Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Kita2015. 08. 02. 20:49:03#33274
Karakter: Yarmush Wilde



Összeszedjük magunkat, lassan már muszáj, vár az ünnepi ebéd. Jobb híján, bár ritka és még ritkább esetek egyike, hogy komolyan fontolgatva markolászom a telefonom. Több okból is.

A szemem előtt édes képek vonulnak fel s alá, miszerint összekapom a haverokat és kicifrázom zsidó Schneider barátunk arcát, minden becses testrészével egyetemben. Lelki szemei előtt Apu szeret téged feliratú fém baseball ütőm lendítem meg, szinte orgazmusközeli állapotban.

Fel kéne hívni Georgiet, hogy menjünk el terembe. Mint régen. A bokszzsák több esetben is nagy hasznot tett. Noah még szedi magát, én meg már napokkal ezelőtt bepakoltam, szóval tényleg csak cipőt meg kabátot kell kapnom magamra. Pénztárca megfelelő helyeken, ajándék elpakolva, minden a kezem ügyében, ahogy szeretem.

Fortyog a bőröm alatt az indulat és a harag, mint megannyi fekete kátránytüske.

Amikor megcsörren a telefonom, összerándulok, egy pillanatig értetlenül elvarázsolt fejjel meredve a képernyőre. Miafasz… Mom.

- Igen? – veszem fel a hajamba túrva. Össze kell szednem magam, mert apám képes és ráköt a garázsban levő hazugságvizsgálóra.

- Szia bogyóka, jöttök ma? – nem, a következő karácsonyra terveztük, tényleg. a homlokom markolászom. Szedjétek ki az agyam, kérlek, kérlek, nem kérek senkiből, pláne nem a nagybetűs kibaszott Karácsonyból… ha minden igaz, ezen a télen nem hozzánk települ át az összes kibaszott rokon, vagy elföldelem őket valahol.

- Persze. Nemsokára…

- Mert már nagyon várlak, biztos mára?

- Igen, ma megyünk – biztosítom.

- Nem felejtetted el megvenni a jegyeket, és apádnak az ajándékot?

- Nem, nem felejtettem el. Találkozunk – biztosítom. Majd személyesen faggathat.

- Rendben drágám, akkor várunk titeket!

- Én is szeretlek – nyomom ki és benézek a szobába – Nyuszikám, indulhatunk?

- Egy pillanat – meg még egy meg még egy. Kérdőn pillantok rá, amikor odalép hozzám és neki áll akkurátusan kinyújtani a pulcsim nyakát. – Máskor azért avass be, ha többezer fontot hagysz ott ajándékra.

- Tessék? – húzom fel a szemöldököm.

- Sss… mindegy – ad egy csókot, én pedig akaratlanul is megsimogatom az oldalát. – Okés, mehetünk!

* * *

Az út izgalmasabb, mint terveztem. Sokkal, én már egyáltalán nem tetszik. Kurvára nem így terveztem ezt az egész karácsonyt, de hát nekem már csak ilyen jutott. Egyébként is irritáltan éreztem magam, hogy Noah ennyi mindent titkol vagy ha nem is titkol de miért örül már ennyire annak, hogy hónapokra elmegy a picsába az arabok közé homokozni, ki tudja hány tevéért adnák el… mit kezdjek annyi teveszarral?! – erre valami naplóba is firkál…

- Ajj, mutasd már – ülnék fel.

- Nem!

- De namár…

- A nem az határozott nem!

- Úgyis elolvasom – bukik ki belőlem kontrollálatlanul. Egy mozdulat és kikapom a füzetet, el se lehet téveszteni. Mielőtt mégis kinyitnám, egyszerűen rám ugrik, nekem pedig valami megrándul a mellkasomban. Mi ekkora titok, hogy nem láthatom? Ha megmondja, mi van benne és elmondja, hogy nem akarja hogy ezzel részletesebben foglalkozzak, oké, de ennyire titkos?

- Ebben van a skalplistám! Éppen azt írom! Egy madame-nak jól kell vezetnie a listáját!

- Tudom, hogy valójában a naplód! Az előzőt is láttam… - próbálom magamnál tartani, magasra emelni, elhajolni előle, ráülni, bármi, csak ne férjen hozzá, de kikeveredünk a kabinból. Fogalmam sincs, mi ütött belém. Nem szoktam így viselkedni. Elborult az agyam, a tekintetem.

Fogalmam sincs mi történt, kihagyott az agyam. Csak meredek a füzetre, ami lassan magába szívja az angliai mocskos tél minden koszát. A papír csak szívja a vizet, amíg magamhoz nem térve fel nem emelem. Azonnal átfagy a kezem a latyaktól, még pici foltokban is áll rajta a hó.

- Noah… - nézek rá.

- Elázott a füzetem.

- Veszek neked egy másikat… - próbálom menteni és kiköhögöm, ami csak először az eszembe jut.

- Fogd be. Ebben volt az összes versem, idióta! – kapja ki a kezemből és visszacsörtet a kabinba. Ennyit erről. Nesze nekem jingle bells. Otthon kellett maradnom és bebaszni, mint az albán szamár.

* * *

- Srácok – csókol anyám arcon, úgy teszek, mintha minden rendben lenne. Ez kurvára megy, nagyon betanulja ám az ember. Ehhez a stílushoz ez párosul, egy ilyen alaktól nem tűrik, ha le van törve vagy gáz van. Carpe diem, mindig ez a fasz most és mindörökké, ráadásul egyszerűbb a jókedvet mutatni, mint magyarázkodni. – veletek mégis mi van?

Ja, hát kérem Noah arca nem olyan pókerarc, mint a nagymesteré. Amatőr. Most árulkodik is.

- Most épp pukkancsosat játszik – mondom megvonva a vállam és segítek apának bepakolni a kocsiba.

- Nem látszom pukkancsosat! Tönkretetted a füzetem! Az alkotói szabadságom! – marha művészien hangzik, de az alkotói szabadságához hozzá se nyúltam. A füzete az lehet hogy szarrá ázott de örülök, hogy ez a legnagyobb gond az életében.

- Ne aggódj kedvesem, kiszárítjuk neked.

- Köszönöm szépen.

- Na de induljunk! – morran közbe apu – Két szegény gyermek ekkora drámák között még éhen hal – indulunk el. Érzem Noah pillantását a tarkómon, én pedig csakazértse fordulok meg.

Bent segítek kipakolni, felkapom a hátizsákokat és a nehéz bőröndöt. Kurvára szükségem van egy nagy adag staubra, de minimum termosz méretűre. Be akarok zárkózni a szobámba, telefüstölni és ordíttatni a MCR-t.

- A fa hogy áll? – nézek apámra, miközben mi előre megyünk, hogy életem szerelmének kutyamentesítsem a helyet.

- Bent van, de díszítjük, mint mindig. Anyád ragaszkodik hozzá…

- Mint egy anyatigris – morgok cinikusan és mindketten nehezen sóhajtunk. Mert ezek a nők…

- És vacsorára is egyetek. Annyit főzött, mint valami kotlóstyúk.

- Mivan, vita volt? – füttyentek a kutyáknak, amint letettem a táskákat és a kutyákkal a nyomomban elindulok a kenelek felé.

- Be van sózva. De te se vagy a helyzet magaslatán.

- Hagyjuk. Az agyam is szét akarom szívni, amint magamra maradok – morgok és rájuk zárom, megvakargatva mindegyiket bocsánatkérően. Szívem szerint mindegyiket beengedném a lakásba, mert nemár hogy ők nem élvezhetik a karácsonyt normálisan. Sebaj, ilyenkor mindig extra karácsonyi menüt kapnak.

- Annyira rossz?

- Mit gondolsz? Tegnap esett haza azzal, hogy x hónap után van ideje végre a szemembe nézni, mert eddig vizsgázott, és arra ittunk, hogy igazából le kell rövidíteni az egész vért izzadva tervezett programot, mert elmegy valami gecivel miténtudomhova konferenciára, nyáron meg tevét enni meg Egyiptomba homokozni!! – rúgok a falra. Még a veríték is kivert az idegektől. Lassan veszek pár mély lélegzetet és elővéve egy szál kevertet lerogyok az egyik seggfagyasztóan hideg székre. Apám mellém ül, figyeljük, ahogy a házban mozognak az árnyak.

- Mi zavar a sokból jobban?

- Hogy szerinte ez olyan kurva jó – kínálom meg őt is egy szállal, vesz egyet a dohányosok közül. – Micsoda lehetőség, amit elismerek hogy király, de mintha valami stepfordi feleség lennék, tapsoljak vele együtt. Egy hónapig le se szart a vizsgái miatt. Elhiszem, biztos nehéz volt, de szerintem több mint jófej voltam az utóbbi időben – szívom szinte csumára a cigit. Lassan eresztem ki az orromon, lemondó és keserű mozdulattal rántom le a sapkám és a hajamba túrok. Apa komótosan cigizik mellettem, mered a házra. Meredek vele együtt, egy büdös szót se szólunk, de jó ez így. Mintha az ember túl sokat inna, egy pici mindig a torkában marad és az visszaböffen. A hányinger nem múlt el, de legalább nem irritál annyira.

- Menjünk be – áll fel apám, én pedig egy büdös szó nélkül, engedelmesen taposom el a csikket és zsebre dugom. Nem szemetelünk. Egy szó nélkül ballagunk vissza a házba.

* * * 

Segítek anyámnak a konyhában, hordom a tányérokat, megnézem a sültet, keverem a mártást mert csomós lesz. Anya csak befutkos újabb utasításokat adni, egyébként nagy örömmel díszíti a fát Noah-val, akiben úgy tűnik, lelki társra lelt. Fél fülemben a fülessel hallgatom a zenét, számban egy árpanyalókával, a giccsesen csíkos fazonnal, mert kaja fölött bagózni nem lehet, és keverem a szar mártást. Jingle Bells. Shalom. Az biztos, hogyha vacsora után kibontjuk a piát, ájultra iszom magam. De annyira, hogy meg se tudjak szólalni, nehogy kiböffentsek valami marhaságot, és hogy anyám is örülhessen, hogy ilyen konszolidált, jó gyereke van.

- Te muter, nem lesz sok ez a mártás? – meredek a serpenyőbe, amikor végre eljut a tudatomig a dolog. Belemerültem zene adta luxus-tudatlanságba.

- Nem drágám.

- Ez nem a családi kiszerelésű cumó.

- Nem, drágám.

- Jaj nem.

- Kavard, mert odaég!

- NEM AKAROM. EGYENEK SZENET.

- Mi a gond? – jön be Noah buksija, a nyaka körül a girlanddal. Csak kicsit lehetek kibaszott szar látvány, és most nem érzem a humor vagy a bohémia hullámait, ahogy a mikulásos köpenyben kevertem a szart az egész kibaszott rokonciának…

- Hány gyökér jön.

- Csak Franny-ék…

- Jaj… - nyögök fel fájdalmasan lehunyva a szemem, apám morranása idáig hallatszik.

- Nicole és Evan…

- Jajjaj.

- John és Suzy és a gyerekek – meredek egy hosszú pillanatig, nagyon-nagyon gúvadó szemekkel.

- Ezt nem tudtad volna egy csöppet korábban közölni? – kérdezem angyalian.

- Akkor nem jöttél volna el.

- HÁT EZ AZ! ÉS NEM HOZOM NOAHT SEM!!

- Hangsúly! – morran be apu. De már hallom a bárszekrény nyitódását.

- Vedd tudomásul, hogy bebaszok – meredek anyámra.

- Majd a hátadra fektetlek, ha hánysz – paskolja meg anyu angyalian az arcom, levakarhatatlan mosollyal. Ó, a kibaszott rokonok. – És csak a vacsora után, kedvesem, csak a vacsora után Mst keverd a mártást, mert ha odaég…

- A nyitott mondat mindig ijesztő – lép be Noah, a távozó sárkány után nézve. – Mi a baj, Yar? – de látom, neki se fekszik az össznépi lószar.

- A sok büdös konformista távoli rokon – állok az ablakba, de nem gyújtok rá. Anyu belemetéli a vesém a mártásba. Előveszem a vörösbort, amit a testesebb ételekhez szoktunk használni, de moderálatlanul egy bögrébe loccsantom jelentős tartalmát.

- Távoli?

- Persze. Ők tartják a rokonságot, mi meg a távolságot. De majd meglátod, boldog karácsonyt, tuti, hogy emlékezetes lesz – nézek Noahra tósztra emelve a poharam és négy kortyra lenyelem az egészet. Tusé.


Cyntie Dred2015. 07. 17. 10:29:10#33188
Karakter: Noah Lawrence



 Azt álmodtam, hogy egy pihepuha ágyon fetrengek, és American Horror Story-t nézek pár macskával, és Yarral. Aztán a utóbbi kettő eltűnt, és az ágy egy tövisbokorrá változott. És szétvágta az egész testem.
Aztán felébredtem, és nem értettem, miért fáj megmozdulni.
- Miazhányóra...
- Már dél múlt. Gondoltam, nem ártana enned valamit - és ebben a pillanatban a gyomrom is megkordul. Felülök, hogy akkor indulás, de vissza is pattanok.
- Auauauaaa...fáj a csípőm... - fájdalmasan fogom a reumasanszos hátam. Lehet nem tövisbokor, hanem moshpit közepére álmodtam magam.
- Szegényem~  - mézesmázos hanggal áll fel, de úgy látom, jól szórakozik rajtam. Gyere, cseréljünk. - Kiesett a kondi, mi?
- Kuss!
Óvatosan mászom ki az ágyról, szerencsére csak a csípőm fáj...elcsoszogom a fürdőszobáig, ahol az arcmosás helyett az egész alakos tükörben akad meg a szemem.
- EZ MI?? - Oké, tudom hogy én, de Salamon csillogó faszára, hogy nézek ki? Mindenhol szívás és harapásnyomok, mint akit a minap erőszakoltak meg...és a nyakam, bazmeg...YARMUSH WILDE!!!
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – Ja, jó vicc volt. A mellkasomat méregetem, a tükör pereméből pedig a mit sem törődő arcát, ahogy épp beleveszik a fehér csempe rejtelmeibe.
- Úgy nézek ki, min a Harcosok Klubjának felvétele.
- Ugyan...
Nem tetszel. Hátrasandítok, végignézek a testtartásán. Védekező. Közben pedig úgy bámulja a repedéseket a falon, a pici pókcsaládot, amit nem érek fel létrával sem, mintha ez lenne a világ talán legérdekesebb dolga. Aztán meglátom az arcát. Óvatosan sandít felém. 
- Féltékeny vagy? - blöffnek indul a kérdés, de meglátom az arcát. Grimaszba fordul, látom, ahogy utálná beismerni. Megvagy.
- Ühhhmm...nem. Talán.
Egy pillanatnyi idő kell, hogy rájöjjek, mégis mire. Aztán eszembe jut a tegnapi beszélgetésünk. Eléggé kiakadt...
- Ennyire azért... - oké, tételezzük fel, hogy aggódik. De bizalom, ember! Miért akarnék bármi mást is bárkitől? Nem mondom, hogy jól esik ez a bizalmatlanság, mert tényleg nem. És még mindig a kibaszott falat nézi, én meg magamat. Mintha meg lennék bélyegezve.
- Ne mondd, hogy nem élvezted - tereli el a szót, én pedig nem tudok mást tenni, felkuncogok. Birtoklási ösztöne van. Az övé vagyok. Mit tehetnék?
- Egy szóval se mondtam ilyet - öltök rá nyelvet, és egy arcmosás után csoszogok ki a konyhába kávéért. 
- Akkor hagyjuk ennyiben - ő is jön utánam, de közben már új gondolatról beszél. - Mire van gusztusod?
- Együnk sushit!  - mosolygok rá, és lány csókot nyomok az arcára.

Rövidesen a fájdalmam elmúlik, de azért jól beöltözöm, mert tele vagyok véraláfutásokkal. Yar közben, a gondolataiban elmerülve matat, de nem zavarom meg a társalgásban önmagával. Szokott ő csúnyán nézni emberekre, amennyiben nem tartják meg tőlem a tisztes 2 métert, de ennyire még sosem volt kiborulva, és ez aggaszt. Bizonyára benne volt erősen a stressz, hogy én figyeltem A dologra közben ő a való világban élt. És persze én is furcsállom Meyer viselkedését, de tulajdonképpen nincs okom visszautasítani az ajánlatát. De ez még messze van, addigra csak kitalálok valamit, nem igaz?
Miután felöltözöm, és már a cipőmet venném fel, Yar meleg karjait érzem meg a derekamon átkulcsolva. Lassan símulok az ölébe, érzem, hogy kezd lecsillapodni. Belecsókol a nyakamba, én pedig felé fordulok, hogy a nyakába hajthassam a fejem.
- Szeretlek.
Én is szeretlek. 

~

Hála az égnek, gyorsan eltellt az a néhány nap, így végre utazhatunk Brightonba! Találkozhatom Evelynnel és Morgannel, kikapcsolhatok, jókat ehetek... és ez lesz az első karácsonyunk együtt. Reggel fél kilenc van, Yar meg elment valahová, úgyhogy a vonat indulása előtt összepakolok mindkettőnknek. Halkan szól a háttérből a Ramones, Hey ho let's go, amikor csörög a mobilom. Jé, egy Davie. Gyorsan kihangosítom, de hajtogatok tovább.
- Szia, Noah!
- Dave, mizujs odaát! Minden oké veletek?
- Igen, csak gyorsan Boldog Karácsonyt akartam kívánni! Anya azt mondta, külhonból ne igazán intézzek telefonhívást, ezért...
- Na várj. Brighton alig van 100 km-re Londontól. Annyira messzire azért nem megyek!
- Ja, nem te, mi megyünk!
- Hová?...
- Azt így nem tudom, de ott nincs tél, képzeld! Alice még jobban be van zsongva. Ja, és Poppy-t is lehet vinni, mert ez egy olyan szálloda! Király, mi?
- Dave. Így kettőnk közt szólva...ezt mégis ki a franc fizeti? Úgy értem, eladtátok Martin összes talált heroinát, és abból? Ilyennel azért...
- Öhm...
- Válaszolj.
- Mindegy, most mennem kell. Szia!
...
Az öcsém most komolyan rámbaszta a telefont? Milyen külföldi út? Mivan??
Na jó, gondoljuk végig. Az egész család megy? De mégis hová? És miből? És tudnom kellett volna róla?...

Aztán a tekintetem a szépen becsomagolt szakácskönyvre és a whisky-re csusszan. Yar szüleinek ajándéka. Lehet, hogy...
Mély pír ül az arcomra. Még jó, hogy egyedül vagyok. De mégis miért? Nekem meg égni fog a fejem, amiért nem... nyaralni fizettem be az őseit, all inclusive ellátásra. Huhh. De vajon megmondjam? Dave azt hitte, hogy tudom, de Yar szándékosan nem avatott be a részletekbe. Pedig nem hepciáskodtam volna. Csak...
Akkor nyílik az ajtó, és egy telefonáló Yar esik be rajta. Csak szórványokban hallom a beszélgetést, a szövegkörnyezetből spekulálva Evelynnel beszél. 
- Igen...ma megyünk...nem, nem felejtettem el...találkozunk! Én is szeretlek! - lerakja a telefont, és latyakos cipővel végigtrappolva jön be a szobába. - Nyuszikám, indulhatunk?
- Egy pillanat - szólok oda, majd sikeresen lezárom a táskánkat. Odalépek hozzá, a pólója nyakába kapaszkodva, mélyen a szemébe nézek. Felhúzott szemöldökkel mered rám, elmosolyodom. - Máskor azért avass be, ha többezer fontot hagysz ott ajándékra.
- Tessék?...
- Sss. Mindegy - mosolyogva csókolom meg, és úgy látom, hatásos, hiszen megszakadt a gondolatmenete. Végigsimítok az arcán - fúj, már borostás - majd egy puszival lezárva kapom magamhoz a bőröndünket. - Okés, mehetünk!

~
Kivételesen, a vonathoz se kellett futnunk, úgyhogy nem hiperventillálva kellett felpakolnunk a táskáinkat. Kényelembe helyezem magam, Yar pedig az ölembe hajtja a fejét, így beszélgetünk, közben ő játszik a PS-ével, én pedig írogatok. Nehezebben megy a rímfaragás, ha beszél az ember, de nem lehetetlen.
- Mit írsz? - Nem néz fel a Marioból, csak a kezem mozgását látja.
- Ja, semmit...
- De most tényleg - felpillant rám. Ebből a szögből olyan, mint egy cuki kisfiú, aki metálos arc akar lenni, de az anyukája nem engedi. - Mit írsz? Naplót?
- Mondom, nem írok semmit... - de már rakom is el a füzetet a táskámba. Nem, nem akarom megmutatni. Ez az én magánügyem. Még Yarnak se.
- Ajj, mutasd már...
- Nem!
- De namár...
- A nem az határozott nem!
- Úgyis elolvasom! - Sátánian vigyorog, és kikapja a táskámból a füzetet. Ráhibázik, azonnal azt veszi ki. Elhúzódik, sutyorog valamit, és már nyitná is ki, amikor rávetem magam nevetve.
- Ebbe van a skalplistám! Éppen azt írom! Egy madame-nak jól kell vezetnie a listáját!
- Tudom, hogy valójában a naplód! Az előzőt is láttam, naa, légyszi...
Még vagy két percig birkózunk a füzetemért, de aztán a kabin helyett kimegyünk a "hóra": Szórakozottan felpattan a székből, és kisgyerek módjára kirohan. Azonnal futok utána, de ő csak kihasználja, hogy gyorsabban fut, és még ki is nevet ezért. Egészen addig a pontig, amíg a WC-hez érünk, ugyanis abban a pillanatban úgy nekimegy egy néninek, hogy elejti a füzetemet. Egy kibaszott nagy pocsolyába, amit a latyakos talpak hoztak fel a vonatra.
Egy idejig csak bámulom a versesfüzetem, ahogy ázik és ázik, a pumpa pedig fentebb és fentebb megy bennem. Gyilkos szemekkel meredek Yarra, majd felveszem az addigra már teljesen átázott kis füzetecskét. Mit lehet tenni, az Ikeában csak ezt a szar újrahasznosított papírt adják, ami a lehető leghamarabb beázik.
- Noah...
- Elázott a füzetem.
- Veszek neked egy másikat...
- Fogd be. Ebben volt az összes versem, te idióta - sarkon fordulok, és felfújt arccal húzok vissza a kabinunkba. Yar jön utánam, mondja a magáét, de még felé se fordulok. A füzetem, a legdrágább kincsem egyszerűen bőrig ázott! Máskor azt a szar ps-ét fogom lehúzni a wc-n!
A kabinban óvatosan a radiátorra teszem a füzetet. Mivel töltőtollat használok, már látom, ahogy minden átitatódik tintával...több éves irogatásaimból meg nem marad semmi.
- Ne haragudj, Noah. Ez csak egy füzet.
- Nem csak egy füzet! Jó mindegy, hagyjuk - mondom neki elszontyolodva, majd az ablakhoz fordulva ülök a vonatút hátralévő részében.

~
- Srácok, veletek mégis mi van? - kérdezi Evelyn, amint a parkolóban bepakoltuk a bőröndjeinket, és mindketten jótékony anyai puszikkal felvértezve beszálltunk a kocsiba. Morgan ül a volán mögött, Yar mellette a hosszú lábai miatt, én pedig Evelyn mellett, hátul. Szúrós tekintetem Yar hátába mélyesztem, ő pedig nevetve megfordul.
- Most épp pukkancsosat játszik.
- Nem játszom pukkancsosat! Tönkretetted a füzetem! Az alkotói szabadságom!
- Ne aggódj kedvesem, kiszárítjuk neked - mosolyog rám Evelyn, és én is visszamosolygok rá. 
- Köszönöm szépen!
- Na de induljunk! Két szegény gyermek ekkora drámák között még éhenhal - mondja ironikusan Morgan, miközben gázt ad a kocsinak.
 
 
 


Kita2015. 06. 21. 17:39:48#33057
Karakter: Yarmush Wilde
Megjegyzés: hbd2y


Istenem, hála az ágnak, ez is le van tudva, pozitív eredménnyel. Kicsit ellazultabban nyúlok el a taxi hátsó ülésén, és előkapok egy szál tiszta dohányos cigit, rágyújtok. Lassan figyelem a forró parazsat a végén, másik kezemmel a hajamba túrva simítom hátra a tincseim, kimeredve a koszos szürke égre, bár egy porcikám se kívánkozik haza. Mintha Noah csak ott lenne, de közben mégsem, az illata is halványul, ez az érzés pedig több, mint szar. Leállítom a taxit félúton, mert megbolondulok a kiszűrődő indiai zenétől, és gyalog indulok tovább.

Van a mellkasomban egy nyomott, kellemetlen érzés, ami hideg… mint egy régi nőm, akinek vagy egy centis karmai voltak, és mindig hideg keze. Előfordult, hogy gyakorta végighúzta a karmát a gerincem mentén, vizes csíkot hagyva a bőrömön, amitől mindig undorodva rázott ki a hideg.

A rossz érzés előszele. Vagy csak London ilyen mocsok nyomott hangulatú ebben a karácsony előtti, ánizsbűzös időszakban.

Meghallok valamit, valami mély hangot, ami az ember belsejét rezgeti meg. Basszus… nem, nagybőgő. Oldalra térek, egy pici, eldugott, füstös kocsmához térek, ami inkább bár vagy presszó. Nem, bár. Füstöt, sárga fényes, biliárdasztalos, bárpultos… de a zene, a zene valódi, igazi, utánozhatatlan blues. Igaz, bakelitről, de pont ez adja meg azt a torokcuppantós zamatát.

Feldobva magam a bárszékre lép elém egy csapos, kábán megtámasztva a fejem kérek egy dupla whiskeyt, tisztán. Talán csak a szexhiány miatt lettem ennyire nyomottan nosztalgikus…

XxX

Két kör után fogok egy másik taxit és egy büdös szó nélkül elviselem az ír népzenét. Oké, hogy Anglia a nemzetek olvasztótégelye, semmi bajom, rasszista meg végképp nem vagyok, de nem lehetne közszolgálatit hallgatni? Muszáj mindenkinek 1200 decibel fölött hirdetni a nemzeti hovatartozás érzését?

Megváltás fizetni és hazatakarodni. Nagy pelyhekben, lassan hullik a hó, felnézve bámulok mindig a következő, feljebb levő pehely után. Menjünk haza, remélem Noah minimum kialussza magát, nincs nagyobb elvárásom. Csak tűnjenek el a zacskók a szeme alól. Még ez a hét, ezt már fejen állva, ketyegve is elviselem.

Kinyitom az ajtót csendesen, de megüti a fülem a zene és a tompa világítás. Hála istennek, talán végre lefeküdt aludni… vagy meg akart várni, de elaludt, nekem az is jó. És ezek az illatok…? Sült hús?

Meglepve torpanok meg a nappali ajtajában, a hajamon lassú olvadásnak indulnak a hópelyhek. Fények, illatok, és a közepén a kicsit sem kipihentebb, de látványosan nyugodtabb Noah. Megdermedve nézem, ahogy feláll, átfonva a nyakam csókol meg. Lassan fonom a kezem a derekára, visszacsókolva kissé értetlenül.

- Nyuszikám, mégis…

- Végeztem a vizsgákkal! Ünnepelni kell!

- De mégis… - szorítom meg a derekát.

- Gyere, előbb kajáljunk, közben elmesélek mindent – húz le. Ledobom a kabátot, csak fel a kanapéra, és elbűvölten figyelem, hogy mint egy jó háziasszony, sürög-forog izgatottan. Annyira örülök… vége a rémálomnak?
És én ezt viseljem el minden szemeszter végén? Te jó ég, belegondolni is rossz.

Leszervírozza az ünnepi vacsorát, ami mint éhezőnek a mennyei manna… belegondolni se tudok, hogy mennyire jól esik… ezek az ízek, amelyek semmi máshoz nem hasonlíthatóak.

- Na, csupa fül vagyok – csókolom meg, aztán nekiállok a tányér tartalmának.

- Szóval, ma volt két vizsgám… - kezd neki, én pedig figyelek, pont annyira, hogy a kajálás rituáléja ne kösse le az összes agytekervényem.

Aztán lassan megy el az étvágyam. Mintha az ember a mennyből a pokolba zuhanna, seggel előre.

Egész nyáron.

Egyiptomba.

Közelebb nincs homokozó…

- Január első hetében lesz egy konferencia Edinburgh-ben. Három napos.

Mintha gyomron és egyszerre torkon rúgtak volna. Leszáll a vér az arcomból, leteszem a kaját a kezemből. Január első hetében… Akkor pont más volt a terv. Akkor…

- Három.

- Ja, de Skócia közel van! Nyáron pedig jöhetnél te is! Várost nézünk, fürdünk a Földközi tengerben, megnézzük a piramisokat, meg amit csak akarunk! Kajálunk, pipázunk…

Összeszorul a torkom, de nem tudom, hogy a feszültség vagy a csalódás az, amit vissza kell nyelnem. Hogy tud ennyire lelkesedni valamiért, ami oké, nagy dolog, de kurvára nem gondolta át a következményeket?!

- De Noah – próbálom higgadtan tartani a vérnyomásom és a hangszínem is. Egy hónapja nem volt érdemi beszélgetésünk, a hülye vizsgái miatt arra se volt hajlandó, hogy esténként velem aludjon, most meg ezzel áll elő?! – ez három hónap. Három hónapig nem tudok ott lenni, az üzletnek mennie kell…

- Majd akkor becsatlakozol. Yar, ez életem lehetősége!! – nézem a csillogó szemeit, és rohadtul elmegy az étvágyam. Mint egy gyerek Karácsony reggelén. Nekem meg a Télapó hozott egy nagy adag lócitromot a zoknimba. Meghúzom a sörömet, elnézve mellette, csak lefelé. Nem akarom látni ezeket a szikrázó, izgatott szemeket. Jó képet kéne vágnom hozzá, de az isten szerelmére, miért mindig én vágjak minden ötletre jó képet?!

- Oké, értem én – dünnyögök szívva a fogam egyre duzzogósabban – De akkor tegyük fel, hogy két hónapig nem látlak, mert egy másik kontinensen fogsz homokozni a sivatagban…

Mert ez az! Rohadtul az, hívhatjuk szofisztikáltan ásatásnak, régészetnek, professzoroknak, de akkor is egy csomó izzadós hülye, aki túrja a koszt meg a homokot valahol az isten háta mögött!!

Összeszedi a tányért, de a levegőben megáll a balta, annyira feszült lett a légkör. Mérgesen sóhajtva dörgölöm a homlokom, rágyújtva egy cigire, és a bárban elhangzó jazzgitár lassú, szomorú blues dallamai visszhangoznak bennem az égősor sárgás fényében. Némán figyelem a tekergő cigifüstöt.

Ez élete lehetősége. Nem is régészetet tanul, hanem irodalmat. Van egy fasza munkája, ahol rohadt jól keres – és amit én szereztem neki! – és ahol szeret dolgozni. Minek akar szart túrni valahol a Szaharában?

És kivel?

És velem mi lesz?!

Két hónapig, sőt, három, jöjjek haza az üres lakásba. Örüljek, ha lesz néha akadozó netkapcsolat, hogy a folyton töredező skype webcamerájának képén keresztül elmosódva láthassam, ahogy ő olyan rohadt jól érzi magát, ki tudja kikkel. És ha egy csomó bantu miténtudomkikélnek ott leitatják valamivel?

Még bemumifikálják nekem, aztán kaparhatják ki őt is miténtudomhányév múlva!! Plusz lássuk be, az egyiptomi dohány, az ottani ópium vagy bódító kábszerek… vagy csak simán stimulánsok… 

Egyre vadabb teóriákba lovallom bele magam mindenféle elvetemült és perverz arab hercegekről meg tevekereskedelemről, amikor hallom, hogy visszajön. A parázs a körmömre ég, megborzongva nyomom el, megdörzsölve az arcom.

De az iskola szervezésében, ösztöndíjjal, ez élete nagy lehetősége…

- Hogy hívják ezt a tanárt – sóhajtok fel. Pontosan tudom, hogy mekkora egy fasz vagyok. Ki kéne vernem a hisztit, manipulálni, lelki terror, meggyőzés, hiszti, akármi, akár le is kötöm a székhez vagy eltöröm a lábát, azt akarom, hogy maradjon!!!
De ez élete nagy lehetősége. És annyira akar menni. Látom rajta.

- Őőő… Valami Schneider.

- Valami? – húzom össze a szemöldököm.

- Ami durva, hogy még egy óráján sem ültem bent. Azért sem értettem a megajánlott jegyet.

- Ahhha… - nyújtom el lassan, sztoikus pofával, magam elé meredve. Szóval valami snájcer, akit nem ismer és elméletileg a fasz se ismeri Noaht, de megadja a jegyet… és elviszi magával Skóciába és Egyiptomba… megcsikordulnak a fogaim felvillanó szemmel. Egyáltalán nem tetszik ez nekem és egy cseppet sincsenek jó gondolataim a dologról.

Az a fasz tervez valamit. A világon semmit se adnak ingyen, ezt én tudom a legjobban. Tudom, hogy valami van a háttérben, ismerem a fajtáját… és megint ott a vizes, nedves karom a gerincemnél, nyomva a hátam közepén egy csigolyát. Az ember bízzon a megérzéseiben.

- Oké, menj – szinte égetik a számat a szavak. – Ez tényleg fontos a karriered szempontjából – szembe tudnám köpni magam, fujj, milyen karrier a kurva életbe?! – Inkább gondold meg magad magadtól, minthogy én beszéljelek le róla.

- Köszönöm!! – mégis mit, hülye, nem engedélyt kértél… már rohadtul eldöntötted, hogy menni akarsz, mielőtt elújságoltad volna nekem a „nagy hírt”. De ha ezen a te lelked békéje múlik, ám legyen. Tusé.

- Viszont, ki kell engesztelned – morgok, hátradőlve. – Egy hónapja aszkétáskodom, és mindjárt felrobban a farkam.

- Emiatt ne aggódj, az enyém is – néz rám. Cinikusan felvonom a szemöldököm. És mégis ki miatt?

XXX

Nem tudok aludni, bár Noah mellettem fekszik. A nyaka a füle alatt, mindenhol szívásfoltos, idegesen dörgölöm a homlokom, az ujjaim között füstölgő cigivel. Nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire ideges, ilyen hosszú ideig. Nem szokott feszültség lenni bennem, mert tudom, hogy vagyok annyira impulzív, hogy elködösíti a józan ítélőképességem. Próbálom elhessegetni a sötét felhőket és megránduló mellkassal figyelem Noah lilára szívott, sőt, néhol véresre harapott bőrét.

Féltékeny vagyok. Rohadtul. De mire? Noah sose adott rá indokot, hogy ilyen téren vakarni tudjam a vakolatot. Erre én szétcsócsálom, mint valami vadállat, merthogy az enyém, az enyém, jó, hogy körbe nem pisálom, mint a territóriumom részét.

Fájón nyög fel, álmosan sóhajtva fordul a másik oldalára, kócosan, kipirultan. Megsimogatom az arcát, a fejét, jegesen meredek ki az ablakon. Nem kéne fasznak lennem. Alaptalan. Ez az érzés is. Lehet, hogy a tanár tényleg tehetségesnek tartja, és azért a lehetőség…

Persze. Aha. Csak ezért.

Tudni akarom, ki ez a farok!! Csak a lelkem békéje miatt. Látni akarom a tanárt, azt a Snájdert. Jó leszek, kisujjeskü, csak Noah biztonságáért… picit se azért, hogy szétkapjam, letépjem az arcátésfeldugomafarkátaseggébeharámernézni…

XxX

- Jó reggelt – csókolgatom meg finoman a nyakát, beleszívva a füle alá. Az illata, végre, intenzív és esszenciális, a karomból, az ágyamból… valahogy össze kéne rendezni a lakást, hogy egy háló legyen. Nagy ággyal. King Size Bed. – Noah… nyuszikám – duruzsolok, az orrommal cirógatva a bőrét. Nyekeregve forgolódik, próbálja a fejére húzni a takarót, de ennél már tapasztaltabb vagyok.

- Miazhányóra… - dünnyög kódolva.

- Már dél múlt – ülök az ágy szélén, a kezem a csípőjén nyugtatva – Gondoltam nem ártana enned valamit.

- Auauau… - sziszegve nyomja fel magát a hasáról. – Fáj a csípőm… - szipog.

- Szegényem – vigyorgok rá. Amerikaizászlós alsógatyában feszítek, a mellkasomon végighúzódnak a tetoválások. – Kiesett a kondi, mi?

- Kuss – dünnyög kimászva, de ahogy felül, elborzadva nézi a felkarját, a vállát és tempósan, bár imbolyogva indul a fürdő felé, hogy a nagytükörben vehesse szemügyre a harci sérüléseket.

- MIEZ?! YARMUSH! – hördül fel, én meg rohadt békésen és ráérősen utána ballagok. Tagadj. Tagadj mindhalálig.

- Igen édesem? – pillogok ártatlanul.

- EZ mi?! – nézi a vállát, ahol szisztematikusan elhelyezett fognyomok pirosodnak, fájdalmasan sajogva.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – rebegtetem meg a pilláim ártatlanul. Hazudj, hazudj! Összehúzza a szemöldökét és a foltokat nézi a mellkasán.

- Te jóó ég… úgy nézek ki, mint a Harcosok Klubjának felvétele.

- Ugyan – karolom át a derekát és a nyakába csókolok. A tükrön keresztül tartjuk a szemkontaktust, de eltépem a tekintetem, lehunyva simítom az arcom a nyakába.

- Féltékeny vagy? – kérdezi meg. Elvicsorodok egy pillanatra. Utálom ezt a szót, utálom azt az érzést, kifordítja önmagukból az embereket, de ez a kaparászás belőlem, mintha ki akarna szabadulni az a bizonyos zöld szemű szörnyeteg.

- ü-hümm… - dünnyögök – Nem. Talán.

- Ennyire azért… - nézi a száját húzva a hickey foltokat. Rám néz, de továbbra is akkurátusan a csempét nézem, eltökélve, hogy az milyen rohadt érdekes. Jéé, fúga. – Yar…

- Ne mondd, hogy nem élvezted.

- Egy szóval se mondtam ilyet.

- Akkor hagyjuk ennyiben – morgok, és felegyenesedve megyek vissza a konyhába – Gyere, öltözz, elmegyünk kajálni. Mire van gusztusod?

- Menjünk sushizni – fut ki és gatyába lép. Hirtelen megérzem a súlyát a hátamon, ahogy rám veti magát és átkarolja a nyakam, forrón megcsókolva. Nehéz sóhajjal szorítom meg a derekát, a hajába fúrva az ujjaim. Annyira sajnálom, nem akarok veled bunkó lenni… nem akarlak bántani, nem akarom, hogy mellettem nézz ki úgy, mintha vernélek. Én bízom benned, tényleg, isten bizony, sosem csináltam még ilyet.

Soha nem voltam még ennyire drámakirálynő egy valószínűleg megalapozatlan féltékenykedési teória miatt. A nyakába rejtem az arcom, magamhoz szorítva, ő pedig a hajamba túrva szorít magához.
A szerelem relatív. Sok „kapcsolatom volt”, sok barátom van. Akiket tényleg érdemileg párkapcsolatnak ha nevezhettem… azokban is szerettem valamit. Szerettem velük lenni, szerettem beszélgetni, szerettem velük a szexet, szerettem a felfogásukat, de senkiben sem szerettem annyi mindent és úgy, ahogy és ami van.
Noaht úgy szeretem, ahogy van.

- Szeretlek – dünnyögöm bűnbánóan a nyakába. Lehunyt szemmel hagyom, hogy körülöttünk lebegjen ez a szó.

 


Cyntie Dred2015. 06. 15. 16:05:02#33009
Karakter: Noah Lawrence



 Tanulok. Tanulok, és tanulok hatszor tíz a huszonharmadikon. Kezdek besokkalni, hogy tanuljak meg kibaszottul arabul egy hónap alatt, legalább középfokon, de én odáztam el eddig a tanulást. Mondhatni megérdemlem.
Viszont Yar olyan, mint egy megértő feleség. Teát főz, megért, nem nyargal át a lakáson latyakos cipővel, és még azért sem szól, hogy nem tudok aludni mellette. Akkor tutira rávetném magam. Iszonyatosan ki vagyok éhezve, és ezt még nekem is nehéz beismerni magamnak.
Annyival szoktam nyugtatni a lelkiismeretem, hogy néha beülök a laptoppal elé, amikor alszik. Láthatóan kevésbé alszik olyan jól, mint velem, ugyanakkor nekem is új, szokatlan és szar, hogy nem érzem elalvás előtt az illatát. Nyálas meg minden, de magamat is megleptem, mennyire a függőjévé váltam. Kiéhezett heroinistának érzem magam.
~
Reggelire összeütök rántottát piritóssal, kechuppel jól megküldöm, ahogy szereti. Magamnak is készítek, bár hozzá se nyúlok. Ha elkezdenék önfeledten burkolni, kiújulna a cigánybetegségem: Csak punyulni és emészteni. A nyelvkönyveim bástyája mögé bújva ülök a kanapén, amikor meghallom, hogy felébredt.
- Jó reggelt, nyusz...esküszöm Allahra, hogy kidzsihádolom az összes nyelvkönyvedet. Felgyújtom őket.
- Jó reggelt, kaja a tálcán - nézek fel rá mosolyogva, elkapjuk egymás tekintetét. Bűntudatom van Yar miatt. Nem látszik rajta, de elhanyagolom.
- Már nincs sok - puszilja meg a szám, közben a kezembe nyom egy bögre feketeteát. El is felejtettem, hogy a konyhapulton hagytam. - Semmi gáz kicsim, már csak egy hét - mosolyodik el megértően, közben mellémül a tálcával.
- Még három vizsga: Nyelvtan, Az iszlám kultúra hatása Európára, Vallásfilo - amitől nagyon félek. Az egyiptológiához még hozzá se szagoltam. Az elsőre fektettem a hangsúlyt, az a legszivatósabb.
- Meglesz. Egy héten belül elmegyünk, és regényt se akarok meglátni a kezedben, érted? - Gyorsan, teliszájjal beszél, mint aki siet valahová. Én a tea gőzében pihentetem a szemeimet, ki akarnak folyni. Tonnaszámra kenem fel az éjszakai krémet, a táskák elleni krémet, de leginkább csak egy 2 napos alvás segítene rajtam. Száraz és viszket, ásítozok egyfolytában.
- Alig várom. Most elmész? - Nézem a sziluettjét, ahogy elmosogat (vagyis ez azt jelenti, hogy mindjárt elmosok), majd felkapja a kabátját, bakancsát.
 - Még van egy kis dolgom, oké? De sietek haza. Addig se piszkállak - megpuszilja a fejem búbját, és legszívesebben elsüllyednék a föld alá. Dehogy piszkál. Nála megértőbb emberrel még nem találkoztam. Hiányzik. Ezt nevezik társas magánynak. - Addig idd meg a teát!

~
Yar után nem sokkal nekem is indulnom kellett. Kicsit szórakoztam a hallgatói adatbázissal, előrébb hozattam a vizsgáim. Csodák csodájára, voltak szabad helyek! Kevesebbet tudok, mint amennyit három nap múlva tudnék, de én ezt már nem tudom nézni.
Borongós hangulattal, hullafáradtan, a könyvet bújva bliccelem végig a várost, míg beérek az egyetemre. Már mindenhol karácsonyi díszek, rohadtul elszaladt az idő. Mindjárt itt a szenteste. És az első alkalom, hogy nem kell kellemetlenül eltöltenem a karácsonyt. Se vizsgák, se szülők. Csak Yar, a szülei meg én. Ez azért jóval meghittebb.
~
Jézusom... remegő térdekkel mászik ki mindenki a nyelvtanról, onnan mehettünk a kultúrára. Az azért emészhetőbb volt. Nyelvtanból csoda kell, hogy ne bukjak meg. Pörögnek az agyamban az arab nyelvtan szabályai, egybeírás különírás... háromkor végzek. Remek, már csak egy maradt, a vallásfilo.
Bágyadt arccal csoszogok a könyvtárba, és amikor bemegyek, egy nagyon ismerős faszit látok meg a pult előtt. A könyvtárosnéni elbűvölve, a decens gavallér pedig olyan mosolyt vetít rá, hogy élesebb a HD mozinál. 
- Jó napot! Visszahoztam pár...
- Szia kicsim! - A könyvtárosnéni imádja ezt a kifejezést. - Gyere ide, elkönyveljük.
- Oh, Mr. Lawrence! - Igen, erre a mézesmázos hangra is emlékszem. A vallásfilo tanár, valami Schneider...
- Jó napot, Professzor úr - mosolygok kimérten, közben nyújtom Spotts néninek a táskám tartalmát.
- Rég nem láttalak - persze hogy, még egy órádra sem ültem be, - hogy mentek a vizsgák?
- Elfogadhatóan, köszönöm. Már csak a vallásfilozófia van hátra.
- Ó, komolyan? - Eltöpreng, megvakarja kissé borostás állát, feltolja a szemüvegét. - Figyelj, ráérsz most egy kicsit?
- Mármint most most?
- Miután elkönyveltek Mrs. Spotts-al. Megiszunk egy kávét, hm?
Mi ez a bizalmaskodás? Semleges arccal mérem végig. Tényleg dekoratív, fogalmam sincs, hogy mi köze a tanításhoz. Okés, a csajok biztos áradoznak róla, de férfiszemmel inkább egy bájgúnárra hasonlít.
- Természetesen, egy pillanat - mosolyodom el, beleegyezve. Minden jó pont számít, elvégre semmit nem tanultam péntekre.

Ahogy végzek, kiderülthogyigazábólMeyer vígan csacsog valamirő, közben gesztikulál, mimikál, artikulál, majd leüt, úgy mutogat. A dohányzóhoz érünk, ahol egy pillanatra megállok. Ezt ő is észreveszi, halkan felnevet.
- Ne aggódj, nem a vesédet akarom. De csak itt lehetünk négyszemközt.
A régi dohányzót évek óta nem használja senki, hiszen nincs benne füstelszívó. Régi villanykörték, dohányszagú bútorok. Elég undorító, alig van természetes fény.
- Működik még a kávéfőző, igaz, nem olyan speckó, mint a lenti.
- Semmi baj, jó lesz ez is, köszönöm - biccentek illedelmesen. Amíg ő a csészékkel szöszöl, addig ránézek a telefonomra. Oké, Yar még nem fog aggódni.
- És...pontosan miről akart beszélni a Professzorúr? - Nézek rá kissé sandán, a kezembe adja a csészét. Biccentve megköszönöm, és elém ülve előveszi a legcsábosabb mosolyát.
- Kérlek, szólíts Anthonynak. Hívhatlak én is Noahnak, ugye? - Csak meredek és pislogok rá, mint egy idióta. Mióta lettünk mi ilyen jóban? Hát de most...
- P...persze...
- Remek. Két dologról szerettem volna beszélni. Az első, hogy az eddigi jegyeid alapján, szeretném neked megajánlani az ötöst a félévre.
- Tessék?? - Tátott szájjal meredek rá, de a szája elé teszi az ujját.
- Halkabban, ezt elvileg nem szabadna nekem. De te olyan jó tanítvány vagy, hogy hagynom kell neked teret.
Dehát...vallásfiloból még nincs is jegyem. Egy kibaszott óráján sem voltam még. Az arcomra kell erőltetni a töretlen örömöt. Persze, hogy a viharba ne örülhetnék, hiszen akkor végeztem a vizsgáimmal! És végre Yarral lehetek! És szünet az újévig!
- Wow, köszönöm a bizalmat! - Nevetek fel boldogan, érzem magamon a tekintetét. Halványan elmosolyodik, kortyol a kávéból.
- A másik pedig, egy ajánlatom lenne a számodra. Az újévtől, közösen az Edinburgh-i Egyetemmel elindul egy projectünk. Kimondottan régészeket keresnek, de kellenek irodalomszakosok is. Először lenne pár konferencia a másik városban, majd nyáron elküldenénk titeket egy ásatásra, Egyiptomba.
Szent ég... a megdöbbentségtől pislogni se tudok. Ez a faszi pont most hullajtotta a kezembe életem egyik lehetőségét. Ha sikerülne ismerkednem, elhelyezkedhetnék a szakmában! És egy egész nyár Egyiptomba...Yart is vihetném...
- Jesszusom, ez nagyon király!
- Na, akkor benne vagy? Január 3.-án mennénk először Skóciába, majd még egyszer májusban, az utazás előtt. Természetesen, ha képviseled az iskolát, mentességet fogsz élvezni a júniusi vizsgaidőszak alól.
- Hogy a viharba ne! - Vigyorgok, teljesen felvillanyozódtam. Izgatott vagyok, vége a vizsgáknak, és ekkora lehetőséget! Külföldi, egyiptomi ásatás! Szakemberekkel! Azonnal el kell mondanom Yarnak
Nyújtja a kezét, és ismét hosszabb a kelleténél. De most leszarom! Boldogan rohanok haza, ma ünnepelni kell!

Vagyis mindjárt. Dobtak egy sms-t, hogy megérkezett az ajándék, amit Yarnak rendeltem az USA-ból. Hónapokig kerestem minden aukciós oldalon, végül megtaláltam a tökéleteset. Jimmy Hendrix fellépős, zsinórgombos bársonykabátja, igaz, csak replika. De jobb, mint az eredeti.  Hozzá vettem néhány igazán extrém pengetőt, és egy kiserut, amiért lejártam a lábam, de már nagyon régóta akart. . Evelynnek "1001 sütemény, amit meg kell sütni, mielőtt meghalsz" könyvet, Morgannek pedig egy hamisítatlan, 50 éves whiskeyt, kézművespohárral.
Ott hagytam a fél vagyonom, de nem érdekel. Ebbe a sokmindenbe benne van a hálám is, amiért elviselte a vizsgadrukkomat egy hónapig. Remélem, mindennek örülni fognak.
~
Vacsira gyroszt készítek, behűtöttem két üveg sört is. A hangulat kedvéért a földre terítettem meg, mintha piknikeznénk. Körülötte egy csomó gyertya, égősor. Végre, volt egy kis időm kidíszíteni a házat. Kezdek nagyon fáradni, de ma ünnepelni akarok!
Ahogy Yar bejön, berakom a háttérbe a Patty Smith albumot, kölcsönösen bele vagyunk zúgva a hangjába. Halkan jön, szerintem azt hiszi, hogy alszom.
De amikor befordul a nappaliba, a szája is elakad, ahogy a földön ülve várok rá. Felállok, lágyan az ölelésébe simulok, és megcsókolom. A meglepetés ereje hat, kissé értetlenül csókol vissza, majd magához szorít.
- Nyuszikám, mégis...
- Végeztem a vizsgákkal. Ünnepelni kell! - vigyorgok rá.
- De mégis...
- Gyere, előbb kajáljunk, közben elmesélek mindent.
Leültetem a párnák közé, nem sokkal később pedig a kaját, és a sört is szervírozom. Csillogó szemekkel mered a fősztömre, amitől nagyon boldog leszek. Az oldalára ülök le, és egy koccintás, majd egy csók után én is rávetem magam az ételre. 
- Csupa fül vagyok - vigyorodik el, miközben tele a szája. Odahajolok hozzá, lenyalom a szája széléről a chiliszószt, majd a sörömet kézbe véve kezdek bele a mondókámba.
- Szóval, ma volt két vizsgám, kijöttem, zsír. Elfogadhatóan mentek. Aztán megállít az egyik tanárom, hogy menjek már vele, igyunk egy kávét. Nem értettem, de pénteken lesz vele vizsgám, gondoltam, nem előtte két nappal teszek rá rossz benyomást. Aztán kibökte, hogy megajánlja nekem az ötöst! 
- Még jó, hiszen te vagy a legokosabb! - Vigyorodik rám, és elismerősen megveregeti a vállam.
- Várj, ez még semmi. Aztán mondja, hogy van egy project Edinburgh-el, aminek kapcsán mehetnék Egyiptomba! Ásatásra, egész nyáron! - Vigyorodok el, ujjongok, de az ováció valamiért... elmarad.
Felvont szemöldökkel néz rám, én pedig pislogok nem értem. Tehát folytatom.
- Január első hetében lesz egy konferencia Edinburghben. Három napos.
- Három??
- Ja, de Skócia közel van! Nyáron pedig jöhetnél te is! Várost nézünk, fürdünk a Földközi tengerben, megnézzük a piramisokat, meg amit csak akarunk! Kajálunk, pipázunk...
- De Noah, ez három hónap. Három hónapig nem tudok ott lenni, az üzletnek mennie kell...
- Majd akkor becsatlakozol. Yar, ez életem lehetősége!
- Oké, értem én - Belekortyol a sörébe, majd megtörli a száját, ahogy végzett a gyrosztállal. - De akkor tegyük fel, két hónapig nem látlak, mert egy másik kontinensen fogsz homokozni a sivatagban...
Most igazán elszontyolodtam. Befejezem a kajám, addig csak szuggerálljuk egymást. Elmormolunk egy "Egészségedre!"-t, kiviszem a tányérokat a mosogatóba. Ahogy visszajövök, Yar felhúzott térdekkel ül, ugyanott, és cigizik. Ő töri meg végül a csendet.
- Hogy hívják ezt a tanárt?
- Ő...valami Schneider.
- Mi az, hogy 'valami'?
- Ami durva, hogy még egy óráján sem ültem bent. Ezért sem értettem a megajánlott jegyet.
- Aha - Töpreng, ide hallom a fogaskerekek kattogását a fejében. Néz rám, néz maga elé, majd mint akinek húzzák a fogát, biccent. - Oké, menj. Ez tényleg fontos a karriered szempontjából. Inkább gondold meg magad magadtól, minthogy én beszéljelek le róla.
- Köszönöm! - Vigyorodok el, és az ölébe rohanok. Vadul kapok ajkaiért, végigsimítok állkapcsán.
- Viszont, ki kell engesztelned. Egy hónapja aszkétáskodom, és mindjárt felrobban a farkam.
- Emiatt ne aggódj, az enyém is - mosolyodok el sötéten, majd maga alá gyűrve dőlünk el a szőnyegen.

Vadul, szenvedélyesen csókoljuk egymást ott, ahol érjük. Percek alatt anyaszült meztelenül fekszünk a gyertyafényben, de a környezettel elletétben, mi már nem vagyunk ilyen kifinomultak. Mélyen szív a nyakamba, halka sóhajtok a hajába, végigcirógatok az alhasán, az ágyéka tetején. Megborzong a kezem alatt, harapdálja a mellkasom. A szemei különös, kicsit állatias fényben csillognak, de annyira kezd elködösülni a tekintetem, hogy ez inkább izgató, mint ijesztő.
Semmi petting, akaratosan markol a hátsómba, amitől ívben feszül a hátam. Ösztönösen dörgölőzöm a kezéhez, a hajába túrok. Istenem, Te hiányoztál legjobban, rebegem halkan magam elé. A farkáért nyúlok, végigcirógatok vele a körmeimmel, mire Yar is felsóhajt.
Nem is kell síkosító, sem óvszer, nekem most kell, Ő kell, azonnal. Teljesen nedves vagyok, magamat is meglepem, mennyire kívánom Yart. Az ajkaimba harap ismét, kishíjján kiserken a vér is, de nem érdekel. Nyelveink vad táncot járnak, szinte vakon teszi a farkát ánuszomhoz. Határozottan, viszonylag sebesen hatol belém, amitől úgy felüvöltök, hogy a karjában kell elnyomnom a hangom.
- Bazmeg...ez...kurvára fáj...
- Nagyon össze vagy szűkülve. Nagyon szorítasz, lazulj el... - Mélyen szedem a levegőket, elvégre, majdnem egy hónapja nem szexeltünk. Ugyanakkor, ahogy kezd visszaidomulni a testem, úgy veszítem el a fejem, és az első lökést én adom meg. Yar is mozogni kezd, hamar lovagló pózba vágjuk magunkat. Összefonom nyaka körül a karjaim, fel, le, fel, le...mélyről nyögök a fülébe, ő pedig a fenekembe markolva erősít a lökéseken. 
- Nagyon ki lehettél éhezve... - mosolyogja kissé lihegve, a homlokáról lefolyik egy izzadságcsepp. Végigcsókolom a mellkasát, ismét az ajkai, annyira jól csókol Istenem... Amikor megunja ezt a pózt, alfahím módjára dönt ismét a szőnyegre, és olyan erőteljesen dug, hogy ívbe feszült háttal élvezek el az alhasára. Hangosan szuszogok, de nem állok meg, csak fél perccel később, amikor érzem, hogy belém élvezett. Felvesszük egymás ritmusát, kifliben dőlünk el a szőnyegen. Átöleli a hasam, én pedig bevackolom magam az ölébe. Nem azonnal húzódik ki belőlem, csak a fülemhez hajol, és miután végignyal rajta, belekuncog:
- Két perc pihenő, utána innen folytatjuk hajnalig!
- Benne vagyok - sóhajtom magam elé, majd kihúzódva róla, felé fordulok, és ismét csókolom.


Kita2015. 04. 03. 18:01:42#32701
Karakter: Yarmush Wilde



Képszakadás, rohadt nagy, atomszerű képszakadás. Arra kelek fel, hogy minden, ami az utóbbi huszonnégy órában lement a kibaszott torkomon, mindennek érzem az ízét egy igen exkluzív kombóban jojózni a pofámban.

- Bööaaaaaahhh – botorkálok ki a fürdőbe és a fejem jótékonyan a kagylóba dugom. – Ahh.. a kurva kibaszott életbe – törölgetem a nem túl bazsarózsaillatú kezemmel az izzadt homlokom. Még a veséim is ugrálnak…

- Yar, hányd ki, ne tartsd ben… - csak engedély kellett, visszadugom a fejem a vécékacsa mellé. totál beleizzadva ülök a hideg csempén, fázik a seggem, de nagyon. Minden fuvallattól végigborsódzik a hátam, a fejem a porcelánnak döntöm. Az eszemet se tudom, mikor basztam be ennyire utoljára. Totális képkiesés, teleport…

Noah hanglejtéséből azt szűröm le, hogy az este folyamán valahova kipakolhattam a gyomrom egyik felét.

De ahogy kinézek a fürdőből, reflexből visszadugom a fejem a kagylóba. Nem este, most. Jól bírtam… csodálom, hogy detoxra nem vittek.

De már kotyog is a kávéfőző, megfognak a pici kezei és bepakol a tus alá. Édes istenem… engedem magamra a meleg vizet, többször is kimosom a szám. Kinyúlva eresztem a kádba a vizet, hogy miután lemostam magamról az izzadságot, a cigifüstöt, a piaszagot meg minden undorító cuccot amire egy pillanatra se vágyom még egy ideig, beleülök a kádba. Kilógatva a talpaim merülök az orromig a meleg vízben, fásultan követem a belibbenő nyuszikámat a kávé szent istennőjének nevével a kezében.

- Na, mi van, csak nem megártott az este? – hijj, de kis éles a nyelved.

- Ne is mondd, baszki, forog a világ… ez a te reszortod, nem az enyém – nézek rá. Mindig én szedem össze őt, simogatom, ápolom, ne már, hogy ő engem… szent ég, mennyit ihattam, fogalmam sincs, mikor csaptam szét magam ennyire utoljára.

- Vannak még csodák – nevet, a kezembe nyomja a cigit.

- Na, inkább mássz be hozzám – morgok, feljebb csúszva.

- Oké, akkor told arrébb a nagy segged – sóhajt, ledobálva a maradék ruhákat. Leül hozzám, a lábát a combomra teszi, a térde épp csak kilátszik a vízből. Az orrom a kávéba dugom, lassan kortyolgatva, nyugtatva háborgó beleimet.

- Könyörgök, mondd, hogy hamar hazahoztál – dörgölöm át vízzel a pofámat. Mintha nem tudnám magamról lemosnia rosszullétet. Öregszem. Nagyon-nagyon látszik, hogy öregszem. – Fogalmam sincs, mikor csaptam szét magam ennyire utoljára. Baszki, nem bírja már úgy a májam, mint régen…

- Hamar hazahoztalak, Georgie is javasolta.

- A fasz – morgok, beleszívok a cigibe.

- Csak nem rossz tapasztalat?

- Ne idegesíts, azt legalább letagadhatnám, de van, amiről bizonyíték is készült – nevetek magamban. – Egyszer – mesélem – Nem sokkal azután, hogy megismerkedtünk a bandával, Georgie-ékkal meg minden, durván lerészegedtem. Ugye… Chelle szerint többféle részeg van. Van az agresszív – számolom az ujjaimon, de marha nehezen forog az agyam – Van az érzelmes, aki vagy kiissza a bánatát vagy kurva viccesnek hiszi magát, meg az ölelgetős. Na, én az utóbbi vagyok, a definíciója alapján.

- Nehéz elhinni – vonja fel a szemöldökét, ráfröcskölöm a vizet. Megdörzsölöm az arcom.

- Ja. Szóval, bebasztam, mint az albán szamár, és Chelle marha viccesen rajzolt rám egy cicaorrot meg bajszot és kaptam egy ilyen hajpántos szart is, érted – mutatom. – És azon élvezkedett, hogy én… bújok, meg ölelgetek mindenkit. Van egy olyan… gáz fotója, hogy Georgie ölében ülök, dörgölődzök hozzá, ő meg próbál menekülni… Meg ne fulladj! – csapom rá a vizet, ő pedig próbál menekülni. Oldalra téve a kávéscsészét kapom el a derekát és a mellkasomhoz rántom. Mindenhova kivertük a vizet, de vörös fejjel fuldoklik a nevetéstől. – Még a füled is vörös, hülye – morgok, az arcába csapva a vizet.

- Csak… látom lelki szemeim előtt – vihog.

- Nem kell, Chellenek be van kereteztetve a kép – morgok, új cigire gyújtok. – Ugye főzöl nekem levest. Olyan másnaposságra valót.

- Hát persze, cicafiú.

XxX

Összekapom magam, biztos, ami biztos. Noah főztje több, mint varázslatos, de azért a maradék napot végigvegetálom az ágyamban. Ég a pofámról a bőr, hogy Noah pucolt fel utánam, annak ellenére, hogy én mennyiszer csináltam, de akkor is. Szent ég…

- Öregnek érzem magam – morgok. Tiszta pólóban, alsógatyában fekszek a kanapén, kinyúlva. Noah a babzsákba fészkelődve tanul, körbebarikádozta magát könyvekkel, és annak ellenére, hogy csak ki kell nyújtani a kezem, hogy elérjem, marhára hiányzik. Ha nem lenne az a tetves iskolája, most mellettem fekhetne a kanapén és valami szar filmre merednénk… - Sok vizsgád van még?

- Yar, még el se kezdődött igazán – néz fel, feltolja a szemüvegét az orrára. Csak nézek rá duzzogva. szarul vagyok, nem akarom tolerálni, hogy vizsgái vannak. Nem akarok osztozni rajta senkivel, nemhogy egy intézménnyel.

- Már alig egy hónap vagy karácsonyig – nyavalygok. – Addig le se szarsz.

- Ne mondd így – teszi le a könyvet, rám nézve. Felé nyújtom a kezem, nyűgösen magam mellé húzva egy picit.

- Csak egy kicsit gyere ide – ölelem a mellkasomhoz, a lapockái közé, a nyakához fúrva az arcom. – Most egy hónapig aludni se fogsz?

- De…

- Csak ha én elhajtalak, igaz?

- Valószínű.

Apró csókokat nyomok a vállához, szusszantva. Ki kell bírnom és még jó pofát is kell vágnom hozzá, mert tudom, így is elég nehéz lesz a dolga, nem kell rá még az én hisztim is… megcsókolgatom, hozzáfúrva a fejem. Ez így… ez így nagyon szar.

- Csak egy picit maradj itt velem, oké? Tényleg csak egy picit rabollak el…

- Okés – karolja át a kezem, összefonva az ujjainkat.

- És a vizsgáid után elégethetek mindent?

- Még meggondolom, oké? – mosolyog a hangja. Nyomok egy csókot a vállára, és visszaejtem a fejem a tincsei közé. Még kicsit háborog a gyomrom, de a hazai koszt azért jót tett.

- Én most alszom még egy picit – dünnyögök, lehunyva a szemem.

- Aludj csak… - érzem az ujjacskáit a kezem simogatni, ahogy a közös szívtetoválásra cirógat. Elmosolyodok. Alig várom a karácsonyunkat… és hogy a család mit fog csinálni.

XxX

Noah a suliban nyomja. Vizsga vizsga hátán, már nem egyszer pörölt velem, feszült és ideges, és persze emiatt nem hogy szexről, de úgy általában a közös lazításról se volt szó. Nekem el kellett járnom, a munka az munka, de amikor elmegyek, a könyvei fölött ül, amikor megjövök, hajnalban, napkeltekor, késő este, a könyvei fölött ül. Néha próbáltam a lelkére beszélni, elcsalni, de aztán feladtam. Inkább ha tudtam, hordtam neki a teát, hoztam kekszet bevásárláskor, a keze ügyébe tettem a kaját.
Na meg persze próbáltam nem koszt csinálni, csendesen meghúzni magam, de egyszerűen viszket a bőröm, hogy végre magamhoz húzzam, és ne csak annyi időre legyen a kezemben, amikor átviszem az asztaltól az ágyáig.

De lassan telik az idő, hála istennek, lassan belepusztulok.

- Már nincs sok – nyomok egy csókot a tincseire, leteszem mellé a teát. Egészen belefogyott, hiába hozom neki a kaját, nincs étvágya. – Semmi gáz, kicsim. Már csak egy hét – mosolygok.

- Még három vizsga – dörzsöli a homlokát. Már meg se próbálom, hogy lebeszéljem a tanulásról, vagy csak pihenjen egy kicsit, nézzünk meg egy filmet… mintha a medvét böködném. Karikás a szeme… megcsókolom a halántékát.

- Meglesz. Egy héten belül elmegyünk, és regényt se akarok meglátni a kezedben, érted?

 - Alig várom. Most elmész? – néz rám, ahogy felkapom a kabátom.

- Még van egy kis dolgom, oké? De sietek haza. Addig se piszkállak.

- Igaz, igaz. – Kócos. Megcsókolom a fejét.

- Addig idd meg a teát – hagyom rá, és felkapva a kabátom kimegyek.

Taxit fogok.

Tottenham.

- Yarmush – nyit ajtót Bridget megdöbbenve – Hogyhogy…

- Csak hoztam az előkarácsonyt – mosolygok angyalian, az orrom és az arcom kicsípte a hideg. Befagy minden lyukam.

- Gyere be, persze… - lép oldalra. Már havazott is, de itt elég lehangoló látványt nyújt.

- Ki mindenki van itthon?

- Mindenki, Mason is most ért haza. Noah? Minden oké?

- Persze, a vizsgái kikészítik… de szerencsére mindjárt vége – morgok. Nem akarok belegondolni az elmúlt napokba. Hogy még szeparáltan is aludtunk…

- Yarmush! – jön ki az anyuka is. Fuj de fura az egész nevem hallani.

- Csókolom. Tényleg sajnálom, hogy Noah most nem jött, de ígérem, később pótolja. Én hozom a karácsonyi ajándékot – mosolygok, lecsavarva a sálam, és felé nyújtom a borítékot.

- Ó, ez… nagyon figyelmes tőletek – tényleg meglepődött, idegesen dörzsölgetem az ujjaim, mintha fáznék. Igazából tényleg ideges vagyok. Az ember nem visz a pasija szüleinek ilyen kaliberű ajándékot. Csak fogadják el, könyörgök, hogy addig minden menjen rendben.

Kihúzza a tájékoztatót. Megdöbbenve nézi, Bridget is mellé áll, lassan kerekednek ki a szemei.

Egy ötcsillagos wellness hotelbe all inclusive, hét személy részére, két hétre. Szóval a komplett karácsony és a szilveszteri mulatságok…

- Yar… - rám néz a hatalmas szemeivel, és a szívére szorítva a kezét lerogy a kanapéra. Bridget csak kikerekedett szemmel mered rám, tátott szájjal. – Ezt… ezt tényleg…

- Ezt hogyan? – néz rám a két nő. Megvonom a vállam.

- Ajándék – kacsintok. – Tőlünk, nektek. Kérlek, ne kérdezzetek. Karácsonykor ki kell kapcsolódnotok, nyugodtan, nincs főzés, sütés, takarítás, anyámkínja, Noah-val úgy gondoltuk, rátok fér a pihenés… egyértelmű, ha valakik, ti megérdemlitek. Kérlek… Karácsony lesz. A fa alá – mosolygok.

Azok a könnyek… Alice nincs itthon, a gyerekek másznak, Mason mikor lejön, merev arccal, de különös szemmel néz rám, a kezében megrebben a füzetke. David odavan, főleg amikor mutatom, hogy be lehet vinni az állatokat is.

- Karácsonykor mi tradicionálisan nálunk ünneplünk, a szüleim meghívták Noah-t is – nézek rájuk – Már ha nem gond. De a fő ünnepnap után elmegyünk maguk után, hogy mégiscsak együtt legyenek a fa alatt – vigyorodok el, a kissrácot lovagoltatva a térdemen.

- Mondhatunk nemet? – néz rám Josh. Felvonom a szemöldököm, elvigyorodva.

- Nem örülnénk neki – vallom be. – Nem kell aggódni semmi miatt.

Felállok, mennem kell. Mason is feláll, és komolyan néz rám. Kezet nyújt.

- Köszönjük.

Kezet fogunk. Én köszönöm. Köszönöm Noah-t, hogy olyan, amilyen.

És már alig várom, hogy amint őket kicuccoltattam, két hét alatt rendbe kapják ezt a helyet. Azt akarom, hogy boldogok legyenek, gondok nélkül. És így Noahnak sincs miért aggódnia.

Persze, én azt hiszem, aggódhatok amiatt, hogy Noah mit fog szólni ehhez.

Huhh, basszameg, tényleg, az ő ajándéka!


Cyntie Dred2015. 03. 30. 22:15:51#32687
Karakter: Noah Lawrence



 Egy többórás menet után, még Yar pakolt be az ágyba - erre ébredtem fel az éjszaka. Miközben ő aludt, én kislisszoltam mellőle - éjszakai órákban tudok a legjobban tanulni. Egészen reggel négyig tanultam, utána pedig ismét elővettem a kis noteszem. Nosztalgikusan simítottam végig a fedlapján, írtam egy verset. Érdekesre sikeredett.
És most ismét Yar előtt ébredek. Mostanában nem alszom három óráknál többet. Iszonyat édes, ahogy öleli a derekam, a combjaimat használja párnának. Alig észrevehetően csusszanok fentebb, az éjjeliszekrényre pakolt könyvstósz közül húzok ki egy darabot. Már épp kezdek elmélyülni a tanulásban, amikor Yar mocorogni kezd alattam.
- Nincs valami édességünk?...
- Nem tudok róla - felelem gépies hangon, közben próbálok figyelni az arabnyelvű szövegre is. - Ezt még had fejezzem be - elnyúlok felette egy jegyzetfüzetért is, szorgosan jegyzetelem a metaforákat, rímképleteket. 
- Ahh... mikor lesznek a vizsgáid?
- Majdnem szentestéig, végig. Próbálom minél hamarabb letudni őket - feltéve, ha be tudok pótolni majdnem féléves anyagot úgy, hogy megtanulok arabul, immáron rendesen. Aztán elkezdődhet a verseny valami pályázatért, hiszen, egy ilyen szakmában eléggé be kell nyalni magad a megfelelő helyre...
- Az durva...
- Miért? - Szedem le a fejéről a könyvet, és álmatag szemekkel egymásra nézünk. Ő beleásít a képembe, de ez most rám is ragad.
- Mindegy, csak érdekelt...
- Sunyuuulsz!- Vigyorgok rá, ő is felémfordul, és mint egy függönyt, új húzza el a hajamat az arcomból.
- Csak... ha végeztél, elmehetnénk haza. Nálunk tradíció, hogy otthon ünneplünk... - forgolódik, a hangjában pedig mintha izgatottságot vennék észre? Óvatosan elmosolyodom, nehogy kizökkentsem. - Nem akarnálak itthon hagyni.
- Cuki vagy, majd ügyes leszek, ogy nálatok karácsonyozzunk... - nevetek fel végül, de megcsörren a telefonja. Kelletlenül mászik le rólam, hogy elmenjen a készülékért, de aztán vissza is mászik. Hát, oké. Legaláb lesz helye a könyvemnek.

Közös karácsony Yarral...jesszusom, de nyálas. Mint valami tiniregény. Közös házdíszítés, ajándék, pulyka, mézeskalács, szex a kandalló előtt... nem, ez a Szívek Szállodája. Aggh...de, azért meg kell mondjam, inkább így karácsonyoznék, mint ahogy eddig, valaha. Az utóbbi két évben Sindy őseinél töltöttük a hóbelebancot, ami annyiból állt, hogy vagy vitatkoztunk, vagy a szülei oltogattak. Otthon meg... nem méltó említésre. Szar ahogy van.
De Brightonban, Yarral... mikor lettem ilyen szentimentális?? Halvány pírba fordul az arcom, mikor Yar kizökkent ismét.
- Estére ugye nem tanulsz - nyomatékosítva kijelentését, felterpeszkedik hozzám, belecsókol a vállamba. Megsimítom a fejét, és leteszem a könyvet.
- Yar, de kéne...
- Csak este. Pihensz egy kicsit, meg minden...Egész np nyomod, este nyolc után már ne tanulj. Egészségtelen. Plusz, Sammy azt mondta, hogy este fellép egy rohadt jó kis banda a klubban...
Báhhh. Alkohol. Szórakozás, zene. Megadóan sóhajtok magam elé, és biccentek.
- De akkor ma semmi elcsábítás, semmi szex! Kibaszottul egész nap ezt fogom tanulni! - Mutatom a nyelvkönyvem, és felhúzott térdekkel folytatom tovább.

~
És ez is abba torkollott, hogy az éjszakázás útján egyszer a sütő mellett szusziztam el (avagy szuperáltam az egyiptomkutatás nemes tudományában), egyszer a kádban. Mindkétszer Yar ébresztett: Egyszer, hogy ne gyulladjon ránk a lakás, a másik alkalommal pedig hogy ne legyen csurig vizes a jegyzetem (meg hogy én se fulladjak a kádba). Belém lett diktálva két kávé is, de érzem, hogy iszonyatosan fáradt vagyok. Ave Caesar, Ave vizsgaidőszak!
Hét körül készültünk el, hívtunk egy taxit. Menetközben összeszólalkoztunk, ismét az "úgyiskidobomagecibeaztazízléstelenszart" kabátján, de már hozzá kéne szoktatnom magam a látványhoz. Remélem, jó fellépő lesz, ugyanis lélekben nem készültem fel egy mocsok meghallgatására. TOD tribute est, vagy mi lesz egészen pontosan.
- Yar, nem akarok inni, mert másnaposan esélytelen lesz, hogy tanuljak... - ásítom felé, de ő csak egy csókkal, és egy balkanyarral lerendez. Avagy elindulunk a bárpult felé.
- Csak egy két pohár, figyelj, kisujjeskü, nem engedem, hogy berúgj, jó?  - Nevet rám, én pedig követem. Oké, egy sör belefér.
~
Gyűlünk a barakkban, megérkezik Chelle és George is. Előbbi, utóbbi is totál kikészülve az ősei miatt. Legalább elmondhatom, hogy a szüleim sosem szóltak bele abba, mit kezdjek az életemmel. Egy pont a Lawrence háznak.
Akkor Sammy jelenik meg, tettetett jókedvvel. Meglepetten nézem az eseményeket, ahogy elhívja Yart, könyörög, Yar beletörődően bólint. Valami fűdolog? Értetlenül nézek Chelle-re, aki ahogy látom, jobban képben van, most mi fog következni. Razzia lesz, vagy mi?
- Mi készül itt? - Fordulok értetlenkedve az elmélázó Chelle felé, de ő csak sejtelmesen a bátyyjára néz, és elmosolyodik.
- Meglátod, szívem, frenetikus lesz.
- De mi lesz freneti...Yar, mi történt?? - Azonnal Yar felé pördülök, akinek a hátában már az a zöldfejű, meg a haverja. 
- Semmi gáz, csak szoríts nekem!
- De mihez? Hé, Yarmush? - És már el is tűnik. Magam elé morranok, kortyolok a sörömbe.
- Elvileg... zenélni fogunk.
- Tessék? - Pislogok George-ra, aki úgy tűnik, kevésbé lelkes, mint Yar. Bár, ő sem lelkes kimondottan.
- Régebben, amikor feljött Brightonból, közvetlenül a college után, alapítottunk egy zenekart. Nem volt hosszú életű, de azért emlék. Gondolom, valami gebasz van a fellépőkkel, ezért ugrunk be mi. Bár, ezért Sammy még...
- Maci, ne akadékoskodj! Királyak lesztek!
- Tudod te, milyen régen nem ültem dobszerkó mögé?
- Noah, hagyjuk itt brummogni ezt a nyomit, és foglaljunk helyet az első sorban! - Nyújtja felém Chelle a kezét, közben boldogan mosolyog. - Na?
Hát, menjünk. Elkapom a kezét, és együtt botorkálunk legelőre.

Amikor megjelennek a színpadon, egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni. Teljesen korrekt, összeszokott csapatnak tűnnek. Yar felakasztja a vállára az elektomosgitárt, próbálgatja, a mikrofonnal együtt. Hasonlatosnak érzem magam egy Disney Channel-össorozat főszereplőjéhez, aki először látja a pasiját zenélni.  Természetesen, sokkal menőbb kiadásban. A szürkéskék fényekben a jégkék szemek, a fehér hajjal brutális összhangot adnak.  Hátrafordul, látom, ahogy izzad. Sammy-t látom a backstage-ből inteni, hogy kezdhetnek, de mielőtt Yar belebúg a mikrofonba, vigyorogva ugrom fel a pólójáért, hogy lehúzzam magamhoz. Gyors csókot lehelek az ajkaira, körülöttünk néhány kiscsaj huhog. Kishijján elveszíti az egyensúlyát, de én csak a füléhez hajolok:
- Aztán nehogy égjen miattad a pofám, Jimmy!
~
Legnagyobb, és tényleg hatalmas meglepődöttségemre, olyan bulit rendeztek, mint a profik. Oké, én sosem voltam az a táncolós fajta, de a lányok, Chelle-el az élen olyan önfeledten szórakoznak, mint egy Pink Floyd koncerten. Sammy mellett állok a hangfaltól távolabb, büszkén kidagad a mellkasa.
- Mondtam nekik, hogy királyak lesznek. És megmentették az életem, huhh...
- Nem gondoltam, hogy...  
Hogy Yar még ennél is menőbb lehet. Szinte uralja a színpadot, bár észre sem veszi, mégis hagy teret a többieknek is. Tényleg van tekintéje ebben a csapatban, bár, az első sor nőstényei a kelleténél nagyobb lelkesedéssel próbálnak felnyúlni érte. Hahh. Enyém, benéztétek, hola chica-k.
Az utolsó, ráadásdal ráadásul még az egyik kedvencem is, a tribute est ellenére Rise Against. Yar szájából oké, azért nem ugyanaz, de a balladaszerűrészből ahogy átvált a refrénbe...eszméletlen. Magam elé mosolyodva tapsolom meg őket, de nem sokáig, ugyanis Chelle és Sammy egyszerre karolnak belém, és húznak a backstage-be.
- Mint a régi időkben, srácok! Egészen belelkesedtem! - Hallom Seamus idegesítő mezzoszopránját a közelből, majd a többiekét is.
- Fúhh... remélem, az est további részében ingyen iszom -mondja George is, kissé lihegve. Úgy verte a dobot, mintha az élete múlna rajta.
- Máskülönben Ab nagyon rá fog baszni...
- Úhh, iszonyatosan jók voltatok! Nem akartok többször is fellépni? - Vigyorog Sammy is, megveregeti a tagok hátát. Én Yarhoz lépek hozzá, és nevetve kap az arcára egy puszit.
- Na, milyen volt? Ugye, mennyire lehengerlő voltam? - Vigyorog rám csillogó szemekkel, mintha ez lenne élete első fellépése.
- Hallgatható volt - nyújtom ki a nyelvem, de ahogy Yar a fenekemre markol, én pedig rámorranok, helyesbítek. - Oké, tényleg királyak voltatok. Minden elismerésem.
- Ezt akartam hallani! - Karol belém, és húz ki, vissza a szórakozóhely részre. - Akkor, semmi pohár ne maradjon tele!
Én pedig követem őket az ünneplésben.

~
Azt azért nem gondoltam, hogy... egyes esetekben józanabb leszek valaha, mint Yar. Nem igazán figyeltem, mennyit iszik, ez a rögtönzött banda estéje, oké. Akkor realizáltam a dolgot, amikor Yar ki akart vonulni WC-re, és utána kellett mennem, mert lesodort egy embert a szeretetével. Csendben megvártam, kétszer letepert, először még élveztem is a hevességet, de a végén csak empatikusan belékaroltam, hogy gyere szívem vissza.
- De Noooaahhh... 
- Ne erősködj, nem hagyjuk őket ott, oké? - Nyomok az arcára egy puszit, közben szlalomozunk, ne menjünk neki megint valakinek. Ahogy visszatérünk, még néhány csapat odaült, én pedig visszaültetem Yart a helyére.
- Szépen kicsináltad magad, haver... a nyuszikád vigyáz rád? - Böki oda George, Yar pedig másra nem képes, egy öngyújtót lóbálva fenyegetőzik.
- Én nem vagyok részeg!
- Ó a faszt nem. Szamárrészeg. Noah, nem akarod hazavinni?
- Hát...
- Hidd el, Yar sokmindent bevállal, de azt nem, hogy egy életen át basztassam, hogy mit művelt - nevetnek fel Chelle-el együtt, én pedig megadóan felhúzom ismét. 
- Köszönjük akkor az estét...
- Drága tásvérem, gyere, ölelj meg!  - Huppan Yar ismét George, meg a többi srác ölelésébe, mindenkit jó szorosan megölelget, Chelle-t meg is emeli, én csak az arcomat fogva röhögök. Vagy szánakozom. Nem tudom.
Több, mint tíz perces búcsúáradat után végül kiérünk.
- Éhen akarok dögleni...
- Yar, még van a hűtőben kaja, otthon eszünk, o...
- De ott van egy hamburgeres! Tocsogós hamburgert akarok, fokhagymás krumplival!
- Fogat is együtt fogunk mosni?...
- Ha mindkettőnknek büdös a szája, akkor teljesen mindegy - nevet fel, én pedig megadóan indulok vele arrafelé. Kikérek neki egy dupla adagot, magamnak egy szimplát, és miközben válogatott zagyvaságokat hallgatok, arra figyelek, nehogy leboruljon a székről. Kétszer kell noszogatni, nehogy itt aludjon el nekem, de bő egy óra múlva végzünk. Megfogjuk egymás kezét, és behuppanunk a taxiba.
~
A vödör üres maradt reggelig, amikor a szürke hajnal, korántsem nevezhető napsugaraival együtt Yar is dobott egy taccsot. Annyira megijedtem (főleg, mivel az ölemben feküdt, és simogattam a fejét, hog elaludjon, ne akarjon ma szeretni), hogy eldobtam a kezemben lévő tankönyveket is. 
Ég a szemem, minden tagom sajog. Rám férne már egyy masszív 48 órás alvás. De most vízét és szalvétáért rohanok.
- Ahhh, a kurva kibaszott életbe...
- Yar, hányd ki, ne tarts ben... - oké, meg is fogadta a tanácsom.
Ezután az intermezzo után betuszkolom a tus alá, közben benyomom a kávéfőzőt is. Ébren maradni nem fog tőle, de legalább hányni sem fog. Mosolyogva, bár igencsak fásultan, mászom be hozzá a fürdőbe, ahol már a szinte csurig töltött kádban fetreng, hátracsukló fejjel.
- Na mivan, megártott az este? - suttogom gúnyosan, törökülésbe ülve a kád elé, nyújtva neki a kávéját.
- Ne is mond baszki, forog a világ...ez a te reszortod, neem az enyém!
- Vannak még csodák - nevetek rá, és megsimogatom a fejét. Odatartom neki a cigisdobozát, mindketten kiszedünk egy szálat.
- Na, inkább mássz be hozzám!
- Oké, akkor told alrébb a nagy segged...
Levetkőzöm, leülök vele szembe a forró vízbe. Kávéval a kezünkben, cigivel ülünk, így töltjük a reggelt. Ettől...sokkal boldogabbnak érzem magam.


Kita2015. 03. 30. 15:42:10#32683
Karakter: Yarmush Wilde



- Játssz még egyet, kérlek…

Ez többet mond mindennél. Mosolyogva kezdek el egy újat, csak ösztönösen, előkaparva bármit a tudatom legmélyebb rétegeiből, nosztalgikusan… mint amikor annak idején, tizenéves szarosként a városba jöttem, megismerkedtem Jamaval, Georgie-ékkal, Chelle-el, összefutottam Sammyvel, kialakult az itteni kis családom… kapcsolatok, kollegák, barátok, testvérek.

Aztán jött Noah…

Amikor lerezeg az utolsó hang megérzem a meleg kezeit az arcomon, hozzám hajolva, én pedig hang pendüléssel oldalra csúsztatom a gitárt, hogy átkarolhassam. mosolyogva simogatom, a térdeimnek dőlve fogja a kezem. Nem tudok nem mosolyogni. Micsoda nyálas hősszerelmes lett belőlem, pfejj, máskor a számba hánynék ennyi romantikától…

A karjait körém fonja, az arcát a nyakamba fúrja. mosolyogva sandítok rá, a hátát simogatva finoman, pár tincse csiklandoz.

- Köszönöm. Szeretlek.

Megdöbbenve kerekednek el a szemeim, az arcomra kiül egy kis pír, rásandítva. Boldogan simítom a kezem a fejére, átkarolva, az arcom szorosan a vállához szorítva, csak szorítom az egész testet magamhoz. Ő az enyém…

- Na jól van – rágcsál – Remélem, ehető reggelit csináltál. Gyere te is!

XxX

Elballagok, előtte megcsókolgatom Noah-t, nem akaródzik elengedni, de az intézkedés az intézkedés… azt akarom, hogy mire idő van, minden készen legyen.  

Elmegyek Sammyékhez, ott vár már Gio is. Leülve velük beszélem meg, elmesélem a családot, hogy mit kéne csinálni… sacc egy hétről lenne szó karácsonykor, hogy végre pihentető legyen a családi ünnep, ne pedig arról hogy megint munka, futkosás, házat, fát, főzni, mosogatni… lószart. Ez rendes lesz, luxusellátásban.

Kezet rá.

- Lekötelezel – fogok kezet a nagy keresztapával.

- Ugyan, hallottam, hogy lerendezted az arabokat – vigyorog. – Szívesen segítek a rokonoknak.

- Ettől a pasitól mindig kiráz a hideg – nézek Sammyre, aki elegánsan keresztbe dobja a virgácsait és rágyújt. Tüzet nyújtok neki, a homlokom dörgölöm.

- De megvan minden, amit akartál, nem?

- Hát – szívok a cigimbe lassan – Be kell adni a családnak is, hogy az a tag, aki a kicsi fiukat huzogatja, ilyen meglepit csinált nekik. Komolyan fosok, hogy nem fogadják majd el a dolgot.

- Hát… És ha bevonnád Noah-t?

- Esélytelen, ő is ellenem lenne – rázom meg a fejem. – Majd megoldom. Majd Alice segít.

- Tééényleg, ő nem Georgie-val randizik?

- True, true – bólogatok. – Még meglátjuk mi lesz belőle.

- Én leszek a tündérkeresztanyja a gyereküknek!

- Lófaszt!

XxX

Hazafelé megyek, a taxiból hamuzok ki elgondolkodva. Még érzem, hogy sajog a vállam, és reggel néztem, Noah válla még mindig lila és nehezen mozgatja. Komolyan az agyamra kezd menni ez a rohadt cölibátus, de jobban rongálja a hangulatot, ha megcsapkod akció közben hogy ez fáj bazdmeg.

A rohadt életbe, de ha csak eszembe jut a fürdőben, a saját gatyámat fogom összerondítani. Nem. Erős vagyok, erős vagyok!

- Hazajöttem – dünnyögök be, becsukva magam után a lakásajtót. Kajaillat van, olyan… nem megszokottan otthonos. Más, mint anyuéknál. Ez az enyém, és Noah mosolygós arca, ahogy kisiet, megölel, megcsókol… mint valami mangában. „Isten hozott itthon!”.

- Azt hittem, hamarabb jössz – simul teljesen nekem, én pedig minden férfiatlanságom összeszedve picit elhúzódok. Már csak az hiányzik, hogy megnyújtsuk a gyógyulás idejét. Csak a vérem nem engedelmeskedik, csordogál lefelé. – Mi tartott eddig?

- Fogjuk rá, hogy sok dolgom akadt – morgok megsimogatva a derekát.

- Sunyulsz? – baszom a női megérzéseit.

- Dehogy sunyulok, Noah, csak fáradt vagyok… - simogatom meg a kezét finoman. Komolyan, ha nem… áá, lószart, csak a fejemre akarom húzni a takarót. Füvet… sokat.

Egy sör kerül a kezembe, meg a nagy, nagy szemei, ahogy aggódva pillant rám. Elvigyorodok, de a mellkasom meleg… Mindig gondol rám. Aggódik.

- Hülye – sikkant fel, amikor a kezem a derekáról a fenekére csúszik.

- Na, végre – nevetek – Azt hittem már, hogy egészen elpunyultál a sok szeretetbe!

- Idióta, mi az, hogy elpunyultam… – fortyog. Még a tincsei is felborzolódnak, mint egy mérges kakadunak.

- Szexelni akarok, Noah – nyelek egy nagyot ránézve, magamhoz rántva. A torkára forr a szó, elvörösödve pislog rám a tincsei alól. Magamhoz rántva csókolom meg határozottan, hosszú idő óta először olyan igazán, felmorranva… Úristen, de hiányzott ez nekem. Az a parázs, ahogy visszacsókol, ahogy meglepetten harap az ajkamba. Oké.

Menthetetlen menet lesz.

Csak felkapom a hónom alá csapva, átfon a lábaival és eldőlünk a kanapén. Esélytelennek tűnik, hogy eljussak az ágyamig. Csak húzok le róla mindent, végigsimítva minden domborulatot, a mellkasától egészen a medencéje finoman kiderengő csontjáig.

És ahogy hozámbújik… felhördülve nézek rá, ahogy lassan végignyalja a mellkasom.

Picsába, rojtosra fogom kefélni a seggét…

XxX

Álmosan húzom magamhoz, a combjára ejtem a fejem, de még félig alszok. Ülve olvasgat, és egy kicsit se zavar, hogy a fejem használja könyvtámasznak. Halkan mordulok álmosan, amikor lapoz. Fura hang. Kicsit mint amikor a táblát kaparják.

- Nincs valami édességünk? – dünnyögök a belső combját kapargálva finoman a körmeimmel.

- Nem tudok róla. Ezt még had fejezzem be – jegyzetel valamit.

- Mikor lesznek a vizsgáid? – ásítok egyet.

- Majdnem Szentestéig végig. Próbálom minél hamarabb letudni őket.

- Az durva…

- Miért?

- Mindegy – dörzsölöm a szám a combjához, mire rebeg neki is a könyv. – Csak érdekelt…

- Sunyuuulsz~~ - dudorászik, leveszi az arcomról a könyvet. A hátamra fordulok, gyengéden hátrasimogatva a hajráf alól kilógó tincseit.

- Csak ha végeztél, elmennénk haza. Nálunk tradíció, hogy otthon ünneplünk – vonom meg a vállam. – Nem akarnálak itthon hagyni.

- Cuki vagy – csipked meg. – Majd ügyes leszek, hogy nálatok karácsonyozzunk…

- Ajánlom is – harapdálom meg az ujjait. Megcsendül a telefonom, Jedierővel magamhoz hívom és felveszem. Sammy… Noah ismét felveszi a könyvét, és egy koppanással az orromra vágja a gerincét, dünnyögve ülök fel.

Aha… aha… aha…

- Estére ugye nem tanulsz – nézek rá a vállára csókolgatva.

- Yar, de kéne…

- Csak este. Pihensz egy kicsit meg minden – karolom át a vállát a mellkasomhoz húzva. – Egész nap nyomod, este nyolc után már ne tanulj. Egészségtelen. Plusz Sammy azt mondta, hogy este fellép egy rohadt jó kis banda a klubban…

- De disznó vagy – morog, én pedig szélesen elvigyorodok. Nyertem.

XxX

Bemegyünk a lebujba, átkarolom Noah vállát, már beletöltöttem két csésze kávét, hogy használható legyen.

- Yar, nem akarok inni, mert másnaposan esélytelen lesz, hogy tanuljak – néz fel rám. Megcsippentem az állát, megcsókolgatja puhán, az alsó ajkára harapva.

- Csak egy két pohár, figyelj, kisujjeskü, nem engedem, hogy berúgj, jó? – emelem fel a bal kezem és kinyújtom a kisujjam. Nevetve utánoz és összekulcsoljuk az ujjainkat. Az ígéret szép szó.

XxX

Nem tudom, mióta ülhetünk itt, de betéved Chelle is. A most bérelt műhelye felújításának munkáit intézte, totál ki volt nyúlva.

- Georgie? – nézek rá a söröm fölött.

- Azt mondta, amint végez a melóban, ő is lenéz – mosolyog rám, hatalmas loknijai az arcába csúsznak, türelmetlenül dobja hátra. – Tudod, apuék megint buzerálják, egy ideg szegénykém.

- Már megint?

- Mi? – néz fel Noah, rágyújtok egy cigire.

- Tudod, a szüleink az a nagyon konzervatív, nagyon burzsuj fajta – magyarázza Chelle néha túlkiabálva a zenét, közelebb hajolva, Noah egyre jobban megnyúlt arcához. Persze, nem összeegyeztethető a tetovált lét és a divat meg a művészszakma egy mérnök-doktor-burzsuj családhoz. Chelle pár szóval magyarázza Noahnak a dolgot, amikor végre befut a megkínzott George is.

- Szarul nézel ki, barátom – intek a pincércsajnak, hogy löttyintsen ide még két kör töményet, lebegtetem a kis poharakat.

- Könyörgök, hagyjuk a faszba – morog egy megbőszült elefánt tekintetével mentegetve magam teszem fel a két kezem. Odabiccent Noahnak, ad egy puszit Chelle buksijára. – Csak igyunk és mulassunk, jó?

Hát iszunk és mulatunk. Három nagy sör és két kör tömény után már csak valami rohadt gyengét ha rendelek Noahnak, megígértem, hogy nem hagyom őt berúgni. De a gátlásokat már végre feladtuk. George is sokat vigyorog, amikor meglátom Sammyt felém törni a tömegben egy világvége-kifejezéssel az édes pofikáján. Amikor megpillantja, hogy elkapta a pillantásom, kétségbeesetten int felém.

- Mindjárt jövök – engedem el a kicsikémet és nehezen felnyomom magam a kényelmes helyről.

- Baj van – néz rám Sammy idegesen, oldalra húzva a falhoz. Mindjárt ezer meg egy szörnyű kép pörög le a szemem előtt: beépített zsaruk, balhé, banda, fegyver, valaki rosszul lett valamitől és belehalt, valami közbejött a szervezésben. - Most hívott a banda menedzsere, hogy beléjük csapódott egy autó az előbb… nem, nem lett semmi komoly – zihál idegesen, válaszolva a felvont szemöldököm által feltett kérdésre – De egy-két kéz-láb-borda törött, és én most itt állok, fülig a szarban, nagyra tátott szájjal!

- Ez mind tragikus, édesem – nézek rá a hajamba markolva – De én hol tudok segíteni? Nem tudok csodát tenni.

- De a hangszerek már itt vannak, felhangolva meg minden – néz rám, és nekem a gerincemen bizsereg a megérzés.

- Azaz…

- Kérlek, KÉRLEK! – ragadja meg a kezem. Lesápadok és vörösödök egyszerre, elborzadva.

- Sammy, még egy pohár pia és a farkam se tudnám megfogni, annyit ittam, azt akarod, hogy egy tömeg előtt csináljak hülyét magamból?!

- KÖNYÖRGÖK YAR!! Csak te tudsz kihúzni a szarból, tudom! Emlékszel, amikor a városba jöttél, olyan rohadt jó voltál, kérlek, kérlek szépen, kérleeek! – karolja át a nyakam, kérlelő hangon, mint egy kislány, de érzem hogy remeg. Tényleg komolyan gondolja… idegesen dörgölöm meg az orrnyergem, megölelve a vékony derekát.

- Jó – nyögök fel. Sebaj, majd utána iszok annyit, hogy elfelejtsem. A számat rágva gyújtok rá egy cigire, az agyam pedig az engedély megadása után azonnal elkezd pörögni. – Szólok Georgienak.

- Ő is itt van? – vesz egy olyan mély lélegzetet, hogy a blúza legfelső gombja megadja magát a gravitációnak és szétpattan. – Ó, istenem, köszönöm! – zihál idegesen.

- De – nézek rá, megemelve a kezem, mire a loknijai megugranak és az üzletasszony előtör belőle. – Nem ingyen égetem le magam ország-világ előtt.

- Hallgatlak – fonja keresztbe a kezeit.

- Ugye nagy szarban vagy? – vigyorgok, mire összehúzza a szemeit. – Azért, hogy én rászedek mindenkit mindenre, te és Ab cége cserébe kirenováljátok Noah családjának lakását azalatt az idő alatt, amíg ők hawaiioznak. Oké?

- Kemény alku.

- A legjobbaktól tanultam – biccentek – Figyelj, ez nem faszság. Állok az anyagköltséget, ha kell, de tízen laknak egy ikerház egyik felében!

- Te egy állat vagy – néz rám megcsóválva a fejét, vörös ajkacskáit rágva. – Jó, legyen. Az anyagárba szállj be, mert a munkásokat ki kell fizetni, a többit bízd ránk. És most menj már! – taszigál a hátamnál fogva – Húsz percet tudok adni!

XxX

Nem volt egyszerű. Feltűnt Seamus zöld feje, mellette az örök elmaradhatatlan Adam. De ő minden faszságban benne van, szívességből, buliból és három nagysörért rávettem a dologra. A nehezebb ügy Georgie volt, aki fáradt és elég illumináltan ideges, de alkudni tudni kell. Feszkólevezetés… de a legjobb az életemben, hogy megannyi ember van, akire számíthatok, bármi történjék. Georgie is ilyen. Gyors elsuttogja Chelle fülébe a szitut és kimászik a barakkból, Noah csak kapkodja a fejét.

- Mi történt? – kapja el a csuklóm, visszahúzva idegesen. Szájon csókolom,mohón szívva az ajkait, rámosolygok nyugodtan.

- Semmi gáz. Csak szoríts nekem.

- Yarmush! – lépne utánam, de Chelle visszatartja békítve.

A kurva életbe…

Az állam dörgölöm, elszívva szűrőig a cigim. Ezután mocskosul le akarom inni magam. Mázli kell. A tömegben terjed az alkohol és a gátlásoldó, mi baj lehet?

Elvigyorodom. Nem rám vall, hogy bármi miatt idegeskednék, ez is Noah miatt van. Miatta… nem, vele költözött be a felelősség az életembe, vigyázni akarok rá… minden téren.

Egy pillanatra elvakítanak a reflektorok, a szemem elé emelem a kezem. A bő oldalvágású ujjatlanból kivillannak a tetoválásaim, lassan veszem fel a gitárt az állványról.

A picsába, mibe bele nem megyek… átpendítem a gitárt, hogy ülnek-e a hangok, Georgie bepasszírozza a méreteit a dobok mögé, Seamus felkapja a másik szólót, Adam a basszust, a széles cápavigyorával… egymásra nézünk.

Évekkel ezelőtti jelenet tűnt fel, amikor Seamusék garázsában szórakoztunk, megállt a cigi és a fűfüst, már akkor is a színes kabátom rohadt rajtam… csak az akkori aktuális „akárkim” helyett most Noah arca hajol hozzám, fogja meg a gallérom és húz le magamhoz egy csókra.

Essünk neki. Olyan, mint a biciklizés, nem? Érzem, hogy az izzadságcsepp végigfut a gerincemen.

Kettő-három…

Utána hosszú, hosszú ideig csak az arcok, a sikolyok és a taps, a taps…


Cyntie Dred2015. 03. 27. 22:25:43#32677
Karakter: Noah Lawrence



 Távozunk a boltból, és a család "új tagjával a hátamon robogunk hazafelé. Nevetve hallgatom Yar ordibálós boldogságát, hogy mekkorákat fog koncertezni otthon és szerte az éterben, én pedig megigazgatva a gitártáskát a hátamon, szorosabban bújok hozzá.
Ahogy a lakásba érünk, szinte letépi a hátamról a gitártokot, és cipőstül huppan a babzsákra. 
- Etess! - Vakkant fel, én  pedig helyette is elrendezem a cipőket. Tipikus.
- Szeress, légy hűséges... - ahogy Garfield is mondaná. Gyorsban lekapom a kabátomat is, és odahajolva hozzá,  borzolom össze a fejét. - Mit akarsz enni?
- Mit tudom én, csak ne kelljen levadászni, jó?
Az ing szinte már teljesen csálén áll rajta, a nyakkendőt bent hagyta az irodában. Úgy puffog, mint egy kisgyerek, leszámítva azt, hogy ebben a szerelésben éppen nem úgy fest. Gyakrabban hordhatna ilyet...
- Jó - mosolygok rá, és egy kicsit alrébbtolva őt, mellédőlök. - Egyébként jól áll az öltöny - próbálom a lehető leglazábban mondani neki, de így is el kell fordulnom egy kicsit. Jesszus, mintha egy tinilány lennék, aki először megy színházba a pasijával.
- Tudom én, csak olyan fullasztó... - csábos tekintet, kacsintás, még két gomb. Nem tudom megállni a nevetést, és ő sem.
- Jaj, ne kezd, ez olyan, mint egy rossz ponrnóban...- Dehogynem kezdi. Felé kell térdelnem, hogy kényelmesen odahúzhasson, vadul kap a számért. - Komolyan, meg se ismertelek...-  Arcélén, az öltöny szegélyénél végigsimítva viszonzzom a csókot, és már a hátsómért kapna, amikor gonosz mosollyal kicsúszok az öleléséből. - De persze, így is elég nagy az egód.
- Szeretetre és dícséretre van szükségem!
- Álmodban! - Nyújtom ki a nyelvem, és el is veszek a konyha sűrűjében.
~
Mint a tíz éves házasok, komolyan mondom, úgy terpeszkedünk Yar laptopja előtt, és Walking Deadet nézünk.  Az ölemben a lábai, én félig lelógva a kanapéról, mivel én már befejezem a vacsorát. A rakott tészta közel 70%-a amúgy sem bennem végezte, így a tányér mellett egy üres jénais tál is sorakozik. Egy frissen betekert, viszonylag lájtos füvescigit szívunk felváltva, menetközben mindene röhögünk. Ilyen lehet a mennyország.
Egy majdnem tíz perces, félig pettingbe torkolló jóéjtpuszi után bevonulok a dolgozómba, rendszerezni és scannelni a jegyzeteket. Jesszusom, ez kurvasok lesz... alig van fél hónapom a megtanulására. Lehet, fogok kivenni egy-két nap szünetet, legalább amíg a nyelvismeret zh-ra felkészülök. Mostanában hanyagoltam az arab irodalmi nyelvet, a levelezőpartnereim általában egyiptomi dialektusban írnak.
~
- Jó reggelt! - Báhhh, mi a faszom...aludniakarok...rohadtul négykor tévedtem az ágyba, addig krákogtam a rohadt 'h' betűket, a hangom is elment... - Ébresztő, nyuszikám... - Becéző símogatás, jóreggeltpuszi, anyád, a fejemre húzom a takarót. Szeretlek, Yar, de hagyjál békén.
- Miazilyenkorán... - próbálok felnézni ráz éles fehér fényben is, de ő kitartóan térdel felettem, érzékien megcsókolja a vállam.
- Hát, el akarlak kényeztetni! 
- Akkor hagyhatnál még aludni, hm?...  
- Csináltam reggelit - nem érdekel. Alszom. Etess meg, rágasd meg velem és nyelesd is le, akkor megbeszél...
Hm, mi ez? Kellemes gitárhang szól a takaró felől halványan. Kidugom a fejem, és legnagyobb meglepetésemre, Yar néz velem farkasszemet, miközben a gitárján játszik. Lágyan mosolyog rám, aztán a húrokat lesi, halkan dúdolgatja a dalt.

Teljesen magába vonzz az ámulat. Az oldalamra fekszem, nagyranyílt szemekkel csodálom az előadást. Megérzem a kellemes kávéillatot, meglátom a beszűrődő fényeket, és egyszerre olyan meghitt nyugalom jár át, mint már nagyon rég. Teljesen ellazulok, de a szememet le sem tudom venni Yarról. Egyszerű a dal, amit játszik, mégis gyönyörű. Ő így, ez az egész gyönyörű. Lehunyom a szemem, érzem az arcizmaimon, hogy boldog mosoly kúszott a számra. A gitárzene úgy nyugtat meg, mint egy simogatás.
Vége, nem volt hosszú. Kinyitom a szemem, még mindig elvarázsolva nézem. Nincs kedvem megszólalni. De a szemén látom, érdeklődik, hogy tetszett. Én csak kinyújtom a kezem, végigsimítok az övén, végig a karján, aztán le a gitárra.
- Játsz még egyet, kérlek.
És megkapom a ráadásdalomat. Valamivel pörgősebb, halkan énekel hozzá, ezt már felülve hallgatom. Semmi ritmusérzékemmel ütöm a takarón a taktust, ilyen vidám ébresztőt kérek máskor is. Ez a dal rövidebb, valószínűleg egy Bob Marley szám volt. Amikor végez, a kezeimre támaszkodom, közelebb mászom hozzá. Az arcáért nyúlok, lágyan megcsókolom, bebocsájtást kérve a szájába. Hallom, ahogy leteszi a gitárt, közelebb húz magához, az ölébe csusszanok. Végigsimít a hasfalamon, de nem erőszakosan, csak cirógatja a bőrt. A csók végeztével átölelem a nyakát, halkan súgok a fülébe, szinte észrevétlenül.
- Köszönöm. Szeretlek- érzem, ahogy dobban egy nagyot a szíve, egy kicsit forróbb is lett a bőre. Pimaszul a fülébe harapok, majd kimászok az öléből. - Na jólvan, remélem, ehető reggelit csináltál. Gyere te is!

~
A reggeli kis romantikázásunk után Yar valami ügyet ment intézni, én pedig tanulok ezerrel a vizsgákra. Irodalomtörténet, történelem, művészettöri, rengeteg töri, még annál is több, na meg nyelvleckék... érzem, ahogy sajog a fejem. Két óra tömén tanulás után állok fel csak, a fejemre tolom az olvasót. Kicsit megmozgatom a tagjaimat, guggoló feladatok gyanánt keresem a még házból elhozott stószok között a Koránomat. Halk koppanást hallok a földön, felvont szemöldökkel nézek a kis, kapcsos füzetre, ami kiesett. 
A jegyzetfüzetem. Ebbe szoktam írogatni a verseimet, novellavázlataimat. Meglepetten nyitom ki, a földre ülök. Hm... nem rosszak.De látszik rajtuk, hogy nem maiak. Írnom kéne valamit. Volna is mit írnom bőven. Mosolyogva fogok egy tollat, és a kanapéba huppanva kezdem faragni a rímeket. 
~
És odáig jutottam, hogy estére, mire Yar megjött, vagy három verset is írtam. Főzés közben, WC-zés közben, tanulás közben, mindaddig, míg meghallom Yar köszönését az ajtóban. Gyorsan zsebrevágom a füzetet, és kimászom hozzá, üdvözlőcsókot adva neki.
- Azt hittem, hamarabb jössz. Mi tartott eddig?
- Fogjuk rá, hogy sok dolgom akadt - ácsi. Nem néz rám. És tök furcsán is tartja a kezét. Összefonom a karomat magam előtt, és kérdően nézek rá.
- Sunyulsz? 
- Dehogy sunyulok, Noah, csak fáradt vagyok... - válaszol lágyan, de... érzem, hogy titkol valamit. Hagyjam rá? Mindenkinek lehetnek titkai.
Engedem, hogy elszaladjon a WC-re, de ahogy kijön, a kezébe nyomok egy sört. Érdeklődve tekintek fel rá, de ő csak vigyorog, megpaskolja a fenekem.
- Hülye!
- Na, végre - nevet fel hangosan. - Azt hittem már, egészen elpunyultál a sok szeretetbe!
- Idióta, mi az, hogy elpunyultam...
- Szexelni akarok, Noah - néz rám irdatlan elszánt szemekkel, én pedig úgy elpirulok, mint a rák. Határozott kezeit érzem a vállamon, vadul csókol meg, még én is meglepődöm az elszántságán. Visszacsókolok, karjaimmal a derekát ölelem, és már érzem is, hogy elveszik a talpam alatt a föld, úgy cipel a kanapéhoz. Csak pislogok rá, de ő csak jön, mint egy tank, és egészen leteper. Szeretem, amikor ennyire heves. Mosolyogva viszonzzom ismét a csókját, a nyakamnál érzem meg lehelletét. Régen nem voltunk együtt, és igazából... nekem is hiányzott a dolog.

Tépjük egymásról a ruhát, már csak egy zokni meg egy boxer mindkettőnkön, mohón markol a fenekembe, én pedig mélyről sóhajtok a fülébe. A testem már teljesen természetesen veszi a dolgot - ágyékommal közelebb dörgölőzöm hozzá. Szájával a mellkasomnál kalandozik, beleharap a mellbimbóimba, mire én felsóhajtok, beletúrva a hajába. Mosolyogva, kissé pihegve simítok végig a vállain, és ahogy függőlegesbe helyezkedünk, hirtelen ötlettől vezérelve csókolom mellkasán a tetoválást. Meglepetten néz le rám, érzem, hogy libabőrös. Ez tök jó. Na, látod, én is meg tudlak lepni!


Kita2015. 03. 26. 19:36:34#32673
Karakter: Yarmush Wilde



- Ezt ilyen formátumban nem értem – néz értetlenül Sammyre az én kis angyalkám. Kicsit csalódott vagyok, nagyobb ovációra, csöpögésre számítottam.

- Yar tesz nekem egy szívességet, mivel Ab alkalmatlan diplomácicai munkákra – mosolyog – Tudod, nagyon sokba fájsz neki, és…

- És úgy gondoltam – nézek figyelmeztetően a vöröskére – Megteszek neked annyi szívességet, hogy látsz ilyen szerkóban – mosolygok.

- De te nem is tudsz arabul – néz rám, én pedig visszasétálok a nagymenő üzletember-pózban.

- De ők tudnak angolul.

- Áhá… - vigyorodik el, pár kócos tincset hátrasimít a füle mögé. Megcsókolok fölé hajolva, átkarolva a derekát – Jól van, szólj édesem, ha elakadnál. Salam! – integet, visszatérve a munkájához.

Amikor kimegy, sóhajtva igazítom meg a nyakkendőt.

- Meg fogok fulladni – nyüszítek. – Nem tetszik ez az egész. Mit fogok én egy csomó csadoros pasival konzultálni?

- Ne légy rasszista, édesem – mosolyog rám angyalian.

- Dobd ki a cicid, lássanak valami szépet is – biccentek.

XxX

Nem jön be ez az egész. Egy csomó kisetudommondani nevű alakkal, akik Lamborgingivel járnak, raccsolnak és selypítenek egyszerre és olyan szinten törik az angolt, hogy néha tanácstalanul pillantok Sammy felé.

De a lényeget felfogom. Ezeknek elment az eszük.

- Szó sem lehet róla – emelem fel az összetetovált kezem. – Először is, a bár megmarad az eredeti tulajok nevén és szárnyai alatt. Ebből nem lesz fizetős lebuj, ahol a lányokat meg lehet venni, nem futtatunk.

- Na de… - háborodna fel a bajszos olivapasi, én pedig lustán cigire gyújtok.

- Samantha, úgy látszik, az urak nem akarnak üzletet kötni. Szólj az oroszoknak, velük mindig egy élmény az üzlet – tapintok rá a gyenge pontra. Hjaj, ha a két nagyhatalom balhézik, engedd egymásra az óriásokat, elintézik egymást.

- Rendben – morog, a kis bajuszkáját simogatva idegesen a tökéletesen manikűrözött, húsos kis ujjaival. – A szerződést!

XxX

- Köszönöm Yarmush – karolja át Sammy a nyakam, én pedig kezdek fuldokolni a bordáim nyomó és lassan roppantó cicijétől. Fuck, és ez valódi! Mivel gyúr rá?!

- Nincs mit – nyögök, a mellkasom dörgölve – Akkor, áll az alku?

- Drágám, ez rohadt nagy üzlet! Az egész család egy hónapig Hawaii-ozhatna teljes ellátással, és még akkor is megvehetünk egy kisebb szigetet, ha beindul – riszálja a csípőjét táncolgatva boldogan. Még azokban a dromedár platform cipőkben is királyul nyomja. Végre kikerülök, sóhajtva lépek Noah-hoz, átkarolva a nyakát. Az orrom a hajába fúrom, mély, nagy levegőt véve. Kellemes, balzsamos, Noah-s, és megnyugtató, igen…

- Na, simán ment? – lehunyom a szemem, dorombolva. lassan lesimítom a vállán, az ing alatt megakad az ujjam a mellbimbójában. Hmm, lenne egy két ötletem az íróasztalán… hogyha dolgozik, csak rám gondoljon…

- Megvettem őket egy kiló kenyérért – mosolygok – Mit csinálsz?

- Spanyol bútorkészítőknek írok, hogy ilyen meg olyan méretekbe kell Sammyéknek bárpult. Egyébként utána végzek. Menjünk valahová?

- Üljünk be kajálni, de előtte van egy kis… küldetésünk.

- Hm? Miféle? Osztasz?

- Azt nem ma – rázom meg a fejem, bár tincs kiszabadul a lenyalt frizkó alól.

- Azt nem ma. Annál sokkalta érdekesebb.

XXX

Már alig várom, hogy minden meglegyen, a kezembe foghassam… mosolyogva pillantok hátra, miközben a motor teljes súlyával bedőlök a kanyarban. Noah kapaszkodik, mosolyog, érzem a hátamon.

Amikor leparkolok, leteszem a lábam és leveszem a fejemről a szörnyfejes sisakot.

- Miért jöttünk ide? – rázza ki a haját.

- Veszünk egy gitárt – nyalom meg az ajkaim lassan. Emlékszem, régen milyen király volt, persze akkor füstös seggű kis taknyos voltam, tini-yar. Visszagondolva, nekem is voltak kínos múltbeli pillanataim, mint amikor a nők visszanézik a tíz évvel azelőtti fotóikat. – Nagyon rég kinéztem a kicsikét, és ma meg akarom venni.

- Te tudsz gitározni? – pislog.

- Aha – biccentek, lezárom a mocit. – Rég nem volt rá időm, de most akarok játszani az én kis nyuszikám ablaka alatt – szorítom meg a kezét nevetve. Simán el tudom képzelni… én benne is lennék. Kicsit nyálas, túl romantikus, tocsogó cukormázas, de szemrebbenés nélkül megtenném, ha tudom, hogy boldoggá tenné.

Megcsendül az ajtó fölötti kis kolomp, mosolyogva intek a bácsinak. Nagyon aranyos, az az igazi vén gitáros, sok hangszeren tud játszani és rengeteg jó tanácsot is adott: erősítő, kábelek, anyámkínja…

ÓÓ, ez fantasztikus. Végighúzom az ujjaim a húrokon, a fényes felületen, megbizsergek. Szent ég. A múltkor kipróbáltam magam egy akusztikuson, nem felejtettem olyan sokat…

- Te tudsz valamin játszani? – pillantok rá, amíg a tulaj kiállítja a számlát.

- Semmilyen hallásom nincs – vakaródzik – Bár, csellózni szívesen megtanultam volna – nézelődik, körbesétál, amíg én fizetek. Ó, igen, gyere az apucihoz… megcsókolom a gitár nyakát. Hosszú és tartalmas kapcsolatnak nézünk elébe, bizony… veszek egy tokot is.

- Mehetünk – mosolygok hátra. Kezet fogok a bácsival, aztán megfogom az én kicsikém kezét is.

- Oké – köszön el, és kiballagunk – Hogy jutott ilyen az eszedbe?

- Csak úgy rákattantam – vonom meg a vállam.

- Most hogy mondod, a szüleidnél is láttam egy gitárt a szobádban… eléggé le volt strapálva.

- Akkoriban magamat se kíméltem, nemhogy egy gitárt – ülök vissza, a fejére teszem a sisakját. Első a biztonság. Szereznem kéne neki egy kabátot, biztos ami biztos.

XxX

- Éhezem! – dőlök el otthon a hasamra a babzsákba, hagyom, hogy a súly lenyomjon. – Etess!

- Szeress, légy hűséges – folytatja a mantrát, amit még Garfield nyomott. Nevetve piszkál meg, de csak artikulálatlan morgásra vagyok képes. – Mit akarsz enni?

- Mittudomén – dünnyögök. – Csak ne nekem kelljen levadászni, jó?

- Jó – ül le mellém és nyom egy csókot a hajamba – Egyébként… jól áll az öltöny.

- Tudom én – sóhajtok, a hátamra fordulva kényelmesedek el, kibontva még egy gombot. – Csak olyan fullasztó.

- Jaj, ne kezdd, ez olyan, mint valami rossz pornóban – nevet. Vigyorogva kapom el a tarkóját, lehúzva magamhoz egy forró csókra, miközben a kezemmel a pólója alá simítok. – De tényleg… meg se ismertelek… de – tol el, miközben feláll, én pedig csak markolászom kétségbeesetten az üres levegőt, - így is elég nagy az egód.

- Szeretetre és dicséretre van szüksége!

XxX

Csendesen cigizek, ahogy szívom a cigit. Noah mellettem szuszog, kócosan, kímélve a rossz vállát. AZ én sérüléseim már befoldozódtak, semmi maradandó, volt már rosszabb is. Lassan leesik a seb varja is, aztán csókolom.

Már mindent összeírtam, de valamit ki kell találnom, hogy Noah terveivel is egyeztessek. Nem tudom, neki hogy megy az egyetem, mit kell csinálnia… őt nem vehetem be konstans a tervekbe, de az ő karácsonyi ajándékának mást tervezek. Azt akarom, hogy üssön, hogy boldog legyen… ráférne. Elmosolyodok, ahogy álmában összehúzza a szemöldökét, átfordulva dobja át a kezét a mellkasomon, hozzám vackolódva.

Baszki, de nyálas lettem, de egy pillanatra sem bánom.

XxX

- Jóó reggelt – duruzsolok a nyakába, apró csókokat nyomva a vállára, a nyakába, egészen a füléig, amibe finoman belerágcsálok. Nyamnyam. – Ébresztőőőő… Nyuszikám… - cirógatom az orra ívét finoman.

- MMmmhhh… - húzogatja a szemöldökét álmosan, alig-nyílt szemekkel. – Yar…

- Jó reggelt – puszilgatom tovább, fölé mászva mosolyogva. Végre kapok egy jóreggelt-puszit a számra, álmosan dörgöli a szemeit. – Mi az ilyen korán…

- Hát, el akarlak kényeztetni – mosolygok.

- Akkor hagyhatnál még aludni – nyüszít a párnába. Adok egy csókot a vállára, mosolyogva.

- Csináltam reggelit – dünnyögök a nyakába. Nem nagyon mocorog, a fejére húzza a takarót, én pedig mosolyogva ülök fel, az ölembe véve a gitárt. Halkra állítom, nagyon halkra, mégis csak elektromos, és nem akarom, hogy para legyen az ébresztő.

Mosolyogva pengetem, rápillantva, ahogy lassan megrebben a szeme és az oldalára fordulva nyitja ki a szemeit, rám mosolyogva. A szemébe nézek, szélesebb, lágy mosollyal, majd le a húrokra. Felhúzva az egyik lábam fixálom a hangszert, mosolyogva járnak az ujjaim a nyakán, gyengéden lefogva. Gyengéd impro, kócosan, csak az ágyban, egy pólóban, alsógatyában… de csak az én kis nyuszikámnak, a mosolyának, az álmosan csillogó szemének, a reggeli, kócos hajának. Szélesedő mosollyal fekszik, le se véve rólam a pillantását.

Rámosolygok. Csak játszom tovább.


Cyntie Dred2015. 03. 24. 20:25:35#32663
Karakter: Noah Lawrence



 Három nap tömény semmitevés - ez kellett az idegrendszeremnek. Hol béna, hol vicces vígjátékok, tetemes mennyiségű pizza, a fájdalomcsillapítók miatt csupán alkoholmentes dolgok. Mindennap leápolom kétszer Yar sebeit, ő pedig az én karomat. Ő sem megy így terjeszteni, én pedig akkor dolgozom, amikor ő épp kipiheni, hogy megverték - tisztasor.
Leveszem a fejhallgatót a fejemről, és kikapcsolom a zenét, a laptoppal együtt. Mostanában rengeteg melóm felhalmozódott, tehát nem ártott bepótolni. Ez az  egyetlen rossz oldala a fordításnak, hogy sosincs vége. A románok kész vannak, az orosz csak félig, de jobb, mint a semmi.
Már kevésbé fáj a karom, az a tonnányi Cataflam jócskán hat, tehát már nyüszítések nélkül képes vagyok magamtól átöltözni. Kivételes alkalommal kiszedek Yar dobozából egy cigit, és rágyújtok a konyhaablakban. Kint esik az eső, az utca kihalt, csak néhány lézengő kocsi az utakon.
Nem sok van már karácsonyig. Belegondolva, ez lesz az első karácsonyunk együtt... egyébként pedig rühellem az egészet. Otthon annyi volt az egész, hogy apám nővéréék átjöttek, így majdnem tizenöten nyomorogtunk szenteste a lakásban. Legtöbbször a tesóim lemaratt cuccait dobozolták be nekem, csak Alice kapott teljesen origi ajándékokat. Egyetlen jó emlékem, amikor két nappal előtte leesett a hó, így még este hétkor is a hóembert építettük mi hárman, meg a két kicsi. Akkor halt meg a nagynéném, és bár szemétség, de örültem neki, hogy nem volt velünk. Alkesz volt az is.
Yart kéne meglepni valami igazán jóval. Illetve, a szüleire is gondolnom kéne, elvégre a WC csészés eset után, igazán megérdemelnének valami rendes ajándékot. Most van elég cashem, anyáéknak is küldeni kéne valamit, Dave akar egy új ketrecet, kifutóval... ez érdekes lesz.
Elnyomom a cigit, és egy fogmosás után bemászom Yar mellé. Óvatosan helyezkedem, nehogy a rossz  karomra érjek földet, és így, hajnal kettőkor elnyom engem is az álom.

~
Miután bevásároltunk, és Yar ment a dolgára (egy szó nélkül eltűnt), már szedem is össze a jegyzeteimet, és indulok a kampuszra. Nagyon rég nem voltam bent, ráadásul két héten belül kezdődnek a záróvizsgáim. Nem hiszem, hogy nem tudom bepótolni, vagy nem tudok pár vizsgát átrakni az  új évre, de akkor sem szeretem, ha ennyi minden zúdul a nyakamba. A kampusz melletti apró kávézóban találkozom Adriannel, aki a szokottnál vagy ötször több cuccal terpeszt már mellettem, a  szájából kilógó vizipipacsővel.
- Hé, haver! Téged is látni vég...jézusom, miért van a nyakadban a kezed? - Döbben meg, én pedig csak hanyag nevetéssel ülök le mellé, magamnak is rendelve egy kávét.
- Hosszú, és most nem is akarom elmesélni.
- Ugye nem Yar...
- Dehogy, miért vert volna meg?
- Jogos - vigyorog rám, és lehajol az egyik táskáért. - Megelőlegeztem neked egy szívességet, és lefénymásoltam a jegyzeteiteket. Igazán nincs mit, ilyenek a barátok.
- Wow! Köszi! - Vidulok fel, de ahogy elém csapja a papírkupacokat, úgy húzom el a szám.
- Valami december húsz körül lesz az első vizsgád. Elvileg még szenteste előtt is bent leszel!
- Fantasztikus - vetem oda ironikusan, és átveszem a táskákat. - Holnap beszaladok, visszaadni a tatyókat.
- Helyes. Egyébként becsajoztam.
- Király! Jó a csaj? Muti - előveszi a telefonját, megmutatja a háttérképét. Legnagyobb meglepetésemre...
- Ez egy kép a tavaji ásatásról! Nem mondod hogy Annát cserkészted be! Azt hittem, leszbikus a csaj!
- És a szaktársad, úgyhogy nagyon szépen köszönd neki, hogy ezt mind összeszedte neked - mutat le a táskákra.
- Mivel a szülei Írországban laknak, csak 26.-án megy haza. Arra gondoltam, 20.-ától elviszem valami welness helyre. Szerinted?
- Őhm...Sindy szerette az ilyesmit. Régen volt, és nincs is kedvem emlékezni a dologra.

Nagyon szépen megköszönöm mégegyszer a jegyzeteket, és sok boldogságot kívánok nekik -  aztán rohanok is be az egyetemre, hogy egyeztessek a vizsgáimmal kapcsolatban. Azzal a hat táskával együtt caplatok a negyedikre, halkan bekopogok a docens irodájába.
- Szabad!
Ahogy belépek, meglepetésemre, az öreg, kissé gyér hajú Mr. Atkinson előtt egy teljesen új arcot látok. Állami, nagybecsű egyetemeket ismerve, nem igazán szeretnek év közben átvenni embereket, vagy...
- Áh, Noah, te vagy az! Vizsga egyeztetés?
- Igen, uram.
- Akkor jó is, ha megismered Mr. Anthony Meyert, az új arab vallásfilozófia tanárodat.
Az említett megfordul, és egy meglepően fiatal, harmincas éveinek derekán járó, elég fess férfi néz vissza rám. Halványkék ingje nincs teljesen begombolva, farmernadrágjához pedig érdekesen hat a fekete, kiboxolt cipő, de összességében azt mondanám, hogy ez a férfi inkább egy host, mintsem egy tanár. Kedélyes hangon feltolja szemüvegét a homlokára, és nyújtja nekem a kezét.
- Nagyon örvendek, Mr. Lawrence. Nagyon sokat hallottam már Önről a tanárok körében, és meg kell mondjam, kár, hogy már csak levelezőn folytatja tanulmányait.
Felvont szemöldökkel nyújtom a kezemet én is, kezetfogunk. Egy kicsit talán túl sokáig is elnyúlik ez, végül halványan rámosolygok a professzorra, és Atkinsonhoz lépek, aki nyújtja felém a vizsgaidőpontok listáját. Ahogy látom, még érintetlen a lista, tehát mázlim van.
Nem tudok arról, hogy Yar tervez valami elutazást meglepetésként, tehát, 23.-áig rendesen besűrítem a dolgot, aztán pedig a többit január közepére rakom. Tíz percen belül vissza is adom az ívet, majd egy köszönéssel távozom az irodából.

~
Ahogy beérek az irodába, meglepődöm, milyen sürgés-forgás megy mindenhol. Valami delegáció jön? Mindegy, Sammy nem hívott be fordítani. Kipakolom a szükséges szótáraimat, majd folytatom az orosz fordítást. Ahogy egy használhatóbb mennyiség megvan, nyomtatok, majd az olvasószemüveget a fejemre csúsztatva, átsétálok a másik irodába.
- Sammy – bekopogok, majd megszokásból be is nyitok – Megvan a három román levél, amit kértél, plusz az orosz iratok, de a jegyzőkönyv az orosz tárgyalásról csak félig van meg, nem gáz? De mielőtt lemegyek kész lesz, kézbe ka..pod.
Csak pislogok magam elé ahogy meglátom azt az öltönyös alakot, aki voltaképpen úgy néz ki, mint Yar elegáns kiadásban, és... Ez Yar?? Kidülledt szemekkel nézem a tökéletes öltönyt, stílusos frizurát, ahogy szórakozik a mandzsettagombjaival, és ahogy észrevesz, rámvillantja csábos vigyorát. Halványan elpirulok, nem is tudom, mitől épp. Attól, hogy Yar mennyire jól fest vagy mert én sosem fogok  így kinézni? 
- Hé, édes... - odalép hozzám, végigcirógat az arcomon, és becsukja a számat. Nyelek egyet, de összeszedve magam zavaromból, felvont szemöldökkel átnézek a főnökömre.
- Ezt ilyen formátumban nem értem.
- Yar tesz nekem egy szívességet, mivel Ab alkalmatlan diplomáciai munkákra. Tudod, nagyon sokba fájsz neki, és...
- És úgy gondoltam, megteszek neked annyi szívességet, hogy láthatsz ilyen szerkóban - vigyorog rám, de látom a szemén megvillanni az idegességet. Érdekesen nézek rá, és indulok Sammy asztalához.
- De te nem is tudsz arabul.
- De ők tudnak angolul.
- Áhá - vigyorgok rá, visszalépek hozzá, és magamhoz húzva, apró csókot nyomok az ajkaira. - Jól van, szólj édesem, ha elakadnál. Salam! - Intek nekik, és visszatérek a munkámhoz.

~
Néha hallom a beszűrődő, arab akcentusokat az irodában, és Yar remek előadói-színészi képességének megmutatkozását. Azt hittem, nehezebben fog neki menni, de meglepődök, milyen jól szót ért azokkal a nagyfejűekkel. Közben befejezem az oroszt, belekezdek a spanyolba is. Meg kéne tanulnom a katalánt vagy a portugált is, használható és egyszerű lenne a spanyol után. Kellemes tempóban haladok, amikor elköszönnek, végül Yar nyit be, ráragadt kölniszaggal.
- Na, simán ment? - Kérdezem tőle, miközben ő felémhajol a székemben, átölelve a nyakamat. Pásztázza a nyersfordításomat, közben kezei átsiklanak a mellkasomra.
- Megvettem őket egy kiló kenyérért - nevet fel jóízűen, és letelepszik mellém. - Mit csinálsz?
- Spanyol bútorkészítőknek írok, hogy ilyen meg olyan méretekben kell Sammyéknek bárpult. Egyébként utána végzek. Menjünk valahová?
- Üljünk be kajázni, de előtte van egy kis... küldetésünk.
- Hm? Miféle? Osztasz?
- Azt nem ma. Annál sokkalta érdekesebb.

Nem értem ezt a sejtelmességet, de úgy tűnik, ő boldog. Hát rendben, benne vagyok. Tíz percen belül befejezem, ő közben beszél mindenféléről, kiszedi a nyakából a nyakkendőt, amit hanyagul a táskámba dob. Rásandítok, és igen, ez a hanyag elegancia már inkább sokkal jobban tetszik. Lementem a dolgokat, és én is készülök.
Ahogy elköszönünk Sammytől, felpattanunk a mocira, és meg sem állunk a belváros közepéig. Szorosan ölelem át, még mindig nem szoktam meg, hogy Yar egyébként szarik a sebességkorlátozásra. Egy félreeső utcában parkolunk le, közvetlenül egy zenebolt előtt.
- Miért jöttünk ide?
- Veszünk egy gitárt. - Mondja olyan izgatottsággal, mint egy kisgyerek, szinte már rátapad a kirakatra. - Nagyon rég kinéztem egy kicsikét, és ma meg akarom venni.
- Te tudsz gitározni?? -  Lepődöm meg, és indulok vele a bolthoz.
- Aha. Rég nem volt rá időm, de most akarok játszani az én kis nyuszikám ablaka alatt - mondja nevetve, és én is felnevetek. Egy aranyos bácsi fogad minket, aki már pontosan félretette azt a hangszert, amit Yar megrendelt. Egy fekete-vörös Gibson akusztikus, igazán hozzáillő darab. Óvatosan simítok végig a hangszeren, és már bánom, hogy anno két hét alatt földhözvágtam a sajátomat. Hát na, semmilyen zenei érzékem sincs.
- Te tudsz valamin játszani? - Mosolyog rám még mindig azzal a kisgyerek tekintettel, és egy kicist el is szégyellem magam.
- Semmilyen hallásom sincs - vakarom meg a tarkóm.  - Bár, csellózni szívesen megtanultam volna - simítok végig a kezén, és hátrakanyarodok, nézegetni a szebbnél szebb hangszereket. Végigtaperolok egy mahagóni csellót, belenézegetek a kottákba és lemezekbe, miközben Yar fizet.


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).