Csak iszunk, iszunk. Látom szerencsétlenen, hogy fejben számolja, mennyit ivott már el, és egyenes arányban kámpicsorodik el. Magamban vigyorgok, miközben letörlöm a sörhabot a számról, hogy szegény kis hülyének eszébe se jut, hogy általában az fizet, aki meghívja: jelen esetben az én számlámra ment az egész fogyasztás. Általában én tartom szóval, de csak felenged.

- Elég buzeránsul hangzik a szakítás? – fakad ki. Könyökölök a pulton, megtámasztva a fejem hallgatom. – Kidobott a csajom a saját lakásomból. Öt napja mosatlan göncökben járok, és most ittam el a cashem. – kenõdik el egyre jobban. Szegény.

Elvigyorodok.

- Az csúnya – biccentek. Miért nem õ dobta ki a szakadt kurváját? – Verd meg, vagy zárd karanténba.

- Ugyan kérlek, a könyveimen égetne el máglyán az a picsa – nevet kétségbeesetten. Talán itt nagyobb a baj és kezd elég részeg lenni. Az én májam már megszokta a strapát. – Ja, és egy McDonald’sban dolgozom. Igazi csicska bölcsészmeló.

- Ezért kell átállni a sötét oldalra – hajolok közelebb, elvégre ez nem közérdekû információ. Az oldaltáskámra bökök, mivel a túrahátizsákot füvestül és koszos zoknistól elvitték. – Hetente tízezer fontot keresni azért nem rossz. – Elõveszek egy cigit, elgondolkodva. – Fehéren utoljára Brightonban dolgoztam. Egy raktárban. Kurva szar volt.

Reggelente kelni. Nehéz munka, seggfej fõnök, átbaszó kollegák. Aztán az egyik fejét belebasztam a munkagép ajtajába és ezzel a lendülettel együtt fel is mondtam.

- Nekem még most az is elmenne, ha ki tudnék belõle nyögni egy gecis kaukciót. Jelen esetben még egy kirakatban is kiállnék strippelni.

Jóízûen felnevetek, elnyomom a csikket.

- Akarok egy öltáncot!

- Egy százas a tarifám – mosolyog szomorúan.

- Hülye buzi, annyit még az igazán jó seggek sem érnek – nevetek. Tetszik a kölyök, jó a társasága, csak ez a mosottszar életérzés… lelombozó.

- Hogy kerültél ebbe a bizniszbe? – néz rám.

- Áá… - megvakarom az állam, érzem a borostát sercegni az ujjaim alatt. Borotválkozni kéne de… ismerem magam. Majd ha átmentem csövesbe. Talán borotvahabom sincs otthon. – Kicsiben kezdi az ember. De ez olyan, mint a piramis – megvonom a vállam. – Egyre feljebb is lehet jutni, de közben le kell rugdosnod az embereket magad felõl. Jóban kell lennie a felettesekkel, az alattvalókat meg szapulni kell, mint a szart – vonok vállat. Pedig én békés vagyok, azért nyomom szólóban. Nem függök senkitõl, ha ez a tag nem vette volna meg az anyagot, eladom másnak még ma este. Nem nyom. Csak lazán. – Rájuk kell bízni a terjesztést. A Nagyok meg szórakozóhelyekre mennek.

- Van nálad tesztanyag? – néz rám hirtelen. Felvonom a szemöldököm. – Egészen megkívántam.

- Jó pénzért bármit – vonom meg a vállam aljas mosollyal.

- Na légy már ilyen sóher! – fakad ki – Mindent elittam az orrod elõtt!

Hagyom, had jajgasson, vigyorogva veszem elõ a nadrágzsebembõl a cigipapírt, egy kis fémhengerbõl elõveszem a tökéletesre készített és sodort leveleket, de most dohány nélkül. Tisztán csak az amcsik szívják, Európában gyakorta keverik dohánnyal. Könnyedén megcsinálom, a zsebembe dugok vissza mindent.

- Gyere ki- intek – Itt túl sokan vannak egy jó beszíváshoz.

- Oké – mászik le a székrõl, és miközben összeszedi a könyveit, kidobok negyven fontot a pultra. A kettõnk fogyasztása, plusz a jatt.

Dobok egy csókot a pultos csajnak és felkapom a táskám, kiballagva. Kint rágyújtok a staubra, lassan letüdõzve. De rohadt király vagyok.

Odaadom neki, hátratúrom a hajam és visszahúzom a fejemre a sapkát. Kiroppantom a nyakam, megdörzsölve, aztán nekidõlök a falnak, miközben õ is beleslukkol és majdnem megfullad, annyira végigkaparja a torkát.

- Vigyázz, kicsit erõsre csináltam – vigyorgok. Csak felmutatja a kezét, hogy minden rendben, én pedig nevetve hagyom. Amikor már kap levegõt, megint beleszív. – Le ne nyeld. Szóval azt mondod, hogy nincs hova menned?

- Ja – fújja ki a füstöt, miután felengedi a maradékot a tüdejébõl. Lassan kisimulnak az arcvonásai. Hát igen, a gyógyír…

Dünnyögök, egy normális cigire gyújtva.

- Akkor költözz hozzám – nézek rá. Elképedve engedi le a kezét, benne a cigivel, lassan vörösödnek a szemei.

- Ezt komolyan mondod?

- Ja – rántom meg a vállam. – Miért ne? Van egy lakásom, benne meg egy plusz szoba, ahol épp a vízipipáim meg a papírok meg ilyen szarokat tartok.

- És mibe kerülne ez nekem? – néz rám óvatosan.

- Fuj, ezek a piszkos anyagiak – vigyorgok. – Figyelj, kössünk alkut. Én egy slendrián disznó vagyok. Lusta vagyok, ez van – szorítom a cigit a fogaim közé vigyorogva – Tarts nálam rendet.

- Mint egy házvezetõnõ? – sápad le. Felvonom a szemöldököm.

- Akár, de nekem mindegy, honnan nézed. Viszont cserébe ingyen lakhatsz, az anyagiakról ne legyen gondod, és nekem meg lesz társaságom. Na?

Elgondolkodva szív ismét a cigibe, maga elé meredve, a kábító füst lassan átjárja az agyát.

- Azt se tudom, hogy hívnak!

- Én se, hogy neked mi a neved – vigyorgok – Mellékes, nem?

- És ha kirabollak este?

- Miért, ki akarsz rabolni?

- Nem…

- Hát akkor meg? Amúgy Yar vagyok – nyújtom felé a kezem. Zavartan fogja meg, megrázva.

- Noah… Lawrence.

- Zsír. Na gyere, menjünk. Éhes vagyok – kapom fel az egyik könyvstócát, és megvárom, amíg feltápászkodik.

- Nem mondtam, hogy elfogadom az ajánlatod – néz rám bizonytalanul. Megrántom a vállam.

- Nekem mindegy, tesó. Neked nincs hol aludni.

- Jogos – sóhajt, és metróra szállunk.

xXx

Nyugodtan taposunk fel a panel legfelsõ emeletére… London belvárosának egy külsõ része, nincs tele turistákkal, mégis minden elérhetõ közelségû. Még a lakbér is egész tûrhetõ.

- Elõre figyelmeztetlek, rendetlenség van – nyitom ki a lakásajtót.

Belép, megdermed a küszöbön, ahogy a totális megdöbbenéssel lassan körülnéz. Mintha egy horrorfilm fõszereplõje lenne, aki azt figyeli, honnan vetik rá magukat a szörnyek.

- Az nem kifejezés – nyög fel. Vigyorogva megvonom a vállam, hát ez van.

Mi az isten retkes, büdös, gombás lábszagáért nem húzza be valaki a redõnyt? Pont a pofámra süt a nap, aztán csíkosra sülök le. Simán megtörténhet.

Ja. Nincs ki behúzza. Ásítok egy nagyot, szinte hallom pattanni az állkapcsom ízületeit. Fuj de undorító. Kómásan húzom magamhoz a telefonom, nyammogva egy kicsit a tegnapi állott fû ízén a számban, meglesem az idõt.

Hopp, lassan össze kell szednem a lusta seggem. Most adok át egy nagyobb, friss szállítmányt, szeretem a pontosságot, nem pazarlom senki idejét, pláne nem a sajátom.

Fõ a kávé, oldalra tolva a karommal a mosatlanok garmadáját szorítok helyet a tegnapi kávésbögrének. Tegnapi kávéfolt, a kávéra kávé rámehet, az íze nem változik. Mondjuk a hamburgeres tányérba nem tölteném… fuj. Cukor bele, hogy ne facsarodjon össze a képem.

Alsógatyában ülök fel a konyhapultra, kirázva egy cigit a tárcából, rágyújtok, és a mosatlanra hamuzok. Kellemes reggel. Avagy délután, kinek hogy. Nemsokára délután öt. Nyolckor van a találkozó.

A mennyiség megvan, a minõség garantált. Elégedetten vigyorogva hallgatom a zenét, miközben elõásom az utolsó tiszta pólóm és ráveszem az inget, letaposom a cipõm sarkát – ismét – miközben belelépek. A cucc egy nagy hátizsákban, mintha egy szakadt punk készülne világkörüli útra, cigi a számban, váltó a gatyazsebben. A hajamra egy bõ, szürke sapkát húzok, napszemüveg fel és a hátamra kapva a zsákot csapom be magam után az ajtót. Bezárom az ajtót és a fülest buzerálva állítok zenét, miközben leballagok a metróra.

Xxx

Felnézek a túl jól szituált pasira. Egy ócska gengszerfilmbõl szabadult tag a lelkem, fáj ránézni. Ledobom elé a túrahátizsákot, olyan büdös pár, a zsebébe tuszkolt zoknitól, hogy a rendõrkutya hamarabb dörgöli az orrát nyüszítve a betonba, had kopjon le, minthogy kiszagolja a friss, jamaikai minõségû, tiszta marihuánát.

- Hello, barátom – vigyorgok rá, fogaim között megbillegtetve a csikket. oldalra köpöm, eltaposva a cipõm sarkával – Mizújs?

- Nem kell a jópofizás – fintorog. Már cska olyan cuki csíkbajusz kell hozzá, isten bizony, nagyon kis édes. Vajon kopaszodik a lanolinréteg alatt, amit a hajára ken?
Mennyit fényeztetheti a cipõjét?

Ejnye, Yar, de kis seggfej vagy… vigyorgok, megemelem a kezem mentegetõzve.

- Mennyi? – néz a táskára. Kikapcsolom a tetejét, egy kis zacskót kiemelek belõle és odadobom.

- 30 kiló. És kilónként egy rongy – vigyorgok, mire látványosan tûnik el az arcából a vér. Ábrándozva vigyorgok, hogy vajon a farkába megy? Õ biztos ilyen kis komplexusos, nagy ember kis bottal jár.

- Neked elment a józan eszed! – hördül fel. Hát igen, egy ezres egy kiló fûért nem kicsi óhaj, de…

- Ugyan fõnök – tárom szét a karom – próbáld ki, és utána értékeld. A jó munkát meg kell fizetni.

Úgy néz rám, mint valami elmebetegre, de int az emberének és a kezébe nyomja a kis csomagot. Amíg tesz a szárított levelecskékbõl a kézipipába, én zsebre dugom a kezem és a elõre-hátra ringatózok a talpamon, valami jazzdalt dúdolgatva.

A pasi két szippantás után elvörösödik, a szeme lassan könnybe borul és mint aki épp elélvez, elvigyorodik. Csak felmutatja az ujját a fõnöknek, hogy kikúrt jó anyag. Megnyalom az ajkaim elégedetten. Szart nem szállítok, ez olyan szívügyem.

- Akkor, hogy lesz, fõnök? Megegyeztünk?

Jaj, mintha a seggén keresztül csinálnának neki egy gyökértömést a hátsó hatosában! Olyan kínnal pengette ki a harmincezret, de õ is tudja, hogyha tízszeresen is hígítja, akkor is ütõs anyag, sokkal többet keres rajta, mint amit most itt hagy.

- Na most aztán takarodj! – morog rám. Megpaskolom a vállát és cigire gyújtok, elégedetten pörgetve át a bankókat az ujjaim között. Hmm, friss nyomdaillat!

- Mindig öröm magával ünnepelni, szépfiú – vigyorgok és nyugodtan elsétálok.

xXx

Ha az ember vastag, szép az élet. A nyüzsgõ, turistákkal teli utca közepén állok, levéve a napszemüveget és körülnézek. Meg kéne ünnepelni ezt a szép üzletet. De nem itt, itt minden túlárazott, és ami nem burzsuj, az is burzsuj.

Egy fehér tincs a szemem elé lóg. Elvigyorodok.

Jó nekem egy londoni kis romkocsma is. Csak jó legyen a sör és tiszta az alkohol.

Ki is nézek egy viszonylag eldugottabb helyet, emeletes, faberakásos. Cigizni is lehet, mindjárt a pultnál, fantörpikus, gyermeki örömmel csapom össze a kezeim.

Leülök az emelt bárszékre, megkopogtatom a lakkozott fapultot. Még a zene is jó, király, igazi fõnyeremény.

- Fõúr! – vigyorgok, de amikor megfordul, egy pincércsajt látok. – Ó, elnézést, miss.

- Mit adhatok? – vigyorog rám. Tetkós, szimpi.

- Egy nagy sört, kezdetnek. És mellé valami töményet, mit ajánlasz?

- Whiskeyt?

- De csak ha igazi scotch.

xXx

Nem tudom, mióta ülök, gyûlnek az emberek, de ma… ma szabad vagyok, mint a madár, iszogatok, cigizek, egy kis füzetbe vezetem a bevételt. Meg hogy ki kell fizetni a lakbért, a netet. Kaját kell venni, fogynak a készletek...

Elfacsarodik az arcom. Mosni kéne… hjaj, mennyire utálok mosni. Elmenni egy mosodába, megvárni, hogy én mennyire utálok mosni… és elmosogatni! Kéne fogadnom egy házvezetõnõt… de a végén még megerõszakol, simán kinézem belõlük.

Koppan mellettem a pult, felvont szemöldökkel fordulok oda, fekete hajzuhatag borítja el a pultot.

- Hogyishívják kuzin? – nézek rá meglepve. De hátrébb dõlve látom, hogy tartozik mellé egy test is. Mégse, mellé, elõfordul.

Megtámasztja az állát, én pedig felé fordulok. Olyan világfájdalommal pislog maga elé, hogy belefacsarodik a szívem.

- Sörök istennõje! – szólok a csapos csajnak, mire azonnal az enyém a teljes figyelme – Hozz már ennek a szerencsétlennek valami lélekvidítót…

Meglepve néz rám. Rávigyorgok.

- Köszi…

- Igazán nincs mit, bajtárs – paskolom meg a hátát – Rossz rád nézni. Beszélgessünk, mint két részeg egy bárban, miközben lassan seggrészegek lesznek… Gyónj, drága barátom, mi nyomja a szíved?

Dünnyögve tapizza a söröskorsóját, lepöckölve a hideg vízcseppeket az oldaláról.

- Nem muszáj – fordulok vissza – De én kapok epegörcsöt, miközben az ábrázatodat nézem. Nincs olyan probléma, amit meg ne lehessen oldani – emelem felé az erõs alkohollal teli felespoharam. Tanácstalanul megfogja az övét, koccintunk. – Öntsd ki a szíved, csak bátran.