Türelmes vagyok, tényleg. Várok, dolgozok, kártyázok, fõzök meg minden, de olyan dél körül elfogy a türelmem és már mocskosul éhes vagyok. Megfogok egy három literes, barátian színes felmosókannát és teletöltöm jéghideg vízzel. Dudorászva nyitok be nyuszikám privát szobájába, dudorászva fogom meg két kézzel a kannát és hirtelen felfordítok, hogy a víz csattanva ér földet rajta.

- Áááááá! – ordít és azonnal fel is ül. – A kurva életbe, ez nem vicces! – visít, én pedig vigyorogva nézek rá.

- De már dél van, valahogy fel kellett robbantanom téged – ülök le mellé és nyomok egy csókot a fejére. Tiszta libabõr.

- Szívrohamot is kaphattam volna! – hisztizik, én pedig kirázom az ágyból, hogy õszinte legyek, nem kevés vidámsággal.

- Na, most hogy felkeltél, gyere reggelizni. Vagyis ebédelni – vigyorgok. Zavartan néz rám, aztán le a kezére, még mindig kicsit tompa a drága – Ja, tényleg, nézd meg a tetkódat.

- Nagyon jó lett – dünnyög, de szépen elpirult. Mosolyogva ülök mellette, de tényleg kényelmetlenül vizes lett neki ez a szar. Kapok egy hálacsókot, én pedig megvizsgálom a karját. Újra kell majd kenni, nem árt, ha hamar lemegy a duzzanat…

- Oké, gyorsan meg fog gyógyulni, de semmilyen vegyszer vagy meleg dolog nem érheti. De most már gyere, komolyan szarul érzem magam, hogy meg se kóstolod, amit csináltam – húzom fel és a fenekére paskolva kiterelem. Jót fog tenni a gyomrának, ha eszik rá valamit.

XxxX

Késõbb Noah elmegy dolgozni, én pedig alig akarom kiengedni az ajtón, úgy csókolom… mosolyogva megy el, én pedig sóhajtva dõlök el a helyemen egy sörrel és nyugodtan veszem fel a könyvet, amit a múltkor tõle kaptam. Elég jól haladok vele, és jelenleg nincs is más dolgom, minden szép, nyugodt, hát kivételesen töltsük el aktívan a szabadidõt. Annyira élvezetes kivételesen nem csinálni semmit, sikerül bele is merülnöm a könyvbe… késõbb csinálok magamnak egy minden jóval megpakolt szendvicset, olvasok tovább, nem is tudom meddig. Tök jó, marha érdekes. Megcsörren a telefonom, amikor már csak pár lap van hátra, kényelmesen mocorgok, mert most veszem észre, mennyire elzsibbadt a seggem. Nocsak.

- Szia nyuszikám! – felpillantok az órára. Basszus, már elég késõ van! – Na, mikor húzol haza?

- Az az igazság, hogy még nem végeztem…

- Micsoda? – teszem le a könyvet – Beszéljek Sammyvel?

- Sammy nem vitt telefont. Abba a bárba kéne érnünk kilencre, ahol elvállaltam a melót, jönnek az oroszok, fordítanom kell és rohadtul azt se tudom, merre induljak el! – megdörzsölöm a homlokom. Már csak pár lap van basszus, rohadt hideg van, és lenne egyéb tervem az estére! Jó lenne egy kicsit megölelgetni a nyuszikám. Felvonom a szemöldököm, valami nem stimmel. Vibrál a nyuszika hangja, hmm… sunnyog? Mi történt?

- Ajjjh… Sammy is elmehet a picsába – dörgölöm a homlokom, de már szedem is össze magam. gatyába lépek. – Jól van, mindjárt elindulok. Talán még hamarabb is odaérünk, akkor meg iszunk valamit.

- Jól van, itt várlak.

Felveszem a nadrágom, egy vastag pulóvert, alá ujjatlan, felé a szivárványszínû kabátom. bakancs felé, sapka, szivárványos sál, szarom le, nézzenek köcsögnek, én szeretem. Sóhajtva dobom fel magam egy buszra, és kimegyek a nyuszika utcájához. Ballagok még egy felet; a zsebembe rejtettem egy nagy zacskó medvecukrot, a buszon és a séta közben is egyszer-egyszer bekapok egy falatot. na, merre vagy édesem, már csücske sötét van. A lámpák égnek és Angliában minden király, csak az idõjárás rohadt lepraszar… megint olyan nyálkás a köd, hogy beleverem.

Ez a hülye meg a padkán ül? Ha megfázik és emiatt megint cölibátus lesz, megdöglök és elpicsázom õt is.

Észrevesz, és azonnal feláll, nyom egy csókot a számra. Meglepve vonom fel a szemöldököm, a sapka leszorítja a fehér tincseim, a szemöldököm full eltûnik. Ez komoly, csak így?

- Mi van, szülinapom van, hogy nyilvános helyen puszi jár? – vigyorgok rá. Máskor a kezét se foghattam meg.

- Dehogyis, bocsánat, hogy kedves akartam lenni – vigyorog. Hmm… valami sunyulás van? Megfogja a kezem? Azta, komoly lehet a dolog. Oldalra intek, leintve egy kis fekete taxit és bedobódunk, a kezem a combjára teszem.

- ja, amúgy ezt nem teljesen értem, kapsz ezért valami extra juttatást, hogy a szabadidõdben melózol, nem? – nézek rá értetlenül.

Aha, nyakig sápad közben még vörösödik is… összehúzom a szemeim. Szakmai ártalom, na, kiszúrom ha valaki sunnyogni akar…

- Õ… mi? Ja persze, kapok. – hmmm… valami nem stimmt. Remélem nem történt semmi gond, se a suliba se sehol, mert nagyon csúnya rámázás lesz, ha valaki hozzá mert nyúlni… - Meg utána elmehetnénk valahova bulizni is.

Kiszállunk a taxiból, beadom a pénzt megköszönve és befelé terelem a világító felirat alá. Na… benyitok és összehúzom a szemeim. Ez mi a szar? Ilyenkor már javában szedik a cuccokat! Mi a…

- Sammyék még a számlákat se tudják kifizetni, annyi zsetont kapsz – sóhajtok és belököm az ajtót.

Abban a pillanatban kiégeti a reflektor a szemem és kórusban egy kisebb tömeg neveti a Boldog Szülinapot szlogent… Szerintem tuti kigúvadnak a szemeim, nézem az embereket, a többséggel már nem is tudom mióta nem találkoztam, úristen…

Ez… még a felirat, meg a… az egy torta? Szülinap? Komolyan?
Bazmeg, tényleg mostanában kell lennie…

- Hát akkor, nagyon boldog szülinapot, Yarmush – oldalra nézek, nagyon meggyúlt képpel. Basszus, ez komoly? Hát ezt sunyulta, én meg itt eszem a meszet… Megdöbbenve meredek rá, hitetlenül csóválva a fejem.

- Egészen hihetetlen vagy, nyuszikám – kapom el a derekát és magamhoz húzva csókolom meg, csak úgy a lépcsõ tetején. Szinte érzem, ahogy lángolni kezd az arca, mert hát nyilvánosan, sõt, picit be is dõl hozzá, de aztán elmosolyodik. – Fantasztikus vagy, köszönöm…

- Hát, ha te mát nem emlékeztél rá – nevet rám és átkarolja a derekam. Õ az én nyuszikám, bizony, nagyon büszke vagyok rá… megcsókolom a halántékát. Micsoda torta!!

- Boldog szülinapot édesem – nevet Sammy, megölelget, Abbel kezet fogunk, hirtelen nem is tudom hova tenni a sok gratulációt, baszki, ez ténylegesen komoly? Mit kezdjek ennyi emberrel? Chelle is megölelget, kapok két nagy puszit a csajoktól, imádom õket… Valaki fotózott is, és a torta egyszerûen fantasztikus.

- Ezt te csináltad egyedül? – simogatom meg Noah oldalát, ahogy magamhoz vonom. Rohadt jól néz ki, a díszítése is – Hallod, egyre öregebbnek érzem magam – nevetek fel.

- A potenciális problémáiktól nem tartok – súgja a fülembe, én pedig megcsókolom. Mindenki kap egy piát a kezébe, koccintunk, Ollá! Noah végig mellettem van és nem hagyom, hogy szégyellje magát amiatt, mert magamhoz ölelem, vele akarok ünnepelni.

- Attól ne is félj – nyomok egy csókot a füle alá. Iszunk, iszunk… beszélgetek régi haverokkal, felvághatom a tortát… Rohadt finom. Noah szája csokiízû tõle, legszívesebben ki se szállnék belõle…

Egy asztalnál ülünk, kanapékon, végigdõlve, nevetünk, a süti igencsak vidám, a pia jó, Sammy és Ab mesél… az emberek jönnek-mennek, táncolnak, Sammyék örömére fogyasztanak, õk is elmennek táncolni…

- Fantasztikus vagy – simogatom meg Noah vállát. – Megleptél…

- Pedig féltem, hogy elröhögöm magam vagy lebukok – vigyorog. Nevetve simogatom meg a vállát, de aztán kificereg – Hozok még egy adag piát.

- Oké – csókolom meg, lehúzva magamhoz. Leszarom, ha kell, felmászok a Piccadilly tetejére és ott csókolom meg, engem nem érdekel.

 Elballag az emberek között, már nem egy kis üvegecske áll elõttünk, ahogy ittunk és hoz még… szegény mája nagy terhelésnek van kitéve.

- Yar! – hallok egy mély hangot, ízes akcentussal, én pedig odafordulok. Elõször alig látom, de utána felállok kezet fogni és átölelem.

XxX

Noah leakadhatott valahol dumálni vagy rendelni, mi meg összeültünk dumálni, inni… Noah az ujjai között fog négy sörösüveget és felénk tör magának utat, aztán kicsit megtorpan, ahogy meglátja az embereket. Hárman ülünk…

- Szia nyuszikám – vigyorgok – Gyere, be akarlak mutatni! Õ Jamaica – mutatok a tagra, aki feláll és ezzel egyszerre sápad el az én kicsikém, és emeli fel a fejét… hát igen, Jama üti a két métert, széles, ragyogó fehér mosollyal. Igazából csak a fogai és a szeme fehérje ragyog ki, az egész bõre olyan fekete, mint a cipõbox… - Tudod, meséltem róla.

- Nekem ugyan nem me… - néz rám értetlenül és ahogy felvont szemöldökkel ránézek úgy kerekednek el lassan a szemei és tátja el a száját… Jamaica-ra néz, rám, megint rá… és úgy vörösödik el. – H-h-heello…

- Szia, Noah – nevet Jama – Yar nagyon sokat mesélt rólad! Õ itt Bastien, az én kicsikém – mosolyog és oldalról felhúz egy vékony alakot. Apró, karcsú, és rohadt elegáns, mint egy Gucci reklám, szép hullámos karamellszínû hajjal és finoman tejeskávé színû bõrrel. A szeme gyönyörû smaragdzöld, a mosolya pedig olyan, fõleg ahogy végigméri a nyuszikámat, hogy bennem is feltámad a féltékenység és Noaht magamhoz húzom. Mintha ez a csöpp kölyök fel tudná falni az én nyuszikámat.

- Hello – szinte látom, ahogy Noah rendszere befagy és közel a kék halál. – Yar, beszélhetnénk egy kicsit… csak egy… pillanat, bocsi – teszi le a sört, és elkapja a kezem, átrángatva a tömegen. Jama Bastienhez fordul, én pedig megyek meglepetten Noah után.

- Mi a baj, nyuszi? – állok meg, elkapom és a hátát a mellkasomhoz húzom. Szinte sikongatva tépi le a kezeim, szembefordulva. A haja mindenfelé áll, a szemébe lóg. mi a baja van.

- Mi a szar ez? – szárnyal éteri magasságokba a hangja – Ki ez?

- Mondtam, egy nagyon régi span – értetlenkedek.

- De Õ… Õ! – sikongat, én pedig nevetve húzom magamhoz és puhán megcsókolom. Megcsapkodja a vállam és a mellkasom.

- Ne féltékenykedj, nyuszika – cirógatom meg az orrommal az orrát, az arcát, halvány mosollyal – Veled vagyok, nem? Igen lefeküdtem anno Jamaval, de látod, neki is van saját „nyuszikája” – nyomok egy csókot a szája sarkába – És képzeld, három éve együtt vannak, tök boldogan, szóval… nyugi, rendben? Jó fejek. Legalább a kedvemért vágj hozzájuk jó fejet, jó? – fogom meg az arcát a kezeimmel, megcsókolva finoman.

Hát valami veszett édes benne, megtámasztva a fejem meredek rá, vigyorogva. Hihetetlen, Azt akarom, hogy ne vegye le!

Megkapom a kaját, de egyszerûen lehetetlen vigyorgás nélkül kibírni, ha ránézek, olyan természetesen hordja. Vajon a nyuszifarkat is rá tudom adni? De jó lenne.

Néha belehorkantok a kajába, fõleg ahogy ráncolja az orrát, tényleg olyan, mint egy nyuszi! Ilyenkor sípcsonton rúg, én pedig a végére csak sziszegve dörgölöm a lábam és inkább felhúzom

- Ja, akartam kérdezni – kap be egy falat krumplit. Lehet hogy dugáshiányom van a reggeli dolgok ellenére is, de rohadt erotikusan csinálja. – hogy ráérsz-e holnap.

- Mire kell ráérnem? – felnézek de elkapom a fejem. Komolyan, a végén még filmes hévvel lesöpröm az asztalt és ott dugom meg.

- Hát… - áll fel és elém tol valamit. Felvonom a szemöldököm, figyelve a rajzot. Hát… mit akar ezzel, kidekorálni a falat? . Szeretnék egy tetkót, az alkalomra, belülre. Persze fekete-fehét tetkóra gondoltam, árnyékolással, úgyhogy jó lenne egy megbízható. 

- Oké, semmi akadálya – vonom meg a vállam és megtörlöm a szám, hátradõlve. Istenem, de jóllaktam… - Kajáljunk meg, mosogass el és megcsinálom – törölgetem ki a kecsupot a krumplimmal.

- Nem filctollal gondoltam – vigyorog, én pedig felveszem a Keresztapa-pózt.

- Én sem. Én szoktam takarítani, vagy te? Van itthon tetkós felszerelésem, a fürdõt meg nem nehéz sterillé varázsolni.

- És te tudsz tetoválni? – néz rám, az arca csupa kétkedés… feldobom a lábam a pultra, lejjebb húzva a nadrágom. A combomon van egy minta, bár az ember önmagát tetoválja a legnehezebben. Nem látni át teljesen a felületet, a mintát…

- És még nem is olyan rosszul – vigyorgok. Megvan, kitõl tanultam, jó mesterem volt, több téren is. – Addig szedj elõ valahonnét három kupicányi vodkát, és öntsd le szépen – paskolom meg a fejét. – Én addig akkor összeszedem a cuccokat, oké?

- Oké – néz fel rám, de látom a szemében a kétségek hadseregét. Ugyan már… Márpedig… a belsõ kar? Megdörzsölöm a sajátom. Elég érzékeny terület, összepisili majd magát, szóval tényleg el fog kelleni az az alkohol.

- Nyuszika, tetováltak már? – kérdezem, miközben a szobámban keresem a dobozt. Aha, meg is van. Hm, át kell fertõtleníteni a tût… a festékeknek még semmi baja, se hát csak a fekete kell. Elõveszem a többi tût és átmegyek a fürdõbe, elõvéve egy adag fertõtlenítõt és áttörlöm az egész gépet, a tût pedig egy pohárnyi alkoholba áztatom.

- Úgy vetted észre? – provokál.

- Hát nyuszi, amikor pucér vagy, pont nem arra figyelek – vágok vissza csípõbõl, és kivigyorgok rá. Van egy doboz erõs, fekete gumikesztyû, kiveszek egy párat és alaposan átmosva a kezem felhúzom õket.

- Nincs itthon vodka – néz rám, én pedig épp kipróbálom a gépet, bebúgatva.

- Akkor mi van itthon?

- Bor. Meg ez – nyom be egy üveget, ami elég sötét és nem látom a cucc színét. Felvont szemöldökkel szagolok bele és elvigyorodok. Ohohó, tökéletes.

- Jó lesz ez, de ebbõl kettõ is elég.

- Mi ez? – néz rám gyanakodva, én pedig elõkeresem a fertõtlenítõt.

- Absint, nyuszikám – vigyorgok – Na, húzd le és told ide a feneked, egy darabig itt leszünk.

XxX

Megy a zene, betettem egy jó albumot, Noah a vécé lehajtott tetején ül, a feje hátrabillenve és nem látom, hogy magánál lenne. Hát igen, a Zöld tündér ereje odabasz. Vigyorogva dolgozok, búg a gép, törlöm le a festéket és a vért néha… na, az alkohol kiütötte, a vér szintén, így az agya lassan leáll. Gondolom fáj is, ott mocskosul vékony a bõr.

Búg a kis gép, én dúdolgatok egy cigit forgatva a számban, a kislámpát igazítom, hogy tökéletesen kapjam a fényt. Jesszus, de rosszul lesz holnapra, az absint jobban megfeküdhette, mint gondoltam. Na puff, legfeljebb én csinálok reggelit.

Letörölgetem a kész mûvet, alaposan befújom fertõtlenítõvel, gyengéden lekrémezem és leragasztom neki. Na, kész is. Finoman átfáslizom.

- Hahó, nyuszikám – paskolom meg az arcát, ahogy lehúzom a kezemrõl a fekete gumikesztyût – Csillagom-virágom, kész vagyunk.

- Heeem…? – nyálzik. Te jó ég… Mindenkinek van egy alkohol, ami a gyenge pontja és egy-két pohártól az asztal alatt van, ezek szerint neki a zöld absint lesz az. Király. Jó tudni.

- Na gyere – nyögök fel és próbálom feltámogatni, felebaráti szeretetbõl. Ha nem róla lenne szó, csak belöknél a fürdõkádba, azt hányja körbe, de legalább nem fulladna bele… - Nézd el, de ma nem is akarok melletted aludni, mert szar lesz – vigasztalom és óvatosan leteszem az ágyára.

- Megnézhetem? – dünnyög, de csak nyomok egy csókot az ajkaira. – Zsír lett? Olyan szép?

- Szuperzöld. Majd holnap megnézed, most aludj – utasítom, õ pedig szófogadóan befordul, eltartva fájós kezét és bealszik.

Én összepakolom azt a disznóólat, kidobom a cuccokat, rendet teszek és elnyúlok aludni.

XxX

Másnap rezeg a telefonom, sms jött… Sammy, miért ilyenkor, hogy Ab húzzon a faszára… nem igaz…

Hogy nagy tétel kell. Oké, bármikor csillagom.

Kábán belesve Noah szobájába még mindig kellemesen alszik, olyan duruzsolással, mint egy felbõgetett fûnyíró, szóval átballagok a fürdõbe, és a reggeli pofavizit után – mivel az ügyeletes reggelikészítõ kurvára kiütötte magát – nekiállok. Kávé… hm. Csinálok tükörtojást, mellé bundáskenyeret. Guszta, nyamm.

A laptopról valami sorozatot engedek, hallgatom a poénokat, miközben dolgozok, a számban forgatom a meggyújtatlan cigig. Na, ha nem kel fel, mire kész vagyok és meg akarja próbálni hogy elhûljön a reggeli, vödörrel locsolom fel, kíméletlenül. Muahahaha!

Csendesen nézek rá, aztán csak halkan sóhajtva, némán megyünk haza. Fogok egy taxit, mert befagy a seggem.

Otthon csendesen nyitok be, nehogy felzavarjam Chellet és némán akasztom fel a kabátom.

- Akkor, jó éjszakát – dörmögöm, lerúgva a bakancsom. Ahogy átmennék a szobámba, könnyedén kapja el a pulóverem ujját és visszahúz, egy puha puszit kapok. Jóéjtpuszi? Belemosolygok, megcirógatva, õ pedig átkarolva a nyakam mordul a csókba… mély levegõt véve karolom át, magamhoz rántanám, legszívesebben nekitolnám a falnak és…

- Jó hangosak vagytok, srácok – dünnyög Chelle a vörös tincsei alól álmosan, kipirosodott mosollyal. Jól aludt, mélyen – Bevonuljak valahova?

Noah lányosak felsikkant és itt sincs. Vigyorogva nézek utána, Chelle pedig visszadõlve kuncog, a füléig húzva a takarókat. A hajamba túrok, lehúzva a sapkát. Na, akkor ma is egyedül alszok, úgy néz ki. Milyen ez már?

XxX

Horkanok egyet, és a tudatom beszûr az álmomba valami csörömpölést, mormogást. Annyira nem akarok kimászni a takaró alól, de mocskosul éhes vagyok. Felvéve egy normális melegítõt, kicsoszogok.

- …nem költözöl inkább hozzám? Az emberek lasszóval keresik az olyanokat, mint te!

- Jó reggelt, kedveseim – vigyorgok álmosan. Csupa száraz a szám… átfonva a derekát nyomok egy csókot a nyakára, belekortyolva a kávéba. – Tudtál aludni, Chelle? – veszem fel a saját bögrém. Nyamme… nyomok bele egy köpet tejet, én többnyire feketén iszom, és nekidõlök a pultnak. Micsoda illatok terjengnek!

- A kis intermezzotoktól eltekintve, igazából egész jól.

- Kaja van? Éhen veszek – forgolódok.

- Én is, én is!

- Gyertek, még meleg – vigyorog Noah, és én lelkesen csüccsenek a seggemre. Omlett!!

XxX

Chelle hamar összeszedte magát, megölelget és megköszönte a haját és megpaskolta a fejem, hogy nemsokára ám szívesen lát… az a terve hogy butikot nyit, amint sikerül befuttatnia az elsõ kollekcióját. Noah beveszi magát a konyhába, hogy az utánunk keletkezett mocskot összepakolja, én pedig ellenõrzöm, hogy Hacker rendesen megcsinálta-e a gépem. Rendelések, rendelések… Nemsokára megint neki kell állnom, rendeltek egy táskányi füvet.

- Yarmush… - regisztrálom Noah hangját, de csak a fülem rebben meg, a szemem a képernyõre tapad, ahogy az ujjaim a billentyûzeten kopognak.

- Mondjad, nyuszikám.

Megérzem a karjait, az illatát a nyakam köré fonódni, az ujjaim megállnak, felsandítok rá. Milyen puha a haja, ahogy az arcomhoz simul.

- Nagyon sajnálom a tegnapit, nem fog többet elõfordulni – duruzsolja a fülembe olyan hangon, hogy az idegszálaim lassan, de alaposan vigyázzba vágják magukat. Forró lehelet, végig a nyakamon, a fülemen… provokál? – Nem kételkedem többet…

Úristen, imádom, ha a nyakam harapdálja. És ahogy megérzem a nyelvét a fülemnél! Itt helyben képes lennék megdugni.

- Nyuszikám, nem is tudtam, hogy tudsz te ilyen kezesbárány is lenni – morgok lassan mélyülõ, rekedt hangon, felsandítva rá, megcirógatva a kezét lassan, végighúzva rajta az ujjbegyeim. Lassan simítja meg a vállam és megkerülve huppan az ölembe, átdobva rajtam a lábát. Azonnal kiszárad a szám, felnézve rá, de lecsap az ajkaimra, én pedig reflexbõl kapom el a hátát, a tarkójára simítva csókolom. Vigyorogva simítok le a hátán, érezve a gerince vonalát, a feszes kis seggébe markolok és kényelmesen, igazi Keresztapás-kényelemmel dõlök hátra, végigmérve. A hajába markolok orvul, hátrahúzva a haját és a nyakába csókolok, kiélvezve minden négyzetcentit… lassan haladok az ajkaimmal, néha megszívva, csókolva és csak a nyelvem hegyével végighaladva az ívén. Nem csak szép, de finom is…

- Fel tudnálak falni – karcolgatom a fogaimmal, lehaladva a kulcscsontjához. És az a hang, ahogy levegõért kapkodva zihál, remeg a mellkasa, a másik kezemmel orvul az alsónadrág gumija alá nyúlok, végigsimítva a feneke partjain… Hmm, tudnák vele mit kezdeni. – Mondd csak, ugye nem sietsz sehova?

- Nem… nem tudom – dünnyög. – Szerintem nem ittam eleget…

- Semmit se ittál, édesem – nevetek, az ujjbegyeimmel és a tenyeremmel garázdálkodva. – Ma még. De azért nem látom, hogy ellenedre lenne – vetem tekintetem dél felé, és Noah lendületesen fülig vörösödik. Nevetve csókolok a nyakába, megsimogatva.

- Nem is haragszol?

- Chelle vagy a prüdériád miatt? – cinkelem, mire az oldalamba csíp. Nevetve fogom le a háta mögött a kezét, egy kézzel mindkét csuklóját, sátáni mosollyal – Hmm, ezt ki kell majd próbálnunk. Mit szólsz?

Élvezem, hogy ilyen vörös.

- Hülye – motyog és feszegeti a csuklóját.

- Most gond nélkül a gatyádba tudnék nyúlni – duruzsolom a nyakába, feljebb emelve a lábam, így teljesen az ölembe csúszik és a már majdnem teljesen merev farkamhoz dörgölõzik a farka és kicsit lejjebb is, mire nem tudja visszafojtani a nyögéseit. – És elérni, hogy sikoltozz azért, hogy dugjunk egy falrengetõt. De mi lenne, ha… - végigsimítom a combjait, egészen fel a lágyékáig, de nem nyúlok a legérzékenyebb részekhez, csak körülötte matatok. A combhajlat, a hátsó rész, a feneke alatti vékony rész, õ pedig egyre nehezebben szedi a levegõt, miközben a mellkasát kinyomja a lefogott kezei miatt. – Mondjuk kikötnélek. Hátra a kezed, vagy a fejed fölé egy korláthoz… egy sállal… nyakkendõvel – húzom végig a körmeim a belsõ combját, egészen a farka tövéig, mire megremeg, érzem, hogy feszül az ölemben, ugrál a segge, feszülnek az izmai. Én pedig mocskosul élvezem.

- Yarmush, eressz el – nyüszíti, de szorosabban fogom a csuklóját. Ezt csak a prüdériája mondatja vele, ismerem már annyira a hangszíneit, hogy lássam rajta, mindjárt elmegy.

- Tényleg ezt akarod? – vigyorgok rá, a kezénél megnyomva tolom le magamhoz és megcsókolom, feljebb emelve a csípõm dörgölõzöm, a nyakába hajtva a fejem, belemarok. – Vagy azt, hogy kipróbáld, milyen lenne, hm? Tudok szerezni bilincset is!

Az ujjaimmal elkapom a golyói alatti érzékeny részt és azt megsimítva, ingerelve rángatózik az ölembe, én pedig egyre jobban kikészülök, õ pedig a fogát szívva ereszt ki egy nyögéssel elkevert sikítást, és elsül. Még jó, hogy rajta maradt az alsó, bár nekem se ártana tusolni… hát, én még nem vagyok kész… De olyan édesen dõl a mellkasomra, levegõért kapkodva.

- Na – vigyorgok le rá, elengedve a kezeit karolom át a mellkasát. – Dugni se kell ahhoz, hogy jó legyen, igaz?

- Hülye, perverz disznó! – hallom a motyogását a nyakamból, én pedig nevetve csókolok a nyakába. – Komolyan mondtad?

- Naná. Miért, nem úgy tûnt, hogy nem tetszene – mosolygok rá hátradõlve. Kicsit sziszegek. – Nyuszika, ha tényleg ki akarsz engesztelni, aktivizálhatnád magad, mert nekem elég szûk a gatyám. Persze örülök a sikerednek, de na… - nevetek, õ pedig vigyorogva fonja át a nyakam megcsókolva, én pedig elégedetten hagyom neki, hogy önállósodjon.

xXx

Elégedetten ülök a metrón, Noah nem sokkal azelõtt ért haza, hogy nekem mennem kellett, mert hát az a mocskos munka… egy-két csókra a falhoz nyomtuk a másikat, aztán felkapom a túrazsáknak megfelelõ cuccot és lenyomom magam a metróra. Valahogy olyan baszott jó kedvem van, nem is gondoltam volna, hogy a házasélet ilyen kis szívmelengetõ. Még az a seggarcú latino is jó arcnak tûnt, persze az árból nem engedtem, hamarabb nyalhatja ki a seggem, minthogy az ár lejjebb menjen… És mivel a múltkori után nagyobb adagot rendelt, kerek ötvenezerrel ballagok hazafelé. Meg akarom lepni serény kis nyuszikámat, és megállva egy kirakat elõtt sátánian elvigyorodok. Azta, ezért le fogja tépni a fejem.

XxX

- Megjöttem – szólok be, ahogy becsukom magam után az ajtót. – Mocsok hideg van kint, nem iszunk valamit?

- Kész a vacsora – les ki a konyhából, én pedig megint megkergetem a hideg kezeimmel, de aztán jó gyerekként csak átkarolom, hogy nála melengessem meg.

- Zsír. Szerintem ha így folytatódik, még november vége elõtt leszakad a hó.

- Jaj de jó – ironizál. – Akarsz vacsizni?

- Hmm, csábító. Lenyalhatom rólad? – harapdálom meg a nyakát. – Ó, tényleg, csukd be a szemed.

- Mert? – néz rám meghökkenve, de azért nem engedi el a kezeim.

- Mert csak. Na. Csináld – megyek ki a táskámhoz és matatok valamit, és a fehére teszem. – Tadááám.

- Ez meg… – nyitja ki a szemeit és felemeli a kezét azonnal kitapogatva, és úgy nyúlik a képe is. Én meg élvezem a látványt, hát valami perverzül zabálnivaló benne. – Neked komoly problémáid vannak, ugye tudsz róla?! – gúvadnak a szemei, ahogy a tükörben nézve mered a kellõen hosszú, de cuki és bolyhos nyuszifülekre.

- Farok is van hozzá meg minden – pislogok rá angyalian és kitérek a felém vágott konyharuha elõl, nyerítõ röhögéssel. – Ugyan már, nyuszikám, kurva jól áll!

- Idióta – morog vörösen és letépi a fejérõl, összekócolva magát, de én csak elkapom és megcsókolom. Visszateszem a fejére és elõveszek valami mást a hátam mögül.

- Na. Ez még mellé jár, tudod – adom a kezébe. Egy sötét olajzöld szalaggal átkötött Bulgakov-összes gyûjtemény, díszkötésben. – De csak a nyuszifülben olvashatod – suttogom a fülébe és nyomok egy puszit az arcára.

Imádom… imádom. Õt is, meg a sütit is, és legszívesebben egyszerre enném a kettõt, vagy a sütit róla… a haját, ahogy a mellkasáig ér és a sárgásbarna, arany szemeit, ami kivillan a sötét tincsek alól. Pfejj, de romantikus lettem, mindjárt hányok magamtól, rágó és gumicukor fog az ereimbe folyni, de hát… inkább beleharapok a sütibe. Az ölembe vackol, én pedig lassan és eltompulva süppedek bele az édesség áradatába, és hogy a kis segge a legjobb helyen van, hogy etet… Basszus, egy dubai sejknek sincs ilyen jó dolga, mint nekem.

Mesélek Chelle-rõl, miközben az ujjáról és az arcáról nyalintom le a porcukrot. Basszus, itt ahogy van össze akarom kenni áfonyalekvárral és lenyalogatni minden porcikájáról! Komolyan, végigdugtam azt a két évtizedem, de ennyire még senkire nem voltam rágerjedve. Szívhatom a fogam, amikor az ujjam nyalogatja… úristen, milyen forró a szája!

- Nincs ingyen pornó – vigyorog és a mellkasomnak dõl.

- Hát, ha nincs ingyen pornó, akkor megyek és alszom! – duzzogok. Nem fair begerjeszteni valakit, aztán lógva hagyni. – Atán majd gyötörjön csak a lelkiismeret, hogy itt hagytál lógva! – nyelvet öltök és forrón megcsókolom. Csokis… savanyú áfonyával, szent ég. Agyvérzést fogok kapni.

Levetkõzök és valami olyan pizsamaszerûséget próbálok keresni, amiben nem fagy majd be a seggem. Szeretek dunsztolódva aludni. Amikor meleg van… Noaht akarom magam mellé, igazi puha macit.

Hjaj, mi ez a szentimentalizmus, jesszus.

- Yar, bemehetek? – nyitja ki az ajtót. Hát bazmeg… rávigyorgok. Egy alsógatyában.

- Ez nagyon hülye kérdés volt – nevetek rá megfordulva. – Ez micsoda? – nézek a cuccra, amit az ágyra tesz.

- Ajándék. Nézd meg, remélem tetszeni fog – dünnyög és lerendez egy jóéjt-puszival. Meghökkenve nézek utána, felvéve a könyvet. Képregény! De király!

Felveszem egy melegítõt meg egy pólót és vastag zoknival – hiába, mediterrán a vérem – leülök olvasni. Elmosolyodok, kinézve, ahol valószínûleg Noah alszik.

Lesz egy ötletem.

XxX

Tovább vagyok fent, mint amit eredetileg szándékoztam, de ha elkapott a sung… nem fogom magam vissza. Késõbb botorkálok ki a szobámból, mint terveztem, de még idõben vagyok… micsoda illatok! A házasélet örömei, vigyorgok magamban.

- Jó reggelt. Ott az a zöld cucc, idd meg mind – hallom. Lerogyok a székre, a papucsomban megmozgatva a lábujjaim.

- Na mi van, elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy megmérgezed az öreg férjed az örökségért? – csókolom meg. Beleiszok a fürtelembe. Fuj, kéne bele cukor. Nem korai a gyilkosság? – Te tényleg ki akarsz nyírni.

- Dehogyis, ez májtisztító, meg ilyen… khmm, szóval, májregeneráló és hidratáló tea, egy hosszú éjszaka után – olvassa. Fuj. Hát mindent csinál, gyomrot pucol, megfosat, de a májam nem érzi tõle jól magát. Morgok egy kicsit körülötte, és élvezkedve harapdálom az olvadó sajtos melegszendvicset. – Majd egy kicsit le kell lépnem, de egy-két óra, és visszajövök. El kell mennem csodagépdokimhoz, szerintem szórakozik az IP címem.

- Menj csak, addig legalább összeporszívózok – mosolyog. Rohadtul fáj a fejem és fáradt vagyok… rámosolygok, õ pedig babusgatva ad egy puszit. Megcirógatom a derekát és felkaparom magam, hogy akkor tegyük a dolgunkat.

Sokkal mocskosabb és alattomosabb kint a hideg, mint vártam… összehúzom a szivárványszín kabátom és lustán metrózok ki Patkányhoz…

- Csókolom – mosolygok az anyukáját A táskámban már ott az XXL szeretetcsomag, amivel lógok ennek a kis cukorbogárnak. – Basszus, egyre jobban tetszik kinézni.

- Jaj, te hantás – nevet a néni. – Gyere be, reggeliztél már?

- Igen, köszönöm. Ne tessék fáradni, sietek – mosolygok.

Odaadom a szeretetcsomagot a laptopommal és a modemekkel együtt.

- Nem csináltál vele semmit? – néz rám Hacker.

- Csak a szokásosat… lesd át lécci, talán frissíteni kell.

- Ez nem Windows – morog és rácsatolja a sajátjára – Szerintem kérj anyámtól egy kávét, meg csinált a csokis sütijébõl, szeresd meg az öreglányt.

- Szíves örömest. Anyukád csinálja a legjobb csokis kekszet!

XxX

Tovább tart, mint vártam, plusz még el is akartam intézni valamit. A mobilomra nézek. Mondjuk Chelle nem mondta, mikor jön, én arra számítok, hogy délután, és hozza a festékeket meg mindent… Átfagyva, szerintem ráfagyott a takony az orromra is, végre hazaérek.

Meg akarom lepni Noaht, ahhoz szereztem cuccokat, hogy be tudjam fejezni. Nekem sajna nincs olyan kifinomult, irodalmi ízlésem mint neki.

- Csáá – dünnyögök befelé, amikor az akasztó alatt meglátom a méregzöld kabátot és alul a virágmintás bakancsokat. Nocsak. – Chelle! Azért nem gondoltam, hogy ilyen hamar jössz – lépek be, õ pedig nevetve áll fel és átkarolja a nyakam. Még mindig kakaóillata van… Ja, kakaó! Noah csinált neki? Hálásan nézek rá, de valahogy… befagyott a rendszer. Zavar van az erõben, azt a tekintetében látom.

- Yarmush, olyan édes a lakótársad, hogy belehalok!

- Ja! Chelle, bemutatom az én kis nyuszikámat, Noaht – mosolygok és magamhoz húzom a nyuszikám. Milyen meleg a felsõteste, jaj de jó… legszívesebben a nyakába csókolnék, csak nem akarom, hogy szarul érezze magát. Nem szereti, ha nyilvánosság elõtt… - Nyuszikám, Õ Chelle.

- Már megvolt a bemutatkozás – mondja, de olyan mereven áll, hogy magamhoz se tudom ölelni.

- Hú, de rohadt jó illat van! Csináltál kekszet?

- Yarmush, add nekem Noaht! Nekem is kell egy hapi, aki tud sütni…

- Figyelj Yar, kiveszem a sütiket, nekem utána húznom kell suliba. Kaja a hûtõben, melegítsétek majd meg, suli után melózni megyek.

- Kivegyek neked egy szabadnapot? – nézek rá. Jó lenne, ha itt maradna, megismernék egymást, olyan… jó lenne, ha kijönnének.

- Á, nem kell, nagyon sok melóm felhalmozódott – szedi ki magát a kezembõl, és felkapja a cuccait. Chelle csendesen ül, értetlenül nézve rám és Noahra. – Akkor majd jövök. Nagyon örülök, hogy megismertelek, Chelle – biccent, és hiába nyúlok utána, hogy visszahúzzam egy búcsúpuszira, de az orromra csapja az ajtót.

Meghökkenve nézek rá, lehúzva a fejemrõl a sapkát.

- Valami rosszat tettem?  - cincogja Chelle zavartan. Megrántom a vállam – Nem… nem hiszem, nem tudom.

- Nagyon aranyos fiú – mosolyog rám – És isteni kakaót csinál!

- Az. igazi könyhatündér. Na, hajat festünk?

- Ennek a szalmazsáknak a te kezed kell – kuncog.

A bal vállán és mind a két csípõjén napraforgók vannak, ahogy az én lábfejemen is. Topra vetkõzik, én pedig gumikesztyût húzok, leterítem a környéket, amíg õ támlával szemben leül.

- Meg is vágjam?

- Szuper lenne – teszi le a fejét.

Nyugodtan simítom le a hosszú, loknis tincseit, kcisit megvágom a végét, a frufruját, és átmosom a haját, leszedve a kék színt.

- Ugyanolyan lesz, mint az eredeti – mosolygok. Közben Chelle beszél, mesél Európáról, merre járt, miket látott, hol tanult… folyamatosan csacsog, nevetünk. Panaszkodik… pityereg. Szegényem…

Ráteszem a vöröset, lemossuk, kiszárítom. gyönyörû, nagy hullámok.

- Kész. – leveszem végre a kesztyût – Ahogy lenõ, nem is fog látszani, csak az eredeti.

- Isten vagy – nevet ahogy a tükörben turkálja a haját.

- Mi a baj? – nézek rá. Érzem, hogy gáz van.

- George otthagyott – sírja el magát. Lerogy a földre, megtörölgetve az arcát, én pedig lecsüccsenek mellé, megölelgetve. A karjaim közé bújik, olyan pici és törékeny…

- Naa, ne sírj – simogatom meg a loboncát – Úgyis rájön, hogy mit vesztett.

- Tudom, de olyan szar – törölgeti a szemét, én pedig letörlöm a pandásra sírt sminkjét. – Na. Együnk Noah lélekmelengetõ sütijébõl, Megvacsorázunk – nézek az órára. Hol van Noah? Már végezhetett, vagy tényleg ennyi a munkája? – Aztán aludj itt, ha gondolod. Nem kell visszamenni egy üres lakásba.

- Komolyan? Nem gond? Noaht nem zavarnám?

- Nem hiszem, majd megbeszélem vele – cirógatom meg egy hajtincsével az arcát. Kis cseppem. – Nyugodtan.

- Aludhatok a babzsákban? – mosolyog vértelenül.

- Naná. Csak nyugodtan. Addig én összepakolok.

XxX

Megvacsorázunk, és Chelle levetkõzve gömbölyödik össze kismacskásan a kitúrt fészekben, zöld ujjatlanban és zöld bugyiban, ráterítek egy pokrócot, had aludjon. Mélyen szuszog, én pedig az órára nézek. Basszus, már tényleg késõ van…

Hívom Noaht… idegesen tépek a hajamba, hogy hol van már? Jócskán elmúlt a vacsoraidõ…

Csöng a telefon.

- Szia, Sammy – szólok bele amikor felveszik. – Noah még bent van?

- Dehogy – hökken meg – Még olyan este hat-hét körül ment el, addig melózott. Már én se vagyok az irodában.

- Basszus… azért köszi – teszem le. Hol van ez az idióta?

Chelle alszik, magához ölelve az egyik kispárnát, békésen… Gyorsan felveszem a bakancsom és a kabátom, a fejemre húzom a sapkát és becsukom a lakást.

Felhívom patkányt. Picsába…

- Szevasz. Keress rá nekem egy telefonszámra, biztos be van kapcsolva a telefonja. Sürgõsen.

- Mondd.

Lediktálom a telefonszámot és várom, hogy átküldje az adatokat. Megköszönöm és fogok egy taxit. Nagyon remélem, hogy tényleg ott van. Késõ este van az ég szerelmére!

Futok a könyvtár felé, amint kitesz a taxi, a leheletem már látszik a sárga lámpafényben. Basszus, remélem tényleg csak a könyvtárban van és nem történt valami… a kurva életbe!

Épp felfelé futok a lépcsõn, amikor a fekete kabátba burkolózott alak ballag le, mélyen lehajtott fejjel.

- Noah! – szólok utána, õ pedig ha nem is akar, elsõ reflexbõl visszafordul.

- Yar… na – néz rám duzzogva, amit megdöbbenve nem tudok hova tenni. – Hogyhogy itt vagy? Nem Chelle-el andalogtok?

- Tessék? – vonom fel a szemöldököm meglepve – Mi bajod?

- Mi lenne? Semmi. Bazd meg!

Elkapom a vállát, de lerántja a magáról a kezem. Megdöbbenve nézek rá. Olyan… undorral néz rám… Összepréselem az ajkaim, elfordulok. Mi a francért duzzog?

- Menj csak haza a barátnõdhöz, ne aggódj, van lakásom! – pöröl velem. Majd kiesnek a szemeim, ahogy nézem és elkapom a kezét.

- Féltékeny vagy? – nézek rá. Elvörösödik és rángatja a kezét, én pedig elkapom és a vállamra vágom.

- Azonnal tegyél le te idióta buzeráns! – visít.

- Megrázlak! – Vágok a seggére – Te idióta! Tudod hogy aggódtam, hogy merre vagy?!

- Minek? Én csak a cuki nyuszikád vagyok, a lakótársad, akit kínai cselédnek néznek!

- Hülye! Chelle a barátnõm!

- Hát ez az!

- De nem úgy! – morgok. – Egy nagyon jó barátnõm. Barát-barát, de nem járunk! Soha nem is jártunk!

- De azt mondta, õ a barátnõd!

- Nagyon régóta ismerem. Letehetlek? Kicsit nehéz vagy – nyögök fel és leteszem. Ránézek, letörölve a homlokom és a pofám, lehúzom az arca elõl a sálat, finoman megsimítva az arcát – Te hülye. Gyere. ballagjunk haza.

Duzzogva ballag mellettem, én pedig zsebre vágom a kezeim, jobb híján. Most mesedélutánt akar?

- Chellet régen ismertem meg, amikor Londonba jöttem. Közös baráti kör, közös ismerõsök… õ divattervezõnek tanul, most jött vissza Európából. És most dobta ki õ a pasija, akivel majdnem összeházasodtak, szóval eléggé a béka feneke alatt van a kedve. Egyszerûen… a barátom, attól függetlenül, hogy lány!

- És a közös tetkó?

- Nem csak a csajok varrathatnak magukra azonos végetlen-jelet – nézek rá gúnyosan. – És egyszer lecsuktok, találtak nálam két uncia füvet, õ tette le az óvadékot. Szóval egy kis szarcsimbókként viselkedtél.

- Rohadj meg – dünnyög, de a járdát nézi, ahogy ballagunk haza. Felsóhajtok és megfogom a kezét, rámosolyogva.

- Majd megfogok – húzom magamhoz, megcsókolva. Belemosolygok az ajkaiba.  – Te kis hülye. Nem akartam hogy szar legyen, de nem hittem volna, hogy ennyire félreérted. Legalább egy kicsit próbálnál meg bízni bennem, talán nem lenne olyan nagy csalódás – nézek rá. Ez azért szarul esett, bár én se mondtam el neki nyíltan mindent, de hát honnan tudhattam volna, hogy ennyire félreérti? Leengedem a kezem, meg se próbálom megfogni. Úgyis elhúzná.

Olyan trombitálás, hogy a hirtelen érzéstõl látványosan le akar robbanni a fejem… belehasít a fájdalom, a szemem meg ki. Basszus.

- Nyissák ki az ajtót! Megérkezett a vonat!

Meg a jó büdös kurva anyádat hogy basszon szájba, szarjál sünt!

- Oké, értettük, csak húzz már el – szívom a szám. De lüktet, basszus… Lekapom a nagy hátizsákot, két zacskót a kezembe veszek Noah cuccai közül és épp leugrok a vonatról, egy nagy adag extraerõs kávé vágyával, amikor Noah artikulálatlanul nyög fel mögöttem.

- Noaaah – felhúzom a szemöldököm. Hát ez meg?

- Adrian, te meg…?

- De hát megbeszéltük, hogy várjalak be titeket a vasúton, a jegyzetekért.

Összehúzom a szemem és fogcsikorgatva nézek az említett kis cukorbogárra. Téhééényleg? Basszunk rá, hogy annyi cucc van nálam, amiért egy életen át kurvulhatok a basziban!

- Õõõ… igazából teljesen elfelejtettem – pislog rám sandán, szinte látom a tekintetén. Legszívesebben megdörgölném a homlokom. – Tehát… Yar… bemutatom Adriant, gimis osztálytársam. Adrian, Yarmush a lakótársam.

- Örvendek – biccentek. Aludni akarok, lepakolni a cuccot és egy nagy sütit, nem pedig elõrehozott randevút, miközben migrénem van! Behúzom a nyakam, a vastag sál alá próbálok bújni és látom, hogy a tag végigméri a szivárványszínû kabátom.

- Szintúgy. Noah rengeteget dumált rólad, már lassan elhittem neki, hogy beléd zúgott, úgyhogy már meg kellett néznem téged. De megnyugodtam most már, elég creepy fazon vagy. De azért szimpatikus! Noah, vannak még ilyen fura haverjaid?

Elvarázsolva nézem ezt az idiótát és teljesen elbûvölve Noah-t. Ez… teljesen komoly? Szerintem még a vonaton ülök és kómába estem, mert ilyen nincs. Hát odavagyok. És Noah arca! A végén még infarktust kap nekem, megköszörülöm a torkom, hogy kizökkentsem a sokkból.

- Hát most, hogy így kedvesen megismertük egymást – nézek Noahra, aki még inkább összehúzza magát a helyzet kényelmetlen mivolta miatt – beülhetnénk valahova inni egy kávét. Noahnak amúgy is jót tenne, elég sokat ivott – durr, és ez még csak az eleje annak, ami jön. Nekem viszont szükségem van egy kávéra, mert a fejem leesik.

- Rendben, benne vagyok. Noah? – néz ránk Adrian, de Noahnak most nincs szavazati joga.

XxX

Ez a csávó annyit bír beszélni, hogy ki kéne tömni és múzeumba mutogatni. De lehet hogy csak a kevés alvás miatt vagyok ilyen kis nyûgös. Vajon van nõje?
Miért tippelem, hogy nincs? Jót tenne neki. Igen, egész biztosan sok a felgyülemlett szexuális feszültsége.

- Nagyon durva volt, még képem is van róla! Megnézed? – tol a képembe egy tabletet és megmutatja, ahogy Noah kényelmesen kinyúlva ölelget egy kutyatálat, egy kutyaólban… vihogva nézek rá a nyuszikára. Hát azt hallgatni fogja egy darabig…

- Adrian, te meg mi a faszt csinálsz?! – szárnyal az érintett hangja mennyei magaslatokba.

- Basszus, ezt küldd át! – vágok a szavába és elõvéve a telefonom blokkolom ki, Adrian pedig kíváncsian belehajol, meglátva a háttérképet… És kifut a vér az arcából. Ahha.

Ez az arckifejezés… összehúzom a szemem, letéve a telefont, és közelebb hajolok, felvéve a fenyegetõ tekintetet. Kialvatlan vagyok, éhes, nyûgös és leesett a vércukrom, ha egy rossz szót mer szólni, beledarálom a hamburgerhúsba, kizárólag a lelki békén érdekében.

- Bajod van vele?

- Természetesen… nem, csak fura – dadogja zavartan. – Mármint, mindig is gondoltam, hogy Noahban van hajlam, lásd a haja meg a takarításmániája, de azért… nem gondoltam volna – mentegetõzik – Persze nincs ellenvetésem, ki vagyok, hogy beleszóljak?

Tökéletes észrevétel, barátom.

- De… azért a suliban ne nagyon… Meggyûlt a bajom, láthattad – morog Noah nyakig vörösen – És amúgy húzd le magad, Adrian, nem vagyok meleg.

- Hát persze hogy nem – bazsalygok. Na jó, nekem ebbõl elegem van, kimerültem mára. Nem tudok ilyen hosszú ideig jópofizni, és eddig is csak Noah miatt tettem a szépet. – Nekünk viszont mennünk kéne, a nyuszikának felhalmozódott egy csomó melója, és nekem is – veszem fel a táskám.

- Mit dolgozol?

- Magánvállalkozás. Tetováló és piercinges cuccokat szállítok – vágom rá csípõbõl, halk sóhajjal. Bizony…

- Mondjuk, amennyire szét vagy lõve meg ki vagy varrva… Na mindegy. Szóval Yarmush, nagyon örültem – fogunk kezet – Noah, mi meg a suliban találkozunk.

- Jól van – biccent a kicsikém, én addig gond nélkül fizetek. Csak szabaduljak már meg tõle és aludni akarok, meg sütit, és egy akkora staubot, mint egy baszott nagy termosz.

Kifelé menet finoman megpaskolom Noah fokhagymaseggét, és a füléhez hajolok.

- Kibaszott idegesítõ a haverod, ezért még számolunk – harapok a fülébe finoman, mintha valami nagyon dögöset mondtam volna, Adrian hátul felnyikkan, én pedig elkapom Noaht, és egy intéssel fogok egy taxit.

Sóhajtva fogom a fejem.

- Szóval megbeszélted? – nézek a nyuszikára, aki felemeli mindkét kezét mentegetõzve.

- Én nem emlékszem semmi ilyesmire! Komolyan…

- Mindegy – nyögök fel. Most kényeztetésre vágyom, ágyra… - Csak érjünk már haza, mert szétrobban a fejem.

Alig várom, hogy kinyissam otthon a zárat, leteszem a táskát a kis szobába, eldõlök az ágyon.

- Van itthon valami ehetõ édes?

- Nem hiszem – dõl el mellettem szintén elnyúlva.

- Az szar. Én sütit akarok. Fõzöl egy kávét, én elmegyek édességért – fordulok oldalra és nyomok egy csókot a vállára. a kényszer nagy úr, én pedig jobban vágyok édességre, minthogy végre letegyem a seggem.

- Hozol nekem is?

- Mit kapok érte? – mászok fölé sátáni mosollyal, megtámaszkodva a feje mellett. Ha hátul is lenne farkam, az a bolyhos fajta, most kéjesen lengetném.

Zavart mosollyal könyököl, én pedig nyomok egy puszit az orra hegyére. Feltápászkodok és felveszem a sapkát, a kedves szivárványszínû kabátommal, és egy Majd jövök! kiáltással kiballagok.

Felnézek az égre. Még csak november van, de olyan trágya színe van, és szinte mar a hideg levegõ… a fejembe húzom alaposan a vastag sapkát és zsebre dugott kézzel ballagok a legközelebbi és jó cukrászda felé.

Szeretem ezt az illatot. Veszek egy nagy doboz mindenféle sütit… kiválasztok jó pár darabot Noah kedvenceibõl is… mosolyogva egyensúlyozok vele, ahogy ballagok haza. Csak meg ne dermedjen a hab, amíg haza nem érek. Vajon kéne normális kaja is? Kávé van otthon, cigi van, és vágyom, hogy ma csak dögöljek punnyadtan. nincs kedvem összetett élettani folyamatokra.

- Yar? Te vagy az? – hallok egy ismerõs hangot, én pedig megfordulok. Kék haj, nagy szemek, vörös száj… elvigyorodok, pici melegség vacogó szívemnek.

- Chelle! – nevetek fel és fél kézzel átkarolom. Rajta is sapka, galaxymintás nadrág, bakancs… még kék hajjal is olyan, mint egy kis hableány. – Marha régen láttalak, mi van veled? Mikor értél haza?

- Nem olyan rég, egy két napja – mosolyog fülig húzva a sálat. – De azért Európában is hideg van.

- Marha csaj, nagyon hiányoztál – nevetek magamhoz ölelve, fél kézzel átkarolva tartom a vállát. Átöleli a mellkasom. – Na, kiscicám, történt valami baj?

- Dehogy, csak olyan jó téged újra látni – nevetek, ahogy finoman megrángatja a kilógó tincseim.

- Mi ez a kék haj, kis napraforgóm?

- Ne is mondd, nemsokára vissza akarok térni. Van idõd segíteni?

- Naná. Gyere át holnap, mit szólsz?

- Remek – nyom egy csókot az arcomra és megpaskolja a vállam. Beszélgetünk, nem is tudom meddig, de már kezdem érezni, hogy fagynak el a lábujjaim.

Megfogva a sütiket ballagok haza, határozottan sokkal jobb hangulatban. Otthon kulcscsörgés, ledobom a kabátot és a nappalinak kinevezett közösségi térbe viszem a sütiket.

- Azt hittem, hogy a betonhoz fagytál! – hallom Noah hangját a konyhából, kiballagok utána és a jéghideg kezem a seggére tapasztom. Felsikít és próbál levakarni magáról, én csak jóízûen nevetek. – Na… hülye. De jó kedved van. – összehúzza a szemét.

- Hoztam sütit – vigyorgok. – Együnk! Már ki vagyok éhezve – nyomok egy csókot a nyakára és ledobom magam a babzsákomba, egy krémest tolva a pofámba.