- Ülj le légyszi – kéri halkan, én pedig meglepetten, és kissé aggódva ugyan, de szót fogadok, és leülök. - De a többiek várnak…
- Pár percet kibírnak, szeretném ezt megbeszélni veled. Miért aggódnak? Esetleg te aggódsz valamiért, amirõl nem tudok? Van valami gond velem, vagy velünk? 
Hajamat a fülem mögé tûröm, és kissé zavartan sütöm le a szemem, de arcom cirógatásával jelzi, hogy szeretné, ha nem a fejem búbjával kéne társalognia, így felnézek rá.
- Olyan kínos errõl beszélnem, George… Csak annyit szeretnék elmondani neked errõl, hogy Emily és a többiek csak féltenek minket, mert a kapcsolatunk… nem szokványos. – Egész büszke vagyok magamra a megfogalmazásért, de ettõl függetlenül nagyon, nagyon zavarban vagyok.
- A társadalmi elõítéletekrõl beszélsz, azt teljesen megértem. Most még gyerekcipõben jár a kapcsolatunk, úgyhogy ezzel a problémával ráérünk késõbb is foglalkozni, igazam van?
- Igen, szerintem is. 
- Azt is tudom, hogy a szex miatt is aggódsz.

Ha az elõbb nagyon, nagyon volt zavarban, hát most duplázódott az érték, ahogy elpirulva pislogok fel rá.
- Mi? Hogy én…? Izé, én nem… - hebegem. Fogalmam sincs honnan tudja.
- De igen. Ethan, tudnod kell rólam néhány dolgot… 
- Mi-mi az? – riadok meg kissé. Ugye nem most közli, hogy nem szereti a kezdõket, vagy mégis inkább lányokkal lenne...? Picit megnyugszom, mikor megfogja a kezeim, és mindkettõre kapok egy-egy puszit.
- Volt már dolgom néhányszor fiúkkal, így nem mondhatnám azt, hogy tapasztalatlan lennék. Azok csak futó dolgok voltak, érzelemmentesek. Téged viszont szeretlek, te különleges vagy számomra, ezért nagyon odafigyelek rád és mindenben segítek majd neked, tõlem bármikor kérdezhetsz. Bízol bennem, ugye? 

- É-én, igen, pe-persze! – vágom rá, kicsit akadozva. Még mindig emésztem a tényt, hogy a nagy szoknyavadász hírében álló George, volt már fiúkkal is. Persze az nagyon boldoggá tesz, hogy én különleges vagyok, és tényleg szeret, de nem tehetek róla, egy egész picit belém nyilall a féltékenység. Gyorsan ki is verem inkább a fejembõl a dolgot, és a kettõnket érintõre koncentrálok. – Persze, hogy bízom benned, csak a-attól féltem, cikinek fogod találni, hogy te-teljesen tapasztalatlan va-vagyok.
- Viccelsz? – mosolyodik el, és két oldalról megfogja az arcom, közelebb húzva magához. – Még örülök is, hogy én vagyok az elsõ! – Ezt már szinte a számra suttogja, majd nullára csökkentve köztünk a távolságot, forrón megcsókol. Örömmel simulok hozzá, és mikor karjait körém fonja, én is átölelem. Tudom, hogy hajlamos vagyok az aggódásra, de õ valahogy mindig meg tud nyugtatni.
- Mo-most már tényleg menjünk, mert itt hagynak! – pihegem, miután elváltunk egymástól. Vigyorogva bólint, majd lesietünk, a már valóban türelmetlenkedõ barátainkhoz.

A szánt a kérésünknek megfelelõen felhozták a ház elé, és valóban egy ülésekkel felszerelt szekér az, egy szürke és egy deres lóval. A bakon pedig a kedves gazda ücsörög, akivel megbeszéltük a részleteket.
Sorban felmászunk hátul, és kényelmesen elhelyezkedünk. Én természetesen George mellett, aki rögtön át is karol hátulról, így elfészkelõdöm az ölelésében. Csak annyi idõre dugom elõ bármimet is, hogy fényképeket készítsek a többiekrõl, indulás után pedig a havas tájról is. Ebben az állapotában, kifejezetten szeretem a vizet. Pedig tél idején estem igazából bele, de úgy tûnik ettõl független a dolog.
- Amikor visszamegyünk, egyszerûen KELL a forrócsoki! – vacogja Rose Nick ölében, és én csak egyetértõen bólogatok.
- Azt Ethan nagyon jól tud csinálni – jelenti ki Blake. – Hoztunk is alapanyagot.
- Szívesen csinálok – motyogom, majd mosolyogva lefotózom, amint Emily barátja arcába nyom egy zsepit, hogy fújja ki az orrát.
- Ehhez már a forró csoki is kevés, kell bele jó sok rum! – Nick ötletét egy részrõl helyeslés fogadja, bár azt nem tudom, rumot hoztunk-e.
A sok didergést és vacogást leszámítva, nagyon élveztük az egészet, bár a végén csak egy órát bírtunk.

A házban aztán mindenki szaladt forró fürdõt venni, majd nekiálltam a forró csoki gyártásnak, és még rum is került elõ, így aki kért, annak azt is raktam bele. Utána a bögrékkel felszerelkezve, társasoztunk egyet a nappaliban, a kandalló mellett. Le se tagadhatnám, hogy mennyire jól érzem magam velük, ahhoz képest, hogy amióta az eszemet tudtam, nem volt Emilyn és Blake-en kívül közeli barátom.
- Menjünk fel, úgyis kiestünk – szólal meg George, puszit nyomva az arcomra. A két lába közt ücsörögtem, mivel tényleg kiestünk már ebbõl a menetbõl.
- Oké – ásítom, majd elköszönve a többiektõl, elindulunk felfelé. Szerintem lassan úgyis követik a példánkat a többiek is. Holnap lesz az utolsó teljes napunk, ami kár, de akkorra halasztottuk a szilveszter megbeszélését.

- Csatlakozom – dörmögi. – Át kéne öltözni…
- Tudom, de annyira degeszre ettem magam, hogy alig bírok mozogni… - Ráadásul a szemem is egyre inkább kezd leragadni, ahogy elfészkelem magam, fejemet a karjára fektetve.
- Észrevettem. Ugye rémlik még, hogy a lépcsõn én toltalak fel? – Már nincs erõm rá nézni, de hallom a hangján, hogy vigyorog.
- Nyühüm… - adok még némi életjelet, majd hagyom, hogy maga alá temessen a fáradtság.

***

 Csing-csing! Csing-csing!
Elfelejtettem fokozatosan hangosodóra állítani, így kicsit szívbajhozóan szólal meg az ébresztõ. George kapásból fel is ül mellettem, én pedig kinyomom a csörgést, és felkapcsolom a lámpát, mire visszadõl.
- Napfelkelte? – krákogja álmosan. Nyomok az arcára egy puszit, majd nekiállok feltápászkodni.
- Te aludj tovább nyugodtan – súgom, hogy ne verjem fel teljesen. - Gyors leszek, sietek vissza…
Megdörgöli a szemeit, és miután felült, ásítás közben olyat nyújtózik, hogy még nekem is jól esik.
- Áááh, elkísérlek! – jelenti ki, és már húzza is a zokniját.
Nem tagadom, örülök neki, és a példáját követve, én is gyorsan elkezdem magamra kapkodni a meleg cuccokat.
Mire kiérünk, és felmászunk a közeli dombra, már megjelennek a nap elsõ sugarai. Fényük visszaragyog az érintetlen hóról, kissé narancsos árnyalatot adva mindennek, de ez gyorsan eltûnik, és szikrázó fehérség marad. Boldogan fotózok, miközben George hátulról ölel, néha puszit is lopva.

Visszafelé is mindent lefotózok, ami megragadja a figyelmem, majd jól bebugyolálom a gépet, és elteszem. Pont jókor, mert a következõ pillanatban megcsúszom, és belehasalok a térdig érõ hóba. George rögtön kihalászik, de mielõtt teljesen leporolhatna, felnevetve dobálom meg, hogy õ se legyen szárazabb.
 - Ne menekülj, ezt nem úszod meg szárazon! – kiált utánam, mikor némi dobálózás után, felhúzom a nyúlcipõt. Valószínûleg szándékosan nem talált azonban a lövése, míg az enyém a mellkasának csapódott. Az viszont túlzás. hogy nagyon sietek, gyorsan utol is ér, majd a hóba döntve gördül õ is, hogy alattam legyen. Átfagytak a kezeim, és valószínûleg a fogam is vacogna, ha nem csókolna olyan forrón.
Végül kissé megviselt állapotban, az egymásba kapaszkodástól botladozva indulunk be a házba. Akkor se engedem el, mikor csukódik mögöttünk az ajtó, ugyanis tuti fenékre esnék, ráadásul továbbra is a számat fosztogatja, így próbáljuk levetni a csizmáinkat.
 - Khm! – köhint valaki, mire szétrebbenünk, nem sok híján el is esek. Emily áll elõttünk, rosszalló pózban, de szemében csak mosoly bújkál. Mögötte a többiek vigyorognak az asztal körül.
- Ti már ébren vagytok? – cincogom zavartan, de vörösségemet foghatom a hidegtõl való kipirulásra.
- Igen, mivel hogy elmúlt kilenc! – vágja rá Emily, és mikor az órára pillantok, meg kell állapítanom, hogy jé, tényleg. Jó sokat voltunk kint.
- Gyere, együnk mi is, éhen halok! – terel az asztalhoz George, derekamat átkarolva, miután helyre rakta a kabátjainkat.

- Mit szólnátok, ha ma kevesebbet lennénk a pályán, és elmennénk lovas-szánozni? – veti fel az ötletet Emily, nekem pedig rögtön felcsillan a szemem. Élvezem a pályánál vló sétálgatást, és a többiek figyelését is, de szeretem a lovakat, és jó lenne többet fotózni az erdõben is.
- Passzolom, nem vagyok oda a lovakért – jelenti ki Nick, de mikor Rose szomorúan lehajtja a fejét, torok köszörülve helyesbít. – Bár ha jobban belegondolok, velük nem kell érintkezni...
- Oké, akkor menjünk mind! – vágja rá Blake, majd kissé elgondolkodik. – Mégis hány szán kell tíz embernek?
- Ne olyan szánra gondolj, mint a mesékben – vonja meg a vállát Emily. – Ez egy szekér, amin ülõhelyeket alakítottak ki. Na jó, akkor ez eldõlt, megyek Ethannel elintézni, a pályán találkozunk.
- Velem? – kapom fel a fejem nevem hallatán.
- Szereted a lovakat, nem?
- De! – helyeslek vidáman, és pattanok is fel, hogy nekiálljak öltözni.
- Akkor én is megyek! – áll fel George is, de Emily leinti.
- Te maradsz, ez most édes-kettes kiruccanás lesz. Használd ki az idõt a snowboardozásra!
Elbizonytalanodva állok meg a kabátom felvevésében, de Emily gyorsan felkapja a saját cuccait, és a karomat megragadva, kihúz a házból.

- Miért nem jöhetett? – fordulok barátomhoz, mikor már a kocsiban ülve haladunk a közeli falu felé, ahol a szánozás hirdetését láttuk idefelé. Emily az egyetlen lány, akinek van jogsija, és szüleitõl mostanra kölcsön kapta a kocsit is.
- Mert arról akarok beszélni, lefeküdtél e már vele – vigyorog rám, én pedig elvörösödve csúszom lejjebb az ülésben. Na ezt a társalgást tényleg nem kell hallania. – Szóval?
- Ne-nem, azt nem, csak...
- Ne aggódj, részleteket nem kérek. Csak biztosra akarok menni, hogy tudod mit csinálsz.
- Emily, húsz éves vagyok... – motyogom teljesen zavarban.
- Tudom – mosolyog rám. – Csak tudod mindig azt hittem, hogy majd lesz egy olyan kaliberû barátnõd, mint Rose, és...
- Ellenzed a kapcsolatom George-al? – Elkerekedett szemekkel nézek rá, hisz eddig azt hittem õ támogat a legjobban. Blake is elfogadott minket a maga módján, de személyiségébõl adódóan többet morog miatta, George miatt is, mint bárki.
- Dehogy! – csóválja meg a fejét, mire megnyugszom. – Látom mennyire szeret, és azt is, te mennyire szereted, és ez a lényeg. Csak féltelek. Két férfi kapcsolata veszélyesebb, és itt most nem csak a testiségre gondolok. Sõt, fõleg a lelkire, a környezet miatt.
- Ti elfogadtatok.
- Igen, mi el... De a szüleiteknek még egyikõtök se mondta el, igaz? – Az arckifejezésem valószínûleg mindent elárul, mert folytatja. – Apukádat ismerve, õ biztos megérti majd, de anyukád kicsit... merevebb ebbõl a szempontból.
- Gondolkodtam már rajta, de most nem szeretnék ezzel foglalkozni még – felelem halkan.
- Oké, ne haragudj! Viszont ne aggódj, mi mind támogatunk titeket!
- Örülök, hogy ilyen barátaim vannak! – mosolygok rá õszintén, mire halkan felnevet, majd vág egy fintort.
- Blakenek ne örülj annyira, az az idióta megint nem tudta hogy mondjon nemet az unokatesói szilveszteri meghívására – sóhajtja. – Felvetette, hogy menjünk el hozzájuk így, tízen, de bah... Gondolom neked se sok kedved van.
- Tonyt szeretem – felelem kitérõen. Blakenek négy unokatesója van, nagyjából a mi korosztályunk. Három fiú, és egy lány. Tony kivételével, Emily mind utálja õket, valószínûleg azért, mert amíg kisebbek voltunk, sõt, még két évvel ezelõtti találkozásunkkor is, elõszeretettel szekáltak engem. A két fiú leginkább, mert a lány egyszerûen olyan, mint akiket George el szokott küldeni melegebb éghajlatra.
- Mindegy, majd felvetjük a többieknek, hátha van valakinek jobb ötlete szilveszterre!

***
A délelõtti kiruccanás után Emilyvel, visszamentünk a pályára, és némi unszolásra, megint megpróbálkoztam a síeléssel. Kifejezetten jobban ment, mint elõzõ nap, de két óra után így is inkább a melegedõben ücsörögtem, vagy fotóztam.
Most pedig már mind a házban készülünk az 5 órakor induló szánozásra, a lehetõ legmelegebb ruhadarabokat szedve össze.
- Lehet három pulcsit kéne venned – jegyzi meg George elgondolkodva, mire vetek rá egy csúnya pillantást, ugyanis már a másodikat is õ vetette fel velem, a hosszú ujjú felsõre.
- Akkor nem tudnék mozogni.
- Majd viszlek – vigyorodik el, de mikor jelzésértékûen becsukom a szekrény ajtót, némi hezitálás után, témát vált. – Mirõl beszélgettetek Emilyvel?
Mosolyoghatnékom támad, hiszen egész nap láttam rajta a kíváncsiságot, és a szándékot, hogy ezt titkolja, és mivel egész aranyos volt közben, nem mondtam semmit. Most viszont elé lépve, nyomok egy puszit a szájára, és megkegyelmezek neki.
- Aggódott értem, és értünk is – felelem az igazsághoz híven. – Meg vetett fel programot szilveszterre, de azt majd úgyis megbeszéljük vacsinál a többiekkel is. Most menjünk lovas kocsikázni! – Azzal felkapom a fényképezõgépem, és indulok is, hogy még egy rétegnyi kinti cuccot is magamra erõltessek.

- A napfelkeltét már lekéstük, menjünk enni.

- Honnan veszed? – Ujjacskájával az ablak felé bök, a sötétítõ függönyök között átszûrõdõ fényre. Jah.  

- Itt nem a lámpák csinálják.

- Jogos – nevetek jókedvûen, habár ezen semmi nevetnivaló nincs, de ha vele vagyok, minden sokkal viccesebb, színesebb és szebb. Elengedem, és õ lecurukkol rólam, a szekrényig meg sem áll.

- Holnap beállítom a telefonom, még nem maradtam le semmirõl. George, öltözz fel, mielõtt megfá..wááá... – sikkant, amikor hátulról támadok és becserkészem kis áldozatom. Vehehe.

- Adj egy csókot, és öltözök. – Megkapom máris. Mm…

 - Öltözz! – pihegi pirosan, és máris elhussan a ruháival a fürdõbe. Vigyorogva figyelem, és mivel most nem vagyok gonooosz hangulatban, így nem megyek utána, hanem inkább magamra cibálok tiszta ruhákat.

***

Elsõ síelõs napunkon rákattanok a snowboardra. Nick segít a trükköket megtanulni, utána már nyaktörõ mutatványokat sorozunk egymással versenyezve. Ethan hárítja a nyaggatásomat, azt mondja inkább majd máskor akar síelni vagy bármi mást, és inkább Nelly és Rose társaságában sétálgat és fényképezget. Valahogy akárhogy produkálom magam neki, soha nem felém néz olyankor. Nem is értem, pedig szeret engem, imád engem, mégsem folyton rajtam lógnak a szemecskéi, hanem bármi máson.

A sífelvonónál sorban állunk a srácokkal, hogy egy komolyabbra, a kettes lesiklópályára mehessünk. Három csaj szövegel mögöttünk folyamatosan, talán hozzánk is beszélnek, nem érdekel. Egyszer csak az egyik szõke tyúk a karomba csimpaszkodik. Cseppet sem kedvesen nézek le rá.

- Ne csimpaszkodj rám – közlöm vele ridegen. – Vonszoljátok innen a seggeteket, senki sem kíváncsi rátok.

Amikor végre eltûnnek, Nick felnevet.

- Baszki, te aztán nem finomkodsz, de hát sosem szoktál. Kösz, épp azon gondolkoztam, hogyan rázzam le õket. Tiszta gáz, a csajom elõtt mégsem bunkózhatok lányokkal…

Rávillantom a sárga szemeimet.

- Talán képes lennél Rose elõtt flörtölni?

- Nem, azt soha.

- Pedig ha hagyod hogy egy ilyen kis ribanc rád másszon, az szinte ugyanaz. Te sem tûrnéd, hogy Rose engedjen egy srácot vadul nyomulni, nem?

- De.

- Na ugye.

- És Ethan? Ha tegyük fel õrá nyomulna egy csaj? Vajon õ mit tenne?

- Remélem, hogy ugyanezt, különben kénytelen lennék levakarni róla a tyúkot, és õt alaposan megbüntetni – vigyorgok. A többiek felnevetnek, John szól közbe.

- Talán még nem késõ szegényt figyelmeztetni, hogy idõben elmenekülhessen!

***

Készül a vacsora, finom illatok szûrõdnek ki a konyhából. Besétálok oda, csuklómon a zsírúj karórámmal, amit Ethantól kaptam ma délután. Az õ nyakában pedig már ott csillog az aranylánc, egy sárga topáz medállal, ami pontosan olyan sárga, mint az én szemem, ami annyira tetszik neki. A medál hátoldalára belegravíroztattam a nevem. Hogy miért? Nem tudom, ez egyfajta pasis tulajdonbillogozás dolog lehet, megjelöltem ami az enyém. Ethan az enyém. Körbe mégsem pisilhetem, nem igaz?

Rose javában kavargatja a krumplipürét, épp tejet csurgat bele, amikor mellé lépek.

- Kell segítség? – kérdezem.

- Ó igen, köszi! Hozd ide légyszi a vajat a hûtõbõl!

Térülök és fordulok, és máris ott a vaj. Nelly lép be a konyhába, hogy használt poharakat tegyen a mosogatóba.

- Nagyon szép a nyaklánc, amit Ethan tõled kapott – mondja, miközben kinyitja a csapot és mosogatni kezd.

- Kösz, igyekeztem.

- Jó látni, hogy mennyire szeret téged. Ma délután is olyan aranyos volt, amikor…

- Nelly! – szól közbe Rose félénken. – Nem illik ilyeneket elmondani…!

Felcsillannak a szemeim, és elõveszek egy konyharuhát, hogy törölgessem amit Nelly elmosogat.

- Mesélj csak, csupa fül vagyok.

Kuncogva kacsint rám, és amíg Rose dühödten kavarja a pürét, õ szépen mesélni kezd.

- Emlékszel a három csajra, akik rátok nyomultak?

- Hm. Igen. És?

- Végignéztük ám, és marhára pipásak voltunk!

- Ethan is látta?

- Igen, olyan éédes volt! Tisztára elszontyolodott, aztán amikor elzavartad a libákat, akkor szinte ragyogott a boldogságtól. Jaj olyan cuki ez a srác, ugye Rose?

- Igen, nagyon cuki – jött a rezignált válasz. – De te nem vagy az, mert kibeszéled õt a háta mögött.

Na ezért kedvelem jobban Rose-t, mint ezt a szõke kis pom pom lányt.

- Féltékeny volt? – kérdezem vigyorogva, és engedelmesen megkóstolom a krumplipürét, amit kiskanálon nyújt felém Rose. – Kis sót még tehetsz bele.

***

Vacsora elõtt letusolunk. Ethan utánam akar menni, ám legyen. Amíg fürdik, átöltözöm kényelmes pulóverbe és nadrágba, vastag zokniba és házicipõbe. Az ágyon ülve várom hogy végezzen, vigyorom letörölhetetlen a képemrõl.

- Úgy hallottam Nelly-tõl, hogy féltékeny voltál ma! – dobom le a bombát, amikor a legfelkészületlenebb. Épp a fürdõbõl jön ki, és kiejti kezébõl a szennyes ruháit.

- Én nem... csak... – kezdi édesen zavarodottan. Megfogom a csuklóját, és gyengéden lehúzom magam mellé, és szépen fölé mászom, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

- Örülök – búgom mosolyogva. Imádom.

- Örülsz? – pillázik aranyosan.

- Ez is csak azt bizonyítja, hogy szeretsz – morgom az ajkai közé, mielõtt megcsókolom fullasztóan és vágyakozón, de mégis gyengéden. Felemelem a fejemet, hogy kapjon levegõt, és selymes haját félresimítom az arcából. – Azt viszont jegyezd meg, hogy nincs rá okod. Engem csak te érdekelsz, és senki más! Vetted?

- Vettem – kuncog aranyosan.

- Remek, akkor menjünk vacsorázni, hosszú napunk volt. Azt mondták a lányok, mire mindenki kiolvad a fürdéssel, készen lesznek!

***

- Ah, hulla vagyok… - nyögi, és az ágyra hanyatlik. Mellé zuhanok én is.

- Csatlakozom – dörmögöm. – Át kéne öltözni…

- Tudom, de annyira degeszre ettem magam, hogy alig bírok mozogni…

- Észrevettem. Ugye rémlik még, hogy a lépcsõn én toltalak fel? – vigyorgok jókedvûen, és fejem alá gyûröm az egyik karomat, a másik kispárnaként szolgál Ethan feje alatt.

- Nyühüm…

Sóhajtva behunyom a szemem, és már érzem is az ólmos fáradtság zsibbasztó nyomását a végtagjaimban, az álom alattomosan kúszik a tudatomba, de nem adom még meg magam. Feltápászkodom, és a kábán motyogó Ethanról lecibálom a cipõit, nadrágját és pulcsiját, majd magamról is lerángatom a ruháimat. Visszakászálódok mellé, betakarom magunkat, felvesszük a kifli pózt és szunya.

***

Csing-csing! Csing-csing!

Felpattannak a szemeim, és döbbenten felülök. Holvagyokhányóra? Amikor Ethan felkapcsolja a kislámpát, eszembe jut minden, és visszaejtem magam a párnára.

- Napfelkelte? – krákogom álmosan. Kapok egy puszit.

- Te aludj tovább nyugodtan – súgja. - Gyors leszek, sietek vissza…

Megdörgölöm a szemeimet, felülök és nagyot ásítok, kinyújtózkodom mint egy nagymacska.

- Áááh, elkísérlek! – ásítom, és már veszem is a zoknimat.

Gyorsan összekaparjuk magunkat, vastagon felöltözünk, és álmosan kitotyogunk a gyilkos hidegbe. Egy közeli dombra mászunk fel, szerencsére egy ócska falépcsõ van az oldalán, így nem probléma. Odafent pedig a horizonton már ragyog a napkorong apró kis csücske. Átölelem hátulról Ethant, amíg õ fotózgat. Néha puszit lopok tõle, de hagyom hogy gyönyörködjön a látványban. Nekem is nagyon tetszik, tényleg csodaszép.

Visszafelé úton többször is megáll fényképezni, mókust, faágakat, bogyókat, fákat, jókedvûen csacsog a táj szépségérõl. Egy óvatlan pillanatban azonban orra bukik, így kihalászom õt a hóból és leporolom. Kacagva dobál meg, és mire feleszmélünk, már egymást dobáljuk nevetve.

- Ne menekülj, ezt nem úszod meg szárazon! – kiáltom utána, és persze hogy nem találom el (nem is akarom), õ viszont telibe kapja a mellkasomat, majd kacagva futásnak ered. Könnyedén utolérem, talán nem is adott bele mindent a menekülésbe. Leterítem a hóra, átgördülünk egymáson, hogy én legyek alul. Hideg a hó, vizesek a kezei, de az ajka forró és mézédes a csókja…

Zihálva, vizesen és havasan, egymásba kapaszkodva bukdácsolunk vissza a faházig. Becsukódik mögöttünk az ajtó, és bénázva próbálunk megszabadulni a havas csizmáinktól csókolózás közben. Nem könnyû feladat, fõleg, ha Ethan a sálamba kapaszkodva tartja meg az egyensúlyát.

- Khm! – köhint valaki, és rajtakapottan röppenünk szét, mint a rossz gyerekek. Emily áll elõttünk karba tett kezekkel, mögötte pedig a többiek az asztal körül ülnek, arcukon letörölhetetlen vigyor.

- Ti már ébren vagytok? – kérdezi Ethan cérnavékony hangon.

- Igen, mivel hogy elmúlt kilenc! – replikázik Emily, de egy csepp szigor sincs az arcán, láthatóan a kitörõ nevetéssel küszködik. Felakasztom a kabátjainkat, majd elkapom Ethan derekát ás az asztalhoz vonszolom.

- Gyere, együnk mi is, éhen halok! 

- Mmm… - nyújtózkodom, és még mindig kissé kábán, felé fordulok.  - Hány óra van? – hunyorgok fel rá.
- Kellj fel óra, korog a gyomrom perc – vigyorodik el, és puhán megcsókol. Nagyjából itt térek magamhoz teljesen, és az este történtek is az eszembe jutnak. Az emlékek hatására rohamtempóban vörösödöm el, bár legalább már van rajtam pizsama, nem úgy, mint akkor... vagy éppen rajta...
Hirtelen gördül a hátára, és magára engem ránt, kettõnkre pedig a takarót. Elfelejtem egy pillanatra a zavarom.
 - Hé! – kacagok fel, és a mellkasára támaszkodva nyomok egy puszit az arcára.
- Szeretsz még? – kérdezi lágyan, de tejesen feleslegesen, hisz tudja a választ.
- Igen, még mindig – biztosítom azért mosolyogva.
- Helyes, mert én is téged. És most – rápaskol a fenekemre, mire megint zavarba jövök. – Öltözz, napfelkeltét kell fotóznunk, és utána eszünk, pedig már most éhes vagyok!   

- A napfelkeltét már lekéstük, menjünk enni – jegyzem meg mosolyogva, és nekiállok lefészkelõdni magam róla.
- Honnan veszed? – lepõdik meg, én pedig a függöny résein beszûrõdõ fénycsíkokra mutatok.
- Itt nem a lámpák csinálják.
- Jogos – nevet fel, majd elenged, én pedig fel tudok kászálódni róla. Enyhén szólva megint pirulok, mikor nem csak érzem, de látom is meztelenségét, de aztán szidva magamat, inkább a szekrényhez lépek ruhákért.
- Holnap beállítom a telefonom, még nem maradtam le semmirõl. George, öltözz fel, mielõtt megfá..wááá... – halk kiáltással ugrok egyet, mikor hátulról átkarol, pont ahogy levettem a felsõmet. Mellkasa meztelen hátamnak simul, én pedig vörösen fordítom hátra a fejem amennyire csak tudom, hogy felnézhessek rá.
- Adj egy csókot, és öltözök – vigyorogja, én pedig kissé esetlenül, de lehelek egy gyors csókot a szájára, majd kiszabadítom magam a karjai közül.
- Öltözz! – figyelmeztetem pihegve, majd saját ruháimmal beslisszolok a fürdõbe. Még mindig új nekem az egész helyzet, és el nem tudom képzelni, hogy valaha is kevésbé vörösödve és zavarba jõve fogadjam az érintéseit.

***

- Még hogy ebben nem olyan jó... – mormolom durcásan, Georgeot figyelve.
- Ugyan, már órák óta próbálkozik, és taknyolt párszor, mire eljutott idáig – kuncog fel mellettem Emily, a snowboardjára támaszkodva.
Igazat kell adnom neki, végül is George nagyon kitartóan állt neki megtanulni a snowboardozást, mondván, hogy eddig még csak síelt, de ez jobbnak tûnik. A társaságunk egy része síel, a másik snowboardozik, míg Nelly, Rose és én, inkább a nézelõdés mellett döntöttünk egy óra fõleg földön töltött idõ után.
- Na de attól a szinttõl még például messze van! – mutat Emily az elõttünk elterülõ pályára, ahol az arra kialakított ugratóról, éppen Nick repül fel, majd egy 180-fokos fordulat után, puhán földet ér, és siklik a következõ felé.
- Jaj ne, lekéstem! – nyekkenek fel, majd kicsit hátrahagyva gyakorló barátomat, a pálya szélén lejjebb sétálok, hogy mikor következõnek ugrik valamelyikük, lefotózhassam. Egész nap ezt csinálom nagyjából, igyekszem minden pillanatot megörökíteni, és nagyon élvezem az egészet.

- Az agyamra mennek azok a csajok – fújtatja mellettem Nelly, aki Roseal együtt szintén lesétált velem. Követem a pillantását, és a három lányt pillantom meg, akik kiérkezésünkkor rögtön ajánlkoztak oktatónak a kezdõk mellé, bár el lettek hajtva, mivel jó pár tapasztalt síelõ és snowboardos is van köztünk, akik szívesen tanítottak minket. Viszont ennek ellenére mellénk csapódtak. Annyi a gond velük, hogy látszólag figyelmen kívül hagyják, párban jöttünk.
Persze ez Georgenál és nálam minden, csak nem egyértelmû, így picit nekem is összeszorul a mellkasom, mikor azt figyelem, ahogy párjainkkal igyekeznek flörtölni a felvonónál.
- Nem aggódok, mert úgyis elküldik õket, de azért tényleg idegesítõek – helyesel Rose csendesen.
- Mondjuk oda is mehetnénk, és elrugdoshatnánk õket tõlük – teszi hozzá Nelly, aki az ilyen megnyilvánulásainál Emilyre emlékeztet.
Lehorgasztom a fejem, és nem mondok semmit, ugyanis velük ellentétben, én nem tudnám ennyire nyíltan felvállalni a kapcsolatunk. A barátaink elõtt más, de a sok idegen ember...
- Fel a fejjel Ethan, George mindig elküldi õket a fenébe – vigasztal Rose, én pedig meglepetten pillantok rá.
- Én nem vagyok fél...
- Dehogynem szívem, az arcodra van írva! – kuncog fel Nelly, és a fényképezõgépemre bök, amit biztos csúnya szemekkel figyeltem eddig. George van a kijelzõn, az egyik lánnyal, a felvonó elõtt. Csak sorba álltak, de keserûen ismertem el magamban, hogy mennyivel természetesebben néz ki egy csinos lánnyal maga mellett, mint velem. – Töröld csak ki, és nézd, most lépett le mindhárom csaj, biztos kaptak egy hideg zuhanyt!
Felkapom a fejem, és látom, ahogy tényleg inkább tovább mennek a hegy aljára vezetõ pálya felé, nem túl lelkes arcot vágva, a fiúk pedig felpattannak a felvonóra. Halványan elmosolyodva törlöm ki a fényképet, és bár általában nem szeretem, mikor George nyersen viselkedik másokkal, most mégis örülök. Talán tényleg... féltékeny voltam...

***

- Úgy hallottam Nellytõl, féltékeny voltál ma!
Kicsúszik a kezembõl a cuccom, a fürdõszobából kijövet, amikor George ezzel fogad, felvigyorogva rám az ágyról.
- Én nem... csak... – Nem tudom mit mondhatnék, de nem akarom, hogy megutáljon emiatt, így riadtan kutatok valami mentség után. Nem hagyja azonban, hogy rá akadjak, csuklómat megragadva húz le az ágyra, majd maga alá fordít.
- Örülök – mosolyog rám lágyan, én pedig egy csapásra megnyugodva, de döbbenten pislogok fel rá.
- Örülsz?
- Ez is csak azt bizonyítja, hogy szeretsz – suttogja, szinte már a számba, majd forrón megcsókol. Olvadozva karolom át a nyakát, és boldogan simulok az ölelésébe. Végül levegõhiány miatt elválunk, õ pedig feljebb emelkedve rólam, kisimít egy tincset az arcomból. – Azt viszont jegyezd meg, hogy nincs rá okod, engem te érdekelsz, és senki más! Vetted?
- Vettem – kuncogok fel halkan.
- Remek, akkor menjünk vacsorázni, hosszú napunk volt. Azt mondták a lányok, mire mindenki kiolvad a fürdéssel, készen lesznek! – Boldogan követem õt lefelé, miután leszállt rólam, és korgó hassal elindult. Hogy én tényleg, mennyire szeretem õt!

- George...! – nyögi szemrehányóan, kezecskéi mögé rejti piros arcát. – Ne-ne mondj ilyeneket!

- Miért ne? – nevetek érzékien, lágyan suttogok neki. - Az ilyen reakciókért, bármit! Mutasd az arcod…

Elhúzom a kezeit, és amikor zavarodott és kipirult arcát látom, vágyakozón csillogó sötét szemeit, a gyomrom összeszorul, a mellkasom pedig kipréseli a tüdõmbõl az összes levegõt. Õrültem vágyom rá… Basszus…

Lehúzom róla a pulóverét.

Morogva vetem rá magam, édes… édes mindenhol a bõre. Felfalom itt és most, legszívesebben hatalmas falatokat tépnék ki belõle… Vrrr…

Mellbimbói kicsik és kemények, és nagyon is érzékenyek, és hiába minden sikkantgatás vagy ellenkezés, kíméletlenül folytatom a hadmûveletet, amelynek végcélja az ájulásos orgazmus. Lejjebb azonban nem kalandozom csak a kezeimmel, mert így is épp csak nem szalad ki sikítva a szobából.

Kezeim mohón simítják végig a hajlatait, kerek fenekébe markolok, majd becsúsztatom kezemet a nadrágjába, és merevedése selymesen, keményen simul a tenyerembe.

- Geoh-George... Vá-várj! Ahh, neh, ne fogd...!

- Engedd el magad Ethan – zihálom a szájába, miközben teketóriázás nélkül kezdem kiverni neki. Mohón falom puha száját, és nyelvemmel olyan dolgokat mûvelek vele, amit legszívesebben a farkammal tennék benne. Két gyors mozdulat, és már semmi sincs rajta. Alattam pucéran fekszik az, akire hónapok óta minden éjjel álmodom, akit magam elé képzelve maszturbáltam majdnem minden este… Végre! Végre!

 - George... Geh-orge... E-Engedj.... neh... ahh... nem bírom...

- Nyugodtan élvezz el! – dörmögöm. – Gyerünk Ethan, a kezembe, és mond a nevem!

- Neh... nem! E-Együtt...!

Kiesek a ritmusból, meglepetten nézek le rá. Annyira szégyenlõs, az is csoda, hogy ezt megengedi, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennél merészebb. Biztos jól hallottam, és nem csak a vágyképeimet hallucináltam?

- Együtt? – kérdem, és amikor biccent, összehúzódik a herezacskóm az izgatott várakozástól, pláne amikor megérzem ágyékomon a kis mancsát. – Ethan, a tûzzel játszol! – zihálom, és kábultan figyelem, ahogy hosszú szép ujjaival kigombolja a farmerem, és becsúsztatja ujjait a farkamhoz. Amikor megérzem bõrét a bõrömön, ujjaimat az ágynemûbe vájom a kéjtõl. Úristen…! Ethan keze…

Az orgazmus pillanatában könnybe lábadnak a szemei, ajkai kinyílnak, arcán csodálkozás és öröm tükrözõdik, számba kiabálja a nevem. Nagyon szép, és szinte azonnal követem én is egy vad hörgéssel, és hosszan rángatózva hanyatlom rá.

***

- Ébresztõ, pupák – súgom a fülébe.

- Mmm… - nyújtózkodva fordul felém, hiszen egész éjjel kifliben aludtunk, miután a kis pettingünk után lezuhanyoztunk, hullafáradtan zuhantunk az ágyba. Én meztelenül, õ kék pizsamában.

- Hány óra van? – kérdezi aranyosan.

- Kellj fel óra, korog a gyomrom perc – vigyorgok le rá, kap egy jó reggelt csókot is. Amikor felemelem a fejem, már pirosan pislog fel rám. Most jön az a rész, hogy tudatosul benne, mi mindent mûveltünk tegnap, rájön hogy pucéran fekszem mellette, és õ frászt fog kapni. Magamhoz szorítom, és a hátamra gurulok, betakarózom vele.

- Hé! – kacag aranyosan, megtámaszkodik kezeivel a mellkasomon és megpuszil. Így máris jobb.

- Szeretsz még? – kérdezem tõle lágyan.

- Igen, még mindig.

- Helyes, mert én is téged. És most – rápaskolok a fenekére. – Öltözz, napfelkeltét kell fotóznunk, és utána eszünk, pedig már most éhes vagyok!   

- Tetszik a szoba?
- Ihgen… Nagyon szép, a kilátás is… - makogom, de megkímél a folytatással való küszködéstõl.
- Gyere, pakoljunk ki.
Gyorsan végzünk, sokkal könnyebb úgy szekrénybe rakni a ruhákat, hogy elõtte odakészíti az ágyra. A kiürült táskákat pedig a tetejére dobjuk fel, és már csak egy marad, de abban még benne hagyom az ajándékokat. Az övé egy karóra, semmi extra, de a régije már nagyon karcos, néha bosszankodik is miatta. Remélem ez is tetszeni fog neki.
A ruhák után felkapom a neszeszeres cuccokat, és bevonulok velük a fürdõbe. Igyekszem a tisztálkodó szereinket sorba kirakni a kád szélére, de mindig sikerül beleborítanom, ami már a helyén volt. Végül csak a tusfürdõk kerülnek ki, a samponés társai számûzve lesznek a neszeszerekbe.  Elégedetten rakom le az utolsó dolgot is, mikor a kopogásától megriadva, a felét felborítom.
- Ethan, lemegyek és segítek a srácoknak behozni a fenyõt. Ha kész vagy, majd gyere le díszíteni, jó?
- Oké! – felelem sóhajtva, és sietve korrigálom a borítást, hogy én is minél hamarabb csatlakozhassak a többiekhez.

Mire leérek, a fa már bent van, a sütik az asztalon, és a konyhából is finom illatok terjengenek, a lányok pedig már nekiálltak díszíteni. Szerzek egy bögre forróbort Georgenak, majd miután megkapta, és mellé egy puszit is az arcára, csatlakozom Emilyhez fát dekorálni.
Alaposan meggyûlik a bajunk az égõsorral, párszor bele is gabalyodunk, és mikor egyszer átesik rajta bosszankodva, halkan kinevetem. Cserébe közli, hogy még egy ilyen, és megyek krumplit pucolni Johnhoz és Blakehez a konyhába, így inkább kiszabadítom.
- Kell segítség? – bukkan fel mögöttem George, nem sokkal az után, hogy az égõsor már a helyén van. Akkor most...
- Adogatnád nekem a szaloncukrokat? – mosolygok fel rá, a három zacskónyi édességre bökve.
- Persze – mosolyog õ is. Szeretem az otthoni karácsonyokat is, mindkét családommal, de ez messze túltesz rajtuk!

***

Nem csak a készülõdés, a vacsora is nagyon jó hangulatban telik. Az ételek nagyon finomak, mindenki társalog mindenkivel, és még egy kicsi forralt bort is kortyolok Georgeéból, de nem is akarok, meg nem is engednek sokat.
Vacsora után lekapcsoljuk a lámpákat, így csak a kandallóban lobogó tûz, és az égõk fénye marad, kellemes hangulatvilágítást teremtve. A lágy karácsonyi zenére, egymást átkarolva ringatózunk, de aztán szépen lassan mindenki visszavonul a szobájába. Mannyék maradnak velünk utoljára, de mikor George megcsókol, és pulcsim alá simít, kezdek kissé zavarba jönni elõttük is, pedig el vannak foglalva egymással. Ráadásul én is inkább kettesben...
 - Menjünk fel… - suttogom, mire összerezzenve ragadja meg a kezem, és húz fel a lépcsõn a szobánkig. Mikor csukódik az ajtó mögöttünk, belülrõl nekinyom, és mohón, szenvedélyesen megcsókol. Egész testemet forróság önti el, különösen a nyakam, és fülem bizsereg, melyeket szintén kezelésbe vesz ajkaival. Közben kezeivel fenekemet markolva ránt közelebb magához. Nyöszörögve kapaszkodok belé, félek ha elengedném, a földön kötnék ki.  
- Ethan… Ethan… Annyira kívánlak… - A hangja szinte vibrál, ennyi is elég lenne bizonyítéknak szavaira, de ráadásként érzem azt is, milyen kemény. És nem csak õ...
- Én… Én is téged…

Megfordul, és határozottan az ágyra nyom, majd felsõit ledobva, fölém mászik. Elkerekedett szemekkel, mérem végig, és kissé elnyílt szájjal kapkodok levegõ után. Eszméletlenül jól néz ki, hiába láttam már a meccsei alatt így párszor, ennyire közelrõl még nem... Nem tagadhatom, hogy picit riadt vagyok, hisz nem sikerült elméleti tapasztalatot se szereznem, ugyanakkor róla van szó. Szeretem õt, így ennek természetesnek kell lennie, és...
- Szeretlek, ugye tudod? – kérdezi lágyan, az arcomat cirógatva.
- Ih… igen… - pihegem, majd alsó ajkam beharapva, igyekszem összekaparni csak egy egészen apró tudást magamban. Kapok egy eszkimópuszit, ez kizökkent a görcsös agyalásból.
- Nem fogjuk csinálni, ne félj.
Elakad a lélegzetem, és õszinte csodálkozással pislogok rá. Nem akarja? Bár érthetõ, hisz teljesen tapasztalatlan vagyok...
- Én… én… próbáltam utánanézni… nem tudom mit… szóval érted… és aztán… Próbáltam felkészülni rá lélekben, de… - Kezdek kétségbeesni, még könnyek is gyûlnek a szemembe. Nem akarom, hogy megutáljon!
- Ssss… - puszil meg. – Engem már az is boldoggá tesz, hogy együtt tölthetek veled néhány napot. Az, hogy engedsz nekem egy kicsit többet is, csak még boldogabbá tesz, de nem várok el tõled semmi olyat, amire még nem állsz készen. Érted?
Pillanatok alatt megnyugszom, és biccentve jelzem, hogy értem, közben arcára simítva a kezem.
- És akkor most…? – suttogom.
- Most pettingelni fogunk, ahogy minden pár teszi a kapcsolata hajnalán – vigyorog le rám.
- Petting? Úgy érted, hogy…? – kérdezek vissza, és érzem, ahogy a pír szinte lángra lobbantja az arcomat.
- Úgy bizony – válaszolja olyan mély hangon, hogy a gyomromból kiindulva, forró remegés fut végig rajtam. Nagy szemekkel, levegõ után kapkodva meredek fel rá, õ pedig némi szemlélõdés után, a fülemhez hajolva megrágcsálja. – Megkóstollak, végignyalom és rágcsálom minden porcikád, hogy aztán végignézzem, ahogy remegve nyöszörgöd a nevemet amikor elélvezel… Gyönyörû leszel, Ethan… Gyönyörû. 

- George...! – nyögöm, fedõnek szánt hangon, de inkább lett elhaló, ahogy talpig vörösségben úszva, mindkét kezemmel eltakarom lángoló arcomat. Úgy érzem a ruháim is felgyulladnak lassan rajtam, vagy minimum gõzt fogok eregetni a füleimen. – Ne-ne mondj ilyeneket!
- Miért ne? – nevet fel, szinte már olyan dorombolással, mint valami nagymacska. – Az ilyen reakciókért, bármit! – susogja, és csuklóimat megfogva, szelíden elhúzza kezeimet az arcom elõl. – Mutasd az arcod!
Kelletlenül engedek, és kába tekintettel nézek fel rá, fejem két oldalára szorított kezeimet ökölbe szorítva. Sosem éreztem még ilyen zavarban magam, de azt hiszem az este folyamán, ez a rekord még meg lesz döntve párszor.
Halk morranással veti rá magát a számra ismét, és úgy csókol, hogy kezdek félni a fulladásos haláltól. Közben csuklóimat elengedve, pulcsimat és pólómat kezdi el feltûrni, és amint enged levegõ után kapkodni, le is húzza õket rólam. Zavaromban kedvem támad eltûnni a takarók alatt, de amíg azokon fekszünk, csak kapaszkodni tudok beléjük. Ráadásul az értelmes gondolatok is mind kiröppennek a fejembõl, amint nyakamon lejjebb haladva, kulcscsontomat is beborítja csókokkal, majd elérve az egyik mellbimbómat, megnyalintja.
Felsikkantva kapnám oda a kezeimet, de számít rá, és nem engedi, csak áttér a másikra. Fejemet hátravetve, más lehetõségem nem lévén, inkább a számat fogom be, és ujjaimat rágcsálva igyekszem elnyomni a nyögéseimet. Sose hittem volna, hogy még egy fiúknak is lehetnek érzékeny pontjai.
- Geoh-George... – nyöszörgöm, a vállához kapva, mikor egyik kezét a nadrágomba csúsztatja, és elõször a fenekemen simít végig, majd elölrõl... – Vá-várj! Ahh, neh, ne fogd...!
- Engedd el magad Ethan – suttogja a számra lágyan, elnyelve egyre intenzívebb nyögéseimet. Közben lassan mozgatni kezdi rám kulcsolódott kezét, a másikkal pedig ügyes mozdulatokkal megszabadít a maradék ruhámtól.

Résnyire zárt szemekkel, nyögdécselve nézek fel rá, és teljesen elveszítve a józan eszem, mindkét karomat kinyújtom, és átölelve a nyakát, lehúzom magamhoz egy csókra. Rögtön enged, és mohón falva az ajkaimat, szabad kezével bebarangolja a testem, combom belsejétõl kezdve, egészen nyakam vonaláig, míg a másikkal továbbra is férfiasságom kényezteti.
- George... Geh-orge... – zihálom a csókok szüneteiben, ösztönösen vezetve ujjaimat a hajába, simítva és karmolászva a hátát. A forróság egyre inkább egy helyre összpontosul, és közeledek a csúcshoz, de ez így nem... – E-Engedj.... neh... ahh... nem bírom...
- Nyugodtan élvezz el! – mormolja. – Gyerünk Ethan, a kezembe, és mond a nevem!
- Neh... nem! E-Együtt...!
Megtorpan, én pedig felnyekkenek a kielégítetlenségtõl, pedig én kértem. Így viszont levegõhöz jutok, és egy egészen picit tisztulnak a gondolataim, de továbbra is homályos tekintettel pillantok fel meglepett arcára.

- Együtt? – ismétli, én pedig pihegve bólintok, és remegõ kezemet bizonytalanul, de eltökélten simítom domborodó nadrágjára. – Ethan, a tûzzel játszol! – sóhajtja, de hagyja, hogy ügyetlenkedve, én bontsam ki a nadrágját.
Már szinte bordóra vált a színem, ahogy nagyot nyelve, esetlenül méretes merevedése köré fonom az ujjaim, õ pedig mély hangon felhörög, és bár eddig könyökölt, vagy tartotta magát, most a takaróba markol mellettem.
Picit felbátorodva mozdítom a kezem, és igyekszem ugyan olyan mozdulatokat használni, mint amiket ma-magamnál szoktam, és õ is csinált nekem. Mikor azonban õ is folytatja a kényeztetésem, mozdulataim jóval darabosabbakká válnak.
Nekem már nem kell sok, az elõbb is közel jártam. Fogásom néha megszorul körülötte, ahogy egyre intenzívebben önt el a forróság, és fejemet oldalra fordítva fúrom bele arcomat a párnába, hogy tompítsam a hangom. Õ azonban homlokát nekem döntve jelzi, hogy forduljak vissza, és mikor megteszem, ránt egy utolsót.
Mérséklem a hangom, de így is szinte sikoltom a nevét, ahogy átlendülök a gyönyör kapuján, és az agyamat elöntõ fehér ködön keresztül még érzékelem, ahogy egész testében megremegve, a kezembe élvez. 

- Tudom, tudom – kuncogok, mert annyira aranyos, amikor ilyen komoly próbál lenni, miközben a haját összekócoltam, a szája duzzadt a csókjaimtól, és épp az általam összegyûrt ruháját igazgatja. Hhrr. Mi lesz itt, ha végre egyszer eljutunk oda… -  A faházban egy szobában leszünk, négy éjszakán keresztül... – jegyzem meg sóváran.

- I-igen... – motyogja rémülten. Hát… nem lesz egyszerû, de hát Ethan mellett soha semmi nem egyszerû, de ezt is imádom benne.

***

Délután érkezünk.

- De gyönyörû! – sóhajtja, amikor kiszállunk a kocsimból. Mi voltunk a három kocsiból álló karaván végén, így a többiek már javában pakolnak már, mire kiszállunk. Ethan a vállára veszi a bucira tömött sporttáskáját, és a fényképezõgépével vadul kattintgatni kezd. Én is körülnézek. Hú, hát nem semmi. Egy magas domb tetején van a faház, körülötte magas fenyõk, és ameddig a szem ellát dombos környezet sok-sok fenyõvel. Nagyon szép. A levegõ friss és hideg, talpam alatt ropog a hó, ahogy vonszolom be a csomagokat. Már harmadszor fordulok, de Ethan még mindig csak kattintgat, láthatóan teljesen elvarázsolta a látvány. Csudiaranyos ebben a krémszínû hosszú kabátban a nagy bordó sálával, ami olyan hosszú, hogy végtelen sokszor a nyaka köré tekeri, és még így is lelóg a földre. A hideg kicsípte az arcát, amitõl piros az orra és a pofija, haja boldogan repked arca körül, amikor mellé lépek és átkarolom.

- Itt ne ragadj, mert megfagysz! – beterelgetem a házba, amíg õ azt csicsergi lelkesen, hogy mi mindent akar még lefotózni, napfelkelte, naplemente, az összes fenyõtû és ki tudja még mi.

- Rendben, elkísérlek majd – nevetek felszabadultan. Hihetetlenül jól érzem magam már most, fantasztikus lesz ez az öt nap.

Odabent is fényképez, de van is mit. Szép tágas nappali, fagerendás plafon, faburkolatos falak, szép nagy kandalló és puha kanapék, fotelek, hangulatos rusztikus berendezés. Egy díszesen faragott korlátú lépcsõ vezet az emeletre, ahol a szobáink vannak. Nem nagyok, de mindegyikhez tartozik legalább saját kis fürdõszoba és mellékhelyiség. A szobában egy nagy ágy és egy szekrény az összes bútor, de amilyen kicsi, annyira tetszik, mert a nagy ablak olyan mesés kilátásra néz, amit ritkán lát az ember.

Leteszem a táskáinkat, és leveszem a kabátomat. Ethan nagy szemecskékkel nézi az ágyat, simán leolvasható az arcáról, hogy mire gondol. Be van tojva rendesen. Átölelem hátulról, amitõl összerezzen. Nyugtatóan ringatni kezdem, fülecskéjét finoman megharapdálom.

- Tetszik a szoba?

- Ihgen… Nagyon szép, a kilátás is…

- Gyere, pakoljunk ki.

 Tökéletes munkamegosztás. Én kipakolom az ágyra a táskák tartalmát, õ pedig szépen berakosgatja a szekrénybe, majd a neszeszer táskáinkkal a fürdõbe megy. Addig én felhajítom az üres tatyókat a szekrény tetejére, és kész is. Egy táskához nem nyúlok, mert Ethan megtiltotta. Fú, biztos abban vannak az ajándékok, amiket közösen vettünk a karácsonyi vásárokon a többieknek. Amit tõlem kap, azt alaposan elrejtettem, majd csak vacsoránál fogom elõkaparni, amikor ajándékozás lesz.

Sokat pepecsel a fürdõben, ezért rákopogok.

- Ethan, lemegyek és segítek a srácoknak behozni a fenyõt. Ha kész vagy, majd gyere le díszíteni, jó?

- Oké!

Felveszem a kabátom, és lesietek. Bevonszoljuk Mannyvel a nagy fenyõt, és belefaragjuk a kovácsoltvas talpba, és mire végzünk, a lányok már fel is tették a falakra és az ablakokra a karácsonyi füzéreket. A kandalló melletti asztalon a lejátszóból karácsonyi zene megy, Rose az étkezõ asztalra tette az illatozó süteményeket. Hûha. Tegnap otthon nekünk családi szentestézés volt, de negyed ennyire sem volt jó a hangulat. Elõkerül valahonnan Ethan is, és aranyosan mosolyogva a kezembe nyom egy pohár forralt bort, arcomra egy puszi, aztán tovalibben a karácsonyfadíszekkel teli dobozhoz.

Emily és Ethan a díszítéssel foglalkoznak, Nick épp Rose egyik süteményét tolja az arcába, a többiek a konyhában sündörögnek. Készül a vacsora, vagyis inkább melegítik amit hoztunk, és talán a köretet most készítik hozzá, nem tudom, ezt John és Blake rendezi. A forralt bor finom fûszeres, és kellemesen felmelegíti a testemet. Leveszem a kabátomat, odamegyek a fához.
- Kell segítség? - Ethan mosolya imádnivaló.

- Adogatnád nekem a szaloncukrokat?

- Persze – mosolygok le rá.

***

A vacsora nagyon kellemesen telik, sok beszélgetés és nevetés, finom ételek és italok. A zene hangulatos, és ahogy ülepedik le a hangulat, lekapcsoljuk a lámpákat, hogy csak a kandalló fénye és a karácsonyfa színes izzói világítsanak. Az ablakon túl szakad a hó… A kellemes zene ütemére táncolunk a puha szõnyegen, nem is nevezhetõ táncnak, hiszen inkább összeölelkezve ringatózunk, semmi más. Emily és Blake hamar lelépnek, ahogy a többiek is, csak Manny és a barátnõje Nelly maradnak, õk a kandalló elõtti kanapén csókolózásba felejtkeznek, ránk ügyet sem vetnek. Ma éjjel mindenki romantikázik, és ez így van jól. Gyengéden, finoman csókolom meg Ethan puha ajkait, hátát végigsimítom a pulóvere alatt, és õ borzongva simul hozzám közelebb.

- Menjünk fel… - súgja édesen, amitõl megremegek. Úristen, õrülten kívánom már… Kézen fogva megyünk fel a lépcsõn, és amikor végre becsukódik mögöttünk a szobánk ajtaja, nekiszorítom karcsú testét és mohón birtokba veszem a száját. Éhes sirályként kering a nyelvem benne, majd a nyakán, a fülén, ismét a nyakán. Kezeim a formás hátsójába markolnak, úgy préselem az ágyékát az enyémhez. Olyan édesen nyöszörög, ezt nem lehet ép ésszel elviselni!

- Ethan… Ethan… Annyira kívánlak…

- Én… Én is téged…

Megfordulok vele és gyengéd erõszakkal az ágyra nyomom. Szívem szerint már az ajtóból hajítottam volna egy tarzan kiáltással, de van önuralmam, és vele soha nem bánnék úgy.  Lerántom magamról a pulóvert a pólóval együtt, és félmeztelenül, fölé mászom. Szegény teljesen kész van, hatalmas szemekkel, riadt õzikeként bámul fel rám, muszáj ezen nevetnem. Megcirógatom az arcát.

- Szeretlek, ugye tudod? – kérdezem tõle lágyan.

- Ih… igen… - pihegi, és ajkába harapva gondolkozik. Megpiszézem az orrát az enyémmel.

- Nem fogjuk csinálni, ne félj.

Elakad a lélegzete, csodálkozva pislog rám.

- Én… én… próbáltam utánanézni… nem tudom mit… szóval érted… és aztán… Próbáltam felkészülni rá lélekben, de… - már könnyesek a szemecskéi, ideje közbelépni.

- Ssss… - megpuszilom. – Engem már az is boldoggá tesz, hogy együtt tölthetek veled néhány napot. Az, hogy engedsz nekem egy kicsit többet is, csak még boldogabbá tesz, de nem várok el tõled semmi olyat, amire még nem állsz készen. Érted?

Biccent, és kezecskéivel megsimogatja az arcom.

- És akkor most…? – suttogja.

- Most pettingelni fogunk, ahogy minden pár teszi a kapcsolata hajnalán – vigyorgok le rá.

- Petting? Úgy érted, hogy…? – kérdezi lángvörös pofival. A kislámpa meleg fényénél igencsak édes látvány.

- Úgy bizony – válaszolom vágytól elmélyülõ hangon, és megnyalom a szám szélét, sárga szemeimmel már falom a prédám látványát. Úgy remeg alattam, mint a kocsonya, egyszerûen õrjítõ, mert tudom, hogy már nem a félelemtõl teszi. Lehajolok a füléhez, és finoman megrágcsálom azt. – Megkóstollak, végignyalom és rágcsálom minden porcikád, hogy aztán végignézzem, ahogy remegve nyöszörgöd a nevemet amikor elélvezel… Gyönyörû leszel, Ethan… Gyönyörû. 

Pihend ki magad. Holnap találkozunk az egyetemen.

Geo

Pirulva szorongatom az üzenetét, majd mosolyogva csúsztatom be az egyik fotóalbumba, miután nem visz rá a lélek, hogy kidobjam. Segített elhinnem, hogy mindaz ami történt, nem pusztán álom volt.

***

Rosszul leplezett türelmetlenséggel pislogok a teázó ajtajára, majd az ablakon kifelé, de a sûrû pelyhekben hulló hótól nem látok semmit.
Mikor végre az általam várt személy lép be az ajtón, rögtön kipirulok, és a többiekkel együtt, integetéssel jelzem neki az irányt. Leveti a kabátját, és hozzánk siet, rögtön elfoglalva mellettem a neki fenntartott helyet.
- Sziasztok! – mosolyog rá a többiekre is, majd mélyen a szemembe néz, én pedig boldogan  fonom össze ujjainkat az asztal alatt, õ pedig válaszként megszorítja kissé õket.
- Szia – köszöntöm melegen, ha már nem tudom ugyan úgy fogadni, mint a többiek a partnereiket. Mi mégis csak fiúk vagyunk.  – Már megrendeltem neked a kedvencedet, jó?
- Köszi.

- Ahem! – köhint Emily, hogy felhívja magára a figyelmet. – Most hogy végre megjöttél, akkor végre megbeszélhetjük a síelést.
George bólint, így valóban elkezdik átbeszélni a felvetett síelést.
- Nos, az egyetemi szervezésûn már többször voltam, és nem valami jó – jegyzi meg Nick. - Mindig sokan vannak, bosszantóan zsúfoltak a pályák, a szálloda is fos. Mit szólnátok, ha kibérelnénk egy téli faházat a hegyekben, és kocsival mennénk? Tízen vagyunk, erre három kocsi elég, és annyi van is. Na?
Mindenki lelkesen helyesel, én viszont bizonytalanul húzom össze magam, ami Georgenak fel is tûnik. - Mi a baj? – hajol a fülemhez.
- Nem tudok síelni… - súgom vissza, felpillantva rá, õ pedig elvigyorodik.

- Hát én sem vagyok valami profi, de majd segítek. Hamar belejössz, és ha mégsem, akkor majd szánkóra ültetlek és húzlak magam után. – Halkan felkuncogok az ötletre.
- Hét ki ketten! – csattan fel Emily, mi pedig rajtakapottan pislogunk fel rá. – Épp azt fejtegetem, hogy karácsony másnapján utazhatnánk, és elsõ este akár közösen is ünnepelhetnénk, fadíszítés meg minden.
Ez nekem is tetszik, Rose is lelkesen tapsol.
- Akkor sütök süteményeket! – ragyog fel Nickre, aki mosolyogva nyom egy puszit a szájára. Lesütöm a tekintetem, és a szemem sarkából felpillantok Georgera, aki már lelkesen tárgyalja a részleteket. Szégyellem magam, hogy én nem tudom megadni neki amit érdemel a zavarom miatt. Muszáj lesz picit összeszednem magam!

Nagyjából egy órával késõbb már megvannak a síelés tervei, és mi elköszönünk a többiektõl. A kocsiban bepótoljuk, amit bent nem tettünk meg. Szinte elolvadok mohó csókjától.
- Mmm… Olyan finom vagy… Feltudnálak falni itt és most… - dörmögi a számba, kezével már a hasamat simogatva pulcsim alatt. Amint mellkasomat is eléri, a testemben szétáradó, forró bizsergéstõl halkan felnyögök.
- Ne, George… - sóhajtom, mikor a szám felszabadul, és finoman a nyakamba harap. – Meglátnak…
Elhajol tõlem, és különleges szemeivel zavarba ejtõen végigmér. Még inkább elvörösödöm, pedig nem hittem volna, hogy  ez lehetséges.
- Oké, oké… - dörmögi, és mosolyogva ad egy puszit az orromra.
- Lekéssük ah… - kapkodok levegõ után – mozifilmet…
- Nem fogjuk, ne aggódj.

- Most nem száguldozhatsz! – figyelmeztetem szigorúan, miközben visszarendezem a ruháim. – Csúszósak az utak.
- Tudom, tudom – nevet fel, majd indítja a motort, de mielõtt a gázra lépne, még felém pillant. Tekintetében izzik valami, amitõl ismét forróság árad szét a testemben, és nyelnem kell egyet. -  A faházban egy szobában leszünk, négy éjszakán keresztül...
- I-igen... – motyogom, és elkerekednek a szemeim, amint rájövök, hogy ez mit jelent általában két embernél, akik egy pár.

***
- Ethan, imádlak meg minden, de nem vagyok benne biztos, hogy ebben tudok segíteni – sóhajtja Emily, majd komoly arccal eltöpreng. – Viszont ez fontos, és veszélyes is lehet, szóval egy fiúval, vagy George-al kéne...
- Nem! – vágom rá tágra nyílt szemekkel. – Ilyet nem beszélhetek meg fiúkkal, és pláne nem vele!
- Jó, ebben van valami – vonja meg a vállát. – Akkor nézz utána. Elismerem, tudom az elméletét a két férfi közötti szexnek, de Ethan kérlek, nézz magadra! Ha tovább beszélek, elájulsz!
Igazat adok neki, ugyanis úgy lángol az arcom, mintha 40 fokos lázam lenne, és már rongyosra szorongattam a felsõmet az ölemben.
- O-oké, ne haragudj... – motyogom, lehajtott fejjel.
- Tényleg nagyon szereted, mi? – Rákapom a pillantásom. Az asztalra könyökölve mosolyog rám, én pedig bólintok. – Õ is szeret, szóval ne aggódj ennyire emiatt.
- Igyekszem – suttogom.

Emilyvel folytatott beszélgetésem ellenére, igencsak nyugtalanít a téma, és megpróbálok magamtól utánanézni a dolognak, mégse nagyon sikerül. Akárhányszor a kezembe veszek egy könyvet, vagy kikeresek egy oldalt a neten, annyira zavarba jövök, hogy képtelen vagyok olvasni is.
Találkozásainkkor pedig néha meg is látszik rajtam a zavartság, természetesen észreveszi, de miután nem tudja nagyon megtárgyalni velem, egy idõ után nem firtatja.
Szerencsére hamarosan leköt minket a készülõdés, ajándékvásárlás, és mire észbe kapunk, elérkezik az indulás is.

***
- De gyönyörû! – sóhajtom álmélkodva, mikor a kocsiból kiszállva, körbepillantok a hófödte hegyeken, itt-ott a fehérség alól elõbukkanó fenyõkön, és a barátságos faházon. Elõ is halászom a fényképezõgépem, és az objektívet beállítva, nekiállok fotózni, lekapva a többieket is, amint elõmásznak az autókból.
- Itt ne ragadj, mert megfagysz! – karol át George, szelíden a ház felé terelgetve. Engedelmesen követem, az elkészült képeket nézegetve.
- Szeretnék majd napfelkeltét, meg naplementét is fotózni. Biztos gyönyörûek itt a hegyekben – lelkesedek, felmosolyogva rá.
- Rendben, elkísérlek majd – nevet fel, és leakasztja a vállamról a táskámat, mielõtt elesnék miatta.
Bent aztán párosával megkapjuk a szobáinkat, és egy picit elbizonytalanodva követem a miénkbe. Ráadásul franciaágyas, és bár nagyon szép, ahogy a kilátás is, eszembe juttatja amin az elmúlt hetekben töprengtem. Még mindig nem tudom, mit kéne tennem, de nem akarok neki csalódást okozni, semmilyen téren.

Kibotorkál az ölelésembõl, majdnem elesik de elkapom és a kocsihoz kísérem.

- Ülj be, mindjárt bekapcsolom a fûtést.

Egészen a lakásukig meg sem szólal, odafönt pedig elmenekül a konyhába teát fõzni. Hagyom neki, addig leveszem a kabátomat és a cipõmet és besétálok a nappaliba.

Megérkezik õ is két bögre teával, amit óvatosan letesz az asztalra, és a fotelbe ülne, de megfogom gyengéden a csuklóját és magam mellé húzom a kanapéra.

- Ethan… - kezdeném, de felpattanna, ha nem fognám még mindig.

- Jaj, nem kérdeztem meg, milyen teát kérsz! – hadarja. – Almás-fahéjasat hoztam, de ha esetleg más szeretnél...

Türelmesen, kedvesen beszélek hozzá, mint egy riadt kisállattal.

- Ethan, ez is menekülés. Tökéletes lesz az almás-fahéjas, de most tisztázzuk kettõnk ügyét. - Megfogom kezeimmel az arcocskáját, magam felé fordítom és mélyen a sötét szemeibe nézek. -Szeretlek, Ethan Brayden! A tisztázás véget, nem barátként, hanem szerelemmel! Te mit érzel?

Visszatartom a levegõt, talán még a szívem is leáll néhány másodpercre, amíg várom a válaszát.

- Sze-szeretlek! – suttogja könny belábadt szemekkel, és ettõl forró boldogság árad szét a mellkasomban. Felderül az arcom. – De ez olyan... olyan hihetetlen, hogy te... engem...

- Bízol bennem, Ethan? – Szipogva bólint. – Akkor nincs okod kételkedni a szavaimban, az érzéseimben se, igaz?

Bólogatva bújuk a karjaimba, és én boldogan húzom magamhoz.

- Ethan – kérem õt halkan. – Mond újra! Mond újra, hogy szeretsz!

- Jó, de...

- Kérlek, csak mond!

- Sze-szeretlek! Szeretlek George! Szeretlek... – suttogja újra és egyre halkabban, és én behunyt szemekkel, boldogan hallgatom õt, majd a hortyogását is.

- Jaj Ethan – sóhajtom alig hallhatóan. – Annyira jellemzõ rád, hogy elalszol egy ilyen komoly szitu közepén…

Szelíden ébresztgetem, betámogatom a félálomban kóválygó kis szerelmemet a szobájába, belebújtatom az ágyába, betakarom, megpuszilom õt. Már megnyugodtunk, nem fog elkerülni többé, így nyugodtan magára hagyhatom. Írok neki néhány sor üzenetet egy cetlire, és az éjjeliszekrényére teszem.

Olyan édes voltál, nem volt szívem felébreszteni téged.

Pihend ki magad. Holnap találkozunk az egyetemen.

Geo

*

Közeledik a karácsony. Mindent vastag hó takar, szûnni nem akaróan hullanak tovább a nagy hópelyhek. Hideg van. Kiszállok a kocsiból, felhajtom a vastag fekete pufajkás kabátom kapucniját, és kezeimet lehelgetve sietek be a teázóba, a törzshelyünkre. Odabent kellemes meleg fogad, leveszem a kabátomat és az integetõ barátaimhoz sietek. Közöttük ül az én kis kincsem, aranyosan kipirulva mosolyog fel rám. Két hete járunk, két csodás hete. A többiek mind nagyon tapintatosak, nem feszegetik a témát Ethan elõtt, mert azonnal lángvörösre pirul ha ez szóba kerül véletlenül. Nyilvánosan még csókolózni sem akar, annyira szégyenlõs és ezt tiszteletben tartom.

- Sziasztok! – mosolygok a társaságra, és leülök Ethan mellé az üres székre. Nem csókolom meg, csak egy hosszú pillanatra egymás szemébe nézünk, és az asztal alatt megfogja a kezemet. Finoman megszorítom az ujjait.

- Szia – mondja nekem édesen. – Már megrendeltem neked a kedvencedet, jó?

- Köszi.

- Ahem! – köhint közbe Emily. – Most hogy végre megjöttél, akkor végre megbeszélhetjük a síelést. Bólintok. Minden évben a két ünnep között az egyetem szervez sítúrát, és nemrég valaki felvetette, hogy menjünk el közösen. Nick szól közbe.

- Nos, az egyetemi szervezésûn már többször voltam, és nem valami jó. Mindig sokan vannak, bosszantóan zsúfoltak a pályák, a szálloda is fos. Mit szólnátok, ha kibérelnénk egy téli faházat a hegyekben, és kocsival mennénk? Tízen vagyunk, erre három kocsi elég, és annyi van is. Na?

Lelkes helyeslés a válasz, csak Ethan nem tûnik valami élénknek. A füléhez hajolok.

- Mi a baj?

Felnéz rám az édes szemeivel.

- Nem tudok síelni… - súgja vissza. Elvigyorodom.

- Hát én sem vagyok valami profi, de majd segítek. Hamar belejössz, és ha mégsem, akkor majd szánkóra ültetlek és húzlak magam után.

- Hét ki ketten! – csattan Emily hangja, és rajtakapottan pislogunk rá. – Épp azt fejtegetem, hogy karácsony másnapján utazhatnánk, és elsõ este akár közösen is ünnepelhetnénk, fadíszítés meg minden.

Rose lelkesen tapsol.

- Akkor sütök süteményeket! – lelkesen csillogó szemekkel néz fel Nick arcára. Érzem, hogy nagyon jó lesz ez a kis sítúránk.

Egy órával késõbb elköszönünk a többiektõl, és odakint a kocsiban ahogy beülünk, azonnal letámadom, mohó csókom elõl nincs menekvés.

- Mmm… Olyan finom vagy… - narancsos fahéjas íze van, mint a teának amit ivott odabent. – Feltudnálak falni itt és most… - dörmögöm a szájába közben, kezem a pulóvere alá csúszik. Forró és selymes a bõre, és amikor végigsimítom tenyeremmel a mellkasát, belenyöszörög a csókba. Teljesen kész vagyok, még egy nyögés, és…

- Ne, George… - sóhajtja, amikor a nyakába harapok finoman. – Meglátnak…

Felemelem a fejem, sárga szemeimmel éhesen nézek le rá, akár egy prédára. Istenien fest az anyósülésen heverve, feltûrt pulóvere alól kilátszik a csupasz hasa és köldöke, arca kipirult, szája duzzadt és sötétvörös a csóktól. Vrrr… Két hete járunk, de csóknál több még nem történt, és kezdem nagyon nehezen viselni a sóvárgást.

- Oké, oké… - dörmögöm, és mosolyogva puszilom meg az orra hegyét.

- Lekéssük ah… - pihegi szexisen – mozifilmet…

- Nem fogjuk, ne aggódj.