Meglepetten néz rám, de szerencsére azért elveszi a kis dobozt és nem utasítja rögtön el. Elég ritkán veszek bárkinek is ajándékot és nem is ismerem õt annyira, így remélem, hogy tetszeni fog neki.
- Dem… mondtam, hogy nem kérek semmit – nyögi ki a dobozra nézve.
- Csak egy kis apróság – jegyzem meg. Nem mondhatja, hogy nem fogadja el vagy ilyesmi, végül is nem egy jegygyûrû, csak egy óra.
Lassan kinyitja a bársonydoboz tetejét és láthatóan megakad a lélegzete. Tetszik ez a reakció.

- Ez… ez… jesszus
- Egy eléggé strapabíró karóra. Hordhatod bármikor, még az óceán sem tenné tönkre. – közlöm vele, még mielõtt visszautasítaná bármilyen ok miatt.
- Ez csodálatos – suttogja, döbbenten a szemembe nézve. Most az lepte meg ennyire, hogy ajándékot kapott, vagy az, hogy tõlem kapta?

A következõ pillanatba leteszi az asztalra és már nincs is idõm befejezni a mondatot, mert megcsókol. De nem akárhogy. Nem tudom kaptam-e már ilyen csókot bármikor is, amiben ennyi tûz és szenvedély volt ebben, szinte már marcangoljuk egymást, de nem hagyom sokáig, hogy irányítson. Tetszik amit tesz, de az tetszik igazán ha én diktálhatom a tempót.

Elkezdi kigombolni az ingemet, a kezei érezhetõen remegnek, majd rögtön utána a nadrágomhoz nyúl és kioldaná az övem, de ekkor elhajolok tõle.
- Mit tervezel? – még engem is meglep a hangom, de nem válaszol a kérdésemre. Ellök, hogy az ágyra essem, azonban megmozdulni sem hagy és már rajtam is ül. Izgató csókokkal halad lefelé nem titkolva hogy mi a szándéka, és ha már csak elképzelem is…
- Jin…

Ügyesen ledobálja a nadrágomat az alsót, a könyökömre támaszkodva figyelem hogy mit mûvel. Perverz fénnyel csillognak a szemei, borzasztóan felizgat ezzel a tekintettel, jobban vágyom rá, mint bárkire is.

Sziszegve, nyögve tûröm kínozást, de nem állítom meg, mert élvezem ahogy a combom belsõ felét csókolgatja, az ajkai õrjítõen puhát, de nem tévesztem szem elõl. Figyelem minden mozdulatát, a látvány az érzéssel együtt még intimebbé teszi a pillanatot, mintha csak érezném. A farkam fölé hajolva simogat, majd ráfúj. Az érzésre összerezzenek, mintha egy tollpihével cirógatna, azt hiszem nem fogom kibírni, míg megteszi ami tervez, de aztán nem kínoz tovább.

A nyelvével kezd el nyalogatni, mosolyogva, mintha csak a kedvenc édessége lennék. Furcsa ez a gondolat, nem szoktam ilyesmin törni a fejem. Felnéz rám azokkal a ragadozó macskára emlékeztetõ szemekkel és elpirul… Jin elpirult… most leginkább egy édes kiscicára asszociálok és arra, hogy elment az eszem, de a következõ mozdulataira minden gondolatom elszáll.

Úgy érzem bármelyik percben felrobbanhatok, olyan forrónak érzem vagyok, mint egy kitörni készülõ vulkán. Teljesen elvette az eszem ez a bestia…

Mosolyogva hajol újra fölém, még rajta van a nadrág és megmondanám neki, hogy vegye le, de nem bírok megszólalni.

Fizikai képtelenség, ha közben azt nézem, ahogy a farkam eltûnik az ajkai között. Nagyot nyögve szorítom össze a szemeimet és markolok bele az ágynemûben. Próbálok nem megmozdulni, de nagyon nehéz, mikor az ösztön mást akar. A szívások, apró harapások,  a nyelve mozgása és minden amit csinál észvesztõ. Sokkal jobb, mint amire emlékszem és tudom, hogy ilyen még nem volt. Azért ilyen jó, mert Jin csinálja és nem más…

Zihálva nyitom ki újra a szemeimet, látni akarom amit csinál, az emlékezetembe vésni minden pillanatát. Elnyílt ajkakkal nézem, ahogy tövig elnyel, a farkam vége a torkának ütközik és alig bírom megakadályozni, hogy ne lökjem elõre a csípõm… fenébe! Ez kibírhatatlan…

A nyögések szinte kiszakadnak belõlem ahogy megmozdítja a fejét, de jelenleg az sem érdekelne, ha a római pápa hallaná, csak és kizárólag Jinre és az élvezetre tudok figyelni. Nincs annál izgatóbb, mint mikor a szemembe néz, mert ugyanazt látom a tekintetében amit én is érzek. Vágyat, szenvedély tüzet, élvezetet…

Már nem is figyelem az idõt, hogy mióta csinálja, hangosan szedve a levegõt nézem hol õt, hol a plafon, hol pedig semmit, amikor épp nem bírom nyitva tartani a szemem, de azonnal felé pillantok ahogy megérzem a nyögését. Az érzés szinte végigbizsergeti az egész testem, mert még mindig a szájában vagyok, õ pedig magát kényezteti közben. Szégyentelenül törnek elõ belõle a hangok, egyre hevesebben csinálja, akaratlanul a hajába simítok… imádom a haját. Hosszú, puha és bele lehet markolni.

Szinte azonnal elélvez ahogy az ujjaim a fejbõrére szorulnak, de nem hagyja abba amit csinál, még akkor sem amikor nem bírom tartani magam és a szájába élvezek. Utána jut eszembe, hogy a kezem miatt nem is tudott volna elhúzódni de nem tûnik mérgesnek.

Elégedett tekintettel körbenyalja a száját, de már nem figyelem tovább, mert leszakad a nyakam. Visszadõlök a párnára, zihálva próbálok elég levegõt préselni a tüdõmbe, ami majdnem lehetetlennek tûnik az elõbb gyönyör után. Hogy lehet vele ennyire jó?

Ruha suhogás, majd megérzem a meztelen testét magamon, de nem csinál semmit, csak a csípõmre ül és rám fekszik.

Mosolyogva a nyakamba hajolva teljesen elfészkeli magát, mint aki el sem kar mozdulni innen, de nem is baj. Jó így. Én sem akarok felkelni, legalábbis míg nem muszáj.

Amikor már meg bírom mozdítani a kezem felemelem és a hátára simítom, majd le az oldalára és a csípõjén nyugtatom.

- Mmm ez jó… még – morogja a nyakamba, mosolyogva ismétlem meg újra és újra, bár nem csak azért mert mondta. Nekem is tetszik.

- Ezt most vegyem úgy, hogy el van fogadva az ajándék? – kérdezem a hajába túrva.

Felemeli a fejét, tényleg olyan, mint egy elégedett macska azzal a mosollyal. – Igen, de nem kellett volna.

- De igen. – mondom határozottan – Bár nehéz neked úgy bármit is venni, hogy nem tudom mit szeretsz.

- Nem probléma, a legtöbbször én sem tudom mi tetszene. – mosolyog, és feljebb hajol egy csókra.

Egészen újszerû – de határozottan kellemesen újszerû – hogy fényes nappal, mikor dolgoznom kellene, itt henyéljek meztelenül az ágyban és még jól is érezzem magam.

Viszonzom a csókját, közben akaratlanul is tovább simogatom, ami tényleg tetszhet neki, mert homorítva hozzám préseli a mellkasát. Most mehetek megint zuhanyozni, mert összekent, nem mintha tényleg bánnám…

- Tudod… - mondom miután szétváltunk - … sikerült a terved.

Elvigyorodom azon a fura arckifejezésén, ami a meglepettség és az értetlenség között van.

- Elérted, hogy lazítsak. – elég gyorsan ment neki – Jelenleg egy céges váltság miatt sem kelnék fel.

Kuncogva bújuk közelebb, de ahogy megmozdul a csípõje és a fenekével hozzám dörgölõzik azonnal lefogom, hogy ne mocorogjon.

- Most mondjam, hogy én megmondtam?

Egy elégedett sóhajjal simogatom tovább, élvezem ezt, hogy hozzáérhetek. Furcsa, de az irodában is sokszor hozzámért és mindig a közelemben volt, de sosem néztem rá úgy, ahogy most. Soha nem jutott eszembe azt nézni, hogy hogy áll rajta egy ruha, vagy hogy milyen szexi a hosszú haja, és fõleg nem figyeltem a testét pedig nagyon jól néz ki. Nem a legférfiasabb alkat ezekkel a formákkal, de nagyon izgató, fõleg a feszes combjai. Lassan végigjártatom a kezem az említett területen, fel a fenekéig és vissza lefelé.

- Mire gondolsz? – kérdezi hirtelen.

- Arra, hogy mennyire tetszik a tested, különösen ez a rész. – megcirógatom a combjait, halvány mosollyal figyelem, ahogy az ajkait harapdálva felpillant rám. A szemei mintha még mindig izzanának.

- Akkor már értem… - hozzám nyomja a csípõjét, egy meglepett nyögéssel akadályozom meg a további mozdulatokban. Észre sem vettem, hogy kezdek felizgulni.

Bár nem is kéne csodálkoznom azok után, hogy két hónapig megvontam magamtól mindent, most pedig itt van õ. De nem is tudom, hogy miért csinálja egyáltalán. Én csak annyit kértem, hogy jöjjön velem és játsszon el egy szerepet, viszont nem úgy tûnt, mint akinek nehézséget okoz. Tulajdonképpen még az is csoda, hogy nincsen senkije. Legalább is soha nem láttam senkivel és nem is említette. Persze attól még lehet neki.

Csak tudnám miért van ennyire ellenemre a gondolat, hogy valaki más érjen hozzá. Komolyan kezd elmenni az eszem, vagy csak a klíma ártott meg.

- Fel kellene kelni innen, mert nem lesz kényelmes ha sokáig mocorogsz. – jegyzem meg, mikor ismét helyezkedik.

- Nem akarok. – morogja a nyakamat csókolgatva, majd megáll a karomnál. – Hú, ezek a karmolások tök jók.

Nevetve rándulok meg, ahogy az ujjait végighúzza a kissé érzékeny nyomokon. – Még szerencse, hogy nem voltak hosszabb körmeid. Akkor most szépen néznék ki.

- Nekem bejön, ha mindenki látja milyen jó éjszakám volt. Az is tetszik amit a nyakamon hagytál. – dorombolja, majd felül rajtam.

Leplezetlenül végigmérem, teljesen meztelenül most látom elõször, de nem látok olyasmit ami nem tetszene. És egyáltalán nem érdekel, hogy férfi. A csípõjénél lejjebb nem kalandozok, éreztem, hogy õ is kezdett felizgulni és a látványa csak rátenne még egy lapáttal az érzésre.

Felülök én is, így szabályosan az ölemben ül. Ezúttal én csókolom meg õt, mint aki nem tud betelni vele, és nem elég csak néznem az ajkait. Ösztönösen túrok a hajába és magamhoz szorítom, a számban érzem a nyögését a tarkómon és vállamon a kezeit. Most legszívesebben ledönteném az ágyra és kezdeném elölrõl a tegnap éjszakát, de nem teszem.

Az erkélyajtó is nyitva, a szobánk ajtaja sincs kulcsra zárva és apám mondandója után inkább nem csinálnék semmit nyitott ajtónál.

Elhúzom tõle a szám, egy percig csak lihegve nézzük egymást, de aztán elengedem.

- Azt hiszem inkább megyek és lezuhanyozom. – nem mozdul rólam – Jin…

- Menjünk együtt zuhanyozni. – suttogja csábítóan mosolyogva.

- Annak ugyanaz lenne a vége, mintha itt maradnék – sóhajtom – Szóval volnál szíves leemelni rólam a szexi fenekedet?

Vigyorogva megteszi, és elégedetten elterül az ágyon.

- De csak most az egyszer. Legközelebb tuti, hogy nem engedlek.

Mosolyogva sétálok a fürdõbe, mielõtt még tényleg nem megyek sehová. Határozottan jobb hangulatom van még a reggelinél is.

***

Az étkezõben csak ketten vagyunk az ebédnél, Jin meglepetten néz körül, nyilván arra számított, hogy megint itt lesz az egész család.

- A messzebbi rokonok hazamentek és majd csak az esküvõ elõtt jönnek vissza – adok magyarázatot. Apám még biztos a szõlészetben van, Aurelio pedig gondolom a barátaival, vagy még intézkedik.

- És a drága mama merre van?

- Hát õ… hallott minket az éjjel. Apám szerint egy szállodába ment, mert annyira felzaklatta magát, hogy be akart rontani hozzánk. – jobb ha tudja mire számítson, ha legközelebb összefutnak.

Elhúzza a száját miközben helyet foglalunk, és felszolgálják az ebédet. Spagetti.

- Képes volt azért szállodába menni? És apád? Õ is balhézott? – kérdezi, miközben felcsavarja a villájára a hosszú tésztát.

- Õ nem bánja. – nem szeretnék belemenni a részletekbe, arról amit mondott, mert õszintén szólva kicsit kínos lenne egy ilyen beszélgetést folytatni Jinnel, mikor ténylegesen amúgy sem vagyunk együtt. Magam sem tudom már hol állunk.

Csendben megesszük az ebédet, majd közös megegyezéssel bevesszük magunkat a játékterembe. Már régen billiárdoztam.

***

Késõbb, már vacsora után a szobámból megpróbáltam felhívni anyát, de nem vette föl a telefonját így végül feladtam a próbálkozást. Fõjön csak a saját levében ha ilyen makacs, maradi felfogású.

Elpakolom a nyakkendõket, amiket az öcsém hozott, majd még megkérdezem tõle – ha õ is méltóztatik hazajönni – hogy fel kell-e ezeket venni, vagy ez a belépõ, mert még a monogramja is rajtuk van. Jellemzõ.

Kiülök az erkélyre, így sötétedés után már nagyon jó a levegõ és sokkal könnyebb itt kint koncentrálni, mint a szobában. Jin már egy ideje a mélygarázsban szöszöl a kocsijával. Azt hiszem valamit hozatott az inassal, mert nem akarja, hogy a párás levegõ megártson a fényezésnek, vagy valami ilyesmi. Én ennyire nem értek a kocsikhoz, szóval nem szólok bele.

Amíg õ elvan ezzel, kikeresem az amerikai piacon tevékenykedõ legjobb borkereskedõket akikkel új üzletet lehetne kötni. Nem nagy munka, mert nagyjából ismerem a legtöbbjüket, de majd átbeszéljük apámmal, hogy kihez lenne érdemes szállítanunk.

Hallom az ajtó nyitódását, de csak egy pillanatra nézek fel, mert épp látom, hogy Jin jött fel. Lementek mindent amire szükségem van, a listát pedig átküldöm az irodai gépre, ott majd kinyomtatom.

- Ugye nem megint Robertet szekálod? – kérdezi a szemeit forgatva.

- Nem ezúttal az amerikai borkereskedõket szekálok. – leteszem magam mellé a laptopot és oldalra nyúlok a mappáért, amiben a készítmény listája van. – Holnap még kimegyek a szõlészethez, akarsz esetleg jönni? Szép a táj és kóstolgathatsz is, ha akarsz.

- Az príma lenne. Kiereszteni a gõzt elég problémás a négy fal között. – lerakja a kezében tartott fekete dobozt és nemes egyszerûséggel az ölembe ül.

- Mi ez az illat? – kérdezem homlokráncolva, mert nem a szokásos hanem… olyan fura.

- A kocsi wax. Hogy a viasztól ne legyen gumiszagú illatosítják. Szerinted büdös? – kérdezi, érdeklõdve.

- Nem mondanám… de a te illatodat határozottan jobban szeretem. – az férfias mégis csábító.

Egy szexi mosoly kúszik az ajkaira és közelebb bújik hozzám.

- Hm akkor azt hiszem lesikálom magamról ezt a cuccot. Nem segítesz? – megnyalja a számat, majd bele is harap egy picit. Morogva csókolom meg, hozzá kell még szoknom ahhoz, hogy ne fogadjam olyan mereven a közeledését, ha egyszer tetszik, de ez nem megy egyik percrõl a másikra. Jin viszont tesz róla, hogy könnyen ellazuljak a társaságában.

- Most nem, én már fürödtem és még be kell fejeznem ezt. – mondom a csók után, õ pedig sóhajtva feláll és a fürdõ felé indul.

Addig is van lehetõségem befejezni, beviszem a gépbe a többi adatot, kiírom a listát, árfolyamot és minden ilyesmit, majd a kész dokumentumokat átküldöm az irodai gépre is a többi mellé.

A többi termékkínálatot már a mappából nézem át, a laptopot a félreteszem a kisasztalra míg rendszerezem a papírokat, de egyszer csak eltûnik a kezembõl a papír.

Hátrapillantok, de azt hiszem úgy is maradok egy ideig, mert Jin meztelenül áll az ajtóban, kecsesen billegtetve a papírt az ujjai között. Végigpillantok rajta, a meleg zuhanytól kipirult a bõre és még midig nedves egy kicsit. És fel van izgulva…

- Jin… - nyögöm ki, bár a torkom olyan mintha hamut nyeltem volna.

- Ennél jobban már nem tudom kifejezni: azt akarom, hogy dugjál meg! – jelenti ki komolynak tûnõ arccal. – Szóval fõnök úr, lesz szíves félretenni az életbevágó feladatait és hozzálátna végre?

Egy pillanatig egymásra meredünk, majd kitör belõlem a nevetés, azt hiszem már nagyon rég nevettem ilyen jót valamin, de egyszerûen ez a merészség és hogy az én hangnememet utánozta…

- Mondtam már neked, hogy elképesztõ vagy? – kérdezem vigyorogva mikor meg tudok szólalni és most már õ is mosolyog.

- Nem sûrûn, de tudom én.

- Gyere el onnan, mert ha valaki bejön a kapun pont rád lát. – nem mondom, észvesztõ látványban lenne része, de nem akarom, hogy más is lássa.

Odalibben hozzám, a papír a földön végzi, de már nem érdekel. Ide nem látni be, a kanapét pont eltakarja a ház elõtti magas fa. Lovagló ülésben a combomra telepszik, a bõre libabõrös lesz, ahogy a hûs esti szellõ végigsimít rajta. Rajtam is csak a pizsamaalsó van, ami nem éppen takarja, hogy mennyire felcsigáz a látványa. De most nem akarom, hogy egymásnak essünk, legalábbis nem rögtön.

- Mondd el, hogy te mit szeretsz! – kérem, vagy inkább utasítom, de a lényeg ugyanaz. Elõtte még nem voltam férfival, ezért jobb ha elmondta mit szeret õ és kipróbáljuk.

Hozzám dörgölõzik szinte már dorombol, majd az ajkait harapdálva hátrébb csúszik.

- Szeretem érezni a harapásod a nyakamon… erõsen, hogy másnap is érezzem – közelebb hajolva az ajkaimra suttog – Azt is szeretem mikor a hajamba markolsz… és szeretem a kényeztetést is… - suttogja - …érzékenyek a mellbimbóim és az oldalamon a bordáim körül…

Hallgatni õt erotikusabb mintha egy szexfilmet kellene néznem, a ködös tekintete és a forró lélegzete az arcomon.

A combjára markolva közelebb rántok, hogy érezze is mennyire felizgatott. A fülem mellett hallom a nyögéseit, ahogy a nyakát harapdálom végig az egyik helyen egy kicsit meg is szívom, a körmeit a hátamon érzem, de azt sem bánnám ha barázdákat vájna.

A kulcscsontjánál lévõ gödröcske apró, de annál érzékenyebbnek tûnik, ahogy lassan végignyalok rajta teljesen hozzám feszül a teste.

- Dem… Azt csináld még, még egyszer...

Megteszem és ugyanazt a reakciót kapom a dörzsölése és a köztünk lévõ feszültség alig engedi, hogy egy picit is eltoljam, de meg akarom kóstolni a több részét is.

Apró csókokkal haladok le a mellbimbóihoz, amiket nagy odafigyeléssel körbenyalogatok, harapdálok és szívok… a hangok amiket kiváltanak belõle a végletekig felizgatnak, már az én nyakamon is lehet jó pár harapás, szinte bizsereg az egész hátam a karmolászásától. Imádom… megõrülök tõle, érte…

A hajába markolva rántom hátrébb hogy vadul az ajkaira marjak, nem kell kérnem hogy viszonozza, mert szinte eldönt a kanapén olyan erõvel esik nekem.

- Jin… hagyd abba ezt a dörgölõzést. – nyögöm a fenekére szorítva, mert az én önuralmam sincs acélból.

- Nem bírom abbahagyni. Olyan jó…

Mintha csak az én gondolataimat tükrözné amit mond, én sem akarom abbahagyni. Az egyik kezemet elhúzom a fenekérõl és lassan elõre csúsztatom, a hasfalán végigsimítva elérem a keményen feszülõ farkát és alig érintve végigsimítok rajta.

Meglepett nyögését hallva átjár az elégedettség, nem csináltam még ezt, és nem értem még így férfihoz, de tetszik. Egy cseppet sem érzem taszítónak. Lassan simogatom tovább miközben a mellkasán kalandozok, a bordái tényleg nagyon érzékenyek, szinte minden érintésnél megrándul és nyög, de mielõtt még elélvezne elhúzom tõle a kezem. Azt akarom, hogy akkor menjen el, ha benne leszek…

Hajnalban érzékelem, hogy kimászik mellõlem, de annyi erõm nincs, hogy felkeljek. Ahogy megfordulok, a derekamba fájdalom hasít, de mégsem zavar. Mosolyogva fúrom a fejem a Dem-illatú párnába, nagyot szippantva és ismét visszamerülve az álmok világába.

Amikor legközelebb felkelek, õ már sehol. Meg sem nézem, hogy mennyi az idõ, csak kinyitom a szemem és nyújtózkodnék, de a hátam megfájdul. Ahogy ezen bosszankodom és megpróbálok felülni már a fenekem is fáj, amin viszont vigyorgok, hiszen… hiszen VÉGRE! Mióta várok erre és minden álmomat, minden mocskos kis fantáziálást túlszárnyalt, olyan fantasztikus volt. Ha nem lettem volna annyira fáradt vagy nem fáj a hátam, tuti nem is hagyom aludni, de ahh, egyszerûen imádom! Demet is, a farkát is, a testének minden kis pontját. Külön-külön is, együtt is… és ha ezt nézem, simán megérte eljönni vele ide még akkor is, ha egy havi stresszadagot kapok az itteni nõk miatt. Felállok az ágyról és meztelenül indulnék a fürdõ felé, de halk kopogást hallok.
- Gyere. - Mielõtt benyit, akárki is az, felkapom magamra a takarót, eltakarva magam, deréktól lefelé, de csak az inas az.
- Szép reggelt. Hoztam önnek reggelit.
- Viszont. Demetrio? - kérdezem, miközben õ lepakol.
- Elment az édesapja után a szõlészetbe, már fél hétkor.
- Üzent nekem? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Nem, uram. - Apró meghajlás és már kint is van, én meg mehetek zuhanyozni és azon elmélkedni, hogy miért lépett le fél hétkor. Menekült volna? Nem… nem hiszem, hogy elmenekült, sosem szokott. Voltak már necces helyzetek melóban is, de sosem tért ki. Talán tényleg fontos volt. De pont ma reggel? Nem értem…

Épp a kalácson nyammogok, amikor ismét kopognak, de itt nem is vár senki arra, hogy szabadot kiabáljak, beront. Számban kaláccsal, ölemben tálcával, nagyra nyílt szemekkel és egy szál boxerban pislogok Aureliora.
- Nocsak - vigyorog rám.
- Öhm… - Lenyelem az utolsó falatot és rámosolygok. - Szia.
- Csodálkozom, hogy tudsz ülni - vigyorogja töretlenül. Felvonom a szemöldököm. He?
- Ezt meg mégis hogy érted? - kérdezem. Én tudom, hogy szexeltünk, de õ ugyan honnan tudná?
- Ejnye, de kis hülye vagy - nevet fel. - Hallottam minden egyes kéjes kis sikításodat, ahogy szerintem a többség az emeleten. - Nagyra nyílnak a szemeim. MIVAN?! - Öröm tudni, hogy Demetrio ilyesmire is képes. Kicsit aggódtam, hogy valójában impotens, de nem. Oh, de még mennyire, hogy nem… - Egy pillanatra megint elvigyorodik, majd gondolom, az értetlen vagy inkább meglepett fejemet látva felröhög.
- Abba is hagyhatnád a röhögést - fújtatom. - Vagy csak ezért jöttél? Közölni, hogy hallottad?
- Tagadhatnám, de ez is benne volt. Bár reméltem, hogy õ is itt lesz - pillant körbe.
- Apátokkal hajnaltól a szõlészeten van - felelem. - Kérsz amúgy? - intem a tálca felé. Még van kalács rajta, fõtt tojás, sonka, sajt és az asztalon egy kancsóban narancslé. Mellém ül az ágyon és elkezd egy szelet sonkás-sajtos zsömlét nyammogni, amit gyorsan összedob magának, majd önt egy kis narancslevet.
Végül velem reggelizik, bár elmondása szerint lassan ebéd is lesz. Hm, mindegy.
- És amúgy, hogy vagy? - kérdezi, de értetlen fejemet látva magyaráz. - Terjednek a pletykák, hallottam, hogy mit csinált anyám meg Francesca.
- Ja hogy ez? - fordulok oldalasan. Odapillant, majd felszisszen. - Nem fáj annyira, mint amennyire rosszul néz ki.
- És te ilyen háttal szexeltél?
- De ki vagy akadva ezzel a szex-dologgal - nyújtom rá a nyelvem.
- Még szép, ki vagyok éhezve, ti meg szétkeféltek egy ágyat - sóhajt fel ál-drámaian. - De ha itt lett volna Tessa, adjuk a kontrát - vigyorog rám.
- Kíváncsi lettem volna, mit reagál Dem - nevetek fel.
- Ja amúgy… - A kis zacskóhoz nyúl, amit hozott és akkor tett az ágy mellé, amikor leült, és kivesz belõle két vörös nyakkendõt. - Jösztök a legénybúcsúmra, igaz?
Hm… nem beszéltük meg végül, de…
- Ráveszem Demet - kacsintok rá.
- Bár totális diszkréciót kérek majd… - néz rám.
- Szóval lesznek csajok - sóhajtok fel.
- Lesznek hát - vigyorogja. - Csajok, pia, zene, haverok… ha nem lennétek együtt, még tuti te is összeszednél valami dögös, olasz szeretõt. Bár sanszosan nem kell ecsetelnem az olasz pasik elõnyeit - villan meg a tekintete vidáman.
- Ha arra gondolsz, nem, valóban. Bár ha nem lennék együtt Demmel meg sem ismerlek titeket - mosolygok rá.
- Az tuti. Bár ha kicsit korábban találkozunk… - A tekintetébõl hirtelen eltûnik a komolytalanság és közelebb hajol. - Tuti én is megfektettelek volna párszor. - Felvonom a szemöldököm, de nem jövök zavarba, még csak meg sem rémülök. Csak nem kell pont a testvérétõl tartanom...
- Nocsak, két kapura játszol? - kérdezem és próbálok elhúzódni, de mögöttem már ágytámla és fal.
- Mondhatjuk - kuncogja, de még mindig túl közel van. - Jól esett kiverni a farkam a nyöszörgésedre - sóhajtja. - Rég izgatott fel pasi. - A tekintete a számra siklik, én meg most látom elérkezettnek az idõt, hogy tisztázzak valamit.
 - Ugye tudod, hogy nem én leszek a házasság elõtti utolsó segg, amit megkefélhetsz?
- Demetrio miatt? - kérdezi.
- Is. Vele akarok lenni és nem fogok neki csalódást okozni pont azzal, hogy a testvérével kavarok.
- Ugyan, Jin - sóhajt fel. - Én tudom, amit tudok. Dem sosem volt meleg. Vagy te változtattad meg, vagy nem tudom, mi történt. Még csak bi sem. Elõtted ha volt is valaki, az csak csaj volt és amúgy is, ismerem õt. De úgyis megtudom, hogy mi van az egész mögött… - A tekintete komoly.
- Hogy árts neki? - Ezt jó lenne tudni.
- Nem. Hogy jót mulassak azon, ha esetleg azért hozott téged, hogy ne kelljen anyánkat elviselnie - nevet fel, de nekem a torkomon ragad a levegõ is. Honnan a faszomból… várjunk csak. Ha tudná és tényleg, akkor nem mulatna ezen ilyen jót. Szóval csak tippel vagy poénkodik. Akkor játszanom kell.
- Ja hogyne - sóhajtok fel. - Fizetett nekem, hogy ide jöjjek vele és eljátsszam a pasiját - mondom lebiggyesztett ajkakkal.  Van abban valami, hogy ha el akarsz valamit rejteni, hagyd szem elõtt.
- Tudtam - nevet fel hangosan. - Nade… - Ismét közelebb hajol, már majdnem hozzám ér a szája. - Ha mégis sikítani akarsz, csak szólj. estinél is hangosabban akarsz sikítozni, csak szólj. Holnap éjszaka például állok rendelkezésedre. - Úgy hangsúlyozza az állok szót, hogy ha nem tudnám, mire gondol, akkor is érteném, hogy meg akar dugni.
- Aurelio, figyelj - nézek a szemébe. - Utoljára mondom el, nem fogok veled szexelni. Nekem a testvéred kell, neked ott van a menyasszonyod. Tudom, pánik a házasság miatt, de nem érdekel, keress mást, ha kalandozni akarsz. És ha nem akarod Demet bántani, elõtte nem beszélsz errõl.
- Sosem ártanék neki direkt - sóhajtja. - Csak próbálkozom, bár diszkrét lettem volna.
- Nem. - Már ideges vagyok.
- Oké, pukkancs - neveti el magát. - Akkor holnap - kacsint rám. - Szexi legyél.
Mosolygok, de nem vagyok nyugodt. Dem miért nem szólt, hogy a testvére biszex? Bár sanszosan nem kell komolyan vennem, csak bepánikolt, hogy örökre és még tovább össze lesz kötve egy nõvel és szeretne kalandozni, én meg pont kéznél vagyok. De akkor is, úgy lenne tiszta, ha én mondanám el Demnek. Hm, majd meglátom…

Már majdnem dél van, a,mikor kopogás nélkül jön be valaki, és motoszkálást is hallok picit. Meg sem kell fordulni, ahogy a közelembe ér megérzem az illatát, és ha abból nem lett volna egyértelmû, hogy nem kopogott, már tuti, hogy ez Dem.
- Hol voltál? – kérdezem. Kicsit még aggódom, hogy miattam menekült el… és kíváncsi vagyok, elmondja-e õszintén.
- Apámmal intéztünk üzleti ügyeket. – Korrekt.
- Azt hittem elõlem léptél le korán reggel. – Mosolygok, hiszen már nem vagyok feszült sem.
- Jó ideje nekem dolgozol, tudhatnád, hogy nem szoktam kitérni semmi elõl.
- Akkor nem kell dumálnunk róla? - kérdezem felé fordulva. Nem sok kedvem lenne átbeszélni, de ha…
- Nem. - Ah, szupcsi! Máris jobban vagyok, és mosolyogva megyek közelebb.
- Király. Nem vagyok jó agyturkász, a lelkizéshez sem értek, szóval jobb lesz ha nem akadsz ki gyakran.
Felnevet õ is és láthatóan nem zavarja az érintésem. Az ó, mert estére voltak terveim.
- Azok honnan vannak? – mutat a nyakkendõkre, én meg ecsetelem a honnant, picit összerezzenve, ahogy eszembe jut, hogy mit is kellene még elmondanom neki.  - Hogy mi? - kérdez rá a legénybúcsúra. - Megmondtam, hogy ezt még megbeszéljük!
- Hiába dumálunk róla, a végén úgy is megyünk. Ha én megyek, te sem úszod meg.
- Sajnos.
- Naaa! Ígérem jó lesz, majd én szórakoztatlak.
Ahogy én megcsókolom, õ meg átkarol, elillan minden kétségem. Majd elmondom neki Aureliot ha úgy alakul, de most nem akarok mással foglalkozni.
Nehézkesen, de belemegy a buliba, majd felteszi azt a bizonyos kérdést, ami ebben a helyzetben igencsak kézenfekvõ.
- Az öcsém… mondott valamit a tegnap estérõl?

- Tetszett neki a koncert, azt mondta, ha Tessa itt lett volna õk adják a ráadás. - Ez a nagybani lényeg végülis, és nem is akarom, hogy most rögtön legyen feszült.
- Fenébe! Ezt hallgathatom tõle életem végéig!
- Már csak egy hónapig, utána úgy is lelép a nõjével.
- Akkor ezt az egy hónapot fogja kihasználni. – Élvezem, ahogy a hajamat fülem mögé simogatja és ahogy a nyakamat nézi, a szeme is megvillan. Igen, ott vannak az éjszaka nyomai. A szívások, a harapások…
- Mondtam már Dem, hogy nem szabad ráncolni a homlokod, mert túl dögös leszel tõle – jegyzem meg, hiszen felizgat a szemébõl sütõ birtoklási vágy, és megcsókolom, de nem hagy sok teret kibontakozni. Eltol és a táskájához lép. Heh?
- Ezt neked vettem, és nem fogadok el visszautasítást! Elég sokkal tartozom a szívességekért és szeretném megköszönni neked.

Meglepetten nézek rá, majd átveszem a kis csomagot. Mi a fene…
- Dem… mondtam, hogy nem kérek semmit - nyögöm. Igazán meghat, hogy ezt vette nekem, még akkor is, ha ez pont az után jut eszébe, hogy dugtunk. Bár ami tény az tény, ma reggel lépett le elõször hosszabb idõre nélkülem. Talán egy ideje tervezi, és akkor csak a lehetõsége volt adott. Nem eshetek neki, nem vehetem sértésnek, hiszen akkor mindent elrontok.
- Csak egy kis apróság - jegyzi meg. Felvonom a szemöldököm. Ide látom, hogy nem az, pedig még ki sem bontottam.
Így hát most megteszem.
Ahogy kikandikál egy Rolex a csomagolásból, elakad a lélegzetem.
- Ez… ez… jesszus - nyögöm.
- Egy eléggé strapabíró karóra. Hordhatod bármikor, még az óceán sem tenné tönkre.
- Ez csodálatos - nézek fel rá, a szememben õszinte döbbenetet láthat semmi mást. Elég rég kaptam ajándékot, pláne tõle… így hát egy gyors mozdulattal az asztalra teszem, mert ahhoz, amit tervezek, nem kell.
- Ugyan, ez csak… - Nincs ideje befejezni.

Úgy kezdem csókolni, ahogy eddig soha. Vadul, kegyetlenül, nem hagyva neki a viszonzáson kívül más lehetõséget, de ahogy átveszi az irányítást, megremegek. Igen… ez kell nekem. Õ. Senki más. Sem Rolex, sem Aurelio, csak a teste, a csókjai, õ maga.
Remegõ kezekkel kezdem gombolni az inget és kioldani a nadrágot, de ahogy megérzi, elhajol.
- Mit tervezel? - kérdezi rekedtesen. Nem felelek, csak ellököm. Meglepõdve esik az ágyra, de azonnal ott vagyok és rajta ülve kezdem végigcsókolni a szabaddá váló bõrfelületet mindenhol. Mindenére szükségem van. Az illatára, az ízére… mindene kell. Jesszus, annyira kell, hogy ha tehetném, soha nem szállnék le róla. De most akkor sem fogunk dugni.
- Jin… - nyög fel, ahogy a nadrág lentebb kerül, egészen pontosan a padlóra, és megy utána az alsó is. Csak felpillantok és látom, hogy tudja, mi jön. Perzsel a tekintete. Igen, tudom, nem én vagyok az elsõ, aki ezt teszi veled, de ezt sosem felejted el!
A combját kezdem csókolni, folyamatosan haladva befelé,  a belsõ combjához, majd onnan folyamatosan felfelé. Elõször csak az orrommal érek hozzá ekkorra már kõkemény és ohhistenemdecsodás farkához, de ahogy ráfújok, összerezzen. Elmosolyodok és végigívelek rajta a nyelvemmel, mire Dem teste megremeg egy picit. Felnézek és olyan történik, mint eddig soha: elpirulok. A könyökén támaszkodik, engem néz és a tekintete… uramisten, az a tekintet. Perzsel, éget… olyan vágy csillog benne, amit eddig soha nem láttam. Megdobban a szívem, a gyomromban pillangók hada kel útra, de azért folytatom. Mosolyogva hajolok rá és miközben a kezeimet mellette pihentetem a takarón, az ajkaim közé veszem. Elõször csak egy kicsit, picit megszívva, majd egyre többet és többet. Ahogy már sok, elkezdem kiengedni, a tövéhez vezetve egyik kezem és úgy tartva meg, rámarkolok. Az ajkaimmal nem engedem el, kicsit homorítok és visszahajolva az egészet a számba veszem. Tövig. Ohh igen, erre jó a mélytorok, a morranásába beleremeg a testem. Imádom, hogy én váltom ki belõle ezeket a hangokat.
Számban a farkával nézek fel rá, de legszívesebben most rögtön beleülnék megint, annyira rohadtul szexi, ahogy néz. Imádom a tekintetét, pláne ilyenkor.
Folytatom, amit eddig is tettem, de csak rá figyelek egy ideig. Akkor nyúlok magamhoz, amikor már végképp nem bírom, és miközben a farkát kényeztetem az ajkaimmal, magam masszírozom. Nyögések ide vagy oda, nem engedem el, egyre vadabbul hajszolom, majd ahogy az ujjai a hajamba kúsznak, az érzésre, a gesztusra elélvezek. Talán csak a pillanatnyi vadság, de nem hagyja, hogy elengedjem, így a farkára nyögve folytatom, a testem remeg, de nem hagyom abba, egyre gyorsabb vagyok, egészen addig nem pihenek, amíg pillanatokkal késõbb meg nem remeg és a hajamba markolva a számba élvez.
Még szép, hogy az utolsó cseppig lenyelem, hiszen ez is övé, ez is õ, elhajolva még szépen le is nyalok minden kis cseppet róla, majd felállok. A bokámra hulló nadrágból kilépek. Én meztelen vagyok, rajta csak egy kigombolt ing, így ülök rá. A fenekemnél érzem a farkát… istenem, ez annyira nagyon jó. Még akkor is, ha õ épp nem kõkemény és én épp nem vagyok kitágítva, de akkor is imádok vele lenni.
Már nem érdekel Aurelio - mert úgyis csak az esküvõ után mondom majd el, nem érdekel az anyja, nem érdekel semmi, csak õ. Ránézek, elmosolyodom, de megszólalni képtelen vagyok, csak a nyakához hajolok.
Annyira nagyon szeretem…

Egyre vadabbá válik a csók, már-már felfaljuk egymást, és a vékony alsó nem rejti el, hogy felizgatott, jobban mint bármikor. Hogy lehet egyáltalán ilyen jó egy csók?

Reflexbõl a hajába markolva tartom hogy ne húzódhasson el, nem mintha bárhová is menne, legfeljebb még közelebb hozzám. Szinte már rám mászik és nem tévedtem, mert rögtön meg is teszi.

Megszakítom a csókot és lihegve nézek a csípõmön ülõ férfira, felszáll a vörös köd az agyamról és eljut a tudatomig, hogy mit is csinálunk éppen és hogy ezt nem kellene. Csak a körvonalait látom a sötétben, gyors légvételeit hallom, kezeit érzem a mellkasomon és egy furcsa érzés kezd elõtörni belõlem, ami arra ösztönöz, hogy fordítsak a helyzeten és õ legyen alul az ágyra szorítva. Majdnem meg is teszem, a racionális gondolkodás azonban meggátol.
- Jin…
- Hallani sem akarom az ellenérveidet – suttogja érzékien, ellentmondást nem tûrõn - A hátam majd holnap kipiheni magát és más nem fontos most.

Az igazság az, hogy most eszembe sem jutott a háta, de ez is egy szempont, hogy miért is ne kellene ezt csinálnunk és van még néhány, amik a következõ mondatommal akartam elmondani, de szavak helyett, csak egy nyögésre futotta.

Csípõjét elõre mozdítva feszíti nekem a merevedését, ritmikus mozgása megõrjít és a nyögéseken kívül egy szót sem vagyok képes kipréselni magamból, de ha akartam is tiltakozni az ellen az õrültség ellen, amit mûvelünk, elérte, hogy elfelejtsem. Megszorítom a csípõjét, legszívesebben még jobban magamhoz préselném, hogy minden centimétert érezzen és én is õt, mert ez a tempó túl kevés… több kell… még több belõle…

Elegem volt már az önmegtartóztatásból, az sem érdekel, hogy egy férfira izgultam fel és éppen egy férfi miatt vagyok kõkemény, egyszerûen nem érdekel. Most csak azt érzem, hogy milyen jó amit csinál.

Egy gyors mozdulattal legördül rólam, én pedig kihasználom a helyzetet, hogy felüljek. A függöny kissé félre húzva enged be egy kevés fényt, ami a kinti lámpáktól szûrõdik be, majd azonnal vissza is mászik az ágyra. Egy pillanat alatt fölé mászom, forró bõrének súrlódása érzéki bizsergést kelt a mellkasomban, a tekintete szinte perzsel. Egy nõ sem nézett még így szex közben. Miért pont Jin van rám ilyen hatással?

Annyira elmélyedek az arcában, már csak arra eszmélek föl, hogy az egyik formás lábát a csípõm köré fonva magához szorít. Már világos, hogy nem csak játszadozik, hanem sokkal többet akar, ahogy az én testem is. Õt akarom érezni magam körül, minden apró részletét meg akarom ismerni, addig csókolni, míg ki nem fulladok… és pont ezért próbálok inkább elhúzódni. Holnapra megbánná, vagy én bánnám meg.

- Nem. Várj! – a combjaival magához szorít, nem enged elhúzódni.
- Jin… engedj el. – ez nagyon nem jó ötlet.
- Te is akarod, én is akarom – feljebb hajol és egészen közel az ajkaimra suttog - Tudom, hogy akarsz engem. És te is tudod. Ne ellenkezz tovább.

Magamban rágódva pörögnek a gondolataim, de a hozzám simuló teste, a merevedése és a forró lehelete az arcomon nem sokat segít, legalábbis abban nem, hogy a valószínûleg helyes döntést hozzam. Pont most kell elõjönnie a két hónapos cölibátus következményeinek, vagyis hogy semmilyen önuralmam nem maradt, amivel visszafogjam magam.

Az ajkara marok, kutatón, követelõzõn, holott magam sem tudom mit és mennyit akarok, de az biztos, hogy még többet. A teljes testünk összesimul, a lábai satuként fognak körül, megakadályozva, hogy bármerre is mozduljak, de már nem akarom elereszteni.

Ügyesen megszabadul az alsójától, a lábai leválnak rólam, hogy le tudja rúgni magáról és én is gyorsan megszabadulok tõle.

- Ott van az éjjeliszekrényeden a testápoló. Tágíts ki. – mondja határozottan és kimászik alólam - Rád fogok ülni, úgy mindketten jobban élvezzük.

Ismerem ezt a pózt, de eddig csak nõkkel próbáltam ki. Kinyújtom a kezem a kör alakú tégelyért, bele sem gondolok igazán, hogy mit teszünk, de nehéz is gondolkodni, ha Jin ügyes nyelve szakértõen hajszol a gyönyör felé. Végigsimítok a feszes combjaim, a szexi fenekén, ami olyan jól mutatott abban a szûk fehér nadrágban, majd megtalálom az apró rést és óvatosan simogatni kezdem a krémes ujjaimmal. Még soha nem csináltam ilyet, nõkkel sem próbáltam az anális szexet, de nem tartom undorítónak amit most teszek. Inkább felizgat, fõleg, ha elképzelem ezt a szûk forróságot a farkam körül, amit most az ujjaimon érzek.

Ki lehet ezt bírni épp ésszel? Vagy már rég megõrjített, hogy ennyire akarom õt?

- Így nagyon jó… még csináld egy kicsit… - suttogja, a merevedésemen érzem a leheletét amitõl borzongás fut végig az egész testemen, de teszem amit kért. Egyre nedvesebb, könnyebben fogadja be az ujjaimat és még épp idejében enged ki az ajkai közül, hogy ne élvezzek el.

Egy mozdulattal fordul meg és az ágyra döntve kerülök fölé, még a kevés fényben is nagyon izgató látványt nyújt a szégyentelenül széttárt lábaival, a hasának simuló merevedéssel…
Elhelyezkedek, de aztán nem mozdulok elõre. Nem vagyok biztos benne, hogy nem fogok neki fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy…
- Dem… Csak ah… nagyon lassan… - kéri suttogva.

Bólintok, remélem tudom is tartani magam, mert már majd felrobbanok a vágytól. Lassan hatolok belé, összeszorítom a fogaim a szorításától, de egészen addig nem is koncentrálok arra, míg teljesen benne nem leszek, mert akkor nem tudtam volna lassan csinálni. Még annál is szorosabb, mint ahogy képzeltem, nem is lehet egy nõhöz hasonlítani, az élvezet foka pedig leírhatatlan. Jinnek is ez lehet a véleménye, tekintve, hogy ebben a percben élvezett el, pedig meg sem mozdultam. Ujjai erõsen a felkaromba nyomódva tartanak, mély nyögésébe én is beleremegek, de visszafogom magam.
- Annyira rohadt jó, hogy bennem vagy – suttogja rekedt hangon, karjait a nyakam köré kulcsolva leránt magához és féktelenül az ajkaimnak esik, a csípõjét megemelve mozdul, de nem hagyom sokáig hogy õ diktálja a tempót és hamar áteszem az irányítást. Ne vagyok lassú, nem is tudnám lassan csinálni, annyira nagyon jó benne lenni és érezni, ahogy forrón lüktet körülöttem, néha megszorít. Nyögései és nyöszörgése egyre hangosabbak, hamarosan már nem csak az õ hangjait lehet hallani és a csókot megszakítva a nyakába temetem az arcom, néha csókolva vagy harapva puha bõrét.

Ez a gyönyör össze sem hasonlíthat azokkal, amit eddig átéltem. Holnap valószínûleg ha átgondolom nem leszek ilyen biztos ebben, de jelenleg…
- Oda… ott még… - nyögi hangosan, ívbe feszült testel nekem nyomja megát, az arcán olyan kéjes kifejezés ül, hogy nem lehetne neki ellenállni még ha akarnék sem. Õrületes, hogy milyen szexi és szégyentelenül kényezteti saját magát is, hogy még jobb legyen neki.

A szex hangjai az egész szobát uralják, és ez a szoba nem hangszigetelt szóval… francba. Kik is laknak velünk egy emeleten?

- Imádom a farkad, Demetrio. Annyira nagy és olyan fantasztikus érezni. Feszít és olyan nagyon jó – nyöszörgi érzékien, egyik kezével a fenekembe markolva ösztönöz még gyorsabb mozgásra - Még mélyebben. gyorsabbanh, Dem…

A vad tempó közepette már nem is figyelek arra mit mond, milyen hangok hagyják el a vágytól elnyílt ajkait és az sem számít ki hallhat meg. Semmi sem érdekel most azon kívül, hogy a végsõ beteljesülést elérjük. Amikor épp tudom akkor csókolom, harapom, Jin a hátamat karmolássza, ujjait mélyen a bõrömbe nyomja, majd egy nagy nyögéssel élvez el és a szorítása engem is magával ránt.

Szuszogva támaszkodom a vállára egy kicsit, majd oldalra gördülök, hogy nem nehezedjek rá, de egyszerûen nem bírok sem gondolkodni sem megmozdulni. Teljesen ellazultnak érzem magam, nehezemre esik, de átkarolom a hozzám tapadó Jint, és egy perc múlva már le is csukódnak a szemeim.

Fogalmam sincs hány óra lehet, mikor kezdek magamhoz térni, az inkább ájulásnak, mint alvásnak tûnõ pihenésbõl, de az-az idegesítõ fénycsík épp a szememre vetül. Lassan tudom csak kinyitni a szemeimet és még lassabban megmozdulni, egyrészt mert semmi kedvem hozzá, másrészt, mert Jin szó szerint a hátamhoz tapadva fekszik az egyik karját átvetve a csípõmön.

Egy sóhajjal lehunyom a szemeimet ahogy visszapörgetem a tegnap este eseményeit, élénken emlékezve minden izgató kockára, de itt meg is szakítom a gondolkodást. Az egész testem jólesõen bizsereg, kissé elnehezültnek, de mégis olyan kipihentnek érzem magam, mint még soha. Óvatosan leemelem magamról Jin karját, majd hátrapillantva felállok és a fürdõszobába megyek. Este elmaradt a zuhany és most az egész mellkasom ragad, meg azt hiszem a hátam is ha Jin hozzám bújt.

Gyorsan lezuhanyozom és egy törölközõt csavarva a derekamra állok a tükör elé, hogy megborotválkozzam, de a karomat felemelve meglátom, hogy mit „alkotott” rajtam az a vadmacska. Még szerencse, hogy nincsenek hosszú körmei és így csak pirosló csíkokat kaptam véres barázdák helyett. Pusztán kíváncsiságból megnézem a hátam is és az is hasonló eredménnyel végezte.

De miért érzem azt, hogy legszívesebben elégedetten vigyorognék?

Jól érzem magam, az nem vitás, mintha eltûnt volna a frusztráltságom, ami az utóbbi idõben kezdett túlnõni rajta, de most megszabadultam tõle. Kétségtelenül voltak jó hatásai a tegnapi õrültségnek. Van valami abban a gyógyító szexben…

Elkészülök és csendben elõveszek pár ruhát a gardróbból, egy rövid ujjú sötétkék inget és egy szürke farmert. Az ing ujjai alól még kilátszik pár centi a csíkokból, de hosszú ujjúban nem lehetne kibírni ebben a hõségben, a rövidebb nadrágot pedig nem szeretem, szóval marad ez.

A pénztárcámmal és a mobilommal együtt csendben kiosonok, még csak fél hét volt mikor az órámra néztem, de most nem akarok itthon maradni, Jinnek pedig egyébként is pihennie kell. Belegondolva… remélem nem lesznek fájdalmai, az orvos azt mondta ne erõltesse meg magát és azt nem éppen tartotta be.

- Jó reggelt uram!

Megfordulok, és az inast látom a hallba lépni. – Magának is jó reggelt. Nem tudja véletlenül, hogy az apám felkelt már?

- Már hat órakor elment uram, azt mondta kimegy a szõlészethez.

Hm… oda én is ki akartam menni, megbeszélni néhány dolgot, új szállítmányozási tervekrõl. De elõbb még… - Késõbb, kérem nézzen fel a szobámba és vigyen fel Jinnek valami reggelit. Bármit, amit kér.

- Igen uram.

A sofõrrel odavitetem magam az apámhoz, szívesen szétnéznék, hogy megy az üzlet.

***

Egészen furcsa dolog apámat nem öltönyben látni, hisz hozzám hasonlóan neki is az az általános viselete, de egy hegytetõre nem lenne praktikus öltözet.

- Jó reggelt! Nem vártalak Demetrió. – kezet fogunk, közben körülnézek a hatalmas területen.

- Tudom, de még nem volt idõnk az üzletet megbeszélni és gondoltam most alkalmas lenne. – kicsit amúgy is ki akartam szellõztetni a fejem.

- Jó. Persze… most semmi akadálya. Rendben. – mondja, de látom, hogy gondolatban nem itt jár. Homlokráncolva figyelem, ahogy elõbb kinyitja, majd becsukja a száját.

- Apa mit akarsz mondani? – kérdem türelmetlenül.

Rám pillant, de nem szól semmit és egyre türelmetlenebbül várok.

- Szóval… anyádról lenne szó. – böki ki végül.

- Mi van vele már megint? Összevesztetek? – nem szokott ilyen furcsa képet vágni mikor róla van szó, általában hûvös vagy semleges.

- Nem olyan értelemben… de mondhatjuk. – sóhajtja a homlokát masszírozva – Éjszakára egy hotelbe ment.

- Minek? Ha nem akart veled egy ágyban aludni, lett volna elég vendégszoba a házban. – ennyire már õ sem lehet õrült, hogy még a házból is kiköltözik.

- Nem miattam ment el… - zavartan félrenéz és megköszörüli a torkát - … miattad… miattatok.

Elhallgat, de egy percig még mindig nem esik le, hogy mirõl van szó. De aztán… a francba!

Gondoltam, hogy túl hangosak voltunk.

- Nos, nem az én dolgom, nem is akarok beleszólni, de ismered anyádat – mikor rám néz, felöltöm a hivatalos maszkot, amit tárgyalásokon használok, mert valamennyire zavaró, hogy apámmal kell errõl beszélni. – Olyan dühös lett, hogy át akart menni hozzátok és kidobni a… párodat a házból.

- De nem jött át… mármint nem hallottam. – az ajtót sem zártuk be tegnap.

- Nem engedtem, neki hogy megtegye. Vitatkoztunk, majd egyszerûen elment. A sofõr mondta, hogy egy hotelnél rakta ki.

Vagyis apámon csattant minden. Nem lenne ilyen rossz a helyzet, ha már korábban is határokat szab a szeszélyeinek.

- És te? Mármint… haragszol? – kérdezem, hisz akkor õ is végighallgatott mindent.

- Ha azt kérdezed ilyen kapcsolatra gondoltam-e neked a jövõben, akkor persze nem a válasz. – zavartan felnevet, õ sem akarja jobban ezt a beszélgetést, mint én – De a te életed. Az a fontos, hogy neked jó legyen és ha ehhez egy férfi kell… nos, én nem tudom mit mondhatnék, de akkor is a fiam vagy. Ezen nem változtat a tény, hogy…

- … hogy meleg vagyok? – mondom ki helyette, és õszintén szólva most elõször gondolok ebbe így bele. Meleg vagyok?

Ironikus lenne. Eljátszom a család elõtt és a végén kiderül, hogy igaz. A tegnap éjszakát nem tagadhatom le és nem is akarom. Azt hiszem most elõször élveztem ennyire a szexet és ez volt eddig a legkielégítõbb is a sok közül. A nõkkel… inkább szükségletnek tekintettem, de a tegnap éjszaka… az vágy volt. Igazi, színtiszta vágy.

- Akkor talán foglalkozzunk az üzlettel, ha nem bánod. – töri meg a beállt csendet apám baritonja és mikor beleegyezõen bólintok, elindul a szõlõültetvény egyik kisebb épülete felé, ahol egy magán irodát rendeztek be.

***

A szõlészet után még a városba is bementem, mert eldöntöttem, hogy szeretném kárpótolni Jint valamivel azért, amit elviselt miattam a családomtól. Fizetésemelést nem fogadott el és nem kért a szívességért semmit, tehát legalább valami ajándékot nagyon is megérdemel.

Egy ékszerbolt mellett döntöttem végül, és azt hiszem annyira már ismerem, hogy tudjam nem szereti a csili-vili dolgokat. Egy olyan férfi aki képes nyakig motorolajosan is mosolyogni, nem lehet egy gyémántpárti.

Az órás résznél elvagyok egy ideig, majd végül kiválasztok egy sötétezüst színû acél Rolex órát(kép), amit nem az irodai munkát végzõknek találtak ki. Nagy ellenálló képességû és még a mélytengeri merülést is bírja. Férfias, mégis elegáns és nem túl hivalkodó. Remélem tetszeni fog majd neki.

***

Majdnem dél van mire hazaérek, annyira elment az idõ, de nem is bánom. Az inastól megtudom, hogy anyám még nincs itthon – szerencsére – és Jinnek is vitt fel reggelit, bár halkan megjegyezte, hogy már jóval elmúlt reggeli idõ mikor felébred.

Az ajándékát betettem az apámtól kapott aktatáskába és elindulok felfelé, ha nemrég reggelizett akkor még nem viszek föl ebédet.

A szobámba belépve elõször meg sem látom õt, háttal áll nekem az erkélyen, bézs színû térdig érõ nadrágban, póló nélkül. Nagyon jól áll neki a napbarnított bõrével, de nem fogom bámulni.

Odamegyek hozzá, az ajtóban leteszem az aktatáskát.

- Hol voltál? – kérdezi meg sem fordulva.

- Apámmal intéztünk üzleti ügyeket. – mondom nyugodt hangon. Azt hittem kínos lesz a tegnapi után beszélni vele, de nem érzem magam másképp a társaságában, mint egy nappal ezelõtt. Csupán, azt hiszem másképp nézek rá valamilyen szempontból.

- Azt hittem elõlem léptél le korán reggel. – hallom a hangján, hogy mosolyog.

A hátán még mindig kék foltok vannak, de egyes helyeken már kezd visszahúzódni, halványodni.

- Jó ideje nekem dolgozol, tudhatnád, hogy nem szoktam kitérni semmi elõl. – csak egy kis tér kellett, hogy mindent átgondoljak.

Felém fordul, kutató pillantással végignéz rajtam. – Akkor nem kell dumálnunk róla?

- Nem.

Megkönnyebbülten fújja ki a levegõt, majd a már ismert Jin mosollyal közelebb lép és a mellkasomra simít.

- Király. Nem vagyok jó agyturkász, a lelkizéshez sem értek, szóval jobb lesz ha nem akadsz ki gyakran.

Felnevetek, bár nem igazán jellemzõ rám a kiakadás. Az érintése sem zavar, olyan mint eddig, azt hiszem. Szerencsére, mert a feszült helyzet nagyon nem lett volna jó a „szabadság” maradék részében.

- Azok honnan vannak? – kérdezem, a heverõn lévõ két vörös nyakkendõre mutatva.

- Azokat Aurelio passzolta le nem rég. Ezt kell felkötnünk a legénybúcsúra. – vigyorog élvezettel.

- Hogy mi? Megmondtam, hogy ezt még megbeszéljük!

- Hiába dumálunk róla, a végén úgy is megyünk. – vigyorog. – Ha én megyek, te sem úszod meg.

- Sajnos. – jegyzem meg.

- Naaa! Ígérem jó lesz, majd én szórakoztatlak. – közelebb hajol és egy kicsi csókot nyom a számra, mire a karomat óvatosan a derekára fonom.

- Te még nem tudod milyen bulit képes rendezni az öcsém. – elhúzom a szám az egyik emlékre – És pihenned is kellene nem?

- Nem leszek száz százalékos, de még van egy napom pihizni.

Nem fogja feladni, látom rajta. Megmondta, hogy elrángat mindenhová, ahol megtaníthat lazítani. Bár még mindig nem hiszem, hogy sikerül, de most eléggé ellazult vagyok ahhoz, hogy beleegyezzem. – Rendben, elmegyek veled. – megsimítom a hátát – Ha jó leszel!

- Szupcsi! – mosolyog, de mielõtt még megcsókolna…

- Az öcsém… mondott valamit a tegnap estérõl? – kérdezem kicsit feszülten.

Jin ijesztõen elvigyorodik – Tetszett neki a koncert, azt mondta, ha Tessa itt lett volna õk adják a ráadás.

- Fenébe! – miért pont õ? – Ezt hallgathatom tõle életem végéig! – mindig imádta felemlegetni, ha valami számára vicces történt.

- Már csak egy hónapig, utána úgy is lelép a nõjével.

- Akkor ezt az egy hónapot fogja kihasználni. – odébb simítom az arcába hulló haját, a nyaka jobb oldalán megakad a szemem egy piros szívásnyomon. Nem is emlékszem rá, hogy ezt tettem, de… tetszi, hogy ott van. Mint rajtam az õ nyomai.

- Mondtam már Dem, hogy nem szabad ráncolni a homlokod, mert túl dögös leszel tõle – mormogja, egy lassú mély csókba vonva. Élvezettel viszonzom, de eszembe jut az ajándéka is.

Lassan eltolom, az aktatáskához lépek és kiveszem a négyzet alakú bársonydobozt és odaadom neki. – Ezt neked vettem, és nem fogadok el visszautasítást! Elég sokkal tartozom a szívességekért és szeretném megköszönni neked.

- A te szavaiddal élve, nem basztad szét az idillt, mert az nem is volt. Legalább is mostanában, de ahogy akarod, és köszönöm, hogy ilyen megértõ vagy. – Tetszik, hogy kedves, bár azt hiszem neki ez a hûvös elegancia és illem a jelleme része. Hm…
- Ja, pedig megnézném a házisárkány arcát, mikor bejelented, hogy elköltözöl velem – kuncogok fel a gondolatra. Még megbeszéljük, hogy elmegy felöltözni, ami nekem személy szerint nem tetszik, de ha a doki ráizgul morc leszek és az ellenség mindig ott van, ahol nem várod. Heh.

A doki hamarosan megérkezik. Illendõen bemutatkozik és igyekszik nem a seggem bámulni, ami igencsak fincsi lehet ebben az alsóban. Ó, tudom én, de a mûsor nem neki van, akármennyire is dögös. Ahogy azonban elkezdi nyomogatni a kék foltot és a fájós részeket, egyre morcibb vagyok. Eleinte letudom annyival, hogy kell, de utána már mintha direkt csak ott nyomná meg, ahol fáj!
- Hé, ember! Kíméletesebben! Ha nem vette volna észre kurvára fáj! – morranok rá.
- Elnézést uram, de meg kellett állapítanom, hogy nincs-e törés, és azt kell mondjam szerencséje van. Jó erõs csontozatú, máskülönben eltörhette volna a lapockáját vagy a vállát. Felírok egy kis fájdalomcsillapítót és krémet, ami majd segít. Addig is pár napig ne erõltesse meg magát!
Pakolászol és már lép is, én meg még egy kicsit fetrengek de aztán rájövök, hogy nincs kedvem csak úgy feküdni és amúgy is büdi vagyok. Feltápászkodás után összeszedek egy alsót, ami véletlenül épp az egyik legjobban feszülõs. Puszta véletlen. Természetesen.
Ha akarnék sem tudnék gyorsan pancsizni, hiszen fáj a hátam, de egyre kevésbé, lehet, hogy csak be kell járatni. Hehe. Alapos mosakodás után visszamászok a szobába, de Dem már itt van. Az ágyon ül és annyira bele van merülve a lapiba, hogy fel sem néz rám.
- Túlélték nélküled ezt a pár napot? – kérdezem, mögötte kukucskálva.
- Majdnem. Hogy érzed magad?
- Jó erõs bogyót adott a doki. Zsibbad tõle az egész hátam, de legalább nem érzem azt, hogy meghalok minden mozdulatnál.
- Elküldtem az egyik inast a gyógyszerekért, majd fölhozza, ha visszaér. Itt a vacsora. Desszertet nem hoztam fel, de ha kérsz, akkor hozatok. - Hát, ezt a labdát lecsapom…
- No para szépfiú… - vigyorgok rá, mert ezt tényleg nem lehet kihagyni.  - … majd te leszel a desszert.
- Én, mint desszert?
- Ühüm. – Mosolyogva mászom a kajáért, és szentek láthatják a lelkem, hogy most nem csináltam semmit direkt, csak így jött ki, és õ mégis felmorran.
- Valld be, hogy szándékosan csinálod ezt velem!
- Nem tudom mirõl beszélt. – De, közben rájöttem, hogy kifejezetten tökéletes volt a mászásom közben a rálátás, de azért kicsit még futtatom, kíváncsi vagyok, hogy mit mer kimondani és mit nem.
- Korábban észrevetted, hogy a testedet nézem és szándékosan takaróztál ki, hogy engem ingerelj. Most pedig szándékosan vetted fel ezt. – Hm, ennyire felbátorodott? Ez kifejezetten tetszik. Nagyon tetszik.
- Tetszik, hogy nézel és az még jobban tetszene, ha megérintenél. – Részemrõl a vita le van zárva, kajálok tovább.
Amikor végzünk még kicsit beszélgetünk arról, hogy miért ennyire munkamániás. A helyettese vérprofi, soha nem volt vele baj, még a papírmunkája is tökéletes, erre õ folyamatosan ellenõrizgetné, ha lenne ideje. Cöh. De õ kivonul  dolgozni, én meg kicsit dumcsizok egy régebbi haverral. Igaz, nem sokáig, mert kezdek fáradt lenni és a sráccal is elég érdekkapcsolat ez a barátság. Én szerelem a verdáját, és most épp be van törve a feje, hogy nem vagyok otthon. Bár abból, amit elmondott, szarráhajtotta a motort és cserélni kell, erre így fel is hívom a figyelmét, hogy kezdjen spórolni. A motor minden verdába rohadtul drága.
Hamar lezavarom, de nem akarok aludni. Valamiért olyan érzésem van, hogy most jobb lenne ébren maradni, így olvasgatni kezdek valami fogalmam sincs, hogy mit, amíg be nem tér.
- Végeztél? Már azt hittem kint akarsz éjszakázni.
- Ne haragudj, nem vettem észre mennyi az idõ, de neked nem kellett volna megvárnod. – Heh, persze.
- Ha te is itt vagy úgy alszom, mint akit kiütöttek, úgyhogy inkább passzolom a korai fekvést.
Elmegy átöltözni, de én már tudom, amit õ nem. Hangulatban vagyok, és amúgy is jön nekem egy desszerttel. Ha végig nem is csináljuk, abban biztos lehet, hogy nem menekül ma este. Valamit ki fogok erõszakolni úgy, hogy õ is rohadtul élvezze, így ahogy visszatér, elhelyezkedem félig rajta, félig mellette az ágyban.
- Nyugi nem fogok rád mászni, alszom. – Félig igaz is. ÕÚ még megjegyzi, hogy a hátamat félti,. de én meg tudom, hogy vettem be a bogyeszból és jó lesz, majd holnap kipiheni magát.
- Valamit elfelejtettél – jegyzem meg. Visszakérdésére készséggel válaszolok is. - A desszertemet. – Összeszedem a legérzékibb hangomat, és ahogy rákérdez, hogy mit akarok, már mondom is, hiszen ezt imádom. - Csókolj meg!

A csók úgy indul, ahogy szokott, de pillanatok alatt csap át az egész kifejezetten élvezetes játékba, ami nekem egy dolgot jelent: valami fog történni. És bármi is lesz az, én élvezni fogom.

- Az király lenne - mosolyok rám fáradtan - Van rá esély, hogy balhéznék az anyáddal, ha megint találkozok vele.

Kelletlenül elhúzza a száját, de megértem. Nekem sincs most hangulatom a családhoz.
- Van most kedved beszélni egy kicsit komolyabb dolgokról? – inkább most kérdezek rá, mert hátha visszaalszik, mire felhozom az ennivalót.
- Nem hoznál elõtte egy kis jeget? Vacsi elõtt jó lenne egy kicsit lejegelni a hátam, mert teli hassal rossz lesz megfordulni. – kéri még mindig mosolyogva, pedig most igazán nem sok oka lenne a vidámságra.
Lemegyek a konyhába és egy tálba rakok pár jeges tasakot, törölközõ lesz a fürdõben, úgyhogy azt nem kell felvinnem. Balszerencsémre azonban nem én keltem a „legkorábban”, mert a drága jó anyám már elegánsan kiöltözve áll a lépcsõ aljában, mintha csak rám várna.

- ’ reggelt, anya!

- Jó reggelt Demetrio! Ugye tudod, hogy beszélnünk kell arról, ahogy tegnap viselkedtél? - a hangja számon kérõ és mintha sértett él is lappangana benne.

- Az én viselkedésemrõl? Te sem gondolod komolyan, azok után amit Jinnel csináltatok! Örülj, hogy nincs komolyabb baja, bár így is csúnyán megütötte magát. – felfoghatná végre, hogy nem egy játék az, amit õ annak hisz.

- Ó, ugyan már! Lefogadom, hogy kutya baja, de ha nem hiszed, nézesd meg egy orvossal. Ismerem én a fajtáját: eljátssza az áldozatot, hogy aztán sajnáld és elhalmozd mindennel, aztán pedig… Demetrio! Még nem fejeztem be! Hogy lehetsz ilyen tiszteletlen, az anyád vagyok! – ordítja, mikor türelmemet vesztve inkább otthagyom.

Nincs most nekem ehhez sem kedvem, sem idõm. Jinnek kell a jég és az fontosabb.

Bemegyek a szobánkba, õ még mindig az ágyon fekszik, de a takarót már lerugdosta a földre.

Leülök mellé, õ pedig felém fordítja a fejét miközben próbálok megnyugodni. Azt hiszem mióta itt vagyok többet voltam ideges, mint Amerikában egy évben.

- Na, kivel futottál össze? Az arcodra van írva.

Remek. - Anyám megjegyezte, hogy ha ennyire nagy a baj, talán hívjak egy orvost, vagy vegyelek rá, hogy ne színlelj tovább – egyszerûen idegesít, hogy ennyire felszínes. Mint akit teljes kicserélek és valaki más él az anyám testében. Apám pedig… ah inkább hagyom…
- Ha ezen múlik a családi béke hívj egy fehér köpenyest, hogy bólintson rá, hogy kibaszottul fáj a hátam. – ez jó ötlet, legalább megmondja, hogy tényleg nincs-e komolyabb baja - De nem akarom a házi dokitokat. Függetlent akarok.
- Ez csak természetes – ahogy felkerült a jég lemegyek a nappaliba és a laptopomon gyorsan kikeresem az elérhetõ háziorvosok számát. A családi dokik is ott vannak, de azokat kihagyom. Mikor megvan, visszamegyek hozzá. Azt hiszem a vacsora várhat míg megnézi a hátát.
- Körbepakolnál törülközõvel? – kéri, amint belépek - Nem szívesen vizezném össze az ágyat.

Egy szó nélkül szedek össze még több törölközõt a szekrénybõl, általában nem szeretem, ha utasítgatnak, de ez most más. Ritkán, szinte soha nem kell gondoskodnom senkirõl.

Megfordítom a tasakot a hátán és kicsit megmozdítom, hogy ne fagyassza el azt az egy helyet.
- Na?
- Jön az orvos, fél óra és itt lesz. – addig van idõ arra, amit kérdezni akartam - Beszélni szeretnék veled. – jobban felém fordul, hogy a szemembe nézhessen - Belátom, hogy anyám nem teszi könnyebbé, hogy itt legyünk. Ha úgy gondolod, és biztonságosabbnak véled, akkor kibérelhetek egy apartmant valahol és átköltözhetünk az ittlétünk ideje alatt.

Nem kerülne semmibe és legalább nyugodtan lehetne.

Látom, hogy elgondolkodik és nem is zavarom ebben. Addig szépen köré rendezem a törölközõt, hogy a lecsorgó víz ne a lepedõt áztassa el.
- Állapodjunk meg – megfogja a kezem - Még egy húzása van a családodnak, rendben? Ha még egyszer történik velem valami, kicsi vagy nagy dolog, akkor lelépünk innen, rendben?
- Miért nem akarsz most rögtön menni? – más kapva kapott volna az alkalmon, hogy eltûnhessen innen.
- Nos, akármennyire idióták, õk a családod, nem igaz? Ritkán látod õket, és nem lehetek pont én az, aki szétbassza az idillt, ha már így is megtettem, nem igaz? – a combomra simít, de nem lököm el a kezét, mert nem zavar.

- A te szavaiddal élve, nem basztad szét az idillt, mert az nem is volt. Legalább is mostanában, de ahogy akarod, és köszönöm, hogy ilyen megértõ vagy. – ezt igazán nem vártam volna tõle, már csak azért sem, mert néha elég heves természetû.

- Ja, pedig megnézném a házisárkány arcát, mikor bejelented, hogy elköltözöl velem – kuncog a párnába, én pedig csak a fejemet csóválva megigazítom az egyik lecsúszó félben lévõ tasakot.

- Meddig hagyjam ezeket? Bírod még?

- Már nem érzem a zsibbadást sem szóval jó. Majd leszedjük ha itt lesz a doki. – mondja, a kezét még mindig rajtam tartva.

- Rendben, akkor addig felöltözöm, ha most nincs szükséged semmire. – leveszem a kezét a combomról és a fürdõszobába indulok.

- Igaz is, a doki még rád izgul, ha meglát póló nélkül, akkor pedig kikaparom a szemét.

Nem válaszolok, de valamiért elmosolyodom a megjegyzésén. Ezt már megszoktam tõle, az irodában is mindig valami hasonlót engedett meg magának. Én pedig nem rúgtam ki, mert elõször is jó munkaerõ, másodszor pedig valahol szórakoztató.

Az orvos nemsokára meg is érkezik. Egy középkorú férfi fekete bõrtáskával. Felkísérem a szobámba, ahol elõzõleg már rádobtam Jinre a takarót, legalábbis a csípõjéig, hogy ne egy szál alsóban legyen, ami õt láthatóan nem zavarta, engem viszont annál inkább. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni az idomait és a formás lábait sem, amit már a fehér nadrágjában is” megcsodáltam”. Még soha nem láttam olyan férfit, akinek ilyen teste lett volna, mint neki. Igaz, hogy nem sûrûn nézegetek férfitesteket, mert hidegen hagy, de az övé teljesen más eset, mert erõvel kellett elszakítanom a tekintetem róla és a dokira hivatkozva inkább betakartam.

Amit õ láthatóan nem díjazott, mert a vékony takaró már megint a földön van. A fenébe!

Míg az orvos megnyomogatja-tapizza a kék területeken, én az ajtónál állok a falnak döntve a hátam, hogy ne legyek láb alatt.

- Hé, ember! Kíméletesebben! Ha nem vette volna észre kurvára fáj! – morogja, mikor már sokadszorra szisszen fel.

- Elnézést uram, de meg kellett állapítanom, hogy nincs-e törés, és azt kell mondjam szerencséje van. Jó erõs csontozatú, máskülönben eltörhette volna a lapockáját vagy a vállát. – feláll ás a táskájához lép – Felírok egy kis fájdalomcsillapítót és krémet, ami majd segít. Addig is pár napig ne erõltesse meg magát!

Valamelyest megkönnyebbülök, hogy tényleg nincs komolyan baja és miután elveszem a receptet a dokitól, kikísérem.

Alig csukom be az ajtót, anya már meg is jelenik, várakozóan felhúzza a szemöldökét, mintha arra számítana, hogy azt mondom: igazad volt.

- Nos?

- Mint már mondtam anya, tévedtél Jinnel kapcsolatban. Te akartad az orvost szóval kérlek most már hagyd békén pihennie kell. – ha már volt annyira elõzékeny és nem akart rögtön elköltözni, pedig lett volna rá lehetõsége.

- Én ugyan a közelébe sem fogok menni! – jelenti ki sértetten – Az úgynevezett kapcsolatotokat pedig egyáltalán nem ismerem el! Még mindig az a véleményem, hogy a megfelelõ hölgy megváltoztatná a véleményed egy jó házasságról.

Rosszat sejtek, és remélem ezúttal a megérzésem csal. – Anya mit csináltál?

- Én ugyan semmit. Csupán tettem egy megjegyzést és… Aurelio menyasszonyának van három lánytestvére, akiket a figyelmedbe ajánlanék.

Ez egyszerûen hihetetlen… képes lenne a sógornõimet is rám testálni, holott még nem is láttam õket?!

- Ne várjatok vacsorára, a szobámban eszem Jinnel. – nem idegesítem fel magam megint. Tessa családja amúgy is csak az esküvõ elõtt érkezik pár nappal, addig pedig még sok idõ van.

- Ez már mindig így lesz? Õt választod a család helyett?

- Egyáltalán nem a család helyett anya. Csak a viták helyett, amik mindig kialakulnak, ha egy helyiségben vagyunk. – válaszolom komolyan. Nekem sem a kedvencem az a feszült légkör.

- És ez kinek a hibája? – karcsú karjait összefonja maga elõtt.

- Én is ezt kérdeztem.

Mivel nem szól semmit – hála az égnek – a konyhába megyek és a szakácsnõ egy nagy tálcára pakolja a két tányért és a gyümölcslevet, de még magam is kételkedem benne, hogy fel tudom-e vinni épségben, ezért inkább megkérem az egyik szobalányt, hogy hozza õ. Az ajtóban átveszem tõle és bemegyek a szobába Jin azonban nincs az ágyon. A fürdõszobából a zuhany hangja szûrõdik ki, ezért a tálcát leteszem az ágyra a poharakat pedig az éjjelszekrényre és megvárom, míg kiért.

Még mindig fáradt vagyok, de ez a hátránya, ha az ember átmulatja az éjszakát: nemrég keltünk fel, de már sötétedik. Mindenesetre örülök, hogy a húgom férjhez ment.

Elõveszem a laptopomat, hisz ma még azt sem volt idõm megnézni, hogy jött-e valami fontos elintézni való a cégtõl. Van ott megbízott helyettesem, de szeretem tudni hogy mi történik. A japán ügyfelünk átküldte az újabb szerzõdéstervezetet és úgy belemerülök az olvasásba, hogy észre sem veszem Jint, csak amikor a matrac besüllyed a hátam mögött.

- Túlélték nélküled ezt a pár napot? – kérdi célzatosan a laptopra pillantva, egyik kezét a vállamra simítva támaszkodik.

- Majdnem. – rámosolygok és összezárom a laptopot – Hogy érzed magad?

- Jó erõs bogyót adott a doki. Zsibbad tõle az egész hátam, de legalább nem érzem azt, hogy meghalok minden mozdulatnál.

- Elküldtem az egyik inast a gyógyszerekért, majd fölhozza, ha visszaér. – még pont idõben mielõtt bezárnak a gyógyszertárak. – Itt a vacsora. Desszertet nem hoztam fel, de ha kérsz, akkor hozatok.

Én nem feltétlenül ragaszkodom az édességhez és már nem is fért rá a tálcára.

- No para szépfiú… - vigyorog - … majd te leszel a desszert.

Felhúzom a szemöldököm és elmosolyodom a határozottan Jinre valló gondolaton. Mindenesetre érdekelne mire gondolt. – Én, mint desszert?

- Ühüm. – mosolyog, majd a térdén odamászik a tálca mellé, nekem pedig kiszárad a torkom a látványtól. A szürke alsót lecserélte egy vörösre, ami talán még jobban rásimul és kiemeli a bõre egyenletes színét.

- Valld be, hogy szándékosan csinálod ezt velem! – nem vagyok dühös, csak… nem is tudom pontosan mit érzek. De leginkább a szexuális frusztráltsághoz hasonlítanám.

- Ne tudom mirõl beszélt. – mondja, teljesen ártatlannak szánt arccal.

Oké, ha azt akarja, hogy kimondjam, hát legyen.

- Korábban észrevetted, hogy a testedet nézem és szándékosan takaróztál ki, hogy engem ingerelj. Most pedig szándékosan vetted fel ezt. – mutatok az egyetlen ruhadarabra rajta.

Bekapja a villáján lévõ csirkefalatot és ezt most valahogy annyira érzékien csinálja, ahogy lassan kihúzza a villát az ajtai közül.

- Tetszik, hogy nézel és az még jobban tetszene, ha megérintenél. – mintha mi sem történt volna az ágytámlának támaszt egy puha párnát és óvatosan oda mászik, a tányért az ölébe veszi és folytatja a falatozást.

Én is elveszem az enyémet mielõtt kihûl. Nem tudok mit hozzáfûzni ahhoz, amit mondott. Valahol tudtam, hogy tetszem neki, mert akkor is kezdeményezett csókot, vagy szimplán csak hozzám bújt mikor nem kellett megjátszania magát. De most hogy így kimondta elgondolkodtat, hogy vajon nekem mi tetszene?

Hozzáérni… igen, most határozottan szívesen hozzáérnék. És azt is élvezem, ha megcsókol, ezt kár is lenne tagadni. Rajta kívül senki nem izgatott még fel annyira a csókjával, mint õ. Egy férfi…

Csendben fejezzük be az evést. A vacsora nagyon finom, bazsalikom levelekbe csomagolt csirkefalatok, édes õszibarackkal és fetuccine. Szóltam a szakácsnõnek, hogy ne csináljon tengeri herkentyût, mert a múltkor észrevettem, hogy Jinnek nem igazán tetszett.

Az üres tányérokat visszarakom a tálcára és kiteszem az ajtó elé, hogy majd elvihessék.

- Szükséged van még valamire, mert akkor elintézek néhány üzleti ügyet? – kérdezem az üdítõvel a kezemben.

- Oké, kell segítség vagy a japcsik átküldték az infót?

Õ gépelte a részleteket, szóval sokat tud róla, de a tervezetet csak át kell nézni. – Nem köszönöm, te most egyébként is szabadságon vagy.

- Te is. Tedd félre a munkamániás Demet és élvezd a szabid!

- Nem vagyok munkamániás. – mondom homlokráncolva. – Egyszerûen csak szükség van arra, hogy ellenõri..

- … ellenõrizd az egyébként profi helyettesedet, mert a melótól nem bírsz lazítani. De bízd csak rám magad, majd én megtanítom hogyan kell. – sunyi mosoly szökik az ajkaira.

Én is elmosolyodom, bár tudom, hogy legfeljebb próbálkozhat, mert nem szeretek lazítani. Az olyan mintha semmittevõ, naplopó lennék, és azt nem bírom.

- Majd meglátjuk, hogy sikerül-e. – ha jobban lesz úgy is kimegyünk a tengerpartra és az már lazítás.

- Idepasszolnád a laptopomat? Ha már itt kell gubbasztanom dumálok a haverral.

- Akkor én kimegyek a teraszra, hogy ne zavarjalak. – nem szoktam kihallgatni magánbeszélgetést és amúgy is… nekem is el kell intéznem pár telefont.

- Oksi.

Otthon minden rendben, Jinnek igaza van abban, hogy profira bíztam az irányítást, de mivel most küldték el a szerzõdést, írnom kellett egy meghatalmazást, hogy a helyettesem aláírhassa a nevemben.

A titkárnõmmel megbeszélem az idõpontokat, amiket váratni kell, a nagyon sürgõseket, Robert, a helyettesem bonyolítja le. Azt hiszem mikor véget ér a „szabadságom” legalább egy hétig lélegzethez sem jutok majd, de ez várható volt egy olyan kaliberû cég esetében amilyen az enyém is.

Fáradtan megnyomkodom a tarkómat, már teljesen elgémberedtek a tagjaim, ahogy a laptop fölé hajoltam, de pár napig nem lesz semmi fontos dolgom.

Mikor utoljára benéztem az ablakon, Jin még a laptophoz beszélt tehát nyilván megint webkamerán csevegett, most azonban már valami magazint lapozgat.

Bemegyek, mire azonnal rám pillant és elmosolyodik.

- Végeztél? Már azt hittem kint akarsz éjszakázni. – jegyzi meg az órára bökve és most már nem is csodálkozom, hogy álmos vagyok.

- Ne haragudj, nem vettem észre mennyi az idõ, de neked nem kellett volna megvárnod. – ha kiszól, akkor elolthatta volna a lámpát.

- Ha te is itt vagy úgy alszom, mint akit kiütöttek, úgyhogy inkább passzolom a korai fekvést.

- Rendben – sóhajtom – Mindjárt jövök, csak átöltözöm.

- Szupcsi, csak siess.

A fürdõszobában gyorsan elvégzem a szokásos rutint, majd pár perccel késõbb már oltom le a lámpákat és lefekszem. Jin már lerugdosta a törölközõket és ha jól láttam a gyógyszerét is megkapta az inastól.

Elhelyezkedem, de aztán csak egy pillanatig van csönd, mert megtöri a paplan suhogása. Elmosolyodom a hangokon, Jin hozzám fészkelõdik, de…  van egy kis gond.

- Jin…

- Nyugi nem fogok rád mászni, alszom. – motyogja a vállam felõl.

- Nem ezt akartam mondani. – igazából eszembe sem jutott, hogy tiltakozzam a „bújása” ellen. Jó így. – Ha véletlenül a hátadhoz érek, fájdalmat okozok.

- Nem fogsz, másképp pedig nem lenne ilyen kényelmes. – egy puszit érzek a vállamon, majd a nyakamon. Látni nem látom, mert a behúzott sötétítõ mellet nem igazán van fény.

– Valamit elfelejtettél. – morogja.

- Tényleg? Mit? – nem emlékszem, hogy bármit kellett volna még tennem, bár megesik, hogy a munka mellett valami kimarad.

- A desszertemet. – suttogja érzéki hangon a fülemben.

A hangjától az összes pihe feláll a tarkómon, de jó értelemben. – Mit szeretnél?

- Csókolj meg!

A kérése nem ér váratlanul, gondoltam, hogy a desszert valami ilyesmi lehet nála, de mégis tétovázom egy kicsit. Ez itt nem színészkedés, nem lát minket senki és csak azért kérheti, mert vágyik rá. És, ha azt kérdezem magamtól, hogy meg akarom-e csókolni, akkor egy nagyon nagy igen a válasz, ezért nem is állok ellent a csábításának.

Felemelem a kezemet és óvatosan a tincseibe bújtatom az ujjaimat, hogy tudjam hol van, majd oldalra fordulva hozzásimítom az ajkaimat az övéhez. Felsóhajt, a lehelete enyhe mentolos illatot áraszt az ajkai mégis édesek. Mint az a mézes õszibarack, amit délután evett. Magamat is meglepve nyögök fel, arra a vágyhullámra, ami eláraszt a nyelveink találkozásánál, a csók sokkal forróbb, mint amit eddig váltottunk, és sokkal intenzívebb is. Még jobban magamhoz húzom vigyázva a hátára és kicsit erõsebben markolok a puha fürtjeibe, ezzel magamnál tartva, bár nem mintha bárhová is menni akarna…

Reggel, fogalmam sincs mikor, de a melegre kelek fel, viszont sem észhez térni, sem életjelet adni nincs kedvem. Azt viszont érzem, hogy még mindig köré vagyok tekeredve, mint valami kígyó. Amikor õ is felébred, már én is szükségét érzem, de kedvem továbbra sem sok van.
- Miért keltél fel?
- Meleg van és felébredtem. – Ah, ezt megértem, én is ezért ébredtem fel. Elfelejtettük hajnalban kinyitni az ablakot.  – Te még aludj nyugodtan, ha álmos vagy.
- Én már ébren voltam csak nem volt kedvem megmozdulni – jegyzem meg és moccannék, hogy nyújtózzak egyet, de a hátamba fájdalom nyilall, emlékeztetve, hogy kiment az alkohol bódító hatása, és ez tényleg fájdalmas esés volt.
- Mi a baj? – kérdezi azonnal, de nincs folytatás, így várakozva pillantok rá.
- Ennyire szarul néz ki? – kérdezek vissza.
- Ez… ne hívjak orvost? – Szóval ja, szarul néz ki. Happy.
- Rohadtul szar érzés, de nem halok bele. Hoznál egy fájdalomcsillapítót… vagy inkább kettõt? - Nem kell ide orvos, kiheverem. Meg is kapom a tabimat,  amit be is veszek, hiszen kell. Késõbb talán kérek tõle egy kis jeget is rá.
- Ha neked is jó úgy, akkor majd felhozom a vacsorát és nem kell járkálnod.

- Az király lenne - mosolygok rá. - Van rá esély, hogy balhéznék az anyáddal, ha megint találkozok vele - húzom el a számat, semmi kedvem összekapni Demmel amiatt a hülye vén banya miatt.
- Van most kedved beszélni egy kicsit komolyabb dolgokról? - ül le mellém.
- Nem hoznál elõtte egy kis jeget? Vacsi elõtt jó lenne egy kicsit lejegelni a hátam, mert teli hassal rossz lesz megfordulni - mosolygok rá, majd megy is és hozza is. Amíg õ felér én kicsit helyezkedek, de nem kelek fel az ágyból, csak kitúrom magam alól a takarókat.

Amikor visszatér, látom, hogy valami baj van.
- Na, kivel futottál össze? - kérdezem, amikor leül mellém. - Az arcodra van írva.
- Anyám megjegyezte, hogy ha ennyire nagy a baj, talán hívjak egy orvost, vagy vegyelek rá, hogy ne színlelj tovább - sziszegi idegesen.
- Ha ezen múlik a családi béke hívj egy fehér köpenyest, hogy bólintson rá, hogy kibaszottul fáj a hátam. - Bólint, majd elhelyezi a hátamon a jégkockás tasakot, és indulna kifelé, de utána szólok. - De nem akarom a házidokitokat. Függetlent akarok.
- Ez csak természetes - mondja, és már ott sincs. Sóhajtva szenverészek, hiszen a jég hideg, a hátam fáj, és mire visszaér, már kezdenek a kockák olvadni.
- Körbepakolnál törülközõvel? - kérem meg. - Nem szívesen vizezném össze az ágyat.

Már kapom is, õ pedig mellém ül, és kicsit mozgatni kezdi a tasakot. Simogat vele.
- Na?
- Jön az orvos, fél óra és itt lesz. - Rám néz. - Beszélni szeretnék veled. - Kíváncsian fordítom még jobban felé a fejem. - Belátom, hogy anyám nem teszi könnyebbé, hogy itt legyünk. Ha úgy gondolod, és biztonságosabbnak véled, akkor kibérelhetek egy apartmant valahol és átköltözhetünk az ittlétünk ideje alatt.
Elgondolkodom. Végülis nekem az lenne a legjobb, nem? Egy hely, ahol csak õ van és én, nincs mama, aki sanszosan ki akar nyiffantani és papa, aki jobb-a-béke-alapon inkább ad igazat a mamának és nézi a fiát tökéletes baromnak. De ezek az idióták az õ családja, nem ráncigálhatom el, nem igaz?
- Állapodjunk meg - kapom el a kezét. - Még egy húzása van a családodnak, rendben? Ha még egyszer történik velem valami, kicsi vagy nagy dolog, akkor lelépünk innen, rendben?
- Miért nem akarsz most rögtön menni? - kérdezi. Érdekli a véleményem, ha jól sejtem, illetve a döntésem oka. Ez olyan demes…
- Nos, akármennyire idióták, õk a családod, nem igaz? Ritkán látod õket, és nem lehet pont én az, aki szétbassza az idillt, ha már így is megtettem, nem igaz? - simítok végig a combján - már amennyire elérem.

Tudom, hogy ez nagyon bántó megjegyzés lehet Francescanak, és más esetben nem is mondtam volna ilyet, de õ már túllépett a ragaszkodás határain is.

Az arca hitetlenkedést és döbbenetet sugároz, kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de egy hang nélkül be is csuklya.

Egy lassú simítást érzek a combomon és Francesca tekintete is oda villan. Úgy tûnik Jin ki akarja élvezni a helyzetet és bármennyire is furcsa, hagyom neki, mert még idõben megáll a mozdulatban, mielõtt messzire menne. Felágaskodik hozzám és egy egyszerû mozdulattal végignyal az ajkaimon, amik ettõl bizseregni kezdenek.

- Húzás punci, zavarsz – pillant oldalra, majd megcsókol.

Rögtön el is mélyíti, a nyelvével lassú köröket tesz az enyém körül, de nem hagyom sokáig, hogy játszadozzon. Magamhoz szorítom és átveszem az irányítást, úgy csókolva, ahogy tetszik, mert magam elõtt nem tudom tagadni mennyire felizgat, ahogy hozzám simul az ajkai pedig az enyémeken. Elnyelem az érzéki nyögését, de mintha nem lenne neki elég a közelség még inkább hozzám préselõdik és átsuhan a gondolat az agyamon mi lesz ha megérzi hogy felizgultam? De egy pillanat múlva már nem is foglalkozom ezzel, sokkal inkább lefoglal most ez az érzéki csók, ami talán a legjobb amit valaha éreztem.

Sajnos szükség lenne levegõre is, ezért lassan elszakadok tõle, õ pedig szuszogva a vállamra dönti a fejét.
- Ha csak mûsor is volt, most akkor is rohadtul felizgultam – suttogja sóhajtva és emiatt külön örülök, hogy most nem kell a szemébe néznem, mert nem tudom, mit mondanék. Észre sem vettem, pedig szinte egymáshoz tapadtunk. Talán õ sem érezte meg az én „problémámat”.

Ebben a percben realizálom, hogy hol van a kezem és zavartan húzom vissza a fenekérõl.
- Hé! Gyertek, koccintani szeretnénk veletek. – szól vigyorogva Marco és nem tudom, hogy most szimplán az esküvõ miatt van ilyen jó kedve, vagy mert végignézte az elõbbi jelenetet.

Örülök neki hogy megjelent, mert így legalább nem kell kettesben maradnom Jinnel. Nem is tudom, hogy mit mondjak neki… nyilván észrevette az elõbb, hogy önszántamból viszonoztam a csókját, hisz még azt sem vettem észre hogy Francesca mikor ment el.

- Majd megbeszéljük ha ennek vége - kacsintok rám, majd azonnal elkomorul - De én a helyedben gyorsan ráállítanám a papát a mamára, mert a kurva árulkodik.

Oda nézek amerre mutat és felszisszenek a haragtól. Anyám arcáról le lehet olvasni, hogy ideges és csalódott, ezek szerint tényleg õ küldte hozzám azt a nõt.

Apámhoz sietek, mielõtt még megint kitalálnak valami bosszantót, de a várttal ellentétben nem hogy segítene lenyugtatni anyát, csak még engem is jobban felidegesít.

- Táncolhattál volna vele, nem lett volna olyan nagy áldozat. – jegyzi meg nyugodt hangon.

- Nem lett volna? Te is tudod, hogy az a nõ egy azért van itt, hogy egy újabb pénzes pasit vegyen rá arra, hogy fektesse meg. Ne haragudj, ha még hozzáérni sincs kedvem! – morgom neki, amilyen halkan csak tudom, majd választ nem várva ott hagyom.

Ha nem képes felfogni, akkor nem érdekel. Egyszerûen elegem van! És még azt kérdezi miért nem jöttem haza két évig!?

Ha nem lenne három hét múlva Aurelio esküvõje, holnap az elsõ géppel mennénk haza!

Visszasietek Marcoékhoz, majd már reflexbõl magamhoz vonom Jint.

- Na – szól hátra panaszosan.
- Minden rendben. – próbálok úgy tenni, mintha éppen nem szétrobbanni készülnék.

- Tudjátok mit? Majd késõbb iszunk, mi most elmegyünk táncolni! – megragadja Marcot, majd a tánctérre vezeti, engem pedig Jin kezd húzni valahová.

Végül a teraszon kötünk ki, a hûvös éjszakai levegõ kellemesen áramlik be a tüdõmbe, hogy lehûtse kissé a testem, de ennyi nem elég hogy lenyugodja.

A korlátnak dõlök és magam elõtt összefonom a karjaimat, mert furcsa mód meg akarom érinteni és lehet, hogy másképp meg is tettem volna. De itt most nem kell színlelni, szóval…

- Mi a baj?
- Apám szerint hagynom kellett volna, hogy táncoljon velem, hiszen az csak egy tánc. – mondom idegesen, hisz õ könnyen beszél. Nem neki kellett volna elviselni a tapizását és a hiábavaló kísérleteit arra, hogy elcsábítson.
- Jó, semmi gáz, nyugodj meg. – közelebb lép és végigsimít a mellkasomon, mintha teljesen megszokott dolog lenne - Velem táncoltál és csodálatos volt. A többiek nyaljanak sót.

A kifejezetten Jines megjegyzésre elmosolyodom, a feszültség egy picit enged a mellkasomban mire felsóhajtok.

- Nyugi, nem fogom engedni, hogy hozzád érjen. jelenleg egyes-egyedül az enyém vagy, senki sem érdekel és senkinek nem adlak oda egy táncra sem. Pont. – jelenti i egy magabiztos mosollyal.
- Nem is tûnt még fel, hogy ennyire birtokló lennél – mintha nem is csak megjátszaná… lehet hogy ennyire élvezi a helyett?
- Ami az enyém az az enyém. Kocsi, pasi, egyre megy.
Ha õ mondja…

Egy darabig még beszélgetünk, fõleg az esküvõrõl és ez alatt az idõ alatt már teljesen megnyugszom. Úgy tûnik jó hatással van rám a jelenléte.

Mikor egy új számot kezdenek el játszani, megjelenik anya.
- Ugye nem utasítod vissza anyádat? – kérdezi, de valami nem tetszik. Rossz érzésem van.

Nem utasíthatom vissza végül is minden esküvõn szokás táncolni az örömanyával, ezért hagyom hogy belém karoljon és kivezetem a tánctérre. Amint kiérünk visszanézek a teraszra, de az ajtó már zárva szóval Jin biztos elment valamerre… de nem látom sehol…

- Figyelnél rám is egy kicsit Demetrio? Még alig beszélgettünk amióta megérkeztél! – mondja, mire visszafordulok felé.

- És ez az én hibám anya? Ha legalább egy kicsit toleránsabban viselkedtél volna Jinnel…

- Ne is említsd nekem azt a…

- Vigyázz mit mondasz rá! Ha fontos neked a kapcsolatunk, ezentúl tisztelettel beszélsz róla!

Oldalra pillatok és Francesca áll mellettünk egy fura behízelgõ mosollyal.

- Most már táncolsz velem édesem? – hosszú körmös ujjait a karomra simítja.

- Bocsáss meg, de most anyával…

- Óh, ugyan! Nyugodtan táncolj csak vele én már úgy is elfáradtam.

Szóval erre ment ki a játék. Sejthettem volna, hogy nem adják fel és jelenleg fogalmam sincs hol lehet Jin, mert még mindig nem látom.

- Rendben… - sóhajtom beletörõdve, végül is most nem akarok jelenetet rendezni, de épp mikor átkarolnám, megjelenik Jin, zakó nélkül és elég egy pillantás hogy lássam borzasztó ideges. Mi a fene…
- Ha hozzáérsz eltöröm a kezed, cicus! – sziszegi.

Francesca keze megáll a levegõben és meglepett tekintettel néz rá. Nem értem…

- Azt hitted nem merek leugrani a teraszról? Nem csak arra vannak a lábaim, hogy széttegyem õket, kurva – morogja - Most pedig takarodj, mielõtt nagyközönség elõtt téplek szét.

Hogy mondta? Leugrott a teraszról?
- Hát ez meg hogy törté…

Figyelmen kívül hagyva anyámat és kivonszol az elõtérbe ahol nincs senki és a zene is halkabb, szóval könnyebben megértem amit mond.
- Mi történt? Nem láttalak a teremben, nem tudtam, merre vagy.
- Hogy mi? - üvölti - Hogy MI?! A kibaszott anyád meg a kibaszott kurvád baszd meg kizártak a teraszra! Faszom tele van! Majd’ leszakad a hátam, szerintem reggelre merõ kék lesz, a zakóm csupa geci, ideges vagyok, és mindezt az anyád miatt baszd meg!

Atyaég! Nem is tudom mit gondoltam, mikor azt hittem apa majd megfékezi.

Egy sóhaj kíséretében gyengéden magamhoz húzom, vigyázva a hátára, mert ha jól hallottam azt ütötte meg. Nem szokásom másokat vigasztalni, de ez az egész miattam van, szóval nem lepõdnék meg ha holnap haza akarna menni.
- Tényleg sajnálom. Fogalmam sincs, hogy gondolhatták ezt.

Az egy dolog hogy kifejezik a nemtetszésüket, de ez már sok. Finoman végigsimítok a hátán, nem tudom ezzel megnyugtatom-e, de rám jó hatással volt mikor õ simogatott engem.
- Tudom, hogy nem te tehetsz róla. Csak rajtad csattant. Ne haragudj, hogy kiabáltam veled.

Nem mondok semmit, csak hagyom hogy kedve szerit hozzám bújjon, de akármit is mond, akkor is miattam van eben a helyzetben.
- Haza akarsz menni? – én nem bánom, nem vagyok az-az ünneplõs fajta…
- Mi? Dehogy! Ez a testvéred esküvõje, megnyugszom, kimegyünk, iszok és jó lesz minden. Nem hagyom, hogy az anyád gyõzzön.

Úgy mosolyog, mintha semmi sem történt volna. Egyszerûen hihetetlen ez a férfi.

Megcsókol, de nem ellenkezek, inkább azonnal viszonzom, nem gondolkodva azon, hogy ez miért is esik jól…

***

Az éjszaka további órái jó hangulatban telnek. Jin mintha el is felejtette volna ami történt, bár ez persze nincs így. Anyával nem beszélek, Fracesca pedig eltûnt és remélem nem is látom soha többé, mert akkor már félreteszem az udvariasságot.

Meg kell jegyeznem, hogy Jin aztán tud szórakozni. Fatimával egy tucatszor koccintanak és táncol is, de engem nem igazán tud rávenni, hisz nem szeretek táncolni.

Hajnalban hazamegyünk, mert már én is fáradt vagyok és õ is. Alig hogy felérünk a szobánkba megszabadul a ruháitól és egy alsóban bebújik az ágyba amit próbálok nem figyelni, majd a fürdõben megyek és átkapom az alvós nadrágomat.

Lefekszem, de õ szinte rögtön hozzám bújik, bár… azt hiszem a bújás enyhe kifejezés, mert már majdnem rajtam fekszik.
- Biztosan jól vagy? – kérdezem, õt figyelve. Nem igazán tudom hogyan kéne reagálnom erre a közelségre. Azt hiszem még senkivel nem feküdtem így.
- Uhum. Bár reggel fájni fog a fejem, de most csak az érdekel, hogy itt vagy – dünnyögi mosolyogva és egy puszit nyom a mellkasomra - Szeretem, ha velem vagy…

Összeráncolt szemöldökkel figyelem, ahogy elsimulnak a vonásai és egyenletessé válik a légzése, de nem tudok rajta kiigazodni.

A cégnél is folyton flörtölt velem aminek nem tulajdonítottam jelentõséget, de ma este még akkor is a páromként viselkedett, ha nem volt senki a közelünkben. Nem értem, hogy ennyire egyszerû ezt neki eljátszani, vagy szimplán csak jól szórakozik?

Mindegy… fáradt vagyok és aludni akarok, de sehogy sem tudok kényelmesen elhelyezkedni, mert Jin rám fonódott és korlátozza a lehetõségeimet. Végül az egyik kezemet a derekára teszem, mert nem tudom másképpen elhelyezni. Most úgy is alszik, tehát úgy sem látja…

Fogalmam sincs mennyi lehet az idõ mikor felébredek, mert a sötétítõ be van húzva, de az oldalon beszûrõdõ fénybõl ítélve valahol délután késõ felé járhat. Jin még mindig ugyanúgy fekszik rajtam és mivel az ablakok is zárva vannak igen csak fülledt a levegõ, a problémára pedig csak rá tesz a lapáttal, hogy – nem tudom miért és mióta – merevedésem van. Õ pedig az egyik lábát átvetette a combomon szóval fogalmam sincs, hogy kelljek fel a pizsamaalsó pedig egyáltalán nem rejt el semmit.

Remek, ha felébred tökéletesen félreértheti a helyzetet és a végén még azt hiszi, hogy miatta…

Más viszont nincs jelen, szóval ez elég egyértelmû… teljesen bekattantam, ha még álmomban is felizgulok rá, nem csak akkor ha megcsókol.

Óvatosan kihúzódom alóla, de a lábát muszáj leemelnem magamról, mert másképpen nem megy. Ekkor viszont egy fura nyöszörgõ hangot hallat és laposakat pislogva nyitogatni kezdi a szemei. Még idejében felülök, így legalább háttal vagyok neki és nem veszi észre…

- Miért keltél fel? – kérdezi még kicsit rekedtes hangon az alvástól.

- Meleg van és felébredtem. – hazudom – Te még aludj nyugodtan, ha álmos vagy.

- Én már ébren voltam csak nem volt kedvem megmozdulni. – elvigyorodik és nyújtózkodna, de ekkor felszisszen és rögtön abbahagyja a mozdulatot.

- Mi a baj? – kérdezem és rápillantok, de mikor meglátom a hátát rögtön eláll a szavam.

Mindkét lapockáján kék zúzódások vannak és még lejjebb is a hátán. Azt mondta leugrott a teraszról, de azt nem, hogy ennyire megütötte volna magát… fenébe.

- Ennyire szarul néz ki? – kérdezi morcos hangon hasra fordulva.

- Ez… ne hívjak orvost? – nem értek a sérülésekhez, de nem szeretném, hogy bármi komolyabb baja legyen.

- Rohadtul szar érzés, de nem halok bele. Hoznál egy fájdalomcsillapítót… vagy inkább kettõt?

- Persze, egy pillanat. – a gardróbszobába megyek és elõkeresem a gyógyszeres dobozkát és kiveszek belõle két darab tablettát, majd a fürdõszobában engedek egy pohár vizet és magamra kapok egy köntöst, hogy eltakarjon bizonyos dolgokat.

- Tessék! – a kezébe adom, mert közben már felült és azonnal be is kapja õket.

Remélem tényleg nincs semmi komolyabb baja.

- Ha neked is jó úgy, akkor majd felhozom a vacsorát és nem kell járkálnod. – nekem sem sok kedvem van most anyámmal vagy apámmal találkozni, szóval inkább én is itt ennék vele. Amúgy is meg akarom beszélni vele, hogy ez után a "baleset" után szeretné-e ha máshová költöznénk, míg itt vagyunk.

- Igen, úgy szokás, hogy közeli rokonok a párjukkal együtt a fõasztalhoz ülnek - feleli.
- Reméljük, a kedves mama nem akarja majd tönkrevágni a lánya esküvõjét.
- Ne aggódj, apa azt nem fogja hagyni. Ha át is néz rajtad, moderálni fogja magát és nem tesz megjegyzéseket. – Hát én ebben nem hiszek, de annyiban hagyom a témát. Már majdnem kész vagyunk mindketten, de látom, hogy valami még nem okés.
- Jin…
- Mi a gond Dem?
- Anyám meghívott egy nõszemélyt, aki mindig azon volt hogy elvetesse magát, de engem sosem érdekelt mert már a fél rokonságom ágyában megfordult. Szóval, csak szólok, hogy valószínûleg elég rámenõs lesz. - Áh, ez az a csaj lehet, akit említett Fatima is este.
- Ne izgulj szépfiú, elég területféltõ vagyok. Fatima tegnap mesélt néhány vendégrõl, említett egy Miss plastic ribancot is, de már nem emlékszem a nevére – mosolygok rá.
- Miss plastic? Hm… találó. Nem hiszem, hogy lenne még olyan rész, ami eredeti.
- Legalább csinos?
- Mint egy életre kelt Barbi baba. – Majdnem felnevetek. Tõle nem szoktam meg a hasonlatokat ilyen téren.
- Tényleg brutál lehet, mos hallottam elõször, hogy megjegyzést teszel valakire.
- Majd meglátod, ha kész vagy, mehetünk.
És így is történik. Elindulunk, kézen fogva. Nyau…


* * *

Ahogy azt az ember várja egy ilyen családtól, minden csodaszép. Fatima gyönyör, minden jól meg van szervezve, a szertartás is remekül sikerül, így utána mindenki áthalad a pöpecül feldíszített másik terembe, ahol a buli lesz.
- A másik tesód hol van? – kérdezem, mikor már az asztalnál ülünk.
- A menyasszonya most érkezik Spanyolországból, Tessa onnan származik és kiment elé a reptérre. Késõbb már õk is itt lesznek.

Nem sokkal késõbb kisurranok mosdóba, de amire visszamegyek, felbasz. Miss Plastic épp az én kandúrom körül legyeskedik.
- Francesca… - Hallom Dem hangján, hogy neki sem tetszik a dolog így melléjük lépek és eltávolítom a tapizó kezeket.
- El a kezekkel cicus, õ már foglalt! – Mosolyom magabiztos, kicsit gúnyos, hiszen így van. Enyém.
- Tessék? – kérdezi a csaj hitetlenkedve.
- Francesca, õ Jaroslaw Jin Kang, a párom.
- Te… ti mikor, mióta vagytok együtt? – kérdezi pár pillanat múlva, mikor összeszedte magát az elsõ döbbenetbõl.
- Ez nem rád tartozik Francesca, de tartsd észben, hogy nem egyedül jöttem.
- Attól még szeretnék táncolni veled. – Na meg mit nem?
- Felejtsd el mucus. Az elsõ táncot nekem ígérte. – Megragadom Dem kezét elrángatom a tánctérre. Jó messzire ettõl a szukától.
- Jin, ugye tudod, hogy legalább kétszázan bámulnak? – kérdezi Dem, de engem meg senki sem érdekel, csak õ.
- Nem érdekel. Téged zavar?
- Nem, nem zavar - feleli. Örülök neki. Szorosabban ölelem, fejem a vállánál. - Köszönöm a segítséget. Megmentetted az életem.
- Bármikor. – Nem fogom vissza magam, a nyakába csókolok, ugyanis imádom. Az illata, ami nem csak a parfüm, de õ maga is, teljesen elbódít. Ha ezt érezhetném egy egész éjszakán át, miközben… hah. Akarom.


A zene végeztével épp arról beszélgetünk, hogy szeretem-e a puncsot. Hát az otthonit nem, de bunkó se vagyok, ha már mondta, akkor megkóstolom. Ám ekkor…
- Demetrio! Enyém lehet a második tánc?
- Nem érünk rá szivi, úgyhogy kopj le! – koptatom le rögtön, de Dem nem hagyja ennyiben.
- Francesca, mi már együtt vagyunk, tehát ideje, hogy letegyél a terveidrõl, bármivel is tömte tele anyám a fejed, soha nem foglak feleségül venni.
- De hát õ egy férfi! Mégis hogy akarod elvenni?! Mi lesz a gyerekekkel?! – Ahj basszus, megint itt tartunk. Elegem van.
- Ehhez neked semmi közöd. Magánügy. Legyen elég annyi, hogy nem szándékozom veled semmi nemû kapcsolatot kezdeni. – Milyen kellemes hangnemben küldi el a faszba. Hehe.
- Miért?! Miben jobb õ, mint én?! – csattan fel a kiscsaj. Már felelnék, de Dem megelõz. A keze hirtelen siklik a seggemre és annál fogva húz közelebb magához.
- Francesca, ez itt száz százalékig természetes! - Azt hiszem, ha tudnék most dorombolni, megtenném. De akkor is meglep.

Még engem is. Sosem ért hozzám ennyire egyértelmûen, sõt hát a hozzámérés is kimerült eddig a kézfogásban. Meg az az egy csók. Erre most belemarkol a fenekembe. Ez a pasi kikészít.
És ha én meglepõdtem, akkor a szuka arca megér egy misét. Az ajkai elnyílnak, a szemei kikerekednek. Mondana valamit, de szerintem nem tud, így hát azt hiszem úgy illik, ha én viszem be a kegyelemdöfést. Egyik kezemmel a combjára simítok, de ott nem érek hozzá. Az kéne még, akkor tuti fellököm az asztalra és megcsináltatom magam vele. Közben lábujjhegyre emelkedek és végignyalok a száján. Meg sem rezzen. Erõs és dögös… imádnivaló!
- Húzás punci, zavarsz - pillantok rá, majd Dem ajkaira hajolok és megcsókolom. Gond nélkül mélyítem el, de gyorsan átveszi az irányítást és õ csókol engem. Oldalra pillantva látom, hogy ennek a szuka az oka, aki még mindig áll és bámul. Ahogy találkozik tekintetem az övével, kitör belõlem a kis rohadék, és belenyögve a csókba húzódom még közelebb Demhez. Most ha tehetném, a bõre alá is bebújnék. A kiscsajnak viszont csak ennyi kell, a szája elé kapja a kezét és elsuhan. A csók viszont csak hosszú, nagyon hosszú és nagyon kellemes pillanatokkal késõbb szakad meg. Szuszogva döntöm fejem a vállára.
- Ha csak mûsor is volt, most akkor is rohadtul felizgultam - jegyzem meg. Ahogy mozdul, mintha egyszerre vennénk észre valami érdekeset. A keze eddig a fenekemen is volt. Most vette csak el. Belül vigyorgok. Szóval nem vagyok neki közömbös, ez egyre biztosabb.
- Hé - szól ránk Marco. - Gyertek, koccintani szeretnénk veletek.
Elkapom a kezét és mintha semmi sem történt volna, mintha nem lennék félig felizgulva, elindulok. Õ viszont zavart? Nem is tudom…
- Majd megbeszéljük ha ennek vége - kacsintok rá, majd ahogy haladunk, tekintetem végigfut a termen és meglátom, hogy a szuka épp a kedves mama elõtt áll. - De én a helyedben gyorsan ráállítanám a papát a mamára, mert a kurva árulkodik.
Fejemmel bökök arra, mire õ is odapillant és felszisszen. Gondolom õ is látja, hogy az anyja arca elsápad majd visszapirul az idegességtõl így elenged és az apja felé indul. Én, hogy ne tö9rjem meg a dolgokat, Fatimáék mellé lépek.
- Hát õ meg? - kérdezi Marco.
- Gondolom Miss Plastic nem értékelte Jin jelenlétét - vigyorog a menyasszony.
- Hát tény ami tény, Dem elég egyértelmûen fogalmazott kettõnkkel kapcsolatban. - Az ajkaim széles vigyorba húzódnak ahogy eszembe jut az a döbbent arc. Tudom, görény vagyok, de ez így tök jó. Hirtelen valaki átkarol és magához ránt. Nem kell oda se néznem, ahogy a hátam a mellkasának csapódik tudom, hogy õ az.
- Na - jegyzem meg, kicsit sem rosszallóan.
- Minden rendben. - Ja, azért szorít mindjárt kékre. Fatimára pillantok, és azt hiszem õ is látja, hogy ideges, így elkapja Marcot és egy „majd késõbb iszunk” felkiáltással a tánctérre rántja. Én megfogom Demet és a teraszra vezetem. Már sötét van, éjszaka, de az idõ kellemes. Õ a korlátnak dõl, én elé állok és kezeit magam köré helyezem el. Nem bánnám, ha megmarkolna ismét és így rántana magához, aztán csókolna olvadósra, de hát… egyelõre ez van.
- Mi a baj? - kérdezem felpillantva.
- Apám szerint hagynom kellett volna, hogy táncoljon velem, hiszen az csak egy tánc. - Felvonom a szemöldököm. Hát így akkor még szép, hogy ideges.
- Jó semmi gáz, nyugodj meg. - Végigsimítok a mellkasán. - Velem táncoltál és csodálatos volt. A többiek nyaljanak sót. - Egy halvány mosoly jelenik meg az ajkain, és felsóhajt. - Nyugi, nem fogom engedni, hogy hozzád érjen. jelenleg egyes-egyedül az enyém vagy, senki sem érdekel és senkinek nem adlak oda egy táncra sem. Pont.
- Nem is tûnt még fel, hogy ennyire birtokló lennél - mosolyog rám.
- Ami az enyém az az enyém. Kocsi, pasi, egyre megy.

Még egy kicsit állunk és beszélgetünk, de aztán érdekes dolog veszi kezdetét. Elindul egy olyan közepesen lassú szám és megjelenik a mama. Rám sem néz.
- Ugye nem utasítod vissza anyádat? - kérdezi mézes-mázosan. Dem elindul vele táncolni, amivel eddig nem is lenne baj, de ahogy belépnek, az a ribanc jelenik meg, és az ajtót be is csapja elõttem. Kívülrõl meg nem nyílik! Baszottnagy tér, de csak egy szárnyas ajtó van, amivel nem is lenne baj, de így idekint ragadtam. Ahogy meglátom, hogy mire ment ki a játék, már idegesebb vagyok, ugyanis a plasztikpicsa megáll mellettük és le fogja kérni Demet. Kurva életbe!
A korláthoz lépek. Nem túl magas… hát, jobbat nem tudok. Mintha egy elsõ emeleti lakás lenne, nem nagy dolog, de ahogy földet érek érzem, hogy rosszul sikerült. Megcsúsztam ugyanis az ugrás elõtt, így a hátamra esek. Vennem kell pár nagy levegõt. hogy rendbejöjjön a dolog, de már most érzem, ez holnapra be fog kékül. Kurvajó, így hogy menjek strandra?! Mindegy, most van nagyobb baj is.
Sietve érek a bejárai ajtóhoz a kerten keresztül. odafelé menet ledobom a ruhatárba az öltönyzakót, koszos lett. A nadrágot csak le kell porolnom. Egy kékes-fehér ingben és rohadt idegesen lépek be a terembe. A kurva ekkor lépne oda Demhez, de azonnal ott vagyok, és már mögötte is állok.
- Ha hozzáérsz eltöröm a kezed, cicus - sziszegem kibaszottul idegesen. Rám néz, meg van lepve, ahogy Dem tekintete is eléggé furcsa. - Azt hitted nem merek leugrani a teraszról? Nem csak arra vannak a lábaim, hogy széttegyem õket, kurva - morgom. - Most pedig takarodj, mielõtt nagyközönség elõtt téplek szét.
Olyan ideges vagyok, mint mikor a nyanya megkarmolt. Apropó. Ránézek. Mellettünk áll, nagyra nyílt szemekkel figyel.
- Hát ez meg hogy törté… - kezdene bele értetlenséget szimulálva, mintha nem õ lett volna a tervben a kulcsszereplõ, de leintem, inkább megragadom Demet és egy félreesõ folyosóig vonszolom. Nem akarok kiakadni Fatima esküvõjének közepén. Voltak akik így is észrevettek.
- Mi történt? - kérdezi. - Nem láttalak a teremben, nem tudtam, merre vagy.
- Hogy mi? - üvölteni kezdek. - Hogy MI?! A kibaszott anyád meg a kibaszott kurvád baszd meg kizártak a teraszra! - Meg tudnék ölni valakit. - Faszom tele van! Majd’ leszakad a hátam, szerintem reggelre merõ kék lesz, a zakóm csupa geci, ideges vagyok, és mindezt az anyád miatt baszd meg!
Felsóhajt, és nagyon finoman magához ölel. Lágyan tart, nem nyúl a hátamhoz, a derekamnál tart.
- Tényleg sajnálom - sóhajt fel. - Fogalmam sincs, hogy hogy gondolhatták ezt.
Szusszanok. Ideges vagyok, de az illata valahogy elkezd megnyugtatni. Pláne mikor alig érintve megsimogatja a hátam.
- Tudom, hogy nem te tehetsz róla - mondom halkan. - Csak rajtad csattant. Ne haragudj, hogy kiabáltam veled. - Az arcom a mellkasába fúrom, és fogalmam sincs meddig állunk így.
- Haza akarsz menni? - kérdezi.
- Mi? Dehogy! - ellenkezek azonnal. - Ez a testvéred esküvõje, megnyugszom, kimegyünk, iszok és jó lesz minden. Nem hagyom, hogy az anyád gyõzzön - mosolygok fel rá. Most jár nekem, így felhajolok és megcsókolom. A testem is beleremeg, ahogy visszacsókol…


* * *

Vigyorogva rám pillant, de nem fûz hozzá semmit. Pedig általában mindenre van válasza.
- Ha az esküvõt lezongorázzuk, és nem fojtjuk meg egymást a drága anyáddal, akkor lenne kedved lejönni a tengerpartra? Szeretnék pancsolni, és eléggé jó már az idõ. Eltölthetnénk ott egy kis idõt. Mondjuk úgy egy napot.

Várakozóan néz rám, míg én gyorsan megfontolom. Szeretek sportolni, így úszni is, de egy egész nap…

- Egy napig csak fürdeni meg napozni? – nem szoktam hozzá, hogy egész nap tétlenül henyéljek.
- Meg sétahajókázni, igen – izgatottan bólint és látom rajta, hogy tényleg szeretné - Ne mond, hogy nem lenne kedved. Otthon sosincs idõ ilyesmire.

Szórakoztató, hogy ennyire izgatott és érdekes látni ezt a számomra teljesen új oldalát. Bár tudom elõre, hogy sokba kerül ez majd nekem és nem a pénzre gondolok.
- Végül is elmehetünk… - gondolkodom hangosan - Van egy partszakasz, amit ismerek is és nem is keresik fel sokan, az megfelelõ, ott nyugodtan pihenhetünk.

Én mindig ott úsztam, amikor még itt éltem, mert oda nem járnak családos emberek, nincs gyerekvisongás.

Jin meglepetten pillant rám, nem értem miért, de gondolom úgy is elmondja.

- Egy partszakasz, amit nem keresnek fel sokan? – kérdezi felvont szemöldökkel.
- Mivel fizetni kell érte – mondom magyarázatképpen - De nyilván vannak ingyenes partszakaszok, illetve olcsóbbak is, így azok a népszerûbbek. Bár már én is rég jártam arra.

Azóta nyilván még drágábbak lettek, de ez nem jelent problémát. A családnak meg nyilván van egy saját sétahajója, majd megkérdezem.

Gondolataimból a telefonom csengése szakít ki, mire elõhalászom a zsebembõl és felveszem.

- Add Jint! Most rögtön! – kiabál bele a húgom kétségbeesett ingerültségével.

Elhúzom a számat, de odaadom Jinnek, mert tudom, hogy ha a húgom dühös, akkor jobb nem váratni. Csak azt nem ért, mit akar Jintõl.
- Igen?
Nem hallom mit válaszol Fatima, de azt igen, hogy nem éppen szelíden teszi.
- Nincsenek neked barátnõid? – kérdezi Jin vigyorogva.
- Oké, máris indulunk vissza. Addig próbálj meg nem szívrohamot kapni az idegességtõl – mondja a telefonba nevetve.
Kinyomja, majd visszaadja a kezembe.
- Hihetetlen, hogy így összemelegedtél a testvéremmel – jegyzem meg, két és fél napja ismerik egymást, de ahhoz képest máris õt hívja, ha baj van. Mert nyilván vészhelyzet volt nála a hangszínébõl ítélve.
- Fatima jó fej. Csak néha szüksége lenne valakire, akit nem az érdekel, hogy mennyi pénz van a bankszámlákon, és tud lazítani. Nem utolsó sorban ellenállhatatlan vagyok – válaszol incselkedve, de be kell vallonom, hogy ebben ehet, hogy igaza van. A jelenlétével képes elérni, hogy kevésbé legyek feszült, ami pedig nagyon ritka.

- De menjünk, mert letépi a fejem. A menyasszonynál nincs veszélyesebb állatfaj – sóhajt fáradtan, de nem vitatkozom.

Hazafelé menet Jin kérésére megállunk egy drogériánál, merthogy ajándékot akar venni Fatimának. Hiába mondom, hogy erre semmi szükség, tudom, hogy nem lehet meggyõzni.

Amikor viszont meglátom, hogy milyen polcot célzott meg úgy döntök, hogy megvárom az ajtónál. Egyáltalán nem akarok óvszert válogatni a húgom nászéjszakájára. Inkább a bolt üvegajtaját fixírozom, mert látni sem akarom, hogy végül is mit válogat össze.

Végül kiér, de nem is kérdezem meg hogy mit vett, jobb ha nem tudom. Egyébként sem kellett volna, hiszen nem kötelessége és fõleg nem szükséges a saját pénzét költenie az én családomra, mikor így is nekem tesz szívességet.

- De komolyan nem kellett volna venned neki semmit – mondom újra, mikor már elindultunk.
- Szarul éreztem volna magam, ha csak úgy odaállítok, és támadási felület az anyádnak is. – mondja tényszerûen, de remélem, hogy ez nem így történt volna.
- Nem tudom, mennyire örülne, ha látná, hogy mit szánsz nekik – nem haragszom rá miatta, hiszen tudom, hogy végül is kellene és hasznos amit válogatott, csak fura, hogy a testvérem szexuális éltérõl van szó.
- Hát, az unoka-projektben tuti lesznek gondok, ha használják a gumit – vigyorog rám, mint aki jól mulat.

Bár nem hiszem, hogy Fatima rögtön belevágna a babavállalásba.

Alig hogy hazaértünk a szobánkat valami nõi szépségszalon szerûséggé változtatták, van itt minden ami kell, csak éppen hely nincs a számomra, mert még az ágyat is különbféle krémek meg –elmondásuk szerint – aloéverával átitatott uborkaszeletek borították. Soha nem értettem mi haszna van az uborkának azzal, hogy a szemükre teszik, de nem is érdekel.

Fogok egy könyvet és kivonulok a teraszra olvasni pár órát, mert nyilván el fog tartani addig.

Mikor Fatima végül elmegy és Jin összepakolja a holmit már majdnem besötétedett, bár az is igaz, hogy késõ délután kezdtek hozzá.

Lépéseket hallok magam mögött, de nem fordulok meg, majd Jin egyszerûen átkarol hátulról, az arcát a nyakamhoz simítva. Az érzéstõl megborzongok, de nem lököm el, mert kíváncsi vagyok, mit tenne és én hogyan reagálnék rá. Nem hagyhatom figyelmen kívül azt az érzést, ami a csók közben elárasztott, még akkor is, ha ez csak a két hónapos cölibátus miatt van. Sehogy sem volna szabad felizgatnia egy másik férfi csókjának. Már az is furcsa, hogy nem undorodom tõle, nem hogy még tetsszen is.

- Csak nem végeztetek? – kérdezem tõle, de meg sem mozdulok.
- Csak de. Bár nem volt könnyû. De ha ideges is lesz holnap, legalább karikái nem lesznek.

Beszéd közben a nyakamon érzem a meleg leheletét, amitõl szinte már kiráz a hideg és megszorítom a fotel karfáját, hogy ne látszódjon meg.

Aztán egy lassú simítást érzek, majd az ajkait a nyakam vonalát követve, amire majdnem felsóhajtok, de még idejében összeszorítom a fogaimat. Már azt hinném ennél „rosszabb”nem lehet, de õ izgatóan végignyal ugyanazon a részen, ahol az elõbb az ajkaival simogatott.

- Olyan jó ízed van – suttogja a fülembe.

Egy pillanat alatt áraszt el a forróság, mintha a hõmérséklet legalább negyven fokra ugrott volna, de meg sem bírok mozdulni.
- Jin… - fogalmam sincs mit akartam mondani, de jobb hogy félbe szakított, mert a fejemben kavargó ködtõl egyáltalán nem bízom a saját gondolataimba.
- Megyek zuhanyozni. Ha akarsz, jöhetsz ám te is.

Választ sem várva egy csókot nyom a nyakamra, majd már itt sincs, én pedig még itt ülök egészen addig, míg egy szál alsóban meg nem jelenik. Egy pillantás után inkább besietek a fürdõbe, nehogy a végén olyasmit tegyek, amit holnapra valószínûleg megbánnék.

Elkönyvelhetem magamnak, hogy teljesen elment az eszem, ha már az alakját is szexinek találom.

Reggel nyolckor kelünk az órára, mert rögtön készülõdni kell. Tizenegytõl kezdõdik az esküvõ, szóval az egész házban elég nagy a felfordulás. Mindenki siet még akkor is ha van elég ideje.
- Te figyelj, Dem – szól Jin, miközben épp a zakót rángatja magára - Akkor nekem is a családi asztalhoz kell ülnöm veled?

Ez eddig eszembe se jutott, de most hogy így belegondolok… - Igen, úgy szokás, hogy közeli rokonok a párjukkal együtt a fõasztalhoz ülnek.

- Reméljük, a kedves mama nem akarja majd tönkrevágni a lánya esküvõjét. – morogja miközben felrakja a csokornyakkendõt.

Mindketten világosszürke öltönyt vettünk fel, mert itt nem szokás feketében menni egy esküvõre.

- Ne aggódj, apa azt nem fogja hagyna. Ha át is néz rajtad, moderálni fogja magát és nem tesz megjegyzéseket. – ha megtenné, tisztelet ide-vagy oda, én magam penderíteném ki az esküvõrõl.

Így is fog elég kellemetlenséget okozni számomra már az is, hogy Francesca itt lesz, mert õ nem az a fajta aki tisztel egy párkapcsolatot, szóval akár ott lesz Jin akár nem biztos, hogy bepróbálkozik. Nem is tudom… talán szólnom kellene neki arról a nõrõl?

- Jin… - hogy is fogalmazzam ezt meg?

- Mi a gond Dem?

Ennyire látszik, hogy valami zavar?

- Anyám meghívott egy nõszemélyt, aki mindig azon volt hogy elvetesse magát, de engem sosem érdekelt mert már a fél rokonságom ágyában megfordult – mondom keletlenül – Szóval, csak szólok, hogy valószínûleg elég rámenõs lesz.

Remélhetõleg nem egyedül jön, bár egy olyan helyen ahol egy rakás gazdag férfi fog nyüzsögni, lesz pár szingli nõszemély.

- Ne izgulj szépfiú, elég területféltõ vagyok. Fatima tegnap mesélt néhány vendégrõl, említett egy Miss plastic ribancot is, de már nem emlékszem a nevére. – mondja vigyorogva, ahogy megigazítja az öltözetét.

- Miss plastic? Hm… találó. Nem hiszem, hogy lenne még olyan rész, ami eredeti.

- Legalább csinos?

- Mint egy életre kelt Barbi baba. – elhúzom a szám, ahogy felötlik bennem a külseje. Nem értem valakinek hogy tetszhet egy ilyen nõ.

- Tényleg brutál lehet, mos hallottam elõször, hogy megjegyzést teszel valakire. – kuncogva nekitámaszkodik a fürdõajtónak és onnan figyel, de már n is kész vagyok.

- Majd meglátod, ha kész vagy, mehetünk.

Bólint majd az ajtón kilépve már megszokásból megfogom a kezét, ahogy mindig mikor a rokonok elõtt együtt mutatkozunk. Már nem is kellemetlen, mint elõször…

***

Az esküvõi ceremónia nagyon szép volt. Egy régi katolikus templomban tartották, amit jó sok virággal díszítettek fel. Rengetegen befértek szóval szerencsére senkinek sem kellett kint maradnia a templomból. Fatima egyszerûen gyönyörû volt a menyasszonyi ruhájában és az a sugárzó mosoly ami az arcán ült, mindent megért.

Amint vége lett még legalább egy fél órát igénybe vett a fényképek készítése és a gratulációk, de aztán mindenki arra a helyszínre ment, amit lefoglaltunk. Egy hatalmas rendezvényterem, ahol bálokat és esküvõi fogadásokat szoktak tartani és ötszáz személy befér, szóval mindenkinek kényelmes.

A fõasztal a tánctérrel szemben kapott helyet, középen ül Fatima és Marco, aztán apa és anya, majd én és Jin. Anya ugyan úgy tesz, mintha itt sem lenne, de legalább semmilyen megjegyzést nem tesz rá, annyi jó szándék nyilván van benne, hogy ne csináljon botrányt egy esküvõn.

- A másik tesód hol van? – néz Jin a mellette lévõ üres székre.

- A menyasszonya most érkezik Spanyolországból, Tessa onnan származik és kiment elé a reptérre. Késõbb már õk is itt lesznek. – magyarázom, hisz eddig még nem is említettem neki Aurelio menyasszonyát. Bár az az érzésem õt is kedvelni foglya, mert Tessa nagyon önörvényû, a spanyol vérmérséklet pedig megteszi a magáét.

A pincérek kihordják az ebédet, ami három fogásból áll, majd az asztalok leszedése után nagy süteményes tálcákat és borokat raknak ki.

Jin kiment a mosdóba, közben pedig egyesek elkezdenek táncolni, majd nagy tapsvihar fogadja a húgomat, mikor õk is a parkettre lépnek. A lassú keringõhöz egy lágy megnyugtató dallam szól, de az már kevésbé megnyugtató, mikor egy rózsaszínû mûkörmös kéz szorít a vállamra, hátrafordulva pedig, mintha a legrosszabb rémálmon elevenedett volna meg. Francesca.

- Demetrio! Istenem te semmit sem változtál! Ugyanolyan szívdöglesztõen festesz, mint két éve! – meglepõdést imitálva, éles hangon beszél, ami idegesít, de nem akarok udvariatlan lenni.

- Örülök, hogy látlak Francesca, de ha jól emlékszem legutóbb még más volt a frizurád. – és ami azt illeti az arca is kissé, de ezt nem lenne illendõ hangoztatni.

- Igen, azóta hajpótlást rakattam fel, mert meguntam a rövidet. De azért tetszik? – rózsaszín mosoly, hosszú mûszempilla… komolyan, kinek lenne ez vonzó?

- Gyönyörû vagy Francesca, mint mindig. Egyedül jöttél? – reménykednék benne, hogy fogott azóta egy milliárdos balekot, de az anyám azt mondta még mindig szingli.

- Persze, tudod, valójában csak azért vagyok itt, mert az édesanyád azt mondta te is itt leszel. – mosolyog elégedetten – Táncoljunk, már olyan régen nem táncoltam!

Csak azt ne! Nem szívesen utasítanám vissza, hisz az udvariatlanság és nem szeretnék senkit megsérteni, de még mindig jobb, mint, hogy vele keljen táncolnom.

- Francesca…

Mielõtt még befejezhetném, megszûnik a kezének szorítása a vállamon, Jin pedig megragadja a kezem és arra késztet, hogy felálljak.

- El a kezekkel cicus, õ már foglalt! – magabiztos mosollyal az oldalamhoz simul, én pedig reflexbõl átkarolom a derekát, miközben az értetlenül bámuló arcra nézek.

- Tessék? – hitetlenkedve néz a Jint ölelõ karomra, mire úgy döntök ideje magyarázatot adnom, hátha azzal le lehet rázni.

- Francesca, õ Jaroslaw Jin Kang, a párom.

Elnyílna az ajkai, nem tudom, hogy a döbbenettõl vagy az értetlenségtõl, de ahhoz képest, amit közöltem, elég hamar összeszedi magát. De végül is ahol pénz szagot érez…

- Te… ti mikor, mióta vagytok együtt? – kérdezi, behízelgõ hangon, de még kissé zavartan.

- Ez nem rád tartozik Francesca, de tartsd észben, hogy nem egyedül jöttem. – normális esetben sem tetszene a rámenõssége, de így fõleg nem.

- Attól még szeretnék táncolni veled. – az ajkait lebiggyesztve, kérlelõ szemekkel bámul, mint valami sajnálatra méltó állatka.

- Felejtsd el mucus. Az elsõ táncot nekem ígérte. – idõm sincs reagálni, máris a táncparkett innen legtávolabb esõ részére vezet, majd nem törõdve a néhány száz emberrel egészen hozzám simul és a nyakamat átkarolva lassú lépésekkel mozog.

- Jin, ugye tudod, hogy legalább kétszázan bámulnak? – a közelünkben lévõk legalább is, de van, aki csak idepillant, majd elfordul.

- Nem érdekel. Téged zavar? – kérdezi halkan.

Ahogy a feje a vállamnál van, felötlenek bennem a teraszon történtek és tudom, hogy nem mondhatom és nem is tehetek úgy, mintha zavarna, mikor valójában egész kellemes a közelsége. Mos pedig amúgy is színlelnünk kell, szóval…

- Nem, nem zavar. Köszönöm a segítséget. Megmentetted az életem. – mondom halkan kuncogva, mert azt hiszem belehaltam volna, ha így kell táncolnom Francescaval.

- Bármikor. – a nyakamba csókol én pedig átkarolva magamhoz ölelem, ahogy ebben a táncban elvárható és lassan mozogva hallgatom a megnyugtató zenét, miközben a tánctéren kiszúrom Fatimát, aki Marco válla fölött rám vigyorog.

Érdekes mennyire megkedvelte Jint. Kíváncsi lennék, hogy azért-e, mert nem olyan gazdag csitri mint akiket ismer, vagy kizárólag a személyiségén múlott.

A zene lassan véget ér és egy újabb kezdõdik, mire mindenki megtapsolja az ifjú párt, amikor az asztalukhoz mennek.

- Szereted a puncsot? – nézek Jinre, bár még mindig hozzám simulva áll – Eredeti olasz recept.

Van benne alkohol és üt is rendesen, ha valaki túlzásba viszi, de tudom, hogy nagyon finom.

- Megkóstolhatom, bár Amerikában nem volt a kedvencem.

Éppen elindulunk, de a hangtól, ami megállít, lefagy a mosoly az arcomról.

- Demetrio! – siet felénk Francesca a nem tudom hány centis cipõjében – Enyém lehet a második tánc?

- Nem érünk rá szivi, úgyhogy kopj le! – morogja Jin hátra pillantva, de halkan, hogy csak mi halljuk. Hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját a kezét a mellkasomra simítja.

- Francesca, mi már együtt vagyunk, tehát ideje, hogy letegyél a terveidrõl, bármivel is tömte tele anyám a fejed, soha nem foglak feleségül venni. – a hangom szigorú és határozott, mint mikor egy üzletet intézek, mert úgy tûnik sem a szép szóból, sem Jin nyílt kijelentésébõl nem ért.

- De hát õ egy férfi! Mégis hogy akarod elvenni?! Mi lesz a gyerekekkel?! – sorolja ingerült csalódottsággal.

Esküszöm, mintha anyámat hallanám…

- Ehhez neked semmi közöd. Magánügy. Legyen elég annyi, hogy nem szándékozom veled semmi nemû kapcsolatot kezdeni. – már nagyon unom, hogy neki magyarázkodjam.

- Miért?! Miben jobb õ, mint én?! – a szemei, mintha át akarnának döfni, miközben várja a válaszát.

Miben jobb?

Sok mindenben, de õ nem értené ezeket az érveket. Tehát, mit mondana egy olyan férfi, aki  tényleg minden téren együtt Jinnel? Okos, szórakoztató, szexi és… csak rájuk kell nézni és máris látszik a nyilvánvaló különbség, de csináljuk úgy, hogy õ is megértse.

- Francesca, ez itt… - a kezemmel lesimítok Jin fenekére és kicsit megmarkolva még jobban magamhoz szorítom a testét - … száz százalékid természetes!