|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| ookami67sophie | 2016. 01. 22. 13:24:34 | #33902 |
 Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
Igen, mielőbb indulnunk kell! Nekiállok gyorsan összepakolni azt a kevés kis holmit, mit magunkkal tudtunk hozni, míg anya Shinjit abajgatja. Szegénykém nagyon nyugtalan az apja nélkül, őszintén szólva én is. De tudom, hogy Shikamaru mit vár tőlem, s hogy mit kell tennem. Mielőbb biztonságos helyre vinni Shinjit. Most ő az első, akármilyen késztetést is érzek, hogy visszamenjek Shikamaruért.
Amíg mi szedelőzködünk Choji a barlang bejáratánál áll őrt, hogy időben figyelmeztethessen egy esetleges támadás esetén, valamint hogy feltartóztassa az idegeneket.
- Állj meg, vagy meghalsz. – hallom meg Choji fenyegető hangját, amitől összeszorul a gyomrom. Csak remélni tudom, hogy nem ellenséggel van dolgunk.
- Nyugi csak én vagyok az. – hallom meg az ismerős hangot, amitől egyből apró mosoly kúszik a szám szélére – Ino, Merre vagytok? – kérdezi, s én már ott is vagyok.
- Shikamaru. – öleljük át egymást, hatalmas kő esik le a vállamról, hogy nem esett baja. Borzasztóan, rettenetesen aggódtam érte – Hogy vannak a többiek? Hogy van a falu? Mesélj már. – villannak be elmémbe az újabb és újabb kérdések.
- Naruto és Sasuke végzett a legnagyobb részével és most már biztonságban van a falu egy ideig. – magyarázza – A Falu romokban és a Hokage is életét vesztette. – ahogy ezt kimondja, nem csak az én arcomról fagy le a mosoly, megdermed körülöttünk mindenki. Nagy csapás ez ilyen veszélyes időkben.
- És akkor most mi lesz? Ki lesz a Hokage? - Kérdezem iziben, hiszen
- Nem tudom, de a vének tanácsa ki fog jelölni valakit úgy is. Menjünk vissza, hogy megtudjuk, mik lesznek a továbbiakban. – mondja, s úgy is teszünk. Shinjit karjába véve indul vissza, mindnyájak követjük őt. Valami azonban még nem hagy nyugodni, de mindeddig nem mertem megkérdezni... nem akartam mindenki előtt.
- Anyukád? – kérdezem halkan.
- Meghalt. – mondja, s ezzel így egyikünk sem igazán tud mit kezdeni. Nem tudom mit mondhatnék, a "részvétem" maximum csak a saját lelkiismeretemen könnyítene, az ő fájdalmán biztosan nem. Magamat csapnám be, ha azt gondolnám hogy ez a szó picikét is segít.
Némán bandukolunk tovább, s ahogy körülnézek, szinte minden ismerősöm szemében könny csillog. Talán nem is él olyan ember most Konohában, aki nem veszített el valakit. Én sem gondoltam, hogy nem látom többé Shikamaru anyukáját. Belegondolva pedig, hogy ez akár mással is megtörténhetett volna, mondjuk... mondjuk Shinjivel... abba bele is haltam volna. Összeszorul a szívem.
- Mint tudja mindenki Tsunade Hokage életét vesztette. – kezdenek bele a falu elöljárói, minden szem rájuk szegeződik – Új Hokagét választunk és erre a posztra két jelölt van, akit érdemesnek tartunk. Az Egyik Naruto, a másik jelölt pedig… - kis szünetet tart, majd kinyögi végre - … Shikamaru. – A kezdeti meglepettséget felváltja az öröm. Belegondolva hogy eddig mennyi mindent tett meg Konoháért, s milyen ügyes, okos, s napra kész a szerelmem, már nem is meglepő annyira.
- Azért van a választottunk között Shikamaru, mivel ő látja át a legjobban a város dolgait és neki van a legnagyobb nyugalma az egyes helyzetekben. – kezdi el kifejteni az egyik tanácstag, ám az említett félbeszakítja.
- Köszönöm a megtisztelő lehetőséget, de szeretném vissza utasítani. – mondja udvariasan. – Én ahhoz túl lusta vagyok, hogy Hokage legyek, de nem is vállalom. – mondja, s bár igazat adok neki, biztos vagyok benne, hogy remek Hokage lenne. Persze azért a tudat, hogy az előző Hokagét megölték, beárnyékolja a pillanatot, s titkon talán én is abban reménykedtem, hogy visszautasítja.
- Shikamaru! - hallom meg Naruto hangját, majd mire megtalálom a hang forrását, ő már szerelmemmel szemben áll - Tudom, hogy azért mondasz le arról, hogy Hokage légy, mert tudod, hogy nekem ez volt minden álmom. - kezd bele mondandójába - És éppen ez az, amire ezekben a nehéz időkben szükségünk van, egy ilyen Hokage mint te! Kérlek holnap reggelig fontold meg a dolgot. Ha nem vállalod elvállalom én, de félek, hogy a nyomodba sem érhetnék. Most nagyon szükség van az eszedre!
Mindenki lélegzetvisszafojtva várja Shikamaru válaszát. Már én magam sem tudom minek örülnék jobban. Ha a saját, s családunk érdekeit nézem, akkor nem szeretném, ha Hokageként kockára tenné életét. Viszont ha a falu lakói érdekeit, akkor tudom, hogy Shikamarunál megfontoltabb és bölcsebb vezetőt nem találnának.
- Átgondolom. - hangzik a válasz - De alszom rá egyet! - mondja, majd visszaindul hozzám. Folytatjuk utunkat a többi falusival együtt. Az épen maradt házak is mind életveszélyesek, fogalmam sincs hol tudjuk álomra hajtani fejünket. Végül az akadémia egyik épen maradt épületébe vezetnek bennünket, itt mindenki kap egy hálózsákot, némi élelmet, s pár méternyi helyet.
- Te mit gondolsz a kinevezésről? - kérdezi meg rövidesen Shikamaru.
- Büszke vagyok rád! - válaszolom elmosolyodva, majd kicsit komorabban hozzáteszem - De nagyon féltelek!
- Mit tennél a helyemben? - teszi fel a következő kérdést.
- Fogalmam sincs. - válaszolom őszintén. Tudom, hogy nem sokat segítettem, de egy ilyen fontos kérdésben nem is akarom befolyásolni őt - Bárhogy döntesz támogatlak!
Épp csak kimondom, mikor Shinji sírni kezd, bizonyára nagyon éhes már. Talán őt viselte meg legjobban a mai nap, hiszen ha nem is értett belőle sokat, biztosan érezte a sok keserűséget és szomorúságot. Bárcsak ettől is meg tudtam volna óvni!
- Mi a baj? - kérdezi tőle Shikamaru ellágyult arccal, karjában ringatva.
- Éhes, már bőven vacsoraidő van! De fogalmam sincs hol tudnám megetetni. - sóhajtom.
- Gyere, tudok egy helyet, ahol egy kis nyugalomra lelhetünk! - fog kézen, s indulunk el az akadémia folyosója felé. Gyorsan visszapillantok anyára, nem szívesen hagyom egyedül, őt is megviselte a mai nap.
- Menjetek csak, addig összedobok valami ehetőt ezekből a konzervekből! - mosolyog megértően, így már én is nyugodtabban vonulok el.
-x0x-
Rengeteg emlék és érzelem köt ehhez az öreg épülethez. Emlékszem még arra, mikor még mindketten kisgyermekek voltunk. Már akkor remek csapatot alkottunk, s teljesen mindegy volt, hogy a buta kis Ino épp kiért epekedik, valahogy mindent mindig együtt csináltunk. Talán legbelül már akkor is éreztük, hogy összetartozunk.
Az egyik kis takarítóhelységbe megyünk, még a világítás is működik itt. Shikamaru keresett nekem egy széket, még karfája is van. Erre ülök most le, hogy végre nyugodt körülmények között megszoptassam a kisfiunkat. Habzsolva lát neki a vacsorának, olykor-olykor köhintve egy-kettőt.
- Nehogy megfulladj te kis mohó! - nevetek, míg Shikamaru mellettem állva szemléli a fiunkat.
- Nagyon aggódtam értetek. - sóhajtja őszintén. Már ő is mosolyog, minden tragédia és nehézség ellenére.
- Mi is érted! - nézek fel rá - Shinji is! Nagyon nyugtalan volt egészen addig, míg meg nem jöttél.
- Most már nem megyek sehova! - simogatja meg a vállam - Holnap elkezdik újjáépíteni a falut, úgy tűnik sikerült győzelmet aratnunk, ha sok áldozattal is járt. Nap végére már lesz saját kis kuckónk, ígérem!
- Az a lényeg, hogy itt vagy, s hogy nem esett bajod. Ez nekem épp elég! - válaszolom.
Közben Shinji már alszik is a karomban. A kis falánknak dudorodik a pocakja. Lassan visszaindulunk a többiekhez. Anya már el is készült az étellel. Nem a legjobb, hiszen konzerv étel, de az illata határozottan kellemes. Mi is nekilátunk a falatozásnak, miközben Shinji immár anya ölében szundikál, akár egy kisangyal. Nem is aggódunk, hogy a beszélgetések zaja felkelni, az apja vére.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2016. 01. 22. 15:32:48
|
| oosakinana | 2015. 01. 31. 09:42:20 | #32374 |
 Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
Már majdnem hazaérünk, amikor hatalmas robaj csapja meg fülünket. Rögvest hátrafordulunk, s a Hokage rezidenciája felé pillantunk, de csak egy porfelhőt látunk.
- Shinji! - markolok ijedten szerelmem karjába, aki nem restelkedik. Tudván, hogy még nem bírok gyorsan mozogni előreszalad gyermekünkért és édesanyámért.
Eközben a robajt kisebb dörrenések követik. Konoha kártyavárként omlik össze körülöttem, majd hamarosan szikrát kapnak a romok, s a sűrű láng úgy tetszik elég gyorsan terjed a szélben. Nem restelkedem, a házunk felé indulok. Szerencsére ebben a szegletben még épek a házak, a lángtenger viszont egyre jobban közeledik felénk. Sürgősen el kell tűnnünk innen!
- Ino! - hallom meg Shikamaru kétségbeesett hangját.
- Itt vagyok, semmi bajom... - magyarázom, s elindulok. Utamat azonban a romok alá szorult emberek kétségbeesett jajveszékelése félbeszakítja. Megtorpanok.
- Ino gyere! - erősödik Shikamaru - Le vagy gyengülve, nem tehetsz semmit. - igaza van, de akkor sem helyénvaló, hogy épp egy orvosi ninja meneküljön... - Neked most a gyermekedre kell vigyáznod. - jelenti ki. Igen, most ez a legfőbb feladatom. Nekem kell vigyáznom Shinji-re, amíg ő vissza nem ér, hisz Shika biztosan édesanyja és a többi falubeli segítségére siet.
- Találkozunk a kaputól ötszáz méternyire kelet felé, a folyóparti barlangban! - jelentem ki megértően és komolyan. Ő bólint, s már el is tűnik.
Rohanok a sérültekhez és amikor meglátom, hogy Choji is próbálna menni, de nem tud, mivel megsérült a lába odasietek hozzá.
- Choji. Menj a barlangba. – kérem meg.
- Nem megyek. Én is meg fogom védeni a várost. – ragaszkodik hozzá.
- Még is hogy, amikor a lábra nem bírsz állni? Ino meggyógyítja a lábadat és a Hokagé-n már nem biztos, hogy tudunk segíteni. – mondom az igazságot. – Menj a barlangba. Ez parancs.
Nem örömmel, de végül belemegy és megkérem, hogy mondja meg Ino-nak, hogy sietek hozzá és egyben maradok. Én magam viszont tovább megyek és ahogy csak lehet harcolok és védelmezem a várost.
Ám ebben a csatában is ahogy a többiben is Naruto az aki a nagyobb részt kiveszi belőle és aki meg is menti az egész várost. Még mindig meg tud minket lepni főleg azzal, ahogyan össze dolgozik Kurama-val és az erejével nem csak hogy legyőzi az ellenséget, de még az egész falut is végi és óvja. Rengeteget fejlődik és gyakorolhat. Mi semmik vagyunk hozzá képest, meg persze ott van Sasuke is, aki hasonló hord erejű szörnnyel bír. Mi csak segédek lehetünk maximum… Szerintem még a Hokage is elbújhat a képességük mögött.
Igyekeztem megkeresni az anyámat, de sajnos nem találtam, vagyis csak a romok alatt találtam meg, ami anno a házunk volt. Sajnálatos módon vannak ilyen szörnyű következmények, amikkel az ember nem tud mit kezdeni.
Miután elűztük az ellenséget, a falu kárait mérjük fel, de elég nagy. Majdnem nagyobb, mint amit régebben a bábumozgató okozott nekünk. Én viszont a kiscsaládomhoz megyek, mivel már ők maradtak nekem és nem akarom elhagyni őket egy kicsit sem. Rohanok szinte a barlanghoz… amikor éppen belépnék Choji ugrik elém.
- Állj meg, vagy meghalsz. – mondja fenyegetően, amire elsőre az ijedtségtől támadó állásba állok, de végül nyugodtság lesz rajtam urrá.
- Nyugi csak én vagyok az. – tájékoztatom, majd beljebb lépek. – Ino, Merre vagytok? – kérdezem, amire az említett már szinte repül is felém.
- Shikamaru. – megölel én meg őt ölelem meg. – Hogy vannak a többiek? Hogy van a falu? Mesélj már. – Nem is hagy szóhoz jutni, hanem egyből faggat.
- Naruto és Sasuke végzett a legnagyobb részével és most már biztonságban van a falu egy ideig. – mondom a gondolataimat és amit tudok. – A Falu romokban és a Hokage is életét vesztette. – erre a kijelentésemre mindenki elszörnyülködik, aki itt van.
- És akkor most mi lesz? Ki lesz a Hokage?
- Nem tudom, de a vének tanácsa ki fog jelölni valakit úgy is. Menjünk vissza, hogy megtudjuk, mik lesznek a továbbiakban. – kérek meg mindenkit.
Visszaindulunk. Kezemben a fiammal és az oldalamon pedig Ino-val.
- Anyukád? – kérdezi halkan miközben tovább sétálunk a falu felé, de én csak meredten bámulok magam elé. Most nem tudok ránézni.
- Meghalt. – mondom ki egyszerűen, majd úgy sétálunk tovább. Nem tudom, hogy mit mondjak még, de egyenlőre ennyi elég volt. Ezt még nekem is fel kell dolgoznom.
Nem is beszélünk többet. Ő sem tudja, hogy mit mondhatna, hiszen neki még él az anyukája, de nem is kell. Ez most az én dolgom. Meg kell próbálnom egyedül túl lennem rajta. Nem akarok gondot okozni senkinek, főleg azután, hogy itt van a fiam és a családom akikről gondoskodnom kell.
Mindenki a sátor közelébe megy, amit felállítottak gondolom a véneknek, hogy tudjanak hol aludni, meg mellette van egy pár a sérülteknek. Közelebb megyünk, ahol már ott áll a vének mellett a két fiú, akiknek köszönhetjük az életünket.
- Mint tudja mindenki Tsunade Hokage életét vesztette. – kezdenek bele. – Új Hokagét választunk és erre a posztra két jelölt van, akit érdemesnek tartunk. Az Egyik Naruto, a másik jelölt pedig… - Egy kis szünet után végre kinyögik. - … Shikamaru. – Nem kicsit kerekedik el a szemem. Mi az, hogy engem Hokagénak akarnak?
Az összes tekintet rám szegeződik, hogy erre még is mit mondok.
- Azért van a választottunk között Shikamaru, mivel ő látja át a legjobban a város dolgait és neki van a legnagyobb nyugalma az egyes helyzetekben. – magyarázza a tanács és még folytatná is, de félbe szakítom őket.
- Köszönöm a megtisztelő lehetőséget, de szeretném vissza utasítani. – mondom udvariasan. – Én ahhoz túl lusta vagyok, hogy Hokage legyek, de nem is vállalom. – fejezem be a visszautasításomat és erről nem is akarok vitát nyitni. Naruto az aki nagyon is megérdemli azt, hogy hős legyen és Hokage…
|
| ookami67sophie | 2014. 03. 04. 23:43:08 | #29474 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
Mint mindig, most is beigazolódott Shikamaru "jövendölése" a másnappal kapcsolatban. Szegényemnek szinte már el kellett kergetnie a sok babalesőt az etetési idő eljövetelével, ám ahogy Shinji teletömte a pocakját, már jöttek is vissza és minden kezdődött előröl... nekünk egy tortúra volt, a picúrt viszont nem nagyon zavarta. Szinte átaludta az egészet, a nap végére azonban az ő türelme is elfogyott. Ezt már vendégeink is hajlandóztattak figyelembe.
Szerencsére ki tudtuk pihenni magunkat, éjszaka csak kétszer ébredt meg a pici. Úgy tűnik jó alvó, akár az apja. Ma pedig végre, nagyon nagyon hosszú idő után először kimozdulhatok ebből a kalitkából. Megnézzük a lakást. Kicsit nyugtalanít ugyan, hogy Shinji-t itthon hagyjuk, de felelőtlenség lenne egy ekkora babát magunkkal cipelni. Anya szívesen vigyáz rá, szerintem bele is halna, ha nem nézegethetné óránként...
- Már olyan izgatott vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen házat kaptunk. - fogom meg szerelmem kezét. Már jócskán úton vagyunk, türelmetlenül várom, hogy végre megpillantsam leendő otthonunkat.
- Mindjárt meglátjuk. - mondja édesen Shikamaru, s nemsokára már egy kétemeletes ház kacsingat felénk. El sem hiszem, hogy ez a miénk, kissé el is szédülök...
- Ez csodálatos. - adok hangot örömömnek. Shika előveszi a kulcsot, majd ajtót nyit és udvariasan beenged - Képzeld el, ahogy itt ha belépsz lesz a nappali… - vágok bele a közepébe, kihasználva, hogy elé kerültem. Ő pedig csak mosolyog, és figyel. Nagyon jól esik, hogy így viseli a dolgot... tisztában vagyok vele, hogy néha kiakasztó tudok lenni.
Mikor már mindent legalább háromszor körbejártunk, Shikamaru legnagyobb örömére hajlandó vagyok továbbállni. Hazafelé menet összefutunk Sakurával, s mit ad Isten épp Sasuke kezét fogja... tudtam, hogy ez lesz. Meg volt írva.
- Na mi is gratulálhatunk nektek? - kérdezi jókedvűen szerelmem, mire hozzá bújok. Nem is tudom hogy gondolhatta, hogy én és Sasuke... bár régebben valóban odavoltam érte, és a hozzá hasonló "menő" srácokért, de melyik kislány nem?! Kinőttem ezt a rajongást, eközben pedig megerősödött valami más egy régi csapattárs iránt, akit testvéremként szerettem, most pedig a jegyese vagyok. Egyedül csak az övé, és úgy érzem ennél nincs nagyobb boldogság.
- Hát egyenlőre még csak engedem neki, hogy bizonyítson, ha ennyire szeretne, de még nem jelenteném ki, hogy együtt vagyunk. - mondja szigorúan Sakura, megnézném ahogy fegyelmezi Sasukét...
- Te ebbe nem egyeztél bele? - nevet a kedvesem, amint megpillantja Sasuke durcás arckifejezését.
- Annyira nagyon nem, de nincs más választásom. Fizikailag, ha akarja ő az erősebb. - na pont eddig bírtuk nevetés nélkül.
- Hát akkor reméljük, hogy boldogok lesztek. Mi már nagyon azok vagyunk. - mondom, s egy homlokpuszi a válasz.
- Tényleg hogy van a pici? - kérdezi Sakura.
- Jól a tegnapi nap kicsit kifárasztotta, de amúgy nagyon aranyos pici és igazán jó alvója van. - magyarázom.
- Amit tőlem örökölt jegyzem meg. Ám ezzel a jó alvókájával, majd az akadémiai időkben lesz gondunk. Már ha magamból indulok ki. - ironizál Shikamaru, és igaza lehet.
- De van egy jó anyja, aki nem hagyja annyit aludni. - folytatom a gondolatot, hisz ő sem lenne az aki, ha édesanyja nem fogja ilyen szigorúan. Én is így fogok tenni! - Na de megyünk is tovább, mert lassan etetési idő van.
- Rendben, mi is éppen a Hokagéhoz tartunk. - mosolyodik el Sakura, s rövidesen elvállunk.
-x0x-
Már majdnem hazaérünk, amikor hatalmas robaj csapja meg fülünket. Rögvest hátrafordulunk, s a Hokage rezidenciája felé pillantunk, de csak egy porfelhőt látunk.
- Shinji! - markolok ijedten szerelmem karjába, aki nem restelkedik. Tudván, hogy még nem bírok gyorsan mozogni előreszalad gyermekünkért és édesanyámért.
Eközben a robajt kisebb dörrenések követik. Konoha kártyavárként omlik össze körülöttem, majd hamarosan szikrát kapnak a romok, s a sűrű láng úgy tetszik elég gyorsan terjed a szélben. Nem restelkedem, a házunk felé indulok. Szerencsére ebben a szegletben még épek a házak, a lángtenger viszont egyre jobban közeledik felénk. Sürgősen el kell tűnnünk innen!
- Ino! - hallom meg Shikamaru kétségbeesett hangját.
- Itt vagyok, semmi bajom... - magyarázom, s elindulok. Utamat azonban a romok alá szorult emberek kétségbeesett jajveszékelése félbeszakítja. Megtorpanok.
- Ino gyere! - erősödik Shikamaru - Le vagy gyengülve, nem tehetsz semmit. - igaza van, de akkor sem helyénvaló, hogy épp egy orvosi ninja meneküljön... - Neked most a gyermekedre kell vigyáznod. - jelenti ki. Igen, most ez a legfőbb feladatom. Nekem kell vigyáznom Shinji-re, amíg ő vissza nem ér, hisz Shika biztosan édesanyja és a többi falubeli segítségére siet.
- Találkozunk a kaputól ötszáz méternyire kelet felé, a folyóparti barlangban! - jelentem ki megértően és komolyan. Ő bólint, s már el is tűnik.
Mi pedig elindulunk, szeretném a fiamat és édesanyámat mielőbb biztonságban tudni. A barlang a Konohaiak végső menedéke, aki túléli az biztosan oda gyűlik. Hosszú percek múlva sikeresen megérkezünk, csak mi vagyunk itt. Az üres barlang látványa felkavar. A történtek hevében nem volt időm gondolkodni - csak cselekedtem, akár egy jó ninja. Így történhetett, hogy elkerülte a figyelmemet az az apróság, hogy út közben nem találkoztunk senkivel. Beleszédülök, ahogy arra gondolok, mi lehet most a faluban.
Egy nagyobbacska kőre telepszem, és megpróbálok megnyugodni, de csak nem sikerül. Konohát megtámadták, nem tudom kik, de így történt. A robbanások nem véletlenek - nincs ennyi véletlen. A falu immár egy süllyedő hajó, amit úgy látszik sikerült elsőként elhagynunk... de mi van ha mi vagyunk az utolsók is?
Beleborzongok a tudatba, hogy elveszíthetem barátaimat, anyósomat, szerelmemet, s félelmemet a karomba nyugvó Shinji is megérzi. Sírva fakad, amitől visszhangzik az egész barlang. Próbálom megnyugtatni, de hiába. Reménytelen, amíg én meg nem nyugszom. Édesanyám is segíteni próbál, de hasztalan.
Hirtelen lépések halk zörejére leszünk figyelmesek a babsírás közepette. Összeszorul a szívem, úgy érzem ha barát lenne, nem próbálna ily halkan felénk lopakodni.
- Ki az? - kiáltom el magam, mire szegény kis Shinji-m is elhallgat.
- Csak én vagyok! - hallom meg Choji hangját. Hála az égnek csak ő az. Ahogy előlép a fénybe meglátom miért settenkedett ily halk léptekkel: megsérült a lába - Shikamaru küldött, hogy vigyázzak rátok. A lábam miatt amúgy sem vették túl sok hasznomat... - magyarázta.
- Mutasd! - léptem közelebb hozzá, Shinji-t Anya kezébe adva, rövidesen neki is láttam ellátásának.
- Köszönöm. - suttogja szinte némán. Félek, hogy a falban nagy baj lehet.
- Mi történt? - kérdem bátortalanul.
- Madara visszatért. Bosszúra szomjazik, el akarja pusztítani Konohát... illetve már javarészt sikerült is neki. - nyöszögte kétségbeesetten amúgy termetes társam, éreztem, hogy nagy a baj - Sok embert gyűjtött, egy egész hadsereget. Azt hallottam megölték a Hokagét.
- Mi? Tsunade halott? - öntötik el szememet forró könnyeim. Hiába, valahol mélyen szerettem a banyát.
- Nem tudom, nem tudok semmit. Lángokban áll minden, hatalmas a füst. A falu egyes részei megközelíthetetlenek...
- És Shikamaru? Mit mondott? Mikor láttad utoljára? Mikor jön vissza értünk? - árasztom el kérdésbombáimmal szegényt, de tudnom kell!
- Azt mondta vigyelek benneteket olyan messzire, amennyire csak tudlak.
Szavai hallatán összerogytak térdeim. Nem csak arra világítottak rá, hogy valóban nagy a baj... Konoha elveszett, de arra is, hogy ő nem tart velünk. Legszívesebben utána rohantam volna egyenest a lángoló faluba, de vigyáznom kell Shinji-re.
- Utánunk jön? - tettem fel utolsó kérdésem.
- Azt mondta sohasem hagyná ki, ahogy Shinji kiejti első szavait. - erőltet mosolyt arcára Choji, mire a szívem újonnan összeszorul.
- Így legyen! - jelentem ki, bízok Shikamaruban.
- És merre megyünk? - kérdi Anyu.
- A szövetségesünk, Homokrejtek most a legjobb úti cél.
Remek, nem elég, hogy a falut porig rombolták és Shikamaruval elszakadtunk egymástól, még Temari is... egyre csodásabb ez a nap, de nem tudok mit tenni. Indulni kell!
|
| oosakinana | 2014. 02. 04. 22:07:23 | #29259 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
Nem sokkal később elfolyik a magzat vize is én meg aggódok. Miért nem jönnek már. Már régen itt kéne lenniük.
- Egyre sűrűbbek á fájások! – igyekszik tájékoztatni a dolgokról két fájás között, de ezzel nem nagyon segít, főleg, hogy azt se tudom mit kéne csinálnom.
- Nyugodj meg! – igyekszem valahogy nyugtatni, de már nem tudom mit csinálhatnék. - emlékszel Sakura mit mondott a légzésről?!
- Nem tudom, hogy időben visszaérnek-e... – én pedig ajánlom, hogy megérkezzenek időben. Fogalmam nincs mit kéne csinálnom. - ... lehet, hogy neked kell megcsinálnod. – én nem vagyok orvosi ninja és ha valamit elrontok?
- Ino, én... – próbálom elmagyarázni neki, de nem tudom végig mondani, mert felkiált megint.
- Ezek már azt hiszem a tolófájások... – úgy látom, hogy nincs mit csinálnom. Nekem kell megtennem, amit meg kell tenni.
Végül erőt veszek magamon. Magamat párnákkal próbálom helyettesíteni, majd levetkőztetem, és lábai között helyezkedek el.
- Látom a fejét! – mondom mosolyogva. Csodálatos érzés, de félek, hogy ne rontsak el semmit. - Nemsokára kint lesz!
Így folytatódik tovább. Kicsim csak úgy nyomja kicsit én meg szinte csak tartom. Nem tudom, hogy lehet-e húzni. Nem merem.
- Kinn a feje! – adok neki részleteket, hogy hol tartunk. - Már nem kell sok édesem!
Annyi mindent belead szerelmem, hogy végül amint a pici fiúnk kibújik egyből erős hangon sír fel, miről úgy tudom, hogy nagyon jó jel.
- Fiunk van! – mondom szerelmemnek és bekönnyezek nem hittem volna, hogy a fiam megszületése ilyen tökéletes pillanat és érzés lesz.
- Shinji... – igen a mi erős kisfiúnk.
Szerelmemre fektetem a fiúnkat és ekkor érkeznek meg Sakuráék. Kisfiam egyből édesanyja melleire csap le én meg őket ölelem. Most már teljes a család.
Sakura ellátja szerelmemet, amit én nem tudtam megcsinálni, mert hát nem vagyok orvosi ninja. Kicsim anyja, meg elviszi megvizsgálni a picit meg megfürdetni persze, hogy ne legyen koszos. Addig én meg a kiságyat szerelem össze, amit kicsim ágya mellé helyezek. Kíváncsi leszek, hogy milyen baba lesz esténként, mert Kurenai-sensei mesélt, hogy keresztfiam milyen esténként.
- Olyan szép, mint te. – mondom kicsimnek őszintén.
- És olyan helyes, mint te. – két tökéletes példányból csak tökéletes gyerek lehet. Csókot is kap szerelmem, míg fiúnk csak puszit a feje tetejére, de persze csak óvatosan.
- Akkor én megyek is! – úgy néz ki befejezte kicsim ellátását. - Holnap ismét jövök, addig is jó pihenést és még egyszer gratulálok!
- Köszönjük! – mosolygok rá. Hálásak vagyunk neki.
- Én pedig főzök valami finomat, jól fog esni ennyi izgalom után. – igen az mondjuk lehet, hogy nem fog ártani senkinek sem.
-x0x-
Este anyu is átjön és akkor már elmondjuk nekik, hogy eljegyeztem szerelmemet és majd össze házasodunk, csak még azt nem beszéltük meg mikor. Estére viszont már végre hármasban vagyunk. Shinji alszik. Olyan kis édes.
- El sem tudom hinni, hogy apa vagyok. – fekszek be kicsim mellé.
- Én is beleszédülök, ahogy arra gondolok, hogy belőlünk van. – ölelem meg szorosan és a hátát simogatom. - olyan csodálatos...
- Szeretlek Ino. – mondom őszintén. Azt akarom, hogy tudja és mostantól nem gondoljon soha semmi hülyeséget.
- Tudom. – édes csókját viszonzom. Soha senki nem tett még ilyen boldoggá, mint ő.
- Sohase hittem, hogy nekünk valaha... hogy mi ketten... – ez olyan lehetetlennek tűnk. Szerintem mindenki azt várta, hogy mással lesz együtt nem pedig pont velem.
- Én sem, de akartam, reméltem és vágytam. – ennek nagyon örülök.
- Ti vagytok a mindenem. – egy eléggé szenvedélyes csókban részesítem. Kívánom és vágyok rá, de tudom, hogy most nem lehet, de majd ha lehet, akkor mindent meg fog kapni tőlem, amit csak kell, addig meg élvezzük, hogy együtt lehetünk.
- Szerinted milyen színű legyen majd a gyerekszoba? – meglep a kérdése, főleg, mert nem számítottam ilyenre.
- Ez hogy jutott eszedbe? – nevetem el magam végül.
- Csak úgy... de most komolyan, mit szólnál, ha olyan lenne, mint az erdő. Festenénk a falra fákat, a plafonra felhőket...
- Nem lesz ez egy kicsit nagy falat? – mosolyogva simítom meg az arcát olyan aranyos, amikor ábrándozik.
- Majd én megcsinálom! – persze édesem, majd a végét meg nekem kell bevejeznem. Hányszor nézegetted te a felhőket?
- Úgy legyen, de most egyenlőre foglalkozz inkább a pihenéssel.
- Rendben, de holnap mindenképp nézzük meg a lakást! – persze, ha majd kitudsz szabadulni a lakásból.
- Holnap sokan jönnek majd a tiszteletüket tenni, bölcsebb lenne, ha eltolnánk egy nappal. – adok magyarázatot neki. Meg a ház nem szalad el meg vár minket.
- Rendben. – mintha nem tetszene neki a dolog és inkább már sétálna meg mozogna. - de holnap után mindenképp!
- Ígérem, de azt szeretném, ha most nem izgulnál semmin. Pihenned kell. – próbálom rávenni arra, hogy végre pihenjen, mert folyamatosan tervezget, de most már aludnia kéne, mert ki tudja hányszor kelünk fel az éjszaka.
- Neked is van mit kipihenned, kis szülészem. – ebben igaza van.
- Hát nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök, de jó csapat voltunk. – de azért remélem, hogy soha többet ilyen élményben nem lesz részem. Nem akarok még egy szülésen részt venni, csak és kizárólag Ino felénél akarok lenni. A lábai között más értelemben akarok lenni.
- Mint mindig!
Fekszünk egymással szemben és nézzük a tekintetét, hogy vajon mit árul el, ám végül kicsimnek a haján simítok végig.
- Gyönyörű fiunk van. - suttogom - még senkitől sem kaptam ilyen csodálatos ajándékot.
- Én sem. – válaszolja, de utána magamhoz ölelem, és összebújva alszunk el egymás karjaiban boldogan.
~*~
A másnap úgy telt, ahogy megjósoltam. Szinte mindig volt nálunk valaki addig kellett kizavarnom őket, amíg ettek a szenteim, de utána folytatódott tovább. Nekünk is megviselő a nap, nem hogy a picinek. Nincs is fent, egyedül csak akkor, amikor éhes vagy éppen tisztábba tesszük. Igyekszem kicsimnek is segíteni a lehető legtöbbet, hogy kevesebbet kelljen Ino-nak mozognia, hiszen eléggé fáradt még.
Az éjszaka csak kétszer kellett felkelni Shinjihez, hiszen megéhezett a csöppség, de amúgy nagyon jó alvó, aminek örülök. Úgy látszik ebben rám ütött, bár ha így van, akkor Ino majd a haját fogja tépni, ha az akadémiáról lesz szó.
Ma viszont megtesszük az első utunkat, de csak kettesben, mert Shinjit otthon hagytuk anyósomnál, hogy vigyázzon rá. Nem akarjuk kitenni semmilyen veszélynek a kicsikénket.
- Már olyan izgatott vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen házat kaptunk. – fogja Ino kezemet miközben sétálunk a házunk felé, ami remélem megfelelő lesz mindannyiunknak.
- Mindjárt meglátjuk. – mondom kedvesen, majd lassan megérkezünk és egy két emeletes házat láthatunk magunk előtt. Elég nagynak tűnik így kívülről, de majd meglátjuk, hogy milyen lesz belülről.
- Ez csodálatos. – lelkendezik kicsim, mire kinyitom az ajtót és úgy lépünk beljebb az üres házba. – Képzeld el, ahogy itt ha belépsz lesz a nappali… - kezdi el egyből tervezgetni és meg is mutogat mindent. Mosolyogva követem minden hová és hallgatom elképzeléseit. Végig vezet az egészházon, és tényleg nagyon jól néz ki és tágas. Még vagy két gyereket simán bevállalhatunk és akkor lesz teljesen kihasználva az egész lakrész.
Mikor kitervezgeti magát vissza zárjuk a lakást és haza indulunk, hogy a kicsikénkkel legyünk. Ám a séta közben Sasuke és Sakura jön velünk szembe és meglepő módon kézen fogva.
- Na mi is gratulálhatunk nektek? – kérdezem mosolyogva. Ino hozzám bújik én meg megölelem.
- Hát egyenlőre még csak engedem neki, hogy bizonyítson, ha ennyire szeretne, de még nem jelenteném ki, hogy együtt vagyunk. – mondja Sakura, de látom ez Sasuke-nak annyira nem tetszik.
- Te ebbe nem egyeztél bele? – nevetem el magam.
- Annyira nagyon nem, de nincs más választásom. Fizikailag, ha akarja ő az erősebb. – na erre viszont senki nem bírja ki és nevetni kezdünk.
- Hát akkor reméljük, hogy boldogok lesztek. Mi már nagyon azok vagyunk. – szólal meg kicsim is, mire kap egy puszit a homlokára.
- Tényleg hogy van a pici?
- Jól a tegnapi nap kicsit kifárasztotta, de amúgy nagyon aranyos pici és igazán jó alvója van.
- Amit tőlem örökölt jegyzem meg. Ám ezzel a jó alvókájával, majd az akadémiai időkben lesz gondunk. Már ha magamból indulok ki.
- De van egy jó anyja, aki nem hagyja annyit aludni. – ebben mondjuk van valami. – Na de megyünk is tovább, mert lassan etetési idő van.
- Rendben, mi is éppen a Hokagéhoz tartunk. – mosolyodik el.
Elbúcsúzunk egymástól és úgy tartunk haza. Nagyon jó ez a mai nap. Remélem így is fog maradni.
|
| ookami67sophie | 2014. 02. 03. 22:29:43 | #29245 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
- Ki az? - kérdi meg Shikamaru.
- Csak én. - mondja belépve Choji - A Hokage… - már rosszat sejtek, és ezzel nem vagyok egyedül.
- Nem. A gyermekem bármikor megszülethet. Az utóbbi időben mást sem csináltam csak mászkáltam neki küldetésről küldetésre. A családommal akarok végre foglalkozni. - vág közbe Shikamaru, nagyon jól esik a dolog.
Közelebb húzódom hozzá, s fejemet mellkasára hajtom.
- Tudom Shikamaru, de ez parancs.
- Engem meg nem érdekel. Ha valami baja van, akkor jöjjön ide és beszélje meg velem, de én nem fogok elmenni a menyasszonyom mellől. - jelenti ki komolyan.
- Ami azt illeti már itt is vagyok. - halljuk meg Tsunade hangját, nem gondoltam volna, hogy idejön. Úgy látszik valóban fontos dolog. - Choji elmehetsz. - int neki, mire társunk rögtön távozik.
- Örülök, hogy épségben hazatértetek mindannyian. - kezd bele, de Shikamaru ismét közbevág.
- Mondja mit akar. Szeretnék végre a családommal lenni. - nyomatékosít, mire a Kage asszonyság csak mosolyog.
- Csak a fizetésedet hoztam el az utolsó küldetésről és ezzel Konoha lakói is szeretnék kimutatni a hálájukat feléd. - nyújt felénk egy kulcsot.
- Ez meg mi? - kérdi meglepetten Shikamaru.
- Szerintem egy kulcs. - fogja meg kezemet, s helyezi belé az ajándékot - A közös házatok kulcsa. Konoha lakói vettek nektek egy házat vagyis nem is vettek, hanem kiadó volt egy kis pofás otthonos lakás és a bácsika nektek adta. - alig merem elhinni.
- Az a lakás Narutonak járna, hiszen ő mentette már meg a falut nem is egyszer. - szabadkozik Shika.
- Neki nem ház kell, hanem olyan valami, amire már nagyon régóta álmodozik. - kacsint Tsunade.
- Ő lesz a Hokage? - kérdezi Shikamaru.
- Nem sokára lehet. - kapjuk meg a választ, végre sikerül neki.
- Köszönjük szépen az ajándékot. - kezdek bele a hálálkodásba.
- Jaj igen mielőtt elfelejtem. - folytatja Shika - Minimum egy éves szabadságot szeretnék kérni, a gyermekem születésének napjától. - magyarázza - Nem voltam Inoval miközben növekedett a gyermekünk. Nem akarok a legfontosabb pillanatokról is lemaradni, így maximum csak 2 napos küldetéseket vállalok el, de többet nem.
- Rendben, de majd néha bel kell jönnöd az irodámba, hogy a csapatoknak azért segít terveket készíteni, meg az Akadémiára is vissza kell menned, mint tanár. - feleli könnyedén a Hokage.
Végül távozik, mi pedig szerintem régen voltunk már ilyen nyugodt boldogságban.
- Most már folytathatjuk a közös napunkat. - mosolyog rám Shikamaru.
- El kéne mennünk megnézni a házat. - lebegtetem meg kíváncsian a kulcsot, de látom rajta, hogy ma nem fogom tudni kirángatni az ágyból.
- Majd holnap azt is megnézzük. Most itt akarok maradni és végre lustálkodni reggeltől estig veled. - nyafogja, aminek én nagyon örülök. Ennél jobban én sem szeretnék semmit.
Lehetne akár egy palota is, a karjaiban lenni sokkal kecsegtetőbb.
- Na jóááááá. - markolok hirtelen pocakomra - Fáj a hasam. - szavaim hallatán gyorsan elfektet - Úgy néz ki nem fog teljesülni a vágyad, mert a fiúnk közbe szól. - szavaimat egy újabb nyögés követi... majd még egy és még egy.
Rövidesen már a magzatvizem is elfolyik. Anya elrohan Sakuráért, s én csak remélni tudom, hogy időben ideér.
- Egyre sűrűbbek á fájások! - próbálom mondani, ám inkább fájdalmas kiáltásnak hangzik.
- Nyugodj meg! - húzza ölébe felső testemet - emlékszel Sakura mit mondott a légzésről?!
Úgy teszek, ahogy mondta, de félbeszaggatják fájdalmas nyögéseim.
- Nem tudom, hogy időben visszaérnek-e... - kezdek bele, de csak nehezen tudom kipréselni a szavakat ajkaim között - ... lehet, hogy neked kell megcsinálnod. - jelentem ki pihegve, mire szemei ijedten kerekednek el.
- Ino, én... - magyarázkodik, ám hatalmas nyögéseim félbeszakítják.
- Ezek már azt hiszem a tolófájások... - motyogom erőtlenül, majd újra csak nyögök.
Érzem, ahogy a baba kezd kibújni. Shikamaru maga helyett párnákat töm törzsem alá, majd lábaim közé hajol, s óvatosan levetkőztet.
- Látom a fejét! - hallom meg örömittas hangját - Nemsokára kint lesz!
Szavaira újabb nyögés és összehúzódás a válasz, amit még jó pár követ.
- Kinn a feje! - kiáltja Shika - Már nem kell sok édesem! - bíztat.
Én pedig próbálom összeszedni minden maradék erőmet. Nyomom és nyomom, s csak a felsírására eszmélek fel.
- Fiunk van! - kiált fel Shikamaru könnyben úszó szemekkel.
- Shinji... - préselem ki magamból, s elmosolyodom.
Shika az ölembe csúsztatja fiunkat. Mire Anyámék felérnek Shinji már a mellemen van, Shikamaru pedig bennünket ölel... úgy érzem sohasem voltam ilyen boldog. Most már valóban egy igazi család vagyunk.
Miután Sakura ellátott és megvizsgált, s Anya lemosdatta Shinjit, ismét karjaimban tarthatom. Egészséges és gyönyörű. A hajacskája akár az enyém, a szemei viszont sötétek, akár az apjáé. A kis arca meg... az biztos, hogy sok lány szívét fogja összetörni. Látszik, hogy a mi gyermekünk, látszik, hogy szerelemgyerek.
- Olyan szép, mint te. - jelenti ki mosolyogva Shikamaru.
- És olyan helyes, mint te. - szavaimra lehajol, s megcsókol, majd egy puszit nyom Shinji fejére.
- Akkor én megyek is! - mosolyog ránk Sakura - Holnap ismét jövök, addig is jó pihenést és még egyszer gratulálok!
- Köszönjük! - mondjuk szinte egyszerre.
- Én pedig főzök valami finomat, jól fog esni ennyi izgalom után. - mosolyog Anyu.
Nem telik bele sok időbe, s ismételten kettesben vagyunk.
-x0x-
Estére Shikamaru Anyukája is átjött meglátogatni a picit, s gratulálni. Addigra Shikamaru is végre összerakta a kiságyat, egyenlőre itt áll, az ágyam mellett. Nyugodtabb is vagyok, hogy a közelemben van Shinji.
- El sem tudom hinni, hogy apa vagyok. - fekszik mellém Shikamaru.
Shinji jóízűen alszik, úgy érzem nyugodt kisbaba lesz, bár lehet, hogy ez még korai kijelentés.
- Én is beleszédülök, ahogy arra gondolok, hogy belőlünk van. - bújok hozzá - olyan csodálatos...
- Szeretlek Ino. - mondja váratlanul, de annál nagyobb komolysággal.
- Tudom. - mosolygok, s megcsókolom.
- Sohase hittem, hogy nekünk valaha... hogy mi ketten... - gondolkodik.
- Én sem, de akartam, reméltem és vágytam. - ülök fel, úgy nézek rá.
- Ti vagytok a mindenem. - húz magához, s ad egy forró, hosszú csókot.
Alig várom, hogy újra szeretkezhessünk... már nagyon hiányzik, de egyenlőre az is elég, hogy itt van.
- Szerinted milyen színű legyen majd a gyerekszoba? - kérdem váratlanul.
- Ez hogy jutott eszedbe? - neveti.
- Csak úgy... de most komolyan, mit szólnál, ha olyan lenne, mint az erdő. Festenénk a falra fákat, a plafonra felhőket... - ábrándozom.
- Nem lesz ez egy kicsit nagy falat? - szakít félbe mosolyogva.
- Majd én megcsinálom! - jelentem ki.
- Úgy legyen, de most egyenlőre foglalkozz inkább a pihenéssel.
- Rendben, de holnap mindenképp nézzük meg a lakást! - jelentem ki.
- Holnap sokan jönnek majd a tiszteletüket tenni, bölcsebb lenne, ha eltolnánk egy nappal. - magyarázza.
- Rendben. - sóhajtom - de holnap után mindenképp!
- Ígérem, de azt szeretném, ha most nem izgulnál semmin. Pihenned kell. - puszil meg.
Olyan jó, hogy itt van, annyira jólesik, hogy velem van. Nem is tudnám mi lenne velem nélküle és Shinji nélkül. Már nő és anya vagyok, s ezt egyedül neki köszönhetem.
- Neked is van mit kipihenned, kis szülészem. - nevetem.
- Hát nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök, de jó csapat voltunk. - mosolyog.
- Mint mindig! - jelentem ki.
Egy darabig csak néz, majd végigsimít hajamon.
- Gyönyörű fiunk van. - suttogja - még senkitől sem kaptam ilyen csodálatos ajándékot.
- Én sem. - motyogom mosolyogva.
Most minden tökéletes.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 02. 03. 22:29:58
|
| oosakinana | 2014. 01. 31. 23:28:32 | #29203 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
- Nem haragszom... a te helyedben én is hasonlóképpen viselkedtem volna. – mondjuk szerintem rosszabbul viselkedtél volna, de ebbe inkább ne menjünk bele. - ez pedig nagy előrelépés lenne, és én lennék a legboldogabb, ha a feleséged lehetnék, de... – ez viszont kicsit sem tetszik. Ezek szerint nem akar hozzám jönni? Nem akar a feleségem lenni.
- Nem kell magyarázkodnod. – térdelek le tejesen. Akkor ez nem jött be…
- Nem a te hibád, én érzem úgy, hogy erre még nem vagyok kész. Ennek ellenére a válaszom igen. – na most álljunk csak meg egy kicsit.
- Most akkor mi van? – nem értem az egészet. Ez most csak egy rossz vicc, vagy még is mi?
- Na már gyűrűt sem kapok? Vagy én húzzam fel az ujjamra? – neveti el magát, de én még akkor sem értem a helyzetet.
- Nem azt mondtad, hogy még nem állsz rá készen? – leülök mellé, mert már meguntam a földön térdelni.
- Nem, azt mondtam úgy érzem, viszont te másképp gondolod... – né mindig mindent másként gondolok ezt nem vetted még észre? - és mivel a mi kapcsolatunkban te vagy az ész, én bízom az ítélőképességedben.
- Akkor add a kezed. – furcsa egy logika mit ne mondjak, de ha ennek az a következménye, hogy a jegyesem és végre nem kell tényleg senkinek semmi miatt aggódnia, akkor nagyon boldog vagyok.
Amint felhúzom a gyűrűt megcsókoljuk egymást. Annyira jó érzés. És azt hittem elfogom veszítni. Soha többet nem akarom ezt az érzést átélni, így ez is egy biztosíték, hogy velem marad és nem megy sehova.
- Tudod annyira szörnyű volt, mikor megtudtam, hogy Hidan elrabolt... – mondom el neki érzéseimet, egy kisebb nyugi után. - még ha akkor azt is hittem amit, rettegtem, hogy bajotok esik. – simítom meg először gömbölyű pocakját, amire megérzem, hogy a picikén rúg egy hatalmasat. - A mindenit, ahogy látom nem kellett volna, mert igen erős ez a pöttöm pocaklakó. – nevetem el magam. Nem is gondoltam volna, hogy egy pici ilyen örömöket okoz.
- Olyan erős lesz, mint az apja... – jól esnek szavai nagyon, amikre meg is ölelem, de tovább simizem.
- Szerinted kisfiú lesz, vagy kislány? – kíváncsi lennék ő milyen picit szeretne.
- Szerintem fiú, vagy egy nagyon agresszív kislány...
- Akár az anyukája! – nevetem el magam, de ezzel igen kihúztam a gyufát, majd a hajamnál fogva húz magához ám egy annál is finomabb csókot kapok, amit persze viszonzok.
Boldog vagyok, hogy itt vagyok velük és nem is akarok elmenni innen egy jó ideig még, ám kicsim anyukája közbe szól.
- Ino! Megjött Sakura! – akkor nekem lehet, most van itt az ideje, hogy angolosan távozzak.
- Rendben, küld fel!
- Én addig lemegyek, nem akarok zavarogni... – állnék is már fel mellőle, hogy ne zavarjam a vizsgálatot, ám amit utána mond megállít benne és figyelmesen hallgatom.
- Maradj csak nyugodtan... tudod már akármikor megszülethet a baba, ezért Sakura sűrűbben vizsgálgat, hogy minden rendben legyen. – így már minden világos.
- Rendben, akkor maradok, ha tényleg nem zavarlak. – vele maradok végig, csak mellette ülök, hogy Sakura megtudja vizsgálni rendesen.
A picivel és Ino-val is minden rendben, aminek kifejezetten örülök. Miközbe vizsgálta azon gondolkoztam, hogy vajon milyen nevet kéne adnunk neki és hogy Ino választott-e már neki.
- És néven már gondolkodtál? – kérdezem meg gondolataimat, amikor már kettesben vagyunk.
- Igen, de mindenképpen meg akartalak várni vele. – fekszek be megint mellé, hogy magamhoz tudjam ölelni már amennyire a hasa engedi.
- És milyen nevekre gondoltál?
- Háát... fiúnevek közül nagyon tetszett a Shinji... – tökéletes. Szerintem maradjunk is ennél.
- Ez szép név, nekem is tetszik. – adom le a voksomat a fiú névre, mert ez olyan tökéletes lenne a mi gyerekünknek.
- A lánynevek közül meg a Nanami, a Natsuki... meg még az Airin is tetszenek.
- Szép az összes. – jó neveket választott a gyerekünknek.
Az egész napot vele töltöm és nem mozdulunk ki az ágyból csak annyira, hogy együnk, meg fürödjünk, de azon kívül a karjaimba pihen és ott is alszik el.
-x0x-
Reggel amint megébredek elkezdem szerelmemet simogatni. Kinyitva a szememet találom szembe magam édes arcával, és simogatásomra lassan ő is elkezd ébredezni.
- Jó reggelt kis jegyesem! – édes csókkal jutalmazom, ha már mind a ketten ébren vagyunk.
- Jó reggelt jövendőbeli férjecském! – az arccsípést viszont annyira nem tetszik, de most még azt is eltűröm. - Anyukáinkkal ma közöljük az örömhírt, vagy inkább holnap?
- Holnap, a mai napon csak veled vagyok hajlandó foglalkozni. – jelentem ki. Eleget voltam távol tőle. Ideje most már csak vele foglalkoznom és a picinkkel.
- Akkor ma én leszek a legboldogabb egész Konohában. – de csak és kizárólag utánam.
- Nem, mert az én vagyok. – simítom meg, majd meg is fogom a gyűrűs kezét.
- Gyönyörű ez a gyűrű. – hát igen az egyik ősnek igen csak jó ízlése volt.
- Az az igazság, hogy ez a szüleimé volt, nálunk ez generációról generációra öröklődik. – hátamat a falnak vetve ülök felé. Ino-t is magammal, húzom, hogy érezzem testét és illatát is.
- Akkor ez igazán nagy megtiszteltetés, és azt jelenti, hogy kifinomult stílusú őseid voltak. – te is az vagy édesem nem hiába dolgoztál virágboltban.
Ahogy együtt pihenünk és babánkat is simogatom, ahogy anyukáját egyszer csak kopogást hallunk az ajtó felől, mire odakapjuk a fajünket.
- Ki az?
- Csak én. – lép be Choji, majd rám néz. – A Hokage… - nem is hagyom, hogy végig mondja, miközben szorosan ölelem Ino-t.
- Nem. A gyermekem bármikor megszülethet. Az utóbbi időben mást sem csináltam csak mászkáltam neki küldetésről küldetésre. A családommal akarok végre foglalkozni. – mondom egyből, amire érzem, hogy Ino is egyre jobban hozzám simul ésa fejét is elhelyezi mellkasomon.
- Tudom Shikamaru, de ez parancs.
- Engem meg nem érdekel. Ha valami baja van, akkor jöjjön ide és beszélje meg velem, de én nem fogok elmenni a menyasszonyom mellől. – elég komoly vagyok.
- Ami azt illeti már itt is vagyok. – halljuk meg a Hokage hangját, de engem még ez sem érdekel. Ha kell neki is elmondom, azt amit akarok. Nem fogom itt hagyni. Minimum egy évig nem fogok menni hosszabb küldetésekre, maximum egy-két naposra, de máshova nem. – Choji elmehetsz. – int neki, amire már távozik is félve, de nem engem nem fog most megfélemlíteni és farkas szemet nézek vele, de ő csak elmosolyodik.
- Örülök, hogy épségben hazatértetek mindannyian. – folytatná is még, de ez engem nem érdekel.
- Mondja mit akar. Szeretnék végre a családommal lenni. – nyomatékosítom ezzel azt is, hogy nem fogok küldetésre menni, de ő csak mosolyog.
- Csak a fizetésedet hoztam el az utolsó küldetésről és ezzel Konoha lakói is szeretnék kimutatni a hálájukat feléd. – zsebéből elővesz egy kulcsot én meg nagyot nézek.
- Ez meg mi? – nézek rá.
- Szerintem egy kulcs. – megfogja Ino kezét és beleteszi. – A közös házatok kulcsa. Konoha lakói vettek nektek egy házat vagyis nem is vettek, hanem kiadó volt egy kis pofás otthonos lakás és a bácsika nektek adta. – na ezt nekem most mér olyan lehetetlen elhinnem.
- Az a lakás Narutonak járna, hiszen ő mentette már meg a falut nem is egyszer.
- Neki nem ház kell, hanem olyan valami, amire már nagyon régóta álmodozik. – kacsint rám.
- Ő lesz a Hokage?
- Nem sokára lehet. – az igen. Annak a tökfejnek csak sikerül, amit kitűzött magának célt.
- Köszönjük szépen az ajándékot. – szólal meg Ino, hogy jelezze ő is itt van, meg felébredt a meglepettségből.
Ezzel én is vissza nyerem lélekjelenlétemet és már jön is, hogy mit akartam mondani vagyis kérni a Hokage-tól.
- Jaj igen mielőtt elfelejtem. – nézek rá. – Minimum egy éves szabadságot szeretnék kérni, a gyermekem születésének napjától. – kezdek bele komolyan. – Nem voltam Inoval miközben növekedett a gyermekünk. Nem akarok a legfontosabb pillanatokról is lemaradni, így maximum csak 2 napos küldetéseket vállalok el, de többet nem.
- Rendben, de majd néha bel kell jönnöd az irodámba, hogy a csapatoknak azért segít terveket készíteni, meg az Akadémiára is vissza kell menned, mint tanár. – elég könnyen belement, aminek örülök.
Végül elköszönünk a Hokagetól.
- Most már folytathatjuk a közös napunkat. – mosolyodok szerelmemre.
- El kéne mennünk megnézni a házat. – emeli fel a kulcsot mosolyogva, de én most olyan lusta vagyok. Nem akarok kimászni az ágyikóból.
- Majd holnap azt is megnézzük. Most itt akarok maradni és végre lustálkodni reggeltől estig veled. – nyűgösködöm.
- Na jóááááá. – fogja meg a hasát kicsim, amire egyből felkapom én is a fejemet.
- Mi történt? – kérdezem aggódva.
- Fáj a hasam. – elfektetem kicsikémet. – Úgy néz ki nem fog teljesülni a vágyad, mert a fiúnk közbe szól. – és egy újabb kiáltás, mert megindultak a fájások és nem sokkal később a magzat vize is elfolyt. Kicsim anyja már rohan Sakuráért, hogy siessen… Úgy néz ki most már nem sokára apuka leszek…
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 31. 19:30:44 | #29196 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
- Inkább neked lesz véged. - hallom meg Sasuke hangját - Chidori! - kiáltja, s eltalálja Hidan-t.
- Démonszél shuriken. - hallom meg Naruto-t is.
- Sasuke vidd innen Inot. - utasítja Shikamaru.
- Shikamaru. Nem hagylak itt. - mondom, de nem is törődik velem.
- Vidd. - ismétli, mire Sasuke csak bólint, majd megragad.
Én pedig hiába próbálok Shika után kiáltani, a hangom elhal a csata zajában. Pár pillanat múlva már kint vagyunk a szabadban. Összeszorul a szívem, ahogy látom az összeomlani a barlangot, csak remélni tudom, hogy Shikamarunak és Naruto-nak nem esett baja. Az omlás után egyből indulnék is a keresésükre, de Sasuke nem ereszt. Gondolom Hidan miatt, hisz ezek után ki tudja...
- Hál istennek, hogy nem esett bajotok. - szólal meg Sasuke, s ahogy vele egy irányba tekintek végre meglátom őket.
- Szép pár vagytok együtt. Mióta jártok? - néz felénk Shikamaru, mikor már kievickélt a kövek alól.
Először fel sem fogom, mire célzott.
- Hogy mi? - nézek rá nevetve - Ugye most csak hülyéskedsz? - mosolygok értetlenül, ám komoly feje láttán hamar lefagy a derű arcomról.
- Nem éppen viccnek szántam, amit mondtam. - hallom meg szavait.
Mi? Miért? Miből? Mégis hogy gondolhatja ezt???
- Shikamaru Nara. Még is honnan a fenéből szeded, hogy én és Sasuke együtt lennénk? A te gyerekeddel vagyok terhes és téged várlak haza. - kiáltom felháborodva.
- Már mindenki rólatok beszél a faluban. - kezd bele, és kezdem kapizsgálni a dolgokat - Mielőtt elmentem a küldetésre megtudtam, hogy a hátam mögött találkozgattok. Nem akartam elhinni, de amikor láttam, hogy Sasuke az ablakodon keresztül oson ki a házatokból akkor viszont már nem tudtam mire gondolni.
- Te egy akkora idióta vagy. - vágom képen.
Mégis hogy gondolhatja... halálra aggódom magam érte, 8 hónapig rendületlenül várom haza és ez lenne a hála?! Ennyire nem vesz komolyan?! Ennyire nem veszi a kapcsolatunkat komolyan azok után, hogy a gyermekét várom?!
- Ez nincs így Shikamaru. - szólal meg Sasuke - Ino csak nekem segített, mert megkértem. Meg akarom hódítani Sakura-t és ezt beszéltük. Ebben kértem a segítségét, de egyben azt is kértem tőle, hogy ne szóljon senkinek, mert minél több mindenki tudja annál nehezebb dolgom van.
- Akkor nem vagytok együtt? - döbben le Shika - Én azt hittem… - kezdené, de félbeszakítom egy újabb pofonnal. Legszívesebben menten kinyuvasztanám.
- Te akkora egy marha vagy. Hányszor mondjam még el, hogy téged szeretlek? Ennyire nem tudsz megbízni bennem? - dühöngök.
- Csak annyira, amennyire te nem tudsz bennem megbízni, ha Temariról van szó. - mondja komolyan, és lehet, hogy kicsit igaza is van, de ez akkor sem ugyanaz.
8 hónap az 8 hónap, és ha ő a kezdetektől azt hitte, hogy nem őt szeretem, akkor... olyan mintha értelmetlen lenne az egész. Többet voltunk külön, mint együtt, s ezt csak tetőzi a hozáállása.
- Fulladj meg Shikamaru. - indulok haza - Hagyj békén. - teszem hozzá.
Pedig úgy vártam, hogy végre átöleljem, de neki elegendő okot szolgáltat a legkisebb gyanú ahhoz, hogy harc nélkül odébb álljon. Nem biztos, hogy ilyen férfit szeretnék az oldalamon tudni.
-x0x-
Másnap reggel szomorúan ébredek. Épp csak felöltözök, mikor váratlanul kopogtatnak ajtómon.
- Szabad. - motyogom, ám amikor meglátom, hogy ki az, már mondanám is a magamét.
- Sajnálom, ami történt Ino. - kezd bele Shika - Tudom hülye voltam és beszélnem kellett volna veled, de annyit áradoztál már előttem Sasuke iránt, hogy az csak nem tűnik el egy pillanat alatt. Sok hibám van, amit javítanom kell és ígérem, hogy azon leszek, hogy megváltozzak. - Meghatnak a szavai, de még mindig nagyon mérges vagyok rá. Egyszer csak azt veszem észre, hogy térdre ereszkedik, s a felső zsebébe - Ino Yamanaka, hozzám jönnél?
A szemeim könnyel telnek, ezek a meghatódottság könnyei. Nagyon jól esik, hogy engem akar feleségének... ám kissé meg is rémít a dolog.
- Nem haragszom... a te helyedben én is hasonlóképpen viselkedtem volna. - motyogom bátortalanul - ez pedig nagy előrelépés lenne, és én lennék a legboldogabb, ha a feleséged lehetnék, de... - a hangom végül elcsuklik.
Látom, ahogy arcára kiül a kétségbeesett értetlenség.
- Nem kell magyarázkodnod. - kel fel szomorúan, mire megfogom a kezét.
- Nem a te hibád, én érzem úgy, hogy erre még nem vagyok kész. Ennek ellenére a válaszom igen. - jelentem ki.
- Most akkor mi van? - néz rám zavarodottan.
- Na már gyűrűt sem kapok? Vagy én húzzam fel az ujjamra? - nevetem.
- Nem azt mondtad, hogy még nem állsz rá készen? - ül mellém hitetlenkedve.
- Nem, azt mondtam úgy érzem, viszont te másképp gondolod... - nézek rá komolyan - és mivel a mi kapcsolatunkban te vagy az ész, én bízom az ítélőképességedben.
- Akkor add a kezed. - mosolyodik el, mire én odanyújtom, hogy rácsúsztathassa a gyűrűt.
Végül egy hosszú, forró csókkal pecsételjük eljegyzésünk. Már nagyon hiányzott a csókja, az illata, az érintése, s remélem, hogy a baba születéséig már velem marad.
- Tudod annyira szörnyű volt, mikor megtudtam, hogy Hidan elrabolt... - kezd bele - még ha akkor azt is hittem amit, rettegtem, hogy bajotok esik. - simít hasamra, mire a babókánk rúg egyet. - A mindenit, ahogy látom nem kellett volna, mert igen erős ez a pöttöm pocaklakó. - neveti.
- Olyan erős lesz, mint az apja... - suttogom mosolyogva.
- Szerinted kisfiú lesz, vagy kislány? - kérdezi még mindig pocakomat tapogatva.
- Szerintem fiú, vagy egy nagyon agresszív kislány... - mosolygok.
- Akár az anyukája! - nevet Shikamaru, mire a hajánál fogva húzom magamhoz, s nyomok egy csókot ajkaira.
A csókomat újabb és újabb csókok követik, amit végül Anyám hangja szakít félbe.
- Ino! Megjött Sakura! - kiáltja.
- Rendben, küld fel! - kiáltok vissza.
- Én addig lemegyek, nem akarok zavarogni... - mondja Shikamaru.
- Maradj csak nyugodtan... tudod már akármikor megszülethet a baba, ezért Sakura sűrűbben vizsgálgat, hogy minden rendben legyen. - magyarázom.
- Rendben, akkor maradok, ha tényleg nem zavarlak. - mosolyog Shika.
S így is lesz. Velem marad, s fogja a kezem, míg Sakura végigtapogatja a hasam. Nagyon jó érzés, hogy mellettem van. Miután azonban Sakura elment, egy igen érdekes témát hoz fel.
- És néven már gondolkodtál? - puhatolózik.
- Igen, de mindenképpen meg akartalak várni vele. - hajtom a vállára a fejem.
- És milyen nevekre gondoltál?
- Háát... fiúnevek közül nagyon tetszett a Shinji... - kezdek bele, mire egyből közbevág.
- Ez szép név, nekem is tetszik. - mondja lágyan, s ad egy puszit fejemre.
- A lánynevek közül meg a Nanami, a Natsuki... meg még az Airin is tetszenek.
- Szép az összes. - jelenti ki boldogan.
Mivel hosszú küldetés után van, az egész napot velem tölti. Nagyon jó, hogy végre ilyen sokat tudunk együtt lenni... ezért megérte várni nyolc hónapot.
-x0x-
Reggel ismét mellette ébredek, mint mielőtt elment. Bár most már sajnos nem cifrázhatjuk az estéket a picike születéséig, nekem egyenlőre épp elég, hogy a simogatására kelek.
- Jó reggelt kis jegyesem! - csókol meg.
- Jó reggelt jövendőbeli férjecském! - csípek az arcába. - Anyukáinkkal ma közöljük az örömhírt, vagy inkább holnap?
- Holnap, a mai napon csak veled vagyok hajlandó foglalkozni. - mosolyog rám.
- Akkor ma én leszek a legboldogabb egész Konohában. - jelentem ki vigyorogva.
- Nem, mert az én vagyok. - fogja meg gyűrűs kezem.
- Gyönyörű ez a gyűrű. - jegyzem meg.
- Az az igazság, hogy ez a szüleimé volt, nálunk ez generációról generációra öröklődik. - ül fel és húz az ölébe.
- Akkor ez igazán nagy megtiszteltetés, és azt jelenti, hogy kifinomult stílusú őseid voltak. - nevetem, s egy puszit nyomok az orrára.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 31. 19:30:59
|
| oosakinana | 2014. 01. 30. 17:29:12 | #29181 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
Éppen otthon fekszek az ágyamba egy jó pihenés után, amikor Naruto vágja ki az ablakomat.
- Shikamaru gyere gyorsan. – lihegi. – Ino-t elvittem Hiden.
- Hogy mi van? – pattanok ki az ágyból és nem értem, hogy mi van. Hiszen Sasuke anno megölte nem? akkor még is hogy lehet még életben?
- Siessünk. – nem is kell több. Felveszem az eszköztartómat és már rohanok is Narutoval, miközben próbálok egy tervet kitalálni, amivel kiszabadíthatjuk Inot, meg a picit. Meg is beszélem Narutoval, hogy csináljon egy árnyék klónt, majd változzon az fegyverré, amit oda fogok dobni. Ő fogja megmenteni Inot én meg elbánok egyedül Hidan-nal. Egy időre hátha megint eltudom tenni láb alól.
- Hidan! Vedd le róla a kezed! – dobom oda a tervnek megfelelően Narutot, aki visszaváltozzon, amint nem figyelnek majd rá.
- Tudod, van bennünk valami közös... – ez nem így van. Nincs igaza. - a veszteség. Én már kivétel nélkül mindenkit elveszítettem, aki valaha fontos volt, s te is jó úton haladsz e-felé. – ez nem igaz. Igaz Asuma-senseit, az apámat és Inot elvesztettem, de ott van a fiam, anyám meg a barátaim.
- Itt vagyok, megölhetsz, de őket engedd el! – kérem meg. Ez csak kettőnkre tartozik. Nem akarom, hogy bárki másnak baja essen.
Végre nem figyelnek rá, így Naruto átváltozik és Inohoz lopózva kioldozza, majd a karjaiba véve mennek el onnan és szerencsére Hidan csak későn veszi észre, de csak azért, mert odanéztem és ő is kíváncsi, hogy miben sántikálunk.
- Ez a kis patkány... – hát igen vannak módszerek a tarsolyomban.
Igyekszem elkapni az árnyékkal, de nem tudom. Mindig hátrébb ugrik. Nem ugrik bele a csapdámba megint. Tudja, hogy miután mi következik, ami nekem viszont elég rossz. Annyira, hogy a barlang legbelső pontjába terel minket támadásaival, ahonnan még véletlenül sincs kiút.
- Most pedig végetek! – nem hiszem én azt. Nem lesz ilyen egyszerű dolgod.
- Inkább neked lesz véged. – hallok meg egy olyan hangot, amilyet nem biztos, hogy szeretnék… Sasuke. – Chidori! – kiáltja, majd hátulról találja el, de a szívénél, amire igen csak meglepődik.
- Démonszél shuriken. – halljuk meg Naruto hangját is.
- Sasuke vidd innen Inot. – mondom neki, mert csak ő tud teleportálni.
- Shikamaru. Nem hagylak itt. – kár, hogy ezt nem ő dönti el.
- Vidd. – bólint és már csak a nevem elejét értem csak, ahogy kiabálja, én meg igyekszem kikerülni a súlyos csapásból, amit Naruto ad Hidanra, aki ennek megfelelően darabokra is esik.
Nagy nehezen szabadulunk csak meg, annyi árral, hogy az én karom eléggé megfájdul, meg egy kőnek neki ütöttem, de az nem vészes egyáltalán. Kimegyünk és ott látjuk Ino-t és Sasuke-t, aki nem akarja elengedni Inot.
- Hál istennek, hogy nem esett bajotok. – szólal meg Sasuke, mert ő lát meg minket elsőnek, de én csak elmosolyodok rajtuk.
- Szép pár vagytok együtt. Mióta jártok? – jegyzem meg komolyan, miközben Ino-ra és Sasuke-ra nézek.
- Hogy mi? - kérdezi, és magukra mutat, amire elkezd nevetni, bár én nem találom annyira viccesnek. Azért remélem tényleg megfogja engedni, hogy lássam a gyerekemet. – Ugye most csak hülyéskedsz? – mosolyog, ám gondolom, ahogy látja komoly arckifejezésemet ő is megkomolyodik.
- Nem éppen viccnek szántam, amit mondtam. – a légkör innentől kezdve eléggé feszültté válik.
- Shikamaru Nara. Még is honnan a fenéből szeded, hogy én és Sasuke együtt lennénk? A te gyerekeddel vagyok terhes és téged várlak haza. – mondja felháborodva, amire szerintem nekem lenne okom.
- Már mindenki rólatok beszél a faluban. – jegyzem meg. – Mielőtt elmentem a küldetésre megtudtam, hogy a hátam mögött találkozgattok. Nem akartam elhinni, de amikor láttam, hogy Sasuke az ablakodon keresztül oson ki a házatokból akkor viszont már nem tudtam mire gondolni. – mondom őszintén.
- Te egy akkora idióta vagy. – kapok egy pofont is tőle.
- Ez nincs így Shikamaru. – kezd bele a díszvirág. – Ino csak nekem segített, mert megkértem. Meg akarom hódítani Sakura-t és ezt beszéltük. Ebben kértem a segítségét, de egyben azt is kértem tőle, hogy ne szóljon senkinek, mert minél több mindenki tudja annál nehezebb dolgom van.
- Akkor nem vagytok együtt? – kérdezem ledöbbenve. – Én azt hittem… - de nem tudom befejezni, mert még egy pofont kapok Ino-tól.
- Te akkora egy marha vagy. Hányszor mondjam még el, hogy téged szeretlek? Ennyire nem tudsz megbízni bennem? – eléggé dühösnek tűnik.
- Csak annyira, amennyire te nem tudsz bennem megbízni, ha Temariról van szó. – jegyzem meg komolyan, amire látom, hogy tudja igazam van.
- Fulladj meg Shikamaru. – megfordul és elindul haza. – Hagyj békén. – teszi hozzá, ed szerencsére nem megy egyedül, hanem Sasuke vele megy. Ez kicsit megnyugtat.
Igaz, hogy így Narutonak nekem kell elmagyaráznom a dolgokat, de még jó, hogy nem lesz nagyobb probléma, mert közben azt is megtudom, hogy ráhajtott Hinata-ra, akiről már mindenki tudja évek óta, hogy szerelmes Narutoba.
Visszaérve elválunk Naruto-tól és megállok Inoék előtt, de úgy döntöttem, hogy mára hagyom ráadásul, ahogy látom, valaki van nála, de az alakjából kiveszem, hogy Sakura az, mivel nem hiszem, hogy Sasuke-nak, felül lennének domborulatai.
~*~
Másnap reggel, amint felvettem a küldetésért járó fizetést. Elmegyek egy a lenti virágboltjukba, ahol az anyukája mosolyogva vár. Kérek tőle pár szál rózsát, amit megkapok és fel is enged kicsimhez.
Az ajtajához érve bekopogok.
- Szabad. – szomorú a hangja, aminek nem örülök. Bemegyek, majd ahogy meglát nem hagyom szóhoz jutni.
- Sajnálom, ami történt Ino. – kezdek bele. – Tudom hülye voltam és beszélnem kellett volna veled, de annyit áradoztál már előttem Sasuke iránt, hogy az csak nem tűnik el egy pillanat alatt. Sok hibám van, amit javítanom kell és ígérem, hogy azon leszek, hogy megváltozzak. – Végül letérdelek elé és egy dobozt veszek elő a felső zsebemből. – Ino Yamanaka, hozzám jönnél? – anyám ma reggel tette le az asztalra a gyűrűjét, amit a nagyitól kapott és az van most a kis dobozba, amit kinyitottam, hogy lásson.
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 29. 21:36:46 | #29175 |
Karakter: Ino Yamanaka
Megjegyzés: (Shikamarumnak)
- Ino. - érkezik meg Shikamaru.
Örülök, hogy itt van, bár kissé korán van még az ebédszünethez...
- Szia. Hogy vagy? - kérdem mire mellém ül és megfogja a kezem.
Szomorúságot és gondterheltséget látok a szemében, ami nagyon nem tetszik.
- Beszélnünk kell. - mondja, mire kérdően nézek rá. Afelől kétségem sincs, hogy rosszhír, s szeretnék mielőbb túlenni rajta - Küldetésre küldtek. - kezd bele, ám nem bírok tovább várni.
- Milyen küldetésre? Kivel és mikor jössz? - próbálom gyorsítani a dolgot, mert érzem, hogy valami nagyon rosszat rejt.
- A béke érdekében kell elmennünk és 7 hónap minimum a küldetés. - mondja, s nálam elszakad a cérna.
- Hogy vállalhattad el ezt a küldetést? Itt akarsz hagyni egyedül 7 hónapon keresztül, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád? - fakadok ki.
- Azt hiszed én örömömben megyek? - kérdez vissza, s hiába tudom, hogy nem ő tehet róla, mégis fáj - Nincs más választásom Ino. Nem mondhatom vissza. Beszélni akartam a Hokagéval, de ő jelentette ki, hogy ez van. - magyarázza, mire hatalmasat sóhajtok.
- És mikor indultok? - kérdem megadóan.
- Este.
- Kikkel mentek? - fogom meg a kezét, s úgy bújok hozzá.
- Sakura, Naruto, Kiba, Akamaru, Neji és Gaara is velünk jön. - Gaara, érdekes!
- Akkor Temari is megy? - kérdezem meg önkéntelenül, bár magam sem gondolom, hogy neki bármi köze van a küldetéshez.
- Nem. Temari nem jön. Csak a Kazekage. De ha nekem nem hiszel, akkor menj el Tsunade-sama-hoz és kérdezd meg tőle. - jegyzi meg kissé gúnyosan.
- Shikamaru... - szólalok meg lágy hangon, mire egy csók a jutalmam.
Tudom, hogy szívéből szeret, s látom rajta, hogy nem akar menni... ennyi épp elég ahhoz, hogy befejezzem a gyermeteg féltékenykedést.
- El kell mennem feltankolni magam rendesen, meg összepakolni az útra. Majd még visszatérek. - ígéri, majd elköszönünk, s már indul is.
Ám helyette csak egy árnyékklónt kapok, az adja át, hogy már elindultak, s siet haza... remélem így is lesz. Rossz érzésem van, remélem nem esik baja, s épségben visszakapom.
-x0x-
Úgy 7-8 hónap telt már el, s egyre izgatottabb vagyok így, hogy tudom, bármikor visszatérhet. Alig várom, hogy végre a karjaimba zárhassam, s nekiláthassunk a közös életünknek.
Viszont Sasuke eléggé maga alatt van, főleg mióta hallottuk a pletykákat. Azóta inkább kerüljük egymást. Fáj, hogy pont Sakura volt az elindítója, bár kissé örülök is, hisz mindez azt bizonyítja, hogy még mindig érdekli Sasuke.
Remélem Shikamaru fülébe nem jutott el a dolog... ugyan, hogy is juthatott volna, hisz rég elment, amikor meghallottuk. Ha meg mégis, biztosan van annyi sütnivalója, hogy nem hisz a pletykákban.
- Megjött Shikamaru! - hallom meg Anya kiáltozását.
Boldogan tápászkodok fel, s indulok lefelé a lépcsőn, bár a hatalmas pocakom miatt egyre nehézkesebben mozgok. Már lassan meg fog születni a babánk, én pedig épp úgy festek, akár egy hordó. Sajog is tőle a hátam, bár ami a mellméretet illeti meg tudnám szokni... persze a pocakom mögött ez is alig látszik, mégsem cserélnék a világon senkivel. Már érzem ahogy mozog, és rugdal. Nagyon erős, szerintem biztosan kisfiú lesz. Már neveken is gondolkodtam, de ezt mindenképp szeretném megbeszélni Shikamaruval.
Mire leérek, Anya már az ajtót zárja.
- Mi az? Nem Shikamaru volt? - kérdezem meglepve.
- Choji volt az, ő is csak Narutotól tudja. - mondja Anya.
- És hol van ő? Ha visszaért, miért nincs itt? - kezdek kétségbeesni, lemaradtam valamiről?!
- Biztosan fáradt, ne izgasd fel magam kicsim. - simítja meg vállam - Ahogy ismerem, holnap az első dolga az lesz, hogy meglátogasson! - mosolyog rám.
- Remélem, de... - nyafogok.
- Nincs de, menj, pihenj inkább te is. - indít fel - És ne izgasd magad, árt a babának! - kiáltja utánam.
Persze, könnyű mondani. Ha én dönthetném el nem is idegeskednék, de ez egyenlőre nem olyan dolog, amit kicsit is befolyásolhatok. A szobámba érve észreveszem, hogy nyitva van az ablakom. Furcsa... nem nyitottam ki.
Mikor odalépek, hogy bezárjam, valaki becsukja mögöttem az ajtót.
- Shika... - kezdek bele, ám a szavam is elakad, amikor meglátom, hogy ki az.
- Nem talált kislány. - röhög a képembe - de nyugodj meg, nem foglak bántani, egyenlőre nem. - indul meg felém.
- Mit akarsz? - lépek hátra, s már csinálnám is a kézjeleket, ám elkapja kezemet, s nyakamra fogva kábít el.
-x0x-
Egy barlangfélében térek magamhoz, a kezeim ki vannak kötözve. Félek, féltem a gyermekünket, ám próbálok nyugodt maradni. Tudom, hogy mit akar, még mindig őt, s bennünket használ csalinak... de téved, ha azt hiszi, hogy túljárhat Shikamaru eszén.
- Látom végre felébredtél. - vet rám egy gúnyos pillantást - Azt azért meg kell hagyni, hogy ez a kölyök jól választott, bár ki tudna ellenállni egy ilyen csinos kis csapattársnak - nyúl állam alá, mire én elkapom a fejem.
- Le fog győzni, mint mindig! - jelentem ki gúnyosan, mire egy pofon a jutalmam.
Az ajkaimból folyni kezd a vér.
- Nem mondtam, hogy csicsereghetsz. - hajol a fülemhez - már nem élne, ha nem állsz az utamba.
Hallgatnom kéne, de úgy érzem nem bírok parancsolni a számnak. Ő volt az, az ő hibája, miatta veszítettem el a másik babámat. Ő ölte meg, egyedül ő tehet róla, s én itt vagyok a testvérkéjével együtt megkötözve. Úgy érzem szét tudnám tépni, de nem szabad, ahogy beszélnem sem. Nem fogja megint elvenni tőlem, még egyszer nem hagyom!
Az érzéseknek azonban nem lehet parancsolni. Bár meg nem szólalok, könnyeim lassanként elöntik szememet, s kicsordulnak.
- Na! Ne pityeregj, még korai... - röhög - amíg nem ér ide, addig nem eshet semmi bántódásod. A szeme láttára akarom kivágni belőled a kölykét...
- Mit vétett neked ez a gyermek?! - vágok közbe könnyeimtől fuldokolva.
- Csupán annyit, hogy tőle van. - válaszolja hidegen.
- Nem tudhatod... - próbálok füllenteni.
- Ugyan, ne nézz hülyének, tudom amit tudok. - hátrál - Tudod téged sajnállak a legjobban, talán még életben is hagynálak, ha nem lennél terhes tőle. Örömünket lelnénk egy másban. - nyalja meg szája szélét, még a gyomrom is felfordul.
- Inkább a halál. - jelentem ki halkan, amit egy újabb, ezúttal nagyobb pofon követ.
Már az orrom is vérzik, de nem érdekel. Csak a babának ne essen baja. Nem tehetek mást, minthogy bízok Shikamaruban, most az ő kezében van mindkettőnk élete.
- Hányszor mondjam, hogy tartsd csukva a csőröd kismadaram. - simítja végig copfomat.
- Hidan! Vedd le róla a kezed! - röpül egy kunai fogvatatóm felé.
Shikamaru az. Végre! El sem hiszem, hogy megtalált. Ez azt jelenti, hogy nemsokára vége...
- Tudod, van bennünk valami közös... - kezd bele negédesen Hidan - a veszteség. Én már kivétel nélkül mindenkit elveszítettem, aki valaha fontos volt, s te is jó úton haladsz e-felé. - fogja meg kaszáját.
- Itt vagyok, megölhetsz, de őket engedd el! - mondja kétségbeesetten.
Azt hittem, legalább van terve... nem gondolhatja, hogy feláldozza magát. Értelmetlen is volna, hisz lefogadom, hogy a halála után mi következnénk.
Ekkor látom meg a Hidan háta mögött feltűnő Naruto-t. Úgy látszik ő volt a kunai... nagyon elmés. Néha a legegyszerűbb dolgok a leghatásosabbak. Mire Hidan felém fordul, már Naruto ölében vagyok.
- Ez a kis patkány... - ordítja mérgében.
Shikamarunak viszont nincs könnyű dolga, Hidan kényesen ügyel a távolságra. Hártál, s ez nekünk nem jó, mert egyre inkább a barlang vége felé nyomódulk. Ha nem lennének a tetelyén lyukak, s nem jönne be a fény... de Hidan mindenre gondolt.
- Most pedig végetek! - jelenti ki, s a barlang megmozdul. Ránk akarja omlasztani.
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 29. 21:40:57
|
| oosakinana | 2014. 01. 29. 19:03:35 | #29169 |
Karakter: Shikamaru Nara
Megjegyzés: (Inomnak)
- Szia Ino. Anya mondta, hogy kerestél anyukádon keresztül. – megyek vissza hozzá, amikor szól anya, hogy keresett Ino anyja. Bár most ehhez annyira nincs sok kedvem. Inkább pihentem volna otthon, de ha már felelősséggel tartozok felé.
- Igen, mert nem akartam, hogy félreértsd a helyzetet... – nem tudom, hogy azon, hogy ölelgetsz valakit, akiért nagyon sokáig oda voltál, hogy lehet másként érteni. - ...mégis ez történt. Pedig akár hiszed, akár nem, rád vártam egész délelőtt... – ezt most valahogy irtó nehéz elhinni.
- Ugyan! – ne nézzen már teljesen hülyének. - Ahhoz képest jól elvoltatok, ahogy láttam.
- Igen, ha tudni akarod épp gratuláltam neki! – ahhoz hogy visszajött és megint ujjonghatsz utána?
- Mihez Ino? Hogy visszajött és már mindent felforgat?! – adok hangot kérdésemnek, de már kezdek eléggé ideges lenni. Az sem érdekel, ha Ino anyja hallja a dolgokat.
- Nem. Csak... mindegy. – Pedig olyan jól ment minden. Minek kellett visszajönnie?
- Ha már elkezdted, mond! Igazán érdekelne, hogy mit mondott, amitől a nyakába ugrottál. – ha erre azt mondja, hogy harcolni fog érte, akkor azt hiszem ennek a kapcsolatnak itt lesz vége. Én nem fogok versengeni senkivel, mert ha már kell, akkor semmi jó nem lesz belőle. Meg most komolyan Sasuke-val szemben kinek van bármi előnye? Senkinek. Ő a szegény gyerek, meg egyben a nagy hős…
- Shikamaru, nem mindegy? – ez az, hogy nem. - A te gyermeked hordom a szívem alatt... – igen ezt tudom, de azt viszont nem, hogy miért is kezdesz el vetkőzni? Ám a szememet nem tudom levenni róla. Túlságosan is szépen néz ki.
- Ino, nem gondolod, hogy ezek után én... – próbálnék tiltakozni, de amint elnémítva tapad ajkaimra feladom a küzdelmet ellenne. Nem tudom. Képtelen vagyok. Túlságosan szeretem.
Ahogy az ajtót is becsukja teljesen végem van. innen már nincs menekvés.
- Szeretlek. – megborzongok szavaitól és nagyon jól esnek és ilyenkor nem tudok kételkedni benne. - Egyedül téged... csak téged akarlak...
Végem van. nem is foglalkozok tovább semmivel, hanem inkább hagyok az érzelmeknek, és úgy kezdem el vetkőztetni. Ölbe kapva viszem az ágyhoz, amin végig fektetem. Bár eléggé féltem, hogy nem lenne szabad a pici miatt, de amikor látja bizonytalanságomat, akkor átveszi az irányítást és megint mindent elfelejtett velem és végül egy nagyon édes és szenvedélyes menetben lesz részünk, amire mindkettőnknek szüksége volt, hogy kiadjuk magunkból a feszültséget és a többi dolgot.
-x0x-
- Mond, hogy itt alszol! – szólal meg egy idő után, amikor már csak egymás karjaiban fekszik pihegve.
- Ezek után mi mást tehetnék... – simítom meg arcát. Elég hülyén venné ki magát a dolog, hogy ha ezek után itt hagynám. - viszont akkor gyorsan lezuhanyozok, ha nem bánod.
- Veled tartok, ha nem bánod! – beleegyezzek és már megyünk is a fürdőbe, hogy együtt tusoljunk le. Vissza kaptam a régi Inot, aminek örülök, vagy nem is tudom. Ez a titkolózás, meg a nyakába ugrik Sasuke-nak még mindig nem igazán tetszik, de tudom, hogy szeret, csak néha olyan buta tud lenni.
- Ino, és akkor mi volt az a Sasukés dolog? – csak nem hagy nyugodni ez a gondolat.
- Ha arra vagy kíváncsi, nem rá gondoltam szex közbe. – na jó nem erre akartam kilyukadni, és hirtelen is ér, amire elvörösödök. Tuti itt hagynám, ha rá gondolt volna.
- Hogy mondhatsz ilyet... és akkor kire is gondoltál tulajdonképpen? – kérdezek vissza, mert ez is érdekel nagyon is.
- Egy erős, magas, jóképű férfira... – na jó ennek a fele se tréfa. Neki sem kéne annak vennie egy kicsit sem.
- Ino hagyd abba, nem vicces! – morgom, mert tényleg nem játék.
- És ezt a férfit úgy hívják, hogy Shikamaru. – ez már jobban tetszik. Viszonzom is csókját. Magamhoz ölelve élvezem a pillanatot, amit együtt élünk át.
Az este további része nyugodtan és kellemesen telik. Együtt alszunk és ez a legjobb az egészben. Bár azért még mindig vannak kételyek bennem, hogy mit is akar Sasuke pont Ino-tól.
Másnap reggel viszont megyek megint dolgozni. Az Akadémián vagyok, amikor jön Hokage egyik küldönce, hogy beszélni akar velem, amire megyek.
- Igen hivatott. – lépek be.
- Shikamaru lenne egy komoly küldetésem számodra. – jegyzi meg, amire ránézek.
- Miről lenne szó? – komolyodok meg és úgy nézek, amikor kopognak és megérkezik, még Sakura, Kiba, Akamaru, Naruto és Neji.
- Örülök, hogy mindenki itt van. – bólint mindenkire, majd bele kezd. – Ez egy elég hosszú küldetés lenne… - kezd bele és bele avat a részletekbe. Annyit tudunk, hogy minimum 7 hónapos lenne és még a Kazekage is csatlakoznak hozzánk, azért csak ő, mert a többiek küldetésen vannak és nem hagyhatják magára teljesen a homok falut sem. A legjobb ninjákra van szükség.
Mindenki kimegy, csak én maradok bent a Hokagéval.
- Tudom, hogy mit akarsz mondani. – kezd bele. – Tudom, hogy Ino terhes és így mindenből kimaradsz, de ez az út a béke érdekében van szükség. – magyarázza, amire nagyot sóhajtok.
- Magyarán választási lehetőségem nincs. – állapítom meg.
- Így van. – bólint, amire meghajlok és távozok. Akkor beszélnem kell Ino-val, hogy elfogok menni, és ami a legrosszabb, már ma indulunk.
Haza is megyek, hogy beszéljek Ino-val és felkészítsem a dolgokat.
- Ino. – lépek be a szobába és most egyedül találom bent, aminek örülök.
- Szia. Hogy vagy? – leülök mellé és megfogom a kezét.
- Beszélnünk kell. – mondom és látom a hatalmas kérdőjelet a szemébe, így bele is kezdek. – Küldetésre küldtek. – térek a lényegre, majd folytatom, vagyis folytatnám, ha nem vágna közbe.
- Milyen küldetésre? Kivel és mikor jössz? – sorolja a kérdéseket.
- A béka érdekében kell elmennünk és 7 hónap minimum a küldetés. – mondom el, amire már látom, hogy felkpja a vizet.
- Hogy vállalhattad el ezt a küldetést? Itt akarsz hagyni egyedül 7 hónapon keresztül, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád? – kezd el kiakadni.
- Azt hiszed én örömömben megyek? – kérdezek vissza. – Nincs más választásom Ino. Nem mondhatom vissza. Beszélni akartam a Hokagéval, de ő jelentette ki, hogy ez van. – tájékoztatom a dolgokról teljesen, amire nagyot sóhajt.
- És mikor indultok?
- Este. – látom, hogy elszomorodik, de nem tudok ezzel sajnos mit csinálni. A küldetés az küldetés.
- Kikkel mentek? – néz rám megint megfogva a kezemet, meg hozzám bújva.
- Sakura, Naruto, Kiba, Akamaru, Neji és Gaara is velünk jön. – erre felkapja a fejét.
- Akkor Temari is megy?
- Nem. Temari nem jön. Csak a Kazekage. – látom azonban, hogy nem igazán hisz nekem, ám nincs kedvem veszekedni. – De ha nekem nem hiszel, akkor menj el Tsunade-sama-hoz és kérdezd meg tőle. – jegyzem meg.
- Shikamaru. – szól megenyhülve, mire egy csókot adok neki.
- El kell mennem feltankolni magam rendesen, meg összepakolni az útra. Majd még visszatérek. – ígérem meg neki. Elköszönünk majd megyek dolgomra.
Ám a dolgom közben olyan dolog üti meg a fülemet, amire nem is számítottam.
- Hallottátok, hogy Ino elkezdett megint hajtani Sasuke-ra?
- Igen Sakura mondta, hogy hajt Ino Sasuke-ra, de nem érti, mivel elméletben Shikamaruval lenne együtt.
- Szerintem most, hogy visszajött Sasuke inkább lenne vele, hiszen még az életét is megmentette. Arról nem is beszélve, hogy amikor Shikamaru nincs otthon mindig látják kijönni Ino-tól, vagy az ablakon vagy az ajtón. – Na ez tette be a kiskaput nem is kicsit. Mi az, hogy a hátam mögött találkoznak?
Gyorsan összepakolom a cuccaimat és az egyik ház tetejére megyek, ahonnan látom Inoék házát. Kíváncsi vagyok, hogy igazat mondanak-e. Valóban akkor jön ki Sasuke, amikor megyek hozzájuk?
Egy ideje ott várakozok a rejtekemből, amikor valóban Sasuke ugrik ki Ino szobájának ablakából. Na mindenre számítottam csak erre nem. ezek után valahogy nincs kedvem teljesen találkozni vele. Most egy kis szünetre van szükségem. Készítek egy árnyék klónt.
- Üzenem Ino-nak, hogy azért nem személyesen megyek, mert korábban kellett indulunk, de szeretem és sietek haza. – mondom el az üzenetet az árnyék klónomnak, majd én a főkapuhoz megyek és elbújva egy fán várom a többieket, hogy a megbeszélt időpontba érkezzenek, majd menjünk innen el messzire.
Nem is kell sokat várnom és már indulunk is este a küldetésre és ki tudja, hogy miként, meg mikor fogok visszatérni…
~*~
Nem tudom mennyi idő telik el, de olyan 7-8 hónap körül számolom. Nem számoltam a napokat, mert folyamatosan járt az agyam, bár nem egyszer kaptam fejmosást a többiektől, hogy koncentráljak. Egészen addig ment, amíg komolyabban meg nem sérültem az egyik csatánál. Az után félre tettem mindent, ami a fejemben van és inkább csak a küldetésre koncentráltam.
Teljesen elfelejtettem mindent és nem figyeltem arra, hogy otthon mit tudtam meg. Most viszont ideje visszatérni mindenhez. Ahogy belépünk Konoha kapuin úgy tör minden utat magának. Az is, amit megtudtam és minden. Gondolom azóta már összejött Ino és Sasuke. Azt hiszem ideje, hogy gratuláljak nekik bár majd meg kell beszélnünk hogy legalább a gyermekemet had láthassam.
Az első utam nem Ino-hoz vezet, hanem haza anyukámhoz, akit szorosan ölelek meg.
- Shikamaru, de jó, hogy itthon vagy. – mondja boldogan.
- Én kevésbé örülök neki, mint te anya. – jegyzem meg. – De megyek fel megfürdök, meg lepihenek.
- Nem mész át Ino-hoz. Biztos nagyon hiányzol neki. – Na ebben anyukám nagyon is tévedsz. Nincs neki rám szüksége.
- Na ebben nem vagyok biztos. – kicsit nagyot néz, de mindegy. – Fáradt vagyok, megyek. – puszit adok homlokára, majd úgy megyek fel az emeletre, hogy lefürödjek és lefeküdjek az ágyamba pihenni, mivel aludni nem hiszem, hogy fogok tudni.
|
|
