- Bocsi, de ki tudnád szolgálni magad? Van minden a hûtõbeN, de nekem mennem kell, mert elkések. – hajtja fel a maradék kávéját.

- Oké persze semmi gond. Mit dolgozol? – kíváncsiskodok, bár még mindig nem értem, hogy mégis mi folyik itt. Ez az alak tényleg ilyen lenne?

- Töri és irodalom tanár vagyok. – válaszol, majd feláll és nyújtózik egyet, mire megreggeliztetem a szeme az alakján – Na akkor megyek olyan 3 körül leszek – ad még egy csókot és már távozik is. Úgy bámulok utána, mint borjú az új kapura. Egy egyéjszakás kalandon vagyunk túl és úgy viselkedik, mintha minimum a felesége lennék.

A normális emberi reakció az lenne, hogy rám hívja a rendõröket, bezár valahova, vagy legalább kidob a lakásából. Erre felkelek és kimossa a ruháim és búcsúcsókot ad. Én ezt nem vágom. De ezen még ráérek gondolkodni. Ha jól láttam lakáskulcsot nem vitt, az ajtót nem zárta be, szóval nem az a terve, hogy átver, lelép és kintrõl hívja a zsernyákokat. Így kényelmesen szétnézek a hûtõben , összeszedek pár dolgot és készítek magamnak egy „kis” reggelit. Már el is felejtettem milyen normális kaját enni, normális asztalnál, normális környezetben, nyugodtan. Hihetetlenül jó érzés.

A nap többi részében elmosogatok, kiteregetem a ruháim, közben túrok valami használt, szakadt vackot az õ szekrényébõl, elvégre nem lehetek egész nap meztelenül. Bár ameddig nem azt a randa rabruhát kell viselnem, addig el vagyok én zárt helyiségben meztelenül is. Felfedezem a kis lakást nappali fényben, minden szobát, és meg kell állapítanom, hogy egész kis pofás. A hálószobában meg is találom a bekeretezett diplomáját. Még mindig nem akarom elhinni, hogy ez a fazon egy tanár. Mióta mennek oda a tanárok vadidegenekhez az utcán, hogy legyen egy jó éjszakájuk? Bár az életvitelnek a tanításhoz szerintem semmi köze, de a szülõk arcát megnézném, ha ez egyszer kiderülne.

A gondolkodást abbahagyva inkább elterülök az ágyon és pihenek. Nincs mit csinálnom, ki ma biztos, hogy nem megyek, mivel élvezni szeretném ezt a rövid, illékony biztonságot.

- Megjöttem. – ébredek a köszönésére. Azonnal felkelek és kitolom az arcom, hogy köszönjek. Ennyi a minimum az éjszakáért és a kajáért.

- Szia – viszonzom a köszönést, mint egy jól nevelt kisiskolás, mire elmosolyodik. Ezek szerint még csak nem is remélte, hogy lelépek a kecójából.  

- Milyen napod volt? Amúgy meglepett, hogy tanár vagy – kuncogok fel, ahogyan eszembe jut az alvás elõtti eszmefuttatásom.

- Nos, igen ezt mások is mondták. Amúgy jó volt köszönöm, és te elvoltál? Ezeket neked hoztam. – nyújt át egy zacskót, leveszi a cipõjét és a konyhában kezd pakolni.

- Ez micsoda? – megyek utána.

- Nézz bele és megtudod. – mosolyog rám, mire nekem több sem kell. Furcsálló pillantással kukkantok bele a zacskóba, amiben egy csomó ruha van, mire még furcsállóbb lesz a tekintetem – A tiéd.

- Enyém, de mégis miért? – döbbenek le teljesen. Ez a fazon biztos, hogy ebbe fog belehalni. Egyszer majd össze fog futni egy olyan alakkal, aki azért nyírja ki, mert túl naiv é jószívû.

- Mert csak nem lehetsz egy ruhábaN, így vettem. – válaszol lazán – A méreted megnéztem, az ízlésed, hát próbáltam olyasmit venni, ami rajtad van. Tetszik? Próbáld fel, ha baj van vele, akkor visszaviszem.

- Túlzásba esel, ezt igazán nem kellett volna, hiszen az is nagy dolog, hogy befogadsz, vagyis inkább rejtegetsz, szóval erre semmi szükség. Megszoktam már, hogy nincs holmim az is elég, ha tiszta – magyarázom neki, hogy nem vagyok egy elkényeztetett ficsúr, de erre csak felsóhajt.

- Akkor dobd ki, ha nem kell. Nem kell mindent értened. Meg akartam venni és kész, az életben nincs mindenre magyarázat. – mosolyog, majd amikor végez a pakolással a nappaliba megy, ahol azonnal a kanapéra vágódik.

- Fura egy pasas vagy te – zuttyanok le mellé – Köszönöm – teszem hozzá végül, mire kapok egy hajborzolást, mintha valami kölyök lennék. Ez a pasas egyre furább.

- Igazán nincs mit – mosolyog rám.

- Gondolkoztam, amíg elvoltál és oké, most itt lehetek nálad, de mi van, ha lebukunk, mert akkor te is bajba kerülsz. – jegyzem meg, mert már abban is kételkedek, hogy egyáltalán ez eljutott a tudatáig.

- Nos ez jogos, de elég akkor ezen gondolkozni, amikor megtörténik, amúgy meg remek színész vagyok, és simán elõadom, hogy nem is tudtam, hogy ki vagy, de viccen kívül én segíteni akarok neked. Abban igazad van, hogy bármikor elkaphatnak, de eddig is vigyáztál, itt meg biztonságban vagy, mert ha mondjuk jön valaki fel, addig te elrejtõzök szóval megoldjuk, de ez még se élet. Magyarán segíteni akarok tisztára mosni a neved, amihez elõször is kell egy nagyon jó ügyvéd – kezd el gondolkodni, nekem meg az állam körülbelül lezuhan a padlóra.

- Hiszen nem is ismersz, és oké, hogy nincs mindenre válasz és magyarázat, de mégis miért segítesz? – teszem fel a nagy kérdést, mire felsóhajt, mintha valami ostoba diák lennék, aki ötvenedik magyarázatra sem érti meg a lényeget.

- Figyelj – simít az arcomra - nem ismerlek, de kedvellek, és szerintem jól kifogunk jönni, és nem csak az ágyban – vigyorodik el picit, majd ismét visszakomolyodik – Viszont attól még, hogy nem ismerlek, gyûlölöm az igazságtalanságokat és azt, ha valaki ok nélkül bûnhõdik, így segíteni akarok neked, ahogyan csak tudok. Nem lesz könnyû és hosszú folyamat lesz, így jól ki kell mindent gondolni és utána nézni, mert ugye ez kockázatos, de ha azt mondod, inkább hagyjuk, akkor se leszek erõszakos – fejti ki miközben végig cirógat – Nem kell rögtön válaszolnod – mosolyog újra rám, majd ad egy csókot. – Ez elmaradt – leheli az ajkaim közé.

-Most, hogy ezt megbeszéltük, ledõlök egy fél órára, addig gondolkozz – kel fel a kanapéról és el is vonul, én meg újra ott maradok kérdõjelekkel a fejem körül.

Ez a fickó totál zakkant, vagy csak egy cseppnyi veszélyérzete sincs. Egyáltalán belegondol abba, amit csinál? Fordított esetben én sosem fogadnám be, nem ám, hogy még segítsek is. Meg mi az, hogy kedvel? Mégis mi alapján kedvel, amikor legfeljebb a másik testét ismerjük és ennyi. Jó, rendben, akkor ezt azt hiszem, hogy eldöntöttem magamban, õ egy jótékony, szamaritánus idióta. Ez mindent megmagyaráz. Azért mázli, hogy pont egy ilyen félig bolondba futottam bele.

Mivel ezt a napirendi pontot magamban le is zártam, átsétálok a konyhába, mivel éhes vagyok. Ha már ilyen abszurd módon befogadott, akkor feltételezem a tûzhelyét meg a hûtõjét (minden tartalmával együtt) használhatom. A börtönben nem volt sok idõm fõzõcskézni tanulni, szóval… mi az a kaja, amit gyors elkészíteni, lehetetlen elrontani, jól lehet tõle lakni és lehetõleg még finom is? Hm…  A spagetti! Azt még egy hét éves is meg bírja csinálni!

Talán fel kéne keltenem… - gondolkodok, miután befejeztem a fõzõcskézést. Két emberre készítettem ennivalót, hogy le tudjam az éves egyszeri jótékonykodást.
Persze… ágyba ne vigyem neki a kaját? Mi vagyok én, jó tündér? Elégedjen meg azzal, hogy fõztem és talán még el is mosogatok. Úgy sincs mit csinálnom. Ki nem léphetek a házból, az ablakon se nézhetek ki, mert ki tudja, hogy mikor és ki vesz észre és ki fog emlékezni rám. Bele fogok dögleni az unalomba, ameddig ki nem találok valamit, amivel tisztázhatom magam. Ezt nem hiszem el! Megszöktem a börtönbõl, hogy újra pár fal közé legyek zárva! De legalább a börtönhöz képest luxus körülmények között, ez az egy vigasztal. 

-Hmm... valaminek nagyon jó illata van – ölel át hátulról és kapok egy csókot a nyakamba is. Hogyan lopódzott a hátam mögé? Hogyhogy nem vettem észre?! – Farkas éhes vagyok! – ereszt el végre és elkezd megteríteni.

- Csak hogy tudd, egy kicsit túl sokat fõztem – csinálok úgy, mintha nem is gondoltam volna rá, miközben lehuppanok a székre. De kijelentésemre semmi reakció, csak mosolyogva rakja elém a villát, helyezi el az asztal közepén a tésztát meg a szószt.

- Mit kérsz inni? Van sprite, cola, ásványvíz meg gyümölcslé is.

- Édes mindegy, amit te is iszol.

- Rendben – mondja és önt valami gyümölcslevet mindkettõnknek, végül leül és mutat a tálra, hogy szedjek magamnak én.

Nem kell kétszer mondani, és én már eszek, mikor õ csak a szószt teszi a tésztájára. Örüljön neki, hogy nem eszek úgy, mint a rabok többsége. Na, meg az sem egy hátrány, hogy egyesekkel ellentétben nekem az összes fogam megvan, amit még mindig nem értek, hogyan csináltam.
Evés közben furcsán figyel, túl kedvesen, túl fürkészõn, túl gondolkodón, túl nem tudom hogyan. Idegesít. Foglalkozzon a kajájával. Mikor találkozik az õ zöld szemeivel a pillantásom, akkor világos, jeges tekintetem az övébe fúrom, de semmi. Semmilyen hatással nincs rá, pedig nem nézek valami szépen.

-Ha ezzel a nézéssel bármit is el szeretnél érni, akkor jobban teszed, ha most abbahagyod. Egyáltalán mi a baj? – néz rám megértõen, amitõl még inkább ridegen nézek – Nézd… - nyúl át a kis asztalon, hogy megfogja a kezem, mire összeszûkölnek a szemeim – bármit elmondhatsz, és nemcsak azért, mert egy jó ideig nálam fogsz lakni, ha elfogadod a segítségem.

- Mit kérsz cserébe a segítségért? – kérdésemre kissé ledöbben – Nézd, ismerem az embereket – húzom el a kezem – Túlságosan is jól. Valamit valamiért, így mûködik az életben. Ne akard nekem bemesélni, hogy itt bujtatnál, segítenél tisztázni is, csak úgy, csak azért, mert éppen ilyen lábbal keltél!

- Laurel, bízhatsz bennem – kel fel az asztaltól és lép hozzám közel, mire én is felkelek – Azt mondtam, hogy segítek, szóval segíteni fogok, nem kell ezért cserébe semmi. Hidd el… - simít az arcomra, de elfordítom a fejem, amint hozzám ér.

- Ezt sem értem! Mégis mi van veled, ember? Amikor felhozol ide egy vadidegent egy éjszakára, utána mindenkivel úgy viselkedsz, mintha legalább egy éve járnátok?  Csak, hogy tudd én eddig így utazgattam. Elfogyott a zsém, kerestem egy balekot, akivel eltöltöttem egy éjszakát és leléptem a pénzével és más értékes holmikkal. Veled is ezt terveztem – bökök a mellkasára, hátha felébred. Nem értem, tényleg nem értem.  

- Már mondtam, hogy nincs mindenre magyarázat – mosolyodik el rajtam, meg sem hatotta, hogy az volt a tervem, hogy kirabolom.

- De nem veszed észre, hogy mennyire abszurd, amit mûvelsz?!

- Inkább az az abszurd, hogy a te helyzetedben nem fogadod el azonnal a segítséget. Az emberek nem véletlenül társas lények, kell a mások segítsége, akár be tudod ismerni, akár nem, és lehet, hogy egész eddigi életedben csak magadra számíthattál, de hidd el, tényleg nincsen semmilyen hátsó szándékom. Meg ha ennyit gondolkodtál már a dolgon, akkor mondd meg, van az ajánlatomnál jobb ötleted? – kérdi még mindig kedvesen mosolyogva. Többet mosolyog egy óra leforgása alatt, mint amennyit én egy év alatt összehozok.

- Nincs… - fújom ki idegesen a levegõt, mivel neki van igaza. Neki, hogy menne el a francba!

- Na látod – szélesedik ki a mosolya – akkor ezt meg is beszéltük – nyom egy csókot az ajkaimra és visszafordul leszedni az asztalt, ameddig én csak állok és nézek.

 Ez a fazon tényleg ebbe fog belehalni. Egyáltalán voltak neki szülei? Nem tanították meg neki soha, hogy idegenekkel nem szabad szóba állni, közveszélyes, körözött bûnözõket nem szabad etetni és elszállásolni? Mégis mit taníthat a srácoknak a suliban? 

Éppen hazafelé tartok a törzshelyemrõl, vagyis törzshelyünkrõl, ahol a haverjaimmal voltam. Beszélgetünk és megittunk pár sört, de csak lightosan, hiszen holnap munka, viszont hétvégén el kéne mennem már bulizni és felszedni valakit, mert igen csak hiányom van már. Megállok, mert piros lámpa van a zebránál. Körbenézzek, és a túloldalon megpillantok egy srácot. Nem látok belõle sokat, de amit igen az tetszik és a hatodik érzékem, ami ritkán csal, azt mondja, menjek oda és így is teszek. Elindulok felé, és ahogy egyre közelebb érek, egyre inkább tetszik a srác. Odaérve megtámaszkodok elõtte.

- Szia cica, van gazdád? – kérdezem kacér vigyorra, mire õ is elvigyorodik. Hmm, milyen szexi kis mosolya van. Lehúzom róla a kapucnit és igen csak meglep a látványa, de annál jobban tetszik. Micsoda különleges szépség.  

- Cicc… Nem vagy éhes? – kérdezek rá ismét, mire még jobban vigyorogni kezd.

- Szinte éhezem. – erre mondják, hogy bingó. Közelebb is húz magához és lesmárol, amit rögtön viszonzok. Harapni kezdem az ajkait, majd én is övét, imádok vadulni. Fordit a helyzeten és a falnak nyom és végigsimít a felsõtestemen.  
                                                                                          
 - Mondd csak új gazdi… merre laksz?

- Ennyire kiéheztettek? Nem szép dolog… de ne aggódj, nálam jó kezekben leszel. – vigyorgok és megragadva a kezét elkezdem magam után húzni. Felveszi a kapucniját,a mit elsõre furcsállok, de gondolom, nem akarja, hogy megbambulják vagy beszóljanak neki, mert a sok idióta ember már csak ilyen, és ha valaki más annak rögtön be kell szólni, de én nem ilyen vagyok, sõt kifejezetten tetszik, aki más.

Igen hamar odaérünk a lakásomra. Igaz még utcáról nem hoztam fel senkit, maximum bárból, de nincsen bennem semmi félsz, hiszen egyszer érünk na meg nagyon beindultam. Beérve rögtön az ajkainak esem ismét.

- Nem akarsz fürödni? – leheli az ajkaim közé miközben már a felsõmet húzza fel.

- Milyen szokatlan kívánság… - vigyorgok, na nem mintha zavarna. Megragadom az övét és annál fogva kezdem el magam után húzni. Bent levetkõztetjük egymást, majd a kádba ülünk és a vizet is megengedem. Elkezdem mosni õt és hamar követi a példámat és õ is így tesz, miközben a nyakam harapdálja, én pedig készségesen oldalra döntöm a fejemet. A keze hamar a farkamra tapint, ami már most kezd kemény lenni fõleg, ahogyan simogatni kezd. Jólesõen nyögdécselek és én is izgatni kezdem. Hmm, fincsi nagy van neki.

- Mondd, hogy hívnak új gazdi? – leheli a fülembe, mitõl jólesõen megborzongok, majd még a nyakamat is megszívja, amit kifejezetten imádok.

- Yu…Yuichi… - nyögök fel, mivel a mellbimbómat kezdi el szopogatni és így nem könnyû felelni, fõleg, hogy még a farkamat is egyre hevesebben izgatja, de én se kímélem õt.

- És téged… kis tigris? –túrok a hajába.  

- Asur… - nyal végig a merev farkamon, majd szopni kezd. Ahhh micsoda technika, imádom. Abbahagyom az izgatást és csak élvezkedek, de mikor éppen elmennék, abbahagyja a dolgokat a kis mocsok és megcsókol, ami azért engesztelõ. Kivonszol a zuhany alól egészen a hálóig, majd az ágyra dönt. Több se kell nekem és a fenekem a farkának nyomom, mire rögtön belém hatol, ami elég váratlanul ér és nem mostanság voltam pasival így fájdalmasan nyögök fel, de még ígyis élvezem. Mivel tapasztalt vagyok, így hamar ellazítom magam és elején lassan mozog, majd amint megszokom én is mozogni kezdek felvéve az õ vad tempóját. Elõre hajol és a farkam is simogatni kezdi, én pedig többször rászorítok a farkára még több élvezetet adva magunknak, aminek meg lesz a következménye és elélvezzek, de mivel õ nem ment el, így a számmal segítek rajta, majd miután elélvezz se alszunk, hanem átszeretkezzük az egész éjszakát, majd összebújva dõlünk ki.

***

Reggel elõbb ébredek, mint õ. Kicsit nézem majd fogom a cuccait és gépbe rakom, hogy kimossam. Veszek egy zuhanyt, majd felöltözök utána lemegyek az újságért, majd fent csinálok egy kávét és rágyújtok majd olvasni kezdem az újságot, de már a címlapon ledermedek és lesápadok.

- Ez nem lehet- suttogom és rögtön elolvasom a cikket, de már az fura volt, így rákerestem a neten az ügyre és kezdett minden világossá válni vagyis hogy itt valami nincsen rendben. Ilyen hamar lerendezni egy ilyen komoly és súlyos ügyet nem szokás, kivéve ha van valami a háttérbe és olyanra akarják fogni, aki ártatlan, bár lehet tévedek, de kétlem, de mindenesetre biztos nem hívom a zsarukat és elbeszélgetek vele, bár hazudhat, sõt meg is ölhet, de erre nem látok sok esélyt.

 - Szervusz Asur… - köszönök neki, amikor nem sokkal késõbb megjelenik.

- Szervusz… - köszön és látom igen csak meg van lepve, hiszen a képével szemezz, de zsaruk sehol, sõt én is tökre nyugodt vagyok. Igen csak viccesen nézz rám.

- Kérsz reggelit?

- Megköszönném… - komolyan én tényleg élvezem a helyzetet, de látom õ kevésbé.

- Hol vannak a ruháim? – kérdezi, mire csak mosolyogva rápillantok.

- A mosógépben. Kicsit koszosak voltak már, gondoltam kimosom. Amúgy Laurel, ha hívhatlak így, miért mészároltál le egy egész családot gyerekestül?

- Sose lennék képes egy gyereket bántani. –szándékosan kérdezem így kicsit felakarom húzni és érdekel vajon, hogy fog erre reagálni. Fel van háborodva nem is kicsit és nem látom úgy, mintha csak megjátszaná magát.  

- Az újság mást mond, meg a rendõrség is.

- Persze… mindenki mást mond, csak én nem… - morog, de csak elmosolyodom. Tényleg kevés esélyt látok arra, hogy õ követte el ezt a szörnyû bûncselekményt.

 – Most mit fogsz csinálni? Kihívod a rendõröket? Csak mert, ha igen, akkor velem kapcsolatban csak annyit, hogy önvédelembõl hidegvérrel megölök egy felnõttet. – ezzel kicsit meglep, de nem ijedek meg tõle, és továbbra is csak mosolygok.

- Nem állt szándékomban. Csak annyit kérek, hogy engem és a barátaimat ne bántsd, cserébe itt maradhatsz egy ideig. Ha gondolod mutatok róluk képeket. – húzom kicsit tovább az agyát.

- Na idefigyelj! – csap az asztalra, de én továbbra is higgadtan figyelem. – Nem vagyok gyilkos! Sose tudnék egy gyereket bántani és csak önvédelembõl ölök! Fogd már fel, mert nem óhajtom többször elmondani! – oké ennyire jó színész nem lehet senki. mert ha õ követte volna el, a szavakkal tudna hazudni, de a tekintetével nem és arról nem is beszélve, hogy ezek az indulatok sincsenek megjátszva. Tanár vagyok jól ismerem az emberek természetét.

- Nyugi már! – nevetek fel és most már nem húzom tovább még mielõtt még jobban kiakad. – Felfogtam elõször is és utána jártam a neten kicsit az esetednek. – mutatok a laptopomra. – Valamiért szemet szúrt, hogy a tárgyalásod tizenöt perc alatt lefutott. Az ilyen tárgyalás biztos, hogy meg van bundázva, nem vagyok hülye. Bár errõl mélyen hallgat a drága média. – látom rajta, hogy teljesen ledöbben, amin ismét elmosolyodom, de egyben haragszom is a többi emberre, akik ezt tették vele, meg úgy az emberi fajra, akik külsõre vagy éppen úgy ítélkeznek, hogy semmit nem tudnak, de nem néznek utána, mert minek. – Nem hiszek el mindent a szennylapoknak. – kacsintok rá. – Ha gondolod tényleg itt maradhatsz egy darabig.

- Köszönöm… - - áthajolok, majd adok egy csókot.

- Bocsi, de kitudnád szolgálni magad? Van minden a hûtõbe, de nekem mennem kell, mert elkések. – mondom, majd megiszom a maradék kávém.

- Oké persze semmi gond. Mit dolgozol? – kérdezi kíváncsian, de látom még mindig meg van zavarodva.

- Töri és irodalom tanár vagyok. – mondom majd felállva nyújtózok egyet. – Na akkor megyek olyan 3 körül leszek. – adok neki még egy csókot, majd le is megyek, ahol a kocsimba ülök és elmegyek a suliba.

Jól telik a napom, de egész nap csak rátudok gondolni, hogy vajon, milyen is õ és, hogy is keveredett ebbe a helyzetbe, hogy szökött meg, milyen volt a börtönbe és számos más kérdés is, amikre kitudja, hogy kapok e választ vagy egyáltalán otthon fogom e még találni, vagy inkább lelépett, mert nem bízik meg bennem, amit meg is értek, hiszen én se bízom meg benne, ahogyan senki másban se elsõre, de ez teljesen normális.

Miután végzek a suliban, nem megyek még haza, hanem elmegyek a plázába, hogy vegyek neki pár holmit elvégre csak nem hordhatja azt az egyet. Megnéztem, hogy milyen a mérete és bár nem tudom, hogy mit szeret, de olyasmiket veszek, mivel nem kéne ugye emberek közé mennie, meg tuti, hogy azt mondaná, hogy nincsen szüksége ruhákra és a stb. Nem idõzök túl sokat és hamar bevásárlok. Veszek pár felsõt, nacit, fehérnemût, majd amikor végzek elmegyek még venni pár kaját, majd haza megyek.

- Megjöttem. – köszönök, mikor belépek. Nem mostanság volt, hogy valaki várt itthon még ha most egy idegenrõl is van szó végül is.

- Szia. – jön ki, mire elmosolyodom és örülök, hogy tényleg itt maradt. Megakarom õt ismerni és tényleg tetszik. Más biztos örültnek tartana, hiszen még ha ártatlan, akkor is egy szökött rab, na meg ha nem is lenne egy szökevény, akkor se ismerem, de hát szeretek jótékonykodni és akkor is olyan, mint egy cica, csak emberbe.

- Milyen napod volt? Amúgy meglepett, hogy tanár vagy. – kuncog, erre én is felnevetek.

- Nos igen ezt mások is mondták. Amúgy jó volt köszönöm és te elvoltál? Ezeket neked hoztam. – nyújtom át a zacskót, majd leveszem a cipõm és a konyhába pakolni kezdek, amit kell.

- Ez micsoda? – jön utánam.

- Nézz bele és megtudod. – mosolygok rá, majd így tesz, de látom rajta, hogy továbbra se érti a dolgokat. – A tiéd.

- Enyém, de mégis miért? – kérdezi döbbenten.

- Mert csak nem lehetsz egy ruhába, így vettem. – mondom lazán. – A méreted megnéztem, az ízlésed, hát próbáltam olyasmit venni, ami rajtad van. Tetszik? Próbáld fel, ha baj van vele, akkor visszaviszem. – mondom kedvesen.

- Túlzásba esel ezt igazán nem kellett volna, hiszen az is nagy dolog, hogy befogadsz vagyis inkább rejtegetsz szóval erre semmi szükség. Megszoktam már, hogy nincs holmim az is elég, ha tiszta. – magyarázz, de erre csak felsóhajtok.

- Akkor dobd ki, ha nem kell. Nem kell mindent értened. Meg akartam venni és kész, az életben nincs mindenre magyarázat. – mosolygok, majd amikor végzek a pakolással a nappaliba megyek, ahol a kanapéra vágódok.

- Fura egy pasas vagy te. – mondja, amikor bejön és leül mellém. – Köszönöm. – teszi hozzá végül, mire csak megborzol a haját.

- Igazán nincs mit. – mosolygok rá.

- Gondolkoztam, amíg elvoltál és oké most itt lehetek nálad, de mi van, ha lebukunk, mert akkor te is bajba kerülsz. – jegyzi meg.

- Nos ez jogos, de elég akkor ezen gondolkozni, amikor megtörténik, amúgy meg remek színész vagyok és simán elõadom, hogy nem is tudtam, hogy ki vagy, de viccen kívül én segíteni akarod neked. Abban igazad van, hogy bármikor elkaphatnak, de eddig is vigyáztál, itt meg biztonságban vagy, mert ha mondjuk jön valaki fel, addig te elrejtõzök szóval megoldjuk, de ez még se élet. Magyarán segíteni akarok tisztára mosni a neved, amihez elõször is kell egy nagyon jó ügyvéd. – gondolkodom el, õ pedig még az eddigieknél is jobban ledöbben. Olyan édes.

- Hiszen nem is ismersz és oké, hogy nincs mindenre válasz és magyarázat, de mégis miért segítesz? – kérdezi. Felsóhajtok majd az arcára simítok. Rossz lehet neki, hogy senkire nem számíthatott vagy akire igen az se tudott segíteni. Szerencsésnek érzem magam, hogy ha bajba kerülnék a családom és a barátaim ott lennének. Kíváncsi lennék, hogy neki van a valakije vagy mindenki elfordulhat tõle. Szépen lassan fogok puhatolózni.

- Figyelj nem ismerlek, de kedvelek és szerintem jól kifogunk jönni és nem csak az ágyban. – vigyorodom el picit, majd ismét komolyra váltok. – Viszont attól még, hogy nem ismerlek gyûlölöm az igazságtalanságokat és azt, ha valaki ok nélkül bûnhõdik, így segíteni akarok neked, ahogyan csak tudok. Nem lesz könnyû és hosszú folyamat lesz így jól ki kell mindent gondolni és utána nézni, mert ugye ez kockázatos, de ha azt mondod inkább hagyjuk, akkor se leszek erõszakos. – fejtem ki miközben végigcirógatom. – Nem kell rögtön válaszolnod. – mosolygok rá, majd odahajolva adok egy csókot. – Ez elmaradt. – lehelem az ajkai közé, bár nem tudom, hogy a továbbiakban is akar velem lenni testileg vagy csak meghúzza magát, de a tegnap éjszaka után az a tippem, hogy igen csak bejövök neki, ahogyan õ nekem.

Fejemre húzom a kapucnim és kilépek a sikátorból, ahol egész nap lógtam. Nem volt valami kényelmes, de nappal túl feltûnõ vagyok. Gondosan elrejtem ezüst tincseim és nekiállok felmérni a terepet. A faszom tele van, hogy mindenhol csak prostik vannak. Igazán békén hagyhatnának. Kaja kéne, valami rejtekhely nehogy megtaláljanak a zsaruk… különben sincs egy vasam se.

Sikerül egy szerencsétlentõl ellopnom egy gazdagnak kinézõ öltönyös fickótól a pénztárcáját. Kiszedem a nem kevés pénzt és eldobom a tárcát. Nagyszerû, legalább a kaja miatt nem kell aggódnom egy ideig. Megállok az egyik kajás bódénál és veszek valamit, amit járás közben is lehet enni. Nem szabad túl sokáig egy helyen tartózkodnom, a végén még felismernek…
De mivel semmi ötletem és úgy gondolom, hogy kéne találni valami újabb gazdag csókát, hogy kereshessek valami lepukkant, rosszhírû szállót, ahol nem akarnak felismerni és nem hívják ki a zsarukat. De még így is nehéz lesz, mivel nem ismerem ezt az országot… De ha nem lett volna meg az áthelyezésem, akkor sosem tudtam volna megszökni. Na mindegy, legalább szabad vagyok, már csak az a kérdés, hogy mihez kezdek vele.

Nekidõlök a falnak az árnyékban és úgy figyelem a tömeget. Sokáig elnézem õket, de aztán szemembe ötlik az utca túloldaláról egy alak, aki le nem venné rólam a szemét. Még inkább szemembe húzom a kapucnim és titokban figyelem a pasast. Ha elõveszi a mobilját én olajra lépek.

 Átlagos magasságú és vékony testalkatú és nagyon dögösen öltözött föl. Hm… egész jól néz ki… ebben a ruciban szinte sikít róla, hogy meleg. De még mielõtt jobban szemügyre vehetném elindul. Egyenesen felém tart magabiztos léptekkel és mosollyal az arcán.
Kezével a falnak támaszkodva áll meg elõttem. Csak azért, hogy ne tudjak elspurizni. Kicsit alacsonyabb nálam, de nem vészes.

-Szia cica, van gazdád? – kérdi kihívó mosollyal. Erre majdnem elröhögöm magam, fel is szökik a mosoly az arcomra, mire õ még kihívóbb és perverzebb vigyort vesz fel és hátrahúzza a kapucnim. Nem aggódok, hogy meglátnak, mivel sötétben vagyunk és mert ez az alak biztos, hogy nem ismert fel.
- Cicc… Nem vagy éhes? – néz a szemeimbe magával ragadó zöld szemeivel és az én vigyorom még szélesebb lesz. Micsoda lehetõség! Ilyet nem lehet kihagyni!
- Szinte éhezem. – válaszolom susogva és közelebb húzom magamhoz és lesmárolom. Ma éjszakára jó lesz, sõt talán még valami értékes is van a házában, akkor két legyet üthetnék egy csapásra.

Egyre durvábban harapok az ajkaiba, majd õ is az enyéimbe. Amikor elfogy a levegõnk fordul a kocka és karját megfogva nyomom a falnak. Ujjam végigfuttatom a mellkasán.
-Mondd csak új gazdi… merre laksz?
- Ennyire kiéheztettek? Nem szép dolog… de ne aggódj, nálam jó kezekben leszel. – vigyorodik el, de azonnal megfogja a kezem és húzni kezd, vissza a fényre. Szabad kezemmel felveszem a kapucnim, amit õ furcsállva konstatál, de nem törõdik vele, mivel úgyis csak egy egyéjszakás kaland vagyok. Méghogy cica… az oroszlán barlangjába akar bemenni, de nem baj én szeretettel várom.

A lakásába érve körülnézek. Tetszik… nem undorítóan modern, inkább az a jófajta és fiatalos. Tényleg, hogy is hívják ezt a pasast és hány éves? Mert hogy nálam öregebb az biztos. Mindegy, még nézelõdök egy kicsit és újra elmosolyodom. Igazi legénylakás, mindenhol kupleráj. Tovább pásztázom fél szemmel a terepet, miközben forrón tapad az ajkaimra. Biztos azt hiszi, hogy félénk vagyok… milyen kis naiv… Kicsit elhúzom a szám, semmi nagyobb értéket nem látok… olyantól meg nem lopok, aki nem dúsgazdag. De mindegy, legalább lesz egy remélhetõleg jó éjszakám.

-Nem akarsz fürödni? – lehelem az ajkaiba, miközben elkezdem lehúzni a felsõjét. Lehet, hogy õ nem szeretne, de én a szökésem óta nem fürödtem. Kicsit rossz koszosnak lenni.
- Milyen szokatlan kívánság… - vigyorog kajánul és elkezd az övemnél fogva húzni. Méghogy én vagyok a türelmetlen?
A fürdõben szépen levetkõztetjük egymást és beülünk a kádba. Nyakát harapdálva engedem ránk a meleg vizet miközben õ leemel egy tusfürdõt a polcról és simogatva elkezdi kenni rajtam, miközben én is szerválok egyet az õ tisztasága érdekében.
Simogatás közben erõsen harapdálom a nyakát aztán rámarkolok férfiasságára és elkezdem mozgatni a kezem, mire jólesõ nyögéseket kapok. De ezt õ sem hagyja annyiban, õ is elkezdi kényeztetni álló tagom.
- Mondd, hogy hívnak új gazdi? – lehelem kéjesen a fülébe majd megszívom a nyakát. Tudom, hogy csak egy éjszaka, de a nevüket általában mindig megkérdezem. Tudni akarom, hogy ki okoz nekem egy jó vagy rossz éjszakát.
- Yu…Yuichi… - nyögi mikor a mellbimbóját szívom miközben gyorsabban mozgatom kezem a farkán. - És téged… kis tigris? –leheli miközben beletúr a hajamba, miközben én egyre lejjebb megyek és már az ágyékánál tartok.
- Asur… -nyalok végig már merev farkán. Kicsit hülye név, de nem jutott eszembe másik álnév. Ki tudja, hogy olvas-e újságot.
Elkezdem leszopni, de amikor érzem, hogy elmenne, abbahagyom és újból a szájára tapadok. Kivonszolom a zuhany alól és úgy, ahogy vagyunk, vizesen, az ágyra döntöm. Õ felemeli és az ágyékomnak nyomja a fenekét. Nekem több se kellett, azonnal beléhatolok, mire mindketten felnyögünk. Elõször lassan kezdek benne mozogni, de aztán egyre gyorsabb és durvább leszek, közben elõrehajolva õt ingerlem.
Nyögései egyre szaporábbak, arca már kipirult. Aztán egy idõ múlva eléri az orgazmus. Engem sajna nem… Mikor ezt észreveszi perverz mosollyal fordul meg és vesz engem kezelésbe. Ledõlök az ágyra és csak élvezem nyelvének játékát és a szájának mozgását míg végül a szájába élvezek.
Az éjszaka szinte nem is alszunk, menetet menet hátára veszünk, egészen hullafáradtak nem leszünk. Elterülünk a francia ágyon és azonnal elalszunk.

Másnap arra ébredek, hogy valami mozog a mellkasomon. Kicsit morogva kinyitom a szemem és egy tündéri szempárral találom magam szemben. Egy macska fekszik rajtam és egyenesen a szemeimbe néz. Mikor megfogom és elkezdem simogatni jólesõen dorombol és dagasztani kezd, ami már annyira nem tetszik az éles körmei miatt. Felkelek. Mellettem már nincs senki. Lehet elment dolgozni…
Elindulok a lakásba körbenézelõdni, hogy vajon merre dobálhattam el a ruháimat, de egyiket sem találom. Nocsak, csak nem valami perverz játék? Egyre jobban tetszik ez a fazon… Aztán a konyhába érve megtalálom Yuichit, aki kávézik és újságot olvas. A címlapon az én arcom… biztos látta már…
- Szervusz Asur… - kortyint egyet a kávéból és úgy mér végig, mintha most látna elõször ruha nélkül.
- Szervusz… - köszönök vissza nem túl lelkesen és leülök vele szembe. Nem értem… miért nem hívta a rendõrséget, vagy miért nem hív a rendes nevemen, ha tudja, hogy én vagyok az…ráadásul a szemében nincs félelem. Fura egy fickó… A macska is befut és az asztalra felugorva nekem dörgölõzködik, amit Yuichi csak mosolyogva fogad.
- Kérsz reggelit?
- Megköszönném… - húzom össze a szemem. Mire készülhet? Ha nem ad fel, akkor zsarolni fog, amit meg én nem hagyok…
- Hol vannak a ruháim? – kérdezem gyanakodva, bár nem hiszem, hogy így akarna elérni azt, hogy maradjak.
- A mosógépben. Kicsit koszosak voltak már, gondoltam kimosom. Amúgy Laurel, ha hívhatlak így, miért mészároltál le egy egész családot gyerekestül?
- Sose lennék képes egy gyereket bántani. – válaszolok jéghidegen és felháborodva. Erre érdeklõdve fordul felém, mintha nem is érezné magán az én jéghideg tekintetem.
- Az újság mást mond, meg a rendõrség is.
- Persze… mindenki mást mond, csak én nem… - morgok még mindig ruhátlanul. Kezd kényelmetlen lenni a szituáció, bármikor kihívhatja a zsarukat. – Most mit fogsz csinálni? Kihívod a rendõröket? Csak mert, ha igen, akkor velem kapcsolatban csak annyit, hogy önvédelembõl hidegvérrel megölök egy felnõttet. – vetem rá a börtönben tanult gyilkos pillantásom. Ezen kicsit meglepõdik, de elmosolyodik.
- Nem állt szándékomban. Csak annyit kérek, hogy engem és a barátaimat ne bántsd, cserébe itt maradhatsz egy ideig. Ha gondolod mutatok róluk képeket.
- Na idefigyelj! – csapok az asztalra elvesztve a türelmem. Mit képzel ez magáról? – Nem vagyok gyilkos! Sose tudnék egy gyereket bántani és csak önvédelembõl ölök! Fogd már fel, mert nem óhajtom többször elmondani! – nézek vele farkasszemet. Idegesít, hogy mosolyog… felhúz ezzel a könnyed, barátságos hangsúlyával… miért nem fél tõlem? Miért nem viselkedik úgy mint más normális ember?
- Nyugi már! – neveti el magát, de fogalmam sincs, hogy mi olyan vicces. – Felfogtam elõször is és utána jártam a neten kicsit az esetednek. – bök oldalra egy laptopra. – Valamiért szemet szúrt, hogy a tárgyalásod tizenöt perc alatt lefutott. Az ilyen tárgyalás biztos, hogy meg van bundázva, nem vagyok hülye. Bár errõl mélyen hallgat a drága média. – döbbenetemben szerintem az állam a padlót verdesi. Komolyan van ilyen ember a világon, aki utána néz egy állílagos sorozatgyilkosnak, amikor az újságban meglátja? – Nem hiszek el mindent a szennylapoknak. – mondja lazán – Ha gondolod tényleg itt maradhatsz egy darabig.
- Köszönöm… - egyezek bele, mivel nincs hová mennem és itt tutira nem fognak keresni. Addig pihenni és terveket kovácsolni is tudok, hogy merre tovább. 

Reggel a szomszéd kiskölyök sírására ébredek. A jó büdös picsába, mi a fasznak kellett megkölykeznie ennek az átkozott némbernek? Így is van egy alomra való kölykük. Ch, rosszabbak, mint a nyulak. Legalább az a kopaszodó, sörhasú pacák húzna gumit a farkára, de nem, még ennyi sem telik tõlük. Valami vallási szekta tagjai, kurva jó. Egyszer voltam csak náluk kajálni, valami mennyrõl meg üdvözülésrõl dumáltak. Kicsit kiakadtam, tuti ez a bosszújuk, amiért otthagytam õket.

Álmosan kikecmergek az ágyamból, elhúzok mosakodni meg borotválkozni. Betolok egy nagy szendvicset, aztán fogat mosok. Milyen királyul nézek ki, pedig még nem is fésülködtem. Heh! Copfba fogom a hajam, túl meleg van ahhoz, hogy kiengedve hordjam. Felkapok egy rövidnacit egy fasza kis pólóval, aztán felkerekedek. Muszáj valami állást szereznem, különben felkopik az állam. Így is lopott zsébõl fizetem a lakbért meg a rezsit. Örökké meg nem csórhatok, pár napja így is ültem, mert elkaptak betörésen. Még jó, hogy nem tudták rám bizonyítani. Pfh, balfasz zsernyákok.

Kivágom a lakás ajtaját, majd bezárva azt, letrappolok a lépcsõn. Mélyet szippantok a friss levegõbõl, ám a fejem hirtelen kurvára elkezd hasogatni. Nyögve kapok a halántékomhoz. Esküszöm, kipicsázom azt a rohadt kölyköt, ha továbbra sem tudok tõle aludni.

Sajgó tagokkal ballagok az utcán, és épp befordulnék egy csendes kis sarkon, mikor valaki 120-al belém vágódik. Seggre is ül a béna, valami nyegle kölyök az. Nyökög egy sort, de most komolyan, ki nem szarja le?

- Nem hiszem el, lúzer – üvöltöm.  - Nem tudsz az orrod elé nézni, basszus? Ennyire vak vagy?

Totál kihoz a sodromból. Mi a fasznak van a két szeme a kurva fején, ha egyszer nem képes látni velük?!

- Menj a picsámba, rohadt elmebeteg!  Épp bocsánatot kértem, cseszd meg, te meg leharapod a fejem. Nem mellesleg , ez a gép többet ér, mint a szaros életed, baszd meg, és majdnem miattad tört össze, mert basztál figyelni te is! Szóval bocsánat, és nyald ki a seggem! – vág vissza.

No fene, ennek aztán fel van vágva a nyelve. A kis korcs úgy pattant fel, mint egy bolha, ha kutyát lát. Nyavalyás, ráadásul engem olt le, mert vak. Nem, fiam, nem ez a lemez forog most.

Épp elhúzna mellettem, mikor elkapom a karját, és a falhoz vágom. Megilletõdik, az arcán látszik, pláne akkor, mikor teljesen hozzásimulok, és keményen az arcába nézek. Na, csak nem vagy te is meleg, szivi?

- Két dolgot mondok neked, öcsi. Egy, ne szórakozz velem, mert elõbb mártok kést a vesédbe, minthogy eltûrjem ezt tõled! – sziszegem a fiúnak. – Kettõ, ha ennyire fontos az a szaros gép, nem gondolod, hogy jobban kéne vigyáznod rá?

Látszólag nem érti, mit akarok, hisz tökéletes épségben van a fényképezõ, ám egy hirtelen mozdulattal kitépem azt a nyakából. Dermedten bámul, amint lóbálni kezdem az értékes ketyerét.

- Na? Te sem örülnél, ha a földre pottyanna ez a szar, nem? – nevetek fel.

Látom rajta, ahogy elönti az indulat. Legszívesebben nekem ugrana, ám több esze van, mint nekem, nyugton marad. Tudja, ha egy ujjal is hozzámér, elejtem a gépet, és azzal vége.

- Na, mi lesz, cicanadrág? Bocsánatot kérsz szépen a bácsitól? – vigyorgok rá.

Megremeg, formás mancsai ökölbe szorulnak.

- Mi? Csak nem azt mondtad, bocsánat?

- Kurvára nem – sziszegi.

Nevetnem kell. Vicces és egyben édes látványt nyújt. Mint egy durcás kiskölyök. Nem is tudom, hány éves lehet. Olyan 18 körülire saccolnám. Legalábbis a gyerekes hisztije miatt. Mi tagadás, helyes kölyök, jól áll neki az agresszió. el tudnék képzelni vele egy kõkemény menetet. Sikoltva karmolná véresre a hátamat. Hm, Simon, elég a fantáziálásból.

- Na, jó. Ha nem vagy képes bocsánatot kérni, akkor elhúzok. Otthon térdepelj kukoricára, rossz kiskölyök vagy – vigyorgok rá, majd a géppel a kezemben elindulok.

Nem érkezik válasz, ám hirtelen a hátamra vetõdik, és tépni kezdi a hajam. A büdös kurva életbe! Elengedem a gépet, ám az nem zuhan a földre. Elkapta a nyakbavalóját, s most azt szorongatva üti a fejemet, vagy ahol épp elér. A falhoz hátrálok, majd nekivágódik. Érzem, ahogy a srác nyekken a hideg falon, ám nem adja fel, továbbra is belém kapaszkodva csimpaszkodik. Összekarmolja az arcom. Bassza meg, hát nem pont így képzeltem azt a sikoltozós karmolászósdit!!