 Karakter: Doyle ("Sötétség")
Megjegyzés: (timcsinek)
Nagy nap ez a mai. Ha minden igaz, évszázados magányunk és elszigeteltségünk, végre picit enyhülni látszik, azzal hogy a királynő Merry-re nézve feloldja a ránk kirótt cölibátust. Nem csoda hát hogy az összes Sidhe harcos erről beszél, idegesek és izgatottak, ki-ki a maga módján. Én a magam részéről kicsit közelebbről is belekóstolhattam ebbe a tiltott gyümölcsbe az imént, és be kell vallanom, egyáltalán nincsen ellenemre a dolog, hogy Merry-re szabadítsam évszázados éheségemet. A baj csak az.. ahogy a többi férfi, önmagunkban mindannyian szeretnénk az egyetlenek lenni, én is. Ráadásul nekem több titkom van, amit túl féltve őrzök ahhoz, hogy egy óvatlan lépéssel kiadjam.
Tekintetek szegeződnek rám ahogy belépek a terembe, a királynőé, és fagyé, mégis valahogy az utóbbi, amelyik jobban éget. Valaha szerettem a királynőt, de ő meggyalázta ezt a szerelmet a bizalmatlanságával és azzal hogy örökké a gyilkos harcos szerepére kárhoztatott. Én több vagyok ennél, sokkal több, és ezt be is fogom bizonyítani.
Sidhe vagy ember, a női lélek ugyanolyan. Szeszélyes. A királynő szeszélyeinek pedig jobb nem nemet mondani, különben megnézheti magát az illető. Ezt Fagy is nagyon jól tudja, hiszen a legjobb harcosok egyike, megkockáztatom csapatom legjobb tagja, mégis makacskodik, büszkesége nem tudja lenyelni a tényt, ahogy a királynő játszik vele.
Mutogat minket, az udvara legerősebb és legjobb harcosait, a hímjeit, akikről úgy gondolja hogy a legszebbek vagy éppen a legkülönlegesebbek, de csak ennyi. Soha egyikünktől sem akart semmi mást. Az erőnket, és a szépségünket, néhanapján a kínzásunkat, ő ezt élvezi, mi pedig, jobb híján a magányt.
Közös magány. A tudat hogy együtt osztozunk ezen a sorson, könnyít valamit a terhen, de el nem törölheti. A cölibátusunk nőre és férfira egyaránt vonatkozik, így akárcsak Fagy, én is igyekszem kerülni a fizikai kontaktust mindenkivel. Ennyi idő után, egy kedves simogatás is kínzó lehet, fájó erősséggel borít el tőle a vágy, és csak az istennő tudja ki volna képes, és ki nem, megfékezni magát.
Szó nélkül bólintok, amikor a királynő arra kér, segítsek Fagy-nak teljesíteni az óhaját. Sejtem mi a baja, a királynő szereti mutogatni tökéletes testét, amin bevallom nekem is megakad a szemem, közös időtöltéseink alkalmával. Mint a kapitánya, felelős vagyok érte, és képtelen volnék hagyni hogy a saját hülyesége miatt büntessék meg, csak mert nem akar villantani egy kicsit.
A szobába lépve nem kezd el rögtön vetkőzni, hanem csak sértettem bámulja az áttetsző anyagot, ami szinte mindent megmutat izmos felsőtestéből, és a csípőcsontjáig bezárólag, szinte mindenből. Villan egyet a tekintetem, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik az áttetsző anyagon átsejlő apró mellbimbóinak képe, de gyorsan lerázom magamról, mielőtt kiülne az arcomra a gondolat. Sokan érzéketlennek tartanak, pedig ez nem igaz. Az igazság az, hogy én mindössze remekül rejtek el bármit amit szeretnék. Érzést, gondolatot, problémát.. akármit.
Meglepődik, ahogy a háta mögé lépek és lehúzom róla a tunikát.
- Menni fog egyedül is, kapitány. – morogja, de azért elfogadja a segítségemet, hiszen egyedül nem tudná rendesen felvenni a nadrágot és az alig-felsőt.
- Nevetséges… miért kell így kinéznem? – háborog, amit megértek, ám valahol, nagyon is jól esik a szememnek a látvány. Az állatias énem belül borzongatóan dorombol, arra gondolva, mi mindent sejtet még ez a ruha, a látható dolgokon kívül. Izmos testének körvonalai, amit ugyanolyan jól ismerek mint a sajátomat, hiszen temérdek alkalommal edzettünk már együtt, vagy mentünk együtt csatába.
Sötét arcomra mégis kiül egy somolygó mosoly, a feketénél is feketébb szemeimben jókedv csillog. Sajnálom persze, mert igaza van, de ha azt nézzük hogy lehetne sokkal rosszabb is…
Ennek hangot is adok:
- Nem tudom mi a problémád vele..
- Nézd meg. – fordul körbe, megmutatva a ruhát, illetve inkább annak hiányát, mintha nem láttam volna még.
- Nézd meg… mutogatni akar…
- Mert van mit… örülnöd kéne, hogy nem a kis műsoraiban veszel részt, hanem csak ennyivel „mutogat” téged. – felelem ezúttal sokkal inkább komoly hangon.
- Ez igaz… viszont akkor is kényelmetlen, mintha mindenem kilátszana, holott megfogadtam nem fogok hiányosan öltözni. – feleli, bizonygatva az igazát.
Magam sem tudom miért teszem amit teszek, csak akkor eszmélek fel, amikor már előtte vagyok, és kezem végigsimít a mellkasán, le egészen a csípőjéig. Éles kontraszt a puha bőr, amit a finom anyag alatt is érzek, és alatta meghúzódó kemény, férfias izmok.
- Szép vagy, és ezzel akar dicsekedni. – nincs ezen semmi különös. Ha a királynő logikájával akarok gondolkodni, ez még a lightosabb megoldás azok közül amit kiötölhetett volna.
Hirtelen ragadja meg a kezem, és elránt magától. Arcán furcsa zavartság, és izgatottság keverékét látom.
- Doyle, ezt ne!
- Azt hittem, inkább csak a nők érintése az amelytől tartasz. – jegyzem meg teljesen őszintén. Mi férfiak, mindig is együtt harcoltunk, együtt töltöttük a napjainkat, együtt ettünk, együtt fürödtünk, meg sem fordult a fejemben hogy esetleg..
- Ennyi év után már bárkinek az érintésétől. – feleli sóhajtva.
A páncél amivel óvod magad másoktól, mindenkit megvéd csak téged nem. – gondolom halkan. Tudom milyen ez. Ki más tudná ha nem én? Csakis azért vagyok ilyen bátor, mert tudom, hogy az évszázados tiltás hamarosan megszűnik. De persze, tiszteletben tartom, amit kért.
- Ezt megértem. – felelem, elkomorult arccal.
Remélem megkapod a lehetőséget, hogy változtathass, ahogy én is. Kívánom hogy így legyen. Évszázadokat pocsékoltam el egy olyan szerelemre, ami felesleges és fájdalmat hozó volt. Ezúttal olyat akarok szeretni aki megérdemli. Aki elég erős ahhoz hogy ajándékként és ne béklyóként gondoljon a szeretetemre, és megbecsülésemre.
- Amit mondtál… a hercegnőről. Az igaz, vagy csak találgattatok? – kérdezi halkan, szürke felhő színű szemei szinte kavarognak az ezernyi érzéstől. Észre sem veszi, hogy azóta ragyog a bőre mióta hozzáértem. Persze azóta halványult valamelyest, de még mindig látszik.
- Amíg a királynő be nem jelenti, addig semmi sem biztos. Viszont amikor a hercegnőért mentem, történt egy „baleset”. – mosolyodom el halványan.
- Baleset? – kérdezi felvont szemöldökkel. Sejtem tudja, mire céloztam ezzel.
- A hercegnő mágiája felerősödött és véletlenül kielégített.
- A királynő tud róla?
- Amint megtörtént értesítettem, de elnézte. Ebből gondolom, hogy igaz lehet.
A hercegnő ősei között termékenység istennők voltak. Nem csoda hát, hogy ilyen erősen reagál rá, egy évszázadokig elzárt Sidhe teste.
Látom rajta, hogy az elmondottakon gondolkozik, szemében remény csillan, olyan remény amit már több száz éve nem láttam az arcán. Szinte sajnálom hogy ezt a hercegnő jelenti neki, ahogy nekem is. A reményt, a szabadulást.
***
A hercegnő tiszteletére rendezett bál gyorsan dühös ordítozásba fullad és felfordulássá változik, ahogy a harcos testőrök megtudják mit ajánl nekik a királynő. Viszont Merry válogatós, és nem választ olyat magához, akiben nem bízik, vagy nem bizonyított már valahogyan.
Valahogy sejtettem hogy én is, és Fagy is a kiválasztottak közé kerülünk, több kevesebb közjátékkal. A királynőnek fájó veszteség vagyok, tudom is, nem csak érzem, és még nagyon sokáig hallom a fejembe suttogó szavait.
***
A hercegnőre olyan sokan vadásznak a bejelentés óta, hogy munkánk az rengeteg akad. Rengeteg olyan sidhe akad, aki szerint, a pusztulásba taszítja majd a népünket, ha ő lesz a királynő, azzal hogy halandó vére van. Pedig a hercegnő vére már több ízben bebizonyította hogy inkább sidhe, mint ember. Ízig vérig sidhe, viszont érző lény, aki inkább megérdemli a trónt, mint a királynő.
Így hát, én mellette vagyok, akár egy sötétben leső árny, egy testőr, és egy tanácsadó, ahogy a királynővel szemben tettem.
A hercegnő igyekszik a magát jégbörtönbe záró Fagy lelkéhez férkőzni, megtörni jeges burkát, ami mögé olyan jól visszahúzódhatott évszázadokon át. Ő az első, akit az ágyába fogad, és ő persze örömmel nem áll ellent a kísértésnek.
Hátamat az ajtónak döntve állok és hallgatom kettejük hangját, a sikolyokat és a nyögésket, és arcom a kezembe temetve próbálom nem magam elé képzelni a szeretkezés közben szikrázóan ragyogó sidhe bőrük látványát. Kiváltképp Fagyét, akit még sosem láthattam így, teljes pompájában.
Mikor engem kér, én megtagadom magam tőle, amit ő vagy férfias szeszélynek, vagy féltékenységnek tud be. Nem érdekel.
A cölibátusunkat a királynő csak Merry-re nézve oldotta fel, ő azonban elérte hogy szabadok legyünk, amivel örökre lekötelezett minket. Ő tisztességes uralkodó, aki nem megfélemlítéssel, hanem az igaz hatalmával uralkodna. Segíteni fogom, amíg trónra nem kerül.
Számtalanszor hív az ágyába, én azonban inkább átengedem az estéimet Fagynak, aki kapva kap az alkalmon, hogy végre újra élvezhesse az élet ezen oldalát.
Nappal mindannyian, köztük Fagyot is, remekül harcolnak, és erre szükségünk is van, mert újabb és újabb veszélyek leselkednek Merry-re.
Az emberi világba utazunk, csapatunk tagjai munkába állnak egy emberi nyomozóirodánál. Rhys és Galen nagyon élvezi a nyomozósdit, néha Fagy is kap testőri feladatokat. Én Merry mellett maradok, és persze állandóan rajta tartom a szemem.
Én vagyok az állandó őrző, nappal csak egy árnyék, éjszaka a sötétség maga, ami vigyázza az álmukat. Csapatomtól ugyanazt a keményt munkát követelem, mint előtte, de ezt persze el is várnák tőlem. Mindössze azt nem értik miért tagadom meg magamtól a hercegnő ígérte gyönyöröket. Gyönyörű nő, ezt be kell vallanom, és vonz a teste, de van ami jobban.
Aztán persze nem is sejtem hogyan fog mégis a kísértésbe vinni.
***
Mivel én is, és Fagy is meglehetősen domináns alkatúak vagyunk, a hercegnő a többszereplős szeretkezéseihez, általában Nicca-t vagy Rhys-t hívja másodiknak, mivel ők nem annyira dominánsak. Így aztán meglehetősen meglep a kérdése, amikor egyszerűen kiszól nekem, hogy csatlakozzam.
Tudja hogy ott állok az ajtó előtt, hiszen általában én szoktam őrködni hogy senki se zavarja őket, mégis meglep ahogy megszólít, hiszem azt hittem feladta mikor elutasítottam, sokadszor.
- Már elmondtam neked.. hogy mit gondolok erről… véleményemen azóta nem változtattam..
Ő azt hiszi azért nem megyek az ágyába, mert egyedül magamnak akarom őt, amit nem adhat meg. Tökéletes alibi, hiszen sosem lehet teljesen az enyém. Sosem jön rá mi a valódi okom.
- Azt hittem.. tudok neked olyat nyújtani.. ami kedvedre való.. Sötétségem.. – mondja halkan, elcsukló hangon és szinte látom ahogy Fagy ezüst hajtincsei teljt kebleire hullanak. Kezem ökölbe szorul az ajtó mögött. Sötétségem… a királynő hívott mindig így.
Pillanatnyi elmezavar lehet talán, másra nem tudok gondolni, az ok amiért végülis benyitok azon az ajtón, és onnan már nincs visszaút, mert ahogy meglátom őket, együtt ragyogni, szinte egymásba olvadó, mégis tökéletesen másféle fénnyel, az maga a tökéletes eksztázis.
Fagy hófehér sápadt bőrén gyémántporként fénylenek az izzadtságcseppek, ahogy mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, valószínűleg a végső kielégülés után. Haja csapzott.. ezüst tincsei az öléig kígyóznak, ezernyi ágra szakadva borítják be a hátát és a vállait. Merry meleg, emberihez hasonló bőrén, szinte világít az ő fehérsége.
Merry a kezét nyújtja felém, másik karjával lustán magához húzva a hófehér bőrű férfit. Szemeim éhesen fogják be kettőjüket, szűk lesz a ruhám ha arra gondolok…
… nem… nem gondolok arra…
Merry tekintete villan egyet ahogy rám néz.
Tudja. Az istenekre.. tudja. Vagy csak sejti. Igen. Honnan is tudhatná. Talán csak sejti. Sejti, hogy engem az övén kívül az izmos férfitestek sem hagynak hidegen. Kiváltképp ez az egy.. kívülről jéghidegnek látszó test.
Végül persze megadom magam a hívásnak, és egy ragadozó kecsességével mászom fel melléjük az ágyra. Bőröm azonnal reagál az érintésére, ahogy szoros ruhámhoz nyúl, és kioldja a gombokat az igemen. Fekete, akárcsak a bőröm. Mintha nem is lenne rajtam, mégis, mindenhol temérdek ruha fedi a testemet, akár egy külső védelmi vonal. Fagy a háttérbe akar húzódni, de elkapom a karját, mikor le akar csúszni az ágyról.
- Maradj. – mordulok rá vágytól reszelős és mély hangon, ő pedig engem figyel, szavak nélkül, azokkal a szürke felhő színű szemeivel.
Merry a vállam simogatja ahogy lekerül róla az ing, én pedig egész testemmel az ágynak szegezem, ahogy fölé mászom. Magamon érzem Fagy jeges tekintetét, miközben ajkaim a hercegnő nyakát és vállát érintik, mellbimbójának érzékeny bőrét csiklandozzák, körmei pedig végigkarcolják kőkemény férfiasságom tetejét.
Halkan felkuncogok ahogy megérzem dühös, mégis akaratlan vágyát, azt a másikat, mellettem, ami férfias, akárcsak az enyém. Egy kezet érzek a vállamon, ami arréb taszít, gyengéden, de nem is túl erősen. Felszisszenek, ahogy hozzám ér, bőrömön mintha villám cikázna végig.
Lassan közeledik, Merry pedig magához húzza, kecses ujjaival ezüst tincseibe túrva. Figyelem őket, növekvő féltékenységgel, míg rá nem jövök, mennyire is a kezében tart, engem is, szó szerint. Megszorítja a férfiasságomat, mire mély hangú nyögés tör fel a torkomból.
- Ne játssz velem.. – morgom halkan. – Tudod hogy én nem…
- Igaza van. – morogja ő is, jeges tekintete az alatta vonagló, gyönyörű nő arcára szegezve.
- Ej… fiúk.. annyira megnehezítitek a dolgomat.. – sóhajtja, a vágytól halk, szinte elcsukló hangon. Már a jelenléte is nagyon erős, régen elfeledett mágiát hívott életre, ami minket, férfiakat az eszközeinek tartva, azonnal elborít amint érzékeljük. Hiába is akarnék ellenállni, a termékenység istennőjének ereje olyan elemi erő, ami bármelyik hímre hatással van, aki csak kapcsolatba kerül vele. Elemi, pusztító vágat hív, életre, ami ellen nem sokat érnek a fogadalmak, vagy a józan gondolatok.
Merry mögé kúszom, hátát a mellkasomra, vonva, tekintetem Fagy kavargó szemeibe fúrva. Ő elölről ragadja meg a hercegnő kezeit, aki szinte felkenődik a mellkasára hévtől, amivel magára rántja.
Erősen tartom, én az egyik oldalról, mint egy sötét béklyó, aki a kéj karjaiba zárja, erősen, és nem engedi. Férfi és nő tekintete egyszerre mutat vad ektázist, én pedig csak figyelem őt, ahogy a vágy ködén keresztül felém pillant, és megfogja a csuklómat. Bőre ragyog, ahogy csak Sidhe képes, nem szól, mégis ahogy magamon érzem az érintését, csak ez kell, hogy én is beszálljak, és elveszítsem a fejem aznap.
***
Az aznap éjjel történtekről innentől fogva csak foltokban emlékszem, mintha mindazt ami történt, elhomályosítaná, a hatalmas gyönyör amiben részünk volt.
Emlékszem hogy Merry megkérte, bontsa ki a hajam, ő pedig megtette.
Emlékszem milyen látvány volt, ahogy az ezüst és fekete hajtengerünk keveredett a nő ragyogó bőrén.
Emlékszem a szemekire.. Merry zöld íriszére, ahogy szinte kinyílt a gyönyör pillanatában, és az övére, ahogy először gyanakodva, majd egyre nagyobb érdeklődéssel figyelt engem. Kérés nélkül nem érintett meg, viszont ha Merry kérte, nem tétovázott. Én többször megtettem, és vad, állatias gyönyörrel töltött el, hogy megtehetettem. Még most is lázba jövök ha rágondolok, pedig azóta több nap eltelt már.
- Alszik. – lép ki az ajtón. Fehér ruhái csak mégjobban kiemelik azt a jeges szépséget, a megközelíthetetlen, jéghegy kinézetet. Oldalán ott van a Tél csókja, a kard, ami egyedül őt nem fagyasztja meg jeges hidegével.
Bólintok, tekintetem egy darabig fogva tartja az övét, mielőtt elereszti, és hagyom hogy menjen, hiszen most rajta a sor, hogy körülnézzen a környéken.
Legutóbb onnan érkezett támadás, ahonnan nem is vártuk volna, az emberek világából, most pedig újfent a Shellie udvar nemesei akarják holtan látni a hercegnőt és vele együtt minket is.
Ez nem újdonság. Helytálltunk már több száz csatában, ez is csak olyan lesz, mint az a száz másik, egyetlen dolog változott. Mostmár nem csak kötelességből hanem meggyőződésből akarjuk megvédeni a hercegnő.
Mert ő visszadta nekünk azt, ami eddig hiányzott az életünkből.
A távolodó Fagy után nézek és már tudom… hogy ez a dolog nem a szex és a cölibátus eltörlése, nem az, hogy királyok lehetünk az oldalán, hanem hogy szabad életet élhetünk, olyat amilyet mi akarunk.
|
