Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yuri)

Arasa2014. 11. 18. 23:34:27#31900
Karakter: Hatakeyama Keiko
Megjegyzés: játékomnak


Olyan édes volt, ahogy elpirult. Tuti nem csinálta még csajjal. Tehát szűz, ez remek, idomíthatom, ahogy csak akarom. Mondjuk, kinyalhat és közben az ujjával is ingerelhet, nem nagy igény, de sokan nem akarják a kettőt egyszerre. Vagy az ujjai dolgoznak, a puncimban miközben az ajkaival a mellemet szívja, a keze pedig a számban. Istenem beleremegek. Kívánom a kis pinát pedig nem is ismerem.

A fürdőkád kellemesen tele langyos vízzel, a bor már bekészítve, a sajt kitálalva. Kellemes relaxálós este. Nem kell nagy felhajtás, elfáradtam. Este bemennem se kell, mert vannak bent elegen. Majd talán holnapután. Holnap az új barátnőm és én csajos programot szervezünk.

Az ötlet kész, már csak rá kell vennem a kicsikét, hogy velem jöjjön.

**

Másnap az első órát ellógom, inkább legújabb áldozatom terme előtt szobrozok. nem is kell sokat várnom, már jön is. Magas sarkú, picsaszoknya, topp. Nőies és kurvás egyszerre, de az utóbbiról neki tudomása sincs. Füzeteit szorosan magához szorítja így észre veszem finom melleit. Aprók és fehérek, mint a legjobb pipi mell az egész világon. Bizsergő puncim elnyomva lépek elé.

-          Szevasz csajszi! Bocsesz a tegnapiért… - pillám ráemelem mire arca tűzvörös lesz.

-          Se… semmi baj. – hebegi… milyen bájos.

-          Arra gondoltam, hogy esetleg lenne kedved teniszezni velem órák után? Nagyon kellemes kikapcsolódás, kapsz ütőt meg ruhát, csak magadat kell hoznod. – Ennél a résznél akaratlanul is kéjesre váltott a hangom, aminek hatására csak még jobban elpirult.

Lesütött szemmel bátortalanul motyog valamit, amit ember legyen a talpán, aki megért.

-          Mondtál valamit? – kérdem mosolyogva.

-          Csak, hogy nem érek rá, Dolgoznom kell.

Nocsak, ellent mond a kis fruska. Rendben akkor játsszuk így. Magamra kapom a legédesebb mosolyom.

-          Hol dolgozol?

-          A Midori lemezkiadó cégnél. – motyogja, mire bólintok.

-          Van ott egy jó haverom, benézek hozzád tanítás után! Na szióka!

Azzal már ott se vagyok. Offolom a mai napot és egyenesen haza megyek átöltözni. Harisnya, fenékvillantó rövidnadrággal és hozzá illő „V” kivágású felsővel. Térdig érő csizma, pici táska. Dominásra veszem a stílust.

Mobilom előkapva tárcsázok.

-          Helló édes, kérnék egy szívességet. Rendben. Fél óra múlva nálad vagyok.

A kapcsolatom megvan. Már csak el kell jutnom a Midoriba… kissé messze lakik a kis rózsaszálam, de megéri. A következő telefonbeszélgetésemmel intézek egy taxit. Hangos dudaszó jelzi, hogy már csupán pár perc választ el a kis zabálnivalómtól. Tervem még nincs az estére nézve, tudatában vagyok, hogy a dolgokat nem kellene elkapkodnunk. Ahhoz túl drága nekem a kis husi.

A taxi hátsó ülésén merengve bámészkodok. Gondolataim minduntalan új játékszerem felé kalandoznak, aki nemsokára csak az enyém lesz. Elsuhanó, lámpaoszlopok, fényszórós autók, munkából hazaigyekvő járókelők sietnek a járdán. Az élet körforgása olyan nyugodt és békés. Leszámítva azokat a pillanatokat, amikor mindez megváltozik és a békesség egyes emberek életében átcsap káoszba. Amikor az élet értelme, mint a selyem csusszan ki az ember ujjai közül és akkor minden összeomlani látszik. Történt már ilyen az életemben. Épp ezért kellenek a játékok, hogy védve legyek és soha többet ne fordulhasson elő ilyen. A taxi lefékez, kiszámolom a pénzt és kiszállok a kocsiból. Felpillantva a cégérre: „Midori” olvasom, s szám sarkában apró mosoly bújik meg.

Az üzletbe belépve az ajtó feletti csengő, lágy hangon jelzi jöttemet. Kis terpeszben megállok az ajtó előtt, kezeimet csípőre teszem. Pillanatokon belül megszólal a negédes hangocska valahonnan a polcok közül.

-          Sajnálom, de zárva vagyunk, jöjjön vissza holnap!

-          Hát, így kell fogadni a legjobb barinődet, Ayumi? – hangomból csak úgy csöpög a kéj.



Arasa2014. 09. 26. 01:36:37#31438
Karakter: Hatakeyama Keiko



Ajkai bátortalanul közelednek a vágytól égő testem felé. Törékeny kis teste görcsbe feszül, szemei szorosan behunyva, kezecskéi ökölben. Hosszú percekkel később cserepes ajkai elérik bimbóimat, érintésük érdes és cseppet sem kellemes. Ellököm, a kiscsajt magamtól egyenesen az ágy közepén landol. Vékony kezecskéivel féltőn markolássza apró melleit, mintha ugyan féltenie kellene őket. Az ágy elé állok, kisterpeszben és pillantásomat végigfuttatom a lányon. Még csak 17 éves a kicsike, könnyű menet volt. Szinte belém van zúgva annyira megszeretett a két hónap alatt. Mégis most makacs, mint egy betöretlen csikó, így nem tud kielégíteni… én viszont be tudom törni. Az ágyra lépek majd finom mozdulatokkal fölé csúszok, kezecskéivel védelmezőn takarja magát előlem.

Nagyot sóhajtok miközben lehajolok az ágy alá, pár pillanat motozás és kezemben a bőröv. Erővel feszítem le mellei előtt összeszorított kezeit fel a feje fölé. A kötözés után, arcán rémület tükröződik, szája sikolyra nyílik. Mielőtt azonban megnyikkanhatna ajkaimmal betapasztom. Ahogy nyelvem erőszakos utat tör magának a szájába ficergése alább hagy, teste ellazul alattam. Tetszik a ringyónak, hát persze, ha neki kell dolgoznia mind, hisztizik, de ha ő kapja a kényelmet, akkor minden egész más lesz… kezemmel végigsimítok az alkarján végig az oldalán majd hopp, kedves utasaink elértünk a végállomásra. Kiszállás! A fürge ujjaim szívesen szálltak ki, majd be egyenesen forró kis puncijának peremére. Érintésemre ismét megfeszül. Ajkait faképnél hagyva mellecskéit veszem kezelésbe, aminek hatására halk nyöszörgés a válasz. Oh, te kis kurva, én is benedvesedek. Nyelveim finom köröket írnak le a bimbója körül, apró harapás, szívás s az ujjaim könnyedén siklanak a nedvességén. Minden abbahagyva lejjebb csusszanok, hogy a fejem édes kis puncijával legyen egy vonalban. Kezeim táncot lejtenek a combja belső részén, ismét megfeszül minden izma, mély sóhajok, apró nyögések. Nem bírom soká… lehet szükség lesz Anne segítségére. De az majd csak később… Vigyorral az arcomon közelítek, míg el nem érem a szeméremajkak édes kapuját, nyelvem azonnali bebocsátást kér, amit meg is kap, odabent forróság fogad. Közvetlen ezután teste megemelkedik a paplanról ívbe feszül, amit határozottan lenyomok, bekapom az egész édes kis barackot és mélyen kinyalom. Érzem a forró nedvet az arcomon, hallom a kéjes sikolyát, de szemem csukva. Gyönyör árad szét a testén, engem is lázba hozva, cuppanó hanggal kísérve elhagyom a forró puncit, hogy a fiókhoz hajolva előkeressem az én drága Anne-t. Kis játékszerem eközben pihegve fekszik, tehetetlenül, résnyire szűkült szemhéján át figyeli mit ügyködök. Ténykedésem látva elkerekednek szemei, ajkai O alakot formálnak. Ha pasi lennék a farkam már rég betömte volna azt a lyukat. Ehelyett jobb híján nyelvemmel torlaszolom, el a rést közben pedig egyik kezemmel Anne-t illesztem a vaginámhoz. A műpénisz sokszor segített eljutnom a mennyekbe. Még kopogtatnom sem kellett. Az ujjaim pedig közben majd a kis ribancnak segítenek. Hirtelen csinálom, úgy sokkolóbb a hatás, egyszerre két ujjam lendül a punci ellen. Halk nyögés, tempóm nevelve erősebbé válik a kicsike hangja is. Közben Anne bennem dolgozik rendkívül jó eredménnyel. Ajkaimmal megkeresem mellbimbóját és három ujjamat használva erőteljes nyelvmunkával elérem a kicsike elégedett ordítását. Testének feszülésére mozdulok én is. Én őt Anne pedig engem visz el a csúcsra, rekordidő alatt.

 

A vekker idegesítő hangjára ébredek. Nagyot sóhajtva a párnába kezemmel lecsapom, hogy azonnal visszazuhanjak álmaimba.

Mint akit nyakon öntöttek egy adag jeges vízzel, rémülten tekintek az órára, ami szerint pontosan fél órával aludtam többet. Tíz perc múlva indul a buszom. A hajam jó, smink ráér a suliba, ruha… valami könnyű lenge. Mivel meztelen nem mehetek, a fehér topp és a szaggatott farmer mellet döntök. A legjobb ebben a gatyában, hogy a fenekem alatt van egy-egy vágás, aminek köszönhetően láthatóvá válnak. A toppot melltartó nélkül veszem magamra, egy kis véletlen vizecske és újabb puncit kapok este. Anélkül, hogy a bárba mennék. Táskám felkapva száguldok a megállóba.

Odabent a szokásos tömeg fogad, Tucatnyi lány rohan felém.

-          Keiko, de jó, hogy megjöttél!

-          Mikor megyünk megint… tudod hova?

-          Keiko írsz a füzetembe?

Mind nyalizós picsaszöveg. De játékszernek eddig mind bevált, szóval széles mosollyal játszom a kedves legjobb barátnőt. Szenvedésemnek a csengő vetett véget. Nagy sebbel-lobbal vágtattam a termem felé, hogy a hátsó sorban éljem túl a német óra borzalmait. Fősulihoz képest mintha újra a gimiben lennék.

Az óra végeztével lépteim a tetőtér felé veszem, a bioszosok járnak, ide leggyakrabban ennek köszönhetően minden tele van virággal, látni az egész várost és a kék eget. A Mennyeket. Mélázásomból az ajtó nyikorgása zavar meg. Egy vékonyka hang kíséretében.

-          Öhm..izé.. már megyek is.

Mondja, miközben fülig pirul. Aranyos a haja. Olyan kis ártatlan. Mint a többi mind… az elején.

-          Ugyan ne röhögtess, gyere nyugodtan. – mosolygok és intek, hogy üljön le.

Arca azonnal felragyog és könnyed léptekkel felém jön. Picit tétovázik, de nem kell csak egy bíztató mosoly és már mellém is telepszik.

-          Hogy hívnak? – nézek rá. Megint elpirul, de gyorsan összeszedi magát.

-          Ayumi Takano. – mondja meghajtva fejét előttem. Viszonzom a gesztust.

-          Szép neved van Ayumi.

Ismét pirulás a válasz. Kezével óvatosan rózsaszín haját kezdi piszkálni, mint valami mentsvárat. Hirtelen mintha elfelejtet volna, rám pillant, majd megszólal.

-          Köszönöm Keiko! – motyogja és fejet hajt.

-          Ácsi kislány… honnan tudod a nevemet?

A pirulás világbajnoka lehetne ez a csaj az fix. Meredten bámul, majd össze- vissza kezd beszélni valami barátnőről meg mindenki szeret dologról. A szóáradatot könnyű elfojtani. Gyors mozdulattal óvatos puszit nyomok a szájacskájára. Erre végre elhallgat, szemei rémülten kerekednek ki. Mikor ajkaink elválnak, rémülten pattan fel a helyéről.

-          Ezt miért csináltad? – kérdi pici felháborodással hangjába, de mintha bizonytalan lenne a hangja. Tökéletes préda…

-          Hogy elhallgass… és lám sikerült.

A meglepettségtől csak tátogni tud. Hátra dőlök és türelmesen várom, hogy szóhoz jusson.



Dorcee2012. 01. 27. 18:33:03#18800
Karakter: Hayashida Mitsuo
Megjegyzés: ~Misa-Misának~


Mielőtt válaszolna, elmegyek a tűzhelyig, és leemelem a teáskancsót. Saját bögrém mellé emelek egy másikat, majd kiöntöm a vizet, majd táskámba nyúlva kiemelek két filtert a kedvenc teámból.
 - Tessék – nyújtom a lány felé az egyik bögrét.

 - Köszönöm. 
 - Szívesen! - huppanok az asztalra, és azonnal italomba kortyolok.
Látom, ahogy a dalospacsirtánk megválik karkötőiről, bizonyára a hő miatt. Persze egy idő után a többiek is megunták a semmittevést, meg már biztosan híre ment, hogy az énekes itt tartózkodik. Ebisawa persze próbál elkerülni mindenféle konfliktust. Már amennyire megy neki... Amint az utolsó kortyot is felhajtom teámból, elsétálok a mosogatóig és beleteszem a bögrémet. Néhány lány körülvesz, és kérdezgetni kezdenek Miáról. És persze rólam. Mivel szinte teljesen feleslegesen jöttem be, elég feszült vagyok, ráadásul semmi kedvem a képzelgéseikkel törődni. Van, aki rám hajt, ezt megszoktam, de azt, hogy emiatt verekedés törjön ki, azt nem. Borogatják az asztalokat, és verik egymást. Akit tudok, szétválasztok, de Istenem, egyedül nem bírok el két tucat emberrel! Ilyenkor hol van Ebisawa?! Ahogy tekintetem a terem másik végébe vezetem, rájövök, az a legkisebb baj, hogy a tanár nincs itt. Mia fegyvert tart szerencsétlen Honda fejéhez. Még ha nem bírom a gyereket, akkor is csinálnom kéne valamit. Nagy nehezen átküzdöm magam a tömegen, majd óvatosan Mia vállára teszem a kezem.
- Hé, hé, nyugalom!
- Majd ha visszakapom, amit elvett!
- Jól van - hát erről van szó... Megállok előtte, óvatosan elveszem tőle a pisztolyt, majd Honda felé fordulok - Na, add neki vissza!
- Na persze, ha itt hagyta, magára vessen! Aki megtalálja, azé.
- Fogd be a pofádat, és add neki vissza! Te is tudod, hogy az övé és én is tudom, mert láttam, mikor lerakta maga mellé! Add neki vissza!
- Még mit nem! Tudod mennyit ér?
- Na jó - teszem le a pisztolyt a padra, majd pulóverénél fogva tartom meg Hondát - add neki vissza, vagy én verlek agyon!
- Te, Hayashida? Te? - kezd nevetésbe, mire minden szem ránk szegeződik.
- Ne már, Hiro, hagyd abba! - szól neki egy dobos fiú - Hayashida sokmindenre képes, jobb, ha ezt nekem elhiszed... - Jól mondja, egyszer őt is megvertem már a tiszteletlensége miatt.
- Na persze, majd hagyom, hogy kicsússzon a kezemből a...
- Ha nem adod vissza a karkötőt a jogos tulajdonosának, a szádon fognak kicsúszni a golyóid, nem a lóvé a kezedből!
- Hiro! - szólal meg ismét a dobos gyerek, mire Honda felém nyújtja a karkötőket.
- Ne nekem add, nem az enyém! - vonszolom Mia elé, mikor is dünnyög egy sort, és készül elsétálni, de elkapom, és tarkón legyintem - Mit kell mondani, hülyegyerek?
- Bocsánat - veti oda Miának, majd elengedem, kitör a röhögés, mekkora szerencsétlenség Honda, én meg Mia elé lépek.
- Minden rendben?


Misa-Misa2012. 01. 25. 15:38:47#18769
Karakter: Mia Kurotsushi
Megjegyzés: -Dorceenek -


  Tamaki nem szereti, ha sokat járok a lőtérre, mert azt állítja, hogy „nem elég nőies!” Néha kibukom tőle, de rászántam magam, már az ő kedvéért is, és beiratkoztam a legközelebbi főiskolába.
  Csütörtök van, mire végre fogom magam és elmegyek oda.
  Egész jól néz ki, bár nem ehhez szoktam. Az épület eleje fehéres szürke volt, az udvar kicsinek tűnt a sok fa, virág és egyéb növények sokaságától. Szerintem próbáltak kissé... nyugtató környezetet adni, hogy a főiskola terheit kissé megkönnyítsék... legalábbis ezt nézem ki belőlük. Akármit is akartak, nem nagyon sikerült.
   Tökéletes! Megint itt vannak az őrült fanatikusok! Őrjöngő emberek futnak utánam a képeimet szorongatva, hogy írjam nekik alá. Gondolom, most üres az iskola.... ha valaki elterelné a figyelmüket gondtalanul bejutnák. Pár pillanat múlva egy idősebb férfi megfogja a karomat és csodával határos módon, észrevétlenül kirángat a tömegből
  Amint beléptem kínos csönd lengte körbe az épületet, legfeljebb az én, és a mellettem lévő tanár cipőjének a koppanásait hallottam.
  Ebisawa úr vezet körbe és elméletileg segít elrejtőzni a mániákus rajongók elől.
  Már mindjárt ott vagyok a teremben, ahol úgy tudom, hogy tanulni fogok. Lépek még kettőt, de egy dallam megcsapja a fülemet. Egész jól hangzik..., de valahogy nem az én stílusom.
  Két lány álldogál az ajtóba és valamiről beszélgetnek. Az egyik fekete hajú volt, a másik meg barna. El sem tudom képzelni, mi az a téma, amire ennyire izgatja őket, de nem is nagyon érdekelt.
  A tanár úrral belépek a tágas terembe és megpillantok egy szürkés kék hajú, blúzos lányt gitározni. Felmérem, nem érdekel, hogy feltűnő, de valahogy kellemesen csalódtam. Nem az én ízlésembe gitároz, de a kinézete megnyerő, mégis kissé szkeptikusan mérem fel. Erre megszólal Ebisawa sensei:
 - Szép, szép, Hayashida kisasszony! - szóval így hívják...
 - Köszönöm Ebisawa tanár úr
  Aztán bemutatott minket egymásnak. Amikor megfogta a lány kezét, kellemetlenül gyengén szorította meg. Magamban boldog voltam, hogy nem egy rajongó, hisz akik azok, azok tudják, hogy lőtéren töltöm a szabadidőm, és nem vagyok olyan törékenyke, mint a többi énekes mostanság.
  A tanár úr következő mondataira nagyon felháborodok! Írjunk meg egy darabot az év végére?! Én vele?! Ez még elektromos gitárral sem játszik! Ön szerint minek alapítottam bandát? Ennyi erővel mindenkivel összeállhatok minden egyes dalnál. Nekem a bandám a mindenem..., megértőek és legalább rájuk számíthatok... De nélkülük én nem éneklek! Nincs bajom ezzel a lánnyal, de nekem túl fontos a bandám, hogy csak ilyen egyszerűen leváltsam.
  Ebisawa úr dicséreteire, nemhogy rosszul lettem, hanem egyenesen elmosolyodtam. Ennyire szerénynek lenni, szinte lehetetlen. Legalább a jó hír, hogy ma nem lesznek órák.
 - Az furcsa, mert szinte mindenkitől ezeket hallom, amit tőle.- emlékszek, mikor jöttem be hallottam, hogy hamarosan lesz egy amolyan zenés verseny..., és hogy ő a legjobb az iskolában..., és jól is tud dalokat írni.
  Kíváncsi, hisz megkérdezte, hogy honnan tudom. Mintha ő nem tudná, hogy mostanság mindenki róla beszél... ezért próbáltam egy semmit sem sejtető választ adni.
 - Ettől-attól.
  Meghív teázni..., de most mit gondol? Ha kimegyünk megint elárasztanak a rajongók, máshol meg aligha hittem volna, hogy ihattunk volna. Meg sem várta a válaszom máris feláll az asztaltól és elindul az osztály eleje felé. Még csak most veszem észre, hogy a tábla mellett egy komplett főzőberendezés van. Most már értem, hogy miért ilyen punnyadt a főiskola eleje. Nem a kinézetére, hanem a berendezésekre költötték a pénzt. Eddig úgy tudtam, hogy itt a főzőterem egy külön terem, de rá kellett ébrednem, hogy nem, de valamennyire örültem is neki.
  Leemel a tűzhelyről egy teás kancsót, feltételezem már mielőtt beléptem volna, feltette a vizet. Egy  bögre várakozott a mellette lévő asztalon, amit most kiegészített egy másodikkal. Mindkét bögrébe ugyan annyi folyadékot töltött, majd a táskájából – amit magával vitt a tűzhelyhez – elővett szintúgy két teafiltert és belemártogatta.
 - Tessék – nyújtotta felém, hosszú kezeit és odaadta a teámat.
 -  Köszönöm. - kellemesen meleg és jó illatú. Úr isten, de rég ittam már teát, és olyan jól esik!
 - Szívesen! - felül az asztalra, majd jóízűen belekortyolt a trópusi gyümölcsös teájába. Jómagam is ekképp cselekedtem. Ez a kedvenc fajtám!
  Inkább le veszem a karkötőimet, mert amikor ilyet iszok, általában felforrósodnak a bögre hőmérsékletétől.
  Úgy látszik, végre megunták a többiek és visszatértek az épületbe. Hagy ne lepődjek meg, hogy megint én lettem a fő téma. Meg kell mondjam, hogy a tanárunk igen szemfüles. Ott állt egész végig az ajtóba és várta a többieket. Könnyedén odalépett hozzánk, majd elhessegette az embereket, majd visszatért az őrhelyére és hagyott minket beszélgetni.
  Megissza a teáját és berakta a mosogatóba. Hogy én milyen lassan iszok! Még csak a felénél tartok. Mielőtt Mitsuo visszatérne, de, talán egy tucat lány körbefogja és elkezdtek kérdezgetni tőle dolgokat. Sajnos nem tudom miről, de azt az egyet tudom, hogy nem voltak boldogok, és az újdonsült barátom sem tűnk túl vidámnak. Kicsit rossz érzésem támadt, ahogy újra körbenéztem az embereken, valahogyan rossz érzésem támadt tőlük.
  Az előérzetem sose csalódott még, és ez most is így van. Páran felrúgják az asztalokat és egymással verekednek. Milyen helyre kerültem?
  Mondjuk ez még oké, mivel nem vagyok benne, de egy másik gyerek, meg a levett karkötőmért nyúl. Ezt már nem! Mit képzel magáról? Mi azt tanultuk, hogy más dolga szent! Még elviselem a verekedést, de most már betelt a pohár. Benyúlok a nadrágszárom alá és előveszem a pisztolyom, majd a fiú fejéhez tartom. Természetesen nincs benne golyó, de megfélemlítésnek tökéletes.


Dorcee2012. 01. 23. 18:11:54#18727
Karakter: Hayashida Mitsuo
Megjegyzés: ~Misa-Misának~


 Átlagos, unalmas csütörtöki nap... Kivételesen idejében beértem főiskolára. Kész csoda! De mikor a terembe lépek, hatalmasat szitkozódom. Teljesen üres. Teszek egy sóhajt, majd előveszem hangszerem, feltűröm ingem jobb ujját, majd játszani kezdek. Pár perc múlva sutyorgást hallok a folyosóról. Éppen a darab közepén tartok, eszem ágában sincs leállni. Mikor belép a tanár egy lánnyal, csak játszom tovább. Felmérem a lányt. Saccra olyan magas, mint én, de sokkal csinosabb. Világos haj, ezüstös szemek, tökéletes idomok. De hiszen ő... annak az együttesnek az énekese. Nem fog eszembe jutni a neve, de biztosra veszem, hogy ő az. Szinte érzem tekintetét magamon. Ejnye, ejnye, szabad így megbámulni valakit? Elmosolyodom, majd lezárom a darabot. A tanár elém lép, megveregeti vállam.
- Szép, szép, Hayashida kisasszony!
- Köszönöm, Ebisawa tanár úr!
- Szeretném bemutatni valakinek. Mia Kurotsushi, Hayashida Mitsuo.
- Szia! - mosolyodom el, és próbálok nem nagyon rászorítani kezére.
- Szia! - viszonozza gesztusom. Mennyire lágy a kézfogása!
Egy röpke pillanatra elvesztem a tekintetében.
- Hayashida kisasszony, maga évek óta intézményünk legnagyobb gitáros növendéke!
- Ugyan már, Ebisawa úr!
- Arra szeretném kérni, hogy Kurotsushi kisasszonnyal együtt írjon meg egy darabot az év végi hangversenyre.
- Na de Ebisawa úr, én csak klasszikus és akusztikus gitáron játszom.
- Itt az ideje egy kis váltásnak. Úgy tudom, van elektromos gitárja is.
- Ez igaz, de én...
- Verbuválja össze a csapatot, ez lesz a fő számunk ebben az évben!
- Az egész csapatot? Én?
- Tudja, kire lesz szüksége, Hayashida kisasszony! Maga a legjobb komponista az iskolánkban! Tehát munkára fel! A mai órái elmaradnak!
Huhh... Áttörlöm arcom, majd az énekesre nézek.
- Ne higgy neki! - mosolyodom el - Szeret fényezni engem, fele sem igaz annak, amit mond rólam.
- Az furcsa, mert szinte mindenkitől ezeket hallom, amit tőle - mosolyog.
- Kitől? - kerekednek el szemeim, miközben éppen cuccomat pakolom.
- Elég sok embertől.
- Például? - mosolygok, miközben lehajtom ingem ujját.
- Ettől-attól - titokzatoskodik, ez tetszik.
- Nos, kedves Kurotsushi kisasszony, lenne kedve meginni mondjuk egy teát?


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).