- Köszönöm.- annyira imádom a mosolyát. Mindig szeretném látni. Azt akarom, hogy boldog legyen és velem.

- Annyira figyelmes vagy...- tényleg õ az elsõ aki ennyire tud örülni ilyen pici dolgoknak. Mondjuk megértem, hiszen mégis csak meg van fosztva a szabadságától és eddig minden monotonon zajlott számára, ezért persze, hogy mindent másképpen lát. Magához von és kapok egy csókot, amit rögtön viszonzok. Nem tudom megunni egyszerûen annyira jól csókol és olyan finomak az ajkai.

- Ugyan. – tudom le ennyivel, de örülök neki, hogy ezt gondolja. Rágyújt és én is így teszek. Sex után a cigi még jobban esik. Nem beszélünk egészen addig, amíg el nem nyomjuk a cigit.

- Szeretném, ha kihoznál innen. - végre válaszolt  a kérdésemre. Tudtam jól, hogy ezt fogja mondani mégis jobb az õ szájából hallani. Hozzábújok õ pedig szorosan átölel. Az ölelése kettõs. Erõs mégis gyengéd annyira jó érzés.. - Szeretnék én is normális életet élni, odakint, szabadon. És szeretnék... szeretnék úgy randizni veled, mint más, normális párok, nem pedig attól rettegve, mikor nyitnak ránk. Én mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Segítesz?- felcsillannak a szemeim és szívem most is nagyot dobban. Nem gondoltam volna, hogy valaha ismét fog ilyen hevesen verni, de most mégis megtörténik és nem bánom nagyon nem. Nem mondok semmit csak megcsókolom és ebben minden válasz benne van. Ezeket szeretném én is. Kint lenni vele egy új életet kezdeni vele.  Sajnos lassan mennem kell hiszen nem tölthetem itt az éjszakát, de hamarosan vele fogok kelni és feküdni. Érzéki búcsút veszünk egymástól majd haza megyek.

Otthon veszek egy fürdõt és persze, hogy eszembe jut a szeretkezésünk, aminek meg is lesz a következménye így könnyíteni kell magamon. Eszembe jut, amikor rajtakaptam, olyan kis édes zavart volt, mint egy kisfiú. Fürdõ után többször végig gondolom mit is fogok mondani majd bent az igazgatónak. Nehezen alszom el, mert igen csak pörgök, de végül csak sikerül.

***

Másnap felkellve mindent elintézek, amit kell majd megyek is a kicsikémhez, de elõtte a nagyfõnökhöz. Szépen elõadom magam, de nemleges választ kapok. Oké számítottam rá, így ismét próbálkozom, de megint nemet kapok.  Nagyon felbosszant, de elõtte nem mutatom ki annyira. Otthagyom és megyek Shojihoz és szidni kezdem azt a barmot.

- Nem hiszem el! Hogy lehet ilyen?! Az a tapló...! Nem képes belátni, hogy máris mekkora mennyiségû fejlõdésen mentén keresztül?! Az a pasas akkor sem venné észre az igazságot, ha az ráköszönne az utcán!-  csak mondom és mondom. Oké lehet kissé elfogult vagyok, de csak az igazat mondtam annak a baromnak. Nagyon szeretném, hogy kint legyen az édeském, de tudok józanul gondolkodni és akkor nem kértem volna engedélyt, ha közveszélyes lenne. Elfogult vagyok, de nem elvakult és tisztán látok ebben biztos vagyok.

Egészen addig mondom amíg oda nem lép és elkapva az ujját a számhoz emeli, ezzel elcsitítva.

- Asato, édesem, nyugodj meg. Ettõl még nem dõl össze a világ. Holnap is próbálkozhatsz újra, sõt, azután is bármikor. Úgyhogy nyugodj meg, és mások szidása helyett inkább a megoldásba fektesd a fölös energiáidat. – picit elkapom a tekintetem. Oké jogos és igaza van nem is akartam feladni, de az akkor is egy fasz.

- De hát...-  tennék még hozzá pár dolgot, de õ megcsókol és ezzel eléri a célját. Elhallgatok és szorosan hozzábújva viszonzom a csókját. Annyira hiányzott már.

- Semmi baj. Majd legközelebb. – annyira lazán kezeli. Biztos megszokta már. Kettõnk közül tény én vagyok feldúlva és õ nyugtat engem.

- Te nem vagy csalódott?- ülök le mellé jó szorosan.

- Dehogynem. Csak tudod... én a hosszú évek alatt rájöttem, hogy azzal nem érek el semmit, ha megtörtént dolgokon bánkódom. – igaza van. Bölcs ez a fiú nem is kicsit. Érzem sokat fogok tõle tanulni sõt már tanultam is, folyamatosan ez történik. Általa teljesen másképpen is meglátom a világot, ami jó dolog. Piszézünk egyet, majd amikor meghallom kérdését több se kell nekem. Felpattanok és magyarázni kezdek.

- Szóval, inkább azt mond meg nekem, drágám, hogyan akarod bebizonyítani az igazgatónak hogy már nem vagyok közveszélyes. – ismét csak mondom és mondom és õ láthatóan jól szórakozik rajtam. Nem vagyok már ideges neki köszönhetõen. Sokkal elszántabb vagyok és addig nem nyugszok amíg nem gyõzök.  Magyarázok bõszen õ pedig mosolyog csak rajtam sõt jókat kuncog.

- Hééé most mit nevetsz? Komoly dolgokról beszélek am. – durcizok.

- Igen tudom bocsi bocsi, de hát olyan édesen csinálod. – nevet fel.

- Chhh szép mit ne mondjak. – fordítok neki hátát ezzel is jelezve én most megvagyok am sértõdve. Nagyon komolyan viselkedek, de tényleg.

- Asato. – jön mögém és szorosan átölel. – Nem rosszból teszem és nagyon hálás vagyok. – csókol a nyakamba. - Te már most sokkal többet tettél értem, mint eddig a többi ember egybevéve 33 éven keresztül. – suttogja a fülembe. Na eddig tartott a durciságom. Megfordulok és az arcára simítok.

- Még semmit nem tettem, de amikor kihozlak, se kell hálálkodnom. Legyél velem nekem nem kell több. – lehelem az ajkai közé majd megcsókolom. Igen ennyit szeretnék, hogy legyen, hogy legyen velem és legyen boldog végre.

- Lehet neked ez semmi, de ez nekem minden. Veled leszek ebben biztos lehetsz. – mosolyog és ismét megcsókol. Annyira jó vele egyre jobban szeretem és egyre inkább fontosabbá válik.

- Kifoglak hozni addig nem nyugszom. – bújok hozzá.

- Igen tudom ebben biztos vagyok. – ölel szorosan magához és élvezzük a meghitt pillanatot több percen keresztül.

- Ismét próbálok vele beszélni. Nem várok holnapok meg hála neked lenyugodtam és még jobban rápörögtem és erõt is adtál. – spanolom fel magam ismét.

- Ugyan erre meg én mondom, hogy nem tettem semmit, de menj csak. Szurkolok kicsim. – kapok még egy csókot majd ismét elmegyek a dirihez.

Több mint egy órát vagyok bent. Most tényleg végig nyugodt vagyok nem csak megjátszom magam. Csak az édesemre gondolok, hogy milyen jó lesz vele és milyen jót fog neki tenni. Még ha csak barátok is lennék így gondolnám. Nehezen, de sikerül meggyõznöm. Sajnos csak fél napra nem engedni csupán csak félre, de az is csoda, hogy megengedte, mert csak pár órát akart, de az mit se ért volna. A nehezebb menet az volt, hogy csak ketten menjünk, mert ragaszkodott két kísérõhöz. Sikerült lebeszélnem, hogy ezzel csak ártana. Feszélyezve érezné magát és különben is csak bennem bízik na meg bennem volt az is, hogy akkor nem tudnák enyelegni, de ha mégse ment volna bele úgyis kibírtam volna, hiszen a fõ, hogy kicsit kint legyen a szabadba. Szépen megköszönöm és persze minden felelõsség az enyém, de hát ez alap és tudom nem lesz baj. Jót fog neki tenni nagyon jót.

Még egyszer mondok egy köszönetet, majd berohanok a párocskámhoz.

- Gyõztem. – ugrok a nyakába. – Kijöhetsz holnap. Fél napra és csak ketten megyünk. – újságolom el.

- Tényleg? Nagyon ügyes vagy. Köszönöm. – pörget meg és megcsókol.

- Mondtam, hogy menni fog, de nélküled nem sikerült volna. Viszont most mennem kell, mert akkor ma mindent elintézzek és holnap csak a tiéd vagyok. Meg veszek neked ruhát bár pizsiben is jól mutatsz, de adjuk meg a módját. – kuncogok édesen.

- Ezt most bóknak vettem. Menj csak várni foglak és még egyszer köszönöm. – csókol meg érzékien mibe beleremegek.

- Ne köszönd édesem. Viszont holnap mindenképpen úgy csináljuk, hogy hozzánk is felmenjünk, és akkor ott kiélhetjük magunkat. Nagyon kívánlak holnap nem fogok megelégedni egy menettel. – suttogom a fülébe igen búján és bele is nyalok.

- Kis perverzem, de ezzel nem lesz gond hidd el. – markol a popsimba és kapok egy csókot a nyakamba.

- Nagyon helyes. Akkor holnap. – még gyorsan megkérdem, milyen ruhát szeret meg a méretét bár azt betippelem, de jobb biztosra menni. Utána még egy csókot adok majd elmegyek.

A napom hosszú, de rég voltam már ennyire boldog és feldobott. Mindent elintézzek és megmondom holnap csak akkor keressenek, ha nagyon fontos. Gyorsan még egy boltba is beugrok és veszek neki egy farmert egy inget meg még sportcsukát is. Kaját nem veszek, mert étterembe akarom vinni a kedvencembe más meg van otthon.

Haza érve kipakolom a szekrényem és azon elmélkedem vajon mit is vegyek fel. Úgy viselkedtem, mint egy kis csitri, aki az elsõ randijára megy, de hát odamegyek. Nehezen olyan egy óra után kiválasztom majd elmegyek fürdeni és lefekszek aludni. Nehezen alszom el, mert jobban pörgök, mint elõzõ este, de azért sikerül.

***

Reggel 7 kor ébredek. Csak kávét iszok meg cigizek, mert arra gondolok együtt is reggelizhetnénk. Lefürdök majd elkészülök. Most egy igen csak feszülõs nacit veszek fel és a jól megszokott vörös inget, de az is kihívóbb. Kocsiba ülök és irány a kórház. Rögtön Shojihoz megyek, mert az igazgatóhoz együtt megyünk utána bár tuti tegnap megkereste.

- Jó reggelt. – nyitok be vidáman.

- Most már jó szépségem. – mosolyog. Elnyomja a csikket és mint mindig kipöcköli az ablakon majd odajön hozzám és egy csókkal köszönt, amit rögtön viszonzok.

- Már nagyon vártam ezt a napot. Tegnap alig bírtam magammal. – lehelem az ajkai közé.

- Ez kölcsönös. Még alig akarom elhinni. – mondja édesen.

- Pedig igaz. Nos itt a ruha akkor öltözz és mehetünk is. – nyújtom át.

- Asato, ez... ez csodálatos. – elmosolyodom rajta. Annyira édes, hogy ilyen apró dolgoknak is tud örülni. Mondjuk, ha azt nézzük ez nála igen is nagy dolog, hiszen be van zárva esélye sincs randira arról nem is beszélve, hogy normális kajákra vagy társaságra. Egy csókot is kapok, amit örömmel viszonzok.

- Ugyan. Na de most együnk .- mosolygok a csók után és ellépve tõle az asztalhoz megyek, de mielõtt leülnék az ölébe húzz.

- Mit csinálsz?- nézzek rá kissé meglepetten na nem mintha ellenemre lenne.

- Ez egy randi, nem? És egy ebéd úgy az igazi, ha megetetjük egymást. – kacsint rám olyan perverz vigyorral, amit még nem láttam tõle, de nagyon is tetszik. Nyakamba csókol mire picit felnyögök. Annyira jól esik az érintése a csókjai.

Így etetjük meg egymást amit kifejezetten élvezek. Rég nem csináltam ilyet utoljára a halott párral ettünk így és éreztem magam ennyire jól. A kaja után az ágyra ülünk és rögtön megcsókol. Átkarolom a nyakát és olyan szenvedéllyel viszonzom, ahogyan õ csókol. A levegõ már most izzik körülöttünk.

- Kívánlak, Asato, talán még soha nem kívántam így senkit...- a szavain elmosolyodom hiszen ezt mondania kell. Még ha van is még némi kétségem ez a tekintet meg a hangja és minden ami csinál egyre inkább eltompítja az érzékeim és a józan eszem és egyre inkább csak õt akarom. Érezni akarom minden egyes porcikáját.

- Én is kívánlak már... nagyon is. – teszem még hozzá némi pírrel az arcomon pedig nem vagyok az a zavarba jövõ fajta, de õ más mint az eddigi kalandjaim, mert ez már sok kell komolyabb és nem csak egy – két éjszakára szól.

- Fogalmad sincs, ez mennyit jelent nekem...- annyira jó ilyen boldognak látni ettõl én is még boldogabb leszek. Elfektet az ágyon majd felém magaslódik.  A zavarom nem tûnik el és picit ismét eszembe ötlik, hogy mégis csak a betegem, de leginkább azért mert itt vagyunk az intézetbe, de ez csak egy pillanatig tart, mert kedves mosolya és csókja rögtön most már végérvényesen minden kételyem eltûnteti. Szorosan magamhoz ölelem és csak egyre jobban falom az ajkait.  Selymes hosszú hajába túrok és mivel jólesõen felmorran így nem is hagyom abba és simizni kezdem a haját, fejét. Felsõm alásimít és lágyan simogatni kezd erre pedig én adom ki tetszésemet. Oldalra döntöm a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Nem hagyhat nyomot és ezt mindketten tudjuk, de majd ezt is megoldjuk, mivel imádom, ha megjelölik a testem igaz nem mindenkinek hagyom, de nála akarom, hogy ezt tegye. Zavartan oldalra pillantok, amikor leveszi rólam az inget. Elfelejtett érzéseket csal ki belõlem. Perverz mosolya pedig csak fokozza a zavarom.

- Édes vagy, Asato... szinte kísértesz, hogy perverz dolgokat tegyek veled...- az arcom érzem már szinte lángolni kezd.

- Hülye... inkább csak fogd be, jó?- morgok édesen, de amint az egyik mellbimbóm megcsippenti ez nyögésbe megy át.

- De amikor ilyen hangokat adsz ki...!- már éppen megszólalnék, de csókjaival belém folytja a szót. Megremegek alatta jólesõen és már ennyitõl is igen csak beindultam. Lemászik rólam egy perverz vigyor kíséretében. Meglepõen nézzek rá, de amint elkezd vetkõzni most én is perverzül elvigyorodom és le se veszem a szemem a sexi testérõl. Lekapja a naciját is a tekintetem rögtön a dudora téved. Hmm milyen nagy már most. Felránt magához és lekapja rólam a maradék ruháim.

Szinte felfal a szemeivel, ahogyan végigmér.

- Gyönyörû vagy...- komolyan muszáj folyton zavarba hoznia.. - És egyre jobban tetszik ez az édes oldalad...- erre csak egy nyelvet nyújtok, de nem bánom, hogy megismerte ezt az oldalam is. Ágyra fekszünk ismét, de most 69 pózban. Ez egyre jobban tetszik. Tudtam én, hogy egy igazi perverzzel van dolgom. A fenekembe markol, mire hangosabban felnyögök. Annyira hihetetlen ez az egész.

- Shoji...- suttogom érzékien.

- Tetszik, Asato...?- rögtön igent mondok rá bár ezt nem is kell mondani.

Elõször csak a fenekemre lehel el csókot, majd a bejáratom kezdi el nyalogatni. Édesen felnyögök még jó, hogy az ajtók hangszigeteltek na meg be is zártam, nem mintha valaki be is akarna jönni hozzá rajtam kívül.  Nekem se kell több elõveszem méretes farkát. Párszor végignyalok rajta, majd bekapom ezzel egy idõben õ pedig benyomja az egyik ujját. Hangosabban felnyögök az a szerencséje, hogy profi vagyok, mert amúgy simán ráharaptam volna a farkára. Hevesebben kezdem el szopni, de nem sokáig, mert igen hamar elélvezz. Elsõre igen csak meglep, de lenyelem a magvát majd megfordulok.

- Ez gyors volt. - kuncogok és kap egy puszit.

- Ne haragudj... de már régen...- próbálna magyarázkodni, de az ujjamat a szája elé teszem és megnyugtatóan elmosolyodom. Elsõre lepett meg, de aztán rögtön bevillant, hogy itt nincs lehetõsége sexelni senkivel és már elég régóta bent van. Egy egészséges férfinak, aki igen csak szereti a sexet pedig már egy hónap is kínzás itt pedig több évrõl van már szó. Lehetõsége meg nincsen senkivel együtt lenni, hiszen rajta kívül tényleg mindenki dilis és tény ami tény a szükség nagy úr, de van azért egy határ.

Felhúzz és kapok egy csókot amit rögtön viszonzok. Két ujját mélyen a fenekembe nyomja. Elégedetten nyögök fel és hevesebben csókolom, harapdálom az ajkait. Mozgatni kezdem a csípõm és amennyire tudok hozzá simulok. Nyakam csókolgatja annyira lágyan csinál mindent, hogy az már õrjítõ végül szép lassan engem is elér a gyönyör és egy hangosabb nyögés kíséretében én is elmegyek. Lihegek bújok hozzá és a fejem a mellkasára döntöm. Pici idõ még kell, hogy összeszedjem magam majd rápillantok.

- Bocsi bocsi, de hát nem tehetek róla úgy kikívánkozik arról meg nem tehetek, hogy ilyen hatással vagyok rád. – pimaszkodik.

- Ohh igen na várj csak. – csikizni kezdem, de hát igen csak megszívom, mert nem csiklandós.

- Ez nem jött be gyönyörûm, de mond te mennyire vagy csiklandós? – vigyorodik el ördögien és se perc alatt maga alá gyûr.

- Nem vagyok az. – vágom rá. Naná, hogy az voltam nem is kicsit.

- Nos ha nem vagy az akkor nem is baj, ha kipróbálom. – fogja le egyik kezével a kezeim a szabaddal pedig csiklandozni kezd és kitör belõlem a röhögés. – Hmmm mintha azt mondtad volna nem vagy csikis. – nevet fel. Láthatóan élvezi a helyzetet.

- Oké…. most már….. akkor elengedhetsz… - nyögöm ki nehezen.

- Mi lesz ha nem? Én kifejezetten élvezem cicám. – nevet fel és tovább csinálja.

- Könyörgöm….hagyd abba…  - már a könnyem is kifolyt. Hiába próbáltam szabadulni esélyem se volt.

- Annyira cukker vagy. – vigyorgok és végül abbahagyja. Lenyalja a könnyeim és megcsókol magához ölelve. Több se kell nekem és kedvesen belécsípek.

- Aucs ezt fájt. Most miért kaptam? – nézzem rám olyan bánatos kiskutya szemekkel, hogy legszívesebben megzabálnám.

- Megérdemelted, amiért így megkínoztál. – adok egy csókot oda ahol megcsíptem.

- Még mindig fáj. Kérek még gyógypuszikát. – hogy lehet valaki ennyire édes? Megnézném a többi doki fejét, ha így látnák Shojit akitõl annyira rettegnek.

- Na jó pedig nem érdemled meg, de túl édesen kérted. – mosolygok és kap még pár puszikát, de utána inkább az ajkait falom.

- Legszívesebben itt maradnék veled vagy inkább magammal vinnélek. – lehelem az ajkai közé.

- Igen az nagyon jó lenne. – sóhajt fel picit. Szorosabban ölel magához.

- Lassan sajnos mennem kell. – suttogom, de nagyon nem akarok. Kicsit így maradunk és pár csókot váltunk. Felöltözök és elbúcsúzva megyek be a rendelõmbe. Eltervezem, hogy holnap beszélni fogok az igazgatóval, hogy hagyj mehessen ki legalább egy napra elõször annyira jó lenne és tudom, hogy neki is jót tenne.

Rendelõ után még bemegyek és egy másik kórházba konzultálni. Elég késõn essek haza, de csak arra gondolok, hogy holnap ismét vele lehetek. Lefürdök, eszek kicsit még dolgozok majd lefekszek aludni.

***

Reggel az ébresztõre kelek. Elkészülök majd megkeresem a könyvemet, ami az elsõ példány. Elrakom, majd elindulok be a kórházba. Elõször az édesemhez megyek, mert már nagyon akarom látni. Nagyban benyitok, de olyan látvány fogad, amire nem számítottam. Nagyban simogatja magát, de amint meglát magára rántja a takarót. Kis aranyos.

- Mi van édesem hát ennyire nem bírtál rám várni? – vigyorodom el szélesen.

- Szia..... khmm valahogy úgy tudod eszembe jutott ismét a tegnap és hát meg is lett a következménye. – nevet kissé zavartan. Még ilyenek se láttam. Becsukom az ajtót leteszem a táskám, leveszem a köpenyem majd a nyakláncom és végül a szemüvegem.

- Ezt bóknak veszem és akkor most adok neked egy segítõ kezet és szájat. – vigyorodom el kajánul. Odamegyek és vadul az ajkaira tapadok.

- Milyen jó dolgom van nekem. – leheli az ajkaim közé.

- A legjobbat érdemled. – mosolygok édesen és ígyis gondolom. Letérdelek elé és elveszem a takarót. – Milyen szép nagy. – simítok végig rajta majd végignyalok a farkán.

- Ahhh Asato. – nyög fel halkan. Kicsit a makkját szopogatom és a kezemmel kényeztetem végül elkezdem szopni.

- Igen.... így sokkal jobb. – nyögi elégedetten. Naná, hogy jobb meg panasza se lehet rám. Hevebben kezdem el szopni. Picit mozgatni kezdi a csípõjét és a fejem simogatja. Végül elnyelem a farkát és úgy szopom egészen addig amíg el nem élvezz. Minden cseppjét lenyelem és lenyalogatom.

- Remélem jobban vagy már. Amúgy szia. – nevetek fel.

- Észbontó vagy és sokkal jobban hála neked. – felhúzz magához eldöntve az ágyon vadul megcsókol. – Most én jövök. – simít be a felsõm alá.

- Nem tiltakozom. – vigyorodom el. A nyakam kezdi el csókolgatni, mire rögtön oldalra döntöm a fejem. – Ahhh kiszívhatod, ahol takarja láncom. – nyögök fel.

- Ezerrel örömmel. – kuncog és ígyis tesz. Jobban felnyögök egyszerûen imádom ezt az érzést. Darabig csinálja majd hirtelen végignyal a vágásomon mire kéjesebb lesz a hangom és megremegek.

- Ahh ott ne. – nyöszörgöm.

- Miért fáj? – pillant rám.

- Nem, csak nagyon érzékeny vagyok rá. – motyogom. Ördögien elvigyorodik és több se kell neki és nyalogatni nagyon finoman szívogatja az érzékeny bõrömet. Szinte vergõdök alatta már ennyitõl kõkemény vagyok.

- Ahhh szemét. – nyögöm.

- Annyira édes vagy és kemény. – markol erõsebben a farkamba. – Olyan búja és érzékeny tested van.

- Ez miattad van. – morgok elpirulva.

- Igen tudom és vállalom is a felelõséget. – kacsint rám és váltunk még egy csókot.

Lehámozza rólam az ingemet és a felsõtestem halmozza el csókokkal és apró kis szívásnyomokkal. Teljesen átadom neki magam hagyom, hogy azt tegye amit csak akar. Egyre lejjebb halad végül eléri a farkam és végignyal rajta nacin keresztül.

- Kényelmetlen már igaz kincsem? – vigyorog kajánul.

- Igen az. – nézzek rá vágyakozó tekintettel.

- Akkor ezen segítünk. – mosolyodik el és levesz rólam végül mindent. Megkönnyebbülten felnyögök tényleg már nagyon szûk volt.

- Annyira szép vagy. – mér végig. Szinte fel fal a tekintetével.

- Fogd be. – motyogom nem hiszem, el hogy nem tud hallgatni.

Õ jól szórakozik rajta hiszen vigyorog folyton bár ennek is örülök, hogy boldog és jó kedve van. Belsõ combom kezdi el csókolni végül a farkamat is kezelésbe veszi és lassan érzékien kezd szopni. Megvonaglok és automatikusan mozgatni kezdem csípõm. Végigsimít az egyik ujjával a bejáratomon és abbahagyja a kényeztetésem felpillant rám.

- Meddig mehetek ma el? – hajol fölém.

Elmosolyodom és az arcára simítva megcsókolom.

- Szeretnék veled szeretkezni persze csak ha te is akarod. – lehelem az ajkaim közé. Nem érdekel, ha gyors. Vágyom rá nagyon úgyis ez kapcsolat bárhogy nézzük nem mindennapi, de nem is baj ez is részben teszi olyan különlegessé.

- Persze, hogy szeretném ez nem kérdés. – kapok még egy csókot majd visszamászik a lábam közé és ismét szopni kezd. Két ujját benyálazza majd az egyiket finoman belém nyomja. Hangosabban felnyögök és jobban szétteszem a lábaim. Lassan még egy ujját megkapom és a szájmunkája is hevesebb lesz. Nem is kell sok, hogy elélvezzek.

- Ahogyan sejtettem itt is édes vagy. – nyal végig a száján. – Készen állsz?

- Igen. Gyere már nagyon akarlak. – simítok az arcára. Kihúzza az ujjait majd a lábaim közé fekszik és feltolva a lábaim lassan elkezd belémhatolni. Picit fájdalmasan felnyögök, de ez semmiség inkább csak kellemetlen az elején. Lassan halad és végig elhalmozz csókokkal és simogatással. Annyira gyengéd és figyelmes már el is szoktam ettõl sõt nem is kívántam azoktól a pasiktól akikkel együtt voltam kalandként. Mikor már teljesen bennem van picit vár, hogy szokjam a méreteim.

- Mozoghatsz édesem. – lökök egyet a csípõmmel pár perc után. Elmosolyodik és lassan mozogni kezd. Körülölelem a lábaimmal is, hogy még jobban bennem legyen.

Szépen lassan fokozzuk a tempót. Ott csókoljuk és simogatják a másikat, ahol csak tudjuk. Teljesen kizárok mindent magam körül csak õ számít és semmi és senki más. A levegõ csak úgy izzik. Ez az egész annyira leírhatatlan. Meg se fordult a fejembe, hogy mi van, ha most is hamar elélvezz és nem is zavar volna, de ilyenrõl szó nincsen sõt ellenkezõleg az egész együttlétünk igen csak elhúzódik.

- Ahhh nem fogom.... bírni már..... elmehetek benned...? – kérdezi édesen. Tényleg figyelmes. Mással midig óvszerrel sexeltem õ második akivel anélkül csinálom. Akivel szeretkezek.

- Ahh igen... – lök rajtam párat majd mélyen elélvezz bennem és én is utána. Fáradtan dõl rám. Picit így van majd kihúzódva belõle magához ölel.

- Ez isteni volt sõt annál is jobb. – leheli a fülembe.

- Igen... nagyon jó volt. – lihegem. Nem mondok többet csak öleljük egymást. Egészen addig nem szólalunk meg amíg össze nem szedjük magunkat.

- Ugye nem bántad meg? – simít ki egy kósza nedves tincset a hajamból.

- Hogy megbántam e? Viccelsz? Azt bántam volna meg, ha nem teszem meg, ha nem engedek az érzéseimnek. – mosolyodom el és megcsókolom. – Apropó késõbb picit beszélek dirivel, hogy engedjen ki téged egy napra, olyan jó lenne. Persze ez csak a kezdet ki foglak téged hozni. Lehet önzõen hangzik, de magam miatt is már. Vagyis eddig is kiakartalak, de most már az is közrejátszik, hogy együtt vagyunk. – pirulok el picit így még nem mondtam ki. – Ja igen mielõtt elfelejtem elhoztam neked a könyvem, mert az azt is írtam és kíváncsi vagyok a véleményedre meg, hogy ne unatkozzál. Ez a elsõ példány és neked akarom adni örökbe. – hadarom el egy szuszra az egészet.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem…- suttogja a csók után olyan kis édes. – Veled annyira más minden… elõzöl minden félelmet…- kíváncsian pillantok rá nem értem mire is gondolhat.

- Félelmet?- simítok a hajára. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá.

- A félelmet az õrülettõl…- nem hittem volna, hogy fél ettõl. Követem a példáját és én is rágyújtok.

- Félsz az õrülettõl?- ismétlem meg érdeklõdve

- Amíg nem voltál itt velem, minden pillanat maga volt a szenvedés… a magány, a sok gyûlölködõ és ijedt pillantás… mind annyira furcsa gondolatokat eredményeztek. Megijedtem azoktól a gondolatoktól. Folyton fájt és lüktetett tõlük a fejem… mintha nem is az én gondolataim lettek volna. Mintha valaki másé… vért akart… rengeteg vért… és amíg egyedül voltam, ez napról napra fokozódott. Csak úgy állíthattam meg, ha eleget tettem a vágynak… de mióta itt vagy, ezek a gondolatok nem jöttek újra elõ. – errõl eddig nem beszélt soha. Elgondolkodom a szavain. Vajon, ha elõbb talál valakit aki megérti, aki nem támadja vajon most nem lenne itt vagy leállt volna a gyilkolással, ha bekerül. Most lefog állni mellettem? Ezt még nem tudom eldönteni, de azon leszek és hogy kihozzam innét alapból ez volt a célom most meg egyre inkább.

- Még soha, senkinek nem beszéltem errõl…- olyan jól esik, hogy ennyi mindent oszt meg velem és tudom ez nem azért mondja, mert az orvosa vagyok sokkal inkább a személyemnek szól.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. – simítok az arcára. Fejét a vállamra hajtja én pedig tovább simogatom.

- Egyre furcsább ez az egész…- egyetértõen bólintok. Igazából még én se tudom felfogni.

- Egyet értek. – bólintok ismét.

- De pozitívan furcsa. – erre édesen felnevetek.

- Igen, egyértelmûen pozitív…- kuncogok tovább. Mellette olyan könnyû nevetnem.

- Shoji… ha újra elõjönnek azok a gondolatok, szólj, rendben?- nézek rá komolyan. Nem akarom, hogy ismét öljön és azt se, hogy ismét kilegyen téve ezeknek a furcsa gondolatoknak.

- Segítesz majd elûzni õket…?- olyan erõsnek mutatta magát és olyanak akit nem érdekel, hogy öl, de teljes más a helyzet.

- Igen. Mindent megteszek majd.

- Köszönöm, Asato…

- Ne köszönd. – csókolom meg majd leveszem a köpenyemen, mire kicsit értetlenül nézz.

- Mire készülsz? – vonja fel a szemöldökét.

- Nos ezzel is azt szeretném jelképezni, hogy nem úgy vagyok itt már mint az orvosod, hanem úgy mint egy férfinak akinek tetszik a másik. – mondom édesen.

- Ez tetszik nem is kicsit. – simít az arcomra és most õ csókol meg.

Olyanok vagyunk most mint a tinik akik csak csókolóznak vagyis egyenlõre. Nagyon rég éreztem magam ilyen jól férfival, mint vele. Ez nem csak testiség annál sokkal több sõt nem is az elsõ a testiség bár kívánom õt, de mindkettõnknek leginkább a lelkének van szüksége kielégülésre.

- Bár tudod neked még a köpeny is jól áll szexisen. – közli a csók után.

- Most olyat mondj amit nem tudok. – nevetek fel, majd elkomolyodom. – Szeretnék neked mesélni valamit. Alapból eddig is nyílt voltam, de mivel egyre közelebb kerülünk egymáshoz szeretném, ha azt is tudnád. – mondom komolyabb hangnemben majd leveszem magamról a nyakláncom. Amint meglátja a vágást õ is elkomorodik.

- Mi történt? – hangja kissé megremeg. Tényleg nagyon fontos vagyok neki ez annyira jó érzés.

- Tudod egyszer belém szeretett az egyik páciensem és nem viszonoztam az érzéseit. Õ nem bírta ezt elfogadni és hát tényleg õrült volt. A helyzet elfajult és megtámadott és hát a torkom elvágta vagyis megvágta. A szerencsém az volt, hogy idõben jöttek és így megmenekültem. – mesélem el. Látom elborzad és jobban megremeg.

- Ezek után is képes vagy itt dolgozni? Mi lett azzal? – eltudom képzelni õt is simán megölné.

- Shoji kérlek próbálj megnyugodni ez már a múlt. – fogom meg a kezeit. – Igen mert én saját kudarcnak fogtam fel. Õ pedig meghalt, mert öngyilkos lett és azt még inkább magamra vettem, hogy nem tudtam rajta segíteni. – sóhajtok fel.

- Elég legyen. – szorítja meg a kezem. – Basszus Asato ne hibázd ezért is magad. Te remek orvos és ember vagy, de itt a hangsúly, hogy ember. Nem tudsz mindenkin segíteni ezt értsd meg. Te mindent megtettél lemerem fogadni, sõt biztos, de mint mondtad õrült volt, ne hogy már mindig magadat hibáztasd. A szakmába maradtál ez után is nem? Erre nem sokan képesek inkább gondolj erre. Én nagyon becsülök téged. – szavai annyira jól esnek és sikerül is zavarba hoznia.

- Hát köszi. – motyogom komolyan el sem hiszem, hogy ilyeneket vált ki belõlem.

- Ne köszönd. – kuncog. – Éreztem én, hogy van egy ennyire édes éned. – mulatozik.

- Na elég legyen már. – morgok édesen és inkább megcsókolom legalább ezzel elhallgat na meg annyira jó érezni méz édes csókját.

Szorosan magához ölel és hosszú perceken keresztül csókolunk.

- Még mindig alig hiszem ezt el. Mióta jöttél minden napom sokkal szebb és jobb, de fõleg a mai. – leheli az ajkaim közé.

- Mintha a gondolataimba olvasnál. – mosolyodom el. – Viszont most sajnos mennem kell, de holnap igyekszem korában jönni. Oké? – harapok picit az ajakira.

- Tényleg siess várni foglak, ahogyan mindig. – annyira édes nincs szívem itt hagyni, de hát még dolgom van.

- Így lesz. – váltunk egy csókot majd elmegyek.

Be kell mennem az igazgatóhoz váltani vele pár szót. Megköszönöm, hogy tartotta szavát majd Shojiról beszélünk kicsit, majd indulok tovább a dolgomra.

Egész nap õ jár a fejembe. Vajon rossz orvos vagyok, hogy engedtem az érzéseimnek? Igaz nem lehet nekik parancsolni, de erõsebbnek kellett volna lennem? Azt mondtam neki nem tudom mit akarok még tõle, de most is csak rá gondolok, de ez volt már az elsõ naptól is meg volt, de ez egyre intenzívebb.

Otthon este beülök egy kád vízbe és egy pohár bort is viszek magammal. Nem tudom mi lesz velünk, hiszen akkor is a betegem és most nem az etikáról van szó leginkább, hanem hogy az egész kapcsolatunk korlátozva van, de ha kikerülne akkor minden más lenne és én ezt elfogom intézni még akkor is, ha nem fogunk járni, de a barátja tényleg szeretnék maradni, hiszen annyira jó vele és én arra nem is gondolok, hogy gyilkos. Tudom miket tett és mire képes, de tudom õ több egy gyilkosnál sokkal több és ezt elsõre is éreztem még ha azt is mondta, hogy nincs nagyon bûntudata. Amiket ma mondott az is megerõsített abban, hogy õ nem egy szörnyeteg és sose fogom annak nézni. Remélem, hogy itt vagyok neki tényleg sokat segít.

A szavai járnak a fejembe. Igaza lehet nem kéne mindig magamat hibáztatnom ezt megmondták a szeretteim is csak hát ilyen vagyok, de talán mellette ez is változni fog és nem fogok annyira mindent magamra venni. Várom már a holnapot nagyon.

A fürdés után még dolgozok, hogy holnap ne kelljen ezzel foglalkoznom és többet lehessek vele. Soha nem hittem volna, hogy egy férfi ismét így felfogja kelteni az érdeklõdésem, de tényleg nem élhetek örökké félelemben és megérdemlem a boldogságot a halott szerelmem is ezt akarná. Emlékszem még az utolsó mondataira. Õ érezte, hogy nem fogja ezt túlélni. Megkért, hogy hagyj lássa utoljára a mosolyom. Ettõl csak még jobban zokogtam, de végül csak sikerült egy mosolyt erõltetnem az arcomra, hiszen õ érte mindent megtettem. Arcomra simított és lágyan mosolygott rám pedig nagy fájdalmai lehetek. Itt csengenek még mindig a fülembe a szavaim. Õ azt mondta, hogy találjam meg még egyszer a szerelmet és legyek boldog és ne sírjak és figyelni fog engem és vigyázz rám még ha nem is lesz mellettem. Kért egy csókot utoljára végül lehunyta örökre a szemeit. Nem értettem, hogy tud ilyet kérni tõlem, hiszen tudta jól nekem õ az életem. Nem tudtam teljesíteni a kérését és nem engedem senkit közel magamhoz, de viszont a sírást és a fájdalmat magamba fojtottam. Utána még párszor sírtam, de ennyi semmi több legalább ennyit betartottam pedig legszívesebben zokognék, és nem tennék semmi mást, de nem tehetem.

Viszont most itt van ez fiú, akit már most nagyon közel engedtem magamhoz pedig még egy hete se ismerem. Lehet tényleg õ lesz aki gyógyír lesz a sebzett szívemre. A halott páromat mindig is szeretni fogom, de nem jelenti azt, hogy mást nem szerethetek konkrétan Shojit és érzem ez meg is történhetne, hiszen tényleg az esetem mind külsõleg mind belsõleg.

Nem tudom mit hozz a holnap, de nem is gondolok rá, mert most minden olyan jó és inkább csak sodródom az árral.

~

Másnap még korábban ébredek, mert kitaláltam még este, hogy fõzök neki. Nem tudunk randira menni? Megoldom így és amúgy is megérdemel egy normális kosztot. Nincs sok minden otthon és nem igen tudom, hogy mit szeret így most spagettit csinálok majd megkérdem miket szeret. Mikor végzek, elkészülök majd bemegyek a rendelõmbe és amikor végzek haza megyek a kajára rámelegítek és megyek is hozzá.

- Szia megjöttem. – lépek be mosolyogva és egybõl leveszem a köpenyem majd lerakom kaját az asztalra.

- Szia. – sétál oda hozzám és egy lágy csókot lehel az ajkaimra, amit rögtön viszonzok. – Mi ez a finom illat? Persze rajtad kívül. – bókol édesen.

- Hoztam kaját és vedd úgy, hogy mi most randizunk. – mosolygok édesen már pakoltam is ki. Siettem na meg olyan dobozba hoztam ami tartja a meleget. – Én fõztem most csak spagettit, mert nem tudom mit szeretsz, de majd ezt is elmondod és ha van neked kedvenced azt is megcsinálom. – mosolygok rá.

- Te... te komolyan... aggódtál értem?- persze nincsen ehhez hozzászokva.

- Igen. Nagyon is.- mosolyodom el. Rég aggódtam már ennyire valakiért.

- Persze, hogy megbocsájtok. Neked bármit megbocsájtanék...- annyira édes. Átkarol a nyakát most is olyan mint egy kisfiú.

- Örülök. - suttogom. Annyira jó vele így túlságosan jó. Szorosan ölelem és hátát simogatom. Érzem rajta megremeg, mint aki sírni akarna. Megtehetné én nem nézném emiatt se kevesebbnek. Szükségünk van arra, hogy néha elengedjük magunkat. Nem mondok semmit várom, hogy megszólaljon õ.

- Asato... köszönöm. - értetlenül nézzek rá.

- Mégis mit?- kérdezem kissé zavartan. Kisimít egy tincset az arcomból olyan jó az érintése.

- Hogy itt vagy velem. – elmosolyodom. Közel hajol annyira hogy az ajkaink összeérnek. Vár, hogy mit lépek. Nem közeledek, de nem is távolodok el csak lehunyom a szemeim ezzel jelt adva neki. Nagyon lágyan megcsókol. Rég csókolt már valaki ennyire lágyan. Megérzem a nyelvét, mire felsóhajtok és viszonzom csókját. Átkarolom a nyakát, de hirtelen kapcsolok mit is csinálok. Elválok az ajkaitól és rágyújtok.

- Ez... ez nem helyes – a hangom nem túl meggyõzõ. Igaz a betegem, de annyira tetszik és jó vele. Nem tudom mit csináljak.

- Miért?- nehéz helyzetbe hozz.

- Mert te a betegem vagy, én pedig az orvosod. Ez a kapcsolat nem jöhet létre. – felelem. Nem akarom megbántani igazából én se tudom mit akarok.

- Talán igazad van... sajnálom, de... túl fontossá váltál a számomra. – annyira jól esnek a szavai. Hosszú idõ után õ tényleg érdekel és megérint erre a betegem. Ez az én formám.

- A baj csak az, hogy az érzés kölcsönös...- vallom be.

- Értem...- az arca komorrá válik és ettõl elszomorodom.

- Egy szavadba kerül, és soha többé nem foglak megcsókolni. – ez a srác annyira édes és kedves.

- Shoji?- megvagyok zavarodva teljes mértékben. Tényleg fontos vagyok neki.

A szavai és a tetei annyira jól esnek. Én is azt akarom, hogy õ boldog legyen. Felállok majd odamegyek hozzá és hátulról átölelem.

- Mióta megismertelek csak rád tudok gondolni, de nem úgy mint egy páciensemre. Tudod én senkit nem engedtem magamhoz közel mióta meghalt a párom  és csak a testiségnek éltem, mert félek bárkit is ismét közel engedni magamhoz, de az is igaz senki se fogott meg azóta, de jöttél te. Nem tagadom az esetem vagy mind külsõleg és belsõleg is. Te vagy az elsõ azóta, aki tényleg érdekel. Jó veled és hiányzol és ijesztõ mégis egyben jó érzés ez, de hát a betegem vagy meg félek nem is kicsit. – vallom be és közben végig ölelem. Nagy levegõt veszek és folytatom.

- Én is boldognak szeretnélek téged látni, de nem tudom mit tegyek. Minden olyan hirtelen történt és annyira zavaros. Magam se tudom mit akarok, de nem akarlak elveszíteni és bántani se. – suttogom a fülébe majd a nyakába csókolok.

- Asato – fordul felém majd kedvesen rám mosolyog. – Te vagy az elsõ, aki így bánik velem. Annyira jól esnek a szavaid és ha nem is lesz köztünk semmi több amit megértek akkor se fogsz elveszíteni soha nem fogsz, ha rajtam múlik. Nekem az is elég, ha barátok maradunk persze nem tagadom jobb lenne több, de nem akarok telhetetlen lenni. Viszont még ha nem is velem, de akkor is megérdemled a boldogságot. Tudom, hogy félsz, de nem élhetsz örökké félelmemben, mert sosem leszel boldog. – cirógatja az arcom.

- Én várok rád és mindig itt leszek neked bármi is lesz. Enged, hogy boldoggá tegyelek mindegy milyen értelemben csak engedd meg. Csak mosolyogni szeretnélek látni, ha szomorú vagy akkor én is az vagyok veled együtt. Hosszú idõ után végre valaki érdekel sõt ennyire még soha nem érdekelt és értett meg senki, mint te. – szavaitól szinte elolvadok és a szívem is nagyot dobban, amirõl sokszor azt hittem már nincs is. Nem bírom ki és megcsókolom forrón és szenvedélyesen.

Elmosolyodik és viszonozza  a csókom. Leveszem a szemüvegem és úgy csókolom tovább. Szorosan öleljük egymást és a csókunkat egyre jobban elmélyítjük. Igen ez egy igazi csók. Benne van minden érzésünk. 10 éve csókolóztam így utoljára és most annyira jól esik. Nem gondolok csak sodródom az árral. Legszívesebben megállítanám most az idõt. Itt vagyok egy diliházban egy veszélyes gyilkossal mégis olyan nyugalmat érzek amit már nagyon rég nem éreztem. Mikor vele vagyok úgy érzem bármire képes vagyok és annyira boldog vagyok.

Olyan finom a csókja és az érintése is. Hiányzott ez a gyengédség most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott. Végül elválunk egymástól, hiszen levegõt is kéne venni. Szaporábban veszem a levegõt és érzem az arcom is ki van pirulva és mind ez egy csóktól van.

- Annyira szép vagy. – simít végig az arcomon.

- Hülye én pasi vagyok nem lehetek szép. – az arcom egyre jobban lángol. Még zavarba is vagyok annyira ciki.

- Pedig az vagy és a piros nem csak ingben áll jól. – nevet fel.

- Na fogd már be. – durcázok édesen, de végül felnevetek. Együtt nevetünk. Minden olyan gondtalan ebben a percben.

- Te vagy az én angyalom ugye tudod? – közlöm vele hirtelen. Olyan döbbenten nézz, hogy muszáj felnevetnem. – Vicces arcot vágsz. – kuncogok.

- Csodálod? Angyal? Én? Komolyan nem értelek. – még mindig döbbenten nézz.

- Igen te. Nekem az vagy és kész. Melletted nyugodt és boldog vagyok meg elmondtam, hogy mit is gondolok rólad szóval fogad el és kész. – mondom édesen. Megismeri azt az énem amit kevesen ismernek.

- Értettem. Te meg imádnivaló vagy és a csókod mézédes. Mond akkor most mi van velünk? Vagy majd ahogyan alakul? De ígérd meg, hogy soha nem veszítelek el. – hangja picit megremeg.

- Ahogyan tiéd is.  Magam se tudom nem mondok semmit, de azt megígérem, ahogyan eddig is mondtam, hogy nem hagylak soha magadra erre megesküszöm. Nekem is rossz lenne nélküled szóval maradok. – nyugtatóm meg és meg is csókolom ismét. Nem bírok neki ellenállni és jelen pillanatban nem is akarok. Kár tagadni már most teljesen a hatása alatt vagyok és kitudja mi lesz késõbb.

- Asato… nyugodj meg. - hiába mondja nem fog menni. Elcsapom a kezét most rosszul vagyok az érintésétõl nem úgy mint pár órára, amikor annyira jól esett.

 Hátrálni kezdek. Nem értem miért kellett ezt csinálnia.  

- Ne mond nekem hogy nyugodjak meg, a francba is! Mégis mit jelentsen ez az egész? Valami morbid vicc akart lenni?- egyre idegesebb leszek. Ezt nem néztem ki volna belõle. Miért szórakozik pont velem? Semmi okot nem adtam rá neki.

- Csak biztos akartam lenni benne, hogy tényleg õ az. Halványan derengett valami ügy 10 évvel ezelöttrõl, de az emlékeim homályosak. Ezért kértem tõled, hogy nézd meg õket. – egyre inkább megzavar. Semmit nem értek.

- Fontos vagy nekem, Asato. Tudom, hogy gyûlölöd azt az embert, amiért akkor megölte a szerelmedet… és bár az õrület talán kellõ büntetés, de tudom, hogy a szíved mélyén százszor rosszabbat képzelsz el neki. Ezért holnap megölöm. – fontos vagyok neki? Akkor meg miért tette? Amiket mond mind igaz, de még mindig nem értem mire ment ki egészen addig amíg nem mondja. Teljesen ledöbbenek.

- Hogy mi…?- ugye nem gondolta komolyan?

- Szerettem volna tenni érted valamit… és mivel nekem már úgyis mindegy – eggyel több gyilkosság vagy kevesebb, nem számít –, gondoltam, bosszút állok helyetted. – nagyon félreértettem. Nem szórakozásból tette, hanem segíteni akar mégis hogy miattam ölni akkor ez megrémít.

- De… de hát… nem! Ezt nem teheted! Nem ölheted meg… csakis… miattam!- nem teheti meg hiába neki nem számít. Igaz sokszor gondoltam rá, hogy ha újból találkoznék vele lehet megölném még ha beteg is, hiszen elvette tõlem a szerelmem. Most itt van rá az alkalom, hogy õ megteszi helyettem, de akkor se szabad ezt tenni.

- Már eldöntöttem. Nem akarlak még egyszer olyan szomorúnak látni, mint ma. És bár az emléket nem tudom kitörölni, de segíthetek, hogy a fájdalom behegedjen…- átkozom magam, hogy elmondtam neki a dolgokat, ha nem teszem akkor nem tartanák itt.

- Most pedig menj haza. Pihenj le. – mit tegyek? Tényleg látszik elszánta magát én meg túlzaklatott vagyok, hogy bármit is tegyek. Fogom magam és elmegyek szinte menekülök.

Kiviharzok egészen a kocsimig. Talán beszélnem kéne az ott dolgozókkal, hogy figyeljék, de kitudja mit tennének vele. Nem akarom, hogy bántsák. Talán nem sikerül megölnie, hiszen nehéz kijutni a szobából meg az õrök is ott vannak éjszaka, de õ még nem hülye sõt nagyon is okos.

Haza érve rögtön rágyújtok. A legrosszabb az egészben, hogy egy részem azt akarja, hogy megölje. Most is ahogyan rám mosolygott ismét leperegtek elõttem az események. Sosem hittem a véletlenekben minden okkal történik, ahogyan ez is.  Mégis hogy miattam öljön annyira rémisztõ. Tudtam, hogy kedvel na de ennyire? Az a baj, hogy én is kedvelem sõt vonzódom hozzá egyre jobban ez meg fõleg baj.

A múltját tekintete meg ahogyan beszélt biztos vagyok benne, hogy megteszi én meg tehetetlen vagyok. Sosem történt még ilyen a pályafutásom alatt. Nagyon hibásnak érzem magam.

Próbálok nem rá gondolni, de nem megy. Idegesen fel – alá járkálok egész éjszaka és sorra szívom a cigiket. Ezek után nem is merem magamat jó orvosnak nevezni pedig az vagyok elvileg.

~

Éjszaka nagyon lassan telik, de végül hajnalban csak kidõlök. Reggel a telefonomra ébredek és közlik a hírt. Megölte még hozzá brutálisan. Gyorsan összeszedem magam és berohanok. Nem érdekel, hogy beszélnem kéne a bentiekkel egyenesen hozzá megyek. Amikor meglátom majd megszakad a szívem. Olyan zaklatott voltam tegnap, hogy azt elfelejtettem mit is fognak vele tenni ráadásul a tudtom nélkül, na ezért még kapnak. Direkt kifejtettem az elején, hogy én senkit nem gyógyszerezek és magasról leszarom, hogy ez szabály. Tudták jól nekem más szabályaim vannak.

- Shoji…- suttogom halkan és elindulok felé.

- Rossz… forog… és a hangod…- teljesen ki van ütve és ez minden miattam van. Meg kellett volna akadályoznom bármi áron.

- Psszt ne beszélj. – mellé ülök és az arcára simítok. – Annyira sajnálom minden miattam van. – suttogom bûnbánóan.

Rám pillant kábán. Szóra nyitja a száját, de csak hangtanul tátog amit nem csodálok. Nagyon begyógyszerezték.

- Ne mondj semmit. Már itt vagyok. – leveszem róla a kényszerzubbonyt. Én páciensem és ezt se engedem. Mikor lekerül róla szorosan magamhoz ölelem. Tudom ezzel is átlépem a határt, de nem érdekel.

- Nem sokára vége lesz. Nem kértek engedélyt, hogy ezt tegyék veled, de ígérem azon leszek, hogy máskor ne tegyék meg. Kérlek bocsáss meg. Csalódást okoztam. – suttogom a fülébe.

Magamat hibáztatom csakis magamat. Miattam került ilyen állapotba és azért mert miattam ölt, hogy én ne legyek szomorú. Ez a fiú teljesen felkavar.

Megérzem a kezeit a hátamon. Próbálom megölelni, de ez se megy neki annyira gyenge.

- Próbálj pihenni. – hangom szokatlanul lágy. Csak egy emberrel beszéltem így és õ már halott. Elfekszek vele az ágyon és finoman cirógatni kezdem. Az se érdekel, ha benyitnak és meglátnak minket.  

Most ennyire gyenge és elesett. Pont emiatt utálom ezeket a szar gyógyszereket.

- Most….. most már…… nem leszel….. szomorú ugye? – nyögi nagy nehezen. Ezen elmosolyodom. Én nem tudok rá gyilkosként nézni és nem is félek tõle bárki bármit mond.

- Nem leszek. – simítok az arcára. Persze ez nem így van teljesen, hiszen attól még, hogy õ halott a szeretõm nem hozza vissza, de változni fognak a dolgok. Talán így képes leszek lezárni a múltam ezen részét sõt biztos.

- Most már ne beszélj majd holnap beszélünk. – nem mondok semmit csak addig simogatom amíg el nem alszik és utána is maradok vele, majd elmegyek az igazgatóhoz vagyis berontok hozzá.

- Megmondtam nem? Nincs gyógyszer és kényszerzubbony se. – förmedek rá.

- Magának is Jó napot. – jegyzi meg. – Nos megmondta, de ez pedig az én intézményem és a maga betege meg ismét ölt igen csak brutálisan. Tisztában vagyok, hogy magának más a módszerei, de talán hagynunk kellett volna csak úgy szabadon? – vonja fel a szemöldökét.

Részben igazat adok neki. Tény, hogy valahogyan lekellett állítani, de csak akkor adni kell neki egy nyugtatót és kész és nem teletömni és nem úgy, hogy nem tudok róla.

- Ez részben igaz. Nyugtatóval egyetértek, de azzal nem, hogy teljesen kiüssék, mert csak rontanak a helyzeten. Leszedtem róla a kényszerzubbonyt hiszen mozogni se tud alapból. Kérem, hogy több gyógyszert ne adjanak neki, mert holnap tiszta állapotban akarok vele beszélni, amit nem tudtam most. – fejtem ki komolyan. Oké õ a góré, de nem fogom hagyni magam.

- Rendben. Higgye el én csak remélni tudom, hogy a maga módszere tényleg hatásos lesz. – én is nagyon remélem.

- Azon vagyok. Nos akkor én megyek is. Viszlát. – távozom és a rendelõmbe megyek, mert még munkám van.

Nehezen tudok koncentrálni, de szerencsére azért megy. Nap végén haza esek és alig várom, hogy másnap legyen. Most elég hamar kidõlök hosszú volt ez a nap.

~

Másnap felébredek és elkészülök majd bemegyek hozzá. Ma már a szobájában van.

- Szia. – lépek be hozzá. Sokkal jobb színben van.

- Hello doki. Tegnap kicsit kivoltam ütve. – nevet fel.

- Igen ki, de most már sokkal jobb színben vagy és ennek örülök. – mosolygok rá.

- Te kezed van a dologban igaz? Máskor több napig tömnek gyógyszerekkel. – sóhajt fel.

- Enyém hát. Megmondtam, hogy utálom a gyógyszereket nem? Akkor nem tudtam megakadályozni most igen. Hogy vagy? – ülök le mellé.

- Köszönöm. – mosolyog rám kedvesen. – Sokkal jobban. Mond ugye nem félsz tõlem? – kérdezi hirtelen. – Nem akarom, hogy megválj tõlem. – remeg meg a hangja egy picit.

- Nem félek és megmondtam, hogy nem szabadulsz tõlem. – cirógatom meg az arcát. – Én sajnálom, hiszen miattam tetted meg és miattam lettél kiütve. – suttogom bûnbánóan. – Nagyon aggódtam érted Shoji. – teszem hozzá. – Azt is sajnálom, ahogyan viselkedtem veled. Hülye voltam, hogy azt hittem rosszat akarsz nekem inkább pont ellenkezõleg. Megbocsátasz? – nézzek mélyen a szemébe.