Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Kuroko no Basuke)

Shayola2015. 07. 31. 13:25:57#33261
Karakter: Shojiro Nishiyama (kitalált)
Megjegyzés: vöröskémnek


- Na, végre, az első értelmes mondat, ami elhagyta a szádat. – a kis szemtelen. Na majd megkapod tőlem az edzést..

Figyelmetlenségemnek hála, ő azonnal támadásba lendül, és egy szép zsákolással zárja le. Nem rossz, de ilyen könnyű dolga nem lesz a pályán. Majd lesz mit tanítanom neki... viszont ahhoz képest, amilyen zöldfülőekkel foglalkozom ő olyan középhaladóban lehet, habár bevallom profi is lehetne ha nem lenne makacs.

Felhorkanok, most tényleg azt várja el tőlem hogy megdícsérjem művét? Nem baj visszakapja... mikor újból támadásba lendül, és azonnal leszerelem és már nálam is a labda. Szegény csap pislogni tud, vagyis én így hittem. A nagy mosolyból itélve kiválóan szorakozik.

A meccsünk, ami igazán tétje nincsen, szorozan zárul, igaz az én hátrányom az hogy kisebb vagyok nála, így ahogy közel kerül a palánkhoz lehetetlenség megálíltani, viszont ahogy látom ő csak zsákolni tud, vagyis helyesbítek azt szereti. Nagyon ritkán dob csak ziccert és azt is jobb oldalról. Végül ő győz, csak pár kosárral. Az a mosoly... komolyan ne már! Joker megirigyelhetné! Mi olyan hű de nagyon örömteli a számára?

- Kezdtetnek nem is rossz. – mondom, neki mikor végzünk. Mindkettőnket jól megizzasztott ez a meccs. Mindkettőnk elővadászik egy törülközők ,és a nyakába helyezi.

- Kezdetnek? –  húzza fel a szmeöldökét. Látom nem érted...

- Igen, csak nem gondoltad, hogy elég engem legyőznöd ahhoz, hogy profi játékos legyél?

- Ilyet sosem gondoltam. – már megint ez a levakarhatatlan vigyor. – Bőven megelégszem azzal is, ha mindenkit legyőzök, aki az utamba kerül. - Valóban kiváló szellem lakozik benne, viszont a modorán kéne még valamit.


– Most még erősítesz egy órát, közben pedig összerakok neked egy edzéstervet.

Vonakodva bár, de teljesíti azt amit kérek tőle. Legalább feltérképezhetem mennyi erővel bír. Be kell vallani, ahoz képest hogy kosarazásnál elviekben ki kellett volna  fáradnia, ahhoz képest szorgalmasan és tisztességesen végig viszi. Sőt még a futást is megcsinálta, az ideje baromi jó lett!  Ez a gyerek, eg ykis csodabogár! Gyorsan precízen ha kell akkor többszöri nekifutással de végig fogja csinálni. Ahogy eddigi teljesítményét nézem, fizikailag hibátlan majdhogynem tökéletes.. 

Miután jól kidolgoztatom hagyom szegényt, hadd pihenjen. Lehuppan az agyik apdra mellém miközben arcáról törölgeti le a veritéket. Futána felveszi ksi flakonját és elkezd inni... de nem kulturált formában.

Nos nem mondom azt, hogy nem látványos és nem élvezhető... de ha úgy vesszük sajnálatos módön ezt egy taknyos csinálja. Nincs mese, fiam is lehetne... kár hogy ilyen kis zöldfülű. Ha legalább egy normális érett férfi lenne, talán azt mondanám... nem! Hülyeségekre gondolok, már megint. 

- Holnap mikorra jöjjek? – teszi fel a kérdést, miután felkel mellőlem.

- Négyre... és ha még egyszer elkésel, nem állok jót magamért. – tényleg nincs kedvem ahhoz hogy még bébisziterkedjek mellette és megneveljem. Nem vagyok se az apja se az anyja, szerencsére.

Egy nagyon erőltetett mosolyt csalok arcomra.. Nem csoktam jópofizni emberekkel és nem is szándékozom. Ekkor bólint egyet. Helyes! Legalább megértette a dolgát. Ezek után elmegy az öltözőbe. Lassan én is követem , és hallom hogy ő már a zuhanyzóban van. Hmm kis taknyos... én is elmegyek zuhanyozni mivel eléggé kiizadtan, de valamiért késztetést érzek arra hogy megnézem magamnak.

Nem is rossz hűtulról be kell vallani.... de én mekkora barom vagyok! Gyorsan elhessegetem a gondolatot. Hagyán hogy még ő is pasi, és bevallva szerintme nem az a fajta aki szeretné a körülötte legyeskedő fiúkat, a másik részt meg úr isten 16 éves! Pedofilnak is elmehetnék, és lecsuknának... viszont nem hiszem hogy az apjával, vagyis körülbelül apja idősségű emberekkel járna. Ő nem olyan... túl vad, és telhetetlen... és vörös és szépfiú.. megrázom fejem, és inkább foglalkozok a zuhanyzással.

Megnyugtatóan élvezhető a hideg zuhan. Mikor kikecmergek, egy morgást hallok, és csúkodik az öltöző ajtaja. Azt hiszem elment és ez volt a köszönés.

- Neked is szia! - üvöltök utánna. - Tahó. - morgom magamnak miközbne összepakolok.

Nehéz lesz vele a dolgom ha nem akarok minden egyes alkalommal szópárbajt vivni vele, emelett meg még kosarazni is. A másik dolog meg az a mázlija hogy nincs msot egy tanítványom se... különben már rég elküldtem volna ezzel a viselkedéssel.

Lassan beszálok és hazaevickélek, miközben elhagyom a parkolót észreveszem a gyerek ott áll a boszmegállóban. Lelassítok és melléje megyek.

- Hé kölök! - huzom le az ablakot és kiszolok neki.

Nem ismer meg, hát persze hogy nem ismer fel. Ilyen bőrzekóban és felsőben nem tünök úgy mint egy szadista tornatanár ugye? Meglepődik. Mivel nem válaszol nekem, ezért inkáb folytatom a mondandóm.

- A buszra vársz?

Hülye kérdés... mi másra válna a buszmegállóban?

- Igen, de ahogyan nézem már lekéstem a buszt, úgyhogy ácsoroghatok egy darabig.

- Ne vigyelek haza? - kérdezem tőle érdeklődve.

- Nem kell köszönöm. - mondja különösképp viszsafogott stílusba

- Biztos? Úgy is belvárosba kell mennem szóval ha arra laksz elviszlek.

Ekkor vállat ránk.

- Felőlem.. rendben.

- Akkor pattanj be mellém.

Nem is kell többször mondani, átmegy a kocsi előtt, és beül mellém. Én felhuzom az ablakot, addig ő beveli magát , várva az indulást. Rátaposok a gázra és hamar már az utakat szeljük. Nénám ülünk egymás mellett, és ő az ablakon néz ki.

- Nos... és milyen a Szeirin Gimnázium? - töröm meg a csendet.

- Nem rossz... van kosárlabda csapat, nekem annyi elég.

- Régebben én is mindig mentem kosarazni őersze eleinte hobbiból, ma meg látod ezzel keresem a kenyerem. 

- Ha ilyen jól tudsz kosarazni, hogy hogy nem a pályán vagy mint játékos? - kérdezi meg tőlem.

Szerencse hogy pont pirosat kaptunk így megállhatok és ránézhetek.

- Játszottam, de a csapatunk széthullott... olyan volt mint a kámfor gyorsan jött, és gyorsan ment. Többnyire senki sem emlékszik ránk.

- Mi volt a neve?

- Általános iskola, és középsuli elején, de igazából lényegtelen a név, minden esetre utána eldöntöttem hogy kiképzek játékosokat. Legalább nekik legyen meg az álmuk.

- Szeretsz játszani nem?

- Részben igen...

Nem veszem észre hogy a lámpa zöldr eváltott, és a mögöttünk lévő kocsi éktelen dudálásba kezd. Jól van nyomd még, nem halottam rendesen! Bunkó paraszt!

- Akkor miért nem térsz vissza.

- Öreg vagyok én már ahhoz hogy csapattag legyek.

- Egyáltalán nem vagy az, maximum 25 körüli vagy nem?

Ekkor felnevetek. Milyen aranyos!

- Köszönöm hogy megfiatalitottál, de nem. Már 35 vagyok.

Döbbenten rámnéz, majd ezeke után nem szólunk egymáshoz. Én az útra koncentrálok, ő pedig elmélyed valamin. Hamarosan lassítok, és a házához vittek.

- Nos megérkeztünk... - mondom ki csendesen a kormányt feszegetve.

- Köszönöm.

- Szívesen. - mondom neki miközben kiszál. - Hé, kölök! Ha kell fuvar szólj, mert útba esik ez nekem hazafele.

- Nem is tudom a számod! - morran fel.

Ekkor előveszem a zsebemből egy kis cetlit, és szerzek egy tollat amire felkarcolom a számokat.

- Már tudod. Jó éjszakát! - nyújtom át neki, majd megcsukom az ajtót. - Persze alája írtam, "El ne késs!" iratot.

Azután szépen lassan hazakocsiztam, kiszedem a táskát a hátsó ülésről, majd bezárom és beroasztózom. Feltámolygok a lépcsőkön, majd bevetődök az ágyamba, de az istenért nem tudok elaludni.

Ez a vörös gyerek megszállta a fejem, és képtelen vagyok kiverni a fejemből a párnákkkal. Fene egye meg! Azt hiszem fennleszek egy darabig.

 


AngelBloodDestinyy2015. 01. 10. 23:14:22#32281
Karakter: Kagami Taiga



Napközben komótosan járkálok az iskolában, miközben a többieket keresem a mai edzéssel kapcsolatban. Riko azt mondta, hogy ma valami változni fog, de pontosan nem említette, hogy mit, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Az ebédlőbe érve nézek körül, de itt sem találok senkit. Na de hova lett mindenki?! Szemöldökömet összehúzva kutatok az agyamban valami infó után, ami megmagyarázná a többiek eltűnését, de semmi nem jut az eszembe. Mintha csak megérezte volna, Riko ront dühöngve felém, majd odaérve meglepően erőteljes mozdulattal vág ököllel a felkaromba.

- Bakagami! Nem elmondtam az előző edzésen, hogy ma ebédszünetben megbeszélés lesz?! – elgondolkodok, majd valami halványan sejleni kezd.

- Elfelejtettem. – jelentem ki meglepetten, mire egyet fújtatva igazít egyet elül lévő hajtincsein.

- Mindegy, a többieknek már elmondtam, a lényeg az, hogy te mostantól heti háromszor külön edzésre fogsz járni.

- Micsoda?! – kérdezem kissé kiakadva. – De hát a többiek...

- Ne aggódj, jó kezekben leszel, erről biztosíthatlak, a csapatmunka fejlesztésre pedig ott a maradék két edzés. – karját a melle alatt összefonva néz rám ellentmondást nem tűrő hangon, mire nagyot sóhajtok.

- Rendben, kihez, és hova kell mennem? – Riko büszkén nyújt át egy cetlit, amin egy cím és egy név szerepel. Shojiro Nishiyama. A neve alapján nem ugrik be elsőre, de aztán eszembe jut. Viszonylag nagy név a szakmában, bár igazán kiemelkedő játékost még egyszer sem sikerült kiadnia a kezei alól.

- És el ne késs! – szidalmaz meg, mire bólintok.

- Rendben. – irányomat ez úttal a büfé felé veszem, ahonnan egy kisebb hadseregnek elég élelmiszerrel távozok.

 

A nap további részében nem történik semmi említésre méltó, az órák unalmasak, mint mindig, az egyetlen különbség, hogy tanítás után nem az iskola tortatermébe, hanem a buszmegálló felé veszem az irányt. „Szerencsémre” jó pár járat kimarad, majd az épp megérkező busz is pár megálló megtétele után lefullad. Mi a picsa?! A megfelelő megállóhoz érve is már 40 perces késésnél járok, amire még legalább ennyi rájön, a bolyongással telt idő alatt, amíg nem találom meg a helyet.  Totális megkönnyebbülést érzek, amikor végre belépek egy kisebb csarnok ajtaján. Teljesen hirtelen csapódik a fejemnek egy labda, minek következtében inkább a meglepetéstől, mintsem a labda erejétől, a földre vágódok. Morcosan felnézve pillantok meg egy mitugrász pasast, amint idegesen mered rám.

- Késtél! Azonnal spuri az öltözőbe és átvedleni tornaruhába. – még mindig totál meglepett fejet vághatok, mivel a csávó türelmetlenül teszi hozzá. – Most.

- Abbahagynád ezt a fenyegetőzést?! – bukik ki belőlem végre egy értelmes mondat.

- Nem, addig, amíg hozzám jársz órára. – mondandójára csak a szememet forgatom.

- Oh igen? S mi van, ha én most megfordulok, és elmegyek? – vágom rá idegesen.

- Nos, akkor az órát kifizettetem, és közlöm a csapatkapitányoddal, hogy nem voltál jelen az órán. – mondandójára alapos gondolkodóba esek, hogy megérné-e nekem itt hagyni ezt a ficsúrt, azért, hogy utána Riko haragjával kelljen szembesülnöm. A gondolatra nagyot nyelek, majd alig észrevehetően megrázom a fejem eme rémisztő gondolatokra. Riko egy pszichopata. A földről felkelve veszem az irányt az öltöző felé, majd miután átöltözöm, kiérve nem túl nagy kedvességeket mormogok az orrom alatt.

- Először is melegíts be!

- Minek az? Anélkül is tudok játszani. – mondom ki a nyilvánvalót.

- Rendben kölyök. Akkor mutasd, mit tudsz. – szigorúan néz a szemembe, én pedig nemhogy állom a tekintetét, hanem egyenesen elvigyorodom.

- Na, végre, az első értelmes mondat, ami elhagyta a szádat. – mondandómra idegesen felhorkan, de többre nem nagyon van ideje, mert a földön heverő labdát felkapva máris támadásba lendülök. Az első támadásom figyelmetlensége okán egy igen látványos zsákolással zárul, ám nem lepődik meg, csak kíváncsian oldalra húzza a száját. A második támadásom már nem sikeres, szinte észre sem veszem a mozdulatot, amivel elveszi tőlem a labdát. Mikor támadását követően kosarat dob, még szélesebbre húzódik az a bizonyos vigyor az arcomon.

A meccs igen szorosan zajlik, ő le tud szerelni, én azonban jóval magasabb vagyok nála, így sok kosara a kezemben landol. A másik pedig, hogyha eljutok a palánkig, termetemnek köszönhetően esélye sincs megakadályozni a dobást. A szoros küzdelemmel ellentétben azért sikerül pár dobással nyernem, mire vigyorom még inkább levakarhatatlan.

- Kezdtetnek nem is rossz. – mondja az edző, miközben mindketten izzadtságban ázva pihegünk egy- egy törölközővel a nyakunkban.

- Kezdetnek? – húzom fel a szemöldököm értetlenül, hiszen legyőztem.

- Igen, csak nem gondoltad, hogy elég engem legyőznöd ahhoz, hogy profi játékos legyél?

- Ilyet sosem gondoltam. – vigyorodok el. – Bőven megelégszem azzal is, ha mindenkit legyőzök, aki az utamba kerül. – mondatomra elgondolkodik, majd a korábbi viselkedésétől eltérően, kissé nyugodtabban folytatja. – Most még erősítesz egy órát, közben pedig összerakok neked egy edzéstervet. – nem túl nagy életkedvvel, de belemegyek, és bár százszor jobban kosaraznék inkább, az erősítést is ugyanolyan vehemenciával végzem, mint mindent általában, amit egy kicsit is szeretek. Erősítés után még alaposan megfuttat, ráadásul időre. Nem mondom, hogy a belemet is kidolgoztam, de azért az edzés végére rendesen el vagyok fáradva. Az arcomat törölgetve huppanok le egy padra az edzés végén, miközben ivás közben az arcomra, és a nyakamra is kerül víz, hogy lehűtsem magam. Edzőm furcsa tekintettel mustrál, fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében, bár nem is nagyon érdekel.

- Holnap mikorra jöjjek? – teszem fel végül a kérdést, miután felállok.

- Négyre... és ha még egyszer elkésel, nem állok jót magamért.– megereszt felém egy erőltetett vigyort, mire kifejezéstelen arccal bólintok, és az öltöző felé veszem az irányt. Néhány perccel később ő is csatlakozik, amikor én már egy szál boxerben állva készülődök zuhanyozni. A lehető leggyorsabban lemosom magamról az izzadtságot, ám zuhanyzás közbe szinte végig magamon érzem edzőm tekintetét. Hamar elhessegetem a gondolatot, azzal az elszánt elgondolással, hogy biztosan üldözési mániám van. Kikecmeregve kapom fel a ruháimat, és egy nem túl vidám köszönésnek szánt morranással hagyom el az öltözőt.

Elég fura srác az edző, de úgy néz ki, mint aki érti a dolgát, szóval remélem, hogy be fog válni, ha már ennyi vesződéssel jár ez a különóra, amit minden kertelés nélkül mondhatok, hogy a hátam közepére sem kívánok.


Shayola2014. 12. 25. 18:00:37#32154
Karakter: Shojiro Nishiyama (kitalált)



Végre egy olyan nap,hogy nem kell órát tartani. Megkönnyebbülve fekszek át az egyik oldalamról a másikra. A digitális órára nézek, nyolc óra van. Nincs kedvem felkelni. Délig biztos nem kelek fel.. ezt eldöntöttem. Aztán akkor jól megebédelek, és utána négyig van időm, legalább bevásárlok és körbenézek az újonnan megnyílt plázában. Elviekben tuti hely gyakorlatilag kívülről nézegethettem. Van ott egy jó kis bár…
A gondolataimat a telefonom égzengő csengőhangja töri szét.
-A rohadt életbe már!- vágom le magamról mérgesen a takarót.
-Ki a fasz keres ilyenkor?- kelek mi magamból. Nem hiszem el! Egy nap! Egy kibaszott nap vééégre pihenhetnék, erre tessék. Valami félnótás akar tőlem biztos órát.
-Shojiro Nishiyama, személyi edző.- emberelem meg magamat és higgadtan szólok bele a telefonba.- Miben segíthetek?
-Szeretnék órákat kérni öntől.- mondja be egy lány hang
-A neve?- kérdezem meg hiszen még ezt se mondta el.
-Kagami Taiga.
Meglepődtem és hangot is adtam neki.
-De hiszen ez férfinév!
-Igen, az én nevem Aida Riko, másodéves tanuló a Szeirin Gimnáziumban, és a kosárlabda csapatnak a vezetője.
-Oh így már értem. S ennek a Kagami Taiga nevezetű fiúnak szeretne külön órákat kérni?
-Igen.- sóhajt egy nagyot.- Lehetne egy hiper szuper nagy kérésem.- már nem hangzik jól.
-Mi lenne az?
-Ma délután kezdhetne?
Mintha csak megérezte volna hogy ma pihenni fogok.
-Várjon egy kicsit megnézem a naptáram.- hazudok és nézegetem azt a szép üres cellát a mai naphoz.- Ma nincs sok dolgom.
-Kezdhet négykor?- hogy neked telepátiával kellett születned, hogy elrontsd a napod.
-Igen… de akkor időben legyen ott.
-Köszönöm!-mondja lelkes hangon.- Már ott fog várni magára mikor odaér!
-Remélem is! Akkor viszonthallásra Aida.
-Viszlát!
Azzal le is rakom a telefont. Ledobom az ágyra a kis készüléket, ami halkan puffan a párnák közt. Én hülye. Mondhattam volna nemet is! De nem tudtam… Szeirin Gimnázium most nagyot fejlődött az utóbbi évben. Kíváncsi vagyok ez a Kagami mire képes.
De előtte veszek egy fürdőt. Rám fér egy kis kényeztetés, ha már a délutánomnak lőttek. Megnyitom a vizet a zuhanyzóból. Az apró kis meleg cseppek árasztják el a testem. Pereg le bőrömről, és én pedig élvezem ezt a finom forró gőzfürdőt.
 Imádom áztatni magamat.  Utána mindig frissnek és üdének érzem magam. Szoktak gúnyolódni rajtam, hogy annyit állok a víz alatt, hogy vízköves lehetne a hátam. Igazán humorosak. Halálra szoktam magamat kacagni…
Minden esetre kikászálódok egy óra múlva és megszárítom a hajam. Szép komótosan ez után megcsinálom a pirítóst, majd rá a tükörtojást. Nyami! Igazán élénkítő kis reggeli, de inkább már ebéd, ránézek az órára 11, és a hűtő még mindig üres, csak egy rekesz sör foglal benne helyet már, és tudtommal sörtől nem lakik jól az ember. Habár azt mondják, van benne egy fél kenyér, azért nem lehetek minden nap részeg.
Felöltözök mivel eddig csak egy szál törülközőben mászkáltam és így elég gáz lenne kimenni az utcára. Egy fekete bőrdzseki, hozzá fehér póló egy fekete csőnadrág, és egy egyszerű cipő mellé. Jól nézek ki mint mindig. Még van időm így bevásárlok egy kis élelemmel , de rájöttem több is kéne mint a hűtő feltöltése… a sampon is kifogyóban, akkor a hajszárítóm is haldoklik. Amikor összegyűjtöttem mi kéne otthonra, igazából majdnem az egész boltot megvettem. Szerencse hogy nem költekeztem annyit a múlt hónapba mert itt biztos az állam is leszakadt volna.
Na de kiérve a szupermarketből ahol egy valagnyi pénzt otthagytam (csodálkoztam hogy nem kérdezték meg hogy lopok e a bankból) ,de mindenesetre végeztem. Természetesen a legnagyobb dugóba keveredtem, így mikor megint hazaérek már kettő volt. Remek! Felkaptam a tornafelszerelésem és bedobtam a csomagtartóba, és még én vagyok a tehetetlen, de vissza kellett mennem az utakra ahol megint isten szórakozott velem.
Ugyan már! Nem vagyok, hívő most miért kell büntetni ilyen kicsinyes dolgokat? Mindenki más vagy álhívő, vagy ha valamiben hisz az nem ő. Örülök ha odafogok érni…
Három óra és már itt vagyok a kis csarnokban ahol adom a különóráimat. Ki szoktam bérelni hogy ne zavarjanak akkor mindet, drága is és ezt sajnos  ki is kell valahogy fizetni. Drága az én órám, de megéri. Jóformán akik szárnyaim alatt születtek mind igazi kosaras lett. Igaz nem a legjobbak. Majdnem legjobbak lettek. Frusztrál is egyben az a kis szó majdnem. Mindig azon töprengek el mit rontottam el. Én rontom el a taníttatást, vagy én rakom ennyire magasra a lécet.
De egyszer minden rossznak vége szakad. Ekkor az öltözőbe megyek és átvedlek a tornaruhámba. Ezután elkezdem a jó bő egyórás bemelegítést és ráhangolódást a kosárra.
***
Fél öt és ez a gyerek sehol! Komolyan mondom, elmegyek és felhívom azt a diáklányt, hogy szórakozzon a jó…
Ekkor cipőcsikorgást hallok, az ajtó irányába nézek és lám, megérkezett.  Vörös kócos hajat visel. nagyon magas nem néztem volna ki belőle hogy ő egy gimnazista. Többnek néz ki... De minden esetre most mérges vagyok rá. Azonnal felkapom magam mellől a labdát és jól fejbe kólintom vele.
-Késtél! Azonnal az spuri az öltözőbe és átvedleni tornaruhába.
Ekkor még mindig meglepetten néz rám a földről. Közelebb megyek és a szemébe nézek. Azokba a kicsi szemekbe.
-Most.
-Abbahagynád ezt a fenyegetőzést?!- rivall rám.
-Nem addig amíg hozzám jársz órára.
-Oh igen? S mi van ha én most megfordulok és elmegyek?- csak úgy szikrázik a szeme.
-Nos akkor az órát kifizettetem és közlöm a csapatkapitányoddal hogy nem voltál jelen az órán.
 Ekkor egy nagyot nyel, majd felkell és az öltöző felé megy. Pár perc múlva visszajön és hallom hogy morog, dünnyög valamit az orra alatt. Gondolom nem tetszik a tanítatási módszerem.
-Elöször is melegítsd be!
-Minek az? Anélkül is tudok játszani!-mondja fennhéjázva
-Rendben kölyök. Akkor mutasd, mit tudsz.
Nézek rá kihívóan. Vajon kifog ábrándtani ez a gyerek vagy megmutatja nekem milyen egy igazi kosaras? 


timcsiikee2013. 03. 17. 10:36:26#25378
Karakter: Minami Chikao (kitalált)
Megjegyzés: ~ Izukinak


 

Minami:

Egy ideig elgondolkodik és már majdnem arra gondolok, hogy azt mondja bocs, nem túl zseni vagyok én ahhoz, nem is gyakoroltam csak lett, minden hülyeség az eszembe jut egészen addig, amíg meg nem szólal végre.

- Nyáron szoktatok edzéseket tartani? – Mah… jó kérdés, ez az első évem a felső középiskolában, így nem tudom, de mivel nem minden iskolában versenyképes a női kosár ezért nem hiszem, hogy ennyire komolyan veszik. Olyan sovány volt az ez éve versenylista is.

- Nem tudom, de nem hiszem, hiszen az nyári szünet, mert nálunk nincs olyan versengés, mint a fiú csapatok között.

- Holnap elmegyek az edzésetekre és megnézem, hogy milyenek vagyok, meg párszor, majd lehet, hogy meg kéne mutatnod azt is, hogy milyen szinten vagy a szemeddel.

- Rendben – mosolyodok el hálásan rá nézve. Éreztem, hogy nem változtál annyit Izuki-san, ennek igazán örülök.

- Melyik suliba jársz?

- Fukuoka középiskola. – vallom be ha már így rákérdezett és ebből már tudhatja is, hogy nincs annyira messze. Mégsem találkoztunk még a fél év alatt, véletlenül sem. Nos én el tudom képzelni, hogy annyira a kosárral foglalkozott, hogy mindig más időben járt haza vagy nem volt túl sok energiája maga körül szétnézni.

- Az itt van pár percnyire.

- Igen
- Haza kísérlek. – teszi még hozzá, aminek hirtelen jobban megörülök, mint annak, hogy igent mondott a segítségkérésemre, így sokkal őszintébb mosollyal nézek fel rá, mint eddig, ráadásul felszabadultabban.

~*~

Régen érezte ilyen jól magam, bár főként ez abba a kategóriában sorolható, hogy ha egy régi ismerőssel töltök együtt egy kis időt, akkor a viszontlátás öröme csak még jobban felerősíti bennem a kellemes társalgás élményét, és hirtelen mérhetetlen örömömet lelem abban, hogy vele sétálhattam haza.
De sajnos egyszer minden jónak vége szakad, vagyis minimum félbe, mert elértük az úti célunkat.

- Megérkeztünk – állok meg a házunk előtt, sőt a kapu előtt.

- Szép házatok van. Remélem fogunk még találkozni, mert jó veled beszélgetni. – erre kicsit megilletődve nézek rá, mert hát éreztem azért én is hogy nem untatja a társaságom és jól szórakozik, de hogy ki is mondja. Nem igazán enyhén zavarba ejtő, de jól esik - Én bírtalak akkor is mielőtt elköltöztetek és ezzel most is így vagyok. Jó veled beszélgetni és most már kosarazni is kosarazhatunk együtt.

Amikor még hozzá is tesz egy kacsintást akkor már kiszélesedik a mosolyom majdnem vigyorrá.

- Akkor csak vigyázz, nehogy hamar túlszárnyaljalak – egyik kezemmel pisztolyt formázok és imitálom mintha a mellkasába lőnék majd ezzel a kéztartással integetve kacsintok én is rá, végül belibbenek a kapun, de azért visszafordulok még, miután bezártam és belekapaszkodva kapom még el a tekintetét.

- De azért ugye segítesz edzeni? – annak ellenére, hogy ilyen hamis fenyegetést sütöttem el neki? Erre halkan felkuncog és már csak a ledegradáló fejborzolás hiányozna, ami szerencsére most ki is marad.

- Persze, na szia – köszön el, mert hát tett egy pici kerülőt és biztosan már várják otthon. Egészen addig integetek neki, még ha nem is fordul vissza, amíg el nem tűnik az utca végén a láthatáron, majd a lehető legjobb kedvvel lépek be a házba magamban nyugtázva, hogy minden nagyon jól sült el.

~*~

Már reggel úgy kelek fel másnap, hogy a délutánt várom. Nincs semmi bajom az iskolával, az órákkal, hisz figyelek a tanárokra és a barátaimmal is jól szórakozom, de vegyes izgalommal tölt el, hogy Izuki-san ma végre segít nekem edzeni, amivel remélhetőleg fejleszthetem a sasszememet.

Nem lep meg, hogy –valószínűleg – Ő minden gond nélkül elsajátította, hiszen a fiúk agya sokkal fejlettebb a tájékozódási képességekben, és lányként félig átoknak lehetne nevezni ezt a képességet fejletlen állapotában. Hahh, bárcsak magamtól is ment volna az elsajátítása, de a felülnézet összezavar egy kicsit. Pedig annyira szerettem volna, hogy ha legközelebb találkozom vele, már én is annyira jó leszek, hogy már alig legyen hova fejlődnöm, de sajnos a terveink nem mindig jönnek be úgy, ahogy szeretnénk.

De nem bánom, mindennek nézzük a pozitív oldalát. Hamarabb találkozhattam ismét Izuki-sannal, segít edzeni így megint sok időt tölthetek együtt egy jó baráttal aki hasonló, mint én sok tekintetben. Talán a sors akarta, hogy így legyen.

Egész nap az edzés jár a fejemben, egyszer el is bambulok órán és nem a megfelelő kérdésre válaszolok, aminek következtében mindenki kinevet én meg csak megalázottan cseppet vörösen, de egy elsütött „faviccel” visszatérítem annyira a helyzetet, hogy ne csak rajtam velem is nevessenek és máris jobb a közérzetem.

Az edzés legelején is elbénázom már a bemelegítést mert nekimegyek valakinek annyira az ajtót bámulom, de végül arra jutok, hogy ha megérkezik úgyis észre fogom venni. Kezdeti gyakorlásnak máris használom a sasszememet, amit annyira még be tudok izzítani, hogy külön odafigyelés nélkül érzékeljem, ha valaki érkezik.

Mikor már a – nem túl hosszú – edzés utáni meccsezéseket kezdjük kicsit aggódva szemlélem megint az ajtót, de eszembe jut, hogy valószínűleg az edzője nem engedte ellógni, így elhatározom, hogy akkor is megvárom. Ha megígérte tudom, hogy petartja, mert Izuki-san nem az a fajta aki egy ilyet elfelejtene.

Már mindenki átöltözve kukkant még be a tornaterembe ahol vagyok, hogy maradok-e még és csak intem őket, hogy menjenek nyugodtan, ma nem együtt lógunk haza. Nem szól bele senki, ismernek már annyira, így magamra hagynak, s amíg várok addig rádobok a kosárra minden féle irányból.

Hirtelen kinyílik az ajtó, de mintha valaki feltépte volna, és ahogy ijedten oda fordulok, meg is látom a várt személyt. Végre! Tudtam, hogy nem felejti el.

- Izuki-saan~ - sietek is felé a nyakába vetődve, de azonnal hátrálok is egyet, hogy levegőhöz jusson.

- Gomen, minimum az edzés felén ott kellett lennem, még szerencse hogy közel a sulid. Sokat vártál?

- Nem – csóválom a fejemet, hátam mögött pedig összekulcsolom az ujjaimat. Várok még míg teljesen fel tud egyenesedni majd hogy végre felnézek rá és nem egy szinten van velem lelkesen mosolygok rá. – Akkor kezdhetjük?

- Ühm – bólint is rá, csak átveszi a cipőjét mielőtt belépne, addig én visszasietek az elgurított labdáért, de eddig jutok, mivel nem tudom, hogy mit tervezett, vagy egyáltalán tervezett-e mára valamit. Bár ha jól emlékszem, akkor azt mondta előbb megnézi, hogy eddig mit tudok. De nehéz lesz emberek nélkül. Lehet valami akadálypályát kéne akkor építeni kezdetnek? Hm, majd előbb meglátom mit szeretne. Megint felé fordulok, de már labdával a kezemben egészen addig, míg felé nem pattintom, hogy kapja el.

- Mutass utat ó nagymester – szólok rá fennhangon, vicces hangulatban ráadásul fél vigyorral, és még egy tisztelettudó meghajlást is produkálok mellé. 


oosakinana2012. 08. 09. 11:28:20#22779
Karakter: Izuki Shun
Megjegyzés: (Chikao-nak)


Valami tényleg bánthatja, mert kicsit gondterhelt sóhajjal foglal helyet. Ennyire nagy lenne a gond? Mi történhetett?
- Tudod… én is kosarazok azóta is – mi a szösz? Ezt nem tudtam és újdonság nekem is. Vajon mennyire kosarazik jól? 
- Ezt jó hallani. 
- Csak van egy kis gondom. Szerettem volna, ha úgy találkozunk, hogy már jól tudok kosarazni, de be kell vallanom magamnak is, segítség nélkül nem megy. 
- Az edződ ebben nem tud segíteni? – ez furcsa. Miért pont tőlem kér segítséget, hiszen az edző ismeri legjobban ő tudja, hogy mire van szüksége és nem nekem.
- Neki még nem mondtam el, és nem biztos, hogy tudna. – mi folyik itt? Miben nem tudna segíteni neki az edző? – Jó volt látni téged megint játszani, örülök, hogy te is kosarazol. 
- Minami-chan, ha nem árulod el, én sem tudom elárulni, hogy tudok-e segíteni neked – próbálom kicsit noszogatni, hogy mondja el, mert már komolyan mondom az oldalam is lyukas a kíváncsiságtól. 
- Neked is megvan a sasszem képességed ugye? – ezt meg még is honnan tudja? A csapaton kívül csak azok az csapatok tudják, akiknek a csapatában van hasonló vagy sólyom szem.
- Igen, furcsállom, hogy tudod. Csak nem neked is? Mármint úgy kérdezted… - nem hagyja, hogy végig mondjam, mert szavaimba vág, mielőtt valami ötleteset mondanék.
- Igen. Csak az a baj, hogy nem látok tisztán, és összezavarodom a második szemszögtől. – ismerős érzés. Nekem is ugyan ez volt, de ahogy többet használtam kitisztult. – Csipás a sasszemem. – Ezt fel kell jegyeznem. Be kell majd nyögnöm a többieknek is.
- És én hogy tudnék neked segíteni? 
- Nos… neked is sasszemed van, és biztos te is gyakoroltál erre, vagy fejlesztetted, vagy valami. Tudnál nekem segíteni, hogy hogyan használjam? – Hmmm.
Két választási lehetőség van. Vagy ő jön hozzánk és próbálja úgy használni és fejleszteni vagy pedig én megyek hozzájuk. Bár lehet az jobb lenne, mivel ha hozzánk jön eléggé a fiúk tekintete alá fog kerülni arról nem is beszélve, hogy Riko is ki lesz akadva, de nem tudom, hogy az ő csapata milyen szinten van és mennyire tudná alkalmazni.
- Nyáron szoktatok edzéseket tartani? – kérdezem tőle egy kisebb gondolkodás után.
- Nem tudom, de nem hiszem, hiszen az nyári szünet, mert nálunk nincs olyan versengés, mint a fiú csapatok között. – mondjuk ez igaz.
- Holnap elmegyek az edzésetekre és megnézem, hogy milyenek vagyok, meg párszor, majd lehet, hogy meg kéne mutatnod azt is, hogy milyen szinten vagy a szemeddel. – mondom neki, amire elmosolyodok.
- Rendben. – egyezik bele, majd felállok, mert lassan ideje haza menni, mert holnap eléggé hosszú napom lesz ezek szerint.
- Melyik suliba jársz? – fordulok felé, mert azt még nem tudom.
- Fukuoka középiskola.
- Az itt van pár percnyire. – nem is kell majd olyan sokat sétálni hogy oda érjek így legalább annyira Riko sem fog kiakadni ha csak félig hagyok ki egy edzést.
- Igen. – áll fel ő is a padról, majd felé fordulok.
- Haza kísérlek. – ajánlom fel neki, amire bólint mosolyogva.
El is indulunk haza, vagyis hozzájuk, legalább meg tudom, hogy merre lakik és ez egy nagyon jó pont. A beszélgetés megint fellazul közöttünk és van hogy hülyéskedünk, de a kosárról is beszélgetünk és meg tudok róla egy két dolgot, amit eddig még nem tudtam, de amúgy semmit nem változott a külsejét leszámítva. Most is ugyan olyan jól eltudok vele hülyéskedni, ahogy eddig is tudtam és ez jó.
- Megérkeztünk. – áll meg egy ház előtt, amit kicsit megvizsgálok kívülről. Tényleg közel laknak.
- Szép házatok van. – jegyzem meg. – Remélem fogunk még találkozni, mert jó veled beszélgetni. – kicsit mintha meglepődne, de én csak elmosolyodok. – Én bírtalak akkor is mielőtt elköltöztetek és ezzel most is így vagyok. Jó veled beszélgetni és most már kosarazni is kosarazhatunk együtt. – kacsintok rá, és most kicsit reménykedek, hogy ezzel nem csak én vagyok így. 


timcsiikee2012. 08. 09. 10:03:14#22777
Karakter: Minami Chikao (kitalált)
Megjegyzés: ~ Izukinak


 

Minami:

- Mimani-chan. Persze, hogy emlékszek rád. – mondja kedvesen, és ettől megkönnyebbülök. Ciki lett volna, ha nem ismer fel, bár… lehet, hogy az anyukája szólt neki és ha nem is beszélek vele, lehet nem is emlékezett volna… Vagy csak a nevemre. - Mikor költöztetek vissza? – Nem ezt a kérdést vártam. Hát igen, azt hittem örömmel fog látni, de… megint bejött, amit gondoltam. Hahh.

- Fél évvel ezelőtt – vallom be, majd máris próbálom tovább terelni a szót. - De délután ráérnél akkor?

- Persze. Végeztünk mára. Átöltözök, utána tudunk beszélgetni. – oldalra néz, majd vissza rám. Jó dolog ennyire jóban lenni a csapatával.

- Ennek örülök, akkor a suli előtt megvárlak. – először csak hátrálok, majd megperdülve kisietek az ajtóhoz, hogy felkapjam a cipőmet, végül irány lassan az iskolakapu.

Amíg átöltözik meg talán zuhanyozik is, addig van még egy kis időm megcsodálni az iskoláját, és ismételten csak azt tudom mondani, hogy nagyon szép.
Kár, hogy nem tudtam előbb róla, hogy ide jött, mert lehet követtem volna, bár… az is igaz, hogy itt még nincs női kosárcsapat, annyira nem élveztem volna. Jobb ez így, lehet amúgy sem látna szívesen minden nap.

- Megjöttem – szólít meg, amikor kiér a kapun így visszaöltve vidám arcomat lépek mellé.

- Sétálunk egyet? – csak egy bólintás a válasz, de nekem most ez is elég, örülök, hogy láthatom annyi év után. Egy jó ideig nem jön fel a téma miért kerestem, kicsit reménykedek abban, hogy betudja baráti felkeresésnek, ez addig el is megy míg a hazafelé tartó úton a parkba nem érünk. Addig jól elviccelődünk, mint régen, de amin leül egy padra, megkomolyodik.

- Minami-chan, Miért kerestél meg valójában? – egyszerre szeretném is meg nem is elmondani. Reméltem, hogy nem kell a segítsége, és úgy találkozhatok vele újra, hogy megmutatom, hogyan játszom, de sajnos… ez így olyan nehéz.

- Gondoltam régen találkoztunk és szerettelek volna látni. – próbálom leplezni zavarom, de ahogy gondoltam, könnyen átlát rajtam, mint szendvics a folpackon.

- Valami más oka van. Miért kerestél meg?

Sóhajtok egyet, majd leülök mellé a pad háttámlájára, lábaimat feltéve az ülő részre.

- Tudod… én is kosarazok azóta is – mondom, lábam alatt összefogva a szoknyámat.

- Ezt jó hallani – ő is a felső részre ül mellém, így sokkal kényelmesebb nekem is ránézni.

- Csak van egy kis gondom. Szerettem volna, ha úgy találkozunk, hogy már jól tudok kosarazni, de be kell vallanom magamnak is, segítség nélkül nem megy.

- Az edződ ebben nem tud segíteni? – savanyún elmosolyodok, majd megrázom finoman a fejem.

- Neki még nem mondtam el, és nem biztos, hogy tudna. – pár pillanatnyi csend után megint felemelem a fejem. – Jó volt látni téged megint játszani, örülök, hogy te is kosarazol.

- Minami-chan, ha nem árulod el, én sem tudom elárulni, hogy tudok-e segíteni neked – lök meg finoman vállával, mire elmosolyodom.

- Neked is megvan a sasszem képességed ugye? – kezdek bele végül. Most már nincs visszaút.

- Igen, furcsállom, hogy tudod. Csak nem neked is? Mármint úgy kérdezted…

- Igen – szakítom félbe, mielőtt megint véletlenül kicsúszna az egyik szóvicce, akaratán kívül. – Csak az a baj, hogy nem látok tisztán, és összezavarodom a második szemszögtől. – mesélem el végig a gondomat, majd hogy ne hasson szomorúan a dolog, hozzáteszem – Csipás a sasszemem.

Erre halkan felnevet.

- És én hogy tudnék neked segíteni?

- Nos… neked is sasszemed van, és biztos te is gyakoroltál erre, vagy fejlesztetted, vagy valami. Tudnál nekem segíteni, hogy hogyan használjam?

 


oosakinana2012. 08. 08. 15:18:47#22752
Karakter: Izuki Shun
Megjegyzés: (Chikao-nak)


Egy újabb nehéz nap. Keményebbek az edzések, mint azt akárki gondolná. Riko teljesen bekeményített a vereség után. Gondolom nem akarja, hogy megint úgy járjunk, mint a Seiho után, hogy mindenki abba akarja hagyni a kosárlabdát. Ettől szeretne minket megvédeni, de nem tudom, hogy a keményebb edzés jó lesz-e.
Most is éppen hulla fáradtan esek haza, amikor anyám örömmel és fülig érő szájjal jelenik meg.
- Kicsikém. Nem fogod kitalálni, hogy ki keresett ma téged. – kezdi kitörő mosollyal.
- Ki keresett? – kérdezem tőle, mert lefáradtam kicsit és nincs kedvem viccelődni.
- Chika-chan. Nem tudod mióta tértek vissza a régi hazai földre? – viccelődik anyám, amin elmosolyodok. Remélem az én vicceim ennyire nem szoktak silányak lenni.
- Nem tudtam, de miért keresett? – lépek beljebb a házba, majd leteszem a táskámat és az asztalhoz ülök, hogy anyja hozza nekem a kaját.
- Azt nem mondta, de majd felkereshetnéd. – mondja egyből és belemerül a témába.
Elkezdi mesélni, hogy milyen és milyen szép nő lett belőle, bár előbb még szeretném megnézni magamnak, mielőtt már egyből összeházasítana vele, amilyen lelkesnek tűnik.
~*~
Következő nap és megint jól meg hajt minket Riko. Kezdem úgy érezni, hogy egy szadistával van dolgunk, aki abból hajt élvezetet, hogy minket kínozhat… De szerencsére már csak a levezető mérkőzés van hátra és utána pakolhatunk, hogy mehessünk haza. Az utolsó korásnál, amit Kagami dobott be megszólal a síp.
- Oké fiúk, mára ennyi – szólal meg a kis szadista edzőnk. 
- Oh, nézzétek – mondják a fiúk, mire odanéznek én meg meglátom Chika-chant, de ő meg hátra néz és meglátja a kis Husky kutyánkat.
- Ááá de cukiii – sikítva guggol le hozzá. Hát igen. Ebben nem változott semmit. Még mindig imádja az aranyos kis állatokat.
- Öhm… ne haragudj, megkérdezhetem ki vagy itt és miért? – lép a főnök a beszélgetés élére. Vagyis nagyon próbálkozik.
- Konnochiwa~ Minami Chikao vagyok, és Izuki-kunhoz jöttem. Remélem nem zavarok. – a srácok erre nagyon néznek, de még a víz is kicsúszik a szájukból, amit egy kis levegővel is megsegítenek, hogy ne tévesszenek utat. Megrázom a fejemet, majd elkezdem kicsit megtörölni, hogy az izzadtság ne csillogjon rajtam annyira.
- Izuki-kun! Emlékszel még rám? Ugye ráérsz kicsit az edzés után? 
- Mimani-chan. Persze, hogy emlékszek rád. – válaszolom neki. – Mikor költöztetek vissza? – érdeklődök, miközben a vállamra terítem a törölközőt.
- Fél évvel ezelőtt. – Na erre most kicsit meglepődtem. És miért csak most keresett meg? Valami történt? – De délután ráérnél akkor? – kérdezi, mert érzem, hogy kezdi kicsit kellemetlenül érezni magát, amiért a csapattársaim - Kuroko kivételével – bámulják, de úgy, hogy szinte a nyáluk is csorog. Riko-t meg a féltékenység fogja megölni.
- Persze. Végeztünk mára. Átöltözök, utána tudunk beszélgetni. – nézek a csapattagokra, hogy nem-e megyünk sehova, de nem tiltakoznak így nyugodtan egyezek bele.
- Ennek örülök, akkor a suli előtt megvárlak. – mondja vigyorogva, majd elindul az ajtó felé, majd távozik és engem meg egyből letámadnak.
- Te Izuki honnan ismered ezt a csajt? – tapadnak rá egyből a témára.
- Gyerekkorunkba egymás mellett laktunk, de egy idő után elköltöztek és meg szakadt a kapcsolat. – mondom el, amit tudok, de kicsit meg is lepődök, hogy ennyit változott és anyunak igaza volt. Tényleg helyes.
Már kezdenék is megint a jobb belemélyedést a témába, ha Riko nem állítaná le őket, hogy máson hegyezzék a fogaikat és ne rajtam, amiért most kivételesen hálás vagyok neki. Bemegyek az öltözőbe, majd gyorsan átöltözök és megyek, hogy meg tudjam miért keresett fel Chikao.
- Megjöttem. – állok meg mellette.
- Sétálunk egyet? – bólintok.
Elindulunk sétálni, de közben beszélgetünk, meg sokat hülyülünk és vissza is emlékszünk a régi időkre, amikor még együtt gyűjtöttük a poénokat. Most is elsütünk jó párat és csak nevetünk rajta. Furcsa, de másabb vele lenni, hiszen ő nevet a vicceimen vagy segít befejezni a csapattagok, meg már lassan kínjukban nevetnek, hogy mennyire béna vagyok, de velük meg imádok kosarazni…
Ám valami nincs rendjén. Miért csak félév után keresett fel, hogy visszatértek?
- Minami-chan, Miért kerestél meg valójában? – teszem fel a kérdést, majd leülök az egyik padra, mire ő meglepődve néz rám.
- Gondoltam régen találkoztunk és szerettelek volna látni. – érzem, hogy nem ez az igazi indok.
- Valami más oka van. – mondom neki és őt figyelem. – Ha csak ennyi lenne, akkor nem csak félévre rá kerestél volna meg, hogy visszaköltöztetek. – említem meg neki a gondolat menetemet, amire elfordítja az arcát.
Hosszú csend telepszik ránk én meg őt figyelem, miközben élvezem, ahogy a gyenge szél fújja a hajunkat. Tényleg nagyon szép lett.
- Miért kerestél meg? 


timcsiikee2012. 08. 08. 12:39:14#22750
Karakter: Minami Chikao (kitalált)
Megjegyzés: ~ Izukinak


 

Minami:

Mér fél éve, hogy visszaköltöztünk, pont a tanévnyitó előtt. Azóta nem láttam Izuki-kunt, pedig kerestem. Na jó nem kerestem, de leskelődtem utána. Se reggel, se délután nem találkoztam vele, pedig igyekeztem arrafelé menni iskolába, és jönni is hazafelé. Még szerencse, hogy ez csak egy kisebb kerülő.

Szerencsére olyan iskolába tudtam iratkozni, ahol van női kosárklub és csapat is, így kedvemre való iskola utáni tevékenységet tudtam választani. Az edző szigorú, de azért nagyon kedvelem O-senpait. Igen, ritka, hogy az edző egy volt iskolai tanuló, de örülök, hogy egy iskolában sikeres volt diák – még ha pasi is – tanít minket, és felkészít mindenre.

Kár, hogy egy perverz is.

Vége az edzésnek, így végre mehetek zuhanyozni, majd irány haza.

- Aki szeretné, szívesen megmasszírozom a lábát zuhany után – ajánlja fel senpai az öltöző felé osonva, de fejbe dobom egy labdával.

- Edző, ne zaklassa a lányokat – a vállamra csapom a törülközőmet, majd követem a többieket. – Inkább szedje össze a labdát.

- Chika-chan olyan szemtelen vagy! – nyögi a fejét dörzsölgetve, de szavának élét elveszi mosolya. Ahogy az enyémet is.

~*~

Hazafelé sétálva lelassítok Izuni-kunék házánál. Erőt veszek magamon, és ha már fél évig nem volt merszem, most itt az ideje.

Becsengetek és várok egy kicsit, hamarosan pedig az anyukája nyit ajtót.

- Miben segíthetek.

- Csókolom! – köszönök mosolyogva, kicsit integetve. – Izuki Shunt keresem – hátam mögött összefonom ujjaimat és kicsit oldalra billenek így a hajam is félrelibben.

- Sajnos nincs itthon. Megkérdezhetem ki keresi? – ahh, ennyire megváltoztam volna?

- Minami Chikao, nem tetszik rám emlékezni?

- Chika-chan? Tényleg te vagy az? – kivirult mosollyal jön ki a kapuhoz, hogy kinyissa, de nem megyek be.  – Hogy megnőttél, igazán csinos nő lettél.

- Ugyan – legyintek lemondóan. – Szóval, Izuki-kun nincs itthon?

- Kisikosár-edzásen van, ilyenkor mindig később ér haza, körülbelül vacsora előtt, már ha a barátaival nem megy sehova.

- Oh, értem – szóval Izuki-kun is tivább kosarazott, ez jó hír, nagyon is. Sőt örülök, így nem megy kárba a tehetsége.

- Gyere be nyugodtan, ha van időd.

- Nem, köszönöm. Lassan haza kell mennem. Megkérdezhetem melyik iskolába jár most?

- A Seirinbe. Egy elég új iskola, tavaly alakult, mikor ott kezdett.

- Oh, hallottam róla – legalábbis az edző említette, hogy szerencse, hogy nincs lány kosárcsapatuk, mert a fiúk idén elég jónak bizonyultak. – Köszönöm szépen, most mennem kell – integetve sietek tovább.

Lehet el kellett volna mondanom, hogy merre lakom most?

Mindegy, szerintem Izuki-kun úgysem fog felkeresni. Lehet már nem is emlékszik rám.


~*~


Az edző külön engedélyével ma hamarabb jöttem el edzésről, egyéb extra elintéznivaló miatt. Mivel hamarosan itt a nyáriszünet, úgy hiszem itt a tökéletes alkalom.

Milyen szép iskola a Seirin, nagyon is látszik rajta, hogy új, mert minden olyan tiszta és rendes. Sorba nézek meg több tornatermet is, de csak körülbelül harmadikra találom meg az általam keresett részleget.
Leveszem a cipőmet, így csak iskolai szoknyámban, egy hosszú zokniban állok meg az ajtóban és csendben figyelem őket. Igaz edzés után átvettem, az egyenruhám felsőjét egy pántos topra, mert a selyemblúzban már melegem volt.

Hamar felismerem Izuki-sant, mert nincs hozzá fogható. Nagyon jól játszik és a passzai is ügyesek. Bár ez a világos kék hajú srác is lenyűgöző passzban, de láthatóan neki nincs olyan képessége, mint Izuki-sannak.

Úgy látom már az edzés utáni levezető meccseket játsszák, és hamarosan vége is. De edzőt nem látok, csak a menedzsert. Azt hiszem. Vagy nem? Miért nála van a síp?

- Oké fiúk, mára ennyi – jelenti be. Az nem lehet, hogy Ő az edző.

- Oh, nézzétek – súgja valaki, és meglátom a fiúkat amint mereven bámulnak az ajtó felé. Magam mögé nézek, és meglátok egy Husky kutyust.

- Ááá de cukiii – vakargatom meg a füle tövét, de amikor abbahagyom, vakkant egyet. De édes!

- Öhm… ne haragudj, megkérdezhetem ki vagy itt és miért? – lép közelebb a lány. Nem sokkal alacsonyabb nálam.

- Konnochiwa~ - Mosolygok rá. – Minami Chikaovagyok, és Izuki-kunhoz jöttem. Remélem nem zavarok.

Pár srác, aki épp iszik félig kiköpi a vizét, főleg amikor beszaladok az arcát törölgető fiúhoz. Még mindig nagyon szépek a szemei, pont ahogy emlékeztem, és sokkal helyesebb lett.

- Izuki-kun! Emlékszel még rám? Ugye ráérsz kicsit az edzés után? 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).