Egész jól elbeszélgetek Wolfal, majd elköszönve õ megy a barátaihoz és én is csatlakozom apámékhoz. Hajnali kettõ fele érünk haza, de csak Michael jön velem, apámnak akad még dolga bõven. Hazaérve kimerülten és élményekkel gazdagodva dõlök ki egy kellemes fürdõt követõen. Nagyon jól érzem magam, de nem vagyok hozzászokva az éjszakázáshoz, így gyorsan el is nyom az álom.
Másnap, vagyis pontosítva, még aznap reggel a szokásos idõben ébredek. Sajna nem tehetem meg, hogy sokkal tovább aludjak, mivel van néhány állatkám, akiket veszettül elkényeztettem. Persze ez leginkább Filo, aki megelégelve a várakozást beoson a szobámba és módszeresen nyalogatni kezdi, hol a kezem, hol az arcom.
- Jól van, mindjárt, csak még egy percet… - tolom el magamtól a kitartó jószágot. Sajna ez a legkevésbé sem válik be, és az én drágám bemászik mellém, mintha le akarna lökdösni. Végül is mindegy. Õ gyõzött én pedig feladva az értelmetlen harcot tápászkodom fel az ágyról. – Jól van, ezt megjegyeztem Filo.. – morgom, de az ártatlanul kedves szempár, amivel szembe találom magam, pillanatok alatt vesz le a lábamról és mosolygásra késztet. Megsimizem a buksiját és felállva bemászom a fürdõbe, egyenesen a tükör elé, hogy emberi ábrázatot vakarjak magamra. A sminkemtõl megszabadultam az éjjel, de a hajam akár a szénaboglya. Egy alapos fésülködést követõen megmosom az arcom a fogam és a szokásos rutint követõen megyek ellátni az állataim. Filo az elsõ, aztán jönnek sorban a többiek. Ez egy órás feladat, és minden napos. Na igen, mondhatni elfoglalt lány vagyok, de mivel barátaim nincsenek, az idõmbe belefér. Ezek után a konyhába veszem az irányt és még pizsamába elkezdek kávét fõzni, és valami ennivalót összeütni a két éhezõ férfinek. Apám olyan akár a csecsemõk. Felébred és azonnal éhes. Kikészítek mindent az asztalra és egy bögre, gõzölgõ kávéval a kezembe megyek be apukámat ébreszteni.  Hason fekve terül el az ágyon, félig le is lóg róla. Letelepszem mellé és az orra alá dugom a finom kávét.  Nyöszörögve ébredezik, mint egy nagy macska. Egy szõrtelen agyon tetovált nagymacska.
- Jó reggelt apukám… - mosolygok huncutkásan.
- Neked is hercegnõ… Nincs egy kicsit korán, hogy felébresztesz?.. – kérdezi nagyot nyújtózva.
- Ez nézõpont kérdése. Rengeteg dolgom van és amennyire én tudom 11-re neked is be kell menned az üzletbe… - kijelentésemen kicsit elgondolkodik, majd kiábrándultan bólint és kiveszi kezembõl a kávét.
- Mikor mész és merre? Nem csak a motort viszed a szervizbe? – ül fel rendesen.
- Nos nem…  Eladtam egy horgolt pulcsit, azt adom föl postán utánvétellel… és be szeretnék menni a centrumba, ahová átköltözött a tánctanár. Rengeteg lehetõség van és gondoltam beiratkozom, plusz egy órára. – magyarázom apámnak, aki kómás fejjel hallgatja.
- Kicsim, ez mind nagyon jól hangzik, de hány órából is áll egy nap? – kérdez vissza. Nem is értem mit akar ezzel mondani, vagyis sejtem, de sose lehet tudni.
- Nos számomra rövid, és még 10 óra jól jönne…
- Ez a lényeg… Drágám, nem tudod a világot meghódítani egy nap alatt… Vegyél vissza… - fejti ki kedvesen, és elkezd föltápászkodni.
- Tudom, de én majd beosztom az idõm… - vonok vállat és én is föltápászkodom. - Elmegyek felöltözni, utána megbeszéljük…
- És mégis miféle plusz órát akarsz venni? – teszi le a csészét és ruhát keres magának a szekrénybe.
- Am.. Rúdtánc… - felelem határozottan, mire apám kiugrik a szekrény takarásából és kikerekedett szemekkel néz rám.
- Micsoda??..
- Majd felöltözöm és megbeszéljük.. – mosolygok édesen.
- Ezen nincs mit beszélni, nem mehetsz! – vágja rá, de hiába a nagy határozottság. Tudom, hogy meg fogom puhítani, mint mindig.
- Majd megbeszéljük… - kacsintok mosolyogva, és kirongyolok a szobából, mielõtt még bármit is mondhatna. Kicsit emésztenie kell a dolgot, mindössze ennyirõl van szó. A szobámba megyek, és felöltözöm, menetre készen. Elég szexi festek a szerelésemben, de azért kellõen visszafogottan. Persze a kiegészítõket sem hagyom ki.
 Mire kimegyek a konyhába, már Michael is ott van, és fogyasszák a reggelit, amit kikészítettem nekik. Ez számomra pont kapóra jön, hogy megpuhítsam apucit. Ehhez Michaelre is számítok, hisz õ jóval lazább, ha rólam van szó.
-Jó reggelt Michael. – adok egy puszit a fejére.  Apám veszettül hallgat, de Michael vigyorog, így nyilván valóan elmondta neki, hogy mit szeretnék. Átkarolom apám nyakát és megölelem. – Apukám, mire jutottál?... Tudod, hogy ez csak szórakozás, és nem ebbõl fogok megélni…
- Tudom, és ha tényleg szeretnéd, akkor legyen… - simogatja meg a karom. – De azért egy valamit tarts az eszedbe… - kezd bele és olyan nagy komolysággal mondja, hogy tényleg komolyan kell vennem. – Nem tudom az összes faszt megölni aki a közeledbe fog menni… Egy kettõ biztos megússza.  – kicsit kikerekednek szemeim és érdekesen pislogok Michael felé, aki alig bírja ki röhögés nélkül.
- És ezzel most mit is szeretnél mondani? – kérdezek rá konkrétan, mert ha nekem kell rájönnöm a dolog értelmére, akkor lehet a jövõ hétvégén is ezen fogok filózni.
- A lényege annyi, hogy a fiúk hazudnak és bármit megtennének, hogy levarázsolják rólad a bugyid. Még azt is mondanák, hogy szeretlek… - némi hallgatás és megerõsítõ bólogatást követõen, én már kistányérnyi szemekkel pillázom értetlenül. – De nem igaz!! Csak én szeretlek igazán… én az apád… - hát ettõl bizony nem lettem okosabb, így a keresztapámra pillantok, hogy hátha tõle jelmagyarázatot kapok, erre az enyhén félreérthetõ szövegre.
- Apád arra akar célozni, hogy nagyon reméli, nem egy fiút akarsz lenyûgözni a rúdránccal… - és lõn megvilágosodás. Michael lényegre törõ magyarázatára, némileg föl is kapom a vizet. Elengedem apukám nyakát és duzzogva veszem magamhoz, a már becsomagolt pulcsit.
- Na szép, én azt hiszem a ti fejeteket kellene megvizsgálni. Nincs senkim, és ha lenne sem ezzel akarnám lenyûgözni, ami pedig még lényegesebb, ezek után, ha lesz sem veletek fogom megbeszélni… Szép napot, este találkozunk… - morranok és kiviharzom a konyhából. Fél úton az udvar felé, megállok és sarkon fordulva rongyolok vissza a konyhába, kiosztani a búcsú puszikat, amin apám el is vigyorodik. Na igen, lehetek én haragos, vagy sértett. Sosem felejtem el, mennyire szeretem az apám, még ilyen szöveg után sem.
A gyors puszit követõen ismét kiviharzom a házból, be a garázsba, hogy beizzítsam a motorom. Egész ügyesen kezelem ahhoz képest, hogy hozzám mérten mekkora méretekkel bír. Persze ez szükséges is, ha használni akarom, hisz apám kikötötte, hogy csak akkor használhatom, ha elég biztonságosan tudom vezetni. Több bizonyítást követõen, jelenleg elértük azt a szintet, hogy bízik a képességeimben.
Az idõ elég meleg, és tudom, hogy ez csak feljebb fog kúszni, de a motorra kell a kabát, így magamra kapom és már indulok is. A legközelebbi portát veszem célba, ami alig 10 percnyi útra van tõlünk, majd feladva a csomagot indulok a mûhelybe, megvizsgáltatni az én drágámat. Amióta megvan, vigyázok rá mint a hímes tojásra. Egyszerûen szerelmes vagyok belé, még akkor is, ha ezt egyesek betegnek gondolják.
A postát követõen megyek tovább a mûhelybe, ami nincs túl messze a sportcentrumtól, összességében mégis több mint 40 percet vesz igénybe az utazás. Motorral persze gyorsabb, mivel ha apámmal jövök, és a forgalom nem engedi, akkor akár 2 óra is lehet az út.  Egy tipikus szalon elõtt állok meg, ami az udvar felé, hosszában nyúlik be. Az eleje egy szalon, hatalmas üvegkirakattal, míg hátul vannak a mûhelyek. Mindent összevetve hatalmas területen fekszik. Megtámasztom a motorom és leveszem a bukót, meg a szemüveget, hogy meg tudjam igazgatni a hajam, és felakasztani õket a tartóra. Az udvaron parkolok le és bemegyek a szalonba, ahol egy kedvesnek látszó lány ül a recepciós pult mögött.
- Szia, segíthetek neked? … - kérdezi, mire odasietek a pulthoz és rámosolygok. Nem tehetek róla, mintha vonzana magához, és arra késztet, hogy viszonozzam ezt a jó kedélyû mosolyt.
- Szia… Igen én Amy Goldhawk nevû lányt keresek. Elvileg vár engem, hogy megnézze a motorom… - magyarázom hevesen gesztikulálva, mire egy higgadt hangot hallok meg, kicsit távolabbról.
- Szia, már vártalak igen… - a hang irányába fordulok és egy olajos farmernadrágos lányt pillantok meg. Rémlik, mintha láttam volna az este, de mivel nem vagyok benne biztos, így inkább hallgatok. Fiús mozgása szinte megtévesztõ, és ha nem tudnám a nevét, no meg nem lennének szembe tûnõ melle, simán fiúnak nézhetném. Ahogy odaér hozzám kezet nyújt.
- Amy vagyok… Sam, innen átveszem… - mondja a lánynak, aki bólint és visszatér a munkájához.
- Cintya … - fogok vele kezet.
- A motor az udvaron van? – egy pillanatra elmélázom, ahogy arra próbálok rájönni, vajon tényleg láthattam e az éjjeli versenyen. Mikor észbe kapok, hevesen bólogatva mutatok az udvar irányába.
- Igen, odakinn. Bocsánat, amiért elbambultam, csak azon agyalok, láthattalak e valahol, mostanában. – sejtelmes, kicsit hátulról jövõs kérdésemre elmosolyodik. Igazán szép a mosolya, kifejezetten kedves. Visszamosolygok rá, és ahogy int, azonnal követem.
- A tegnapi versenyen, ott voltam… - magyarázza, miközben a motor felé tartunk. – Egész végig ezen agyaltál, hogy rákérdezz e?
- Nos igen… - felelem kicsit szégyenkezve. – Apám, mindig azt mondja, hogy óvatosan bánjak a szavakkal.
- Jogos…  Elkérhetem a kulcsot? – nyújtja felém a kezét, ahogy célunkat elérjük. Azonnal oda adom neki, és mellette sétálok, ahogy a mûhelyek iránya felé kezdi tolni. A lány elég zárkózott, de nekem elég nagy a szám ahhoz, hogy némileg megoldjam benne ezt a feszültséget vagy mit, amivel egy amolyan falat húz maga köré.
- Mióta csinálod a szerelést? – kérdezem, miközben a mûhelyben guggolva figyelem, ahogy a mocim állapotát méri föl. Roppant precíz, nem hagy ki semmit, és mindent kétszer néz át. Én mondjuk nem értek annyira a szereléshez, de ezt már profizmusnak érzem.
- Amióta az eszemet tudom, vagy még régebben… - csúszik egy halovány mosoly az arcára, de még ez is eszméletlen visszafogott. A zárkózottság új értelmet nyer az esetében, hisz végül is beszél velem, mégis, mintha nem itt járna. Nagyon lassan oldódik a hangulat, de kitartó vagyok, mert Amy nagyon szimpatikus számomra.
- A szerelést már rendesen kiveséztük…  Te mit tervezel a jövõdre? Átveszed apád üzletét? – nagyjából ez az elsõ komolyabb mondat, amit õ kezdeményez, ráadásul kérdéssel fûszerezve. Ez nagyon belelkesít, és édes mosollyal válaszolok.
- Nos egyenlõre biztos nem. Jelenleg a grafika az ami nagyon érdekel és hobbi szinten kasznikat tervezek kocsikra, de akár motoroknak is…  Apámnak csak kisegítek, de bevallom, azt is nagyon élvezem, így a jövõmrõl alkotott képem elég képlékeny… - nevetek föl.
Ahogy a hangulat oldódik Amy is egyre felszabadultabban beszél és kérdez. Nagyon élvezem a társaságát és minden remekül alakul egészen addig, míg egy lány be nem viharzik a mûhelybe, és a fene tudja honnan szedi az ötletet, de féltékenyen esik nekünk. Amy próbál magyarázkodni, meg csitítgatni, de nem sok sikerrel. Ami pedig engem illet? Én sosem értettem a féltékenykedést és még csak nem is kezelem túl jól a szituációt. Akaratomon kívül úgy tûnik, csak rontok a helyzeten, így inkább elköszönök, és felnyalábolom az idõközben elkészült motorom, hogy minél elõbb leléphessek a tett helyszínérõl.
***
A balhé miatt nagyon rossz érzéssel távozom a mûhelybõl. Még sosem voltam ilyen kellemetlen helyzetbe, fõleg úgy, hogy nem javítottam a helyzeten, hanem csak tovább fokoztam a feszültséget. Õszintén, szólva, kicsit sajnálom Amyt. Nehéz lehet egy féltékeny barátnõvel. Persze a lányt is megértem valahol. Alapvetõen ettõl biztos mind a ketten szenvednek. Sajnos jómagam nem vagyok annyira nyugodt jellem, hogy ezt képes legyek tolerálni. Szó szerint bele kellett csípni a kezembe, hogy ne keverjek le a lánynak egy anyait a hiszti miatt. Hát igen, azt hiszem, ezen a túlzott agresszió szinten még lenne mit csiszolnom.
 Ezekkel a gondolatokkal megyek a terembe, hogy feliratkozzam a következõ kurzusra. A recepciós lányokat elég jól ismerem már, így kellemesen elbeszélgetünk, és minden apró részletet átbeszélünk. A tulaj órájára ír fel, akirõl már sokat hallottam, de még nem volt szerencsém találkozni vele. Mikor a recepciós lányt kérdezem róla, csak annyit mond, - kedves és segítõkész, emellett pedig nagyon jó tanár. – Ez kapóra jön nekem, és tudom, nagy segítség lesz a Jazz baletthez.
Miután minden dolgom elintézem, haza indulok, és a szokás dolgaimat intézem, ami a tanulás, a fõzés és a ház rendbetétele. Mire mindennel végzek. beesteledik. Kissé fáradtan fekszem az ágyikóba, magukra hagyva apámékat, akik mint mindig, most is a kertben tartanak összejövetelt. Szívesen tartanék velük, de holnap iskola, így inkább kihagyom és nyugovóra térek.
***
Másnap ismét kezdõdik a hét a szokásos iskola menettel. Az egyetlen vigaszom a barátnõm, egész pontosan az egyetlen barátnõm, aki egy évvel alattam jár. Elég rég ismerem õt, még a testvére lévén, aki sajnos, pár hónappal ezelõtt életét vesztette. Nagy veszteség ez a lánynak, és persze nem csak neki. Amiben tudok, persze segítem, ami leginkább a lelki támaszban merül ki. Mondhatni mi alapból is egymásban tartjuk a lelket. Se neki, sem nekem. Õrá leginkább az irigység miatt, hisz elképesztõen jól néz ki, fiatal kora ellenére is a legtöbb testépítõ lányt lepipálja.
Suli után együtt megyünk a sport centrumba. Egész pontosan én viszem õt, motorral. Mikor odaérünk kiderül, hogy az én órám sajnos elmarad, mert a tánctanárnak dolga akadt. Ennek fényében érzékeny búcsút veszek, drága barátnõmtõl és bemegyek apámhoz a szalonba.
Beülök a recepcióra, és elõveszem a mappám, hogy rajzolgassak és tervezgessek egy két rendelést. Apám mintha unatkozna, vagy akarna valamit, mert fölém áll, és módszeresen, próbál az agyamra menni.
-Mi az apukám?... – kérdezem nagyot sóhajtva.
- Semmi, csak gondolkodom. – feleli és a vállam kezdi masszírozni.
- Na mesélj, min gondolkodsz?... – kérdezek ismét mosolyogva.
- Csak a a reggelen, meg a táncon.
- Ugye nem akarod visszavonni az engedélyt?... – fordulok felé, kicsit rémülten. Nem szokott ilyesmit csinálni, de állítólag, mindig az jön, ami még nem volt.
- Nem, eszemben sincs, csak még mindig nem értem miért pont rúdtánc? – vakarja meg a kopasz fejét.
- Ezt elmondhatom. Elõször is, mert erõsít, fejleszt és mert menõ. Muszáj erõsödnöm, mert nem is olyan rég, majdnem eltört a gerincem, egy emelést követõen. Persze nem csak az én hibám volt, de az én egyensúlyom sem volt rendben. – meglepetten hallgat, mivel én ezeket nem szoktam elmondani neki. Most is csak azért, mert jobbnak érzem tisztázni, hogy semmilyen pasit sem akarok levenni a lábáról. Mondjuk nem úgy néz ki, mint akit a válaszom megnyugtatott.
Már épp kezdene valamibe, mikor nyílik az ajtó, és egy ismerõs hölgyike sétál be rajta, sikkesen kecses mozgásával. Apám szava azonnal elakad, én pedig kedves mosollyal figyelem, ahogy a pulthoz lépdel.
- Szia. – köszön, majd apám felé fordul. - Jó napot. – a meghajlásra kicsit meglepõdöm, ahogy apám is. Nem vagyunk mi ehhez hozzá szokva.
- Szia Neko. Micsoda meglepetés... – köszönök én is kedvesen. Ürülök, hogy újra láthatom, hisz hétvégén egész jól elbeszélgettünk. Apám nem szól semmit, valószínûleg, most rakja össze a fejében, hogy hol láthatta Nekot.
- Nocsak. A lány a mazdával. Mi járatban erre? – szólal meg végül, hangjában némi kacérkodással. Nem hiszem, hogy komolyan akarna valamit Nekótol, de az biztos, hogy tetszik neki. Alapból, elõttem mindig is titkolta a nõ ügyeit.
- Tetoválást szeretnék és úgy hallottam ez a szalon a legjobb. – feleli, mintha kicsit be akarna vágódni az apámnál.
- Ezt jól tudja... – mosolyog vissza apám, majd felém fordul. - Kicsim vedd föl a hölgy óhaját... – ezzel be is megy dolgozni. Végül is hálás vagyok Nekónak, mert egy kínos beszélgetéstõl, magyarázkodástól kímél meg engem.
- Hûûû... Tetszel apukámnak. – nevetem el magam és megcsóválom a fejem. - Mit szeretnél pontosan? – térek, szinte azonnal a lényegre.
- Tetszek apukádnak? – lepõdik meg, de látom rajta, hogy valójában cseppet sincs meglepve. Na igen, õ az a fajta, aki pontosan tisztában van a külsõ adottságaival. - Mibõl gondolod? – mosolyog, mire felvonom a szemöldököm. - Egy tetoválást szeretnék az oldalamra. Megterveznéd nekem?
- Ismerem apám, mindig kacérkodik, de nem így .... – csóválom meg a fejem. - Fiatal vagyok, nem hülye. – mosolyodom el végül és elõveszem a mappám. - Egy tetoválás az oldalra ... Értem. De mindig elmondom, hogy az nagyon fáj... – teszem még hozzá, hisz ez igaz és sokan akik úgy gondolják, hogy bírják a fájdalmat, ezen a ponton megroppannak. Fõleg a nõl.
- Tudom, hogy fáj, de ne félts engem. – mosolyog nyugtatóan. - Apukád meg rendes pasas.
- Okés, te tudod. Apám pedig nagyon jó ember. – felelem kedvesen. - És miféle tetoválásra gondoltál? Van elképzelésed?
- Rád bízom mi lesz ott. Amit úgy gondolod hozzám illik ... – erõteljesen elgondolkodom a válaszán, hisz nem ismerem, így nehéz ajánlani egy tetoválást, de szeretem a kihívásokat.
- Hûûû ... Ez nehéz, alig ismerlek. – gondolkodom el erõteljesen. - De nem gondolom, hogy színes tetoválás legyen ... Valami légies és könnyed ... – hirtelen eszembe ötlök, hogy talán akad egy megfelelõ számára a mappámban, így lapozgatni kezdem. - Nézd csak! Ehhez mit szólsz? – tolom elé arajzot.
- Remek és passzol is az elõzõ tetoválásomhoz. – mutatja meg a bal oldalán található hollót.
- Ez nem is rossz, bár az árnyékoláson lehetne finomítani. Szerintem mutasd meg apának és ha jó, akkor megcsinálom a sablont .... Mikor szeretnéd felvarratni. – érdeklõdöm a részletek felõl.
- Akár ma, ha jó. – mosolyog. Nem vacakol az egyszer szent. - A hollóm pedig jó így. Tudod régi szép emlékek, egy jelkép... – teszi hozzá.
- Ja értem ... Azt hiszem .... Hisz a legtöbb tetoválás jelent valamit. A sablon pedig úgy egy óra mire meglesz és utána bele is férsz mára. – felelem és azonnal el is kezdek, a munkának.
- Remek. – lelkendezik, mint egy kisgyerek. Elég fura lány. Az egyik pillanatban, halál kemény, a másikban meg viháncol. - Megvárom itt jó? – ül le.
- Persze, neki is látok. – állok is neki a rajzoláshoz. Sablonon kicsit más rajzolni mint a mappámba. Jóval elnagyoltabbnak tûnik a munka, de nem az. A látszat ebben az esetben nagyon is csal.
- Mondd csak ... Jössz a következõ versenyre? – kérdésére felkapom a fejem.
- Következõ verseny? Honnan veszed, hogy lesz? – kérdezek vissza, tudatlanság mögé rejtõzve. Természetesen tudok a versenyrõl. A dátumról és arról is, hogy hol lesz. Ennek ellenére ez még nem publikus.
- Jók a forrásaim. - kuncogja. - Az idõpontot még nem tudom, csak hogy drift lesz. – nocsak milyen jól informált. Lepõdöm meg.
 - Miféle források? Amúgy biztos ott leszek ha lesz.... – felelem diplomatikusan, de éreztetve, hogy én sem vagyok teljes sötétségben tartva.
- Csak a haveri köröm. Ha verseny lesz õk tudnak róla. Mellesleg Davenport kihívott... – ez még csak meg sem lep. Az a pasas szeret keménykedni nõkkel, vagy bárkivel, aki az útjába kerül.
- Értem. – mosolyodom el és folytatom a rajzolást. - Davenport egy rohadék. Vigyázz vele. Tuti valami ocsmányságot fog csinálni...
- Tudom és számítok is rá. - sóhajt. - Egy aljas rohadék....
- Az ... és veszélyes! – teszem le újra a munkát. - Komolyan veszélyes ... és hülye is. Vigyázz magadra. Ha este Wolf nem segít elszabadult volna a pokol ... Ha apám veszi észre kikapja a gerincét, már ha van neki ... – ez persze csak az egyik ok. Úgy hírlik, ellene nem jó minden áron gyõzni.
- Ne félts. - mosolyog. - Mellesleg nem hiszem hogy lenne neki gerince ... És ha itt lenne a haveri köröm akkor Davenport talán már rég alulról szagolná az ibolyát. – sóhajt. - De hogy munkanélküli az is biztos... – hát õ tudja, de az biztos, hogy a pasas gátlástalan. Neko pedig túlságosan magabiztos.
- Ki mondta hogy féltelek? És ki vagy te? – kérdezek rá konkrétan.
- Asahi Karin. – ez számomra nem sokat mond, még akkor sem, ha kellene, vagy illene.
- Ez nekem semmit sem mond...  De az biztos, hogy nem vagy kevésbé veszélyes mint Davenport. Csak kérlek apám ne keverjétek bele a kettõtök csatározásába... – mondom ki, ami elõször eszembe jut a magabiztossága miatt.
- Tudsz titkot tartani?
- Persze...
- A tetoválás a vállamon.. Az exem yakuza fõnök fia. Nem rosszak õk, ahogy azt hiszik. De ha Davenport bántana engem vagy a szereteimet akkor az exem megvédene. Nem szándékozok azzal a féreggel foglalkozni, mert ki is rúgathatom. Nem fog ebbe bele keveredni senki sem. – na igen, ezt mondja, de ugyanakkor azokon a versenyeken rendezik le a dolgaikat, amikt apám szervez.
- Okés. – zárom le a témát. Egy óra alatt be is fejezem, és felemelve nyújtom felé a sablont.
- Kész is vagyok. – rikkantom el magam.
- Szuper klassz lett. – dicsér meg és azonnal meg is ölel. Nem vagyok hozzászokva az ennyire kedves és közvetlen lányokhoz, de jól esik az elismerése, így visszaölelek. - Bent leszel?
- Örülök, hogy tetszik és persze. – felelem mosolyogva. Eközben az apám is kijön,
- Nem fogsz bennem csalódni Cintya. – kuncog. Valamiért bízom benne, de ez nem a bizalomról szól. A pokol elszabadulhat az akaratán kívül is, mint nem is olyan rág, a legjobb barátnõm testvérénél. Ezt persze nem említem meg, nem ismerem õt ennyire. Bizalom ide vagy oda, nekem errõl tudnom sem lenne szabad.
***
Másnap ismét folytatódik a szokásos tortúra. Iskola után viszont meglepõ mód ismét egy ismerõs látogató vár engem az iskola elõtt, azzal a szõke lánnyal, aki a hétvégén azzal a dögös sárga kocsival csapatta.
- Wolf?... Sziasztok… - lépek oda hozzájuk. Egész pontosan a saját motoromhoz, ami mellé parkoltak.
- Szia Cintya… Beszélhetünk kicsit nyugodtan? – kérdezi Wolf roppant körültekintõen. 
- Persze, de nincs sok idõm. – felelem kedvesen és a szõke lányra nézek, aki azonnal elõ lép, és bemutatkozik.
- Szia, engem Sydney Harringtonnak hívnak, de szólíts nyugodtan Sydnek… - nyújt kezet, amit gondolkodás nélkül elfogadok. Ami elõször eszembe jut róla, hogy határozott egy kézfogása van, és nagyon csinos. Nem mondom, hogy irigylem , de szívesen lennék olyan gyönyörû mint õ.
- Cintya Wain, és szólíts Cintyának… - mosolyodom el kedvesen. – Mit szeretnétek? – térek a lényegre, mivel így is késésben vagyok.
- Igazán én szeretnék kérdezni, egész pontosan kérni valamit. – érdeklõdve hallgatom, miközben bólintok, hogy nyugodtan kérdezzen, figyelek. – Lesz egy versen, valamelyik hétvégén. Ezen versenyezni fogok Davenportal… - szemeim egy kicsit kikerekednek. Mióta ilyen népszerû az az alak? – A gond, hogy ezen a téren kezdõ vagyok, viszont muszáj lenne nyernem ellene. Segítenél nekem, hogy mégis mire készüljek?  - szótlanul hallgatom végig, majd megvakarom a buksim, és Wolfra nézek. Szeretnék segíteni nekik, de apám alá nem szívesen raknék.
- Cintya, nem kotyogok, csak esélyt szeretnék adni Sydnek Davenporttal szemben. – Szól bele Wolf a gondolataimba.
- És miért?... Pénz? – kérdezem érdeklõdve.
- Is... de inkább a becsület....  – feleli Syd határozottan.
- A becsületért megéri áthágni a szabályokat… - mosolyodom el ismét. - Na jó, segítek, fõleg mivel Davenportról van szó. Drift lesz, egy változatos tájon. A helyet nem mondhatom meg, azt tényleg nem, de ezen a terülten, már jócskán szükség van tudásra is.
- Ez bõven elég… - vág közbe Wolf. Bólintok és közben elgondolkodom Syd nevén. Valahonnan nagyon ismerõs, csak hirtelen nem is tudom hová tenni. Hirtelen csap le rám a felismerés, mikor végre rájövök, hogy ki is õ valójában.
- Köszönöm a segítséget. – teszi hozzá Syd, kedves mosollyal.
- Sydney Harrington… Nem a tiéd az a hatalmas sport cenrum?
- De igen.
- Akkor hozzád fogok járni rúdtáncra. A hétvégén iratkoztam föl. – tör ki belõlem a lelkesedés.
- Komolyan? És mikortól?
- A jövõ hónaptól… Addig még el kell intéznem, hogy idõm is legyen rá, de Így is csak a hétvégenként jön össze… - kuncogok zavartan. Tény, hogy jóval elfoglaltabb vagyok, mint a legtöbb velem egykorú.
- És ezen kívül mit sportolsz még?... – néz végig rajtam alaposan. – Szemmel láthatóan jó formában vagy…
- Balett és Jazz balett… Ez kiteszi a hét minden napját. Most is oda igyekszem, szintén a te centrumodba. – felelem kedvesen és barátságosan. - Nagyon menõ az a hely, biztos büszke vagy rá…
- Mondhatni igen… - mosolyodik el ismét. – És ezek remek alapjai a rúdtáncnak, biztos nagyon ügyes leszel.
- Majd igyekszem… Valójában, ha tehetném több helyre is beiratkoztam volna, de sajna ennyire van idõm… - Wolf kicsit talán kimarad a beszélgetésbõl, és megköszörüli a torkát jelezve, hogy õ is itt van. Nem rosszallóan, csak mintha õ is elfoglalt lenne és az idõ múlik a téma nyúlik, nekik pedig menniük  kell. – Bocsánat, nem akarlak titeket feltartani.
- Ugyan, inkább mi tartunk fel téged. Akkor megyünk is és még egyszer köszönöm a segítséget. Majd találkozunk. Ott leszel a versenyen?
- Természetesen, ki nem hagynám. Majd szurkolok neked. Sok sikert a tanuláshoz… - ülök fel a motoromra és felveszem a szemüveget, no meg a bukót. – Sziasztok… - mosolygok még egyet és beindítva a gépet el is indulok a dolgomra.
***
A hetem ismételten folytatódik a szokásos ütemben. Kétszer is sikerül összefutnom Syddel, és nagyon jól elbeszélgetünk, már két rohanás közepette. Nagyon megkedvelem õt, de nem csak õt. Nekóval is elég sûrûn összefutunk, és õt is egyre jobban sikerül a szívembe zárni. Mondhatni ez a része eléggé boldoggá tesz, hisz leginkább fiúkkal, egész pontosan pasasokkal vagyok körülvéve.
 A péntekem, valami veszett szarul sikerül, és csak az én drága barátnõm tudja kicsit enyhíteni a nap fáradalmait. Napközben megbeszéljük, hogy együtt megyünk a centrumba, egész pontosan odafuvarozom õt a motoron. (Aznapi ruhám, a tûsarkúval)
Kifele menet, nagyban beszélgetünk, mikor hirtelen felcsillannak a szemei és elkiáltja magát.
- Dorian! – egy pasas felé indul, és jómagam, csak a nevébõl tudok következtetni, hogy a bátyja lehet. Elképesztõen jóképû, és – talán nincs is jobb szó rá – hatalmas. Én is elindulok feléjük, de hagyom, hogy kiélje az örömét és szépen a háttérbe húzódva figyelem a kedves jelenetet.
- Azt hittem, hogy csak holnap érsz haza! – lelkesedésén elmosolyodom és csendben figyelem õket.
- Kicsit hamarabb jöttem, visszamenjek?! – neveti el magát, majd felém fordulva kicsit végig mét.  – Nem mutatsz be a barátnõdnek?
- Hah, még meg sem jöttél, és máris csajozol!!! – kijelentésére kissé zavarba jövök, és valószínûleg el is pirulok. – Cintya, õ itt a bátyám, Dorian! – próbálok úrrá lenni a zavaromon, de nem túl nagy sikerrel. Ahogy felém fordul megmutatkozik teljes valója. Széles vállai és hihetetlenül kirajzolódó izomzata. Sok izmos pasi vesz körül , de egy sem volt még rám ilyen hatással. ~Cinty szedd már össze magad, hisz nem tetszel neki, csak adja a szokott formáját~  Nyugtatom  magam.
- Szia, Dorian! – köszönök, talán kicsit flegmán, ami még mindig zavaromnak köszönhetõ. ~ Jesszus kislány, ez mégis mi volt?~ Dorgálom meg magam.
- Szia! – köszön vissza nevetve. ~ Csak én érzem úgy, vagy engem röhög ki?... Biztos paranoiás vagy Cinty. Már miért röhögne ki?~ Elképesztõen hülyének érzem magam, pedig nem valószínû, hogy bármi baromságot tettem, vagy mondtam volna.  – Azért ne higgy Vivy-nek, nem csajozok állandóan!
- Dehogy nem! – legyintek, de ismét csak azt érzem, hogy hülye vagyok.  – Csak, legfeljebb most nem… - teszem még hozzá tisztázva a dolgot, hogy pontosan tudom, engem nem akar fölszedni. Miért is akarna, hisz csak gyerek vagyok hozzá képest. Minden bizonnyal gyönyörû nõk veszik körül. Majd pont egy ilyen kis szürke verebet akarna fölszedni, mint én.
- Szeretnéd?! – kérdésére egy pillanatra lefagyok, majd mély levegõt veszek, hogy hangot tudjak kipréselni a torkomon. Megpróbálom viccnek felfogni, és elnevetem magam, mint aki veszi a lapot.
- Jópofa pasi vagy te, Dorian! – felelem kuncogva.
- Na, szállj le a barátnõmrõl! – mordul fel Vivy mosolyogva.
- Elvinnénk – int a kocsi fel, de több okból se mennék vele– de…
- … a Corvette csak kétüléses! – fejezem be a szavába vágva, hisz ez az egyik ok.  – Semmi gond, motorral vagyok! – teszem hozzá a másik nyomós indokot, a mocim felé biccentve, majd visszatérek a kocsihoz, ami már magában is lenyûgözõ. Klasszikus darab, és hihetetlenül jó állapotban van. – Szép autó! C-ötös modellév, Corvette Z-nulla-hatos típus. Öt egész héttized literes V-nyolcas, négyszázöt lóerõ. – magyarázom sokat tudóan. Valójában persze nem vagyok benne nagy menõ, csak ragad rám a szöveg, amit apámék szoktak lökni.
- Hoppá! – pillog meglepetten. Na igen, nem sokan gondolnák, hogy ezek a dolgok érdekelnek. – A meglepetések lánya vagy, ahogy elnézem! Teherautónyi motorral csapatsz, és érdekelnek az autók?! – ez a beszélgetés, kezdi feloldani a csomót a gyomromban. Ennek ellenére még mindig felhevül a vérem, ahogy a szemébe nézek és macsó mosolyával viszonozza tekintetem.
- Hát, komoly harc volt, mire kihisztiztem a mocit apámtól, de végül megadta magát – nevetem el magam, majd megvonom a vállam. – Ami a kocsikat illeti… Nem is tudom… Inkább csak ragad rám.
- Na, ezt majd egyszer elmesélhetnéd, hogy hogyan is, meg hol! – kacsint, ami ismételten meglep. De valyon miért is? A testvéreivel jóban vagyok. Egész pontosan a halott testvérével jóban voltam a húga pedig a legjobb barátnõm. Miért is érzem furának, hogy még fogunk találkozni?  – De nekünk most mennünk kell! – térít vissza fura gondolataimtól.
- OK, sziasztok! – köszönök el gyorsan és zavartan viharzom el a motorom irányába.
- Szia! – köszönésükre még vissza intek, majd megyek a dolgomra. Dorient viszont képtelen vagyok kiverni a fejembõl. Ami pluszban vicces, hogy képes vagyok vele álmodni. Még hasonló sem fordult velem elõ soha az életben, ez már súlyos. 
***
A hétvégém elég zsúfoltra sikerül, de legalább terelõdnek gondolataim, így nagyjából, jövõ hét közepéig, csak a saját dolgaimra tudok koncentrálni.
A csütörtököm, ismételten egy rémálomra sikerül, de már megszoktam, legalábbis illett volna megszoknom. Suli után, a szalonban tevékenykedem, majd innen indulok a táncórára. Kicsit elcsúsztatta a tanárnõ, valami magánéleti problémák miatt. Szokásosan motorral érkezem, köszönök a recepciós lánynak és egy kicsit beszélgetek vele. Nem szoktam sieti, fölösleges, a tanár így is folyton késik, így mindig koppanóra készülök el. A legtöbb esetben úgy is várni kell rá, még vagy fél órát. Persze csak a balett tanárom ilyen, a jazz balett oktató, mindig pontos, mint a halál. Nagyjából ez a különbség kettejük közt, mert alapból mind a kettõ igazi hárpia.
Az öltözõben hagyom a cuccaim és csak egy kis üveg ásványvízzel a kezemben sétálok a panoráma terem felé. Ez is a tanárnõnk hülyesége. Állítása szerint, muszáj megszoknunk a közönséget, így közszemlére téve minden bénázásunk, a legnagyobb termet bérelte ki, amit a centrümban kószálók teljesen beláthatnak a hatalmas üvegfal miatt.
Ahogy kilépek a fojosóra két ismerõs alakot pillantok meg. Az egyik Niko, akire jól emlékszem, egy részt a múltkori versenyrõl, más részt, régebben õ is rendszeres látogatója volt az apám által szervezett hétvégi grill partiknak. Persze ennek már vagy három éve. Mostanában a rengeteg melója leköti, így általában az adott idõkben nem ér rá. Aki viszont megdobogtatja a szívem a másik fickó, Dorien. Már ép kezdtem kiverni õt a fejembõl, és legnagyobb mázlimra Vivy sem beszélt róla, de most újra éledt bennem az a zavar, amit az elsõ találkozásunkkor éreztem. Amint meglát, elmosolyodik, azzal a hihetetlenül szexi mosolyával, amivel nyílván minden nõt levesz a lábáról, és ha ez nem lenne elég még integetni is kezd. Visszaintek és mivel van idõm bõven, no meg bunkó sem vagyok, odasétálok hozzájuk, és mosolyogva köszönök mind kettejüknek.
-Sziasztok… - állok meg elõttük, és teljesen bele pirulok, ahogy kicsit sem leplezve, nézik meg jó alaposan. A ruhám tény, hogy nem sokat takar, de ilyen feltûnõ pillantásokat nem szoktam kapni, legalábbis eddig még nem vettem észre. Ismételten figyelmeztetnem kell magam, hogy kapjak észbe, és szedjem össze magam. Amint ez megtörténik, én is alaposabban szemügyre veszem õket, és azonnal kiszúrom, hogy mind a ketten verekedtek valahol.
- Szia Cintya, hát te mi járatban erre?... Csak nem fitnesz? – kérdezi Dorien, de egy pillanatra sem veszi le a szemét rólam. Egyre jobban zavarba hoz, de igyekszem tartani magam.
- Nem… Balettra jöttem.. – felelem, mire Niko sokat tudóan bólogat. – Viszont veletek mi történt?... – mutatok az arcukra mosolyogva. – Csak nem együtt ütöttétek agyon az idõt??.. – vonom fel a szemöldököm, mire Dorien elneveti magát.
- Inkább egymást… - vágja rá Niko vigyorogva. – Na nekem mennem kell. Cintya, apád üdvözlöm, és persze Michaelt is… Sziasztok… - int és azonnal távozik. Mind a ketten köszönünk neki, majd ismét Dorien felé fordulok.
- Szóval levezettétek a feszültséget?
- Mondhatni… - feleli kicsit meglepetten. – Téged meg sem lep, hogy bár haverok vagyunk, összeverekedtünk? – kérdezi. Nyilván ezen lepõdött meg. Kérdésén viszont én lepõdöm meg, és kistányérnyi szemekkel pislogok rá.
- Már miért lenne furcsa? Apámék gyakran vezetik le így a feszültséget. Néha elég egy egyszerû szóváltás, aztán isznak egy üveg sört és szent a béke… - kuncogom el magam. - Ti min vitatkoztatok? – kérdezem kedvesen. Igyekszem normálisan beszélni, de azért zavarom miatt némileg remeg a hangom, legalábbis az én fülemnek.
- Hosszú, de ha gondolod elmondom, vacsora közben. Én végeztem mára, és szívesen megvárlak, ha utána hajlandó vagy itt az étteremben megvacsorázni velem. – ezen kicsit elgondolkodom. Szívesen töltenék vele még több idõt, és az is érdekel, hogy min kaptak össze Nikóval, de ugyanakkor félek, hogy hülyét csinálok magamból. Végül nagy levegõt veszek, és bólintok.
- Nagyon szívesen…  - nyökögöm ki a kifujt levegõvel és a panoráma terem felé pillantok, ahol a tanár épp befutott. – Mennem kell, nagyjából egy óra húsz perc és végzek… - magyarázom kapkodva, és elindulok a terem felé.
- Oké, innen nézlek és szórakoztatom magam kicsit… - mutat a panorámaüveggel szembeni padra. Ez a szórakozás kicsit furán hat rám és egy rosszalló pillantással állok meg az ajtóba.
- Ha ki mersz röhögni legközelebb végig nézem, ahogy a 100 kg-os súlyok alatt lilul a fejed… - fenyegetem meg sanda mosollyal az arcomon.
- Az inkább 130, de felfogtam… - kuncogja és leül az egyik padra. Kicsit kikerekednek szemeim, hogy mégis milyen erõs, de csak egy pillanatra lefagyok, majd kinyitom a terem ajtaját és besétálok az órára.
Az óra egy óra 10 percet tart, de elég jól megy ma, így csak keveset bakizom, viszont az a kevés, egy akkora esésnek felel meg, amitõl tuti belilul a fenekem. A partnerem sajna, vagy túl gyenge, vagy nem meg hozzám érni. A lényeg, hogy már megint az emeléssel akadnak problémáim, és a gerinctörést elkerülve szépen a popsimon landolok, nem is túl alacsonyról. A srác utána alig gyõz bocsánatot kéregetni, amit egy legyintéssel intézek el, hogy elõfordul, és ne érezze vacakul miatta magát. A lelkem mélyén viszont teljesen más lakozik. Legszívesebben behúznék neki egy hatalmasat, hogy érezze, vagy össze kéne kapnia magát, vagy húzzon innen picsába, mielõtt megnyomorít. Ez is jobban járna, ha otthon emelgetne cementes zsákokat. Magamban morgom, ami a külsõmön nem igazán látszik meg. Esésem ellenére sem nevezhetem rossznak a mai teljesítményem. Kecses mozgásom, és hajlékonyságom egyértelmûen megmutatkozik, és még a tanártól is sikerül némi dicséretet begyûjtenem.
Óra után lezuhanyozom és átöltözöm az utcai ruhámba, így már frissen megyek Dorienhez, aki egy dögös csajjal beszélget, de mikor meglát, azonnal elköszön tõle és odasétál hozzám.
-Nem nevettem esküszöm… - mosolyodik el, mire elnevetem magam. – Amúgy sem volt min. Elképesztõ miket mûveltek odabenn… Nagyon ügyes vagy, habár a partnered hagy némi kívánnivalót maga után. Megütötted magad?
- Eléggé, és igen, vele már kezd telelenni a hócipõm… Lassan le fogom csapni, de még tartom magam. – felelem kicsit morcosan. – Amúgy köszi, már a dicséretet… - teszem még hozzá, immár ismét mosolyogva. Ahogy egy pillanatra eltekintek mellete, meglátom azt a lányt, akivel beszélgetett. Elég rosszalló pillantásokat vet felém, így jobbnak érzem megkérdezni. – Biztos, hogy velem szeretnél vacsizni?... Az a lány nagyon örülne a társaságodnak… - végül is most is arra a következtetésre jutok, hogy csak udvariasságból nem mondja, hogy meggondolta magát. Hátra pillant a lányra és megcsóválja a fejét.
- Nem is ismerem, csak odajött hozzám, amíg rád vártam… Mellesleg!! – fordul vissza. – te  talán nem örülsz a társaságomnak?? – vonja föl a szemöldökét. Azonnal megcsóválom a fejem.
- Nem errõl szó sincs… Csak nem szeretném, ha udvariasságból szalasztanál el egy randit, vagy ilyesmi… - felelem, kicsit szégyenlõsen. – Amúgy már korábban akartam mondani, csak sosem volt rá lehetõségem. Részvétem a bátyátok miatt.. Személy szerint nagyon imádtam õt… - nyökögöm ki azt a mondatot, ami már jó ideje a fejemben motoszkál.
- Köszönöm… Ezek szerint jól ismerted õt?
- Fogjuk rá, nem hiszem, hogy egy olyan embert mit õ ki lehet ismerni. Inkább úgy mondom, hogy azt amit nekem mutatott azt nagyon szerettem. Ráadásul sokat köszönhetek neki, többek közt a húgod barátságát. Vivy nekem rengeteget jelent… - magyarázom el, majd egy kicsit elhallgatok és elgondolkodom. – nélküle szörnyen magányos lennék a suliban. – szavaimra egy kicsit õ is elgondolkodik. Hát igen, nem sokan szokták érteni, hogy egy alapból vagány és barátságos lánynak miért nincsenek barátai. – Akkor elmeséled, mi volt a nézeteltérés közted és Nico közt? – terelem el a szót.
- Ja persze, gyere menjünk az étterembe, ott elmondom ezt a csodás történetet… - feleli kedvesen, és terelgetni kezd. Az étterem nincs messze a teremtõl, alig 100 m séta után meg is érkezünk és helyet foglalunk egy szabad asztalnál. Ebben az étteremben, csak egészséges, és kimondottan testépítõknek, fitnesz örülteknek, no meg sportolóknak való ételeket és italokat szolgálnak fel. Jól felszerelt és a kiszolgálás is hibátlan. Én lazacot eszem, Dorien pedig csirkés egytálételt. Amíg várjuk az ételt, Dorien elkezdi magyarázni, hogy mi is történt kettejük közt.
- Nagyjából ennyi. Kicsit elborult az agyam…, de leginkább csak a felgyülemlett feszültséget vezettem le. Nem is tudom, talán okolnom kellett valakit ezért az értelmetlen és érthetetlen halálért… Nico pont kéznél volt hozzá.
- Igen, ezt megértem. Néha én is úgy érzem, hogy jó lenne valakit lecsapni a felgyülemlett feszültség miatt… - mosolyodom el, és belekortyolok az italomba.
- Nocsak, te ilyen agresszív vagy? – kuncogja el magát, és már megint azzal a macsó pillantásával mér végig. Nem értem, hogy képes folyton zavarba hozni, fõleg egyetlen mosolyával.
- Nem is hinnéd, akár Hulk… - próbálom ismét eplezni zavarom. – De azért igyekszem uralkodni magamon. Végül is lány vagyok vagy mi… Nem csaphatok le mindenkit… - nevetem el magam, és ebben a formában inkább vagyok édes ettõl a kijelentésemtõl, mint fenyegetõ. Dorien elneveti magát, és eszik pár falatot az ételébõl.
- És mond, honnan ismered a bátyám, na meg Nicot?
- Mind kettejüket apám révén… Elég nagy a baráti köre és a legtöbben úgy közlekednek nálunk, mintha otthon lennének… - felelem kérdésére. Szemmel láthatóan ismét elgondolkodik valamin, és mintha valamit kérdezni szeretne. Egy kérdés, amit talán nem tudja, hogyan tegyen föl.  – Valami baj van? – kérdezek rá, mert fürkészõ tekintetétõl, ismét kezdek zavarba jönni.
- Van tudomásod a bátyám viselt dolgairól?
- Mire gondolsz?
- A versenyek és a tartozékok.. – böki ki végül, teljesen nyíltan. Arcom azonnal komolyra vált, mert ez nem az a kimondott vidám téma. Nagyot sóhajtok, és bólintok, jelezve, hogy pontosan tudtam minden dolgáról, beleértve azzal a illegális szerrel amit folyton rá akart tukmálni még apámra is.
- Mit szeretnél tudni pontosan? Velem nyugodtan lehetsz õszinte…
- Leginkább az bosszant. hogy egy ilyen versenyen, hogy lehet, hogy senki sem látott semmit? – hangjában némi bosszúságot vélek felfedezni, de megértem õt. Aznap este apám nagyon zaklatottan tért haza, másnap pedig megpróbálta kideríteni mi is történt, de ténylegesen úgy látszott, hogy akkor abban a pillanatban senki sem nézett oda. Ez persze lehetetlen, de a lényeg ugyan az, még ha hallgatnak is róla, nem volt szemtanu.
- Biztos volt aki látta, de nem beszél. Még apám sem tudta kideríteni, hogy mi történt pontosan, pedig elhiheted, hogy az bizony nagy szó… - felelem jelentõségteljesen. Ezen ismét meglepõdik, és gyanakvóan kezd méregetni. Ettõl sajna nem jövök zavarba, de ideges leszek és ha továbbra is így folytatja, a végén kap tõlem egy Hulk bombát. Valamiért úgy érzem, hogy a most következõ mondata, kicsit sem fog kellemesen érinteni.
- Apád ott volt?? Ha olyan jó barátok voltak, akkor miért nem maradt ott segíteni? Miért van az, hogy bár elvileg tele volt barátokkal, ezer éves cimbikkel, mégsem maradt ott senki, csak Nico? – kikerekedett szemmel nézem, ahogy az indulatok kezdenek elszabadulni benne. Kicsit még bántónak is érzem, apámmal szemben, de betudom annak, hogy kicsit sincs tisztában azzal a világgal, hol a testvére élt. Kezdem úgy érezni, hogy másnak látta a bátyját, mint ami valójában volt. Ennek ellenére halottról vagy jót vagy semmit, így kussban maradok és inkább megpróbálok gátat szabni a vitának. Egy részt, mert felkelti az emberek figyelmét, más részt, meg nincs értelme. Fenyegetve persze nem érzem magam, ez nem ellenem irányul, ez egyértelmûen látszik.
- Elég!! – ripakodok kicsit rá, de csak finoman. Ez is elég, hogy meghökkenjen, de még nem eléggé. Felpattanok a székrõl és mérgesen próbálok nézni. – Verekedni akarsz?!!... Azt akarod, hogy Hulká változzam, és letépjem a pólóm?! – még morgok és vicsorgok is hozzá. Mondhatni viccesen festek és meghökkentõen. Erre persze teljesen ledöbben, kikerekednek a szemei és értetlenül pislog rám. Erre elmosolyodom és kifújom a levegõt. – Huhhh, ez jól esett. Most már megnyugodtál?... – ülök vissza, de még mindig csak az értetlen pillázását látom.
- Ez mi volt? – kérdezi döbbenten. – Kiszaladt a vér az ujjaimból. 
- Csak ki akartalak zökkenteni… - felelem immár teljesen normálisan. – Kezdted a témát rossz mederbe terelni. Egy részt apám nem tehet róla. Ez a világ ilyen és igen nem helyes, csak úgy faképnél hagyni valakit, aki segítségre szorul. De hát egy helyes világban az ilyen versenyek nem is létezhetnének. Mellesleg nehogy azt hidd, hogy a bátyád nem pucolt volna el a helyszínrõl. Ez sajnos teljesen normális egy ilyen helyzetben. Másrészrõl, a baleset  szörnyû, de nagy részben a testvéred hibája. – kijelentésemre ismét kezd mérges lenni, de nem érdekel, ha már vádaskodik jobb ha tudja mirõl is van szó. – Legjobb tudomásom szerint a tesód kirepült a kocsiból. Láttál te már olyan 5 pontos biztonsági övet, ami megengedi, hogy a sofõr kirepüljön az ülésbõl? E tudod képzelni, milyen lelki állapotban lehetett, ha a saját szabályait szegte meg, miszerint a biztonsági öv mindig legyen becsatolva és sose ülj idegesen volán mögé… Inkább meg kellene ismerned a bátyád életét, mielõtt bárkit is elítélsz… - fejtem ki bõven. Ezek a mondatok erõteljesen elgondolkodtatják és mintha meg is nyugtatnák.
- Ez jogos… Bocs nem akartam kiborulni, csak bosszant ez az egész.
- Ezt megértem, igazat is adok, én is ideges voltam vagyok miatta. – teszem hozzá õszintén. Látszik rajtam, hogy tényleg bánt a dolog és én is szeretném tudni mi történt azon az estén.
- Tudni akarom, mi történt. Lehet, hogy nincs jelentõsége, lehet, hogy tényleg csak a bátyám hibája, de akkor is tudnom kell. Ha olyan jártas vagy ebben a világban, segíts nekem bejutni..
- Miért nem Nicot kéred meg? – teszem fel a jogos kérdést, hisz õt elvileg jobban ismeri mint engem.
- Nem is tudom. Elfoglalt és… benned jobban megbízom. Õszinte vagy és keményen odavágod a véleményed. Ez tetszik… - kacsint rám, ismét elõvarázsolva macsó stílusát. Ezzel persze ismételten zavarba hoz és kicsit lesütöm pilláim.
- Fura vagy… Az emberek általában nem szeretik, ha az igazságot a képükbe vágják.
- Na igen, a legtöbben nem, de én más vagyok. Engem a bájolgással lehet felhúzni. – von vállat és folytatja az evést. Egy kicsit ismét elgondolkodom, hogy mégis pont én hogyan tudnék neki segíteni. Oké, hogy apám szervezi ezeket a versenyeket és sokat hallok, vagy tapasztalok, de mégsem vagyok benne biztos, hogy pont én lennék a megfelelõ személy erre a feladatra.  
- Oké segítek, de csodát ne várj tõlem… - mosolyodom el végül.
- Ne aggódj, eszemben sincs csodára várni… - kacsint rám kacéran.
- Remek, akkor ezek szerint be szeretnél kerülni a vérkeringésbe, és megismerni a bátyád életét?
- Leginkább ki akarom deríteni az igazságot, ez az alvilágos história nem hiszem, hogy az én világom lenne. – felvonom szemöldököm erre a magabiztos kijelentésre.
- Azért ezt ne kiabáld el… Ha megismered lehet sosem akarsz majd szabadulni tõle. Meg van a maga sajátos vonzereje, ráadásul, bár te nem látod, de teljesen belepasszolsz a közegbe… - eszem tovább az ételem, majd egy pár falat után belevágok.
- Ahhoz, hogy kiderítsd mi történt, olyan személyt kell keresned, aki látta az eseményt, de valami oknál fogva nem beszél. Ennek is több oka lehet, de én nem mennék bele. Viszont, hogy beszédre bírd az illetõt, bizony vagy nagyon közkedvelté kell válnod, vagy nélkülözhetetlenné, mint a bátyád volt…
- Nélkülözhetetlen? – kérdez, pedig nyílván valóan sejti miért volt nélkülözhetetlen.
- Igen az üzlete miatt… Mondjuk nem hiszem, hogy azt szeretnéd csinálni a nélkülözhetetlenségért. Viszont lehetsz macsó és bajnok, mint Nico… szerintem számodra ez a járható út.
- Te hogy kerültél bele?
- Ez benne a szép… én beleszülettem… - vigyorgok, mint a vadalma.
- Így könnyû… - neveti el magát. Így talán még helyesebb, mint a macsó ábrázatával. Egy pillanatra el i mélázom külsején, majd megrázom a fejem.
- Igen, azt mondják születni is tudni kell.. - helyeslek, bólogatva. – Neked viszont kell egy díszítõ maca… A kocsid már meg van hozzá, már csak a plusz kiegészítõ hibádzik, egy lány, aki feldob és érdekessé tesz. A lány legyen szép, és különleges, de ne legyen túl okos, az ebben az esetben nem ér semmit. – vonok vállat. – Az a fajta nõ kellene, aki után megfordulnak a pasik és arra gondolnak, hogy de meghúznám, no meg, hogy te milyen mázlista vagy amiért döngetheted…  Ehhez még párosuljon egy jó stílus, és nyert ügyed van.
- Jó stílus, és a külsõ vettem… - feleli, mintha nem hinne a dologban.
- Ez nem vicc. A külsõd meg van, de a külsõ nem jelent túl sokat. – folytatom tovább. – Vegyük Nico és Fury esetét. Fury igazán jóképû pasi, sok pénzzel elegáns cuccokban, mégis irtóznak tõle a nõk. Amolyan túl sok csávó, aki nem tudja elválasztani a vagányságot a faszságtól. Nico ezzel szemben nem az a jóképû srác, de van stílusa, ezért döglenek utána a nõk. És sorra nyeri a versenyeket. Mostanra eljutott arra a szintre, hogy a sok kis vakarcs mind õt akarja lenyomni… – azért hozom fel õket, mert bár Furyt nem ismeri Nicot igen, így nagyjából el tudja képzelni miféle fasz lehet Fury.
- Azt hiszem értem. – feleli halkan, és kicsit elmélázva hallgatásba burkolózik. – Lennél a díszítõ macám? – az éppen lecsusszanni vágyó falat megakad a torkomon kérdésére és veszettül köhögni kezdek.
- Jól vagy?.. – kérdezi aggodalmasan.
- Igen, csak cigány útra ment… - kapkodok még kicsit a levegõ után. – Szórakozol velem? – kérdezem, mikor végre lejön rólam a köhögõ roham.
- Miért szórakoznék? Te szép vagy, szexi és megfordulnak utánad, ráadásul tudnál segíteni menet közben is. A jó tanácsok elkelnek… - magyarázza teljesen természetesen. Erre a feladatra még kevésbé érzem magam alkalmasnak, ráadásul, amiket mond és ahogy mondja teljesen letaglóz és ismét csak pironkodásra késztet. Én nem érzem magam se szépnek, se szexinek. Azt meg, hogy megfordulna valaki utánam, még erõteljesebben kétlem.
- Nézd, és nem kifejezetten vagyok olyan lány, mint amilyenek ezek szoktak lenni. – felelem bizonytalanul.
- Akkor most segítesz vagy nem? Azt meg, hogy kit képzelek el magam mellé, én tudom. Szerintem te tökéletes lennél, ami pedig plusz adottság, hogy eszed is van…
- Kösz… - mosolyodom el szégyenlõsen. – oké, benne vagyok, végül is ez csak játék, majd rájátszom kicsit a könnyen kapható lány szerepére… - kuncogom édesen és tovább falatozom. Egy darabig még beszélgetünk, majd vacsora végeztével elvállnak útjaink. Búcsúzáskor adok neki egy cetlit, a címemmel és, hogy szombat délelõtt 10-re jöjjön el értem. Akkor meg fogja tudni, hol lesz a premierje.
***
A nagy ígéret nagy feladat elé állít. Apámat meg kell gyõznöm, hogy ez nem rossz dolog, és nem kell semmit mögé látnia. Nagy csatákat vívunk, de ahogy azt már így is pontosan tudom, a háborút én nyerem. Egy idõ után apám beadja a derekát, és bár szemmel láthatóan tiszta ideg, belenyugszik, hogy itt bizony nem nyerhet. A gondom már csak az volt, hogy mit vegyek föl. Lenyûgözõnek kellene hatnom, de én koránt sem látom lenyûgözõnek, ráadásul nagyon szexi ruháim sincsenek. Már ép arra a döntésre jutok – miközben a szekrényem elõtt állok, - hogy vennem kell egy ruhát, mikor apám jön be a szobámba.
- Mi a baj?
- Csak nincs mit fölvennem! – kijelentésemre apám felvonja szemöldökét, hisz valóban rengeteg ruhám van. – nem úgy értettem… - sóhajtok. – A versenyre… Ezeket a ruhákat imádom, de nem leszek benne dögös. – ülök le az ágyam szélére. – Nem tudtam, mit vállalok be… Nem vagyok én szexi, csak egy vadóc kislány… - morgom.
- Dehogynem vagy szexi… Egy angyalbõrbe bújt manipulatív kis szörnyeteg vagy… - mosolyodik el apám, és megsimogatja a vállam. – Használd anyád ruháit… Fönn vannak a padláson… Rendbe van elrakva mind, és elhiheted, ha én mondom, hogy roppant szexi mind… - szemeim kikerekednek. Apám még sosem nevezett szörnyetegnek, de nem ez az ami teljesen letaglóz. Megõrizte anyám ruháit, amirõl nekem még csak fogalmam sem volt. Az pedig, hogy most nekem akarja adni õket, nagyon meghat. Nem tudom miféle ruhák azok, de ha nem is tudom hasznosítani õket, akkor is a világot jelentik.
- Köszönöm… - ölelem meg és felpattanva rohanok a padlás irányába. – Azért a szörnyetegért még számolunk… - fordulok vissza nevetve az ajtóból, majd azonnal tovább is rohanok.
A ruhák, valami fantasztikusak, mintha rám öntötték volna és kicsit sem elavultak. Idõtálló divatos és roppant szexi darabok. Még a ruhákhoz passzoló cipõk is megvannak. Apám valami fantasztikus ipse, az ember ki sem nézné belõle, hogy így õrzi az emlékeket. Egy gyönyörû hófehér ruhácskára esik a választásom, ami mellé, egy tökéletesen passzoló fekete tûsarkú csipke csizmát is lelek. Még átalakítani sem kell, hisz mind tökéletesen passzol rám, így csak annyi a dolgom, hogy felfrissítsem egy kézi mosással és kiszellõztessen. Apám ötletén, vagyis kijelentésén elindulva egy új merõben szokatlan image-et alakítok ki magamnak. Az angyalbõrbe bújt szörnyeteg. Ez pont elég feltûnõ, és illik is hozzám, ami remélhetõleg elég lesz, hogy felhívjam a figyelmet Dorienre. A körmöm is megcsináltatom, hogy tényleg minden tökéletesen passzoljon.
***
A verseny reggelén.
Korán kelek, hogy mindent el tudjak készíteni még indulásra. A legjobb formám kell hoznom, ha segíteni szeretnék Doriennek. Ehhez mérten lezuhanyozom, hajat mosok és egy tökéletes sminket dobok magamra, majd teljes pompámban megyek le a konyhába, ahol Michael nagy nyugalomban kávézgat. Gyorsan elkészülök, így még csak 8 óra van. Ahogy meglát, kicsit tátva marad a szája. Na igen nem sûrûn láthatott még így. Egész pontosan még sosem raktam magamra ilyen látványos sminket és ilyen merész ruhát.
- Jó reggelt…
- Neked is… - adok neki egy jó reggelt puszit. – Apa?
- Elõkészíti a kocsit. Figyelj kincsem… Kérdeznék valamit.
- Mond.. – ülök le mellé mosolyogva.
- Elõször is, elképesztõen gyönyörû vagy… Apád látott már?
- Nem még nem… - rázom meg a fejem – és köszönöm, legalább is azt hiszem. Remélem így tudok segíteni Doriennek. – felelem, miközben végignézek magamon. Az önbizalomhiányom kezd az egekbe szökni, és egy kis gombóc alakul ki a torkomon.
- Hát, ha ezzel nem segítesz neki, akkor a srác menthetetlen. Amúgy pont róla akartam kérdezni. – érdeklõdve hallgatom, hogy mit szeretne megtudni. – Ezt a srácot szerintem még sosem láttam, de gondolom szarul nézhet ki. Valami csenevész vakegér lehet, hogy nem talált magának egy korban hozzá illõ lányt… - tekintete és szavai teljesen összezavarnak és magam sem tudom milyen okból kifolyólag, de úgy érzem meg kell védenem õt.
- Mégis mirõl beszélsz? Errõl szó nincs eszméletlenül jóképû, és nem csenevész. A teste…huhh… – pirulok bele a gondolatba. – Ha Michelangelo ismerte volna õt annak idején, tuti róla mintázza a Dávid szobrot…  Biztos vagyok benne, hogy minden ujjára akadna nõ, nálam milliószor gyönyörûbbek… Azt meg, hogy miért nem keresett mást, csak azzal tudom magyarázni, hogy én kéznél voltam és fel is ajánlottam a segítségem. – magyarázkodom. Nincsenek illúzióim, pontosan tudom, hogy én csak egy kislány vagyok azokhoz a nõkhöz képest, akikkel õ nap mint nap dolgozik. Ennek ellenére azért lehetek segítség számára, hisz ezt a világot jól ismerem és az már plusz elõny, hogy az apám David Wain. Michael arcán fura mosoly ül ki, amire egy igen érdekes fintorral reagálok.
- Most meg mi van? – kérdezek rá kicsit rosszallóan. Nem szeretem, ha szórakoznak velem, még a keresztapámtól sem viselem túl jól.
- Semmi, csak érdekelt, miként vélekedsz errõl a srácról.
- És most mész apámhoz? Fölösleges, mert még, ha nekem tetszik is, akkor sem hiszem, hogy köztünk bármi is kialakulhatna. – felelem határozottan.
- Nem… Eszemben sincs apádnak elmondani, attól csak még jobban kiborulna. – csóválja meg a fejét. – Egy valamit azért jó ha megértesz… Apád nem a kapcsolattól, vagy a szextõl félt. Leginkább a lelki bánat miatt, amit egy ilyen macsó csávó okozhat. Hidd el én már csak tudom mirõl beszélek… - kacsint mosolyogva. Most egy általam már ismert tényt közölt, de nem vitatkozom, csak mosolyogva bólintok, hogy felfogtam. – Mikor jön a lovagod?
- Nem a lovagom és 10-re. Nem kapkodjuk el, csak lazán, nehogy azt higgyék rágörcsölünk. – ezen jót nevet és fölállva megsimogatja a vállam.
- Rendben, én meg kimegyek segíteni apádnak, mert mi nemsoká indulunk. – bólintok és elmélázva nézem, ahogy kisétál a házból. Nem sokkal késõbb, apám is bejön és hasonlóképp dicséri meg a külsõm, mint Michael, majd elköszönve indulnak, de még elõtte a lelkemre köti, hogy nagyon vigyázzak magamra. Ezt persze mondania sem kell, de szerintem Dorien társaságában, biztonságban vagyok. Valami rejtélyes oknál fogva megbízom benne, az pedig, hogy mennyire élvezem a társaságát immár senki elõtt sem titok. Amíg várakozom, erõteljesen magamba szállva agyalok, leginkább saját magamon és azokról az új, zavaró, mégis kellemes érzésekrõl, amik akkor töltenek el, ha Dorienre gondolok. Kicsit fel is kell pofoznom magam, hogy ne kalandozzam el túl messzire a valóság talajáról. Ahogy mélázom a csöngõ zökkent ki. Felállva hátam mögé utasítom Filot, hogy ki tudjam nyitni az ajtót, anélkül, hogy Dorien torkának esne. Még így is morog, meg horkantgat.
- Szia… - lökdösöm hátra Filót a lábammal.

Szörf közben tekintetemmel õt keresem és meg is lelem. Biztosra veszem õ is felfigyelt már rám, hiszen kellõen igyekeztem. Az egyik nagyobb hullámot lovagolom épp meg. Imádom azt az érzést amit ez  vált ki belõlem.
Mikor ennek vége a partra megyek, egyenesen Nico-hoz aki idõközben már vár rám.
- Szia cicus… versenyzel, szörfözöl… Mégis miféle meglepetéseket tartogathatsz még?... –  veszi át tõlem a deszkát és a homokba szúrja. Hm... Hogy miket tartogatok még? Nem hiszem, hogy tényleg tudni akarja...
- Szia. Oh, hidd el elég sok meglepetést tartogatok még!  – mosolygok édesen. Idõvel talán majd kiderül minden, de az még odébb van.
Legyen csak meglepetés nekik. Viszont azt a tényt, hogy akarok tõle valamit nem rejtem el, sõt igyekszek a tudtára is adni, hogy õ bizony pontosan az esetem.  Remélem veszi a jelzéseimet.
- Mesélj, egyre kíváncsibb vagyok... - elmosolyodik és közelebb lép hozzám. Ez nyílt jelzés, hogy vette a közeledésemet és benne van. Remek, nem lesz nehéz dolgom...
- Legyen annyi elég, hogy kicsit veszélyes nõ vagyok. – simulok hozzá mosolyogva, és ez az ami miatt a Neko becenevet kaptam, hiszen szinte dorombolok ilyenkor. Cicáskodom jó szokásomhoz híven, pedig tudok én igazán harcias is lenni.
- Veszélyes mi? - simít végig gerincemen. Oh igen, én igenis tudok veszélyes lenni, de azt nem hiszem, hogy szeretné tapasztalni ... - Szeretek veszélyesen élni... Ezek szerint nem csak Syd érdekel téged? - na igen, tegnap kicsit többet foglalkoztam Syd-el, de hát nekem õ az elsõdleges... hogy is fogalmazzam meg ... Feladatom.
- Az legyen csak az én titkom, hogy miért érdekelt annyira Syd –suttogom, egyre közelebb hajolva ajkaihoz. Mintha meg akarnám csókolni, de mégsem... - Mindenesetre... –lépek hátrébb tõle, még a lehetséges csók elõtt. Szeretek játszadozni. - Hamarosan itt a következõ verseny. Jössz majd te is? – kérdezek rá. Érdekel jelen lesz e a versenyen.
- Ha idõben értesülök róla, mindenképpen... – feleli. Hát akkor remélem idõben fog errõl értesülni. - De miért várnánk olyan sokat egy kellemes összejövetelre?.. Este van kedved a parton borozgatni?... - tér vissza a témához. Egy kis borozgatás vele? Hm.. Nem rossz ajánlat, nem rossz. Sõt ... Kedvemre való, de még valami annál inkább az lenne.
- Borozgatni? – gondolkodok el, mintha nem is tudnám egyáltalán idõm lesz e rá. Persze idõm mindig arra van amire hagyok... És most erre pont van.  - Lehet róla szó. Mellesleg a forrásaim szerint a következõ verseny drift lesz. – teszem hozzá, csak hogy tudja. - A dátum még nem biztos...
- Ezt te honnan tudod? Mégis miféle forrásaid vannak?... A verseny, számomra lényegtelen, az, hogy gyorsulás, csapatverseny, vagy drift? A helyszín, és, hogy idõben oda tudjak érni, ez a lényeg. Eddig még nem csúsztam le versenyrõl, de azért nem kiabálnám el a dolgot… hisz mindig az jön, ami még nem volt! - közelebb von magához, amit nem ellenzek. - A hétvége, mint mondtam még messze van... Most elugrom, van egy kis dolgom, de utána, ha neked is megfelel, a tiéd vagyok... - hajol közelebb és lágy csókot hint ajkaimra. Édes... Tetszik ez az érzés. Igazán finom ...
- Mondjuk úgy, jó ismeretségeim vannak. – mosolyodok el. - Nekem tökéletes. – és ezúttal én csókolom meg õt. - Hol találkozunk?
- Az én forrásom sem utolsó, de úgy látom neked jobban tájékozódott... - simítja félre az oda nem illõ vizes tincseket arcomból. - Nálam, mondjuk este 9:30 ?... A címem szerintem az informátorod ki tudja deríteni... - kacsint rám. - de ha mégsem, csak csörögj rám, elugrom érted... 06 50 555 4532 – int és már indul is.
- Simán kiderítem… - jegyzem még meg mire vissza fordul felém. Elmosolyodik és int, amit én viszonzok és megyek tovább elõször is átöltözni és aztán meg a mocimhoz.

A hotelben elsõ dolgom felhívni újabb információkért Kaito-t. Õ nekem mindent meg tud pillanatok alatt. Csupán fél óra az egész és már meg is kapom a kért információt. Veszek egy kellemes zuhanyt.
Fekete kissé hálós, combközépig érõ ruhát veszek fel és hozzá fekete fûzõt, mely hátul vörös szalaggal van fogva. Könnyen levehetõ és a felvétellel sincs probléma. Melltartó nem kell, de szexi francia bugyit veszek alulra.
Magassarkum durván 11 cm és van hozzá kisebb platformos rész is. Mazdámmal megyek a megszerzett címre. Lágyan ringatva csípõmet megyek az ajtóhoz, amit õ már ki is nyit. Számított rám és én még pontos is voltam.
- Szia kiscica… Iszonyat pontos vagy… és elképesztõen dögös… - invitál beljebb és én beljebb lépkedek mosolyogva.
- Mindig dögös vagyok, és ha valaki érdekel, még a pontosságra is hangsúlyt fektetek… - kuncogok édesen. Csukja az ajtót és lesegíti kis felsõmet, amit a fûzõm fölé vettem fel. - Itt laksz? – nézek körbe, kicsi, de barátságos és tiszta. Mindenesetre nekem új ez a környezet, én nem ilyen helyen lakok.
- Igen, amíg nincs jobb, megteszi… - mellém sétál és végig mér. – Hozom a bort, és mehetünk, habár szerintem szabadulj meg a cipõtõl, a homokban el fogsz süppedni. – mutatok a topánkámra. Igen igen, tudom hogy el fogok süllyedni benne. De ki is hagyhatnánk a partot... Mindenesetre ezt még nem említem meg.
- Hová sietsz? Máris le akarsz vetkõztetni? – kuncogok és közelebb lépve hozzá arcára simítok. Õ rögtön közel von magához és forrón csókol meg. Nincs ellenemre.
- Nem sietek sehová, de ha gondolod ki is hagyhatjuk a tengerparti sétát, hisz ez a part is pont olyan, mint minden más part… Homok, víz és szellõ… - suttogja ajkaimra és elválik tõlem. Nem szólok, de tetszik az ötlet. Mind két kezemmel mellkasára simítok felsõje alatt.
Ezzel is jelzem neki szabad utat adok. Rögtön átkarol és ismét megcsókol kezd, miközben fûzõmtõl igyekszik megszabadítani. Másik keze felfedezõ útra indul és érzem fenekemre simít. Érzem bele markol és közelebb húz magához. Nocsak nocsak ... Lesz egy jó éjszakám?
Érzem hevesebb légvételét és biztos vagyok abban, hogy már most eléggé izgalomban van. Szépen lassan kerülnek le a ruhadarabok. Ez a tempó pont megfelelõ. Persze nem csak õ vetkõztet engem a heves csókváltások közepette, hanem én is õt.
Nem is zavartatva magam markolok rá vágyára. Nem is rossz méret és még nem is merev teljesen. Az ázsiai pasikhoz képest méretesebb... Azt hiszem hatalmas élvezetekben lesz részem...
- Szép darab… Használni is tudod? – suttogom vágytól fûtötten. Akarom ezt a pasit most rögtön!
- Ezt döntsd el magad… - a csókok és vetkõztetések közepette indulunk el a hálóba át. Az ágyhoz érve már nincs rajtunk semmi. Ismét fenekemre simít, majd bele markol és megemel. Rögtön dereka köré fonom lábaimat és õ eldönt az ágyon. Fölém magasodik és testem kezdi csókolgatni.
Én pedig nem az a típus vagyok aki csak úgy fekszik és hagyja, hanem igenis aktív résztvevõje vagyok az eseményeknek. Kezemmel vágyára fogok és egyre intenzívebben kényeztetem. Tetszik, hogy egyre keményebb és hát ez a méret... Már most alig bírok magammal...
Kényeztetését kéjes sóhajokkal és halk nyöszörgéssel díjazom. Nagyon jó érzés, minden egyes porcikám vágyik az érintéseire. Megérzem ujjait ott, izgat ... Ajkaink elválnak egymástól és jobb hozzám férést biztosítok neki. Jól csinálja ez a pasi...
Egyre jobban izgalomba jövök.
Testem csókolgatva halad lefelé még mindig izgatva engem.  Mellemnél jobban elidõzik, amit nem is bánok, hiszen fantasztikus érzés... Mikor finoman harap halkan felnyögök. Tetszik ez az érzés.
Aztán leér ... És nyelvét csiklómnál érzem, ott kényeztet. Szívem szerint most rögtön megerõszakolnám ezt a pasit. Annyira felizgat, hogy már alig bírom. Érzem õ is alig bír már magával, de még mindig nem elég neki ... Nyelvével folytatja izgatásomat. Aahh... Kikészülök tõle... Valamit nagyon tud ez a pasi...
Visszatér ajkaimhoz és nyakamhoz. Nem is tudom mikor élveztem utoljára ennyire ezt az egészet. A legtöbb pasi már az elõjáték fogalmát sem ismeri, nem hogy még véletlenül tenni is. Csak bumm bele a közepébe és azzal nem is foglalkoznak élvezem e. Sokszor csak megjátszom, had örüljenek, de Nico tényleg jól csinálja.
-Ahh… Sejtettem, hogy jó lesz az éjszakám, de nem gondoltam, hogy ennyire… - kuncogok, hangom olykor elcsuklik. A nyakam az egy nagyon érzékeny pontom...
- Azért ne kiabáld el… - suttogja fülembe, de azért hallom én ám a hangjában csengõ önbizalmat. Elõ kerül egy bontatlan csomag óvszer, melynek elõvételét és felhelyezését profikat megszégyenítõ módon megoldja. Van ám itt gyakorlat úgy látom...
- Látom, ez profin megy… - nyalom meg ajkaimat, mire elmosolyodik. Mikor oldalamra simít, már tudom mi következik. Megemeli csípõmet és már magamban is érzem. Feszít engem... Rég voltam már férfival és nem ehhez a mérethez vagyok szokva, de nem fáj.
Az pedig, hogy rögtön vadul mozog, csak még jobb. Most erre van szükségem... Vele együtt mozgok, átadom magam az élvezetnek. Hol vad és szenvedélyes, hol lágy ... Irányít õ is, de aminek különösen örülök az az, hogy én is. Nem is tudom mikor élveztem így utoljára a szexet valakivel is...
Órák telnek el, már fogalmam sincs mennyi az idõ, de elfáradtam ...
- Isteni volt… - pihegem a végén. Szeretem a jó dolgokat és most vele nagyon jó volt. Elégedetten bújok hozzá. Azt hiszem elkönyvelhetjük életem legvadabb csõdörét is.
- Ah igen…ez veszett jó volt… - totál leizzadtunk mind a ketten, de nekem már erõm nincs felkelni egy zuhany miatt. Csak egy pillanatra hunyom le a szemem és máris elalszok. Óvatosan kikászálódom mellõle és összeszedem az elhasznált óvszereket, majd a ruhákat is.

Reggel fogalmam sincs hány óra van, de az a kurva telefon csörög. A frászt hozza rám, de egy biztos, hogy nem az enyém!
- AAA…neeee… - nyöszörgöm és jó szokásomhoz híven a fejemre húzom a takarót. Na nem mintha vissza tudnék aludni, de hát azért így mégis csak jobb.
- Máris fölveszem… - ezt a takaró alatt egy bólintással nyugtázom és eszem ágában sincs felkelni. Pihengetek még. Aztán egy idõ után úgy döntök mégsem. Még van pár elintézni valóm.
Fel kell keresnem Syd-et, de persze szerintem benézek újdonsült barátnémhoz, Cintya-hoz is. Szépen rajzol a csaj, szerintem csináltatok egy új tetoválást. Mikor visszajön Nico már az ágyban ülök.
- Ki volt az, szabad tudnom? – kérdezem kissé rekedtesen. Durva volt a tegnap este. Azt hiszem lesz némi izomlázam a combomban...
- Persze… Wolf volt az… - Wolf... Hát ezen agyalnom kell, hogy az meg ki a fene is.
- A vékony fekete hajú srác? – tápászkodok fel, majd át az ölébe. – És mit akart?
- Hosszú… Mit szolnál egy reggeli fürdéshez és egy reggelihez… Van itt a közelben egy kellemes kis étterem… Nem egy 5 csillagos hely, de jó a kaja és hangulatos… - simítja ki a kósza tincseimet arcom elõl. Eléggé kócos vagyok még. Nem ártana rendbe szednem magam.
- Benne vagyok… De csak ha kávét is kapok… - na igen, attól majd felébredek teljesen.
- Mi sem természetesebb kisasszony… - mosolyog rám. Azt hiszem párszor kihasználom majd ezt a helyzetet, hogy össze feküdjek vele. Ez a pasi valami iszonyat jó az ágyban.
A zuhany már megteszi a maga hatását és felébreszt. Megszárítkozok és felöltözök. A mocijával megyünk át kajálni. Imádom ezt az érzést. Reggelizünk, majd vissza is visz magához. Elbúcsúzok tõle és irány mazdámmal haza a hotelbe.

Miután mindent sikerült apámmal egyeztetnem és már nincs is más dolgom úgy döntök tényleg felkeresem Cintya-t. Nincs nagy elképzelésem, csak valami kis szép tetoválás az oldalamra.
Bízok benne, mert ügyes a kicsike. Aztán majd még Syd-et is fel kell keresnem valamikor a verseny elõtt. Az ürügy már megvan. Kaito már megadta a pontos címet, így motorommal oda hajtok. Belépve az ajtón rögtön elmosolyodok, mert megpillantom a kicsi lányt.
- Szia. - köszönök neki és persze a mellette lévõ apjának is. - Jó napot. - és kissé meg is hajolok.
- Szia Neko. Micsoda meglepetés... - mosolyog rám. Az apja csak felvonja a szemöldökét.
- Nocsak. A lány a mazdával. Mi járatban erre? - mosolyog rám. Na ez már jobban tetszik. Hát akkor jöhet az ürügy.
- Tetoválást szeretnék és úgy hallottam ez a szalon a legjobb. - lököm a dumát. Ha ezzel nem vágódok be hát akkor semmivel sem.
- Ezt jól tudja... - kacér mosolya azt sugallja bejövök apucinak. Nocsak nocsak. Ekkora hatással lennék a pasikra? De nem adom jelét. - Kicsim vedd föl a hölgy óhaját... - és már megy is be melózni.
- Hûûû... Tetszel apukámnak. - nevet felém fordulva. Igen cica ez feltûnt. - Mit szeretnél pontosan?
- Tetszek apukádnak? - adom a meglepettet. - Mibõl gondolod? - érdeklõdök és egy lágy mosoly fut végig arcomon. - Egy tetoválást szeretnék az oldalamra. Megterveznéd nekem?
- Ismerem apám, mindig kacérkodik, de nem így .... - csóválja meg a fejét. Remek... De én apucitól nem szeretnék semmit, mert nekem Syd-el van dolgom. Az más kérdés, hogy közben Nico-val jól el vagyok. - Fiatal vagyok, nem hülye. - mosolyog. - Egy tetoválás az oldalra ... Értem. De mindig elmondom, hogy az nagyon fáj...
- Tudom, hogy fáj, de ne félts engem. - mosolygok rá kedvesen. Yakuza-k közt az ember megtanulja, hogy bizony vannak dolgok amik fájnak. - Apukád meg rendes pasas.
- Okés, te tudod. Apám pedig nagyon jó ember. - feleli kedvesen. - És miféle tetoválásra gondoltál? Van elképzelésed?
- Rád bízom mi lesz ott. Amit úgy gondolod hozzám illik ...
- Hûûû ... Ez nehéz, alig ismerlek. - gondolkodik el látványosan. Na annyira nem is nehéz feladat, egy ilyen zseniális csajnak. - De nem gondolom, hogy színes tetoválás legyen ... Valami légies és könnyed ... - na megy ez neki, tudtam én. - Nézd csak! Ehhez mit szólsz? - vesz elõ a mappából egy rajzot. Egy fekete toll esik szép kisebb részekre és a szél viszi. Tetszik. Sõt bal oldalra fog jönni és akkor még illik is a másik tetoválásomhoz.
- Remek és passzol is az elõzõ tetoválásomhoz. - mutatom meg neki a bal vállamon levõ hollót.
- Ez nem is rossz, bár az árnyékoláson lehetne finomítani. Szerintem mutasd meg apának és ha jó, akkor megcsinálom a sablont .... Mikor szeretnéd felvarratni.
- Akár ma, ha jó. - mosolygok. - A hollóm pedig jó így. Tudod régi szép emlékek, egy jelkép...
- Ja értem ... Azt hiszem .... Hisz a legtöbb tetoválás jelent valamit. A sablon pedig úgy egy óra mire meglesz és utána bele is férsz mára.
- Remek. - lelkendezek. - Megvárom itt jó? - ülök le.
- Persze, neki is látok. - veszi elõ a sablont. Figyelem hogyan is rajzol. Lehet az új drágaságom vele terveztetem meg. Fasza fekete kocsi és valami ütõs mintával. Hm.. Nem is rossz ötlet...
- Mondd csak ... Jössz a következõ versenyre? - informálom le. Elõször is, érdekel õ tud e már róla, vagy ha nem hát akkor eljön e rá most hogy tudja.
- Következõ verseny? Honnan veszed, hogy lesz?
- Jók a forrásaim. - kuncogok. - Az idõpontot még nem tudom, csak hogy drift lesz.
 - Miféle források? Amúgy biztos ott leszek ha lesz....
- Csak a haveri köröm. Ha verseny lesz õk tudnak róla. Mellesleg Davenport kihívott....
- Értem. - mosolyog rám, majd rajzol tovább. - Davenport egy rohadék. Vigyázz vele. Tuti valami ocsmányságot fog csinálni...
- Tudom és számítok is rá. - sóhajtok. - Egy aljas rohadék....
- Az ... és veszélyes! - hagyja abba a rajzot. Most mi van? - Komolyan veszélyes ... és hülye is. Vigyázz magadra. Ha este Wolf nem segít elszabadult volna a pokol ... Ha apám veszi észre kikapja a gerincét, már ha van neki ...
- Ne félts. - mosolygok rá. - Mellesleg nem hiszem hogy lenne neki gerince ... És ha itt lenne a haveri köröm akkor Davenport talán már rég alulról szagolná az ibolyát. - sóhajtok. Na igen, kicsit züllõt baráti köröm is van, akik megvédenének bármi áron. - De hogy munkanélküli az is biztos... - csak számoljak be apámnak. Ha Davenport így folytatja tovább, akkor ki fogom rúgatatni. És örülhet ha azok után majd valahova is felveszik.
- Ki mondta hogy féltelek? És ki vagy te?
- Asahi Karin. - kuncogok. Pontosan értem mire gondolt, de nem adom meg neki a megfelelõ válasz. Az még odébb van.
- Ez nekem semmit sem mond... - na igen, azt gondoltam, hogy neki ez semmit sem mond. Még Syd-nek sem esett le. - De az biztos, hogy nem vagy kevésbé veszélyes mint Davenport. Csak kérlek apám ne keverjétek bele a kettõtök csatározásába... - ne hasonlítgasson engem Davenporttal! Undorodom attól a patkánytól! De hát legyen ...
- Tudsz titkot tartani?
- Persze...
- A tetoválás a vállamon.. Az exem yakuza fõnök fia. Nem rosszak õk, ahogy azt hiszik. De ha Davenport bántana engem vagy a szereteimet akkor az exem megvédene. - mondom, mintha mi sem lenne természetesebb. - De nem szándékozok azzal a féreggel foglalkozni, mert ki is rúgathatom. Nem fog ebbe bele keveredni senki sem.
- Okés. - tér vissza a rajzhoz.

Egy óra telik el. Közben vagy õt nézem, vagy a telefonommal szórakozok. Kaito leboldogít engem új információkkal a kicsi Syd-rõl és a termeirõl is. Nem is rossz. Azt hiszem tényleg edzeni fogok... De nem egyhamar. Viszont még a verseny elõtt fel akarom keresni...
- Kész is vagyok. - mutatja a rajzot felém. Felpislogok és elmosolyodok. Ez valami fantasztikus!
- Szuper klassz lett. - dicsérem és rögtön megölelem. - Bent leszel?
- Örülök, hogy tetszik és persze. - közben jön az édesapja akivel össze mosolygunk.
- Nem fogsz bennem csalódni Cintya. - kuncogok.
 Cintya átadja neki a sablont én pedig követem. Nem félek attól fájni fog. Bent kibújok felsõmbõl és elhelyezkedek. Baloldalra szeretném a tetoválást.
Az apja munkához lát, bár õ is közli fájdalmas helyet választottam. De ... Nem érdekel! Ennyire puhánynak tûnök?
Tûröm az egészet és közben még beszélgetek is az apjával, aki aktívan megpróbál a maga módján kikezdeni velem. Én édesen elmosolyodom és kommunikálok vele, de azért nem akarok tõle semmit, nincs vele dolgom. Kis fiatal vagyok még hozzá, a lánya lehetnék.
A munka jó ideig eltart, de a végeredmény tökéletes. Nagyon elégedett vagyok a munkájukkal és  az ár se olyan borzalmas. De nem is érdekel, ki tudnám fizetni akármennyire is drága lenne.
Nekem az anyagiak nem okoznak gondot. Miután fizetek kimegyek Cintya-hoz és elköszönök tõle is. Nem vágyok másra csak egy kis pihenésre a szobámban. a versenyig pedig még van idõm, hogy felkeressem Syd-et.
Így haza hajtok és a szobámba felérve bedõlök az ágyba. Érzékeny még az oldalam, de megérte. Nagyon is megérte...

A tetoválásom már nincs lefedve és mit ne mondjak kurva jó lett, pont ahogy az már elsõre is látszott a szalonban. Elégedett vagyok vele, megérte amennyit kifizettem érte. A hatalmas épület elõtt állok. Huh... ez valami csodás. Már értem apám miért akarja azt az üzletet.
Valamit tényleg tud a kis Syd... Belépek az ajtón. Többen megbámulnak. Egyenesen a drága Lolácska irodáját keresem meg, vagy mindegy én hogy hol lelem meg. Nekem vele kell beszélnem! Egy nõ siet rögtön hozzám, kedvesen kérdezget. Igazán segítõkész.
- Én Sydney Harringtont keresem. - mondom végig mérve a nõt. - És ajánlom hamar kerítse elõ nekem. - mosolygok rá, mire meglepõdik. Nocsak, nem ehhez van szokva? Pedig az Asahi örökös van itt és jobban tenné ha igyekezne. De ezt nem teszem neki szóvá.
- Ms. Harrington most épp edz. Meg kell várnia míg végez. - mondja és válasza nem éppen kedvemre való.
- Tudja mit cicuska? Akkor veszek egy bérletet. Úgyhogy riszálja magát szépen oda és szolgáljon ki. - mondom és sóhajtok. - Baka ... - komolyan mondom ezek engem kiakasztanak. A nõ persze rögtön intézkedik hiszen nem akar reklamációt, én pedig fizetés után a bérletemmel szépen megyek az öltözõkbe.
Forrónaci és top és irány be edzeni. Végig Syd-et keresem és meg is lelem. Valami hapsi áll ott mellette, õ meg épp fekve nyom. Hát valahogy nekem ez nem jön be, de neki szép izmai vannak tõle... durva...
Közelebb megyek, a pasas rám néz, de én csak elvigyorodok. Ugyan cica fiú, ha az utamba állsz elég szarul fogtok járni. De nem teszi. Syd leteszi a súlyokat és már ülne fel, de a csípõjére ülök.
- Szia Syd. - mosolygok rá. Felette támaszkodok. Látom egy pillanatra meglepõdik.
- Szia. - fog a csípõmre és engedem õt felülni, de maradok a helyemen. Eszem ágában sincs felkelni.
- Tudod edzõtermet keresek... És sok jót hallottam a tiedrõl. Gondoltam meggyõzõdök errõl magam is.
- És eddig hogy tetszik?
- Imádom. Ha majd végeztél az edzéseddel körbe vezethetnél. - mosolygok rá tündérien. - Engem elsõsorban az akrobatikus rúdtánc köt le... - fut végig ajkamon egy huncut mosoly és felkelek ölébõl. - De addig lefoglalom magam itt amíg végzel.

Erõs, határozott kézfogása, meggyõzõ és engem teljesen elbûvöl. Kezdem ténylegesen úgy érezni, hogy ez a csaj tökéletes, mind a külsõ és bizonyos belsõ adottságaival együtt, mintha az égiek nekem teremtették volna.
- Köszi szépen! Megizzadtam a végére – kacsint rám, amitõl egy pillanatra elakad a lélegzetem. Belevaló a csaj nem semmi, az már egyszer szent, és ha belegondolok, milyen látványt nyújthat izzadtan, ahogy a csillogó cseppek végiggördülnek, nyúlánk, karcsú, mégis csodásan izmos testén. Azt hiszem, a nyál is összefut a számban. – Sydney Harrington vagyok, a barátaim Syd-nek szólítanak. – mutatkozok be, de nagyjából annyit fogok fel belõle, hogy vannak barátai. El kell telnie egy kis idõnek, amíg az agyam újra mûködni kezd, szétfoszlatja a csodás víziót és a neve is eljut tudatomig. Nem sok nõ van ilyen hatással rám, mondjuk úgy, hogy eddig még egy sem akadt. Nem tudom mi az ára, hogy az enyém legyen, de akarom õt, kell nekem, mint egy korty víz a sivatagban.
- Syd! – mosolygok, jelezve, hogy felfogtam, amit mondott. – Mi szél hozott ide? Még nem láttalak errefelé, pedig viszonylag gyakori látogató vagyok… - érdeklõdöm, és szemem egy pillanatra sem tudom levenni róla. Megbabonáz, és magával ragad, minden mozdulatával, egyre vonzóbb lesz számomra, még arról sem veszek igazán tudomást, hogy Wolf és a haverja figyelnek minket.
- Hosszú sztori, majd egyszer talán elmesélem – erõltet magára egy álmosolyt – Mondjuk úgy, hogy nem nagyon volt választási lehetõségem. – igazán érdekelne egy normális kielégítõ válasz, de nem akarok tolakodó lenni, és olyanba ütni a ferde orrom, ami nem tartozik rám. Syd elég határozottnak tûnik ahhoz, hogy ha úgy érzi el akarja mondani, meg is teszi, és valami azt súgja lesz rá még lehetõségem, hogy megtudjam a teljes történetet.
- Én fogom tanítani – vigyorog Wolf, mint a vadalma.
- Na, basszus, vak vezet… Szegény lány!!! – forgatom szemeim, piszkálgatva Wolf fene nagy önérzetét, ami mögött némi féltékenység is meghúzódik. Nem mintha sok idõm lenne tanítgatni õt, de hogy ilyen gyorsan lecsapott rá, az bosszant.
- Na, elmész te a búsba! – bokszol bele vállamba, de csak kislányos pislogást kap cserébe. Nálunk ez alap, vagy õ szívja az én vérem, vagy fordítva, de eddig még nem sikerült komoly beszélgetést folytatnom vele. Ez a srác számomra igazi rejtély, kiismerhetetlen és hol bizalmat érzek iránta, hol megbúvó hátsószándékot. A lényeg, hogy még nem derítettem ki, hogyan is vagyok vele pontosan. – Minek jöttél, hogy beégess?!?!
- Na, jól van, ne ijedj meg, jó a srác – adom meg neki a kegyelemdöfést egy bárgyú vigyorral, majd rendezem vonásaim és komolyan folytatom – Érdemes odafigyelni rá, mert a vérében van a vezetés. Ha õ tanít meg téged, nem nagyon lesz ellenfeled a pályán… Hacsak, én nem! – kacsintok rá.
- Te most versenyre hívtál engem? – kérdezi kihívóan. Talán felkérés egy keringõre, pedig elmondása szerint õ kényszerbõl van itt. A verseny ellen persze nincs kifogásom, még ha nem is erre céloztam a kijelentésemmel.
- Hát, remélem, hogy nem futamodsz meg! – húzom még egy kicsit, természetesen csak viccbõl. Láttam a futamát, ügyes lány, van benne erõ, és padlóig képes nyomni a gázpedált, de ez csak egyszer kétszer jöhet be, hosszú távon mást is fel kell mutatnia, különben legyõzik.
- Cserkészlányi kötelességem felhívni a figyelmedet, hogy ez a kocsim! – pacskolja meg a kocsiját, magabiztosan, mire érdeklõdve figyelem.
- Látom, Dodge Viper, vertem már ilyet – felelem magabiztosan, de ahogy alaposabban szemügyre veszem, és meglátom az „1000 Twin Turbo” feliratot kijavítva magam, helyesbítek – Ööö… Nem, ilyet még nem vertem! Ez… Ez egy igazi Hennessey Viper Venom?! – kérdezem kicsit elbizonytalanodva. Van benne kakaó az tuti, erõben az enyém nem veszi föl vele a versenyt, viszont még így sem hiszem, hogy legyõzhetne.
- Remélem, nem futamodsz meg! – vigyorodik el magabiztosan. Megfutamodni? Azt már nem!
- Ki?! Én?! Soha!!! – tör ki belõlem a pasi – OK, ezer lóerõ a hátsó keréken, és ezernégyszázkilencven newtonméter nyomaték, meg kettõ egész háromtizedes gyorsulás – agyalgatok, majd kaján vigyor ül ki a képemre – Lehetne, hogy még azelõtt versenyzünk, hogy órákat veszel Wolf-tól?
- Most? – kérdezi hetykén. Na, erre nem számítottam, habár õ nem tudja, én milyen sofõr vagyok, de akkor is, ez egy bátor kijelentés az õ tapasztalatlanságával.
- OK! – vigyorgok.
- De, valami tét is kell, nem úgy szoktátok?! – néz Wolfra megerõsítésért.
- De igen, úgy szokás, tét nélkül nem megyünk! – bólogat hevesen, nekem meg megfordul a fejemben, hogy mindjárt lecsapom. Nekem eszembe sem jutott pénzt legombolni Syd-ról, de így bele kell mennem.
- Mennyi legyen? – kérdezi kissé tétován, majd kiböki az összeget – Ötezer az nagyon gáz? Nagyon kevés?!?! – kicsit fölakad a szemem, mert ha veszítek ellene, nem nagyon érte meg idejönnöm, de még mielõtt lejjebb vinném a tétet Dice vág a szavamba.
- Nem, ötezer az épp jó lesz! – vigyorával együtt küldeném a búsba, de csak megcsóválom a fejem.
- Úgy van, egy komoly versenyzõ, komoly tétje! – persze Wolf is rákontrázik.
- Öhm… – bizonytalan hangjából felcsillan szememben a remény, hogy meggondolja magát, de ahogy felhúzza kabátja ujját, és meglátom az ékszert, kikerekednek a szemeim.
- Nincs nálam készpénz, fiúk – feleli. – Ez egy, az 1920-as években készült, art deco karkötõ. Tizenhat és fél gramm tizennyolc karátos arany, és platina, egy négytized karátos, old-mine-cut briliánssal, és tizenhat darab, összesen egy egész héttized karát, kisebb gyémánttal, valamint hatvanhárom darab kék, valószínûleg szintetikus zafírral. Olyan tízezret ér. Jó lesz biztosítéknak? – a karkötõre nézve, azonnal levágom, hogy Syd-nek nem okoz gondot veszíteni pár ezer dollárt, nekem viszont gáz, de bele kell mennem, különben balfasznak tûnnék.
- Ööö… – dadogom meglepetten. – Persze, de erre igazán semmi szükség! Nem, fiúk?! –nézek a srácokra, ez kezd egyre kellemetlenebbé válni számomra, erre a biztosítékra aztán igazán semmi szükség.
- Persze – bólogatnak, mintha végre leesne nekik a tantusz – Semmi szükség… Biztos nem akarsz meglógni, meg jössz még versenyezni… - ezt el sem akarom hinni, nem hogy nem vették a lapot, de még nagyobb idiótát csináltak belõlem. Innen már nincs visszaút.
- Semmi gáz, fiúk! – nyomja a karkötõt a kezembe – Ha nyerek, kapok tõled ötezer dollárt, meg a karkötõt. Ha vesztek, én adok neked ötezret, és visszaadod a karkötõt. Ez így korrekt! – válaszolja, akár egy vérbeli üzletasszony, amivel ismételten levesz a lábamról, de én jobban örültem volna más tétnek. Na, mindegy, ebbe már bele kell törõdnöm.
- Igen, ez így korrekt – vigyorodok el és zsebre vágom a karkötõt– Tetszel nekem, Syd! Belevaló csaj vagy! – teszem még hozzá elismerõen, leplezve aggályaim.
A beszélgetésrõl, pillanatok alatt terelõdik el a figyelem, egy futam miatt. A drift verseny az egyik leg látványosabb futamok egyike, fõleg, ha az ilyen nyitott terepen van. Mellesleg, bárki vezeti a Mazdát, jól nyomja, porig alázva azt a faszkalap Davenport-ot, akinek nyílván ismét nagyobb volt a pofája, mint amit elbír. Ahogy a Mazda gyõztesen ér célt, egy elképesztõ ázsiai bombázó száll ki belõle. Hosszú combokkal, kerek fenékkel, ami nem kifejezetten jellemzõ az ázsiai nõkre. Könnyedén és lágyan ringatja csípõjét, ahogy megindul felénk. A látványa igazán vonzó, sok mindent megmozgat bennem, mégis valahogy Syd sokkal jobban érdekel.
- Klassz volt! – fogadja Wolf, amikor a leányzó odalép hozzánk.
- A véremben van – feleli könnyedén, majd Syd felé fordul.
- Neko vagyok – mutatkozik be – legalábbis a barátaim és a versenyzõk így hívnak.
- Sydney – feleli a szõke szépség, majd mi is sorba bemutatkozunk.
- Örvendek – mosolyog kedvesen, és bár agyon dicsérjük a technikát, úgy tûnik, õt sokkal jobban érdekli Syd, így érdeklõdés hiányában, no meg, hogy elrendezzük a versenyünket, lelépünk a fiúkkal.
- Gond van Nico? – érdeklõdik Wolf, mire megcsóválom a fejem.
- Nem, de rendesen bekavartatok nekem, ezzel a fogadással – felelem, miközben a feliratkozást intézzük.
- Mi van, csak nem félsz, hogy a kishölgy maga alá gyûr… - kuncog Dais gúnyosan, mire elmélázva nézek felé.
- O istenem, bár maga alá gyûrne, adná az ég… - vigyorodok el.
- Baszd meg… - morran rá dühösen, és úgy néz rám, mint egy beteg állatra.
- Igen az is megfordult a fejemben – felelem, nemes egyszerûséggel, mintha csak ötleteket kaptam volna tõle. Wolf nem bírja tovább, felnevet, Dice pedig végre megunja a társaságom, és legyintve hagy kettesben Wolf-fal.
- Miért vagy úgy oda?  A kocsi erõs, de a lány tapasztalatlan, legyõzöd… - magyarázza Wolf értetlenül, de csak legyintek rá, és leadom a neveket.
- Nézd Wolf, ez lényegtelen érted? Egy ilyen dögös csajt én nem legyõzni akarok, hanem meggyõzni, hogy az ágyam kényelmes és puha… A karomban elélvezni, meg a világ leg frenetikusabb élménye… de az a gondolat sem tetszik igazán, hogy 5000 dollárt veszítsek. Basszus, nekem ez majd egy teljes havi fizum.. Emlékszel fizetésbõl élek… - világosítom föl, ha netán ez az apró tény elkerülte volna a figyelmét.
- Nem hiszem, hogy zokon venné, ha legyõznéd… Kemény csaj megbirkózik vele… Ellened veszíteni, nem szégyen… - vereget vállon, de közben olyan képet vág, mintha azt akarná közölni, így jártál, te vagánykodtál, most idd a levét.  Végül is igaza van, de ettõl a tudattól nem érzem magam jobban.
- Nem is ez a gond… - okfejtésem, egy hatalmas dörrenés szakítja félbe, amire meglepett tekintettel nézünk a hang irányába. Ahogy felfogom, hogy Syd sütötte el a fegyvert, ismételten csak tátott szájjal csodálkozok rá erre a vagány, belevaló, és mindent felülmúlóan szexi nõre – Tök mindegy… szerelmes vagyok… - suttogom, mire Wolf is kapcsol.
- Hogy mondod? – kérdez vissza, nyilvánvalóan õt is meglepi Syd. Még Dice is visszajön, de végig szemmel tartja Syd-et és Neko-t.
- Mindegy… - felelem, mélázva.
- Ez a csaj nem semmi… - vakkant bele Dice. Nem reagálok rá, minek erõsítsem meg a nyilvánvaló tényeket. A kedélyek lecsillapodása után, leperkálom a nevezési díjat Daren-nek.
- Nagyjából, 20 perc és jöhettek… Kivel versenyzel? – érdeklõdik Daren miközben kezet fogunk.
- A szõke bombázóval, aki elsütötte a mordályt… - felelem vigyorogva.
- Mióta közelíted meg ilyen módon a nõket? – vonja fel szemöldökét és a kocsijának támaszkodik. Kérdésére felsóhajtok és hol Wolf-ra, hol Dice-ra nézek.
- Hosszú… - felelem kisvártatva. Idõ közben Dice és Wolf eltûnik, de helyettük egy rég nem látott ismerõs robban be a képbe és karolja át Daren vállát.
- Nico, hát te még élsz? – kérdezi Michael vigyorogva.
- Fogjuk rá, igyekszem életjeleket adni… - kuncogom és kezet fogok vele. – Na és te? Látogatóban, vagy hosszú távra? – érdeklõdöm. Michaelt régrõl ismerem és, ha õ itt van, akkor ellenfelem is akad Syd-del kapcsolatban, mivel ízlésvilágban, nagyjából egyek vagyunk. Ami számomra hátrány, hogy Michael igazi jóképû srác, az a tipikus szépfiú, de nem nyálas kategóriában.
- Végleg barátom… Meguntam Vegast, a fényeket, a bombázó nõket és a nyüzsit… Nyugalomra vágyom egy kedves helyes lányra, aki kihordja lágyékom gyümölcsét… - feleli mind ezt olyan komoly tekintettel, hogy ha nem ismerném, még el is hinném neki, hogy így gondolja.
- Aha… Lágyékod gyümölcsét mi? Jó duma, szóval, egy amis lányra hajtasz?...Kár, hogy ismerlek… - pillázok rá, mire elvigyorodik és elengedi Daren-t, aki csak a fejét csóválva intézi tovább a pénzügyeket, és veszi fel a szervezésért járó nevezési díjakat.
- Na jó, hiányozott a családom, meg a város és egész jó ajánlatot kaptam egy helyi szalonban… Mindent összevetve, itt jobb… - ad egy normális választ.
- Értem, hát akkor minden bizonnyal még összefutunk, de most megkeresem a versenypartnerem… - nézek körbe, de a csaj eltûnt a szemem elõl. Tipikus nõ, egy pillanatra néz félre az ember, máris kirakatokat nézeget két km-rel arrébb. A gond csak az, hogy a környéken sincs kirakat.
- Kivel versenyzel? – érdeklõdik.
- Nem kötöm az orrodra, elõbb-utóbb úgy is észreveszed, nem rongyolom az esélyeim… - nézek rá szúrós pillantással, de mint a legtöbb beszólásom ez is csak vicc.
- Nocsak, akkor barkóba? Nem akarod megmutatni, tehát nõnemû… és ahogy elnéztem, bár akad pár csodás darab a kínálatban, ha az ízlésünket vesszük alapul, akkor… - gondolkodik el, amit én oldalra biccentett fejjel figyelek.
- Ne agyalj, a végén megfájdul a pici buksid… - hajol közénk Daren – Az a dögös bombázó lesz az ellenfele… formás lökhárítóval… sárga kasznival…
- Mégis mirõl beszélsz? – kérdezi Michael felvont szemöldökkel, mire Daren a sárga Dodge felé int.
- Hát arról a szépségrõl, és meg kell mondanom, hogy a csaj, aki vezeti, szintén full extrás… a pici tûsarkú topánkáján át egészen a hatalmas mordályig, amit a fene tudja hol tart… - fejti ki, majd int a kezével.
- Kerítsd elõ Nico, mert a következõk ti lesztek… - Biccentek és intve indulok a hölgyemény keresésére. Ahogy a kocsik és emberek közt nézelõdöm, egy ismerõs hangot hallok meg, megfordulva pedig észlelem, hogy engem hívogat.
- Erre, bébi, itt vagyok!!! – hangjára kikerekednek szemeim, és egy pillanatra bizony megfordul a fejemben, hogy nem nekem szól, ez a kedves, szinte már imádni valóan édes mosoly és kijelentés. Ennek ellenére megindulok felé és fel sem tûnik, hogy idõ közben Dice és Wolf is csatlakozik. Csak a szõke cicababa, csodálatos vonalai lebegnek a szemem elõtt, és úgy vonzanak, mint lepkét a reflektorfény. De ahogy odaérve rám néz, az már mindent visz, mintha fel akarna falni a szemével, ami éppenséggel tetszik, csak az okát nem értem.
- Már nagyon hiányoztál, szívem! – dorombolja, majd mielõtt bármit is reagálhatnék, átkarolva tapad ajkaimra, és számba siklatva forró nyelvét, vágytól fûtve kezdi falni ajkaim. Ha nem sejtenék a dolog mögött valami turpisságot, még azt hinném, hogy már hetek óta együtt járunk. Mindenesetre kihasználom, ezt a kellemes meglepetést, és szinte azonnal viszonozni is kezdem csókját, miközben kezem lassan felfedezõútra indul csodás testén. Hihetetlenül formás mindene, kezem mégis fenekén állapodik meg és magamhoz húzva simulok hozzá, hímtagom pedig lágyékának feszítem. Ezt a csajt, mintha az ég is nekem szánta volna. Hevessége és vadsága olyannyira magával ragad, hogy megfeledkezve környezetünkrõl, nemesebbik szervem is éledezni kezd. Végleg eldöntöm, hogy kerül, amibe kerül, de ez a csaj kell nekem, akarom itt nincsenek alternatívák.
Ahogy nehezen elvállunk egymástól, lihegve tudatosul bennem ismét, hogy hol vagyunk, és kik vesznek körül minket. Végre Amy-t is észlelem, no meg a mellettem pillázó srácokat, akik legalább olyan értetlenül állnak az események fölött, mint én, leszámítva, hogy az én ledöbbenésem kellemesebbre sikerült.
- Ó, bocsánat! – pihegi kuncogva és felém int – Friss még a kapcsolat, nem tudunk betelni egymással! Amy, Michelle, õ a pasim, Nico! – ó szóval innen fúj a szél? Hallottam már Michellerõl és, hogy híresen féltékeny, mondhatni kisajátítja Amyt. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem kifejezetten nekem szólt ez a hevesség, de ugyanakkor Syd ettõl csak még vonzóbbá válik számomra. Tökös kis csaj az már egyszer szent.
- Michelle! – mosolygok – Amy-vel pedig már ismerjük egymást. - biccentek fejemmel Amy felé.
- Te… nem is vagy leszbi?!?! – kérdezi Michelle meglepetten, megnyúlt arccal, némileg hitetlenkedve.
Na ez az amit sosem fogok megérteni, a féltékenység, fõleg az ilyen nyilvánvaló formáját. Még ha, Syd leszbikus is lenne, miért feltételezi, hogy minden leszbi Amy-re hajt? Helyes kiscsaj az biztos és kellõen vagány, de ez nem indok.
- Nem, nem vagyok… – feleli Syd higgadtan, vállat vonva.
- Biszex sem?! – teszi még hozzá.
- Az sem – micsoda kérdések, anyám, ezt a kislányt valaki helyre rakhatná. Csodálkozom, hogy Syd-nek ekkora türelme van hozzá.
- De miért nem mondtad?!?! – kérdezi aztán duzzogva.
- Elhitted volna? – kérdez vissza, majd rám néz, én pedig egy cinkos mosollyal jelzem, hogy vettem a lapot és bármilyen ostobaságnak is tûnik, egy ilyen kislányt átverni, a verzió, miszerint a pasija vagyok, kicsit sincs ellenemre.
- Jól van – durcáskodik Michelle – Nem, nem hittem volna el… Bocsiiiii!!! – pillog bûnbánóan Amyre, aki ugyan elég határozottan néz, de tekintetében nyoma sincs haragnak.
- Ó, bocsánat, rólatok meg elfelejtkeztem itt a nagy kibékülõ show-ban!!! – fordul Dice és Wolf felé – Amy, Michelle, újsütetû barátaim, Wolf és Dice! – mutatja be õket egymásnak.
- Õ az a lány, aki után zavartalak, Wolf!
- Milyen kár, hogy be sem érted! – kuncog Dice kárörvendõen.
- Na, kussoljál, haver! – morran fel Wolf – Nagyon jól mentél, Amy!
- Köszi szépen! – feleli Amy a maga visszafogott szerény stílusában.
- Bocsássatok meg, de nekünk most lépnünk kell! – szólok közbe, ahogy az órámra pillantok – Mindjárt jön a mi futamunk! – nézek Syd-re kihívóan.
- Egymás ellen fogtok versenyezni?! – kerekedik el Michelle szeme – Nem lesz ebbõl veszekedés?!?!
- Ugyan, nálunk ez az elõjáték része! – neveti el magát és kacéran kacsint rám, amitõl sikeresen nyelem félre azt a korty vizet, amit Amytõl kértem, hogy a port leöblítsem a torkomról.– Jó móka lesz!!! Nézzétek meg a versenyt!
Elindulunk a kocsik felé, félúton pedig elvállnak útjaink és mindenki a saját jármûve felé veszi az irányt. Daren beleszól a kihangosítóba, jelezve, hogy épp idõben vagyunk. Beszállok a kocsiba és beindítva szépen lassan arrébb tessékelve a tömeget haladok a kiindulási ponthoz. A két kocsi hangja elképesztõ erõvel dübörög és, hogy kicsit rásegítsek, néha tolok neki némi gázfröccsöt, majd szépen lelassítva állok meg, közvetlenül Syd mellett, és a kormányra támaszkodva eresztem le az ablakot, ahogy õ is ezt teszi.
- Gyõzzön a jobbik! – kiáltja át nekem, mire elmosolyodom. Nem vagyok biztos a gyõzelmemben, de õszintén szólva, még azt sem döntöttem el, hogy akarok e gyõzni vele szemben. Ahogy Dice-nak mondtam, nem is olyan rossz a gondolat, hogy ez a csaj maga alá gyûr. Egyedül az az 5000 dollár a fájó pontom, és ha belegondolok, hogy elveszítem, hát megszakad a szívem. Mintha pofán rúgnának egy acélbetétessel.
- És, aztán ünneplünk, nálad?! – kérdezek vissza, ha már lúd legyen kövér.
- Csak, ha nyersz! – kacsint vissza kacéran.
- És, ha te nyersz?! – érdeklõdöm vigyorogva, mire igen csak elgondolkodik. Igazán kíváncsi vagyok a válaszára, mert ha már veszítek ennyi pénzt, akkor legalább hasznom is legyen belõle.
- Ha én nyerek, meghívsz egy romantikus vacsorára, és az étteremben adsz nekem egy szerenádot! – kacsint ismét nevetve. A romantika nem az erõsségem, de egy vacsi jól hangzik, némi hangulatos zenével és persze mindig kész vagyok hülyét csinálni magamból. Némi mélázás után elvigyorodom:
- Áll az alku! – felelem határozottan, és feltekerem az ablakot. Följebb tekerem a hangerõt, hogy a külsõ zajokból semmi se zavarjon meg a koncentrálásban, ráadásul ez a zene az adrenalint is pumpálja rendesen. Városban sosem hallgatok így zenét, nem magam miatt, hanem a többi úton közlekedõ, gyanútlan személyek védelmében, hisz ha én megdöglök, az más csak az én bajom, de mások halálát okozni felelõtlenségbõl az már más tészta. A lelkiismeretemmel sosem tudnék elszámolni.
A motorok felbõgnek, ahogy a flag-girl bepattan a két kocsi közé, és magasra emelve a kezét indítja el a versenyt. Lesz, ami lesz, és úgy érzem, én mindenképpen jól járok, mindenesetre a gyõzelemre hajtok az már fix. Egy pillanatra még oldalra nézek, hogy szemügyre vegyem indulásnál a kis szöszkét, majd durván a gázra taposok. A hátsó kerekek kipörögnek, és pillanatok alatt hagyom magam mögött Syd kocsiját, ami megfarol, ahogy elveszíti az irányítást a kocsi fölött. Na igen, bika erõs gép az már fix, de a bikát kordában is kell tartani. Nem nézek hátra, nem is kell, a kislány pillanatok alatt terem mellettem, és padlógázzal, szépen el is hagy egy kicsit. Nem semmi a csaj, az már egyszer zicher, de magam sem tudom eldönteni, hogy mi lenne a jobb. Legyõzni, vagy veszíteni? -  Akarom azt a szexet, de a vacsi is jól hangzik. Végül is dugás után is elvihetem vacsizni. - Mélázok el egy pillanatra, ami pont elég arra, hogy még nagyobb elõnyre tegyen szert.  Hirtelen elkap a gyõzni akarás, mintha minden eddigi agyalásom a múlt homályába veszne. Fölpattintok a kormányon egy kis reteszt, ami egy gombot takar. Most kelleni fog a nitro löket, már ha gyõzni akarok, de elõtte még padlóig nyomom a gázt, hogy teljes sebességre gyorsuljak. Ahogy beérem, még mindig elõttem halad nagyjából 30 cm-re, de így meglátom az arcát. A gyõzni akarása, oly hatalmas, hogy a látványtól szinte szerelmes leszek, és egy másodperc tört része alatt veszem el az ujjam a gombról. A két kocsi célba ér, és a vereség számomra egyértelmû. Lefékezve kiszállok a kocsiból, Syd pedig úgy pattan ki, mintha eddig parázson csücsült volna. Nagyon izgatott, hogy ki nyert, amitõl mosolyra húzódik a szám, és igyekszem úgy tenni, mintha én nem tudnám, ki kullog haza vesztesen.
- Ez az!!! – kiáltja lelkesen – Szerenádozhatsz, hapsikám!!! – vigyorog felém. Kicsit magamra emlékeztet, még fiatal koromban, akkor a gyõzelem, még egész mást jelentett, mint most. Mostanság a pénzre hajtok, és bár az adrenalin megmaradt, már nem ez az elsõdleges szempont.
- Hát, nem mertem volna rátenni a tökömet, hogy nyertem, de arra sem, hogy vesztettem! – mosolygok, meghagyva neki a gyõzelme fölött érzett, feledhetetlen örömet. Ez a lány egyre vonzóbb számomra, még úgy is.  – Jól vezettél, nagyon jól! A rajtnál azt hittem, hogy nyert ügyem van, biztos voltam a dolgomban. Az én kocsim majdnem kettõszáz lóerõvel erõsebb, mint Fury-é, és bizony, elkövettem azt a hibát, hogy alábecsültelek… Hát, most megfizetek érte! – kacsintok rá, kacéran, majd kiveszem a karkötõt a zsebembõl és leperkálom az 5000-et, ami már nem is fáj annyira. Ahogy elnézem õt, eszembe jutnak apám szavai, még jó régrõl, egy józan pillanatában. Azt mondta, hogy nincs túl magas ár egy nõ boldogságáért, mert azt ezerszeresen fogod visszakapni. Akkor nem nagyon értettem, ami nem is csoda, hisz lehettem vagy 9 éves, de be kell látnom igaza volt, ez a mosoly mindent megér.
Az éjszaka hátralevõ része a szokásos ritmusban zajlik, és mire hazaérek, mint egy zsák dõlök be az ágyba, hogy pár órát aludhassak, mielõtt kikászálódjak edzeni és a tengerpartra. 

                                                         *                *                *

Reggel nyolckor csörög a vekker, de nagyjából úgy reagálok rá, mint egy zombi. Csukott szemmel kászálódik ki a konyháig és odarakva egy kávét, megyek el lezuhanyozni. Aludtam vagy három órát, és még jól esett volna egy kis pihi, de ha nem kelek föl, lecsúszom az edzést és délre amúgy is ki kell mennem a partra. A zuhany kicsit felfrissít, de a nagy áttörést a kávétól várom, amit most olyan erõsre fõztem, hogy lehet, kiugrik a szívem a helyérõl.
Fürdés után meg is rohamozom az én drága Bellámat, aki még a jó kávéból is képes zaccos szart fõzni. Azt hiszem, ha annak idején ezzel vallatták volna Himmlert, nem kell ciántablettákhoz folyamodni, simán megdöglött volna ettõl is. Mindent összevetve, már rá férne, hogy végleg a kukában landoljon. Ezért iszom általában hosszú kávét, de most kell a kakaó, így kitöltöm a négy személyes adagot egy bögrébe és kivonulok a teraszra egy kis friss levegõt szívni. A bögrét a korlátra helyezem, mert ha eleget várok, a zacc leülepedik az aljára és nagyjából ihatóvá válik ez a förmedvény.
Ahogy várom, hogy a csoda megtörténjen, az én drága Jorge barátom is befut, és szokásához híven, úgy veri az ajtót, mintha égne a ház.
- Gyere hátul!!... – kiáltok ki neki, mire a kopogás abba marad és nem sokkal késõbb, a ház oldalán betámadva, széles vigyorral mászik föl a korláton, mintha lépcsõ nem is lenne.
- Szevasz, tesó… - köszön lelkesen, de bennem még nincs élet egy komolyabb üdvözléshez. Kezet fogok vele és biccentek.
- Hová tûntél tegnap? … Úgy eltûntél, mint a kámfor…- érdeklõdöm és magamhoz veszem a kávét, egy jókora bátor kortyra, amitõl a szemem hirtelen majd kiugrik a helyérõl.
- A futamod után beleakadtam egy kedves barátnõmbe… szó szerint beleakadtam… - vigyorog, mint a vadalma. – Na és neked alakult még valami utána? Nõ úgy látom nincs nálad… - néz a hátam mögé.
- Alakult, és még nõ is volt benne. Az a szõke bombázó, de sajna a pénzem jó része kötött ki a zsebében és nem én az ágyában… Viszont egy randit így is nyertem.
- Ezt meg, hogy csináltad? – kerekednek el szemei, és nekitámaszkodik háttal a korlátnak, így figyel érdeklõdve.
- Fogadás, verseny… Én maradtam alul – fejtem ki gyorsban.
- Komolyan lenyomott? Jobb a csaj, mint amit kinéztem belõle, mert hát oké, a kocsija nem semmi, de azért, mint sofõr, hagy némi kívánnivalót maga után. Mégis, hogy sikerült neki, mikor a te kocsid tökig van töltve nitroval…
- Úgy, hogy nem használtam a nitrot… Az õ kocsijában nem volt, ez így teljesen tisztességes gyõzelem volt a részérõl, és ne nézz így rám, hidd el, tudom, mit csinálok. Megérte nekem veszíteni is… - vigyorodok el, és meghúzom a kávét, majd egy veszett fintorral teszem le a bögrét, tisztes távolba.
- Hát ez nekem magas, de biztos úgy van, ahogy mondod… Viszont ne idd már azt a szart, gyere, meghívlak egy jó kávéra, meg egy tisztességes villásreggelire… - int a fejével.
- Nem lehet, megyek gyúrni, kihasználom, hogy szabadnapom van a tûzoltóságnál – felelem nagyot nyújtózva – pedig jól hangzik ez a villásreggeli kettesben veled… bár kicsit homis… - kuncogom el magam.
- Miért? Talán két csóka, nem ülhet be egy villásreggelire anélkül, hogy ne szólalna meg a buziharang?... Mellesleg, gyúrni ma nem hiszem, hogy mész… - vigyorog idétlenül.
- Mert? – kérdezem gyanakvóan.
- Nem hallottad? Pedig nagyot szólt, nagyjából hajnali hat fele, én arra riadtam… A pincében mûködtetett droglabor felrobbant. Nálam akkorát szólt, hogy az ablakok is berezonáltak – magyarázza. Elképedt tekintettel hallgatom. Nekem fel sem tûnt, hogy gyanús üzelmek folynának a kondiban, de hát, nem is szoktam az ilyesmikkel foglalkozni.
- Nos, a jelek szerint átaludtam… Viszont ez remek, így új helyet kell keresnem… - térek vissza a valóságba, és meg kell mondanom, nem vagyok boldog a hallottaktól. Az a hely, pont megfelelt nekem. Minden volt, amire szükségem lehet, és az ára is elfogadhatónak bizonyult, nem hiszem, hogy találok, még egy ilyen olcsó helyet, legalábbis a környéken tuti nem.
- Fel a fejjel, van itt a közelben egy viszonylag új terem. Alig pár hónapja nyitott, állítólag extra felszereltséggel… Az árakat nem ismerem, de valószínû, hogy drágább, mint ez volt, hisz mint kiderült a konditermet, csak falnak használták a droglaborhoz… Viszont egy próbát megér… - ezen igen csak elgondolkodom, egy próbát tényleg megér, még utána is variálhatok, és maximum, amíg nem találok újat valahogy kispórolom.
- Mihez kezdenék nélküled? – vigyorodom el egy kisebb mélázást követõen.
- Vak lennél és süket… - feleli nemes egyszerûséggel, de van benne valami. Olyan ritkán mozdulok ki a városba csak úgy, hogy szinte mindenrõl lemaradok. Mondjuk úgy, hogy abból élek, amit hallok és a fõ informátorom Jorge – Na, akkor egy szigorúan hetero villásreggeli velem? – rakja kezét mellkasára és csábosan pillázik, miközben olyan bárgyú vigyor ül ki az arcára, amit nem tudok mosolygás nélkül megállni.
- Jól van, mehetünk… csak felöltözöm – veszem magamhoz a bögrém és beljebb invitálom Jorge-t, majd egy laza mozdulattal öntöm ki a zaccos mérget a mosogatóba és a csészét szépen elhelyezem a mosogatógépbe – De most leszögezném, nem ülök veled szembe, az túl meghitt… - mutogatok ujjammal határozottan, de vigyorogva, jelezve, hogy csak viccelek.
- Na, jól van, ezt megjegyeztem… - rakja csípõre a jobb kezét, ballal meg csettintgetni kezd, mint egy feka csaj – majd mellém ülsz, az kevésbé bensõséges…
- Megegyeztünk… - kacsintok vissza és tûnök el a szobába felöltözni.
***
A kellemes és laktató villásreggelit követõen elindulok a part felé, hogy az ottani kondiban dolgozzam le kicsit a fölösleget, amit reggeli közben sikerült fölszednem. A terem nem kimondottan felszerelt, sõt, egy római padon kívül még egy futópad, egy bokszzsák, fekvenyomó, és kézi súlyzók biztosítja az itt dolgozók kondiját. Elég gyatra, ezért az én igényeim nem is elégíti ki rendesen, most viszont beérem ennyivel.
A kielégítõnek épp nem nevezhetõ edzés után, megkezdõdik a mûszakom kinn a parton. A hullámlovasok elemükben vannak, rengetegen szörföznek, élvezve a hullámok kínálta élményeket, de számomra velük van a legtöbb gond. Folyton a terepen kell tartanom a szemem, hogy hány búra van a vízben és hány jön ki. Tiszta matek, és elég egy pillanatra félre néznem, hogy elveszítsem a fonalat.
Az õrhelyemen távcsõvel is nézem néha a vizet, de leginkább egy magas széken ücsörögve, a korlátra felrakott lábbal nézelõdöm. Már elmúlt öt, a mûszakom pedig hatig szól, szóval nem kell sokáig bírnom, ezt az agyilag elég fárasztó melót.
- Az õrszemek gyöngye mi? A szörfösök aggódhatnak, ha te felügyelsz rájuk, mert elég egy formás hátsó, és az ész megáll, a fasz feláll… - nevetgél valaki az õrtorony feljárójánál. Egy pillanatra felhúzom a napszemüvegem, és rá pillantok, de ahogy megállapítom, kitõl származik a gúnyos hang, vissza is rakom és ismét a vizet kezdem figyelni.
- Davenport… Azt hittem a magad fajta, csak sötétedés után mászik elõ… - felelem, nem túl kedvesen. Nem tudom véka alá rejteni az érzéseim ezzel a senkiházi fazonnal szemben és õszintén szólva, nem is akarom. Tuti most is csak szart kavarni van itt.
- Mint a denevérek? – vigyorog.
- Nem, mint a csótányok… - felelem egyszerûen, de egy pillanatra sem nézek rá. – Mi a faszt akarsz?... Nekem itt dolgom van, és ha felhúznak, nem leszek képes koncentrálni, szóval gyorsan bökd ki, hogy miért evett ide a fene, és kopj le! – teszem még hozzá a lehetõ legnagyobb undorral a hangomban.
- Vicces gyerek vagy, mellesleg eszemben sincs sokáig a társaságod élvezni… Azért jöttem, hogy szóljak, jobban teszed, ha leszállsz Syd-rõl, a csaj amúgy sem a te kalibered, több szempontból sem tudnád kielégíteni az igényeit – még mindig nem nézek rá, de felsóhajtva vigyorodom el gúnyosan.
- Ezt inkább Sydre bíznám, de remélem, fenyegetõzni nem szeretnél…
- Ugyan, dehogy… Fizetni viszont hajlandó lennék… Tudom, hogy az mindig jól jön egy olyan fickónak, mint te…
- Mégis mire célozgatsz? – kérdezek vissza unottan.
- Két melóhelyed van, de pénzed szinte soha… mégis hová vered el?
- Nagyok az igényeim… de mégis mi közöd hozzá? Mellesleg, hadd halljam, mennyit is ér neked Syd? – érdeklõdöm, de hangomban nincs ott az érdeklõdés halovány szikrája sem. Akkor sem fogadnék el tõle pénzt, ha éhen döglenék, pláne egy ilyen ügy kapcsán. Nem tudom, miért akarja annyira Syd-et, de ez nem is lényeges, egy ember, egy nõ, nem lehet pénz alku tárgya, nálam nem.
- Hajlandó vagyok mélyen a zsebembe nyúlni, ha elfelejted a csajt, amíg én kiélem magam rajta…
- Nem állítom, hogy értem mit akarsz pontosan… Mit számít, ha én is hajtok rá? – kérdezem, még mindig a vizet figyelve.
- Azt akarom elérni, hogy a kis banda, akikkel olyan jól összemelegedett, ne segítsenek neki… - micsoda alattomos kis féreg, kár, hogy rossz helyen jár, mivel nem én ajánlottam föl neki, hogy segítek – rád hallgatnak, beszélj velük, hogy kicsit hagyják õt magára, persze beszélhetnek vele, de ne lássák el jó tanácsokkal…
- Értem, és milyen mélyre nyúlnál a zsebedbe? Ahogy te mondtad, nálam a pénz dominál… - nem mintha érdekelne az ajánlata, de ez a része azért érdekel.
- Mondjuk 40 000…, plusz megdobom még 40 000-el ha egy kicsit lelohasztod a kis farkas önbecsülését…
- Kis farkas? – emelem föl ismét a napszemüvegem, de csak egy pillanatra nézek oda, majd azonnal vissza az óceánra.
- Wolf… A kis rohadék, nagyon sokat képzel magáról, és megfenyegetett. Nem csípem az ilyesmit… tudja hol a helye és kész… – magyarázza, ami el is jut az agyamig, de nem foglalkozom vele igazán. A távolban egy ismerõs alakot pillantok meg a szörfdeszkáján csücsülve.
- Az anyja… - állok föl, és magamhoz kapva a távcsövet, erõsítem meg a felismerést, hogy bizony a tegnap esti kis japán csaj az, Neko, és épp egy hullámot igyekszik magáévá tenni. Elképesztõ nõszemély ez is, ki sem néztem volna belõle, hogy ilyen sokoldalú. Összegezve, engem is meglovagolhatna.
- Nem érdekel… - szakítom félbe mondandóját és az órámra pillantok, ami bizony azt mutatja, hogy 10 perc múlva bezár a bazár, és lejár a mûszakom. Leteszem a távcsövet és Davenport megnyúlt képével találom szembe magam, nyílván valóan nem érti, miért akarom ilyen gyorsan lerázni.
- Ha azt hiszed, hogy tényleg ekkora féreg vagyok, hát ki kell, hogy ábrándítsalak… Ha meg akarod dugni Syd-et akkor azt kell, mondjam, a lehetõség elõtted áll. Ami a srácokat illeti, még ha ekkora hatalmam is lenne fölöttük, ami baromság, sosem tennék keresztbe Syd-nek, sõt arra fogom bíztatni õket, hogy segítsenek, amiben tudnak, és ha netán hozzám fordul segítségért, a legnagyobb elõzékenységgel fogok segíteni. Ami Wolfot illeti,… nos õ nem az a tipikus ezer éves barátom, de ha gondod van vele old meg magad! – fejtem ki, miközben elkezdek pakolászni a bódéba.
- Szóval nem érdekel annyira a pénz igaz?... – kuncogja el magát. – hát jól van, megoldom magam, viszont nehogy azt hidd, hogy kicsi Syd megéri elveszíteni ennyi pénzt… Bár igazi kefélõ gép, másra viszont nem alkalmas… - erre csak legyintek, mintha elengedném a fülem mellett.
- Nem érdekel, mit gondolsz róla, minek tartod, és ha most megbocsátasz, lejárt a mûszakom… - sétálok el mellette és indulok el a parton abba az irányba, ahol Karin ki fog jönni a vízbõl. Mára ugyan is lejárt a szörfösök ideje, és nem felügyel rájuk senki. A parton megállva figyelem, ahogy a csodás gazella test, szépen lassan kisétál a partra, szörfdeszkájával a kezében. Már a vízben észlel engem és szemmel láthatóan fel is ismer. Elképesztõen szexi látványt nyújt, ahogy a víz csorog le a tapadós ruháról és hajából.
- Szia cicus… versenyzel, szörfözöl… Mégis miféle meglepetéseket tartogathatsz még?... – veszem ki kezébõl a deszkát és a homokba szúrom.
- Szia. Oh, hidd el elég sok meglepetést tartogatok még!  – mosolyog édesen, mintha el akarna csábítani. Ismerem ezt a tekintetet, ez a bejössz nekem, és remélem elég nagy kan vagy, hogy rendesen kielégíts tekintet. Elvileg úgy tudom, hogy a japán csajok, ennél sokkal visszafogottabbak, de ezen a cicán semmi ilyesmit nem látok. Sokkal inkább gátlástalan, mint gátlásos kiscica, vagyis egyre jobban tetszik, és fölveszem a ritmusát, nehogy adósa maradjak.
- Mesélj, egyre kíváncsibb vagyok... - mosolyodom el, és közelebb lépek hozzá, jelezve, hogy közeledése nem hagy hidegen.
- Legyen annyi elég, hogy kicsit veszélyes nõ vagyok. – mosolyogva bújik hozzám, és csak hogy nem dorombolni kezd. Tetszik a cicus, más, mint Syd, de ettõl még nem kevésbé vonzó. Az ember elsõ ránézésre Syd-re mondaná, hogy cicababa, de valójában, õ egy eszméletlen szexi tökös csaj, Karin pedig az igazi cicababa.
- Veszélyes mi? - simítom végig ujjam gerincén. - Szeretek veszélyesen élni... Ezek szerint nem csak Syd érdekel téged? - célzok a tegnap estére, mikor nagyjából le se sajnált minket, fiúkat.
- Az legyen csak az én titkom, hogy miért érdekelt annyira Syd – suttogja, miközben kacéran egyre közelebb hajol ajkaimhoz - Mindenesetre... – vált hangnemet és hátra lép, amit természetesen hagyok. Látom a kiscica igazán játékos, és jelen pillanatban engem szemelt ki legújabb játékszerének, ami kicsit sincs ellenemre. - Hamarosan itt a következõ verseny. Jössz majd te is? – kérdezi kisvártatva.
- Ha idõben értesülök róla, mindenképpen... – felelem nemes egyszerûséggel. Persze pontosan tudom, hogy idõben fogok tudni róla. Jorge barátom még sosem hagyott cserben, és ez valahol az õ érdeke is, hisz százalékot kap tõlem - De miért várnánk olyan sokat egy kellemes összejövetelre?.. Este van kedved a parton borozgatni?... - kérdezem éhes tigris tekintettel, visszatérve az eredeti felálláshoz.
- Borozgatni? – gondolkodik el, húzva az agyamat. - Lehet róla szó. – ereszt meg egy csábos mosolyt, amivel nyílván le akar venni a lábamról. - Mellesleg a forrásaim szerint a következõ verseny drift lesz. – teszi hozzá, roppant jól tájékozottan. - A dátum még nem biztos...
- Ezt te honnan tudod? Mégis miféle forrásaid vannak?... A verseny, számomra lényegtelen, az, hogy gyorsulás, csapatverseny, vagy drift? A helyszín, és, hogy idõben oda tudjak érni, ez a lényeg. Eddig még nem csúsztam le versenyrõl, de azért nem kiabálnám el a dolgot… hisz mindig az jön, ami még nem volt! - nyújtom ki karom és vonom közelebb magamhoz, persze nem erõszakosan, csak ahogy õ is engedi - A hétvége, mint mondtam még messze van... Most elugrom, van egy kis dolgom, de utána, ha neked is megfelel, a tiéd vagyok... - hajolok hozzá közel és lágy csókot hintek cseresznyepiros ajkaira, hogy pontosan értse, mire célozgatok.
- Mondjuk úgy, jó ismeretségeim vannak. – mosolyodik el ismét. - Nekem tökéletes. – feleli és viszonozza csókom - Hol találkozunk?
- Az én forrásom sem utolsó, de úgy látom neked jobban tájékozódott... - simítom ki a vizes tincseket arcából. - nálam, mondjuk este 9:30 ?... - válok el tõle. - A címem szerintem az informátorod ki tudja deríteni... - kacsintok, - de ha mégsem, csak csörögj rám, elugrom érted... 06 50 555 4532 – intek és elindulok vissza a központ irányába.
- Simán kiderítem… - hallom még meg a hangját, mire visszafordulok és elmosolyodva intek neki ismét, majd folytatom utam vissza, hogy át tudjak öltözni.
***
Gyorsan elkészülök és felpattanva a motoromra, már indulnék is utamra, mikor meghallom Ditta hangját a hátam mögül:
- Nico várj… beszélni szeretnék veled! … - kiáltja és elindul felém. Szépen leállítom a motort és leteszem a bukót a kezembõl. Nem is tudom miért, de hisztire számítok, amihez most kicsit sincs kedvem.
- Szia, mond, mit szeretnél? – kérdezem kedvesen.
- Nagyon haragszol rám? – kérdése meglep, nem igazán értem miért haragudnék rá.
- Már miért haragudnék? – kérdezek vissza meglepetten, habár sejtem, hogy a pofonra gondol.
- A pofon miatt… Nem értem mi ütött belém, ez annyira nem én vagyok… - feleli szégyenkezve, Mire nagyot sóhajtok.
- Emiatt igazán nem kell bocsánatot kérni. – felelem a lehetõ legkedvesebben és vállára simítok. – Ha úgy érezted megérdemlem, vagy jobb lett neked tõle, én nem halok bele egy pofonba, és haragudni sem fogok miatta… Nem akartalak bántani, de úgy éreztem és érzem is, hogy mi nem passzolunk. Talán nem a legjobb módon közöltem… - magyarázom halovány mosollyal.
- Nem, nem voltál bunkó, csak én számítottam többre… Tudom, hogy egyenes voltál és nem áltattál, de már olyan rég kinéztelek magamnak! Nem is tudom, elszállt az agyam… ostobán viselkedtem, fájt, hogy te nem akarsz engem. Az okát meg sem hallottam igazán, de így átgondolva, lecsillapodva, belátom, hogy igazad van… Bár a szex azért jó volt… - neveti el magát kedvesen.
- Ó igen, az nagyon jó volt, és a buli is… A tánc meg minden… Hosszú távon viszont a szex és a tánc kevés, kell az a  plusz… Én nem vagyok elég mûvelt számodra, hosszú távon megbánnád a választásod, és én is…
- Mond, hogy utána unatkoznék… - kuncog zavartan.
Hát igen, ez nem a legkellemesebb beszélgetés, de szeretném rendesen tisztázni vele a helyzetet, ahogy eredetileg is terveztem. Én alapban, jóban vagyok az exeimmel és az egyéjszakás kalandjaimmal is, szeretném, ha ez vele is így lenne, mert mielõtt megdugtam, egész kellemes volt betérni abba a kávézóba, ahol õ dolgozik.
- Szerintem mindenképpen… Amit fel tudok ajánlani, az a barátságom. Tudom ez egy elcsépelt szövegnek hangzik, de én komolyan veszem… és ha bármikor segítségre szorulsz, rám számíthatsz… - kacsintok rá, mire ismét elneveti magát.
- Elfogadom a felajánlásod..
- Remek, mivel jöttél ide és hová tartasz?? – indítom be újra a motorom.
- Taxival, és a munkahelyemre… - feleli.
- Akkor gyere, elviszlek… - intek fejemmel a hátam mögé.
- Nincs dolgod? – néz rám csodálkozva, mivel ismer, hogy általában rohanok.
- Az mindig akad, de most nem rohanok… Na, jössz? – vonom fel szemöldököm, mire mosolyogva bólint. Az állomás teraszán meglátom Tomot ácsorogni, és odaintek neki.
- Tom, kihoznád a pótbukómat?! – kiáltok oda neki, mivel bevittem, hogy kicseréljem rajta a megrepedt mûanyagot, és még nem raktam vissza a helyére. Na igen, annyra rohanok, hogy még ezt is az ebédidõmben csináltam meg.
 - Persze, máris… - indul meg befelé, és mire kiér a bukóval Ditta már fel is pattan mögém. Tom átnyújtja neki a bukót, amit Ditta azonnal el is vesz. A kis ravaszdi kölyök kapva kap a lehetõségen és be is mutatkozik neki, amit sanda mosollyal figyelek, majd ahogy a srác lelép, hátra fordulok Dittához.
- Na látod? Ez a srác passzol hozzád…
- Miért is? – kérdezi kíváncsian.
- Hogy is mondjam… - gondolkodom el.
- Mûveltebb nálad?... – kérdezi kuncogva.
- Na, pont errõl van szó… - kacsintok és fölvéve a bukót indulok el a város irányába. Miután lerakom Dittát, egy gyors búcsú után, már indulok is tovább a dolgomra. Úgy terveztem, hogy még beugrom Amy apjához, mielõtt megnézem a konditermet. Nagyjából 7-re érek oda és a kellemes beszélgetés után Amy-t pillantom meg, ahogy egy motor mellett guggol és veszettül agyal valamin. Odasétálok hozzá és leguggolva mellé, figyelem egy darabig. Fel sem tûnik neki, hogy nincs egyedül, így megköszörülöm a torkom. Erre persze felém kapja azt a helyes kis pofiját.
- Oh Nico, a szívrohamot hozod rám… - néz rám kicsit rosszallóan.
- Bocsi, nem állt szándékomban… Mégis min agyalsz ennyire? – nézek a motor irányába, ami egy Honda Evo 6-os, elég szép járgány, de azért annyira nem nagy szám.
- Csak ezen az izén… - mutat a motor irányába.
- Izé? Ez a motor típusa? Esetleg a matricák az oldalán, vagy üzemanyag befecskendezõ? – pislogok értetlenül.
- Ja… mindegy… - feleli és felállva a szerszámokhoz sétál, mintha keresne valamit, de csak egyiket pakolja a másik helyére. Teljesen kiakadt az ékszíja, mintha nem is ezen a bolygón járna. Felállok én is, és odasétálva mellé kiveszem kezébõl a kalapácsot.
- Ennyire rossz a helyzet? Szét kell verned a gépet? – próbálok viccelõdni, de nem veszi a lapot.
- Hogy, mit mondtál? – szemei ködösek, és bánatos.
- Mi baj kislány?
- Ne szólíts így…! – förmed rám, de még ebben sincs erõ. Védekezõn emelem föl a kezem, jelezve, hogy nem akarta semmi rosszat, mire megenyhülve sóhajt.
- Michelle megorrolt rám, elég rendesen… Szerintem pár napig hozzám sem fog szólni.  – feleli halkan.
- Szabad kérdeznem mit követtél el? – kérdezem és leülök, egy magas forgószékre.
- Ismered David Wain lányát Cintyát? – ül le velem szembe.
- Egyszer láttam, meg tegnap este ott volt a versenyen… Helyes vörös kislány… - felelem.
- Igen õ lesz az... – bólogat. – Ma behozta a motorját, hogy megnézzük és megbeszéljük az éves szervízelését… Egész fajin, jól elbeszélgettünk, meg nevetgéltünk, mikor Michelle jelent meg és kitört belõle a féltékenység. Cintya próbált javítani a helyzeten, de csak rontott rajta… Azt hiszem még nem ért igazán az ilyen helyzetek kimagyarázásához. – csóválja meg a fejét.
- Vagy csak nem voltam itt, hogy lesmároljon… Az egy frappáns megoldás volt… - nevetem el magam, majd ismét komolyra veszem a formát. – Nyugi, majd megbékél, és rájön, hogy csak õt szereted…
- Igen, az egy érdekes dolog volt… Még be is vettem volna, ha nem tudom, hogy nincs senkid… - mosolyodik el végre. – és remélem igazad lesz, mert mindennél jobban szeretem õt… csak néha fárasztó, folyton bizonygatni… Mindegy, hagyjuk, majd megoldódik, mint mindig… - nem akarom kifejteni neki, hogy Michelle miért nem való hozzá, és egy idõ után fojtogatónak fogja érezni, ami most csak fáj a lelkének. Hamar meg lehet gyûlölni valakit a féltékenykedés miatt, de most még ott az a rózsaszín köd, ami mögül akkor sem fog kilátni, ha felvilágosítom róla.
- Biztos… - felelem diplomatikusan és nyugtatóan.
- Na és te és Syd?... – kérdezi terelve a témát.
- Hát, ma más van terítéken, vagyis lesz… Tetszik a csaj, nagyon is és még bármi lehet belõle, ami persze nem csak rajtam múlik… Majd kiderül, egy jó szex szerintem mindenképp belefér, másban egyelõre nem bízom… - fejtem ki, talán túl õszintén, mert Amy kissé belepirul a hallottakba.
- Értem… de beértem volna egy kevésbé bõ válasszal is… - kezd el ismét pakolászni. Kicsit még beszélgetünk, és megdumáljuk, hogy a következõ versenyre velem jön, mert ha tényleg drift lesz, akkor könnyen elõfordulhat, hogy a Dodge javításra fog szorulni két verseny közt, és Amy mégis csak jobban ért hozzá, mint én, vagyis gyorsabban rakja helyre a dolgokat.
***
Fél kilencre érek a konditerem elé, és ahogy meglátom a hatalmas épületet, nagyjából el is könyvelem, hogy ez számomra túl drága lesz, de ha már itt vagyok, megérdeklõdöm, mivel tudják kényeztetni a magam fajtát és mennyiért. A végén hátha elcsábulok, aminek a veszélye eléggé fönnáll, pláne, ahogy olvasgatom a lehetõségeket.
A recepciós pultnál egy kedvesen mosolygó hölgy fogad, de egy pillanatra elfelejtek köszönni, mivel a hely annyira jól néz ki, hogy muszáj körülnéznem alaposan.
- Bocsi, szia… - köszönök, de még mielõtt rátérhetnék a lényegre, egy ismerõs hang tereli el a figyelmem.
- Nico?! – a hangra meglepetten fordulok meg, és pislogva nézek Syd-re.
- Syd?! – derül fel az arcom. Ma azt hiszem, az õ látványának örülök a legjobban – Te is itt edzel? – kérdezem mosolyogva.
- Aha, mindig! – mosolyog vissza.
- És, jó hely? – érdeklõdöm, hisz ha ide jár, nyílván elég jól ismeri, és tõle talán nem a promóciós verziót kapom meg – Én épp most szeretnék váltani, s bejöttem, megnézni, hogy mit ajánlanak, és mennyiért? – fejtem ki, kissé felületesen, kihagyva a droglaboros részt.
- A legjobb L.A-ben – nevet a szokásos magabiztosságával. Nem tehetek róla, ahogy a közelébe kerülök, teljesen elvarázsol – Ne menj máshová! Ha találsz olcsóbban termet, ugyanilyen felszereltséggel, akkor azon az áron kapod a bérletet! – kacsint rám. Kikerekednek szemeim, és hitetlenkedve fordulok a recepciós felé.
- Ez tényleg így van?! – kérdezem pislogva.
- Ööö… – dadogja, mintha errõl õ is most hallott volna elõször, de nem biztos benne, hogy nem így van – Hát, gondolom… igen… – néz Syd-re kétségbeesetten. Na, ez kezd számomra egyre magasabb lenni, mégis miért Syd-tõl várja a választ?
- Nico, ez a hely az enyém! – int körbe, felkapcsolva a világítást a burámban. Eléggé ledöbbenek, és eszembe jut mit mondott Davenport. Ennek a csajnak én tényleg kispályás vagyok.
- Hogy micsoda? – kérdezem teljesen ledöbbenve, hátha rosszul értettem.
- Ez a sportcentrum az enyém, a másik két Buff Pussycat-tel együtt! – mosolyog – Ebbõl élek, ez a hivatásom. Személyi edzõ vagyok, és én hoztam létre ezt a láncot – kezdek rádöbbenni, hogy többet kellett volna beszélgetnem vele, persze ami késik, nem múlik, de ezt nem gondoltam volna róla.
- Azta! – vigyorgok elismerõen. – Eszembe sem jutott, hogy ennyire menõ csaj lehetsz! – adok további véleményt, meglepettségemnek.
- Nem vagyok annyira menõ – von vállat szerényen, pedig ez igenis nagydolog. – Csak próbálok valami jót csinálni… Mit szeretnél, mire lenne szükséged? – tér át az üzletre.
- Igazándiból csak gyurma – felelem vállat vonva. Nincsenek hatalmas igényeim, a testem formában tartására azért nem kell egy halom gép, csak az alapok. Ezt persze a pénztárcám mondatja velem, de tény, hogy az elõzõ, hely épp csak megfelelt az elvárásaimnak.
- Az nálunk havi nyolcvankilenc dollár – feleli – Személyi edzés?
- Csak, ha te edzel! – kacsintok.
- OK – egyezik bele azonnal.
- Nem gondoltam komolyan – visszakozom, hisz anyagilag nem engedhetek meg magamnak egy személyi edzõt, és szégyen ide vagy oda, ezt be kell vallanom – Te biztos nagyon drága vagy… – nyökögöm ki nem túl hangosan
- Meglepõdnél, hogy mennyire nem! – erre a kijelentésre felvonom szemöldököm, mert erõteljesen kétlem, hogy túl olcsó lenne, és semmilyen szempontból nem látom õt olcsónak. – Két éves sincs a diplomám, és még nincs olyan versenyzõm, aki kiemelkedõ eredményt elért volna, így nincs mire sokat kérnem. Vannak nagyon komoly edzõim, ha szeretnéd, akik mögött nagyon sok tapasztalat áll, és már kineveltek egy-két nagynevû versenyzõt. – fejti ki.
- Öööö… – gondolkodom el – Te mennyiért vállalnál engem? – kérdezem meg végül, hátha mégis belefér a keretembe. Jó lenne egy kis idõt eltölteni vele.
- Mennyid van rá? – kérdez vissza.
- Havi ötszáz dollár? – kérdezem a fogam szívva, mert azért nekem ez sem kevés.
- Annyiért elvállallak – bólint mosolyogva.
- Komolyan?! – lepõdöm meg. Mindig azt hittem, hogy egy személyi edzõ ennél többet kér, de az elõzõ helyen ilyesmi nem volt, max karbantartó, de vele nem sokra mentem volna.
- De csak téged! – kacsint, mire végre ismét leesik a tantusz, de azért jól is esik, és bizakodással tölt el. Talán õ is szeretne több idõt tölteni velem, ami azért egész jó jel. – Holnap várlak, hívj fel, hogy mikor jössz!
- OK! – vigyorgok vissza, és figyelem kecses lépteit, ahogy elindul az egyik ajtó felé.
- Szia! – int az ajtóból, és besétál a terembe. Jómagam hazafelé veszem az utam, nehogy lecsússzak Karinról. Elég ciki lenne, ha szegényke, az ajtóban ücsörögve várna rám.
***
Hazaérve ledobálom magamról a fölösleges cuccokat, és egy kényelmes, hófehér len nadrágot, a hozzá passzoló fekete izompólóval, és hófehér len inggel veszem föl. Elég faszán festek, kényelmes, mégis dögös, ami pont a kedvenc kombinációm. Ezt még megdobom egy bõrcipõvel, ami szintén fehér, némi fekete betéttel. Ahogy elkészülök, meghallom Karin kocsiját, a hangja összetéveszthetetlen. Biztos vagyok benne, hogy pont ugyanazzal a Mazdával jött, mint a versenyre. Mire az ajtóhoz ér, kinyitom neki, és mosolyogva fogadom. Nagyon szexin fest, habár kicsit túlöltözött a tengerparti borozásra, és ebben a magas sarkú cipõben, lehet, a karomban kell vinni odáig, ha nem akarom, hogy elsüppedjen.
- Szia kiscica… Iszonyat pontos vagy… és elképesztõen dögös… - invitálom beljebb.
- Mindig dögös vagyok, és ha valaki érdekel, még a pontosságra is hangsúlyt fektetek… - kuncogja kacéran és besétál a lakásba. Lesegítem a fölsõjét és beteszem mögötte az ajtót.
- Itt laksz? – néz körbe, minden bizonnyal nem ehhez szokott, de ez van. Az én lakásom kicsi, de barátságos és tiszta.
- Igen, amíg nincs jobb, megteszi… - sétálok mellé és alaposan szemügyre veszem. – Hozom a bort, és mehetünk, habár szerintem szabadulj meg a cipõtõl, a homokban el fogsz süppedni. – mutatok a csinos topánkára.
- Hová sietsz? Máris le akarsz vetkõztetni? – kuncogja és közel lépve hozzám simít arcomra. Nem vacakolok sokáig, közel vonom magamhoz és szenvedélyesen megcsókolom.
- Nem sietek sehová, de ha gondolod ki is hagyhatjuk a tengerparti sétát, hisz ez a part is pont olyan, mint minden más part… Homok, víz és szellõ… - suttogom ajkaira, ahogy kicsit elválok tõle. Szexi tekintete elárulja, hogy õt sem a tengerpart látványa csábította ide, bár nem szól egy szót sem, kezét ingem alá vezetve simít mellkasomra, mint egy zöld utat adva a támadásra. Nem kéretem magam, átkarolom karcsú derekát és ismét birtokba veszem ajkait, miközben impozáns fûzõjét kezdem kicsatolgatni. Macerás egy munka, de élvezettel csomagolgatom, miközben másik kezemmel fenekére simítok, és belemarkolva vonom még közelebb magamhoz. Nem kapkodom el a dolgot, kiélvezem minden pillanatát. Csodás testének és selymesen lágy bõrének tapintásától, szinte azonnal izgalomba jövök, és légzésem némileg hevesebbé válik. A ruhadarabok szépen, lassan, egymás után kerülnek padlóra, de nem csak én ügyködöm. A nagy csókcsata közben õ is vetkõztet, és minden szemérmességet sutba dobva markol rá, éledezõ férfiasságomra.
- Szép darab… Használni is tudod? – suttogja vágytól fûtött hangon.
- Ezt döntsd el magad… - felelem, és lassan elindulok vele a háló felé, miközben tovább csókolom és vetkõztetem, felfedezve testének minden apró részletét. Az ágy mellé érve már egyikünk testét sem takarják a zavaró holmik, és kezem nyugodtan, akadálymentesen siklathatom ismét formás fenekére, majd egy határozott mozdulattal, megmarkolom két kézzel és fölemelem. Lábait azonnal derekamra fonja, én pedig szépen elfektetve az ágyon magasodom fölé, így csókolva és kényeztetve. Hangja egyre inkább felizgat, de keze sem rest, és egyre keményebben izgatja farkam, amire néha meg-megrándulva reagál.  Kezem lejjebb siklik, derekán keresztül, barackjáig és két ujjal izgatni kezdem, mire kéjes nyögéssel válaszol és elszakadva ajkaimtól, kicsit ívbe hajtja derekát. Csodás és roppant szexi látványt nyújt, alig bírom visszafogni magam, hogy ne vágjam magam tövig egyre tocsogósabb puncijába. Viszont én szeretem kényeztetni a hölgyeket, és mégis ki az a megveszekedett picsa, aki vissza tudna utasítani egy kiadós nyalást. Ujjam jó mélyre tolom, és hüvelykujjammal, csiklóját izgatva indulok meg lefelé. Végig csókolom és nyalogatom minden porcikáját, majd a csodás kebleknél idõzöm el egy kicsit, csak, hogy megízleljem a mannát. Istennõhöz mérhetõ, formás keblei vannak. Nem túl nagyok, de annál formásabbak és kívánatosabbak. Néha kényszert érzek, hogy lágyan rá is harapjak, a két csodás rózsaszín bimbóra, amik úgy ágaskodnak felém, mintha többet követelnének. Nem is vagyok rest és megadom, amire ez a csodás test vágyik, majd faképnél hagyva a csodás kebleket, indulok tovább, meg sem állva lágyékáig. Ujjammal persze folyamatosan kényeztetem, majd hüvelykujjam helyét, nyelvem veszi föl, és kicsit behajlítva ujjam mozgatom tovább kezem, hogy a vágyait a végsõ kínokig fokozzam. Hangja elég meggyõzõ, és farkam már kõ keményre duzzadva türelmetlenkedik, szinte visít, hogy rakjam végre a helyére. Kihúzom ujjaim és nyelvemmel hatolok be, a legszentségesebb szentélybe, ahol minden férfi egy kicsit elveszíti önuralmát, legalábbis én biztos. Nevezzenek perverznek, de belõlem egy gyönyörû nõ, és egy formásra borotvált, vágytól csöpögõ, punci, kihozza a vadállatot.
Egy idõ után az önuralmam el is foszlik és abbahagyva a nyalást, ismét fölé magasodom, és lábai közt elhelyezkedve, esek neki karcsú nyakának, vadul falva érzékeny bõrét.
-Ahh… Sejtettem, hogy jó lesz az éjszakám, de nem gondoltam, hogy ennyire… - kuncogja, vággyal teli kissé elcsukó hangon.
- Azért ne kiabáld el… - suttogom fülébe, de hangomból sugárzik az önbizalom. A fiókból kiveszek egy doboz, bontatlan óvszert, és kivéve egy darabot, foggal kinyitom. A kis papírt félre köpöm és egy kézzel kivarázsolva a csomagolóból, felcsúsztatom, merev farkamra.
- Látom, ez profin megy… - nyalja meg ajkait, amin elmosolyodom. Végig simítok derekán, és megemelve csípõjét, hatolok belé, amit egy kellemes mordulás kísér. Kellemesen feszes a kiscica, pont annyira, hogy még ne legyen fájdalmas. Szinte azonnal vadul kezdek mozogni, nem csak a túlfûtött vágyaim miatt, de úgy érzem, erre van Karin testének szüksége. Általában oda figyelek a partnereim igényeire, valószínûleg ezért is kapom meg a legtöbb nõt, akit kinézek magamnak. Lehet nagyképûség, de a nõk, tényleg szeretnek velem ágyba bújni, az már persze más tészta, hogy melyikkel passzolok hosszú távra.
Karin teste kéjesen vonaglik alattam, ahogy hol gyorsan, és vadul döngetem, hol lágyan ringatva csípõm, kergetem õrületbe. Hosszan és igen vadul szeretkezünk, órákon át, de nem fáradtságunk szab határt, hanem az óvszer hiánya. Még sosem használtam el egy bontatlan csomag óvszert, egy éjszaka alatt, de Karinnal most sikerült, ez a csaj az utolsó cseppig képes lenne leszívni. Legközelebb rendesen kell készülnöm. Mindenesetre én nem érzem magam kielégítetlennek, így csak remélni tudom, hogy Karin nem veszi zokon, ha mára a szex témát ennyiben lezártuk. Azért az 5 orgazmus, nem rossz teljesítmény.
- Isteni volt… - pihegi, hozzám bújva és mivel nem követelõzik, így be sem kell vallanom, hogy nem készültem ilyen vadmacska fogadására.
- Ah igen…ez veszett jó volt… - túrok hajamba, ami szinte csöpög az izzadságtól. Mondjuk a kiscica is úgy fest, mint egy csatakos kisveréb, mondhatni ránk férne egy alapos zuhany, de ahogy végig nézek rajta, nem hiszem, hogy most zuhanyozni van kedve. Szemei lassan lecsukódnak és szépen el is alszik, nekem pedig nincs szívem fölkelteni.
Óvatosan kikászálódom mellõle és összeszedem az elhasznált óvszereket, majd a ruhákat is. A zuhany felé tartva, rápillantok a telefonomra, amin négy nem fogadott hívás van, mind Wolftól. Kicsit meglep a dolog, vajon mi lehetett ilyen fontos, de hajnali 3 lévén, már nem áll szándékomban visszahívni, majd ébredés után elintézem. Lerakom a készüléket és elmegyek felfrissíteni magam, majd a zuhany után, egy meleg vizes törölközõvel, természetesen tisztával, letörölgetem Karin testét. A kislány úgy kiütötte magát, hogy meg sem moccan, csak néha felnyög az érintésemre.
Miután mindent elrendeztem én is bebújok mellé és betakargatva magunkat, teszem el magam reggelre. 
***
Nagyjából reggel fél kilenckor csörren meg a telefonom, és úgy ugrom föl rá, hogy majd kiesem az ágyból.
- AAA…neeee… - nyöszörgi Karin és fejére húzza a takarót.
- Máris fölveszem… - suttogom és kikászálódva az ágyból kapom fel a készüléket, meg se nézve, hogy ki keres. - Igen?... -  nyögöm bele, álmos hangon.
- Wolf vagyok, neked nem szokásod fölvenni a telefont? – érdeklõdik kicsit rosszallóan.
- Szex közben nem… de ha itt tartunk én is kérdezhetném, hogy neked hobbid éjjel telefonálgatni? – nyújtózom egyet.
- Bocs, én éjjeli bagoly vagyok… - feleli nemes egyszerûséggel.
- Mit szeretnél? – térek a lényegre, miközben fölkapok egy alsónadrágot és egy pólót, majd az erkélyre vonszolom magam, hogy ne zavarjam Karint.
- Kellene egy kis segítség… Fel akarom készíteni Syd-et a következõ futamra, csak jó lenne tudni mire, készítsem… Van ötleted, hogy kitõl szerezzek infót? Esetleg te tudsz valamit?... Gondoltam Daren-re, de, ahogy ismerem, õt nem fogja meghatni, hogy Syd-nek segítségre van szüksége, a többieket meg nem ismerem még annyira sem, mint õt… - magyarázza.
- Hát, én úgy hallottam drift lesz a következõ, de hogy milyen terepen az már kérdéses… meg hát az infó sem teljesen biztos… Daren még nekem sem segítene ebben, nemhogy neked… - fejtem ki, majd egy kicsit elgondolkodom. – Viszont, ha jól láttam egész jól összemelegedtél Cintya-val, aki történetesen Daren lánya, és talán lágyabb szíve van, mint a marcona apjának… A helyedben õt venném célba – egy kis hallgatás után, szólal bele ismét a telefonba.
- Nem is rossz ötlet… megpróbálom és magammal viszem Syd-et is, hátha a nõk egymás közt ledumálják. Köszi a tippet… - derül fel a hangja, de sajna úgy érzem jobb ha tudja, hogy Davenport vadászik a skalpjára, így megemlítem:
- Szívesen, mellesleg… figyelj oda Davenport-ra, elég szép összeget ajánlott fel, ha kicsit megszívatlak… Azt hiszem zokon vette, hogy megfenyítetted… - szavaim ismét hallgatás követi, majd megszólal:
- Értem, és kösz… majd beszélünk, szia…
- Beléd is… szia… - teszem le, és ha már úgy is a kezemben a telefon, elintézek még egy hívást. Kikeresem Syd telefonszámát és felhívom. A készülék kicsöng, és pár búgás után, egy kellemes, hang szól bele a készülékbe.
- Szia Nico… - hangán hallom, hogy mosolyog, mint mindig.
- Jó reggelt, mondtad, hogy hívjalak föl, egyeztetés miatt… Neked megfelel a ma 11?
- Persze, hogy megfelel… Szeretettel várni foglak… - feleli kedvesen. – Addig összeállítok neked egy remek edzéstervet
- Az remek lesz… Akkor 11... szia… - köszönök el és rakom le a telefont, majd még nyújtózom egyet és visszamegyek Karinhoz a szobába. Visszafekszem mellé, és félig ülõ helyzetben átkarolom. Készségesen bújik hozzám, mint egy kiscica, ami megmosolyogtat. Egyre jobban aggaszt az a dolog, Davenport és Syd közt, rosszat sejtek, és bár nem ismerem túl jól Syd-et, de aggódom, magam sem tudom miért, de nem akarom, hogy baja essen. Ez a világ nem a gyilkolásról szól, de haltak már meg emberek verseny közben, és ahogy Davenport-ot hallgattam, túlságosan is le akarja gyõzni õt.
- Ki volt az, szabad tudnom? – kérdezi, rekedt hangon.
- Persze… Wolf volt az…
- A vékony fekete hajú srác? – tápászkodik fel lassan, és ahogy ülõ helyzetben vagyok az ölembe telepszik. – És mit akart?
- Hosszú… Mit szolnál egy reggeli fürdéshez és egy reggelihez… Van itt a közelben egy kellemes kis étterem… Nem egy 5 csillagos hely, de jó a kaja és hangulatos… - simítom ki kusza tincsit arcából.
- Benne vagyok… - mosolyodik el édesen – de csak ha kávét is kapok…
- Mi sem természetesebb kisasszony… - mosolyodom el én is, majd mind a ketten kimászunk az ágyból, és lezuhanyozva rendbe rakjuk magunkat. Jómagam farmert és pólót veszek föl, Karin pedig a tegnapi cuccait. Valószínûleg 30 percnél úgy sem volt tovább rajta, így aligha koszolódhatott össze. Az étterembe én viszem motorral, és egy kellemes reggeli után, vissza is viszem a kocsijához, majd elbúcsúzva én magamhoz veszem az edzõ melegítõm és elindulok a konditerembe, hogy biztosan oda érjek.
Majdnem koppanóra érek oda, épp csak annyira van idõm, hogy a recepciós adjon egy öltözõszekrény kulcsot és ledobálva cuccaim átöltözzem. Az öltözõ ajtajában már Syd vár rám, nekem meg ég a pofámról a bõr, hogy pontatlan vagyok.
-Szia, bocs, hogy elkéstem, kicsit nagy volt a forgalom… - magyarázkodom, ahogy meglátom a falnak támaszkodó Syd-et. Csodás alakját, még jobban kiemeli a feszes fitnesz cucc, ami ismét ledöbbent.
- Szia, nem késtél, csak most van 11… A recepciós szólt mikor megjöttél, azért jöttem le eléd… - mosolyog kedvesen. – Gyere, megcsináltam az edzésterved… - indul el az egyik terem felé, én pedig készségesen követem. Ez idõ alatt, nem tudom megállni, hogy tekintetem ne ragadjon le, formás hátsóján és gondolataim ne kalandozzanak el, más vizekre.
- Még sosem dolgoztam profi keze alatt… igazán kíváncsi vagyok, mit alkottál meg nekem… - magyarázom, ahogy egy tágas terembe lépünk. Vannak a teremben néhányan, de zsúfoltnak semmi kép sem mondanám. Syd hirtelen fordul meg, így tekintetem, azonnal leveszem hátsójáról és mosolyogva pillázom. Nyílván valóan észrevette, hogy mit vizslattam idáig, mégsem tesz megjegyzést. Biztos hozzá szokott már, hogy alaposan szemügyre veszik, jómagam pedig nem tudok betelni, e csodás látvánnyal.
- Ahhoz képest, egész jó munkát végeztél… - jegyzi meg kedvesen és rámutat az egyik fekpadra. – Ezen kezdünk, a hét minden napján más izomcsoportot fogunk megdolgozni. Ma mell és tricepsz van terítéken. Tömeget is szeretnél növelni, vagy csak tartani a formád? – kérdezi, ahogy súlyokat kezd aggatni a súlyzóra.
- Köszönöm, az elismerést és csak tartanám a formám. A táplálkozásra sosem tudtam odafigyelni, vagy eszem, vagy nem, ez a két variáció létezik, valószínûleg ezért tartott majd 12 évig, hogy ezt a formát elérjem. – vonok vállat. – mennyi súlyt raksz rá?
- Értem, nos 80-at, csak hogy felmérjem mennyit bírsz, bemelegítés gyanánt…Szerintem az izomzatod ennyit bõven kibír… csináljak táplálkozás tervet is? Szerintem, még tudnál fejlõdni… Na ez most kész, bemelegítünk és jöhet a nagyvad…- kacsint rám, kacéran, mosolyogva.
- Nem, úgy sem tudnám tartani, de ha mégis, ez a testsúly teljesen ideális a munkámhoz… - felelem. és elkezdek bemelegíteni, természetesen követve Syd utasításait, miközben tovább beszélgetünk. Azt hiszem, akár a dupláját is kispóroltam volna neki, ugyanis kimondottan kellemesnek bizonyul így az edzés. A futópadon kezdünk, eleinte egyenes talajon, majd egy 10%-os emelkedõvel.
- Aha, és mit is dolgozol pontosan? – érdeklõdik, és látom rajta, hogy nem csak úgy kérdezi, valóban érdekli, mivel ütöm agyon az idõt.
- Tûzoltó vagyok és mellékesen a parton életmentõ… - felelem, miközben Syd állít a nehézségen. Lehet tervbe vette, hogy a szart is kihajtja belõlem, vagy csak tényleg tesztelni akar, hogy mennyit bírok. – többen úgy fogalmaznának, hogy csak csajozok reggeltõl estig… fõleg a parton… - kacsintok rá. Alig 10 perc futás után, már érzem, hogy izmaim kezdenek bemelegedni, és persze ezzel egy idõben izzadni is elkezdek. Ennek ellenére, és hogy a légzésem is szaporábbá válik, még mindig egész jól elbeszélgetünk. Mondjuk csupa általános dologról és a futópad után, egy kis medicinlabdával folytatjuk. Egész kellemes, ehhez valóban jó a partner. Bemelegítés után, leteszem magam a fekpadra és elkezdem a gyakorlatot. A 80-kg, nekem meg sem kottyan, habár ahogy Syd fölém hajol, mintha jobban lihegnék, mint általában.
- Egyre szebbnek látom ezt a konditermet… A kilátás és a belátás, egyaránt magával ragadó… - teszek egy kétértelmû megjegyzést, mikor az elsõ sorozat lefut. Lerakom a súlyt és felülve vigyorgok, minden mozdulatát követve. Esküszöm, még direktbe dob a látványon, a mozgásával. Kezdem úgy érezni, hogy felizgatni akar, nem edzést tartani.
- Nem értem mirõl beszélsz?... – adja a buta szõkét, pedig már rég bebizonyosodott számomra, hogy õ nem ez a kategória.
- Most fejtsem ki, vagy tartogassam a randira? – nem vagyok szívbajos, az már egyszer biztos, de ha belemerülök a részletezésbe, lehet, átgondolja, hogy velem akar e tölteni egy egész estét.
- Hát, ahogy gondolod… Nem szeretném, ha zavarban éreznéd magad… - kuncogja és lehajol egy törölközõért, direktbe hátat fordítva nekem, hogy a kilátás még jobban felizgasson.
- Elgondolkodtató, hogy nálad mit jelent ez a mondat… Mégis mit tennél, ha zavarba akarnál hozni?... – biccentem kicsit oldalra a fejem és ahogy föláll elvigyorodom ismét. Kacér tekintettel és kecses mozdulatokkal sétál vissza hozzám, majd szembe ül velem és mélyen a szemembe nézve, törölgeti le arcomról és nyakamról a verejtéket. Jó magam sem vagyok rest, azonnal lekapom a pólóm, hogy sehol ne maradjak ki.
- Hõõõ hová sietsz, a végén félre értem…
- Lehet ezen bármit is félreérteni? Szerintem a lehetõ legkonkrétabb jelzéseket adom le feléd… - állom tekintetét, de kezdek elveszni bennük. Vágyat érzek rá, hogy megcsókoljam, hogy közel rántsam magamhoz, és letépve azt a feszes kis ruhadarabot, itt a fekpadon tegyem magamévá. Nem is tudom, hogy éreztem-e ilyet korábban, mert hát mindig is vonzottak a csinos nõk, de ez más. Még hozzá sem érek és olyan vadállati ösztönöket ébreszt bennem, amire szerintem nem sok nõ képes. Tapasztalatom alapján nem.
- Lehet, hogy nem egy nyelvet beszélünk… - suttogja.
- Ennek könnyen utána lehet járni… - hajolok egyre közelebb, mintha fel sem fognám, hogy hol vagyunk. Valójában viszont, csak nagyívben tojok rá. Sajna mielõtt elérném, csodás telt ajkait, hogy kicsit birtokba vegyem õket, feláll.
- Lejárt a 40 másodperc… vissza melóhoz. – megnyúlt képpel pislogok ki a fejembõl. – Mi a gond drága, kimaradt néhány folt?... – lép vissza és megtörölgeti a mellkasom. – Erre célozgattál ugye?... – kuncogja én meg, nagyot sóhajtva bólogatok.
- Igen, pont erre… - csóválom meg a fejem és lefekve, ismét a kezembe veszem a súlyokat a második sorozatra. Tudom, hogy értette a célzásom, és azt is látom rajta, hogy annyira nincs ellenére, hogy gondolatban eljátszadozom, izmosan karcsú testével, talán még gyakorlatba is átültetné. Mindössze adja önmagát és dicséretes, hogy nem adja könnyen magát, még akkor sem, ha ezt a látszatot igyekszik fönntartani. Azt hiszem, érte meg kell küzdenem, de rendesen, ami nem, hogy nem rettent el, de csak még vonzóbbá teszi. Alapból elég könnyen kapok meg nõket, amit magam sem értek, hisz nem vagyok egy jóképû faszi. Mégis valami lehet bennem, ami vonzza õket. Az újabb sorozat végén ismét pihenõ jön, de igyekszem visszafogni magam és félre rakni a kétértelmû megjegyzéseket, ami az én esetemben nem is olyan könnyû, hisz nagyjából ebbõl élek évek óta, és Amy-t leszámítva nem is igen szoktam normális beszélgetést lefolytatni nõkkel.
- Jut eszembe, mikor érsz rá, hogy megejtsük a randit?... Gondolom veszett elfoglalt vagy… – rakom vissza ismételten a súlyt és fölállva, megkezdem a 40 mp-es lazítást, miközben Syd elkezd újabb súlyokat pakolni a súlyzóra.
- Te sem lehetsz ép idõmilliomos… - gondolkodik el. – Nem is tudom, neked mikor felelne meg? Szerintem én könnyebben alkalmazkodnék hozzád mint te hozzám… - mondjuk ebben lehet valami, csakhogy én vagyok a pasi, és én fogom randira vinni, elég fura, hogy õ alkalmazkodik hozzám.
- Emiatt ne fájjon a fejed… Van egy pár fazon, akik szívességgel lógnak, majd behajtom valamelyiken... – felelem egyszerûen.
- Hmm… hát jó, mondjuk nekem a holnap este teljesen megfelel… - mosolyodik el.
- Remek, mit szólnál az este 8-hoz? Érted megyek… - kacsintok, miközben újra lejár a pihi és befekszem a 130 kg alá.
- Az este nyolc megfelel… a fekete csodával jössz értem? – kérdezi, mikor lenyomom az elsõ sorozatot, ülök fel ismét nyújtani.
- Nem, azt nem használom a forgalomba… - felelem.
- Miért? Nagyon dögös verda… mellesleg akkor két kocsid van? – érdeklõdik.
- Nem, egy kocsim van csak… amin se bejelentett rendszám, se alvázszám, vagy forgalmi engedély… a kocsi ki van vonva a forgalomból, már vagy 5 éve… Amúgy motorral járok. – arcán némi megrökönyödést vélek fölfedezni, és nem tudom eldönteni, hogy a kocsi lepte meg, vagy a motor.
- Valami gond van? - emelem le ismét a súlyzót a kövi sorozathoz.
- Á nem semmi, csak meglepõdtem, és gondolom, akkor motorral fogsz értem jönni… meg én még nem ültem motoron… - mosolyodik el.
- Akkor ezt a hiányosságot, majd pótoljuk… Motorozni a legfelszabadítóbb érzés a világon… persze a szörfözés után…. Amúgy nem motorral fogok érted menni… Van egy narancssárga 68-os El Caminom, a haverom használja és tartja karban… fizeti a biztosítást és az amortizációs károkat. Neki kocsi kellett, én meg nem akartam biztosítást fizetni rá… a városban könnyebb motorral, és ha szükségem van rá, bármikor vihetem… - kacsintok, és ismét nekiveselkedem a súlyoknak.
- Hû, az szép darab lehet… - csillannak meg szemei, teljesen lázba jön, a kocsi hallatán. Láttam már csajt, akinek bejött az El Caminó, de azért nem ez az általános tapasztalat.  -  nagyon megbízhatsz a haverodban, én nem hiszem, hogy bárkinek is odaadnék egy olyan kocsit. A szörfözés, amúgy jó buli, már egyszer kétszer kipróbáltam, de nem tudtam rendesen megtanulni… ahhoz több idõ kellett volna. Ami a motorozást illeti, majd meglátjuk… - mosolyog és segít visszarakni az utolsó sorozat elõtt.
- Na ja, egész kis szaros korunk óta ismerjük egymást… a szörföt pedig nem nehéz megtanulni… az egy életérzés, vagy elég laza és õrült vagy hozzá, vagy nem… - vonok vállat lazítás közben. Egyre könnyebben beszélgetek vele, amiben nem vagyok biztos, hogy jó. A végén még átlendülünk, valami lagymatag baráti szférába, és én nem haverkodni akarok vele. Be kell látnom, eddig csak keféltem a csajokkal, ami könnyû. Ez a része viszont egyre nehezebb. Komolyan állni hozzá, miközben az érdeklõdését is ébren tartom, ez veszett nehéz.
Az edzés hátralevõ részében, elég jól elbeszélgetünk, és mivel sikerül hullára dolgoznom magam, egy zuhany után, még egy erõt adó turmixra is meghív. A turmix közben megbeszéljük, a holnapi edzést és hogy este el ugrom érte a lakására, majd összekapom magam és irány a part.
A nap eseménytelenül zajlik, mint rendesen, még arra is van idõm, hogy fölhívjak egy kellemesen romantikus olasz éttermet, és lebeszéljem mind az asztalfoglalást, mind szerenádot. Ez utóbbi miatt, kicsit értetlenül álltak hozzám, de hát ügyes gyerek lévén, csak sikerült megértetnem magam velük. Jorge barátom is meglátogat a parton, ami lehetõséget ad, hogy elkérjem a kocsit tõle. Ebbõl persze sosem volt gond, mindig megdumáltuk és könnyen egyeztettünk. Az esti mûszakom már másként alakul. Rengeteg riasztás jön, majd 20, ami egy éjszaka alatt, kimondottan komolynak számít és még annál is kimerítõbbnek. Mire reggel hazaérek az El Camino, már a lakásom elõtt parkol, a postában egy sok szerencsét, mindent bele cetlivel. Elmosolyodom, de most másra nincs erõm, és erõtlenül becsoszogva a házba dõlök ki, mint egy darab fa. A mûszakaimat sikerült elcserélnem, és a parton is szabadnapos vagyok, így kihasználom az adódó alkalmat és kipihenem magam.
Le sem fekszem aludni, mivel az edzés idõpontját reggel 7 re rakjuk, így csak egy frissítõ zuhanyt engedek meg magamnak és átöltözve már megyek is, nehogy úgy járjak, mint elõzõ nap. Nem szeretek kési, ez egy elég jó szokásom.
Edzés után, szó szerint, hullaként térek haza és bekapva pár falatot, úgy döntök, hogy lefekszem aludni.  Délután négyig húzom a lóbõrt, de szinte teljesen mozdulatlanul. Ahogy ébredezni kezdek, érzem, hogy sajog minden végtagom, egyéb porcikáimról nem is beszélve. Mint akin átment egy úthenger. Nehezen, kászálódom ki az ágyból, mint mindig, talán még fáradtabbnak érzem magam, mint mikor nem alszom ki magam rendesen, de ha el akarok készülni estig, akkor illene, életet erõltetni magamba. Az órára pillantok, ami negyed hatot mutat.
-A franc, tényleg össze kell szednem magam… - állapítom meg magamnak és nagyot nyújtózva indulok el a fürdõbe, borotválkozni és fürdeni. Meg akarom adni a módját. Még ruházatban sem az áltagban kényelmesnek nevezett változatot veszem föl, bár maradok a sport öltönynél, egy szürke együttes, fekete pólóval, és fekete bõrcipõvel. Az öltöny, nem igazán illik, hozzám, ráadásul kényelmetlenül érzem magam benne, ha nem muszáj mellõzöm. Az étteremben nem kötelezõ a nyakkendõ, ezt elõvigyázatosságból megérdeklõdtem, hisz gyakori a négy csillagos helyeken, hogy megkövetelik. Fél nyolcra készülök el, és bepattanva a kocsiba, indulok el a megadott címre. A kaputelefonon felszólok, hogy megérkeztem, és türelmesen várok a csodára. Nem is kell sokat árválkodnom, és valóban egy igazi, vörös ruhácskába öltözött csoda libben ki az ajtón. Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, és nagyot nyelve, próbálok szóhoz jutni. Hosszú combjai, eben a ruhában, még hosszabbnak hatnak, karcsú alakjáról nem is beszélve, egész egyszerûen, akár egy istennõ.
- Gyönyörû vagy… - dicsérem a leg õszintébb csodálattal és kezet csókolok neki. Kedvesen kuncogja el magát.
- Nahát, micsoda úriember… Mellesleg, te sem panaszkodhatsz. Elég egyéni, de illik hozzád, nekem tetszik… - néz végig rajtam.
- Nem kifejezetten vagyok úriember, leginkább kicsit sem vagyok, de ez egy romantikus este, hát megadom a módját… Még meg is borotválkoztam… - simítok képemre, jelezve, hogy ez nálam azért nem semmi. – Ami a ruhát illeti, az öltöny nem az én világom. Olyan, mintha satuba fognák a tököm… elég kellemetlen. Mehetünk? – vigyorodok el és karom nyújtom, hogy belém karolva el tudjam kísérni a kocsiig.
- Látom, komolyan veszed a fogadást.. Ez tetszik, nagyon érdekel mit tartogatsz még… - feleli és belém karol. A kocsihoz érve, váratlanul ledermed.
- Mi a baj? – szemei csillogni kezdenek, ahogy a kocsit nézi, és megfordul a fejemben, hogy bár rám nézne így.
- Ez valami hihetetlen szép… - simít ujjával végig a motorháztetõn és úgy mustrálja kõrbe, mint egy szerelmes kiscica.
- Hát igen, de azért ágyba nem vinném… - kacsintok és átlibbenve a másik oldalára kinyitom neki az ajtót, majd besegítve beteszem az ajtót és átsétálva a másik oldalra beszállok mellé.
- Szarvasbõr ülések?...
- Pontosan…
- Hová viszel? – kérdezi édesen mosolyogva, megint teszi a szõke cicababát, remélem az este folyamán ezt elhagyja. Nem mintha nem tetszene, de én rá vagyok kíváncsi, az erõs, határozott tökös csajra, aki veszettül küzd, hogy felszínen maradhasson.
- Remélhetõleg egy kellemes, hangulatos olasz étterembe… Tudod, nem mindenhol hagyják ám, hogy egy kappanhangú kakas kukorékolgasson az étterembe, elüldözve a vendégeket… - kacsintok és elindítva a kocsit, hajtok ki a belvárosból, le a part irányába.
Az étterem, kívülrõl is elég hangulatos. Ahogy kiszállunk a kocsiból, egy fiatal srác veszi el a kulcsot, hogy leparkolja a kocsit. Ahogy eltûnik, ismét a karom nyújtom, csodás partneremnek és besétálok vele az étterembe. Igazán mutatós pár vagyunk, úgy passzolunk, mint a borsó és a héja, amit meg is állapítok magamnak, ahogy elhaladunk egy tükör elõtt.
- Jó estét… - lépek oda a pulthoz. – Asztalfoglalásunk van fél kilencre… Nickolas Turner névre… - simítok Syd kacsójára.
- Szép estét önöknek is… Igen uram, máris… - nyit ki egy könyvet. – Meg is van, az asztal készen várja önöket, ahogy kívánta a tengerre nézõ ablak mellé, és a zenekar is készen áll… a szerenádra… - mosolyodik el.
- Köszönjük… - mosolygok Sydra és követjük, az öltönyös fazont, aki egy szépen megterített asztalhoz vezet minket. Sydnak kihúzza a széket és én is helyet foglalok. Megrendeljük az italokat, és kapunk étlapot is, majd kettesben maradunk.
- Miféle dalt választottál?.. – kérdezi izgatottan.
- Milyen kis kíváncsi vagy… az legyen meglepetés… - kuncogom. Az italokat gyorsan kihozzák, egy jófajta fehérborra esik, és borozgatás közben, kellemesen elbeszélgetünk, ismételten csupa általános dologról. Nem igazán merülünk bele egymás életébe, habár ahogy beszélgetünk, egyre inkább fölkelti az érdeklõdésem.
- Mesélj nekem valamit a gyerekkorodról… Már átnyálaztuk a munka, barátok témát szegrõl-végrõl, most szívesen hallanék valamit rólad is… Már ha nem veszed tolakodásnak… - érdeklõdik kedvesen. Hát nem is tudom, erre mit mondhatnék, nem nagyon szeretek beszélni a múltamról, fõleg a gyerekkoromról, de ki tudna ellen állni egy ilyen bájos kérésnek.
- Nincs mit mondanom, nem volt gyerekkorom, és pont… Nem kellemes téma, inkább hagyjuk… - felelem. Látszik rajtam, hogy tényleg nem szeretnék beszélni róla, így nem is firtatja és elterelve a témát, folytatjuk a beszélgetést. Lassan a vacsorát is kihozzák, elõételt, fõételt és még desszertet is és miután kivégezzük a menüt, felállok, hogy elõadjam a szerenádot. Kezet csókolok Sydnek, és felsétálok a színpadra, vagyis a zenekar mellé.
- Hölgyeim és uraim… Tudom nem erre készültek, de engedjék meg nekem, hogy csodás partneremet, egy dallal kényeztessem, vagy kínozzam… Ígérem nem lesz hosszú… - mondom, mire mindenki rám figyel, de engem, csak egy személy tekintete érdekel. Intek a zenekarnak, akik játszani kezdenek.
Scorpions-tól, a You And I címû számot választottam. Elég jó hangom van hozzá, és bár mindenki, valami veszett nyekergésre készül, a legtöbb vendégnek leesik az álla, még a pincéreknek is. Hát igen, elég muzikális vagyok, és ahogy Sydet figyelem, bizony õt is sikerül meglepnem. Kicsit bele s pirul, de látom rajta, hogy nagy élvezettel figyeli elõadásom.
A szám végeztével, lerakom a mikrofont és még tapsot is kapok, ami azért meglep. Syd könnybe lábadt szemekkel néz rám, ahogy visszasétálok hozzá.
- Mi a baj? Ennyire rossz volt? – kérdezem meglepetten.
- Nem, dehogy. Kimondottan jó volt… Meg is leptél vele. Azt hittem, valami nyálas csöpögõs dalt fogok hallani, idétlen elõadásban, de ez nagyon szép volt… - fordítja el tekintetét, mintha szégyellné magát. Igazán édesnek találom, ahogy pironkodik, nem gondoltam volna, hogy zavarba tudom hozni. Már épp készülök megnyugtatni, mikor valaki mellénk láp.
- Nahát, kicsi Lola és a nagydarab kísérõje, az õrszemek gyöngye… - szólal meg Davenport.
- Ki az a Lola? És te mégis melyik kõ alól másztál elõ? – nézek föl rá, elég rosszallóan.
- Ezek szerint nem meséltél a nagyfiúnak a múltadról? Ejnye kicsi Lola, ez igazán nem szép tõled, így a fiú zsákbamacskát kap… Vagy inkább zsákba ribancot? – a ribanc szóra igazán mérges leszek, és már épp felpattannék, hogy beverjem a képét, mikor Syd megfogja a kezem.
- Nem éri meg… - suttogja, majd Davenport-ra néz – Tûnj el, ha el akarom mondani, majd elmondom… ez nem a te dolgot… - feleli higgadtan. De kezén érzem, hogy megremeg. Ez a rohadék a végén haza vágja az esténket, elrontja Syd kedvét, ami nagyon nem tetszik, de igyekszem kulturáltan visszafogni magam.
- Halottad a hölgyet… menj szépen vissza a partneredhez… - nézek mögé, ahol egy szépnek épp nem mondható nõ várja türelmetlenül. – Szent ég, az egy nõ? Én a helyedben ellenõrizném, nincs e töke a menyasszonynak… de komolyan, ha vele jöttél még okozhat meglepetést… - pislogok rá vigyorogva.
- De vicces gyerek vagy… bár ezt már említettem… Mellesleg messze van ez a hölgytõl… ugyanis egy pornósztár, akiben több fasz fordult meg, mint amit te el tudsz képzelni, nem jó másra csak, hogy jól megbassza az ember, és megszopassa… - fejti ki, a lehetõ leg ocsmányabb módon. Syd-re nézek, aki elszégyelli magát és kicsit bánatosan néz ki a fejébõl. Nyílván el akarta õ is mondani, de így kellemetlen számára.
Jómagam viszont a kellemetlen szituációk megoldásának bajnoka vagyok. Teljesen felé fordulok és megsimogatva kezét, kezdem újra énekelni a nem is olyan rég elõadott dalt. Davenport-ot pedig le se sajnálom, egész egyszerûen levegõnek nézem, amitõl elég pipa lesz, de nem sokat tud tenni.
- Ne feledd kicsi Lola, a hétvégén szopni fogsz… - ezzel a félmondattal viharzik el, és bár érdekelne mire célzott pontosan, még sem áll szándékomban firtatni az okát. Nem tartozik rám, de ha mégis, majd elmondja.
- Elmondtam volna… - mondja kicsit csalódottan. Nem mintha magyarázkodnia kellene, pont én vagyok az, akinek kicsit sem tartozik elszámolással, sõt senki másnak sem. Ez az õ élete, azt tesz amit jónak lát.
- Sejtettem… - felelem kedves mosollyal, jelezve, hogy nem kell magyarázkodnia, ha el akarja mondani a múltját, majd elmondja.
- Én akartam elmondani… - teszi még hozzá.
- Semmi baj. Davenport egy faszkalap, leszarom, mit mond… Kezdjük elölrõl. Mondjuk, hogy eljutottunk, oda, hogy már el akarod mondani… Szóval… - köszörülöm meg a torkom és kihúzom magam. – Mit csináltál, mielõtt a fitnesz teljesen magába szippantott? – kérdezem kedvesen, mire elmosolyodik.
- Nos, a pornóiparban dolgoztam… Lola Lexington néven…jelenleg.. mivel ezt nem szeretném kihagyni.. Sztriptíz rúd táncolok a Skins Gentlemen’s Club-ban. Én vagyok ott a sztár… - fejti ki, mire elismerõen bólogatok.
- Ez már valami… elismerésem…Hol is van ez a club? Asszem bekukkantanék oda… Mellesleg, nem akarok nagyképû lenni, de az én életembõl is kijönne legalább egy szex film… - próbálom jó kedvre deríteni. Tényleg nem zavar a múltja, hogy kivel mikor mit csinált és szeretném, ha ezt érezné.
Az est további része ismételten kellemesen telik, még táncolunk is, amivel ismét meglepem. Mindent összevetve, kellemes estét tudhatunk magunk mögött, a kis zökkenõt leszámítva. Hazafele sokat nevetünk, a bor megtette kellõ hatását, és bár így nem illene volán mögé ülni, most nem érdekel.
Hazaviszem és egészen a bejárati ajtóig kísérem, még a zakóm is oda adom neki, mivel az éjjelre elég jól lehûl az idõ.
- Feljössz? – kérdezi kicsit bizonytalanul. Minden vágyam fölmenni hozzá, de tudom, hogy annak mi lenne a vége, fõleg így becsiccsentve.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. Tudom, mi lenne a vége, egy fergeteges éjszaka, tömény erotikával, vad szexel, ájulásig. Én biztos élvezném… - kuncogom, és a bejárat mellett megtámasztom a karom, körbe vonva vele Sydet. – Ennél többet akarok Syd… Meg akarlak ismerni, tudni akarok rólad mindent, amit csak lehet… és nem a múltadról, a jelenedrõl, vagy a jövõdrõl… Azt akarom, amit csak ritkán mutatsz… az igazi Sydet… téged akarlak, hogy mit szeretsz, mit utálsz… Sajnos van egy rossz szokásom. Hajlamos vagyok elveszíteni az érdeklõdésem, ha megkapok egy nõt… persze eddig nem is nagyon érdekelt a dolog, de veled mást érzek… Azt hiszem, mára beérem egy csókkal, ha neked is megfelel… - fejtem ki elég bõven, majd lassan közel hajolok Sydhez és lágyan, mégis szenvedélytõl fûtötten csókolom meg. Minden mozdulatommal éreztetem, mennyire kívánom, de mégsem megyek tovább.

Egy forgószéken ücsörgök, kezemben telefonommal és játszom. Nem túl érdekfeszítõ játék, de legalább annyira leköt, hogy ne gondoljak folyton az esti versenyen. Ez az elsõ alkalom, hogy apám megengedte, hogy én is ott legyek mellette. Persze nem versenyzõként, azt maximum a holttestén keresztül, és hogy õszinte legyek nem is vágyom rá. Szeretek száguldani, végül is a versenyszellemem is megvan hozzá, de jobban szeretem nézni talán kis para van bennem, a tapasztalatlanságom miatt. Hétvége révén, most apámnak segítek, mivel az egyik srác lebetegedett és nem tudott bejönni dolgozni. Nem mintha nem itt tölteném a szabad idõm 90%-át, hisz barátok hiányában csak itt tudok kicsit elszakadni z otthoni teendõktõl és a tanulástól. Én ezt nem munkának fogom föl, inkább szórakozásnak. A szalonban ilyenkor van a csúcsforgalom, már ha itt bármit is csúcsforgalomnak lehet nevezni. Apám és Ruben tetovál, én pedig a recepciót felügyelem, miközben épp várok valakit, akinek egy elég fasza sablont készítettem. Szerintem eszméletlen jó lett, habár nem vagyok benne biztos, hogy a hölgyemény, aki megrendelte, nem fogja összepisikélni magát a kivitelezése közben. Tudtommal ez lesz az elsõ tetoválása és ez a szépség az oldalára fog fölkerülni, személy szerint már láttam felnõtt férfit is aki megkönnyezte ezt a testrészét. A kedvenceim persze a portrék, ahol apukák és anyukák tetováltatják magukra gyerekeik arcképét. Apukámra is rávagyok varrva, immár két ízben is, de még tervez egy harmadikat is. Tiszte megszállott, ha rólam van szó, én vagyok számára a legfontosabb és ez nagyon boldoggá tesz, hisz nekem tényleg csak õ van, és persze a barátai, de az más. Nekem nincs nagymamám és nagypapám, rokonaim sincsenek, vagyis elviekben vannak, csak miután apám elvette édesanyám, kitagadták. Hát akkor ott egye meg õket a fene ahol vannak, ha nem kíváncsiak ránk, akkor én sem fogok sírni miattuk. Az ajtó kinyílik és a várt vendég sétál be rajta.
-Jó reggelt… Szia Cintya. – mosolyog kedvesen, mire lerakom a telefonom és visszamosolygok rá.
- Neked is jó reggelt Doris, felkészültél? – nyúlok be a fiókba, hogy elõhalásszam a sablont és kiterítem elé. A lány szája tátva marad, majd elmosolyodik. Szemmel láthatóan elégedett a munkámmal, ami nagyon boldoggá tesz, számomra ez igazi elismerés a tehetségemrõl.
- Testszik? – kérdezem kedvesen.
- Az nem kifejezés, imádom… Te fogod varrni is?
- Jaj, nem, dehogy apukám kezeire adlak, én csak a sablon tervezem, nem szeretek fájdalmat okozni másoknak… - rázom meg a fejem, mert tény, hogy ez az egyetlen hátulütõje ennek a munkának, ami miatt csak a tervezést és a sablon készítését vállalom.
- Mennyire fáj? – néz rám, kicsit kétségbeesetten.
- Hát fogalmam sincs, de az egyik leg érzékenyebb pontra kérted… Nem beszéltétek ezt meg apával?
- De valamit beszéltünk, kérdeztem azt válaszolta attól függ, és hogy ki lehet bírni… - igen érdekes arcot vág, mire felhúzom szemöldököm. A ki lehet bírni elég tág fogalom.
- Na jó, de vedd számításba, hogy apám egy fakír… A fájdalomküszöbe valahol a csillagos égen található. Emlékszem, mikor zakózótt a motorral és nyílt lábszárcsonttöréssel bement a kórházba.. – magyarázom fejet csóválva, jelezve, hogy ezt jól gondolja át. Persze tény, hogy kibírható, hisz sokan kibírják, de elsõ tetoválásnak én minden bizonnyal egy kevésbé veszett helyet választanék. A lány arcára döbbenet ül ki, amolyan szent isten ez nem normális, de már megszoktam.
- Mennyire vagy elszánt? – kérdezem kuncogva.
- Nagyon, oda szeretném, de azért kicsit félek… a fájdalmat egész jól bírom, csak nem tudom, mire számíthatok
- Nézd, szerintem nagyon fog fájni, de ahogy apám mondta ellehet viselni, és abban is biztos vagyok, hogy a lehetõ leg fájdalom mentesebben fogja csinálni…
- Mirõl van szó? – lép ki apám egy másik helyiségbõl, a befejezett vendégével, akinek a nyakára kellett tetoválni és jelen pillanatban, már kõrbe celofánozva várja, hogy pár nap múlva árnyékolásra kerüljön sor, majd elköszön a sráctól és felénk fordul:
- Szia Doris… láttad a sablont? Nagyon fasza lett mi? – kacsint a lány felé és elõvesz egy ásványvizes flakont a pult mellett álló, üveghûtõbõl.
- Igen láttam és tényleg jó lett… - mosolyog bájosan, kicsit másként, mint mikor rám mosolygott. Egyértelmûen tetszik neki apám, kár hogy túl fiatal és mivel ismerem õt, tudom, hogy sosem kezdene egy nála majd 20 évvel fiatalabb lánnyal. Nem szólok bele a beszélgetésbe, csak figyelem õket, had beszéljék meg a témát, ami aggasztani kezdte a leányzót, hála nekem. Apám meggyõzõ ereje fantasztikus, bár nem valószínû, hogy ettõl kevésbé lesz fájdalmas a mûvelet. Mindenesetre megbeszélik és a lány bemegy a szobába levetkõzni.
- Szerintem bezárunk mára, több kuncsaft nincs mára és ezeket befejezzük és megyünk… - magyarázza apám és gallér mögé küldi az üveg tartalmát.
- Jól van, bezárok és hazasétálok Filóval, úgy is ráfér a mozgás… és útközben megejtek egy antikváriumot… - mutatok a drágámra, aki végig a pult alatt feküdt, mint egy nagyobb darab szõnyeg.
- Remek ötlet, néha úgy is azt hiszem, ez a kutya nem alszik, hanem megdöglött. – mosolyodik el és ad egy puszit. – Vigyázz magadra és tudod, ha gond van… gyorshívó… - teszi hozzá komolya. Az út nagyjából 30 perc a házunkig és az antikvárium is útba esik. A jól megszokott útvonal, mindig ezen megyünk haza, így ha egyedül megyek és úgy érzem segítségre szorulok, apám pontosan tudja hol keressen. Viszonzom a puszit és miközben elindul a dolgára pakolászni kezdek.
- Rendben, de azért számolj a hazaérésemre legalább plusz 30 percet az antikvárium miatt.
- Jól van, csak hívj fel, ha megérkeztél… - húzza be az ajtót eltûnik a dolgára. Leszállok a székrõl és az ajtóhoz sétálva megfordítom a táblát, hogy a zárva felirat legyen kívül, majd egy mûanyag tálat veszek elõ, amibe vizet töltök és Filó elé rakom.
- Ébresztõ… megyünk haza.. – simogatom buksiját, mire unott képpel álmosan pislogva ásít egy hatalmasat. Lusta kis dög az biztos, fõleg mióta ivartalanítva lett. Nem szívesen engedtem õt kés alá, de sajnos muszáj volt, mivel az agressziószintje olyan magasra szökött, hogy azt tanácsolták, vagy altassuk el, vagy még ezt a lehetõséget próbáljuk meg. Szerencsére bevált, és már az ablakon sem ugrik ki, ha meglát egy másik kutyát sétálni az utcán. Néhány lefetyelés és némi nyújtózkodás után feltápászkodik indulásra készen. Még jól megölelgetem és fölrakom rá a szájkosarat, no meg a pórázt.

***
Az antikváriumban rengeteg kincsre leltem, de ami a legjobban megtetszett az egy AC/DC bakelit lemez volt, az elsõ lemez, amit Bon Scott halála után adtak ki, immár Brian Johnsonnal az élen (Back in Black). Imádom ezt a zenekart és bár a Bon Scott felállást annyira nem szeretem, az új énekes még a régi számoknak is új értelmet és színvilágot adott. Ritka, ha egy régi énekest leváltva jobb lesz a felállás, de náluk bejött, legalábbis szerintem. Hazaérve azonnal felhívom apát és felrakva a lemezt, átöltözöm és takarítás, fõzés közben énekelgetve, táncolva hallgatom. Leginkább persze az estére készülök, aminek már a gondolatától is ugrálhatnékom támad. Tudom ez a legtöbb embernek nem olyan nagy szám, de nekem ez lesz az elsõ alkalom és már vagy két éve rágom apám fülét, hogy vigyen el magával, így már azért érthetõ az izgatottságom. Kezdek kicsit hiperaktívvá válni emiatt az izgatottság miatt és nem csak ebédet készítek, hanem extra csokis browniet is, ami nálunk mindenki nagy kedvence, közben a ruháim készítem elõ az estére. Mire apám hazaér Michael kíséretében, már meg is van terítve és csak vasalgatva énekelek.
-Szia kicsim, megjöttünk… - kiáltja el magát ahogy belép. Azonnal lerakom a vasalót és kicsörtetek hozzájuk, Michael nyakába vetem magam.
- Sziasztok Michael ezer éve nem jártál nálunk…
- Szia Cinty… Na igen Las Vegasban tanyáztam, de már kezdtem megunni a sok fényt, meg a táncos csajokat.. – nevet fel idétlenül. Öblös hangja megtölti a szobát, apám meg csk fejét csóválva dobja le magát az étkezõ asztalához. Michael közben lerak és alaposan szemügyre vesz. Na igen, már vagy egy éve, hogy lelépett és némileg megváltoztam.
- Az anyja, nõ lett a lányodból… Ráhajthatok? – kérdezi apám, mire apám egy rosszalló pillantással illeti. Michael amúgy tipikusan az a szívdöglesztõ, macsó csávó, akiért a legtöbb lány majd megveszik. Az egyetlen probléma vele, hogy csak teng-leng a nagyvilágban és kezd úgy tûnni sosem fog megállapodni. Viszont velem kapcsolatban biztos nem gondolja komolyan, hisz 15 év legalább van köztünk, ráadásul õ a keresztapám.
- Megpróbálhatod, de ne csodálkozz, ha a végére nem lesz többé mivel próbálkoznod.. – morogja. Látszik, hogy vacak napja volt és nem vevõ a humorra. Odasétálok hozzá és megölelgetem.
- Mi a baj apukám? Michael csak hülyéskedik…
- Még, jó, imádom Cintyat de a keresztapja vagyok… marha… - ül le mellé Michael. Nagyjából sejtem mi lehet a baj.
- Tudom, de fáj a fejem és ezen az se segít, hogy Brian Johnson visít … megtennéd, hogy lejjebb halkítod, vagy megfojtod?  - kapok a buksimra egy puszit.
- Persze… - mosolygok kedvesen és lekapcsolom a lemezt, majd visszasétálva töltök egy pohár vizet és egy szem aszpirinnel ülök vissza apámhoz.
- Történt valami? – érdeklõdöm, Michael pedig hátra dõlve figyel.
- A lány, aki az oldalára kért tetoválást… úgy visított néha mint egy kismalac… szerintem többen hitték, hogy nyúzom… Ki fogom írni az ajtóra, hogy a tetoválás fáj, de még senki sem halt bele…
- Én sejtettem, hogy nem gondolta át rendesen… - kuncogok és ismét föltápászkodva kezdek megteríteni, mind hármunknak.
- Meddig maradsz Michael? – kérdezgetem közben keresztapám, aki a motyóit hurcolja befelé.
- Ameddig apád ki nem dob, vagy nem találok egy albérletet… - szemeim megcsillannak, mert az albérlet az bizony azt jelenti, hogy jó darabig nálunk fog maradni. – és mivel, csak egy telefont ejtettem meg a szülinapodon, így utólag is… - leteszem a tányérokat kezembõl, ahogy matatni kezd a táskájában és elõhúz egy csomagot.
- Boldog születésnapot… - mosolyog és átadja a csomagot. Lelkesen veszem ki kezébõl és bontogatni kezdem. A csomag egy elképesztõen dögös bõrkabátot rejt.
- Uram… atyám ez valami eszméletlen dögös…köszönöm szépen! – ölelem át . – de tudod, hogy nekem elég volt az is, hogy fölköszöntöttél… - ölelem magamhoz a kabátot, majd egy jó kis beszélgetés keretében elfogyasszuk az estebédet és a fincsi sütit. Az idõ mintha felgyorsulna, pillanatok alatt eljön az este és már elkészülve indulunk is a helyszínre.

***

Az este kicsit csípõs, habár még elviselhetõ, hogy egy rövidnadrágot vegyek föl cicanacival, egy fekete feszülõs pólót, aminek az elején egy AC/DC felirat virít, a hozzá passzoló fekete Harley bakancsommal és természetesen a keresztapámtól kapott dögös bõrkabáttal. Nem igazán tudom kihasználni a 2012 Harley-Davidson VRSCDX Night Rod Specialomat, mivel ahogy kicsit odalépnék neki, apám rám dörrent, hogy vegyek vissza. Kicsit igazságtalannak érzem, hogy bár van egy 125 lóerõs motor a fenekem alatt, mégsem érezhetem a képességeit. Mondjuk elégedetlen sem lehetek, hisz csak eljöhettem és biztos vagyok benne, hogy idõvel apám rájön, mennyire biztosan uralom ezt a hatalmas gépet. A helyszínre nagyjából elsõnek érkezünk 11 óra tájékán. Az emberek lassan, de biztosan szálingóznak, én pedig végre gyönyörködhetek a szebbnél szebb kocsikba. Apámnak persze nincs igazán ideje rám figyelni, a lassan kezdõdõ versenyek lekötik minden figyelmét, de nincs is rá szükség, mivel mindig akad valaki aki figyel a biztonságomra. Jómagam apám Humvee-jének motorháztetején ücsörgök és Michaellel beszélgetve vázlatokat rajzolgatok.
- Mesélj nekem valamit, mi van a suliban?
- Az jól megy, rendesen hozom a kitûnõ átlagot… - nevetek föl édesen.
- Mindig tudtam, hogy eminens észlény vagy… Na és a pasik? A kis pöcsök biztos megbolondulnak érted… - kacsint rám sokat sejtetõen, de én csak megcsóválom a fejem.
- Hát inkább úgy mondanám, hogy nem értem, hanem tõlem bolondulnak meg… nem vagyok túl népszerû… azt kell mondanom, hogy még mindig lúzer vagyok… - kuncogok. Láthatóan ez a tény kicsit sem zavar, habár jobban örülnék neki, ha békén hagynának.
- Ezt meg, hogy érted? A kis faszoknak nincs szemük?
- De az van, csak… a népszerû lányok valahogy utálnak, amit részben annak köszönhetek, hogy alsóban betörtem az egyik orrát.. – sóhajtok egyet. – Ez azt eredményezte, hogy a legtöbb fiú távolságtartó lett, amelyik meg nem, az vagy egy gyík, vagy csak megdugni akar… - magyarázom és félrehúzom a szám. Michael elgondolkodik és fölnevet.
- Ja igen, arra emlékszem… amikor apád elmondta leesetem a székrõl, de nagyon büszke voltam rád, ne is hagyd senkinek, hogy ribancnak nevezze az édesanyád… - simogatja meg a karom.
- Eszemben sincs hagyni… A szemét dög azóta megkeseríti az életem… Három hete kiplakátozta a képemet az iskolába és környékére a telefonszámommal, címszó: Kétségbe vagyok esve, bárki hívjon, aki hajlandó egy szûzkurvát megbaszni! … - Michael egy pillanatra ledöbben, de azért csak folytatom.
- Le kellett cserélnem a telefonszámom, elég sok jelentkezõ akadt… De már nem érdekel, pár hónap és megszabadulok tõlük... – próbálom terelni a szót, mivel Michael agya kezd kicsit felforr.
-  Ja az a pár majd fél év… - biccenti oldalra a fejét, de végül hagyjuk a témát és kellemesebb mederbe tereljük a témát. A versenyek eközben elkezdõdnek, és inkább rájuk koncentrálok. Figyelmemet, egy hirtelen jött lövés szakítja félbe. Megrémülve kapom a fejem a hang irányába, Michael és még néhány barát pedig védelmi pozícióba állva, takarnak el. Ez azért elég durva. Rájuk vagyok bízva az addig oké, de tényleg képesek lennének beszedni helyettem egy golyót? Ez félelmetes, még jó, hogy csak vészriadó és csak egy lány próbált valami seggfejet megrémíteni. Ettõl függetlenül elég valószínû, hogy többen a gatyájukba csináltak a rémülettõl, köztük én is. Azért nem hiszem, hogy ez minden alkalommal elõfordul, legalábbis ezt vélem leszûrni a rémült tekintetek közül és, hogy szépen arrébb húzódnak az említett hölgyemény közelébõl. Talán kicsit túlreagálta, de legalább meg tudja védeni magát és így már biztos, hogy békén fogják hagyni. Lemászom a kocsiról és a mappámmal a kezemben indulok sétára, vagyis indulnék, ha Michael nem fogná meg a karom.
- Te meg hová osonsz kisasszony?... Észlelted, hogy veszélyes csak úgy kószálgatni? – kérdezi rosszallóan. Ártatlan képpel nézek rá, látszik, hogy akarok valamit.
- Az nem hiszem, hogy komoly volt, csak megvédte magát a lány, és… jaj ne izélj már, szeretném megnézni a kocsikat kicsit közelebbrõl is… Mondjuk azt a Mazda rx8-ast… vagy a Shelby GT 500-ast. Kereszt apuci… lécci lécci… - pillázok édesen vigyorogva.
- Nézd Michael végül is a csaj Daveportal balhézott össze, nem hiszem, hogy gyilkolni készült a pasas meg amúgy olyan tenyérbe mászóan segg, hogy ha lelõnék se sírna érte senki… - fejti ki Dominik a védelmem mellett. Michael felsóhajt és kõrbe néz, mintha a terepet akarná ellenõrizni.
- Na jó, de a közeledben maradunk.. – int, hogy mehetek, így odasasszézom a Mazdához és alaposan szemügyre veszem.
- Szia. Látom nagyon tetszik neked. – szólít meg egy ázsiai lány. Nagyon dögösen van felöltözve, hozzá képest én még csak egy kislány vagyok. Kedvesen rámosolygom, de közben az is leesik, hogy a lövöldözés részben miatta alakult ki.
- Igen. – bólintok kedvesen és úgy teszek, mintha a ténymegállapítás nem is jutott volna el a buksimig. Végül is a pasas megérdemelhette, hogy ráijesztettek, fõleg ha tényleg akkora seggfej ahogy Dominik állítja.
- Mazda  rx8 ... És ha jól látom talán tuningolva is lehet ... – persze nem sokat értek a tuningolt kocsikhoz, de a hangjáról meg tudom állapítani, hogy fel van tuningolva a jellegzetes sípoló hang miatt.
- A nevem Neko. – mutatkozik be. Nagyon barátságos és kedves, így nem látom okát, hogy ne beszélgessek vele. - Na és te?
- Az én nevem Cintya. – fogok vele kezet, kedves mosollyal.
- Szeretnél egyet driftel-ni?
- Az jó volna, de ... Motorom van és apukám nem engedi, hogy versenyezzek. Én csak rajzolgatok és nézelõdöm. – mutatom föl mappámat.
- Nem versenyre gondoltam, csak beülhetnél mellém és driftel-nék versenyen kívül egyet. Na? - ez elgondolkodtató, nem is lenne rossz, de azért vannak kételyeim afelõl, hogy apám belemegy.
- Hát nem is tudom ... – nézek kõrbe apám keresve, de jó messze van rendes kommunikációhoz, viszont fél szemét rajtam tartja, így mikor a siketek által használt jelbeszéddel mutogatok felé megérti mit akarok. Azonnal nemet mond, de némi kuncsorgás után belemegy. Amúgy a jelbeszédet, apám egyik nagyon jó barátja miatt ismerem. Magyar származású a neve Zoltán és szintén siket.
- Igen! – felelem a nagy megbeszélés után és elrakva a mappám, beszállok a kocsiba. Szinte belesimulok a szarvasbõr kárpitba. Kényelmes sportülés 5 pontos biztonsági övvel, elképesztõen kényelmes, és ahogy végignézem a mûszerfalat a kocsi belsõ tere legalább olyan tetszetõs, mint a külseje.
- Az édesapád?
- Igen, de hajlamos nagyon aggódni... – kuncogom.
- Ugyan. – mosolyog vissza. - Ha a szülõ aggódik, az azt jelenti szereti a gyermekét. – ez pontosan így van, de azért néha fullasztó tud ám lenni a túlzott aggódás.
- Az lehet, de néha sok. – felelem és végigsimítok a mûszerfalon, mintha nem is mûanyag lenne, elképesztõen dögös. - Hûû... Ez nagyon klassz. Tiszta cicának érzem magam itt... – bújok bele az ülésbe, mint egy cica.
- Övet bekapcsolni. Nem szokásom lassan vezetni. – kijelentésére elnevetem magam, ezt valahogy sejtettem, és bekapcsolom az övet. Ahogy kattan a biztonsági kapocs, már el is indul. Szépen farolgat velem árat, és bátran állíthatom, hogy a lány nagyon jól vezet. Legalábbis az én laikus meglátásom szerint. Nagyon jól érzem magam néha persze még az övvel is meg kell kapaszkodnom, de sokat nevetgélek, tényleg élvezem a sebességet. A menet végére remegõ lábakkal szállok ki a kocsiból, nem is tudnám mihez hasonlítani az érzést, de olyan intenzív, amit ritkán érzek végtagjaimban. Valahogy ettõl még inkább versenyezni szeretnék, legalábbis egyszer, ha apa is belemegy. Elköszönök Nekotól és visszamegyek a családomhoz.
- Tetszett? – érdeklõdik Michael.
- Az nem kifejezés… de azt hiszem még egy kicsit kõrbe nézek… - indulok el az egyik irányba.
- Jól van, ha gond van sikíts… - intek, hogy értem, majd tovább sétálva. Az emberekkel nem igazán foglalkozom, most sokkal jobban lekötnek az autók, egész pontosan az a GT 500-as amihez hasonlót, még nem igen láttam. Miben is különbözik az általam látott ? Kezdhetném a színétõl ami a metálfényezést is felülmúlva csillog, vagy az extra vonalvezetést, amitõl szerintem áramvonalasabb mint amilyen alapjáraton ez a típus. A nagy mélázásba észre sem veszem, hogy vészesen közel kerülök, egy személyhez, akit minden bizonnyal jobb lett volna elkerülnöm. Kicsit hátrálva sikerül is belebotlanom, és megfordulva gyors bocsánatkérésbe kezdek.
- Elnézést, nem vettem észre. – ez a tag nem más mint a mai nap fõ balhézója az a FAROK akinek a nevét sem tudom, mondták és rémlik valami, de pontosan nem emlékszem.
- Semmi baj kicsike… nézegeted a kocsikat? – vigyorog, akár egy perverz. Szeretnék gyorsan megszabadulni tõle, de bunkó sem akarok lenni.
- Igen, nagyon szépek, … még egyszer elnézést, de nekem… - már épp mondanám, hogy mennem kell, de megfogja a karom. Nem durva, viszont én nem akarok ismerkedni, vele biztos nem.
- Hová sietsz? Gyere elviszlek egy kõrre a Mercédesszel, láttam a kis japán szuka mellé nyugodt szívvel beültél.. Az én kocsim legalább olyan dögös… - kuncogja.
- Köszönöm, de kihagynám, Nekót ezer éve ismerem.. – hazudom, hátha akkor lekopik és kihúzom a karom kezébõl, majd apámék felé nézek, de valahogy mind háttal áll nekem. Remek, egyszer lenne rájuk szükségem akkor is mással foglalkozik mind. Morgom magamban, de igyekszem magamtól megoldani a dolgot, remélve, hogy a pasas veszi a lapot.
- A fenéket ismered… Bemutatkoztatok, mi van büdös vagyok vagy mi? – morran rám. Ez a tag tényleg nem normális, talán megcsípte a hülyekígyó? Megint megfogja a karom, és már épp azon vagyok, hogy elküldöm melegebb égtájakra, mikor egy srác jön a segítségemre, mondhatni a legjobbkor.
- Engedd el Daveport… - lép mögém és nyugodt hangon szólítja meg. Megfordulva egy hosszú hajó srácot pillantok meg, elég furcsa öltözékben. Csak lesek mint hal a szatyorban, ahogy a vékony srác meghátrálásra kényszeríti a nála kétszer vastagabb pasast.
- Nyugi Wolf, csak szórakozom kicsit… Tudod, kieresztem a gõzt… stresszes a melóm… - magyarázkodik, én meg ide-oda kapkodom a fejem. Wolf, nem tesz semmit, de a tekintete nem egyszerû az biztos, szinte szikrákat hány.
- Különben is mire vágsz föl?
- Apró kis kockákra, ha nem állítod le magad… Már kezdesz túllõni a célon, mint mindig. Vedd észre, hogy a lány nem kér belõled és tûnj el… - fejti ki a legnagyobb higgadtságban, de azért érezhetõ, ha a pasas nem tágít, ennél durvábban is képes fellépni. Mondjuk azért nem hiszem, hogy földarabolná, ez is csak amolyan apám féle fenyegetés lehet, mint a kitépem a karod és agyonverlek vele. Legalábbis én így gondolom.
- Csak a pofád nagy, kis korcs, de mára elég volt a balhékból, úgy látszik mindenki elveszítette a humorérzékét… - dünnyögi és hátat fordít, majd váll fölött visszatekintve néz ránk.
- Ezért még számolunk kis seggfej… és cica, veled is összefutok még… - kacsint rám, amitõl kiver a víz és ökölbe szorul a kezem, de a balhét én sem akarom, így csöndben maradok és lenyelem haragom.  A pasas vág egy pofát, és úgy dönt inkább odébb áll, mindenki örömére, de fõleg az enyémre.  Megkönnyebbülten fordulok Wolf felé, immár teljes testemmel.
- Köszönöm szépen… Ez a fazon nem fér a bõrében… Cintya vagyok… - nyújtok kezet neki kedvesen. Persze azért akkora veszélyben nem voltam, mivel vagy úgy rúgtam volna tökön, hogy a mogyorói helyet cseréljenek a manduláival, vagy sikítok egyet és minimum 7 nagydarab pasas siet a segítségemre, de ettõl függetlenül nagyon kedves dolog volt tõle, hogy segített.
- Wolf és nincs mit, a pasas amúgy is az idegeim õrölte… - fogadja a kézfogásom és egy kedves mosollyal viszonozza mosolyom.
- Na igen, vannak akik csak a balhét keresik… Na és te? Hivatalos megmentõ vagy? – kérdezem kedvesen, nem piszkálódásnak, vagy kötekedésnek szánom, ez látszik is.
- Nem kimondottan, én is versenyzem… A GT-vel amit néztél… - mutat a kocsira.
- Komolyan? Elképesztõ a kocsid, olyan akár egy sima 2010-es Shelby Gt 500-as,supersnake de mégsem. Kicsit talán lejjebb ül és a spoilerek is minden bizonnyal csökkentik a légellenállást, és hát õszintén megvallva ilyen színt sem láttam még…  Fekete, de nem gyöngyház és nem metál… Mattnak sem nevezném. Mintha egy nem szokványos kasznira akartak volna festéket felvinni.. azért mondom, hogy nem szokványos, mert olyan anyagot és módot választottak, amit én nem ismerek… - Wolf érdekesen néz rám, ahogy elemezgetem a kocsija küllemét, így észbe kapok, hogy jobb lenne nem okoskodni, mert a végén azt hiszi, hogy piszkálni akarom, pedig csak a kivitelezést csodálom.
- Bocsi csak beszélek badarságokat… miért lenne már más anyagból? – nevetek zavartan, mert a nézést tényleg nem tudom hová tenni.
- Semmi. Értesz a kocsikhoz?
- Nem azt nem mondanám, sõt inkább úgy fogalmaznék, hogy amit a kocsikról tudok az igen szegényes… A motorhoz nulla, az elektronikához pedig dupla nullás az agyam… - kuncogok édesen.
- Szeretem õket, mármint a kocsikat, de a kaszni az ami igazán érdekel… A festészet és minden ami leginkább a kivitelezés, szemmel látható formáját takarja.

Reggel van, a nap lágy sugarai megcirógatják arcomat. Az órám is csörögni kezd, egy ügyes kézmozdulattal némítom el. De nem elég ügyes, így a földön koppan. Takarót fejemre húzom a szokásos " csak még öt percet létszi" mondattal és vissza is aludnék.
De most nem lehet, muszáj elkészülnöm és legalább a reggeli alatt ébren lennem. Aztán vagy vissza alszok még vagy sem.
A reggeli zuhany valami keveset segít a helyzeten, majd gyors öltözést követõen hajszárítás és felfogom egyszerûen.
Ruházatom se olyan, hú de extra, csak egy egyszerû melegítõ. Hasam a tudtomra adja, hogy éhes és ételt kíván. Hát majd lent összedobok valamit. Bár van erre szolgálónk, aki elvégzi a házi munkát és fõz is, de szeretem a kajámat én magamnak megcsinálni.
A lépcsõ tetejérõl már érzem a konyhából jövõ finom illatokat, hasam pedig vezet az irányba. Na jó, most talán mégse én fogok reggelit csinálni...
- Ohayou gozaimasu otto-sama. (jó reggelt apa) - hajolok meg illedelmesen. Apám az asztalnál ül, a szolgáló már letette elé az ételt és a kávéját is, de õ az újságot bújja. Rám emeli tekintetét.
- Ohayou Karin-chan. - ezzel már le is ülök vele szembe és elém is lekerül az étel. Igazán finomnak néz ki. - O-genki desu ka? (Hogy vagy?) - érdeklõdik a szokásos sablonos kérdésével. Nem szoktunk általában beszélgetni csak ilyenekrõl.
- Genki desu. (jól köszönöm) - válaszolok és mielõtt még én is megkérdezhetném tõle, õ már ismét kérdez is engem.
- Karin-chan van itt ez az üzlet... - kezdi angolul. Persze, hogy üzlet. Csak akkor angolozik velem, ha tesztelni akar mennyire felejtettem, vagy felejthettem e egyáltalán. De azt hiszem, már kezdhetném megszokni, hisz mindig én segítek neki. Azóta mióta egyszer az egyik hülye embere miatt majdnem elbuktak egy nagy üzletet és én meg sikeresen kihúztam õket a szarból, az én szavam a döntõ. Azt persze apucinak nem kell tudni, hogy én olykor, hogyan intézem a dolgokat...
- Igen tudom. - bólintok.
- Szeretnék pár dolgot megtudni Ms. Sydney Harrington-ról.

Gépem valamikor a kései órákban landol és nem is érdekel se városnézés semmi, csak az, hogy érjek már el a szobámig és végre aludhassak.
A helyzet sajnos reggelre sem lesz a legjobb, ez az idõ eltolódás komolyan megvisel. Ez a második alkalom, hogy egy üzlet miatt külföldre megyek. Ráadásul, hogy nõvel lesz dolgom, az csak nehezít rajta, hiszen a férfit könnyebb befolyásolni mint egy nõt ... Legalábbis szerintem.
Lezuhanyozok, felöltözök és rendelek magamnak kaját.
Nem eszem azt amit itt a hotelban lehet kapni, hanem a közeli japán étterembõl rendelek. Az értesítés is megérkezett miszerint drágaságaim már itt vannak. Ennek külön örülök. Reggeli után felveszem kék motoros ruhámat és felfogom hajam. Ma úgy döntök a gyönyörû Kawasaki ninja 250r-emmel megyek.
Imádom, hiszen ez az elsõ motor, amit apámtól kaptam. Imádom a színét is, mert attól függõen hogyan éri a nap tündököl királykék vagy épp türkizkék színben.
Utam egy régi baráthoz visz. Szerencsémre miután õ alsó középiskolai idõnk során kiköltözött ide és tartottuk továbbra is a kapcsolatot. Õ talán tud majd nekem segíteni.
A mûhelynél megállok, pont kint van. Leszállok mocimról és leveszem a bukósisakom.
- Karin.. - néz rám mosolyogva. - Mi szél hozott erre? - mosolyog rám.
- Nem tudok nélküled élni Yuji. - mosolygok rá.
- Azta ... Klassz motor. Kawasaki ninja 250r. Folyadékhûtéses, négyütemû, soros kéthengeres motor; diamond váz, acélcsõbõl; 6 sebesség; digitális gyújtás; maximális teljesítmény 33LE (24 kW) ...
- Ezt magamtól is tudom Yuji. - kuncogok. - Inkább azt mond, tudsz e valami jó hírt? Vagy esetleg valami Sydney Harrington-ról?
- Sydney Harrington? Azt tudom, hogy gazdag nõci és edzõtermei vannak ... De ha adsz egy kis idõt többet is meg tudok róla.
- Ma estére kérném. - vigyorodok el.

Március 3. Hogy utálom én ezt az idõt még. Nincs tavasz, de már tél sincs. Szerencse, hogy Yuji jó hamar megszerzett nekem pár információt, többek között a mai versenyrõl. Anélkül is eljöttem volna, hogy találkozhatok Sydney-vel.
De most, hogy még fel si hívott látták õt itt, most már tényleg megérte eljönni. Los Angeles egy külvárosa, Compton a helyszín.
Elegánsan állok be kocsimmal, lehetõleg feltûnést keltve, hiszen ha már egyszer a drift-ben verhetetlen szépségemmel jövök, hát miért is ne. Többen pislognak rám kettõt hármat, hogy mégis mit mûvelek, de nem érdekel. Kiszállok a kocsimból és neki támaszkodok. Mazda rx8, az is tuningolva.
Többen elismerõen bólintanak. Fekete latex forrónacim megfeszül rajtam, mint egy második bõr olyan. Narancssárga szintén latex anyagú top-om kiemeli kerek melleimet. Hosszú hajam felfogva, benne narancsos tincsek. Egy ideig csak állok és nézelõdök, a háttérben hallom a szurkolást, motorosok versenyeznek. Lassan elindulok hátha meglelem Syd-et.
- Félre az útból ribanc. - lök meg egy eléggé ideges fazon, mire én sem cselekszek másképp... Dühösen rántom vissza és már kap is egyet, hogy átesik a mellette levõ mercin.
- Vegyél vissza köcsög! - tudom le ennyivel. Aztán tekintetem megakad Sydney-n. Három sráccal társalog, de úgy döntök oda megyek.
- Állj csak meg ribanc! - ragadja meg a karomat.
- Sawaranaide! (ne érj hozzám!) - rántom el a kezemet.
- Ugyan cica, de kis harcias valaki. - a háttérben többen összesúgnak. Amit ki tudok venni az az, hogy Davenport.
- Philip Davenport? - pislogok egy pillanatra meglepetten. Na drága, ha így folytatod tovább hamarosan ki leszel rúgva.
- Igen. Miért? Bár végül is jó ha tudod kinek a nevét kell nyögni mikor majd alattam teljesítesz...- vigyorog.
- Nem azért, csak gondoltam jó lenne tudni mi legyen a fejfádra vésve köcsög!
- Nyomorult kínai ribanc. - erre tökön rúgom.
- Tudod mit? Egy drift verseny.
- Ha nyerek, akkor szépen nyújtasz nekem egy szép estét.. - vigyorog.
- De ha én nyerek akkor kussolsz és leakadsz rólam!

Beülök az autómba, hamarosan mi jövünk. Különös izgatottság járja át a testemet. A rajthoz állok. Király vagyok drift-ben. Más a gyõzelemért játszik, de én az érzésért. Olykor jobb mint egy orgazmus...
A verseny kezdetét veszi és én bele adok apait, anyait a dologba. Gyorsan vezetek, pontosan, nem hibázhatok.
Még látom, ahogy idegességében mögöttem bénázik. De az útra kell koncentrálnom. Testemet átjárja az az érzés, szorosan fogom a kormányt. Annyira nem jó, mint mikor gyorsulásin veszek részt, de majdnem.
Csak ott egy idõ után képeket látok, az életem pereg. Mintha halál félelmed lenne, olyannak tudnám leírni a pillanatot, de mégsem. Átjárja a teljes testemet, egyre többet és többet akarok belõle.
Ezért vagyok adrenalin függõ. Kell a veszélyes helyzet, hogy azt mondhassam ez jó volt.
Elegánsan érek be a célba, elõtte még trükközgetek is, hogy ezzel is húzzam Davenport agyát.

Kiszállok a kocsiból, lábam kissé remeg, szívem hevesen ver, de senki sem láthatja. Csak pár pillanat az egész, míg összeszedem magam. Ellököm magam a kocsimtól és Sydney felé veszem az irányt. Arcomon édes, ugyanakkor elégedett mosoly.
- Klassz volt! - zsebelek be egy elismerést, amit hamar le is tudok. Annak aki ebben él, nem nagy dolog.
- A véremben van. - felelem egyszerûen. Majd figyelmemet Sydney-nek szentelem, ideje bemutatkoznom.
- Neko vagyok, legalábbis a barátaim és a versenyzõk így hívnak. - mondom.
- Sydney. - kapom tõle a bemutatkozást. Hát hogy ne tudnám ki õ. A többiekre nézek kérdõn.
- Dice. - ezt letudom egy bólintással, hisz nem annyira érdekes a pasas.
- Wolf Lamourette. - neki már valamennyivel több figyelmet szentelek. Nem rossz..
- Nickolas Turner. - nem mondom nem rossz pasi. Hát de most nem ilyen miatt vagyok itt, elsõ a meló és minél több mindent megtudni Sydney-rõl.
- Örvendek. - mondom egy mosoly kíséretében. A fiúk lelépnek, biztos verseny. Én meg ott maradok Syd-el.
Már szóra nyitnám a számat, hogy érdeklõdjek, mikor megint felbukkan az a Davenport.
- Csak mázlid volt te kis kancsal kínai ribanc! - kezd idegesíteni a dumája. Nem is vagyok kancsal ribanc! Arról nem is beszélve, hogy kínai meg aztán pláne nem.
- Nyilván nem vagy tisztában azzal, hogy kivel is beszélsz. Tudod, te kis nyomorult patkány, hogy az állásod kockáztatod? Nem mellesleg arról volt szó leakadsz rólam, ha veszítettél! - morranok rá nem túl szépen.
- Oh ugyan mégis miért te szajha? Ki vagy te, hm?
- Nyilván az Asahi név ismerõs neked. Ha igen, akkor kussban maradsz, mert ki is rúgathatlak!
- Vegyem fenyegetésnek? - ragad bele hajamba, mire megint hangot adok nem tetszésemnek. Neki nyom az egyik kocsinak.
- Hottoite... (hagyj békén..) - próbálok szabadulni mikor keze felfedezést indítt testemen. - Nyomorult féreg! - köpöm le, mire akkora pofont kapok, hogy neki esek az egyik autónak. Még szerencsém, hogy kezemmel fogom fel az esést, de az arcom attól még ég és lüktet.
Lövést hallok, mire felkapom a fejem. Nem találta el Davenport-ot, de arra elég volt ez a figyelmeztetõ lövés, hogy megfutamodjon.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni kicsi Lola.

Felkelek a földrõl, fülem még kissé cseng. Leporolom a ruhámat és a hajamat is igyekszek rendbe tenni. Többen minket néznek, de mivel látják senki sem sérült így szurkolnak tovább.
- Köszönöm. - mondom Sydney-nek. Mivel Davenport Lola-nak hívta, így van egy sejtésem a múltjára ... Lola Lexington. Nem hittem volna tényleg õ az, de hát na.
- Igazán nincs mit. Én sem bírom azt a pasast. - erre elmosolyodok. Meg tudom érteni miért.
- Asahi Karin. -nyújtom felé kezem. Kiérdemelte, hogy megmondjam neki az igazi nevemet.
- Sydney Harrington. - fogunk kezet. Jobban körbe nézek és tekintetem egy Dodge Viper Hennessey Venom 1000 Twin Turbo-n akad meg. Ez aztán nem semmi... Dögös a kicsike, bár nem az esetem. De tényleg nagyon állat az a kocsi.
- A tied ez a szépség? - kérdezem elismerõen, mire bólint. - Oh te jó ég ... - alig bírom vissza fojtani, hogy ne sikítsak, tiszta izgatott lettem. Tényleg nagyon állat amit ez a kocsi tud, pláne ha még egy profi vezeti. - Na és versenyeztél is már vele? - érdeklõdök higgadtságomat vissza nyerve.
- Igen, még hozza Davenport ellen...
- És leverted! - vágom rá. Még szép, hogy leverte, azért lehetett már alapból idegbeteg. Vannak emberek akik nehezen viselik el, ha veszítenek. De hát egy merci nem ellenfél egy ilyen király kocsinak.
- Egyszer lehetne egy barátságos versenyünk ha gondolod. - mosolygok rá kedvesen. - Nem csak driftelek ám. - kacsintok egyet. - Na szia, majd még találkozunk. - ezzel vissza is indulok a kocsimhoz.

Ahogy jobban közelebb érek látom vannak akik csodálják. Egy csini cicababa vizsgálgatja épp a kocsimat. Cicuska közelében vagy négy kigyúrt, tetovált fickó. Érdekes látvány köztük annyi szent.
- Szia. Látom nagyon tetszik neked.
- Igen. - bólint rá. - Mazda  rx8 ... És ha jól látom talán tuningolva is lehet ... - erre bólintok.
- A nevem Neko. - mutatkozok be. - Na és te?
- Az én nevem Cintya. - erre bólintok.
- Szeretnél egyet driftel-ni? - érdeklõdök.
- Az jó volna, de ... Motorom van és apukám nem engedi, hogy versenyezzek. Én csak rajzolgatok és nézelõdöm. - mutatja a mappáját és a ceruzáját. Mit ne mondjak jól rajzol és nem is akármilyen tervezõ a csajszi. Elkuncogom magam.
- Nem versenyre gondoltam, csak beülhetnél mellém és driftel-nék versenyen kívül egyet. Na?
- Hát nem is tudom ... - néz el a másik irányba. Talán az apukája lenne? Nagyba elkezdenek jelbeszéddel kommunikálni, de ebbõl én csak annyit fogok fel, hogy õ szeretne kocsikázni, az apuci pedig nem engedi. Aztán mégis bele egyezik. - Igen!
Nyitom az ajtót és mindketten beülünk. Az övemet bekötve kezdek újra érdeklõdni.
- Az édesapád?
- Igen, de hajlamos nagyon aggódni...
- Ugyan. - mosolygok. - Ha a szülõ aggódik, az azt jelenti szereti a gyermekét. - mondom.
- Az lehet, de néha sok. - majd végig simít a mûszerfalon. - Hûû... Ez nagyon klassz. Tiszta cicának érzem magam itt... - bújik bele a sportülésbe. Igen, elég tuti.
- Övet bekapcsolni. Nem szokásom lassan vezetni. - tudatom vele a mihez tartás végett. Õ már be is kapcsolja az övét és mehet is a kör. Gyorsan vezetek, ráadásul driftelek is. Látom élvezi és egyre többen figyelnek engem. De végül is engem most csak az érdekel felejthetetlen legyen neki ez.

Másnap csak a szobámban fekszek. Nem tudok magammal mit kezdeni, nincs is jobb dolgom. Csak az ágyamon fekszek, nézem a plafont. A tegnapi nap jár a fejemben ... Sydney... Hát ha egy ilyen csaj versenyzik, tényleg bajban lehet.
Ráadásul mivel Davenport Lola-nak hívta, így gondolom a múltja lehet az ok.
Ismerõs dallam csendül fel, mire a mellettem levõ telefon felé fordítom fejemet.
- Hoppá ... Hát ez meg mit akar? - fordulok át hasra és felveszem a telefont. - Moshi Moshi.(halló) .. Gokai deshita (féleértés volt) ... Nani? (tessék?) - akadok le azon amit mond. Hát ez hihetetlen. Jó az ilyen dolgokat megtudni... -  Nah... Doko?(hol) - adom meg magamat. Ha Davenport még egy alkalommal csúnyán be akar égni, hát legyen. Még jó, hogy nem csak Yuji-ra, hanem Yoko-ra és a drága Kaito-ra is számíthatok. - Itsu? (Mikor?)... Arigatou (köszönöm). - ezzel le is teszem. Na jó.. Azt hiszem akkor hamarosan még egy versenyre részt kell venni. De most már tényleg nem leszek kíméletes. 

A tenger halk morajlása, kellemesen frissítõ édeskésen sós illata, beszûrõdik a résnyire nyitva hagyott ablakon. Kellemes szellõ cirógatja csupasz bõröm, miközben a reluxán beszûrõdõ, éles, mégis sejtelmes fények ébresztgetni kezdenek. Félálomban, bizony megfordul a fejemben, hogy valaki kapcsolja le a lámpát, mikor lassan tudatosul bennem, hogy fel kell kelni.
Nem kapkodom el a dolgot, szépen komótosan nyitom ki a szemem és a plafont bámulva próbálok észhez térni. Mellkasomon, és combomon, finom, meleg tagokat érzek, amik néha megmozdulva, lágy, simogató érzést okoznak, nem csak bõrömnek, de lelkemnek is. Jó érzés így ébredni, még akkor is, ha tudom, aki átölel, nem is az a személy, akivel egy hosszabb kapcsolatot el tudok képzelni. Puha, selymes kézfején lágyan simítok végig, miközben arccal felé fordulva, figyelem, halk szuszogását. Másik kezem derekára siklik. Karcsú és igazán vonzó, hölgyemény, kár, hogy nem passzolunk igazán. Derekát simogatva, lassan nyöszörögni kezd, de az istenért sem nyitná ki a szemét, pedig nekem lassan indulnom kellene, ha még meló elõtt be akarok nézni a konditerembe, márpedig az edzést nem fogom kihagyni.
- Ébresztõ tündér bogár, popódra süt a napocska… - csókolok lágyan nyakába, hogy életet varázsoljak, kissé lusta tagjaiba.
- Nem, még nem akarok fölkelni… csak egy kicsit… - nyöszörgi és inkább még jobban rámakasztja lábait. Fejét nyakamhoz fúrja, ezzel még inkább kizárva a napocska ébresztõ sugarait. Haját babrálva kicsit arrébb tessékelem, had aludjon, ha semmi képen nem akaródzik neki a kelés, de nekem mennem kell. Felülök az ágyon, és megigazítva a lepedõt, takarom be derekát. Hideg az persze nincs, de sosem lehet tudni. Egy nagy nyújtózkodás kíséretében állok föl az ágyról, és végigmérve a szobát, jövök rá, hogy nagy ereszd el a hajam partit tartottunk mi ketten. Nagy a kupi, lesz mit csinálnom, vakarom meg a fejem, miközben felmérem a károkat. Az egész ház nem túl nagy, csak egy nappali, ami a hálóm is egyben, egy konyha, étkezõ és fürdõ. A terasz, majdnem nagyobb, mint a ház, és alapterületre, nagyjából 100 négyzetméter, amibõl a terasz elfoglal, 40-et. Mindent összevetve, igazi tengerparti bungaló, kicsi, de otthonos. Fenntartani ezt sem túl könnyû, és nagyobbra nincs szükségem.
Útközben a fürdõ felé, még egy boros üvegbe is sikerül megbotlanom, amire a szép szõke hölgyemény riadtan ugrik föl félig ülõ pozícióba. Haja lágyan omlik vállára.
- Mi történt?... – néz rám, összegyógyult szemekkel. Furcsa, de még így agyon nyúzott arccal is csodás látványt nyújt, ahogy a beszûrõdõ fény, megvilágítja alakját. A nyál is összefut a számban, de csak elmosolyodom.
- Semmi, nyugodtan pihenj vissza, csak bénázom… - emelem föl az üveget és az asztalra helyezem - Elmegyek fürdeni, egy óra múlva indulnom kell, addig próbálj meg életet lehelni magadba szépségem… - a lány bólint és visszahuppan a párnák közé.
A zuhany alatt állva, megtámaszkodom a csempén és lehunyt szemmel hallgatom a zubogó vizet. Agyilag teljesen kitisztít, és legalább felébreszt, elûzve az elõzõ nap iszogatását. Nem szoktam inni, fõleg akkor, ha tudom, hogy másnap még melóznom is kell, és másnapos aggyal bizony nem a legkellemesebb kint figyelni a fürdõzõket. Tegnap viszont, egy különleges nap volt, és mivel sosem hagynám ki, a legjobb barátom születésnapját, kivételt téve, engedtem a csábításnak. Dittát is itt ismertem, meg igazán, bár már elõtte is találkoztam vele párszor, csak valamiért sosem fogott meg igazán. Talán az idétlen vihogása, vagy, hogy nem jelent kihívást. Már magam sem tudom. Néha bolondnak érzem magam, amiért ennyire válogatok, de valamiért úgy érzem, aki ilyen könnyen kapható, azt könnyen el is vihetik.
A vizet egyre jobban lehûtöm, ahogy a mocsok távozik testemrõl, és immár csak a felfrissülésre koncentrálok. Ahogy ott állok, a zubogáson átszûrõdik egy ismerõs hang, majd veszett kopogás. Felsóhajtva lépek ki a zuhany alól, és egy törölközõt magamra tekerve megyek, ki a szobába, egy tiszta alsóért, meg egy pólóért. Az ajtót egyre jobban veri, így teljesen fölébreszti Dittát, aki kómás fejjel ül fel ismét.
- Itt tényleg nem lehet pihenni… - jegyzi meg, miközben kikászálódik az ágyból.
- Bocs bébi, Jorge nem bír magával… - adok neki egy csókot és kimegyek ajtót nyitni.
Ahogy nyílik az ajtó, egy velem egy magas, mexikói srác robog be, mintha csak haza érkezett volna.
- Basszus ember, mi a faszt csináltál már ennyi ideig?!.. Azt hittem gyökeret eresztek a ház elé…  - persze közben vigyorog, mint a vadalma, és bevágódik a konyhába. Beteszem az ajtót, és utána slattyogok, szépen komótosan. Mire oda érek, már a kávét rakja oda, és nagy sebbel-lobbal elõkapja okos telefonját.
- Mit csinálsz itt, Jorge? – állok mellé, és kiveszem a kezébõl a kávéfõzõ alkatrészeit – Azt ne mond, hogy kávézni ugrottál be… – nézek hátra, ahogy a konyhaasztalnál elkényelmesedve, veszi elõ okos telefonját.
- Miért, nem ugorhatok be, csak úgy, a haveromhoz, egy kávéra? – vigyorog, akár a tejbe tök – Amúgy, lesz egy verseny… – néz rám sejtelmesen.
Erre már fölkapom fejem, felrakom a kávét és megállok mellette. A telefont nyomkodja, mintha nem is figyelne rám.
- Ezt fejtsd ki bõvebben…
- Szóval.. – ropogtatja meg ujjait. – A srác kihívott téged, valami vagány srác, aki gyorsan próbál nagy hírnévre szert tenni. Sorra nyeri a versenyeket, de… és ez itt a lényeg, eddig kizárólag kezdõkkel versenyzett. Nem nagy kihívás, de jó sok cash-t hozhat a konyhára. – magyarázza nagy lelkesedéssel.
Azon kezdek agyalni, vajon, hol lehet itt a buktató. A srác tényleg egy nagyszájú kölyök, vagy tud valamit?
- Vagy vihet el… - vonom föl szemöldököm.
- Na jó, az is benne van, de bízom a képességeidben, a srác 5000 dollárral száll be, szép summa. Hány havi fizetésed is?
- Hagyjuk, azért annyira nem keresek szarul… de persze minden jól jön… – morgom.
Eközben a kávé lassan elkezd lefolyni, és kellemes illattal tölti meg a levegõt. Az illat oly annyira csábító, hogy nem is vagyok képes ellen állni neki. Szüksége van a testemnek rá, így oda lépek a konyhaszekrényhez és elõveszek három bögrét.
- Minek a harmadik bögre? – kérdezi felvont szemöldökkel.
- Vendégem van, de inkább mesélj tovább. Mi a buktató? Milyen kocsival indul, és a többi… - érdeklõdöm, miközben a hosszúkávét szétosztom a három bögrébe.
- Vendég mi? Gondolom nõnemû…
- Egyértelmû, talán féltékeny vagy? – nézek rá kuncogva.
- Még jó, hogy féltékeny vagyok, ha állandóan megcsalsz te ribbanc .. – vigyorog vissza, majd felém mutatja a telefonját.
- Na jó, félre a baromságot, íme a hölgyike… - a képen egy dögös 69-es Camaro.
- Dögös. Fel van pöccintve?
- Szerintem csak gyárilag, de hallgasd meg magad… - a motor felbõg, elképesztõen gyönyörû zene ez füleimnek, és pár dolgot már így is leszûrhetek belõle. A V8-as turbómotor fütyülõ, sípoló hangja, azonnal kiérzõdik rajta.
- Dögös bige, az biztos. Az új 2002-es General Motors ZL1-es motorral fut? Gondolom kapott egy hengerfej cserét és a beömlõket is átépítették. Akkor összegezve, mondjuk egy durván 650-700 lóerõs mocit kapott. Ezt még túlszárnyalom, de kérdés, hogy milyen sofõr? – ülök le mellé, és elé tolom a kávét
- Nagyjából ja és, hogy milyen sofõr? Szerintem nem rossz. Van benne lehetõség, de még túltapasztalatlan. Lenyomható, és amint, azt már mondtam, én bízom benned… - rakja el telefonját, és a kávét magához veszi.
- Fontos, hogy valaki bízzon bennem… - kuncogom, az ajtóban Ditta jelenik meg, immár felöltözve, és hozzám sétálva átkarolja nyakam.
- Szia Jorge. – biccent fejével, majd a kávésbögrére néz.
- Neked is szia, cicca… - néz végig formás hátsóján, egy elismerõ vigyorral a képén. Nem vitás ízlésem az van, és nem is akár milyen.
- De drága vagy. Nekem is készítettél? – csillannak meg szemei a harmadik bögrére.
- Persze. – felelem kedves mosollyal. Azonnal el is emeli az asztalról, és az ölembe telepedve kortyolgatni kezdi, kicsit sietõsen.
- Hová rohansz? Elviszlek.  – mondom kedvesen, mire megrázza a fejét.
- Aranyos vagy, de még haza kell ugranom, átöltözni, ha nem gond a kávét is inkább elviszem. A bögrét majd megkapod… - száll le rólam és egy csókkal búcsúzva int Jorgenak, aki csak pislogva figyeli az eseményeket. Mondjuk én is csak nézek, hogy viszi a bögrém. Nem mintha a bögrét sajnálnám, de visszahozza? Ezek szerint még vissza szeretne jönni, pedig én nem igazán terveztem kapcsolatot vele. Nyílván határozottabbnak kellett volna lennem, mikor tegnap elmondtam, hogy csak némi kikapcsolódásra vágyom vele. Akkor úgy tûnt ez egyértelmû. Ad még egy csókot, és lelép, egy pillanat alatt, én meg csak integetek neki és a fejem vakarom.
- Jaj Nicko, olyan édi vagy.. – nevet föl Jorge, mire egy morcos pillantást vetek rá.
- Na jó ezt fejezd be, kicsit sem vagy vicces. – morranok rá, de közben már el is nevetem magam.
- Hát ezt jól megszívtad, ez a csaj, már azóta pályázik rád, mióta meglátott. Csak eddig nem volt alkalma rá, hogy behálózzon.
- Nem, tervezek vele kapcsolatot. – iszom bele kávémba, igen komótosan, miközben vállat vonok.
- Akkor mi volt ez a visszahozom a bögréd? Nemsokára azon kapod magad, hogy áthozta a fogkeféjét, meg néhány fehérnemût. Ravaszak ám ezek a csajok, jobb, ha résen van az ember… - neveti.
- Ez nem így mûködik. Ahhoz, hogy becuccoljon, én is kellek. Majd, beszélek vele, kicsit nyugodtabb körülmények közt.. – felelem nemes egyszerûséggel.
Jorge felsóhajt, mintha érezné, ennek nem lesz jó vége, de nálam elsõ az õszinteség, még akkor is, ha az igazság fájdalmat okoz.
- Inkább mond el, pontosan, hogy hol mikor lesz a verseny. Ma délután kinn vagyok a parton, bent pedig éjszakás vagyok, és még elõtte el kell mennem, kondizni. – iszom meg a kávém maradékát, és fölállva a mosogatónál elöblögetem a bögrét, hogy be tudjam rakni a helyére.
- Két hét múlva, lesz. Egy egész versenysorozatról van szó, szóval számíthatsz még néhány futamra, de a helyszínt még én sem tudom pontosan, csak annyit, hogy a városban lesz, és éjfélkor indul az elsõ futam. A tiédet fél egyre tettem, hogy ha délután melózol, akkor is odaérj, kényelmesen.
- Milyen elõrelátó vagy. – felelem, miközben megindulok a szoba felé.
Jorge követ, és közben folyamatosan magyaráz. Leginkább a versenyrõl, és azokról az indulókról, akikrõl már tud.  A szekrényhez lépve kiveszek egy fehér alapon, kék kockás nadrágot, ami nagyjából a térdemig ér. Ez tökéletesen passzol a fehér pólómhoz, és némi parfümöt fröcskölve magamra, már készen is állok az indulásra. Fehér bokazoknit és fejér Nike edzõcipõt húzok, amiben úgy világít a barna bõröm, mint egy tábla finom tej csoki. Ezt, még egy fekete napszemüveggel spékelem meg, így egész egyszerûen dögösen festek.  A kondiba, már össze van szedve a cuccom, egy hátizsákba, így indulásra készen hallgatom tovább Jorge mondandóját. Egyre inkább fölkelti az érdeklõdésem, fõleg a résztvevõkkel. Tényleg nagyot szakíthatunk, mert persze ebbõl õ is részesül, a maga 20%-ával. Másként nem is érné meg neki.
Kiérve a ház elé, fölkapom táskám, és bezárom az ajtót, majd felülök a Kawasaki zx 14r- es motoromra, és kezembe veszem a bukót.
- Akkor küld az sms-t a pontos helyszínrõl, jövõ hétvégére, szabaddá teszem magam. – intek, és elbúcsúzva, indulok a kondiba. Ilyenkor már nagy a nyüzsi és a legtöbb gép foglalt, de mázlimra, van idõm, így szépen végig haladva edzéstervemen, másfél óra alatt végzek, majd egy kellemes masszázst követõen letusolok, és indulok ki a partra. Épp a mûszak megkezdése elõtt 10 perccel érkezem be, és a szekrényemnél öltözködve az egyik mentõ hölgyike meg is talál.
- Szia Nicko, ma mellém vagy beosztva… - támaszkodik meg a mellettem lévõ szekrény ajtajánál. A piros fürdõruha, kiemeli tökéletes alakját, szépen kidolgozott, mégis karcsú izmait.
- Neked is szia, Sara… akkor mehetünk együtt, ha te már ilyen elõrelátóan megnézted hová vagyok beosztva. - csukom be az ajtót. – Nem tudtam, hogy bejárásod van a férfi öltözõbe, nem félsz, hogy olyat látsz, amire nem vagy kíváncsi? – nézek rá mosolyogva.
Szép nõ, az nem vitás, csak sajnos túl rámenõs. Úgy nyomul, mint egy buldózer, és félek, a végén nõnek érezném magam mellette.
- Nem hiszem, hogy bárki is tudna újat mutatni… - kuncogja.
- Ebben nem lehetsz biztos. – biccentek a fejemmel, és elindulunk kifelé.
A 13-as megfigyelõponton elválok tõle, és a 14-eshez sétálok, ami nagyjából 300 m-re van tõle. Felsétálok a magaslatra, és felváltva a másik srácot, ülök ki a kis épület teraszára, miközben szemmel tartom a partot. Nem túl érdekes munka, legalábbis, nyugalmi állapotban nem. Leginkább, egy semmittevõ napozóra hasonlíthatok, mégis ez egy nagyon nagy koncentrációt igénylõ feladat, hisz végig szemmel kell tartanom a vizet, mert elég egy pillanat elkalandozás, hogy valaki vízbe fulladjon. A srácok gyakran kérdezik, milyen dögös bigét láttam a parton, de õszintén megvallva, nincs lehetõségem a napozó hölgyeket nézegetni, ami néha külön kihívást jelent. A nap szépen, nyugisan telik, az óceán nyugalmas, csak lágy, kellemes szél fújdogál, ami nem okoz túl nagy hullámokat. Fürdésre épp ideális. Mûszak végén visszatérek az állomásra és egy kis kaját magamba tömve, öltözöm át, és már indulok is tovább a tûzoltóságra.
A parancsnoktól kapok egy kisebb lebaszást, amiért késtem, de hát bassza meg, nekem is kell valamikor zabálnom. Persze tudom, hogy nem az öt perces késésrõl van szó, mindössze szálka vagyok a szemében, amióta áthelyezték ide. Az okát viszont még én sem tudom, bár sokak azt rebesgetik, hogy a nem túl tiszta múltam zavarja, ahogy sokakat. Ezzel sem tudok igazán mit kezdeni. Elviselem, aztán kész. Úgy is az éves értékelésem a mérvadó, ahol nem hazudhat, és be kell ismerni, bármennyire is rühelli a pofám, én jó tûzoltó vagyok. Az éjjelem elég zûrösen telik, rengeteg riasztást kapunk, nem csak tûzesetekhez. Ami igazán kimerít, az egy autóbaleset, ahol négy kocsi csapódott össze, a fõúton egy keresztezõdésben. Az egyik sofõr életét veszítette, a másikat pedig életveszélyes állapotban vitték kórházba. A többiek megúszták, némi zúzódásokkal és csonttöréssel. Az egyik holttestet, és utasát, viszont, ki kellett flexelni a kocsiból, ami persze, az én feladatom lett. Kimerítõ feladat az efféle meló, nem csak testileg, de lelkileg is. A rengeteg vér, és a szag, teljesen átveszi az agy fölötti uralmat. Vészes gondolatokkal tölti meg az agyam, és mire lemegy a mûszakom, már nem vágyom másra, csak egy jó fürdõre, némi kiadós kajára, és egy szunyára.
Nagyjából hatra érek haza, csatakosan, és kimerülten, tipegek be a konyhába, némi kaját szerválva, és leülök az asztalhoz, enni. Nagyjából, csak nézek ki a fejembõl, és néha még rágni is elfelejtek, szóval inkább hagyom, és zuhany után bevágódok az ágyba. A takaróval nem is bajlódok, csak elhasalok, és, nagyjából, amint párnát ér a fejem, már alszok is. Nem tudom, meddig húzhatom a lóbõrt, de egy biztos, még alhatnék, mikor valaki veszettül kopogtat az ajtómon.
A zajra felriadok és felpattanva az ágyról, szépen le is esem, beverve kobakom és anyázva egy sort.
- Mégis ki a faszom az… - morgom nem túl hangosan, leginkább csak az orrom alá. Hangom amúgy is túl rekedt, hogy értelmesen tudjak beszélni, de nem is célom sértegetni az ajtóban várakozót, mindössze túlfáradt, és szétcsúszott vagyok, így kialvatlanul. Kómás fejjel, és a fejem dörzsölgetve nyitok ajtót, egy szál alsóban, amit még zuhany után erõltettem magamra.
Az ajtóban nem kis meglepetésre, Ditta ácsorog, egy táskával és egy cserepes virággal a kezében.
Hirtelen azt sem tudom, hová tegyem ezt az egészet. Nem, csak hogy mit keres itt, de azt sem, hogy mik ezek a cuccok a kezében. Kérdezni viszont nincs idõm, agyilag amúgy is le vagyok lassulva, mint egy csiga, így ad egy csókot, és becsörtet mellettem.
- Jó reggelt, kicsit nyúzottnak tûnsz… - nevetgél, pedig most kifejezetten nem vagyok, humoros, vagy jó kedvemben.
- Talán, mert lenyomtam két mûszakot egyszerre, és nem is tudom… – nézek a fali órára, ami háromnegyed nyolcat mutat – Alig aludtam másfél órát… – jegyzem meg, mintha ezzel azt akarnám éreztetni, most nagyon nem alkalmas idõben jött. Ez persze nem is áll messze az igazságtól, de nem tudatosan akarom érzékeltetni vele, csak a fáradtság beszél belõlem.
- Ugyan már, egy kis szex biztos, felélénkítene… - rakja le a virágot és simít mellkasomra, miközben ajkára harap. Tényleg csábító látvány, de jelen pillanatban az ágyikóm sokkal csábítóbb, minden szempontból. Megfogom a kezét, és tenyerébe simítva mosolyodom el.
- Most föl sem állna, de áruld el, mi ez a növény, meg a táska? – térek rá a lényegre.
Ismerem a mondást, miszerint amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Beszélni akartam Dittával és tisztázni kettõnk kapcsolatát, de eszembe sem jutott, hogy ilyen hamar újra látom, ráadásul túl hulla vagyok, hogy a jobbik modorom használjam, így viszont nincs más választásom, itt helyben kell õt leállítani, még akkor is, ha megbántom.
- Egy virág, mert nincs egy darab növényed sem. – mosolyog lelkesen.
- Talán mert alig van fény idebenn, és mind megdöglene… nem sokat vagyok itthon, leginkább csak enni, és aludni szoktam, akkor meg jobb szeretem a sötétet… - felelem, nagyot ásítva, és megtámaszkodom a konyhapulton.
- Ezen illene változtatni, nem? A végén belerokkansz a sok munkába.. – cirógat tovább, de ez most nem segít.
- Mi a terved?
- Hát, nem is tudom. – néz szemembe, ami jelenleg, csak közönyt mutat – Talán, ideköltözhetnék, hogy mikor elmész dolgozni, legyen, aki fényt ad a virágnak… - kuncogja, mire nagyot sóhajtok. Ez most nagyon nem hiányzott, mégis õszinte akarok lenni vele, ennyit minimum megérdemel.
- Ditta, jobb lenne tisztázni valamit. – a lány arcáról lefagy a mosoly, és igen érdekes, arccal néz rám. A torkomban, gombóc alakul ki, mivel nem szeretném megbántani, mégis úgy érzem ez a képemen fog csattani, pofon formájában – Talán kicsit elbeszéltünk egymás mellett, de én nem terveztem veled hosszú távú kapcsolatot. Nem mondom, hogy nem jönnék össze veled újra, vagy, még néhány alkalomra, de te, fejben már az esküvõt tervezed, és mi nem passzolunk… - próbálom érthetõen, és minél kevésbé szemét mód tálalni, hogy a jövõrõl való elképzeléseink mások.
- Ezt meg, hogy érted? Hisz esélyt sem adsz kettõnknek, akkor honnan tudod, hogy nem passzolunk? – könnyek gyûlnek a szemébe, és bizony pont ezért szoktam már a legelején tisztázni, ha egy lány szó szerint felkínálja magát, hogy csak szexrõl lehet szó. A legtöbb esetben ezt fel is fogják, mivel elég egyértelmû szoktam lenni.
- Tudom és kész. – felelem, határozottan. A beszélgetés elég hosszúra, és fájdalmasra nyúlik. Nem is igazán értem, hisz nem járunk hónapok, vagy évek óta, mégis úgy csinál, mintha én jelentettem volna a világ közepét. Ez már alapból beteges. Szeretem, ha akarnak, de azért ez már inkább fura, mint imponáló. Persze, ezt ki tudhatta elõre? Én biztos nem. A végére az elengedhetetlen, várt pofon sem marad el, amin nem is csodálkozom, hisz mire rendesen sikerül vele megértetnem a dolgokat, bizony én magam is bunkónak érzem magam. A szakítás nem az erõsségem, ezért is állítottam föl magamnak, ha valaki nem felel meg az alap kritériumoknak, nem is kezdek vele kapcsolatot. Nincs kedvem kísérletezni, vagy megalkudni. Talán, ha negyven fölött lennék, megtenném, de így, 28 évesen, inkább még ragaszkodom az elképzeléseimhez. Miután elszidja a le-, és felmenõimet, kiviharzik a házból, én pedig fásultan nézek az órára, ami azt mutatja, hogy visszafeküdni bizony már nem sok értelme van, mivel mire elaludnék, már kelhetnék is föl. Az ideg is rendesen munkálkodik bennem, így hagyom a fenébe az egészet, és megmosakodva, rendbe teszem magam, majd egy kiadós reggeli után, összekészítem a kondis cuccaim, és lelépek otthonról, hogy kiszellõztessem fejem. És mi is a legjobb módszer erre? Hát vadulok egy sort a motorommal.
Felpattanok és beindítva felbõgetem a motort, majd a kereket kipörgetve indulok meg, nem kis sebességgel. A parti úton száguldok végig, a forgalomban. Nem törõdöm velük, hadd vesztegeljenek, és totyogjanak szépen, kellemesen. Jómagam, a választóvonalra telepszem, és veszett mód cikázom köztük. Pillanatok alatt elérem a 200 km/h-át. A kocsikból néha anyáznak, ahogy nagy sebességgel elsüvítek mellettük, de nem törõdöm velük. A sebesség mámorító érzése, teljesen kitisztítja fejem, és gondolataim. Csak ezek után indulok vissza, és megyek be a kondiba.
A következõ két hétben nem sok idõm jut, mivel a külön kérések miatt, néhány túlórát, és helyettesítést is bevállalok, csak, hogy ne érje szó a ház elejét, majd valamikor péntek estére hazaérve, ismét, csak kidõlök, aludni. A telefonom ébreszt, szombat délután ötkor. Szépen átaludtam egy teljes napot, de, legalább frissnek, és üdének nevezhetem magam. Kikászálódva az ágyikóból elolvasom az sms-t, és némi készülõdés után már a mûhely felé tartok, ahol a járgányom parkoltatom. Egy fekete Dodge charger. A tulajt már ezer éve ismerem, még õ avatott be a szerelés rejtelmeibe, vagy inkább mondjuk úgy, hogy még mindig tanulok. Lerakom a mocim, és némi ellenõrzés, meg megbeszélés után, elmondja, hogy a lánya, is versenyezni fog, a mai napon, mert valami zûrbe keveredett, amit most Amy próbál helyre hozni. Finoman megkér, hogy kicsit figyeljek oda rá, és bár tudnék erre mit mondani, szó nélkül, csak megcsóválom a fejem, és megnyugtatom, hogy odafigyelek rá. Nem értem, miért, nem képes végre elszakadni a baromságaitól, és miért engedi Amynek, hogy belemásszon õ is a szarba, de ez családi ügy, amibe inkább nem ártom bele magam. A megbeszélés után, már indulok is a verseny, helyszínére.
Mire odaérek, már javában fut az elsõ verseny. A környezet igazán megszokott, és pont kedvemre való, így leparkolom kocsim, és kiszállva, körbe szemlélem a társaságot. Azonnal kiszúrom Jorge haverom, amint az épp rajthoz álló kocsikat szemléli. Valami úgy tûnik, fölkeltette az érdeklõdését, így szépen mellé sétálok.
- Na mi a helyzet? – nézek a két autóra. Az egyiket elég jól ismerem. A Mercedes tulaja, egy tetû alak, akitõl szó szerint viszket a tenyerem, de ami igazán érdekesnek bizonyul, a másik, citromsárga csoda. Egy Dodge Viper, csak azt nem látom, ki vezetheti.
- Szeva, végre, hogy befutottál. Csak lemeredtem azon a Dodge-on, tudom, hogy neked a gyengéid, és ez egy igazán figyelemreméltó verda, de talán még figyelemreméltóbb az, aki vezeti.
- Na, ne mond, és mitõl olyan figyelemreméltó? – vonom fel szemöldököm.
- Csak nézd… - kuncogja.
Tekintetem a két kocsira szegezem, miközben karba tett kézzel, hátra dõlök, Jorge kocsijára.
A verseny, elkezdõdik és bárki is ül a Dodge volánja mögött, az biztos, hogy egyedül a gázpedált ismeri, viszont azt nagyon. Szerintem lassan beszakad a padló, és minimum két lábbal tapossa. Ezen elmosolyodom, fõleg, amint kicsit meg is riszálja farát a hirtelen gázfröccs miatt.
- Vadul vezet, mint egy zöldfülû, viszont van benne kurázsi…
- Nem csak az, barátom… - biccent fejével, ahogy sétálunk a célhoz, ahol jobban szemügyre tudom venni az illetõt. Bár, még így sem vagyunk túl közel hozzájuk, viszont egyre jobban furdal a kíváncsiság, hogy mégis ki lehet az a sofõr, aki majd annyira érdekelni fog engem. Jorge érdeklõdését, már nyílván fölkeltette, így biztos lehet benne valami.
A célon alig egy méterrel, de elõbb fut be. A fékek nyikorogva sikítanak föl, amint a kocsi megáll, jómagam pedig, lélegzetvisszafojtva várom a csodát. A kocsiból, egy hosszú combú szépség száll ki, amire kicsit oldalra biccentem fejem.
- Azt a mindenit… Mégis mit keres itt ez a metál lady? Hogy szoktad mondani? Egyik csaj sem tökéletes? Nos, ezt õ, külsõre, megcáfolja… és a kocsija szintén. – nézek végig rajta, de még mielõtt közelebbrõl is szemügyre vehetném, Wolf megelõz.
- Wolf gyorsabb volt… – jegyzi meg gúnyosan Jorge – Viszont nekem sikerült egy percre elkapnom, és bár sokat nem tudtunk dumálni, klassz csaj az biztos. Szerintem pont az eseted.
- Ez nem is kérdés, de ez nem jelenti, hogy én az esete lennék. Minden esetre, nemsoká kezdõdik a futamom, sajna nem tudok foglalkozni vele, majd talán utána. Most úgyis tele lökette magát adrenalinnal, és úgy remeg a lába, mint egy kocsonya. – kuncogok, és hátat fordítva indulok vissza, a kocsimhoz.
Félúton elkap a verseny társam, és játszani kezdi az eszét. Na, ez az, amit kicsit sem csípek. Jó, ha az embernek van némi egészséges önbizalma, de túlzásokba nem kellene esni, ráadásul, úgy pattog, akár egy gumilabda, valaki leverhetné.  Jorge, csak vigyorogva csóválja a fejét, amint leveszi, mennyire idegesít a kiscsávó.
- Ma le leszel nyomva öreg… Jobb lesz, ha már most felvéseted a lúzer feliratot a homlokodra, mert csúnya alázásban lesz részed, DE AZÉRT KÖZBEN VIGYÁZZ, NEHOGY MEGFULLADJ A PORFELHÕBEN, MIKÖZBEN A HÁTSÓ FELEM BÁMULHATOD…- kiabálja, és lelép. Még visszaszólni sincs kedvem, vagy erõm, csak odasétálok a kocsimhoz és Jorge felé fordulva, csóválom meg a fejem.
- A hátsó felét mi? Kicsit sem vagyok kíváncsi a hátsójára, vagy egyéb testrészére… Amyt nem láttad?  -  Jorge, pedig vállon vereget.
- De láttam, épp most állt föl… - mutat a motorok felé.
- Remek, szemmel kellene tartanom…
- Ja igen az apja, jó nagy szarba rángatta bele.
- Mond, van valami amirõl te nem tudsz? – nézek rá homlokom ráncolgatva.
- Azért, biztos akad, de inkább a saját versenyedre koncentrálj, Amy lenyomja a nagyszájú rohadékot.. – lép el a kocsitól. Beindítom és egy kacsintással biccentek.
Amy rendben beér a célba, ami épp elég, ahhoz, hogy megnyugodjak. A futam után mi állunk föl a rajthoz, és kipillantva a kocsiból, meglátom a szõke szépséget, amint a saját kocsija motorháztetõjének támaszkodva próbálja feldolgozni a verseny izgalmait. Aranyos, talán még a bugyija is benedvesedett a sokktól. Kipirult pofiját elnézve, még nem volt része hasonlóban. Wolf persze veszettül fûzi az agyát, igazán érdekelne, mivel próbálja, hülyíteni, vagy puhítani.
A kellemes kilátást ellenfelem Camaro-ja takarja el, és persze a vigyorgó képe.
Azonnal el is fordítom tekintetem, és felbõgetve a motort jelzem, hogy nem vagyok kíváncsi a hangjára. Versenyezni jöttem, nem szájtépésre, azt meghagynám késõbbre. A flag-girl föl áll közénk, és csípõre tett kézzel várja, hogy indíthassa a versenyt. Karcsú formás alakja, most nem veszi el figyelmem a lényegrõl. Csak az útra, és a kocsira koncentrálok. Hallom, ahogy néhányan veszettül ordítják, hogy menjünk, de nem kell türelmetlenkedni, ami késik, nem múlik. A két kocsi, veszett hangot ad ki, a turbómotor, erõteljes hangja, megtölti a környéket, és elnyomja az alapzajokat. A vérem pezsegni kezd, érzem, amint az adrenalin munkálkodik tagjaimban. Imádom ezt a kissé zsibbasztó, mégis élénkítõ érzést, ami a véremet legalább ezer fokra hevíti. A lány felemeli kezét, majd a számolás végén meglendíti karját.
A kocsik iszonyat erõvel indulnak meg, és egyre csak gyorsítva, lassan elérjük a 200 métert, ahol egy szép éles balost vágunk, és visszaindulunk, a kiindulási pontra. A fék nyikorog, és a gyors váltás után, már vissza is nyerem teljes uralmam a gép fölött. A két kocsi szinte fej-fej mellett halad, de mintha a srác, jobban teljesítene. Talán elvonja valami a figyelmem? Ugyan, dehogy, mindössze a nagyképû hozzáállása miatt, úgy döntök, hagyom, hadd élvezze ki a mámort. A gázpedált ugyan már én is padlóig nyomom, viszont akad némi nitro, ha szükségem lenne rá, de ha nem muszáj, nem használom, így kihasználom, fölényérzetét felpörgetem a motort, hadd szóljon.
A célon alig pár centivel, de én nyerek, és lefékezve, elégedett vigyorral szállok ki a kocsiból. A srác, már annyira nem boldog, amit nem is csodálok. Nemcsak az önbecsülése, de a pénze is bánta, ami most szépen a markomban fog landolni. Megtámaszkodom a kocsimnál, és úgy nézem végig, amint idegesen kiszáll, beteszi maga mögött az ajtót, és odajön hozzám. Elég nyugodtnak tûnök, de a szívem ezerrel kalapál, és veszettül pumpálja át a vért. Mondhatjuk, hogy ez lenne a dolga, de azért nem ilyen ütemben. A srác is liheg, mintha egy futóversenyen lenne túl. Morogva veszi elõ tárcáját és perkálja a kezembe az 10000 dollárocskát.
- Kösz, egy élmény volt. – vigyorgom, miközben leszámolom Jorge, 20%-át, és átnyújtva neki, pápát intünk a srácnak.
- Kapd be, seggfej, csak szar napom, volt, de legközelebb, nem úszod meg, azt garantálom! – mutogat fenyegetõen az ujjával, nekem meg nevethetnékem támad. Akár valami ifjonc maffiózó, úgy próbál befenyíteni, ami elég vicces.
- Mondtam, hogy érdemes lesz kijönnöd.
- Mindig érdemes kijönni, már csak a hangulat miatt, és néha a látvány sem utolsó… - célzok a szõke szépségre, majd megindulok feléjük, hogy kicsit közelebbrõl szemügyre veszem.
- Csak nem föl akarod, szedni? – vonja föl szemöldökét, mintha nem bízna a képességeimben, de legalábbis féltene a visszautasítástól.
- Még nem tudom, de muszáj néhány szót váltanom vele, az kizárt, hogy csak úgy elsétáljak mellette. – fejtem ki, miközben határozott léptekkel indulok meg feléjük.
- Ez a csaj, nem kispályás… én úgy mondanám, igazi nehézbombázó… - kuncogja, de azért jön velem.
- Féltesz, anyuci?
- Nem hiszem, hogy szükséged lenne rá, de hallottam mi történt Dittával, és hát a bátyó talán jobban orrol rád, mint a lány. – erre megállok, és felé fordulva nézek rá, érdeklõdve.
- A bátyja? Ez remek, más már nem is hiányzott. Mégis, ki a bátyja?
- Nem tudom, de egy biztos, a véredet akarja, amiért bántottad a tesóját.
- Bántottam? Azt hittem, felnõtt nõ, és nem erõszakoltam meg, legalábbis emlékeim szerint.
- Ez nem sokat számít, ellenkezõ esetben lehet te is kilennél, a lényeg, hogy számíthatsz valamire… az is lehet, hogy még ma… – magyarázza, és látva sötét tekintetem, vállat von – Én csak azt mondom, amit rebesgetnek.
- Tök mindegy… - lépek ki, és haladok célom felé.
Eszemben sincs meghunyászkodni, vagy meglapulni, mert Ditta testvére, úgy érzi, a húga, nem tud saját döntéseket hozni.
- Szia Wolf, mivel hülyíted a hölgyet? A felét se hidd el, amit mond, még amit kérdez is csak hazugság… - persze csak viccelek, ami le is jön.
Wolf elneveti magát, és kezet fogunk.
- Láttam a futamot, egész jó egy vénemberhez képest...  a kissrác, most mehet
sírva apucihoz. – vigyorog, mint a tejbe tök. Folyton szívjuk egymás vérét, de ez már megszokott, amúgy egész jóban vagyunk.
- Láttam, ahogy vagánykodtál, egész jó egy taknyos kölyökhöz képest, és azért a srác, nem volt rossz. Okozhatott volna meglepetést… mázlimra nem tette.– veregetem vállon, Wolfot, de csak finoman, hogy érezze a törõdést, majd a szõke szépséghez fordulok, mégis csak kellemesebb látvány, mint Wolf.
Alaposan végig mustrálom, de nem feltûnõen, bunkó nem akarok lenni, habár biztos megszokta, hogy nem sokan képesek elmenni mellette, anélkül, hogy megnéznék, ahogy itt sem akadnak túl sokan. Közelrõl még szebb, mint távolról. Szerencsére rá nem igaz a mondás, hogy a távolság jól áll neki.
- Néztem a futamod, nem volt egyszerû menet… Nikónak hívnak… - nyújtom felé kezem, remélve, hogy elfogadja. A hölgyikébõl igazi erõ sugárzik, ami majdhogynem megbabonázza érzékeim. Imádom az erõs és határozott nõket, nagyon, és egy kézfogás, sokat elárulhat a jellemérõl is. Márpedig, ha olyan erõteljes, mint amilyennek gondolom, lehet, azonnal szerelmes leszek.

-         Jó, hogy jössz, kölyök.

-         Szia, apa!

-         Ránéznél arra a piros Hondára ott?

-         Fejlesztés vagy javítás?

-         Javítás. Kicsit kotyog, meg egy olajcsere, ha nagyon muszáj, akkor kerékcsere is engedélyezett.

-         Értettem.

Azonnal munkához látok, de úgy tûnik, sosem fogyunk ki a javításra váró jármûvekbõl. Szinte minden órában jött legalább egy ember, aki igénybe akarta venni a szolgáltatásainkat. Egyre komolyabban gondolkozom azon, hogy felvessem apámnak, hogy alkalmazzon még valakit. Tudom, teljesen felesleges lenne, hiszen ugyanolyan bizalmatlan, mint én.

            Végre, ebédszünet! Leveszem a kesztyût, kezet mosok, majd kimegyek a mûhely mögötti kis parkba. Lehuppanok az elsõ padra, majd elõveszem kajámat, és máris nekilátok. Épphogy befejezem, elém lép Michelle Hathaway. Jó kis nõ, alig két évvel fiatalabb tõlem, és eléggé hajt rám. Mosolyogva hajol lejjebb, hogy szemmagasságunk megegyezzen, így persze tökéletes bepillantást nyerek.

-         Szia, Amy!

-         Szia! Mit szeretnél? – mosolyodom el.

-         Mibõl gondolod, hogy szeretnék valamit?

-         Ugyan, Michelle, ismerlek! – állok fel, hogy kidobjam a szemetet.

-         Jól van, jól van. Elviszel megnézni néhány versenyt szombaton?

-         Elvigyelek?

-         Kérlek! - kapaszkodik karomba – Nagyon meghálálnám! – simít végig arcomon.

-         Jól van, nem bánom. Vissza kell mennem melózni. És még valami! Szombaton nézz ki nagyon jól! Tudod, hogy csak jó csajokkal mutatkozom! – vigyorodom el, egészen közel hajolva hozzá.

-         Miért, mikor néztem ki rosszul? – vonja fel szemöldökét.

-         Sosem – lágyítom meg arcvonásaimat és hangomat.

-         Visszamehetek veled egy kicsit? - néz rám azokkal a gyönyörû, kék szemeivel.

-         Gyere - mosolyodom el, majd átkarolom, úgy sétálunk vissza a mûhelybe.

Kerít magának helyet, én pedig felkapom kesztyûmet és azonnal folytatom a munkát. Hamarosan apám is visszatér. Mikor megpillantja a lányt, elmosolyodik.

-         Szia, Michelle!

-         Jó napot, Mr. Goldhawk!

-         Ezerszer mondtam már, hogy a nevem Dave, és tegezõdjünk. Ezer éve ismerjük egymást, nem?

-         De igen.

-         Akkor hol a probléma?

-         Hallgass rá Chelle, mielõtt lenyel keresztben! – vigyorgok a motor mögül.

-         Szia, Dave! – mosolyodik el végül.

Egy ideig figyelget még, majd távozik. Apám egyszerûen imádja ezt a csajt, és szeretné, ha együtt járnék vele. De ugyan, bírom Michelle-t, mégis, eléggé más világban élünk mi ketten. Apám felém fordul, de egy pillanat alatt elhessegetem a témát. Nem sok érdekesség van ebben a napban. Mondhatni, elég unalmas. Csak a nap vége felé lép be egy hosszú hajú, kigyúrt pasas. Csak el ne ájuljak! Közelebb lép apámhoz, szinte egyáltalán nem is hallom, amit beszélnek. Egyetlen egy szóra kapom csak fel a fejemet. Verseny… Nagyon ritkán versenyzem, inkább a nagymotorok vonzanak. Apám egyre csak a fejét csóválja. Majdnem makacsabb, mint én. Erre az a melák neki esik, és a falra passzírozza. De ez már nekem is sok. Kiegyenesedek, majd felé kiáltok.

-         Ide figyelj, te vadbarom! Tedd le az apámat!

-         És ugyan miért tenném? Amennyiben nem akarja elveszíteni ezt a kócerájt, meg a drága motorjait, vagy versenyez, vagy fizet! – gondolhattam volna, hogy az öreg megint belekeveredett valamibe.

-         Versenyezz velem! Õt pedig hagyd békén!

-         Amy, hagyd! – apám ellenkezne, de a pasi elengedi, és elém lép.

-         Mégis, ki vagy te?

-         Mit számít, ha lesz, aki veled versenyez?

-         A lánya vagy, vagy mi?

-         Igen, a lánya vagyok!

-         Akkor hajrá! Szombat este megmérkõzünk! – húzza gúnyos mosolyra a száját, majd távozik.

Mielõtt apám bármit is mondhatna, megcsóválom a fejem, jelezve, hogy nem kívánok beszélgetni vele a témáról, mégis aggódó hangon kezdi:

-         Amy, tudod, hogy ez gyorsasági verseny lesz?

-         Na és? Elég jól ismerem a pályát. Nincs semmi gond.

-         Nem érted? Ha elbukod a versenyt…

-         Hallottam. Megoldom. Nem kell attól félned.

-         De ez a pálya iszonyatosan…

-         Apa! Nyugalom! Kicsit beugrom Michelle-hez! Nem tudom, mikor érek haza. Szia!

Gyorsan szedem össze a cuccaimat, mielõtt bármit is mondhatna, és azonnal távozom. Motoromra pattanok, és máris megyek Michelle-hez. Szegény, kicsit megdöbben, hogy lát engem, fõleg, hogy a lakhelyén, de készségesen beenged. Üdvözlöm szüleit, majd felvezet a szobájába. Az ágyra ül, és akárcsak egy tinédzser, lábait szorosan összezárva, kezei maga mellett, és dülöngél elõre-hátra. Elmosolyodom rajta, majd kinézek az ablakon.

-         Szeretnél valamit? – kérdezi, de nem néz rám.

-         Csak nem zavarban vagy? – fordulok felé mosolyogva.

-         Lehet.

-         Ugyan, miért? – indulok meg felé.

-         Mikor is voltál itt legutóbb?

-         Még nem voltam, Chelle, te is tudod! – nevetem, majd megsimogatom fejecskéjét.

-         Tényleg?

-         Hiszen tudod! – ülök mellé, mire belém karol.

-         Nem akarsz itt aludni?

-         Tudod, hogy nem lehet. Korán megyek dolgozni, téged pedig vár az egyetem.

Michelle igazán okos lány. Jogot tanul az egyetemen, és hamarosan be is fejezi tanulmányait. Tetszik, hogy mennyire képben van a világ dolgaival, és, hogy fiatal kora ellenére mennyire bölcs és mûvelt. Igaz, hogy ezt az oldalát csak én ismerem. Még a középsuliban ismertem meg. Már nem emlékszem pontosan, melyik tanár osztott be mellé, mint tanulótársat. Nem titok, hogy kétszer megbuktam. De a legnehezebb idõkben egymás mellett voltunk. Õ ott volt mellettem, mikor a szüleim váltak, és anyámnak a férje vert engem, én pedig mellette, mikor megpróbálták piszkálni. Miután rájöttek, hogy én vigyázok a lányra, elég gyorsan feladták a próbálkozást. Hiszen mindenki tudta, milyen vagyok. Egy idõ után a kis banda, akikkel motorozni jártam és néhányukkal még a mai napig eljárok, elfogadta a lányt. Nem mintha sok választásuk lett volna… Õszintén megvallva, Michelle nélkül még a középsulit sem fejeztem volna be. Õ viszont nem akart egyetemre menni, mert félt, ha kitudódik, akkor megint csak kicikizik az okossága miatt ezek a barmok. De mégis, mire vitték? Kifõzdékben, gyorséttermekben dolgoznak, vagy a benzinkúton… Hatalmas karrier! Nem mintha az enyém jobb lenne, de legalább szeretem csinálni, és annyira rosszul nem keresek vele. Szóval, Michelle-t nagyon nehezen tudtam meggyõzni, hogy használja ki az okosságát és kezdje el az egyetemet. Igazából nem bánta meg, szeret oda járni és tanulni, nagyon jól megy neki, igazi mintadiák. Nagyonis el tudom képzelni, mint ügyvédet. Gondolatmenetembõl õ ránt ki.

-         De… Nem akarok tõled semmit, csak… - szívem, tagadod a tagadhatatlant…

-         Kinek hazudsz? Nekem, vagy magadnak, vagy mindkettõnknek?

-         Én nem, csak… egy kicsit – motyogja.

-         Chelle, te is tudod, hogy ez nem jó ötlet. Nem lenne szabad…

-         Miért nem?

-         Egyszerûen csak nem lenne helyes – simítok végig a hátán.

-         Mert nem szeretsz engem.

Ha tudná, hogy nem errõl van szó! Egyszerûen csak nem akarom, hogy egy magamfajta mûveletlen emberrel járjon. Jobbat érdemel tõlem. Sokkal jobbat.

-         Ugyan Michelle, nem errõl van szó!

-         Akkor mégis mirõl? – néz rám könnyes szemekkel.

-         Egyszerûen csak…

-         Persze, hiszen minden csaj utánad bomlik, hogyan is gondolhattam, hogy pont engem választasz, amikor…

-         De egyáltalán nem errõl van szó, hát nem érted? Egyszerûen csak…

-         Túl sokan vannak körülötted, még választanod is nehéz lenne! – Istenem, hogy lehet valaki ennyire hajthatatlan?

-         Michelle, ezt most fejezd be! Cseppet sem errõl van szó, érted?

-         Akkor mégis mirõl?

-         Arról, hogy sokkal jobbat érdemelsz tõlem! Egy olyat, aki mûvelt, aki okos, és nem retten el attól, hogy felvállalja az érzéseit. Nem egy olyat, mint én, aki egész nap rohangál a mocskos kezével a motorok között, és gõze sincs arról, mi folyik a világban.

-         És ez engem mennyire érdekel? Amy, nem érted, hogy…

-         Ne! Kérlek, ne mondd ki! – tapasztom kezeimet füleimre – Ne nehezítsd meg, kérlek!

Nem mond többet, és mikor lenyugszom, felállok.

-         Szerintem jobb lesz, ha elmegyek. Szombaton majd…

-         Ne! Ne hagyj már itt így!

-         Michelle… Megnehezíted.

-         Nem akarom, de én…

-         Nem térhetünk erre vissza máskor? Szombaton versenyem lesz.

-         Versenyzel? De az…

-         Ne kezdd már te is, Michelle!

-         De én csak… Féltelek – kezdi a padlót pásztázni.

-         Tudom – húzom magamhoz, majd megölelem.

-         Megnehezíted a dolgom, ugye tudod?

-         Ezt hogy érted?

-         Ígyis nehéz ellenállnom neked!

-         Dehogyis! Eddig is megálltad.

-         Azért nem tart ez annyira régóta…

-         Mióta?

-         Úgy igazából… fél éve.

-         De azóta is megálltad!

-         De egyre nehezebb…

-         Mit szólnának a szüleid?

-         De hiszen tudják.

-         Ez most komoly? – tolom el egy kicsit magamtól.

-         Miért ne mondtam volna el? Igazából örülnek neki.

-         Komolyan?

-         Persze. Biztos, hogy nem alszol itt?

-         Nem lenne a legjobb ötlet. Hiszen nem tudsz nekem ellenállni – vigyorgom.

-         Ugyan! Majd valahogy…

-         Inkább aludj te nálam! Nálam nincs semmilyen ruha, és reggel mennem kell melózni. Mit szólsz?

-         Rendben, csak szólok a szüleimnek, és összeszedek pár ruhát, oké?

Bólintok néhányat, és el is tûnik. Kicsit kinyitom az ablakot. Kezd hûvös lenni. Én is haza telefonálok, hogy este vendégem lesz, és, hogy apa kicsit többet fõzzön a szokásosnál. Persze, nagyon megörül, hogy haza viszem Michelle-t, de félreérti a helyzetet. Mikor a lány visszatér, meglepõ módon perceken belül elkészül. Megkeresi bukósisakját, majd megfogja kezem, és elindulunk lefelé, de mielõtt elhagyhatnánk a házat, az apja magához int.

-         Mr. Hathaway? – kérdezem ártatlan képpel.

-         Vigyázz a lányomra!

-         Eddig is azt tettem, uram!

-         Tudom. Ezután is úgy legyen!

-         Természetesen! Viszlát, Mr. Hathaway!

És máris elhagyom a házat, felveszem a bukósisakom, elõtúrom jármûvem kulcsait, majd felülök rá, Michelle pedig rögtön mögém, de miután felbõgetem a motort, fülemhez hajol.

-         Mit akart az apám?

-         Csak félt téged.

-         Mintha eddig nem vigyáztál volna rám!

-         Lényegtelen. Mehetünk?

-         Menjünk!

Azonnal belém kapaszkodik, én pedig csak szelem az utcákat, persze óvatosan. Mindig lassabban megyek egy kicsit, ha Michelle velem utazik. Leparkolok a garázsban, a lányt lesegítem, és mielõtt belépnénk a házba, köszöntöm összes drágaságomat. Magam elé engedem, majd leveszem sisakomat, és jelzem apámnak, hogy megérkeztünk. Rögtön a szobámba megyünk, és gyorsan nyitok egy ablakot.

-         És… mit szeretnél csinálni? – lép a hátam mögé.

-         Még nem találtam ki. Nem vagy éhes?

-         Egy kicsit.

-         Ha vársz pár percet, akkor hozok valamit, rendben? Addig csak érezd magad otthon!

Leszaladok a konyhába, tálalom az ételt, majd kiveszek a hûtõbõl egy üveg bort, keresek hozzá két poharat, úgy egyensúlyozok vissza szobámba. Óvatosan betolom az ajtót, majd megterítek az íróasztalomon. Mikor mindent elrendezek, Michelle elé lépek és kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem. Mosolyogva nyújtja felém jobbját, és így vezetem az asztalhoz. Tudok én romantikus is lenni, ha akarok… Vacsora közben megy az üres társalgás. Igazság szerint még én sem tudom, mit is mondhatnék neki. Kicsit furcsa ez az egész. Étkezés után felajánlom neki, hogy nézzünk meg egy filmet, de csak a fejét csóválja.

-         Szeretnék beszélgetni veled – mosolyogja, és szemein látom, hogy egy kicsit hatalmába kerítette tudatát a bor.

-         És mirõl? – állok fel, majd kezet nyújtok felé, és az ágyamhoz vezetem, majd leültetem.

-         Rólunk – hajol közelebb arcomhoz.

-         Michelle, be vagy csípve…

-         Nem vagyok becsípve, ez a kis bor csupán bátorságot adott nekem!

-         Nem érted a lényeget.

-         De, értem – közeledik, tovább feszítve a húrt.

Egyre nehezebben tudok neki ellenállni, de muszáj. Valahogy meg kell oldanom. Az õ érdekében.

-         Amy… szerinted mi az, ami miatt ennyire futnak utánad a nõk?

-         Öhm… Nem tudom, szerinted?

-         Biztonságérzetet sugárzol. De én teljesen más miatt sze…

-         Ne! – csóválom meg fejem, és kicsit eltávolodom tõle – Kértelek, hogy ne mondd ki! – fordulok az ablak felé, ugyanis szemeimre könnyfátyol ereszkedik.

-         Amy! Most miért ne lehetne…

-         Mert nem! – szakítom félbe – Ne! Nem érted, hogy jobbat érdemelsz? Istenem, Michelle, ez nem arról szól, hogy nem szeretnélek viszont, csak… - elcsuklik a hangom.

Elvetettem a sulykot. Nem lett volna szabad elmondanom neki. Még nem. Áttörlöm arcom, majd felé fordulok.

-         Sajnálom… én… nem akartam, csak… - motyogja – Szeretnéd, hogy elmenjek?

-         Semmiképpen – simítok végig arcán, kicsit meglágyulva.

-         Nem akartalak felhúzni, én csak…

-         Michelle, nem veszed észre, hogy elrontod a pillanatot? – lépek hozzá közelebb.

-         Amy, én nem akartalak megbántani, vagy bármi ilyesmi, nem akartam erõsködni, csupán…

-         Hallod magad? – hajolok mindössze néhány milliméternyi távolságra ajkaitól – Ellent mondasz magadnak. Ez így nem lesz jó.

-         Persze, én csak… - látom, ahogy becsukja szemeit, és küzd. Magával, és egy kicsit velem is.

-         Mondd, Chelle, mit szeretnél? – húzom derekánál fogva magamhoz.

-         De… De hiszen tudod.

-         Tudom, de hallani akarom!

-         Szeretnélek… Megcsókolni – halkul el teljesen a mondat végére.

-         Mennyire?

-         Direkt játszadozol velem?

-         Mennyire?

-         Nagyon…

Ha ennyire akarja… Lassan és lágyan csókolom, azt akarom, hogy tudja, nem csupán egy a sok közül. Illetve egy a sok közül, de pontosan az az egy. Mikor elválunk egymástól, mellkasomba fúrja fejét, én pedig csak ölelem magamhoz. Az este így telik. Ölelkezve, összebújva.

            Reggel elviszem egyetemre, majd elmegyek dolgozni. Meló után hajtom az acélparipámat a pályán. Nem rossz pálya, de apámnak igaza volt: nem lankadhat a figyelmem. Az utolsó hajtûkanyar nem tetszik. És ugyanígy zajlik az egész hét. Szombaton tíz körül érte megyek Michelle-ért. Jól néz ki, mint mindig. Fekete, simulós nadrág, kis bõr mellényke, és piros top. Hmmm… Mielõtt eljátszhatnék a gondolattal, hajamba túrok, majd villantok egy mosolyt, és máris felbõgetem a motort. Ma nem Suzie-t viszem versenyezni. Roxanne-t viszem, a Suzuki Hayabusa GSXR 1300-as modellt. Ebben a négyütemû szépségben 197 lóerõ dübörög. A több mint 200 kilós szörnyeteg hatsebességes, és akár 300 km/h-val is falja az aszfaltot. Menet közben még beugrok tankolni. Sosem lehet tudni… Szép lassan oda is érünk. Beállok a többiekhez, majd jármûvemet letámasztom, és lesegítem Michell-t. Leveszem a sisakom, és pacsizok az ismerõsökkel, majd vizslatom a pasast, hátha megérkezik és túl lehetek ezen az egész hülyeségen. Lassan éjfél, és még semmi. Szinte már elunom az életemet, Michelle is ki tudja, merre csámborog már.

            Egy szokatlanul ismeretlen kocsi kanyarodik be a parkolóba. Meglepettségem tovább fokozódik, mikor kiszáll belõle egy szõke lány. Nem igazán illik ide, és magamban már találgatok, mit is keres itt. Az egyik srác oda megy hozzá, és beszédbe elegyednek. Ha jól látom, Scar az, de nem vagyok benne igazán biztos. Nem sokkal késõbb begördül egy Mercedes, és akkor a férfi magára hagyja a szõkeséget, elindulva a tömeg felé, így megbizonyosodom róla, hogy tényleg Scar az. Kiszúr magának, azonnal elindul felém, persze vigyorogva. Mikor elém ér, csak fokozódik vigyora.

-         Nocsak, kit vetett ide a szél? Csak nem Amy Goldhawk az?

-         Mintha nem járnék ide, Eugene! – szólítom nevén, ahogy õ engem, mire azonnal letorkol.

-         Ne hívj így! – sziszegi.

-         Hiszen te is a polgári nevemen szólítottál.

-         Bocs, Raven.

Nos, igen, az lenne a logikus, hogy a nevem Hawk, de mikor ide csöppentem, akkor csak feketében jártam, így ragadt rajtam a Raven név.

-         Ki ez a csaj, Scar? – bökök fejemmel a szõkeségre.

-         Nem tudom, de érdemes lesz megnézni a versenyét.

-         Versenyezni jött? Õ? Ugye csak viccelsz?!

-         Egyáltalán nem.

Megcsóválom fejem, majd kiveszem, ahogy egy pasas visszakézbõl törli arcon. Nyilván a kihívója, de érdekel is engem, már ekkor viszket a tenyerem.

-         Gyere, Raven! Keressünk helyet.

-         De ma én is versenyzem.

-         Hallottam. Michelle már mondta.

-         Tényleg, hol van?

-         Már biztosan keresett magának helyet. Egyébként kivel versenyzel?

-         Õszintén szólva fogalmam sincs.

-         Akkor hogyhogy…

-         Apám belekeveredett valamibe.

-         A jó öreg Dave… De te akkor… Normális vagy?! Fogalmad sincs, mit vállaltál be! Az a pasi egyáltalán nem tisztességes, egyfolytában csal!

-         Miért, ki ez? – ragadom meg idõközben Michelle kezét, ahogy kiszúrom, és úgy sétálunk tovább.

-         Tony ’Smasher’ Smith.

-         Kedves egészségére.

-         Amy, nem érted, hogy…

-         Fejezzétek már ezt be! Nem ismertek eléggé ahhoz, hogy tudjátok, nem lesz bajom?! Elég legyen! – foglalom el helyemet a második sorban, és csak azért ott, hogy Michelle-t magam elé engedjem és testemmel védelmezhessem a tömegtõl.

-         Gyakoroltál, Raven?

-         Igen, Scar, sok választásom nem volt…

-         És megy az a hírhedt hajtûkanyar?

-         Nem igazán.

Itt abba is maradt a beszélgetés. Csendben néztük meg a szõkeség versenyének rajtját, majd Scar-hoz fordulok.

-         Megyek, készülnöm kell. Vigyázz Chelle-re, légy szíves.

-         Rendben, Raven!

Elindulok a motorom felé, útközben megpróbálok elszívni egy cigit. Az utolsó slukkot már a parkolóban szívom. Megérkezett az ellenfelem. Mikor megpillant, felém fordul.

-         Kész vagy, cica? – vigyorog, mire még egyet szívok cigarettámból, majd a csikket a pólójára dobom.

-         Nem vagyok a cicád! – csattanok fel, mire megragadja a pólómat és felemel.

-         De nagy a pofád! Ha fele olyan jól versenyzel, mint dumálsz, akkor…

-         Nem kezdhetnénk el végre? Versenyezni jöttél, vagy szájkaratézni?

Vérben forgó szemekkel letesz, majd motorja felé lépked. Felteszem a sisakom, majd felbõgetem a motort és a kereket csikorgatva elindulok. Lassan hajtok a pálya felé. Mikor megérkezem, utolsót roppantok gerincemen, majd magam mellé tekintek. Smasher is itt van már. Beáll közénk egy kislány, hogy elindítsa a versenyt. Mintha kissé elveszett lenne. Feszülten várok, rámarkolok a kormányrúdra. Amint a zászló meglendül, kilövök. Roxanne csak úgy zabálja az aszfaltot, én pedig végig csak elõre figyelek. Az egyik kanyarban veszem észre, hogy az a rohadék le akar szorítani az útról. De azt már nem! Visszahúzódom rá, majd még több gázt adok. Tartja a tempót, és már fel is tûnik az utolsó hajtûkanyar. Amennyi tõlem telik, beleadom. Fordítom a kormányt, fékezek, leteszem a lábam, majd ismét gázt adok, és már látom a célvonalat. Smasher mellém ér. Próbálok visszagyorsulni, és nem nézek oldalra, csak a célra és a tömegre vezetem tekintetem. Ajkaim és torkom kiszáradnak. Alig kapok levegõt az izgatottságtól. Másodpercek és…. Átszelem a célvonalat. Lassítok, majd fékezek. Leveszem a sisakomat, majd próbálom kifújni magam. Oldalra pillantok, már ellenfelem is mellettem van. Ahogy lihegek, Michelle lép mellém Scar kíséretében. Próbálom kielégíteni tüdõm szükségletét, de nem megy. Tombol bennem az adrenalin. Barátnõm felé fordulva csak ennyit bírok kipréselni magamból:

-         Na?