Csak a fejemre keni a tiszta ruhákat és kimegy, hogy illuminált kicsi húgát kevésbé májment tevékenységbe biztassa. Engedelmesen és nem szeméremsértõ módon felöltözök, és némileg kijózanodva, miután a csap alá tartottam a fejem, kiballagok. Kell egy szál cigi, pedig tényleg jó volt hawaii-ozni.

Megvárom Noah orgazmikus spagettijét.

És élvezem az ingyen családi mozit. Lawrencek – A totális lelki terror. Hamarosan a mozikban. Ráadásul a könnyes-összeborulós végkifejlett helyett Noah a stresszûzõ fõzésbe menekül. Helyes, fõzzön csak, olyankor az egész csávó olyan rohadt gusztusos… Kiballagok a konyhába, közben felkapok egy pólót, hogy én aztán senki lelki fejlõdésének gátat ne szabhassak… de ezek az illatok! Menten nekiáll csorogni a nyál a számból. Alice meg normális, rendes csaj, de valami nem ül, ha ránézek és ahogy a beszédét hallgatom, valahogy nem passzol a kettõ. Talán idõsebbnek tûnik, mint ahogy sejteti a beszéde…?

- Kész! – szól ki Noah, én pedig kisétálok. Legszívesebben átkarolnám hátulról, a nyakába csókolva, hogy basszamegdekirálymégmindig…

- Ahh, végre, valami meleg - nyögök fel kéjesen. Ezt nehéz lenne überelni. Imádom, ilyenkor mindig egy kicsit még jobban beleszeretek.

- Ja, amúgy a nagyi puszil téged. Valamikor átjöhetnétek, nem gondoljátok?

- Nem – vágja rá Noah.

- De miért nem? – erõsködök, felvonom a szemöldököm, a pofámból lóg a tészta. Nem túl gusztusos szippantással húzom be. – Szívesen megismerném az õseidet – célzok diszkréten, hogy õ nemrég jött el tõlünk. – Nem sok értelme van, azért nem. Tízen vannak abban a házban, el se férnénk…

- Igen Alice, szívesen megyünk hozzátok – veszem át az irányítást, ha már én vagyok az alfa… de Noah sípcsonton rúg olya tökéletes pontossággal, hogy a golyóim is összeugranak. De mintha lenyúlnék a lábam dörgölni, elkapom az ujjait és biztatóan megszorítom. A család minden esetben fontos, hacsak nem valami rohadt nagy szemétségrõl van szó, de nem fair, hogy egyáltalán nem jár haza. Néha illik megmutatni a pofánkat. Rám pillant, és látom, hogy kicsit enyhül az arca. Na, talán.

- Rendben, akkor szólok anyának. – szól bele Alice.

- Karácsonykor, esetleg – morog a nyuszika. Megcirógatom az ujjait az asztal alatt, rámosolyogva, amikor meglepetten érzem valami oda nem illõ virgácsát, és reflexbõl Alice-re nézek. Na basszameg?

- Hoppá – jegyzem meg. Aztán befogom a pofám.

- Hoppá bizony! Ezért tûntél el, mi?

- Nem ezért, dehogy! – micsoda dráma! – Csak… nagyon sok minden változott az életemben, többek között a telefonszámom, és elfelejtettem megadni…

Na bazmeg, most akkor letagad?

- Akkor ti most együtt vagytok?

- Okos – veszem át az irányítást sértett férfiúi önérzetbõl. Persze dúl a mély kuss, mindenki nyakig zavarba, én pedig tömöm tovább a pofám. Ez a spagetti kurva finom. És amíg õk ketten családias hangulatban vallanak meg letépik egymás fejét, én malac mód megtörlöm a kezemmel a szám és kimegyek a visító telefonomért.

- Szia – csilingel az ír tündérkém hangocskája. – Képzeld, hazajött a Maci!

- Na, George hazatolta az undok pofáját? – vigyorgok, nekitámasztva a seggem a falnak. Jól hangzik.

- Bizony, már vagy egy hónapja.

- Fasz a fülébe.

- Átadom. Viszont megnyitja álmai mûhelyét, és ma avatóünnepséget tartunk! Várlak ám titeket is!

- Egyelek meg, de kis cunci vagy. Várj csak… - kidugom a fejem, a telefont a nyakamhoz szorítva – Nyuszikám, este van kedvünk bulizni?

- Hol?

- Egy haverom hazajött a kontinensrõl, Chelle bátyja. Na?

- Ohm… Oké – biccent rá, bár még piros a pofija. Na de ácsi…

- Alice, van kedved jönni?

- Naná hogy…

- Nem! – Sikít Noah.

- Naaa, de miért nem? Yar megengedte!

- Yarmush a bátyjád, vagy én? – megy megint a cicaharc, elvigyorodva figyelem õket, és Chelle is kuncog.

- Naa, nyuszikám, engedd már el!

- Fogd be! – lassan hiperventillál, komolyan – Nem engedem, fõleg a mai után! Megkajál és hazaviszem!

- Naaaa ~~~ - vetjük be mindketten a cicaszemeket, és az ellenállása megtörik. – Engedd meg, csak egyszer lehet fiatal!

- De nem ihatsz, Alice Lawrence, megértetted?!

- Megyünk – szólok Chelle-nek – De intézd el, hogy tõlünk ne kérjenek személyit. Visszünk Noah húgát.

- Mennyi a kislány?

- Jócskán korhatár alatt.

- Na baszd meg – sóhajt – Majd megoldom.

- Ezért imádlak.

XxX

Gond nélkül fogom meg Noah kezét, a másikkal Alice vállát markolom és húzom magam után. A kidobók ki lettek oktatva, de attól még nem kell sok embernek látni, mögöttem meg jól elfér a kicsike. Otthon nagyon elvolt, elé toltam egy doboz Chelle itt maradt ruháival, gyakorta aludt itt, a nõk szétszórtak, én meg disznó vagyok… melltartó, bugyi, combfix, felsõ, stbstb… Alice hamar lekoptatta magáról az ideges nyuszikát, én pedig végre kiéhezetten csókolhattam meg. Kerítek neki is egy piát…

- Váá, Odanézz! – rikkantok fel és kezet fogok George-dzsal. Még mindig nagy, még mindig decensen néz ki, még mindig olyan, mint valami jólelkû hegyi jeti. – Gratulálok Dzsóóóóódzsi! Még mindig kurva magas vagy!

- Te meg még mindig konstans részeg – mosolyog az aranybarna szempár. Ezt a pasit még nem igazán láttam kijönni a sodrából, de amikor igen, úgy döntöttem, nem árt vele jóban lenni. – De jó színben vagy!

- Naná. Várj, be akarlak mutatni… Õ Noah – húzom magamhoz, a derekára fonva a karom.

- Nagyon örülök – néz fel kicsit nyaktörõsen. Hát Igen, George egy kibaszott óriás.

– Chelle sokat mesélt ám rólad.

- El tudom képzelni – vörösödik el Noah. Megcirógatom a derekát lemosolyogva.

- Persze, most már én is felfogtam, miért akadt horogra Yarmush – nevet fel az óriás, és a nevetése ragadós. Nem ismerek embert aki ne bírná… talán csak a családját. Szerintük elpazarolja a tehetségét.

George megy tovább, megígértetve hogy betérünk az új szalonjába, én pedig a fél vesém odaadnám, ha õ varrna ki megint… Noahnak kerítek alkoholt, magamnak is, megcsókolom aztán a szájára tapadok. Imádom, ilyenkor bizsereg a bõre…

Hozok neki sört, féknek, de Noahban az a gáz, hogyha elkezdett inni, nem hagyja abba a képszakadásig. Én imádom amikor fellazult és gátlástalan kurvaként viselkedik, de ha el is venném tõle, hogy oké, van egy határ, kis híján a kezembe harap. Na basszus… én cserébe a nyakába.

Simán megdugnám az egyik sötét sarokban, de ismerem, most jön az a szint amikor…

Elkapom a gallérját és a vécében kitámasztom a fejét, nehogy belefulladjon. Komolyan, ehhez talán még én se ittam eleget.

XxX

Összekaparom Alicet, aki nagyon is meghitt közelségben beszélget az ünnepelttel, de annyira, hogy egymás gyomrából nyalják ki az ebédet. Fuj, de kis undik.

- Basszameg, minden rohadt Lawrence-szel csak a gond van! – morgok. Éhes vagyok, fáradt, és lüktet a fejem a hányásszagtól, Noah-t otthon bebaszom a zuhanykabinba… egyszer kihányja a máját is. Komolyan… basszus, nem is vagyok rá mérges, csak rohadt aggasztó, hogyha nincs mája, miért erõlteti…

- Mivan? – hökken meg a begerjedt csibe. Felvonom a szemöldököm ide-oda kapkodva a tekintetem rajtuk. George már családosítható korban van, komoly kapcsolatra vágyik, Alice meg… egy kölyök. Ez érdekes menet lesz.

Faszom, nem az én dolgom.

- Majd máskor keféltek – morgok. – További jó mulatást, haver! – rángatom el nyílegyenesen Alicet. Én is agresszív tudok lenni, egy ideg vagyok, hogy Noah jól van-e?! – Ahhhj, nyuszikám, összeszedted magad? – nézek rá, hátrasimítva a haját, de elég pápista színe van, plusz szerintem az elmúlt egy órából plusz reggelig semmire se fog emlékezni. Felmarkolom és megtámasztom, amennyire tudom. Egyszer a detoxba fog jutni.

- Ahh, hol van Alice? – néz egyenesen a lányra – Haza kell vinnem…

- Dehogy viszed haza! Hazaviszünk elõször téged, majd utána gondoskodok a leányzóról.

- De… Yar, te nem viheted haza? – rángatja a pólóm.

- Yar, tényleg nem vihetsz haza – rángat Alice is. Na, leszophattok ám mindketten. – Bedobsz kettõnket egy taxiba, Noah meg visszakanyarral megy hozzátok.

- Hát de – ellenkeznék, elvégre csak nem hagyom a kottarészeg pasimat a taxiban furikázni!!??

- Hidd el, Noah õrjöngene, ha hazavinnél. De azért köszönöm… fõleg azt, hogy ilyen jó vagy ehhez a mamlaszhoz.

A sírba fogtok tenni – Ha már az enyém a nyuszika, jóval és rosszal együtt is, a teljes csomagért fizettem – sóhajtok fel a fejem csóválva, és kitámogatom. Egy havert hívtam privát telefonszámon, és egy százast adta neki, hogy vigye õket a címre, Noahot meg az enyémre, megállás nélkül. Ha rá kell fizetni, szóljon, nem gond, de a csávó maradéktalanul hazaérjen, és a csajtól is csak akkor jöjjön el, miután bement a lakásba.

Én fogok egy másikat és hazaveretek.

XxX

Lent várom õket, erõsen cigizve, amikor végre megjön, és a csávó elköpi, hogy hova vitte Alicet. Összehúzom a szemem, miközben kiszedem a már alvó Noah-t a taxiból. Ahha… ezért nem akar hazavinni? Nem éppen családbarát környezet.

- Köszi – adok neki még egy ötvenest a sürgõsségi felárért, aztán felballagok. Néha igazán megjavíthatnák ezt a kikúrt liftet. Szabályosan leizzadtam a végére.

Persze otthon rókázott még egy kört, fogom a haját, levetkõztetem, bemászok vele a fürdõkádba és így lemosom, miközben fogom az ölemben. Basszus, ez azért nagyon durva, csak tényleg ne legyen tõle semmi baja… De normális, lélegzik, nem hány többet – nem lenne már mit – néha beszél is… csak rohadt részeg. Sebaj, ennyi belefér…

Nem kényszerítek rá semmit, még kicsit vizesek is vagyunk amikor eldõlök vele az ágyon, azért én egy alsót magamra kapok. Hátha futkosni kell. Kurvára elfáradtam… Magamhoz ölelem, õ pedig halk nyüsszentéssel karol át. Muszáj mosolyognom…

- Te kis hülye – suttogom, de a szeretleket se mondhatnám szebben.

XxX

A saját horkolásomra riadhatok fel, én nem tudom… Vagy mert mocorog? Mi mocorog, kurvára ne mocorogj, geci fáradt vagyok, a debil pasim hányási szokásait tanulmányoztam elég alaposan. Leszorítom az izét, hátha… De azért lassan bekapcsol a világ. Hmm…

HM…

HMMMMMM…

- Nyuszika? – nyitom ki a fél szemem. Egy kibaszott cool ninja-mozdulattal kapom el és akkorát nyög, hogy nekem is libabõrös lesz a hátam, pedig nem is csináltam semmit.

Ahha. Vagy úgy. Ezért simán felkelthettél volna hamarabb is.

- Neked is jó reggelt. Oké, felfogtam, jó nekem így – vigyorgok rá gonoszan, és egy mozdulattal leszorítva a csípõjét hajolok le, minden játék, provokáció nélkül bekapva a farkát, erõsebben megszívva. Szinte sikít, olyan nyögésbe fulladva… ilyenkor mint egy rossz ribanc, semmi gátlás… basszus, kelhetnénk így minden reggel! Jobb mint a kávé! A combjait simítva nyalom végig a nyelvemmel, tovább mozgatva a fejem, Noah pedig a hajam markolható részébe fonja az ujjaim, nyüszítve, megfeszülõ háttal.

A-a, A tegnap miatt nincs esély sem, hogy most azonnal elmenj, nem adom olyan könnyen… morranva gerjedek be én is egyre jobban, és amikor már érzem hogy egyre jobban rándulnak meg az izmai, szinte lüktet a gerince, aljasul abbahagyom.

- Na, dughatunk rendesen?

- Csak CSINÁLD MÁR! – tép a hajamba, felrántva magához én pedig nevetve csókolom meg forrón, amíg õ leoparálja rólam az alsót, morranva rúgom el messzire, és a seggébe markolva húzom magamhoz, nekidörgölõzve. Feszes, forró mindenhol, szinte hullámzik alattam. Elég ránéznem, hogy képes legyen elmenni… a nyakába harapok, a kezem a farkára simítva ingerlem, majd feljebb húzva a csípõjét simogatok a gusztusosan kerek kis seggéhez, lejjebb simítva az ujjaimmal. Szabályosan felsikkant, még feljebb nyomva a csípõjét… imádom a vad, állatias szexet, akkor csináljuk úgy, mint az állatok.

- Várj – csókolom meg, a fogaimmal picit meghúzva az alsó ajkát, és próbálok tök jó fej lenni a maradék kis vérrel a fejemben, amikor kifutok a táskámhoz. Hol vagy máár, hol vagy mááár… ráadásul a telefon is megcsendül, de baszom le, dugás közben nem érdekel. Nem olyan fontos, majd visszahív.

„Hello, Noah Lawrence vagyok…” Jön a kibaszott sablonszöveg, de csak a figyelmem egy tizedrészét kapja meg, addig, ameddig a bííp után nem csattan fel egy nagyon is ismerõs, enyhén skizoid hang.

„Te mocsadék, a húgod vagyok! Mi az, hogy nem veszed fel nekem a telefont?”

Aha. Elképzeltem, ahogy hátulról rakom meg azt a formás segget, miközben két nyögés közben Alice-szel beszéli meg a menüt… de baszd meg, ez végig hívogatni fog?!

- Éppen nem ér rá a nyuszika – sziszegem a kagylóba.

- Te… te… - habog a vonalba. Én is felkapom a fejem, Noah akkorát nyög… bazdmeg, ne nyúlj magadhoz idióta, várj meg! A kurva életbe.

- Yaar, mit csinálsz… nem kell az a rohad gumi! – ül fel, szinte négykézláb mászva az ágyon felém – YARMUSH WILDE, KI VAN A VONALBAN?!

Mielõtt oda a hangulat, elõtte termek és olyan forrón megcsókolom, hogy felnyüszítve kapaszkodik meg a vállamban, csíkokat szántva a bõrömbe. Szarom le, bele is tetováltatom, ha kell… Felmordulok, még gél se kell, annyira be van gerjedve…

Na baszd meg, a telefon… kinyomom és oldalra dobom.

- Téves hívás volt – morgok a szájába, eldõlve vele az ágyon – Kurva izgató vagy… és most – vigyorgok, gond nélkül átfordítom, õ pedig ahogy a haját hátradobva pillant rám ebbõl a pózból, tényleg kevés kell, hogy ne menjek el… Lejjebb hajolva mélyesztem a fogaim finoman a feszes kis seggébe, mire a karjai megroggyannak és nekem egybõl minden tökéletes.

A fenekébe markolva simítok végig a hátán, lassan hozzáillesztve magam, és óvatosan, azért van annyi önuralmam, csúszok bele… eszelõsen kibaszottul jó érzés!

És elvagyunk… mint az állatok.

XxX

Forrón csókolgatom és egyszerûen csak élvezem, hogy a mellkasom simogatja. Annyira el tudnék aludni, ki lettem szipolyozva, teljes mértékben kárpótolva vagyok.

- Éhes vagyooook – nyalogatom végig a nyakát – Felfallak, ha nem etetsz.

- Fel nem tudom fogni, hogy ennyit zabálsz és mégis ilyen kockás a hasad – csóválja meg a fejét a hajamba túrva. Megcsókolom morranva, a szájára mosolygok.

- Tudod, ilyen alapos testmozgás után csodálom, hogy nem vagyok egy kibaszott Schwarzi.

Felnevet és elõhalászva egy alsót ballag ki a konyhába.

- Nem vagy másnapos? – kérdem a hajamba túrva és én is megkeresem a gatyám.

- Úgy tûnt?

- Soha – nevetek és belecsókolok a nyakába. Ha lenne még munícióm, most azonnal a pultra dobnám. Hogy lehet valaki ilyen kurva erotikus – Elmegyek, lefürdõk, karban kell tartanom magam.

- Az, persze – vigyorog.

- Hé, a teljesítményhez pihenni is kell – paskolom meg a seggét, és beveszem magam a fürdõbe, engedve magamnak egy orrig érõ forró fürdõt, jó sok habbal.

Dünnyögve mozgatom a lábujjaim, terelgetve a kis hajócskákat és csak tompán hallom a beszélgetést, a csengetést… kidugom a fejem a víz alól, én vagyok a tengeri szörny! Na, ha vendég jött, ideje kivonszolni a seggem.

Jé, Alice. Úgy látszik, neki is be kéne szerezni egy matracot… vagy ahogy tegnap emlékszem, George majd megoldja.

- Na, itt van a mi kis telefonbetyárunk – ásítok egy nagyot, miközben a cigim keresem.

- Telefonbetyár? – néz rám Noah, én pedig már érzem, hogy rosszat mondtam. Hoppá. A téves hívás. – Mikor szórakoztak a telefonoddal? Nem úgy volt, hogy meg van buherálva az IP cíííí… - ó. ajaj. Hoppá.

- Te gyökér! – csapkod meg Alice.

- Yar, te…

- Alice csinálta! – mutatok rá reflexbõl a paprikavörös csajra.

- Alice…

- NEEEEEM NEMENEEEEHEHEEEM – sikít. Elhúzom a szám. Noahra nézek, aki elég ingatagul áll oldalt.

- Tönkrement a férfiasságom – jegyzi meg kis fekete felhõcskékkel a feje fölött. Neeem, dehogyis.. na… Vigyorogva hajtom el Alicet, odavágom hozzá a cigisdobozom, csak fogja be és kimegyek Noah után a konyhába.

- Ugyan, nyuszikám, nem történt semmi – karolom át, de idegesen ráz le magáról. Még õ is rágyújtott, mégis úgy ül, mint akit odaszartak – Most mondtam volna meg hogy bocs, a húgod baszogat? Épp más dolgunk volt.

- Nem akarok beszélni róla.

- Ez tök természetes.

- Nem akarok beszélni róla.

- Ha provokálsz, megduglak most is, élõben! – fenyegetem, de mielõtt hozzám vágná a sörösdobozt, átkarolom és megcsókolom – Nyugodj meg – simogatom meg a hátát mosolyogva. átkarolva szimatolok a nyakába, magamhoz ölelve, õ pedig beletörõdõ sóhajjal karolja át a derekam.

- Egy seggfej vagy.

- Igazad van.

- Egy rohadt faszkalap.

- Egyetértek.

- Egyszer úgyis megfizetsz mindezért.

- Már épp kérni akartam.

XxX

Engem elzavar, õ fõz, én pedig diszkrét, halk beszélgetés közben cigizek. Most decensen jó fiú leszek.

- Tényleg, Yar! – nézek le a csöppségre. – Tudod, tegnap volt ez a srác, és…

- Georgie? – adom a tudatlant.

- Hö? – néz hátra Noah, de összehúzom a szemöldököm. Ne álljunk a galambocskák útjában, lesz anélkül is elég bajuk. – A mamut?

- Nem mamut! George igenis nagyon…

- Ááá, tetszik neked – vigyorgok, Noah pedig a fejét csóválja. Úgy látszik már rendben érzi a férfiasságát. – George jó fej – nyomom el a csikket – És te sem vagy neki közömbös.

- Komolyan? – kezd el a csaj csillámlani. Ez nagggyon komoly, basszus.

- De Yar… a tag – néz rám Noah, de megcsóválom a fejem. Ugyan már, meg se szólaljon!

- Parancsolsz, nyuszikám?

- Persze… - sértõdik meg, és visszafordul a hal felé – Legyenek mindig a racionálisan gondolkodók leszavazva…

- Tehát Alice – fordulok vissza óvóbácsisan – Várd ki a végét.

XxX

Elintézem a telefont, Georgenak meglepi lesz masnival átkötve, én boldog leszek, Noah megint részeg – jaj, könyörgöm, most neee… - Alice csillámlik, aztán rajtuk múlik, nekem nem áll jól a Cupidó szerep.

Taxit hívok, beterelem a társaságot, veszekedek egy sort Noah-val a kabátom miatt, felajánlom neki, hogy hordhatja õ is, de ez szent és sérthetetlen és ha hozzányúl, olyan égetést kap hogy a férfiassága az õskori kezdetekhez repül vissza, majd kiszállunk a Tanger elõtt. Mészkõ, márvány, Mozaik. Kurva szép neki, elismerésem.

Persze vannak aggasztó tényezõk, ami miatt jócskán aggódom a siker miatt. George egy felnõtt, kiforrott értékrend, és olyan jószívû, önzetlen ember, amilyet régen nem láttam. Vele nem lõtt félre a biológia.

Lészen gond a korkülönbség. Alice éretlensége, decens kleptomániája. Holnap magam fogom a kiscsajt a hajánál fogva visszacibálni az üzletbe és a saját kicsi száján kiköhögni a mélyrõl jövõ bocsánatkérést, különben úgy elpicsázom, hogy hason aludhat egy hétig.

- Szívesen – vigyorgok, amikor megint extra-csillámlást produkál, és rohadt magas visítással együtt. Ezt igazán visszafoghatná, szinte várom, mikor kezd el pattogni.

- Szép vagyok? Nem vagyok tróger? – dehogynem.

- Átlagosan nézel ki, ahogy mindig, ez a lényeg – ejjh, de jóindulatú vagyok.

- De nem kenõdött el a sminkem? Jól áll a hajam?

- Alice, alig van rajtad smink, a hajad meg lófarokban van – facepalm.

- Nem büdös a szám, nincs a fogamban kajamaradék? – én megölöm.

- De van. De van, Alice, trógerül festesz! – gyõz Noah, 1:0 a javára. Imádom. Magamhoz húzom és hálásan megcsókolom.

Monopoly. Apuval gond nélkül órákon keresztül vívunk vérre menõ harcokat, napokon keresztül, hétvégéken, alvás nélkül, kard ki kard… most is megy az ordítás, helyszín, anyu és Noah pedig szokás szerint elképedve nézik a mi kis privát viadalunkat. Pénz, terület, jó hogy körbe nem pisálja a pályán a kockáit!

- Mit szóltok, ha inkább Scrabble-öznénk? Abban hátha nekünk is több sikerünk van – néz ránk anyu, mi pedig azonnal rosszat sejtünk. Ugyan már… csapda.

- De akkor Noah az én csapatomban van – jelenti ki apu – A Wilde család szebb és vékonyabb tagjai nem olyan okosak, mint én meg Noah.

- Fater, Noah az én csapatomban lesz! – kardoskodok. Szó se lehet róla és szerintem anyu le fogja szedni a fejét, mert hát anyu volt a tanár…

- Yar, Morgan, A Scrabble-ben nincsenek csapatok…

És persze mocskosul le leszünk alázva. A végén már alap szótári szavakkal próbálkozunk apámmal, de anyuék kaján mosolygások közepette negédesen közlik velünk, hogy a Fuck, A Bitch és ezek szinonimái nem érnek.

Picsába.

Apám rám nézett: Fuck.

És ezzel mindent elmondtunk. Nyílt és szégyenteljes vereség után be kellett látnunk, hogy ennyi, kész. Vesztettünk két okostojás ellen.

- Na jólvan – dobom a táblára a cuccokat, feladva. Ennyi, engem két könyvmoly ne szívasson. Feladom, baszom, szívjatok leee! – Én meg Noah léptünk unokát gyártani nektek – de amint kicsúszott a számon, már érzem, hogy ez rohadtul mellément. Fel se merek nézni, csak kézen fogom a nyuszikámat és mintha mi se történt volna, felhúzom az emeletre.

XxX

A szombat… szinte csak mosolyalbum volt, címszavakban, de látni lehetett Noah-n, hogy rettentõen élvezi. A friss levegõt, a tájat, anyámék társaságát, bár én valahol mélyen aggódtam, hogy tényleg gond lesz. Nem konfliktus, dehogy… Apám nem olyan, de nem akarom, hogy a meglevõ és örök családi idillt bármi elrontsa.

Noah a csirkék támadása alatt, Noah meredt szemmel Truman elõtt. Noah vakargatást akart, Noah menekül.

Noah, Noah, Noah.

Mindenhol Noah, de sose bánom, komolyan… sose gondoltam volna, hogy ennyire elégedett leszek csak attól, hogy valaki ilyen mélyen az életemben van. Apával voltam, hoztam neki exkluzív szivart, azt szívtuk el, amíg a nõk sütöttek-fõztek.

Aztán sétáltunk a környéken. A hóban, mert hát hajnalban az is leesett, vagy tíz-tizenöt centi, dobáltuk egymást, sétáltunk… Noah belém karolt vagy a kezem fogta a kesztyûkön át. Ez olyan, mint az andalgás, figyelem anyámékat, akik néha összebújnak, néha felnevetnek.

- Yar, ez micsoda? – felrezzenek Noah hangjára, aki lemaradva vizsgál egy bokrot. Ne már, komolyan?

- Gyere már, ha minden szar helyen megállsz, két napig itt fogunk kóricálni – csóválom a fejem – Egyébként csipkebogyó – lépek mögé. – Kóstold meg.

- Ja, ez ehetõ? – lelkesedik, mint egy kisgyerek karácsonykor, én pedig széles vigyorral figyelem, ahogy egy dércsípte szemet szétroppant. Hát, a C-vitamin savanyú…

- Ja, és nagyon savanyú!

- Miért nem szóltál?! – csapkod meg, de átkarolom a derekát.

- Ez volt a bosszúm.

XxX

Túl idilli volt, gondolkodok, miközben üveges szemmel figyelem, ahogy anyu pakol, magyaráz, pakol, mindenhol üvegek, meg dobozok meg ilyenek… felrezzenek, amikor megcsapkod a konyharuhával.

- Nem figyelsz?

- Nem – vallom be hõsiesen – ne haragudj.

- Bepakoltam még kaját, meg mindent, és csináltam az útra is.

- Csak egy óra, nem halunk éhen. Jesszus, ezt valami szeretetszolgálatnak szánod? – nézek döbbenten a ládára.

- Eláll, vigyétek csak el?

- És elsétál utánunk? – nyögök fel, ahogy felemelem. Anyu lekvárja a best of forever kategória, mondtam neki, hogy építsen rá egy vállalkozást, mocskosul megszednék magukat… Felnyögök vele a lépcsõn és leteszem az ágyra, miközben a nyuszik a fürdõ-ágy-szoba háromszöget rója unhatatlanul. Hogy jár a segge a nadrágban…

- És én ezekkel mit csináljak? – mered rám. Megrántom a vállam. Pálinkát.

- Hát, elpakoljuk, nyuszikám. Anya fõzte narancs- meg szederlekvár, savanyúság, ilyesmi… - bökök rá találomra pár cukin címkézett üvegre – Akár a ruháimból is pakolhatunk kifelé.

Megsértõdik és megátkoz ha valamit itthon merek hagyni a vésztartalékból, amibõl az egész harmadik világot jól lehetne lakatni.

- De már bepakoltam!

- És? Semmi sincs kõbe vésve – csókolom meg – Egyébként jól érezted magad? – kérdezem mintegy mellékesen, de igazából nagyon is érdekel.

- Igen.

És ebben az igenben minden benne van, errõl nem kell többet beszélni. Felnézek rá, és lassan elmosolyodva húzom magamhoz, a tincsei közé csókolva ölelem át, aztán megcsókolom a nyaka hajlatát. Puha és illatos. Mindig azt képzeltem, hogy összeszedek egy csajt, aki ki van varrva, mûvész, nagy pofájú, színes hajú és lesz egy csomó kölykünk.

Erre Noah csendes, édes, okos, és én csináltam az elsõ tetkóját… mosolyogva cirógatom meg. Nem panaszkodom. Nincs is rá okom.

- Ja, és most sem szexelünk a vonaton.

- Ne már, gondolatolvasó vagy?!

xXx

Imádom a fater autóját, fantasztikus, feltunningolt, finoman doromboló vadmacska. Ohohóó, és amikor nekem dobja a slusszkulcsot… adunk a pacikapacitásnak!

De mi ez a macskanyúzás? Nyaáááháhááááá…

- Mégis mi a rák ez?!

- Country zene, édes fiam, ez az igazi mûvészet! – persze, minek kés, ezzel is lehet herélni.

- Nem akarsz hozzá még egy tehenek? Cowgirlt, meg egy ranchot Amerikában? Ne õrjíts – nevetek fel és kiszedve a kábelt átkötöm a tökéletes háttérzenét.

Aztán hatvannal szedem a kanyart, egyenes úton felmegyek százra… csak azért ennyire, mert csúszik az út.

Anyu pedig el se akar engedni, komolyan, gyakrabban kell hazajárnom, hogy ne legyen ennyi szeretethiánya. Istenem… Megölelgetem, picit meg is emelve. Édes, törékeny asszony.

Noah is meg van ölelgetve mindkét félrõl, és boldog vagyok, tényleg, tisztán és õszintén boldog… nem hoztam haza még így senkit. Persze, csempésztem be tagokat, nõket-férfiakat, dugtunk, aztán reggel vagy még akkor lemásztak a csatornán, de bemutatni… Noahn kívül senkit. És ez meg sem fordult a fejemben, amikor idehoztam, hogy ezt nézhetem… nagy dolognak is.

Megölelgetve anyámat csekkolok be, mert Noah megint nem jut át a forgókapun, aztán beakad, káromkodik… nevetve tartom a vonat ajtaját, aztán berántom a kabinunkba.

Felpakolok és magamhoz húzva csókolom meg, próbálom csalni, de olyan rutinosan játssza már ki a próbálkozásaimat… Francba.

- Haza tudod vinni a cuccainkat? – szed le magáról. – Mert akkor az állomásról rögtön beszaladnék Sammyékhez…

- Ó, londinerré léptettél elõ? – húzom az ölembe.

- Nem, csak gondoltam, hogy spóroljunk az idõvel… vagy nem akarsz sült pisztrángot enni vacsorára? Evelyn megadta a receptjét, úgyhogy…

Ok, okéé! Értem én, mire megy ki a játék, és ha anyám receptjét kombózzuk Noah fõzési tudományával… basszus, kész orgazmus.

- Jól vagy, mennnyéééél’! – duzzogok.

XxX

Brutális volt hazacipelni mindent, de a hátizsák szerencsére nem szakadt szét a hátamon, nekem ennyi az örömömhöz elég. Persze megnézem az emaileket, a hívásokat, idegesen rágom a szám. Mire Noah felhív, már érzem a hangján a kínt.

- Na, hazaértél egyben?

- Ja, egy kis pluszpénzt fejében felvitettem a cuccokat a taxisofõrrel – vigyorgok. Aha, az utolsó két utcát, mert rohadtul húzta a vállam. Ledobom a kulcsot a tartóra, a vállamhoz szorítom a telefont.

- Fogadjunk, hogy nem pakoltál ki!

- Még szép, hogy nem – nézek a táskára. Most értem haza basszus! – Most terítek itthon, valamikor estefelé el kell ugranom a Piccadillyre… - nézek a noteszembe. Basszuskulcs, lesz itt munka, utána csak szeretetre, Noahra meg a fõztjére vágyok.

- Oda? De hát az rohadt forgalmas!

- És el se hinnéd, hogy az ilyen forgalmas helyeken jobban el lehet rejtõzni, mint egy sikátorban! Ezért utálom a spanyolokat – morgok, miközben mérem az adagokat a kis zacskókba – Õk mindig azt hiszik, hogy ezzel csak sejtelmesebbek, amikor rohadtul nem. Na jól van, húzd haza a popikád, nyuszikám! – cuppantok.

Megannyi kis zacskót gyûrök a táskámba, apróbb címletû pénzt váltani vagy visszaadni, mert hát én jó fej vagyok... Noah csak lesmárol aztán kituszkol a konyhából, aztán elviszi a gépem… vigyorogva mérem tovább és zárom le a tasakokat. Akkor ennyi meg… sorban és…

- Hmmm… - morog Noah, én pedig álmosan nyújtózok ki, átkarolva a derekát dorombolok a nyakába.

- Na, újabb céklás recept?

- A-aaa – néz rám. Szent ég, de nem akarok elmenni. – Ez egy vers, és… nem is rossz vers! Ezt elemeztük másodévesen, bár oroszul. És nem is értem, minek akarják ezt lefordítani.

- Taníts meg már oroszul – nézem az odahányt jeleket a papíron. – Furcsa, de tetszik. És amúgy sem beszélek mást az angolon kívül. Vagyis sok mindenbõl egy nagyon keveset, de nem adnak el egy kiló kenyérért…

- Jól van – villan rám a szeme – De szigorú tanár vagyok ám… - cirógat meg az ajkaival. Basszus, had dobjam fel az asztalra, léééééciiiii! De ahogy csókol… belemosolyogva cirógatom meg a tarkóját, húzom magamhoz. Milyen édes, és olyan könnyedén, finoman csókol, hogy belemorogva cirógatom. Falatka… elhúzom magamhoz, lassan félretéve a papírokat… de mielõtt ténylegesen elkaphatnám, hogy oké, leszarom, megdugom a laptopon, ellök és felsikít.

- Basszus, a pisztráng!

- Bassza meg a pisztráng – dõlök el a széken sóhajtva, kényszeredetten felnyögve.

- Vacsorázol még?

- Leehetem rólad? – nézek rá nyöszörögve, kiéhezetten.

- Nem. Zsíros.

- Fasza. Akkor tányéron kérem – csókolok a tenyerébe, amikor behozza. Egész este kint fogok rohadni a faszig érõ hóban, kell a motiváció.

XxX

Kurva hideg van, de mosolyogva szúrnak ki akik ismernek, feltételem a buziszivárvány kabátom miatt. De a rendõrök csak egy jólelkû, várakozó és sétáló barátságos homokosnak tartanak, mert akik itt járõröznek, azok nem fognak lekapcsolni. Túl nagy a bevételük ebbõl.

Kézfogás, nevetés, õ a kezembe adja a pénzt, én a füvet, pár szót beszélünk semmirõl, aztán õ megy tovább, én várok tovább.

De úgy látszik igazán meglátszik a kicsi lelkükön a pár napos hiányom, mert jó sokat jönnek, túl gyorsan fogy az anyag. De a pénzt mindjárt a megfelelõ helyre csúsztatom, nem árt majd otthon újraszámolni. Bár erre figyelek…

Toporgok egy picit. Kezd rohadt hideg lenni, Noahot akarom… de egész este itt kell állnom, komolyan… pedig ez maszek meló lenne!

Mégis éjfél után kerülök haza, jégkockává fagytak a tökeim, az biztos. Vajon nyuszika segít felmelegíteni…?

- Megjöttem – dünnyögök besétálva és lerázom a sapkámról a havat. Merthogy közben havazni is elkezdett, persze, miért ne, basszammeg… - Noah? Nyuszika, átfagytam, mindenhol, lefagy a tököm, gondoltam… - lépek be vigyorogva, de lelohad a vigyorom, amikor meglátom… de aztán mosolygok.

A papírjaira dõlt, a szemüveg a fejét, a szája nyitva… kócosan, horkolva. Basszus, elaludt munka közben…

Nem lesz dugás. Azt már látom.

- Nyuszóka – simítom meg a vállát és óvatosan hátrahúzom. – Elalszod a nyakad…

- Yar…? – dörgöli a szemét, de gond nélkül megemelem.

- Maradj csak, gyere… lefekszünk aludni.

- Hány óra?

- Korán van, édes – teszem le az ágyamra és leszedem a pulóverét, nyomva egy puszit az orrára.

- Korán?

- Aha, hajnali négy. Még akarok aludni veled pár órát – dobom le a cuccaim és eldõlök az ágyon, magamhoz húzva és átkarolom a derekát, nyakig takarózunk. Álmosan morogva bújik még jobban mellém, a nyakába hajtom a fejem és a combjai közé szorítva a hideg mancsaim alszom el. Milyen jó meleg…

XxX

Noah elment… de kaptam reggelit, cetlit, puszit, elment melóba meg suliba… ásítva heverészek. Hány óra lehet?

Faszom… le kell kötnöm magam, legalábbis egy kis ideig, nagyon nem ártana.

Hmm… ma lazulni akarok. Nagy nehezen feltápászkodva eszem meg a reggelit, áldom Noah pici kacsóit, aztán kibontok magamnak egy sört, ha már reggel tíz van… remélem, nyuszómuszó hamar hazatolja a popsiját, ugyanis igénylem a társaságát, egy elégedett dugást, mivel csak kint az utcán nyolcezer fontot összekapartam… egy kibaszott isten vagyok. Összegumizom ezresenként, elzárom, és ennek örömére koccintok magammal, ha már nincs társaságom. soha senki nem ér rám, brühühü…

Még egy sör, meg még egy, fáznak a lábujjaim. A zenemixek között válogatva engedem meg a fürdõkádat vízzel, telenyomom Noah illatú habfürdõvel, cigire gyújtok, és az egyik kedvenc bongom szedem elõ és szerelem össze, amikor csöngetnek. Meglepve nézek fel. Nocsak, ide nem szoktak csöngetni… Noah? Húúú, lenne vele ötletem, elkapom, berántom… közben megyek az ajtó felé és eltervezem, hogy berántom, leszedek róla mindent, és leszarom, minden vízszinten felülete megdugom… Ki se szállok a szájából, mert imádom, ahogy csókol… de akkor is, csöngetni, mikor õ ment el hamarabb??

- Noah, miért nem viszel kulcsot? – vonom fel a szemöldököm és kitárom az ajtót.

Egy alsóban.

A cigi a számban.

És ez nem Noah, ennyit még a marihuána lila ködén keresztül is érzékelek. Ez olyan… alacsony.

- Cs…cs… - mered rám.

- Hát te meg ki a picsa vagy? – húzom fel a szemöldököm.

- Csókolom… én… - cincog. Na akkor õ most egy cserkészlány? Van sütije? Úgy ennék egy kis csokis sütit.

- Milyen csókolom, ne õrjíts meg – vihogok. De kis édes.

- Akkor szia – szedi össze magát. Valahogy hasonlít a nyuszikámra, de fuck nem fogom a nõi hasonmását megdugni, csak mert áll a cerka és a nyuszikám sehol sincs! – Noah Lawrencet keresem, elvileg itt lakik.

- Jaaa. – bólogatok – Nyuszika…? A kampuszon van – biccentek. Igen, utána megy csak dolgozni… azta… húú, keményebb az anyag mint gondoltam és mint gondoltam hogy tekertem. – Miért?

- A… a húga vagyok, Alice! – Összehúzom a szemöldököm, Mesélt már ilyenekrõl, a testvéreire is emlékszem, plusz hasonlít is, nekem ennyi tökéletesen elég.

- Azt hittem, Noahnak kisebb a húga. Mindegy – rántom meg a vállam – Bújj be! Kérsz sört? Van itthon tömény is, és hát nyuszika ért csak a kakaóhoz, én ugyan nem… - dünnyögök. Belekortyolok a sörömbe, de már kiment belõle minden buborék.

- Ihatok? – veti le a kabátját, és körülnéz a házban. Épp pizzát akartam rendelni, szerintem nemsokára meg is jön… - Noah nem fog leszúrni?

Õ le engem nem, én meg õt.

- Hagyjad már, kimegy belõled addigra. Nem várod meg?

- Végül is de. Mi ez a szám, Funnel of Love? – hallgat, miközben nekiadok egy sört.

- Okos kislány! –borzolom meg a haját. – Amúgy Yar vagyok, azt lehet, hogy már tudod.

- Hallod, ne is mondd! – nevet. Elvarázsolva, vörös szemmel nézem, hogy szállnak a hajtincsei. Baszkii, csináld megint kicsi Noah! Mesél, panaszkodik, de egy büdös szót nem fogok fel belõle, aha, oké, rendben…

Hm, innék valami mást.

- Más téma? – markolok fel egy tequilát üveget. – Jöhet?

XxX

Nem tudom, hogy a mexikói tequilától hogy jutottul el a hawaii szigetekre koktélozni, de fülig ülök a NOah illatú meleg vízben, énekelek spanyolul valami trágár dalocskát… a tequilás üveg pedig lebeg a tenger tetején, benne egy pálmafás izéke, és pörög… Alice kiengedve a hangját sápítozik, én pedig a habot fújom ki az orromon a hawaii mintás-ananászos ingemben. Ficken, tök jó, nem egyedül iszok, de szerintem merevre téptem magam. A nyuszikámat akarom!

- Yarmush… itt meg mi a fasz van? – férkõzik a tudatomba Noah hangja, arca teste, kigúvadt szemei. Jeeeej hazajött! Helyes, mert geci éhes vagyok, elfogyott a pizza. – Miért ázott be az elõszoba?

- Holaaaa, senorita! – cuppantok felé.

Elképedve nézem, ahogy Alice ruhástól-cuppogó cipõvel botorkál ki, pofára esik az egyik habfolton, átkarolja Noah lábát… Basszus, milyen dögös így kipirulva! Túl régen dugtam, komolyan.

- Alice? – hökken meg.

- Noah, Noah, Noah!

- Alice, te részeg vagy? – mered rá, aztán rám, és mint a macska, borzolódik a haja. De talán csak letépte a fejérõl a sapkát és amiatt. Alice persze motyog valamit, én pedig újra kinyitok egy sört és élvezem a mûsort.

- Yarmush Wilde! – ajaj. Nem lesz szex? – Te leitattad a húgomat?!

Én neeeem… én Neeeeeeem! Õ ivott, nem kellett itatni.

- Csak egy pöci… icipöcit ittunk – ül le Alice. Szottyog rajta a nadrág, annyira átázott. De kis édes, cuki és kócos, olyan mint Noah kicsiben és nõben. De édesek! Olyan cuki a testvéri szeretet!

De azért dugunk? Dugunk hát, apucinak nagyon hiányzott…

- Öt perc, addig kussban maradsz, világos? – tolja ki Alicet és felém fordul, csípõre téve a kezét és idegesen rángatja le magáról a kabátot, a vastag pulóvert. Ezaz, vetkõzz férfiállat! Sztriptíz!

- Yarmush, hogy került ide Alice? Miért itattad le, jesszusom! Ilyen felelõtlen vagy?

- Ne aggódj már – szállok ki a kádból, és átfonom a derekát, magamhoz hõzva – Utoljára 15 évesen baszott le anyám, hogy ittam…

- Hát ez az! – ordít – Alice tizenöt éves! – huhh, nagyon kikelt magából, egy ideg… Ugyan már, nem olyan nagy dolog ez…

- Tényleg…? Nem tudtam, bocsi.

- AHh.. – dörgöli a homlokát – Hoztam kaját.

- Egy isten vagy – suttogom a nyakába, belecsókolva – Egész nap te jártál a fejemben…

- Ne hízelegj, nem érdekel – morog.

- Ugyan, nyuszikám – simítok fel az ajkaimmal a nyakán, a szájához – Kibaszottul hiányoztál, azért basztam be egyedül…

- Aztán Alice-szel!

- Részletkérdés – csókolom meg mohón, magamhoz húzva. Imádom a száját, az ízét… felszusszanva mosolygok az ajkaiba. – Ne morogj…

- Ne mondd el Alice-nek, hogy mi van köztünk – suttog. Rákérdeznék, hogy szégyell-e, de tudom, hogy nem. Csak bigott, frigid, szégyenlõs… és zavarja a családja… biccentek és megcsókolom.

- Jó fiú leszek, ne aggódj. Csak ne stresszelj, jó?

- Minden megdöbbent, milyen gyorsan ki tudsz józanodni – nevet fel halkan. A szájára tapadva csókolom meg.

- Ne morogj, ez tartaléknak kell. Egész nap majd szétdurranok – dünnyödök elégedetten.

- Szar ügy, mert amíg Alice itt van, nincs dugás – morog, összeszedve a vizes ruhákat. Mögé állva markolok a fenekébe, és fél kézzel átfonom a derekát, a nyakába csókolok.

- Pedig csinálhattuk volna a kádban… hátulról? – harapok a fülébe vigyorogva.

 Elégedetten szimatolok körbe, de már tényleg félek, hogy az asztalterítõt fogom áztatni a nyálammal… Basszus, anyu fõztje bizonyos tekintetben überelhetetlen. És a leves, úristen, mint egy jó szex.

 - Jézusom, ez kurva finom! – nyög fel Noah, én pedig megálló kanállal a kezemben pillantok rá, hunyorítva. Egyemmeg… Basszus Noah, de édes vagy. – Illetve, ez nagyon finom, Evelyn… - néz az anyámra, aki már elégedetten kuncog.

- Áh, ha káromkodtál hozzá, akkor az azt jelneti, hogy tényleg jó – nevet halkan. Persze, apu szókincse is hihetetlenül kiterjedt. A Fuck – nála jelentheti hogy elégedett, hogy mérges, hogy ölni tud, hogy ízlik neki a kaja, hogy a legjobbat eszi, hogy mennyire szereti anyát, hogy jó estéjük volt, és a többi. – Tényleg, Noah, te mivel foglalkozol pontosan? Mesélsz magadról egy kicsit?

Nem áll meg a kanalam, Noah okos kölyök, fel tudj találni magát, plusz anyámékról sok mindent el lehet mondani, de hogy toleránsak és nyitottak, az ziher. Ilyen kölyök mint én, megedzi a szülõi toleranciát.

- Öhm… arabszakos vagyok az egyetemen, és egyébként fordító vagyok – dünnyög, én pedig halvány mosollyal sunnyogok. Oldja csak meg, nem harapnak. – Hát… egyébként 23 éves vagyok, és szûz a csillagjegyem. – abszolút elsõrangú információk, tényleg, hehe – Apropó! Elnézést, hogy nem hoztam ajándékot… akartam, csak tönkre is ment, meg nem is adhatom oda…

- Áruld már, el mi a szöszt vettél! – teszem le a már megint üres tányért. – Komolyan megvette, de nekem se mondta el, hogy mit – nézek anyuékra.

- Egy… WC-csésze alakú csokiszökõkutat – baszki, komolyan? Most száll le a herém. – Hál aaz égnek, elejtettem, amikor átestem Trumanen… - Egy pillanatnyi mély kuss, nekem megvörösödik a fejem, ahogy elvarázsolva nézem Noaht. Basszus, ez igazából kurva eredeti! Apu egy velõs Fuck-hördüléssel elneveti magát, és ez mindent elmond. – Jól van na, azt hittem ti is… - vörösödik nyakig.

- Furcsák vagyunk? Á, ez nem Wilde vonás – nevet apu – Amúgy kíváncsi lettem volna, fõleg az arcodra, amikor odaadod nekünk.

Én mosolyogva nézek Noahra. Ez tök jófejség Noahtól, valahogy még egy picit jobban imádom.

- Cserébe szívesen sütök valamit, ha megengeded, Evelyn.

- Süssünk együtt! – ragadja meg anyu Noah ujjait. Jaj, anyu meg a perverziói!

- Citromtortát akarok! – jelentem ki, kihasználva a két mániákus perverzióit, ha már van nekik, had legyen nekem is hasznom. Istenem, ez a pite, basszus… Édes, ropogós tészta, amelyet felpuhít a savanykás szeder, minden sötétlila, szinte vöröses… gyerekkoromban fültõl-fülig szoktam kenni magam a friss szeder levével.

Kellemesen elbeszélgetünk, és elégedett vagyok, hogy Noah ilyen könnyedén megtalálta a hangot a szüleimmel, mondjuk nem is vártam mást, de akkor is jó érzés így tudatosítani. Olyan jól laktam, hogy ki kell engednem a gatyámon a gombot, és ezt mondom is anyunak. Kiengedek egy olyan istenesen jóízû böffentést, de kérjen bocsánatot a rossz nyavalya, ez az elégedettségem kinyilvánítása, kikúrt jóllaktam. Imádom. Komolyan, miért is költöztem el?

- Noah, ráérsz egy picit? – kérdezi anyu, miközben a két asszonya összepakol, amíg a férfiak ejtõznek, jelen esetben én meg apa. A nõk mosogassanak csak… hehe.

- Pe-persze…

- Akkor jó. Yarmush, menj el apáddal megnézni a csirkéket? – mi az istennek, mi néznivaló van rajtuk? tudja, hogy nézegetném õket, döglötten és mézes szószban a tányéromon, azt…

- De én most punyulni szeretnék – panaszkodok hisztisen, belesve a konyhába. Vajon van még süti?

- Én meg ellopni Noah-t, úgyhogy kvittek vagyunk! – harciaskodik anyukám. Duzzogva csücsörítek, besurranva a konyhába és átkarolom Noah derekát, a vállára fektetve a fejem.

- Enyém. Nem adom – simítom az arcom a nyakához. Hmm, tudnék mit kezdeni vele… megenni róla a kellemesen savanykás tejszínes krémet, basszus… megszívom a fogam.

- Fogadj szót anyukádnak – kapom egy puszit a számra. Meglepve húzom fel a szemöldököm, de elkapom az ajkait és finoman megszívom, belemosolyogva, az ujjaim megtalálják a rést a pólója alatt.

- Úgyis csak fotókat akar mutogatni! – panaszkodok.

- Fotókat? – óbasszus, ez meg kap az ajánlaton. Szinte kitaszigál és átpártol anyámhoz – Mehetünk!

Na, le lettem koppintva, szép, persze… duzzogva megyek ki apához, aki már a kabátját veszi. Õk sokkal aktívabbak, mint én, persze nézõpont kérdése, visszaugrok a bakancsomba és felveszem a színes kabátom a színes sállal. Apu már beöltözött, még azt a fura sapkát is a fejére húzta, ami rettentõ otromba, oroszos, de az biztos, hogy mocsokmeleg. Logikus, végül is, komolyan már csak a havat várom.

- Nem lenne még a seggemben is latyak – morgok.

- Én is várom, hogy kicsit fagyjon, de arra még várhatunk – mondja apu, ahogy taposunk ki a kutyákhoz. Truman mellettem emelgeti a mancsait, finnyásan a sártól, Persze, nagy böszme szobakutya. – El se tudod képzelni, anyád nem akar beengedni a házba, miután kint voltam a kutyáknál, azok meg persze élvezik a sarat, játszanak…

- El tudom hinni – nevetek fel és megpaskolom Truman fejét. Beül egy pár perces csönd, felvonva a szemöldököm a sapkám pereméig apára nézek. – Na, ki vele. Érzem, hogy gáz van.

- Nem... nem mondanám – morog halkan – Csak nézd már el szerencsétlen apádnak, had eméssze meg a dolgokat.

- Mint mondjuk Noah? – nézek rá csendesen, picit belassulunk.

- Például. Nem mondanám, hogy nem gondolkodtam, vagy nem… féltem tõle, sosem voltál átlagos gyerek – villan rám a kék szeme, én pedig komoly arccal hallgatom. Végül is, persze. Sose voltam mintagyerek, ittam, verekedtem, tetováltattam magam, de a családi ház az szent és sérthetetlen… - Csak reménykedtem benne, hogy az elsõ ember, akit hazahozol, az egy aranyos kislány lesz. Bár feltételezem, hozzád hasonlóan színes egyéniség, de na. Az apáknak ez nehezebb.

- Persze… - dünnyögök. Füttyentek Trumannak, aki a futkározásból visszajön a lábam mellé. Apával csendesen sétálunk tovább, zavartan vakarom a fejem. – Figyelj, nem tudom, mit mondhatnék.

- Nem hiszem, hogy bármit is kellene. Biztos vagyok benne, hogy jó gyereket neveltünk, bármit is csinálsz Londonban vagy bárhol máshol, jó embert neveltem, és jó ember vagy. Büszke vagyok rád, nem érdekel, ki mellett vagy boldog. És Noah igazán rendesen fiúnak látszik – néz rám. Halványan elmosolyodok, nekibucizva a fejem a fejének. A két kezem összetehetem, hogy ilyen szüleim vannak, minden seggfejségem és defektem ellenére.

- Kösz…

XxX

Szarrá fagytam, tényleg. Már apu is türelmetlenül toporog, hogy behugyozik, ha nem mehet haza hamarosan, de mindketten tudjuk, hogy anyu a decens, reklámkülsõ alatt milyen vasmarkú amazon tud lenni. Akár hiszi az ember akár nem, volt rá példa az oviban hogy megtépett egy anyukád… Jó, persze, ott is én provokáltam, de élmény volt nézni a kosztümös cicaharcot. Marha büszke voltam anyám jobb horgára.

Kint levesszük a cipõket, oldalra téve, hogy le lehessen majd ütögetni róla a sarat meg a latyakot, és úgy megyek be. Felakasztom a cuccokat, kint ugyanis elkezdett szitálni az esõ, ami sikeresen seggig összefagyasztott, át is áztat… aljas dolog. Mindent imádok Angliában, de az idõjárás borzalmas.

- Menjetek ti is, gyerekek – terel be minket anyu, és apának már készíti a rumos teát – Este társasozunk, oké?

- Jó, de csak Monopoly! – vigyorgok rá, megdörzsölgetve a kezeim. Noah kipirult, csillog a szeme, mintha valami nagy nosztalgiázás ment volna itt. Jesszus, bele se merek gondolni. Felterelgetjük egymást az emeletre. – Na, cuki voltam kicsinek? – vigyorgok rá.

- Áh, elmegy kategória – pimaszkodik, mire a hideg kezem a seggére szorítom. Hmm… - De azért kaptam egy képet ajándékba.

- Remélem, azért otthon nem pakolod majd ki a hûtõre, vagy mi – vigyorgok, és amikor becsukódik mögöttünk az ajtó, a felsõ pulóver alá simítva húzom magamhoz és a nyakába dorombolom. Meleg és illatos… - Csinálunk majd közös fotókat is, oké…? – suttogom, az ajkaimmal cirógatva közben.

- Oké… de ácsika! – hessegeti el már elég rutinosan a kezeim – Stop! Ez az otthonod, itt nem…

- A francba, átlátszó vagyok – dramatizálom látványosan túl, és magamhoz húzva csókolom meg. Még érzem a szedret… de mielõtt tényegesen morranva belefeledkezhetnék, eltol, elhúzva a fejét.

- Igen, átlátszó vagy!

- De hideg volt kint! – panaszkodok – Miattad kellett kint rohadnom két órát, úgyhogy melegíts fel! – akaratoskodok, elvégre én vagyok otthon, egy elkényeztetett seggfej egyke kölyök vagyok, nem osztozok és mindig megkapom, amit csak akarok… a hajába markolva húzom magamhoz, a számba nyög, mire morranva zárom be magam mögött az ajtót és vigyorogva csúsztatom a kezem a pólója alá. Puhán végighúzom minden kicsi izmának a domborulatán, le a fenekéig, belemarkolva. Most akkor dolgozunk egy kicsit a komplexusaidon…

Hát, én pedig kurva kanos vagyok.

Az ágyamon fekszik, elkerekedett szemmel néz rám, én pedig vadállatias mosollyal támaszkodok fölötte, szinte dorombolva. Basszus, de dögös…

- Mit szólsz nyuszika – csippentem meg az állát széles mosollyal, megnyalva az ajkaim – Akarsz felül lenni?

- Hogy mi? – kerekednek el a szemei, felkönyökölve – Komolyan?

- Persze – vigyorgok, de aljason elkapom és átfordítva szorítom le a lapockái alatt, a másik kezemmel könnyedén a térdéig rántom a nadrágot. – De majd máskor!

- Seggfej! – visít fel, de amikor a kezemmel az alsója alá nyúlva megtalálom a megfelelõ pontokat, nagyon hamar elhal a hangja… vagyis szerencsére nem teljesen, mert nyögni azt tud…

A nyakába csókolva hántom le róla a cuccokat, gond nélkül dobom le a felsõm és magamhoz szorítom Noah testét, mohón csókolva. Még mindig szeder ízû a szája… Mivel éppenséggel nem akaródzik elnyújtani az idõt, már szinte reggel óta egy nagy kangörcs vagyok, most ezen lesz a hangsúly.

- Fel foglak falni – duruzsolom kéjesen a nyakába és tudom, hogy rohadt vörös az arca.

- Egy perverz seggfej vagy! – nyög fel, amikor az ujjaim a farkára kulcsolom, rászorítva kezdem el masszírozni. Basszus, jár a szája, de csodálom, hogy még van vér a fejében.

- Sebaj, kibírom – vigyorgok rá. Még õ is belenevet, amikor magamhoz húzva csókolom meg, a combjain végigsimítva húzom a derekam köré, pedig lesz majd még egy kis ötletem, ahogy végigdugjuk a napot, de most egyszerûen szétrobbanok, hogyha hamarosan nem lehetek benne. Az ujjaink összefonódnak, ahogy leszorítom a feje mellé, mohón csókolom, belemosolyogva, ahogy kéjesen szuszogva felemeli a csípõjét, hozzám dörgölõzve…

- És ha meghallanak? – dünnyögi a számban levegõért kapkodva, felnyüszít, amikor az ujjaimmal lassan tágítani kezdem. Megszorítja a combjaimmal a derekam, én pedig belemorgok, hozzádörgölve magam.

- Miért, sikítós vagy? – vigyorgok finoman megharapva az alsó ajkát.

- Hülye… - kuncog fel, én pedig nevetve csókolok a nyakába. A lábai között feltérdelve nyálok odlalra, ahol éjjeliszekrény gyanánt egy dobozszerûség áll, beletúrok és megtalálom amit akarok. A fogaimmal tépem szét az óvszer piros csomagolását, a nyelvem hegye el is zsibbad picit a rácsöppenõ anyagtól, de részletkérdés. Majd máskor nyalunk. A feje mellett megtámaszkodva, csókolom meg erõsen, ahogy hozzá igazítom a farkam és felhúzom magam, lassan, centirõl centire benne… a számba zihál, finoman nyüszítve, de megvárom gond nélkül, amikor a hátam karmolja, türelmetlenül rágva a vállam. Kiéhezett kis szuka tud lenni, imádom a perverz énjét…

XxX

Letusol, miután dugás után rágyújtok egy cigire és nyomok egy puszit az orra hegyére. Egyelek meg, megdobál párnával, hogy mekkora idióta vagyok meg minden egyéb, és elvonul egyedül letusolni. Merthogy mi van, ha anyámék meghallották…

Gondoltam felvilágosítom, hogy anyuék hála istennek aktív és kielégítõ szexuális életet élnek, de én magam se szeretek belegondolni. Részemrõl jöhet a dugás csõstõl, meg örülök is hogy ilyen kis édesen kiegyensúlyozottak, de nem akarom tudni a kibaszott részleteket, hogy hogy kúrnak anyámék! Az ember a szüleit mindig nonszexuálisnak képzeli el… mint a pitypang, igen. Meg a vizibolha.

- Na, tiszta vagy már? – nézek rá, bekopogva a fürdõbe.

- El se hiszem, évek óta nem jártál itthon, de volt mûködõ gumi a fiókodban – jön ki fejcsóválva, elvigyorodva figyelem, hogy milyen cuki csajosan kócos kontyot fogatott a feje tetejére, basszus de kurva dögös vele…! – Mit nézel… nem, Yarmush, NEM! Ne nézz így, ismerem ezt a nézésed… Yar neeee! – sikít, de elneveti magát a végére, feladva magát ahogy betolom a fürdõbe, vissza és magunkra zárom ezt az ajtót is. Szar ügy.

Imádom, ahogy nevet!

XxX

- És tényleg sütögetni akarsz anyával? - cigizek a kádban ülve, Noah combját simogatva. Kivételesen õ ül a pereménék, és én dõlök a mellkasának, hátranyújtom a cigit, hogy slukkoljon egyet. Leintem magamhoz, megcsókolgatva vigyorogva. Kis nyuszikám.

- Persze! Anyukád istenien fõz...

- Na, te se panaszkodhatsz - vigyorgok rá.

- Egyébként mikor megyünk haza?

- Nem tudom - vonom meg a vállam. - Péntek van. Szombaton még itt leszünk, vasárnap hazautazunk, hétfõ...

- Akkor benézek, elkérem a munkát, aztán megyek be a suliba.

- Nem akarsz otthon dolgozni? - hajolok le, megcsókolva a térdét. Hátradõlve a vállára hajtom a fejem és élvezem, ahogy a kezecskéje a mellkasomon cirógat, pacsálva a habbal. Mi ez, cicitakaró habfürdõbõl? Komolyan?

- Így is átiratkoztam levelezõre, néha illik megmutatni magam.

- Hahaha - nevetek fel, a körmeimmel buzerálom a belsõ combját, de megcsapkodja a kezem.

- Még csak ne is gondolj rá! Bazd meg, Yar, elég volt mára! Két menet pont elég, bele se merek gondolni, mit gondolnak anyukádék, ha meghallották!

- Amilyen élvezettel sikítottál, szerintem õk is beújítottak egy menetet - vihogok.

- Nem akarok belegondolni...

- Én sem - borzongok meg és felállok, kimászva pucér seggel és elnyomom a cigit - Na gyere, remélem éhes vagy, mert vacsorázunk, utána meg játékest.

- Most komolyan Monopolyzni akartok?

- Tradíció, tán gond? - vágom csípõre a kezem, és élvezem, ahogy a kádban ülõ Noah feje egy szintben van a farkammal és elbûvölve nézi... - Hallod, mutatványt vársz? Meg tudom pörgetni! Csípõrisza!

- Te nagyon hülye - nevet fel.

XxX

Rendesen felöltözök, kézen fogva Noaht caplatunk le a lépcsõn, és már terjengenek a jó illatok, a sütemény, a sült... már megint...

- Ehetek a levesbõl? - kurjantok be a konyhába és hátulról adok egy puszit anyu arcára. Aha, friss make-up, mondom én!

- Rendben, akkr melegítek egy adagot. Teríts meg drágám, aztán szólj apádnak is.

- Ezer örömmel.

- Noah, addig ha van kedved, gyere, segítesz kidíszíteni a sütiket?

- Ezer örömmel! - csillan fel Noah szemecskéje, adok a szájára egy csókocskát aztán megyek, hogy teljesítsem a rabszolgahajcsár utasításait. Ételért dolgoztat, megveszek... de vigyorogva csórok le egy sütit a tálról és füttyentve Trumannak odadobom neki. Szinte láng csap ki a pofájából, ahogy a hatalmas állkapocs kaffant egyet elégedetten.

Haza se érünk, õ szinte oldalra taszít és becsapja maga után az ajtót. Meglepve nézek utána, de aztán vállat vonok. Most mit lehet tenni, ha menni kell hát menni kell, megvárom én… levetkõzök a büdös cuccokat csak egy kupacra hányom, hogy átdobja majd a MOSNIVALÓ feliratú ládába – nemsokára aktuális lenne elmenni egy mosodába, gondolom én – iszok, bekapok pár falatot, mint halottnak az aszpirin, de amikor már nagyon hív a természet és belül csak csobog a víz ami szintén nem könnyíti meg a dolgom…

- Nyuszikám! Nem együtt fizetjük a vízszámlát! Én is tusolni akarok! – és mellé meg idehugyozok az ajtó elé, csak meglepetésnek, ha öt percen belül nem tolja ki a seggét, vagy át a kulcslyukon, hogy õ is örüljön neki. Basszus, görcsöt kap a hólyagom! Most pisáljak a mosdóba?!

- Bocsánat, jól esett – dünnyög, mikor végre kinyitja az ajtót és kijön füstölögve a forró víztõl, szintén kicsit elkent pofival. – Felöltözöm és elmegyek ajándékot venni az õseidnek.

- Minek? – állok fel kicsit értetlenül. Anyáméknak? Jesszus, mit?

- Szerinted? Hogy jó véleménnyel legyenek rólam!

- Ha az átlagosnál kevésbé vagy pukkancs, nem lesz semmi baj – ölelem meg nevetve – De ha ez megnyugtat, vegyél nyugodtan.

- Akkor majd jövök – ráz le elegánsan, én pedig mielõtt territóriumot jelölnék, magamra vágom a fürdõ ajtaját.

XxX

Kopog a szemem. Már ott tartok, hogy a neten böngészek valami kajarendelés után, de még azon is kínlódok, hogy mi legyen a kaja, hiába esik ki a szemem az éhségtõl. Ráadásul hol a kölyök, basszus? Már marha régen elsprintelt, csak nem az egész bevásárlóközpontot felshoppingolja?

Ajtócsapódás, lépések, ajtócsapódás, zörgés.

- Noah? – nézek utána meglepetten. Már hallucinálok az éhségtõl! Hogy tud így itt hagyni, szenvedni?!

- Szia Yar! Hoztam KFC csirkét, jöhet? – basszus, micsoda illatok, isteni…

- Naná! De hova futottál? – nézek utána. Érzem az illatát, úristen, szabályosan nyálzok… picsába mit csinál, adja már ide…

- Az ajándékot vittem be. Azt akarom, hogy neked is meglepi legyen – nyomja végre a kezemben a tálcát, én pedig belefulladok a gyönyörbe, hogy végre ehetek. Néha elfelejtem és utána már erõm sincs kajáért vánszorogni.

- Már éhen akartam dögleni – nyüszítek. Mellém vackolódik, a gyomrom elégedett hálaéneket zengve emészti a csirkeszárnyakat, és nézzük, ahogy Joker megváltja a világot.

XxX

A szemem dörgölve vánszorgok ki a konyhába, akkorát ásítva, hogy beleroppan az állkapcsom is. Ki az istennel beszélget ez, én meg egy alsóban, ujjatlanban csattogok, meztélláb…

- Jó reggelt, Noah – karolom át lassan végigcsúsztatva a tenyerem a derekán.

- Idióta! Tudod, hogy megijedtem?! – hüppög, de én nevetve csókolok a nyakába.

- Na, te Nicki Minaj, mi a reggeli? – szimatolok.

- Bundáskenyér és bacon, de te nem érdemled meg! – halmozza a tányérjára az én adagomat is. Hékás…

- De hát… - simulok még jobban hozzá, ujjaim le a csípõjére, és szinte érzem, ahogy cikáznak az idegvézõdései… közelebb húzom a csípõjét az ölemhez, dorombolva a nyakába, lassan megcsókolom, miközben orvul egy kézzel kitapogatom a reggelim. Levadászom!

Háá, gyõzelem!

- Te szefó! – csapkod meg nevetve – Na játssz tisztességtelenül!

- Egészségemre – vigyorgok rá és ledobom magam egy hideg székre. Basszus, odafagy a seggem. Szent ég, ez kurva finom, komolyan… miért nem nyit éttermet?

- Összepakoltam már, úgyhogy ha felöltöztél, mehetünk is – ül le mellém enni. Lenyalom a sajtot a szám szélérõl.

- Nekem van a legdrágább feleségem a világon.

- Meddig akarod feszíteni a húrt? – cukkol, de n csak megcsókolom. Egy tündér.

- Amíg dühödten rám nem rontasz, és békeszexért nem esedezel.

- Soha nem fogsz megjavulni.

xXx

Mindent elintéztem a neten keresztül, és kivételesen nem kell futnunk se a vonatra. Utazzunk elegánsan, kabint foglaltam, helyjeggyel, kényelmesen felcuccoltam mindent a tartóba, mert kezdem sejteni, hogy Noah nem érzi magát a helyzet magaslatán, enyhén zöldes az arca.

- Áruld már el, mit vettél a õseimnek? Nem valami drága dolgot, ugye? – húzom a szám. Egyáltalán nem volt erre semmi szükség, az én jelenlétem maga egy ajándék.

- Öhm, relatíve nem volt drága… - te jó ég.

- Miért, menni volt?

- Azért ajándék, mert nem mondom meg! – érvel. Micsoda logika, tényleg… a combomra dobja a lábait, provokálva, én pedig egy mozdulattal átteszem a seggét a neki való helyre. – Na, vonaton vagyunk!

- Emlékszel, ez egy privát kabin – dörmögöm. Lenne ötletem… - Direkt csak nekem… és neked – csókolom a nyakába, lassan felsimítva a combjain, lassan…

- Igen, de ennek ellenére nem szexelek mozgó szerelvényen – fogalmad sincs, mirõl maradsz le.

- Visszafelé?

- Nem.

- Meglátjuk, nyuszikám, meglátjuk – paskolom meg a fenekét és hátradõlök, de ki nem engedem az ölembõl. Puhán cirógatom, élvezve az elsuhanó tájat.

XxX

Az állomáson fogok egy taxit és bemondom a címet. A táskákat hátra dobom, én pedig kényelmesen lecsúszva az ülésen cirógatom az egyre izgágább Noah combját. Imádom, olyan feszes, a rinyája meg az egyik fülemen be, a másikon ki. Mit idegeskedik, komolyan, nem igazán értem… anyámék normálisak, sõt, szerintem jobban nem is járhattam volna velük.

És ahogy haladunk ki Brighton belvárosából, egyre nagyobb területet fognak át a kérdései. Persze drágám, igen drágám: a hosszú házasság titka.

Amikor a kertvárosi rész felé haladunk, egyre jobban nyúlik meg a képe.

A Wilde család ranch-a, ahogy mi hívjuk amcsisan, rohadt nagy. Maga a ház is csak a telek szélén van, közelebb a városhoz és a boltokhoz, de a többi erdõs rész vagy 8 hektárban terül el a domboldalon. jutányos áron szerváltam egy ismerõsömtõl, szóval kibõvítettük azt, amit anyuék megalapoztak. Apu is idõsebb már, élvezze csak azt, amit a hobbijának tekint. A szüleim szeretik az állatokat, ezt mutatja az egyszem kicsi fiuk is.

- Na, megjöttünk – nyújtózok ki, kinézve a szép világos házra, piros tetõvel, piros ablakkeretekkel, zöld ajtóval. Leander és futórózsa a kis kerti pavilonnál, amit múlt nyáron húztunk fel apuval, anyu szülinapjára. Zöld fû, elölrõl teljesen normális, egy nagy fa elõl, sötétzöld levelekkel. Szederfa, még mindig termése van, és anyu csinálja a legjobb szedres pitét a világon.

Noah arca csak mered rám, mintha beállt volna, hogy ez miez? Értetlenül nézek rá, ahogy kiszállok és épp fizetek a sofõrnek, amikor meghallom anyut.

- Yarmush, kicsikém!

- Anya! – fordulok oda, miután intettem a sofõrnek, hogy tartsa meg a visszajárót. Anyu még mindig remekül néz ki, elegáns, konszolidált. Tiszteletet parancsoló, reggelente két órát is képes piperészkedni. – Hogy vagy? – ölelgetem meg. Alig ér a vállamig, csak a beszárított haja hullámai csikiznek, ahogy lehajolok.

- Remekül drágám, remekül, és milyen pontosan jöttetek! Nemsokára kész is az ebéd, egy fél óra, tudod hogy apád… - kezdi, de valami artikulálatlan ordítás szakítja félbe, és meglepetten nézek Noah felé.

Eltorzult arccal, lebegõ hajjal sprintel, mögötte három megtermett, darabonként minimum hatvan kiló szõrös hústömeg, név szerint Bennie, Six és Hamster. Elbûvölten figyelem a sprintet és a három kutya boldog nyelvlógatását, ahogy kergetik az új husit. Gyerekek még, azt hiszik, Noah fogócskázik velük.

- Ó, te jó ég – takarja el a száját anyu meghökkenten. – Õ a barátod?

- Aha – vigyorgok és felkapom a táskákat. – Hagyd csak anya, majd viszem – tologatom el a kezeit, ahogy segített volna és felajánlom a karom, hogy dámásan bekísérjem. – Truman még mindig szobakutya?

- Persze… ó, te jó ég – néz rám megint, én pedig eszelõsen vigyorgok. Truman egy szintén 70 kiló körüli, keverék… bullmasztiff, ami magában egy derékig érõ kutya, plusz még valami, ami megállapíthatatlan, kicsit dobberman, kicsit rottweiler, ronda szegény, mint a bûn, de lusta és szeretetreméltó… kiskoromban õ volt a bébicsõsz. És hatalmas kutya, apám kedvence, õ a házban lakhat.

És meghallom az ordítást, valószínûleg keresztül esett Trumanon az elõszobában, ugyanis a nappali és az elõszoba közepén szokott henteregni, és ember legyen a talpán, aki az ember méretû állatot odébb teszi. Inkább át szoktuk lépni.

Benyitok, elõre engedve anyát és fülig érõ vigyorral figyelem, ahogy Noah a szemben levõ falhoz lapul, seggen ülve, Truman meg felülve néz rá. Nézi, ez meg milyen állat és miért ilyen hangos?

Õ a rangidõs, az alfa, fölötte csak apám áll, anyu meg én. Az összes kutya dominánsként kezeli.

Meglát, és boldogan tápászkodik fel, így sokkal magasabb, mint Noah a földön ücsörögve, lassan hiperventillálva és boldog farokcsóválással ugrik a vállamra. Mind a hetven kilójával. Így hátsó lábon állva pont akkora a kutya, mint én.

- Szevasz haver, szevasz… igeeen – vakarom, dögönyözöm, lefegyverezve a tömény harci ebet, aki hanyatt vágja magát boldogan. – Te is hiányoztál, igen… na, takarodj helyedre, gyerünk, - csettintek, mire szót fogad. Noah elé guggolok, megpaskolva az arcát – Baby, jól vagy? Elég pápista színed van.

- Á-á-átestem rajta – zihál. Alig látom a pupilláját.

- Szerintem nem haragszik rád miatta – vigyorgok. – Na, ne félj… Szedd össze magad, szivi. Gyere – húzom fel, megsimogatva az arcát – Minden oké?

Megnyúlt arccal néz körbe. Az egész elegáns, finoman színes falak, néhol tapétás, faburkolat, meleg, gesztenyeszín padló és oszlopzat, lépcsõfeljáró. Kandalló, rajta képek, kényelmes kanapé, és apu kiült karosszéke, amiért jobban ragaszkodik, mint egy morgós kutya. Most is abban ül, egy könyvet olvasgatva, Truman letelepszik a lába mellé és a combjára hajtja a fejét, apu ujjait nyalogatva és rágcsálva gyerekesen, hogy figyeljen rá. Megkapja a fejpaskolást a busi fejére…

- Nem, nem oké – nyüszít Noah, de én csak nevetve adok egy puszit a szájára. – Gyere. Anyu, bemutatom Noah-t. Noah, édes – rázom fel a sokkból – Õ az anyukám, a Lajos. Jó-jó! – húzom be a fejem, ahogy kapok egy kokit – Evelyn.

- Örülök, drágám – mosolyog anyu. – Yarmush, drágám, õ úgy a… - néz rám kicsi kérdéssel, én meg csak biccentek. Felfogja hogy aha, persze, együtt vagyunk mint pár, hát oké – Rendben. Örülök, Noah, gyertek csak be. Morgan, Morgan drágám – szól apámnak, aki lassan emelkedik fel a székbõl. Szeret olvasni, vigyorogva intek neki és odaballagok.

- Áá, Yarmush, hazataláltál? – vigyorog rám, megigazítva a szemüvegét. Középmagas, kicsit pocakos, de stramm és jókepû pasi, finoman õszült halántékkal, szemüveggel, elegáns nadrág, kardigán, tökéletesre vasalt ing. Megropogtat, még mindig jó erõben van az öreg – Pont idõben jöttél. És ki a barátod? – mosolyog a meleg kék szeme Noahra, aki lassan ájulni akar.

- Õ Noah – húzom magamhoz, és nyuszikám kábán mutatkozik be, zavartan, kikészülve és menekülni akar Truman kutyus közelébõl.

- Jó napot, Mr Wilde…

- Ugyan fiam, csak Morgan.

- Kö-köszönöm… - apu elkapja a pillantását, és nevetve szól Trumannak szép germán nyelven, mire az feltápászkodik és kicammog az elõszobába.

- Ne félj, Noah, nem harap.

- És ezt õ is tudja? – nyüszít fel, mellém húzódva. Vigyorogva paskolom meg a hátát. Apu összehúzott szemmel méregeti, és anyu lenyomja Noaht a kanapéra, a kezébe nyom egy stampót, benne sötét aranyszínû itallal.

- Húzd le, drágám, megnyugtatja az idegeid. Ennyire megijedtél? Szegény drágám. Ne félj, Itt egy kutya se harap. Esetleg a picikék, de hát azok még csak játszanak, tudod.

Noah egyre sápadtabb, megbököm a kezét, hogy na, egy nyelésre lökje le, mielõtt elájul nekem. Lehúzza, a méregerõs brandyt és felhikkanva kirázza a hideg.

- Anyu, felmegyünk a szobába, jó? Noah kicsit ráncba szedi magát, ebédre letalálunk.

- Rendben, drágám – ad nekem egy puszit, engedelmesen lehajolok. – A kedvenced van ám! Elvégre te vagy a szülinapos!

- Majd fõzhettek Noah-val, õ is istenien fõz. Szabályos gyomrom lesz a végére – vigyorgok.

- Tényleg? Ez fantasztikus – mosolyog anyu és kihessent minket – Drágám, nem tudom, van-e itthon vaníliafagyi a desszerthez, ha úgy van és nem vagytok fáradtak, elszaladnál?

- Persze anyu, bõdülj fel ha kell – biccentek és felterelem az alélt nyuszikát az emeletre.

XxX

Az ágyamra ültetem, megpaskolva az arcát.

- Betett a brandy?

- Borzalmasan erõs volt – borzong meg. Megcsókolom, mosolyogva túrok a hajába.

- De jól vagy?

- A szívem ki akart esni a kibaszott mellkasomból, hol lennék jól? Majd összeszartam magam, ahogy az a három vadállat kergetett! Az a nagy meg rám akart ülni, meg akart ölni!

- Truman? Ugyan már, a macska mászkál rajta…

- De KUTYA!

- Nem mondtad, hogy félsz tõlük – mondom nyugodtan, csendesen, mire erre a tónusra feleszmél. Mosolyogva megsimogatom a combját. – Na, szedd össze magad, fiam.

- Ugye csak ez a négy állatotok van – fogja a kezem szorongatva. Csupa izzadtság a tenyere, sóhajtva húzom fel és leszedem róla a kabátot, a vastag pulcsit, a cipõt, beterelem a fürdõbe, hogy varázsoljon magának emberi arcot, hozok neki puha házi papucsot, és helyrerázom a lelki világát.

- Attól függ – mondom, mikor én is kezet, arcot mosok és átveszek egy másik, nem leizzadt pólót.

- Mitõl?

- Hát vannak macskáink. Azok anyué, õ cicás, de minden kutya engedelmeskedik neki.

- Minden kutya? – szárnyal magasra a hangja, és lerogy a lehajtott vécére.

- Aha. Tudod, ez egy közel nyolc hektáros terület, apuék egy ilyen… farmos állatmenhely-szerûséget tartanak fent. Macskák, kutyák, még rágcsálók is vannak.

- Te jó ég…

- Kérsz még egy brandyt?

- Isten õrizz!

- Szedd össze magad, nyuszika – vigyorgok. – Nem olyan borzalmas. Trumanban a bébicsõszöm köszönthetted.

- Az a vadállat vigyázott rád!? Ez sok mindent megmagyaráz.

Vigyorogva vonom meg a vállam és megpaskolom a seggét.

- Gyere, nálunk pont délben van az ebéd. Anyu istenien fõz, majd meglátod.

- Anyudék olyan…

- Normálisak?

- Az – hajtja le a fejét. Elvigyorodok, biccentve és lecaplatok.

- Persze. Anyu tanárnõ volt, az egyik legjobb, apu meg könyvelõ, plusz több nagy cégnek dolgozott. Jól megszedte magát, hamar nyugdíjazta magát, aztán az állatok meg csak jöttek. Egyiküknek se volt szíve kitenni õket, plusz átdobálták a kölyköket, találtak is…

- Nem semmi – néz körül.

- Aha… most alapítványtól kapnak pénzt, én küldök haza, havonta sacc ötezer fontot – vonok vállat – Meg ahogy jön. Õk élvezik, mindenki boldog, jeee – lebegtetem meg a kezeim.

- Kezet mostatok? – néz rám anyu, én pedig csak felmutatom a praclijaimat. – Akkor tessék leülni. Noah, foglalj helyet…

- Yarmush, told ki a segged, segíts anyádnak behordani az ételt – szól apám, én meg vigyorogva állok fel.

- Majd ha jön a szedres pite…

- Na azt majd meglátjuk, édes fiam – provokál apu, a szemöldökét mozgatva. Felnevetve segítek behozni az élõétellel teli tálak, minden nehezet, hogy ne anyu csöpp termete szedje elõ õket.

- Basszus, csorog a nyálam az illatára – nyögök fel. Noahra vigyorgok, hogy olvadjon már fel egy picit, nem kell lefagyni, csak otthonosan.

- Ne… nem féltékeny vagyok – csattan fel – Akkora, mint egy… hûtõszekrény. Mint egy bazinagy fekete krómozott hûtõszekrény!

- Ahj, Jama, hidd el, a légynek nem ártana! Bastien pedig egy igazi tündérvirág, azon felül, hogy nimfomán, úgyhogy tõle jobban félj.

- Menjünk, innom kell – fogja meg a kezem én pedig vigyorogva megyek utána. Na, nem lesznek itt bajok.

- Elnézést, csak Noah megdöbbent rajtad, Jama – vigyorgok és magamhoz húzom a kicsikémet a szúrós pillantása ellenére is.

- Áhh, ne félj tõlem, nem vagy az esetem – nevet fel az érintett. Bastien azonnal magához ragadja Noah irányítását, nagyon független és közvetlen, kérdezgeti, Jamát húzza, a nyakába csókol… én pedig csendesen vigyorogva figyelem õket, ez a kiscsávó nem tör le semmitõl?

De milyen ötletei vannak, egy percre kimerednek a szemeim.

Az Alattomos.

Az Alattomos egy rendkívül… alattomos kis rohadék, ami nagyjából olyan érzetet okoz, mintha az ember egy tüskés ráját szopogatna, miközben citromszelettel vernék szét az agyát, amit egy vaskos aranytéglához erõsítettek.

Lenyomva az elsõ kört farkasszemet nézek Jama ében tekintetével, és közben mintha smirglivel reszelnék a nyelvem… basszus, basszus… az asztalra csapok, hogy bírjam, bírom! Kibírom, lemosom ezt a boxost a sárga földig…

- Harmadik – mosolyog Bastien. Zabálnivaló kölyök… A kezem Noah combjára szorítom, lassan feljebb húzva az ujjaim, ahogy energiát merítek. Csak nem fogok elõtte leégi, csakazértsemittrohadjakmegdecsíp…

Hujj, de imádom. Meg akarom csókolni az én nyuszikámat. Imádom a nyuszikámat!

XxX

- Yaaaaarrrrr, táncolni akarok! – nyüszít a fülembe, én pedig letéve a sörösüveget húzom magamhoz.

- De én eddig is mondtam, nyuszikám, hogy táncoljunk – duruzsolom a nyakába és elkapva a kezét húzom fel, intve Jamának és Bastiennek. Elkapom és a tömeg közé húzom, átfonva a derekát… viccelõdik, néha megfordul, nevet, forog… hozzám simul. Átfonja a nyakam…

- Naaa, örülsz akkor az egésznek? Ugye ez a legjobb szülinapod? – nyávog a fülembe kismacskásan, törleszkedve. Észre se veszi, de már megint merev részeg… Istenem, lassan tönkremegy a mája, kell tartanunk egy kis szünetet?

- A legjobb, hogy õszinte legyek – simítok le a hátán, fel a hátán, immár póló alatt, a csípõjére markolva. Ma dugás lesz, kurvára bevezethetjük a parketton baszás mûvészetét…

- Akarod…? – végigfut a hideg a hátamon, végig a farkam tövéig és ez rohadt… úristen, Noah kezdeményezik! Úristen, mindjárt lemegyek helyben, sorozatban!

- Kérdés ez? – kapom el a kezét és szinte azonnal húzni kezdem. Legszívesebben felkapnám, hogy csak lobogjon a lobonca, nem érdekel, süvítsen a szél, csak had tépjem le róla a cuccait! Odaintek Jamaicának, aki csak sokatmondóan vigyorog és biccent, és átsüvítünk. Hiába a tetemes alkoholmennyiség, masszív a májam, hihetetlen mennyiség és pénz kell ahhoz, hogy én részegre igyam magam. Így a libidóm csak nõ…

- Hová megyünk? – szorítja meg a kezem. Imádom ahogy fogja a kezem, az ujjaim, istenem… az egyik kis budoárba tolom és amint csattan mögöttünk az ajtó, nekitolom, forrón megcsókolva, a kezem csapódik mellette az ajtón. Mohón csókolom, magamhoz húzva, egyik kezemmel cibálom le róla a ruháit, a másikkal a hajába markolva szorítom magamhoz a fejét, hogy ki se kelljen szállnom a szájából… Végigmarom a mellkasát, húzva az ujjaim, érzek minden gödröcskét és izmocskát… te jó ég.

- Még mindig imádom a hangod – harapok finoman a nyakába, lesimítva a kezemmel markolok a seggébe. Szinte tépi rólam a felsõt, vigyorogva emelem fel a kezem és a forró mellkasához simulok, levegõ után kapkodva nyalom meg a száját. Igazi kis vadmacska, a cuki nyuszifülek alatt… Csak rá tudok figyelni, az ujjaimmal mohón és még annál is türelmetlenebbül szedem szét a cipzárt, az övet.

Amint érzem hogy lazul, csúszna, teketóriázás nélkül mélyedek a gatyájába csuklóig… Nocsak, mered itt minden szép és jó… Te jó ég…

- Yarmush, ne szarakodj! – sikkant fel. Felnézek rá, kipirul, kiszáradt és cserepesnek néz ki a szája, mégis a nyálamtól csillog, eldobom magam… a gatyámba tudnék élvezni tõle.

- Helyes, ugyanis én is rohadtul akarom – kapom el a derekát, õ pedig szó szerint letépi a gatyám, Hallom a varrás reccsenését… basszus… Milyen kis vadmacska, mindig ennyit kellene innia, nem akarna szétrepedni a tököm!
Kilépek a nadrágomból és magamhoz húzom a csípõjét, a fenekének formás félgömbjeirõl lejjebb, a formás kis vágathoz és finom nyomás közben csókolom a száját, a nyakát… Basszus, annyira be van gerjedve, hogy szinte beszippantja két ujjam. Itt nincs petting! Könnyedén lököm le a kanapéra, nem jutunk el az ágyig.

- Azért mégsem az ajtóban óhajtok szexelni veled – vigyorgok.

- Nem lehetnék… én felül?

Basszus, basszus, basszus!

- Dehogynem! – rántom magamra, könnyedén fordítva a helyzeten. Tegye csak a formás kis seggét oda, ahova a leginkább való, pörögjön szépen a farkamon, akkor a legdögösebb! – Elvégre én vagyok a szülinapos… Ülj rá, nyuszikám – paskolom meg a seggét, miközben a farkára markolok. Ez az, hogy vonaglik!

Lassan emelkedik fel, a mellkasomba szorul a levegõ, pláne ahogy érzem hogy hozzányomódok, aztán lassan… millinként… Úristen… és az az arc, amit vág! Hirtelen tövig csusszan, é pedig kis híján azonnal beleélvezek.

- Ha tudnád, milyen észvesztõen dögös vagy idelentrõl!

- ne bámulj! – nyöszörög mozogva, de hirtelen mozdulok a csípõmmel, morranva simítom a csípõjét, a finoman kikandikáló izmait, a kemény, feszes seggét, úristen, mennyire imádom markolni a seggét! Annyira a kezembe illik, és az egész teste olyan feszes, forró… szinte aranyként izzik a tekintete!

Hátrahajol, megfeszülve, a farka megfeszül a tenyeremben, érzem összerándulni az izmait, megfeszülni a bõrt… csak az arcát figyelem, ahogy kilátszódik a kulcscsontja, eltátja a száját, ami vörösre van csókolva, a foltokat a nyakán.

- Yar… szerr… - elsikítja a végét, diszkréten, és én pedig pár erõsebb, szakadozottan megfeszült mozdulattal sülök el… Basszus, és itt nem igazán van tusoló, kurva élet… felnyögök, amikor kicuppanok belõle õ pedig elégedett kismacskaként dörgölõzik hozzám.

Fuuuh, minden csuuupa geccci… lenyúlok, felkapva valami rongyot, ami a régen volt alsógatyám volt és letörlöm magamról a mocskot, meg róla is, miközben matat.

- Mit csinálsz? – nézek utána, oldalra dobva a használhatatlan rongyot.

- Ezt el is felejtettem… boldog születésnapot – matat a nyakamnál, és a mellkasomra valami hideg esik. Meglepve emelem fel a fejem, felemelve az izét és megnézem.

Na basszameg… ez kurva szép! Megcsókolom puhán, zihálva simítok a hajába, lehúzva magamhoz… belemosolygok a csókba. Az én nyuszikám, bizony… A nyakamhoz hajtja a fejét és némi motyogás után elalszik. Jaj, de sokat ittál, baby…

XxX

Az agyam már bekapcsolt, de a testem rohadtul nem akar. Fáradt vagyok, jó így feküdni, érzem a nyuszikám melegét az oldalamon. Hmm, ne mocorogj, baby, kérlek, csak még egy kicsit.

- Én… nem, köszi.

- Hm? – nocsak, ez ismerõs hang. Agy, kapcsolj be! Na! Gyerünk hopp! Szemdörzsölés, vakard meg a fejed, a golyóid… Nem megy, nem, lusta vagyok, kuss, ribancok. – Ugyan, Olyan… rohadt dögösen néztek ki, olyan jó segged van, nem mondták még? Én el tudok képzelni egy szaftos kis négyest…

Ezt ismerem, ez Bastien.

- Én… én nem hiszem, köszi, hiszek a monogám kapcsolatban…. – ez Noah.

- Sssz… ugyan már, egy partnercsere? – Megint Bastien, kezdek magamhoz térni. Milyen kis swinger a baba! – Az ember szabályosan étvágyat kap…

- Étvágyat azt kaphatsz, de enni azt otthon fogsz – Ez… Jama. Végre kinyitom a szemeim álmosan és felkönyökölök, Noah pedig nyakig vörösen próbálja a pólómmal takargatni a feszes kis seggét. – Bocs, srácok, hamarabb kelt mint én.

- És még sminkeltem is – kuncog. Csak felemelem a kezem, hogy semmi gáz, intek, hogy menjenek, még nagyon fáradt vagyok. Noah némi felháborodással néz rám, de csak amint kimennek, a seggébe markolok és visszahúzom magamhoz, az én jó illatú, feszes és forró kisnyuszim…

És csörög a telefon. Ó, a kurva életbe… Mogorván nyitom ki a szemem és próbálom a Jedierõvel magamhoz hívni… de tuti az alkohol teszi, hogy nem jön.

- Jaj de mamlasz vagy! – szusszant Noah és kimászik a gatyámhoz, kioperálva a telefont.

- Igeeen? – nyekergek rohadt és rekedt másnapos hangon a telefonba.

- Yarmush, drágám! – azzal a lendülettel ülök fel, kikerekedett szemmel. Hú, de hirtelen magamhoz tértem.

- Hello! Sziasztok, hogy vagytok? – túrok a hajamba mosolyogva, és magamhoz húzom Noah félpucér testét. Ne öltözz még, szivi…

- Jól drágám… Jaaaj, Boldog szülinapot, cseppem! Mikorra várjunk, mikorra jössz!

Ohomm… persze.

- Mikorra lenne ideális?

- Akár ma estére?

- Még össze kell szednem magam meg… vinnék egy vendéget, nem gáz?

- Jaj, az egyik kis barátod? Dehogy édesem, gyertek csak. Akkor holnap?

- Tökéletes, délre ott vagyok.

- Pontosan 12-re, drágám, tudod, hogy nagyon ragaszkodik az idõpontokhoz.

- Érthetõ – vakarom meg az állam, recseg az ujjaim alatt. Ma már muszáj borotválkoznom. – Rendben, holnap találkozunk.

- Nagyon fogunk várni titeket, drágám, nagyon szeretlek!

- Én is titeket. Szia – mosolygok és leteszem, Noahra nézek, aki kikerekedett szemekkel mered rám. Magamhoz rántom és mohón megcsókolom. – Olyan kurva dögös voltál az este, hogyha csak eszembe jut, megint rád tudnék mászni.

- Nem kivitelezzük, fáj a seggem és tapadok – nyafog, én meg csak mosolyogva csókolom meg a vállát.

- Segáz. De legközelebb hátulról csináljuk – suttogom a fülébe.

- Hülye! – csap a mellkasomra, én pedig egy szál faszban felállok, kinyújtózok és nekiállok összeszedni a gatyám.

- Az… eltépted az alsóm, tudsz róla? Kis heves – öltök nyelvet, õ pedig visszaveszi a pólóját. Bekapcsolom a farmerom, felkapom a cuccaim.

- Amúgy hova megyünk holnap? Kivel beszéltél?

- Anyámmal – ásítok és bekapok egy rágót. Fogmosásig jó – Holnap délre szülinapi ünnepi tömésre várnak mindkettõnket, acélozd meg magad, mert ha kell, a bõröndbe csomagolva viszlek – csókolom meg – Pakold a segged és menjünk, tusolni akarok.

- Okkké – nyög fel és gyorsan magára kapva a cuccait lép mellém, én pedig a seggébe markolok.

- Csináljuk a zuhany alatt?

- Hülye!