|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| vicii | 2014. 08. 13. 08:30:08 | #30999 |
Karakter: Meera Ashbourne
Megjegyzés: (Nanának)
Másnap reggel idegesen járkálok a szobámban fel-alá. Valamit tennem kell, valamit muszáj tennem, hogy leszálljon végre rólam és abbahagyja ezt az egészet, mert ha nem... érzem, hogy baj fog történni. Még a végén megerőszakol, vagy tudomisén... de én semmikép sem jöhetek ki jól a dolgokból. Tennem kell valamit, de mit...?
Talán... talán...
Nem, felelőtlenség lenne. Peternek saját családja van már, nem kérhetem az ő segítségét... de akkor mit csináljak...?
Bizonytalanul állok meg a telefon előtt, hosszan merengek, végül sóhajtva veszem fel a kagylót és tárcsázom hőn szeretett bátyámat.
- Igen?- szól bele, én pedig elmosolyodom a hang hallatán.
- Szia Peter, Meera vagyok.
- Meera! Imádott kis hugicám! Mi a helyzet veled?- kérdezi kedvesen, mosolygós hangon, ez a kedves hangnem pedig mindig megmelengeti a szívem.
- Hát... a segítségedet szeretném kérni...- mondom végül bizonytalanul...
*
Feszülten állunk Delko autója mellett, Peter teljesen magabiztos, én viszont félek. Nem tudom, mitől, egyszerűen csak nem érzem helyesnek ezt az egészet. De amit Delko művel, azt még inkább nem... hogy is szokták mondai? Két rossz közül válaszd a kisebbiket?
Mikor Delko feltűnik a színen, összeszorul a gyomrom, de igyekszem nem mutatni. Én is keresztbe fonom a kezem, mint a bátyám és magabiztosságot erőltetek magamra.
- Milyen szép. Annyira hiányoztam neked, hogy eljöttél hozzám, édesem?- kérdi fülig érő vigyorral, én pedig rögtön felfortyanva vágnék vissza, de Peter elejét veszi a vitatkozásnak, mikor előrébb lép.
- Azt ajánlom neked, hogy szállj le a húgomról.- mondja kimérten, már-már fenyegetően, de mintha leperegne Delkoról.
- Tudtom szerint nem vagyok rajta, bár szerintem élvezné, ha rajta lennék, ugye édes...? Csak emlékezz a szertáros incidensre, hogy mennyire feli...- kezd bele, miközben rám villantja azokat a perverz szemeit, Peter viszont nem hagyja, hogy végigmondja, akkora sallert oszt le neki, hogy Delko a mögötte lévő autónak tántorodik. Idegesen nézem a jelenetet, arcomon viszont elégedett mosoly terül el. Ebből talán majd észhez tér... de ahogy feláll és elvigyorodik, érzem, hogy nem úgy fog elsülni a dolog, mint ahogy én azt szerettem volna. Hanyag mozdulattal törli le a szájából csordogáló vért.
- Nem beszélhetsz így a testvéremmel.- jelenti ki Peter, de mintha Delko meg sem hallaná, csak engem pásztáz. Kiráz a hideg is ettől a tekintettől...
- Nem hittem volna, hogy ennyire gyáva vagy, hogy mások háta mögé kell bújnod.- vigyorog rám, nekem pedig ökölbe szorulnak a kezeim... hülye bunkó... - Gyenge kislány...- teszi fel a pontot az i-re, én pedig fülig vörösödöm a rám törő dühtől. Mégis hogy meri?! Hogy merészel ilyet mondani?! Pont ő beszél, aki a testi erőfölényét használja velem szemben?!
- Na ide figyelj...- sziszegem, miközben hozzá lépek. Tűzben izzó szemekkel próbálok lyukat égetni abba a nagy arcába. - Te engem nem nevezhetsz gyengének, amikor te görnyedtél meg egy kis labdadobástól az ágyékodba.- emlékeztetem a kis incidensre.
- Szóval így gondolod? Akkor a tesód is gyenge annak ellenére, hogy milyen nagyra nőtt gyerek lett.
- Az egyedüli gyerek az te vagy.- szegezem rá a mutatóujjam teljes felháborodásban. - Nem bírod felfogni, hogy utállak és nem akarlak látni, de te mégis jössz utánam. Mi a franckarikáért?- kérdezem már-már kiabálva, teljesen elvesztve a türelmemet.
- Mert nem így van, ahogy te az elmondtad. Igenis vonzódsz hozzám és olyan szinten képes vagyok felizgatni téged, hogy te félsz attól.- jelenti ki nemes egyszerűséggel, én pedig mindjárt felrobbanok. Közben az emberek lassan gyűlni kezdenek körénk, kíváncsian, mi is történik éppen, éhesen egy kis balhéra.
- Túl nagy az egód és beképzelt vagy. Nem vagy te a világ közepe, hagyjál végre békén.- köpöm felé a szavakat, majd hátat fordítanék, de utánam kap. Peter hirtelen mozdul mellettem és torkon ragadja, én pedig idegesen szemlélem a kibontakozó jelenetet.
- Ne kezdj ki egy bokszolóval.- villantja rá a szemeit Delko, majd hatalmasat húz az oldalába, Peter pedig nyögve görnyed össze. Jajj ne...
- Te pedig egy pankrátorral.- vág vissza, majd hirtelen egymásnak esnek, én pedig ijedten kiáltom a bátyám nevét. Jajj ne, én nem ezt akartam... nem akarom, hogy bármi baja essen Peternek... istenem, ne...!
- Hívják a rendőrséget!- sikoltom a bámészkodó tömegnek, próbálok közéjük állni, de egyszerűen félre löknek és tovább verekednek...
*
A rendőrségen mindenkit kikérdeznek, én pedig makacsul hallgatok mindenről. Végül, mivel nem tudnak mit kezdeni velünk, mindenkit elengednek, de a két fickót csak azután, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesültek. A könnyeimmel küszködve térek haza.
Peter persze mosolygott és azt mondta, ne törődjek ezzel, hiszen csak pár karcolás és hogy bármit megtenni a biztonságomért. De mégis... megsérült... és erről csak én tehetek. Ha nem hívtam volna fel, ez az egész nem történik meg...
Este csengetnek, én pedig komoran nyitok ajtót. És mikor meglátom ezt az utálatos arcot, legszívesebben rávetném magam hogy kikaparjam a szemeit.
- Te meg mit keresel itt?!- sziszegem felé villámló szemekkel. - Nem elég, hogy bajba keverted a tesómat?! Most még itt akarod rontani a levegőt?- förmedek rá, de csak vállat von.
- El akarlak vinni még sokszor randizni.- jelenti ki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de csak még jobban felfortyanok.
- Én viszont nem fogok veled elmenni.- vágom a fejéhez, majd rácsapnám az ajtót, de a következő kijelentésével megfagyasztja bennem a vért.
- Akkor elmondom a rendőröknek, hogy miként kezdődött az egész verekedés, hogy a testvéred fojtogatott.- szegezi nekem, én pedig lesápadva pillantok fel rá.
- Ezt nem tennéd.- súgom elborzadva.
- Szerinted nem tenném meg?- teszi fel a költői kérdést, nekem pedig összeszorul a gyomrom. - És örülj neki, hogy csak randit kérek tőled és nem komolyat.- vigyorodik el, nekem pedig kezd ténylegesen felfordulni tőle a gyomrom. - Holnap este érted jövök és alaposan csípd ki magad, mert egy igen kellemes helyre fogunk menni.
- Dögölj meg. Ettől függetlenül akkor is utállak.- sziszegem könnyes szemekkel, de csak rám vigyorog.
- Majd meg fog változni a véleményed. Holnap este hétre itt vagyok.- jelenti ki nemes egyszerűséggel, majd sarkon fordul, bevágja magát a kocsijába és elhajt. Én pedig végtelen dühvel meredek utána... remélem hazafelé menet kinyírod magas... hülye seggfej...
*
Másnap morcos vagyok, és ahogy közeledik az este, úgy egyre morcosabb. Durván válaszolok mindenkinek, kifejezetten ingerlékeny vagyok, dühös az egész világra, dühös önmagamra, amiért ilyen gyenge vagyok... valami hatalmas szörnyűséget követhettem el előző életemben, hogy most ez a sorsom...
Ahogy lassan leszáll az est, nehéz szívvel, dühösen, de elkezdek készülődni. Majd adok én neked te szemétláda... kiöltözöm én, azon ne múljon, de teszek róla, hogy lelohassza a folyton ágaskodó kedvedet... hehe...
Egyszerű, szürke ruhát húzok, ami térd alá leér, a nyakánál a kivágás egész magas, hogy még csak véletlenül se pillanthasson még a melleim közelébe se. Az ujja háromnegyedes, a szabása pedig nem testhezálló. Csinos ruha, de nagyjából ilyet hordhatnak az apácák... hehe... na erre izgulj fel... egyszerű, szintén szürke lapostalpú cipő hozzá, átlátszatlan fekete harisnyával, a hajamat pedig lófarokba fogom. Semmi smink, semmi ékszer, még parfümöt sem használok. Na erre varrjál gombot... ha önként nem hajlandó leszállni rólam, majd teszek róla, hogy megváltozzon a véleménye. Ha másként nem megy, hát el fogom érni, hogy soha többé még a gondolat se ébredjen fel benne, hogy esetleg vonzó lehetek... hehe... garantált a siker...
Ha rákérdez, hát háborogni úgysem tud, mert alkalomhoz illő öltözet, az más tészta, hogy kicsit sem vonzó.
Elégedetten pillantok végig magamon a tükörben, gonoszan forralgatva tervem további részleteit. És mikor megszólal a csengő, sóhajtva, unottan, szinte már undorral az arcomon nyitok ajtót, miután persze alaposan megvárakoztattam.
- Szia édes, na, felkészültél a ma estére?- fogad azzal a megszokott, perverz vigyorral az arcán, de csak megforgatom a szemeimet és elfintorodom.
- Legalább annyira vártam ezt az estét, mint egy rituális gyilkosságot. Ha nem, jobban.- közlöm unottan. Delko tekintete végigfut rajtam, a vigyor pedig lassan összemegy azon a nagy képén. Alig tudom megállni az elégedett mosolyt.
- Nem azt mondtam volna tegnap este, hogy csípd ki magad?- vonja fel a szemöldökét számonkérően, mire csak felvonom az egyik szemöldököm.
- Mért, szerinted ez a ruha nem alkalomhoz illő?- kérdek, végigmutatva magamon, mire elhúzza a száját.
- De igen, csak...
- Akkor nincs itt semmi probléma.- vágok a szavába, lezárva ezzel a beszélgetést, mire végleg lefagy a vigyor az arcáról. Savanyú képpel veszem fel a táskámat, majd teszem be magam mögött az ajtót. Megindulok a kocsi felé, önként nyitom ki az ajtót majd hanyagul beülök. Delko is beszáll, beindítja a motort majd már gurulunk is.
- Ha meglátod, hova viszlek ma, garantáltan el fogod dobni a kis agyacskádat.- dicsekedik, mire szkeptikusan pillantok rá.
- Majd meglátjuk... azért ne vegyél rá mérget...- közlöm vállat vonva, majd a világ legunottabb arcával könyökölök fel és pillantok ki az ablakon. Istenem, csak minél hamarabb legyünk túl ezen az estén... nem akarom ezt... annyira nem akarom ezt az egészet...
Lassan gurulunk, és ahogy végül megállunk egy étterem előtt, alig tudom megállni, hogy lelkesen ki ne pattanjak a kocsiból és ujjongani kezdjek. Atyám, ez a leghíresebb étterem a környéken... rendszeresen megfordulnak hírességek, és azt mondják, egy igazi, színaranyból készült szökőkút áll a hallban. Csupa csicsa az egész, kezdve a hamis francia akcentussal beszélő pincéreket.
Ez azért felvillanyoz, de erősen koncentrálk, nehogy meglássa rajtam. Teljes unottsággal szállok ki a kocsiból, majd hagyom, hogy az étterem felé terelgessen. A főpincér rögtön elénk ugrik, szivarral meg fene tudja mivel kínálgatja Delkot, a foglalásról kérdez, én pedig közben látványosan unatkozó arcot vágok. Jó ég, tényleg van szökőkút... az a csillár kristályból van...?
Miközben megindulunk az asztalok felé, Delko a derekamra tenné a kezét, de durván ellököm magamtól. Esküszöm, ha megint megpróbálja, egyesével harapdálom le az ujjait...
Leülünk az asztalunkhoz, a pincér a kezünkbe nyomja az itallapokat, én pedig szemrebbenés nélkül választom ki a létező legdrágább alkoholmentes koktélt.
- Na, mit szólsz? Álmaidban sem gondoltad volna, hogy valaha ilyen helyen fogsz járni, fogadjunk.- vigyorog a képembe, én pedig közömbös arccal állom a pillantását. Nem, tényleg nem gondoltam volna hogy valaha is megjárom a felszínesség és a fertő barlangját.- lohasztom le képéről azt az irritáló vigyort, mire nagyot húz az italából.
Előételt is rendelünk, én pedig szintén a legdrágábbat választom, majdhogynem el sem olvasom, hogy mi az. Az egész vacsora alatt feltűnően rossz kedvem van és kegyetlenül elsöpröm minden próbálkozását a beszélgetésre. Ez a legkevesebb, amit a történtek után megérdemel... megkeserítem az egész estét, úgy isten igazából.
A végén már fel is adja a törekvéseit, már nem próbál beszélgetni, és arra törekszik, hogy minél hamarabb leléphessünk innen. Végre...
Fizet, majd távozunk, a kocsiban pedig feltűnően savanyú és dühös képet vág. Nem törődve vele fordulok az ablak felé, majd elmélázva tekintek ki rajta. Egész úton a gondolataimba merülök, ezért nem is veszem észre, hogy teljesen más irányba megyünk, mint amerre kellene. Csak mikor megállunk, akkor eszmélek fel.
- Héj, én nem itt lakom.- kiáltok felháborodottan, mire kipattan a kosiból és feltépi a mellettem lévő ajtót.
- Nem gondolod, hogy egy ilyen elcseszett vacsora után jár nekem a kiengesztelés?- ömlik szét az arcán egy széles, élveteg vigyor, én pedig ijedten sikkantok fel, mikor megmarkolja az egyik kezemet és kirángat az autóból. Erősen csapódok kemény mellkasának, és rögtön lökném el magamtól, de szorosan karolja át a derekamat.
- Engedj el te állat! A mai estét köszönd saját magadnak!- kiáltom, miközben próbálom lefejteni magamról az erős karokat, de csak még szorosabban, már fájdalmasan fog.
- És most szépen kiengesztelsz... vagy megyek a rendőrségre.- sziszegi a fülembe, majd figyelmeztetés nélkül durván az ajkaimra tapad. Ijedten felnyögve feszülök neki, megharapom, de cserébe visszaharap. Fájdalmasan felszisszenve fordítom félre a fejem, a szemeim könnybe lábadnak... jézusom... neh...
A nyakamra tapad, durván megharapja majd megszívja, közben egyik keze a fenekemen jár, a másikkal megmarkolja a ruhámat a vállamon majd egy erős rántással eltépi.
- Vedd le rólam a kezed te mocskos perverz disznó!- sikoltom, majd a táskámat megmarkolva erősen állon vágom. Meglepetten kiált fel, lazul a szorítása, én pedig reszketve bújok ki a karjai közül. Könnyekkel küzdve, a ruha szakadt részét magam elé fogva, rémülten nézek rá. Mintha egy pillanatra ő is ledöbbenne a helyzeten, de ugyanolyan gyorsan meg is keményíti az arckifejezését. - Te utolsó szemétláda! Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmire is képes lennél... soha többé nem akarlak látni...- súgom, miközben kibuggyannak a könnyeim.
- Meera!- nyúlna felém, de ijedten vágom hozzá a táskámat. Benne vannak az irataim és a mobilom is, de ezúttal nem érdekel. Csak ne essen bajom, semmi más nem érdekel...
Sarkon fordulva kezdek rohanni, de ez a hülye cipő lelassít, úgyhogy gyorsan leveszem őket, és mezítláb rohanok tovább. Csak el innen. El messze...
Közben a mécses is eltörik, kibukik belőlem a zokogás. Mikor már két utcával arrébb vagyok, megállva támaszkodom egy falnak és halkan kezdek sírni... istenem... miért történik ez velem...?
Szerkesztve vicii által @ 2014. 08. 13. 08:31:50
|
| oosakinana | 2014. 08. 01. 09:23:29 | #30850 |
Karakter: Delko High
Megjegyzés: (Viciinek)
Megvárom a kicsikét, ám amikor lejön a lépcsőn kicsit eltátom a számat. Igazán dögösen néz ki ebben a ruhában. Nem is bírom ki megjegyzés nélkül.
- De édes vagy, miattam csípted így ki magad? – na meg mondtam, hogy nem bírom ki…
- Csak álmaidban. Mégiscsak étterembe megyünk, nem mehettem melegítőben… - van benne némi igazság, de ezért nekem is tetszeni akar, én tudom. Mennék oda segíteni neki, amikor elengedi a korlátokat, de csak elcsapja a kezemet. – Vedd le rólam a kezed, megy egyedül is. – próbál mérgesen nézni rám, de nem használ. Ellenem nem.
- Te tudod. Nos akkor mehetünk? – kérdezem, de nem éppen a legőszintébb sóhajt kapok, de majd meglátjuk mi lesz a vélemény, ha vége lesz az estének.
- Elmentem! – kiáltja el magát és meg is jelenik apuci.
- Érezzétek jól magatokat! – ez az apuci is én pártomon van. – Aztán időben gyere haza! - figyelmeztet, én pedig ezúttal áldom ezért a felszólalásáért.
- Persze, mindenképp. Fél tízre itthon vagyok. – mondja egyből és már toloncol is kifele. Ahhoz képest, hogy ő nem akarja, hogy hozzá érjek ő elég szépen végig tapogat… bár máshol járna a keze.
- Mi a helyzet, pajti? Nem tudsz mit kezdeni az energiáiddal, mi? Na ne aggódj, amint jobban leszek, segítünk a problémádon. – mondja a kutyájának, de ez akkora szöveg, hogy le kell csapnom.
- Örömmel hallom. Tudtam, hogy a végén úgyis elismered, hogy nálam nem találsz jobb pasit. – jegyzem meg vigyorogva, de ő csak feláll és folytatja, amit akar.
- A kutyához beszéltem. Ő legalább a személyiségem miatt szeret, nem pedig a melleimért. – én sem a melleidért szeretlek, hanem a lyukért, ami a lábad között van… kinyitom neki a kocsit és a kisasszony bevágja magát.
Nem sokára már az étterem parkolójában állok és ahogy oldalra nézek Meera szinte teljesen eltátja a száját, de jó így látni. A város legjobb éttermébe hoztam el. Remélem, kicsit értékelni fogja. Illedelmesen viselkedek vele kivételesen. Kinyitom a kocsi ajtót és amikor a kezemet nyújtom ő elfogadja.
Besétálunk, mire a pincét egyből elénk lép és a füzetét nézegeti.
- Szabad a nevét, uram? – a szokásos szöveg, pedig ha felnézne, akkor tudhatná, hogy kivagyok.
- Delko High. – ahogy a nevemet mondom, végre felnéz a füzetéből és vigyorogva néz rám. Igen ő már ismer nem kicsit, hogy milyen alkalmakkor szoktam idejönni.
- Már vártuk önöket. Kérem, kövessenek. – elindulunk a kedvenc helyemre, ami mindenkitől zárva van, és csak egymással foglalkozhatunk. Kihúzom neki a széket, majd amikor helyet foglalt én csak akkor ülök le a saját helyemre, ami vele szemben található.
- Ne hidd, hogy néhány udvarias fogással elveszel a lábamról. – kijelentésére, csak elvigyorodok. Hányan mondták már ezt nekem…
- Majd meglátjuk. – közlöm vele, majd jön is a pincér, hogy töltsön italokat. Én iszok egy keveset, de ez a gyökér Meera-nak is akar önteni pedig világosan megmondtam neki, hogy tilos. Ezért beszélni fogok a vezetőséggel. Amikor Meera ásványvizet kér a pincér csak aggódva tekint rám. Jobb is hogy fél.
Nagyon jól telik a vacsora és meglepő módon, most én is tényleg jól érzem magam. Nem éreztem még senkivel ilyen jól együtt magam. Kedvesebb is vagyok és meg feledkeztem arról, hogy beszóljak, neki vagy megjegyzéseket tegyek, ami nálam szokatlan, mert ilyenkor szoktam leginkább beindulni.
Furcsa érzés fog el. Mintha talán ő lenne az a személy, akivel le tudnám kötni magam… de minket is beszélek, hiszen ő még gyerek… gyerünk Delko szedd össze magad, mert a végén olyan nyálas figura lesz belőled, mint a szappanoperákban a pasik. Ne hozz szégyent a férfi nemzetiségre.
Nem sokára meg is érkezünk hozzájuk. Már szállna is ki, de megsimítva a kezét akadályozom meg benne.
- Ne siess annyira. Nem gondolod, hogy jár nekem valami jutalom annak fejében, hogy elvittelek vacsorázni? – kérdezem tőle, de látom, hogy nem tetszik neki a rendszer, mert csak a szemét forgatja, és magában szerintem elküld melegebb éghajlatra.
- Pedig reméltem, hogy nem rontod el a ma este emlékét… - morogja, majd felém fordul. – Egy jó nagy semmi, az jár neked. – már menne is el, de nem hagyom. Megfogva a kezét akadályozom továbbra is.
- Ugyan már, ne legyél ennyire makacs. Csak egyetlen csókocskát kérek! – kérem meg, mert tényleg ez lenne az este megkoronázása és bekell, hogy valljam valóban szomjazom a csókjára. Reménykedek benne, hogy ezek a hülyeségek a fejemben addig lesznek meg, amíg meg nem döntöm…
- Rendben. – hogy mi? Köpni-nyelni nem tudok úgy hirtelen, de végül csak elvigyorodok.
- Nem fogod megbánni. – bíztatom róla. Olyan csókot fog tőlem kapni, amilyet még soha senkitől nem kapott.
- Dehogynem. – kijelentésemre, mintha unottan várja, hogy megcsókolnám. Pedig ha tudná ilyen élvezetek fogok én okozni neki. Ha lehetséges lenne azt mondanám, hogy még el is élvezne tőle.
Ajkaira tapadok és szenvedélyesen csókolom, hogy érezze, milyen is egy igazi csók, amikor csak a férfi irányít. Óvatosan, de betörök a szájába és táncra hívom az ő nyelvét is. Amikor belenyög a csókba zene a füleimnek. Kezem is elindulnak feltérképezni a dolgokat. Derekára simítom a kezemet, miközben ő a nyakamba kapaszkodik.
Na látod édes megmondtam, hogy a karjaimban fogsz kikötni és így is lesz akárhányszor elviszlek. Már éppen lendülnék bele a dologba és a fenekét markolásznám, akkor taszít el magától… ó picinyem pedig most jött volna a java.
- Veszed le rólam a kezed! – távolodik el tőlem, de a vörös arca mindent elárul, hogy mennyire is élvezte és hogy tovább is menne, ha nem lenne az átkozott önérzete vagy mi a szösz…
- Nem tehetek róla, annyira izgatóan csókolsz… - kijelentésemre, csak kipattan a kocsiból és már megy is befele, de azért még utána kiáltok. – Most már szépeket fogok álmodni! – be is ront a házba. Én meg csak elvigyorodok és szépen hazáig hajtok a gyönyörű kocsikámmal.
~*~
Másnap bokszmérkőzésre kell mennem, de nem baj utána még mindig ráérek meglátogatni a kicsikémet, hogy megszépítsem a napomat, na meg az övét is meg kell szépíteni, hogy mosolyogjon vagy éppen morogjon, mert olyankor a legszebb. Muhaha…
Mint mindig most is győzök és mikor megyek kifele, akkor egy férfi áll a kocsim mellett, de ez nem elég, az én kicsikém is mellette áll és mind a ketten keresztbe font kézzel.
- Milyen szép. – jegyzem meg. – Annyira hiányoztam neked, hogy eljöttél hozzám édesem? – kérdezem tőle, de már megint szájalna is vissza, amikor a mellette álló fickó leállítja és hozzám lép.
- Azt ajánlom neked, hogy szállj le a húgomról. – mondja komolyan, de kit érdekel.
- Tudtom szerint nem vagyok rajta, bár azt tudom, hogy élvezné, ha rajta lennék ugye édes… csak emlékezz a szertáros incidensre, hogy mennyire feli… - de nem tudom tovább mondani, mert kapok egy akkora maflást, hogy a mögöttem lévő kocsinak dübbenek.
Hmmm. Micsoda érdekesség a kicsike meg csak önelégülten vigyorog. Hát rendben legyen. Felállok és vigyorogva törlöm le a kis vért a számról, ami a felszakadt számból folydogál.
- Nem beszélhetsz így a testvéremmel. – Észreveszem az előttem tornyosuló emberkét, hanem a kicsikére nézek.
- Nem hittem volna, hogy ennyire gyáva vagy, hogy mások háta mögé kell bújnod. – mondom és már megint szólna az emberke, de nem különösebben érdekel, mert van még egy mondatom, amivel tudom, hogy felhúzhatom a kicsikét. – Gyenge kislány. – jegyzem meg, amire teljes mértékben bepipul és látom is, hogy vörösödik a feje.
- Na ide figyelj. – Jön közelebb és most már ő áll előttem nem pedig az a tornyosult emberke. – Te engem nem nevezhetsz gyengének. Amikor te görnyedtél meg egy kis labdadobástól az ágyékodba. – most azt hiszi nyeregben van.
- Szóval így gondolod? Akkor a tesód is gyenge annak ellenére, hogy mekkora nagyra nőtt gyerek lett.
- Az egyedüli gyerek az te vagy. – mondja a kicsike. – Nem bírod felfogni, hogy utállak, és nem akarlak látni, de még is jössz utánam. Mi a franckarikáért? – kezd kicsit kikelni magából a kicsike.
- Mert nem így van, ahogy te azt elmondtad. Igen is vonzódsz hozzám és olyan szinten képes vagyok felizgatni téged, hogy te félsz attól. – válaszolom neki bár nem kiabálom, mert azóta kezdenek többen lenni a parkolóba.
- Túl nagy az egod és beképzelt vagy. Nem vagy te a világ közepe és hagyjál békén. – zárná le ennyivel a dolgot, de utána kapok, ám erre a torkomnál fogva ragadnak meg és tartanak fel, amire csak felhúzom a szemöldököm.
- Ne kezdj ki egy bokszolóval. – jegyzem meg és akkorát húzom az oldalába, hogy összegörnyedve fogja az oldalát.
- Te pedig egy pankrátorral. – és én is kapok egyet, de ebből persze olyan verekedés lesz, hogy csak csuhaj. Az emberek nem is mernek szét szedni minket, hanem a rendőröket hívják, miközben a kicsike ott van mellettünk és próbálja leállítani a testvérét, amikor meglátja őket, de nem engedem el, hogy elmenjen, így amikor szétszednek minket irány a rendőrség.
~*~
Volt egy kisebb elbeszélgetés, bár én nem mondtam semmit, mert nem akartam a kicsike tesókáját börtönbe juttatni és a menedzserem jött egyből, hogy kivigyen. Bár nem tudom melyikünknek vannak nagyobb fájdalmai, de ez ilyen szempontból lehet lényegtelen. Bár ha jobban meggondolom így legalább lesz egy kis indok, amivel zsarolni tudom, hogy jöjjön el velem esetenként randizni, ahol magamba bolondíthatom, hogy utána ő fusson utánam, hogy dugjam meg.
Most is éppen oda tartok és becsengetek. Egy kisebb várakozás után a kicsi Meera nyit ajtót.
- Te meg mit keresel itt? – kérdezi villámló szemekkel. – Nem elég, hogy bajba keverted a tesómat? Most még itt akarod rontani a levegőt? – kér számon.
- El akarlak vinni még sokszor randizni. – mondom nemes egyszerűséggel.
- Én viszont nem fogok veled menni. – mondja egyszerűen és menne be, de ekkor gyorsan folytatom.
- Akkor elmondom a rendőröknek, hogy miként kezdődött az egész verekedés, hogy a testvéred fojtogatott. – mondom olyan egyszerűen, mintha a napi újságot olvasnám.
- Ezt nem tennéd. – mondja, miközben visszajön.
- Szerinted nem tenném meg? – vonom fel a szemöldökömet. – És örülj neki, hogy csak randit kérek tőled és nem komolyat. – vigyorgok rá. – Holnap este érted jövök és alaposan csípd ki magad, mert egy igen kellemes helyre fogunk menni.
- Dögölj meg. Ettől függetlenül akkor is utállak.
- Majd mg fog változni a véleményed. – állapítom meg. – Holnap este 7-re itt vagyok. – jelentem ki és szépen visszaszállok a kocsimba, majd haza hajtok a kicsike pedig még mindig csak puffogva áll az ajtóban. Kíváncsi vagyok, hogy szülni fog-e valakinek vagy nem és inkább teljesíti azt amit kérek tőle és hajlandó lesz-e a családja előtt azt mutatni, hogy tényleg kedvel… majd minden ki fog derülni.
|
| vicii | 2014. 08. 01. 09:21:53 | #30849 |
Karakter: Meera Ashbourne
Megjegyzés: (Nanának)
A másnapom egész tűrhetően telik. Otthon pangok bekötözött bokával, olvasgatok, tunyulok a gép előtt, de igazából nagyon hiányzik a mozgás. Még a kutyát sem tudom elvinni sétálni…
Leginkább csak unatkozom. Mikor meghallom a csengőt, csak szusszantok egyet. Biztos megint csak a szomszéd néni jött át, hogy beszélgessek a főzés rejtelmeivel anyámmal. Így hát csak hanyatt fordulok és a plafont kezdem bámulni.
- Meera gyere le vendéged jött!- hallom aztán apu hangját, amire csak felvonom a szemöldököm. Vendég? Ki kereshet ilyenkor? Talán a csapat egyik tagja… biztos Tom, a baseball csapatból, az a helyes srác…
Mosolyogva tápászkodom fel, majd bicegek ki a szobámból, de ahogy letekintek a lépcső tetejéről és meglátom azt az irritálóan ismerős arcot, lefagy a mosoly a képemről.
- Te meg mégis mit keresel itt, és hogy kerülsz ide?- akadok ki rögtön. Honnan a francból tudta meg ez az állat, hogy hol lakom?!
- Meera mégis hogy beszélsz ezzel a férfival, aki tegnap bevitt a kórházba?- förmed rám apu, mire rögtön nyitnám a számat, hogy felvilágosítsam, de Delko közbe vág.
- Kérem, magunkra hagyna?- kérdi negédesen, mire gyanúsan húzom össze a szemeimet. Ez semmi jót nem ígér.
Apu végül is bólintva távozik, én pedig levonszolom magam a lépcsőn, hogy szemtől szembe álljunk.
- Tegnap azt mondtad, hogy eljössz velem vacsorázni és hogy nyolcra legyek itt.- emlékeztet, én pedig elkínzottan felnyögök. – Szóval itt vagyok, hogy menjünk vacsorázni.
Pedig reménykedtem, hogy lerázom…
- De hogy tudtad meg a címemet?! Hiszen én nem mondtam el neked! És sehonnan nem nyomozhattad ki, mert a rendes nevemet sem ismered, csak annyit, hogy Meera!- kezdek besokallni ettől a csávótól.
- Az hadd legyen az én kis titkom, rendben?- kérdi aljas mosollyal, az államat megcsippentve közben, de elcsapom a kezét.
- Nem megyek veled sehova.- szögezem le ellent mondást nem tűrő hangon.
- Tegnap azt mondtad, hogy ha szépen kérlek, eljössz. Szépen kértelek és igent mondtál, így már nem tiltakozhatsz.- közli a kegyetlen igazságot. Óóó, hogy egy mókus rakna fészket az orrodban!
- Akkor nem érek rá, más dolgom van.- fonom keresztbe a karjaimat. Azt lesheted, hogy bárhová is elmenjek veled, kisapám…
- Nyáron ne érnél rá, amikor a bokád is ki van ficamodva?- vonja fel a szemöldökét. Rohadj meg. – Engem nem tudsz átverni, kislány.
- Tanulnom kell, ahhoz meg nem kell se állnom, se sétálnom.- csak azért sem engedem magam!
- Szerintem ha tanulnod kéne, akkor baseball edzésekre, sőt, versenyekre se mehetnél.- vigyorog, nekem pedig szinte bizsereg a tenyerem, hogy képen töröljem…
- Na látod. Ki van ficamodva a lábam, nem mehetek sehova, mert nem sétálhatok.- mosolyodom el fölényesen. Na erre varrjál gombot!
- Kocsival vagyok, így nem kell sétálnod, csak utaznod és vacsoráznod velem.
Hogy a könnyűbúvárok pucolnák a szélvédődet! Hogy a villamos szabná rád a rövidnadrágot! Hogy a hóhér mosná meg a hajad!
- Jól van, győztél, de csak ma este.- közlöm szigorúan. – Felmegyek öltözni.- közlöm végül, és megadóan felbicegek a szobámba.
Magamban káromkodok, szitkozódok és hangosan csapkodok, hogy még lent is hallja, mennyire nincs ínyemre a dolog. Majd tanácstalanul állok meg a szekrényem előtt. Mégiscsak étterembe megyünk, muszáj lesz kicsípnem magam…
A számat elhúzva veszek ki egy csinos, egybe részes szoknyát. Szép, zöld színe van, térdig ér, és mély kivágása sincs. Tökéletes. Csak azért sem fogok okot adni neki, hogy perverz megjegyzésekkel traktáljon… nem fogok semmit megmutatni neki a testemből!
Felveszem, majd egy pár zöld színű cipőt is keresek hozzá, aminek lapos sarka van, és elég kényelmes ahhoz, hogy ne törje a még mindig feldagadt bokámat. Egy kis parfüm még, a hajamat pedig egy aranyos kis csattal felcsatolom. Így bicegek hát le, és ahogy Delko meglát, rögtön széles vigyor terül szét a képén.
- De édes vagy, miattam csípted így ki magad?- kérdi perverzül, mire dühösen fújok egyet.
- Csak álmaidban. Mégiscsak étterembe megyünk, nem mehettem melegítőben…- morgom morcosan. Ahogy leérek, a korlátba kapaszkodva araszolok tovább. Rögtön nyúlna, hogy segítsek, de villanó szemekkel csapom el a kezét. – Vedd le rólam a kezed, megy egyedül is.- küldök felé egy lesújtó pillantást, de lepereg a szemétládáról.
- Te tudod. Nos akkor mehetünk?- kérdi végül, belőlem pedig egy elkeseredett sóhaj szakad fel. Mit követtem el előző életemben, hogy most ezt érdemlem…?
- Elmentem!- kiáltom végül nem túl lelkesen, mire apu jelenik meg.
- Érezzétek jól magatokat!- vigyorog. – Aztán időben gyere haza!- figyelmeztet, én pedig ezúttal áldom ezért a felszólalásáért.
- Persze, mindenképp. Fél tízre itthon vagyok.- vágom rá lelkesen, és mielőtt még ne adj isten elővenné a nagylelkű oldalát, kirángatom Delkot a házból. Mindent tudó mosollyal tárja ki a kertkaput, azonban jókedvű csaholás hallatszik. Báró jelenik meg farkcsóválva, én pedig mosolyogva simogatom meg a fejét.
- Mi a helyzet, pajti? Nem tudsz mit kezdeni az energiáiddal, mi? Na ne aggódj, amint jobban leszek, segítünk a problémádon.- kuncogok, ahogy a tenyerembe nyal.
- Örömmel hallom. Tudtam, hogy a végén úgyis elismered, hogy nálam nem találsz jobb pasit.- jön a hátam mögül a megjegyzés, mire csak felsóhajtok.
- A kutyához beszéltem. Ő legalább a személyiségem miatt szeret, nem pedig a melleimért.- vágom a fejéhez kegyetlenül. Erre csak elhúzza a száját, majd kinyitja a kocsi ajtaját, én pedig szó nélkül beülök. Azért meg kell hagyni, penge verdája van a szemétnek…
Pár perc alatt meg is érkezünk az étteremhez, nekem pedig majdnem leesik az állam. Ez egy nagyon puccos hely… most tényleg komolyan gondolja, hogy egy ilyen étterembe hozott…?
Mikor kinyitja nekem a kocsiajtót és a kezét nyújtja, ezúttal elfogadom, és a segítségével szállok ki a kocsiból. Lenyűgözött. Nem néztem volna ki belőle, de azért még nem vett le a lábamról. Ugyanolyan seggfejnek tartom…
Belépdelünk, és rögtön egy pincér pattan elénk.
- Szabad a nevét, uram?- kérdi nyájasan.
- Delko High.- húzza ki magát, a pincérnek pedig kiszélesedik a mosolya.
- Már vártuk önöket. Kérem, kövessenek.- indul meg, mi pedig szótlanul eredünk a nyomába. Egy egészen félreeső asztalt kaptunk, eltakarva minden kíváncsi pillantás elől, és őszintén ettől nem vagyok nyugodtabb, mert ha zaklatni kezd, nem lesznek szemtanúk…
Legnagyobb meglepetésemre még a széket is kihúzza nekem, és csak utánam ül le.
- Ne hidd, hogy néhány udvarias fogással elveszel a lábamról.- szögezem le gyanakvóan összehúzott szemekkel, mire csak elvigyorodik.
- Majd meglátjuk.- közli egyszerűen. Alig pár perc múlva meg is jelenik egy pincér, hogy felvegye a rendelésünk, és közben bort töltene, de udvariasan visszautasítom, és inkább ásványvizet kérek. Nem fogok inni. Egyrészt kiskorú vagyok, másrészről nem engedhetem, hogy az alkohol eltompítsa az agyamat, főleg egy ilyen pasas társaságában…
Legnagyobb meglepetésemre a vacsora egész kellemesen telik. Nem tudom hogy csinálja, de egész jól türtőzteti magát. Alig hangzanak el perverz megjegyzések, és a bunkóságából is visszavett. Mondhatni egész normálisan viselkedik.
És bármennyire is tagadnám, egyértelműen jól telik az este. Beszélgetünk, mindenféle jelentéktelen dolgokról. Jól érzem magam… és ez ijesztő.
Mikor megáll a kocsi a ház előtt, már szállnék is ki, de a kezemre simítva akadályoz meg ebben.
- Ne siess annyira. Nem gondolod, hogy jár nekem valami jutalom annak fejében, hogy elvittelek vacsorázni?- kérdi, újra elő véve a perverz oldalát, mire megforgatom a szemeimet.
- Pedig reméltem, hogy nem rontod el a ma este emlékét…- morgom, majd cinikusan pillantok rá. – Egy jó nagy semmi, az jár neked.- vágom hozzá, és nyitom az ajtót, de még mindig nem enged.
- Ugyan már, ne legyél ennyire makacs. Csak egyetlen csókocskát kérek!- vált taktikát, és szinte már könyörög. Felsóhajtok. Delkot ismerve ha a könyörgés nem jön be, a következő a zsarolás lesz, amit nem fogok megköszönni. Így se, úgy se jövök ki jól a dologból, tuti kiszedné belőlem azt a csókot. Ergo jobban járok és előbb szabadulok, ha beadom a derekam…
- Rendben.
Erre egészen meghökken, valószínűleg nem erre számított. De ahogy feldolgozza az információt, elégedetten elvigyorodik.
- Nem fogod megbánni.
- Dehogynem.- húzom el a szám. Csak felkacag, majd közelebb hajol, én pedig kényelmetlenül várakozom. Furán érzem magam, egészen kellemetlenül. Legszívesebben sikítva elmenekülnék… de ehelyett hagyom, hogy az ajkaimra tapadjon.
Dominánsan, szenvedélyesen csókol, erotikusan végignyalva az ajkaimon, majd nyelvét ügyesen a számba csúsztatva. Ingerlően garázdálkodik, én pedig elgyengülten nyögök bele a csókba.
Közben kezei is felfedezőútra indulnak, derekam köré fonva őket magához ránt. Teljesen elbódít, és talán a mai kellemes vacsora miatt, de kezeimet a nyaka köré fonom és viszonzom a forró, szenvedélyes csókot.
Ez láthatóan nagyon tetszik neki, kétszer olyan hévvel támad nekem, de mikor a keze már a hátsómat markolja, akkor tolom el magamtól.
- Veszed le rólam a kezed!- szisszenek fel, kibontakozva a karjai közül, vörös arccal és mérhetetlenül dühösen. Zaklatott vagyok, és elsősorban nem a megnyilvánulásáért, mert azt már egészen megszoktam. Magamra vagyok mérges, amiért… amiért élveztem ezt az egészet…
- Nem tehetek róla, annyira izgatóan csókolsz…- villant meg egy perverz vigyort. Dühösen pillantok rá, majd kinyitom a kocsi ajtaját és kipattanok. – Most már szépeket fogok álmodni!- kiáltja még utánam, de csak dühösen becsapom járgány ajtaját. Elbicegek a bejárati ajtóig, ott utoljára még bemutatok neki, aztán berontok a házba.
Apa rögtön elém toppan, faggatózni kezd, de szó nélkül felmegyek a lépcsőn és bezárkózom a szobámba.
Hogy én mekkora idióta vagyok! Nem engedhetem, hogy közel férkőzzön hozzám! Úgyis csak kihasználna! Arra hajt, hogy elvegye a szüzességem, és amint ez megvan, ott is hagyna. Márpedig nekem nem kell ilyen pasi! Akkor sem, ha eszméletlenül jóképű, sportos, gazdag, és a perverzsége mellett egész kellemes társaság…
Miket beszélek?! Ez utolsó, undorító perverz seggfej!!!
|
| oosakinana | 2014. 08. 01. 09:20:07 | #30848 |
Karakter: Delko High
Megjegyzés: (Viciinek)
- Mégis hogy képzeled?! Te utolsó perverz szemétláda! – pattan fel a székről és azt hiszem kicsit kiakadt a kicsike. - Máshogy nem tudsz nőt fogni, csak zsarolással, mi?! Hát tudod mit?! Én nem leszek az ágymelegítőd! – te csak azt hiszed kicsikém. Amúgy meg nagyon nem tetszik a hangnemed éa a hangerőd. Kicsit halkabban is mondhatnád, hiszen, amíg rád senki nem figyel, addig engem hat millióan ismernek ha nem többen.
- Héj, fogd vissza magad! – szólok rá, de mintha meg se hallotta volna, vagy a fene se tudja, hogy mi van.
- Ha nem hagysz békén, esküszöm, feljelentelek zaklatásért. – na itt lett elegem a kiabálásából. Megragadom a kezét és a legközelebbi helyiségbe viszem, ami szerencsémre egy raktár szoba. Próbálna ellenkezni, de esélytelen dolog, hiszen jóval erősebb vagyok tőle. Belököm az ajtón én meg becsukom az ajtót.
Ránézek, majd mikor a látom, hogy a polcnak csapódott, akkor odamegyek és a kezemet a feje mellé helyezem el nem kis erővel és sebességgel, amire össze is retten hát igen nem csoda, hogy fél. Mindenki félni szokott tőlem.
- Na idefigyelj kiscsillag... – nagyon mérges vagyok rá és erre szerintem ő is rájött a hangomból ítélve, de nem is baj. Had tudja csak meg milyen vagyok, amikor felhúznak nem jó értelemben. - Velem te nem beszélhetsz így, megértetted...? Nem szégyeníthetsz meg mindenki előtt, mert esküszöm...- mondom neki komolyan. Amúgy lehet, hogy egy állat vagyok, de nőt még soha nem ütöttem meg így még őt sem tudom bántani fizikalilag.
- Mert különben? Itt helyben megerőszakolsz? – ne add a tippeket kis asszony, mert a végén meg fogod bánni. - Rajta, tedd meg. De tudd, akkor sem foglak többre becsülni. – ez viszont kurvára nem jó. Farkas szemet nézek vele, de végül elkáromkodom magam nem is kicsit.
- Ha azt akarod, hogy veled vacsorázzak, egyszerűen hívj el. Mint ahogy azt bármelyik másik pasi megtenné. Addig nem vagyok hajlandó tárgyalni veled. – közli egyszerűen, majd félre tolja a kezemet és megpróbál kimenni az ajtón, de nem fogom hagyni neki, mert még nem fejeztem be. Addig nem fogok innen kimenni, amíg igent nem mond.
De ha így belegondolok, akkor viszont bejövök neki és ha tényleg kicsit normalizálom a viselkedésemet, akkor talán egy vacsira eljönne velem és szépen betudom cserkészni miközben másokkal is szépen jól érzem magam. Hmmmm. Ez nagyon jóóó.
Már menne ki, amikor megfogom a vállánál fogva és visszarántom, így a mellkasomnak csapódik.
- Ezek szerint mégsem vagyok közömbös a számodra, igaz? – mosolyodok el elégedetten, amire próbálna menekülni tőlem, de nagyon jól tudja, hogy semmi esélye. Kicsit szorosabban ölelem magamhoz és már meg is van oldva, hogy ne tudjon menni.
- Képzelődsz. Egy utolsó tuskónk tartalak. – kijelentésére ám csak elnevetem magam. Lehet, hogy tuskónak tart, már bizonyítja, hogy egyben akkor a tuskókhoz vonzódik, mert az a szép kis pír az arcán olyan jól mutat.
- Ebből már nem tudod kimagyarázni magad. – vigyorgok a képébe, majd kezemet a fenekére teszem, mivel már úgy is megszokta, de ekkor belemarkolok, amire látom teljes felháborodását.
Már nyitná az ajkait, hogy a fejemhez vágjon különféle káromkodásokat, de én kihasználva a helyzetet tapadok ajkaira és csókolom meg hevesen, miközben nyelvemmel is utat török a szájába, hogy feltérképezzem a helyzetet. Olyan szenvedélyes csókban részesítem, amilyenbe még egyik barátnőmnek sem volt része.
Érzem, ahogy megremeg karjaim között és a felsőm elkezd összegyűrődni. Akkor ezek szerint neki is tetszik amit csinálok, ami csak még jobban folytatásra késztet. Annyira szeretném, ha ezt nem éppen egy raktár épületben csinálnánk, hanem nálam, hogy tovább is mehessünk.
A csók végén eltávolodok tőle és ekkor tárul fel előttem édes arcának vörössége, amire csak elégedetten vigyorodok el. Tudtam, hogy ő sem tud ellenállni nekem.
- Milyen édesek az ajkaid... biztos máshol is ugyanilyen finom vagy... – suttogom a fülébe, amibe ingerlően még bele is nyalok, ő meg megremeg karjaim között.
- Neh... hagyd abba... – hülye leszek engedni neki, amikor a karjaim között van a kicsike és annyira beindulok tőle. Nyakára csúsztatom ajkaimat és szenvedélyesen bele is csókolok.
- Eljössz velem holnap vacsorázni? – nyalok végig a nyakán, amire felsóhajt. Grrrr. De jó ezt hallani. Annyira feltüzel.
- Soha...- a kijelentésére megszívom kicsit a nyakát, amire a hajamba túrva markolja meg, miközben érzem rajta, hogy legszívesebben kiengedné édes hangját, amit én is örömmel hallanék.
- Holnap este nyolcra érted megyek... – mondom neki, amikor már úgy érzem, hogy teljesen ellágyult.
- Rendben...- ezt akartam hallani. Elvigyorodok, és nem foglalkozok a szikrázó tekintetével sem.
- Ez a beszéd. Akkor holnap este. - mosolygok, de erre csak kiviharzik a raktárból és becsapja az ajtót, de egy pillanat. Még nem tudom, merre lakik a kicsike, így azt meg kéne tőle tudnom, hogy hova is menjek.
Kimegyek a raktárból, de nem kérdezem meg tőle, mert tudom, hogy úgy se adna meg jó választ vagy nem is mondana jelen állapotában semmit, ezért inkább csak kimegyek és hívom az egyik emberemet, hogy hozzon nekem kocsit amivel letudom követni, hogy merre lakik és hova menjek érte.
Nem tudom mennyi ideje ülök kint a kocsiban, amikor végre meglátom kijönni egy idősebb emberrel. Gondolom az apja, mert eléggé nagy a korkülönbség közöttük és eléggé őszes a haja a csávókának. Amikor elindulnak én követem őket, hogy megtudjam merre is laknak. Nem sokkal később megállnak egy háznál meg jegyzem a házszámot és az utca végénél meg megnéztem az utca nevet, hogy hova kell vissza találnom.
De ahogy ők megállnak és tovább hajtok és már veszem is haza az úti célomat.
~*~
Másnap egésznap alszok szinte, mert este meccsem volt, és nem örült a menedzserem, hogy nem voltam edzeni, de szerencsére ez csak egy kisebb mérkőzés volt. Most viszont itt az ideje, hogy elmenjek a kicsikéért. Megérkezek a házba, de nem tudom, hogy pontosan mit kéne tennem, hiszen nem ismer senki és nem gondolom, hogy az apja csak így el fogja engedni velem, bár a fene se tudja, hogy mit fog csinálni. Hát mindegy egy próbát megér.
Az ajtóhoz lépek és bekopogok, mire ugyan azaz idősebb férfi nyit ajtót, aki kikísérte a kórházból is.
- Jó estét. – köszönök és próbálok kicsit kedvesebb lenni.
- Maga…. Maga… Delko a prófi bokszoló. – állapítja. Huuu. Szerencsém van. Úgy néz ki egy rajongóba botlottam.
- Igen. – nyújtok kezet és bemutatkozok. Egy ideig beszélgetünk meg rajong értem, meg a többi, ami ilyenkor lenni szokott, de végül felteszi a kérdést, amire már oly régóta várok. – Miért jött ide hozzánk ma? – teszi fel a kérdést.
- A lányát szeretném elvinni, vacsorázni. Bele egyezett tegnap, amikor bevittem a kórházba. – tájékoztatom.
- Maga vitte be? – kérdezi, amire bólintok.
- A futóversenyen összetalálkoztunk, de a pálya közepénél kibicsaklott a bokája én meg elvittem, hogy ne erőltesse meg még jobban a lábát. – magyarázom neki, ami félig igaz, félig viszont nem.
- Értem. – mondja mindent tudóan, de szerintem semmit nem tud.
- Jöjjön beljebb. – enged be, amire nem is vagyok rest, majd felkiált az emeltre. – Meera gyere le vendéged jött.
Várok egy kicsit, majd amikor megjelenik Meera egy kis mosoly kíséretében én is elmosolyodok, de amikor meglát, lefagy a mosoly az arcáról.
- Te meg még is mit keresel itt, és hogy kerülsz ide? – kérdezi egy kicsit fennhangon, de ahogy észre veszem az apjának se tetszik.
- Meera még is hogy beszélsz ezzel a férfival, aki tegnap bevitt a kórházba? – kéri számon az apja, amire válaszolna is, de én megelőzöm.
- Kérem, magunkra hagyna? – kérem meg, amire bólint és kimegy a nappaliból ezzel kettesben hagyva minket.
- Tegnap azt mondtad, hogy eljössz velem vacsorázni és hogy 8-ra legyek itt. – nézek az órára, ahol nyolc óra van. – Szóval itt vagyok, hogy menjünk vacsorázni.
- De hogy tudtad meg a címemet, hiszen én nem mondtam el neked. És sehonnan nem nyomozhattad ki, mert a rendes nevemet se ismered, csak annyit, hogy Meera. – állapítja meg a tényeket, amik így igazak, ahogy azt elmondja.
- Az had legyen az én kis titkom rendben? – fogom meg az állát, mire csak elcsapja a kezemet.
- Nem megyek veled sehova. – jelenti ki.
- Tegnap azt mondtad, hogy ha szépen kérlek, eljössz. Szépen kértelek és igent mondtál így már nem tiltakozhatsz. – állapítom meg a tényeket én is, amivel nem tud mit mondani.
- Akkor nem érek rá más dolgom van. – mondja és keresztbe fonja a kezét a mellkasa előtt és tüntetően elfordul.
- Nyáron ne érnél rá, amikor a bokád is ki van ficamodva? – állapítom meg felhúzott szemöldökkel. – Engem nem tudsz átverni kislány. – mondom mosolyogva, hiszen sosem tud felém kerekedni, akár mennyire is szeretne. Az egóm úgy sem engedi, hogy ő nyerjen.
- Tanulnom kell, ahhoz meg nem kell se állnom se sétálnom. – csak próbálkozik.
- Szerintem, ha tanulnod kéne, akkor baseball edzésekre, sőt versenyekre se mehetnél. – vonom fel a szemöldökömet. Minden menekülési útvonalat elzártam előle így már semmit nem mondhat csak igent.
- Na látod. Ki van ficamodva a lábam nem mehetek sehova, mert nem sétálhatok. – fogja meg a másik végét.
- Kocsival vagyok, így nem kell sétálnod, csak utaznod és vacsoráznod velem. – Sakk matt. Még egy lövése van, de ha azt megteszi, akkor tudom mihez fogok folyamodni, de úgy látom belátja, hogy én győztem és itt az ideje, hogy elinduljunk az étterembe. Még szerencse, hogy számítottam erre a kis beszélgetésre, mert az étterembe fél órával később beszéltem meg az időpontot, mint eredetileg akartam.
- Jól van győztél, de csak ma este. – emeli fel a mutató ujját is. – Felmegyek öltözni. – végül megfordul és felmegy az emeletre.
A szülőket nem vetette be, hogy nekik kell segíteni, mert akkor csak simán megkérdeztem volna az apját és akkor ennyi lett volna a szabadkozásnak, bár akkor lehet az apja küldi el velem, hogy ha megígérte, akkor tegye is meg, de nem baj így is tökéletes nekem, hogy nem kellett hozzá folyamodnom. Most már csak tényleg arra lennék kíváncsi, hogy tényleg olyan szörnyű lesz-e az éjszaka, mint azt a kisasszony gondolja vagy nem, bár én mindent meg fogok tenni azért, hogy jól érezze magát és még egy vacsorát elfogadjon vagy esetleg ebédet, mivel kell nekem ez a csaj, de nagyon….
|
| vicii | 2014. 08. 01. 09:15:03 | #30847 |
Karakter: Meera Ashbourne
Megjegyzés: (Nanának)
Csendesen sétálunk visszafelé, én pedig csak zavartan kapaszkodom Delkoba. Néha dob rajtam egyet, gondolom hogy jobb fogást találjon vagy ilyesmi... de a megelőlegezett bizalmam azonnal elszáll, mikor az egyik mancsával a hátsómat kezdi markolászni.
- Hééé, mégis mit képzelsz?!- kérdem felháborodva, és próbálom elcsapni a kezét, amivel annyit érek el, hogy majdnem pofára ejt. De szerencsére még időben letesz.
- Szerinted? Ami jár nekem azért, mert visszaviszlek.- közli egyszerűen.
- Te idióta barom.- forgatom meg a szemeimet, majd bosszúsan a vállába bokszolok.
- Jajj de fáj.- szisszen fel tettetett grimasszal, a vállát simogatva. - Már csillagok látok mami. Kérlek segít nekem.- tesz rá még egy lapáttal, nekem pedig lassan felforr az agyvizem.
- Dögölj meg te idióta!- morgom, majd inkább egyedül bicegek tovább. Kell a francnak ennek a bunkónak a segítsége...
- Állj már meg, elviszlek.- lép mellém, de csak szusszantok egyet.
- Nem kell. Ilyen bunkó és tahó embertől nem kell segítség, aki csak kihasználja az embereket.- vágom hozzá dühösen.
- Két választásod van, picinyem.- hallom meg borzongatóan mély baritonját, ijesztően közel a fülemhez. - Vagy a karomba veszlek és elviseled, hogy olykos megsimítom a fenekedet, vagy pedig végig baktatsz az úton és én a melleidet fogom egész úton, amíg a kórházba nem érünk.- jelenti ki, én pedig dühtől izzó szemekkel fordulok felé.
- Úgysem mered megtenni.- jelentem ki határozottan, farkasszemet nézve vele.
- Biztos vagy te abban?- kérdi felvont szemöldökkel, én pedig elhúzom a számat. Ettől az állattól tényleg kitelni...
- Jól van, akkor vegyél fel, de ha a kezed bármerre elkalandozik, akkor komolyan mondom, hogy nem állok jót magamért!- fenyegetőzök megadó sóhajjal.
- Ne aggódj kis csillag, úriember vagyok.- vigyorodik el, mire csak megforgatom a szemeimet.
- Ja persze, én meg az angol királynő.- morranok, de elengedi a füle mellett, és inkább csak felkap és úgy megyük tovább. A perverz állatja még jópárszor tényleg letapiz, de szerencsére nem megy tovább. Próbálná meg, tőből rágnám le a karját...
De a a fura csend gyanút kelt bennem, ezért felpillantok rá, az a perverz tekintet meg...
- Hé, merre jár az a hülye agyad?!- förmedek rá.
- Menyire legyek őszinte? Mennyire szeretnéd tudni az igazságot?- kérdi negédes mosollyal, én pedig elhúzom a szám. Inkább megkímélem az ártatlan lelkivilágom, mert a végén olyat hallanék, hogy örökre lelki nyomorék lenne belőlem...
- Inkább hagyjuk.- sóhajtok fel, mire elmosolyodik.
- Minek kérdezel meg olyat, amire te sem akarod tudni a választ?- vonja fel a szemöldökét, de inkább csak elengedem a fülem mellett a kérdést. Azért, mert meggondolatlan vagyok, na...
Nagy sokára végre elérünk a kórházba, ahol a recepción rögtön egy köteg papírt kell kitöltenem. Majd ahogy ezzel végzünk, leültetnek minket a váróterembe. Na jó, most kell leráznom...
- Köszi, hogy behoztál, de most már mehetsz. Felhívom apukámat és mindjárt ideér.- próbálkozom. Csak tűnjön már el innen ez a perverz, pedofil állat...
- Azt hiszed, csak annyi és itt is hagylak?- villant meg egy ijesztő vigyort. - Ennyivel nem érem be, kicsike.- jelenti ki, én pedig gyanakodva húzom össze a szemöldökömet. Valahogy sejtettem, hogy nem fog az ilyen egyszeráen működni...
- Mit akarsz még tőlem?- kérdem sóhajtva, keresztbe font karokkal.
- Választhatsz.- közli, én pedig már lassan a falat kaparom kínomban. - Az első lehetőséged, hogy egy éjszakát együtt töltesz velem az ágyban szexszel, amiért idáig cipeltelek...- sorolja, én pedig rögtön leoltanám, de nem hagyja, hogy megszólaljak, folytatja. - A másik lehetőséged, hogy három este velem vacsorázol.- közli, én pedig lassan felrobbanok a dühtől.
- Mégis hogy képzeled?! Te utolsó perverz szemétláda!- pattanok fel, magasról teszek a lábamba nyilalló fájdalomra. - Máshogy nem tudsz nőt fogni, csak zsarolással, mi?! Hát tudod mit?! Én nem leszek az ágymelegítőd!- közlöm szikrázó szemekkel, mutatóujjamat a mellkasának szegezve, emelt hangon. Minden tekintet ránk szegeződik, ami láthatólag igencsak kellemetlenül érinti ezt a nagyra nőtt tahót. Majd adok én neki... engem nem lehet csak úgy megzsarolni!
- Héj, fogd vissza magad!- szisszen fel, de ezzel csak olajat önt a tűzre.
- Ha nem hagysz békén, esküszöm, feljelentelek zaklatásért.- sziszegem a képébe, mire megvillannak a szemei, kézen fog és húzni kezd. Tiltakoznék, de túl erős. Kisvártatva felránt egy ajtót és belök rajta, majd beteszi maga után.
Egy polcnak csapódok, amin megannyi tisztítószer van, gondolom ez valami takarítói raktár vagy ilyesmi. A kezei csattannak a fejem mellett a polc kemény vázán, én pedig összerezzenek.
- Na idefigyelj kiscsillag...- kezdi halk, dühös hangon, én pedig akaratlanul is összeszorítom az ajkaimat. Valahogy ez a nagydarab, izmos férfi félelmetesen néz ki dühösen... - Velem te nem beszélhetsz így, megértetted...? Nem szégyeníthetsz me mindenki előtt, mert esküszöm...- kezdi, de csak egy lesajnáló pillantással illetem.
- Mert különben? Itt helyben megerőszakolsz?- kérdem gúnyosan, aztán csak széttárom a kezeimet. - Rajta, tedd meg. De tudd, akkor sem foglak többre becsülni.- közlöm vele ridegen. Farkasszemet nézünk, ezúttal pedig ő pislog. Elkáromkodja magát és félre pillant, én pedig csak közönyösen méregetem.
- Ha azt akarod, hogy veled vacsorázzak, egyszerűen hívj el. Mint ahogy azt bármelyik másik pasi megtenné. Addig nem vagyok hajlandó tárgyalni veled.- közlöm egyszerűen, majd kezét félretolva az ajtó felé bicegek.
Felesleges lenne azt hazudnom magamnak, hogy nem jön be, mert ez nem igaz... végtére is nagyon jóképű... egyedül a viselkedésétől tudnék a falra mászni.
Kezem a kilincsre teszem, de akkor megmarkolja a vállam és visszaránt, és szépen felkenődök arra a széles, izmos mellkasára.
- Ezek szerint mégsem vagyok közömbös a számodra, igaz?- villant meg egy széles, elégeett vigyort, én pedig zavartan pillantok félre, kezemet a mellkasára simítva. Próbálnám eltolni magamtól, de átkarol és olyan erősen tart, hogy esélyem sincs ellene.
- Képzelődsz. Egy utolsó tuskónk tartalak.- vágom rá, talán túl hamar, mire csak felkacag. Ez olyan jellemző... még ebben a helyzetben is képes felülkerekedni a beszélgetésben. Minden helyzetet képes az előnyére fordítani...
- Ebből már nem tudod kimagyarázni magad.- vigyorog a képembe, majd egyik keze szépen a hátsómra csusszan és megmarkolja azt. Felháborodottan nézek rá, és már épp válogatott káromkodásokat vágnék a fejéhez, mikor is ledermedek a döbbenettől.
Ugyanis a következő pillanatban ajkak tapadnak az enyémre. Meglepetten nyögök fel, ő pedig ezt a pillanatot használja ki, nyelvével a számba hatol és dominánsan, szenvedélyesen csókol meg.
Megremegve markolom meg a felsőjét, elgyengülve hunyva le a szemeimet, az arcom pedig lassan egy sötétebb árnyalatot vesz fel. Csókja elbódít, minden tiltakozásomat felőrli.
Mikor elhajol tőlem, pihegve, kipirult arccal kapaszkodom belé, ő pedig elégedetten elvigyorodik.
- Milyen édesek az ajkaid... biztos máshol is ugyanilyen finom vagy...- duruzsolja a fülembe, majd bele is nyal, én pedig megremegek.
- Neh... hagyd abba...- nyögöm elkeseredetten, de cak a nyakamra csusszan s forrón belecsókol.
- Eljössz velem holnap vacsorázni?- kérdi, miközben ingerlően végignyal a nyakamon... reszketegen sóhajtok fel.
- Soha...- nyögöm, de a követező pillanatban vadul megszívja a bőröm. Hajába markolok és ajkaimba harapva próbálom megakadályozni, hogy felnyögjek.
- Holnap este nyolcra érted megyek...- duruzsolja a bőrömbe, én pedig elgyengülten sóhajtok fel.
- Rendben...- nyögöm végül, ő pedig diadalittas vigyorral enged el. Pihegv,e vörös fejjel és sértődötten támaszkodom meg a falnak, villámló szemekkel nézve rá.
- Ez a beszéd. Akkor holnap este.- mosolyog negédesen, én pedig dühösen fújtatva lépek az ajtóhoz, kiviharzok rajt majd hatalmas lendülettel csapom be magam után...
Szemét perverz...!
Magamban fújtatva, bicegve veszem az irányt a váró felé.
|
| oosakinana | 2014. 08. 01. 09:13:33 | #30846 |
Karakter: Delko High
Megjegyzés: (Viciinek)
- Ó igen? Azt majd meglátjuk, tahókám. – vigyorog rám pedig esélye nincs ellennem. - Csak nehogy pofára ess a végén és darabokra törjön az önbecsülésed. – mennyire fel van vágva a kisasszony nyelve. Na, majd én megtanítom, hogy miként beszéljen az idősebekkel.
- Az nem fog előfordulni. Örök győztes típus vagyok. – nincs a pénz, hogy ez ellen a kicsike ellen veszítsek.
- Ezt majd akkor mond, mikor ez a gyenge nő a porig fog alázni. – milyen vicces ez a kis csaj. Fel is nevetek már kínomba.
- Sosem fog eljönni az a nap. Szállj le a földre, kislány. – vigyorgom neki és látom rajta, hogy kezd nagyon pipa lenni.
- Tudod mit? Tegyünk pontot a dolog végére. – na mi van. Csak nem ilyen hamar szeretnél szopni kincsem? - Jövő hét végén futóversenyt rendeznek a városban. A rajt a főtéren lesz, a cél pedig egy másik városban, húsz kilométerre innen. – hmmm. Egyre jobb húsz kilométer mi az nekem? - Aki előbb ér célba, az nyer.
- Benne vagyok. Viszont a dolog csak úgy izgalmas, ha van tétje is. – keresztbe fonom a kezemet és alig várom a versenyt, hogy végre megnyerve élvezhessek ajkai miatt.
- Halljam, nagyfiú, mi fordult meg a fejedben?
- Ha nyerek, leszopsz. – mondom olyan természetesen, mintha az időjárást közölném vele, amire ő csak teljesen ledöbben.
- Eszednél vagy? A válaszom természetesen nem! – ohh. Milyen kis szemérmesek lettünk hirtelen. Pedig nagyon jó ajánlat és visszautasíthatatlan.
- Na mi van, kislány, beijedtél? – vigyorgok a képébe, mert innen is látszik, hogy egy férfi sokkal jobb egy gyenge nőnél.
- Legyen! Viszont ha én nyerek...- végre, hogy be adtad a derekad kicsike. Már nagyon jól fogok szórakozni. - Egy ilyen tahónak tuti vannak ismeretségei. Azt akarom, hogy ha nyerek, érd el nekem, hogy a megyei baseball csapat edzője felvegyen egy próbameccs erejéig. – hogy mi van? Nem leszek a segéd eszköze. Jusson be úgy ahogy szeretne, de ne rajtam keresztül.
- Az nem fog menni. – mondom komolyan. Soha nem pátyolgatok senkit és ezek után se fogok.
- Ez legalább annyira meredek, mint a te kérésed, úgyhogy kvittek vagyunk. – ez tényleg komolyan gondolja. Túl nagy ár egy szopásért, de úgy látom nincs más választásom.
Káromkodok egy sort, de végül kezet rázok vele, bár tennem kell ellene, hogy ne tudja megnyerni a versenyt, mert amúgy is engem talált tökön és neki kéne most a kényeztetését letudnia, erre fel úgy zsarol, mintha tanulta volna valamerre.
- Akkor találkozunk jövő hét végén. – elbúcsúzik, miközben a távolodó alakját figyelem. Most így megnézve eléggé formás kis hátsója van, az alakjáról ne is beszéljünk. Igaz, hogy kicsi, de attól függetlenül nagyon kis formás.
*
A héten, amikor van időm edzek, mert azért fel kell készülni. Igaz, hogy simán le tudom futni, úgy hogyha nem is kell semmit csinálnom, de azért csak ne vegyük fél vállról a dolgokat. Ezt az egyet nagyon meg tanultam a meccseim alatt, hogy ne becsüljük alá az ellen felet még akkor se, ha szóban meg tettem. Futó padon szoktam órákat edzeni, mert a többi képességeimet is csiszolni kell, mert hamarosan nagy meccsem lesz.
El is érkezett a verseny ideje. Odasétálok és benevezek, amikor meglátom a kicsikét nyújtani. Grrrr. De szép segge van. Uhh, de meg tudnám rakni, de olyan jól. Csak úgy csapódna a testünk egymáshoz. Ahh, már most bekeményedek, hogy erre gondolom. Ahogy beállok elé, még azt is elképzelem, ahogy letérdelve, vagy guggolva éppen a farkamat szopja és csak cuppogva jár ki meg be a szájába az én legnagyobb élvezetemre.
A kicsike felnéz rám, de csak önelégült és kéjtől vigyorgó arcommal találja szembe magát.
- Már azt hittem, megfutamodtál, szöszi. – egyenesedik ki, de csak tovább fantáziálgatok arról, hogy miként fogom magam a magamévá tenni a kicsikét és csak úgy fogja nyögdécselni a nevemet az orgazmus határában.
- Csak álmaidban, kislány. – vigyoromra végre ő is felnevet. Tényleg szép a nevetése, de attól még nem fogok tőle hasra esni. Inkább tartanánk már ott, hogy alattam vonaglik és nyögdécselt, mint egy kiéhezett bagzó macska.
Beállunk a rajtvonalhoz, de engem már megint letámadnak a rajongók. Hát igen ilyen a híres emberek élete. Állandóan zargatják és még a média is kerülget nem kicsit, amit viszont nem tetszetek. A rajongók jó, mert legalább tudok közülük válogatni, hogy éppen ki lesz az aznap esti vacsorám, de most egy fogásra fáj a fogam, az pedig Meera.
Nem sokára eldördül a pisztoly és neki kezdünk a futásnak is, hogy egyre közelebb érezhessem magamhoz a fődíjamat.
- Ez kevés lesz ahhoz, hogy legyőzz, kislány. – vigyorgok rá, majd elkezdek szaladni. Tisztában vagyok vele, hogy teljes erő bedobással nem fogom tudni bírni a végéig, de azért majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Már egy ideje futunk, amikor rájövök, hogy az aszfalt terület teljesen másabb, mint a futó pad. Itt hamarabb elfárad az ember lába, mert még csak az a ruganyos izé segít, hanem itt kőkemény beton van, ami nem kellemes az ízületeknek sem, meg a csontoknak sem.
- Na mi van... csak nem elfáradtál? – vigyorog rám. Azt hiszed attól még nyeregben vagy, hogy itt egy kicsit kidőltem?
- Viccelsz...? Csak gondoltam... bevárlak... – nem fogok neki örömre okot adni még akkor sem ha ki van rám írva a dolog.
Így előzgetjük egymást és húzzuk egymás agyát. Egyszer viszont valami nem stim. Hátra nézek, de csak annyit látok, hogy a földön fekszik. Na itt már tényleg nincs minden rendben. Vissza is futok hozzá, hogy kicsit szívjam a vérét.
- Héj kislány, nem mondták, hogy futás közben a lábadat is fel kell emelned? – röhögök egyet, majd végül visszafordulva szaladnék is tovább.
- Hülye pöcs...- morogja a kicsike, de csak elvigyorodok. Amikor viszont megint hátra nézek, és még mindig nem jön, akkor már visszasétálok és kicsit komolyabb hangnemre váltok, főleg, amikor a bokáját tapogatva látom összehúzódni az arcát a fájdalomtól.
- Héj, minden rendben? – kérdezem tőle, mikor kicsit letámaszkodok a térdeimre, hogy kifújjam magamat.
- Asszem megrándult a bokám. – kiáltja vissza… Nem vártam mást, hogy ki bújjon a versengés alól. Fújtatok egyet, majd visszasétálok hozzá.
- Tipikus. Ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz... – morgolódik egy kicsit, de nem igazán értem meg hallom, hogy mit szeretne mondani. Látom, morfondírozik, de nem gondolkozni kell itt, hanem cselekedni. Alá nyúlva emelem fel, amire egy ijedt sikítás hagyja el az ajkait.
- Mi a francot művelsz?!
- Gondoltam megszánlak és dokihoz viszlek, de ha gondolod, itt is hagyhatlak. – mondom neki a tény állást, mire végre nagyot sóhajtva karolja át a nyakamat, hogy biztonságosabban tudjuk folytatni az utunkat.
- Kösz...- mondja, majd valami nevet is mond. - Meera.
- He? – ebbe meg vajon mi ütött?
- A nevem. Meerának hívnak. – hmmm. Szép neve van és különleges. Elmosolyodok, miközben mellkasomnak támasztja fejét és hagyja, hogy visszavigyem a városba.
Már egy ideje sétálunk csendben, miközben néha dobok egy kisebbet rajta, mert ezzel is leplezni akarom, hogy mi a szándéka a kezemnek és lassacskán el is éri a célját, ami a kicsike feneke. Grrrr. Még tapintásra is nagyon érzéki. Kicsit meg is simítom, amire egyből felkapja a vizet.
- Héé. Még is mit képzelsz? – kérdezi és annyira kecmereg, hogy még időben le tudom tenni, hogy ne essen le a földre.
- Szerinted? Ami jár nekem azért, mert visszaviszlek. – mondom neki egyszerűen.
- De idióta barom. – és belém üt egyet.
- Jaj de fáj. – kezdek el színlelni, miközben az ütés helyét fogom. – Már csillagokat látok mami. Kérlek segíts nekem. – teszek úgy, mintha tényleg fájna.
- Dögölj meg te idióta. – fújja fel magát teljesen és már látom, hogy bicegne is tovább.
- Állj már meg elviszlek. – mondom neki, de csak felhúzza az orrát.
- Nem kell. Ilyen bunkó és tahó embertől nem kell segítség, aki csak kihasználja az embereket. – mondja, miközben közel érek a füléhez hajolok.
- Két választásod van picinyem. – mondom neki a füléhez teljesen közel, szinte az ajkaim már súrolják a füle peremét. – Vagy a karomba veszlek és elviseled, hogy olykor megsimítom a fenekedet vagy pedig végig baktatsz az úton és én a melleidet fogom egész úton, amíg a kórházba nem érünk. – adom neki az alkut, mire felém fordul szinte izzó tekintettel.
- Úgy sem mered meg tenni. – próbál határozott és maga biztos lenni, amire elvigyorodok.
- Biztos vagy te abban? – kérdezem tőle felhúzott szemekkel, amire látom, hogy kicsit elkezd gondolkozni én meg most az egyszer meg várom, hogy mire dönt, mielőtt meg is mutatnám neki, hogy mennyire komolyan gondolom a dolgot és tényleg a melleit fogom fogdosni, bár lehet úgy kéne mondanom, hogy ha sétálok, akkor a farkamat a seggéhez nyomom, vagy ha a karjaimba jön a melleit fogdosom. Úgy meg fogdosnám biztos azok is olyan kis finom tapintásúak, akár csak a feneke.
- Jól van, akkor vegyél fel, de ha a kezed bár merre elkalandozik, akkor komolyan mondom, hogy nem állok jót magamért. – próbál fenyegetni.
- Ne aggódj kis csillag úri ember vagyok. – mondom vigyorogva, bár nem igazán mondhatnám magam úriembernek.
- Ja persze én meg az angol királynő. – nem reagálok a kijelentésre, hanem felkapom, és úgy viszem tovább a kórházig.
Út közben tényleg jó párszor meg fogdosom a fenekét, de nem akarok tovább menni, mert még jobb szándékom van ezzel a kis pipivel, mint mondjuk, hogy az ágyamban fog feküdni és úgy meg fogom kefélni, hogy öröm lesz hallgatni, ahogy nyögdécseli a nevemet a mámorban, miközben farkam, csak úgy ki meg be jár a szűk kis puncijában.
Teljesen kiráz a hideg és a gatyám is kezd egyre szűkebb lenni. Messze van még az a kórház, mert ha igen tuti, hogy útközben meg erőszakolom.
- Hé merre jár az a hülye agyad? – szólal meg a kicsike kiszakítva a gondolatmenetemből.
- Mennyire legyek őszinte? – teszem fel neki a kérdést. – Mennyire szeretnéd tudni az igazságot? – erre mintha kicsit elmélázna.
- Inkább hagyjuk. – zárja le a témát, amin elmosolyodok.
- Minek kérdezel meg olyat, amire te sem akarod tudni a választ? – kérdezem tőle értetlenül, de választ nem kapok rá ám nem is vártam. Jobb így hogy csendben van… Viszont ezért a cipekedésért valamit tuti kérni fogok tőle.
Nem sokára meg is érkezünk, majd ki tölti a papírokat, amik kellenek ahhoz, hogy meg tudják vizsgálni a lábát.
- Köszi, hogy behoztál, de most már mehetsz. Felhívom apukámat és mindjárt ideér. – próbál minél hamarabb lerázni, de nem így működik az.
- Azt hiszed, csak annyi és itt is hagylak? – kérdezem tőle vigyorogva. – Ennyivel nem érem be kicsike. – mondom neki, amire megint gyanakodva húzza össze a szemét. Naná, hogy nem lesz ingyen, hogy elhoztalak ide. A segged fogdosása, csak ráadás volt.
- Mit akarsz még tőlem? – kérdezi egyből én meg már tudom, hogy miként vegyem rá arra, hogy eljöjjön velem vacsorázni.
- Választhatsz. – kezdek bele, amire egyből kezd rosszat sejteni. – Az első lehetőséged, hogy egy éjszakát együtt töltesz velem az ágyba szex-szel, amiért idáig cipeltelek… - már látom rajta, hogy ellenkezne, de gyorsan folytatom. – A másik lehetőséged, hogy 3 este velem vacsorázol. – fejezem be az alkut, amibe tuti, hogy a vacsorát fogja választani. Olyan kiszámítható a kis csajszi, hogy az már szinte fáj.
|
| vicii | 2014. 08. 01. 09:08:06 | #30845 |
Karakter: Meera Ashbourne
Megjegyzés: (Nanának)
Szombat reggel, és én mint mindig, ma is futással indítom a napot. Felkapok egy topot meg egy rövidnadrágot, cipőt húzom, pórázt adok a blökire és irány a nagyvilág. Nincs is jobb, mint céltalanul cirkálni a városban kedvenc Broholmeremmel, Báróval. A kutya könnyedén szökell mellettem a nyelvét lógatva, nézelődve. Imádom ezt a behemótot.
10 kilóméter izomszaggató futás után lihegve érünk haza, Báró pedig elégedetten csóválja a farkát, majd elvonul inni. Én is követem a példáját, majd egy gyors zuhany, felkapom a baseball mezemet és irány a pálya.
Mint mindig, most is én érek oda először. Elkérem a pálya kulcsát, kinyitom a szertárat, előpakolom az ütőket, és mire végzek, lassan a többiek is befutnak. Amíg össze nem gyűlik az egész csapat csak lazán dobálgatunk, majd mikor végre teljes a létszám, belelendülünk a játékba.
- Héj Meerus, fogadjunk, hogy nem tudod átütni a labdát a kerítésen.- vigyorog a képembe James, legjobb haverom és riválisom. Elvigyorodom.
- Mennyit fizetsz, ha nyerek?- kérdem könnyedén meglóbálva az ütőmet, a többiek pedig vigyorogva gyűlnek körénk.
- Ha sikerül, a következő egy hónapban megcisnálom az összes házidat. Ha viszont vesztesz... a középpályán leszel fogó.- jelenti ki karba font kezekkel, én pedig elhúzom a számat. Csábító ajánlat, viszont a szemétje tudja, hogy gyűlölök fogó lenni... ütni szeretek, de tény ami tény, fogónak jobb vagyok.
- Kezet rá.- biccentek, ő pedig elgéedett vigyorral rázza meg a kezem. Aztán hátrasétál, én pedig elhelyezkedem. Lássuk csak... szóval át kellene ütni a kerítésen... ahhoz, hogy ez sikerüljön alaposan meg kell ütnöm a labdát, de ez a szemétláda tuti megpróbál kicseszni velem. Szerintem csavartan fogja dobni, tehát kicsit balra kell majd ütnöm, hogy egyenesen menjen...
A labda pedig repül, és én minden erőmet beleadok az ütésbe. Idegesen figyelem, ahogy a kis gömb ívesen száll, majd egyre alacsonyabban...
Aztán valami szőke hajú ipse ágyéka állítja meg. A szerencsétlenje nyögve görnyed össze, a csapatból pedig kitör a fájdalmas sziszegés. Nemhiába, a legtöbb férfi, és gondolom átérzik a szőke pali fájdalmát... hehe...
Vigyorogva futok az összegörnyedő alak felé. Hát ilyen nincs! Ne már, ez most annyira vicces! Most komolyan, mennyi esélye volt, hogy pont tökön találok egy ipsét?
- Bocsánat, nagyon eltaláltam?- kérdem aggódva, de a vigyort nem tudom letörölni a képemről, ami láthatólag nem tetszik neki.
- Ezt te komolyan viccesnek találod?- kérdi fájdalmas grimasszal.
- Hát... inkább üljön le, hozok mindjárt egy kis jeget.- terelem a témát, mégsem mondhatom a képébe, hogy de, marha poénosnak találom a dolgot... szerintem nem tetszene neki. Leül az egyik fa tövébe, én pedig gyorsan elszaladok egy kis jégért. - Tessék.- nyújtom végül neki lihegve, mire rögtön az ágyékára teszi.
- Kösz.- feleli nem túl kedvesen. James is csatlakozik hozáznk, eléggé nagyra tágult szemekkel.
- Te... te... te Delko High vagy!- kiáltja teljesen döbbenten, mire csak felvonom a szemöldököm.
- Ki?- kérdem zavartan, mire James vigyorogva mesélni kezd.
- Ő a világhírű középsúlyú bokszoló, Delko High.- újságolja, belőlem pedig kitör a röhögés. Hát ennek pláne még kevesebb esélye volt, most komolyan...
- Mégis min nevetsz?- kérdi az említett felvont szemöldökkel.
- Megtudtam, hogy megütöttem a főnyereményt.- nevetek, mire csak elvigyorodik.
- Tudod, milyen sokat kell ezért még szopnod, hogy jóvá tedd, amit most csináltál?- kérdi perverzül. Ó igen, hapsikám? Na majd azt meglátjuk...
- Tudod én még a fagyit is harapva eszem.- jelentem ki, felvéve a kesztyűt, nehogy már alul maradjak.
- Megtanítalak arra, hogyan kell finoman nyalnod és szopnod.- folytatja tovább, de csak elvigyordok. A perverz állatja...
James persze csak zavartan néz minket, láthatóan elég zavarba jött. De hát most mit mondhatnék? Jól nézek ki, és a pasasnak van szeme...
- Jaj csak nem szretnél édes, csíkos ruhába kerülni, esetleg narancssárgába és egy helyes kis cellába?- kérdem édesen pislogva.
- Majd meglátjuk, ki győz.- mondja kihívóan, majd feltápászkodik. Te jó ég, milyen nagydarab...
Végre van időm komolyabban szemügyre venni. Mit mondhatnék, tényleg egy díszbika... férfias, markáns arca van. Igazán jóképű, tekintélyt parancsoló. Szögletes áll, dús, halvány ajkak, egyenes orr és vékony vágású, szúrós tekintet. Egészen érdekes, szürkés szemei vannak. Haja félhosszú, búzaszőke. Egyszerű ruhát visel, rövidnadrágot meg pólót, de még az anyagon keresztül is tökéletesen látszanak izmai... ahh atyám, egy igazi macsóval van dolgom... azok a kockák... mint a tábla csoki...
Ráadásul még a válláig sem érek. Hatalmas fickó...
- Mondjuk, egy ilyen kis gyenge lányka ellen nem lesz nehéz győzni.- mondja lesajnálóan. James felszisszen mellettem, már tudja, hogy ezt nem kellett volna.
- Ó igen? Azt majd meglátjuk, tahókám.- vigyorgok rá kihívóan. - Csak nehogy pofára ess a végén és darabokra törjön az önbecsülésed.- veszem fel a kesztyűt, ez a túlméretezett szőke izomtömeg nem fog kifogni rajtam.
- Az nem fog előfordulni. Örök győztes típus vagyok.- jelenti ki önelégült mosollyal.
- Ezt majd akkor mond, mikor ez a gyenge nő a porig fog alázni.- teszem csípőre a kezeimet, de csak gúnyosan felnevet.
- Sosem fog eljönni az a nap. Szállj le a földre, kislány.- duruzsolja vigyorogva. Összehúzom a szemeimet.
- Tudod mit? Tegyünk pontot a dolog végére.- mosolyodom el gonoszul, mire csak felvonja a szemöldökét. - Jövő hét végén futóversenyt rendeznek a városban. A rajt a főtéren lesz, a cél pedig egy másik városban, húsz kilométerre innen.- mosolygok negédesen, a szemeiben pedig érdeklődés csillan. - Aki előbb ér célba, az nyer.
- Benne vagyok. Viszont a dolog csak úgy izgalmas, ha van tétje is.- fonja keresztbe a kezeit, én pedig felvonom a szemöldököm.
- Halljam, nagyfiú, mi fordult meg a fejedben?
- Ha nyerek, leszopsz.- jelenti ki rezzenéstelen arccal, nekem pedig kis híján az állam is leszakad. Ezt még ez az állat sem gondolhatja komolyan.
- Eszednél vagy? A válaszom természetesen nem!- vágom rá azonnal, méghogy a számba vegyem a farkát... inkább a halál...
Egyébként is, még pasit sem láttam meztelenül... hogy képzeli, hogy rögtön lecumizom?
- Na mi van, kislány, beijedtél?- vigyorog a képembe, én pedig dühösen csikorgatom a fogaimat. A fenébe is, nem futamodhatok meg...! Áhh, a francba!
- Legyen! Viszont ha én nyerek...- villantok rá egy sötét pillantást. - Egy ilyen tahónak tuti vannak ismeretségei. Azt akarom, hogy ha nyerek, érd el nekem, hogy a megyei baseball csapat edzője felvegyen egy próbameccs erejéig.- szögezem le, mire csak bosszúsan összehúzza a szemeit.
- Az nem fog menni.- közli, de csak elmosolyodom.
- Ez legalább annyira meredek, mint a te kérésed, úgyhogy kvittek vagyunk.- szögezem le. Farkasszemet nézünk. És ő pislog.
Végül elkáromkodja magát és kezet nyújt, én pedig elégedett mosollyal rázom meg.
Egyszer már próbáltam bekerülni a csapatba, de az edző mindenféle hülye indokra hivatkozva kidobott. De igazából csak annyi baja volt, hogy lány vagyok. Micsoda diszkrimináció... pedig vagyok olyan jó, mint azok a hülyegyerekek.
- Akkor találkozunk jövő hét végén.- búcsúzom, majd felkapom az ütőmet, hátat fordítok és távozok.
*
Egész héten keményen edzek. Reggelente a szokásos 10 kilométer helyett 15-öt futok, este pedig még pluszban huszat. Még szerencse, hogy nyáriszünet van, ezért nem kell a tanulára pazarolnom az időmet.
Úgy érzem, nem lesz gond. Már többször indultam a versenyen, ez lesz a negyedik éve, és eddig mindig célba értem. Középkategóriás vagyok.
A szőke pasas, Delko vagy hogy a fenébe hívták pedig egy igazi izomkolosszus. Bokszoló, szóval tuti ő is elég jó kondiban van, de azok az izmok nem futásra termettek. Csak abban reménykedhetek, hogy jóval lomhább lesz nálam.
Nevezek, és a rengeteg ember között nekilátok nyújtani is, mikor megáll előttem két láb. Feltekintve egy elégedett vigyorral találom szemben magam.
- Már azt hittem, megfutamodtál, szöszi.- egyenesedek fel.
- Csak álmaidban, kislány.- vigyorodik el. Felnevetek. Nem tagadom, tényleg szimpatikus pasas, ráadásul kimondottan jóképű is... de elég idősnek tűnik. Olyan 24-25 évesnek, apám pedig megölne, hogy összejönnék egy enyi idős férfival.
Felállunk hát a rajtvonalra a többi emberrel együtt. Még kamerák is vannak, én pedig csak a szemeimet forgatva figyelem, ahogy Delko bájos műmosollyal osztogat autogramot az idő közben hozzá tóduló rajongóknak. Műmájer...
Végül eldördül a pisztoly, mi pedig egymás mellett indulunk neki a távnak.
- Ez kevés lesz ahhoz, hogy legyőzz, kislány.- vigyorog rám, miözben hosszú léptekkel előre tör. Csak mosolygok magamban ezen a majmon. Látszik, hogy eddig még nem vett részt ilyen futóversenyen, mert az élvonalba tör. Az ostoba, ha már most felhasználja az erejét, későbbre nem marad.
Én könnyedén futok középtájon, kényelmes tempóban. És úgy fél óra múlva beérem.
- Na mi van... csak nem elfáradtál?- vigyorgok rá, homlokán már gyöngyöznek az izzadságcseppek, pedig még a táv felénél sem tartunk.
- Viccelsz...? Csak gondoltam... bevárlak...- vigyorog rám. Felnevetek. Így futunk hát tovább, egymást előzgetve, beszólogatva a másiknak.
Aztán megtörténik a baj. Valami pasas húz el mellettem, válla pedig az enyémnek ütközik. Kibillenek az egyensúlyomból és szép nagyot tanyálok. Fájdalmas nyögéssel terülök ki a földön. A fenébe, pont a lábamra estem...
Grimaszolva küzdöm magam ülő pózba...
- Héj kislány, nem mondták, hogy futás közben a lábadat is fel kell emelned?- röhög Delko, miközben tovább fut.
- Hülye pöcs...- morgom utána, majd számat elhúzva assan bontom ki a cipőfűzőmet és veszem le a cipőmet. Végigtapogatom a bokámat, egy pontnál pedig felszisszenek. A fenébe, azt hiszem ez fel fog dagadni...
- Héj, minden rendben?- hallok meg távolról egy hangot. Érdeklődve pillantok fel. Delko az, úgy tíz méterre áll, a térdeire támaszkodva liheg. Gondolom feltűnt neki, hogy nem pattantam fel rögtön és futottam utána.
- Asszem megrándult a bokám.- kiáltom bosszúsan, mire felém veszi az irányt.
- Tipikus. Ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz...- nevet. Válaszul morgok valami sértést, de most nem igazán tudnak meghatni a beszólásai. Le kellene jegelnem, és orvoshoz mennem vele. Épp azon gondolkodom, hogy fel kellene hívnom apámat, mikor hirtelen két kar nyúl alám és a levegőbe kap. Rémülten sikkantok fel.
- Mi a francot művelsz?!- kérdem megszeppenten, ugynis ez a fafej egyszerűen a karjaiba kapott.
- Gondoltam megszánlak és dokihoz viszlek, de ha gondolod, itt is hagyhatlak.- közli, miözben megindul velem visszafelé. Felsóhajtva karolom át a nyakát.
- Kösz...- mondom végül... - Meera.
- He?- pillant le rám zavarodottan.
- A nevem. Meerának hívnak.- mondom csak úgy mellékesen, ezzel egy mosolyt előcsalva belőle. Aztán csak a mellkasának támasztom a fejem és pihegve hagyom, hogy visszasétáljon velem a városba...
|
| oosakinana | 2014. 08. 01. 09:06:47 | #30844 |
Karakter: Delko High
Megjegyzés: (Viciinek)
A ma reggel is hagyományosan telik, mint a többi. Ki kelek az ágyból és megnézem a sérüléseimet, hogy mennyire látszanak, mert tegnap még volt nyomuk. Bemegyek a fürdőbe és akkor látom, hogy szinte semmi bajom nincs vagyis csak nem látszik, aminek kifejezetten örülök, mert legalább nem kell hülye sminket hordanom, hogy ki tudjak menni az utcaára, hanem szépen felveszem a ruháimat és már megyek is.
Szép idő van. Süt a nap és kicsit fúj a szél így annyira nem éget a nap, bár majd akkor beszéljünk, ha hazaértem. Mindene fele sétálok, hogy megtaláljam azokat a helyeket, ahol régebben jártam, mert jó lenne megnézni őket megint.
Ahogy sétálok egy baseball pálya mellett haladok el és látom, hogy egy csapat iskolás gyakorolni. Megtámaszkodok a rácsnál, majd figyelem őket, hogy miként gyakorolnek. Mit ne mondjak nagyon ügyesek, de azért kell még gyakorolniuk. Ám az egyik dobásnál elég kellemetlen dolog történik...
Az egyik csaj olyan erősen megdobja a labdát, hogy senki nem tudja elkapni és így az ágyékomban landol. Egyből odakapok, majd kicsit összeroskadok a fájdalomtól. Csillagokat látok... Mindig is ez a tagom volt, amit védtem nagyon, mert a kicsikére nagyon büszke vagyok.
- Bocsánat nagyon eltaláltam? – kérdezi mosolyogva, amire kicsit begurulok.
- Ezt te komolyan viccesnek találod? – kérdezem tőle viccesnek.
- Hát... Inkább üljön le hozok mindjárt egy kis jeget. – tereli el a témát én meg leülök az árnyékba, majd várom maíg elszalad valami jégért és vissza is hozza. – Tessék. – nyújtja nekem, mire elveszem, majd ráteszem a farkamra.
- Kösz. – mondom, de eléggé pipán, amikor odajön az egyik haverja...
- Te... Te... Te Delko High vagy. – mondja felismerve, mire a csajszi értelmetlenül néz rá.
- Ki? – néz rá, mire elkezdi ecsetleni neki a dolgokat.
- Ő a világhírú középsúlyú bokszoló Delko High. – egy újabb rajongó...
A kicsike meg egyből elkezd nevetni én meg csak felhúzom a szemöldökömet.
- Még is min nevetsz? – nézek a csajszira.
- Meg tudtam, hogy megütöttem a főnyereményt. – mondja nevetve, amire elvigyorodok.
- Tudod miylen sokat kell ezért még szopnod, hogy jóvá tedd, amit most csináltál? – kérdezem tőle eléggé mérgesen, amire abba hagyja a nevetést és felveszi a kesztyűt.
- Tudod én még a fagyit is harapva eszem. – jegyzi meg.
- Megtanítalak arra, hogyan kell finoman nyalnod és szopnod. – mondom neki komolyan.
- Jaj csak nem szeretnél édes csípős ruhába kerülni esetleg narancssárgába és cellák mögé kerülni. – teszi az ártatlant, de fog még ő az én közelembe jutni.
- Majd meglátjuk ki győz. – nézek végig rajta elég alaposan, majd felállok és a kicsike csak a hónomalljáig ér fel. – Mondjuk egy ilyen kis gyenge lányka ellen nem lesz nehéz győzni. – mondom lenézően, de valójában olyan szívesen látnám az ágyamban alattam...
|
| oosakinana | 2012. 12. 25. 14:18:27 | #24611 |
 Karakter: Kassidy Fawn
Megjegyzés: (Doktorbácsimnak ~ Levinek)
Boldog karácsonyt kívánok neked!!! :)
- Ejha! Akarom mondani, szép estét kedves Kassie – szólal meg mély robosztus hangján, ami nagyon is tetszik, de tartanom kell magam ahhoz, amit elterveztem. Nem szabad senkivel kezdenem, mert a végén ezt a jó munkahelyet is elveszítem a jó kollégákkal és a kedves betegekkel együtt, amit nem szeretnék.
Érzem, hogy alaposan végig néz rajtam, amire egy kisebb pír szökik az arcomra. Tudom, hogy nem szabad, de ez még is csak jót tesz az önbecsülésemnek.
- Kassie, gyönyörű vagy. – olyan szenvedéllyel ejti ki a szavakat, hogy csak még jobban sikerül elpirulnom… Amikor felém nyújtja a virágot, nagyon jól esik tőle, mert nem sűrűn szoktam virágot kapni. Személyesen még sosem kaptam, csak posta futárral küldték legtöbben.
- Ó, köszönöm, de igazán nem kellett volna – köszönöm meg és végül elveszem a gerberát, majd a konyhába megyek, ahol vízbe teszem gyorsan, mert nem szeretném, ha elhervadna, mire hazaérek.
- Indulhatunk, szépségem? – úriember módjára nyújtja felém a karját, amit természetesen elfogadok, és úgy indulunk a kis fekete szépséghez, aminek az ajtaját lovagiasan nyitja ki.
- Hű, nagyon szép – kezdek el ámuldozni, mialatt beszállok a kocsiba és kicsit szétnézek benne.
- Igen, valóban – mintha ezt ő kicsit másra értené, de mire ránézek, hogy mit nézhet, már elindul a vezetői oldalra, hogy beszálljon.
Annyira figyelmes, hogy még a fűtést is felveszi. Egy férfi sem bánt még így velem, ahogy ő teszi és ez szokatlan, de még is nagyon jó.
- Nos, Kassie, mire vágynál ma este? Tengeri, vagy olasz, esetleg indiai vagy kínai konyhára? – kéri ki a véleményem, de nem igazán tudom, hogy mire vágynék. Nem voltam még nagyon étteremben, ebben a körzetben, meg nem is tudom, hogy hova szeretne vinni.
- Nem is tudom, te melyiket szereted? – kérdezek vissza, mert azért érdekelne is, hogy milyen ételeket szeret.
- Hm. Talán indiai? Egy kis pikáns, csípősre vágyom – ahogy az arcát figyelem olyan mosoly jelenik meg, ami eléggé zavarba ejt, így csak lesütött szemekkel válaszolok:
- Igen, az jó lesz...
Nem sokkal később meg is érkezünk egy kellemes étterem előtt… Bár nem tudom hogy mire számítsak. Kezd egy kicsit kellemetlen lenni a helyzet, de nem tudom, hogy mit csináljak. Már megint hasonló helyzetben vagyok, mint akkor voltam és kezdem úgy érezni, hogy ha nem fogok belemenni, akkor megint egy jó állást fogok elveszíteni ahol nagyon szeretek dolgozni.
- Kassie? – térít észhez a hangja, miközben a kinyitott ajtóm mellett áll és a kezét nyújtja nekem.
- Ne haragudj csak egy kicsit elmerengtem. – kérek tőle bocsánatot, majd elfogadom a kezét és kiszállok a kocsiból, amit le is riasztóz.
- Szabad kérdeznem, hogy min merengtél el? Nagyon szomorúnak tűntél. – állapítja meg. Már megint csak rólam beszélünk és arról nem is szólva, hogy nem mondhatom el neki a dolgokat, mert akkor biztos meg haragudna rám.
- Nincs semmi baj, csak az egyik betegen gondolkoztam. – próbálok elmosolyodni. – Sajnálom, hogy gondot okozok.
- Ugyan már. – tartja nekem a karját. – De most ne foglalkozzunk a munkával. – kér meg, amire bólintok és óvatosan, de belé karolok, hogy bevezethessen az étterembe.
Ahogy beljebb lépünk kicsit a lélegzetem is eláll, de nem akarok nagyon döbbentnek látszódni, mert akkor még a végén azt hiszi, hogy hamarabb beadom a derekamat, amit persze nem szeretnék. A helyünkre kísér az egyik pincér. Leülünk egymás mellé és a kezünkbe adják az étlapot, amit elkezdek böngészni, de azért mindennek megnézem az árát, hiszen nem szeretném, ha túl sokat költene rám.
A vacsora közben rengeteget beszélgettünk és állandóan rólam kérzed, de ha már én kérdezek párat róla csak sejtelmes válaszokat ad, mintha rébuszokban beszélne és eltereli a témát, vagy csak néma csendbe burkolózunk… én viszont nem tudok neki hazudni. Amiről kérdez, azt mindet elmondom neki, bár vannak, amikről én se szívesen beszélek, de hát ilyen az élet. Ahogy mondani szokták egyszer fent utána meg lent.
Összességében jól sikerül az este, és ahogy látom Edgar is nagyon jól érezte magát, mert többet mosolygott, mint bár mikor, amikor eddig találkoztam volna vele, vagy láttam volna a kórházba.
- Lassan mennünk kéne. – mondom halkan.
- Hiszen holnap nem dolgozol, ha jól tudom. – néz rám értetlenül.
- Tudom, de holnap el szeretnék menni a szüleimhez, mert az utóbbi időben nem láttam őket a munkám miatt. – adok választ kérdésére.
- Értem. Akkor sajnos tényleg mennünk kell. – most már nem boldog, ami nem annyira jelent szerintem számomra túl jót, de ne legyünk vészmadarak, hát ha csak tényleg azért ilyen, mert mennem kell és nem lesz gond.
Kifizeti az ételt, amit elfogyasztottunk. Szerettem volna állni a magamét, de nem engedte, ahogy az igazi férfihoz illik. Kezd egye jobban szimpatikus lenni számomra, de nem szeretném semmit, hiszen akkor az állásommal játszanék.
Feladja rám kedvesen a kabátot, is amit megköszönök és indulhatunk ki… ám a kinti hangulat sem éppen a legjobb.
Egy részeg fickó jön nekem és hogy saját magát egyensúlyba tartsa engem próbál ellökni magától, mire én kiszakadva Edgar karjából a földön kötök ki…
|
| Levi-sama | 2012. 10. 04. 19:37:27 | #23628 |
 Karakter: Dr. Edgar Hollow
- Nem bántam meg.
- Akkor miért magázol megint?
- Mert nem szerettem volna tiszteletlen lenni. Azt hittem, hogy csak a munkaidőn kívülre szól a tegeződés. Hiszen te egy világszerte elismert híres sebész vagy, én viszont csak egy mezei ápolónő. Bocsánat, ha ezzel megbántottalak, de tényleg csak szerettem volna adni a tiszteletet neked.
- Oh. Azt hiszem túl hamar vontam le rosszul következtetést.
- Semmi gond, ha megengeded, akkor itt is tegezlek.
Édesen, békítően mosolyog fel rám, és a dühöm azonnal elillan. Hát lehet ilyen édesmosolyú lányra neheztelni? Komolyabb ok nélkül nem. Biccentek.
- Nagyon örülnék neki.
- Rendben. Akkor megyünk és megnézzük a betegeket?
- Kassie. Mit szólnál hozzá, ha este mondjuk elmennénk vacsorázni?
- Edgar Nem szeretnélek megbántani, de mondtam tegnap is, hogy nem szeretnék semmi problémát.
Némi rábeszélés után sikerül kicsikarnom egy randit. Ritkán fordul elő, hogy ennyire tekernem kell egy nőért. Talán ezért is érdekel engem ennyire.
***
Délután még van edzőterembe menni, zuhanyozni és átöltözni is, így egy kisimult homlokú, higgadtabb férfi csöngetett be este Kassie lakásának ajtaján. Lakhatna szebb és jobb környéken is, de egy nővéri fizetésből nem lehet csodát tenni.
Nyílik az ajtó, és ahogy mosolyogva elém áll, majdnem füttyentek egyet.
- Jó estét.
- Ejha! Akarom mondani, szép estét kedves Kassie - dörmögöm, és alaposan végigmérem. A haját leengedte, dúsan hullámzik a vállain. Csinos fekete ruhában van, amely engedi látszani melleinek csinos halmát és csípőjét. Mielőtt beleszédülnék a dekoltázsába, folytatom az utat, és a fekete tűsarkúba bújtatott formás lábakat is megcsodálom. Piros körömlakk? Imádom. A kezein is látom, és elbűvölődöm teljesen, amikor egy csinos bordó kabátot is megláttok a kezében. Van ízlése! Csoda! Most elmorzsolnék egy könnycseppet, de utoljára ötéves koromban sírtam, szóval nem menne.
- Kassie, gyönyörű vagy. - Ragadozó mosollyal bókolok, és felé nyújtom a piros gerberát. Semleges virág, a rózsának jelentése van, szerelmet üzen, de a gerbera csupán egy udvarló gesztus, nem riasztja el a nőket. Különben is, vörös rózsát eddig egyetlen egy nőnek ajándékoztam, de őt soha többé nem láthatom.
Elveszi tőlem a virágot, és arca kipirul.
- Ó, köszönöm, de igazán nem kellett volna - susogja a szabvány-szöveget, majd beviszi és pár másodperc múlva visszatér.
- Indulhatunk, szépségem?
Karomat nyújtom felé, és a szénfekete porschémhoz vezetem, kinyitom neki az ajtót.
- Hű, nagyon szép - dicséri a kocsimat, miközben én a felvillanó combokat bámulom, ahogy beül az anyósülésre.
- Igen, valóban - dörmögöm elmélázva. Azt hiszem, nagyon jó estém lesz.
Az autóban bekapcsolom a fűtést, mert már eléggé lehűlt a levegő.
- Nos, Kassie, mire vágynál ma este? Tengeri, vagy olasz, esetleg indiai vagy kínai konyhára?
Csinos arca az autó félhomályában igazán elbűvölő, és finom virágos de nem fullasztó parfümje ilyen közelről tisztán érezhető.
- Nem is tudom, te melyiket szereted?
Tehát törődik velem is. Nem lep meg, ő nem egy önző típus.
- Hm. Talán indiai? Egy kis pikáns, csípősre vágyom - válaszolom sejtelmes mosollyal, és ő zavartan lesüti szemeit. Kis édes.
- Igen, az jó lesz...
Néhány perc múlva leparkolok egy jó indiai étterem előtt. Egész úton zavart csendben volt, remélem feloldódik majd.
Szerkesztve Levi-sama által @ 2012. 10. 04. 19:47:15
|
|
