 Karakter: Hishikawa Rin
Megjegyzés: A fekete szépségnek
Egy nagy mozgó takarókupac, ez minden, amit lehet látni belőlem. Ez nem újdonság, átlagosan minden alvással töltött perc ilyen eredménnyel jár nálam, ha vízszintesbe kerülök. Régen sokat lustálkodtam, szerettem az ágyban heverészni, de ez megváltozott, azóta az első napsugarakkal kelek én is, mintha össze lennénk kapcsolva. Kinyúl a kupac aljáról elsőnek az egyik kezem, majd a másik, aztán jöhetnek a lábaim is. Nagy nyújtózás után egy mozdulattal lököm arrébb a takaróm, és gördülök is le a futonomról. Talpra állva egy könnyed mozdulattal meg is ágyazok. Nem szeretek sokat szöszölni vele, de azt sem állhatom ha nincs rendben. A fürdőszoba felé cammogok, szemeim csak résnyire nyíltak ki, szinte előre várva a lámpa vakító fényét. Kattan a kapcsoló és máris ömlik a nemvárt fény. Fésű, arcmosás, majd fogmosás. Előkotrom az egyenruhám, és magamra cibálom. A fehér ingem gombolom egészen a felső két gombig, azokat szabadon hagyom, nyakamba varázsolom a nyakkendőm, melyet hagyok hanyagul lógni, és végül a szoknyám következik, melyet egy gyors mozdulattal simítok a helyére. Térdig húzom a zoknijaim, vállamra akasztom a táskám, miközben csendben osonok lefelé a lépcsőn. Ilyen korán még anyuék alszanak, nem szeretném zavarni őket. A cipőmet felkapkodva haladok a buszmegálló felé. Az órámra nézek, és elmosolyodok, ahogy a busz jól ismert hangja közeledik felém.
- Éppen időben, nyitásra ott is leszek.
Megjegyzem magamnak, aztán fel is pattanok a buszra és az ablakon kibámulva várom, hogy eljussak a kedvenc könyvtáramba. Mivel ma csak később kezdődik az iskola elég időm lesz, hogy valami érdekes után nézzek. Gondolataimból az ismerős utca látképe zökkent ki, meg is érkeztem végre. A buszról leszállva máris a bejárathoz indulok, amin épp most fordítja el Thaila a nyitva tartást jelző táblát. Mikor meglát elmosolyodik, és szélesre tárja az ajtót előttem.
- Ohayo Thaila - san.
Köszönök és meghajlok a kedvenc könyvtárosom előtt.
- Irassaimase Rin - chan. Korán, mint mindig.
Megsimogatja a fejem és beljebb tessékel, majd becsukja az ajtót mögöttem. Nem kérdez semmit csak hagyja, hogy menjek a könyvek közé. Elő is szedek jó pár érdekesnek tűnő példányt. Fél füllel hallom, hogy kis időre rá emberek jönnek, beszélnek, leülnek, vagy csak kérdeznek és elmennek. De nem igazán érdekel, csak olvasok tovább. Könyvvel a kezemben, mélyen belemerülve a szórengetegben sétálok vakon át egy másik könyvsor felé, mikor váratlanul valami akadály kerül elém. Észre sem vettem, sőt reagálni sincs időm rá, csak azt érzem, hogy lepattanok róla, majd a hátsómon kötök ki a lába előtt. Elönt a méreg, ahogy kiesik a kezemből a könyv és egy puffanással a földre ér. Teljesen elvörösödök a hirtelen rámtörő dühtől. Már éppen azon volnék, hogy jól lekiabáljam a figyelmetlen illetőt, a szám is szóra nyílik, de mikor felpillantok rá minden frusztrációm elpárolog. Egy angyali arc néz rám, egy igazi szépség, akit a magazinokban lehet látni. Ahogy a tekintetem találkozik a zöldesszürke szempárral egy pillanatra a levegőm is bennszorul. Már épp belefeledkeznék a látványba, mikor hangja visszaránt a valóságba. A bocsánatkérése váratlanul ér, és egy kicsit zavarba is jövök, főleg az előbbi gondolataim miatt.
- Semmi baj, én sem figyeltem.
Halkan ejtem a szavakat, valahogy menekülhetnékem támad. Kissé lehajtom a fejem, pont annyira, hogy a fufrum mögé el tudjak rejtőzni. Közben igyekszem feltápászkodni, de még mindig nem nézek rá, csak összeszedem a könyvem. Mikor távolodó léptei zaja a fülembe jut felpillantok egy kicsit csalódottan, de mégis beletörődve a helyzetbe. Már épp fordulnék is sarkon, hogy minél távolabb kerüljek a csábítástól, mikor is megakad a szemem a földön heverő telefonon. Gyorsan körbepillantok a gazdáját keresve, de mivel nem volt a közelében más rajtam és az ismeretlen nőn kívül egyértelmű, hogy az ütközésünk taszította jelenlegi helyzetébe. Gyorsan felkapom a készüléket, körbekémlelek, hogy merre is találhatom a gazdáját. Lassan közelítek felé, nem akarom zaklatni, csak gyorsan visszaadom és már megyek is. Mire eljutok hozzá már a lap fölött tüsténkedik. Elsőnek megállok az asztala mellett, hátha felfigyel a jelenlétemre, de valahogy ez a próbálkozásom sikertelen marad. Az arcára pillantok, mintha teljesen más világban járna, egy nyugodt és békés helyen, ahol szabadon létezhet. A kíváncsiságom akaratom ellenére közelebb és közelebb hajt hozzá, tudattalanul egészen a mellette lévő helyig. Leülök mellé, és egészen közel hajolva hozzá figyelem, ahogy a fehér papíron életre kelnek a minták, a figurák, melyek egy csoda apró darabjaikén világítanak. Ajkaim résnyire elnyílnak a csodálkozástól, sosem láttam még ilyet, ennyire szép rajzokat, amik szinte élnek. Már izgatottan várom a következő mű születését, de elmarad. Ehelyett egy érdeklődő szempárt kapok, ami egész közelről kérdez némán. Ez a fejlemény túl új és gyors számomra, az első reakcióm nem is csoda hát, hogy a menekülés. Hátra ugrom, de amilyen az én formám túl nagy lendülettel igyekszem távolodni, a lábaim épp masnisat szeretnének játszani és ennek rendje és módja szerint össze is akadnak, a kezem megcsúszik a támlán. A székkel együtt a padlón heverve kötök ki.
- Áucs..
Többre jelen pillanatban nem futja, a fejem simogatom miközben igyekszem magamról levarázsolni a bútordarabot. Ez könnyebben megy, mint gondoltam, vagyis csak szeretném ezt hinni, mert nem egyedül az én érdemem ez, a fekete hajú szépség segít benne.
- Gomen naszai Ismeretlen - san.
Hadarom gyorsan, minél hamarabb szabadulni akarok ebből a kínos helyzetből. Nem hagyom, hogy szóhoz tudjon jutni, kinyitom a tenyerem és az orra alá dugom a benne rejlő telefonját.
- Ezt elejtette..
Fel sem nézek, csak várom, hogy elvegye.
- Jól vagy? Nem fáj semmid?
Nem igazán erre számítottam, fel is pillantok rá nagy szemekkel.
|
