Feküdtem az ágyon mozdulatlanul és mérgelõdtem, hogy hogy lehet ilyen önfejû Eurynome. 

-         Az az ostoba! – ekkor egy pillanatra aktiváltam a démonom 1. szintjét, hogy kiírtsa a szervezetembõl a mérget. Lassan és óvatosan csináltam, nehogy valaminek vagy valakinek baja essen.

Mikor végeztem, felkeltem és elindultam megkeresni Eurynomét. A lélekenergiája alapján meg is találtam. A kapitányi gyûlésterem felé vettem az irányt. Mikor megérkeztem ott volt õ az összes kapitány és hadnagy jelenlétében. Berongyoltam az ajtón és látszott rajtam hogy elég pipa vagyok.

-         Hikawa! – szólt mindenki meglepõdve.

Én nem álltam meg, hanem ugyanazzal a lendülettel, amivel bementem, odamentem Eurynoméhez és megragadtam. Elvillámléptem vele a gyûlésterembõl ki az erdõbe. Ott ledobtam és arrébb mentem.

-         Hikawa! Ezt meg…?

-         Elképesztõ hogy milyen önfejû vagy. – vágtam szavába, s hangomról lerítt hogy nagyon nem vagyok jókedvemben. – Tudom mit akartál. Be akartál masírozni Hueco Mundoba és harcolni az újjászületettekkel. Te nem bizonyítani akarsz hanem meghalni.

-         Harcolni akarok! – emelte fel hangját Eurynome. – Miért nem érted már meg végre? Ne akadályozz meg ebben!

Ekkor durva pillantást vetettem Eurynomére.

-         Harcolni akarsz?

Eurynome csak nézett.

-         Jól van! Akkor gyere!

-         Hogy…mi? De én nem ellened akarok harcolni.

-         Tudom! De kíváncsi vagyok valamire.

-         Kíváncsi? Mire?

-         Hát arra hogy…meddig húznád a csatatéren. – fagyott rá arcomra egy gonosz vigyor és úgy tettem mintha tényleg nem érdekelne, az hogy meghal-e Eurynome egy ilyen harcban. Közben lélekenergiámból vérszomj áradt.

-         Ezt most… komolyan gondolod? – kérdezte kissé meglepõdve Eurynome.

-         JAAAH! A leggyengébb újjászületett szintjén fogok veled harcolni. Bizonyítani akartál nem? Itt az esély. Mutasd meg hogy állsz-e a villám istennõ szintjén!

-         Villámistennõ? – kérdezte Eurynome. – Az meg ki?

-         A feleségem, aki meghalt.

-         Miért hívták így?

-         A kardja a Seirai (Szent villám) volt. Bankaija a Seirai no kami (Szent villám istene). A leggyorsabb és a leghalálosabb erejû nõi shinigami volt. Utánam õ volt a legerõsebb Soul Societyben. De ez most mellékes. Most azt mutasd meg… - ebben a pillanat töredékben már a háta mögött álltam és nyakát gyengéden megfogtam. – hogy ezen a szinten meddig tudsz harcolni.

Ekkor Eurynome legyezõjével hátra felé vágott egyet, de megállítottam karját és annál fogva nekihajítottam az egyik fának.

-         Ez így nem lesz jó. Ha így folytatod, akkor sec perc alatt meg fognak ölni téged.

-         Mondd! Mégis mitõl ilyen erõsek ezek az újjászületettek? Miért féltesz tõlük ennyire? Miért hiszed azt, hogy nem vagyok képes legyõzni õket. – állt fel közben Eurynome.

Ekkor egy szemvillanás alatt odaléptem és gyomorszájon ütöttem, amitõl rárogyott a karomra.

-         Mert ezek mind belõlem születtek.

-         Hogyan? – hangzott a meglepõdött kérdés.

Eurynomét eközben felnyomtam a mögötte lévõ fára a hasánál, amibe az elõbb ütöttem.

-         Tartok neked egy kis órát az új ellenségünkrõl. Gondolom fogalmad sincs, hogy miért hívják õket „újjászületetteknek”.

-         Honnan lenne? – nyögte ki.

-         Azt tudod hogy az Espada szerû arrancarok hogy jöttek létre. Egy lélek lidérccé válik, aztán több lidérc összeolvad és menos grande lesz belõle, azon belül is a Gillian. Azután ha ez a Gillian megõrzi a tudatát, felfalja a társait és tovább fejlõdik Adjuchassá. Azután vasto lorde lesz és letépi a maszkját, amitõl kap egy emberi alakot. Az újjászületettek nem mennek végig ezen a folyamaton. Már kóborló, halott lélekként is vannak különleges képességeik. Például egy védõburok létrehozása, vagy egyéb támadó és védekezõ erõk. Majd egy erõs lélekenergia hatására odacsõdülõ lidércek falják fel azt a lelket. Miután pedig átkerül Hueco Mundoba, felveszi a régi emberi alakját és már a Vasto Lordénál is hatalmasabb erõ birtokában van. És az összes újjászületett az én lélekenergiám miatt odacsõdülõ lidércek által lett felfalva.

Eurynome arcán nagy volt a meglepõdöttség.

-         Tudom mit akarsz mondani. Hogy az én hibámból jöttek õk létre. Igen így van. De éppen ezért én tudom, és nekem kell õket megállítanom.

-         De én akkor is… akkor is harcolni akarok. Engedd meg hogy segítsek!

-         Nem.

-         DE MIÉRT? EZEK SZERINT A FELESÉGED SEM VOLT OLYAN ERÕS! Akkor õt mégis miért engedted…? – remegett Eurynome hangja.

-         TE OSTOBA! Eurynomét nem az újjászületettek, vagy más ellenség ölte meg………HANEM ÉN!

Eurynome arcára sokkos meglepõdöttség fagyott rá.

-         ÉN ÖLTEM ÕT MEG. ÉRTED? Amikor nem volt elég erõm hogy legyõzzem az egyik ellenfelünket aki ellopta a családom titkát és erejét, Istenné változtam és öntudatlanul pusztítottam el õt és egész Soul Society-t romokba döntöttem. Majd miután nem tudtam visszatérni, Chiaki próbált meg visszahozni. És ahhoz hogy ezt megtehesse, neki is Istenné kellett válnia. Összeolvadt a kardjával és õ lett a Szent villám istene. A családja különleges képességének igazi örököse. Az igazi Inazuma örökös. Majd az utolsó csapásnál mindkettõnk átszúrta a másikat a fegyverével. Mindkettõnk visszaváltozott és azt akartam hogy õ életben maradjon. Õ pedig azt hogy én. És a végén én éltem túl mert nem engedett magával menni. Azt mondta még szüksége van rám a lelkek világának. – ekkor egy könnycsepp gördült le arcomon, de hangom nem remegett meg. – Annak ellenére hogy tudta azt hogy én csak érte éltem. Miatta lettem kapitány. Miatta szegtem meg az összes szabályt. Azt mondtad hogy rossz tapasztalataim vannak és az érzelmeim vezérelnek. Hát mostmár tudod hogy miért. Azt hittem hogy Chiaki után nem leszek képes közel engedni magamhoz még egy embert. De aztán jöttél te. Újra lett értelme annak, hogy életben maradtam és azért akarlak távol tartani a csatáktól hogy megvédhesselek. Hogy téged ne veszítselek el. – ekkor leengedtem a kezemet és levettem Eurynomét a fáról.

Ezután megfordultam és lassan elkezdtem sétálni és kedélyeim is lenyugodtak.

-         Maradj még a lelkek világában és erõsödj meg! Ha eléred Chiaki szintjét, akkor nyugodtabban engedhetlek majd a harcba. – ekkor fejemmel megfordultam és mélyen Eurynome szemébe néztem. – Ez az egy kérésem van. Ha ez fél év után sikerül, megígérem hogy én magam viszlek el Hueco Mundoba és együtt harcolunk majd az újjászületettek ellen.

- Kapitány! Örülök hogy visszatért! – hajol meg mélyen. Mikor kiegyenesedik, akkor látom, hogy sír. Annyira önzõ voltam, hogy nem vettem észre, nem csak õt hagyom itt, hanem Mia-t is. Odajön és megölel. – Bocsásson meg kapitány! Kérem! Menjünk vissza az osztag barrakjához.

Mi is visszamegyünk a barrakunkba, ahol folytatjuk a beszélgetést. 

- Az én hibám. Elvégre én hagytam itt õt.
- Tessék? – kérdezi Mia. 
- Hikawa olyan hideg volt. Miért kérdezte ezt tõlem?
- Hikawa kapitány nem azért kérdezte, mert nem szerette volna látni önt. – mondja mosolyogva. 
- Hogyan?
- Minden egyes nap hiányolta önt. És a kedve is még rosszabb lett, mint szokott. De valahogy nyugodtabbnak is látszott.
- Nyugodtabbnak? Ezt nem értem. - kérdezem meglepedten.
- Nekem mesélt ezekrõl az arrancarokról. És azt mondta hogy szándékosan nem ment ön után akkor. Ki akarta önt vonni ezekbõl, a harcokból. Úgy vélte, hogy az emberek világában, biztonságban lesz. Mindent önért tett.
- Értem?
- Még a körözõ egységeket is visszavonatta. Az egész körözést sikerült lecsitítania, hogy ön békében és biztonságban lehessen az emberek világában. A szíve mélyén azt akarta, hogy itt legyen vele.
- Mia! Tartsd a frontot itt! Majd jövök!

Felkapom a legyezõmet és ahogy villámlépéssel eltûnök a barrakunkból, és aktiválom a Bankai formáját a kardomnak. Egy új, hasonmás technikával, amit Kisuke tanított nekem, mindkettõnknek lesz egy hasonmása. 

- Õszintén! Mért nem szóltál nekem? Mért nem hagytad, hogy én is harcoljak? - kérdezem és mindkét formában elé állok. - szólal meg a hamis testem.

Az a jó ebben a hasonmás technikában, hogy sehogy nem lehet megállapítani, hogy melyik az eredeti, csak aki nagyon jól ismeri az eredeti testet, az tudja csak, hogy melyik az igazi és melyik a hamis. 

- Mert meg akartalak védeni! Nem akarlak téged is elveszteni! 
- Nem vagyok gyenge! Viszont elismerem, hogy erõsebb vagy nálam! Csakhogy az elmúlt 1 évben elég sokat edzettem, hogy erõsebb legyek! Mondd, mért nem bízol bennem, hogy képes vagyok rá? - kérdezem kegyetlen hangnemben.
- Nem az, hogy nem bízom benned, de féltelek!
- Válassz! - mondja ismét a hamis. Nem lehet megkülönböztetni minket.
- Tessék? - kérdezi kicsit értetlenül.
- Ha eltalálod melyik az igazi testem, akkor félre állok és nem látsz többet! Viszont, ha nem, akkor maradok és harcolok. Van idõd átgondolni, úgy 10 perc! - mondom, és mindkét test egyszerre ül le. 

Lehetetlenség a mozgásból megállapítani, hogy melyik az igazi test. Sõt! Szinte lehetetlen megállapítani. Csak az tudja, aki szoros kapcsolatban áll az igazi testtel. 

- Ha eldöntötted melyikünk az, akkor menj oda hozzá és öleld meg. Ha eltûnik, akkor nem jó válasz, de ha nem tûnik el és a másik tûnik el, akkor jól választottál.

Telik-múlik az idõ és Hikawa gondolkozva ül. Majd amikor letelik a 10 perc, mindkét testem feláll. Karba tesszük a kezünket és kérdõn nézünk Hikawa-ra. 

- Lejárt az idõ! - mondjuk mindketten egyszerre. - Válassz! - szólunk ismét egyszerre.

Hikawa feláll és pár percig csak bámul hol egyikünk, hol másikunk szemébe. Majd elindul felém, és elõttem megállva, belenéz a szemembe. Aztán nem az igazi testem felé megy és azt öleli meg. Mindkét test egyszerre csettint, és amelyiket öleli, az eltûnik. 

- Tévedtél! Maradok és harcolok! Nem állhatsz az utamba! - mondom és visszavonom a Bankai formámat és Doragonfaiyaa a kard formáját veszi fel. 
- Eurynome! Kérlek! Ne harcolj ellenük!
- Nem vagyok olyan gyenge, mint hinnéd! Igen, nõ vagyok! És kapitány! De közel sem olyan gyenge, mint azt te képzeled! Lehet, hogy te erõsebb vagy, mint én! De én képes vagyok higgadt maradni és ha kell, megölni azt, akit más nem! Téged nagyon sokszor az érzelmeid és a rossz tapasztalataid vezérelnek!

Mondom ki kegyetlenül, majd megcsókolom. Ám mielõtt megcsókolnám, észrevehetetlenül beveszek egy kapszulát a számba, amit szétharapva, megcsókolom. A bénító méreg szétárad a testében, és pár perc múlva nem tud mozogni. Ez egy nagyon erõs bénító méreg, amit még egy kis zsarolással szedtem ki Mayuri-ból. Utálja, ha megzsarolják a tetteivel. Azzal szorítottam sarokba, hogy embereken végzett kísérleteket, miszerint, ha kifejleszt valamilyen gyógyszert, akkor hatásos védelem lehet a Shinigamik-nak a fertõzés, és a sérülések ellen. Beviszem a barrakba, és lefektetem az ágyra. 

- Sajnálom, de be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok gyenge!

Ahogy kimondom, homlokon puszilom, majd kimegyek Hikawa-ék barrakjából és a sajátomba megyek vissza. 

- Mia! Hívj össze egy kapitáyi gyûlést! Legyenek ott a kapitányok és az alkapitányok! Valamint te is! Kérlek siess!
- Értettem kapitány! - mondja és meghajolva eltûnik. 

Pár perc múlva villámlépéssel a gyûlési szobába leszek, a Fõkapitány helyén ülök. Mikor bejönnek, mindegyikük meg van tépázva, de a Fõkapitánynak semmi baja sincs. 

Harc közben egyszer csak megéreztem egy ismerõs lélekenergiát.

- Csak nem? – kérdeztem magamban.

- Hova nézel? – kiabált ellenfelem, miközben rám támadt.

Csapását kivédtem, majd a földre terítettem és lecsaptam.

-         Fenébe! Már csak ez hiányzott.

Éreztem, hogy Eurynome közelében egy igen erõs újjászületett van. Mivel már minddel végeztem, akik átjöttek, elindultam hogy segítsek neki. Ahogy közeledtem, láttam, hogy Eurynome valahogyan többszörözte magát és éppen a kapitányok tehetetlen és eszméletlenül fekvõ testét védi. Elég szívós újjászületettet fogott ki magának.

-         Francba! Igyekeznem kell.

Eközben Eurynome és az arrancar beszélgettek:

-         Te meg ki vagy? Te is egy olyan újjászületett vagy? – kérdezet Eurynome.

-         És ha az vagyok? – válaszolt egy kérdéssel az újjászületett, széles vigyorral az arcán.

-         Szemét! – folytatta magában Eurynome: - Még sosem éreztem ilyen lélekenergiát. Mégis mi ez?

Az arrancar mozdított egyet kardján, majd Eurynome mögé lépett, és Eurynomének még feleszmélési idõt sem hagyott.

-         Véged!

Ekkor odavillámléptem és kardommal megállítottam az arrancar támadását.

-         Franc! – szidkolózott az újjászületett.

-         Te meg mit csinálsz itt Eurynome? – kérdeztem

-         Nem egyértelmû? Jöttem segíteni.

-         Chh..Méghogy segíteni…

Löktem el magunktól az újjászületettet.

-         Ezt bízd csak rám Hikawa! – ugrott Eurynome az ellenfél irányába,

-         Ez az! – mondta magában az újjászületett. – PUSZTULJ!

Az arrancar éppen levágta volna Eurynomét, ám a lesúlytás után már sehol sem volt. Az arrancar háta mögött voltam, Eurynomével a bal karomban.

-         Ez mire volt jó? Engedj el! Le tudom……. – ekkor Eurynome szava elállt.

-         Erre volt jó. – ekkor egy vágás jelent meg a hátamon.

-         Most maradj egy kicsit nyugton!

-         De… - akadékoskodott Eurynome.

-         Maradj! Kérlek!

Ekkor kardomat elõre tartottam és koncentráltam.

-         GYERÜNK! – üvöltött az arrancar és rám támadott.

-         Hirairyuu! – mondtam, majd egy villanás és mindennek vége volt.

Az arrancar darabokra szelve zuhant a földre. Kardom visszaváltozott katanává és visszatettem a hátamra, majd letettem Eurynomét.

-         Ez…mi volt? – nyögte ki Eurynome. Ez a technika… Mégis mi történt?

-         Ez a Hirairyuu. Egy technika amit Seikaryuutól tanultam. Olyan mit egy többszörözõ technika.

-         Többszörözõ technika?

-         Igen. Mint amit te is használtál. Csak ez annyiban különbözik, hogy nem leklónoz, hanem mindegyik helyen én magam vagyok ott és támadok egy idõben. A Shunpot gyorsítja fel olyan sebességre, hogy képes legyek több helyen lenni, vagy több ellenfelet levágni egyszerre. Most például 2 vágást vittem be egyidõben.. Egyet szembõl, egyet pedig hátulról. Egyszerûbben mondva: Ha egy Shinigami 2 támadást akar bevinni, egyet szembõl és utána egyet hátulról, akkor 2-szer kell támadnia és a 2 támadás közt, van idõkülönbség. Még ha kevés is, de van. Ez a technika viszont ezt eltörli és idõkülönbség nélkül vagyok képes több különbözõ támadást indítani.

Eurynome csak meglepõdve nézett. Ekkor néhány megtépázott kapitány tûnt fel.

-         Eurynome! A lelkek világa törvényének értel…..

-         Elég! – szóltam közbe. – Nem most kell azokat büntetni, akik nem csináltak semmit. Ezek az újjászületettek csak egy gyengébb elõfutár csapat volt. Most inkább azzal foglalkozzatok, hogy rendbe szedjétek magatokat és felkészüljetek az igazi újjászületettekre. Ha ezekkel sem bírtatok akkor az lehetetlen lesz nektek. A legjobb az lenne, ha inkább kimaradnátok ebbõl, és rám hagynátok. – futott végig a tekintetem az összes kapitányon, majd elindultam.

-         Vá…várj Hikawa! – szólt utánam Eurynome.

-         Miért? Miért jöttél vissza? – kérdezetem háttal állva Eurynomének.

-         Ezt meg hogy..érted?

Ekkor eltûntem és visszamentem az osztagom barrakjába. Eurynome csak bámult utánam, majd megjelent a hadnagya.

-         Kapitány! Örülök hogy visszatért! – hajolt meg jó mélyen és kikönnyezett a szeme, majd odarohant és átölelte Eurynomét. – Bocsásson meg kapitány! Kérem! Menjünk vissza az osztag barrakjához.

Eurynoméék visszamentek és ott folytatták a diskurzust. Eurynome feje pedig azzal a gondolattal volt tele, hogy mitõl lettem ilyen. Majd csak ez jött ki száján:

-         Az én hibám. Elvégre én hagytam itt õt.

-         Tessék? – kérdezte a kis hadnagy.

-         Hikawa olyan hideg volt. Miért kérdezte ezt tõlem?

-         Hikawa kapitány nem azért kérdezte, mert nem szerette volna látni önt. – mosolygott a kis hadnagy.

-         Hogyan?

-         Minden egyes nap hiányolta önt. És a kedve is még rosszabb lett, mint szokott. De valahogy nyugodtabbnak is látszott.

-         Nyugodtabbnak? Ezt nem értem.

-         Nekem mesélt ezekrõl az arrancarokról. És azt mondta hogy szándékosan nem ment ön után akkor. Ki akarta önt vonni ezekbõl, a harcokból. Úgy vélte, hogy az emberek világában, biztonságban lesz. Mindent önért tett.

-         Értem?

-         Még a körözõ egységeket is visszavonatta. Az egész körözést sikerült lecsitítania, hogy ön békében és biztonságban lehessen az emberek világában.

Eurynome tekintetén látszott hogy nagyon meg van lepõdve, s a kis hadnagy folytatta:

-         A szíve mélyén azt akarta, hogy itt legyen vele.

Eközben a Ryuu osztag barrakjában este felé:

Kint ültem a barakk elõtt és néztem a csillagokat, közben gondolataim Eurynome és Chiaki körül forogtak.

 - Szerintem bölcsebben tennénk, ha nem egymás ellen harcolnánk, hanem megpróbálnánk legyõzni a többi       arrancart .

- Nem hagyhatjuk figyelmen kívül amit tettetek. A háború hivatalosan télen lett volna esedékes. Addig várnunk kellett volna, de ti felborítottátok a terveket. – morgott a fõkapitány s folytatta volna, de félbeszakítottam:

-          Most ez a legkevésbé sem érdekel tisztelt fõkapitány úr. Eurynome vívja a saját harcát, és nekünk is ezt kell tennünk. Nem érdekel hogy a háborúnak késõbb kellett volna elkezdõdnie. A saját és az ellenség számításai is keresztül lettek húzva. Ebbõl a helyzetbõl kell kihoznunk a maximumot. Aztán ha vége van ennek az egésznek, akkor megbeszéljük a többit.

Ekkor megragadtam a kardomat és elõrántottam.

-          De ha nem akarnak most harcolni akkor álljanak félre mert én megvédem Eurynomét az életem árán is. – ekkor óriási lélekenergiát eregettem magamból és az arrancarok is felkészültek a támadásra. – FÉLRE!!!! – támadtam az arrancarok irányába és közéjük kerültem egy szemvillanás alatt, s ezután egy kör vágással, a nagy részét el is söpörtem. Ez semmi. – folytattam magamban – Az újjászületettekhez képest Aizen és a hitvány gyülekezete elbújhat.

-          Mit tegyünk fõkapitány úr? – kérdezte Soi Fon.

-          Harcolnunk kell.

-          Na de fõkapitány úr! Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ami...

-          Most nem tudunk mit tenni. – ragadta meg kardját a fõkapitány. – Mindenki! Harcra fel!

-          Igenis! – kiáltották egy emberként a kapitányok és támadásba lendültek.

Eközben én az Espada nagyobb részét magamra vontam és kaszaboltam õket. Ekkor Seikaryuu hozzámszólt:

-          Hikawa! Engedj ki!

-          Seikaryuu?

-          Engedj ki! Felpezsdült bennem a harci szellem.

-          Értem. De mi lesz Eurynome pajzsával?

-          Visszafogjuk magunkat és nem sérül meg az a pajzs.

-          Rendben! Akkor gyerünk!

Pózba álltam és kieresztettem a lélekenergiámat, majd a kardomat engedtem ki Shikai formába:

-          Lángolj! SEIKARYUU!!!

Ekkor hatalmas lélekenergia söpört végig és a kék színû lángok végig égették az arrancarokat és egy-két kapitányt is elkapott.

-          RAJTA!!! RENDEZZÜK LE GYORSAN! SEIKARYUU! KARYUU NO GEIKIDOU!!!

Ekkor felemeltem a kardomat fejem fölé és egy óriási sárkány fej formájú tûzcsóva csapott ki és végig pusztította az ellenséget. Ekkor az 1. a 3. az 5. és a 8 Espada került elõ egy sonidoval és körbe véve akartak megtámadni. Ekkor bevetettem a leggyorsabb támadásomat:

-          Hirairyuu.

Ebben a pillanatban a 4 espada teste félbe szakadt és úgy hullottak a földre. Így ment a harc még egy kis ideig, majd késõbb befejeztük a harcot és Eurynome is elõlépett a dimenzió mögül. Úgy látszik hogy õ nyert. Eléggé megtépázott volt és kimerült. Visszaváltozott és elindult felénk. Rámosolyogtam majd így szóltam:  

-          Szép volt Eurynome! Azért kíváncsi lettem volna, hogy mit csináltál vele! Ilyen szét vagdosott és elintézett halottat, már rég láttam! Ügyes voltál! - mondja és megborzolná a hajam, de elütöm a kezét.

- Nem a dícséretedért tettem! Pusztán azért, mert az utamban állt és meg kellett ölnöm! – mondta a tõle nem várt kegyetlen hangnemmel.

Én ekkor nagyon meglepõdtem és nem tudtam mire vélni ezt az elhidegülést. Fejemben újra lejátszódott a pár nappal ezelõtti csók, amit adott. Akkor olyan szenvedélyes volt és melegséget árasztott felém, ami hasonlított Chiaki melegségére.

-          Miért? – kérdeztem magamban. – Végre valaki aki lehet hogy úgy szeretett mint Chiaki. És most ….. Miért? (fejemben nagy volt a zûrzavar)


- Nia! – kiáltotta el magát Eurynome. - Indulunk!

Láttam ahogy éppen menne el a hadnagyával, de nem bírtam szó nélkül hagyni a dolgot.

- Mi volt ez? – kérdeztem kissé feldühödött hangnemben. – Mire volt ez most jó? Talán nem volt rád hatással az amit tettünk az nap este? – váltam egyre dühösebbé. – Te vagy az akit közel tudnék engedni magamhoz, erre te így bánsz velem azután a csók után amitõl újra boldog lehettem mint a volt szerelmemmel. Hát tényleg ennyire nincs benned semmilyen érzés? Tényleg ennyire olyan vagy mint amilyen én vagyok? – itt már kiabáltam. – Pedig akkor és ott kioltottuk egymásból azt a sok magányt és gyûlöletet ami bennünk volt.