- Dal, jó férj lettél volna- hallom Nash szavait, de képtelen vagyok válaszolni rájuk, összeszorul a szívem - Ugyan erre vágytam bár nem a koromra- olyan felszabadultan nevét, mintha egy romantikus mesében lennénk. Azonban nekem hirtelen, csak két dolog tűnik fel; gyönyörű lett a felnőtt mosolya. A mondandója pedig még nem ért véget. Nem a koromra vágyott - Hanem, hogy a férjem legyél, hogy együtt éljünk és szeres, hogy szerethesselek. Az utolsó években próbáltam olyan szolgálókat felvenni, akik tudtak volna két urat szolgálni. Elküldtem mindenkit, aki bajt hozhatott volna ránk. Még arra is volt tervem, hogy elszökjünk, ha nem akarnál a kúriában élni. Veled a világ végére is elmentem volna.- Úgy beszél, mint egy fiú, de úgy úgy veszi el a csókját, mint egy férfi. Összefolynak a könnyeink a csókban.

- Dalaf Feolsen, te egy erős, csodálatos férfi vagy, akit szeretek. Szeretlek és ezt még a múlt se tudja befolyásolni- Fenébe, a fiam bátor lett! Túl sok minden történt. És amiről nem kellett volna pont arról maradtam le.

- Szeretsz? Mindezek után?- 15 év alatt tovább szeretni, egyáltalán lehetséges? Persze nem törődtem ki, de ez valahogy nem tűnik ésszerűnek. Talán, csak el akarjuk hinni, talán csak túl ártatlan, hogy elhiggye.

- Igen. Ismét és mindörökké szerelmes vagyok beléd- kuncogva kezd húzni maga után- Gyere le kell szedni rólam ezt a förtelmes fekete réteget!

Felnevetek, mert nincs is igazán más választásom, ez a buta fiú ennyi év után is ragyog. Felkapom és megpörgetem pont úgy, ahogyan egykor tettem és nem akarom őt letenni, mert félek, hogy akkor nem hallom többé azt, ahogyan kacag és csak felébredek.

A víz kellemes és meleg, a belőle áramló pára megcsapja az arcom. Levendula és rózsa illat keveredik a levegőben, a kihúzom a kezemet a mozgolódó vízből és megfordulok. Bassza meg! Eláll a lélegzetem. Azt hiszem a szobában minden egyes fénysugár egy pontra irányul, ahol ő áll. Mikor kezdett el vetkőzni? Megmerevedve figyelem minden mozdulatát, miközben ő tudatlanul hipnózisba ejt azzal, hogy leveszi az átkozott nyakkendőjét. Azt hiszem zúg a fülem, de lehet csak a szívemet hallom, ahogyan épp kiugrik a helyéről. Aztán nemsokára Nash is lefagy, de látszólag nem jó értelemben. Szinte, mintha el akarna rohanni saját maga elől, úgy bámul az ingjére egy pontban. Szerencsére én erre pontosan tudom a megoldást.

- Nash!– felkapja a fejét a hangomra, a tekintetünk pedig a szoba két végéből lassan egymásra talál és mélyen összekapcsolódik. Elmosolyodom és a hajamat tartó gumiért nyúlok, hogy egyetlen könnyű mozdulattal leomoljanak a vörös, begöndörödött szálak. Aztán lassan a nyakamhoz nyúlok és meghúzom az ingem nyakát. Megmozdul oldalra a csípőm, majd egy igazán botrányos vonalat leírva visszatekerem a helyére, úgy hogy még mindig csak könnyed táncnak tűnjön.

- D..Dal te mit?- a grófom csupán csak hebeg.

- Sss élvezd a műsort!- utasítom. Ő pedig, olyan nagyon jó fiúként meg is teszi. Minden egyes mozdulatomat éles figyelemmel követi, idáig hallom az apró folytonos lihegését. Próbálom tesztelni a határait, hogy mennyit is bír el. És mire a nadrágom derekába akasztom az ujjaim, úgy néz ki, mint aki menten elájul. Nos kicsim, most vegyél nagy levegőt! Az ezt követő kéjes nyögés kurvára mindent elmond, amit tudnom kell. Bassza meg most már biztosan nem fog lehiggadni a farkam! Újra akarom hallani ezt a hangot. De ő lesüti a szemét és elveszi tőlem az ajkát véresre harapva. Ez nem egy jó fiú. Átszelem közöttünk a távolságot.

- Még mindig egy szégyenlős kis nyuszi vagy Kicsim- mormolom neki szidalmazóan, majd lassan megemelem az állát míg azok a nagy felénk kis nyuszi szemek újból rám nem néznek- Ne bántsd magad!- letörlöm az ujjaimmal az ajkáról a vért és olyan éhesen csókolom meg, ahogyan ő nézte a farkam. Le akarom húzni róla azt az inget, amit olyan bizonytalanul nézett, de akkor, mint akit kimozdítottak minden nyugalmából azonnal megriad.

- Nehh. Dal kérlek ne.- leheli az ajkaimra és noha nem értem vagy tudom elképzelni, hogy mitől fél ennyire, de úgy érzem nem most van itt az ideje, hogy megkérdezzem. A combjára simítom a kezemet mielőtt tovább mennék, de látszólag nem állít meg. Ez az kicsim, bízz bennem! Mutasd meg magadat, annyira régóta akarlak látni! Még csak pislogni sem vagyok hajlandó, amint elkezdem róla lehúzni róla a ruhát. Fel akarom őt falni itt helyben. Oh bassza meg! Nagyon átkozott vagyok. Hogy fogom magamat ma visszafogni? Csak most rándult nekem egyet ez a tökéletes... Térdre akarok neki rogyni és megrontani őt. Úgyhogy sajnálom kicsim, de most biztosan nem takarod el magadat! Megállítom a kezét és nagy levegőt véve a kád felé irányítom. Jól van, most egyelőre eleget kaptál Dalaf, itt az ideje vigyázni a hercegedre! Mögé ülök és még utoljára teszek magamnak egy kis szívességet és a lehető legközelebb húzom. A farkam csak egyre keményebb a gondolattól, hogy végre a meztelen páromhoz simul, úgyhogy ezt a problémát úgy néz ki megtartjuk. Nash teljes zavarban kezdi el felfedezni a kezemet, mintha még sosem látta volna és mindent a fejébe akarna vésni. Nyugodtan ülök mögötte és arra gondolok, hogy én most tényleg a tizenöt évvel ezelőtti nagy szerelmemmel fürdőzöm és ez véletlenül sem egy kicsit sem kellemetlen vagy őrültség. Aztán valami örökre megváltozik, ahogyan Nash leengedi a vállait és hirtelen könnyezni akarok, mert nem tudnám megmondani mikor láttam utoljára ilyen nyugodtnak. Rájövök, hogy a legjobb helyen van itt. A legjobb dolgot csinálom, amit tehetek és ezúttal meg fogom magunkat védeni. Úgyhogy elkezdem megmosni a kincsemet. Gyengéden cirógatom a puha bőrét és szabadítom meg a szén tömény őt fedő illatától. Centiről centire, cipelt problémáról cipelt problémára térve és ellazítva tartom őt. Mikor hosszú percek múlva végül lejjebb nézek a testén, egyszerűen nem tudom magamat megállítani. Mindig is szerelmes voltam ezekbe a formás, krémszínű, hosszú combokba. Hívogatják a kezemet azok a provokatív kis rohadékok pontosan, úgy mint tizenöt évvel ezelőtt. Mikor végre az egyikbe markolok, Nash azonnal ellöki a kezemet, de nem olyan fajta tiltakozásnak tűnik, mint amit az ingnél érzett. Sokkal inkább valamiféle reflex, félelemből.

- Nem bántalak- suttogom neki és hitetlenkedve, de távol tartva a kezemet az előbb megtiltott ponttól. Egy ideig némán ült hozzám simulva mielőtt nyugodtan megszólalna:

- Tudom- pusztán csak ennyit mond mielőtt az ujjai a semmiből a hajamba merészkednek nekem pedig a szemem is hátrafordul az érzéstől. Ah, igen! Baszki! Ez hiányzott. Ösztönösen harapok a nyakába miközben egyszerre kezdünk zihálni és a tenyerem végre rendesen a combjába markol. Az enyém. Kurvára az enyém. – Dal kérlek- Basszus igen, ez az kicsim! Meg tudom neked adni, amire vágysz, nyüszítsd a nevemet! Ezen a ponton, már csak morogni tudok az iránta érzett vágytól.

- Mit kérsz? – kérdezem tőle türelmetlenül.

- Dal, Dal, Dal...- olyan kétségbeesetten ismételgeti a nevemet, eltörik bennem valami. Szinte megragadom őt. Életemben először a szűz, kibaszott kis fenekéhez nyúlok és a csupasz, kemény farka köré tekerem a kezemet, hogy végre az enyém legyen ez a fiú, hogy meztelenül is az én férfim legyen. Éhes vagyok arra, hogy mindent megadjak neki, ő kérte én pedig letámadom a régóta erő jutalmával. Egész életemben nem akartam mást, csak megérinteni őt. És kurvára elképesztőbb bárminél, mint amit képzeltem vagy amire emlékeztem. És mikor a kezeim között majdnem a lehető legközelebb hozzám, úgy élvez el, mint akinek életében nem volt még jobb orgazmusa, akkor tudom, hogy egész hátralévő életemben csak ennél jobb és jobb orgazmusokat akarok neki adni. Majdnem teljesen elvesztek, amikor az első kibaszott fél tiszta gondolatával pihegve kéri a csókomat és kis híján szétrobban a farkam, ahogyan köré fonja a remegő, ártatlan kezét. Olyan átkozott bizonytalan és szinte látom, hogy túl agyalja az egészet, úgyhogy határozottan megfogom a kezét és beterítem az enyémmel. Majd az ő puha, tökéletes tenyerét használva kezdem el verni a farkamat és szinte csak irányítom magamon, mint egy mocskos kis szexjátékot. Úgy irányítom, ahogyan akarom csak azért, hogy élvezzek. És miért tehetem ezt meg? Mert ő az enyém. És mikor a forró magom beteríti az úri kezét kurvára remegve jövök rá arra, hogy ezzel az egyetlenegy pillanattal minden rossz dolgot megbocsátottam a sorsnak. Lihegve ölelem még közelebb őt.

- Nem egészen, így terveztem, de így volt tökéletes. – gyengéden cirógatom őt, szeretném tudni, hogy jól van és tudatni vele, hogy milyen tökéletes is volt. Őszintén aggódni kezdek hogy nem voltam e hozzá túl durva de próbálom emlékeztetni magamat, hogy mennyire boldog is az arca. És hogy ez az ember egyedül ölt meg nem is olyan rég egy rakás férfit. Tulajdonképpen értem. Az én szégyenlős kis nyuszim valójában harci nyúl. Kemény fából faragták, de ha fáradt lenne én vagyok a menedéke. És nagyon is szereti, ha megharapom.

- Valóban- ért egyet mire még inkább megnyugszom- Szeretlek- hirtelen csúszik ki a száján, tudom, de nincs is ennél jobb időzítés ahhoz, hogy tudassam vele.

- Én is szeretlek Kicsim.

Éppen a gyertyákkal foglalkozom, amikor Nash hangja töri át a levegőt nem is messziről. Meglepett vigyor ül ki az arcomra. Őszintén azt hittem, hogy a fürdőszobában marad és legalább mehetek hozzá még egyszer vissza. Viszont ez... Ez mindent megér.

-Nem kaptam nadrágot- ez a mondat noha szerkezetileg nem éppen barátságos, de onnan ahonnan áll közel sem tűnik mérgesnek. Áldom az eget, hogy magasabb vagyok még nála is mert így könnyedén végig nézek rajta a pulton keresztül is. Sőt! Csak átnézek a feje felett és ott az az amit látni akartam... Basszus azok a lábak! És az a fenék! Nem tudom róla levenni a szememet, amikor az én ingemet hordja és alatta meztelen. Mióta tud egyébként is így mosolyogni? Konkrétan csábítgat vele. Soha többé nem akarom, hogy nadrágot hordjon a közelemben főleg, ha ezt hozza ki belőle. A farkam újra kemény és tele van vérrel mire megkerüli azt a kibaszott pultot és a karjaim közé bújik a tökéletes, izmos testével. Egy biztos, valójában kicsit sem szenvedek. Ez maga a mennyország. És ott kaptam egy angyalt feleségül.

Egész délután egymást kínoztuk. Én póló, Nash pedig nadrág nélkül maradt és mindketten a lehető legközelebb akartuk tartani a másikat. Legtöbbször a hajammal játszott míg beszélgettünk én pedig a lábait simogattam, ha pedig ökörködtünk, mint a gyerekek akkor harapdáltam és könnyedén cipeltem őt. Ha a lakosok tudnák, hogy a grófjuk milyen kibaszott finoman tud átölelni a lábaival... Akkor biztosan el akarnák tőlem lopni. Ez a nap sok minden volt mindkettőnk számára és mégis bármilyen kedves is lett nekünk nem űzi el a problémákat senki életéből. De ettől még nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy Nash teljesen letapadt rossz kedvvel áll a nappaliban, amikor még itt van. Nem akarom, hogy a feleségére gondoljon, mert én sem akarok a feleségére gondolni. Egy egészen cseppnyi faroknyit sem. Úgyhogy úgy csókolom meg, ahogyan csak én tehetem. Megragadom a tarkóját és egészen magamhoz húzva tartom hosszú perceken át mígnem az állán a nyálunk csöpög, a haja újból rendetlen és az ajkai frissen duzzadtak nem lesznek. Kicsókolom bele annak a szukának az emlékét is.

- Még velem vagy. Legyél is itt- morgom neki, majd hagyom, hogy hagy bújjon hozzám ezúttal ránk koncentrálva és kiélvezve a perceket.

- Bárcsak elszöktünk volna 15 évvel ezelőtt- hiába suttogja ezt a nyakamba, ha meglátja a gyerekét nemsokára akkor soha többé nem lesz képes ezt kívánni, bármennyire is szeret, de nem lesz baj, mert én fogom a legjobban megérteni- Megyek. Nem tudom mikor tudok újra jönni, de sietek.

Őszintén örülök, hogy Fricekya még mindig az anyámnál tarkózkodik, mert halálra aggódná magát a sebeim miatt. Pedig nem mintha életemben először vertek volna szabálytalanul és csúnyán. Azonban a nagy könyv szeretheti, ha talán kissé túl dramatizáltan aggódnak értem, mert ahogyan kinyitom Nashnek az ajtót az egész arca elsápad.

- Mi törten szerelmem? Hogy vagy? Ki tette ezt? Mond meg, hogy kitudjam belezni!- elmosolyodom és behúzom az ajtón. Tényleg harci nyuszim van.

- Mielőtt kibelezni indulnál embereket előbb inkább köszönj nekem rendesen- suttogom a fülébe majd finoman megharapom. Felsóhajt egy pillanatra, de aztán rálép a lábamra és eltol magától.

- Meg kell büntetnem azt, aki bántja a páromat. És nem fogok veled addig semmit csinálni míg nem tudom, hogy jól vagy e.

- Jól van, ülj le Kicsim!- biccentek a kanapé felé, majd közvetlenül utána én is leülök- Tudod volt időm gondolkodni főleg az első pár nap mi után megkaptam ezeket.

- Ez a pár napos verzió?!- kiállt fel a mondandóm közepén Nash- Tényleg most azonnal megölöm őket- morogja mire megszorítom a combját.

- Nem, nyugton maradsz most vagy esküszöm elverem a seggedet- fenyegetően mire azonnal elhallgat- Na szóval, mivel ezeket a remek verő embereket a feleséged küldte elég jó pénzért, így akkor nem sok esélyem volt bosszút állni az ütésekért némi mozgás lehetőségének hiánya végett. Viszont az én harcos nyuszimnak, nemsokára gyereke lesz. És nem fogom hagyni, hogy a feleségem egyedül nevelje a gyerekét. Szerencsére nekem rengeteg tapasztalatom van a női szervekkel, a babákkal és a szülésekkel kapcsolatban is. Úgyhogy igazán felvehetnél a drága anya mellé segédnek akár mostantól. Biztos vagyok benne, hogy csak jelezni akarta, hogy ő is szeretne a társaságomból. És hálás lenne, ha láthatna engem- vázolom fel a helyzetet.

- Várj! Várj! Te most azt mondod, hogy hozzánk akarsz költözni? Azért, hogy kikészítsd a feleségemet?

- Nem, én komolyra fordítva a szót azt mondom, hogy ez így nem működik. A feleséged sértett és a dolgok nem fogják megoldani magukat, ha azt hiszi bármikor a házamhoz küldheti a kis imádóit. És ez a bosszú éhessége nem fog elmúlni míg személyesen rá nem veszem, hogy megváltozzanak a nézetei. Ráadásul mindjárt babád lesz Nash, ami hidd el nekem, amilyen csodálatos, olyan cseszett fárasztó és idegtépő és időigényes. És nem akarom, hogy egyedül csináld és nem akarom, hogy ingáznod kelljen. Ezért igen, némi képpen a feleséged bosszantásából is, de szeretném, ha összeköltöznénk mindannyian és kihoznánk a dolgokból a legtöbbet. Talán jót tenne Marnienak egy kis női társaság is, lehet Frice jó hatással lenne rá. Ráadásul én abszolút támogatnám is őt. Van némi tapasztalatom terhes vagy szülés utáni nőkkel. Meg aztán amúgy is. Itt az ideje, hogy emberszámba vegyük egymást.

- Dalaf... Te ugye nem akarod megdugni Marniet?- őszintén felnevetek azon amilyen ijedten kérdezi tőlem Nash.

- Miért? Azt szeretném, hogy megtegyem?

- Én...

- Ne ijedezz már, nem elcsábítani vagy prostiként kiszolgálni akarom a feleségedet, hanem barátja lenni és partnere, mint szülő. Bár az változtat a helyzeten, ha szerelmes vagy belé. Erről még sohasem beszéltünk.

 

 

- Kicsim, vigyázz a szádra- most még búgó hangja és ölelő izmos karja sem tudja szétoszlatni az idegeségett bennem. Sőt!

- Miért csináltad ezt? M-most- pont most? Amiért jöttem sem könnyű, erre most kell valami őrültséget csinálnia! Nem a legjobb stressz levezetés és főleg nem rajta kéne, de mielőtt kitisztulna a kép cselekszem és izomból lábon küldöm.

- Oh a kurva... Belém rúgtál!- kiáltása kivételesen elégedettséget okoz, miközben kilépek édes öleléséből. Kicsinyes lennék? Beismerem igen. Édes a bosszú? Igen!

- Vigyázz a szádra!- hajólok hozzá, de rögtön ki is egyenesedek. Most nem eshetek a bűvkörébe. Mikor lett ő is tiszta szén? De ez most nem fontos. Vágjunk bele.-Beszélnünk kell.

- Mi?- tekintetében zavar. Nem csodálom, nehéz rávennem magam a témára.

- Most öntöttél egy vödör szenet rám, úgyhogy örülj, hogy nem arról akarok veszekedni. Így is elég nehéz napom volt. De egyáltalán miért?- nevetem el magam a kérdés végén, de rögtön el is folytom. Ennek nincs itt az ideje, de hihetetlen egy pasi. -Most haragszom, nem kapsz nevetést. És tényleg...beszélnünk kell.

- Párkapcsolat fejlesztés lenne. Csinálunk egy nagy adag finom fürdőt, előtte kicsit veszekedünk, aztán beszélgetünk, hozzám bújsz, megmasszírozlak, körbevesz minket a gyertyafény, végül odaadom az egyik ingemet, mert a tiéd tiszta kosz. Hazaviszed, ez itt marad...

- Oh egek! Te tényleg kitaláltad hogyan vetkőztess le.- nem bírom közbevágás nélkül. Istenem odáig vagyok ezért az emberét!

- Fürödhetsz ruhában is. Nem zavar. Csak szerettem volna valami különleges programot. Pici bolondsággal. Több közös idővel.

- Öregek vagyunk ehhez. Ráadásul ma hallottam valamit, ami...- számat harapdálom és motyogok. Szánalmas, de nem akarom tudni, mégis tudnom kell. Bele örülök, ha nem tisztázzuk, még ha a válasz az lesz, amitől félek.

- Mi a baj Nash? Aggódnom kéne? Tudok segíteni? Ne ijesztgess!

- Marnie azt mondta, hogy... Tudta hol dolgoztál. És azt mondta, hogy...

- Igazat mondott.- válasza belém fagyasztja a mondat végét.

- Hogy mi? Ne-nem...- ennyi. A szívem összetört. Mit kellett kiállnod szerelmem? Igen, eddig is tudtam, hogy még mindig szeretem, de most már biztosan tudom, hogy a szerelmem is újjá élet, hisz különben miért fájna ennyire?

- De, igazat mondott. Nem tudtam, hogy tudta, de igazat mondott- elfordul tőlem, de miért? Ne zárj ki, kérlek.- Ne haragudj, de nem tudok a szemedbe nézve visszagondolni azokra az évekre- hatra nyújtott kezébe, mint egy mentő övbe kapaszkodok bele. Neki is és nekem is kell ez a kapocs, érzem. -Kérdezz csak! Jogod van kérdezni és könnyebb így is.

- M-meddig?- hangom megbicsaklik. Hát kezdjük el és legyünk túl rajta, hogy többet ne kerülhessen kettőnk közé.

- Körülbelül 14 évig- mi? 14? Szinte minden percben mikor nem volt velem? Könnyeim maguktól találnak utat, érzem az épét a torkomba kuszni.

- Miért?- olyan buta kérdés, mégis tudnom kell.

- Nevelnem kellett a lányomat. És pénz kellett az idő mellé, kaptunk lakhelyet is.- tényszerű mondatait fájdalom fűszerezi és még sok másik elnyomott érzelem, de folytatom. Folytatom, mert szívem nem nyugszik.

- Hány... Férfi? Te voltál, tudod?- a torkomban lévő gombóctól és az elmémben lévő féltékenységtől nem tudok normális mondatott alkotni.

- Nem vállaltam férfiakat Nash, de annyi nővel voltam. Annyi mindent csináltam... Noha sok mindenre megtanított az élettel kapcsolatban, de gyűlöltem. Az a sok színészet, az a megalázottság, az egész hely... Bárkit, bármikor, bárhogyan. Huh... Nincs egyébként betegségem. Nagyon tiszta helyen dolgoztam. De akkor is volt minden. Tönkretette a magánéletemet. Nem akartam a szexet, sőt! Gyűlöltem. Bár inkább legfőképpen magamat. Szabadidőmben ha nem Fricével voltam, akkor egyedül. Kibaszott egyedül. Egyszer talán 29 évesen vágytam még némi tapasztalatra. Akkor voltam férfiakkal, szabadakaratból, nem kurvaként. De közük sem volt, ahhoz ami te vagy nekem. Ami te voltál nekem mindig is. Inkább erőharc volt, stresszlevezetés, csak testiség. Akkor kellett nekem, de nem mondom, hogy nem bántam meg. Nem volt sok. 3 más-mással töltött éjszaka. Körülbelül egy időszakban. Kettő feküdt alattam, eggyel nem volt sok.

Emésztem szavait, újra és újra lejátszom magamban a hallottakat. Érzések kavarognak bennem, a szívem zakatol. Fájdalom, düh, undor, szomorúság és szerelem. Annyi minden és mégis tisztán tudom, hogy Dalaf felé nem érzek mást csak szerelmet és tiszteletet. Semmi sem árnyékolja be ezeket. Még akkor sem, ha kifacsart, értelmetlen módon féltékeny vagyok mindenkire aki hozzá érhetett. A magam iránt érzett negatív érzelmek egyvelege betegé tesz. A tudat, hogy Marnie tudott róla nem segít. Az undor amit most iránta érzek, felkavarja a gyomrom. Mégsem tudok haragudni rá, csak magamra. Ha több mindent megpróbálok, ha tovább keresem. Dal előbb kiszabadulhatott volna. Előbb vissza kaphattam volna. Vissza jött volna velem? Szerettet volna engem is mint azokat az idegen férfiakat? Miért fáj még a tudat is?

- Velem miért nem feküdtél le sohasem?- annyira fáj, annyira tudni szeretném, hogy engem miért nem akart. Kérdésemre végre felém fordul, könnyes arcának látványa, cselekvésre késztet, így elkezdem cirógatni kezét, hátha egy kicsit segíthetek. Nem veszi ki kezemből a kezét, sőt finoman megszorít és a szemembe nézz. Mennyi fájdalom. Nem akarom így látni. Ezeknek az aranyszemeknek pajkosan, bosszúsan és szeretettel kellene ragyogniuk.

- Emlékszel arra a napra, nyáron? Amikor elmaradt az egyik órád, mert az oktatód felesége éppen szült? Bejöttél hozzám a pajtába és óráink voltak együtt. Sohasem csókoltalak addig, olyan sokáig.-hangja lágy és rekedt, a múlt árnyékától.

- Aznap heves voltál- sokáig álmodtam arról a napról.

- Mert nem volt, ami visszafogjon. Kibaszott sok időm volt téged kiélvezni. És nem kellett félnem, hogy meghallanak vagy keresni fognak. Eszméletlenül közel voltál hozzám, a fenekedet gyúrtam és duzzadtak lettek az ajkaid annyi csóktól. Olyan rendetlen volt a frizurád... Nem bírtam visszafogni magamat, ahogy a nevemet nyögted- az emlékek feltörnek, érzem a borzongást, a zavart és a vágyat. Akaratlanul is nehezebben veszem a levegőt.

- És akkor...

- Megsimogattam a nadrágodon keresztül a bejáratodat. És teljesen összemocskolta a nadrágodat a magod. Olyan hevesen élveztél el, nem is számítottál rá- még most is belepirulok az egészbe pedig milyen régen is volt.

- Nagyon zavarban voltam.

- Oh emlékszem! Teljesen pánikba estél, hogy hogyan mész vissza. És aztán felajánlottam, hogy kimosom a nadrágjaidat. És szigorúan el kellett fordulnom. Azonban még azok után is, hogy azt a hosszú, fehér inget lehetetlenül lehuzigáltad magadon, kilógott a csupasz feneked alja, ott voltak előttem a gyönyörű, tejfehér combjaid... És ahogy lejjebb hajoltál zavarosban, még mindig piszkálva az anyagot, mindent láttam mögötted állva, amire csak vágytam. Olyan kibaszott közel voltam ahhoz, hogy ott dobjalak a szénába és vegyem el a szüzességedet.

- Miért nem tetted? Akartam. Rengetegszer képzeltem el. – és mióta újra összehozót az élet még egyszer ugyanannyiszor álmodtam róla.

- Kicsim, attól még hogy valamiről ábrándozol, nem állsz rá készen. Annyira szégyellted magadat mindenért. És állandóan aggódtál. Arról nem is beszélve, hogy a pajtában nem volt, olyan felület, amit ne találtál volna kényelmetlennek. Még nagyon fiatalok voltunk. El tudod képzelni, hogy a 16-17 éves éned a szúrós szalmán, lótrágya szaggal körülvéve, teljesen meztelenül ellazult volna? Hogy nem bánta volna meg? Hogy nem zokogott volna, hogy nem tudunk együtt aludni? Olyan első alkalmat akartam neked adni, ami tökéletes. Vigyáztam rád. Azt akartam, hogy készen állj. Valahol tudtam, hogy bármit megtennél, ha azt mondom neked, de azt akartam, hogy legyen bátorságod a dolgokhoz. Hogy ismerd magadat, a vágyaidat. Hogy tudd, hogy nincs miért aggódnod. Akkoriban, olyan ártatlan voltál. És én is szinte még kölyök voltam. Belevoltam abba a fényedbe is külön bolondulva- minden szava igaz. Ennyire ismert? Beledölök cirógatásába, bár sose kellet volna szétszakadnunk- Mindig is a legjobbat akartam neked.

- Mehettünk volna lassan, többet is elbírtam volna.- annyira vágytam rá, hogy valóban bármit megtettem volna érte.

- Lassan mentem, csak nem volt hozzá időnk. Egy ideális világban, egy ideális életben a saját kis házunkban éltünk volna, és azzal a fiatal, szerelmes mosollyal cipeltelek volna be a küszöbön oda először a nászéjszakánkon. Tudtam, hogy nem lehet, de akkor is valami majdnem olyanra vágytam. És akkor lett volna kandallónk, ami néha teljesen bekormoz minket, és kádunk, amiben utána lemoshattalak volna. Fenébe, fáj, amikor ezekről kell beszélnünk. De még mindig azt akarom, mint akkor. És ahhoz valamit kezdenünk kell ezzel a 15 évvel.

- Dal, jó férj lettél volna.- megfogom a kezét és hozzá dörgölőm az arcom. Már nem érdekel, hogy koszosok vagyunk vagy a múlt fájdalma. Csak ő számít és az, hogy velem akart lenni.- Ugyan erre vágytam bár nem a koromra.- nevetek rá boldogan.- Hanem, hogy a férjem legyél, hogy együtt éljünk és szeres, hogy szerethesselek. Az utolsó években próbáltam olyan szolgálókat felvenni, akik tudtak volna két urat szolgálni. Elküldtem mindenkit, aki bajt hozhatott volna ránk. Még arra is volt tervem, hogy elszökjünk, ha nem akarnál a kúriában élni. Veled a világ végére is elmentem volna.- a végét már ajkaira suttogóm, majd lágy puszit hitték szájára. Apró csókokkal halmozom el, s mikor lelkem kicsit megnyugszik, bebocsátást kérek a nyelvemmel. Lágyan kóstolgatom, szeretgetem minden tudásommal amim tőle van. Könnyeink íze sóssá teszik csókunk, de ettől valós, s valahogy lenyugtatja lelkem háborgó tengerét. Lassan elválok tőle és mélyen a szemébe nézek.

- Dalaf Feolsen, te egy erős, csodálatos férfi vagy, akit szeretek. Szeretlek és ezt még a múlt se tudja befolyásolni.

- Szeretsz? Mindezek után?- a hitetlenkedve kérdez vissza, szemében mégis reményt látok.

- Igen. Ismét és mindörökké szerelmes vagyok beléd.- felnevetek kicsit bamba ábrázatán. Azt hiszem sikerült meglepnem és lefagyasztanom. Igy még mindig kuncogva kezdem a fürdő felé húzni.- Gyere le kell szedni rólam ezt a förtelmes fekete réteget.

Végre rám nevet, felkap és megpörget, mint valami leányt. Vállába kapaszkodok és a letéttelemet követelem. Kikérem magamnak ezt a bánásmódot! Már nem vagyunk gyerekek!

Magamban zsörtölődők, miközben ő a vizet készíti elő, különböző illóolajok kerülnek bele és a levegő egyre nehezebb, forróbb. Az érzékeim eltompulnak, kiszárad a szám, miközben figyelem Dalafot. Izmai mozgását, légies járását, a felgyűrt ingéből kilátszó karjait. Nyelvemet végig futottam kiszáradt ajkaimon. Csak ennyitől gyorsabban ver a szívem és felforr a vérem. Nehezen, de elszakítom tekintettem róla és inkább mással kezdek foglalkozni. Kigombolom zakóm, s a székre rakom, majd azt követi a nyakkendőm, mellényem és a cipőm. Ingemnél megakad kezem, s csak nézem ruhába bújtatott alkarom. Így is látom a bőrömet átszelő fehér hegeket, visszaengedem kezemet a combjaimra, a gombokat érintetlenül hagyva.

- Nash. – Dal hangjára felkapom a fejem, tekintetünk összekapcsolódik és mintha csak erre várt volna lassan elkezd vetkőzni.

- D..Dal te mit?

- Sss élvezd a műsort. – hangja rekedt és nem tudom nem teljesíteni a kérését. Minden mozdulata precíz, incselkedő és ördögien szexy. Ágyékom nadrágomnak feszül, s nem bírom megállni a kéjes nyögést, amikor az utolsó ruhadarab is lekerül róla. Merev farkának látványa egyszerre hozz zavarba és önt el forrósággal. Lesütöm a szemem, s véresre harapom a szám.

- Még mindig egy szégyenlős kis nyuszi vagy Kicsim.- hangja közvetlenül előlem szól, keze állam alá siklik és felemeli a fejem.- Ne bántsd magad.- ujjaival letöröli a vérem. Csókja birtokló és olyan váratlanul ér, hogy beleszédülök. Mire felfogom mi történik kigombolt ingemet tolja le a vállamról.

- Nehh. Dal kérlek ne.- lehelem ajkaira.

Nem akarom, hogy lássa. Pillanatra megáll majd egy bólintással tér át nadrágom leszedésére. Pirulva, de hagyom, hogy megszabadítson tőle. Tekintette égeti bőrömet, férfiasságom pedig rándul egyet éhes tekintette alatt. Kezem mozdul, hogy eltakarjam, de megállít. Nem mond semmit, csak a kádhoz irányít. Beülünk, hátam mellkasának simul. Merev tagja csípömnek nyomódik. Zavartan kulcsolom össze ujjainkat. Kell egy kis idő még, hogy elengedjem magam. Nem sürget, élvezzük a pillanatot. Lassan kezdem el cirógatni bőrét. Felfedezek minden bőrkeményedést, heget. Darabig hagy kibontakozni, majd munkához lát ő is. Kisugárzásából érezhető vadságnak nyoma sincs mikor elkezd fürdetni. Minden mozdulata lágy, mintha porcelán volnék. Beleolvadok karjaiba, de mikor combom belső felét kezdi masszírozni elkapom a csuklóját.

- Nem bántalak. – rekedt hangjától végig fut egy kellemes borzongás a gerincem mentén.

- Tudom.- válaszolom végül, s hogy gátat szabjak kezeimnek, hátra nyúlok, hajába túrok. Nyögésébe beleremegek, s meg keményebb leszek, már ha ez lehetséges. A válasz reakciótól nagyot dobban a szívem, s egy apró sikítás hagyja el az ajkaimat. Annyira ösztönös, annyira Dalaf. Fogai nyakamba, ujjai combom húsában mélyednek. Fáj, de még ez is tovább szítja vágyam. Szégyen szemre ennyi idős férfi létemre, majdnem elélveztem ennyitől. Nem kell sok a gyönyörig és annyira rég volt. – Dal kérlek.- nyüszítem a szavakat. Nem tudok gondolkozni, a testem lángol és csak ő hozhat enyhülést.

- Mit kérsz? – fülembe morog. S én csak a csípömet tudom megemelni esdekelve.

- Dal, Dal, Dal...- mantraként ismételgetem nevét, de úgy tűnik neki ennyi is elég. Míg egyik keze körém kulcsolódik, s mozgásba lendül, másik bejáratomnál kezd körözni. Belém reked a levegő és elég pár mozdulat, hogy remegve élvezek el. A világ megszűnik, s egyedül a nekem nyomódó kemény, forró test tart egyben.

Pihegve fordítom fejem egy csókért, s mikor teljesül a vágyam, egyik remegő kezem kiszabadítom a vörös fürtök közül, s farkára simítók. Eddig csak magamat érintettem, így csak remélem, hogy élvezi amit teszek. Nagyobb és vastagabb nálam, de furcsa elégedettséggel tölt el a tudat. Keze befedi az enyém és mutatja a tempót. Vad, forró, majd megremeg és magja beborítja a kezünket. Lehelete csiklandozza a nyakam, mégis olyan jó így. Össze bújva pihenünk, finoman simogatva a másikat.

- Nem egészen, így terveztem, de így volt tökéletes. – hangja még karcos, de a boldogsága szinte kézzel fogható.

- Valóban. – most, hogy elmúlt a vágy ködje az elmémről, kicsit zavarban érzem magam, de szörnyen boldogan és szeretve.- Szeretlek.- kicsúszik a számon, annyira természetes még akkor is, ha Dalaf az előző beismerésemre se reagált. Egyszerűen tudnia kell.

- Én is szeretlek Kicsim.- szívem boldogan kezd gyorsabb tempóra, s mosolyogva próbálok még jobban hozzá bújni. Bárcsak ez lenne az életem.

Nehezemre esik kikecmeregni a kádból, de finom unszolásának eleget teszek végül. A masszázs folytatását viszont finoman elutasítom. Nem hiszem, hogy nem vágynék többre, de nem biztos, hogy készen állok rá és csak mindkettőnknek kellemetlen lenne végül. Nem tűnik túl meggyőzöttnek, de beleegyezik és mikor megkérem magamra hagy, hogy kényelmesen felöltözhessek. Tényleg nincs nála jobb ember a világon. De bármennyire is tudom, érzem ezt, szégyellem hegeim. Nem kéne ilyenre gondolnom, de elmémben fel csendülő gúnyos és undorodó mondatok nem csitulnak. Marnie mindig is utálta még a létezesük tudatát is. Megrázom a fejem, s igyekszem száműzni ezeket a gondolatokat. Még élvezni akarom a pillanatunkat, a nehézségek úgyis megvárnak. Könnyedén belebujok a kikészített ingébe, ami nagy rám. Hiába vagyunk majdnem egy magasak, az ő vállai szélesebb és sokkal izmosabb is nálam. Lemondóan sóhajtott egyet úgy tűnik ez már életünk végéig nem fog változni és kimegyek hozzá a comb középig erő felsőben.

- Nem kaptam nadrágot.- szolok neki miközben az asztalnak támasztom csípömet, onnan figyelem tevékenykedését. Mikor rám nézz, egy huncut mosollyal keresztezem a lábaim. Élvezem tüzes pillantását, s csak tetszelgek tovább. Sose hitem volna, hogy van egy ilyen oldalam is, de Dal mellett bármilyen lehetek, mert tudom, hogy mindenhogy szeret.

- Gyere.- könnyedén lépek ölelésébe. A gyertyafény pedig igazán romantikus.

Túl hamar telik el a délután, a naplemente pedig indulásra szólít. Kellemetlen visszavennem a koszos ruháimat, de elég lesz az ing miatt hallgatnom a hisztériát. Ez a gondolat visszább vesz boldogságomból, s ráncba szalad a homlokom. Nem akarok szembe nézni vele, de amint visszatérek a kúriába beszélnünk kell. A jövőről, a kicsiről. Zavartan túrok hajamba, a gondok vissza telepednek a vállamra, de mielőtt teljesen elvesznék bennük. Lágy ajkak nyomodnak az enyéimeknek és a szuszt is ki csókolja belőlem. Visszaránt elmém sötét bugyraiból.

- Még velem vagy. Legyél is itt.- most nem zavar, hogy parancsol, sőt készségesen teljesítem. Hozzá bújok, belélegzem illatát, s még egy kicsit, így maradok. De nem hallgatható tovább az indulásom.

- Bárcsak elszöktünk volna 15 évvel ezelőtt.- suttogom nyakába.- Megyek. Nem tudom mikor tudok újra jönni, de sietek.

Már bőven besötétedett mire visszatértem, Johann helyet viszont drága nejem vár az ajtóban. Tekintette lukat éget belém. Azt hiszem hosszú éjszaka elé nézek.

- Hogy legyen? Elkezded mondani vagy próbáljunk beszélgetni? Esetleg holnap kerítünk rá sort?- reméltem, hogy csak holnap. Mára úgy érzem elég komoly beszélgetéseim volt.

- Nincs mit beszélnünk. Őt választottad.- a düh csak úgy árad belőle.

- Van miről beszélnünk, de nem fogok neked hazudni valóban szeretem Dalafot.

- Akkor engem kidobsz a gyerekkel vagy a kicsi maradhat és majd ti nevelitek?- csöpög a gúnytól és az undortól minden szava.

- Sose tennélek utcára. Békésen oldjuk meg a helyzetet. Együtt. Gyere legalább a szobába beszéljünk, itt megfázhatsz.- fele nyújtom a kezem, de csak elüti azt.

- Békésen? Annyit dolgoztam azon, hogy eltűnjön anno, most se fogom tétlenül hagyni, hogy előkerült!- kezem ökölbe szorul, de végül csak megrázom a fejem.

- Nem értelek Marnie. Sosem voltunk szerelmesek és vonzalom sincs nagyon köztünk. A kicsi is olyan nehezen fogant meg. Mi ez így hirtelen?

- Kötelességein vannak Nash és azokat pont nem érdekli, hogy mit érzünk. Minden csak erről szól, s ebbe nem fér bele a lovászfiú.

Nem válaszolok, csak figyelem meggyötört arcát. Értem mit mond, de már eleget tettünk ezeknek az elvárásoknak. Miért ne lehetnénk azzal akit szeretünk? Vissza kísérem a szobába, s ágyba rakom. Nézzem alvó arcát, kezem pedig hasára rakom, néha érzem a kicsi mozgását, ez megnyugtat. Mert félek, hogy valami őrültséget fog csinálni, ha nem csinált már.

Félelmem sajnos valósnak bizonyul, mikor három napnyi megvonása után eljutok Dalhoz. Ajka felrepedve, s kötés fedi több helyen a testét. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, félve simítok arcára.

- Mi törten szerelmem? Hogy vagy? Ki tette ezt? Mond meg, hogy kitudjam belezni!

 

- Csa... Csak az illatod- Tényleg Nash? Csak az illatom? A tökéletes seggébe markolok és visszahúzom magamhoz a farkát. Olyan hangosan nyög fel, hogy esküdni mernék, hogy szenved a vágytól. Vajon hányszor értél ehhez a fenékhez Nash? Hányszor gondoltál rám közben? Akkor élveztél a feleségedbe egyedül, ha ráfogott a seggedre? Mennyire szereted ezt? Szavak helyett rám emeli a ködös tekintét, az enyémek pedig vigyorogva villannak vissza neki. Még mindig teljesen zavarban kószálódik ki a kezeim közül, én pedig őszintén aggódom, hogy közben elesik. Mégis meglepetten összeszedetten szólal meg. Mennyit gyakorolhatja, hogy erős legyen?

- Mennem kell. Tovább voltam mint terveztem... Dal vissza jöhetek?- megdobban a szívem.

- Neked mindig van időpontod- suttogom neki. És akkor a fejemben hangosan bevallom az egyértelműt. Még mindig ugyanannyira szeretem. És pontosan ezért nem bírom elviselni, amilyen tétován és kínosan próbál távozni. Nem, nem akarom. Így nem mehet el. Az agyam újra és újra felveti a gondolatot. Egyáltalán mit jelent ez? Szeretném, hogy jót jelentsen, de nem tudhatom. Tudnom kell. Utána rohanok és az ajtónak csapok, hogy végre 15 év után újból érezzem a száját. Az iránta érzett összes felgyülemlett vágy egyszerre szakad ki belőlem és konkrétan az ajtóba szorítom a testét. Olyan mohó vagyok vele, mint amilyen még sohasem voltam. Felfalom és újból birtokba veszem őt. Éhesen szívom meg az alsó ajkát, miközben a hajába túrok és hallom, ahogy kiszökik belőle egy nyöszörgés. A csókja pedig semmit sem változott. Az íze pedig még mindig a mennyire hasonlít, ami sohasem lehet végül az enyém. Így én betörök hozzá és annyit veszek el az édességéből amennyit csak adni bír. Érzem ahogyan remeg, ahogyan még mindig felborítom a világát. A kezei a vállamba kapaszkodnak, engem keres velük, belém kapaszkodik, engem hív. Minden éjszakaért csókolom, amikor csókolni akartam és minden percért büntetem, amikor nem tudtam. Minden egyes pillanatért vagyok vele heves, amikor nem tehettem a magamévá a testét. Pont, ahogyan ma sem. Mert még mindig nem bírja el. Lágyan, lihegve válik el tőlem. Nem akarom, hogy azt higyje haragszom rá. Nem akarok gondolatban sem haragudni rá. Nem kérek többet. Gyengéd puszikkal „suttogom neki”, hogy mennyire szerettem mindig is. És hogy mennyit várnék rá még most is. És akkor, csak mint egy ígéret ő visszacsókolja az arcomat és azt mondja vele, hogy egynap valóban meg fogom őt kapni. Valóban mellettem fog élni.

- Gyere minél előbb vissza, most nem akarok ennyit várni rád.

- Jövök, de te se tűnj el innen.- Most vajon tényleg megígérte? Olyan hülye vagyok, de a szívem virágzó várakozásba kezd. És újra építgetni kezdi a szerelmemből a dolgait.

Épp a konyhában dúdolgatom amikor Cely mögém somfordál és nevetve fogja meg a karomat.

- Mi az kicsim? Csak nem hamis vagyok? Hm? Háát neeem teetsziik?- énekelem neki a szavakat és nevetve, széttárt karokkal hátra fordulok.

- Tudod jól apa, hogy valójában mindig is jó hangod volt. De nem az önbizalmadat akartam még tovább növelni. Valójában inkább neked kéne mondanod valamit- összehúzom a szemeimet.

- Mire gondolsz? Csücss le!- biccentek a szék felé, de ő csak megrázza a fejét.

- Egyáltalán nem bonyolult, fülig szerelmes vagy. Én pedig félek, hogy az a lord összetöri a szívedet. Úgyhogy szeretném tudni, hogy milyen sütivel lehet megfosatni, ha szükség lenne rá.

- Fricelya, a szádra vigyázz! És arra is, hogy miket terjesztesz.

- Miért? Te is mindig káromkodsz! És amúgy is nekünk van a legrosszabb hírnevünk a faluban!- elsápadok a hirtelen hangulatváltástól. Mióta támad rám a saját lányom?

- Az én vagyok Frice.

- Igen, az te vagy. Én pedig már nem az a kislány vagyok, akik megtudtál azzal a hittel védeni, hogy neked soha sincsen semmi bajod. Szerinted nem esik le, hogy miért tudtad mindig azt, olyan részletesen, hogy milyenek a férfiak? Tudom, hogy mindig csak meg akartál védeni, de nem tudsz már! Meg kell tanulnod nem titkolózni előttem.

- Az apád vagyok

- Ez nem egy érv, atyám. Csak mondd már ki az igazat!- kiállt rám, én pedig hevesen szólalok neki vissza.

- Jó, igen! Szeretem. Szeretem azt az embert Frice, de ezentúl nem a te dolgod.

- Emiatt hagyott el minket anya?- megtört, apró suttogás csupán csak a kérdés.

- Nem. Szerettem az anyádat Frice. Mindent megadtam neki. Mindenemmel szerettem. Az egy másik nagy szerelem volt. Sohasem lenne igaz az, hogy nem szerettem.

- De akkor neki mi miért nem voltunk...? Egyszerűen... Nem értem még ennyi év után sem- szorosan átölelem a síró lányt.

- Nem tudom kicsim, nem tudom. Viszont borzasztóan sajnálom. Borzasztóan sajnálom, hogy úgy kellett felnőnöd, ahogyan.

- Nem, ne mondj ilyeneket! Nem vagy rossz apa. Nagyon boldog gyerek voltam. Nagyon jó gyerekkorom volt és apám. Én csak azt szeretném, hogy végre te is boldog legyél- visszanyelem a könnyeimet.

- Boldog vagyok amióta vagy nekem kicsim.

- Attól még lehetnek bajaid és szeretném, hogy megoldd. Mert látom amikor üres vagy és magányos és azt is, amikor valamin aggódsz.

- Bárcsak ilyen egyszerű lenne megoldani Fricelya. Bárcsak!

Frice végül úgy döntött meglátogatja a nagyanyját, így a napokban én magam kísértem le hozzá őt. Ami azt jelenti, hogy két napja már nem láttam Nasht. Ám ő maga is elfoglalt volt. Tudom, mert előre megbeszéltük. A lányommal történt beszélgetés sok gondolatot elindított bennem. És arra jutottam, hogy most kell rendbe hoznunk pár dolgot mielőtt még megszületne a baba. Noha a szerelem lángja hirtelen lobbant fel újból, olyan magasra, hogy le sem bírjuk egymásról venni a kezünket, Nash-vel túl sok megbeszélni valónk van még mindig és nincs elég időnk egymásra. Emiatt pedig valahol távol van tőlem. És még mindig mindketten óvatoskodunk... Noha nem akarom elveszíteni és könnyebb volt hónapokig tartani az édes mámort, férfiaknak kell lennünk. És új dolgok kellenek amik összekovácsolhatnak. Amihez több nehéz pillanat kell. Így hát úgy gondoltam kipróbálhatnánk valamit.

- Mi a retkes fasz?! – Nash nyakába egy fél vödör szénpor zuhan. És míg az összes ruháját és fél arcát befedi, úgy az enyémet is az a vödör amit magamra mentem.

- Kicsim, vigyázz a szádra- suttogom neki és az ajtó mellől elől lépve elkapom a derekát. Érzem ahogy dühösen megfeszül a karjaimban. Ez csak szén...- Miért csináltad ezt? M-most- a dühtől megszólalni sem képes rendesen. Azonban hirtelen annyit érzek, hogy esztelen fájdalom nyilal a lábamba.

- Oh a kurva... Belém rúgtál!- kiáltom fájdalmasan, közben pedig ő kikászálódik a kezeim közül

- Vigyázz a szádra!- hajol le hozzám gonoszul suttogva. Aztán kiegyenesedik és nagy levegőt vesz.

- Beszélnünk kell.

- Mi?- ledermedve állok vele szemben.

- Most öntöttél egy vödör szenet rám, úgyhogy örülj, hogy nem arról akarok veszekedni. Így is elég nehéz napom volt. De egyáltalán miért?- egy halk kuncogás tör ki belőle, de visszanyeli a hangot- Most haragszom, nem kapsz nevetést. És tényleg... beszélnünk kell.

- Párkapcsolat fejlesztés lenne. Csinálunk egy nagy adag finom fürdőt, előtte kicsit veszekedünk, aztán beszélgetünk, hozzám bújsz, megmasszírozlak, körbevesz minket a gyertyafény, végül odaadom az egyik ingemet, mert a tiéd tiszta kosz. Hazaviszed, ez itt marad...

- Oh egek! Te tényleg kitaláltad hogyan vetkőztess le.

- Fürödhetsz ruhában is. Nem zavar. Csak szerettem volna valami különleges programot. Pici bolondsággal. Több közös idővel.

- Öregek vagyunk ehhez. Ráadásul ma hallottam valamit, ami...- ajak rágcsálva, idegesen hagyva félbe a mondatot. Ráadásul az a fél is inkább csak motyogás volt. Frusztrált leszek és aggódott.

- Mi a baj Nash? Aggódnom kéne? Tudok segíteni? Ne ijesztgess!

- Marnie azt mondta, hogy... Tudta hol dolgoztál. És azt mondta, hogy...

- Igazat mondott.

- Hogy mi? Ne-nem...

- De, igazat mondott. Nem tudtam, hogy tudta, de igazat mondott- nagyot nyelek és elfordulok Nashtől- Ne haragudj, de nem tudok a szemedbe nézve visszagondolni azokra az évekre- hátranyújtom neki a kezemet, hogy fogja meg- Kérdezz csak! Jogod van kérdezni és könnyebb így is.

- M-meddig?

- Körülbelül 14 évig- hallom ahogyan felzokog mögöttem.

- Miért?- nem bír hosszabb mondatokat kiejteni.

- Nevelnem kellett a lányomat. És pénz kellett az idő mellé, kaptunk lakhelyet is- a lehető legszárazabban próbálok beszélni róla, nem akarok beszélni róla.

- Hány... Férfi? Te voltál, tudod?

- Nem vállaltam férfiakat Nash, de annyi nővel voltam. Annyi mindent csináltam... Noha sok mindenre megtanított az élettel kapcsolatban, de gyűlöltem. Az a sok színészet, az a megalázottság, az egész hely... Bárkit, bármikor, bárhogyan. Huh... Nincs egyébként betegségem. Nagyon tiszta helyen dolgoztam. De akkor is volt minden. Tönkretette a magánéletemet. Nem akartam a szexet, sőt! Gyűlöltem. Bár inkább legfőképpen magamat. Szabadidőmben ha nem Fricével voltam, akkor egyedül. Kibaszott egyedül. Egyszer talán 29 évesen vágytam még némi tapasztalatra. Akkor voltam férfiakkal, szabadakaratból, nem kurvaként. De közük sem volt, ahhoz ami te vagy nekem. Ami te voltál nekem mindig is. Inkább erőharc volt, stresszlevezetés, csak testiség. Akkor kellett nekem, de nem mondom, hogy nem bántam meg. Nem volt sok. 3 más-mással töltött éjszaka. Körülbelül egy időszakban. Kettő feküdt alattam, eggyel nem volt sok.

- Velem miért nem feküdtél le sohasem?- hosszú, néma percek után hangzik el a kérdés. Lehajtott fejjel fordulok Nash felé, még mindig fogom a kezét. Az arcomon könnyek úsznak. És akkor ott megcirógatja a kezemet. Nem menekül, hány lenne, üt meg. Cirógatja a kezemet. Megszorítom az övét és felnézek a szemeibe.

- Emlékszel arra a napra, nyáron? Amikor elmaradt az egyik órád, mert az oktatód felesége éppen szült? Bejöttél hozzám a pajtába és óráink voltak együtt. Sohasem csókoltalak addig, olyan sokáig.

- Aznap heves voltál- bizony.

- Mert nem volt, ami visszafogjon. Kibaszott sok időm volt téged kiélvezni. És nem kellett félnem, hogy meghallanak vagy keresni fognak. Eszméletlenül közel voltál hozzám, a fenekedet gyúrtam és duzzadtak lettek az ajkaid annyi csóktól. Olyan rendetlen volt a frizurád... Nem bírtam visszafogni magamat, ahogy a nevemet nyögted- egy halk lihegést hallok, mielőtt a karcos hang remegve közbeszól.

- És akkor...

- Megsimogattam a nadrágodon keresztül a bejáratodat. És teljesen összemocskolta a nadrágodat a magod. Olyan hevesen élveztél el, nem is számítottál rá- Nash arca még most is vörösen ég.

- Nagyon zavarban voltam.

- Oh emlékszem! Teljesen pánikba estél, hogy hogyan mész vissza. És aztán felajánlottam, hogy kimosom a nadrágjaidat. És szigorúan el kellett fordulnom. Azonban még azok után is, hogy azt a hosszú, fehér inget lehetetlenül lehuzigáltad magadon, kilógott a csupasz feneked alja, ott voltak előttem a gyönyörű, tejfehér combjaid... És ahogy lejjebb hajoltál zavarosban, még mindig piszkálva az anyagot, mindent láttam mögötted állva, amire csak vágytam. Olyan kibaszott közel voltam ahhoz, hogy ott dobjalak a szénába és vegyem el a szüzességedet.

- Miért nem tetted? Akartam. Rengetegszer képzeltem el.

- Kicsim, attól még hogy valamiről ábrándozol, nem állsz rá készen. Annyira szégyellted magadat mindenért. És állandóan aggódtál. Arról nem is beszélve, hogy a pajtában nem volt, olyan felület, amit ne találtál volna kényelmetlennek. Még nagyon fiatalok voltunk. El tudod képzelni, hogy a 16-17 éves éned a szúrós szalmán, lótrágya szaggal körülvéve, teljesen meztelenül ellazult volna? Hogy nem bánta volna meg? Hogy nem zokogott volna, hogy nem tudunk együtt aludni? Olyan első alkalmat akartam neked adni, ami tökéletes. Vigyáztam rád. Azt akartam, hogy készen állj. Valahol tudtam, hogy bármit megtennél, ha azt mondom neked, de azt akartam, hogy legyen bátorságod a dolgokhoz. Hogy ismerd magadat, a vágyaidat. Hogy tudd, hogy nincs miért aggódnod. Akkoriban, olyan ártatlan voltál. És én is szinte még kölyök voltam. Belevoltam abba a fényedbe is külön bolondulva- megcirógatom az arcát- Mindig is a legjobbat akartam neked.

- Mehettünk volna lassan, többet is elbírtam volna.

- Lassan mentem, csak nem volt hozzá időnk. Egy ideális világban, egy ideális életben a saját kis házunkban éltünk volna, és azzal a fiatal, szerelmes mosollyal cipeltelek volna be a küszöbön oda először a nászéjszakánkon. Tudtam, hogy nem lehet, de akkor is valami majdnem olyanra vágytam. És akkor lett volna kandallónk, ami néha teljesen bekormoz minket, és kádunk, amiben utána lemoshattalak volna. Fenébe, fáj, amikor ezekről kell beszélnünk. De még mindig azt akarom, mint akkor. És ahhoz valamit kezdenünk kell ezzel a 15 évvel.

- Dal, jó férj lettél volna.

 

 

- Oh most kitalálod, hogy tök véletlenül te is küldtél leveleket nekem?- kicsit gunyoros vagyok, de mi ez most hirtelen? Ellép tőlem és az egyik fiók mélyéről egy levelet vesz elő, amit átad.

- Ez volt az utolsó, körülbelül 10 éve írtam, de végül aztán sohasem vittem el a földedre. Azonban, ha megnézed az elejét. – átnyújtom neki: „Nos, akkor negyedszer is megpróbálok levelet küldeni neked. Hátha így 10 év után végre válaszolsz. Sok mindent történt...”- kezem remeg. Ez az ő írása, bárhol felismerném, de egyet sem kaptam tőle. Nemhogy négyet. A családom tényleg ezt tette volna? Sose érdekelte őket, hogy én mit szeretnék, az én boldogságom nem volt fontos nekik.

- De- de akkor sem vártál meg!-

- Azt ígérted 2-3 hónap és visszajössz, hogy írni fogsz nekem. Mindvégig, minden második héten. Megígérted nekem és én nem kaptam semmit. Se leveleket, se híreket rólad, se válaszokat tőled, sem pedig vissza téged. Hónapokig maradtam, kitartóan vártalak vissza, talán 7 hónapig, de a munkaszerződésem lejárt. Én nem bírtam fizetni azt a környéket Nash! Nem tudtam ott maradni. Arra szinte sosincs munka. Főleg azok után, hogy valahonnan elbocsátottak. Szerinted könnyű volt ott hagyni? Az egész életemet veled akartam tölteni.- nincs munka? Elküldték? De hisz most is van felvétel! Hát tényleg mindent mentettek, hogy elválasztanak minket.- Nem tudtam kifizetni, nem tudtam kifizetni Nash, napokra messzi helyeket sem tudtam megfizetni. Nem tudtam megfizetni 15 évünket... Bocsáss meg!- nézzem könnyáztatta arcát, ne sírj kérlek, ne sírj.- Én nem adtam fel, nem adtam fel Nash... Amikor csak tudtam, ott voltam, visszajártam, de te sosem jöttél oda vissza, bármennyiszer is mentem. És nem fogok hazudni, egy idő után elég sértett lettem, dühös, belebetegedett. Nem maradt hozzá örökre erőm. Ráadásul megismertem valakit, aki eleinte remek barát volt, majd...

- Nem akarom hallani!- hangom gyengébb és rekedt. Tudom, hogy mással volt, hisz ismerem a lányát és nekem is ott van Marnie. Mégsem akarom, hogy kimondja.

- Bocsáss meg- suttog, nekem pedig 15 évnyi eltemettet fájdalom tőr felszínre.

Zokogok, mint egy gyermek. Fáj, annyira fáj! Szorosan átölelem magam vigaszt keresve. Mikor eljut tudatómig a papír zörgés. Az ő levele, az egyetlen dolog tőle, ami azt bizonyítja, hogy nem felejtett el. Az a papír, ami velem marad mikor ennek az édes álomnak vége szakad. Hisz túl öregek vagyunk a tündér meséhez, nem? Kezemre simít, majd körül vesz az otthon melege. Belesimulok karjaiba, fejemet a nyakába fúrom, még egy kicsit élvezni akarom a múlt édes mámorát. Az idő megszűnik számomra, beleveszek fűszeres illatába. Izmos teste enyémnek feszül és érzem, hogy a vágyam fizikai megtestesülése megmozdul. A forróság elönti a testem, felkúszik az arcomra, ami lángra kap. Most már zavaromban rejtett arcom nyakába és finoman elemelem csípömet az övétől. Istenem, de kínos! Mint valami hormon fűtötte kamasz. Mellkasa finoman reng az enyém alatt a vissza folytot nevetéstől. Ennyit a meghitt pillanatról.

- Csak...csak az illatod- dadogóm, s fel nyögők, mikor tenyere fenekemre siklik. Felkapom rá a tekintettem, de csak egy szórakozott szempár pillant vissza rám. Megpróbálok minél gyorsabban kikászálódni karmai közül és ellépek vonzásából. A fűszeres aroma igy is teljesen belém ette magát. Összehajtom a levelem, s a kabátom belsejébe rejtem. – Mennem kell. Tovább voltam mint terveztem... Dal vissza jöhetek?

- Neked mindig van időpontod.- nem tudom teljesen megfejteni a tekintetét, de a belőle sugárzó melegség csontig hatól.

Nem tudom mit kéne mondanom. Így csak bólintok egy félszeg mosoly kíséretében. Nehezemre esik elindulni, de az élet nem áll meg. Az ajtónál járok mikor hirtelen megpördít. Hátam a fának csapódik Dal pedig az ajkamra mar. Csókja mámorító és mohó, mintha minden elvesztegetett időt most akarna bepótolni. Sokkal jobban csinálja, mint 15 éve. Térdem elgyengül, így kénytelen vagyok széles vállaiba kapaszkodni, hogy ne esek össze, mint egy rongybaba. Pihegve válok el tőle, nem bírom ezt a tempót. Sose volt ilyenben részem. Rajta és a feleségemen kívül senkivel se csináltam ilyet. Kábultan nézem aranyszemeit, így nagyon nehéz lesz lovagolni. S mintha olvasná a gondolataimban gyengéd puszika kezd elhalmozni. Lassan lenyugszik őrülten kalapáló szívem, s kuncogva viszonzom a kedvességet. Meglepettnek tűnik az első viszont puszitól, de nem hiszem, hogy zavarná. Homlokát az enyémnek támasztja, s csak suttogja a szavakat.

- Gyere minél előbb vissza, most nem akarok ennyit várni rád.

- Jövök, de te se tűnj el innen.- fura mégis szívből jövő búcsúunk után útra kellek. Szívem dalol, bár biztos vagyok benne, hogy még van mit megbeszéltünk.

A felnőt élet tényleg nem egyszerűsíti meg az ismerkedést, még ha újra ismerésről is van szó. A feladatok lassan eltemetnek, ráadásul már csak egy hónap van kicsi szerelmem megszületéséig. Marnie egyre többet igényli jelenlétem, amit megértek, még is nehezen kezelek. Úgy érzem mind a kettőjüket becsapom. Mégsem tudtam megállni, hogy a héten 2x leszökjek Dalafhoz és bár maximum 1 órát tudtam vele tölteni, de minden perce megéri. Édes csókjai, forró ölelése energiával tölt fel. Mardosó bűntudatomat pedig jótékonyan elfedi szárnyait bontogató szerelmem. Házasságomban ez az érzés sose szerepelt, így fürdőzöm benne, mint régen mikor beleszerettem a lovászfiúba.

Tavasz van végre . Már hónapok óta összebarátkoztam az újonnan felvett fiúval. Ő az egyetlen korom béli, akivel tudom beszélgetni és bohóckodni, anélkül hogy vissza mondaná szüleimnek vagy hazudna nekem, csakhogy kihasználjon. És hogy honnan tudom ezt? Azok az aranyszemek eddig csak az igazat mondták nekem. Boldogan tartok Dalafhoz, jó idő is van végre és vele is találkozok, így jó kedvem töretlen. Viszont mikor meglátom földbe gyökerezik a lábam. A fútatóban áll az egyik ló nyakát simogatja. A nap fénye körül öleli, vörös haja szikrázik, mosolya végig cirógatja testem és szívem nagyot dobban erre a látványra. Nem bírok máshova nézni.

- Min gondolkozol? – felnézek feleségem kérdő arcára. Valóban el révedtem egy cseppet.

- Csak a múltból jutott eszembe valami.

- Róla?- kezem megrándul. Tudom, hogy tudott rólunk, de most ez honnan jött?

- Miért lenne pont ő róla szó?

- A szolgálom látott egy nagyon hasonló kinézetű férfit a közeli faluban. Ahová mostanában menned kellet és furán viselkedsz.- egy percig némán nézek rá és próbálok rájönni mire is gondolhat. De arckifejezése megfejthetetlen számomra.- Ő az?

- Igen. – nincs értelme tagadom a nyilvánvalót, úgyis csak játssza a tudatlant. Keze hasára siklik, beharapja a száját és szomorúan néz rám. – Sose bántalának titeket.

- Tudom, de attól még nem kell, hogy örüljek. Bár ha csak a szolgáltatásait veszed igénybe...

- Szolgáltatás?

- Gondolom itt is kurvaként dolgozik.- bennem ragad a levegő, az ő szemme pedig elégedetlen villan. Most legalább tudom mi hiányzott a leveléből. Rengetegszer elolvastam a napok alatt, de mindig hiányérzetem volt, mintha kihagyna egy fontos momentumot.

- Tudtad, hogy hol van. Mégse mondtál semmit, pedig melletted mentem tönkre bele, hogy nem találom.- szívem majd meg szakad. Remélem, hogy csak a féltékenység mondatja ezt vele, de ha nem.. Sosem fogok megbocsátás se neki sem magamnak, hogy abba a helyzetben nem voltam ott Dalnak, és nem tudtam segíteni.

- Ennyi amit tudsz erre mondani?- hangja magasra ível, nem erre a reakcióra számított. Egy sóhajjal leteszem a tollat a kezemből, összefűzőm az ujjaim és úgy nézek rá mint egy kellemetlen légyre. Sose tartottam egy gonosz, lelketlen nőnek, de most, úgy látszik félre ismertem őt. Az eddig felé érzet szeretettem meginog és csak a szíve alatt lévő kis lény felé tudok pozitív érzést táplálni. Nem tudom igaz e amit mond, de semmi köze hozzá, hogy mit csinálunk vagy mit nem.

- Inkább menj és pihenj le. A kicsinek nem tesz jót a stressz.- hitetlenkedve nézz, majd kicsörtet a dolgozóból. Beszélnem kell Dallal és majd vele is, nem tudom ennyiben hagyni, hogy évekig hazudott nekem. De mindenek előtt Dalafhoz vezet az utam.

 

-Valóban nem tudtalak kiirtani magamból bárhogy is próbáltam. Minden este kísértettél és annyi idő után itt vagy. Összezavarva mindent, pedig azt hittem békeségben élhetek- Nash megtörtnek hangzik, én pedig ledermedt tekintettel állok felette, egyáltalán nem erre számítottam. Azt hittem, hogy kiabálni fog velem, tele lesz dühvel, esetleg nekem is támad. De nem, ő nem, úgy néz ki elfelejtettem, hogy ő sohasem tenne ilyet. Ennél mindig is törékenyebb volt. 15 év pedig talán mégsem mindent változtat meg -Kerestelek. Az első 5 évben mást se csináltam, csak kerestelek. Mert mire hazaértem, te eltűntél- Keresett? Mi az, hogy keresett? Mi a fenéért keresett, ha egyszer nem jött haza? És nem is írt nekem. Megígérte, hogy csupán két hónapig lesz távol, de egy évre rá sem volt sehol. És a neki küldött leveleim sem leltek válaszra. Eltűnt. És most ahogy a tekintetét még mindig fogva tartom, az arcán csorogni kezdenek a könnyek- Mindent megtettem, hogy haza érjek hozzád és te nem voltál itt! Elvesztettem a reményt és úgy döntöttem megpróbálok tovább élni. Teljesítem a kötelezettségeimet, mert talán ha helyesen élem az életem, akkor a túlvilágon ismét láthatlak. Viszont még életemben itt vagy és nem tudom mit csinálják, mert vonzol, még akkor is mikor belém rúgsz újra és újra. Dühös vagyok, csalódót és mégis itt vagyok, mert ismét csak egy jó szót szeretnék hallani tőled! Elhagytál, vissza se néztél, mégis én vagyok mindenért a hibás. És most eressz!- Hátra tántorodom és elkapja a tekintetem, ahogy a könnyeit törölgeti arcán. Fájdalmasan szorul össze a szívem. Még ennyi év és sérelem után is meg akarom vigasztalni - Számon kérsz és engem hibáztatsz, de nem vagy jobb nálam. 15 éve átéltem a poklot és tudod mi tartott életben? Te. És ki nem volt sehol? Te. Valóban nem ismersz és én se ismerlek, de ez nem az én hibám. Gondolom élvezted, hogy játszhatsz egy gazdag ficsúr érzéseivel. Akit eldobtál, mikor eleged volt. Ezt akartad, te rohadék? Erre voltál kíváncsi? Mit szeretnél még Dal? Mit mondjak még?- Megtörten suttog, a könnyei újból patakokban folynak az arcán. Bennem pedig kezd valamiféle gyanú felépülni. Mi történt a múltban? Miért nem egyeznek a történeteink? A kezeim közé zárom a könnyes arcát, gyengéden, cirógatva nyúlok érte, mintha itt helyben összetörhetne. És talán itt helyben törik is össze. Én pedig 15 év után még mindig vigyázni akarok rá. Pont, olyan erős a késztetés bennem, mint egykor, már ha nem lett erősebb.

-Mi történt 15 ével ezelőtt? Miért nem jöttél haza?- suttogom neki.

-Megírtam, megírattam neked- a hangja zavart. Azonban én egyre inkább megvilágosodom.

-Esküszöm neked, hogy nem kaptam meg Nash!- rettegek, hogy az lesz az igazság amire gondolok, már ha elmerem hinni.

- Beteg voltam, az se volt biztos, hogy megélem a másnapot. Félévbe telt mire fel gyógyultam.

-Nem, nem lehet igaz!- Nem lehet, hogy kibaszott 15 évünk veszett el emiatt.

-Mi értelme lenne, ennyi év után hazudnom neked? Lehet inkább te beszélted tele a fejedet hülyeségekkel az évek alatt. Talán jobb is így külön, mert sose lettem volna neked jó. Mindig csak a hibát látod, láttad bennem. Mond Dalaf miért mentél el?- Noha eltolta a kezemet, most újból az arcáért nyúlok. A szívem hevesen ver.

- Hiszem neked. Én azt nem hiszem el, hogy a legfontosabb éveinkben...- képtelen vagyok kimondani a szavakat.

- Kicsim- hosszú évek után, olyan természetes csúszik ki az ajkaimon a szó- te megkaptad az én leveleimet?

- Oh most kitalálod, hogy tök véletlenül te is küldtél leveleket nekem?- az egyik fiókos asztalhoz lépek és előhúzok egy levelet.

- Ez volt az utolsó, körülbelül 10 éve írtam, de végül aztán sohasem vittem el a földedre. Azonban, ha megnézed az elejét. – átnyújtom neki: „Nos, akkor negyedszer is megpróbálok levelet küldeni neked. Hátha így 10 év után végre válaszolsz. Sok mindent történt...” Megremegnek az ujjai. És akkor szerintem megérti.

- De- de akkor sem vártál meg!- Mély levegőt veszek.

- Azt ígérted 2-3 hónap és visszajössz, hogy írni fogsz nekem. Mindvégig, minden második héten. Megígérted nekem és én nem kaptam semmit. Se leveleket, se híreket rólad, se válaszokat tőled, sem pedig vissza téged. Hónapokig maradtam, kitartóan vártalak vissza, talán 7 hónapig, de a munkaszerződésem lejárt. Én nem bírtam fizetni azt a környéket Nash! Nem tudtam ott maradni. Arra szinte sosincs munka. Főleg azok után, hogy valahonnan elbocsátottak. Szerinted könnyű volt ott hagyni? Az egész életemet veled akartam tölteni.- Elcsuklik a hangom és szinte képtelen vagyok végig mondani- Nem tudtam kifizetni, nem tudtam kifizetni Nash, napokra messzi helyeket sem tudtam megfizetni. Nem tudtam megfizetni 15 évünket... Bocsáss meg!- A könnyek némán és egyenletesen kezdenek folyni az arcomon. A szívemet facsarja a fájdalom. A személyemet pedig szégyen.

- Én nem adtam fel, nem adtam fel Nash... Amikor csak tudtam, ott voltam, visszajártam, de te sosem jöttél oda vissza, bármennyiszer is mentem. És nem fogok hazudni, egy idő után elég sértett lettem, dühös, belebetegedett. Nem maradt hozzá örökre erőm. Ráadásul megismertem valakit, aki eleinte remek barát volt, majd...

- Nem akarom hallani!- Nash erőtlen, a sírástól rekedt, gyönge hanggal állít meg.

- Bocsáss meg- most egészen másért suttogom. Gyengéden szól az ajkaimról ez a két szó. Ez egy bocsáss meg, nem kellett volna bele kezdenem. Nash zokogva rázza a fejét, erőtlenül öleli át saját magát, összegyűrve a levelemet a kezei között. Az ő levelét. Az arcán egyértelműen átvillan a felismerés, hogy még nem olvasta el. Én pedig a remegő kezére teszem az enyém. És aztán remegő sóhajjal magamhoz húzom és ölelem át, úgy mintha máskülönben belehalnék. És még mindig annyi kibaszott fájdalom van, amiről nem beszéltünk.

 

 

- Oh, csak nézd már meg!- nem bírom tovább bizonytalanságát. Végre lekerül a lepel a gyilkos süteményekről, de csak egy felvont szemöldököt kapok. De mégis mit vártam? Olyan egy naiv hülye vagyok.- A lányodnak hoztam- nyögöm ki végül zavaromban. Mégse mondhatóm, hogy az övé, mert utálom, és teljes a káosz miatta a szívemben.

- Milyen szándékaid vannak a lányomat illetően?- morog. Na igen, kicsit félreérthető voltam azt hiszem.

- Hogy mi? Szándékok? Nem. A gyerekem lehetne! Őrült vagy?- nekem az apja kéne... lehet én vagyok az őrült.

- Mégis mit gondolhatnék, ha állandóan őt emlegeted? Az apja vagyok, ösztönösen féltem- egy ideig csend áll be közénk.

- Megértem, ha arra gondolok, hogy bárki a fiam közelébe megy... Vagy a lányom közelébe... Még nem tudni a nemét sem, de én már ölni tudnék- friss még nekem ez az érzés, de átérzem. Még megsem születtet, de már látok minden borzalmat, amitől megakarom védeni.

- Nos, azt hiszem gratulálok. Biztosan gyönyörű a felesége a Lordunknak. És köszönet a süteményekért, igazán figyelme...

- Sohasem beszéltél így- nem akarom hallani tőle ezt. Tőle nem és főleg nem így. Mintha valami végleges lenne, valami ami fáj.

- Egy rakat dolog soha nem volt, úgy mint most, Nash. Sőt! 15 évvel ezelőtt semmi nem volt ugyanilyen, csak az, hogy legalább ugyanennyi pénzed volt! Egyikünk sem tudja, hogy ki a franc ül vele szemben és én egészen biztosan azt sem tudom, hogy 15 éve mi történt. Mi a fenét mondjak arra, hogy megdugtál egy gyönyörű nőt, akit mindig is neked szántak?- A pulzusom felugrik, és ismét elönt a düh és a fájdalom. Nem tud semmit, jó vicc! Csak én nem tudok röhögni rajta. Valóban eltűnt 15 év, de nem miattam töltöttük külön!

- Nem tudod mi történt? Komolyan? Ne játszd a hülyét! Sőt, ha így játszunk, én mi a fenét mondjak arra, hogy látszólag milyen korán meghemperegtél valami ócska nővel? – felpattannék, de kezemre mar és a székre szorít. Francba, hogy ennyivel erősebb!

- Nem menekülhetsz el minden egyes alkalommal. Nem bírom ezt Nash! Megjelensz két üres mondatra, majd összeveszünk, belém mártod a késedet és elrohansz. Mi a fene van veled? Nem tudom mit beszéltél be 15 éve magadnak, de az kurvára nem működik, hogy elfutsz tőlem. Legyél már őszinte!- összeszorítom a szám és minden erőmet latba vetve próbálok kiszabadulni fogásából, de nem elmenekülni akarok, de nem ám! Szét akarom verni a fejét!-Jó, kezdek akkor én! Haragszom rád. Olyan nagyon haragszom rád, hogy nem tudom kifejezni. És idegbajt kapok attól, hogy nem tudom mi lett veled. Hogy ki a fene vagy és mit akarsz itt. Az utóbbi 15 év tönkretett, de nem csak miattad. És nincs ahhoz erőm, hogy játszadozzam veled. Érted? Egy részem kurvára nem akar téged látni és fogalmam sincsen, hogy mi a nagy szerencséd, de az a részem sokkal hangosabb, aki nem szereti, ha kimész azon az ajtón. Úgyhogy ideje, hogy kurvára veszekedjünk és tisztességesen utáljuk egymást, mert akkor legalább haladunk is valahová. Pontosan tudom, hogy minden este velem kell, hogy álmodj és azt is, hogy képtelen vagy, úgy élni, hogy ne gondolj rám. Nem dolgoztad fel a dolgokat. Ahogyan én sem. Úgyhogy gyerünk! Végre lesz okod miért idejárni. 15 évnyi sértettségről csak tudsz mit mondani, nem igaz?

Nem, nem igaz, mert amit átéltem és amit érzek azt nem lehet csak úgy elmondani. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem és miért, hogy még jobban báncson vele? Lehajtom a fejem és érzem, hogy remegek, nem csak a testem a lelkem is. Nem tudom eldönteni, hogy most sírjak vagy nevesek. Neki volt szar? Neki nincs ereje? Én beszéltem be magamnak faszságokat? Én? De legyen esünk túl rajta. Hátha végre vége lesz.

-Valóban nem tudtalak kiirtani magamból bárhogy is próbáltam. Minden este kísértettél és annyi idő után itt vagy. Összezavarva mindent, pedig azt hitem békeségben élhetek.- szünetet tartok, még jobban fáj így kimondva.-Kerestelek. Az első 5 évben mást se csináltam, csak kerestelek. Mert mire hazaértem, te eltűntél.- elnevetem magam. Ez annyira abszurd! Rá emelem a tekintettem és már az se érdekel, hogy látja folyó könnyeim.- Mindent megtettem, hogy haza érjek hozzád és te nem voltál itt! Elvesztettem a reményt és úgy döntöttem megpróbálok tovább élni. Teljesítem a kötelezettségeimet, mert talán ha helyesen élem az életem, akkor a túlvilágon ismét láthatlak. Viszont még életemben itt vagy és nem tudom mit csinálják, mert vonzol, még akkor is mikor belém rúgsz újra és újra. Dühös vagyok, csalódót és mégis itt vagyok, mert ismét csak egy jó szót szeretnék hallani tőled! Elhagytál, vissza se néztél, mégis én vagyok mindenért a hibás. És most eressz!- hangom gyengébb mint szeretném, de nem bírom közelségét. Elhátrál és csak nézz. Megtörlőm az arcom, nem akarok ennél is még szánalmasabb lenni. Elég volt ennyi megaláztatás. Miért nekem kell szenvednem? - Számon kérsz és engem hibáztatsz, de nem vagy jobb nálam. 15 éve átéltem a poklot és tudod mi tartott életben? Te. És ki nem volt sehol? Te. Valóban nem ismersz és én se ismerlek, de ez nem az én hibám.- a végét már csak suttogóm és szégyen szemre ismét elerednek a könnyeim. 32 éves felnőt férfi létemre itt bőgők egy másik férfi miatt.- Gondolom élvezted, hogy játszhatsz egy gazdag ficsúr érzéseivel. Akit eldobtál, mikor eleged volt. Ezt akartad, te rohadék? Erre voltál kíváncsi? Mit szeretnél még Dal? Mit mondjak még?

Szorosan összezárom a szemem, nem akarom látni szánalmas önképem aranyszemeiben. Azt hittem elég erős vagyok, hogy többet nem leszek az a szánalmas kamasz, aki egy lovászfiúra támaszkodik. Felnőt vagyok felelősségekkel, kötelezettségekkel, amikkel egyedül is meg kell tudom küzdeni. Viszont miatta ismét csak én vagyok a Lord helyet.

Tenyere égeti bőröm, ahogy arcomra simít. Érzem a bőrkeményedéseit, mégis ez a leglágyabb, leggyengédebb érintés, amit valaha kaptam, mióta elhagyott. Lelkemet is cirógatja.

-Mi történt 15 ével ezelőtt? Miért nem jöttél haza?- hangja halk és tétova, mintha nem is szeretne valóban választ kapni.

-Megírtam, megírattam neked.

-Esküszöm neked, hogy nem kaptam meg Nash.- őszintén csillognak gyönyörű szemei. Ilyen jó színész lenne? Eddig miért nem láttam ezt?

- Beteg voltam, az se volt biztos, hogy megélem a másnapot. Félévbe telt mire fel gyógyultam.

-Nem, nem lehet igaz.- fájnak szavai. Eltolom kezét arcomtól.

-Mi értelme lenne, ennyi év után hazudnom neked?- nem értem őt.- Lehet inkább te beszélted tele a fejedet hülyeségekkel az évek alatt. Talán jobb is így külön, mert sose lettem volna neked jó. Mindig csak a hibát látod, láttad bennem. Mond Dalaf miért mentél el?

 

- Megsérültél- jelentem ki hangosan, mire a szemei dühösen villannak rám.

- Nem először- Hát persze, hogy nem... De nem én bántottalak meg, hiába nézel rám így fiú.

- Az a legkevesebb, hogy bekötöm – mondom neki, majd ellentmondást nem tűrően állok fel a helyemről. Nincs ideje tiltakozni és ettől egy apró mosoly húzódik az ajkamra. Mindig is szerettem, ha egy kicsikét megadta magát. Ám amint visszatérek újból csak makacs, büszke férfiként tiltakozik. Férfi... Ijesztő ez a szó. Mindig is azt hittem, hogy látni fogom, ahogy mellettem megöregszik.

- Ne fáradj vele- nem szólok semmit, de észreveszem, hogy letegezett. Talán kicsikét hosszabban is pillantok rá, tizenöt év óta most érzem őt hozzám a legközelebb. Apró lépés és mégis mintha tizenöt éve hallgattam volna a rideg szavait. Lehet, hogy a fejemben valahol tényleg meg is tettem.

- Az oldalad. Nyisd szét az inged! – megszokásból is parancsolóan szólok, pontosan úgy, ahogy az előző munkám során annyiszor tettem. Nem beszélve azokról az időkről, amikor fiatalok voltunk, az utasítások adása mindig is ott volt az életemben. Különösen vele szemben. Azonban most már nem úgy reagál rájuk, ahogyan egykor és már nem is olyan természetes, mint egykor, így hát akaratlanul úgy nézek fel rá, mint amikor először kezdtem el neki udvarolni: tétován és lágyan, miközben annyit mondok: Kérlek...

- Ne csináld ezt- a hangja törékenynek tűnik- Ruhán keresztül is betudod tekerni, majd a kúriában összefoltoznak.

Nem akarom a kúria kezei közé bízni, de aztán emlékezem. Mindig is kedvére tartotta az embereket. Kedvére való munkához, az éppen szimpatikusokat. Például kurvának, engem. De akkor sem akarta, hogy levetkőztesssem... Gyorsan kötözöm be az ingjét, ösztönszerűen jön az összes mozdulat. Nem látok magam előtt mást, csak egy véres sebet, mert most nem is akarok többet látni. Felemelem a fejemet és hátrálni készülök amikor a kék óceán összes fodra felém fordul. És megragadja a megcsócsált szívem. Hirtelen sokkal inkább tudatában leszek a közelségének, a lélegzetének, a régi emlékeknek. És akkor azt látom a szemében, hogy még ennyi év után is akarja a csókom. De akkor Frice ajtaja kinyílik és egyszerre ugrunk el egymástól. Amúgy is túl régen volt és nem is volt igazi.

- Apa..- hallom meg Cely sírástól rekedt hangját, én pedig azonnal ott termek neki. Megsimogatom a haját és suttogva kérdezek tőle pár szót. Óvatosan vezetem oda a kanapéhoz még mindig aggódva, hogy talán egy idegen férfi jelenléte most nem a legjobb neki. Azonban ismerem őt , nem nyugodna csak úgy meg.

- My lord, ők...- kezd bele lassan és én pedig életemben nem néztem még ilyen fenyegetően senkire. Tudni akarom, hogy Nash tudja, hogy türelmesen és tisztességesen kell kommunikálnia a lányommal. Nem számít velem, hogy szokott újabban beszélni.

- Halottak. Mind egy szálig. És nem kell ezzel többet foglalkoznod Fricelya. Senki sem fogja tudni, hogy ott voltál. Rám támadtak és pórul jártak, rólad egy szó se fog esni- Cely intenzív zokogásban tör ki, én pedig halkan fellélegzem. Jobb választ nem is kérhettem volna. Hálásan pillantok a sietősen távozó Nashre, bármennyire is fáj az a távoli biccentés amivel elköszönt. Nem szabad, hogy fájjon.

~*~

Fenébe, már megint itt van! Nem elég, hogy nem bírok miatta aludni, hogy Frice állandóan róla kérdezget, sem az, hogy belefúrta magát a fejembe, már megint itt van! Csupán csak pár nap telt el, én nem tudom ezt csinálni, baszki. Mégis kinyitom neki az ajtót. Nincs itt semmi, amitől félnem kéne. Sokkal erősebb vagyok nála és valójában bármikor én is tönkretehetném őt. Bár valószínűleg nem furcsán baráti kosarakkal, de akkor is annyira kibaszottul ellentmondásos. Peckesen sétál el mellettem és úgy ül le a székemre, mint valami úrihölgy, aki szívességet tesz. Az asztalomra pedig invitálóan rakja le a drága kosarát. Miért hozott nekem kosarat? Újból rásandítok az asztalra, de még mindig határozottan közelebb van az én székemhez, mint az övéhez és furcsa parfüm illat terjeng belőle, úgyhogy nem tudok vele mit kezdeni.

- Oh, csak nézd már meg!- hallom egyszer csak az ingerült hangját én pedig felhúzott szemöldökkel szugerálom őt néhány másodpercig. Aztán megemelem a rajta lévő textilt és bennem ragad a szó. Sütit csinált nekem?

- A lányodnak hoztam- hebegi, mintha csak a gondolataimba látna. És akkor a fejembe ötlik valami.

- Milyen szándékaid vannak a lányomat illetően?- lehetséges, hogy rámordulok a süteményeire miközben ezt kérdezem.

- Hogy mi? Szándékok? Nem. A gyerekem lehetne! Őrült vagy?- Néz rám meghökkenve.

- Mégis mit gondolhatnék, ha állandóan őt emlegeted? Az apja vagyok, ösztönösen féltem- egy ideig csend áll be közénk.

- Megértem, ha arra gondolok, hogy bárki a fiam közelébe megy... Vagy a lányom közelébe... Még nem tudni a nemét sem, de én már ölni tudnék- elkerekednek a szemeim. Fiú? Lánya? Őrült módjára nézem le a hasára, mintha nem egy kibaszott férfi ülne velem szemben. Mégis hogyan? Sohasem volt alkalmas arra, hogy egy nővel háljon. Aztán eszembe jut. 15 év, hát persze! Mindig, mindent megmagyaráz. Elfordítom róla a tekintetemet és a süteményeket kezdem bámulni.

- Nos, azt hiszem gratulálok. Biztosan gyönyörű a felesége a Lordunknak. És köszönet a süteményekért, igazán figyelme...

- Sohasem beszéltél így- meghökkenek a szavakra amik közbevágnak miközben beszélek. Sőt! Nemhogy meghökkenek, egyenesen elszakít bennem egy cérnát.

- Egy rakat dolog soha nem volt, úgy mint most, Nash. Sőt! 15 évvel ezelőtt semmi nem volt ugyanilyen, csak az, hogy legalább ugyanennyi pénzed volt! Egyikünk sem tudja, hogy ki a franc ül vele szemben és én egészen biztosan azt sem tudom, hogy 15 éve mi történt. Mi a fenét mondjak arra, hogy megdugtál egy gyönyörű nőt, akit mindig is neked szántak?

- Nem tudod mi történt? Komolyan? Ne játszd a hülyét! Sőt, ha így játszunk, én mi a fenét mondjak arra, hogy látszólag milyen korán meghemperegtél valami ócska nővel? – látom, hogy fel akar állni a székből, de most ezt nem engedhetem. Felpattanok és a helyére szorítom őt a kezeinél fogva.

- Nem menekülhetsz el minden egyes alkalommal- sziszegem neki- Nem bírom ezt Nash! Megjelensz két üres mondatra, majd összeveszünk, belém mártod a késedet és elrohansz. Mi a fene van veled? Nem tudom mit beszéltél be 15 éve magadnak, de az kurvára nem működik, hogy elfutsz tőlem. Legyél már őszinte!- érzem ahogyan küzd a kezeim között, de csak jobban szorítom a székbe-Jó, kezdek akkor én! Haragszom rád. Olyan nagyon haragszom rád, hogy nem tudom kifejezni. És idegbajt kapok attól, hogy nem tudom mi lett veled. Hogy ki a fene vagy és mit akarsz itt. Az utóbbi 15 év tönkretett, de nem csak miattad. És nincs ahhoz erőm, hogy játszadozzam veled. Érted? Egy részem kurvára nem akar téged látni és fogalmam sincsen, hogy mi a nagy szerencséd, de az a részem sokkal hangosabb, akit nem szereti, ha kimész azon az ajtón. Úgyhogy ideje, hogy kurvára veszekedjünk és tisztességesen utáljuk egymást, mert akkor legalább haladunk is valahová. Pontosan tudom, hogy minden este velem kell, hogy álmodj és azt is, hogy képtelen vagy, úgy élni, hogy ne gondolj rám. Nem dolgoztad fel a dolgokat. Ahogyan én sem. Úgyhogy gyerünk! Végre lesz okod miért idejárni. 15 évnyi sértettségről csak tudsz mit mondani, nem igaz?

 

 

 

 

 

A ház mellé van kikötve gondosan, jó nevelt kanca, így csendben várja, hogy eloldozzam. Vajon emlékszik rá Dal? Persze nem rá, hanem az anyára, de mert egy az egyben ugyanúgy néznek ki össze lehet őket keverni.

Fülledt nyári nap volt. Alig bírtam kiszabadulni, hogy elmehessek hozzá. Anyám és a dajkám mindig mindent megtesz, hogy véletlenül se menjek a közelébe. Volt rá példa, hogy bezártak ezért, de száműzőm ezeket és rohanok a szerelmemhez. Óvatosan nyitok be a pajtába, hisz új csikó érkezett. Dal feladata, hogy beszoktassa. A félhomályos helységben keresem tekintettemmel és meg is lelem a hátsó bokszban.

- Dal?- csak lehelem a nevét, de az aranyszempar rögvest rám nézz és int, hogy menjek. Én pedig repülök a karjaiba.

Hajnal az arcomhoz nyomja az orrát, kiránt a múlt édes mámorából. Figyelem még egy kicsit az apa-lánya párost. Sajnálom őket, hogy meg kellet ezt élniük. Az én védelmem alatt, az én földemen. Bár megelőzhetném az ilyet. Épp indulok, mikor ablak kocogás üti meg a fülem. Miért kell megnehezítenünk ezt? Int felém, és elég normális fejet vág ahhoz, hogy ne pattanjak rögtön nyeregbe és ahogy rá nézek elpárolog a haragom, akaratlanul is megenyhülök. Kinyitja az ablakot és szinte már kedves a hangja is.

- Örülök, hogy végül megtanultál kardot forgatni- persze, hisz nem egyszer rontottam el a gyakorlatot azért, hogy többet lehessek kint, ott ahol ő van.

- Mondtam már, hogy nem ugyanaz a fiú vagyok, Mr. Feolsen.- már nincs kiért kiszöknöm vagy bénáznom.

- Nem akar bejönni? A lányom biztosan örülne neki, tudom, hogy lesznek még kérdései arról, hogy mit fog mondani a nyilvánosságnak az esetről. És megnyugtatná, ha magától hallaná. De lehet, hogy még kell neki egy óra míg teljesen megnyugszik hozzá. Kérem...- kér, engem kér. Szívem nagyot dobban és nem tudok Neki nemet mondani.

- Jól vigasztaltad, láttam, úgyhogy csak 50 percet vagyok hajlandó várni. És ezt a lány kedvéért teszem.

Percek óta némán ülünk bent a lakásban. Ő a kanapén én egy széken. A múltkori után nem igazán akarok bármit is mondani neki, így csak körül nézek. Kopottas, de szép berendezés, olyan otthonos. Vajon, ha mellettem marad, akkor a mi házunknak lenne ilyen hangulata? Meg dörzsölőm az arcom. Hosszú nap volt és már hülyeségeken jár az agyam, pedig még vége sincs az egésznek.

- Megsérültél.- ránézek és nem eresztem a tekintetét.

- Nem először.- mit mondhatnék még. A lelki sebek mindig jobban fájnak, ezeket már észre sem veszem.

- Az a legkevesebb, hogy bekötöm. – áll fel és csak figyelem alakját, ahogy mozog az otthonában.

Még mindig gyönyörű. Férfias mégis kecses, a kisugárzása pedig még ilyen állapotban is lehengerlő. Elém ér, én pedig lentről felfelé végig mérem. Nem mustrálom, csak jól esik rá nézni, mindenek után is megmelengeti a lelkem, hogy gondoskodik rólam. Valamint látványnak sem utolsó izmos teste. Nézz rám várakozóan, de nem tudom hol vett észre sérülést, így csak megingatom a fejem.

- Ne fáradj vele.- nem bírom tovább magázni, olyan idegen.

- Az oldalad. Nyisd szét az inged! – arcom megrándul a hangnemtől és tenyerem is viszketni kezd a markolat után. Harc után mindig rosszabb a vérmérsékletem.- Kérlek..

- Ne csináld ezt.- behunyom a szemem, nem akarok itt lenni.- Ruhán keresztül is betudod tekerni, majd a kúriában összefoltoznak.

Nem válaszol, de érzem kezeit az oldalamnál, így kihúzom magam, hogy segítsek neki. Elég hamar végez, mégis még mindig érzem légvételét a bőrömön. Lassan kinyitom a szemem, arca az enyémtől pár centire. Bárcsak... a motoszkálás a másik szobából kizökkent a bűvköréből. Elfordítom a fejem, ő pedig elugrik, mintha megégették volna.

- Apa..- a hang vékony és rekedt. Dalaf pedig már ott is van. Váltanak egy pár szót majd visszatérnek a kanapéra.- My Lord ők...

- Halottak. Mind egy szálig. És nem kell ezzel többet foglalkoznod Fricelya. Senki sem fogja tudni, hogy ott voltál. Rám támadtak és pórul jártak, rólad egy szó se fog esni.

Most a megkönnyebbült sírás tör ki szegény lányból, de erre nekem már tényleg nincs se erőm se időm. Felállok, és egy biccentéssel távozok, sok dolgom van még, és a retinámba égett hálás aranyszempár nem fog segíteni.

*

Pár nap telt el az események óta és én megint ennél a háznál vagyok. Biztos van valami baj a fejemmel, de tudni akarom hogy hogy vannak, látni akarom őt, vagyis a lány hogy van. Kopogásra emelem a kezem, mikor nyílik az ajtó és Dal áll előttem teljes életnagyságban. Beenged, elhaladva mellette elfoglalom a múltkori székem. Az asztalra pedig rárakom a kosarat, amit szorongattam. Dalaf kedvenc süteményei pihenek benne. Furán nézet a szakácsnő, de csak nem jöhettek üres kézzel, nem? Most már biztos, hogy megkattantam.

 

- Mr. Feolsen. - Nem emlékszem, olyan alkalomra, amikor Nash így nézett volna rám. Amikor, ilyen hangon szólított volna meg, amikor így lépett volna felém. Nem is látom, már benne azt a fiút, akit akkor ismertem. Egy idegen áll előttem akitől szánalmas módon akarom tudni a múltam válaszait. Pont, mint valami átkozott boszorka, hamis füsttel maga körül, hogy eltorzítsa a képet és legyen esélyem valamit bele látni, hogy magamat etessem. Ő valójában sohasem volt ott nekem. Szabadidejében ugrott be hozzám, ha unatkozott vagy épp arra járt. Nem volt más, mint most. Szinte hányni támad kedvem. Bolond voltam és én ott voltam neki, ő pedig csak kihasználta, hogy szerették. Aztán eltűnt és kurvára nem jött vissza, pedig megígérte. Az az ember, aki előttem áll az az első találkozásunk óta a szemembe hazudott. 15 évem volt tisztán újra gondolni. Nincs is itt keresnivalója. Nincs rendjén. Nem akarom ezeket a hazug, rosszindulatú szemeket mellettem. Mégis mit várok? Mit vártam, mit fog mondani? Kurvára megszólalhatna már.

- Ahogy a múltban sem, így most sem óhajtom megválni a ruháimtól magának- pontosítom, kurvára nem kellett volna újból látnom. Komolyan ezzel képes... Ezen húzódik mosolyra a szája? - De talán, ha nagyon akarja tisztára nyalhatja a cipőm- megérinti a kezemet, én pedig életemben először el akarom lökni a kezét. 15 évvel ezelőtt kurvára még meg is tettem volna érte, mert imádtam őt. De most csak epét érzek miatta a torkomban. És akkor a földre ránt ez a rohadék és végre megértem. Mert túl jól ismerem ezt az érzést. A megaláztatást, az alárendeltséget, a pénz szagát. Soha életemben nem undorodtam magamtól jobban. Nem a lányom születése után lettem kurva. Nem valamiféle isteni ajándék volt, hogy a kezdektől olyan jól ment. Már előtte is játékszer voltam.

- Már nem az a kisfiú vagyok, akit becsaptál és elhagytál 15 évvel ezelőtt- Azt akarom, hogy engedjen el, nem bírom az érintését magamon.

- Ne feledd ki vagyok én. A Lordod és nagyon könnyen megüthetted a bokád, ha szórakozol velem, már nem hagyom, hogy parancsolj nekem! Beszélni akartam veled, de úgy látom ez nem kivitelezhető- hát persze, hogy nem az, mert neked pénzed van. Az én testemre pedig már 15 éve ráuntál.

- Állj meg! Te kibaszott Lord kurva! Te hagytál el engem! - Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam Lord Nash Rhodeset. Legalábbis ezt reméltem. Reméltem?

~*~

- Fricelya! FRICELYA! FRICELYA!- Ne, ne, ne... Nem lehet. A kezeim remegve szorítják meg a konyhapultot. Hol a fenébe lehet már? Nem lehet. Nem történhet pont vele. Haza kell jönnie, haza kell jönnie mindjárt... Rohanni kezdek a fogashoz.

- Mi a faszért nem mondta ezt nekem senki?- üvöltve rángatom le a kabátomat a tartalék késekkel a zsebében. Nem, errefelé nem láthattak kibaszott banditákat, ez egy jó környék. Nem beszélhettek a kibaszott lányomról anélkül, hogy senki sem szólt volna, csak az őrült asszony két utcányiról. Utána kell mennem, most azonnal míg friss a hír. Friss... Csorognak a könnyeim. Kibaszott két órája látta őket azt mondta. Kibaszott két órája! A lányom, a jóhíre, a biztonsága, az első alkalma, a lelke... A jövője. Az élete, az egyetlen lányom. Nem lehet... Hogy azok a mocsadékok lefogják és tönkretegyék, kurvára nem! Nem lehet, hogy senki sem szólt volna. Kitépem az ajtót. És akkor zokogást hallok, lónyerítéssel.

~*~

Elbuktam apaként. Kurvára elbuktam apaként. A lányom traumatizáltan zokog a karjaim között. Elbuktam az egyetlen kibaszott feladatomat. Nem voltam ott neki, hogy megvédjem. Nem voltam ott! És, ha az a rohadék nincs ott... Nash... ott volt. Helyettem. Egy rohadéknak kellett a lányomat megmentenie. Mert nem előztem meg.

- Css- suttogom Fricének miközben gyengéden cirógatom a haját- Nem lesz semmi baj picim. Ha még nem haltak meg, én megölöm őket. Soha többé senki nem tehet ilyet. Bocsáss meg nekem... Jobban fogok rád vigyázni, ígérem.

- A-a.. Apu... Én úgy félt...- Lyát újból elönti a zokogás, az egész arca könnyebben fürödve tapad az ingemhez. Képtelen fél óránként egy- egy mondatnál többet mondani. De legalább tudom, hogy nem érhettek igazán hozzá. „Ap... látták... lát... a test...emet” a fejemben kétszeresen hallom a zokogását. Az elmémben újra és újra játszom a lehetőségeket, hogy mi történhetett volna még vele. És életemben először biztosan állíthatom, hogy sohasem volt ilyen nehéz visszafognom a sírást vagy azt, hogy valaki után menjek és megöljem. Arról nem is beszélve, hogy az a kibaszott nemesi kabát még mindig a lányomra van terítve és érzem annak az illatát, aki tönkretette az életemet. A dühtől 1,5 órája remeg a kezem. Érzem, ahogyan elszakítottam a kanapén a kárpítot.

- Kicsim, nem szeretnél venni egy fürdőt? Vannak itthon, olyan fürdősóink, amiket úgy szeretsz. Lehet jót tenne- suttogom neki, de ő csak megrázza a fejét.

- Akkor legalább igyál még egy kis teát, és lélegezz velem. Tudod, be és tart... 1,2...6. Nagyon jó és most kifúj!

Talán húsz perccel később vagyunk é végre sikerült rávennem Fricét, hogy menjen csak, fürödjön meg. Épphogy leülök a kanapéra, csak pár perc telik el, amikor látom, hogy kívülről egy ismerős alak vezeti el a lovát. Kikopogok neki az ablakon keresztül. Először egy dühös fickó kapja felém a tekintetét. Nagy levegőt veszek neki és azt hiszem, hogy kedvesen intek neki. Az arca pedig, mintha kicsikét megenyhülne ahogy a bedagadt szemeimre néz, de nem int vissza, csak ott áll az ablaktól egy méterre. Kinyitom a zárat és én szólok először hozzá.

- Örülök, hogy végül megtanultál kardot forgatni- Emlékszem milyen szörnyen ment neki.

- Mondtam már, hogy nem ugyanaz a fiú vagyok, Mr. Feolsen.

- Nem akar bejönni? A lányom biztosan örülne neki, tudom, hogy lesznek még kérdései arról, hogy mit fog mondani a nyilvánosságnak az esetről. És megnyugtatná, ha magától hallaná. De lehet, hogy még kell neki egy óra míg teljesen megnyugszik hozzá. Kérem...

- Jól vigasztaltad, láttam, úgyhogy csak 50 percet vagyok hajlandó várni. És ezt a lány kedvéért teszem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kocsi döcögve megáll, így kirángatom magam elmém pöcegödréből. Nem török össze még egyszer miatta!

A renoválás majdnem kész, és nem kell többet ide jönnöm. A vezetővel megbeszélek mindent amit még kell és én végeztem. Hazamegyek és.... és úgysem tudom elfelejteni Őt. Talán, ha beszélnénk? Istenem, de szánalmas vagyok, még magamat se tudom becsapni. Tudni akarom, tudnom kell miért!

Lábaim maguktól visznek a házhoz, ahol találkoztunk. Sem őt, sem a lányát nem látom kint, így bekopogok. Lágy női hang, majd nyílik az ajtó és a múltkori hölgy nézz rám vissza.

- Üdvözlettem hölgyem. Én..- mit is mondjak? Dalafhoz jöttem? Apádhoz?

- Jó napot uram. Atyám megkért, hogy adjam át önnek, hogy időpontja van. Kérem várjon egy kicsit azonnal szólok neki. Addig menjen be.- meg se várja válaszom, itt sincs.

Nem kedvelt meg az biztos, de hogy Dal várt? A múltkori találkozás után ez meglepő. Ideges vagyok, toporgok a házban, és figyelem a bejárati ajtót. Lehet nem ez volt a legjobb ötlet. Még nem vagyok felkészülve erre. Lelépjek? De tudja, hogy itt vagyok. Istenem miért leszek megint az a bizonytalan kamasz, ha róla van szó?

- Megérkeztem- ijedten kapok a szívemhez, és szuszanok egy nagyot, felé fordulok. Hátulról komolyan?

- A picsába!- szökik ki a számon. Mordulásától feláll a szőr a karomon.

- Ne az én házamban káromkodjon, ha kérhetem! – hangja továbbra is rideg. Nézem őt. Próbálom felfogni, hogy itt van. De mi is a baja? Nem én akartam találkozni vele!

- Dal... Azért jöttem, hogy...- kezdek bele a fogalmam sincs mibe. Fogalmam sincs mit is akarok mondani, mintha minden ezelőtti gondolatom elpárolgott volna. Bár esélyem sincs kitalálni a folytatást, mert közbevág.

- Tudom, masszázsra jött, nem igaz? Kissé fáradt a kezem, de belefér, ha pedig kérhetem inkább a Mr. Feolsen megszólítást használja. Ha gondolja vetkőzhet- hangja sürgető. Komolyan? Ez most komoly?

Kezem ökölbe szorul és teszek felé egylépést, de még időben fékezem magam, mielőtt valami meggondolatlant tennék. Ha így játszunk, akkor legyen így.

- Mr. Feolsen.- ízlelgetem a nevét, majd most már tudatosan még közelebb megyek hozzá. Talán, ha öt centivel magasabb nálam. Könnyedén a szemébe nézek.- Ahogy a múltban sem, így most sem óhajtott megválni a ruháimtól magának.- teste megfeszül, tekintete lángol. Gúnyos mosolyra húzom a szám.- De talán, ha nagyon akarja tisztára nyalhatja a cipőm.- megérintem a kezét, az izmok pattanásig feszülnek ujjaim alatt. Arcom elkomorodik és kicsavarom a karját, térdre kényszerítem. Egyedül a meglepetés erejének köszönhető, hogy kivitelezni tudom ezt. Sokkal erősebb nálam.

- Már nem az a kisfiú vagyok, akit becsaptál és elhagytál 15 évvel ezelőtt.- sziszegem a fülébe. Küzdeni akkar, érzem az izmai mozgásából, de- Ne feledd ki vagyok én. A Lordod és nagyon könnyen megüthetted a bokád, ha szórakozol velem, már nem hagyom, hogy parancsolj nekem! Beszélni akartam veled, de úgy látom ez nem kivitelezhető.

Elengedem, megigazítom a ruhám és távozok. Hallom az utánam hördülő hangját, de meg se állok a kocsiig. Már hazafelé tartunk, mire elsírom magam. Hát ennyi volt, megkaptam a választ.

*

Egy hónap, rohan az idő. Esténként van, hogy még mindig sírok miatta abban a pár órában, amit egyáltalán alvásra szánok, de ahogy eddig is most is tartom magam. Az élet nem áll meg csak azért, mert én szenvedek. Marnie egyre gyönyörűbb és kerekebb, persze erre utalni se szabad, de ez az egyetlen boldogságom most. A szíve alatt növekvő csöppség, aki az én életem értelme már most. Estéimet a gyerekszoba kialakításával töltöm, nem engedem, hogy más csinálja.

Reggel kivételesen úgy döntök magam megyek el az asztaloshoz. Zsebemben a gyerekágy vázlatával, ez az utolsó hiányzó darab. Lóháton indulok útnak, jólesik a friss levegő és a testmozgás. Oldalamon kardom, nem látom értelmét vinni, de gyedül így szabadulhattam meg a kisérettől. Kellemes időnk van, s most még a kínzó gondolatok is elkerülnek. Talán ez egy jó kezdet előszele. Sikeres találkozó és még talán ebedre is hazaérek tényleg jó nap a mai. Éppen A faluhoz közeli részén haladok át mikor hangok ütik meg a fülem. S az egyik nagyon is ismerős. Velem is hasonlóan kiabált első találkozásunkkor. Lelassítom lovam lépteit és jobban kezdek figyelni a szavak értelmére. Nem hiszem, hogy Dalaf lánya minden ok nélkül kiabálna, valahogy elképzelhetetlen. Az erdőbe vezetem a kancám, de a látvány ami fogad nem tölt el boldogsággal. Dal sehol, de a lánya valóban itt van, egy szörnyen ocsmány alakkal, aki ép a ruháit tépi a síró, kapálózó nőnek. Leugrok a nyeregből és egy határozott mozdulattal leszedem a bűzlő undormányt róla. Megnézem mennyire sérült, de nem látok maradandó kárt a lelkieken kívül. Leveszem kabátom, ráterítem a vállára, mikor hallom, hogy feltápászkodnak mögöttem.

- Jobb lenne, ha távozna.- fordulok felé, kezem kardomon a nyomatékoság kedvéért. De már támad is egy tört használva. Elakartam kerülni a vérontást, de ha nem hát nem. Könnyedén szerelem le, de nem látja be vereséget újra és újra támad, bár mennyi sebet ejtek rajta. A győzelem egyértelműen az enyém.- Takarodj!! – hangom jeges és ellentmondást nem tűrő, ha még egyszer támad megölöm! Élettelen teste Dalaf lánya előtt hever, szegénykének még a vérből is jutott. Leguggolok elé, és a szemébe nézek. Sokkos állapotban van, így nehéz lesz haza vinni.

- Hogy hívnak?- próbálok kedvesen beszélni és közben felsegítem.

- F..Fricelya.

- Jól van nincs már baj Fricelya. Haza viszlek.- felsegítem a lóra, a kantár szárát fogva indulnék mikor hangok csapnak fel mögöttünk. Még távolik, de egyértelműen ide tartanak. Hisz azt kérdezik, végzett e már kedves barátjuk, mert ők is játszanának. Belenézek az ijedt szemekbe és a kezébe adom a kantárt. – Haza találsz?- megvárom még bólint, s rácsapok a ló farára. Egy pillanatig nézem eltűnő alakjuk, majd kívonom a kardom és az érkezők felé fordulók. Remélem ők értenem a szép szóból, nem akarok több vért ontani, ha nem muszáj.