Imádom ezt a helyet, instant boldogsághormon és repülés, a fejfájós utóhatás miatt. A gépek csengések, lehet lövöldözni, és amikor az ember fejjel lefelé lóg valahol, az tényleg kirázza belõle a gondot, ott és akkor csak élvezni tudom a pillanatot. Mennyi ember, mennyi turista… csapkod mellettünk a víz, de ha kisüt a nap, szinte forróság van. Angliában csak az idõjárás szar.

És a churros… istenem, itt a legfinomabb, esküszök, hát hiába, egy tõsgyökeres latino csinálja… vaníliával, csokival töltött, vagy lekváros, megannyi porcukorral…

Noah szeme is csillog az adrenalintól, csokicsík a szája mellett és az orráig a porcukor, ahogy a zacskóba dugja a fejét… olyan kis hülyén… édes látvány. Széles vigyorral emelem a kezem, hogy hülyéskedve megcsípem az állát és lecsókolom… szinte gyomor felõl húz az érzés, hogy hajoljak oda és nyaljam le, de a leghülyébb pontban, pár centire az arcától villant belém, hogy ezt… pont nem kéne, mert nem akarja. Gyerünk Yar, szedd össze magad.

Elveszem a kezem és ívben megfordulok, továbbra is nagy ívben magyarázva, mintha ez meg se történt volna, de a csoki már túl édes, keserûen fémes ízû lett a számban. Már elment az étvágyam.

Aztán az óriáskerék… mintha valami ráült volna a mellkasomra, borzalmasan mérges vagyok magamra. Miért hagyom, máskor gond nélkül rázom le a problémákat, meg a Nem-eket. Talán az buzerál, hogy nekem nem nagyon szoktak nemet mondani, vagy hogy ezt arra mondta, amikor valami olyat adtam volna magamból, amit egyébként nem szoktam.

Szinte nyalogatja az üveget, ahogy egyre feljebb érünk a kabinnal, az ülésen hátradobom a kezeim és elnyúlok.

Csak figyelem, ahogy lépeget, ahogy nézi a tájat, néha vigyorog, mint egy kisgyerek a játékboltban… észre se veszem, hogy halvány félmosollyal nézem õt, de csakis õt.

- Tetszik? – dünnyögök – Eljöhetönk máskor is.

Élmény nézni, mennyire örül neki, hogy élvezi… annyira õszintén. Na basszus… ez így se könnyebb.

- Igen… imádom – néz rám, leülve mellém de véletlenül se úgy, hogy hozzámérjen. Fájdalmasa összerándul a gyomrom. Ez így szar. – Köszönöm, hogy elhoztál.

Biccentek és kinézek az ablakon, az ujjaim szinte bizseregnek… ez a kabin tele lenne lehetõségekkel, de úgy néz ki, ténylegesen elrontottam, hogy az alkoholgõzben nem tudtam uralkodni magamon. Most már csak a fogam szívhatom, és… húzok egy vonalat, túllépve rajta.

Valahogy a gondolat után nyugalom ül a mellkasomra, és könnyebben kapok levegõ után. Hát ez van, az embernek szoknia kell a visszautasítást is, nem nagy dolog.

XxX

Este elmegyünk egy közeli szórakozóhelyre, egy kicsit füstösebb és élõzenés pubba, kikérem az italokat, az asztalhoz egyensúlyozva. Pár pohár után Noah arca kivörösödik, a szeme csillog, és néha megakad a nyelve… de legalább jó a kedve, nem úgy, mint délután, amikor mintha egy vaskos cöveket dugtak volna a seggébe, egészen manduláig.

És hogy élvezkedik a vidámpark emlékén, mint valami gyerek, hát vesszek meg! Nevetve töltök neki még egyet, amíg áradozik, hogy de milyen kibaszott jó volt és milyen rohadtul élvezte, és nekem is egyre jobban bontja le a rosszkedvem az alkohol. Ez van!

Dugtunk egyet, és bár azt reméltem, hogy szar lesz, hogy ne legyen ilyen nehéz nem csinálni, de na. A foghúzás is kellemetlen, ám utána jobb lesz.

- Yaaar, eljössz velem karaokézni? Láttam, hogy van a listában „I need a hero” is!

- Menjél édeském, apuci most itt maradna.

- Naaaaa – nyúlik el kínlódva, mint egy rossz gyerek.

- Ne legyél nélkülem beszari, menj – lököm meg az oldalát. Kuncogva, alaposan felöntve a garatra támolyog el, eltûnve az emberfejek között. Sóhajtva dörgölöm meg az orrnyergem és megbillentve az üveget nézem, hogy ez már csak max egy fél stampó…

Elém csúszik egy nagysör, meglepve nézek fel. Ezt nem én rendeltem és Noah meg nem volt olyan állapotban, hogy sört hozzon…

Nem is. Ez szép, nagy kék szempár. Félmosollyal dõlök hátra.

- Láttam, kezdesz kiszáradni – nevet a málnaszínû száj. Hát, végül is… egyedül vagyok, Noah bulizik, plusz annyira heteró… én meg társaságra vágyom, ami nem az övé. Szia, kék szem.

- Ne is mondd – nevetek fel. – Köszi.

- Nincs mit. Leülhetek? Látom, társaságod sincs.

- Vissza ne fogd magad – mutatom, hogy üljön le. Nála is van egy sör.
Kiderül, hogy Chesternek hívják, helybéli… facér. Jó zenéket szeret, ide szokott járni… a vidámparkban dolgozik, meg egy kávézóban néha… minden szarról beszélgettünk, a téma nem volt kötött.

Tetszik a szõke haja, a kék szeme, a picit barnás bõre, ami a hideg napsütésben barnult a tengerparton, közben pirosra csípi a hideg szél.

Tetszik, hogy egy kicsit se hasonlít Noahra. Hogy õ nem Noah, és még csak nem is emlékeztet rá.

Nevetve telik az idõ vele, és már biztos vagyok benne, hogy valahol tuti közösen kötünk ki, mielõtt hazaviszem Noah-t, mert ennyi nekem is jár! Jó is lenne, valaki, aki élvezi, ha együtt van velem. talán a kapcsolatot is tartanánk. Idõközönként, heti egyszer leruccanni pár napra, pár jó menetre, rohadtul megérné… Chester nevetve teszi a kezét a kezemre, megszorongatva az ujjaim, közelebb hajol, halkan mondva valamit, amikor megjelenik a hosszú hajú veszedelem.

Én se vagyok a józanság toppján, de nem ennyire részegen, mint Noah, amikor szinte felránt, felborít három széket, morog csúnyán és szánt szándékkal ki akarja ráncigatni a kezem, de elég határozottan. Kétszer kell megfognom, mielõtt pofára esik és betép a kocsma melletti sikátorba, a falnak taszítva.

Érzem, hogy a fülemben dobog a vér, és nem a futástól. Az idegtõl. Basszus, ez már rohadtul nem fair! Az oké, hogy õ nem akar semmit, de én jelenleg érzelmes pillanataimban vagyok és kell a megértõ társaság!

- Noah, mégis mi a büdös francot csinálsz? Attól még hogy magadnak elrontod az egészet, hogy gondoltad, hogy az én estémet is el akarod baszni!?

Tajtékzok. Pedig már én és Chester is úgy voltunk, hogy max pár perc és elindulunk valami… diszkrétebb helyre! Kurvára be vagyok indulva, és már rohadtul semmi kedvem megértõnek lenni!

És a szája… a számon a szája! Miért van rajta?

Úristen, milyen jól csókol, még mindig… reflexbõl szorítom magamhoz, mohón megcsókolva. Le se akarok szállni a szájáról, a hajába túrok.

- Kuss érted? – zihál szinte az arcomba, piaszagú szájjal – Fogd be és hallgass meg! Én nem vagyok csaj, Yarmush, érted? Nem vagyok egy kibaszott kurva! Én szeretek pasi lenni… - felvonom a szemöldököm, és lassan buffering-ezik a fejem. Nem teljesen értem…

- Igen, tudom, hogy pasi vagy…

- Szóval, én szeretek srác lenni, igen, farkam van – tapasztaltam, igen – és nincs sunám – pláne. Bár azt hiszem, kezdem érteni, hova akar kilyukadni. – Velem nem tudsz villogni az utcán, hogy nesze, itt a csajom! Kiállhatatlan vagyok és idegesítõ és ha nincs bennem semmi, nem tudok az érzéseimrõl beszélni… a szüleim otthon állandóan úgy kezeltek, mintha valami szuperintelligens takarítógép lennék, és basztattak a hosszú hajam miatt… de én szeretem a hajam! – a végén még elsírja itt magát nekem, megsimogatom a vállát, komoly arccal hallgatva. Ha minden problémáját és görcsét fel akarjuk oldani, vagy kipurcan a mája a sok alkoholtól, vagy megtanulja anélkül elmondani…

- Igen, kibaszott jó volt veled szexelni, igazából még sosem volt semmi ilyen jó – ohh, egosimogatás tudtam én! – persze el ne merd bízni magad, és ne legyél nekem egomániás, mert akkor betöröm az orrod! Ha eltekintünk attól, hogy egy lusta tetû vagy, aki még pökhendi is… igazából… egészen kedvellek…

Figyelmesen hallgatom, kavargó fejjel. Tessék?

- Úgyhogy… - közelebb hajol, érzem a forró leheletét a számon – ha gondolod… megpróbálhatnánk… te meg én.

Összehúzom a szemöldököm. ha ez olyan, mint tegnap, nem fogom folyton itatni! Ha most elbassza az estémet azzal, hogy részegen gátlástalanul ígérget, letépem a hülye fejét.
De tényleg komolyan gondolja?

- Józan vagy? Fogsz erre emlékezni holnap?

Már nem akarok kockáztatni.

- Lényegesen józanabb, mint tegnap. Éppen annyit ittam, hogy ezeket el tudjam mondani… és még valami – felvonom a szemöldököm, de hozzám simul. Teljesen el van fagyva a keze… - Ha még egyszer meglátlak egy ilyen bájgúnár mellett, abban nem lesz köszönet – sziszegi és elfordul, pár lépéssel elsétál – Akkor mehetünk vissza?

Felnevetek, megdörgölve az orrnyergem. Szent szar, ez odabasz… elkapom a kezét és visszarántom, a felsõmmel õt is beburkolva karolom át a derekát és forrón megcsókolom.

- Ugyan nyuszika, nem kell féltékenykedni – harapom meg kissé az alsó ajkát, megcirógatva a derekát. Felnevet, én pedig belecsókolok a nyakába. Le az elvekkel, helyes!

Csak nem bánjuk meg.

Bemegyek, elnézést kérek Chestertõl, elköszönök, fizetem a számlát és felkapva Noah és az én kabátomat is kimegyek, ráadva. Rohadt sápadt, és mocskosul hideg van.

- Mi lenne, ha vennénk valami kaját? – vigyorgok rá, ahogy öltözik. Otthon elõásom a sapkát meg a sálakat, mert befagy a picsám. – Mocskosul éhes vagyok!

- Jöhet, fel tudnék falni egy egész ökröt – nevet. Egy ujjammal szórakozottan piszkálom meg a kezét, lassan megfogva az ujjait. Felnéz rám, meglepett szemmel, én pedig lemosolygok rá.

Megszorítja az ujjaim… most nem húzza el a kezét. Vigyorogva vágom zsebre a másikat, és útba veszünk egy kajáldát, hogy csomagoltassunk vacsorának valót.

Két felszerelt, kajával dugig tömött táskával buszozunk haza, és annyira élvezem, hogy nekem dõl… félmosollyal hajtom a fejére a fejem, kinézve a szitáló esõtõl foltos ablakon.

Nem akarok rákérdezni, most még nem, hedonistán kiélvezem ezt az enyhén alkoholgõzös pillanatot. Tök jó.

XxX

Másnap elégedetten vigyorgok, ahogy egy alsóban és pólóban alszik mellettem, de csodálom, hogy nem fullad meg a hajától. Kiszedem az arcából és csinálok neki egy kávét. Még van idõnk, aludhat. Kezd mocskosul hideg lenni, jön a mocskos, angol tél. Nem mintha a nyár olyan trópusi lenne, sõt, de a tél kimondottan agresszív és undorító. Mindenhol latyak, tízpercenként esõ, kétpercenként hó, idõközönként jég. Elõ kell szedni a bakancsokat és még pontosabban kimérni, mikorra kell kiérnem, mert nem fogom összefagyasztani a seggem.

Éhes vagyok… belesek, de nyuszika még döglött béka módjára, a lábára csavarodó takaróval szuszog, néha felhorkant. Vigyorogva megyek ki, felveszek egy pólót meg a farmerom… van kenyér, a tegnapi dobozokat kidobom a szemétbe… van tojás… vaj…

Nekiállok bundáskenyeret sütni, és kettõ közé sajtot olvasztok. Az illatok azért kicsalják a szobából a másnapos nyuszikát, szinte kicsorog.

- Na, szép jó reggelt – vigyorgok, õ pedig egy köszönésnek elkönyvelhetõ nyögéssel lerogy a székre. Elé tolom a kávét. Nagyon fekete, sok tejjel. – Mindjárt kész a reggeli.

Morog. Nevetve teszem le elé a reggelit, nyomok egy csókot a nyakára, és befoglalom a fürdõszobát. Eméssze meg a tegnapot.

XxX

Hazafelé menet összecsomagolunk, õ elböngészik egy könyvesboltban, én pedig Melvinékkel elszámolom a cuccokat, felpakolok egy hátizsákba, alaposan elzárva mindent, és lemegyek megkeresni a nyuszikámat. Egy órán belül a vonaton ülünk, Noah pedig vett még két táskára való könyvet… Még fáj a feje, másnapos a tegnapi piakeveréstõl… elveszem a táskákat és felpakolok, tíz percen belül a vállamra dõl és lassan szuszog. Elmosolyodva hagyom, megfogja az ujjait. Hazáig kipiheni magát… lehunyom én is a szemem.

Fogalmam sincs, valahol a tudatom legmélyebb perifériájáról érzem a diszkrét motoszkálást. átlépnek, de nincs annyi erõm és lelkesedésem, hogy kimásszak az önelégült, kifacsart mozdulatlanságból, ahol kellemesen alszok és többféle pózban is rámászok Noahra. Basszus… inkább visszaalszom. Néhol még hallok valami zajt, de a tudatomat nagyon-nagyon nem érdekli. Jó ez így, remek. Aludni. Tapogatózok Noah teste után, de amikor elõször nem találom, visszaalszok.

Motoszkálás, bágyadtan megint odébb nyomom a kezem minden erõm összeszedve, az ujjammal megérzem a lábát. Meddig aludhattam? Hjaj, de régen aludtam ilyen rohadtul jól, mélyen… Kicsit nehezemre esik mozogni, de lustán szusszantva nyitom ki a szemeim.

Kicsit sápadt, vizes a haja… és de jó illat van valahonnan! Nyakig betakarózva, épp olvas, megint.

Figyelem pár pillanatig, elmerengve.

- Amúgy Noah, nagyon hangosan csörtetsz, tudsz róla? – nyekergem álmos, másnapos hangon. Jól esne egy nagy vödör víz meg valami tápláló reggeli. Hopp, az itt is van mellettem, ahogy a prüdéria szûzkurvájának aranyba foglalt szobra. De olyan hangerõvel sikkant fel, hogy még a könyv is kiesik a kezébõl és nagy, vörös foltokkal az arcán mered rám. – Na mi van, nyuszikám, rossz a lelkiismereted?

Jókedvû mosollyal pillantok a nyakig zavarban levõ pofikájára. Most úgy nyomnék neki rá egy csókot…

- Nem rossz a lelkiismeretem, csak azt hittem, alszol! – csattan fel, és már nyakig vörösödik, olyan gyorsan mászik ki mellõlem, mintha fertõzõ lennék. Sóhajtva nyújtózok ki, hallom a borosta sercegését az államon. Idõszerû lenne borotválkozni… istenem, kibaszott jó a kedvem.

- Na, fáj a kis popókád? – vigyorgok macskás mosollyal – Direkt gyengéd voltam, nem róhatod fel nekem.

Magamhoz képest. Szét tudtam volna kúrni a seggét, annyira vágytam már rá, azt hittem, kiesik a gerincem.

- N…nem fáj – nyögi olyan kelletlenül, mintha érzéstelenítés nélkül húznám négy állandó fogát. Ahhha…

- Szívesen – biccentek rá. Õ is akarta, egy rossz szava se lehet, már rohadt régóta, csak õ még magának is hazudott.

- Yarmush, nem akarok errõl beszélni – szárnyal a magas C felé a hangja. – Csináltam neked reggelit, egyél! Addig se pofázol – kapja el a tekintetét, dadogva.

- Ahhaaa, szóval ezt csörtetted! A kis konyhatündér lelked – vigyorgok. Az illata jó… plusz õ nagyon is stressztakarító… - Na, és kitakarítottál legalább?

- Igen, kitakarítottam – duzzog, nekem pedig még szélesebb a vigyorgom, ahogy felülök és a takaró lehullik a mellkasomról. – De egyél már – nyomj a számba a nutellás palacsintát. Finom, mint mindig.

- De én most beszélgetni akarok – nézek rá. Akármennyire is kellemes nekem a szitu, õ még a végén felköti magát, annyira meghasonlik a lelki békéje. – Kész csoda, hogy tudtál valamit eszkábálni az itteni kajákból – minden elismerésem – Na… és most már beismered, hogy korántsem vagy olyan szûzi lélek, mint amilyennek gondolod magad?

Akármennyire is próbálom védeni a lelkét, amikor olyan cseszettül elégedett vagyok! A jó dugás egyszerûen mindenre gyógyír, hát még ha a problémát a megdugott személy okozza! De õ mennyire szenved, istenem…

- Igen, el kell ismernem, jó volt – nyögi egy szuszra – De ennek ellenére se hinném, hogy a továbbiakban lenne ilyen irányultságom.

Hogy mi? Meg a jó büdös francokat nem! Normális ez? Ennyire fontos, szarjuk le ha az ember jól érzi magát és boldog, nem, meg kell felelni a kibaszott konformizmusnak! Fel tud cseszni ez a kis hülye… elõre hajolok elvetemült fejjel, és a markom az alsójára tapasztom. Olyat sóhajt, hogy most azonnal rá tudnék mászni megint… és megint…

- Látod nyuszikám, hazudsz, mintha a Bibliából olvasnád, hát nem unod még? – morgok keserûen, aztán felnevetek. A kurva életbe, ez így szar. Bassza meg.

Megtámasztva a homlokom hallom, ahogy kiront és rám csapja az ajtót. A falnak dõlök és elõásom a cigim, belül pedig ritka szarul érzem magam. Elromlott a jó kedvem, nesze neked. Francba.

Lassan slukkolom le, a palacsintára nézek. Talán egy kicsit erõs voltam. Egy kicsit, de ha kiborít… a kurva életbe…

Letusolok, kimosom a pofámból a fû ízét, rendbe rázom magam… Elmosolyodok a palacsintára nézve.
Felsóhajtok, és elballagok a két sarokra levõ kis közértbe, és veszek két adag friss teát, ahogy Noah szereti, meg egy zacsi friss péksütit. Pizzás, csokis és vaníliás süti.

Tipizáljuk Noah-t pár nap együttélés után. Hova megy a kis hülye?

Hallgassunk a megérzéseinkre. Az általában beválik.

Tíz perc gyaloglás után a kis parkhoz érek, ami ezt a zöldövezetet körülveszi. Nem is olyan, kicsi, sok zöld, egy tó és egy csapat agresszív liba és kacsa, akik megtámadnak, ha nem eteted õket.

Megállok egy fa mellett és figyelem, ahogy a sejtésem és a tapasztalatom beigazolódik. Noah épp egy csapat sütnivaló liba elõl menekül. Nekidõlve egy fa törzsének vigyorgok, megcsóválva a fejem, aztán felkapok egy lapos követ meg egy vaníliás tekercset és egy kiáltással a feldühödött, gágogó-sziszegõ tömeg közé vágom. Azonnal otthagyják Noaht, aki már egy padra mászott elõlük… Nézek rá, felemelve a poharakat, közelebb lépve. Felé nyújtom azt, amelyiken a neve van, és leülök mellé.

Felnyújtom neki a zacskót, amiben még forró a süti.

- Nem reggeliztél – nézek rá.

- Köszi – dünnyög. Kinyitja, megcsapja az orrát az illat és akkorát kordul a hasa, hogy én is hallom, hátradõlve vigyorgok rá.

Néma kuss. Mély kuss. Érzem, hogy neki is szar, hát direkt nem érek hozzá. Istenem, mennyi ideig türtõztettem magam, hogy véletlenül se érjek hozzá félreérthetõen… De ez így nagyon szar!

- Ennyire érzékenyen érint? – nézek fel rá komolyan, mindenféle röhögés nélkül. Még mélyebb kuss. Elõveszek egy szál cigit és rágyújtok. Hát mit is vártam, basszus, hiba volt ez az egész. Megrántom a vállam, mintha semmit se számítana és sóhajtok egyet, elõre ejtve a fejem. A hajamba markolok, felállok és zsebre vágom a kezeim. Mire számítottam, hogy majd macskásan hozzám bújik reggel? Faszt, túl sokat tépek. Mogorván szívom a cigim. – Mindegy. Hagyjuk. Gyere, mert befagy a segged – veszem le a kabátom. Õ oda se figyelve egy vékony pólóban meg farmerban rontott ki, hát leveszem a színes kabátom és a vállára dobom. Épp összefogom rajta, megfeszült arccal… hát olyan bambán néz rám, olyan rohadt elesetten, hogy morogva kell elfordulnom, hogy ne öleljem meg, ne csókoljam meg vigasztalva, de hát basszus.

- Yar… - fogja meg a felsõm ujját, megállítva. Kérdõn vonom fel a szemöldököm, ránézve, félig megfordulva. Istenem, hogy lehet valakinek ennyire elveszett feje? Sóhajt egy nagyot. – Nekem ez csak… szarul jön le – dünnyög, lerogyva a padra. Némán állok fölötte, zsebre dugott kézzel és inkább elnyomom a félig szívott cigit. Nem vágok közbe, kivételesen az arcom se rezdül, csak várom a nagy lelkinyomott vallomását.

Jól érzi magát velem, jó a szex, akkor meg? Komolyan, mi baja van? Vagy csak én vagyok annyira rebellis, hogy leszarjam mások véleményét, ha nekem jó?

Nem vagyok a komoly, pláne nem a hosszú kapcsolatok híve… de vele talán, esetleg… el tudnék képzelni valami. Mert még azt is imádom, ha hisztis és duzzog… de direkt se szólalok meg, ha egye a fene.

Vallj.

De olyan nyögve-nyelve tipródik, mintha égetné a torkát. Sóhajtva dörgölöm meg a szemem. Feladom. Ennyi. Tényleg, minek erõltetni, amit ennyire nem akar? Megpaskolom a fejét és megrántom a vállam.

- Mindegy – veszem elõ a cigitárcám és rágyújtok egyre. Azt hiszem, most csalódott vagyok, aha. Nem erre vártam. Talán valami nagy vallomásra, lélekmelengetésre, hogy neki ez szar, õ nem meleg de azért élvezte a dugást, de azért szeretné és nem tudja hogy álljon neki, meg nem tudná magában letisztázni, de… jó lenne, ha megpróbálnánk. Én is az elveim adnám fel, ha valakivel összecuccolok… ami vele már ugye megvan, de hát… mint az ember a párjával szokott.

Még kimondani is fura. A párom. Áhh, hülye vagyok. Csodálom, hogy még nem lett skizofrén. Nehezen sóhajtok, aztán rámosolyogok, hogy azért ne érezze magát olyan szarul.

Az õ elvei fontosabbak.

- Gyere, na – nézek rá értetlenül, hogy miért mered rám olyan nagy szemekkel. Még remeg is neki… basszus, el ne bõgje magát nekem, mert megcsapkodom. Felvont szemöldökkel rántom meg a vállam, de nem tudom teljesen leplezni a csalódottságom. Szar így, akárhogy is próbálom… - Ne érezd magad szarul, Noah – nézek rá nyugodtan – Ez van, ha nem akkor nem. Van ilyen.

- Nem vagy mérges?

- Miért lennék? Tudod te, hogy mit akarsz – nem, nem vagyok. Mérges nem, de bassza meg a jó édes anyját, hogy így átmosták az agyát… csalódott, talán. Az. - Ugyan már. Gyere, el akarok menni a vidámparkba. de ha rosszul vagy, nem kell felülni semmire – dünnyögök. Nem lenne jó, ha sugárban hányna. – Plusz mondtad, hogy nem akarsz róla beszélni, akkor meg? Na, gyere már. Még visszajönnek a kacsák és megskalpolnak – vigyor helyett most csak egy mosolyra futja.

Szarul érzem magam. Inni akarok. Sokat, és nem emlékezni.

De ennek a szarosnak nem kell tudnia róla. Így is elég lelkis a kicsike, ez az én bajom, ne vegye a szívecskéjére. Csinálok neki egy jó szombatot, szórakozunk, elmegyünk a Pier-be.

Nem nyúlok hozzá, nem cseszegetem, nem… teszem a szépet. Nem. Elvégre, eldöntötte, mit akar, nem fogok rányomulni, azért még nekem is van büszkeségem. Valahol. Most valahogy nem érzem.

Szóval ilyen, ha az embernek szívfájdalma van…Francba.

 Hamar megtalálom, és a közelébe lopódzva figyelem, ahogy már most belemerült egy könyvbe. Abban a táskában mind könyv van? És mennyi van belõle?

Figyelem ahogy olvas, hátradõl, megfeszült arccal, szinte le lehet róla olvasni, hogy épp milyen akciódús a jelenet.

- Gyors voltam, nem? – füttyentek. – Úgy belemélyedtél a dolgokba, hogy észre sem vettél.

- Ne haragudj.

- Tudtad, hogy boltkóros vagy? – vonom fel a szemöldököm. – Ezt te fogod elcipelni. – mutatok rá a csomagokra. Gond nélkül elvinném, csak… nem akarom, hogy az legyen, hogy lovagiasan nõként kezelem. Nem. Meg kell tartani szépen a távolságot.

- Persze, gondoltam. Amúgy ez a kaja dolog jó ötlet, éhen halok.

- Amennyit shoppingoltál, gondolom, nem néztél semmi kajáldát. De én már tudom, hol eszünk – csapom össze a tenyerem. Kurva jó hely, és közel van a szálláshoz, úgyhogy nem kell sokáig cipelned ezeket a vackokat.

- Amúgy sikeres volt minden? - vált hirtelen témát, hogy megzavarodok egy pillanatra – Szóval, nem kell idegeskedni, ugye?

- Ja, aha… persze – dünnyögök. – Vasárnap felé kell visszaugranom a cuccokért, és onnan indulnánk is vissza. Hétfõn már jelenésem van egy nagyobb adag szállítmánnyal, úgyhogy a csomagfelvétel után tiplizünk.

Megveszem a buszjegyet, intek a sofõrnek és ledobódunk hátra. Harminc perc, ki a külvárosba. Lehunyom a szemem. Mintha minden pillanattal, amikor mellettem van, minden erõm össze kellene szedni, hogy ne nyúljak hozzá. Ez nem normális, tuti, valami agyevõ féreg támadta meg az agyam. Whoooaaa…

Kiballagunk és próbálom megnyugtatni, hogy a sorház, ami az egyik leglepukkantabb, annyira nem borzalmas. Pedig de. Az ember a saját szemetével valahogy elnézõbb, de úgy néz ki, mintha hárman döglöttek volna meg a sarokban.

Az az idióta… többen használjuk, de meg lett mondva, hogy legalább egy picit hagyják maguk után rendben! Most szóljak egy takarítószemélyzetnek?

Még jó, hogy az én lestoppolt szobámba senki nem merte bedugni a retkes pofáját, mert akkor vér fog folyni.
Ejhh, mi ez az agresszió, barátom?

Bár alig sikerül megvigasztalni, és magamba is erõt önteni, hogy mint megfelelõ mennyiségû alkohol után nincs ronda nõ, örülni fogunk, ha tudunk valahol dögleni.

Bezárom magunk után a szobát, a házam. Mielõtt elmegyünk, mindenképp szólni kell Melvinéknek, hogy pucoltassák ki a kérót.

Bemegyünk a városba és sóhajtva szívok egy nagyot a friss, sós levegõbõl. A dombok tetejérõl a házakon át simán le lehet látni az óceánig, ami rohadt hideg és igazából tenger, de mégsem. Leülünk enni, és átadom magam a friss, forró és omlós sült krumpli élvezetének minden perverziójának. A vidámpark holnapra marad, de ha sikerül, és berúgok, mint az albán szamár, nem hiszem, hogy jót tenne a rázás. Bár majd meglátjuk.

- És most merre megyünk?

- Iszunk, iszunk, mert most kurvára az kell nekem – vetek rá egy világfájdalommal teli pillantást. addig akarok inni, hogy kiüssem magam, teleportáljak és a farkam véletlenül se álljon fel, ha egy alsóban grasszál elõttem.

Van egy jó kocsma, nem messze a parttól, a gátak mentén, hát oda vesszük be magunkat. Nagy tétel, ha csinálunk valami, csináljuk rendesen és alaposan. Szívom a vérét, csak barátian, nehogy sokkot kapjon nekem, merthogy talán haragszom rá… dehogyis, hülye… basszus… érezze csak a törõdést.

- Akarsz duplázni az élvezeteken?

- Nem fognak beköpni minket?

- Ez olyan kérdés volt, mintha azt kérdezted volna, Mekkában imádkozhatsz-e – nevetek fel, miközben elõveszem a zacsit, a papírokat… de most nem kézzel tekerem, hanem töltõvel. Egyszerûbb és nem olyan feltûnõ. – Brightonban vagy, a kutyát se érdekli.

Volt már hogy elkaptak a zsaruk, de miután tekertem nekik hármat, elnevetgéltünk, irgum-burgum és elmentek.

XxX

Olyan szinten beállt, hogy szinte gyönyörködve nézem. Vagy nem bírja a mája, vagy az enyém bitang kitartó, mert én se tudom ám egyenesen menni egy ekkora dózis után, de Noah szinte merev részeg. Nem tudom, tudja-e magáról, hogy már kétszer hányt, szerintem azért van még magánál. Persze kiöblítettem a száját hideg vízzel, lenyomtam rajta egy zacskó csipszet, hogy mégse adja fel a veséje a mûködési elvét.

Vigyorogva nézem, kellemes, lilás füsttel az agyamon, mert ez a kis hülye úgy néz ki a megannyi kavics között meg a hosszú, fekete hajával, mintha Dorothy lenne a sárga köves úton.

- Yar, tudtad, hogy nem csak mozog, de még süllyed is ez a kurva föld?

Meglepve nézek fel, és körülnézek. Térdig áll a vízben… hogy kerültünk le a tengerpartra? Basszameg! Ez így már nem olyan muris, még ha a fülemig röhögök is, az agyamban bekapcsol a vészjelzés. Az ilyenre hallgatni kell. Szóval össze kell szednem a maradék lelki erõm, és elbûvölve nézem, ahogy ez a hat zsák szerencsétlen dagonyázik a tüskés kavicsok és a karcolós homok között, hason. Élvezi?

A könnyeim csorognak, az oldalam fáj, a gatyám térdig elázott, révén, hogy én is betántorogtam a levegõhiány miatt. Fõleg, ahogy Noah alaposan meghentereg a hideg, jeges vízben. Próbálom elkapni a kezét, de mint egy bálna, próbál felállni, ám megcsúszik a keze egy hatalmas, nyálkás-mohás-algás sziklán.

- Yaaaar – nyekereg, a nyelve zsibbadt – Homok ment a seggembe, úgyhogy… ez így nem király – nyüszít, és pofán veri egy hullám. Istenem, meg fogok fulladni… felnyomom magam és a hideg kezem a tarkómra teszem, hogy magamhoz térjek. Basszus.

- Segítsek kiszedni? – kapom el a felkarját, hogy felhúzzam. Még a tompa, esõfoltos lámpafényben se tudja elkerülni a részeg agyam, ahogy a nadrág és a felsõ a testére tapad, a haja a nyakára… végigcsorognak rajta az esõcseppek. Összefagy a seggem, de ez nagyon is mellékes.

- Aha… - szipog. – Légyszi… fáj a bokám, és nem tudok úgy fordulni… - felrántom. Nem vagyok fából, basszameg, cölibátust se fogadtam, utáljon, nem érdekel! Elkapom a tarkóját és magamhoz rántom, forrón megcsókolva, mint amilyen baszott hideg van itt kint… de a szája meleg, forró, éget… fû és alkohol meg hagymás csipsz-íze van, de most minden idegszálam vigyázzba áll tõle. Ó, szarom le… mohón csókolom, levegõfogytáig, és elkapom a kezét. Már szarrá áztál, barátom, és én is tocsogok a vízben.

Mintha sokkot kapott volna, jön utánam engedelmesen, egy büdös nyikk nélkül, én pedig kis híján egy taxi elé lépek, hogy fékcsikorgással áll meg. Épp kiszállna kurvaanyázni, mikor a mellkasának nyomok egy százat és a képébe morgom a címet, felhergelve, álló farokkal. Ha az atyaúristen esik darabokban az égbõl, azt is mocskosul leszarom!

Próbálok annyira kulturált lenni, hogy a taxiban nem nyomom a torkáig a nyelvem. Tocsog a hideg, jeges vízben, basszus… oda kellett volna figyelnem, de hogy az anyámba jutottunk le a tengerpartra?

Megdörzsölöm a vállait és elõremorgok, hogy igazán a gázra léphetne, mielõtt letépem a lábát… De én is megmerevedek, amikor megérzem a hideg, remegõ kis ajkait a nyakamnál, macskamód dorombolva. Basszus, kölyök… Lehunyt szemmel simítom végig a lábát, de az is olyan hideg, átázott… szarom le, úgysem marad rajta sokáig. Lassan simítom végig a combját, egészen fel az ágyékáig, a nehéz, lassan elhidegülõ farmeranyagon át szorítva rá, finoman masszírozva… Morogva, lehunyt szemmel élvezem, ahogy a fülem alá siklik a szája.

Amikor megérkezünk, szinte kitépem a kocsiból és a fényezés oldalára vágok, hogy akkor nagyon gyorsan takarodjon… itt még jobban esik, szinte zuhog. Már a csontjaim is dideregnek… borzalmas vihar van, ami lent a parton még csak esett.

Nekinyomom az ajtónak, ismét lecsapva a szájára, miközben a kezemmel keresem a kulcslyukat… szinte beesünk, de még épp elkapom, és a szag ellenére kárpótol, hogy legalább kellemes 25 fok van bent, és nem esik a víz a nyakunkban… szarrá áztam, a szó legnemesebb értelmében.

Ez a kis hülye meg kuncog alattam, hideg jégcsap-ujjakkal a tendáló testhõmérsékletû hátamnál matatva, a póló alatt… szinte összeugrik a bõröm. Hogy lehet valakinek ilyen hideg a keze…

Mohón csókolom, nekinyomva a falnak, az ujjainál fogva szorítom neki. Még megfázik nekem, igen…

Felkerülünk a szobába, hallom kint a mennydörgést, itt bent a zihálását, ahogy levegõ után kapkod, és valahogy az utóbbi inkább izgat.

Buzi vagy meleg, most rohadtul leszarom. Forrón csókolva rántom le róla a kabátot, mindentõl mohón megszabadítva. Õ se lustálkodik, akadozó kézzel húzza le a felsõm, szinte hallom az elnehezült anyag toccsanását a poros földön.

Belemosolygok a szájába, ahogy a hátán lesiklik a szemem. Tiszta libabõr, nekem pedig már lassan nincs vér az agyamban… Elkapva a csuklóját nyomom az ágyékomhoz, jelezve, hogy nem ártana kioldani a gatyám, mert elhalok oxigénhiányban…

Fogalmam sincs, merre vagyunk, de ez a szobám, tudom, mert utunkat állta még egy zár. Sokkal melegebb és nincs olyan penetráns bûz… háttal nekem lép be, én pedig nevetve karolom át hátulról, végigsimítva a hasán, kioldva a nadrágját és könnyedén siklok az alsó alá. A nyakába szisszenek, a nyakába marva kicsit se finoman, amikor megérzem a már lent uralkodó állapotokat.

Az enyémet meg nem kell boncolgatni. Áll az, mint a cövek.

- Mi lesz, nyuszikám, hm? Most ugye nem akarsz rókázni? – dõlök el vigyorogva az ágyon, halkan nyikkannak az illesztések a keretben. Kis híján hanyatt is estem, megbotolva a hülye könyveiben…

- Nem. Most nem fogok – dõl rám, én pedig gond nélkül tolom szét a lábait, a seggébe markolva. Istenem, imádom, olyan elmondhatatlanul kemény és formás.

- Jó válasz. - marom az ajkait, fordítva a helyzetünkön. sóhajtozva, nyöszörögve emeli a csípõjét, egy igazi kis kiéhezett ribanc, akármit is gondol magáról, és essenek le a golyóim, ha hagyom ezt az esélyt… Feltérdelve rángatom le róla a nadrágot, lehajolva simítok végig a combján, az ajkaimmal végigcsókolva a hasát. Remeg alattam, én pedig vigyorogva harapom, marcangolom az oldalát.

Felesleges az ellenállás…

Forrón csókolom, amíg kézzel nyúlok hozzá, aztán alattomos rávigyorgok, Istenem, még mindig tompák a szemei, de legalább nem visít, csak nyög, de azt abba ne hagyja, mert már ennyitõl képes lennék elsülni.

Aztán csak elakad a hangja, és olyan erõvel nyög fel, mikor a combjait markolva lehajolok és a számba veszem, hogy végigfut a rándulás a testemen. Istenem, még így is olyan… kurva szép ez a kölyök… Felmordulva engedem rá a fejem, nekem aztán semmi gondom, van benne valami exkluzivitás…

Ez a kölyök még így tengervizesen, és hogy a homok ropog az ember fogai alatt, még így is kurva finom. És ahogy nyög, és remeg, ha nem fognám le a kezeimmel, már cigánykereket hányna az élvezettõl.
De nem csak neked lesz karácsony, nyuszikám, ezt már egyszer eljátszottuk és nem tetszett, szóval az most nincs repertoáron.
Még jobban felnyög, amikor a szopás okozta élvezetek közben a kezem lejjebb kalandozok, és én nyögök fel szenvedve, amikor érzem, hogy annyira fel van már izgulva, hogy szinte beszippantja a kezem… nem lesz itt semmi gond. Gonoszul emelkedek fel, és amíg õ levegõért kapkod, mert hát nem fogsz elmenni, nyuszikám, majd ha én is ott leszek, a lábai között tartva magam nyúlok, türelmetlenül kutatva a táskám egyik zsebében.

Ez-az.

Az igazi férfi túlélõcsomagja, a csoki és a fû mellett az óvszer meg a síkosító… minek részletezni?

- Olyan kurva szép vagy – morgok, lassan végigsimítva a mellkasát és forrón megcsókolom. Élvezem a kezeit a hátamon, ahogy végigkarmol, ahogy nekem dörgöli magát. A kiéhezett kiscica… a nyakát csókolom halkan morogva, mikor a búvárruha a helyén és a krémezett kezem ismét elfoglalja a helyét lent, szinte nyivákolva nyög alattam.

De még ha egy szemernyi ellenkezés lett volna a hangjában, de nem!

És nem vagyok olyan állapotban, hogy sokáig húzzam a szépreményû pettinget, nem olyan a szitu.

Feljebb dobva az egyik lábát a karomra csókolom, szinte a szájába harapok, amikor megérzem, hogy olyan könnyedén tudna belehussanni a farkam, mint az olajozott istennyila, de szerencsére van annyi önuralmam, hogy ne szaggassam szét szegény hülyét…

De ahogy nyög, istenem… és feljebb húzza a lábát…

Ezt imádom a férfiakban: ha jól be van gerjedve, nem olyan, mint a szûzkurva, nem szokott fájni… sõt!

És nekem is milyen rohadt jó… pár pillanat, csak hogy lássam az arcát, de az felér egy orgazmussal, nem fogom vissza magam, ahogy megmozdulok, õ pedig kiereszti a hangját: ne adja fel ezt a jó szokását, imádom. mohón tapadva a szájára csókolom, õ pedig pár lökés és nyögés után, plusz némi kézimunka rásegítésével megfeszülõ háttal élvez el, teljesen összeganézva magát, de üsse kavics, leszarom, leszarom!!!

Kint dörög az ég, az esõ veri az ablaküveget, én meg Noah szájában, de semmivel nem cserélnék… kapaszkodik belém, még hozzá is ring, teljesen elveszi az eszem. Pár erõsebb mozdulat után kéjes rándulással nyög fel, szinte macskásan nyikkanva fel, én pedig olvadó gerinccel, feszülök meg, remegõ kézzel tartva magam, a nyakát csókolva, a fülénél, a szájánál… belevigyorgok, végigsimítva az alakját, a seggét, finoman követve a vonalait. Kurva szép.

Zihálva emelkedek fel, elintézve a „terméket és az alkohol ellenére egy íves mozdulattal dobom a szemben levõ fal mellett levõ kukának kinevezett dobozba. Legalább nem kell reggel kimosnia magát, ennyi az elõnye.

- Nyuszikám – duruzsolom a nyakába, de olyan laposakat pislog… szinte csücsörít, én pedig vigyorogva csókolom meg, és hagyom, hogy némi morgós nyüszögés közepette a mellkasomra dõljön. Még mindig hideg a keze… elõrángatok két paplant és három pokrócot, kettõnkre, de egymásra halmozva bújok alá, vele az ölelésembe. Majd kimossuk, szarni le.

Lüktet a fejem, oylan migrénem van. Talán a sokáig tartó cölibátus, basszus, a visszatartás de minden pénzt megér. Amint leteszem a fejem, engem is kezd a kimerültség, a hideg és az alkohol együttes hatása fejbe verni, így hagyom magam.

Egyik kezemen Noah fekszik, átkarolva a mellkasom, bújva, a másikkal a combját cirógatom, teljes nyugalomban és önelégültségben hagyom magamnak, hogy elaludjak. Felõlem most már összeomolhat a világ is. Leszarom.

Sóhajtva dörgölöm meg a homlokom. Ilyen huzattól totál leizzadtam, még egy ilyen menet…

- Ja, amúgy kiolvastam a könyved. Tényleg tetszett – mondom csak úgy margóra.

- Te ilyen gyorsan olvasol? – lepõdik meg, és az epés válaszom közben elõásom a könyvet is, de az arca minden pénzt megér. Nevetve dõlök hátra. A legjobban tetszõ részeket megjelöltem.

- Ez nem vicces! Szegény könyvet hogy szétverted…

- Ha látnád az arcod, te is röhögnél… - szusszantok – Na, az a kérdés… - fejtem ki. Közben végig figyelem az arcát, ahogy változik a mimikája, ahogy néha kilátszódik egy gödröcske a szája sarkában, ahogy megfeszül az izom a nyaka mentén. Elkapom a tekintetem és kényszerítem magam, hogy az elfutó tájra figyeljek. Nem csinálhatom ezt magammal, pláne nem vele. Az hogy a tste megérne egy-két ajtócsapkodást, rohadtul mellékes. Micsoda balhé volt a múltkor is.

- Amúgy, Yar…

- Tessék? – rebbenek fel és felé pillantok. Csak a szemét. Csak a barna, aranytüzû szemeket, nem a száját, amivel elképzeltem ezt-azt… magamra morgok. Basszus, a végén sokkoló kell, hogy a farkam a gatyámban tudjam tartani, pont egy ilyen csávó miatt! Francba.

- Haragszol rám valamiért?

- Neked ez valami addikciód? – hazudok csípõbõl – Vagy ilyen mogorvának nézek ki? Nem, nem haragszom – morgok – Mibõl gondolod ezt?

Szexuálisan frusztrált vagyok, és vajmi keveset segít, hogy rád és minimum a szádra gondolva verem ki magamnak. Én szeretek dugni, és ismerem magam annyira, hogy tudjam, csak szarabbul lennék. Csak egyszer dugnám meg részegen, elkönyvelném, hogy szar és élhetném tovább az életem.

- Hát, mert…

- Csak nem arra gondolsz, hogy nem fo… - ütöm el a zavarára építve.

- Ja, nem nem, a legkevésbé sem! – bingó. Van annyira prûd, hogy ne vallja be magának, ha õ is élvezi. – Csak úgy gondolom.

- Akkor nem hoztalak volna magammal, nem gondolod? – vigyorgok – Tehát  csak úgy „gondolod”… nem haragszom, nyuszikám.

- Akkor jó.

Persze, nem gondolom, kurvára feszült vagyok, szétfakad a farkam és egyáltalán nem úgy kell leszoktatni egy alkoholistát a piáról, hogy kibaszol elé egy üveg whiskeyt. Sóhajtva hunyom le a szemem. De ez az én bajom, neki… nem.

Még szundítani sincs idõ, már megérkezünk. Kicsit gyûröttnek érzem magam, de ez a város mindig feldob. Kacskaringós, macskaköves utcák, nem olyan tömegnyomor a turistáktól, sós tengerillat, színes házak, hatalmas dombokra épült az egész.

- Miért költöztél el innen? Kurva jól néz ki ez a hely.

- Hát, azért ha sokáig vagy itt, az elég dögunalom – szívok el egy rapid-cigit – Szeretem ezt a helyet, de havonta maximum egyszer. Londonban szinte mindig nyílik új bár. – slukkolom le, aztán további beszélgetés közben kisétálunk a tengerpárás kis utcákra. Kell fogni egy taxit. Rávigyorgok a nyuszikámra, és még szélesebb lesz a mosolyom, amikor meglátom, hogy kit is sikerült leintenem.

- Yarmush, nagyon régen nem voltál már itt! Mizu veled, hogy megy a meló? – vigyorog a csávó. Régi ismert arc, kicsit otthonosabb érzéssel nyúlok el a hátsó ülésen…

Viszont az egy picit se tetszik, hogy nagyon is látványosan nyomul a nyuszikámra. Komolyan, itt minden csávó lyukvadász lett? Aztán csodálják, hogy hisztisek a nõk, ha nincs szabad farok. Régen ez még extremitásnak számított… Persze, Noah nem az… mim is? Takarítónõm? Lakótársam? A barátoktól is messze vagyunk még, úgy érzem. Francba ezzel az egésszel.

- Hé, én is itt vagyok! – ellenkezik a nyomulásra Noah – És Yarmush lakótársa vagyok, kisegítem a házimunkában, mert amilyen bölcs, olyan kibaszott lusta is. Nélkülem belefulladna a saját szemetébe – vigyorog. Van benne valami vadító, ahogy mocskosan beszél. Francba Yarmush, szedd ki a vért a farkadból! – Ja, és ha már itt vagyunk, szeretném megkérdezni a városi múzeum nyitvatartását.

- Baszki, te komolyan múzeumozni akarsz? – na, ennél jobb lohasztószer nem is kell.

- Amíg üzleti tárgyalsz, nekem is el kell foglalnom magam. Napközben inni olyan, mintha alkoholista lennék.

- A kis tudálékos házinéni – nyerítenek fel elölrõl, mire barátilag a székébe rúgok. – reggel kilenc, este hat. Ahol kidoblak titeket, ahhoz elég közel is van, úgyhogy, amíg Yar dolgozik, kidobhatlak oda. Esetleg személyes idegenvezetés, hmmm…?

Összeszorítom a fogam és egy büdös szó nélkül meredek ki a szemben levõ kis kocsmára, elnyomva a vágyat, hogy rohadtul bemenjek és kérjek valami töményet. A cigim után tapogatózom. Az utóbbi idõben mintha túl sok stressz lenne az életemben.

- Köszi Dave, de én is el tudom vinni – morgok a szûrõvel a fogaim között. – Tudni kell, hogy nagyon pénzéhes, nem maradna a fizudból, ha õ vinne el bárhová is – persze, a saját veséjét is eladná ha megfizetik – Na, kedves fuvarunk, itt stop.

Elõreadok egy baráti összeget és kezet fogunk. Most nincs beszédes hangulatom, kitolom a kocsiból a nyuszikát, és kikapom a táskákat.

- Gondoltam, sétálhatnánk egy kicsit – biccentek és rágyújtok, lassan, mélyen leszívva a füstöt. Kicsit megkönnyít.

- Nem úgy volt, hogy sietünk? – jön utánam.

- De nem annyira. Most nincs idegzetem erre.

- Minden oké? – ér mellém. Szét tudnám… a rohadt életbe. Nem miatta van az egész…

- Persze, csak kicsit ideges vagyok a munka miatt – morgok, csípõbõl hazudva. Dehogy, csak odamegyek, leadom a pénzt, átszámoljuk és mielõtt hazamegyünk, felszedem az új adagot. Jó fejek, nem lesz semmi gáz. De jobb, mintha rágná magát. – Amúgy itt maximum terítõmúzeumot találnál, de ha rám hallgatsz, a városban bóklászol. Ez egy hangulatos, pofás kis város, egy csomó antikváriummal, régiségbolttal.

- Te vagy itthon – néz körül. Halványan megrándul a szám sarka, ahogy elmosolyodok rajta. Milyen… izgatott.

- Elintézem amit kell, legyen nálad telefon. Ballagj, ahova csak akarsz, nézz ki egy szimpi helyet, ahol ebédelünk. Utána lepakolunk, és bóklászhatunk, ha érdekel.

- Szuper – vigyorog. – És a tengerpart?

- Van egy nagy… vidámpark, a Brighton Pier – mondom, ahogy lefelé megyünk az egyik emelkedõrõl – Az egész egy hatalmas mólóra épül, a víz fölé, de nagyon jó… pofás kis hely. Az egésznek jó a hangulata és ott árulják a legjobb churrost, amit a naaagy Britanniában ettem.

Elérek egy elágazáshoz, nekem másfelé kell mennem.

- Na, mobilod – nézek rá, de int, hogy minden oké. – Rendben, akkor csörgök, ha végeztem és belõlek, merre vagy. Ha bajod esik, úgy seggbe rúglak, hogy három lyukon fogsz szarni, értettem?

- Igenis – vigyorog, én pedig elõvéve egy cigit rántom a táskám vissza a vállamra, és eltérek.

Pedig tudtam volna mit csinálni… a rohadt életbe.

XxX

- Csá – kopogok be a lakáson, és egy izzadt, foltos pólós csávó nyit ajtót – Melvin, egyszer kiesik a szemed a helyérõl, annyira be vagy állva.

- Yar, szevasz – fogunk kezet – Minden oké?

- Persze – dobom le a táskát.

- Mennyi ment el?

- Fûbõl az összes, de ekki kell még. Speed is majd egy másfélszeres adag, Ab új helyet nyitott és fel akarja futtatni.

- Egyszer el fogják kapni – szipog.

- Ne állj rá a kokóra, könyörgök, nélküled nem lenne ilyen jó szállítóm. Tarkónbaszlak, ha valami bajod lesz – morgok.

- Dehogy, csak megfáztam – vigyorog rám. – A pénz?

Könnyedén dobom ki a stekszet az asztalra, és várom, hogy átszámolja.

- Ráér. Csak vasárnap este megyek haza, vagy hétfõn.

- Hogyhogy? Nem vagy az a városnézõs típus.

- Számolgass, seggfej és szedd elõ amit kértem – paskolom meg a fejét, majd távozok.

XxX

Mielõtt felhívom Noah-t, muszáj elszívnom egy szál cigit. Ez Így hosszú hétvége lesz, pláne, ha ne akarok vele seggfej lenni. Sebaj. Normálisan, két haver. Mi baj lehetne.

Kicsöng a telefon.

- Igen?

- Szevasz nyuszikám, merre jársz? – fújom ki a füstöt. Inni akarok, sokat, de azt majd csak este. Elmondja, hogy milyen utcatábla alatt áll, és elgondolkodok – Az két sarok, maradj szépen a feneked, utána elmegyünk kajálni, mert éhes veszek. Tíz perc és ott vagyok – vigyorgok és lenyomom. Tudom is, hova menjünk: ott csinálják a világ legjobb hamburgerét, házi hasábburgonyával.

Jaj, de kis romantikus miniszabi, hova szarjak. Agyvérzést fogok kapni, vagy szétrobban a farkam, nem szokta a túltelítettséget. Kínzottan sóhajtok, majd kidobom a csikket.

Cseppet kevésbé vagyok elegáns, mint szeretnék lenni.

Sóhajtva cigizek, amíg oda nem érek, és leállok az iroda elõtt. Sammy nem szereti, ha fent bagózok, inkább elszívom, mielõtt kijön… de miért onnan jön?

- Nem úgy volt, hogy még melózol?

- Végeztem úgy fél órával hamarabb, úgyhogy becsábultam az antikváriumba. A közelben van egy Tesco, oda gondoltam bemenni.

- Igenis, asszonyom – pöccintem el a csikket, és zsebre vágva a kezem, hogy ne nyúljak a keze után vagy ne karoljam át, ballagok mellette.

XxX

Ez nem normális. Minek ennyi cucc? És hova akarja tenni? Engedelmesen tolom a kosarat, nyomja csak, nekem mindegy, anyagilag megengedhetném az adakozást is. Meg aztán ha ért hozzá, ki vagyok én, a gyorskaják istene, hogy beleszóljak…

De na. Száz font csak kajára? Mibõl van ez, aranyból?

- Baszki Noah, mégis mi a halálnak kettõnknek ennyi kaja?

- Ezeknek majdnem a háromnegyede tartós élelmiszer! – ellenkezik. Hallgatom az érveit, és lassan kezd elhalni az agyam. Aludni akarok. A nyuszikát magamhoz ölelve… NNnnem. Yar, észnél legyél. Lustán tolom ki a kocsit, hogy fogjak egy taxit, amikor megfogja a vállam és az orrom alá nyom egy ötvenest.

- Ne szórakozz – nézek rá – most kerested ezt a pénzt és te már el is akarod verni? Nem kell, rakd félre – tolom el a kezét.

- Nem akarok ennyire a terhedre lenni. Együtt élünk, akkor felezünk, nem igaz? Legalább a kajába be akarok szállni!

- Már mondtam, hogy ilyenek miatt ne aggódj, nyuszikám – nevetek rá.

- Nem aggódom, de te se szarod a pénzt! Fogadd el, légy szíves. – Elgondolkodva nézek rá. A konzervatív morálja nem engedi. Ami mindig megmondja, hogy barnához kéket nem, fekete cipõhöz fekete zoknit és mindig menj el szavazni. Halhoz csak fehérbort.

- Borzasztó vagy nyuszikám, de rendben. Csak az egészséges lelkiismereted kedvéért – veszem el. Nem tetszik ez az egész. Majd ha alszik, visszateszem, legyen egészséges az én lelki békém is.

Beülve a bepakolt taxiba, ledobva magam halkan sóhajtva.

- Amúgy miért nincs kocsid?

Zsebre dugom a kezem. Pedig nem is lenne rossz a combjára markolni, az embert szinte hívja.

- Nemrég adtam el, olyan fél éve. Motorozni jobban szeretek, meg amilyen járgányt én akarok, az kurva feltûnõ. Ja, de! – jut eszembe a kötelezõ kiruccanás, de azt pár óra alatt el lehet intézni – Jössz velem Brightonba holnapután? Van ott egy kis elintéznivalóm. Melód után bepattanunk, aztán mehetünk. Nagyon jó, meg régies kocsmák vannak arrafelé.

Pedig rám férne egy két nap egy olyan városban, ahol több a szabad préda, mint fejemen a haj. Brighton Anglia egyik legnyitottabb városa. Szinte minden negyedévben van egy felvonulás, jó bárok vannak, és van egy fasza ki pub, ahol isteni a hamburger. Friss, ropogós, helyben készített szalmakrumplival…

- Tempósabban nyuszikám, mert akkor úgy int…

- Jól van, veled megyek – néz rám és elmosolyodik – De nekem kell egy laptop, amin tudok addig tanulni. Ha nem probléma…

- Persze hogy nem – biccentek – Lesz egy kis dolgom, de utána elmehetünk várost nézni, marha jó kis üzletek vannak ott. Meg jó kajáldák, kocsmák, esti fesztiválok.

Hazaérve kipakolunk, kifizetem a taxit, és felnyalábolok három papírzacskót, õ egyet, és nyitja az ajtót. Bár a nehezebb cuccokat elpakolom, ahova mondja, utána elzavar, én pedig eldõlök a helyemen, felvéve a laptopom. Jönnek a jó illatok, elmosolyodok. Szeretem a csirkét, jaj, finom az illata. Megírom az emailt a blokkolt modemrõl, hogy nemsokára megyek, készítsen elõ mindent, plusz viszem a fizetésüket… amikor a képernyõmbe csúszik valami. Meglepve nézek fel rá.

- Tessék. Ez volt a legelsõ dolog, amit a fizumból vettem. Remélem, tetszeni fog.

Lehúzom a fejemrõl a fülest, és csak nézek rá. Még el is vörösödött… a nyelvemre kell harapnom. Ez nem igaz… Elveszem a könyvet. Ez… tök jó. Meglepõdve simítom meg. Még sose kaptam senkitõl ilyet. Könyvet ráadásul… én mindig csak hülyeségeket kapok. Mint szülinapomra az óvszerbõl kötött csokor. El voltam látva jó ideig.

- Köszönöm… - dünnyögöm csendesen. Szabályosan megilletõdtem. – Bár nem nagyon szoktam olvasni.

- Itt van tehát az ideje – vigyorodik el. – Baszdmeg, a rizs! – sikít fel és visszafut. Nevetve nézek utána, hátra is fordulva, hogy kikapkodja a cuccokat a tûzrõl.

Elolvasom a címét és felütöm az elsõ lapon. Egy könyv. Nem is tudom, hogy ezen kívül és amit Noah hozott a lakásba, van-e bármi nyomdatermék, a tévémûsort leszámítva. Beleolvasok… leteszem magam mellé a laptopot, és a hasamnak támasztva a könyvet olvasok.

- Ráncolod a szemöldököd – hallom meg a hangját, és fel se nézve hümmögök. – Ha olvasol. Ráncolod a szemöldököd, ahogy koncentrálsz.

- Igazad volt – teszem le a könyvet, hajtva a fülére egy szamárfület – Ez tényleg jó könyv.

- Mondtam – vigyorog – Gyere ki, kész a kaja.

- Szuper – összedörgölöm a kezeim és tapsolva egyet felnyomom magam. Minden szarról lehet beszélgetni kaja közben, de arra még így is figyelek, hogy ne érjek hozzá, ha nem muszáj. Megtartom az úgymond viktoriánus távot. Így is elég szart okoztam neki a suliba, melegen ajánlom, hogy terjedjen a pletyka, amit indítottam és ne cukkolják.

- Van egy haverom, Adrian – mondja, ahogy összeszedi a tányérokat. Megköszönöm az ebédet.

- Szuper, és? – nyitom ki az ablakot, Még van idõm, nem állok neki pakolni. Rágyújtok egy cigire, az ablakon fújva ki a füstöt.

- Meséltem neki a Sindys ügyrõl és nagyon tetszett neki. Gondoltam majd elmehetnénk együtt bulizni.

Ki a faszom ez az Adrian? Miért akar engem megismerni? Megrántom a vállam, lenyelve a bosszúságom. Csak a haverja, nyuszika nem pasizgatna csak úgy. Meg egyébként is, nem mindegy nekem hogy mit hova dug?

- Nekem oké, csak fel ne hozd. Érthetõ okokból – intek körbe.

- Naná – nevet.

- Még mielõtt elutazunk?

- Nekem mindegy.

- Basszus, olyan jóllaktam, hogy ehhez emésztõ pihenés kell – csorgok szét a babzsákomban és felteszem a fülhallgatót. Nem akarok de a zenétõl lassan elszunnyadok, csak úgy, ültömben.

Én melózok, viszem a kisebb adagokat, egy-két kilókat adok le, csinálom tovább. Noah suliba jár, néha elviszem a motorral, aztán megyek tovább. Aztán megy Sammyékhez.

Pénteken elmegyek elé a sulihoz, motorral, vigyorogva veszem la szörnyfejes sisakot a fejemrõl és hátratúrom a hajam.

- Szevasz – intek neki, ahogy felém siet. – Beszéltem Sammyvel, azt mondta, ma elenged, hogy hamarabb mehessünk.

- Szuper – lepakolja a cuccait a már megszokott helyre.

- Korábbi vonattal kell mennünk – adom neki a sisakot.

- Miért?

- Üzleti ügy, nyuszika – morgok és lecsapom a plexit, rátekerve a gázra vezetek durván haza.

A pénzt és a cuccokat már összepakoltam, csak felkapom és a kis hátizsákkal, amiben a váltócuccok vannak, és minden eldugva, bezárva ellenõrzök.

Fogok egy taxit és durva jattot ajánlok neki, hogy idõben kiérjünk.

A metrócsekkolást majdnem átugrom és úgy kapjuk el a vonatot, hogy Noaht a karjánál fogva betaszítom és nekem is majdnem odacsípi a táskám. Zihálva dõlök az ajtónak, és rávigyorgok.

- Ezzz aaaazzz, királyság. Fuuu – nevetek. – Keressünk helyet.

- Ez… nagyon durva volt – nevet, az adrenalintól kipirul és csillog a szeme.

- Egy óra a vonat – mondom, lerogyva egy ülésre. – Addig nyugi, és mienk a hétvége.