- Jó, de siess szépségem! - morogja. Kapok egy csókot, de elsõ támadását sikeresen kivédtem, így elsietek a fürdõszobába. 
A kezem remeg, miközben alaposan megmosom magam mindenhol. Kellemes illatú tusfürdõ, nagyon jó minden, de ahogy belegondolok, hogy mi fog történni, férfiasságom megkeményedik, arcom pedig kipirul. Akaratlanul is kicsit kapkodva végzek, így mikor kilépek és meglátom, hogy még itt van, valamiért megkönnyebbülök. Bár nem tudom, mire számítottam.
Nem vagyok meztelen, az õ köpenyét vettem fel, de nagyon zavarban vagyok, ahogy elé lépek.
- Nem idegeskedj gyönyörûm, ígérem, hogy élvezni fogod.
Bízom benne, hagyom, tegyen, amit akar. Most õ vezessen, õ volt már ilyen helyzetben.
Csókol, simogat, magához húz és lassan elragad a vágy.  Ledönt az ágyra, majd mellém fekszik és simogatni kezd. Férfiasságom már kemény, nagyon kívánom õt.
- Ha látnád magad milyen szép vagy így felizgulva, gyönyörûm. Annyira kívánlak, mint még soha senkit! - mondja, hangjától végigremeg a testem.
- Én is kívánlak Nyicolai…
- Az enyém vagy Vay, a mai éjszakára és még nagyon sokra… - Az ígéret csak még jobban felizgat, és próbálok nem arra gondolni, hogy hogy fog beleférni a férfiassága. Tudom, tágulékonyság ide vagy oda, de akkor is. Gondolataimat viszont sikeresen eltereli. Ujjai és ajkai mindenhol ott vannak, már remegek a vágytól, mire meg tudok szólalni.
- Nyicolai… éhn… mindjárt… ah e-elélvezek…
- Nem baj gyönyörûm, látni akarom az arcodat, ahogy kiül rá az élvezet.
Remegek, izmaim összehúzódnak, és kiürülnek a gondolatok az agyamból. Végigszánt a testemen a kéj, kirobban belõlem, majd szuszogva próbálom rendezni magam, de ahogy a fenekemre simít, rögtön kijózanodok. Máris itt tartunk?
- Ne félj szépségem, vigyázni fogok rád. Csak feküdj nyugodtan és lazíts. – Figyelem a hangját, de ahogy az ujja belém csúszik, az még nem szokatlan. Az viszont az, hogy nem pánikolok be.
Lassan, fokozatosan tágít ki, közben kényeztet, így hamarosan megint felizgulok, de aztán egy pillanat alatt elrepül minden kellemes érzés.
- Fájt? - Igen, eléggé. De rögtön visszazökkenek, akarom õt. A fájdalom ellenére is kívánom és szeretnék vele lenni.
- Csah-csahk egy kicsit… fo-folytasd!
- Türelmetlen vagy, mint mindig szépségem.
Ahogy elkezdi a combom belsõ részét csókolni, szívni és harapni már nem is igazán köt le a fájdalom, csípõmet is mozdítom, de a mozdulatban megmerevedek, ahogy eddig nem érzett kéjhullám söpör végig a testemen. Minden egyes izmom egyszerre rándul össze és mégsem élvezek el.
- Mih… mih volt ez? - zihálom. Nyilván tudnám, mit éreztem, ha nem lenne ködös az elmém, de nem biztos, hogy az Egyesült Államok összes elnökét fel tudnám sorolni, helyes kronológiai sorrendben.
- Majd késõbb elmagyarázom, de most csak élvezd szépségem.
És én élvezem, de egyik pillanatról a másikra szakad félbe az egész. Morogva nyögök fel, csalódottan, hiszen épp kezdtem volna ismét nagyon élvezni.
- Legközelebb csak velem egyszerre élvezhetsz el, mikor benned leszek.
Ahogy megérzem ott a férfiasságát, megfeszül a testem. Be fogja dugni…
- Nyugodj meg szépségem, ne gondolj arra mi fog történni, csak nézz a szemembe.
Teszem, amit kér, mély levegõt véve nyugtatom magam, és lassan érzem, hogy elkezd a testembe hatolni.
Sokkal nagyobb, sokkal jobban feszít, mint az ujjai, soha nem éreztem még ilyet! Érzem, hogy lassan kezdenék pánikba esni, de megérzi.
- Sss… semmi baj. Karold át a nyakam… - Megteszem. - Ez az.
Érzem, hogy teljesen bennem van, és az érzés szinte leírhatatlan. Fáj és élvezem, a gondolat felizgat, de a testemnek még szokatlan.
- Próbálj meg ellazulni gyönyörûm és aztán nagyon fogod élvezni.

Ahogy kényeztet és lassan, ringatózva mozog bennem, elkezdem élvezni. Fokozatosan, szépen, lassan.
- Eszméletlen érzés benned lenni Vay, soha nem tudnék eleget kapni belõled - szólal meg, de én többet… még jobban…
- Nyicolai…
- Mondd gyönyörûm… mit szeretnél?
- Téged… mégh… mégh többet kérlek!
- Már nem fáj szépségem?
- Nehm… most j-jó érzés.
Érzem, hogy felizgattam és most minden átalakul. Gyorsabb, keményebb, de nem fáj, lassan, finoman csinálja. Azt sem tudom, hogy mit csinálok, mi történik, csak a testét érzem a testemen, a testemben, sikoltok, nyögök, csak õt érzem… amíg el nem élvezek. Õ is követ, és szuszogva bújok hozzá.
- Nyicolai… - suttogom a nevét és az arcom a nyakába fúrom.
- Mond, szépségem…
- Elhamarkodott lenne azt mondanom, hogy szeretlek? - sóhajtom. Karja megszorul körülöttem, felszusszan. - Elhamarkodott kijelentés volt?
- Nem volt elhamarkodott - sóhajt fel. - Én is téged.
Mosolyogva bújok még közelebb. A szívem ki akar ugrani a helyérõl…


* * * Órákkal késõbb * * *

- Nocsak, nocsak - vigyorog rám Alek.
- Mit szeretnél, - kérdezem morogva.
- Megtennéd, hogy leülsz a székre? - kér vigyorogva.
- Nem. Közösültem az éjszaka, nem fogom kitenni a fenekemet ilyesminek - jelentem ki. Alek felnevet, de ahogy belép Nyicolai, elkomolyodik.
- Mi ez a jókedv? - lép mögém. Alek elõtt nem szégyellem, hogy szeretem õt, így elé lépek és megcsókolom. Õ a derekamat ölelgeti és kezei a fenekemre csúsznak.
- Hogy vagyunk? - csókol bele a nyakamba.
- Te nem tudom, én remekül - jegyzem meg. - Bár Alek gonoszkodik.
- Nahát - nevet fel. - Hallottam. De ha leülök,. az ölembe ülsz? Úgy reggelizhetünk.
- Úgy rendben van - bólogatok, és ahogy leül, az ölébe ülve kezdek enni. Sokkal puhább, mint a szék. Közben megjelenik Jurij, és megkérdezi Nyicolait, hogy mik a mai tervei, megy-e valahova, de õ csak nagyot gesztikulálva leinti, hogy nem fog sehova menni, mert velem akar maradni. Bár engem leköt, hogy Alek csak salátát akar adni.



* * * Napokkal késõbb * * *


Nyögve élvezek el. A hátam kicsit nyomja az asztala sarka, de nem tudtam visszafogni. Meg nem is akartam.
- Vay, ez csak jobb és jobb - csókolja végig a nyakamat, majd érzem, hogy a hangja, az ajkai, az érintése, az illata kezd felizgatni.
- Ha nem engedsz el nem fogsz ma dolgozni - karolom át a nyakát. Felkacag, majd a fenekem alá nyúlva kap el, és ahogy a székre ül, még mélyebben belém csúszik, így a szék háttámláján támasztom meg magam.
- Mi a baj? - csókolja végig a mellkasomat.
- Mélyebben vagy, mint eddig - suttogom, nehéz beszélni.
- Akkor mozogj, szépségem.
És én mozgok. Közben csókolom, õ simogat, a sóhajaimat visszaverik a falak, és lassan elélvezek, az elmúlt pár napban azt sem tudom, hanyadik alkalommal. Ahogy a nyakához bújva szuszogok az elélvezés édes fáradtságában, mosolyogva csúszik ki a számon ismét a vallomás. Szeretem neki szex után elmondani, hogy sokat jelent nekem. Tetszik, hogy mindig meghálálja, egy csókkal, egy simogatással…


* * * Hetekkel késõbb * * *


Boldogabb vagyok, mint valaha. Nyicolai-al a kapcsolatom szebb és jobb, mint gondoltam volna az elején. Ott és úgy szeretjük egymást, ahol épp egyedül vagyunk. Neki mondjuk nem gond, ha néznek, de én nagyon zavarba tudok jönni a gondolattól is. Iroda, autó, háló, nappali… sok helyen voltunk már együtt, hiszen kedvesem kielégíthetetlennek tûnik. Pláne, mikor elõször becéztem. Úgy éreztem, a társadalmi nyomás hatására becéznem kell és Alek is felhívta rá a figyelmemet. nem szeretem viszont a túlzott, csöpögõsen romantikus beceneveket, így maradok a kicsimnél. Ami úgy látszik, tetszik neki, hiszen minden becézés után csókot kapok, és a csókjaink mostanában ritkán nem fajulnak el. De nem zavar. Boldog vagyok és szeretem…



* * * Hónapokkal késõbb * * *


Apus kifejezetten jól érezte magát, tetszett neki minden, majdnem egy hétig itt volt. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Alek, mintha flörtölni próbált volna vele. Amikor ezt megkérdeztem, fülig pirulva közölte, hogy apám a kora ellenére is kifejezetten szexis férfi. Csak hümmö9gtem. Szerintem nem.
Szerintem egyetlen szexis lény létezik ezen a földön, és õ épp itt fekszik mellettem, feje az ölemben és szundít ebéd után. Én a haját simogatom, olvasok, és néha lopok egy-egy csókot, amire morogva válaszol is minden alkalommal. Ahogy egy tincset simogatok, végigcsiklandozza a homlokát, mire morran egyet és a hasfalam felé fordul. Elmosolyodom.
Nincsenek rá szavak, hogy mennyire… mindennel együtt. Soha nem tudnám elhagyni, azt hiszem.



* * * Évekkel késõbb * * *

- Vay, mit is mondtál, hol van az ingem? - kiabál ki.
- A fekete? - kiabálok be. - A fehér vállfán. - Motoszkálás. - Megvan?
- Meg meg - vigyorogja, majd hátulról átkarol. Benyúl a pulcsim alá, én meg felsóhajtok.
- Te is tudod, hogy mennünk kell - fordulok meg a karjaiban. Már túl van a negyvenen, de még férfiasabb, mint valaha. Nagyon szép, nagyon karakteres lett az arca, és õ is mindig azt mondja, hogy olyan vagyok, mint a jó bor, minél idõsebb vagyok, annál jobban élvez.
Most épp tárgyalásra megyünk. Mióta vele vagyok, elvégeztem a jogi kart, és doktorit szereztem, most a cégével foglalkozom. Igen, fedezni próbálom az ügyeit, de nem érdekel. Akkor is szeretném, ha sorozatgyilkos lenne.
Felhajolok és tenyereim közé zárom az arcát.
- Mi a baj, szerelmem? - kérdezi, és mosolyog. Mindig mosolyog… mintha tudná, hogy imádom a mosolyát.
- Semmi baj sincs, csak szeretlek. De az nem baj. - Csókolni kezdem, õ pedig még közelebb ránt magához.
Percekkel késõbb Alek kopogása és rosszalló hangja szakítja meg a pillanatot, de ekkor már félmeztelen vagyok. Nevetve öltözöm fel, majd lépek ki a gardróbból.
- Tudod, szerelmem, azt hiszem, ki kell próbálnunk az új asztalt az irodádban - pislogok rá ártatlanul, mire felmorran és megint csókolni kezd.
Szeretem…


_______

Köszönöm ezt a remek játékot! 
:)

Reggel kivételesen õ ébred hamarább, de az izgatott készülõdésével engem is felébreszt, így mire én bemegyek a fürdõszobába egy reggeli zuhanyra, õ már lent reggelizik.
Hihetetlen, hogy mennyire izgatott tud lenni pár régi építmény miatt. Bár lehet, hogy csak nekem tûnnek jelentéktelennek, mert mindig is az orrom elõtt álltak. De mindegy is… ha a látnivaló nem is Vay majd elszórakoztat.

Már az oda úton kiválogatta, hogy hová menjünk, így nem nekem kellett idegenvezetõt alakítanom. Az elsõ és következõ megálló is egy székesegyház, ami tucatjával van a városban. Nem is értem, hogy minek ennyi haszontalan épület. Nem vagyok vallásos, így még egyszer sem tettem be a lábam egyetlen egy szent helyre sem és nem is bánom. Vayt azonban láthatóan elbûvölte a sok régiség, ezért hagyom had nézelõdje, de amikor látja, hogy unatkozom elkezd magyarázni azon a szexi hangon és pont most sajnálatomra a gyóntatófülke is foglalt. Pedig tudtam volna mire használni azt a szûk sötét helyet…
Délben úgy döntünk, hogy ideje ebédelni, és már nem bírom ki, hogy meg ne jegyezzem. - Eszméletlenül szexi vagy, mikor magyarázol.
- Képes vagy ilyenkor is ilyesmikre gondolni? Ez egy szent hely, Nyicolai, csodálom, hogy nem gyulladtál fel spontán a belépéskor.
- Jó az emberi álcám, gyönyörûm.
Ha a bûnösök tényleg felgyulladnának, azt hiszem már a második lépcsõfokon elégtem volna.

Mikor már mindent megnéztünk, amit tervezett felvetem az ötletet, hogy vacsorázzunk a múltkori étteremben, de õ mindenáron haza akar menni vacsorára. Mivel tudom, hogy meggyõzni nem lehet és vitázni sem akarok, egy bosszús sóhajjal beleegyezem.
Hazaérve azonban nem a nappaliba, hanem a hálószobába irányítanak vacsorázni és hiába kérdezem Jurijt, hogy mi a fenéért terítettek oda, úgy tesz mint aki teljesen megbolondult és nem hall semmit.
- Azt hiszem, ha neked jobb dolgod is van idelent, én felmegyek.
Egy utolsó bosszús pillantást vetek az emberemre, majd elindulok Vay után. Mikor utolérem õ az ajtóban áll és, amikor becsukom mögöttünk megértem, hogy miért cövekelt le.
Az asztal gyönyörûen meg van terítve és egy nagyon finomnak kinézõ vacsora pompázik rajta. - Mi folyik itt?
- Nos, egy kis meglepetés tõlem neked. – mosolyogva lét elém és a nyakamba kapaszkodik - Mármint… csak ha ráérsz az elkövetkezendõ pár napban persze.
A nyelvével izgatóan végigsimít az ajkaimon, amire szinte már teljesen felizgulok, de mikor fölfogom, hogy mit akar morogva magamhoz rántom egy forró, szenvedélyes csókra. Szinte már fölfalom azokat az édes ajkakat, mikor a tenyerét a mellkasomra simítja és megpróbál eltolni. Mikor mindketten kifulladunk elengedem és elmosolyodom a kábán csillogó tekintete láttán.
– Szépségem arra bármennyi idõm van, hogy élvezzem a tested. – megint megcsókolnám, de elhajol elõlem és pár mély lélegzet után megszólal.
- Nyicolai… e-elõbb vacsorázzunk, nem akarom megsérteni Aleket.
- Ha vacsorázni akartál volna, akkor nem kellett volna megmondanod, hogy mit akarsz, mert én most már csak téged akarlak fölfalni. – finom harapásokkal kezdem kényeztetni a nyaka érzékeny területét, amit jólesõ nyögéssel jutalmaz, de aztán ismét erõtlenül tiltakozik.
- V-várj, elõbb még… szeretnék zuhanyozni.
- Hm… majd zuhanyozol utána.
- De én most akarok, kérlek!
Türelmetlenül felsóhajtok, mert már azt is nehéz kivárni míg lekerülnek róla a zavaró ruhák és még a zuhanyt is…
- Jó, de siess szépségem!
Belecsókolok a nyakába, majd elengedem, hogy mehessen. Mikor becsukódik mögötte az ajtó nagyot fújva támaszkodom meg az asztal lapján és egyenletes légzéssel próbálok nyugalmat erõltetni magamra. Még soha senkit nem akartam annyira, mint Vayt és éppen ezért nem akarom bántani.
Hallom, hogy megengedte a csapot, de mivel egy cseppet sem segít az önkontrollomon, ha elképzelem a víztõl sikamlós testét a kezemben, úgy döntök, hogy inkább én is megszabadulok a fölösleges ruháktól. Ez legalább elvonja a figyelmemet egy kicsit.
Úgy látom az ágyat is elõkészítettét, mert a szokásos ágynemû helyett, fényes csokoládébarna szatén huzatok fednek mindent. Ezen elmosolyodom, mert ez a szín pont olyan, mint Vay szemei.
Az ágy szélére ülve várom meg, hogy befejezze a készülõdést és pár perc múlva hallom is, hogy elzárja a vizet, majd az én sötétkék fürdõköpenyemben lép ki.
Az ajkait harapdálva odasétál hozzám, az arca gyönyörûen kipirult a kezeivel a köpeny lelógó övér babrálja.
- Nem idegeskedj gyönyörûm, ígérem, hogy élvezni fogod. – kioldom rajta a köpenyt, majd az ölembe húzom és érzékien megcsókolom. Lágyan körözök az õ nyelvével együtt és érzem, ahogy a feszültség enged a testében, mert fokozatosan nekem dõl, majd a még mindig nedves karjaival átkarolja a nyakam. Még jobban magamhoz préselem a testét, hogy minden porcikáját magamon érezzem. Imádom az érintését.
A csók közben lassan ledöntöm az ágyra és mellé fekszem, hogy szabadon kényeztethessem a csodás testét. Ahogy végigsimítok rajta, a kezem eléri a kemény férfiasságát és elkezdem egész hosszában kényeztetni. Édes nyöszörgése és nyögései csak még jobban felizgatnak, ha ez egyáltalán lehetséges.
Zihálva elválok az ajkaitól és végignézek a ködös szemein és a remegõ testét. – Ha látnád magad milyen szép vagy így felizgulva, gyönyörûm. Annyira kívánlak, mint még soha senkit!
Halványan elmosolyodik és egyik kezével a hajamba túr.
- Én is kívánlak Nyicolai…
- Az enyém vagy Vay, a mai éjszakára és még nagyon sokra… - komolyan gondoltam, amit mondtam, mert tudom, hogy õt soha nem fogom megunni. Mindig mutat magából valamit, amit eddig még nem ismertem.
Megcsókolom, majd letérek a puha nyakára és a füle alatti kis bemélyedésre. Minden érzékeny pontját kitapintva kényeztetem, hogy minél több élvezetben legyen része. Egyszerûen nem lehet betelni a bõrének édes ízével és a selymes tapintással a kezem alatt.
Letérek a mellkasára és a már teljesen megkeményedett mellbimbót veszem kezelésbe, ami látom, hogy nagyon tetszik neki. A mellbimbói olyanok, mint két apró rózsaszínû gyöngy a tökéletes fehérségû bõrön. Nagyin izgató.
Még hangosabb nyögések és sóhajok szakadnak fel belõle a kettõs kényeztetésre és érzem, hogy nem bírja már sokáig. Áttérek a másik oldalára és ott is megharapdálom, míg nem kezd el kéjesen nyöszörögni.
- Nyicolai… éhn… mindjárt… ah e-elélvezek…
- Nem baj gyönyörûm, látni akarom az arcodat, ahogy kiül rá az élvezet. – tudom, hogy észvesztõen szexi, mikor szétárad az arcán a gyönyör, ezért le sem veszem róla a tekintetem, miközben tovább kényeztetem a vágyát. Pár pillanat múlva megfeszül a teste, duzzadt ajkai halk sikolyra nyílnak… egyszerûen gyönyörû…
Kielégülten ernyednek el a tagjai, de nem hagyom sokáig pihenni. Két ujjamat belemártom a hasán szétkenõdött spermájába, majd lassan a bejáratára simítom õket. Azonnal kipattannak a kába szemek és pihegve rám néz.
- Ne félj szépségem, vigyázni fogok rád. Csak feküdj nyugodtan és lazíts. – miközben beszélek, lassan belécsúsztatom az egyik ujjamat, de az arcán nem látok fájdalmat.
Lágyan megcsókolom, hogy eltereljem a figyelmét, miközben megmozdítom benne az ujjamat, hogy szokja az érzést. Nagyon erõsen szorítja az ujjam, én pedig próbálom nem elképzelni, milyen érzés lenne, ha a farkamat szorítaná, mert akkor biztos, hogy elélvezek.
Mikor már fel-fel sóhajt a kényeztetésre lassan még egy ujjat hozzáadok az elõzõhöz, de közben végig az arcát figyelem és azokat a kifejezõ szemeket. Kicsit megfeszül, ezért megállok és apró simogatásokkal és csókokkal elérem, hogy megnyugodjon és újra élvezni tudja. Most sokkal tovább kényeztetem, míg ismét fel nem izgul apró harapásokkal és szívásokkal kergetem az õrületbe és mikor már õ maga löki a kezemhez a csípõjét, egy harmadik ujjat és az elõzõekhez csúsztatok.
Itt már egy fájdalmas szisszenést hallat, ezért rá nézek és azonnal megállok.
- Fájt?
- Csah-csahk egy kicsit… fo-folytasd!
Elmosolyodom és lágyan megcirógatom az arcát. – Türelmetlen vagy, mint mindig szépségem.
Óvatosan megmozdítom az ujjaimat és közben az egyik belsõ combját kezdem harapdálni, mert emlékszem rá, hogy ott mennyire szereti. Nem is sokáig marad csöndben, egyre több nyöszörgést hallat, ezért már bátrabban mozdítom meg a kezem is, de nem hallok több fájdalmas hangot.
Észvesztõen buja teste van, csak valakinek elõ kellett hoznia belõle. És örülök, hogy én vagyok az a valaki.
A következõ mozdulatra egy minden eddiginél hangosabb nyögés szakad fel belõle, amikor egyszerre mozdult a csípõjével és én a kezemmel. Elvigyorodom az arckifejezésén, de csak tovább folytatom a tágítását.
- Mih… mih volt ez?
- Majd késõbb elmagyarázom, de most csak élvezd szépségem. – újra és újra megismétlem a mozdulatot, de mikor érzem, hogy ismét közeledik a csúcs felé lassan kihúzom belõle az ujjaimat. Csalódott nyögésén elmosolyodom, majd óvatosan, hogy ne nehezedjek rá, befészkelem a csípõmet a lábai közé.
- Legközelebb csak velem egyszerre élvezhetsz el, mikor benned leszek.
Megcsókolom, és közben a bejáratához igazítom magam, de még nem teszek semmit, mert érzem, hogy megfeszült. Nem akarok neki fájdalmat okozni és megijeszteni sem akarom.
- Nyugodj meg szépségem, ne gondolj arra mi fog történni, csak nézz a szemembe.
Aprót biccent és megteszi, amire kértem, de eltart neki egy kis ideig, hogy ellazuljon. Mikor érzem, hogy megnyugodott kissé lassan elkezdek belé hatolni
A teste fájdalmasan megfeszül ezért rögön megállok és lihegve temetem a nyaka hajlatába az arcom, mert hatalmas önuralmamba kerül, hogy mozdulatlan maradjak. Észvesztõen szûk és forró… megõrülök…
Simogatni kezdem és mikor megnyugszik folytatom a mozdulatot, de a felénél megállok, amikor a nevemet nyöszörgi.
- Sss… semmi baj. Karold át a nyakam… ez az. – újra megmozdulok és amikor már tövig belé hatoltam megállok és nem mozdulok. Nagy vagyok neki, de ha sikerül teljesen ellazulnia a teste hozzászokik majd az enyémhez.
Az arcához hajolok, hogy lecsókoljam azt a kósza könnycseppet, ami kiszökött a szemébõl, majd folytatom a nyakának kényeztetését, némelyik helyen erõsen megszívva azt. – Próbálj meg ellazulni gyönyörûm és aztán nagyon fogod élvezni.
Mikor oldalra dönti a fejét tovább haladok a nyakától az álláig, míg lassan nem enged a görcsös szorításból.
Óvatosan mozdulok meg elsõre, de amikor semmi hangot nem ad ki, újra megismétlem a mozdulatot. Ebben a tempóban folytatom, míg fel nem csendülnek a jólesõ sóhajok, majd az apró nyögések, ezért megpróbálom eltalálni benne azt a pontot, amitõl majd igazán élvezni fogyja.
Magamhoz fordítom a fejét, hogy a szemébe nézhessek, majd lágyan megcsókolom a puha ajkait és belesuttogom a szavakat – Eszméletlen érzés benned lenni Vay, soha nem tudnék eleget kapni belõled.
- Nyicolai…
- Mondd gyönyörûm… mit szeretnél? – megcirógatom az arcát miközben folytatom a lassú lökéseket.
- Téged… mégh… mégh többet kérlek!
- Már nem fáj szépségem?
- Nehm… most j-jó érzés.
Felmordulok és egy erõsebbet lökök, mire halkan felsikkant és megfeszül a teste teljesen összepréselve ezzel kettõnket. A lábai körém kulcsolódnak még mélyebbre rántva így magában és a következõ lökésnél érzem, hogy eltaláltam benne a megfelelõ pontot. Buja vigyorral figyelem azt a szenvedélytõl fûtött szempárt és az arcát, miközben az ajkai buja sikolyra nyílnak. Már érzem, hogy nekem sem kell sok, annyira felizgat, hogy már csak a látványától is el tudnék menni.
Gyorsítok a tempón, a szobát pedig betöltik az édes sikolyai és az én nyögéseim, amik párosulnak az aktus izgató hangjaival. Még pár lökés és a hátamba karmolva hosszan élvez el, az izomgyûrûi szinte satuként zárnak magába, ami engem is áttaszít a határon és mély nyögéssel beleélvezek forró testébe…
Még soha nem volt ilyen jó a szex… senkivel. És soha nem éreztem még ilyen kielégültséget, mint most amikor az én szépségem pihegõ, kipirult arcára nézek.

- Én csak… csak amiatt, amit mondott nekem elgondolkoztam és… végül is igaza volt abban, hogy a te segítséged nélkül nem tudtam volna semmit tenni. Végig ott volt a gyilkos az orrom elõtt és nem vettem észre!
- Vay, ilyesmi eszedbe se jusson. Te egy gyönyörû, és okos férfi vagy. Egyáltalán nincs rá okom, hogy rosszat gondoljak rólad. Nélküled nem sikerült volna elkapni és még többen haltak volna meg.
- Sokkal hamarabb észre kellett volna vennem - sóhajtok fel dühösen. - Végül is ez a szakmám. Tudnom kellett volna a viselkedésébõl és a reakcióiból, hogy valami nincs rendben vele!
- Hagyd ezt abba Vay! - kér, miután az ölébe húzott. - Többet tettél, mint az összes nyomozó együtt véve, akik Moszkvában dolgoznak! Megoldottál egy olyan ügyet, amit senki más nem tudott! És az, hogy nem egyedül tetted? Gyönyörûm, melyik ügynök, katona vagy nyomozó dolgozik egyedül? Mindegyiknek van egy társa, hogy segítsenek egymáson. Te az én társam vagy és, ha még egyszer rosszat mondasz róla, akkor beülünk vacsorázni a legzsúfoltabb étterembe, megértetted?
Most én pislogok rá meglepetten, de lassan feloldódik a görcs a gyomromban, és felnevetek.
- El tudod képzelni milyen káosz lenne, ha bemennél egy zsúfolt helyre? Legalább olyan lenne a hatás, mintha megnyomnák a tûzriadót!
- Örülök, hogy újra láthatom az én szexi mosolygós Vayemet!
A csók után, amit kapok, kopognak, és Alek lép be. Elpirulok, hiszen Nyicolai ölében ülök…
- Elnézést a zavarásért Uram, csak szólni akartam, hogy kész a vacsora.
- Rendben, mindjárt megyünk. - Felém fordul, miután Alek kiment. - Gyönyörûm, Alek az utolsó ember ezen a Földön, aki miatt zavarban kellene lenned.
- Tudom, csak még mindig kicsit zavarba ejtõ, amikor mások ennyire közvetlen testi kontaktusban látnak veled.


A konyhában végig izgatottan eszem az amúgy istenien finom vacsorát. Alek remek szakács!
- Fel vagy véve. - Nyicolai mondatára összemosolygunk. Nagyon örülök! -  De aztán semmi henyélés! Nem leszek elnézõ, csak azért mert Vay barátja vagy.
- Igen Uram, köszönöm! - mosolyog Alek.
- Ha te is vacsoráztál keresd meg Jurijt, és miután elhoztátok a holmidat megmutatja a szobádat.
Aleknek, ha nem lenne füle, körbeérne a szája, ez teljesen biztos. Én pedig örülök a sikerének. Nagyon.
- Köszönöm, Nyicolai - fordulok felé, amikor Alek kimegy. -  Legalább lesz egy barátom, akivel bármikor beszélgethetek.
- Neked bármit szépségen, de… ez a kölyök tényleg jól fõz. És nem mellékesen hasznos tanácsokkal lát el téged. – Áthajol az asztalon és csókolni kezd, én pedig egyre jobban élvezem. Egyre jobban és jobban, de aztán vége szakad.
Kézen fogva felmegyünk a szobába, és õ bemegy zuhanyozni. Én addig leöltözöm és bebújok a helyemre. Érdekes, hogy mennyire természetessé vált, hogy velem van, hogy együtt alszunk. Szeretem. Mármint… szeretek vele lenni!
Mire kijön a fürdõbõl a gondolatra teljesen zavarba jövök és pirulva nézem, ahogy bemászik mellém. Rögtön közelebb bújok.
- Nyicolai?
- Hm?
- Reggel megint el kell menned?
- Semmi sürgõs. Szeretnél holnap valamit?
- Csak… ha nem baj, holnap velem maradnál? Nem muszáj itthon ülnünk, esetleg megmutathatnál néhány szép helyet a városban.
- Persze szépségem, ahogy akarod. Úgy is ígértem neked egy hosszú városnézést. Majd gondold ki hová szeretnél elmenni.
Nyugodtan alszom el, hiszen együtt töltjük a napot.


* * *


Másnap reggel, amíg én reggelizek, Nyicolai már fürdik, készül.
- Na és, mikor fogsz lefeküdni vele? - kérdezi Alek, az ebédre készülõ hús kockázása közben.
- Mi…mi? - dadogom.
- Tudod… lefeküdni! Szex - vihogja.
- Nem tu-tudom! Én-én… tudod nagyon jól, hogy még nem csináltam i-ilyet - morgom.
- Tudom, tudom - int le hanyagul. - És nem is akarsz?
- Hogyne akarnék - sóhajtok fel, és nagyot kortyolok a kakaómból. - De mi van, ha csa-csalódást okozok neki? Mi van, ha megtö-történik, és rájön, hogy nem is én kellek neki? Fe-feladtam érte mindent.
- Érte? - vonja fel a szemöldökét.
- Érte, miatta, ne játssz a szavakkal - morranok rá.
- Oké okés - neveti. - Mindenesetre szerintem a mai este tökéletes lenne - kacsint rám.
- Már mitõl lenne annyira tökéletes? - vonom fel a szemöldököm.
- Mondjuk attól, hogy én készítem a vacsorátokat, és szándékomban áll egy igazán romantikusat készíteni? Gyertya, osztriga… jesszus, ne legyél ennyire kocka, Vay - nyújtja rám a nyelvét.
- Nem vagyok kocka - fújom fel magam, de aztán elgondolkodom. Egy ilyen este tényleg megfelelõ felvezetés lenne. - Na jó, megengedem, hogy megpróbálj lenyûgözni - sóhajtok fel. - De Nyicolainak egy szót sem - nézek rá szigorúan.
- Mi?! De Vay, õ a fõnököm. Nem hazudhatok neki.
- Ki kért rá? Én csak azt akarom, hogy ne mondj el neki mindent. Ugye számíthatok rád?
Mosolyog, majd sóhajtva bólint.
Remek este lesz!


* * *

Az együtt töltött nap remekül alakul! Miután elindultunk, megkértem, hogy inkább sétáljunk, ne kocsikázzunk, de szerencsére sikerült rábeszélnem egy napszemüvegre, így nem menekült el mindenki sikítva a közelünkbõl. Boldogan sétáltam mellette, majd ahogy közeledett az ebéd, egyre inkább nem zavart, hogy néha összeér a kezünk, sõt, egy idõ után lelkesen karoltam bele. Ugyan ki merne bántani minket? Nem hinném, hogy ne találta bárki más öngyilkossági módszert.

Ebéd elõtt megnézzük a Blazsennij-székesegyházat, majd a Megváltó Krisztus-székesegyházat. Õ nem élvezi annyira, kivéve, amikor magyarázok neki valamirõl. Akkor érdekes módon nagyon szorgalmasan figyel. Aztán ebéd elõtt ki is mondja az okot.
- Eszméletlenül szexi vagy, mikor magyarázol - vigyorog rám.
- Képes vagy ilyenkor is ilyesmikre gondolni? - sóhajtok fel. - Ez egy szent hely, Nyicolai, csodálom, hogy nem gyulladtál fel spontán a belépéskor - pillantok rá szúrósan.
- Jó az emberi álcám, gyönyörûm - jegyzi meg, de mindketten mosolygunk. Szeretek évõdni vele. Nem buta, érti a vicceimet, tetszik…

A délután nagy része sétával telik, például a Vörös téren. Semmi különöset nem csinálunk, csak megyünk, de mielõtt hazamegyünk, még a Kreml belefér. Utána akárhogy erõlködik, hogy vacsorázzunk étteremben, hajthatatlan vagyok.
- Alek miattunk készített ebédet is és már arra sem mentünk haza. nem gondolod ugye, hogy feleslegesen fog vacsorát is fõzni? - nézek rá.
- Ugyan, szépségem - sóhajt fel. - Ott vannak a fiúk, nem hiszem, hogy ne fogyna el az étel.
- Ne legyél már ilyen fellengzõs, Nyicolai! - villantok rá egy mérges tekintetet.
- Jól van, otthon eszünk - sóhajt fel bosszúsan.
Remek. Most még ideges, de meg fogja érteni az okot.

Otthon, ahogy vártam volna, Jurij szól, hogy a hálóban van a vacsora feltálalva, mert idelent dolguk van. Nyicolai hiába faggatózik, Jurij nem felel, de egyre nehezebben tartja magát, így felsóhajtok.
- Azt hiszem, ha neked jobb dolgod is van idelent, én felmegyek - jegyzem meg, és elindulok felfelé. Pillanatokkal késõbb követ is.
Heh.
A szobában aztán még én is elámulok picit, pedig én számítottam mindenre.
- Alek kitett magárért - mondom elismerõsen, ahogy a csodásan tálalt, gyertyafényes vacsorát és ízlésesen ágyazott fekhelyet nézem.
- Mi folyik itt? - kérdezi Nyicolai.
- Nos, egy kis meglepetés tõlem neked - mosolygok rá, és elé lépek. - Mármint… csak ha ráérsz az elkövetkezendõ pár napban persze - hajolok fel hozzá, és lágyan, lassan végigsiklik nyelvem a száján. Valamiért már a gondolattól is felizgulok, hogy nemsokára… persze elõtte még zuhanyoznom is kell, de egyelõre azt sem tudom, hogy belemenne-e. 

Nem telik bele sok idõbe, mikor hallom, hogy elzáródik a víz és pár perc múlva meg is jelenik az ajtóban. Elmosolyodik, és egyenesen elém sétál.
Jó végre látni a mosolyát, sokkal gyönyörûbb, amikor nem szomorú.
- Szia szépségem.
- Szia.
- Jobban vagy már?
- Sokkal, köszönöm. Alek rengeteget segített nekem. – hmm… legalább tényleg van haszna annak a kölyöknek.
- És hol van most? – magamhoz húzom, mert már nem bírom ki, hogy ne érintsem.
- A konyhában, vacsorát készít nekünk. Reményeim szerint annyira meg leszünk vele elégedve, hogy akár már ma áthelyeztetheted ide.
Felnevetek azon vidámságon, amit a szemében látok és még jobban magamhoz szorítom. - Örülök, hogy jobban vagy.
Mosolyogva felém hajol, majd lágyan, ahogy szokott megcsókol. Ez most nem olyan vad csók, mint mikor vágyunk egymásra, inkább csak amolyan kényeztetés féle, de tõle még ez is tetszik.
- Még nem vagyok kész másra – mondja, miután elhajolt tõlem.
- Ennyire mélyen érintett, amiket mondott? – több esze van neki annál, mint hogy magára vegye, egy idegileg kikészült õrült durvaságait.
- Rosszul esett, de jól vagyok. Még egy kis idõ és minden rendben lesz, ne aggódj.
- És láttál ma valami érdekeset…? – nem tudom, hogy látta e a tévében, vagy egy újságban, hogy mi lett azzal a szeméttel.
- Nem, semmit, mivel kapcsolatban?
Vagy is nem látta. Kelletlenül belekezdek az elején és megmutatom neki a sajtó által írt cikkeket és a kész videót, ami mára már felkerült a világhálóra és minden hírtévé leadta.
Látom, hogy elsápad egy kicsit a videót, majd arcát a kezeibe temetve leroskad az ágy szélére.
- Vay… - meg akarom vigasztalni, de nem tudom, hogy hogyan kellene, ezért csak lágy mozdulatokkal megsimogatom a haját, miközben õ szorosan hozzám bújik.
- Nincs baj. Aleknek igaza volt. Tényleg extradurva a kínzási módszer… De nem sajnálom. megérdemelte, igaz? – mosolyog, de egy cseppnyi vidámság nélkül és, ha ez durva volt neki… akkor azt hiszem nem mondom meg neki a privát büntetésem részleteit, csak ha rákérdez.
Rám néz és folytatja a mondani válóját.
- De mielõtt lemennénk Alekhez, tudni akarok valamit. Ugye te nem nézel le, és nem gondolod rólam azokat, amiket Inna mondott?
Hitetlenkedve, meglepett tekintettel nézek rá. Úgy tûnik, kissé túl becsültem a józan eszét.
- Gyönyörûm, mégis, hogy feltételezheted azt, hogy bármikor is lenéznélek téged?
- Én csak… csak amiatt, amit mondott nekem elgondolkoztam és… végül is igaza volt abban, hogy a te segítséged nélkül nem tudtam volna semmit tenni. Végig ott volt a gyilkos az orrom elõtt és nem vettem észre!
Az a nyomorult! Legszívesebben visszahozatnám és még a nyelvét is kivágatnám!
- Vay, ilyesmi eszedbe se jusson. Te egy gyönyörû, és okos férfi vagy. Egyáltalán nincs rá okom, hogy rosszat gondoljak rólad. Nélküled nem sikerült volna elkapni és még többen haltak volna meg. – nem akarom, hogy tovább gyötörje magát ilyen butaságokkal.
- Sokkal hamarabb észre kellett volna vennem! Végül is ez a szakmám. Tudnom kellett volna a viselkedésébõl és a reakcióiból, hogy valami nincs rendben vele!
Az ölembe húzom, majd magam felé fordítom az arcát, hogy komolyan a szemeibe nézhessek. – Hagyd ezt abba Vay! Többet tettél, mint az összes nyomozó együtt véve, akik Moszkvában dolgoznak! Megoldottál egy olyan ügyet, amit senki más nem tudott! És az, hogy nem egyedül tetted? Gyönyörûm, melyik ügynök, katona vagy nyomozó dolgozik egyedül? Mindegyiknek van egy társa, hogy segítsenek egymáson. – gyengéden megsimítom az arcát és a kissé meglepetten figyelõ szemekbe nézek - Te az én társam vagy és, ha még egyszer rosszat mondasz róla, akkor beülünk vacsorázni a legzsúfoltabb étterembe, megértetted?
Egy ideig nagy szemekkel bámul rám, majd felnevet, mint aki mázsás súlytól szabadult meg. Ezek a hülyeségek nyomasztották ennyire?
- El tudod képzelni milyen káosz lenne, ha bemennél egy zsúfolt helyre? Legalább olyan lenne a hatás, mintha megnyomnák a tûzriadót!
Elképzelve tényleg nagyon viccesen hangzik, ahogy tucatjával menekülnek az emberek és végül csak ketten maradunk bent.
Vigyorogva nézek rá, majd megcsókolom. – Örülök, hogy újra láthatom az én szexi mosolygós Vayemet!
Mielõtt még megszólalhatna kopognak az ajtón. Nem zavartatva magam szólok, hogy szabad, mire Alek jelenik meg az ajtóban.
- Elnézést a zavarásért Uram, csak szólni akartam, hogy kész a vacsora.
- Rendben, mindjárt megyünk. – kimegy, és mikor lepillantok Vayre látom, hogy kissé elpirult. – Gyönyörûm, Alek az utolsó ember ezen a Földön, aki miatt zavarban kellene lenned.
Megsimítom a combját, majd vele együtt felállok.
- Tudom, csak még mindig kicsit zavarba ejtõ, amikor mások ennyire közvetlen testi kontaktusban látnak veled.
Óh, úgy tûnik kezd visszazökkenni. Imádom, amikor ilyen tudományosan fogalmaz. Elmosolyodom, majd követem, lefelé a nappaliba.

Azt hiszem teljes mértékben megérte lemenni vacsorázni, mert igazán ínycsiklandó volt az étel. Az a kölyök vagy nagyon kitett magáért, vagy tényleg ennyire jó szakács.
- Fel vagy véve. De aztán semmi henyélés! Nem leszek elnézõ, csak azért mert Vay barátja vagy. – felsóhajtok, amikor látom, hogy boldogan összevigyorognak, de legalább sikerült még jobb kedvre deríteni.
- Igen Uram, köszönöm!
- Ha te is vacsoráztál keresd meg Jurijt, és miután elhoztátok a holmidat megmutatja a szobádat.
Bólint, majd még mindig mosolyogva kisiet.
- Köszönöm, Nyicolai. Legalább lesz egy barátom, akivel bármikor beszélgethetek.
- Neked bármit szépségen, de… ez a kölyök tényleg jól fõz. És nem mellékesen hasznos tanácsokkal lát el téged. – csábító mosoly jelenik meg az arcomon, majd hozzá hajolva megcsókolom a puha ajkait. Nem próbálkozom többel, mert megértem, ha most nincs kedve hozzá, ezért egy kis idõ után inkább abbahagyom, mielõtt még nem tudnám visszafogni magam.
- Gyere gyönyörûm, azt hiszem ideje pihenni. Hosszú nap volt. – felállok és kézen fogva húzom magammal a hálószobába.
Én elmegyek zuhanyozni, ameddig Vay még megissza a felhozott kakaóját, majd pár perc múlva egy alsónadrágban jelenek meg. Nem szeretem, ha alváskor bármilyen ruhanemû van is rajtam, de inkább ez, minthogy olyat tegyek, amit nem akar.
Õ már az ágyban fekszik és végig követ a tekintetével, miközben befekszem mellé, majd ahogy elhelyezkedek rögtön a mellkasomra hajtja a fejét és a lehetõ legközelebb fészkelõdik.
Ez hiányzott nekem tegnap, a közelsége.
- Nyicolai?
- Hm?
- Reggel megint el kell menned?
- Semmi sürgõs. Szeretnél holnap valamit? – végigsimítom a hátát, egészen az alsója széléig, majd lassan vissza.
- Csak… ha nem baj, holnap velem maradnál? Nem muszáj itthon ülnünk, esetleg megmutathatnál néhány szép helyet a városban.
- Persze szépségem, ahogy akarod. Úgy is ígértem neked egy hosszú városnézést. Majd gondold ki hová szeretnél elmenni.
Tovább simogatom a selymes bõrét, és nemsokára hallom, hogy egyenletesebbé válik a légzése és ez engem is elálmosít.

- Persze, hogy nem haragszom gyönyörûm. Maradj Alekkel és pihenj, a többit majd én elintézem. – Megnyugtat, amit mond. Sokat jelent Alek mostani közelsége, de ettõl függetlenül még mindig kedvelem õt. Nem változott semmi kettõnkkel kapcsolatban.  – Jurij lent vár és hazavisz titeket.
- Köszönöm Nyicolai! – fordulok felé hálásan. Õ kimegy, Alek pedig finoman megpaskolja a derekamat.
- Nos, ha elengedsz, felöltöznék - mosolyogja.
- Miért nem vagy jó így? - szipogom.
- Mert nem volt idõm alsót felvenni, olyan hirtelen estél be. És nem szívesen mennék anélkül.
Pirulva lépek le az ölébõl és hagyom, hogy a fürdõbe menjen öltözni. Körbenézek.
Ez a szoba nagyon… szegényes. Muszáj lenne rávennem Nyicolait, hogy Alek odaköltözhessen a házba és minden nap fõzhessen nekünk. Azt hiszem most, hogy Inna ennyire… ennyire…

Potyogni kezdenek a könnyeim, majd ahogy Alek kiér, szó nélkül von az ölelésébe. Suttog, hogy nincs semmi baj, hogy õ itt van nekem, de… de… soha nem voltam ennyire rosszul.
 - Na, menjünk - kér halkan. - Út közben álljunk meg és vásároljunk be.
- De mit kell venni? - törölgetem meg a szemeimet.
- Édességet. Kell neked a boldogsághormon - mosolyog rám, majd felkap egy táskát és elindulunk. Jurij tényleg lent vár minket. Szótlanul nyitja nekünk az ajtót és megy arra, amerre Alek kéri.
Meglep, hogy egy hatalmas, pláza-féle épület parkolójában állunk meg.
- Mi ez a hely? - kérdezem halkan.
- Ez egy édességnagyker - néz rám. - De nagyon örülök, hogy végre nem szomorú vagy, hanem kíváncsi.

Majdnem egy órán keresztül vagyunk bent, majd ahogy kijövünk, három-három hatalmas szatyor van mindkettõnk mindkét kezében. Jurij egy jesszus-sóhajtással letud minket majd bepakol az autóba. Otthon aztán bemegyünk a vendégszobába, felpakolva egy olyan adag édességgel, amivel egy kisebb óvoda egy hétig ellenne, majd az ágyra ülünk.
- Szóval mi történt? - kérdezi, és hanyag copfba köti a haját.
- Nem tudom, hogy elmondhatom-e - hajtom le a fejem.
- Ugyan, ugyan, kinek mondanám el szerinted? Te vagy az egyetlen barátom, akivel nem kell szexelnem - nevet fel. Pirulva nézek rá, majd mesélni kezdek. Mindent, az elejétõl.

Órák alatt jutok el ahhoz, ami történt, de ahogy felidézem, megint nagyon lehangolódom.
- Hm. Nem irigylem azt a férfit - sóhajt fel.
- Mirõl beszélsz? - kérdezem.
- Mr. Csenkov nyilván valami extradurva kínzást talált ki neki. - Bólintok. Biztos vagyok benne, hogy ha elmennénk most a pincébe, ott lenne õ is.
- Mond csak Alek - nézek rá. - Szeretsz te engem? - kérdezem. Fontos, és tisztáznunk kell.
- Persze - bólogatja lelkesen. - Mert?
- És nem tennéd meg velem azt, amit Inna, ugye?
- Ha azt akarod hallani, soha nem árulnálak el. Sokkal többet jelent nekem a barátságod.
- És nem azért van ez, mert félsz Nyicolaitól?
- Nyilván tartok tõle, és eleinte valóban csak azért foglalkoztam veled, mert kértek rá. De ahogy megjelentél nálam és én jutottam eszedbe a bajban, az sokat jelent nekem.
Elmosolyodom. Igen. Azt hiszem, tényleg szükségem van Alek közelségére.
- Te vagy az egyetlen barátom - vallom be halkan.


* * *

Reggel Alek közli, hogy elmegyünk vásárolni, hogy készíthessen ebédet vagy vacsorát - amelyikre Nyicolai hazaér, Jurij ugyanis közli, hogy dolgozni ment. Mi meg vásárolunk. Ételeket, konyhaeszközöket, ugyanis Alek le van döbbenve, hogy mennyire nincsenek dolgaink. Saját pénzbõl fedezem, hiszen ez így van jól, nekem is van még pénzem.
Veszünk ruhákat is, majd Alek eldönti, hogy mozizni is akar. Sóhajtva hívom fel Jurijt, hogy jöjjön elénk, de közben egy fiatal srác Alekhez lép és elég agresszíven kezd neki udvarolni.  Bár testi erõm elenyészõ, mégis mellé lépek és megpróbálom elzavarni a fiút.
 - Menj el innen - kérem, de csak vigyorog, majd a barátja, aki vele van annyira közel lép, hogy a korlátnak szorul a testem.
- Vay! - sikkantja Alek, és lépne, de a másik fiú nem hagyja. - Nem tudjátok, hogy kinek a szeretõjét molesztáljátok… - vakkantja.
- Ugyan kinek lehet ilyen szeretõje? - kérdezi.
 - Ismerõs a Csenkov név? - kérdezi az ekkor felérõ Jurij.

Nevetve figyelem, ahogy a két fiú szinte nyüszítve rohan. Vicces, hogy Jurij mennyire félelmetes, pláne ha Nyicolai nevével az ajkain jelenik meg.
A film kifejezetten érdekes, majd ahogy hazafelé tartunk Jurij szól, hogy Nyicolai nemsokára hazaér majd. Alek rögtön a konyhába megy én pedig a fürdõbe.
Amikor kijövök, õ már a szobában van. Mosolyogva lépek elé.
- Szia szépségem - köszönt.
- Szia.
- Jobban vagy már? - Felnézek rá. Látom, hogy tényleg aggódik emiatt.
- Sokkal, köszönöm. Alek rengeteget segített nekem.
- És hol van most? - Magához húz és a nyakamba puszil.
- A konyhában, vacsorát készít nekünk. Reményeim szerint annyira meg leszünk vele elégedve, hogy akár már ma áthelyeztetheted ide.
Felnevet, majd még szorosabban ölel.
- Örülök, hogy jobban vagy - néz rám. Tudom, mire gondol, így két tenyerem közé zárom arcát és közelebb hajolva megcsókolom. Lassan, nagyon lassan, hiszen most nem szeretnék felizgulni, azt sem szeretném, ha õ felizgulna. Amikor aztán elhajolok, a mellkasához bújok, õ pedig a hajamba szuszog.
- Még nem vagyok kész másra - mondom neki.
- Ennyire mélyen érintett, amiket mondott? - simít végig a gerincemen.
- Rosszul esett, de jól vagyok. Még egy kis idõ és minden rendben lesz, ne aggódj - mosolygok fel rá.
- És láttál ma valami érdekeset…? - kérdezi.
- Nem, semmit, mivel kapcsolatban?
És õ mesél. Az interneten megmutat egy cikket, majd épp ekkor kezdõdik az egyik csatorna híradója, így ott is megnézhetem az Innáról készült riportot. Nyögve ülök az ágy szélére.
Teljesen tönkretettük õt.
- Vay… - lép elém. Sóhajtva karolom át a derekát és a hasfalára szorítom a fejem. A hajamba túr.
- Nincs baj. Aleknek igaza volt. Tényleg extradurva a kínzási módszer… - sóhajtok fel. - De nem sajnálom. megérdemelte, igaz? - mosolygok fel rá. - De mielõtt lemennénk Alekhez, tudni akarok valamit. - Határozottan nézek fel rá. - Ugye te nem nézel le, és nem gondolod rólam azokat, amiket Inna mondott?

Egy pillanatig csak nézik egymást, de amikor az a korcs hirtelen feláll és az állánál fogva Felemeli a fejét, már éppen állnék fel, hogy eltörjem a kezét, de Vay jelez, hogy ne tegyem.
- Utállak, érted? Már az elejétõl – végre elengedi, de aztán folytatja - Szép vagy és okos.
Mindened megvan, ami nekem sosem lesz.  Meg akartam mutatni, hogy én is képes vagyok rá. Muszáj képesnek lennem rá! Tökéletesen kidolgoztam a tervet,  idehoztalak és bebizonyítottam, hogy egyedül szart se érsz. - Vészjósló pillantás. - Csak arra nem számítottam, hogy kitolod a segged és leállsz buzulni Csenkovval, leszarva a barátodat.
Nagyon, nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne fojtsam meg. Csak azért nem teszem, mert Vayt nem érintené jól.
- Ne-nem vagyok bu-buzi! Ne-ne nevezz így!
- Fogadjunk legalább baszni meg szopni tudsz, ha már beszélni nem – eszelõs nevetést hallat, a tekintetében pedig õrült fény csillog. 
- E-elég le-legyen! Mo-mond meg õszinté-tén, tényleg te voltál?!
Már remegnek a térdei a kezem alatt, de most nem tudom megnyugtatni egyszerû simogatással. Ahhoz túlságosan mélyen érintette ennek a patkánynak az árulása.
- Én voltam, basszus!
Végre megeredt a nyelve. És ezzel vége a pályafutásának, az életének. Úgy belelendül, hogy az összes elkövetett csalását és gyilkosságát kitálalja. De minél többet mond, Vay annál sápadtabb lesz, míg végül csak egy suttogásra képes.
- Nem barátkozom köcsögökkel, pláne Csenkov köcsögeivel! Felesleges lenne bármit is mondanod, akasztófára való fasszopó.
Megindulnak a könnyei, majd lerázva a kezeimet kiszalad az ajtón. Gyilkos tekintettem fordulok Inna felé, majd közelebb lépek és egy szó nélkül tarkón ütöm a fegyverem csövével.
A halál túl kegyes lenne a számára. Elõtte még elintézem, hogy kegyelemért könyörögjön.
- Szergej, Oleg a vészkijáraton keresztül vigyétek ki a kocsiba és várjatok meg.
Biccentenek, majd felrángatják az ájultan heverõ testet és ketten kivonszolják. Sietõs léptekkel indulok el Vay után, de a bejáratban Jurij jelenti, hogy Aleket kereste, és elfutott a bordélyház irányába. A kölyök már biztos dolgozik, mert már este van, ezért felhívom Tatianat, hogy tegye szabaddá Aleket, majd utána indulok.

Már az ajtóban egyenesen oda irányítanak, ahol õk vannak, és mikor odaérek egy halk kopogás után benyitok.
Egy cseppet sem tetszik amit látok, mert még soha nem láttam Vay ennyire zokogni. Tényleg nagyon jóban lehetett azzal az árulóval.
- Alek. – biccentek neki, õ pedig viszonozzam, majd odalépek az én szépségemhez és gyengéden a hátára simítok. - Jobban vagy, szépségem?
Hülye kérdés, de remélem legalább jobb lesz neki, ha kibeszéli. Nem igazán értek mások vigasztalásához.
- Nem… Inna… Inna… hallottad minket mondott? – nem néz rám, csak Alek ingébe motyog.
- De szépségem, tudod, hogy csak azért mondta, hogy bántson. – és ezért drágán megfizet.
- Ne… nem érdekel. De akkor sem… nem…. én nem vagyok … nem vagyok a …
Megint sírni kezd, nekem pedig ökölbe szorul a kezem a dühtõl, hogy így kell látnom egy korcs miatt. - Nem jössz haza?
- Alekkel szeretnék maradni. Nagyon félek egyedül a gondolataimtól. Nem szeretnék megint pánikrohamot.
Talán jobb is ha most vele marad. Én valószínûleg úgy sem tudom megnyugtatni, mert amilyen gyilkos hangulatban vagyok nem lennék jó társaság. És ma még rengeteg dolgom van.
- Alek, öltözz fel, hazajössz velünk. Ma este Vayjel alszol.
- De nem haragszol, ugye? – végre rám néz azokkal a gyönyörû barna szemeivel, amik most könnyben úsznak, az arca maszatos a sírástól. Hogy tudnék haragudni rá?
- Persze, hogy nem haragszom gyönyörûm. Maradj Alekkel és pihenj, a többit majd én elintézem. – még egyszer megsimítom a hátát, majd felállok – Jurij lent vár és hazavisz titeket.
- Köszönöm Nyicolai! – elmosolyodom a szipogásán és elindulok lefelé.
Szergej megvárt a másik kocsival, amivel Innat is hazaszállítjuk.
- Jurij te itt várd meg Vayt és Aleket. Vidd õket haza és ha szükségük van valamire intézkedj!
- Ahogy akarja Fõnök!
Elégedetten bólintok, majd beülök a kocsiba és szólok, hogy indulhatunk. Minél hamarább el akarom ezt rendezni.

***

Otthon azonnal a pincébe megyek és megvárom, amíg behozzák a vendégemet. Szerencsére mi értünk elõbb haza és nem Jurij, mert nem szerettem volna, hogy Vay lássa, ahogy lecipelik ide a régi barátját. Csak még jobban fölzaklatta volna és már így sincs jól.
Az a szemét pontosan tudta, hogy mivel sértheti meg és mivel okozhat neki a legnagyobb csalódást. De megbánja még ezerszer is, hogy olyan durván bánt vele.
Mikor meglátom õket a fogollyal feléjük fordulok.
- Erõsen kötözzétek az asztalhoz! – odaviszik és már dobnák fel a tetejére, mikor megállítom õket. – Ne úgy! A felsõtestét borítsátok az asztalra, hason fekve, a lába pedig a földön legyen. Egy kicsit elszórakoztatjuk ma este a barátunkat.
Ördögi vigyorom láttán felnevetnek, mert tudják mit akarok. Ismerik a módszereimet. Mindenkit a legérzékenyebb részénél kell megragadni.
A diplomata úrnak gondja van a melegekkel? Akkor kap egyet ma éjszakára, hátha megtetszik neki.
- Oleg, menj el a város legrosszabb környékére, és egy meleg bárból hozz ide egy drabális állatot, aki majd szórakoztatja. Mondd meg neki, hogy húszezer rubelt kap, ha megdugja ezt a mocskos korcsot! Világos?
- Örömmel, Fõnök!
Kaján vigyorral nézem, ahogy Szergely lekötözi, majd mikor készen van utasítom, hogy maradjon itt, ameddig meg nem jön az emberünk. Felõlem egész éjszaka szórakozhatnak, mert úgy is csak hajnalban szabadulok meg tõle.

***

A város már ki van világítva, mikor beérek a cégemhez, ahol egy találkozót beszéltem meg Yurikkal, hogy elõkészítsük a leleplezõ felvételt az esti híreknek.
Jó munkát végzett, mint mindig, amiért busás jutalmat fog kapni.
- Fõnök, hová töltsem fel a videót?
- Elõször is törd fel a legnézettebb csatornát és észrevétlenül tedd azok közé a fájlok közé, amiket ma este leadnak. Aztán küld el a sajtónak, egyesével az összes képviselõnek, majd végül a telefon híváslistájával együtt küld el a rendõrségnek. Névtelenül, természetesen.
- Azonnal, Fõnök! A televízió tûzfalait és a rendszer úgy tíz percbe telik feltörni és a kilenc órás adások között már benne is lesz.
- Már alig várom, hogy lássam.
Ma este végleg összedõl minden, amit Inna felépített. Holnap már minden újság címlapján az õ képe fog virítani és minden tévéadás az õ vallomását adja.

Mikor mindennel megvagyunk elégedetten indulok hazafelé,  és látom, hogy már Jurij is itt van.
- Minden rendben ment?
- Igen Fõnök! Mr. Carlton és Alek a vendégszobába mentek, ami az öné mellett van.
- Rendben. Még valami… reggel semmilyen újságot ne hozz a házba és ne is említs neki semmit az árulóról. – ha tudni szeretné, mi történt vele, akkor elmondom, de nem szeretném, hogy még többet sírjon. Az a mocsok nem érdemli meg.
- Ahogy akarja Fõnök! Tálalják a vacsorát?
- Nem. Vay kért valamit enni?
- Nem Fõnök.
Hm... – Reggel menj el abba a cukrászdába, ahol vele voltam és hozz neki mindenbõl. És a kávé specialitásukból is.
Bólint, majd mikor mindent megbeszéltünk elindulok a pince felé. Amint belépek a második hangszigetelt ajtón azonnal megüti a fülemet a fájdalmas ordítás, amit olykor felvált a könyörgés.
Elvigyorodom, majd a szintén kajánul vigyorgó Oleg felé fordulok.
- Nos? Mit találtál.
- Egy majdnem két méteres illegális bokszolót Fõnök. Amint meghallotta, hogy mennyi lóvét kap, azonnal igent mondott.
- Tökéletes. – el tudom képzelni mennyire gyengéd lehet – És a vendégünknek, hogy tetszik?
- Elõször azt hitte, hogy azért hoztuk, hogy jól összeverje és akkor elátkozta magát a pokolba, de amikor rájött, hogy miért van kikötözve már könyörgött.
Könyörögjön csak. Megérdemli amit kap, mert bántotta Vayt.
- Ha végeztek, fizesd ki a fickót. Hajnalban Innát pedig dobjátok ki egy járõrautó mellé az utcán.
- Ne öljük meg?
- Ne. Rosszabb lesz neki a börtön, mint a halál. Ahhoz képest, amit ott kap, ez csak bemelegítõ. – a szoba felé bökök ahonnan még mindig kiáltások és fájdalmas nyögések hallatszanak. Hát igen… a börtön sem lesz kellemesebb. Az a sok kampány a bûnözõk ellen… és most azok közé kerül, akiket elítélt.
Felsóhajtok, majd úgy döntök, hogy ideje aludni menni. Hosszú volt ez a nap.

***

Reggel még épp hogy virrad, amikor fölkelek, de olyan mintha alig aludtam volna valamit. Sokáig forgolódtam az éjjel, mert hiányzott Vay puha, meleg teste az enyém mellõl. Már annyira megszoktam a közelségét, hogy hiányzik.
Furcsa érzés, hogy ilyen rövid idõ alatt, ilyen erõsen kötõdni kezdtem hozná. Eddig még senkivel sem éltem együtt, aki belelátott volna az életem minden területére, de Vay állandóan körülöttem van és ez egész jó érzés.
Fáradtan kifújom a levegõt, majd kinyújtóztatom az izmaimat. Az óra fél hatot mutat, ami azt jelenti, hogy fél órával a tervezett elõtt keltem.
Összeszedem a ruháimat, majd a fürdõszobába megyek, hogy egy zuhannyal felfrissítsem magam.
Nem maradok sokáig itthon, mert a tegnapi akció miatt rengeteg dolgom van. Szívesebben lennék itthon Vayjel, hogy megnézzem jobban van e, de ez most lehetetlen.
Reggeli nélkül és két pohár kávé után indulok el a céghez, mert minél hamarább ott vagyok, annál több ügyet intézhetek el.

Délelõtt elintézem a függõ ügyeket, ellenõrzõm a szállítmányokat és megnézem a reggeli híreket és mély elégedettséggel tölt el, amit hallok.
„Csalódtunk a város egyik legtiszteletreméltóbb emberében, aki rútul eljátszotta a bizalmunkat”
„A reggeli órákban letartóztatták az orosz diplomatát Inna Michajlovicsot, aki saját vallomása alapján egy sorozatgyilkosság kitervelõje, súlyos büntetésre számíthat a törvényszék elõtt”
A nap további részében újraszervezem az utcai dílerek területeit, és szétszórom õket a városban. Közben útnak indítom a törökökkel megegyezett kokainszállítmányt és végül kifizetek néhány informátort és Yurik is bõséges jutalmat kap.
Sokkal tovább tart elrendezni mindent a kiesett dílerek miatt, mint gondoltam, így már este fél nyolc is elmúlik, mire haza indulok. Már hiányzik az én szépségem, túl régen érintettem már meg és az irodám is unalmasabb volt társasága nélkül.
Úgy döntök, hogy a vacsorát kihagyom, mert már ettem az irodában, így egyenesen a vendégszobába megyek, de az üres.
A saját szobámból hallok kiszûrõdõ zajokat, ezért oda veszem az irányt. Mikor belépek hallom, hogy zuhanyozik, de most nem csatlakozom hozzá, mint általában, mert nem tudom, hogy milyen kedve van. Azért remélem már nem olyan szomorú, mint tegnap.

- A karrierje. Mindig az volt a célja, hogy a kormányhoz tartozzon. Nekem azt mondta, hogy így akarja szolgálni a hazája érdekeit, de nyilván nem ez volt a célja.
- Ha egy diplomatának folt esik a hírnevén, akkor búcsút inthet a politikai pályájának. Ha ellenséged van, azt mindig a legérzékenyebb pontján kell megragadni és annál fogva fellógatni.
- Tehát tönkre kell tennünk a pályáját és rá kell venni, hogy mindent bevalljon. Ha ez az információ eljutna a kormányhoz, abban a percben elveszítene mindent.
- Inna sok kampányt szervezett a bûnözés csökkentése érdekében. A közvélemény szerint õ egy példakép, ezért nem csak a kormánynak, de az embereknek is meg kell ismerniük. Erre pedig a média a legjobb megoldás.
Megbeszéljük a terv lényegét, majd megjegyzem, hogy élvezi, ha megfélemlít mindenkit.
- Te élvezed, hogy mindenkit elijesztesz a környezetedbõl?
- Hát persze gyönyörûm, másképp soha nem jönnél el velem egy étterembe sem. Gyere ide! - Teszem amit kér. – Nem fáj a vállad?
- Nem, a fájdalomcsillapító megtette a hatását. Remélem, gyorsan elmúlik, mert nagyon zavaró, hogy folyton figyelnem kell a mozdulataimra.
- Nem volt túl mély, ezért hamar rendbe jössz.
- És most mit csinálunk?
- Miután megcsókoltál, felhívom a technikusomat, a kamerák miatt, majd bemegyek a cégemhez. Akarsz velem jönni?
Megcsókolom. Szeretem érinteni õt. Ami megint kicsit elfajul, így nyö9gve hívom fel a figyelmét arra, hogy dolgunk van.
- Esküszöm gyönyörûm… ha elkapjuk azt a rohadékot… egy hétig nem teszed ki a lábad a szobámból.
- A múltkor még csak két napot mondtál, és már az is lehetetlen. Az emberi test nem bír ki két nap folyamatos testi kapcsolatot. – Nem értem, mibõl gondolja, ha két nap nem lehetséges, akkor egy hét igen.
- Gyönyörûm, nekem soha nem elég belõled, de majd meglátjuk, hogy hányszor élvezel el, mielõtt kimerülnél.
Fent aztán megtudom, hogy minden rendben, lesz kamera és mikrofon.


* * *


Estére kész vagyunk mindketten, de én ideges vagyok. Valahol még mindig hiszem benne, hogy ha õ is volt, volt rá racionális indoka. Mintha Nyicolai érezné, nem szól, csak simogat, hiszen tudja, hogy félek.
Odaérve bemegyünk, de én kezdek el Innával beszélni. Elõször nem érti, miért vagyok ott, de hiába magyarázok neki, nem akarja érteni, így szinte örülök Nyicolai érkezésének.
 - Maga meg mit keres itt Csenkov?
- Elég a mellébeszélésbõl te korcs! Válaszolj a kérdéseire, vagy nagyon megbánod!
- Nem tudom, hogy mirõl beszél. Vay, mivel tömte tele a fejed ez a bûnözõ? Tudod, hogy én soha nem ártanék neked. Mégis honnan szedted azt a badarságot, hogy meg akartalak öletni?
- Látod ezt, te mocsok? Mit gondolsz milyen érzés lehet, ha kivágják a szemed, miközben az életedért visítozol? Ha nem beszélsz, még ki is próbálhatjuk, a szemedre nincs szükségem.
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyicolai emberei ellen? – kérdezem. Ennyire nem kell eldurvulnia a helyzetnek.
- Vay én nem tettem semmit! Régóta ismersz tu…
- Hagy abba, Inna!  - szakítom félbe. Hallgatni sem bírom ezt… - Legyen benned legalább annyi méltóság, hogy ha lebuktál legalább valld be és ne mentegetõzz! 
Nyicolai megsimogat, majd kiszedi a fegyverébõl a golyókat.
- Játszott már Orosz Rulettet? Egy golyó, öt üres hely. Ha nem válaszol a kérdéseire meghúzom a ravaszt, és ha szerencséje van, akkor nem loccsan szét az agya. Kérdezz Vay!
- Miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyicolai emberei ellen?
- Én nem…
- Ez a végsõ válasza?
- Ne! Elég jól van!
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyicolai emberei ellen? - ismétlem meg a kérdést.
- Csenkov miatt! Õ az oka mindennek! Ha sikerült volna eltüntetnem én lehettem volna Moszkva hõse! Államfõ lehettem volna! De a bûnözés elleni kampányok mit sem érnek, ha nem tudjuk rács mögé juttatni õket!
- Ezért elkezdted megöletni az embereit?!
- Igen! Kinek hiányozna egy csomó drogos senki, akik a társadalom söpredéke! És tudod mit? Örülök, hogy megtettem és még többet kellett volna megölni!
Egy ideig hallgat nyilván emészti amit az elõbb megtudott, ettõl a beteg állattól, majd halkan megszólal. 
- És én? Engem miért akartál megöletni? - kérdezem, elõre félve a választól.

- Hogy miért? - néz rám. - Biztos, hogy hallani akarod? - kérdezi mosolyogva.
- Tudnom kell - nézek rá határozottan. Hirtelen libben elõre, és végigsimít az arcomon, majd elkapja az államat. Nyicolai már feláll, de leintem. Inna beteg, elmebeteg, ha nem azt teszi, amit akar, akkor baj lesz.
- Utállak, érted? - sziszegi. Rosszul esik, de a lényeg még csak most jön. - Már az elejétõl - sóhajt fel, elenged és veszélyes vigyorral pillant rám. - Szép vagy és okos. Mindened megvan, ami nekem sosem lesz.  Meg akartam mutatni, hogy én is képes vagyok rá. Muszáj képesnek lennem rá! Tökéletesen kidolgoztam a tervet,  idehoztalak és bebizonyítottam, hogy egyedül szart se érsz. - Vészjósló pillantás. - Csak arra nem számítottam, hogy kitolod a segged és leállsz buzulni Csenkovval, leszarva a barátodat. - Nem! Ez nem igaz!
- Ne-nem vagyok bu-buzi! Ne-ne nevezz így! - Felröhög.
- Fogadjunk legalább baszni meg szopni tudsz, ha már beszélni nem - jegyzi meg nevetve.
- E-elég le-legyen! Mo-mond meg õszinté-tén, tényleg te voltál?! - Annyira ideges vagyok, hogy alig tudok gondolkodni. Csak egy vallomás és kész vagyok…
- Én voltam, basszus! - Elkezd belõle dõlni minden. A végére nekem már potyognak a könnyeim. Ahogy befejezi, ránézek. Olyan fájdalmat érzek a lelkemben, amivel alig tudok kezdeni valamit. Olyan csalódott vagyok, mint még sohasem. Hiszen a barátom volt… majdnem az egyetlen!
- I-Inna… - suttogom. Annyira csalódott vagyok, mint életemben soha.
- Nem barátkozom köcsögökkel, pláne Csenkov köcsögeivel! Felesleges lenne bármit is mondanod, akasztófára való fasszopó. - Szinte felnyársal a szemeivel, így potyogó könnyekkel rázom le magamról az engem nyugtatva simogató kezeket, és elindulok kifelé. Jurij kint áll a teraszon.
- Mr. Carlton… - lép mellém, hiszen már zokogok.
- Me-messze van Alek munkahe-helyen? - kérdezem. Szükségem van rá.  Rá, aki elfogad így, nem ítél el és… és… Alek kell most. Csak õ.
- Nem, uram. Arra kell menni, a következõ saroknál… de várja meg…
Nem szólok egy szót sem, elkezdek rohanni. Szükségem van Alekre. Most mindenképp!

A borbélyban valamiért rögtön elõre engednek, és egy szép nõ, egy prostituált mosolyogva közli, hogy a hátsó szobában találom Aleket.
Ahogy belépek, õ épp öltözik, gondolom, épp túl van egy munkán. Ahogy rám néz, leteszi a kezében levõ inget és elém lép, hiszen még mindig sírok.
- Vay… - suttogja, és szorosan magához ölel. Az arcomat a nyakába fúrom és hosszú percek alatt kisírom magam. Amikor végzek, remegve szorítom a derekát, és szipogok.
- Na, jól vagy? - kérdezi halkan. - Mi a fene történt?
- É… én nagyon nagyot csalódtam - felelem remegõ hangon.
- Ugye nem…
- Egy barátom…  egy barátom hazudott nekem és… és rosszat akart nekem és… - Szorosabban ölel magához, majd érzem, ahogy hátrálni kezd. Megyek utána, nem engedem el. Most szükségem van valakire, aki nem Nyicolai. Muszáj valaki másnak is jelen lennie az életemben.
Leül az ágyra, én pedig utána és az ölébe bújok. Õ semmit sem csinál, csak ringat és simogatja a hátam, a hajamba puszil néha és majdnem egy órán keresztül meg sem mozdulunk.
- Ho… honnan tudtad, hogy jövök? - kérdezem. - Mármint mindenki tudta.
- Mr.  Csenkov ideszólt, hogy erre tartasz - mondja halkan. - De semmi mást nem mondott.
Igen. Sejthettem volna, hogy az õ keze van a dologban. Épp végszóra hallom, hogy kopognak, majd valaki benyit. Én el vagyok foglalva azzal, hogy Aleket el sem engedem, mert ez nyugtat meg jelenleg. Õ simogat, nekem pedig jól esik. Nincs ebben semmi szexualitás, csak baráti érintések.
- Alek. - Felismerem Nyicolai hangját. Gondolom köszönt vagy valami, mert most már hozzám szól. - Jobban vagy, szépségem? - Végigsimít a hátamon.
- Nem… - vallom be. - Inna… Inna… hallottad minket mondott?
- De szépségem, tudod, hogy csak azért mondta, hogy bántson - mondja lágyan.
- Ne… nem érdekel. De akkor sem… nem…. én nem vagyok … nem vagyok a … - Ki sem tudom mondani, csak megint könnyezni kezdek. Alek felsóhajt.
- Nem jössz haza? - kérdezi lágyan Nyicolai.
- Alekkel szeretnék maradni. Nagyon félek egyedül a gondolataimtól. Nem szeretnék megint pánikrohamot.
Pár perces csend, majd Nyicolai ellentmondást nem tûrve megszólal.
- Alek, öltözz fel, hazajössz velünk. Ma este Vay-jel alszol. - Érzem, hogy fenyegetõ a hangja, de nem érdekel most.
- De nem haragszol, ugye? - kérdezem, és elszakítom az arcom Alek nyakától, hátrapillantva rá. A szemeim könnyesek és vörösek a sok sírástól.

Miután az egyik vendégszobához tartozó fürdõszobában lezuhanyoztam, majd átöltöztem elindulta a szobán felé, hogy megnézzem Vayt. A történtek miatti dühöm már elcsitult, mert Grigori megkapta, amit érdemelt.
Benyitok a szobába, de az ágy üres és a szobában sem látom. – Vay!
- Fürdõ.
Azonnal az ajtó felé veszem az irányt és, amikor belépek a kád mellett találom. - Mit csinálsz?
- Egy vizes törülközõvel törölöm körbe a sebeimet.
Most egész nyugodtnak tûnik, és örülök neki, hogy végre ismét a régi. – Jól vagy?
Óvatosan magamhoz húzom, hogy ne érintsem meg a sérült vállát, majd magamhoz ölelem.
- Kifejezetten rosszul érzem magam, de már nincs és elõreláthatólag nem is lesz pánikrohamom. Sajnálom, ha rád ijesztettem, kontrollálhatatlanok voltak a cselekedeteim.
Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belõlem, mert már megint úgy beszél, mintha egy szakkönyvbõl idézne. Ez az én Vayem.
- És meg is csókolhatlak?
- Ha arra vagy kíváncsi, nem fogok a romantikus regényekbõl ismert, ne érj hozzám, mert mocskos leszel klisékkel jönni. Nagyfiú vagy, el tudod dönteni, hogy undorít-e ami velem történt vagy továbbra is kívánsz.
Végre elmosolyodik, én pedig felszabadultan felnevetek azon, amit mondott. Több kell nekem ahhoz, hogy ne kívánjam többé.
- Hihetetlen vagy. – lassan és finoman csókolom, hogy ne okozzak neki fájdalmat egy heves mozdulattal. Jó végre újra érezni azt a csak rá jellemzõ édes illatot, ami minden porcikájából árad. Ezzel általában felizgat, de most kontrollálom magam.

Miután befejezte a mosakodást, rendeltem egy csomó étel reggelire, mert tudom, hogy tegnap reggel óta nem evett semmit. Akkor túl idegen volt, de most… szinte minden elfogy az asztalról, mire befejezzük az evést.
- Alek mellesleg kiváló szakács. Ha gondolod, tarthatnánk valami kis felvételi fõzést vagy ilyesmit. Egy vizsgát. Megfelelõbb lenne egy szakács a háznál, minthogy állandóan rendelgetni kelljen.
Elvigyorodom, mert tetszik ahogy fogalmazott, és ha itt akar munkát adni Aleknek az azt jelenti, hogy itt marad. Remek.
Vigyoromat kicsit bizonytalanul megszólal.
- Rosszul mondtam volna valamit?
- Csak tetszik, hogy úgy beszélsz a házamról, hogy a miénk.
- Ez természetes. Egyelõre nem szerepel a terveim között, hogy elhagyom Oroszországot, és tekintve, hogy a neked történõ segítség miatt alakult így az életem, és jóformán szeretõk lettünk közben, nem értem, és nem látom okát, hogy miért kellene munkát keresnem, hogy albérletben élhessek. Bár ha megunom az itthon ülést, akkor úgyis keresek majd munkát.
Nekem kifejezettem tetszik az ötlet, hogy mindig itthon lesz, de nem akadályozom meg, ha mégis dolgozni szeretni. Bár nincs rá szükség.
- Ezt majd megbeszéljük, gyönyörûm, rendben? Most Innáról kellene beszélnünk.
Látom, hogy egy csapásra elkomorul az arca, és nem is irigylem a helyzetet, amibe került. Az alvilágban annál jobb minél kevesebb barátja van az embernek, mert egy barát egyenlõ egy jövõbeli árulóval.
- Ma este kell elmennünk a  hotelbe, ott elfogjuk, idehozzuk és kivallatod. Ha jól sejtem, Grigori sincs már életben.
- Nem, nincs, jól sejted. Nem hagyhattam, hogy így bánjon veled.
- Rendben. Már megszoktam, hogy a törvény teljes kizárásával éled az életedet. De akkor is kell egy terv Inna ellen.
Ebben igaza van.
- Az én korábbi zseniális ötletem következménye egy pánikroham és számos seb lett, várom a te javaslataidat.
Megfogja az asztalom pihenõ kezemet, én pedig a hüvelykujjammal elkezdek kis köröket rajzolni a kézfejére.
- Biztos vagy benne, hogy te is ott akarsz lenni? Végül is, barátok voltatok.
Egy pillanatra elszomorodik, majd határozottan rám pillant.
- Ott akarok lenni. A szemébe akarok nézni, mikor elmondja, hogy miért akart megöletni.
- Rendben gyönyörûm, de együtt megyünk. Többé nem hagyom, hogy bajod essen. – elgondolkodok ez kicsit, majd megszólalok – Te ismered a legjobban azt a szemetet. Mi az, ami a legfontosabb neki?
- A karjenre. Mindig az volt a célja, hogy a kormányhoz tartozzon. Nekem azt mondta, hogy így akarja szolgálni a hazája érdekeit, de nyilván nem ez volt a célja.
Már csak az a kérdés, miért az én embereimet kezdte el mészárolni?
- Ha egy diplomatának folt esik a hírnevén, akkor búcsút inthet a politikai pályájának. – a szemébe nézve folytatom – Ha ellenséged van, azt mindig a legérzékenyebb pontján kell megragadni és annál fogva fellógatni.
- Tehát tönkre kell tennünk a pályáját és rá kell venni, hogy mindent bevalljon. Ha ez az információ eljutna a kormányhoz, abban a percben elveszítene mindent.
Pontosan, de tegyünk rá még egy kicsit.
- Inna sok kampányt szervezett a bûnözés csökkentése érdekében. A közvélemény szerint õ egy példakép, ezért nem csak a kormánynak, de az embereknek is meg kell ismerniük. Erre pedig a média a legjobb megoldás.
Egy adás amiben bevallja, hogy õ szervezte a tömeggyilkosságot, mindennél jobban ellehetetleníti és nem ússza meg a börtönt. Az ilyennek az rosszabb, mint a halál.
- Eljutatod a vallomását a televíziónak?
- És a sajtónak meg a rádiónak. De ehhez kell néhány dolog. Kamerák, mikrofonok és… a vallomás.
Van egy emberem, aki profi az ilyen technikai problémák megoldásában.
- Nyicolaj, de a találkozó egy hotel éttermében lesz, ahol nyüzsögnek az emberek. Nem valószínû, hogy Inna mindent be fog vallani, ha mások is hallják.
- Ez igaz, de ha én is veled megyek nem sokáig lesznek ott mások. – elvigyorodom, és látom, hogy a komor hangulata ellenére neki is kis mosoly húzódik az ajkaira.
- Te élvezed, hogy mindenkit elijesztesz a környezetedbõl?
- Hát persze gyönyörûm, másképp soha nem jönnél el velem egy étterembe sem. Gyere ide!
Kijjebb húzódom a székkel és megvárom míg az ölembe ül, majd óvatosan átkarolom. – Nem fáj a vállad?
- Nem, a fájdalomcsillapító megtette a hatását. – felsóhajt és a nyakam hajlatába hajtja a fejét. – Remélem, gyorsan elmúlik, mert nagyon zavaró, hogy folyton figyelnem kell a mozdulataimra.
- Nem volt túl mély, ezért hamar rendbe jössz.
Végigsimítom a hátát, ahogy szereti, majd átölelem. Imádom õt a karjaimban érezni. Imádom a testét, az édes illatát és mindenét, ahogy van.
- És most mit csinálunk?
Elmosolyodom rajta, mert úgy tûnik a türelmetlensége még nem kopott le róla.
- Miután megcsókoltál, felhívom a technikusomat, a kamerák miatt, majd bemegyek a cégemhez. Akarsz velem jönni?
Legalább nem lenne itt egyedül.
Mosolyogva hozzám hajol és megcsókol, közben pedig az ép karjával átkarolja a nyakam. Belemordulok a csókba és a feszes fenekébe markolva még közelebb húzom magamhoz. Mikor elválik tõlem, a nyakába csókolok, mert egyszerûen soha nem elég belõle.
- Nyicolai… ne most… sok dolgunk van és…
Bosszúsan felsóhajtok, és még egyszer megcsókolom.  – Esküszöm gyönyörûm… ha elkapjuk azt a rohadékot… egy hétig nem teszed ki a lábad a szobámból.
- A múltkor még csak két napot mondtál, és már az is lehetetlen. Az emberi test nem bír ki két nap folyamatos testi kapcsolatot. – már megint az a szexi határozott hang.
- Gyönyörûm, nekem soha nem elég belõled, de majd meglátjuk, hogy hányszor élvezel el, mielõtt kimerülnél. – elpirul, de már nem jön annyira zavarba az ilyesmitõl, mint elõször.
Sóhajtva felállok vele együtt, mielõtt még fölcipelném a hálószobába, elõveszem a telefonomat és felhívom Yurikot, aki a cégemnél dolgozik, de ha egy munka adódik a számára, amivel extra keresethez juthat nagyon hasznos tud lenni. Megbeszélem vele, hogy mire van szükségünk, majd leteszem és újra a várakozó Vay felé pillantok.
- Meglesz a rejtett kamera, amivel, majd fel tudjuk venni a vallomását.
- Jó. Plusz bizonyítéknak pedig megfelel Grigori híváslistája és az üzenetek. Ha ez a sajtó kezébe kerül, akkor már vége lesz, mert mindenki ellene fordul.
- Akkor induljunk.

***
Yurik már ott vár az irodám elõtt, mikor megérkezünk, és el is hozta a kért kamerát. Amíg õ megmutatja Vaynek, hogy hogyan kell rákapcsolna egy gombra a pulóverén, addig én ellenõrzõm a tegnap esti bál részleteit.
Némelyik vendég még mindig a szállodában tartózkodik a lefoglalt szobák egyikében, de a legtöbbjük már hazament. Végre ennek is vége van.
Még fölhívom a Szent Mártom hotelt is és lefoglalom az összes szabad asztal az éttermükben, mert mégis csak jobb ha minél kevesebben vannak.
- Fõnök, készen vagyunk. A rejtett kamera egy másik központi kamerára fogja küldeni a felvett képet, így minden azonnali rögzítésre kerül. A megbeszéltek szerint az ön és Mr. Carlton hangját torzítani fogjuk, hogy ne lehessen felismerni.
Elégedetten bólintok. – Szép munka, Yurik. Holnap délután gyere vissza és Jurijtól megkapod a fizetséged.
- Igen, Fõnök. – távozik én pedig újra kettesben maradok Vayjel.
- Nem vagy éhes szépségem? Már elmúlt két óra és még nem is ebédeltünk. – sokáig tartott míg beállították a kamerát.
- Egy kicsit, de nem igazán tudnék most enni. – látom, hogy nincs túl jó kedve, de nem is hibáztatom érte.
- Mit szólnál, ha hazamennénk és hozatnék abból a kávéból, ami annyira tetszett neked a cukrászdában? – odalépek hozzá és megsimogatom az arcát.
- Az jó lenne, köszönöm.
Szólok Jurijnak, hogy mit rendeljen, majd együtt elindulunk kifelé.

Este hétkor már mind a ketten készen vagyunk az indulásra, de még elõtte felhívtam Yurikot, hogy leellenõrizzük a kamerát. Õ azonnal visszajelez, hogy minden rendben, így el is indulunk.
Az hotelhoz vezetõ úton csendben vagyunk, nyugtatón simogatom a combját, mert bár nem mutatja ki, tudom, hogy rosszul esik neki, amit tennie kell. Végül is a barátja volt.
Engem is árultak már el, így tudom mit érez. Rohadt szar érzés, és ezért sem szoktam senkivel sem érzelmi kapcsolatba bonyolódni. Kivéve Vayt, de õbenne teljesen megbízom.
Amint eltettük az útból ezt az árulót, megpróbálom majd elfeledtetni vele ezt a sok rossz emléket, ami az utóbbi napok miatt van.
A kocsi fékezése szakít ki a gondolataim közül és amikor kinézek az ablakon látom, hogy már meg is érkeztünk. Kiszállok, majd megvárom, míg a mögöttünk lévõ kocsiból is kiszállnak az embereim és utasítom õket, hogy jöjjenek velünk.
Vayjel az oldalamon lépek be az elõtérbe, ahol rögtön a figyelem középpontjába kerülünk.
Vay az étteremnél álló emberhez lép és Inna nevét mondva kéri, hogy vezessék az asztalhoz.
Én egy másik lefoglalt asztalhoz megyek, de csak annyira közel, hogy azonnal segíteni tudjak ha baj lenne. Egyenlõre hagyom, hogy kettesben beszéljenek Az embereim pedig a többi lefoglalt asztalt foglalják el.
A teremben lévõ személyek közül egyre többen tûnnek el, míg egy sem marad. De szememet le nem veszem Vayrõl, aki komor arckifejezéssel beszélget Innával.
Teljesen nem értem, hogy mit mondanak, de hangfoszlányok eljutnak hozzám, így tudom, hogy éppen hazudik és ezt, Vay arckifejezésébõl ítélve, õ is tudja.
Még egy kis ideig nézem õket, majd megelégelem és határozott léptekkel odamegyek és leülök az én szépségem mellé.
- Maga meg mit keres itt Csenkov? – az arcán egyszerre látni dühöt és félelmet.
- Elég a mellébeszélésbõl te korcs! Válaszolj a kérdéseire, vagy nagyon megbánod! – a haragtól összeszorul az álkapcsa, de látom rajta, hogy megijedt. Remek.
- Nem tudom, hogy mirõl beszél. Vay mivel tömte tele a fejed ez a bûnözõ. Tudod, hogy én soha nem ártanék neked. Mégis honnan szedted azt a badarságot, hogy meg akartalak öletni?
Még mindig hazudik, és ez az idegesítõ mosoly az arcán… elég. Elõveszem a zsebembõl a fényképeket, amit a meggyilkolt prostiról készítettek és eléje teszem õket.
- Látod ezt te mocsok? – megnézi õket és az arca egyszeriben sokkal sápadtabb lesz – Mit gondolsz milyen érzés lehet, ha kivágják a szemed, miközben az életedért visítozol? Ha nem beszélsz, még ki is próbálhatjuk, a szemedre nincs szükségem.
Igaz, hogy ezt is felveszi a kamera, de a nemkívánatos részeket, ki lehet vágni. A lényeg az, hogy mindent bevalljon.
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyikolai emberei ellen? – Vay hangja határozott és érzelemmentes. Igazi profi, akármit is érez valójában.
- Vay én nem tettem semmit! Régóta ismersz tu…
- Hagy abba Inna! Legyen benned legalább annyi méltóság, hogy ha lebuktál legalább valld be ás ne mentegetõzz!
Nyugtatón a térdére simítom a kezem az asztal alatt, majd intek Olegnek, hogy álljon a bejárat elé és ne engedjen be senkit. A kabátom alól elõveszem a fekete Magnumot, majd Inna szemébe nézve kiszedegetem belõle a golyókat, míg egy nem marad, majd megforgatom a tárat és ráfogom a fegyvert.
- Játszott már Orosz Rulettet? Egy golyó, öt üres hely. Ha nem válaszol a kérdéseire meghúzom a ravaszt, és ha szerencséje van akkor nem loccsan szét az agya. - valójában nem igazi a töltény, mert szükség van az információra, de ezt õ nem tudja – Kérdezz Vay!
- Miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyikolai emberei ellen?
- Én nem…
- Ez a végsõ válasza? – felemelem a fegyvert és a fejére célzok.
- Ne! Elég jól van! – de még mindig nem beszél. Vayre nézek.
- Inna, miért akartál megöletni engem, és miért fogadtál bérgyilkost Nyikolai emberei ellen?
- Csenkov miatt! Õ az oka mindennek! Ha sikerült volna eltüntetnem én lehettem volna Moszkva hõse! Államfõ lehettem volna! De a bûnözés elleni kampányok mit sem érnek, ha nem tudjuk rács mögé juttatni õket!
- Ezért elkezdted megöletni az embereit?! – megszorítom Vay térdét, mert látom, hogy megremeg a keze az asztalon, de most nem szólalok meg.
- Igen! Kinek hiányozna egy csomó drogos senki, akik a társadalom söpredéke! És tudod mit? Örülök, hogy megtettem és még többet kellett volna megölni!
Egy ideig hallgat nyilván emészti amit az elõbb megtudott, ettõl a beteg állattól, majd halkan megszólal.
- És én? Engem miért akartál megöletni?

- Te menj be ide és ülj le az ágyra, de ne csinál semmit. Mindjárt megyek én is és segítek.
Bólintok és besétálok. Ugyanolyan szoba, így leülök, és várok, de közben eszembe jut, hogy nem töröltem le magamról a nyálát és elkezdem törölni… de nem jön le. Így percekkel késõbb már megint körömmel vakarom a sebeimet. Annyira belefeledkezek, hogy Nyicolai hangja zökkent ki.
- A picsába!
Belép a fürdõszobába, de szinte azonnal vissza is jön és gyógyszereket tart felém.
- Vay, ezeket vedd be! Feküdj le szépségem, nemsokára jobban leszel.
- De… de le kell mosnom, így nem tudok aludni. A bõröm… piszkos lett… - nyöszörgöm. Beveszem, persze, hogy beveszem, de nem lehetne elõtte egy gyors zuhanyzást beiktatni?
- Csss… semmi baj. Majd én megmosom, de te addig lefekszel és meg sem mozdítod a kezeidet. Érted? – Értem, nem vagyok hülye, így nem lep meg, hogy egy vizes törülközõvel tér vissza.
- Lehet, hogy egy kicsit hideg lesz gyönyörûm, de most ez kell. – nyugtat és törölgetni kezd. Kintrõl kopogást hallok, de arra, hogy mit beszél, nem tudok figyelni. Megnyugtat, hogy Jurij hangját hallom, így nem idegen, de akkor nem is biztos, hogy figyelnem kell mindenre, ami elhangzik.
Még egyszer Nyicolai felé pillantok, majd lassan el is alszom…


* * *


Amikor felkelek, már nincs itt. Nem tudom, hol lehet, abban sem vagyok biztos, hogy mennyi az idõ, de azt hiszem, délután vagy este lehet. Felkelnék, de hirtelen a testembe fájdalom hasít, és eszembe jut minden. Ismét enyhe pánikroham lesz úrrá rajtam, de most sikerül le is küzdenem, és felkelek. Ha olyan idegállapotban lennék, ahogy Nyicolai megtalált, nyilvánvalóan fertõtlenítõs vízben fürödnék, de nem vagyok bolond. Zuhanyoznom sem kellene, így csak egy vizes törülközõvel törlöm át magam. Amíg el nem kezdenek a harapások is varasodni, addig biztosan nem engedhetem meg magamnak a zuhany luxusát, a fürdõrõl pedig szó sem lehet.
- Vay! - hallom meg Nyicolai hangját a szobából.
- Fürdõ - felelem nyugodtan, mire pillanatokkal késõbb be is nyit.
- Mit csinálsz? - lép rögtön mellém, aggódva. Megértem, valószínûleg a frászt hoztam rá a rohamommal.
- Egy vizes törülközõvel törölöm körbe a sebeimet - világítok rá a nyilvánvalóra.
- Jól vagy? - áll meg közvetlenül mellettem és finoman magához ölel. Jól esik az érintése és így meg is nyugszom kissé ismét, hiszen a törölgetéstõl feléledtek az emlékeim.
- Kifejezetten rosszul érzem magam, de már nincs és elõreláthatólag nem is lesz pánikrohamom. Sajnálom, ha rád ijesztettem, kontrollálhatatlanok voltak a cselekedeteim. - Felpillantok rá. Mintha a sóhaj, ami az ajkai közül felszabadul, megkönnyebbült lenne.
- És meg is csókolhatlak? - kérdezi, már mosolyogva.
- Ha arra vagy kíváncsi, nem fogok a romantikus regényekbõl ismert, ne érj hozzám mert mocskos leszel klisékkel jönni - mosolygok rá. - Nagy fiú vagy, eltudod dönteni, hogy undorít-e ami velem történt vagy továbbra is kívánsz.
Felnevet.
- Hihetetlen vagy - mosolyogja, majd az állam alá nyúl és lassan, finoman felemeli a fejem, mintha direkt vigyázni akarna, hogy a bõr húzódása és a fejem mozgása ne legyen hatással a harapott sebeimre.
A csók lassú és finom, szinte gondoskodó. Sokáig tart, de sem õt, sem engem nem izgat fel túlságosan. Ez most csak… jó. Jó érzés tudni, hogy túléltem.

Kiderül, hogy reggelre jár az idõ, de olyan éhes vagyok, hogy képes lennék felfalni három steaket is, így reggelire kiadósat eszünk. Mindenféle finom és jó ételek vannak az asztalon, amit a közeli étterembõl rendelt Nyicolai, hiszen nincs szakácsunk. Ekkor jut eszembe Alek.
- Alek mellesleg kiváló szakács. Ha gondolod, tarthatnánk valami kis felvételi fõzést vagy ilyesmit. Egy vizsgát. Megfelelõbb lenne egy szakács a háznál, minthogy állandóan rendelgetni kelljen. - Mivel vigyorogva néz, nem tudom megállni kérdés nélkül. - Rosszul mondtam volna valamit? - Betonbiztos az orosz nyelvtudásom, de ki tudja…
- Csak tetszik, hogy úgy beszélsz a házamról, hogy a miénk. - Felvonom a szemöldököm.
- Ez természetes. Egyelõre nem szerepel a terveim között, hogy elhagyom Oroszországot, és tekintve, hogy a neked történõ segítség miatt alakult így az életem, és jóformán szeretõk lettünk közben, nem értem, és nem látom okát, hogy miért kellene munkát keresnem, hogy albérletben élhessek. - Felsóhajtok. - Bár ha megunom az itthon ülést, akkor úgyis keresek majd munkát.
- Ezt majd megbeszéljük, gyönyörûm, rendben? Most Innáról kellene beszélnünk. - A témára elkomorulok.
- Ma este kell elmennünk a  hotelbe, ott elfogjuk, idehozzuk és kivallatod. Ha jól sejtem, Grigori sincs már életben - pillantok rá sokat sejtetõen.
- Nem, nincs, jól sejted. Nem hagyhattam, hogy így bánjon veled.
- Rendben - sóhajtok fel. - Már megszoktam, hogy a törvény teljes kizárásával éled az életedet. De akkor is kell egy terv Inna ellen.
Várakozóan nézek rá.
- Az én korábbi zseniális ötletem következménye egy pánikroham és számos seb lett, várom a te javaslataidat - mondom neki, és megfogom a kezét az asztalon.

Szerencsére a játék nem tudja lekötni a figyelmemet, így tíz perc után elindulok fölfelé a többi szoba felé. Amikor felérek a második emeletre, akkor döbbenek rá, hogy százötven szobát foglaltam le, és fogalmam sincs, hogy Vay melyikben van.
Magamban morogva kezdek el fel-alá járkálni a kihalt folyosón, de nem hallok semmit, mert egy ilyen helyen minden ajtó hangszigetelt.
Már lassan beleõrülök az aggodalomba, ami nagyon furcsa, mert én soha nem szoktam aggódni semmiért. De most… meg tudnék fojtani bárkit aki az utamba kerül.
Már éppen fordulnék vissza, hogy elölrõl kezdjem a járkálást, amikor nyílik az egyik ajtó és kitámolyog rajta Vay. Azonnal odamegyek hozzá, de amikor meglátom a mélységes aggodalom és düh egyszerre csap le rám.
- Jézus, mi a fene… - a vállából egy kis kés áll ki, a nyakán és a felsõtestének hófehér bõrén véres harapásnyomok éktelenkednek. - Gyönyörûm, azonnal kórházba kell mennünk!
- Csak… csak húzd ki. Le kell zuhanyoznom. Le kell mosnom magamról…
Remeg az egész teste és ami a legjobban dühít az az, hogy sír. Õ nem szokott sírni és innen tudom, hogy tényleg nagyon rosszul van.
- Mi történt, Vay? – óvatosan nekitolom a falnak, majd a sértetlen vállát megfogva egy gyors mozdulattal kihúzom a kést a vállából. Úgy tûnik, mintha meg sem érezte volna és ez nagyon is aggasztó. Most, hogy figyelmesebben megnézem, látom, hogy a pupillái kitágultak és kapkodva szedi a levegõt.
- I… Inna az – a viselkedése nagyon zavart, egyszer összehúzza magán a szakadt inget, majd újra elengedi és a véres sebeket kezdi kapargatni, mint akinek egyáltalán nem fájnak - Holnap este kell menni a Szent Márton hotelbe és bemondani Inna keresztnevét.
Nyugtatóan végigsimítok a karján, de amint megérzi az érintésem sikoltva hátra ugrik és kétségbeesett tekintettel néz rám, de olyan mint aki nem tud fókuszálni. Mi a fene lehet vele? - Vay…
- Ne érj hozzám, kérlek. Az elmém összezavarodott és felzaklatja az érintésed, emellett muszáj lemosnom magamról a nyálát, és nem ártana a vért is lemosni a testemrõl.
Úgy beszél, mint egy robot és közben folyamatosan a sebeit kaparja, de már a keze is csupa vér. Egy határozott mozdulattal elkapom a csuklóját és elrántom a nyakától. - Rendben, nem érek hozzád, de fejezd ezt be! Már mély sebet vakartál magadra!
- Kérlek, engedj el… te is mocskos leszel… Engedj el és… és csinálj valamit! Nem bírom, hogy magamon érzem még mindig… segíts…
A szeme már megint könnyben úsznak, és elõször érzem azt életemben, hogy nem tudom mit tegyek. Nem értek a kibaszott vigasztaláshoz és nem is vagyok a nyugalom szobra, hogy ezt másokra is átragasszam. De valamit tennem kell, hogy jobban legyen.
Kinyitom egy mágneskártyával a szemben lévõ szobát, majd kitárom az ajtót. – Te menj be ide és ülj le az ágyra, de ne csinál semmit. Mindjárt megyek én is és segítek.
Türelmesen megvárom, míg bólint, majd reszketeg mozdulatokkal bemegy. Bezárom utána az ajtót és átmegyek oda ahonnan az imént kijött.
Az a nagydarab állat hason fekszik az ágyon, a földön széttört pezsgõspoharak, a lepedõn pedig Vay ingjének darabjai. Az a mocskos állat… ezt még nagyon megbánja.
Elõveszem a telefonomat és felhívom Jurijt, akik lent várnak az elõcsarnokban.
- Jurij, szólj Olegnek, hogy álljon a kocsival a hátsó személyzeti bejáró elé, te és Szergej pedig gyertek fel az 1003-as lakosztályba.
- Fegyverre szükség van, Fõnök?
- Nem. Csak rátok. Siessetek.
Leteszem és átmegyek Vayhez, de amikor meglátom azonnal odaugrom hozzá. – A picsába!
Már megint a sebet dörzsölte, ami már eddig is vérzett, de most még jobban. Gyorsan elõkeresem a fürdõszobában tárolt elsõsegélydobozt, amiben találok nyugtatót is. Ez most kell, mert így nem tudok vele mit kezdeni.
- Vay, ezeket vedd be! – hangosan szólok, hogy rám figyeljen, majd a kezébe adok két pirulát és egy pohár vizet – Feküdj le szépségem, nemsokára jobban leszel.
- De… de le kell mosnom, így nem tudok aludni. A bõröm… piszkos lett…
- Csss… semmi baj. Majd én megmosom, de te addig lefekszel és meg sem mozdítod a kezeidet. Érted? – lenyomom õt az ágyra, a kezeit pedig a két oldalára, majd megvárom míg biccent, aztán a fürdõszobában benedvesítek egy puha törölközõt és azzal térek vissza.
- Lehet, hogy egy kicsit hideg lesz gyönyörûm, de most ez kell. – elkezdem törölgetni a nyakát, lassú mozdulatokkal haladva a sebek mellett, mikor kopognak az ajtón és Jurij hangját hallom kintrõl.
- A szemben lévõ szobában van egy eszméletlen fickó. Tegyétek a csomagtartóba és szóljatok, ha megvagytok.
Elmennek, én pedig visszafordulok az é szépségem felé, aki már laposakat pislogva néz rám. Jó erõs nyugtató volt, így legalább tizenkét órát aludnia kéne.
Összeszorítom a fogaimat a haragtól, amikor a harapásokhoz érek, de ezeket is lemosom, majd jöhet a fertõtlenítõ.
Ha tudom, hogy az az állat ezt teszi vele, az biztos, hogy nem engedem még csak a közelébe sem. Nem is tudom mi ütött belém, mikor engedtem, hogy õ egyen a csali.
Felsóhajtok, majd megvizsgálom a szúrt sebet is, ami szerencsére nem túl mély. Körbecsavarom a vállát egy száraz törölközõvel, majd felhívom az orvost, aki engem is összefoltozott már, amikor szükséges volt.
- Tessék?
- Fjodor, itt Nyicolai. Húsz perc múlva legyél a házamban. Egy nem túl mély késszúrást kellene ellátni. – miközben beszélek, lágyan simogatom Vay haját.
- Megszúrtak? – a hangja hitetlenkedõ, de most nincs kedvem az idõt húzni.
- Ne kérdezz annyit, csak siess. Húsz perc.
Ezzel leteszem, és éppen ekkor belép Jurij és közli, hogy el van intézve a csomag.
Felemel Vay, vigyázva, hogy ne nyomjam meg a sérült vállát, majd sietõs léptekkel elindulunk a kocsihoz, ami már az ajtó elõtt vár minket. Szerencsére most nincsenek itt a felszolgálók, csak a saját embereim, így lát meg minket senki.

Mikor hazaérek, a doktor kocsija már a parkolóban áll, õt pedig a nappaliban találom. Ahogy meglátja a kezemben tartott testet, azonnal elkomolyodik és odasiet hozzám.
- Szabad?
- Persze, de elõbb leteszem, gyere utánam, majd fent elláthatod. – megfogja a táskáját és követ, majd amint leteszem Vayt az ágyra odébb állok, hogy hozzá férjen és figyelem, ahogy dolgozik.
Fjodor nagyon jó sebész, csak egy magánjellegû incidens miatt elveszítette az állását és azóta más körökben mozog.
- Hm… tényleg nem mély. Összevarrom és adok neki tablettát fertõzés ellen, de rendbe jön.
- Az jó. – megkönnyebbülten felsóhajtok, majd az ajtó felé indulok – Itt hagylak, míg végzel, van még egy kis dolgom.

A pince felé veszem az irány, ahová az embereim már levitték, a még mindig eszméletlen Grigorit. A bálon nem intézhettem el, mert tiltják a törvényein, de itt már senki sem menti meg azt a szadista állatot.
A hangszigetelt szobában egy lecsavarozott székhez kötözték, hogy ne tudjon megszökni, amikor felébred. Innen már úgy is csak a folyó mélyére megy egy szép fekete zsákban.
- Vigyázzatok rá, de még nyolc óráig biztos nem fog fölébredni. Majd reggel foglalkozom vele. Addig ne zavarjatok!
- Igen, Fõnök!
A nappaliban azonnal a bárszekrény felé feszem az irányt és egy pohárral, valamint egy üveg vodkával leülök a kanapéra. Úgy egy fél órát ülhetek itt, amikor látom, hogy a doktor jön lefelé a lépcsõn.
Azonnal felállok és elé lépek. – Jól ment?
- Mint mindig. Tessék, ezt kell bevennie naponta kétszer. Öt nap múlva megnézem.
Nyilán látta a harapásokat is, de nem tesz megjegyzést, csak elköszön és megy. Fáradt sóhajjal túrok bele a hajamba és úgy döntök, hogy jobb lesz, ha kialszom magam.

***
Még korán van, mikor felébredek, mert még csak szürke félhomály van a szobában, de elmosolyodom azon, amit látok. Vay az oldalamhoz húzódva alszik, pedig az éjjel direkt úgy feküdtem, hogy még csak véletlenül se üthessem meg a vállát, de úgy tûnik neki ez nem tetszett.
Közelebb hajolok és lágyan megcsókolom a puha ajkait, majd fölkelek és a fürdõszobába megyek, hogy felfrissítsem magam egy zuhannyal.
Mikor elkészültem és felöltöztem egyenesen a pincébe megyek, ahol Szergej már jelenti, hogy Grigori egy órája magánál van. Tökéletes.
Belépek és azonnal egy dühödt jég kék szempárral találom magam szemben.
- Csenkov! Te rohadék! Mégis, hogy képzelsz magadról? Tudod te, hogy ki vagyok te…
- Ó, pontosan tudom, hogy ki vagy. Egy szadisa barom, aki élvezi ha kínozhatja a kurvákat. Pontos volt a megállapítás? – a hangom jég hideg, mert jó ha tudja, hogy nem viccelek.
- Bazd meg! Most rögtön eresszel vagy nagyon meg bánod! Nem tudod, hogy kivel húzol ujjat. Messzire elér a kezem! – hiába rángatja a kezét, a kötél jó vastag és erõs.
- Pontosan meddig is? Az orosz kormányig? Netalántán egy bizonyos diplomatáig?
Összeszûkülnek a szemei és gyanakvóvá válik a tekintete.
- Ezért hoztál ide, hogy kikérdezz? Tudhatnád már, hogy nem beszélek.
- Óh, tudom én azt, nem is ezért vagy itt. Hanem azért, mert egy cseppet sem tetszett, hogy a tulajdonomat rongáltad. Veled ellentétben én nem gerjedek a vágásokra.
Gunyoros röhögést hallat, majd gonosz mosollyal néz rám.
- Ennyi? A rohadt kurvád miatt hozattál ide? – megint nevet és ez idegesít, de az még jobban, ahogy Vayrõl beszélt.
Odamegyek hozzá és a már elõkészített kést belevágom a vállába, épp úgy ahogy õ tette, majd megforgatom, addig, ameddig ordítani bír.
- Dögölj meg Csenkov! Torkon kellett volna szúrnom azt a ribancot, akkor még szebb lett volna. – fájdalmasan liheg, de még mindig bír beszélni. Ezen hamar segíteni kell.
Kirántom belõle a kést, és ugyanúgy járok el a másik vállával is, míg már bereked az ordítástól. A feje elõre biccen, de tudom, hogy még mindig nem adta fel. Nem… õ ennél jóval többet is kibírt már. De még koránt sem végeztem vele. Megfizet, amiért bántotta az én Vayemet.

Fél órás kínzás után már alig van magánál, de nem beszél. A szék lábánál már egy nagy tócsában áll a vér és folyamatosan több lesz belõle. Sebek vannak a nyakán, szúrások a vállán, hiányzik két ujja és miután további jelzõkkel illette az Vayt levágattam a farkát is.
Egyszer sem könyörgött, de tõle nem is vártam.
Elõveszem az oldalra készített hangtompítós fegyvert és egyenesen a koponyájára célozva fejbe lövöm, majd Jurij felé fordulok.
- Takarítsátok össze és vigyétek!
- Igen, Fõnök!
Lerakom a fegyvert egy kisasztalra, majd hangosan kifújom a levegõt.
Egy megolt. De még mindig itt van, a drága Inna, aki elárulta Vayt.
Az õ sorsa mi legyen?