-          Bocsi, Botan, ezt majd késõbb megbeszéljük. Egyenlõre csak add ide kérlek! – kértem mosolyogva.

-          Tessék! – nyújtotta át készségesen, továbbra is fülig érõ szájjal. Néha feltettem magamnak a kérdést, hogy hogyan lehetséges, hogy benne egy szemernyi rosszindulat sincsen. Még sosem láttam õt rosszkedvûnek, és sosem volt ellenszenves, még az ellenségeivel sem.

-          Nézze uram, ez csak félreértés, tényleg nem akarunk rosszat – próbáltam kimagyarázni magunkat a helyzetbõl, és a földre ejtettem a tõrt – Látja?

   Nem mondhatnám, hogy épp sikerült meggyõznünk a férfit, de legalább már nem akart harcolni. A tisztes távolságot persze továbbra is tartotta, és furcsán meresztette a szemét Botanra, de nem akartam szólni. Õ látszólag észre sem vette a dolgot, és nem akartam még több balhét.

   A férfi levezetett minket a rejtekhelyre, mint kiderült õk egy másik lejáratot használnak a közlekedésre. Amíg lefelé mentünk egy a korábbihoz kísértetiesen hasonlító csigalépcsõn, Botan végig beszélgetni próbált a férfivel, aki úgy tûnt nincs valami beszédes hangulatában. Javarészt csak hümmögött és morgott a kérdésekre, de Botannak ennyi is elég volt.

   Amikor leértük, az emberek ijedten és gyanakvóan fogadtak minket, de már hozzászoktunk. Nem tudtam Botan vajon észreveszi-e ezt, csak mert úgy viselkedett, mint aki nem. A gyerek szimpátiáját is elég gyorsan elnyerte.

   Én eközben fejben összegeztem, amit mondani akartam nekik. Minden egyes apró részletet átismételtem magamban, hogy biztosan semmit se felejtsek el megemlíteni. Amikor végül mindenki elcsendesedett, belevágtam.

-          Oké, szóval, üdv mindenkinek! – próbáltam mosolyra húzni a szám, de ideges voltam és nem nagyon ment. A szónoklás sosem tartozott az erõsségeim közé – Az én nevem Inari, õ pedig itt Botan. Egy túlélõcsoporttól jöttünk, azért hogy segítsünk nektek. A mi fõ feladatunk az, hogy megtaláljuk a hozzátok is hasonló csoportokat, és elvigyük õket az Egyesített Túlélõkhöz. Itt menedéket találhattok – magyaráztam.

-          És miért akarnánk mi elmenni? – vetette közbe valaki, a félhomályban nem tudtam kivenni, hogy pontosan ki.

-          Úgy van!

-          Itt is biztonságban vagyunk!

-          Élelmünk is van! – szóltak közbe egyre többen.

-          Nyugalom emberek, hallgassatok végig! – kértem, mire a susmorgás és a beszéd abbamaradt – Az Egyesített Túlélõk célja az, hogy összegyûjtsük az összes embert, aki életben maradt és újra felépítsünk egy társadalmat. Még nincs veszve semmi. Kevesen vagyunk ugyan, de a lényeg az, hogy élünk. Még nem adhatjuk fel, ha keményen küzdünk elérhetjük, hogy minden úgy legyen mint régen! – próbáltam õket lelkesíteni és reméltem sikerül majd.

   Ebben a faluban, a többihez képest még egész melegen, tárt karokkal fogadtak. Nem egy helyen volt már dolgunk rosszabb helyzettel.

-Figyelj, nagyon kedves vagy, hogy üzenetet hagytál, deeeeeee..... nem tudok olvasni, ez a dolog kimaradt az életembõl, mellesleg nem értem, azon a kicsi résen hogy tudtál ide bemászni!?... Én háromszor szorultam be, még félre is kellett löknöm azt a vackot, de mindegy szerencse hogy legalább egy kis hajat hagytál ott a résnél, így kicsit könyebb volt a dolgom.-

Nagy nehezen vettem csak észre hogy Inari talált is valakit idelent, számomra kicsit sötét volt ez a föld alatti hely, nem igazán láttam az alakot.

-Inari miért nem mutatod be nekem az új barátodat?- Kérdeztem meg tõle fülig érõ szájjal. -És ha már a bemutatkozásnál tartunk az én nevem Botan!-

A shinobi keze után nyúltam, kezet akartam volna vele rázni de a sötétben nem találtam, csak kapadoztam össze vissza míg véletlen ki nem kaptam a férfi kezébõl a tõrt.

-Ez... ez mi ez?- Szugeráltam szemeimmel a tõrt de nem igazán akart kialakulni a körvonala a fejemben hiába tapogadtam, majd úgy döntöttem inkább visszaadom az illetõnek, nyújtottam is pengéfel õ felé szegezve a tõrt, amirõl fogalmam se volt hogy micsoda.

   ...Aztán felnyíltak a szemeim amint véget ért az álom. Félhomály honolt a szobában, ahol eddig aludtam. A padlót törmelék, fa, és szilánk borította, az ablak elé szegezett ponyva mögül egy keskeny csíkban áradt be a fény. Feltápászkodtam, és összehajtottam a plédet amin eddig hevertem, majd az ablakhoz léptem és kilestem rajta.

   Sütött ugyan a nap, de csak olyan szürkén, élettelenül. Egy falubéli üresen álló ház elsõ emeletérõl tekintettem ki a romokban heverõ környékre. Összedõlt házak, leomlott pajták és járhatatlan utcák látványa fogadott. Sok helyen a pusztító tûz nyomait is lehetett látni, alig egy kilométerre pedig egy hatalmas szakadék tátongott a földben - azt még tegnap fedeztük fel, de mivel egyikünknek sem földtípusú a chakrája, nem tudtunk vele mihez kezdeni.

   A szemem egyszerûen képtelen volt hozzászokni ehhez a látképhez...

   Inkább úgy döntöttem járok egyet. Ez a falu nagyobb volt mint a korábbiak, így tegnap nem jutott idõnk átkutatni az egészet, csupán nagyjából a felét. Botan - az utazó társam - valószínûleg elment élelmet gyûjteni, szóval úgy döntöttem nekiállok nélküle.

   Még mindig volt rá esély hogy találjunk túlélõket. A túlélõk általában megkeresik egymást és csoportokba tömörülnek, ezt diktálják az ösztöneik. Együtt könnyebb életben maradni.

   Ha tényleg vannak erre emberek, valószínûleg bujkálnak. Valahol a Föld országának területén belül voltunk, így lehet hogy földhasználók is vannak közöttük. Ez esetben lehet hogy mélyebben kéne keresgélni.

 - Byakugan! - Aktiváltam a mindent látó szemet, és átfésültem a környéket. Semmi. Messzebbre néztem vele, próbáltam emberi chakrát találni. Semmi.

   Sóhajtottam. De még mindig hatalmas terület volt hátra. Felszökkentem az egyik romhalmaz tetejére, és onnan próbáltam tájékozódni. Találtam a falu déli része felé egy teret, azt vettem célba.

   Percek alatt odaértem, megálltam a kis tér közepén, és újra kutatni kezdtem.

 - Byakugan!

   Nem volt mesterem, akitõl tanulhattam volna. Semmit sem tudtam a szemeimrõl, csak annyit amennyit a szóbeszédekbõl hallottam. Ha szerencsém volt néha találkoztam olyannal, aki kicsit több információval rendelkezett, de senki nem segíthetett abban hogy megtanuljam használni. Néhány dolgot így is sikerült elsajátítanom, de volt egy olyan sejtésem hogy ennél sokkal többre is képes ez a szem-technika, csupán én nem tudok róla.

 - Meg van! - suttogtam és mosolyra húzódott a szám. Sikerült találnom egy hat... nem, inkább hét... mégsem, egy nyolc fõs csoportot mélyen a föld alatt. Ezek szerint tényleg van közöttük egy föld természetû chakrával rendelkezõ is.

   Botan valószínûleg még mindig nem tért vissza, de ha mégis akkor sem biztos hogy ide talál, mondjuk azért hagytam neki egy rövid üzenetet hogy merre keressen ha nem érnék vissza még õelõtte.

   Balra fordultam egy majdnem hogy épen maradt épület felé. Egy egyszintes családi háznak tûnt. Felé vettem az irányt, és körbejártam. Az egyik hátsó fala úgy ahogy volt ledõlt, az alatt kell lennie a lejárónak.

   A karjaimba koncentráltam a chakrámat hogy odébb toljam. Alig pár centit mozdult csak, de ahhoz épp eleget hogy hozzáférjek a lejáró csapóajtajához.

   Bekúsztam a betontömb alá, és felnyitottam az ajtót. Egy kanyargó lépcsõ vezetett le a mélybe, ráadásul ki is volt világítva fáklyákkal, bár elég gyéren. Zaj hallatszott fel lentrõl, már azt is tudtam hogy emberi zaj.

   A byakugannak hála láthattam a chakra fonalaikat, ebbõl pedig arra is tudtam következtetni, felnõttek, gyerekek, ninják, vagy közemberek. Öt felnõtt volt lenn három gyerekkel, a felnõttek között pedig egy shinobi - az õ chakra fonalai messze fejlettebbek és erõsebbek voltak mint a többiekéi.

 - Hé! - kiáltottam le amilyen hangosan csak tudtam, bár a szûk hely miatt nem sok levegõ fért a tüdõmbe. Vártam, de nem érkezett válasz, ezért újra lekiáltottam, ezúttal hangosabban.

 - Hé!

   Válasz nem érkezett, de mozgolódni kezdtek. Újra aktiváltam a byakugant, szerencsémre még épp idõben hogy felfedezzem a robbanó cédulákat néhány méterrel lejjebb, a lépcsõ elsõ kanyarjában.

 - A fenébe!

   Még épp sikerült idõben kikúsznom a betontömb alól, hogy megússzam a robbanást.

 - Ki vagy te, és mit akarsz? - szegezte nekem valaki a kérdést hátulról, és egy kunait szorított a nyakamhoz.

   Mégis mikor került mögém?

 - A nevem Hyuuga Inari, és túlélõ csoportok után kutatok a társammal... - válaszoltam, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert még erõsebben nyomta a torkomnak a fegyvert.

 - És mégis milyen célból? - kérdezõsködött tovább a férfi idegesen. Valószínûleg õ volt a ninja. A bizalmatlanságán sem lepõdtem meg, az ilyen idõkben nem sokan bíznak az idegenekben. Hozzá voltam már szokva a barátságtalan fogadtatáshoz.

 - Mi csak... segíteni... szeretnénk - nyögtem. Nem kaptam levegõt.

 - És azt várod hogy ezt most elhiggyem? - Kicsit lazított a szorításon.

 - Nincsenek fegyvereim, nyugodtan ellenõrizheti. És amúgy is, mi okom lenne támadni?

 - A készleteink miatt... Biztosan tudtok a felhalmozott készleteinkrõl...

 - Esküszöm, fogalmam sincs róla, és nem ezért vagyok itt. Csak segíteni szeretnék! - próbálkoztam tovább.

   Végül a férfi mégis csak elengedett, de a tõrét mégsem tette el.

 - Továbbra sem bízom benned! - vetette oda barátságtalanul.

 - Pedig nyugodtan megtehetné! - mosolyogtam rá, de még mielõtt részletesebben elmagyarázhattam volna a helyzetet, vagy feltehettem volna a kérdéseimet, egy túlontúl ismerõs hang ütötte meg a fülemet.

 - Mégis mibe keveredtél már megint?

   Meg sem kellett fordulnom hogy tudjam, Botan áll mögöttem, szokás szerint fülig érõ szájjal.

„ https://www.youtube.com/watch?v=pQfVVWunLaE „

Nem nézegetem sokáig a körülöttem uralkodó körülményeket, hanem inkább visszafekszem a helyemre, a felpolcolt lábam nem nagyon bírja a megpróbáltatásokat, még az ilyen kicsiket sem. Szégyen, hogy ilyen gyenge vagyok. Kicsit hátrébb söpröm a hajamat az arcomból és halkan szuszogva gondolkodom. Egy csomó gondolat, még is egy ember körül forog. Mi lehet vele? Remélem nem esik baja, vagy ha nem esett majd én tekerem ki a nyakát ezért. Kis éles fájdalom nyilall a fejembe, lehunyom a szemeimet és várok. Túl nagy a csend. És még ez a lány sem ért vissza. Rejtélyes az egész.

„ vége”

„https://www.youtube.com/watch?v=CZ91QMhS_6M&index=8&list=RDpQfVVWunLaE „

Jó sokáig lehetek már itt, bár nem igen láttam napot ez alatt. Mindig késõ este ér haza, és volt amikor társaságot is hozott. A lábam gipszben, próbálta gyógyítgatni de inkább lebeszéltem róla. Az õ chakrája csak saját magát képes gyógyítani, máson nem tud segíteni.

-Tsubasa… - nyújtózkodok el az ágyamban, és hívom magamhoz az ajtóm elõtt tekercseket tanulmányozó személyt. Hátrapillant, majd visszafordulva a dolgához beszél hozzám.

- Mondd.. – sóhajtja elnyújtottan, pedig nem is voltam  a terhére, hogy ezt tegye.

- Sétálni szeretnék egy kicsit, hiányzik a kinti levegõ. – ülök fel és futtatom át a kezeimet a törött lábamon. Mint ha már jobban lenne, életemben nem voltam olyan nagy neves medikus ninja, de úgy látszik ami késik nem múlik. Egy bólintást kapok válaszul, majd még egy mankót és végre segít felállni. Felkapom a tõle kapott szerelésem, ami egy halványkék felsõrész és egy kicsit sötétebb buggyos szárú alsó. A másik oldalamról alám karolva vezet, egészen a város csendesebb részeiig.  

Szörnyû bicegéssel indulok neki, a hajam direkt van felkötve hogy ne zavarjon, az utóbbi idõben túl nagyot nõtt. kezdek hasonlítani apám klánjabeliekre.

„vége”

„https://www.youtube.com/watch?v=R4ZxnpZoI6M&list=RDpQfVVWunLaE&index=14 „

- Huh, ez nem semmi. – lihegem, miközben igyekeznék normál tempóban bukdácsolni, és figyelni arra, hogy orra ne essek valamiben, vagy valakiben. Páran jól megnéznek, kicsit hófehérebb is vagyok náluk, jócskán egy hónapnyi idõm volt arra, hogy egyáltalán életben maradjak. Olyan halvány kezd lenni az emléke, most már ideje lenne ha jönne.

- Egész jó, ahhoz képest, hogy milyen a lábad. – mosolyogja el magát a lány, és kapja el a fejét hirtelen, majd állít meg. – Ki a fenét használ árnyékklónokat Naruto-n kívül?

- Árnyékklónokat? – komorodom el kicsit, az nem létezik, nem is adott magáról semmi életjelet, akár oda is veszhetett.

- Csak egy macska volt. – jegyzi meg halkan, majd fordul vissza felém élveteg arccal. Összeráncolja a szemöldökét, és nagy szemekkel rám kérdez.

- Semmi, csak kicsit megéheztem korgott a gyomrom és az gyötör éppen. – vakargatom a tarkóm fél vigyorral a számon. Kínos kicsit, de nem éppen az evésen gyötröm magam ennyire. Csak egy macska mi? Nagyot fújok, majd tovább bicegünk és eszünk valamit.

„vége”

„https://www.youtube.com/watch?v=23xdfqm3Wsk&index=23&list=RDpQfVVWunLaE „

Kicsit már ránk esteledik, mikor végre sikerül megszabadulnunk attól a csapatnyi kölyöktõl aki lefoglalta Tsubasát. Esküszöm megint megéhezhettem volna. Valahogy nincs kedvem még enni sem, aztán ki tudja, hogy a csomótól a gyomromon, vagy  ennek a kiváltó oka miatt. Vagy legyen egyszerre mindkettõ. Elhúzom az étterem kis ajtaját és öt percnyi kimenõt kérek tõle.  A kihelyezett kis bárszékek egyikére küzdöm fel magam lógó lábbal.

- Hol a francban lehetsz te idióta… - motyogom magam elé a két tenyeremet az arcom két felére simítom, és csak halkan üldögélek egyhelyben. Észre sem vettem és már pityergek is.

„ vége”

„https://www.youtube.com/watch?v=wT3FK898yMk&list=RD23xdfqm3Wsk&index=4 „

Visszaperegnek azok az emlékek amiket vele szereztem, a megmentésem óta. És most itt van ez az újabb megmentõ. Vándorlom emberrõl emberre, és ameddig nem kötöttek itt le nemzetrõl nemzetre. Úgy érzem tovább kéne folytatnom, és magam mögött hagyni ezt is ahogy a többit. Hiszen a nemzetek határain nem keres senki nem de bár? Amint ezen morfondírozok a hideg futkos a hátamon és szemben találom magam egy sötét alakkal, akinek csak az árnyékát látom. Aktiválom a sharinganom, és megnézem alaposan magamnak, a látvány mozdulni késztet az irányába. Nem érdekel holmi törött láb.

- Hé! Hé várj! – veszem a lépteimet nehezen, a segédletek nélkül nem vagyok még olyan gyors. Kicsit még könnyes szemekkel figyelem az alakot akinek csak az orra lóg ki az õt takaró ruha alól. Kilihegem magam majd a térdemrõl támaszkodva lassan felnézek rá.

„ vége”

„ https://www.youtube.com/watch?v=54U3fnY2uEI&index=25&list=RDwT3FK898yMk „

Nem kellet sokat várnom , hogy megpillantsam az ismerõs arcot. nem is hiszek a szememnek, a végtagjaimat átfutja a hideg, és remegni kezdek, a szám mint a gyerekeknek eltorzul ahogy elpityeredem megint. Régen láttam, ez váltotta ki belõlem.

-Hi-hikawa! – igyekszem kicsit közelebb, de elém lép és a karjaiba fog. Annyira jól esik, még mindig a sharinganommal találkozhat a tekintete, de nem bánom, csak az a fõ, hogy itt van.

- Sajnálom – pillant lejjebb és figyeli a kicsit leamortizált lábam – nem akartam ezt tenni veled. – teszi hozzá kicsit szomorkásan. Lassan leráncigálom a fejérõl a csuklyát finom erõszakkal, és rá kell döbbennem , hogy õ sem úszta meg sebek nélkül. Az arcán merõ vágás és még varros sebek sorakoznak.

- Ugye jól vagy, nincs semmi bajod, ugye ez nem árnyékklón? – hadarom el gyorsan a kérdéseimet és nem bírom nem elengedni.

-          A teleportáció sikeres volt.

-          Akkor a világ egyelõre biztonságban van. Most azon aggódjunk hogy mi lesz Hikawával.

’ https://www.youtube.com/watch?v=sh8JKHDIjUc&index=2&list=PLBCA4DE7D87CD9DFD ’

*az üres dimenzióban

-          Mégis mi ez a hely? – kérdezõsködik ellenfelem értetlenül. – Hogy kerültem ide?

Ekkor maga elé nézett, és meglátott engem démoni formámban.

-          Végre elõjöttél te démon. – mondta ellenfelem, széles vigyorral az arcán.

Nem szóltam semmit, csak démoni hangokat hallattam, és kiáramló chakrám zúgott testembõl, mely viharszerûen fújta ellenfelem testét, aki az összekapcsolt erõnek köszönhetõen, kiállta ezt hatást.  

-          Óriási ez az erõ, amit összekapcsoltam magammal. Sietnem kell a megölésével, hogy a testem ne morzsolódjon szét. – ekkor arca megrándult. – Ez a fickó a démona nélkül is egy szörnyeteg, ha ezt kibírja a teste. Ha nem lenne a jutsumnak ennyi plusz tulajdonsága, megölt volna már akkor, mikor megpróbálok rácsatlakozni.

’vége’

’ https://www.youtube.com/watch?v=_c7ScwVGWkY&list=PLBCA4DE7D87CD9DFD&index=10 ’

*eközben a lelkemben

 Óriási lángtenger borít mindent. Testem a lángförgeteg közepén lebeg, szinte élettelenül.  Seikaryuu alakja tornyosul fölém, s  tekintetét végig lebegõ testemen tartja, hogy biztosítsa magát, uralma most teljes felettem.

-          Jó! Nagyon jó! – ekkor ördögien felnevet majd újra megszólal – Végre az enyém vagy. Rajtad keresztül szabad lehetek. Az egész világot el fogom pusztítani rajtad keresztül. – ekkor újra felnevet.

’ vége’

’ https://www.youtube.com/watch?v=Nqux0I48Lhw ’

*az üres dimenzóban

Hatalmas üvöltéssel indítom meg a harcot. Orkánként söpör végig hangom lökéshulláma, s hangja óriási moraj.

-          Micsoda erõ. Ezt nem szabad hagyni többé szabadon kószálni. Véged van démon!

Ellenfelem támad. Óriási sebességgel indultel felém, amit az erõmmel való összekapcsolódásból ért el.  Meg próbál megütni, de bal kezemmel megfogom öklét. Az ütés lökéshulláma hátam mögött teljesedik ki, óriási szélvihart kavarva. Ekkor ökölbe szorított jobb kezemmel visszaütök, és ellenfelem arcát találom el, s ennek erejétõl villám gyorsan repült hátrafelé. Ám hogy ne kerüljön el kilométerekre tõlem, hirtelen megfeszítette testét, s a kitörõ chakra leállította a repülést. Ekkor ellenfelem kézjeleket formált. (tigris, kígyó, kutya, nyúl, bárány, sárkány).

-          Fuuton! Kazekiri no jutsu!

Szélpengék hasítottak végig, ellenfelem ezzel próbált megsebezni.

-          Francba! Még így, megnövelt erõvel sem mûködik? Akkor majd ez.

Újabb kézjeleket formált. (patkány, nyúl, kutya)

-          Fuuton! Shinkuuha!

Ekkor egy hosszú, kanyargó szél penge jött ki ellenfelem szájából. Ezzel már sikerült megsebesítenie.

-          Sejtettem. –mondta magában. – Ez a vékony, gyors szélpenge áthasítja a bõrét.

Ekkor látta, hogy sebem elkezdett regenerálódni.

-          Francba! – kerekedtek ki szemei.

Ebben a pillanatban óriásit üvöltöttem, melynek lökéshullámára már megtorpant ellenfelem. Kezeit keresztben arca elé tartva próbált ellenállni a hullámnak. Ám ebben a pillanatban hirtelen feltûntem elõtte, és egy ököl csapással hátra repítettem, ám itt nem álltam meg. Számat nagyra tátva, óriási, kék  lángcsóvákat küldtem utána, melyek teljesen elborították. Pár kilóméterrel arrébb földet ért, s teste füstölgött a lángoktól.

-          A szörny chakrája megvédett a komoly sérülésektõl. Szerencsém volt. – mondta, s közben tápászkodott fel.

Ám ekkor újból feltûntem elõtte, s most farkammal mértem rá egy óriási csapást, ám mielõtt elrepülhetett volna, hirtelen megragadtam nyakát, úgy, hogy körbe tekertem rajta farkamat.

’ vége’

Már nem tudtam kitérni a támadása elõl, de jobb is hogy éppen nem mozdultam meg, mert egy kék lángcsóva húzott el mellettem. Azt sem tudtam mi lehetett, így a haladási irányát vizslattam. Telibe kapta az a nõszemélyt, és szétmarcangolta az egész testét, ezt mi csinálta? Eluralkodik rajtam a félelem, senki nincs itt rajtunk kívül. A volt nõszemély, én , és Hikawa …

’ https://www.youtube.com/watch?v=eo4cGzvt_ig ’

Hátrafordultam, az üldözõnk vérébõl még rám is került, de ez most egyáltalán nem számít. Keresem a már jól megszokott arcot, de rémületem nem oktalan. Hikawa állati morgást hallat, teste furcsa változásokon megy át, mi-mi történik vele ? Egy genjutsuval próbálkozom , bár ez biztos vagyok benne  hogy csak a hangomat fogja hallani, de hátha…

-ÉBREDJ HIKAWA! – üvöltöttem kétségbeesetten, miért változott meg a külseje? Miért ilyen furcsa, és veszélyes. A sharinganom kétségtelenül azt sugallja hogy életveszélyes a közelében lennem.

Hirtelen a testébõl mértéktelen mennyiségû chakra tör ki, és felkap s a levegõbe repít , én pedig csak a kék eget látom. Sharinganom már nem aktív, csak  erõtlenül tûröm hogy a lökéshullám cibáljon , és sebesre tépje a bõrömet. Nem tudom miért vagyok még mindig a magasban.

’vége’

’http://www.youtube.com/watch?v=OLJyeJPu0M8&feature=share&list=PL4C928EAF7AA5B906&index=10 ’

Majd végül, a letarolt terepen át a földhöz csapódom, és egy pillanatig nem vagyok eszméletemnél. Addig is nem fog fájni, ez a sok seb…

Szemeim újból lassacskán kinyitom, és észlelem hogy a földön fekszem és kegyetlenül fáj az egyik lábam , na meg arról a sok apró vágástól amit elszenvedtem ne is essék szó. Próbáltam forgolódni, de közben észre kellett vennem hogy a zuhanás miatt az egyik lábamat csúnyán eltörtem. Végre sikerül a hátamra fordulnom, és megint látnom a gyönyörû égboltot. Sokáig kémleltem,míg nem lépéseket hallok a közvetlen közelembõl. Felém hajolt egy nõi arc, barna haja, és mélykék szemei voltak, az én állapotomat mérte fel.

- Egek. Mi történt itt ? – néz körbe majd újból rám. Hova lett Hikawa ?

- Nem-nem látsz itt egy fekete hajú fiút? – mondom elhaló hangon.

- Milyen fiút?- kérdez vissza az ismeretlen felfedezõ. Tehát már nincs itt, ekkor mielõtt még erõlködni kezdtem volna egy idézett állat felkapott és a hátán cipelni kezdett. Újból eszméletemet vesztettem.

’vége’

’http://www.youtube.com/watch?v=t9aYz9nUNEI&list=PL4C928EAF7AA5B906&feature=share&index=13 ’

Apró fájdalomra ébredek, valaki matat a lábam körül. Résnyire nyitom ki szemeimet, és észreveszem azt a lányt aki rám talált. Fekete chakra áramlik kezeibõl, és az gyógyítja sérüléseimet. Arcára nézek, amikor észreveszem hogy bal szemétõl egy fekete csík húzódik egészen a szemétõl az álláig ( mint Jirayának csak fekete ) . Nyöszörgök amint lassacskán magamhoz térek, és ezt észlelve azonnal arcomra terelõdik tekintete.

- Nyugalom, nem áll szándékomban ártani neked.

- Hol van , hol van Hikawa?

- Folyton ezt emlegetted ide úton is , nem tudom ki lehet, de egy halvány sejtésem van.

Komoran elhajtottam fejemet, és hagytam hadd fejezze be amit elkezdett. Mikor végzett betakargat, és még utoljára mond valamit, de félálomban sikerül ezt  a mondatot elkapnom.

- Nincs mászkálás! – húzza el maga után a tolható ajtót.

Végül elnyomott az álom, pihennem kell, mert ezt nem heverem ki olyan hamar. Csak ne essen bajod. És találkozzunk hamar.

’vége’

’http://www.youtube.com/watch?v=3yAKb5xMqbs&feature=share&list=PL4C928EAF7AA5B906&index=16 ’

A reggeli napsugarak betörnek a nyitott ajtón keresztül, és melegítik a hasamat fedõ takarót. Kipihentem magam, de még mindig nyomasztanak az elmúlt nap történései.  Csak ne essen bajod.

Lassan felülök, de a felügyelet azonnal rám ripakodik.

- Még ne kelj fel ! Ilyen sérülésekkel nem mocorognék.  – jön felém, és hozza a reggelimet egy tálcán. Utoljára nem is emlékszem ár mikor ettem egy jót.

- Ne üvölts kérlek, tudom… - fogom a fejemet, mert való igaz , megszédültem. De mi volt az a fekete chakra, ami Tsubasa testébõl áramlott, és gyógyított?

- Köszönöm hogy meggyógyítottatok.

- Nagyon szívesen ! – leteszi mellém az ennivalómat és helyet foglal mellettem.

’ vége ’

- Mi volt az a fekete chakra amivel gyógyítottál ? – kérdezem , majd lassan majszolni kezdek.

- Nos, az a chakra ? Az az én sajátos fejlesztésem volt, mondhatni hogy az én egy részem…

- Hogy érted hogy a te egy részed ?

- Ez egy sajátos technika a családomé volt már rég. Képes segíteni a sejtek rekonstrukcióját. Így fokozhatom az orvosi ninjutsuk hatásfokát.   

- Áhh értem. – elmosolyodik és megvárja amíg elfogyasztok mindent, e közben õ eltûnik valahova.

Felülök , és körbenézek. Jellegzetes halványlila színek , és szép kidolgozású bel tér fogad. Egy logó is feltûnik egy hatalmas, és vastag könyvön, ami a polcon porosodik. Vajon ki lehet ez a lány?

Tehetetlenül nézem, ahogy Chika kétségbeesetten harcol ellenfelünkkel. A chakrám hiánya, és a folyamatos vérvesztés miatt már alig bírtam nyitva tartani a szemem, és fokozatosan vesztettem el eszméletem. Fogaimat összeszorítva próbálok eszméletemnél maradni, s közben fogaim közt folyik ki vérem a számon. Egyre halványabban látom Chikát és ellenfelét.

-          Chika….! – mondom magamban – Meg kell…meg kell vé… - s ebben a pillanatban elvesztettem eszméletem.

’ vége ’

’ https://www.youtube.com/watch?v=N3sJjLjBTtA ’

Megszûnt körülöttem a világ. Az idõ megállt, és csak lebegek a nagy ürességben. Szemem lassan nyílik, és eszméletem is lassan tér vissza.

-          Ho…hol vagyok? – kérdeztem magamban erõtlenül. – A testem. A sebeim, már nem fájnak. Nincsenek is a testemen. Chika! Hol van Chika?!! Meg kell õt védenem. Ha nem védem meg, akkor meg fog… Nem…nem gondolhatok ilyenekre. Csak arra gondolhatok hogy meg kell védenem.

Ekkor emlékképek rohantak végig a lányról, aki nagyon fontos volt nekem, majd Chikáról. S az utolsó kép Chikáról és Hikari-ról, ahogy mosolyognak, majd, mint az üveg, megreped, s eltörik a kép. Ekkor az üresség megszûnik, és egy gigantikus, égig érõ hegyekkel teli helyen ébredek a földön fekve. Az égen sûrû, sötét felhõk voltak, amik miatt a tájon szintén halvány sötétség honolt.

-          És most…hol vagyok? – kémleltem körbe. Ez a hely egyáltalán nem ismerõs.

Ekkor morajlás hallatszott, és a föld is remegni kezdett.

-          Ez meg…? – kérdeztem meglepetten.

’ https://www.youtube.com/watch?v=e-qc8Q4Etik ’

Ebben a pillanatban, valami hirtelen kettészelte a felhõket. Óriási volt, még annál a gigantikus hegynél is nagyobb, amit átlépett.

-          Ez…Õ.

A felhõket kettészelõ monumentum egyre lejjebb érkezett. Hegyes volt és hosszú. Nem volt más, mint Seikaryuu egyik körmének hegye. Ekkor érkezett mellsõ lábának többi része, amivel összetaposta azt a gigantikus hegyet. Lábához képest eltörpült a hegy, így nem is látszódott teljes talpa sem. Ujjai, s körmei hosszan átszelték a vidéket. Felhõkön keresztül csak körvonalait lehetett látni, s késõbb, kolosszális mérete miatt már azt sem. Felálltam, és rideg, gyilkos tekintettel néztem rá.

-          Hát itt vagy.

Ekkor Seikaryuu egyetlen szárnycsapásától eloszlottak a felhõk, s teljes mivoltát lehetett látni. Fejével felém kezdett el hajolni. Szemei még az általa összezúzott hegynél is többször nagyobbak voltak.

-          Szégyellhetnéd magad, kölyök. Te hívod magad Ryuuzokunak? Így mersz elém állni?

-          Ez mind miattad van. És még te rovod fel nekem a dolgot?

-          Hmmm?! Van vér a pucádban kölyök. Viszont, ez most más alkalom mint a többi.

-          Mivan..?!

-          Nemsokára meghalsz. És azután a lány is meghal. És ellenem sem tehetsz semmit. Viszont… Ha meghalsz, abból nem biztos hogy én is jól jövök ki. Kénytelen vagyok megvédeni magamat.

-          Mi….?!! – rémülök meg

Ekkor nagyra tátja száját, s óriási lángtenger zuhan rám.

-          Az 1. szintet meg tanultad kezelni ugyan, de a tested most az enyém lesz.

Hatalmasat kiáltottam, ahogy a lángok elborítottak. A lángok nem égettek ugyan, de testem elkezdett átalakulni, s testemet is átjárta a chakra.

-          Most pedig kelj fel, és pusztíts, ahogy klánod eredete is elrendeli!

’ vége ’

Továbbra is a földön feküdtem, s szemeim újra kinyíltak, de ezúttal kéken világítottak. Ellenfelünk éppen Chika mögött termett, és lesújtani készült. Ekkor egy nagy kék lángcsóva söpörte el a nõt. Chika megrémülve nézett maga elé, majd lassan a tûzcsóva irányába nézett.

’ https://www.youtube.com/watch?v=eo4cGzvt_ig ’

Szemei lassan, kiüresedtek a rémülettõl, a látvány miatt, ami elé tárult. Látta, ahogy testem lassan, egy démon alakját veszi fel. Szemfogaim egyre csak nõnek és hegyesednek, akárcsak körmeim. Nem hallatszik más, csak démoni morgásom, s kiáramló chakrám morajló hangja. Lassan felállok, az ellenség fegyverével a testemben, majd lassan kivetül testembõl a fegyver.

*mindeközben az idézhetõ sárkányok helyén:

-          Ez nem jó. Hikawa haldoklik.

-          Így el fog rajta uralkodni Seikaryuu. Mit tegyünk?

-          Már el is kezdõdött. Hikawa életjelei megugrottak, de Seikaryuu chakrája már a 2. szinten áramlik.

-          Hogyan? A második szinten? Nem várhatjuk meg amíg teljesen kitör. El kell tûntetnünk valahogyan. Valahova ahol nem pusztít el semmit az ereje.

-          Küldjük „oda”!

-          De hisz az a dimenzió…

-          Igen. De nincs más választásunk. Gyorsan készítsétek elõ az idézést!

Eközben Chika, hosszas meredtség után, észhez tért, és egy genjutsuval megpróbálta visszahozni az öntudatomat.

-          ÉBREDJ HIKAWA!!! – kiáltott kétségbeesetten Chika.

De ekkor óriási chakra csapott ki a testembõl, és mint egy robbanás, elkezdett terjedni, és pusztítani mindent. Ekkor hirtelen megjelent az ellenségünk.

-          Végre! Erre vártam.

Ezután eltûnt a chakra és láng förgetegben, Chika pedig a levegõbe repült, majd több kilómétert szállt, s vele együtt párhuzamosan, pusztult a terület is.

-          MOST! – kiáltott az egyik sárkány, aki az idézésemért volt felelõs.

Ekkor én, és velem együtt a mindent elsöprõ chakra förgeteg is, egyszer csak eltûnt a semmibe. Csak egy óriási, kipusztított terület maradt hátra, és a még mindig repülõ Chika.

’ vége ’ 

’ http://youtu.be/_APjiiWl8xs ’

Már megint miattam … Hikawa súlyosan megsérült , én meg , csak térdelek itt mint valami szerencsétlen , és várom a sorsomat . A közelemben lenni életveszély , mert gyenge vagyok , és képtelen arra hogy megvédjem azt akit a szívembe zártam . Könnyeim lassan csordogálnak , és egy hangot sem hallatok . Minek ? Ha nincs semmi mondanivalóm ? Ebben a világban csak a pusztítás létezik , úgy érzem mint ha minden egyes cselekedet eköré fonódott volna . A sharinganom értelmetlen , ha nem tudok vele sebesülést okozni . De pont ezért vagyok a legdrágább kincs Danzou szemében . Belsõ hangom egyre csak azt sugallja , hogy mihaszna és gyenge vagyok . De még is … nem hagyhatom annyiban ! Nem fogom Hikawát cserben hagyni … meg fogom védeni , akár az életem árán …

Megint ez a hang  , Hikawa …

’ vége ’

- Chika ! – szájából vér ömlik , én …

’ http://www.youtube.com/watch?v=ntM_D4Uguhw&list=RD_APjiiWl8xs&feature=share&index=4 ’

Hangja kizökkentett az önsajnálatból , és vérszomjas tekintetem az ellenfelünkre fordítottam .Hang nélkül közelített … Egy apró suhanással eltûntem a támadása elõl . Majdnem orra esett , én pedig Hikawához igyekeztem , hogy legalább enyhítsek kicsit a fájdalmán .

- Várj csak kislány ! Nem lógsz meg olyan könnyen elõlem ! – megint irányomba kezdett futni , e közben én Hikawa elé álltam , és hátat fordítottam neki .

- Nincs szándékomban meglógni . – ki sem tudnám fejezni , hogy mennyire gyûlölöm … amiért ezt te-tette Hikawával .

- Akkor gyorsan végzünk . – tett irritáló megjegyzést . Ha harc , hát legyen harc . Arcomra komorság költözik , és lelkem megnyugszik .

Gyors mozdulatokkal , 5 kézjelet formálva elõkészítem jutsumat . Ez tökéletes lesz , úgy helyezkedtem el hogy Hikawát is védelmem alá vonjam  . Már megint a senbon tõrökkel támad …. Egy hatalmas jégbõl álló kupolát emeltem magunk köré , ami megvéd a robbanó jegyzetek , tõrök és a Tûz elemû jutsuk ellen is . Könnyedén eltérítettem azokat a nyamvadt tõröket , és egy percnyi nyugalmat adott a védelmem .

- Minden rendben Hikawa ? – fordítottam arcomat felé , de szemeit lehunyta és nem válaszolt . E közben , egy hatalmas rúgással az a nõszemély megrepesztette a jégkupolát .

’ vége ’

’http://www.youtube.com/watch?v=Qmf1l5z8kIQ&list=PLA1396AE4CDEFD78D&feature=share&index=4 ’

- Francba már ! – gondoltam magamban . Elcsaltam védencem irányából , minél messzebb .

A jég korcogott a lábaim alatt , és lihegve figyeltem minden egyes mozdulatát . Taijutsu párbajba keveredtem vele , hihetetlenül gyors , néhány erõs ütést kaptam ,  amitõl hihetetlenül megszédültem . Kizökkentett a koncentrációból , és ezt kihasználva tovább sorozott . Repülhettem jó 10 métert , és hangos puffanással a földre érkeztem . A hátam összezúzódott , de nagy nyögve megint talpon vagyok . Nem tudom meddig húzom még .

- Hmm … szánalmas , épp hogy csak megállsz a lábadon . – egymással szemben állva mérjük végig egymást . Egy karcolás sincs rajta , én pedig lassacskán  nem bírok állni , olyan erõvel mérte rám azokat a csapásokat . Kezeiben tõröket tartogat … nincs mit tenni , ezek után csak éppen annyi chakrám marad , hogy csak taijutsuval tudjak támadni . Újból kézjeleket formálok , kihasználva a levegõ páratartalmát ,  és apró hegyes tüskékké formálok minden egyes cseppet .

’ vége ’

’http://www.youtube.com/watch?v=sR_6od6MDQE&list=PL3E24EF59ED31958D&feature=share&index=17 ’

Kezeim és hangom remegése alább hagy , amint nyugtató szavakkal szól hozzám . Visszaereszkedem helyemre , és lehunyom szemeimet , utoljára Hikawa arcát láttam … miattam van ez az egész , hogy szökött ninjának nézik , hogy üldöznek minket . Gond gond hátán , és még nem is aktiválódott a sharinganom … mi lesz  , ha már képes leszek használni .

’ vége ’

Kifáradtam , csupán egy nyavalyás kis rémálomtól , nagyon mélyen alszom … és tessék , már megint egy álmomban vagyok … a házunk tornácán üldögélek , és figyelem a narancssárga fényben úszó naplementét , édesapám puszit lehel hosszú fehér hajkoronámra , és elköszön , mert küldetést kapott . A napokban dönthettem úgy hogy ideje lesz megszöknöm otthonról , így nem okozok gondot senkinek . Hiszen egész életemben ezt csináltam , teher voltam a szüleimnek , teher vagyok Hikawa számára is .

’http://www.youtube.com/watch?v=65WqYZUVItQ&list=PL3E24EF59ED31958D&feature=share&index=19 ’

*Chika álmában

Hogy is kezdõdött ? Lássuk csak … Az Uchihák kerestek , és el akartak vinni magukkal  . Na persze , hogy aztán engem is eltegyenek láb alól ,  az összes többi szerencsétlennel együtt . Igaz hogy a Konohagure érdekei szerint cselekedtek , de azt csak sejtették hogy apám nem bolond , és nem fog odaadni , csak úgy .  Azt hitték hogy nem fogok az Uchiha vérvonalból örökölni semmit , és hogy elrejthetik amit annyira óvtak . Én ezt már nem bírtam , a folytonos veszekedést , és a birtoklásom jogának feszegetését . 6 éves voltam , és szabadulni akartam , hogy senki se lásson , és senki se tudja ki vagyok … megvártam amíg édesanyám elalszik … halkan osonva , a már összekészített motyómmal elindultam … még egy utolsó pillantás , a jellegzetes hópehelyhes zászlókra , utoljára láttam õket életemben .

’ vége ’

Lassan észhez térek , és mint egy aprócska felhõ , szétoszlik az álmom … lustán felpislogok védelmezõmre és köszöntöm .

- Jó reggelt Hikawa ! – kitörölgettem a szemembõl az álmot egy nagy ásítással kombinálva .

Befejeztük a reggelit , megfürödtünk , és útnak is indultunk . Elhagytuk a falu határát , és a fák lombjainak takarásában ugráltunk… a szokásos tempómban mentem , de Hikawa mint ha … egy lépéssel elõtte jártam , pedig õ százszorta gyorsabban halad , ha akar . Szemein látszik hogy fáradt , de nem akarom zargatni . Nem akarok gondot okozni …

- Valaki követ minket . – közelebb húzódik és halkan felém súgja . Rossz érzés kerülgetett , amióta elhagytuk a szállót … kiráz a hideg ha arra gondolok hogy Hikawa ilyen állapotban áll neki harcolni . És én megint lesérülök … meg akarom védeni , ideje lesz viszonoznom amit értem tett . Hasznos akarok lenni , és nem teher mások nyakán … Csak egy ember . Én is kiszúrtam , profi , nem csinál felesleges mozdulatokat , nem leplezi le magát holmi apró neszekkel … de Hikawa kiszúrta . Hozzájuk képest én sehol sem vagyok …