|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2011. 08. 09. 21:36:14 | #15707 |
 Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Catemnek ~ Timcsinek)
- Ne gyere közelebb – mondja remegő hanggal, de maga biztosan, amire megtorpanok. – Miért hajtasz ennyire? – látom szemein, hogy végig mér, ami egy kis büszkeséggel tölt el, főleg, hogy még mindig nem vagyok közömbös a számára.
- Mert nem akarom, hogy hazugsággal záruljon a múlt. Miért nem hiszel nekem? – nézek őszintén szemeibe, de nem akar hinni nekem. Miért nem?
- Én már elfelejtettem mi volt. Szeretném lezárni magamban – helyet foglal a kád szélén és egy sóhajjal folytatja. – Ha elhiszem neked, hogy anno nem úgy volt, ahogy másoktól hallottam most mivel lenne jobb?
- Mondjuk nem hinnéd azt, hogy olyat tettem vagy mondtam, amit nem. – adok választ kérdésére türelmesen.
- Tehát csak magadat szeretnéd tisztázni. Oké, elhiszem, most már hagysz dolgozni?
- Nem… ez nem volt őszinte. Azt szeretném, hogy tényleg tudd, hogy igazat mondtam. – ragaszkodok erőteljesen akaratomhoz. Azt hiszem ezt régebben sem szerette bennem, hogy ilyen akaratos vagyok.
- De ne most… kérlek. Akadályozod a munkámat. Nem lehetne később? Kérlek. – jó belátom, hogy tényleg dolgozik, de akkor sem ússza meg ennyivel. Mélyet sóhajtok, most beletörődve vereségemben.
- Rendben de megígéred, hogy később meghallgatsz?
- Megígérem – egyezik bele, de látom, hogy nem nagyon tetszik neki, de örülök, hogy legalább esélyt ad. – Viszont most menj ki kérlek, át szeretnék öltözni.
- És nézhetem a fotózásodat? – mosolygok huncut módon, de gyorsan kimegyek, mert tudom, hogy mi lesz erre a reakciója és ahogy hallom a lágy puffanást csak elvigyorodok.
~*~
Már éppen mennék be a fotózás helyszínére, de a testőr és Frank nem enged. Hiába magyarázom nekik, hogy be lettem engedve, csak nem akarják az igazságot, végül egy hangot hallunk meg a lépcső felől.
- Hagyjátok – a hang irányába nézünk mindannyian. Cat a lépcső közepén áll és egy tincset seper a füle mögé. Kicsit ledöbbenek a látványon. Egy kék fürdőruha van rajta. Gyönyörűen néz ki még mindig, de csak finoman nézek végig rajta. Nem akarom, hogy félre értse a dolgokat, bár a mosolyt nem tudom elrejteni az arcomról. – Beengedhetitek, elvégre részben az ő háza.
- Biztos vagy benne Cat? – karolja át a férfi, amire egy kisebb fajta féltékenység fut át a fejemen. – Attól, hogy néz, nem lesz semmi gond. Ugye? – a gorillára nézek, majd oldalba bököm, hogy megmondtam én, majd tovább sétálok.
Mindenki megérkezett és neki is kezdenek a munkának. Messziről figyelem, de alaposan tanulmányozom Cat-et. Semmit nem változott, csak nőiesedett és nagyon is előnyére. Csodálatosan néz ki, főleg, ahogy a kamerának pózol. Vérbeli profi.
Az egyik kép nagyon tetszik. Abból majd lehet kérni fogok egyet. Amikor a medence mellett fekszik, de a lába vízbe ér. Haja szétterülve a földön és a fotós meg felülről fényképezi. Mintha csak régebben láttam volna, amikor alattam feküdt, bár akkor inkább meztelen volt.
- Csodás, most öltözz át kérlek.
Cica felmegy, és már öltözik is. Egy kis smink majd folytatják a fotózást. Nem tudom, hogy képesek alkonyatig dolgozni, de én már olyan öt óra fele meguntam és inkább elmentem valami vacsorát hozatni, mert azt mondta, hogy meg fog hallgatni és ezért bármit képes leszek megtenni.
Éppen kimegyek, amikor látom, hogy végeznek, mert a fotós, mintha kezet csókolna Cat-nek. Ezzel semmi bajom nincs, addig, amíg mást nem tervez vele. Mondjuk látom neki is tetszik, mert csak kuncog rajta, de ez engem csak még jobban megmérgel. Beszél valamit vele, de nem értem, hogy mit, szájról olvasni meg még nem tudok.
- Cat, ha átöltöztél mehetünk? – hallom a menedzsere hangját és az óráját nézegeti nagyon.
- Rendeltem vacsit, nem maradnának még egy kicsit? – szólalok meg egyből. Cat egy köntöst terít magára és lép hozzánk.
Most látom rajta, hogy megértette nem adom fel és tényleg addig fogok járni utána, amíg meg nem hallgat, utána meg esetleg meg nem próbáljuk még egyszer. Reménykedek, hogy eme merész ötletembe bele fog menni.
- Sajnálom, de nincs időnk erre – Frank egyből vissza utasít, de Cat a vállára teszi a kezét.
- Ha várnak otthon, menj nyugodtan, én megleszek. – miért kell ennyire félteni tőlem egy nőt? Jó oké, lehet hogy ő azt hiszi tönkre tettem, de ez nem igaz!!!!
- Biztos rendben lesz így? A múltkor még…
- Ne aggódj – szakítja félbe. – Vagy ha bármi történne, még ott a csipogó. – biccent, de én nem értem. Milyen múltkor? Mit mondott neki? Mi történhetett?
- Jól van, vigyázz magadra. A portfóliód holnap utánra meglesz, majd szólok rendben?
- Persze, köszönöm. – végre mindenki magunkra hagy, aminek nagyon is örülök.
Cat felmegy és átöltözik rendes ruhájába, mert nem hiszem, hogy bírnék magammal, ha csak egy fürdőruha és köntös lenne rajta.
- Hol vannak a kis haverjaid? – kérdezi leérve öltözködéséből.
- Azt hiszem unták a punnyadást így kerestek egy bulit.
- És téged nem érdekelt volna jobban? – kér számon, miközben a konyha felé terelem, hogy egy finom vacsorában részesítsem.
- Most fontosabb vagy náluk – mondom őszintén. Nincs kedvem bulizni, ha tudom, hogy egy normális kapcsolatot hozhatok rendben, amire mér oly régóta vágyok.
- Viszont figyelmeztetlek… ha egy ujjal is hozzámérsz…
- Nem fogok, megígértem nem? – kérdezem még egyszer. Eszem ágába nincs bántani. Nem vagyok olyan és soha nem is voltam.
- Jól van – kihúzom neki a széket, majd elé tolom az ételt. A kedvencét rendeltem. Tudom, hogy ezt bármikor bármilyen helyzetben képes megenni. Amint leveszem a tetejét, látom, megcsillannak szemei, akár csak régen. – Csirkesaláta… még emlékszel – meglepetten néz rám, én meg csak gyengéd mosollyal figyelem boldogságát.
- Persze hogy emlékszem. – ilyenre nem emlékezni? Mindenre emlékszem, ami kettőnk között történt.
- Viszont nem maradhatok sokáig – tereli a témát. – holnap is dolgom lesz és szeretném kipihenni magam.
- Nem tartalak fel sokáig – ígérem meg halkan.
- És még is miről szeretnél beszélni? Mit lehet ezen egyáltalán beszélni? – látom, hogy nem mer rám nézni, mert a kaját figyeli inkább, amit meg is értek.
- Az igazat. – mondom őszintén, majd kicsit átnyúlva emelem fel a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. – Nézd Cat. Tudom, hogy mit mondtak neked, de az nem úgy volt. Én valóban szerelmes voltam beléd, de akkor még túl fiatal voltam. – magyarázom. Látom, közbe szólna, de ujjamat ajkaira teszem, hogy elnémítsam kicsit. – Túl fiatal voltam és akkor még a tánccal foglalkoztam jobban, meg a jövőmmel, nem azzal, aki fontos volt nekem.
- Jac te mindig is a táncba voltál szerelmes nem belém. – fájdalmat érzek a hangjába, ami nekem is fáj.
- Ez nem igaz Cat és az akkori utolsó levelemben mindent leírtam. – meglepődést látok az arcán és értetlenséget.
- Milyen utolsó levélben?
- Amiben leírtam mindent, hogy miért is szakítok veled valójában, mert a banda egy menedzsert talált és külföldön kezdünk el turnézgatni. Nem is olvastad el? – nézek szemeibe.
- Te nem küldtél nekem semmilyen levelet. Megkaptam volna, ha igen.
- Joana nem adta oda? Vele küldtem el, mert téged nem találtak és mennünk kellett még az nap. – látom, hogy nem adta neki oda.
- Ő mondta nekem, hogy hallott beszélni a srácokkal, amint mondod nekik, hogy mennyire dögös vagyok és, hogy milyen jó velem az ágyban. – elpirul kicsit a saját szavaira.
- Igen ezt tényleg beszéltük a barátaimmal… - Nem hagyja, hogy befejezzem.
- Akkor meg még is miért kínzol tovább? Itt az igazság te is elmondtad. – mondja, és már menne is, de felállva állítom meg.
- De tovább is volt, meg előtte is volt, amit viszont nem hallotta. Ő csak annyit hallott, amennyit ő akart hallani. Azt átformálta, hogy azt hidd, átverlek, mert ő mindig is féltékeny volt ránk. Magának akart. Nem egyszer hajtott rám a hátad mögött, de elküldtem, mivel téged szerettelek és veled voltam.
- Miért akarod a legjobb barátnőmet befeketíteni előttem? – kérdezi mérgesen és dühösen.
- Miért akarnék neked hazudni? – nézek rá őszintén. – Joana nem olyan jó barátnőd, mint azt gondolod. – engedem el a karját.
- És még is mit írtál abba a levélbe, meg mi volt a beszélgetés valója? – látom, azért csak érdekli, hogy mik történtek.
- Várj egy kicsit. – ott hagyom. Felmegyek az emeletre és egy dobozzal térek vissza, amibe az összes neki írt levelem benne van, meg az eredeti verziója is, na meg, amiket az elmúlt pár évben is, amit küldeni akartam, csak nem volt bátorságom hozzá, mert bennem is az volt, hogy milyen csúnyán is váltunk el, csak hát akkor ki érdekelt?
- Ez még is micsoda? – néz meglepetten, amikor elkezdi a leveleket kiszedegetni.
- A neked írt összes levelem, meg egy dal is van benne. – veszem ki a szöveget, de nem tudom, hogy minek írta, hiszen mi csak táncolunk, de akkor olyan jól esett.
- Na jó. Jacob. Ne játsszuk meg magunkat. Azt hiszed, hogy ezt komolyan be fogom venni? Ki tudja tegnap mennyit készültél rá, meg mennyi idő alatt tervelted ki ezt az egészet. – mondja és leteszi a dobozt. – Próbáltam eljátszani, hogy hiszek neked, de nem megy. Képtelen vagyok.
- Akkor beszéljünk Joana-val. – mondom komolyan. Nem fogom ennyiben hagyni a dolgokat. – Ha nekem nem akarsz hinni, mert Joana-nak hiszel, akkor beszéljünk vele és meg fogod látni, hogy nekem van igazam.
- Ügye most csak hülyéskedsz? – néz rám kérdőn és feláll. – Ezt most itt fejezzük be rendben? Haza megyek és felejtsük el egymást. Nem is történt közöttünk semmi és nem is találkoztunk.
- Nem. – jelentem ki határozottan. – Nem fogom ennyiben hagyni a dolgokat. Tudom, hogy nekem van igazam. – mondom komolyan.
- Ég veled Jacob. – kimegy az ajtón, de akkor is követni fogom. Felveszem a kabátomat és követem, hogy még is merre megy. Látom, hogy telefonál. Szóval csak hisz nekem. Legalább is remélem, hogy Joana-t hívja.
Egy kávézónál áll meg, ahol az a hülye szőke liba is megjelenik akkor is meg fogom tudni, hogy mit hazudik összevissza. Beállok a sarokra, a fal mellé, ahol még hallom őket, de nem látom.
- Szia Cat. Mi a baj? Nagyon komolynak tűnt a hangod. – kérdezi Joana.
- Igaz, hogy Jac küldött nekem egy levelet, amit nem adtál át nekem? – tér egyből a lényegre.
- Cat még mindig itt tartasz? Azt hittem, hogy már lezártad a Jacob-os ügyet. – kitérő válasz ez nagyon nem tetszik nekem.
- Kérlek válaszolj. Küldött nekem Jacob levelet vagy nem?
- Miért hazudnék neked?
- Mert a kérdéseddel is hazudsz Joana. – lépek elő rejtekemből, amire mindketten rám néznek.
- Te mit keresel itt? – kérdez egyből Cat, de ez most nem érdekel. Odamegyek Joana-hoz.
- Mond el neki. Mond el, hogy küldtem neki egy levelet, csak eldobtad! – mondom szinte az arcába.
- Cat én nem tudom, miről beszél.
- Ne rá nézz, hanem rá. –fordítom vissza a fejét. – Vallj színt. – mondogatom tovább neki, hogy mondja el, még a szavába is közbe vágok, miközben Cat próbál leszedni barátnőjéről.
- Jól van. Igen küldött neked egy levelet, amit kidobtam, miután elolvastam. Nem akartam, hogy együtt legyetek soha. Magamnak akartam Jacobot, de mindig csak rólad áradozott, hogy mennyire szeret. Azt akartam, hogy neked is annyira fájjon, mint amennyire nekem fájt akkor. – mondja, amire végre megnyugszom Cat meg ledöbben. – Szerelmes voltam Jacob-ba és vele akartam lenni, de miattad nem lehettem vele, mert ő viszont téged akart. – fejezi be.
Most már leszek kíváncsi, hogy erre mit fog mondani Cat és végre elfogja-e hinni azokat a dolgokat, amiket mondtam neki.
|
| timcsiikee | 2011. 08. 04. 08:21:26 | #15572 |
 Karakter: Catherine Strauche
Megjegyzés: ~ nananak
Cat:
- És a pasikkal mi a helyzet? – jön a semmiből a kérdés. Számíthattam volna rá.
- Szerintem az a dolog nem rád tartozik. – válaszolom dacosan.
- Hát, ahogy gondolod – még szerencse, hogy nem firtatja. Nem akarok erről beszélni viszont hazudni sem szeretnék - Nekem nem nagyon volt egy normális kapcsolatom utánad. – válaszol úgy, mintha én is feltettem volna neki a kérdést. - Nem akartam, hogy csak a pénzt vigyék, mert arra akadt pár jelentkező. – Nem értem.
- Most ezt miért mondod el nekem? – szerintem nekem sincs igazán közöm az Ő életéhez. Ráadásul… ilyen felszínességről beszélni, amikor ő is… Ő is hasonlót tett.
- Mert ez nem titok és miért ne mondhatnám el a legelső páromnak és a legjobbnak? – direkt csinálja?
- Ne háborgassuk a múltat, mert valakinek fájdalmas. – sértődötten oldalra fordítom a fejemet. Hirtelen megérzem, hogy szinte a nyakamba szuszog.
- Miért hiszel mindig a pletykáknak? – úgy látszik nem értette elsőre, hogy zavar a múlt.
- Mert mindenki azt mondta a te szádból hallották. Most megyek. – felállok és faképnél hagyom, jobb lesz ha hívok egy taxit, ezt így már nem bírnám sokáig.
Még az udvaron kap el.
- Miért rohansz el? Miért akarod tisztázni? A suliban is ez volt. Állandóan elrohantál a gondok előtt és sosem hagytad, hogy valami elmagyarázzak vagy bebizonyítsak neked.
- Mert nincs kedvem hallgatni a hülye kifogásaidat. – régen volt, már azt hittem elfelejtettem, de összeszorul a szívem, ha belegondolok újra és újra. Miért nem érti?
- gyere velem – bármit teszek vagy mondok maga után vonszol egy terembe, ahol veszekedés lesz a vége. Bezárja az ajtót, és megremegek.
- Most minek hoztál ide? Ha egy ujjal is…
- Nem akarlak bántani! Soha nem bántottalak és most sem foglak.
- De bántottál. – csak nem ténylegesen, hanem szavakkal - Te voltál az a fiú, aki a legjobban megbántott. – Miért nem tud nyugton hagyni? Miért?
Nem akarja elfogadni amit én mondok és csak hajtogatja, hogy ne higgyek a múltban történteknek. Miért kellett felháborgatnia? Olyan jó volt elfelejteni az egészet.
- Jac, hát itt vagy – szólal meg hirtelen egy hang - És nem vagy egyedül. – remek…
- Mi van Matt? – ez egy másik ajtó… és nyitva van. Csak elhitette, hogy bezárt?
- Csak hiányolnak a srácok, de milyen szép kis pipit szedtél fel. – Hogy… hogy micsoda?
- MATT! – dörren rá olyan hangosan, hogy belezeng az egész terem. - Egy. Ő nem pipi, hanem egy csodálatos nő és a volt barátnőm. Kettő, tünés! – azt hiszi beveszem ezt a mézesmázas szöveget? Ugyan Jac, már nem vagyok az a buta liba, akit régen ismertél.
- Jól van na. Nem kell ennyire idegbetegnek lenni.
- Ha nem lennél a csapattársam többet kapnál, de tényleg húzd el a csíkot!
- Megyek már. – kimegy és magunkra hagy, majd felém fordul újra.
- Ne haragudj Matt egy kicsit túl hülye. – nem igazán érdekel… Megcsörren a telefonom, barátnőm az, biztos nem talál.
- Mennem kell, a barátnőim már keresnek. – szó nélkül kinyitja az ajtót – Szia köszönök el, majd amint bezárta mögöttem, felveszem a telefont.
- Szia… igen, ide kint vagyok, hívjam a taxit?
~*~
A kert teljesen tiszta, mintha előző este épp nem egy hatalmas részeges party lett volna itt. De tényleg nagyon szép és impozáns így.
- Készen vagy Cat? – szól Frank – A fotós mindjárt itt lesz.
- Rendben, akkor át is öltözöm, merre van a fürdőszoba? – elmondja az irányt, szerencsére egyedül is odatalálok, épp a pólómat csúsztatnám fel, amikor csapódik az ajtó.
- Miért nem akarod, hogy a nézzem a fotózásodat? – Jacob… hogy kerül ide? Azt hittem Frank elintézte hogy a közelbe se legyen. - Miért nem hagyod nekem, hogy bebizonyítsam igazamat? Vagy ha esetleg így jobb, akkor engedd meg, hogy bizonyítsak. Mondjuk, bármit mondasz, nem fogsz tőlem szabadulni. Nem adom fel és nem az alakod miatt, hanem ön magad miatt.
- Ne gyere közelebb – mondom remegő hanggal, de magabiztosan. Szerencsére meg is torpan. – Miért hajtasz ennyire? – mérem végig megtört tekintettel. Olyan jól néz ki, még ezzel az új külsővel is… régen nem ilyen volt.
- Mert nem akarom hogy hazugsággal záruljon a múlt. Miért nem hiszel nekem? – szemei őszintének tűnnek, de nem akarok hinni neki. Bizonyítani akar de mégis mit? Miért? Mi értelme van?
- Én már elfelejtettem mi volt. Szeretném lezárni magamban – leülök a kád szélére, és sóhajtok egy nagyot. – Ha elhiszem neked, hogy anno nem úgy volt ahogy másoktól hallottam most mivel lenne jobb?
- Mondjuk nem hinnéd azt, hogy olyat tettem vagy mondtam, amit nem. – válaszol türelmesen.
- Tehát csak magadat szeretnéd tisztázni. Oké, elhiszem, most már hagysz dolgozni?
- Nem… ez nem volt őszinte. Azt szeretném, hogy tényleg tudd, hogy igazat mondtam. – Miért ilyen makacs? Semmit nem ér el ezzel.
- De ne most… kérlek. Akadályozod a munkámat. Nem lehetne később? Kérlek. – most ő sóhajt egyet, és végül megenyhül. Végre.
- Rendben de megígéred, hogy később meghallgatsz?
- Megígérem – fanyar mosolyt csalok arcomra. Talán abba még nem halok bele, hogy meghallgatom. – Viszont most menj ki kérlek, át szeretnék öltözni.
- És nézhetem a fotózásodat? – mosolyog huncut módon, épp felé dobok egy ruhacsomót, amikor bezáródik az ajtó, és végre egyedül maradok. Változott, viszont nem tudnám pontosan megmondani, hogy hogyan, mennyire és milyen irányba.
~*~
Átveszem a zafírkék bikinit ami pontosan illik a szememhez, kifésülöm a hajam, ez éppen elég, majd kilépek a fürdőből, hátrahagyva a többi ruhát, ami későbbre kell. Köztük van egy lila tankini és az újabb divatból, pár nyári darab. A lépcsőn sétálgatok le, amikor látom, hogy Frank és az egyik testőr Jac-et próbálják távol tartani.
- Hagyjátok – szólok már a lépcső közepéről, és egy előre bukó tincset a fülem mögé tessékelek. Egyszerre néznek fel rám, Frank szélesen mosolyog, a névtelen őr csak kiguvadt szemekkel mér végig míg Jac is csak finoman végignéz rajtam, de nem olyan feltűnően és szelídebben mosolyog mint Frank – Beengedhetitek, elvégre részben az ő háza.
- Biztos vagy benne Cat? – karolja át finoman vállamat Frank, és csak biccentek mosolyogva. – Attól, hogy néz, nem lesz semmi gond. Ugye? – hátrapillantok és látom, ahogy Jac épp könyökkel oldalba böki a kis gorillát.
Közben már a fotós is megérkezett, nem vagyunk sokan, így egyáltalán nem zavar az a pár tekintet, ami rám tapad. Kivéve egyet. de igyekszem nem tudomást venni róla.
Joey szerint tökéletesen teljesítek, már magamtól tudom, hogy kikor milyen pózba hajoljak.
AZ utolsó bikinis ahogy lábam a vízbe lóg, és a hajamat markolom mosolyogva.
- Csodás, most öltözz át kérlek.
Felmegyek, jön a csere, átfedik a sminkemet is hogy passzoljon, majd folytatódhat az egész, egészen addig, míg lassan el nem jön a napnyugta. Persze nem olyan erősen, csak már a felhők is szállingóznak az égen. Észre sem vettem, mert így az ebédem is kimaradt, és kezdek éhes lenni, mert lassan már vacsora idő.
- Végeztünk, köszönöm a kiváló munkát – Joey kezet csókol mint mindig, én pedig csak kuncogok. Lökött.
- Hasonlóképp – válaszolom kedvesen, majd sietősre fogva el is viharzik jóval előttünk.
- Cat, ha átöltöztél mehetünk? – kérdi Frank, az óráját méregetve. Biztos várják már otthon. Már épp válaszolnék, amikor Jac hamarabb szólal meg.
- Rendeltem vacsit, nem maradnának még egy kicsit? – egy vékony köntöst terítek magamra, és feléjük sétálok.
Azt hiszem nagyon is komolyan gondolta, hogy addig nem ereszt míg nem bizonyított. Azt pedig nem szeretném, hogy nyilvánosan utánam rohangásszon, mert a sajtó rákapna rendesen.
- Sajnálom, de nincs időnk erre – utasítja el Frank finoman, de mellé lépek és a vállára teszem a kezem.
- Ha várnak otthon, menj nyugodtan, én megleszek. – megint kapok egy aggódó, szinte apai tekintetet.
- Biztos rendben lesz így? A múltkor még…
- Ne aggódj – szakítom félbe. – Vagy ha bármi történne, még ott a csipogó. – megenyhülnek arcvonásai és csak biccent.
- Jól van, vigyázz magadra. A portfóliód holnap utánra meglesz, majd szólok rendben?
- Persze, köszönöm. – mindenki elmegy lassan, így már csak magunkra maradunk.
Egy nagy ház, tele pompával és ürességgel.
- Hol vannak a kis haverjaid? – kérdem mikor már rendes ruhában vagyok előtte, a többit elvitték a kellékesek így minden tiszta.
- Azt hiszem unták a punnyadást így kerestek egy bulit.
- És téged nem érdekelt volna jobban? – vonom kérdőre. miközben a konyhába terel.
- Most fontosabb vagy náluk – belül megmoccan bennem valami, de nem igazán tudom beazonosítani.
- Viszont figyelmeztetlek… ha egy ujjal is hozzámérsz…
- Nem fogok, megígértem nem? – a múltkor is ezt mondta… hogy nem fog bántani. Vajon hihetek neki? Olyan sok az őrült rajongó is, hogy néha félek, bár szerencsére egy ideje nem történt semmi.
- Jól van – lovagiasan kihúzza a széket. Kíváncsi vagyok miféle ételt rendelt, viszont amikor „tálalja” felcsillannak szemeim. – Csirkesaláta – hihetetlen – még emlékszel – meglepett mosollyal nézek rá, de zavarba jövök a gyengéd tekintettől.
- Persze hogy emlékszem. – na jó ez most… furcsán jött ki nekem. Túlságosan belelkesültem.
- Viszont nem maradhatok sokáig – terelem a témát – holnap is dolgom lesz és szeretném kipihenni magam.
- Nem tartalak fel sokáig – ígéri halkan. Azt hiszem, hiszek neki. Csak megeszem ezt a finom salit, meghallgatom, és hazamegyek. Ennyi… és vége lesz az egésznek.
|
| oosakinana | 2011. 06. 18. 16:33:43 | #14328 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Catemnek ~ Timcsinek)
Amint megtudja, nevemet látom, ledöbben teljesen. Végre felismert és tudja, ki vagyok, bár ahogy elnézem, lehet jobb lett volna, hogy ha nem tudja meg. Elkezd hátrálni és egyre dühösebben néz rám arról nem is beszélve, hogy talán szomorú is, bár könnycseppeket nem látok az arcán, csak irdatlan nagy dühöt.
- Ne is álmodj róla – válaszolja finoman, de mikor közelednék, ő hátrál. Nem értem mi akar ez lenni, bár mindketten megváltoztunk ez tény és való. 5 év hosszú idő. - Frank… menjünk – mondja a férfinak és már trappol kis kifele. Hát ez meg mi a manó akart lenni? Nem értem teljesen, hogy még is mire jó ez a kiakadás, hiszen régen volt, ami volt, azóta megváltozunk mindketten. Miért nem lehet adni egy esélyt az újraismerkedésnek?
Kicsit foglalkoztat a dolog, de mikor a haverok megérkeznek, egyből a nyakamba másznak.
- Na mi van, te így akarsz jönni fürdőnaciba? – kérdezi röhögve, amire csak elvigyorodok.
- Hülyék vagytok. Menjetek nekem még addig van egy kis dolgom. – mondom nekik, amire egyből felcsillan a szemük.
- Még is milyen dolgod van Jac? – csak nem hagynak békén.
- Menjetek a dolgotokra. Beszélnem kell Paullal. Ja és Alex tiéd a parti szervezés. – mondom komolyan, amire csak röhögnek egy sort.
Ott hagyom őket és bemegyek Paulhoz.
- Mi volt ez az előbbi? – érdeklődik tőlem, mire csak nagyot sóhajtok.
- Cat egy csaj, akivel középiskolában együtt voltam, de amikor szakítottunk, Olyan hír kezdett el járni suliba, hogy csak a külseje miatt voltam vele együtt. Meg hát ő volt a suli bálványa csajok közül fiúk közül meg én. – kezdem el mondani. – És nem volt szép elválásunk. – fejezem be a történetemet.
- Akkor hagyd őt békén. Nem akarom, hogy már megint bajba keveredj. – kezd el atyáskodni már megint felettem.
- Nyugi tudok magamra vigyázni. Holnap mikor fognak jönni? – teszem fel a számomra fontos kérdést.
- Jacob. Hagyd békén. – figyelmeztet.
- Mikor? – nézek rá, mire nagyot sóhajt és megmondja, hogy a délután folyamán.
Mint egy jól lakott kisgyerek megyek ki a szobából egyenesen a sajátomba. Majd holnap ráérek gondolkozni a dolgokon, most egyenlőre örülök, hogy ha az esti bulit megtartjuk.
~*~
Mindent elrendezünk és már a vendégek is jönnek, aminek nagyon örülök. Rengeteg csaj van. Alex tudja, hogy kell bulit szervezni, de a következőt én fogom tervezni az egyszer tuti. Hangosan dübörög a zene. Iszok mind a gödény, akár csak a többiek. Egyes partner, már a padlón fekszik szinte annyira részeg, de én nem engedhetem meg magamnak ezt a stílust, de majd kiderül, hogy lesz a továbbiakban.
Viszont hiába reménykedtem Cat nem jött el bulizni, bár kicsit reménykedtem, hogy még is eljön, de tévednem kell. Igaz lehet, nem lenne szerencsés, mert sok csaj megpróbált rám mászni, de elhárítottam az összeset. Nincs kedvem azért együtt lenni vele, hogy csak kiszedje a pénzt belőlem.
Sétálásom közben a kanapén meglátok egy ismerős alakot, amire meg is lepődök, de el is mosolyodok. Odasétálok.
- Oh, nocsak – leülök mellé, majd felém pillantva most már egyből felismer. - Mégis eljöttél? Nem hittem volna. – nézek rá, bár látszik rajtam, hogy nem kicsit vagyok ittas, de majd megtudja, hogy így is milyen vagyok.
- Nem miattad jöttem – mondja komolyan, majd elfordulva tőlem keresztbe teszi a lábát és a támlára könyököl. – A barátnőim hívtak el, nem tudtam, hogy ide jövünk. – ad magyarázatot, pedig nem kértem tőle egyáltalán, hogy adjon, de örülök neki.
- Értem… Alex jó munkát végzett – jegyzem meg hangosan, majd megiszom a maradék itókámat. Leteszem a poharat, majd Cat-re emelem a szememet és elkezdem méregetni. Gyönyörű akár csak régen. – Hosszabb lett a hajat – mondom az egyik változást, amit észrevette rajta. Közelebb hajolok hozzá, de mintha ott sem lennék. – Nem is tudtam, hogy modell lettél. Bár nem lepődtem meg.
- Persze, hogy nem – mondja hangosabban, amire csak elmosolyodok. Aranyos nagyon és egyre jobban érdekel.
- Én táncos lettem – kicsit közelebb ülök hozzá, hogy jobban halljuk egymást. Szerencse, hogy ilyen hangod a zene. Örülök neki. Ám ő is közelebb húzódik a karfához.
- Izgalmas lehet – mondja némi érdeklődéssel hangjában, de egyáltalán nem néz rám, hanem az embereket figyeli, amin csak jót mosolygok.
Ennyire nem akarna velem beszélgetni? Nagyot sóhajtok. Zsebembe nyúlva veszem elő a cigimet.
- Látom nincs jó kedved – jegyzem meg, majd előveszem a cigimet és végül rágyújtok egy szálra, ami olyan jól esik.
- Te cigizel? – förmed rám, majd mélyet szippantok és le is tüdőzve élvezem, ahogy a füst megteríti a tüdőmet.
- Nem igazán… - válaszolom, majd kifújom a füstöt.
- Akkor az mi a kezedben? – mutat a cigire kecses mozdulatokkal.
- Na jó… szoktam, de csak… ilyenkor. És ilyenkor is csak ritkán. – éppen emelném ajkaimhoz, hogy végre egy nagyot szippantsak belőle, de elveszi tőlem. Kettő töri és a hamutálba dobja, amin meglepődök.
- Én viszont ilyenkor sem szeretem, légyszi ne gyújts meg még egyet. – elmosolyodok szavaira, majd előre dőlve támasztom meg magam lábamon. Ennyire számítanék neki vagy csak a pia miatt hallucinálok?
- Ahhoz viszont el kell terelned a figyelmemet – vigyorgok rá. – vagy mesélj te magadról, vagy kérdezz és mesélek én – mutatok magamra, de a mosoly lemoshatatlan arcomról.
Nagyot sóhajtva fordítja felém végre a fejét és nézhetek gyönyörű szemeibe. Na most vajon mit fog csinálni? Szeretném, ha az álmom teljesülne és meg tudnánk beszélni a dolgokat, de amiket eddig kaptam belőle nem túl sok esélyt látok a dolgokra.
Belekortyol italába, majd felém néz és elkezdünk kicsit beszélgetni. Végül annyira belejövünk, hogy egész testével felém fordulva kezd el mesélni magáról, amit örömmel hallgatok. Majd az én mesém is el fog jönni. Mindenről mesél jobban szólva ami számára fontos mindenről, de én arra lennék kíváncsi, hogy esetleg pasija van-e most.
- És a pasikkal mi a helyzet? – teszem fel a kérdést, amikor befejezi a mesélést.
- Szerintem az a dolog nem rád tartozik. – mondja kicsit megsértődve kérdésemre. Mi van? Mitől ilyen? Régebben nem volt ennyire sértődős, ma más másodjára sértődik meg rám. Ez így nem lesz kóser.
- Hát, ahogy gondolod. – hátra dőlök a kanapén és csak előre fele nézek. – Nekem nem nagyon volt egy normális kapcsolatom utánad. – kezdek bele. Ha ő nem mesél, akkor mesélek én. – Nem akartam, hogy csak a pénzt vigyék, mert arra akadt pár jelentkező. – jegyzem meg.
- Most ezt miért mondod el nekem? – néz rám értetlenül.
- Mert ez nem titok és miért ne mondhatnám el a legelső páromnak és a legjobbnak? – kérdezem mosolyogva, de csak elfordítja a fejét, mikor ránéznék.
- Ne háborgassuk a múltat, mert valakinek fájdalmas. – jegyzi meg, mire odahajolok hozzá.
- Miért hiszel mindig a pletykáknak? – kérdezem tőle, de ezt már komolyabban.
- Mert mindenki azt mondta a te szádból hallották. Most megyek. – feláll és meg próbálna elmenni. Na neeeeeeem. Nem fogom hagyni, hogy elmenjek, amikor éppen megbeszélnénk a dolgokat. Felállok és utána megyek. Az udvarom érem utol, ahol megfogom a karját és magam felé fordítom.
- Miért rohansz el? Miért akarod tisztázni? A suliban is ez volt. Állandóan elrohantál a gondok előtt és sosem hagytad, hogy valami elmagyarázzak vagy bebizonyítsak neked. – mondom neki, de csak gyilkos szemeket kapok.
- Mert nincs kedvem hallgatni a hülye kifogásaidat. – válaszolja, bár érzem, hogy kicsit vissza fogja magát és nem akar nagy jelenetet rendezni.
- Gyere velem. – a kezét fogva kezdem el cibálni a próbatermünkbe. Ott tuti nincs senki, mert szent számunkra az a hely. Senkit nem engedünk be, ha mi nem vagyunk ott.
Ellenkezik, és nem akarja. Próbál eltaszítani magától, vagy kiszedni a karját kezeim közül, de nem hagyom. Ha tetszik hanem, akkor is megfogjuk most már beszélni, ha így benne vagyunk a dolgokban.
Amint belépek vele, bezárom az ajtót és zsebre teszem a kulcsot.
- Most minek hoztál ide? Ha egy ujjal is…. – kezdené el a fenyegetőzést.
- Nem akarlak bántani! – szakítom félbe mondandóját. – Soha nem bántottalak és most sem foglak.
- De bántottál. Te voltál az a fiú, aki a legjobban megbántott. – kezdi megint. Az a hülye pletyka.
Elkezdünk veszekedni. Ő hajtja a saját hülyeségét, hogy igen is a másoknak hisz, nem pedig nekem, akivel több, mint három évig együtt volt. Próbálom elmagyarázni neki, hogy nem úgy volt, meg ne higgyen a pletykáknak, de mintha a falnak beszélnék. Hogy lehet ennyire vak az ember, hogy csak azt látja, amit ő akar látni. Nem hiszem el. Ez annyira abszurd nekem legalább is.
Valamit ki kell majd találnom, ha rendbe akarom hozni a dolgokat, hogy ne úgy gondoljon rám, mint egy utolsó féregre. Mondjuk, nem lenne rossz a régi szép időket feleleveníti, meg most másabb is lenne, mint akkor, de ha már az én igazam ellen így tiltakozik, akkor ha összejönnék, meg a búsba küldene el.
Egy kis gondolkozási idő után éppen folytatnánk, amikor megjelenik Matt, a ház felőli ajtónál, ami kicsit el van rejtve, hogy ne vegye észre senki.
- Jac, hát itt vagy. – mondja nekem, majd meglátja Cat-et. – És nem vagy egyedül. – teszi hozzá.
- Mi van Matt? – kérdezem kicsit ingerülten.
- Csak hiányolnak a srácok, de milyen szép kis pipit szedtél fel. – ááá nem hiszem el.
- MATT! – förmedek rá, mire rám emeli a tekintetét. – Egy. Ő nem pipi, hanem egy csodálatos nő és a volt barátnőm. Kettő, tünés! – mondom elég komolyan és gyilkos szemekkel.
- Jól van na. Nem kell ennyire idegbetegnek lenni.
- Ha nem lennél a csapattársam többet kapnál, de tényleg húzd el a csíkot!
- Megyek már. – be is csukja az ajtót és már megint kettesben vagyunk. Mélyet sóhajtok, majd Cat-re nézve, mintha meglepődött volna kicsit.
- Ne haragudj Matt egy kicsit túl hülye. – magyarázom, mire megszólal a telefonja. Kiveszi a táskájából.
- Mennem kell, a barátnőim már keresnek. – mondja, mire tényleg nincs más választásom, mint elengedni. Kinyitom az utca felőli ajtót. Elindul, majd megáll mellettem és rám néz. – Szia. – köszön, és távozik.
Hogy nem bírjuk megbeszélni ezt az egészet. Nem értem, miért makacs ennyire. Legalább egy esélyt adhatna arra, hogy tisztára mossam magam előtte. Vagy attól félne, hogy megint belém szeretne? Ettől rettegne annyira?
Nincs kedvem tovább bulizni, ezért felmegyek a szobámba magamra zárom az ajtót és végül nagy nehezen és hosszú forgolódások után el is alszok.
~*~
Másnap délelőtt alig akar eltelni. Annyira várom a délutánt. A fiúk csak nyúznak, hogy mi volt tegnap, mert persze Matt-nek már megint túl nagy volt a szája. Nem tartozik rájuk, hogy mi van velem meg Cat-tel. Elég ha mi tudjuk azt. Régebben is inkább ezt követtem. Nem szerettem a magánéletemet kiteregetni másoknak, hiszen az csak kettőnkről szólt.
Végre itt van a délután, amire annyira vártam. Már pakolnak is a kertbe, mert ott lesz a fotózás. Cat-et viszont még nem látom. Egyszer csak jön egy gorilla.
- Menjen innen. Zárt körül rendezvény. – mondja nekem, amire felhúzom a szemöldökömet.
- Hozzám tartozik a ház, szóval, azt hiszem van jogom itt lenni. – magyarázom, mire Cat menedzsere jelenik meg.
- Kérem, távozzon. – mondja nekem, amit nem értek.
- Hiszen tegnap beszélünk Frank. – mondom neki.
- Catherine kívánsága, hogy ne legyen itt. – Na pufff. Ez azt hiszem kicsit fájt. El is megyek onnan.
Nem fogsz ilyen könnyen megszabadulni tőlem Cat. Gondolom magamban, majd a házba megyek, de megvárom a megfelelő pillanatot, amikor beszélni tudok vele. Nem akarom, hogy csak így ennyiben legyen vége, hiszen most találkoztunk megint. Akkor is tisztázni fogom magam.
Nem is kell sokat várnom az alkalomra. A lépcsőről látom, hogy éppen a fürdőbe készül és senki nincs vele. Helyes. Erre vártam, már mióta megjött. Lesétálok, majd amikor bemegy, utána megyek és a hátamat az ajtónak döntöm.
- Miért nem akarod, hogy a nézzem a fotózásodat? – teszem fel a kérdést, mire megrettenve fordul meg. – Miért nem hagyod nekem, hogy bebizonyítsam igazamat? Vagy ha esetleg így jobb, akkor engedd meg, hogy bizonyítsak. – mondom komolyan és mélyen a szemébe nézve, miközben válaszát várom és reménykedek, hogy engedni fogja. – Mondjuk, bármit mondasz, nem fogsz tőlem szabadulni. Nem adom fel és nem az alakod miatt, hanem ön magad miatt.
|
| timcsiikee | 2011. 06. 17. 17:32:54 | #14298 |
Karakter: Catherine Strauche
Megjegyzés: ~ nanának
Cat:
Igazán impozáns egy hely, de nem tudom miért pont ehhez ragaszkodik a fényképész valamint a menedzserem. Végül is… nekem oly mindegy. Kocsival jövök és megyek, és a környezet is nagyon szép. Sosem ellenkeznék Frankkel. Míg ő beszél a ház… valakijével, addig én bent körbenézek, fel sem tűnik elsőre, hogy kint más hangok is vannak. El kell ismernem, valóban nagyon szép.
- Cat. Gyere be, kérlek. – szólít Frank, és máris tipegek szavára, cipőm halkan koppan a kövön minden lépésemre. Rajta kívül még két férfit látok, bár az egyik… nem is tudom… olyan furcsa a megjelelése.
- Catherine? – szólal meg a gondolataimban emlegetett figura, és felvonom egyik szemöldökömet, majd elmosolyodom. Talán Ő lenne a ház tulaja, hogy itt van? A gazdagabb emberkék néha furcsák is.
- Csak nem te is egy rajongó vagy? – kérdezem kifakadó mosollyal. Szerencsére megvetés nincs a szemeiben, bár… egy férfivel sem találkoztam még, aki ne csodálkozva tekintett volna rám, és ismer is… legalábbis képekről.
- Hát az attól függ, hogy nézzük. – Hm? Érdekes pasas…
- De ha már te tudod a nevemet, elárulod a tiédet is? – velem egy korúnak tűnik, így könnyedén tegezem. ha legalább pár évvel idősebbnek látszana, akkor adnék egy plusz kis tiszteletet, de nem a külseje miatt… főleg hogy fürdőgatyában van.
- Hiszen tudod. – Én? De hát… attól hogy látnak képeken… nem ismerek minden embert aki lát. Fura egy alak… nagyon. Közelebb lép hozzám, és végig fogva tartja a tekintetem. Valami olyan ismerős, de főként csak a szemeiben látom. Frusztráltnak érzem magam. - Meg előtte ígérd meg, hogy eljössz a kerti partinkra. – nem is ismerem, habár… voltam már több olyan rendezvényen is, ahol egy gyakori volt… nagyon is.
- Nem tudom – felelem első válaszára.
- Legalább körbe vezetlek a nyaralónkba és beszélgethetünk. – most meg perverzt játszik? Ki ő? - Amúgy Jacob Wolf-nak hívnak. – a név hallatán kikerekedett szemekkel meredek rá. Most hogy végignézem… Nem… ez tényleg ő lenne?
Ösztönösen érzem, hogy könnyek gyűlnének a szemembe, de nem hagyom hogy egy cseppet is meglásson belőle…
Hátrálok tőle pár lépést, és durcásabb arckifejezést öltök magamra. Cipőmön is hallom, hogy dühösebben koppan.
- Ne is álmodj róla – válaszolom finoman, és ugyan úgy ha közeledne, és hátrálok. Értetlenséget látok szemeiben. Hogy megnőtt… hogy megváltozott, teljesen más lett. Tényleg nem ismertem fel, pedig… - Frank… menjünk – meg sem várom válaszát és kitopogok az épületből, majd beülök a kocsiba, a sofőr kipattan sietve, hogy kinyissa nekem az ajtót, és besegítsen. Háttal ülök neki így egy láthatatlan könnycseppet letörlök szemem alól.
Hamarosan megérkezik Frank is. Leül velem szemben és finoman megfogja kezem, a kocsi elindul.
- Mi a baj Cat? Nagyon megbántott? – megrázom a fejem, és pár tincs átsiklik a vállam felett. – Akkor mi a baj?
- Csak egy rossz emlék – bár… nem annyira szörnyű mint amennyire most mutatom, de nem kellemes. Túlzásba estem, ideje visszafogni magam.
- Rendben, nem firtatom. Már lebeszéltem holnapra a fotózást, remélem elvállalod. – olyan kedvesen néz rám, csak mosolyogni tudok. Annyira megértő velem.
- Amíg a fotózás alatt távol tartod, benne vagyok – visszamosolyog rám, barna szemeiben elégedettség. Szerencsés a felesége, nagyon is, ráadásul kedves asszony…
Kitesz az egyik parknál, direkt kértem, hogy most ne haza hozasson, mert más dolgom van. Csak pár perc telik el, máris csörög a telefonom. Megan az…
- Szia már itt vagyok – megfordulok, és meg is látom a kávézó külső asztalánál ülni, mellette Jessy és Loren. Felém pillant, és le is teszi a telefont, én is elsüllyesztem táskámba. Épp hogy odaérek felpattan, megölel és a szokásos köszönések után ülök csak le közéjük.
- Bocsi, munka jött közbe… de holnap délig teljesen szabad vagyok – jelentem be boldogan. Már el is felejtettem azt a dolgot… nagyjából.
- Ez remek, mert el is akartunk rabolni estére – koktélját kevergeti Jessy.
- Képzeld… nem rég idejött pár srác, és elhívott egy bulira… Olyan helyesek voltak, ráadásul Loren ismeri őket, úgyhogy megígértük, hogy megyünk. Ugye benne vagy? – kérdi lelkesen Megan. Ellen tudnék egy ilyen kérésnek állni? Nem igazán… velük szemben sosem.
- Persze, veletek szinte bárhová elmennék – kuncogom halkan, és én is rendelek valami hűsítőt… nagyon meleg van.
~*~
Nálam készülődik mindenki, szívesen adok nekik pár ruhát kölcsön, hisz megbízhatóak és pár nappal később mindig visszakapom. Ráadásul szükséghelyzet, én lakom a legközelebb és nemsokára itt a késő délután, még abba a házba is ki kell érni, amit mondtak. Már el is felejtettem a címet de mindegy, mert nem én vezetek a taxi meg elvisz.
Egy régi de kedvenc ruhámat kapom magamra, egy kék és fekete mintás, kissé fodros, de csillogó flitter nélküli felsőt, hozzá illő fekete szoknyával és cipővel. Még mielőtt taxiba szállunk Megan vesz piát, mert ugye ilyen bulira illik vinni is valamit.
Most újra sokkal fiatalabbnak érzem magam, mintha csak 18-19 éves lennék. Végig szórakozunk az oda úton, mikor kiszállunk még mindig csak a vihorászás megy, viszont amikor átlépünk a kapun túlságosan ismerősnek tűnik a környezet.
Az ég most az alkonyat kékes sárgás fényeiben úszik, megtorpanok, és a házat méregetem.
Ez… ez nem lehet igaz.
- Mi a baj Cat? – fordul vissza felém Jessy aztán mind a hárman. Fülem mellett elsiklik az udvar másik oldaláról bömbölő zene.
Hátra fordulok, de a taxi pont akkor hajt ki a sarkon… sehol a közelben semmi. Nem akartam nekik elmondani, és… azt hiszem nem is fogom. Nem akarom elrontani a szórakozásukat, ráadásul rég buliztunk együtt és csak úgy máshova menni ilyen gyorsan.
Azonnal mosolygós arcomat öltöm magamra, mintha mi sem történt volna, és közéjük állok, hogy tovább haladhassunk befelé. majd megpróbálom elkerülni. Vagy ha olyan sokan lesznek, majd elvegyülök a tömegben.
Teljesen házibuli feeling az egész. Nagyon jó, hangulatos, sokan vannak, és felsóhajtok. majd csak elleszek valahogy…
Sokáig a csajokkal beszélgetünk miközben kint szól a zene, félig bent is, hisz minden ablak és ajtó tárva nyitva van. Mindig ide-oda kapom tekintetem, persze semmi feltűnést keltve, és jó sokáig nem látom Jacobot, így lassacskán kezdek megnyugodni. Bár ha arra gondolok hogy már egy másik csajjal lehet fent…
Mindegy, régen volt, nem az én dolgom és kész… én szórakozni jöttem ide.
Táncolás alatt elcsalják mellőlem a csajokat, valami kedves, de perverz mosolyú pasi velem is próbálkozik, de finoman utasítom vissza.
- Elfáradtam, bocsi – leülök, és inkább iszok valamit. Csak egy kisebb kanapé szerűn van hely, mivel a fotelokban épp… felfalják egymást. Hogy lehet ennyit inni?
Kiszáradtam így magamhoz veszek egy kólát ami össze van keverve talán rummal, de szerencsére nem erősen, így csak kellemesen borzongat meg az alkohol íze. Jobban érzem magam, habár egyedül maradtam, de még ez nem jelenti azt, hogy egyedül is leszek.
- Oh, nocsak – valaki leül mellém, a hang egy pillanatra megüti fülem, és ahogy felé fordulok, ledöbbenek. Ah… ne… - Mégis eljöttél? Nem hittem volna. – Szemei ködösen csillognak, nyilván az alkoholtól, amit érzek is rajta, némi parfümmel keveredni… nem csak a saját parfümjével.
- Nem miattad jöttem – jelentem ki komoran, és keresztbe teszem a lábaimat, oldalra finoman könyökölök a puha karfára, hogy elhajoljak tőle. Miért? Egész eddig olyan jól elkerültem. Bár… számíthattam volna erre. – A barátnőim hívtak el, nem tudtam, hogy ide jövünk. – magyarázom türelmesen.
- Értem… Alex jó munkát végzett – felvont szemöldökkel sandítok felé. Ki azaz Alex? Mindegy… nem is érdekel. Legurít valamit, majd az üres poharat lecsapja az asztalra, és engem méreget, látom szemem sarkából. Csak finoman kortyolgatok. – Hosszabb lett a hajat – jegyzi meg búgó hangon, kicsit közelebb hajol, de úgy teszek mint aki nem foglalkozik vele, vagy meg sem hallja. – Nem is tudtam, hogy modell lettél. Bár nem lepődtem meg.
- Persze, hogy nem – vágom rá hangosabban, mint kéne. Nem kiabálok persze, de a zene összezavar néha.
- Én táncos lettem – mocorogni kezd mellettem, de csak közelebb húzódom a karfához, lassan a bordáim között érzem. Táncos? Ilyen külsővel? Bár… nem csak komoly és társastánc létezik… biztos valami ugribugri.
- Izgalmas lehet – mondom némi érdeklődést mutatva. Ha már úgysem szabadulok tőle. Minden esetre nem nézek felé, hanem inkább a szórakozó és kacagó emberek felé terelem tekintetemet.
Felsóhajt mellettem, és látom ahogy a zsebébe túr.
- Látom nincs jó kedved – szemem sarkából megint őt figyelem, ahogy épp… rágyújt egy szálra. Hirtelen felé fordulok.
- Te cigizel? – förmedek rá. Mikorra ezt kimondom, már bele is szívott.
- Nem igazán… - és kifújja a füstöt… ez teljesen hülyének néz.
- Akkor az mi a kezedben? – mutatok keze felé kecsesen.
- Na jó… szoktam, de csak… ilyenkor. És ilyenkor is csak ritkán. – mielőtt ajkai közé vehetné újra, kikapom kezéből, kettétöröm és a hamusba teszem. Igyekszem kicsit sem erőszakosnak tűnni, bár nem tudom mennyire látszik annak.
- Én viszont ilyenkor sem szeretem, légyszi ne gyújts meg még egyet. – Először meglepetten, majd elmosolyodva méreget, és előre dőlve alkarjaival térdeire támaszkodik lazán.
- Ahhoz viszont el kell terelned a figyelmemet – vigyorodik el. – vagy mesélj te magadról, vagy kérdezz és mesélek én – mutat magára, és folyamatosan, irritálóan vigyorog.
nagyon sóhajtok, oldalra nézek, miközben rá sandítok. Nem veszi le rólam kába szemeit. Most mit tehetnék? Csak úgy nem hagyhatom itt a lányokat, és még az idő sem annyi… tudnák, hogy baj van és nem akarom őket megzavarni semmivel. hagy szórakozzanak.
Na jó… erőt veszek magamon, és most egy kisebb sóhaj után kortyolok italomba, hogy legyőzzem zavaromat és úrrá legyek érzelmeimen. Csak beszélgetek vele… úgy sem tűnne el ha kérném, tudom. Ráadásul az ő lakása… vagy nem tudom kié, de házigazda így nincs jogom elküldeni, oda ül ahova akar. Meghallgatom… valamint mondok én is, és lefoglalom… csak beszélünk, és semmi más… Csak beszélgetünk.
Visszafordulva teljes testtel felé, mesélni kezdek.
|
| oosakinana | 2011. 06. 17. 15:13:43 | #14295 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Catemnek ~ Timcsinek)
Egy nagyon kellemes álmom van megint. Valamiért régi barátnőm jutott eszembe, még a gimiből. Furcsa érzés kerít hatalmába nagyon, de az álmom az valami fergeteges. Eleinte csak megbeszéljük a dolgokat, amik régen történtek velünk, viszont ami utána jön, az már sokkal jobban tetszik. Mát venném le róla a ruháit, amikor…
Brrrrrrr. Megcsörren a telefonom. Ki az a szerencsétlen, aki legjobb álmomból képes felkelteni. Kinyitom a szememet, de érzem, hogy farkamon is meglátszik az álmom hatása. Nagyot sóhajtva veszem fel a telefont és emelem a fülemhez.
- Ki vagy hogy mersz felkelteni legjobb álmomból? – teszem fel kicsit morgósan a kérdést.
- Valakinek vagy nő hiánya van, vagy az álmában volt nő. – mondja Matt haverom röhögve.
- Fogd be te marha. Inkább csiripeld, mit szeretnél? – teszem fel a kérdést és csak hallgatom.
- Szóval nem is emlékszel, hogy ma a nyaralónkba megyünk le? – kérdezi, mire egyből felpattanok.
- A francba és mennyi az idő? – keresek egy órát.
- Már vagy félórája várunk rád, úgy hogy gyorsan kapd össze magad és inkább elmegyünk érted. – mondja, amibe belemegyek.
Kinyomom a telefont és már ki is pattanok. Gyors hideg zuhany, hogy legalább az álló árboc lecsillapodjon, majd ruha fel. Egy laza farmer nadrág és hozzá egy kék póló. Hajamat kicsit összébb seprem, majd fel a sapka, hogy ne hulljon szét.
Ruhákat a táskába begyűrve felkapom, mire már dudálnak is. Leszaladok, majd be a kis buszba és már megyünk is. A fiúk természetesen egész úton cukkolnak, hogy miről álmodtam ne meg kiről, hogy ennyire mérges voltam. Nem mondok nekik semmit, inkább átterem másra a szót.
Három órás az út. Egy szép nyaralóba érkezünk meg, ami végül is az egész banda kapta az első fellépés után a menedzserünktől. Mindenki a saját szobájába. Kipakolunk, bár én inkább csak ledobom a cuccaimat. Felveszem a fürdőnadrágomat és irány a medence. Leérve egyből belevetem magam a hatalmas vízbe, mire megjelennek a többiek is.
- Mit szólnátok, ha tartanánk egy kerti partit? – veti fel az ötletet Alex, amire elmosolyodok.
- Rendben, de csajokat is hívjunk dögivel és ne Ken legyen a szervező, mert akkor csak pasikkal leszünk körbe véve. – mondom, mire mindenki nevetésben tör ki.
Igen Ken az egyetlen olyan tagja a csapatnak, aki inkább a pasikat szereti és erre mi csak a legutóbbi buli alkalmával tudtuk meg.
Kiszállok a medencéből, majd ahogy belépünk, a menedzserünk egy másik emberkével beszél. A fiúkat felküldöm, és mint csapat kapitánya, odasétálok.
- Miben tudunk segíteni? – kérdezem meg, mire rám néznek.
- Egy fotózásra szeretnék elkérni a nyaralót holnap. – mondja, mire a másik menedzserre nézek.
- És még is kiről lenne szó? Kit szeretnének fotózni? – kérdezem keresztbe tett kézzel.
- Cat. Gyere be, kérlek. – szól ki, mire egy nagyon csinos hosszú, fekete hajú nő lépbe rajta. Csodálatos az és bomba alakja van. Mikor rájövök, hogy kit látok ledöbbenek.
- Catherine? – kérdezem, mire rám mosolyog.
- Csak nem te is egy rajongó vagy? – kérdezi, amire még jobban ledöbbenek. Szóval nem ismert fel?
- Hát az attól függ, hogy nézzük. – mondom viszonozva a mosolyát, de azért, mintha egy picit ő is megnézne.
- De ha már te tudod a nevemet, elárulod a tiédet is?
- Hiszen tudod. – mondom kedvesen, de azért elé állok. – Meg előtte ígérd meg, hogy eljössz a kerti partinkra. – hívom meg, amire kicsit gyanúsan néz rám.
- Nem tudom.
- Legalább körbe vezetlek a nyaralónkba és beszélgethetünk. – ajánlom fel neki, majd folytatom. – Amúgy Jacob Wolf-nak hívnak. – mutatkozok be neki, és kíváncsian figyelem, hogy felfog-e ismerni a nevem alapján.
Szerkesztve oosakinana által @ 2011. 06. 17. 15:20:06
|
| Saya | 2010. 06. 23. 18:18:38 | #5679 |
Karakter: Vége
Szép volt, jó volt, de közös megbeszélés után vége, sajnálom ^^'
|
| yoshizawa | 2010. 02. 24. 18:06:42 | #3823 |
Karakter: Craig (Sayának)
A fontosabb savaim és eszközeim gondosan elrejtem, hiszen fő a békesség. Így csak én tudom, hogy hol mi lesz, és csak én fogom tudni őket használni. Nem önző vagyok, de... Vele... Vagyis az átlagosnál is szeszélyesebb nővel szemben igenis védenem kell tulajdonom. Na és persze magamat.
És igen. Már minden tökéletesen rendben van. Hiszen a csapdaállítás megspékelésére még egy pár lényegtelenebb savam, és egy pár nem olyan fontos kütyüm is elhelyeztem a szoba területén.
Hiába féltem enyves kis karmaitól még ezen játékaim is, erre szükség volt. Ugyanis biztos vagyok abban, hogy ha nem látna elöl semmilyen hozzám illő, veszélyes holmit, kutatna cuccaim között azért, hogy egy-kettőre ráakadjon. Így csak azokat fogja használni, amik a kezébe akadnak. Amit meg is tehet. Nagylelkű vagyok, és beérem a készletem maradékával.
A pakolás végeztével pedig... Jóleső fáradtsággal dőlök le aludni. Bár... Úgy öt perc után kurva idegesen ülök fel. Nem tudom lehunyni a szemeim, mert annyira várom a holnapot. Baahh... Teljesen úgy, mint valami óvodás kölyök Szenteste.
Hmmm… Ráadásul beindult agyam még jobban. Ugyanis más kósza gondolat is szöget ütött fejemben a Mikulásról. És ez most nem a „láncfűrésszel megyek neki”. Eeez más. Megcsapott az ünnep szele. Vagyis... Arra gondoltam, hogy reggel elő kell szednem egy pár gyertyát is. Ha már úgyis közeledik a karácsony, Tashának és nekem is meg kellene gyújtani egy párat az ünnepek tiszteletére… Persze… Csak és szigorúan egymáson.
Ááá... Annyi, de annyi jó meglepetésötletem van annak a ringyónak...
És... Így talán nem is csoda, hogy mire mindegyik kivitelezését átfuttatom agyamban, már reggel van, és apám jön fel hozzám két ápolómmal, hogy együttes erejükkel beadják nekem nyugtatóim, és megetessenek.
Vééégre távoztak. De hogy miért kell nekik minden reggel ez a cirkusz...? Úgy megölném magam, hogy a legközelebbit megússzam, mert ez egyáltalán nem élvezetes, főleg nem anyám háttérből jövő sikolyaival, amiben azt ecseteli, hogy miért kell így bánni szegény beteg fiacskájával.
Eddig nem tudom, mi, de most biztosan tudom, hogy egyedül csak az a tudat tart életben, hogy áldozatomtól csupán pár órácska választ el.
És akkor nyissz, nyissz, nyissz...
Hú, de érdekesen megy az az óra... Vagy hathat a gyógyszer?! Fáradtan dőlök le ágyamba, és néha beszoruló éjjeliszekrény-fiókom kitépve helyéről húzok elő egy pár gyertyát, mielőtt még magával húzna a sötétség, és elaludnék.
Este ébredek gyönyörű álmomból. És ekkor is csak arra, hogy valaki csenget.
Egyből kipattanok az ágyból, és magamra kapva valami ruhát indulok el a lépcső felé. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy tényleg nem apám valamelyik idióta haverja miatt élénkültem fel ennyire. Hanem Ő jött... Ide... Hozzám...
-A fiamat? Craig Madisont? – üti meg anyám báros hangja egyből a fülemet, amikor kinyitom szobaajtóm, majd a választ is, hogy „Igen, őt”. Azon a hangon... Igen... Ez ő... Az én kis pszichoringyóm.
Ide, mert jönni... És ledarálhatom minden előjáték, vagyis lakcímvadászat nélkül...
Grrr... Szebb helyzet, mint álmomban, pedig az se volt rossz... Remélem, ugyanúgy fog sikongatni, mint ott, akkor, amikor belemártottam késemet húsába...
- ... Itthon... ... ki vagy ...? – kijjebb sétálok, és megtámaszkodok a lépcsőkorlátban. Ezt a beszélgetést hallanom kell. Kíváncsi vagyok, mikor unja meg Tasha anyámat, és arra, hogy mit próbál tenni azért, hogy elhallgattassa.
- Egyik nap véletlenül az utcán összefutottunk. – utcán?! Az én emlékeimben a fegyverbolt él. - Nekem is pszichológiai gondjaim voltak, de már meggyógyultam, és most szeretnék a fián is segíteni. – meggyógyult?! És rajtam is segíteni akar??? Na neee...
Vissza kell vonulnom a szobámba, hogy az ajtóm betéve a földre vághassam magamat, és kedvemre nevethessek, miközben püfölöm a parkettát.
Ezt nem hiszem el. Már fáj a rekeszizmom is. Ilyen szöveget kitalálni...
Végre... Lassan idegességem azért átveszi nevethetnékem fölött az uralmat.
Anyám még él... És ami még rosszabb, beszél... Vagyis szóval tartja az én kis szukámat, aki így nem tud a lábaim elé járulni.
Na mindegy. Idegesen, és beletörődően lépegetek lefelé a lépcsőn. Bár ezt, hogy majd nekem kell helyreraknom a két szószátyár ribancot, tudhattam volna előre.
Tasha örül jöttömnek, ezért megbocsátom neki, hogy még nem lépett be egyből megérkezése után halálvermembe… Ha most gyorsan felmegy.
Elindítani elindítottam a helyes irányba, és széles vigyorral, na meg persze a zsebemben megbújó ostorommal vágódnék is már utána, ha anyám nem lógna rajtam, és nem kérne arra, hogy én még maradjak.
Mi a faszt akar?!?! Ugye nem most kezdene el szexuálisan felvilágosítani?!
Mielőtt bevinnék neki egy jobb- vagy egy balhorgot, áldozatom visszajön, és ő is rám akaszkodik a másik oldalról. És... Hogy boldogságom teljes legyen, ő is hízelegni kezd azért, hogy ne menjek még fel vele az emeletre én is.
Arra hivatkozik, hogy meglepetést akar nekem előkészíteni.
Pedig... Biztos vagyok abban, hogy úgy érzi, hogy engem átverve felderítheti, és kissé átrendezheti a szobámat, amíg engem itt szóval tartanak.
De mindegy. Egy kis időt kaphat. Ma úgyis jó kedvemben vagyok. És... A fülharapása is tetszett. Határozott volt, de mégse olyan erős, hogy vérezzen fogainak helye, és hogy emiatt anyám gyanút fogjon rá.
Amint eltűnik a színről, anyám sírva akaszkodik rám még jobban, miközben valami olyasmit ismételget két orrfújása közt, hogy tudta, hogy egyszer büszke lesz rám.
Heee?! Miért is? Miket mesélhetett rólam neki az a tyúk?! Grr... Csak érjek fel hozzá...
Végre utamra engedtek. Nem hittem volna, hogy anyám még nyálasabb is tud lenni az átlagnál, ahogy azt se, hogy egyszer még hálás leszek apámnak. Hiszen... Ha ő nem lett volna ott... Akkor talán anyám még most is rajtam lógna, és beszélne hozzám, akármennyire is ütögetném...
Igaz, hogy ma éjjel női sikolyokat akarok hallani, de azért nem anyámét. Annyira beteg még nem vagyok. Brr... Erre kár is volt gondolnom.
- Itt vagyok, tündérkém! – lépek be a szobába gonosz vigyorral, kiűzve gondolataim közül az előző képet. Gondolgasson csak anyámra apám, ha neki jól esik. Fontosabb... Hol van az ÉN drágám?! Honnan morog még számomra is gyomorforgató becenevének hallatára?!
Miután behatárolom helyét, felé fordulva, na és persze a nagyvillanyt szemeink kisütése végett fölnyomva folytatom mondandóm:
- Bocsáss meg nekem, hogy eddig elhúzódott a beszélgetés anyámmal. – még egy morgás.
És mellé.... Azok a lassú és kimért mozdulatok, amivel elindul felém. Még így, nem teljesen látva is gyönyörűek, hiszen a harag érződik belőlük.
Már most felizgultam, és már most kegyetlenül a magamévá akarom tenni ezt a boszorkányt, pedig még nem is azért sikít, hogy hagyjam abba kínzását.
Tasha tényleg egy nagy mágus, na. Dühének látványáért már megérte még azt a szentbeszédet is meghallgatnom.
És... Biztos vagyok abban, hogy ha a legközelebbi megvárattatásakor is így fog viselkedni... Kénytelen leszek késéseimből rendszeres előjátékot csinálni.
Grr... Egyedül csak az zavar ebben a nőben, hogy nem látom legeslegjobban megkínzandó részeit... Tudja, miért hívtam ide. Miért hagyott magán ruhát?!
Azt várja el, hogy ezeket én tépjem le róla? Hát jó. Az, ha most nekem támad, mindenképp meglesz, egy kis nevelő célzatú veréssel együtt.
- Nem vagyok a tündérkéd! – szólal meg végre, amikor elém lép. De... Ahelyett, hogy szemtelenségemért megütne... Csak mellkasomra bök egyik ujjával.– És... Mivel anyukád, valamint a rád várakozás már teljesen le is fárasztott, kínzással és szexszel már nem is kell strapálnod magadat, hazamegyek.
Alig koncentrálok gyenge kis bökésére, annyira érdekes, amit mond. Mintha... Mintha tényleg azt hinné, hogy elengedném. Ennyire alábecsül?! Igaz, hogy már nem látom sehol elöl hagyott kincseim, de a fenyítéshez már én magam is elég vagyok.
Mivel nem szólok vissza neki, egy felszínre törő ásításom miatt még egyet hörög, majd engem orrba vágva, dühösen megy vissza az ágyhoz, és nadrágját kezdi el felhúzni.
Hööörrrgg... Most rajtam a morgás sora. Még mit nem...! Miután végre itt van a kezeim között, tényleg azt hiszi, hogy elengedem?!
Én is megkeményítem vonásaim, és kezdésnek letörlöm az orromból kifolyt néhány vércseppet, és becsapom szobám ajtaját. Innen nem menekülhet, amíg én nem szórakoztam ki magam, és kész.
A hirtelen zajtól meglepődve néz rám, de még mielőtt felfogná, hogy mi is történt, már ott is vagyok mellette, és a földre lököm, hogy félig rajta lévő nadrágjával, valamint az időközben ágyam alól előbányászott kötéllel összekössem.
Így már szitkozódhat, próbálkozhat a lábamba harapással is, de semmi esélye. Tartok neki egy izgalmas műsort. Egy olyat, ami majd felkelti az érdeklődését.
Na akkor most gyorsan nézzük is a listát, mert tényleg rövid az éjszaka:
- Az ágyról fölös cuccok ledobálása: pipa
- Ágy fölállítása: szintén pipa
- Áldozatom átkötözése ide, az ágy négy lábához: több vérző seb árán, de igen, megvan.
- Dartsok és kések előkészítve, vetkőzés, blablabla...
Igen, minden kész.
Úgyhogy már indulhat is a játék.
Miközben kedves kis áldozatom, és egyben tanítványom még mindig kiabál, én előszedem rejtekéből egyik kedvenc késemet, és csak egy milliméterrel a feje fölött állítom a falba, ezzel morgássá, és vicces fenyegetőzéssé csitítva ordítozását.
Olyan nevetséges... Azt hiszi, hogy elengedem? Mármint anélkül, hogy elfárasztanám?? És ha lennék akkora barom, akkor is... Hagynék neki esélyt a visszatámadásra?!?
Kezd idegesíteni. Annyi hangja van... Már a harmadik dobásom hibáztam el. Hiszen nem a keze fölé, vagy a kötelék közelébe céloztam.
De... Ha ennyire ordít, akkor talán lehet, hogy hoznom kéne neki egy kis „hűsítőt”, amibe beleállhat, mielőtt folytatnám a dartsdobálást.
Akkor aztán felfrissülve énekelhetne ahelyett, hogy engem hordana el mindennek. Még tanítanék is neki valami szép dalt.
Valami ilyesmit:
„Sósav, sósav a lábam alatt,
aki sikít jó hangosan,
talpára új bőrt kap.”
És nem hazudok, tényleg adnék is neki. De természetesen csak a seggemről... Nyehehe...
- Hová is tettem vajon a lavórom?! – kérdem fennhangon, amire megint elhord mindennek, valamint azt kérdezgeti, hogy azt neki honnan is kéne tudnia.
- Áhh, itt van! – folytatom magammal a beszélgetést úgy, mintha dühös hangját meg se hallanám.
Nyúlok is egyből érte, de félbehagyom a mozdulatot, és arrébb lépek. Épp időben. Az eddig a hátam mögött lévő árny, vagyis a kis vendégem dühödt morgással vetődik újra felém.
Grr... És a kezében az... Sokkoló?! Nincs időm elmélkedni, újabb támadás. Hogy szabadult ki?!?!
|
| Saya | 2009. 12. 27. 00:11:37 | #3007 |
Karakter: Natasha
Már egy jó ideje semmit sem hallottam újonnan szerzett kis barátom felől. Nem tudom, hogy mi lehet vele, talán túl sok volt a nyugtató? Az is lehet, hogy hazafelé kómásan indult el, és talán elcsapta egy autó. Nem is, inkább egy nagy kamion, mert akkor több a vér! Na jó, ha jobban belegondolok, mégsem szeretném, ha csak úgy egy balesetben meghalna, hisz abban semmi élvezet sincs. Ha esetleg egyszer felbosszantana, és én halálra kaszabolhatnám, na de egy autó…Az annyira nem lenne méltó hozzá…
De ami igaz, az igaz, tényleg rég hallottam felőle, és már kezd untatni a várakozás. Azt hiszem, hogy ma elmegyek és levadászom valakit magamnak, muhaha. Már a kilincset fogom, mikor megszólal a mobilom.
-Halló! Itt Natasha. Kivel beszélek? –semmi- Szólj már bele a telefonba bunkó, mert lenyomozlak, és ha elkaplak, kibelezlek! –kezdem elveszteni a türelmemet.
-Helló lónyugtatós ribanc! –ez az idióta ő lenne? Na hát kipakolok neki, mert megvárakoztatott, amit nem illik egy ilyen kisasszonnyal csinálni, mint amilyen én is vagyok, hehehe.
-Nyughass már, hé! A te balfasz injekciód miatt kellett egy hétig kényszer üdülnöm a kórházban. –ne, ezt nem bírom tovább, már lassan a könnyem is kicsordul a sok nevetéstől.
-Jaa, így már értem. Craigi-baba kifeküdt. –milyen jó is cukkolnom őt, imádom, ha dühös.
-Tashika meg rossz kislány. És, ha egyszer a kezeim közé kapom…Úgy megnevelem, hogy többé lábra sem fog tudni állni. Ha egyáltalán túléli! –ahh igen, szedj csak szét édesem, már alig várom…feltéve, ha hagyom majd ugyebár…
-Ahhoz előbb el kell kapnod, nem?
-Igen édes virágom, de ha visszaemlékezel, pont te voltál az, aki azt mondta, hogy legközelebb ott, és akkor találkozunk, amikor én akarom, valamint, hogy akkor azt teszek veled, amit akarok. –álmodj csak, az a minden az én szótáram szerint van, én meg inkább szeretek kínozni, mint kínozva lenni.
-Jó. Majd, ha normálisan beszélsz, tárgyalhatunk. –és legközelebb mellőzhetnéd ezt a csöpögős dumát is, inkább suttognál valami sokkal piszkosabbat…
Na de sikerül megbeszélnünk, hogy mégis csak meglátogatom, ami kissé furcsa, még sosem fogadott egyik áldozatom sem az otthonában, de ettől csak izgatottabb leszek.
-Na szóval…sms-t kapsz arról a címről, ahová jönnöd kell, ha élni akarsz. De azért…spórold az erődet rám, ne bántsd annyira a szüleimet, és a még olyankor itt lehető ápolóimat, ha lehet. -én egy intelligens dög vagyok, tudok ártatlan kislányt játszani, ha kell, nem lesz gond…vagy hát ki tudja…
-Jó, jó. Majd akkor holnap este találkozunk az ottalvós bulidon. Csak azt nem értem, ha annyira meg akarsz büntetni, miért nem ma?
-Mert egy hölgyet nem fogadhatok ilyen szemétdombon.
-És a kedvenc játékaimat vihetem? –igazából a válasz nem is annyira érdekel, viszem őket és kész.
-Ha a kis késecskéidre, és az ostorkáidra gondolsz, akkor hozhatod őket. De nyugtatót nem akarok másikat, mert ideges leszek! –húú de megijedtem kisfiú…na de…most úgy is teljes valójára lesz szükségem, viszek mást helyette, hehe.
-Oké, oké, értem. Most az nem lesz nálam. Különben is…- nem azt a másik dolgot nem említem meg neki.
-Igen? –hazudnom kell valamit…
-Tudod mennyi ideig tart, mire beszerzek egy másik olyan adagot? –okos vagy Tasha.
-Nem, de nem is érdekel. Holnap este találkozunk a megadott címen. Addig is itt egy kis előleg a kínzásból. Fülelj! –mi ez a borzalom? Na jó, az én időmet senki sem rabolhatja holmi tiniknek való rock bandával vagy mi a jó élet megy zenének titulálva.
A következő nap elindulok a megbeszélt címre. Persze táskámban ott lapul pár érdekes kacat, amik az este folyamán még hasznomra lesznek. Autóval megyek, a ház előtt leparkolva még kicsit körülnézek, hogy milyen környéken is vagyok. Elsőre semmi különös, mondhatni unalmas. Remélem, hogy odabent izgalmasabb dolgok várnak rám.
Becsengetek, de Craig helyett egy láthatólag leterhelt nő nyit ajtót. Biztos az anyja, így már érthető is, hogy miért tűnik annyira megviseltnek…ilyen fiúval…
-Jó estét! Segíthetek? –oh Natasha, játszd el a normális, kedves kislányt…
-Önnek is jó estét! Nem tudom, hogy jó helyen járok-e, de Craiget keresem.
-A fiamat? Craig Madisont? –uhh, a vezetéknevét nem is tudom, de ez az a cím, ráadásul Craig, szóval tuti, hogy ő az.
-Igen, igen, őt. Itthon van? –engedj már be!
-Itthon, de az ápolóin kívül nem szokott más jönni hozzá. Honnan ismered, ki vagy te? –túl sok a kérdés, kezdek ideges lenni, na de nem veszíthetem el az önkontrollomat pont a célnál.
-Egyik nap véletlenül az utcán összefutottunk. Nekem is pszichológiai gondjaim voltak, de már meggyógyultam, és most szeretnék a fián is segíteni. –na ha ez nem hatja meg, akkor semmi.
-Komolyan? Hát ez nagyszerű! A fiamnak nincsenek barátai, főleg nem olyanok, akik segítenének is neki. Gyere csak be. –bingó!
-Köszönöm. –bemegyek a házba, és az időt nem húzva keresném meg az én kis beteges vakarcsom szobáját, mikor az anyja leültet teázni. Úristen, nem bííírom már! Őrület, hogy mennyi akaraterőm van, hogy nem rúgom fejbe vagy valami…
Szerencsémre Craig jön le értem, nem éppen olyan kedves stílusban, mint ameddig én voltam az anyjával. Persze a kedves mama még szeretne négyszemközt is beszélni pici fiával, amit ő meg láthatólag nem akar és ezt durván ki is fejezi, de én belesúgok a fülébe, hogy maradjon, és hagyjon nekem időt a meglepetés előkészítésére. Azt hiszem, hogy a fülébe való erős harapás győzte meg, mert igent mond. Nem is vagyok tovább kíváncsi arra, hogy marják egymást, szóval kisebb útbaigazítás után irány Craig baba szobája.
A szobába érve, ami rögtön feltűnik, hogy tele van ostorokkal. Nagyobb gyűjteménye van, mint ami otthon van nálam, bár én vegyesen gyűjtök mindenfélét. Nézzük csak, hogy mi az, ami túl veszélyes lenne rám nézve… Ami nem tetszik, azt kidobom az ablakon, nem szeretem a kétes eredetű folyadékokat, túl hiú vagyok ahhoz, hogy valami lötty szétmarja a csodaszép bőrömet. Az ágy melletti kisszekrény fiókjába becsúsztatom a sokkolómat, ha esetleg meg kell kicsit nevelnem őt, legyen mivel. Néha tényleg aggaszt a viselkedése, talán nem tudja, hogy hol a határ az élvezetes és a túlzásba vitt kínzás között. Én jobban szeretek fájdalmat okozni, mint elszenvedni azt, de azért remélem, hogy nem tollakkal fog csikizni, mert akkor meg elalszom.
Megszabadulok pár ruhadarabomtól, csak a fehérneműm marad rajtam. Elnyúlok az ágyon és várom, hogy megérkezzen a szoba ura. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat mára nekem.
|
| yoshizawa | 2009. 12. 07. 15:38:35 | #2733 |
Karakter: Craig (Sayának)
Még lejjebb haladok köldökéig. És... Olyan öröm nézni, hogy mondani akar valamit, de nem tud... Viszont a vér hiánya... Bosszantó... Spárgával nem lehet jól kötözni.
De mindegy. Legközelebb majd, okulva hibámból, többféle köteléket pakolok. És hozzá... Egy kis sót is a keletkezett sebek kezeléséhez... Vagy a sósav célszerűbb lehet kezelési célokra? Hmm... Nem is tudom... Ezt majd okvetlenül ki kell próbálnom ezen a kis ribancon.
Na de most... Nem koncentrálhatok másra A kííínzás közben. Hiszen emlegetett célszemélyem, aki észrevette, hogy gondolataim máshol járnak, immár felülve bújik hozzám, így rimánkodva további bántalmazásért.
Legalábbis nagyon ajánlom neki, hogy ne most kezdjen el könyörögni azért, hogy abbahagyjam. Amikor még csak az előjátéknál járok! Ugyanis, ha most, pont most kérlelni kezdene valami ilyesmivel, ezer százalék, hogy kutyakaja se maradna belőle.
Viszont megfenyegetnem szerencsére szükségtelen. Elégedett mosollyal nyugtázom, hogy nem úgy néz ki, mint ahogy ilyenkor eddigi összes páciensem ki szokott nézni, vagyis nem megtörve sír. Még... De... Ami késik, nem múlik.
Bááár... Ilyen szép mosolyt... Csak különösen gonosz tervei előtt láttam eddig még csinos kis pofiján. Ennyire már kiismertem. Vagyis... Várhatok arra, hogy előrukkoljon azzal, amit kieszelt nekem...
És szerencsére... Nekem kedveznek az égiek. Nem kell sokáig... Olyan hirtelen vág orrba, hogy kitérni sincs időm ütése elől, ráadásul épen maradt lábam összecsuklása miatt pedig még hátra is esek.
Annyira gyorsan próbálok felkelni, ahogy az vérző lábbal és fájó fenékkel lehetséges. Ugyanis fekve védtelen vagyok, ez a nő pedig képes lenne ezt kihasználni.
De nem vagyok egy kibaszott keljfeljancsi, így mire sikerül magam összekaparnom, ez a ribanc már kioldozza magát.
Jaaa, szóval erre ment akkor ki kis játéka?! Hálátlan dög! Pedig mennyit szenvedtem azzal, hogy össze legyen kötve.
- Te kis ostoba, hát mit gondoltál? Azt hiszed, hogy kezdő vagyok? Nem hagyom, hogy bárki is játsszon velem. – bahh. Egy: én nem vagyok bárki! Kettő: épp azért merek vele játszani legjobb tudásom szerint, mert tudom, hogy nem kezdő! Ordítanám neki válaszul, amikor elhallgat, de nem hagy szóhoz jutni. Megint bevisz arcomba egy találatot. Csak most - a változatosság kedvéért - lábbal.
És ettől... Egy pár pillanatig... Már csillagokat is látok. Majd ezután amik a kilátásomba kerülnek... A kis kéjdög kivájni való szemecskéi, amikor nyakam átkarolva huppan ölembe tulajuk egy vad és véres csókra.
- Ribanc…- húzom hátrább fejét hajába csimpaszkodva, amikor már úgy érzem, hogy elég vért szívott ki ajkaimból. Azt hittem, csókot akar. Vérért menjen csak a vérbankhoz. A sajátomra most nekem is szükségem van, főleg egy bizonyos testrészem keményen tartása végett.
Harapni viszont... Nem így kell... A harapást fájdalmasabban is lehet csinálni.
De szerintem ezt megint nem hagyná, hogy elmondjam neki. Ezért... A szemléltetés eszközéhez fogok folyamodni. Vagyis Craig bácsi bemutatja a bimbi-cincit...
Ami... az alany, és egyben a közönség sikításából ítélve maradéktalan tetszést aratott.
- Engedj el… engedj el, vagy megöllek…- hörgi nekem. Ezek szerint mégse tetszhetett neki előadásom? Hmm... Mondjuk... Az magyarázat lenne arra, hogy miért is fojtogat.
Pedig... Fel nem fogom, hogy miért nem élvezi jobban, ahogy kényeztetem. Vagy ő nem így képzelte el játékunk? Ő is támadna? Hmm... Az viszont... Nekem csak jó lenne. Így emiatt, és jutalomként még életben lételéért, elengedem hát naaagy kegyesen bilincse fogságából. Legyen egy jó napja, és próbálkozzon csak. Belőlem úgyse tud papucsállatkát faragni.
Most pedig, hogy lássa, kivel is van dolga, egy kis extra „kényeztetésként”, amíg csuklóit szorongatja, előbb megcsócsizott bimbójáról letisztítom édes vérét. Azért nem kezdem el fojtogatni az ostorommal, mert nem akarom, hogy bedurcizzon, és hazamenjen, még mielőtt teljesen megismerne.
Elég csak utána... Akkor viszont sírva fog futni anyucihoz, azt garantálom...
Mondjuk azért jó lenne máskor is látni ezt a tyúkot... Ha ugyanis kivágnám nyelvét, és nem tudna beszélni, egész ügyes kis kínzómestert tudnék belőle faragni. De szó szerint faragni...
Amikor már hallom, hogy sóhajtozik nyelvem játékától, és attól, hogy néha-néha megharapdálom hol egyik, hol a másik mellét, elérkezettnek látom az időt, hogy tövig felnyomjam neki vibrimet. Persze nem az első nyílásába.
Azonban ezt sajnos nem hagyja... Túlságosan éber, és előbb csavarja ki kezemből játékom, mint hogy tervem kivitelezhetném. Ennyire fosik a fájdalomtól?! Vagy mi lehet a bajaahhhh... Aúú... Alighanem erre mondják, hogy aki másnak vermet ás...
Élvezkedve morranok fel, és feszülök meg ettől az új, és különleges fájdalomtól... Ez jobb, mint az előző ostorozása.
Bár a hirtelen mozdulattól, amit fájdalmamban produkálok, tébolyult kis partnerem úgy hullik hátra rólam, mintha lefújtam volna féregirtóval. Mondjuk... Mentségemre legyen szólva, nem tettem ilyet... Ezt is majd máskor...
És nagy baja se lett, hiszen hamarosan visszamászik, legnemesebb testrészem szájába véve. Ez az, kutyus! Finom husi...
Legalább, ha csak akkora agya is van ennek a csajnak, mint egy tyúknak, azt mindenképp jól használja, és tanul valamennyit.
Viszont ez az ütem nekem lassú. Így muszáj már megint a kezembe venni az irányítást, és a hajánál fogva húzogatnom fejét föl, le. És... Igaz, hogy sajnos most nem akar harapni, de legalább a vibrátort használja keményen.
Még egy jó pont a részére... Kezd alakulni az, hogy ne öljem meg most. És... Kezdek egyre közelebb kerülni a csúcshoz. És...
Ahh... Mi volt ez?! Enyhe szúrás a kezembe... Ugye nem drogot lőtt be nekem ez a picsa, hogy ne érezzek fájdalmat?! Akkor meeegölöm!!! Vérágas tekintettel, hörögve nézek rá, de ő ettől... Nemhogy megijedne, pofátlanul felnevet. Azonban, mielőtt kezeimmel elérhetném a nyakát, magyarázatba kezd:
- Nyugi baby, csak nyugtató van benne… Nem alszol el, csak kicsit nyugodtabb leszel – hörrggg. Nyugtató?! Nekem?! Amikor egy halál nyugodt ember vagyok?! Na, most húztad fel az agyam!!!
- De tudod mit? Most, hogy szórakozhatok veled, megígérem, hogy ez nem az utolsó alkalom. Legközelebb ott, úgy, és azt csináljuk, amit csak akarsz. De most…- már megint nem hagyja abba a szócséplést. Azt hiszi, csak mert bead valami kábítót, kedvesebb leszek?! Már csak azért se. Innentől kezdve nincs kegyelem. Viszont... Az a baj, hogy zsibbad a szám...
- Mit akarsz, te kis szuka? – kérdezem tőle a fura, kezemből kiinduló, bizsergető érzéstől felnevetve, amikor a fejem fölé térdel, rálátást engedve szintén nem piercinges területeire.
Tudom jól, hogy nyelvem varázslatos érintését szeretné itt is érezni, de az előbbi rizsa miatt egyelőre nem nyalok be neki.
Azt mondta, ő akar dirigálni... Én pedig előzékeny vagyok, hagyom, hogy megtegye.
-Ha most nem kezdesz el szépen nyalni, akkor sosem ülök rá a megduzzadt kis farkadra, ami szinte már könyörög, hogy valaki elégítse ki…- jut el vinnyogása a fülemig... Bár elég tompán... Viszont... Ez már egy előnye ennek a nyugtatónak.
De ezért a sok félrebeszélésért egyszer s mindenkorra megleckéztetem. Azzal fenyeget, hogy nem dughatom meg?!? Szerinte kell ahhoz nekem a beleegyezése, ha én egyszer annyira rágerjedek??
Bár... Ha már úgyis errefelé járok, nyelvemmel feltérképezem a tájat. És... Mivel arra a megállapodásra jutok, hogy kevés itt a vér... Leckéztetésként a combja belső oldalába harapok. A hatás nem marad el. Fájdalmas felszisszenés, és valami kioktatás-féle, hogy nem harapnom kéne... De így, vérrel keverve édes nedve... Grr.... Fincsííbb, mint magában...
- Na, milyen érzés? Fáj? Sikíts csak! – morgok neki elégedetten, de sajnos nem csap meg szemtelenségemért. Boldogan teljesíti kérésem, és sikít. Eltűnt a tartása... Vagy ennyire a tudatában lehetett annak a mondásnak, hogy ami késik, nem múlik?!?
Na, mindegy. Élvezkedjen csak a hülye kéjribanc... Amíg teheti... Majd, ha nem táncolnak fények a szemem előtt, és akkor elkapom, úgy, de úgy a magamévá teszem...
Most azonban nincs itt az az idő. Egyre kábább vagyok.
Bár... Egy kevés levegőnyaldosás után most is feltűnt, hogy itt valami bizony nem stimmel...
Jaa, hogy lemászott rólam? Akkor utánaaaa! Megfogom hátát, és bele is vágom magam testébe... Ahol nagyon is jó lenni, de alig bírok koncentrálni az érzésre, mert lekötnek a szemem előtt táncoló kék és lila foltok.
És mivel már tartani is alig bírom magamat szédülésemtől, megkapaszkodok az első kezembe akadó tárgyban. Ami, a fogás alapján, szerintem Tasha torka. Hiszen... Érzem, ahogy erei pulzálnak kezeim alatt... És ettől némiképp magamhoz térek.
Vad csókért hajolok ajkaira, majd, mivel mozgása igen álmatag így hajnal felé, őt is felébresztem egy pirospacsival. Siiiker.
- Told feljebb a segged, ha nem akarod, hogy jobban fájjon…- fenyegetem is meg, hátha... Hátha üt... vagy rúg... Vagy harap... vagy csap az ostorral... De semmi... Hát öregem...! Engem szedálsz le, és te alszol be tőle?!
- Hallani akarlak! – dörrenek rá megint, hátha, hátha ettől már élénkebb lesz. És... Végre... Ellenkezően rázza meg fejét, miközben vigyorog.
Hát jól van, baba, ezt vártam... Hiszen ha te így, akkor én is tehetek így... Közelebb rántom magamhoz, majd a belőlem kihalászott eszközt átültetem belé. És lőn sikítás... Nyehehe... De még milyen...
És ezektől a hangoktól... Már tényleg én is egyre közeledek a csúcshoz...
Azonban mielőtt elérném, megint hátra csúszok. Vagyis hátra lök a kis dög. De már nincs erőm neki visszaszólni.
Majd kap még ezért is... Csak ne legyek ennyire kómás... Úgyis megtalálom. Bosszúm határtalan...
Érzem még, hogy lovagol rajtam, bár már nyakharapását se tudom viszonozni... Majd ezt is a törlesztendő tartozásaim közé vésem.
Húz a sötétség, de mielőtt beszippantana teljesen, belé élvezek.
És még hangját ezután is hallom... Valami számról vartyog, de hogy mit, azt már nem értem... Egyre nehezebb a fejem, de nem a kielégüléstől...
Kuuurvára fáj az agyam... Meg a testem... És mi ez az éles szirénaszó? És miért sír ez a picsa?! Egyáltalán... Miért érzem úgy, mintha mozogna a világ?!?
Fáradtan nyitom ki szemeim, hátha okosabb leszek, de még mindig homályosan látok... Bár az, aki a mellkasomon sír, nem újdonsült hullajelöltem... Hanem az anyám...
- Fiam! Drága fiam, hát magadhoz tértél?!? – jut el fülemig visítozása. Kurva élet, hogy a nők csak ezen a frekvencián tudnak hápogni... – Hál’ Istennek!!! Hál’ istennek! Jajj, mit tettek veled! – öleli magához kissé meggyötört testemet, amitől megint édes kín önt el, de ez most valamiért mégse esik jól...
- Kérem, asszonyom, álljon távolabb! Majd mi vigyázunk rá! – vakarja le rólam nagy nehezen végre az egyik fehér ruhás mentős... neee! Kérem, ne távolabb állítsák! Ugrasszák ki a száguldó mentőautóból… És tolassunk is vissza rá... De... Az Isten szerelmére... Ami fontosabb...
- Valaki kapcsolja már le azt a rohadt szirénát! – krákogom el rekedten, de nem ismerek a saját hangomra. Mi a fenétől ilyen?!?
Ráadásul... Amiatt, hogy megszólaltam, már köhögök is.
És kezeimmel se tudok torkomhoz vagy fülemhez kapni, hogy megszüntessem valamely engem támadó hatást... ÁÁÁÁÁ..... Mi a faszomért húztak rám kényszerzubbonyt?!
- Könyörgök! – igen én... Ilyet is tudok. - Valaki bökje ki a füleim egy 100-as szöggel! Vagy szúrjon már le egy hegyes tárggyal! Van itt elég! – kiáltok fel megint úgy, ahogy erőmből telik, amire vééégre anyám rám néz. Hmm...Viszont... Így belegondolva... Újra körbenézek. Ezek miatt a szép, körülöttem lévő csecsebecsék miatt köthettek vajon ki?!? Ha igen, ha nem, akkor is szereznem kell belőlük így vagy úgy. Nem is tudom már, mióta akarok például egy defibrillátort szerezni... Ráadásul... Ezek a csillogó kések is csak úgy vonzzák a tekintetemet...
- Mi a baj, kicsim, mit mondtál?! Ne aggódj, hamar rendbe hoznak a bácsik a kórházban, és jöhetsz is haza hozzánk! – válaszol anyám úgy, mintha egy értelmi sérülthöz beszélne. Amire pedig rögtön visszafordulok felé. „Daj, de djo, mamaaa!!! De fogd meg kedeim, met féélek!” Vagy valami hasonló választ vár?!
Még annyi a szerencséje, hogy be van kötve a feje. Így lesz, ami felfogja a fejelésemtől mindjárt újra kifolyó vérét. Ránézek annyi kétségbeeséssel a tekintetemben, amennyit csak meg tudok játszani, és készülök egy fejeléshez, amikor közelebb hajol, hogy tátogásomból szavakat tudjon kihámozni.
- Még egy kicsit közelebb, még egy kicsit közelebb, te hülye ringyó! – kántálom halkan, de amikor elérném, az egyik buzi mentős belenyom valamit az infúziómba.
- Mit adott be neki?!? – néz rá kétségbeesetten anyukám, de megnyugodva sóhajt egyet, amikor a mentős azt válaszolja neki, hogy altatót, mert hozzám kell... Hogy miii??? Már itt is ezzel basztatnak?!?!
Őrjöngve próbálok szabadulni, de már megint kezd elsötétedni minden...
***
Hazafelé tartunk. A mi kis „családias”, egyedire formatervezett autócskánkkal.
Apám vezet, anyám ül az anyósülésen, én pedig hátul, még mindig kényszerzubbonyban, két ápoló között, tőlük mindössze egyetlen kis ráccsal elválasztva.
A lesötétített üveg, és a kocsi ajtajára odakészített nyugtatóadagok pedig... Még idillibbé teszik a hangulatot.
De most nem tud érdekelni... Egy hét kínszenvedés-megvonás után... Vééégre... Elérhető távolságba került a szobám... És az anyáméktól úgyis majd egyszer megszerezhető ostoraim is.
- Ne duzzogj már, kincsem! Ennyire nem lehetett rossz a kórházban! – nem hát. Igazad van, vén kurva!
- Tényleg nem lehetett rossz, te elmebeteg nőszemély! – sziszegem neki a szavakat, vigyázva arra, hogy az agyamba ne pattanjon el egy ér se, mert ezek az ápolók, ha lenyugtatnak, egy ideig megint nem fogok tudni magamról. – El tudod képzelni, milyen rossz az, amikor egy hétig nem csapkodhatod magad ostorral, vagy nem vagdoshatod magad?! Fogalmad sincs, mi?! Na és, amikor már egy-két nap után úgy kell magad feldönteni ágyastól, mert annyira kikötnek, hogy arról leesni se tudj?! És...
- Megérkeztünk! – szól hátra csendesen, de ugyanakkor mégis mérges hangon apám, ezzel belémfojtva a további szóáradatot, és kiszállva átkarolja a szintén kiszálló, időközben sírórohamot kapott anyám.
Idióta kurva. Fejcsóválva hagyom, hogy jobboldali ápolóm engem is kirángasson a kocsiból. Nem értem, miért szült ez a lotyó gyereket, ha nem bír ilyennek elviselni, amilyen vagyok…!
Mivel végre elengedtek, egy cél lebeg szemeim előtt... A szobám... A szobám...
És amikor végre, véégre beérek, belülről kulcsra zárom az ajtót, majd egyből a kezembe nyomott dobozban kezdek el kutakodni. Hooool vannak az ostoraim?!
- Hát iiittt vaagytok, drágáim??? De örülök nektek! – ölelem magamhoz mindkettőt, csak épp a könny nem folyik szemeimből.
Na, de a hülyeségből elég is. Egy kemény fél órán át tartó, üdítő kis csapkodás után eresztem csak ki őket kezeimből. Akkor se teszem őket messzire, de muszáj, mert nem tudom sebeim sóval lekezelni.
Pedig ezért kár lett volna... Ugyanis... Amikor végre egész hátam só lepi... Ezalatt a kéjmámor alatt végre újra érzem, hogy élek.
- Fiam! Fiam, ezt lent hagytad! – dörömböl apám az ajtón, megzavarva programom. De ez a kopogás... Nem értem, miért kockáztatja épségét. Én, lent? Mit? Az ostoraim és a madzagjaim a ládában voltak.
Kíváncsian nyitom ki az ajtót, de csak résnyire, és úgy nézek ki, gyanakodva méregetve apámat.
- Mit hagytam ott?! – morgom, majd még hozzáfűzöm, hogy igyekezzen, mert egy heti kínzást kéne magamon levernem.
- Ezt. – nyújt felém egy cetlit, majd amikor átveszem, és behúzva magamhoz kezdem el nézegetni, rám csukja az ajtót, hogy már nem is zavarja, öljem csak meg magam.
Pedig ezt a kis fecnit legszívesebben lenyomtam volna a torkán, merő bosszúból, mielőtt felnyitottam volna a gyomrát, immár a kezembe fogott késemmel. Hogy merte emiatt, pont emiatt megzavarni élvezkedésem? Még úgy belefeküdtem volna kifolyt vérembe! De az most már megalvadt. És használhatatlan. Miatta... Grr...
Meg különben is... Mi ez a macskakaparásszerűen felírt telefonszám?! Kié lehet?
Hmmm... Nem tudom. És már épp hajítanám is a kukába, amikor beugrik valami... Hiszen... Tasha tartott valami számról kiselőadást, miközben már készültem a kómaközeli állapotba. Ez vajon az ő telefonszáma lehet?!?
Tényleg ilyen mákom lenne, és nem kéne a kis ringyónak a keresésére vesztegetnem az időmet? Vigyorogva tárcsázok, miután beállítottam valamit a gépemen, és reménykedek, hogy nem vágott át ezzel a telefonszámmal az a szuka... Egy újabb gyötrelmekkel és kínzásokkal teli éjszakában, ami ezúttal itt lenne, szobán, felszereléseim között…
- Halló! Itt Natasha. Kivel beszélek? – hallom meg az oly rég hallott hangot. Ez tényleg ő. Hogy ennyire naiv legyen... Ezzel a telefonszám megadásával jószerivel élete végéig hozzám kötötte magát. Ami... Amiatt a kuurva nyugtató miatt közelebb van, mint gondolná. Elvégre Degecen születtem, és emiatt degeci vagyok. Nyehehe.
- Szólj már bele a telefonba bunkó, mert lenyomoztatlak, és ha elkaplak, kibelezlek! – tér ki végre a hozzá egyáltalán nem illő nyugodt stílusából.
- Helló, lónyugtatós ribanc! – morgok neki vissza, amire végre felismer.
De... Ahelyett, hogy bocsánatot kérne... még dilisebben kezd el oltani, valami olyasmi miatt, hogy miért nem hívtam eddig, vagy hogy miért nem adtam magamról életjelet, meg hogy már kerestetni akart stb... stb...
-Nyughass már, hé! A te balfasz injekciód miatt kellett egy hétig kényszerüdülnöm a kórházban! – ordítom vissza, amire viszont rögtön röhögni kezd.
- Jaa, így már értem. Craigi-baba kifeküdt. – meg az a...
- Tashika meg rossz kislány. És ha egyszer a kezeim közé kapom... Úgy megnevelem, többé lábra se fog tudni állni. Ha egyáltalán túléli! – fenyegetem, de mintha fel se venné.
- Ahhoz előbb el kell kapnod, nem?! – hmm... Elkapni?! Amikor te fogsz besétálni az oroszlán barlangjába?
- Igen, édes virágom - fúúúj... Egy pillanatra be kell fognom a számat. Mindjárt hányok saját magamtól... Ilyen „mázas” beszédet... - de ha visszaemlékszel, pont te voltál az, aki azt mondta, hogy legközelebb ott, és akkor találkozunk, amikor én akarom, valamint, hogy akkor azt teszek veled, amit akarok.
- Jó. Majd ha normálisan beszélsz, tárgyalhatunk. – húúú... Lefagyok itt a túloldalon, annyira hűvösnek hat a hangja.
Felnevetve nyugtatom meg arról, hogy ezzel a beszédstílussal nem csak őt, magamat is kínoztam, de már be is fejeztem.
És ennek hála... A kis hullajelölt kijelenti, hogy hajlandó velem újra találkozni. Ami szuper lesz. És amire fel is kell még készülnöm.
- Na szóval. Sms-t kapsz arról a címről, ahová jönnöd kell, ha élni akarsz. De! Azért... Spórold az erőd rám, ne bántsd annyira a szüleim, és a még olyankor talán itt lelhető ápolóim, ha lehet. – nevetve feltett kérésemre nagy ásítást hallat, majd ezt válaszolja:
- Jó, jó. Majd akkor holnap este találkozunk az „ottalvós bulidon”. Csak azt nem értem, ha annyira meg akarsz büntetni, miért nem ma? – kis türelmetlen... Pedig még így lenne egy teljes napja arra, hogy elbúcsúzzon szeretteitől.
- Mert egy hölgyet nem fogadhatok ilyen szemétdombon – válaszolom előbbi elgondolásom helyett inkább ezt. Még megsértődne, és otthon maradna.
- És a kedvenc játékaim vihetem? – ááá, ez a hang... Már megint felkavarodott a gyomrom. De remélem, nem plüssfigurákra gondolt. Mondjuk... Amilyen rafinált...
- Ha a kis késecskéidre, és az ostorkáidra gondolsz, akkor hozhatod őket. De nyugtatót nem akarok másikat, mert ideges leszek! – hangom figyelmeztető és baljóslatú. És... Nagyon ajánlom neki, hogy vegye komolyan, amit mondtam.
- Oké, oké, értettem. Most az nem lesz nálam. Különben is...
- Igen? – kérdem a szavába vágva.
- Tudod mennyi ideig tart, mire beszerzek egy másik olyan adagot?! – szerencsére nem, és nem is akarom tudni.
- Nem, de nem is érdekel. Holnap este találkozunk a megadott címen. Addig is itt egy kis előleg a kínzásból. Fülelj! – kérem vigyorogva, majd elindítok egy hangos visítással egybekötött halálhörgés számot.
Uhh... Remélem nagyon megijedt, és dühös lett, hogy ilyen hamar kinyomta a telefont.
De most móka-előkészítés indul... Csak nem adhatok arra az én kis pszichoringyócskámnak esélyt, hogy a saját tárgyaim használja ellenem...
Szerkesztve yoshizawa által @ 2009. 12. 07. 15:39:40
|
| Saya | 2009. 10. 24. 00:48:37 | #2216 |
Karakter: Natasha
-Ugye még szurkálhatlak egy kicsit? Bírod még? –kérdezem tőle.
-Megyek babám, ne rinyálj már annyit! –na persze, persze…eddig elég nagy előnyben vagyok kicsi szívem. Jobb lenne talán még kínozni egy csöppet, de mielőtt bármit is tehetnék, a hajamnál fogva csap a pulthoz. Kezdek nagyon ideges lenni, nem szoktam meg, hogy valaki csak úgy oda basszon, ha én nem akarom. A nyelvemet az eddig számban lévő penge vágja meg, a fémes ízről a számban, pedig tudom, hogy vérzik is. Jól van édes, csináld csak…kezdesz igazán felhergelni…
-Itt vagyoook!!! –mit kiabál? Még nem vagyok süket…Jó lesz, ha csinálsz is valamit, ami érdekesebb, mert ha csak szívatni akarsz, megfogom az egyik puskát, lelőlek vele, aztán lenyúzom a bőröd és kiakasztom a bolt ajtajára. Hozzám hajolva nyalja le a vért, majd a sebnél harap bele ajkamba. Uhh, ez már kezdetnek nem annyira rossz, ezért hálából én is megharapom. De azt sem hagyhatom, hogy túlzásba vigye, ezért belekapok a torkába, hogy eresszen. Elneveti magát. Jól van, nevess csak, míg megteheted, mert ma úgy megnevelek, hogy egy életre az én kis engedelmes sexrabszolgám, az én kis kutyusom maradsz. Persze biztosan ő is le akar majd igázni, de ettől lesz csak igazán izgalmas.
Egy darabig kutakodik a nadrágjában, aztán újra rám koncentrál.
-Nyugi, drága kicsi pszihoringyóm! Okoztam én neked már valaha csalódást?! –te kis hülye, naná, hogy nem, mivel most találkoztunk. Meg akarom kicsit harapdálni, mikor megbilincsel. Ez nem volt szép. Most én nem fogok tudni mozogni? Nyüssz…
-Nem, de nem is ajánlom, mert ha csalódnom kéne, kibeleznélek! –válaszolom neki.
-Csak semmi türelmetlenség! –felránt, hogy üljek, de a következő pillanatban már a földre kerülök, ami valljuk be, hogy megint nem volt szép tőle. Bassza meg! Te rohadt sunyi dög…Na gyere csak, és próbáld ki te is, hogy milyen érzés…Naná, hogy kigáncsolom, hehehe.
Újabb trükkhöz folyamodik, spárgával kötöz össze. Hagyom kibontakozni egy kicsit, mert érdekel, hogy mit hoz ki a dologból. A számat is betömi, látom, tetszenek a módszereim psziho angyalom.
-Meglepetéés! –Micsoda? Egy vibrátor? o.O Na remélem, hogy nem valami használt vacak, amit szajhák vagy esetleg saját szórakozására használ, mert akkor rúgok! De látom, nem az, szép, új…tetszik…Talán nem most vette, de látom nem nagyon volt alkalma használni, talán mások nem bírták.
A nyakamat birizgálja meg vele először, ahh, de ez nekem semmi, ugyan már…jó lenne, ha ennél többet adna. Lassan leér a keblemig, igen, ez azért már sokkal jobb. Mellbimbóim hamar keményedni kezdenek, de nem tudok másra gondolni, minthogy valami más is keményedhetne, mondjuk rajta, és mondjuk, használhatná is.
Látom, nem nagyon fogok elérni nála most semmit, de könyörögni nem fogok. Tartom vele a szemkontaktust, hogy ne vegye észre, kezemmel a kés után nyúlok. Ez a vacak spárga nem tart ki sokáig, hamar megadja magát az éles pengének. Felülök, szépen pislogok rá, és mielőtt még észre venné, támadok. Igaz, hogy azonnal nem tudok kiszabadulni, de a kezemet már csak a bilincs tartja, így azzal mosok be neki egy jó nagyot, jó nagy lendületből, hogy kidől tőle. Amíg felmossa magát, addig én leszedem magamról a kötést, és kiköpöm a rongyot is a számból.
-Te kis ostoba, hát mit gondoltál? Azt hiszed, hogy kezdő vagyok? Nem hagyom, hogy bárki is játsszon velem. –látom, hogy akar mondani valamit, de mielőtt még ezt megtenné, az arcába rúgok. Nos igen, ha felhúznak minden vagyok, csak finom és nőies nem. Az ölébe pattanva rakom nyakába kezemet, majd marcangolni, habzsolni kezdem ajkait. Egy darabig tűri, de azért Craig sem nyugszik csak úgy bele az irányításomba.
-Ribanc…-a hajamnál fogva tépi hátra fejemet, aztán erősen harap rá egyik bimbómra, ami már fáj is, ezért sikítok egyet.
-Engedj el…engedj el, vagy megöllek…-szólalok meg nevetve, miközben karommal egyre jobban és jobban szorítom össze a nyakát. Úriember…na igen, átvitt értelemben, meg a helyzethez képest az, de azért úriember módjára leveszi a bilincset, és kiskutyaként nyalogatja tovább mellemet. Jól esik neki a puha hús, biztos rég volt már nővel a szentem. Még élvezném is, ha ez nem egy újabb csel lenne tőle. A vibrátorával akar „bántani”, de én nem csak egy psziho csajszi vagyok, annál sokkal több. Egy mindenre felkészült, rafinált nő, aki épp időben csavarja ki Craig kezéből a vibrit. Na most van nagyon elegem, ezért most a fegyver használója ellen fordul, és mivel a cukikám épp ülő helyzetben van, szépen felnyomom neki a kis édest. Nagyot lök rajtam, hátra is esek, de nem hagyom magam. Mászom vissza, hogy bocsánatot kérjek a magam módján, ezért rögtön rácuppanok ágaskodó férfiasságára. Ütemesen segít mozgatni a fejemet, jobban mondva a hajamnál fogva nyom lefelé, már azt sem zavarja, hogy közben tologatom neki azt a vackot, talán még élvezi is, mert egy idő után már könnyedén húzom ki belőle. Szeretek domináns fél lenni, és ezt szeretném megtartani is, ezért előveszem a legféltettebb csodafegyveremet a táskámból. Míg Craiget szopogatom, észre sem veszi, mert már nagyon el akar élvezni. Mielőtt ezt megtehetné, injekciós tűt szúrok a karjába.
-Nyugi baby, csak nyugtató van benne…Nem alszol el, csak kicsit nyugodtabb leszel. De tudod mit? Most, hogy szórakozhatok veled, megígérem, hogy ez nem az utolsó alkalom. Legközelebb ott, úgy és azt csináljuk, amit csak akarsz. De most…-feljebb mászom, a feje fölé térdelek.
-Mit akarsz te kis szuka? –neveti el magát, mert az arcán úgy látom, hogy a nyugtató egyfajta extázisba hozta. Na igen, olyan, mint valami könnyű drog, amitől minden nagyon happy lesz. Még mindig elvárná, hogy könyörögjek, de inkább nyersen közlöm vele a tényeket.
-Ha most nem kezdesz el szépen nyalni, akkor sosem ülök rá a megduzzadt kis farkadra, ami szinte már könyörög, hogy valaki elégítse ki…-cukkolva nyüszögöm el neki mindkettőnk bánatát, mire combomba mar. A kis szemétnek azért még van ereje, még arra is, hogy nyelve helyett a fogát használja, és beleharapjon abba, amibe nem kéne. De miért pont a legérzékenyebb pontomon? Legszívesebben felpofoznám, de nem teszem meg, úgy sem tudna már visszaütni, meg most különben sem a megalázásra megy a móka.
-Azt mondtam, hogy nyalj, nem azt, hogy harapj! Gyerünk már te is…ahh…-be sem kell fejeznem nyelvével utat tör magának belém. De váratlan fordulatként megtalálja a vibrátort is, ami most bosszúból az én fenekemben köt ki.
-Na milyen érzés? Fáj? Sikíts csak! –szól hozzám két nyelvcsapás között, én meg hülye fejemmel vonaglás közben még engedelmeskedem is neki, de most valahogy olyan jól esik kiengedni a hangomat.
Sajnos hajnalodik, hamarosan mennünk kell, fel kéne gyorsítani a dolgokat és nem csak szarozni itt egymás kínzásával. Lemászom róla és, ha jól emlékszem, nemrég azt kérte, hogy ereszkedjek térdre. Hát megkapja. Remélem, hogy nem dől el, mint egy zsák krumpli, mert ekkora adag nyugtató még egy lovat is kiütne, nemhogy egy embert. Azért látom, hogy felfogja, nincs túl sok ideje szarakodni, hisz hamarosan menni kell, ráadásul egyre jobban kótyagosodik is. Nem úgy a „varázsbotja”, hisz kíméletlenül hatol belém vele. Még soha nem éreztem ennyire kemény és ilyen nagy hímtagot magamban, ez valami észbontó…ahh…
Átkarolva a torkomat húz kicsit hátrébb, az sem zavarja, hogy fuldoklom ettől, csak mohó csókot lop tőlem a kis játék kezdeteként. Aztán felvisítok, mert egy nagyot csap a fenekemre, olyan jó tenyereset, biztos meg fog látszani.
-Told feljebb a segged, ha nem akarod, hogy jobban fájjon…-susogja azon a fenyegetően ijesztő hangján. Kevés volt a nyugtató, vagy mi a faszért nem képes már kicsit lenyugodni? Talán már túl kanos volt, rég nem lehetett nővel. De legyen ma gyereknap, engedelmesen megteszem, amit kér, így még mélyebbre tud hatolni bennem. Már ettől majdnem orgazmusom van. Ajkamra harapok, hogy ne nyögjek már annyit, nem akarom, hogy élvezze a kéjtől hangos hangomat.
-Hallani akarlak! –szól rám, de nem engedelmeskedem neki, csak gonoszul vigyorgom hátra. Még bírom egy kicsit, bár olyan jól és olyan mélyen mozog bennem, hogy nem fogom sokáig bírni. Hasam alá nyúl, hogy közelebb húzzon, amit először nem tudok mire vélni, de aztán már megértem, vagyis inkább megérzem. Míg ő egyre vadabb tempót diktál, addig a vibrátort a fenekembe tolja. Fájdalmasan sikítok fel, mert úgy döfi belém, mint újévkor kismalacba a kést szokták. Ez a kettős érzés megőrjít, sosem vallanám be, de nagyon, még annál is jobban élvezem. Két pasival még nem próbáltam, de valami ilyen lehet. Bár amennyire megszerettem az én kis beteg drágámat, már az sem zavarna, csak unottan lötyögne mögöttem, én azt is élvezném.
Hallom, hogy egyre hangosabban nyög, liheg, már én is körmeimmel kaparom a padlót, szóval ideje tenni valamit az igazi élvezet kiteljesülése érdekében. Nem sok ereje maradt, egyre jobban hat rá a nyugtató, tökéletes…
Sikerül kimásznom alóla, majd szépen a földre lököm, ahogy ő is tette nemrég velem. Fölé mászva a nyakába harapok, élvezettel ízlelgetem bőrét. Nem telik bele fél perc sem, hogy újra bennem legyen. Vad vágtában kezdek el rajta lovagolni, ő már úgy sem sokat tehet azon kívül, hogy élvezi. Van ugyan néhány halovány kísérlete, hogy párszor bele markoljon a fenekembe, de eddigre már a nyugtató teljesen kiüti.
De azért annyira nem, mert felmorranva élvez el, én meg lehajolva hozzá csókolom meg, hogy hangtalanul követhessem őt a kéjes pokolba.
Pár perc alatt összerendezem magam, majd a feje mellé rakok egy névjegy kártyát.
-Ezen a számon elérsz szivi, ha törleszteni akarsz. Szívesen venném, ha legközelebb az engedelmes kis cukorfalatod lehetnék, te meg megmutatnád, hogy milyen vagy nyugtató nélkül. –segítek ráadni a gatyóját, hogy azért ha megjönne a tulaj, ne így találja őt, adok egy búcsú puszit, aztán magára hagyom, talán úgy is elalszik.
Hazaérve letusolok és lekezelem azokat az apró sérüléseket, amiket szereztem a vad éjszaka alatt. Kényelmesen elnyúlok az ágyon, miközben azon jár az agyam, hogy mi lehet újdonsült partneremmel. Beteges kis vakarcs…pont, ahogy szeretem…Remélem, hamar felhív...
|
|
