 Karakter: Shihoudani Yuujirou
Megjegyzés: (ikremnek)
- Már mindegy – veszi le lányos tincseit, hogy művelete következtében finom illatú sajátjai napvilágra kerülhessenek végre.
- Te pedig – fordul ezután Mikoto felé teljesen más hangsúllyal – ha legközelebb is elszúrod a munkát, akkor tényleg gonosz leszek – gonosz? Ő? Mosolyogva figyelem, szerintem még akkor is édes, amikor mérges.
- Ííííí é-értettem – hát…. Úgy látszik, ezt nem mindenki gondolja így. Haragjától tartva egy pár napig Mikoto most biztos ismét rendesen fogja teljesíteni a rá bízott feladatokat.
Mmm… Azokat, amikben a legjobb részek Tooru-kun öltözködései. Ha női ruhákban szép, akkor ruha nélkül a gyönyörű rá a legtalálóbb szó. Kár, hogy hatodik érzéke miatt mindig megérzi, ha figyelem, és nem nézhetem se sokáig, se feltűnően formás idomait.
***
Az iskolához a hercegnői munka mellett hozzátartozik a tanulás is, de Tooru-kunnal még a matek feladatok is tűrhetőbbek, örülök neki, hogy velem együtt próbálja őket megoldani minden egyes nap.
Bár… Ha tehetném, most is többet nézném azt, ahogy elmélyülten gondolkodik, mint a füzetem.
- Azt hiszem itt x-nek négynek kell lennie. – jelenti ki halkan, érdeklődve nézek arcáról saját füzetemre, hogy aztán arról faggathassam, nem-e inkább öt.
- Áh, lehet. – sóhajtja, azonban mielőtt javíthatná gondolkodok el eredményem helyességén.
- Várj, én is elrontottam. – kérem, és radírunk felé nyúlok.
Véletlen folytán, de együtt érjük el a hibaeltüntető tárgyat, kezem az övén landol addig, amíg el nem rántja. Ezt nevezik sorsnak?
- Vedd csak el – motyogja, mosolyogva veszem kézbe, és nyújtom neki. Majd… Hogy zavarát oldjam, másfelé terelem a témát:
- Sayaka hogy van?
- Jobban. Most már tényleg kezdi elfogadni az egészet. – válaszol, amikor kiradírozza a hibásan írt részt házijában, mosolyogva támaszkodok meg füzetemen:
- Ez jó – megnyugtató tudni, hogy már nem akarna majd elriasztani Tooru-kun mellől. – de ha a nevelőszüleiddel ilyen jól kijössz mostmár, hogy-hogy nem engeded, hogy támogassanak? Már nem lenne muszáj Himének lenned.
- Nathashou-san nem hagyná, te is jól tudod – vigyorog felém cinkosan, jókedvűen mosolygok rá vissza, mielőtt még igazat adnék neki.
- Meg… - teszi hozzá előző kijelentéséhez - annyira nem rossz ez, mint ahogy Mikoto gondolja. Ráadásul még mindig nem szeretnék a terhükre lenni. – ohh értem… Elmélyülten figyelem tovább gyönyörű arcát, szemeit, motyogását, miszerint az előbb jól mondtam, öt a megoldás, szinte meg se hallom. Ilyen könnyen nem terelheti vissza a tanulásra a témát.
- Amúgy Nathashou-sannak igaza van. – jelentem ki.
- Mármint? – néz rám értetlenül, mosolyogva magyarázom meg szavaim:
- Hogy nem enged el. Mázlid, hogy ilyen alakod van, és jól áll rajta a ruha – sóvárgok érte előző érintése után, végig kell simítanom derekát.
Aztán… Hogy tereljen tettem, begörbítem az ujjaim.
- Ne, ez csikiz! – tudtam, hogy érzékeny, de azt nem, hogy ennyire, hatalmas vigyorral az arcomon követem, amikor felkel, és menekül előlem, amikor elkapom együtt zuhanunk az ágyára, jókedvűen csikizem tovább.
Nevetésénél nincs szebb muzsika.
- Ne! Yuujirou ne-he-heee – próbál eltolni magától, viszont addig, amíg teljesen kimerülök semmi esélye, ekkor is ügyelek arra, hogy szorosan vonjam magamhoz.
- Elfáradtam… - sóhajtom - ugye nem baj, ha most itt maradok? – válasza a kérdésemre? Nem tudom, hogy van-e. A közelsége, bódító illata miatt még a megérkezése előtt magával ránt a kimerültség az álomvilágba.
***
Felébredve döbbenten tapasztalom, hogy még mindig a karjaim közt fekszik.
Aztán… Amikor túlesek a meglepettségemen, mosolyogva hallgatom szuszogását, figyelem alvás közben kisimult arcát.
Nem gondoltam volna, hogy végül ennyire közel hozzám alszik el egyszer, de borzasztóan örülök annak, így tett.
Selymes tincsein simítok végig, mialatt azt kívánom, bár sokáig tartana még az az idő, amit ebben a helyzetben tölthetek vele.
Sajnos sóhajom nem talál meghallgatásra, Mikoto ront be szobánkba 3 elefántot megszégyenítő robajjal, pánikszerűen ordibálva azt, hogy nagy bajban vagyunk.
- Mi történt? – ülök fel nyújtózkodással karöltve úgy, mintha most keltem volna, miközben a mellettem fekvő is a minket megzavaró felé fordítja hihetetlenül kék szemeit.
- Tititi… - makogja azonban ő válasz helyett, kicsit morcosan pirítok rá:
- Mi az a nagy baj, amit emlegettél? Mondjad, ne szórakozz, ha fontos! – nem akarom, hogy a ránk mutogatása miatt Tooru-kun zavartabb legyen a kelleténél, ha végre teljesen felébred, már így is eléggé kínosan érezheti magát az alapján, hogy vörös arccal ült tőlem távolabb az ágyon.
- Tititi mi a fenét kerestek egy ágyban??? - folytatja azonban Mikoto válasz helyett a dadogását, bosszús sóhajjal állok fel az én kis vörössé vált drágám mellől, és lépek mellé. Ha neki magyarázat kell, akkor megkaphatja:
- A matek házi írása helyett üdítőbbnek bizonyult Tooru-kunt csikizni, aztán mivel elfáradtunk az egyenletektől, kidőltünk.
- Megcsikizted?! Csak annyi történt köztetek? – lép tőlem távolabb, mintha veszélyben lenne a közelemben, mérgesen figyelem. Nem hisz nekem, és még ront is a helyzetemen. Mivel tudnám elhallgattatni???
- Igen, csak megcsikiztem, nem tudom, mire másra gondoltál. – jelentem ki duzzogva, aztán erről szerencsére beugrik mit is kéne vele művelnem ahhoz, hogy végre leszálljon rólunk, gonosz mosoly veszi át a sötét árnyak helyét az arcomon.
Mielőtt elhátrálhatna tőlem pedig mialatt azt motyogja, legyek eszemnél, esek az oldalának.
Sokszor mondja ugyan, hogy az ilyesmi rá hat, de nálam ezzel nem ér semmit akkor, amikor úgy nevet már sokadjára műveletemtől, mint ahogy most is teszi.
Hamarosan az ágyon fekszik, és azt kiabálja, hogy ne kínozzuk az időközben becsatlakozott Tooru-kunnal, viszont mindketten csak akkor állunk le, és hagyjuk, felüljön, amikor kijelenti, elhiszi amit mondtam, és többé nem vetíti ránk a piszkos képzelgéseit.
- Helyes. – vigyorgok rá. – Elmondhatnád már végre tényleg azt a nagy bajt, ami miatt jöttél. – Tooru-kun elszántan biccent.
- Majdnem el is felejtettem. – ugrik fel sápadtan az ágyról – Pedig fontos… A fociklub egy onsenben tölt három napot, azt szeretnék, ha mi, a hercegnők csatlakoznánk hozzájuk.
Hmm… Nem értem, ezzel mi a baj. A gyógyfürdők általában kellemesek.
- Mi itt a probléma? – látom Tooru-kunnak megint velem egy rugóra jár az agya. – Legalább egy kicsit mi is kikapcsolódunk.
- Ti tényleg nem értitek? – hord le dühösen mindkettőnk, az, ahogy ökölbe szorított kézzel áll előttünk, szánni való – Nem itt az iskolában leszünk. Többen is azt fogják látni, hogy lányruhában járkálunk fiú létünkre. És… Mi lesz, ha arra kényszerítenek minket, a fürdő női részlegét használjuk???
Pff… Leütöm…
- Szerinted nem intézte el a tanács azt, hogy csak a fociklub meg mi legyünk ott? – kérdi tőle Tooru, bosszúsan egészítem ki:
- Ha nem így lenne, nem lenne ránk szükségük. – borzasztóan remélem, hogy sikerült megnyugtatni, abban is reménykedem, hogy lesz alkalmam együtt fürödni választottammal.
Talán ott nem lenne annyira gyanakvó, mint átöltözéseknél, és nyugodtabban legeltethetném rajta a tekintetemet.
|
