Rohanni kezdek Tiana felé, aki meglepõen gyorsan reagál, és egy rúnát rajzol a tenyerébe. Mikor végez, tenyerét a magasba tartja, mire a démon nagy puffanással csapódik egy láthatatlan pajzsba a lány fölött. Menet közben már a pengém nevét elsuttogva érek oda, mely akkora már fényesen izzik a kezemben, miközben markolatából hihetetlen energia árad. Imádom ezt az érzést.

- Mi volt ez az elõbb? – kérdezem, miközben a démont mustrálva állapítom meg a fajtáját, és hogy hogyan tudnám a legkönnyebben likvidálni.

- Csak… csak… reflexbõl jött. – mondja nem túl magabiztosan, mire elvigyorodom.

- Látod ezért mondtam, hogy szükségünk van rád. – a lény ekkor már maradék erelyét visszanyerve tápászkodik fel, én pedig a kész haditervemmel vetném is rá magam, de a mögöttem álló árnyvadász megragadja a kezem, és rajzolni kezd rá.

- Ne ficánkolj! – morran fel, majd precízen befejezi a rúnát. Ezt a jelet nem ismerem, ezért minden valószínûség szerint ez is olyasfajta rúna, aminek csak az õ családja van a birtokában. – Ha a démon megsebez õ is elszenvedi ugyanazt a sebet, viszont ez visszafele nem igaz, te nyugodtan támadhatod. Bár remélem nem igen fog kelleni. Harcba nem akarok bocsátkozni, de segítek, úgy, ahogy tõlem telik. – halványan elmosolyodva biccentek, majd a lányt gyengéden hátrébb taszajtva lendülök támadásba, a démonnal egy idõben. Gyorsaságomnak köszönhetõen elsõ támadásom sikeres, ám nem örülhetek sokáig, ugyanis megérkezik a társa. Titkon számítottam erre, hiszen ez a démonfajta sosem vadászik egyedül, ahhoz túl gyengék, és ostobák, így párokba, vagy kisebb csoportokba verõdve szoktak támadni.

- Úgy tûnik, mégis csak elkell a segítséged. – szólok hátra a vállam fölött, miközben a lény hátába vágom a pengém, mire az nyüszítve öklendez ki egy jó nagy adag vért. Remek, a vadiúj csízmámnak annyi. A lány dobócsillagokat vesz elõ, és miközben én teljesen legyengítem a lényt, a szemem sarkából végig figyelem. Mindenképpen harcra akartam bírni, hogy átélje azt, amit már olyan régen elfelejtett, de azért azt sem akarom, hogy megsérüljön. A lábamnál heverõ démon már az utolsókat rúgja, így magabiztos lépésekkel indulok el Tiana, és a másik szörny felé.

- Rád hagyom a sérültet. – lököm oda, de a lány magabiztosan mogorva tekintete, és tenyere a mellkasomon megállít.

- Nem kell, hogy lenézz, fejezd be, amit elkezdtél. – nem túl nagy kedvel, de bólintok, és visszatérek korábbi ellenfelemhez. Fél szemmel még mindig a zöld hajú árnyvadászt nézem, aki hol köddé válva, hol pedig megjelenve igyekszik legyõzni a démont. A látványra akarva, akaratlanul is elmosolyodom, ahogyan a Jinny által rám erõszakolt ninjás film jut az eszembe. Megmosolyogtató gondolatmenetembõl a lény nem túl életteli morgása ráz fel, amint az utolsó erejével megpróbálja rám vetni magát, de gyorsabb vagyok, és a háta mögé kerülve vágom a fejébe a pengém. Éppen a nadrágomba törlöm a ráragadt démonvért, amikor kiáltásra leszek figyelmes, és látom, ahogyan a démon belekap Tiana feltartott karjába. Már indulnék segíteni, de a lány rám pillantva int, hogy hagyjam. Nem túl messze tõlük megtorpanok, de olyan helyzetben állok, amibõl csak egy ugrás, és máris a segítségére siethetek, ha arról van szó. Felvont szemöldökkel nézem, ahogy a számomra teljesen ismeretlen rúnákkal, mérgekkel, és fohászokkal megáldott pengékkel szépen lassan végez a lénnyel. Amint végez a lénnyel, nagyot sóhajtva törli le fegyvereit, majd elrakja õket, mire én hozzá sietek. Megfogom felkarjait, és komolyabb sebesülések után kezdek kutatni, ám meglepetésemre 1 karcolás sincs rajta.

- Mit keresel? – kérdezi a lány meglepetten.

- Nem sérültél meg! – mondom teljesen kiakadva. Az egy dolog, hogy pár vágáson és karcoláson kívül rajtam sincs semmi sérülés, na de úgy megúszni egy harcot, hogy egy hajszála se görbül… szinte már hihetetlen. Miután végignéz rajtam, közelebb lép, és a kezemre egy rúnát rajzol, aminek a befejezte után azonnal érzem hatását, ahogyan elkezdi begyógyítani a sebeimet, és erõvel tölt el.

- Miért lenne?

- Régóta nem harcoltál, és nem sérültél meg. – mondom ki a nyilvánvaló igazságot. Egy mély levegõt vesz, majd egy nem túl szívbõl jövõ mosolyt küldd felém.

- Erre neveltek, hogy a harcban nem szerezhetek sérüléseket, olyan rúnákat ismerek, amiket senki más. – mondandója végén mögénk néz, ahol megérzésem szerint igencsak feltûnõ törött dolgok, és törmelékek halmaza terülhet szét. – Ugye rendet raksz? – hangjából fáradtság hallatszik ki, mire alig észrevehetõen elmosolyodok, majd felsóhajtva bólintok. A lány halovány mosolyt küldd felém, majd hátat fordítva elindul, majd ahogy távolodó alakját nézem, belém hasít a felismerés, hogy még be sem mutatkoztam.

- Sebastian Dragonwood. – kíváncsi tekintettel fordul hátra, mire elmosolyodom – Még nem mutatkoztam be, Sebastian Dragonwood vagyok. – felé intek, majd az irónomat elõvéve rajzolom meg a szükséges rúnát a rendrakáshoz. Már majdnem kész vagyok, amikor Tiana hangja ráz fel.

- Segítek! De csak és kizárólag akkor, ha nem szólsz rólam senkinek érted! Csak te, én és a társaid, senki más! – válaszomat meg sem várva válik köddé, mire én nagyot sóhajtok.

- Az bajos lesz, hiszen három árnyvadász mellé állva még nem segíthetsz megmenteni az árnyvadászokat. – hangom a semmibe veszik, inkább csak magamnak mondom, hiszen õ már nem hallja. Mindenesetre ez már jóval több, mint a semmi, szóval egyelõre megteszi. Hazafele felhívom a többieket, hogy sikerült meggyõznöm Tiana-t, akik kíváncsiskodva várják a lányt, miután elmesélem nekik a harcban látott tapasztalataimat.

*~*~*~*~*~*

Késõ délután egyéb elfoglaltságok híján étteremszerûségbe invitálom legjobb barátom, Maggie-t, akivel egy alvilágiak számára létrehozott helyre megyünk. Az ilyen helyeken sem látják túl szívesen az árnyvadászokat, de akik már régebb óta járnak ide, mint például így is, már megszokták, sõt, a legtöbb pincérlánnyal remek kapcsolatot ápolok.

- Ez nagyon durva, meg akarom ismerni. – lelkendezik a velem szemben ülõ lány csillogó szemekkel, miután elmeséltem neki a mai nap történéseit, és Tiana-t is alaposan leírtam neki.

- Ugyan mért akarnád megismerni? – kérdezem nevetve.

- Hát…már eleve furcsa egy zöld hajú árnyvadász, pluszba nem olvadt el tõled elsõ látásra, ez a két dolog pedig máris elég a figyelemfelkeltéshez. – mondandóján ismét harsányan felnevetek, miközben az elõttem heverõ kávémat kavargatom.

- Senki nem olvad el tõled, és egyébként is mondtam, hogy csak pár csík van a hajában. – mondandóm végén a hajamba túrva kortyolok egyet az italomból, mire Maggie az asztalra könyökölve hajol közel hozzám, és suttogni kezdd, mintha csak egy rendkívül bizalmas dolgot készülne mondani.

- Tudd meg barátocskám, hogy igenis minden lány elolvad tõled, maximum nem veszel tudomást róla. – mondandójára úgy teszek, mintha elgondolkodnék, de hamar kiszúrja a turpisságot, és a tányérjában heverõ maradék sült krumpliból egyet nevetve hozzám vág. Már éppen készülnék a visszavágásra, amikor érdekes dolgon akad meg a szemem. Egy zöld tincsekkel tarkított barna hajkoronát pillantok meg, amint belép a Lupin-ba, majd szemével a tömeget pásztázva kutat szabad hely után. Halkan felkuncogok, mire Maggie furcsán néz rám.

- Mi olyan vicces? – kérdi szemöldökét felfonva, mire én mutatóujjammal finoman a lány felé bökök.

- Úgy látszik, hogy a kérésed meghallgattatott. – A velem szemben ülõ vérfarkas lány finoman megfordul, majd egy kis idõ elteltével ragyogó tekintettel fordul vissza hozzám.

- Milyen gyönyörû. – mondandójára most elõször nézek végig Tiana-n nem „árnyvadász” szemmel, és tagadni sem tudnám, hogy egyetértek vele.

- Valóban az. – a szokásosnál halkabban mondom, mire Maggie ismét közelebb hajol hozzám.

- Nem hívod ide? – hangjából izgalom, és kíváncsiság csendül, mire csak halkan felnevetek. Annyira aranyos tud lenni, amikor így bepörög valamiért, mint egy kisgyerek.

- Nem hinném, hogy még ilyenkor is az én társaságomra vágyik. – õ egy pillanatra elgondolkodik, majd vidáman pattan fel a helyérõl.

- Akkor majd én idehívom. – jelenti ki ellentmondást nem tûrõen, mire megragadom a felkarjánál.

- Ha ennyire akarod, akkor inkább én. – mosolygok rá, és gyengéden összeborzolva a haját indulok meg Tiana felé. Ahogy látom, már éppen leadja a rendelését, mire én mögé lépek, és a feje fölött könnyûszerrel átnézve mosolyogok Kalin-ra, a pincérlányra.

- Amit rendelt nyugodtan írd az enyémhez. – a lány kedvesen elmosolyodik, majd készíteni kezdi a rendelést, ám az elõttem álló lányka azonban összerezzenve fordul hátra felhúzótt szemöldökkel.

- Hát te meg...? Csak azt ne mondd, hogy követtél. – húzza össze bizalmatlanul a szemöldökét, mire kezeimet védekezõen feltartva mosolyodok el.

- Eszemben sincs. Ugyan azért vagyok itt, mint te is, a magam kedvére. – egy pár pillanatig még kétkedést látok a szemében, de rövid idõ után tekintete ellágyul.

- Ettõl függetlenül nem kell meghívnod. – jelenti ki, mire felnevetek.

- Sajnálom, a gavallér énem valahogy mindig elõbújik. – halkan nevetve horkan fel, mire elmosolyodom. – A helyzet az, hogy amúgy is megkerestelek volna, azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdjük el az edzést…

- Miféle edzést?! – jön kételkedõ kérdése.

- Nos, azt láttam, hogy harcolni nem felejtettél el, de meg kell tanulnod csapatban is dolgozni. – mosolyodok el, mire pár másodperces hallgatás sután végül is bólint.

- Rendben.

- A másik pedig... – kezdem kissé kelletlenül. – Látod ott azt a lányt? – bökök a fejemmel Maggie irányába, aki ezt észrevéve fülig érõ mosollyal integetni kezdd. – Meséltem neki rólad, és meg szeretne ismerni.

- Õ is árnyvadász? – kérdi óvatosan, mire megrázom a fejem.

- Nem, vérfarkas. – kis gondolkodás után nem túl nagy kedvel, de beleegyezik, így ketten indulunk a helyünkre, miután a pincérlánynak is szóltam, hogy Tiana rendelését az én asztalomhoz hozzák. Odaérve én régi barátnõm mellé ülök, le, az árnyvadász leányzó pedig velünk szembe, majd Maggie azonnal megrohamozza õt.

- Jesszus, nagyon dögösen nézel ki, nem is gondoltam volna, hogy egy árnyvadász ilyen merész, mennyire buknak rád a pasik? – Tiana és én is riadtan nézünk a mellettem ülõ 18 éves lány bõrébe bújt kiskamaszra, aki csillogó szemmel várja a másik lány válaszát.

- Semennyire. – feleli egyszerûen Tiana.

- Ne hazudj, biztosan sorban állnak nálad a palik. Bár az árnyvadászokat ismerve õk elég elfoglaltak, te pedig gondolom, nem szívesen jönnél össze egy alvilágival... Mondjuk meg is értem, nem tudnál vele elég idõt tölteni, ráadásul a Klávé biztosan nem nézné jó szemmel. – a vérfarkaslány fecsegése meglepetésemre nem riasztja meg Tiana-t, bár a végénél igencsak elkerekedik a szeme. Gondolom, nem érti, hogy egy alvilági honnan tud ennyit a Klávéról.

- Te meg honnan tudsz...? – kezdené Tiana, de telefoncsörgés hangja szakítja félbe. Maggie a telefonja képernyõjére veti a pillantását, majd alsó ajkát lebiggyesztve néz fel újra.

- Nekem most sajnos mennem kell, a falka gyûlést tart, de azért remélem, még találkozunk. – viháncolva nyom egy puszit a számra, szokásához híven, amit én már az idõk során megszoktam, ám a velem szemben ülõ lány, és a pár erre tévedt tekintet nem néz túl jó szemmel. Össze- vissza kalimpálva hagyja el a helyet, amit én vidám nevetéssel nyugtázok, majd újra a lányra téved a tekintetem.

- Ne haragudj miatta, mindig ilyen. – mondatomra megrázza a fejét, majd furcsán zavarba jõve az asztalt kezdi pásztázni.

- Ne szabadkozz, aranyos lány. Mióta a barátnõd? – mondatára az épp számban lévõ korty egy nem túl bíztató hanggal megspékelve akad a torkomon. Tanulság, ne próbáljak meg legközelebb egyszerre inni, és nevetni.

- Nem a barátnõm. – vigyorodok el, miután sikerül újra normálisan levegõhöz jutnom. Már éppen válaszolna valamit, amikor tekintete teljesen lefagy, amint meglát valamit, a látószögébõl ítélve bejönni az ajtón. Mielõtt megkérdezném, hogy mit lát megfordulok, és a bejáratnál egy magas, szõke fiút látok meg. A testvére.

- Az lehetetlen, az itteni árnyvadászok mind az intézetben élnek! – vágja rá dacosan Sam, mire csak egy sóhajt kap válaszul.

- Én sem tudom, mi ez az egész, de ez tagadhatatlan tény. – felelem a nyilvánvalót, miközben néhány szanaszét heverõ üvegszilánkot rugdosok a földön. A lány ekkor egy magabiztosnak tûnõ lépést tesz felénk, bár mozdulatából még is sugárzik a kétkedés és kissé a zavarodottság is.

- Nem érdekel, hogy mi vagyok, az sem, hogy ti, de azonnal távozzatok! – mondja elég ellenségesen, amire épp megjegyzést tennék, de Jinny megelõz.

- Szóval elismered, hogy te is árnyvadász vagy? – kérdi nem kis éllel a hangjában, mire a lány láthatóan még idegesebb lesz.

- Ha az vagyok sem tartozik rátok – feleli, miközben még gyorsabban kezdi pörgetni az ujjai között lévõ hegyes tõrt, mire eléggé felmegy bennem a pumpa.

- Miért ne tartozna ránk?! – vágom rá, és magabiztosan elõrébb lépek, nem túl szándékosan, sokkal inkább megszokásból igyekszem most is láthatóan bizonyítani az erõfölényemet. – Mi is vadászok vagyunk, akárcsak te, annyival tartozol nekünk, hogy elmondod az igazat. – szúrom oda összehúzott szemekkel, mire a lány nagyot sóhajt, majd a pultba állítja szeráfpengéjét.

- Regensredt, Tiana Regensredt. – nevét meghallva igyekezek, hogy ne üljön ki semmi az arcomra, pedig a családneve nagyon is ismerõs valahonnan… - Most pedig azonnal távozzatok, és tegyetek rendet magatok után, ha már nem tudtok odafigyelni a környezetetekre. – erre a mondatára éppen válaszolnék, hogy amikor valaki az életéért harcol legkevesebb, hogy arra figyeljen, hogy ne tegyen kárt az akciós konzervekben, de Tiana a tõrét felkapva viharzik el, így belém fojtva a szót. A többiekkel egymásra nézve mindannyian ugyanarra gondolunk, bár egyikünk se mondja ki. Ez meg mi a franc volt?

- Akkor tegyünk rendet. – feleli egy megfáradt sóhajjal Sam, mire mindketten Jinny-re nézünk.

- Mi van? – néz ránk vádlón, mire mindketten szélesen elmosolyodunk.

- Tudod, a rendrakó rúna készítésében te vagy a profi. – felelem egy hatalmas vigyorral, mire Sam is hangosan felröhög.

- Haha, nagyon viccesek vagytok. – vágja rá, de azért el kezdi a tenyerébe rajzolni a rúnát. Miközben figyeljük, ahogyan a dolgok szép lassan a régi állapotba kerülnek, Sam hangot ad mindhármunk fejében megfogalmazódott gondolatnak.

- A lány vezetékneve… nektek is...? – kérdezi, mire Jinny-vel egyszerre bólintunk.

- Biztos, hogy valahol már hallottam, majd otthon utánanézünk.

Otthon pár könyvet átbújva valóban ráakadunk a családnevére, és meglepõdve tapasztaljuk, hogy egyáltalán nem egy átlagos árnyvadász családról van szó. A családjuk különleges gyógyító rúnák birtokában van, olyanokéban, amiket csak õk ismernek. Ezek után természetesen jogosan jön a többiek felháborodása, hogy ugyan mi a fenéért hagy a Klávé egy ilyesfajta képességet veszendõbe hagyni, bár nekem erõs a gyanúm, hogy nem igazán tudnak róla…

- Ez tûrhetetlen, én azt mondom, jelentsük Jamison-nak. – háborog Jinny, miután a könyveket a helyére téve épp arról beszélünk, hogy mi legyen.

- Nos, hogy õszinte legyek, valóban kissé érthetetlen a számomra, de szerintem még ki kéne hagynunk ebbõl a drága intézetvezetõnket. Tudjátok, minden tiszteletem az övé, de ahogy ismerjük, az elsõ dolga lenne, hogy megüzenje a Klávénak… azt azonban nem tudjuk, hogy miért él emberként, lehet, hogy nyomós oka van rá… - felelem, mire két harcostársam megtörni látszik.

- És van ötleted, hogy mihez kezdjünk? – kérdezi Sam, mire helyeslõen bólintok.

- Felhívom anyáékat, hátha többet megtudok, és holnap elmegyek beszélni vele, aztán majd meglátjuk mi lesz. – mondom, mire a válaszom kielégítõnek látszik, ugyanis mindketten egyetértve bólintanak.

Anyával való beszélgetés után már sokkal nagyon rálátással rendelkezek Tiana, és a megmaradt családja történetérõl, amit készségesen meg is osztok társaimmal.

- Ahogy sejtettük, a család még nem olyan régen is rendkívül befolyásos volt, ám a viszonylag nagynak mondható család tagjai évrõl évre elkezdtek fogyatkozni… Pletykák szerint az anyuka a végén már a saját kertjükben lett öngyilkos, bár az igazságot senki nem tudja… - ennél a résznél mindketten alaposan meglepõdnek, és kissé fancsali képet is vágnak… na igen, az egész népünk elítéli az öngyilkosságot…- Ezek után pedig a három testvér nyomtalanul felszívódott. – mesélem el, mire kételkedõ, és meglepett pillantásokat kapok válaszul.

- Még így is elmész hozzá? – kérdezi Jinny kissé kétségbe esve.

- Hát persze, a képessége kincset ér, és igazán szükségünk lenne rá. – felelem egy sóhaj kíséretében, és persze azt a részt lehagyom a mondandómból, hogy magát a lányt is igazán érdekesnek találom…

~*~*~*~*~*

Másnap vidáman sétáltam be a boltba, ám a barnás zöld hajú, számomra igencsak aprócska lány helyett egy magas, szõke fiút pillantok meg, amint gondolom a vevõk felé irányított életvidám mosollyal köszön.

- Üdv, mit adhatok? – kérdezi továbbra is vidáman, mire a pulthoz lépek.

- Tiana-t keresem. – felelem, bár nem tudom mi lesz a reakciója. Igazság szerint néhány bizalmatlan kérdésre számítok, e helyett csak mosolyogva bólint, majd közli, hogy várjak egy kicsit, és eltûnik a bolt egy hátsó részében. Gondolom, ha tudná, hogy árnyvadász vagyok, akkor sokkal óvatosabb lenne, hiszen teljes tikokban élnek a mondénok világában, de egy rúnának köszönhetõen a többi fekete kacskaringós jel számára láthatatlan a testemen, ezen kívül a ruházatomra is figyeltem, amikor elindultam, igyekeztem minél normálisabbnak tûnni. Tiana, ahogy meglát, rögtön hátrál egy lépést, mire én ennek ellenére vidáman köszöntöm.

- Szia Tiana! – intek is felé barátságosan, mire elfintorodik. Na, azért ennyire rémesen csak nem áll a mintás póló és a farmernadrág.

- Menj csak el nyugodtan. – szólal meg helyette bátyja, majd a rajta lévõ kötényt finoman leveszi róla, majd óvatosan taszajt egyet rajta irányomba. A jelenet megmosolyogtat, és jókedvem még akkor is levakarhatatlan, amikor a lány idegesen viharzik ki elõttem a boltból. Várom a kérdéseit, esetlegesen dühkitörését, legdurvább esetben azt, hogy felvegye a nyúlcipõt, és elrohanjon, e helyett azonban csak csöndben sétál elõttem percekig, és bár könnyû szerrel beérhetném, mégis várok, hiszen titkon kissé szórakoztat a látvány, ahogyan ez a furcsa lány durcásan baktat elõttem, arra várva, hogy mondjak valamit. Mire egy parkba befordulunk, csak addigra döntök úgy, hogy ideje lenne megtörni a csendet.

- Megállnál végre? – kérdezem mosolyogva, kicsit sem arrogáns hangnemben, mire végre finoman lelassít, bár mellém érve sem néz rám.

- Mért nem hagysz egyszerûen békén? – kérdezi morcosan, mire egy halk sóhaj kíséretében kezdem el vontatottan megadni a választ.

- Kutakodtam kicsit utánad. – mondom, amire azonnal egy dühös arckifejezést kapok válaszul.

- Hogy jössz te ahhoz, hogy utánam szimatolj, már megbocsáss? – jön a számon kérõ kérdése azonnal, mire azonban csak elmosolyodom.

- A kielégíthetetlen kíváncsiságomról vagyok híres. – felelem jókedéjûen, de továbbra is morcos arcát látva megkomolyodom. – Nagyon ismerõs volt a vezetékneved, biztos voltam benne, hogy láttam, vagy hallottam már valahol.

- És ez feljogosít arra, hogy gyakorlatilag kémkedj utánam?! – mondja dacosan.

- A jogokról inkább most ne beszéljünk. – vágok vissza, utalva a titokban való eltûnésükre. – De nem ezért jöttem.

- Akkor miért? – kérdezi fél szemöldökét bizalmatlanul felhúzva.

- Ahhoz, hogy miért döntöttél arról, hogy a mondénok közt élsz, ahhoz nincs közöm, sõt, ahhoz sem, hogy mi a véleményed az árnyvadászokról… - kezdem vontatottan. – Viszont szükségünk lenne a képességedre. Akármennyire is nem élsz árnyvadászként azt biztosan tudod, hogy rohamosan fogyatkozunk… egyre kevesebb az árnyvadász gyerek, viszont a démonok egyre többen vannak, és a te birtokodban lévõ rúnák rengetet megmenthetnének közülünk… - fejezem be a mondókámat, és Tiana reakciójára várok. Látszik rajta, hogy alaposan elgondolkodik, majd pár aggasztóan csöndes pillanat múlva válaszol csak.

- Sajnálom, de már felhagytam az árnyvadász élettel… - feleli már jóval halkabban, mint ahogy elõzõleg beszélt.

- Figyelj… nem akarok tolakodónak tûnni, de tisztában vagyok azzal, hogy mi történt a múltadban… és meg is értelek, de a képességed… tényleg hatalmas segítség lenne…

- Nem tehetem… - kezdi óvatosan, mire egy sóhaj kíséretében közbevágok.

- Figyelj, én nem szeretnélek kényszeríteni.., megnyugodhatsz, jelenti sem jelentettem senkinek. Raziel óvjon attól, hogy miattam akarjon a Klávé kényszeríteni bárkit bármire, de tudd, hogy szükségünk lenne rád, talán jobban, mint ezelõtt bármikor. – a mondandóm végén finoman a hajamba túrok, miközben egy nagy heggel tarkított arcát tanulmányozom. Arcán látszik a meggyötörtség, és a múlt láthatatlan sebei is, ugyanakkor vonásai jóval kisimultabbak, mint a legtöbb fajtánkbelié.

- Én… én… tényleg nem megy. – feleli a földet mustrálva, mire sóhajtok egyet, de azért elmosolyodom.

- Megértettem, de arra az esetre, ha meggondolnád magad… - mondom, és a kezébe nyomok egy apró papírfecnit.

- Ez meg mi? – kérdezi, és még egy kis kíváncsiságot is kihallok a hangjából.

- Az Intézet címe. – felelem mosolyogva.

- A telefonszám…? – hagyja függõben a kérdést.

- Az enyém, arra az esetre ha bármi kérdésed lenne.

- Rendben… ha más nincs, akkor én visszamennék dolgozni… - feleli óvatosan, mire vidáman bólintok, és figyelem, ahogyan szépen lassan elindul visszafelé. Már éppen indulnék én is el, amikor hirtelen meglátok egy démont, amint éppen a Tiana fölött lévõ ház egyik erkélyérõl a lány felé veti magát. Szeráfpengémet elõkapva a kabátom alól kiáltok oda torkom szakadtából.

- Tiana vigyázz!                 

Kellemes, nyár végi szellõ fújdogál London utcáin, hétköznap este révén már nem sokan mászkálnak az utcán, csak pár ember igyekszik haza fáradtan a munkából. A nap már végleg nyugodóra tér, mire az általunk keresett helyre érkezünk. Jinny legelöl lelassít, és megállásra kér minket, egy sikátor bejáratánál. A szenzort tanulmányozva csendre int bennünket, majd finoman beles a sikátorba. Visszafordulva felénk bólint, mire Sam-el mi is belesünk, és egy elég gyomorforgató látvány tárul elénk. 3, jól megtermett vérszomjas démon egy már nem éppen felismerhetõ halott élõlénybõl lakmározik, miközben sziszegõ, morgó hangot adnak ki, szájukból pedig csak úgy fröcsögnek a – feltételezhetõen- emberi maradványok. Az alaptermészet azt diktálná, hogy fel kéne kavarnia a látványnak, vagy legalább megrengetnie, de mivel nem elõször, és –jobb esetben- nem is utoljára látok ilyet, így csak undorodva húzom el a szám, majd a többiekkel egyetemben elõveszem a szeráfpengém, és halkan mondom ki a nevét.

- Ithuriel. – A penge azonnal életre kel a kezemben, és kéken ragyogva veti az árnyékomat a falra. A többiekkel összenézve bólintunk, majd a sikátorba vetjük magunkat. A démonok azonnal rikácsoló hangot adnak ki, és zsákmányuktól elfordulva mind felénk irányulnak, 3 sor fogaikat vészjóslóan csattogtatva. Ezek után pedig megkezdõdik a harc. Általában mindig az a stratégiánk, hogy szétugrasztjuk õket, hiszen külön sokkal könnyebben képesek vagyunk elbánni velük. Ennek megfelelõen kitereljük õket a fõútra, ahol már szerencsére egy lélek sincs, és igyekszünk szétválasztani õket. Samnek sikerült az elsõt leválasztania, az egyikkel, miközben Jinny már neki is rontott a másodiknak. Rendben, akkor nekem jut a legrusnyább. Gyorsan mozdulva térek ki máris a támadása elõl, amivel egy idõben igyekszek õt is megsebezni. Egy vékony, nem túl mély vágást sikerül ejtenem rajta, amivel ha lehet, még jobban felbõszítem, és dühöngve ront ismét nekem. Ezt kihasználva igyekezek ismét, most lehetõleg halálos sebet ejteni rajta, de egy ilyen nagytermetû démonnal nem a legkönnyebb elbánni. Épp azon törném a fejem, hogy hogyan tudnék mögé kerülni, amikor egy éles sikoly rázza meg a fülem. A szeretteim életét féltve, hihetetlen erõvel taszajtom odébb az engem támadó démont, és azonnal Jinnyt keresem a tekintetemmel. A járdán fekszik, miközben igyekszik az õt leteperõ démont leküzdeni magáról. Én egy szempillantás alatt ott termek, és az erõmet összeszedve döföm bele a démon hátába a pengémet, vélhetõen oda, ahol a szívének kéne lennie. A találatom, mint általában rendkívül pontos volt, mivel a démon hörögve és undorító, fekete, ragacsos folyadékot öklendezve vergõdik le Jinny-rõl, majd pár másodperccel késõbb semmivé lesz. Jinny hálásan tekint rám, majd kétségbeesett tekintettel felordít.

- VIGYÁZZ! – nos, igen, sajnos így is elkésett. Csak arra van idõm, hogy megforduljak, és máris egy hatalmas lökést érezve zuhanok be egy bolt kirakatán. Számtalan helyen megvág az üveg, ha jól érzem egy nagyobb a combomba is beleállt, ám nem ez a legnagyobb problémám. A démonnal összegabalyodva érek földet, és rendkívül éles szúrást érzek a bal vállamban. A lény belém mélyesztette egyik borotvaéles karmát, és teljes testével rám zuhant. Jinny és Sam kiáltását hallom, mire szinte teljesen felerõdösödöm, és egy erõteljes mozdulattal lököm le magamról a démont. Az hörögve csúszik arrébb a csúszós kövön, majd a száját hatalmasra tárva ugorna nekem, de megelõzöm, és a boltban lévõ egyik polcot nemes egyszerûséggel ráborítom. A démon nyöszörögve próbál kivergõdni a polc alól, ami pont elég arra, hogy a fél szememmel Jinny-re, és Sam-re lessek, akik láthatóan jól vannak, Sam már éppen egy Iratze-t készít Jinnyre, akit az alkarján harapott meg az egyik démon. Félig kétségbeejtõ, félig pedig hízelgõ, hogy ennyire nyugodtan, minden szívbaj nélkül rám bízzák a démont, és elhiszik, hogy simán végzek vele. Azonban óvatlan vagyok, a démon kijut a polc alól, és azzal a lendülettel, hatalmasat harap a csuklómba, mire fájdalmamban felszisszenek, de a másik kezemben lévõ kardot a szörny felé suhintom, mire a fején lévõ fülszerû testrészek leesnek, az pedig morogva ugrik be a pult mögé, én azonnal utána, majd végre belé állítom a pengémet, az pedig nyüszítve válik semmivé. Megkönnyebbülve dõlök neki a pultnak, mire a többiek közeledését hallom meg.

- Megvagytok? – kérdezem egy nagy sóhaj után.

- Persze, és te? – kérdi Sam engem vizslatva a tekintetével.

- Megvagyok. – felelem, majd kiugrok a pult mögül, és körülnézek. A bolt úgy néz ki, mintha egy tornádó söpört volna végig rajta. Szanaszét heverõ üvegszilánkok, egy ledöntött, és kettétört polc, az én, és a démon vérének foltjai. A többiek követik a tekintetem, és Sam felciccenve rázza a fejét.

- Ezzel mit fogunk kezdeni? – kérdezi, de választ már nem kaphat, mivel egy kétségbeesett hang érkezik a hátunk mögül.

- Mit mûveltetek?! – mi hárman, szinte koreográfiaszerûen egyszerre fordulunk meg, és egy viszonylag aprócska lányt pillantunk meg. Ami elsõre feltûnik az a barna hajában lévõ neon zöld csíkozás, mely érdekes kontrasztot ad az arcának. A második pedig dühös, és elég kétségbeesett tekintete. Végül, de nem utolsó sorban pedig az, ami szerintem másodpercre pontosan ugyanakkor fogalmazódik meg bennünk.

- Hogy-hogy lát minket? – kérdezi Jinny teljesen meglepõdve, és valószínûleg én is hasonlóan reagálnék, ha nem akadna meg a szemem egy, a pólója alól kilátszódó rúnán. Elmosolyodom, és kissé vontatottan válaszolok.

- Mert õ is árnyvadász.