|
|
Szerepjáték
(Harry Potter)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Sai | 2019. 12. 18. 15:12:51 | #35714 |
 Karakter: Ron Weasley
Megjegyzés: Bocsi a várakozásért :(
– Pedig mindig mennyire fürgén szokott járni a szád, Malfoy. Nagyot csalódtam benned. - igyekszem kissé elnyomni ezt a kínos pillanatot vele azzal, hogy húzom az agyát. Rákapott csak nem úgy ahogy gondoltam.
Megragadja a taláromat és még közelebb húz magához, mintha eddig nem lettünk volna olyan közel egymáshoz.
– Ha ennyire szeretnéd, hogy fürge legyen a szám... – Malfoy megcsókolt! Egy Malfoy! Ordítok magamban,de egy hang se hagyja el az ajkaimat. Aztán Malfoy ellök magától és faképnél hagy engem és ezt a koszos szobrot, ami búvóhelyként szolgált nekünk testvéreim elől.
***
Harry és Hermione épp egy házin veszekszenek, amit Pitonnak kell beadnunk, de nem is igazából hallom miről is szól a vita annak ellenére, hogy totálisan mellem lépkednek. Gondolataim folyamatosan azon a csókon agyalnak. Akaratlanul is ajkaimra teszem a mutatóujjam ami fel is tűnik nekik.
- Mi az meg haraptad? - kérdezi Harry közelebb hajolva én pedig pánikszerűen elhátrálok tőle.
- Nem semmi bajom. - csak felhúzza a szemöldökét végül vállát megrántja folytatja ott Hermionéval ahol abba hagyta én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok. Még jó, hogy egyikük se ért a legilimenciához. Terembe érve megpillantom őt az első padoknál, belepirulok így igyekszem kerülni a pillantását. Piton párokba rendez minket meg is örülök neki mikor Longbottont kapom
– Parkinson, lesz szíves Grangerrel gyakorolni. Longbottom, maga jó lesz Weasleyvel párban. Malfoy, Potter, ide álljanak.
Kezdeti örömöm nem tart sokáig.
– Harry, kérlek... – suttogja Harrynek ez a szemét én pedig egy pillanatra kétségbeesetten pillantok a velem szemben álló Malfoyra– Cserélj Ronnal, veled jobban szeretek gyakorolni. Tudod, a DS meg minden...
Keletlenül foglalom el az új helyemet.
– Kezdhetik a gyakorlást!- utasít minket Piton
Látom, hogy Malfoy hezitál, hogy csak a keresi magában a megfelelő varázsigét ezt ki ia használom és még idejében cselekszem mielőtt ő tenné. Gumiláb rontást küldök rá.
– Szép volt, Ron! – kiált fel Harry én pedig kicsit elmosolyodom. Malfoy szerencsétlenkedik mire sikerül végre megállnia lábain. Odamegyek hozzá
– Visszaállítsam? - kérdeztem tőle totál normálisan, meglepően ő se küld el rögtön a anyámba.
– Megoldom – morogja
– Ez volt az első, hogy sikerült egy nonverbális varázslat.
– Olyan biztos nincs, máskülönben Piton már kicsinált volna
– Valahogy nem tűnt fel neki, hogy suttogtam vagy tátogtam – osztja meg velem. – Néha egész könnyű kijátszani. Nem tökéletes a figyelme.
– Meglehet . - elmormolok egy ellen varázslatot így Malfoy ismét a régi.
– Menjünk, folytassuk, mielőtt Piton ránk száll.
Az órát jelző csengő után Piton vészjóslan közeledik Malfoy felé ez kivált mindenkiből egy hopponálási kényszert , mert mindenki azonnal felszívódik köztük én is, rettegett tanárom így is pont elég. Úgy döntök a terem előtt várom meg Malfoyt. Viszonylag sokáig elhúzódik a bájcsevelyük. Ugyan Harry próbál magával hívni , de óvodás indokokkal lerázom és inkább előre küldöm, azt végkép nem akarom, hogy azt lássa , hogy Dracora várok.
– Jössz átváltoztatástanra?- kérdezem amikor végre kinyílik az ajtó és az ő buksija bukkan fel mögüle.
– Nem – válaszolja majd felemel egy pecsétes pergamentekercset. – Kötelező programom van felsőbb utasításra, amely miatt nem tudok órákra menni ma.
– Aha, értem... - felelem és már tenném is fel neki a következő kérdésemet, de ő megelőz ebben.
– Sietnem kell. Szia! - mondja és ismét faképnél hagy, bennem pedig egyre jobban élesedik egy bizonyos tüske. Nagyon nem tetszik ez a játéka, amit velem művel.
***
Este nagyterembe vacsoráztunk éppen. Unottan kanalaztam a borsólevesemet és tekintetemet le se vettem a Mardekár asztaláról, ahol Malfoy " barátai" jókedvűen beszélgettek valamiről, nélküle, nem tudom miért , de bosszantott ez a jelenet.
- Ron kitaláltad már, hogyan építsünk a védelmünkön a kidvicsben? - hallom meg fél fülel Harry kérdését, de megint annyira elmélyültem a gondolatimban, hogy nem reagáltam rá.
- Halló, Potter hívja Weasleyt! Jelentkezz!
- Mi, mi,mi ? - fordulok végre feléje.
-Merre jársz? - kérdezi kíváncsian
- Hogy érted? Itt ülök, nem értelek.- csak kezébe temeti az arcát, mintha éppen fájan valamije.
Szerelmes vagy? - kérdezi nagyon hallkan ismét rám pillantva. A fejem vérvörös színt vesz fel a kérdés hallatán. Nagy lendülettel állok fel és szinte rákiálltok:
- Te vagy szerelmes!- faképnél hagyom, és fújttava elhagyom a nagytermet. Ő meg csak pislogva nézi, ahogy eltűnök a nagyterem bejáratánál.
Ingerülten járkálok egyik folyosóról a másikra. Közben azon agyalok, most minden Mardekáros házon kívül van tehát csak ő tartózkodik otthon. Valakinek neki megyek a nagy agyalásba.
Sűrűn bocsánatot kérek tőle aztán rájövök egy kis elsős Mardekáros lányt sikerült elütnöm, már sietett is volna tovább, de megállítottam:
- Várj! Kérlek mond meg a jelszavatokat a hálókörletetekhez!
Nagyokat pislog végül olyan sokáig kérlelem , hogy rémületében elmondja nekem én pedig friss információmmal az agyamba sietek a pincében megbújó klubhelyiség felé.
*
Lent jó hideg van, és nyirkos, barátságtalan, nem hiába utálom ide járni , ah bájital óráim vannak, nem kell sokat keresgélnem egy nagy kígyó szobor őrzi ajtójukat, rám is sziszeg amikor meglát, én pedig , mint aki halál nyugodt lenne elmondom neki frissen szerzett jelszó tudásomat, kissé gondolkodik, de végül csak kinyílik előttem, gondolom nem tudta mitévő legyen hisz Griffendéles köpenyben mondtam neki el házuk jelszavát. A berendezés hasonló volt miénkhez attól eltekintve, hogy itt minden mélyzöld színben pompázott, még a kandalló tüze is zöld lángokban csapott fel. Bentebb merészkedtem, egy pillanatra el kellett gondolkodnom melyik a fiú hálókör, mert nálunk balra van , de itt könnyen lehet, hogy pont ellenkezőleg alakították ki. Nem sokáig tudtam gondolkodni rajta , mert egy kislány jött le a job oldali lépcsőrorról, majd mikor meglátott akkorát sikított mintha szörnyet látott volna, nem győztem csitítgatni.
- Psszt! Ne félj, nem rossz szándékkal vagyok itt, illetve, de... de az nem a házatok ellen szól hanem Malfoy ellen. - magyarázom neki, ő pedig értetlenkedve pislog csak rám én pedig már kínomban a tarkómat birizgálom.
- Mi szól ellenem? - lép le az említett jómadár a bal oldali lépcsőrorról, tudtam bakker!
- Weasley mit keresel ?- kérdezi mérgesen, de nem hagyom, hogy folytassa, elkezdem vissza tuszkolni fel a lépcsőre.
- Figyi ne szólj senkinek, ha bárki is feljönne, illetve ne engedj fel egy fiút s e a hálókörletükbe , lécci, meghálálom, ígérem! - nézek rá kérlelődve a kislányra ő pedig csak szokásos mardekár stílusban a lényegre tér.
- Mit kapok cserébe?
- Ööö a Weasley ikrek legújabb termékét. - felelem neki, ő pedig bólint, neki ez tökéletes. Valamiért a tesóim minden házban nagyon népszerűek hasznos és haszontalan termékeikkel. Még a Mardekárosokat is lázba hozzák.
Malfoy persze ellenkezik, d e végül csak sikerül fellökdösnöm a hálókörletükbe, majd gondosan magunkra csukom az ajtót.
- Elment a maradék eszed is Ron? - kérdezi felháborodva miközben fel se tűnik neki, hogy a keresztnevemen szólított.
- Nekem ? Nem inkább neked , Draco! - felelem neki ugyanolyan stílusban, persze én s e figyeltem oda milyen közvetlen lettem vele hirtelen, most túl mérges voltam rá.
Aztán lenyugodtunk majd pirulva feltettem neki azt a kérdést amit már korábban is fel akartam tenni csak ő éppenséggel lekoptatott.
- Miért csókoltál meg akkor Draco?- tudtam, hogy rákvörös az arcom így már nem is mertem rá nézni a továbbiakban csak az ajtónak dőlve vártam mit fog rá válaszolni.
|
| Calael | 2019. 12. 10. 14:03:40 | #35707 |
 Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Sainak
A gyengélkedő ajtaja nyitva fogad. Vajon mindig így áll? Nem, emlékszem, éjszakára be szokta zárni Madam Pomfrey. Vagy csak akkor, ha betegek vannak odabent? Mindenesetre örülök, hogy eszméletlenül lebegő társam mellett legalább a kilinccsel nem kell bíbelődni.
– Elnézést, Madam Pomfrey! – szólalok meg kissé hangosabban, mint ahogy az indokolt lenne, ha látnám a célszemélyt. – Itt tetszik lenni?
Válasz nem érkezik ugyan, de nagy baj biztos nem lesz abból, ha lerakom a szállítmányt az ágyra.
Amint sikeresen befejezem, a teremben lévő másik ajtóhoz sétálok, amely mögött tudom, hogy a javasasszony lakrésze és bájitalműhelye lapul. Előbb halkan, majd jóval erősebben kopogok be, mire végre megjelenik.
– Malfoy, mit akar itt ilyenkor?
– Elnézést, büntetőmunkán voltunk, és Weasley nem vett észre egy széket a bájitaltan tanteremben, felesett benne, és beverte a fejét.
A hazugság olyan könnyedén hagyja el a számat, mintha előre kigondoltam volna, hogy ezt a mesét akarom beadni a gyógyítónak. Azonban egyből elkezd kiteljesedni a kép, mintha valóban megtörtént volna ez az eset, és akár még ki is tudnám díszíteni ezt a történetet, ha szükséges lenne, de úgy néz ki, ezzel teljesen elégedett.
– Mindig ezek az ostoba fejsérülések. Magát is hozták már be, mert egy gurkó eltalálta, meg az összes többi kviddicsbolondot. Miért nem tudnak normális seprűsportot játszani, ahol nem cél a másik játékos elpusztítása?
Tudom, hogy ilyenkor nem szabad megszólalni. Amíg a monológját elmondja, odamegy a vöröshajú, eszméletlen évfolyamtársamhoz, majd pár pálcasuhintással és tapogatással felméri az állapotát.
– Egy kötés elég lesz, miután kitisztítom a sebet. Ha minden jól megy, holnap reggelre teljesen rendben lesz. Bár, ha agyrázkódást kapott, az éjszaka folyamán lehet, hányni is fog. Ha ennél súlyosabban verte be a fejét, lehet, hosszabb ideig is bent kell tartanom a biztonság kedvéért.
– Ha akarja, ügyelek rá ma este, hogy ne hányjon.
Mintha egy leheletnyi bűntudatot éreznék saját magamon. De hiszen egyszerre átkoztuk meg egymást, miért kellene, hogy legyen?
– Ha meg akar történni, meg fog. Inkább arra vigyázzon, ne fulladjon bele.
Egy pillanatra tűnődő arckifejezéssel néz rám, majd megrázza a fejét. Kérdőn nézek rá.
– Gondolt arra, hogy gyógyítónak tanuljon?
Elvigyorodom, és majdnem röhögni kezdek.
– Hogy egy Malfoy gyógyító legyen? Soha.
Gyorsan megvonja a vállát, majd kötszert hoz, hogy ellássa Weasleyt. A művelet maximum tíz percig tart, majd magunkra hagy, bezárva a külső, és a saját ajtaját is, azonban előtte eloltja a mennyezeti gyertyákat.
Az ablakon beszűrődő minimális fénynél megkeresem a Weasley ágya mellett található széket, és leülök rá. Gondolataim kavarognak, túl zajos az egész. Semmi keresnivalóm nincs itt, a kedves díszes társaságának kéne itt lennie. Dolgom is van; sokkal hasznosabban tölthetném el az időm, ha a Szükség szobájában próbálnám rendbe rakni a volt-nincs szekrényt. Egy rakat házi feladatot kellene megoldanom, ha nem akarok még egyszer büntetőmunkát kapni. A gyomrom teljesen görcsbe rándul, pedig éhes is lehetne, hiszen dél óta lényegében semmit sem ettem.
Vajon el tudok készülni a feladattal, amit a Nagyúr rótt ki rám? Képes lenne megkeresni a szünetben anyám házában, hogy elővegyen, miért nem vagyok még kész?
Szinte hallom a lépteit, ahogy felém közeledik az ebédlőben. "Csalódást akarsz okozni Voldemort nagyúrnak? Nem, biztosan nem... Megteszel mindent, hogy befejezd a feladatot, ugye? Tudni fogom, ha nem így van." Kihunynak a fények, és csak az ő alakja látszódik előttem, tisztán, élesen. A pálcája ott van a kezében, és rám szegezi. "Legilimens!"
Emlékképek peregnek a szemem előtt, ahogy a földre rogyok a szekrény előtt, mert amit betettem, ugyanott van, ugyanolyan állapotban. A könyvtárban ülök, és idegesen lapozok az előttem lévő vaskos kötetben. Lumpsluck büntetőmunkát ad ki, amiért nem csináltam házit. Vacsorázok a Nagyteremben. Virrasztok éjszaka egy véráruló mellett.
Majd újra előttem áll ő, dühösen, izzó szemekkel. "Csalódást okoztál..." Visszhangzik a sötétségben, egymás után, újra és újra, de nem csak halkul, hol hangosabban, hol halkabban. "Te már nem fogsz eljutni az Azkabanba..." Majd apró zöld fény kezd pislákolni a pálcája hegyén.
"Nagyúr... ne... én mindent megteszek..."
"Valóban? Ne hazudj a Sötét Nagyúrnak, Draco..."
Majd felvillan a fény, és egyenesen a fejem felé száguld.
Izzadtan ébredek; még mindig sötét van. A szívem szét akar robbanni. Ha meglátja a Nagyúr, hogy egy véráruló mellett virrasztottam... Biztos, hogy nem élem túl. Gyakorolnom kell az okklumenciát, jobban, mint eddig bármikor. Bella néni azt mondta, nagyon tehetséges vagyok a védekezésben, de a Nagyúr ellen még lehet, ez is kevés lesz.
Szédülve állok fel, megtámaszkodva az éjjeli szekrényen. Ki kell vernem a fejemből, hogy felelősséggel tartozom azokért a rossz dolgokért, amelyeket elkövettem. Vagy hogy ezek rosszak. Jelenleg a Nagyúr bábja vagyok, de teljesítenem kell a rám osztott szerepet. Ha pedig sikerül, akkor visszakaphatom az apám.
A kihalt kastélyban csak egy-két szellem lebeg ezüstös fénnyel. A talpam az egyetlen, ami zajt hallat. Egyedül vagyok.
*
Az első reggel a gyengélkedős este után borzalmasan ébredek, amely még egy héten keresztül megismétlődik. Weasley nem tért vissza az órákra, amitől kicsit nyugtalan vagyok. A sárvérű és azok védelmezője gyakran néz rám, sejtve, hogy valamit tettem, amit nem kellett volna. Azonban ennek nem adnak hangot, amiből arra következtetek, hogy Weasley nem köpött nekik. Fogalmam sincs, miért, de nem bánom. Lehet, szégyenkezik amiatt, ahogyan földre került?
A kérdéskört, amit ez jelent, igyekszem elfeledni, vagy legalábbis minél mélyebbre lepréselni. A rémálom óta szinte minden szabadidőmet vagy a könyvtárban, vagy a Szükség szobájában töltöm. Meg kell őt ölnöm. Minél hamarabb. Ha nem teszem meg, az a saját és lehet, a családom életébe is kerül. Ez egy kitüntető feladat, mindenki ezt szeretné csinálni. De a Roxfortba csak diák mehet, és én az vagyok, úgyhogy mindenki jól jár... Kivéve Pitont.
Keresztapám az összes sötét varázslatok kivédése óra után odajön hozzám, hogy megkérdezze, mit tervezek. A tekintetén látom, hogy valamennyire tényleg aggódik értem, de biztosra veszem, hogy ha tehetné, ő vállalná el a feladatot. De ez az enyém, nekem kell megcsinálnom, hogy bizonyítsak és megkegyelmezzenek nekünk a halálfalók.
Nyúzott vagyok, minden vágyam, hogy aludjak egy jót. De a rémálmok miatt nem megy. Szét fogok hullani.
És attól is rettegek, mi lesz, ha legközelebb összefutok Weasleyvel. Győzködöm magam, hogy nem történt semmi, mindketten felelősek voltunk azért a párbajért, és én is eshettem volna rosszul. Ő meg lehet, még belém is rúgott volna.
*
Kedd reggel van, ugye? Bár úgy érzem, már csütörtök is lehetne. Megint nem aludtam semmit...
– Draco, de jó, hogy itt vagy! Megyünk együtt reggelizni? – kérdezi kicsattanó jókedvvel Pansy.
– Persze, menjünk – felelem unottan, mire izgatottan belém karol. Máskor biztosan lekaparnám magamról, egyszerűen feszélyez, ha korlátoznak a mozgásomban. Azonban annyira fáradt vagyok, hogy még erre sincs energiám.
– Képzeld, az a Weasley összejött egy új sráccal az eddigi helyett!
– Tessék? – kérdezek vissza egy pillanatra teljesen felébredve.
– A kiscsaj, bizony! Valami hollóhátas az új pasija. Hihetetlen, hogy már vagy a harmadikat fogyasztja ebben a tanévben, pedig még csak október eleje van!
És csak beszél, és beszél, és beszél... Én pedig bólogatok, néha közbekérdezek, és igyekszem túlélni addig, amíg a reggeli kávémat meg nem szerzem magamnak.
A Nagyterem már félig telve, úgyhogy kicsit nehezebb helyet találni az asztalunknál, mint általában. Szinte tudattalanul nézek körbe, mikor Weasley vörös loboncát pillantom meg a tömegben. A szeme rám néz, az enyém pedig az övébe, én pedig teljesen lemerevedek. Szerencsére Pansy tovább vonszol magával.
A padra ülve teljesen automatikusan keresem meg a kávés bögrét, és nem törődve az ajánlásokat, teljesen megtöltöm. A cukrot sem aprózom el, végül pedig szembesülök vele, hogy így nem fog tej beleférni. A megoldás kézenfekvő: a felét megiszom egy nagy kortyra feketén, majd utántöltöm tejjel. A reggeli elfogyasztása már nem ilyen egyszerű; előbb megtelik, majd kihal körülöttem a Nagyterem. Mivel Pansynak mennie kell jóslástanra, amit én egyszerűen nem vettem fel hatodikra, ezért tőle is megszabadulok. Rövid gondolkodás után úgy döntök, a legjobb, ha a könyvtárba megyek, és megpróbálom befejezni a McGalagonynak írandó házimat.
Az út felénél sem járok, mikor belebotlok Weasleybe. Szinte sokkol a jelenléte, pedig már többször is végiggondoltam az egészet. Nekem semmi közöm hozzá, felelősséggel meg végképp nem tartozok érte. Most mégis érzem, hogy pír lepi el az arcom.
– Vigyázz jobban, hova lépsz, Weasley!
Azonban, mielőtt tovább mehetnék, az ujjai belemélyednek a vállamba.
– Várj Malfoy! Beszélnünk kell.
Egy másodperc alatt felszívom magam, és elhatározom, hogy úgy lehordom, hogy még véletlenül se akarjon soha többé hozzám szólni. Miközben megfordulok, hogy hatásosabb legyek, egy olyan mondat csúszik ki a száján, amire nem számítottam.
– Miért maradtál bent velem a gyengélkedőn?
A folyosó vége felől nevetés zaját hallom, mire berántom a púpos boszorka szobra mögé. Minél kevesebb ember látja, hogy egy vérárulóval beszélek, annál jobb. Bal kezem a talárja nyakához téved, és a szobor hátuljának préselem, hogy minél kevésbe tudjanak észrevenni bennünket. Hirtelen felindulásból pedig előhúzom a pálcámat.
Mikor elhal a léptek zaja, a mellkasához bököm, de még mindig nem tudom, mit akarok mondani.
Egyre szürreálisabbá válik a helyzet, mikor már egy perce állunk ebben a pozícióban, bár a bal karom már ernyed, és szinte teljesen el is engedi a ruháját. A pálcám a mellkasa helyett már a hasába fúródik, de nem túl erősen. Hiába nézek a szemébe, nem látok semmit az idegességtől.
Az lenne a leglogikusabb, ha hasba térdelném. Nincs varázslat, nincs nyom, és kétszer elgondolkodik innentől kezdve, hogy odajöjjön-e hozzám. De meg is átkozhatom, biztos, nem fogja tudni kivédeni, de nagyon gyanús lenne, hogy most került ki a gyengélkedőről, és máris megy vissza. Az meg, hogy mindkétszer miattam jut oda, egyenes úton vezet egy hónapos büntetőmunkához.
– Pedig mindig mennyire fürgén szokott járni a szád, Malfoy. Nagyot csalódtam benned.
Újra életre kelnek ujjaim, belekapaszkodnak a fekete anyagba, de ezúttal magam felé húzom.
– Ha ennyire szeretnéd, hogy fürge legyen a szám... – suttogom magam elé, majd az ajkaira tapasztom a sajátomat. Egy dühös szívdobbanásnyi ideig tart az egész, majd a szobornak taszítom, és dühös léptekkel ott hagyom a szobrot és őt is.
A könyvtárban a szokott helyemre ülök. Le kell higgadnom, gondolkodnom kell, és elemeznem, mit csináltam az előbb. A miértet pedig kihajítom az ablakon. Ha már arra a kérdésre sem tudtam válaszolni, miért maradtam vele a gyengélkedőn, erre végképp nem fogok tudni semmit sem mondani. Viszont azt az egyet biztosra veszem, hogy ezzel nem fog senkinek sem eldicsekedni.
A házimmal persze semmit sem haladok.
Sötét varázslatok kivédésére kell mennem – adom ki a parancsot magamnak, mert sokkal egyszerűbb, mintha gondolkodni próbálnék.
Piton termébe elsőként érkezek, és kivételesen le is foglalom az első padot. Ide biztos, hogy nem fog jönni. Be is válik, mikor megjelenik a trió, a terem másik végében helyezkednek el. Egy pillanatra megnyugszom, hogy ez így még jó is lehet. Ha sokáig maradok a teremben, ők pedig elsőkként távoznak, akkor megúszom, hogy akár csak rá is kelljen néznem.
Azonban nincs ilyen szerencsém. Piton az órai tananyag ismertetése után védekező átkok használatát akarja gyakoroltatni velünk. A párba állításról pedig ő dönt, ahogy mindig is.
– Parkinson, lesz szíves Grangerrel gyakorolni. Longbottom, maga jó lesz Weasleyvel párban. Malfoy, Potter, ide álljanak.
Túl közel fog kerülni... menj már innen...
– Harry, kérlek... – hallom meg Longbottom hangját a túloldalról. – Cserélj Ronnal, veled jobban szeretek gyakorolni. Tudod, a DS meg minden...
Potter pedig, ahogy jó tanárhoz és önfejű megváltóhoz illik, int Weasleynek, hogy cseréljenek helyet. Miután megtörténik, Piton ugyan észleli a kialakult helyzetet, de valamiért nem foglalkozik vele. Így akar büntetni, hogy nem vagyok hajlandó neki elmondani semmit? Bár akkor meg nem Pottert jelölte volna ki az ellenfelemnek első körben.
– Kezdhetik a gyakorlást!
Farkasszemet nézünk Weasleyvel. Hiába idézem fel a nonverbális varázslat definícióját, egyszerűen szét vagyok hullva. Igazából egy gally is lehetne a kezemben. "Protego!" mondom magamban, de érzem, hogy a varázslat nem működik. Megismétlem még vagy egy tucatszor, mire még idegesebb és frusztráltabb leszek.
Fény villan velem szemben, én pedig érzem, ahogy belém csapódik. A lábaim pedig elernyednek. Gumiláb-rontás.
– Szép volt, Ron! – kiált felé Harry, hogy túlharsogja a teremben felhangzó jajgatásokat. Instabilan billegek egy szék felé a fal tövébe, hogy végre tudjam hajtani az ellenbűbájt. Mire odaérek, azonban meglepetésemre Weasley is odaér.
– Visszaállítsam? – kérdi teljesen normális hangon, mintha csak Potterhez beszélne.
– Megoldom – morgom válaszként. Már nem egyszer kellett ellenvarázslatot végrehajtanom, elvégre ezzel jár, ha az ember a Mardekár-ház tagja. Mindenki ellenünk van, úgyhogy nem túl nehéz megtanulni az elsősegélyhez szükséges alapismereteket.
– Ez volt az első, hogy sikerült egy nonverbális varázslat.
– Olyan biztos nincs, máskülönben Piton már kicsinált volna – válaszolom önkéntelenül is.
– Valahogy nem tűnt fel neki, hogy suttogtam vagy tátogtam – osztja meg velem. – Néha egész könnyű kijátszani. Nem tökéletes a figyelme.
Nem – szeretném mondani –, csak nagyon erősen koncentrál. Mégpedig rám.
– Meglehet – felelem végül, miközben összeszedem magam, és megpróbálom kitisztítani a fejem egy mély sóhajjal. Helyette azonban csak az illata csap meg, amit a szobor mögött is éreztem. Teljesen leblokkolok.
Amíg saját problémáimmal vagyok elfoglalva, addig hallom, hogy Weasley eldünnyögi az ellenvarázst, a lábam pedig visszanyeri eredeti állapotát.
– Menjünk, folytassuk, mielőtt Piton ránk száll.
Nyelek egyet, és bólintok. Visszamegyek a kezdőhelyre, és csak és kizárólag a pajzsbűbájra igyekszem koncentrálni. Még így is tartok tőle, hogy ez ma meghaladja a képességeim.
A kicsengő után Piton egy pálcaintéssel visszarendezi a termet, majd vészjóslóan közeledik felém. Ennek hatására szinte hopponálnak a környezetemből diáktársaim.
– Draco, néztél ma már tükörbe? – kérdi aggódó hangon. Szinte még soha nem szólt így hozzám, leszámítva pár balesetet, ami a jelenlétében történt a szünetekben, azaz nagyon messze a Roxforttól és a tanári szerepétől. Lényegében nem a tanárom vagy a házam vezetőtanára, hanem a keresztapám áll velem szemben.
– Lehet, hogy nem – felelem kissé vontatottan.
– Ha így folytatod, össze fogsz esni valahol. Hetek óta egyre rosszabbul festesz, és az sem fog segíteni, ha kávéval igyekszel ébren maradni.
– Minden rendben van – mondom egy gyenge mosoly kíséretében. Látom, ahogy elkerekednek a szemei.
– Draco, írásos engedélyt adok arra, hogy a mai napon ne menjél be az óráidra. A professzorok nem fognak kérdezősködni. Szedd össze a holmid, és azonnal indulj a hálókörletedbe.
– Le fogok maradni...
– Akkor legközelebb jobban ügyelsz arra, hogy ne hajtsd szét így magad. Semmi nem ér ennyit.
– De az apám...
Látom, ahogy penge vékonnyá válnak az ajkai.
– Az apád magának köszönhet mindent, nem a te felelősséged, hogy gondoskodj róla.
Bizonytalanul nézek rá, majd a helyemre sétálok, hogy a táskámba pakoljam a dolgaim. Mire végzek, a keresztapám előttem áll egy összecsavart pergamennel.
– Jó pihenést.
Kelletlenül biccentek, és miközben zsenge hugrabugosok jönnek be a terembe, én igyekszem magam mögött hagyni azt.
Odakint Weasley vár.
– Jössz átváltoztatástanra?
– Nem – válaszolom, majd felemelem a pecsétes pergamentekercset. – Kötelező programom van felsőbb utasításra, amely miatt nem tudok órákra menni ma.
– Aha, értem... – mondja, és látom, hogy valamit még akar mondani, de megelőzöm.
– Sietnem kell. Szia!
Beleborzongok, hogy elköszöntem tőle. Még soha nem tettem ezt meg, csak ott hagytam, faképnél, ahogy a kedves barátait is.
|
| Sai | 2019. 09. 18. 22:21:53 | #35660 |
Karakter: Ron Weasley
Megjegyzés: Calael-nek, bocsika el voltam havazva melóban
– Nos, fiúk – fog bele a professzor, de mint mindig most is pofáznia kell Malfoynak
– Elnézést, tanár úr, de nekem és Weasleynek is óránk lesz egy negyed óra múlva.
– Igen-igen... – szól elgondolkodva az öreg. – Ezen én is gondolkodtam, amíg dolgoztak.
– Arra jutottam, hogy mivel mindkettejük házi feladatával akadtak problémák...
– ...ezért szeretném, ha az utolsó órájuk után azonnal lefáradnának a terembe. Ma lesz órám az első és másodévesekkel, és amit itt szoktak hagyni... na és persze az itt lévő könyveket is rendszerezni kellene, illetve nem ártana, ha összeállítanák, mely dokumentumokat kellene selejtezni elhasználódottság miatt. Természetesen felügyelni fogom a munkájukat.
Mindketten bólogatunk majd gyors léptekkel elhagytuk a termet, kint Harry és Hermione már várt rám.
– Egyedül már nincs is nagy szád, Malfoy? - kérdezem Malfoyt mikor egy szó nélkül viharzik el mellettünk, kissé még elégedett is voltam magammal, hogy az enyém volt az utolsó szó. Persze hermione leszidott a viselkedésem miatt, de abszolút megérte.
Nekünk Harry- vel már nem volt több óránk, imádtam emiatt a keddeket, hamarabb végeztünk, és így plusz egy óránk volt az élethez. Ezért vissza mentünk a hálókörletünkbe. Az az egy óra gyorsan eltelt és már csak arra eszmélek fel, hogy lehajtott fejjel vánszorgok a pokol termébe. Legalább is most azzá vált, mert odabent maga Lucifer vár.
Kopogok. Elsőre nem nyílik ez a nyamvadt ajtó ezért másodjára is bepróbálkozok közben már eldöntöttem, ha harmadjára se nyitnak ajtót én ugyan többet nem próbálkozok. Az ajtó csak kinyílik végül, majd a görény ocsmány képét pillantom meg mögötte. Már húznám undorra a számat, de egy pillanatra megzavar.
- Jöjjön be, Weasley, és lásson munkához! - mondja bennem pedig felmegy a pumpa.
– Majd pont a te szavadra fogok ugrani, Malfoy. Ne legyél ennyire elszállva magadtól – nem csak neked van olyan flancos jelvényed, hanem nekem is.
– Hát igen, Dumbledore az ilyen legalja hulladékokra is szokott ilyet tűzni. Lásd például Grangert...
– Vagy saját magadat – vágok vissza neki, de csak válrándítást kapok tőle– Hol van Lumpi? – kérdezem tőle , miközben ő egy néha szebb napokat is megélt üsthöz sétál, amit épp varázslattal kíván megtisztítani.
– Na ne... – fakad ki. – Tényleg kézzel kell csinálni?
– Hol van?
– Valószínűleg a nagyteremben tömi magát, bár ezt konkrétan nem mondta, csak hogy siet vissza – pálcát ragadok és feléje tartom, tudom nem túl sportszerű, hogy ő már elrakta, de nála nem is kell.
– Nem fog működni az üstön . - aztán végre kapcsol és azzal a lendülettel a legközelebbi asztal mögé vetti magát. Bennem meg erőtőr egy jóízű kacaj– Tényleg jól mondta Harry, egy ijedős kis görény vagy, Malfoy.
– Igaz, el is felejtettem, hogy te az a Weasley vagy, aki nem tud célozni. Szánalmas, hogy a húgodtól kellene leckét venned, az legalább megátkozott pár embert. Te meg a híres barátod háta mögé bújva igyekszel kibekkelni a harcokat, mert egy épkézláb támadó átkot sem tudsz végrehajtani!
– Úgy vettem észre, most csak ketten vagyunk itt.- A levegő csak úgy szikrázik közöttünk. Mindketten arra várunk, hogy a másik lépjen elöszőr ehelyett Lumpi lépett, szó szerint.
– Ejnye fiúk, mit képzelnek?! – Állít be fújtatva Lumpsluck a nyitott ajtón keresztül. – Ugye meg se fordult a fejükben, hogy párbajozni kezdjenek ilyen értékes tárgyak között?
– Nem, professzor – szólal meg elsőként Malfoy– Csak azon gondolkodtunk Weasleyvel, miért nem tudjuk bűbáj segítségével kitakarítani az üstöket.
– Nos, annak igen egyszerű az oka – Az első, de még a másodévesek is elég bizonytalanul tudnak varázsolni, így a biztonság kedvéért a részükre fenntartott minden üst mágiasemlegesítő varázslattal van ellátva. Így pár bájital átkerül a következő tanévre, amit hivatalosan már korábban kellene tanulniuk, de fő a biztonság! Most, hogy ezt tudják, lássanak munkához!
Az a két óra írdatlan lassan telt el. Lumpi pedig vacsorát rendelt magának , ami mennyeien nézett ki, bezzeg mi nem kaptunk belőle. A hasam is megkordúlt a finom illatoktól , Malfoy kiröhögött amit én egy élesebb könyv sarkával jutalmaztam akárhányszor elmentem mögötte. Zene volt füleimnek mikor feljajdúlt. Persze a munka után azért kapunk tőle pár falatott én örömmel el is fogadom míg Malfoy velem ellentétben csak nyögve nyelve.
A termet elhagyva folyosó végén érem utól Malfoyt.
– Itt a lehetőség, Mr Jobb Vagyok mindenkinél, hogy eldöntsük, melyikünk a jobb! Most nincs lehetőséged hátba támadni.
Egy szenvicset vág felém, amit én szuperül ki is védek.
– Fáradt vagyok, Weasley, úgyhogy jobb lenne, ha nem most kezdenél el szórakozni velem.
– Mert kipihenten sokkal vajszívűbb vagy? Na ne röhögtess. Diffindo!
– Protego!
– Incarcerandus!
– Incarcerandus!
Két átok rekord sebességgel talál el mindkettőnket. Szerencsétlenségemre én pont rosszúl jöttem ki belőle. Az átoknak köszönhetően ami megkötözött sikerült úgy elesnem, hogy az a kobakom bánta. Erős ütést érzek a fejemnél, a látásom pedig kezd elhomáyosúlni, halkan még hallom Malfoy szitkozódást
– Francba, rohadj meg, hülye idióta!
***
Amikor magamhoz térek koromsötét szobában ébredek, de az illat vagyis inkább szag amit érzek megerősíti bennem, hogy hol is vagyok. A gyengélkedőn. Próbálok felülni, de erős fejfájás hasít a fejemebe, ösztönösen oda kapok. Megérzem a fejemen a géz tapintását. Tehát Madame Pomfrey ellátott. Állapítottam meg majd halk szuszogásra figyelek fel magam mellett. Félve nyúlok a pálcámért, hogy elmormoljak egy Lumust. A fény segítségével pedig meglátom, hogy Malfoy ott ül az ágyam mellett kissé görnyedve, de elszenderülve.
Malfoy?... Mit keres itt?... Büntteő munkán voltunk nem? .... Aztán párbajoztunk, nem?..... Aztán eltalált egy átok, nem?.... Aztán.... Ne! Malfoy hozott el a gyengélkedőre? Malfoy?
A kezdeti zavarodotságot aztán felváltotta a kíváncsiság. Most, hogy jobban megnézem tiszta sápadt, meg karikás a szeme. Alszik ez egyáltalán? Mármint a moston kivűl? Hangos léptek zavarják meg a gondolat menetemet. Gyorsan megszüntetem a Lumust, a pálcámat bedugum a párnám alá én magam pedig vissza dölök az ágyba, mintha sose voltam ébren. A gyors vissza esés miatt megint megfájdlt a fejem, de igyekeztem egy hangot se kiadni.
Madame volt az, de nem nyitott be. Vajon miért hagyta, hogy Malfoy itt aludjon?
Másnap már egyedül ébredek. Malfoynak hűlt helye se volt már, kicsit csalódott voltam. Úristen mi bajom van? Miért érdekel engem, hogy Malfoy miért nincs itt velem? Mármint az oké, ez mind az ő hibája, de ááá akkor is. Ez a belső harc megörjít.
Az ajtó kivágódik kb olyan dél körül járhatunk. Harry és Hermione aggodalmas tekintetével találom magam.
Szinte egyszerre kérdezik:
- Ki tette? - én pedig csak annyit mondok nekik, hogy nem tudom. Persze nem hiszik el, de mégse akaródzik kimondanom. Valamiért nem akarom, hogy megtudják. Magam se tudom miért. Abban az egy hétben míg Madame bent tartott sokan meglátogadtak. Köztük a bátyáim is aminek egyáltalán nem örültem, mert mint mindig most is csak viccet csináltak belőlem. Az utolsó nap estélyén viszont Luna látogatott meg egyedül. Meg is lepődtem, nem mintha utálnám, de egyáltalán nem vagyunk olyan nagy öri barik. Jóformán két mondatnál sose beszéltünk töbet, most mégis önként és egymaga jött meglátogatni. Kedvesen rámmosolygott majd megállt az ajtóban és bebocsátást két.
- Gyere csak be.- mondtam neki , ő pedig a szokásos Lunás hangulatban be is libent hozzám.
- Hogy vagy? - kérdezte
- Megvagyok, már csak kicsit fáj a fejem.- feleletem neki.
- Az jó, és Malfoy meglátogatott azóta? - kérdezte mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne
- Tessék, - pislogtam rá, mint egy idióta.
- Draco, tudod szőke haj, szürke szem, aranyvérű....
- Tudom, hogy kiről beszélsz nem vagyok hülye.- vágtam a szavába- de te mégis honna tudsz eről.
Elmosolyodott.
-A vak is látja mekkora bűntudta van.
Lefagytam. Bűntudat, egy Malfoyban??? Kizárt!
- Majd beszélj vele , jót tenne a lekének.
- És az enyémnek? - fakadok ki, de ő csak sejtelemesen felnevet majd int, hogy most már mennie kell. Magamra hagy én pedig majd megörülök a gondolatimmal.
***
Felépülésem utáni első reggelen épp a reggelim elfogyasztására készülök, amikor szerencsétlen baglyom elöttem landol pont a reggelimben. Remek szedhetek magamnak újra. A csőrében egy levél van. Jaj ne innen látom, hogy anya címezte. A madár felpattan mintha mi sem történt volna és tova szállt. Én pedig félve nyitottam ki. Csak ne egy rivalló legyen könyörgöm, ne! Foházkodtam valami fönti góréhoz hátah meghallja és meghallotta. Sima levél volt melyben anya csak azt kérdezi folyamtosan , hogy vagyok, mit küldjön, hozzanak- e haza és , hogy minél hamarabb adjak magamról életjelet. Felsóhajtok, majd délután írok neki. Ahogy felemelem a tekintetemet összetalálkozik Malfoyéval. Egy pillanatig figyeljük egymást míg Harry le nem huppan mellém.
- Na, hogy vagy? Ezt Hermione küldi! - tol elém egy rakás vitamint.
- Ő hol van? - kérdezem, de szinte már tudom a választ valami plusz órán.
- Valami varázsjogi izén. Nem tudom azt biztos a jogokról szól. - bólintok, hogy vettem.
A reggeli végeztével felállunk. Én még vissza sietek a hálókörletünkbe , mert a szobámba hagytam a varázslatos lények gondozása című könyvemet. Szeretem Hagridot, de a könyvét már nem. Dracoval ütközök össze az egyik kanyarban. Mindketten a fejünkhöz kapunk. Az ütközés elég erősre sikeredet.
- Vigyázz jobban hova lépsz Weasley!- fújtatt rám és már menne tovább, de én megragadom a vállát.
- Várj Malfoy! Beszélnünk kell.- megfordúl
- Miért maradtál bent velem a gyengélkedőn. - egy pillanatra megdöbbent, de aztán újra rendezi az arcvonásait és még mielött válaszolhatna kérdésemre, bátyáim nevetgélős hangjára figyelünk fel. Megragad és beránt magával a folyósón az egyik szobor mögé. Csöndben várja, hogy lépteik elhalkujon. Valami csínyen törték a fejüket, amit most Lumpi ellen akartak elkövetni.
Nekem pedig valamiért elkezd vadúl verni a szívem. Miért bújtunk el? Miért szorít még mindig? Miért van ilyen közel hozzám? Pörög az agyam akár csak a pulzusom.
|
| Calael | 2019. 07. 28. 22:40:45 | #35652 |
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Sainak
Ügyelve arra, hogy ne tűnjön fel Weasleynek, hogy a nyomában vagyok, egészen a Griffendél ház bejáratáig követem. Egy kövér nőstény ábrázoló festmény előtt áll meg, majd nyöszörög valamit, amit ebből a távolságból nem hallok.
– Egy kicsit szebben is artikulálhatnál. A testvéreid soha nem jöttek elém ilyen pocsék állapotban.
– Jó volt a jelszó, nem? Kioktatásra nincs szükségem.
A dáma ciccentése tisztán visszhangzik a folyosón, majd kicsapódik a festmény, és Weasley eltűnik egy lyukban.
De gagyi – gondolom, majd a Szükség szobája felé veszem az irányt. A mi bejáratunk sokkal jobb a klubhelyiségbe... Még mindig van egy órám, hogy alkossak valamit, amire büszke lehetek. Hogy utána hogy fogok beadandót gyártani... Próbálom kiverni a fejemből, azonban a gyomrom görcsbe rándul, és tudom, hogy bajban leszek a nem elkészülő házikkal kapcsolatban.
Az ébresztő bűbáj újfent tökéletesen működik, de a kis dallamocska, amivel keltett, nos, nem tesz túl boldoggá. Nyáron teljesen menő volt erre kelni, de most, bele se merek gondolni, milyen kevés óra alvással a hátam mögött... valamilyen temetési dal sokkal inkább illene hozzám. A hálóban rajtam kívül még mindenki alszik, így egy visszafogott "Lumos!"-szal kezdem felmérni a terepet. A talárom a földön minden más tegnap viselt ruhámmal együtt. A pergamenek, amelyekre tegnap próbáltam valami értelmeset írni, teljes össze-visszaságban az éjjeli szekrényemen hever. Egész jól fest, kivétel a bájitaltant. Minden akaratom ellenére legalulra került, és a tinta nem száradt meg rajta az este... Ennyire még nem kentem el egy beadandómat se. Remélem Lumpsluck nem fog hisztit csapni miatta.
A zuhanyzóban próbálom valamelyest életképessé varázsolni magam, nem sok sikerrel. A prefektusi fürdőre gondolok, ahová teljes jogosultságom van bemenni – belegondolva, a kviddicskapitányok is használhatják... Nem, a teljes Potterputty használhatja, míg tőlünk én és Pansy mehetünk... Nem túl fényes kilátások. Lehet, el kéne kerülni azt a helyet, de elvileg belülről le lehet zárni egy rövid időre. És különben is, mekkora az esély rá, hogy hármasban mennek fürdőzni?
Tiszta talárba bújok, miután bűbáj segítségével megszárítkozom. Ahhoz sincs erőm, hogy törölközőt használjak, pedig imádok plusz munkát adni a szárnyasfülű manóknak.
A Nagyterembe egyedül vonszolom le magam – hogy tudtak azok a mamlaszok leelőzni, mikor később keltek fel, mint én? –, és jobbra fordítva a fejem megpillantom kedves kis "barátaim". Felfelé kúszik a szám sarka, majd egyezményes jellel a mutatóujjam a szám elé emelem. A várt hatás azonnal meg is jelenik, piruló fej, felpattanás, és már az asztalon is próbálna átmászni, amíg Potter vissza nem fogja. Kár, pedig biztos kiszórt volna rájuk McGalagony egy jó kis büntetőmunkát, mert nem griffendéleshez méltó módon viselkednek.
– Tartsd rövid pórázon a dögödet, Potter, ha nem tud viselkedni – szólalok meg kissé emeltebb hangon, hogy a hugrabugosok és hollóhátasok asztalán át is eljusson az üzenet a célszemélyekhez.
– Először a saját jószágaid körül tarts rendet, Malfoy – feleli Potter, miközben kissé erőszakosabban igyekszik a barátját visszatuszkolni a padjukra. Megvonom a vállam, és hátat fordítva nekik letelepedem Pansy mellé. Crak és Monstro bugyután néznek – nem is értem Potter felvetését. Ezeknek szerintem fel se tűnt, mi történt az előbb.
Bájitaltanra elsőként érkezek. Nem sok reményt fűzök a beadandómhoz, de azért igyekszem magabiztosnak tűnni. Mondjuk az a három-négy óra alvás, ami összejött éjszaka, nem az én oldalamon áll. Kedvetlenül pakolom elő a bájitaltan alapanyagaim, a könyvem, pergamenem és pennám az asztalra a jelenleg teljesen üres üst mellé. A griffendéles különítményen szimplán átnézek, mikor bejönnek a terembe.
– Ejj, mennyi táskás szemet látok! Értem én, hogy fiatalok vagytok, de kérlek titeket, ne hétköznap este próbáljátok meg kitágítani a tűrőképességeitek határát! – kezd bele Lumpsluck a mai órába, reflektálva a diákjai állapotára. Laposan pislogva én is szétnézek, és jó néhány táskás szemaljat figyelek meg. Oda se kell pillantanom, hogy tudjam, Weasleyé is köztünk lesz. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha ma egy picit eltérünk a tanmenettől, és elővesszük ezt a kedves kis főzetet, ami nem más, mint az Ész-élesítő bájital! Mint neve is elárulja, segít abban, hogy a fogyasztójának gondolatai átmenetileg kitisztuljanak. Azonban ennek elkészítéséhez eleve éles ész kell – mondja, majd kedélyesen kacag saját elmésségén. – Viszont mielőtt hozzálátnánk, kérem a beadandóikat!
Keserű szájízzel adom át a beadandómat, amelyet meg se próbáltam átmásolni. Csak abban bízok, hogy megpróbálja elolvasni.
Mikor körbeér a teremben, és megáll Weasley előtt, végig pörgeti a beadott, kisimított pergameneket.
– Mr Weasley és Mr Malfoy óra után jelentkezzenek nálam büntetőmunkára – kissé szomorkás a hangja, de én inkább émelyegni kezdek tőle.
– Tessék? – kérdezek felé. Tudom, hogy borzalmasan néz ki a pergamenen az írásom, de nem adhatom fel. – Én miért? Megírtam, beadtam.
– Értékelhetetlen, amit benyújtott.
Ha eddig problémám volt az alacsony vérnyomásommal a fáradtság miatt, egy pillanat alatt megszűnt. Nem elég, hogy tegeződik, de mikor büntetést kell kiadnia, egyből magázódik meg távolságot tart?
Az órai munkám ezek után megint a teljes káosz felé kezd sodródni. Remeg a kezem a lépések végrehajtásánál, és kezdek attól tartani, hogy Lumpsluck nem fog elég tehetségesnek tartani. Mi...? Egyáltalán miért érdekel engem, hogy mit gondol rólam?
Az óra után elsőként a cuccaimat vágom be a táskámba, majd a hátamra véve lépek Lumpsluck asztalához. Nem sok idő telik el, és Weasley is csatlakozik a társaságunkhoz.
– Nos, fiúk – fog bele a professzor, de itt a szavába vágok.
– Elnézést, tanár úr, de nekem és Weasleynek is óránk lesz egy negyed óra múlva.
– Igen-igen... – szól elgondolkodva az öreg. – Ezen én is gondolkodtam, amíg dolgoztak.
Egy másodpercre se lankad a figyelmem és egyből kiszúrom, hogy megint magázódik. Mibe nem fogadnék, hogy Potterrel folyamatosan tartaná a tegeződő hangnemet...?
– Arra jutottam, hogy mivel mindkettejük házi feladatával akadtak problémák...
Olyan szinten nézek szúrósan az öregre, hogy ennél jobban már nem tudnék Imperius-átok hatása alatt sem.
– ...ezért szeretném, ha az utolsó órájuk után azonnal lefáradnának a terembe. Ma lesz órám az első és másodévesekkel, és amit itt szoktak hagyni... na és persze az itt lévő könyveket is rendszerezni kellene, illetve nem ártana, ha összeállítanák, mely dokumentumokat kellene selejtezni elhasználódottság miatt. Természetesen felügyelni fogom a munkájukat.
Mindketten bólogatunk, hogy értettük a feladatot, majd egy pillanatnyi késlekedés nélkül kilépek a teremből. Granger és Potter persze ott állnak az ajtóban, de kivételesen egy szó nélkül ott hagyom őket.
– Egyedül már nincs is nagy szád, Malfoy?
Nem törődök a provokációval, hanem megyek a melegházak felé. Nem a legveszélyesebb alak Bimba professzor, de azért nem szeretnék ujjat húzni vele. Szerencsére erre az órára a hollóhátasokkal közösen osztottak be, a hugrabugosok meg a griffendélesekkel jönnek majd – legalább ezen az egy órán nem kell bámulnom a díszhármas pofáját.
A mai utolsó óra McGalagonnyal lényegében két másodperc alatt telt el. Pansy duruzsolását olyan szinten zártam ki, hogy a gyakorló non-verbális feladatot, amit kaptunk ("Változtassák át a sündisznót egy tűspárnává – igen, tavalyi feladat, de akkor sem voltak túl meggyőzőek Granger kivételével, úgyhogy higgyék el, pont tökéletes feladat lesz gyakorlásnak!"), hogy pár próbálkozás után már egész szép eredményeket értem el.
A vacsorára még véletlenül sem gondolok, amúgy sincs semmi étvágyam. Vajon mennyi ideig fog tartani a büntetőmunka? Fel tudok menni még utána...? Valami azt sugallja, hogy esélytelen. Egy nap mínusz, és ha lehet, ettől a gondolattól még rosszabbul érzem magam.
– Jó estét, professzor úr!
– Áhh, Malfoy! Örülök, hogy ilyen hamar ideért. Majd engedje be Weasleyt, hogy ő is neki tudjon fogni a munkának. Egy rövid időre el kell mennem, de igyekszem vissza!
Szóval, amíg mi takarítunk, addig ő felzabálja a nagyteremben megtalálható összes ételmennyiségnek a felét. Miért nem a házimanókkal takaríttat? Mi meg ugyanúgy összeszednénk a selejtezésre váró könyveket...
Négy szekrényt találok, amelyek nyitva vannak, és könyvek találhatóak benne. A többiben az üveg elkoszolódása miatt csak feltételezem, hogy bájitalokhoz találhatóak olyan alapanyagok, amelyeket eddig nem használtunk.
Kopogás zavarja meg az elmélkedésem, majd nagyot sóhajtok. Megjött... Semmi kedvem a vörös képéhez... Újabb kopogás, én pedig az ajtóhoz vonszolom magam, majd a lehető legocsmányabb tekintetem veszem elő, amelyet a vérárulók számára tartok fenn.
– Jöjjön be, Weasley, és lásson munkához!
Egy pillanatnyi zavart látok a fején.
– Majd pont a te szavadra fogok ugrani, Malfoy. Ne legyél ennyire elszállva magadtól – nem csak neked van olyan flancos jelvényed, hanem nekem is.
Undorodva nézek a prefektusi jelvényére.
– Hát igen, Dumbledore az ilyen legalja hulladékokra is szokott ilyet tűzni. Lásd például Grangert...
– Vagy saját magadat – vág vissza nagyon elmésen, de csak a vállam vonom meg. Nem fogok hagyni, hogy felhúzzon, ma nem.
– Hol van Lumpi? – kérdi, miközben egy szimpatikusnak tűnő üsthöz megyek, hogy megpróbáljam bűbájjal megtisztítani, de az mintha csak elnyelné a bűbájomat.
– Na ne... – fakadok ki. – Tényleg kézzel kell csinálni?
– Hol van? – ismétli meg magát.
– Valószínűleg a nagyteremben tömi magát, bár ezt konkrétan nem mondta, csak hogy siet vissza – vetem oda, miközben elrakom a pálcám, és hátat fordítok az üstnek, hogy szivacsot vegyek a kezembe. Ekkor veszem észre, hogy Weasley kezében pálca van.
– Nem fog működni az üstön – jegyzem meg, de érzem, hogy egy leheletnyivel vékonyabb a hangom, mint szokott lenni. Miért raktam el a pálcám? Hát mit tanított Bella néni? Francba...! Az irányt megtartva repülök a legközelebbi asztal felé, konkrétabban mögé, amit ép bőrrel el is érek. Már nyúlok a pálcámhoz, mikor röhögés hangját hallom. Már a nyelvem hegyén van a Cruciatus-átok, de valahogy visszanyelem. Érzem, hogy vér tódul a fejembe, és egyre ködösebben tudok gondolkodni.
– Tényleg jól mondta Harry, egy ijedős kis görény vagy, Malfoy.
– Igaz, el is felejtettem, hogy te az a Weasley vagy, aki nem tud célozni. Szánalmas, hogy a húgodtól kellene leckét venned, az legalább megátkozott pár embert. Te meg a híres barátod háta mögé bújva igyekszel kibekkelni a harcokat, mert egy épkézláb támadó átkot sem tudsz végrehajtani!
– Úgy vettem észre, most csak ketten vagyunk itt – jegyzi meg flegmán. Erre már én is felemelem a pálcámat, és rá szegezem. Szinte szikrázik köztünk a levegő, és arra várunk, melyikünk lendíti meg hamarabb a pálcáját.
– Ejnye fiúk, mit képzelnek?! – Állít be fújtatva Lumpsluck a nyitott ajtón keresztül. – Ugye meg se fordult a fejükben, hogy párbajozni kezdjenek ilyen értékes tárgyak között?
– Nem, professzor – felelem meghunyászkodva, és már rakom is el a pálcám. – Csak azon gondolkodtunk Weasleyvel, miért nem tudjuk bűbáj segítségével kitakarítani az üstöket.
– Nos, annak igen egyszerű az oka – kezd bele, de mindketten, sőt, mindhárman tudjuk, hogy nem ez volt az előbbi szituáció oka. – Az első, de még a másodévesek is elég bizonytalanul tudnak varázsolni, így a biztonság kedvéért a részükre fenntartott minden üst mágiasemlegesítő varázslattal van ellátva. Így pár bájital átkerül a következő tanévre, amit hivatalosan már korábban kellene tanulniuk, de fő a biztonság! Most, hogy ezt tudják, lássanak munkához!
Az elkövekezendő két órában néma csöndben végezzük a feladatunkat, mivel Lumpsluck valamiért úgy látta jónak, hogyha velünk tölti el a vacsoráját. Egy házimanó teljes lakomát hozott le neki. Nem egyszer hallom, hogy Weasley gyomra éhesen megkordul. Ilyenkor mindig elvigyorodom, néha egy kis röhögés is kicsúszik a számon, melynek hála válaszként jó párszor éreztem azt, hogy egy élesebb könyvsarok beleáll a hátamba, miközben Weasley épp ellépdelt mögöttem.
A munka végeztével nagy kegyesen még felkínál egy kis maradékot azzal a szöveggel, hogy a Nagyteremben már véget érhetett a lakoma. Rákényszerítem magam, hogy elvegyek egy szendvicset, de a folyosón szándékozom leerőszakolni. Megszaporázom a lépteim, de mielőtt az alsóbb folyosók felé vehetném az irányt, Weasley utolér.
– Itt a lehetőség, Mr Jobb Vagyok mindenkinél, hogy eldöntsük, melyikünk a jobb! Most nincs lehetőséged hátba támadni.
Fordulás közben a kezemben lévő szendvicset a feje felé dobom, amit ösztönösen megpróbál elkapni, majdnem elejtve a pálcáját. Ha nem is kényelmesen, de ez idő alatt én is előveszem a sajátom, és felé célzok.
– Fáradt vagyok, Weasley, úgyhogy jobb lenne, ha nem most kezdenél el szórakozni velem.
– Mert kipihenten sokkal vajszívűbb vagy? Na ne röhögtess. Diffindo!
– Protego! – suhintom meg a pálcám, és a bűbáj lepattanva a falnak csapódik. Kezdek befeszülni, mert tudom, hogy ez csak a kihívás része a dolognak, biztos tud ő is valami csúnyább átkot.
– Incarcerandus!
– Incarcerandus!
Az átok egy időben hagyja el mindkettőnk száját, így egyikünk sem tud védekezni ellene. El is kerülik egymást, majd a következő pillanatban mindketten erősen szorító kötelek foglyai leszünk. A falnak esek/dőlök, Weasley azonban nem ilyen szerencsés, és a hátára esik – a feje pedig zavaróan fájdalmas hangon csapódik nagy erővel a földnek. Hallom, ahogy kipréselődik a levegő a tüdejéből, majd felnyög. Bajban vagyok.
A pálcám visszaszerezve a kőről egy gyors "Finite!" segítségével kiszabadítom magam, majd Weasleyn is végrehajtom a bűbájt. Próbálom felültetni, ami össze is jön, de fénylő vörös foltot pillantok meg a földön.
– Francba, rohadj meg, hülye idióta! – Fakadok ki, majd próbálok alányúlni a szinte teljesen eszméletlen baromnak. Rájövök, hogy ez így lehetetlen lesz a gyengélkedőig, így elmormogok egy lebegtető bűbájt, majd imádkozni kezdek, hogy senkivel ne fussak össze a folyosókon, és Madam Pomfrey ne kérdezzen sokat.
|
| Sai | 2019. 01. 23. 21:42:04 | #35605 |
Karakter: Ron Weasley
Megjegyzés: Bocsi a várakozásért, de most visszatérek :)
Amikor magabizosan kijelentettem főleg maganak, hogy a mai nappal drasztikus ( természetesen csak pozitív értelemben) változást fogok végrehajtani a kidvics tudásomban, eszembe se jutott, hogy én ennek a töredékét se tudom megvalósítani. Pedig küzdök. Már napok óta csak az edzésre koncetrálok. Nem eszek rendesen, nem alszok, nem élek szociális életett, egyszerűen csak a játéknak és az edzésnek élek. Mégse fejlődök. Semmit!!!
- Ron tarts szünetett! - repüt fe hozzám Harry, miután már lassan 4 órája Bájitaltan után csak folyamatosan védem a kapukat két megbüvölt gurkó elöl.
Verejtékező homlokomat megtörölve, kissé lihegve fordúltam feléje.
- Egész jól haladok.
- Láttom.- próbált mosolyt eröltetni magára, de tudom ő is csak lúzenek tart, a sporttal kapcsolatban. Persze tisztában vagyok vele, hogy szerencsétlen vagyok, de úgy gondolom, ha küzdök akkor érhetek el sikereket. Harry meg sose volt őszinte típus sose lombozna le az igazával, ő örül, hogy találtam magamnak egy fontos életcélt.
Szép lassan leereszkedünk. Seprüinket a kijelölt tárolókba helyezzük majd a nagyterem felé veszük az irányt. Mégpont elkapjuk az ebéd végét. Megkajálunk én meg már állok is fel.
- Hova mész? - kérdezi Harry meglepve.
- Vissza gyakorolni.
- Ron, ne hajszold túl magad, szükségünk van a hétvégi mecsre egy kapusra.- mosolyog rám , én pedig csak biccentek neki.
Estig meg se álltam. Védtem és védtem egszen addig, amíg a lábamon se bírtam megállni. Már kezdet sötétedni, a vacsorát is lekéstem, így megfáradva vonszoltam magam vissza a hálókörletünkbe.
Már negyedik emeleti titkos lépcsőn haladok felfelé, amikor egy váratlan, aljas támadás ér. Természet ellenes pózban fekszem a lépcsőn, majd Malfoy undorító hangjára figyelek fel.
– Ejnye, Weasley, hát már megint elestél? Ilyen két ballábbal hogy nem haltál még meg? Biztos kínszenvedés lehet így élni. Ha szeretnéd, segítek neked megszabadulni a fájdalmaidtól.
– Dögölj meg, Malfoy! – sziszegem neki, végül leszál rólam és lépcsőfokkal fentebb lép. Én még továbbra is csak rendellenes pzban fekszem elötte, egyszeűen az izmaim nem engedemeskednek nekem.
– Egy kicsit fújjuk ki magunkat. Hallom, nagyon szorgalmasan edzettél – de mindketten tudjuk, hogy egy szánalmas kis senki vagy, Potter-pincsi követője, és csak neki köszönhetően kerültél be idén a csapatba.
– Mintha te jobb lennél, miután apád bevásárolt a csapatba! – köpök feléje, de sajnos az értékes DNS mintám nem taálja el. Pedig de szép lenne az arcán.
– Kettőnk közül én még mindig több pontot szereztem a csapatomnak, mint amennyitől te megvédted a drágalátos Griffendéledet.
– Könnyű úgy, hogyha szabálytalanságot követsz el, nem fújnak ellened.
– Ha valaki mond valamit, annak nincsenek következményei. De a tetteknek vannak. Úgyhogy ami itt volt, az nem történt meg.
– Silencio!
A bűbáj eltalál én pedig kétségbeesve próbálok rákiabálni, de csak úgy nézek ki mint egy nagy partra vetett hal.
– Elmondom, mi lesz. Te itt maradsz szépen addig, amíg el nem tűnök a folyosóról. Ha megpróbálsz a pálcád után nyúlni, akkor pedig nem állok jót magamért. És javaslom, hogy ne kövess .
Hiába küldök rá átkot csak a falat találom e mellette.
– Gratulálok, túl vagy életed első sikeres non-verbális varázslatán! – kacagva tűnik el a szemem elöl. Hiába mentem végig azon a folyosón ahol a lépcsőnk megállt már seho se talátam. Egy szép napon a szart is kiátkozom belőle, ebben biztos lehet,vicsorogtam magamban.
Másnap fáradtan és kialvatlanul ébredtem. Mire tegnap felértem a hálókörletünkben már mindenki aludt, így egy szónélkül dőltem bele a jó puha ágyikómba.
Megdözsölve csípás szemeimet, Harryt keztem el keresni a tekintetmmel. Ő ki is dugta a fejét a fürdőből mintha tudta volna, hogy holléte felöl érdeklődöm, pedig még kis se nyögtem egy "A" betüt se.
- Nyúzottnak tünsz!- mondta miközben egy fogkefe lógott ki a szájából. Szája szélén pedig ott habosodott a fogkrém.
- Pedig egyáltalán nem érzem magam annak. - feleltem neki szarkasztikusan.
Vállat vont és folytatta tovább a tisztálkodását. Miután végzet én is rendbe tettem magam, majd együtt mentünk le a nagyterembe reggelizni.
Lent már Hermione javában kanalazta müzlijét egy jó vastag könyv társaságában. Lehuppantunk mellé.
- Ah, hogy vagy képes így kezdeni a napot? - nyögtem és a könyvére mutattam.
- Mármint olvasással? - húzta fel a szemöldökét. - Nos, Ron, ha tudnál olvasni te is tudnád értékelni eme pillanatokat.
- Nekem ott a kidvics.
Harry csak halvány mosolyal figyelte értékes eszmecserénket. A hangulat baromi jó volt egészen addig még nevetgélés közepedte meg nem pillantottam a szemem sarkából a görény körvonalait. Észrevett, mert csak felemelte mutatóujját és ajkaihoz emelte. Nem bírtam magammal fölpattantam és már rontottam is volna neki, ha Harry nem fog vissza.
- Tartsd rövidpórázon a dögödet Potter, ha nem tud viselkedni.- a gúnyos megvető pillantás, de utálom , amikor így néz, amikor azt hiszi felsőbbrendű mindenkinél.
- Először a saját jószágaid körül tarts rendet Malfoy.- felelte Harry majd átkarolva a nyakam lehúzott ismét az asztalhoz. Malfoy vállatt vont, majd helyett foglalt a saját asztalanál.
A reggeli ezek után , má nem telt olyan vidáman.
Az első óránk bájital volt. Már a gondolatától is rosszúl voltam, föleg azért, mert nem lettem kész a feladott házival. Totál megfedkeztem róla. Harry ugyan felajánlotta, hogy másoljam le az övét és egy kis mágiával átszerkesztjük, de tudtam meg ő is, azonnal lebuknánk. Így rosszkedvűen meneteltem a többi diákkal a sötét, nyirkos pince helyiségbe.
Teremben szokásosan Harry mellé ültem. Hermione elöttünk ült jó stréber módjára, de ez minket már sose zavart.
Nem csak a termett utáltam, magát a tanárt is. Nyomasztó, és sötét. Gondoltaimból az a bizonyos parancs ébresztett fel. Fel se tűnt, hoyg semmit se hallottam az órából.
- Kérem a beadandóikat! - nagyott nyeltem, már készütem volna egy alapos megaláztatásra tőle, mikor a padunkhoz ért, hogy átvegye a papírokat, de elmaradt. Pár percig némán fürkészte a rémült arcomat.
- Mr Weasley és Mr Malfoy óra után jelentkeznek nálam büntető munkára. - mondta szokásos mély és ijesztő hangján. Én csak pislogtam nagyokat, hogy egyenlőre még nem vagyok megaláztatva, de Malfoy totál kiakadt.
- Tessék!!! Én miét? Megírtam, beadtam.- fakadt ki, sose láttam még olyan utálattal nézni imádott tanárára.
- Értékelhetelen amit benyújtott.- zárta le a vitát Piton, majd vissza sétáva asztalához folytatta az órát.
Szemem sarkából még mindig láttam puffogni Malfoyt. Akaratlanul is, de mosollyal töltött el. Igazi kárörvendő mosollyal. Alaposan ki fogom használni a büntető munkát, hogy minél jobban az agyára menjek, abban biztos lehett.
Az óra végén Harry bíztatóan a vállamra rakta a kezét, megszorította és egy halk " sok szerencsét" kívánva otthagyott a tembe két nagy ősi ellenségünkkel. Sóhajtva, devégül erőt véve magamon közelebb léptem a tanár asztalához. Malfoy mellém állt. Véletlenül se néztem rá. Most volt elég bajom nélküle is.
Szerkesztve Sai által @ 2019. 01. 23. 21:49:11
|
| Calael | 2018. 04. 16. 12:57:29 | #35456 |
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Sainak
A sikeres Sötét varázslatok kivédése óra után gyorsan lerázom magam Zambinit, és az épületen belül bolyongok egyedül. A nyújtott teljesítményemmel többszörösen is elégedett vagyok; Pöttöm csapatába belerúgás kipipálva, non–verbális varázslat végrehajtása szintén. Azonban van valami, amihez jobb teljesítményt kell nyújtanom, mivel a Nagyúr nem szereti azokat a híveit, akik nem tudják végrehajtani a parancsait.
A Szükség szobájába megyek, és mint oly sokszor mostanában, a benti volt–nincs szekrény ajtaja elé ülök. Hogyan tudnám megbűvölni? Milyen könyveket kellene még elolvasnom, amelyben erről van szó, és még nem volt a kezemben? Madam Cvikkertől nem kérhetek segítséget, pedig biztos, hogy az összes ide vágó szakirodalmat egy fél perc alatt le tudná darálni.
A szünet vége felé összeszedem magam, és kilépek a szobából. Semmi kedvem bájitaltanra menni, de hátha lesz rajta valami hasznos. Piton is mindig azt mondta, hogy enélkül a tárgy nélkül bármilyen tehetséges legyen is valaki, nem lesz jó varázsló belőle. A bájitalkészítés hosszú folyamat, precizitást és koncentrációt igényel, amelyek elsajátítása nélkül erős varázslatokat sem lehet létrehozni. Mindezt persze sokkal terjengősebben adta elő még másodéves koromban a tavaszi szünet alatt, mikor kilépve a tanári szerepéből a keresztapámként jelent meg a Malfoy–kúriában. Akkoriban nem igen hittem neki, és csak azért próbáltam meg jól teljesíteni az óráján, mert mégis csak a rokonom (még ha nem is vérszerinti). Most már belátom a szavai mögött megbújó igazságot, de ettől függetlenül soha nem tudott a kedvenc tantárgyammá válni.
A bájital terembe Lumpsluck a becsengő után egyből beenged bennünket. Nem vagyunk túl sokan, és megelégedésemre szolgál, hogy se Potter, se Weasley nincsenek itt. Csak a sárvérű. Biztos megint ki fog tenni magáért...
– ...rémálmom van – szűrődik be a folyosóról egy túlságosan ismerős hang. Megmarkolom az asztal lapjának szélét, és összeszorítom a fogaim. Ha ezek tényleg ide fognak jönni...
Végig se gondolom, és máris belép a kis szaggatott fejű hős a lángoló fejű haverjával.
– Bocsánat tanár úr, kisebb félreértés miatt késtünk – kezd bele Potter a szokásos benyaló szövegébe. Lumpsluck persze csillogó szemekkel néz rá, mintha valami kivételesen értékes dolog libegett volna be a hatáskörzetébe. Szerencsére a kölcsönös utálat hatására mindketten a tőlem legtávolabb álló asztalhoz dobják le a cuccaikat, nekem pedig enged egy keveset a szorításom szerencsétlen asztalon.
– Semmi baj fiam, könyvet ott abban a szekrényben találtok.
A kis páros határozottan elnyújtott léptekkel siet a könyves szekrény felé. Szinte tépik egymást, hogy melyiküké legyen az egykor szebb napokat látott példány. Kivételesen Weasley jön ki diadalmasan a meccsből, a szinte még érintetlen könyv az ő kezébe kerül, míg Potter fintorogva egy ezeréves darabbal, vesztesként kullog vissza a helyére. Csodálatos műsor volt, szívem szerint megtapsolnám őket, de inkább az órára koncentrálok.
– Nos, hol is tartottam? Ja, igen. Tehát ma az élő halál eszenciáját fogjuk elkészíteni. Egy kis játékra invitálnálak meg benneteket. Aki megfőzi tökéletesen, annak felajánlom Felix Felicis bájitalomat, melyet nehéz és időigényes elkészíteni. Az elfogyasztója nagymértékű szerencsében lesz része, amíg a bájital hatása tart. Ez olyan 12 órát jelent, persze függ az egyén magasságától, testfelépítésétől. Nos, akkor kezdjük is el!
Kinyitom a könyvemet a tartalomjegyzéknél, majd kikeresem, melyik oldalon kezdődik a recept. Először a leírást olvasom el figyelmesen, és megtippelem, mennyi időbe fog kerülni az elkészítése. Utána összeszedem a hozzávalókat, és a többieket figyelmen kívül hagyva próbálom megoldani a feladatot.
Ha a kezembe kerülne az a bájital... szinte biztosra veszem, hogy azonnal meg tudnám oldani a feladatot. Meg tudnám ölni Dumbledoret, és még csak meg sem kellene erőltetnem magam. Szinte érzem a siker ízét a számban – a sikerét, amely kicsit kesernyés, de annyira édes az utóíze, hogy megéri. Legalábbis ilyennek képzelem el a Felix Felicis ízét – talán mert olyan a színe, mint a méznek, de mégis csak egy bájitalról van szó, és az a legritkább esetben jó ízű.
Nem akar kék színű lenni a főzet... Fél órája küzdök vele, és nem akar kék színű lenni! Idegesen morzsolom össze az asztalon lévő leveleket, mire kiszúrja a szemem, hogy az előkészített macskagyökérnek csak a felét raktam bele. Legszívesebben felordítanék, de ehelyett inkább óvatosan adagolva pótlom a hiányosságom, és óvatosan kevergetni kezdem a főzetet. Kezd hasonlítani arra, amilyennek a leírás alapján lennie kéne, de tudom, hogy ez már nem lesz tökéletes. Sokat beszélt Piton az időzítésről és a hozzávalók megfelelő oldódásáról, és az enyém el lett baszva. És csak én tehetek róla.
Az esélytelenek nyugalmával próbálom folytatni az esszencia elkészítését, de egyre többet hibázok. Nem úgy darabolom fel a hozzávalót, pár cseppel több kerül bele a főzetbe, mint amennyit a recept ír, és fokozatosan elúszik a kezemből az egész.
Az óra vége előtt Lumpsluck körbesétál a teremben. Megáll az üstöm mellett, és szomorkásan elmosolyodik.
– Lesz ez még jobb is – mondja bíztatóan, de szinte meg sem hallom. Itt volt a lehetőség, hogy megkönnyítsem a dolgom, és jó szolgálatot tudjak tenni a Nagyúrnak, de elszalasztottam.
– Gratulálok fiam, tökéletes bájitalt készítettél, itt a jutalmad!
Eddig az üstömbe bámultam, és próbáltam lenyugtatni magam, de ennek a hatására felemelem a fejem. Már elkönyveltem magamban, hogy Granger lesz a nyertes, de meglepetésemre Potter előtt áll, és nyújtja felé a fiolámat. Az én fiolámat, az enyémnek kellett volna lennie!
– Használd jól!
Egy pálcaintéssel kiürítem az üstöm tartalmát, majd dühösen a táskámba dobálom az órán használt dolgimat – könyv, pergamen, penna, és a bájitalkészletem hordozható része. Elsőként hagyom el a termet, de még a szemem sarkából látom, hogy vigyorog rám Weasley. Legszívesebben rajta tölteném ki a dühömet, és addig átkoznám, amíg csak sírva nem fakad, és könyörög a halálért. De ha nem is használhatnám a pálcám, még az se lenne olyan rossz, szívesen szétverném a fejét a saját ökleimmel is.
*
A nap hátralevő részében a könyvtár egyik eldugott sarkában állítom fel a főhadiszállásom. Bűbájtan és átváltoztatástannal kapcsolatos könyveket halmozok magam mellé, hogy a betévedők ne nagyon lássák, hogy ki is ül a sarokban. Nemsokára feltűnik Granger is, de az asztronómia rész felé veszi az irányt, ami távol esik a búvóhelyemtől. Elől ül le a kis eminens, mivel nem kell semmitől sem tartania. El lehet mondani róla, hogy nagyon sok tanár kedveli, de ha valaha is látta valaki Madam Cvikkert kedvesen nézni valakire, akkor biztos, hogy a sárvérű volt az, akit éppen meglátott.
A betűk labirintusában teljesen elveszettnek érzem magam. Meg kellene írni a házi feladatokat, főleg a Pitonnak szóló beadandó dolgozatot. Ha nem kezdem el időben, akkor biztos, hogy meg fog szidni érte, és mivel mostanában nem sok kedvem van vele beszélni, igyekszem nem az útjába kerülni. Na, nem mintha nem intett volna már oda magához a legelső nap, hogy beszéljen velem arról, mivel bízott meg a Nagyúr. Biztos kíváncsi a tervemre, hogy aztán le tudja nyúlni, és még jobban a Nagyúr közelébe férkőzzön. Bella néni ki nem állhatja, hogy a Nagyúr ennyire megbízik benne, én viszont teljesen megértem. Soha nem láttam még Pitont hirtelen felindulásból cselekedni, nem úgy, mint Bella nénit, aki emiatt nem egyszer gondot okozott a Nagyúrnak. Ezt pedig, ha valaki sokáig szeretne élő ember maradni, nem teheti meg.
Fél hét körül adom fel a mai kutatómunkámat. Rengeteg jegyzetet készítettem, amely talán hasznos lehet a későbbiekben, vagy amely alapján közelebb kerülhetek a probléma megoldásához.
A Nagyterem felé veszem az utam, mikor Potter is belép a könyvtárba. Gyorsan behúzódok egy polc mögé – na nem azért, mert tartok tőle, hanem csak szimplán semmi kedvem belekötni. Lehet, a táskájában van a Felix – villan be a fejembe, és várakozó álláspontot veszek fel. Ledobja a táskáját Granger asztalára, majd halk beszélgetés töri meg a könyvtár sejtelmes csendjét. Közelebb osonok, hátha valami hasznos dolog jut el hozzám.
– Ron? - kérdi Hermione szinte tátogva Harryt.
– Lent van a pályán és gyakorol a meccsre. A válogatón nagyon elszállt magától, de a tavalyi problémái előjöttek az edzéseken, ezért egy kis időt szán arra, hogy javítson a képességein.
– Milyen elragadó ez a lelkesedés – jegyzi meg kissé gunyorosan Granger. – A házi feladatai pedig majd csak úgy elkészülnek? Vagy már megint azt tervezi, hogy lemásolja az enyémet?
– Ha nagyon zavar, majd odaadom neki a sajátomat, te pedig megtarthatod magadnak a titkos tudásodat – suttogja Potter, miközben egy könyvet kezd lapozgatni. – Remélem, nem fog bepánikolni a következő meccs előtt. Fontos lenne, hogy nyerjünk.
– Ti és az átkozott kviddicsetek! Ha most komolyan ezzel fogsz traktálni, ahelyett, hogy hagynál megírni az asztronómia beadandóm, esküszöm, nem állok jót magamért!
– Kellett neked felvenni...
Úgy érzem, eleget hallottam, és kiosonok a könyvtárból. Távozás közben egy pillantást vetek Madam Cvikker felé és biccentek neki – ha más emberek beszélgetnének, már rég lefejezte volna őket.
A Nagyterembe lépve a Mardekár asztala felé veszem az irányt, és letelepedek Crak, Monstro, Zambini és Pansy mellé. Zambini és Pansy marakodnak egymással, míg két hűséges társam csak tömik a fejüket. Látszódik, hogy teljesen érdektelenek a világ dolgaival kapcsolatban.
– Hidd már el nekem, hogy a halálfalók nem tudnának semmit sem csinálni a Nagyúr nélkül.
– De ennek így semmi értelme. Mi lesz, ha egyszer meghal, és senki nem kerül a helyére? Minden újra tele lesz sárvérűekkel?
– Egyszer már eltűnt, és látod, visszatért! Senki nem képes rá, hogy elpusztítsa.
– Ez így van, a Nagyúrt nem lehet sem megsebezni, sem megölni – szállok be a beszélgetésbe.
– De ha valaki a háta mögül lőne rá egy halálos átkot – áll ki velem szemben Zambini –, akkor nem lenne képes kivédeni. Ki lesz az utódja?
– Fölösleges ezen dilemmázni – felelem, miközben magam elé pakolok egy nagy adag sült krumplit, kiegészítve egy kis hússal és mártással. – A Nagyurat jelenleg senki nem tudja legyőzni.
– De azt suttogják, hogy Potter képes lehet rá...
– Na persze.
Nem folytatom a gondolatmenetet, hanem inkább az evésre koncentrálok. Amíg ők ketten beszélgetnek, én egyre jobban azt érzem, hogy megy el az étvágyam. Valahogy mégis leküzdöm azt, amit kipakoltam magam elé.
Egészen addig a Nagyteremben maradunk, amíg el nem tűnnek a tányérokról a mai vacsora romjai. Ekkor a többiek lassan felállnak a helyükről, és a klubhelyiség felé veszik az irányukat. Én azonban még egy ideig ülve maradok, és csak akkor indulok el, mikor már alig vannak bent páran.
A táskámmal a hátamon indulok fel a hetedik emeletre. Legalább két órát el akarok ott tölteni, teljes nyugalomban, kipróbálva a könyvtárban kitalált varázslataimat a szekrényen. Szeretnék minél hamarabb áttörést elérni.
A negyedik emeleti titkos lépcsőn meglátom Weasleyt. Szánalmasan lassan halad felfelé, szinte csak vonszolja magát. A seprűje a vállára vetve pihen – lehet, hogy Frics élve megnyúzná, ha bent repkedne vele. Lábujjhegyen a nyomába szegődök, majd az egyik volt-nincs lépcsőfok felé lököm a vállammal. A jobb lába eltűnik a semmiben, a bal fura szögben áll, a seprűje pedig a lépcső aljáig gurul. Előbb meglepettségében kiált fel, majd fájdalmában, mikor rátaposok a lábára.
– Ejnye, Weasley, hát már megint elestél? Ilyen két ballábbal hogy nem haltál még meg? Biztos kínszenvedés lehet így élni. Ha szeretnéd, segítek neked megszabadulni a fájdalmaidtól.
– Dögölj meg, Malfoy! – szakad ki belőle, majd próbál rám nézni, de szorult helyzetében legfeljebb a térdem tudja közelebbről meglesni. Fentebb lépek a lépcsőn, így lemászva a lábáról, majd leülök egy fentebb, karnyújtáson kívül eső lépcsőfokra. A pálcám könnyedén húzom elő, és rászegezem.
– Egy kicsit fújjuk ki magunkat. Hallom, nagyon szorgalmasan edzettél – de mindketten tudjuk, hogy egy szánalmas kis senki vagy, Potter-pincsi követője, és csak neki köszönhetően kerültél be idén a csapatba.
– Mintha te jobb lennél, miután apád bevásárolt a csapatba! – Hogy szavainak nyomatékot adjon, kiköp felém, de csak az előttem lévő lépcsőfokot találja el.
– Kettőnk közül én még mindig több pontot szereztem a csapatomnak, mint amennyitől te megvédted a drágalátos Griffendéledet.
– Könnyű úgy, hogyha szabálytalanságot követsz el, nem fújnak ellened.
Feldereng bennem a tavalyi mérkőzés, mikor Weasley annyi gólt bekapott a Mardekártól, mi pedig szépen kreált indulóval fogadtuk minden egyes megmozdulását. Elvesztettük a meccset, de a végén addig tudtam sértegetni a családját, amíg a két bátyját és Pottert ki nem rakta a csapatból Umbridge, miután nekem jöttek.
– Ha valaki mond valamit, annak nincsenek következményei. De a tetteknek vannak. Úgyhogy ami itt volt, az nem történt meg – mosolyodom el. – Silencio!
A némító bűbájom ellen nem tud kitérni szorult helyzete miatt, így némán tátogva próbál ordítani felém, persze eredmény nélkül.
– Elmondom, mi lesz. Te itt maradsz szépen addig, amíg el nem tűnök a folyosóról. Ha megpróbálsz a pálcád után nyúlni, akkor pedig nem állok jót magamért. És javaslom, hogy ne kövess – fűzöm oda a végén, mikor felállok, és a lépcső teteje felé hátrálok. Kilépek, és egy pillanattal később átok csapódik a falban.
– Gratulálok, túl vagy életed első sikeres non-verbális varázslatán! – Jót kacagok a sarok mögül, majd a folyosó végéig sétálok. Bebújok az egyik pajzsos lovagi páncél mögé, és kivárom, hogy Weasley megfogadta-e a tanácsomat. Mikor elmegy a páncélom előtt, szomorkás mosollyal megrázom a fejem. Nagyon buta döntés volt, hogy magánnyomozósdira adtad a fejed, drágalátos barátom.
|
| Sai | 2018. 03. 20. 19:15:51 | #35422 |
Karakter: Ron Weasley
Megjegyzés: Calael-nek
A nyár azon kívül, hogy Voldemort visszatérésétől volt hangos egész átlagosan telt volna, ha Bill nem jelenti be, hogy feleségül akarja venni Fleur-t. Anya teljesen ki volt akadva. Szerinte az a lány csak fájdalmat okoz majd szeretett fiának, hát én nem tudom, de egész nyáron ezt kellett hallgatnunk tőle, mivel az esküvő már hivatalos volt. Szobámban gubbasztottam egy jó forró csoki és egy Reggeli Próféta társaságában. Harry tegnap érkezet, ő valami régi könyvet forgatott a kezében. Unalmasan olvasgattam a sorokat, amikor megakadt a szemem az egyik cikken. „ Lucius Malfoy az Azkabanban!”
- Harry! – a név tulajdonosa álmosan pislogott fel rám. Közelebb másztam hozzá és az orra alá dugtam a cikket.
- EL se hiszem már régóta ott kellett volna vendégeskednie. - vigyorogtam rá. Harry nem felelt csak kivette a kezemből az újságot. Némi aggodalmat véltem felfedezni a tekintetében. Akkor még nem tudtam, hogy jogosan.
Még csak 1 hónapja zajlott az oktatás, de nekem már most ismét elegem volt Pitonból és Malfoyból. Már az első sötétvarázslatok órán ránk szállt, mi lesz velünk év végégig? Amúgy se értem, hogy- hogy kaphatta meg ezt a remek órát? Maradjon csak a pincében, ott érzi magát otthonosan, mert azt elismerem, bájitalt tud főzni, de, hogy sötét varázslatok kivédését tanítson nekünk főleg Harry- nek az már nevetséges. Csendben vonulunk be libasorba a poklot szimbolizáló terembe. Rosszkedvűen huppanok le Harry és Hermione közé, legalább egymás mellett ülhetünk… még! Kitudja, mikor kattan be valami Pitonnál és ületet szét minket.
Piton az óra vége felé párokba állít minket, Hála égnek én Harryt kapom. Viszont ott áll mellettem a kis herceg Zambinivel.
– Na és, Weasley, te nem szeretnél egy szép új orrot? –hajol kissé közelebb hozzám és úgy suttogja a fülembe, ökölbe szorul a kezem, ha csak visszagondolok a tavalyi tettére. – Potteré is nagyon szépre sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy Neked is nagyon jól állna.
- Nagy a szád, Malfoy, a folyosón már biztos nem pattognál – amilyen gyáva tudom csak a seggnyalói társaságában ilyen nagy a pofája. Láttam már párszor elmenekülni élete során és azok nem túl férfiasra sikeredtek. Piton szavai kizökkentenek a gondolataimból.
– Hadd nézzem, hogy megy a nonverbális varázslatok végrehajtása. Gyerünk Potter, mutasson valamit Weasleynek.
Már épp készültem volna fel Harry lefegyverező támadására, amikor Malfoy aljas módon gáncsoló rontást küldött rám, amitől nevéből adandóan megbotlottam. Crack és Monstro hangosan felröhögnek, Malfoy arcán is megjelenik egy gúnyos félmosoly nekem pedig a hajammal megegyező színre vált az arcom. Ezt még megkeserüli, azt tuti.
– Nocsak, Weasley, nem tud megállni a saját lábán? Szánalmas produkció. Egy éles küzdelemben a magafajták hullnak el elsőként – lép közelebb hozzám Piton– Ne csak ezek ketten csinálják a feladatot! – a Hugrabugosok felé veszi az irányt .
– Ezt még megkeserülöd, Malfoy! – sziszegtem neki.
– Ugyan már, Weasley, hisz még egy helyben sem tudsz úgy megállni, hogy ne menjen ki a bokád! Egy mezei rontást sem tudsz végrehajtani, mert nem tudod, melyik végén kell megfogni a pálcát!
– Ha figyelsz, talán tanulhatsz valamit. Gyerünk, Zambini, támadj! – magán kis produkciója után elkönyveltem magamban, idén én fogom megkeseríteni Malfoy életét.
Az óra után elsőként hagyom el a termet kissé dúlva, fúlva. Harry és Hermione utánam siet.
- Ron tudod, hogy milyen ne foglalkozz vele! – mondja Hermione csitítóan mellettem.
- Tudom, csak egyszerűen idegesít, van nála most nagyobb gondunk is. - nyögtem nyúzottan mivel lyukas óránk volt illetve csak nekem és Harrynek , Hermione természetesen az időnyerőnek köszönhetően még vagy + 5 órát is felvett így nélküle kellett valami jó kis elfoglaltságot találnunk.
- Menjünk le Roxmortsba!- hoztam fel rögtön remek kis ötletemet az iskola udvarán csücsülve. Az idő még tökéletes volt ahhoz, hogy egy szál pólóban és naciban kényelmesen elfeküdjünk a frissen lenyírt gyepen.
- Túl kevés idő van rá. - érvelt logikusan Harry mellettem, majd táskájából elővette tekergők térképét.
- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok. - suhintott rá a régi pergamenre, ami megmutatta neki Roxfort térképét.
- Kit keresel?- hajoltam közelebb hozzá.
- Malfoyt akartam lecsekkolni. tegnap este a Szükség szobájánál láttam ténferegni, mármint a térkép alapján.
- Biztos alva járt, meg aztán kit érdekel, merre császkál pizsiben éjjelente!
- Erről jut eszembe emlékszel a nyár vége felé történtekre?
- Mire is? - pislogtam rá értetlenül.
- Lucius bebörtönzéséről beszélek. - bólintottam, ő pedig folytatta- nem tűnt fel valami szokatlan Malfoynál? – kérdezet – azon kívül, hogy az idő múlásával is ugyanolyan arogáns fasz, hülye, bunkó, kis görény mire gondolsz? - pislogtam rá értetlenül, amire csak egy nagy sóhajt kaptam tőle.
- Mostanában szokatlanul sokszor szorít rá a bal karjára. Talán csak beképzelem, de lehet, hogy megkapta a sötét jegyet. - komorodott el a tekintette.
- Na, ne, Malfoy, mint halálfaló? Oké kinézem belőle, de Tudjuk ki nem hiszem, hogy hasznát venné egy ilyen beszari alaknak, még gyalogosként se állná meg a helyét, ha Tudjuk ki sakk játéktábla szerűen játszana az embereivel.
- Mindenesetre gyanúsan viselkedik.
- Mikor nem? – tártam szét a karjaimat, Harry hangosan felnevetett egészen addig míg McGalagony alakja nem tűnt fel előttünk kissé morcos arcával.
- Maguk, mit keresnek idekint? – kérdezte csípőre tett kézzel.
- Lyukas óránk van tanárnő. – felelte Harry.
- Már nem az Auror pályára készül Mr Potter?
- De igen, de úgy tudtam ahhoz kiváló eredményt kéne elérnem bájitaltanból.
- Míg Piton tanította igen, de Lumpsluck pofeszornál elég a várakozáson felüli eredmény is.
Iigen, ez nagyszerűtanárnő már megyek is bájitalra. - pattan fel és én is felállok vele együtt.
- Vigye magával Weasleyt is itt túl jól érzi magát. - húzta el a száját, amitől nekem csak idétlen vigyor ült ki az arcomra. A pince felé menet azért kicsit panaszkodtam Harry-nek.
- Nekem miért kell mennem?
- Nem akarsz Auror lenni? – kérdezte Harry
- De igen, de attól még béna vagyok bájitaltanból. - feleltem neki morcosan.
- Majd korrepetállak. – vigyorgott rám.
- A trol eredményeddel?
- Kicsinek se tudsz örülni Ron. - nevetett
- Ja, mint mikor pillangók helyett pókokat követünk.
- Túléltük vagy nem?
- Hát éppen csak, nekem azóta is rémálmom van. – nyújtottam rá a nyelvemet már én is játékosan. A terembe érve már mindenki bent volt. Rögtön megakadt a szemem Malfoy- on. Na, ő mit keres itt?
Mielőtt hangot is adhattam volna ennek Harry megelőzött.
- Bocsánat tanár úr, kisebb félreértés miatt késtünk. – terelt Malfoytól a legtávolabbi padhoz Harry.
- Semmi baj fiam, könyvet ott abban a szekrényben találtok. – mutatott egy jobb napokat is megélt szekrényre. Harry vel közelebb léptünk hozzá. Benne két könyv volt, egy rongyos és egy vadi új. Egymásra pillantottunk egy fél másodpercig aztán, minta vadállatok mindketten az új könyvre vetettük magunkat. Végül én nyertem, győzelemittasan vigyorogtam rá Harry-re, majd a leghátsó padban helyett foglaltunk. Malfoy jóval előttünk ült, aminek nagyon örültem.
- Nos, hol is tartottam, ja, igen tehát ma az élő halál eszenciáját fogjuk elkészíteni viszont egy kis játékra, invitálnálak meg benneteket. - Kíváncsian figyeltünk rá- Aki, megfőzi, tökéletesen annak felajánlom Felix Felicis bájitalomat, melyet nehéz és időigényes elkészíteni. Az elfogyasztója nagymértékű szerencsében lesz része, amíg a bájital hatása tart ez olyan 12 órát jelent, persze függ az egyén magasságától, testfelépítésétől. Nos, akkor kezdjük is el!- csapta össze a kezeit. Mindenki lázasan főzni kezdet. Hiába csináltam úgy, mint ahogy a könyv írta, valami katasztrofális lötty lett az eredménye. Csalódottan dőltem rá a padra. Harry főztje viszont tökéletes lett. Nem értem hogyan hisz még a könyve is össze volt firkálva, ember legyen a talpán, aki azon ki tud igazodni.
- Gratulálok fiam, tökéletes bájitalt készítettél, itt a jutalmad! – nyújtotta át Harry- nek Lumpsluck profeszor szuper ki szerencsehozó bájitalt. - Használd jól! – kacsintott rá majd lassan kiterelt mindenkit mondván vége az órának. Legalább az a tudat vígasztalt, hogy nem Malfoy főztje lett a legjobb, már ezért küldtem neki egy diadalittas vigyort.
Szerkesztve Sai által @ 2018. 03. 20. 20:02:19
|
| Calael | 2018. 03. 20. 10:49:15 | #35421 |
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Sainak (kezdő)
Az év második sötét varázslatok kivédése órája. Az első Potter visszaszólásától zengett, de a másodikon biztosan meg fogja húzni magát, miután Piton büntetőmunkát adott neki. Nincs is jobb, mint rajtuk röhögni... Na, nem mintha a véráruló vagy a sárvérű tett volna valami nevetségeset. Pláne Granger... Aki egyedül meg tudta csinálni a feladatot a tegnapi órán.
Csendben vonulunk be a terembe. A legtöbben ezen az órán vagyunk, mivel Dumbledore kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki megfelelő képzésben részesüljön. Még a hetedévesek, akik az előző évben nem tanultak SVK-t, azok is járnak Piton órájára, hogy felkészüljenek a Nagyúrral szemben. Teljes ostobaság az egész... Ha valaki Vele kerül szembe, az nem fogja tudni megvédeni magát...
Megszorítom a bal alkarom, az ujjaim egészen mélyen belefúródnak a bőrömbe. Én már csak tudom, hogy milyen a Nagyúrral szemben állni, és azt, hogy nem lehet ellenkezni vele. Viszont büszke lehetek magamra, hiszen csak az igazi halálfalók kapják meg a Sötét Jegyet. A szolgák és haszonkeresők nem kapják meg a jelet, bár a Nagyúr ezzel motiválja őket, hogy cselekedjenek a nevében. Ostobák... Bár nekik könnyebb dolguk van, mint a felkenteknek.
Cipő koppan mellettem, és próbálok Piton szavaira figyelni. A tegnapi órán nem adott semmilyen instrukciót, azonban ma már elejt pár információt, hogyan lehet könnyebben végrehajtani a nonverbális varázslatokat. Az óra utolsó fél órájában párokba állít minket. Velem szembe Zambini kerül, tőlem balra a Gólkirály, vele szemben a kis Kiválasztott. Gúnyos vigyorra húzódik a szám, miközben Potter orrára esik a pillantásom, majd feldereng bennem, milyen volt, mikor elroppant a talpam alatt.
– Na és, Weasley, te nem szeretnél egy szép új orrot? – Kérdezem suttogva a vörös hajútól, mikor Piton a terem másik végében jár. – Potteré is nagyon szépre sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy Neked is nagyon jól állna.
Látom a fején, hogy a szavaim betaláltak, mivel a bőre elkezdett hasonló árnyalatot felvenni, mint a haja.
- Nagy a szád, Malfoy, a folyosón már biztos nem pattognál – vág vissza erőtlenül. Vigyorgok, mert el tudom képzelni, hogy milyen nagyra lehet magával a tavalyi DS miatt. Na, nem mintha sokáig tartott volna, vagy olyan nagyon felkészíthette volna őket Potter a védelemre. Milyen gyerekesen viselkednek hozzám képest... Ők büszkék arra, hogy milyen nemesek, de velük ellentétben én a Nagyurat szolgálom, rájuk pedig csak halál vár, ha egyszer hozzájuk férkőzik.
– Hadd nézzem, hogy megy a nonverbális varázslatok végrehajtása. Gyerünk Potter, mutasson valamit Weasleynek.
Piton majdnem velem szemben áll, azonban végig Potterre koncentrál. Amikor pedig a kis túlélő meglendíti a pálcáját, rontást küldök Weasley bokájára, aki ettől megbicsaklik. Éppen csak egy kicsit hamarabb találja el a rontásom, mint Potter lefegyverző bűbája.
– Nocsak, Weasley, nem tud megállni a saját lábán? Szánalmas produkció. Egy éles küzdelemben a magafajták hullnak el elsőként – suttogja Piton, miközben Weasley felé sétál. – Ne csak ezek ketten csinálják a feladatot! – emeli fel kicsit a hangját, majd a hugrabugosok felé veszi az útját.
– Ezt még megkeserülöd, Malfoy!
– Ugyan már, Weasley, hisz még egy helyben sem tudsz úgy megállni, hogy ne menjen ki a bokád! Egy mezei rontást sem tudsz végrehajtani, mert nem tudod, melyik végén kell megfogni a pálcát!
Felrémlik bennem a második tanév, mikor telibe találta saját magát és meztelen csigákat kezdett hányni. Már ez elég ahhoz, hogy bepárásodjon a szemem, és halkan nevetni kezdjek.
– Ha figyelsz, talán tanulhatsz valamit. – Szólok még utoljára oda Weasleynek. – Gyerünk, Zambini, támadj!
Nem vagyok biztos benne, hogy menni fog a pajzsbűbáj, de miután felrémlik bennem a nyári okklumencia órák emléke, máris magabiztosabb vagyok. Ez sem tér el ettől nagyon, nem?
Látom, hogy Zambini motyog valamit maga elé, én pedig abban a pillanatban mozdítom a pálcám, és némán kiáltom: Protego! A felém tartó vékony, piros csóva lepattan egy láthatatlan pajzsról, majd legyengülve a szemközti falba csapódik. Magabiztosan elvigyorodom, és a szórakoztatásom érdekében megnézem Weasley reakcióját. Látom, hogy dühös, és hogy legszívesebben a torkomnak ugrana, de ezt nem fogja megtenni Piton jelenlétében. Elégedetten fordulok vissza Zambini felé, hogy ezúttal én legyek a támadó szerepében.
– * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * –
|
| Calael | 2014. 12. 26. 12:58:55 | #32159 |
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Astoriának
A legnagyszerűbb dolog kelt fel, amit csak el tudok képzelni. Életemben először próbálkoztam meg azzal a bűbájjal, amit még a Czikornyai és Patzában olvastam évekkel ezelőtt. Soha nem gondoltam volna, hogy az ébresztő-bűbáj alkalmas az ember hangulatához legjobban illő dallal indítani a napot. Ahogy pedig a többieket elnézem a szobában, csak az én fejemben csendül fel a zene.
Felkeltem a többieket, miután befejeztem az öltözködést. A nyakkendőmet igazítgatom, a kitűzőmet pedig átdörgölöm gyorsan, hogy ne lehessen senkinek sem kifogása vele. Mikor feltűnik az első láb az egyik takaró alól, felkapom a táskám, és gyorsra fogva a tempót, elhagyom a hálókörletem.
A reggelinél kiszúrom a tegnapi csajt a klubhelyiségből. Mintha valami olyat ígértem volna neki, hogy most intézzük el az ügyes-bajos dolgait, így a vele szemben lévő teljesen üres padra teszem le a hátsóm. Belegondolva, olyan, mintha taszítaná a közeléből a mardekárosokat, hogy nem ül ide senki.
- Akkor megmondod melyik volt? – kérdezem az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül. Persze nem válaszol azonnal, csak a szemöldökét mozgítja.
- Köszönöm, a tegnapi „segítőkészségedet”, de megoldom egyedül is – feleli rám sem pillantva. Nem kerüli el a figyelmem a nővére pillantása, de ez most másodlagos.
- Te most szórakozol? – kérdezem teljesen jogos indulattal a hangomban.
- Nos, nekem számmisztikám lesz – jelenti be, hova áll szándékában távozni, majd már fel is emeli a táskáját, majd kecses ívben elhúzza a csíkot.
Rendben, legyen csak! Van nekem jobb dolgom is, mint hogy egy hatodéves csitrit pesztráljak, mert nem képes a sarkára állni egy elcseszett griffendélessel szemben.
Az idegességtől enyhén remegő kézzel szedek magamnak reggelit, és igyekszem a lehető legnagyobb elszántsággal megrágni minden egyes falatot. Ha felhúzom magam, csak megátkozok minden erre járó sárvérűt, az meg kinek kellene?
Egy kevés kávét öntök még magamnak indulás előtt, egy húzásra megiszom a langyos italt, majd megyek is vissza az alagsor homályos világába. Bájitaltan az első óra, jó lesz időben odaérni Lumpsluck órájára.
A csoport eléggé megcsappant a tavalyihoz képest. Igaz, a mardekáros keménymag itt van, de hiányzik Potter csapata, legalábbis már akinek, a hugrabugos mitugrálsz, meg egy hollóhátas. Összesen hét ember a tavalyi tizenkettőhöz képest.
- Remélem, elkészítettétek a házi feladataitokat. A mai órán ugyanis kulcsfontosságú lesz, hogy mennyire figyeltetek oda a megírása során. Madam Pomfreyval már egyeztettem, hogy ma lesz az az óra, amiről lehet, több diákom is felfárad hozzá...
Teljes mértékben kizárja az agyam a háttérből a hangokat. A kezem a zsebembe süppesztem, megszorítom a pálcámat, majd egy idő múltán elengedem. Valahogy mindig jó érzéssel tölt el, mikor a tenyerembe simul. Nem érzem védtelennek magam.
- A mai feladatotok receptjét az ötvennegyedik oldalon találjátok. Kérlek benneteket, a megfelelő mennyiséget használjátok mindenből!
Unottan veszem elő a táskámból a könyvet, és látok neki a feladatnak. Az egyes hozzávalókat vagdosom méretre, porciózom ki, és vágom bele az üstbe. Lumpsluck persze rosszallóan néz rám, és ezt nem is titkolja. Azonban nem mer megszólalni, vajon miért... Borzalmasan nagy varázslónak tarthat, ha tényleg elhiszi, hogy egykori alkalmazóját én tettem el láb alól. Ha nem, akkor is tudja, hogy én szerveztem meg a halálfalók betörését a kastélyba, ez pedig épp elég fegyvertényező ahhoz, hogy ne baszogasson.
Valami az arcomnak csapódik, és elvágódok a földön. Nem látok semmit hirtelen, de mikor szétnézek, egy üst darabjait látom meg a földön heverni. Az arcomba fájdalom hasít, ahogy a mellkasom is nehezen süllyed és emelkedik. Nem értem mi történt.
Zambini az egyik asztal mellől kászálódik fel. Ő dolgozott köztem és a fal között, legszélen. Mit csinált, hogy ez történt? És én miért vagyok rosszabbul, mint ő?
Beszéd helyett csak hörgés hagyja el a számat, Lumpsluck pedig fehérre váltan igyekszik felnyalábolni a hideg kőről. Hevesebben kezdek hörögni, jelezve, hogy ezt ne csinálja, vagy non-verbális átok áldozata lesz.
- Brocklehurst, vigye fel Malfoyt a gyengélkedőre! Zambini, mi volt ez? Mennyit rakott bele az aszfodéloszból?
Minden elsötétül...
Még világos van, mikor kinyitom a szemem. Mindenhol fehér dolgokat látok, és ahogy felülök, léptek zajai jutnak el hozzám.
- Felébredt? Elég szerencsétlenül járt, az már biztos. Mesélte a lány, mi történt a bájitaltan órájukon. Ritka, hogy nem a főzet készítője sérül meg. A szerencséje mégis az, hogy a főzet csak kis felületen érte a bőrét. Rendbe tettem magát, amíg eszméletlen volt, úgyhogy amennyiben nem szédül, nyugodtan elhagyja a gyengélkedőt.
- Köszönöm – jegyzem meg csendben, mikor már elfele megy. A fejem még kóvályog, de nem érzem, hogy szédülnék, úgyhogy minden cuccomat magamhoz veszem, és elhagyom a gyengélkedőt.
Az ötödik emeleten járok, mikor egy apró, zöld kavicsot szúr ki a szemem a földön. Szétnézek, mire a Szükség szobájának előterére leszek figyelmes. Lehajolok a kőhöz, és látom, hogy valami mugli-dolog, ami biztosan véletlenül esett ki valakinek a zsebéből. Közelebb emelem a szememhez, és apró motívumokat veszek észre rajta. Kacskaringósak, és olyan, mintha ezüsttel lennének rámetszve az oldalakra. Besüppesztem a sajátoméba, majd folytatom az utamat a legrövidebb általam ismert vonalon.
A klubhelyiségben elsőként Zambinit veszem elő, és hordom el mindenféle szardarabnak. A sértések csak fortyognak bennem, de mire a feléhez érek, kifogy belőlem a szusz, és szédülni is kezdek. Végül megkérdezem, milyen házikat adott fel a többi tanár, hogy aztán legkevésbé sem tökéletes állapotommal neki fogjak megoldani őket. Azonban nem megyek sokra vele, így inkább a további pihenést helyezem kilátásba, és inkább majd utána próbálok egyről a kettőre jutni.
Késő délután ébredek, és szinte rohanok, hogy még valamit magammal tudjak hozni a vacsoráról. Az előcsarnokban fellökök egy másodéves griffendélest, de meg se állok megnézni, hogy mi van vele. A legfontosabb, hogy legyen mit ennem, máskülönben lehetetlen lesz az esti koncentrációm.
Egy apró szendvicset és két süteményt tudok felkapni a szinte teljesen kihalt teremben, mikor eltűnik az összes tányérban lévő étel. Keresek egy szalvétát, becsomagolom a szerzeményem, majd elindulok vissza a klubhelyiségbe. Lassú tempóban megyek, és ha nem is olyan durván, de megint szédülni kezdek. Talán fel kéne menni a gyengélkedőre? Biztosan kiröhögnének, ha megtudnák, miért mentem fel.
Üres bal kezemet a zsebembe mélyesztem, és egy apró, hideg tárgyhoz ér. Eszembe jut, mi is az, majd szórakozottan forgatni kezdem az ujjaim között. A griffendéles kissrác már eltűnt, így minden lelkiismeret-furdallás nélkül hagyom magam mögött az előcsarnokot.
Első utam a hálótermünkbe vezet, ahol egész gyorsan túljutok a szegényes vacsorámon. Nincs hangulatom ilyen állapotban lemenni a közös térbe, úgyhogy letelepedek az ágyamra a könyveimmel együtt. Az éjjeli szekrényt kintebb húzom ültömben, hogy tudjak rajta írni.
Ez egészen addig tartott, amíg drága lakótársaim meg nem jelennek. Úgy döntök, ma csak a hálókörleteknél található zuhanyzót használom, és nem merészkedem el a prefektusi fürdőig. Meg mivel még van hátra bőven a házimból, úgy döntök, az alvópóló-alsónadrág kombinációtól is elfeledkezem még egy időre.
A meleg víz megcsap, és újra belém áll az az idegesítő, kóválygó érzés. Nem húzom sokáig, hamar átdörzsölöm magam, és kilépek a párás levegőbe. Gyorsan megtörölközöm, és felhúzom a tiszta ruháimat. A szennyest visszaviszem a szobámba, majd a házimanók kimossák a hétvégén, addig meg ott is gyűlhet az ágyam tövében. Felkapom a pergamenem, az átváltoztatástan könyvemet, az egyik pennám és egy kis üvegcse tintát, majd elindulok a klubhelyiségbe.
A helyiség szerencsére üresnek tűnik, így nyugodtan battyogok be oda. A fejem kezd megfájdulni a fel-feléledő szédüléstől, és ez lassan már az őrületbe kerget.
- Valami baj van? – szólít meg egy igen felismerhető hang. Még mindig nem jut eszembe a neve, lehet, holnap megkérdezem Daphnetól. Meglepetten nézek felé, de ha az arcom nem is, a hangomat tudom uralni.
- Te mit keresel itt?
- Egyet tippelhetsz – feleli, majd jó diákhoz méltóan megmutatja, hogy jelenleg is a házi feladatán fáradozik. – De Draco... minden rendben?
Ez a felcsendülő aggodalmasság kezd felhúzni.
- Mit érdekel az téged? – kérdezek vissza, mire belehasít a fejembe a fájdalom. Ösztönösen kapom a fejemhez a kezem, hátha a nyomás hatására enyhülni kezd az érzés.
- Gondoltam meg akarod osztani valakivel, gondod-bajod, ami miatt ilyen rémesen festesz – válaszolja, majd újra a cuccaihoz fordul. – De nem kényszer.
- Ebből látszódik, hogy a női nemen kívül nem ismersz semmi mást – szalad ki a számon az első dolog, ami az eszembe jut. Ez tényleg azt hiszi, hogy majd pont neki fogok megnyílni? Na ne szórakozzunk! – Inkább csináld a házidat, csöndben.
- És ha mégis énekelni támadna kedvem? – veti fel indulatosan.
Keserűen sóhajtok válaszként, és leülök egy gyertya mellé. Nem ég, de hamarosan megváltozik a helyzet, mikor előveszem a pálcám, és egy néma intéssel meggyújtom.
- Ne már...! – hallom a hátam mögül, mire unottan hátranézek.
- Mit ne már?
- Én itt gürcölök, hogy bemagoljam a non-verbális varázslás alapjait, te meg csak úgy poénból szórod?
Szinte hallom, ahogy azt mondja, "Menj a fenébe.", de ez végül nem hangzik el.
- Képzeld, kijártam a hatodik évet, és nem csak úgy viccből jutottam el a hetedikesek közé.
Az arcára van írva, hogy neki erről teljesen más a véleménye. Persze mit tudhat ő arról, hogy Piton milyen osztályozó vizsgát talált ki nekem, miután az utolsó napokban nem tudtam a Roxfortban maradni. Bár fogalmam sincs arról, hogy milyenek lehettek azok a napok, órák, miután Dumbledore befejezte földi pályafutását. Biztosan siralmas volt.
Megszakad a beszélgetés jellegű dolog, én pedig fellapozom a könyvet, és neki látok a feladataim elvégzésének. Ahogy átfutom a sorokat, úgy nyúlok be a zsebembe, és húzom elő a talált kis követ belőle. Sokáig nem tűnik fel, aztán meghökkenve bámulom, ahogy a mutató- és hüvelykujjam közé fogva a szemem elé emelem. Ennek a szennyes taláromnak a zsebében kellene lennie...
Biztos nem emlékszem rá, hogy átpakoltam, előfordul. Meg ez a hülye szédülés. Na jó, ha holnapra se javul az állapotom, felmegyek Madam Pomfreyhoz, hogy van egy kis gond. De csak megérti, hogy miért nem mentem vissza majdnem huszonnégy órán belül...
Ebből fejmosás lesz, úgyhogy hagyd abba! Zambinin leverem ezt még...
Legalább egy órát ülök a tananyag felett, lejegyzek pár lényeges dolgok, majd neki kezdek a gyakorlati oldalának a dolognak. Ismétlés, csak úgy hangulatosan, eltűntető és megjelenítő varázslatok. Persze emberen nem lehet kipróbálni, állatnak meg nyoma sincs idelent. Na nem mintha egy bagollyal szórakoznék szívesen kísérlet céljából. McGalagony nélkül valamiért nem érzem azt, hogy biztosan életben maradna az állat. A fejem hülyéskedése nélkül könnyedén bele mernék fogni, de így nem igazán.
Összecsukom a könyvemet, összepakolom a dolgaim egy halomba, majd felveszem őket az asztalról, és elindulok a hálóhelyiségek felé. Egyszer csak arra leszek figyelmes a szemem sarkából, hogy egy pálca szegeződik felém. Meglepetten fordulok arra, és már rándul is a kezem a pálca után, de mikor észreveszem, hogy a lánynak fel se tűnt, hogy a pálcájának hegye elé sétáltam, kissé megnyugszom. Gonosz vigyor húzódik a számra, bár jelenleg éppen hányni lenne kedvem a hirtelen beállt irányváltoztatás miatt.
- Mit akarsz éppen csinálni? – kérdezem vontatottan.
Felpillant, és meglepetten észleli, hogy valaki rossz helyen van. Dühödten süti le a szemét, és fordul vissza a kandalló irányába gyakorolni.
- Ilyen arckifejezéssel nem is fog menni az a bűbáj. Tudod mit? Inkább felmegyek, te pedig gyakorolj nyugodtan.
A vigyor nem olvadna le a képemről, de ezt szerencsére nem látja. Szimplán megvonja a vállát, és próbál tovább koncentrálni, de a remegő kezéből megállapítom, hogy nem nagyon megy neki. Hátat fordítok neki, felviszem a cuccaimat, majd visszabattyogok a klubhelyiségbe. Még mindig ott van, pálcáját a kandallón pihenő üres virágcserépre szegezi. Előhúzom a pálcámat, majd magamban a "Wingardium leviosa!"-t kiáltom, és a cserép meg is emelkedett. Megkönnyebbült sóhajt hallok a lány felől, én meg legszívesebben elröhögném magam. Mikor a pálcáját lefele irányítja, hogy lerakja a cserepet, én is így teszek. Alig bírom magamba fojtani a nevetést, és amint megfordul, kirobban belőlem.
- Te rohadt idióta! – fakad ki, és felém fordítja a fegyverét. Megemelem a sajátom, és mikor a sárga sugár elindul felém, egy magamban elmondott "Protego!"-val lepattintom az egyik fotel felé.
- Látod, máris megy a koncentráció! – nevetek hangosan. – Ha mardekáros vagy, fölösleges csak szimplán koncentrálni ilyen helyzetekben. Ha másból meríted ezt a figyelmet, sokkal hamarabb végre tudod hajtani ezeket a varázslatokat.
Szerkesztve Calael által @ 2014. 12. 26. 13:01:19
|
| Izumo-san | 2014. 10. 19. 10:13:56 | #31638 |
 Karakter: Astoria Greengrass
Egy újabb év kezdődik, s kissé megfogyatkozva térünk vissza a Roxfortba. Sokakat, a szülők, nem küldtek ide vissza, mivel túlságosan féltették őket, de például Potter magánakciókba kezdett, s inkább elment valahova, minthogy visszatérjen. Daphnét és engem is féltve engedtek el anyánkék, mivel nem garancia a biztonságra az, hogyha aranyvérű vagy. Igaz, mi még így is jobb helyzetben vagyunk, mint a félvérek és a sárvérűek, de ez nekünk sem nyújt teljes biztonságot. A család, inkább szeretne kimaradni ebből az egész kavarcból.
Ahogy végigmegyek a folyosón, rögtön szembe tűnik, hogy hiányzik a diákokból a szokásos életkedv és vidámság. Nem is csodálom, sokaknak tűntek el a nyáron rokonai, vagy haltak meg a szülei, mégis visszatértek. Fülem mögé tűröm egyik tincsemet, miközben végigsétálok a folyosón. Most még ferdébb szemmel néz a többi ház a Mardekárra, mondjuk bizonyos szinten meg is értem. Alapból sem jövünk ki valami jól a többi házzal, de most még rosszabbra fordult a helyzet. Szerintem minden házban vannak jó és rossz emberek, nincs értelme utálni, egyik-másikat. Lehet egyedül vagyok ezzel a látásmóddal.
Dumbledore halála után, Piton professzor az igazgató úr, aminek nem igazán örül az iskola. Szerintem jó, hogy Pitont kaptuk, de Carrowékkal egyáltalán nem. Lehet, hogy a Mardekárosoknak nem kell félniük tőlük, de a többi ház igencsak pórul jár velük. Valamint nem értek egyet a brutális módszereikkel. Az egy dolog, hogy a sárvérűek érnek fel az aranyvérűekhez, de attól még nem kell ilyen brutalitást tanúsítani irányukba. Bár lehet én vagyok egy ilyen szentlélek naiv kis fruska.
Természetesen ez a tanén nem kezdődhet normálisan, muszáj valamelyik hőskomplexusos Griffendélesnek minden ok nélkül nekem esni. Tényleg már csak ez hiányzott a napomból mit ne mondjak. Nem akarok balhét csapni, az első napokban értelme sem igazán lenne. Már a tanév elején is kapunk egy adag házit, eléggé megdolgoztatnak számmisztikából. Szép adag leckét fel tudnak adni egyik napról a másikra is. Beérve a klubhelyiségbe, szememmel keresem prefektusunkat. Inkább neki szólok, mint Carwowéknak.
- - Draco, ne haragudj – szólítom meg, mire felpillant a leckéjéből. – Az egyik griffendéles nekem támadt az első emeleti folyosón.
- - És a neve nélkül mégis mit tudnék kezdeni vele? – mogorváskodik. Jó, én megértem, ha valaki fáradt meg minden baja, de egy prefektusnak AZ a DOLGA, hogy segítsen és felügyeljen.
- - Inkább neked szólok erről, mint Carrowéknak.
Felhorkan. Valószínűleg, most elkönyvel magában engem egy idiótának, mivel nem hozzájuk mentem először. Hát tegye azt, egészségére, de én HOZZÁ fordultam, nem pedig hozzájuk. Szóval neki lenne kötelessége segíteni.
- - Szóval legyek jó prefektus, és intézzem el? Legalább felismered?
- - Az egyik hatodéves volt – mondom, és kezdenek szikrázni a szemeim.
- - Majd akkor holnap reggelinél elbeszélgetünk vele. Most békén hagynál, hogy meg tudjam csinálni a házim?
- - Hát persze! – csattanok fel, majd egyszerűen ott hagyom.
Felmegyek a szobámba, és táskámat levágva az ágyamra dühösen túrok bele a tincseimbe. Hát nézze meg az ember! Pedig kedves akartam lenni, erre az elkezd nekem mogorváskodni és látványosan szenvedni, mintha nem is az ő dolga lenni! Hát megáll az eszem! Leülök az ágyamra, majd előszedve a könyveimet, inkább nekiállok én is leckét írok. Nincs értelme tovább pörgetnem magam ezen.
oOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOo
Reggel mindent a megszokás szerint csinálok. Egyedül sétálok le a reggelizni az utolsók között, akik még a velem egyetemben elhagyni készülnek a klubhelyiséget. Lent, beülök a nővérem mellé, és unott arccal szedek magamnak a reggeliből. Álmos vagyok, kell még egy fél óra, hogy teljesen fel tudjak ébredni. Szinte velem szemben zuttyan le kedvenc prefektusunk, én pedig inkább semmi figyelemre nem méltatom, csak eszem tovább.
- - Akkor megmondod melyik volt? – kérdi unottan, mire csak felhúzom fél szemöldököm.
- - Köszönöm, a tegnapi „segítőkészségedet”, de megoldom egyedül is – mondom, fel rá sem nézve. Nővérem csak kissé értetlenül néz, de nem fogok most magyarázkodni mi is történt.
- - Te most szórakozol? – kérdi kissé ingerülten, mire rápillantok.
- - Nos, nekem számmisztikám lesz – állok fel, és eddig ölemben pihenő táskámat vállamra veszem, majd egy intéssel, elindulok kifelé a teremből.
Igencsak sűrű a hatodéves órarendem, így egy percnyi időm sincs unatkozni, ami jó, hiszen a sok munka leköti a gondolataimat. Számmisztika, sötét varázslatok kivédése, ami már szinte minden, csak kivédése nem, mióta Carrowék tanítják. Bájitaltan, majd Bűbájtan. Végül dupla rúna ismeret, és egy mugliismeret, szintén Carrowékkal. Szóval rendesen megdolgoztatnak minket.
Igazából még nincsenek igazán terveim, mit is szeretnék kezdeni magammal, ha végzek itt. Mondjuk ki tudja lesz e egyáltalán lehetőségem választani, hiszen már most is őrült világot élünk, semmi sem biztos jelen pillanatban, így talán nem is érdemes ezen pörgetnem a fejem. Fáradtan vonszolom fel magam a klubhelyiségbe tanítás után. Ott már mindenki írja a házikat, én pedig egyszerűen elmegyek a szobámba és eldőlve az ágyamon, kényelembe helyezem magam, s kisvártatva elnyom az álom.
Hirtelen ülök fel az ágyamban, kicsit többet aludtam mint kellett volna. Úgy tűnik már a vacsorának is rég vége, én pedig még nem is készültem másnapra! Átgereblyézem kócos tincseimet majd összeszedve könyveimet, kimegyek a klubhelyiségbe, és leülök a kandalló elé a fényhez. Nagyokat ásítok, de próbálom elnyomni őket, és a feladataimra koncentrálni, amikor motoszkálást hallok a hálószobák felől. Odapillantva az igencsak csapzott, és borzalmas bőrben lévő kedvenc prefektusom támolyog ki.
- - Valami baj van? – szólítom meg, hiszen eléggé rosszbőrben van. Meglepett szemekkel néz körbe majd szeme megállapodik rajtam.
- - Te mit keresel itt? – hozza a formáját.
- - Egyet tippelhetsz – emelem fel a papírt meg a pennát. – De Draco… minden rendben?
- - Mit érdekel az téged? – túr bele szőke tincseibe.
- - Gondoltam meg akarod osztani valakivel, gondod-bajod, ami miatt ilyen rémesen festesz – veszem ölembe a papírt. - De nem kényszer.
Szerkesztve Izumo-san által @ 2014. 10. 19. 10:14:47
|
|
