Reggel elegánsan egy alsóban meg egy ingben ballagok ki az erkélyre, elszívva egy szál cigit. Most az én lakásomban vagyunk és én utálom, ha cigiszagú a berendezés. Rohadt hideg van. Talán vehettem volna fel egy gatyát.

- Jó reggelt, maci! – kukkant ki az álmos, borzas, nyúzott és lógó pizsamás Chelle.

- Jó reggelt – mosolygok. Kiballag mellém, megdörzsölgetve a karját a hideg miatt, és beleslukkol a cigimbe. Megint lemaradok magam elé, az utcára. Magasan lakok, szinte a tetõn, meg tudom fizetni. Ha nagyon muszáj, egy-két cégnek tervezek valamit, ha kell, de bízom a Tangerben. Elegáns, de mégis a saját stílusomhoz van alakítva az egész.

- Jól aludtál?

- Aha – fújja ki a füstöt. – És te?

- Nem sokat – vallom be hõsiesen.

- Na? Arról a lányról álmodtál?

- Ne idegesíts – nevetek fel. – De igen. De nem álmodtam! – mentegetem ki magam – Csak… gondolkodtam.

- Alice-rõl?

- Basszus, ha így hívják – sóhajtok fel.

- És mihez akarsz most kezdeni?

- Hát – nyomom el a cigit és bemegyek, mielõtt lefagy a tököm – Azt mondtad, a pasijának a húga. Gondolom meló után vagy közben, amikor lesz idõm, elmegyek Yarmushhoz.

- És kifaggatod? Vagy uhhh, uhh, várj! – lelkesedik Chelle és a loknijait hátradobja. Hogy lehet valaki ennyire sörényes?

- Basszus, Chelle, ne folytasd, csinálj reggelit! – nevetek rá.

- Nem, te csinálsz, én letusolok – ugrik hátulról a nyakamba – Elkéred a telefonszámát, felhívod, édesen beledadogsz a telefonba és randira hívod…

- Menj fürdeni! – hajtom le magamról. – Mi legyen a reggeli? Bacon, tojás?

- Pirítós és finomság – vigyorog rám. – Hallom lelki füleimmel: Öhh… Öhh, szia, Alice…? Alice-nek hívnak? Tudod, velem smároltál tegnap este!

- Na takarodj! – kergetem meg.

XxX

Igazából tényleg szar és kellemetlen, hogy nem jutott eszembe megkérdezni a nevét? Bemegyek a Tangerbe és mégis valami jólesõ büszkeség tölt el, amikor átfordítom a NYITVA feliratot.

Imádom ezt a stílust, könnyed szantál és füstölõillat lebeg körbe mindent. Ezt még akkor hoztam, amikor Tangerben csöveztünk.

Imádom azt a várost, amint ténylegesen szabadságot veszek ki, tuti odamegyek. A tengerpart, a történelmi utcák, a gyönyörû mozaikot… felgyûröm az ingujjam és a szemembe villan a ködös erdõ-tetoválás.

Hogy tetszett neki… elmosolyodok, és megnézem a nagykönyvet.

Aha. Már vannak is beírva megrendelõk.

Kurva jó vagyok.

XxX

Két kuncsaft között akadt fél óra szünetem, így amikor lehúzom a kezemrõl a fekete kesztyût, épp Yarmusht akarnám felhívni, amikor pont hogy megcsörren a telefon, az õ nevét írva ki. Nocsak, a karma besegít? Basszuskulcs.

- Szevasz – kaccant a telefonba és szinte látom, ahogy a hátán fekszik, tarkója alatt a keze és cigizik – Hékás, van üresed ma?

- Nocsak, és miért? Csak nem hiányzok?

- Elepedek a társaságodért, seggfej – vigyorog. – Mondtam, hogy van rajtam egy-két üres felület…

- Na, király. Gyere.

- Noah-t is!

- De kis édes vagy, közös tetkót akarsz?

- Aha, a seggére varratni, kurvarratnak, hogy AZ ENYÉM.

- Te nem vagy ép – nevetek fel és belekortyolok az italomba. – És ezt te akarod felvarrni?

- Naná.

- Na, de komolyan. Mert úgy csinálok idõt.

- Este, valamikor – csend van hátul. – Hány éves kortól vállalsz?

-  Ne legyél hülye, a gyereked ne velem szignóztasd!

- Na… akkor csörögj!

- Mindenképp – nevetek fel. – Yarmush…

- Mondd, szívem szép szerelme.

- Mennyire voltál tegnap magadnál…?

- Amennyire kell, mi kell?

- Infó.

- Mirõl?

- Hát… Van az a lány… akivel tegnap dumáltam.

- Óóó, egyem a májad! Tudod mit, szerezz be egy üveg tequilát, mert nyuszika nehezen bírja a fájdalmat…

- Hülye seggfej! – meglepve tartom el a telefont. Ez Noah lehet. Nocsak. – Ez hitelrontás! Ne merd… Szia, George… Te meg, te paraszt, nem voltál elég nagy farok reggel?

- Au-au-au-au!!! – jajgat Yar. Most vagy a farkát, vagy a fülét markolta meg, és úgy tépi el… - Este megyünk! Majd beszélünk. A tequila…

- Nincs tequila! – sikít Noah és megszakad a vonal.

Azta, náluk is zajlik ám a családi élet. De nem jutottam közelebb Alice-hez…

A pizzáskiflibe harapva veszek magam elé egy vékony papírt, és nekiállok felsiccelni egy decensen nõies tetkótervet. Mondjuk combra, vagy karra tök jó lenne…

XxX

Épp befejezem az utolsó pasit, akinek vagy három órán keresztül dolgoztam a mellkasán… megdörzsölöm a szemem és erõsen elgondolkodok, hogy igyak egy kávét… Fáj a szemem…

Sóhajtva nézek az órára és beletörõdök, hogy Yarmush nem hívott, szóval… vagy én hívom fel, de ahhoz már nincs késõ?

- Csááááá – csendül meg a bejárat fölé akasztott szélcsengõ, és Yar személyisége betölti az elõteret. Járólapok, elegáns, a falon mozaik.

- Nocsak – nevetek fel, leszedve a géprõl a használt tût és elteszem a fertõtlenítõt. Kiesnek a szemeim, kellene egy adag Visine. – Azt hittem, el is felejtettél.

- Sooohaaaa – nevet fel. – Noah segge túl fehér.

- Nem akarom tudni a részleteket – nevetek fel. A tû a fertõtlenítõbe, a festékek becsukva, kesztyû a szemétbe… - Na, és kitaláltátok, hogy mi legyen a közös billog?

- Terveztem egyet… Na, kidugod az ocsmány képed?

Kigurulok a munkaszékkel és kinézek rájuk, nevetve, a kezem törölgetve. Yarmush, a szokásos buziszínû kabátjában, szürke sapkával a fehér haján, mellette Noah, kicsit sápadtan, de dércsípte piros arccal és mögötte… Mögötte kidugja a fejét a hosszú, barnás lobonc, a hatalmas, szikrázó szemek és a széles mosoly. Megdöbbenve eresztem le a kezem, kicsit kimeredt szemmel. Ez… ezt én nem így terveztem, tényleg… örülök, meg…

- Te… - húzódik széles mosolyra a szám.

- Szia – kuncog.

- Alice… - sóhajt Noah eltakarva az arcát, de Yar magához húzza és betereli a munkaasztalra, hogy feküdjön el a fotelen. Felállva lépek elé, még mindig széles mosollyal és kinyújtom a kezem, megfogva az ujjacskáit. Nem az a tipikus kézfogás…

- A múltkor nem mutatkoztam be rendesen – szorítom meg a kezét finoman. – George vagyok.

- Alice.

Én pedig a kibaszott Csodaországban érzem magam! Ezért ingyen varrok szignót ha kell, Noah ánusza köré.

Rámosolygok, akaratlanul is feltûnik hogy kihúzza magát és has be-cici ki… Szélesedik a mosolyom. Meg az övé is, de azért zavartan néz át a pult felé. Követem a pillantását, de nem értem, mi a gond.

- De kérlek, had várjalak meg itt… nagyon csúnyán beoltottam a pultost, és…

- Tehát bizonyára most szégyenében öntötte félre a Jägert… - hunyorítok át a tömegen.

- Tessék? Nem látom! – emelgeti a fejét, de pipiskedve is alig ér a vállamig. Lepillantok rá és mosolyogva elkapom a derekát, könnyedén megemelem… Alig érzem a súlyát, kicsi, édes, és nevetve néz le rám. Mint egy baba, a hosszú haja csiklandozza az arcom. – Jól van, jól van! Látom! Most már letehetsz!

- Király – teszem le óvatosan. – Akkor egy barnasör a hölgynek, illetve két-két kör Jäger – mosolygok rá és megszorítva a derekát megyek a pultoz.

- Szevasz – intek a szerencsétlen csávónak, kikérem a rendelést, de fél szemmel még lesem a lányt. Franc gondolta volna, hogy ilyen helyen ilyen lányra találok… Basszus, értelmes, jó a humora és szép a szeme… Imádom a szemét, meg ahogy gödröcskés a szája mosolygás közben. Bele is bambulok, de lehet, hogy a sok sör teszi.

- Nem zavar, hogy ennyire a szélére ülünk? – felrebbenek.

- Ugyan – kapok észbe – Legalább hallok is valamit belõled!

Mosolyogva megvárom hogy helyet foglaljon, aztán leteszem a poharakat, kettõt elé, plusz a sört kísérõnek. Még jó, hogy van pincér, nem kell folyton felugrálnom, mert hogy én innen nem megyen jó darabig sehova, az biztos.

- Akkor, õõõ… - néz rám, megfogva a kis poharat, felemeli, hogy tósztot mondjon. – Tangerre!

- Tangerre – mosolygok. Beszarok, milyen figyelmes… koccintok, a gyönyörû szemeibe mélyedve, aztán felhajtom az italt.

- Egyébként, ismered a tagot? – teszi le az üres poharat. Kit? – A bátyám meg a barátja nem igazán mondtak semmit… - bátyja? Na várj, bazz, ki az aki innen hasonlíthat rá…

- Öhm… kit kéne ismernem?

- Hát a szülinapost, Tangert! Vagy õ hazaköltözött, vagy hogy van ez? – buzerálja a szívószálat – Esetleg a tengeren túlról…

- Neeem – nevetek fel, megdörgölve az állam. Serceg a borosta – Nem, dehogyis! – vigyorgok rá. picit elvörösödik, én pedig próbálom összeszedni magam, hogy ne sértésnek vegye a nevetésem. – Hazaköltöztem, és nyitottam és tetoválószalont, aminek Tanger a neve – mondom az én sörösüvegemen zongorázva az ujjaimmal.

- Akkor te tetováló vagy? – lelkesedik fel a hangja, ívesen megy felfelé a hangsúly, a kérdés, a lelkesedés… büszkén akarom dülleszteni a mellkasom, ha már nincs cicim, amit kinyomjak… Igen. Én értem el, egyedül! Na jó, Chellie segített.

- Jaj, nézd – húzom fel az ingem ujját. A jobb karomon egy átmenetes minta volt varrva, nem is tudom, mikor csináltattam… valahol van egy dátum is van.

- Basszus, ez kurva jó! – kapja el az alkarom, megszorítva. Finoman bizsereg az ujjacskája után… nem is a szemét nézem, hanem a vékony, fehér ujjait a hosszú, festett körmökkel. És nem növesztett hosszú, sõt, rövidre van vágva, a körömágya ilyen szép… imádom a szép kezû nõket. – Annyira gyönyörûen kidolgozott, azok a színek! Imádom a Water Inket, ahogy kombinálja a naturalista vonalvezetéssel… - lelkesedik. Mosolyogva hallgatom, basszus, és még okos is, le vagyok hengerelve, ennyi. Engem megvett, pláne hogy a csuklóm szorítva néz utána a szemembe.

Kiürült a söre. Intek a pincérnek, hogy hozzon még egyet.

Szóval tetszik neki. Biztos neki is vannak tetkói, hogy így tudja értékelni, ennyire ért hozzá, fel tudnám térképezni, hogy milyen kép hol van a testén…

XxX

Csak ittunk, én vele a negyedik söröm, nem is számolva, hogy ezelõtt mennyit ihattam, meg a rövidek, a tequila, amit aztán lenyaltam a csuklójáról a sót…

Aztán szól a zene, alig hallom, de a fejemben lüktet, néha nem is hallom, mit mondd, koncentrálok a szájára, hátha le tudom olvasni a szájáról, de ha az ajkaira pillantok, pláne nem arra figyelek.

Már felgyûrtem mindkét ingujjam, amennyit csak az ízlés határán belül tudtam, õ pedig végignéz mindent, még nem is tapogatja, hátha kiemelkedik, nekem pedig minden érintésére felgyullad a bõröm. Ha ingem lenne, már lazíthatnám a nyakát…

- Annyira nagyon irigyellek – sóhajt, a karomon levõ pici állatmintákat rajzolgatva körbe a körmeivel. – Annyi gyönyörû dolog van ezen a világon, és te mindent láthattál! Én ezen a rohadt városon kívül még nem láttam semmit. Még Manchesterig se jutottam el!

- Komolyan nem voltál még Londonon kívül? – lepõdök meg, az ujjaimmal megérintve az ujjacskáit.

- Tényleg nem – néz a szemembe mélyen, picit elpirulva. Elmeséltem merre jártam, a japán tetoválást, amit bambusszal ütnek a bõr alá, a hegtetoválást, ahogy elkészítették a csípõmre – azt persze nem mutattam meg, nem fogom letolni a gatyám. De Ez a csaj totál… annyira… basszus.

Az persze a hülye fejembe nem is jut, hogy a nevét is megkérdezzem. Kurvára nem arra figyelek. Úgy érzem magam, mint valami elsõrandis bakfis, aki elhívja a csajt valami szar kis mozira… Pedig már vén fasz vagyok, komolyan, nagyon para.

- Van olyan hónap, hogy a kerületet sem hagyom el, ahol lakom… - mered a poharába, megszorítva a csuklóm. Összepréseli az ajkait, szinte haragos daccal figyeli a kipattogó sörhabot. Belegondolva, én mindenhova eljutottam. Végig utaztuk a világot, a nagyvárosokat, a kis földutakat, Spanyolországon át Moszkváig, Japán, Hong Kong, Szingapúr…

Õ meg csak ezt látja?

Legszívesebben elkapnám a kezét és magamhoz szorítanám, hogy elviszem bárhova, körbejárjuk a világot, csak ne lássam ezt a keserû haragot a szemében. Finoman megérintem a hátát, megsimogatva a lapockái között, biztatva. Ugyan már…

De ahogy felnéz rám, ez a hatalmas, gyönyörû szempár… bár belegondolva a megannyi elfogyasztott alkoholtól csilloghat ennyire, a fényektõl, leszarom. Az Õ szeme. A haja, ahogy körülfogja az arcát, ahogy felmosolyog rám.

A szája, a mosolygós, vörös málnaszín szája…

A picsába, nem vagyok fából, egy kibaszott pasi, vannak igényeim, és jelenleg rá kurvára igényt tartok. Felsimítok a hátáról, lassan a tarkójára, az ujjaimmal a tincsei közé túrva. Milyen puha, milyen sok…

De õ hajol közelebb, õ tapad a számra, én pedig mohón szívva be az ajkait mosolyodok el, megcsókolva. Édes, forró, puha, érzem hogy finoman kiszáradt, de sör és finoman sós-citromos a tequila után… Mohón csókolom, még közelebb húzva magamhoz, õ pedig átkarolja a nyakam. Legszívesebben úgy ahogy van, magamhoz húznám, aztán kézen fogom, kifutunk innen nevetve és minden ficakban ki se szállva a szájából vinném haza… vagy bárhova, leszarom, csak kettesben. Lenne egy-két ötletem…

De ezt félretéve vele el tudnám képzelni, hogy felkelek mellette, a vállára húzom a takarót… a haját elsimogatva a nyakába csókolok.

Amikor zihálva támaszkodik a vállamon, nevetve nyúl fel és a hüvelykjével finoman ledörgöli a szám sarkát. Lassan megnyalom a szám, élvezve az ízét, megnyalintom az ujjbegyét. Ki van pirosodva, csillog a szeme, a szeme…

- Basszemeg, minden rohadt Lawrence-szel csak a gond van! – hallom a méltatlankodó, borízû hangot. Zavartan nézek fel, de a kezem még a lány vállán tartom, átkarolva, az oldala finoman nekem simul. De amint ez a hülye jeti megjelenik, elvörösödve csúszik ki mellõlem. – Jól hallottad! Téged órák óta kereslek, az az idióta bátyád meg széthányta a férfimosdót! – csóválja a fejét, a homlokát dörgölve. Szóval… Yarmush? Bátyj? Akkor õ… a nyuszika testvére? KIsnyuszi? – Bocsi Dzsóóódzsi, most elrabolom mellõled ezt a hercegnõt

- Mivan? – hördül fel a hercegnõ. Elhúzva a szám nézek rá, õ pedig lemondó sóhajjal tornázza fel magát. Ne már, basszus, mi köze van két része idiótához? Jó fiú leszek, ígérem, csak… á, mindegy, basszus. Yaron keresztül megtalálhatom? Ez így szar. Az én bulim, ne vigye el! Õ az én ajándékom!

- Majd máskor keféltek – ragadja meg a csajt és elhúzza – További jó mulatást, haver!

Yarmush, nyald ki a seggem, kérlek. Intek a csajnak még egy kör felesért, és lehúzom a tömény duplavodkát. Hát ezaz, találok egy nõt, aki szép, értelmes, erre egy jeti elviszi. Faszom.

Amikor már az egyedek több, mint 80%-a részegen hever, Chelle leül mellém. Ki van vörösödve, táncolt, a haja kiengedve, zihálva néz rám.

- Na, jól érzed magad?

- Hát eddig… jól. Már mindenki részeg, éhes vagyok – dünnyögök.

- Le vagy törve, édesem… várj… - megfogja az állam és maga felé fordít – Rúzsos a szád?

Megdörgölöm a szám káromkodva egy sort. Baszom, tényleg?

- Na, kivel smároltál?

- Menjünk enni. – állok fel.

XxX

Elmentünk sétálni és egy utcai árustól veszek egy rohadt nagy kebabot, sok csípõssel.

- Nagyon szar a kedved – néz rám Chellie. Megrántom a vállam.

- Egész idõ alatt egy csajjal dumáltam – mondom letörölve a csípõset a számról.

- Mi a neve?

- Nem tudom.

- Órákat beszéltél egy csajjal, és nem kérdezted meg a nevét? – elmerengek, harapva ismét egyet, kihalászva a paradicsomot. Ja… basszus. Nem is jutott eszembe, tényleg.

- Nem arra gondoltam. Tényleg nem arra figyeltem – sóhajtok és összegyûrve a papírt kidobom. Chelle elõveszi a táskájából a sört, felém nyújtja.

- Semmit nem tudsz róla?

- Yarmush jött érte – vonom meg a száját. – A tetkókról dumáltunk…

- Yarmush… közelében nõ?

- Aha. Valami idióta bátyját emlegette, aki berúgott… nem emlékszem – dörgölöm a vállam a bõrkabát alatt. Még jó, hogy bundás a belseje, nem fázok annyira.

- Várj. Yar… Yarmushnak mindig Noah-t kell összeszednie! Szegény srác nem bírja a piát, mindig merevrészegre issza magát… akkor… Noah húga…?

Nézek rá, egy hatalmas kérdõjellel az arcomon. Mirõl beszél?

Várj. Az a sötét hajú tag, Yarmush mellett, a nyuszika? A nyuszikája, akivel hosszú idõ után összejött…

Annak a húga?

Hát oké, na, elõfordul ilyen.

- Mit tudom én…

- Akkor az. Várj… - áll meg és elmarkolja a bõrkabátom ujját. – Bazdmeg, drágám… õ…

- Na, mondd már – kortyolok a sörömbe, behúzva a fejem. Már hazafelé sétálunk, el vagyok fáradva. A kulcs után turkálok a zsebeimben.

- Bazdmeg… - épp nyitom a lent ajtót.

- Picsába, Chellie, nyögd már ki, rohadt fáradt vagyok és édességet meg chipset akarok…

- Yarmush azt mondta, hogy szóljunk a biztiõröknek, hogy ne kérjenek személyit…

Megállok, beengedem a folyosóra, aztán kulcsot váltok.

- Oké, és? Nincs még huszonegy. Elõrdul – vonom meg a vállam, de azért összepréselem a szám. Az én koromban egy fiatal csitri… bazdmeg, 23-25 körülinek néztem, nagy jóindulattal. Legyen 21-22.

Chellie néz rám, idegesen nyitom ki a lakásajtót. – Na, mi van még?

- Szerintem jóval 21 alatt van.

- Ne idegesíts. Nem vagyok perverz – morgok. Fuck… egyre idegesebb leszek. Ez azért… - És a nevét legalább tudod?

- Várj… aha… várj… - töpreng. Terjed a fokhagymaszag a lakásban, mert Chelle fokhagymás öntettel ette a gyrost. – Allie… Alison, vagy Alice… Alice, ha jól emlékszem. George, sokat ittam, fáradt vagyok, majd felhívom Yart holnap, oké? – nyom egy puszit az arcomra.

- Menj fogat mosni, büdi vagy – mosolyog rá szeretetteljesen, mire megcsapkod nevetve.

Szóval Alice.

A hazatérés, a családi látogatás, a családi tömés meg minden egyéb után én nem akarok gondolkodni, de ez sajnos nem olyan egyszerû. Ha az ember lemond az úgynevezett ambíciózus terveirõl, kor ide vagy oda, a család gyerekként kezel, pedig komolyan, már õsz szálat is találtam a borostámban!

- Ez nevetséges – duzzogok, miközben leszedem a papírzacsikat, hogy segítsek Chelle-nek bevásárolni. Most talált magának új lakást, én pedig áldásom adva rá, segítek neki kanapét tologatni, meg mindent, ami nehéz. Szóval mindent.

- Most mi? – néz rám, felmarkolja a zacsikat õ is, és kiterel a boltból.

- Már aláírtam a bérleti papírokat, ennek két hete. Már be is rendeztük, ennek négy napja, de még mindig úgy tesznek, mintha valami futó hóbort lenne – morgok a sálamban.

- Ne morogj – csipkedi meg a kiálló fülcimpám édesen mosolyogva. Lágyan mosolygok rá: Chelle a legédesebb csaj, akit valaha ismertem, kapcsolatok és világlátás ide vagy oda. Vastag, fekete mintás harisnyába bújtatta a lábait rövidre vágott farmernadrággal, alatta kötött, bõ nyakú pulcsi, két vörös copfja lengedezik. – Nem áll jól neked.

Bepakolok a kocsiba sóhajtva, megcibálom a copfjait.

- Mehetünk? – nézek rá, de bõszen tapogatja a kabátzsebeit. – Mid nincs meg?

- A pénztárcám… – kezd idegeskedni, amit meg is értek. Benne lenne minden irat, pénz…

- Nézz körül, hátha kiesett a kocsiba, miközben pakoltál be, én visszamegyek körülnézni – paskolom meg a kocsi tetejét és összedörzsölve a kezeim futólépésben kocogok vissza a latyakos tócsákat kerülgetve az üzletbe.

Nem is Chellie lenne, ha nem hagyna el valamit… Épp nyitom az ajtót, amikor valaki nekem jön, nyakig sálba és egy nagyon bõ kabátba burkolózva. Mégis elõttem lép be a boltba, szinte besurranva azon a résen, engem viszont az ajtófélfának préselve.

- Bocsi – villantja rám a szemeit egy pillanatra. Meglepve nézek, de csak megrántom a vállam halvány mosollyal. Milyen alacsonyka, na, elszámolta az ajtó méreteit. Ezen ne múljon, siet. A kasszához megyek, elmagyarázom, hogy egy piros bõr tárcát keresek, a húgom az elõbb hagyhatta el…

De a csávó nem tud róla semmit, viszont megengedi, hogy visszamenjek körülnézni, felemelt kézzel futok végig a soron, ahol a legtöbbet idõztünk. De hát Chelle fizetett, akkor nem lehet itt az isten háta mögött…

Oldalra biccent fejjel figyelem az elõbbi kis hurrikánt, hogy egy felsõ soros sör után nyújtózkodik, de kell még vagy húsz centi az ujjacskája és a sör között… felvont szemöldökkel figyelem hogy szenved, tartom egy darabig, mert hát meglökött, na, de aztán leszidom magam lélekben, hogy mekkora tróger seggfej vagyok.

De akkor lendülök mozgásba, amikor látom, hogy az alsó polcra lépne, hogy elérje az üveget. Mögé lépek és egyszerûen felnyúlok, meg se erõltetve magam leveszek két üveggel az ujjaim közé fogva, és a kezébe nyomom, lemosolyogva rá, kedvesen hunyorítva.

- Szívesen – dörmögöm és elfordulok, kifelé indulva. A pultnál Chelle integet bõszen, a kezében a piros tárca, megvan, megvan! Hála isten.

- Mehetünk már? – sóhajtok vigyorogva, mire biccent és kiballagunk.

- Ha így folytatja, havazni fog – néz rám, megdörgölve az ujjait a levágott ujjú kesztyûben, megfujkálva. Retek hideg van kint.

- Mióta zavart az egy adag részeg embert? – nevetek fel.

Vacsorára pizzát sütünk, az én lakásom ma estére megmarad üresen, mert Chelle-el tervezzük, hogy mit kell venni a holnapi megnyitóra. Mert bizony ám, végre teljesül az, amiért tíz évig dolgoztam, szenvedtem, tûrtem a család baszogatását nagy kanállal… végre lett egy saját stúdióm, és a haveri körnek hála, induló vendégkörrel is el leszek látva. Egyelõre nagyon is biztatóak a kilátások.

A tükör elõtt állok tusolás után, figyelem a mellkasomon átfutó varrást, kulcscsonttól-kulcscsontig, a vállamon, egészen végig a felkaromon… az oldalamon, a csípõmön. Mind tökéletes, a legtöbb más és más országokban készült. Tanultam, beleszerettem, egyelõre más szerelem nincs is az életemben, csak ez, ami most a munkám lesz. Ideje van, ajándék magamtól-magamnak, utószülinapi baszomság.

Elégedetten dörgölöm meg az állam, és elhessegetve a gondolatot hogy borotválkoznom illene, felöltözök és eldõlök, ideje elkotródnom aludni.

XxX

Természetesen a másnapi megnyitó nem a friss, még új és bõrillatú tetkószalonomban lesz, de napközben befutottam, és valami kellemes bizsergéssel az ujjaimban simítom végig a pultot. Van hangulata… Annak a városnak a szellemében rendeztem be, amibe beleszerettem a vándorlásaink során. A kultúra, a hangulat, az emberek és a zene miatt… a mûvészete, minden miatt.

Marokkó.

És a Tanger. Az én üzletem, az én pénzem, az én álmom lett, és Chelle-el már koccintottunk is benne, amikor az utolsó tû is a helyére került. Két feles, egy korty kilöttyintve a hajópadlóra és felavatva ittunk a Tanger keresztelõjére és megnyitójára.

- Gyere maci, indulnunk kell – kapja fel a kabátját Chelle – Képzeld, Yarmush bepasizott?

- Várj, nem jól hallok – piszkálom meg a fülem. Ez fizikai és univerzális lehetõség, Yarmush Wilde a lyukak királya, nem állapodik meg egynél.

- Ne legyél hülye – bök meg – Képzeld el, bizony ám, és õk is jönnek.

- Hozzá a csaját?

- Csávót. Mondom bepasizott! – nevet, én pedig beletörõdve csóválom a fejem. Szent ég, ha az a gatyahuszár megállapodott, hosszabb idõre ráadásul, mint egy nyári szünet, én baszottul le vagyok maradva. Megvakarom a fejem és a homlokomba húzom a sapkát, mielõtt lefagy a fülem.

- Egészségére – sóhajtok. Ez azért betett. Mindegy, biztos odacsap a csávó, ha Yarmush ízlését is el tudta varázsolni.

XxX

Már isznak egy darabig, de amint bemegyünk és lehúzom a sapkát a fejemrõl, a sálat az arcom elõl, felharsan az ordítás. Basszus, egy-két arcot olyan mocskosul régen láttam, ráadásul ebben a változó arculatú társaságban nehéz megállapítani pár hónapon belül, hogy ki-kicsoda… Fent egy lepedõre kidekorálták, hogy GRATULÁLUNK TANGER!, én pedig nevetve fogok kezet velük. Néhány lánynak puszit adok… ez a társaság összetartó és hálás, bárki is tart minket furcsának.

- Odanézz! – hallom Yarmush borízû hangját átharsanni az emberek feje fölött. Már odabasz, hogy akkora kicsi híján mint én, de hogy egy középmagas, alacsonyabb barna tagot lebegtet maga mögött… megropogtatjuk egymás kezét, átölelve. – Gratulálok, Georgie! – hagyja ki direkt is az R hangot, így egy kicsit japánosabb hangzású Dzsóóódzsi-t nyújtva… - Még mindig kurva magas vagy!

- Te meg még mindig, konstans részeg! – nevetek fel, megpaskolva a vállát – De jó színben vagy!

- Naná – vigyorog. – Várj, be akarlak mutatni… Õ Noah – karolja át a derekát és az oldalához húzza, szegény csávó vörösödik, de nem teszek rá a zavarárára.

- Nagyon örülök – hunyorítok jókedvûen – Chelle sokat mesélt ám rólad.

- El tudom képzelni – vakarodzik vigyorogva.

- Persze, én pedig most már felfogtam, miért akadt horogra Yarmush.

- Hé, ne is folytasd, ez hitelrontás! – vigyorog a hülyéje, én pedig megpaskolom a vállát. – Georgie, van rajtam pár üres felület…

- Szót se többet, csak egy sms – mosolygok.

Elmegyek, szerzek piát, iszok, koccintok, megint iszok… talán másfél órával késõbb féknek egy sört bontatok magamnak a pultnál, egyet kirendelek, hogy viszek Chelle-nek is, de amikor megfordulok, valaki telibe a mellkasomnak gyalogol, és kicsit múlik, hogy pár deci veszteséggel megúszva ki ne löttyenjen a sör.

- Basszus! – panaszkodik az áldozat, akinek az arcán és a haján csorog le a sörhab. Meglepett szemmel nézek a lányra, aki volt szíves legyalulni, õ pedig egyre nagyobbra kerekedett szemmel vezeti végig rajtam a pillantását, egyre jobban felemelve a fejét is… - Ó a pi… hello – mosolyodik el szélesen.

Basszus, de szép a mosolya, én is elmosolyodok.

- Bocsi a sör miatt – kapok fel egy szalvettát oldalról és felé nyújtom.

- El van nézve – mosolyog. A haja elõre van húzva a vállán, majdnem a derekáig ér, így én is egy diszkrét végigmérés után szélesen elmosolyodok.

- Õszintén megkönnyebbültem – nevetek fel, és látom, hogy az õ sörösüvege is kiürült, vagy kilöttyent, részletkérdés, ez egy lehetõség. Mekkora szemei vannak, basszus… és kicsit ki is van pirulva, biztos ivott már egy-két üveggel. Mintha rózsák lennének az arcán. - Meghívhatlak valamire? Kárpótlásként.

- Benne vagyok – ragyog a mosolya.