Kapásból felkapom az elsõ szórólapot, ami a kisasztalon van, és tárcsázok. Valami, ami szaftos és hús van benne, hát jó… Beletúrok a hajamba, sóhajtva egyet. Itthon van, egyben van… megkönnyebbülten sóhajtok fel. Plusz jattért gyorsabban hozzák ki.

Kiropogtatom a hátam, bár a könnyebbség nem teljes. Ténylegesen rám férne egy dugás, nem élek cölibátusban.

Mire a nyuszika kimászik, az orrát bekötötte, én pedig megint foghatom a fejem, hogy ezzel aztán nem tesz magának semmi jót, fõleg nem az orrának. De hát, nem az én arcom. De azért a látvány nem is olyan rossz, sõt. Tényleg el tudnám képzelni, hogy egy ennél kisebb gatyában sikálja a padlót. Ringana a feneke ide-oda.

- Megjött a kaja? – néz rám. Figyelem egy csepp víz útját a mellkasán.

- Ja, úgyhogy teríts – keresem a pénztárcám.

- Pillanat, felöltözöm.

- Jaj, arra semmi szükség, nyuszikám! – legyintek vigyorogva – Tedd le azt a törülközõt és gyere ide.

Amíg összeszedi magát, én kifizetem a csávót és a konyhába viszem a cuki dobozokat, a pálcákat és lehántom róluk a csomagolást.

- Elõkét a fenséges úrnak? – nocsak, hát csak nem élcet érzek a hangjában? El kéne fenekelnem, a térdemre fektetve.

- Nem, köszi – legyintek méltóságteljesen – Viszont a koronámért meg a jogaromért beszaladhatnál. De csak azért – harapok a nyelvemre, kajánul végigmérve. Vizes a haja. Szeretem a hosszú hajú fiúkat.

- Jó étvágyat – dünnyög leülve. Jóízûen eszik, mintha már napok óta éhezett volna…

- Amúgy mégis hol a picsában voltál? Ezt mellékesen elfelejtettem megkérdezni.

- Hát õõõ… ugye odaértem, de nem akartak rendesen fizetni. Elkezdtek baszakodni, de nem hagytam magam – mintha némi büszkeség csendülne a hangjában – Aztán elõkerült egy revolver, hasbavágtak, az egyiket tökön rúgtam, és a boltvezetõ elbújtatott a pincében.

- Tehát ezért voltál olyan mocskos – piszkálom az egyik húscafatot a pálcámmal. Csak azt nem értem, miért kellett három napig kuksolni? Azt hitte, hogy a lanolinfejû banda õt lesi? Van azoknak jobb dolguk.

- Három napig ott voltam, addig kaptam haladékot. Volt mit enni, de minden romlott volt. Unalmamban a táskámban hagyott ajánlottakat olvastam… térerõm nem volt – jön a magyarázat, hogy miért nem volt képes akkor legalább egy sms-t dobni, hogy még egyben van a segge. – Fel akartalak hívni, hogy egyben vagyok.

- Te tényleg egy hülye kölyök vagy – nézek rá. – Bár, el kell ismerni, szerencséd az van – dõlök hátra. – Az elsõ helyen berobogsz és még fel se dobnak…

- Apropó! Nem vagyok kölyök! – ellenkezik. Nem-e?

- Azért hívhatlak már kölyöknek, ha 5-6 év különbség van közöttünk, nem gondolod? – Mérem végig. A teste az ellentmond, de hát ezek a mai fiatalok… az agyi funkcióit becsülöm.

- Csak nem vagy már harminc éves?

- Huszonnégy vagyok, bár… remélem, nem jegyzetelsz. Még a végén ezt is ellopod – szúrok a sérült egómért, mert leöregezett. De sanda félmosollyal lesek rá, ahogy nevet.

- 23 éves vagyok, úgyhogy ezt benézted!

- Ennek ellenére úgy viselkedsz, mint egy kamaszfiú. Nem volt esetleg gyerekkorod?

- Ne kérdezz annyit. Inkább egyél – zárkózik be.

- Mi lesz velem itt? Egy engedetlen, halvérû szolga… meg fogok dögleni az unalomtól! – cukkolom.

- Nem vagyok halvérû.

- Akkor frigid, nekem mindegy – tolom oldalra a dobozt, és egy cigire gyújtok. Fintorogva nyit ablakot, én pedig a tekintetemmel továbbra is szemmel tartom a fokhagymaszerûen feszes seggét.

- Nem vagyok frigid – füstölög.

- Akkor igazán nem tudom. Jaj, vedd már le azt a szart az arcod elõl, borzalmas – húzom le a kendõt az orráról.

- Orron vágtál!

- Állon akartalak, de gondoltam, éhes leszel – vigyorgok rá. Erre még õ is elmosolyogja magát… Túl sokat búslakodik, feleslegesen hergeli bele magát a stresszhelyzetekbe. Felállok és az ablakon át fújom ki a füstöt, diszkrét jelként, hogy nem akarom elvenni a dohánnyal az étvágyát. A magánélete se tartozik rám. Megrántom a vállam és elnyomom a csikket. – Remélem, azért kicsit a fejedbe verted, puhaagyú barátom, hogy nem szarunk a nagyok levesébe.

- Ha már ilyen költõien fogalmaztad, meg.

- Kezd magaddal valami hasznosat – nézek rá – Van, amit szívesen csinálnál?

- Szeretek nyelveket tanulni. Párból egész jó vagyok – vonja meg a vállát, és a koszosat a szemétbe, a mosatlant a mosogatóba teszi. Hát, meglátszik a lakáson a szorgos nõi kéz hiánya… erre a vizualitásra azért elvigyorodok. Megvan, mivel lepem meg legközelebb.

- Zsír – biccentek. – Mára hagyd ezt az egészet, menj aludni… szerintem. Pont elég fárasztó volt minden eddig.

- Díjazom az ötletet - ásít, de fájóan az orrához kap. Dünnyögve megyek a fürdõbe, az egyik dobozból elõszedek pár szorító-csíptetõ ragtapaszt, és magam felé fordítom az arcát.

- Na, vesd rám szép szemeid – vigyorgok, és a felszakadt bõrt összefogatom a nóziján. – De gyógypuszi nem jár – mosolygok rá nyugodtan, miután elláttam a sajgó testrészt. Meglepve követ a szemével, megérintve az arcát.

- Köszi…

- Nincs mit. Na, jó éjt! – intek neki bájosan, és kevésbé kecsesen hanyatt dobom magam a matracomon.

XxX

Kivételesen én kelek korábban. Kilenc van, de a másik szobából hallom Noah sérült orrának ütemes horkolását. Hát egyem meg, nem bírom visszafogni a vigyorgásom, miközben az idõközben visszakapott mobilomból átoperálom az újba az adatokat, és le is rendezek egy telefonálást. Jó gyerek ez, csak kicsit hülye, majd kinövi.

- Szia édesem – dõlök hátra a reggeli söröm közben – Nem te kerestél a múltkor szorgalmas munkaerõt…?

xXx

Bucika csak délután csorog ki a szobájából, enyhe csipatúltengésben, de király vagyok, elé lökök egy adag kávét.

- Szedd össze magad, nyuszikám, dolgunk van – nézek rá, miközben egy idõközben másik alsógatyára váltva táncol elõttem. Egyszer, legyek szemét, berúgatom, és megdugom a konyhaasztalon, amit mindig fényesre sikál.

- Sok a mosatlan – dörgöli a szemeit álmosan. – Várj, dolgunk?

- Aha, élõ a királyi többet – teszem le a bögrém – Szóval varázsold magad emberivé.

- Mert?

- Meglepi – ringatom a kezeim, mint valami revütáncos a húszas évekbõl.

Este felveszek egy ujjatlant, amelynek az ujjvágása is mélyen lejön, de legalább az oldalamon levõ tetoválás kivillan; sapka, cigi, kabát. Noah, hozzám képest legalábbis, kifinomultabban emberi, vagy talán csak kevésbé tróger. Egy szórakozóhelyre megyünk, modernebb, a tüc-tüc fajtából, azért még konszolidált keretek között. Persze a kidobó hiába span, ha egy húsz fontos zsebet cserél kézfogás közben, mindenki sokkal barátságosabb, így pár percen belül a villódzó táncparkett mellett ballagunk el. Én egyenesen sétálok, Noah pedig nem ért semmit.

Megrángatja a kabátom ujját, de én csak elkapom a csuklóját, mielõtt egy tajtrészeg tinilány-horda el nem nyeli mellõlem, és gond nélkül magam mellé húzva török utat. A pultosnak ordítok valamit, rácsörög valakire a pult alatti telefonon és int, hogy menjünk hátra.

Az iroda hangszigetelt, kényelmesen ledobom magam a fekete bõrre.

- Mi a szar ez? – dörgöli a füleit, de két pillanaton belül megint beömlik a zene, aztán megint kint szorul. Egy nagyon bodros, nagyon göndör hajú, nagyon vörös csaj jön be, szûk fekete ceruzaszoknyában és ennél kurvásabb felsõrészben, ami kidobja a dekoltázst és a hasát. Hmmm…

- Yarmush! – mosolyog, megölelve. – Te biztos Noah vagy.

- Igen – lepõdik meg. Ahhoz képest, hogy éjjeli pillangónak néz ki a csaj, kicsit sem részeg, egyáltalán nem szívott és gyönyörû, irodalmi stílusban beszél.

- Samatha Chestfield vagyok, rettentõen örvendek. Nos, Yarmush említette, hogy több nyelven is beszélsz, tanult és olvasott vagy.

- Ilyen szépeket mondott volna rólam? És mégis miért? – néz rám a kicsike, de én továbbra is csak vigyorgok, majd rágyújtok.

- Szükségünk volna egy tolmácsra, lehetõleg pár napon belüli kezdéssel. Tudod, ez a hely a páromé, de én is hasonlóban utazok: belsõépítészet, dekoráció, rendezvényszervezés, és nagy tételben vállalkozunk. Levelezéseket kellene fordítani, továbbítani, persze, csak ha érdekel – mosolyog a rubintpiros szájacska.

Noah álla leesik, ahogy bámul, én pedig mint egy kisangyal, dudorászok. Ab-nek, ennek az ír tündérkének a kelta harcosának szállítok néha nagyobb tételben, hogy az ehhez hasonló diszkókban az ecstasy felnyomja a hangulatot, persze minimális hibafaktorral. Tartozott, plusz neki is jól jön a megbízható munkaerõ.

- Ez most egy… munkaajánlat? – nyög fel.

- Mondtam, egy picit lassú, de némi kávéval remekül eldöcög – szólalok meg nevetve. Sam elneveti magát.

- Igen, álláslehetõség. Ha érdekel, már most meg tudom mutatni a szerzõdést, persze teljesítménybérezéssel, levelenként, függetlenül a hossztól, de függve a nyelvtõl, húsztól száz fontig terjedne. Oda tudom adni egy másolatát, plusz a telefonszámom, ha érdekel – mosolyog. Én pedig csak kérdõn nézek Noahra, hogy mit töketlenkedik már. Sokkal jobb lenne, mint a gyorskajálda.

Égnek a szemeim… Elnyomom a csikket és a már buborékmentes, keserû és felmelegedett löttybe dobom, ami annak idején sör volt. Megdörzsölöm a szemeim. Mára elég, el kell mennem letusolni, minden pórusomból az édes, émelyítõ marihuána és a kátrányos cigi szaga árad. Elég.

A plafon alatt lassan terjeng a füst, sarkig nyitok két ablakot, kitámasztva, hogy ne törje be az üveget a huzat. Legalább kiviszi a bûzt.

A tus alatt állva, perzselve le a szemöldököm a forró vízzel megint eszembe jut Noah. Az a kis hülye… ahogy telik az idõ, egyre inkább az az érzésem, hogy a szaros átvert a palánkon. Lenyúlta a mobilom, bár nem sokat ér vele, ha kiveszi a kártyát, hála a kis hackernek… a füvet ha tudja, elpasszolja, legyen vele boldog, ez van. Ennyi jár neki… elnyomok egy ásítást, a pofám telemegy vízzel, kiöblítem a szám és kiköpöm. Fogat kellene mosnom.

Egy törülközõt a derekam köré csapva bogarászok ki alsógatyát a szekrénybõl; még az az adag, amit Noah kimosatott. A hajamba tépek, már megint az a görény. Nem tudom, mikor aludtam utoljára, jártam a haverokat, Hacker azt mondta hív, ha talál valamit, de tényleg csak remélem, hogy nem verték annyira agyon, hogy kórház helyett a tengerbe dobták.

Éles csengõ. Rohadtul nincs kedvem senkire, épp arra készülök, hogy felhívom az egyik szabadlelkû ismerõsöm, hogy nézzünk már egymásra egy kölcsönösen kiélvezhetõ dugásra, nincs kedvem senki társaságára. Nekem mindegy, melyiket, a lyuk az lyuk.

- Ki az? – szólok ki, oldalra dobva a vizes törölközõt. Sóhajtok. Ha nem figyelek oda, megint nekiáll halmozódni a szemét. Csend. Ha jehovások, legalább hisztizhetek egy kikúrt sort.

Szent ég, Yarmush, nem szoktál te ilyen kis agresszív lenni, nyugalom. Irritáló három nap volt, beismerem, paskolom meg a saját vállam, hogy ép ésszel kibírtam, de ha, nem kell agresszív kismalacot játszani. Csak frusztrált vagy, ennyi az egész.

Épp kiakasztom a láncot és miközben tárom ki az ajtót, hallom a cincogó kis hangot.

- Me… megjöttem.

Pont abban a pillanatban tárul sarkig az ajtó, és elkerekedett szemekkel egy hosszú pillanatig nézem a pókhálós, poros, sápadt és nyúzott kölyköt, a hátán a hátizsákkal.

És abban a szent percben tisztességesen orron vágom, de olyan kéjes örömmel, hogy kiver a víz. Feljajdulva rogy seggre, az orrát tapogatva, én pedig szikrázó szemmel kapom el a lábát, és hiba sikít fel, berántom a lakásba, hogy cupp! Csak ennyi látszik belõle, és be is csapódik az ajtó.

Ez jobban esett, mint egy szûk lyuk, isten bizony. Megropogtatom az ujjaim.

- A jó büdös kurva… óhogyaza – morgok.

- Yar…? – néz rám a kiskutyaszemeivel, brutális orrhangon.

- Remélem, eltörtem, legalább ennyi örömöm legyen benned – vetem oda mogorván. – Szarul nézel ki.

- Szarul is vagyok – lombozódik le, az orrát ropogtatva. Nem törött el, de bele kellett volna gyalulnom a fejébe. – Ez nagyon fájt!

- Jaj, gyógypuszit kérsz rá? – villognak a szemeim. – Mégis mit gondoltál? Itt laksz, egy büdös kanyit nem kértem, puszta szívjóságból.

- Tudom, és…

- Mondtam, hogy ne keveredj bele, de te fogod és ellopod!

- Tudom, de…

- Elvitted a mobilom!!!

- Igen, de…

- Azt hittem, kurvára belebasztak a vízbe és épp a halak zabálnak!! – tajtékzok. Legszívesebben csapkodnám a fejét minden mondatomnál, csak hogy nyomatékosítva a fejébe verjem. Elkerekedett szemmel engedi le a kezét, bár vérzik az orra, ez csak némi vigaszdíj az idegi állapotomért.

- Tessék?

- Jaj, de nagyon hülye vagy – csapok a homlokomra és kivéve egy hideg sört nekidobom – Tedd a pofádra, mert belilul. Szarom le a pár kilót, többet fizetek, ennyi. A spanyolokat is lerendeztem, de a lelki békém elintézted, hogy három napig azt hittem, hogy legrosszabb esetben is eladtak egy puerto ricoi bordélyba!

- Nem a… azt hittem, attól félsz, hogy feldoblak…

- Azzal, ami nálad van? Gyík vagy te ahhoz – ülök le.

- Nem dobsz ki? – teszi az orra mellé a hidegtõl párás pléhdobozt.

- Azt kéne? – morgok. - Szégyelled te magad eléggé, szaros. Nem hallom, hogy bocsánatot rebegnél! Meg egy ígéretet, hogyha még egyszer apuci cuccaihoz nyúlsz, megesküszöl, hogy meztelenül takarítod fel a lakást, mert apucinak ennyi jár.

- Te beteg vagy – képed el, de felvonom a szemöldököm. Most vitatkozni merészel?! – Sajnálom, én csak be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok olyan gyökér, hogy nem tudok egy kis adagot szétszórni.

- A pingvin se tud repülni, de nem is próbálkozik – morgok hátradõlve. – Most minimum meg kéne dugjalak, sok bennem a feszültség. De rohadt büdös vagy, szóval tûnj letusolni, én addig rendelek kaját. Még éhen pusztulsz nekem. És most fél óráig ne is lássalak.

Feltápászkodik, belekortyolva a sörbe, és átható pillantással néz rám, de rezzenéstelenül állom.

- Yar, én tényleg… - nyel egyet. Jaj de égetheti a száját az a kis szó – Sajnálom.

- Tudom. – állok fel, ellépve mellõle és olyan istenesen a kemény seggére csapok, mire nyakig vörösödik. – Na takarodj.

- Hidd el, tanultam! És megpróbáltam mindent. Legalább egy rohadt esélyt adhatnál!

- Mondom, hogy nem – nézek rá határozottan. Kis hülye. – Jobb neked a sötét oldal nélkül, mint vele.

- Nem akarok egész életem végéig nálad dekkolni. Helyre akarok jönni, pénzt akarok gyûjteni, hogy… beindítsam a saját vállalkozásom – gesztikulál feldúltan, én pedig megcsavarom neki a staubot.

- Új étteremlánc? – vigyorgok rá. Bocs, de ez olyan magas labda volt, amit nem volt szabad veszni hagyni…

- Lehet – néz rám felhúzva az orrát, én pedig vigyorogva gyújtok rá egy normális cigire. – De lehet, hogy új egyetemet nyitok, még nem tudom.

- Jaj, nyuszikám, ne dúlj-fúlj már.

- Nem vagyok a nõd, hogy így beszélj velem!

- Pedig izzadhatnál alattam, igazán – mérem végig a fedetlen mellkasát. Gond nélkül, egy szavába kerülne Még annyiba se.

Letéve a tányérját feláll, és zaklatottan odaugat egy köszönést, és bemegy a magának kisuvickolt szobába. Sóhajtva dõlök hátra, a hajamba túrva. Ez a majom nem gondolt bele, hogy ez, bár könnyû kereseti forrásnak tûnik, egyáltalán nem olyan egyszerû?

Elszívom a cigim, aztán a mobilra nézek. Elteszem magam mára, holnap korán kelek. Buzerálom egy kicsit az ébresztõt, negyedóránkénti, majd ötperces riasztásokra, hogy tuti kiverjen az ágyból, aztán egy alsógatyában eldobom magam, a fejemre húzva a takarót. Persze elõtte elmosogatok, legyek már olyan jó fej, ha lelomboztam szegényke kolumbiai drogbáróságáról szõtt álmait… Kell az energia azokra a paraszt spanyolokra, a nagy Don… kár, hogy egy olasznál komolyabban is venném.

xXx

Kint kürtölt egy autó, nem is kis hangerõvel, én pedig az erre kelõ horkantásomra kelek.

Felülök, megdörgölve a szemeim. Nem, ez nem az én ébresztõm… meredek ki a lehúzott sötétítõ résein, ahogy besüt a nap.

Besüt a nap.

Mi a szar… hány óra?

Tapogatózok a mobilom után, de  párna alatt nincs… ahh, megvan.

Nézek a fekete készülékre. Non.

Ez nem az enyém.

Érzem, hogy így reggel kezd felfutni a vércukrom, és közben szinte érzem, hogy az idegtõl meg lesüllyednek a golyóim.

Ez kibaszottul nem az ÉN telefonom!
Aztán meglátom az idõt, már fekete karikák ugrálnak a szemem elõtt. Délután kettõ felé közelít… Azonnal felrobbanok, az oldalsó helységhez megyek, ahol Noah elmondása szerint a cuccaim vannak, áttúrom a fakkokat. Nem, hiányzik az adag! Hol a noteszem?!

HOL EZ A SEGGFEJ?!

- Noah, ha elõkerítelek, szétrúgom azt a ványadt segged, de abban nem lesz semmi hálás köszönet – csattanok fel, majd mögöttem hangos durranással becsapódik az ajtó.

Taxit hívok, most nincs idõm a metróra várni, pedig az kevésbé feltûnõ. Összegezzük. A kis szarrágó elvitte a telefonom, amibe a telefonszámaim és az én elérhetõségem is van. Ehelyett itt hagyta az õ kis szarját. Mit akar, bizonyítani, hogy jó lenne stricinek? Normális az ilyen?! Idegesen cigire gyújtok, és amikor a taxis rám szólna, hogy itt nem szabad dohányozni, felmutatok neki egy húszast. Hirtelen kurva nagy lett a csönd.

Elvitte az anyagot, pont azokhoz a seggfej spanyolokhoz, és feltételezem, annyi esze nem volt, hogy fegyvert vagy valamit vigyen. Ezekhez pofa kell, mert azt hiszik, hogy minden pinatát a saját seggükbõl rángattak ki… többek között azért is adom nekik egy kis plusz jutalékkal az anyagot. Idegesen dörgölöm az állam.

Ez a kis hülye, te jó ég, és miért nem került még elõ? Reggel hatra volt azzal a kisebbségi bagázzsal megbeszélve a találkozó, most meg már jócskán elmúlt az ebédidõ! Ha megcsinálja az üzletet, neadjisten, hazajön. Ha nem, hazafut. De hol a jó mocskos kurva anyjában van, szétrúgom a seggét…

Észreveszem, hogy már a filtert szívom, így hát kipöccintem az ablakon egy másik taxira. Hallom az anyázását, de felõlem megdughatja a sajátját.

Még jó, hogy mindent, mindig elõre fixálok, a mobilban csak a kontaktok vannak, de akkor is irritál. Túl sok minden van benne ahhoz, hogy ez a szaros csak elvigye. Plusz mit kezdjek az övével? Ezért mocskosul meg fog fizetni, meztelenül sikáltatom fel vele a kibaszott konyhát!

Már ha nálam maradhat. Nesze, befogadom, eszem a szívem, erre ez a hülye hõsködik.

Agyonverem.

XxX

Nem, nem kerül elõ. Másnap se. Én már második napja nem alszom, ideges vagyok, félek, hogy lesittelték. Miután elintézem az akkori üzletet, és megyek egy ismerõshöz. Hacker a lelkem, plusz spicli, ha kell.

- Szevasz – lépek be a szobájába. Egyem a lelkét a kis patkányképûnek, még mindig az anyjánál lakik, szóval nem para, ha viszek csokit az öreglánynak. De nagyon finom a muffinja a néninek, szeretek itt, fõleg ha hazai kosztra vágyom.

- Yar! – néz rám – Azt hittem, elnyelt a föld! Hoztál nekem valamit?

- Mint mindig – dobok neki egy szeretetcsomagot. Egy tárcányi staub megtekerve, csoki, egy adag cuki bélyeg. Nem a levelezõs fajtából.

- Te vagy az én emberem – örömködik – Mi kellene?

- Nézd át nekem pár cucc adatbázisát – nézek rá – Rendõrségi letartóztatások, elõzetesek, kórházi felvételi lapok, ilyenek.

- Kit keressek?

- Noah Lawrence – mondom.

- Egyéb?

- Ennyi.

- Ez nem sok, haver.

- Kapsz még egy tárcával ajándékba, ha találsz valamit?

- Sima ügy – dõl hátra, és fehér póklábaival zongorázni kezd. Õ írta nekem azt a programot, amivel átkonvertálom az IP-címem…
Idegesen gyújtok rá egy szálra, amíg õ keres.

- Amúgy ki a tag? A pasid?

- Nemsokára halott, amint megtalálod – morgok.

- Úúú, nagyon felbosszanthatott.

- Hülye. És azt utálom.

Pittyen a gépe, felnézek és várom, hogy mit olvas le a sok számból meg mátrix-kódból.

- Sajnos haver, semmi. Nem tartóztattak le semmi ilyen nevû fiút, kórházba se vették fel három államon belül. Meglóghatott?

- Inkább az, minthogy a mólóról a vízbe dobják – vakaródzok idegesen. – Tegnap tûnt el a kis hülye, de három lyukon fog szarni, mire megtalálom. Vettem egy új mobilt, megcsinálod nekem?

- Olyanra, mint a múltkor? – veszi át az új iPhonet, átnézve. – Király, bár gyengébb a felület.

- Szard le, csak ne tudják lenyomozni meg bemérni.

- Sima ügy.

xXx

Otthon fekszem, hátradõlve. Egy futtatótól elkérve a spanyolok elérhetõségét, megbeszéltem velük egy új idõpontot, mivel Noah eltûnésére csak nekik volt üzletük aznapra… Persze hõbölögtek, de csak megforgatom a számban a cigit. Merthogy 150 font. Kifaggattam õket, hogy mit csináltak, hiába játszotta a Dont, rájuk nézve emelem fel a telefont.

- Ezzel felveszek mindent, és mielõtt a golyó ideér, az egészet elküldi a rendõrség segélyhívójára, mintha épp közvetlen, élõ kapcsolat lenne. És mivel a DON olyan szívesen szeret bemutatkozni, szerintem ez elég bizonyíték, hogy lecsukják hosszú idõre. Van még valami probléma? – villog a szemem. – És nem tetszik a viselkedésetek, udvariatlanok vagytok. Ha továbbra se jutunk közös nevezõre, a jelenlegi ár felmegy félkilónként kétszáz fontra, és többet nem találkozunk, örülne annak a fõnök?!

- No. Su de puta madre – sziszeg nekem, és én csak megrántom a vállam. Meg a te kurva anyád.

Szóval a kis szaros megfélemlíthetõnek tûnt, és elvesztették szem elõl. Gondolták, egy dílerrel több vagy kevesebb, elszedik a füvet, megmarad a dohány... Elvitte az anyagot is… idegesen rágom a cigim, miközben õk fizetnek, én meg odalököm az egész táskát. De hova tûnhetett? Ha megsérült, és elvérzik nekem valami lyukban…

xXx

Harmadik napja ennek az egész szarkatyvasznak, én pedig szidom magam, hogy miért szedek fel csöveseket. De az tuti, ha ebben az életben meglátom azt a sápadt fejét, eltöröm az orrát. Minimum ennyi jár.

A hajamba túrok, megdörzsölve a szemem. Szól a zene, hogy legalább egy kicsit lelazuljak, de csak cigizek, mert az anyagot törni és szárítani nem lehet betépve. Egy csattal eltûzöm a hosszú tincseim és mélyen leslukkolom a füstöt. Se mobil, se kölyök. Tartok tõle, hogy a zárat is le kell cseréltetnem, ha így folytatódik.

Hátradõlök. Lehet hogy lelépett, fogta az anyagot, elsózta máshogy, merthogy egy amatõr nem jut vele messzire, az tuti. Lekapcsolnák. Aztán kiszednek belõle engem, és csókolom rohadhatok a sitten. Morranva iszok a sörömbe, és megint a munka fölé hajlok. Hát, márpedig én ma kimegyek mulatni, és felszedek valakit. Ennyi stressz után dugnom kell. Meg inni. Sokat.

Reggel idõben kelek, a mobilom halk zömmügésére. Utálok hirtelen hangokra kelni, ezért mindig csak finoman siklok át a józanságba. Felnyomva a felsõtestem, egy orbitális ásítást elfojtva nézek az oldalt fekvõ, összegömbölyödött tagra. Aha, Noah. Tényleg.

Magamhoz képest csendesen horgászok elé tiszta cuccokat, kimegyek, megiszom a tegnapi kávé maradékát és kidobva ami pénz a farzsebemben van, felkapom az oldaltáskám a laptopommal együtt és becsukom magam mögött az ajtót.
Még egyszer visszamegyek, a pótkulcsokat a pénzre dobom, hogy azért ne maradjon a lakás záratlanul.

XxX

Elballagva egy, a város másik végén levõ netkávézóba, majd egy kapott szoftverrel átkalibrálom az IP címem és nekiállok elintézni az üzleti emaileket. A rendeléseket. A kis füzetembe leírom a dolgokat, majd összecsapva a füzetet buszra szállok. El kell utazni a kis termesztõmhöz, akinek tisztességes jutalék érdekében szórom a cuccát. Nagy tételbe nyomja, föld alatt, lenyomozhatatlanul. Csak hát messzire kell menni…

Jó pár óra az út oda-vissza.

xXx

Ásítva és rohadt éhesen ballagok haza, már a lépcsõházban, miközben felfelé rovom a lépcsõket, csörgetem a kulcsom. Vettem valami szar fonnyadt szendvicset, de felfalom amit otthon találok, szarom le, nem várom meg a pizzát!

Belököm az ajtót, visszahõkölve. Ez miez? Kinyílik az ajtó magától… Nem akad bele semmibe! Aztaaaa!

- Bazdmeeeg! Ez már steril! – rikkantok boldogan. Aztaaa! Nincs semmi a padlón! Nem lóg a lámpán egy használt póló és vazz… beleszippantok a levegõbe. Friss! Mint a friss, tavaszi-erdei citromos levegõ. Imádom, ez minden pénzt megér.

- Szívesen! – hallom a hangot, de hiába nézek be a szintén pöpectiszta nagyszobába… azta, mennyi párnám van! Ez tök jó. De hol van Noah?

- Ja, idebent vagy? – lököm be a fürdõt, nem zavartatva magam dõlök neki a mosdókagylónak. Cuki. Vizes tincsek a mellkasán, kipirult a forró gõztõl.

- Úgy tûnik – próbálja maga elé zavarni a habot, miközben én a cigi után tapizom át magam. – Vacsora a patyolat tiszta hûtõdben. Halas tészta, remélem megteszi.

- Bármi jó, ami kajából van! – ünneplek – Mindjárt elveszlek feleségül! Ilyen pedáns arák kellenek mindenkinek! – füttyentek, miközben kifosztom a hûtõt. Megeszek bármit, de ennek még az illata is jó. Nyomok rá egy adag csípõs szószt, és belapátolom. Ez istenien fõz, tuti megtartom, minden pénzt megér. Jóllakottan nyomódok el, szétpasszírozva magam az egyik babzsákban, had emésszek békésen… Talán el is szundítok. Élvezem a zen nyugalmat a volt kreatív és némiképp büdös káoszom után. Ki tudom nyújtani a lábam, mennyei…!

Horkantva rezzenek fel, amikor hallom az ajtót csukódni a fürdõnél, plusz a bosszús morgás.

- Ez egy ördögi kör? – szól ki. Megdörzsölöm a szemem, az ujjaim alatt serceg az államon a borosta. Lassan borotválkozni kellene.

- Ja, bocs – szólok ki a gépen zongorázva, mikor némi edénycsörömpölés után leteszi mellém a seggét. Azért a bucika is szépen meg van formálva, odabasz. Megérne egy-két ajtócsapkodást… a cigi után tapogatózok, amikor leteszi a villáját a tésztakupaca mellé. Odapillantok, érezve, hogy néz.

- Mondd, Yar… - felvonom a szemöldököm, megállítva a tüzet a cigi elõtt – Engem nem akarsz bevonni a bizniszbe?

Egy hosszú pillanatig nézek rá, aztán rágyújtok. Hátradõlök, a seggem alatt zizeg a babzsák töltõanyaga. Amikor oldalra hamuznék, a tányéromra, a kezem alá lök egy hamutálcát. Elvigyorodok.

- Nem, nyuszika – slukkolom le.

- Mi? Miért? – kerekednek el a szemei.

- Figyelj, ez szar és mocskos meló, bár annak még a halványabb része – nézek rá – A fû boldogságot, nyugalmat hoz. De ekkora tételben, ahogy én nyomom, jobb, ha nem keveredsz bele. Ne tudj róla semmit, nyuszika – mosolygok rá – Mert számítani kell, hogyha elkapnak a zsaruk, téged is kifaggatnak. Nem szép dolog hazudni, és jobb, ha nem is csinálod – megpaskolom a combját. – Egyébként is, miért akarsz te futtatni?

- Miért, mennyivel jobb a McDonald’sban nyomni a 12 órákat? – dõl hátra frusztráltan. – Olajszag, hülye vásárlók…

Muszáj felnevetnem, de majdnem megsértõdik rá.

- Te meg – néz rám – egy pár perces üzlettel leakasztasz harmincezret.

- Ebbõl tíz a termesztõé – ingatom meg az ujjam.

- Még flancolj is – morog. Engesztelõen megsimogatom a combját, megpaskolva a térdét.

- Nyugi már. Figyelj, tanulj, sokkal jobb melód lehet. Pláne amit élvezel, addig meg ne aggódj semmi miatt, bármi kell, csak szólj. Pénzre ne legyen gondod.

- Miért bízol meg bennem ennyire? Beépített zsaru is lehetek.

- Akkor meg nem mindegy? – vigyorgok lehamuzva.

- És miért fizetnél mindent? – lepõdik meg. Megrántom a vállam.

- Miért ne? Ne legyél már ennyire logikus és merev. Tekerjek egyet? – kacsintok rá. – Figyelj, van benned potenciál. Normális polgárként még fejlesztheted magad, de ebben a szakmában csak akkor lépsz feljebb, ha más szerre állsz át, ami meg – szívom meg a fogam – hát elég gáz. Heroin, narkó, kokain… az új partydrogok, a krokodil vagy a GHB, ami agyhalottat csinál a csajokból, miközben egy csomó impotens, kisebbségi megerõszakolja õket. Nem, köszi. A fû lelazít, egészséges, abban nyugodt lelkiismerettel benne vagyok, tiszta, mosom kezeim – emelem fel a tenyerem, összedörgölve.

Belépünk, körülnézek. Nem tudom, hogy egy külsõ szemlélõ hogy látja ezt a disznóólat, de hát sose izgatott komolyan…

- Holnap rendet teszek – sóhajt fel – Ma csinálunk nekem egy üres sarkot, ahol elalszom. Gondolom, még nincs ágyam.

- Hát, tényleg nincs, de aludhatsz velem is – teszem le a pultra a könyveket és kinyitom a hûtõt. Kiveszek két hûtött sört, az egyiket elé koccantom. – Négysajtos pizza és sör?

A fû hatalmas kajaflasht okoz, megvakulok, olyan éhes vagyok… és sajna csak folyékony kenyér van itthon. Cigire gyújtok, miközben lerendelem a pizzát a helyeslésére.

- Amúgy, nem alszom veled – jegyzi meg csak úgy margóra.

- Aaaaaj, félsz a farkastól? – ötlöm ki a nyelvem, miközben koccintunk. – Nem bánt az, csak megkóstol – slukkolok a cigibe, oldalra dobva a gyújtót. Mindenhol akad belõlük a lakásban.

- Ááh, ez a fakras maximum a vajba harapna bele, de még attól is kettétörne a foga.

Hohóó, anyukám, ez tiszta provokálás!!

- Kóstolgatsz, pajtás? – mérem végig. Finom kis falat, az biztos, megkóstolgatnám több helyen is.

- Én ugyan nem!

Elnevetem magam, majd átveszem a pizzákat, borravalóval is megtoldva a cuccot. Tudják, hogy minél gyorsabbak, annál jobb a jatt. Odaadom neki a sajátját, és miközben kiszedek egy szeletet az én dobozomból és figyelem, miközben valamit csereberélget a dobozok közül. Fuuuj, miért nyúl a kajámhoz?

- Ki mondta, hogy enni akarok a tiedbõl?

- Egyél már, ugyanannyit törtem le! Most szaladjak ki én sörért? – ajánlkozik.

- Na, kezdesz belejönni ebbe a háziszolga dologba – dõlök el a kanapénak kinevezett hatalmas babzsákon. Van belõle még pár, plusz normális kanapé is… - Londiner, komornyik! – vigyorgok.

Kiballag a konyhába, kihozva még két sört, én meg közben felpolcolom a lábaimat és elõhúzva egy vízipipát épp megtömöm.

- Megint fû?

- Még mindig, cica – morgok, miközben beleszívok, hogy elindítsam. Lent tartom, aztán lassan kifújom az orromon. – Egy kemény nap után az embernek relaxálnia kell. És mivel kurvát nem fogadok, téged meg nem erre szerzõdtettelek, marad a lazulás – nézek rá és megpaskolom magam mellett a textilt, hogy csüccs. Átadom neki a szipkát, én pedig élvezem a lassú kábultságot.

- Hol fogok aludni? – kérdezi kábán, amikor a szén már kezd elhamvadni. Imádom a bamba csöndet. Szól a zene, megül a plafon alatt a füst.

- Ahol összeesel, nyuszi – paskolom meg a combját mosolyogva. Nyögve felállok a kényelmes ültömbõl, az egyik oldalsó szekrénybõl elõvéve egy széttekerhetõ matracot meg hozzávágok két párnát, pokrócot – Ha kell valami, szolgáld csak ki magad, érezd magad otthon.

- Majd miután kifertõtlenítettem mindent – nyom el egy hatalmas ásítást. Megrántom a vállam, kisöpörve a pernyét és kiöntöm a használt vizet a pipából. – Mondd csak, hogy tudtál ennyi koszt összeszedni?

- Sok idõbe és fáradtságba került – vigyorodok el – El se tudod képzelni, mennyi munka van benne.

Finoman oldalba rúg – Ne hülyülj…

- Lusta vagyok – dõlök el, megpaskolom a lábát. Milyen feszes combjai vannak, guszta. – És tudom, hogyha leteszek valamit, ott marad.

- Egy darabig, de szerintem pár sörös- meg kajásdobozt üldöznöm fog kelleni – néz a konyha felé rettegéssel. Elnevetem magam.

- Ha jólesik, felõlem…! Figyelj – állok fel, beletúrok a hajamba és lekapom a pólóm. – Hagyok itthon zsetont, mert reggel dolgom van. Ha kell venned valamit, csak nyugodtan, komolyan, ne érezd magad zavarban, a pénz azért van, hogy a talpára verjünk.

Elkapom a pillantását, ahogy egy pillanatra, a fûtõl kissé belassulva és üveges tekintettel mered a mellkasomra, direkt oldalra billentem a csípõm. Dögös cica, és a dugás is épp napirendi pont, de nem ma. DE NEM MA! Vihogok.

- Töröld le a nyálad, habzik a szád – simítom hátra a fehér tincseim, megnyalva a szám. Nyalogatnék mást is. – Na, szép álmokat – ballagok el a matracomig, közben ledobva a gatyám is, és ahol jól érzi magát, a föld egy bizonyos pontján, ott marad. Ha kényelmetlen neki, majd odébb mászik.

- Csá – dörmög. Alsógatyában eldobom magam és a hasamra fordulva el is alszok.