Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Hentai)

ef-chan2016. 07. 24. 00:11:48#34456
Karakter: Lenny Mccoy



Ez a light novel valami fantasztikus. Lehet, elfogult vagyok, mert imádom a '30-as évek Amerikáját és a maffiózókat is, a bandák belső világát, de hozta számomra ez a mű, amit vártam tőle. Már az anime is tetszett, de a light novelek még inkább kiszélesítették ezt a komplex, mégis lazán összeillő univerzumot. 
Ahh, nekem cosplayelnem kell ebből! Annyira tuti, hogy pont Jakuzzi a kedvencem! Mintha nekem találták volna ki azzal a tetkóval az arcán! 
Lelkesedésemben már be is lépek a face-re, hogy ráírjak Freyre, legjobb haveromra. 

"Cső Frey! Olyan oltári animét láttam! Baccano. Ismered?"

Freyben azt bírom, nincs a napnak olyan szaka, amikor ne válaszolna szinte azonnal, ha ráírok. Plusz ha őt ráfanoltatom, beszervez lazán egy kisebb csapatot mellém. Olyan menő lenne, ha lenne egy Nice is. Ha csinos, aranyos lány lenne, még akár bármi is lehetne belőle... Na jó, ennyire nem álmodozom, túl szép lenne.
Freyben viszont tényleg nem kell csalódnom, már látom is, ahogy gépeli a választ.

"Csá Hiro! Hallottam már róla, bár nem győzött meg annyira, hogy meg is akarjam nézni."

Mattaku... Nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. Megpróbálom becserkészni másképp. Hátha ha megnézi a karaktert, akit megpróbálok beajánlani neki, legalább picit kedvet kap.

"Pedig szerintem Graham Specter karaktere nagyon tetszene neked. Ráadásul szőke, még parókád is lenne hozzá."
"Ó, hogy cosplayezhetnéked támadt belőle, már értem ezt a heves tukmálást. ˇ-ˇ"
"Uruse, máskor is szoktam ajánlani, ha jót látok >.>"
"Persze, ha cp terved van belőle"
"Tehetek én arról, hogy minden olyan animéből cp-zni akarok, ami nagy benyomást gyakorolt rám? Különben is olyan körülményes jó karaktereket találnom a sérülésem miatt. Itt meg Jakuzzinak egy hatalmas kard tetkója van pont azon az oldalon, ahol a hegem van ˇˇ"
"Hah, jó, belenézek, de nem ígérek semmit..."
"Imádlak, Frey!"
"Fú, ez most nagyon buzis volt :P"
"Kuss, farok :P"

* * * 

- Nem hiszem el, hogy rávettél erre a cp-re! - nyavalyog Frey, miközben még mindig az emberes méretű állítható csavarkulcsán dolgozunk.Nem is mi lennénk, ha aludnák normálisan con előtt, miközben - jelen esetben - nála csövelünk.
-Ugyan, valld be, hogy élvezed, hgy a ruhával nem kellett sokat szopnod, mégis van egy impozáns kiegészítőd, főleg, mert tényleg állítható lesz ez a hülye csavarkulcs, csak fessem le értelmesen - legyintek a panaszkodására, hiszen az arca elárulja, hogy már alig várja a "holnapot" (technikailag a 3 óra múlva esedékes kelést és készülődést).
- Lehet, de hogy senki nem ismer majd fel minket, az tuti - fonja össze két kezét a mellkasa előtt. Mélyet szusszanok. Mindig ugyanaz a lemez, mikor én beszélem rá valamire: nem elég népszerű a fandom, amit választottam.
- Nem én tehetek róla, hogy a népszerű, friss fandomokban nincsenek rogyásig arcsérült karakterek vagy legalább maszkosak, esetleg arcukon kötéssel vagy tetkóval mászkálók.
Most rajta a sor, hogy szusszanjon. 
- Komolyan ideje lenne megtanulnod elfedni sminkkel azt a sebhelyet, ha ennyire zavar. Annyi mindent megoldasz sminkkel, ezt meg cseszel megtanulni. 
- Nem cseszek megtanulni, egyszerűen túlságosan feltűnő a jól fedő smink, hacsak nem akarok ráköltni egy kisebb vagyont, hogy jól is nézzen ki. Arról nem is beszélek, mennyi idő lenne tökéletesre begyakorolni, tekintve, hogy se sminkmester, se maszkmester se semmi hasonló nem vagyok.
- Persze, persze... Jó, megvan a következő projektem. Addig haverkodok conon, míg nem sikerül összekaparnom egy sminkben verhetetlen valakit, aki csinál neked "új arcot" - vág "challenge accepted" fejet.
- Mondod ezt úgy, hogy nem sikerült senkit se találnod, aki vállalta volna Nice szerepét - oltom le egyszerűen, "koszolva" tovább a csavarkulcsot. Kezd összeállni, és kifejezetten elégedett vagyok az alakuló végeredménnyel.
- Csak mert nem kerestem komolyan, csak a haveri kört kérdeztem körbe - húzza fel az orrát, de nem mer nagyon panaszkodni, mert ha rá hagyom a csavarkulcs befejezését, nem villoghat majd vele.
- Mindegy is - legyintek. - Bepróbálkoztam a cosplayes társakat kereső csoportban is, de senki nem jelentkezett még úgy se, hogy beígértem, segítünk összetenni a ruhát - ami nem túl bonyolult, de annyira szerettem volna, ha megvan a karakterem barátnője is, hogy úgy voltam vele, az sem baj, ha valakit az tartana vissza, hogy abszolút semmi tapasztalata cp-gyártásból. 
- Sebaj - vereget hátba, de csak óvatosan, mert épp festek. -, majd baromkodunk ketten, még így is lehet jó pár menő fotót készíteni majd.
- Ja, már előre várom - villantok úgy "rá" egy egészséges vigyort, hogy közben fel sem nézek abból, amit épp csinálok.

* * * 

Magával ragad a hangulat. Még csak három órája vagyunk kinn, de már vagy háromszor körbejártuk az egész helyszínt, és eddig olyan 100 fotót lőttem tetszetős cosplayeket vadászva. Még jó, hogy ez egy "kisebb" rendezvény, annyian vannak, mint az oroszok. Én mondjuk csak élvezem, mert kényelmes cuccban a tömegben is lazán ellavírozok, Freynek egy fél fokkal nehezebb a dolga, de mivel a csavarkulcsa alapja balsafa, valamennyivel bátrabban tör vele utat, mint tenné, ha a megszokott "kartonból összebarmoljuk, és a festéssel elhitetjük mindenkivel, hogy masszív fém" opcióval éltünk volna. 
Panaszkodni sem panaszkodhat, mert bár - sír is a lelkem - alig ismerte fel valaki a fandomot, amiből vagyunk, mégis sokan megállítottak minket egy-egy fotó erejéig. Javuk valamelyikünk követője, egy részük pedig kifejezetten csak a csavarkulcs miatt. Nem csoda, impresszív méreteivel igen feltűnő darab. Büszkeséggel tölt el, hogy kitűnik a tömegből, hiszen az én kezem munkáját is dicséri, még ha csak festés szintjén is, mert Frey megcsúszott a mechanika miatt. 
- Annyira király, hogy tényleg lehet csavarással állítani - lelkesedik épp két lányzó neki, miközben bemutatja, mit is tud a szerszáma, addig én egy dobozos üdítőt szürcsölgetve bámulom a tömeget, amikor elúszik a szemem előtt egy vörös, rövid ujjú, szőke hajú lány. Egy pillanatra még nyelni is elfelejtek, ahogy tekintetem megragad a vállát díszítő "sebhelyeken". Nem! Ne már! Azt a picsa! 
- Frey, mindjárt jövök - nyomom a kezébe a dobozos üdítőt, még az sem hat meg, hogy felkészületlenül leejti, és káromkodik egyet, szidva a fejem. Gondolatban én már máshol járok, és fizikailag is megindulok a cosplayer után, mielőtt még szem elől téveszteném.
- Nice! Nice Holystone! - kiáltok utána, mikor elég közel érek. A "megszólított" megtorpan, majd hátra fordul. Szemüveg mögé bújtatott fél tekintete egy ideig monitorozza a tömeget, míg felém nem fordul. Szeme megakad rajtam, miközben egész testtel felém fordul, hogy némi hitetlenséggel felragyogjon.
- Jakuzzi? Ezt nem hiszem el! 
- Én is így érzek - nevetek enyhe zavarral, ahogy reflexből megölel az "ismerős" ismeretlen lány. - Bocsánat, hogy így letámadlak, de nem gondoltam, hogy bárki is lesz még a Baccanóból. Ráérnél csinálni pár közös képet, van egy Grahamom is, vele tervezünk félrevonulni fotózni fél négytől.
- Mindenképp! - máris boldog vagyok. Van Nice-om anélkül, hogy sikerült volna bárkit is beszervezni.

* * * 

Csomó kép született, a fotósunk is belejött, de a legnagyszerűbb Issa-chan volt. 
- Amint megkapom a képeket az utómunka után, elküldöm, ha megadod valami elérhetőséged - huppanok mellé készségesen. Nem csoda, hiszen egy nagy vágyam teljesült, hála neki. Az már lényegtelen, hogy totál véletlen volt az egész, ettől még piedesztálra emelem gondolatban - meg ténylegesen is, mert lelkesedésem egyérteműen kilátszik.
- Miért nem cseréltek coscardot? Ott rajta van a névjegyed az oldalad elérhetőségével - huppan a másik oldalról Issa-chan mellé Frey. 
- Nekem nincs ilyesmim - szerénykedik. Igazából meglep, hogy nincs ilyesmije, mert még olyanoknak is van, akik negyed ennyi figyelmet nem szentelnek a cp-jük részleteinek.
- Pedig lehetne szerintem - jegyzem is meg, dicséretnek szánva, de megrázza a fejét.
- Nem nagyon érdekel az ilyesmi, én csak azért űzöm ezt a hobbit, mert élvezem - feleli. Felkuncogok.
- A kettő nem zárja ki egymást, de megértem. Engem is jobban mozgat ez, de nem bánnám, ha megélhetnék belőle. Bulisabbak lennének a munkáséveim - kacsintok rá némi pajkossággal.
- Azt megértem - mosolyog rám, míg Frey át nem karolja a vállát. Előre facepalm-olok gondolatban, mert tuti megint előkap majd valami hülye Don Huan dumát...
- Azért ha meggondolnád magad, keress bátran. Szervezek neked olyan fotózást, hogy még Hiro is megirigyli, pedig nem panaszkodhat ő sem.
- Most miért mondod, tök profin eltöketlenkedek egy állvánnyal, egy fényképezőgéppel, és magammal, még az sem baj, ha nappal szemben fényképezek, mert amilyen sügér vagyok, csak otthon fedezem fel az epic failt - öltöm ki a nyelvem Freyre, aki már a mondat özepén kuncogni kezd, ahogy felidézi azt a fotósorozatot, amit így készítettem, és aztán őt szórakoztattam a jó beállítású, de ilyen apró gikszerekkel elbaszott képekkel, amiket persze halálra ps-eltünk, hogy végü hogy ne fotózz mémek legyenek belőlük. Egész nagy sikere volt, így alapvetően nem is volt időpazarlás végigszenvedni egyedül azt a fotózást.
S a sztori most is betalál, Issa-chan is kuncog széles vigyorral. Ahogy mindezt a cp-jében teszi, egész meg tudom érteni Jakuzzi érzelmeit, egy ilyen mosolyba nem lehet nem beleszeretni az "égésnyomok" ellenére is.
- Issa-chan! - bukkan fel egy lány, határozottan felénk véve az irányt. 
- Ó, így elment az idő? - áll fel a megszólított, majd felénk fordulva int. - Bocsi, fiúk, de mennem kell. Úgyis végeztünk, igaz? 
- Persze, menj csak - engedem el, s csak akkor jut eszembe, hogy nem cseréltünk végül elérhetőséget, mikor eltűnnek a tömegben, és Frey kárörvendően felhívja rá a figyelmem megjegyezve, hogy ezért nem lesz soha barátnőm.
Köcsög. Szólhatott volna előbb igazán!...

* * * 
 
Minden csoportba és az eseményhez is feltöltöttem egy képet hármunkról, kerestetve. A beceneve ugyan megvan, de nem tudom, hogy írják, és hiába kerestem rá "remek" helyesírási készségemmel, nem találtam meg. Egyetlen reményem, hogy ő vagy valaki, aki ismeri, látja a képet, és megszán.
Viszont nehéz kivárni. Szinte percenként a mobilom bámulom, hogy minden face értesítésnél megugorjon kicsit az adrenalinom, míg rá nem kell jönnöm, "téves riasztás" volt. Fél óra után ez a hadművelet annyira kifáraszt, hogy inkább lenémítom a készüléket, és félreteszem, hogy elfoglaljam magam a többi kép utómunkálataival.
Jó módszernek bizonyul, mert csak órákkal később, mikor a közös képekhez érek, jut eszembe újra ránézni a telefonomra. Vár egy rakat privát üzenet és értesítés. A privátokkal kezdek. Kinyitom a messengert, s bár eddig elkerült az újabb felesleges felspanolódás, most ismét az egekbe ugrik a vérnyomásom. Az üzenet küldője nem volt ugyan ismerős - nem meglepő az esetemben -, de ahogy megnyitom, az üzenet maga már felvillanyoz. 

"Szia! Azt hiszem, engem keresel. Bocsi, hogy elfelejtettem végül megadni az elérhetőségem, de ha ide elküldenéd a képeket, megköszönném: tysissa@mail.net Köszönöm még egyszer a fotózást, jól éreztem magam! :)"

"Szia! De örülök, hogy megtaláltalak! Most végzem az utómunkát épp a képeken. Kéred a nyerseket is azért?" 

"Elég az utómunkázott, nem hiszem, hogy magam foglalkoznék vele, hogy szerkesztgessem. ˇˇ"

Felkuncogok a gép előtt. Na igen, nekem sem a kedvencem.

"Magam is inkább a következő cp projektemen dolgoznék már. Ugyanakkor mozgat, hogy nehogy már ne mutassam meg ezt, ha már összetettem. Megosztó érzés :P"

"Na igen :D Megkérdezném, hogy és mi lesz a következő projekt, de sejtem, hogy titok. Általában senki nem lövi le előre a poént."

"Áh, nem nagy poén, meg egy ideje kinn van az oldalamon tervként. Sengoku basarából dolgozom Azai Nagamasán - a játék verzión, az komplexebb." 

Meg ott jobban takarva van az arca a sisakkal, ami kis csalással nekem is kapóra jön.

"Wow, jól néz ki Miért pont rá esett a választásod? Nem egy központi karakter."

Eh, na igen. Frey is rögtön ezzel jött, meg azzal megint, hogy nem kellene frusztrálnom magam a sebhelyem miatt.

"Szimpatikus, milyen naivan ragaszkodik az elveihez, ami sajnos igen korai halálhoz vezet az animében, a játékban azért egy fél fokkal több szerep jut neki, de igen, ott is hamar meghal. Jó lenne mellé egy Oichi. Nagyon badass az a karakter, miután Nagamasa meghal. Komolyan, hátborzongató a nevetése a játékban."

"Hmm, érdekes designja van"

A válasz rövid, mégis felébreszti a bennem alvó oroszlánt: ha ügyes vagyok, becserkészhetem talán egy újabb közös projektre!

"Van több designja is a játék újabb kiadásaiban. Sőt, van lementett route-om is, tudok róla jó kis videókat mutatni."

"Ez most úgy hangzik, mintha megpróbálnál ráfanoltatni"

"Eh... lebuktam ˇˇ De tény, nem haragudnék, ha meg ehetne téged valahogy győzni. Igényesnek tűnsz, és hát... mint személy is szimpatikus voltál. Így szívesen lógnék el veled egy egész napot. Már ha jössz a San Diego Comic-Con International-re, és nincs még terved. Mondjuk én mind a négy nap ez leszek, szóval ha akadna egy üres napod... ;)"

Nem számítok rögtön igenlő válaszra, de ha van benne hajlandóság, az remélhetőleg kiérződik majd a válaszából, és akkor megpróbálom meggyőzni - legalább lenne normális ürügyem, miért is írjak rá.


Ichi-nii2012. 12. 30. 04:20:01#24713
Karakter: Troy Collins
Megjegyzés: ~ viciinek


 Király, most jöhet a kiabálás és intenzív veszekedés is. Ez hiányzott a napból, komolyan mondom!

- Nem értem, mi a francnak vagy annyira oda! Megmondtam már, azt a felsőt nekem adtad, és ha egyszer az enyém volt, jogom volt odaadni a barátnőmnek! - magam sem értem miért vitatkozok vele... Akkor már elmondtam és napokig hajtogattam ezt, de nem használt. Azóta meg maximum visszafejlődött szellemileg, nem hiszem, hogy most képes lenne felfogni azzal a tyúk agyával.
- Lehet, de én nem azért küszködtem napokon keresztül a megtalálásával, hogy csak úgy odaajándékozd egy csajnak!
- Akkor mégis mi a francnak adtad nekem oda?!
- Mert akkor még úgy gondoltam, hogy egy rendes, kedves srác vagy! - állj, stop.
Mi is történik: Sonja előttem áll, veszekedünk, ami bár alap dolog ha minket egymás mellé tesznek, de ez a szokásos mindennapi egymás marásától eltérő valamilyen szinten. Talán azért, mert a szóban forgó vita tárgya egy viszonylag komolyabb dolog. Utáljuk egymást, amennyire csak lehet, de most azt mondta, hogy ő valamikor rendesnek és kedvesnek nézett?
- Mit mondtál? - kérdésemhez értetlen arckifejezés párosul, miközben csak bámulom. Na ne, most meg elkezd bőgni is? Mi a ráknak csinál ekkora hisztit, mindenki hülyének néz minket!
- Szerelmes voltam beléd, te címeres hatökör! - egy pillantás alatt az üres és bamba tekintetemből valóban meglepett fej alakul, és hirtelen azt sem tudom, hogy köpjek vagy nyeljek.
- Sonja! Sonja! Állj meg! Várj már! - indulok meg utána.
- Hagyj békén! Ne keserítsd meg még jobban az életem! - utolérem, és megmarkolom a csuklóját, ami azt eredményezi, hogy a lendület miatt nekem ütközik. Jó lenne tudni, hogy mégis mi a francot cinálok...
- Sonja! Higgadj már le! Beszéljük meg a dolgot!
- Engedj el, te barom! Ezen nincs már mit megbeszélni! Szerettelek, és talán még most is szeretlek, de te mindent elrontottál! A hülye fejeddel képtelen voltál felfogni, hogy vonzódom hozzád! Mindent elrontottál! Te szemétláda!
Keze kicsúszik a már bőven megenyhült szorításomból, és ténylegesen elfut. Ez az egész tényleg hirtelen jött. Sóhajtok egyet, a kissé görnyedt tartásomból kiegyenesedek és az égre pillantok. Kezeimet elengedem, és majdnem tátott szájjal csukom be a szemeim.
Én vagyok a szemétláda?
Én tehetek arról, hogy nem volt képes ezt elmondani még mielőtt barátnőm lett volna?
Ja, valószínűleg. De akkor mégis miért érzem magam felelősnek a történtekért? Én csak az áldozat vagyok!
- Faszomba már... - mormogom magamnak, a fejemet visszalököm a szokásos állásba és elindulok arra, amerre Sonja. De hamar az első akadályba rohanok, mégpedig a főnökbe.
- Őt vagy téged rúgjalak ki? - kérdezi, egyből és lényegre törően.
- Engem. - válaszolok, pólómról leveszem a kitűzőmet és a kezébe nyomom, sietősen kikerülöm és folytatom az utat. Sachi engem is próbál megállítani, de egy egyszerű „Majd megbeszéljük.”-kel őt is lerázom. Hova megyek egyáltalán? Valószínűleg Sonja hazament, és bár tudom, hogy hol lakik, nincs okom elmenni hozzá. Ha telefonálnék sem venné fel, legalábbis nekem biztos nem. És amúgy sem hívnám fel, hogy jajj bocs. De ha már kirúgattam magam, akkor ő dolgozzon rendesen. Akkor mégis csak el kell mennem hozzá... Max majd a szüleinek szólok, azokat csak nem küldi el melegebb éghajlatra.
Váratlanul megpillantok valakit velem szembe lépkedni. Felpillantok, és Sonja egyik barátnőjét pillantom meg. Mitsuko, vagy mi a neve, de ez nem lényeg, az a fontos, hogy legalább annyira idegesítő mint az otaku, csak ebbe szorult némi nőiesség is. Meg se kell szólalnom, megáll előttem, és haját olyan művészien dobja hátra a haját, mintha ő lenne a legnemesebb élőlény a földön.
- Látom Sonja nincs veled. Máris kiakasztottátok egymást? - kérdezi egy gúnyos mosollyal, miközben összefonja a kezeit, és súlyát áthelyezi egyik lábára. Oké, ő tényleg egy igazi lány, semmi kétség...
- Nem tudom, hogy kéne leírnom a helyzetet, de segítened kell.
Elég furán néz rám, aztán azzal a kikötéssel belemegy, hogy elmondom mi történt. Eleget is teszek a kérésének, ami egy még furább képet csikar ki belőle, de legalább hajlandó segíteni.
- De miért akarsz neki segíteni? Ha utálod, akkor mindegy, nem?
- Mondtam már, hogy nem tudom!
- Nyugi van Gorilla. Csak kérdeztem. - hülye picsa.
- Akkor ideadod a telefonod? - most mit néz rám így... - Akkor meg beszélj vele te! - sóhajt egyet, és előveszi a készüléket a zsebéből, aztán pár érintéssel már el is jut a képernyőn Sonjához, és a füléhez emeli a mobilt. Talán egy fél perc után szólal meg egy hangos köszönéssel, én meg csak remélem, hogy Sonja nem fogja azt gondolni, hogy én most törődni próbálok vele. Mert egyáltalán nem próbálok!
- Szia Sonja. Hol vagy? … Áh, akkor jó. Troy elmesélte mi tör- ... Állj, nem ő a lényeg! Vissza kéne menned, őt kirúgták, téged meg várnak. … Tudod, hogy hülye. ... Hé, a többit a conon! - ezzel kinyomja, és felém fordul. - Szerencséd van, hogy nem hívtad. Szerintem ki lenne bukva. Mindegy, hétfőn találkozunk.
- Ja, kösz, hogy segítettél. - intek neki, ő kikerül és elindul a con irányába, én pedig hazafelé.

***

 

És el is jött a hétfő reggel. Elővigyázatosan lépkedek be a terembe, ahogy látom Sonja már a suliban van, hiszen a táskája a pad tetején hever, de őt magát sehol nem látom. Na nem mintha érdekelne...

Mivel megállapítottam, hogy a székem és padom teljesen normális állapotban van (leszámítva a régebbi merényletek nyomait) helyet foglalok, és kipakolászok az első óránkra. Az egyik haverom már rögtön rángat is fel, hogy kísérjem el a suli büféjébe, mivel nem akar egyedül menni, blablabla. Megadom magam, és zsebre vágott kézzel battyogok utána.
Miután végeztünk, a folyosón visszafelé menet mellénk szegődnek, és a conról kérdezgetnek. Király, a fél suli tudja már a balhét... De hál égnek én közkedveltebb vagyok, mint Sonja, így annyira nem ciki. A jelző csengő hallatán már visszamegyünk a termünkbe, és a tanár is csak egy fél perccel később jön be, így pont megúsztunk egy szidást.

Szokatlan. Még egyetlen galacsin sem talált fejbe, senki sem fogta rám, hogy óra közben valami olyat csinálok, ami sérti a szabályzatot, és... egyszerűen nem történik semmi! Egy gyors pillantást eresztek meg Sonja felé, aki csak bámul a táblára, legalább annyi lelkesedéssel, mint amikor valaki az akasztófa felé lépked. Ha nem a két szememmel látnám, hogy nyugton van, akkor nem hinném el, bárki is mondaná.
A szünetben előkotrom a kajám, és eszegetni kezdem a pad tetejére ülve, miközben egy-két ember a társaságomba csapódik. A következő óra testnevelés, de csak át tudok öltözni öt perc alatt. Nem baj, ha csak csengetés után indulunk. Az meg egyáltalán nem izgat, hogy a zöld hajú mit csinál, úgy néz ki most lenyugodott egy kicsit. Bár lehet, hogy ez csak álca volt... franc tudja.
Bekapom az utolsó falatot is, és elindulunk az öltöző felé. De amikor kinyitom a szekrényem, semmit nem találok benne.
- He?
- Valami baj van? - fordul felém az a srác akivel lejöttem.
- Ja, úgy néz ki nincs itt a cuccom. - becsukom a szekrényt, és leülök az egyik padra, miközben a többiek öltöznek. Basszus, tényleg. A con előtt hazavittem, hogy betegyek egy másik pólót, most meg otthon maradt. Kösz Sonja...
A tanár a sípjával jelzi, hogy kinn van, így mindenki kivánszorog az udvarra. Én persze kapok egy tockost amiért nincs itt a felszerelésem, de mivel össze vagyunk vonva egy másik osztállyal nem kaptam egyéb büntetést. Bezárom a két öltözőt, és leülök a benti padra. Nincs kedvem hallgatni a játékok által keltett kiabálást az első sorból, bentről sokkal kevesebbet érzékelek.
Viszont azt kifejezetten jól észreveszem még csukott szemekkel is, hogy valaki elém áll, sőt mellém ül.
- Mit csinálsz? - morranok Sonjára, miközben legalább tíz centit oldalra csúszok. Van több mint három másik pad, ahova letehetné a seggét.
- Hidd el, hogy ez nekem is annyira szar mint neked. Én... csak...
- Nyögd már ki. - sürgetem, felvéve egy olyan hangnemet, amivel próbálom azt sugallni, hogy egyáltalán nem érdekel amit mondani akar.
- Kösz, hogy kirúgattad magad, ennyi! - vágja rá mintha ő tenne nekem ezzel szívességet. - De miért csináltad? Utáljuk egymást...
- Nem tudom, pont. De remélem most kárpótoltalak azért a kurva dszekiért.
- Miért kárpótoltál volna?
- Csak mond azt hogy vége. Nem akarok tovább baszakodni veled, kezd fárasztó lenni, hogy minden nap kiakasztjuk a másikat. - én nagyon szívesen szívatom őt, de azok után amit tegnap mondott... Valahogy realizálódott bennem, hogy azért ő is egy érző lény. Nem lehet jó érzés, ha az basztat akit talán szeretsz.
- Talán igazad van... De ennyivel nem lehet elsimítani mindent!
- Akkor mégis mit csináljak? - fordulok felé komolyan. Kicsit meghökken, és tágra nyílt szemekkel pásztáz egy ideig, de az arckifejezésem így sem változik sokat. Igazán mondhatna már valamit...


vicii2012. 02. 10. 14:11:20#19096
Karakter: Sonja Heine
Megjegyzés: (Ichi-sannak)


A kellemetlen szórólapozás után visszatérünk a felügyelőnkhöz, Sachihoz, és egyeztetjük a nap további feladatait. Persze ahogy számítani lehetett rá, az ütemterv elég zsúfolt…
De még így is megéri!
Először mangát kell árulnunk, utána pedig kapunk egy fergeteges órát, hogy szétnézzünk. Aztán irány a kajás stand, ahol majd ki kell szolgálnunk és végül este a karaoke szobában kell felügyelnünk.
Egy valóra vált álom!
Persze ha nem lenne itt a nyakamon ez a rondaság, akkor még jól is érezném magam… ráadásul legalább olyan lelkes, mint egy marha a vágóhídon…
Végül kikerülünk a manga standhoz, ahol műfaj szerint mangákat kell válogatnunk. Lelkesen nekilátok beásni magam a legjobb mangákba.
Oldalra pillantok.
És ekkor leesik az állam. Az a perverz majom rögtön egy yuri mangát szemelt ki magának, amire kicsit sem feltűnően csorgatja a nyálát…
- Perverz disznó!- kapom ki a kezéből, majd a legtávolabbi kupac tetejére helyezem, hogy még csak véletlenül se forduljon meg a fejében hozzányúlni… vagy eltöröm a kezét…
- Azért tetted oda, hogy te nézhesd, mi?- kuncog fel perverzül.
Leesik az állam…
Mélyen elvörösödve kezdek vele ordibálni, mégis hogy képzeli ez a perverz disznó?! Hogy én?! Ez normális egyáltalán?!
Szép hosszan osztani kezdem, de persze egyik fülén be, a másikon meg ki…
- Tehát, szépen tudatosuljon benned, hogy én nem vagyok egy olyan állat mint te.- fejezem be a szentbeszédet.
- Persze, persze.- int, majd fapofával folytatja a pakolást…
Morogva elfordulok.
Ez a hülye Troy!!! Az agyamra tud menni!!! Legszívesebben addig verném a falba azt a nagy, mamlasz képét, amíg el nem ájul…
Morogva kezdem én is szortírozni a mangákat.
És ekkor a kezembe akad az Air Gear.
Feltolulnak bennem az emlékek…
A francba, ennek is pont most kellett megtörténnie, mi?... már vagy egy éve eszembe sem jutott az az eset… miért pont most kell megrohannia az emlékeknek is?!
Nagyjából egy óra múlva végzünk is, persze mitn mindig, most is rengeteg veszekedéssel körítve. Egyre inkább kezdem megutálni ezt a tuskót…
Persze senkinek sem tetszik, hogy ekkora parádét rendezünk, ezért az egyik fejes nemsokára magához hívat minket.
Félelmetes a fazon…
- Srácok, ez így nem lesz jó.- közli velünk mély, öblös hangján, olyan tekintettel, mint egy maffiózó…
- Vagy kibékültök, és normálisan viselkedtek, vagy két lábal rúglak ki titeket innen.- fenyegetőzik villámló szemekkel. Ledermedek…
- Rendben, megígérjük, hogy nem lesz több ilyen!- hajol meg mellettem Troy, majd engem is lenyom.
Észbe kapok.
Összeszorítom az ajkaimat.
- Bízok bennetek, és most vissza dolgozni!- utasít minket, mi pedig azonnal visszasietünk a helyünkre.
Eddig bírtam. Kitörök, mint egy vulkán, felszínre kerülnek a már órák óta egyre intenzívebb ézéseim.
- Te idióta!!!- kiáltok ingerülten, Troy pedig értetlen fejjel néz rám.
- Mi bajod van? Nem hallottad, hogy most…- rivall rám dühösen.
Csatt.
Akkora sallert kap, hogy még az én kezem is belefájdul.
- Gratulálok, remélem most örülsz! Tessék, a tied az állás, te nyertél, de ne számíts arra, hogy azt bármikor is megbocsájtom neked!- kiáltom dühösen, és ekkor már ő is begurul, egymással ordibálva kezdünk veszekedni a con közepén.
- Nem értem, mi a francnak vagy annyira oda! Megmondtam már, azt a felsőt nekem adtad, és ha egyszer az enyém volt, jogom volt odaadni a barátnőmnek!- kiált vissza.
- Lehet, de én nem azért küszködtem napokon keresztül a megtalálásával, hogy csak úgy odaajándékozd egy csajnak!- ordítok magamból kikelve.
- Akkor mégis mi a francnak adtad nekem oda?!
- Mert akkor még úgy gondoltam, hogy egy rendes, kedves srác vagy!
Mindketten ledöbbenünk. Én azért, mert képes voltam ezt kimondani, ő pedig azért, mert sosem hitte volna, hogy ilyeneket fogok mondani.
Egy hosszú percig döbbenten bámulunk egymásra. Aztán ijedten a számra tapasztom a kezeimet.
- Mit mondtál?- kérdez vissza elképedten, szerintem még a saját fülének sem hisz.
Könnybe lábad a szemem.
- Szerelmes voltam beléd, te címeres hatökör!- vágom a fejéhez, majd sarkon fordulok és potyogó könnyekkel rohanni kezdek.
- Sonja! Sonja! Állj meg! Várj már!- kiáltja, miközben a nyomomba ered.
- Hagyj békén! Ne keserítsd meg még jobban az életem!- kiáltok vissza, de nincs szerencsém, megragadja a csuklómat és visszaránt. Tehetetlenül felkenődök a mellkasára. Megpróbálom ellökni magamtól, de erősen markolja a csuklóimat.
- Sonja! Higgadj már le! Beszéljük meg a dolgot!- rivall rám, próbál higgadtnak maradni. Megrázom a fejem.
- Engedj el, te barom! Ezen nincs már mit megbeszélni! Szerettelek, és talán még most is szeretlek, de te mindent elrontottál! A hülye fejeddel képtelen voltál felfogni, hogy vonzódom hozzád! Mindent elrontottál! Te szemétláda!- ordítom a képébe zokogva, majd kitépem magam az ujjai közül, sarkon fordulok és elrohanok. Magára hagyom a döbbent Troyt…
Persze mindenki megbámul.
Sachi mellett is elrohanok, aki kiáltozik utánam, de nem állok meg. jelenlegi lelkiállapotomban az sem érdekel, ha most rögtön kirúgnak és nem tehetem be a lábamat a conra… nem érdekel…
Csak haza akarok menni… egyedül akarok lenni…
Távol ettől a baromtól…



Szerkesztve vicii által @ 2012. 02. 10. 14:11:42


Ichi-nii2012. 02. 09. 21:46:26#19087
Karakter: Troy Collins
Megjegyzés: ~ viciinek


Király, ahogy sejtettem, mind ketten megkaptuk az állást. Rendben Troy, mindegy, hogy mi lett belőle, én fogok győztesen kikerülni!

***
            - Remélem, rémeket álmodtál az éjszaka.
            - Mondja ezt, akinek remegnek a térdei.
Igen, így kell kezdeni a cont Sonja módra. Egy fiatalabb, szerintem velünk egykorú lány fog ránk „ügyelni”, de szegény már most sikítva futna el, ahogy látom rajta. Ad pólót, meg kitűzőt is, egész pofás kis cucc, és még illik is a felsőmhöz. Bár nem mintha az kéne ilyen időben. És szórólapozni kell... király.
            - Add csak nekem az ő adagját is, ez a béna úgysem képes semmire.
            - Heh, mire egyet pislogsz, én már végeztem is, lúzer. – azért néha jó érzés beoltani valakit. Főleg őt szeretem oltogatni, mert rajta van is mit.
            - A szórólapokat osszátok szét az embereknek, akik elsétálnak az épület előtt, rendben? – szólal meg a főnökünk, és elég gyorsan el is teper innen. Szerintem minden ép eszű ember így tett volna a helyében.

***

            - Na mi van törpe? Rosszul látok, vagy tényleg kétszer annyi van a kezedben, mint nekem?
            - Nem sokáig, menőmanó. – röhög vissza, miközben osztogatjuk a szórólapokat a gyanútlan járókelőknek. Tűröget, húzogat, meg minden, és végül kicsit feltúrbózott külsővel csap bele a levesbe. Na, nem mintha ezen a csotrogányon lenne mit túrbózni. Viszont a srácoknak elég rossz lehet a szépérzéke, mert már el is fogyott majdnem az összes lapja.
            - Na erre mit lépsz, elmebajnok? – igen?! Ha te így, akkor én úgy. Szinte gondolkozás nélkül kapom le magamról az egyenpólót, tapasztalat, hogy egy kosaras fiú felsőteste fonzza a lányok érdeklődését, lehet a téma a kertészkedéstől kezdve az idei Anime Conig. Még az után is sírnak páran, hogy elfogyott az összes lapom, de ahogy eszembe jut, hogy Sonja itt van... rögtön elkenyődik a hangulatom. Sose értettem, miért tetszik pár haveromnak egy olyan lány mint ő...
            - Ezúttal döntetlen. De meglásd, legközelebb lealázlak.
            - Szeretnéd, mi? De az egyetlen, aki alázni fog, az én leszek. – amúgy is egyértelmű, hogy én nyertem. Csak nem tud veszteni, de örüljön magának, legyen gyereknap. Akarom mondani Sonja nap.
Hozza a formáját, olyan sebességgel készül elvágódni, hogy épp csak pár másodpercem van tenni valamit, amint meghallom a sikítását. Lehetetlen, túl segítőkész és jószívű vagyok... Ahogy a haja hozzáér a mellkasomhoz kiráz a hideg. Bár egész puha... de miket beszélek én, mindenki mossa a haját, az már más tészta, hogy ő ötször több balzsamot tesz rá, hogy szebbnek tűnjön!
Ahogy észbe kapok, hogy ez most tulajdonképpen miként is nézhet ki egy kívülállónak elengedem és hátra lépek egyet, és még az arcommal is tükrözni próbálom, hogy ez undorító volt.
            - Erre nem volt szükség. Tökéletesen ura voltam a helyzetnek.
            - Azért egy köszönömöt igazán kinyöghetnél. De ha így állunk, legközelebb hagyom, hogy pofára ess. - megint beköszönt a néma csend, egészen addig, amíg vissza nem érünk.
            - K…kö…köszö…köszönöm. – heee? Ezt tényleg ő, itt és most mondta NEKEM?! Azért ennyire nem gondoltam komolyan! - Igen, ilyet is tudok, képzeld. És megköszönném, ha nem néznél rám ennyire bambán.
Oké, nem érdekel. Egy kicsit sem. ha nagyon akarok, akkor én is bármikor meg tudok köszönni valakinak valamit. Nem nagy dolog, egy cseppet sem! Hamarosan megtaláljuk Sachit – mert így hívják a lányt, aki ügyel ránk – és egyeztetjük a nap további feladatait. Rengeteg civakodás árán, de valahogy sikerül olyan ütemtervet kidolgozni, ami megfelel Otaku kisasszonynak is. Tíztől délután kettőig mangát árulunk, aztán egy órát kapunk szétnézni a conon. Aztán megyünk a kajás standokhoz kiszolgálni, és végül este, a con első napjának lezárásáig a karaokésokhoz csöppenünk. Azthittem, hogy kicsit könnyebb lesz ez a meló... de Sonja már most ég az igazlomtól, ugyanakkor az én lelkesedésem a béka segge alatt lehet valahol.
Kivisznek a standunkhoz, és az első feladatunk rögtön a mangáink összeválogatása, műfaj szerint. Sonja neki is kezd, szóval én is a kezembe veszek gyorsan valamit. Sikerült a legjobbat felkapnom, egy 18 plusszos yuri manga, ami meg is hozza az eredményét, és elég szépen kezd vérezni az orrom, amire Otaku kisasszony is felfigyel.
            - Perverz disznó! – kapja ki a kezemből a művet, és azonnal elteszi a tőlem legtávolabbi kupacba. Most tehetek róla, hogy pont ilyet vettem fel?! Mindegy, leszarom, gondoljon csak amit akar!
            - Azért tetted oda, hogy te nézhesd, mi? – kuncogok egy sort, és úgy teszek, mint aki jól végezte a dolgát. Rögtön hangos kiabálásba kezd, szídva engem és a „perverzségem”. Vannak nálam rosszabbak is...
            - Tehát, szépen tudatosuljon benned, hogy én nem vagyok egy olyan állat mint te. – fejezi be a kisebb prédikációját.
            - Persze, persze. – intem le a dolgot, és folytatom a pakolászást.
Nagyjából egy óra múlva végzünk, lehetetlen ezzel együtt dolgozni úgy, hogy nem kapunk össze minden második alkalomkor. A munkatársaink is rájöttek erre, ezért egy kisebb akciót kezdtek szerverzni, miszerint jobban kell kijönnünk egymással. Az egyik góré elrabol minket pár percre, és elég komoly fejjel kezdi meg a tárgyalást.
            - Srácok, ez így nem lesz jó. – máris behúztuk a nyakunkat,miért érzem magam felelősnek a történtekért?! A főnök nem tud semmit rólunk, és már csak büszkeségből sem fogok bocsánatot kérni azért, ami akkor történt... – Vagy kibékültök, és normálisan viselkezdtek, vagy két lábbal rúglak ki titeket innen.
Ijesztő ez a faszi. Sonja szinte összefossa magát, és megint nekem kell segítenem rajta...
            - Rendben, megígérjük, hogy nem lesz több ilyen! – hajolok meg, aztán pár másodperc múlva lenyomom magam mellé Otaku kisasszony fejét is, hogy kapjon már észbe.
            - Bízok bennetek, és most vissza dolgozni! – eleget is teszünk a kérésnek.
            - Te idióta!!! – ordít rám, mégis mit csináltam?
            - Mi bajod van? Nem hallottad, hogy most... – de elakad a szavam, azonnal kapok egy akkora pofont, hogy ha már öreg lennék minden bizonnyal kirepült volna a protkóm. Ez teljesen bekattant?!
            - Gratulálok, remélem most örülsz! Tessék, a tied az állás, te nyertél, de ne számíts arra, hogy azt bármikor is megbocsáltom neked! – „az” alatt, azt érti amire én is gondolok?
Köztudott, hogy mi már nagyon rég óta ismerjük egymást. És egy bizonyos ideig nagyon jó barátok is voltunk. Annyira, hogy beleölte az idejét, és felkutatott nekem egy csont ugyan olyan felsőt, mint amit Minami Itsuki is visel az Air Gearben, és csak úgy odaadta ajándékba. Én meg ott basztam el mindent, hogy odaadtam az akkori barátnőmnek, hiszen addig nyaggatott, hogy milyen menő, amíg nem akartam még jobban a seggét nyalni, így hozzá került, és Sonját eléggé megrázta, amikor az a felső volt a lányon, kijelentette, hogy hozzám hasonló parasztot még soha nem látott, és sírva elfutott. Rögtön másnapra lett olyan, amilyen most.
Tehát, összegezve az a baja, hogy egy lánynak adtam azt, amit tőle kaptam. Hogy ez miért akkora katasztrófa, azt a mai napig nem értem. Tehát tulajdonképpen ez miatt marrjuk egymást közel öt éve, ha nem több ez a szám. De... de én akkor sem fogok bocsánatot kérni! Az én döntésem volt, hogy odadaom neki a felsőt, és ne m az övé. Ha én másnak adok valamit, akkor az már nem az enyém lesz, és elfogadom azt, amit az illető tesz a cuccal, és kész! Pont! De akkor ő miért nem képes erre?...


vicii2012. 02. 05. 20:11:09#18994
Karakter: Sonja Heine
Megjegyzés: (Ichi-sannak)



- Az interjúra jöttem.- válaszolja, bennem pedig megáll az ütő. Most legalább olyan értelmes képet vághatok, mint egy Balrog…
 
- Haaaa?- nyilatkoztatom ki felfokozott lelkiállapotomat.
 
Ne máááár!!! Képtelenség hogy ez az idióta pont arra az állásra pályázik, mint amire én! Az nem lehet! KÉPTELENSÉG!!!
 
- És mégis miért akar egy hozzád hasonló farok a conon dolgozni?- kérdem felvont szemöldökkel, ugyanis nem tudom magamban összeegyeztetni a gondolatot. Troy, int otaku…
 
Jesszus… kizááárt…
 
- Talán mert nem pakolom tele magam olyan kiegészítőkkel mint te, nem szerethetem az animéket?- kérdi szemrehányóan, majd helyet foglal három székkel odébb. Legalább a távolságot tartja…
 
- Azért te is hasonlítasz Natsura.- vigyorgok rá szélesen, ez már mindent megmagyaráz… hehe… szóval ezért ilyen a haja...
 
- Hagyj már Natsuval, nem miatta ilyen a hajam! – akad ki teljesen, mint a feszültségmérő, és felpattanva tesz kísérletet leordítani a fejem.
 
De ahhoz még neme is lesz egy-két szavam…
 
Én is felállok, szembefordulunk egymással, majd gyilkos mutatóujjamat rá szegezve készülök egy lealázó monológra, mikor is kinyílik az ajtó…
 
Látom, ahogy Troy tekintete is fellángol…
 
Mindkettőnkben izzik a versenyszellem.
 
És egyszerre kezdünk nyomakodni az ajtó felé, azonban van egy apró kis probléma: ketten nem férünk be rajta egyszerre…
 
Ezért élet-halál harcot vívva próbáljuk leküzdeni a másikat. Ő magaslati előnyeit használna ki a támadásra, én viszont az alsó fronton vágok vissza. De az állás döntetlen… nem bírunk egymással.
 
- H… hé srácok…- hallok meg egy ijedt hangot.
 
- Mivan?- támadjuk le hajszálpontosan egyszerre, ugyanolyan „ne-szólj-bele-mert-megváglak” képpel.
 
És ekkor rádöbbenünk… hogy hol is tapogatjuk a másikat.
 
Grimaszolva veszem le a kezeimet erről a nagyra nőtt ogréról… jesszus… muszáj lesz kezet mosnom…
 
- T…t…talán gyertek be mind ketten…- erőltet vigyort ara a randa képére. Felvillanó tekintettel nyomulunk be az irodába.
 
 
***
 
 
A franc egye meg.
 
Úgy tűnik, az a pasas nincs tisztában vele, milyen tökéletes munkaerő is vagyok. Egyre lejjebb adják… még hogy Troy is megfelel… az a hatalmas mamlasz…
 
Ch…
 
Dühös képpel, lábbal segítem a bejárati ajtót a nyitásban.
 
- Hogy ment az interjú?- kérdi fater a távkapcsolóval ügyködve, de csak egy dühös fintor kap válaszul. Berobogok a szobámba, magamra csukom az ajtót, kiterülök az ágyon és felhívom Mitsuko-chant.
 
- Sonja?- szól bele a telefonba kedvesen, én pedig felsóhajtok.
 
- Mitsuko-chaaan! Borzalmas dolog történt!- kezdem a nyafogást, ő pedig jó baráthoz méltóan megértően hallgat.
 
- Micsoda? Az interjúval kapcsolatos? Nem vettek fel?- kérdi aggódva.
 
- Nem. Rosszabb.- nyögöm, majd mesélni kezdek. – Ott volt Ő is…
 
- Troy?
 
- Aha… és úgy tűnik, őt is fel fogják venni… fel tudod ezt fogni?! Az a szemétláda elrontja a legszebb napjaimat!
 
- Ugyan már, csak néhány napról van szó… annyit még te is kibírsz. Csak nem fogjátok megölni egymást.- nevet fel a vonal túlsó végén.
 
- Arra ne vegyél mérget…- morgom durcásan. – Mitsuko, mit csináljak? Meg fogok őrülni, ha vele kell majd dolgoznom!
 
- Ugyan, Sonja. Hiszen Troy egész kedves srác. És szerintem helyes is.- kuncog fel, nekem pedig leszakad a pofám.
 
- Te jól vagy?! HOGY LEHETNE MÁR AZ A NAGYRA NŐTT MAJOM HELYES?! LÁTSZ TE A SZEMEDTŐL?!
 
- Szerintem tényleg az…
 
- Mitsuki, menj el orvoshoz…
 
 
***
 
 
Épp jókedvűen, teljesen gondtalanul baktatok a suli felé.
 
De persze minden csoda egy napig tart, esetemben csak pár percig, mikor is beüt a mennykő…
 
- Sz…szia… Sonja. Ehehe…- hallok meg egy igencsak ismerős hangot a hátam mögül.
 
Úristen… ez meg mégis mi a jó fenét akarhat? Ugye nem akar kilökni egy busz elé, hogy övé legyen a meló?
 
Rémülten, már-már a halálra várva pillantok a hátam mögé, de csak egy bugyuta arckifejezést láthatok.
 
- Mi bajod van?- kérdem gyanakvóan, a biztonság kedvéért pedig hátrálok pár lépést.
 
- Tuudod van ez az Anime Con, és elgondolkoztam azon, hogy mi van ha mind kettőnket felveszik... – kezd el magyarázni, s ebben a pillanatban eljut tudatomig a tény… neem… neeem…
 
-Aaaazt már nem!- tiltakozom villámló szemekkel, a szemétje pedig csak vigyorog rajtam. biztos vagyok benne, hogy élvezi, hogy megkerítheti az életemet… de majd adok én neki! Megkeserüli a napot is, mikor velem találkozott! MUHAHAHAHAHAHAAAAA!!!
 
- Tudd meg, hogy kettőnk közül te leszel az, aki másik munka után fog nézni!- szegezem rá gyilkos mutatóujjam, jobb, ha most keresni kezd, mert én biztos nem engedek…
 
- Igen? És mégis miből gondolod, törpe?- veszi fel a kesztyűt. Ó igen? Ha harc, hát legyen harc!
 
- Na ne röhögtess, nyilvánvaló, hogy én sokkal jobb munkaerő vagyok nálad!- nevetek fel kárörvendően, ugyan már, csak rám kell nézni. nálam elhivatottabb munkaerőt keresve sem találnának!
 
- Tányleg?! Akkor mind a ketten ott leszünk, és meglátjuk!
 
- Benne vagyok!- vicsorgok rá, majd se szó, se beszéd, otthagyom főni a saját levében. Majd meglátja ez a nagyszájú mitugrász, hogy velem ujjat húzni nem érdemes…
 
Majd én adok neki…
 
 
***
 
 
Délután megjön a telefon. Mindkettőnket felvettek. A játszma elkezdődött!
 
 
***
 
 
És ím, eljött a nagy nap…
 
Mindketten villámokat szóró tekintettel, gyilkos arckifejezéssel bámulunk egymásra, mikor is reggel megérkezünk a Conra.
 
- Remélem, rémeket álmodtál az éjszaka.- köszöntöm annyi kedvességgel, mint amennyi puhaság van egy betonfalban…
 
- Mondja ezt, akinek remegnek a térdei.- vág vissza.
 
Szinte szikrázik köztünk a levegő.
 
A lány, aki minket várt, szinte rémülten néz rajtunk végig… bátortalanul elmotyogja, hogy az ő felügyelete alá fogunk tartozni, majd kapunk egyenpólót, meg kitűzőt, és közli, hogy az első feladatunk a szórólapozás.
 
Villámló tekintettel tépem ki a kezeiből a papírokat.
 
- Add csak nekem az ő adagját is, ez a béna úgysem képes semmire.- gúnyolódok kárörvendő vigyorral, de Troy sem hagyja magát.
 
- Heh, mire egyet pislogsz, én már végeztem is, lúzer.- veszi fel a kesztyűt. Egymásra vicsorgunk.
 
- A szórólapokat osszátok szét az embereknek, akik elsétálnak az épület előtt, rendben?- adja ki félve a parancsot a lány, majd ijedten távozik.
 
Mi farkasszemet nézünk… aztán versenyt futva indulunk meg a kijárat felé. Ott aztán megállunk a járda két szélén, és egymással versenyezve, rámenősen osztjuk a szórólapot a gyanútlan járókelőknek.
 
- Na mi van törpe? Rosszul látok, vagy tényleg kétszer annyi van a kezedben, mint nekem?- vigyorog önelégülten. Elvörösödöm mérgemben. Aztán jön az ötlet…
 
Kárörvendő vigyort küldök felé.
 
- Nem sokáig, menőmanó.- nevetek, aztán legnagyobb meglepetésére alakítani kezdek ruházatomon.
 
Tűrök néhányat a szoknyám derekán, hogy rövidebb legyen. Aztán csomót kötök a pólómra a hasamon. Majd kiengedem a hajam és szexin beletúrok, hogy kócosabb legyen. Végül előveszem legbájosabb mosolyom, és integetni kezdek egy épp errefelé tartó fiúcsoportnak.
 
Persze rögtön ragadnak rám, mint a legyek, sec perc alatt megcsappant a szórólapkészletem.
 
- Na erre mit lépsz, elmebajnok?- kérdem tőle vigyorogva, de több sem kell neki, felbátorodva leveszi a pólóját.
 
Percek alatt elfogy az összes szórólap…
 
Elsötétült szemekkel bámulunk egymásra…
 
Még mindig nem értem, hogy mondhatta Mitsuko-chan, hogy ez az állat jóképű… kicsit sem az… sőt…
 
Na jó, talán csak egy picit… egy iciripicirit, de semmi többet…
 
De azért azt be kell vallanom, hogy elég jó felsőteste van…
 
- Ezúttal döntetlen. De meglásd, legközelebb lealázlak.- közlöm vele a nagy igazságot, miközben visszaindulunk.
 
- Szeretnéd, mi? De az egyetlen, aki alázni fog, az én leszek.- tájékoztat, én pedig annyira el vagyok foglalva a csúnyán nézéssel, hogy elfelejtek a lábam elé pislantani…
 
És persze ennek meg is van az eredménye…
 
Elbotlok.
 
Ijedten felsikkantva kezdek el dőőőlni előre, hogy megejtsek egy randit a földdel…
 
Ám ekkor jön Troy, talán csak megszokásból, talán csak szánalomból utánam kap. Megragad, majd magához ránt, én pedig egyenes úton felkenődöm arra az izmos mellkasára.
 
Így állunk pár másodpercig…
 
Én visszanyerem az egyensúlyom.
 
Majd lassan ráébredünk, milyen helyzetbe is kerültünk.
 
Szinte ugyanakkor lépünk hátra, és totális zavarunkat leplezve kezdünk grimaszolni.
 
Keresztbe tett kezekkel, vörösödve fordulok el tőle.
 
- Erre nem volt szükség. Tökéletesen ura voltam a helyzetnek.- tájékoztatom makacsul, ő pedig zsebre tett kezekkel felzárkózik mellém, és folytatjuk utunkat.
 
- Azért egy köszönömöt igazán kinyöghetnél. De ha így állunk, legközelebb hagyom, hogy pofára ess.- morogja, majd némán sétálunk vissza…
 
Szinte már zavar a csend…
 
Végül nyelek egy nagyot. Az arcom szinte foszforeszkál, olyan vörös.
 
- K…kö…köszö…köszönöm.- nyögöm ki végül, de mintha késsel kényszerítenének. De láthatóan még ez is egészen meglepi, csodálkozva pillant le rám. – Igen, ilyet is tudok, képzeld. És megköszönném, ha nem néznél rám ennyire bambán.- morgom durcásan…
Hogy ebből mi fog kisülni… már előre érzem, hogy ez a nap borzalmas lesz…


Ichi-nii2012. 02. 02. 20:51:07#18923
Karakter: Troy Collins
Megjegyzés: ~ viciinek


                 - Nee-chan! – zúdul a nyakamba egy adag kishúg, még a „Reggeli zabpehely kómás elfogyasztása” akció közben – Találtam pár helyet ahol ma lesz állásinterjú, sorolom is. – ül le a mellettem lévő székre, és azt az egyszem papírfecnit is úgy igazgatja, mintha egy titkárnő lenne. Atyám...

***


Szó volt itt építkezésről, pékségről, étteremről és még az idei második Anime Conról is. Azthiszem az elsőt választom, legalábbis most így a suliba való sétálás közben ezen az állásponton vagyok. Befut mellém Kaze, ő tagja a kosárcsapatnak, néha szoktam segíteni, persze csak pénzért. Elbeszélgetünk kicsit a meccsekről, igazából egyet nem néztem meg, mivel sokkal jobban lekötött a Black Rock Shooter premierje. De ez mindegy, senki sem tudja, hogy én animéket nézek szabadidőmben. És ez nem is akkora tragédia. Viszont ha már szóba kerültek ezek, akkor ott van még az otakuk legnagyobbja is. Remélem örül majd a kis meglepetésemnek, heh. Épp, hogy csengetésre beérünk a terembe, előtte a szomszéd osztályban egyeztettem a mai meccset, hiszen megint kértek a kosarasok.

***


Itt állok az öltözőben, a kezemben pedig a felsőmmel, amin két naaagy  lyuk „keletkezett”, és egy szép bájos és elragadtató felirat is díszeleg rajta. Király, most mégis, hogy játsszak így?! Jajj basszameg az a rohadék is, hogy pont ilyent talált ki. De esetleg, ha elmennék a conos interjúra megúszhatnám a dolgot. Igen, elmegyek, nincs más választásom.
                - Bocs, mégse aktuális. – intek a csoport vezetőnek, aki csak elképedve néz utánam, ugyanis már a táskámmal az oldalamon suhanok az interjúra. Nincs olyan messze, viszonylag az elejére be is éreMIEZ?! A meglepődöttségtől még köhintek is egyet, hát még amikor rámszegezi azt a ronda képét...
                - TE MEG MÉGIS MI A JÓ ÉLETET KERESEL ITT?! – kezd pánikrohamba, az otakuk királynője, és azon kevés emberek élén álló nőstény egyed, akit egyetlen szóval jellemezni lehetne: Sonja. De istenem, a húgom nem sikítozik így, ha nem kapja meg a legújabb tiniujságot, amihez Gazette poszter jár!
                -Az interjúra jöttem. – elképed, és egy nagyon értelmes „haaaa?” megnyilvánulással fokozza a kiakadását. Az már cseppet mellékes, hogy mindenki minket figyel.
                - És mégis miért akar egy hozzád hasonló farok a conon dolgozni?
                - Talán mert nem pakolom tele magam olyan kiegészítőkkel mint te, nem szerethetem az animéket? – ülök le három székkel arrébb, hátha nem pofázik vissza még így is.
                - Azért te is hasonlítasz Natsura. – mosolyodik el önelégülten.
                - Hagyj már Natsuval, nem miatta ilyen a hajam! – pattanok fel miközben szinte már kiabálok neki, de nem zavartatja magát, ő is feláll, hogy valami megjegyzést még tegyen rám, de ahogy ideér és szinte az orromba túr az ujjával annyira rám mutat, kinylik az ajtó, és mind kettőnk szemében felcsillan az a bizonyos láng: én megyek be elsőnek! Mivel ketten egymás mellett nem férünk el, marad az, hogy kitoljuk egymást, de nem sokat segít a helyzeten. Persze közben próbáljuk elküldeni egymást melegebb éghajlatokra, nulla sikerrel.
                - H... hé srácok... – motyogja az aki kinyitotta nekünk az ajtót. Ránézésre egy bőven negyvenes éveiben járó kicsit kövér férfi, mi pedig egyből, tizedmásodpercre pontosan ugyan akkor fordulunk felé, ugyan olyan ellenszenves képet vágva.
                - Mivan? – és még ezt is ugyan akkor ejtjük ki a nagy civakodás közben, észre sem veszem, hogy már a fejét és a hasát is fogom, ő meg szintén az én hasamnál és a mellkasomnál próbál hátratolni. Amikor azonosul bennünk ez is, gyorsan pár fujjogás közepedte kapjuk le egymásról... egymást.
                - T...t...talán gyertek be mind ketten. – erőltet mosolyt a képére, én meg azonnal eleget is teszek a kérésének.

***


Végül csak kisebb civakodásokkal megúsztam, de nagyon úgy néz ki, hogy mind ketten megfeleltünk nekik. Milyen szerencsétlen vagyok... Zsebrevágott kézzel sétálok haza, még csak Lucy van itthon.
                - Szia húgi. – nézek be a nappaliba miközben a cipőmet erőlködöm le magamról.
                - Na sikerült valami? – rohan ki azonnal, és megáll mellettem.
                - Végül a conos szarra mentem el, mert a kedves osztálytársam megint keresztbe tett. – dörmögöm, és áttérek a másik cipőre.
                - De te szereted az ilyesmit, nem?
                - Szeretni szeretem, csak az a baj, hogy Sonja is oda van értük.
                - És ez miért zavar téged Nee-chan?
                - Mert ott volt az interjún. – öt perc csend, aztán valami tőle megszokott bugyuta indokkal inkább visszamegy a nappaliba, én pedig fel a szobámba, magamra csukom az ajtót és azonnal kidőlök az ágyon.
Feltételezzük, hogy engem felvesznek, de őt nem. Mindenképp elmegy a conra ahogy ismerem, szóval ott fog idegesíteni. Ha őt felveszik és engem nem, akkor kereshetek más munkát, és soha nem költözök el innen. És mi van ha mind kettőnket felveszik?!

***


Reggel csak a szokásos,éppen azt a három percemet élvezem amit felöltözés után általában az ágyba visszadőlve töltök el. Na, végül is két lehetőség van. Vagy eltántorítom a munkától és ettől az egész conos dologtól Sonját, vagy én lépek ki. Az utóbbi kizárt, szóval ma valamit ki kéne találni. Lebaktatok a konyhába, és egy igen gyors elkészítésű lekváros kenyérrel a számban sétálok a suli felé, aztán lassan betolom pár falattal, közben szokásomhoz híven összefutok valakivel. De nem akárkit pillantok meg pár méterre előttem, otaku kisasszony az, rendesen meg is lepődök. De... muszáj... oda menni...
Lassan gyorsítok, és mikor már szinte egy lépés van köztünk, elhatározom magam. Nagy nyelés, és szintén szép lassan felemelem a szabad kezem.
                - Sz...szia... Sonja. Ehehe... – erőltetek egy nagyon erőltetett mosolyt, ő meg úgy fordul meg, mintha valaki kést szegezne felé. Így próbáljon meg kedves lenni az ember egy riválissal...
                - Mi bajod van? – néz rám morcosan, miközben hátrál pár lépést.
                - Tuudod van ez az Anime Con, és elgondolkoztam azon, hogy mi van ha mind kettőnket felveszik... – néhány elegáns kézmozdulattal próbálom nyomatékosítani, de ahogy elnézem folytatnom sem kell, most olyan, mint aki ebben a szent pillanatban értesült volna arról, hogy halálos betegsége van.
                - Aaaazt már nem! – kiakadt, nyehe, nem tudom visszafogni a vigyorgást – Tudd meg, hogy kettőnk közül te leszel az, aki másk munka után fog keresni! – ezt fenyegetésnek kéne vennem?
                - Igen? És mégis miből gondolod, törpe?
                - Na ne röhögtess, nyilvánvaló, hogy én sokkal jobb munkaerő vagyok nálad. – neveti el magát gúnyosan.
                - Tényleg?! Akkor mind a ketten ott leszünk, és meglátjuk! – lehet ezt nem kellett volna. Franc a hírtelen haragomba!
              - Benne vagyok! – sarkonfordul, és úgy söpör végig az utcán mint egy tornádó. Hogy ebből most mik fognak kisülni... Az már csak hab a tortán, hogy pont az ellenkezőjét értem el annak, ami az eredeti célom volt. Ha lehetne, most kezet fognék magammal, az száz!



Szerkesztve Ichi-nii által @ 2012. 02. 02. 20:53:44


vicii2012. 01. 31. 21:23:08#18882
Karakter: Sonja Heine
Megjegyzés: (Ichi-sannak)


Az óra fülsüketítő csörgésére ébredek… nee… neeee… nem akarooom!
Nyögve fordulok a másik oldalamra, de ott meg a Nap süt a szemembe… francba… fel kell kelnem… különben is, ha nem kapcsolom le a vekkert, anyám bejön, és lenyomja a torkomon…
Nyögve tápászkodok fel, majd a Pikachu alakú vekkeremet laza mozdulattal a falhoz vágom, mire szerencsétlen csak egy „pika-pika” megjegyzéssel válaszol és befogja a kis csőrét.
Végre cseeend…
Ásítva, nyújtózkodva kezdem a reggelt. Aztán megdörzsölöm a szemeimet és kipattanok az ágyból. Eddig tartott a reggeli fáradság… hehe…
Mint egy hiperaktív tornádó, végigsüvítek a szobámon, mindent sec perc alatt a helyére rakok, magamra öltök valami extravagáns cuccot (a mai téma Ao no exorcist) és beviharzok a fürdőszobába. Ma melyik kontaktlencsémet tegyem be? A lilát? A vöröset? A Sharinganosat? Esetleg a sárgát?
Hmmm…
Legyen a lila!
Villámgyorsan felszerelem magamra, hosszú hajamat egy Narutos fejpánttal rögzítem, aztán irány a konyha!
- Cső fater! ’Reggelt!- csápolok az öregemnek, ő pedig jókedvűen rám kacsint.
- Sonja, gyere reggelizni!- hallom meg anyut a konyhából. Mondani sem kell, oda indultam.
Berobogok az apró helyiségbe, majd reggelt köszönve anyámnak derékig behajolok a hűtőbe. Ohh, van narancslé!
Persze rögtön rábukok, majd magamba tolok két szelet lekváros pirítóst és irány a suli!
- Ma délután mész az állásinterjúra?- kérdi még anyu, mielőtt lelépnék, én pedig bólintok. Felkapom Death Note-os oldaltáskámat, és kifelé veszem az irányt.
- Jaja, az ma lesz.- vigyorgok vissza rá, álmaim munkája!
- Legalább ma felöltözhettél volna normálisan…- jegyzi meg a száját elhúzva, de csak rávigyorgok.
- Ne viccelj, ezen az interjún az őrült külsőm csak plusz pont lesz.- kacsintok rá, majd búcsút intek és rohanok is a suli felé.
Igen ám, AnimeConra keresnek néhány segítőt. VÉGRE NEM KELL MAJD JEGYET VENNEM!!! ÉLJEN!!!
Fülig érő vigyorral érkezem meg a suliba, ahol lábbal segítem az ajtót a nyílásban. Legjobb barátnőm, Mitsuko-chan már távolról integet, én pedig széles vigyorral vetődök a nyakába.
- Mitsuko-chan! Ma van a nagy nap! Drukkolj!
- Sonja, nyugi, az interjú csak délután kezdődik tudtommal, nem…? Addig még lesz egy matek témazáró és egy irodalom felelés…- próbál magáról lefeszíteni, de túl ragaszkodó vagyok. Ragadok ám, mint a matrica.
- Nem érdekel! Ide nekem pár karót, azt se bánom, ha az osztályfőnök fejen áll a tanári asztalon! Megyek a Conra!!!- sikoltom bele barátnőm fülébe, aki csak félholtan hanyatlik rá a padra. Én lelkesen vetődök le a saját székemre.
Jobban mondva vetődnék.
Ugyanis a drága összecsuklik alattam, mint egy kártyavár…
Mi a…
Nyekkenve terülök el a földön székem darabjai felett.
- Mi a rossebb…?- kérdem csodálkozva.
Mitsuko érdeklődve guggol le mellém, majd megvizsgálja a széket.
- Kilazították a csavarokat.- állapítja meg szakértő szemmel, nekem pedig fellobbannak a szemeim…
- Az az átkozott!!! Pedig olyan jól indult a reggel! De Neki köszönhetően kiszakadt a harisnyám!- kezdek el hisztizni, a gigantikus lyukra mutatva. Pedig ez volt a kedvencem!
- Gondolod, hogy Ő tehette…?- kérdi Mitsuko bizonytalanul.
- Persze hogy Ő tette… biztos ez volt a bosszú a múltkori miatt… talán mégsem kellett volna kicserélnem a cipőjét egy pár nyuszis mamuszra…- elmélkedem, azt hiszem, az a múlt héten történt.
- Nos, az tényleg kicsit túlzás volt…
- De megérdemelte!!!- ellenkezek fellángoló dühvel, majd sóhajtva emelkedem fel székem romjairól. Leporlom a ruhámat, ám ekkor észreveszem Mitsuko arcát. Elfehéredve bámul rajtam valamit.
- Mi az?- kérdem érdeklődve, majd hátrapillantok.
Megáll bennem az ütő.
A ruhám… az Ao no exorcist-es pólóm…!
Kibaszott nagy, piros betűkkel a következő felirat áll rajta: Szivacs, kisanyám! És egy mosolygós smiley…
Biztos a székre fújta rá, én meg nem vettem észre, és lenyomatot hagyott a ruhámon…
Az a szemét…!
Mitsuko ijedten hátrál egy lépést, látja, hogy mindjárt robbanok…
1…
Nyugodj meg, Sonja, semmi vész, tuti, hogy nem lehet kimosni de hát majd veszel másikat…
2…
Amúgy is, legyél te az okosabb! Ne engedd, hogy tovább hergeljen!
3…
Semmi értelme a bosszúnak!
- TROOOY!!!- kiáltom el magam, mint egy pszichopata, bárhol is legyen, ezt biztosan meghallotta… ez bosszúért kiált…

***

Mint aki jól végezte dolgát, úgy sétálok be a meghallgatás helyszínére. Így nap végére már el is felejtettem azt a kis affért.
Kit érdekel az a cseppet sem feltűnő, vörös felirat a hátamon?
Boldogít a tudat, hogy Ő is legalább ennyire rosszul járt… hehe…
Gonosz kuncogással telepedek le az egyik székre, a körülöttem lévők megütközve, szinte már félve tekintenek kéjes mámorban úszó arckifejezésemre. Most aztán megkapta…
Feltörtem a szekrényét, előhalásztam az atlétát, amit tesi órán viselni szokott és vágtam rá két szexi lyukat elöl… hehe… biztos megcsiklandozta a szél egy kicsit a mellbimbóit… hehe…
Búcsúzóul pedig ráírtam pár kedves szót, miszerint is „Forrón szeretem, bébi”.
De megnéztem volna abban a felsőben… hehe…
De sajna, egyrészről félve a bosszútól, másrészről pedig a meghallgatás miatt elkéretőztem az uccsó óráról. Igaz, az interjú csak most kezdődött, de legalább volt időm ebédelni… hehe…
Ördögi kacajomat alig tudom visszafojtani, amikor is meghallok oldalról egy igencsak feltűnő, rosszindulatú köhögést.
Odafordítom a fejem.
Megfagy bennem a vér.
- TE MEG MÉGIS MI A JÓ ÉLETET KERESEL ITT?!- sikoltok fel rémülten, atyám, mindjárt felnyársal a tekintetével…
- Az interjúra jöttem.- válaszolja csupán annyi kedvességgel a hangjában, mint amennyi puhaság van egy betonfalban… ajjajj…
Nos igen… pedig reméltem, hogy holnapig várnom kell még erre a pillanatra… Troy Collins… osztálytársam, és egyben legnagyobb ellenségem…
Újra szemtől szembe…



© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).