A szerelem kába érzése átjárja a lényemet, magával rántja a lelkünk szétszóródott darabjait, hogy összesimult testeink között illessze össze azokat. A lélegzetem megremeg, s közben az éjszaka fájdalma húzódik vissza a saját maga eltelésének homályában. Mintha fejbe vernének valamiféle varázslattal. Nem érződik valósnak. Nash, kicsim... Olyan érzés, mintha a semmiből villanna be százszorosan nagyobb erősséggel, hogy szeretem őt. Valójában, csak pár pillanat telhet el, de én minden egyes pillanatot újraélek amit együtt töltöttünk, mintha csak egy könyvből olvasnám egy mondattal fel az egész történetünket. Szinte ijesztő, hogy valaki ilyen lehetetlen módon kapcsolhat magához. Csak a szemébe nézel és érzed a lelkét. Minden valaha egymásnak szánt szavatok ígéretté válik. Tudom, hogy soha többé nem szerethetnék így. A fiatalságomban találtam meg Nasht és örökre neki is ajándékoztam azt mikor összezártuk buta tinédzserek módjára a szíveinket, miközben nem voltunk képesek megállni azt, hogy megérinthessük egymást, bármilyen tilos vagy veszélyes is volt. Nash. Az édes , ártatlan fiú, a legjobb barátom, akit remegő szívvel figyeltem megnőni, aki elérte azt, hogy minden este egy éven keresztül könyörögjek a sorsnak, hogy még ne nőjjön fel, még ne érjen be, mert beleszerettem és nem akartam látni, hogy másra néz a szemeivel. A férfi, aki darabokra törte a tudatlan szívemet még is minden átkozott nap hiányoltam. A személy, akit sohasem szűntem meg akarni. Nash, aki valójában sosem vette le rólam a szemét. Én... Őt tartom a kezeim között. Bassza meg!

A feje kissé hátra hanyatlik a párnán, elterítve a puha, nyirkos tincseit a fehér, álom illatú huzaton. Úgy fekszik ott, mint egy az édes bűnök által fogságba ejtett angyal. A látvány hatására hatalmasat nyelek. Szinte már fáj mennyire vágyakozok azok a dolgok után, amik a fejemben járnak. Mennyire vágyakozok... Nash után. Hogy az enyém legyen, teljesen. Hogy benne lehessek, hogy... Mindent megtegyek vele.

-Mindent meg fogsz tenni velem amire valaha is vágytam?- csupa nedves, kipirult ajkakkal súgja nekem a kérdést. A farkam kegyetlenül lüktet.

– Mindent.- Mindent megteszek, és utána sohasem fogok betelni vele. - Most vágysz valamire? Mit szeretnél Kicsim?

- Én... – a mondat kezdetétől fogva elönti az arcát a zavar. Egy pillanatra félve, csak félig pillant fel rám a hosszú szempillái mögül, de már csak attól, hogy találkozik a tekintetünk visszafordíthatatlanul és teljesen tovább vöröslik. Pontosan olyan, mint egy pici, félénk nyuszi. Az én ártatlan nyuszim.

- Nincs semmi baj- nyugtatom lágyan. Itt vagyok, ez a mi pillanatunk. Semmi és senki más nem számít. - Kitalálom, hogy most mire vágysz, s majd sorban az összes többit is teljesítem- lágyan a hajába túrok miközben az arcát figyelem. Megsimogatom a fejbőrét, a homlokát, a füle tövét. Az ujjaim bizseregnek az elektromosságtól már csak attól, hogy a leglágyabban hozzáérek. Ha az elmúlt tizenöt évben ezt megtehettem volna... valószínűleg semmi mással nem foglalkoztunk volna. Mikor az ajkaim az értékes, selymes bőrére tapasztom és Nash örök édes, saját illata megcsap... Elfelejtek normálisan lélegezni. A forróság közöttünk... Finom, mint azok az átkozott sütik, amiket mindig hoz nekem. Lassan nyomom hozzá a csípőm. Ahogyan egy ágyban, egymáson fekszünk és lassan lököm össze a testünk, elveszünk egy közös ritmusban, egy közös lihegésben, ahogy csak a másik arca létezik. Azok a gyönyörű, hatalmas szemek viszont mégsem teljesen engem, inkább csak... a számat figyelik. Hát erről fantáziálsz nyuszim. Még senki sem falt fel ezelőtt, igaz? Biztosan nagyon szeretnéd.

- Szóval a számát szeretnéd, de vajon mire kéne, hogy használjam? Hmmmm.. ide szeretnéd vagy lejjebb?- duruzsolom neki mély, vággyal telt hangon, miközben az ujjaimmal finoman közre csípem a mellbimbóját, míg fel nem ível felém a háta. Csak egy pillanatig kínzom ezzel , de az eredmény gyönyörű. Fejben feljegyzem, hogy egyszer időt kell szánnunk arra, hogy felfedezzük mennyire is érzékeny a mellkasára, de most az én célom az, hogy megadjam neki azt, amit kért. Hogy mindent megadjak neki, bármennyire is akarok leragadni a csinos kis érzékeny mellbimbóinál és addig szívni őket és játszadozni velük míg édesen puffadtak nem lesznek. A képtől felmordulva simítom a tenyeremet lefelé az ágyéka felé, figyelve a lassan széteső, félénk arcát. Összehangolódok a légzésével, a teste ösztönös reakcióival, a kipirult arca minden egyes centimétere leköti a figyelmemet. Sohasem kívántam még így senkit. Soha nem is fogok így mást. Ő az utolsó, a végső ajándék az életemben, aki bármeddig is lesz az enyém, nem számít, mert Nash után soha többé nem lesz másik szeretőm. Nem akarok utána senki mással lenni. Nem is tudnék bárki mást kívánni, azok után hogy láttam őt. Mert Nash... ő az életem hiányzó része. Vele lenni, őt látni, érinteni, megkapni, ennyi várakozás után felfedezni, emellett minden eltörpül. Amikor teljesen elveszem a szüzességét azt akarom, hogy annak a tisztasága örökké a farkamon maradjon. Hogy ahányszor megdugom őt emlékezzen rá, hogy mit jelent a farkam neki és hogy egyedül ő marad rajtam mindig... Nash nem csak az én , de a farkamnak is a személyes gyenge pontja. Miközben lejjebb haladok a testén a csípője egy ponton mohón nyomódik felfelé, egyenesen míg meg nem böki egy kemény, izgatott farok az alsóajkam. Szinte sokkos arckifejezés ül ki rám a pillanatnyi meglepettségtől, miközben Nashie pedig teljesen elbújik zavarában. Még a szemeit is biztosan összezárja, amilyen piros a feje.

- Felejtsd el...- nyöszörgi szinte megsemmisülten. A sátorozó alsójára vezetem a tekintetemet. Ezt egészen biztosan nem áll szándékomban elfelejteni! Az én édes, alázatos kincsem arról álmodozik, hogy úgy szopják a farkát, mint egy cukorka. Azt akarja, hogy befedjem az ajkaimmal és nyaljam végig a hosszát... Hogy feküdjek a lábai között...

Egy rántással megszabadítom attól a kurva utolsó anyagdarabtól. Oh bassza meg! Felnyögök a látványtól, a gondolattól... A számban összefolyik a nyál. Ha most nem kerül egy fél percen belül a számba a farka, én meghalok. A következő percek azt hiszem kiesnek. Nem tudom, hogy és mikor engedem könnyedén a torkomra a hosszát vagy gondolok e bármire, miközben mohón és mocskosan kezdem el szívni, enni őt, mintha csak az utolsó vacsorámat fogyasztanám, de azt tudom, hogy azt akarom hogy a nyelvem egyszerre a lehető legmélyebben érintse meg mindenhol a farkát. Nem érdekel, hogy nem kapok lassan levegőt, hogy a torkom valószínűleg sajogni fog, a párom gyönyörtől sikoltozó hangjai minden más gondolatomat elnyomják. A faszba, mindig is szerettem puncit enni a bordélyházban, de ez... Ő rajta dolgozni a számmal... Ez tökéletes. A farka olyan finom és rózsaszín és a saját farkam érzem, hogy a nadrágomba csöpög attól mennyire tele van a szeretőnkkel a szám. Nash a nevemet kiáltozza, a combjai konkrétan a helyemre szorítva tartják a koponyám... Ekkor érzem, hogy a kezei megrántják a hajamat felfelé amitől a farka egy része kicsúszik a számból, és ösztönből elégedetlenül morranok fel. Felnézek Nash szemeibe – amiket már így nem takar a keze- legalábbis egy pillanatig, mert sikoltva kapja a szája elé a kezét miközben a magja minden figyelmeztetés nélkül robban ki a farkából, hosszan és sűrűn bekrémezve a számat. Lassan nyelem le őt az emlékeimbe vésve az élmény minden egyes másodpercét, az ízével együtt. A világ legszélesebb mosolyával mászok vissza hozzá.

- Bocsánat... szólni akartam... – szabadkozik remegve és teljesen feleslegesen. Kibaszott finom volt. A kezei elgyengülten ölelik körbe az arcom. Annyira meg akarom most csókolni, de szegény még alig kap levegőt. Látom rajta, hogy éppen élete leggyönyörűbb sokkján van túl, így csak finoman a nyakába csókolok és finoman, szerelmesen cirógatni kezdem. Látom ahogyan lassan ellazul az érintésem alatt, szinte már azt hiszem el fog aludni amikor egy kopogás üti meg az ajtót.

- Bassza meg? – suttogom az ajtó felé, ami szerencsére nem nyílik ki, helyette csak a jó öreg komornyik hangját hallom meg.

– Uram jöreggelt! Bemehetek?- szegény Nash szemei azonnal kipattannak, szinte elkuncogom magam a helyzeten, mert tényleg védőszentje van, hogy mindig megzavarnak minket– Nem, már fent vagyok. Reggelire le... Reggelizni viszont itt fogok bent. Bőségesen hozz mindenből, tegnap nem ettem túl sokat- Micsoda kis hazudozó még mindig! Talán az én hibám, de az nem számít.

- Értettem. A fürdőt már elkészítettem My Lord.

- Köszönöm!- motyogja az ajtónak miközben a kezei lassan cirógatják a hátam. Halkan felsóhajtok a puha érintéstől. Ezek az ártatlan kezek már csak ennyivel is az őrületbe kergetnek, nem engedik lelohasztani az amúgy is makacs farkam.

- Kicsim?- szólok finoman Nashez.

- Kicsit elkalandoztam és fáradt is vagyok, de semmi baj sincsen. Inkább menjünk mielőtt kihűl a vizünk – közli és indul meg a semmiből már félúton a mondandójával együtt. Ahogyan mosolyogva kimászik alólam a gyönyörű kerek, meztelen seggével szinte bepucsítva nekem... Kishíján elsírom magamat annyira fáj a farkam. Ez nyilvánvaló túlzás, de a fenébe is mindjárt szétrobbanok! És ha ezt próbálnám nem nyilvánvalóvá tenni esetleg, mindegy, mert Nash szeméből kimegy az orgazmus utáni álmosság és pánikolva realizálja, hogy éppen anyaszült meztelen, így tépi le rólam azt az egy takarót amit éppen talál. És akkor anyaszült meztelenül, egy takaróval a kezében, elnyílt ajkakkal bámulja kétségbeesve a merev farkam, majd ide- oda kezdi kapkodni a tekintetét, úgy hogy szinte letudom olvasni a gondolatait... Telibe kitör belőlem a nevetés. És akkor Nash szemeibe nézek és együtt nevetünk, a lehető legszélesebb vigyorral az arcunkon. Aztán kibotorkálok én is abból a finom, drága ágyból és szorosan magamhoz ölelem őt, miközben az arcommal a nyakába bújok.

Iszonyatosan szeretek összebújni Nashhel a meleg vízben, ebben már biztos vagyok. Frice anyja többnyire gyűlölte a közös fürdést, arra hivatkozva, hogy neki szüksége van olyankor a pihenésre, de amikor az orrom a szerelmem tincseinek simul és újra és újra belélegzem az illatát, nem tudok elképzelni ennél pihentetőbb vagy megnyugtatóbb dolgot, minthogy közel legyek hozzá. Pedig két percenként el kell neki mondjam, hogy mindent jól csinált, de basszus még ezt is túlságosan élvezem. Mindig is szerettem közölni vele, hogy milyen jó fiú.

Nashie legalább annyira élvezi a közös fürdőt, mint én. Az egész pofijával befurakszik a nyakamhoz, finoman dörzsöli hozzám az arcát. Látszólag teljesen beleveszik a cselekedetbe, a bőröm szagolgatásába... Ám mégis van azonban egy pillanat, amikor valami máson kapom. A szemei teljesen más fókuszpontot vesznek az eddigiekhez képest. A tekintete felforrósítja a bőröm miközben figyelem az íriszei mozgását ahogyan egyirányba haladnak a mellkasomon lefolyó vízcseppek útjával. Teljes csend következik. S nincs időm felkészülni arra, míg a nyelve végig nem kezdi járni ugyanazt az átkozott utat, lefelé a meztelen testemen... Oh a picsába! Ahh... Ezt nem ke...

*Placcs*

Az én félénk, mindentől elpiruló szeretőm a semmiből fordul meg, és dobja magát határozottan az ölembe. A meztelen teste az enyém felett elgyengíti a józan eszemet, és szinte teljesen megbénít és eközben ő átveszi az irányítást. Basszus! Mindig mikor azt hinném, hogy már nem lehet dögösebb... Kurvára tévedek.

A gondolatok kivesznek a fejemből és hirtelen, csak egy test vagyok, ami tudja, hogy a párja érintése alatt ül. Csókolgatni kezdi a nyakamat, simogatni a testem. Nem jut el az agyamig más, csak a Nash csípőjének akaratlan mozgása az ölemben. Az érzés, hogy mohón és kétségbeesetten akarnak, hogy olyan kurva közel kell lenned a másikhoz, hogy a világ legfinomabb ajkai az édes Lord Nashhez tartoznak. És, hogy a nyuszim kezdi felfedezni a dugást.

„Mindent meg fogok tenni veled amire valaha is vágytál.”

„Mindent meg fogsz tenni velem amire valaha is vágytam?”

„Mindent”- emlékeztetem magamat miközben torokból felnyögök, ahogy a megkínzott farkam köré simul az én vad, csókos hercegem keze. Vajon... Érzi rajtam a mohó kis farka mocskos aromáját fél órával ezelőttről mikor a szájamba robbant? Az első szopás amit adtam neki... Alig fél órával ezelőtt volt... Azt hittem az ágyban történtek elegek lesznek mindkettőnk számára, de nyilvánvalóan tévedtem. Lágyan és mélyen csókolom vissza őt, miközben átjár egy valamiféle felismerése a helyzetnek, amitől csak még keményebb a farkam és a tenyerem önálló döntéseket hozva markol Nash seggébe. Megremeg, felkiált az érzéstől és az ép esze egy pillanatra visszazuhan hozzám, hogy megragadja a nyakam és magához rántva nyüszítse a fülembe:

– Megőrülök érted!

- A fenébe, olyan kibaszott régóta megőrülök érted.

Lassan markolok újból a fenekébe, amitől egy remegő sóhaj szakad ki az ajkán. A másik kezemmel lassan átölelem a derekát és fokozatosan közelebb húzom, míg a felsőtestünk szorosan egymáshoz nem simul. Mindketten halkan lihegünk. Az ajkaim a jobb mellbimbója köré zárom, és lágyan szívom a számba. A fürdő apró ablaka megvilágítja Nash hátát. A körülöttünk lévő víz halványan csillog. Míg szerelmeskedek külön azzal az egy mellbimbóval, a kezem a csókjaim ütemére gyúrja Nash seggét.

- Dal... Én... Én tényleg megőrülök. Kérlek! Csinálj valamit! – óvatosan felemelem rá a tekintetemet. Finoman megcirógatom a bejáratát, a hüvelykujjam lágyan érinti meg a húsát.

- Hurok?- kérdezem a kék szemeket bámulva.

- Nem, a fenébe is nem!- csattan ki magából, durván a vállaikra markolva- Dugj már meg végre!- kiált ám ösztönösen kimondva a bizonyára leghangosabb gondolatát. Aztán egy pillanatra mindketten elnémulunk- Hogy mondhattam ilyet? Ez tényleg a vég!- morogja magának a szája elé kapott kézzel. Megpróbál kiszállni a kádból, de finoman megfogom a kezét, kérlelve, hogy még ne menjen. Nem megy tovább. Némán bámul engem elvörösödött arccal, ma már sokadjára kibaszott erotikusan lihegve... Lágyan húzom vissza magamhoz, az csókjaim újból megtalálják a mellkasát, de látom rajta mennyire elveszik közben a gondolataiban. Megsimogatom az állát, hogy nézzen felém.

- Én is ugyanannyira akarom, és nem baj, ha kimondjuk- suttogom neki- meg akarlak dugni. De azt nem ma fogjuk.

- Mikor jön végre el az, hogy ma fogjuk?- Elmosolyodom a türelmetlenségén egy pillanatra, aztán komolyan kezdek bele.

- Előbb rendbe szeretném hozni azt, amikor bántottalak- vallom be neki halkan.

- Én is örömöt akarok neked szerezni. Szükségem van arra, hogy hagy... Én... Fogni akaro... Játszani veled. Beindít engem. Tudom, hogy tökéleteset akarsz nekem adni, de már nem fogom sokáig bírni. Állandóan erre gondolok. Nem érdekel, hogyan történik, csak annyira akarom végre- lihegve megsimogatom az ajkait, ezzel elcsöndesítve a száját.

- Nem ma.

- Kérlek...- könyörög nekem, a farkam tövére markolva. Érzem ahogyan lassan a bejáratához dörgöli kedve szerint... Fájdalmasan felnyögök, majd lágyan megcsókolom. Még mindig nem hiszem el, hogy ő az a fiú akit annyi évvel ezelőtt rettegve csókoltam meg és most ő az a férfi, aki éhesen próbálja ráhuzatni magát a farkamra.

- Kibaszottul szeretlek- suttogom az ajkaira- mutatok valami újat, az tetszeni fog.

*~*

- Dalaf, nem cipelhetsz, csak így... Le fogsz ejteni.

- Dehogy ejtelek le, úgy csimpaszkodsz belém, hogy magadtól is fennmaradnál. Régen is sokat hordtalak így- markolom meg kuncogva a fenekét.

- Húsz kilóval könnyebb voltam legalább! Aaa!

- Nyugalom, csak letettelek az ágyra. Látod? Mondtam, hogy nem pottyansz le- simogatom meg a hasát, és közben felmászok hozzá az ágyra- Emeld fel kicsit a lábaidat- nyúlok finoman az egyik combja alá- Ez az, jó fiú vagy, nézd- csukom össze a levegőben a combjait, míg észre nem veszi a közéjük zárult farkamat. A talpai ebben a pózban a mellkasomnak tapadnak, így könnyedén hajolok le a számba szívni az egyik lábujját.

- T-te mit csinálsz?- kiengedem a számból a lábát és finoman megcsókolom a talpát.

- Mutatok valami újat. Mindig is imádtam a lábaidat és fél perce még könyörögtél, hogy dugjalak meg, így arra gondoltam ötvözhetnénk a kettőt. Nézd milyen jól mutat a farkam ezek a combok között- az egyik kezemmel lenyúlok az érzékeny fenekéhez és ott is megsimogatom egészen a gátáig felfelé- Igazán remek kilátásom van- mosolygok rá mielőtt először mozdulok meg a combjai között a farkammal.

- Dal... Ez .. ez olyan mintha....

- Tudom, pontosan ez a lényeg- megcsókolom a vádliját miközben lassan mozgok- olyan hihetetlenül dögös vagy kicsim- ismét lágyan cirógatni kezdem a fenekét. A látványa földöntúli. A combjai olyan selymesen puhák és melegek, az ajkaim újra és újra boldogan elvesznek a bőrén. Felváltva simogatom a fenekét és a farkát. Csak meg akarom vele osztani ezt a pillanatot. 

*~*

- Dal... Most abba akarod hagyni? Ne tedd...

- Semmi esély rá. Csak megfordítalak a hasadra, mert fáradtak a lábaid- csókolom meg a fenekét, amitől kétszeresére nyílnak a pupillái, majd könnyedén átgurítom a hasára. A látvány morgást ébreszt fel bennem, olyan átkozott régóta kínozzuk egymást. Ahogy a testére fekszek és magamhoz ölelem a hátát, hátrafelé fordítva és húzva az arcát... Tudom, hogy már egyikünknek sem fog kelleni sok. Így mélyen és éhesen megcsókolom, egy idő után szinte tépjük egymás ajkait miközben a combjai közé kúszok egészen míg a teste alatt össze nem simul a farkunk. A súlyom alatt bezárt, vonagló, meztelen Nash látványa mindeközben hihetetlenül nehézzé teszi azt, hogy még elég sokáig visszafogjam a késztetést, hogy mennyire is meg akarom már rendesen dugni.

- Olyan jól csinálod- suttogom neki büszkén- tudom, hogy közel vagy, de még várj egy kicsit... Mindjárt én is elélvezek. Meg fogsz engem várni- szorítom meg a farkát.

- Dal...- szinte sírna a nevemet, míg én az övét morogva mondom vissza.

- Nashie... Csak még egy kicsit- olyan fiú vagy... kicsit jobban a matracba nyomom.

A következő dolog amit tudok, hogy birtoklóan, morogva harapok a nyakába abban a pillanatban amikor a farkam már nem bírja tovább és elkezdi fehérrel befesteni őt. Az orgazmus mámorában hosszú percekig szorítjuk egymást. Mígnem egy halk zokogó hang töri meg a csendet.

- Nashie! Bántottalak?- fogom meg a vállát ijedten.

- Nem...- a keze lassan betakarja az enyémet, szipogva beszél- Én csak szeretlek. És nem hiszem el, hogy tényleg így tartottál ennyi idő után.

- Nem tetszett? – kérdezem összezavarodva.

- Túlságosan tetszett!- szorítja meg a kezemet miközben tovább zokog- Olyan jó volt, hogy most próbálom felfogni, hogy valóság volt. Hogy nem érdekeltek a sebeim, hogy... Érdekeltelek. Hogy lehet ilyen. Én sírok, mert én olyan béna vagyok és tudattalan és... Nem akarom, hogy ne akard majd megismételni, mert mindig mindent te csinálsz. Én tényleg igyekszem, de... Olyan béna vagyok.

- Nashie! Ne beszélj így a páromról, picúr. Nem vagy béna- simítom az arcára a kezemet és kitűröm a szeme elől a kusza tincseit- Alázatos vagy. A kettő mást jelent. Szereted, ha az én kezemben van az irányítás, de nem maradsz passzív, csak ahhoz alkalmazkodsz amit adok. És felejtsd el, hogy mások mit mondanak milyennek kéne lenned. Mondd csak hogy dugnálak én alaposan meg, ha állandóan azon harcolnánk, hogy melyikünk vezessen? Szeretem azt, amilyen vagy. Ígérem, hogy még rengeteg dolgot fogunk csinálni és lesz majd aminél sokkal egyértelműbben fogod érezni, hogy mennyit adsz nekem. De szeretném, hogy higgy nekem, hogy a szeretkezés nem arról szól, hogy most én annyi orgazmust adtam e, mint a másik vagy, hogy hány csókot kezdeményeztem. Hanem arról szól, hogy együtt legyél a másikkal, kapcsolódj vele, élvezzétek ki egymást, szórakozz jól. Meg tudod mutatni, hogy mennyire szeretsz. És a fenébe is kicsim, ha valami, akkor ezek a nagy krokodil könnyek egészen biztosan szeretnek engem. De már az első csóknál éreztem. Éreztem a fürdőben, ahogy megbabonázva néztél, ahogy lenyaltad rólam a vízcseppeket, éreztem mikor rám nevettél a takaróval a kezemben, mikor belebújtál az érintésembe, mikor azt mondtad, hogy vágysz arra, hogy megérintselek... De valamit mindig elfelejtesz. Hogy te Nashie vagy. Az én Nashiem. Mindennél jobban ismerlek, ha nem csinálnánk semmit, csak néznénk egymást a szoba két sarkából némán, akkor is, olyan mélyen vagyunk kapcsolódva, hogy mindent éreznék. Ez most hihetetlenül nagy élmény volt. Az egész. Olyan hosszú és finom és őrjítő és szerelmes... Úgyhogy nem baj, hogy sírsz- törölgetem meg az arcát- amúgy is alig aludtál -csókolom meg lágyan a szeme alatt.

- Úgy szeretlek- zokogja hozzám bújva, én pedig megsimogatom a karját.

- Minden egyes centiméteredet őrülten szeretem. Legközelebb pedig, ha szeretnéd megtanítom az édes kis szádat, hogy hogyan szopja a farkam.

- Hogy mi? Dalaf nem erről kellene most beszélnünk. – nyögőm teljesen hülyén. Most akkor csak átlépünk rajta?

- Akkor mégis miről? El szeretném vinni a páromat randevúzni. De nem is ezen van a lényeg. Azt szeretném, hogy ne gondold, úgy hogy „mi” nem létezünk! Hogy csak nem tudom, megpróbálunk mostantól ennyi év vagy az utóbbi pár hónap után is csak először valami alacsony minőségű valamit. Nem akarom, hogy ezt mondd. Nem most döntöttünk úgy, hogy „mi”, közösen, közös értelemben létezünk.- tehát létezünk! A boldogság elönti a szívem, de még mielőtt nyakába ugorhatnék folytatja.- Szeretlek! Szerelmes vagyok beléd Nash. Ezt nem tudod lerombolni. Nem tudod lerombolni azt a sok- sok dolgot, amit érzek irántad, a késztetéseket sem, hogy megérintselek, megvigasztaljalak... Nem tűnt el. Fáj , hogy azt mondod mi nem vagyunk. Nem vagy a tulajdonom, tudom, hogy... én látom , hogy nem akarod a tegnap után az érintésemet, úgy mint máskor. Nincs semmi baj. Sohasem haragudtam rád amiatt, ha valami nem álltál éppen készen. Bevallom most nehéz, mert mindig, mindig így mutattam meg, hogy mit érzek, de talán jót fog tenni, ha gyakorlom a többi módot is. Komolyan nem tudod mennyire nincs arra esély, hogy kiszeressek belőled- minden szava forrósággal tölt el. Minden mondattól pillangók repdesnek a gyomromban. Hát nem utált meg!? Annyira örülök, hogy szóhoz sem jutok. Viszont a lelkem sötétje hangot add boldogságom felegében. Rögtön a mélybe ránt és kijózanít. Miért hiszi azt, hogy úgy gondolom nincs olyan, hogy mi? Félre érthető voltam megint? Vagy csak szánalmat érez a tetteim és a testem miatt?

- Szörnyen érzed magadat miattam. Nem mersz megérinteni, mert kiborulok tőled. Tegnap összetörtelek azzal, ahogyan a testem kinéz...- súgom magam elé a konklúzióm szomorúan.

- Te mégis miről beszélsz? A testednek semmi köze ahhoz, hogy mi történt tegnap!

- Nem kell hazudnod Dalaf tudom, hogy sokkoló látvány és elég kiábrándító... – hárítom rögtön kedves szavait. Olyan jó ember, arany szíve van, hogy még most is próbál kímélni. Nem is érdemlem meg őt.

- Van egy javaslatom, kicsim. Bevezetünk két biztonsági szót- ... Biztonsági szó? Mármint tudom , hogy mi az és mire használják. A Szivar klubok néha túl sok kéretlen információt osztogatnak, de nekünk miért is kell? És hogy jön ez most ide?- Akkor használhatod őket, ha azt akarod, hogy valamit egyáltalán ne tegyek vagy a másik esetében akkor, ha úgy érzed lehet nemsokára túl sok lesz valami és lágyuljon a helyzet. Használhatod őket bármikor. Ha nem esik jól egy ölelés, ha egy vitában nem venném észre magamat, bármikor. Azonnal azt fogom tenni, amit a szavadhoz megbeszéltünk. Így soha többé nem fog, olyan előfordulni mint tegnap. Sőt mostantól többször fogom megkérdezni bármi közben, hogy jól vagy e. Oké? Ez megnyugtatna kicsit?- csak nézem Dalafot, mintha most látnám először. Vigyázni akar rám? Szeret? Szeret! És a javamat akarja és biztonságot add és... megígértem magamnak, hogy nem bőgők többet, mert felnőt férfi vagyok! De olyan boldog vagyok, reményekkel telve, hogy eszembe sem jut ellenkezik vagy megkérdőjelezni Őt.

- Azt hiszem lehet tényleg megnyugtatna. – csúszik ki végül a számon. Annyira hinni akarok benne. Annyira szeretném, hogy legyen még időm vele.

- Oké, akkor találjuk ki most a szavaidat.

- Hurok és csikó. Hurok a lassíts, a csikó az állj meg. Ha pedig épp nem tudok beszélni akkor kettőt fogok valamimmel kopogni- közlöm egy hatalmas mosollyal az első gondolataimat. Elragad a törődése, a negatív gondolataimat pedig elűzi, már csak azzal, hogy ilyeneken gondolkozik, hogy segítsen nekem. Ezek a szavak hozzá kapcsolódnak, így sosem fogom se elfelejteni se máshoz kötni. A kopogás meg.. nos jobb szeretek mindenre felkészülni. Na, nem baj ez. Értek egyet magammal teljes elégedettséggel, mikor pillanatok töredéke alatt kap el és olyan hévvel kezd el csókolni, hogy majd hanyatt vágódunk. Eddig fel sem fogtam mennyire is hiányzott ez. Még ha alig pár óráról beszélünk is. Ösztönösen markolók a vörös hajzuhatagba, s lihegve fogadom teste közeledtét. Elveszek a vágyban, az érzékek játékében. De hiányzott ez! A hév, a vágy, hogy csak akarjuk egymást. Még mindig nyöszörgésre késztet, amit a nyelvével művel, ha a csókjától fél merev vagyok, mi történne, ha máshol munkálkodnak? Nyögve landolok a puha matracon, de nem is ez a fontos, hanem, hogy visszakapjam a bűnbe csábító ajkait.

- Rendben vagy?- nem most akarj beszélgetni! Ha az előbb nem ment, nem most kezd el!

Förmednék rá, de azzal csak időt vesztegetnék, így egyszerűen visszarántom a helyére, vagyis magamra. Testünk minden porcikája összesimul, egyszerre ver a szívünk, dübörög a vérünk. Érzem, ahogy férfiasága az enyém mellé feszül és ahogy nekem löki magát újra és újra, azzal egyszerre taszít a pokolba és repít fel a mennyekbe. Zihálva szedem a levegőt, s alig bírom nyitva tartani a szemem. Legszívesebben szorosan becsuknám őket, így próbálnék kevésbé elveszni ebben az érzéki kavalkádban, de az aranyszempár fogva tart, felemészt és nem ereszt. Egyszere érzem magam biztonságban és úgy mint egy préda, aki önként sétált a ragadozó szájába. Ettől viszont nem önt el a félelem, mert ezt ismerem, annyiszor láttam ezt a tekintetett, annyiszor éreztem perzselését testemen. Pont emiatt mikor köntösöm szelével és a mellemmel kezd játszani, nem érzek mást csak vágyat. Többet akarok belőle, ebből a Dalafból, így magamhoz húzom karjaimmal. Formás hátsója tökéletesen illik a kezembe, s még ez is tovább fűti vágyam. Annyira imádom, hogy az enyém, hogy minden porcikáját megérinthetem, magaménak követelhet. Viszont elmém rögtön tisztulni kezd, mikor a forró, kutató kezek vetkőztetni kezdenek, ahelyett, hogy tovább perzselnék érzékeimet. Tudatalattim mélyéről pedig feltőr a szégyen és hideg vasmarokként szorítja össze a torkomat a félelem. Elmém besszükül, s felrémlik előttem az egy nappal ezelőtti Dal, ahogy az ebédlőben semmibe vessz, megaláz és bánt. Mindez alig egy pillanat műve, de mielőtt teljesen beszippantana és letaglózna elmém szélén felfényik egy szó, ami reménnyel tölt el...

- Hurok. Csinálhatod, csak óvatosan vedd le... – lehelem halkan, s egy fél dobbanásnyit is kihagy a szívem, mire meghallom válaszát.

- Vigyázok rád- suttog, s a szemeiben tükröződő érzelmek felülírják a rideg, kemény tekintet emléket. A jóleső borzongás pedig ismét végig fut a gerincem mentén mikor érzékeny fülem kényezteti. Testem viszont automatikusan próbálja elrejteni az oly megvetett hegeimet, amit lekerül köntösöm.

- T-tényleg nem kell őket...- mondom és lesütöm a szemem. Én ki nem állhatott magamon ezeket, Őneki miért kéne néznie? Tényleg nem tudom erre a választ, bárcsak megsem történté tehetném létezésüket, de nem hagy sok időt a gondolkozásra. Államnál fogva visszaköveteli figyelmem. Ajkai alig pár miniméterre álnak meg sajátjaimtól. Vágyom csókjára, vágyok rá, hogy minden gondolatomat Dal töltse ki. De csak kínoz, érezem közelségét, minden legvétele perzsel, s egy idő után csak nyüszíteni és nyöszörögni vagyok képes. Az ösztön vágy, a hozzá tartozásról újra fellángól bennem, s szomjazóm érintésére, figyelmére.

- Nyuszim, soha életemben nem voltam még ennyire kemény, mint most.- lelkem is beleremeg mondatába, s farkam is rándul egyet válaszképpen. - Nem tudom elképzelni mennyire beindít az, hogy meztelen vagy nekem. Nézd meg, téged nézlek, neked úgy tűnök, mint akit zavar bármi? Ez- még jobban nekem préseli magát. Nekem pedig lassan anélkül lesz orgazmusom, hogy egyáltalán hozzám ért volna.- ez neked mégis mit mondd, kicsim? - Mindent mond és mindent jelent. Hallgatom búja hangját, vérlázitó ígéreteit. Testem egyre forróbb, még ezzel a tekintettel nézz rám, addig nem fogok félni. S ha még is úgy adódna tudom, hogy nem fog bántani, mert mint az előbb, úgy bármikor megáll nekem.

Hangja, s a testéből áradó forróság teljesen felemészt, olyan búja gondolatokat indít el , amiket sose hitem volna, hogy léteznek.

- Mindent meg fogsz tenni velem amire valaha is vágytam?- kérdezek vissza rekedten, s egy kicsit kábán. Talán az alvás hiány, és a mostanában ért sok stressz is teszi, de nem tudok szabadulni a gondolattól.

- Mindent.- nézz mélyen a szemembe, s tudom, hogy ez már inkább fenyegetés, mint ígéret.- Most vágysz valamire? Mit szeretnél Kicsim?

- Én... – kezdek bele tétován. – Én szeretném, ha a....- megnyalom kiszárad ajkaim. Nem tudom kimondani, nem merem. Felnézek a kíváncsi szempárba, s még jobban elönt a zavar. Mégis hogy juthatott ilyen az eszembe??

- Nincs semmi baj.- hallom meg mély hangját, lehajol, s ajkai nyakamat cirógatját beszéd közben.- Kitalálom, hogy most mire vágysz, s majd sorban az össze többit is teljesítem.- nyelve forró csíkot hagy nyakamon egészen kulcscsontomig. Ismét fölém magasodik, s nekem löki magát. Nyögve vetem hátra a fejem, s beleremegek minden mozdulatába, annyira jó!! De mégse vagyok képes kiverni az előbbi perverz gondolatot a fejemből, így tekintettem akaratlanul is a szájára siklik. Az ördögien vonzó ajkak, pedig lassan elégedett mosolyra húzódnak.

- Szóval a számát szeretnéd, de vajon mire kéne, hogy használjam? Hmmmm.. ide szeretnéd vagy lejjebb?- csípi ujjai közzé a mellbimbóm, de alig egy pillanatig, pont annyira, hogy ívben feszüljek az érzéstől, s keze már indul is ágyékem felé. Akaratlanul nyomon feljebb csípöm, de ennyi is elég. Nyitott könyv vagyok számára, ami egyszere zavarba ejtő és felszabaditó, így nem kell azokat a dolgokat kimondanom. Ezzel szemben viszont rá kell döbbenet, hogy így is szörnyen vérlázító, ahogy a felismeréstől döbbenten elnyílnak ajkai. Karomat vöröslő arcom elé kapom, s szorosan összezárom a szemem.

- Felejtsd el...- nyöszörgőm teljesen megsemmisülten.

Istenem, de kínos! Rá nézni se merek szerelmemre, biztos a fáradságtól nem működik rendesen az agyam... vagy mert minden vérem délen van... Úr isten! Ez már a vég, hogy ilyeneket gondolok! Mielőtt viszont megpróbálnám eltemetni magam a matracba, egy hatalmas rántással lerepül nadrágom, s így már teljesen meztelenül, felajzva fekszem Dalaf alatt. Reflexből kapom magam elé a kezem. Látott már félmeztelenül és gatya nélkül is.. sőt mikor Frice ránk nyitott.... De valahogy most, hogy tényleg nincs rajtam semmi, így százszorosan visszatér szemérmeségem. Amire viszont nem számítok, hogy akadálya ütközőm, tenyereim hosszú tincsek csiklandozzák. Szemeim kipattannak, csak hogy vissza is csukodjanak. Csak álmodok! Rohadtul valósághű, de nem lehet az! Nyelek egy hatalmasat és próbálok rájönni, hogy mikor aludhattam el és remélem, hogy nem az erkélyen, mert abból megfázás lesz. Elkalandozó gondolataim, egy pillanat alatt egy helyre keverednek, mikor meleg, nedves börtönbe kerül férfiasságom. Az érzés leírhatatlan, szám néma sikolyra nyílik, annyira intenzív, annyira új, hogy még a hangom is elvesztem. Viszont ez annyira nem tesszhet életem szerelmének, mert bármit is művel ott lent, én menten meghalok! Nyüszítve markolok hajába, s fellökőm csípőmet, abba a földi mennyországba. Egész testem, lelkem remeg és mást nem tudom mint mantraként ismételgetem nevét. Elvesztem az időérzékem, s csak azt tudom, hogy nem kell sok, hogy átsöpörjön testemen az orgazmus. Próbálom tekintettemmel megtalálni az arany pillantását, hogy figyelmeztessem, de nem a legjobb ötlettem, mert a látvány.... Dal feje a lábaim között a szájában pedig.... Jobb híján haját megrántva próbálóm felkelteni figyelmét, ami végül is beválik, csak én nem voltam tisztában a következményekkel. Szerelmem ugyanis morranva feltekint. Az az intenzív pillantás és a rezonancia ... szólni esélyem sincs, csak annyi erőm marad, hogy kezemet a szám elé kapjam, hogy tompítsa sikolyomat. Remegve hanyatlok vissza a párnára, s lihegve próbálok bármi értelmeset kezdeni magammal. A forróság elhagy, s érzem az ágy süllyedéséből, hogy fölem mászik. Lassan feltekintek rá, remegő kezem arcára simítom.

- Bocsánat... szólni akartam..- nyögőm ki két lihegés között. Elégedett vagyok és fáradt, mégjobban zavarba jönni sincs erőm. Viszont válasz helyet, egy lágy csókot kapok a nyakam hajlatába és lágy cirógatást. Becézése jólesik, s megnyugtat... fáradt vagyok, s talán bele is aludnék kedveskedésébe, ha be nem kopogna komornyikom.

- Uram jóreggelt! Bemehetek?- szemeim kipattannak és áldok mindent is, hogy nem csak benyitott.

- Nem, már fent vagyok. Reggelire le....- elharapom a mondatom és Dalafra nézzek. – Reggelizni viszont itt fogok bent. Bőségesen hozz mindenből, tegnap nem ettem túl sokat. – adom ki végül parancsomat.

- Értettem. A fürdőt már elkészítettem My Lord.

- Köszönöm.- mondom, s szerelmem hátát simogatva nézzek ki a fejemből. Megkéne mozdulni, és össze kell szednem magam, mert most azt se tudom milyen feladataim vannak mára.

- Kicsim?- zavartan kapom kékjeim Dalra. Nem tudom mennyi időre vesztem el, de mintha aggódna.

- Kicsit elkalandoztam és fáradt is vagyok, de semmi baj sincsen. Inkább menjünk mielőtt kihűl a vizünk. – rá mosolygok lágyan és kimászok, az ágyból, csak hogy rájöjjek, hogy PUCÉR VAGYOK! Elönt a pír és azt se tudom, hogy hogy takarják magam. Így az első kezembe kerülő dolog, a takaró, az amit magam elé kapok, viszont így szerelmemről kerül le.... Hogy én mekkora egy érzéketlen barom vagyok!!!! Ugyanis még nadrágom keresztül is látszik, hogy... merev. Nekem pedig eszembe se jutott, hogy neki se ártana, ha csinálnék valamit, bármit! Tudom, hogy arcomra kiül minden gondolatom, mert egyszer csak felcsendül kacagása. Olyan felszabadult és szórakozott, hogy nem bírom ki, hogy ne csatlakozzak hozzá. Furcsa meghittség lesz úrrá rajtam, mert ez valahogy olyasmi, ami csak velünk történhet meg. Végül mellém lép és derekam átölelve húzz a fürdő felé vezető ajtóhoz.

A vízben ülve, hátam mellkasának simul, bár itt választásunk sincs, mert sokkal kisebb a kád, mint Dalnál. Nem tiltakozott, mikor megkértem, hogy csatlakozzon hozzám, de nem enged semmi mást csinálni, pedig tényleg emészt a bűntudat, hogy elfeledkeztem minden másról a saját élvezetesen kívül. Sosem volt részem ilyesmiben, annyira tudatlan és tapasztalatlan vagyok ezekben a dolgokban, hogy még magamnak is kínos beismerni. Dalaffal régen nem csináltunk ilyesmit és Marnieval pedig inkább hagyjuk. A fajfenntartás is nehezen sikerült, szerintem ez mindent elmond a témával kapcsolatban. Persze hallottam dolgokat társaságokban, de az hogy tudod, hogy létezik nem jelenti azt, hogy tudod milyen is vagy hogy kell csinálni. Sóhajtva dőlök teljes sulyommal az izmos testnek, s arcom befúrom nyakába. Érzem rezdüléseit, teste melegét, fűszeres illatát. Figyelem az elkóborolt vízcseppeket, s mély késztetést érzek arra, hogy kövessem útjukat. Testen előbb cselekszik, meg mielőtt végig gondolnám tetteim. Nyelvemmel kezdem megfosztani bőrét a csillogó cseppektől. Jóleső morranása megemlegeti lelkemet. Érzékeimet teljesen kitölti, többet és többet akarok ebből! A víz hatalmas loccsanással ér a padlóra, mikor szembe fordulok Dallal. Tenyerem mellkasára fektetem, s nyaka majszolása mellett kezdek felfedező útra izmos testén. Annyira gyönyörű és szexy , egyre lejjebb vezetem kezem izmos hasára, s mikor életem a ágyékéhoz vezető sávot vágyakozás nézek fel az arany szempárba. Annyira vágyok rá, így válaszát meg se várva támadók ajkainak. Csókra invitálom, s kezem egy határozott mozdulattal vezetem farkára, s minden előjáték nélkül kezdem egy határozott tempóban kényeztetni. Mindig Ő vezet így ez a hirtelen jött hatalom megrészegít, forró lesz tőle a vérem, testem pedig sóvárog utána. De fölényem és határozottságom csupán addig tart még fenekemre nem markol. Nyögve válok el édes ajkaitól, s remegve simuló hozzá.

- Megörülök érted. – nyüszítem szerelmesen.

 

 

- Valóban más lettél, de nem rosszabb vagy kevesebb. Az elmúlt hónapokban ezt a Dalafot látogattam meg újra és újra. Ez a Dalaf lobbantotta lángra a szívemet ismét. Az élet vett el belőled, de adott is. Úgy ahogy belőlem is csipet le. Én is csak ezt tudom adni, akit eddig láttál- A szívem megdobban a halovány reménytől. Nash, olyan hosszú idő után végre visszanéz rám. A tekintete elveszett és olyan szomorú, hogy azt kívánom bárcsak behúzhatnék magamnak egyet. A mellkasom, nem is, az egész testem, úgy érzem reszket, ahogyan a térdei lassan behajlanak és látom, ahogyan letérdel mellém. Méghogy „csak” ennyit tud adni, mióta visszajött hozzám, csak tökéletesebb párt adott nekem, mint ami azelőtt volt. Bassza meg, erre én meg... Nem. Visszanyelem inkább most a dühömet. Frusztrált vagyok és félek, de rá akarok koncentrálni. Azt szeretném, hogy beszéljen még hozzám, szabadítson fel... Amikor a mellkasomnak dönti a fejét akaratlanul is az előbbi szavaira gondolok. Lángra lobbantotta ez a Dalaf is a szívét. Olyan nehéz néha ezt elhinnem, hiába nem először mondja nekem. Csak... bárcsak többször mondaná. Bárcsak nem lennék, olyan hülye, hogy nem veszem észre az egyértelműt, ha nem mondják a szemembe!

- Visszakaptalak és nem akarlak elveszíteni. Talán túl sok mindent nem mondunk ki, nem beszélünk meg. Talán félünk magunk lenni, hogy nehogy elijesszük egymást, mert... mert félek. Félek, hogy a múlt béli énem érdemlik csak meg a szerelmed- Ezeket... nem én mondtam neki az előbb? Basszus , tényleg azt hiszi, hogy bármiben is rossz lenne? Talán őrült vagyok, őrülten szerelmes, hogy szinte istenítem őt, de nem értem, hogy nem látja, hogy mennyit jelent nekem, hogy hogyan nézek rá... Réges-rég tudom, hogy mindent megérdemel, azóta, hogy még csak a legjobb barátom volt- Túl sok minden történt, olyanok is amik csak sötétség hagytak maguk után. Sosem leszünk azok akik lehetünk volna, ha együtt maradunk. Semmi sem lesz már ugyan olyan...- „Semmi nem lesz már ugyanolyan”. Bassza meg, nem ezt akartam hallani! Én ezt... nem, csak nem. Nem mondhatsz ilyet Nash... Nem teheted. Nem ezt kellett volna mondanod...

- Próbáljuk meg Dal. Próbáljunk meg most lenni valakik, együtt- Hallom a szavait, de egyszerűen csak annyira elfáradtam. Még mindig nem értem Nash. Miért én vagyok az egyetlen, aki az elmúlt hónapokat több, mint valaminek könyvelte el? Ez nem egy kibaszott pokolbugyorban eldöntött helyzet, hogy meg kéne próbálnunk valamit, ami sosem lesz, olyan jó mint volt. Nem egy nem befolyásoló semmi van mögöttünk. Én ma reggel, úgy jöttem ide, hogy azt hittem a párom vagy... Hogyan tegyem neked elég jóvá? Mi a fenét fogok csinálni a mai nap után? Mintha tényleg minden üres lenne.

Bealudtam, nem mentem haza. Kipattannak a szemeim, ahogyan a gondolat felébreszt. Együtt aludtunk? A tekintetemet a mellettem lévő helyre vezetem és akkor szíven üt a felismerés, hogy nem. Nem feküdt be mellém. Annyi éven át képzelegtem arról milyen lesz mikor először a szobájában leszek, hát nem így képzeltem. Talán jobb is, hogy nem aludt velem. Szeretném, hogy akkorra ne gyűlöljön... De basszus, megértem őt. Én sem feküdtem volna be magam mellé. De akkor hol van most? Felkapom a fejemet, hogy utána keresgéljek, holott nem is tudom mit akarnék mondani, csak azt akarom, hogy itt legyen. A tekintetem szinte túl gyorsan megtalálja őt. Túl kimerültnek tűnik. Felpattanok az ágyból. Amúgy sem volt ott a helyem.

- Jó reggelt – a hangjának, olyan hangja van, mint aki tegnap órákat sírt- Jó korán keltél. Sze..szeretnél esetleg fürdeni, vagy enni?- a hangja elcsuklik mielőtt odaérnék hozzá. Olyan érzés, mintha tönkretenném őt. Mintha fájdalmat okozna nekem a legkisebb közelségem is. Ott van bennem az ennyi év alatt kialakított ösztön, hogy húzzam a karjaim közé, de akkor ráébredek, hogy nem tehetem. A kezem esetlenül húzom vissza szinte még mielőtt elindult volna felé. Látom, hogy észreveszi, magára erőltet egy mosolyt, amit nem akarok látni, igazi mosolyt szeretnék adni az arcára. Megfogja a kezemet, de még csak vissza sem merem cirógatni az övét. Csak lóg ott a kezem az övében, összefűzve, de nem csinál semmit. Olyan fáradtnak tűnik, fel akarom emelni és lefektetni az ágyba. - Jól vagy? Aggódtam miattad... én túlzottan bepánikoltam. Bocsásd meg kérlek, hogy ilyen voltam veled. Megijedtem és ezzel megijesztettelek... nekem csak beszélnem kellet volna veled, de ehelyett tönkre tettem azt amink volt. Kérlek most, hogy van még esély rá, hogy legyen olyan, hogy mi...- sóhajtok egyet, megöl ez a hangulat. Ennek nem így kell lennie.

- Nem bújtál be mellém az ágyba- ez az első dolog ami kijön a számon, a hangom nem hangzik különösebben szomorúnak, inkább egy kijelentett friss ráébredés- Látom az arcodon milyen fáradt vagy- aggódó szemekkel vizslatom őt. Tudom, hogy mást is kéne mondanom. Például eszembe jut, hogy azt mondjam, hogy „Csinos vagy ebben a köntösben”, de hirtelen csak azt látom a fejemben, ahogyan Nash félve elhúzódik tőlem, ha ezt mondanám neki. Elvesztettem a közelségét. Nem mondhatom neki azt sem, hogy nem merek neki bókolni. Akkor csak még szomorúbb lenne. Rengeteg ötletet vetek még el az elkövetkező néma percekben. Mind mögött hasonló indokok állnak. Végül valószínűleg teljesen a semmiből mondom ki az egyetlen gondolatot, ami átment a szűrőmön- Eljössz velem holnap randizni?

- Hogy mi? Dalaf nem erről kellene most beszélnünk.

- Akkor mégis miről? El szeretném vinni a páromat randevúzni. De nem is ezen van a lényeg. Azt szeretném, hogy ne gondold, úgy hogy „mi” nem létezünk!- nyugodtan kezdenek kibontakozni a bennem hunnyadó szavak- Hogy csak nem tudom, megpróbálunk mostantól ennyi év vagy az utóbbi pár hónap után is csak először valami alacsony minőségű valamit. Nem akarom, hogy ezt mondd. Nem most döntöttünk úgy, hogy „mi”, közösen, közös értelemben létezünk. Szeretlek! Szerelmes vagyok beléd Nash. Ezt nem tudod lerombolni. Nem tudod lerombolni azt a sok- sok dolgot, amit érzek irántad, a késztetéseket sem, hogy megérintselek, megvigasztaljalak... Nem tűnt el. Fáj , hogy azt mondod mi nem vagyunk. Nem vagy a tulajdonom, tudom, hogy... én látom , hogy nem akarod a tegnap után az érintésemet, úgy mint máskor. Nincs semmi baj. Sohasem haragudtam rád amiatt, ha valami nem álltál éppen készen. Bevallom most nehéz, mert mindig, mindig így mutattam meg, hogy mit érzek, de talán jót fog tenni, ha gyakorlom a többi módot is. Komolyan nem tudod mennyire nincs arra esély, hogy kiszeressek belőled- érzem ahogyan minden szóval megkönnyebbülök amit kiejtem a számon. Hirtelen inkább az válik fontossá, hogy Nash is érezze mennyire szeretem, hogy bízzon magában. Mert eddig ma nagyon nem ment neki jól.

- Szörnyen érzed magadat miattam. Nem mersz megérinteni, mert kiborulok tőled. Tegnap összetörtelek azzal, ahogyan a testem kinéz...- lesokkolódom attól, amiket összemotyog.

- Te mégis miről beszélsz? A testednek semmi köze ahhoz, hogy mi történt tegnap!

- Nem kell hazudnod Dalaf tudom, hogy sokkoló látvány és elég kiábrándító... – Na jól van, ezt itt és most fejezzük be.

- Van egy javaslatom, kicsim. Bevezetünk két biztonsági szót- mondom neki, mire meglepetten néz rám, de talán csak a témaváltás miatt is- Akkor használhatod őket, ha azt akarod, hogy valamit egyáltalán ne tegyek vagy a másik esetében akkor, ha úgy érzed lehet nemsokára túl sok lesz valami és lágyuljon a helyzet. Használhatod őket bármikor. Ha nem esik jól egy ölelés, ha egy vitában nem venném észre magamat, bármikor. Azonnal azt fogom tenni, amit a szavadhoz megbeszéltünk. Így soha többé nem fog, olyan előfordulni mint tegnap. Sőt mostantól többször fogom megkérdezni bármi közben, hogy jól vagy e. Oké? Ez megnyugtatna kicsit?- kérdezem őt bevallom igazán reménykedve. Úgy érzem mindkettőnket meg tudna nyugtatni ez a rendszer. Nem akarok többet gondolni a tegnapra.

- Azt hiszem lehet tényleg megnyugtatna.

- Oké, akkor találjuk ki most a szavaidat- igyekszem nem parancsolóan hangzani, de amint kimondom Nash gondnélkül, olyan gyorsan válaszol, mintha évekig gondolkozott volna a válaszon és biztos lenne a tökéletességükben.

- Hurok és csikó. Hurok a lassíts, a csikó az állj meg. Ha pedig épp nem tudok beszélni akkor kettőt fogok valamimmel kopogni- szélesen elmosolyodott, örülök, hogy eszébe jutott még egy helyzet ami zavarná és azonnal maga is mert hozzá megoldást kérni. Ez igazán jó jel. Szeretem mikor ilyen bátor magával kapcsolatban. Megragadom az arcát és hirtelen olyan hevesen csókolom meg, hogy majdnem felborítom mindkettőnket. Nash lihegve túr szinte azonnal a hajamba miközben én közelebb húzom a testét. A csókunk egyáltalán nem hasonlít a tegnap esti fájdalmas, félő valamihez , az ami alatt érzett érzéseim egész reggelig kitartottak. Nem, ez a csók hozzánk illik. Ez az a csók, amiben Nash az ajkaim ellen nyöszörög én pedig könnyedén felemelem és az ágy felé cipelem. Nemsokára konkrétan a matracra lököm a testét. Elsötétült szemekkel néz fel rám.

- Rendben vagy?- kérdezem tőle, de csak megragadja az ingemet és szinte morogva magára ránt. Úgy lököm hozzá a csípőmet ahogyan annyira szereti miközben intenzíven tartom a tekintetét, biztosítva arrol, hogy minden. egyes. kibaszott. darabját. figyelem. és. akarom. Olyan kibaszott édesen nyöszörög alattam. A kezeimet lassan csúsztatom a köntöse nyitása mellé, de nem hallok még tiltakozást. A melleibe markolok az anyagon keresztül, élvezem ahogyan a karjai a seggemre csúsznak és próbál magához közelebb szorítani. Baszki... Ezt sosem fogom megunni. Ahogyan a kezeim lassan az őt takaró anyag alá csúsznak Nash megfogja a kezemet.

- Hurok. Csinálhatod, csak óvatosan vedd le...

- Vigyázok rád- suttogom a fülébe mielőtt lassan végignyalok a fülkagylóján. A nyöszörgése mindent megér. Ahogyan lágyan kihámozom a ruháiból a testét, Nash kissé összehúzza magát, megpróbálja elrejteni a karjait.

- T-tényleg nem kell őket...- felmordulok és felemelem az állát, hogy ne nézzen félre. A lehető legközelebb hajolok hozzá míg a lélegzetem az ajkait nem üti és azzal nem késztetem arra, hogy muszáj legyen nyögdécselnie.

- Nyuszim, soha életemben nem voltam még ennyire kemény, mint most. Nem tudom elképzelni mennyire beindít az, hogy meztelen vagy nekem. Nézd meg, téged nézlek, neked úgy tűnök, mint akit zavar bármi? Ez- nyomom hozzá teljesen a kemény farkamat- ez neked mégis mit mondd, kicsim? Mert szerintem azt jelenti, hogy egész hátralévő életemet azzal tölteném, hogy minden létező módon bemocskoljalak. Nincs olyan pontja a testednek, amit nem dugnék meg, ha tehetném. És tudod mit? Ha 80 évesek leszünk akkor is ugyanígy foglak kívánni, mert te vagy az összes kibaszott vágyam és a tested a kísértésem. Nem tudod milyen elképesztően dögösnek talállak. Napokat tudnék csak azzal tölteni, hogy a combodat dugom a számmal, a farkammal... A kezeimmel. Mindent meg fogok tenni veled amire valaha is vágytál.

- Az egekre...Szabad? – zokogás szerű hang tör fel belőlem. Úgy tűnik a elmém hiába nyugodott meg a lelkem még mindig zaklatott. Pedig mennyivel egyszerűbb így szemlélni magam, magunk. Elrántja a kezét ,de minden zokszó nélkül húzom vissza és nyomom alkaromhoz, ha már elkezdtük fejezzük is be. Nem tudnám még egyszer ellőről kezdeni ezt próbatételt. Simogató keze jól eső melegséggel tölt el, viszont mikor megérzem ajkait.... lelkem is beleremeg.

- A jövőre nézve tudnod kell, hogy ezek egyáltalán nem taszítóak. Még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy, mint régen. Te nem változtál szinte semmit. Pontosan, olyan vagy, mint amikor beléd szerettem. N-nem vagy szörnyeteg- rekedt hangja átfúrja magát elmém ködén, s egyenesen sajgó szívemnek szól- tele vagy szeretettel, segíteni akarással, lágysággal, mégis olyan erős lettél. Bátor vagy, lelkiismeretes. Megértő. Tudod annyira szerettem volna az a fiatal férfi maradni, aki egykor talán megérdemelt téged. De mostanra ennyi vagyok, annyi amennyit az utóbbi hónapokban eddig láttál. Csak ennyi vagyok és rettegek attól, hogy ismét egyedül fogok lenni. Túlélni úgy, hogy ismét elveszítettelek... Nem tudok hozzád nem ragaszkodni. Ennyi év után is. És nem tudom mennyire vagyok alkalmas arra, hogy jól kezeljem a feleségedet. Nem hagyhattam, hogy felsétáljon az emeletre, nem akartam, hogy elhagyj. Egész hátralévő életemben rémálmaim lesznek még ébren is. Az a Dalaf, akibe beleszerettél megölne engem. Kibaszottul végezne velem. Nem, nem hiszem el, hogy rettegtél tőlem. Ez nem valami, amit ki lehet törölni. Ez nem valami, ami oké. Te rettegtél tőlem. Én bántottam a majdnem egyetlen jó dolgot az életemben. Nekem kéne a legjobban tudnom, hogy ilyeneket nem lehet csak úgy csinálni. Nem tudtad mi lesz, nem tudtad miért csinálom, nem is csináltunk még hasonlót sem, nem tudom hol vannak a határaid. Nem egyeztél bele semmibe. Bassza meg, mi lett belőlem! Ez más, mint egy szép lassan felvezetett fej fölött tartott kéz. Azt hitted szörnyetegnek látlak, az angyalommal azt éreztettem, hogy egy szörnyeteg. Könyörgöm, bocsáss meg! Frice életére esküszöm, hogy sohasem bántanálak. Kérlek ne kelljen újból elveszítenem téged, még csak most kaptalak vissza. Hagy legyek az a férfi, akit megérdemelsz.

Hallgatók. Nem büntetni akarom, próbálok rájönni mi taszít minket egyre mélyebb gödörbe. Ennyire nem ismerjük egymást, vagy saját lelkünk és elménk sötétsége tart miket fogva annyira, hogy a másik szenvedését, bizonytalanságát nem vesszük észre? Talán az idő, amit külön töltöttünk? Vagy sose voltunk egymásnak rendelve, csak mi reménykedtünk benne? Vagy az a sorsunk, hogy tönkre tegyük a másikat?

- Valóban más lettél, de nem rosszabb vagy kevesebb. Az elmúlt hónapokban ezt a Dalafot látogattam meg újra és újra. Ez a Dalaf lobbantotta lángra a szívemet ismét. Az élet vett el belőled, de adott is. Úgy ahogy belőlem is csipet le. Én is csak ezt tudom adni, akit eddig láttál.- végre a szemébe nézek és letérdelek elé. Tekintettem rabul ejti az övét és keresem a válaszom, amit azt hiszem látok is. Lassan előre dőlök és a mellkasának döntöm a homlokom.- Visszakaptalak és nem akarlak elveszíteni. Talán túl sok mindent nem mondunk ki, nem beszélünk meg. Talán félünk magunk lenni, hogy nehogy elijesszük egymást, mert... mert félek. Félek, hogy a múlt béli énem érdemlik csak meg a szerelmed.- érintése hátamon most nem zökkent ki, vagy vált ki belőlem negatív érzelmet. Csak törődést érzek.- Túl sok minden történt, olyanok is amik csak sötétség hagytak maguk után. Sosem leszünk azok akik lehetünk volna, ha együtt maradunk. Semmi sem lesz már ugyan olyan...- érzem remegését, de az én könnyeim elapadtak. Annyit sirattam magam és a nem létező jövőm miatt, hogy elfelejtettem élni.- Próbáljuk meg Dal. Próbáljunk meg most lenni valakik, együtt. – mondom a végét ajkaira hajolva. Megannyi csókunk volt sós, remélem sokáig ez lesz az utolsó ilyen.

Hajnalodik.. a felkelő nap aranyra és vörösre festi az eget. A madarak dalba kezdenek és új nap kezdődik megint. Gyönyörű látvány, egészen szívet melengető, reményt keltő. Beszélgetésünk után, már nem tudtam lehunyni a szemem, valahogy nem érződött helyesnek. Sem azt, hogy szerelmem mellé bújjak, sem azt, hogy itt hagyjam. Így kiültem az erkélyre, miután Dalaf elaludt a kimerültségtől. Nehéz volt felküzdeni az ágyra, de ez volt már a legkevesebb és a legkevésbé megterhelő azokban az órákban. Néztem egy darabig fáradt arcát, de végül csak felkaptam a köntösöm és kitelepedtem. Bámultam a sötétséget és szerelmem szuszogását hallgattam, majd a gondolatok és emlékek maguktól lepték el az elmém.

-*-

Tavaszi nap volt, mikor atyám behívatott a dolgozó szobájába. Rámutatott az egyik székre és közölte, hogy ő lesz a feleségem. Csak bámultam a festményen mosolygó kislányt, s akkor 8 éves fejjel fel se fogtam, mit jelent, hogy feleség.

*

Már a tél végét jártuk, mikor egy új taggal bővült a személyzet. Ráadásul egy velem hasonló korú fiúval. Alig vártam, hogy találkozzak vele, majd kiugrottam a bőrömből, annyira remélem, hogy ő másmilyen lesz mint a többiek és vele igaz barátra teszek szert. 14 évesen ennek örültem volna a legjobban. Mert a nemesek között nem találtam senkit, akit igaz barátnak hívhattam volna.

*

Teljesen kiöltözve várom a szüleimmel a kocsit, hogy a jegyesem születésnapi partijára menjünk. 6 év telt el az első festmény óta, s minden évben jött új, de most fogok vele először találkozni. Kicsit izgulok és félek is. Remélem jól kifogunk jönni egymással, de valahogy nem vágyok rá, hogy feleségem legyen. Nem vonz a lányok gondolata, ami így 14 évesen kicsit fura, de a legjobb barátom szerint, csak későn érő típus vagyok.

*

Tavasz végi, színte nyári nap volt mikor szerelembe estem, csak nem azzal akivel kellet volna. A barátomtól több lett, s szégyent, szomorúságot, reménytelenséget költöztetett a szívembe a vágyódás. 14 évesen alig pár hét lefolyása alatt kelet rájönnöm, hogy miért nem tetszett a jegyesem, azon kívül, hogy hozzám képest még kislány.

*

Ősz volt, alig pár hónap telt el, mióta rájöttem, hogy szeretem. Minden lehetséges pillanatom vele töltöm, s remélem, hogy semmire sem jön rá, de kerülni nem vagyok képes. Próbáltam, de kudarcot vallottam magammal szemben. Hormon fűtötte elmém épp izmos hátáról készít képeket, mikor sikeresen megbotlok. Várom a fájdalmat, de helyette melegség vesz körül. Felnézek és elveszek abban az aranyszempárban, ami mindenhol kísért. Nem tudok nem rá gondolni és ilyen közel hozzá, nem tudom leplezni zavarom, ahogy azt se, hogy tekintetem ajkaira téved. Viszont elutasítás, megvetés helyet az első csókomat kapom.

*

A karácsonyi bál igazán unalmas, más valakivel szeretném tölteni az ünnepet. Végre szeretném megérinteni, csókon kívül mást is tenni. Bár túl gyáva vagyok hozzá a valóságban. Az elmémben bátor és kezdeményező vagyok, de ez csak fantázia, viszont jövendőbelim érkezés, kizökkent képzelgésemből. Reagálni sincs időm mikor szájon csókol. Amilyen hirtelen jött távozik is. Sejtem, hogy a barátnői beszéltek rá, de nekem, csak keserű lett tőle a szám íze. Nem volt igazi csók, de az biztos hogy nem is szeretnék olyat tőle.

-*-

Dalaf és Marnie... Furcsa kettősség, még is az életem csak ilyen érzésekből, emlékekből áll, ha róluk szól. Magamnak is hazudnék, ha azt mondanám nem látom a különbséget. Vagy nem tudom kihez húzz a szívem az elejétől kezdve. Vágyok az izmos károk közzé, de megbékjoz a saját tehetetlenségem, vagy telhetetlenségem? Tényleg szeretném, ha feleségemmel jobb viszonyunk lenne, de szerelmemből pedig mindent magamnak akarok. A csókját az érintését, a szerelmét... a testét, de úgy hogy pár ajtóval fekszik odébb az akinek megígértem, hogy nem erőltetem rá a másikat... Valahogy nem tudom, hogy kezeljem a dolgokat, ami borzasztó. Főleg, hogy félek, bármennyire is szeretem Dalt nem úgy reagálnék érintésére, mint szeretnék. Az elmém most már tiszta és tudom, hogy sosem bántana, de a lelkem még mindig kicsit beleremeg, ha eszembe jut az étkező.

Lusta köröket rajzolok az asztal lapjára, tényleg mindent túl lehet bonyolítani, de az életnél jobban senki sem kavarja a lapokat. Ezt mi sem bizonyítja jobban a saját életemnél.

Mocorgás üti meg a fülem, az ablakon benézve figyelem nyújtózkodó alakját. Nem tudom mire emlékszik az estéből, olyan zavartnak és megviseltnek tűnt. Mintha megtört volna valami benne, de remélem túl tudunk jutni ezen is, együtt. Figyelem, ahogy lassan realizálja, hogy hol van. Felkapja a fejét, s nemsokára farkas szemet nézzünk. Kicsit félek, hogy mi lesz a reakciója és a következő napoktól is tartók, de hiszem hogy menni fog. Megnyalom a szám, eddig észre se vettem mennyire kiszáradtam.

- Jó reggelt. – hangom halk és karcos.- Jó korán keltél. Sze..szeretnél esetleg fürdeni, vagy enni?- magam sem tudom miért csuklik el a hangom mikor elém ér. Látom hogy megrezzen a keze, de mégsem nyúl felém. Így egy tétova mosollyal, de én teszem meg ezt a lépést. Összefűzőm az ujjainkat.- Jól vagy? Aggódtam miattad... én túlzottan bepánikoltam. Bocsásd meg kérlek, hogy ilyen voltam veled. Megijedtem és ezzel megijesztettelek... nekem csak beszélnem kellet volna veled, de ehelyett tönkre tettem azt amink volt. Kérlek most, hogy van még esély rá, hogy legyen olyan, hogy mi.- halkan ejtem ki a szavakat, de a tekintetem egy percre sem veszem le róla. Bárcsak meg se történt volna a tegnap!

- Szerintem Frice lassan megkattan a kertben. Menj érte! Felviszem és a biztonság kedvéért kihívóm az orvost is.... Kérlek menjetek haza. Holnap..holnap találkozunk.

- Mi a baj?- suttogom, de csak megrázza a fejét. Felcipeli Marniet a közös hálójukba. A kibaszott közös hálójukba. És bármit teszek, ez az ő házuk. Nem vagyok idevaló. Talán ez az egész tizenöt évvel ezelőtt volt csak és most egyszerűen bolond vagyok. Valami nem érződik jónak. Nem, nem, nem akarok rágondolni! Kirohanok az ajtón.

Fricét a kertben találom meg, a rózsáknál. Mindig is különösen szerette a virágokat. Az arcán, olyan nyugodt, őszinte mosoly ül ahogyan végig simít az egyik fehér virág lehajló szirmán. Látom benne a fiatalságot, emlékeztet arra milyen volt minden jót olyan közelinek, szinte a tiédnek érezni. Mintha a tiéd lehetne az egész világ. Megcsavarja a szívemet az emlék.

- Apa! Miért nem szóltál, hogy itt v... Basszus! T- te remegsz! Minden oké? Baszki, mi történt? Én esküszöm, hogy bemegyek és...

- Frice!- szólok rá erélyesen- Csak egy kis stressz, nem akarom, hogy aggódj. Inkább vigyázz magadra a kedvemért. Tudod, akkor tudod megvédeni magadat, ha csak akkor ütsz, amikor nincs más. Ha mindig támadsz, ellened fog menni a világ. Légy ennél okosabb- kérlelem őt lágyan.

- Olyan nehéz, amikor a világ olyan igazságtalan. Hiszen nekem van a legjobb apám a világon és mégis...

- Nem, ne fájlald a szívedet ma este. Üljünk be ebbe a kurva, flancos hintóba és húzzunk haza büszkén! Na mit szólsz?- kérdezem őt.

- Hogy most körülbelül bevallottad, hogy van valami baj.

- Apai nyugodtság van csak a szívemben- mondom neki miközben kinyitom előtte a hintó ajtaját.

- Te mindig higgadtan beszélsz.

- Nem kicsim, nincs igazad. Az emberek nem higgadtak, senki sem az- de magamtól különösen felfordul a gyomrom, hiába nem mondom ki. Csak egy árnyék vagyok.

*~*

A lelassult elme sok mindent művelt az ember agyával. Többek között elhúzza a fájdalmat. Arra kötelez, hogy racionális legyél. Olyan képeket dob fel az agyadban, amiket nem akarsz látni. Végső soron ugyanolyan nyugtalan maradsz mint az intenzív, dühös remegés alatt voltál. Nem tudod elengedni a dolgot. Egyszerűen belülről emészt a sav. Nem bírom ebben a cseszett hintóban. Nem jó, nem jó, nem jó. Csak ezt hajtogatja az agyam. Visszafordulok. Valamit csinálnom kell.

*~*

A futás nem segített az idegeimen. Ki akartam magamból ezt a szart tépni, de nem megy, nem, nem tudom ott hagyni az utca sarkán. Ez nem egy bordélyház, egy rémálom, ami ébren, már csak félig kísért. Nem bírok eleget futni. Úgy érzem még a halál sem csendesítené el a fejemet. Azt sem tudom merre járok, mígnem... Ugyanaz az ablak alatt kötök ki. Hát, bassza meg! Meggyengülnek a térdeim. Nem futhatok el a problémáim elől. Öreg vagyok és félek az egyedüli haláltól. Ha meghalok egynap, akkor legalább az igazság legyen velem. Úgyhogy mászni kezdek.

*~*

Az ágykeretnek támaszkodva bámulom a falon lógó festmények egyikét, belemerülve az árnyékba amit a félhomály ad az előttem lévő vászonnak.

- A bejárati ajtót is használhattad volna. Senki nem állított volna meg- majdnem megugrok a hang hallatán. Nash. Hirtelen ismét valósággá válik, hogy itt vagyok és élek, hogy hogy dobog a szívem és fojtogatja az a sötét kéz. Szorongás, problémák, élet.

- Így romantikusabb lett volna, ha itt vagy- lazán vállat vonok, mintha nem lenne semmi a fejemben, mintha nem tudnék ledobni egy bombát... A fogamat akarom csikorgatni, de Nash csak ott mosolyog az ajtónak dőlve, mint egy életre kelt földi szirén. Mint, aki el fogja venni a lelkemet, számára könnyed csábítással. Becsukja maga mögött az ajtót, a fa ismerősen koppan a helyére. Úgy néz ki ezek a luxus ajtók végsősoron nem olyan különbek. Összezárnak minket. Csak ketten vagyunk a szobában. Az egész testemben érzem a szívem dobogását. Olyan nagyon lassan sétál hozzám. Mikor hozzám ér egy pillanatra az engem fojtogató érzés helyére egy régi gondolat csúszik. „Szeretlek”. A szó noha, csak egy pillanatig, de nem fáj. Lágy, akár egy tiszta felhő, mint egy üdvözlő csók, mint egy első szerelem. Ártatlan, talán messzi vágyakozás. Aztán máshogy fordul a kép. A lágy felhő helyett, csak egy testnek vagyok tudatában és abban, hogy az kihez tartozik. Finom az amit csinál, meglepő. Elgyengülve nyögök fel, de mégis alig vagyok jelen, jelen vagyok, de valahogy máshogy. A vágy édes és finom, de bennem mérgezett víz hömpölyög, a lángot elringatja. Csak egy pillanatra kapom el jobban a párom ízét, egy apró pillanatig, de az olyan tökéletes vágy. Nem vagyok tudatomnál mikor magamhoz préselem a testét. Ez egy ösztön. Az ösztönöm, ami azt hiszi, hogy Nash az enyém. Azt hiszem valahol lihegek.

- Miért jöttél? – nyöszörög a nyakamba, nem bírva elengedni engem. Olyan finom, egy részem annyira akarná őt, de nem lehet.

- Ne játsz velem Kicsim, mert megégeted magad. Azért jöttem, hogy beszéljünk, az ebédlőben történteket- Nash elhúzódik.

- Adjunk Marnienak még egy kis időt, de szerintem minden rendben lesz.

- Nem erre gondoltam és ezt te is tudod. Ne terelj kérlek- azt hiszem könyörgök inkább neki. A fehér, tiszta felhő újból megjelenik a kezeim felett, mint egy láthatatlan tündér úgy úsztat megcirógatni Nasht.

- Nem szeretnék beszélni róla Dal. Csak felejtsük el...

- Hogy felejtsük el mikor ilyen szomorú a tekinteted?- hogy felejthetném el mikor úgy érzem fekete vért tudnék hányni? Csak egyszerűen kifolyna a torkomon. Kifolyna, mint azok a könnyek, amik már rég az arcomon folynának, ha nem tartottam volna őket szándékosan bent. Bármilyen kurva nehéz is volt, különösen a most következendő első szó után:

- Fájt...- Említettem már a torkomban lévő fiktív fekete mérget, igaz? Meg akarom magamat vele ölni- Szörnyetegnek látsz és ez fáj. Főleg, hogy nincs mindig lehetőségem rá, hogy ne legyek az. Pont azért, mert hatalmam van. Néha kegyetlennek kell lennem és elnyomnom másokat, használnom őket, mert különben szétesik minden és ártatlanok kerülnek veszélybe. Nem biztos, hogy mindig igazam van, de ezzel együtt kell élnem. Nem tudom neked megszámolni hány álmatlan éjszakám volt ezek miatt. Vagy hogy mikor meddig kisértenek, azt hittem letudom rázni ezeket, de ahogy te mondtad és ami miatt mondtad.... Itthon mindig igyekeztem Nash maradni, de ezek szerint nem sikerült. Fáj Dal és félek, hogy megutálsz ezért vagy....

- Vagy mi? Bántanálak?- suttogom. De nem számít mit gondol. Látom a szemeim előtt, látom a szemeim előtt, tudom, itt van a fejemben és le kell nyúznom a bőrömet, hogy meghaljak, mert nem tudom...nem megy. Úgy érzem soha többé nem találok megnyugvást.

- Tudom, hogy butaság, csak az én fejemben vannak ezek. Túl gondoltam a dolgokat, ezért küldtetek el. Hogy ... tudod kiverjem a fejemből ezeket a gondolatokat. Mert szeretlek és érzem, tudom, hogy te is szeretsz, így ezek a butaságok...

- Vedd le az inged!- morgom neki közbeszólva. Gyerünk már! Gyerünk! Legalább ne nézd azt az átkozott földet! Nézz rám, mintha itt lennék még neked. Itt vagyok még neked? Megrántom a karján az anyagot, kétségbeesés suhog az érintésemmel. Egyszerűen valamibe kapaszkodnom kell. És akkor elvesztek mindent. Azok a szemek, amik felkapódnak rám, azok a szemek, amikbe 16 éves korom óta szerelmes voltam, azok a szemek, a szemei, nincs bennük már semmi. Ő csak retteg tőlem. Az ajkaim remegni kezdenek. Ki a fene lettem? A szoba eltűnik. És egyedül maradok önmagammal. Én, én nem látok semmit, csak rémképeket. Egy kurvát. Egy felhasznált, kizsigerelt testét, ezer arctalan meztelen testet amikre érzelmek nélkül tekint a másom. Érzem a kéretlen érintéseket, aztán a szégyent, mert hirtelen nyilvánosan vetítik azt, hogy miket élveztem, hogy miket mondtam. Hogy addig basztam embereket míg nem ájultak el. Egy állat van előttem. Egy állat, és szemben a fiatal énem. „Mit tettél egy szerelmemmel te rohadék?!” Behúz nekem egyet, de nem elég. Azt akarom, hogy az összes jelenlévő ezt tegye. Eszembe jut az egykori feleségem. Az, ahogyan elhagynak. Amikor Frice sírva kérdezi tőlem miért csak neki nincs anyukája. És akkor ott vagyok újból Nash házában, az ebédlőben és a feje az asztalnak csattan. A falak beszélni kezdenek: megnyomorítod őt, retteg tőled, beteg vagy, sohasem szeretett. Azt hitted ez normális? Egy szörnyeteg vagy. Nash kiköpi a szalvétát és felém fordítja az arcát: „gyűlöllek”. Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Kérlek nem bírom, ne... összezuhanok a padlón és térdre esve zokogni kezdek. Zokogok és zokogok és zokogok, nem vagyok jelen. Felpillantok és egy remegő testet pillantok meg. Egy angyal? Ne, kérlek, ne félj tőlem te is! Megtörve ölelem magamhoz a derekát. A kezeim átfonják az egész testét, az arcomat az egyik kezéhez tapasztom. Reszketek, az elmém annyira kimerült. Csak megváltásért imádkozom. Egy pillanatra valószínűleg megtört a lényem. De ahogyan lassan valami csoda folytán lassan kezd visszaépülni egy bizonytalan, ismerős érzést érzek a tincseim között. Nash. Ez Nash, de... Oldalra fordítom a fejemet, hogy jobban lássak, hogy egy pillanatra emlékezzek az utolsó dolgokra is. Bassza meg! Sietősen eltolom magamtól és végignézek rajta, de egyelőre biztosan nem a tekintetén. Én... A testét nézem. A testét, amit megmutatott nekem.

- Az egekre... – suttogom miközben kinyújtom a kezemet- Szabad? – apró zokogást hallok mire azonnal elrántom a kezemet és készen állok kisétálni innen, örökre... De megragadják a kezemet és egyenesen a karjára helyezik. A bőr egyáltalán nem durva. Az élmény nem azért erős, mert bármi rosszat látnék, nem. Ez valójában tökéletes. Óvatosan simítom a másik kezemet felfelé a csupasz hátán, miközben az ajkaimmal lágyan, behódolva nyúlok egy csókkal a kezén lévő pár sebéért. Nem akarok arra gondolni, hogy fél tőlem. Ha ez az utolsó alkalom, amikor látom őt, akkor legalább hagy csókoljam meg a sebeit.

- A jövőre nézve tudnod kell, hogy ezek egyáltalán nem taszítóak. Még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy, mint régen. Te nem változtál szinte semmit. Pontosan, olyan vagy, mint amikor beléd szerettem- a könnyek újból lassan folyni kezdenek az arcomon- N-nem vagy szörnyeteg- próbálom rekedt hangon kiejteni a szavakat- tele vagy szeretettel, segíteni akarással, lágysággal, mégis olyan erős lettél. Bátor vagy, lelkiismeretes. Megértő. Tudod annyira szerettem volna az a fiatal férfi maradni, aki egykor talán megérdemelt téged. De mostanra ennyi vagyok, annyi amennyit az utóbbi hónapokban eddig láttál. Csak ennyi vagyok és rettegek attól, hogy ismét egyedül fogok lenni. Túlélni úgy, hogy ismét elveszítettelek... Nem tudok hozzád nem ragaszkodni. Ennyi év után is. És nem tudom mennyire vagyok alkalmas arra, hogy jól kezeljem a feleségedet. Nem hagyhattam, hogy felsétáljon az emeletre, nem akartam, hogy elhagyj. Egész hátralévő életemben rémálmaim lesznek még ébren is. Az a Dalaf, akibe beleszerettél megölne engem. Kibaszottul végezne velem. Nem, nem hiszem el, hogy rettegtél tőlem. Ez nem valami, amit ki lehet törölni. Ez nem valami, ami oké. Te rettegtél tőlem. Én bántottam a majdnem egyetlen jó dolgot az életemben. Nekem kéne a legjobban tudnom, hogy ilyeneket nem lehet csak úgy csinálni. Nem tudtad mi lesz, nem tudtad miért csinálom, nem is csináltunk még hasonlót sem, nem tudom hol vannak a határaid. Nem egyeztél bele semmibe. Bassza meg, mi lett belőlem! Ez más, mint egy szép lassan felvezetett fej fölött tartott kéz. Azt hitted szörnyetegnek látlak, az angyalommal azt éreztettem, hogy egy szörnyeteg. Könyörgöm, bocsáss meg! Frice életére esküszöm, hogy sohasem bántanálak. Kérlek ne kelljen újból elveszítenem téged, még csak most kaptalak vissza. Hagy legyek az a férfi, akit megérdemelsz.

 

 

 

 

 

 

 

- Oh szóval szerinted az az egészséges kapcsolatok fenntartásának a módja, ha kedvedre fitogtatod az erődet? Ha kirakatod az embereket a szolgáiddal a szobából?- szavai hangosak és gúnyosok. Összevont szemöldökkel hallgatom, s figyelem, hogy felém tart. Nem tudom mi jár a fejében, de ez nem olyasmi, amit tolerálhatok, így és itt nem, hogy nem ketten vagyunk.

- Én vagyok a város grófja, rendben kell tartanom az életemet! Ez a vacsora egy szörnyű ötlet volt!- mordulok rá, de arra nem számítottam, hogy egy pillanat múlva az asztalon kötök ki, szalvétával a számban. Kifeszíti és lent tartja a testem. De most nem fog el a borzongás, a hozzá tartozás érzése. Düh, zavar és csalódottság tombol bennem. Ezt miért?

- Na? Milyen érzés? Vigyelek ki a szobából is?- küzdök. Nem tudom mi a franc ütött belé, de eresszen! Nincs se joga, se miértje, hogy így bánjon velem! Főleg nem a saját házamban. - A szobádba kéne vigyelek, hogy megbasszalak? Mert nyilván, ha van erőm az emberek felett... Azt használhatom. Használhatom a testüket, amikor az kell. Aztán befoghatom a szájukat. Megalázhatom őket. Korlátozhatom őket. Nem igaz? Hiszen az enyém vagy, bármit megtehetek veled. Nem is értem miért vagy dühös, ne legyél dühös, nincs rá okod! Végülis csak olyan dolgokra kényszerülsz miattam, amik tönkreteszik a terveidet, saját önbecsülésedet, a boldogságodat. Istenem Nash, olyan idióta vagy! Kurvára ne merj elhagyni, érted? Csodálkozol, hogy gyűlöl a feleséged, amikor totális faszfejként bánsz vele? Pontosan ezt teszed vele, amit én most veled- hallom mit mond, érzem a helyzethez képest gyengéd érintését arcomon, mégsem bírom felfogni. Miről hadovál? Használni? Bántani? Mégis miről beszél? Mit hisz rólam, hogy egy szörnyeteg vagyok? Sosem éltem vissza a hatalmammal. A harc Marnie és köztem, azt értelmezte így? Hát nem ismer? - Bocsáss meg, de egy makacs fasz vagy és semmi fogalmad a házasságokról. Szeretlek. De őt fent, őt nem szeretik. Magányos, terhes és kurvára el van nyomva. Ki van használva. Nem csoda, hogy milyen lett! Hogy milyen dühös ránk. Amíg nem kezeled egyenlő félként, nem meghívod vacsorázni, addig rákényszeríted. Nyilván nem fog működni. Én azért vagyok itt, hogy egyenlő félként kezdjük el kezelni- a nyálas anyag végre kikerül a számból, de így se szólalok meg, csak nézem őt, de nem rám figyel. Szavai meg is nekem szólnak. Nem tudom kiolvasni a szeméből a választ, amit keresek. - Soha többé nem akarom ezt csinálni veled, így. Remélem helyre jött a fejed. Most pedig beszélj a feleségeddel!- dühös, parancsol, s a gyengéd puszi sem tudja elmosni szívem fájdalmát. Hát tényleg ennyire tart? Nejem hangja kizökkent, de most még az sem érdekel, hogy megint gúnyolódik.

- Wow, igazán szenvedélyes a lovászfiúd. Már értem miért vagy annyira oda érte. Talán el kéne csábítan...

- Marnie ne hidd azt, hogy tőled elnézem, hogy bántod a párom. ...- miért nevez így? Hallom szóváltásukat, hallok mindent, de a szavak, csak átfolynak az agyamon. Véd és a sajátjának tart még is bánt. Miért bánt, ha látja, hogy nem egy bűnös van? Hogy nem csak rajtam múlik? De ami talán a legjobban zavar, az nem is Marnie iránti viszonyomról kialakított képe, mert abban van igazság. Belátom, szörnyen elharapódzott köztünk a helyzet, és azóta egyre rosszabb, mióta Dal van neken. De ami sokkal rosszabb, hogy azt hiszi a hatalmammal bankok másokat. Megalázok, elsöprők. Itt nőtt fel velem, hát nem tudja, hogy nem tennék ilyet ártatlanokkal? Persze vannak dolgok, vannak helyzetek, amikor meg kell tennem, amit kell. Még ha szörnyűek is, mert hatalmam van és még kell védenem az enyéimeket. Ezek szerint, ha olyan döntést kell majd hoznom a jövőben, ami szerinte nem helyes, akkor ő... ellenem lesz? Vagy rosszabb?

- Ki az a Michael Frost?- muszáj bele kérdezném „ beszélgetésükbe”. Egyrészt érdekes volt a névre adott reakció. Másrészt talán jobb, ha nem gondolkozok tovább.

- Senki.

- Nem tűnik meggyőzőnek a válaszod, Marnie... Miért nem mondtad hamarabb? Volt valakid?- tudnom kell. Mert ha igen, miért szenvedtünk eddig? Haaaa túl sok a kérdés, de túl kevés a válasz.

- Nem, nem volt, mert kötelességeink vannak. Nem lesznek fattyú gyerekeim és amúgy is, ő egy tisztességes ember. Pap, mint hallottad. Tisztességes, mint én.- ezzel tudnék vitázni. Viszont, megértettem volna, ha akkor elmegy. Tudtam milyen szerelmesnek lenni. Nem állítottam volna meg, s nem kényszerítettem volna magamhoz. Szabad lehetett volna.

- Hát már nem az. Elég szegény is lett, de még mindig jó ember, ismerem őt.

- Egyedül is meg tudom keresni, ha akarom. Nincs szükségem rád meg arra, hogy bordélyt csinálj a házamból.

- Ez a beszélgetés kezd nagyon furcsává válni. Nem akarok idegen férfiakat a házamban- zavartan nézek rájuk, de nem csak a plusz fő miatt, hanem, mert Dal annyi mindent tudd, az itteni dolgokról. Olyanokat, amik hozzám el se jutottak. Akkor, hogy nem volt róla tudomása, hogy mi volt velem?

- Nem akarom idehozni Frostot, arról beszélek, hogy Marnie járna neked az a tisztelet, támogatás, amit attól a sráctól kaptál. Új dolgok amiket élvezhetsz az életben.

- Miért érdekel annyira, hogy mi járna nekem? Teljesen nyugodtan elszeretted a férjemet.

- 16 éves korom óta szerelmes vagyok Nashbe, akkor még nem is ismerted. 12 voltál. Jól tudom?

- Ő is fiatalabb volt nálad!

- De szerettem őt.– meg, csak pár évről van szó. Dal nagy keze befedi az enyémet, de a szúrás a szívemben letompítja a melegséget, ami átjár. Szabad kezét feleségem felé nyújtja, s én csak várok. Valóban nem értek ehhez, nem tudom, hogy segíthetnék, így inkább hallgatók.

- Marnie, lehet, hogy szerelmet nem fogsz már kapni ebből a házasságból, de egy boldog családot kaphatsz. A gyermekednek nem úgy kell felnőnie, hogy a szülei gyűlölik egymást vagy hogy az anyja fél vagy el van nyomva. Megígérem neked, hogy vigyázunk rád és a babára végképp. Te leszel az anyja, de mindenben segíteni fogok és hidd el ez egy csecsemőnél bőven kelleni is fog. És utána is. Nem kell most rögtön elfogadnod, az ajánlat él, de szeretném, ha arra gondolnál, hogy ha lett volna lehetőséged valaki olyannal lenni, akibe szerelmes vagy és minden szempontból megfelelt volna neked, köztük a kötelesség tudatodnak is... Te nem akartál volna vele lenni? Borzasztóan sajnálom, hogy a férjed engem szeret, de 15 évet kaptál, hogy lásd nélkülem sem vagytok jobban meg. Úgyhogy kérlek. Engedd meg mindannyiunknak a könnyebb életet.- nézzem Dalaf térdelő alakját, s már nyúlok felé, hogy felhúzzam, mert ez már sok. Nem érek én ennyit....de talán a kapcsolatunk igen. Elhatározásom, végül A válasz töri meg, amit sosem hitem, hogy hallani fogok.

- Nem akarom, hogy megkaphassátok azt a boldogságot, ami nekem nem lehet meg. Nem tudom rávenni magamat, hogy ezt megadjam nektek. Én... Próbáltam jó feleség lenni, mindent megpróbáltam. Bárkit olyan boldoggá tettem volna- Marnie zokog, s belém újult erővel hasít a megbánás és a bűntudat. Tényleg én tettem őt tönkre. Valóban egy szörny vagyok.- De te, ti, én... Én tényleg mindent megtettem! Mindent! Mindent! Mit tehettem volna még?!- a feleségem összetörten kapaszkodik a szerelmembe. Retinámba ég a képük. A fájdalom, amit neki, nekik okoztam borzasztó. Fáj szinte éget, ahogy a 15 évnyi kudarc, kín, vágyódás és gyötrődés egyszerre köp arcon. Mégis egy hatalmas súly esek le a szívemről.

- Mindent megtettél Marnie, mindent, nem a te hibád, hogy nem működött ez a házasság. Nem vagy hibás.

- De az leszek, ha ezt így folytatjuk tovább- a szívem félre ver erre a mondatra. Dalaf reménykedő tekintetére nem tudok, nem elmosolyodni. Van remény, egy jobb életre mindannyiunknak. Talán, így Dallal sikerülhet, nem okozok több fájdalmat. S a remény cselekvésre késztet, és szorosan átölelem őket. Marnie hajába temetem az arcom, de most könnyek helyet, bocsánat kérések záporoznak belőlem.

Nem tudom mennyi ideig lehetünk így, mikor feleségem elalszik a karjainkban. Egy pillanatig figyelem meggyötört arcát, majd Dal kezét finoman meg simítva kérem, hogy engedje el. Felemelem az alvó nőt, lehet hogy Dalafnál gyengébb vagyok, de nem vagyok egy puhány. Belenézek az az arany szempárba, s melegen rámosolygok.

- Szerintem Frice lassan megkattan a kertben. Menny érte!- súgom neki.- Felviszem és a biztonság kedvéért kihívóm az orvost is.... Kérlek menjetek haza. Holnap..holnap találkozunk.- ellépek mellette, s elindulok az ajtó felé. Most nem szeretnék tovább vele lenni. Nem tudom kiverni a fejemből a szavait, a tekintetét. Boldog vagyok, de azt hiszem kell egy kis idő, hogy a szívem is felfogja, hogy nem bántani akart...azt hiszem.

- Mi a baj?- hangja halk, de csak megrázom a fejem és ismét rá mosolygok. Csak a fejemben van baj, de ezt nem mondhatóm neki.

Johann kinyitja az ajtó, s én jobbra ő pedig balra. Lépteit elnyeli a szőnyeg, mégis szinte érzem tekintetét a tarkómon. Biztos vagyok benne, hogy keresi a miértet. Hisz boldognak kéne lennünk, együtt és élvezni egymást, most, hogy lehet. Erre elküldöm. Gyengéden leteszem az ágyra az alvó nőt, betakarom. Nem tudom mit kénne tennem, van-e jogom maradni. Mégis úgy érzem, az a helyes, ha itt vagyok, ha próbálok emberségesebb lenni, nem csak egy elnyomó. Míg várom az orvost és Marnie ébredés Dalaf szavainak gondolkozom. Újra és újra lejátszom a jelenetet, s ennek a fényében elgondolkozok a múlton és a lehetséges jövőn.

Az orvos nem talált semmit szerencsére, de szigorú pihenésre ítélte a kismamát, valamint kerülnie kell a stresszt. Nos ez remélem jobban fog menni most már. Kiürül a szoba és csak ketten maradunk. Nézzem őt, nem tudom mit kéne mondanom, talán hiba volt elküldeni Daléket. Szerelmem biztos tudná mit kell tenni. Hiányzik, nagyon hiányzik. Túl gondoltam a dolgokat és nagyon belel lovaltam magam azokba a szavakba, de már késő bánat. Holnap elmegyek hozzá és bocsánatot kérek.

- Elküldted.- felkapom tekintetem feleségemmel és bólintok.- Miért?

- Mert attól még, hogy beláttunk dolgokat, nem fogom a nyakadra hozni őket. Tényleg szeretném, ha jó szívvel lehetnének itt, úgy hogy te is örülsz nekik.- elkerekedik a szeme, majd lágyan elmosolyodik. Talán tényleg lesz jövőnk.

- Múltkor is komolyan gondoltad?

- Igen, bár úgy tűnik elég rosszul kezeltem a dolgokat. Sosem akartalak bántani, kihasználni vagy elnyomás téged, tudod ugye?- sokáig nem felel, nekem pedig a szívem szakad bele, mekkora rohadék voltam ezek szerint.

- Voltak jó és szép pillanataink... Tényleg engednéd, hogy szeretőm legyen?- figyelem meggyötört arcát, s lassan a kezére simítom a sajátomat.

- Meg csak jogom se lenne ellenezni. Évekkel ezelőtt is elengedhetetlen volna. Felbontottam volna az eljegyzésünket, ha azt kéred. Tudtam milyen szerelmesnek lenni. Nem tartottalak volna vissza és most se teszem. Ha az a vágyad, hogy megkeresd és vele légy támogatlak és HA évek vagy hónapok múlva elszeretnél hagyni érte ..... – nyitva hagyom a mondatot, de döbbent és reménykedő szemeit látva érti mire gondolok.- Mindig a családom leszel Marnie és sajnálom, hogy csak érteni tudom a szépséged, de bele feledkezik nem. Azt is sajnálom, hogy évekig tartót erre rájönni.

Csend telepszik közénk, de a jó fajta. Nézem a fény táncát az ablak üvegen és sok év után ismét békét érzek mellette. Visszaalszik, megigazítom rajta a takarót, elköszönők a kis életemtől, majd elindulok a dolgozószobámba. Mindig sok a munka és túlsók minden történt, nem hiszem, hogy tudnék aludni. Kihaltak a folyosók, késő este van már, így elégé meglep, hogy szobámból fényszűrődig ki. A komornyik, csak kandallót szokta begyújtani, ha hideg időnk van. Különben nem vesződik vele, hisz általában munka közben szoktam elszunyókálni. Kíváncsian nyitom ki az ajtót, de meg is állok. Az erkély ajtó résnyire nyitva és Dalaf vár a szoba közepén, elégé szaporán veszi a levegőt, igy gondolom nem rég érkezett.

- A bejárati ajtót is használhattad volna. Senki nem állított volna meg.- jegyzem meg egy élvetek mosoly közben. Igazán szexy.

- Így romantikusabb lett volna, ha itt vagy.- mosolygom kiszélesedik laza vállvonogatását látva. Mintha vissza mentünk volna az időben, úgy csinál mint valami komisz kamasz. Becsukom magam mögött az ajtót, s hozzá sétálok, felsimítok izmos mellkasán, megcirogatom a száját, s a hajába túrva húzom magamhoz egy üdvözlő csókra. Lágyan kóstolgatom száját, nem tudok betelni vele, puha ,meleg még is keményen nyomódik az enyémhez. Megnyalom a ajkait, de mikor nem nyílnak meg nekem, beleharapok. Meglepett nyögését kihasználva befurakszok és táncba hívom a nyelvét. Olyan mámorító íze van többet és többet akarok belőle! Átkarolom nyakát és élvezem, hogy beterít a vörös hajkorona. Mikor szedtem ki a gumit a hajából? Nem tudom, csak azt, hogy betakar minket, s elrejtése a világ elől. Keze fenekemre markol, össze préselve ölünket. Nyögve ejtem fejem nyakába, s ügy törleszkedek hozzá, mint valami kismacska.

- Miért jöttél? – motyogom a nyakába, s nyelvem végig futottam csupasz bőrén.

- Ne játsz velem Kicsim, mert megégeted magad. Azért jöttem, hogy beszéljünk, az ebédlőben történteket. – elhúzódok, hogy a szemébe tudja nézni. Igazán lelombozó kilátások.

- Adjunk Marnienak még egy kis időt, de szerintem minden rendben lesz.- mondom a végét boldogan. Hisz igaza volt, tényleg van még remény.

- Nem erre gondoltam és ezt te is tudod. Ne terelj kérlek.- hangja komoly, de gyengéden simogatja a hátam.

- Nem szeretnék beszélni róla Dal. Csak felejtsük el...

- Hogy felejtsük el mikor ilyen szomorú a tekinteted?- gyöngéd puszit hint az egyik majd a másik szememre, s engem elfog a sírás. Ismét igaza van, talán jobb ha elmondom neki.

- Fájt...- suttogom, s a földre szegezem a tekintettem.- Szörnyetegnek látsz és ez fáj. Főleg, hogy nincs mindig lehetőségem rá, hogy ne legyek az. Pont azért, mert hatalmam van. Néha kegyetlennek kell lennem és elnyomnom másokat, használnom őket, mert különben szétesik minden és ártatlanok kerülnek veszélybe. Nem biztos, hogy mindig igazam van, de ezzel együtt kell élnem. Nem tudom neked megszámolni hány álmatlan éjszakám volt ezek miatt. Vagy hogy mikor meddig kisértenek, azt hittem letudom rázni ezeket, de ahogy te mondtad és ami miatt mondtad.... Itthon mindig igyekeztem Nash maradni, de ezek szerint nem sikerült. Fáj Dal és félek, hogy megutálsz ezért vagy....

- Vagy mi? Bántanálak?- olyan mély bánattal ejti ki a szavakat, hogy a szívem szakad bele, de valóban ez motoszkál bennem megállíthatatlanul, mert tudom, hogy ellene nem tennék semmit. Hagynám bármit is csinálna, mert tőle jogosnak érezném. Így csak biccentek egyet válaszképpen. Hisz ez az igazság, megijedtem attól mennyire alávetem magam, s mi mindent engedek meg neki.

- Tudom, hogy butaság, csak az én fejemben vannak ezek. Túl gondoltam a dolgokat, ezért küldtetek el. Hogy ... tudod kiverjem a fejemből ezeket a gondolatokat. Mert szeretlek és érzem, tudom, hogy te is szeretsz, így ezek a butaságok...- motyogom a végét, de olyan bugyuta hangsúllyal, hogy magamnak sem hiszek. Így suttán elhallgatok és zavartan meredek a cipőm orrára.

- Vedd le az inged!

Szívem nagyot dobban, s érzem hogy kiver a víz a félelemtől. Nem akarom, hogy lássa! Makacsul megrázom a fejem és nyakamnál megmarkolom az ingem, mint valami kisgyerek, aki a fürdés ellen tiltakozik. Hirtelen nyúlt kezemért és durván ránt egyet az ingemen, ami egy reccsenéssel adja meg magát. Rá kapom a tekintettem, de az elfelhősödött tekintetéből semmi jót nem tudok kiolvasni. Vagy csak a pániktól nem látom a valóságot, de szorosan összezárt szemeimből könnyeim ki csordulnak ijedtemben. Sokáig nem történik semmi, lassan megnyugszik kalapáló szívem is. Felnézek az oly szeretett aranyszembarba, s ott is csak fájdalom fogad. Hirtelen esik le mennyire bántó is viselkedtem. Kezéért nyúlok, s belekapaszkodok. Hideg, s remeg... ja nem is az enyém remeg. Sikerült megbántatnom azt az egy embert akit nem akartam soha többet bántani. Fél kézzel, de elkezdek kibújni a szakadt felsőmből, mert az életem árán sem engedném el. Dalaf önt belé erőt, még akkor is, ha sosem akartam hogy lássa. Az ing már csak a kezemen lóg, azon a csuklómon, amivel még mindig belé kapaszkodok. Várok.... várom az ítéletem.

 

 

- Dalaf és Fricely Feolsen- az egész ideutat a gondolataimba zárkózva töltöttem. Talán meglepő lehet, de nem volt még kész a tervem akkor sem, ha ideértünk. Nem volt kész, mert valahol én is túl sok mindentől féltem. De a félelmem oka nem ez a nő volt, aki előttünk áll, a félelmem oka Nash félelme volt. Aznap éreztem benne valami hosszas túlgondolást mielőtt kilépett tőlünk az ajtón. És bevallom aznap este utána nagyon megijedtem egy rémálomtól. Egy rémálomtól amiben valami teljesen buta oknál fogva elhagyatott. Megint. És tudtam, hogy soha többé nem fog visszajönni. Hogy soha többé... Inkább nem gondolom újra ismét az egész dolgot. Helyette inkább kedvesen rámosolygok a láthatóan nosztalgiában evő Johannra. Aztán belépünk a házba.

Szerencsére hozzá vagyok szokva a hosszas beszélgetésekhez, ahol mindenképpen udvariasan és nyájasan kell mutatkozni. A Marmieval folytatott beszélgetésem valójában egészen hasonlít a bordélyos beszélgetéseim többségéhez. A cél a másik ellazítása, megértése, a személyes véleményünk elnyomása és a biztonság keltés. Illetve lehetőleg minél nagyobb szimpátiáé. Azonban ez sokkalta nehezebb akkor, ha az adott személy már előre eltökélte, hogy gyűlöl minket. Természetesen észreveszem, de nem számít. Be kell melegítenünk és az sem baj, ha azt érzi a nő, hogy figyelek rá, ha beszél, mert tényleg megteszem. Tudom, hogy érzi azt is, hogy értek a terhességhez. Ráadásul bármennyire is stratégikus most ez a vacsora, önzetlenül örülök, hogy most legalább ki tudja picit adni a fáradalmait. Kevés nőnek van esélye beszélnie ezekről a fájdalmakról, nehézségekről. Pedig kurvára fontos lenne, hogy valakinek elmondhassák. Egy idő után azonban Frice nagyon unni kezdi a formális beszélgetést és hát nem túl formálisra vált. Őszintén nem tudom, hogy sírjak e vagy nevessek, de ezt az illetlenséget tudom melyik részemtől szedte.

- Na és hol ismerkedtek meg?- Oh Frice, ne már... Fel akarod idegesíteni a nőt? Komolyan? Úgy néz ki ez nem, csak apád terve. Bár én azért még későbbre hagytam volna.

- Nem igazán volt választásunk. Nem igaz Drágám?- kissé felfordul a gyomrom attól, hogy hogyan fordul a párom felé Marnie. Egyértelműen nincsenek boldog házasságban, az a becenév pusztán gonosz és undorító viselkedést akar megmutatni. Bár megértem.

- Valóban. Gyerekek voltunk még mikor eljegyeztek minket. Nem volt beleszólásunk.

- Később pedig már nem számított, hogy ki mit szeretne, ez jutott- tágranyílnak a szemeim attól milyen hirtelen megváltozott a háziasszony viselkedése- Bármilyen lehangoló is a látvány vagy, hogy a lovászfiú után kajtat. A köteleség megkövetel dolgokat, még akkor is ha szánalmas a teljesítmény. Tudod bogárka- néz Fricelyára- Sokat számít a jó test, de ennek még az sincs. Undorító hegekkel jött vissza, ahelyett hogy meghalt volna. Ez az egy jó volt benne, a kinézete, de ezt se sikerült megtartania- nagyon nem tetszik, hogy ilyeneket mond a lányomnak, mintha azt akarná neki sugallni, hogy most az élet bölcsességeit mondja el neki ezzel a rakat szörnyűséggel. Aztán a háziasszony felém fordul - Ne várj tőle sokat az ágyban, elég béna, egy valódi szerencsétlenség. Nem csodálnám, ha rögtön el is hagynád miután megfekteted! Biztos vagyok benne, hogy csak ezért húzza az időt.

- Marnie kérlek. Gyerek is van köztünk- Nash próbálja megnyugtatni a kedélyeket. Szerencsére én 15 év alatt elég sértést kaptam, így a provokatív hazugságok alig izgatnak fel. Tudom uralni a helyzetet.

- Igaz. A silány teljesítményt félre téve. Téged nem ábrándít ki aza sok heg? Én rá nézni se bírok!- Hegek? Milyen hegekről beszél?

- Nem tudom milyen hegekről van szó- mondom neki, de a tekintetem akaratlanul is Nash ingére téved. Egyszer sem akarta teljesen levenni. Kibaszott ribanc. Miket mondtál a páromnak?

- Nem gondoltam, hogy az első találkozásnál, ilyen bensőséges beszélgetés lesz. Igazán örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással- Nash megcirógatja a lábamat az asztal alatt, de én csak finoman megrázom a fejem, nincs semmi baj. Bár azért horror a illő kijelentés volt azt mondani erre a szituációra, hogy milyen jól kijövünk egymással. Túl nagy, mosolygó hazugság volt ehhez a feszült légkörhöz.

- Nos ha már osztozunk rajtad, akkor nincs mit titkolni.

- Miért ilyen gonosz?! Inkább örülne a boldogságuknak. Én igen is örülök, hogy atyám boldog -Frice hirtelen csattan fel. A tányérok csörömpölése hirtelen abbamarad.

- Egy kurva lánya ne ítélkezzen felettem! És minek kéne örülnöm? Te kis...

- Elég!- hatalmas, öblös kiáltás szakítja félbe az étkezőt. A drága faszék úgy csapódik a földnek hogy az egész alsószint összehúzza magát a hangtól- Fogd vissza magad! Az hogy engem gyűlölsz és szapulsz az egy dolog, de ne merészeld őket is a szádra venni!- eláll a lélegzetem. Ez tényleg Nash Rhodese? Az én nyuszi páromnak ilyen hangja is van, ha meg kell, hogy védjen minket?

- My Lord- szól halkan Johann- Kérem engedje, hogy vissza kísérem a My Ladyt a szobájába. Hosszú volt a nap, biztos fáradt azért ilyen lobbanékony. Biztos vagyok benne, hogy különben nem is gondolta komolyan a szavait- nem tetszik az az intés, amivel Nash csak kiterelteti Marniet a szobából. Noha ha ő nem védi meg a lányomat egy másodperccel előttem, valószínűleg az én hangom még mindig ordítana a nővel, de sikerül elkapnom a terhes asszony tekintetét és valójában meglátok benne egy problémát.

- Mondtam neked, hogy ez nem fog működni. Miért nem tudtál hinni nekem? Most elégedett vagy?- Nash rám förmed amint a többiek kimennek hármunkon kívül az érkező szobából- A legobb lesz, ha most haza mentek. A kocsi visszavisz titeket- felállok és Frice fülébe súgom, hogy menjen ki, de ne szálljon be a hintóba, forduljon be kertbe és tartsa magánál még a birtokon is a kést, amit adtam neki. És persze sikítson azonnal. Aztán ahogyan ő bólint és illedelmesen elköszönve kilép a párom dühtől összeszűkölt szemekkel vizslat, hogy miért nem mozdulok.

- Dal, most komolyan menj el, gondolkoznom kell. Nem bírok rád nézni sem. Nem akarlak kirakatni innen- dühösen beszél velem, de lehalkítja a hangját. Engem viszont ez nem nyugtat meg.

- Oh szóval szerinted az az egészséges kapcsolatok fenntartásának a módja, ha kedvedre fitogtatod az erődet? Ha kirakatod az embereket a szolgáiddal a szobából?- megindulok felé miközben ezeket a sorokat úgy hangoztatom, hogy az egész ház hallja.

- Én vagyok a város grófja, rendben kell tartanom az életemet! Ez a vacsora egy szörnyű ötlet volt!- megragadom a kezét és a hatalmas asztal egy üres pontjára lököm őt. Lenyomva tartom a hátát és a fejét. Kihasználom az erőfölényemet, sőt egy szalvétát is beletömök a szájába.

- Na? Milyen érzés? Vigyelek ki a szobából is?- küzd a kezeim alatt, de szorosabban tartom.- A szobádba kéne vigyelek, hogy megbasszalak? Mert nyilván, ha van erőm az emberek felett... Azt használhatom. Használhatom a testüket, amikor az kell. Aztán befoghatom a szájukat. Megalázhatom őket. Korlátozhatom őket. Nem igaz? Hiszen az enyém vagy, bármit megtehetek veled. Nem is értem miért vagy dühös, ne legyél dühös, nincs rá okod! Végülis csak olyan dolgokra kényszerülsz miattam, amik tönkreteszik a terveidet, saját önbecsülésedet, a boldogságodat. Istenem Nash, olyan idióta vagy! Kurvára ne merj elhagyni, érted? Csodálkozol, hogy gyűlöl a feleséged, amikor totális faszfejként bánsz vele? Pontosan ezt teszed vele, amit én most veled- megcirógatom az arcát- Bocsáss meg, de egy makacs fasz vagy és semmi fogalmad a házasságokról. Szeretlek. De őt fent, őt nem szeretik. Magányos, terhes és kurvára el van nyomva. Ki van használva. Nem csoda, hogy milyen lett! Hogy milyen dühös ránk. Amíg nem kezeled egyenlő félként, nem meghívod vacsorázni, addig rákényszeríted. Nyilván nem fog működni. Én azért vagyok itt, hogy egyenlő félként kezdjük el kezelni- lassan kihúzom a szájából a szalvétát és felnézek a minket figyelő Marniera- Soha többé nem akarom ezt csinálni veled, így. Remélem helyre jött a fejed. Most pedig beszélj a feleségeddel!- mondom neki még mindig dühösen, majd megpuszilom kissé aggódva az arcát, ez egy kemény hatalom játék volt, talán jobb lett volna biztonságosabb időben és környezetben csinálni, de eléggé biztos voltam benne, hogy be fog válni,még akkor is, ha a feleség most végül hamarabb szólal meg.

- Wow, igazán szenvedélyes a lovászfiúd. Már értem miért vagy annyira oda érte. Talán el kéne csábítan...- a szavába vágok.

- Marnie ne hidd azt, hogy tőled elnézem, hogy bántod a párom. Nem foglak az asztalra nyomni, mert terhes vagy és nem is vagy a kedvesem, teljesen más lenne a hatása, de mindketten tudjuk jól, hogy te ugyanannyit bántod őt, mint te téged. És megértem miért csinálod, de kurvára ki foglak osztani, ha nem leszel normális velünk szemben.

- Ugyan! Kiosztani? Megérteni? Kurvára sohasem fogod tudni átérezni a helyzetemet!

- Oh, előbb szerintem láttad, hogy meglehetősen szép fogalmam van arról, hogy milyen neked. És azt is tudom, hogy egész életedben azt hajtogatták neked, hogy így kell élned. És ez a házasság a maradék reményeidet is összetiporta. Buta voltál és fiatal, de valójában megnyomorítottad magadat azzal, hogy ebbe a házasságba kényszerítetted mindkettőtöket. Viszont még mindig elég fiatal vagy. Dönthetsz úgy, hogy jobb életed lesz ennél. Szabadságod, megértésed, szavad, valódi tiszteleted. Talán egy rendes szeretőd is lehet.

- Nincs szükségem tőled semmire te kurva! Azt akarom, hogy tűnj el a házamból! Hogy legalább itt ne legyél itt!

- Valójában szükséged van rám, Marnie. Én jobbá tehetem az életedet. Emlékszel Michael Frostra? Arra a gazdag fiúra, aki papnak állt? És véletlenül tudom, hogy udvarolt neked?- Marnie ajkán egy zihálás tör ki.

- Ki az a Michael Frost?- Nash összezavarodottan kérdezi.

- Senki.

- Nem tűnik meggyőzőnek a válaszod, Marnie... Miért nem mondtad hamarabb? Volt valakid?

- Nem, nem volt, mert kötelességeink vannak. Nem lesznek fattyú gyerekeim és amúgy is, ő egy tisztességes ember. Pap, mint hallottad. Tisztességes, mint én.

- Hát már nem az- lövöm le a poént- Elég szegény is lett, de még mindig jó ember, ismerem őt.

- Egyedül is meg tudom keresni, ha akarom. Nincs szükségem rád meg arra, hogy bordélyt csinálj a házamból.

- Ez a beszélgetés kezd nagyon furcsává válni. Nem akarok idegen férfiakat a házamban- Nash összezavarodottan néz rám.

- Nem akarom idehozni Frostot, arról beszélek, hogy Marnie járna neked az a tisztelet, támogatás, amit attól a sráctól kaptál. Új dolgok amiket élvezhetsz az életben.

- Miért érdekel annyira, hogy mi járna nekem? Teljesen nyugodtan elszeretted a férjemet.

- 16 éves korom óta szerelmes vagyok Nashbe, akkor még nem is ismerted. 12 voltál. Jól tudom?- húzom fel a szemöldökömet vádló hanggal.

- Ő is fiatalabb volt nálad!

- De szerettem őt.– szólal meg nyugodtan Nash. Odamegyek hozzá és megfogom a kezét, aztán kinyújtom a kezemet Marnie felé.

- Marnie, lehet, hogy szerelmet nem fogsz már kapni ebből a házasságból, de egy boldog családot kaphatsz. A gyermekednek nem úgy kell felnőnie, hogy a szülei gyűlölik egymást vagy hogy az anyja fél vagy el van nyomva. Megígérem neked, hogy vigyázunk rád és a babára végképp. Te leszel az anyja, de mindenben segíteni fogok és hidd el ez egy csecsemőnél bőven kelleni is fog. És utána is. Nem kell most rögtön elfogadnod, az ajánlat él, de szeretném, ha arra gondolnál, hogy ha lett volna lehetőséged valaki olyannal lenni, akibe szerelmes vagy és minden szempontból megfelelt volna neked, köztük a kötelesség tudatodnak is... Te nem akartál volna vele lenni? Borzasztóan sajnálom, hogy a férjed engem szeret, de 15 évet kaptál, hogy lásd nélkülem sem vagytok jobban meg. Úgyhogy kérlek- elengedem Nash kezét és térdre hullok Marnie előtt- Engedd meg mindannyiunknak a könnyebb életet.

- Nem akarom, hogy megkaphassátok azt a boldogságot, ami nekem nem lehet meg. Nem tudom rávenni magamat, hogy ezt megadjam nektek. Én... Próbáltam jó feleség lenni, mindent megpróbáltam. Bárkit olyan boldoggá tettem volna- Marnie zokogni kezd, míg Nash lefagyottan áll- De te, ti, én... Én tényleg mindent megtettem! Mindent! Mindent! Mit tehettem volna még?! – És ott, akkor, hirtelen a ház asszonyából az a megtört, fiatal lány lesz a nászéjszakája után. Rengetegszer láttam ilyet. Azt hiszem tudom miért küldött a bordély házba dolgozni. Azt akarta, hogy lássam a fájdalmát. Nem törölhetjük csak úgy ki a történetünkből bármit is tett. Vagy bármennyire is írta azt nélkülünk. Egyszerűen csak tudom, hogy most meg kell öleljem.

- Mindent megtettél Marnie, mindent, nem a te hibád, hogy nem működött ez a házasság. Nem vagy hibás.

- De az leszek, ha ezt így folytatjuk tovább- megdobban a szívem és hátranézek Nashre elkerekedett szemekkel. Azt hiszem sikerült. Olyan bizakodó, széles mosollyal néz vissza rám majd mindkettőnket átölel. Marnie úgy bújik kettőnkhöz mintha évek óta nem ölelték volna meg, amit el tudnék képzelni, ha nem lenne terhes. Valószínűleg a nagy hírnél kapott ölelést. Most pedig bármi is lesz, úgy érzem könnyebb lesz, mint eddig.

 

- Perverz öregember! Azért siessetek!-Fricelyna éles hangja, az ajtó csapódása és Dal nevetéstől rázkódó teste tép csak ki, elmém buja bugyraiból.

- Nem lehet igaz! Neked egészen biztosan saját védőszented van arra, hogy szűz maradjon a segged.

- Szerinted ez vicces?! Épp- épp... Ki se tudom mondani, Dal...- préselem ki magamból, miközben érzem, hogy ég az arcom. Szégyellem magam az előző gondolataim miatt. Főleg így, hogy közönségünk volt, de fel se fogtam a történeteket, miután nekem nyomódót.

- Ne aggódj kicsim, szentek ide vagy oda, de hamarosan kinyitom azt a szűk kis lyukadat a nagy farkammal és úgy megduglak, ahogyan mindig is képzelted, Nyuszim- beleremegek még a gondolatba is, az pedig, hogy ismét nekem löki magát teljesen felemészt.

- Bassza meg... Kérlek, állj meg, a lányod...- próbálok értelmes gondolatot alkotni, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor egyáltalán nem érdekelne még az se, ha az egész falu nézne minket, csak baszon már meg!

- Ne gondolj rá, tud még két percet várni, nem traumatizáltuk- oké nem gondolok sőt a gondolkozás képeséget is elvesztem. Mikor szögben ránt és nem csak a fenekem, de a heréim és a farkam is elkezdi dörgölni a saját férfiaságával. Elég ez a súrlódás és az, hogy néha bejáratomnak feszül, ahhoz hogy nyögjek, mint valami kurva. Kezével tompítja a hangom, én pedig ráfonom a lábaimat, csak hogy még többet érezek belőle. Az orgazmus végig remeg a testemen, s ha ez ilyen jó volt mi lesz mikor tényleg csinálunk is valamit? Kábultan figyelem, ahogy tisztogat, nem érzek magamban sok erőt és kedvem sincs megmozdulni, így teljesen rábízóm magam. Az pedig, hogy még mindig cirógat szörnyen élvezem. Magjától ragacsos a fenekem, de közben valahogy jó érzés is, meg helyes is, mert az övé vagyok. Mellkasomban szétárad a boldogság, erre a gondolatra. Jó Dalafé lenni, s ez szeretnék maradni életem végéig. Finom nyomás, majd egy kis fájdalom ránt ki a rózsaszín felhők közül. Zavartan pislogok Szerelmemre.

- M- mit művelsz?- most komolyan bent van az ujja?

- Megbizonyosodom arról, hogy hazamenjek ma veled. Vagy talán megnézem, hogy biztosan nem tudlak e teherbe ejteni – vigyorog gonoszul kérdésemre. Terhes? Vajon hogy nézne ki a mi kicsikénk?

- Hé! Még mielőtt beengednénk Fricét, minden rendben? Nem volt túl sok neked? Sohasem akarnálak bántani. Élvezted?- hangjában már csak figyelmeség bujkál és muszáj beledőlnöm cirógató érintésébe. Egész nap letudnám ezt viselni. És hogy sok?! Inkább kevés.

- Zavarba ejtő volt, de nem sok. És igen, nagyon élveztem- mosolygok rá félszegen. Magamtól jobban zavarba jöttem, mint a helyzettől, de ezt nem kell tudnia. Édes puszival nyugtázta a helyzetem, s nekem ez így teljesen megfelel.

- Tökéletes voltál. Örülök, hogy mersz kezdeményezni. Egy férfi, aki tudja mit akar, meglehetősen vonzó. Pedig te aztán mindig is az voltál.- szavaira, csak elmélyül zavarom, de szívem dalol. Jaj, ha tudnád Dalaf, hogy ez csak miattad van és csak neked szól.

- Na és ki szeretetett bele először kibe? Ne nézzetek így, együtt kell veletek vacsoráznom és nemsokára még a gróf nagyon terhes feleségével is, úgyhogy ennyi a legkevesebb, amit megoszthattok.- igazán cserfes kis hölgy Frice és a tinédzserekre jellemzően szörnyen „tapintatos” is.

- Úgy látom az öreg nagymamád nincs rád jó hatással, azt hiszem levelet kell majd neki írnom. Hová lett minden, amit tanítottam neked, Frice? Neked ennél biztosan jobb a modorod- Dal gyengéden dorgál, én pedig csak egy harmadik kerék vagyok. Úgy érzem nincs jogom belefolyni a családi beszélgetésbe, hisz nincs semmilyen tisztem, még itt lenni se.

- Az vagyok, akinek neveltél és a nagyi erről semmit nem tehet. És ne legyél álszent, sokkal rosszabb modorod van, mint nekem! Ráadásul nyilvánvaló a mai nap után, hogy kettőnk közül még mindig én vagyok a kevésbé romlott!- a beszélgetés egyre kellemetlenebb számomra, és úgy érzem a jelenlétem is csak ront a helyzeten. Igy akaratlanul is az ajtóra villan tekintetem és a távozást fontolgatom. Biztos találnék egy elfogadható indokot. Lábunk finom súrlódása vissza tereli a figyelmemet a beszélgetésre, s egy kicsit segít magányomon, de hogy nem illek ide az még tény marad.

- Nem vagyok álszent, bogárka. És egy szóval sem mondtam, hogy romlott lennél. Nem is így neveltelek, hogy ezt hidd bárkiről. Főképpen nem magadról. Tudod jól, hogy te vagy a kincsem, és mindig a legfontosabb is maradsz nekem. Ne bántsd apádat! Én sem bántalak- suttog Dal és úgy szorongatja a kezem, mintha tőlem várná a megváltást, pedig nekem aztán semmi tapasztalatom a nevelésben vagy a mői lelkekben.

- Oh igen, addig nem teszed, míg a közeljövőben le nem tudsz végre cserélni arra a cuki, új babára! Az édes, egész, új családodra a gróffal- nos erre nem számítottam. Dal már pattan is, s csak nézem az apa-lánya párost. Sírása nekem is fáj, főleg, hogy miattam alakult ki ez a helyzet. Ha nem találkoztunk volna megint, ha benne maradok a gyűlölet, harag mocsarában, akkor nem kéne ezt átélnie. Nem lenne Mi, csak Ők. Szomorúan nézem a vörös hajkoronákat, ha nekem fáj nem is tudom elképzelni az ő érzéseit, hisz mindene a lánya.

- Én csak úgy érzem, hogy kimaradok az új, régi, nem tudom mikori életedből. Nem zavar, hogy szexeltek, ez szuper, végre nem ez a munkád, de attól még... valahogy el van választva ez az egész- Frice hangja szinte elveszik apja mellkasában, de így is értek mindent. Tényleg ennyire bezárkóztunk volna? Talán ez a baja Marnienek is? A fájdalom megjobban a szívembe mar, s már a páros mellet állok, s ölelem át őket.

- Mindig lesz helyed Fricelyna, én sem engedem, hogy kizárjunk téged. De elsősorban itt neked van meg hosszabb ideje a helyed és ha valaki itt vendég, az maximum én lennék és én kérlek meg titeket, hogy ne zárjatok ki.- mondom halkan. Ez tényleg fájdalmas, s egyszerűen tudom, hogy van még egy ember akinek itt kellene lennie, hogy tudnia kéne neki is, s talán akkor helyre kerülne minden. De félek ott már kevés lenne egy beszélgetés vagy egy ígéret. Pedig az Úr a tanúm rá mennyire vágyom erre. Kiélvezem a családias hangulatot, hagyom, hogy fájó lelkem feltöltödjön szeretettel, mert érzem a szeretetüket. De nem tudok maradni, nehezen válok el tőlük, s egy pár lépést hátrálok. Nézem őket, s próbálok rá jönni, hogy mi a helyes lépés, mert kettős érzések mardosnak, s félek, hogy felemésztenek. Egyrészt mindennél jobban szeretnék ide tartozni, másrészt bűntudatom van. Hisz vár egy másik család, az igazi családom. Igazi? Olyan hamisan cseng, olyan idegenen, mert mióta Dalaf ismét mellettem van, azóta vagyok a régi egész ismét. Mikor kiderült, hogy lesz a Kicsikém, az én kis babám, akkor csitult az űr a szívemben, volt kit családomnak neveznem. Lett valakim, akinek számitok, aki szeret majd. A 15 év a feleségemmel színjátéknak tűnik így vissza tekintve. Egy érzelmileg sivár színjátéknak, s nem tudok visszatérni oda színlelni most, hogy tudom milyennek is kéne lennie. Sóvárgok a szeretetük után, s mintha megérezné Dalaf felém nyújtja a kezét és visszahúzz magukhoz. Frice nekem dönti a fejét, s meghasad a szívem. Szememből megállíthatatlanul kezdenek potyognak a könnyek, így az egyik vörös haj koronába rejtem az arcom. Hisz ez olyan szánalmas.

- Szeretném, ha megismernéd Dalafot és a lányát. Holnap ebédre hívtam át őket.- néztem fel a tányéromból Marniera. Megáll a keze a levegőben. Tapintani lehet a feszültséget az ebédlőben, ahogy várom, hogy megszólaljon.

- Gondolom, nincs választási opcióm. – látom, hogy szorul meg a keze a késen, s nem tudom leküzdeni a borzongás, ami végig fut a gerincemen. Féltem őket, de tudom, hogy elkerülhetetlen, hogy történjen valami. Megígértem Dalnak, s betartom a szavam, még ha minden ellene szól is.

- Szeretném, ha nem ellenségének tekintenél rá. Úgy látom, hogy nem jól kezeltem a helyzetet, így az elnézésedet kérem, de szeretnék javítani rajta.- nézek komolyan a szemébe. Valóban Fricelya felnyitotta a szemem és szeretném, ha jobb lenne mindannyiunknak.

- Szóval jönnek felmérni a jövőbeli otthonukat. Remélem a méreteim egyeznek a lányéval.- gunyoros duruzsolása őszintén szólva kicsit szórakoztat, s ezt nem is rejtem el. Halvány mosollyal ingatlan meg a fejem.

- Szó sincs ilyesmiről. Az hogy megveretted Dalt, csak azt mutatja mennyire kíváncsi vagy rá, és szeretnéd te is a társaságát, így adok egy lehetőséget neked, hogy megismerd.- szándékosan használom fel szerelmem szavait, hisz engem is kiakasztott, így szinte biztos, hogy őt is kifogja. S nem is lövök mellé.

- Bármilyen jó is vele kefélni, nem akarok egy prostituálttal hálni!

- Nem tudom milyen vele az ágyban, de nem is volt szó ilyesmiről.-közlöm nyugodtan miközben elkezdek tovább enni. Összehúzza a szemöldökét és kételkednek méreget.

- Nem feküdtél még alá... nehéz elhinnem. Bár amilyen béna vagy nem csodálom, hogy nem járattad még le magad. Talán jobb is így, addig se hagy el.- kacarászik gúnyosan. Nekem pedig nyelnem kell egy nagyot. Mégha direkt is szóltam el magam, fájnak szavai.

- Akkor holnap normálisan fogsz viselkedni? Akár meg is kedvelheted őket.

- Erősen kétlem, de legyen. Rég szórakoztam és az hogy lejárathatlak igazán kecsegtető.- bólint elégedetten és én is az vagyok. Bevált a tervem, ha engem támad őket nem fogja. Leszek én a préda, ha ezzel megvédhetem Dalékat.

Idegesen bámulok ki az ablakon. A kocsinak, amit értük küldettem, bármelyik pillanatban meg kell érkeznie. Kicsit félek, hogy meggondolták magukat, bár nem lepődnék meg igazán és talán még megis könnyebbülnék. Szemem megakad a hintó körvonalán, igy idegesen, de elindulok drága nejemért. Az illem az illem, még ha a szeretőmről és a lányáról is van szó. Marnie igazán gyönyörű. Kitett magáért, még akkor is ha csak a vagyont és a rangját akarja fitogtatni. Ezt egész életembe tudtam, mégis most, hogy nem akarom mindenáron a vágyat keresni vele kapcsolatban, jövök rá, hogy semmit nem mozdít meg bennem. Tudom és látom szépségét, de ennyi. S az agyam egy eldugott zugában végre belátom, milyen kegyetlen is volt vele az élet, hogy velem kellet élnie, aki csak érteni tudja báját és nem szeretni. Gondolataimból a kinyíló kocsi ajtó zökkent ki. Dalaf szál ki először, hogy lesegíthesse leányát, s kényszerítenek kell magam, hogy a szemeim a felső régióban maradjanak, mert ki tett magáért. Nem túl úri ruhák, de elegáns és eszméletlenül jól néz ki!

- Dalaf és Fricely Feolsen.- mutatja be őket Johann. Látom az öreg komornyik szemében, hogy örül. Neki is hiányzott a vöröshajú huligán, ahogy ő emlegette. Egy pillanatra felrémlik a múlt, de el is hessegetem. A jelenben élek és itt kell életben tartanom őket.

Minden nemű gond nélkül állunk neki a könnyű ebédnek, úgy tűnik bármit is tervez a nejem az később jön. Fogalmam sincs miről kéne szót váltanunk, s úgy érzem nagyon hosszú és nehéz lesz az együtt töltött idő. De Dal megkönyörül rajtam, s szóba elegyedik Marnieval. Ami feszültséget okoz nekem, főleg, hogy feleségem egy tünemény ként viselkedik és úgy elegyedik szóba vele, mintha évek óta barátok vagy legalább is ismerősök lennének és nem pár napja verette volna össze. Figyelem őket, s csak hallgatom a terheségről, a fáradtságról szóló diskurzust, s majdnem mellé nyelek mikor Frice minden fennakadás nélkül csatlakozik, a saját kérdéseivel. Az apa- lány páros le se tagadhatná egymást, ami részben szórakoztat, részben fejfájást okoz. Remélem egyben túléljük ezt vagy legalább is kisebb károkkal. A desszertnél tartunk mikor kezdetét veszi a játszma. Frice kérdése tökéletes arra, hogy elkezdje élezni a nyelvét, eddig is voltak burkolt megjegyzések, de most igazán kiélheti magát, pedig csak egy hol ismertük meg egymást hangzott el.

- Nem igazán volt választásunk. Nem igaz Drágám?- mosolyog rám a pohara felet.

- Valóban. Gyerekek voltunk még mikor eljegyeztek minket. Nem volt beleszólásunk.- nincs mit szépíteni ezen.

- Később pedig már nem számított, hogy ki mit szeretne, ez jutott.- int felém egy grimasszal.- Bármilyen lehangoló is a látvány vagy, hogy a lovászfiú után kajtat. A köteleség megkövetel dolgokat, még akkor is ha szánalmas a teljesítmény. Tudod bogárka.- néz Fricelyára.- Sokat számít a jó test, de ennek még az sincs. Undorító hegekkel jött vissza, ahelyett hogy meghalt volna. Ez az egy jó volt benne, a kinézete, de ezt se sikerült megtartania.- sóhajt fel színpadiasan, majd Dal felé fordul hirtelen.- Ne várj tőle sokat az ágyban, elég béna, egy valódi szerencsétlenség. Nem csodálnám, ha rögtön el is hagynád miután megfekteted! Biztos vagyok benne, hogy csak ezért húzza az időt.

- Marnie kérlek. Gyerek is van köztünk.- szólok rá szelíden. Nem hozz se zavarba, se dühbe, sejtettem, hogy szóba fogja hozni. Bár beismerem, nem hitem, hogy ennyire nyíltan fog támadni, s ilyen hamar. Próbálok rájönni a miértre, de van egy sanda gyanúm, hogy ez inkább Dalafnak szól, nem csak belém akar rúgni, de őt is kiakarja akasztani.

- Igaz. A silány teljesítményt félre téve. Téged nem ábrándít ki aza sok heg? Én rá nézni se bírok!- hajol közelebb Dalhoz, egy ravasz mosoly kíséretében.

- Nem tudom milyen hegekről van szó.- szerelmem hangja remeg az elfojtott haraggal, s szinte hallom ujjai ropogását, ahogy ökölbe szorítja a kezét. Nem lesz ez így jó.

- Nem gondoltam, hogy az első találkozásnál, ilyen bensőséges beszélgetés lesz. Igazán örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással.- mosolygok, s az asztal alatt lábammal finoman megsimítom Dal lábát, így próbálom tudtára adni, hogy nincs semmi baj. Engedje el.

- Nos ha már osztozunk rajtad, akkor nincs mit titkolni. – gúnyolódik Marnie.

- Miért ilyen gonosz?! Inkább örülne a boldogságuknak. Én igen is örülök, hogy atyám boldog. -csatan fel hirtelen Frice, mire megfagy a levegő. Eddig se volt jó a légkör, de most egyenesen elviselhetetlen. Nejem keze elfehéredik úgy szorítja a desszertes villát. Tekintete lángol.

- Egy kurva lánya ne ítélkezzen felettem! És minek kéne örülnöm? Te kis...

- Elég!- állok fék hírtelen. Székem hatalmas csattanással érkezik a padlóra.- Fogd vissza magad! Az hogy engem gyűlölsz és szapulsz az egy dolog, de ne merészeld őket is a szádra venni!- hangom ellentmondást nem tűrő, szemeim izzanak, alig bírom féken tartani haragom. Tudtam, hogy nem jó ötlet ez az egész, s igazam is lett. Dühös vagyok magamra, hogy engedtem Dalafnak. S rá is, hogy nem hit nekem, mikor azt mondtam, hogy nem jó ötlet. Nejem nem mer megszólalni, ami egyáltalán nem baj. Túl lőtt a célon és tudja jól, hogy még egy szó és ígéret ide vagy oda kirakom, amint megszületik a pici.

- My Lord.- szól halkan Johann.- Kérem engedje, hogy vissza kísérem a My Ladyt a szobájába. Hosszú volt a nap, biztos fáradt azért ilyen lobbanékony. Biztos vagyok benne, hogy különben nem is gondolta komolyan a szavait.- kell egy pár pillanat mire lenyugszom annyira, hogy egy intéssel elbocsátsam őket. Minden mozzanatot figyelek még egy rossz lépés és vége, de némán távoznak, s amint becsukódik az ajtó az aranyszemparba fúrom a sajátom.

- Mondtam neked, hogy ez nem fog működni. Miért nem tudtál hinni nekem? Most elégedett vagy?- túrok dühösen a hajamba.- A legjobb lesz, ha most haza mentek. A kocsi visszavisz titeket.

- Sosem voltam belé szerelmes. A kapcsolatunk inkább volt baráti kötelezettség, bár a mostani viselkedése alapján lehet, hogy félre ismertem őt- a szavai őszintének hangzanak, különösen amikor rám emeli az ígéző, ártatlan tekintetét. Azonban a szavai nem állnak itt meg- Nem értek veled egyet. Ha beköltöznél, beköltöznétek az semmit se oldana meg. Nem vállalom ezt– Nem vállalod? Mit nem vállalsz?- Kell lennie más megoldásnak Dal. Hidd el, hogy ez nem működne. Nagy a kockázat, amit nem vállalok- Kockázat? Ráadásul nagy kockázat? Mit gondol, hogy a felesége ott fog megmérgezni az ebédlőben?

- Nem is neked kell vállalnod. Csak vigyél haza Nash- kérlelem őt reménykedve és hozzá megszorítom a combját. Csak bíznia kell bennem, én vállalom a kockázatot. Kézben tudom tartani a helyzetet és segíthetek neki. Mégis megrázza a fejét. Frusztráltan nézem az enyémre telepedő kezét.

- Dal értsd meg kérlek, ez nem így működik! Csak még könnyebb célpont lennél főleg, ha Frice is jönne. És mégis ki vállalná a felelősséget, ha nem én? Nem akarom végignézni, hogy bánt téged! – Hát ne engedd, hogy bántson! Vigyél oda és elintézem! Mert így csak...

- Inkább nézed a végeredményt?

- Persze, hogy nem! Hogy jut ilyen az eszedbe?- elengedem a combját és dühösen nézem őt.

- Akkor?- kérdezek vissza, mire süket füleket kapok, némán nézzük egymást.

- Nash! Hallgass rám! Tudom, hogy ez a jó megoldás- suttogom neki a tenyerem közé zárva az arcát. Hosszan, kérlelve nézem őt. Hiszen ő mondta, hogy már tizenöt évvel ezelőtt is nekünk vett fel szolgálókat, hogy együtt akart élni. Most végre megtehetnénk. Meg tudom neki adni azt az otthont, amire vágyott. Az otthonunkat. Minket. Lenne végre elég befolyása is, hogy megtehesse. És mégis...

- Nem. – a szavak ridegen taszítanak el. Értem, azt hiszem megint elfelejtettem hol van az én helyem ebben a képletben. Még csak beszélni sem kezdek, de már elhallgattat. És tudod mit? Nem érdekel. Értem. Annyira kurvára világos. Az az ő gyereke. És engem még Dalaf bácsiként sem fog soha szeretni. Szeretni... ismerni sem. Mert én nem az apja párja vagyok, hanem egy szerető. Már megint.

- Tudom és értem, hogy jót akarsz, de ez igy nem működő képes. Jelenleg, nem vihetlek haza. Viszont képes vagyok kompromisszumot kötni. Meghallgatsz?- biccentek, hiszen mi mást tehetnék? Várom, hogy mit fog mondani, mint egy szomorú kiskutya, olyan szánalmasan várom a simogatásomat, a nyugtató szavakat. Azt akarom, hogy kurvára mondjon valamit, ami azt érezteti velem, hogy tévedek. De szavak helyett, csak néma ajkakat kapok. Visszacsókolom, mert hátha, csak egy rövid csókot ad, hátha csak ennyit kell várnom és utána értelmes szavakat kapok. Bárcsak csak egy rövid szeretlek csók lenne- de nem- Nash úgy kapaszkodik belém, mint akinek szüksége van rá. Olyan kétségbeesetten csókol, remegve próbál közelebb jutni. Elveszi tőlem azt az érintést amire szüksége van én pedig csak szellemként vagyok ott alatta. Elég volt. Az ajkába harapok tudom, hogy fáj neki. Nehezen lélegezve hajol el annyira tőlem, hogy láthasson most már, de a szemei nem fogadják be az enyémeket. A szemei ködösek a vágytól, mint tizenöt évvel ezelőtt, csak ezúttal megmeri mondani mit akar. És noha gyönyörűen áll neki és a farkam valahol mégis reagál az ellenem feszülő tökéletes testre, én már mást akarok. Több akarok neki lenni ennél. Morogva hajol vissza hozzám- azt hiszem még sohasem hallottam morogni- de nem is ez lesz az az alkalom, amikor ezt kétszer megteheti. Az érzelmek vegyesen vibrálnak bennem, ahogyan a hátára lököm magam alá szorítva az éhes testét. Dühös vagyok, bántott és csalódott és mégis... Én magam is ugyanúgy morgok, ahogyan ő tette épp az előbb. Végig nézek az alattam fekvő kiszolgáltatott testén és hirtelen már csak a vágyakozó páromat látom ott. A mellkasomból elernyed a düh és csak a saját éhségem marad meg. Hallom a vágyakozó nyöszörgését, a farkam keményen feszül a nadrágom anyagának, a testem minden apró hangjára lelkesen reagál. Arra született, hogy így akarjon engem és hogy elérje, hogy így tönkre akarjam tenni. Az ajkai nedvesen és duzzadtan nyílnak szét, olyan kibaszott készségesen fekszik alattam, tetszik neki az ahogyan lenyomva tartom őt. Szinte szüksége van arra, hogy megbasszam. Hogy használjam, hogy felfaljam.

- Dal..- a kibaszott kanapéba akarom őt dugni. Ha még egyszer így mondja a nevemet, le fogom róla tépni az átkozott ruhát.

- Nem...nem Kicsim- próbálom visszafogni magamat, de csak még jobban harcol ellenem. A nem olyan régebbi düh még erősebben tér vissza belém és ezúttal már nem csak azért haragszom, mert nem bízik bennem vagy kibaszottul csak bújtat minket, hanem mert nem marad nyugton. Sőt! Azért szorítom még erősebben a kezét, mert fortyongok attól, hogy még mindig nincs szélesre feszítve a farkamon - Előbb megbeszéljük a dolgokat és utána megrontalak- a hangom nem is érződik az enyémnek.

- Ebéd- pihegi, ami teljesen összezavar. Most abba akarja hagyni? Előbb még könyörögtél baby, miért akarsz most enni?- Kezdjünk ebédekkel, pár vacsi, közös programok- Hirtelen leesik miről beszél.

- Kevés- nagyon kevés, de most nem akarok ezzel foglalkozni. Nem akarok arra gondolni, hogy ez így milyen erőltetett és messzi és pont az az együttélés veszik ki belőle, a valódi segítés, összekapcsolódás... Amire vágytam. Ennyim van es úgy néz ki, hogy jelenleg ez nem is fog változni. Úgyhogy csak hagyom hogy a farkam még keményebbé váljon, ahogyan nézem hogy az a félénk, szégyenlős fiú, éhes szexuálisan ébredező emberré változik alattam. Miattam. Csak érzem, ahogyan kurvára hozzám dörgöli a tökéletes, kemény farkát és miattam veszíti el az eszét.

- Megbeszéljük később, de kérlek most csinálj valamit- kérleli, én pedig csinálok valamit, kikapcsolom az agyamat és az összes kibaszott frusztrációmat és dühömet egyszerre lököm ki. A fogaink összekoccanak, ahogyan rátámadok a csókommal. Az ajkaim dühösen mozdulnak az övéi ellen, magam felé rántom azokat a dús, rózsaszín ajkakat, a számba szívom a bőrét. Morogva húzom még közelebb , csak még egy kicsit lököm a kemény kanapéba a védtelen testét. Rángatni kezdem róla a ruhákat fel kézzel, a másikkal továbbra is a helyén tartom őt. Magam alatt tartom őt. Magamnak tartom őt. Durván markolok az izmos mellébe a mellbimbói mellé szorított ujjakkal nyomom a teste felé a mellét míg tovább már nem is lehet, olyan édesen, pirosodva feszül a bőre és az alatta lévő összes izom. Nash a gyönyörtől szétesve löki magát felém. Ívbe feszült háttal kinálkozik fel nekem. A felkinált, szűzies nyaka mentén haladok feljebb. A forró, égető leheletemmel ingerlem csupán csak centikről a bőrét. De nem érintem meg, még akkor sem mikor elhagyom a nyaka vonalát es egyenesen a vöröslő füléhez hajolok. A csípőmet csak egy leheletnyit szorítom közelebb az övéhez, de pontosan elég ahhoz, hogy egy hatalmas, szinte szenvedő nyögés hagyja el az ajkait.

- Így csak összekened magad- duruzsolom a fülébe gonoszul- Segítek- suttogom neki mielőtt a kemény, bársonyos farkáért a nyúlok- Nézd mennyire fel vagy izgulva. De ne legyél zavarba, én is ennyire kívánlak- közvetlenül az övé mellett tartom a farkamat, így mikor lenéz magára sokkosan, lihegve veszi észre az én farkamat is. És ami kurvára a kedvenc részem, hogy nem ereszti a látványt. Már megint úgy nézi a nagy, vastag farkamat, mintha semmi más nem bírná így felizgatni a világon. Mintha a faszomra lenne szüksége ahhoz, hogy rendes orgazmust kaphasson.

- Dal kérlek- esdekli kifulladva- Érints meg!- Általában nem szeretem, ha a partnereink parancsolni próbálnak, de neki hogyan is mondhatnék nemet? Főleg amikor ennyire szüksége van rá. Az övéhez préselem a saját a farkamat, ami egy bűnösen mocskos erotikus képet ad. A kezeim között, a jóval nagyobb farkamhoz préselve szinte elveszik a formás rózsaszín tagja. Imádom, hogy mennyire kicsi hozzám képest, de közben bárki mást nézve közel sem lenne az. Különös erőt ad neki a dolog, és még nagyobb bizalmat nekem. A tekintetünk találkozik és zihálni kezdek. Rohadtul nem engedem el a tekintetét, csak tovább dolgozok kettőnkön, szakértően forgatva a kezemet rajtunk, miközben hagyom hogy Nash gyengéden és ügyetlenül dugja a tenyeremet. Egyszer megtanítom, hogy hogyan csinálja ezt... Magamra fogom fektetni, megragadni a csípőjét és szemérmetlenül mozgatni a farkam ellen, mintha azt ígérném, hogy ha egy nap elég ügyes lesz megdughat engem. Azonban valójában mindketten tudjuk, hogy ő sokkal inkább arra vágyik hogy alám szorítva nyöghessen és én dugjam felé a csípőmet úgy hogy az egész kibaszott hasamat beterítse az övével együtt. Én pedig csak tudatosan követem őt, hiszen tizenéves bordélyházi szolgálatok után bármikor képes vagyok elélvezni és ez most nem az a pillanat, ahol csak úgy találomra megvárom a pillanatot. Sőt, ahogyan végig nézek a fellegekben járó mocskos, félig lecsupaszított testén pontosan érzem, hogy ennyi nem volt elég. Ugyanazzal a hévvel csókolom meg mint a veszekedésünk után, csak ezúttal kicsit sem vagyok rá dühös. Csak újból akarom őt, egy kör nem volt elég, ennyi bőr közel sem volt elég. Mindenét akarom.

- Dal..- az egyetlen dolog amire figyelek az az, hogy végig simítsak a gyönyörű, krémes combokon, amit végre felfedhetek ez az átkozott cicomás nadrág alól – Mi most...? – próbál feltenni egy remegő hangon egy kérdést miközben éppen a belső combját csókolom átszellemülten az illatába, az ízébe és a puha bőrébe burkólozva. Kurvára szerelmesen imádom a combja minden apró centijét a nyelvem és az ajkaim alatt, miközben a lelki szemeim előtt már sokkal beljebb játszok vele, de aztán... az ajtó kivágódik és Frice hangja szökik be az ajtón.

- Meglepetés!!- Nash úgy ránt magára hogy valahol félúton már túlságosan szorít is- ami valljuk be hogy álló fasszal nem éppen a legjobb helyzet- és így történhet az még hogy a farkam feje egyenesen a bejáratához nyomódik és egyszerre nyögünk a valaha leghangulatosabb fel.

- A kurva életbe!

- A kurva életbe!- Lyával egyszerre kiálltunk fel.

- A szád Fricelya!- kiáltok rá, miközben nagyon diszkréten próbálom a hátsómat betakarni Nash lerángatott nadrágjával, de addigra már becsapódik az ajtó.

- Perverz öregember! Azért siessetek!- Ez az a pont ahol teljes szívemből nevetni kezdek Nash többnyire meztelen testére borulva.

- Nem lehet igaz! Neked egészen biztosan saját védőszented van arra, hogy szűz maradjon a segged.

- Szerinted ez vicces?! Épp- épp... Ki se tudom mondani, Dal...- teljesen elvörösülve suttog a végére.

- Ne aggódj kicsim, szentek ide vagy oda, de hamarosan kinyitom azt a szűk kis lyukadat a nagy farkammal és úgy megduglak, ahogyan mindig is képzelted, Nyuszim- a fülébe harapok és a még mindig a bejáratához szorult farkammal egy kissé előrébb lökök.

- Bassza meg...- lihegi- Kérlek, állj meg, a lányod...- befogom a száját

- Ne gondolj rá, tud még két percet várni, nem traumatizáltuk- morgom neki és megragadva a csípőjét lejjebb húzom hogy még jobban érezzem a farkamon azt a hívogató súrlódást. Másodszorra amikor elélvezek Nash lábai szorosan magához húzva ölelnek át és olyan hevesen nyög a gyönyörtől hogy befogva kell tartanom a szomszédok miatt a száját. És ami abszolút a kedvenc szexuális pillanatom lett egész eddigi életemben azok a felöltözés előtti utolsó percek, amikor Nash a magommal áztatta bejáratát cirógatom és az ujjaimmal összegyűjtöm róla a cseppeket. A rózsaszín nyílását még soha nem láttam ilyen finomnak és ennyire közelről, ennyire a sajátomként megjelölve... Egyszerűen nem bírom ki és egy ujjamat óvatosan belecsúsztatva a fenekébe kanalazom az ujjaimmal felszedett spermám.

- M- mit művelsz?

- Megbizonyosodom arról, hogy hazamenjek ma veled. Vagy talán megnézem, hogy biztosan nem tudlak e teherbe ejteni - vigyorgok rá gonoszul.

***

- Hé! Még mielőtt beengednénk Fricét, minden rendben? Nem volt túl sok neked? Sohasem akarnálak bántani. Élvezted?- kérdezgetem Nasht aggódva, miközben gyengéden cirógatom az arcát.

- Zavarba ejtő volt, de nem sok. És igen, nagyon élveztem- félénken mosolyog fel rám. Megcsókolom az arcát.

- Tökéletes voltál. Örülök, hogy mersz kezdeményezni. Egy férfi, aki tudja mit akar, meglehetősen vonzó. Pedig te aztán mindig is az voltál.

***

- Na és ki szeretetett bele először kibe? Ne nézzetek így, együtt kell veletek vacsoráznom és nemsokára még a gróf nagyon terhes feleségével is, úgyhogy ennyi a legkevesebb, amit megoszthattok.

- Úgy látom az öreg nagymamád nincs rád jó hatással, azt hiszem levelet kell majd neki írnom. Hová lett minden, amit tanítottam neked, Frice? Neked ennél biztosan jobb a modorod- óvatosan, mosolyogva oldalba könyökölöm a kotnyeles lányomat. A nagyon tinédzser lányomat. Akivel már nem jó ötlet viccelődni és felakasztana egy dorgálásért is.

- Az vagyok, akinek neveltél és a nagyi erről semmit nem tehet. És ne legyél álszent, sokkal rosszabb modorod van, mint nekem! Ráadásul nyilvánvaló a mai nap után, hogy kettőnk közül még mindig én vagyok a kevésbé romlott!- Látom magam mellett, hogy Nash kényelmetlenül kezd mocorogni a széken, megcirógatom a lábát a sajátommal.

- Nem vagyok álszent, bogárka. És egy szóval sem mondtam, hogy romlott lennél. Nem is így neveltelek, hogy ezt hidd bárkiről. Főképpen nem magadról. Tudod jól, hogy te vagy a kincsem, és mindig a legfontosabb is maradsz nekem. Ne bántsd apádat! Én sem bántalak- suttogom neki, majd az asztal alatt kissé megszorítom a még mindig némán ülő Nash kezét.

- Oh igen, addig nem teszed, míg a közeljövőben le nem tudsz végre cserélni arra a cuki, új babára! Az édes, egész, új családodra a gróffal- meghökkenve állok fel az asztaltól. Frice lassú zokogása betölti q szobát. Mellé lépek, míg le nem tudok guggolni a széke mellé

- Miről beszélsz kicsim?

- Ugyanúgy el fogsz hagyni, mint anya.

- Nem, én sohasem hagylak el, megígértem neked, nem emlékszel? 14 éve tartom az ígéretemet és mindig is tartani fogom. Ráadásul csodálatos lány vagy, miért ne akarnék itt lenni neked te buta? - szorosan a karjaim közé zárom őt.

- Én csak úgy érzem, hogy kimaradok az új, régi, nem tudom mikori életedből. Nem zavar, hogy szexeltek, ez szuper, végre nem ez a munkád, de attól még... valahogy el van választva ez az egész- pontosan azt csinálom, mint Nash a pici esetében... De mire bármit is mondhatnék ő már itt van és megáll mellettünk. És a legnagyobb meglepetésemre csatlakozik a csoportos ölelésünkhöz.

- Mindig lesz helyed Fricelyna, én sem engedem, hogy kizárjunk téged. De elsősorban itt neked van meg hosszabb ideje a helyed és ha valaki itt vendég, az maximum én lennék és én kérlek meg titeket, hogy ne zárjatok ki.

 

 

 

- Meg kell büntetnem azt, aki bántja a páromat. És nem fogok veled addig semmit csinálni míg nem tudom, hogy jól vagy e.- ez tarthatatlan és nem is értem miért akarja elterelni a figyelmem. Én itt betegre aggódom magam miatta, ő meg úgy tesz, mintha minden rendben volna.

- Jól van, ülj le Kicsim!- ledobom magam a kanapéra. Legyen, infó nélkül úgysem jutok messze jelenleg. Dal pedig csatlakozik.- Tudod volt időm gondolkodni főleg az első pár nap mi után megkaptam ezeket. 

- Ez a pár napos verzió?!- szakítom felbe kiáltva- Tényleg most azonnal megölöm őket- morgok és a combomra fogó keze, sem tud most kizökkenteni.

- Nem, nyugton maradsz most vagy esküszöm elverem a seggedet- most tényleg fenyeget? És miért is nem zavar az ötlet? - Na szóval, mivel ezeket a remek verő embereket a feleséged küldte elég jó pénzért, így akkor nem sok esélyem volt bosszút állni az ütésekért némi mozgás lehetőségének hiánya végett. Viszont az én harcos nyuszimnak, nemsokára gyereke lesz. És nem fogom hagyni, hogy a feleségem egyedül nevelje a gyerekét. Szerencsére nekem rengeteg tapasztalatom van a női szervekkel, a babákkal és a szülésekkel kapcsolatban is. Úgyhogy igazán felvehetnél a drága anya mellé segédnek akár mostantól. Biztos vagyok benne, hogy csak jelezni akarta, hogy ő is szeretne a társaságomból. És hálás lenne, ha láthatna engem.

- Várj! Várj! Te most azt mondod, hogy hozzánk akarsz költözni? Azért, hogy kikészítsd a feleségemet?- a verestől meglágyult az agya, az fix. Vagy én hallok félre, de tuti nem stimmel valami.

- Nem, én komolyra fordítva a szót azt mondom, hogy ez így nem működik. A feleséged sértett és a dolgok nem fogják megoldani magukat, ha azt hiszi bármikor a házamhoz küldheti a kis imádóit. És ez a bosszú éhessége nem fog elmúlni míg személyesen rá nem veszem, hogy megváltozzanak a nézetei. Ráadásul mindjárt babád lesz Nash, ami hidd el nekem, amilyen csodálatos, olyan cseszett fárasztó és idegtépő és időigényes. És nem akarom, hogy egyedül csináld és nem akarom, hogy ingáznod kelljen. Ezért igen, némi képpen a feleséged bosszantásából is, de szeretném, ha összeköltöznénk mindannyian és kihoznánk a dolgokból a legtöbbet. Talán jót tenne Marnienak egy kis női társaság is, lehet Frice jó hatással lenne rá. Ráadásul én abszolút támogatnám is őt. Van némi tapasztalatom terhes vagy szülés utáni nőkkel. Meg aztán amúgy is. Itt az ideje, hogy emberszámba vegyük egymást. 

- Dalaf... Te ugye nem akarod megdugni Marniet?- nevet, míg én a kétségbe esés szélén egyensúlyozók. Semmi vicces nincs ebben. Fura dolgokat hord össze! Egy légtérben őket? Sőt még a lányával is? Tuti nem!

- Miért? Azt szeretném, hogy megtegyem?

- Én...- már hogy szeretném? Azt hiszem most fagyott le az agyam. Mi van?

- Ne ijedezz már, nem elcsábítani vagy prostiként kiszolgálni akarom a feleségedet, hanem barátja lenni és partnere, mint szülő. Bár az változtat a helyzeten, ha szerelmes vagy belé. Erről még sohasem beszéltünk. 

Persze, hogy nem mert nincs miről beszélnünk! Üvölteném szívem szerint az arcába, de csak a számba harapok és kibámulok az ablakon. Ennek a beszélgetésnek semmi értelmét nem látom. Csak még több gondot szülne ez a terv. Egy sóhajjal dörgölőm még az orrnyergem, miközben egy ritmust kezdek dobolni a combomon. Rossz szokás, de segít kizárni mindent. A szivarról már egy ideje leszoktam, így ez maradt, hogy levezessem a stresszt. Amit felvázolt, azt lehetetlennek tartom. Látom a kifacsart logikát benne, ha nagyon akarom, de nem igazan szeretném. Összeköltöznénk? Együtt nevelnénk a picit? Támogatná Marniét? Ez az egész egy katyvasz, egy álom. Egy álom, amiből rémálom lesz. Nem ismerik egymást, ami jobb is így. Bár a további támadásokat valóban le kell valahogy állítanom. De nem az a megoldás, hogy összeengedem őket.

- Sosem voltam belé szerelmes. A kapcsolatunk inkább volt baráti kötelezettség, bár a mostani viselkedése alapján lehet, hogy félre ismertem őt.- megnyalom a szám és Dalafra emelem a tekintettem.- Nem értek veled egyet. Ha beköltöznél, beköltöznétek az semmit se oldana meg. Nem vállalom ezt.- rázom még picit a fejem. – Kell lennie más megoldásnak Dal. Hidd el, hogy ez nem működne. Nagy a kockázat, amit nem vállalok.

- Nem is neked kell vállalnod. Csak vigyél haza Nash.- hangja nyugodt és bizakodó. Keze pedig ismét megszorul combomon, mintha csak erőt próbálná adni, a szerinte helyes döntéshez. Megrázom a fejem, s ráfogók a kezére.

- Dal értsd meg kérlek, ez nem így működik! Csak még könnyebb célpont lennél főleg, ha Frice is jönne. És mégis ki vállalná a felelősséget, ha nem én? Nem akarom végignézni, hogy bánt téged! 

- Inkább nézed a végeredményt? – éle van a szavainak és célba is talál. Szíven üt ezzel az egy kérdéssel.

- Persze, hogy nem! Hogy jut ilyen az eszedbe? – csatanok fel.

- Akkor?

Dühösen préselt össze a számát. Mit akkor? Komolyan azt hiszi, hogy ennyivel meggyőzött? Csak mert kitalálta ezt, akkor ez is lesz? Próbálom megfogalmazni vagy átfogalmazni a gondolataimat, hogy megértse, de ... Valahogy úgy érzem süket fülekre találnék. Ami még dühösebé tesz! Utalom a tehetetlenség érzését főleg, ha köze van Dalhoz. Érzem, hogy remeg a kezem és a késztetést, hogy megragadjam, megrázzam vagy bármit tegyek, amivel vissza zökken a való világba. Mit kéne tennem? Mi a helyes lépés? 

- Nash! Hallgass rám! Tudom, hogy ez a jó megoldás. – bizakodó, makacs. Keze arcomra siklik, mélyen a szemembe nézz és vár.

- Nem. – préselt ki magamból a választ. Szemei elsötétülnek, látom miként tűnik el a szikra a szeméből, de nem tágítok az elhatározásom mellől. Nem fogom hagyni, hogy a darázsfészekbe költözzön, főleg most, hogy én sem tudom kiszámítani a lépéseket. Érzem a feszültséget pattogni közöttünk, de ez most nem az élvezetes fajta. Nyitja a száját, de mutatóujjamat az ajkaihoz érintve intem csendre. Gondolataim cikáznak és kiutat keresek ebből az örült szituációból. Megoldás kell, de valami olyan, ami mindkettőnknek megfelel.- Tudom és értem, hogy jót akarsz, de ez igy nem működő képes. Jelenleg, nem vihetlek haza. Viszont képes vagyok kompromisszumot kötni. Meghalgatsz?

Megvárom míg biccent, leengedem a kezem, keresztbe fonom az ujjaim. Húzom az időt, mert nincs ötletem. Talán egy két ebéd? Pár éjszaka és ... ugyanakkora marhaság, de talán lesz időm közben valami értelmeset kitalálni. Nézem várakozó arcát, komor szemeit, sebeit. Nem akarom így látni, nem érdemli ezt, csak azért, mert én a képben vagyok. Mégsem akarom elereszteni őt, önző vagyok. S hogy ezt bizonyítsam magamnak, előre dőlve csókolom meg zárt ajkait. Még sebesen is puha, meleg és késégesen válaszol. A szükség belemar a szívembe és egyre éhesebben követelem a jussom. Mellkasának simulok, ölébe mászok. Nem hagyom levegőhöz jutni, kifosztom száját, harcba hívom nyelvét. Kell kell kelll! Éles fájdalom nyilall az alsó ajkamba, mire fájdalmas nyögéssel rántom el a fejem. Az aranyszempárban több érzelem is kavarog, de az elmém túl ködös, hogy értelmezem. Morgással hajlok vissza, de a következő pillanatban már a hátamon heverek. Kezeim fejem fölé vannak szorítva és egy valódi ragadozó tornyosul fölém. 

- Dal..- nyüszítem, s úgy érzem megbolondulok, ha nem kapom vissza édes ajkait.

- Nem...nem Kicsim.- hangja morgás ként tör fel belőle. Nekem pedig még jobban elveszi az eszem. Megfeszítem karjaimat, hogy köré fonhassam és visszahúzhassam magamhoz, de szorítása erősödik, moccanni sem tudok.- Előbb megbeszéljük a dolgokat és utána megrontalak.- ha lehetséges hangja még mélyebnek érződik a mondat végére, szabad keze combomba mar. Én pedig életemben nem voltam még ilyen kiszolgáltatott. 

- Ebéd.- nyögőm ki végül nehezen. – Kezdjünk ebédekkel, pár vacsi, közös programok.- lihegve nézek rá, s próbálom megtartani hirtelen jött tiszta pillanatomat, ami rohadtul nehéz! Keze vándoról, combomat elhagyva már ágyékomnál jár, s megveszek, csak szabadítson már ki nadrágom fogságából. Túl régóta cicázunk egymással, rám vár. Tisztában vagyok vele, hogy csak az én bizonytalanságom miatt nem léptünk tovább. Félek, hogy csalódást okozok neki, hogy nem leszek elég jó.

- Kevés.- nem tudom mire érti. A programra, vagy ránk? De most nem is tud érdekelni, mert én csak rá tudok gondolni, s a vágyra, hogy megérintsen, megérintsem. Tenyerébe lökőm magam és már az se zavar, hogy a nadrágom szörnyen szűk és dörzsöl. Lihegésünk visszhangzik, esdekelve nézek rá. 

- Megbeszéljük később, de kérlek most csinálj valamit.- látom, hogy viaskodik magával, de azt is miként veszi át a vágy az uralmat, hogy sötétíti el szemeit, s válik egy kiéhezett tigrisé. 

Fogaink összekoccannak, olyan hévvel esik nekem. Csuklómon meg fog maradni a kezének lenyomata. Ruhaim szinte sikoltoznak, ahogy bontani kezdi őket, én pedig a szájába nyögők. Próbálok szabadulni, hogy én is megérinthessem, hogy érezem izmai mozgását, bőrének melegét. Végig simítsak a hátán, hajába temessem kezem, de mintha satuba lennék, olyan erővel szegez a kanapéra. Nincs menekvés számomra, így csak élvezem amit kapok és próbálok minél közelebb kerülni hozzá. Dal keze égő csíkokat hagy testemen, s mikor megérinti a mellbimbóm... Oldalra rántom a fejem, s a kéjes sóhaj kiszakad belőlem. Az élvezett végig cikázik a gerincemen, hátam ívben feszül, s hátra vetem a fejem. Elvesztem a fejem, pedig alig ér hozzám. Csípöm fellökve, dörgölőm magam merev farkához. Istenem! Ez is olyan jó! 

- Így csak összekened magad.- duruzsolja fülembe.- Segítek.- egy rántással szabadítja ki merev tagom.- Nézd mennyire fel vagy izgulva. De ne legyél zavarba, én is ennyire kívánlak.- hangjában beleremegek és nem tudok nem létezni ölünkre. Mindkettőnk farka szabadon van, Dalaf látványára nyelnem kell. Múltkor is hatással volt rám, s most sincs ez másképp. Meg akarom érinteni, örömet okozni neki, de szabad kezek hiányában, csípőm lökőm neki, csak hogy érezzem. Együtt nyögünk fel.

- Dal kérlek.- esdeklem kifulladva.- Érints meg!- követelem, mert már nem bírom tovább, s ő késségesen teljesíti a kérésem. Kezével körbe fogja mindkettőnk farkát, össze présel minket és így egyszerre kezdi kiverni. Hangom betölti a lakást, zihálok s ösztönösen lövök bele a kezébe. Tekintetünk találkozik, elveszek az olvasztott arannyá sötétült szemekben. Egyre jóban remegek és nem kell sok, hogy nevét nyögve élvezek el. Kába vagyok, hasam pedig ragacsos kettőnk élvezettétől. Mégis mikor ugyan azzal a hévvel hív ismét csókba, testem életre kell, mintha nem is most mentem volna el.

- Dal..- súgom szájába, s végre szabad, bár kisé zsibbadt kezeimmel kibontom ingét, végre megérinthetem, s szinte fel se fogom, hogy nadrágom a földön landol. – Mi most...? – kezdek bele bizonytalanul, de nem jutok messzire mert..

- Meglepetés!!- az ajtó kivágódik, s csak annyi lélek jelenlétem van, hogy Dalafot magamra rántva takarom el testem Frice elől. A francba!