nem sok választásunk van, az alagút nagy valószínűséggel beomlott. Akár igazat mond a kár nem, de ő tudja az utat.

Elcseverészhetünk volna még, de a fejünk felet valami robbant. Áldást rebegtem, amiért, a mennyezet ki tartott és nem szakadt ránk. Benre néztem, de csak megrázta a fejét. Oké akkor nem Chris kezdet magánakciózni.
-      Hol vannak a lányok? – Kérdezte Doug.
-      Bezárták őket. Ma este akarják beavatni őket. – Felrémlettek az álombéli képek. Ha az ma este fog megtörténi nem sok időnk maradt.

 

           


Akahige2017. 11. 26. 10:52:16#35293
Karakter: Dougles "Doug" Ward (Kitalált)
Megjegyzés: Vadmacskának


Szívás Vesta fiának lenni. Nem csak most, hogy egy jóslattal céltáblát festettek a hátamra, hanem általában is. A Jupiter táborban szörnyszülöttnek számított mindenki, aki nem hétköznapi úton született, de valamiért engem még a többi hozzám hasonlónál is jobban kinéznek. Ezért volt olyan furcsa a Félvér táborban tölteni ezt a napot. Megkérdezték, kitől származom, mondtam, hogy Vestától, megkérdezték, ki az, mondtam, hogy Hestia, erre ők: „Tök jó.”

Nem fordultak el hideg pillantással, mint a tábortársaim nagy többsége, és pláne nem utáltak, mint a Vesta-szüzek. Egy szűk nap leforgása alatt már-már otthonomnak éreztem. Aztán jött a jóslat, az eltűnt és/vagy megkerült Adam, és ami a legrosszabb, a jelek szerint elkapták Irene-t és Ann-t. Legszívesebben azonnal mentem volna utánuk, de annál azért több eszem volt. Inkább lekötöttem az energiám és figyelmemet azzal, amivel mindig szoktam.

A pürésített avokádóhoz adtam a paradicsomot és a lime levet, a másik tálba paprika krémet kevertem, kivettem a sütőből az addigra ropogósra sült kukoricacsipszeket, barbecue fűszerkeverékkel meghintettem, majd a szájtátott hárpiák tekintetétől kísérve a Poszeidón bungaló felé vettem az irányt. Bár Kheirón a hermész bungalóba osztott, a jóslat után Kimberly felajánlotta, hogy lakjak inkább nála. Nagybátyám biztos nem bánja majd.

Lábammal bekopogtam, mire Kim hangja szűrődött ki, hogy „szabad”. Beléptem az ideiglenes lakhelyem ajtaján, és letettem a nachost az egyik ágyra, majd oda se figyelve, melyik szószba mártom, betömtem egy tortillát.

- Szolgáld ki magad! – Mondtam zaklatottan a csodálkozó Kimnek.

Mikor főzök, teljes figyelmemet az ételre kell fordítanom, mert egy rossz lépés, és az egész kuka. Most azonban ismét megrohantak a bajok. Számba tömtem egy szalsza szószos csipszet, közben összeszedtem minden emlékemet, amit Adamról tartogattam.

Nem tudtam koncentrálni, ugyanis folyton Ann és Irene képe lebegett a szemem előtt. Megszületett bennem az elhatározás: valahogy üzennem kellett a barátaimnak a Jupiter táborba. Közölnöm kellett velük, hogy a lányokat elrabolták, hogy Adam tette, és hogy most nem tehetek semmit ez ügyben. Kate, Flora istennő lánya, Suzy, Bacchus isten lánya, Greg, Quirinus fia és Dan, Mithrász fia. Erős és összeszokott csapat voltunk velem meg két hiányzó társnőnkkel, nem kérdés, hogy nélkülem is meg tudnák keresni Adam-et.

De hogy üzenhetnék nekik?  Az első gondolatom persze Merkúr volt. Igaz, nálunk inkább az utazás istene, de biztosan.

- Mi az? – Kérdeztem összerezzenve, tortilla darabokat köpködve Kim hasára.

Kim egy ideje odaült az ágyamra, hogy olvasgatás közben venni tudjon a házilag készített nachos-omból. Viszont miközben töprengtem, odaállt elém, és töprengő tekintettel nézett rám, ami meglepett. Most a vállamra tette a kezét. Először nem tudtam mire vélni, aztán már túl későn jöttem rá, mit akar: mögém nyúlt, és övemből előhúzta a pólóm alá rejtett konyhakést.

- Hoppá! – Próbáltam menteni a menthetőt. – Nem tudtam, hova tettem le paradicsomaprítás után.

- Kheirón megmondta, hogy nem hordhatsz fegyvert!

- Ez nem fegyver, konyhaeszköz.

- Érdekes, nem látok rajta paradicsomfoltokat. Teljesen tiszta.

- Hát, gondolhatod, hogy megmosok egy borotvaéles pengét, mielőtt a gatyámba teszem.

- Miért tartottad ezt magadnál? – Sóhajtott. – Nem akarunk bántani téged.

- Neked elhiszem – mondtam szemlesütve. – De Kheirón is megmondta: ha a rómaiak görögökkel keverednek, annak mindig vérontás a vége. Bármennyire is békepárti vagyok, szeretném, ha ez nem az én vérem lenne.

Már válaszolt volna, mikor dörrenve kinyílt az ajtó, és a Jupiter ikrek rontottak be. Chris megtorpant a nekem szegeződött kés látványától, mire Ben nekiment hátulról.

- Te meg mit csinálsz, Kim? Nem úgy volt, hogy segítünk neki. Ha megölni akarnánk, akkor most az Árész bungalóban gyülekeztünk volna.

- Mi? – Kaptam fel a fejem.

- Felejsd el, hogy hallottad! – Mondta testvérébe könyökölve Ben.

- Nem fogom.

- A lényeg, hogy segítünk felkutatni a barátaidat – mondta Chris. – Ezzel is növelve a táborok közötti összetartósdit… vagy mit.

Hálásan néztem az ikrekre és Kim-re. És megkönnyebbülésemben hátradőltem az ágyon. (Jó, hogy Kim elvette a kést, mert most szúrtam volna magam medencén).

- De akkor el kell mondanod nekem mindent Adam-ről – mondta Kim, akin látszott, hogy még neheztel az előbbi incidensért. – Nincs titkolózás.

Nagyot sóhajtottam.

- Hát… jó. – Erőtt vettem magamon, és belevágtam. – Adam Skelltan Orcus fia. Pár éve…

- Várj, kinek? – Kérdezte az egyik iker (nem mindig tudom megkülönböztetni őket).

- Orcus, az alvilág istene.

- Az nem Hádész?

- Az alvilág másik római istene.

- Minek nektek még egy?

- Most akkor folytassam, vagy sem?

- Folytasd! – Csattant rá Kim szigorúan az ikrekre, hangja úgy hangzott, mint hullám a sziklákon.

- Igazából az alvilágisteneket elég… kétes hírnév övezi, neki valahogy mégis sikerült felküzdenie magát a csúcsra, és praetor lett. A két legfelsőbb vezető egyike – mondtam gyorsan, mert most a másik iker akart közbeszólni. – Én még újonc voltam, mikor egyszer személyesen küldetésre indult. A baráti körének az egyik csapata leesett a Tartarus-ba. Utána ment hát, ami nem egy egyszerű művelet. Végül kihozta a társait, és a magával vitt két félistent, de ő maga nem jutott ki. Azt hittük, odaveszett. De most kiderült, hogy… minden egybevág – töprengtem hangosan. – Az utóbbi időben megszaporodtak a baljós jegyek. Többek között félistenek tűntek el. Pont azok, akik a régi csapatában benne vannak. Van egy tippem hol lehet, de ahhoz, hogy oda menjünk, kellene még valami.

Kim-re néztem, aki még mindig pléhpofával visszaadta a konyhakést.


Vadmacska2017. 10. 01. 18:33:01#35255
Karakter: Kimberly Cox
Megjegyzés: Akahige


Kherión intett és azonnal a Nagy ház felé indultunk, amíg Mr. D próbált rendet teremteni kisebb sikerrel. Szegény kölyök, látszik rajta, hogy azért nem erre számított. A kunyhóba érve ledobtam magam a kanapéra, Doug mellé. A kentaur arcára ki ült az aggodalom. Na igen, egy ilyen prófécia után nem is csodálom. Nyílt az ajtó az ikrek léptek be, remélhetőleg a múmiát egyben visszavitték a padlásra.

-      Te nem vagy görög igaz? – Szólaltam meg végül aztán a fiúra néztem. Doug elsőnek Kheriónra pillantott, aki csak biccentett egyet.

-      Római vagyok. A Jupiter tábor egy ehhez hasonló hely, a római istenek gyermekei vannak ott. De a két tábor nem tud egymásról…

-      És ez jobb is ha így marad még egy darabig. – Sóhajtott fel a kentaur. – A Jupiter tábor nagyjából egyidős ezzel. Gondolom arra emlékeztek, hogy a rómaiak a görög istenekről mintázták az övéket. Ugyan azok a személyek csak kisebb nagyobb eltérésekkel. A gond az, hogy a rómaiak mindig is harcos nemzet volt. Amikor legutoljára találkozott a két tábor, egy polgárháború robbant ki. Remélem megértitek, hogy ezt szeretnénk elkerülni. Ámbár a próféciát halva, lehet, hogy nem véletlenül kerültél ide.

-      Az a griff vacsorának akart…- Jegyezte meg szárazon Doug.

-      Az lehet, de a mi táborunk felett repült. Szóval a két tábornak kell össze fognia? Vagy esetleg egy olyan küldetés amiben Doug is benne van? – Kérdezte Chris, közben elő varázsolt valahonnan egy zacskó kekszet amire rögtön le is csaptam.  

-      Ezt még nem tudom…De ami aggaszt az- az ősi gonosz. Gondolom emlékeztek, amikor a titánokról tanultunk…- Síri csend támadt a szobában. – Az utóbbi időben nektek is feltűnt, hogy meg szaporodtak a szörnytámadások, Dionüszosszal is foglalkoztunk már ezzel egy ideje. Sejtettük, hogy valami rossznak az elő jele…A titánok még nem szabadultak ki a Tartaroszból, de napról napra erősebbek lesznek. Ha pedig vissza nyerik az erejüket, semmi sem fogja megállítani őket.

-      És hogyan lehet legyőzni őket? – Tettem fel a kérdést halkan. Kherión fanyarul elmosolyodott. – Értem sehogy…szuper…

-      Az isteneknek is csak elzárni tudták őket. Egyezünk meg abban, hogy beszélek velük. Ki találjuk mit is jelent ez. Reggelre okosabb leszek, addig jó lenne ha nem keverednétek bajba.

 

Kherión szélnek eresztett minket, kint csend uralkodott. A lakók vissza tértek már a bungalójukba. Úgy látszik Mr. D-nek mégiscsak sikerült rendet teremtenie. A bungalók felé vettük az irányt, Chris és Ben kérdések armadájával bombázták Dougot. Hogy milyen a másik tábor, milyenek az ottani fél istenek. A fiú szépen válaszolt minden kérdésre, de közben meglepetnek tűnt. Talán azt hitte ki fogjuk dobni a prófécia miatt. Mire a bungalókhoz értünk már egy apró mosoly jelent meg az arcán. Igen az ikrek képesek bárkit felvidítani. Az én kedvem is egy kicsit jobb lett. Elköszöntünk és mindenki ment a saját kis házába.Ahogy beléptem megcsapott a sós tengeri levegő. Igen ez hiányzott már. Ledobáltam a cuccaimat és elnyúltam az ágyon.

Egy komor épület körvonalai jelentek meg. Hatalmas régi épület, olyan mint egy kastély. Az ablakaiból fény szűrődött ki. A kapu előtt két tagbaszakadt alak állt, nem várjunk csak ezek küklopszok. Mi a francot keresnek ezek itt? Nem volt időm gondolkodni, mert a helyszín változott. Egy nagy díszes teremben találtam magam. Mintha egy középkori filmbe csöppentem volna. Egy nagy fa asztal terpeszkedett középen. Körülötte szörnyek és emberek gyülekeztek. Egy oszlop takarásába húzódtam. Egy magas napbarnított srác ült az asztalfőn. Mellette egy kígyónő tekerget. Nem lehet közönséges ember, akkor már szétcincálták volna…

-      …az a kölyök csak bajt fog okozni. Nem kellet volna beavatni, mi lesz, ha elárul minket?

-      Nem fog, ő is utálja az isteneket mellesleg szükségünk van rá. Erős félvér. – A lélegzettem elakadt. Félvérek, akik szörnyekkel szövetkeztek. Nyílt az ajtó, mire még jobban az árnyékba húzódtam. Egy Minotaurus mögötte két lány megkötözve a sor végét pedig egy mantikór zárta. A két lány ramaty állapotban volt, jó pár sebet szereztek. lila pólójuk több helyen elszakadt. A napbarnított srác arcára gonosz mosoly ült ki.

-      Te…te meghaltál…- Az egyik lány döbbenten nézet a srácra.

-      Nos mint látod élek és virulok. – Felkelt és a két lány elé sétált. – A halálomat csak megjátszottam, kellet a tervhez. Gondolom, sejtitek, hol vagytok. Egy egyszerű döntést ajánlok nektek. Álljatok mellém, segítsetek elpusztítani az isteneket és megteremtünk egy új birodalmat ahol nem kell hajbókolni nekik.

-      Elment az eszed…- Lehelte a lány fal fehéré vált arccal. A fiú arca meg keményedet és intett a mögötte levő kígyónőnek. Egy pillanat alatt szerencsétlen lány előtt termet.

-      Ne! – Kiáltottam, de már későn. Villant a kés, a lány torkából pedig ömlött a vér. A fiú felém kapta a tekintetét. Hideg zöld szemek…

 

Kopogásra riadtam fel. Az ablakon át már beszűrődött a fény. Álmosan feltápászkodtam és ajtót nyitottam.

-      Doug mi…

-      Kherión küldött beszélni akar velünk. Mit nézel? – Fel sem tűnt, hogy a lila pólóját bámulom. Megráztam a fejem.

-      Majd később elmondom. – Villám gyorsan át öltöztem és a Nagy házhoz mentünk. Meglepetésemre a többi bungalóvezető is ott várakozott. Magamhoz vettem egy bögre forró csokit és néhány teasütemény aztán letelepedtem a kanapéra. Lassan mindenki helyet foglalt és Kherión is beügetett.

-      Rendben, van egy rossz hírem és egy még rosszabb. A rossz az hogy az istenek sem tudnak semmi biztosat csak annyit hogy több ponton szörnyek gyülekeznek. Na és itt a rosszabb hír, hogy ezeken a helyeken eltűntek félvérek…

-      Persze mert megölték őket…- Szaladt ki a számon. Az összes szempár rám szegeződőt. Pár pillanatig a forró csokit bámultam aztán elmondtam mit is álmodtam. A kastélyt, a szörnyeket, a fiút, a kigyónőt és a két lányt. Síri csend telepedett a szobára, aztán mindenki egyszerre kezdett beszélni.

-      Tudom ki az a srác…- Dougra pillantottam, a többiek is elcsendesedtek. – Adam Carter. Úgy egy éve történt, hogy ő meg még két srác elmentek egy küldetésre. A másik kettő visszatért és azt mondták, hogy ő meghalt. Egy Minotaurus mellkason találta, aztán lezuhant a folyóba. – Folyóba zuhant…nem ez ostobaság. De azok a zöld szemek…

-      Adam kinek a gyerek?  

 


Akahige2017. 09. 29. 22:04:22#35252
Karakter: Dougles "Doug" Ward (Kitalált)
Megjegyzés: Vadmacskának


Nem vagyok oda a lovakért. A szamarakkal még jól eldiskurálok (nem olyan idegesítőek, mint a rajzfilmben), de valahogy, ha lóra kellett volna ülnöm, legreálisabb képzeleteim szerint mindig nagyon gyorsan a földön kötöttem volna ki. Szerencse, hogy nálunk csak a legrangosabbak ülhettek lóra. Egy szó mint száz, mikor megláttam a kentaurt, nem az öröm és boldogság érzése járt át.

Ő és egy pocakos, szakállas, hawaii inges illető megdöbbenten néztek rám, majd kiparancsolták a szobából a kísérőimet. Ők kelletlenül, de távoztak. A kentaur gyanakodva mustrált, amitől az a kényelmetlen érzésem támadt, mintha át akarna vágtatni rajtam.

- Én Keirón vagyok. Mi a neved?

- Doug Ward. – Úgy döntöttem, az őszinteség a legjobb lehetőség, talán azért is, mert emlékeztem, hogy a praetorunk fémkutyái széttépik a hazugokat.

- És honnan jöttél?

- A Jupiter táborból.

- Ez hiányzott! – Horkant fel a másik. – Ez csak jól sülhet el. Készüljünk esetleg még egy félistenek közötti polgárháborúra?

Valakire nagyon emlékeztetett az ürge. Az a hanyag pesszimizmus, amivel a legrosszabb eshetőségeket. Pont olyan, mint a centúriónk.

- Maga Dakota centúrió apja, meg az egyik legjobb barátomé, Suzy-é – Mondtam döbbenten, bár a mindig energikus, de kicsit balszerencsés Suzy-hoz nem igazán hasonlított. - Maga Bacchus, a bor istene.

- Errefelé Dionüszoszként ismernek.

- De amit mondott, az igaz – vágott közbe a kentaur. – Ha a görög és római félistenek találkoznak, annak mindig vérontás a vége. Ha a rómaiak tudomást szereznek rólunk, fenyegetve érzik majd magukat. Márpedig a rómaiak megelőző csapással válaszolnak a fenyegetésre.

- Talán meg tudom győzni a praetorainkat. – Azt nem tettem hozzá, hogy a táborbeliek létezésmnél fogva nem bíznak bennem. - Lehet velük tárgyalni, és…

- Nem kockáztathatunk. Csak úgy előzhetjük meg a háborút, ha egy léleknek sem beszélsz rólunk.

Alig hittem el, hogy ennyivel megúszhatom.

- Akkor úgy lesz! Esküszöm a Sztüx folyóra, hogy…

- Sajnálom, de ilyen esetben nem hagyatkozhatok a szavadra. Majd próbára teszünk, addig is nem hagyhatod el a tábort, nem viselhetsz fegyvert, és mindig lennie kell valakinek melletted!

Ez az! Ez hiányzott a napomból. Most egy görög lóember meg a küldöncei fog pesztrálni. Nagyot sóhajtottam, és követtem újdonsült fogva tartómat ki a kunyhóból. Egy harctérre értünk, ahol a Kimnek nevezett lány éppen a társául szolgáló ikerpár egyikének segítségével zúdítottak egymásra egy tengeri vihart.

- Megvesztetek? – Dörrent rájuk a kentaur. – Hagyjátok abba! A múlt héten romboltátok le az egész pályát, azt hittem, legalább abból tanultatok.

- Nem romboltuk le az egészet – replikázott a srác. – Egyébként meg te hangoztatod folyton, hogy az erőnket is meg kell tanulnunk használni.

- Az, hogy megölitek egymást, és hogy megtanuljátok használni, nem ugyanaz – dohogott tovább Keirón. – Mindegy. Ő Douglas Ward. Egy ideig itt marad nálunk. A hermész bungallóban fog lakni. Kim, vezesd körbe, és ne fojtsd bele a vízbe!

- Ha már figyelmeztetni kell rá, hogy ne tegye, nagy baj nem lehet, nem igaz?

- Na, gyere kölyök! – Intett a nem-vízbefojtós. - Az istállónál általában mindig vannak, ők gondozzák a pegazusokat. Ez a terület még biztonságos, de ott az erdő fele már kevésbé. Arra ne kószálj fegyver nélkül!

- De kószálhat, csak akkor vacsi lesz belőle – helyesbített az egyik iker, mire kapott is Kimtől egyet a bokájára.

- Középen van Zeusz és Héra, nekik csak tiszteletből épültek bungalók, legalábbis elvileg. Ők Zeusz kölykei – Mutatott az ikrekre.

- Tényleg? – Néztem nagyot. – Ismerem a tesótokat. Csak nem tudtam, hogy vannak tesói.

Erre furcsán reagáltak. Mindhárman a dombtetőn álló fára pillantottak szomorúan. Többet nem is zargattam a témát, de ha nekem lenne olyan testvérem, mint Jászon (ami lehetetlen, már Veszta egyetlen gyermeke is a jelek szerint katasztrófával ér föl), én ugyan nem húznám a számat.

Végig bemutatták nekem a bungallókat, de mivel ők sem számítottak rá, hogy az örök szüzességet fogadott Hesztia lebabázik, neki nem volt kunyhója, csak egy égető ködre, az meg nem olyan kényelmes, pláne miután kitakarították belőle a hamut. A tábor teljesen más volt a Jupiter tábortól. Míg ott katonás fegyelem uralkodott, és mindenhonnan sziklaszilárd kötelességtudat érződött, addig itt mindenki összevissza volt, nem volt kirendelt helyük, és nem pattogtak a cohorsaik parancsai. A legfurcsább azonban az volt, hogy itt senki sem tekintett rám szörnyszülöttként (a hangsúly a „szülött”-ön van), bár talán ők még nem is tudják, ki fia borja vagyok. Ha nem lenne a Jupiter táborban az a hat ember, akit a barátomnak mondhatok, még talán meg is próbálnám kisakkozni, hogy itt maradhassak.

Csak aztán jött a vacsora. Már éppen hozzákezdtek volna a felajánláshoz, mikor valami, amit leginkább egy zöld múmiaként tudnék leírni, beállított a táborba. Biztos voltam benne, hogy nem szörny, de arra is rájöttem, hogy valami fontos lehet, mert mindenki azonnal rá figyelt. A lény rekedt hangon megszólalt:

Az ősi gonosz felemelkedik, ha Vesta gyermeke meg jelenik.

A két félnek erejét kell egyesíteni, egyiket halálosan fogják megsebesíteni

Barátból ellenség, s testvér öl meg testvért

Szinte mindenki egyszerre gondolta ugyanazt. Először az merült fel, hogy vajon ki az a Veszta. Az informáltabbak kisegítették őket, hogy az Hesztia római neve, végül mindenki egy emberként fordult felém, a srác felé, aki azt állítja, Hesztia fia, és valamiért római neveket használ. Szóval… ennyit arról, hogy nem vagyok szörnyszülött.


Vadmacska2017. 09. 16. 15:23:09#35248
Karakter: Kimberly Cox
Megjegyzés: Akahige


A gyakorló pályánál ültem, fél szemmel a pályát, fél szemmel az előttem levő tervrajzot figyeltem. Az utóbbi időben, több támadás történt, főleg az erdő területén. Az Athéné bungalóból néhány lány elő állt egy ötlettel, hogyan lehetne az erdő területét jobban védeni. Pár őrtorony, amik jelző tűzet, gyújtanának veszély esetén így riasztva a táborlakókat.  

- Mennyi idő mire elkészülnének a tornyok? Egyáltalán mennyi kellene? – Kérdeztem elgondolkodva.

- A Héphaisztosz kölykök megcsinálják. Ezt már lebeszéltük velük. Azt mondták max egy hét, és olyan négy kéne. – Négy torony az nyolc embert jelent.

- Rendben, kezdjenek neki. – A pályára pillantottam. – Chris elég ne verd meg azt a kölyköt!

Egy két dolgot még át beszéltünk a lányokkal, aztán én is a pályára sétáltam. Csupa újonnan érkezett kölyök, egy kettőről még ki sem derült kinek a gyereke. Az alapoknál kezdtük a tanítást, mint mindig, fegyverek bemutatása, melyik előnyösebb egy-egy szituációban. Aztán következett az, amit nagyon is szerettem, hogy kinek milyen fegyver való. Vigyorogva néztem, ahogy a kardokkal és pajzsokkal szerencsétlenkednek. Elsőnek tanulják meg az alapállásokat, aztán szépen lassan majd a többi. Hosszú órákon keresztül gyakoroltak, a végére egy kettő már ráérzet a dolog izére. Utánuk jöttek az idősebbek, nos, ők már nem finomkodtak egymással. Rendszeresen előfordult, egy két nagyobb zúzódás, de a törések sem ritkák.

- Kim, griffek támadnak, a part felöl!

- Ben, Chris szóljatok a többieknek! – Kiáltottam az ikreknek.

5 perc sem kellett és felfegyverkezve a part felé siettünk. Ahogy megjelent az a dög, nyilak tucatjai röppentek fel. Talált, nyert süllyedt. A griff belezuhant a vízbe. Úgy gondoltam ennyi mehetünk is, de aztán valami a part felé kezdet evickélni. A griff ebédje még életben volt. Ahogy ki ért a partra rá került a cél tába. Egy ember… hogyan élhet túl egy ember ekkora zuhanást? Millió kérdés cikázott át az agyamon, de egy dologban biztos voltam. A kölyök nem szörny.    

- Nyugi, srácok, nem szörny, különben nem lehetne itt! Csak egy normális kölyök. – Szólaltam meg végül.

- Még jó, hogy ezt tisztáztuk, különben kilyuggattatok volna. Hát, akkor én megyek is. Plútóba már! – Ahogy meg mozdult újra rászegeződtek a fegyverek. Káromkodva hátrált picit.

- Hogyhogy átlátsz a Ködön? – Na, igen ez egy jó kérdés. Halottam már Kherióntól olyan hogy egy két ember valamennyire át lát, de ez a kölyök…ő tökéletesen át látott.

- A Ködön?

- A Köd az egy mágikus fátyol, ami eltakar…

- Tudom, mi az a Köd, csak meglepődtem, hogy nem csak félistenek látnak át rajta… mert ti ugyebár… nem félistenek vagytok.

- De – hangzott egyszerre a válasz.

- Jupiter szakállára! – Döbbenten nézett ránk. – Sosem gondoltam volna, hogy egy félisten egyedül is képes túlélnie- Szóval fél isten, mondjuk ez meg magyaráz egy két dolgot. De honnan a francból jött? Az a fura lila póló, egy kicsit hasonlít a miénkhez, de ott van még az a tetoválás is a karján. 

- Nem képes – Feleltem nyugodtan. – Ami felveti a kérdést, hogy téged mégis hogy maradtál életben.

- Hogy én hogy… mármint… van egy tábor. Ti… ti nem is tudjátok?

- Már hogy a fenébe ne tudnánk? – Csattant fel Chris. – Onnan jövünk.

Egyre több kérdés keringett a fejembe, ki a kölyök, mit keres itt? Mi a fenét csináljunk vele? Meg az a sok római név… nálunk nem használták őket.

- Mi van a kardoddal? Miért ilyen hosszú? És az íjak? Ti mind Apollón fiai vagytok? Az a pajzs miért kerek? Ezek nem néznek ki római fegyvereknek.

- Római? – Néztem lepetten. Na, most már tényleg össze voltam zavarodva. – Köze sincs a rómaihoz. Ezek ugyanis görög fegyverek. - Az én szavaim is épp úgy meg lephették, mert vissza huppant a földre.

- Mi legyen vele? Hajítsuk bele a vízbe…- Chris hanyagul támaszkodott a kardjára. Elfojtottam egy mosolyt, megráztam a fejem.

- Nem, Kheriónhoz visszük, ő tudja, mi legyen vele. Vagy, hogy egyáltalán miről beszél. Te meg Ben nézettek körbe a part mentén nincs-e több griff. Mi meg visszavisszük. – A kölyökre pillantok, aki közben újra talpra kecmergett. – Gyere!

A többek közre fogták, attól, hogy nincs, fegyvere még lehet veszélyes. Ahogy a táborba értünk, jól megbámulták kis csapatunkat, végül is nem minden pottyan le az égből valami vad idegen. Elhaladtunk, az étkező, a bungalók mellett aztán át a kis hídon a Nagy ház felé. A kölyökre pillantottam, értetlenség, döbbenet és csodálkozás keveréke ült ki az arcára. A ház előtt a többieket is elküldtem.

- Előre felkészítelek Dionüszosz elégé harapós kedvében van, szóval gondold, meg hogyan beszélsz vele! – Meg se várva a válaszát bevezettem.

Kherión és Mr. D ott ültek egy halom papír felett. Volt egy olyan sejtésem, hogy a későbbiekben nekem kell majd összepakolnom. Ahogy ránk néztek, nos, az a döbbent arc mindent elárult. Ritka alkalmak egyike, amikor nem tudnak szóhoz jutni. Kherión tért magához elsőnek. A kentaur komoran vizslatta a kölyköt.

- Hogy került ide?

- Égből pottyant le. – Szúrósan nézet rám mire csak vállat vontam. – A griff kajának akarta. Most tehetek én arról, hogy vele együtt lezuhant?

- Kim, menj, ki kérlek, egyedül szeretnénk beszélni vele…- Oké ez most meglepett, de nem tiltakoztam. Szépen ki sétáltam, kint Ben és Chris várt már.

- Na, mi van?

- Ki küldtek. Mindegy menjünk vissza a pályára, még el kell, hogy verjelek benneteket.

Több se kellett a két fiúnak. Szerettem velük gyakorolni, mindent bele adtak és soha nem kíméltek. De nem is bántam. Az ikrek is nagyjából akkor kerültek ide, amikor én, így úgymond együtt nőttünk fel. Több küldetésre együtt mentünk és összekovácsolódtunk, mint egy csapat.

Csak hárman voltunk a pályán, ilyenkor mások nem mertek ott tartózkodni. Úgy méregettük egymást, mint vadállat a prédáját. Ben támadt elsőnek, könnyedén hárítottam, aztán Chris. gyorsan mozogtunk, egymást kerülgetve, a kardok, többször egymásnak csapódtak. Megéreztem a víz áramlását, pont a pálya alatt fut egy kis ér. Ördögi tervem támadt, a két fiút arra a pontra csaltam, aztán, zsupsz. A víz gejzírként tört fel az ikreket pedig jó két-három méterrel hátrébb repítette.

- Ez csalás! – Kiáltott fel Ben.

- Háborúban mindent lehet. – Vigyorogtam angyalian. Máris éreztem az a jellegzetes rezgést a levegőben. Az utolsó pillanatban sikerült félre ugranom. Hatalmas mennydörgéssel csapott le a villám, szép kis lyukat égetett a földbe.

- Meg vesztetek! Hagyjátok abba! – Kherión hangja a menydörgésen is túltett. – A múlthéten romboltátok le az egész pályát, azt hittem legalább abból tanultatok…- Fújtam egyet, a víz lassan visszahúzódót. Kisebb pocsolyák maradtak csak. Ekkor tűnt csak fel, hogy a kölyök is ott áll mellette.

- Nem romboltuk le az egészet! – Jegyezte meg Chris. – Egyébként is te hangozatod folyton, hogy az erőnket is meg kell tanulnunk használni!

- Az hogy megölitek egymást, meg hogy meg tanuljátok használni nem ugyan az. – Sóhajtott fel. – Mindegy, ő Dougles Ward, egyelőre itt marad nálunk. A Hermész bungalóban fog lakni. Kim vezesd körbe, és ne fojtsd bele a vízbe.  – Felvettem a 24 karátos mosolyt. A kentaur csak megcsóválta a fejét aztán ott hagyott minket.

- Na, gyere kölyök! – Intettem Dougnak. Elindultam az istállók felé. Az ikrek persze jöttek velünk. – Az istállónál általában mindig vannak, ők gondozzák a pegazusokat. Ez a terület még biztonságos, de ott az erdő fele már kevésbé. Arra ne kószálj fegyver nélkül.

- De kószálhat, csak akkor vacsi lesz belőle. – Belerúgtam Ben lábbába. Az istálló után tovább mentünk a gyakorló pályákhoz aztán a bungalókhoz.

- Középen van Zeusz és Héra, nekik csak tiszteletből épültek bungalók, legalábbis elvileg. Ők Zeusz kölykei. – Böktem az ikrekre.

Aztán jött sorba a többi bungaló. A Posszeidon, a maga zöld falaival, amiken kagylóval van kirakva a minta. Akkor Athéné, a homlokzatán a bagoly jelével. Artemisz a maga ezüstös csillogásával. Elmagyaráztam, hogy valójában neki nincsen gyermeke, de a vadászaival fel szoktak bukkanni és akkor itt szálnak meg. A következő bungaló a Héphaisztosz kölyköké, nos, az egész úgy nézet ki mintha valami steampunk film kelléke lenne. Csavarok és fogas kerekek mindenhol. Azután 180 fokos fordulat, a szépen rendbe tartott Aphrodité bungaló. A Hermész bungaló a leghangosabb volt mind közül. A sor végét Demeter, az Apolló bungaló és Dionüszosz kuckója zárta. A házacskák után következett az ebédlő, aztán a mászó fal. Az amphiteátrum ahol esténkét összeültünk zenélni végül Thalia fája.  

- Uh, ez sok egy kicsit egyszerre. – Elmosolyodtam. Igen minden újonnan érkező így érzi.

- Hozzá fogsz szokni. – Lassan elindultunk vissza, hogy a Hermész fiúk gondjaira bízzam.

A vacsora lassan közeledett, az én hasam pedig hangosan korgott. A nap lemenőben, a szatírok és nimfák meggyújtották a fáklyákat. A táborlakók elkezdtek szivárogni. Elsőnek jött a felajánlás, helyesbíttek odáig nem jutottunk el. Kiabálások és tányércsörömpölés. mindenki arra kapta a fejét. A sötét úton zölden világító szempár közeledett felénk. Nem jöhetett be ide szörny, hiszen a védő fal áll. A zöld szempár közelebb és közelebb csoszogott, aztán amikor a fáklya fénye rá világított… a fél tábor egyszerre hördült fel.

- Hogy a Thanatoszba… – nyögtem döbbenten. Az orákulum csoszogott felénk, igazából egy összeaszott múmia, ami most még rémisztőbbnek tűnt. Mindenki hátrébb húzódott tőle, azt asztalok előtt meg állt, zöldes köd gomolygott ki a száján, ami körbe lengte.

- "Az ősi gonosz felemelkedik, ha Vesta gyermeke meg jelenik.

A két félnek erejét kell egyesíteni, egyiket halálosan fogják megsebesíteni

Barátból ellenség, s testvér öl meg testvért."

Síri csend, a zöld köd eltűnt a múmia pedig a földre rogyott. Csak a tűz sercegését lehetett hallani, de csak egy pillanatig, mert utána elszabadult a káosz.



Szerkesztve Vadmacska által @ 2017. 09. 16. 15:28:15


Akahige2017. 09. 15. 18:09:30#35247
Karakter: Dougles "Doug" Ward (Kitalált)
Megjegyzés: Kezdés vadmacskának


Délelőtt még az járt a fejemben, hogy milyen jó napom lesz. Küldetésre indultam az ötödik cohors, sőt, talán az egész Jupiter tábor két legcsinosabb lányával, ráadásul egyszerű felderítő küldetésnek indult Long Island-be. Aztán jöttek a griffmadarak. Ránkrontottak, és próbáltak minket darabokra tépni, csak úgy ficánkoltak körülöttünk a szárnyak, kívülről olyan volt, mintha egy csapat óriás galambnak dobtak volna egy óriásmarok óriásmorzsát. Egy nagyobb hőhullámmal szétkergettem őket. Mielőtt azonban megkönnyebbülhettem volna, az egyikük a csőrébe kapott és már vitt is, ki tudja hova. Mikor utoljára láttam Ann-t és Irene-t, a fedezékükből próbáltak utánam jönni, de a griffek visszakergették őket, utána már vitt is a madár, hogy darabjaimat letuszkolja fiókája torkán… miért gondoltam erre? Nagyon nem akartam erre gondolni.

Aztán jött csak a desszert: fél tucat nyílvessző a fogva tartómba fúródott, mire mindketten lezuhantunk. Szerencsémre víz volt alattunk, balszerencsémre sokkal sekélyebb, mint reméltem, hogy lesz. Éreztem, hogy eltört a lábam. Megtudom gyógyítani, de nem a víz alatt. Hogy jó anyám mi a Jupiterért nem a családi kötszer, a családi injekciós tű, vagy bármelyik más akárhol használatos gyógyeszköz istene, az számomra rejtély. Nem, neki a nedvesen nem indítható családi tűzhely jutott. Kievickéltem a partra, ahol bokáig érő vízben megszárítottam, majd meggyógyítottam a lábam. Épphogy végeztem, mikor „megmentőim” azonnal kardokat és íjakat szegeztek nekem. Ennyit arról, hogy biztonságba kerültem a madár csőréből.

Szóval ennyi. Háromszor is a mennyből a pokolba zuhantam, egyszer szó szerint (kábé), és most itt vagyok: hét narancs pólós srác meg lány nekem szegezi minden szúró-vágó eszközét. Mindennek a tetejébe elvesztettem a lándzsámat. Már megint. A centúrióm meg fog ölni. Imádom a mai napot!

Egyből millió kérdés merült fel bennem. Miért vannak náluk fegyverek, miért van rajtuk egyenpóló, és hogyhogy látták a griffmadarat, ami vitt, és ha már itt tartunk, hogy ölték meg? Talán valami középkori tábor, aminek a lakói átlátnak a ködön és birodalmi arany fegyvereik vannak? Mikor ebbe belegondoltam, azonnal elvetettem az ötletet. Ez a leírás csak a Jupiter táborra igaz (kivéve, hogy az ókori), vagy legalábbis szerintem.

Egy ideig farkasszemet néztünk, aztán az egyik, egy barna, hullámos hajú lány megszólalt.

- Nyugi, srácok, nem szörny, különben nem lehetne itt! Csak egy normális kölyök.

Nem akartam szóvá tenni, de volt egy olyan gyanúm, hogy idősebb vagyok nála, vagy legalább annak nézek ki. Helyette csak felsóhajtottam, és felpattantam a vízből.

- Még jó, hogy ezt tisztáztuk, különben kilyuggattatok volna. Hát, akkor én megyek is. Plútóba már! – Káromkodtam, ugyanis megint rám szegezték a fegyverüket.

- Hogyhogy átlátsz a Ködön? – Kérdezte az egyik, szinte riadtan.

- A Ködön? – Néztem nagyot.

- A Köd az egy mágikus fátyol, ami eltakar…

- Tudom, mi az a Köd, csak meglepődtem, hogy nem csak félistenek látnak át rajta… mert ti ugyebár… nem félistenek vagytok.

- De – hangzott a hetes kórus.

- Jupiter szakállára! – tátottam el a szám. – Sosem gondoltam volna, hogy egy félisten egyedül is képes túlélni.

- Nem képes – mondta megint a barna hajú lány, akinek csak most vettem észre, hogy elbűvölő zöld szeme van. – Ami felveti a kérdést, hogy téged mégis hogy maradtál életben.

- Hogy én hogy… mármint… van egy tábor. Ti… ti nem is tudjátok?

- Már hogy a fenébe ne tudnánk? – Csattant fel egy másik félisten. – Onnan jövünk.

Abban erősen kételkedtem. Végignéztem a fegyvereiken. Volt köztük két-három íjász. A Jupiter táborban nem honorálják az íjászokat (persze egyik barátom íjász, de Apollón fiai kivételt képeznek). A ruhájuk sem stimmel, a gyöngysor és a narancssárga póló. És a kardjaik… megint a lányhoz fordultam:

- Mi van a kardoddal? Miért ilyen hosszú? És az íjak? Ti mind Apollón fiai vagytok? Az a pajzs miért kerek? Ezek nem néznek ki római fegyvereknek.

- Római? – Nézett nagyot a lány. – Köze sincs a rómaihoz. Ezek ugyanis görög fegyverek.

Meglepetésemben lábam felmondta a szolgálatot, és mintás seggre esést produkáltam.


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).