Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Harry Potter)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


Calael2018. 04. 16. 12:57:29#35456
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Sainak


 A sikeres Sötét varázslatok kivédése óra után gyorsan lerázom magam Zambinit, és az épületen belül bolyongok egyedül. A nyújtott teljesítményemmel többszörösen is elégedett vagyok; Pöttöm csapatába belerúgás kipipálva, non–verbális varázslat végrehajtása szintén. Azonban van valami, amihez jobb teljesítményt kell nyújtanom, mivel a Nagyúr nem szereti azokat a híveit, akik nem tudják végrehajtani a parancsait.
A Szükség szobájába megyek, és mint oly sokszor mostanában, a benti volt–nincs szekrény ajtaja elé ülök. Hogyan tudnám megbűvölni? Milyen könyveket kellene még elolvasnom, amelyben erről van szó, és még nem volt a kezemben? Madam Cvikkertől nem kérhetek segítséget, pedig biztos, hogy az összes ide vágó szakirodalmat egy fél perc alatt le tudná darálni.
A szünet vége felé összeszedem magam, és kilépek a szobából. Semmi kedvem bájitaltanra menni, de hátha lesz rajta valami hasznos. Piton is mindig azt mondta, hogy enélkül a tárgy nélkül bármilyen tehetséges legyen is valaki, nem lesz jó varázsló belőle. A bájitalkészítés hosszú folyamat, precizitást és koncentrációt igényel, amelyek elsajátítása nélkül erős varázslatokat sem lehet létrehozni. Mindezt persze sokkal terjengősebben adta elő még másodéves koromban a tavaszi szünet alatt, mikor kilépve a tanári szerepéből a keresztapámként jelent meg a Malfoy–kúriában. Akkoriban nem igen hittem neki, és csak azért próbáltam meg jól teljesíteni az óráján, mert mégis csak a rokonom (még ha nem is vérszerinti). Most már belátom a szavai mögött megbújó igazságot, de ettől függetlenül soha nem tudott a kedvenc tantárgyammá válni.

A bájital terembe Lumpsluck a becsengő után egyből beenged bennünket. Nem vagyunk túl sokan, és megelégedésemre szolgál, hogy se Potter, se Weasley nincsenek itt. Csak a sárvérű. Biztos megint ki fog tenni magáért...
– ...rémálmom van – szűrődik be a folyosóról egy túlságosan ismerős hang. Megmarkolom az asztal lapjának szélét, és összeszorítom a fogaim. Ha ezek tényleg ide fognak jönni...
Végig se gondolom, és máris belép a kis szaggatott fejű hős a lángoló fejű haverjával.
– Bocsánat tanár úr, kisebb félreértés miatt késtünk – kezd bele Potter a szokásos benyaló szövegébe. Lumpsluck persze csillogó szemekkel néz rá, mintha valami kivételesen értékes dolog libegett volna be a hatáskörzetébe. Szerencsére a kölcsönös utálat hatására mindketten a tőlem legtávolabb álló asztalhoz dobják le a cuccaikat, nekem pedig enged egy keveset a szorításom szerencsétlen asztalon.
– Semmi baj fiam, könyvet ott abban a szekrényben találtok.
A kis páros határozottan elnyújtott léptekkel siet a könyves szekrény felé. Szinte tépik egymást, hogy melyiküké legyen az egykor szebb napokat látott példány. Kivételesen Weasley jön ki diadalmasan a meccsből, a szinte még érintetlen könyv az ő kezébe kerül, míg Potter fintorogva egy ezeréves darabbal, vesztesként kullog vissza a helyére. Csodálatos műsor volt, szívem szerint megtapsolnám őket, de inkább az órára koncentrálok.
– Nos, hol is tartottam? Ja, igen. Tehát ma az élő halál eszenciáját fogjuk elkészíteni. Egy kis játékra invitálnálak meg benneteket. Aki megfőzi tökéletesen, annak felajánlom Felix Felicis bájitalomat, melyet nehéz és időigényes elkészíteni. Az elfogyasztója nagymértékű szerencsében lesz része, amíg a bájital hatása tart. Ez olyan 12 órát jelent, persze függ az egyén magasságától, testfelépítésétől. Nos, akkor kezdjük is el!
Kinyitom a könyvemet a tartalomjegyzéknél, majd kikeresem, melyik oldalon kezdődik a recept. Először a leírást olvasom el figyelmesen, és megtippelem, mennyi időbe fog kerülni az elkészítése. Utána összeszedem a hozzávalókat, és a többieket figyelmen kívül hagyva próbálom megoldani a feladatot.
Ha a kezembe kerülne az a bájital... szinte biztosra veszem, hogy azonnal meg tudnám oldani a feladatot. Meg tudnám ölni Dumbledoret, és még csak meg sem kellene erőltetnem magam. Szinte érzem a siker ízét a számban – a sikerét, amely kicsit kesernyés, de annyira édes az utóíze, hogy megéri. Legalábbis ilyennek képzelem el a Felix Felicis ízét – talán mert olyan a színe, mint a méznek, de mégis csak egy bájitalról van szó, és az a legritkább esetben jó ízű.
Nem akar kék színű lenni a főzet... Fél órája küzdök vele, és nem akar kék színű lenni! Idegesen morzsolom össze az asztalon lévő leveleket, mire kiszúrja a szemem, hogy az előkészített macskagyökérnek csak a felét raktam bele. Legszívesebben felordítanék, de ehelyett inkább óvatosan adagolva pótlom a hiányosságom, és óvatosan kevergetni kezdem a főzetet. Kezd hasonlítani arra, amilyennek a leírás alapján lennie kéne, de tudom, hogy ez már nem lesz tökéletes. Sokat beszélt Piton az időzítésről és a hozzávalók megfelelő oldódásáról, és az enyém el lett baszva. És csak én tehetek róla.
Az esélytelenek nyugalmával próbálom folytatni az esszencia elkészítését, de egyre többet hibázok. Nem úgy darabolom fel a hozzávalót, pár cseppel több kerül bele a főzetbe, mint amennyit a recept ír, és fokozatosan elúszik a kezemből az egész.

Az óra vége előtt Lumpsluck körbesétál a teremben. Megáll az üstöm mellett, és szomorkásan elmosolyodik.
– Lesz ez még jobb is – mondja bíztatóan, de szinte meg sem hallom. Itt volt a lehetőség, hogy megkönnyítsem a dolgom, és jó szolgálatot tudjak tenni a Nagyúrnak, de elszalasztottam.
– Gratulálok fiam, tökéletes bájitalt készítettél, itt a jutalmad!
Eddig az üstömbe bámultam, és próbáltam lenyugtatni magam, de ennek a hatására felemelem a fejem. Már elkönyveltem magamban, hogy Granger lesz a nyertes, de meglepetésemre Potter előtt áll, és nyújtja felé a fiolámat. Az én fiolámat, az enyémnek kellett volna lennie!
– Használd jól!
Egy pálcaintéssel kiürítem az üstöm tartalmát, majd dühösen a táskámba dobálom az órán használt dolgimat – könyv, pergamen, penna, és a bájitalkészletem hordozható része. Elsőként hagyom el a termet, de még a szemem sarkából látom, hogy vigyorog rám Weasley. Legszívesebben rajta tölteném ki a dühömet, és addig átkoznám, amíg csak sírva nem fakad, és könyörög a halálért. De ha nem is használhatnám a pálcám, még az se lenne olyan rossz, szívesen szétverném a fejét a saját ökleimmel is.

*

A nap hátralevő részében a könyvtár egyik eldugott sarkában állítom fel a főhadiszállásom. Bűbájtan és átváltoztatástannal kapcsolatos könyveket halmozok magam mellé, hogy a betévedők ne nagyon lássák, hogy ki is ül a sarokban. Nemsokára feltűnik Granger is, de az asztronómia rész felé veszi az irányt, ami távol esik a búvóhelyemtől. Elől ül le a kis eminens, mivel nem kell semmitől sem tartania. El lehet mondani róla, hogy nagyon sok tanár kedveli, de ha valaha is látta valaki Madam Cvikkert kedvesen nézni valakire, akkor biztos, hogy a sárvérű volt az, akit éppen meglátott.
A betűk labirintusában teljesen elveszettnek érzem magam. Meg kellene írni a házi feladatokat, főleg a Pitonnak szóló beadandó dolgozatot. Ha nem kezdem el időben, akkor biztos, hogy meg fog szidni érte, és mivel mostanában nem sok kedvem van vele beszélni, igyekszem nem az útjába kerülni. Na, nem mintha nem intett volna már oda magához a legelső nap, hogy beszéljen velem arról, mivel bízott meg a Nagyúr. Biztos kíváncsi a tervemre, hogy aztán le tudja nyúlni, és még jobban a Nagyúr közelébe férkőzzön. Bella néni ki nem állhatja, hogy a Nagyúr ennyire megbízik benne, én viszont teljesen megértem. Soha nem láttam még Pitont hirtelen felindulásból cselekedni, nem úgy, mint Bella nénit, aki emiatt nem egyszer gondot okozott a Nagyúrnak. Ezt pedig, ha valaki sokáig szeretne élő ember maradni, nem teheti meg.
Fél hét körül adom fel a mai kutatómunkámat. Rengeteg jegyzetet készítettem, amely talán hasznos lehet a későbbiekben, vagy amely alapján közelebb kerülhetek a probléma megoldásához.
A Nagyterem felé veszem az utam, mikor Potter is belép a könyvtárba. Gyorsan behúzódok egy polc mögé – na nem azért, mert tartok tőle, hanem csak szimplán semmi kedvem belekötni. Lehet, a táskájában van a Felix – villan be a fejembe, és várakozó álláspontot veszek fel. Ledobja a táskáját Granger asztalára, majd halk beszélgetés töri meg a könyvtár sejtelmes csendjét. Közelebb osonok, hátha valami hasznos dolog jut el hozzám.
– Ron? - kérdi Hermione szinte tátogva Harryt.
– Lent van a pályán és gyakorol a meccsre. A válogatón nagyon elszállt magától, de a tavalyi problémái előjöttek az edzéseken, ezért egy kis időt szán arra, hogy javítson a képességein.
– Milyen elragadó ez a lelkesedés – jegyzi meg kissé gunyorosan Granger. – A házi feladatai pedig majd csak úgy elkészülnek? Vagy már megint azt tervezi, hogy lemásolja az enyémet?
– Ha nagyon zavar, majd odaadom neki a sajátomat, te pedig megtarthatod magadnak a titkos tudásodat – suttogja Potter, miközben egy könyvet kezd lapozgatni. – Remélem, nem fog bepánikolni a következő meccs előtt. Fontos lenne, hogy nyerjünk.
– Ti és az átkozott kviddicsetek! Ha most komolyan ezzel fogsz traktálni, ahelyett, hogy hagynál megírni az asztronómia beadandóm, esküszöm, nem állok jót magamért!
– Kellett neked felvenni...
Úgy érzem, eleget hallottam, és kiosonok a könyvtárból. Távozás közben egy pillantást vetek Madam Cvikker felé és biccentek neki – ha más emberek beszélgetnének, már rég lefejezte volna őket.

A Nagyterembe lépve a Mardekár asztala felé veszem az irányt, és letelepedek Crak, Monstro, Zambini és Pansy mellé. Zambini és Pansy marakodnak egymással, míg két hűséges társam csak tömik a fejüket. Látszódik, hogy teljesen érdektelenek a világ dolgaival kapcsolatban.
– Hidd már el nekem, hogy a halálfalók nem tudnának semmit sem csinálni a Nagyúr nélkül.
– De ennek így semmi értelme. Mi lesz, ha egyszer meghal, és senki nem kerül a helyére? Minden újra tele lesz sárvérűekkel?
– Egyszer már eltűnt, és látod, visszatért! Senki nem képes rá, hogy elpusztítsa.
– Ez így van, a Nagyúrt nem lehet sem megsebezni, sem megölni – szállok be a beszélgetésbe.
– De ha valaki a háta mögül lőne rá egy halálos átkot – áll ki velem szemben Zambini –, akkor nem lenne képes kivédeni. Ki lesz az utódja?
– Fölösleges ezen dilemmázni – felelem, miközben magam elé pakolok egy nagy adag sült krumplit, kiegészítve egy kis hússal és mártással. – A Nagyurat jelenleg senki nem tudja legyőzni.
– De azt suttogják, hogy Potter képes lehet rá...
– Na persze.
Nem folytatom a gondolatmenetet, hanem inkább az evésre koncentrálok. Amíg ők ketten beszélgetnek, én egyre jobban azt érzem, hogy megy el az étvágyam. Valahogy mégis leküzdöm azt, amit kipakoltam magam elé.
Egészen addig a Nagyteremben maradunk, amíg el nem tűnnek a tányérokról a mai vacsora romjai. Ekkor a többiek lassan felállnak a helyükről, és a klubhelyiség felé veszik az irányukat. Én azonban még egy ideig ülve maradok, és csak akkor indulok el, mikor már alig vannak bent páran.
A táskámmal a hátamon indulok fel a hetedik emeletre. Legalább két órát el akarok ott tölteni, teljes nyugalomban, kipróbálva a könyvtárban kitalált varázslataimat a szekrényen. Szeretnék minél hamarabb áttörést elérni.

A negyedik emeleti titkos lépcsőn meglátom Weasleyt. Szánalmasan lassan halad felfelé, szinte csak vonszolja magát. A seprűje a vállára vetve pihen – lehet, hogy Frics élve megnyúzná, ha bent repkedne vele. Lábujjhegyen a nyomába szegődök, majd az egyik volt-nincs lépcsőfok felé lököm a vállammal. A jobb lába eltűnik a semmiben, a bal fura szögben áll, a seprűje pedig a lépcső aljáig gurul. Előbb meglepettségében kiált fel, majd fájdalmában, mikor rátaposok a lábára.
– Ejnye, Weasley, hát már megint elestél? Ilyen két ballábbal hogy nem haltál még meg? Biztos kínszenvedés lehet így élni. Ha szeretnéd, segítek neked megszabadulni a fájdalmaidtól.
– Dögölj meg, Malfoy! – szakad ki belőle, majd próbál rám nézni, de szorult helyzetében legfeljebb a térdem tudja közelebbről meglesni. Fentebb lépek a lépcsőn, így lemászva a lábáról, majd leülök egy fentebb, karnyújtáson kívül eső lépcsőfokra. A pálcám könnyedén húzom elő, és rászegezem.
– Egy kicsit fújjuk ki magunkat. Hallom, nagyon szorgalmasan edzettél – de mindketten tudjuk, hogy egy szánalmas kis senki vagy, Potter-pincsi követője, és csak neki köszönhetően kerültél be idén a csapatba.
– Mintha te jobb lennél, miután apád bevásárolt a csapatba! – Hogy szavainak nyomatékot adjon, kiköp felém, de csak az előttem lévő lépcsőfokot találja el.
– Kettőnk közül én még mindig több pontot szereztem a csapatomnak, mint amennyitől te megvédted a drágalátos Griffendéledet.
– Könnyű úgy, hogyha szabálytalanságot követsz el, nem fújnak ellened.
Feldereng bennem a tavalyi mérkőzés, mikor Weasley annyi gólt bekapott a Mardekártól, mi pedig szépen kreált indulóval fogadtuk minden egyes megmozdulását. Elvesztettük a meccset, de a végén addig tudtam sértegetni a családját, amíg a két bátyját és Pottert ki nem rakta a csapatból Umbridge, miután nekem jöttek.
– Ha valaki mond valamit, annak nincsenek következményei. De a tetteknek vannak. Úgyhogy ami itt volt, az nem történt meg – mosolyodom el. – Silencio!
A némító bűbájom ellen nem tud kitérni szorult helyzete miatt, így némán tátogva próbál ordítani felém, persze eredmény nélkül.
– Elmondom, mi lesz. Te itt maradsz szépen addig, amíg el nem tűnök a folyosóról. Ha megpróbálsz a pálcád után nyúlni, akkor pedig nem állok jót magamért. És javaslom, hogy ne kövess – fűzöm oda a végén, mikor felállok, és a lépcső teteje felé hátrálok. Kilépek, és egy pillanattal később átok csapódik a falban.
– Gratulálok, túl vagy életed első sikeres non-verbális varázslatán! – Jót kacagok a sarok mögül, majd a folyosó végéig sétálok. Bebújok az egyik pajzsos lovagi páncél mögé, és kivárom, hogy Weasley megfogadta-e a tanácsomat. Mikor elmegy a páncélom előtt, szomorkás mosollyal megrázom a fejem. Nagyon buta döntés volt, hogy magánnyomozósdira adtad a fejed, drágalátos barátom.


Sai2018. 03. 20. 19:15:51#35422
Karakter: Ron Weasley
Megjegyzés: Calael-nek


  A nyár azon kívül, hogy Voldemort visszatérésétől volt hangos egész átlagosan telt volna, ha Bill nem jelenti be, hogy feleségül akarja venni  Fleur-t. Anya teljesen ki volt akadva. Szerinte az a lány csak fájdalmat okoz majd szeretett fiának, hát én nem tudom, de egész nyáron ezt kellett hallgatnunk tőle, mivel az esküvő már hivatalos volt.  Szobámban gubbasztottam egy jó forró csoki és egy Reggeli Próféta társaságában. Harry tegnap érkezet, ő valami régi könyvet forgatott a kezében.  Unalmasan olvasgattam a sorokat, amikor megakadt a szemem az egyik cikken. „ Lucius Malfoy az Azkabanban!”

-          Harry! – a név tulajdonosa álmosan pislogott fel rám. Közelebb másztam hozzá és az orra alá dugtam a cikket.

-          EL se hiszem már régóta ott kellett volna vendégeskednie. - vigyorogtam rá. Harry nem felelt csak kivette a kezemből az újságot. Némi aggodalmat véltem felfedezni a tekintetében. Akkor még nem tudtam, hogy jogosan.

 

Még csak 1 hónapja zajlott az oktatás, de nekem már most ismét elegem volt Pitonból és Malfoyból. Már az első sötétvarázslatok órán ránk szállt, mi lesz velünk év végégig? Amúgy se értem, hogy- hogy kaphatta meg ezt a remek órát? Maradjon csak a pincében, ott érzi magát otthonosan, mert azt elismerem, bájitalt tud főzni, de, hogy sötét varázslatok kivédését tanítson nekünk főleg Harry- nek az már nevetséges.  Csendben vonulunk be libasorba a poklot szimbolizáló terembe. Rosszkedvűen huppanok le Harry és Hermione közé, legalább egymás mellett ülhetünk… még! Kitudja, mikor kattan be valami Pitonnál és ületet szét minket. 

Piton az óra vége felé párokba állít minket, Hála égnek én Harryt kapom. Viszont ott áll mellettem a kis herceg Zambinivel.

– Na és, Weasley, te nem szeretnél egy szép új orrot? –hajol kissé közelebb hozzám és úgy suttogja a fülembe, ökölbe szorul a kezem, ha csak visszagondolok a tavalyi tettére. – Potteré is nagyon szépre sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy Neked is nagyon jól állna.

- Nagy a szád, Malfoy, a folyosón már biztos nem pattognál – amilyen gyáva tudom csak a seggnyalói társaságában ilyen nagy a pofája. Láttam már párszor elmenekülni élete során és azok nem túl férfiasra sikeredtek. Piton szavai kizökkentenek a gondolataimból.

– Hadd nézzem, hogy megy a nonverbális varázslatok végrehajtása. Gyerünk Potter, mutasson valamit Weasleynek.

Már épp készültem volna fel Harry lefegyverező támadására, amikor Malfoy aljas módon gáncsoló rontást küldött rám, amitől nevéből adandóan megbotlottam. Crack és Monstro hangosan felröhögnek, Malfoy arcán is megjelenik egy gúnyos félmosoly nekem pedig a hajammal megegyező színre vált az arcom. Ezt még megkeserüli, azt tuti.

– Nocsak, Weasley, nem tud megállni a saját lábán? Szánalmas produkció. Egy éles küzdelemben a magafajták hullnak el elsőként – lép közelebb hozzám Piton– Ne csak ezek ketten csinálják a feladatot! – a Hugrabugosok felé veszi  az irányt .

– Ezt még megkeserülöd, Malfoy! – sziszegtem neki.

– Ugyan már, Weasley, hisz még egy helyben sem tudsz úgy megállni, hogy ne menjen ki a bokád! Egy mezei rontást sem tudsz végrehajtani, mert nem tudod, melyik végén kell megfogni a pálcát!

– Ha figyelsz, talán tanulhatsz valamit. Gyerünk, Zambini, támadj! – magán kis produkciója után elkönyveltem magamban, idén én fogom megkeseríteni Malfoy életét.

Az óra után elsőként hagyom el a termet kissé dúlva, fúlva. Harry és Hermione utánam siet.

-          Ron tudod, hogy milyen ne foglalkozz vele! – mondja Hermione csitítóan mellettem.

-          Tudom, csak egyszerűen idegesít, van nála most nagyobb gondunk is. - nyögtem nyúzottan mivel lyukas óránk volt illetve csak nekem és Harrynek , Hermione természetesen az időnyerőnek köszönhetően még vagy + 5 órát is felvett így  nélküle kellett valami jó kis elfoglaltságot találnunk.

-          Menjünk le Roxmortsba!- hoztam fel rögtön remek kis ötletemet az iskola udvarán csücsülve. Az idő még tökéletes volt ahhoz, hogy egy szál pólóban és naciban kényelmesen elfeküdjünk a frissen lenyírt gyepen.

-          Túl kevés idő van rá. - érvelt logikusan Harry mellettem, majd táskájából elővette tekergők térképét.

-          Esküszöm, hogy rosszban sántikálok. - suhintott rá a régi pergamenre, ami megmutatta neki Roxfort térképét.

-          Kit keresel?- hajoltam közelebb hozzá.

-          Malfoyt akartam lecsekkolni. tegnap este a Szükség szobájánál láttam ténferegni, mármint a térkép alapján.

-          Biztos alva járt, meg aztán kit érdekel, merre császkál pizsiben éjjelente!

-          Erről jut eszembe emlékszel a nyár vége felé történtekre?

-          Mire is? - pislogtam rá értetlenül.

-          Lucius bebörtönzéséről beszélek. - bólintottam, ő pedig folytatta- nem tűnt fel valami szokatlan Malfoynál? – kérdezet – azon kívül, hogy az idő múlásával is ugyanolyan arogáns fasz, hülye, bunkó, kis görény mire gondolsz?  - pislogtam rá értetlenül, amire csak egy nagy sóhajt kaptam tőle.

-          Mostanában szokatlanul sokszor szorít rá a bal karjára. Talán csak beképzelem, de lehet, hogy megkapta a sötét jegyet. - komorodott el a tekintette.

-          Na, ne, Malfoy, mint halálfaló? Oké kinézem belőle, de Tudjuk ki nem hiszem, hogy hasznát venné egy ilyen beszari alaknak, még gyalogosként se állná meg a helyét, ha Tudjuk ki sakk játéktábla szerűen játszana az embereivel.

-          Mindenesetre gyanúsan viselkedik.

-          Mikor nem? – tártam szét  a karjaimat, Harry hangosan felnevetett egészen addig míg McGalagony alakja nem tűnt fel előttünk kissé morcos arcával.

-          Maguk, mit keresnek idekint? – kérdezte csípőre tett kézzel.

-          Lyukas óránk van tanárnő. – felelte Harry.

-          Már nem az Auror pályára készül Mr Potter?

-          De igen,  de úgy tudtam ahhoz kiváló eredményt kéne elérnem bájitaltanból.

-          Míg Piton tanította igen,  de Lumpsluck pofeszornál elég a várakozáson felüli eredmény is.

Iigen, ez nagyszerűtanárnő már megyek is bájitalra. - pattan fel  és én is felállok vele együtt.

-          Vigye magával Weasleyt is itt túl jól érzi magát. - húzta el a száját, amitől nekem csak idétlen vigyor ült ki az arcomra. A pince felé menet azért kicsit panaszkodtam Harry-nek.

-          Nekem miért kell mennem?

-          Nem akarsz Auror lenni? – kérdezte Harry

-          De igen, de attól még béna vagyok bájitaltanból. - feleltem neki morcosan.

-          Majd korrepetállak.  – vigyorgott rám.

-          A trol eredményeddel?

-          Kicsinek se tudsz örülni Ron. - nevetett

-          Ja, mint mikor pillangók helyett pókokat követünk.

-          Túléltük vagy nem?

-          Hát éppen csak, nekem azóta  is rémálmom van. – nyújtottam rá a nyelvemet már én is játékosan. A terembe érve már mindenki bent volt. Rögtön megakadt a szemem Malfoy- on. Na, ő mit keres itt?

Mielőtt hangot is adhattam volna ennek Harry megelőzött.

-          Bocsánat tanár úr, kisebb félreértés miatt késtünk. – terelt Malfoytól a legtávolabbi padhoz Harry.

-          Semmi baj fiam, könyvet ott abban a szekrényben találtok. – mutatott egy jobb napokat is megélt szekrényre. Harry vel közelebb léptünk hozzá. Benne két könyv volt, egy rongyos és egy vadi új. Egymásra pillantottunk egy fél másodpercig aztán, minta vadállatok mindketten az új könyvre vetettük magunkat. Végül én nyertem, győzelemittasan vigyorogtam rá Harry-re, majd  a leghátsó padban helyett foglaltunk. Malfoy jóval előttünk ült, aminek nagyon örültem.

-          Nos, hol is tartottam, ja, igen tehát ma az élő halál eszenciáját fogjuk elkészíteni viszont egy kis játékra, invitálnálak meg benneteket. - Kíváncsian figyeltünk rá- Aki, megfőzi, tökéletesen annak felajánlom Felix Felicis bájitalomat, melyet nehéz és időigényes elkészíteni. Az elfogyasztója nagymértékű szerencsében lesz része, amíg a bájital hatása tart ez olyan 12 órát jelent, persze függ az egyén magasságától, testfelépítésétől. Nos, akkor kezdjük is el!- csapta össze a kezeit. Mindenki lázasan főzni kezdet.  Hiába csináltam úgy, mint ahogy a könyv írta, valami katasztrofális lötty lett az eredménye. Csalódottan dőltem rá a padra. Harry főztje viszont tökéletes lett. Nem értem hogyan hisz még a könyve is össze volt firkálva, ember legyen a talpán, aki azon ki tud igazodni.

-          Gratulálok fiam, tökéletes bájitalt készítettél, itt a jutalmad! – nyújtotta át Harry- nek Lumpsluck profeszor szuper ki szerencsehozó bájitalt. - Használd jól! – kacsintott rá majd lassan kiterelt mindenkit mondván vége az órának. Legalább az a tudat vígasztalt, hogy nem Malfoy főztje lett a legjobb, már ezért küldtem neki egy diadalittas vigyort.



Szerkesztve Sai által @ 2018. 03. 20. 20:02:19


Calael2018. 03. 20. 10:49:15#35421
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Sainak (kezdő)


Az év második sötét varázslatok kivédése órája. Az első Potter visszaszólásától zengett, de a másodikon biztosan meg fogja húzni magát, miután Piton büntetőmunkát adott neki. Nincs is jobb, mint rajtuk röhögni... Na, nem mintha a véráruló vagy a sárvérű tett volna valami nevetségeset. Pláne Granger... Aki egyedül meg tudta csinálni a feladatot a tegnapi órán.
Csendben vonulunk be a terembe. A legtöbben ezen az órán vagyunk, mivel Dumbledore kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki megfelelő képzésben részesüljön. Még a hetedévesek, akik az előző évben nem tanultak SVK-t, azok is járnak Piton órájára, hogy felkészüljenek a Nagyúrral szemben. Teljes ostobaság az egész... Ha valaki Vele kerül szembe, az nem fogja tudni megvédeni magát...
Megszorítom a bal alkarom, az ujjaim egészen mélyen belefúródnak a bőrömbe. Én már csak tudom, hogy milyen a Nagyúrral szemben állni, és azt, hogy nem lehet ellenkezni vele. Viszont büszke lehetek magamra, hiszen csak az igazi halálfalók kapják meg a Sötét Jegyet. A szolgák és haszonkeresők nem kapják meg a jelet, bár a Nagyúr ezzel motiválja őket, hogy cselekedjenek a nevében. Ostobák... Bár nekik könnyebb dolguk van, mint a felkenteknek.
Cipő koppan mellettem, és próbálok Piton szavaira figyelni. A tegnapi órán nem adott semmilyen instrukciót, azonban ma már elejt pár információt, hogyan lehet könnyebben végrehajtani a nonverbális varázslatokat. Az óra utolsó fél órájában párokba állít minket. Velem szembe Zambini kerül, tőlem balra a Gólkirály, vele szemben a kis Kiválasztott. Gúnyos vigyorra húzódik a szám, miközben Potter orrára esik a pillantásom, majd feldereng bennem, milyen volt, mikor elroppant a talpam alatt.
– Na és, Weasley, te nem szeretnél egy szép új orrot? – Kérdezem suttogva a vörös hajútól, mikor Piton a terem másik végében jár. – Potteré is nagyon szépre sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy Neked is nagyon jól állna.
Látom a fején, hogy a szavaim betaláltak, mivel a bőre elkezdett hasonló árnyalatot felvenni, mint a haja.
- Nagy a szád, Malfoy, a folyosón már biztos nem pattognál – vág vissza erőtlenül. Vigyorgok, mert el tudom képzelni, hogy milyen nagyra lehet magával a tavalyi DS miatt. Na, nem mintha sokáig tartott volna, vagy olyan nagyon felkészíthette volna őket Potter a védelemre. Milyen gyerekesen viselkednek hozzám képest... Ők büszkék arra, hogy milyen nemesek, de velük ellentétben én a Nagyurat szolgálom, rájuk pedig csak halál vár, ha egyszer hozzájuk férkőzik.
– Hadd nézzem, hogy megy a nonverbális varázslatok végrehajtása. Gyerünk Potter, mutasson valamit Weasleynek.
Piton majdnem velem szemben áll, azonban végig Potterre koncentrál. Amikor pedig a kis túlélő meglendíti a pálcáját, rontást küldök Weasley bokájára, aki ettől megbicsaklik. Éppen csak egy kicsit hamarabb találja el a rontásom, mint Potter lefegyverző bűbája.
– Nocsak, Weasley, nem tud megállni a saját lábán? Szánalmas produkció. Egy éles küzdelemben a magafajták hullnak el elsőként – suttogja Piton, miközben Weasley felé sétál. – Ne csak ezek ketten csinálják a feladatot! – emeli fel kicsit a hangját, majd a hugrabugosok felé veszi az útját.
– Ezt még megkeserülöd, Malfoy!
– Ugyan már, Weasley, hisz még egy helyben sem tudsz úgy megállni, hogy ne menjen ki a bokád! Egy mezei rontást sem tudsz végrehajtani, mert nem tudod, melyik végén kell megfogni a pálcát!
Felrémlik bennem a második tanév, mikor telibe találta saját magát és meztelen csigákat kezdett hányni. Már ez elég ahhoz, hogy bepárásodjon a szemem, és halkan nevetni kezdjek.
– Ha figyelsz, talán tanulhatsz valamit. – Szólok még utoljára oda Weasleynek. – Gyerünk, Zambini, támadj!
Nem vagyok biztos benne, hogy menni fog a pajzsbűbáj, de miután felrémlik bennem a nyári okklumencia órák emléke, máris magabiztosabb vagyok. Ez sem tér el ettől nagyon, nem?
Látom, hogy Zambini motyog valamit maga elé, én pedig abban a pillanatban mozdítom a pálcám, és némán kiáltom: Protego! A felém tartó vékony, piros csóva lepattan egy láthatatlan pajzsról, majd legyengülve a szemközti falba csapódik. Magabiztosan elvigyorodom, és a szórakoztatásom érdekében megnézem Weasley reakcióját. Látom, hogy dühös, és hogy legszívesebben a torkomnak ugrana, de ezt nem fogja megtenni Piton jelenlétében. Elégedetten fordulok vissza Zambini felé, hogy ezúttal én legyek a támadó szerepében.



– * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * – * –


Calael2014. 12. 26. 12:58:55#32159
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ Astoriának


 
A legnagyszerűbb dolog kelt fel, amit csak el tudok képzelni. Életemben először próbálkoztam meg azzal a bűbájjal, amit még a Czikornyai és Patzában olvastam évekkel ezelőtt. Soha nem gondoltam volna, hogy az ébresztő-bűbáj alkalmas az ember hangulatához legjobban illő dallal indítani a napot. Ahogy pedig a többieket elnézem a szobában, csak az én fejemben csendül fel a zene.
Felkeltem a többieket, miután befejeztem az öltözködést. A nyakkendőmet igazítgatom, a kitűzőmet pedig átdörgölöm gyorsan, hogy ne lehessen senkinek sem kifogása vele. Mikor feltűnik az első láb az egyik takaró alól, felkapom a táskám, és gyorsra fogva a tempót, elhagyom a hálókörletem.
A reggelinél kiszúrom a tegnapi csajt a klubhelyiségből. Mintha valami olyat ígértem volna neki, hogy most intézzük el az ügyes-bajos dolgait, így a vele szemben lévő teljesen üres padra teszem le a hátsóm. Belegondolva, olyan, mintha taszítaná a közeléből a mardekárosokat, hogy nem ül ide senki.
- Akkor megmondod melyik volt? – kérdezem az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül. Persze nem válaszol azonnal, csak a szemöldökét mozgítja.
- Köszönöm, a tegnapi „segítőkészségedet”, de megoldom egyedül is – feleli rám sem pillantva. Nem kerüli el a figyelmem a nővére pillantása, de ez most másodlagos.
- Te most szórakozol? – kérdezem teljesen jogos indulattal a hangomban.
- Nos, nekem számmisztikám lesz – jelenti be, hova áll szándékában távozni, majd már fel is emeli a táskáját, majd kecses ívben elhúzza a csíkot.
Rendben, legyen csak! Van nekem jobb dolgom is, mint hogy egy hatodéves csitrit pesztráljak, mert nem képes a sarkára állni egy elcseszett griffendélessel szemben.
Az idegességtől enyhén remegő kézzel szedek magamnak reggelit, és igyekszem a lehető legnagyobb elszántsággal megrágni minden egyes falatot. Ha felhúzom magam, csak megátkozok minden erre járó sárvérűt, az meg kinek kellene?
Egy kevés kávét öntök még magamnak indulás előtt, egy húzásra megiszom a langyos italt, majd megyek is vissza az alagsor homályos világába. Bájitaltan az első óra, jó lesz időben odaérni Lumpsluck órájára.
A csoport eléggé megcsappant a tavalyihoz képest. Igaz, a mardekáros keménymag itt van, de hiányzik Potter csapata, legalábbis már akinek, a hugrabugos mitugrálsz, meg egy hollóhátas. Összesen hét ember a tavalyi tizenkettőhöz képest.
- Remélem, elkészítettétek a házi feladataitokat. A mai órán ugyanis kulcsfontosságú lesz, hogy mennyire figyeltetek oda a megírása során. Madam Pomfreyval már egyeztettem, hogy ma lesz az az óra, amiről lehet, több diákom is felfárad hozzá...
Teljes mértékben kizárja az agyam a háttérből a hangokat. A kezem a zsebembe süppesztem, megszorítom a pálcámat, majd egy idő múltán elengedem. Valahogy mindig jó érzéssel tölt el, mikor a tenyerembe simul. Nem érzem védtelennek magam.
- A mai feladatotok receptjét az ötvennegyedik oldalon találjátok. Kérlek benneteket, a megfelelő mennyiséget használjátok mindenből!
Unottan veszem elő a táskámból a könyvet, és látok neki a feladatnak. Az egyes hozzávalókat vagdosom méretre, porciózom ki, és vágom bele az üstbe. Lumpsluck persze rosszallóan néz rám, és ezt nem is titkolja. Azonban nem mer megszólalni, vajon miért... Borzalmasan nagy varázslónak tarthat, ha tényleg elhiszi, hogy egykori alkalmazóját én tettem el láb alól. Ha nem, akkor is tudja, hogy én szerveztem meg a halálfalók betörését a kastélyba, ez pedig épp elég fegyvertényező ahhoz, hogy ne baszogasson.
Valami az arcomnak csapódik, és elvágódok a földön. Nem látok semmit hirtelen, de mikor szétnézek, egy üst darabjait látom meg a földön heverni. Az arcomba fájdalom hasít, ahogy a mellkasom is nehezen süllyed és emelkedik. Nem értem mi történt.
Zambini az egyik asztal mellől kászálódik fel. Ő dolgozott köztem és a fal között, legszélen. Mit csinált, hogy ez történt? És én miért vagyok rosszabbul, mint ő?
Beszéd helyett csak hörgés hagyja el a számat, Lumpsluck pedig fehérre váltan igyekszik felnyalábolni a hideg kőről. Hevesebben kezdek hörögni, jelezve, hogy ezt ne csinálja, vagy non-verbális átok áldozata lesz.
- Brocklehurst, vigye fel Malfoyt a gyengélkedőre! Zambini, mi volt ez? Mennyit rakott bele az aszfodéloszból?
Minden elsötétül...

Még világos van, mikor kinyitom a szemem. Mindenhol fehér dolgokat látok, és ahogy felülök, léptek zajai jutnak el hozzám.
- Felébredt? Elég szerencsétlenül járt, az már biztos. Mesélte a lány, mi történt a bájitaltan órájukon. Ritka, hogy nem a főzet készítője sérül meg. A szerencséje mégis az, hogy a főzet csak kis felületen érte a bőrét. Rendbe tettem magát, amíg eszméletlen volt, úgyhogy amennyiben nem szédül, nyugodtan elhagyja a gyengélkedőt.
- Köszönöm – jegyzem meg csendben, mikor már elfele megy. A fejem még kóvályog, de nem érzem, hogy szédülnék, úgyhogy minden cuccomat magamhoz veszem, és elhagyom a gyengélkedőt.
Az ötödik emeleten járok, mikor egy apró, zöld kavicsot szúr ki a szemem a földön. Szétnézek, mire a Szükség szobájának előterére leszek figyelmes. Lehajolok a kőhöz, és látom, hogy valami mugli-dolog, ami biztosan véletlenül esett ki valakinek a zsebéből. Közelebb emelem a szememhez, és apró motívumokat veszek észre rajta. Kacskaringósak, és olyan, mintha ezüsttel lennének rámetszve az oldalakra. Besüppesztem a sajátoméba, majd folytatom az utamat a legrövidebb általam ismert vonalon.
A klubhelyiségben elsőként Zambinit veszem elő, és hordom el mindenféle szardarabnak. A sértések csak fortyognak bennem, de mire a feléhez érek, kifogy belőlem a szusz, és szédülni is kezdek. Végül megkérdezem, milyen házikat adott fel a többi tanár, hogy aztán legkevésbé sem tökéletes állapotommal neki fogjak megoldani őket. Azonban nem megyek sokra vele, így inkább a további pihenést helyezem kilátásba, és inkább majd utána próbálok egyről a kettőre jutni.

Késő délután ébredek, és szinte rohanok, hogy még valamit magammal tudjak hozni a vacsoráról. Az előcsarnokban fellökök egy másodéves griffendélest, de meg se állok megnézni, hogy mi van vele. A legfontosabb, hogy legyen mit ennem, máskülönben lehetetlen lesz az esti koncentrációm.
Egy apró szendvicset és két süteményt tudok felkapni a szinte teljesen kihalt teremben, mikor eltűnik az összes tányérban lévő étel. Keresek egy szalvétát, becsomagolom a szerzeményem, majd elindulok vissza a klubhelyiségbe. Lassú tempóban megyek, és ha nem is olyan durván, de megint szédülni kezdek. Talán fel kéne menni a gyengélkedőre? Biztosan kiröhögnének, ha megtudnák, miért mentem fel.
Üres bal kezemet a zsebembe mélyesztem, és egy apró, hideg tárgyhoz ér. Eszembe jut, mi is az, majd szórakozottan forgatni kezdem az ujjaim között. A griffendéles kissrác már eltűnt, így minden lelkiismeret-furdallás nélkül hagyom magam mögött az előcsarnokot.
Első utam a hálótermünkbe vezet, ahol egész gyorsan túljutok a szegényes vacsorámon. Nincs hangulatom ilyen állapotban lemenni a közös térbe, úgyhogy letelepedek az ágyamra a könyveimmel együtt. Az éjjeli szekrényt kintebb húzom ültömben, hogy tudjak rajta írni.
Ez egészen addig tartott, amíg drága lakótársaim meg nem jelennek. Úgy döntök, ma csak a hálókörleteknél található zuhanyzót használom, és nem merészkedem el a prefektusi fürdőig. Meg mivel még van hátra bőven a házimból, úgy döntök, az alvópóló-alsónadrág kombinációtól is elfeledkezem még egy időre.
A meleg víz megcsap, és újra belém áll az az idegesítő, kóválygó érzés. Nem húzom sokáig, hamar átdörzsölöm magam, és kilépek a párás levegőbe. Gyorsan megtörölközöm, és felhúzom a tiszta ruháimat. A szennyest visszaviszem a szobámba, majd a házimanók kimossák a hétvégén, addig meg ott is gyűlhet az ágyam tövében. Felkapom a pergamenem, az átváltoztatástan könyvemet, az egyik pennám és egy kis üvegcse tintát, majd elindulok a klubhelyiségbe.
A helyiség szerencsére üresnek tűnik, így nyugodtan battyogok be oda. A fejem kezd megfájdulni a fel-feléledő szédüléstől, és ez lassan már az őrületbe kerget.
- Valami baj van? – szólít meg egy igen felismerhető hang. Még mindig nem jut eszembe a neve, lehet, holnap megkérdezem Daphnetól. Meglepetten nézek felé, de ha az arcom nem is, a hangomat tudom uralni.
- Te mit keresel itt?
- Egyet tippelhetsz – feleli, majd jó diákhoz méltóan megmutatja, hogy jelenleg is a házi feladatán fáradozik. – De Draco... minden rendben?
Ez a felcsendülő aggodalmasság kezd felhúzni.
- Mit érdekel az téged? – kérdezek vissza, mire belehasít a fejembe a fájdalom. Ösztönösen kapom a fejemhez a kezem, hátha a nyomás hatására enyhülni kezd az érzés.
 
 
 
- Gondoltam meg akarod osztani valakivel, gondod-bajod, ami miatt ilyen rémesen festesz – válaszolja, majd újra a cuccaihoz fordul. – De nem kényszer.
- Ebből látszódik, hogy a női nemen kívül nem ismersz semmi mást – szalad ki a számon az első dolog, ami az eszembe jut. Ez tényleg azt hiszi, hogy majd pont neki fogok megnyílni? Na ne szórakozzunk! – Inkább csináld a házidat, csöndben.
- És ha mégis énekelni támadna kedvem? – veti fel indulatosan.
Keserűen sóhajtok válaszként, és leülök egy gyertya mellé. Nem ég, de hamarosan megváltozik a helyzet, mikor előveszem a pálcám, és egy néma intéssel meggyújtom.
- Ne már...! – hallom a hátam mögül, mire unottan hátranézek.
- Mit ne már?
- Én itt gürcölök, hogy bemagoljam a non-verbális varázslás alapjait, te meg csak úgy poénból szórod?
Szinte hallom, ahogy azt mondja, "Menj a fenébe.", de ez végül nem hangzik el.
- Képzeld, kijártam a hatodik évet, és nem csak úgy viccből jutottam el a hetedikesek közé.
Az arcára van írva, hogy neki erről teljesen más a véleménye. Persze mit tudhat ő arról, hogy Piton milyen osztályozó vizsgát talált ki nekem, miután az utolsó napokban nem tudtam a Roxfortban maradni. Bár fogalmam sincs arról, hogy milyenek lehettek azok a napok, órák, miután Dumbledore befejezte földi pályafutását. Biztosan siralmas volt.
Megszakad a beszélgetés jellegű dolog, én pedig fellapozom a könyvet, és neki látok a feladataim elvégzésének. Ahogy átfutom a sorokat, úgy nyúlok be a zsebembe, és húzom elő a talált kis követ belőle. Sokáig nem tűnik fel, aztán meghökkenve bámulom, ahogy a mutató- és hüvelykujjam közé fogva a szemem elé emelem. Ennek a szennyes taláromnak a zsebében kellene lennie...
Biztos nem emlékszem rá, hogy átpakoltam, előfordul. Meg ez a hülye szédülés. Na jó, ha holnapra se javul az állapotom, felmegyek Madam Pomfreyhoz, hogy van egy kis gond. De csak megérti, hogy miért nem mentem vissza majdnem huszonnégy órán belül...
Ebből fejmosás lesz, úgyhogy hagyd abba! Zambinin leverem ezt még...
Legalább egy órát ülök a tananyag felett, lejegyzek pár lényeges dolgok, majd neki kezdek a gyakorlati oldalának a dolognak. Ismétlés, csak úgy hangulatosan, eltűntető és megjelenítő varázslatok. Persze emberen nem lehet kipróbálni, állatnak meg nyoma sincs idelent. Na nem mintha egy bagollyal szórakoznék szívesen kísérlet céljából. McGalagony nélkül valamiért nem érzem azt, hogy biztosan életben maradna az állat. A fejem hülyéskedése nélkül könnyedén bele mernék fogni, de így nem igazán.
Összecsukom a könyvemet, összepakolom a dolgaim egy halomba, majd felveszem őket az asztalról, és elindulok a hálóhelyiségek felé. Egyszer csak arra leszek figyelmes a szemem sarkából, hogy egy pálca szegeződik felém. Meglepetten fordulok arra, és már rándul is a kezem a pálca után, de mikor észreveszem, hogy a lánynak fel se tűnt, hogy a pálcájának hegye elé sétáltam, kissé megnyugszom. Gonosz vigyor húzódik a számra, bár jelenleg éppen hányni lenne kedvem a hirtelen beállt irányváltoztatás miatt.
- Mit akarsz éppen csinálni? – kérdezem vontatottan.
Felpillant, és meglepetten észleli, hogy valaki rossz helyen van. Dühödten süti le a szemét, és fordul vissza a kandalló irányába gyakorolni.
- Ilyen arckifejezéssel nem is fog menni az a bűbáj. Tudod mit? Inkább felmegyek, te pedig gyakorolj nyugodtan.
A vigyor nem olvadna le a képemről, de ezt szerencsére nem látja. Szimplán megvonja a vállát, és próbál tovább koncentrálni, de a remegő kezéből megállapítom, hogy nem nagyon megy neki. Hátat fordítok neki, felviszem a cuccaimat, majd visszabattyogok a klubhelyiségbe. Még mindig ott van, pálcáját a kandallón pihenő üres virágcserépre szegezi. Előhúzom a pálcámat, majd magamban a "Wingardium leviosa!"-t kiáltom, és a cserép meg is emelkedett. Megkönnyebbült sóhajt hallok a lány felől, én meg legszívesebben elröhögném magam. Mikor a pálcáját lefele irányítja, hogy lerakja a cserepet, én is így teszek. Alig bírom magamba fojtani a nevetést, és amint megfordul, kirobban belőlem.
- Te rohadt idióta! – fakad ki, és felém fordítja a fegyverét. Megemelem a sajátom, és mikor a sárga sugár elindul felém, egy magamban elmondott "Protego!"-val lepattintom az egyik fotel felé.
- Látod, máris megy a koncentráció! – nevetek hangosan. – Ha mardekáros vagy, fölösleges csak szimplán koncentrálni ilyen helyzetekben. Ha másból meríted ezt a figyelmet, sokkal hamarabb végre tudod hajtani ezeket a varázslatokat.
 


Szerkesztve Calael által @ 2014. 12. 26. 13:01:19


Izumo-san2014. 10. 19. 10:13:56#31638
Karakter: Astoria Greengrass



 Egy újabb év kezdődik, s kissé megfogyatkozva térünk vissza a Roxfortba. Sokakat, a szülők, nem küldtek ide vissza, mivel túlságosan féltették őket, de például Potter magánakciókba kezdett, s inkább elment valahova, minthogy visszatérjen. Daphnét és engem is féltve engedtek el anyánkék, mivel nem garancia a biztonságra az, hogyha aranyvérű vagy. Igaz, mi még így is jobb helyzetben vagyunk, mint a félvérek és a sárvérűek, de ez nekünk sem nyújt teljes biztonságot. A család, inkább szeretne kimaradni ebből az egész kavarcból.

Ahogy végigmegyek a folyosón, rögtön szembe tűnik, hogy hiányzik a diákokból a szokásos életkedv és vidámság. Nem is csodálom, sokaknak tűntek el a nyáron rokonai, vagy haltak meg a szülei, mégis visszatértek. Fülem mögé tűröm egyik tincsemet, miközben végigsétálok a folyosón. Most még ferdébb szemmel néz a többi ház a Mardekárra, mondjuk bizonyos szinten meg is értem. Alapból sem jövünk ki valami jól a többi házzal, de most még rosszabbra fordult a helyzet. Szerintem minden házban vannak jó és rossz emberek, nincs értelme utálni, egyik-másikat. Lehet egyedül vagyok ezzel a látásmóddal.

Dumbledore halála után, Piton professzor az igazgató úr, aminek nem igazán örül az iskola. Szerintem jó, hogy Pitont kaptuk, de Carrowékkal egyáltalán nem. Lehet, hogy a Mardekárosoknak nem kell félniük tőlük, de a többi ház igencsak pórul jár velük. Valamint nem értek egyet a brutális módszereikkel. Az egy dolog, hogy a sárvérűek érnek fel az aranyvérűekhez, de attól még nem kell ilyen brutalitást tanúsítani irányukba. Bár lehet én vagyok egy ilyen szentlélek naiv kis fruska. 

Természetesen ez a tanén nem kezdődhet normálisan, muszáj valamelyik hőskomplexusos Griffendélesnek minden ok nélkül nekem esni. Tényleg már csak ez hiányzott a napomból mit ne mondjak. Nem akarok balhét csapni, az első napokban értelme sem igazán lenne. Már a tanév elején is kapunk egy adag házit, eléggé megdolgoztatnak számmisztikából. Szép adag leckét fel tudnak adni egyik napról a másikra is. Beérve a klubhelyiségbe, szememmel keresem prefektusunkat. Inkább neki szólok, mint Carwowéknak.

-          - Draco, ne haragudj – szólítom meg, mire felpillant a leckéjéből. – Az egyik griffendéles nekem támadt az első emeleti folyosón.

-          - És a neve nélkül mégis mit tudnék kezdeni vele? – mogorváskodik. Jó, én megértem, ha valaki fáradt meg minden baja, de egy prefektusnak AZ a DOLGA, hogy segítsen és felügyeljen.

-          - Inkább neked szólok erről, mint Carrowéknak.

Felhorkan. Valószínűleg, most elkönyvel magában engem egy idiótának, mivel nem hozzájuk mentem először. Hát tegye azt, egészségére, de én HOZZÁ fordultam, nem pedig hozzájuk. Szóval neki lenne kötelessége segíteni.

-          - Szóval legyek jó prefektus, és intézzem el? Legalább felismered?

-          - Az egyik hatodéves volt – mondom, és kezdenek szikrázni a szemeim.

-         -  Majd akkor holnap reggelinél elbeszélgetünk vele. Most békén hagynál, hogy meg tudjam csinálni a házim?

-          - Hát persze! – csattanok fel, majd egyszerűen ott hagyom.

Felmegyek a szobámba, és táskámat levágva az ágyamra dühösen túrok bele a tincseimbe. Hát nézze meg az ember! Pedig kedves akartam lenni, erre az elkezd nekem mogorváskodni és látványosan szenvedni, mintha nem is az ő dolga lenni! Hát megáll az eszem! Leülök az ágyamra, majd előszedve a könyveimet, inkább nekiállok én is leckét írok. Nincs értelme tovább pörgetnem magam ezen.

oOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOo

Reggel mindent a megszokás szerint csinálok. Egyedül sétálok le a reggelizni az utolsók között, akik még a velem egyetemben elhagyni készülnek a klubhelyiséget. Lent, beülök a nővérem mellé, és unott arccal szedek magamnak a reggeliből. Álmos vagyok, kell még egy fél óra, hogy teljesen fel tudjak ébredni. Szinte velem szemben zuttyan le kedvenc prefektusunk, én pedig inkább semmi figyelemre nem méltatom, csak eszem tovább.

-          - Akkor megmondod melyik volt? – kérdi unottan, mire csak felhúzom fél szemöldököm.

-          - Köszönöm, a tegnapi „segítőkészségedet”, de megoldom egyedül is – mondom, fel  rá sem nézve. Nővérem csak kissé értetlenül néz, de nem fogok most magyarázkodni mi is történt.

-          - Te most szórakozol? – kérdi kissé ingerülten, mire rápillantok.

-          - Nos, nekem számmisztikám lesz – állok fel, és eddig ölemben pihenő táskámat vállamra veszem, majd egy intéssel, elindulok kifelé a teremből.

Igencsak sűrű a hatodéves órarendem, így egy percnyi időm sincs unatkozni, ami jó, hiszen a sok munka leköti a gondolataimat. Számmisztika, sötét varázslatok kivédése, ami már szinte minden, csak kivédése nem, mióta Carrowék tanítják. Bájitaltan, majd Bűbájtan. Végül dupla rúna ismeret, és egy mugliismeret, szintén Carrowékkal. Szóval rendesen megdolgoztatnak minket.

Igazából még nincsenek igazán terveim, mit is szeretnék kezdeni magammal, ha végzek itt. Mondjuk ki tudja lesz e egyáltalán lehetőségem választani, hiszen már most is őrült világot élünk, semmi sem biztos jelen pillanatban, így talán nem is érdemes ezen pörgetnem a fejem. Fáradtan vonszolom fel magam a klubhelyiségbe tanítás után. Ott már mindenki írja a házikat, én pedig egyszerűen elmegyek a szobámba és eldőlve az ágyamon, kényelembe helyezem magam, s kisvártatva elnyom az álom.

Hirtelen ülök fel az ágyamban, kicsit többet aludtam mint kellett volna. Úgy tűnik már a vacsorának is rég vége, én pedig még nem is készültem másnapra! Átgereblyézem kócos tincseimet majd összeszedve könyveimet, kimegyek a klubhelyiségbe, és leülök a kandalló elé a fényhez. Nagyokat ásítok, de próbálom elnyomni őket, és a feladataimra koncentrálni, amikor motoszkálást hallok a hálószobák felől. Odapillantva az igencsak csapzott, és borzalmas bőrben lévő kedvenc prefektusom támolyog ki.

-          - Valami baj van? – szólítom meg, hiszen eléggé rosszbőrben van.  Meglepett szemekkel néz körbe majd szeme megállapodik rajtam.

-         -  Te mit keresel itt? – hozza a formáját.

-          - Egyet tippelhetsz – emelem fel a papírt meg a pennát. – De Draco… minden rendben?

-          - Mit érdekel az téged? – túr bele szőke tincseibe.

-          - Gondoltam meg akarod osztani valakivel, gondod-bajod, ami miatt ilyen rémesen festesz – veszem ölembe a papírt. -  De nem kényszer.



Szerkesztve Izumo-san által @ 2014. 10. 19. 10:14:47


Calael2014. 10. 07. 13:16:14#31548
Karakter: Draco Malfoy
Megjegyzés: ~ kezdés Izumo-sannak


Elegem van a mocskos sárvérűekből, meg a még szánalmasabb vérárulókból... Ahogy megérkeztünk a suliba, Longbottom máris úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni. Igaz, hogy egyedül, szemtől-szemben egy párbajban az első átkom után sírva fetrengene a földön, de azért biztosan megpróbálná. Jaj, a szüleim! Persze, sajnálatos, hogy Bella néni nem ölte meg őket, mikor ott volt, akkor talán te sem egy rinyagép lennél, na nem mintha érdekelni, hogy mi van Longbottommal. Csak idegesít, de kurvára.
A másik meg a folyton mellette nyüzsgő Weasley kiscsaj. Ő már veszélyesebbnek tűnik, nem olyan idióta, mint a drága jó bátyja, a híres Harry Potter elsőszámú csatlósa. Mintha az év végén kavart volna Potterrel, de a kis kiválasztottnak nyoma sem volt a vonaton. Persze miután apámék elszúrták a Weasley-esküvő megtámadását és nem pusztították el azt a senkiházit, nem is csodálom, hogy nem merészkedik az iskola közelébe. Bárcsak tudnám, hol van, akkor én ölhetném meg, és boldogság költözne abba a disztópiába, amelyet a Nagyúr meg akar valósítani.
Ahogy eszembe jut, egyből megszorítom a bal alkarom. Nem szabad elfelejtenem, hogy tilos a nevén szólítani, csak akkor, ha valami fontos hírünk van a számára. A kezemről a zsebembe csúszik a jobbom, és az ujjaimat a pálcám közé igazítom. Nincs rosszabb annál, ha valaki felkészületlenül megy csatába, még akkor is, ha ez nem igazi küzdelem, csak a nagyteremből kell eljutni a klubhelyiségig. De mi garantálja azt, hogy valamelyik DS-es nem jön nekem, csak úgy, viccből? Nagyra tartják magukat, tőlem meg nem félnek, vagy legalábbis nem mutatják. Igazán tanulhatnának egy kis tiszteletet! Én szolgálom a Sötét Nagyúrt, ők ezzel szemben mit mutathatnak fel? Csótányként húzzák meg magukat a kastélyban, ahol Piton árnyékában a legnagyobb biztonságban vannak. Így nem tudnak rosszat tenni, vagy ha mégis, azt halálbüntetés nélkül ússzák meg, mert ő egy ilyen jó ember.
Igazából őt is mindenki utálja, vagyis minden olyan ember, aki nem mardekáros. Nem érdemelte ki, hogy így nézzenek rá, és ők még azt sem veszik biztosra, hogy ő ölte meg Dumbledore-t. Ezzel leginkább engem céloznak, vagy őt is ugyanennyire? Fogalmam sincs, az viszont biztos, hogy a közutálat lassan ki fog készíteni, és akkor nem fogok megkegyelmezni senkinek.
Elhagyom a nagytermet, végre valahára egy kis csend. Na nem mintha mostanában olyan hangosan nevetgélnének a diákok... Az egyiknek az anyja halt meg, a másiknak a bátyja, a harmadik szülei eltűntek és nem írnak levelet. Ezért kell behódolni a Nagyúrnak, és engedelmeskedni neki. Akkor biztonságban marad az ember és a családja, és senkinek sem esik bántódása.
Erről azért lehetne vitatkozni. Egyre lentebb érve az alagsorban eszembe jut, hogy nekem mit kellett átélnem az előző tanévben, és hogy ez mennyire nem esik a "semmi bajom" kategóriába. Újra magam előtt látom a tegnap esti rémálmom, amelyben nem a mugliismeret tanár pörög az ebédlő asztalunk fölött, hanem én, és végül rám uszítja azt a kígyót. Teljes testemben izzadva keltem fel, és mikor meg akartam gyújtani egy gyertyát, a kezem annyira remegett, hogy a szobában lévő drapéria kapott lángot. Eloltottam azonnal, de lemondtam a megnyugtató fényről, és inkább igyekeztem ébren maradni az éjszaka hátralévő részében.
- Grindelwald – suttogom el a jelszót, mire a klubhelyiség ajtaja feltárul előttem. Odabent zöldes fény fogad, meg pár diák. Felnéznek rám, majd elfordítják a tekintetüket és a házi feladataikkal törődnek. Én is valahogy így látom a ma estémet, a hálószobámból kihozom a bájitaltan könyvemet, és nekifogok a házimnak. A feladat nem más, mint a megadott alapanyagokból kihozni valami új kotyvalékot. Először a hatásaikat keresem meg, illetve más főzetekben hogyan viselkednek. Ha nem Piton tartotta volna a bájitaltant az elmúlt években, biztosan nem fogtam volna bele a RAVASZ-ba ebből a tárgyból. Sokat segített nekem a kezdetekben, így valamennyire értek hozzá, de tehetségem nincs.
- Draco, ne haragudj – szólít meg valaki, majd mikor felpillantok rá, elkönyvelem, hogy fogalmam sincs, ki ez, bár az arca ismerős. – Az egyik griffendéles nekem támadt az első emeleti folyosón.
- És a neve nélkül mégis mit tudnék kezdeni vele? – kérdezem mogorván tőle. Van jobb dolgom is, mint hogy büntetőmunkát szabjak ki valakire, akinek a támadását nem is láttam.
- Inkább neked szólok erről, mint Carrowéknak.
Felhorkantok elegánsan. Bennük igazán meg lehet bízni, ha valaki a Mardekárba jár. Persze én is gyűlölném őket, ha más házhoz tartoznék és összefutnék velük az egyik órájukon. Így viszont elég szórakoztató a mugliismeret és a sötét varázslatok állítólagos kivédése. Végre olyat tanulunk, amit a durmstrangosok tanulnak az évek alatt. Kár, hogy anyám meggyőzte apámat, hogy ebbe a tetves iskolába járjak. Bár hogy ott mi a helyzet, amióta Karkarov meglépett...
- Szóval legyek jó prefektus, és intézzem el? Legalább felismered?
- Az egyik hatodéves volt.
- Majd akkor holnap reggelinél elbeszélgetünk vele. Most békén hagynál, hogy meg tudjam csinálni a házim?
- Hát persze! – csattan fel, majd elviharzik. Nők...
Azonban hiába próbálok koncentrálni a szalamandra vér hatásaira, sehogy se megy. Becsukom a könyvem, és visszavonulót fújok a szobámba. Nem a legkényelmesebb hely arra, hogy befejezzem a házimat, de az egyre több vacsorából visszatérő diák hangja üldöz minél messzebbre.


~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~


© Copyright 2009-2018. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).