|
|
Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)
| ookami67sophie | 2016. 01. 22. 13:23:48 | #33901 |
 Karakter: Elsa
Megjegyzés: (Danielemnek)
A sok gond és aggodalom végül elszívta maradék erőmet, hirtelen és gyorsan zuhantam mély álomba. S a rengeteg rossz dolog ellenére gyönyörű helyen jártam. Daniel is ott volt velem, egy erdőben jártunk. Csak ketten voltunk, s kellemesen tűzött a nap. Én elméláztam a lombkoronán átszűrődő fényen, hallgatva a madarak énekét, míg ő virágot szedett nekem. Rengeteg illatos virágot, megszédített a sok csoda. Botladozva igyekeztem valamiféle kapaszkodót keresni, ám nem volt rá szükség. A derekamra fogva húzott magához, biztonságot adó ölelésében támaszra találtam. Az arcomra simított, ez után homlokomhoz hajolt lágy csókot hintve rá. Végül ajkai ajkaimhoz értek, és elillant az édes álom.
Fogalmam sincs hány óra van, vagy mennyi ideje fekszem ágyamban. Már arra sem emlékszem mikor ébredtem. A nap állásából ítélve dél körül lehet, s tudom nem szabadott volna eddig durmolnom... de még most sem érzem magam kipihentnek. Meg nem is keltett senki, ez a része legalább annyira aggaszt is a dolognak, mint amennyire megnyugtat. Hiszen ezek szerint semmi fontos dolog nem történt, s ennek örülök. Viszont most már ideje felkelnem, ha másért nem is, mivel eléggé használhatatlannak érzem magam, legalább Dan miatt. Alig várom, hogy újra lássam, hogy átölelhessem.
Feltápászkodom, majd gyorsan megmosakszom, és megfésülködöm. Hajamat gondosan összefonom, majd egy laza kontyba tekerem. Egy egyszerű, mégis elegáns sötétkék ruhába bújok, majd ékszereim közé túrva próbálok előhalászni valamit, ami kicsit feldobhatja a ruha borús színét.
Ekkor azonban kopogtatnak. Valahol mélyen talán reménykedek, ám hamar elvetem a gondolatot. Daniel még biztosan az ágyat nyomja, nagyon beteg szegényke.
- Szabad. – mondom anélkül, hogy egy pillantást is vetnék az ajtón belépő személyre, hiszen ha nem Ő, akkor nem is fontos... – Miért nem keltett fel valaki? – kérdem, és nagyon kíváncsi vagyok a válaszra.
- Mert én szóltam mindenkinek, hogy hagyjanak aludni téged, királynőm. – ahogy meghallom a hangot egyből megpördülök. Nem hiszek a fülemnek, ennél szebb regg... ebédidő nem is lehetséges úgy érzem.
- Daniel. Nekem pihenned kéne még nem? Az orvos hogy engedhetett el téged? – zúdítom rá kérdéseim sokaságát, míg tétován megközelítem. Még mindig nem tudok hinni a szememnek, pedig valóban ő az! Ő is közelebb lép és átölel, én pedig szorosan hozzábújok. Jó újra érezni őt, az illatát, testének melegét...
- Nem tudtam volna tovább ott feküdni tudván, hogy te aggódsz értem és hogy nem tudsz lejönni hozzám. Látni akartalak és hiányoztál is nekem. – mondja a nyakamba csókolva, amitől libabőrös leszek.
- De így nem fogsz meggyógyulni… - nyöszörgök.
- Minden rendben lesz hidd el. Amíg melletted leszek nem lesz semmi bajom és vigyázni fogok magamra, meg rád is. Aztán valakinek melletted kell lennie, ha éppen valahova menned, mert elhívnak, vagy ha bármi történik. Ki fog rád vigyázni? – simít végig mosolyogva az arcomon, miközben köhögni kezd. Úgy érzem megszakad a szívem, muszáj vele szigorúbbnak lennem.
- Beteg vagy még. – simítok a mellkasára, nagyon féltem őt.
- De az ha távol vagy tőlem nem fog meggyógyítani. A közelségedre van szükségem ahhoz, hogy megtudjak gyógyulni. – mondja, s tudom, hogy hasonló helyzetben biztosan én is így lennék ezzel.
Már szinte szóra nyitom a számat, hogy milyen ötleteim lennének a gyógyulását elősegítő, s nem hátráltató együttlétekre, mikor újra kopogtatnak. Egyből szétröppenünk, messze egymástól, s Dan az ágyamat kezdi el igazgatni.
- Szabad. – szólok ki kedvetlenül, most igazán nem jókor zavar, akárki is legyen– Mit szeretnél?
- Felség jött egy távirata az egyik távoli országtól. – lép be Carol é átnyújtja az említett levelet.
- Rendben köszönöm. – sóhajtok egy nagyot, majd jobban szemügyre veszem a kis táviratot – Egy újabb munka. Soha nem lehetek veled. – mormogom csalódottan, a levelet bontogatva, mire ő odasétál hozzám.
- Elmegyek veled és akkor minden rendben lesz. - a hangja kedves és gyengéd, akárcsak ő maga. Ám nem engedhetem neki ilyen állapotban!
- Betegen nem utazhatsz… és ha rosszabbodni fog az állapotod?
- Akkor ott leszel te, hogy meggyógyíts és vigyázz rám. Akkor nem kell keresni a kifogásokat, hogy miért vagy mellettem, mert akkor kötelességed lesz mellettem lenni. – mosolyodik el, s az arcomra simít... én pedig képtelen vagyok ellenkezni vele. Teljesen lefegyverez az érintése, nagyon hiányzott már.
- Rendben. – látok hozzá a levél elolvasásához – Nem is hallottam még erről a birodalomról. Azt se tudom, hogy merre kell menni. – csodálkozom.
- Én nagyapámtól hallottam, egyszer el is vitt oda. Így mindenféleképpen megyekés megmutatom, hogy merre kell menni. – mondja lelkesen, és én aggályaim ellenére hallgatok – Akkor szólok egy szobalánynak, hogy pakoljon neked össze. Én is összepakolok és két óra múlva indulunk rendben? – kérdezi, majd gyors csókot nyom az ajkaimra. Időm sincs ellenkezni, s minden porcikám tiltakozna ellene, pedig nagyon félek, hogy baj lesz.
¤°*°¤
Két óra múlva kit találom, ahogy csomagjainkat is. Épp a hintót készíti elő, ám valami hibádzik...
- Daniel. Hol van a kocsis? – kérdem turpisságot sejtve.
- Én fogom vezetni. Nincs szükség másra. - kapom meg a választ. Ilyesmire számítottam.
- Mire készülsz? – kérdem gyanakodva.
- Én semmire. Minek vigyünk még egy személyt. Így is úgy is itt kéne ülnöm, hogy mondjam az utat, de így én magam irányítom a hintót. – magyarázza – Kérlek szálljon be királynőm. – nyitja ki az ajtót.
Nem tudok hinni neki, ismerem, tudom hogy valamit tervez. Beszállok, majd ő is elfoglalja a helyét, s elindulunk. Az út szótlanul telik, mégiscsak jó lett volna egy kocsis, akkor itt ülhetne mellettem. Egyszeriben csak arra leszek figyelmes, hogy megállt a hintó. Pedig még jócskán Arendelle határain belül lehetünk... kitekintek, s látom, hogy egy erdei tisztáson vagyunk, egy faház mellett. Bizonyára pihenünk egyet, ám ahogy a faházikó felé lépdel elbizonytalanodom.
- Daniel! – szólok neki – Miért álltunk meg? Hiszen még nem vagyunk ott. – hangom hallatán odajön hozzám, kinyitja a kocsi ajtaját, s kezét nyújtja, hogy lesegítsen.
- De megérkeztünk. – mosolyog, s ettől kezd minden világossá válni. Leszállok és körülnézek, gyönyörű helyre hozott, pontosan olyan, mint álmomban, bár csak haloványan rémlik a kép – Én írtam azt a táviratot, amit olvastál. El szerettem volna jönni veled egy kicsit kettesben, hogy kikapcsolódj és hogy csak együtt legyünk megzavarások nélkül. Remélem nem haragszol rám érte.
Haragudnom kellene rá, de nem tudok. Soha senki sem tett még hasonlót értem. Kiskoromtól kezdve egy olyan nap után sóvárogtam, mikor nem kell királynőnek lennem, mikor elfelejthetem, hogy ki is vagyok, s lehetek csupán egy a sok közül. Azt tehetek amit akarok, akkor amikor akarom! Érzem, ahogy a szemembe könnyek gyűlnek, csodálatos minden. Megszólalni sem bírok, csak potyogni kezdenek könnyeim.
- Elsa, kedvesem! - lépdel gyorsan oda hozzá, majd arcomat két tenyerébe véve dönti homlokát enyémnek - Miért sírsz? Nem tetszik? Menjünk haza? - kérdi aggódva.
- Nagyon szeretlek! - nyöszörgöm át könnyeimen, majd magamhoz szorítom - Legszívesebben örökké itt maradnék veled! - zokogom.
- Ó, hogy ezek csak örömkönnyek akarnak lenni?! - sóhajt megkönnyebbülten.
- Azok ám! - kuncogom, majd gyorsan megtörlöm a szemeimet.
- Tudod gyönyörű vagy, akár sírsz, akár nevetsz! - nyúl mutatóujjával finoman állam alá, így megemelve azt, s ajkamra hajolva csókol meg ismét. Ezúttal hosszabban, szenvedélyesebben, amit viszonzok is, hiszen végre menedékre leltünk, távol a kíváncsi tekintetek kereszttüzétől.
- É nagyon boldog, s hálás is, hogy ilyen gyönyörű meglepetéssel készültél! - mosolyodom el. Bár kicsit aggaszt, hogy csak úgy eljöttem birodalmamból, úgy döntök száműzöm aggályaimat jó mélyre egészen hazatértemig - Pakoljunk ki gyorsan, egy percet sem akarok elvesztegetni! - indulok is a csomagjainkért.
- Azt bízd csak rám, te inkább nézd meg belülről is a házikót! - mosolyog ő is, majd a kezembe adja a kicsiny kulcsocskát, ami az ajtót nyitja.
Nem tétovázom, nyomban a bejárathoz sietek, s kinyitom a szépen faragott faajtót. Belépve mesebeli kép tárul elém. Kedves kis fabútorok sorakoznak előttem melegséget és nyugalmat árasztva magukból. Nyoma sincsen semmi felesleges cicomának. Minden épp olyan, mint egy mesebeli kis kuckóban, apró és szívmelengető.
- Ez gyönyörű! - kiáltok ki Danielnek - Csodálatos helyre hoztál!
- Tudom. - lép be a csomagokkal, majd lerakja őket a kis előszobában - És a legszebbet még nem is láttad! - vigyorodik el - Eloldozom és megitatom a lovat, addig vegyél valami kényelmesebb ruhát! - utasít, s én úgy is teszek.
Pár perc múlva már ismét a szabadban vagyunk, egy kis erdei ösvény mentén haladunk az árnyékot adó hatalmas fák között. Csak ketten vagyunk, meg persze a csivitelő madárkák. Lassan újra egy tisztásféleséghez érünk, aminek a közepén tisztavizű patak csordogál. Őzek, nyulak, s szarvasok kortyolják a napfényben aranyló csodát, nekem pedig a lélegzetem is eláll a látványtól.
- Gyönyörű! - motyogom kikerekedett szemekkel.
- Menjünk közelebb! - javasolja.
- Félek, hogy csak elijeszteném őket... - mondom halkan, még mindig kissé elveszve a csodálatos látképben .
- Nem kell! - simítja meg az arcom - Barátságosak errefelé az állatok! - vezet szépen lassan oda az egyik őzsutához, majd kezét kezemre helyezve simít vele puha bundájába.
|
| oosakinana | 2015. 07. 05. 18:43:48 | #33139 |
 Karakter: Daniel (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Elsamnak)
Nem tudom, hogy mi történt vagy mi történik körülöttem. Hangokat hallok, de semmit nem tudok kivenni. Aggódnak, mert valami történt. Nem érzem jól magam ezt is nagyon jól érzem, még így is. Ami viszont egy kicsit meglep, hogy egyszer csak hideget kezdek el érezni.
Lassan kedzek magamhoz térni így a szemeimet is kinyitom. Amit viszont elsőnek meglátom szívem választottja… Elsa. Annyira boldog vagyok, hogy itt van mellettem.
- Jaj Daniel! – ahogy rám néz a szívemet eltelíti boldogsággal és szeretettel. - Mondj valamit! – bármit meg teszek neked, amit csak kérsz és szeretnél.
- Szeretlek! – nem tudok mást mondani neki, de nincs is rá szükség. Jobban vagyok már attól, hogy itt van mellettem.
- Összeírtam, ezek fognak kelleni... – robban be az orvos ezzel megtörve az idilli hangulatunkat. Tényleg nem is figyeltem, hogy van-e bent valaki rajtunk kívül. - Úgy tűnik ön a lehető legjobb orvosság királynő! – így van ahogy az orvos mondja. Nincs jobb gyógyszer arra, hogy Elsa itt van velem.
- Adja csak ide, megyek és be is szerzem az orvosságokat! – nem akarom, hogy elmenjen, de még is csak ő a királynő. Nem lehet csak úgy mellettem. - Daniel az egyik, ha nem a legjobb alkalmazottunk, szükségem van rá mielőbb! – rám néz mielőtt elmegy, de attól még nem leszek boldogabb, hogy itt hagy magamra és nem is tudom vissza fog-e még jönni vagy sem.
És ahogy gondoltam. Ma már nem jön vissza. Az egyik szobalány jelent meg a gyógyszerekkel, aki egyből elkezdte kérdezgetni, hogy jól vagy-e meg minden féle marhaságot, de engem nem érdekel. Engem az érdekel, hogy Elsa legyen itt mellettem. Meg is kérem kedvesen a szobalányt, hogy menjen, hogy tudjak pihenni. Eleget is tesz a kérésemnek, így tudok nyugodtan pihenni.
A nap folyamán, még Anna is lejön a férjével, hogy megnézzék minden rendben van velem, azonban túl izgatottak a nászút miatt és mondom nekik, hogy menjek én rendben leszek. Persze azt nem teszem hozzá, hogy sokkal jobban lennék, ha a szerelmem itt lenne mellettem.
Az este folyamán sem jön le többet hozzám Elsa, így kénytelen vagyok, az ő csodálatos mosolya nélkül elaludni…
~*~
Másnap gondoltam, hogy egy kicsit meglepem Elsa-t. Már jobban voltam annyira, hogy tudjam a dolgomat csinálni és arra is pont volt elég energiám, hogy egy kis egészséget erőltessek magamra. Az orvossal megbeszéltem, hogy nem igazán fogok itt maradni és feküdni, miközben a kastélynak a dolgai rám vannak. Próbált persze lebeszélni, de nem engedtem senkinek. Látni akarom végre Elsa-t és meg akarom nyugtatni, hogy nincs semmi bajom. Szegénykém biztos nagyon aggódott és délután nem is ő jött vissza, hanem az egyik szobalány. Remélem azért tudott egy keveset aludni.
Anna-val igaz üzentem neki, hogy ne aggódjon, mert rendbe jövök, de amilyen izgatottnak tűnt a nászútja miatt nem hiszem, hogy átadta, de majd én átadom neki most. Megyek is felfele, hogy keltsem, mert ideje az ébresztőnek és annak, hogy felkeljen egy kicsit.
Belépek a szobájába egy halkabb kopogás után és látom, hogy még alszik.
Óvatosan és halkan becsukom az ajtót, majd közelebb megyek az ágyához. Leülök a szélére és mély levegőket, veszek, hogy a köhögéseket elnyomjam magamban. A tegnapi hűtése nagyon jól sikerült és csak azért tudok mozogni és járni. Megsimítom az arcát miközben figyelem aggodalmas arcát. Gondolom nem rég aludt el, mert már annyira fáradt volt. Odahajolva hozzá adok egy lágy csókot a homlokára, majd az ajkaira is. Hagyom aludni, mert ideje, hogy kipihenje magát. Nagy nehezen állok fel és lépkedek ki a hálójából. Parancsot adok mindenkinek, hogy ne keltsék fel a királynőt, mert pihennie kell. Nagyon ki van merülve. Kiosztom a parancsokat is, hogy ki mit csináljon és hogy merre. Szerencsére nincs annyi munka, mint amikor folyamatos megbeszélések vannak és itthon van Anna is. Így én is nyugodtabban tudok leülni a fenekemre és pihenni, ahogy azt kéne és várni, hogy Elsa kipihenve magát ébredjen fel és úgy lásson neki egy lazább napnak.
Van egy jó ötletem. Egyből felpattanok és a tárgyalóba megyek, ahol írok egy kis levelet, mintha az egyik országtól kapná, ahová el kell mennie tárgyalni. Így fogom elcsalni egy kis pihenésre, hogy nyugodtan tudjunk együtt lenni. Itt az ideje, hogy időt szakítsunk magunkra, még akkor is ha beteg vagyok. Meg akarom neki mutatni, hogy miként élhetnénk, akkor ha ő nem lenne uralkodó és nem kéne senki elől sem bujkálnunk. Egy olyan birodalmat írok, amiről még nem hallott senki és ahol biztos nem tudnak megkeresni sem minket és onnantól kezdve csak rajtam múlik, hogy merre megyünk…
Dél körül térek be újra Elsa szobájába, ahol kopogok, de ezúttal engedélyt is kapok.
- Szabad. – Akkor fel kelt örülök neki, hogy tudott pihenni. Belépek a szobába és háttal van az ajtónak így nem látja, hogy én jöttem be hozzá. – Miért nem keltett fel valaki? – kérdezi egyből számon kérően.
- Mert én szóltam mindenkinek, hogy hagyjanak aludni téged, királynőm. – mosolyodok el és megdöbbent arccal fordul felém és mintha kicsit könnyesek lennének a szemei.
- Daniel. Nekem pihenned kéne még nem? Az orvos hogy engedhetett el téged? – halmozza nekem a kérdéseket, miközben közelebb lépked hozzám. Odamegyek én is és megölelem, miközben ő a karjaimba bújik.
- Nem tudtam volna tovább ott feküdni tudván, hogy te aggódsz értem és hogy nem tudsz lejönni hozzám. Látni akartalak és hiányoztál is nekem. – mondom el őszintén, miközben a nyakába csókolok és beszívom az illatát alaposan.
- De így nem fogsz meggyógyulni…
- Minden rendben lesz hidd el. Amíg melletted leszek nem lesz semmi bajom és vigyázni fogok magamra, meg rád is. Aztán valakinek melletted kell lennie, ha éppen valahova menned, mert elhívnak, vagy ha bármi történik. Ki fog rád vigyázni? – simítom meg az arcát mosolyogva, de közben kicsit félre fordítom a fejemet és a kezemet a szám elé téve köhögök párat, mert nem mindet tudom vissza fojtani.
- Beteg vagy még. – állapítja meg, miközben mellkasomra simít.
- De az ha távol vagy tőlem nem fog meggyógyítani. A közelségedre van szükségem ahhoz, hogy megtudjak gyógyulni. – mondom az őszintét.
Éppen válaszolna, amikor kopognak. Szét is ugrunk és úgy teszek, mintha dolgozni jöttem volna fel és az ágyát kezdem el igazítani.
- Szabad. – Szól ki egy kicsit szomorúan. Bejön Carol. – Mit szeretnél?
- Felség jött egy távirata az egyik távoli országtól. – jön beljebb és odanyújtja Elsa-nak azt a kis levelet, amit én írtam neki.
- Rendben köszönöm. – nagyot sóhajt, majd távozik is a szobalány. – Egy újabb munka. Soha nem lehetek veled. – jegyzi meg halkan csalódottan, mire odasétálok hozzá.
- Elmegyek veled és akkor minden rendben lesz.
- Betegen nem utazhatsz… és ha rosszabbodni fog az állapotod? – kezd el megint aggodalmaskodni.
- Akkor ott leszel te, hogy meggyógyíts és vigyázz rám. Akkor nem kell keresni a kifogásokat, hogy miért vagy mellettem, mert akkor kötelességed lesz mellettem lenni. – mosolyodok el és megsimítom az arcát.
- Rendben. – elolvassa a borítékot, meg a levelet is. – Nem is hallottam még erről a birodalomról. Azt se tudom, hogy merre kell menni. – jegyzi meg.
- Én nagyapámtól hallottam, egyszer el is vitt oda. Így minden félek éppen megyekés megmutatom, hogy merre kell menni. – látom rajta, hogy nem örömmel, de beleegyezik a dologba. – Akkor szólok egy szobalánynak, hogy pakoljon neked össze. Én is összepakolok és két óra múlva indulunk rendben? – mielőtt még elmennék odahajolva hozzá adok édes csókot ajkaira, majd magára hagyva megyek a szobámba, de előtte még szólok az egyik szobalánynak, hogy menjen és pakoljon össze a királynőnek, de úgy, hogy egy hétig odaleszünk egy másik birodalomba.
2 órával később
Összepakolva most már a lovashintót készítem elő. A bőröndökkel még sem mehetünk lovakkal. A lovashintót meg én magam fogom vezetni. Nem akarom, hogy bárki keresztül húzza a számításomat.
- Daniel. Hol van a kocsis? – kérdezi meg, amikor látja, hogy már majdnem készen vagyok a hinte előkészítésével.
- Én fogom vezetni. Nincs szükség másra.
- Mire készülsz? – kérdezi meg és mintha kicsit gyanúsan nézne rám.
- Én semmire. Minek vigyünk még egy személyt. Így is úgy is itt kéne ülnöm, hogy mondjam az utat, de így én magam irányítom a hintót. – magyarázom neki, mintha tényleg így lenne, pedig nem így van. – Kérlek szálljon be királynőm. – nyitom ki neki az ajtót.
Kétkedve, de még is csak beszáll a kocsiba. Felülök én is a helyemre és elindulunk egy kis tisztásra, amit erdő vesz körül. Pakoltam élelmet is, hogy tudjunk mit enni, a kis faházikóban, amíg oda leszünk úgymond nyaralni, de egy ilyen kis egyhetes romantikás napokat tervezek, az én egyetlen Elsammal.
Az úton egyáltalán nem beszélgetünk, mivel nem néz ki folyamatosan én meg nem nézek hátra, mert figyelnem kell, hogy merre kell mennünk. Nem állunk meg egyszer sem, egészen addig amíg meg nem érkezünk.
- Daniel. – hallom meg a hangját, amikor megállok a tisztáson, a kis faházikó mellett, amit erdő vesz körbe. – Miért álltunk meg? Hiszen még nem vagyunk ott. – kinyitom az ajtót neki, majd a kezemet nyújtom neki.
- De megérkeztünk. – mosolygok és kiszállítom a hintóból, majd hagyom, hogy egy kicsit körbe nézzen és most már tudom hogy jó ötlet volt, mert nagyon tetszik neki és látom, hogy élvezi a látványt is. – Én írtam azt a táviratot, amit olvastál. El szerettem volna jönni veled egy kicsit kettesben, hogy kikapcsolódj és hogy csak együtt legyünk megzavarások nélkül. – magyarázom neki, miközben őt figyelem. – Remélem nem haragszol rám érte.
|
| ookami67sophie | 2015. 06. 15. 12:35:14 | #33007 |
Karakter: Elsa
Megjegyzés: Danielnek
Próbálom még mindig tartani a tisztes távolságot, de olybá tűnik nem érdekli. Egyszerűen és könnyedén húz magához, amitől felsikkantottam, és próbáltam kezemet mellkasának támasztani, ezzel kissé távol tartva magamtól. Nem csinálhatunk semmi butaságot.
- Ne félj tőlem. –kéri halkan – Attól, mert nincs rajtunk semmi. Nem leszek illetlen. – mondja nyugodt, kedves hangon, s mielőtt még bármit szólhatnék a hátamra simít, és lágyan megcsókol. Egyre közelebb húz, s melleim fokozatosan nyomódnak mellkasának, ami ijesztően jó érzés.
Hosszasan úszkálunk még, közben beszélgetünk, s szavainkat olykor csókok követik. Még az ölébe is ültet, persze ezt is csak óvatosan. Nagyon ügyel arra, hogy meztelenségünk ellenére ne tegyen semmi illetlent. Sajnos azonban nem maradhatunk örökké egymás karjaiban, készülni kell Anna esküvőjére, úgyhogy kénytelenek vagyunk kimenni és megszárítkozni.
A nap többi része sajnos munkával és szervezéssel telik a számomra, és számára is, alig látom őt, és ez kissé elszomorít. Egyenlőre viszont még szomorkodni sincs időm, annyi a teendő.
¤°*°¤
Néhány nap múlva már el is jön a nagy nap. Anna és Kristof egybekelnek. Daniel sajnos nem lehet itt, nem láthatja, mert rá jutott a benti főszervezői poszt, ha pedig kivételeznék vele, könnyen lehet, hogy gyanút fognának. Elvégre Dan nagyon vonzó fiú... viszont ennél van nagyobb gondom is. A templomból már látom, ahogy feltámad a szél, és sűrű, sötét fellegek lepik el az eget. Eső. Épp a legjobbkor. Sóhajtok egy nagyot, de tudom ezt is meg kell oldani, és meg is fogjuk. Már éppen a bálterem díszítésén kezdenék el morfondírozni, mikor megtudom, hogy Daniel azt már rég elintézte. A szívem örömmel és bizalommal telik meg, tudom, hogy ő mindent meg tesz az esküvőért, s úgy érzem lesz mit köszönnöm.
- Gratulálok nektek. – hallom meg a hangját, amint az ifjú párhoz lép.
- Köszönjük Daniel. Hidd el neked is hamarosan teljesülni fog az álmod. – mondja a húgom, és úgy vélem ez elég furcsán hangzik. Mintha tudná... de nem-nem. Nem érek rá most ilyesmivel foglalkozni..
- Nekem már azzal teljesült Anna, hogy itt szolgálhatok veletek. – mondja szerelmem, míg én csendesen Anna mellé ülök. – Most viszont megyek. Felszolgáljuk az ebédet és utána meg a süteményeket. – bólint és indul is, útközben pedig megsimítja a kezem és rám mosolyog, ami új erővel tölti meg szívemet.
A kis kedveskedések természetesen folytatódnak, Daniel úton-útfélen megsimogat, és rám mosolyog. Olykor még egy-egy darab csokoládét is kapok tőle. Édes ez a fiú, az biztos! Megállás viszont nincsen sem neki, sem pedig nekem. Ekkor ered meg az eső, ám szerencsére már majdnem az épületben van. A vendégek és a felszolgálók viszont kint áznak, s a nagy tömeg csak lépésekben tud haladni befelé. Ráadásul szegény felszolgálóink, köztük Daniel is már szinte bőrig áztak, így tennem kell valamit. Nyomban hozzá is látok a jégtető készítésnek, ezzel védve őket a hideg esőtől.
- Köszönjük Királynőm. - mosolyog rám Dan, de sajnos nincs időm viszonozni, menni kell, sok a dolog. A vendégek kiszolgálásába is besegítek, hogy a felszolgálóknak legyen idejük átöltözni, elsősorban a hideg eső miatt.
- Daniel. Át kéne öltöznötök mindannyiótoknak. – sétálok szerelmem elé aggódva, hiszen látom, hogy maguktól erre nem szakítanának időt. Csakis az esküvővel foglalkoznak.
- Egyesével öltözik át mindenki, hogy közben tudjuk ki szolgálni a vendégeket. Már a fele felszolgáló tiszta ruhában van. - hívja fel a figyelmem rá, de nem túl meggyőző bőrig ázottan.
- Neked is menned kéne átöltözni. Meg fogsz fázni. – aggodalmaskodom, de hiába. folytatja a munkát eltökélten.
- Nem sokára megyek királynőm. Ha megbocsát, megyek dolgozni. – hajol meg majd továbbáll..
Ez után nem is láttam már a nagy pörgésben, csak valamivel éjfél után, akkor már tiszta ruhában, aminek őszintén örült a szívem. Pár órával később a megbeszélt helyen várom, de nem jön. Aggódok érte, hisz biztosan azért, mert hulla fáradt szegényem. Mellette akarok lenni, de tudom, nem lehet. Reggel bizonyára amúgy is korán kel a kert rendbetétele miatt. legszívesebben felmenteném alóla, de tudom, nem szabad.
Egész éjjel és reggel csak rá gondolok, alig várom, hogy újra lássam, s őrjítő, hogy egy épületben vagyunk, mégsem tehetem.
- Jó reggelt. – pillantom meg reggel, amint odaköszön nekem és az ifjú párnak.
- Jó reggelt neked is Daniel. Jól vagy? – kérdezem aggódva, mire csak mosolyog.
- Persze minden rendben van. Azonnal hozzák az reggelijüket. – hajol meg, majd indul a konyha felé, ám ekkor köhögni kezd... irtózatos köhögő roham jön rá, amitől térdei megrogynak.
- Daniel! – kiáltom ijedten, de nem mozdulok. legszívesebben odarohannék, de egyre több ember gyűlik körénk, így inkább orvosért szaladok. Nemsokára már vissza is érek vele, addigra páran már felsegítik a fiút, s az orvos kíséretében a betegszobába viszik. Én pedig irányítom tovább a pakolást, nem tehetek mást, nem lehetek mellette, ettől pedig szinte meghasad a szívem.
- Hogy van Daniel? - kérdezte meg pár óra elteltével Anna tőlem.
- Nem tudom. - mondtam szomorúan, elvégre fogalmam sem volt róla.
- Lenéznél hozzá? - kérdezte váratlanul - Jó lenne tudni, hogy jobban van-e már, de sajnos most nincs túl sok időm... Kristoffal nemsokára indulunk a nászútra, pakolnom kell. Gondoltam később, még az utazás előtt én is lenézek, de aggódom. - vallja be elmosolyodva, s nemek nem tetszik az a kis huncut mosoly, de a szavai annál inkább.
Megkért rá... Anna megkért rá, így már tiszta lelkiismerettel bólintok egy aprót, majd röpülök is boldogan. Végre van okom lemenni, ha bárki kérdezett mondhatom, hogy Anna küldött le, és ő majd alátámasztja. Nem sodrom veszélybe magunkat.
Halkan kopogok a betegszoba ajtaján, az orvos pedig kisvártatva ajtót nyit.
- Királynőm! - hajol meg előttem, de engem most cseppet sem érdekelnek a formaiságok.
- Hol van Daniel? Hogy vagy? Jobban van már?... mert... ö... Anna, a testvérem aggódott érte. - hadarom, mire az orvos arca elkomorodik. Megijedek tőle - Mondja, hogy nincsen semmi baj! - érzem, hogy a szemembe könnyek szöknek, de próbálom visszatartani őket.
- Nincs magánál felség. Sajnálom, de a betegség a tüdejére ment. Megteszek minden tőlem telhetőt... - motyogja, de közbevágok.
- Tegyen is! Én pedig előkertek magának mindent ami kell, csak gyógyítsa meg! - mondtam kissé talán hisztérikusan, de mentségemre szóljon, hogy nagyon féltem. Féltem, hogy elveszítem.
Az orvos egy darabig nem szólt semmit, majd sóhajtott egyet és biccentett, hogy kövessem. Egyenesen Dan-hez vezetett - Üljön le mellé, kérem, és figyeljen rá egy kicsit! - kérte - Én addig összeírom, hogy milyen orvosságok kellenének. Beszéljen hozzá, az biztosan jót fog tenni neki!
El is tűnt, én pedig tettem amit mondott. Daniel mellé ültem, aki az ágyban feküdt, nyakig betakarva. Sápadt volt, az arca pedig láztól piroslott. A homlokán hideg vizes borogatás volt, de forró teste már átmelegítette - Nem lesz semmi baj Daniel, itt vagyok már szerelmem! - suttogtam a homlokára simítva. Ekkor oldalra döntötte a fejét és felnyögött, mintha álmodna valamit, vagy az is lehet, hogy értette amit mondtam, s csak reagálni szeretett volna...
- Meg fogsz gyógyulni, hallod? - suttogtam tovább aggódó hangon - Meg fogsz, mert erős vagy, nekem pedig szükségem van rád! - motyogtam, mialatt a homloka egyre forróbb és forróbb lett. Lassan remegni kezdett, biztos voltam benne, hogy a láztól, s tudtam, tennem kell valamit. Féltem cselekedni, mert az erőmet olykor még most sem uraltam teljesen, de összeszedtem magam, és minden erőmmel a fiúra koncentráltam. Szépen lassan hűteni kezdtem homlokát érintve. Óvatos voltam és fokozatos, s ügyeltem arra, hogy ne hűtsem túl.
A remegés lassan alábbhagyott és legnagyobb meglepetésemre a két gyönyörű szempár is felnyílott, homályos tekintettel nézve rám - Jaj Daniel! - mosolyodtam el szeretetteljesen - Mondj valamit! - kértem halkan.
- Szeretlek! - suttogta erőtlenül, de szavai mindennél többet értek.
Ám mielőtt még reagálhattam volna szavaira az orvos viharzott be - Összeírtam, ezek fognak kelleni... - magyarázta, ám tátva maradt a szája, amint meglátta, hogy a fiú ébren van - Úgy tűnik ön a lehető legjobb orvosság királynő! - kuncogta.
- Adja csak ide, megyek és be is szerzem az orvosságokat! - mosolyogtam - Daniel az egyik, ha nem a legjobb alkalmazottunk, szükségem van rá mielőtt! - mosolyogtam biztatóan a fiúra és már indultam is a szerekért. Tudtam, hogy minél előbb megszerzem őket, annál előbb meggyógyul.
¤°*°¤
Pár órán belül már minden megvolt, s boldogan indultam vele lefelé, ám egy szolgálólány lépett elém hirtelen - Hagyja csak, majd én leviszem felség! - kapta is ki a kezemből modortalanul. Igaz, biccentett egy aprót, de azért mégiscsak udvariatlanul viselkedett.
Legszívesebben utána kiáltottam volna, de éreztem, hogy csak ártanék vele kettőnknek, lehet, hogy le is leplezném magunkat. A szolgálólányok nagyon pletykásak, túlzottan pletykásak... előttük jobb, ha úgy teszek, mintha Daniel egyáltalán nem érdekelte.
Pedig még mindig szüntelenül csak rá gondoltam. Anna még meg is jegyezte, hogy milyen sokáig voltam bent nála legutóbb... de mit tegyek, ha nagyon hiányzik. A nap lassan és fájdalmasan telt nélküle. Anna és Kristof végeztek a pakolással, s már fel is tették hintajukra a csomagokat. Anna ígéretéhez híven még gyorsan lement elbúcsúzni Danieltől is, s estefelé már el is indultak.
Én pedig felmentem a szobámba, vettem egy forró fürdőt, majd lefeküdtem. de aludni nem tudtam. Szüntelenül az órát néztem, közeledett az idő, a m időnk, s tudtam sajnos úgy lesz mint tegnap. Daniel nélkül maradok. Most az a legfontosabb, hogy mielőbb meggyógyuljon, de így sem volt kellemesebb a hiánya, mintha hiányzott volna egy darabka a szívemből. Szüntelenül csak azon kaptam magam, hogy az órát bámulom. Vártam rá, még ha tudtam nem is jön, akkor is.
|
| oosakinana | 2014. 02. 17. 22:20:13 | #29369 |
Karakter: Daniel (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Elsamnak)
- Most viszont mennem kell. – mondom egy idő után, bár nincs kedvem, de sajnos mennem kell, mert vár a kötelesség. Engem sajnos nem mentenek fel ez alól. - Mikor láthatlak?
- Legyél egykor az istállóban – jó ötlet. Régen voltam egy igazán jót lovagolni, már mint a kirándulásunkat elnézve. - ideje kilovagolnom, és örülnék, ha elkísérnél.
- Ott leszek. – én meg természetes, hogy elkísérem. Adok ajkaira egy puszit, majd megyek is dolgomra, hogy tovább folytassam a mindennapi teendőket, de boldogan és szinte dalolva.
¤°*°¤
Alig várom, hogy egy óra legyen, de nem akarok késni sem, így még 1 óra előtt párperccel odamegyek és ott is találom az én királynőmet, akit megölelek a derekánál.
- Elkéstem volna? – mosolygok rá kedvesen, bár nincs az a pénz, amiért elkéstem volna.
- Úgy tűnik, hogy lekéstél valamiről is? – nem késtem el semmiről, aminek örülök. Bár utána mennék, ha le is késtem volna bármit. - Nos, melyik lovat óhajtod? – bontakozik ki ölelésemből, hogy a lovakat nézze.
- A tiéd megkerült?
- Sajnos nem. – elhiszem, hogy sajnálja valóban szép ló volt az övé. - úgyhogy én ma őt választom! – szép ló, de nem akarom, hogy bajok legyenek. Lehet, hogy ő a királynő, de az állatokat nem tudja csak úgy irányítani, bár ott leszek, így tudok rá vigyázni.
- Nem lesz az neked kicsit nagy? – ezt a megjegyzést viszont nem hagyhattam ki.
- Szeretem a kihívásokat. – ennek kifejezetten örülök, mivel a mi kapcsolatunk is egy kihívás. - jobb lesz, ha gyorsan választasz, különben itt hagylak.
Nem is várakoztatom meg királynőmet és már megyek is a lóhoz, akivel mentünk a másik királyságba és felnyergelve szállunk fel a lovakra, hogy lovagoljunk egy kicsit. Szerencsére már messze vagyunk a kastélytól, aminek örülök, mert akkor itt nem kell titkolnunk és szerethetjük egymást.
Amikor megérkezünk az egyik közelben lévő tavacskához megállunk és míg a lovak isznak, addig mi is pihenünk együtt.
- Nincs kedved úszni egyet? – vetem fel az ötletet, mert olyan jó idő van.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet... – ugyan. Miért ne lenne jó ötlet? A víz jó hőmérsékletű és az idő sem olyan, hogy megfáznánk.
- Ugyan! – vigyorogva nézek rá. - Csak megmártózunk, és jövünk is ki.
- És csurom vizesen megyünk vissza a palotába? – és mi van, ha vizesek leszünk? De a ruhánk az igen is száraz lesz.
- A nap majd megszárít. – elég erősen süt ahhoz, hogy ne legyen gond.
- És a ruháink? – nem kell ruha.
- A fürdéshez nem kell ruha. – és azt hiszem ő is veszi az adást, hogy mire gondolok.
Nem is maradok tovább. Felpattanva, kezdek el levetkőzni és nem sokára már ott állok ugyan olyan meztelenül előtte, mint ahogy nem régiben én is láttam őt. Ám velem ellentétben, ő rák vörös, de nem baj. Elvégre nincs szégyellni valóm.
Érzem, ahogy megbámul nagyon és ez csak még jobban tetszik neki. Jó látni, hogy ennyire tetszik neki a testem, hogy még vörösödése ellenére sem tudja levenni rólam a szemét.
- Ugyan Elsa, előttem nincs mit szégyellned. – már láttam meztelenül és ezt ő is tudja, főleg, hogy majdnem jéggé fagyasztott, meg az őrök a börtönbe zártak is érte.
- Kellemes a víz! – mondom neki már a vízből.
- Akkor sem illő, hogy egy királynő meztelenül fürdőzzön. – ugyan Elsa. Miért kéreted magad. Hiszen ez csak fürdőzés semmi több. Na akkor próbáljuk a másik oldalról megközelíteni a dolgokat.
- Szóval félsz egy kis úszkálástól... – akkor is rá fogom venni, hogy bejöjjön, ha addig élek is.
- És ha igen? – bocsi Elsa, de ezt a komolyságot, amit próbálsz mutatni most nem veszem be.
- Pedig nem illő, hogy a partról kukkolj! – nevetésemre, csak hátat fordít nekem, pedig nem a hátát szeretném látni, hanem édes arcát.
- Ne aggódj, nem foglak! – na akkor jöjjön az utolsó kártyám, amit használhatok.
- Azt hittem miután kilovagoltunk csak simán Elsa leszel. – jegyzem meg és tényleg reménykedem benne. - tévedtem volna? Vagy talán félsz...
- Nem félek! – na ezt az arcot szeretem látni tőle az elszánt arcot és a bizonyítani akarok valamit arcot.
- Akkor bizonyítsd! – itt az alkalom most vagy soha. Be kell jönnie neki is.
- Fordulj el. – ahogy óhajtja el is fordulok.
Várok és amikor érzem, hogy megmozdul a víz vissza fordulok felé és látom, hogy nyakig merült, amin mosolyognom kell.
- Na nem is olyan szörnyű, ugye? – megyek közelebb hozzá.
- Tényleg kellemes. – szeretném a lehető legjobban magamhoz ölelni és érezni, ahogy ő is velem szeretne lenni, de nem hagyja, hogy élvezkedjek, hanem egyből témát vált. - Mennyire tudsz úszni?
- Jól, miért? – nem értem, hogy jön ez az eddigi beszélgetésünkhöz.
- Ússzunk versenyt a kisszigetig! – így már értem. Elmosolyodok, és ahogy neki indul nem sokkal később én is így teszek.
Le is győzöm, bár hagyhattam volna nyerni, de most nem szerettem volna, ha már partnerek vagyunk, meg úgy mond egy pár.
- Azt hiszem ma legyőzettél, királynőm. – támaszkodom a kis sziget oldalának.
Jól esett úszni, de sokkal jobb őt figyelni, ahogy felém közeledik, és nem bírja levenni rólam a szemét, bár ezzel én sem vagyok másképpen nagyon jó így lenni és örülök is, hogy eljöttünk. Egy kis kikapcsolódás mindenkinek jár… főleg neki.
Amikor megérkezik, bár tisztes távolságban áll meg engem nem érdekel különösebben. Magamhoz húzom fél karommal, amire kicsit felsikít és keze mellkasomon csattan, de nem fájdalmasan, csak a víz miatt.
- Ne félj tőlem. – kérem meg. – Attól, mert nincs rajtunk semmi. Nem leszek illetlen. – próbálom nyugtatni, ám válaszadásra nem hagyom, hanem inkább ajkaira tapadva csókolom meg szenvedélyesen, miközben a hátát simogatom. Egyre közelebb húzom magamhoz és annyira jó érzés, ahogy mellei mellkasomnak nyomódnak. Szívesen érezném ágyékát is, de nem akarom megriasztani, ezért nem simogatom a fenekét.
Nagyon jól érezzük magunkat még a vízben. Úszkálunk és beszélgetünk, de sokat ölelkezünk és még az ölembe is ültetem a vízben oldalasan. Nagyon jól érzem magam, ám végül ki kell mennünk a partra, hogy megszáradjunk, majd felöltözni és visszamenni a palotába, mert készülődni kell az esküvőre, mivel az meg pár nap múlva lesz.
A nap hátra lévő részében már nem is nagyon találkozunk, de a délutánt egy kicsit együtt tudtuk tölteni, ami sokkal jobb mindennél. Örülök, hogy együtt vagyunk, még ha csak titokban is. Szeretem Elsa-t és most már nem kell teljesen titkolnom. Előtte legalább is már soha többet nem kell, aminek a legjobban örülök.
~*~
Párnap elteltével meg is kezdődik a ceremónia Anna és Kritof között. Ma szinte nem is fogom látni Elsa-t, vagyis nem beszélhetek vele, mivel az esküvőn nem vagyok, és itt meg én leszek a főszervező, akinek mindenre gondolnia kell és mindent az irányítása alatt kell tudni.
Ahogy kint járkálok, látom, hogy eléggé el van borulva, de remélem, hogy kifogja bírni a mai napot. Nem szeretném, ha Anna-nak a nagy napját elrontaná, bár a biztonság kedvéért gyorsan feldíszítettem a báltermet is, hogy vész esetén ott legyen és ne vesszen minden kárba.
Ahogy készülünk nem sokára megérkeznek. Kimegyek az emberekkel és ott fogadjuk a házaspárt meg a vendégeket. Mindenki éjenez, amikor megérkeznek én meg csak mosolyogva figyelem őket, majd a helyükre vezetem és végül.
- Gratulálok nektek. – mondom, azért nekik.
- Köszönjük Daniel. Hidd el neked is hamarosan teljesülni fog az álmod. – mondja mosolyogva, de csak meghajolok.
- Nekem már azzal teljesült Anna, hogy itt szolgálhatok veletek. – jegyzem meg. – Most viszont megyek. Felszolgáljuk az ebédet és utána meg a süteményeket. – bólintása után el is megyek, de még Elsa-ra nézek, aki mellette ül. Elmosolyodva nézek rá, majd amikor elmegyek mellette, észrevétlenül simítom meg a kezét és visszanézek rá, amiben a tekintetünk találkozik. Jó lenne megölelni és megcsókolni, de nem lehet.
Az egész nap folyamán teszek ilyen kis kedves gesztusokat, amikor csak elhaladok mellette, de folyamatosan megyek és nincs megállás. Ám sajnos az időjárás nem bírja ki és esnie kell, ráadásul eléggé kegyetlenül. Még szerencse, hogy a kajákat már bepakoltuk és a sütik nagy része bent van.
A vendégeket engedjük be és mi tereljük őket, miközben a cuccaikat vesszük így eléggé elázunk, ám egyszer csak abba marad, de igen hideget érzünk. Felegyenesedek és ekkor látom, hogy Elsa áll az ajtóba és jégtetőt készített nekünk.
- Köszönjük Királynőm. - Elmosolyodva bólintok neki, mire távozik, mi meg úgy pakoljuk be azokat a dolgokat, amik még megmenekültek. A pakolással, majd holnap fogunk foglalkozni. Bár bőrig vagyunk ázva, de még sem hagyhatjuk, hogy a vendégeket a királyis család szolgálja ki, mert az nem lenne szerencsés ránk nézve.
Ahogy dolgozunk egyszer csak Elsa áll elém.
- Daniel. Át kéne öltöznötök mindannyiótoknak. – hívja fel a figyelmemet, de a hangja eléggé aggodalmasnak hangszik.
- Egyesével öltözik át mindenki, hogy közben tudjuk ki szolgálni a vendégeket. Már a fele felszolgáló tiszta ruhában van.
- Neked is menned kéne átöltözni. Meg fogsz fázni. – tudom, hogy aggódik, de most nem hagyhatom itt az lakodalmat.
- Nem sokára megyek királynőm. Ha megbocsát, megyek dolgozni. – hajolok meg, majd úgy megyek tovább felszolgálni az embereknek.
Ezta napot is szerencsésen túléltünk én meg majd olyan éjfél körül tudtam menni átöltözni, de akkorra már teljesen megszáradtam, de kezdem érezni, hogy nem vagyok a legjobban. Fáj a torkom és a többi, de kialszom magam és rendben leszek.
Hajnalban most nem is megyek fel Elsa-hoz, amit beszéltünk is, hanem inkább elfekszek az ágyamon és úgy nyom el az álom, de nem tudok túl sokáig aludni, mivel reggel készülni kell. El is kell pakolni a kertben a dolgokat, bár még mindig szakad az eső és olyan vad szél fúj, hogy az csak na.
Felöltözve megyünk ki és pakolunk el, bár nem érzem magam túl jól. Nagyon fázok kint és köhögni is köhögök, de ettől még folytatom a munkámat. Nem aludhatok és nem pihenhetek egy kicsit sem. Fájnak az izmaim és nehezen tudom a végére vonszolni magam és egyre csúnyábban is köhögök, de csak folytatom a munkámat.
- Jó reggelt. – köszönök a Királynőnek, Anna-nak és újdonsült férjének.
- Jó reggelt neked is Daniel. Jól vagy? – kérdezik, amire csak elmosolyodok.
- Persze minden rendben van. Azonnal hozzák az reggelijüket. – hajolok meg, majd bemegyek, ám nem nagyon tudok bemenni a konyhába, mert egy elég nagy köhögő roham jön rám, miközben letérdelek a földre és már is körülöttem vannak.
- Daniel. – Hallom hangjukat és mutatnám, hogy jól vagyok, de nem bírom, mert úgy köhögök, hogy nem tudok semmit sem csinálni.
|
| ookami67sophie | 2014. 02. 10. 19:49:22 | #29308 |
Karakter: Elsa
Megjegyzés: (Danielemnek)
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdezi, ahogy becsukja maga mögött az ajtót.
Meglep a szokatlan hangnem, de kifejezetten jól is esik. Végre nem a hivataloskodó betanított maszlag, hanem csupán az ő kellemesen érces hangja. Libabőrös leszek tőle, mégsem tántorít el eredeti célomtól.
- Kettőnkről. - mondom halkan, s szégyellősen lehajtom fejem. Nem akarom, hogy lássa zavarom.
- Mit szeretnél kettőnkkel? - lép közelebb, amitől szinte megbénulok.
Bárcsak megtehetnénk, bárcsak őt választhatnám, de nem lehet.
- Nem… nem leh… - próbálom kierőszakolni számon azt, amit mondanom kell, szerencsére nem hagyja.
Hirtelen magához húz, s forró csókot hint ajkamra. Felhevülve viszonzom a csókját, s tenyeremet végigsimítom erős mellkasán. Erre ő még szorosabban ölel magához, s még szenvedélyesen tapasztja ajkamnak ajkát.
- Ne mond, hogy nem lehet, amikor te is annyira vágysz rá, mint én. - mondja ajkamról leválva, és igaza van. Jobban akarom, mint eddig bármit.
A fejem a mellkasára hajtom, ő szorosan átölel, s hátamat simítja. Örökké így tudnék maradni.
- De nyíltan nem lehetünk együtt. Titokban kell tartanunk, ami így is veszélyes. - motyogom szomorkásan. Bárcsak egy hétköznapi leány lennék, akkor minden más lenne.
- Nem érdekel, csak légy velem. - mondja boldogan, és fejen csókol - Nem érdekel, hogy mit kell tennem. Mindent megteszek. Elviselek mindent, amit csak kel ahhoz, hogy együtt lehessünk. - komolyodik el.
- De még Anna sem tudhat róla. Az esküvőre is külön megyünk el. - magyarázom, s felé emelem szemeim, mire rám mosolyog. Ellenállhatatlan ilyenkor. A vigyorával egy pillanat alatt le tud venni a lábamról.
- Az esküvőre még szép, hogy külön megyünk. Én nem is leszek ott az esküvőn, csak a lagzin. Tudod felszolgáló vagyok. - továbbra is mosolyog, mire én értetlenül egyenesedek ki, s hajolok kissé el, hogy jobban lássam arcát.
- Mi az, hogy nem hívott meg az esküvőre? - kérdezem kissé mérgesen, mire megcsókol.
- Nyugi nincs semmi baj. Vállaltam, hogy vigyázok az előkészületekre, amíg ti a templomban lesztek ezért nem leszek csak a lagzin. - magyarázza.
- De szinte a legjobb barátok vagytok. - értetlenkedek.
- Nyugodj meg és inkább csak kettőnkre koncentrálj most. A húgod majd fog kapni elég figyelmet az esküvőn, mi meg élvezzük ki ezt a kicsit is, amíg lehet. - mosolyog, és már megint győz. Ezzel a mosollyal mindent elér.
Egész este együtt vagyunk. Mellém bújik és ölel, míg el nem alszom.
¤°*°¤
Reggel egyedül ébredek. Nagyon rossz, hogy nem maradhatott, de nem kockáztathatunk.
Éppen csak kikászálódom az ágyból, mikor kopogtatnak.
- Szabad. - adok választ.
- Jó reggelt szépséges királynőm. - látom meg a mosolygó Danielt - Meghoztam a finom reggelit. - lehetne éppenséggel ehetetlen is, akkor sem volt még részem ilyen remek ébresztésben.
- Köszönöm szépen. Mikor mentél el? - simítok kezére. Bánt, hogy miattam kell bujkálnia.
- Olyan éjfél körül, de olyan jó volt nézni, ahogy alszol. - emeli fel kezemet, s megcsókolja - Mielőtt viszont elkezdenél enni… - mondja, majd felém hajolva ajkamat is csókjával hinti.
- Valaki nagyon boldog. - motyogom csókjától pihegve.
- Egy ilyen csodálatos nő mellett az lenne a csoda, ha nem lennék boldog. - szavai hallatás szívemet boldogság önti el, szavaiban érzéseimer ismerek. Még sohaem voltam ennyire boldog, mint mikor vele vagyok - Te teszel ennyire boldoggá és amint felkelsz remélem te is leszel ennyire boldog, mint én. - húz mellém egy széket.
Még marad egy keveset, s csöndben nézzük egymást, majd kisvártatva megszólal:
- Most viszont mennem kell. - jelenti ki szomorkásan - Mikor láthatlak?
- Legyél egykor az istállóban - gondolkozom - ideje kilovagolnom, és örülnék, ha elkísérnél.
Kissé félek a dologtól, hisz akármennyire szeretjük egymást, nekem ő az első férfi. Ráadásul nem szabad, hogy bárminemű testiségbe bonyolódjak, királynőhöz nem méltó a házasságon kívüli bujálkodás.
- Ott leszek. - válaszolja, s már el is viharzik.
Én pedig szépen lassan összeszedem magam. Alig várom, hogy újra kettesben legyünk, úgy érzem ezekben a pillanatokban élek igazán.
¤°*°¤
Alig üt az óra tizenkettő ötvenhatot, már az istálló bejáratához érek. Óvatosan lépek be, néma csend van. Csak a lovak keltenek némi zajt, de embernek nyoma sincs.
- Elkéstem volna? - ölel derékon egy mosolygó alak. Már a puszta érintéséből megismerem.
- Úgy tűnik, hogy lekéstél valamiről is? - kérdezem egy rafinált mosolyba burkolózva - Nos, melyik lovat óhajtod? - szabadítom ki magam öleléséből, s a lovak felé indulok.
- A tiéd megkerült?
- Sajnos nem. - fordulok felé szomorúan - úgyhogy én ma őt választom! - mutatok egy gyönyörű, fekete csődörre.
- Nem lesz az neked kicsit nagy? - kuncogja, mire összébb húzom felé eső szemem.
- Szeretem a kihívásokat. - jelentem ki, s már kezdem is felszerszámozni a lovat - jobb lesz, ha gyorsan választasz, különben itt hagylak.
Végül Daniel ugyanazt a lovat választja, amin a kíséretem részeként lovagolt nemrég. Úgy látszik összeszoktak már. Nemsokára kilovagolunk, s egy-kettőre távol vagyunk mindentől és mindenkitől.
Egy tavacska mellett telepedünk le. Míg a lovak isznak, mi leülünk a selymes fűbe, s csak gyönyörködünk a tájba.
- Nincs kedved úszni egyet? - kérdezi hirtelen Dan.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - szabadkozom.
- Ugyan! - vág szavamba kaján vigyorral ajkán - Csak megmártózunk, és jövünk is ki.
- És csurom vizesen megyünk vissza a palotába? - érdeklődöm apró mosolyra húzva számat.
- A nap majd megszárít. - mondja lágyan.
- És a ruháink? - folytatom a kételkedést.
- A fürdéshez nem kell ruha. - oh, már értem a kaján vigyor okát.
Érzem, ahogy elpirulok, zavaromban még a fejemet is leszegem. Csak nem gondolja, hogy mezítelenül mártózunk meg?! Mire azonban ismét felemelem tekintetem, már egy anyaszült meztelen Daniel áll előttem. Bizonyára úgy nézhetek ki, akár egy főtt rák, viszont rajta egyáltalán nem látszik, hogy picit is zavarban lenne. Mondjuk ha férfiként ilyen testtel áldott volna meg a természet, én is kihúznám magam.
Minden egyes porcikája duzzad az erőtől. Hiába, a kisfiúból igazi férfi lett, és még milyen férfi... jó pár leány kikaparná érte a szemem.
- Ugyan Elsa, előttem nincs mit szégyellned. - emlékeztet a kis afférjainkra. Ezek a fürdések örökké üldözni fognak.
Nem vár tovább, hátat fordít, s már csobban is. Onnan folytatja:
- Kellemes a víz! - kiáltja.
- Akkor sem illő, hogy egy királynő meztelenül fürdőzzön. - duzzogom, s elfordulok, ami a látvány okozta sokk után igazi felüdülés. Akár mennyire tetszik is, van valami rémítő a férfitestben.
- Szóval félsz egy kis úszkálástól... - kezdi a gúnyolódást, de nem megy vele semmire.
- És ha igen? - fordulok felé komoly tekintettel.
- Pedig nem illő, hogy a partról kukkolj! - neveti, mire én újra zavarba jövök és újra hátat fordítok.
- Ne aggódj, nem foglak! - dünnyögöm.
- Azt hittem miután kilovagoltunk csak simán Elsa leszel. - mondja reménykedve - tévedtem volna? Vagy talán félsz...
- Nem félek! - vágok közbe határozottan, s újonnan felé fordítom arcomat.
- Akkor bizonyítsd! - látom meg újra azt a kaján mosolyt, megtalálta a gyenge pontomat.
- Fordulj el. - kérem halkan, mire úgy tesz.
Én pedig szépen lassan levetkőzöm, azután pedig nyakamig a vízbe merülök.
- Na nem is olyan szörnyű, ugye? - mosolyog rám édesen, amitől szinte elolvadok.
- Tényleg kellemes. - viszonzom mosolyát, mire felém indul.
Érzem, hogy nem lesz jó vége, ha meztelen testünk találkozik...
- Mennyire tudsz úszni? - kérdem hirtelen.
- Jól, miért? - értetlenkedik megtorpanva.
- Ússzunk versenyt a kisszigetig! - kiáltom, s már neki is iramodom.
Természetesen legyőz, amit nem is bánok. Eléggé evidens volt, hogy ilyesmiben esélytelen vagyok vele szemben.
- Azt hiszem ma legyőzettél, királynőm. - mosolyog a sziklás partnak támaszkodva.
Nagyon jól fest, akár egy eleven szobor, ahogy a víztől gyöngyöző felsőteste a tó fölé magasodik, s nedves haja férfias arcának tapad. Nem akarok elgyengülni, de úgy érzem ellenállhatatlan.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 02. 14. 11:51:41
|
| oosakinana | 2014. 01. 31. 20:58:11 | #29200 |
Karakter: Daniel (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Elsam-nak)
- Daniel! Nem akarlak elküldeni. – De velem sem akarsz lenni az meg neked nem lenne rossz, de nekem maga lenne a pokol.
- Akkor mégis mit akar, hogy tovább nézzem ahogy... – felejtkezek meg arról, hogy kivel is beszélek, de szerencsére nem hagyja, hogy folytassam, mert közbe vág.
- Kérlek ne mond ezt. – te is egyre jobban csak távolabb akarsz lenni tőlem, akkor mit vársz?
- Sajnálom, de úgy vélem mindkettőnknek ez a legjobb. – neked minden féleképpen nekem meg nem kéne néznem, ahogy más hercegekhez mész hozzá.
- Tegnap azt mondtad, te belehalnál... akkor mégis hogy lehetne a legjobb?! – mert ha meghalok, akkor nem fáj tovább és egyszerűbb lenne elviselni.
- Ez jár a legkevesebb szenvedéssel. – neked azért, mert nem látsz és nem kell velem foglalkoznod nekem meg azért, mert nem éreznék utána már semmit.
- És ha nem engedem? Elvégre a királynőd vagyok, s azt parancsolom, hogy maradj velem. – de minek? Mi értelme, hogy maradjak?
- Az kegyetlenség volna. – fordítom el szomorúan a fejemet. Nem bírok a szemébe nézni.
- Az nem, hogy itt hagysz egyedül... mert olyan biztos vagy abban, hogy nem szeretlek. Vagy talán te is úgy gondolod, hogy nincs szívem. Az eszedbe sem jut, hogy mivel jár ez az egész... – szavaira ledöbbenek, de hogy hallom a hangja elcsuklik jobban fáj, mint bármi más. Felé is fordítom a fejemet és úgy nézek rá.
- Mi? – bár nem értem teljesen, hogy mit akar mondani.
- Az, hogy szeretjük egymást. – akkor ezek szerint ő is szeret engem? - Kérlek ne gyere közelebb! – vannak parancsok, amiket nem tudok teljesíteni és még is csak közelebb megyek hozzá.
- Azzal járna, hogy nem érdekelne többé semmi és senki, mindet megtennék azért, hogy veled lehessek. Hogy csókoljalak, és védjelek... hogy ne csak a szolgád, hanem társad legyek. – sétálok egyre közelebb, majd megállok előtte. Akarom, hogy elfogadjon, ha igaz, amit gondolok.
- De ez nem ilyen egyszerű... – de milyen ilyen egyszerű, ha ő is akarja.
- Ha az lenne, már rég az enyém lennél. – fordítom fejét magam felé, hogy rám nézzen. Ő a királynő neki kéne mindent tudnia.
- Most menj, pihennem kell, ahogy neked is. Holnap nehéz nap lesz, nekem pedig még át kell gondolnom a tárgyalás felépítését. - de nem értem, miért nem akarja megbeszélni a dolgokat? - Mivel te vagy az egyetlen jelen lévő bizalmasom, szeretném, ha holnap te is jelen lennél.
- Elsa... – nem akarom ennyiben hagyni a dolgokat. Azt akarom, hogy vele lehessek és megkaphassa azt, ami az övé.
- A többit még megbeszéljük – de mikor? - de most hagyj kérlek.
- Ahogy óhajtja. – nincs más választásom, úgy látszik. Az ő szava mindig győz.
¤°*°¤
Másnap a tárgyalás elég hosszúra sikeredik, de ez még nem is annyira idegesít, az viszont igen, hogy megpróbálják bemártani Elsa-t, amit nem hagyok. Példákat és ellenvetéseket is mondok arra, mit mondanak. Még szerencse, hogy a legtöbb dolgáról tudok. Így viszont a béke útjára lépünk, de még sok mindent kell tenni, ami senkinek nem kedvez.
- Mikor indulunk? – kérdezem meg a tárgyalás után, mert csak éppen most fejeztük be.
- Amint összeszedik a kíséretet. - elhiszem, hogy elfáradt, de majd este pihenhet, meg otthon. - Köszönöm, amit ma tettél...
- Ez a dolgom. – adom a választ, mert tényleg ez a dolgom, bár azt kívánom, hogy bár több lenne.
Nem sokkal később, amint mindennel megvannak, már indulunk is haza. Nem beszélek semmit Elsa-val, de folyamatosan figyelem. Nem akarom, hogy baja essen, de azért még is ott van bennem a vágy, hogy beszéljek vele, de ahogy érzem ő nem igazán akar vagy nem is tudom.
Folyamatosan azon jár az eszem, amit tegnap mondott. Vajon azért nem akarja, hogy elmenjek, mert fontos vagyok neki és azt akarja, hogy vele maradjak? Vagy komolyabbat szeretne? Bár nem lenne sétagalopp, de attól szép az élet, hogy nem egyszerű. Szeretnék vele lenni és ezt majd el is fogom neki mondani, de ahogy elnézem, nem most akar velem beszélni. Kint maradok a katonákkal és nekik segítek amiben kell, ami annyit jelent, hogy kiszolgáltatják magukat és én csinálok helyettük mindent.
Másnap viszont már visszaérünk a kastélyba. Elsa megvendégeli a katonákat mielőtt vissza engedné őket, én viszont eltűnök. A szobámba megyek és a úgy pakolok ki, meg viszem el kimosni a ruháimat, amik koszosak. Persze Anna hercegnő is megkeres, hogy beszéljünk. Bezzeg neki nem szégyen az, hogy beszéljen velem, meg ő sem egy rangban hozzá méltóhoz megy feleségül, de azt senkit sem zavar.
Este viszont a legnagyobb meglepetésemre hívat. Azt hiszem most fogjuk megbeszélni azt, ami történt és csak arra a döntésre jutottam, hogy szerintem ő is szeret, mivel nem akarja, hogy elmenjek. Azt akarja, hogy mellette maradjak. Így boldogan közelítek a szobájába.
- Itt vagyok Királynőm, hallottam, hogy keresett... – lépekbe kopogás után a szobájába.
- Gyere be és kérlek csukd be az ajtót. – elmosolyodok, ahogy meglátom a pírt az arcán. Ezek szerint még is csak igazam lenne?
- Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezem meg, amikor becsukom az ajtót és beljebb lépek, hogy közelebb lehessek hozzá. Bár amíg engedélyt nem ad rá, addig nem tehetek semmit.
- Kettőnkről. – mondja halkan, de nem tud a szemembe nézni.
- Mit szeretnél kettőnkkel? – lépek még közelebb és úgy állok meg előtte, amikor nem mond végül semmit.
- Nem… nem leh… - Nem hagyom, hogy végig mondja. Mi az, hogy nem lehet?
Magamhoz ölelve ajkaira tapadva némítom el. Nem akarom, hogy hülyeségeket mondjon. Csak élvezze már végre egy kicsit az életet. Érzem, hogy viszonozza csókomat, és kezeit mellkasomra helyezi. Erre csak még jobban ölelem magamhoz és a csókot is elmélyítve túzok bele finoman a hajába. Annyira finoman csókol. Úgy élvezem, mint még eddig soha semmit.
Levegő hiány miatt szakadok csak el tőle és úgy nézek szemeibe, amik csillognak és ez még gyönyörűbbé teszi.
- Ne mond, hogy nem lehet, amikor te is annyira vágysz rá, mint én. – kérem meg, majd a fejét a mellkasomra hajtja és úgy bújik hozzám én meg szorosan tartom, miközben a hátát simogatom.
- De nyíltan nem lehetünk együtt. Titokban kell tartanunk, ami így is veszélyes. – ahogy meghallom szavait egyből elönti a szívemet a melegség és nagyot dobban.
- Nem érdekel, csak légy velem. – kérem meg és a fejére adok puszit. – Nem érdekel, hogy mit kell tennem. Mindent megteszek. Elviselek mindent, amit csak kel ahhoz, hogy együtt lehessünk. – mondom komolyan, mert valóban így gondolom. Mindent megteszek érte és nem áll szándékban vissza lépni… Bár majd ha esetleg kérője lesz és rangjához méltó, akkor kénytelen leszek elengedni, de még akkor is megpróbálok küzdeni érte.
- De még Anna sem tudhat róla. Az esküvőre is külön megyünk el. – hívja fel a figyelmemet és végre a szemembe néz, de erre csak elmosolyodok.
- Az esküvőre még szép, hogy külön megyünk. Én nem is leszek ott az esküvőn, csak a lagzin. Tudod felszolgáló vagyok. – mosolyodok el, amire teljesen meglepődik és kicsit eltávolodik tőlem, de még így is tudom ölelni.
- Mi az, hogy nem hívott meg az esküvőre? – mintha kicsit kiakadni látszódna, amit ideje lenyugtatni és ajkaira adok csókot.
- Nyugi nincs semmi baj. Vállaltam, hogy vigyázok az előkészületekre, amíg ti a templomban lesztek ezért nem leszek csak a lagzin. – magyarázom neki.
- De szinte a legjobb barátok vagytok.
- Nyugodj meg és inkább csak kettőnkre koncentrálj most. A húgod majd fog kapni elég figyelmet az esküvőn, mi meg élvezzük ki ezt a kicsit is, amíg lehet. – mosolygok a szemébe, amire megadja magát.
Az estét így töltjük végig, már amennyire szabad, de olyan éjfél körül, amikor ő elalszik a karjaimba, mert közben elfeküdtünk az ágyon, én úgy döntök jobb, ha reggel nem találnak a szobájába, ezért be is takarom, egy puszit adok, végül a saját szobámba megyek.
~*~
Másnap reggel eléggé fáradt ébredek fel, de csinálnom kell a dolgomat. A konyhában is ténykedek és dudorászok, meg vigyorgok mindenkire. Boldog vagyok. Most madarat lehetne velem fogatni. Mindenki helyett majdnem megcsinálok mindent és még arra is vállalkozok, hogy felviszem Elsa-nak a reggelit.
Amint a szobája elé érek bekopogok.
- Szabad. – amint megkapom az engedélyt bemegyek és be is csukom az ajtót.
- Jó reggelt szépséges királynőm. – megyek oda hozzá mosolyogva és az ölébe teszem a tálcát. – Meghoztam a finom reggelit.
- Köszönöm szépen. Mikor mentél el? – érdeklődik, ahogy rám néz és végig simít a kezemen, majd megfogja kézfejemet.
- Olyan éjfél körül, de olyan jó volt nézni, ahogy alszol. – emelem fela kezét és adok rá egy puszit. – Mielőtt viszont elkezdenél enni… - odahajolva hozzá adok neki egy igazán szenvedélyes csókot, így kora reggel.
- Valaki nagyon boldog. – jegyzi meg kicsit kábultan, de mosolyogva amikor elválnak ajkaink.
- Egy ilyen csodálatos nő mellett az lenne a csoda, ha nem lennék boldog. – mondom őszintén. – Te teszel ennyire boldoggá és amint felkelsz remélem te is leszel ennyire boldog, mint én. – egy széket húzok oda és ülök le mellé, hogy egy kicsit együtt legyek vele, de nekem viszont hamarosan mennem kell, hogy tovább intézzem a kastélybeli dolgokat, amik rám vannak bízva…
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 31. 15:40:33 | #29193 |
Karakter: Elsa
Megjegyzés: (Danielemnek)
- Nem. - mondja ki nemes egyszerűséggel.
Mégis hogy merészeli... hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok. Meglepettségemet azonban rövidesen sértett düh váltja fel.
- Akkor terítsd ki. - parancsolom mérges, ám higgadt hangon.
- Nem. - mond ismét ellent, ám erre még reagálni sincs időm.
Feláll és egy pillanat alatt maga felé fordít, s a falnak lapítva tapad ajkaimra. Fel sem fogom, hogy mi történik, csak élvezem, ahogy ajkai egyre mohóbban, vadabbul csókolják számat. Érzem, hogy akar engem, és ebbe beleszédülök... azt hiszem most aztán megkaptam a választ minden kérdésemre.
Ez így azonban nem helyes. Akármilyen jó, nem szabad ezt tennünk, de szabadulni nem tudok. Nem enged szorításából. Félek, ha nem lépek közbe olyas valami történhet, ami tönkretesz mindent... nem engedhetem. Érzem, ahogy erőm némiképp akaratomon kívül tör erő. Meg akarom állítani, de nem így, viszont félig bódult állapotban, csókjai közepette nehéz reális menekülési utat keresni. Nemsokára távolodni kezd tőlem, s látom ahogy a hideg jég szépen lassan derekáig ér.
- Mégis mit csinálsz Daniel? - próbálok kiáltani, de a történtek után alig kapok levegőt.
Csak zavartan pihegek, s próbálok mielőbb megnyugodni.
- Nem bírom tovább titkolni. - kapom meg válaszát - Azért nem tudtalak a testvéremként bemutatni, mert nem vagy a testvérem. - kezd bele - Szerelmes vagyok beléd Elsa. Minden vágyam az, hogy a karjaimban tartsalak és akkor csókolhassalak meg, amikor akarlak. Szeretlek és mindennap szenvedek, amikor látom, hogy mennyire elszigeteled magad a világtól és ezzel tőlem is. Én nem tudok távol lenni tőled. Nem is akarok távol lenni tőled. Ha elküldesz, vagy kirúgsz a kastélyból, hogy többet ne lássalak inkább megölöm magam. Nélküled semmit nem érek.
Szavai hallatán kellőképpen ledöbbenek. Ilyen vallomásra azért még én sem számítottam, és őszintén szólva kissé meg is ijeszt a dolog. Nem szerethetjük egymást, törvényesen legalább is... kellett nekem felzavarni a vizet! Ráadásul nem akartam bántani, de sikerült. Legszívesebben visszacsinálnék mindent.
Földre rogy, ahogy a jég elengedi szorításából, de eközben még mindig szüntelenül bámul rám. Mintha választ várna...
- Aludj. Holnap sok utat kell megtennünk. Menj el felmelegedni, mert nem lenne jó, ha megfáznál. - kezdek bele szenvtelenül - Lefekszek aludni, de nem szeretném, ha bármivel is próbálkoznál. - teszem hozzá csendesen.
- Rendben. - hajtja le fejét, s lefekszik.
- Tessék, hogy tudj mivel takarózni, de mondtam, hogy menj el fürdeni, alaposan meleg vízzel. - nyújtok felé egy takarót, de nem bírok ránézni. Az ágyhoz lépek s némán lefekszem aludni.
Nem tudom holnap mi lesz, jó lenne megbeszélni, de nem hiszem, hogy képes leszek rá.
¤°*°¤
- Látom felkeltél. Készülj, mert indulnunk kell tovább. - erőltetem a szavakat számra.
Mindeddig feszülten figyeltem mikor kel fel, hogy túllegyek rajta.
- Rendben. - mondja megadóan.
A szomorú hangját hallva szívem keserűséggel telik meg. Fáj, hogy ilyen hidegen kell viselkednem vele, de nem tudom mégis mit kellene tennem a történtek után. Időre van szükségem, sok időre, hogy átgondoljam, egyenlőre azonban fontosabb a béke. Minél előbb túl akarok lenni a tárgyaláson, hogy legalább e-miatt ne legyek feszült.
Miután felültet a lóra nem ül mögém, hanem mellélépve vezeti tovább. Bánt a dolog, bár nem is tudom mi nem tetszik benne, hisz ha most mögém ülne azt sem tartanám jónak.
- Miért nem ülsz fel? - kérdem halkan.
- Mert valójában nem óhajtja. - És azt hiszem igaza van.
Az út többi részét némán tesszük meg, estére meg is érkezünk. Szerencsére barátként fogadnak, s egyből a palotába visznek. Kapok egy szobát, s megtudom, hogy reggel mikor óhajt fogadni a király...
- Daniel? - látom meg hirtelen az ajtómban.
Becsukja maga mögött, s úgy kezd bele mondandójába, amitől máris rossz érzés önt el.
- Elnézést kérek Királynő, amit a múlt éjszaka tettem. - kezd bele - Nagyon bánom tettem, bár leginkább azt, hogy viszonzatlanul maradtak érzéseim. Felmondok királynőm. Elhagyom magamtól a kastélyt, hogy ne önnek kelljen megtennie ezt a dolgot. Köszönöm azért, hogy szolgálhattam eddig a családját.
Ez váratlanul ért. A tárgyalás miatt nem is nagyon gondolkodtam a dolgon, s nem igazán tudom, hogy mit akarok... de a legkevésbé sem azt, hogy elmenjen.
- Daniel! Nem akarlak elküldeni. - jelentem ki harsányan.
- Akkor mégis mit akar, hogy tovább nézzem ahogy... - szalad ki a száján, mire közbevágok.
- Kérlek ne mond ezt. - lépek hátra egy lépést.
Nagyon félek, hogy mi lesz. Nem akarom elveszíteni.
- Sajnálom, de úgy vélem mindkettőnknek ez a legjobb. - jelenti ki szomorúan, s lehajtja a fejét.
- Tegnap azt mondtad, te belehalnál... akkor mégis hogy lehetne a legjobb?! - kelek ki magamból, majd önön szavaimtól megriadva fordítok hátat a fiúnak.
- Ez jár a legkevesebb szenvedéssel. - suttogja.
- És ha nem engedem. Elvégre a királynőd vagyok, s azt parancsolom, hogy maradj velem. - fordulok vissza, s tekintetem elkapja tekintetét.
- Az kegyetlenség volna. - mondja fájdalmasan, s próbálja kerülni szemeim.
- Az nem, hogy itt hagysz egyedül... mert olyan biztos vagy abban, hogy nem szeretlek. Vagy talán te is úgy gondolod, hogy nincs szívem. Az eszedbe sem jut, hogy mivel jár ez az egész... - fakadok ki, de hangom elcsuklik, ahogy szemembe könnyek gyűlnek.
Szeretem, igenis szeretem... de nem látom rá a módot, hogy szerethessem.
- Mi? - lép felém értetlenkedve.
- Az, hogy szeretjük egymást. - suttogom, mire ismét felém lép - Kérlek ne gyere közelebb! - emelem fel kezeim védekezőn, bár eszemben sincs bántani... csak félek, nagyon félek.
- Azzal járna, hogy nem érdekelne többé semmi és senki, mindet megtennék azért, hogy veled lehessek. Hogy csókoljalak, és védjelek... hogy ne csak a szolgád, hanem társad legyek. - jön egyre közelebb és közelebb, míg végül már előttem áll.
- De ez nem ilyen egyszerű... - motyogom lehajtott fejjel.
- Ha az lenne, már rég az enyém lennél. - nyúl állam alá, úgy emeli meg arcomat.
Úgy érzem vele szemben fegyvertelen vagyok.
- Most menj, pihennem kell, ahogy neked is. Holnap nehéz nap lesz, nekem pedig még át kell gondolnom a tárgyalás felépítését. - kapom el fejemet, s félve az ablakhoz lépek - Mivel te vagy az egyetlen jelen lévő bizalmasom, szeretném, ha holnap te is jelen lennél. - mondom végül.
- Elsa... - gondoltam, hogy ez így nem elég.
- A többit még megbeszéljük - ígérem - de most hagyj kérlek.
- Ahogy óhajtja. - veszi fel újra azt az átkozott, hivatalos formát.
¤°*°¤
Másnap a tárgyalás remekül sikerül. Igaz, volt egy pillanat, amikor majdnem csőbe húztak egy zavarba ejtő váddal, s mitadisten épp Daniel vágott ki. Úgy látszik jó politikai érzékkel áldotta meg az ég. Egyenlőre nem lesz háború, de lefogadom, hogy még sok munkánk lesz a végleges elkerülése érdekében.
- Mikor indulunk? - lép hozzám a tárgyalás után.
- Amint összeszedik a kíséretet. - válaszolom fáradtan - Köszönöm, amit ma tettél... - nézek fl rá.
- Ez a dolgom. - válaszolja, s legszívesebben átölelném, de nem tehetem.
Ha történik is köztünk bármi, egyenlőre titkolnunk kell. A mostani politikai helyzetben pedig komoly feszültséget okozna, ha feltűnne mellettem egy férfi.
Pár órán belül már el is indulunk haza. A hosszú út alatt Dan szüntelenül engem figyel, amitől nagyon zavarban vagyok. Ki kellene találnom, hogy mit is mondjak neki kettőnkről, de egyenlőre nem megy. Olyan szokatlan ez a helyzet, de nem veszíthetem el.
Éjszakára letáborozunk. Miután a katonák felverték a sátramat betelepszek, s még mindig kettőnkön jár a fejem. Daniel pedig sehol, furcsállom, hogy még nem jelent meg, de biztosan érzi, hogy időre van szükségem.
Reggel korán indulunk tovább, s estére már otthon is vagyunk. Miután megköszöntem a kísérő katonáknak munkájukat, vendégségbe invitálom őket. Daniel még mindig szótlanul figyel.
Nemsokára előkerül Olaf, az aggódó Anna és Kristoff is. Örülhetnek, most, hogy előkerültem, s háború sem lesz egyenlőre, nekiállhatunk az esküvő további szervezésének. Most viszont fáradt vagyok, kimerített a kétnapos utazás. Miután lefürödtem, felveszem köntösömet, s aludnék is, ha nem nyomná a lelkemet még valami. Elvégre válasszal tartozom Danielnek. A szobámba hívatom.
- Itt vagyok Királynőm, hallottam, hogy keresett... - kezd bele.
- Gyere be és kérlek csukd be az ajtót. - mondom félénken, mire ajkára halvány mosoly húzódik.
Nem értem mégis mire föl, hisz nem tudhatja mit akarok... honnan veszi, hogy nem rossz hír. Igen magabiztosnak látszik, talán megint elpirultam volna?!
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 31. 15:41:20
|
| oosakinana | 2014. 01. 29. 22:02:24 | #29176 |
Karakter: Daniel (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Elsamnak)
Felérünk a szobába, bár látom előre, hogy kapni fogok a fejemre, de nem zavar, kibírok mindent. Csak lássam mosolyogni, meg hogy jól érzi magát. Egyszer az életben.
- Én csak egy ágyat látok. – és akkor az gond? Jó tudom nem szokott senkivel sem aludni, mert ő a Királynő, de végül is ha azt akarja, akkor aludhatok a földön is.
- Nyugi, majd széthúzzuk! – próbálom nyugtatni, de nem úgy néz ki, mint aki megnyugodott.
- A franciaágyat?! – miért olyan nagy baj? Pokol robbant? - jaj Daniel, miért nem lehetett az eredeti, előre megbeszélt tervhez tartani magad! – mert nem tudtam azt mondani, hogy a testvérem vagy egyszerűen csak azért.
- Sajnálom, de láthattad, hogy rögtönöznünk kellett. S egy szerelmespár kevésbé feltűnő, mint egy össze nem passzoló testvérpár, ha épp egy királynőt és a katonáját keresik. – keresek más választ, mert azt csak nem mondhatom neki, hogy azért, mert valójában a társad szeretnék lenni. - ha pedig ekkora probléma, akkor majd alszom a földön. – Nem gondoltam volna, hogy tőlem is irtózik ennyire.
- Ha megengeded most elmegyek fürdeni. – éppen válaszolnék rá, amikor kopognak. Ki lehet az vajon? Senki nem tudja, hogy itt vagyunk.
- Ki az? – kérdezem és inkább Elsa elé állok. Ne akarom, hogy gond legyen, de ő is mögém húzódik.
- Csak én! – ember a szívrohamot hozod ránk. - Mivel önök az egyetlen vendégeim, s épp évfordulót tartanak, gondoltam hozok egy üveg bort. A ház ajándéka! - mosolyog, s az üveget Dan kezébe nyomja.
- Köszönjük! Nagyon kedves magától! – húzom oldalamhoz, ha már itt van és elfogadom az ajándékot, bár nem tudom mit fogunk vele csinálni.
- További szép estét! – becsukom az ajtót, miközben az üveget nézem. Nem ittam még ilyet soha. Vajon milyen lehet az íze? Ha már felhozták meg kéne inni vagy legalább is kóstolni.
- Ha ajándék, akkor illene elfogyasztanunk, nem? – kérdezem meg a királynőt, mert én így tudom. - Elvégre gyanús lenne, ha nem találnának holnap reggel egy üres üveget...
- Szerintem nem lenne az, de te tudod. – miért látja mindenbe csak a rosszat? Nem értem. Nem tudja elengedni magát csak egy pillanatra? - Viszont én nem nagyon bírom az alkoholos italokat, úgyhogy igyál csak nyugodtan, sőt, leköteleznél vele. – most komolyan azt hiszi, hogy én bírom? Soha életemben nem ittam ilyet.
- De én sem... – mondanám még tovább is, de belevág.
- Én nem tudnék megbirkózni vele – kifogás kifogás hátán. Elsa ennyire nem ismersz?
- Rendben, de úgy illő, hogy megvárlak vele. – amint magamra hagy, leülök az üveggel és elkezdem nézni. Vajon milyen lehet? Meg kéne kóstolni.
De vajon, hogy viselkednék miatta? Tennék illetlent vagy nem? Majd másnap megtudjuk, vagyis remélem. Vagy megfog öletni a Elsa vagy pedig életben hagy…
Végül kíváncsiságom győz és kibontom a palackot. Megkóstolom és igazá finomnak vélem, így folyamatosan iszom kis feles poharakban a bort. A feléig megiszom így és már lassan a világomat nem tudom. Kóvályog a fejem és a föld is forog velem együtt. a vigyort viszont nem tudom eltüntetni az arcomból.
- Daniel! Minden rendben? – vigyorogva fordulok a kérdező Elsa felé. Még mindig gyönyörűen néz ki.
- Persze Királynőm! – válaszolom csuklások közepette, na meg keresem a szavakat. - hagytam neked is egy keveset! – tartom felé az üveget, de ha nem akarja meginni, akkor feláldozom magam. Nagyon finom.
- Azt hiszem én már túl fáradt vagyok ehhez... – ha nem hát nem. nem erőszak a disznótor csak a disznónak.
- Akkor megiszom! – már innám is az üvegből, mert eddig csak miatta nem ittam bele. Ám mielőtt még nagyon belemerülnék a dolgokba kikapja a kezemből a édes nedüt.
- Vigyázz, mert megint mehetek a börtönbe... bár az a látvány megérne akár száz ott töltött évet is! – kuncogom, mert látom, hogy a törölköző majdnem leesett róla. De szívesen látnám, sőt… érinteném, ízlelném és csinálnék vele minden jót, amit csak lehet.
- A legjobb lesz, ha felöltözöm. – ne hagyj itt ilyen hamar. Megfogva a derekát húzom magamhoz. Nem hagyom elmenni most nem.
- Nem úgy volt, hogy iszol még velem?! Vagy visszautasítanád tulajdon bátyádat? – elvégre ezért volt kiakadva, hogy nem ezt mondtam, akkor most meg kapja, de ajjajj azt hiszem, mindjárt jégszoborba leszek foglalva.
- Már mondtam, hogy nem iszok! – hoppá. Mintha valami eltűnt volna róla. Amint meglátom meztelen testét, szinte iszom a látványát. Teljesen begerjeszt és arról nem is beszélve, hogy egyre jobban arra sarkall, hogy tegyek meg érte mindent.
Szeressem.
Kaparintsam meg magamnak.
Óvjam és ne engedjem el soha.
- Visszaadnád a törülközőt? Szeretném kiteríteni. – akkor térek észhez, amikor visszatér és azt az anyagot kérje, ami az előbb takarja, amíg el nem vettem.
- Nem. – mondok életemben először ellent a királynőnek.
- Akkor terítsd ki. – parancsolja szinte, majd menne tőlem távol, de nem hagyom.
- Nem. – adom az újabb választ, majd felállok és megfordítom a tengelye körül, hogy felém legyen.
A falnak nyomva tapadok ajkaira és csókolom mohón, miközben nem engedem el. Szeretem és nem tudom tovább titkolni. Képtelen vagyok. Megveszek érte. Akarom szőröstül bőröstül. Ő az enyém. Hozzám tartozik. Egyre mohóbban és vadabbul csókolom nem törődve azzal, hogy ő éppen mit akar, vagy élvezi vagy nem élvezi. Én annyit tudok, hogy piszkosul élvezem és még ezerszer akarom érezni ajkainak édes ízét.
Hirtelen viszont éles fájdalmat érzek a hasamban és eltávolodok tőle, majd jéghideget a derekamig. Mi a franc van? Ekkor ébredek fel nagyjából, hogy jégbörtönbe lettem zárva.
- Még is mit csinálsz Daniel? – mintha ki lenne akadva, de az arcán olyan jól mutat az a piros szín.
- Nem bírom tovább titkolni. – bukik ki belőlem. – Azért nem tudtalak a testvéremként bemutatni, mert nem vagy a testvérem. – kezek bele. – Szerelmes vagyok beléd Elsa. Minden vágyam az, hogy a karjaimban tartsalak és akkor csókolhassalak meg, amikor akarlak. – vallom be az érzéseimet. – Szeretlek és mindennap szenvedek, amikor látom, hogy mennyire elszigeteled magad a világtól és ezzel tőlem is. Én nem tudok távol lenni tőled. Nem is akarok távol lenni tőled. Ha elküldesz, vagy kirúgsz a kastélyból, hogy többet ne lássalak inkább megölöm magam. Nélküled semmit nem érek.
Látom rajta, hogy ledöbben, de valóban ezt érzem. Szeretni akarom és vigyázni rá. A tenyeremen hordozni amennyire csak lehet. Egy idő után azt érzem, hogy enyhül a hideg derekam, ágyékom és lábam körül. A földre rogyok, de még mindig őt figyelem.
- Aludj. Holnap sok utat kell megtennünk. Menj el felmelegedni, mert nem lenne jó, ha megfáznál. – Olyan távoli a hangja vagy csak én érzem annak? – Lefekszek aludni, de nem szeretném, ha bármivel is próbálkoznál. – Akkor ennyi.
- Rendben. – hajtom le a fejemet, majd úgy fekszek le a földre.
- Tessék, hogy tudj mivel takarózni, de mondtam, hogy menj el fürdeni, alaposan meleg vízzel. – elveszem a takarót, majd őt figyelem, ahogy az ágyhoz megy, majd elfekszik rajta.
Nem megyek sehova, hanem csak betakarózok és úgy fekszek el a padlón, és bár nem akarok aludni, de az álom elég hamar elragad a valóságtól és úgy horkolok kicsit.
~*~
Másnap reggel, amikor megébredek nem csak elfeküdve érzem magam, hanem még a fejem is szét hasad. A hátamra fekszek, de az is fáj, a lábam a kezem… Úgy érzem magam, mint egy 60 éves. Megfogom a fejemet és igyekszem visszaemlékezni arra, amit történt és be is villannak képek a fejembe. Azt hiszem ha ezek után nem fog kitiltatni a kastélyból, akkor magamtól kell mennem.
- Látom felkeltél. Készülj, mert indulnunk kell tovább. – Még mindig olyan távolság tartó a hangja, mintha vad idegen lennék, vagy nem tudom.
- Rendben. – nem kötözködök meg semmit, csak követem az utasításait.
Összeszedem a cuccokat, majd úgy megyünk le és köszönünk el a fogadóstól. Felültetem Elsa-t, akinek érzem tekintetét magamon, de tudom, hogy nem akarja, hogy felüljek mögé, ezért megfogom a kantárt és úgy irányítom utunk felé.
- Miért nem ülsz fel?
- Mert valójában nem óhajtja. – nem is beszélünk többet, hanem csak irányítom a lovat a birodalom felé.
Semmit nem beszélünk. Én elvagyok az önsajnálatomban, míg ő nem tudom, hogy mit csinál, de sejtem, hogy nem lehet jó. Estére érkezünk meg a királyságba, amelyikhez indultunk. Egyből fogadják Elsa-t és megtesznek érte mindent, én meg csak figyelem. Végül a lovat leteszem az istállóba, ahol leápolják, meg adnak neki mindent.
Megtudom melyik Elsa királynő szobája így felmegyek, majd kopogok. Mikor engedélyt kapok be is lépek.
- Daniel? – Meghajolok előtte, és úgy maradva beszélek.
- Elnézést kérek Királynő, amit a múlt éjszaka tettem. – kezdek bele. – Nagyon bánom tettem, bár leginkább azt, hogy viszonzatlanul maradtak érzéseim. Felmondok királynőm. Elhagyom magamtól a kastélyt, hogy ne önnek kelljen meg tennie ezt a dolgot. Köszönöm azért, hogy szolgálhattam eddig a családját. – nehéz lépés, amire elszántam magam, de végül is megtettem.
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 29. 19:36:43 | #29171 |
Karakter: Elsa
Megjegyzés: (Danielemnek)
Az egyik karjával óvatosan magához ölel, úgy tart. Nagyon jól esik az érintése. Mondhatnám, hogy igazából bárkié jól esne egy olyan elszigetelt csodabogárnak, mint én, de nem így van. Valahogy vele igazán önmagamnak érzem magam, mintha újra gondtalan gyermek lennék.
Lassan az engem ölelő kézre csúsztatom sajátomat, majd testének dőlök. Hiányzott ez a kellemes, megnyugtató érzés. Így lovagolunk tovább, csendben, meghittségben még sokáig.
- Lina. - szólal meg váratlanul.
- Igen? - kérdezem kíváncsian, ám szokatlanul erőtlenül. Mintha valóban csak Lina lennék, s nem egy királynő.
- Hogy értetted azt, hogy alig ismersz? - kérdezi, mire kissé zavartan szegem le a fejem, s ujjaim a kantárt kezdik matatni.
- Ott vagy körülöttem, de semmit nem tudok rólad. Hogy érezd magad. Kikkel vagy jóba. Te kikre számítasz. Meg olyan érzésem van, mintha velem nem is éreznéd jól magad. Mindenkivel önfeledten tudsz nevetni és beszélgetni, de velem már nem. Meg olyan zárkózottnak tűnsz. - zúdítom rá, amit eddig magamban tartottam.
- Ne haragudj. - ölel szorosabban, pedig ez valójában nem az ő hibája - Szeretek melletted lenni pedig és téged szolgálni. Mindenkivel jóba vagyok és veled is jókat tudnék beszélgetni, csak ugye az etikett és a protokoll nem úgy engedi, hogy csak úgy simán elnevetgéljek veled. - magyarázza - Bár nekem a legnehezebb ezt csinálni. - szavai hallatán felé fordulok.
- Ezt hogy érted? Miért neked a legnehezebb? - bámulok rá értetlenül.
Nehéz lenne a munkája? Vagy a protokollt nehéz betartani? Vagy mi van?
- Nem lényeg. - mosolyog - Vannak olyan dolgok, amik nem helyesek, de az ember nem tudja irányítani és kezelni sem őket.
- Már megint olyan titokzatos vagy. - duzzogok, mire ad a fejemre egy puszit... ami, hogy őszinte legyek elég váratlanul ért.
- Sajnálom. - ne sajnáld, úgy érzem kezdem kapizsgálni a dolgokat... legalább is remélem, hogy jó úton haladok.
Még sokáig rágódok szavain, de csak nem jutok dűlőre. Rám gondolt vajon? Ugyan... ostobaság. Barátként még csak-csak gondol rám, na de nőként. Az összes cselédlány bolondul érte, miért is foglalkozna velem, mikor őket könnyedén megkaphatja. ...vajon volt már nővel? Jaj, hogy gondolkodhatok ilyeneken, elvégre felnőtt férfi! És különben is, mit akarok tőle?! Ha szeretnénk is egymást sem változhatna semmi, hisz királynő vagyok. Ha pedig nem szeret, ami szinte bizonyos, akkor tárgytalan az egész. Igen, így a legjobb, most pedig az írmagját is kiverem a fejemből ennek az ostobaságnak, mert a végén még gyanakodni kezd, s azt hiszi én szerettem belé...
Csupán arra eszmélek fel, hogy megállunk.
- Itt szállunk meg éjszakára rendben? - kérdi.
- Rendben, de én fizetek. - jelentem ki, majd leszállok a lóról.
- Lina nem fogom hagyni, hogy te fizess. - szögezi le komolyan - De menjünk és kérjünk szobát. - fogja meg a kezem, s úgy lépünk be.
- Daniel... - próbálom jelezni neki mit is beszéltünk meg, de közbevág.
- Lina. Van nálad valami, vagy esetleg az álcánkat akarod feláldozni? - kérdez rá mosolyogva, s igaza van.
Ennek ellenére csak remélni tudom, hogy jól sül el a dolog, főleg akkor, mikor a bejáratnál megtorpanva rám néz. Kisvártatva azonban visszanyeri határozottságát, s belép.
- Egy kétágyas szobát szeretnénk kérni. - mondja az öreg fogadósnak. Ráhagyom a dolgot, hisz elvileg testvérektől ez reális kérés.
- Tessék, csak nem nászúton vannak? - jön ki egy lelkes asszony, biztosan az öreg felesége.
- Nem. - vágom rá ijedten, mit sem törődve az esetleges lebukással.
- Nem csak eljöttünk megünnepelni azt, hogy egy éve együtt vagyunk. - ölel magához Daniel a derekamnál fogva, s én köpni-nyelni nem tudok.
- Jaj hát nagyon gratulálok. Remélem nem sokára esküvő is lesz, meg sok-sok gyerek. - kapjuk meg végre a kulcsokat.
- Köszönjük a jókívánságokat. - bólint Dan, aztán fizet, s elindulunk fölfelé, a szobánkba.
Legszívesebben lekiabálnám, de nem akarok patáliát csapni... meg az előbb is majdnem miattam buktunk le. És persze nem is teljesen az ő hibája, de akkor is feszélyez a dolog. Mióta belegondoltam, hogy ő meg én... nem is gondoltam bele igazán! Na mind egy, szóval a legjobb lesz tisztázni a dolgokat, lehetőleg úgy, hogy ne fogjon gyanút.
A szobába érve látom, hogy a "kétágyas" történetesen kétszemélyes, hisz az apró szoba közepén csupán egy franciaágy terül el. Legszívesebben megfojtanám Danielt.
- Én csak egy ágyat látok. - nézek rosszallóan társamra.
- Nyugi, majd széthúzzuk! - vigyorog kissé zavartan.
- A franciaágyat?! - teszem csípőre a kezem - jaj Daniel, miért nem lehetett az eredeti, előre megbeszélt tervhez tartani magad! - nyafogom a fejemet csóválva.
- Sajnálom, de láthattad, hogy rögtönöznünk kellett. S egy szerelmespár kevésbé feltűnő, mint egy össze nem passzoló testvérpár, ha épp egy királynőt és a katonáját keresik. - jelenti ki nyugodt hangon, utálom, hogy igaza van - ha pedig ekkora probléma, akkor majd alszom a földön. - teszi hozzá szomorkásan.
- Ha megengeded most elmegyek fürdeni. - alighogy kimondom kopogtatnak.
Csak nem rájöttek... még a gyomrom is összeszorul.
- Ki az? - kérdezi Dan, s én óvatosan mögé húzódom.
- Csak én! - halljuk meg a fogadós hangját, mire Daniel ajtót nyit - Mivel önök az egyetlen vendégeim, s épp évfordulót tartanak, gondoltam hozok egy üveg bort. A ház ajándéka! - mosolyog, s az üveget Dan kezébe nyomja.
- Köszönjük! Nagyon kedves magától! - húz magához Daniel, én pedig próbálok némi mosolyt erőltetni arcomra.
- További szép estét! - indul végre a dolgára az öreg, mire gyorsan becsukom az ajtót.
Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, majd észreveszem, hogy Daniel az üveget bámulja.
- Ha ajándék, akkor illene elfogyasztanunk, nem? - néz rám kérdően - Elvégre gyanús lenne, ha nem találnának holnap reggel egy üres üveget...
- Szerintem nem lenne az, de te tudod. - fordítok hátat, s a fürdőbe indulok. Hirtelen azonban remek ötletem támad - Viszont én nem nagyon bírom az alkoholos italokat, úgyhogy igyál csak nyugodtan, sőt, leköteleznél vele. - intézek felé egy kedves mosolyt.
- De én sem... - szabadkozik, ám közbevágok.
- Én nem tudnék megbirkózni vele - kérlelően döntöm oldalra fejemet.
- Rendben, de úgy illő, hogy megvárlak vele. - mondja végül, mire én eltűnök a fürdőszobában.
Azt beszélik, az alkohol egy bizonyos mennyiség után kihozza az ember őszinte természetét, s nekem most pont ez kell... Daniel őszintesége. Remélem ez az üveg elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy megtudjam amit akarok.
¤°*°¤
Ahhoz képest, hogy milyen apró kis épület, igazán takaros, mind kívül, mind belül. Ez jellemzi a fürdőszobát is. Óvatosan lépek be a kicsike kádba, s megengedem a vizet. Eközben azonban még mindig Daniel jár az eszemben. Nem értem, miért ilyen kedves, ha valójában nem akar semmit... le kell szállnom erről a témáról! Épp elég baj, hogy le akarom, illetve akartam itatni. Ha végeztem biztosan elteszem azt az üveg bort!
Miután végeztem kiszállok, s megtörölközöm... a ruhámat megint az ágyon hagytam, de jó!
Óvatosan nyitom ki az ajtót, s ekkor látom meg, hogy a bor nagy része már nincs az üvegben.
- Daniel! Minden rendben? - kérdezem, mire elég bódult vigyorral fordul felém.
- Persze Királynőm! - hebegi nehézkesen - hagytam neked is egy keveset! - nyújtja felém az üveget.
- Azt hiszem én már túl fáradt vagyok ehhez... - szabadkozom.
- Akkor megiszom! - jelenti ki, s rá is húzna, de gyorsan kikapom az üveget kezéből, ám ettől a mozdulattól kis híján leesik a törülközőm.
- Vigyázz, mert megint mehetek a börtönbe... bár az a látvány megérne akár száz ott töltött évet is! - neveti, mire én paprikavörösre pirulok.
Azt azért meg kell hagyni, hogy bár modortalanok, mégis jól esnek szavai, de ettől csak még zavartabb leszek.
- A legjobb lesz, ha felöltözöm. - jelentem ki mérgesen, ám ahogy indulnék derekamra fog, és ölébe húz.
- Nem úgy volt, hogy iszol még velem?! Vagy visszautasítanád tulajdon bátyádat? - még mindig rendületlenül nevet, én azonban félni kezdek, a körülöttem lévő levegő meg megfagyni.
Most aztán megtudtam amit akartam...
- Már mondtam, hogy nem iszok! - tépem ki magam a szorításából, amit a törülközőm sínylik meg, ugyanis az nála marad.
Nem esem kétségbe, hisz ahogy mondta, úgyis látott már. Gyors ütemben, s elegáns mozdulattal fordulok a ruháimért, s a következő pillanatban már a fürdőben is vagyok. Nemsokára már felöltözve lépek ki.
Daniel az ágyon ül, elkerekedett szemekkel. Úgy látom szólni sem bír.
- Visszaadnád a törülközőt? Szeretném kiteríteni. - színlelek nyugalmat, s próbálok úgy viselkedni, mintha semmi sem történt volna.
Remélem ő is mielőbb elfelejti, s mielőbb ki is józanodik... nincs szívem a földre küldeni, s mielőtt berúgott még úgy terveztem, hogy megengedem neki, hogy az ágy másik oldalán aludjon.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 29. 19:38:55
|
| oosakinana | 2014. 01. 17. 16:54:56 | #28960 |
Karakter: Daniel (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Elsamnak)
- Most meg mit művelsz? – mintha nem mondtam volna el, hogy mire készülök. - csak nem gondolod, hogy én itt pihengetek majd, amíg kitör a háború! – ő meg nem gondolta komolyan remélem, hogy éjszaka tovább fogunk menni?
- Nemsokára esteledik – kívül fel a figyelmét. - majd holnap fojtatjuk az utunkat, de most pihennie kell. – legalább is neki pihennie kell, ha én nem is pihenek.
- Holnap hajnalban!
- Ahogy óhajtja. – fejezem be a sátor felállítását. Csak tudnám, hogy miért veszekszünk még így kettesben is. Bár lehet azzal van probléma, amit mondok. Nem tudom, de apám meg tanította, hogy így kell beszélni egy uralkodóval, meg láttam őt is, hogy miket szabad mondani, meg miket nem. Erre nagyon kitanított.
- Miért nem mondta, hogy megsérült? – állítom meg abban a mozdulatában, hogy bemenjen a sátorba, mert a karcolás a vállán megütötte a szememet. Nem is tudtam, hogy megsérült.
- Csak egy karcolás! – persze én meg a pápa vagyok. Nem is engedem ki karját az enyémek közül.
- Csak egy pillanat, bekötözöm és már mehet is. – még a kis karcolásokkal sem lehet játszani. Nem éri meg.
- Rendben. – helyes. Én is így gondoltam, hogy beleegyezik. Lehet, hogy ő a király, de ha kettesben vagyunk és nincs senki, aki hallja én is be tudok keményíteni.
Amint bekötözöm a sebet elengedem és a sátorba mászik. Nézek utána egy ideig, de végül elkezdek szöszmötölni és a lóról szedem le a nyerget, meg a kantárt, hogy tudjon pihenni, meg enni, de a kötőfék az marad.
- Daniel... – a nevemre egyből felfigyelek és a sátor felé nézek. - ...nem tudnál véletlenül adni valamit, amibe átöltözhetek? Mindenem a lovamon maradt.
- Ahogy óhajtja. – bólintok, majd úgy megyek a táskámhoz és előveszem a legjobb ruhámat.
Visszamegyek a sátorhoz. Felhajtom a bejáratot, majd úgy nyújtom be Elsa-nak.
- Köszönöm.
- Nem éhes, Felség? Mert van némi étel még... – nem szeretném, ha éhezne, meg tényleg jó hogy még erre is gondoltam.
- Nem, köszönöm. Most magamra hagyhatsz! – eleget teszek kérésének és kimegyek a sátorból.
Rakok tüzet és a mellé telepedek le. Nem megyek sehová és nem is alszok. Vigyázok Elsa-ra, még az életem árán is meg fogom védeni, hiszen az én életem az ő életéhez képest semmit nem jelent.
¤°*°¤
- Királynő! Indulnunk kell! – ébresztem hajnalban, ahogy parancsolta.
Lassan mászik ki a sátorból, és úgy próbál magához térni. Ahogy elnézem nem ilyen alváshoz van szokva. A földön keményebb, mint az ágy, de azért még így is szépen néz ki.
- Mielőtt indulnánk, szeretnék tisztázni egy-két dolgot – ahogy megszólal érdeklődve figyelek, de az etikettnek megfelelően lehajtom a fejemet. - Egy. Nem kizárt hogy találkozunk még útonállókkal, úgyhogy a megszólításom mostantól nem királynő, de még csak nem is Elsa, hanem mondjuk Lina... a te neved maradhat, az talán nem kelt gyanút. Kettő. Ne magázz, sőt, a legjobb az lesz, ha mostantól úgy teszünk, mintha a húgod lennék. Szeretnék épségben a déli féltekre érni. – még is hogy gondolta? Nem tehetem meg…bár ahogy a helyezet áll meg kell tennem. - Három. Mindent eltüntetünk ami lebuktathat... mindent amit a mi felségjelzésünk látható!
- Értettem. – adom meg magam parancsának.
- Szerintem nem igazán értetted! – tisztelem a királyi családot és lehet, hogy ő egy kicsit hülyének néz, de attól még felfogom, amit mond.
- Induljunk Lina! – szólítom meg másik nevén. Végül is úgy kell felfognom, mintha így mondanám neki azt, hogy királynőm.
De ha ő nem akarja, hogy királynőként kezeljem, hanem úgy kezeljem, mint a húgomat, akkor ilyen hajat nem viselhet. Ezen változtatni kell. Meg is van, hogy miként.
- Mégis mit művelsz? – majd mindjárt megtudja Felség, hogy mire készülök, de maga adta a parancsokat, én csak alkalmazkodok hozzájuk.
- Lina gondolom nem visel királynői frizurát... – bontom le a haját, majd az arcába egy kisebb sarat nyomok, csak hogy lássa igen is megértettem a feladatomat. Menjünk vissza a gyerekkorunkba.
- Eszednél vagy! – de úgy látom, hogy neki nem tetszik. - Ha visszaérünk a palotába... én, én esküszöm, hogy fejedet veszem! – arra kíváncsi leszek.
- Ugyan Lina, egy parasztlány nem beszél így. – nevet, mert ez a látvány nem kicsit vicces, na meg a helyzet is.
- És mégis ki mondta, hogy Lina parasztlány?! – mert különben megtámadnak? Ám ahogy letörli az arcát én is kapok egy adag sarat az enyémbe. - Na most már tényleg úgy nézünk ki, mint a testvérek. – elmosolyodok, és sajnos most döbbenek rá, hogy nem fogom tudni azt mondani, amit kért tőlem.
- Induljunk Lina! – mondom, majd felpattanok mögé a lóra.
Megfogom a kantárt, míg másik karommal magamhoz ölelem, hogy ne essen le és most már ezer százalék, hogy nem fogom tudni azt mondani, hogy testvérek vagyunk. Egy kis idő után megérzem kezeit az enyémeken, majd nekem is dől, én meg úgy megyek a lóval, de így vágtatni sem merek, meg ügetni sem, csak szépen sétába.
Egy ideig csak sétálunk csendben és élvezzük egymás közelségét. Szerintem neki is hiányzik, az ami nekem a gyerekkorunkból, de inkább az, hogy valaki ölelje és átkarolja, hogy érezze, hogy tényleg vele vannak.
- Lina. – szólalok meg hirtelen, mert egy gondolat nem hagy nyugodni.
- Igen? – sokkal kedvesebb és lágyabb a hangja, mint amúgy.
- Hogy értetted azt, hogy alig ismersz? – teszem fel a kérdést, amire lehajtja a fejét és úgy kezdi el piszkálni a kantárt.
- Ott vagy körülöttem, de semmit nem tudok rólad. Hogy érezd magad. Kikkel vagy jóba. Te kikre számítasz. Meg olyan érzésem van, mintha velem nem is éreznéd jól magad. Mindenkivel önfeledten tudsz nevetni és beszélgetni, de velem már nem. Meg olyan zárkózottnak tűnsz. – önti ki a lelkét. Nem is tudtam, hogy ennyire rosszul érzi magát.
- Ne haragudj. – kérek tőle bocsánatot, és kicsit szorosabban ölelem magamhoz. – Szeretek melletted lenni pedig és téged szolgálni. Mindenkivel jóba vagyok és veled is jókat tudnék beszélgetni, csak ugye az etikett és a protokoll nem úgy engedi, hogy csak úgy simán elnevetgéljek veled. – mondom neki. – Bár nekem a legnehezebb ezt csinálni. – csúszik ki a számon, amire hátra fordítja a fejét.
- Ezt hogy érted? Miért neked a legnehezebb?
- Nem lényeg. – mosolyodok el. – Vannak olyan dolgok, amik nem helyesek, de az ember nem tudja irányítani és kezelni sem őket.
- Már megint olyan titokzatos vagy. – jegyzi meg durcásan, amin elmosolyodok, és a fejére adok egy puszit.
- Sajnálom.
Az út többi része eléggé csendben telik. Én a beszélgetésünkön agyalok és szerintem ő is azon gondolkozik, amit mondtam. Este viszont nem megyünk tovább. Egy kis faluba érkeztünk meg, ahol egy fogadó előtt szállunk le.
- Itt szállunk meg éjszakára rendben? – kérdezem tőle.
- Rendben, de én fizetek. – persze, álmodban esetleg.
- Lina nem fogom hagyni, hogy te fizess. – szögezem le. – De menjünk és kérjünk szobát. – fogom meg a kezét, majd úgy sétálunk be.
- Daniel. – szól nekem, de nem érdekel, amit mondani akar.
- Lina. Van nálad valami, vagy esetleg az álcánkat akarod feláldozni? – kérdezem mosolyogva és igazat ad nekem. Mindene a lovon maradt.
Megállunk a fogadós előtt, majd ránézek, bár igaz, hogy nincs sok pénzem, de az összeset elhoztam, amim csak van. Mindent megpróbálok megadni a Királynőmnek, amit csak tudok.
- Egy kétágyas szobát szeretnénk kérni. – két szobára, már nem biztos, hogy elég pénzem lenne.
- Tessék, csak nem nászúton vannak? – jön ki a fogadósnak a felesége nagy lelkesen.
- Nem. – mondja egyből Elsa.
- Nem csak eljöttünk megünnepelni azt, hogy egy éve együtt vagyunk. – ölelem magamhoz a derekánál fogva, amire érzem, hogy egész testében megfeszül.
- Jaj hát nagyon gratulálok. Remélem nem sokára esküvő is lesz, meg sok-sok gyerek. – mondja lelkendezve a fogadós.
- Köszönjük a jókívánságokat. – bólintok, majd úgy megyünk fel a szobába.
|
|
