Nyugodtan várakozom a templom egyik helyiségében. Tanítóm már nagyjából egy órája késik. Nem vagyok dühös vagy sértett emiatt, mindig jó oka van arra ha késik. Körülnézek a helyiségben, jobb lesz ha elfoglalom magam amíg megérkezik. A polchoz lépek és kihúzok egyet a tekercsek között. Ezt a tekercset már olvastuk együtt, nem szeretnék számomra nem megengedett tekercset olvasni. Leülök az asztalkához, kinyitom a tekercset és elkezdem kiolvasni a hierogrifák közül a balzsamozás tudományát. Ez a rész mindig is nagyon érdekelt.

 Nagyjából fél óra múlva érkezik meg Phatotep én pedig felállva köszöntöm õt.

-         Szinuhet, kedvesem. Bocsáss meg hogy megvárakoztattalak. – mosolyodik el, de az arca továbbra is gondterhelt marad.

-         Nem kell szabadkoznod, ha más dolgod van én várok. – nézek tanítómra, aki egészen kisgyermek korom óta foglalkozik velem és szívemnek különösen fontos személy. – Megkérdezhetem mi történt? Napok óta feszültnek látok mindenkit a palotában.

-         Attól tartok aggodalmuk nem alaptalan. Nagy Sándor és perzsa serege városunk felé tart és egyre inkább úgy tûnik nem tudják feltartóztatni a külsõ területeken.

-         Csak nem lesznek képesek megtámadni szent városunkat. – kapom a kezem a szám elé. Mindenki retteg Nagy Sándor seregétõl. Kegyetlen hódítónak hírlik aki az egész világot uralma alá akarja hajtani.

-         Nagyon úgy tûnik, hogy éppen erre készülnek.

-         Ré óvjon minket. A fáraó tudja már?

-         Természetesen. Már gyülekezik a sereg a városi katonákból és több csapatunk is útban van ide vagy éppen a várostól távolabbra igyekszik feltartóztatni a perzsákat.

-         Mi tehetünk valamit?

-         Attól tartok nem sokat. De bátornak kell lenned és példát mutatni a többieknek, fiatal korod ellenére is. És készülj fel! Sok áldozattal fog járni ez az ostrom.

-         Akkor nekem ott kell lennem ahol a legtöbbet tehetek. A katonák orvosai mellett. – nézek határzottan Phatotep szemébe. A csontjaimban érzem, hogy ezt kell tennem.

-         Erre senki sem kér téged Szinuhet. A harctér veszélyes hely, nem való az egy ifjú nõ lelkének. Kérlek gondold át ezt újra.

***

A következõ napokban újabb hírek érkeznek, de egy sem jó számunkra. Nagy Sándor serege feltartóztathatatlanul közeledik. A fáraó maga is csatába készülõdik. Mindenki megijed a környezetemben akinek csak megemlítem, hogy a katonákat készülök ápolni, igyekeznek lebeszélni róla, bár azt hiszem valahol tisztelik is a bátorságomat. Az egyik korai hajnalban elindulok kígyókat keresni. Ki akarom kérni Hathor istennõ véleményét, õ az egyetlen akinek kívánságra hajlandó lennék megváltoztatni a döntésemet. Egy nagyobb kosárral a kezemben indulok el a homokban. Szép kígyókat akarok vinni az istennõnek ajándékba. Jó ideig kell keresnem amíg egy kígyóra lelek az egyik domb közelében. Királykobra. Csodálatos. Leteszem a kosarat és lassan közelítek a gyönyörû állat felé. Amikor már elég közel vagyok teljes csendben a kígyó felé lendülök és elkapom a fejénél fogva, közben összeszorítva a száját, hogy ne harapjon meg. Lágyan simogatni kezdem a kígyó fejét és beszélek hozzá, amíg megnyugszik a kezemben. Óvatosan kinyitom a száját és az övembõl elõvett apró vésõvel eltávolítom a kígyó méregfogait. Eztán megint jó ideig kell nyugtatnom az állatot, bár ekkor már nem veszélyes. Amikor megnyugodott a kosárba teszem, majd visszamegyek a templomba és Hathor istennõ szentélyéhez viszem az ajándékomat. Még a személy elõtt átveszi tõlem az egyik pap a királykobrát tartalmazó kosarat és megígéri, hogy vigyázni fognak rá és megõrzik az istennõnek. Ekkor beléphetek a szentély sötétjébe.

***

A katonák orvosaival együtt a csata idejére a felállított sátorba vonulunk vissza. Nem nézem a csatát. Éppen elég hallani azokat a szörnyû hangokat. Aztán már ha szeretnék sem tudnék bámészkodni mert újabb és újabb sebesülteket hoznak akiket el kell látnunk. Az elkövetkezõ napokban maximum 1-2 órát van idõm aludni, amúgy a betegeket ápolom. Rengetegen vannak és még több embert hoznak. Mindenhonnan csak rossz híreket hallani. Sok a sebesült de még sokkal több a halott.

Nagy zajra és kiabálásra ébredek az egyik sarokban. Perzsa katonák lépnek be a sátorba. Alig eszmélek fel már engem is kirángat az egyik.

-         Nézzétek, egy nõ. – szólal meg az engem tartó katona. A férfiak felnevetnek.

-         Mit keresel itt? – szólal meg egyikük.

-         Gyógyító vagyok. –válaszolom a nyelvükön. Erre megint felnevetnek.

-         Vigyétek a királyhoz, majd õ eldönti mit akar vele. – szól a parancs és engem már rángatnak is ki a sátorból.

Csendes léptekkel közeledek a palota bejáratához. Az esti hûvös levegõ simogatja arcomat. Gyors léptekkel hagyom magam mögött a márványlépcsõsort és szélesre tárom az ódon kapukat. Az õrség vigyázzba áll elõttem. Aprót biccentek feléjük majd tovább lépdelek. Jól ismernek erre felé. Régi vendég vagyok a Makedón birodalom királyi palotájában. A hatalmas elõcsarnokon átvágva újabb lépcsõfokokat mászom meg. Elhaladok, a díszes ajtók mellett majd éles balkanyarral Alexandrosz lakosztálya felé veszem az utamat. Egy nyitott folyosón sétálok. Alattam a szunnyadó város fényei. A másik oldalon aztán ismét két fegyveres õrt pillantok meg. Közeledtemre összekapják magukat és lándzsáikat keresztbe fonják útirányom elõtt.

-          - Állj!- hangzik a határozott felszólítás.

Eddig itt nem voltak õrök. Ezek szerint Olümpiasz okosabbnak látta a sok hû-hó miatt õrökkel védeni fiát, az új királyt.  Igazából teljesen egyet értek vele. Philipposz szerencsétlen halála után sokan zúgolódtak a fiatal „fattyú” ellen. Sajnálatos dolog, hogy pont a halála elõtt vett magához új feleséget, akitõl fiút kapott. Így Alexandrosz fattyú lett. Ám mi többiek még idõben kikiáltottuk királlyá. De sajnos a lázongások nem szûntek meg.

-         -  A király jó barátja vagyok. A nevem Hephaistion. – Adom meg a választ a marcona katonáknak.

Azok gyanakodva méregetnek, majd intenek, hogy menjek be. Ezek szerint már hallottak rólam. Helyes, nagyon vágyom már látni bajtársam. A végzetes éjszaka óta nem volt alkalmunk kettesben lenni. A sok politikai dolog, meg a ceremóniák. Biccentek az õröknek és továbbindulok. Megkerülöm a szökõkutat, melynek közepén Achillesz és Patroklosz áll vált-vállnak vetve. Megsimítom, a szökõkút peremét mikor elmegyek mellette. A két hõs, akik dacolva a trójaiak elszántságával bátran küzdöttek egymást segítve.  Mi is hasonló képen cselekszünk Alexandrosszal… csak komoly véres ütközetben még nem volt alkalmunk bizonyítani hûségünket egymás iránt.

Lépteim visszhangot vernek az üres termekben. Az elõcsarnok után ismételten lépcsõ következik, de most lefelé egy kis kertbe. A kert közepén hatalmas olajfa magasodik az ég felé. Alatta egy fapad. A fától nem messze pedig egy kis szentély a görög isteneknek és egy kisebb Akhilleusz és Patroklosz számára.  Alexandrosszal mindig áldozunk a bajtársak oltárán. Jobbra kanyarodva megint lépcsõ fogad… szeretem ezt a palotát… de a lépcsõk száma megõrjít. Kettesével véve a fokokat balra kanyarodok, a folyosón melynek egyik oldala a kertre néz. A tetõt khorintoszi és dór oszlopok tartják. Ez még Philipposz terve volt. Az egész királyi lakhelyet õ tervezte és még az építésénél is részt vett. A másik oldalt mozaik képek és mellszobrok díszítik. Istenek és királyok. Apollon, Zeusz, Hádész majd egy bélletes kapu és egy mívesen megmunkált ajtó. Megállok az ajtó elõtt. Két oldalt a már jól ismert bajtársak mellszobrai fogadnak. Õk vigyázzák az új király álmát. Nagylevegõt veszek és öklömmel kopogok az ajtón.

-          - Szabad! – hallom a kedves hangot.

Benyitok a kellemesen meleg szobába. Óvatosan behúzom magam mögött az ajtót. Pár percet elidõzök a szoba megszemlélésével. Hatalmas tér tárul elém. Rengetegszer voltam már itt, de mióta átalakította Alexandrosz az óta nem volt szerencsém belépni. Jobbra és balra tõlem a benti erkély két véglete található. Lent balra ott a jól megszokott kanapé. Mennyit ültünk itt hallgatva Olümpiasz felolvasásait gyermekkorunkban. Mögötte az elkerített fürdõ, gyönyörû mozaik munkával és hatalmas egészalakos tükörrel. Szemben az erkélyajtó és elõtte Alexandrosz elsõ oroszlánja. Mindössze 15 éves volt mikor elejtette. Én csak egy szarvast lõttem. Az emlék hatására mosoly költözik arcomra. Bal oldalt pedig a hatalmas baldachinos ágy, tele kényelmes párnákkal és takaróval. Pattogást hallok. Ezek szerint ég a tûz. Bár erre a kellemes melegbõl is következtethettem volna… Alexandroszt viszont sehol nem látom. Lesétálok a lépcsõn és benyitok a fürdõbe. Ám azt üresen találom. Rémült arccal forgolódom a szobában. Csak nem történt valami baj? …

Ekkor eszembe jut az erkély. Határozott léptekkel indulok és kitárom az üvegajtókat. Kint a csendes éjszakában csak az éjaszaki állatok neszezése és a járõrözõ katonák tompa lépteit hallani. Az ajtótól kissé balra megpillantom Alexandrosz izmos, magas testének körvonalait. Közelebb sétálok és halkan mellésimulok. Kezem a vállára csúsztatom és kedvesen megszorítom. Majd megcsókolom meztelen vállát.

-          - Csakhogy itt vagy… - fordul felém. Arany tincseibe belekap egy kósza szellõ. – Hiányoztál… barátom. – Mondja, lágyan majd lehajol, és rövid csókot lop ajakaimról.

-           - Te is nekem… - suttogom én is. Csókját viszonozni sincs lehetõségem oly sietve szakítja azt meg. Kezem leveszem válláról és csendben álldogálok mellette.

Égkék szemei rendíthetetlenül pásztázzák a messzeséget. Homlokán a gondolatok cikázó ráncai jelennek meg. Bûvölten figyelem királyom arcát. Minden gondolatát tudni szeretném.

-         -  Min gondolkodsz oly nagyon?- kérdem. Fejét megrázza, s szinte látom, ahogy a gondolatai szétrebbenve távoznak elméjébõl, otthagyva pár képet késõbbi használatra.

-          - Nem biztonságos többé Pella a számomra Hephaistion… - emeli rám csillogó szemeit. – Apám halála után a nép lázong ellenem. Inkább kívánnának egy csecsemõ királyt, mintsem egy fattyú uralkodót. Egyedül vagyok… öcsém – Leszegi fejét, szõke tincsei eltakarják arcát. Kezemmel a tõlem messzebb esõ vállát fogom meg. Ekkor azonban nedvességet érzek karomon.

Fájdalom hasít szívembe, mint mindig, ha Alexandroszt szomorúnak látom. Másik kezemmel felemelem állát és letörlöm könnyeit.

-          - Soha nem leszel egyedül… Itt vagyok neked! – suttogom. Homlokom az övének nyomom és hajába túrok. Majd erõs ölelésbe zárom. Karjai átkarolnak. A gyapjúbundám melyet az éjszakai hûvös ellen borítottam magamra most mindkettõnket melegít.

-          - Elmegyek, Hephaistion… - bontakozik ki ölelésembõl.

Döbbenten nézek rá. Nem vonulhat számûzetésbe… Bár én akkor is vele tartanék.

-          - Nem futamodhatsz meg… Mutasd meg Pella lakosainak, hogy vagy olyan keménykezû és igazságos, mint apád volt! – Most az én arcomon gördülnek le az elkeseredettség keserû könnyei.

-          - Drága öcsém! Patroklosz… - akkor szokott így hívni, ha ugratni akar. Vagy ha fontos dolgot akar bejelenteni… - Nem megfutamodni fogok.

Kezével letörli könnyeimet. Majd hosszú percekig fürkészi arcomat. Azon a reményen kívül mást nem igen talál. Remény öntötte el a szívem, hogy mégsem vonul számûzetésbe.

-          - Hát akkor mégis mit akarsz? – töröm meg a csendet.

Elmosolyodik és otthagy. Az erkélyajtóból viszont visszafordul.

-         -  Hát meghódítom Ázsiát!