|
|
Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)
| ookami67sophie | 2014. 01. 17. 15:14:00 | #28959 |
 Karakter: Elsa
Megjegyzés: Danielnek
- Minden rendben Királynőm? – szakítja félbe cikázó gondolataimat Daniel hangja.
- Semmi nincs rendben. - nézek rá komolyan. Nem is értem, mit keres itt, de ha már itt van... - Anna-nak meg kell mondani, hogy az esküvőjét párnappal elhalasztjuk, mert el kell utaznom a béke kedvéért. - utasítom.
- Mikor indul? - kérdezi, azonban a terembe épp berontó Anna miatt választ adni esélyem sincs.
- Elsa mi történi? Mi volt ez az egész? - kérdezi idegesen.
- Háborút akarnak indítani egyik szövetségesünk ellen. Segítenünk kell neki. - közlöm a szomorú hírt - Ne haragudj Anna, de ez halaszthatatlan. El kell halasztanunk párnappal az esküvődet, mert még ma indulnom kell. - jelentem ki.
- De hát miért most? És miért nem tudták megvárni az esküvőmet? - kétségbeesett hangja kezd hisztérikussá válni - Ez nem igazság. - rögvest odasietek hozzá és átölelem.
- Sajnálom Anna, de indulnom kell. – puszilom arcon. Borzasztóan bánt, hogy így alakult, de meg kell értenie, hogy nem tehetek mást.
- Királynőm. - lép előre Daniel - Engedélyt szeretnék kérni arra, hogy elkísérhessem az úton. - nem értem, mire föl ajánlkozik, hisz ő nem testőr... s inkább tartozik a palotához, mintsem hozzám.
- Ez egy nagyon jó ötlet. - lelkendezik Anna. - Vidd el magaddal. Én is nyugodtabb lennék, ha ott van veled Daniel. Benne megbízhatsz teljesen.
- Anna neked meg mi a terved? - vetek rá egy gyanakvó pillantást.
- Semmi csak szeretnélek biztonságban tudni, ha már el kell menned és el kell halasztani az esküvőmet. - magyarázkodik - És csak Daniel mellett tudlak biztonságban, hiszen őt ismerjük már gyerekkorunk óta.
- Te lehet ismered. - szalad ki a számon - De rendben legyen. - nézek végül Danielre - Készülj el. Pakolj össze annyi cuccot, ami szerinted elég lesz. Félórán belül indulunk. - bólint.
Nem tudom, hogy csúszhatott ki ilyesmi ajkaim között. Nem akartam megbántani sem Danielt, sem Annát... de nem tehetek róla, egyre kevésbé tetszik az ötlet, hogy velem jön. Első sorban talán azért, mert nem is tudom miért akarja. Biztosan csupán kötelességtudatból, mint mindent, és mint az engem körülvevő emberek többsége. Nem is tudom mit várok tőle. Felnőttünk, s valóban nem nézhet rám már akárhogy.
¤°*°¤
Már jócskán elhagytuk Arendelle-t, ám még mindig az ország területén belül járunk. Daniel majdhogynem mellettem lovagol, s szemeivel engem fürkész. Roppant zavaró, de próbálok nem tudomást venni róla. Nem értem mi baja. Csak nem a trónteremben elejtett szavaim miatt viselkedik ilyen furcsán? Ugyan... nem hiszem, hogy egyáltalán eljutottak ahhoz a kemény fejéhez...
Hirtelen megugrik alattam a ló, majd le is dob, amint két nyílvessző fúródik oldalába. Megtámadtak! Útonállók lehetnek, mivel nem viselnek semmiféle felségjelzést, sem egyenruhát. Egek... ez is épp jókor történik! Sokkal többen vannak nálunk, s nem is tudom mit tehetnék. Segíteni akarok a katonáimon, ám félek, hogy erőm a zsúfoltság miatt ellenük irányulna.
Hirtelen egy nyílvessző süvít el mellettem, megsebezve karom oldalát. Fájdalmasan szisszenek föl.
- Vidd a Királynőt biztonságos helyre, ahol nem bánthatják. - hallom meg Ensio szavait a távolból.
Hamarosan Daniel tűnik fel jobb oldalamon.
- Királynőm szálljon fel a lóra. - nyújtja kezét. Nincs időm tétovázni, hamar megragadom, s már mögötte is ülök. Ő pedig olyan gyorsan vágtat el, ahogy csak a lova bírja.
Mikor végre kellő távolságba érünk megáll, leszáll, s nekem is segít leevickélni a lóról.
- Rendben van Királynőm? - kérdezi meg a nyilvánvalót, ám még ennél is jobban bosszant ez az átkozott hivatalos stílus.
- Akkor sokkal jobban lennék, ha nem használnád ezt a beszédstílust az idegeimre mész vele. Együtt nőttünk fel az istenért Daniel. - tör elő belőlem a kétségbeesés, s nem tudok parancsolni számnak. - Most támadtak ránk a katonáim ott maradtak. Szerinted még is hogy lennék?
- Sajnálom, hogy így érzed. - közli higgadtan, amitől csak még idegesebb leszek - Felállítom a sátrat. Ott le tudsz pihenni Királynőm. - mondja.
- Most meg mit művelsz? - kérdem értetlenül - csak nem gondolod, hogy én itt pihengetek majd, amíg kitör a háború! - nézek rá dühösem, ám mintha rám sem hederítene.
- Nemsokára esteledik - kezd bele - majd holnap fojtatjuk az utunkat, de most pihennie kell. - jelenti ki nyugodt hangon, ami jól esik, de mégsem hagyhatom ennyiben...
- Holnap hajnalban! - jelentem ki határozottan.
- Ahogy óhajtja. - végzi el az utolsó simításokat sátramon.
Nagyot sóhajtva adom tudtára, mennyire az idegeimre megy ezzel a hangnemmel, majd a sátorba másznék, ám utánam nyúl.
- Miért nem mondta, hogy megsérült? - kérdi, mialatt szemügyre veszi a sérülést.
- Csak egy karcolás! - rántanám el karom, ám erősen fogja.
- Csak egy pillanat, bekötözöm és már mehet is. - néz rám szigorúan, ami kissé kizökkent királynői mivoltomból.
- Rendben. - lehelem megadóan, s ő teszi a dolgát.
Egy kettőre ellátja a sebet, s nemsokára már sátramba mászhatok. Ekkor ötlik eszembe, hogy sajnos mindenem a lovamon maradt, még csak váltóruhám sincsen, ami rajtam van, az pedig szakadt és sáros az eséstől.
- Daniel... - szólalok meg kérlelő hangon - ...nem tudnál véletlenül adni valamit, amibe átöltözhetek? Mindenem a lovamon maradt.
- Ahogy óhajtja. - válaszolja készségesen, én pedig megint forrok.
Nemsokára óvatosan hajtja félre sátram ponyváját a bejárat elől, s némi ruhát nyújt felém.
- Köszönöm. - veszem ki kezéből.
- Nem éhes, Felség? Mert van némi étel még... - kezdi el, ám félbeszakítom.
- Nem, köszönöm. Most magamra hagyhatsz! - jelentem ki szigorúan.
Miután elment, óvatosan bújok ki ruhámból, s öltöm magamra az övét. Remélem ezúttal nem nyit rám. Hallom, ahogy lassanként tüzet rak, majd mellé telepszik, s addigra már én is végzek. Ruháján érzem az illatát, ami megnyugtat. Szépen lassan elnyom az álom.
¤°*°¤
- Királynő! Indulnunk kell! - ébreszt korán, ahogy kértem.
Lassanként feltápászkodok, s álmosan kimászom a sátorból. Előttem áll, egészen frissnek és kipihentnek tűnik, mindannak ellenére, hogy valószínűleg egész éjjel őrködött. Csak a szeme alatti sötét karikák láttatják, hogy keveset aludt. Minden esetre biztosan jobban fest, mint én bő férfiruhában.
- Mielőtt indulnánk, szeretnék tisztázni egy-két dolgot - kezdek bele, ám ezúttal nem parancsoló hangon, ennek ellenére kissé félve süti le szemeit - Egy. Nem kizárt hogy találkozunk még útonállókkal, úgyhogy a megszólításom mostantól nem királynő, de még csak nem is Elsa, hanem mondjuk Lina... a te neved maradhat, az talán nem kelt gyanút. Kettő. Ne magázz, sőt, a legjobb az lesz, ha mostantól úgy teszünk, mintha a húgod lennék. Szeretnék épségben a déli féltekre érni. - kijelentésemre komoran felkapja fejét, de nem szól, csak értetlenkedve néz rám - Három. Mindent eltüntetünk ami lebuktathat... mindent amit a mi felségjelzésünk látható!
- Értettem. - mondja egy megadó sóhaj kíséretében.
- Szerintem nem igazán értetted! - nézek rá szigorúan.
- Induljunk Lina! - megy bele végre a játékba, egy erőltetett mosoly kíséretében.
Látom rajta, hogy semmi kedve ehhez, ám könnyen lehet hogy ez a kis színjáték menti majd meg életünket. Felsegít a lóra, ám mielőtt még mögém pattanna, a föld felé nyúl.
- Mégis mit művelsz? - kérdezem meglepetten, mire hozzám lép.
- Lina gondolom nem visel királynői frizurát... - bontja le hajamat, mire én keze után kapok, szerencsétlenségemre, mert másik kezével arcomba sarat nyom.
- Eszednél vagy! - kiáltom sértettem - Ha visszaérünk a palotába... én, én esküszöm, hogy fejedet veszem!
- Ugyan Lina, egy parasztlány nem beszél így. - neveti, én pedig megtörlöm arcomat.
- És mégis ki mondta, hogy Lina parasztlány?! - kérem számon, majd a maradék sárral arcára célzok. Telitalálat. - Na most már tényleg úgy nézünk ki, mint a testvérek. - nevetek rá diadalmasan, mire kedvesen elmosolyodik. Ez zavarba hoz.
- Induljunk Lina! - szólal meg kisvártatva, s mögém pattan.
Egyik kezével a gyeplőt tartja, míg másikkal óvatosan derekamat öleli. Igazán biztonságban érzem magam mellette, bár nem is tudom miért... hisz se nem testőr, se nem katona. Sóhajtva fogom át derekamon nyugvó kezét. Hiányzott nekem a régi Daniel.
|
| oosakinana | 2014. 01. 16. 19:46:04 | #28945 |
 Karakter: Daniel (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Elsamnak)
Másnapom eleinte eléggé rosszul telik, mivel csak Elsa jár a fejembe és az, amit tegnap láttam. Annyira gyönyörű és olyan szép, hogy erről még álmodni sem tudtam, bár a ruhái általában mindig kiadják alakját, de így még is másabb volt. Sokkal szebb és vonzóbb.
Próbálják felvidítani a kedvemet, ezért mindenki bohóckodik körülöttem. Az egyik szobalány csak azért állított meg, hogy egy vicces történetet meséljen el, ami a családjába történt. Nem akarom megsérteni azzal, hogy nem nevetek vele együtt, ezért megteszem, de pont ekkor jelenik meg Elsa. Egyből elkomolyodok, és úgy nézek rá, de lehunyva a szemét szegi fel és lépked el mellettünk, mintha észre se vett volna minket. Ez kicsit rosszul esik, de ő a Királynő így még panasszal sem élhetek.
Nagyot sóhajtok, majd amikor eltűnik, tovább folytatom a munkámat. Végül visszatérek az ebédlőbe, hogy hátha tudnék vele egy kicsit beszélgetni, de pont akkor robban ki az étkezőből, amikor én befele mennék, hogy meghallgatást kérjek tőle. Felsikítva ütközik nekem és el is esne, de nem hagyom. Magamhoz ölelem és úgy tartom törékeny alakját.
- Bocsásson meg Felség... – mondom neki, mert nem akartam ennyire figyelmetlen lenni. Én csak mellette és a közelében szeretnék lenni, vagy legalább is beszélni vele.
- Semmi baj, csak engedjen! – reagálni sem tudok és szólni sem, mivel egyből kibújik a karjaim közül. Menekülve távozik a kastélyból, én meg szomorúan nézek utána. Hagyom inkább és csak végzem a dolgomat, amit kell, bár az ablakból nagyon sokszor kinézek, hogy lássam, minden rendben van-e vele.
¤°*°¤
Ahogy kinézek az ablakon látom a nagy sietséget és az aggodalmat kiülni a Királynő arcán. Besietnek a trónterembe, ahova nem akarok bemenni, majd csak akkor, amikor magára hagyják. Bemegyek a terembe.
- Minden rendben Királynőm? – kérdezem tőle és őt figyelem. Eléggé gondterheltnek látszik.
- Semmi nincs rendben. – mondja, majd rám néz komolyan. – Anna-nak meg kell mondani, hogy az esküvőjét párnappal elhalasztjuk, mert el kell utaznom a béke kedvéért. – adja ki a parancsot, amit meg is értek.
- Mikor indul? – már éppen válaszolna amikor beront a terembe Anna.
- Elsa mi történi? Mi volt ez az egész? – kéri számon testvérét.
- Háborút akarnak indítani egyik szövetségesünk ellen. Segítenünk kell neki. – sajnálat és a bocsánatkérés ül ki az arcára. – Ne haragudj Anna, de ez halaszthatatlan. El kell halasztanunk párnappal az esküvődet, mert még ma indulnom kell. – ad egyben választ az én kérdésemre is.
- De hát miért most? És miért nem tudták megvárni az esküvőmet? – kezd el kicsit hisztizni. – Ez nem igazság. – Elsa feláll és odamegy testvéréhez, akit meg is ölel.
- Sajnálom Anna, de indulnom kell. – ad egy puszit is neki.
- Királynőm. – lépek előre. – Engedélyt szeretnék kérni arra, hogy elkísérhessem az úton. – vigyázni szeretnék rád, és tudni akarom, hogy minden rendben van-e veled.
- Ez egy nagyon jó ötlet. – lelkesül fel egyből Anna. – Vidd el magaddal. Én is nyugodtabb lennék, ha ott van veled Daniel. Benne megbízhatsz teljesen. – kezdi a pártomat fogni. Mintha valamiben sántikálna.
- Anna neked meg mi a terved? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
- Semmi csak szeretnélek biztonságban tudni, ha már el kell menned és el kell halasztani az esküvőmet. – kezd a magyarázkodásba. – És csak Daniel mellett tudlak biztonságban, hiszen őt ismerjük már gyerekkorunk óta.
- Te lehet ismered. – Ez a mondat viszont az én fülemet is megcsapja és eléggé meglepetten emelem fel a fejemet. – De rendben legyen. – változtat hangszínén, majd felém néz. – Készülj el. Pakolj össze annyi cuccot, ami szerinted elég lesz. Félórán belül indulunk. – bólintok tájékoztatására, majd kimegyek a trónteremből és kiadom ezt a parancsot egy másik szolgának, aki Elsa-nak pakol össze én meg magamnak.
¤°*°¤
Egy óra elteltével már úton is vagyunk. Elsa közelébe megyek a lovammal, de nem tudunk beszélni, mivel az őrök is itt vannak, bár eléggé érdekelne a dolog, amit mondott, hogy miként értette. Ezen agyalok folyamatosan, mivel ismer és tudja, hogy kivagyok. Együtt nőttünk fel. Vagy ha úgy érzi, hogy nem ismer, akkor miért nem kérdezi meg? Csak egy kérdésébe telne, mivel úgy is válaszolnék az összes feltett kérdésére.
Sűrű erdőn keresztül gyalogolunk a lovakkal, amikor ránk támadnak. A lovak nyugtalanok és ugrálnak a katonák meg egyből harca keverednek. Mivel tanultam egy kis harcművészetet így én is beállok, de hamar megkapom a parancsomat.
- Vidd a Királynőt biztonságos helyre, ahol nem bánthatják. – bólintok, majd úgy látom, hogy Elsa is beszállt és pórbál felül kerekedni, de az emberei miatt nem meri használni a képességét, pedig érezhető, hogy kétségbe van esve.
Odavágtatok hozzá, majd kimenekítem.
- Királynőm szálljon fel a lóra. – nyújtom neki a kezemet, amit elfogad, és úgy pattan fel mögém, majd el is vágtatok onnan, ahogy csak tudok, amilyen messze csak tudok.
Amikor úgy gondolom biztonságban vagyunk megállok a lovammal, majd leszállok és Elsa-nak is segítek leszállni a lóról.
- Rendben van Királynőm? – kérdezem meg.
- Akkor sokkal jobban lennék, ha nem használnád ezt a beszéd stílust az idegeimre mész vele. Együtt nőttünk fel az istenért Daniel. – mondja kicsit kiakadva. – Most támadtak ránk a katonáim ott maradtak. Szerinted még is hogy lennék? – oszt tovább.
- Sajnálom, hogy így érzed. – elveszem a táskámból a sátramat. – Felállítom a sátrat. Ott le tudsz pihenni Királynőm. – tájékoztatom, és neki is állok a sátor felállításának, és remélni tudom, hogy tudok neki segíteni valahogy, hogy jobban érezze magát…
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 16. 18:20:32 | #28944 |
Karakter: Elsa
Megjegyzés: Danielnek
A forró fürdő ellazít és megnyugtat... úgy érzem ez hiányzott a napomból. Sokáig pihenek a habok közt, majd lassacskán kimászom kádamból. Szépen lassan megtörölöm tagjaimat, ezután pedig köntösömért nyúlok, illetve nyúlnék. Az ágyamra készítettem, s elfelejtettem behozni, jellemző. Mezítelenül lépek ki fürdőszobámból, s szemeim köntöskémet keresik, ám helyette valami mást találnak.
Tekintetem két barna szempárba ütközik. Daniel az. Hatalmasat sikítok, ahogy felfogom mi is történik, épp most látott meg anyaszült meztelenül... legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Reflexszerűen húzom össze magam, majd küldöm felé jeges bosszúmat. A szélsőséges helyzetek sajnos még mindig ki tudják hozni belőlem a rosszabbik énemet.
- Mi történt? - hallom meg az aggódó testőrség felmorajlását, ezt kihasználva gyorsan köntösömbe bújok. - Elfogni megtámadta a Királynőt. - hallom kintről, de túlságosan gyorsan történik minden...
- Nem csináltam semmit. - szabadkozik Daniel. - Csak vacsorát vittem a királynőnek.
Na persze, mintha nem ő leselkedett volna aljas módon utánam! Kétségbeesett hangját hallva azonban elgondolkozom rajta, mi van, ha valóban csak véletlen volt. Hisz tálca volt a kezében, tehát valóban ételt hozott... s nem sejthette, hogy én éppen meztelenül...
- Azért védekezett a Királynő ellenned? - kérdezi az egyik őr, amire Daniel már nem tud mit mondani.
Én pedig egy darabig csal ágyamon ülök. Ijedt szolgák sereglenek be, de egytől egyig kiküldöm őket. Kisvártatva megérkezik Anna is, őt is biztosítom róla, hogy csupán félreértésről van szó. Ám az okát még ő sem tudja kiszedni belőlem.
Az ijedtség hamar felszáll, végre végig tudom gondolni a történteket. Ahogy felsejlik előttem a két barna szempár, ismét elönt a zavar. Hogy fogok ezentúl ezekbe a szemekbe nézni? Ha még ismeretlen lenne, de így, hogy gyerekkorom óta itt él... leginkább sehogy sem akaródzik elé kerülnöm. Ekkor jut eszembe, hogy szegényt bizonyára a börtönbe vitték. Pedig kénytelen leszek, hisz minél előbb ki kell hozatnom, s eloszlatnom a gyanút feje fölül. Utána már úgy kerülöm, ahogy akarom, bár egy igazi uralkodó nem kerülné a problémát. Meg kell beszélnem vele, legyen akármilyen kellemetlen. Nyomban hívatom az őrséget, s megparancsolom nekik, hogy hozzák a színem elé.
- Meghoztuk. - szólal meg pár perc múlva a testőreim vezére, Ensio.
- Hagyjatok magunkra. - parancsolom.
Dühös vagyok rájuk. Tudom, hogy csupán védelmem érdekében tették amit tettek, ám ez még nem ok arra, hogy Danielt így lökődjék.
- De Királynő. - kérlel az őr, úgy látszik emlékeztetnem kell valamire...
- Parancs. - húzom össze szemöldököm, s megvárom amíg kimennek - Kérlek állj fel Daniel. - nézek a földön térdelő férfira.
- Sajnálom Királynőm, hogy önre nyitottam. - kezdi a magyarázkodást, amitől csak elvörösödöm - csak a vacsorát küldték fel önnek. Kopogtam, de nem kaptam választ és azt gondoltam, hogy nincs bent vagy elgondolkozott és ezért nem válaszolt, mert volt már rá példa.
Szavai a szívembe markolnak, s igazán megsajnálom őt. Nem tehetett róla, hogy épp ruha nélkül mászkáltam... te jó ég, mit is gondolhat most rólam?!
- Daniel kérlek állj fel. - lépek közelebb hozzá, majd leguggolva kezemet nyújtom - Kérlek.
Feláll ugyan, de még mindig nem emeli rám tekintetét. Bosszant a dolog, de úgy érzem inkább hálásnak kellene lennem ezért.
- Tudom, hogy csak vacsorát hoztál, és kérlek, bocsáss meg nekem, amiért úgy kiakadtam és rád küldtem a jeges hadseregemet. - próbálom leküzdeni zavaromat.
- Érthető reakció volt Királynőm. - vágja rá fájóan hivatalosan, de vajon mi mást gondolhat.
Egyre jobban feszélyez a dolog... valamint az, hogy vajon mennyit láthatott. Te jó ég, hisz Danielről van szó! Csak nem akarom erről is kifaggatni, mert akkor biztos lesz egy-két cifra gondolata! Sóhajtva lépek ágyamhoz, leülök.
- Mi történt velünk Daniel? - kérdésem láthatóan meglepi.
- Nem értem a kérdést. - jelenti ki még mindig átkozottul fapofával. Gyűlölöm, amikor ilyen, s velem általában mindig ilyen...
- Régen olyan jó barátok voltunk. Jó tudom, hogy én zárkóztam el mindenkitől, de azóta megint megnyíltam. - kezdek bele.
- De Királynő lett önből és felnőtt mindenki. Már nem tekint önre senki úgy, mintha egy kis lány lenne. - mondja komolyan, s igaza van. Pedig néha szeretném, hogy újra úgy nézzen rám...
- Igaz. Felesleges a múltról beszélni. - jelentem ki komoran, s csak remélni tudom, hogy valahol még ott van a régi Daniel.
- Ahogy Királynőm óhajtja. - hajol meg, én meg legszívesebben visszarugdalnám a börtöncellába a hivatalos hangjával és a nagy barna szemeivel együtt.
- Menj feküdni nyugodtan. Az őrökkel beszélek, hogy nincs semmi probléma. - indulok felé nyugalmat imitálva - És még egyszer ne haragudj a történtek miatt kérlek.
- Nem történt semmi én kérek inkább elnézést Királynőmtől, hogy ennyire illetlen voltam. - távozik, a testőrség legnagyobb örömére, akik egyből rávetnék magukat.
- Ne nyúljatok hozzá. - szólok rájuk - Daniel menj nyugodtan.
- Jó éjszakát Királynőm. - hajolok meg.
Sokáig nézem távolodó alakját, majd visszavonulok a szobámba. Lefekszem, ám sokáig nem jön álom a szememre. Már nem is a történtek aggasztanak, hanem inkább ő maga, velem miért nem tud olyan lenni, mint a többiekkel... cselédekkel, inasokkal, Annával... biztosan bennem van a hiba.
¤°*°¤
Másnap Anna korán kelt, s izgatottan mutatja magán frissen elkészült menyasszonyi ruháját. A szeme körüli karikákból és a palota foghíjas személyzetéből arra tippelek, egész este fent voltak, s készítették. Miután sikerül ágyba parancsolnom a kimerült lányt felöltözöm, s az ebédlő felé indulok.
Kényelmes, bokáig érő, pántnélküli fehér ruhát viselek, derekamon vastag kék övvel. Ma nem szükséges túlságosan kiöltöznöm, hisz a mai na üres, s az egészet az esküvő szervezésének kívánom szentelni.
Ahogy leérek a lépcsőn meglátom Danielt. Az egyik szobalánnyal nevetgél, azonban amint meglát elhallgat. Úgy teszek, mint aki nem is veszi észre, s gyors léptekkel az ebédlőbe vonulok.
Villámgyorsan megreggelizek, s indulnék is dolgomra, ám ahogy kilépek az ajtón, váratlan akadályba ütközöm. Felsikkantok, ahogy mellem az izmos mellkasnak nyomódik, s az ütközéstől kis híján el is esek, ám két erős kar ragadja meg kezemet.
- Bocsásson meg Felség... - kezdené Daniel. Nem hiszem el, hogy pont vele kell ilyen kellemetlen helyzetekbe bonyolódnom... a végén még azt hiszi, készakarva csinálom.
- Semmi baj, csak engedjen! - bújok ki mellette, s próbálok mielőbb eltűnni. Nem szeretném, ha a szolgálók új pletykatémáját pirosló arcom képezné.
Következő utam a kertbe vezetne, hisz fel kell díszíteni, s berendezni az eseményre, ám előtte még szükségem van egy pár perces pihenőre. Hála Danielnek, még egyszer össze kell kaparnom gondolataimat, mielőtt a készülődés irányításába kezdek.
Kiérve gyors ütembe kezdek bele a tennivalók hosszú sorába. A drága húgom hosszú listát írt nekem, hogy mit hogy szeretne... úgy érzem, ez egész napos program lesz.
¤°*°¤
Mikor már úgy érzem kezd látszani munkánk, megjelenik Anna, s természetesen semmi nem tetszik neki.
- Pedig így kérted! - nyújtom neki listáját, amit hitetlenkedve néz át.
- Jó, de most már nem így kérem! - jelenti ki, s én legszívesebben itt hagynám, ám tudom, milyen nehéz neki.
Szegényem mindent megtesz, hogy az esküvője tökéletes legyen, így tőlünk is a maximumot várja. Nagy sóhajjal, s egy beleegyező pillantással nyújtom felé a tollat, hogy írja át, amit másképpen akar... ám egy hirtelen hang megzavar.
- Sürgős üzenet Királynő! - kiáltja az egyik őr.
Villámtempóban rohanok a tárgyalóterembe, hogy fogadjam a futárt.
- Karl Aulis a Déli féltek királya hadat üzent szövetségesünknek, Ivonennek! - jeleni rögtön a futár.
Te jó ég, már csak ez hiányzott, egy háború... pont az esküvő előtt. Anna ki fog borulni, de még ennél is rosszabb, hogy kötelesek vagyunk hű szövetségesként beszállni a harcba.
- Hívja össze a tanácsot! - szólok Ensio-nak.
- Értettem Felség! - hangzik a válasz.
Én pedig leroskadok trónomba, s már előre félek mi lesz ennek a vége. Annyi bizonyos, hogy mindent meg fogok tenni a háború elkerülése érdekében. Nem azért lettem Királynő, hogy ne tegyek meg mindent a népem érdekében!
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 16. 18:21:53
|
| oosakinana | 2014. 01. 15. 22:09:10 | #28934 |
Karakter: Daniel (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Elsamnak)
Ez is egy újabb rohangálós nap, ahogy az elmúlt napok, mivel Anna hercegnőnek nem sokára az esküvője lesz és mindenki erre készül, de leginkább a hercegnő stresszeli túl a dolgokat. Éppen a folyosón sétálok, amikor meglátom, hogy a Királynő a megszokott kis tavacska felé sétál, ahova mindig kijár gondolkozni. Elmosolyodok, majd úgy sétálok tovább, ám a Hercegnő megállít.
- Daniel hol van Elsa? – eléggé kétségbe esetten kérdezi.
- Mi a baj hercegnő? A Királynő a tóhoz ment. – tájékoztatom, de erre csak megfogja a vállamat két oldalról.
- Azonnal hozd vissza nekem. Vészhelyzet van. – annyira kiakadva mondja komolyan azt hiszem, hogy valaki meghalt és ez olyan nagy szörnyűség, vagy valakit elraboltak.
- Rendben Hercegnő. – bólintok, majd amikor elenged, bár egy kis kezdő lökést is kapok, már megyek is a Királynőért.
Elindulok lassan és úgy sétálok a kis tó felé. Nagyon szép időnk van és nincs hideg egyáltalán. Ahogy közeledek egyszer csak egy faágra lépek rá.
- Ki az? – nem akartam megijeszteni. Idióta faágak. Bár ilyenkor legszívesebben a karjaimba zárnám és mondanám neki, hogy ne féljen, amíg én mellette vagyok.
- Csak Daniel vagyok, Királynő! – lépkedek közelebb. Viszont a vágyaim ellentétesek a valósággal. - Magárét küldtek! Anna Hercegnő hívatja, azt mondta...
- Mond meg neki, hogy rögtön megyek! – valami rosszat mondtam vajon? Eddig még nem űrűn vágott a szavamba, bár ha azt nézzük, hogy mióta Királynő lett kicsit másabban is viselkednek vele az emberek, meg mióta tudják a titkát, meg lehet érteni.
- Királynőm, a hercegnő meghagyta, hogy rögtön vezessem a palotába. – váltok hangnemet, hátha ezzel több mindent elérek, és nem bántom meg.
- Akkor magával megyek... – ez a mosoly. Nem az a mosoly, amit régebben megszoktam tőle. - ...mielőtt még Anna rángat be.
Bólintok szavaira, majd amikor elindul követem, de ügyelek a távolságra. Csak innen hátulról csodálom Elsa-t. csodálatos nő lett belőle és még vonzóbb, mint valaha. Azon csodálkozok, hogy még nem vitte el senki, bár én örömmel lennék a társa, de ez tudom lehetetlen, de még titkon erre vágyok és esténként erről álmodozok.
¤°*°¤
- Elsa! na végre, hogy itt vagy... – kezd bele a hercegnő, bár még a terembe is alig léptünk be. - ...segítened kell! – még mindig olyan érzésem van, mintha embert ölt volna.
- Mégis mi történt, hogy ilyen feldúlt vagy? – az ajtóban állok meg és onnan figyelem és hallgatom az eseményeket.
- Nem érkezett meg a ruhám anyaga! Nem fog elkészülni az esküvőre... most mégis mit tegyek? – még sem ölt embert. Ez azért megnyugtató.
- Ó, szóval ez az a hatalmas probléma... – ahogy látom a Királynőnek is van nagyobb gondja, mint ez. - ...még szerencse, hogy túlélted!
- Nem vicces! – csak Kabaré, de azért ilyet még sem mondhatok. - Mégis mit veszek majd fel, hordót?
- Az biztosan menne a hajad színéhez! – mondjuk az eléggé vicces lenne és most is nevetnék, de tuti én húznám a rövidebbet. - Nyugodj meg, meg fog érkezni. Ha nem akkor meg kitalálunk valamit! Kezeskedem érte, hogy minden tökéletes lesz, te csak nyugodj meg és próbál pihenni egy kicsit.
- Köszönöm. Valóban rám férne a pihenés.
- Túl sokat aggódsz rajta, a ruhának meg szerintem édes mindegy, hogy ma este, vagy holnap reggel érkezik az anyag...
- Jól van na, most megyek, mert Kristoffal még el kell döntenünk, hogy milyen sütemények legyenek – picit finoman megrázom a fejemet. Anna semmit nem változik és nem is fog. - és persze pihenek!
Ketten vagyunk megint a terembe, ha fiatalabb lennék, most hevesen dobogna a szívem és tuti valami őrültséget csinálnék, de most csak az izgalom és az imádatom van a Királynő felé. Látom, ahogy elgondolkozik, majd egy olyan jelenik meg az arcát, amit soha nem akarok látni: Keserűség, szomorúság
- Minden rendben Királynőm? – zökkentem ki gondolataiból, bár valójában csak ilyenkor látom meg valódi érzéseit.
- Természetesen, csak kissé gondterhelt vagyok. – azt valahogy sejtettem.
- Ha bármiben segíthetek, állok rendelkezésére! – hajolok az uralkodó előtt, ahogy kell.
- Hálás vagyok, de egyenlőre csak pihenni szeretnék. – megértem és nem is zargatom tovább, hanem hagyom, hogy elmenjen mellettem, majd amikor távozott térek vissza én is a feladatomhoz, majd este fekszek le én is aludni, hogy újra a Királynővel álmodjak.
¤°*°¤
Másnap eléggé rosszul telik. Mivel a királynő tárgyal, így nem látom és Anna-nak kell segítkeznem. Ennek örülök is, meg nem is. Rossz, hogy nem lehetek Elsa közelében, de jó Anna boldogságát látni. Azt kívánom, hogy Elsa is találja meg azt a boldogságot egy tökéletes férfinak az oldalán.
Délben találkozok a Királynővel, mivel segítek a terítésben és a tálalásban is, de nem tudunk beszélni. Elég sűrű mostanában az ilyen nap, de nem panaszkodhatok, hiszen ki vagyok én? Csak egy szolga és az is leszek, amíg csak világ a világ. Soha nem lesz belőlem, se herceg, se pedig király. Jobb ha elfogadom a sorsomat és örülök, hogy még ha nem is lehetek azzal akit szeretek, legalább mellette lehetek és vigyázhatok rá titokban.
Este éppen a folyosón sétálok, amikor a tárgyaló teremből kilép a királynő. Megállok és úgy nézünk egymás szemébe, de a mosolyom, még így sem távozik onnan.
- Minden rendben Királynőm? – aggódok azért érte, mivel a legutóbbi összejövetel a Bronzországgal nem volt éppen kedvező, sőt... meg is akarták ölni.
- Igen, egyenlőre igen – gondolom, ő is aggódik. - bár arra kíváncsi leszek, a többi dolog is ilyen könnyedén megy-e, mikor a Herceg majd személyesen is idefárad. – most már biztos, hogy aggodalmai vannak, de majd én eloszlatom őket.
- Biztos vagyok benne... – miket is gondolok magamról. Hallgatok el gyorsan és csak úgy nézek Elsa szemeibe, amik nagyon szépek és egyenesen magával ragadnak engem is, ám végül ő elszakítja az övéit és folytatja útját.
Végig követem alakját, majd amikor eltűnik én is tovább folytatom az eredeti célomhoz.
- Daniel. – hallom meg a konyhába az ott dolgozó Gladis hangját.
- Igen? – fordulok felé még mindig mosolyogva, bár az ő szemei inkább csillognak és arról árulkodnak, hogyha lehetne akkor inkább mást csinálna velem…
- Felvinnéd a Királynőnek a vacsoráját. Nem hiszem, hogy enne lent már és szerintem éhes. – ebben van valami. Ahogy hallottam egész délután bent volt és csak ebédelni jöttek ki.
- Persze. Tedd rá egy tálcára, és már viszem is neki. – kérem meg, amit meg is tesz egyből.
Megkapom, majd felvéve a tálcát indulok el a Királynő szobája felé. Az esti őrjárat, már meg is kezdte menetelését. Az esküvő miatt meg duplázták az őrséget, hogy minden rendben menjen, bár én inkább aggódok a Királynő életéért, mint az esküvő miatt.
Végül megérkezek úti célomhoz. Bekopogok. Nem kapok semmi választ így vagy nincs még bent, vagy nagyon elmélyült a gondolataiba. Volt már rá precedens nem egyszer. Bemegyek a hálóba, de olyan meglepetés fogad, amire nem voltam lelkileg felkészülve…
Elsa most lépett ki a fürdőből meztelenül. Az én szemeim teljesen elkerekednek és a testén kicsit legeltetem a szememet, ám ő is hamar észre vesz. Egy sikítás hagyja el ajkait, majd összébb húzva magát küld felém egy nagyon vészes jég hadat, aminek köszönhetően a tálcát is elejtem és kiesek az ajtón a dárdák elől menekülve, amik a földből csak úgy előbújtak.
- Mi történt? – szalad oda a testőrség. – Elfogni megtámadta a Királynőt. – adja ki a parancsot az egyik, mire már fognak is.
- Nem csináltam semmit. – kezdek védekezni. – Csak vacsorát vittem a királynőnek. – szabadkozok, de mintha a falnak beszélnék.
- Azért védekezett a Királynő ellenned? – kérdezi, de erre már nem mondhatom azt, hogy meztelen volt, mert akkor tuti, hogy ki is végeztetnének.
Lecipelnek a börtönbe, majd bedobnak egy cellába, aminek az ajtaját rám zárják. Nagyot sóhajtok, majd inkább leülök az ágyra és várom, hogy mi lesz a végem. Bár lehet, hogy ah az éjszakát is itt kell töltenem.
Nem tudom mennyi idő telik el, amíg ott vagyok, de végül jön az egyik őr és kinyitja az ajtót.
- A királynő látni akar. – megcsillan a remény a szemembe, majd felállok, ám a bánásmód nem éppen a legkedvesebb. Rángatnak és lökdösnek Elsa elé. Amikor bemegyünk a szobájába lelöknek térdre én meg úgy kaparom össze magam. Ez tuti meg fog látszódni rajtam.
- Meghoztuk. – szólal meg a vezér én meg nem merek felnézni.
- Hagyjatok magunkra. – kimért hang és bár a tekintettét nem látom valahogy nem szeretném most nézni.
- De Királynő. – próbálna ellenkezni.
- Parancs. – szól erélyesebben, mire hallom, hogy kihátrálnak, majd távoznak és engem kettesben hagyva a Elsa-val, aki nagyot sóhajt. – Kérlek állj fel Daniel. – kér meg lágyabb hangon.
- Sajnálom Királynőm, hogy önre nyitottam. - kezdek egyből a szabadkozásba. – csak a vacsorát küldték fel önnek. Kopogtam, de nem kaptam választ és azt gondoltam, hogy nincs bent vagy elgondolkozott és ezért nem válaszolt, mert volt már rá példa. – magyarázom neki egyből.
- Daniel kérlek állj fel. – hallom meg közelebbről a hangját és a lábát is meglátom, majd leguggolva a kezét nyújtja nekem. – Kérlek.
Kérésére viszont eleget teszek és felállok, de még így sem tudok ránézni.
- Tudom, hogy csak vacsorát hoztál, és kérlek, bocsáss meg nekem, amiért úgy kiakadtam és rád küldtem a jeges hadseregemet. – na most meglepődtem. Ismerem Elsa-t, de azt hittem, hogy most kicsit szigorúbban fog elbánni velem.
- Érthető reakció volt Királynőm. – nem várhatom el, hogy ő kérjen bocsánatot.
Nagyot sóhajtva sétál az ágyhoz, majd úgy ül le és megtámaszkodva néz felém.
- Mi történt velünk Daniel? – ezzel a kérdéssel meg főleg meg lep. Hogy érti?
- Nem értem a kérdést. – adok hangot értetlenségemnek. Soha nem volt olyan hogy mi.
- Régen olyan jó barátok voltunk. – ja hogy erre gondol. – Jó tudom, hogy én zárkóztam el mindenkitől, de azóta megint megnyíltam.
- De Királynő lett önből és felnőtt mindenki. – jegyzem meg. – Már nem tekint önre senki úgy, mintha egy kis lány lenne. – mondom el én is a véleményemet, bár én csodálom azt, ami lett belőle a látottak után meg még jobban.
- Igaz. Felesleges a múltról beszélni. – nem feltétlenül. Jó lenne megint olyan közel kerülni hozzá megint, de tartanom kell magam.
- Ahogy Királynőm óhajtja. – hajolok meg.
- Menj feküdni nyugodtan. Az őrökkel beszélek, hogy nincs semmi probléma. – áll fel, majd felém sétál. – És még egyszer ne haragudj a történtek miatt kérlek.
- Nem történt semmi én kérek inkább elnézést Királynőmtől, hogy ennyire illetlen voltam. – megfordulva távozok a szobából, mire megjelennek az őrök és már látom az arcukon, hogy el akarnának kapni.
- Ne nyúljatok hozzá. – visszaveszi az uralkodó stílusát. – Daniel menj nyugodtan.
- Jó éjszakát Királynőm. – hajolok meg, majd úgy távozok onnan és nem is figyelem, hogy miről beszélgetnek. Egyenlőre az a kép lebeg a szemem előtt, amit láttam, mert szerintem az örökre bevésődött az agyamba.
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 15. 19:33:54 | #28931 |
Karakter: Elsa
Megjegyzés: Danielnek
Tiszta, csillagos égbolt. Az apró, világító foltok megannyi kristályként ragyognak le rám. Alig múlott hét óra, mégis beesteledett már, s rég volt ilyen gyönyörű az éj. Holnap nehéz napom lesz, így korán kívánok lefeküdni. Előtte azonban szakítottam még egy kis időt a vacsora utáni, kerti sétámra, s ahogy az eget bámulom, úgy érzem maximálisan megérte.
Halk léptekkel vonulok végig a kékes kövekkel kirakott kis ösvényen, egészen a palota tavacskájáig. Letelepszem a partján lévő kis padra, s hátradőlve folytatom a csillagok bámulását. A lágy szélben hullámzó víz hangja megnyugtat. Sok minden formálódott az elmúlt időben, s én is rengeteget változtam, ám a magányt még mindig szeretem. Igaz, nem bírnám túl soká, meg hát Anna, Kristoff, Olaf és Sven nélkül unalmas lenne az életem, ám néha még most is szükségem van pár egyedül töltött percre. Ilyenkor nyugodtan elmélyedhetek gondolataimban... nem bosszant semmi és senki...
Kicsit félek a holnaptól. Bronzország követeket küld, a békülés nevében, ám korántsem hinném, hogy a herceg békülni óhajt. Nem úgy ismertem meg, viszont nem akarok bajt. Meg kell találnom a lehetséges legjobb utat, hisz Arendelle érdeke a minél jobb politikai és gazdasági viszony kialakítása. Én pedig Arendelle-t szolgálom, így félre kell tennem az előítéleteimet és...
Gondolataimat ágak reccsenése szakítja félbe. Nem vagyok egyedül.
- Ki az? - kérdezem erélyesen, illetve csak próbálom, mert hangom megremeg. Kissé megijedtem...
- Csak Daniel vagyok, Királynő! - rajzolódik ki lassacskán magas alakja - Magárét küldtek! Anna Hercegnő hívatja, azt mondta...
- Mond meg neki, hogy rögtön megyek! - vágok közbe kurtán. Gyűlölöm az ilyen hivatalos hangnemet, egész életemben ezt hallgattam, és fogom is még.
- Királynőm, a hercegnő meghagyta, hogy rögtön vezessem a palotába. - mondja valamivel halkabb, ám kedvesen kérlelő hangon.
Jólesik, hogy Királynőmnek hív, mégis furcsa... hisz ő is a palotában nevelkedett, szinte együtt cseperedett fel velünk. Családja jó szolgálatot tett már a dédapámnak is, így kevese azoknak, akikben a királyi család igazán megbízhat.
- Akkor magával megyek... - mosolygok rá halványan - ...mielőtt még Anna rángat be.
Elindulok, mire ő szótlanul követ, ügyelve a tisztes távolságra. Együtt nevelkedtünk, mégsem tudok róla semmit...
¤°*°¤
- Elsa! na végre, hogy itt vagy... - kezd bele Anna, pedig még jóformán a terembe sem értem - ...segítened kell! - mondja kétségbeesetten.
- Mégis mi történt, hogy ilyen feldúlt vagy? - kérdezem ijedten.
- Nem érkezett meg a ruhám anyaga! Nem fog elkészülni az esküvőre... most mégis mit tegyek? - lábadnak könnybe szemei.
- Ó, szóval ez az a hatalmas probléma... - döntöm oldalra a fejem - ...még szerencse, hogy túlélted! - mosolygom.
- Nem vicces! - duzzogja - Mégis mit veszek majd fel, hordót?
- Az biztosan menne a hajad színéhez! - nevetem, mire dacosan összevonja szemöldökét - Nyugodj meg, meg fog érkezni. Ha nem akkor meg kitalálunk valamit! - jelentem ki kedvesen - Kezeskedem érte, hogy minden tökéletes lesz, te csak nyugodj meg és próbál pihenni egy kicsit.
- Köszönöm. - sóhajt kissé megkönnyebbülve - valóban rám férne a pihenés.
- Túl sokat aggódsz rajta, a ruhának meg szerintem édes mindegy, hogy ma este, vagy holnap reggel érkezik az anyag...
- Jól van na, most megyek, mert Kristoffal még el kell döntenünk, hogy milyen sütemények legyenek - magyarázkodása hallatán sértetten köszörülöm meg torkomat - és persze pihenek! - kiáltja, majd el is tűnik a lépcsősor forgatagában.
Megkönnyebbülve sóhajtok egyet. Micsoda problémák... de neki legalább szerencséje van, hisz Kristoffal mintha egymásnak teremtették volna őket. Egy királynőre pedig nem vár más, mint keserű érdekházasság, főleg ami engem illet. Normális férfi még csak megkörnyékezni sem mer, kész csoda, ha egyáltalán elvesz valaki egy magamfajta "boszorkányt"...
- Minden rendben Királynőm? - kérdezi Daniel, csak ekkor veszem észre, hogy a keserűség kiült arcomra.
- Természetesen, csak kissé gondterhelt vagyok. - mondom, s nem áll messze az igazságtól.
- Ha bármiben segíthetek, állok rendelkezésére! - hajtja le fejét.
Rengeteget változott. Mielőtt még önkéntes száműzetésem megkezdtem szobám zárt ajtaja mögött, gyakran játszott velem és Annával. Akkoriban még egy igazi rosszcsont volt, arra emlékszem, hogy állandóan húzta a hajamat. Most pedig egy igazi úriember, felnőtt férfi... s olyan távol van, elérhetetlenül távol. Az arca még mindig őrzi gyermeki báját, mégis olyan más, komoly és markáns. Még annak ellenére is, hogy szinte állandóan mosolyog, mióta az eszemet tudom mosolyog, és ezért nagyon irigylem. Szerencsés lesz az a leány, aki mellé kerül...
- Hálás vagyok, de egyenlőre csak pihenni szeretnék. - sóhajtom.
Lassan elindulok felfelé a lépcsőn. Gyorsan szedem lábaimat, szeretnék minél előbb lefürödni, s ágyamba bújni. Kifárasztott ez a nap.
¤°*°¤
Másnap reggel korán keltenek, hisz el kell hogy készüljek, mire a követek ideérnek. Még reggelizni sincs időm, mivel fél órával előbb betoppannak, így felöltözve első utam a tárgyalóterembe vezet.
- Egész Bronzország nevében Üdvözlöm királynő, s elsőként fogadja bocsánatkérésem Hercegünk legutóbbi, s megbocsájthatatlan megnyilvánulásáért! - köszönt az egyik követ.
- Miért nem a Herceg maga jött, ha ennyire bánja tettét? - húzom össze szigorúan szemöldököm.
Meglehet, nem ezzel kellett volna kezdenem, de kikívánkozott.
- A Herceg épp lebetegedett, de amint jobban lesz, személyesen is elnézésedet kívánja kérni. - folytatja.
- Rendben, elfogadom a bocsánatkérést, s megkezdhetjük a tárgyalást, mivel a béke közös érdekünk. - jelentem ki.
Ezután hosszasan tárgyalunk, elsőként az országok közti kereskedelem visszaállításának szempontjait vizsgálva, mivel elég jók a feltételek, elgondolkozom a dolgon, ám dönteni még nem döntök... először át akarom látni a dolgokat.
Dél körül szünetelünk. Úgy érzem élőholt vagyok, s a gyomrom is kezd egyre hangosabban korogni. "Vendégeimet" húgommal, s Kristoffal együtt egy ebédre invitálom. Miután befejeztük, folytatjuk a tárgyalást.
Estére végre kiegyezünk, s a kereskedelem újra elindul a két ország között. Természetesen Arendell szempontjából kedvezőbb feltételekkel, ám úgy látszik, hogy Bronzországnak még így is megérte. Ami a többi dolgot illeti, arról pedig majd a későbbiekben kívánok tárgyalni a herceggel. A követek ezt tudomásul véve, mégis boldogan távoznak. Én pedig végre hosszabb időre búcsút inthetek a tárgyalóteremnek.
A helységből kilépve tekintetem találkozik Daniel barna szempárával.
- Minden rendben Királynőm? - kérdezi mosollyal ajkán, ám egy kissé mégis nyugtalan hangon.
- Igen, egyenlőre igen - bólintok - bár arra kíváncsi leszek, a többi dolog is ilyen könnyedén megy-e, mikor a Herceg majd személyesen is idefárad. - indulok fel a lépcsőn.
- Biztos vagyok benne... - jelenti ki bátran, ám elhallgat, ahogy csodálkozva rá pillantok.
Mégis honnan ez a fene nagy elragadtatás... jól esik, de mégis. Nem szólok, némán folytatom utamat egészen húgom szobájáig, hisz reggel megérkezett az anyag, s biztos vagyok benne, hogy már nagyon-nagyon készül a ruha.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 15. 19:48:17
|
|
