|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 28. 21:51:29 | #29157 |
 Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
- Nézd Ino. Nem bujkálhatsz örökre előlem. Tudom, hogy ott van a sebhely, és én el tudom fogadni. Én most már azzal együtt szeretlek. - jól esnek a szavai, s abban bizonyosan igaza is van, hogy örökké nem rejtegethetem...
- Én elfogadom, csak nem akarom, hogy rosszul érezd magad, meg elcsúfít teljesen. - kezdek bele, még mindig védekezően.
Igen, előbb utóbb látnia kell, de jobb ha utóbb. Addigra már talán csak egy heg lesz...
- Ezek csak kifogások Ino. - sóhajtja - Mindegy. Nem akarom elrontani ezt a nagyon szép napot. Elmegyek fürdeni utána jövök vissza. - indul fürödni.
Pont ezért nem akartam a sebhelyet mutatni. Nem akartam megbántani, erre tessék... mégis sikerült. A fürdő felé veszem az irányt, halkan kinyitom az ajtót, levetkőzöm, s szerelmem mellé lépek. A derekát ölelve bújok hozzá.
- Nem akarok veszekedni. - suttogom, mire felém fordul és szorosan magához ölel.
- Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy ne legyenek kételyeid felém. - mondja kicsit keserűen - Nem vagyok olyan, aki egy heg, vagy seb miatt magára hagyná az embert. Szeretlek és a gyerekünk van a szíved alatt. Ennél jobban nem tudom bizonyítani, hogy ne tarts az érzéseimtől.
- Nem attól tartok, hogy elhagysz. Hanem hogy rágod magad miatta, amit nem akarok. Nem a te hibád ami történt és csak ezt nem akarom. - hajtom le a fejem.
- Ino. Azt hiszed, hogy ha nem látom akkor nem rágom magam miatta? De rágom magam. Az nem fog rajta súlyosbítani, ha még látom is, de nem menekülhetsz előlem örökre a sebeid miatt. - magyarázza, mire szorosabban ölelem.
A fejemet csókolja, s ezt még több csók követi. Végül együtt fürdünk, ami el kell ismernem, nagyon jólesik.... most már nem fogom rejtegetni a hasam előle.
-x0x-
Reggel újra mellette ébredek, már kezdem megszokni... azt hiszem lassan nem is tudok nélküle elaludni.
Ő felöltözik, s már indul is dolgozni, ám előtte még kapok egy forró csókot. Gondolom megint úgy tervezi, hogy az ebédszünetet együtt töltjük, ezért - mivel muszáj kicsit felállnom, mert megőrülök - készítek neki pár szendvicset.
Nem sokkal ebéd előtt azonban váratlan vendégem érkezik. Sasuke az, amin meg is lepődök. A hogylétem felől érdeklődik, s én boldogan számolok be neki családunk legkisebb tagjának érkezéséről, amihez gratulál is. Ezután elmondja mi is visszajöttének valódi célja, illetve ki. Elöször is megígérteti velem, hogy nem mondom el senkinek, s ekkor már gyanítom, hogy az indok nem más, mint a magas homlokú Sakura kisasszony.
Szívemből örülök ennek, hisz a gyermeteg dolgainkra már rég fátylat borítottunk, féltékenykedni pedig nincs okom, hisz végül a legjobb mellé kerültem.
Boldogan ugrok a nyakába az örömhír hallatán, s szemem előtt lebeg már Sakura eljövendő boldogsága... bár ami azt illeti, nem lesz egyszerű ismét a bizalmába férkőznie.
- Öhm. Szia Shikamaru. - köszön Sasuke, s én kissé ijedten fordulok a feldúlt Shikamaru felé.
- Sziasztok. - köszön vissza, s a hangján érzem, hogy félreérti a helyzetet.
- Szia Shikamaru. – nézek rá. - Van valamit, amit szeretnél megbeszélni? - kérdem mosolyogva, hisz régóta vártam a visszavágás pillanatát.
Mindennek ellenére nem tölt el túlzott boldogsággal a dolog, hisz maga a tény, hogy mennyit epekedtem Sasuke után Shika füle hallatára, már épp elég kimagyarázhatatlanná teszi a helyzetet. Ráadásul Sasuke megkért, hogy segítsek neki, s ha lehet, ne avassak senkit tervébe. A legrosszabb mégis az az érzés, hogy ismét megbántottam Shikamarut, amit nem akartam...
- Csak gondoltam jövök, meglátogatlak, hogy ne légy egyedül, de ahogy látom nem vagy.
- Sasuke beugrott, megnézni, hogy miként vagyok. Ő az első vendégem mióta fekvésre vagyok ítélve. - jegyzem meg.
- Akkor nem is zavarlak. Ma este viszont otthon alszok, mert szeretnék kicsit anyukámmal is lenni. Nem akarom egyből teljesen magára hagyni. - morogja, s kezdem érteni mire megy ki a játék.
Féltékeny és bedurcázott...
- Shikamaru. - kezdenék bele mihamarabb, de nem hagyja, hogy végigmondjam.
- További jó… beszélgetést. - nyögi ki, majd elmegy.
Észre sem veszi a szendvicseket, amiket neki készítettem... Először arra gondolok, utánna viszem őket, s megmagyarázom, de ezt így most nem lehet. S akármennyire is szeretem, megérdemli, hogy kicsit duzzogjon magában.
Én pedig megkezdem a "Sasuke visszahódítja Sakurát" hadműveletet, amint megérkezik a barátnőm.
Délután jön át megvizsgálni, mikoris elcsepegtetem neki, hogy Sasukének, a hosszú távollét után elég nehézkes a beilleszkedés, s hogy én szívesen segítenék, de az állapotom miatt nem tudok. Remélem újjáéled benne a versenyszellem, s már csak ezért is belemegy a dologba. Arról nem kell tudnia, hogy engem nem érdekel Sasuke, nem árt, ha félteni kezdi. Így biztosítom, hogy ne hivatkozzon dacból és konokságból a múltra, s ne legyen ok nélkül elutasító.
Miután elment, Anyát kérem meg, hogy menjen át Shikamaruékhoz, és kérje meg, hogy legalább jöjjön át megbeszélni a dolgot. Shikamaru viszont sehol, ami miatt kissé ideges leszek. Féltem, s nem akarom, hogy baja essék, vagy valami meggondolatlanságot tegyen... ugyan, biztos csak Kurenai-senseihez ment, és a pici keresztfiához. És mi van ha nem?! A kételyek nem hagynak nyugodni. Sohasem bocsájtanám meg magamnak, ha...
- Szia Ino. Anya mondta, hogy kerestél anyukádon keresztül. - morogja, s látom rajta, hogy még mindig zabos.
- Igen, mert nem akartam, hogy félreértsd a helyzetet... - magyarázom, de még csak rám se néz - ...mégis ez történt. Pedig akár hiszed, akár nem, rád vártam egész délelőtt... - teszem hozzá halkan.
- Ugyan! - szakít félbe - Ahhoz képest jól elvoltatok, ahogy láttam.
- Igen, ha tudni akarod épp gratuláltam neki! - húzom össze a szemöldököm.
- Mihez Ino? Hogy visszajött és már mindent felforgat?! - emeli fel a hangját, s kérdően mered rám.
- Nem. Csak... mindegy.
- Ha már elkezdted, mond! Igazán érdekelne, hogy mit mondott, amitől a nyakába ugrottál. - fordítja oldalra a fejét, de még mindig csak az ajtóban ácsorog.
Megígértem Sasukének, hogy nem mondom el, de ha ezen múlik, hogy Shikamaru bízik-e bennem... ostobaság, azt fogja hinni, csak kitaláltam. Ha meg mégis komolyan veszi, simán keresztbetehet Sasukénak, hisz nagyon nem kedveli.
- Shikamaru, nem mindegy? - indulok el felé óvatosan - A te gyermeked hordom a szívem alatt... - kezdem el széthúzni felsőmet, mire elkerekednek a szemei.
Hiába, jobb ötlet híján ez maradt... s úgy vélem jót fog tenni mindkettőnknek.
- Ino, nem gondolod, hogy ezek után én... - kezdi el görcsösen, ám ajkammal betapasztom a száját.
Szenvedélyes csókokkal halmozom el ajkait, s közben becsukom mögöttünk az ajtót. Nem szeretném, ha most bármi megzavarna.
- Szeretlek. - suttogom fülébe, s kezét mellemre csúsztatom - Egyedül téged... csak téged akarlak...
Szavaim azonban elakadnak, ahogy hideg keze felsőm alá csúszik. Nagyot sóhajtanék, ám ezt már az ő ajkai szakítanak félbe. Óvatosan ölbe kap, s az ágyra fektet. Kissé bizonytalannak látszik, nyilván az állapotom az oka. Amint fölém hajol, s óvatosan vetkőztetni kezd oldalra billentem, s már én vagyok felül. Láthatóan tetszik neki, s így talán ő is nyugodtabb lesz.
Pár pillanat múlva már mindketten meztelenek vagyunk, úgy ülök ölére, s élvezem, ahogy csípőm minden mozdulatára megremeg. Én sem tudom visszafogni nyögdécselésem, már nagyon hiányzott ez az érzés. Megragadja a combom, s mélyebben húz magába, mire én már majdnem sikítok. Ezután hosszas szeretkezés, s mennyei kielégülés következik, majd csak szótlanul fekszünk egymás karjaiban.
-x0x-
- Mond, hogy itt alszol! - töröm meg a csendet.
- Ezek után mi mást tehetnék... - ironizál, s gyengéden arcomra simít - viszont akkor gyorsan lezuhanyozok, ha nem bánod. - ül föl.
- Veled tartok, ha nem bánod! - nevetem, s nemsokára máz a zuhany alatt állunk.
Remélem ezek után már számára is kétségtelen, hogy nincs szükségem senki másra a boldogsághoz. Mindennél jobban szeretem, s akármennyit veszekszünk, mindig is egy megvalósult álomként tekintek majd a köztünk történtekre. Bármit megér az, hogy mellette ébredhetek.
- Ino, és akkor mi volt az a Sasukés dolog? - neee, neked erre nem szabad emlékezned!
- Ha arra vagy kíváncsi, nem rá gondoltam szex közbe. - jelentem ki kacéran, mire kissé elvörösödik.
- Hogy mondhatsz ilyet... és akkor kire is gondoltál tulajdonképpen? - gondoltam, hogy ez majd elvonja a figyelmét.
- Egy erős, magas, jóképű férfira... - részletezem, mialatt ő csak sápadozik.
- Ino hagyd abba, nem vicces! - jelenti ki, vagyis inkább morogja.
- És ezt a férfit úgy hívják, hogy Shikamaru. - csókolom meg, s úgy érzem minden mérge elszállt. Remélem a kíváncsiságával együtt...
|
| oosakinana | 2014. 01. 26. 21:56:39 | #29135 |
 Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
Teljesen lefagy kérdésemen, de nem sokkal később a nyakamba borul. Úgy látom tetszik neki az ötlet, amit felvetettem.
- Igen. – tetszik, hogy most ilyen kis érzékeny nem is gondolnám így tőle, hogy olyan lenne, amilyen valójában. Bár ha azt nézzük az utóbbi időben eléggé sok minden érte. - Boldog lennék, ha összeköltözhetnék veled.
- Akkor neki is állok körülnézni! – kezdek el tervezgetni. Örülök, hogy belement, bár nem tudom mi tartotta volna vissza, hiszen a gyerekünkkel terhes.
- Na meg persze jóanyáinknak is elő kell adni a dolgot! – igen, bár ahogy hallottam őket, meg a megjegyzéseiket nem hiszem, hogy annyira nagy gond lenne belőle. - De ahogy őket ismerem, az unokáért cserébe mindenre kaphatóak.
- Este ezzel is előhozakodhatnánk, amikor átjön Anyu. – és akkor egybe letudnénk az egészet. Nem kéne külön macerát csinálni. Meg keresek velemi jót, amit megérdemel az én kis hercegnőm és a pénzt is meg kell rá keresnem, na meg utána, hogy eltudjam tartani őket is, meg a házat is.
- Rendben. Alig várom, hogy együtt lakjunk.
- Én is, és ígérem, gyorsan meg is oldom. – bár kíváncsi leszek, hogy miylen lesz vele együtt lakni… mondjuk ami azt illeti az elmúlt időben szinte együtt laktunk, mert vele voltam állandóan. - Most viszont mennem kell, lassan lejár az ebédszünet...
- Nem is ettél! Csinálok neked egy szendvicset... – persze cica és mi lesz a pihenéssel és azzal, hogy ne álldogálj?
- Mit is mondott Sakura?! Még pár hónapig kénytelen leszel a fenekeden maradni! – hívom fel a figyelmét, mert nem akarom, hogy gondok legyenek. Szeretném, ha egészséges gyerekünk születne. - Na szia, nemsokára itt is leszek!
- Remélem is! – elmosolyodok, majd úgy indulok el utamra és a lyukas órákban házakat nézek, ahol tudnánk nyugodtan lakni, de még is megfelelő legyen a mérete, ha esetleg majd még több gyerek befutna az életünkbe, akkor ne kelljen megint költöznünk.
Este amikor végzek érte megyek anyuért és együtt megyünk Inoékhoz, hogy elmondjunk mindent, bár kérdezősködik, hogy mit akarunk, de nem mondok semmit. Szerencsére a titoktartásban jó vagyok.
Amint ajtót nyit kicsim anyukája bemegyünk. A szülők üdvözlik egymást, bár én is mondok egy jó estétet, de nem viszem túlzásba.
- Miről lenne szó, Shikamaru elég rejtélyesen viselkedett otthon... – tér annyi a tárgyra és ilyenkor sajnálom, hogy nem tanultam meg a körítő szövegeket és nyílt és egyenes vagyok.
- Mert ez egy olyan dolog, amit együtt szeretnénk elmondani. – ne most még is mit mondjak? Megtorpanva Ino-ra nézek. - Ino? Szeretnéd folytatni? – meg szerintem innentől az ő feladata is, hiszen benne növekszik a kicsikénk.
- Kisbabánk lesz. – na puff. Nem így akartam közölni, de ő így közölte. Akkor tök mindegy lett volna, ha én mondom el nekik.
- Ez nagyszerű! – szól a meg anyám egy kisebb lefagyás után és egyből megöleli Ino-t. nem is vártam más reakciót tőle, főleg, hogy tényleg már nagyon szeretne már egy kis unokát.
- De van más is... – hívom fel a figyelmüket és erre még Ino anyja is érdeklődve néz ránk. - úgy döntöttünk összeköltözünk.
Szerencsére ennek is örülnek. Akkor most már csak dolgoznom kell, hogy megvegyem a legmegfelelőbb házat. Este viszont, miután kicsimet felkísérem én haza kísérem anyut. Nem akarom, hogy baja essen. Nem viselném el, ha őt is elveszíteném. Nagyon fontos lett nekem főleg, most már, hogy apám sincs. Haza fele menet anyu elmondja, hogy mit beszéltek Ino-nak az anyukájával és nem kicsit meg lep az ötlet, de örülök neki és megköszönöm a segítségüket.
-x0x-
Amint visszaérek, meg se várjuk, hogy a másik mit akar mondani, hanem csak mondjuk a magunkát, hogy mit mondtak nekünk szüleink.
- Mi lenne, ha ennek örömére végre együtt fürödnénk? – teljesen belelkesülök és szeretnék együtt lenni vele. Remélem ő is így van vele.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – na ezt már egyáltalán nem értem. Miért nem akarja? Mi történt? Vagy attól fél, hogy kellemes pillanatokat okoznék neki? Nem vagyok bolond. Vissza tudom fogni magam. A picink az első.
- Nyugi, nem mesterkedem semmi olyanban... – vakarom meg zavaromban tarkómat. Bár jól esne, meg tuti felleszek izgulva is, de vissza tudom fogni magam, ha arról van szó.
- Tudom, de nem is az a baj...
- Nem kell magyarázkodni. – na jó ha nem akarja, akkor nem fogom erőltetni. - Ha nem akarod nem kell... – jegyzem meg végül, de rám akkor is rám fér a fürdés, mert van egy szagom, amit már lassan én sem bírok.
- Nem arról van szó, hogy nem akarom, hogyne akarnám... csak... – akkor meg főleg nem értem, hogy mi a gond.
- Mi az Ino? – mi bánthatja, ami ennyire zavarja? - Mi a baj?
- Tudod ott a sebhely... – mi van? fáj még a sebhelye? Vagy szégyelli előttem azt, ami miattam történt?
- Nézd Ino. Nem bujkálhatsz örökre előlem. Tudom, hogy ott van a sebhely, és én el tudom fogadni. Én most már azzal együtt szeretlek. – mondom őszintén, amit gondolok.
- Én elfogadom, csak nem akarom, hogy rosszul érezd magad, meg elcsúfít teljesen.
- Ezek csak kifogások Ino. – sóhajtok egyet. – Mindegy. Nem akarom elrontani ezt a nagyon szép napot. Elmegyek fürdeni utána jövök vissza. – kimegyek és magára hagyom, hogy lefürödjek, bár bosszant, hogy nem bízik meg bennem, vagy nem tudom mi a baja. Eléggé elszomorít az, hogy azt hiszi, hogy egy heg miatt elhagynám, vagy már magam se tudom mit gondol, vagy mit szeretne. A gyerekemet várja a hasa alatt. Nem fog érdekelni egy seb, ami a hasán van.
Egy ideig áztatom magam és csak ezen forog agyam, hogy vajon mi lehet a baja és miért nem akarja, hogy lássam meztelenül, amikor olyan tökéletes az egész teste. Fogadni mernék, hogy még az a seb is szexin áll neki.
Egyszer csak karokat érzek meg a derekamon, amire hátra nézek és Ino-t látom magam mögött.
- Nem akarok veszekedni. – megfordulok, majd úgy ölelem magamhoz.
- Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy ne legyenek kételyeid felém. – mondom el őszintén. – Nem vagyok olyan, aki egy heg, vagy seb miatt magára hagyná az embert. Szeretlek és a gyerekünk van a szíved alatt. Ennél jobban nem tudom bizonyítani, hogy ne tarts az érzéseimtől. – mondom tehetetlenül.
- Nem attól tartok, hogy elhagysz. Hanem hogy rágod magad miatta, amit nem akarok. Nem a te hibád ami történt és csak ezt nem akarom. – hajtja le a fejét.
- Ino. Azt hiszed, hogy ha nem látom akkor nem rágom magam miatta? – teszem fel a költői kérdést. – De rágom magam. Az nem fog rajta súlyosbítani, ha még látom is, de nem menekülhetsz előlem örökre a sebeid miatt. – magyarázom neki, mire szorosan simul hozzám, én meg a fejére adok csókot.
A végre még is csak az lesz, hogy együtt fürdünk le csókokkal megspékelve, és bár nagyon kívánom, de nem támadom le. Nem tudom, hogy szabad-e. Igen megnézem a sebét is és megsimítom, de inkább Ino-val foglalkozok, mert ő fontosabb bármi másnál.
~*~
Másnap egymás karjaiban ébredünk fel, de nekem sajnos mennem kell dolgozni, így egy érzelmesebb csókot váltok szerelmemmel, és végül kénytelen vagyok egyedül hagynom, de beszélni fogok Sakurával, hogy a szex-szel mi a helyzet, mert ha 8 hónapig nem nyúlhatok hozzá, akkor azt hiszem, hogy addig ki fogok nyuvadni. Jó nem lét elemem, de azért még is csak férfiból lennék.
Ám mielőtt megyek beszélni Sakurával az ebéd időmbe úgy döntök haza megyek és meglátogatom Ino-t. legalább ennyi jó legyen a napjában, hogy láthat, amennyit csak tud. Haza megyek, majd felmegyek az emeletre. Láttam egy számomra ismeretlen cipőt is. Úgy látom vendége van.
Az ajtó nyitva van, így nem kopogok, de pont olyan jelentet kap el a tekintetem, amit nem biztos, hogy szeretett volna. Ino Sasuke nyakába ugrik és úgy öleli meg, aki meg viszonozza is.
- Öhm. Szia Shikamaru. – próbálja oldani a helyzetet Shikamaru, ám ezzel semmit nem old meg.
- Sziasztok. – köszönök és most eléggé féltékeny vagyok, meg kicsit pipa. Oké, hogy meglátogatja nincs vele problémám, de Ino-nak miért kell egyből a nyakába ugrania? Jó tudom, hogy soha nem leszek egy szinten Sasuke-val, de akkor is.
- Szia Shikamaru. – néz rám. – Van valamit, amit szeretnél megbeszélni?
- Csak gondoltam jövök, meglátogatlak, hogy ne légy egyedül, de ahogy látom nem vagy.
- Sasuke beugrott, megnézni, hogy miként vagyok. Ő az első vendégem mióta fekvésre vagyok ítélve. – igen ezzel tisztában vagyok.
- Akkor nem is zavarlak. Ma este viszont otthon alszok, mert szeretnék kicsit anyukámmal is lenni. Nem akarom egyből teljesen magára hagyni. – keresem a kifogást.
- Shikamaru. – lepődik meg Ino, de nem hagyom, hogy végig mondja.
- További jó… - nem tudom, hogy mit mondjak, mert nem akarok senkit megbántani -… beszélgetést. – nyögöm ki végül, majd ott hagyom őket és inkább elmegyek onnan és elmegyek Kurenai-senseihez, hogy a keresztfiammal legyek kicsit. Ő legalább elfeledteti velem a gondokat.
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 26. 20:29:54 | #29133 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
- Ez… ez… kész csoda. - ölel magához hirtelen örömében - Annyira boldog vagyok.
- Tudom. Én is boldog vagyok. És még is lesz kisbabánk. - Mondom ki újra, s úgy érzem, ennél boldogabb már nem is lehetnék.
- És mit mondott még Sakura? Mert gondolom nem csak annyit, hogy lesz még babánk, ha vele kapcsolatosan mondott pár dolgot. - kérdi mosolyogva.
- Annyit mondott, hogy pihennem kell és feküdnöm nagyon sokat. Keveset állhatok és sétálhatok, mert akkor esélyes lesz… - csókja szakít félbe, amit én nem is bánok.
Mindketten tudjuk, hogy a komplikációra sajnos nagy az esély, de felesleges ezen izgatnunk magunkat, míg mindent megteszünk, hogy ez ne így legyen...
- Akkor mostantól feküdni fogsz és én fogom gondodat viselni anyukád mellett. Meg holnap akkor haza megyek és elmondom anyumnak, vagy áthívom és itt mondjuk el neki közösen. - tervezgeti.
- Inkább hívd át szeretném, ha együtt mondanánk el.
- Ahogy óhajtod hercegnőm. - fektet el az ágyon. Mi tagadás, az ő karjaiban valóban hercegnőnek érzem magam, hisz ő mindent megtesz ezért - De akkor mostantól tessék szigorúan feküdni.
- Meg lesz minden, csak gyere te is ide mellém. - kérlelem, mire hozzám hajol, s ismét megcsókol.
- Amint megfürödtem és ettem egy keveset itt leszek. - puszil orron - Viszont. - mondja, majd felállva táskájához lép, s valami kis papírt húz ki belőle - Az osztályod kérdezte ma, hogy mi van veled és ezt készítették neked. - nyújtja nekem, s könnyek szöknek a szemembe, amint végignézek rajta.
- Annyira aranyosak. - mondom meghatottságtól pityeregve.
- Nézd meg amíg elintézem magam. - ad egy utolsó puszit homlokomra, majd dolgára indul, alig várom, hogy végezzen, s végre ismét a karjaiban lehessek.
- Annyira aranyosak. Mindenki vár vissza és azt írják, hogy gyógyuljak meg minél hamarabb. - örvendezek, mikor végre feltűnik alakja ajtómban.
- pedig most még minimum 8 hónapig nem fogsz innen kimozdulni. - kezd el vetkőzni, majd mellém mászik - Addig meg én dolgozok helyetted, hogy majd legyen pénzünk a kicsire. - elmondhatatlanul jól esik a hozzáállása.
Úgy hiszem, hogy most már egészen biztos lehetek benne, hogy valóban úgy szeret, mint ahogy én őt. Alig vagyunk együtt egy hónapja, s már önfeledten tudunk örüli születendő gyermekünknek. Mintha a lehető legtermészetesebb volna, hogy mi itt vagyunk egymásnak, és ez felbecsülhetetlen.
- Megbeszéltük, de túl veszélyes küldetésre ugye nem fogsz menni? - nézek rá, mire megcsókol.
- Igyekszem, de tudod, hogy ez nem csak tőlem függ. - szabadkozik - De azt megígérem neked, hogy épségben haza térek hozzátok mindig. - remélem is!
- Rendben. - bújok hozzá, mire szorosan megölel, s hátamat simogatja. - Még mindig alig tudom elhinni, hogy még is csak lesz kisbabánk. - neveti el magát örömében.
- Én viszont igen, főleg, mert tőled lesz. A szerelmünk gyümölcse. - jelentem ki boldogan.
Biztosan gyönyörű baba lesz, hisz a szerelemgyerekek a világon a leggyönyörűbbek.
-x0x-
Másnap reggel a drága szívem korán elmegy. Még mindig engem helyettesít az akadémián, míg én csak fekszem, pihenek, fekszem és még többet fekszem... nincs ínyemre a dolog, sohasem voltam egy otthonülős típus, de a gyermekünkért mindent!
- Ino. - lép be a szobámba váratlanul.
Dél felé jár az idő, s én épp egy orvosi könyvet olvasok, szeretnék teljesen naprakész lenni az állapotomat, s teendőimet illetően.
- Shikamaru. Te hogy kerülsz haza? - ülök fel nagy nehezen.
- Gondolkoztam ma egy két dolgon és szeretném megkérdezni a véleményedet, vagyis hogy te mennyire lennél benne a dolgokban. - mondja, s én kíváncsian nézek rá.
- Mit szeretnél? - ötletem sincs mit forgat a fejében.
- Arra gondoltam, hogy mi lenne ha bérelnénk egy közös lakást és oda költöznénk, mint egy család? Összeköltöznél velem?
Szavai hallatán először szólni sem bírok, majd sikerül kinyögnöm:
- Igen. - mosolyodom el, s érzem, ahogy szememben ismét a boldogság könnyei gyülekeznek - Boldog lennék, ha összeköltözhetnék veled.
- Akkor neki is állok körülnézni! - húzódik még nagyobb mosolyra szája.
- Na meg persze jóanyáinknak is elő kell adni a dolgot! - nevetem - De ahogy őket ismerem, az unokáért cserébe mindenre kaphatóak.
- Este ezzel is előhozakodhatnánk, amikor átjön Anyu.
- Rendben. - mosolygom - Alig várom, hogy együtt lakjunk.
- Én is, és ígérem, gyorsan meg is oldom. - puszil arcon - Most viszont mennem kell, lassan lejár az ebédszünet...
- Nem is ettél! Csinálok neked egy szendvicset... - kelnék fel, mire ő lágyan kezemre fog.
- Mit is mondott Sakura?! Még pár hónapig kénytelen leszel a fenekeden maradni! - mosolyog - Na szia, nemsokára itt is leszek! - indul el.
- Remélem is! - viszonzom a mosolyt.
Hála az olvasásnak, egy-kettőre elröpül az idő, s már esteledik. Nemsokára ideér Shikamaru, s az anyukája, így felöltözöm, s levonulok a nappaliba. Anya még süteményt is sütött, hogy a lehető legotthonosabban beszéljük át a dolgokat. Ahogy leülök, kopogtatnak is.
- Nyitom! - kiáltja Anyu, s már rohan is.
Shikamaru, s édesanyja lépnek be, én pedig most kezdek csak el igazán izgulni. Mi lesz, ha nem örül a dolognak? Ha korainak tartja? ha majd azt mondja, inkább vetessük el... ugyan, ostobaság. Minden a lehető legnagyobb rendben lesz, hisz kedvel engem, s szereti a fiát.
- Miről lenne szó, Shikamaru elég rejtélyesen viselkedett otthon... - kezd bele kedvesem anyukája.
- Mert ez egy olyan dolog, amit együtt szeretnénk elmondani. - kezd bele nyugodt hangon Shika, ám hirtelen megtorpan - Ino? Szeretnéd folytatni? - Hát igen, ő nem igazán a szavak embere, s gondolom úgy véli, mi nők elegánsabban megoldjuk magunk között az ilyen események tárgyalását.
- Kisbabánk lesz. - jelentem ki a bátorság állarca mögött, ám legbelül nagyon is félek, vajon mit szól majd hozzá.
Láthatóan meglepte a dolog, ahogy a szívemet is az, amilyen gyorsasággal a tárgyra tértem, de minek húznám az időt?!
- Ez nagyszerű! - ölel magához hirtelen az anyukája.
- De van más is... - folytatja Shikamaru - úgy döntöttünk összeköltözünk.
Miután mindenki minden váratlan hírt örömmel fogadott, s jóanyáink megpróbáltak mindenről kifaggatni bennünket, úgy döntünk későre jár már, s ideje aludni. Miután jóéjszakát kívántam Shikamaru felkísér az emeletre, beszélgetünk még egy kicsit, bár félek kettesben hagyni anyáinkat... majd elindul hazakísérni Anyukáját. Nem szeretné, hogy egyedül menjen a sötétben, amit én meg is értek.
Miután elindulnak, megjelenik az ajtómban Anyu.
- Amíg ti idefent voltatok beszélgettünk Shikamaru Édesanyjával egy-két dologról... - kezd bele boldog arccal - Ha mindketten elköltöztök, akkor egyikünknek sincs szüksége egy ekkora lakásra.
- És mi lesz a bolttal? - kérdem riadtan.
- A bolt megmarad, majd elválasztjuk a ház többi részétől, ahogy eredetileg is volt. Mi viszont kisebb lakást veszünk, s így tudunk venni nektek is egy harmadikat. - jelenti ki komolyan.
Szinte a nyakába ugrok, ahogy megölelem, nem gondoltam volna, hogy ilyesmire vetemednek... ha ezt tudom, előbb összeeresztjük őket. Nagyon kedves tőlük, hogy támogatnak, úgy látszik ők is örülnek ennek a kapcsolatnak, s a gyümölcsének is.
Alig várom, hogy visszaérjen Shikamaru, biztosan ő is nagyon boldog.
-x0x-
Nem telik bele sok időbe, mikor végre megérkezik, s nemsokára már egymás szavába vágva ecseteljük, kinek mit mondott az édesanyja. Ahogy látom őt is feldobta a dolog.
- Mi lenne, ha ennek örömére végre együtt fürödnénk? - kérdezi boldogan.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - kezdek bele, s boldogságomat keserűség váltja fel.
Aggaszt a sérülésem, ahogy az is, hogy most biztosan magára veszi az egészet...
- Nyugi, nem mesterkedem semmi olyanban... - pirul el, de az én hangom változatlan.
- Tudom, de nem is az a baj...
- Nem kell magyarázkodni. - fogja meg a kezem - Ha nem akarod nem kell... - mosolyog rám bíztatóan, ami nagyo meghat.
- Nem arról van szó, hogy nem akarom, hogyne akarnám... csak... - magyarázkodom.
- Mi az Ino? - néz ijedten a szemembe - Mi a baj?
- Tudod ott a sebhely... - bököm ki végre.
Nem akarom, hogy így lásson, hisz elcsúfítja egész megjelenésem...
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 26. 20:30:47
|
| oosakinana | 2014. 01. 24. 19:37:29 | #29084 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
- Ino! – ejtem ki a nevét, amikor látom, hogy nyitva van a szeme. - Ino, úgy örülök, hogy élsz... – csókkal hintem az arcát, de ettől függetlenül, ami történt az súlyos. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, vagy éppen mit kéne mondanom neki. - Hogy érzed magad? – nem válaszol kérdésemre. Egyik mondandómra sem reagál. - Ino! Ino kérlek! – nézek a szemeibe aggódok érte. Mi lehet vele. Meg fogom a kezét, de még akkor sem reagál.
- Megértem, hogyha nem akarsz velem beszélni... – ezek szerint ennyire megutált, ezért amit tettem?
- Nem a te hibád. – ahogy meghallom hangját felkapom a fejemet és ránézek. Ahogy arcát figyelem látom, hogy könnyei elindulnak, majd nem sokkal később már zokogni kezd.
- Szeretlek. – megölelem, de csak úgy, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Szegénykém fogalmam nincs, hogy min megy keresztül, de ha tehetném, akkor átvállalnám tőle az összes fájdalmat.
- Shikamaru, miattam halt meg... – nem ez nem így van. Nem miattad halt meg.
- Nem, nem a te hibád volt. – adok hangot gondolataimnak is.
Nem hagyja abba a sírást, amit meg is értem. Adja csak iki magából a dolgokat. Hagyom, hogy végül karjaim között aludjon el. Óvatosan elfektetem, de nem hagyom magára. Nem fogom ezzel a dologgal magára hagyni. Együtt csináltuk az elejét is, mindent egyedül fogunk csinálni és befejezni is.
-x0x-
Két hete folyamatosan bent vagyok a kórházba, vagy bemegyek, mert pár percekre el kell mennem. A Hokagével is megbeszélem, hogy amíg Ino nem jön teljesen rendbe a küldetések teljesen kivannak zárva. Nem hagyom el a falut egy percre sem. Az akadémiára azért be kell mennem néha, de ott sem töltök túl sok időt.
Ma viszotn végre kiengedik. Megbeszéltem az anyukájával, hogy amíg Ino teljesen rendbe nem jön, addig úgymond odaköltözök hozzájuk, hogy tudjak rá figyelni. Ha már tudja, hogy együtt vagyunk, akkor szerintem ez nem meglepő.
- Jó reggelt! – mosolygok rá, amikor beérek.
- Jó reggelt! – rossz látni, hogy ilyen rossz színben van, de igyekezni fogok mellette lenni és vele lenni, hogy felvidítsam. Vagy legalább is segítsek neki.
- Sakura azt mondta, hogy ma hazajöhetsz velem. – és én ennek nagyon örülök. Magamhoz ölelhetem esténként. Annyira várom, hogy velem legyen sé éjszaka is érezhessem lágy illatát, amit ömleszteni szokott magából.
- Shikamaru, nem kell ezt csinálnod! – ugrik szinte egyből nekem szavakkal én meg meglepődök nem is kicsit.
- Ezt hogy érted? – most nem értem, hogy mire gondol. - Sohasem azért csináltam, mert kell... szeretném visszakapni a régi Ino-t! – és ezt jobb, ha komolyan veszed, mert vissza fogom kapni, ha törik, ha szakad. Mindent meg fogok érte tenni, hogy megkapja azt az Ino-t, akit megismertem és akivel kapcsolatot kezdtem.
- Én is, de nem tudom, hogyan... – kezd el sírni. Mindig ideéig jutunk el, de nem baj. Tudom, hogy nagyon nehéz neki.
- Én igen! – legalább is remélem, hogy be fog válni a kis tervem, amit kigondoltam. - Az első lépés, hogy hazajössz velem, és akármit mondhatsz, nem tudsz vele megállítani.
- Köszönöm... – megölel én meg szorosan tartom. Ez a legkevesebb, hogy mindent meg teszek érte és a tenyeremen hordozom.
Meg is érkezik Sakura és engem kipaterol a szobából, hogy megvizsgálhassa Inot. Kint várok, hogy mi a helyzet. Nem sokára meg is jelennek én meg egyből átveszem kicsimet.
- Nem is tudom, mit mondjak, Sakura. – én tudom, mit mondjak, ha bármiben szüksége van valami szóljon, mert ezt soha nem fogom tudni meghálálni, amit értünk tett. - Köszönöm mindazt...
- Ne köszönd, hisz barátok vagyunk! – rám nézve bólint egyet, amit viszonzok.
- Gyere! – átkarolom és úgy indulunk meg kifelé erről a nyomasztó helyről. - Anyukád azt mondta, hogy holnap bejön a vizsgálatok eredményéért, sajnálja, hogy most nem tudott jönni, de halaszthatatlan megbízást kapott. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, biztonságban hazaviszlek...- mintha nem figyelne rám egyáltalán. - Ino?!
- Hallottam. – erősít meg ellenkezőjében, de tudom, hogy hol jár a gondolata, pedig próbálnám elfeledtetni vele.
- Sziasztok! – jön velünk szemben Temai, miközben haza felé sétálunk Ino-val. Már vagy két három napja mindig rá akarna venni, hogy menjek homok faluba segíteni nekik, de mint akkor is most is nemet fogok mondani neki. - Végre hazaengedték Ino-t, akkor neki tudunk látni, a kutatásnak, ugye Shikamaru? – komolyan gondolta, hogy ha kiengedik, akkor neki fogok segíteni?
- Egyenlőre szeretnék még Ino közelében maradni. – jelentem ki komolyan. Senki nem lenne olyan hülye, hogy ilyen helyzetben magára hagyja a párját.
- Pedig úgy látom, már elég jól van ahhoz... – ez hülye vagy csak nem lát a szeméből. Megmondtam neki akkor is, amikor történtek dolgok, hogy nem lesz folytatása.
- Ezt az én dolgom eldönteni. – nem fogja helyettem senki megmondani, hogy mikor mit fogok csinálni. A Hokagéval megbeszéltem a dolgokat, de még azt is felvállalnám, hogy lefokoznak, ha azért lenne, mert Ino-val vagyok.
Szépen sétálunk Inoékhoz, ahol le tud végre pihenni, és együtt lehetünk. Amint meg is érkezünk kinyitom neki az ajtót és beengedem. Lepakolva kísérem fel a szobájába.
- Biztosan nagyon éhes vagy – eléggé zavart vagyok, mert végülis nem vagyok otthon, de szeretném, ha pihenne - hoztam vacsorának valót, gyorsan megcsinálom, te csak pihenj...
- Kérlek had csináljam inkább én – állít meg mielőtt kimennék. - tudod, hogy nagyon szeretek főzni.
- De még gyenge vagy, nem kellene megerőltetned magad.
- Szeretném. – erre az egy mosolyra viszont nem tudok nemet mondani.
- Rendben, de csak akkor, ha segíthetek. – szögezem le, amibe szerencsére bele is megy.
Végül tényleg együtt csináljuk meg a vacsorát, és nagyon jól sikerül, még az együtt eltöltött idő is. Igaz nem mosolyog annyit, meg annyira nem szeleburdi, mint szokott lenni, de már közel áll hozzá. Meg is esszünk utána pedig fürdeni megyünk, de külön, amit megértek, ezért nem is erőszakoskodok. Mindeközben megérkezik kicsim anyukája, akivel beszélgetünk. Elmesélném neki legszívesebben, hogy mi történ, de kicsim megkért, így tartom a számat, és inkább csendben maradok. Legutoljára viszont az ágyba fekszünk, és együtt alszunk el. Ino hozzám bújik én meg szorosan ölelem magamhoz, hogy érezze nincs egyedül.
-x0x-
Másnap csak azért megyek az akadémiára, mert kötelező, meg tudom, hogy kicsim anyukája otthon van és vigyáz rá, amíg én nem tudok. A gyerekek aranyosak és leadom nekik az anyagot, ami ki van írva, meg érdeklődnek, hogy mikor láthatják Ino-t, meg hogy hogy van, mert hallották, hogy megsérült. Elmondom, hogy még otthon pihen, de írjanak neki egy képeslapot közösen, és azt elviszem neki, mert biztos örülni fog neki. Egyből meg is csinálják és kapom is a kezembe, hogy vigyem el, amin elmosolyodok.
Végül elköszönök mindenkitől, és úgy sétálok Inoékhoz. Haza is mennem kéne, de most jobban érdekel, hogy mi van Ino-val. Vajon hogy van.
- Jó estét, szia Ino! – lépek be este a házba. Hosszú volt ez a mai nap, de ezért kapjuk a fizetést.
- Végre megjöttél! – repül a nyakamba a régi Ino, amin nem kicsit meglepődtem. Itt vajon mi történt? Miről nem tudok?
- Lemaradtam valamiről? – biztos, hogy le, de még is mi történhetett egy nap alatt, ami ennyire kihozta a depiből.
- Gyere, a szobámban mindent elmondok! – még mindi csak kapkodom a fejemet, de látom, hogy Ino anyukája is mosolyog. Mi történhetett.
Felmegyünk, majd leültet az ágyára és amikor mellém telepedik bele kezd a boldogságának okát magyarázni.
- Kisbabánk lesz! – hogy ezt kimondja, inkább csak aggódok érte. Tudom, hogy szeretne kicsit, de tartok attól, hogy így viszont még fájdalmasabb lesz elfogadnia.
- Figyelj Ino, tudom, hogy nagyon fáj, hogy elveszítettük, de nem szabad, hogy elszakadj a valóságtól. – igyekszem finoman magyarázni neki, hogy ne zuhanjon egyből vissza, ám ez nem történik meg.
- Nem, nem érted... ma itt járt Sakura az eredményekkel – Sakura elhozta??? - ikreink lettek volna, és egyikük sajnos valóban meghalt, de a másik itt van a hasamban! Olyan pici, hogy nem vették mindeddig észre... – ne erre viszont elkerekednek a szemeim és nem tudom hirtelen, hogy mit mondjak.
- Ez… ez… kész csoda. – lepődök meg teljesen, de végül megölelem Ino-t. – Annyira boldog vagyok.
- Tudom. Én is boldog vagyok. És még is lesz kisbabánk. – úgy ejti ki ezt a szót, mintha tényleg az élete múlna rajta, de ha azt nézzük tényleg az múlik rajta.
- És mit mondott még Sakura? Mert gondolom nem csak annyit, hogy lesz még babánk, ha vele kapcsolatosan mondott pár dolgot. – kérdezem meg mosolyogva és boldogan.
- Annyit mondott, hogy pihennem kell és feküdnöm nagyon sokat. Keveset állhatok és sétálhatok, mert akkor esélyes lesz… - nem hagyom, hogy befejezze és egy csókot adok ajkaira.
- Akkor mostantól feküdni fogsz és én fogom gondodat viselni anyukád mellett. – mosolyodok el. – Meg holnap akkor haza megyek és elmondom anyumnak, vagy áthívom és itt mondjuk el neki közösen.
- Inkább hívd át szeretném, ha együtt mondanánk el.
- Ahogy óhajtod hercegnőm. – fektetem el az ágyon. – De akkor mostantól tessék szigorúan feküdni.
- Meg lesz minden, csak gyere te is ide mellém. – kér meg, mire oda hajolok felé és megcsókolom.
- Amint megfürödtem és ettem egy keveset itt leszek. – puszilok az orrára is. – Viszont. – felállok és a táskámhoz lépve veszem ki belőle a képeslapot, amit a gyerekek készítettek, majd odanyújtom.
- Az osztályod kérdezte ma, hogy mi van veled és ezt készítették neked. – nyújtom oda, amire látom, hogy könnybe lábad a szeme, de a boldogságtól.
- Annyira aranyosak.
- Nézd meg amíg elintézem magam. – adok puszit a homlokára, majd úgy megyek tusolni és enni is egy keveset, miközben beszélgetek kicsim anyjával, aki gratulál nekünk és el nem tudja mondani, hogy mennyire boldog ő is. Hát ha ő boldog akkor velünk lepkét lehetne fogni szerintem.
Mondjuk én azért is örülök, hogy kicsim végre visszakapta ön magát és mosolyog, meg nevet. Amint tudok vissza megyek és ekkor látom, hogy még mindig nézi a képes lapot, de az ajtónyitódásra rám emeli a tekintetét.
- Annyira aranyosak. Mindenki vár vissza és azt írják, hogy gyógyuljak meg minél hamarabb. – mondja el mit szeretnének a gyerekek.
- pedig most még minimum 8 hónapig nem fogsz innen kimozdulni. – levetkőzök bokszerig, majd úgy mászok be szerelmem mellé. – Addig meg én dolgozok helyetted, hogy majd legyen pénzünk a kicsire. – kezdek el tervezgetni én is.
- Megbeszéltük, de túl veszélyes küldetésre ugye nem fogsz menni? – néz rám, mire megcsókolom.
- Igyekszem, de tudod, hogy ez nem csak tőlem függ. – jegyzem meg. – De azt megígérem neked, hogy épségben haza térek hozzátok mindig.
- Rendben. – bújik hozzám én meg szorosan megölelem. Simogatom a hátát is. – Még mindig alig tudom elhinni, hogy még is csak lesz kisbabánk. – elnevetem magam.
- Én viszont igen, főleg, mert tőled lesz. A szerelmünk gyümölcse. – remélem ezek utána féltékenykedések is abba fognak maradni, mert valahogy nem szeretem azokat és az agyamra mennek.
Végül csak elalszunk egymást simogatva és ölelve.
Másnap reggel én megint megyek az akadémiára, de már nem aggódok miatta, hogy gond lenne. Biztos vagyok benne, hogy aludni fog, meg feküdni. Nem akar kockáztatni egy kicsit sem. Szólok anyunak, hogy jöjjön át este, mert szeretnénk beszélni vele én is meg Ino is. Az én agyam viszont elég komoly dolgokon forog. Gondolkozok, hogy egy kis házat kéne bérelni, ahova ketten betudunk költözni és ahol már tényleg egy családként élhetünk, ha arról van szó, bár ezt még Előbb Ino-val is megkell beszélni, hogy ő mit gondol a dolgokról.
Mivel nem bírok magammal, ezért úgy döntök ebédidőben, hogy elugrok Ino-hoz. Megnézem, hogy van és megkérdezem tőle, hogy ő mit szól ehhez a dologhoz.
- Ino. – lépek be a szobába és látom, hogy éppen egy orvosos könyvet olvas, amit még akkor forgatott a kezébe, amikor tanulta az orvosi ninjutsukat.
- Shikamaru. Te hogy kerülsz haza? –tornázza fel magát félig ülő helyzetbe.
- Gondolkoztam ma egy két dolgon és szeretném megkérdezni a véleményedet, vagyis hogy te mennyire lennél benne a dolgokban. – vezetem fel és látom érdeklődését a tekintetébe.
- Mit szeretnél?
- Arra gondoltam, hogy mi lenne ha bérelnénk egy közös lakást és oda költöznénk, mint egy család? – teszem fel a kérdést. – Összeköltöznél velem?
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 24. 16:54:18 | #29078 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
-INO!!!! – Shikamaru kétségbeesett, s tehetetlenül dühös kiáltása az utolsó emlékem.
Ahogy kinyitom a szemem, s megpillantom ágyam mellett pityergő alakját, egyből tudom, hogy mi történt. Én ostoba, gondolkozás nélkül cselekedtem, mint mindig. S most mindhárman megittuk a levét.
Shikamaru a kezemet csókolja, s áztatja könnyeiben. Nem néz fel, nem látja, hogy már kinyitottam a szemeimet.
- Sajnálom Ino, az én hibám... miattam halt meg... - csuklik el a hangja.
Pedig nem az ő hibája, egyedül az enyém. Én öltem meg a gyermekünket. Bárcsak meghaltam volna.
Felnéz, s meglátva, hogy már teljesen magamnál vagyok, óvatosan hajol felém.
- Ino! - leheli - Ino, úgy örülök, hogy élsz... - csókol arcon, ám én csak meredek magam elé. Úgy érzem, mintha nem is a valóságban lennék. Mintha ez az egész egy rémálom lenne csupán.
- Hogy érzed magad? - kérdezi csendesen, ám nem válaszolok - Ino! Ino kérlek! - néz a szemembe.
Tudja, hogy hallom szavait, de nem érti, mi van velem. Aggódó arccal néz rám, s megfogja kezemet.
- Megértem, hogyha nem akarsz velem beszélni... - hajtja le fejét.
- Nem a te hibád. - motyogom, saját hangom idegennek hat fülemben.
Szavaim hallatán rám emeli aggódó tekintetét, s megsimítja arcom. A szememből könnyek kezdenek előtörni, s nemsokára már patakzanak.
- Szeretlek. - mondja, s átölel.
- Shikamaru, miattam halt meg... - sírok.
- Nem, nem a te hibád volt. - csókol nyakon.
Én csak sírok és sírok. Nem tudom mégis meddig, talán addig, amíg a fáradtság le nem győz, s el nem alszom. Ő pedig végig fogja a kezem, s nem tágít. Az orom alá dörgölhetné, hogy nem mondtam el neki, vagy hogy ennek tudatában vállaltam a küldetést... vagy hogy az én hibám, ami egyértelmű... mégsem teszi. Csak fogja a kezem, s úgy érzem csupán ez tart életbe.
-x0x-
Már több mint két hét telt el a történtek óta. Végre ismét lábra tudok állni, s azt mondták, ma haza is engednek. Legszívesebben azonban nem mennék sehova. Nem tudom túltenni magam gyermekünk elvesztésén. Tudtam, illetve sejtettem, hogy megfogant... az én felelősségem volt. Bár ha nem teszem, amit tettem, akkor Shikamaru most halott, és ezt sem élném túl. Az lett volna a legjobb, ha meghalok, hisz valójában nem is élek. Mióta megtudtam, mi történt, úgy érzem, valami meghalt bennem...
- Jó reggelt! - mosolyog rám Shikamaru.
A történtek óta amikor csak tud, itt van mellettem. Ő, s az orvosok az egyetlenk, akik tudtak a gyermekről. Megkértem, hogy Anyámnak erről ne szóljon, nem akarom, hogy ő is naphosszat bizonygassa ártatlanságom - pusztán azért, hogy "jobb színben legyek". Az én hibám, s ezt Shikamarunak is tudnia kell.
- Jó reggelt! - köszönök vissza halkan, s letörten, mint az elmúlt két hétben mindig.
- Sakura azt mondta, hogy ma hazajöhetsz velem. - folytatja töretlen mosollyal.
Nem tudom, honnan van ennyi ereje. Őt is biztosan legalább ennyire megviselte a dolog, mégis velem van, s próbál életet lehelni belém. Nem is érdemlem meg, hogy valaki ennyire szeressen. És én még kételkedtem benne, talán nem is benne, hanem magamban...
- Shikamaru, nem kell ezt csinálnod! - förmedek rá hirtelen, magam sem tudom, mi ütött belém... vagy inkább belé.
- Ezt hogy érted? - suttogja - Sohasem azért csináltam, mert kell... szeretném visszakapni a régi Ino-t! - jelenti ki, s mélyen a szemembe néz, én pedig könnyezni kezdek szavai hallatán.
- Én is, de nem tudom, hogyan... - motyogom pityeregve.
- Én igen! - jelenti ki egy bíztató mosollyal ajkán - Az első lépés, hogy hazajössz velem, és akármit mondhatsz, nem tudsz vele megállítani.
- Köszönöm... - borulok nyakába.
Nemsokára megérkezik Sakura, s kiküldi Shikamaru-t, amíg elvégzi az utolsó vizsgálatokat. Ez után segít felöltözni, hisz még nem megy olyan egyszerűen, majd kikísér Shikamaruhoz.
- Nem is tudom, mit mondjak, Sakura. - nézek rá, egy halovány mosollyal - Köszönöm mindazt...
- Ne köszönd, hisz barátok vagyunk! - mosolyog vissza, majd Shikamaru-ra bólint.
- Gyere! - karol belém óvatosan Shika, így indulunk haza a kórházból - Anyukád azt mondta, hogy holnap bejön a vizsgálatok eredményéért, sajnálja, hogy most nem tudott jönni, de halaszthatatlan megbízást kapott. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, biztonságban hazaviszlek... Ino?!
- Hallottam. - motyogom, de valójában nem rá figyeltem.
Még mindig halott gyermekünk körül forog minden gondolatom, s nehezen tudom elhinni, hogy ez valaha változni fog.
- Sziasztok! - köszön ránk egy női hang. Amint felemelem a fejemet látom, hogy Temari az, ám ez sem zaklat fel túlságosan. - Végre hazaengedték Ino-t, akkor neki tudunk látni, a kutatásnak, ugye Shikamaru? - mosolyog kétszínűen.
- Egyenlőre szeretnék még Ino közelében maradni. - jelenti ki határozottan, mire egy kis mosoly kúszik a szám szélére. Jól esik, hogy ezt mondja.
- Pedig úgy látom, már elég jól van ahhoz... - kezdene bele Temari.
- Ezt az én dolgom eldönteni. - zárja rövidre Shikamaru, mire Temari csak pislog.
Továbbállunk, s nemsokára az ajtónk elé érünk. Shikamaru kinyitja, s előre enged. Ez után lepakol és a szobámba kísér.
- Biztosan nagyon éhes vagy - túr bele hajába - hoztam vacsorának valót, gyorsan megcsinálom, te csak pihenj...
- Kérlek had csináljam inkább én - fogom meg kezét - tudod, hogy nagyon szeretek főzni.
- De még gyenge vagy, nem kellene megerőltetne magad.
- Szeretném. - mosolyodok el.
- Rendben, de csak akkor, ha segíthetek. - mondja, s én bíztatóan rámosolygok.
Együtt készítjük a vacsorát, s együtt is esszük meg. Ez után a fürdőbe kísér, ám kiküldöm addig, míg lezuhanyzom. Nem akarom, hogy lássa a heget. Míg ő fürdik, hazaér Anya, akivel beszélgetünk kicsit, majd hamar lefekszünk aludni. Megnyugtató, hogy mellettem van, jól esik az ölelése, ám a rémképeket nem tudja elűzni.
Akárhogy is próbálok a régi lenni, nem megy. Mintha ott, akkor én is meghaltam volna.
-x0x-
Másnap Anya szabadnapos, így Shikamaru nyugodt szívvel megy az akadémiára segédkezni. Nem is bánom, hisz nem kell, hogy folyton engem pesztráljon szegény.
- Ino! Sakura az! - kiált fel váratlanul Anyám.
- Megyek! - mondom, s indulok is a nappali felé - Szia Sakura!
- Szia Ino? - köszönt ő is mosolyogva, ám van a mosolyában valami furcsa.
- Az eredmények, igaz? - kérdem - Milyenek?
- Jók! - motyogja zavartan, s érzem, hogy valami nem stimmel - viszont van valami, amit négyszemközt szeretnék megbeszélni, ha nem baj - néz Anyára - kórházi dolog...
- Addig kimegyek elmosogatni. - mondja megértően Anyu, s teszi is be maga mögött az ajtót.
- Miről van szó? - kérdezem félve Sakurától.
- A babáról... illetve babákról. - mintha forogni kezdene a világ, mégis hogy érti ezt... ikrek voltak, de miért most mondja el?!
- Mégis miért most mondod? - törnek elő könnyeim.
- Ino, nyugodj meg, és hagyd, hogy végigmondjam! - fogja meg a kezem - Amikor elvetéltél, még úgy véltük, csak az az egy baba volt... s mivel még elég korai stádiumban voltál, nem vettük észre a másikat, aki egészséges.
- Tessék? - értetlenkedek.
- Várandós vagy, még mindig. Igaz, hogy az egyiket elveszítetted, de a másik még a pocakodban van.
Óvatosan simítok végig hasamon, s el sem hiszem igazán. Túl hirtelen jött, és túl szép...
- Tudom, hogy furcsa, de nem te vagy az első eset, akinek ikerterhesség közbeni vetélésnél megmarad az egyik baba... - folytatja, mialatt én csak hasamat bámulom.
- És minden rendben a kicsivel? - kérdezem aggódva.
- A legnagyobb rendben, de most egy időre kénytelen leszel hanyagolni mind az akadémiát, mind a küldetéseket. Jobb lenne, ha nem is nagyon mászkálnál, csak amikor szükséges, hisz a történtek miatt megnőtt a kockázata az esetleges... szóval jobban kell vigyázni, mint egy átlagterhességnél.
Ámulva hallgatom Sakura szavait, s legbelül megfogadom, hogy mindent megteszek, hogy a kisbabánk épségben jöjjön a világra. Amint elmegy, az első dolgom, hogy elújságoljam Anyának, aki persze alaposan meglepődik. Megkérem rá, hogy ne nagyon hangoztassa, míg Shikamaru haza nem ér, hisz én szeretném neki elújságolni...
- Jó estét, szia Ino! - érkezik meg végre.
- Végre megjöttél! - röpülök a karjaiba, s láthatóan meglepi, hogy miért vagyok ilyen boldog.
- Lemaradtam valamiről? - kérdezi csodálkozva.
- Gyere, a szobámban mindent elmondok! - rángatom föl.
Becsukom az ajtót, s az ágyamra ülünk. Megfogom a kezét.
- Kisbabánk lesz! - mondom, szinte nevetem örömömben, ám ő inkább tűnik aggodalmasnak, mint boldognak.
- Figyelj Ino, tudom, hogy nagyon fáj, hogy elveszítettük, de nem szabad, hogy elszakadj a valóságtól.
- Nem, nem érted... ma itt járt Sakura az eredményekkel - hadarom - ikreink lettek volna, és egyikük sajnos valóban meghalt, de a másik itt a hasamban! Olyan pici, hogy nem vették mindeddig észre...
|
| oosakinana | 2014. 01. 23. 00:02:12 | #29053 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
- Nézd! Igazán nem tudom mivel bántottalak meg, de sajnálom. – nézek rá, bár ezzel a bocsánat kéréssel szerintem ő tartozna, de soha nem fogom megkapni tőle úgy érzem.
- Akkor talán gondolkodj el rajta. – ha most az a baja, hogy estig dolgoztam, akkor a falnak megyek. Dolgoztam az istenért. Nem hülyeségeket csináltam. Ennyire nem ismerne, hogy tudja nem csalnám meg?
- Minden esetre nem tudom mire vélni a viselkedésed, és szeretném, ha... – miért nem hagyja, hogy végig mondjam? Ez van mindig ha valami hülyeséget a fejébe vesz.
- Hagyjuk. Nekem ez most nem megy. – mi az, hogy nem megy? Mi nem megy? Abba akarja hagyni? - a küldetés az első, a többit majd otthon megbeszéljük. – a francokat a küldetés az első. Hagyjon már lógva.
- De Ino, én szeretném mielőbb tisztázni... – utálom, hogy félbe szakít és ezt állandó jelleggel megteszi és meg is fogja.
~ Vendégünk lesz! – szól nekünk, hogy figyeljünk, de ennek a beszélgetésnek akkor sincs vége, de most már tényleg ideje koncentrálni.
~ Hidan? – nem jó ha ő lep meg minket.
Choji már repülis felénk. Ezek szerint de. amikor meghallom azt az idióta nevetését, meg legszívesebben lenyomnám a kezemet a torkán. Ino miatt is aggódok, hogy ne legyen baja Choji mögött. Én viszont neki kezdek a küzdelemnek. Próbálok felül kerekednek az árnyékok segítségével, ám nem mindig sikerül, főleg, hogy azon van, hogy minél hamarabb megsebesítsen. Meg akar ölni és ezt tisztán érzem rajta.
~ Foglaljátok le, én megpróbálok belemenni! – nem akarom, hogy megtegye, de nincs választásom.
~ Rendben! – nem is válaszolok, mert teljesen mindegy mit mondok akkor is meg teszi. Akkor meg jobb, ha csendben maradok.
Choji is segít és reménykedni tudok, hogy minden sikerülni fog Ino-nak. Nem sokkal később a teste összeesik és imádkozok, hogy célt érjen. Ám Hidan nem változik. Vigyorod, sőt még jobban és hangosan is kezd kacagni. Mi az? Mi történt? Mit csinált?
- Ino! – Choji is megrémül, de én meg mégjobban.
- Adj még időt neki! Menni fog... – próbálok reménykedni és nyugtatni Chojit is, de nem megy, mivel én magam is aggódok. Nem tudom, hogy ez a szemét mit csinált, de féltem Inot.
- A köztes dimenziómból igen nehezen fog szabadulni. – tudtam éreztem, hogy nem kéne jönnie erre a küldetésre.
- Ino! – kiáltom el magam, majd arra a féregre nézek - Mit tettél vele?
- Ugyan... csak megtanítom rá, hol a helye. Nagy hiba volt velem kikezdenie! – azért annyira nem becsüld alá te féreg.
Nem tudom mennyi idő telik el, de végül látjuk, hogy Ino feláll, amire megnyugszok. Tovább kergetem ezta férget, de végül elhajintja a kaszáját és úgy próbál megsebezni és nem hagynám neki, mert az árnyékommal készülök elkapni.
- Shikamaru! – kiáltja nevemet és mondanám neki, hogy nyugodjon meg, de pont ekkor ugrik elém és nem látom a célt, majd annyit látok, hogy a foga Ino testéből áll ki, amire teljesen lefagyok.
Megfogom Inot és úgy nézek a szemébe. Ez nem lehet. Nem ölheti meg. A szememből a könnyek is kicsorognak. Ez nem lehet igaz. Én mondtam, hogy ne jöjjön.
- Sajnálom. – ne ne mondj ilyet. Ne búcsúzkodj. - Sajnálok mindent...
-INO!!!! – kiáltom el magam és a düh, úgy kezdi ellepni az agyamat.
Ám mielőtt bármi tehetnék, megjelenik egy árny, aki minden előzetes szólás nélkül fejezi le a fickót. Megfogva a fejét dobja el az egyik irányba jó messzire, majd egy villámló micsodával pusztítja el a testét.
- Te meg ki vagy? – kérdezem meg. – De nem érdekel. – felállok és Inot a karjaimba veszem. – Tarts ki kérlek. Mindjárt otthon leszünk.
- Segítsek vinni? – ez a hang ismerős. Odafordulunk Chojival és meglátjuk Sasukét.
- Nem kell, de mit keresel itt? – állok fel, majd el is indulunk, de intek neki, hogy kövessen, és útközben megbeszéljük.
- Szeretnék beszélni a Hokagéval.
- Rendben. – hagyom is abba a beszélgetést, mert inkább rohanok Ino-val a kórházba. – Köszönöm, hogy segítettél. – bólint és tovább folytatjuk az utunkat néma csendben, miközben Inoért imádkozok, hogy legyen rendben és ne haljon meg itt a kezeim között.
Megérkezünk Konohába. Chojinak mondom, hogy kísérje el Sasuke-t és ne hagyja magára, míg én Ino-val a kórházba sietek. Ahogy bemegyünk, egyből elveszik, és a műtőbe viszik, hogy ellássák a sérülését. Kint járkálok fel-alá és azt se tudom, hogy mit kezdjek magammal. Ideges vagyok és az bánt a legjobban, hogy veszekedtünk mielőtt ez az egész történt. Nem voltam vele az éjszaka.
Elég sokáig bent van. mindenki jön és kérdezget, hogy mi van, de én se tudok semmi komolyabbat. Viszont Sakura kijön.
- Rendbe fog jönni csak sokat kell pihennie. – mondja, amire megkönnyebbülök. – Shikamaru beszélhetnénk? – hív félre, amire megint kezd baljós előérzetem lenni.
- Mi a baj Sakura? – kérdezem aggódva.
- Tudtad, hogy Ino terhes volt? – na erre a kérdésre viszont elkerekednek a szemeim.
- Ezt hogy érted? – kérdezek vissza, mintha nem értettem volna a kérdést.
- Úgyhogy, a sérülés, amit a fegyver okozott neki elég súlyos traumát ért a szervezetébe, meg a műtét miatt is, de elvetélt. Még nagyon az elején volt a dolgoknak. – megfogja a vállamat, amikor a lesokkolt arcomat látja. – Ne haragudj, de úgy gondoltam jobb ha tudsz róla.
- Mikor mehetek be hozzá? – látni akarom őt mindennél jobban.
- Nem sokára. Kihozzuk és betoljuk egy korterembe.
- Köszi. – hagyom ott, majd visszamegyek, de azon gondolkozok, amit Sakura mondott. Ino miért nem szólt, hogy lehet, hogy terhes? Akkor főleg nem engedtem volna, hogy jöjjön. Minden az én hibám.
Leülök és úgy gubbasztok magamba. Egyedül azt veszem észre, hogy betolják a terembe. Bemegyek hozzá és leülve mellé fogom meg a kezét. Én tehetek róla. Megöltem a gyerekünket. Minden az én hibám. Lehet az lenne a legjobb, ha hagynám, hogy élje a rendes életét. Akkor lehet, hogy nem kerülne többet bajba és boldog lenne. Mit tegyek?
Bent vagyok vele végig, bár az idő múlását nem nézem meg nem tapasztalom. Egyszer csak azt veszem észre, hogy megfogja a kezemet én meg ráemelem a tekintetemet.
- Ino. – mondom ki megkönnyebbülve a nevét. – Ne haragudj rám képek. Minden az én hibám. Úgy sajnálom. Miattam sérültél meg és fekszek most itt. – jön ki belőlem minden. – Még a babánkat is elvesztetted miattam. Úgy sajnálom. – Eltörik a mécses és könnyeim utat törnek maguknak, miközben lehajtom a fejemet és úgy a kezére adok puszit. Tönkre teszek mindent. Körülöttem mindenki megsérül és mindenkinek baja lesz. Én vagyok a halál hírnöke, de akkor mikor akar végre elvinni magával?
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 22. 22:44:54 | #29048 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
- Hol szeretnél aludni? - kérdem, mialatt hazafelé baktatunk, hisz lassan ideje lenne eldönteni, hová is megyünk.
- Teljesen mindegy. - morogja egyhangúan. Érzem, hogy valami bujkál a hangjában.
- Shikamaru mi a baj? - kérdem, ám beszélgetésünket egy váratlan vendég zavarja meg.
- Shikamaru. - áll meg előttünk Temari - Szia Ino. - jó, hogy engem is észrevesz. Nem is értem, hogy kerül ide!
- Szia. - köszönök vissza majd Shikamaru kezére fogok. Szeretném, ha venné a lapot.
- Szia. Mi történt? - kérdezi tőle Shika, én meg csak magamban fortyogok.
- Most jöttem a Hokagétól, mert a Kazekage egy levelet küldött és azt kéri, hogy gyere vissza, mert Homok falunak akadt egy kis gondja és a te gondolkodásod kell hozzá. - magyarázza modorosan... ugyan, engem nem ver át!
- Shikamaru nem ér rá. Ki kell magát pihennie, mert holnap küldetésre megy VELEM. - karolok belé, ám ő olyan mint egy darab fa. Ez kissé bánt.
- Tudom és ezzel Tsunade-sama is tisztában van, de mégis ő kérte. Készen leszünk időben. Holnap meg mehet a küldetésre. - legszívesebben megfojtanám!!!
- Rendben van, akkor menjünk. - Leheli beleegyezően Shikamaru, ám nem tűnik túl csalódottnak.
- De Shikamaru azt mondtad, hogy együtt alszunk. - fakadok ki. Azt hittem fontos vagyok neki, fontosabb bárminél...
- Ino. Nem tudom, hogy miről van szó és nem tudom, hogy mikor végzünk. Majd a kapunál találkozunk holnap. - közli velem kimérten.
Ahogy Temari gúnyos, elégedett arcára pillantok, úgy érzem legszívesebben elsüllyednék. Nem tudom mire vélni Shikamaru viselkedését. Mégis hogy gondolja, hogy szó nélkül kettesben hagyom a volt nőjével?! Különben is, hogy lehet ilyen hideg velem?! A barátnője lennék, vagy mi a szösz, de jóformán kedvesebb Temarival, mint velem.
- Vagy ezért akartál leváltatni a csapatból. - szalad ki a számon, de nem is nagyon bánom.
- Tudod, hogy azért akartalak leváltatni, mert féltelek. – néz rám, s szavai kisebb elégtételt adnak. Látom Temarinak nem tetszik a dolog.
- Akkor majd ha végeztél várlak. - csókolom meg, s gyors léptekkel távozok. Nem akarom, hogy meggondolja magát.
- Majd még meglátom. - hallom a távolból, de nem is foglalkozom vele igazán.
-x0x-
Este sokáig várom, ám ahogy telik az idő, úgy kanyarodik reményteli várakozásom féltékeny dühbe. Bízom benne, illetve próbálok, de nő vagyok, és tudom mit láttam Temari tekintetében. Tudja mit vesztett, s mindent megtenne, hogy visszaszerezze. Ez a hülye meg fel sem fogja, ha meg igen, akkor még rosszabb, hogy belement. Ráadásul lehet, hogy gyermekünk lesz... s nem biztos, hogy jó ötlet elmondani neki, hisz ha ezek után előhozakodom vele, biztos azt hiszi majd, hogy magamhoz akarom láncolni. Ha meg nem mondom el neki időben, tuti az is baj lesz. Egész éjszaka ezen jár az agyam, hamarosan a könnyeim is kigördülnek... mégis mennyi éjszakát sírjak még végig miatta? Legszívesebben egyenesen az irodába mennék, de félek, hogy ezzel mindent elrontanák.
Végül elnyom az álom. Reggel fáradtan tápászkodom fel, felöltözöm, összeszedem a cuccaim, s gyorsan a kapuhoz sietek. Choji itt van már, ám Shikamaru még sehol... Sokáig várunk még, mire megérkezik.
- Na csak hogy idefáradtál végre. Ennyire hosszú volt az este Temarival? - mondom, mihelyst megpillantom.
- Nem Temarival voltam egész este, mert ő egy idő után vissza ment Homok faluba. - magyarázkodik.
- Mindegy menjünk, mert szeretnék minél hamarabb visszaérni. - indulok el.
Nagyon dühös vagyok rá, főleg így, hogy akár az is lehet, hogy babát várok tőle. Igaz, szinte biztos vagyok benne, hogy nem történt semmi. Tudom, tisztel annyira, hogy ne csaljon meg. Ám akkor is bánt, ahogy viselkedett. Ráadásul még rám mérges, Temari persze ártatlan...
- Gyertek már. - kiáltok megint, mire végre el is indulnak.
-x0x-
Már jó ideje úton vagyunk, kezdek fáradni. Már igazán közel lehet a hely...
- Ino… - kezd bele, de félbeszakítom.
- Nem érdekel. Elegem van belőled. - jelentem ki, ám amit ez után hallok meglep. Nagyon is.
- Ino nem tudom, hogy mi bajod van, de ideje lenne, ha megbeszélnétek a problémát és végre kibékülnétek. Így nincs csapatmunka. Meg még is milyen kapcsolat az, ahol az egyik fél még se hallgatja a másikat? - mondja Choji, én meg csak pislogok - Igen Ino tudom, hogy együtt jártok és nem érdekel, de ha itt veszekedtek nekem akkor csapatot fogok váltani. - hagy magunkra dühösen.
Szavai hatására megpróbálok lehiggadni, majd Shikamaru felé fordulok, de megelőz.
- Nézd! Igazán nem tudom mivel bántottalak meg, de sajnálom. - jelenti ki.
- Akkor talán gondolkodj el rajta. - húzom össze szemöldököm. Engem ugyan ne nézzen hülyének.
- Minden esetre nem tudom mire vélni a viselkedésed, és szeretném, ha... - magyarázza, de közbeszólok.
- Hagyjuk. Nekem ez most nem megy. - motyogom, s közben szépen lassan lehajtom a fejem - a küldetés az első, a többit majd otthon megbeszéljük. - sóhajtom
- De Ino, én szeretném mielőbb tisztázni... - vált kedvesebb hangnemre, ám ismét félbeszakítom.
Érzékeim bajt jeleznek, valaki közeleg.
~ Vendégünk lesz! - figyelmeztetem telepatikus úton Chojiva együtt. Legközelebb ezt teszem a Temarival való beszélgetés közben is!
~ Hidan? - kérdezi ijedten Shikamaru.
Ám már esélyem sincs válaszolni, mert Choji hatalmasat repül, egyenesen nekem vágódva. Örülök, ha túlélem. Shikamaru egyből elébe megy, s heves küzdelembe kezdenek. Látszik ellenfelünkön, hogy Shikamaru-t akarja, és ez aggaszt. Miután lehámoztam magamról Choji-t, remek ötletem támad.
~ Foglaljátok le, én megpróbálok belemenni! - mondom, s bele is kezdek a kézjelekbe.
~ Rendben! - válaszol Choji, ám Shikamaru csak hallgat.
Choji is beszáll a harcba, s remekül elterelik a figyelmet ténykedésemről. Kész a jutsu! Testem immár nélkülem rogy össze, s lelkem indul, egyenesen Hidan teste felé. Hirtelen azonban minden elsötétül. Nem látok semmit, csak a csata zaját hallom. Próbálok beszélni, de nem megy... miért nem tudok belemenni? Hol vagyok?
- Ino! - hallom meg Choji kétségbeesett hangját.
- Adj még időt neki! Menni fog... - Mondja Shika, de az ő hangjában is félelem bújkál.
Én pedig egyenlőre azt sem tudom, hogyan legyek újra önmagam.
- A köztes dimenziómból igen nehezen fog szabadulni. - jelenti ki dölyfösen Hidan.
Szóval így állunk.
- Ino! - hallom meg immár Shikamaru kiáltását - Mit tettél vele? - ordít.
- Ugyan... csak megtanítom rá, hol a helye. Nagy hiba volt velem kikezdenie! - hallom meg Hidan gúnyos nevetését.
Nem akkora, mint hiszed! Mióta egyszer hosszabb időre elszakadtam testemtől, csakraszálat kötök hozzá. Ennek mentén indulok el. Minden erőmmel próbálok visszakászálódni saját magamba, s nagy nehezen sikerül.
Feltérdelek, s immár mindent látok. Látom Shikamaru megnyugvó tekintetét, s a talpa alól Hidan felé nyúló árnyékot, ahogy azt is, ahogy a férfi felé hajítja kaszáját.
- Shikamaru! - kiáltom, ám tudom, hogy nem fog elmozdulni, mindenbe belemegy, hogy elkaphassa.
Én pedig segítek! Gondolkodás nélkül vetem magam társam elé, s a kasza hegye valamivel jobb mellem alatt bújik ki. Belehaltam volna, ha őt találja el... milyen ironikus így haldokolva.
Tekintetem találkozik Shikamaruéval. A szeme könnybe lábad, s az ajkai remegnek.
- Sajnálom. - nyögöm ki, mielőtt összeesnék - Sajnálok mindent...
|
| oosakinana | 2014. 01. 21. 21:28:48 | #29029 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
Felém fordul és eleinte csak figyel,majd amikor felfogja, hogy én vagyok az, hozzám szaladva tapad ajkaimra én meg úgy ölelem meg. Hiányzott, és ahogy látom én is hiányoztam neki, aminek örülök.
- Ami azt illeti, tudom, hogy mivel kárpótolhatnál! – nocsak már is követelőzünk édes? Még szinte be se tettem a lábam a faluba.
- Ó, hát nem kárpótol az eléggé, hogy épségben visszakaptál?! – elmosolyodok, de végül visszarántva tapadok ajkaira.
- Ez a minimum! – mosolyogva rázom meg a fejemet finoman. Hihetetlen, de pont ezért szeretem. - Elmondtam anyámnak, hogy mi van köztünk, ha gondolod, ma te is nálunk alhatsz, bár egy ilyen hosszú küldetés után biztos inkább otthon lennél...
- Nekem az a lényeg, hogy végre veled legyek! – és ez így van. annak viszont nagyon örülök, hogy elmondta anyukájának.
Végül csak elköszönünk egymástól, mert neki még tanítania kell, meg nekem is van még pár elintézendő dolog a küldetéssel kapcsolatosan. Az utam során viszont hamar összefutok Chojival, aki elújságolja, hogy a Hokage vár minket. Nagyon fontos. Így odamegyek, hogy megtudjam, hogy mi van, amíg ő szól Ino-nak.
- Miről lenne szó Tsunade-sama? – érdeklődök odabent.
- Hiden visszatért és Konoha felé tart a megfigyelők szerint és a ti feladatotok lesz elintézni. – ahogy kimondja meglepődök.
- Hogy érti, hogy visszatért, meg a mi feladatunk? – egyre jobban nem tetszik az ötlet. Nem akarom, hogy Ino megsérüljön. Nem engedhetem, hogy velünk jöjjön. - Rossz ötletnek tartom, hogy ő is velünk jön... lennének sokkal alkalmasabb ninják... – taglalom a Hokage-nak. Nem engedhetem, hogy ő jöjjön.
- Az én dolgom eldönteni, hogy ki megy, és Ino remek orvosi-ninja. – ebben nem is kételkedek.
- Vannak más orvosi-ninják is. – ott van Sakura, vagy bárki más. Viszont a beszélget nem tudjuk tovább folytatni, mert Ino és Choji jönnek be és Ino eléggé dühösnek látszik. Tudom, hogy rám mérges, de akkor is megérthetne.
- Mégis hogy értetted, hogy vannak alkalmasabbak! – és ahogy nekem ugrik már tudom, hogy nem értette meg miért mondtam.
- Ino, azt sem tudod miről van szó – kezdek bele a szövegbe. - Hidan visszatért.
- Ez mindhármunk feladata! – mindenki összefogott ellennem? Én lennék elméletben az IQ bajnok. Én tudom kinek mennyire veszélyes. Én ismerem a legjobban Hidan képességeit. - ...vagy talán azt hiszed, Asuma-sensei csak neked hiányzik?! – itt most nem Asuma-ról van szó.
- Legyen. – nincs más választásom, de az biztos, hogyha valami baja lesz akkor nem hogy ő fogom leosztani, de még a Hokage-t is.
Meg is kapjuk a részleteket, amit tudni kell a dolgokról. Holnap reggel indulunk is. Király. Lesz egy éjszakám, hogy pihenjek. Kimegyünk a teremből és már fordulnék Ino felé, hogy megbeszéljük a bent történteket, de leint és Chojira mutat. Szóval nem akarja, hogy ő tudjon róla.
- Azt hittem már nem titkoljuk. – jegyzem meg, bár ezek szerint rosszul tudtam és ez kicsit szarul esik.
- Sajnálom, de még nem tudtam rávenni magam, hogy neki is elmondjam. – most mitől félsz? Hogy összeomlik? Ino… - Az viszont rosszul esett, amit Tsunadénak mondtál.
- Jaj Ino, te is tudod, hogy miért mondtam. – megyek közelebb, de ő meg hátrál, így megállok és úgy nézek rá.
- Az egy dolog, de akkor is! Nem fogok itthon ülni, és azon aggódni élsz-e még! És tudod, hogy jó társ vagyok, mindig is az voltam... – persze, hogy jó társ vagy, de akkor is.
- Ez így igaz, de nagyon féltelek.
- És szerinted én téged nem?! – már ne haragudj, de férfi vagyok és még tudnám sorolni… - És ha azzal mersz jönni, hogy nő vagyok, menten elkalapállak! – pedig ezzel akartam jönni. Viszont csak elmosolyodok és úgy megyek teljesen közel hozzá.
- Te aztán nem változol. – kiszámítható, hogy mikor mit szeretne. - és mi lesz Choji-val? – ez viszont a másik téma, ami eléggé fontos.
- Jó lenne mielőbb elmondani neki... – ebben én is egyet értek és most lett volna a legmegfelelőbb alkalom.
- Mondjuk holnap?
- Félek, hogy ez a Hidan dolog is épp kellőképpen felzaklatja. – Ino nem veszed észre, hogy ezek csak kifogások?
- Azt akarod, hogy egész küldetés alatt titkoljuk? – mert az nekünk jót fog tenni nagyon…
- Nem! Illetve nem tudom mi lenne a legjobb... lehet, hogy azt kéne.
- Tudod elegem van már a titkolózásból! Szeretlek, és szeretném, ha mindenki tudná, hogy végre az enyém vagy. – akadok ki és szerintem teljesen jogosan.
- Ezt bírjuk még ki, és utána már nem kell... – vagy még utána is kitalálsz valamit…
- Ahogy akarod. – végül adok neki egy csókot, de nem vagyok boldog kicsit sem. A csapattársunk előtt titkolózunk. Ebből lesz a legnagyobb balhé.
Együtt indulunk haza, de engem még mindig zavar ez a dolog. Miért érzem úgy, hogy én jobban akarom ezt az egészet, mint ő? Kezdem azt hinni, hogy hiba volt az egészbe belekezdeni.
- Hol szeretnél aludni? – szólal meg egyszer csak Ino ahogy sétálunk.
- Teljesen mindegy. – válaszolok kicsit semlegesen. Nem akarom megbántani, de engem akkor is zavar ez az egész helyzet.
- Shikamaru mi a baj? – hallom meg a kérdését és éppen válaszolnék, amikor megjelenik Temari.
- Shikamaru. – áll meg előttem. – Szia Ino.
- Szia. – kicsit sem kedvesen köszön neki Ino és a kezemet is megfogja. Bár nem értem, hogy miért féltékeny.
- Szia. Mi történt? – kérdezem.
- Most jöttem a Hokagétól, mert a Kazekage egy levelet küldött és azt kéri, hogy gyere vissza, mert Homok falunak akadt egy kis gondja és a te gondolkodásod kell hozzá. – vázolja fel tárgyilagosan a dolgokat.
- Shikamaru nem ér rá. Ki kell magát pihennie, mert holnap küldetésre megy VELEM. – vált a kézfogásról és inkább belém karol, mintha most már nem zavarná az, hogy megmutassa együtt vagyunk.
- Tudom és ezzel Tsunade-sama is tisztában van, de még is ő kérte. Készen leszünk időben. Holnap meg mehet a küldetésre. – úgy látom nincs más választásom, amire nagyot sóhajtok.
- Rendben van, akkor menjünk.
- De Shikamaru azt mondtad, hogy együtt alszunk. – jön egyből a szöveggel Ino, mintha nem tudná, hogy amit a Hokage mond, az fontos.
- Ino. Nem tudom, hogy miről van szó és nem tudom, hogy mikor végzünk. Majd a kapunál találkozunk holnap. – úgy látom ez nem nagyon tetszik neki és kezd nagyon bepöcceni.
- Vagy ezért akartál leváltatni a csapatból. – jön megint ezzel, amire nagyot sóhajtok. komolyan miért versz istenem?
- Tudod, hogy azért akartalak leváltatni, mert féltelek. – nézek rá és győzelem ittasan kihúzza magát, mintha csak ezt akarta.
- Akkor majd ha végeztél várlak. – még egy csókot is ad nekem, amivel nem csak nekem okoz meglepetést, de még Temarinak is, bár nem érdekel, hogy ő meglepődött. Inkább Ino viselkedése nem tetszik, de egyáltalán.
- Majd még meglátom. – mondom neki, de már nincs is ott, amire nagyot sóhajtok.
- Nem is tudtam, hogy együtt vagytok. – jegyzi meg miközben sétálunk az épület felé.
- Két hete jöttünk lassan. – kerekítem a dolgokat. – De hagyjuk ez egy kicsit bonyolult. – jegyzem meg, de nem is foglalkozok inkább vele, meg nem pont Temarival akarom megbeszélni a dolgokat, miután köztünk volt egykét dolog.
Megkapom, amit meg kell nézni és igyekszem rájönni a dolgokra. Asuma-senseitől találtak valamit és azt hiszik, hogy ez segít hogyan ölhetnénk meg Hident, mivel ők is hallottak arról, hogy megint Konoha felé közelít.
Egész éjszaka próbálom megfejteni, amit találtak, de ne jövök rá és még az asztal mellett is elalszok. Arra riadok fel, hogy a napfény az arcomba süt. Megnézem az időt és már majdnem elkéstem. Pár percem van még, hogy találkozzak a csapattal. Elteszek mindent, majd gyors ütembe hazaugrok felszerelésért, de végül megyek a kapuhoz, ahol már ott várnak, de Ino-nak az arca kicsit sem nyugtató.
- Na csak hogy idefáradtál végre. Ennyire hosszú volt az este Temarival? – istenem már megint itt tartunk?
- Nem Temarival voltam egész este, mert ő egy idő után vissza ment Homok faluba. – jegyzem meg.
- Mindegy menjünk, mert szeretnék minél hamarabb visszaérni. – indul el én meg nagyot sóhajtok, mire Choji odajön hozzám és a vállamat paskolja meg.
- Jól meggondoltad, hogy őt akarod? – erre a kérdésre eléggé meglepődök, de úgy látszik Ino nem hallotta.
- Te tudsz rólunk?
- Az egész falu ezen csámcsog. Naná, csak vártam, hogy ti mondjátok el nekem.
- Néz Choji én el akartam, de Ino tudod milyen. - jó tudni, hogy senkinek nincs jobb dolga.
- Igen tudom. De nekem nincs bajom vele. Ha szeretitek egymást, akkor miért ne lehetnétek együtt? – ne ez egy jó kérdés.
- Kérdezd meg őt. Fúj rám a nagy semmiért. – sóhajtok.
- Gyertek már. – kiált ránk vissza, mire megindulunk.
Már egy ideje rohanunk a fák között, hogy minél hamarabb a megadott helyre érjünk, de engem nagyon idegesít, hogy nem áll szóba velem és így még gondolkozni sem tudok esetleg terven. Ezért rossz egy nő egy férfi életébe. Apa is ezért tompult el…
- Ino… - szólnék neki.
- Nem érdekel. Elegem van belőled. – Mit tettem istenem? Még épp szólnék, amikor Choji megáll előttünk így kénytelenek vagyunk mi is megállni.
- Ino nem tudom, hogy mi bajod van, de ideje lenne, ha megbeszélnétek a problémát és végre kibékülnétek. Így nincs csapatmunka. Meg még is milyen kapcsolat az, ahol az egyik fél még se hallgatja a másikat? – mondja el Choji amit tud, és Ino eléggé meglepődik, ahogy látom. – Igen Ino tudom, hogy együtt jártok és nem érdekel, de ha itt veszekedtek nekem akkor csapatot fogok váltani. – mondja komolyan, majd magunkra, hogy megtudjuk beszélni a dolgokat…
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 21. 20:09:05 | #29025 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
- Halkabban. - suttogja nevetve, s gyorsan állít a hőfokon - Így már jó? - kérdezi, mire visszalépek a vízfüggöny alá.
- Igen jó és bocsánat. - motyogom zavaromban, még bele is pirulok.
Erre ő megcsókol, s az ölébe kap. Még sohasem volt ilyen élvezetes zuhanyzásban részem. A jóleső, szenvedélyes szeretkezés után pancsolunk még egy kicsit, majd kilép a törölközőkért.
- Tessék. - nyújt egyet felém.
- Köszönöm. - mosolygom, s miután megtörölköztem magamra tekerem.
- Mehetünk. - indulok el, mire hirtelen az Édesanyja kerül a lépcső aljába.
- Szia Ino! - köszön, mire én mukkanni sem bírok.
- Jó estét. - sajtolom ki fogaim között a szavakat.
- Fiam a vendégeket mióta az ablakon keresztül juttatjuk be? Szégyelld el magad. Tudhatnád, hogy apád mellett meg tanultam sok mindenre figyelni. - kezd bele.
- Igen tudom anya.
- Ne haragudjon én jöttem direkt az ablaknál. - szavaim hallatára Shikamaru óvóan magához ölel, s ad egy puszit a fejemre.
- Azért ha már mindenki előtt felvállaljátok a kapcsolatotokat, örülnék, ha az ajtón jönnél. Szívesen látlak a fiam mellett Ino. - mosolyog rám Édesanyja, nagyon jól esnek a szavai.
- Jól van anya. Nézzed a tv-t. - mondja, majd eltűnünk a szobájában. Én most legszívesebben a földről is eltűnnék.
- Azt hittem anyukád nem vett észre. - ülök le ágyára, s arcomat tenyerembe temetve próbálok nem itt lenni.
- Ino ettől nem dől össze a világ. - fogja meg a kezem - És ne aggódj. Tegnap reggel beszéltem anyuval miután elmentél és megkértem, hogy ne mondja el senkinek. Nem fogja senki megtudni anyukámtól.
- De akkor is ez olyan ciki. - nyafogom.
Már megbántam, hogy az ablakot használtam. Most tuti azt gondolja rólam, hogy amolyan "rossz lány" vagyok... vagy még cifrábbat.
- Dehogy ciki. Ne aggódj már ilyeneken. - húz magához, s elfektet az ágyon.
Sokáig csókolgat és simogat, én pedig egyre jobban hozzábújok. Érezni akarom testének kellemes melegét. Végül így alszunk el, szorosan egymás karjaiban.
Reggel elég későn ébredek, kapkodnom kell, hogy időben az akadémiára érjek. Shikamaru meg sehol... biztosan már mennie kellett. Szomorúan szusszanok egyet, s visszahuppanok az ágyra. Magam mellé pillantva, a párnáján egy kis papír cetlit pillantok meg.
„ Drága Inom!
Ne haragudj, hogy nem keltettelek fel, de azt szerettem volna, ha végre kipihened magad. Nekem viszont mennem kell. Egy hét hamar eltelik és sietek haza hozzád, hogy újra karjaimba zárhassalak.
Csók, Shikamaru”
Kicsordulnak a könnyeim. Hihetetlenül jólesik a figyelmessége, de már most hiányzik. Remélem valóban igaza lesz, és gyorsan letelik az az egy hét... ahogy azt is, hogy épségben kapom vissza. Belehalnék, ha elveszíteném.
-x0x-
Eltelik az egy hét, s semmi hír róluk. Nagyon féltem és egyre jobban hiányzik. A napok csigalassúsággal telnek. Körülöttem senki nem érti, miért vagyok ilyen feszült. Az Anyámnak már elmondtam mi a helyzet, így gondolom nemsokára már az egész falu tudni fogja. Sebaj, hisz nincs mit titkolnunk. Egyedül a barátaink, legfőképpen Choji aggaszt, még mindig úgy érzem, hogy bántani fogja a dolog...
Azonban nem csak ezek aggasztanak. Már vagy öt napja meg kellett volna betegednem, de nem jött meg. Félek, hogy ez nem csak az izgalomtól van.
Épp a nevelőiben vagyok, s ezen jártatom az agyam, mikor hallom, hogy nyílik az ajtó.
- Remélem nem haragszol rám, amire kicsit elhúzódott a küldetésünk. - hallom meg Shikamaru hangját.
Megfordulok, s látom, ahogy lazán az ajtófélfát támasztja. Szinte karjaiba röpülök, s boldogan csókoljuk meg egymást. El se hiszem, hogy visszajött...
- Ami azt illeti, tudom, hogy mivel kárpótolhatnál! - intézek hozzá egy huncut mosolyt.
- Ó, hát nem kárpótol az eléggé, hogy épségben visszakaptál?! - ránt magához egy újabb csókra.
- Ez a minimum! - jelentem ki dacosan, majd kissé félszegen teszem hozzá: - Elmondtam anyámnak, hogy mi van köztünk, ha gondolod, ma te is nálunk alhatsz, bár egy ilyen hosszú küldetés után biztos inkább otthon lennél...
- Nekem az a lényeg, hogy végre veled legyek! - nagyon jólesnek a szavai.
Nemsokára elköszönünk egymástól, hisz nekem még dolgom van. Ő elmegy, én pedig munkához látok, ám hamarosan újabb vendéget kapok...
- Ino! Gyere gyorsan, a Hokage hívat! - hallom meg Choji izgatott hangját.
- Engem? - értetlenkedek. Nem szokott csak úgy hívatni, a küldetésekért is én szoktam bemenni...
- Minket! Az egész csapatot. - szavai hallatán érzem, hogy valami baj van - Shikamarunak már szóltan, ott vár bennünket...
- Gyerekek, mindjárt küldök valakit! - mondom a piciknek - Indulás!
Miután találtam helyettesítést, Choji-val gyorsan a Hokage irodája felé vesszük utunkat. Odaérve ajtaja elé azonban érdekes beszélgetésnek leszek fültanúja.
- Rossz ötletnek tartom, hogy ő is velünk jön... lennének sokkal alkalmasabb ninják... - hallom meg Shikamaru komoly hangját.
- Az én dolgom eldönteni, hogy ki megy, és Ino remek orvosi-ninja. - jelenti ki Tsunade.
- Vannak más orvosi-ninják is. - folytatja a kedvesem.
Jól esnek a szavai, ellenben Shikamaruéval! Mégis hogy mondhatott ilyet! Dühösen viharzok be az ajtón.
- Mégis hogy értetted, hogy vannak alkalmasabbak! - förmedek rá.
- Ino, azt sem tudod miről van szó - szabadkozik - Hidan visszatért.
Mi? Hidan... azt hittem Shikamaru elintézte. Bár halhatatlan, úgy véltem nem lesz több gondunk vele.
- Ez mindhármunk feladata! - jelentem ki Tsunadére nézve, aki egyetértően bólogat - ...vagy talán azt hiszed, Asuma-sensei csak neked hiányzik?! - fordulok felé.
Tudom, hogy csak jót akar, s csupán azért mondta, hogy biztonságban tudhasson, de ez akkor sem így megy. Egy csapat vagyunk.
- Legyen. - sóhajt végül megadóan.
Ezután megkapjuk a pontos részleteket, s a felszerelést. Holnap kora reggel indulunk. Szegény Shikamaru, még csak most ért haza...
Ahogy kiérünk az irodából, felém fordul, ám én intek neki, hogy várjuk meg, míg elmegy Choji.
- Azt hittem már nem titkoljuk. - mondja kissé csalódottan.
- Sajnálom, de még nem tudtam rávenni magam, hogy neki is elmondjam. - jelentem ki, s kissé lehajtom a fejemet, ekkor azonban eszembe jutnak a hallottak - Az viszont rosszul esett, amit Tsunadénak mondtál.
- Jaj Ino, te is tudod, hogy miért mondtam. - lép közelebb.
- Az egy dolog, de akkor is! - hátrálok, s kezemet csípőre vágom - Nem fogok itthon ülni, és azon aggódni élsz-e még! És tudod, hogy jó társ vagyok, mindig is az voltam...
- Ez így igaz, de nagyon féltelek. - közeledik újfent.
- És szerinted én téged nem?! - próbálnék hátrálni, de hátam a falnak ütközik - És ha azzal mersz jönni, hogy nő vagyok, menten elkalapállak! - próbálok komoly képet vágni, az ő ajkai azonban már mosolyra fordulnak.
- T aztán nem változol. - neveti - és mi lesz Choji-val? - kérdezi komoly hangnem re váltva.
- Jó lenne mielőbb elmondani neki... - kezdek bele.
- Mondjuk holnap? - kérdezi.
- Félek, hogy ez a Hidan dolog is épp kellőképpen felzaklatja. - motyogom.
- Azt akarod, hogy egész küldetés alatt titkoljuk? - húzza össze a szemöldökét.
- Nem! Illetve nem tudom mi lenne a legjobb... lehet, hogy azt kéne.
- Tudod elegem van már a titkolózásból! Szeretlek, és szeretném, ha mindenki tudná, hogy az végre az enyém vagy. - lép hozzám.
- Ezt bírjuk még ki, és utána már nem kell... - lehelem.
- Ahogy akarod. - mondja megadóan, majd óvatosan megcsókol.
Együtt indulunk haza, ám azt még nem döntöttük el, ma kinél is alszunk...
|
| oosakinana | 2014. 01. 21. 00:01:55 | #29013 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
- Hallom, hogy küldetésre mész. – ez a közömbös hang, meg még inkább nem tetszik. Nem hiszem, hogy megérdemelném tőle.
- Ez így van. – ha ő úgy, akkor majd hátha addig lenyugszik, amíg küldetésen leszek. Addig legalább én is lehiggadok. Utálom, hogyha valami bántja, akkor mindig mással takarózik, meg egyből mással akarna már lenni is.
- Beszélnünk kell! – inkább fogalmazzunk úgy, hogy kéne,.
- Majd ha megjöttem megbeszéljük. – jegyzem meg. Nincs kedvem most már ezen is pattogni ma. Főleg, hogy hatmillió variációt lefutattam az agyamba és csak egy jó lehetőség volt, de nem tudom, hogy pont az fog-e kijönni.
- Ugye tudod, hogy amit Sai-ról mondtam, nem gondoltam komolyan... – nem fogom most végig hallgatni. A küldetésre kell koncentrálnom.
- Majd megbeszéljük.
- Remélem tudod, hogy néha kiállhatatlan tudsz lenni! – elég dühösnek látszik, de jobb ha tudja, hogy én is az vagyok most már, vagyis nem is dühös, hanem inkább mérges, hogy nem hisz nekem.
- Remélem tudod hogy te is! – jelentem ki, amire megszeppen. Remélem nem azt várta, hogy nem fogok vissza szólni neki, mert együtt vagyunk. - Már mondtam, hogy szeretlek, és nem akarlak elveszíteni, egy ilyen kis butaság miatt.
Úgy látszik megértette azt amit mondtam neki, mert közel hajolva ad egy kis csókot ajkaimra, ám amikor elhúzódna utána kapva ölelem meg és tapadok nyakára. Nem fogom elengedni. Ez a variáció meg jobban tetszik. Ennek lesz pozitív a vége reményeim szerint.
- Mikor indulsz?
- Holnap reggel. – szakadok el nyakától, hogy a szemébe tudjak nézni. - nem akarod, hogy menjek, ugye? – nevetem el magam. Annyira kiszámítható néha. Picit finoman meg is harapom a nyakát, hogy érezze itt vgyok.
- Miért akarnám, hisz még csak most jöttél meg... – ez igaz, de a küldetések már csak ilyenek. Ezt neki kéne tudnia a legjobban.
- Akkor mit akarsz? – engedem el kicsit, hogy eltávolodhassunk, de csak annyit, hogy még fogni tudjam.
- Azt, hogy velem legyél. – ezt nagyon egyszerűen orvosolni tudjuk és megtudjuk oldani. Annyira nagyon gondolkozni sem kell neki.
- Akkor aludj ma nálam. – mondom ki az első legésszerűbb gondolatomat.
- Nem lehet, Anya... – naneeee.
- Húsz éves vagy Ino. – most nem mondja komolyan, hogy most kell pont engedélyt kérnie az anyjától. - jó, hogy nem kell beszámolnod arról, mikor mit csinálsz... – kissé szarkasztikusra vettem a figurát, de komolyan.
- Rendben, nálad alszom – helyes. Ezt akartam hallani. - de kérlek mond, hogy őszintén szeretsz. Teljes szívedből...
- Szeretlek, jobban, mint gondolnád. – és ez így van. Remélem, elhiszed, mert ha nekem nem hiszed el, akkor nem tudom, kinek hinnéd el, hogy elmondja, mennyire szeretlek.
- Akkor este! – ahogy feláll én is követem példáját.
- Várlak! – még a végére egy édes csókot is váltok vele, hogy ne bizonytalanodjon el. Én vállalok minden féle kapcsolatot vele és nem akarom titkolni. Jobb szeretném, ha mindenki tudná, mi a helyzet, mielőtt olyan hülyeségeket fecsegnének, mint Konohamaru.
-x0x-
Furcsállom, de nem lepődök meg teljesen, hogy az ablakomon kopog. Azt hittem, hogy azért legalább erről lefogunk szokni, hogy így osonjunk be egymáshoz, de ha ő még nem akarja anyám előtt felvállalni a dolgokat nem baj.
Kinyitom az ablakot, mire majdnem egy kisebb bőröndöt dob be. Én nem viszek ennyi cuccot a küldetésre.
- Na mi van, ide is költözöl?! – kérdezem nevetve, bár nem lenne ellenemre. Minden reggel vele kelni és este meg vele feküdni.
- Egy nőnek kell néhány dolog. – igen azt valahogy sejtettem, hogy kellenek cuccok, de azért mérték van nem?
- Gondolom, nem óhajtasz Anyámmal találkozni. – még a végén ebből hasznot is húzhatok egy kicsit. - Zuhanyozzunk együtt, hisz gyanús lenne ha kétszer zuhanyoznék. – testmozgás gyanús lesz ez a fürdés.
- Miből gondolod, hogy otthon nem zuhanyoztam? – naaa ne rontsd el a szórakozásomat kérlek.
- Nem kényszer, csak egy ötlet volt... – még ráadásul milyen jó ötlet.
- Akkor nézd meg, tiszta-e a levegő! – így bizony. Én is így gondoltam. Fel is állok, hogy megnézzem, meg meghallgassam, hogy mi a helyzet.
- Épp tévézik. – ügyes vagy anya. Remélem nem is akarsz feljönni. - mehetünk?
- Induljunk – fogja meg felé nyújtott kezemet és már a fürdő felé vesszük az irányunkat, hogy egy nagyon jó pancsoljunk.
Ahogy a fürdőbe lépünk bezárom az ajtót, hogy senki ne jöhessen be, majd úgy esünk egymásnak. Csókoljuk a másikat és csak úgy vetkőztetjük, mintha az életünk múlna rajta, bár ha azt nézzük ma leszek még itt utána egy hétig nem fog látni. Kinyitom a csapot, mire a hideg víztől felsikít, de velem próbálja némítani magát, bár már úgy érzem mindegy. Anya meghallotta.
- Halkabban. – suttogom nevetve és állítok a vízen, hogy jó legyen és ne fázzon alatta. – Így már jó? – kérdezem, majd beállunk alá.
- Igen jó és bocsánat. – pirul el, pedig egyáltalán nincs rá szükség.
Ajkaira tapadva csókolom meg megint, hogy onnan tudjuk folytatni, ahol elkezdtük. Egy édes és szenvedélyes menetet viszünk végre a zuhany alatt, ami annyira jól esik és látom rajta, hogy neki is. Annyira szeretem a testét, meg az egész lényét. Még a hisztijeit is képes vagyok elviselni, csak maradjon velem.
- Tessék. – nyújtok neki egy törölközőt, amikor befejeztük a tusolást.
- Köszönöm. – ő a mellkasára én csak a derekamra tekerem a törölközőt. Összeszedve a cuccainkat nézek ki, de anyám még lent van, ahogy hallom.
- Mehetünk. – indulok el, ám anyának túl jó a füle.
- Szia Ino! – köszön fel, amire kicsim teljesen lefagy én meg csak elmosolyodok.
- Jó estét. – köszön vissza, bár bátortalanul.
- Fiam a vendégeket mióta az ablakon keresztül juttatjuk be? Szégyelld el magad. Tudhatnád, hogy apád mellett meg tanultam sok mindenre figyelni.
- Igen tudom anya.
- Ne haragudjon én jöttem direkt az ablaknál. – magamhoz ölelem és a fejére adok egy puszit.
- Azért ha már mindenki előtt felvállaljátok a kapcsolatotokat, örülnék, ha az ajtón jönnél. Szívesen látlak a fiam mellett Ino. – hallom, hogy mosolyog anya.
- Jól van anya. Nézzed a tv-t. – szólok vissza utoljára, majd Ino-val együtt megyünk be a szobámba, amit úgy szint bezárok.
- Azt hittem anyukád nem vett észre. – ül le az ágyamra és az arcát a tenyerébe teszi.
- Ino ettől nem dől össze a világ. – fogom meg a kezét. – És ne aggódj. Tegnap reggel beszéltem anyuval miután elmentél és megkértem, hogy ne mondja el senkinek. Nem fogja senki megtudni anyukámtól. – hívom fel a figyelmét.
- De akkor is ez olyan ciki.
- Dehogy ciki. Ne aggódj már ilyeneken. – elfekszek vele az ágyon és simogatva csókolgatva próbálom ellazítatni, ami egy kicsit sikerül is, mert utána hozzám bújva pihen, de ebből több szex már nem lesz, amit annyira nem is bánok, mert ki kell pihennem magamat.
Végül egymáshoz bújva alszunk el és élvezzük, hogy egymás karjaiban lehetünk.
Másnap reggel viszont korábban kelek, mint ő. Óvatosan szállok ki mellőle. Nem akarom felkelteni. Had pihenjen nekem viszont mennem kell. Írok neki egy levelet:
„ Drága Inom!
Ne haragudj, hogy nem keltettelek fel, de azt szerettem volna, ha végre kipihened magad. Nekem viszont mennem kell. Egy hét hamar eltelik és sietek haza hozzád, hogy újra karjaimba zárhassalak.
Csók, Shikamaru”
Leteszem a párnára, hogy ha felkel, meglássa. Összeszedem a dolgaimat, majd a nagykapuhoz megyek, hogy találkozzak a többiekkel és elindulhassunk a küldetésre, amit nagyon hamar meg kell csinálnunk.
~*~
Az egy hetes küldetésből, viszont másfél hetes lett, mivel megtámadtak minket és nem úgy tudtunk haladni, de szerencsére mindenki egyben van. Egyedül Kiba és Akamaru sérültek meg kicsit súlyosabban, de őket, majd a klánjuk ellátják. Én viszont elmegyek és megkeresem Ino-t. Remélem nem fog rám nagyon haragudni, mert elhúzódott a küldetés. Ha jól emlékszem, akkor pont most az Akadémián kell lennie, így oda vezet az első utam.
Ahogy belépek a diákok odajönnek hozzám és üdvözölnek, hiszen már láttak jó párszor meg segítettem én is még régebben. Amint mondják, hogy Ino a nevelőibe van oda veszem az utamat. Kinyitom az ajtót, és meg is látom háttal nekem.
- Remélem nem haragszol rám, amire kicsit elhúzódott a küldetésünk. – támasztom az ajtófél fát és várom válaszát.
|
|
