|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Lexine | 2015. 06. 24. 23:51:48 | #33082 |
 Karakter: Oliver Robins
Megjegyzés: Jesse-Barbie-nak
A smaragd szemek egy pillanatra elkerekednek, majd a bennük kavargó döbbenet egy szempillantás alatt haragba fordul át.
- Barbie? – ismétli meg halkan, keze közben ökölbe szorul, talán egy pillanatra még meg is remeg az indulattól – Talán te is szeretnél egy vérző orrot seggfej? Vagy a lila szemek jobban tetszenek?!- csattan fel. Ahogy beszél a düh csak úgy hömpölyög az ajkai közül, úgy látom, alaposan beletaposhattam a kis lelkébe. Így járt. Ha ekkora örömét leli abban, hogy másokat aláz, legalább tanulja meg elviselni, ha vele teszik ugyan ezt.
- A kéket jobban szeretem szöszi- közlöm higgadtan, mire a szemei úgy elkezdenek szikrákat szórni, hogy azon kezdek gondolkodni, hogy ez már szinte tűzveszélyes
- Az is megoldható Hófehérke, két ütésnél több nem kell, hogy kék legyen a csini pofid- hűha…mit ne mondjak, most aztán tele lett a gatyám
- Bocs, nem bíznám amatőrre az arcom.- utasítom vissza a kedves ajánlatot, mire ő valami hihetetlenül elborult ábrázattal néz. Azért remélem, nem fog itt nekem bezöldülni és átváltozni Hulk-á, mert azzal nem tudnék mit kezdeni. Legfeljebb ráereszteném Ms. Norsley-t, aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Heh, nem is lenne olyan rossz ötlet. Hogy őszinte legyek, nem tudom, mi lenne annak a vége, de az biztos, hogy az államban nem nagyon maradna épen egy épület sem.
És lám, nagy dühében készül is megütni, ám egy hang megzavarja.
- Uram!- hallatszik Ms. Norsley hangja a hátam mögül, aminek most kifejezetten…örülök? A banya hangjának?! Szégyen, hogy ezt meg kellett élnem. Oké semmi gond, attól, hogy egyszer az életben jól jött a felbukkanása, még nincs vége a világnak. Talán. Nem mintha tartanék ettől a szöszitől, de ha tényleg megpróbált volna megütni, nem biztos, hogy nem viszonoztam volna neki. És hogy néz már ki, hogy már az első napon elkezdem püfölni a táborozókat? Hátrapillantok, persze csak fél szemmel, hátha újra kedvet kap a verekedéshez. - Ideje lenne csoportokat csinálni, nem gondolja?- kérdezi tudálékosan. Hehe, alig várom, hogy fölényesen az orbitális orra alá nyomjam a beosztást, amit amúgy már rég megcsináltam.
- Mindjárt megyek Ms. Norsley.-majd visszafordulok a szöszi felé – A helyedben bocsánatot kérnék a sráctól szöszi.
- Lófaszt..- bájos..
- Ahogy gondolod Barbie.- zárom le az ügyet és elindulok megkeresni azt a szegény kölyköt. Már az is lehet, hogy sírva csüng a telefonon és rimánkodik a szüleinek, hogy vigyék haza. Rám nézve elég kínos lenne.
Persze muszáj, hogy mindenképp az övé legyen az utolsó szó, így kapok egy halk „rohadj meg”-et, mielőtt kilépnék az ajtón, amit elegánsan elengedek a fülem mellett.
*~*~
Késő délelőtt megtartom az üdvözlőbeszédet. Emlékszem, nagyapa ilyenkor mindig nagyon bedobta magát, elég volt egy félperces kis üdvözlés és már mindenki imádta is…ő pedig ki is élvezte a rajongást.
Barbie persze nem állta meg, hogy valamilyen módon ne szabotálja a dolgot… Bár a telefonjának a folyamatos pityegése bőven nem zavart annyira, mint ahogy azt ő szerintem remélte. Ennél jobban kell kitalálnod, szöszi.
Beismerem, azért némi fejtörést okozott a kölyök, amikor összeállítottam a csapatokat. Előzőleg a jelentkezési lapokon lévő adatok alapján mer csináltam egy beosztást. Jesse- Barbie egy Nora nevű egyetemista lány csoportjában lett volna. Gondoltam egy tizenkilenc éves srác örülne a társaságának. Kedves, szép és lelkes, habár fegyelmezni nem tud túl jól, de naivan azt hittem, hogy egy ennyi idős srácnak nincs is szüksége fegyelmezésre. Pff…ennyit erről.
Így hát végül megkapta Chase-t, aki nem a leglelkesebb, nem a legkedvesebb és a türelmét sem mondanám végtelennek, viszont helyette megvan jó két méter és ha jól tudom, birkózik. Szóval, ha annak a kölyöknek megint bunyózni támad kedve, Chase könnyen leszerelheti majd.
*~*~
Este -ahogy megígértem- felhívom nagyapát. Több mint egy órás jelentést kell tennem a legapróbb részletekről is beszámolva, talán csak azt nem kérdezte meg, melyik fűszál hány mm-t nőtt az elmúlt hetekben. Persze megértem, ez a hely a mindene.
Szóval készségesen beszámolok neki mindenről, valamennyit még Barbieról is mesélek neki. Persze azért valamennyire cenzúrázott változatot kap, a hangja alapján ma nem lehet túl jól, nem akarom még feleslegesen idegesíteni. Úgyhogy az orrbeverős részt kihagytam, inkább csak a kettőnk között lezajló szájkaratéról meséltem. Nem kellett volna. Egyes részek túlságosan is tetszenek neki, amikor letettük a telefont úgy köszönt el, hogy „Jó legyél, Hófehérke!”
Most épp a tábort járom, bele-bele hallgatva a bemutatkozásokba. A legtöbb kölyök már teljesen beleélte magát a tábortüzes hangulatba, mindenki csillogó szemekkel, teljesen átszellemülve mesél magáról, vagy hallgatja az éppen beszélőket. Ezt az idilli képet csak egy valaki, pontosabban a belőle áradó szinte már szemmel látható mogorva aura rontja el.
Pont időben érek Chase csoportjához, hogy halljam, mit produkál Jessie bemutatkozás címén. Eddig kicsit nehezteltem a szüleire, hogy pont ide kellett küldeniük ezt az átok kölyköt, de egy nap alatt eljutottam oda, hogy már csak sajnálom őket. Mondjuk az is lehet, hogy inkább a szöszit kéne sajnálnom. Végül is ki tudja honnan jött, lehet, hogy valami elvetemült maffiózó családból, ahol ő számít jámbor léleknek. Na jó, erre azért nem tennék fel sok pénz, de simán lehet, hogy nem az ő hibája, hogy ilyen istenverése lett.
- A bunkóság genetikai vonás, vagy csak te lettél ilyen elfuserált a családban?- kérdem egy fának dőlve, mikor elégedett ábrázattal elhalad mellettem, mire elvetemülten felém pillant. Nagy mázli, hogy nem lehet szemmel ölni
- Mi a faszt akarsz seggfej? Semmit sem csináltam.
- Lehetnél kedvesebb Szöszi, így senki sem fog kedvelni a táborban.- taktikát váltva most inkább komolyabb hangot ütök me
- Kurvára nem érdekel, hogy mennyire kedvelnek ezek a gyíkok. –hát, ez nem jött be- Pont leszarom, ahogy az egész kibaszott tábort –mordul fel és a nyomatékosítás kedvéért közelebb lép, egyenesen farkas szemet néz velem...vagy talán épp szemmel ver, ki tudja – Spórolhatnál mindkettőnknek egy kis időt, és kirúghatnál ebből a gyíktáborból. Nem tartozom ide, és ezt te is tudod. Szóval tehetnél magadnak egy szívességet seggfej
- Nem foglak kirúgni.- közlöm egyszerűen- Teljesen mindegy hogy próbálod meg szabotálni a dolgokat vagy hogy hányszor játszod el a hiszti királynőt. Nem fogsz elérni vele semmit.- hajolok kicsit közeleb
-Igen?- kérdezi felháborodva, szemöldökét gúnyosan felvonva. Elképzelésem sincs mit forgathat a fejében… ha tippelnem kéne azt mondanám, valószínűleg a tábor felrobbantását fontolgatja
-Igen.
Még épp időben veszem észre azt az ismerős elvetemült csillogást a szemében ahhoz, hogy el tudjam kapni a felém lendülő karját. Nem lehet mondani, hogy lassú lenne a kölyök, ha nem számítottam volna rá, reggelre tényleg szép színes képpel kelhettem volna. Egy cifra káromkodás a részéről, majd jön is az újabb próbálkozás, de hiába. Oda a meglepetés ereje és –bár kénytelen vagyok beismerni, hogy van erő ebben a pukkancsban- mégis csak én volnék a nagyobb és erősebb. Még két-három kísérletet tesz, sikertelenül. Én pedig próbálom lefogni, szintén sikertelenül. Végül mélységes sajnálatomra kénytelen vagyok kigáncsolni és miután szépen arccal előre landolt, lovagló pózban a hátára ülök. Így nyugodtan csapkodhat meg vergődhet, amíg meg nem unja.
-Hogy az a büdös kurva anyád, azonnal szállj le rólam! Idióta barom, ha nem veszed le rólam a seggedet ebben a kibaszott pillanatban, én…- és így tovább, és így tovább
Percekig dől még belőle a szó, néha olyan kreatívan szitkozódik, hogy ha nem félnék attól, hogy bátorításnak veszi, még el is nevetném magam. Ha jobban belegondolok, ez a kölyök baromi szórakoztató tud lenni. Most valahogy úgy érzem magam, mint mikor kissrác koromban Ms. Norsley-t kergettük az őrületbe.
Közben a nagy hangzavarra nagyjából az egész tábor körén sereglik, de nem kell közönség, így intek a fejemmel, hogy majd én elintézem, így a csoportvezetők elterelnek mindenkit. Egyedül Nina marad ott, aki kicsit megszeppenve, halkan fel-felnyüszítve ücsörög egy karnyújtásnyira tőlünk.
Már épp kezdem azt hinni, hogy Jesse-ben valami mini erőmű van, ami a hisztit energiává alakítja és soha nem fárad el ebben az eszeveszett vergődésben, egy hatalmasat vág a földbe, aztán abbahagyja a káromkodást és a mozgást is szinte nullára redukálja.
-Gyakoriak nálad ezek a dühkitörések, vagy csak azt gondoltad, hogy ha behúzol egyet, az azonnali jegy hazafelé?- kérdem még mindig rajta ülve. Kezd már elég kényelmetlen lenni, mert hát Barbie egyáltalán nincs kipárnázva, de ha csak így képes nyugton maradni, hát jó, hajlandó vagyok meghozni ezt az áldozatot.
-Kapd be, Gyíkkirály!- fröcsögi levegőért kapkodva, azt hiszem kezdem kiszorítani belőle a szuszt
-Látod, erről beszélek. A folyamatos utálkozás helyett kereshetnél valamit, ami feldob, vagy…-„feldob”?…szerintem ez a kölyök képtelen az ilyen lelki állapotokra-…szóval valamit, ami érdekel. Csak próba képen.
-Süket vagy, vagy csak ennyire idióta? Mondtam, hogy utálom az ilyen helyeket!
-Pech. Mert én ugyan nem küldelek haza. És ha valami zseniális szökési terv járna a szöszi fejedben, akkor nem árt számításba venned, hogy a legközelebbi autóút jó pár mérföldre van innen, a buszmegálló pedig még messzebb. Szóval, ha nekiindulsz, jó hosszú erdei túrára számíts. Jó éjszakát!
Megveregetem a hátát, majd felállok, egyúttal őt is felhúzva persze, még nincs is igazán talpon, azonnal elrántja a karját. Azért egy nagyon kicsi bűntudat mocorog bennem, amiért szó szerint így a földbe döngöltem.
Jesse -természetesen szitkozódva- lesöprögeti magáról a földet. Nem vagyok kíváncsi a további műsorra, úgyhogy sarkon fordulok és Ninával a nyomomban a szállásom felé veszem az irányt. Talán még a Föld is visszafelé kezdene forogni, ha nem kapnék egy-két válogatott sértést és fenyegetést a hátam mögül, de szerencsére Barbie hozza a formáját, úgyhogy ezen nem kell aggódni. Engem meg nem különösebben hat meg a dolog, inkább vezesse le így a haragját, minthogy megint valamelyik táborozót használja bokszzsáknak.
~*~*
Úgy egy órával később teszek még egy utolsó kört, csak hogy ellenőrizzem, mindenki elég hitelesen tetteti-e az alvást. A biztonság kedvéért jól meglebegtetem a bekapcsolt zseblámpát, csak hogy mindenkinek legyen ideje az ágyba vetődni. Attól, hogy éjszaka idekint fognak randalírozni nem kell félnem, nagyon úgy fest, hogy nemsokára esni fog.
A körút végeztével elindulok a saját házam felé, de úgy félúton Nina elkezd valamit szaglászni. Méghozzá azon a szent helyen, ahol a talajban Jesse-Barbie arclenyomata található. A zseblámpa fényét odairányítva aztán nem kis meglepetésemre mit találok? Nem mást, mint a kedvenc táborozóm drága kis mobilja hever a földön.
-Ügyes kislány, úgy tűnik ejtettél egy túszt. Zseniális.- vakargatom meg Nina föle tövét, aki hálásan tolja a tenyerembe a buksiját, miközben én jobban szemrevételezem a telefont. Igen, ez szinte biztos az övé, az üdvözlőbeszéd alatt ugyebár volt bőven lehetőségem látni.
Egy rövid pillanatig megfordul a fejemben, hogy visszaadjam. Ki tudja, még az is lehet, hogy hálás lenne érte…és onnantól kezdve normálisan viselkedne, elkezdené élvezni az ittlétet, egy héttel később térden állva, könnytől áztatott arccal rimánkodna bocsánatért és egy örökös bérletért…biztos. Ennél hasznosabban is fel tudom használni.
*~*~
Másnap reggel első utam a tóhoz vezet, kihasználva, hogy már senki sem fog azzal az ünneprontó „Felügyelet nélkül tilos úszni, azonnal gyere ki,” szöveggel kiparancsolni. A víz valami isteni, az esti eső ellenére sem a víz, sem a levegő nem hűlt le. Nem tudom meddig vagyok bent, egyszerűen képtelen vagyok az úszást megunni, így csak az tud kicsalni, amikor látom, hogy a gyerekek elkezdtek előbotorkálni a házakból.
Reggeli után mindenki a víznél van, ma egész napra úszós, evezős, meg minden féle vízi program van betervezve. Úgyhogy piros pont az időjárásnak a melegért. Az összes gyerek be van sózva, úgy tűnik az úszós-evezős programok még mindig a favoritok közt vannak. Épp egy nagy csapatnak próbálom elmagyarázni a kenu irányításának fontos tudnivalóit, amikor villámcsapás szerűen belém hasít, hogy valahogy túl idilli ez a hangulat. Na vajon ki hiányzik a képből? Barbie. Most hogy így belegondolok, reggelinél sem láttam. Nem mintha nem tudnék megbirkózni a hiányával, de azért remélem, nem indult neki tényleg az erdőnek.
-Hol van Jesse?- kérdem sóhajtva az egyik szobatársától, aki pont az engem körülvevő kölyökkupac végén nyújtogatja a nyakát
-Szerintem még az ágyban. –von vállat- Reggelizni sem akart jönni, amikor szóltunk neki, hogy jöjjön enni elküldött a…- itt tart egy pillanatnyi szünetet-… a fenébe.
-Képzelem.- mosolygok együtt érzőn. Szegény, minden tiszteletem az övé, amiért még életben van. - Na szóval, ha kanyarodni akartok…- folytatom az okítást, ám néhány mondattal később a gyerekzsivajon át egy kellemetlen hang süvít felém
-Rohadt poénos vagy seggfej, de kérem vissza a mobilomat! Most!
Megfordulva egy igen morcos, kissé még álmatag Jesse-t látok felém sietni.
-Tulajdonképpen mindent elmondtam.- pillantok vissza a többiekre- Mentőmellényt fel, aztán irány a víz!- intek a fejemmel, a gyerekkupac pedig egy pillanat alatt szétrebben
-Neked is jó reggelt!- veszem le a napszemüveget, mikor odaér, nehogy a végén még kővé váljon a saját csúnya nézésének tükörképétől
-Ne szórakozz, nincs most hozzá hangulatom!- közli a jól megszokott bájos hangvétellel- Amúgy meg mi a szart képzelsz magadról, hogy csak úgy ellopod a telefonomat?
-Először is nem loptam el. Inkább hálás lehetnél, ha nem találom meg péppé ázott volna éjszaka az esőben. –a reakciója csak egy szemforgatás, úgy tűnik, nincs lenyűgözve- Másodszor pedig örömmel visszaadom. Este. Akkor, ha hajlandó vagy ma egy valamiben részt venni. Mondjuk egy evezős versenyen, ha már ennyi az energiád.
|
| Lureka | 2014. 06. 01. 14:57:45 | #30062 |
 Karakter: Jesse Kriston
Megjegyzés: ~ Lexinnek
Dühösen nézek végig a tábornak nevezett szaron ahova anyám elküldött. Vinnyogó lányok, szemüveges gyíkarcok, kibaszott sok bokor, fa és bogár. Sehol egy bolt, szórakozóhely, de még egy rohadt kocsma sincs a közelben, hogy jól bebaszhasson az ember. Itt vagyok istenháta mögött, az utolsó kibaszott erdőben, ami ebben az elcseszett államban megtalálható és miért…?!
Mert anyu megkért rá.
Pontosan tudja, hogy bármit kér megteszem, és most ide küldött, senki földe 2014-re, ahol egy magamfajtának felforr az agyvize a sok idióta életképtelen baromtól.
Kurva életbe!
Mérgesen indulok meg a sok rohangáló között, magasról leszarva kit lökök fel, vagy megyek neki. Már most utálom a helyet pedig alig 10 perce értünk ide de.. Itt mindenki gyökér. Értem én, hogy itt otthonosan mozognak és jól érzi magukat, közel a sok gyomhoz, mert egy szinten vannak, de én kurvára nem tartozom ide. Kurvára nem fogom kibírni itt két teljes hónapig. Sőt igazából kurvára nem akarok itt marad két teljes hónapig. Tudom, hogy anyunak szarul fog esni, ha kirúgatom magam, de ezt ő sem gondolhatta komolyan… Tudja, hogy utálom a bogarakat és rohadtul nem nyugtat meg az erdő, a madárcsicsergés, a sok gyíkarcról nem is beszélve.
„Jót fog tenni a környezetváltozás.” – hallom a fejemben a lágy hangját, de most nem nyugtat meg ez sem. Ez a környezet csak az idegeimet bassza fel, nem megnyugtat. Én a büdös, bulizós városba tartozom, ahol éjszaka is zajlik az élet, ahol minden sarkon találok wifi-t és kipingálni való felületet, és bármelyik utcában tudok venni magamnak egy üveg whiskey-t szarabb napjaimon, nem ebbe a.. elbaszott gyíktáborba!
Mérgesen állok meg a faház sor végénél, és az utolsó házat kipécézve sétálok be. Itt legalább nem lesz akkor zaj. Minél kevesebb az okoskodó barom annál jobb.
Elégedetten nézek végig a szobán, két gyík már boldogan pakolászik, és dumál felvillanyozódva. Nagyon fasza. Kelletlenül köszönök nekik, majd beljebb lépve mérem fel a terepet. Koszos, poros, és tuti, hogy hangyák is vannak a közelben. Kurva jó.. Nem tudom még mi hiányzik a repertoárból.. Komolyan ennél szarabb, már nem lehet..
- Sziasztok! – szólal meg egy újabb gyík és elég egy pillantást rá vetnem, hogy tudjam, nem leszünk puszi pajtások. Na nem mintha az összes többi gyíkkal ez a lehetőség felmerülne. Nem vagyok szemüveges, tele pattanással és idióta nyomi szövegeim sincsenek. Persze ha a srácok itt lennének, sokkal könnyebb lenne elviselnem ezt a szar helyet, de amikor elmondtam nekik, csak körbe röhögtek. Rohadékok.
Felszalad a szemöldököm, ahogy a hájfej besétál, majd a felső szintre teszi a táskáját. Na ne.. Ha nem csak széltében nőtt volna a gyerek még el is viselném de így.. Nem tartozik az álom halálaim közé egy hájas seggbe fulladás.
- Remélem ezt te sem gondoltad komolyan – mordulok rá, mire meglepve néz rám. Ne nézz így, nincs kedvem a szádba rágni a dolgot hájfej.
- Baj van? – néz rám ártatlan barna szemekkel, de cseppet sem hat meg. Komolyan ennyire hülye, vagy csak megjátssza?
- Nincs kedvem a hájas segged miatt meghalni haver – vetem oda, majd a táskájára bökök. – Az alsóbb szintet ajánlanám neked – mondom teljesen nyugodtan és a hatás nem is marad el. Már is vörösödik a hájas feje. Mint egy jól érett húsos paradicsom.. szemüvegben..
- Nem is vagyok kövér, te bunkó paraszt! – mondja mérgesebben, de valahogy nem tud meghatni, csak fokozza a mérges paradicsom elméletem… és még hogy nem kövér? Néztél már tükörbe hájfej?
- Ja vágom.. Akkor természetes, hogy a hájas segged külön életet él – pillantok rá gúnyosan, ledobva a földre saját utazó táskám. – Szóval ha felül szeretnél aludni.. – mondom csendesebben az ágy mellé lépve, majd nyugodtan fogom meg a táskáját, és egy jó irányzott mozdulattal dobom ki az ablakon. – Akkor keress másik házat hájfej! – pillantok rá, higgadtan bámulva a döbbent arcát.
- Te mégis mi a francot képzelsz magadról?! – kiabál rám egy másodperc múlva és már mozdul felém, gondolom, hogy nyomatékosítsa szavait és valami csúnya dolgot csináljon velem. De még mielőtt megemelné azt a húsos karját, egy gyors mozdulattal lépek elé, és öklöm az arcán csattan. Ledermedve áll meg, és én elégedetten nézem, ahogy vér kezd folyni az orrából. Azt hiszem eggyel kevesebb gondom lesz… Meglepve nyúl az orrához, majd a vért meglátva összeszorítja a száját, és sarkon fordulva távozik a házból. Én is így gondoltam. Úgy is rád fér a mozgás, idióta hájfejű, fuss csak.
Halvány boldog mosollyal nézem a hátát, de az utána belépő pasit meglátva lehervad ez a kevés jókedvem is. Fekete haj, kék szemek, magas kissé izmos test. Hm.. őt talán elviselném a szobában – talán még felettem is az ágyban -, bár van egy olyan sejtésem, hogy Hófehérke nem táborozó gyíkok csoportját bővíti. Ő lehet a gyíkok védelmezője, az egyik ügyeletes idióta, aki próbál rendet tartani a táborban. Ch.. Érdektelenül fordítom el a tekintetem, majd egy laza mozdulattal dobom fel a táskám a felső ágyra és könnyedén felmászok. Hátamat a falnak vetve ülök le, és hidegen meredek a tagra, aki még mindig az ajtóban áll.
- Megtudhatnám, mi volt ez? – kérdezi ajtófélfának dőlve kezeit összefonva mellkasán. Barom. Ha azt hiszed ettől a póztól beszarok és mesélni kezdek, akkor sokat kell még gyakorolnod. A másik kettő kussban pakolgat, ahogy kell. Ha beköpnek garantálom, hogy nekik is vérezni fog valamijük. – Kifelé – int a fejével a tag, mire a két gyík már spurizik is. Szánalmas.. Az ágy elé lépve néz fel rám, de nem hat meg az átható tekintet. A rendőrök sem tudtak meghatni evvel, te sem fogsz seggfej.
- Mi történt?
- Mi közöd hozzá? – mordulok rá azonnal, gyilkos tekintettel bámulva rá, de úgy tűnik nem fogja fel, hogy zavar. Kurvára zavar. Kívül sokkal tágasabb seggfej. Nincs hangulatom a te ejnye-bejnye szentbeszédes dumádhoz.
- Most én kérdezek. Te verted be annak a szerencsétlennel az orrát? – int az ajtó felé, és érzem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa. Egyébként is kibaszott szar kedvem van, nincs szükségem, még a gyíkkirályra is, aki kioktat. Mi köze van hozzá? Ha zavarja, hogy véres a hájfej orra küldjön haza vagy menjen a kis kretént ápolgatni. Ne engem baszogasson!
- Mi a picsáért kell csesztetni? És, ha igen?- csattanok fel dühösen és könnyedén leugrok az ágyról, majd vele szemben megállva bámulok gyilkosan kék szemeibe, hátha így megérti, hogy szar helyen van. - Fölöttem ugyan nem fog aludni egy ilyen dagadék! Még csak az hiányzik, hogy rám szakadjon az egész ágy vele együtt! Egy nagy lófaszt! – mondom mérgesen. Leszarom a lelkivilágát, pont itt az ideje, hogy beleszokjon a való életbe a hájfejű. - Arról meg nem én tehetek, hogy nem bírja a kritikát – fűzőm hozzá kelletlenül. Az ő hibája, hogy ignorálja a kinézetét, ha zavarja amit mondok, akkor tegyen ellene. Picsogó hájfej.
- Tudod, Szöszi, ha én néznék ki úgy, mint egy barbie baba, nem kritizálnám mások külsejét. – válaszolja a gyíkkirály, és szavaitól egy pillanatra meglepődök. Hogy mivan..?! Barbie baba? Én?! Én mint egy barbie baba?!! Mégis mit képzel ez a seggfej? Talán baj van a látásával?! Kurvára nem nézek ki úgy mint egy barbie és nem is öltözködök úgy húgyagyú!
- Barbie? – sziszegem halkan és kezem akaratom ellenére szorul ökölbe. – Talán te is szeretnél egy vérző orrot seggfej? Vagy a lila szemek jobban tetszenek?! – förmedek rá mérgesen, és érzem, hogy egyre idegesebb leszek. Ez a.. paraszt gyorsabban fel tud húzni, mint Tony a gyökér favicceivel. Pedig neki is kibaszott nagy tehetsége van hozzá..
- A kéket jobban szeretem szöszi – mondja kurvára nyugodt arccal és hangszínnel. Hogy rohadnál el..
- Az is megoldható Hófehérke, két ütésnél több nem kell, hogy kék legyen a csini pofid – vágok vissza idegesen a kékségekbe bámulva, de egy cseppnyi félelmet sem látok bennük, sőt..
- Bocs, nem bíznám amatőrre az arcom – dobja vissza a labdát, amitől szemeim összeszűkülnek. Amatőr?! Na majd én megmutatom neked… Már épp mozdulnék, hogy behúzzak egyet ennek a seggfejnek, de egy vén, reszelős hang megzavar.
- Uram! – szólal meg hirtelen valaki a paraszt háta mögött és a kellemetlen érdes hang megállít. Mi a fasz, múmiákat is tartanak ebben a táborban?
Oldalra lépve fordítja a fejét az ajtó felé, de fél szemét még mindig rajtam tartja. Elszállt az ihlet barom, de ne aggódj bepótoljuk.. – Ideje lenne csoportokat csinálni, nem gondolja? – kérdezi okoskodó hangon a vénség és elhúzom a szám. Nem csak undorítóan ráncos, de zavaróan idegesítő a hangja és ez a tekintet. Bleee..
- Mindjárt megyek Ms. Norsley – válaszolja a seggfej, majd visszafordulva felém, nem törődve a vénség gyilkos tekintetével. – A helyedben bocsánatot kérnék a sráctól szöszi.
- Lófaszt.. – vágom rá azonnal. Én ugyan nem megyek oda nyalizni annak a hájas baromnak. Ne is álmodjon róla!
- Ahogy gondolod Barbie – fordul ki az ajtón, és akkor sem néz vissza, amikor félhangosan utána szólok, hogy rohadjon meg. Rohadék. Ezt még visszakapod seggfej. Tartozok egy jobbhoroggal és még mielőtt kirúgatom magam ebből a kibaszott táborból meg is kapod. Ezt megígérhetem seggfej.
~~~***~~~
A nap további része csendesen telik. Senki sem köt belém. A csajok próbálnak barátkozni, de elhajtom őket. Nincs kedvem a szemüveges libákhoz most. Sem a gyíkokhoz, sem senkihez ebben a kibaszott táborban. Mind gyökér gyík. Kémia, biosz, növények, az előbb az egyik barom épp valami bogártól kapott visító görcsöt.. Beszarok. Komolyan. Mi olyan izgi egy kibaszott rovaron? Barna, tele csáppal és idegesítő hangot ad ki. Mint az össze többi. Kurva izgalmas mondhatom..
Mint később kiderült a seggfej a tábor vezetője, amikor tartott egy össznépi üdvözlést is. Elmondta a fontosabb szabályokat, aztán a várható programokat, és hogy kit melyik felvigyázó alá osztottak be, de a srácokkal sms-zni sokkal izgalmasabb volt, mint a beszéde. Persze nem halkítottam le a telefonom, hogy a Gyíkkirály is hallja a csipogást. Pont leszarom a szabályait, az egész táborával együtt. Régen is utáltam a sulis kirándulásokat és nem most fogom megkedvelni a természetet. Élvezzék csak a gyíkok, nekik való ez a világ nem nekem. Ki kell rúgatnom magam erről a szar helyről és haza jutni minél előbb. Ha kirúgnak anyu sem tud mit mondani. Haragudni fog tudom, de.. ezt nem bírom ki. Pontosítsunk. Nem akarom kibírni. Nincs kedvem a sok idiótához, se a szabályokhoz, se a csapatépítéshez, sem az együtt csónakázáshoz. Nem, egyszerűen nem érdekelnek ezek a baromságok. Pont lesz..
Egy óvatos bökés az oldalamon zavar meg az elmélkedésben és gyilkosan nézek a mellettem ülő illetőre. Mi a faszt van már megint?
- És te? – hallom meg a felügyelő (vagy mi-nek) a hangját, és kedvetlenül pillantok rá. Lágy mosoly, kedves hang, de a szemeiben látom, hogy nem kedvel. Gondolom eljutott hozzá is a reggeli dolog. Szuper, mert nekem se vagy szimpi haver. – Mesélj magadról.
Érzelemmentesen tekintettel nézek rá. Tábortűz, farönkök, kellemes esti beszélgetés.. ismerkedjünk.. mint egy szar filmben. Kirendeltek minket ide, mint a tábor első programja, hogy holnap ne teljesen ismeretlenül álljanak egymás előtt a tábori tagok. Nagyon fasza, de nekem nincs kedvem ehhez.. Nem tartozom ide paraszt, ha nem tűnt volna fel, pont ezért csúsztam hátrébb egy félre eső tuskóra ülve, hogy hagyjatok ki a jópofiból. Nem érdekel senkinek az élete, a hobbyja, a cuki kiskutyájának a neve. Leszarom.
- Jesse. Kanses-ből – válaszolom készségesen lezártnak tekintve a témát, de a tag csak csendben bámul rám, ahogy mindenki más. Ch.. ne is álmodjatok róla, nem fogok mesedélutánt tartani magamról és az életemről. Nem esti mesének való, a lányok bugyiig pirulnának, és amúgy sem szeretek szennyest teregetni, szóval offolom a dolgot. Őket sem érdekel mi van velem, engem sem érdekel, mi van velük, és ez így van rendjén gyíkfejű.
- Hobby? – kérdezi bíztatva a tag, de csak gyilkos pillantással illettem.
- Faszfejek elhallgatatása – válaszolom csuklóból, színtelen hangon, de egyértelműen őt bámulva. Erre már az ő arcáról is leolvad a jópofi álarc. Helyes. Nem tetszett ez a kedveskedő hangnem. Utálom ha megjátsszák magukat az emberek. Ha nem kedvelsz mond a szemembe. Nem fogok kétségbeesni, hogy egy barom nem kedvel, ne aggódj.
- Tilos a káromkodás a tábor területén – mondja sokkal hűvösebb hangnemben.
- Pont leszarom, mit szabad és mit nem – nézek rá flegmán, előre dőlve kezeimmel megtámaszkodva a térdemen. Na elküldesz, vagy elküldesz idióta?
- Az esetben mindenkinek jobb lesz, ha visszamész a faházadba, amíg nem tanulod meg a szabályzatot – nagyon komoly hangon szól, és nagyon komoly arcot vág hozzá, amitől én elégedetten elmosolyodom. Barom.
- Én is így gondoltam – mondom mosollyal az arcomon felállva, és már fordulok is sarkon. – További jó szórakozást gyíkok – teszem még hozzá félhangosan. Végre. Béke, nyugi, pihi. A házban hárman maradtunk, nem jött új gyökér, hogy elfoglalja az ágyat, szóval az élet szép. A másik kettő meg nem erőlteti a barátkozást szerencsére. Legalább kettővel kevesebb nyomulóst kell lekoptatnom. Lehet még a mappámat is előveszem, amíg csönd van. Az élet szééé…
- A bunkóság genetikai vonás, vagy csak te lettél ilyen elfuserált a családban? – szólal meg mellettem egy túl ismerős hang, és máris viszketni kezd a tenyerem. Gyilkos tekintettel fordulok felé. Már megint az a seggfej. Egy fának támaszkodva álldogál, alig pár lépésre a kis tüzünktől. Csak nem megfigyelés alatt voltam? Ejnye, én leszek a tábor réme? Elég szar vicc.
- Mi a faszt akarsz seggfej? Semmit sem csináltam.. – nézek rá hidegen, uralkodva a tenyérviszketésen. Nyugi Jesse. Van önuralmad, nem húzol be egy ilyen halképűnek azonnal. Bár akkor talán végre kirúgna ebből a nyomorult táborból és mindenki boldogabb lenne.
- Lehetnél kedvesebb Szöszi, így senki sem fog kedvelni a táborban – válaszolja komolyabb hangot megütve, amivel már majdnem meglep. Most jön a szentbeszéd? Na persze, ezt nem veszem be seggfej.
- Kurvára nem érdekel, hogy mennyire kedvelnek ezek a gyíkok. Pont leszarom, ahogy az egész kibaszott tábort – mordulok fel és egy lépéssel közelebb lépve bámulok az acélkék szemekbe, amik szinte világítanak a tűz fényében. Talán megtudom győzni, vagy ha búzok egyet neki, akkor észhez tér. De ha nem.. akkor garantálom, hogy tönkre teszem a kibaszott táborod Gyíkkirály. – Spórolhatnál mindkettőnknek egy kis időt, és kirúghatnál ebből a gyíktáborból. Nem tartozom ide, és ezt te is tudod. Szóval tehetnél magadnak egy szívességet seggfej.
Szerkesztve Lureka által @ 2014. 06. 01. 22:03:07
|
| Lexine | 2014. 05. 21. 20:53:49 | #29978 |
Karakter: Oliver Robins
Nagyot ásítva nyújtózom egyet, majd feltornázom magam ülő helyzetbe. Tekintetem végigsiklik újdonsült birodalmamon. Innen, a személyzeti épület tetejéről tökéletesen be lehet látni az egész tábort. Odalent a táborozók és a felügyelők ész nélkül rohangálnak fel-alá, tisztára mint valami hangyabolyban. A kölykök mindenre elszántan próbálják megszerezni a legjobb szálláshelyeket, meg a lehető legtöbb havert, a táborfelügyelők pedig próbálnak valahogy úrrá lenni a káoszon. Régen nem is tűnt fel, hogy ilyenkor ekkora rohangálás van itt. Csak ledobtam a cuccomat az egyik ágyra és már vettem is az irányt a tó felé. Persze ritka volt, hogy el is jutottam a vízig, mert „A vízbe menni csak felügyelő jelenlétében engedélyezett.” És hiába surrantam ki a táborból teljesen észrevétlenül, nagyapa mindig tudta mire készültem éppen, így általában fülön csípett, mielőtt még csobbanhattam volna…de csak általában.
Hm…így belegondolva jó sok fejfájást okozhattam neki nyaranta, mégis mindig olyan szívélyesen fogadott, akár itt, akár a házában.
Múltba merült gondolataimat egy –már sajnos jól ismert- hang ráncigálja vissza a valóságba.
-Mi lenne, ha levánszorogna onnan…uram?- á, Ms. Norsley…nem tudtam, mi hiányzik ilyen veszettül a reggelemből…
Ez az öreglány már akkor itt dolgozott, amikor kis taknyosként először jártam itt. Már akkor sem értettem, hogy férhet el ennyi ránc egyetlen emberen, na meg azt sem, hogy lehet egy ilyen összeaszott valaki ennyire fitt…meg hangos. Egyszerűen imádtam őt szívatni, majdnem minden nap keresztbe tettünk neki valahogy. Egy idő után már jóformán az ősellenségének tekintett engem, meg az épp velem lévőket. Pedig sosem voltam az a fajta, aki kifejezetten jól érzi magát, ha másoknak keresztbe tesz, de ez a nő kivétel volt. Az a semmi mással össze nem téveszthető fülsüketítő rikácsolás, amit egy-egy csínytevésünk után hallatott, valahogy ösztönzőleg hatott rám. Meg persze az sem volt mellékes, hogy ez a nő az utolsó agyonfestett hajszála végéig tele van gonoszsággal.
-Jól érzem, hogy nem kedvel engem, Ms. Norsley?- kérdezem hangosan, szélesedő vigyorral, mire látványosan megrándul az ábrázata. Akármi történik is majd ez elkövetkezendő hetekben, ezért a látványért már megérte elvállalni ezt az egészet.
A nyakamat tenném rá, hogy bárki belepirulna abba a szitkozódásba, ami most a fejében visszhangzik és abban is biztos vagyok, hogy élete egyik legnagyobb kihívása az, hogy ezek a szitokszavak némák maradjanak. De hát a főnököt ugye csak nem szidhatjuk…azt hiszem, a világ összes kincséért sem bocsátaná meg a nagyapának, hogy lebetegedett és ezáltal én lettem a felettese. Felmondani meg csak nem fog, hiszen az olyan lenne, mintha ő vesztette volna el a háborút, így muszáj elviselnie.
Végül nem mond semmit, felhúzza az orrát és elvonul, hogy folytathassa a fontoskodást. Kár, pedig kifejezetten jól esett volna még egy kicsit szteppelni a vénség idegein…majd legközelebb, úgyis hosszú még a nyár.
Már éppen dőlnék vissza fekvő helyzetbe, amikor halk, de ismerős nyüszítés üti meg a fülem. Ismét lenézve Ninat pillantom meg, aki fülét-farkát behúzva kuporog a ház mellett és reszketeg tekintettel néz fel rám.
Amint lemászok a tetőről, azonnal a lábaimhoz kucorodik. Szegénykém nagyon nem szereti az idegeneket. Sejtettem, hogy kezdetben nem fog neki tetszeni a helyzet, de ha rábíztam volna valakire, az sem lett volna jobb…hihetetlenül ragaszkodó, három nap volt az eddigi leghosszabb idő, amit külön töltöttünk és azt sem viselte túl jól.
Sóhajtva leguggolok, hogy bátorítóan megsimogassam a hatalmas hófehér buksit.
-Hidd el, senki sem fog bántani, ezek csak kölykök. –mondom halkan, miközben kap egy kis fülvakargatást- Ha pedig valamelyik mégis kötekedne veled, nyugodtan harapd meg a seggét! Engedélyezem. Na, gyere, sétáljunk egyet!- mondom és már indulok is, mire ő kelletlenül, ugyan, de engedelmesen követni kezd
A házak közé veszem az irányt, ahol a legnagyobb a nyüzsi, hogy Nina lássa, nincs mitől félni. Egy idő után már egészen felbátorodva sántikál mellettem, mikor finoman szólva váratlanul egy táska robban ki az egyik faház ablakán, majd hangos puffanással ér földet, pontosan a lábaim előtt. Az eseményt néhány pillanatnyi csend követi, majd hangos ordibálás hallatszódik odabentről.
Nocsak, az első balhé. Nincs túl sok kedvem beleavatkozni, sosem voltam az a típus, aki belefolyik mások dolgaiba. De hát mégis csak illene valamit csinálni, ha már én vagyok itt a góré…Így hát a bejárat felé veszem az irányt. Abban a pillanatban, amikor belépnék a házba, egy testes srác ront ki, a vérző orrát törölgetve. Felkapja a kihajított táskát majd olyan nagy sebességgel robog el, hogy még csak utána szólni sincs esélyem, így hát inkább a bent maradókra koncentrálok.
Odabent három srác, kettő tanácstalanul toporogva nézi a harmadikat, mikor pedig meglátják, hogy itt vagyok, nagy buzgón a cuccukat kezdik el pakolgatni. A harmadik- egy feltűnően szőke srác- egy pillanatra felém néz, majd flegma arckifejezéssel elfordítja a fejét és elégedetten felrepíti a táskáját az egyik felső ágyra, aztán ő maga is felmászik. A zseniális hatodik érzékem azt súgja, hogy ő lesz a bűnös.
-Megtudhatnám, mi volt ez?-kérdezem karba tett kézzel, az ajtófélfának támaszkodva. A két pakolgató egyén agya szinte hallhatóan kattogni kezd, nem tudják, hogy az lenne-e a rosszabb, ha beszélnének, vagy az, ha nem. –Kifelé.- intek nekik a fejemmel, mire szempillantás alatt kiiszkolnak a házból. Végül is nem akarok én senkiből sem spiclit csinálni már az első napján…az nem lenne túl szerencsés rájuk nézve.
Az emeletes ágy tetején ülő szőkeség elé lépek, aki csendben, látványosan nemtörődöm tekintettel figyel.
-Mi történt?- igyekszem semleges hangot megütni, nem akarok a hatalmaskodó őrmester szerepében tetszelegni, de ugyanakkor könyörögni se fogok egy egyszerű válaszért
-Mi közöd hozzá?- förmed rám, smaragd tekintete szinte szikrákat szór
-Most én kérdezek. –közlöm higgadtan- Te verted be annak a szerencsétlennel az orrát?-intek a fejemmel az ajtó felé, amin az imént kiszaladt az említett fiú
-Mi a picsáért kell csesztetni? És, ha igen?- háborodik fel, miközben leugrik az ágyról és megáll velem szemben. Egyenesen a szemembe néz, kihúzza magát, de hiába…magasabb vagyok, mint ő- Fölöttem ugyan nem fog aludni egy ilyen dagadék! Még csak az hiányzik, hogy rám szakadjon az egész ágy vele együtt! Egy nagy lófaszt!- bájos…- Arról meg nem én tehetek, hogy nem bírja a kritikát.- teszi hozzá a szemét forgatva
Na, persze, képzelem én azt a kritikát…
Pff…azt hiszem, jövőre bevezethetnénk valami előzetes meghallgatás félét, csak, hogy kiszűrjük az ilyen orbitális bunkókat. Az ilyen csak elrontja mindenki hangulatát. Tudom, hogy most valami nagyon felnőttes dolgot kéne mondanom, de, ha valaki ekkora tuskó, nem bírom ki, hogy ne szóljak be.
-Tudod, Szöszi, ha én néznék ki úgy, mint egy barbie baba, nem kritizálnám mások külsejét.
|
|
